Professional Documents
Culture Documents
2006
2
2000 óta az Európai Unió politikai szintjén egy aktív folyamatnak lehetünk tanúi. Az
Unió nagy energiákat fordít arra, hogy az európai politika fókuszába állítsa a társadalom min-
den rétegére kiterjedő és valamennyi képzési formát magába foglaló oktatást és képzést, és
erősítse azt a szemléleti alapállást, hogy az élethosszig tartó tanulás az európai társadalmi
modell alapvető alkotóelemének tekintendő,1 s ezzel összefüggésben a „tanulás értékelése”
rendkívüli fontosságú problematika. Az Európai Tanács korábban sosem tulajdonított ekkora
jelentőséget az oktatási és képzési rendszerek szerepének az Unió jövőjével kapcsolatos gaz-
dasági és társadalmi stratégiában. Felismerte, hogy a hagyományos irányelvek és intézmények
egyre inkább alkalmatlanok arra, hogy a polgárokat felkészítsék a változások tevékeny keze-
lésére, hogy a változások nagyságrendje az oktatás és a képzés radikálisan új megközelítését
követeli meg.
A tanárképzés helyzete és korszerűsítése iránt érdeklődők figyelmét különböző kérdé-
sek, elvárások, motívumok fordíthatják az általunk vizsgált kérdéskör felé. Ebből fakadóan
azzal számolunk, hogy tanulmány egyes részei eltérő fogadtatásra találnak az olvasók részé-
ről. Jelezzük, hogy a probléma tárgyalása a cím kulcsfogalmai mentén történik. Az olvasók
segítése érdekében az alábbiakban röviden bemutatjuk az egyes fejezeteket. Az első fejezet-
ben (2. o.) felvillantjuk az élethosszig tartó tanulás különböző módjait, amelyeket a szembeál-
lítás helyett sokkal inkább egyfajta kontinuus skálaként célszerű felfogni. A tanulmány máso-
dik fejezetében (7. o.) megkíséreljük felvázolni azt a folyamatot, amelyben teret nyert egy
lényegében „munkaerő-piaci fogantatású”2 fogalom: a kulcskompetencia. A tárgyalás módja,
„tölcsér” alakú, abban az értelemben, hogy széles alapokról indul, és a kulcskompetenciára
szűkül. A harmadik fejezet (11. o.) nélkülözhetetlen olvasmány mindazon olvasók számára,
akiket érdekelnek a kompetenciák elismerésével kapcsolatos fogalmak és alapelvek. A ne-
gyedik fejezet, (13. o.) amelynek témája a formális, non-formális és informális tanulás
validációja az EU tagállamaiban, bemutatjuk az értékelési és validációs metodológiát. A feje-
zetet gazdagon illusztráljuk olyan példákkal, amelyek azt mutatják be, hogyan tárhatók fel a
tanulás során elsajátított kompetenciák. Látni fogjuk: nálunk a kérdés „még nem került napi-
rendre”. Az ötödik fejezet (25. o.) a tanári, illetve a szakmai tanári kompetenciákat érinti.
3
1. A tanulás meghatározása
Az Európai Tanács 2000. március 23-24-i lisszaboni ülése felismerte azt a tényt, hogy
az európai társadalom technológiai és információs fejlődése egy jó évtizeddel lemaradt az
Amerikai Egyesült Államok és részben Japán mögött. Fő stratégiai célként tűzte ki, hogy az
Uniónak 2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává
kell válnia. Hangsúlyozta azt is, hogy az élethosszig tartó tanulás az európai társadalmi mo-
dell alapvető alkotóelemének tekintendő.3
Az Európai Tanács lisszaboni ülését a Feirai Európa Tanácson (2000. június) megfo-
galmazódott, hogy a formális szektornak egyértelműen fel és el kell ismernie, meg kell be-
csülnie a non-formális, illetve az informális tanulást. Az Európai Tanács lisszaboni és feirai
értekezletének mandátumát vette át az Európai Bizottság 2000. október 30-án megjelent me-
moranduma az élethosszig tartó tanulás megvalósításában.4
Az Európai Bizottság memoranduma a tanulási tevékenységnek három formáját kü-
lönbözteti meg:
• Formális tanulás: oktatási és képzési intézményekben valósul meg, és oklevéllel,
szakképesítéssel ismerik el.
A Glosszárium5 szerint a formális tanulás olyan tanulás, amely szervezett és struktu-
rált kontextusban történik (formális oktatás, vállalti képzés stb.), és amelyet tanulásként hatá-
roznak meg. Megjegyzi, hogy a formális tanulás formális elismeréshez (oklevél, bizonyít-
vány) vezet.6
• Non-formális tanulás: a rendes oktatási és képzési rendszerek mellett zajlik, és általá-
ban nem ismerik el hivatalos bizonyítvánnyal.
Non-formális tanulás lehetséges színtere a munkahely, de megvalósulhat civil társa-
dalmi szervezetek és csoportok (pl. ifjúsági szervezetek, szakszervezet, politikai pár-
tok) tevékenysége keretében is. Megvalósulhat a formális rendszert kiegészítő szerve-
zetek vagy szolgáltatások révén is (pl. művészeti, zenei kurzusok, sportoktatás vagy
vizsgára felkészítő magánoktatás).
A Glosszárium a non-formális tanulásról ezt írja: olyan nem kifejezetten tanulásként
leírt, megtervezett tevékenységekbe ágyazott tanulás, amely azonban fontos tanulási elemet
tartalmaz. Megjegyzi, hogy a formális tanulással ellentétben a non-formális tanulás magában
foglalja: 1. Azt, amit néha fél-strukturált tanulásként írunk le, azaz azt a fajta tanulást, ami
olyan környezetbe ágyazódik, amelyek tanulási komponenssel (minőségkezelés) rendelkez-
nek; 2. A véletlenszerű tanulást, amely mindennapi élethelyzetek (ideértve a munkahelyet is)
eredménye és alább informális tanulásként határozunk meg.7
• Informális tanulás: a mindennapi élet természetes velejárója. A formális és nem-
formális tanulással ellentétben, az informális tanulás nem feltétlenül tudatos tanu-
4
lás, és lehet, hogy maguk az egyének sem ismerik fel tudásuk és készségeik bő-
vülését.
A Glosszárium így definiálja az informális tanulást: munkával, családdal vagy pihe-
néssel kapcsolatos mindennapi tevékenységek során történő tanulás. Gyakran utalunk rá ta-
pasztalaton alapuló tanulásként, és bizonyos mértékig véletlenszerű tanulásként is felfogható.8
Tóth Éva szerint az utóbbi években a témában született anyagokban egymás mellett je-
lenik meg e fogalom értelmezésének túltágítása és leszűkítése. A parttalannak tartja a minden
emberi tevékenységet tanulásként értelmező felfogást, mert az alkalmatlanná teszi a tanulás
fogalmát az elemzésre. Indokoltnak tart egy megszorítást, miszerint a tanulás szándékolt tevé-
kenység, amivel megkülönbözteti azt a spontán tanulástól, de a szocializáció folyamataitól is.
A fogalom leszűkítésének tekinti viszont azt az értelmezést, amely a tanulást szorosan az is-
kolai tanuláshoz köti, illetőleg a munkaerőpiacra fókuszálja. Az utóbbi esetben az egyénre,
csak mint munkavállalóra tekintenek, ami több szempontból is problematikusnak tart.9
Tót Éva arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyes elemzésekben, illetve gyakorlatok-
ban magának a tanulásnak is két, egymástól eltérő általános megközelítése érhető tetten. Az
egyik az, amelyik a tanulást ismeretek megszerzése és felhalmozása folyamataként fogja fel.
Ez azt jelenti, hogy az iskolai típusú képzéshez kötődik, és minden tanulási tevékenységet
(iskolán kívülit is) ebben az értelmezésben vizsgál, s ebben a relációban fontos szerepet ját-
szik a tanulás eredményének mérhetősége. A másik megközelítés ettől mélyrehatóan eltér, a
tanulás társas dimenzióját hangsúlyozza. Ez esetben a tanulás célja egy adott gyakorlati kö-
zösségbe történő integrálódás. Az egyes emberek résztvevői a közösségi tanulásnak attól füg-
gően, hogy milyen pozícióval rendelkeznek a csoporton belül, illetve a rangsorban hol állnak.
Az újonnan érkezők fokozatosan elsajátítják a többiektől a lényeges tudásokat.10 A memoran-
dum szerint az élethosszig tartó tanulás „minden az életben vállalt olyan tanulási tevékenység,
amelynek célja az ismeretek, készségek, és kompetenciák fejlesztése személyes, polgári, társa-
dalmi és/vagy foglalkoztatási szempontból.”
Tót Éva szerint a lifelong learning témájával foglalkozó szerzők többnyire egymással
szembeállítva definiálják a tanulásmódokat, akár kétpólusú (formális és non-formális) akár
hárompólusú (formális, non-formális és informális) definíciókísérletekről van szó. Előnyben
részesít egy olyan megközelítést, amely a szembeállítás helyett sokkal inkább egyfajta konti-
nuus skálaként jeleníti meg a tanulás különböző módjait. A kontinuum egyik végén a teljes
mértékben formalizált képzés és tanulás áll, a másik végén a teljes mértékben informálisként
jellemezhető tanulási tevékenységek. Ennél tovább is megy, amikor meggyőzőnek írja le an-
nak a szerzői kollektívának az álláspontját, amely szerint a tanulás természetének félreértése
azt feltételezni, hogy az egyes tanulási módok egymást kölcsönösen kizáró, jól definiálható
kategóriákba rendezhetők. Legfeljebb egy olyan megközelítést tart jogosnak az idézett szer-
zői team alapján, amely a tanulás folyamatában jelenlévő formalitás és informalitás elemeit
azonosítja és jellemzi. Rendkívül fontosnak tartja annak hangsúlyozását, hogy az egyes tanu-
5
lási módok csak az elemzés szintjén választhatók szét, a gyakorlatban egymásba fonódva mű-
ködnek.11
Az élethosszig tartó tanulás témakörével foglalkozók leginkább az Európai Bizottság
által megfogalmazott, hárompólusú definíciókísérletre hivatkoznak, amely a tanulás szerve-
zettségére és a tanuló részvételének szándékoltságára koncentrál, és bár ezek mellett a vég-
zettség igazolásának és a tipikus tanulási környezetnek a szempontja is felbukkan a szöveg-
ben, nem sikerül egyértelműen és világosan elhatárolni egymástól az egyes típusokat.12
Tót Éva az Európai Bizottság definíciójához képest a jellegzetes tanulási formákat úgy
azonosítja, hogy azok a hazai közpolitika számára megragadhatók legyenek, azokban a hazai
képzési programok sajátosságai is megjelenhessenek és emellett a képzési lehetőségek szem-
pontjából elkülönülő életszakaszok is elválaszthatók legyenek egymástól. Három kategóriát
állít fel. Ezek: az iskolázás, az iskolarendszeren kívüli (szervezett) képzés és az informális
tanulás. Az iskolázás alatt a tankötelezettségre épülő közoktatás, valamint a nappali tagozatú
felsőoktatás szakaszát érti. Az iskolarendszeren kívüli (szervezett) képzés az iskolakötelezett-
ségtől független, szervezett képzés, amelynek része az iskolarendszerű felnőttoktatás és -
képzés is. Zömében a tankötelezettség, illetve az alapképzés utáni életszakaszban valósul
meg. Az informális tanulás átfogó kategória, sokszínű jelenségvilágot takar. Tót Éva három,
egymástól sokban különböző formájáról ír: a tudatos önképzés, a spontán tanulás, valamint a
társadalmi működéshez szükséges normák és szabályok többnyire nem tudatosult mechaniz-
musokon keresztül történő átadása (szocializáció). Az informális tanulás egyik legfontosabb
jellemzője, hogy töredékesen, sokszor előre nem kiszámítható módon van jelen az egyén élet-
ben. Ezenkívül az informális tanulásra sokszor jellemző az „átadott tudáselemek töredékes
volta” (a strukturáltság hiánya), illetve magának a tanulási folyamatnak a szakadozottsága.
Az első két kategóriába sorolt tanulási formák meghatározott életszakaszhoz köthetők,
az informális tanulás csoportjába sorolt tanulási módok lényegében az emberi élet legkorábbi
szakaszától a legvégéig jellemzők.13 Tóth Éva arra is felhívja a figyelmet, hogy a kategóriák-
ba sorolás, az elkülönítés az elemzés céljait szolgálja, a valóságban az egyes tanulási módok
egymással sokféle módon keveredve, egyidejűleg vannak jelen az egyének tanulási „program-
jaiban”. Általában nincs közöttük rangsor, önmagában véve egyik sem értékesebb vagy ke-
vésbé értékes a másikhoz képest. Az ismeretek bővítésében, a különféle készségek fejleszté-
sében, a tudás gyarapításában valamennyinek megvan a maga szerepe.14
A tapasztalatok szerint az oktatáspolitikai gondolkodásmódot, az oktatási és képzési
ellátás módjának alakítását és az emberek tanulásról alkotott képzetét még napjainkban is
lényegében a formális tanulás uralja. Az élethosszig tartó tanulás kontinuuma által viszont
egyre teljesebben látókörbe kerül a non-formális és az informális tanulás is. A non-formális
tanulás természetéből adódóan kívül esik az iskolákon, főiskolákon, képzési központokon
vagy egyetemeken. Rendszerint nem tekintik „igazi” tanulásnak, és nincs nagy forgalmi érté-
ke a munkaerőpiacon. Ennélfogva a non-formális tanulást alulértékelik.
6
valósul meg, de azt gyakran nem ismerik el tanulásként; nem kurzus-alapú tevékenység,
amely különböző csoportokat és szektorokat képviselő szervezetek kifejezett érdeklődésére
való válaszként értelmezhető (egészség, házépítés, szociális szolgáltatások, szolgáltatások
munkanélkülieknek, oktatási és képzési szolgáltatások, tanácsadó szolgáltatások); lehet struk-
turált és tervezett tanulás, pl. rövid tanfolyamok keretében, amelyeket meghatározott szükség-
letekre és érdeklődésre adott szervezett válaszként bonyolítanak le, informális úton és infor-
mális közösségi helyszíneken.
Az a véleménye, hogy az informális tanulás helyszíne - ez végtelen számú lehet - gya-
korta fontosabb, mint a tanulás aktuális témája, mivel az emberek gyakran idegenkednek at-
tól, hogy részt vegyenek bármilyen tevékenységben az ő saját, családias és otthonos környe-
zetükön kívül.
A szerző a közösségi alapú informális tanulás lehetséges eredményeit így sorolja: az
önbizalom és önbecsülés jelentős növekedése; a tudás és megértés fejlődése; a személyes és
társadalmi készségek fejlesztése; új gyakorlati készségek elsajátítása; nagyobb személyes au-
tonómia. Tapasztalatai szerint az informális tanulás nagyon sok embert motivált és segített
fejlődni egyéb más módokon is, mint pl.: változás az életminőségben és a személyes életben;
bekapcsolódás további tanulásba, különböző szinteken és helyeken; részvétel a helyi közös-
ségben; foglalkoztatás elnyerése, önfoglalkoztatás kialakítása, vagy önkéntes tevékenység
vállalása.
Nagyon érdekes és izgalmas olvasni a „haladás” különböző modelljeiről, amelyeket
az informális tanulási formák teremtenek meg. Az az informális tanulás, amit maga a helyi
közösség kezdeményez, gyakran szélesebb körű közösségi részvételhez vezet. Az a tanulás,
amelyet az oktatási intézmények szerveznek, sokszor erőteljes pozitív elmozduláshoz vezet az
oktatás terén. Az informális és eseti tanulás, ami a civil szervezetekben történik, rendszerint
állás elnyeréséhez, karrier-változtatáshoz, vagy az adott közösségben aktívabb részvételhez
vezet. Veronica Mc Givney a haladás legfontosabb modelljének azonban azt tarja, hogy az
informális tanulási kezdeményezések, amelyek a közösség újraélesztéséhez és fejlesztéséhez
kapcsolódnak, kitörési utat biztosítanak a depressziós helyzetből.
A képzésbeli haladást elősegítő tényezők közül legfontosabbak az un. kulcsszemélyek,
akik informálják, motiválják, lelkesítik, bátorítják, és tanácsokat adnak az egyéneknek és cso-
portoknak, és közvetítőként szerepet játszanak a tanulók és a képzési szolgáltatók között.
Ezek gyakran oktatási tanácsadók, de lehetnek más foglalkozásbeliek, pl. egészségügyi mun-
katársak, közösségi munkások, önkéntesek stb. Fentebb idézett munkájában Tót Éva is arról
számol be, hogy az informális tanulásban kulcsszerepe van a személyes kapcsolatoknak.19
A vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy a felnőttek tanulásának iránya és folyamatai
nem mindig egyetlen, meghatározott vonalat követnek. Erre vonatkozóan Mc Givney három
domináns modellt vázol fel.20
8
A fentiek alapján nem véletlen, hogy az élethosszig tartó tanulás fogalma már a me-
morandumban kiegészül a tanulás új dimenziójával: az „élet teljes körére kiterjedő tanulás”
(lifewide learning. Ez a dimenzió erőteljesebben hangsúlyozza a formális, a non-formális és
informális tanulási formák egymást kiegészítő jellegét. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a
memorandum a tanulás és a munka világa mellé új elemként beemeli a családi életet. Tót Éva
kutatásai egyértelműen igazolják, hogy az informális tanulásban a szülői család (nagyszülők,
szülők, testvérek) minden esetben alapvető jelentőségű tanulási környezetet jelentett, egyfelől
a konkrét ismeretek átadása, másfelől a tanuláshoz való viszony alakítása terén. De a családi,
rokoni kapcsolatok jóval nagyobb szerepet játszottak az interjúalanyok életútjának és tanulási
pályájának alakulásában, különösen a munkanélküliség kezelésében, mint bármilyen más
kapcsolat.21
A lisszaboni csúcsot követő európai törekvések egyik fontos célja abban jelölhető
meg, hogy fejlődjön a formális, non-formális és informális tanulás átláthatósága, a képesíté-
sek érthetősége és hitelessége, hogy lehetővé váljon az egyének számára a mozgás az orszá-
gok között és a mindenre kiterjedt képességek és kompetenciák figyelembe vétele. 2000 óta
van egy aktív folyamat az EU politikai szintjén, hogy megerősítse a „tanulás értékelése” fon-
tosságát. A tagállamok tapasztalatot cseréltek a nemzeti politikát, innovációs tapasztalatokat
és gyakorlatokat illetően. Az Európai Bizottság, a CEDEFOP41 és a tagállamok elindították a
non-formális és informális tanulás validálásával kapcsolatos megközelítések Európai Leltár-
át, amelyből a „közös alapelveket” definiáltak. Ez vonatkozik a módszertanra, az értékelési
eljárásra és a koordinációs mechanizmusra, mivel ezek azok a tényezők, melyek biztosítják
egy rendszer koherenciáját és átláthatóságát. Az Európai Leltár elkészült.42 Az azonos célok,
irányok követésének egyik területe a gyakran létező nemzeti sztenderdek (normák, referenci-
ák), amelyek biztosítják az oktatás és a képzés egységességét, összefüggőségét és átláthatósá-
gát.43
Az Európai Képzési Alapítvány módszertana különbséget tesz a sztenderdek három
kategóriája, a foglalkozási, az oktatási és az értékelési sztenderdek között. A foglalkozási
sztenderdeket alkalmazási feltételeknek hívják. Ezek tartalmazzák a munka leírását és a mun-
kavégzés pontokba szedett követelményeit. Az oktatási és képzési sztenderdek tanulási felté-
15
teleket neveznek meg, és előírják, mit kell megtanulnia az egyénnek, hogy képes legyen a
foglalkozási sztenderdben meghatározott munka elvégzésére. Az értékelési sztenderdek az
értékelési feltételeket tartalmazzák. Előírják az aktuális vizsgálati procedúrát; hány egyéni
kompetenciát kell azonosítani és mérni az előre meghatározott tanulási célok szerint. Tartal-
maznak információt a vizsgákról, időtartamról, a gyakoriságról, formáról.
Az első kategória a célról, a második a tanulási folyamatokról, a harmadik, az elsajátí-
tott tudás ellenőrzéséről szól. Ez a három kategória a tanulási eredmények értékelésének és
validációjának alapja. Ha a készségeket és kompetenciákat formális tanulás útján sajátítják el,
akkor mindhárom kategória fontos. Amennyiben viszont a készségek és a kompetenciák elsa-
játítása non-formális és informális körülmények között történik, akkor az értékeléshez, majd a
validálásához a foglalkozási és az értékelési sztenderdek szükségesek.
A tagállamokban számos kísérlet leírja a hivatkozást nemzeti vagy más sztenderdekre,
melyeket foglalkoztatási és vagy szakmai testületek, kamarák stb. határoztak meg.44 Svédor-
szágban az egyik projekt rávilágított néhány nehézségre. Ezek egyike, amikor a non-formális
és informális tanulás validációja csak a formális oktatás sztenderdjeire hagyatkozik. Ha az
elsajátított non-formális kompetenciáktól azt várják, hogy hasonlóak legyenek a formális ok-
tatásban és képzésben kifejlesztettekhez, akkor az a kockázat, hogy fontos kompetenciákat
irrelevánsnak határoznak meg. Ennek elkerülése érdekében a sokféle tanulás eredményének
értékelését és validációját „közös sztenderdek” szerint kellene lefolytatni, melyek nem kizáró-
lagosan az iskolai sztenderdeken alapulnak. Egy hasonló vita kezdődött Norvégiában arról,
hogy mit jelent a „kompetenciák ekvivalenciája”. Először a problémát úgy kezelték, mint el-
méleti kérdést, de kiderült, hogy a válaszok a sztenderdek interpretációjához kapcsolódnak.
Azonban az, hogy a non-formális környezetben elsajátított kompetenciák egyenértékűek a
tantervben meghatározott képesítésekkel, a gyakorlat középponti kérdése.
A konvergencia másik területe, amelyik biztosíthatja az oktatás és a képzés egységes-
ségét, összefüggőségét és átláthatóságát, a modulrendszer alkalmazása.45 Egy modulokra
szervezett oktatási és képzési rendszer elősegíti a non-formális és informális tanulás
validációjának a bevezetését, és a validáció számára érdekes perspektívákat nyit. A modulok
úgy is felfoghatók, mint a validáció előfeltételei. Bizonyos tagállamokban, ahol a formális
tanulást régóta modulokra szervezték, ott ezek használhatóak lehetnek az új típusú tanulások
validációjához. Más tagállamokban a modularizáció folyamatban van. A modulok szervezése
különböző. Dánia egy olyan, nagyon pontosan szabályozott rendszer példáját kínálja, mely
magában foglalja a konzultációs folyamatokat sok közreműködővel együtt. Olaszország a
képzési kreditek transzferének szükségességét hangsúlyozza. Belgiumban a modulok fejlesz-
tése a kompetenciák közös elismerése megoldásának tűnik. Végül, a modulok abban is segít-
hetnek, hogy kialakuljon egy jobb útvonal a szakmai oktatás és képzés és a felsőoktatás kö-
zött. (Belgium és Egyesült Királyság).
16
vizsgálatok viszont hamis képet adnak a jelölt tudásról és kompetenciákról. Tót Éva tanulmá-
nya szerint a sztenderdizált teszteket leginkább az USA-ban alkalmazzák, közel 200 tesztet
fejlesztettek ki a különféle tudományágak és foglalkozási területek számára. A teszt olcsó, jó
sztenderdizálható, ezért a leggyakrabban alkalmazott mérési technika.
vagyis inkább a tudás elkülönült részét. A megfigyelésen alapuló módszerek fontosak a non-
formális és informális tanulás validációjához. A jelöltek megfigyelése reális helyzetekben
megadhatja a kompetenciákhoz a hozzáférést. Ezt megerősítheti a jelölttel folytatott dialógus.
Hozzájárulhat ahhoz, hogy a jelölt világosan megértse a kompetenciákat.
A megfigyelések lefolyhatnak reális (autentikus) munkakörülmények között vagy szimu-
lált munkaszituációban. Lássunk egy holland példát tanárok toborzására. A jelöltek nem ta-
nulnak tanárképző főiskolán, rokon foglalkozásban fejlesztették ki kompetenciáikat. A megfi-
gyeléseket összegyűjtötték, hogy értékeljék a jelöltek kompetenciáit. Az értékelés segíti egy
rájuk szabott, de még el nem sajátított kompetenciákra irányuló képzési kurzus megtervezését.
Egy portfolió bemutatása után a jelölt és a tanácsadó eldöntik, mely kompetenciák kerülnek
nyilvántartásba és vezetnek a tanterv alóli mentességhez. A jelöltek felkészülnek és bemutat-
nak egy általános iskolai vagy egy középiskolai tanítást. Kiválasztják kedvenc munkaszituá-
ciójukat, mert a procedúra a teljesítmény elismerésére fókuszál. A szakértők (egy tapasztalt
tanár és a tanárképző főiskola egy tanára) megfigyelik a jelöltek munkatevékenységeit. A
szakértők körülbelül 30 kompetencia indikátort tartalmazó előnyomtatott választ használnak,
amely a nemzeti kompetencia sztenderden alapul. Ez visszatükrözi a teljes munkafolyamatot,
beleértve a tevékenység bevezetését, a tanítást vagy az egyéni készülést a tanítási tevékeny-
ségre, és a tanulók tanulási tevékenységének értékelését. A szakértők feljegyzik a megfigyelé-
seiket, átültetik azokat pontokba és összevetik őket, hogy végső és egyeztetett következtetést
vonjanak le. A vizsgaeredményeket megbeszélik a jelölttel, és a szakértők megszövegeznek
egy kompetencia fejlesztési tervet. A terv leírja a jelölt teljesítményeit és a kompetenciák fej-
lesztését a teljes szakképzettség megszerzéséig.
Előfordul, hogy valamilyen oknál fogva (ismertetőjegyek, biztonság, időtartam és más
tényezők) nem lehetséges a reális munkatevékenységek megfigyelése. Ilyenkor a „visszate-
kintő megfigyelés” egy formája alkalmazható. A szakértő úgy kezeli az értékelő anyagokat,
mintha egy valóságos megfigyeléskor születtek volna. Ugyanakkor jól tudja, hogy a kompe-
tencia indikátorok eredménye nem közvetlen megfigyelésen alapul, hanem a szakértő jelölttel
kapcsolatos munkatapasztalatain.
4.2.1.4. Szimulációk
nálni tudnak a formális, non-formális és informális tanulás számára: vannak, amelyek jobban
adaptálhatóak adott körülményekhez, mint a többiek.
4.2.2.1. Portfolió
4.2.2.2. A kompetenciamérleg
választ az értékelt tanulás kihívására. A formális oktatásra való fókuszálás mintha akadálya
lenne a szükséges tapasztalatok (kompetenciák és humán erőforrások fejlesztése) és a munka-
erő piac (hogy lehet értékelni a hátrányos helyzetű csoportok kompetenciáit, amelyek biztosít-
ják a foglalkoztathatóságukat) figyelembe vételének. Néhány ország (Dánia, Franciaország,
Norvégia), reflektálva azokra a döntésekre, amelyek a formális oktatási és képzési rendsze-
rekben születnek a tanulás értékelésével kapcsolatban, különösen fontosnak tartja a „függet-
len” validáció kérdését. A validáció tehát lehet független is. Vagyis nincs kapcsolatban a
formális oktatási és képzési rendszerrel. Megjegyezzük, a legitimációs bázisuk is különböző.
Néhány, a non-formális és informális tanulás validációjával és tanúsításával kapcsola-
tos gyakorlat a „saját jogán” létezik és a saját szabályait, procedúráit és minőségbiztosítását
követi. Ezek legitimitását gyakran az európai vagy a nemzetközi normák (EN vagy ISO egyé-
nek kompetenciájának tanúsításával kapcsolatos normái) biztosítják. Ezek a megközelítések
három nagy minőségi alapelvet követnek: a képzés és tanúsítás függetlensége; harmadik sze-
mély által lefolytatott értékelés; az érdekelt szereplők és közreműködők bevonása.
Néhány kezdeményezés gyakran „elszigetelt” megoldásoknak tűnik, ám közvetlenebb
figyelmet érdemelnének. Ilyenek a Számítógép Kezelői Engedély (ECDL) vagy az Informáci-
ós Technológia (IT) jártasság teszt, a BELCERT -en (Belgian certification) keresztüli külön-
böző képesítések, a Egyesület a Szakmai Kompetenciák Értékelésére (ACVC) Franciaország-
ban, a SWIT Svédországban európai vagy nemzetközi procedúrákat követnek, hogy biztosít-
sák a validációjuk (vagy tanúsításuk) legitimitását.50
A hazai adaptálás környezetei feltételeiről átfogó megállapítások Tót Éva legújabb ta-
nulmányában olvashatók.51 A 2001-ben született hazai felnőttképzési törvény jogként hivat-
kozik a non-formális képzés során szerzett tudás előzetes értékelésének és elismertetésének
(„beszámításának”) lehetőségére. Az idézett rész így szól: „A képzésre jelentkező felnőtt kér-
heti tudásszintjének előzetes felmérését, amelyet a felnőttképzést folytató intézmény köteles
értékelni és figyelembe venni.” Egyértelműen kijelenthető, hogy ennek a jognak az érvényesí-
tésére szolgáló eljárások egyelőre még kidolgozatlanok.
Az előzetes tudás beszámításának – mint fentebb láthattuk - többféle megközelítése, és
az azonos megközelítésen belül is többféle módszere létezik. Magyarországon Tót Éva szerint
egyelőre legfeljebb intézményi szintű kísérletekről beszélhetünk, a gyakorlatban még az sem
világos, hogy mi a cél: egységes alapelvekre és eljárási szabályokra épülő rendszer kialakítá-
sa, vagy az alapelvek és gyakorlati technikák részletes végiggondolása, kidolgozása az intéz-
ményi szintű kísérletekre, esetleg az egyes szakmai ágazatokban meginduló kezdeményezé-
sekre vár. Még azt is eldöntetlen kérdésnek tartja, hogy az előzetes tudás beszámítása a méré-
25
lépcsőben történik meg. A formális oktatásban szerzett képesítések besorolása után kerül sor
a non-formális és informális tanulásban szerzett kompetenciák fokozatos besorolására. A
szakértők szerint ez Európa legtöbb országában, így Magyarországon is újszerű kihívás.63
JEGYZETEK
1
Bizottsági Közlemény Az egész életen át tartó tanulás európai térségének valóra váltása. Brüsszel, 2001. 11.
21. COM (2001) 678 végleges
2
Udvardi-Lakos Endre kifejezését kölcsönöztem. Lifelong learning, modul, kompetencia. Szakképzési Szemle,
2002. 1. sz. 32. p.; Lásd még: Uő: Paradigmaváltás a gyakorlatban I. A modularitás. Szakképzési Szemle, 2005.
4. sz. 345-379. p.; Paradigmaváltás a gyakorlatban II. (Kompetencia, modularitás). Szakképzési Szemle, 2006.
1. sz. 91-114. p.
3
Wächter, Bernd: Az oktatási és képzési rendszerek elérhetőségének megkönnyítése mindenki számára.
http://wwww.oki.hu/printerFriendly.php?tipus=cikk%kod=2003-05-vt-Wachter-Oktatasi
4
„Memorandum az egész életen át tartó tanulásról” Az Európai Bizottság munkaanyaga. A dokumentumot közli:
Sz. Tóth János (főszerk.): Európa kézikönyv az élethosszig tartó tanulásról. Magyar Népfőiskolai Társaság,
SZIE Jászberényi Főiskolai Kar Társadalomelméleti, Közművelődési és Felnőttképzési Intézete, Budapest,
2001. 113-141. p.; A memorandum tartalmáról, megszületésének körülményeiről Sz. Tóth János részletes be-
számolót adott a Szakképzési Szemle 2006. 4. számában (425-432. p.).; Lásd még: Sz. Varga Lajos:Az „élet-
hosszig tartó tanulás” – egy paradigma születése és tündöklése. In Gocsál Ákos: Az oktatás mint befektetés.
PTE PMMK Pedagógia Tanszék, Pécs, 2002. 201-214. p.
5
Sz. Tóth János (főszerk.): Európa kézikönyv az élethosszig tartó tanulásról. 554. p. Jean Bjørnåvold és Philippe
Tissot, akik a Glosszáriumot készítették, annak célját abban jelölik meg, hogy bemutassa a fogalom variációit
és reagáljon az általuk létrehozott kihívásokra. Annak ellenére, hogy általános érvénnyel elfogadott meghatá-
rozásokat javasolnak, amelyek függetlenek különböző nemzeti vagy regionális kontextusoktól, tisztában van-
nak azzal, hogy a fogalmakkal kapcsolatos álláspontjuk vita tárgyát képezheti. Úgy tarják ugyanis, hogy „nem
lehetséges egységesen elfogadott definíciókat adni kulcsfontosságú fogalmak esetében: például nem egyértel-
műen meghatározható a kompetencia, szakképzettség vagy készség fogalma.”
6
Uo. 554. p.
7
Uo.
8
Uo.
9
Tót Éva: A munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulás. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 2006. 13-15.
p.
10
Tót Éva: A tanulás szürke zónája. Educatio, 2006. 2. sz. 322-323. p.
11
Uo. 321-322. p.
12
Uo. 322. p.
13
Tót Éva: A tanulás szürke zónája. 323-324. p.
14
Tót Éva: A munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulás. 17-18. p.
15
Uo. 18. p.
16
Tót Éva: A munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulás jellemzői, az így szerzett tudás feltárásának és
hasznosításának lehetőségei. 2005. november. A kutatás záró tanulmányának teljes szövege megjelent az
OFA web-lapján: http://www.ofa.hu (Munkaügyi kutatások, Viták – 2006)
17
Uo.
18
MAz informális tanulás a közösségben. In: Sz. Tóth János PhD (főszerk.): Felnőttképzés az Európai Unióban.
Kézikönyv az élethosszig tartó tanulásról. II. Magyar Népfőiskolai Társaság, Nemzeti Felnőttképzési Intézet,
Budapest, 2004. 182-196. p.
19
Tót Éva: A munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulás. 46. p.
20
a) Előre és hátra haladás a formális és non-formális lehetőségek között (cikk-cakk modell). b) A ha-
ladás a non-formális tanulási formáktól a formális tanulás irányába (lineáris modell). c) Haladás a
különböző non-formális tanulási programok között (ciklikus modell). Az egész életpályát tekintve
a felnőttkori tanulás természete leginkább a cikk-cakk modellel jellemezhető. A fiatalabb korosz-
tályok képviselőire az un. lineáris modell a jellemzőbb, miközben a középkorosztály esetében egy-
32
re inkább a cikk-cakk modell erősödése figyelhető meg. A nők, a férfiakkal ellentétben sokkal in-
kább az un. nem szabályos, a cikk-cakk képzési vonalat követik. Mindazok viszont, akik az un.
alapkészség-fejlesztésben és alapvégzettség megszerzésében tanulnak, inkább követik az un. cikli-
kus modellt, mint a lineáris fejlődési irányt vagy modellt. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a tanu-
ló haladása egyaránt lehet oldal-irányú vagy függőleges irányú, és egyik sem tekinthető magasabb
vagy alacsonyabb rendűnek. Mc Givney: i. m. 190. p.
21
Uo.
22
Tanítani és tanulni. A kognitív társadalom felé. Az Európai Bizottság Fehér könyve. Munkaügyi Minisztéri-
um, Budapest, 1996.
23
Uo. 84-85. p.
24
Sz. Tóth János (főszerk.): Európa kézikönyv az élethosszig tartó tanulásról. 122-123. p.
25
A DeSeCo-munkacsoport, mely elnevezés a projekt angol Definition and Selection of Competencies elnevezé-
séből származik, az Egyesült Államok és Kanada támogatásával és Svájc vezetésével működött. A munkában
nemcsak különböző tudományágakat képviselő tudósok vettek részt, hanem nemzetközi és nemzeti intézmé-
nyek és szervezetek szakértői is az oktatás, az üzleti élet, a munka és egészségügy területéről, valamint egyéb
fontos szektorokból. Tágabb nemzetközi kontextusban nézve az Oktatási Eredmények Értékelésének Nem-
zetközi Társasága (IEA) mellett a Gazdasági és Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) gyakorol-
ták a legnagyobb befolyást a (kulcs)kompetenciák meghatározásában és értékelésében. Az 1960-as években
indult vizsgálatok közül a PISA 2000 volt az első nemzetközi felmérés, amely interdiszciplináris kompeten-
ciákat is értékelt. Kulcskompetenciák. Egy kialakulóban lévő fogalom az általános kötelező oktatás területén.
Eurydice, 2002. 26-29. p. Elérhetőség: www.eurydice.hu
26
Defining and Selecting Key Competencies. Edited by Dominique Simone Rychen, Laura Hersch Salganik.
Hogrefe and Huber Publishers, Seattle, Toronto, Bern, Göttingen, 2001. A kötetet részletesen ismerteti: Mi-
hály Ildikó: Kulcskompetenciák meghatározás és kiválasztása.
http://www.oki.hu/printerFriendly.php?kod=oecd-Mihaly-kulcskokpetenciak.html [2004.05.20.]. Rövidebb
terjedelmű ismertetés olvasható a kötetről az Új Pedagógiai Szemle 2002. 6. számában. Mihály Ildikó:
OECD-szakértők a kulcskompetenciákról. http://www.oki.hu/printerFriendly.asp?Kod=2002-06-vt-Mihaly-
OECD.html [2002.12.02.].
27
A kompetenciák meghatározása és osztályozása. Elméleti alapok (DeSeCo). In: (Sz. Tóth János PhD
(főszerk.): Felnőttképzés az Európai Unióban. Kézikönyv az élethosszig tartó tanulásról. 215-243. p.;
28
A „rejtett tudás” kifejezést Polányi vezette be a szakirodalomban. 1. Explicit módon megtanult tudás, amely a
gyakorlat (pl. egy eszköz használata) során „rejtetté” válik; 2. Analógiák, részletekben való elmélyülés al-
kalmazásával elsajátított tudás (pl. felismerni valakit az utcán); 3. Bármilyen gyakorlati vagy elméleti tudás,
amely egyfajta életformában való jártasság eredménye. Sz. Tóth János (főszerk.): Európa kézikönyv az élet-
hosszig tartó tanulásról. 553. p.
29
Az önálló cselekvés szempontjából az alábbi kulcskompetenciák a lényegesek:
• az egyén jogainak, érdekeinek, kötelezettségeinek, korlátainak és igényeinek védelmére és érvénye-
sítésére való képesség:
Ez a kulcskompetencia lehetővé teszi az egyének számára, hogy fellépésükkel figyelembe vegyék
őket, és hogy állampolgárként, családtagként, dolgozóként stb. döntéseket hozzanak.
• élettervek és egyéni feladatok megfogalmazására és megvalósítására való képesség:
Ez a kulcskompetencia az egyének számára lehetővé teszi, hogy olyan célokat fogalmazzanak meg és váltsa-
nak valóra, értékrendjükkel összhangban van, és értelemteljessé teszi életüket.
• a tágabb kontextusban/szerepben való tevékenység képessége:
Ez a kulcskompetencia azt tartalmazza, hogy az egyének ismerik és értik a tágabb kontextus működését, ab-
ban betöltött helyüket, tisztában vannak cselekedeteik lehetséges következményeivel, és cselekvéskor mind-
ezeket a tényezőket figyelembe veszik.
A kulcskompetenciákra vonatkozó második kategória az eszközök interaktív alkalmazása. A DeSeCo a félre-
értelmezések elkerülése végett megadja e kategória kulcsfogalmainak a jelentését. Az „interaktív” kifejezést
jelzőként és melléknévként tartja fontosnak. Megközelítése szerint egy adott eszköz interaktív és eredményes
használata két dolgot jelent: az egyén ismeri magát az eszközt, illetve érti, hogy segítségével hogyan képes a
világra hatni. Az „eszköz” szót a kifejezés legtágabb értelmében fogja fel. Minden olyan lényeges eszközt
tartalmaz, amely lehetővé teszi az egyén számára a fontos hétköznapi és szakmai igények sokaságának való
megfelelést. Ezek: a nyelv, az információ, és a tudás (a hagyományos iskolai tananyag is), a fizikailag létező
eszközök (pl. számítógép, műszaki berendezések). Hozzáteszi még: miközben a világgal kognitív, társadalmi
és fizikai eszközök segítségével találkozunk, aközben alakítjuk a világhoz való viszonyunkat. Az adott esz-
köz az egyén és környezete közötti párbeszéd aktív része.
33
42
Colardyn, Danielle- Bjørnåvold, Jean: The learning continuity: European inventory on validating non-formal
and informal learning. National policies and practices in validating non-formal and informal learning.
Cedefop Panorama series; 117. Office for Official Publications European Communities, Luxemburg, 2005.
Elérhetőség: …; Manuel Souto Otero-Andrew McCoshan-Krerstin Junge (eds.): European inventory on
validating non-formal and informal learning. A Final Report to DG Education & Culture of the European
Commission. September 2005. Elérhetőség:
http://www.ecotec.com/europeaninventory/publications/inventory/european_inventory_2005_final_report.pd
f
43
A sztenderdek fogalmáról, szerepéről a kompetencia alapú tanárképzésben lásd: Falus Iván: A pedagógussá
válás folyamata. Educatio, 2004. 3. sz. 366-373. p.; Az folyóirat idézett száma tematikus, a tanulmányok a
pedagógusképzésről szólnak. Lásd még: Uő: A tanári tevékenység és a pedagógusképzés új útjai. Gondolat
Kiadó, Budapest, 2006. 127-143. p
44
Például Írországban a non-formális és/vagy informális tanulás értékelése és validációja egy formális igazolás-
hoz vezet, és ezt besorolják a nemzeti sztenderdekbe. Azonos helyzetek vannak az Egyesült Királyságban
(hozzáférés a felsőoktatási rendszerhez) és Hollandiában (non-formális tanulás validációja részleges vagy tel-
jes, a Nemzeti Minősítési struktúra általi minősítéshez vezet.)
45
Az Európai Unió tagállamaiban az oktatási és képzési rendszer modul-alapú szervezettsége viszonylagos. A
modulok különböző megnevezések alatt fordulnak elő, úgymint „kredit”, „egység” és „mentesség”. A modu-
lokat úgy határozzák meg, mint az oktatás és a képzés egy partikuláris organizációját, amelyek a tanterv ré-
szeiként, mint elkülönített elemek foghatók fel. Azonkívül, egymástól függetlenül befejezettek lehetnek és az
egyén szükségletei szerint összeállíthatja. Tény, hogy a modulokra szervezett oktatás és képzés hozzájárul az
egyéni tanulási utakhoz. A tanulás követhet személyes karrier célokat és/vagy a munkaerő piaci szükséglete-
ket.
Bánhidyné dr. Szlovák Éva – Makó Ferenc: Moduláris képzés – kompetencia tanúsítás. Kézirat. Budapest,
2003. A tanulmány egy fejezete összefoglalja a szakképzési rendszerek modularizációjára, a részképesítések
elismerésére, a kompetencia elvű moduláris képzésre irányuló kísérletek eredményeit.
46
Tót Éva: A nem formális tanulás elismerése – szemlélet és módszerek. Szakképzési Szemle, 2002. 2. sz. 178-
193. p.
47
Az értékelésnek két funkciója van: formatív és szummatív. A formatív értékelés bemenet-vezérelt, középpont-
ban az oktatási és képzési procedúra van, és az oktatási sztenderdekhez kapcsolódik. A szummatív értékelés
kimenet-vezérelt, az elért eredmények vannak a középpontban és a foglalkozási sztenderdekell (non-formális
és informális tanulás) vagy az oktatási sztenderdekell (formális tanulás) van kapcsolatban. Mindegyik funk-
ciónak meg vannak a maga céljai és ennek következtében jobban meg van tervezve a különböző célok szol-
gálatára. Az értékelés két funkciója tud egyidejűleg létezni; ez várhatóan a jövőben ki fog terjedni, az egyén
hasznára.
48
Falus Iván - Kimmel Magdolna: A portfólió. Gondolat Kiadói Kör, ELTE BTK Neveléstudományi Intézet,
Budapest, 2003.
49
Tóth Éva: A nem formális tanulás elismerése – szemlélet és módszerek. 178-193. p.
50
A Számítógép Kezelői Engedély tesztet az Információs Társadalom Fejlesztő Központ alkotta meg Finnor-
szágban. Nincs lefedve az oktatási törvényhozással: a tesztek nem nemzeti tesztek vagy vizsgák. A teszteket
bizonyos szakmai kvalifikációkra és a munkával kapcsolatban használják. A jelöltek, akik megoldják a Szá-
mítógép Kezelői Engedély tesztet, kapnak egy IT szakértői képesítést. Három szint van, melyek a jelentkező
képességeit mérik, a kezdőtől kezdve a haladó felhasználóig rangsorolva. A vizsga egy képesség-teszt formá-
ját ölti. A 2001-es év végére 100.000 ember szerezte meg az „A” képesítést. Összességében több ezer ember
vett részt a tesztben vagy a teszt egyes részeiben. A BELCERT a Szövetségi Gazdasági Ügyek Minisztériu-
mától függ, és felelős a tanúsító testületek akkreditálásáért, melyek az alkalmazottak tanúsításáért vannak. A
BELCERT teljes tagja lett az Európai Együttműködés az Akkreditációért -nek. Reprezentatív személyek
vannak a szervezetben: különböző szövetségi miniszterek (hadügy, környezet, gazdasági ügyek), regionális
minisztériumok a flamand, francia, német ajkú közösségekben és a Brüsszel Régió (oktatás, munka, tömeg-
közlekedés); szociális partnerek; a felhasználók, fogyasztók. Rendszeres konzultációk vannak.
Az Egyesület a Szakmai Kompetenciák Tanúsítására (ACVC) Franciaországban megalkotott egy pro-
cedúrát, hogy biztosítsa az összes érdekelt fél (munkaadók és munkavállalók vagy egyének) képviseletét az
Értékelési Bizottságban (Certification Committiee). Ez a bizottság vizsgálja a foglalkoztatási és értékelési
sztenderdeket; szabályokat és procedúrákat létesít, hogy menedzselje az Értékelési Központokat, hogy szak-
értőket képezzen, és hogy a fellebbezéseket lehetővé tegye. A svéd SWIT - IT programnak nagyon sok je-
lentkezője van, több mint 80,000. A cél, hogy azonosítsanak személyeket, akik alkalmasak a képzés elvégzé-
sére és személyeket, akik megfelelőek a különféle információs technológia számára. A metodológia kombi-
nálja az interjúkat a magasan formalizált tesztekkel (az egyén számtani/logikai/nyelvi készségeit szintúgy,
mint a szociális és kapcsolati készségeket). A SWIT értékelése a svéd IT vállalkozások speciális szükségére
36
volt szabva és közeli kooperációban, velük együtt lett (ki)fejlesztve. Szemben a sok nemzeti megközelítéssel
a SWIT képes volt egy eléggé behatárolt kritériumoknak, a munkaszituációban és környezetben alapított
sztenderdeknek megfelelően működni. A jelentkezők száma azt jelenti, hogy a módszernek nagy kapacitással
kell rendelkeznie az értékelés és a szelekció számára.
51
Tót Éva: A munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulás jellemzői, az így szerzett tudás feltárásának és
hasznosításának lehetőségei. 2005. november. Elérhetőség: http://www.ofa.hu (Munkaügyi kutatások, Viták
– 2006)
52
Tót Éva az 50. sz. jegyzetben hivatkozott tanulmányában számba veszi azokat a szituációkat, amelyekben az
előzetes tudás elismerhető és értékelhető. Eredetét tekintve „áthidaló” megoldásként került alkalmazásra
olyan helyzetekben, amikor jelentős létszámú, hiányos formális előképzettséggel rendelkező személyt kellett
beiskolázni. Hasonlóan egyfajta híd szerepet tölt be, amikor az a képzéspolitikai cél, hogy elhárítsák az aka-
dályokat azok elől, akik egy adott képzéshez szükséges bemeneti követelményeket (pl. egy meghatározott is-
kolázottsági szint igazolását) nem tudják teljesíteni. Ezzel a módszerrel növelni lehet a szervezett képzésbe
vonhatók körét, pl. alacsony iskolai végzettségű felnőttek számára lehet utat nyitni a továbbtanulás felé. Ez a
megközelítés és alkalmazási mód a szervezett képzéshez kapcsolódik. Felhívja a figyelmet ugyanakkor arra,
hogy ez a megoldás nem alkalmas a formális képzés tömeges méretű kiváltására.
A nem formális keretek között szerzett tudás, például több éves munkatapasztalat elismertetésének má-
sik, jóval nehezebb terepeként a munkahelyet jelöli meg. Az eljárás iránti igény elsősorban olyan helyzetek-
ben merülhet fel, amikor a (kollektív) munkavállalói jogok (pl. kötelező bérbesorolás) végzettséghez kapcso-
lódnak, de az adott speciális ismeret tapasztalati tanulással is megszerezhető. A munkavállalókat a magasabb
szintű juttatások lehetősége ösztönözheti tudásuk elismertetésére, ez azonban a munkaadóknak nem feltétle-
nül áll érdekükben.
Az előzetesen szerzett, vagy tapasztalati tudás célja és alkalmazási területe többféle lehet: kreditként is-
merheti el egy képzőintézmény. Egyes rendszerekben pl. jogszabály ad lehetőséget arra, hogy egy meghatá-
rozott munkaposzton töltött 5 év gyakorlati időt beszámítsanak egy diploma megszerzéséhez vezető folya-
matba.
A felhasználás másik területe a képzési programok egyéni igények szerinti megtervezése, a képzés lerö-
vidítése, ezzel olcsóbbá tétele. Lehetséges azonban az előzetes tudás beszámítása meghatározott munkakör
betöltéséhez kapcsolódóan is: valaki egy adott feladatkör ellátására való alkalmasságát a gyakorlatban bizo-
nyítja.
53
A magyar Oktatási Minisztérium beszámolója a Tanácss és a Bizottság 206. évi közös időközi jelentéséhez és
az EU oktatási és képzési programjának megvalósításáról. 2005. május. Elérhetőség: http://www.oki.hu
54
Common European Principles for Teacher Competences and Qualifications. Elérhetőség: http://www.ttvet.org;
[2006. 08. 25.]. Tóth Etelka (összeáll.): Tanári kompetenciákra és képesítésekre vonatkozó európai princípi-
umok. Szakképzési Szemle, 2005. 4. sz. 380-386. p.
55
http://europass.cedefop.europa.eu/eropass/home(hornav/GlossaryApp/navigate.action
56
A szakoktató definíciója a CEDEFOP szerint: aki egy vagy több, a képzéshez kapcsolódó (elméleti vagy gya-
korlati) tevékenységet oktatói vagy képzési intézetben vagy munkahelyen elvégez. Megjegyzés: 1. Két szak-
oktatói fogalomkör különböztethető meg: a) hivatásos szakoktatók, oktatói szakemberek: akik szakképzésre
képesítő tanítóképző tanfolyamot végeztek. Beosztásuk megegyezhet a szakképző intézmény tanáráéval; b)
részidős vagy alkalmi szakoktatók: különböző szakterületek szakoktatói, akik rendes munkakörükből kifo-
lyólag részidős képzési feladatokra vállalkoznak vállalatukon belül (mint belépők és tanulók „mentora” és
konzulense, vagy mint kiképző a vállalatukon kívül (szolgálataikat képző intézménynek alkalmanként fel-
ajánlva); 2. A szakoktatóknak több különböző feladatot kell teljesíteniük: a) képzési tevékenységek megter-
vezése; b) ezen tevékenységek megszervezése és megvalósítása; c) a képzés szolgáltatása, vagyis tudás, szak-
ismeret és szakértelem átadása; d) a tanulóknak tanácsadás, utasítás és észrevétel közvetítés szakértelmük fej-
lődése érdekében, képzésük során. Uo.
57
Vö. Falus Iván: A pedagógussá válás folyamata. 368. p.
58
Balogh Andrásné: Kompetenciák és kvalifikációk a szakképzésben. In: Benedek András (szerk.): A
szakképzéspedagógia alapkérdései. TIPOTEX, Budapest, 2006. 89-92. p.
59
Dr. habil Lükő István: A tanári kompetencia rendszere a német nyelvterület pedagógiai irodalma alapján.
Kézirat. Sopron, 2006. május. 26-29. p.
60
Balogh Andrásné: i. m. 91-92. p.; Lásd még: Jos Stakenborg: Assesment In Comptence_Based Training Of
Engineering Educators. 35 th International IGIP Symposium in cooperation with IEEE/ASEE/SEFI, 2006-
09-18. Tallin, Estonia. 633- 639. p. Elérhetőség: http://www.igip.ee/procedings/workgroup_11.html [ 2006.
09. 25].
61
European Conference on Lifelong Learning. Bergen, Norway April 28-30. 2005. Michel Feutrie, Université
des Sciences et Technologies de Lille, France http://www.eucen-conf29.uib.no/background%20Feutrie.pdf
37
62
Az ajánlásait négy kategóriába sorolja:
1. Az egyetemeken a végrehajtott előkészületi lépések elemzése
törvények és szabályozások elemzése, amelyek elismerik vagy nem, a non-formális és
informális tanulás validációját, valamennyi esetben a szabályozás szerepét, ha he-
lyénvaló, minden tagországban;
a végrehajtott szervezések elemzése azokon az európai egyetemeken, ahol az eljárá-
sok léteznek;
az egyetemeken a metodológiák, eszközök, eljárások és munkatapasztalatok elemzé-
se.
2. Egy rendelettel ösztönözni az egyetemeket arra, hogy kezdjék el a folyamatot, és segíteni nekik a
validációt bevezetni:
az egyetemek számára közös alapelvek meghatározása;
a végrehajtó személyek és a belső struktúrák azonosítása;
egy kompetens szakértői csoport felállítása azon egyetemek segítésére, amelyek indí-
tani és fejleszteni akarják a validációs folyamatot;
a mérések és tanúsítások új kultúrájának elterjesztése,
hasznosítható cserék a gyakorlati szereplők, eszközök, módszerek között;
ajánlott képzési összejövetelek a folyamatban lévő szereplők vagy a szereplők hálóza-
ta számára;
3. Kapcsolatokat és partnerséget kiépíteni más szektorokkal, amelyekben működik a non-formális
és informális tanulás validációja, vagy tudnak segíteni a megközelítésekben: kollaboráció a szakképzési szek-
torral, az önkéntes szervezetek szektorával, a szociális szektorral, kapcsolatot létesíteni a nemzeti
EUROPASS irodával.
4. Elindítani egy értékelési és minőségbiztosítási folyamatot az állandó javítások érdekében.
63
Beszámoló az Európai Bizottság által kidolgozott „Javaslat az egész életen át tartó tanulást szolgáló Európai
Képesítési Keretrendszer kialakításra” című munkadokumentumról szóló magyarországi konzultáció ered-
ményeiről. Oktatási Minisztérium, Budapest. 2005. december.
http://www.om.hu/doc/upload/200602/ekkr_beszamolo-2005-eu_honlapra_060209.pdf
SZAKIRODALOM
Az informális tanulás a közösségben. In: Sz. Tóth János PhD (főszerk.): Felnőttképzés az Eu-
rópai Unióban. Kézikönyv az élethosszig tartó tanulásról. II. Magyar Népfőiskolai Társa-
ság, Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest, 2004. 182-196. p.
Bánhidyné dr. Szlovák Éva – Makó Ferenc: Moduláris képzés – kompetencia tanúsítás. Kéz-
irat. Budapest, 2003.
Beszámoló az Európai Bizottság által kidolgozott „Javaslat az egész életen át tartó tanulást
szolgáló Európai Képesítési Keretrendszer kialakításra” című munkadokumentumról szóló
magyarországi konzultáció eredményeiről. Oktatási Minisztérium, Budapest. 2005. de-
cember. http://www.om.hu/doc/upload/200602/ekkr_beszamolo-2005-
eu_honlapra_060209.pdf
38
Bizottsági Közlemény Az egész életen át tartó tanulás európai térségének valóra váltása.
Brüsszel, 2001. 11. 21. COM (2001) 678 végleges
Draft Conclusions of the Council and of the representstives of the Governments of the
Member States meeting within the Council on Common European Principles for the
identification and validation of non-formal and informal learning. Elérhetőség:
htpp://www.ecotec.com/europeaninventory/publications/principles/validation2004_eu.pdf
European Conference on Lifelong Learning. Bergen, Norway April 28-30. 2005. Michel
Feutrie, Université des Sciences et Technologies de Lille, France http://www.eucen-
conf29.uib.no/background%20Feutrie.pdf
Falus Iván: A pedagógussá válás folyamata. Educatio, 2004. 3. sz. 366-373. p.;
http://ec.europa.eu/education/policies/2010/doc/keyrec_hu.pdf
http://europass.cedefop.europa.eu/eropass/home(hornav/GlossaryApp/navigate.action
Javaslat az egész életen át tartó tanulást szolgáló európai képesítési keretrendszer kialakítá-
sára. Bizottsági konzultációs dokumentum. Elérhetőség:
http://www.om.hu/doc/upload/200509/ekkr-sec_2005_957_fin.pdf
Mihály Ildikó: Az Európai Képesítési Keretrendszer felé – az egész életen át tartó tanulásért.
http://www.om.hu/doc/upload/2005106/egf_cikk_mihály-ildiko.pdf
Tanítani és tanulni. A kognitív társadalom felé. Az Európai Bizottság Fehér könyve. Munka-
ügyi Minisztérium, Budapest, 1996.
Tót Éva: A munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulás jellemzői, az így szerzett tudás
feltárásának és hasznosításának lehetőségei. 2005. november. http://www.ofa.hu (Munka-
ügyi kutatások, Viták – 2006)
Tót Éva: A munkavégzéshez kapcsolódó informális tanulás. Felsőoktatási Kutatóintézet, Bu-
dapest, 2006. 13-15. p.
40
Tót Éva: A nem formális tanulás elismerése – szemlélet és módszerek. Szakképzési Szemle,
2002. 2. sz. 178-193.
Tóth János, Sz. (főszerk.): Európa kézikönyv az élethosszig tartó tanulásról. Magyar Népfőis-
kolai Társaság, SZIE Jászberényi Főiskolai Kar Társadalomelméleti, Közművelődési és
Felnőttképzési Intézete, Budapest, 2001.
Tóth János, Sz. PhD (főszerk.): Felnőttképzés az Európai Unióban. Kézikönyv az élethosszig
tartó tanulásról. II. Magyar Népfőiskolai Társaság, Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Buda-
pest, 2004.
Tóth János, Sz.: Memorandum az élethossziglan tartó tanulás Európájáról. Szakképzési Szem-
le, 2000. 4. sz. 425-432. p.
Varga Lajos, Sz.: Az „élethosszig tartó tanulás” – egy paradigma születése és tündöklése. In
Gocsál Ákos: Az oktatás mint befektetés. PTE PMMK Pedagógia Tanszék, Pécs, 2002.
201-214. p.
Wächter, Bernd: Az oktatási és képzési rendszerek elérhetőségének megkönnyítése mindenki
számára. http://wwww.oki.hu/printerFriendly.php?tipus=cikk%kod=2003-05-vt-Wachter-
Oktatasi
Working group B „Key competences. Key competences for lifelong learning. A European
reference framework. November 2004. Elérhetőség:
http://ec.europa.eu/education/policies/2010/doc/basicframe.pdf