AZT HAZUDTAM A LÁNYOKNAK, HOGY a szert, mait Kristin tetoválására tettem, én is akkor kaptam, amikor a tetkómat felvarrattam, arra az esetre, ha allergiás lék a festékre. De szerencsére sose kellett használnom. Nem árultam el, hogy valójában én készítettem. Megvoltam győződve róla, hogy hittek nekem. Csak néhány nappal később ért el hozzám az a pletyka, miszerint én készítettem a szérumot. Futótűzként terjedt el a hír az iskolában, hogy „Sydney Melrose gyógyszerész”. Még jobban erősített az a tény, hogy a maradék szérumot, odaadtam egy másik lánynak, akinek a homlokán egy csúnya pattanás éktelenkedett, hogy kezelje vele és az másnapra el is múlt. Ez a fejlemény még inkább nem segített abban, hogy észrevétlen maradjak. Ezután a diákok előszeretettel kerestek fel mindenféle panaszokkal. Azt akarták, hogy gyógyítsam meg őket a csoda szérumommal és ezért akár fizetni is hajlandóak lettek volna. Szerencsére a legtöbbűknek, csak a feje fájt, mire azt javasoltam, hogy vegyenek be egy aszpirint és mindjárt jobban lesznek. De voltak, akik születési rendellenességükkel fordultak hozzám, amin nem tudtam segíteni, így aztán elküldtem őket. Eltekintve a furcsa kérésektől megpróbáltam hasznot húzni a helyzetből, mivel ezáltal egyre több embert ismerhettem meg. Voltak, akik kifejezetten azért kerestek meg, mert szerettek volna jobban megismerni.

Épp az angolteremben várakoztam arra, hogy elkezdődjön az óra, amikor valaki a nevemen szólított:

• Sydney - Greg Slade barátja állt az asztalom előtt. A neve Bryan volt, csak látásból ismeretem őt.
• Igen? – kérdeztem és azon gondolkodtam, hogy vajon azért jött-e ide, hogy kölcsönkérje a jegyzetemet.

A srácnak kócos barna haja volt, de úgy tűnt, hogy szándékosan ilyen, mert különben túl kisfiús lenne az arca.

• Képbe vagy a néma filmekkel? – kérdezte.
• Persze – mondtam – Az első némafilm a 19. század végén készültek zenei aláfestéssel, majd 1920-as években sikerült elkészíteni az első hangos filmet és így a néma filmek szép fokozatosan lekerültek a mozi műsorról.

Bryan szájtátva hallgatott, mint ha több információt kapott volna tőlem, mint amire számított.

-Oh, Oké. Hát, izé… szóval van az a némafilm fesztivál a jövő héten a belvárosba. Esetleg érdekel téged?

Hirtelen megráztam a fejemet.

• Nem, én nem hiszem. Bár tényleg szeretem a művészetet és a régi dolgokat, de a néma filmeket nem bírom megnézni.
• Huh. Hát jó – mondta, de nem mozdult, úgy tűnt, mint aki a gondolataimat próbálja kifürkészni.

Mi a fenéért érdekelne bárkit is, hogy szeretem-e a néma filmek? – agyaltam.

• És mi a helyzet a Sztárhaóval. Most pénteken nyit. Mit gondolsz róla?
• Én nem nagyon szeretem a sci-fi filmeket – mondtam. Bár ez nem volt teljesen igaz.
• Ott nem csak sci-fi-ket játszanak. Mit néznél meg szívesen?
• Most nincs olyan film, ami igazából érdekelne – magyaráztam, mikor megszólalt a csengő és Bryan visszasétált az asztalához. – Ez nagyon furcsa volt. – motyogtam.
• Rossz az ízlése a filmek terén – súgta a fülembe Julia. Hátrafordultam, hogy válaszoljak neki, de meglepetten tapasztaltam, hogy a lány majd meg fullad a visszafojtott nevetéstől.
• Mi van?
• Ez – zihálta – Ez fantasztikus volt.
• Mi van? – kérdeztem ismét zavarodottan. – Miért?
• Sydney, ő randira akart hívni!

Gyorsan visszapörgettem a fejemben a beszélgetést.

• Nem, dehogy. Ő csak megkérdezte, hogy mi a véleményem a mozifilmekről. Julia felnevetett, már nem bírta türtőztetni magát.
• Mert így akarta kideríteni, hogy milyen film érdekelhet téged!
• De akkor miért nem ezt mondta?
• Te olyan elragadóan naiv vagy . Remélem agy nap azért, majd észre veszed, hogy ki az, aki tényleg érdeklődik irántad – értetlenül meredtem rá, ő pedig továbbra se bírta abbahagyni a kuncogást.

Miközben én egyre nagyobb népszerűségre tettem szeret, addig Jill népszerűsége egyre jobban csökkent. Ebben nagy szerepe volt Jill félénkségének. Még mindig nagyon sokat aggodalmaskodott, amiatt, hogy mennyire különbözik az itteni diákoktól, és azt feltételezte, hogy ez mindenki számára szembeötlő. Távolságtartó és zárkózott volt.

Nagy meglepetés volt számomra, amikor pár nappal azután, hogy üzenetet hagytam az alkimistáknál, Jill orvosi felmentése megérkezett, így aztán Miss Carson kénytelen volt belátni, hogy Jill nem tud részt venni a szabadtéri órákon. Ezt után Jill-nek csak a tornatermi órákra kellett bejárnia. Legalább ennyi könnyebbség jutott neki.

Micah lelkesedése továbbra se lankadt a lány irányában, míg az egyik nap…

• Lee reggel írt egy sms-t – újságolta Jill nagy lelkesedéssel az ebédlőben – El akar vinni vacsorázni. Mit gondoltok…? Már mint tudom, hogy elszeretnétek kísérni… - bizonytalanul pislogott hol rám, hol pedig Eddie-re.
• Ki az a Lee? – kérdezte Micah, aki épp ekkor készült leülni az ebédlőasztalunkhoz. Hirtelen kínos csend támadt.
• Lee, umm – törte meg a csente Jill - ő egy srác, akit nem rég ismertünk meg. Ő nem ide jár. Ő egyetemista Los Angeles-ben.
• Találkára hívott?
• Igen… Olyan randiféleségre – mondta és lesütötte a szemét.
• Semmi komoly – vágta rá Eddie. Nem voltam benne biztos, hogy azért, mert, így akarta megnyugtatni Micah-t, vagy azért mert nem akarat, hogy Jill túlságosan közel engedjen magához bárkit is. Micah jól leplezte érzéseit. Egy rövidke gondolkodás után Jill-re mosolygott és a mosolya nem tűnt túl erőltetetnek.
• Nos ez remek. Remélem mihamarabb megismerhetem.

Ezt követően a beszélgetés átterelődött a focira és senki se beszélt többet Lee-ről.

Ez után úgy tűnt, hogy Micah viselkedése egy kicsit megváltozott Jill-el szemben, de ettől függetlenül Micah továbbra az összes szabadidejét velünk töltötte. Lehet, hogy abban reménykedet, hogy Lee és Jill kapcsolata nem lesz hosszú életű. Vagy csak egyszerűen megértette, hogy ahhoz, hogy Eddie-vel lógjon el kell „viselnie” a Jill jelenlétét is. De mindegy is, mert Michal jó fej volt, nem volt vele semmi gond. Annál több gond volt Laurel-el. Nem hinném, hogy Micah komolyabban érdeklődött volna Laurel iránt, ha Jill nincs. Laurel még is fenyegetést látott benne és mindent megtette azért, hogy megkeserítse Jill az életét. Laurel mindenféle pletykákat terjesztett róla az osztályban: a magasságáról és a sápadt bőréről, ezzel még tovább növelve Jill bizonytalanságát. Egyszer, kétszer hallottam, hogy néhányan azt suttogják Jill háta mögött, hogy „vámpír lány”. Akár hányszor hallottam, hogy ezt suttogják a vér is megfagyott az ereimben, pedig tudtam, hogy csak gúnyolódnak.

• Jill nem akarja Micah-t elválasztani Laurel-től – jegyeztem meg az egyik nap Julia-nak és Kristin-nek. Próbáltam megérteni, hogy mi a logikus társadalmi viselkedés ebben az iskolában, de még mindig nem sikerült. – Nem értem mi a baja, mikor Micah-t amúgy se érdekli Laurel.
• Ez igaz, de Laurel-nek sokkal könnyebb, így hogy talált egy bűnbakot. Az igazság az, hogy Lauer egy szuka és Micah ezt nagyon jól tudja – magyarázta Julia.

A múltkori eset után Bryan-nel, Kristin és Julia a fejükbe vették, hogy kezelésbe vesznek és megtanítják nekem, hogy hogyan kellene az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket kezelnem.

• Plusz Laurel szereti, ha piszkálhat valakit – mondta Kristin, aki tetoválós sztori után komolyabb és megfontoltabb lett.
• Ok – mondtam és megpróbáltam követni a logikájukat – de én voltam az aki a hajával cikiztem. Akkor vissza se mert szólni… Kristin elmosolyodott.
• Az nem lenne vicces Laurel számára, ha veled piszkálódna. Te folyton visszaszólnál neki. Jill nem védi meg magát, ezáltal nem hozza őt kellemetlen helyzetbe mások előtt. Jill könnyű célpont.

Az egyetlen pozitív dolog az elmúl időszakban az volt, hogy Adrian felhagyott a kicsapongásaival. Ugyan kíváncsi voltam, hogy ez meddig fog tartani, mert az alapján, amit Jill érzett a kötelékükön keresztül Adrian még mindig nagyon unatkozott és boldogtalan volt. Lee napirendje kiszámíthatatlan volt és nem az ő feladata volt, hogy Adriant szórakoztassa. Sőt másnak sem. Nem gondoltam, hogy jelenleg képesek lennék olyan megoldást találni, amivel Adrian is elégedett lenne. Ha Adrian fel is hagyott a kicsapongással, attól még Jill továbbra is szenvedett a macskajajtól és az „érzelmi kitöréseitől”. Ha pedig éppen nem ezek kínozták, akkor Adrian búskomorsága bélyegezte meg Jill hangulatát. Abban reménykedtem, hogy Jill mihamarabb megtanulja Adriant kizárni a fejéből, de abból, amit Rose mondott, arra a következtettem, hogy ez egy elég hosszú folyamat lesz. A következő etetéskor csalódottan vettem tudomásul, hogy Keith autója Clarence háza előtt parkol. Azt kívántan, hogy bár csak kimaradna ebből az egészből, ha már úgy sem tesz semmit annak érdekében, hogy könnyebb legyen az itt tartózkodásunk. Úgy tűnik, hogy ezek a „felügyelő” látogatások komoly részét képezték a munkájának és úgy gondolja, hogy jelenléte elengedhetetlen.

A lakásban azonban nem találtunk mást, csak Adriant és Lee-t, se Keith, se Clarence nem volt sehol.

-Hol vannak? – kérdeztem.

Adrian a kanapén heverészett és épp letette a könyvet az asztalra, amit eddig olvasgatott. Volt egy olyan megérzésem, hogy az olvasás nem épp a legkedveltebb elfoglaltsága. Nem volt nyoma, hogy alkoholt fogyasztott volna, de az asztalon három üres energia italos üveg sorakozott. Visszafojtott egy ásítást és megrántotta a vállát.

• Nem tudom. Kint beszélgetnek valahol. A barátodnak elég beteg a humorérzéke. Azt hiszem, hogy a vámpírvadászokról beszélget Clarence-vel. Lee-re és Jill-re pillantottam, aki már is egymásra találtak. Mindketten annyira el voltak merülve egymásban, hogy nem is érzékelték a külvilágot. Tudtam, hogy Lee-t mennyire zavarja ez a vámpírvadászos téma és sejtettem, hogy nem díjazza Keith munkálkodását, amivel tovább erősítette az apja kényszerképzeteit.
• Tud Clarence a LA-i gyilkosságról? – kérdezte Eddie. Semmi oka nem volt Keith-nek arra, hogy ezzel foglalkozzon, biztos voltam benne, hogy csak is azért teszi, mert szüksége van egy alapos indoka arra, amivel ellátogathat ide. Vagy még sem?
• Nem említette – monda Adrian – Esküszöm, hogy Keith, csak azért csinálja, mert unatkozik. Még én se süllyednék ilyen mélyre.
• Inkább ezt csinálod helyette? – kérdeztem és miközben leültem vele szembe rámutatva az üres energiaitalos üvegekre.
• Hé, ez nem vodka, vagy brandy vagy… Nos, semmi jó – sóhajtott egy nagyot Adrian és ez egyik üvegből kit itta az utolsó csepp energia italt is. – Egy kicsit több bizalmat, Sage. Eddie az üvegekre pillantott.
• Jill nem azt mondta, hogy nem bírt aludni tegnap este?
• Adrian – horkantan fel.

Eddie-nek igaza volt. Én is észrevettem, hogy Jill egész éjszaka csak hánykolódott, ez persze mindent megmagyaráz.

• Hé, én próbálkozok – válaszolta Adrian. – Ha te kijuttatnál innen Saga, akkor nem fulladnák bele az önsajnálatba.
• Nagyon jól tudom, hogy nem tud neked segíteni – monda Eddie. – Tudod mit… én tudom. Kéne neked egy hobbi vagy valami.
• Kedves vagy, de van már hobbim – felelte Adrian csökönyösen. - Az én életem a partizásról szól, persze most már ivás nélkül. És nem az egyedüllétről.
• Talán dolgozhatnál – mondta Eddie. Leült egy székre a sarokban és láttam rajta, hogy jól szórakozik a saját poénján. – Az megoldaná az összes problémádat. Lenne pénzed és még emberek között is lehetnél. Adrian összevonta a szemöldökét.
• Lassan a testel Őrangyal. Te csak egy kibic vagy ebben a családban.
• Ez valójában nem is olyan rossz ötlet – vágtam rá.
• Nem, ez egy szörnyű ötlet – felelte Adrian, miközben tekintete köztem és Eddie között cikázott.
• Mért? – kérdeztem. – Most jön az a rész, hogy ezek a kezek még soha se dolgoztak?
• Nem inkább az a rész jön, hogy én semmibe se tudnék a társadalom hasznára lenni.
• Én talán segíthetek neked – ajánlottam.
• Talán te tudnál állást szerezni nekem, olyat, amiért még pénzt is kapok? – kérdezte reménykedve. – Mert az valóban nagy segítség lenne.
• Talán össze tudok hozni neked egy, két állásinterjút – mondtam. – És segíthetek megírni az önéletrajzodat.

Meglepetten nézett rám.

-Sajnos Sage, ez nem lesz elég.

Clarence és Keith lépett be a szobába. Clarence arca majd kicsattant a boldogságtól.

-Köszönöm, köszönöm – mondta az idős ember. – Olyan jól esik olyas valakivel beszélgetni, aki meghallgat és egyetért velem abban, hogy a vámpírvadászok nagyon veszélyesek.

Biztos voltam benne, hogy Keith-en csak is azért olyan kedves és megértő az öreggel, mert az érdekei így kívánják és nem holmi szívjóságból. Lee arca elsötétült az előbbiek hallatán, de mindennek ellenére a moroi srác nem szólt semmit, pedig látszott, hogy tudna, mint mondani. Ez volt az első alkalom, hogy dühösnek láttam Lee-t. Úgy tűnik, hogy Keith a világ legvidámabb emberét is képes ki hozni a béketűréséből. Clarence nagyon örült, hogy újra lát minket, mint ahogy Dorothy is. Az emberek, akik vért adtak a vámpíroknak undorítóak voltak. Teljesen megdöbbentett a függőségük azután az eufólikus állapot után, ami átjárta őket a vérszívás alkalmával. Amikor a vámpírok ittak etetőjükből endorfint juttattak a szervezetükbe és ez okozat az eufolikus állapotot.

Az etetők, akik éveken át moroi-k között éltek az endorfin rabjaivá váltak. Dorothy még nem élt olyan rég a Clarence családnál, így eleinte ez a vágya nem volt olyan erős, de most, hogy Jill és Adrian is belőle táplálkozik ez a függőség egyre erősödött. Most, hogy meglátta Jill-t felragyogott a szeme.

-Hé, Sage – mondta Adrian. – Nem kell segítened munkát szerezni, de mit szólnál, ha segítenél cigit szerezni?

Már éppen elkezdtem neki ecsetelni, hogy nem fogok neki segédkezni abban, hogy kielégítse az önpusztító szokásait, de akkor észrevettem, hogy jelentőség teljesen néz Dorotyra. Vajon így próbál kicsalni a lakásból? Kíváncsi voltam. Ürügyet biztosít számomra, hogy ne kelljen a lakásban lennem még az etetés zajlik? Abból, amit eddig tudtam a moroi-ról az derült ki számomra, hogy nem zavarja őket, ha evés közben látja őket a többi moroi, nem bújtak el egymás elől. Jill és Doroty általában, csak az én kedvemért hagyták el a szobát. Én tudtam, hogy ez meg fog történni újra meg újra, de úgy döntöttem, hogy most megragadom a lehetőséget és elmegyek Adriannal.

Természetesen Keith-re pillantottam, mert arra számítottam, hogy tiltakozni fog, de ő csak megvonta a vállát. Úgy tűnt, hogy neki is ugyan az jár a fejében, mint nekem az előbb.

• Oké – mondtam és felálltam. – Menjünk! Az autóban Adrian felém fordult.
• Meggondoltam magam – mondta. – Még is csak segíthetnél munkát találni. Majdnem neki mentem a szembe jövő autónak, mikor ezt meghallottam.
• Ez gyors volt – néztem rá meglepetten. - Ez most komolyan mondod?
• Olyan komolyan, mint még soha. Segítesz?
• Azt hiszem igen, de csak abban tudok segíteni, hogy bejuss az interjúra. Azt már nem tudom garantálni, hogy meg is kapod az állást – gyorsan végig futtattam az agyamban a lehetséges munkahelyeket listáját – De mi lenne az amit szívesen csinálnál?
• Valami szórakoztatót – mondta. – Valami olyat szeretnék csinálni, ahol sok pénzt lehet szerezni kevés munkával.
• Remek – motyogtam. – Ezzel aztán leszűkítetted a kört.

Elértük a belvárost és nekem sikerült leparkolnom egy párhuzamos parkoló állásba, de a parkolás nem ment olyan szépen, mint kellett volna. A parkoló a bolttal szemben volt. Én nem mentem be a boltba, inkább kint várakoztam. Már szürkület volt. Rájöttem, hogy mióta itt vagyok nem jártam még sehol máshol a sulin, Clarence lakásán, a minifolg pályán és a gyorséttermen kívül. Csak most láttam, hogy Palm Sprints milyen szép is valójában. Az utca ahol leparkoltunk mediterrán jellegű volt, az út szélét pálmafák szegélyezték. A boltok és az éttermek ki volta világítva és mindegyik étteremnek volt kiülős része.

• Ember – mondta Adrian, mikor kijött a boltból. – Felemelték az árát annak a ciginek, amit venni szoktam, így most vennem kellett valami gagyi szart.
• Tudod – mondtam. – Ha abbahagynád a dohányzást, akkor….

Hirtelen megdermedtem, ahogy átnéztem az utca túloldalára. Három háztömbnyivel arrébb a pálmafák levelein keresztül megláttam egy táblát, min az iskolában oly sokat emlegetett tetováló szalon neve villogott. Kristin balesete óta szerettem volna körbeszaglászni a helyen, de nem tudtam, hogy hogyan kéne nekikezdeni. Most itt volt a remek alkalom. Egy pillanatra szembe jutottak Keith intő szavai, hogy nem kellene ebben részt vennem és hogy feleslegesen keresem magamnak a bajt. De aztán arra gondoltam, hogy nézett ki Kristin a múltkor. Döntöttem.

• Adrian – mondtam. – Segítened kell. Megfogtam Adriant és a tetováló szalon irányába kezdtem el húzni. Egy pillanatra úgy tűnt nekem, hogy talán őt is érdekelné egy ilyen drogokat tartalmazó tetkó, márt azt hitten, hogy mindjárt csináltat is egy. De amikor elmondtam neki, hogy mi történt Kristin-nel kicsit alább hagyott a lelkesedése.
• Még ha nem is az alkimisták által használt technológiával dolgoznak, akkor is veszélyes, amit csinálnak – magyaráztam. – Nem csak Kristin-ről van szó. Slade és a többi focista is mind csináltattak maguknak egy ilyen különleges tetkót, ami szteroidot tartalmaz. Ezáltal sokkal jobbak sportolók, mint a többiek, de ez így nem jó, nem helyes.

Hirtelen eszembe jutott szegény Trey milyen kék, zöld foltos volt a válogatás után. A tetováló szalon melletti étterem előtt álltunk Adriannal. Az éttermet egy sikátor választotta el a szalontól. A szalon oldalsó ajtaja a sikátorra nyílt és egy férfi lépett ki rajta. A pacák rágyújtott és épp indulni készült, mikor egy másik férfi dugta ki a fejét az ajtón és a cigarettázó pacák után kiáltott.

-Mikor jössz vissza?

A nyitott ajtón át láttam, hogy az a szalon raktárja.

• Csak elszaladok a boltba – válaszolta a cigarettázó férfi. – Tíz perc múlva itt leszek. A másik srác visszament az üzletbe és becsukta az ajtót. Mi is közelebb sétáltunk a szalonhoz és így már láthattam, hogy milyen az üzlet belülről is.
• Be kell mennem a raktárba – mondtam Adriannak. Adrian szemöldöke megemelkedett ennek hallatán.
• Miért akarsz beosonni oda? Ugye tudod, hogy ez nem helyes, de nem csak nem helyes, hanem nagyon veszélyes is, sőt egyenesen ostobaság.
• Tudom – mondtam és magam is meglepődtem azon, hogy milyen nyugodt volt a hangom. De meg kell tudnom mi folyik itt és lehet ez az egyetlen esélyem.
• Akkor veled megyek arra az esetre, ha ez a fickó visszajönne – mondta és egy nagyot sóhajtott. – Nem szeretném, ha azt mondanák, hogy Adrian Ivashkov nem segített egy bajba jutott kisasszonyon. Különben is úgy néz ki ez a fazon, mint valami őrült motoros. Sőt mind kettő pontosan úgy néz ki.
• Nem szeretném, ha velem tartanál – közöltem vele tárgyilagosan. – Te inkább foglald le az üzletben lévő srácot. Beszélgess vele.
• Tessék?
• Menny be az üzletbe és vond el a figyelmét, míg én körülnézek a raktárban. Beszélgess vele a… ööö, nem tudom. Találj ki valamit. Miután kieszeltük ezt a remek tervet én a sikátor felé indultam Adrian pedig a bolt bejárta felé. A sikátorra néző ajtót megpróbáltam kinyitni, de zárva volt.
• Gondolhattam volna – motyogtam magamban. Ki hagyná nyitva egy üzlet hátsó ajtaját? Így lassan a remekbe szabott tervem kezdett összeomlani, de ekkor eszembe jutott az alkimisták egyik elengedhetetlen eszköze az alkimista táska. Ez most nem volt nálam, mivel az iskola területén nem nagyon volt rá szükség, de végszükség esetére mindig tartottam magamnál egy, két létfontosságú alkimista okosságot. Az egyik ilyen okosság az a vegyület volt, mai strigoi-k tetemét lehetett eltűntetni egy pillanat alatt. A másik anyag, ami nálam volt egy olyan vegyület, ami feloldja a fémet. Ez egyfajta sav volt és a pénztárcámban tartottam egy kis fiolában. Gyorsan előkerestem a fiolát és lecsavartam a tetejét, a vegyület keserű illata megütötte az orromat. Nem gondolkoztam sokáig fogtam a savval teli üvegcsét és néhány cseppet rácseppentettem az ajtó zárjára. Aztán egy kicsit hátrább léptem, hogy elkerüljem a zárból előtörő fehér maró szagú füstöt. Innen számított 30 másodpercen belül a füst eloszlott és a zár helyén egy üres lyuk tátongott. Ez volt az egyik legjobb alkimisták által készített cucc és a neve eleven tűz.

Miután megszűntettem az akadályt kinyitottam az ajtót, először csak résnyire, hogy megnézzem nincs-e odabent valaki. Üres volt, így hát besurrantam az ajtón és behúztam magam mögött a belső reteszt pedig bezártam. A raktárhelység pici volt és tele volt mindenféle tetováló kütyüvel. Három ajtó nyílt a raktárból. Az egyik egy fürdőszobába vezetett, a másik egy sötét szobába és a harmadik az üzletbe. Az üzletből beszűrődött némi fény a raktárba és hallottam Adrian hangját is.

• Haver, én is szeretnék egyet – mondta. – Láttam milyenek és ő azt mondta, hogy itt nálatok lehet ilyet szerezni. Ugyan már ne játssz velem!
• Sajnálom – jött a mogorva válasz. – Fogalmam sincs miről beszélsz.

Nem volt sok időm, így gyorsan olvasgatni kezdtem a polcokon és a fiókokon lévő feliratokat. Valami gyanúsat kerestem.

• A pénz miatt aggódsz? – kérdezte Adrian. – Mert az van elég. Csak mond meg mennyibe kerül. Hosszú szünet következett a beszélgetésben. Nagyon reméltem, hogy a srác nem kéri meg Adriant arra, hogy mutassa a pénzt, mert ő az imént költötte el az utolsó fillérjét is.
• Nem is tudom – mondta végül a srác. – Ha tudnák is réztetoválást készíteni, és most nem azt mondom, hogy tudok, akkor sem hiszem, hogy megbírnád fizetni.
• Na ide figyel – mondta lassan és tagoltan Adrian. – Csak mond meg mennyi.
• Mi az ami igazán érdekel? – kérdezte a srác. – Csak a színe?
• Azt hiszem, hogy mid a ketten nagyon jól tudjuk – mondta Adrian nagyon ravaszul. – A színe is és az egyéb extrák is érdekelnek. És azt akarom, hogy úgy nézzen ki, mint egy fasz. Valószínűleg te még nem csináltál ilyet, amilyet én akarok.
• Ez legyen a legkisebb gond – felelte a srác. – Már évek óta ezt csinálom. Bármit megrajzolok, mait akarsz.
• Igen? Akkor meg tudnál rajzolni egy motorozós csontvázat, aki épp egy lángtengerből jön kifelel? Inkább egy csontváz kalózt legyen a motoron, akinek egy papagáj ül a vállán? Sőt a papagáj is csontváz legyen. Nem azt hiszem, hogy az már túlzás lenne. Miközben fél füllel őket hallgattam végeztem a polcok átkutatásával, de még így is rengeteg kis zug marad, amit még nem néztem meg és az időm pedig egyre jobban fogyott. A pánik kezdett úrrá lenni rajtam. De megnyugtattam magam és úgy döntöttem benézek a sötét szobába. Ahogy elhaladtam az üzlethelységbe vezető ajtó előtt a tükörképem megvillant a kirakaton, de úgy tűnt, hogy senki se vett észre, mert a beszélgetés zavartalanul folytatódott tovább.
• Ez a legnevetségesebb dolog, amit valaha is hallottam – mondta a tetkós csávó.
• Nem az, a nők imádni fogják – ellenkezett Adrian.
• Nézd fiam – mondta a srác. – Ez nem a pénzről szól. Mert el hiszem, hogy van belőle bőven, hanem a sok tintáról, ami ehhez kell. És most nincs ennyi raktáron.
• Hát mikro lesz? – kérdezte Adrian. Én mind eközben körbenéztem a tetováló szobában, ahol volt egy tetováló szék – ami sokkal kényelmesebb volt, mint az az asztal, min az én tetoválásomat készítették.
• Már vannak egy pára a várólistán előtted. És nem tudom, hogy mikor jön meg a szállítmány.
• Fel tudnál hívni, ha lesz? – kérdezte Adrian. – Megadom a számomat. A nevem pedig Jet Steele. Ha nem lettem volna ilyen helyzetben, biztosan felhorkantam volna a név hallatán. De most nem tudtam tovább méltatlankodni az álnevén, mert megtaláltam azt, amit eddig kerestem. A tetováló pisztolyt mellett, az asztalon egy jó pár tintapatron hevert, amik már üresek voltak, de néhány üvegcsén ott volt még egy kis fémdarab. Anélkül, hogy gondolkodtam volna összeszedtem az üvegcséket és betettem a táskámba. Közben észrevettem néhány másik üveget is, ami viszont tele volt fekte folyadékkal. Megfogtam az egyik ilyen üveget kinyitottam és beleszagoltam. Ez volt az amitől tartottam.

Visszacsavartam az üvegre a tetőt és betettem azt is a táskámba.

Csak ekkor lettem figyelmes valamiféle neszre. Valaki megpróbált bejönni a hátsó ajtón. Szerencsére mikor bejöttem bereteszeltem az ajtót magam mögött, hogy kívülről ne tudjon bejönni senki se. Ez viszont ez azt jelentette, hogy nincs több időm, ki kell jutnom a raktárból. Épp hogy csak behúztam a táskám cipzárját, amikor meghallottam, hogy az üzlet első ajtaja kinyílik.

• Hé, Joey. Miért van zárva a hátsó ajtó – kérdezte egy dühös hang.
• Mindig zárva van.
• De most be van reteszelve. Amikor elmentem még nem volt.

Ez célzás volt arra, hogy itt az ideje lelépnem. Leoltottam a villany és visszasiettem a raktárba.

• Várj – kiáltott fel Adrian. Volt valami nyugtalanság a hangjában, mint ha megpróbálna valakit valamire figyelmeztetni. Hirtelen megállt a szívverésem is, mikor a két srác elindultak a raktár felé, hogy megnézzék, mi a baja van az ajtónak. – Mi lenne, hogy ha a papagájon is lenne egy kalóz kalap?
• Egy perc. Meg kell néznem valamit – a hang most már erősödtek. Közeledtek felém. A kezem idegesen remeget miközben elhúztam a reteszt. Hallottam, hogy a hangok egyre közelebb jönnek a raktárhoz, miközben kinyitottam az ajtót és kisurrantam rajta. Egy pillanatra megálltam és visszanéztem, majd becsuktam magam mögött az ajtót és kirohantam a sikátorból az utcára. A kocsi felé vettem az irányt.

Hallottam, ahogy ismét kinyílik a tetováló hátsó ajtaja és kijön rajta valaki, de nem mertem hátranézni, hogy ki az. Az utcán rengeteg ember járkált ilyenkor és ennek most nagyon örültem, mert így sikerült elvegyülnöm közöttük. Visszamentem az autóhoz és feltéptem az ajtaját. A kezem még mindig izzadt és remegett az idegességtől. Meg akartam fordulni és hátra nézni, de nem mertem féltem, hogy a két férfi egyből kiszúrna. És ekkor egy kéz hirtelen megragadta a karomat. Én levegő után kaptam.

-Én vagyok az – mondta egy hang.

Adrian volt az. Megkönnyebbültem felsőhajtottam.

• Ne nézz vissza – mondta nyugodtan. – Csak szállj be a kocsiba. Engedelmeskedtem. Miután mind ketten beültünk a kocsiba vettem egy mély levegőt. Az adrenalin szintem az egekbe volt a szívem meg csak úgy zakatolt az idegességtől. Becsuktam a szemem és a fejemet neki döntöttem az ülésnek.
• Ez közel volt – mondtam. – De te nagyon jó voltál.
• Tudom – mondta büszkén. – Én most már tényleg nagyon szeretnék egy tetoválást. Megtaláltad, amit kerestél?

Kinyitottam a szemem és felsóhajtottam.

• Igen. Még többet is találtam, mint akartam.
• Mit? Drogot?
• Rosszabb – mondtam lassan. – Vámpír vért.

A fordítás a www.konyvfanoknak.5mp.eu honlap számára készült.