Hogyan csökkentettük le az éves bevételünket 42.000 $-ról 6.500 $ -ra.

(Kevin & Donna Philippe-Johnson)

Középosztálybeli amerikai lévén, mindig nehéz volt megértenem hogyan sikerül talponmaradnunk, megélnünk, amikor olyan sok tényező dolgozik ellenünk. Hogyan élhetünk napról napra, amikor emelkednek az élelmiszerárak, a benzin ára, az autó biztosítása, az adók és az egészségügyi ellátás díja, miközben a munkanélküliség bizonytalanságával is meg kellküzdenünk? A múltban, amikor számításba vettem ezeket, reménytelenség érzése szorongattaa gyomromat. Sok minden van, amiről beszélhetnénk, hogy hogyan lehet megoldani ezeket adolgokat, de úgy tűnik semmi sem szünteti meg a küzdelem és stressz lefelé húzó spirálját,amit emberek milliói tapasztalnak nap mint nap.Sok dolgozó emberéhez hasonlóan az én életem is rendben ment a 80-as években. Jól fizetőállásom volt (42.000 dollár évente) és bár nem élveztem a munkám, ipari tervezőkéntdolgozva, az hogy stabil fizetést kaptam hetente segített abban, hogy ne legyen panaszraokom. De aztán a 90-es években jött a hidegháború és ezután 10 év alatt kilenc elbocsátásonmentem keresztül. A szeptember 11-dikei esemény eljöveteléig nem sikerült stabillá tenni amegélhetésem a petrokémiai iparban akkor már több mint 10 éve. 3-4 hónapot dolgoztam,aztán újból munkanélkülivé váltam.Ekkor jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Az az életstílus, amiben felnőttem éshittem, már nem működött és nem volt még kész másik. Nyilvánvalóan senki sem tudottnekem ebben segíteni így úgy döntöttem, hogy kezembe veszem az ügyeket és újradefiniálomaz élethez való alapvető hozzáállásom.Szerencsére kalandszerető feleségem van. Hozzám hasonlóan gondolkodott és ő is hajlandóvolt drasztikus változtatásokat hozni az életünkben. Mint elkötelezett csapat, eldöntöttük,hogy kifundáljuk hogyan tudjuk túlélni a bizonytalan és nehéz gazdasági időszakokat. Mivelnem volt sok pénzünk, mert egyre nehezebb lett stabil munkahelyet találni, úgy döntöttünk,hogy átgondoljuk az alapvető igényeinket, ahhoz, hogy saját életet alakíthassunk ki, amelynem függ karriertől vagy teljes munkaidős állástól.Számunkra ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy vidékre kell költöznünk. Ha szegények leszünk, gondoltuk, legyünk szegények vidéken. Így legalább tudunk saját terményekettermeszteni és le tudjuk csökkenteni a kiadásainkat. Később rájöttünk, hogy sokan mások ishasonlóan éreznek. Manapság már van egy kicsi, de növekvő mozgalom az országban, ami a"önkéntes, kreatív egyszerűség" (Voluntary Creative Simplicity) életstílus felé törekszik.Először is azoktól a tényezőktől akartunk megszabadulni, amelyek lehúztak bennünket.Mindentől megszabadultunk, amire nem volt szükségünk és igyekeztünk kifizetni mindenadósságunkat. Aztán felmondtuk az összes hitelkártyát, csak készpénzt használtunk, ígyhatékony pénzügyi tervünk volt, amely megtanított bennünket, hogyan követhetünk nyomonminden fillért. Ezzel a módszerrel végülis meg tudtunk spórolni egy keveset. (lásd a "Pénztvagy életet", Joe Dominguez és Vicki Robin könyve).Ugyanakkor erősek és egészségesek akartunk maradni, hogy ehhez a minimalist élethezszükséges munkákat el tudjuk végezni, ezért változtattunk az evési szokásainkon.Abbahagytuk az átlagos amerikai gyorsételek és előrecsomagolt szupermarketből származótermékek fogyasztását, helyette biotermesztésű teljes kiőrlésű árukat, nyers gyümölcsöt,zöldségeket, fermentált tejtermékeket, dióféléket, magvakat és csírákat, valamint elhagytunk az összes rágcsálnivaló ételt és a gyógyszerek fogyasztását. Elmentünk rendszeresen sétálni,elkezdtünk jógázni, és kertészkedni. Mivel nem akartunk tovább egészségügyi biztosításidíjakat fizetni, elindítottunk egy speciális (1000 dolláros) megtakarítási számlát sürgős esetre,

ha valami elsősegélyre lenne szükség. És természetesen megszabadultunk a mobiltelefon-, akábeltévé- és internet előfizetésektől valamint jelentősen lecsökkentettük a légkondícionálóhasználatát is. Az egyszerű élet ösvényére való lépés egy olyan folyamat elindítása volt,amely az életünk minden területére kihatott.Végül találtunk egy kb. 2 holdnyi földet 35 mérföldre a várostól. Új víziónk által vezérelve,egy nyáron búcsút mondtunk a városnak, és véglegesen kiköltöztünk új helyünkre, ahol sátratvertünk, hogy ott éljünk. Nagyon boldogan éltünk abban a sátorban egész nyáron, közbenkitisztítottuk a földterületet és felépítettünk egy rusztikus stílusú kb. 11 nm-es szobátgalériával. Mindig annyit haladtunk, amennyi pénzünk volt és amennyi építési anyagot eltudtunk vinni a régi platós teherautónk hátuljában. Bár sosem építettünk még semmit sem,kemény munkával megtanultuk a saját hajlék építésének minden csínját.Ahogy a kis kinti épület formálódott, a következő egy föld alatti ciszterna építése volt, hogyösszeszedje az esővizet, és végül, egy 3 szobás (kb. 46 nm-es) házikó építése. Mivel 9000dollárt kölcsönkértünk a telekvásárlásra, továbbra is mindenféle állást elvállaltam (tervezés,tisztviselői állás, futár, mosogató, pékmunkás, stb.) míg Donna biokertészeti munkákkal,gyömölcsfák ültetésével és komposztálással foglalta el magát. Ő nagyon élvezi, ha újdolgokat tanulhat őshonos fákról, gyógynövényekről, amiket ő is termeszthet.A következő pár évben megedződve a megélhetés és függetlenség megvalósításán erősebbek,egészségesebbek és képességeinkben magabiztosabbak lettünk, jobban bíztunk a sajátszakértelmünkben. Ez a tapasztalat új energiával töltött fel bennünket. Megtanultuk, hogyanépítsünk dolgokat, hogyan termeljük meg a saját élelmünket, felelősséggel kezeltük azegészségünket és mindenekfölött, megtanultunk újból nevetni és jól érezni magunkat. A sajátmagunk által termelt friss élelmiszer feletti öröm, látni azt, ahogy minden harmonikusannövekszik és fejlődik, saját kezeinkkel dolgozni és minőségi időt egymással tölteni mindlassan felváltotta azokat a költséges, hamis értékeket, amikkel azelőtt az időnket töltöttük.Lassanként visszafizettük a földünk költségeit, befejeztük a házat, és sikeresenlecsökkentettük az alapvető költségeinket. Azt vettük észre, hogy a költségeink csökkentek miközben az életünk minősége növekedett. Amíg otthon voltunk, nem kellett utaznunk egyállandó állás miatt, igazán nem volt sok pénzre szükség. Az önkéntes egyszerűség életünk minden területén egyszerre volt hatékony és hozott fejlődést az életünk minden területén.Hamarosan beigazolódott mennyire nem éri meg teljes állásban dolgozni. Miután kiszámoltuk az állásba járással kapcsolatos összegeket, rájöttem, hogy a tisztán hazavitt összeg csak 3dollár óránként. Ez már teljesen meggyőzött arról, hogy sokkal költséghatékonyabb otthonmaradni, a saját élelmiszert termeszteni, saját tüzifát hasogatni és megsütni a saját kenyerem,mint nap mint nap a munkába utazni. Mégis szükségünk vol valamilyen bevételre.Bár lecsökkentettük a havi költségeinket kb. havi 540 dollár alá (jóval az amerikailétminimum alá), még mindig megoldást kellett találnunk arra, hogy milyen bevételhez jussunk anélkül, hogy teljes állásban kellene dolgoznunk. Amint sikerült drasztikusanlecsökkenteni a szükséges pénzmennyiséget, tudtam, hogy könnyű lenne valamilyen ritkafoglalkozást űzni, mint rusztikus bútorok építése, gitározás borravalóért, egyszerű bútorkészítés, félállásban vázlatkészítés, irodai munka, vízvezeték szerelés, stb. Bárhogyan is,azért volt valami, amit nagyon szerettem csinálni… és ez a teljes kiőrlésű lisztből készültkovászos, kézzel gyúrt kenyér sütése a kinti fatüzelésű kemencénkben.Mindig megosztottam a kenyerem a barátainkkal és a családdal, de az sosem jutott eszembe,hogy ezzel plusz pénzt keressek. Hamarosan rájöttünk, hogy nincs autentikus, kézzel készítettkovászos kenyér a környezetünkben, és lassanként az emberek elkezdték kérdezgetni, hogyvehetnének-e tőlünk. Egy éven belül lett elég kenyérvásárlónk, hogy előteremtsük azt a kis pluszt, ami az egyszerű szükségleteink fedezésére kellett. És most még többre van szükség,mert barátaink és szomszédaink várólistára kerültek, hogy a kenyerünkből ehessenek. Tudják,hogy a kenyér nagyon különleges, mert biotermesztésű, friss, kézzel őrölt búzából készült és a

veknik teljes egészében kézzel készültek, nagy szeretettel, gondoskodással a saját kintikemencénkben.Meg szeretnénk másokkal is osztani, hogy nagy piaca van ennek a speciális típusú kenyérnek,még egy olyan kisvárosban is, mint a miénk, mert különböző okok miatt, az emberek többsége nem tud, vagy nem akar saját magának ilyet sütni. Valójában akkora kereslete vanennek az egyedi kenyérnek, hogy az emberek még 4,50 dollárt (kb 850 Ft) is hajlandóak fizetni érte. Bárki, aki egy kis plusz pénzt szeretne keresni, mondjuk 50 - 100 dollárt (9500 – 18.900 Ft) vagy többet hetente, fontolja meg, hogy elsajátítja ezt az értékes szakmát, majdtanítsa meg és ossza meg ezt a helyi közösségével. Mi folyamatosan osztunk ki hasznosanyagokat a kovászos kenyér jótékony hatásáról, tájékoztató jellegű előadásokat ajánlunk ahelyi közösségünknek és ingyenes kóstolókat rendezünk.Az elosztási rendszerünk úgy néz ki, mint egy igazi pékség. Vannak állandó vásárlóink, akik egyszerre 6 veknit is vesznek, nekik frissen szállítunk havonta egyszer. A kenyérkészítés nagyelőnye, hogy olcsón, istenien, finom, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret készíthetünk magunknak, ami segít csökkenteni az élelmiszerköltségeinket. Ez csak egy egyszerű példaarra, hogy egy ily értékes szakma hogyan tud támogató lenni akkor, amikor az ember kicsibengondolkodik és él.Míg az önkéntes egyszerűség kulcsa a „kicsiben gondolkodás”, sok ember mégis épp azellenkezőjében hisz – „a nagyobb a jobb”. Például, az emberek gyakran modják nekünk, hogy be kellene fektetnünk egy sütödébe és még több kovászos kenyeret kellene gyártanunk. Deahhoz, hogy terjeszkedjünk, karriert építsünk a kenyérsütésből és eladásból, kölcsönt kellenefelvennünk, hogy vásároljunk kereskedelmi méretű mixert, fagyasztót és hatalmas sütőket,hosszabb munkaidőben kellene dolgoznunk és egy sor bürokratikus engedéllyel,szabályozásokkal, díjakkal és korlátozásokkal kellene szembenéznünk. Végeredményképp azegyszerű, autentikus, kézzel készített kenyeret, amelyet a vevőink szeretnek, fel kellett volnaáldoznunk a mennyiség és a pénz oltárán. Mindenki veszít csak a bankszakemberek és a bürokraták nem. Visszaesnénk a régi, jólismert csapdába, kölcsönt kellene felvennünk, és felkellene áldoznunk a szabadságunkat és minőségi életünket a munka miatt. Ez jó példája azeredménytelenségnek.Bukásra számíthatnak azok, akik meg szeretnének szabadulni a rendszer stresszétől és a pénzügyi rabszolgaságától úgy, hogy közben túl nagyban gondolkodnak. Tudnunk kell, hogyezt az ipari társadalom és a kölcsönből élő intézmények programozták belénk, mind azzal acéllal, hogy kielégítsék a telhetetlen elképzeléseinket. Barátaim, nagyon nagy tudatosság kell,hogy ne essünk bele ezekbe a csapdákba. Ehhez nagy adag improvizációra és alternatívmodellek megalkotására is nagy szükség van. Az „önkéntes egyszerűség” elnevezésűéletstílus egy opció, mely valódi változást hoz.A következőket értem ez alatt: sokan már nem gondolkodunk élethosszig tartó karrierben.Bármi okból is, de a dolgok változnak ebben az országban. Külső cégek szerződtetése,olcsóbb munkaerő költségek más országokban az amerikai munkahelyek megszűnéséhezvezetnek. S bár a munka lehetősége továbbra is létezik, meg kell értenünk, hogy ez talán csak átmeneti időszakra vonatkozik. Miközben az ember továbbra is dolgozik a munkahelyén,karriert alakít, bölcs dolog felállítani egy túlélési tervet, ha szükséges, azokra a bizonyos periódusokra, amikor nincs állandó munkahelye.Ez jelentheti valamennyi tartalék felhalmozását, egy kis parcella megvételét, ahol kis házikó,sátor vagy indiánsátor felállítása is lehetséges, vagy a városból kiköltözést vidékre, ahol azember megtermelheti a saját eledelét. Idős nagyapám mondta mindig: „Ebben az országbanminden baj akkor kezdődött, amikor az emberek feladták azt az igényt, hogy élelmiszereiketsaját maguk termeljék.” És igaza volt. A mai fiatalok már azt sem tudják milyen az igazi étel,nemhogy azt, hogy hogyan kell megtermeszteni és elkészíteni! Ennek változnia kell! (Ez amásik ok, amiért népszerűsítjük a kovászos kenyér sütését. Ideje elkezdeni a „lassú étel”mozgalmat).