Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Look up keyword
Like this
25Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
SORSTALANSAG

SORSTALANSAG

Ratings:

4.44

(1)
|Views: 2,646|Likes:
Published by laszi
Kertesz Imre Nobeldijas iro konyve magyar nyelven
Kertesz Imre Nobeldijas iro konyve magyar nyelven

More info:

Published by: laszi on Nov 15, 2008
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

08/14/2013

pdf

text

original

 
Sorstalanság Regény 1Ma nem mentem iskolába. Azaz mentem, de csak, hogy hazakérezkedjem az osztályf 
ő
nökömt
ő
l. Apám levelét is átadtamneki, amelyikben „családi okokra” hivatkozva kérelmezi afelmentésem. Kérdezte, mi volna az a családi ok. Mondtam neki,hogy apámat behívták munkaszolgálatra; akkor aztán nem isakadékoskodott tovább.Nem haza, hanem az üzletünk felé iparkodtam. Apám úgy mondta, ott várnak. Még azt is hozzátette, igyekezzem, mert szükség lehet rám. Tulajdonképp ezért is kért el az iskolából. Vagy azért,hogy „maga mellett lásson ezen az utolsó napon, miel
ő
tt elszakadhazulról”: mert ezt is mondta, bár igaz, máskor. Anyámnak mondta,úgy emlékszem, amikor reggel felhívta telefonon. Tudniillik csütörtök van, s ilyenkor meg vasárnap, szigorúan véve, anyámnak jár a délutánom. De apám a tudtára adta: – Gyurkát ma nem állmódomban átengedni hozzád –, és akkor ezzel indokolta. Bármeglehet, mégse. Kissé álmos voltam ma reggel, az éjszakai légiriadókövetkeztében, s talán nem jól emlékszem. Abban viszont biztos vagyok, hogy mondta. Ha nem anyámnak, akkor másnak.Pár szót én is beszéltem anyámmal, már nem emlékszem rá,mit. Azt hiszem, meg is neheztelt rám, mert kicsikét röviden voltamkénytelen bánni vele, apám jelenléte miatt: végre is, ma az
ő
kedvétkell néznem. Mikor már indulófélben voltam hazulról, még mostohaanyám is intézett néhány bizalmas szót hozzám azel
ő
szobában, négyszemközt. Azt mondta, reméli, hogy ezen aszámunkra oly szomorú napon az én „megfelel
ő
viselkedésemre isszámíthat”. Nem tudtam, mit mondhatnék erre, s nem is mondtamsemmit. De talán félremagyarázta a hallgatásomat, mert akkor
 
mindjárt olyasféleképp folytatta, hogy nem az érzékenységemetakarta érinteni ezzel az intelmével, ami – tudja – úgyis fölösleges.Mert hiszen nem kétli, hogy tizenötödik esztend
ő
mben járó, nagy fiú létemre magamtól is képes vagyok felfogni a bennünket értcsapás súlyosságát, így fogalmazta. Bólintottam. Láttam, be is ériennyivel. Egy mozdulatot is megindított énfelém a kezével, s már-már attól féltem, hogy tán meg akarna ölelni. De aztán mégse tette,hanem csak mélyen felsóhajtott, hosszú, reszketeg lélegzettel.Észrevettem, a szeme is megnedvesedik. Kellemetlen volt. Azutánelmehettem. Az iskolától az üzletünkig gyalogosan tettem meg az utat. Tiszta, langyos reggel volt, ahhoz képest, hogy még csak tavasz eleje van. Ki is gombolkoztam volna, de azután meggondoltam: a könny 
ű
 ellenszélben még visszacsapódhatnék a kabátom szárnya, s eltakarnáa sárga csillagomat, ami nem volna szabályos. Egynémely dologbanmost már körültekint
ő
bben kell eljárnom. A fapincénk itt aközelben, egy mellékutcában van. Meredek lépcs
ő
visz le ahomályba. Apámat és mostohaanyámat az irodában találtam: sz
ű
k,akváriumszer
ű
en kivilágított üvegkalicka, mindjárt a lépcs
ő
tövében.Süt
ő
úr is velük volt, akit még onnan ismerek, hogy valaha a mialkalmazásunkban állt mint könyvel
ő
, meg annak a másik, szabad ég alatt lev 
ő
raktárunknak a kezel
ő
je, amit közben már meg is vásároltt
ő
lünk. Így mondjuk legalábbis. Süt
ő
úr ugyanis, mivel fajitekintetben
ő
néki teljesen rendben a szénája, nem visel sárgacsillagot, s az egész csak amolyan üzleti cselfogás tulajdonképpen,ahogy én tudom, hogy 
ő
rködhessen az ottani javainkon, no meg,hogy ezalatt a bevételr
ő
l se kelljen egészen lemondanunk.Egy kicsit azért máshogy köszöntem neki, mint valamikorrégebben, mert hát egy bizonyos értelemben mégiscsak fölibénk kerekedett; apámék is figyelmesebbek vele.
Ő
viszont annál inkábbragaszkodik hozzá, hogy apámat továbbra is „f 
ő
nök úrnak”,mostohaanyámat meg „drága nagyságos asszonyomnak” nevezze,mintha semmi se történt volna, és a kézcsókot se mulasztja el nálasoha. Engem is a régi, tréfálkozó hangján fogadott. A sárgacsillagomat észre se vette. Utána ottmaradtam, ahol voltam, az ajtómellett állva,
ő
k meg folytatták, amit a jöttöm miatt abbahagytak.Úgy néztem, épp valami tárgyalásukat szakíthattam félbe. El
ő
szörnem is értettem, mir
ő
l beszélnek. Egy pillanatra a szemem islehunytam, mert kissé még káprázott, az odafönti napsütést
ő
l. Azalatt apám mondott valamit, mire kinyitottam. Süt
ő
úr barnás
 
színezet
ű
, kerek arcán – a keskeny bajuszkával meg a kis hézaggal azelüls
ő
két, széles, fehér foga közt – mindenütt sárgásvörösnapkorongok ugráltak, mint fölfakadó kelések. A következ
ő
 mondatot megint apám mondta, s valami „áruról” szólt benne, amit„legjobb volna”, ha Süt
ő
úr „rögtön magával is vinne”. Süt
ő
úrnak nem volt kifogása; arra az íróasztalfiókból apám egy csomagocskátszedett el
ő
, selyempapírba burkolva és zsineggel is átkötve. Akkorláttam csak, hogy milyen áruról van is szó tulajdonképpen, mivel alapos formájáról mindjárt ráismertem a csomagra: a doboz voltbenne. A dobozban meg a fontosabb ékszereink és effélék vannak.S
ő
t, azt hiszem, egyenesen énmiattam hívták „árunak”, nehogy ráismerjek. Süt
ő
úr mindjárt az irattáskájába süllyesztette. Utána viszont egy kis vita kerekedett közöttük: Süt
ő
úr ugyanis el
ő
 vette atölt
ő
tollát, s mindenképp „elismervényt” akart adni apámnak az„áruról”. Soká makacskodott, bár apám mondta néki, hogy „negyerekeskedjen”, meg hogy „köztünk nincs szükség ilyesmire”. Úgy  vettem észre, Süt
ő
úrnak igen jólesett ez. Mondta is: – Tudom én,hogy megbízik bennem, f 
ő
nök úr; de hát a gyakorlati életbenmindennek megvan a maga rendje és formája. – Még mostohaanyámat is segítségül hívta: – Nem igaz, nagyságosasszonyom? – De
ő
, fáradt mosollyal az ajkán, olyasmit mondottcsak, hogy teljesen a férfiakra bízza ennek a kérdésnek a megfelel
ő
 rendezését.Kissé már eluntam a dolgot, mire végül mégiscsak eltette atölt
ő
tollát; akkor meg az itteni raktárunk ügyén kezdtek rágódni,hogy mit is tegyenek a benne lev 
ő
sok deszkával. Hallottam, apámúgy vélte, sietni kell, miel
ő
tt még a hatóság „esetleg rátenné a kezétaz üzletre”, s fölkérte Süt
ő
urat, legyen mostohaanyám segítségéreebben a dologban az
ő
üzleti tapasztalataival és szakértelmével. Süt
ő
 úr, mostohaanyámhoz fordulva, mindjárt kijelentette: – Magátólértet
ő
dik, nagyságos asszonyom. Hiszen úgyis állandó kapcsolatbanleszünk, az elszámolások miatt. – Azt hiszem, a nála lev 
ő
 telepünkr
ő
l beszélt. Nagy soká végre búcsúzkodni kezdett. Hosszan,elborult arccal rázogatta apám kezét. Mindamellett úgy vélte, hogy „ilyen percben nincs helye a sok beszédnek”, s ezért egyetlenbúcsúszót kíván csak apámnak mondani, ezt: – A miel
ő
bbi viszontlátásra, f 
ő
nök úr. Apám egy kis, ferde mosollyal felelte néki: – Reméljük, így lesz, Süt
ő
úr. – Ugyanakkor mostohaanyámkinyitotta a táskáját, egy zsebkend
ő
t emelt ki onnan, s egyenesen aszeméhez vitte. Torkában különös hangok bugyogtak. Csönd lett, s

Activity (25)

You've already reviewed this. Edit your review.
1 hundred reads
1 thousand reads
laricsev liked this
laricsev liked this
Vivien Lévai liked this
Krisztina Andai liked this
Vicus16 liked this
palmisike liked this
littleannie001 liked this
ultrabox liked this

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->