Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Save to My Library
Look up keyword or section
Like this
153Activity
P. 1
Jan Fennel Kutyapszichologia

Jan Fennel Kutyapszichologia

Ratings:

4.54

(13)
|Views: 32,252 |Likes:
Published by laszi

More info:

Published by: laszi on Nov 16, 2008
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as RTF, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

01/25/2014

pdf

text

original

 
Bevezetés
Erősen hiszem, hogy legjobban az életünk folyamán elkövetetthibáinkból tanulhatunk. Ennek így is kell lennie, hiszen úgy vélem, amagam széről éppen eleget, ha nem l sokat is tenem azemberek és a kutyák ellen egyaránt. Egyik lecke sem volt azonbanannyira fájdalmas, mint amelyik 1972 telén esett meg velem. Úgyérzem hát, könyvem elején számot kell adnom Purdey tragédiájáról.Hamarosan Önök is látni fogják, hogy ami ővele történt, alapveváltozást hozott saját életemben is.Akkoriban még férjnél voltam. Kislányom, Ellie annak az évnekfebruárjában született, míg fiam, Tony két és fél éves volt. Londonbanéltünk, de épp akkoriban döntöttünk úgy, hogy vidékre költözünk. Márki is szemeltünk egy kis falut Lincolnshire-ben, ami Anglia szívébenvan. Mint annyian mások, akiket megigézett a vidéki élet varázsa, márelőre hatalmas kirándulásokról ábrándoztunk. Úgy határoztunk, hogymindehhez egy kutya is szükségeltetik. Ahelyett hogy egy kölykötvettünk volna, menhelyi állat mellett döntöttünk. Tetszett az ötlet,hogy új esélyt adjunk egy hányatott sorsú jószágnak. Elmentünk hát amenhelyre, és ráleltünk egy ennivalóan édes, hat hónapos, fekete-fehér border collie-whippet keverékre. Haza is vittük, és a Purdeynevet adtuk neki.Nem ő volt az első kutyám. Tizenhárom éves koromban, amikor anyugat-londoni Fulhamben laktunk, kaptam az édesapámtól egygyönyörű, háromszínű border collie-t, akit Shane-nek hívtam. Mindig isodavoltam a kutyákért, olyannyira, hogy kislánykoromban volt egyképzeletbeli, ideális tulajdonságokkal felruházott kutyám, akit ladynekneveztem. Emlékszem, amint a nagymamám, csak hogy a kedvembe járjon, még beszélgetett is ezzel a mesebeli állattal a jelenlétemben.Emlékeim szerint a kutyákat akkortól kezdve tekintettem a feltétlenszeretet és a végtelen g megtestetőinek, csupa olyantulajdonság hordozóinak, melyeket oly nehéz fellelni az emberekben.Amikor Shane-t megkaptam, ezek az érzéseim csak tovább erősödtek.Shane-t úgy neveltem, ahogy apám is nevelte gyermekkorában amaga kutyáit. Apám gyengéd ember volt, ugyanakkor úgy vélte, hogya kutyának azt kell tennie, amit ő mond neki. Ha Shane valamit rosszulcsinált, nnszerrel kaphatott egy legyinst az orrára vagy atsójára. Mivel időnnt nekem is ztak a fenekemre, úgygondoltam, ebben nincs semmi rossz, kilt mivel Shane nagyonértelmes volt, és szinte azonnal megértette, hogy mit akarunk tőle. Mais felrémlik bennem, milyen büszke is voltam, amikor Shane vetem jötta 74-es busszal Putney Heathbe vagy Wimbledonba. A kutya ott ültmellettem a buszon, póráz nélkül, kifogástalanul viselkedve. EgyszóvalShane igazi csodakutya volt. Járt utat a járatlanén el ne hagyj, tartja a mondás. Ezért aztán
 
sokkal később, amikor Purdey hozzánk került, úgy véltem, legjobb lesz,ha őt is úgy nevelem, ahogy azt Shane-nel tettem. Megtanítom neki,mi a rossz és mi a jó, mindehhez pedig nem kell más, mint szeretet,gyengédség, és ha szükséges, némi erőszak.Módszerem kezdetben úgy tűnt, Purdey esetében is beválik. A kutya jól viselkedett, és könnyen beilleszkedett a család londoni életébe. Abajok akkor kezdődtek, amikor szeptemberben Lincolnshire-beköltöztünk. Új otthonunk nem is különbözhetett volna jobban a zajos,túlzsúfolt fővárostól. Egyszerre csak egy elszigetelt, apró falucskábantaláltuk magunkat. Az utcán nem volt közvilágítás, a busz hetentekétszer jött, és a legközelebbi bolt hat kilométerre volt. Emlékszem,amikor roves pici nynt elősr elvittek a tengerhez.Rápillantottam a végtelen vízre, majd sarkon fordultam és rémültenelszaladtam a dombok fe. Az élny l elprő lehetett egyhároméves gyerek számára, és azt hiszem, Purdeyben is valamihasonló játszódhatott le, amikor vidékre költöztünk. Úgy tűnt, számáraitt minden túlontúl hatalmas volt.viddel a ltözés után szokatlanul, r-r aggaszankezdett viselkedni. Minduntalan eltűnt a határban, hogy csak órákmúlva kerüljön elő. Ilyenkor úgy látszott, hogy valahol nagyon is jólszórakozott. Örökmozgóvá vált, és a legkisebb zajtól vagy váratlaneseménytől is heves izgalomba jött. Engem az égvilágon mindenhovákövetett, ami meglehetősen terhessé vált a két kisgyerek gondozásaközben. A kóborlásai is egyre jobban aggasztottak. Nem szerettükvolna, hogy a kutyánk rkinek is rt vagy nyelmetlengetokozzon. Ugyanakkor viszont én akartam ezt a kutyát, és úgy éreztem,felelős vagyok a sorsáért. Azt reméltem, hogy otthont teremthetekneki is. Ám az események hamarosan elsodortak minket.Az első intő jel az volt, amikor az egyik helybéli farmer eljötthozzánk látogatóba. Keresetlen szavakkal adta tudtomra, hogy vagykordában tartom a kutyát, vagy legközelebb lelövi. Terszetesenborzasztóan éreztem magam, ám megértettem azt az embert, hiszenaz én kutyám volt az, amelyik állandóan riogatta a jószágait. Így hátbertuk Purdeyt a zunk melletti, hatvan ter hosskertbe.Madzagot ttünk a nyakörre, azt pedig ráetetk aszárítókötélre, hogy ne mehessen messzebbre. Ám a kutya így ismegszökött, mihelyt csak módja nyílott rá.A dolgok egy hideg téli reggelen fordultak. még rosszabbra, éppegy nappal karácsony előtt. Már lejöttem az emeletről a gyerekekkel,és a megszokott reggeli teendőimet végeztem. Purdey, ahogy mindenáldott reggel, őrületes rohangászást művelt körülöttünk. Emlékszem,ahogy Ellie a padlón csúszott-mászott, míg Tony igazi kissegítségként" az elébe rakott nagy halom mosott ruhát válogatta anappaliban. Átmentem a konyhába, amely közvetlenül a nappalibólnyílt, hogy összeállítsam a reggelijüket, amikor hangos csörömpölésthallottam. Sohasem felejtem el a szemem elé táruló látványt. A kutya
 
felugrott Tonyra, és keresztültaszította a félrecsúsztatható szobaajtóegyik üvegtábláján. Mindenhol szilánkok! Aztán ettől kezdve minthalassított filmet láttam volna. Emlékszem, amint Tony kábultan, furcsándermedt kifejezéssel néz rám az arcából ömlő vér maszkján keresztül.Emlékszem, ahogy odarohanok a fiamhoz, és a ruhakupacból felkapokegy tiszta frotrtörült. A Szent nos rházban önntesápolónőként töltött idő megtanított arra, hogy először is ellenőrizzem,nem ródtak-e üvegcserepek az arcába. Szerencsére egyet semláttam, és gre rászoríthattam Tony arcára a törülközőt, amilyenerősen csak tudtam, így próbálva elállítani a vérzést. Aztán ringatnikezdtem öt a karomban, és Ellie-hez siettem, aki mindeközbencsodálatos mód épségben és nyugton ücsörgött a szanaszét szóródottüvegtengerben. A szabad kezemmel őt is felkaptam, majdleereszkedtem a földre, és segítségért kiáltoztam. Purdey pedig egészidő alatt tébolyodottként futkosott körülöttünk, ugatva éshatalmasakat szökkenve, mintha a legjobb játékban lenne része.Azt hiszem, minden szülő előtt rémálomként merülnek fel azeffajta helyzetek. Amikor a segítség végre megérkezett, a család és abarátaink teljesen azonos véleményen voltak. Tony sérülései nemcsaksúlyosak voltak, hanem örök életére elcsúfították az arcát. "Ez a kutyaegy gonosz, szörnyű szág", mondta mindenki. Én azonban gmindig felelősnek éreztem magam a kutya sorsáért, és adtam neki egyutolsó esélyt. És bár továbbra is voltak vele problémák, a következőpár hónap viszonylagos nyugalomban telt.Elvetkezett azután egy napfényes li reggel, pont Elliefebruárban lévő, elszületésnapja előtt. Én éppen a házunk egytávolabbi részén tartózkodtam, míg Ellie az édesanyám felügyeletemellett a padlón játszott a játékaival. Amikor meghallottam anyámsikoltását, már tudtam, hogy valami baj történt. Ahogy a nappalihozércem, anyám azt kiabálta éppen, hogy „A kutya megharapta, Ellienem tett semmit, és a kutya hirtelen megharapta! Meg van veszve!"Ezt egyszerűen nem akartam elhinni. Ám amikor megláttam Ellie-t egyelégcsúnya harapással a jobb szeme tt, r nem lehettekkétségeim. Zúgott a fejem a rám törő gondolatoktól. Hogy történhetettmindez? Mit művelhetett Ellie? Hol hibáztam a kutya nevelése közben?Ugyanakkor az is vigossá lt előttem, hogy a rdések koravégérvényesen elmúlt.Apám rögtön meglátogatott bennünket, ahogy meghallotta, mirtént. g kislánykoromban hallottam le az egyik kedvenckutyájának, Gypnek a rténetét. Gyp egy bobtail volt, és az ismegveszett, úgymond. A nagymamám egyszer le akarta parancsolni apamlagról, mire Gyp odakapott. A nagyapám véleménye szerint azolyan kutya, amelyik megharapja az őt tápláló kezet, átkozott bestia,így Gypet elpusztották. Apámnak ert nem is kellett volnaelmondania nekem a következőket: „Kislányom, tudod, mi most ateendő. Ha egyszer menniük kell - és itt szomorúan rám nézett-, hát

Activity (153)

You've already reviewed this. Edit your review.
Mariann Meizner liked this
1 thousand reads
1 hundred reads
Zsolt Borsos liked this
Barbara Asbóth liked this
flash620 liked this
erabor liked this
viva_bourdieu liked this
judy70 liked this
mrrwho liked this

You're Reading a Free Preview

Download
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->