Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Save to My Library
Look up keyword
Like this
2Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
profi coach _könyvrészletek

profi coach _könyvrészletek

Ratings: (0)|Views: 70 |Likes:
Published by Zoltán Baracskai

More info:

Published by: Zoltán Baracskai on Mar 13, 2012
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

08/01/2013

pdf

text

original

 
 Megkérdeztem fiaimat, mit erőszakoltam rájuk gyerekkorukban. Kapásból rávágták: „figyeljünk azarányokra, és tegyük szabaddá az utat”. Valóban, nem egyszer mondtam: nem érdekel semmi más agyerekszobáitokban, csak lehessen közlekedni. A meccseken is először azt kellett megsaccolniuk,hogy hány néző van. Vagyis ez a második volt. Először azt kellett megsaccolni, hogy mennyi idő alattérünk a sportcsarnokba, ha autóval, ha trolival, vagy ha gyalog megyünk. Mintha néha azt válaszoltákvolna: Ha nem ordibálnál valakivel a parkolóban, akkor autóval lenne a leggyorsabb. Aki ismer, tudja,hogy akkor ordibálok, ha megaláznak, és utána feladom. Feladom, mint Zidane a VB-döntőn. Ahogy afedőlap is sugallja, gyakrabban állítanak ki engem, mint a Materazzikat, akik nincsenekbemikrofonozva, mikor megalázzák őket. Nyilvánvaló, hogy nem tényekre, hanem arányokra és jövés-menésre tanítottam fiaimat, hiszen ez életem sava-borsa.Régi cuccok között néhány gimnáziumi füzetet találtam a kilencszázas évek elejéről. Az egyikben voltegy órarend. Matekok, filozófiák és nyelvek sokasága. Volt ott görög, latin, német és két anyanyelv is.Ez a tudás elegendő volt ahhoz, hogy valaki élete végéig tisztviselő lehessen. Nem túl fontos, denagyszüleim korosztálya szeretett volna beleszólni pályafutásomba, és azt javasolta, legyek ügyvéd.Egy korosztállyal előttem a differenciálegyenleteket és a társadalomismereteket nyomták. Nem túlfontos, de szüleim korosztálya is szeretett volna beleszólni pályafutásomba, és azt javasolta,foglalkozzam komputerekkel, ha lehet, kereskedjek velük. Az én korosztályom besulykolta azelektronika különböző újdonságait és az angol nyelvet. Ez a tudás elegendő volt ahhoz, hogy valakiélete végéig külkeres lehessen. Nem túl fontos, de mi azt szerettük volna, hogy gyerekeink könyvelőkvagy pszichológusok legyenek. Gyerekeimnek sok mindenből, amit az előző korosztályok tanultak,adtak egy keveset, de ez a tudás nem lett elegendő semmire. Lehet, hogy unokáimproblémamegoldást is kapnak? Majd az a tudás elegendő lesz, hogy életük végéig tanulhassanak. Azórarendben két dolog maradt fix: a test és a hang edzése. Ez sem pontosan így van. Hallom, hogy márkezdik a testedzést is beszüntetni, mivel balesetveszélyes. Így elkerülhető, hogy a tanárnak bajalegyen abból, ha a diák megsérül. Azért nem perlik az iskolákat a szülők, mert a gyerek eszeneveletlen marad. Fontos, hogy jó jegyek legyenekA nyugati pályaudvar parkolójában vártam egy vendéget. Nyitva volt autóm ablaka. Odajött egy fiatalsrác, és parfümöket kínált. Mikor elutasítottam, a következőt mondta: „Nem hamisított hanemlopott!”Egy kilencvenkét éves bácsi eldöntötte, hogy nem él tovább egyedül és beköltözik az öregekotthonába. Megérkezik, és kérdezi milyen a szoba. Elmesélnek neki néhány részletet. Fantasztikus! –mondja a bácsi. Honnan tudja mikor még nem is látta? Kérdezi tőle a portás. Már a döntéshozatalkor
 
elhatároztam, hogy nagyon fog tetszeni – válaszolja a bácsi. Ha valaki állandóan a régmúltszépségeiről beszél, akkor azt szoktam mondani: Ha annyira tetszik, cseréld le az Audi-t a segged alólegy szekérre. Nem vagyok a „régi szép idők”-sóvárgás híve. Ilyen értékítéletet senki se magyarázzonbele a következő visszapillantásba. A hetvenes évek végén és a nyolcvanasok elején, mint egyetemiokosítót, gyakran meghívtak egy-egy vállalathoz. Az igazgatók sofőrjei mindig vártak a reptéren, ésbetessékeltek a Mercédeszükbe. Sok mindent elhalasztottak aznap, mert hisz jött egy okosító azegyetemről. Ma csak a „híres külföldi tanácsadó” magas pozícióban lévő üzletkötőit várják így, deőket is csak akkor, ha egy pályázati pénz megszerzésének a lehetőségét ígéri.Nemrégen rengeteget feszengett egy rádióriporter, mikor kérdésére, hogy mutasson be arádióhallgatóknak, azt válaszoltam: Baracskai Zoltán. Csak ennyi? – Értetlenkedett. Igen, ennyivagyok, nincs gyámom, és a szék, amiben ülök, azt úgy hívom, hogy szék. De ha nagyon akarja,bemondhatja: saját székében ül. – De, akkor hogy mutasson be? – aggodalmaskodott tovább.Tegyen föl egy jó kérdést! – javasoltam –, és majd a válaszomból rájön az a rádióhallgató, akinek rákell jönnie, hogy ki vagyok. A jámbor nem is gondolja, hogy azt akarta kérdezni, ki áll jót értem?Avagy ki a gyámom? Ha feltette volna a kérdést, mit produkált az elmúlt 30 évben, akkor aztválaszoltam volna, hogy: Igyekeztem meggyőzni a döntéshozókat, hogy intuitív döntéseiket nepróbálják tényekkel alátámasztani.Még nem tudtam olvasni, amikor kaptam egy képeskönyvet, amelynek a borítóján egy medve voltkofferral a kezében. Később, mikor fiaimnak a nagyszülők ugyanazt a könyvet mutogatták,felismertem, hogy a kofferon négy szó van: New York, London, Paris, Roma. Szüleim durvánbeavatkoztak fiaik és unokáik értékrendjébe. Ez a könyv néhány hónappal ezelőtt jutott eszembe,amikor egy konferenciára utaztam. Kora reggel taxit rendeltem. „Ferihegy kettő.”, mondom ataxisofőrnek. „Kit vár?”, indítja a kora reggeli társalgást a sofőr. „Senkit, én utazom.”, válaszolomegykedvűen. „Így, mármint csomag nélkül?”, csodálkozik a sofőr. „Így!”, és mutatom a pendrive-omat. „ Ezen van néhány kép, amiről egy párizsi egyetemen fogok mesélni, és azután visszarepülök.”,magyarázkodtam. Szüleim nagyon akarták, hogy Párizsba menjek, de eszükbe sem jutott, hogy koffernélkül. Az egész történet akkor fogalmazódott meg bennem, amikor ott Párizsban, az egyetemimenzán ebéd után rájöttem, hogy a repülő visszaindulásáig van még két és fél órám. Beültem abba akedvenc kávézómba, ahol a kiskanál elég nehéz. Túlzás azt mondani, hogy Párizst és a másik három,kofferon lévő várost úgy ismerem, mint a tenyerem, de volt már, hogy bámészkodó turistákatelkalauzoltam.E könyv írása közben fölnézek a szemben lévő könyvespolcra, és látom az 1907-ben kiadott Gáspár-féle Föld körül c. könyvet, amelyet idősebb fiam pakolt be nagyapja halála után. Szüleim, akik elsőmunkanapjuktól az utolsóig nem változtattak munkahelyet, keményen megparancsolták: fiaim ésunokáim, ti mozogjatok. Sokat utazom, és nem csak azért, mert teljesítem a parancsot. Kíváncsivagyok? Korlátozottan. Mert azért baromság Párizsban két és fél órát kávézni. Ha korlátlanul kíváncsilennék, akkor mást csináltam volna. Az is lehet, hogy csak a lelkesedés hiányzik belőlem.
 
 Fél évvel ezelőtt kaptam egy mailt Amerikából Andrew L. Kuntól, mesterem fiától. Úgy kezdődött,ahogy el sem tudtam képzelni: Édesapám meghalt. Néhány közhellyel válaszoltam a fiatal amerikaiprofesszornak. Most sem tudok mást írni, mint akkor: „Édesapád rendkívüli ember volt”. Tudom,hogy András érti. Lehet, hogy ez nem is közhely!Zöldövezetben wellness-ezek. A birkózók valamikor erre csak annyit mondtak: fogyasztok. Nos, améregtelenítés sem megy simán. Másfél liter ki, kettő be.Olyan harminchoz közelítő nő és férfi kutyát idomít. Eldobja a nő a fadarabot, a férfi a labdát. A kutyaszalad, ugrik, megáll… – Ügyes vagy! – dicséri kutyáját a férfi. Erre egy négy év körüli kislánykeservesen megszólal: – Apu, ugye én is ügyes vagyok? Hiába izzadtam ki másfél liter mérget,visszajött kamatostul. A méregbeszívás közben, még azt sem hallottam, hogy két labdadobás közbenapuka mit válaszolt lányának. Igen vagy nem? Mindegy. Nekem. Ezt már nem mondhatná a tanulásravágyó kislány. Ritkán választhat magának szülőt az ember.Volt a tanítványomnak most jól menő tanácsadó cége van. A sofőrje jön értem. Bemutatkozom. Nemkellett volna, mert taxis korából emlékezik rám, és mesél rólam olyat is, amit már rég elfelejtettem.Felelevenít bennem gazdájáról (ahogy ő mondja) is néhány fontos dolgot. Visszaemlékeztet.Valamikor tudtam, hogy gazdája nagyon büszke nagyapja vízilabdázó múltjára. A villásreggeli mellettelkezdjük firtatni a nagypapát. Valahogy arra a korszakára térünk, mikor már nem játszott az öreg,csak verekedett. Az úgy volt, (legalábbis a legenda nyomán – eszerint most már úgy is van) hogy anagypapa egy tengerparti kisváros kikötőjének egy elkerített részén labdázott a vízben. Huszonkétkm-re a kisvárostól volt egy másik kisváros. A két szurkolótábor (olvasd: minden épkézláb lakos)minden barátságos meccs utána összeverekedett. A nagypapák korában a szurkolók gyalog mentekmeccset nézni, berúgni és verekedni. Volt tanítványom meséli, milyen nehezen találja föl magát apjaés nagyapja szülővároskájában, ahol természetesen (ő így fogalmaz) nyaralót építtetett. Az öblökbenmár nem vízilabdáznak, de az események kultúrtörténete mindenkinek ismerős. „Két lehetőségemvan: vagy harcolok a kocsmában néhány bevanda (rosszminőségű vörösbor és víz keveréke) után azerőszak ellen, vagy folytatom nagyapám hagyományait. Semleges nem lehetek. Ha nem állok ki akisvárosi szurkolótábor mellett, akkor ellenségnek tartanak.”, panaszkodik.A 80-as évek végén a szarajevói Írók klubja volt a törzshelyem. Az ajtóra azt írták: Ide csak az léphetbe, akinek van három könyve. Valaki filctollal hozzáírta: megírt vagy elolvasott? Itt beszélgettem azelső kereskedelmi tévécsatorna igazgatójával. Korlátlan felhatalmazást kapott a csatornaelindításához. Verbuválással kezdte. Kiszemelt majd két tucat tehetséges, és/vagy már elfogadottarcot, és mindegyiküknek ajánlatot tett. Abból indult ki, hogy ismeri az újságírókat. Úgy sejtette, hogy

You're Reading a Free Preview

Download
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->