Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Look up keyword
Like this
4Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
Pintér Judit Nóra_A traumafeldolgozás és identitás összefüggései a felnőttként látásvesztetteknél

Pintér Judit Nóra_A traumafeldolgozás és identitás összefüggései a felnőttként látásvesztetteknél

Ratings: (0)|Views: 466|Likes:
Published by singernora

More info:

Published by: singernora on Apr 21, 2012
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

07/15/2014

pdf

text

original

 
A traumafeldolgozás és identitás összefüggései a felnőttkéntlátásvesztetteknél
Pintér Judit NóraIn:
 Rehabilitációs Pszichológia
, Budapest, ELTE BGGYFK, 2007. 38-54A tanulmány a traumafeldolgozás lehetőségeit vizsgálja felnőtt korban történt látásvesztésesen. A felnőtt kori sveszst olyan vesztegnek tekinthe, amely aveszteségfeldolgozás mellett a DSM IV. trauma definícióját kitágítva – 
traumaként 
vizsgálva érthető meg. A látásvesztés utóhatásaiban összefolyik a veszteséggel valóegyüttélésnek és magának a veszteségnek a traumája, amely összefonódást nagyon fontos asegítő munkában jól érteni. A látás elvesztése olyan szeizmikus, elementárisan negatívesemény, amely szétveti azokat a kereteket, amelyek tt mindaddig a viggalkommunikáltunk. A megváltozott körülmények az egyén számára új kereteket jelölnek ki,mind a világgal és a másokkal való kommunkációja, mind saját testéhez és identitásáhozvaló viszonya tekintetében. Lényegi kérdés, hogy ezek a keretek korlátok lesznek vagy egyolyan kihívásokkal teli lehetőség r, amelynek szabályait és harait feltárva, újképességekkel és új viszonyulásmódokkal megtöltve azt, újra élhetővé és otthonossá válik.A fogyatékkal élőkkel való közös munkát általában szociális definíciók alapjánközelítjük meg: hogyan lehetne nagyobb fokú társadalmi integrációt előmozdítani, hogyantámogathatnánk a sérült emberek munkába állását stb. A dolgozat ehhez a szociális szinthezképest egy szinttel visszább, a szubjektum pszichéjéhez közelebb lép, és a veszteséget atraumából kiindulva közelíti meg, majd lehetséges megküzdési irányokat vázol fel. Traumaés az identitás problémája szorosan összetartozik. A traumatizációt követően az egyén testi,lelki integritása, az identitása alapjaiban inog meg, különösen jelentős ez a sérülés, amikor valaki látható világát, alapveészlelési pességét veszíti el, és megszűnik vizuálisönreferenciának lenni. A tanulmány a trauma működésének és identitást formáló szerepének mélyebb megértéséhez szeretne hozzájárulni, mert minden további integráció alapjakéntelengedhetetlen egy élhető, pozitív identitás újra megszerzése.Traumának tekinthető minden olyan egyszeri vagy krónikus lelki és/vagy testi
extrém
 
abúzus
(pl. nemi erőszak, baleset, gyógyíthatatlan betegség, fontos személy halála,természeti katasztrófa, s, totalitárius hatalomnak vaalávetettség stb.), amelyhosszantartó és diszfunkcionális emocionális reakciókat vált ki a túlélőben, tehát nem képesazt feldolgozni, ezért az érzelmi háztartás, az identitás, a szociális kapcsolatok és a globális jelentésrendszer negatív módosulásaihoz vezethet. A PTSD (Post-traumatic stress disorder) aszoronsos zavarok tartozik, és extrém stresszorra adott hosszantarésdiszfunkcionális reakciókat foglal magába (Kökönyei 2006). A DSM-IV.-ben két kritériumszerint nítik el a reakciókat: egyrészt a stersszor objektív jellemzői, srészt atraumatúlélő addigi, szubjektív tapasztalatai a meghatározók. A PTSD kognitív modelljeszerint (Ehlers & Clark, 2002, idézi Kökönyei, 2006) a trauma utóélete az áldozatoknálleginkább a traumát követő
kognitív
folyamatoktól függ. A PTSD-s személyek képtelenek atraumát időben behatároltnak tekinteni, ehelyett a trauma magába szívja a jövőjüket is,tulajdonképpen a trauma múltjának meghosszabbított jelenében élnek. Ez a negatív értékelésmaladaptaív kognitív feldolgozási stílusokat és viselkedésmódokat indít be, amelyek aszerzők szerint részben előidézik a tüneteket, részben pedig meggátolják a negatív tünetek megváltozását. A terápiában ennek értelmében a történtek kognitív újra strukturálását javasolják.Herman (2003) kitágítja DSM-IV. poszttraumás stresszzavar definícióját, és azthangsúlyozza, hogy a traumára adott reakciókat legeredményesebben úgy értelmezhetjük, ha
 
nem egyetlen zavarként, hanem állapotok spektrumaként fogjuk fel. Bevezeti a
komplex poszttraumás stresszzava
terminust, és hét fő kategóriában összesíti a trauma szindrómaszámos net, amelynek főbb ismertetőjegyei bbek zt az érzelemszabályosmódosulásai; a tudat módosulásai; az önészlelés módosulásai (tehetetlenségérzés vagy akezdeményezőkészség lebénulása; szégyenérzés, bűntudat, önvád; másoktól való teljeskülönbözőség érzése); az emberi kapcsolatok módosulásai (elszigetelődés és visszahúzódás;az intim kapcsolatok megszakadása; állandósult bizalmatlanság); a jelentésrendszer dosusai (az élethez lelkiet nyújhit elveszse; a vig iránti bizalom;reménytelenség és kétségbeesés érzése). Előfordul, hogy a túlélő élete cselekedeteiben csak felületesen van jelen, mintha a mindennapi eseményeket távolról figyelné. Herman találómegfogalmazásában „hiányzik belőlük a drámaiság”. Ezt a megfigyelést Freudnál (1997) ismegtaláljuk: minden érdeklődés kiveszik az emberből, a trauma „felfalja énjét”, „az ént ateljes elszegényedésig kiüresíti”. Sok túlélő azt érzi, mintha egy része meghalt volna. Ebbenaz állapotban Herman szerint egyre könnyebb elvéteni a diagnózist, mert épp a negatívtünetekből áll össze, abból,
ami nincs.
 A felnőttkori látásvesztés a traumán túl alapvetően veszteség is: paranormatív, lelkiveszteség, amit szintén figyelembe kell venni a rehabilitáció során. A paranormatív azt jelenti, hogy nem a normál életciklusba illeszkedik a történés, hanem rendkívüli. A személyelveszíti normális, addig megszokott életmódját. Ennek következményeként átélhetegzisztenciális veszteséget is – a megbecsültség, az önértékelés, a hatalom, a pozíció, egyközösség elvesztését. További pszichikus veszteségek is kísérik ezt az állapotot: a remények,a bizalom elvesztése. A veszteségre adott reakció a Kübler-Ross-féle (1988) szakaszok alapján nyomon vethe, amelyek egyant érnyesek a gyászra és a hallal, a betegséggel, illetve a pár elvesztésével való szembenézésre. Mindegyik esetben olyanveszteségről van szó, amelyet tulajdonképpen el kell gyászolni. Ennek a folyamatnak ötszakasza van: 1. elutasítás és izoláció; 2. düh; 3. alkudozás; 4. depresszió; 5 belenyugvás.Ezek a stádiumok váltakozhatnak, irányuk nem meghatározott és irreverzibilis.A látásvesztés traumája maga egy egész életre szóló testi, pszichés, egzisztenciális:totális veszteség, ahol nem annyira a megvakulás
eseménye:
a betegség, a baleset illetve azels traumatikus pillanata vagy évei, amely elsorban traumatizál, hanem a
következménye
: hogy valaki vak lett, és az is marad. A látás elvesztése és annak feldolgozásaugyanolyan
 gyászmunkát 
tesz szükségessé, mint egy haláleset, válás vagy egyéb veszteség.A gyászoló bár általában tudja, hogy mit vagy kit veszített el, de azt még nem, hogy számáraennek a veszteségnek milyen jelentése, jelentősége van. A megvakult ember látását, avizuális világ és percepció egést, ént el kell, hogy elgyászolja. Ekkor új„öneszmélésre” van szükségünk, amely az identitásélmény lassú megváltozásával jár. Ezt „agyász érse vezeti be”. A gyászra r az a feladat, hogy kimunkálja bennünk atovábbéléshez szükséges új ént (Kast 2000). A terápiás munkában kiemelt jelentőségű, hogytisztában legnk vele, hol tart éppen a kliens a bler-Ross által leírt – gyászfolyamatban, és ahhoz mérten dolgozzunk vele.A Herman-féle modell (2003) alapn a traumatúlélőkkel folytatott tepiásmunkában a túlélők számára a gyógyulás alapja a
biztonság visszaszerzése
, amely a testfeletti kontrollal kezdődik, majd folyamatosan halad kife, a rnyezet újlikontrollálásának irányába. A látásukat elvesztetteknél ennek az első fázisnak igen nagyszerepe van, hiszen a testünk felett gyakorolt kontroll alapvető eszköze a látás. Akár aközlekedésben, a higiéniás tevékenységekben, akár testünk megóvásában és széppé tételébenalapvetően vizuális mankókra támaszkodunk. Ezeket a mankókat csak kemény munka áránlehet eldobni. A következő feladat a történtekkel való pszichés foglalkozás: helyre tennikognitívan és érzelmileg a megvakulás nyét. Ezután a mindennapi életbe va
visszakapcsolódás
, amely a felnőttkorban vakokká válók esetében a rehabilitációval, azalapveszgek fer bottal vas, Braille-írás, konyhai veletek stb. – elsajátításával kezdődik, amely készségeket azután egész további életükben, életük új2
 
alapfeltételeiként fognak használni. A traumán átesettek meg kell, hogy küljenek újönmagukkal és a megváltozott életlehetőségekkel.A PTSD mellett a kutatás másik alapvető elméleti kerete, amely a trauma
 feldolgozás
folyamatához kínál elméleti hátteret a
 poszttraumás fejlődés/növekedés
(PTN, Tedeschi ésCalhoun 2005) amely mostanra a „pozitív” egészségpszichológia egyik központi területévévált. A terminus a kognitív pszichológiai irányzatok szemléletmódjából kiindulva olyanintrapszichikus, „szeizmikus” történésként értelmezi a trauma esenyét, amely bár aszubjektum kognitív sémáinak és globális hiedelemrendszerének összeomlásához vezet, deezzel egyszersmind egy új, a trauma előttinél jobb szerveződést, fejlettebb értékrendet ismegalapoz
hat 
. A PTN öt területen figyelhető meg: az élet fokozottabb megbecsülése és a prioritásokban bekövetkezett változások; melegebb, nagyobb intimitással jellemezhekapcsolatok átélése; a személyes erő fokozott érzete a sérülékenység egyidejű átélésével; újlehetőségek és életpályák felfedezése a személy életében; spirituális és egzisztenciálisfejlődés. A PTN folyamatát olyan súlyos életkrízis hozza működébe, amely megkérdőjelezi,sőt megrendíti az ember világról és abban elfoglalt helyéről vat. A pozitívváltozásokért nem maga a trauma, hanem annak „utóélete” felelős, a traumának „csupán”elég nagy kihívást kell jelentenie megszokott világunkra nézve, hogy beindíthassa a lelkigazdagodást, azáltal egyszerűen, hogy kénytelenek vagyunk egzisztenciális kérdések feléfordulni. A krízis által kiváltott elsöprő erejű negatív reakciók először megküzdő viselkedésttesznek szükségessé, egyúttal beindul az élmény intenzív kognitív feldolgozása is, amelyelőször automatikus, betolakodó gondolatok, rágódások formájában, majd egyre tudatosabb,kontrolláltabb módon történik. Az élethelyzetet kísérő distressz mindeközben nem szűnik meg, hiszen éppen ez tartja aktívan a kognitív feldolgozást. A folyamat végére - bár a traumaeseménye negatív élmény marad - a túlélők szerencsés esetben képesek saját „traumanarratívumuk” kialakítására, tehát a történtek saját, koherens történetként való elbeszélésére,a sémák új elvek mentén való helyreállítására és a PTN további területein való fejlődésre.A
látásvesztéshez való alkalmazkodás
alapvetően három nagyobb faktorral hozhatóösszefüggésbe (Truan és Trent, 1997): 1. a vakság maga
,
2. társadalmi megítélés, attitűdök és 3. a kettő kombinációja. Pálhegyi szerint (1981) a látásvesztést vizsgálva három fontosszempontra kell tekintettel lennünk: az első a látásvesztés ideje, a második a látásmaradványmértéke és a harmadik a vaksággal szembeni beállítódás. További faktorok is szerepet játszanak az alkalmazkodásban (Schulz, 1980): a megvakuláskor a személy életkora, amegvakulás oka, a megvakulás foka és az egyéni személyiségvonások. Horowitz ésReinhardt (1998) a fentieken kívül az egyén biopszichoszociális faktorait emelik ki. Aszerzők az időskori látásvesztők számára dolgoztak ki egy 33 itemből álló skálát (Adaptationto Age-Related Vision Loss (AVL) Scale), amely több faktorral méri a megvakulásra adott pszichés reakciókat. Az AVL a rehabilitációban jól alkalmazható, érzékenyen képes mérni a pszichológiai státusz pozitív változását.Dodds és Ferguson (1994) hangsúlyozzák, hogy egy hosszú érzelmi, kognitív,viselkedéses, perceptuális alkalmazkodási folyamaton kell a felnőttkori látásvesztőknek átmenni, amelyet nagyon fontos, hogy intervencegészítsen ki. Az alkalmazkodásbanszerepet játszó faktorok közül kiemelik többek közt az önértékelést, a kontrollhely dimenziótés az attribúciós stílust. A szerzők a megvakulás traumájának feldolgozására az általánosveszteség és gyász-modell helyett egy alternatív, kognitív modellt kínálnak. A Beck-félekognitív triászból indulnak ki, amely a selffel, a világgal és a jövővel kapcsolatos negatívgondolatokból áll, amelyek meghatározzák az észlelést és depresszióhoz vezetnek. A szerzők fejlesztették ki az 55 itemből álNottingham Adjustment Scale-t (NAS), amely amegvakuláshoz való alkalmazkodást hét alskálán méri: szorongás, depresszió, önértékelés, avakság elfogadása, vak emberekkel kapcsolatos attitűd,
 
énhatékonyság, kontroll-hely ésattribúciós stílus
 
(Dodds és Craig, 1996). A teszt alapján könnyen megállapítható, hogy ki3

Activity (4)

You've already reviewed this. Edit your review.
1 thousand reads
1 hundred reads
Lukacs Irenke liked this
Csilla Szilágyi liked this

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->