Start Reading

Portrék és útirajzok

Ratings:
378 pages4 hours

Summary

A
kiadóval egyetértésben először –
ebben a
kötetben –
azok a publicisztikai írások jelennek meg, melyek az „én
elbeszéléseimnek”, történeteimnek alapjául szolgáltak.
Emlékek emberekről, nevelőkről, alkotókról, szerzőkről.
Találkozásokról. Történelmi elődökről, akiknek emlékét
annak idején szívesen idéztem, kortársakról, akiktől sokat
tanultam, s fontosnak tartottam munka közben, jeles évfordulójuk
alkalmából, elvesztésük idején, hogy elmondjam:
mit is jelentenek szerintem a nevelésügy számára,
mit is jelentenek számomra. Nem teljes ez a szubjektív
„pedagógiai ki kicsoda”, de sok szempontból mégiscsak
megrajzol egy korképet, a XX. század második felében
eszmélő, a nevelés ügye iránt elkötelezett pedagógusértelmiségi
hivatkozás- és kapcsolatrendszerét. Aztán
emlékek sorakoznak meghatározó külföldi tanulmányutakról,
tanúsítványok az európai, a világ nevelésügyi
szakembereinek gondolkodásmódjával való találkozások
élményeiről. E körben még nagyobb a szubjektivitás.
Mennyi véletlenen múlott, hogy hová juthattam el!
S mégis úgy vélem: ez a tabló is jellemez valamit.

Read on the Scribd mobile app

Download the free Scribd mobile app to read anytime, anywhere.