Édes Hazám

ÉDES HAZÁM

Kortárs közéleti versek

Összeállította

BÁRÁNY TIBOR

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

Budapest

© Magvető Könyvkiadó, 2012

ISBN 978-963-14-3034-9

eKönyv Magyarország Kft.

ekonyv.hu

MÁRTON LÁSZLÓ

Bowen monológja, sötétben

Hol szabadság van,

ott szabadság van

nemcsak az elpusztított tájban,

nemcsak a lelki félhomályban,

hol büntet s nem kitüntet

a csüggedő tekintet,

nemcsak a parttalan vitákban,

nemcsak a promiszkuitásban

nyilvánosság előtt s az ágyban,

a szállhatatlan szállodákban,

a jégveremben és az étteremben

és a vasúti menetrendben,

ott szabadság van

az orrban és a szájban,

az okozatban és az okban,

a felgyűlt szemétkupacokban,

mikre szabadon száll a döglégy,

ott a mulandóság: öröklét,

hol szabad a tárgyak esése,

mint az emelkedés esélye,

ott szabadság van

nemcsak a méltatlankodásban,

a társadalmi erjedésben,

a rémhírterjedésben,

a félelemben és a sérelemben,

ott minden szabad mindenkivel szemben:

hol szabadság van,

ott szabadság van

minden lerakódó mocsokban,

anyagokban s műanyagokban,

abban, ahogy a ködből

ezerféle zaj bömböl,

abban, hogy mi sem titkos:

tudható, ki mit dugdos;

hol szabadság van,

ott szabadság van

nemcsak a nagybetűs címekben,

a célzatos újságcikkekben,

és nemcsak abban, hogy a hátsó

gondolatok mögül kilátszó

leghátsók mögül egyik-másik

gondolatlanság is kilátszik:

hol szabadság van,

ott szabadság van

az áram- és a gázszolgáltatásban

és minden málladozó házban,

a szerződések betűjében,

az ígéretben és a szószegésben,

abban, ahogy felnő a gyermek,

akit szülei nem nevelnek;

hol szabadság van,

ott szabadság van

a részletekben s a totalitásban,

a bármiről hihető jóban,

apátiában és agresszióban,

az elzárt olajvezetékben,

a műholdakkal figyelt égben,

az értelmetlen mondatokban,

a szótövekben és ragokban,

a teljes bizonytalanságban,

a levegőnek mondott mérgesgázban;

szabadságot világít át a röntgen,

szabadság van a börtönökben,

hol szabad szabályok lakolnak,

kiknek a mánál szabadabb a holnap,

s ha megpróbálna bárki

a szabadsággal szembeszállni,

az a megtestesült szabadság,

melyért az életüket adták

oly sokan; és most szabadság van,

középszerû, fantáziátlan,

s mint a beton, olyan tömör lesz,

megízleled és megcsömörlesz,

de nem menekszel tőle mégse,

mert nincsen se hossza, se vége,

te is egy darab szabadság vagy,

s ha meghalsz, a szabadság rádfagy:

ő mondja meg, mi lettél,

hírtelenebb hírednél.

1992

MESSZI ORSZÁG

GERGELY ÁGNES

Messzi ország

Békés Pálnak és Csordás Gábornak

Futni, mint a szarvas, magasba rogyva –

elfutni. Nem megoldás, de időnyerés.

Aki időt nyer, nem nyer életet,

csak levegőt. Friss levegőt, gáttalan

érhálózatot. A szabadság olyannak

láttatja a múltat, mint a koronaékszer.

fenségesnek, szennyeződés alatt is

párás-csillogónak, egyszerinek.

Messzi ország, mennyország.

Ott fenyvesillatú a lég, akkor is, ha

már nincsenek fenyvesek. Csak szálloda-

névben. (Hotel Fenyves.) És a fenyők

közt a szarvasokat rég lelődözték,

és elkeresztelték. (Vadállomány.)

S a folyókból, a tavakból a halakat

(halállomány) felszínre puffasztották,

s az olajszagú vízpartokon nagy fegyvertény

a fűnyírás. Párás-csillogó ékszerország,

kőország, Európa kavicsméretű országa,

polgáraidat szarvasként magasba rogyasztod,

magaddal ütöd, kővel eteted. Homályos szemmel

visszasíró fiaidat pattogva, szaggatott

lélegzettel üdvözlöd, átöleled, mielőtt

egyszer megint fölfricskázod őket,

és porodba tapadó balekjaidat elseprűzöd,

mint megbarnult fenyőtűmaradékot.

Jaj, kőország, kobaltország, mit teszel

fiaiddal, mit teszel lányaiddal.

Csilloghatsz, elkékült kicsi ország,

fényed átoperálhatatlan, mint a könny,

a tenger, a tehetség: omlania kell,

másképp hiábavaló. Mozdulatlan kis ország,

sértettségbe kékült vad felségterület –

fölrogyni innét éppoly vigasztalan,

mint leszállni a porba.

Telepesnek volna jó lenni, még egyszer.

Honosnak. Őshonosnak. Olyannak, ki

természetes-vak mozdulattal jár

a fölperzselt, de perzseletlen múltú

hegyeken, hasadékon, sík vidéken.

Hármasfolyón Keletre, tavon Nyugatra néz,

ha lomha gályán indul el, ha hontalan

japáni holdra gondol, ha Bolzanótól Nápolyig,

New Yorkig fut, ha nem tud mást, csak

futni, mint a szarvas, magasba rogyva,

magába rogyva, porba rogyva,

felöklendve és átkozódva,

Kobaltország! Kőboltozat.

1991

KOVÁCS ANDRÁS FERENC

Vadászat, lagzi, télidő

Hommage à Bruegel le Vieux

Mit hoz a múlt még?

És mit a holnap?

Ahogy a papok szent magasságban,

Mintha rajban kálomista varjak,

Vádat kárognak,

Vészt zsinatolnak.

Mit hoz a múlt még?

És mit a holnap?

Ahogy a kopók hős hajtás múltán

Megtérnek sorra, s mennyei szélben

Újra vak üdvöt,

Vért szimatolnak.

Mit hoz a múlt még?

És mit a holnap?

Ahogy a lagzik sátora bomlik,

Bódul a násznép, semmibe foszlik –

Mások a képből

Még kihajolnak.

Mennyi jelenmúlt!

Örök maholnap!

Éjben, a vártán folytonosan csak

Csattog a jelszó… Oltsd el a lámpát!

Fúdd el a lelked!

Őrök csaholnak.

1996

CSOÓRI SÁNDOR

Ha ennyi volt az élet

Megmelegszem kicsit ebben a versben,

ha már a szemetekben is tél van, hófúvás

és a fölburogatott asztalokon is jégcsap.

Jöttök-mentek, siettek, a forgóajtók

szűk rekeszében ott esetlenkedik

közöttetek a halál, de ti már őt se

veszitek észre, mint akik eladták

szembogarukat valamelyik balkáni piacon.

Volt idő, amikor még fázni is tudtunk

együtt. Mind a húsz körmünk

kint éjszakázott a hortobágyi hóban.

Forgott a felvevőgép, sötét berlinerkendők

bojtjai lobogtak a tanyák közt zúzmarásan

s háttal az éjszakának, zúzos tarkónkkal

tudtuk: mögöttünk ott a végtelenség.

Volt-nincs világ. A szívek azóta reumásak.

A bőr alatt mélyen sérült szavak és sérült

forradalmak hevernek temetetlenül –

S márcsak a kutyák zabálhatják föl őket.

Ha ennyi volt az élet, jó, hát belenyugszom.

De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás

fényébe kellett volna odaállnunk

egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal

csak úgy arrébb kullogtunk? Ki ráz meg minket

ezért? S kicsoda szakítja szét mellünkön

a színváltó, bécsi inget? Ülök, didergek,

próbálok átmelegedni a versben. Hiába. Sok kicsi űrt

hordok magamban, mintha várakozó sebek volnának

bennem. Várakozó és gyógyíthatatlan sebek.

1994

KENÉZ FERENC

A szégyenvers

A szégyenverset meg kell írni,

meg kell írni a szégyenverset,

azt a verset, mit nem írtunk meg

s így az a vers csak szégyenkezhet,

mert arról szólna, mit megértünk,

csak megértünk, de meg nem éltünk,

meg nem éltünk, mert elfordultunk,

elfordultunk, amikor láttuk,

amikor láttuk, azt, amit látunk,

úgy tettünk, mintha kiabálnánk,

mikor a lámpást földhöz vágták,

mintha dühünktől beborulna,

az igazság meg kiderülne,

azt gondoltuk, a dühből kilátszik,

ami a szavakból hiányzik,

tudjátok jól, miről beszélek,

ugye, drága jó fivérek, vitézek,

jó vitézek a felkent rendben,

kik közé magam is felkenettem,

és teltek így évek, korszakok,

kőkorszakok, jégkorszakok,

melyeknek mélyén ott morajlik,

ott morajlik még ma is minden,

minden, mit láttunk, s meg se láttuk,

mert elfordultunk valahányan,

elfordultunk, hogy látva lássunk

valami mást, mint amit látunk,

elfordultunk, hogy meg ne értsük,

elfordultunk, hogy meg ne éljük

amit látunk s mindenki lát:

Isten szenvedő egy fiát,

elfordultunk, így meg nem éltük,

meg nem éltük, csak megértük,

jó vitézek, a felkent rendben,

kik közé magam is felkenettem,

(a rend, amely levitézlett,

csak levitézlett, nem kivérzett,)

elfordultunk, hogy látva lássunk

valami mást, mint amit látunk,

elfordultunk, s így meg nem éltük,

meg nem éltük, csak megértük,

így az a vers csak szégyenkezhet,

az a vers, amit nem írtunk meg,

meg kell írni, a szégyenverset,

másképp minden, vers vagy nem vers,

mindörökké csak szégyenkezhet.

Felmentést semmilyen földi helytartó

nem igényelhet, és nem ígérhet,

nem prédikálhat, nem misézhet,

a szégyenverset meg kell írni,

meg kell írni a szégyenverset,

senki nem írja meg helyettünk,

helyettem s helyetted,

mindenki arra van ítélve,

hogy összes egykori

de, csakhogy, ámbár, mégis

szavának hitellevelét kikérje,

hogy elszámoltassunk tételesen,

vagylagosan és véglegesen.

Meg kell írni a szégyenverset.

A szégyenverset meg kell írni.

2007

MESTYÁN ÁDÁM

Skandál

Mentesít-e a jelen aurája?

Letéphetetlenül feszül,

bőrré, gesztussá szervül,

enyhén múlttá hallgatjuk,

a halálban feltámasztjuk.

Hogyan mondjam el a bűnt,

ami nem az én vétkem?

Csak a húsom, csak a vérem.

Borzaszt, hogy él, ami letűnt.

Ki tölti be bosszúját rajtam,

kitől kérjem a bocsánatot,

én kin álljak bosszút lassan,

betűzve minden egyes hangot.

Tisztítani minek, ami tiszta,

értelmetlen mocskolni a mocskot.

Megtette lelkesen, nem riasztotta

se a morál, se az ólmosbot:

negyvennégy tavaszán

uszított a nagyapám.

2010

KEMÉNY ISTVÁN

Tíz csillag

*

Akkor még a régi házban laktunk a Hat Jegenye alatt,

egy dombtetőn. Abban a kertben tiltott fa nem volt, de

a hat vastag jegenyetörzs megmászhatatlanul állt ott.

Azok a fák maguknak nőttek, ránk csak délutáni árnyékuk

vetődött. A környék legjellegzetesebb tereptárgya volt

ez a hat fa, Oroszország számos mai tábornokának fiatal

repülőhadnagy-kori emlék.

* *

Volt egy eperfa az udvarunkon, de az amerikai

szövőlepke tanyázott benne. A hernyók július végére

lerágták az összes eperfalevelet, beszőtték az ágakat,

és szétmásztak a kertben meg a házban. Párnán, cipőben,

nyakban, pohár vízben találtuk őket. Sértődött fa lett

az eperfánk: gyümölcséhez nyúlni nem volt gusztusa

senkinek.

* * *

A második vatikáni zsinat legfőbb miseszöveg-változtatásának

kihirdetése az ó-érdligeti templomban. „Kedves testvérek.

Mostantól ehhez a részhez, hogy ’sokszor és sokat vétkeztem

gondolattal, szóval, cselekedettel’, hozzátesszük még ezt

is: ’és mulasztással’. Mondjuk tehát…" Nekem csak a

pesti templomok tetszettek. Az ó-érdligetinek még tornya

sem volt. Nem is templomnak épült. De talán éppen a

mulasztás bűne emelte be aznap végre a római katolikus

Anyaszentegyházba.

* * * *

Több mint harminc év telt el azóta. Pesten lakom északi

fekvésű emeleti lakásban, ahova csak júniusi reggeleken

jut be a nap, és tiszta, derűs éj az már, ha a szemközti

ház teteje fölött tíz csillag megszámolható. Családom

kérvények fő érve, magáról a család szóról máig is a régi

jut az eszembe. A kertről az a kert, mindenről az a

minden. Olvasószemüveg van a kertemben felejtett könyvben:

nem fújhat akkora szél a lugasban, hogy lapozni bírna.

1996

ERDŐS VIRÁG

van egy ország

egy népszavazás margójára

van egy ország

ahol lakom

semmi ágán

lógó

flakon

van egy város

ahol élek

ahány test épp

annyi

lélek

ahány lélek

annyi

lom is

utcára tett

fájdalom is

itt egy kiságy

ja de

édi

ott egy ülve

alvó

dédi

kibelezett

öreg szekrény

arcokat be-

futó

repkény

bontott ajtó

kilincs nélkül

földönfutók

bilincs nélkül

áll a posztos

mint a nádszál

bokáig le-

rohadt

lábszár

itt egy szép könyv

ott egy labda

ez még bor de

ez már

abda

nem az összes

csak a nagyja

aki tűri

aki hagyja

aki tűrte

aki hagyta

nem az összes

csak a nagyja

vasárnap volt

ahogy mindig

felöltöztek

ahogy illik

csupa dolgos

derék polgár

egy se ruszin

egy se

bolgár

olyan szépek

hogy az csuhaj

egyik bérlő

másik

tulaj

kitűnőre

szerepeltek

álmukban sem

szemeteltek

nem engedték

hosszú

lére

elindultak a mi-

sére

kukákat se

borogattak

kutyákat se

kurogattak

mise után

leszavaztak

bezabáltak

be is

basztak

pöri volt tán

isler is

jóllakott az

isten is

nem az összes

csak a nagyja

aki tűrte

aki hagyta

aki tűri

aki hagyja

nem az összes

csak a nagyja

rajtam is múlt

rajtam múlt

tegnap kezdő-

dött a múlt  

elkezdődött

vége van

borzalom és

béke van

semmi

ágán

lógó

flakon

van egy ország

ahol

lakom

nevezd nevén

szolgáld

vakon

ma még bölcső

ma már

vagon

2011

GEREVICH ANDRÁS

My New England

A házak öregebbek, mint maga az ország.

De itt, az erdőben, azt sem tudom, hogy ország ez.

Nem akarok újságot olvasni, csak regényeket.

Futás közben figyelni a mókusokat,

érezni az étel ízét, amit eszem,

frissen ébredni és lassan élni filmekben és könyvekben.

Sokat tenni, és mégis lassan élni, egyszerűen.

Az erdő a kortól független, itt még megvéd,

nincsenek nagyvárosok, ipartelepek,

csak autó, email, shopping center – a kényelem.

Nincs Trianon, nincs Holocaust. Nincs történelmem.

Nem az én őseim irtották az indiánokat, a feketéket.

Meseország. Csak nekem.

2005

STRÓFÁK ISTVÁN KIRÁLYRÓL

CSORDÁS GÁBOR

Strófák István királyról

kit máriás huncutnak itélt a sors

mind sürgős műve félbeszakítva áll

az egybetartás el nem osztott

terheit égi anyánkra hagyta

*

homályba foszlott tétova istene

az álmok színes szárnyait eltörő

kis rándulás akármi szándék

s potrohosan kaparász a nincs mit

*

kellene ezt-azt kezdeni így vagy úgy

sok régi eszme visszaledérkedik

a félveértés fátyolán át

látja magát a kisértet-ember

*

országot épít szelleme selypegik

hústól kicsattant ostoba főpapok

holott csak dolgavégezetlen

lelke bolyong az örök romokban

*

e vad hazában mit muzsikál a szél

hogy vége vége vége de hallani

mért csak mi halljuk dermedetten

vérzubogást az üres csigában

2000

GERGELY ÁGNES

Zrínyi Miklóshoz

Mit csináljak Sziget várával én,

mit mond nekem Drégely vagy Eger?

A méltó zászlófelvonásra engem

nem hívnak el.

Mit csináljak ős Budavárral én,

jatagánt őrizzek vagy lakatot?

Mikor a kulcsot átvette a szultán,

nem voltam ott.

Mit csináljak Moháccsal én,

ahol üresen folyik a patak?

Álltam az osztrák haláltáborokban

néma zuhanyrózsák alatt.

Mit csináljak azzal a mondattal én,

hogy „Ne bántsd a magyart"?

Akibe beleszerettem,

még mindig belehalt.

1997

PETRI GYÖRGY

Márciusi vének

Aggatott szőlőfürtök. Golyólyuggatottnak

megélt molyette zakók. Sok lázbeszéd. Kevés tett.

Egyetlen hőstett: a fegyverletétel;

egyetlen épelméjű: Görgey.

Öregedem: már per tu vagyok

a Fejedelemmel, akinek párizsi kártyabarlangjába

Des Grieux, Manon Lescaut lovagja járt,

valamint a turini remetével

(a fiatalabbak kedvéért: tér, kalap,

esik rája, kokárd).

„Ha még egyszer azt üzeni,

mindnyájunknak el kell menni!

Éljen a magyar szabadság,

éljen a haza!"

Tetszenek érteni: ha és még egyszer.

Nem kapkodjuk el a dolgot.

Vitam et sanguinem, sed non pecuniam