Discover millions of ebooks, audiobooks, and so much more with a free trial

Only $11.99/month after trial. Cancel anytime.

Édes Hazám
Édes Hazám
Édes Hazám
Ebook592 pages2 hours

Édes Hazám

Rating: 0 out of 5 stars

()

Read preview

About this ebook

Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet. A rendszerváltást követő néhány év bőséges verstermése után fokozatosan mind kevesebb olvasói és kritikai figyelem övezte a politikai, közéleti témájú verseket, ám ezek a művek léteztek és izgalmas párbeszédet folytattak egymással, ahogyan az elmúlt egy-két évben született költemények is közvetlenül megszólítják az előzményeiket - felrajzolva a magyar demokrácia bő két évtizedének történetét.Az Édes hazám antológia arra vállalkozik, hogy az olvasót részesévé tegye ennek a költői tradíciókon, nyelv- és világszemléleti különbségeken átívelő irodalmi párbeszédnek. Az antológia alapegysége nem a vers, hanem a versciklus. Alapkérdése nem az, hogy az egyes művek önmagukban hogyan ismertetik fel az olvasóval saját - művészi és politikai természetű - igazságukat, hanem hogy egymás közvetlen környezetében milyen gazdag irodalmi dialógusba vonnak be minket, politikai kérdésekben makacsul elkötelezett versolvasókat.
LanguageMagyar
PublisherMagvető
Release dateNov 27, 2013
ISBN9789631430349
Édes Hazám

Related to Édes Hazám

Related ebooks

Related categories

Reviews for Édes Hazám

Rating: 0 out of 5 stars
0 ratings

0 ratings0 reviews

What did you think?

Tap to rate

Review must be at least 10 words

    Book preview

    Édes Hazám - Bárány Tibor

    cover.jpg

    ÉDES HAZÁM

    Kortárs közéleti versek

    Összeállította

    BÁRÁNY TIBOR

    MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.

    Budapest

    © Magvető Könyvkiadó, 2012

    ISBN 978-963-14-3034-9

    eKönyv Magyarország Kft.

    ekonyv.hu

    MÁRTON LÁSZLÓ

    Bowen monológja, sötétben

    Hol szabadság van,

    ott szabadság van

    nemcsak az elpusztított tájban,

    nemcsak a lelki félhomályban,

    hol büntet s nem kitüntet

    a csüggedő tekintet,

    nemcsak a parttalan vitákban,

    nemcsak a promiszkuitásban

    nyilvánosság előtt s az ágyban,

    a szállhatatlan szállodákban,

    a jégveremben és az étteremben

    és a vasúti menetrendben,

    ott szabadság van

    az orrban és a szájban,

    az okozatban és az okban,

    a felgyűlt szemétkupacokban,

    mikre szabadon száll a döglégy,

    ott a mulandóság: öröklét,

    hol szabad a tárgyak esése,

    mint az emelkedés esélye,

    ott szabadság van

    nemcsak a méltatlankodásban,

    a társadalmi erjedésben,

    a rémhírterjedésben,

    a félelemben és a sérelemben,

    ott minden szabad mindenkivel szemben:

    hol szabadság van,

    ott szabadság van

    minden lerakódó mocsokban,

    anyagokban s műanyagokban,

    abban, ahogy a ködből

    ezerféle zaj bömböl,

    abban, hogy mi sem titkos:

    tudható, ki mit dugdos;

    hol szabadság van,

    ott szabadság van

    nemcsak a nagybetűs címekben,

    a célzatos újságcikkekben,

    és nemcsak abban, hogy a hátsó

    gondolatok mögül kilátszó

    leghátsók mögül egyik-másik

    gondolatlanság is kilátszik:

    hol szabadság van,

    ott szabadság van

    az áram- és a gázszolgáltatásban

    és minden málladozó házban,

    a szerződések betűjében,

    az ígéretben és a szószegésben,

    abban, ahogy felnő a gyermek,

    akit szülei nem nevelnek;

    hol szabadság van,

    ott szabadság van

    a részletekben s a totalitásban,

    a bármiről hihető jóban,

    apátiában és agresszióban,

    az elzárt olajvezetékben,

    a műholdakkal figyelt égben,

    az értelmetlen mondatokban,

    a szótövekben és ragokban,

    a teljes bizonytalanságban,

    a levegőnek mondott mérgesgázban;

    szabadságot világít át a röntgen,

    szabadság van a börtönökben,

    hol szabad szabályok lakolnak,

    kiknek a mánál szabadabb a holnap,

    s ha megpróbálna bárki

    a szabadsággal szembeszállni,

    az a megtestesült szabadság,

    melyért az életüket adták

    oly sokan; és most szabadság van,

    középszerû, fantáziátlan,

    s mint a beton, olyan tömör lesz,

    megízleled és megcsömörlesz,

    de nem menekszel tőle mégse,

    mert nincsen se hossza, se vége,

    te is egy darab szabadság vagy,

    s ha meghalsz, a szabadság rádfagy:

    ő mondja meg, mi lettél,

    hírtelenebb hírednél.

    1992

    MESSZI ORSZÁG

    GERGELY ÁGNES

    Messzi ország

    Békés Pálnak és Csordás Gábornak

    Futni, mint a szarvas, magasba rogyva –

    elfutni. Nem megoldás, de időnyerés.

    Aki időt nyer, nem nyer életet,

    csak levegőt. Friss levegőt, gáttalan

    érhálózatot. A szabadság olyannak

    láttatja a múltat, mint a koronaékszer.

    fenségesnek, szennyeződés alatt is

    párás-csillogónak, egyszerinek.

    Messzi ország, mennyország.

    Ott fenyvesillatú a lég, akkor is, ha

    már nincsenek fenyvesek. Csak szálloda-

    névben. (Hotel Fenyves.) És a fenyők

    közt a szarvasokat rég lelődözték,

    és elkeresztelték. (Vadállomány.)

    S a folyókból, a tavakból a halakat

    (halállomány) felszínre puffasztották,

    s az olajszagú vízpartokon nagy fegyvertény

    a fűnyírás. Párás-csillogó ékszerország,

    kőország, Európa kavicsméretű országa,

    polgáraidat szarvasként magasba rogyasztod,

    magaddal ütöd, kővel eteted. Homályos szemmel

    visszasíró fiaidat pattogva, szaggatott

    lélegzettel üdvözlöd, átöleled, mielőtt

    egyszer megint fölfricskázod őket,

    és porodba tapadó balekjaidat elseprűzöd,

    mint megbarnult fenyőtűmaradékot.

    Jaj, kőország, kobaltország, mit teszel

    fiaiddal, mit teszel lányaiddal.

    Csilloghatsz, elkékült kicsi ország,

    fényed átoperálhatatlan, mint a könny,

    a tenger, a tehetség: omlania kell,

    másképp hiábavaló. Mozdulatlan kis ország,

    sértettségbe kékült vad felségterület –

    fölrogyni innét éppoly vigasztalan,

    mint leszállni a porba.

    Telepesnek volna jó lenni, még egyszer.

    Honosnak. Őshonosnak. Olyannak, ki

    természetes-vak mozdulattal jár

    a fölperzselt, de perzseletlen múltú

    hegyeken, hasadékon, sík vidéken.

    Hármasfolyón Keletre, tavon Nyugatra néz,

    ha lomha gályán indul el, ha hontalan

    japáni holdra gondol, ha Bolzanótól Nápolyig,

    New Yorkig fut, ha nem tud mást, csak

    futni, mint a szarvas, magasba rogyva,

    magába rogyva, porba rogyva,

    felöklendve és átkozódva,

    Kobaltország! Kőboltozat.

    1991

    KOVÁCS ANDRÁS FERENC

    Vadászat, lagzi, télidő

    Hommage à Bruegel le Vieux

    Mit hoz a múlt még?

    És mit a holnap?

    Ahogy a papok szent magasságban,

    Mintha rajban kálomista varjak,

    Vádat kárognak,

    Vészt zsinatolnak.

    Mit hoz a múlt még?

    És mit a holnap?

    Ahogy a kopók hős hajtás múltán

    Megtérnek sorra, s mennyei szélben

    Újra vak üdvöt,

    Vért szimatolnak.

    Mit hoz a múlt még?

    És mit a holnap?

    Ahogy a lagzik sátora bomlik,

    Bódul a násznép, semmibe foszlik –

    Mások a képből

    Még kihajolnak.

    Mennyi jelenmúlt!

    Örök maholnap!

    Éjben, a vártán folytonosan csak

    Csattog a jelszó… Oltsd el a lámpát!

    Fúdd el a lelked!

    Őrök csaholnak.

    1996

    CSOÓRI SÁNDOR

    Ha ennyi volt az élet

    Megmelegszem kicsit ebben a versben,

    ha már a szemetekben is tél van, hófúvás

    és a fölburogatott asztalokon is jégcsap.

    Jöttök-mentek, siettek, a forgóajtók

    szűk rekeszében ott esetlenkedik

    közöttetek a halál, de ti már őt se

    veszitek észre, mint akik eladták

    szembogarukat valamelyik balkáni piacon.

    Volt idő, amikor még fázni is tudtunk

    együtt. Mind a húsz körmünk

    kint éjszakázott a hortobágyi hóban.

    Forgott a felvevőgép, sötét berlinerkendők

    bojtjai lobogtak a tanyák közt zúzmarásan

    s háttal az éjszakának, zúzos tarkónkkal

    tudtuk: mögöttünk ott a végtelenség.

    Volt-nincs világ. A szívek azóta reumásak.

    A bőr alatt mélyen sérült szavak és sérült

    forradalmak hevernek temetetlenül –

    S márcsak a kutyák zabálhatják föl őket.

    Ha ennyi volt az élet, jó, hát belenyugszom.

    De ha több? Ha még ezer ablak-villámlás

    fényébe kellett volna odaállnunk

    egy országért, magunkért és mi fakéreg-arccal

    csak úgy arrébb kullogtunk? Ki ráz meg minket

    ezért? S kicsoda szakítja szét mellünkön

    a színváltó, bécsi inget? Ülök, didergek,

    próbálok átmelegedni a versben. Hiába. Sok kicsi űrt

    hordok magamban, mintha várakozó sebek volnának

    bennem. Várakozó és gyógyíthatatlan sebek.

    1994

    KENÉZ FERENC

    A szégyenvers

    A szégyenverset meg kell írni,

    meg kell írni a szégyenverset,

    azt a verset, mit nem írtunk meg

    s így az a vers csak szégyenkezhet,

    mert arról szólna, mit megértünk,

    csak megértünk, de meg nem éltünk,

    meg nem éltünk, mert elfordultunk,

    elfordultunk, amikor láttuk,

    amikor láttuk, azt, amit látunk,

    úgy tettünk, mintha kiabálnánk,

    mikor a lámpást földhöz vágták,

    mintha dühünktől beborulna,

    az igazság meg kiderülne,

    azt gondoltuk, a dühből kilátszik,

    ami a szavakból hiányzik,

    tudjátok jól, miről beszélek,

    ugye, drága jó fivérek, vitézek,

    jó vitézek a felkent rendben,

    kik közé magam is felkenettem,

    és teltek így évek, korszakok,

    kőkorszakok, jégkorszakok,

    melyeknek mélyén ott morajlik,

    ott morajlik még ma is minden,

    minden, mit láttunk, s meg se láttuk,

    mert elfordultunk valahányan,

    elfordultunk, hogy látva lássunk

    valami mást, mint amit látunk,

    elfordultunk, hogy meg ne értsük,

    elfordultunk, hogy meg ne éljük

    amit látunk s mindenki lát:

    Isten szenvedő egy fiát,

    elfordultunk, így meg nem éltük,

    meg nem éltük, csak megértük,

    jó vitézek, a felkent rendben,

    kik közé magam is felkenettem,

    (a rend, amely levitézlett,

    csak levitézlett, nem kivérzett,)

    elfordultunk, hogy látva lássunk

    valami mást, mint amit látunk,

    elfordultunk, s így meg nem éltük,

    meg nem éltük, csak megértük,

    így az a vers csak szégyenkezhet,

    az a vers, amit nem írtunk meg,

    meg kell írni, a szégyenverset,

    másképp minden, vers vagy nem vers,

    mindörökké csak szégyenkezhet.

    Felmentést semmilyen földi helytartó

    nem igényelhet, és nem ígérhet,

    nem prédikálhat, nem misézhet,

    a szégyenverset meg kell írni,

    meg kell írni a szégyenverset,

    senki nem írja meg helyettünk,

    helyettem s helyetted,

    mindenki arra van ítélve,

    hogy összes egykori

    de, csakhogy, ámbár, mégis

    szavának hitellevelét kikérje,

    hogy elszámoltassunk tételesen,

    vagylagosan és véglegesen.

    Meg kell írni a szégyenverset.

    A szégyenverset meg kell írni.

    2007

    MESTYÁN ÁDÁM

    Skandál

    Mentesít-e a jelen aurája?

    Letéphetetlenül feszül,

    bőrré, gesztussá szervül,

    enyhén múlttá hallgatjuk,

    a halálban feltámasztjuk.

    Hogyan mondjam el a bűnt,

    ami nem az én vétkem?

    Csak a húsom, csak a vérem.

    Borzaszt, hogy él, ami letűnt.

    Ki tölti be bosszúját rajtam,

    kitől kérjem a bocsánatot,

    én kin álljak bosszút lassan,

    betűzve minden egyes hangot.

    Tisztítani minek, ami tiszta,

    értelmetlen mocskolni a mocskot.

    Megtette lelkesen, nem riasztotta

    se a morál, se az ólmosbot:

    negyvennégy tavaszán

    uszított a nagyapám.

    2010

    KEMÉNY ISTVÁN

    Tíz csillag

    *

    Akkor még a régi házban laktunk a Hat Jegenye alatt,

    egy dombtetőn. Abban a kertben tiltott fa nem volt, de

    a hat vastag jegenyetörzs megmászhatatlanul állt ott.

    Azok a fák maguknak nőttek, ránk csak délutáni árnyékuk

    vetődött. A környék legjellegzetesebb tereptárgya volt

    ez a hat fa, Oroszország számos mai tábornokának fiatal

    repülőhadnagy-kori emlék.

    * *

    Volt egy eperfa az udvarunkon, de az amerikai

    szövőlepke tanyázott benne. A hernyók július végére

    lerágták az összes eperfalevelet, beszőtték az ágakat,

    és szétmásztak a kertben meg a házban. Párnán, cipőben,

    nyakban, pohár vízben találtuk őket. Sértődött fa lett

    az eperfánk: gyümölcséhez nyúlni nem volt gusztusa

    senkinek.

    * * *

    A második vatikáni zsinat legfőbb miseszöveg-változtatásának

    kihirdetése az ó-érdligeti templomban. „Kedves testvérek.

    Mostantól ehhez a részhez, hogy ’sokszor és sokat vétkeztem

    gondolattal, szóval, cselekedettel’, hozzátesszük még ezt

    is: ’és mulasztással’. Mondjuk tehát…" Nekem csak a

    pesti templomok tetszettek. Az ó-érdligetinek még tornya

    sem volt. Nem is templomnak épült. De talán éppen a

    mulasztás bűne emelte be aznap végre a római katolikus

    Anyaszentegyházba.

    * * * *

    Több mint harminc év telt el azóta. Pesten lakom északi

    fekvésű emeleti lakásban, ahova csak júniusi reggeleken

    jut be a nap, és tiszta, derűs éj az már, ha a szemközti

    ház teteje fölött tíz csillag megszámolható. Családom

    kérvények fő érve, magáról a család szóról máig is a régi

    jut az eszembe. A kertről az a kert, mindenről az a

    minden. Olvasószemüveg van a kertemben felejtett könyvben:

    nem fújhat akkora szél a lugasban, hogy lapozni bírna.

    1996

    ERDŐS VIRÁG

    van egy ország

    egy népszavazás margójára

    van egy ország

    ahol lakom

    semmi ágán

    lógó

    flakon

    van egy város

    ahol élek

    ahány test épp

    annyi

    lélek

    ahány lélek

    annyi

    lom is

    utcára tett

    fájdalom is

    itt egy kiságy

    ja de

    édi

    ott egy ülve

    alvó

    dédi

    kibelezett

    öreg szekrény

    arcokat be-

    futó

    repkény

    bontott ajtó

    kilincs nélkül

    földönfutók

    bilincs nélkül

    áll a posztos

    mint a nádszál

    bokáig le-

    rohadt

    lábszár

    itt egy szép könyv

    ott egy labda

    ez még bor de

    ez már

    abda

    nem az összes

    csak a nagyja

    aki tűri

    aki hagyja

    aki tűrte

    aki hagyta

    nem az összes

    csak a nagyja

    vasárnap volt

    ahogy mindig

    felöltöztek

    ahogy illik

    csupa dolgos

    derék polgár

    egy se ruszin

    egy se

    bolgár

    olyan szépek

    hogy az csuhaj

    egyik bérlő

    másik

    tulaj

    kitűnőre

    szerepeltek

    álmukban sem

    szemeteltek

    nem engedték

    hosszú

    lére

    elindultak a mi-

    sére

    kukákat se

    borogattak

    kutyákat se

    kurogattak

    mise után

    leszavaztak

    bezabáltak

    be is

    basztak

    pöri volt tán

    isler is

    jóllakott az

    isten is

    nem az összes

    csak a nagyja

    aki tűrte

    aki hagyta

    aki tűri

    aki hagyja

    nem az összes

    csak a nagyja

    rajtam is múlt

    rajtam múlt

    tegnap kezdő-

    dött a múlt  

    elkezdődött

    vége van

    borzalom és

    béke van

    semmi

    ágán

    lógó

    flakon

    van egy ország

    ahol

    lakom

    nevezd nevén

    szolgáld

    vakon

    ma még bölcső

    ma már

    vagon

    2011

    GEREVICH ANDRÁS

    My New England

    A házak öregebbek, mint maga az ország.

    De itt, az erdőben, azt sem tudom, hogy ország ez.

    Nem akarok újságot olvasni, csak regényeket.

    Futás közben figyelni a mókusokat,

    érezni az étel ízét, amit eszem,

    frissen ébredni és lassan élni filmekben és könyvekben.

    Sokat tenni, és mégis lassan élni, egyszerűen.

    Az erdő a kortól független, itt még megvéd,

    nincsenek nagyvárosok, ipartelepek,

    csak autó, email, shopping center – a kényelem.

    Nincs Trianon, nincs Holocaust. Nincs történelmem.

    Nem az én őseim irtották az indiánokat, a feketéket.

    Meseország. Csak nekem.

    2005

    STRÓFÁK ISTVÁN KIRÁLYRÓL

    CSORDÁS GÁBOR

    Strófák István királyról

    kit máriás huncutnak itélt a sors

    mind sürgős műve félbeszakítva áll

    az egybetartás el nem osztott

    terheit égi anyánkra hagyta

    *

    homályba foszlott tétova istene

    az álmok színes szárnyait eltörő

    kis rándulás akármi szándék

    s potrohosan kaparász a nincs mit

    *

    kellene ezt-azt kezdeni így vagy úgy

    sok régi eszme visszaledérkedik

    a félveértés fátyolán át

    látja magát a kisértet-ember

    *

    országot épít szelleme selypegik

    hústól kicsattant ostoba főpapok

    holott csak dolgavégezetlen

    lelke bolyong az örök romokban

    *

    e vad hazában mit muzsikál a szél

    hogy vége vége vége de hallani

    mért csak mi halljuk dermedetten

    vérzubogást az üres csigában

    2000

    GERGELY ÁGNES

    Zrínyi Miklóshoz

    Mit csináljak Sziget várával én,

    mit mond nekem Drégely vagy Eger?

    A méltó zászlófelvonásra engem

    nem hívnak el.

    Mit csináljak ős Budavárral én,

    jatagánt őrizzek vagy lakatot?

    Mikor a kulcsot átvette a szultán,

    nem voltam ott.

    Mit csináljak Moháccsal én,

    ahol üresen folyik a patak?

    Álltam az osztrák haláltáborokban

    néma zuhanyrózsák alatt.

    Mit csináljak azzal a mondattal én,

    hogy „Ne bántsd a magyart"?

    Akibe beleszerettem,

    még mindig belehalt.

    1997

    PETRI GYÖRGY

    Márciusi vének

    Aggatott szőlőfürtök. Golyólyuggatottnak

    megélt molyette zakók. Sok lázbeszéd. Kevés tett.

    Egyetlen hőstett: a fegyverletétel;

    egyetlen épelméjű: Görgey.

    Öregedem: már per tu vagyok

    a Fejedelemmel, akinek párizsi kártyabarlangjába

    Des Grieux, Manon Lescaut lovagja járt,

    valamint a turini remetével

    (a fiatalabbak kedvéért: tér, kalap,

    esik rája, kokárd).

    „Ha még egyszer azt üzeni,

    mindnyájunknak el kell menni!

    Éljen a magyar szabadság,

    éljen a haza!"

    Tetszenek érteni: ha és még egyszer.

    Nem kapkodjuk el a dolgot.

    Vitam et sanguinem, sed non pecuniam

    Enjoying the preview?
    Page 1 of 1