A terv

A terv

–

Az ezeréves őrszolgálat 1.

Tudományos fantasztikus regény

Demeter Attila

Második kiadás 2022

Publishdrive

ISBN 978-963-12-7197-3

Minden jog fenntartva

Első fejezet – A harci gyakorlat

– 1 –

Geb Rhoud herceg a vitorlás mellvédjénél állt, és a fedélzetig felcsapó habokat nézte. Gondolatai a másnap kezdődő bolygóközi háborún jártak.

A vízben tréfás kedvű uzala család bolondozott egymással pontosan úgy, ahogyan az jellemző az ormányoshalakra. Játék közben hol felbukkantak a felszínre, hol alámerültek, a nagy viháncolásban senki sem számolhatta meg őket. Tíz vagy tizenkét kékes bőrű óriás úszkált körülöttük. Rövid ormányukkal a magasba hajigálták a legkisebb kölyköt, az pedig látszólag ijedten, valójában élvezettel csobbant a vízbe, valahányszor a szülők elvétették a ritmus.

Miközben a nagyok a legkisebbet szórakoztatták, figyeltek a velük csaknem egyező méretű hajóra és utasai biztonságára.

– Irigylem a vidámságukat – lépett a herceg mellé a felesége, Tandra Nuth hercegnő.

– Ugyan miért?

– Mintha nem tudnád! Este kikötünk Bedroughban, felszállunk az űrhajóinkra, és holnap útra kelünk, azután megküzdünk a Nomruk hadseregével. Az uzalák itt maradnak a tengerben, úszkálnak, és ha nézőközönségük akad, dobálják a kölykeiket, élik az életüket gond nélkül, ugyanúgy, mint ma, tegnap vagy bármikor.

– Mindenkinek megvan a maga dolga – vonta meg a vállát a herceg. – A szövetség számít ránk. Murahn, az ostoba, pöffeszkedő kiskirály azt hiszi, elfeledkezünk örök adófizetési kötelezettségéről. Nyolcvanhét világ lakói várják, mikor teszünk végre rendet a portánkon. Ebben a naprendszerben a miénk a régebben lakott bolygó, a mi feladatunk a rend fenntartása. Nekem egyébként személy szerint is örömet okoz, ha móresre taníthatjuk a Nomruk nyavalyás urait. Rászolgáltak a fegyelmezésre, függetlenségi követeléseikkel arcátlan módon elszemtelenedtek.

A pajkos uzalaborjú magasra lódult a levegőben, az anyja rövid trombitálással intette mérsékletre a kölyköt. Az apaállat nagyot nyújtózott csökött ormányával, a csemetéje megint tekeredett egyet, azután a hátára fordult, úgy zuhant nagy csobbanással a vízbe. Szökőárszerű hullám emelte magasba a hajót. Az anyja mérgesen csapott a kölyök hasára, az nagyot nyögött, idősebb testvérei pedig gúnyos tutulással csúfolták.

– Ebadta kölyke! – morgolódott a kapitány a kormánykerék mögött. – Ha pár évvel idősebb lenne, hancúrozásával felborítana minket.

– Pár év elteltével nem csinál ilyet – mondta a herceg és lesöpörte magáról a rácsapódott vizet. Tandra hercegnő rosszabbul járt, a ruhája teljesen átázott a borjú tréfájától.

Wouhseers, a hercegi pár ifjabb gyermeke a fedélzeti lejáró korlátjának támaszkodott, és mosolyogva nézte szülei nedves kalandját az ormányoshalakkal. Kézi interfészt lóbált a kezében, onnan tanulmányozta a tenger emlőseinek természetrajzát.

– Megyek és átöltözöm. – Nuth besétált a kabinjába. Kikötéshez magára öltött kosztümje tengervíztől foltosan lógott rajta.

– Látod, én innen tanulmányozom az uzalákat – bökött vidáman az ifjú herceg az interfészből a szeme elé vetített képre, amikor az édesanyja elvonult mellette. – Ez a hely jobb a hajókorlát környékénél, itt száraz maradok – kuncogott.

A hercegnő szigorúan nézett rá.

– Az imént kis híján felborították a hajónkat.

Wouhseers a kapitány felé fordult.

– Nem okoznak néha balesetet a zabolátlan jószágok?

A kapitány hátratolta kopasz fején a sapkát, megtörölte hőségben izzadó homlokát, aztán a fejére tapadó interfészről előírásszerűen visszahúzta a sapkát a homlokáig.

– Ugyan! Jámborok ezek. Úgy teremtette őket a Maghintő, hogy vigyázzanak ránk, emberekre – felelte a kapitány.

– Pff!!! Maghintők!!! Maga hisz bennük?

A tengerész a hangjában kis zavarral válaszolt.

– Én nem az űrben hajókázom, herceg, hanem itt a tengeren.

Az ifjúnak is kijárt a rangjának megfelelő megszólítás. Igaz, hogy háborúban még csak növendékként utazott az apja, a birodalmi herceg cirkálóján, de ettől függetlenül főrend volt.

– A vízen másképpen él az ember – folytatta a luxusvitorlás kapitánya. – Mi ritkán háborúzunk, az Agendán régóta nincs ki ellen hadakozni. A szomszéd bolygón élő lázadók számunkra csak a hírekben jelennek meg, a más naprendszerek lakói még ritkábban kerülnek elénk. Itt a vízen alig találkozunk velük. Néha keresztezi a hajó útját valamelyik turistajárat, olyankor integetünk a fedélzetről, aztán megyünk tovább. Errefelé a birodalom alig valóságosabb, mint a Maghintők létező vagy elképzelt népsége lehetne.

Wouhseers a fejét csóválta, és a kapitány arcát vizsgálta, mintha azon tanakodna magában, komolyan beszél-e az öreg.

– A Robak történelmében nincs nyoma annak, hogy valaha léteztek-e a Maghintők –zsörtölődött tovább a vén tengeri medve. – Persze tényleg rejtőzhetnek előlünk titkok a mély űrben, még csak kis részét tártuk fel a kozmosznak. Ki tudja, mi vagy ki lakik ott. Ha bujkálnak előlünk, azt hiszem, megvan rá az okuk.

Nuth hercegnő visszajött a kabinjából. Karcsú, nyúlánk testén feszülő halványkék ruhája alig tért el a hátteret adó égbolt, és a magas eget tükröző víz színétől. Vállig érő barna haja hullámokban keretezte az arcát, a mostani életében élt éveinek nyoma meg sem látszott rajta. Huszonkét nyarat számlált azóta, hogy tizenkilenc évesként visszatért a sejtregenerációból előző életének hetvenedik éve után.

– Csodálatosan nézel ki, anyám! – bókolt előtte a fiatal herceg. – Ha megnősülök, a feleségemnek rád kell hasonlítania.

– Ideje is lenne már, hogy magaddal hozz valakit az ilyen kirándulásokra – mosolygott rá az anyja. – A külsejében pedig ne engem keress!

– Nekem nem sietős – ellenkezett Wouhseers. – A külseje pedig… Megengedem, hogy kicsit alacsonyabb legyen majd nálad. Akinek nincs ilyen szép haja, az számba sem jöhet nálam – egyezkedett évődve a herceg.

Még jó, hogy elvárom a jövendőbelimtől, hogy szép haja legyen! – gondolta magában Whouseers teljesen érthető okból. A főtisztek és tisztek fejbőrét csecsemőkorban megtisztították a hajhagymáktól az interfész beépítése miatt, és a közemberek csemetéi is átestek ezen a szertartáson. Összekuszálódna minden a világban, ha bárki részesülhetne abból, amiről a feletteseik nem is álmodozhatnak, és amire csak a főrendek jogosultak.

– Jó hazatérést – dudált még egyet a maga nyelvén a nőstény, a vezérhím magasra emelt ormánnyal tutulta feléjük üdvözletét.

A part messze a látóhatár alatt rejtőzött, a személyzet és az utasok elbúcsúztak az uzalák vidám csapatától. Feszesre húzták a vitorlákat, és gyorsítottak. A kapitány az üdvözlésre válaszul megszólaltatta a ködkürtöt.

– Jó vadászatot – adta tovább a hajókürt az emberek kívánságát a vízben lubickoló barátságos állatoknak.

Erős szél repítette a főváros felé a vitorlást. Mire rájuk köszöntött a sötét, megpillantották a partot. Előbb a hegyre épített gigantikus Kormányzósági Palota tornya emelkedett a látóhatár fölé, azután eléjük tárult az egész partvonal.

A tenger felől nézve kedélyes látványt nyújtott Bedrough esti forgalma. A levegőben lassan úsztak a közlekedési társaság hatalmas repülőgépei, közöttük karcsú madarakként siklottak a kisebb magángépek. Az utcákon kavargott a gyorsjárdákon utazó tömeg, a munkából hazasietők sokasága nyüzsgő kavalkádnak látszott. A part közelében álló házak közé feszülő kivetítéseken a távolból is jól olvashatóan látszottak a hirdetések és a bolygó életéről szóló híradók legfrissebb tudósításai.

A kikötőben szorosan egymás mellett álltak a nagy befogadóképességű teherhajók, felettük hatalmas tömegüket meghazudtolva repkedtek a légi emelők, hordták a rakományt az uszályokról a parton álló raktárakba.

A nyílt víz felől kisebb halászhajók igyekeztek a móló felé, legénységük éjszakai kikötőhelyet keresett.

A hercegi pár általában alig gondolt az átlagos polgárok keserveire, csak hallomásból értesültek az emberek nyűgéről. A város felett bárhová utaztak, külön légifolyosót kaptak, pillanatok alatt eljutottak Bedrough bármely pontjára. A munkájukból hazatérők eközben, gyakran hosszú perceket töltöttek egyhelyben a lakótelepek felett, mire a repülésirányítás engedélyt adott arra, hogy megközelítsék a lakásukhoz legközelebbi leszállóhelyet. A főváros közlekedési társaságának gépein közlekedők a szűkre méretezett üléseken fészkelődtek a célállomásig tartó hosszabb-rövidebb úton. A nagy befogadóképességű gépek a hatóságoktól saját folyosókat kaptak, de magánpályáikon is csak kiadós várakozás után jutottak leszállóhelyhez. Az utasok a város közepétől a külső kerületekig húzódó pár mérföldes távolságot gyakran majdnem ugyanannyi idő alatt tették meg, mint amennyit a mozgójárdákon töltenének. A különbséget az jelentette, hogy a repülőn ülőhelyekbe süppedve utazhattak.

Akárhogy ügyeskedtek a hazatérők, végül kevesen kerülhették el a hosszas ácsorgást a gyorsjárdán, hiszen akinek a légimegállótól távolabb esett az otthona, az kénytelen-kelletlen felkapaszkodott valamelyik szalagra, és azon ácsorogott az utolsó fél-egy mérföldön, akár a legtöbb ember.

A városból most csak a nyüzsgő forgatag meg a kikötő mögött magasodó Puska-hegy látszott az ormain magasodó kilátóval. Alatta impozáns képet nyújtott a Kapcsolatok Háza a fényesen kivilágított terasszal és a föléje magasodó Kormányzósági Palotával. A főtorony szinte borzolta a felhőket, szikrázó ablakai ezerfelé szórták a lenyugvó nap fényét.

A három kontinens követei már megérkeztek a másnap hajnalra esedékes díszelgésre, célszerűnél jóval nagyobb repülőik a torony kikötőteraszánál lebegtek.

– Semmi kedvem ezekhez a talpnyalókhoz – mutatott a herceg a part felé.

– Velük pedig mindenképpen találkozunk – felelte a felesége. – Személyedben a követek a császárnak tisztelegnek, és te, a helytartó a birodalmat jelképezed előttük.

– A császár fütyülne a tisztelgésükre, ha látná őket. – Tudta, őfelsége annak örül majd, ha holnap rendben elindulnak Murahn herceg ellen, és tönkreverik a lázadó züllött hadseregét. Ez a hajbókoló sokadalom értéktelen a számunkra.

Wouhsers kis elégtétellel a hangjában szólalt meg,

– Szerencsére nem tarthatok veletek a ma esti meg a holnap reggeli fogadáson – jelentette ki vigyorogva. – Az esti váltással szolgálatba állok a vezérlőteremben.

– A hajón találkozunk – intett búcsút az apja.

A fiatal herceg közvetlenül az apja keze alatt szolgált, mint ahogy idősebb testvére is. A Hajnalpír cirkáló és a tartalék harcálláspont, a Tengrik nevű csillaghajón a család irányítása alatt állt. A flotta főparancsnoka Geb Rhoud herceg a Hajnalpírról ügyelte az ütközetet, a Tengrik kapitányának Nuth hercegnő adta a parancsokat az ottani vezérlőből, a tartalék harcálláspontról. A két fiú, az idősebbik Shun és a fiatalabbik Whouseers az apjuk mellett gyakorolta a hadsereg vezetését.

A lassan sötétbe boruló óceánnal a hátuk mögött leeresztették vitorláikat, a kikötőt őrző radarkaputól vonósugár húzta be a móló mellé a hajót. Ez alól a hercegi jacht sem kapott felmentést.

A matrózok még a kötelet tekerték a parti cölöpre, miközben a hercegi pár kis személyi repülője zajtalanul leereszkedett a fedélzetre.

– Ne menjünk még fel a csatacirkálókra! – kérte a herceg Tandrát. – Szívem szerint a követek elől is elbújnék. Reggel is elég lesz találkozni velük, legalább csökken a locsogásukra pazarolt idő.

– Ez az ütközet valóban lényegesen jelentéktelenebb annál, hogy nagy feneket kerítsünk a szemlének. A hadjárat csupán büntetőexpedíció, és veszély csak a főkolomposra, Murahnra les. Rá sem annyira, mint néhány szerencsétlenre, akik az elavult hajókon szolgálnak.

– Azokért a katonákért kár, mert ha értelmes ember irányítaná a társbolygójukat, hasznos tagjai lehetnének a birodalomnak.

– Felőlem is kihagyhatjuk az esti fogadást – egyezett bele a hercegnő.

A kis repülő pilótája kötelező alázattal vette át a hercegnőtől az utazótáskát.

– A férjemmel tartok – tájékoztatta Tandra Nuth a kopasz férfit. A szolgálatkész repülős ebből megtudhatta, a hercegi pár az űrkikötő helyett hazamegy, a palotába.

– 2 –

A szerelem meghitt pillanatai megnyugtatták őket. Egymás iránti gyengéd érzelmeik a háttérbe szorították a másnap kezdődő háború csekély aggodalmát. Mégsem szenderültek álomba egymás karjában az örömök utáni percekben, ahogy máskor szokták, hanem kiálltak a kastély erkélyére, onnan néztek le a még éjszaka is nyüzsgő fővárosra.

Lágy szellő borzolta a hercegnő selymes haját, a két hold sápadt fényében aranyló szőkén lengte körül ifjú arcát.

– Imádom a hajadat – Geb Rhoud ujjaival belefésült a zilált tincsekbe. Azon tűnődött, vajon a kopaszok mit éreznek, amikor az Egyetemes Népesedési és Információs törvény alapján engedelmesen kiirtatják a hajhagymákat az újszülöttek fejbőréből.

Az asszony fürtjei ott voltak a legdúsabbak, ahol az egyszerű tisztek vagy főtisztek az interfészt hordták. A herceg hálát adott elődeiknek a bölcs előrelátásért. Nekik köszönhetően a főrendek a fejükre csavarozott interfész nélkül élhetik le életüket. Jól döntöttek az ősök. Úgy intézték, hogy csak a tisztek és a főtisztek koponyájára csavarozzák fel gyerekkoruk vége felé azt az ostoba gépet, amely összeköti őket a hatalmas adatbankkal. Egy főrendnek elég a manuális kapcsolat a kézi táblán keresztül vagy a tisztek beszámolója, hiszen parancsszóra bármikor megkaphatnak minden fontos adatot. Viseljék a tisztek a csatlakozó felületet!

Tandra magabiztosan igazította arcát kedvese simogató ujjai alá. Az olyan ember mozdulatával hajolt a férjéhez, aki tisztában van vele, ékességei közé tartozik a dús hajkorona. Az ékesség főrendnek kijáró jogként övezi harmadik életében is az arcát.

– Szeretnél-e kopaszon? – kérdezte a hercegnő.

A férje meglepődött.

– Kopaszon? Micsoda kérdés! – visszahúzta a kezét a hajtincsek közül.

– Gondolkodtál már valaha ezen?

– Ne bolondozz! – felelte a herceg. – Tartottam valaha ágyasokat?

– Fel sem tételeztem rólad. Más jár az eszemben. Ha két élettel ezelőtt tar fejjel kerülök eléd, belém szeretsz-e?

Geb Rhoud meglepődött.

– Megvetem a származásukkal visszaélőket, ha mindenféle ígérettel, alantas juttatással vásárolnak maguknak szerelmet. A szerelem több a fizikai vonzalomnál. Igaz, hogy azonos társadalmi réteghez tartoztunk, de az egyéniséged nélkül sosem szeretek beléd, ezért a kérdés eléggé értelmetlen. A kopaszok mások, mint mi vagyunk. Ragaszkodom hozzád, mert aligha találhatnám meg egy tar fejű nőben a rád jellemző tulajdonságokat.

A hercegnő a lenyugvó félben lévő nagyobbik holdra nézett. A kékesfehér korong lassan kúszott a hegy mögé, a fénye még vagy félóráig bevilágítja az eget. A város lakói néhány perccel korábban vesztették szem elől a barátságosan világító Fargót. A hegy gerincéhez közel épített hercegi palotából jobb a rálátás az égboltra, mint a zsúfolt fővárosból, a kastély lakói tovább élvezhetik a különleges alkonyi fényt.

– Miért töprengsz ilyesmin? – érdeklődött Geb Rhoud.

– Birodalmi herceg vagy, én meg csak a bolygó főnemesei közé tartozom. Eggyel több életed lesz, mint nekem. Ha majd a hetvenedik születésnapodon újra visszakapod a húszéves tested, regenerálódnak a sejtjeid, újra ifjúként nézel rám. Én pedig ott maradok melletted öregen, aszottan, kicsit elhízottan, mint ahogy legutóbb láttam magamat, mielőtt követtelek ebbe az életbe.

– Akkor is hűségesen kivártam azt a fél esztendőt.

– Legközelebb hiába vársz. Akár a végtelenségig számolhatod a napokat, többé nem fiatalodom meg.

– Több mint negyven évünk van addig.

A hercegnőtől nem tágítottak szomorkás gondolatai.

– Miután megfiatalodsz, élek még melletted pár esztendőt öregen, megcsúfulva, te pedig dühöngsz, mert melletted vagyok, és kénytelenségből majd bujkálhatsz, ha szerelmet keresel.

– Rajtad kívül nem jöhet számításba senki azokra az évekre, és utána sem – nyugtatta meg párját a férfi.

Geb Rhoud komolyan gondolta az ígéretet. A birodalmi hercegek általában nem törődtek az alacsonyabb rangú bolygóhercegek emberöltőnyi hátrányával, őt a felesége révén érintette a kérdés. A birodalmi hercegek öt élete hosszú éveket adott a rang viselőjének. Rhoud mindjárt az iskolák és a gyakorló évek végeztével, második életének elején került szolgálatba Agenda fővárosában, és akkor ismerkedett meg a gyönyörű és okos Tandra Nuthtal. Számolgatás nélkül összeházasodtak, és azóta csak ritkán gondolkodtak a szigorú törvényeken, amelyek miatt a herceg egyedül tölti el utolsó életét.

Geb Rhoudot meglepte, hogy a feleségét ennyi évvel a számára kiutalható utolsó regeneráció előtt az elválás gondolata foglalkoztatja, aztán rövid időre beleélte magát a Nuth képzeletében felötlő kétségekbe. Életében először belesajdult a szíve a jövőképbe. Fájdalmas lesz az elválás, ahogy fiatal testtel végignézi hitvese végleges megöregedését, fizikai és szellemi hanyatlását majd halálát. Minden porcikája és gondolata tiltakozott a sorsa ellen.

– Addig még boldog évtizedek várnak ránk – terelte el a figyelmet a sötét gondról. Kézen fogta Tandrát, és bekísérte a szobába. – Későre jár. Reggel korán kelünk.

– 3 –

A flotta hajói fenyegető csoportba tömörülve keringtek az Agenda körül, messze túl a két hold pályáján.

A herceg a Hajnalpír vezérlőtermében állt az ablakot helyettesítő videofal előtt, és a mélyűrt szemlélte. A galaxis közepéről zavartalanul áramlott a csillagok fénye, a látást tompító légkör messze alattuk maradt, ezért háborítatlanul gyönyörködhetett a Tejút közepét alkotó fényes halmaz színorgiájában.

Az égen csillagok százezrei világítottak a spektrum sárgás tartományában, körülöttük számtalan bolygó keringhetett a felületükön életet hordozó légkörrel. A galaxis ismeretlen magjában, ahová még nem jutott el közülük senki, mindenféle színben pompázott az ég, mintha ünnepi tűzijátékot mutatna be. Ott a napok apró pöttyök helyett egymásba olvadó foltokban ragyogtak, csillagvárosokat alkottak, és fényük szemkápráztató lüktetéssel tündökölt. Az ablakot rajzoló elektronika szolgálatkészen javított a képen, így nemcsak élesebbnek, de közelebbinek is látszottak a távoli csillaghalmazok, amelyek között sok jóval nagyobbra dagadt a megismert galaxisnál, melynek idáig csupán parányi részét derítették fel.

A békés időszakok után, amikor viszonylag hosszú idő elteltével visszatért a cirkálóra, a herceget mindig ámulatba ejtette a látvány. A hadjárat végére többnyire unalmasnak találta a napszakok nélküli állandó csillogást a fekete háttér előtt. Néha elgondolkodott azon, vajon milyen csodákkal találkozhatnának, ha egyszer útra kelnének a galaxis közepe felé, vagy egy másik csillagvárosba. Összetalálkoznának-e valahol a Maghintővel, minden civilizáció atyjával, akiben néhányan még hisznek.

A parancsnoki asztalnak támaszkodott, az utolsó bejelentkezéseket figyelte. Néhány hajón még maradt munka a készletek berakodásával és ellenőrzésével. A fegyverek mind rendben várták a bevetést; az állandó fogyóeszköz, az ellátmány pótlása húzódott el az utolsó pillanatig.

A hatalmas csatahajók között csaknem egymást érték a hadtáp szállítójárművei. Éjszaka rakták meg a legutolsókat Agenda hadikikötőjében, és most az átrakodásra várva, nyüzsögve rajzották körül a még várakozó három-négy hajó dokkoló nyílásait.

Az ablak elé lassan, méltóságteljesen beúszott a Tengrik. A másik óriás a tartalék harcállásponttal pontosan akkorára épült, mint testvérhajója, a Hajnalpír. A herceg jól tudta, megtévesztő a kép. A látvány alapján karnyújtásnyinak gondolhatná a távolságot a hajók között, pedig mérföldekre járt egymástól a két törzstiszti cirkáló. A hatalmas méret okozta a káprázatot. Mind a két csillaghajót akkorának építették, mint egy-egy kisebb lakónegyed a bolygón. A légkör felett pár száz mérfölddel keringve, még a bioszférát is katasztrófával sújtaná, ha összeütköznének.

– Anyám a Tengriken van? – kérdezte Shun, a herceg előző életében született idősebbik fia. Őszes haja azt jelezte, lassan esedékessé válik életének első sejtregenerációja.

– Együtt jöttünk fel. A Tengrikről irányítja a kettes osztályt, ahogy szokta.

Az ablak elé beúszott az üzenőfal képe.

Tandra hercegnő, admirálisi egyenruhában állt az asztalánál, onnan tett jelentést a férjének.

– A kettes osztály másfél órán belül befejezi a rakodást, utána azonnal indulásra kész – jelentette hivatalos hangon. A családi kötelékek harc közben érdektelenné váltak.

– Értettem – fogadta a tájékoztatást a herceg. – A rakodás után pontosan harminc perccel indulás, a főkomputer vezényli a startot.

– Vettem – nyugtázta az asszony.

– Üdvözöllek, anyám! – Köszöntötte Shun az asztal túlsó oldaláról a hercegnőt. A mellette álló fiatalabbik gyerek, a tizennyolc esztendős Wouhseers meghajlással üdvözölte édesanyját.

– Köszöntelek!

– Üdv, fiaim! – felelte Tandra. – Az ütközet után találkozunk. Ne hozzatok szégyent ránk!

– Bízz bennünk! – hajolt meg ismét Wouhseers. – Atyánk mellett leszünk az ütközet alatt.

– Akkor jó helyen lesztek.

Bontották az összeköttetést.

– A Nomruk patkányai előtt valószínűleg láthatatlanok vagyunk, és nincs információjuk a harci készülődésről – mondta Shun, és ezzel visszaterelte az ütközetre a szót.

– Reménykedhetünk benne, hogy nem látják a startot. Arra sajnos nincs esélyünk, hogy valamelyik beépített kémük ne jelentené nekik az indulást. Ekkora flottaösszevonást lehetetlen észrevétlenül megvalósítani, és bizonyos vagyok benne, hogy minden elővigyázatosságunk ellenére a kémeik nyüzsögnek odalent.

A herceg a bolygó felé mutatott. Hatmilliárd polgár élt ott, és ennyi ember között néhányról mindig hiányos a begyűjtött információ.

– A visszatértünk után most is, mint minden ilyen alkalommal, megint keresgélhetjük a kémeket.

– Keresni fogjuk, és a nagyobb részük kikerül a látókörünkből, ahogyan az általában megtörténik. Hiábavaló a küzdelem.

Ismét bekapcsolt az üzenőfal, a képen előírás szerű merevséggel tisztelgett a zászlóshajó hadtáptisztje.

– Végeztünk a rakodással. – Kopasz fejének búbján megcsillant a barna műcsont, amely alatt az interfész lapult.

Aki megkapja az agyat a központi adatárral összekötő bioelektronikus szerkezetet, más néven interfészt, tiszti vagy főtiszti besorolásba kerül, akár a hadseregben szolgál, akár a civilek között él. Tanulmányaik eredményesebbek a kopaszoknál, hiszen személyes kapcsolatban állnak a Központi Adattárral, és sokkal könnyebben oldhatják meg a feladataikat, mint a tarfejűek. A hozzáférés a munkában nagy segítséget jelent, és ez a motorja az előrejutásuknak. A legnagyobb előnyt testük sejtjeinek rendszeres megújítása jelenti. A húszéves korukban regisztrált adatok alapján egyszer, vagy ha elérik a főtiszti besorolást, akkor kétszer regenerálják a szervezetüket, így legalább kettő, vagy akár három életet élhetnek végig. Ennél több csak a főrendeknek jár.

– Távolítsák el a szállítóhajókat a szektorból! – adta ki az utasítást Shun herceg.

Az ablakból látszott, ahogy néhány kisebb hajó lassan kiúszik a hatalmas cirkálók körzetéből, és elindul lefelé, a bolygó űrkikötőjébe. A második flotta hajóinál még sürgölődtek az ellátó személyzet bárkái, de látszott, időre elkészül mindegyik a rakodással.

Miután az összes teherhajó levált a flotta egységeiről, a herceg a fedélzeti órára pillantott. Még egy perc maradt indulásig

– Figyelem! – szólt bele a mikrofonba a herceg. – A visszaszámlálás megkezdődött. Indulás ötvennégy másodperc múlva.

A hátralévő másodpercek leteltével a hadsereg fegyelmezett rendben, egymástól biztonságos távolságban startoló hajókkal megindult a naprendszer túloldalára, az ellenséges bolygó irányába.

Először a Hajnalpír főhajtóműve fénylett fel. A hajó kivágott bal felé, előreszökellt, és letért a körpályáról. A hercegnő a tartalék harcálláspont cirkálójával a konvoj másik széle felé kanyarodott, és követte a férjét a helyére. Lassan a sereg minden hajója mozgásba lendült, letért a körpályáról és követte a két vezérhajót. A két hajóosztály közötti keskeny sávban sötét maradt az űr, de a harci járművek két csoportjában vakító fényt árasztott a plazmasugaras hajtóművek sokasága.

– Lentről bizonyára impozáns látvány az indulás – dünnyögte Shun.

– Bizonyára, és ha a kémek eddig véletlenségből még nem szereztek tudomást a flottaösszevonásról, akkor ebből a látványos tűzijátékból levonhatják a következtetést.

– 4 –

Murahn, a lázadó bolygóherceg szemlét tartott a Nomruk hajóhada felett. Közvetlen alárendeltjei meg a hajókról odarendelt kapitányok és parancsnokok széles vonalban álltak mögötte a vezérlőpultnál, és az ablakokon a flotta külső képét vizsgálták. A harci egységeken ezalatt az első tisztek abban a reményben igazgatták a legénységet, hogy felettesük távollétében hiba nélkül vezetik a csapatot.

– Pocsékul tartják a zárt alakzatot a hajók – állapította meg Murahn herceg dühösen. – A Kilences romboló fél hosszban kilóg