Find your next favorite book

Become a member today and read free for 30 days
Telihold a tó felett

Telihold a tó felett

Read preview

Telihold a tó felett

Length:
190 pages
2 hours
Publisher:
Released:
Mar 2, 2019
Format:
Book

Description

Mindig csak azt próbáltam tenni, ami helyes. Sajnos ez nem olyan egyszerű, ha 15 éves árva lány létedre választanod kell klánod, a meglepően barátságos tolvajok és fejvadászok, valamint a vármegye új ura között, akit véletlenül börtönbe juttattál.


A dolgok egyszerűbbé válnak - egyszerűbbé, bár veszélyesebbé - mikor kiderül, ki felel a rejtélyes gyilkosságokért és már csak meg kell menteni tőle a négy várost. Ráadásul ez utóbbit nem is egyedül kell csinálnom. Sőt, ide tulajdonképpen csak érzelmi nasinak megyek, de ez egy hosszú történet. Ha szeretnéd, elmesélem.

Publisher:
Released:
Mar 2, 2019
Format:
Book

About the author


Book Preview

Telihold a tó felett - A. Seabright

felett

A megfelelő nagypapa

A fán ülve élvezem a koraőszi délutánt, miközben lustán szemlélem, ahogy az engem kereső városőrök sisakján meg-megcsillannak a napsugarak. Fontos jól időzíteni a bűncselekményeket, hogy kellemesen el lehessen tölteni az üldözésemre fordított időt. Természetesen van kockázat abban, ha fán bújok el, mert ha észrevesz valaki, nem tudok elfutni, én azonban, ha nem is az életemet, de a szabadságomat teszem rá, hogy üldözőim nem fognak felnézni. Valami fura oknál fogva az emberek nagyon ritkán néznek felfele, amikor keresnek valakit.

Meg aztán, rosszabb esélyekkel is fogadtam már. Például, mikor Tim ellopta – vagyis hát kölcsönvette – az árvaház konyhájáról a vágásra váró nyamvadt kakast és beneveztük a helyi kakasviadalra. Mind a két rezemet feltettem rá, pedig fele akkora se volt, mint az ellenfele. Tim meggyőzött róla, hogy nem szép dolog a barátaid ellen fogadni, még akkor sem, ha a logika azt diktálja. A mosoly lehervad az arcomról, mikor eszembe jutnak a kevésbé kellemes emlékek. Nem akarom felidézni azt a sötét estét. Mindenesetre Tim halála után semmi kedvem nem volt ottmaradni az árvaházban. Ahogy most már itt sincs kedvem maradni, ezen az ostoba fán. Egyébként is, meddig tart ezeknek a nyamvadt városőröknek, hogy feladják a keresést? Végül is semmi rosszat nem csináltam, csak eladtam egy lovat. Honnan tudhattam volna, hogy pont az őrparancsnok lova volt? Teljesen az ő hibája, amiért nem viseli az egyenruhát.

Úgy döntök, ideje továbbindulni, ha sötétedés előtt el akarom érni a következő várost. Az őrség páncélja már úgyis jóval odább csillog és biztos vagyok benne, hogy gyorsabban tudok futni, mint bárki teljesvértben, úgyhogy óvatosan lemászom a fáról és kelet felé veszem az utam. Egy idő után visszatér a jó kedvem is, hiszen az őrparancsnok lovának árából futja majd vacsorára.

A jó vacsorákat a jó fogadókban adják. Sajnos errefelé a vándor árvákat nem látják szívesen a jó fogadókban és a jónevű kisasszonyok nem utaznak kísérő nélkül. A rossznevű kisasszonyoktól pedig elvárják, hogy áruba bocsássák a testüket. Én viszont nem azért dolgoztam olyan keményen azon, hogy jó tolvaj legyek, hogy aztán mindenféle részegekkel kelljen összefeküdnöm.

Öltözhetnék férfinak is. Vékony alkatommal és fiatal arcommal – talán 15 lehetek, de az árvaházban senki nem számolta – kis erőfeszítéssel elmegyek egy lányos arcú fiúnak. Az errefele szokványos barna szem és egyenes szálú barna haj viszonylag semmitmondó vonásokkal párosul, azaz szerencsésen felejthető vagyok. Ami nagyon hasznos, ha az embert gyakran üldözik. A fő probléma az, hogy a magányosan vacsorázó korombeli ficsúrokba általában belekötnek, és ha nem tudják megvédeni magukat, akkor összeverik és kirabolják őket. Ebből adódik, hogy szükségem van egy nagypapára.

Szerencsére a városok tele vannak megfelelő nagyszülőkkel, csak meg kell találni az igazit. A templomok előtt elhaladva megtekintem a kínálatot és a kovácsok istenének háza előtt leülök az egyik mellé, akinek megvan mindkét keze, mindkét lába és majdnem az összes foga. Ha megfésüli csapzott, ősz haját és megmossa koszos arcát, egészen elfogadható kinézetű utazónak tűnhet. Megkínálom a piacon nemrég vett almával és kipróbálom mennyire ért a finom fogalmazásból.

- Nagypapa, hoztam neked almát. Ha kipihented magad, indulhatunk tovább a fogadóba.

Megrökönyödve néz rám, de nem hagyom tiltakozni. Nem valószínű, hogy bárki is figyelne ránk és minden bizonnyal teljesen felesleges a mellébeszélés, de élvezem a színjátékot és a gyanútlan koldus döbbenetét. Mire a monológomban odáig jutok, hogy szívesen előremennék és megrendelném a vacsorát, de ezek a fogadósok olyan visszamaradottak, hogy nem hajlandók kiszolgálni egy magányosan utazó lányt, akárhogy esküdözik is, hogy a nagyapja hamarosan odaér – kapcsol az öreg és látom megcsillanni kék szemében a közelgő móka vidám szikráit. Hamarosan be is kapcsolódik a beszélgetésbe és megemlíti, milyen rég evett kacsasültet. Egymásra mosolygunk, hisz értjük egymást és elindulunk.

Ő választja a fogadót, mert ő tudja, melyik környéken ismerik legkevésbé. Én választom az utazóruháinkat néhány megfelelően szituált szárítókötélről. Egy elhagyott ház kútjánál tőlünk telhetően lemosakszunk és átöltözünk, majd egy postakocsival érkező pökhendi uraság nagy halom cucca közül poggyászt is szerzek. Ily módon felszerelkezve, megfáradt utazókként érkezünk a fogadóba, ahol szegény nagyapám lerogy egy asztalhoz, míg én megrendelem a szobát, a kacsát és az italokat. Örülhetek, ha mindenre futja a pénzemből, de megéri. Holnap meg úgyis lesz valahogy.

Az öreg tök jó fej, jól elbeszélgetünk, majd a vacsora végeztével minden problémázás nélkül kisurran és eltűnik az éjszakában, én pedig szintén feltűnés nélkül beköltözök a szobámba és a puha paplan alatt azonnal álomba zuhanok.

Tolvajok

Reggel korán ébredek, és úgy döntök, indulás előtt átnézem újonnan szerzett poggyászomat, hátha találok olyasmit, amit érdemes magammal vinni. Van benne csomó papiros, a legtöbb írással. Haszontalan. Főleg mivel se írni, se olvasni nem tudok. Egy díszes tőr, amiért jó árat kaphatok. Nálam több mérettel nagyobb férfiruhák, amiknek semmi hasznát nem veszem. Már épp dobnám az ágy alá a táskát, mikor kitapintok valami keményet az oldalában. Kis kereséssel megtalálom, hol nyílik a titkos zseb, amiben rongyokba csavart fiolák vannak büdös löttyökkel, valamint mindenféle, betöréshez szükséges kis piszkaeszköz és négy különböző pecsétgyűrű. Ajaj. Hajajaj. Tegnap nem egy sima utazó alsógatyáit nyúltam le.

Rövid töprengés után elteszem a zárnyitó készletet, a tőrt és a gyűrűket, végül is mi az esélye, hogy megtalálnak ebben a nagy városban? Majd két településsel odább adom el őket.

A szobám ablaka egy kellemesen kihalt sikátorra nyílik. Miután meggyőződök róla, hogy nincs senki a környéken, jó messzire elhajítom a táskát, majd kis tétovázás után úgy döntök, nincs kedvem a kocsmárosnak elmagyarázni, hogy nagyapám már kint vár rám, és én is az ablakon át távozom. Alig hagyom el azonban az épületet, mikor négy talpig feketébe öltözött marcona fegyverest látok berontani a fogadóba.

A kocsmáros nagyon rövid győzködés után beköpi, hogy melyik szobában szálltunk meg, én pedig nem nézelődök tovább, hanem rohanok, ahogy a lábam bírja, egész addig, míg rá nem jövök, hogy ha engem megtaláltak, akkor az öreg koldust is meg fogják.

Persze nem tartozom neki semmivel, kapott tegnap egy jó vacsorát, ő csinálta a jobb üzletet, én fizettem nehezen keresett pénzemből. És egyébként is, ő öreg, tehát biztos tud vigyázni magára, különben már halott lenne. … ugyanakkor… nem akarom, hogy most legyen halott és miattam. Kis irányváltással és sokkal óvatosabban rohanok tovább.

A jó hír, hogy a marcona fegyveresek nem vesznek észre, a rossz, hogy késve érkezem. A koldust már nem kell figyelmeztetni, mert épp két feketébe öltözött fegyveres hurcolja elfele. Na most tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez az a helyzet, amikor kéne egy jó terv, meg erősítés, de nekem egyiket sincs esélyem megszerezni, így csak követem a meglehetősen feltűnő triót. A fekete uniformis remek, ha sötétben akarsz settenkedni, de az ébredező város színes forgatagából kirínak. Ahogy azonban a piactérről egyre elhagyatottabb sikátorokba érünk, én kezdek feltűnővé válni, ráadásul erősödik bennem a gyanú, hogy a fegyveresek törzshelye környékén őrök lesznek. Helyzetemet reálisan felmérve, mikor az öreg fejére zsákot húznak előlépek az árnyékokból, udvariasan ám határozottan mondom, hogy szeretnék beszélni a főnökükkel és ragaszkodom hozzá, hogy én is kapjak egy zsákot. Ha bajlódnak azzal, hogy elrejtsék az úticélunkat, akkor még nem döntötték el biztosra, hogy megölnek minket. Remélem. Akár még túl is élhetjük. Legalábbis az öreg túlélheti. Ha szerencsém van, akkor nem hoztam magammal mindent, ami értékes volt a táskában és akkor van mivel üzletelnem.

Átkutatnak. A tőrt elveszik, a gyűrűket egyelőre nem. Egyértelműen fegyvereket keresnek.

Megkapom a hőn áhított csuklyát és indulunk. Néhány percig kóválygunk jobbra-balra meg körbe-körbe. Próbálom figyelni, hogy milyen irányba, mennyit haladunk. Hatvan lépést sima, keményre taposott földúton sétálunk, aztán balra kanyarodva vizeletbűz csapja meg orrom, ami tíz lépés múlva elhalványul és átalakul rothadó káposzta szagává. Egy jobb kanyar után húsz lépést macskakövön haladunk, utána ismét jobbra kanyarodunk és újra poros földútra érünk, de végül annyit forgolódunk, hogy képtelen vagyok mindent észben tartani. Már nem is próbálkozok, mire megállunk a porszagú földúton. Zár kattanását hallom, belépünk egy dohos helyiségbe, becsukódik utánunk az ajtó és lekerülnek a zsákok.

Elképzelésemhez méltón lehangoló szobába kerülünk. Négy szürke fal, döngölt föld padló, minimális berendezés. Próbálok nem gondolni rá, hogy a szegényes bútorzat megkönnyíti a vér feltakarítását.

Az egyik fal mentén egy fotelben harminc körüli fickó ücsörög, a már megszokott fekete ruhákban. Mellette két oldalt marcona őrök. Na most jönne jól a terv. Ennek hiányában beszélni kezdek.

- Köszönöm, hogy ezen a korai órán fogadott minket. Jó hírem van, megtaláltam a barátja táskáját. Szívesen megmutatom, hol van. Az öreg semmit nem tud, őt nyugodtan visszakísérhetik a kedvenc templomához vagy a város határához, vagy ahova menni szeretne.

A martalóc erre megemeli a szemöldökét, de csak az egyiket. Tök menő. Mindig szerettem volna képesnek lenni erre. Egyik nyáron vagy fél órát próbálgattam a tó tükrében, mielőtt feladtam. Gondolom, a haramiák főnöke rossz néven venné, ha megkérdezném ő mennyit gyakorolta. Bölcsen befogom a számat, de a gondolat segít visszaszorítani a rettegést.

Az öreg koldus hitetlenkedve néz rám.

- Ez volt a terved?!? Megbolondultál? Volt esélyed elmenekülni, ehelyett idejöttél?

- Így meg neked lesz esélyed, mi a baj ezzel a tervvel? – az öreg a döbbenettől nem tud megszólalni, így a főharamia is szóhoz jut végre.

- Tehát te vagy az értelmi szerző. Meglepő. Miért loptad el a táskát?

- Kellett a vacsorához. – válaszolom magától értetődőn.

Ismét a felvont szemöldökös nézés. Úgy érzem az a legjobb, ha elmondom az igazat, hogy semmit nem tudunk és véletlen volt az egész. Elmesélem a tegnapi este történetét. Arra nem térek ki, hogy honnan volt a pénz, illetve hogy mit csináltam reggel a táskával. Utóbbira természetesen rákérdez, szemével a kísérőink által elkobzott tőr felé intve.

- Azt látom, hogy belenéztél a táskába. Mit tettél vele utána?

- Ó igen, a tőrt elhoztam bizonyítéknak, hogy tényleg én tudom hol a táska. – hamukázom – A részletekbe nem mennék bele, amíg az öreg is velünk van.

A főharamia elkomoruló arccal felemelkedik a székből, lassan körbejár, majd megáll előttem és lenéz rám. Kicsit megáll a szívem.

- Szerintem meg tudnánk győzni arról, hogy elmondd, amire kíváncsi vagyok. – mondja egy szinte hanyag intéssel, ami felöleli a kísérőinket és a testőreit.

- Kétségtelen. – válaszolom tárgyilagosnak szánt hangon – Ugyanakkor az öreg tényleg nem tud semmit. Semmibe nem kerül neked elengedni és mindenkinek sokkal jobb, ha önként vezetlek a táskához. Kevesebbet kell takarítani a véremet a falakról, plusz a verés közben hazudhatok is és nem tudom mennyi alultáplált tizenéves kislányt kínoztatok már, de mi van, ha meghalok, mielőtt elmondanám, amit tudni akarsz?

- Biztosíthatlak, hogy az embereim remekül végzik a munkájukat – mondja fenyegetően, majd nagyvonalúan hozzáteszi – de a koldusok céhével ápolt jó viszony jegyében „nagyapádat" visszakísérjük a templomához.

Erre már az öreg is megtalálja a nyelvét és megpróbál kihúzni abból a gödörből, amibe az elmúlt fél órában módszeresen beástam magam.

- Ha szabadna egy tiszteletteljes javaslattal élnem: a kisasszony akár hosszú távon is értékesebb lehet élve, mint holtan, végül is észrevétlenül kölcsönvette az ismerőse táskáját és elmenekült remekül képzett kollégái elől. Talán meg sem találták volna, ha önként vissza nem jön.

Marcona fogvatartónk ekkor az öreg felé fordítja jeges tekintetét.

- Ha tanácsra lesz szükségem, megkereslek. – mondja, és esküszöm fenyegetőbb, mintha megütné. Sosem hittem volna, hogy barna szemmel ilyen hidegen lehet nézni. – Elég a fecsegésből, szerezzük meg a táskát. Az öreget út közben kitesszük a templomnál. – teszi hozzá, mielőtt újra megszólalhatnék.

Nem kérek biztosítékot rá, hogy utána se fogják megölni, úgyse kapnám meg. Úgy érzem ez a legjobb üzlet, amit ebből a helyzetből ki lehet hozni. Innentől magamra kell koncentrálnom, meg arra, hogy meggyőzzem a főmarconát, hogy milyen fegyelmezett és hasznos tagja lennék én a társulatának élve. Ennek jegyében kikapom a zsákot a kísérőm kezéből és előzékenyen a fejemre húzom, majd türelmesen várakozok az ajtó előtt.

Más útvonalon megyünk, mint amin jöttünk. Ismét nem tudom követni, hogy merre hányat kanyarodunk, de más érzés az utcakő. Néhány perc múlva lekerülnek a zsákok, majd a főtér közelében elválunk a koldustól, mi pedig indulunk vissza a fogadó felé. Elég sietős tempót diktálok, mert ha a táskát időközben megtalálta pár utcagyerek vagy elvitte egy kóbor kutya, akkor nekem annyi. A marconáknak nem okoz gondot lépést tartani.

Mivel nem ismerem a várost, a fogadó tövétől légvonalban megyek, ami azt jelenti, hogy átmászunk két falon és valakinek a hátsó kertjében találjuk magunkat. Ismét senki nem problémázik, nem is tudom miért számítottam tiltakozásra.

A táska ott van, ahova hajítottam, a trágyadomb szélénél. Nagyon rá se kell másznom ahhoz, hogy elérjem. Pár tyúk érdeklődve szemléli tevékenységemet, de attól eltekintve az udvar áldásosan kihalt. Egy marék szalmával sebtiben letisztogatom

You've reached the end of this preview. Sign up to read more!
Page 1 of 1

Reviews

What people think about Telihold a tó felett

0
0 ratings / 0 Reviews
What did you think?
Rating: 0 out of 5 stars

Reader reviews