Enjoy this title right now, plus millions more, with a free trial

Only $9.99/month after trial. Cancel anytime.

Éjjeli pillangók: Veszprémi Péter első gyilkossági ügye

Éjjeli pillangók: Veszprémi Péter első gyilkossági ügye

Read preview

Éjjeli pillangók: Veszprémi Péter első gyilkossági ügye

Length:
208 pages
2 hours
Publisher:
Released:
May 22, 2021
ISBN:
9786150116563
Format:
Book

Description

Egy fiatal magyar nőt meggyilkolnak az észak-németországi Hannoverben, ezért a berlini szövetségi nyomozóiroda az egyik legtapasztaltabb nyomozóját, Veszprémi Pétert küldi ki a helyi rendőrség támogatására. Vajon sikerül Veszpréminek megoldania a gyilkossági ügyet?

Publisher:
Released:
May 22, 2021
ISBN:
9786150116563
Format:
Book

About the author


Related to Éjjeli pillangók

Book Preview

Éjjeli pillangók - Vasvári Ferenc

Vasvári Ferenc

Éjjeli pillangók

Veszprémi Péter első gyilkossági ügye

A kiadó neve

Vasvári Ferenc

A kiadó postacíme

2461 Tárnok

Szegedi u. 9.

A kiadó e-mail címe

info@vasvariferenc.hu

A kiadó weboldala

www.vasvariferenc.hu

A kiadvány típusa

Elektronikus

A kiadvány formátuma

e-pub

A megjelenés dátuma

2021. június 1.

Lektorálta

Nádasi Krisz

www.krisznadasiwrites.hu

Korrektúra

www.atnezzuk.hu

ISBN

978-615-01-1656-3

Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a szerzővel vagy a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül. Tilos továbbá terjeszteni másféle formátumban, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.

© Vasvári Ferenc 2021

Bár a könyvben említett helyszínek és szervezetek valóságosak, a szereplők és a történet az írói fantázia terméke.

„Igazi csemege Vasvári Ferenc krimije, melyben a német rendőrségi munkába nyerhetünk bepillantást. Különösen izgalmas az esetben az, hogy a nyomozó ezzel együtt magyar, illetve az áldozatok egy része is. A regény olyan hiteles, mintha mi magunk is ott ülnénk a rendőrökkel a tárgyalókban és a szirénázó autókban, mindeközben a megfogalmazás egyszerre lírai és tárgyilagos, a szerző mesterien bánik a szavakkal."

– Nádasi Krisz író, szerkesztő

Bevezető

Nagy Krisztina az északnémet nagyváros központját átszelő sugárút kellős közepén menekült olyan gyorsan, ahogyan csak tudott. Noha a hónapokkal korábban vásárolt sportcipőjét már akkor elhagyta, amikor kisietett a bárból, mozdulatain nem látszódott meg a hiánya.

A sugárút két oldalán elterülő kormányzati épületeket megvilágította a telihold, a sötétben azonban minden idegenebbnek és félelmetesebbnek tűnt, mint fényes nappal. Amikor néhány percnyi erőltetett futás után elérte az első mellékutcát, már jól hallotta a férfi lihegését a háta mögött és ekkor tudatosult benne, hogy nem fog tudni elmenekülni az üldözője elől. Krisztina egy rövid szökkenéssel befordult a díszes térkövekkel kirakott és rosszul megvilágított szűk mellékutcába, majd megpróbálta az első társasház kovácsoltvas lépcsőházi ajtaját belökni, de az zárva volt. Futott volna tovább, de ekkor érte az első ütés. Hallotta a vékony halántékcsont tompa reccsenését, saját szívdobbanásának tized másodpercnyi kihagyását. A csapás erejétől nekivágódott az ajtónak, onnan fél térdre rogyott anélkül, hogy elveszítette volna az eszméletét, és ahogy térdállásból lassan a pocsolyába csúszott, eszébe jutott, hogy ma este sem járókelőket, sem pedig autókat nem látott a sugárúton, nem úgy mint tegnap délben, amikor kiszállt a Budapestről érkező mikrobuszból az észak-németországi Hannover városában, hogy meglátogassa Juditot.

Judit, a húga már hosszú évek óta a nagyvárosban élt, az egyetemen tanult művészettörténetet, mellékállásban pedig pincérként dolgozott a közeli kávéházban. Krisztina érzelmileg meglehetősen távol került a húgától, s míg korábban naponta megosztották egymással a gondolataikat, az utóbbi időszakban ha negyedévente egyszer sikerült telefonon beszélniük, akkor az már előrelépésnek számított. Krisztina sokat töprengett azon, hogy ennek mi lehet az oka, azonban a távolságon kívül más magyarázatot nem talált. Egyszerűen nem jutott az eszükbe, hogy megkérdezzék a másiktól, történt-e valami említésre méltó. Judit rohamtempóban mutatta meg nővérének a tartományi főváros nevezetességeit, ettek néhány hamburgert a főpályaudvar frissen felújított gyorsétteremében, ittak egy amarettóval megbolondított dupla tejeskávét a Bosselmann-ban, majd úgy döntöttek, hogy este benéznek Judit törzshelyére, az egyetemi klubba, ami a hannoveri diákok leglátogatottabb szórakozóhelye volt az elmúlt években. Az este első része eseménytelenül, már-már unalmasan telt. A néha bántóan hangos tucc-tucc zenét hallgatva Krisztina és Judit szorgalmasan iszogattak és flörtöltek a már erősen ittas helyi Don Juanokkal a pult oldalánál, de amikor Krisztina felismerte a bárpultot támasztó és a pincéreket halkan kérdezgető Ivanov kopasz fejét, pánikszerűen köszönt el húgától és sietős léptekkel hagyta el a klubot. Annyit még hallott, hogy Judit utána kiabál, hogy mégis mi a fene ütött belé, és hol fog majd aludni, de Krisztinát olyan zsigeri rettegés fogta el Ivanov láttán, hogy képtelen volt racionálisan gondolkodni. Futni, el ettől a férfitől minél messzebbre, minél hamarabb. A bár bejáratánál kialakított szűk sárlepergető rácsba beszorult az egyik cipője, így azért, hogy minél gyorsabban eltűnhessen, a másikat is lerúgta, és mezítláb kezdett el futni.

Amikor a hideg és sáros pocsolyában fekve ehhez az emlékhez ért, akkor érte Krisztina fejét a második ütés, ami után minden sötétségbe borult.

1. rész

Veszprémi első épkézláb gondolata az volt, hogy milyen szörnyű rémálom lehet már az, amiben percek óta más sem történik, csak a telefon csörög irtózatos hangerővel. Kellett neki néhány másodperc, amire az idegrendszere elkezdett működni és rájött, hogy nem az álmában csöng a falra szerelt koszospiros NDK-s vezetékes telefon, hanem itt és most, a való világban, a kis berlini legénylakásában. Remegő kezével megdörzsölte a mindig másnaposan kinéző fejét, kidugta lábát a meleg gyapjútakaró alól, és a frissiben kialakított rítust követve, lassan, minden váratlanra felkészülve lerakta talpát a hajópadlóra. Néhány hete például a saját előző esti gyomortartalmába lépett bele, és vágódott hasra, mivel túl gyorsan akart felállni és megfeledkezett arról az újonnan nyílott kocsmáról a bulinegyedben, ahol az előző két napot töltötte iszákosabb kollégáival és kolléganőivel. Amióta viszont a „megfontoltan kelünk ki az ágyból" stratégiát követte, egyszer sem csúszott el, igaz, szinte minden, a Földön létező dologba sikerült belelépnie. Súlyosan leharcolt farmernadrág, különösen fájdalmas méretű legó építőkockák, ripityára törött bögre és egy erősen kétes állagú, szagú és színű sült grillkolbász. Most például a lábujjai között érzett valamilyen meleg, zselészerű anyagot, de minden lelki erejét összeszedve lelépett a másik lábával is. A lakásba betévedő meztelencsigát a hajópadlón végigkenve odasántikált a telefonhoz és félálomban leemelte a kagylót.

– Müller szeretné látni a formás hátsódat a tizenegykor kezdődő központi eligazításon – szólalt meg egy érdes női hang, köszönés nélkül.

– Biztos vagy te abban, Iris, hogy Müller feltétlenül a hátsómra vágyik?

– Nyomozóm, te bemehetsz az eligazításra, a disztingvált hátsód pedig nyugodtan kint maradhat nálam az előtérben.

– Történt valami? – kérdezte Veszprémi egy ásítást elnyomva.

– Gyilkosság, a részleteket majd Müllertől meghallgathatod.

– Kösz az infót, Iris, érkezem.

Veszprémi első gondolata Iris, a második pedig a hányinger volt, ebben a sorrendben. A telefonkagylót visszaakasztotta a falra, ingatag léptekkel becsoszogott a meztelencsigás talpával a fürdőbe, és beállt a zuhany alá. Nem kellene ennyit innod – mondta magának –, vagy ha már iszol, legalább ne keverj mindent mindennel. A tízpercnyi meleg vizes zuhanyzás csodát tett vele: elmúlt a cigaretta-kolbász-pálinka mindent átható, egymást erősítő, kombinált szaga és nem várt pozitívumként a gyomra is lenyugodott. Miután megtörülközött a nappaliban, és barátságosan integetett a szemközti ház harmadik emeletén lévő panorámás lakás ablakából, távcsővel leskelődő idős hölgyeknek, felhúzta a frissen vasalt alsónadrágját, és rágyújtott egy már félig elszívott cigarettára. Próbálta felidézni, hogy mikor is volt az utolsó gyilkossági ügye, s bár gyakran volt részeg, és emiatt a rövid távú memóriája alkalomszerűen cserbenhagyta, rémlett neki, hogy nagyjából három hónapja zárulhatott le. Heteket dolgozott azon az ügyön, és végül sikerült rekonstruálnia az indítékot és az elkövetés részleteit. A gyanúsított előzetesben várja a tárgyalást, ügy lezárva, Veszprémi pedig unaloműzés gyanánt ismét a depressziójával küzdött. Dolgozott, vagy depressziós volt és ivott, a kettő együtt rendszerint kizárta egymást.

Nem túl környezetbarát módon kipöckölte a cigarettacsikket az ablakon, majd kék farmert és hosszú ujjú, világoskék inget húzott, belebújt barna velúrcipőjébe, végül a kocsikulcsot a bejárati ajtónál álló szekrényről magához véve kilépett a lakása ajtaján. Miközben a zárral babrált, a szemben lévő ajtóban felbukkant egy őszes fej.

– Szép jó reggelt, Petikém, hogy van mindig? – kérdezte az idősebb hölgy és anélkül, hogy választ várt volna, mondta tovább a magáét. – Képzelje csak, tegnap este megint megpróbált valami siheder betörni a lakásomba, de olyan hangosan kiabáltam, hogy elszaladt a pernahajder. Félek attól, hogy valami punk bejön ide hozzám és elfoglalja a lakásomat. Persze, ha netalán egy fess, fiatal rendőr tévedne be, azt nem zavarnám el, de mégiscsak kellene nekünk ide a házba valami biztonsági kamera, mert ugyan az utcán már van néhány, de ha ezek a semmirekellők ide bejönnek és vandálkodni kezdenek, akkor menten nyomukat veszti a rendőrség.

– Kezit csókolom, Frau Hermann, de hát minek ide biztonsági kamera, ha egyszer itt van maga nekünk? – tette fel a költői kérdést Veszprémi, majd a lépcsőfokokat hármasával szedve lesietett a földszintre.

Bevágta magát az utcán hagyott ősrégi Opel Astrájába, majd munkahelye, a szövetségi bűnügyi hivatal, a BKA felé vette az irányt. Bekapcsolta kedvenc Edda kazettáját, és leengedett ablak mellett maximális hangerővel kezdte el hallgatni a Kölyköd voltam című számot. Berlin Spandau városrészéből, ahol Veszprémi már egy ideje lakott, a Berlin Alt-Treptow negyedben található BKA főhadiszállásig normális körülmények között alig negyven perc lett volna a menetidő, de Berlinben normális körülmény talán csak hajnali kettő és negyed három között adódott, minden más időpontban a szövetségi fővárost átszelő főutak az állandó építkezések és szakaszos felújítások következtében a konstans közlekedési dugók melegágyai voltak.

Veszpréminek rémlett még az újságokból, hogy a BKA Puschkinalle ötvenkettes szám alatti épületegyüttesét alig két éve vásárolta meg a szövetségi kormányzat, részben kiváltva ezzel a régi műveleti központot, amely egykoron porosz kaszárnyaépületként működött, ezzel is spórolni próbáltak a tetemes működési és állagmegőrzési költségeken. Az új épületbe került át minden fontosabb ügyosztály, kivéve a különleges terrorelhárító részleget, amelyet jobbnak látott a politikai vezetés a többi ügyosztálytól kicsit külön kezelni, és nagyobb figyelmet szentelni neki. Bár Veszprémi szerette a régi kaszárnyát is, kezdett hozzászokni az új épület vöröses téglaszínéhez és az elhagyatott dohos pincékre emlékeztető penészes szagához. Amikor odaért a BKA-hoz, csikorgó gumikkal bevette a mélygarázs felé vezető kanyart, beállt a szokásos parkolóhelyére, és a lifthez sietett. A főépület legfelső emeletén kiszállt, az előtérben intett Müller titkárnőjének, és benyitott a húszfős eligazító terembe.

– A pontos idő tizenegy óra tizenöt perc, szívből köszönjük Veszprémi nyomozó, hogy ismét pontosan érkezett a tizenegy órakor kezdődő eligazításra – szólalt meg Niklas Müller, aki a berlini BKA operatív nyomozástámogató osztályának vezetője volt. Müller régi bútordarab volt a BKA-nál, és bár lassan, de megállíthatatlanul haladt felfelé a szervezeti hierarchiában. Száznyolcvan centiméter magas lehetett, vastagszálú, szőke haja jótékonyan fedte el kezdődő kopaszodását, a kialakuló sörhasa és az előrehaladottabb kora miatt a legtöbb BKA-s alkalmazott pedig apapótlékként tekintett az osztályvezetőre. Annak ellenére, hogy Veszprémi meglehetősen rossz, de megérdemelt hírnévnek örvendett a BKA-n belül, Müller valamiért kedvelte őt és gyakran beszéltek meg privát dolgokat is egymás között.

– Akár el is kezdhetjük a ma délelőtti eligazítást, hölgyek és urak – folytatta Müller. A lámpa lekapcsolódott, a terem sötétségbe borult és a szélesvásznú kivetítőn megjelent egy fotó.

– Bármennyire is nehéz elhinni, a képen látható paca egy nőt ábrázol, a neve Nagy Krisztina, huszonhét éves magyar állampolgár. Ma reggel találták meg holtan Hannover központjában, egy félreeső utcában. Az elsődleges vizsgálatok szerint a halál oka közvetlenül a halántékcsontra mért két vagy három erős ütés lehetett, majd a nőt csaknem felismeretlenre verték és elvették az iratait. A technikus kollégák mobiltelefont vagy egyéb elektronikus eszközt nem találtak nála.

– Hogyan lehetséges az, hogy ilyen gyorsan jelentkezett valaki, aki azonosítani tudta a holttestet? – kérdezte egy egyenruhás férfi az első sorból.

– Meschmayer nyomozó, a kérdés jogos. Mivel az áldozat húga a városban él és együtt voltak, mielőtt az eset történt, így a ruhája alapján azonosítani tudta a holttestet. A hannoveri kollégák elkezdték a nyomozást, de a tartományi belügyminiszter úgy látja, hogy szükségük lenne egy magyarul is beszélő, komoly tapasztalattal rendelkező nyomozó kollégára, aki szükség esetén a magyarországi kapcsolatait is bevetheti. Ennek megfelelően Veszprémi nyomozó ma délután a városba utazik, és amíg szükséges, besegít a hannoveri kollégáknak. Berlinből egyelőre adminisztratív módon támogatjuk őt, ha esetleg felmerül valamilyen helyi szál, akkor természetesen mi is bekapcsolódunk az aktív nyomozásba. Az asztalon ott van az ügyhöz összeállított anyag, mindenki vigyen magával egy dossziét és alaposan tanulmányozza át. Ha ezt követően kérdés merül fel, az irodámban megtalálnak. Müller kikapcsolta a kivetítőt, felkattintotta a lámpa kapcsolóját, majd az előtte lévő képeket és egyéb nyomozati anyagot összefogva a jelenlévőkhöz fordult.

– Mára végeztünk. Veszprémi, maga jöjjön kérem az irodámba.

Veszprémi a máját nyomogatva-masszírozgatva, hangosan nyögve feltápászkodott a székéből és a tárgyalót utolsóként elhagyva Müller után ment.

– Tedd le magad, Péter! – mutatott Müller az íróasztalával szemközti székre. Az osztályvezetői iroda ugyanolyan kis lyuk volt, mint a többi, azzal a vitathatatlan előnnyel, hogy ezt Müllernek nem kellett megosztania két-három másik kollégával, valamint egész jó kis kilátás nyílt a közeli Spree-folyóra. Veszprémi lerogyott a székre és kinyújtotta a lábát.

– Eléggé el vagyok havazva, főnök, szívesebben végezném az itteni munkámat. Lenne néhány nyom, amit szeretnék ellenőrizni az Alexanderplatznál történt halálesetekkel kapcsolatban.

– Péter, azt majd átveszi tőled valamelyik zöldfülű. Miről is van szó? Néhány drogos fiatal egy kicsit megszurkálta egymást, nincs az ügyben semmi érdekfeszítő számodra. Megkapja az ügyet az az új fiú, Hans, vagy Jens, vagy hogy a fenébe is hívják. Ha pedig elakad, vagy menet közben kiderül, hogy neki túl nagy a falat, akkor majd besegítesz neki. Te elmész Hannoverbe, súgsz a helyi nyomozóknak, megmutatod nekik, hogy milyen faszagyerekek vannak itt a BKA-nál, közben eszel néhány kiló Bratwurstot – csakis mustárral, szigorúan sör nélkül, és megpróbálod magad némileg összeszedni, hogyha igazán kellesz, akkor jobban vágjon az agyad, mint a borotvapamacs. Bár nem hiszem, hogy a hannoveriek meg fogják magukat erőltetni a nyomozással, szerintem elkönyvelték a halott nőt egy újabb szerencsétlenül járt kelet-európai prostituáltnak. És ha lehet, akkor ne igyál annyit. Mármint alkoholt, a vízzel speciel nincsen semmi problémám. Én azzal adtam el az egész sztorit és a te részvételedet, hogy te vagy a legjobb emberünk a testületnél.

– Ez speciel igaz is.

– De ha bepálinkázol és mindent összehánysz magad körül, akkor még a mosdóba se találsz ki egyedül, és bajosan fogsz tudni bárkinek is segíteni. Az összekötőd a hannoveri rendőrségnél Schlange nyomozó lesz, a telefonszámát megtalálod a nyomozati mappádban. Mivel nincs több kérdésed, akár indulhatsz is. A repjegyedet átveheted Iristől, négy óra múlva indul a gép, lehetőleg ne költs sok felesleges dologra, spóroljunk, mint mindig, ismered a dakota mondást.

Azért, hogy elkerülje a döglött aranyhalakról szóló újabb félórás élménybeszámolót, Veszprémi csak úgy futtában vette fel a repjegyet Iristől, majd leliftezett az autójához. Halált megvető bátorsággal és az Astrától szokatlan sebességgel hazakocsikázott, beállt a bérelt parkolóba, majd a lakásába visszasétálva nekiállt összekészíteni az utazótáskáját. Amíg hajtogatni próbálta a hosszú ujjú kék ingeket és az extra Levi’s farmert, felhívta Ahmedet, aki a dönerezés mellett maszekban uberezett is, és már vagy húsz éve Veszprémi egyik legjobb barátja volt.

– Szálemálájkum, testvér, mikor érsz ide a lakásomra? – kérdezte Veszprémi.

– Alekumszálám, testvér, még mindig nincs pénze a rendőrségnek, hogy rendes taxit fizessenek neked?

– Te is tudod, hogy kizárólag azért szoktalak téged hívni, hogy érezd a büntetlen rendőri törődést. Itt várlak, kapsz negyedórát, de ne felejtsd el, hogy még mindig van egy rakás működő traffipax a környéken.

Az utazótáskába bedobálta az

You've reached the end of this preview. Sign up to read more!
Page 1 of 1

Reviews

What people think about Éjjeli pillangók

0
0 ratings / 0 Reviews
What did you think?
Rating: 0 out of 5 stars

Reader reviews