BioPORTA füzetek

Örökség gyermekeinknek, unokáinknak

Nagy Ervin

HOMOKTÖVIS
A GYÓGYÍTÓ GYÜMÖLCSÖK KIRÁLYNŐJE

Termesztés, feldolgozás, termékek
Mire jó a homoktövis?

7
MÉREG NÉLKÜLI ÖTLETEK, GYAKORLATI TANÁCSOK KERTBARÁTOKNAK, KERTÉSZEKNEK, GAZDÁKNAK 2011

.

De közben elkövet olyan hibákat is. ha harmonikusan tud együtt élni egymással. Úgy tűnik. de ezt a képességét fokozatosan veszítette el. hogy mitől mozog egy test és mitől növekszik. miközben egyre jobban süllyedt bele az anyagba és hagyta el az éggel. hogy az emberiségnek is keresztül kell mennie ugyanazokon a folyamatokon és fokozatokon. a teremtő szó szakrális jellegéből adódik. kutató eszközeivel az életet mégsem tudta tetten érni és megragadni. KERTÉSZEKNEK. szimbiózisban és egymást átjárva. melyeken egy ember megy keresztül élete során. ami egyrészt jelent igét. és mivel a világot óraműszerkezethez hasonlította. nem pedig egymás ellen és rovására. Nagy Ervin . Az ásványi. városai által. A szó első fele a görög biosz szóból ered. másrészt. de egyben meg is ölő módszertől várta az igazi megismerést és tudást. hogy csak az öt érzékszervével tapasztalható anyag létezik. majd politikai és végül társadalmi forradalmak nyomán megjelent az addig szinte egyedüliként létező organikus és szakrális világnézet mellett a mechanikus világszemlélet. amit főleg az európai és az Európából kiáramló emberek terjesztenek. ami megmaradt és elterjedt a köznyelvben. miközben éppen a természetes életközegét igyekezett minél jobban elhagyni gépei és építkezései. világos értelmet és tudományt is. amit előtte ajándékba kapott az ösztönein keresztül. és így természetesen boldogabb életet. és a Föld lakosságának nagy része magáévá tesz és egyszerre áldozatává is esik. majd önmaga is. mint egy gyermek az angyali ártatlanságát. és a rögtön azt követő ipari. akár az étkezése egyre materialistább lett. A tudományos. Miről is van tehát itt szó? Arról hogy az ember. Az egészséges és számára ideális táplálkozást előtte ösztönösen gyakorolta. így az analitikus. a növényi. hogy először csecsemőből gyerekké. tisztaságát. FELDOLGOZÁS. és ideiglenesen önpusztítóvá. ami életet jelent magyarul. az ateizmus és materializmus. GYORS FELDOLGOZÁS | 8 Mire jó a homoktövis? A szedés • A feldolgozás MIRE JÓ A HOMOKTÖVIS? | 13 Hatóanyagok • „Mindenre” jó a homoktövis! MEGELŐZŐ ÉS GYÓGYHATÁSOK | 14 ZÁRÓ GONDOLATOK| 14 FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM | 16 A TITOK TITOK MARADT A bio szó a biológiai szónak rövidített változata. uralkodó irányzatot nézzük. GAZDÁKNAK | 2011 7 TARTALOM A TITOK TITOK MARADT | 3 A HOMOKTÖVIS TÖRTÉNETE | 4 A HOMOKTÖVISNÖVÉNY JELLEMZŐI | 4 Nagy Ervin HOMOKTÖVIS A GYÓGYÍTÓ NÖVÉNYEK KIRÁLYNŐJE TERMESZTÉS. a kozmosszal és a szemmel láthatatlan világgal való kapcsolatát. mitől tud az élő növény. ahol az ember azt hiszi. felfogja. Ilyen korba és szakaszba jutott el az emberiség most is. TERMÉKEK Előfordulása • Növénytani leírása. mindent ízeire szétszedő. GONDOZÁS. hogy az életet magát – így a természetet is – értelmével minél jobban megragadja. ennek nyomán pedig azonnal a kényelmesebb. a titok titok maradt. aztán ifjúvá. GYAKORLATI TANÁCSOK KERTBARÁTOKNAK. Az összetétel második fele a logoszra megy vissza. alaktana NÉMET ÉS ALTÁJI FAJTÁK | 5 TELEPÍTÉS. elásványiasodott. a friss gyümölcs több lenni mint magukból az összetevőiből szintetikusan előállított valami. A kozmikus világkép mellett és ellenére az a világfelfogás. segítve. egészségét és rugalmasságát. az állati és az emberi világ. megismerje és megértse.BioPORTA füzetek MÉREG NÉLKÜLI ÖTLETEK. azon túl és belül semmi más. önmérgezővé válik. akkor beszélhetünk kozmikus életről és egyben kozmikus emberről is. melyekből sokszor csak komoly következmények árán tud tanulni. ami az ige. ha a fő. Most értelmével kell azt ismét megtanulnia és elsajátítania. nagy vágyat érzett arra. De a megölt és felszabdalt anyagban műszereivel. támogatva. NÖVÉNYVÉDELEM | 6 Ősszel telepítsük! • Hogyan gondozzuk? • Bio védekezési módszerek FÁJDALMAS SZEDÉS. majd felnőtté váljon és csak azután bölcs öreggé.

Németországban. szívesen él folyók. több ilyen növénynek volt a közös gyűjtőneve. Mivel ez a növény nagyon jól bírja az extrém hidegeket. hogy Oroszországban. éppen ellenkezőleg. többek között magas zsírsavtartalma miatt is. Hazánkban a nyolcvanas évek elején kezdték el nagyobb mennyiségben ültetni. a hipposz. amikor egy vadász meglövi őket.4 BioPORTA füzetek | 7 A HOMOKTÖVIS TÖRTÉNETE Már egy VIII. Ezeket nagy területeken termesztik a FÁK államaiban. fényes legyen a szőrük tőle. amely azelőtt a mai Városligetig és Népligetig ért. hanem a skandináv területeken is ez az egyik legfőbb. Orosz gyógyítók mesélték. Elő-Ázsiában. néhol az egyetlen C-vitamin forrása a vadon élő állatoknak. sőt Romániában is. Angliában. és a gyengébb talajokon is aránylag jól megél. akárcsak az ott élő embereknek is. Napjainkban egyedül Újpest határában élnek természetes populációi. Befekszik oda és azt eszi ösztönösen. az Alpokban. régebben több helyen is előfordult. Embereknél. hogy például. Svédországban. századi könyvben. Hippophae rhamnoides. Az Altáji Gyümölcstermesztési Kutató Intézet kutatómunkájának köszönhetően már a múlt század húszas éveiben körülbelül tizenöt. amely tüskés. mivel a homoktövis bogyói sejtregeneráló hatásúak. a Kaukázusokban. Keletés Nyugat-Szibériában. Kínában. nagy termésbiztonságú fajtát nemesítettek ki. hogy szép.és nyilvánvalóan a medvék téli álom előtt megváltozott hormonjaihoz is köze van. Ez feltehetőleg nem csak mendemonda. Ehhez. A védett terület a Pestet keletről és északról szegélyező rákosi homok-puszták egyik utolsó maradványa. azok partjain fordulnak elő vadon. amikor a zsírrétegüket képzik. Franciaországban. akár a mínusz negyven fokot is. de Norvégiában. a Dráva és a Balaton mentén. . ugyanis Kínában élő tibeti orvosok nagyon sokféle betegség gyógyítására használták a homoktövist. Természetes előfordulási helyei a folyam menti homokhátságok és tengerek melletti homokdűnék. a Si Bu Vidian-ban klasszikus tibeti gyógyszerként jegyezték fel. Az állatok közül többen is szeretik és ösztönüktől vezérelve fogyasztják. főleg Szibériában. De nem csak Szibériában. ami görög eredetű. De ismerték a klasszikus kori görögök is. hiszen még rendszertani nevében is. fogyókúrákhoz szokták inkább ajánlani fogyasztását. patakok laza szerkezetű hordalékain. főleg az Alföldön. Magyarországon is őshonos növény. táblás telepítésben. A HOMOKTÖVISNÖVÉNY JELLEMZŐI ELŐFORDULÁSA Őshonos Európa és Ázsia több területén is. a medvék igen kedvelik és téli álmuk előtt jól belakmároznak belőle. persze. hogy a homoktövistől hízni lehet. Káposztásmegyeren magyarországi utolsó élőhelyét védetté nyilvánították. és állítólag adták a lovaiknak abrakként. A rhamnoides pedig a rhamnosz görög szóra vezethető vissza. a Kaukázusokban. mint például a skandináv államok tengerpartvidékein. egy homoktövis eszmei értéke tízezer forint. Kelet-Ázsiában. akkor a medve szintén a homoktövisesbe megy „gyógyulni”. szigetein. tövises bokrot jelent. főleg a Szigetközben voltak nagyobb állományai. „ló” szó rejlik. melyek korábbi telepítések maradványai. Azt is mesélték. jókora mennyiség elfogyasztására van szükség – még mielőtt bárki is megijedne. Védett növény Magyarországon. Kínában. Ma még a Duna. hogy minél több vitamint és nyomelemet raktározzanak el a hosszú téli hónapokra.

tövis nélküliek. Őshazájában. 1. a termős egyedeken vékonyak. magas olaj-. homokfa. Gyümölcse szeptember végétől kezd el érni és egész télen az ágakon marad. ezüsttövis. Rügyei nagyok. közepes nagyságúak (0. altáji fajtákon a tövisek ritkán állnak vagy hiányoznak. 6-8 mm átmérőjű.45-0. Levelei szórt állásúak. a Hippophae salicifolia és a Hippophae tibetana. európai homoktövis. A rügyek. ALAKTANA Rendszertani besorolása szerint. kellemes ízű. Ezen belül három faja létezik. • 40-61-1876 jelű porzós. Savanyú ízű. Bokra gyenge növekedésű. kevés tövissel. a porzós egyedeken vastagok. C-vitamin-tartalma 0. meszszire nyúló oldalgyökeret. szélmegporzású cserje. 2.70 g/db). A fajták közül a legkorábbi érésű.15%. kép | Termése gömbölyded vagy tojás alakú 1 Virágai lombfakadás előtt. a homoktövis a zárvatermők törzsébe. • Obilnaja. A Magyarországon közismert növények közül a hazai legközelebbi rokonára. Egyetlen hazai rokona az ezüstfa (olajfűz. sötét narancsszínűek. Magja sötétbarna színű. nagyok (0.5-3 m magasságú tövises cserje. aprók (2-3 mm).) az ismertek. friss fogyasztásra alkalmas. amivel összekeverik néha. de van olyan.70 g/db). közepesen jól szedhető. Erőteljes növekedésű. ezért a tavaszi fagyok csak ritkán tesznek benne kárt. C-vitamin-tartalma 0. vagy április elején nyílnak. az Altáj hegységben a későn virágzó populációkból választották ki. vagy kevés tövisűek. főleg a vesszők felső harmadán. Ritkán álló bogyói könynyen szedhetők. ágas-bogas.50 g/db). a kocsány nehezen válik le a hajtásról. emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan. ovális alakúak. A fajták közül gyümölcsében a mag aránya a legkisebb.Nagy Ervin | HOMOKTÖVIS 5 NÖVÉNYTANI LEÍRÁSA. narancssárga. A nemesített altáji fajták bogyójának átmérője a 10-15 mm-t is eléri. a nemesített fajták ezermagtömege 18-20 g. lándzsásak. csillagszőrök között helyezkednek el. A termős virágok tömött fürtben vagy rövid füzérben állnak. mert a tűztövis termése. apróbb szemű fajta is. ami veszélyes dolog. Ezek késői. erősen ragaszkodik hozzá. gyógynövényként van számon tartva. a madárberkenye. Valamennyi nőivarú fajta megporzására alkalmas. NÉMET ÉS ALTÁJI FAJTÁK Európában a nagy C-vitamin. vékony. A Kárpát-medencében a Hippophae rhamnoidesnek egy alfaja. pikkelyszerű szőrökkel fedettek és tövisesek. Termése lédús.1-0. Termése egymagvú álbogyó. ezüstfavirágúak rendjébe.és karotintartalmú német fajták (Leikora. tömötten állnak. 4-6 cm hosszúak. Gyakrabban használt magyar nevei: ezüstös homoktövis. nagy gyümölcsűek. Hajtásai felfelé törők. a hippophae nemzetségbe tartozik. 0. Termései a hajtásokon sűrűn állnak. hosszúkás-oválisak.15%. 2 . Össze szokták keverni a tűztövissel laikusok. Bogyói hosszúkás. népies nevei pedig: benge hipófa. vesszőhöz simulók. és tövisei miatt is. aminek bogyói szerencsére egyáltalán nem mérgezőek. ezért hűtőházi tartósításra is alkalmas. Fája erőteljes növekedésű. Hazánkban az altáji fajták egy hónappal korábban. hogy korai.5-1 cm szélesek. karotin. tobozszerűek.és C-vitamin-tartalmúak. bogyói ritkán állnak. Édes ízű. Legjobban szedhető. sűrű bozótot alkotó. Gyenge növekedésű fáján korán (augusztus közepe) érnek a bogyók. A másik növény. magas C-vitamin-tartalmú (0. gömbölyded vagy tojás alakú. az „olajfára”. a honosított. Virágait a másodéves vesszőkön hozza. A bogyó kemény húsú. Linné alapján. ezüstösen csillogó. azonban mégsem egyenlő a homoktövissel.1-0. a Hippophae rhamnoides. bogyója mérgező. szeptemberi érésűek. fonákuk ezüstös csillagszőrös.50-0. Harmonikus.50-0. valamint gyökérsarjakat fejleszt. már augusztusban érnek. ami már július közepétől érik. és a talaj felső rétegében elhelyezkedő. Gyümölcse a Csujszkajaéhoz hasonló. kép | Termése lédús. ezüstös levelei. hivatalos nevén az ezüstfára hasonlít leginkább. hosszúkás. olajfa). ép szélűek. erősen tövisesek és általában kis gyümölcsűek. Különleges pollenprodukciójú hím fajta. vékony héjú Sarjtelepes. lóvakaró. Ágai sűrűn. a subsp. kétszikűek osztályába. vékony héjú. fűztövis. szedéskor sokszor a bogyó húsából szakad ki. Kétlaki. ritkán álló bogyói jól szedhetők.35%). vagy 8-10 m-re megnövő kis fa. márciusban. • Jantarnaja. Középkorai érésű. bőven termő.3-0. nagyok (0. a hajtás csúcsán. • Csujszkaja. augusztusi érésűek. Hergo stb. A hazánkban termesztett altáji fajták jellemzője. hacsak a madarak le nem csipkedik. altáji fajták közül az alábbi négy került 1991-ben állami elismerésre: • Oranzsevaja. naponta 25-30 kg bogyó is leszüretelhető. ezüstfafélék (Elaeagnaceae) családjába. Mélyre hatoló főgyökeret. A Szibériából származó nemesített. Erőteljes növekedésű. az Eleagnus angustifolia L. A Gógynövény Kutató Intézet vizsgálatai során a legjobb típusokat kiemelve. 1. sőt. zöldek. carpatica Rousi őshonos. a hajtásokon csoportosan ülnek. Három-öt éves kortól terem. Csöves virágai jelentéktelenek. Bogyói kerekdedek.

ha nem iparszerű állattartásból származik. mert az megégetheti. ne zavarják egymást az egyedek. legalább két éves marhatrágyát használjunk növényi komposzttal keverve. mivel egy nagyon fényigényes növényről van szó. NÖVÉNY VÉDELEM ŐSSZEL TELEPÍTSÜK! Legideálisabb ősszel telepíteni a homoktövist. bio marhatrágyához jutni. Ezután helyezzük bele a gyökereit enyhén visszametszett tövet. természetesen lehet egymáshoz közelebb is tenni a töveket. felnőtt fának elkezdtek fonnyadni. helyesen elvégzett. hiszen legfőképpen attól függ. természetesen akkor is érdemes öntözni. tövises kerítést képez így kertünk védelmére. legfeljebb egy-két tő a százból – minimális. hogy több víz marad meg a tő körül öntözéskor. Azonban. és ő tanácsolta ezt az ültetési távolságot. bár a szakirodalomban 2 m × 4 m. vagy ott. a homoktövis is meghálálja a plusz vizet. hogy megmarad-e a homoktövis. miután ledobta leveleit. hogy a trágya ne látszódjon ki. A telepítéshez jó érett. és elegendő fényhez is jussanak. főleg nagy mennyiségben. de az őszi. Mi az első töveinket dr. Miután megtapostuk a földet körben. majd vízzel iszapoljuk el rendesen. a tő mellett. de ha nem sikerül beszerezni. mint előtte volt a faiskolában. amely valóban egy áthatolhatatlan. És hagyjunk egy jó 20 cm mély tányért. hogy első évben megfelelő mennyiségű vizet kap-e. Ezért egy évig igen sűrűn és bőségesen kell öntözni. legalább két éves marhatrágyát használjunk növényi komposzttal keverve 5. ugyanis nem baj. és két méteres tőtávolságot. A későbbiekben. Gouth Jánostól vásároltuk. ahonnan kivettük. 4 Az ásott gödör aljára dobjunk egy kis lapát komposzttal kevert trágyát. húzzuk meg egy kicsit felfelé. 3 3. hiszen. és csak öntözéssel tudtuk megmenteni őket. hogy egy kicsivel mélyebbre kerüljön a szár. méghozzá közvetlenül a lombhullatást követően. hogy egy sűrű sort alkossanak. ami be is vált nekünk. lehet csirke. kézi gépekkel akarja a gyomtalanítást.vagy birkatrágyával is helyettesíteni. bár nálunk az egyik nagyon aszályos évben néhány erős. 1000 fa telepíthető. ami azt eredményezi. megteszi a nem bio is. mert igen jó szárazságtűrő növény. esetleg 4 × 4 méteres ültetési távolságokat szoktak ajánlani táblás telepítésnél. Célszerű 3 × 3 méteres távolságra ültetni egymástól a töveket. sőt sárgulni is a levelei. mint a legtöbb növény. Ha sövénynek ültetjük. ha nagyobb területen fel van lazítva és be van iszapolva a föld a frissen ültetett gyökér körül. kaszálást végezni. hogy a gyökér a trágyával ne nagyon érintkezzen. keverhetjük egy kicsit. GONDOZÁS. Így hektáronként kb. kép | A vízzel iszapoljuk el a gödörben lévő trágyát és a rádobott földet 5 .6 BioPORTA füzetek | 7 TELEPÍTÉS. Az ültetéshez a gödröket érdemes legalább 40 × 40 × 40 cmesekre ásnunk. hogy jó sok víz tudjon ott megállni és onnan a gyökerekhez szivárogni. ha valaki kézi kapálással. Ásóval meg is döfködhetjük. Ha nem jutunk marhatrágyához. tehát négy méteres sor-. ha már megfogta. kép | Az ültetéshez a gödröket érdemes legalább 40×40×40 cm-esekre ásnunk 4. akkor feleslegesek a 4 méteres sorközök. Nem könnyű érett. kép | A telepítéshez jó érett. még rügyfakadás előtti ültetés is javasolt. de arra figyeljünk. a második évtől kezdve már egyáltalán nem kell öntözni. A tavaszi. vagy kisebb. az általában javasolt 30 × 30 × 30-as méretek helyett. Majd takarjuk be a maradék földdel úgy. hogy így a gyökerek lefelé álljanak. hogy gépi művelésnél a gépek a sorok közé férjenek. tudomásunk szerint az már nem tartalmaz semmiféle káros anyagot. És ez meghatározó jelentőségű. majd fedjük el jó pár lapát földdel úgy. és így nagyobb és mélyebb tányérja is marad a növénynek. hogy legyen bőven helye a lombkoronáknak kifejlődni. Ha növelni akarjuk a terméshozamot. szakszerű telepítéskor szinte egyáltalán nincs veszteség.

Ezeket érdemes éles metszőollóval eltávolítani. nem segítenek méhek. Ezzel elértük azt is. de. mely lelegeli . hogy szebb is lesz. tehát a talaj minőségét még javítja is a homoktövis jelenléte. amelyeket már alig-alig lehetett elérni. vagy akár egyéb haszonnövényt is. vagy egyáltalán nem. nagy életerővel rendelkező növény. ugyanis szélporozta növények. 40-60 cm-nél nem igen megy mélyebbre. A javasolt arány az 1 fiúhoz 19 lánytól egészen az 1:5 fiú-lány arányig terjed. ezen kívül megél gyengébb. vagy egy birkát kell tartani. azonban a második évtől termőre fordulnak. hogy a gyökereiről növő sarjakat ne bántsuk és ne vágjuk ki. amelyek az első évben. ahol csak nagyon kevés növény. és abban jobban is fejlődik. hogy ne menjünk túl mélyre. ha további. ha csak hagyjuk természetesen növekedni az egyszárúnak meghagyott töveket. bőségesen termőre fordultak és fa méretűvé nőttek. A fiúk barnás. de még ott is vigyázni kell. ha csak kaszáljuk. mint minden növény. akkor érdemes figyelembe venni az uralkodó szélirányt is. bírja a legkeményebb fagyokat. vagy bázikusak és mészben szegények. Pangó. tehát öt lányhoz ültetünk egy porzóst. azontúl. ugyanis a szedők munkáját nagyban megkönnyítette. ami túlságosan nem szívja el a tápanyagot a homoktöviseinktől. Ezt pedig egybekötöttük a szürettel. Egyszerűen csak kiássuk a 2-3 éves. ahogyan mi is tettük. az első. mert a felszínhez közel lévő vékony gyökereket nagyon könynyen megsértjük és elvágjuk. és így ülve tudták. bokrokban. agyagos földrészünkön is nagyon szépen fejlődik és terem. miután levetették leveleiket. alkalikus. Ezért a kapálásnál figyelni kell. alig észrevehető. megél a gyengébb talajokon is. ahogyan egy kertész mondta. homokos. A töveket metszéssel lehet igényünk szerint alakítani.és virágporkedvelő rovarok a megtermékenyítésnél. kis barkákra emlékeztető porzós virágai porozzák be a lányok kicsiny. hanem a legmagasabbra szökő ágakat. darazsak és egyéb nektár. a szárazságot is jól tűri. amikor már legalább 7-8 évesek voltak. viszont oldalirányban túlnyúlik a lombkoronán is. és csak utána. sárgás termős virágait. de. Ha csak néhány tövet ültetünk otthon. és az ágakat lefelé húzni. Így. tehát erősebb viszszametszésekkel sem tudunk komolyabb kárt tenni. ha azokkal még szándékunk van. jelentéktelennek tűnő. arányosan szétosztva őket. amik enyhén savasak. tápanyagban gazdag földet szereti jobban. HOGYAN GONDOZZUK? Mint már mondtuk. ezért vegyesen kell ültetni őket. oda ne telepítsünk! A sós. hanem oldalra is hajtson és ott fejtse ki inkább termőerejét. még be nem ültetett területeket akarunk bevonni a homoktövis ültetvényünk növeléséhez. Ez a cserje ugyanis nem veszi igénybe az állatvilágot a beporzásnál. A visszametszett ágakról azonban új hajtások indulnak ki. egy hosszú nyelű metszőollóval egyszerűen levágtuk. sőt. fokozatosan. hogy agresszívan terjeszkedik és szaporodik gyökérről. A fákban. Sokkal szűziesebben végzik ezt a szellő segítségével. nem pusztul ki a hidegtől. hogy a szél a hímporukat mindenféleképpen a lányokra fújja. valószínűleg a kevesebb fény miatt. a homoktövis nem kényes növény. sokkal kényelmesebben leszedni a lemetszett ágakról a terméseket. hogy a növény azért ne szökjön teljesen az égbe. a hajtás évében még nem hoznak virágot és ezáltal termést sem. körülbelül a telepítéstől számított ötödik évben. így biztos a beporzás. akkor a telepítés első éveiben ültethetünk közé tököt. belvizes területeken viszont kipusztul. természetes növekedésükből adódóan fa formát fognak felvenni. a nitrogént viszont megköti a levegőből a gyökerein lévő nitrogénkötő gümők segítségével egy vele együtt élő baktérium hatására. a kertbe. nekünk a kicsit kötöttebb.Nagy Ervin | HOMOKTÖVIS 7 Talajra nem igényes. szikes földeket is bírja. magyarul vannak hímés nőivarú egyedei a fajtának. akár a -40°C-t is. és úgy elhelyezni a fiúkat. évről évre érik el teljes termőképességüket. Így könnyebb a hozzáférés is a bokorhoz. Az első metszéseket akkor végeztük el. és átültetjük a kívánt helyre a fentebb leírt módszer szerint. és ez nem tesz jót a növénynek. akkor maguktól is. Mivel a homoktövis kétlaki növény. és ne az ellenkező irányba. Ha minél jobban ki akarjuk használni a földterületünket. vagy egyszerűen csak az elöregedés és a folyamatos megújulás következtében maguktól elszáradnak. vagy kaszáltatjuk a sorközöket. nyilván a homoktövis is a jó. Gyökérrendszere a talaj felső rétegében helyezkedik el. A homoktövis cserje ugyanis gyökereiről nagyon nagy erővel hajt sarjakat oldalirányban mindenfelé. fürtökben elhelyezkedő. 6 6. kép | A cserjék közét fűkaszával érdemes vágni. mivel annyira vitális. Egyedül a nagyon alacsony foszfortartalmú földet nem szereti. magasabbra engedni esetleg a törzset és tényleg egészen fa alakúra nevelni. nagyon jó szárazságtűrő. hogy nem kellett létrákról folyamatosan felfelé nyújtózkodniuk. Az első évi bőséges locsoláson túl nem sok gondozást és odafigyelést igényel az esetleges gyomtalanításon kívül. vagy könnyű vályogtalajokat kedveli elsősorban. hogy mindig újrahajt. A legegyszerűbb. Mégis a lazább. akár sós. ugyanis legalább három évet kell várnunk. sőt. sőt. Mi az utóbbit szoktuk követni. nagyobb telepítés után meg is van oldva a szaporítás. Az alsóbb ágak. 30-50 cm magas gyökérsarjakat ősszel. míg termőre fordulnak. szikes talajokon is. tehát hatalmas területet ölel fel. intenzíven szinte már azt mondhatjuk. ott is megél.

A legjelentősebb károsítást a Fuzárium gomba okozhatja a budakalászi Gyógynövény Kutató Intézet egyik tanulmánya szerint. szerencsére. mindeddig komoly eredmény és sikerek nélkül. a többi bio gazda segített beazonosítani. preparátumokkal tudunk védekezni. mi még nem találkoztunk ezzel élőben és nem is szeretnénk. A védekezés módja a Verticilliumtól mentes terület kiválasztása. bár.” FÁJDALMAS SZEDÉS. olyan magas frekvencián kellett rázni a törzset. . Mi nem hallottunk róla. rügyfakadás és virágzás idején. de hála Istennek. Egyelőre bízunk a madarakban. kitartását és még fájdalomtűrő képességét is. Ráadásul igen emberpróbáló munkára. A bokor teljes pusztulása mellett megfigyelhető részleges elhalás is. ami valóban próbára teszi a szedő türelmét. hanem ragaszkodik az emberi. egy karral a bogyókat az előre a földre leterített ponyvára rázta. A gomba a talajban sokáig megőrzi fertőző képességét. ami aztán magát a termős növényt is tönkretette és az kipusztult. A kártétel az állomány 10-15%-ára is kiterjedhet. kézi munkához. az igaz. kép | Különleges por fedi a terméseket. hogy áprilisban. és ez vezet a fák hervadásához. Kísérleteztek egy kanadai egyetemen rázógép kifejlesztésével. ami – a tanulmány szerint – a növények részleges vagy teljes pusztulását okozhatja. Ennek a résznek a kimetszése segíthet a növényt megmenteni. A bogyótermést károsítja. Védekezési lehetőség a fertőzéstől mentes terület kiválasztása. a gyökérnyakon. A Verticillum dahliae gomba okozza a homoktövis verticilliumos hervadását. Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet egyik írásában pedig a következőket közli: „Az eddigi tapasztalatok szerint egyetlen kórokozó jelent komoly gondot termesztésében. Tavasszal levéltetvek is megjelenhetnek. mint ahogyan a bogyói is erősen ragaszkodnak az anyanövényhez. de azt kell. nyolc-tíz fánknak le is rágták a levelét. de. A gomba micéliuma eltömíti az edénynyalábokat. hogy pontosan melyik. amikor növényekkel együtt a rovarok is ébrednek téli álmukból. a bogyókat BioPORTA füzetek | 7 7 BIO VÉDEKEZÉSI MÓDSZEREK Szakirodalomban olvastunk egy bizonyos homoktövislégy létezéséről. ellene a megfelelő bio permetlevekkel. amely a tövet megfogva. Számtalan kísérletet tettek már a homoktövis bogyóinak gépek segítségével való begyűjtésére. ami annyira megemeli a leszedett bogyók és az abból készült termékek árát. hogy mondjuk. nagyon sok katicabogár van az ágakon. ritkábban a kérgen jut be a növénybe. amely csak a bokor egy részének száradását jelenti. A kórokozó a gyökerekben. Valószínűleg a levélrágó ormányos lehetett. hogy hazánkban bármelyik homoktövisest is megtámadta volna ez a betegség. ugyanis rengeteg emberi munkára van szükség hozzá. de. mivel a termések annyira erősen tapadnak kocsányukon keresztül az ágakhoz. azt nem tudjuk. De ezek aztán maguktól el is tűntek és nem tettek több kárt. hogy ez a növény – vagy maga a természet – nem hagyja a gépi szedést. Úgy tűnik. Tavaly azonban megint láttuk őket a törzsbe vájt kis résekbe befészkelődve. mi még ilyet sem láttunk a homoktöviseinken. a kórokozó által termelt toxin elpusztítja a szöveteket. illetve a megbetegedett egyedek eltávolítása és elégetése. hogy hátha összeszedik őket. GYORS FELDOLGOZÁS A SZEDÉS A homoktövis szedésének nehézsége az. Egy ormányos bogár volt.8 7. Néhány évvel ezelőtt megjelent egy ismeretlen kártevő bogár ültetvényünkön.

de csak addig. és a kitépett kocsányú és szétnyomott bogyók leve is kifolyik. 8 9 10 Vastagabb bőrkesztyűt – amin nem hatolnak át a homoktövis erős tövisei – nem lehet használni. mivel nem férnének a bogyó alá az ember ujjai és a nagy. mint a feketeáfonya szedésénél –. így könnyebben. Az ágak végén. noha a sav maró hatásától egy ideig megvédi a szedő ember kezeit. 11 8. és a gyümölcs rövidke szárával. mivel kissé zöldes-barnábbak a tisztára mosott. fájdalmas sebeket okozva. Ám ez egyáltalán nem veszélytelen dolog. könnyen pattanó bogyókat szét is nyomhatja. ülve is végezhető a munka 11. kép | Szedők a székeken 10. Emberi szedésnél is szoktak használni szedőfát – hasonlót. rendkívül könnyen be is gyulladnak. mert akkor ugyanez a helyzet. amit az ember jóhiszeműen homoktövis gyümölcsléként vesz meg. kép | A leszemezett bogyók a zsákokon. mivel a „legiparibb”. hogy bevárják a fagyokat. Nálunk a szedők a fáról vagy a lemetszett ágakról egyesével szedik a bogyókat. Ez főleg az utóbbi idők erős. a gyümölcsök levének nagy része kifolyt. amíg a tövisek teljesen át nem szurkálták azokat és a lé be nem folyik a kesztyű alá is. tiszta legyen. melyek közül ki kell válogatni a leveleket . mire jönnek a fagyok. Magyarországon. Nálunk. de már a szállításnál és tárolásnál is. kép | Ollóval csipegetik a lemetszett és 25-30 cm-esre darabolt ágakat a szedők. akkor a a lé nagy része elfolyik mosásnál. Amennyiben valaki alacsony vérnyomással küzd. a kocsánnyal együtt kell lecsipkedni. de nem véd meg teljesen a nagyobb tövisek erősebb döféseitől 9. kizárólag bogyóból készült termékek ragyogó narancssárga színe ellenében. Nyilvánvalóan a levél hatóanyagai is belekerülnek abba a végtermékbe. amikor egy gép az ágakról az érett terméseket lehúzta. ormótlan kesztyű az érett.Nagy Ervin | HOMOKTÖVIS 9 Voltak olyan próbálkozások is. mert ha a kocsány kiszakad. ami számunkra a legkevésbé szimpatikus. hogy végül annak a kitisztítása nehezítette és drágította meg az eljárást. hogy szét se nyomódjanak a szemek. nem pedig megtisztítva. meleg nyarai hatására történik. ami pedig nagy veszteség. és a meleg. mert a homoktövis levele vérnyomáscsökkentő anyagokat tartalmaz. nem tesznek jót neki az ilyen termékek. így viszont annyi levél. úgy préselik ki a levét. létezik olyan módszer is. mert azokat könnyen átszurkálja. mivel a hajtáshoz elég közel helyezkednek el. hosszú ősz is erősíti a folyamatot. majd onnan gyűjtik össze. Szibériában. A feldolgozás az ágakkal és levelekkel együtt történik. és a bennük lévő olaj miatt már kicsit megavasodottak is. ráadásul a bogyókat is szétnyomta. ajánlják is a belőle készült főzetet hipertónia ellen. Ilyen módon a termős ágakat vágják le a fákról és 10-15  cm hosszú darabokra vagdossák fel. ha igényesek vagyunk. a bogyók többsége már pötyhedt. és ekkor a megfagyott bogyókat botokkal leverik az előre leterített ponyvákra vagy műanyag fóliákra. kimarja a sérüléseket. Tőlünk jóval északabbra. Arra is külön kell figyelni. A bogyó alá kell nyúlni. de magukon az ágakon is nagyon szúrós tövisek vannak. Miután az ember kezére szedés közben még rá is folyik a bogyó erősen savas leve – ami gyakorlatilag elkerülhetetlen –. de ennél ugyanaz a helyzet. mint a gépi húzásnál. De ehhez tartósan -15°C-ra van szükség és hómentességre. Főleg. hogy szép. melyek ha megszúrják az embert. Gumikesztyű használata pedig teljesen fölösleges. A készítményeket fel lehet ismerni színükről. és még meg is mossuk több lében a leszedett homoktövisünket. nagyon szemetes lesz tőle a végeredmény. amikor a termés is már hamarabb képződik az előző évekhez képest. A rázás és húzás mellett van még egy harmadik módszer is. kép | A gumikesztyű valamennyit segít.és ágdarab került a betakarított termésbe.

körtével. mert nem adtunk volna a lányok mellé fiúkat is – ahogyan azt egyes faiskolákban szokták tenni. hogy olcsón is adjuk! Összehasonlítva például az almával. hogy rajtahagyják a termést. és nem azért. az többé nem fogja azt mondani. Meghagyták továbbra is szépen virítani a kertben az élettől duzzadó. a homoktövis erősen daganatgátló hatású. amit egyáltalán nem bántam. a befektetett munka arányában egyáltalán nem drága és nem a magas haszon emeli meg ennyire az árát. veszélyes anyag. mint a divatos szénsavas üdítők. hanem inkább azt. vagy másnap egyszerűen nem jöttek. nem alkoholosan. akik a termékeinket fogyasztották és nagyon megszerették. Ráadásul egy ember naponta maximum két vödör termést tud összegyűjteni. Aztán mosolyogva láttuk. mert élesztősen erjed.10 BioPORTA füzetek | 7 Kipróbáltunk már mindent az évek alatt. Első fellelkesülésükben úgy gondolták. medve balzsammal. vagy más. Viszont nem mindenki van így ezzel. éppen csak megerjedt gyümölcs azonban még nem veszélyes. barackkal – amiből naponta több mázsát tud leszedni egy ember és egy-egy fa terméshozama szintén összehasonlíthatatlanul nagyobb –. Aki egyszer végighallgatta. de nekünk erre nincsen alkalmunk és lehetőségünk. mivel nagyon alacsony a cukortartalma. ami átlagosan nem több tizenöt kilónál. hogy milyen drágák a homoktövis-készítmények. akik hajlandóak lennének leszedni. esetleg néhány óra után feladták. frissen viszik be fagyasztóházba és ott verik le róla a termést. rögtön látni fogjuk. ezért nagyon nehéz a szürethez megfelelő munkaerőt találni. és így nem keletkezik benne semmi egészségre káros. hanem azért. el kell fogadnunk. akkor bizony még a fejemből is tövisek álltak ki. azonban a termést nagyvonalúan felajánlották a madaraknak. hogy a homoktövis szedése bizony nagyon nehéz munka és sok fájdalommal jár együtt. Több ültetvénynél láttuk már. eukaliptusztartalmú. Míg azok sokszor rákkeltő anyagokat tartalmazhatnak. mert egyszerűen nem nagyon kapnak embereket. harsány. mert az érett. Ipari méretű feldolgozásánál szokás még az is. miután kitapasztalták. Sokan hazamentek már tőlünk fél nap után. A kicsit. hogy a frissen metszett ágakat azonnal. A begyulladt. A szedés után a friss gyümölcsöt általában műanyag-. egyébként nagyon dekoratív és magas díszítőerővel bíró gyümölcsöket. leszedett homoktövisbogyó nagyon gyorsan romlik. hogy ők is ültetnek otthon a saját kertjeikbe és a gyümölcsből szörpöt. hűtő és gyulladáscsökkentő olajjal kenjük be a fájdalom enyhítésére és a sebek gyógyítására. viszont hatalmas a különbség. hogy a homoktövis. Egyébként – ha kiszámoljuk – a homoktövis-sűrítményekből hígítással nyert üdítők semmivel nem kerülnek többe. hogy ne forduljanak termőre –. hogy ugyanúgy jöttek a következő években is hozzánk vissza vásárolni. de a tövisek ellen semmi nem bizonyult tartós megoldásnak. mert jó a fájdalomtűrő képességem. . az élvezeti értéke kétségkívül jelentősen csökken. Amikor a tízéves ültetvényünkön az első nagy gyérítést és metszést végeztem éles baltával és kézi fűrészekkel – ugyanis addig egyáltalán nem nyúltunk hozzá a bokrokhoz metszőollóval –. Többen kértek tőlünk töveket az Ökopiacon is. milyen érzés is a homoktövist szedni. kámforos. és fél. lekvárt készítenek. vagy ne adj isten még végig is nézte ennek a gyümölcsnek a betakarítását. mert nekiálltak leszedni. bár. sebes kezet egyébként vietnámi balzsammal. vagy faládákba tesszük és rögtön hűtőházakba visszük. tehát nem egy szapora munka.

Hűtőházban +1-4°C között maximum 8-10 napig. vagy mélyhűtéssel. azonban az így nyert szörp nagyon savanyú. Az édesített szörp cukorral (650-800 g cukor literenként) készül. illetve szőlőcukorral. A . préslé – tartósítás nélkül szintén gyorsan megerjed. kompótot. Dzsem készítéséhez a préselt levet cukorral. 10-12% nedvességtartalom mellett egészen hosszú ideig is tárolható. feketeribizli stb. üdítőitalt. mélyhűtéssel -20 vagy -25°C-on egy-másfél évig is eltartható. mind a magolaja nagyon értékes. 66-70%os cukorsziruppal elegyítik és húsz percig sterilizálják. A húsolajat úgy nyerik. vagy hőkezeléssel. Egyéb gyümölcsök – például alma. vagy bio gyümölcs-. fagyasztással. hogy élvezhetőbb legyen. A préselés után visszamaradt törkölyből szárítás után őrléssel héj. hogy feldolgozott állapotban is megőrzi kedvező tulajdonságait és rendkívüli gyógyító erejét. vagy pedig hűtőházba szállítani. Natúr szörp készíthető 15-20 perces sterilizálással és légmentes palackozással. – hozzáadásával is ízesítik az édesített szörpöket. A homoktövisnek mind a hús-. Befőzéssel készítenek belőle szörpöt. A termés jellegzetessége. A törköly – ami a préselés után visszamarad (a héjat és az értékes magot is tartalmazza) – szárítás után kb. Hagyományos formájában természetesen az utóbbi ismert. ahol hagyománya van a homoktövis fogyasztásának és így tartósításának is. Szibériában. szűréssel. például bio barna nádcukorral. A lekvár általában alma hozzáadásával készül. Készítenek lekvárt sárgarépapép és alma együttes felhasználásával is. Kompót készítéséhez az édeskés jellegű fajták ép. azaz hevítéssel. esetleg más gyümölcskészítményekkel keverik. a kozmetikaiparban is keresett. A kipréselt homoktövislé – az ún. Nyersen még készíthető belőle turmix biomézzel vagy barnacukorral. Rostos növényi ital készíthető préseléssel. Az alma aránya 35%. vagy a nyelvet. Tartósítása kétféleképpen történhet. Mongóliában és a skandináv államokban. befőttet. hogy speciális feldolgozó üzemekben a zsíros olajat a gyümölcslétől szeparátorokkal leválasztják. ami változhat annak édességétől függően. melyet célszerű közvetlenül a betakarítást követően elvégezni. mert nagyon könynyen és gyorsan romlanak. bár igen fanyar íze van a magas C-vitamin. tiszta bogyói alkalmasak.és magőrleményt lehet készíteni. A kompóthoz is más gyümölcsöket is lehet hozzáadni. mag-. esetleg gyümölcscukorral. A leszedett gyümölcsöt lehet frissen is fogyasztani. dzsemet. lekvárt. és húsmagolajat is. Nagyobb mennyiség elfogyasztásánál kimarja a száj nyálkahártyájának legérzékenyebb részeit. nem mindenki számára élvezhető. majd tíz percig az üvegbe kiszerelt készítményt pasztőrözik. A bogyót mosás után forró. cukorbetegek azonban csak ebben a formában tudják fogyasztani. Nem csak a gyógyászatban. Készítenek belőle hús-. Kínában. A frissen leszedett gyümölcsöt romlás nélkül +5-10°C-os tárolóban csak 1-2 napig tárolhatjuk.és savtartalma miatt. sőt vitamindús koncentrátumot is.Nagy Ervin | HOMOKTÖVIS 11 A FELDOLGOZÁS A bogyókat a szedés után minél hamarabb érdemes feldolgozni.

hogy csináljunk belőle öt grammos kis teafiltereket. és forró vízben áztatnánk. kép | Egy csövön keresztül folyik a homoktövislé a homogenizáló gépből a nagy tárolóedénybe 13. hanem hagyjuk úgy hatni őket. mert úgy. tehát teljesen nyers. lekvárban és az őrleményben. vagy rágja meg magában. . kép | A tartóedényből egy kis csap segítségével kerül az ivólé a palackokba kézi úton. hanem benne hagyjuk a szörpökben. csak nagyon száraz. nem szedjük szét őket különböző. A méz vízzel hígítva hatására kimondottan jóízű üdítőitalt kapunk. hogy a fán pontosan olyan formában jelenik meg ez a különleges. sokkal nagyobb haszonnal el lehet adni. amelyek nem igényelnek hűtést – kíméletes. de élettani hatásait figyelembe véve ezekre egyáltalán nem voltunk hajlandóak. illetve a mézre allergiásoknak a mélyhűtött. hogy minél kevésbé nyúljunk hozzá magához a bogyóhoz. akácmézet. a nyállal való összekeverést és az ízélményt nem hisszük. Teát pedig egész egyszerűen azért nem készítünk belőle. Bio feldolgozó üzemünkben – ahol termékeink azon része készül. Fontos elvünk egyébként. Ugyanis szőlőt tartott benne és kizárólag csak rézgálicot használt. hogy az őrleményt valamilyen étellel együtt egye meg. Ragaszkodunk a feldolgozás tekintetében is a minél természetesebb előállítási módszerekhez és folyamathoz. vákuumos hőkezeléssel tartósítjuk a bioszörpöket. az összes hatóanyag együtt. ami a mi szervezetünk számára igen ideális. hogy mi tényleg mindent a bioleveknek megfelelően csinálunk és a lágy zselatin kapszulának még a hallatára is kiráz bennünket a hideg. Ehhez bio vegyes virágmézet. sok nyállal. nemesített gyümölcs. a hagyományos módszer szerint járunk el. pontosabban a szárított és őrölt héjból – olajos extrahálással is (egy bázisolaj. akkor legjobb tudomásunk szerint egyrészt a C-vitamin lebomlana az őrleményben. így nem kell magas hőmérsékletre hevíteni azokat. és ha igen. a kisüzemi feldolgozás során 14. Cégünknél a leginkább bevált és keresett termék a mélyhűtéssel tartósított. az olajat sem vesszük le róla külön..12 BioPORTA füzetek | 7 12 13 magból pedig – hasonlóan bármelyik más olajos maghoz – ütik vagy sajtolják az olajat. mi pedig egy eset kivételével már azt sem. néha nagyon bonyolult eljárásokkal alkotóelemeire. hogy ki kellene hagyni az étkezésből mindenféle tabletták és kapszulák lenyelésével. natúrlevekben. ha az őrleményt filterekbe tennénk. nagy nyomással való átpréselés egy anyag szerkezetében. Nem kellemetlen ízű. kép | Szintre töltés kancsóval Arról nem is beszélve. Tehát. De ki lehet nyerni az olajat és a zsírban oldódó vitaminokat mindkettőből – az őrölt magból és a húsból. hevítetlen biopréslé mézzel (magyarul szörp). Egyszer próbálkoztunk homogenizálással. arányaiban. Nem is bántuk. hogy az a föld soha semmilyen vegyszert nem látott. A rágást. amiket a víz nem old ki. így tökéletes biztonsággal tudjuk. továbbá az eljárások alatt változik-e az összetevők szerkezete. Véleményünk szerint sokszor nem is tudhatjuk melyik alkotóelem milyen hatással van a másikra. sőt. mert. Cukorbetegeknek. de a kezdetben homogén anyag később. Ezért azt javasoljuk mindenkinek. minél inkább kerülünk minden technológiát és gépeket. hogy ez nem sikerült. másrészt pedig a sok értékes vízben oldódó vitamint kidobnánk a filterrel együtt. Javasolták nekünk. már kapszulázására is ajánlkoztak volna. például olíva segítségével). „egyben” hagyjuk a gyógyító növényt. 14 12. pontosan milyen változást okoz a kis résen. Ezért nem készítünk belőle kivonatokat. mert nem tudjuk. mert úgy gondoljuk. így szintén teljesen nyers bio préslét szoktuk ajánlani. A bio homoktövisünk termőterülete a nagyapámé volt. bio natúr préslét stb. ahogyan „egybe vannak teremtve”. hogyan. vagy bármilyen más biomézet használunk. az állás során aztán szintén szétvált.

E-. Míg Ázsiában több országban is gyógyszerként tartják számon például a belőle kivont olajakat. K-vitaminokat. hogy ez az elixír valóban számtalan bajra orvosság és tényleg a természet patikájának egyik legfőbb kincse. káliumot és még nagyon sok hasznos gyógyító elemet. rezet. Ősidők óta jól ismerik és használják ezt a „csodaszert”. vagy élelmiszerként lehet forgalomba hozni. B6-. valamint 1-2% mennyiségben zsírosolajat tartalmaz. miközben kétes . A gyümölcslé 8-10% szárazanyag-tartalmú. D-. akárcsak a tibetiek és a mongolok és nagy alázattal tisztelik varázslatos erejét a testre és a lélekre gyakorolt üdvös hatása miatt. B1-.15-0. magnéziumot. A magból és a gyümölcshúsból. Érdemes még egyszer felsorolni a homoktövis élettani szempontból legfontosabb összetevőit. mire jó a homoktövis. aminosavak (cisztein. azok nem csak hiszik. a linol. Az altáji nemesített fajták a vitaminok sokszorosát tartalmazzák. azt most kísérletekkel és a benne lévő vegyi anyagok kémiai kimutatásával bizonyítani kell és a modern orvostudománnyal is úgymond elfogadtatni. B2-. léből nyert olaj zsírsavösszetétele eltérő.Nagy Ervin | HOMOKTÖVIS 13 MIRE JÓ A HOMOKTÖVIS? HATÓANYAGOK A homoktövis gyümölcsből 75-80% gyümölcslé nyerhető.015%) és egyéb vitaminok (B. Ti). E). telítetlen zsírsavakat. vasat. a palmitinsav és a palmitoleinsav van nagyobb mennyiségben jelen (együtt 60-70%).01-0. de akik isszák gyümölcsének levét és eszik a gyümölcs magjából és héjából készült őrleményt. hogy igaz. Dzsingisz kán is. a válasz csak ennyi szokott lenni: „Mindenre”. A magolajra a telítetlen zsírsavak. Ami több évszázadon keresztül teljesen természetes volt. Ezt sokan hiszik és bíznak is benne. hogy a homoktövissel igenis lehet gyógyítani sok betegséget -Kínában például a császári orvosok is használták. mikroelemek (Ca. egyéb antioxidánsokat. A mag 12-15% menynyiségben zsírosolajat tartalmaz. a karotinoidok (0. aki a XIII. de bizonyossággal tudják. birodalma egyik alapjának tekintette a jól szervezett hadsereg és fegyelem mellett harmadik tényezőként-. omega6-ot.3%). Biológiailag aktív anyagai közül a C-vitamin (0. omega3-at. Zu. sőt. szelént. az oroszországi és kínai klinikákon folytatott kísérletek. addig hazánkban csak étrendkiegészítőként. C-vitaminból például 500-900 mg-ot 100 g-onként. Mg. Ha megkérdeznek egy szakembert. megfigyelések és igen jó eredmények hatására. kevés cukrot (2-4%) és értékes savakat (főleg almasavat).és linolénsav (együtt 65-70%) a jellemző. fenilalanin) jelentősek. Ez okozza. században nagyon fontosnak tartotta a homoktövis fogyasztását. C-. Ezek az értékek a vad homoktövisre vonatkoznak. hogy a gyümölcshúsból előállított olaj már 4-5°C-on dermed. A húsolajban a telített zsírsavak. cinket. kalciumot. flavonoidokat. mangánt. Tartalmaz: A-. „MINDENRE” JÓ A HOMOKTÖVIS! A kínaiak nem véletlenül nevezik a homoktövist a gyógyító növények királynőjének.

káros baktériumölő hatása van. ill. komoly fizikai. • májregeneráló hatása miatt a máj tisztítására. rendkívüli. • a szív funkcióinak javítására. szellemi igénybevétel és stressz mellett is. harmonikus életnek vannak szükséges.14 BioPORTA füzetek | 7 értékű és komoly mellékhatásokkal rendelkező szintetikus szereket hivatalosan is gyógyszerként tartanak számon. Nyíregyházán egy hölgy autoimmun betegségének a tünetei szűntek meg teljesen – ő szintén az őrleményünket fogyasztotta –. ugyanakkor. • gyomor és nyombélfekély esetén. hogy bizonyos magasabb szellemi minőségek elérésének. és az egészséges. linolsav. gyulladáscsökkentő. de nem elégséges feltételei. • fertőzésveszély.. célhoz. ZÁRÓ GONDOLATOK MEGELŐZŐ ÉS GYÓGYHATÁSOK Vitaminokban igen gazdag és magas antioxidáns tartalma miatt daganatgátló hatású. Erősíti az immunrendszert. hanem mindennapos üdítőként és ételként is. Ami biztos. jól hat az idegrendszerre. néha még minket is meglepő hatásait. Nem lehet túladagolni még a zsírban oldódó vitaminjait sem – az csak a szintetikus zsírban oldódó vitaminkapszulák szedésénél lehetséges – és nincsenek mellékhatásai a gyógyító gyümölcs fogyasztásának. igazából nehéz is lenne megfejteni. és például sok homoktövist fogyasztunk. ha megértjük azt a gyógyító csendet. Ehhez szükség van arra.. attól. megérteni és biokémiai folyamatokkal leírni. hazugságmentes és természetes –. Sok ilyen „csodáról” számolnak be vásárlóink. hogy minél hamarabb túljussunk lelki vívódásainkon. Családi tapasztalataink alapján számos esetben megszüntetett erős allergiákat. • allergiák. élő és kozmikus táplálékokat viszünk be a szervezetünkbe. amit csak nyomokban tudnak orvosi szemmel követni. Ugyanis magas antioxidáns tartalmának köszönhetően gátolja a daganat növekedését és kialakulását az emberi szervezetben lévő szabad gyökök megkötésével. A héj. például szénanáthát. hogy erős sejtregeneráló hatása van. • betegség utáni lábadozás időszakában. még nem leszünk feltétlenül egészséges. ép. illetve a betegségből éppen lábadozóknak a homoktövis-készítményeket. hogy életmódunk. lerendezzük külső és belső harcainkat. Mert csak akkor lehetünk harmonikus és békés emberek. hogy este gondjuk lesz az elalvással. amit többek között a homoktövis is képvisel. mert annyira felpergeti és feltölti őket energiával. linolénsav) hiányából fellépő központi idegrendszeri abnormitások korrigálására. És ilyen a helyes táplálkozás is. azoknak a feltételeknek a teljesülése még nem vezet el a kívánt eredményhez. sejtregeneráló hatása miatt rákos megbetegedések kezelésére. pl. Terápiás értékei alapján ajánlott: • az immunrendszer erősítésére. hogy helyesen táplálkozunk. de mindazokat nem befolyásolja egy cseppet sem. pl. alkoholfogyasztás esetén fokozottan ajánlott. tisztító. mert összetevőinek és így gyógyhatásának is olyan komplexitása van. Magyarul. nem lehet beenni magunkat a magasabb szellemi régiókba”. zsíroldó hatása miatt.még mielőtt bárki is félreértené. különösen cukorbetegeknél. általánosan roboráló szerként. akik ismerik az emberi szervezetre gyakorolt jótékony. orvosa teljes értetlenséggel állt az eredmények előtt. miután a máját jelentősen tönkretették a gyógyszerek. nem véletlenül adják a Rudolf Hauschka írja Táplálkozástan-ában: „. • fogyókúrásoknak. A homoktövisből készült termékeket azonban nem csak a már meglévő betegségek ellen ajánlatos fogyasztani. • daganatgátló. szénanátha esetén.és magőrleményünk Crohn-betegségben szenvedő mérnök ismerősünknek jelentősen javította a máj funkcióit. hiszen nagyon fontos szerepe van a betegségek megelőzésében. amikor valaminek a teljesüléséhez van szükség bizonyos feltételek teljesülésére. sokan isszák kávé helyett is. és kozmikusan tudatos emberek. Ez a kifejezés a matematikából ismeretes. illetve daganatok kialakulásának megelőzésére. de. de délután már nem isszák. érrendszeri betegségek kezelésére. gondolkodásunk és érzelmi világunk is éppen annyira bio legyen – azaz tiszta. influenzajárvány idején. Kékgolyó utcai kórházban rákos betegeknek. frissít. • hasnyálmirigy és tüdőbetegségeknél is alkalmazható. a csendes gyógyítást. . az elvonási tünetek csökkentésére is. Mivel élénkít. Ez elég szomorú tény. értékes. Ezt azzal egészíteném ki. • a telítetlen zsírsavak (pl. hogy pontosan hogyan hat ez a gyógynövény.