You are on page 1of 3

ORSZÁGOS SLOW FOOD CSÚCS ÉS GYULAI CÁPATOR: A SZÁGULDÓ GOURMET

ÚJRA AKCIÓBAN

2005. szeptember 17-én a LUCULLUS BT elnöki divíziója ellátogatott Nyíregyházára, a


„Kóstolja meg Magyarországot” c. happeningre, ahol részt vett az első országos Slow
Food találkozón. Ezt követően fogta magát, áthajtott Kelet-Magyarország pampáin,
hogy Gyulán, a Kisködmön étteremben részt vegyen egy igazi cápatoron.

MAGYARORSZÁG MEGHARAPÁSA

Kisszámú kommandónkkal szombat délelőtt érkeztünk meg a Nyíregyháza melletti Sóstói


Falumúzeumba, Erdős Zoltánnak, a magyarországi Slow Food mozgalom életre hívójának a
meghívására. Hatalmas léptekkel igyekeztünk volna az országos klubok találkozójának
helyszínére, a múzeum magtárába, azonban a levegőben kavargó pörköltök, fánkok,
kemencében sülő bukták, bográcsokban rotyogó slambuc illata eltérítettek bennünket, mint a
pusztában kóborgó karavánt a horizonton hullámzó paradicsomi kert délibábja.

Történt ugyanis, hogy éppen a „Kóstolja meg Magyarországot” program zajlott, aminek a
lényege, hogy szeretett hazánk ismert és ismeretlen zugaiból felvándorolt, népi ruhás
asszonyok és férfiemberek főztek olyan ételeket, amelyekről többnyire senki semmit nem
hallott. A bejáratnál osztogatott kóstolójegyeknek hamar nyoma veszett, miután felfedeztük a
zalai dödölle-készítőket és pálinkás lakodalmas perec-sütőket, az egri pincepörköltet
rotyogtató asszonyokat, a nyírségi szilvagombóc-gyúró néniket, a szatmárcsekei
halászléfőzőket és töltöttkáposzta-divíziókat, no meg a borászokat és pálinka-alkimistákat,
amely italok azonnali derűvel töltötték evőemberi öntudatunkat.

A Sóstói Falumúzeumban igazi magyar ételünnep zajlott, lassan, komótosan, a nyár talán
utolsó erődemonstrációjával övezve. Minden diplomáciai fordulatot mellőzve olyan örömmel
töltött el bennünket ennek az eseménynek a léte, hogy ábrázatunk olyan grimaszba
merevedett, mint az egykori Nevető Emberé – azzal a különbséggel, hogy nekünk nem
kellettek spanyol arctorzító szakemberek, azaz a XVI. században tevékenykedő
comprachicosok, hogy ezt a kifejezést örökre a képünkre véssék. A magyar étel igazi ünnepe
volt ez, ahol meggyőződhettünk újra, hogy Magyarországon VAN MÉG REMÉNY, a
hagyományok élnek, a régből itt maradt népi ételek markáns karakterrel bírnak, jó az ízük, és
fogyasztásuk a világegyetem nagy rendjének a nyugalmával töltik el az evőember tudatát.

Éppen a marhából, disznóból, kakasból, és vörösboros kakasvérrel készült habarással dúsított,


ördögpörkölttel teli bográcsot felügyelő baranyai Slow Food divízióval kötöttünk közelebbi
ismeretséget, és kezdtünk el nagyszabású stratégiákat alkotni a magyar hagyományok
újrafelfedezésére, mikor a semmiből felbukkant Erdős Zoltán, aki a hatalmas, magyarországi
Slow Food csúcstalálkozóra begyűjtött minket.

ORSZÁGOS SLOW FOOD CSÚCSTALÁLKOZÓ A SÓSTÓI MAGTÁRBAN

A LUCULLUS BT rendkívüli tiszteletet kapott: a több ezres rendezvényen minden irányjelző,


felirat, programfüzet hirdette jelenlétünket, és nagy szeretettel fogadtak bennünket a
különböző Slow Food csoportosulások is – így a penyigei, a debreceni, a baranyai, a kunsági
és a budapesti csoportok tagjai. Miután kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak, és a
természetes étkek, hagyományok, ízek iránti elkötelezettségünkről kinyilatkoztunk, azonnali
komaságot kötöttünk némi pálinka és szatmári szilvássütemények társaságában, és remek
terveket szőttünk a jövőre vonatkozóan. Ezekről hamarosan hírt adunk…

CÁPATOR GYULÁN

„Én azért hívtalak össze benneteket ma este, mert megsütöttem egy cápát” – kezdte nemes
egyszerűséggel beszédét Jalecz Lajos, a Kisködmön étterem tulajdonosa. A korábban indonéz,
ma magyar étekműhely gazdája úgy gondolta, hogy a régi szép idők emlékére indonéz
nosztalgianapokat tart éttermében, amelynek nyitányaként szűk baráti körének a világon talán
teljesen egyedülálló módon újra cápatort rendez.

A vacsora ráksziromból, és indonéz bambuszrügy-levesből álló bevezetőjét követően egyszer


csak kihunytak a fények, feltárult a konyha ajtaja, és sziporkázó tűzijáték kíséretében
begördült egy asztal, rajta a CÁPÁVAL. Két méter-húszcentis szörnyeteg, egy norvég
tigriscápa hevert velünk szemben: kékesszürke hátában pirosra sült szalonnák pihentek, hasát
főtt burgonya feszítette, szájából meg egy mű-emberkéz lógott ki, jelezvén, hogy bár
többnyire a vizek legfélelmetesebb ragadozója a győztese az ember-cápa vízi-birkózásnak,
most nem ez a helyzet. Most ember eszik cápát.

Nem is húzzuk tovább: a cápahús fura egy dolog. Miután mindenféle előítéletünket,
beidegződésünket és mitológiai mémjeinket félreraktuk, belekóstoltunk a tengerek
gengszterének a húsába. Öten ízleltük a lényt, és bár mindannyiunkra más-más benyomást
gyakorolt, a következő konszenzus alakult ki. Tudatos illatminta-vételt követően
megállapítottuk, hogy a cápának van egy jellegzetes, szúrós, vadállati szaga, amely a szájba
kerülve szinte nyomtalanul eltűnik. Ez az animális illatjegy abból ered, hogy ragadozóról van
szó, ahogyan az is ennek köszönhető, hogy az amúgy vajas, semleges íz mellett enyhén
kesernyés felhangok jelentkeznek. Magának a húsnak az állaga a hastáji területeken
porhanyós, puha, míg az izmosabb területeken, így a farokuszony részén keményebb,
ruganyosabb. 3:2 arányban megelégedtünk az egyszeri mintavétellel, és nem vettük fel
kedvenceink listájára.

Megjegyzendő, hogy magát a cápatort remek kiegészítők vették körbe: sült tintahal és rántott
rákolló, pácolt feketekagyló, mindenféle balinéz szósz, gyümölcsök, saláták és rengeteg rizs,
mind a Kisködmön kifinomultságával körítve.

HOGYAN SÜSSÜNK TIGRISCÁPÁT?

Ha valakinek az jutna eszébe, hogy barátait, szeretteit, ellenségeit egy kis cápalakomára
invitálja, a következőképpen tanácsos eljárnia.

Először is szerezz egy kisebb, két méter körüli tigriscápát, lehetőleg frisset. Tisztítsd meg az
állatot, vágd le az uszonyait és fagyaszd le ezeket (a sütés során összeeshetnek), majd készíts
kétféle páclevet. Az egyiket gyökerekből (sárga- és fehérrépa, zeller), a másikat fűszerekből,
legfőképpen gyömbérből, feketeborsból, szerecsendióból, borókából és sóból. Vegyítsd ezt a
pácot, majd szerezz egy légmentesen lezárható fóliahengert (különösen jó szórakozás az
üzletben hangsúlyozni, hogy a célod egy cápa pácolása), helyezd bele a tigriscápádat, majd
töltsd rá a cápapácot. Az egészet hagyd állni négy-öt napig, hűvös, de nem hideg helyen.
Ezalatt az idő alatt vedd rá a környékeden lakó péket, hogy bocsássa rendelkezésedre a
kemencéjét. Ha ezzel az akadállyal is megküzdöttél, helyezd a cápádat a sütőbe, lehetőleg egy
burgonyaágyra, hogy össze ne essen, majd süsd mintegy két és fél órán át. Ha kész van,
illeszd rá a mélyfagyasztott, nyers uszonyokat, és máris kész a vacsora!

A cápát azonnal meg kell enni – ugyanis miután kihűlt, az animális illatanyagok
felülkerekednek, és már csak rosszakaróid bosszantására lesz alkalmas kedvenced.

lbt