Egymás felé forduló régiók KeletKözép Európában • Approaching regions in East-Central Europe

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ
2012.
OKTÓBER

11.,

CSÜTÖRTÖK

BOÉR KRISZTINA boerkriszta@gmail.com admin@cecid.net kboer@cecid.net

Kiemelt hírek
A Magyar Állandó Értekezlet XI. ülése

Máért: az MSZP nem írta alá zárónyilatkozatot – A résztvevők többsége aláírta a Magyar Állandó

Értekezlet (Máért) kedden megtartott ülése végén, este elfogadott zárónyilatkozat azon kitételét, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot csupán az MSZP és a hozzá közel álló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá. A dokumentumban kitérnek arra is, hogy 2013-ban kiemelt programként az oktatási intézményrendszer következő színterére, az alapfokú iskolákra, az óvoda-iskolai átmenetre, és az iskolai beiratkozásokra koncentrálnak. Az aláírók példaértékű sikerként értékelték a külhoni magyar óvodák éve programot (Krónika) Orbán Viktor külön fogadta Tőkést és Torót – A választások előtti romániai politikai helyzetről cserélt eszmét Orbán Viktor magyar miniszterelnök Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével, az Erdélyi Magyar Néppárt védnökével, és Toró T. Tibor Néppárt-elnökkel. Az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye szerint a megbeszélésen a Néppárt vezetői tájékoztatták a miniszterelnököt a választások előtti romániai politikai helyzetről. Kiemelték, most először nyílik lehetőség arra, hogy az RMDSZ mellett egy következetesen autonomista párt is bejuthasson a parlamentbe, a választási törvény "6+3-as", alternatív választási küszöbének köszönhetően. A kommüniké szerint a miniszterelnök továbbra is együttműködésre bíztatta az erdélyi magyar pártokat. Tőkés László - a tájékoztató szerint - a közelgő parlamenti választások kapcsán a Máért ülésén arról beszélt: az RMDSZ egypárti kizárólagosságra törekszik, holott "a plurális egység az erős egység, a monolitikus egység az diktatórikus, törékeny egység". „1989 óta senki nem kényszerítheti a magyarságra ezt a monolitikus egységet” - mondta. Toró T. Tibor felszólalásában "történelmi esélynek" nevezte, hogy két magyar párt is bejuthat a bukaresti parlamentbe. Az alternatív választási küszöböt ismertetve elmondta: amennyiben egy párt jelöltjei legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben győznek, a párt az öt százalékos küszöb teljesítésétől függetlenül parlamentbe jut, és részesedik a mandátumok elosztásából. „Biztos lesz magyar képviselő a parlamentben, de a Néppárt következetes, autonomista politikája révén hatékonyabb lesz a magyar képviselet” - összegzett Toró (Kitekintő) Miért vonult ki az UMDSZ küldöttsége? – A híradások szerint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség nem írta alá a Máért zárónyilatkozatát. Mi több – noha erről nem szólnak a hírek –, a szövetség küldöttsége kivonult a tanácskozásról. A miértre Gajdos Istvántól, az UMDSZ elnökétől
Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

2012-10-11.

2 kértünk választ: „Kezdeném azzal, hogy a tanácskozás folyamán számos kritika érte a magyar kormány nemzetpolitikáját, és nem csupán az általa nem szeretett pártok, szervezetek részéről – szögezi le Gajdos István. „A magam részéről ugyancsak kifejtettem, hogy szűkebb pátriánk esetében a magyar–magyar kapcsolattartás szelektíven működik, közösségünk jelentősebb hányadát kirekesztik belőle. Hozzáfűztem: a magyar kormány egyes tagjai harmadik éve kimondottan csak klientúraépítéssel foglalkoznak. Az önkormányzati választásokon elért eredményünknek köszönhetően Ukrajnában a legmagasabb szinteken is partnerként tekintenek ránk, ugyanakkor a magyar kormány a közösségünket érintő kérdésekben vagy ki sem kéri a véleményünket, vagy ha kikéri, semmibe veszi azt. Kitértem arra is, hogy – miként azt egyébként expozéjában maga Orbán Viktor miniszterelnök is elismerte – mélyponton vannak az ukrán–magyar államközi kapcsolatok is. Sok egyéb mellett ezt bizonyítja, hogy nem került aláírásra a 15. Kisebbségi Vegyes Bizottság jegyzőkönyve…” (KISZO) Kovács: a Máért zárónyilatkozata kiegyensúlyozott – Kiegyensúlyozott szövegű zárónyilatkozatot fogadott el az RMDSZ vezetői szerint keddi ülésén a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). Kovács Péter főtitkár a maszol.ro-nak szerdán elmondta, hogy a dokumentum a szövetség számára is fontos javaslatokat tartalmaz. A politikus Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borbély László politikai alelnökkel és Székely István társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettessel együtt vett részt a Máért ülésén. Tájékoztatása szerint a zárónyilatkozat elfogadása előtt az RMDSZ egyetlen módosító javaslattal élt: kerüljön bele a dokumentumba a Mikó-ügy is. „Ragaszkodtunk ahhoz, hogy ne csak az ügyet említsük meg, hanem név szerint Markó Attilával és Marosán Tamással vállaljunk szolidaritást, hiszen első fokon három év börtönbüntetésre ítélték őket” – magyarázta (Maszol.ro)

Magyarország
OGY – A Bethlen Gábor Alap 2011-es tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló és az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat – Rétvári Bence a Bethlen Gábor Alap

működésével kapcsolatban hangsúlyozta: az alap támogatásokkal segíti a határon túli magyarság szellemi és anyagi gyarapodását, nyelvének és kultúrájának megőrzését, forrásaival egy háromtagú bizottság rendelkezik, a Magyar Állandó Értekezlet iránymutatása alapján. Az államtitkár közlése szerint az alap irányítása és működtetése új, négyszintű rendszerben folyik, amelynek célja, hogy szétválassza a politikai, a szakmai döntéshozó és a végrehajtó szervezetet, ennek eredményeképpen pedig javult az eljárás tisztasága és áttekinthetősége. Rétvári Bence elmondta, az alapnak 2011-ben több mint 12 milliárd forint kiadási előirányzat állt rendelkezésére, amiből 11,5 milliárd forint teljesült. „A kiadási megtakarítás 715 millió volt, ebből az 2012-re áthúzódó kifizetés 684 millió forint, a felhasználható szabad keret pedig 30 millió forint volt” - ismertette. Kiemelte, hogy a 2011-ben korszerű folyósítási rendet vezettek be az OTP közreműködésével, így a támogatások közvetlenül az érintettekhez jutottak el (MTI) A KDNP visszaemelné a kisebbségeket érintő kérdéseket az ET témái közé – Visszaemelné a kisebbségeket érintő kérdéseket európai viszonylatban is a főbb témák közé a kereszténydemokrata Kalmár Ferenc, akit előző héten Strasbourgban az Európa Tanács (ET) esélyegyenlőségi és diszkrimináció elleni bizottsága az előterjesztés jelentéstevőjének választotta. A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: december 3-ig kell elkészíteni az első koncepciót az Európa Tanács számára összeállítandó, nemzeti kisebbségekről és jogaikról szóló előterjesztéshez. „A koncepció összeállítását követően a teljes munkára két év áll rendelkezésre” - fejtette ki (MTI) Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról – „Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról, hogy szervezeteik hozzá tudjanak járulni az országkép javításához a világban” - jelentette ki Révész Máriusz kedden a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülésén történteket ismertető sajtótájékoztatóján. A Fideszes politikus, aki az ülés társelnökeként
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

3

nyilatkozott, elmondta, hogy a diaszpóra szervezetei azt kérték, hogy az eddiginél gyorsabb és pontosabb információkkal lássák el őket, hogy - mint fogalmazott - "segíteni tudjanak a Magyarországról kialakult kép kedvező változásához a nagyvilágban". Az MTI kérdésére válaszolva Révész Máriusz elmondta, hogy napi tájékoztatás feladatát Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vállalta magára (MTI) Politikai mozgalommá alakult a Milla – “Akkor most végre Facebook-csoportból egyesület lettünk” - fakadt ki csütörtök este a Kertész utcai Szimpla kert pincéjében Juhász Péterből, közvetlenül azután, hogy néhány bürokratikus kanyar mellett tizenhárom társával aláírta a Milla Egyesület alapító nyilatkozatát. A leendő népvezéren már jól látszott, sokkal szívesebben agitálna levegőbe lendített ököllel egy barikádon állva, mint hogy jelenléti íveket töltsön ki, utóbbit mégsem hagyhatta ki. A 2010 végén egyszerű Facebook-csoportként alakult Egymillióan a magyar sajtószabadságért ezzel hivatalosan a magyar politikai élet önálló szereplője lett, mint politikai mozgalom. Az alapító nyilatkozat szerint az egyesület célja a demokratikus jogállami keretek helyreállítása és az állampolgári tudatosság erősítése (Index)
Bajnai együttműködést kér és felszólal – „Differenciált rendszerkritikát” vár el a volt kormányfő – Az MSZP nem megkerülhető – A Népszabadság megbízható forrásai szerint kedd

este, a Bajnai Gordon Seregély utcai irodájában tartott megbeszélésen eldőlt: a volt miniszterelnök ott lesz a Szabad Sajtó úton október 23-án tartandó rendezvényen, és ott fel is szólal – A Milla vezetősége csütörtök este az október 23-i rendezvény pontos menetrendjéről tárgyal, erről várhatóan pénteken adnak részletes tájékoztatást. Arról már korábban több médium is beszámolt: várhatóan Bajnai Gordon volt kormányfő is szónokként lép majd a színpadra, ezt azonban eddig egyetlen fél sem erősítette meg, és annak ellenére sem biztos, hogy kedd este megállapodtak erről – a Millában ugyanis olykor percről percre változik a helyzet (Nsz) Egymillióan a Bajnaiért? – Lakner szerint kaotikus a helyzet, amelynek előállításával a szereplők hatalmas kockázatot vállaltak (Nsz) Bajnait tovább is küldenék Brüsszelbe? – Egyelőre inkább csak személyes, mintsem intézményes a kapcsolat Mesterházy Attila és Bajnai Gordon stábja között. Információink szerint azonban a két politikus egyre nyitottabb az együttműködésre (Nsz) 'A cigánykérdést kiadták gebinbe a Jobbiknak' – Az ezredforduló környékén Ladányi János szociológus adatai szerint Magyarországon mintegy 700 ezren éltek szociális, gazdasági és lakóhelyi értelemben tartósan kirekesztett körülmények között. A cigányok aránya körükben becsülhetően 30 százalékot tett ki. Napjainkra a kilátástalan mélyszegénységben tengődők száma legalább egymillióra nőtt (Nsz) Bajnai visszatér – „Visszatér a politikába Bajnai Gordon” - írja a hvg.hu. A volt miniszterelnök a Milla demonstrációján beszél majd a terveiről, és értékeli az elmúlt pár évet. Lezárultak az egyeztetések az október 23-i, ellenzéki hangvételű tüntetés szervezői és Bajnai Gordon stábja között, így véglegessé vált, hogy a volt miniszterelnök két hét múlva a demonstráción jelenti be a visszatérését. A hvg.hu úgy értesült, Bajnai beszéde több bejelentkezésnél, a választásokig hátralevő időszak teendőiről, az ellenzéki együttműködés lehetőségeiről, lehetséges formáiról fog beszélni (Hír24) Orbán: Az elnöki rendszer alkalmasabb a reformokra – „A jelenlegi demokratikus rendszerek beépített problémája a vezetés gyengesége”, mondta egy német lapnak adott interjújában Orbán. Merkellel viszont nem Magyarországról, hanem Európa jövőjéről beszélgetne. „A gazdasági természetű válság legkésőbb öt év múlva politikai vezetési válsággá mélyül” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Handelsblattnak adott interjúban, amelyből a német üzleti lap szerdán előzetest közölt az internetes kiadásában. A kormányfő hozzátette: a jelenlegi demokratikus rendszerek beépített problémája a vezetés gyengesége. "Egy elnöki
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

4

rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris rendszer." Csütörtöki berlini látogatásával összefüggésben elmondta: a magyar-német kapcsolatok "sértetlenek", ezért mindenekelőtt Európa jövőjéről kíván beszélni Angela Merkel kancellárral, és három témát szeretne körbejárni. Először is, a tervezett bankunió Magyarország számára "túl gyors". A közös euróövezeti bankfelügyelet "a jövőt tekintve jó ötlet lehet, de nem szabad semmit elhamarkodni". Magyarország továbbá "nem adóharmonizációt, hanem adóversenyt" akar Európában. A harmadik téma az EU következő hétéves költségvetési keretének ügye, "hiszen erről még az év vége előtt dönteni kellene" (Index) Orbán tiszteli Magyarország minden polgárát – A kormányfő az előzetes választási regisztrációról, a földmutyiról, a mecseki uránbányáról, valamint az embereket lenéző és megvető ellenzéki véleményekről beszélt az Új Dunántúli Naplónak adott interjúban. Orbán Viktor azt mondta: nem tud ellenérveket felsorolni az előzetes feliratkozás ellen. Hangsúlyozta, tiszteli Magyarország minden polgárát, és azt gondolja, azok, akik el akarnak menni választani, meg fogják találni a módját. „Ezért lehet majd több hónapon keresztül feliratkozni” - tette hozzá. Úgy vélte, az új rendszerrel kapcsolatos ellenzéki vélemények lenézőek és megvetőek az emberekre nézve. Azt gondolják, a hátrányos helyzetűeknek, vagy a kevésbé iskolázottaknak nem fontos a választásokon való részvétel, és csak csábításra mennek választani. „Ez sértő” jegyezte meg. Hozzátette, hogy az állam nem vezet választási nyilvántartást, azt feliratkozásukkal az emberek fogják létrehozni. "Nem alattvalókként lesznek részesei, hanem ők uralják a rendszert az információszabadság jegyében" – fogalmazott (Hír24) Orbán: Vért, verejtéket izzadva haladunk előre – Orbán Viktor szerint Magyarország nemcsak áll a saját lábán, hanem halad is előre – erről a miniszterelnök a Bóly Zrt. csipőteleki tehenészeti telepének átadási ünnepségén adott interjújában beszélt a Pannon Televíziónak. Orbán Viktor miniszterelnök a Pannon Televíziónak adott interjújában kijelentette: „vért, verejtéket izzadva és lassabban, mint ahogy mindannyian szeretnénk, de haladunk előre, és építjük fel azt a gazdaságot, amelytől én rövid időn belül látványos sikereket várok”. Hangsúlyozta: a következő egy-két évben minden magyar számára világos lesz, hogy azok a nagy átalakítások, a nagy megújítás, amit végrehajtottak, meghozza az eredményét. „Több lesz a munkahely, könnyebben jutunk álláshoz, nő a biztonság, tervezhetőbb lesz a jövő, és jobban fogjuk állni az európai válság hullámait, mint korábban” – fogalmazott (MNO) Martonyi: A demokráciát nem fenyegeti semmilyen veszély – „Magyarországon a demokrácia működik, és nem fenyegeti semmilyen veszély” – mondta Martonyi János külügyminiszter a dpa német hírügynökségnek Orbán Viktor kormányfő csütörtöki berlini látogatásához időzített nyilatkozatában. A külügyminiszter kifejtette: a médiatörvény a külföldi aggodalmakkal ellentétben nem korlátozta az újságírók szabadságát, az Alkotmánybíróság pedig hatályon kívül helyezte a jogszabály egyes részeit. „Mindez azt mutatja, hogy „a demokratikus intézmények működnek” – mondta Martonyi János. „Az igazságszolgáltatás független, a sajtó szabad” – tette hozzá (MNO) Iskolák határok nélkül – A Nemzeti Tankönyvkiadó 7-12 évfolyamos diákoknak hirdet pályázatot Iskolák határok nélkül címmel, melynek célja, hogy a hazai, illetve a határon túli diákok jobban megismerjék egymás életét, kultúráját. A tankönyvkiadó közleménye szerint a diákok feladata, hogy felvegyék a kapcsolatot egy határon túli iskola valamelyik osztályával, és egy prezentáció elkészítésével bemutatkozzanak egymásnak. Az anyag tartalmazhat videót, képet, zenét és bármilyen olyan információt, amelyet a tanulók fontosnak tartanak (MNO) Magyarország üdvözli az EU bővítésének tervezett lépéseit – „Magyarország üdvözli az unió bővítésének tervezett lépéseit, amelyeket Európai Bizottság ismertetett szerdán, mivel azok szinte valamennyi csatlakozni kívánó ország esetében előrehaladásról számolnak be” - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel. A tárca közleménye szerint az eredmények elismerése és a további feladatok meghatározása hozzájárul a bővítési folyamat lendületének fenntartásához, a
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

5

bővítési politika napirenden tartásához az Európa jövőjéről folytatott vita közben is. Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítési biztosa szerdán elmondta: az Európai Bizottság ismét a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolja Macedóniával, Albánia tagjelölt státust kaphat, Koszovóval pedig bizonyos feltételek teljesülése esetén Stabilitási és Társulási megállapodás megkötését ajánlja a brüsszeli testület (Stop.hu) Semjén: Fontos, hogy ne legyen magyarellenes összeállás – „Nem lehet román belpolitikát csinálni a magyarok nélkül” - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a 180 percben. „Az idei Magyar Állandó Értekezlet fő feladata az volt, hogy számba vegye az eddig elért eredményeket” – mondta a Kossuth Rádióban Semjén Zsolt, példaként említve, hogy már 320 ezer fölött van a honosítást kérelmezők száma, 270 ezren pedig már le is tették az állampolgársági esküt (mr1) Kántor Zoltánék nem tudtak Szász Jenő megbízatásáról – A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársai a sajtóból értesültek arról, hogy a kormány a tevékenységi területüket jelentős mértékben átfedő új intézmény, a Nemzetstratégiai Intézet létrehozásával és irányításával bízta meg Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét. Erről a 2011 novemberében létrehozott intézet neve elhallgatását kérő kutatója nyilatkozott a maszol.ro-nak. „Minket senki nem tájékoztatott arról, hogy mi készül. A Máért-ülés napján, a sajtóból tudtuk meg, mint bárki más. Természetesen a döntés elgondolkoztatott, hiszen az átfedések valóban jelentősek a két intézet tevékenységi területe között” – mondta forrásunk. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán megkeresésünkre nem kívánta kommentálni az Orbán-kormány döntését. A temesvári szociológus arra kért, hogy az új intézet létrehozásával kapcsolatos kérdéseinkkel forduljunk a nemzetpolitikai államtitkárság sajtóosztályához (Maszol.ro)

Románia
EMNP: valaki hazudik az Ady-központ ügyében – „Vagy a Mecénás Alapítvány vezetősége,

vagy Szabó Ödön ügyvezető igazgató hazudik a nagyváradi Ady Endre Kulturális Központ ügyében” – jelenti ki szerdai közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) (Krónika) Csörte a honosításról: az RMDSZ az egyházaknak adná az EMNT hálózatát – A honosítási eljárás politikailag függetlenné tételét, illetve a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratcsomókkal foglalkozó irodahálózatnak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központoknak a magyar történelmi egyházakhoz való átkerülését kéri a magyar kormánytól az RMDSZ csíki területi szervezete (Krónika) Egyesülhetnek az erdélyi Fidesz-szatelitpártok – Felfelé buktatás – Miután Orbán Viktor kinevezte a Magyar Polgári Párt eddigi elnökét, Szász Jenőt a Nemzetstratégiai Intézet élére, elhárulhat az együttműködés akadálya azt MPP és Tőkés László fémjelezte Erdélyi Magyar Néppárt között. Tőkés és Szász viszonya volt a gond. Az erdélyi Krónika című napilap beszámolt arról, hogy kedden Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta az MPP elnökét, és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére. Az újság szerint a 2008 januárjában bejegyzett, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alternatívájaként meghirdetett politikai erő vezetője várhatóan nem vállal újabb mandátumot az MPP élén a szombaton Székelyudvarhelyen tartandó tisztújító kongresszuson. A lap értesülései szerint már korábban döntés született arról, hogy Szász Jenőt "felfelé buktatják" az MPP éléről, és ennek nyomán elhárulhat az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) együttműködésének akadálya. Ez utóbbi védnöke Tőkés László európai parlamenti képviselő, az elnöke pedig Toró T. Tibor. A Krónika emlékeztet arra, hogy Tőkés László és Szász Jenő viszonya korábban megromlott, ezért Toró T. Tibor korábban többször leszögezte: Szász Jenő személye miatt kivitelezhetetlen az EMNP és az MPP összefogása (Bumm.sk)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

6 Krónika: elhárulhat az erdélyi EMNP és MPP együttműködésének akadálya – „Elhárulhat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködésének akadálya azt követően, hogy Orbán Viktor kinevezte az MPP elnökét a Nemzetstratégiai Intézet élére” - írta szerdán a Krónika című erdélyi napilap. Az újság beszámolt arról, hogy kedden Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta az MPP elnökét, és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére. Az újság szerint a 2008 januárjában bejegyzett, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alternatívájaként meghirdetett politikai erő vezetője várhatóan nem vállal újabb mandátumot az MPP élén a szombaton Székelyudvarhelyen tartandó tisztújító kongresszuson. A lap értesülései szerint már korábban döntés született arról, hogy Szász Jenőt "felfelé buktatják" az MPP éléről, és ennek nyomán elhárulhat az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) együttműködésének akadálya. Ez utóbbi védnöke Tőkés László európai parlamenti képviselő, az elnöke pedig Toró T. Tibor (MTI) Felfüggesztették a nagyváradi Ady-központ árverését – Felfüggesztette a magyar állami támogatással épített Ady-konferenciaközpont és a mellette álló félkész szálloda árverését a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal gazdasági osztálya, miután a tulajdonos befizette tartozása egy részét. Gabriel Torjoc, a polgármesteri hivatal jogtanácsosa az MTI-nek szerdán elmondta: az ingatlanok tulajdonosa, a Mecénás Alapítvány kedden befizetett 77 ezer lejt (megközelítőleg ötmillió forintot) a város kasszájába (MTI) Ungureanu: 3 millió román térhet haza külföldről – „Közel 3 millió román állampolgár külföldről való hazatérésével szembesülhet a közeljövőben az ország, mivel ezek „a kormány tétlensége" nyomán elveszíthetik külföldi munkahelyeiket” - jelentette be Mihai Răzvan Ungureanu, az Igaz Románia Szövetség társelnöke. „Románia hitelének csökkenése miatt az EU egyre több tagországa fenyeget azzal, hogy lezárja munkaerőpiacát a román és bolgár munkások előtt, és egyesek már készek is meghozni az erre vonatkozó intézkedéseket, ennek nyomán 3 millió román állampolgár hazatérésével számolhatunk " – részletezte Mihai Răzvan Ungureanu szerdán tartott sajtótájékoztatóján, amelyen a szövetség vezetői bemutatták a Ponta-kormány tevékenységének mérlegét (Maszol.ro) Szász Jenő mégsem távozik az MPP éléről? – A Nemzetstratégiai Intézet megalapítására felkért Szász Jenő még nem döntötte el, hogy vállal-e újabb mandátumot a Magyar Polgári Párt (MPP) élén. A politikus szerdán a Transindex portálnak adott interjúban pontosította, az a keddi kijelentése, hogy a Nemzetstratégiai Intézet megalapítása és vezetése egész embert kíván, nem feltétlenül jelenti azt, hogy lemond pártelnöki tisztségéről. "Ezt még mérlegelni kell, a társaimmal is meg kell beszélnem, hogy miként megyünk tovább. Olyasfajta munkamegosztásban kell gondolkodni, amelynek következtében mindenhol, tehát Budapesten és otthon is jól mennek majd a dolgok" – nyilatkozta az MPP elnöke. Szász Jenő elmondta: a párt országos tanácsának szombatra, Székelyudvarhelyre összehívott gyűlésén várhatóan elfogadnak egy politikai nyilatkozatot, amelyben megerősítik a párt önállóságát. "Amennyiben nincs nemzeti válogatott, azaz nem gondolkodhatunk a magyar szervezetek együttműködésében, akkor azt gondolom, hogy a Magyar Polgári Pártnak ragaszkodnia kell szervezeti önállóságához" – fogalmazott az elnök (Maszol.ro) A többség zsarnokságáról beszélt Mark Gitenstein – „Sokan kérdezik tőlem, hogy az amerikaiak miért féltik annyira a jogállamiságot, a bírák és az ügyészek függetlenségét, s miért foglalunk határozottan állást mindannyiszor, ha ez a függetlenség megkérdőjeleződik. Azért cselekszünk így, mert nem hiszünk abban, hogy a cél szentesíti az eszközt, és meggyőződésünk, hogy a többség zsarnokságát a rációnak és az igazságszolgáltatásnak kell ellensúlyozni" – jelentette ki Mark Gitenstein szerdán, Bukarestben (Maszol.ro) Nyirő-ügy: Bunta ne beszéljen hülyeségeket – Cáfolja az író hamvainak újratemetésével kapcsolatos híreket a Nyirő József Emlékbizottság elnöke. "Szemenszedett, megalapozatlan
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

7

hazugságnak" és "fölösleges riogatásnak" nevezte Nyirő hamvainak újratemetésével kapcsolatosan a román és magyarországi médiában megjelent híreket a néhai író végakaratát beteljesíteni kívánó Nyirő József Emlékbizottság elnöke. Balázs Árpád szerint a sajtóban megjelent nyilatkozatok csak a román fél álláspontját tükrözik. Véleménye, hogy a teljes igazságot már csak azért sem lehet ismerni, mert az ügyben a magyarországi fél nem tett hivatalos nyilatkozatot, így pontos információk nincsenek arról, hogy az újratemetéssel kapcsolatosan mi hangzott el konkrétan a román és magyar külügyminiszter, Titus Corlăţean és Martonyi János budapesti tárgyalásán (Udvarhelyi Híradó) Nőtt az infláció és csökkent az ipari termelés – Megugrott az infláció szeptemberben, csökkent az ipari termelés augusztusban, és nőtt a külkereskedelmi hiány az idei első nyolc hónapban. Az Országos Statisztikai Hivatal szerdán ismertetett adatai szerint éves szinten az infláció 5,3 százalékra nőtt szeptemberben az augusztusi 3,9 százalékról. Havi szinten 1,2 százalék volt a fogyasztói áremelkedés. A szakértők szerényebb, 4,7 százalékos éves és 0,5 százalékos havi inflációval számoltak (Szabadság) Visszakerül Budapest a diadalívre – „Visszahelyezik a „Budapest” feliratot a bukaresti diadalívre, a román hadsereg dicsőséges ütközeteinek helyszíneit megörökítő településnevek sorába” – közölte szerdán a román művelődési és örökségvédelmi minisztérium (Szabadság) Újabb belpolitikai viszály forrása a szakmai érettségi? – Jóllehet kedden délután Traian Băsescu államfő visszaküldte a parlamentbe a szakmai érettségi bevezetésére vonatkozó jogszabálytervezetet, a tegnapi kormányülésen Victor Ponta kormányfő felszólította Ecaterina Andronescu tanügyminisztert, hogy a parlamentben továbbra is támogassa a szakmai érettségi 2013-tól történő bevezetését (Szabadság) Szász Jenő nem mond le – Orbán Viktor magyar kormányfő Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét kérte fel pár nappal ezelőtt, hogy hozza létre, és ezt követően vezesse a Nemzetstratégiai Intézetet, amely a magyar kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik a magyar közigazgatásban. Megkeresésünkre a politikus elmondta: Orbán Viktor ajánlata visszautasíthatatlan volt, az csak természetes, hogy ezt a feladatot elfogadta (Szabadság)

Szerbia
Szerbia ezen az áron nem csatlakozik – „Szerbia Koszovó elismerése árán nem kíván az EU tagja lenni” – jelezte Tomislav Nikolic államfő a Corriere della Sera olasz újságnak. A keddi római látogatása alkalmából készült interjúban a szerb elnök kijelentette, hogy az EU nem kérheti Szerbiától Koszovó függetlenségének elismerését a tagság feltételeként. „Ha le kell mondanunk Koszovóról, akkor elfogadhatóbb számunkra, hogy elfeledkezzünk Európáról” – jelentette ki. Ismertette az unió bővítésének következő tervezett lépéseit az Európai Bizottság. Horvátországgal minden a menetrendnek megfelelően halad. „2000 óta az a célunk, hogy csatlakozzunk az EU-hoz. Befejeztük gazdaságunk, jogrendszerünk, titkosszolgálatunk, a közszféra reformját. (…) A feltétel most Koszovó elismerése. Nem az a kérdés, hogy akarjuk-e Európát vagy sem. A helyes kérdésfeltevés az, hogy vajon az akar-e bennünket. Tőlük kell megkérdezni” – fogalmazott Nikolic (MNO) Tíz évet hátra? – A nagybecskereki közigazgatás független szakszervezetének figyelmeztetése – Nagybecskerek város közigazgatási dolgozóinak független szakszervezete

szerint a városi képviselő-testület október ötödikei ülésén elfogadott határozattal a közigazgatás visszatért a tíz évvel ezelőtti állapotra. Közleményük szerint a határozatot meg kell változtatni a helyi parlament következő ülésén (Magyar Szó)
Ajándékosztás az iskolanapon – Horgoson adták át szerdán az MNT által vásárolt taneszközöket a magyarkanizsai község iskoláinak – A horgosi Október 10. Általános Iskola
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

8

napján, a diákok színes műsorát követően adta át a Magyar Nemzeti Tanács ajándékait Jerasz Anikó, a közoktatási bizottság tagja és dr. Sarnyai Zoltán, a bizottság alelnöke a magyarkanizsai község iskoláinak. Jerasz Anikó elmondta, hogy az MNT a Bethlen Gábor Alap forrásaiból vásárolt taneszközöket a község általános iskolái és a középiskola számára. Az általános iskolák interaktív táblákat kaptak, a középiskola egy projektort. Elsőként a házigazdának, Goran Nikičićnek adták át az interaktív táblát, majd Juhász Mártának, a magyarkanizsai J. J. Zmaj és Vajda Attilának, az oromhegyesi-oromi Kiss Ferenc iskola igazgatójának. Végül Sarnyai Zoltán vette át a középiskola ajándékát, mivel egyben ő az intézmény igazgatója is (Magyar Szó)
Szabó József törökkanizsai helytörténész Szenteleky-díjas – Predrag Čudić belgrádi műfordító Bazsalikom-díjas – A Szenteleky Kornél Irodalmi Díj és a Bazsalikom Műfordító Díj

bírálóbizottsága Bányai János, Faragó Kornélia, Pastyik László, Toldi Éva és id. Virág Gábor összetételben szerdán megtartott értekezletén a Szenteleky-díjat egyhangúlag Szabó József törökkanizsai helytörténésznek, a Bazsalikom-díjat egyhangúlag Predrag Čudić belgrádi műfordítónak ítélte oda (Magyar Szó)
Időnként divatba jönnek a kis kultúrák – Szécsi Noémi fiatal magyar író nyitja meg az 57. nemzetközi könyvvásárt Belgrádban – Magyarország a rendezvény díszvendége – A közel

másfél hét múlva, október 21-én kezdődő 57. nemzetközi könyvvásár díszvendége Magyarország lesz. Belgrádban évek óta ez az egyik legsikeresebbnek mondható vásári rendezvény, hihetetlen tömegeket vonz, ami annál inkább csodálatra méltó, mert hajlamosak vagyunk legyinteni, s azt hinni, nem kell a könyv senkinek. A vásár ugyan zömmel a szerb nyelvű irodalom gyűjtőhelye, mégis a szervezők igyekeznek a külföldi kiadókat is magukhoz csalogatni. Ennek érdekében évente egy-egy országot díszvendégként meghívnak, s az illető ország általában igyekszik sokszínűen bemutatkozni a szerbiai olvasók előtt. Magyarország is ezt teszi, legalábbis ezt ígérte Nikowitz Oszkár Magyarország belgrádi nagykövete a fővárosban nemrég megtartott sajtótájékoztatón, így remélhetjük, hogy ezúttal magyar könyvekből is bőven lesz választék. A megnyitás megtisztelő feladatát Szécsi Noémi fiatal íróra bízták, akinek tavaly jelent meg szerb nyelven a Kommunista Monte Cristo című regénye (Magyar Szó)
Dačićot nyugtalanítják az Európai Bizottság követelései – A szerb kormányfő kézhez kapta Vincente Degert-től a Szerbiáról szóló EK-jelentést – Ivica Dačić szerb kormányfő ma

kijelentette, egy olyan követelés, mely szerint Szerbiának tiszteletben kell tartania Koszovó területi integritását - ami az Európai Bizottság jelentésében is ott szerepel - a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd megszakításához vezethet (Vajdaságma.info)
MPSZ: Visszakövetelik a mandátumokat – A temerini fiúk ügyéről is szó volt Rácz Szabóék zentai sajtóértekezletén – A raboskodó temerini fiúk ügyéről is beszélt mai

sajtókonferenciáján Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke. A párt székházában tartott tájékoztatón részt vett Erdélyi György elnökségi tag, Miklós Éva elnökségi tag és Deák István, a szövetség jogásza. A pártvezető kifejtette, a Temerinben történt összetűzések vádlottjainak ügyével a Magyar Polgári Szövetség már 2004 óta foglalkozik, majd hozzátette, véleménye szerint a szerb hatalom nem tudta megfelelőképpen kezelni az ügyet, éppen ezért a vádlottak büntetései nem reálisak. Mint mondta, az óriási büntetésekkel nemcsak a vádlottakat, hanem a vajdasági magyarságot is sújtották. Kiemelte, szerinte a rendőrség nem végezte el rögtön a szükséges vizsgálatokat, mint amilyen például az alkoholvizsgálat vagy a DNS-teszt, de emellett több egyéb fontos tényezőt sem vizsgáltak ki (Vajdaságma.info)

Horvátország

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

9 Zágráb tovább várhat? – Nagyon elégedetlen az Európai Bizottság Horvátország uniós

felkészülésével (Nszv)
Megemlékezés és tisztújító közgyűlés Splitben – A Split-Dalmát megyei HMDKalapszervezetben október 6-án került sor a tisztújító közgyűlésre, valamint az aradi vértanúk emléknapja alkalmából megemlékezést is tartottak. Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján, Aradon kivégezték a magyar honvédsereg tizenkét tábornokát és egy ezredesét. Az október 6-i emléknapon rájuk emlékeztek a Split-Dalmát megyei HMDK-szervezet székhelyén is. Az eseményeket Andócsi János történelemtanár, a HMDK alelnöke idézte föl. Majd az alkalmi megemlékezés után került sor az alapszervezet tisztújító közgyűlésére (ÚMKÚ)

Szlovénia
A nyelvcsere ne jelentsen megoldást! –

Pénteken mutatták be a Bánffy Központban A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában című tanulmánykötetet, az eseményt a kötet szerkesztője, Kontra Miklós és a résztanulmány szerzője, Vörös Ottó is megtisztelte jelenlétével. Kepe Lili, az MNMI igazgatójának köszöntője után Bence Lajos irodalomtörténész házigazdai szerepkörben a nyelvhasználatról beszélt. Különösen fontos ez a téma manapság, amikor a kétnyelvű ügykezelés jobbítása kerül terítékre, s gyakran derül ki, hogy ilyen csak papíron létezik, hiszen maga a folyamat mikéntje az ügykezelésnél sem tisztázott. „Az ideális persze az lenne, amit nemrég egy tengermelléki képviselő mondott: a tolmács miatti elnapolt látogatás fel sem merülhet. Nem napok vagy félnapok múlva, hanem a kérdésre azon nyomban kell választ kapnia az ügyfélnek, azon a nyelven, amelyen érdeklődést tanúsított” – mondta Bence. Kontra Miklós, a Szegedi Egyetem tanszékvezető tanára, a kötet szerkesztője részletesen ismertette azt a folyamtatot, amely a két évtizeddel ezelőtti projektet útjára bocsátotta, s amely egy újfajta, kevésbé Magyarország-centrikus, mára általánossá váló élőnyelvi kutatásnak is a kezdetét jelentette (Népújság, Lendva) A 2013-as év nehéz lesz az MNMI számára – Az MNMI költségvetését már 2012-ben 10 százalékos csökkentés érte, majd következett a bérek 8 százalékos csökkentése, illetve a kormány által 2013-ra bejelentett, a bérmasszát érintő 17 százalékos csökkentés. A bajt tetézi az anyaországi, elsősorban zalai, vasi támogatások bizonytalansága is, illetve az írott sajtótermékek esetében szintén január elsejétől erőteljesen megnövekedő áfa. A kilátásokról Kepe Lili igazgatónővel beszélgettünk (Népújság, Lendva) A Magyar Tanszéken először indult magiszteri képzés – A Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a 2012/2013-es tanév őszi szemeszterében összesen, az abszolvensekkel együtt, 16 hallgatója van. „Heten járnak a két bolognai alapszakos programra, három elsőévesünk van. A Magyar Tanszék történetében mérföldkő ez az év, hiszen először iratkozhattak magiszteri programra a magyar és/vagy a fordító alapszakot sikeresen elvégzett hallgatóink. A négy féléves tanárképző magiszteri képzésben három hallgató vesz részt. Bízunk benne, hogy a létszám a következő években emelkedni fog. Tavalyi lektori hallgatóink zöme sikeresen vizsgázott magyarból, most verbuválódik az új csapat: 15–20 hallgatóra számítunk ebben a szemeszterben, s várunk szeretettel minden érdeklődőt” – tájékoztatta lapunkat dr. Kolláth Anna tanszékvezető (Népújság, Lendva)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

10

Szlovákia
Szlovákiai Magyarok Kerekasztala: Súlyos hiányosságok a kulturális finanszírozási rendszerben – „Egyhangúlag bírálták

Szlovákiában a kisebbségi kultúrák finanszírozási rendszerének hiányosságait a Kormányhivatal Kisebbségi Bizottságának küldöttei a testület ülésén” - tájékoztatta az MTI-t Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet szóvivője szerdán. Tokár Géza a bizottsági üléssel kapcsolatban rámutatott: a tanácskozás központi témáját a vasúti kétnyelvűség (vasúti menetrendek, helységnévtáblák magyarul is) megvalósítása mellett a kisebbségi kultúrákra szánt kormánytámogatások adták. Ez utóbbi téren a szóvivő szerint különösen nagy problémát okoz, hogy a pályázatok nagy részét annak ellenére, hogy már október van - még mindig nem sikerült lezárni. "Pesszimistább várakozások szerint a jelenlegi iramban haladva akár az év végéig, vagy februárig is eltarthat a folyamat, ami ellehetetleníti a kisebbségi rendezvények és akciók szervezését, több szervezetnek pedig a költségvetését és az éves terveit boríthatja fel végleg a késlekedés" fejtette ki Tokár Géza. Hozzátette: a helyzetet még szomorúbbá teszi, hogy a problémák nem számítanak újnak, a tavalyi évben is hasonló volt a helyzet – A beszámoló itt olvasható (MTI) Nyitott kisebbségi kérdésekről tájékozódott Knut Vollebaek Pozsonyban – A Szlovákiában élő kisebbségekkel kapcsolatos nyitott kérdésekről tájékozódott Robert Fico kormányfőnél és a szlovákiai magyarság képviselőinél Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa szerdán Pozsonyban. A kisebbségügyi főbiztosa által szerdán lebonyolított találkozókon többek között a kisebbségek nyelveinek használatára vonatkozó törvényi szabályozás, a szlovák állampolgársági törvény, a szlovák kormány által leminősítésre jelölt Selye János Egyetem ügye, valamint a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumának nevezett - a felvidéki magyarok megmaradásának feltételeit és legfontosabb törekvéseiket összegző - manifesztum került terítékre. Robert Fico a Vollebaekkel megtartott találkozót követő sajtótájékoztatóján elmondta: a kisebbségügyi főbiztossal folytatott megbeszélésük során a szlovákiai kisebbségek helyzetére összpontosítottak. A szlovák miniszterelnök hangoztatta: továbbra is az a meggyőződése, hogy a kettős állampolgárság kérdését Magyarország és Szlovákia között nemzetközi szerződéssel kell megoldani. Hozzátette: a jelenlegi helyzet legjobb megoldásának azt tartaná, ha mindkét ország hatályon kívül helyezné vonatkozó jogszabályait. "Nem fogadhatjuk el teljes mértékben azt, hogy egy szlovák állampolgár anélkül szerez magyar állampolgárságot, hogy valaha is járt volna Magyarországon, vagy bármilyen módon kötődne hozzá" - szögezte le Robert Fico (MTI)
Ficónak jó a magyar választási előregisztráció, lehet ritkítani a kettős állampolgárokat – A szlovák

kormányfő szerint a legcélszerűbb megoldás az lenne, ha Budapest eltörölné a könnyített honosításról elfogadott jogszabályt, Pozsony pedig ugyanígy tenne az állampolgársági törvénnyel – Elsősorban a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák-magyar ellentétek kerültek napirendre Knut Vollebaeknek, az EBESZ kisebbségi főbiztosának szerdai pozsonyi tárgyalásai során. Ezt Robert Fico kormányfő is megerősítette, aki szintén találkozott a neves diplomatával. A szlovák miniszterelnök szerint a szlovák és a magyar fél rövidesen ismét vitába keveredik erről a problémáról. „A legcélszerűbb megoldás az lenne, ha Budapest eltörölné a könnyített honosításról elfogadott jogszabályt, Pozsony pedig ugyanígy tenne az állampolgársági törvénnyel, amellyel egyébként a magyarországi döntésre reagáltunk” – szögezte le a szlovák miniszterelnök. Így folytatta: „Szlovákia továbbra is védelmezni fogja
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

11

nemzeti és állami érdekeit, ezért csak kétoldalú nemzetközi szerződés révén rendezhetjük a kettős állampolgárság ügyét. Mi már átnyújtottuk partnerünknek a tervezetünket, amelyet Magyarország elutasított”. „Most tehát a szomszédos állam kötelessége, hogy új javaslattal álljon elő. Mi nem tudjuk teljesen elfogadni azt, hogy Szlovákia állampolgára úgy szerezheti meg a magyart, hogy talán sosem lépett a szomszédos ország területére, s nincs semmilyen kötődése sem ehhez az államhoz. Ez a gyakorlat eléggé különös értelmezése a nemzetközi jognak” – vélekedett Fico (Nsz) Ipoly-hidak: hiányzó szlovák akarat és ködösítés? Az NFM cáfol, építené mindkét hidat – Megírtuk: Milan Belicának gyanús, hogy megduplázódott az Ipoly-hidak egyikének az ára, és a madarakat sem érti. A magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Bummnak elmagyarázta az ügyet, Halász Béla megyei képviselő szerint pedig szlovák részről nincs meg az akarat. Az eredeti tervek szerint már korábban épülnie kellett volna két új Ipoly-hídnak, egyenként körülbelül 5 millió eurós áron. Ezért nagy meglepetést okozott, különösen a minapi szlovákmagyar kormányfői egyezmény tükrében, hogy egyelőre egyetlen híd építéséről szóló változatot terjesztett be hétfőn a projektet vezető magyar fél a Nyitra Megyei Önkormányzat képviselői elé. Belica nyitrai megyefőnök túl drágának találta a hidat, és furcsállta, hogy a magyar fél hirtelen természetvédelmi okokra hivatkozva nem építené a másik hidat. "Az a madárvölgy ezer éve ott van, nem lehet, hogy csak most fedezték fel" - értetlenkedett Belica. Valóban gyanúsnak tűnt az ügy: két híd áráért egy, és a másikból nem lesz semmi (Bumm.sk)
Fico: a választási regisztráció felfedheti a kettős állampolgárokat – Vollebaekkel tárgyalt a kormányfő – Robert Fico szlovák kormányfő továbbra is meg van győződve arról, hogy a

magyar állampolgárság egyszerűsített felvételét nemzetközi szerződéssel kell megoldani. Véleménye szerint Szlovákia és Magyarország a jövőben nem fogja elkerülni az ismételt vitát ebben a témában (Bumm.sk) A tanárok nem fogadják el a kormány ajánlatát – Elfogadhatatlannak tartják a kormány 5 százalékos béremelési ajánlatát a tanárok szakszervezetei, ami szerintük a kétévnyi inflációt sem fedi le. Egy részük 30 százalékot akar, és úgy látják, a sztrájk az egyetlen út. Čaplovič reménykedik (Bumm.sk) Fico az állampolgárságról - Szlovákiának tárgyalnia kell Magyarországgal – Robert Fico miniszterelnök szerint nemzetközi szerződéssel kell megoldani a magyar állampolgárság kérdését. A kormányfő ezt Knut Vollebaekkel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosával folytatott mai tárgyalása után közölte a sajtóval (Hírek.sk) Berényi: Vollebaeknek vannak megoldási javaslatai – A kisebbségeket érintő legfontosabb kérdésekről tárgyalt szerdán Pozsonyban a Magyar Közösség Pártja képviselőivel Knut Vollebaek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosa többek között a népszámlálási eredményekről, a kisebbségi nyelvhasználati törvényről és a szlovákiai nemzeti kisebbségek jogállásáról tájékozódott (Hírek.sk) Magyar ügyekről is tájékozódik a kisebbségügyi főbiztos – „Knut Vollebaekkel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosával tárgyalt ma Solymos László és Ivan Švejna, a Most-Híd két alelnöke” – tájékoztatta portálunkat a párt központi irodája (Hírek.sk) Jóváhagyta a 2013-as költségvetést a kormány – Jóváhagyta Szlovákia jövő évi költségvetését szerdai ülésén a szlovák kormány. A dokumentum 2,9 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol. A Robert Fico kabinetje által elfogadott költségvetés az augusztusban bemutatott első tervezethez képest mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldalon nagyobb összegekkel számol. A költségvetés bevétele 14,18 milliárd euró, ami 580 millió euróval haladja meg az első tervezetben szereplő összeget. A kiadási oldalon 17,24 milliárd euró jelenik meg, ami 320 millió euróval több az eredetileg tervezettnél. Ennek alapján a közkiadások deficitjének
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

12

összege 2013-ban 3,06 milliárd euró lesz, ami 2,9 százalékos hiánynak felel meg. Az EU Szlovákiától elvárja, hogy a deficitet 3 százalék alatt tartsa (Hírek.sk) Történelmi Kerekasztal sorsunkról – Kassán 2012. október 9-én, kedden a Rovás Történelmi Kerekasztal új beszélgető műsorára került sor. Az első beszélgetés „Dél-Szlovákia", mint kis magyar világ 1920-tól napjainkig címet viselte. Gayer Veronika, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos segédmunkatársa tartott vitaindítót, aki most Kassán kutat majd 10 hónapig az itteni levéltárakban (Felvidék.ma) Az MKP átadta Vollebaeknek a szlovákiai magyar alapdokumentumot – Knut Vollebaek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa 2012. október 10-én Pozsonyban tájékozódott a kisebbségek helyzetéről a szlovák kormánynál, az MKP-nál és a Most-Hídnál. Vollebaek elé került az állampolgárság ás a szlovák kormány által leminősítésre jelölt Selye János Egyetem ügye is, valamint a szeptember 24-én aláírt szlovákiai magyarok alapdokumentum is. Robert Fico miniszterelnök a Vollebaekkel megtartott találkozót követő sajtótájékoztatóján elmondta: továbbra is az a meggyőződése, hogy a kettős állampolgárság kérdését Magyarország és Szlovákia között nemzetközi szerződéssel kell megoldani. Hozzátette: a jelenlegi helyzet legjobb megoldásának azt tartaná, ha mindkét ország hatályon kívül helyezné vonatkozó jogszabályait. Solymos László, a Most-Híd alelnöke tájékoztatta a sajtót, hogy ismertették Knut Vollebaekkel a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, bár a Radičová-kormány idején elért változtatásokat előrelépésnek tartják, úgy vélik, még van mit rajta javítani. A Most-Híd beszámolt Vollebaeknek a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes posztjának megszüntetéséről, valamint a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának létrejöttéről és a szlovákiai magyarok alapdokumentumáról is (Felvidék.ma)

Ukrajna
Újraavatta a honfoglalási emlékművet Kövér László a kárpátaljai Vereckén – Újraavatta a

magyar honfoglalási emlékművet a sorozatos rongálásokat követő felújítása után szerdán Vereckén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja megye vezetőivel is. A honfoglalási emlékmű helyreállítási és új oltárkövének avatási ünnepségén Kövér László több száz ember előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: "Verecke a magyar lélekben az útkeresés és a hazatalálás jelképe, bizonysága annak, hogy a jól megtervezett út mindig célba visz. Bizonysága annak, hogy ami ma még álom, az holnap valóság lehet." Fontosnak nevezte a múlt örökségének a megőrzését, mert - mint fogalmazott "megőrzött múltunk története sokat elárul arról, hogy mit gondolunk magunkról, mert az számottevően befolyásolja tetteinket". Hozzátette: honfoglaló eleink biztonságos otthon iránti vágya és álma egy erős országot, a Kárpát-medence korabeli legerősebb államát eredményezte. „A honfoglalók hite, hogy a "vereckei út" célba vezet, 36 emberöltőnyi magyar nemzedéknek adott erőt” - mondta, megjegyezve, hogy így voltunk képesek mindig az újrakezdésre (MTI) Holtan találták a kormánypárti képviselőt Ukrajnában – Betört fejjel holtan találták szerdán lakóháza udvarán a Viktor Janukovics ukrán elnök mögött álló Régiók Pártjának egyik városi képviselőjét Kelet-Ukrajnában (MNO)
A CVK képviselői szerint a választási törvény lehetővé teszi a tiszta és demokratikus választásokat – „Az Európai Parlament képviselői megbeszélést folytattak Ukrajna Központi

Választási Bizottságának (CVK) képviselőivel, amelynek során a választási kampány menetét tekintették át. A találkozón jelen volt Jan Tombiński, az Európai Bizottság kijevi képviseletének vezetője is” — közölte a CVK sajtószolgálatára hivatkozva az Interfax-Ukraina hírügynökség.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

13

Paweł Kowal, az Európai Parlament képviselője (Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja) a tárgyalások során arról tájékoztatott, hogy rövidesen beindítják a választási folyamat felügyeletének aktív szakaszát, illetve, hogy már döntés született a megfigyelői csoport tagjainak számáról, személyi összetételéről. „Úgy vélem, hogy világos politikai jelzést jelent e tény az Ukrajnával való kapcsolatok további alakítására nézve” — húzta alá az EP megfigyelői missziójának vezetője (www.umdsz.uz.ua /2012.10.10.) Újraavatás Vereckén – A Magyar Országgyűlés elnöke avatta újra a sorozatos rongálásokat követő felújítása után tegnap a vereckei honfoglalási emlékművet. Kövér László rövid megbeszélést folytatott a megye vezetőivel is (KISZO) Külföldi megfigyelőkkel találkozott Ivan Busko – Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelőivel és a CANADEM nemzetközi civil szervezet képviselőjével, Puskár Barbarával találkozott a hét elején Ivan Busko. Az Ugocsát és a Bereg-vidéket tömörítő 73. számú egyéni választókerület parlamenti képviselőjelöltje tájékoztatta a külföldi megfigyelőket politikai tevékenységéről, szólt a megye közéleti állapotairól, vázolta saját választási programjának leglényegesebb pontjait (KISZO) Visszahonosítottak feljelentve! – Érdekes módon kommentálta a Magyar Távirati Irodának Kovács Miklós az ukrán parlament legutóbbi, az állampolgársági törvényre vonatkozó módosítását. Bejelentette: a kárpátaljai magyarok között nem kevés a magyar állampolgársággal rendelkező UMDSZ-tag. A KMKSZ elnökének állítása a gyakorlatban felér egy, az ukrán illetékes hatóságoknak címzett nyílt feljelentéssel. Az ügyészségnek, titkosszolgálatnak, rendőrségnek ugyanis ezek után nem kellene mást tennie, mint Kovács Miklósra hivatkozva hajtóvadászatot indítani kezdetben az UMDSZ-tagok, később az egész magyar közösség ellen. Bejelentése nem csupán azért – nevezzük nevén a dolgot – aljas, mert a visszahonosítottak körét a demokrata szövetség tagságára szűkíti, hanem azért is, mert politikai ellenfelei lejáratása céljából egy ilyen kényes kérdést is képes beemelni a választási kampányába (KISZO) Herczog Edit: aki nem működik együtt, az veszít! – Mint arról lapunkban is beszámoltunk, Európában élünk címmel műveltségi vetélkedőt szervezett a Beregszászban székelő Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI). A rendezvényt követően annak fővédnöke, Herczog Edit európai parlamenti képviselő ez irányú magyarországi tevékenysége tapasztalatairól, valamint az ukrajnai magyarság esélyeiről is kifejtette véleményét (KISZO)

A régió hírei  Világtükör
A kisebbségi jogok uniós szintre emelését sürgeti Tabajdi Csaba – „Az uniós jog részévé

tenné a kisebbségi jogokat Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP) képviselő” tudatta szerdán a szocialisták EP-delegációja. Tabajdi Csaba a "Kisebbségi jogi ABC" című, a dél-tiroli tartomány gondozásában megjelent kötet bemutatóján szólalt fel. Tabajdi úgy fogalmazott, hogy Dél-Tirol példaértékű az európai kisebbségvédelemben. "Dél-Tirolban nemcsak kiharcolták a regionális autonómiát, de azt sikerült tartalommal is megtölteniük a helyieknek. A régió az autonóm státus elnyerése óta gyorsabban fejlődött, mint az olasz országos átlag, a munkanélküliség pedig még a válság idején is alacsony maradt. Pezsgő szellemi élet alakult ki, amely a kisebbségi jogvédelem terén Európa élvonalába emelte a déltiroli egyetemeket és kutatóhelyeket. A régióban széles körben biztosított az egyéni és kollektív kisebbségi jogok gyakorlása, aminek köszönhetően a térségben megszűnt az etnikumközi feszültség" - vélekedett a szocialista politikus, aki kifejtette, hogy Dél-Tirol minta az európai kisebbségek, így a külhoni magyar közösségek számára is. Tabajdi Csaba ismertette, hogy az EP kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportja három eszközzel kíván új lendületet adni az európai kisebbségvédelmi törekvéseknek (MTI)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

14 Romaprojektek indulnak Magyarországon – „Kísérleti romaprojektek indulnak Magyarországon” – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Berlinben (MNO) Orbán látogatása előtt megismételték követeléseiket a németek – „Egy nappal Orbán Viktor berlini látogatása előtt a demokratikus kisebbség jogainak megóvására hívta fel a német kormány a magyar miniszterelnököt” - jelentette szerdán a dpa hírügynökség. "Akinek kétharmados többsége van, mindig tudnia kell, hogy a kétharmados többséggel nagy demokratikus felelősség is együtt jár azokkal szemben, akik kisebbségben vannak" - ismételte meg Steffen Seibert kormányszóvivő szerdán Berlinben a korábbi hasonló követeléseket a német hírügynökség szerint (ATV) A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság adhatja a Fidesz-kormánynak a következő pofont – Nemzetközi bíróságra került az egyházügyi törvény – Több vallási szervezet bepanaszolta a

kormányt a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon. Arra kell választ adnia a kabinetnek, sérült-e a kisegyházak szabad vallásgyakorláshoz való joga. „Megküldte a magyar kormánynak kérdéseit a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság az egyházi törvénnyel kapcsolatos panaszok ügyében, ezzel elkezdődött az egyházi státus szűkítésének vizsgálata” – írta az Index és az MTI (168óra) Megizzasztják Orbánt Berlinben – Angela Merkel várhatóan a magyar kormányfő szemére veti a demokrácia megnyirbálását célzó intézkedéseket (Nszv) Azeri kiadatás - négy magyar kért bocsánatot Jerevánban – "Azért jöttünk, hogy kifejezzük sajnálatunkat és szégyenkezésünket" (Nszv) Gauck: a szudétanémetek kitelepítéséről folyó cseh vita belügy – Joachim Gauck német államfő a csehek ügyének nevezte a csehországi szudétanémetek II. világháború utáni kitelepítéséről folyó prágai vitákat szerdai csehországi látogatásán (Bumm.sk) Hideg zuhany Brüsszelből – Füle: Konstruktív párbeszédet Prishtinával – Megtörtént az, amire az elemzők és a beavatottak hetek óta készítik fel a közvéleményt: az Európai Bizottság nem javasolja Szerbia tekintetében a csatlakozási tárgyalások időpontjának kitűzését. Az aktuális országjelentésben a hiányosságok listáján szerepel Szerbia és Koszovó kapcsolata, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, az igazságügy sikertelen reformja, valamint a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény hiánya. Ivica Dačić belügyminiszter szerint megtörténhet, hogy a jelentés miatt nem folytatódhat a Belgrád és Prishtina közötti párbeszéd (Magyar Szó) Az EU elutasítja Koszovó területi megosztását – „Az Európai Unió ellenzi Koszovó esetleges megosztásának gondolatát, és a szerdán közzétett EU-bővítési csomagban a Koszovó integritásáról szóló kitétel ezt az álláspontot nyomatékosította, tehát nem azt az igényt fogalmazta meg, hogy Szerbia ismerje el Koszovót” – tűnik ki Stefan Füle bővítési EU-biztosra hivatkozó brüsszeli médiajelentésekből. Ivica Dacic szerb miniszterelnök szerdán országa számára elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy az EU dokumentumaiban Koszovó területi integritásáról essen szó. Figyelmeztetett arra, hogy ez a Pristinával folytatott párbeszéd befejezéséhez vezethet (Transindex)

Vélemény, publicisztika, interjú
osztrák közszolgálati televízió (ORF2) Paul Lendvai Magyarországról szóló dokumentumfilmjét, az újságíró a magyar jobboldal céltáblájává vált. Pedig, mint lapunknak nyilatkozta, éppen ezek a támadások, illetve az azóta történtek igazolják, a film állításai nem túlzóak. „A "Nemzeti vágyálmok: A magyarok búcsút intenek Európának?" című dokumentumfilm levetítése óta számtalan magyarországi esemény bizonyítja, hogy a filmben elhangzottak nem túlzóak” mondta lapunknak Paul Lendvai. A Bécsben élő író-újságíró emlékeztetett Orbán Viktor
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

Lendvai: ami azóta történt, bizonyíték – Bár csak két hete mutatta be az

2012-10-11.

15

nacionalizmus jegyében fogant kijelentésére: a kormányfő Ópusztaszeren, a turult formázó Nemzeti Összetartozás Emlékművének avatásán a turulról, mint a magyarok ősképéről beszélt, "amibe mindenki beleszületik", továbbá azt hangoztatta, hogy a politikus és a gazdaember is pásztor, akinek el kell számolnia a rábízott juhokkal. Lendvai a filmben elhangzottakat igazoló események közé sorolta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnöke elleni támadást is, amikor az azóta előzetes letartóztatásba helyezett támadó vallási hovatartozása miatt bántalmazta a zsinagógából kilépő hitközségi vezetőt. A támadó azt kiabálta: "rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni". Paul Lendvai megjegyezte továbbá, hogy e körbe tartozik az is, hogy a fenti incidenst megelőző napokban eltűnt egy olyan, úgynevezett botlatókő, amit egy holokausztáldozat tiszteletére helyeztek el a XII. kerületben. Lendvai lapunknak kijelentette: mindezek megerősítik a dokumentumfilmben elhangzottakat - miként arra kedden, az 1989-es békés keletnémetországi forradalomra emlékező Fényünnepen mondott beszédében Dalos György is utalt. A Berlinben élő magyar író, történész Lipcsében arról beszélt, hogy "előbújtak lassan a réseikből a háború előtti idők kísértetei, és megtöltötték a közbeszédet látszólag elfelejtett antiszemita, soviniszta, rasszista és Európa-ellenes tartalmakkal." (Nszv) Nemzetstratégia kilóra – „A keddi Magyar Állandó Értekezlet bombahíre kétségtelenül a Nemzetstratégiai Intézet létrehozása volt, de még inkább vezetőjének személye. A többszörösen bukott székelyföldi politikust, a Fidesz első erdélyi zsebpártjának vezetőjét, Szász Jenőt kérte fel a miniszterelnök e, minden bizonnyal a nemzet megmaradását szolgáló, stratégiai intézmény megalapítására és vezetésére. Rossz nyelvek szerint kilóra megvették Szászt, és mivel nem pehelysúlyú szereplőről van szó, kissé borsos lett az ára. De ne legyünk kicsinyesek, a jó szolgálatot illik tisztességesen honorálni, Szász pedig keményen megdolgozott ezért. Amióta Orbán deklarálta, hogy a nemzet nem lehet ellenzékben és elkezdte építeni saját harcos, az ellenfélt idegenszívű ellenségnek tekintő világát, azóta Szász következetesen hűséges katonája volt. Időközben lefokozták ugyan, de most végre elismerték az erdélyi társadalmat megosztó sikeres munkáját. Az áron sem érdemes rágódni, mert ugyan magyar költségvetési intézményként jön létre e stratégiai csoda, nem jelent pluszköltséget, nem is a felcsúti fociakadémiától csoportosítják majd át a működéséhez szükséges fedezetet, hanem abból a fix határon túli keretből, amelyet eredetileg a külhoni magyar oktatási-kulturális intézmények támogatására kellene fordítani. Máris ebből a keretből virágzik a Szentháromság téri Magyarok Háza, az itt székelő Nemzetpolitikai Kutatóintézet, de a nemrég ugyanott megnyílt ajándékbolt és kávézó is, és ebből kapják milliós fizetésüket a Bethlen Gábor Alap vezetői is. A leendő főstratéga újabb néhány száz milliót jelent majd, de sebaj, két éve már úgyis éhkoppon vannak a külhoni magyar szórványkollégiumok és kulturális, irodalmi lapok, jövőben is kibírják. Vagy nem, de hát kit érdekelnek ilyen apróságok, amikor a nemzet jövőjéről van szó? …” Gál Mária (Nszv) Jogos aggodalmak – „Korántsem alaptalan a magyar kormány aggodalma, amelynek a Magyar Állandó Értekezlet tegnapi, budapesti ülésén is hangot adott Orbán Viktor miniszterelnök, miszerint nacionalista fordulat történhet Romániában. Mi több, e folyamat voltaképpen már elkezdődött – hogy ne menjünk messzire, idézzük csak fel a kormány helyi megbízottjának nacionalista megnyilvánulásait –, kibontakozásának talán csak az vet ideigóráig gátat, hogy a bukaresti szociál-liberálisok a hatalomátvétel utáni időszakban inkább a legfőbb politikai ellenfélnek tartott államfő kiiktatásával voltak elfoglalva, kudarcba fulladt próbálkozásuk után pedig átmenetileg jobbnak látták elcsendesedni. Persze, ez nem akadályozza őket abban, hogy ott tegyenek keresztbe, ahol érik, a decemberi voksolás közeledtével pedig minden bizonnyal egyre gyakrabban előkerül majd ama bizonyos magyar kártya…” Farcádi Botond (Háromszék) A nagy kombinátor és a nagy stratéga – „Szász Jenő érdemeiről hirtelen meg lehet feledkezni. Ám azoknak a külhoni magyaroknak a csalódottságát, akik bíztak benne, hogy a
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

16

nemzeti kormány valóban a magyarság érdekeit tekinti elsődlegesnek, nem pedig személyi érdekeket, tudják-e feledtetni?…” Ambrus Attila (Maszol.ro) Kishitűségből adódó nyelvi visszavonulásunk – „Furcsa egy nyelv a magyar. Némely esetben – s ez a jelenség nem megy ritkaságszámba – egy névszó igeként is él, s ez fordítva is igaz. Példának okáért ilyen a „Sírok közt járok, s közben sírok” mondat. Mert a nyelvcsere nálunk sok esetben az anyanyelv halálát, „egyéni” kipusztulását is jelenti, mely sok szempontból a föntieket igazolja: a sírt, „melyben nemzet süllyed el”…” Bence Lajos (Népújság, Lendva) Veszteni könnyebb! – „Nincs abban semmi meglepő, hogy a Bugár vezette párt a legutóbbi MÁÉRT-ülésre sem kapott meghívót. Az egyre szaporodó ballépéseit illetően a Fidesz következetesen valóságtagadóként viselkedik, és ez érvényes a suta nemzetpolitikai megmozdulásaira is. Orbánék makacsul hátat fordítanak a ténynek: szerintük a Híd nem eléggé magyar párt. Nem törődnek azzal, hogy Bugárék a felvidéki magyar szavazók nagyobbik részét képviselik. Bagóznak arra is, hogy a Híd a szlovákiai magyarok egyetlen legitim képviselője a pozsonyi parlamentben és egészen az előrehozott választásokig a kormányban is hasonló szerepet töltött be. Ettől még a máértes értekezlet zárónyilatkozatába hogy, hogy nem - belekerült egy alapvetően pozitív kicsengésű, de a fentiek ismeretében skizofrénnek tűnő megállapítás, amelyik leszögezi: "a magyar-magyar kapcsolatokban, és a szomszédságpolitikában károkat okoz a magyar belpolitika megosztottságának exportálása". Ez így igaz. Viszont a pesti megosztottság, mint "kiviteli cikk", valamint a határon túli magyarság ügyeivel való visszaélés hosszú évek óta borzolja a kedélyeket, függetlenül attól, ki áll odaát a kormánykeréknél. Annak idején szörnyülködtünk eleget a 23 millió román munkavállalóval való riogatás miatt és fintorogtunk az elbarmolt népszavazáskor 2004-ben. De ugyanúgy néztünk nagyot, amikor a 2007-es romániai európai parlamenti választásokkor egyesek fittyet hánytak a be nem avatkozás elvére, és magyar belpolitikát erőltettek az erdélyi vokscsatározásra, kockáztatva az RMDSz, egyszersmind az erdélyi magyarság mandátumhoz jutását Brüsszelben. Itthon, hazai legjobbjaink 2010-ben meg könyöröghettek Martonyinak, odaát pár héttel halasszák már el az állampolgársági törvény magyarországi megtárgyalását, de hasztalan. Véreink csak azért is a szlovákiai kampány részévé tették ezt a roppant égető kérdést, képviselői székhez juttatva Slotát is…” Sidó Árpád (Paraméter.sk)

Cikkek
 OGY – A Bethlen Gábor Alap 2011-es tevékenységéről és működéséről szóló

beszámoló és az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat
Rétvári Bence a Bethlen Gábor Alap működésével kapcsolatban hangsúlyozta: az alap támogatásokkal segíti a határon túli magyarság szellemi és anyagi gyarapodását, nyelvének és kultúrájának megőrzését, forrásaival egy háromtagú bizottság rendelkezik, a Magyar Állandó Értekezlet iránymutatása alapján. Az államtitkár közlése szerint az alap irányítása és működtetése új, négyszintű rendszerben folyik, amelynek célja, hogy szétválassza a politikai, a szakmai döntéshozó és a végrehajtó szervezetet, ennek eredményeképpen pedig javult az eljárás tisztasága és áttekinthetősége. Rétvári Bence elmondta, az alapnak 2011-ben több mint 12 milliárd forint kiadási előirányzat állt rendelkezésére, amiből 11,5 milliárd forint teljesült. A kiadási megtakarítás 715 millió volt, ebből az 2012-re áthúzódó kifizetés 684 millió forint, a felhasználható szabad keret pedig 30 millió forint volt - ismertette. Kiemelte, hogy a 2011-ben korszerű folyósítási rendet vezettek be az OTP közreműködésével, így a támogatások közvetlenül az érintettekhez jutottak el. Rétvári Bence a szervezet legnagyobb sikerének azt nevezte, hogy az alap 2011-ben összesen 1743 pályázatot támogatott, így korábban nem látott mértékben segítette elő a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradását és a magyar-magyar kapcsolatok erősítését. Szintén sikernek tartja, hogy 2011 ősze és 2012 nyara között tizenötezer magyar diák juthatott el határon túli kirándulásokra a Határtalanul! program segítségével.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

17
Az államtitkár úgy vélte: a Bethlen Gábor Alapon keresztül pontos elszámolással annyi támogatást kapott a határon átnyúló kapcsolatos erősítése, amire a korábbi időszakban nem volt példa. Potápi Árpád, a nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke, a Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról szóló határozati javaslat kapcsán azt hangsúlyozta, hogy 2010. óta világos szabályok és szigorú elszámolás szerint működik az új támogatási politika, az alap egységbe fogja a nemzetstratégiai elképzeléseket és az ahhoz rendelt forrásokat. Kiemelte, hogy az alap kezelésében működik a Magyarság Háza, amely közösségi tér és turistalátványosság is egyben, ahol a külhoni magyarok ügyeiket is elintézhetik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány 145 millió forint átcsoportosítását jelentette be a Magyarság Háza számára. Potápi Árpád méltatta a 2011 novemberében létrejött Nemzetpolitikai Kutatóintézetet is, amelynek fő célja a kisebbségi és nemzetpolitikai kutatások összehangolása. vissza  Krónika: elhárulhat az erdélyi EMNP és MPP együttműködésének akadálya Bukarest, 2012. október 10., szerda (MTI) - Elhárulhat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködésének akadálya azt követően, hogy Orbán Viktor kinevezte az MPP elnökét a Nemzetstratégiai Intézet élére - írta szerdán a Krónika című erdélyi napilap. Az újság beszámolt arról, hogy kedden Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta az MPP elnökét, és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére. Az újság szerint a 2008 januárjában bejegyzett, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alternatívájaként meghirdetett politikai erő vezetője várhatóan nem vállal újabb mandátumot az MPP élén a szombaton Székelyudvarhelyen tartandó tisztújító kongresszuson. A lap értesülései szerint már korábban döntés született arról, hogy Szász Jenőt "felfelé buktatják" az MPP éléről, és ennek nyomán elhárulhat az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) együttműködésének akadálya. Ez utóbbi védnöke Tőkés László európai parlamenti képviselő, az elnöke pedig Toró T. Tibor. A Krónika emlékeztet arra, hogy Tőkés László és Szász Jenő viszonya korábban megromlott, ezért Toró T. Tibor korábban többször leszögezte: Szász Jenő személye miatt kivitelezhetetlen az EMNP és az MPP összefogása. Toró T. Tibor a lapnak nyilatkozva "pozitív fejleménynek" nevezte Szász Jenő új megbízatását az MPP szombati tisztújító kongresszusa tükrében. Az EMNP elnöke úgy vélte, hogy a Nemzetstratégiai Intézet irányítása "összeférhetetlen" a pártelnöki poszttal, így Szász nem töltheti be mindkét tisztséget. „Örülök, hogy az MPP új esélyt kap önmaga újragondolására, ennek nyomán pedig a decemberi romániai parlamenti választásokon sikerül közös jelölteket támogatnunk" - mondta Toró T. Tibor, aki arról biztosította az MPP tagjait, hogy értékeli az elmúlt öt évben kifejtett munkájukat, értékrendjük közös, így eljött az ideje kiépíteni az "erős erdélyi magyar jobboldalt". Szász Jenő a felkérés elvállalása után az MTI-nek arra a kérdésre, hogy pártelnöki tisztségével össze tudja-e majd egyeztetni a Nemzetstratégiai Intézet vezetését, azt válaszolta: a két tisztség között nincs összeférhetetlenség, de új feladata egész embert kíván. Ezért Erdélyben olyan munkatársat kell majd találni az MPP-ben, aki "a párt közvetlen vezetésével fog foglalatoskodni az elkövetkező időszakban" - nyilatkozta az MPP elnöke. vissza  Felfüggesztették a nagyváradi Ady-központ árverését Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár/Nagyvárad, 2012. október 10., szerda (MTI) - Felfüggesztette a magyar állami támogatással épített Ady-konferenciaközpont és a mellette álló félkész szálloda árverését a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal gazdasági osztálya, miután a tulajdonos befizette tartozása egy részét. Gabriel Torjoc, a polgármesteri hivatal jogtanácsosa az MTI-nek szerdán elmondta: az ingatlanok tulajdonosa, a Mecénás Alapítvány kedden befizetett 77 ezer lejt (megközelítőleg ötmillió forintot) a város kasszájába. Mivel a tartozás egyharmadát befizették, várhatóan a nap folyamán a polgármesteri hivatal is elfogadja a kérést az adósságtörlesztés átütemezéséről - mondta a jogtanácsos, hozzátéve: az árverést azért sem lehetett megtartani, mert egyetlen potenciális vásárló sem jelentkezett. A Mecénás Alapítvány vezetősége kedden keltezett közleményében azzal magyarázta "az önkormányzat részéről egyoldalúan megállapított adóhátralék" felhalmozódását, hogy az önkormányzat és az alapítvány szakértői másképp értelmezték az adótörvénykönyv előírásait. Az alapítvány közölte, "fenntartja különvéleményét az adótörvénykönyv civil szférára vonatkozó részeinek értelmezésére". A Krónika keddi számában írta meg, hogy a nagyváradi önkormányzat árverésre bocsátotta a 320 millió forintos magyar kormánytámogatással épült nagyváradi Ady-központot. A polgármesteri hivatal honlapján közölte: az
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

18
árverésen 763 ezer lejes (48 millió forintos) kikiáltási áron bocsátják áruba az Ady Endre-konferenciaközpontot, és 128 ezer lejes (8 millió forintos) kikiáltási áron azt a melléje tervezett szállodát, amelynek egyelőre csak a vázszerkezete épült meg. vissza

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

19
 Újraavatta a honfoglalási emlékművet Kövér László a kárpátaljai Vereckén Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Verecke, 2012. október 10., szerda (MTI) - Újraavatta a magyar honfoglalási emlékművet a sorozatos rongálásokat követő felújítása után szerdán Vereckén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki rövid megbeszélést folytatott Kárpátalja megye vezetőivel is. A honfoglalási emlékmű helyreállítási és új oltárkövének avatási ünnepségén Kövér László több száz ember előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: "Verecke a magyar lélekben az útkeresés és a hazatalálás jelképe, bizonysága annak, hogy a jól megtervezett út mindig célba visz. Bizonysága annak, hogy ami ma még álom, az holnap valóság lehet." Fontosnak nevezte a múlt örökségének a megőrzését, mert - mint fogalmazott - "megőrzött múltunk története sokat elárul arról, hogy mit gondolunk magunkról, mert az számottevően befolyásolja tetteinket". Hozzátette: honfoglaló eleink biztonságos otthon iránti vágya és álma egy erős országot, a Kárpát-medence korabeli legerősebb államát eredményezte. A honfoglalók hite, hogy a "vereckei út" célba vezet, 36 emberöltőnyi magyar nemzedéknek adott erőt - mondta, megjegyezve, hogy így voltunk képesek mindig az újrakezdésre. A vereckei emlékmű sorozatos megrongálására utalva a politikus emlékeztetett: megtanultuk, nem az fontos, hányszor gáncsolnak el bennünket, hanem hogy fel tudunk-e újra állni, s megtanultuk, hogy nem tudják úgy tönkretenni Magyarországot, a magyarságot, hogy azt ne tudnánk újraépíteni. "Időközben azt is megmutattuk, hogy mások nem tudják annyiszor megrongálni a vereckei emlékművet, hogy azt mi, magyarok ne tudnák helyreállítani" mondta. Hozzáfűzte, hogy "miként vereckei elődeink is, a magyarok csak egymásra számíthatnak, senki másra, s olyan magyar államra van szükség, amely megvédi a magyar nemzetet; olyan magyar közösségekre van szükség, amelynek tagjai Vereckétől Budapestig, Torontótól Sydneyig tudják, hogy minden magyar felelős minden magyarért". A házelnök kifejtette: a magyar állam felelősséget visel minden magyar emberért, még akkor is, ha Ukrajnában pénzbírsággal akarják megakadályozni a magyarok közjogi összetartozását. Ezzel a lépésével az ukrán politika minden ukrán állampolgár érdekét sérti, mert eltávolítja Ukrajnát Európától - fogalmazott. A politikus méltatta az emlékmű tulajdonosa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tevékenységét és vezetőinek munkáját, amelyet - mint mondta - a kárpátaljai magyarság érdekeinek védelmében a jog és a demokrácia alapján állva fejtenek ki. Egyúttal minden magyar ember nevében köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak azért, hogy óvják a vereckei honfoglalási emlékművet, fenntartják az emlékezetet és a reményt, kitartanak nemzetük mellett. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a vereckei emlékmű hányattatott sorsa hűen tükrözi a kárpátaljai magyarság sorsát. Annak a reményének adott hangot, hogy a honfoglalási emlékmű helyreállításával sikerül a kárpátaljai magyarságot is megerősíteni. Kövér László korábban a csapi határátkelőhelyen rövid megbeszélést folytatott Ivan Balogával, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnökével és Ivan Kacsurral, Kárpátalja megye kormányzó-helyettesével. A találkozón a házelnök, utalva kárpátaljai látogatásának céljára és a magyar emlékmű elleni támadásokra, emlékeztetett arra, hogy a vereckei honfoglalási emlékmű megépítése nélkülöz minden mögöttes szándékot. Az emlékmű történelmi eseménynek, a magyar honfoglalásnak állít emléket - tette hozzá. Válaszukban az ukrajnai megye vezetői annak a reményüknek adtak hangot, hogy a vereckei emlékművel kapcsolatos incidensek nem rontják Magyarország és Ukrajna általuk kiválónak nevezett kapcsolatait. Ivan Kacsur arról biztosította Kövér Lászlót, hogy már történtek lépések annak érdekében, hogy a jövőben ne tudják megrongálni a vereckei magyar emlékjelet. vissza  A KDNP visszaemelné a kisebbségeket érintő kérdéseket az ET témái közé Budapest, 2012. október 10., szerda (MTI) - Visszaemelné a kisebbségeket érintő kérdéseket európai viszonylatban is a főbb témák közé a kereszténydemokrata Kalmár Ferenc, akit előző héten Strasbourgban az Európa Tanács (ET) esélyegyenlőségi és diszkrimináció elleni bizottsága az előterjesztés jelentéstevőjének választotta. A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: december 3-ig kell elkészíteni az első koncepciót az Európa Tanács számára összeállítandó, nemzeti kisebbségekről és jogaikról szóló előterjesztéshez. A koncepció összeállítását követően a teljes munkára két év áll rendelkezésre - fejtette ki. Kalmár Ferenc azt mondta: ez a kérdés nem csak a Kárpát-medencéről szól, hanem a Kaukázustól Írországig, Finnországtól egészen Máltáig minden kisebbséget érint.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

20
Kitért arra, hogy ma Európában nem köztudott, de a lakosság 20 százaléka kisebbségi sorban él. Úgy tűnik folytatta -, hogy a kisebbségi kérdés elsikkadt, és kikerült a főtémák közül. A jelentéssel megpróbálják majd az etnikai kisebbségek kérdéskörét visszaemelni a főbb témák közé - jelezte. Úgy látta, a kisebbségekkel összefüggésben felmerülő feszültségeket mindenképpen kezelni kell, hogy ne jussanak el akár a fegyveres konfliktusokig. Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője azt mondta: az ET huszonnégy delegáltja írta alá azt az általa benyújtott határozati javaslatot, amely szerint a parlamenti közgyűlésnek dokumentumban kellene összefoglalnia az őshonos etnikai, kulturális, nyelvi, illetve vallási kisebbségek helyzetének javítását célzó bevált gyakorlatokat, és ennek alapján ajánlásokat kellene tennie az ET tagállamainak. Megjegyezte: nagy siker, hogy készül ilyen jelentés, ugyanis nem minden határozati javaslat kerül elfogadásra, ezt a témát ugyanakkor fontosnak találták az illetékes bizottságban. vissza  Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról Budapest, 2012. október 10., szerda (MTI) - Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról, hogy szervezeteik hozzá tudjanak járulni az országkép javításához a világban - jelentette ki Révész Máriusz kedden a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülésén történteket ismertető sajtótájékoztatóján. A Fideszes politikus, aki az ülés társelnökeként nyilatkozott, elmondta, hogy a diaszpóra szervezetei azt kérték, hogy az eddiginél gyorsabb és pontosabb információkkal lássák el őket, hogy - mint fogalmazott - "segíteni tudjanak a Magyarországról kialakult kép kedvező változásához a nagyvilágban". Az MTI kérdésére válaszolva Révész Máriusz elmondta, hogy napi tájékoztatás feladatát Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vállalta magára. A munkacsoport ülésén arról is tárgyaltak, hogy a középiskolások csereprogramjába olyan külföldön élő gyerekeket is minél nagyobb számban vonjanak be és hozzanak Magyarországra részképzésben tanulni, akiknek felmenőik magyarok, de magyarul még nem beszélnek. A Kárpát-medencében szórványban élő magyarság helyzetével is foglalkozott a KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Megállapították, hogy néhány kivételtől eltekintve a népszámlálások adatai alapján továbbra is a létszámfogyás jellemzi ezeket a közösségeket. Pozitív példák ennek ellenére vannak, például Szlovákiában és Romániában, ahol a magyar többségű települések, megyék folyamatosan tartják a kapcsolatot, és segítik a szórványban élőket. Böjte Csaba ferences szerzetes pedig a dél-erdélyi szórvány helyzetéről számolt be, például Szászvárosról, ahol létszámában gyarapodik a közösség - mondta el Révész Máriusz az ülés után. vissza  Szlovákiai Magyarok Kerekasztala: Súlyos hiányosságok a kulturális finanszírozási

rendszerben
Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2012. október 10., szerda (MTI) - Egyhangúlag bírálták Szlovákiában a kisebbségi kultúrák finanszírozási rendszerének hiányosságait a Kormányhivatal Kisebbségi Bizottságának küldöttei a testület ülésén tájékoztatta az MTI-t Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet szóvivője szerdán. Tokár Géza a bizottsági üléssel kapcsolatban rámutatott: a tanácskozás központi témáját a vasúti kétnyelvűség (vasúti menetrendek, helységnévtáblák magyarul is) megvalósítása mellett a kisebbségi kultúrákra szánt kormánytámogatások adták. Ez utóbbi téren a szóvivő szerint különösen nagy problémát okoz, hogy a pályázatok nagy részét - annak ellenére, hogy már október van - még mindig nem sikerült lezárni. "Pesszimistább várakozások szerint a jelenlegi iramban haladva akár az év végéig, vagy februárig is eltarthat a folyamat, ami ellehetetleníti a kisebbségi rendezvények és akciók szervezését, több szervezetnek pedig a költségvetését és az éves terveit boríthatja fel végleg a késlekedés" fejtette ki Tokár Géza. Hozzátette: a helyzetet még szomorúbbá teszi, hogy a problémák nem számítanak újnak, a tavalyi évben is hasonló volt a helyzet. Tokár szerint, bár a kormányhivatalnak a támogatásokkal kapcsolatos beszámolóját a magyar kisebbség öt küldötte nem volt hajlandó tudomásul venni, és így nem is szavazta meg, ám azt - a többi kisebbségek küldötteinek szavazataival - mégis sikerült elfogadtatni. Ezenkívül a bizottság elfogadott egy nyilatkozatot, amelynek értelmében a jövő évi pályázati rendszert decemberig kell meghirdetni és májusban kell lezárni.

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

21
A vasúti kétnyelvűség megvalósítási lehetőségei kapcsán Tokár Géza elmondta: a kormányhivatal illetékesei bemutatták azt az összefoglalót, amelyet a fejleményekről és a folyamatban lévő tárgyalásokról készített. A szóvivő szerint az ülésen A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos a témával kapcsolatban beszámolt arról, hogy tárgyalt a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának a szakértőivel is, akik átadták neki saját törvényjavaslataikat. A kormánybiztos ennek kapcsán elmondta: hivatala más, alternatív javaslatokat is előkészített, ugyanakkor a bizottság tagjainak azon kérdésére, hogy a probléma rendezése mikorra várható, a kormányhivatal tisztviselői nem adtak választ. vissza  A kisebbségi jogok uniós szintre emelését sürgeti Tabajdi Csaba Brüsszel, 2012. október 10., szerda (MTI) - Az uniós jog részévé tenné a kisebbségi jogokat Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti (EP) képviselő - tudatta szerdán a szocialisták EP-delegációja. Tabajdi Csaba a "Kisebbségi jogi ABC" című, a dél-tiroli tartomány gondozásában megjelent kötet bemutatóján szólalt fel. Tabajdi úgy fogalmazott, hogy Dél-Tirol példaértékű az európai kisebbségvédelemben. "Dél-Tirolban nemcsak kiharcolták a regionális autonómiát, de azt sikerült tartalommal is megtölteniük a helyieknek. A régió az autonóm státus elnyerése óta gyorsabban fejlődött, mint az olasz országos átlag, a munkanélküliség pedig még a válság idején is alacsony maradt. Pezsgő szellemi élet alakult ki, amely a kisebbségi jogvédelem terén Európa élvonalába emelte a dél-tiroli egyetemeket és kutatóhelyeket. A régióban széles körben biztosított az egyéni és kollektív kisebbségi jogok gyakorlása, aminek köszönhetően a térségben megszűnt az etnikumközi feszültség" - vélekedett a szocialista politikus, aki kifejtette, hogy Dél-Tirol minta az európai kisebbségek, így a külhoni magyar közösségek számára is. Tabajdi Csaba ismertette, hogy az EP kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportja három eszközzel kíván új lendületet adni az európai kisebbségvédelmi törekvéseknek. Kezdeményezni fogják, hogy az Európai Parlament fogadjon el állásfoglalást az európai hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetéről és a számukra biztosítandó jogokról. A munkacsoport ezen felül támogatja Winkler Gyula RMDSZ-es képviselő és az Európai Népcsoportok Föderális Uniója nevű kisebbségi ernyőszervezet javaslatát, amely Európai Polgári Kezdeményezést indítana a kisebbségi jogok európai uniós szabályozása érdekében. A kisebbségi jogok előmozdítását szolgáló harmadik eszköz a Roma Stratégia mintájára elfogadott, a hagyományos nemzeti kisebbségek jogait rögzítő európai keretstratégia lehetne - vélekedett a munkacsoportot vezető Tabajdi Csaba. Tabajdi arra is kitért, hogy az Európai Bizottság a közelmúltban, épp a magyar kormány intézkedéseinek elemzésekor fordult első ízben jogi szakvéleményért az Európa Tanács keretében működő Velencei Bizottsághoz." A Velencei Bizottság véleményei az európai kisebbségi jogvédelem pótolhatatlan forrásainak számítanak. Fontos lenne, hogy az Európai Bizottság egy leendő uniós kisebbségvédelmi rendszer felállításakor minél nagyobb mértékben támaszkodjon a Velencei Bizottság és az Európa Tanács keretében kialakult gyakorlatra" - fejtette ki a szocialista politikus. vissza  Nyitott kisebbségi kérdésekről tájékozódott Knut Vollebaek Pozsonyban Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2012. október 10., szerda (MTI) - A Szlovákiában élő kisebbségekkel kapcsolatos nyitott kérdésekről tájékozódott Robert Fico kormányfőnél és a szlovákiai magyarság képviselőinél Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa szerdán Pozsonyban. A kisebbségügyi főbiztosa által szerdán lebonyolított találkozókon többek között a kisebbségek nyelveinek használatára vonatkozó törvényi szabályozás, a szlovák állampolgársági törvény, a szlovák kormány által leminősítésre jelölt Selye János Egyetem ügye, valamint a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumának nevezett - a felvidéki magyarok megmaradásának feltételeit és legfontosabb törekvéseiket összegző - manifesztum került terítékre. Robert Fico a Vollebaekkel megtartott találkozót követő sajtótájékoztatóján elmondta: a kisebbségügyi főbiztossal folytatott megbeszélésük során a szlovákiai kisebbségek helyzetére összpontosítottak. A szlovák miniszterelnök hangoztatta: továbbra is az a meggyőződése, hogy a kettős állampolgárság kérdését Magyarország és Szlovákia között nemzetközi szerződéssel kell megoldani. Hozzátette: a jelenlegi helyzet legjobb megoldásának azt tartaná, ha mindkét ország hatályon kívül helyezné vonatkozó jogszabályait. "Nem fogadhatjuk el teljes mértékben azt, hogy egy szlovák állampolgár anélkül szerez magyar állampolgárságot, hogy valaha is járt volna Magyarországon, vagy bármilyen módon kötődne hozzá" - szögezte le Robert Fico.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

22
A pozsonyi törvényhozás néhány képviselője által - a szlovák állampolgársági törvény kapcsán - az alkotmánybíróságnak címzett beadványra utalva hozzátette: a kormány megvárja az alkotmánybíróság döntését, és ezt követően foglalkozik majd újra a problémával. Robert Fico egy újságírói kérdésre, miszerint aggasztja-e Szlovákiát annak lehetősége, hogy a szlovákiai magyarok szavazhatnának a magyarországi választásokon, azt válaszolta: jelenleg sehonnan sem derül ki, mely szlovákiai állampolgárok folyamodtak magyar állampolgárságért. Hozzáfűzte: a magyarországi választások kapcsán felvetődött a választók előzetes regisztrációja, amelyet Robert Fico szerint nyilvánosságra kell majd hozni, s így arra is fény derülhetne, hogy mely szlovák állampolgárok azok, akik magyar állampolgárságot szereztek, s így elveszítik a szlovák állampolgárságukat. "Ezt csak úgy kerülhetnék el, ha nem regisztrálják magukat, s nem mennek el szavazni" - szögezte le Robert Fico. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Knut Vollebaekkel megtartott találkozóját követően azt mondta: a szlovákiai magyarokat érintő összes nyitott kérdés napirendre került a találkozón. Ezek sorában a Selye János Egyetem ügyéről is beszámolt a kisebbségügyi főbiztosnak. "Rámutattam, hogy ebben az ügyben a szlovák kormányzat, ha van egy kis jóindulat benne, változtathat a leminősítéssel kapcsolatos tervein" - jelentette ki az MKP politikusa. Berényi a kisebbségi nyelvhasználati törvény alkalmazásával kapcsolatban arról tájékoztatta Vollebaek főbiztost, hogy az aktuális szabályozás egyáltalán nem kedvező azokon a területeken, ahol a magyarság számaránya 50 százalék alatti. "Ezeken a területeken a hivatalokban meg kell harcolni a nyelvhasználatért, és a polgár nyilvánvalóan nem azért megy a hivatalba, hogy nyelvi küzdelmet folytasson ott" - mutatott rá az MKP elnöke. Solymos László, a Most-Híd szlovák-magyar párt alelnöke a kisebbségügyi főbiztossal való találkozót követően arról tájékoztatott, hogy ismertette Knut Vollebaekkel a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Ennek kapcsán rámutatott: bár a Radicová-kormány idején elért változtatásokat előrelépésnek tartják, álláspontjuk mégis az, hogy "van még mit javítani." A párt politikusa elmondta: beszámolt Vollebaeknek a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes posztjának megszüntetéséről, valamint a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának létrejöttéről és a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumáról is. vissza  A CVK képviselői szerint a választási törvény lehetővé teszi a tiszta és demokratikus

választásokat
www.umdsz.uz.ua /2012.10.10. Az Európai Parlament képviselői megbeszélést folytattak Ukrajna Központi Választási Bizottságának (CVK) képviselőivel, amelynek során a választási kampány menetét tekintették át. A találkozón jelen volt Jan Tombiński, az Európai Bizottság kijevi képviseletének vezetője is — közölte a CVK sajtószolgálatára hivatkozva az InterfaxUkraina hírügynökség (http://www.interfax.com.ua/ukr/main/120816/). Paweł Kowal, az Európai Parlament képviselője (Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja) a tárgyalások során arról tájékoztatott, hogy rövidesen beindítják a választási folyamat felügyeletének aktív szakaszát, illetve, hogy már döntés született a megfigyelői csoport tagjainak számáról, személyi összetételéről. „Úgy vélem, hogy világos politikai jelzést jelent e tény az Ukrajnával való kapcsolatok további alakítására nézve” — húzta alá az EP megfigyelői missziójának vezetője. Andrij Magera a maga részéről azon reményének adott hangot, hogy a választási folyamat nyomon követése eredményeinek figyelembe vételével objektívan értékelik majd az ukrajnai választásokat a hivatalos megfigyelők. A CVK alelnöke emellett tájékoztatta az EP küldöttségének tagjait az ukrajnai választási törvény sajátosságairól. Mihajlo Ohendovszkij, a CVK tagja rámutatott, hogy a jelenlegi szabályozás „a független Ukrajna történelmében a legkedvezőbb feltételeket teremtette meg a politikai pártok, képviselőjelöltek választási részvételéhez, a megfigyelők és a választási folyamat más résztvevőinek munkájához”. vissza
Készítette: Boér Krisztina

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

a Figyelőben előforduló rövidítések:

- Nsz = - MN = - MH = - Nszv = - EH = - MaNcs = - ÉS = - VH = - Vg = - Ng = - MR = - NYEST= - ÚMSZ = - ÚMKÚ = - KISZo = - SZFÚ = SZÚonline= - SZMH = - UH = - ROH =

Népszabadság Magyar Nemzet Magyar Hírlap Népszava Esti Hírlap Magyar Narancs Élet és Irodalom Vasárnapi Hírek Világgazdaság Napi Gazdaság Magyar Rádió Nyelv és Tudomány Új Magyar Szó Új Magyar Képes Újság (Eszék) Kárpáti Igaz Szó Szatmári Friss Újság Szabad Újság Online Szatmári Magyar Hírlap Udvarhelyi Híradó Romániai Online Hírhatár

23

Románia

Szlovákia Szerbia Horvátország Szlovénia Ukrajna Ausztria

A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó Bihari Napló, Brassói Lapok, Erdon.ro, Erdély.ma, Hargita Népe, Háromszék, Krónika, Új Magyar Szó, Nyugati Jelen, Szabadság, Transindex, Reggeli Újság, Manna.ro, Erdélyi Napló, Erdélyi Riport, Központ.ro, Szatmári Friss Újság, Szatmári Magyar Hírlap, Romániai Online Hírhatár Új Szó, Felvidék.ma, Szabad Újság, Szabad Újság Online, Bumm.sk, Paraméter.sk, Komáromi Lapok, Hírek.sk Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Vajdaság.ma Új Magyar Képes Újság, Magyar Egyesületek Szövetsége Népújság (Lendva), Muravidéki Magyar Rádió Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja, KárpátInfo, Beregi Hírlap, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség - Hírek, Kárpátalja.ma Bécsi Napló

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2012-10-11.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful