Havas Henrik – Almási Kitti

SZERETŐK
Hálószobatitkok férfi és női szemmel

Havas Henrik – Almási Kitti

SZERETŐK
Hálószobatitkok férfi és női szemmel

Libri Kiadó Budapest

© Havas Henrik, 2012 © Almási Kitti, 2012

TARTALOM

HAVAS HENRIK ELŐSZAVA ALMÁSI KITTI ELŐSZAVA

7 12

MÁTRIX ONLÁNY, OFFSRÁC HITELES MÁSOLAT TÚL SZEXI LÁNY A MEGSZÁLLOTT EGY DEVOTELLA FELJEGYZÉSEI EGZOTIKUS KALAND MÉG EGY ESÉLY SVÁJCI FÉRJJEL ITTHON THE GREAT PRETENDER TALÁLKOZÁS A KAMÉLEONNAL A LOGISZTIKA HERCEGNŐJE DRÁGA KALAND Ó, MISZTER ALKOHOL

17 39 63 87 113 137 161 183 207 221 241 267 289 311

UTÓSZÓ

334

HAVAS HENRIK ELŐSZAVA

2001. szeptember 11. Délután négy körül épp az irodámban tartózkodtam, és diktafonra vettem annak a harmadéves joghallgató lánynak a szavait, akit 56 éves szeretője rendszeresen megalázott, sőt meg is vert. A lány gyönyörű volt, a szeretője viszont – az ő elmondása szerint – nemcsak agresszív, de csúnya is. Ömlöttek a lányból a szavak, a szeme közben végig könnyes volt. Megmutatta a testén a kék-zöld foltokat. Aztán megszólalt a mobilom. A tévéből telefonált egy barátom. „Kapcsold be a CNN-t! Lehet, hogy kitört a harmadik világháború!” – mondta. Leállítottam a diktafont, és döbbenten bámultam a képernyőre. Lángokban állt a World Trade Center. Mondtam a lánynak, milyen hihetetlen, tavaly még fenn voltam az egyik torony tetején, és most… Talán össze is dől! Nem sokkal később a tornyok valóban leomlottak. Őrület! Lehet, hogy tényleg kitört a harmadik világháború? A lány ekkor megérintette a karomat, elém csúsztatta a diktafont, és megkérdezte: „Nem folytatjuk?” Csak néztem a tornyok romjait, aztán meg a lányt, aki újra elsírta magát. A Szeretők első változata 2002-ben jelent meg. Aztán tíz évvel később, 2012 tavaszán megkeresett egy fickó, hogy itt, Magyarországon is folytatni akarja az amerikai üzletét: online elérhetővé tesz különböző sikerkönyveket, és az én könyvemet, a Szeretőket is szeretné megkapni.
7

Nagy fantáziát nem láttam benne, de úgy voltam vele, miért ne. Amíg a szerződés részleteit tárgyaltuk, megkérdezte, miért nem írok még egy könyvet erről a témáról, ha már az első ekkora siker volt. Amikor Amerikából hazajött, őt meglepte, hogy Magyarországon egy ilyen téma érdekes lehet. Ő azt gondolta, hogy ez egy prűd ország. Akkor én is elgondolkodtam: tényleg, miért is ne lehetne írni egy új könyvet erről? Hiszen közben eltelt tíz év, és a téma tényleg örök. Elgondolkodtam, hogy kijöhetne-e belőle bármi újdonság. Vajon egy társadalom életében tíz év számít valamit? Vajon a nők életében voltak olyan változások, ami miatt érdemes újra foglalkozni ezzel a kérdéssel? Aztán egy nem olyan régi élményem meggyőzött arról, hogy igen. Interjút adtam egy lapnak, és a riporterlány bemutatkozáskor megjegyezte, hogy egykor ő is az én tanítványom volt. Egy nagyon helyes, harminc körüli lányról volt szó. Láttam rajta, hogy nagyon rossz hangulatban van, valami nem oké nála. Amikor kikapcsolta a diktafont, megkérdeztem tőle, hogy mi újság vele. Elmesélte, hogy egy ideje már nagyon szeretett volna férjhez menni és gyereket szülni. Talált is egy férfit, aki úgy tűnt, tökéletesen megfelel a célra. Jóképű, jó felépítésű, szórakoztató pasas volt, akivel el lehetett menni színházba, kirándulni, társaságban udvarias volt és humoros. Tipikusan egy olyan férfi, akiről azt képzelte, együtt lehet vele élni, lehetne ő a gyerekei apja. 2008-ban beütött a gazdasági válság. A férfi autókereskedő volt, a nyakán maradt az egész készlet, amit leelőlegezett, aztán a bank elvitte az egészet. Ez az életvidám
8

ember onnantól kezdve csak otthon ült, rosszkedvűen, inni kezdett, és nem lehetett kimozdítani ebből az állapotból. Nem ivott túlságosan sokat, nem lett agresszív, csak épp depressziós. Ráadásul egy elvált férfiról volt szó, akinek két gyerek után kell fizetni a gyerektartást, az úszást, a vívást, az angolt, a különórákat, a zongorát. Egy idő után már nem tudott fizetni, a felesége meg, akivel addig egészen tűrhető volt a kapcsolata, elkezdett ügyvéddel fenyegetőzni. A volt tanítványom azt mondta, hogy ő már nem tud mit tenni, csak aggódik, szomorú és közben azon gondolkodik: „Jézus Mária, ehhez az emberhez menjek én hozzá? Ennek szüljek gyereket? Hiszen teljesen alkalmatlan rá! Pedig nem volt mindig ilyen!” A lány ekkor elsírta magát, és még hozzátette: „El kellene, hogy hagyjam. Nekem nincs erre időm. Az a tragédia, hogy az eszemmel tudom, hogy el kellene hagynom, mert mellette elsüllyedek. De ha elmegyek, vele mi lesz?” Mielőtt kiment az ajtón, még visszanézett. Nem kérdezett semmit, de benne volt a szemében a totális tanácstalanság. Azért döntöttem úgy, hogy mégiscsak írni kellene még egy könyvet erről a témáról, mert olyan dolgok történtek a világban, amelyek befolyásolják az emberi kapcsolatokat. Nem olyasmikről van szó, hogy lábszaga van, hogy büdös a szája, még csak nem is arról, hogy szőke hajszálat találtam a zakóján… Egyszerűen történt valami a világban, és ez a valami meghatározza az emberek mindennapjait. Ennek a könyvnek van egy nagy előnye, és egyben egy nagy hátránya is. Az előnye az, hogy az összes interjút az
9

irodámban vettem fel, azaz egy teljesen steril környezetben, ami elősegítette, hogy a nők, akikkel beszélgettem, teljesen ki tudják kapcsolni a külvilágot, és a lényegre tudjanak koncentrálni. A nagy hátrány viszont az, hogy nem tudtam meg róluk, honnan jöttek, milyen a saját környezetük, milyen képek vannak a falon, őrzik-e még a gyerekkori babájukat… Legfeljebb a ruhájukból, a táskájukból, egy-egy gesztusukból következtethettem a társadalmi státuszukra, a környezetükre, mindarra, ami meghatározza az érzelemvilágukat. Esélyem sem volt arra, hogy megnézzem azt a lakást, ahol a szeretőjükkel találkozgatnak, nem volt lehetőségem arra, hogy a másik féllel is beszéljek. Ha csak elkísérte volna őket, ha azt láthattam volna, ahogy elbúcsúznak, már abból sok minden kiderült volna. Egy „igazi” riporternek – ezt úgy értem, hogy én nem vagyok egy „íróasztal-újságíró” típus, én általában ott dolgozom, ahol a dolgok történnek – ezek nagyon árulkodó részletek. Itt viszont egy asztal mellett ültünk, szemtől szembe, és csakis a lényegről lehetett beszélni, holott nem mindig a lényeg a fontos. Valójában az én dolgom nem más, mint hogy a történeteket a maguk kerekségében kihozzam az emberekből. Az már egy egészen más kérdés, hogy egy pszichológus vagy pszichiáter ezekből milyen következtetéseket tud levonni. A riporternek nincs más dolga, mint dokumentálni azokat a dolgokat, amelyek megtalálhatók a világban: én ennél soha nem törekedtem, és nem is törekedhettem többre.

10

Az én feladatom az, hogy lekottázzam azt, amit a zenekar játszott. Hogy Beethoven süketsége hogyan hatott a műveire, azt meg fejtse meg Almási Kitti, az engem nem érdekel.

ALMÁSI KITTI ELŐSZAVA

Amikor az előadásaimon szóba hozom a megcsalást, a féltékenységet, a hűtlenség témáját, mindig kipattan a hallgatóság szeme. Ez a téma valahogy bevonzza az embereket. Egészen döbbenetes, hogy olykor mennyire fontossá tud válni, hogy legyen egy jó szerelmi kapcsolatunk. Pedig elsőre ez nem tűnik olyan alapvető problémának, mint például egy betegség vagy a nélkülözés, mégis azt látom, hogy sokkal elemibb, elsöprőbb erővel hat az emberek életére, mint sok más szükséglet, mert ezt az érzelmeink befolyásolják. Gondoljunk csak a rendőrségi statisztikákra, hány erőszakos bűncselekményt követnek el az emberek szerelemféltésből… Ha jön egy másfajta nehézség, előbb-utóbb össze tudjuk szedni magukat, vagy segítséget tudunk kérni, de mindenképpen elég gondolkodni a megoldáshoz. Az érzelmeink, a szorongásaink azonban olyan elementáris erővel söpörnek végig az életünkön, hogy a hatásukra akár pusztítóvá vagy önpusztítóvá is válhatunk. Ha két ember összekapcsolódik, ha átmenetileg „egygyé válnak”, akkor azzal, hogy az egyik elmegy, teljesen ki tudja húzni a másik lába alól a talajt. Viszont amíg együtt vannak, azt érezhetik, hogy összefoghatnak, hogy együtt küzdenek meg a gondokkal. Nem véletlen, hogy számos ember lesz öngyilkos egy szakítás következtében. Hiába
12

van mellettük a család, hiába szeretik őket, hiába sikeresek rengeteg olyan dologban, amire sok ember csak vágyik, ők mégis eldobják az életüket – ezt sajnos én már kamaszkoromban megtapasztaltam egy barátom kapcsán. Ez azt mutatja, hogy az ilyen helyzetekben teljesen felborulhat a racionális gondolkodás, és a többi érték nem elég ahhoz, hogy meg tudja tartani az illetőt. Ahogy Havas Henrik is felvetette, az elmúlt évtizedben valóban sok dolog történt a társadalomban. A válság például számos ember életébe beleszólt. Ha valaki hirtelen tehetetlen, kilátástalan helyzetben találja magát, az nagyon súlyos következményekkel járhat. Ha egy nő hozzámegy egy férfihoz, akire támaszkodni szeretne, de ehhez képest azt éli meg, hogy nemcsak hogy nem támaszkodhat rá, hanem még róla is neki kell gondoskodnia, neki kell tartania benne a lelket, ha eltűnik a kapcsolatból a jókedv, az energia, a szex, nem nehéz kitalálni, mindez hová vezet. Ha felborul az egyensúly, mindenféle hiányérzet keletkezik az emberekben, amit mindenki egyéni módszerekkel igyekszik pótolni. Nagy változás, hogy mostanában egyre többen a szexet választják pótszernek. Régebben az volt a jellemzőbb – legalábbis én azt tapasztaltam –, hogy a nők érzelmeket akartak, egy udvarlót, akivel beszélgethetnek, aki kedves hozzájuk. De érdekes módon manapság ez a rész, a beszélgetés már leginkább csak virtuálisan zajlik, a csetpartnereiknek sokkal könnyebben megnyílnak az emberek, hiszen ők sokkal megértőbbek, elfogadóbbak velük, mint amire otthon számíthatnak.
13

A nők szexuális partnerkeresésében én leginkább azt látom megnyilvánulni, hogy elkezdtek kiábrándulni. Sokan úgy érzik, hogy érzelmeket már úgysem kaphatnának senkitől, mert egyfelől kevés a megfelelő alany, másfelől ott van a férjük, aki lehetetlenné teszi az új elköteleződést, ugyanakkor elválni meg nem tudnak tőle, mert „mi lenne szegénnyel” nélkülük. Ezért azt hiszik, hogy be kell érniük egy olyan partnerrel, akitől legalább néha megkapják, ami „jár” nekik. Ebben a kérdésben ma már néha egészen férfiasan fogalmaznak a nők. Heti egyszer vagy havi egyszer, mindenki a saját libidójának megfelelően megkapja azt a szexmennyiséget, amire már rá tudja fogni, hogy elégedett, mert ez legalább mérhető. Én nagyon ritkán találkozom egyébként olyan esettel, amikor ez valóban arról szól, hogy valaki kielégül, akár testi, akár lelki szinten, ahogy nincs felfutása sem ezeknek a kapcsolatoknak. Már elég régóta figyelem, hogyan viszonyulnak az emberek a szexualitásukhoz, ami csak megerősít abban, amit a szakirodalom is megfogalmaz: mindig az odavezető út a legérdekesebb. Ennek ellenére manapság az izgalmak, a várakozások és a vágyakozások teljesen elvesznek. Legtöbbször olyan szeretői kapcsolatokat látni, amelyek lecsupaszítva arról az egy-másfél óráról szólnak, amíg megkapják egymástól az érintettek a testi élvezetet, és gyakorlatilag semmi lehetőségük nincs a töltekezésre. Nem véletlen, hogy újra és újra meg kell hogy történjen, és az sem véletlen, hogy amikor valamiért kiesik a partner, könnyűszerrel pótolható. Mostanában már nem rakunk bele annyi energiát a kapcsolatokba, mint régen. Sokkal könnyebbé, sokkal megszerezhetőbbé vált minden.
14