Egymás felé forduló régiók KeletKözép Európában • Approaching regions in East-Central Europe

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ
2013.
FEBRUÁR

12.,

KEDD

BOÉR KRISZTINA boerkriszta@gmail.com admin@cecid.net kboer@cecid.net

Közérdekű
Bethlen Gábor Alap: „Részvétel közösségépítő továbbképzésen” – A Bethlen Gábor

Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII.30.) Kormányrendelet alapján pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2013. évi „Egyéb támogatások” előirányzat „2013. a külhoni kisiskolások éve” elnevezésű kerete terhére… (www.bgazrt.hu ) Bethlen Gábor Alap: „Ringató program módszertani továbbképzés” – A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2013. évi „Egyéb támogatások” előirányzat „2013. a külhoni kisiskolások éve” elnevezésű kerete terhére… (www.bgazrt.hu ) Bethlen Gábor Alap: „Non-formális pedagógiai módszertani együttműködés” – A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2013. évi „Egyéb támogatások” előirányzat „2013. a külhoni kisiskolások éve” elnevezésű kerete terhére… (www.bgazrt.hu )

Várható
Vitaest a kisebbségi kultúra finanszírozásáról – A Komáromi Szalon beszélgetőestjére a

RÉV-ben Mennyi az annyi? címmel kerül sor, ahol A. Nagy László, Bárdos Gyula, Kovács Balázs és Hégli Dusan lesz a vendége. Az est házigazdája Lovász Attila újságíró lesz, akik A. Nagy László kisebbségi kormánybiztost; Bárdos Gyula, a Csemadok elnökét; Kovács Balázs egyetemi hallgatót és Hégli Dusan, az Ifjú Szivek vezetőjét kérdezi. A találkozó időpontja 2013. FEBRUÁR 12-E, kedd, 18:00 óra, helyszíne Komárom, RÉV - Magyar Kultúra Háza (Tiszti Pavilon) (Felvidék.ma)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

2

Magyarország
Csúnya jelenet a Parlamentben: Nagyon begorombult Kövér László – Elkezdődött a tavaszi ülésszak – Az ország 2004-es európai uniós csatlakozása óta elért legnagyobb sikernek

nevezte a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozón elért magyar eredményt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben. Az ellenzék persze ellenkezett. A házelnök kioktatott. Gyorsjelentés a parlamenti szezonkezdet elejéről – Magyarország legnagyobb sikere, hogy az elkövetkező hét évre a lehető legkedvezőbb pozícióba került „az EU politikai és gazdasági sakktábláján" - fogalmazott a kormányfő, emlékeztetve arra, hogy az Európai Tanács múlt heti brüsszeli tanácskozásán elfogadták az EU 2014-2020 közötti keretköltségvetését. Orbán Viktor szerint a világ is kezdi már megszokni, hogy a magyarok kiállnak magukért, és Magyarországot immár mindenkinek egyenlő félként kell kezelnie. „Az elmúlt két évben azonban a kormány világossá tette: a magyarok nem fogadják el a kettős mércét” – mondta – „Az MSZP szerint nem több, hanem 4,6 milliárd euróval kevesebb uniós forrás jut Magyarországnak az Európai Unió következő 7 éves költségvetéséből” - reagált a miniszterelnök napirend előtti felszólalására Mesterházy Attila pártelnök. Hangsúlyozta: 2007 és 2013 között 25 milliárd euró jutott, a múlt heti uniós csúcson elfogadott tervezet szerint 2014 és 2020 között mindössze 20,4 milliárd euróval gazdálkodhat Magyarország (Heti Válasz) Orbán: Magyarország mindent elért – percről percre a Parlamentből – Hatalmas sikerként értékelte a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában, amit az EU-csúcson elért az ország. Mint mondta, ehhez bátorság és bajtársiasság kellett. Az ellenzék a forintosítás trükkjéről beszélt. Percről percre a Parlamentből (HVG) Forradalmi hangulatban a hallgatók – Blokád alatt tartja több száz hallgató az ELTE Bölcsészettudományi Karának Trefort-kerti campusát. A Hallgatói Hálózat által szervezett tiltakozó akció részben egy hétfő délelőtti akció, másrészt a délután megtartott Deák téri tüntetés folytatása. A mintegy ezer diák végigmenetelt a belvároson, majd miután visszatértek a Múzeum körútra, úgy döntöttek: legalább kedd reggelig megszállva tartják az épületet (Nsz) Nem nyugszanak a „forrófejű agitátorok” – Országszerte tovább tiltakoznak a diákok a felsőoktatási rendszer átalakítása ellen. Az oktatási államtitkárság szerint elfogadhatatlan, hogy "pár forrófejű agitátor" mások tanuláshoz való jogát korlátozza (Nsz) L. Simon László a felmentés határán – „Balog Zoltán miniszter nem hivatalosan már jelezte neki, megrendült benne a bizalma” – tudtuk meg (Nsz) Orbán sikert lát, más utánaszámol – „Az Európai Unió csökkenő büdzséje mellett mennyi jut a magyaroknak” – ezen vitatkozik a parlament (Nsz) Bajnai: egy kicsit szépített a kormány – „Csaknem ötmilliárd euróval kevesebb támogatásra számíthat Magyarország az uniótól a 2014-2020 közötti időszakban” – jelentette ki Bajnai Gordon volt miniszterelnök, aki nem vitatja: járhattunk volna rosszabbul is (Nsz) Több provokáció is fogadta az éhségmenetet – A déli, a keleti és a nyugati országrészekből indult éhségmenetek délután 3 után találkoztak Pest szívében (Nsz) Most már hivatalos: szakad az LMP-frakció – Az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) nyolc képviselője aláírta azokat a leveleket, amelyekben tájékoztatják a frakcióvezetőt és a házelnököt, hogy a jövőben függetlenként folytatják a parlamenti munkát (Nsz) Bokros: a Fidesz államszocializmusa rengeteg kárt okoz – Még nem tudja, hogy alapít-e új pártot Bokros Lajos, de azzal maga is számol, hogy a jelenlegi kormány megbuktatásához a demokratikus erők összefogására lesz szükség (Nsz) Erőszakos alkotmányozás – A „gránitba vésett” alaptörvény negyedik módosítására irányuló, múlt pénteken beterjesztett javaslatból kiderül: az Alkotmánybíróság (AB) által a közelmúltban kifogásolt szinte valamennyi rendelkezést alkotmányos rangra emelik (Nsz)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

3 Svájc lehet a jó példa – „Ha az európaiak azt gondolják, hogy tovább élhetnek a XIX. századi nemzetállami tudatukban, akkor azzal saját érdekeiket sértik” – fogalmazott szokásához híven keményen Joschka Fischer volt német alkancellár és külügyminiszter a Közép-európai Egyetem (CEU), az Európai Bizottság és a Haza és Haladás Alapítvány által szervezett budapesti konferencián (Nsz) Korlátozza a véleményeket az új Ptk. – Vékás: alkotmányos szempontból erősen aggályos megszorítást jelent a közügyek szabad megvitatására nézve (Nszv) Jávorék heteken belül tárgyalnak Bajnaiékkal – Az együttműködésről "sokféle kreatív értelmezés, ötlet" felmerült már a sajtóban (Nszv) Bajnai: helyre kellene állítani a szolidaritást – "Jó gazdasági programot kell csinálni, ezt fogjuk bemutatni a jövő héten." (Nszv)

Románia
Engedjük, hogy manipuláljanak – A székely zászló botrány a nyugati sajtó érdeklődését is felkeltette. "Magyarország és Románia komoly diplomáciai válságba manőverezték magukat, és mindkét ország a másik nagykövetének kiutasításával fenyegetőzik. Mindennek a kiváltó oka egy kicsinyes vita egy történelmi zászlóról, a nacionalista hisztéria viszont jól jön a kormányoknak a választási csatározásban" - írta a Der Spiegel német lap. Lucian Mandruta román újságíró, aki ebben a vitában tiszteletbeli székellyé vált, azt kifogásolja, hogy mindkét oldalról csak a nacionalistákat szerepelteti a sajtó. A Népszava azt a román újságírót kérdezte, akinek álláspontja már nem is kelt feltűnést, hiszen ő több mint egy évtizede, az együttélés és az erdélyiség ismert szószólója. Sabin Gherman válaszol – „…Én erdélyi román újságíró vagyok, én a román oldalt nézem. Most már több mint egy hete, egyszer arra ébredtünk, hogy a bukaresti televíziók sárga sávján háborús helyzetet idéző vészterhes, figyelemfelkeltő szalagcímek kezdenek futni. Valami olyasmit sugalltak, hogy a székely zászló lassan kiszorítja Hargita és Kovászna megyében a román állam szimbólumait, közeleg a magyarok által keltett apokalipszis. Ez pedig nem más, mint ocsmány manipuláció, mert a valóság ehhez képest az, hogy az ország több megyéjében, helységében és helyiségében ott lengedezik az adott település zászlaja…” (Gál Mária, Nszv) A lojalitás törvényét készül elfogadtatni két román kormánypárti honatya – „A román nyelv iránti lojalitás törvényét szeretné elfogadtatni a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) két Szatmár megyei képviselője” - közölte hétfőn internetes oldalán a Szatmári Friss Újság (MTI) Hargita megye prefektusa a zászlók levételére szólított fel – Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa hétfőn hivatalos átiratban szólította fel a megye polgármestereit, hogy távolítsák el településükön a közintézményekről a székely zászlót. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a prefektus a marosvásárhelyi táblabíróságnak a zászlóra vonatkozó jogerős ítéletére hivatkozott. A táblabíróság tavaly szeptemberben érvénytelenítette a Hargita megyei tanácsnak azt a határozatát, amelyben a megye szimbólumává nyilvánították a zászlót (MTI)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

4 Székelyföld gazdasági életképtelenségéről ír az Adevarul –

Életképtelen lenne Székelyföld, ha "önállósulna": erre a következtetésre jutott az Adevarul című román napilap, amely hétfői számában Hargita, Kovászna és Maros megye gazdasági mutatóit elemezte. A lap azt vizsgálta, hogy milyen gazdasági kilátásai lennének egy "etnikai alapú" székelyföldi autonóm területnek, amelyet a cikk szerzője "állami entitásként" emleget (MTI) A tévé mint propagandaeszköz – Miközben a médiatrösztök annyira megerősödtek, hogy képesek számottevően befolyásolni a romániai társadalmi-politikai életet, a szakma ereje egyre csökken – vélik a sajtószabadságért küzdő civil szervezetek. Ezért is fogadták megrökönyödve az Európai Bizottság (EB) múlt heti javaslatát a médiaszabályozás szigorítására vonatkozóan (Nsz) A Román Kulturális Intézet fiókintézményt hoz létre Sepsiszentgyörgyön – A Román Kulturális Intézet hamarosan egy fiókintézményt hoz létre Sepsiszentgyörgyön. Ezt Marius Obreja felsőháromszéki Liberális szenátor jelentette be. A Román Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi fiókja Kovászna és Hargita megyékben tevékenykedik, elsősorban a román kulturális értékek népszerűsítésével foglalkozik majd, de ösztöndíjat biztosít a román közösség kiemelkedő személyiségeinek (Marosvásárhelyi Rádió ) Izsák Balázs nyílt levele Thorbjørn Jaglandnak, az Európa Tanács főtitkárának – „…Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének januári ülésszakán egy magyar képviselő megkérdezte Öntől: kiáll-e a romániai székelyek autonómiatörekvése mellett. Ön a válaszában azt mondta, nem ismeri a romániai állapotokat, de kiáll minden kisebbség mellett. A mi számunkra nagyon fontos ez, és nem felejtjük el, hogy azt is mondta: „Természetesen be kell tartassuk a Keretegyezménybe foglalt kötelezettségeket”. Engedje meg tisztelt Főtitkár, hogy tájékoztassuk a székelység helyzetéről, és a Romániai állapotokról. Románia, amikor csatlakozott az Európa Tanácshoz, egy sor olyan kötelezettséget vállalt, amelyek többségét máig sem teljesítette. Az 1201/1993 számú ajánlás teljesítésére tett kötelezettségvállalása is beváltatlan ígéret marad. Székelyföld 13500 négyzetkilométernyi területén 700.000 magyar nemzeti önazonosságú székely ember él. Bár 75%-nyi többséget alkot szülőföldjén, hiába nyilvánította ki népszavazáson is, hogy autonómiát akar, a román hatóságok erről még a párbeszédet is elutasítják…” (Erdély.ma) MPP: Az anyanyelv használata alapvető jogunk – A Magyar Polgári Párt felháborodással értesült a Szociál-Liberális pártszövetség (USL) legújabb magyarellenes provokációjáról, melynek értelmében kormánypárti képviselők a diszkriminatív szlovákiai nyelvtörvényhez hasonló kezdeményezéssel állnak elő és büntetni kívánnák azon személyeket, akik nem csak a közintézményekben, de más nyilvános helyen is, nem román nyelven szólalnak meg. Szintén szlovák minta alapján megvonnák a román állampolgárságot azoktól, akik magyar állampolgárságot kértek. Valer Marian szenátor és Octavian Petric Szatmár megyei képviselő sajtótájékoztatón jelentették be, hogy törvénytervezet benyújtását kezdeményezik a „román nyelvvel szembeni lojalitás törvénye” címmel. A készülő törvénytervezet szerint az egyszerűsített honosítási eljárás révén magyar állampolgárságot igénylőktől megvonnák a román állampolgárságot, pénzbírsággal sújtanák azokat, akik intézményekben, iskolákban, gyógyszertárakban, üzletekben nem beszélnek románul, és büntetőeljárást indítanának azok ellen is, akik alkalmazáskor etnikai kritérium alapján döntenek (Erdély.ma) Sógor: Németh és Ponta beavatkozása is használt a zászlóügynek – Sógor Csaba az Európai Parlament legutóbbi ülésén azt mondta: „ma országomban a nemzeti kisebbségemet diszkriminálják, nem engedik szimbólumainkat használni, ezért lenne fontos, hogy az Európai Unió dolgozzon ki keretszabályozást a nemzeti kisebbségek védelmére”. Az EP képviselő a
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

5

Duna Tv Székelyföldi stúdiójában beszélt még arról is, miszerint Magyarország alkotmányos felelősséget vállal a külhoni magyarokért, tehát jogos elvárás, hogy támogassa a székelység szabad jelképhasználatát és autonómiatörekvéseit. Száva Enikővel beszélgetve Sógor Csaba elmondta, hogy Bukarestben még nem látják egészen az Európai Unió értékeit, és ezért vannak gondok még mindig a gazdasági kérdésekben, de az igazságszolgáltatásban is. Szerinte, ha Románia nem tanul meg „viselkedni”, akkor lemarad, levágják pénzeit (DunaTV) Antal Árpád a régiósításról – 1968-ban jó volt az etnikai elv – „Öt év múlva nagy ünnepre készül Románia, ugyanis száz éve lesz annak, hogy Erdély egyesült Romániával. Nehogy valaki azt higgye, hogy az 1918-ban megfogalmazott ígéretek elévülnek, és nem kell majd ezeket betartani” – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A régiósításról szerdán kiszivárgott a kormánytól egy munkaváltozat, eszerint a három székely megye Brassó, Szeben és Fehér megyékkel alkotna egységet. Ennek kapcsán Antal elmondta: az 1968-as megyésítéskor a 2-es számú törvény mondta, hogy egyebek mellett igenis etnikai szempontok alapján is jöttek létre megyék Romániában. „Amikor mi arról beszélünk, mennyire fontos az, hogy legyen magyar többségű régió, akkor a románok azt mondják, hogy ez egy etnikai kérdés, viszont ők azt akarják, hogy legyen román többségű régió, ami ugyanúgy etnikai kérdés, csak más szempontból megközelítve” – mutatott rá a polgármester (Székely Hírmondó) A román modell (A múlt hét) – Victor Ponta azt üzente finoman Magyarországnak, hogy arcátlanság, amit művelnek zászlóügyben. A külügyminiszter meg udvariasan megmondta a magyar nagykövetnek, ha nem viselkedik rendesen, ki lesz rúgva az országból. Románia egyértelműen elvárná Magyarországtól, hogy ne legyen pofátlan, és ne mondjon olyanokat, hogy ha az itteni magyarok autonómiát akarnak, Magyarország támogatni fogja (Háromszék) Két marosvásárhelyi RMDSZ lesz? – A marosvásárhelyi RMDSZ-tagok egy része szerint az átszervezési bizottság nem tartotta be a játékszabályokat, ezért kedden délután két külön rendezvényt tartanak (Székelyhon.ro) Csíkszeredát is kiszemelték a román szélsőségesek – Az Új Jobboldal a bukaresti magyar nagykövetség, valamint a kolozsvári magyar konzulátus előtt szervezett tüntetést hétfőn délelőtt, tiltakozva a székely zászló használata ellen (Székelyhon.ro) Kinek áll a zászló? – Körlevélben szólította fel a Hargita megyei önkormányzatok vezetőit Adrian Jean Andrei Hargita prefektus, hogy távolítsák el településükön a közintézményekről a székely zászlót. A kormány területi megbízottja a marosvásárhelyi táblabíróságnak a zászlóra vonatkozó jogerős ítéletére hivatkozott. A táblabíróság tavaly szeptemberben érvénytelenítette a Hargita Megyei Tanácsnak azt a határozatát, amelyben a megye szimbólumává nyilvánították a zászlót. Adrian Jean Andrei kijelentette: a törvényesség felügyelőjeként szólította fel a polgármestereket és a megyei önkormányzat vezetőit, hogy hajtsák végre a jogerős bírósági ítéletet, és vegyék tudomásul, hogy a közintézményekre nem tűzhető ki a székely zászló (Krónika) „Elfeledett” Kultúrpalota – Egyelőre nem tudni, a Maros megyei önkormányzat hogyan ünnepli meg a Marosvásárhely jelképeként számon tartott Kultúrpalota átadásának századik évfordulóját (Krónika) Lemondott a fejlesztési igazgató – „Lemondott a több millió eurós sikkasztási ügyben vizsgált Észak-nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADRNV) éléről Claudiu Coşier” – számolt be hétfői közleményében a hivatalt felügyelő Regionális Fejlesztési Tanács (CDR) (Krónika) Elvenné a megyeházát Horia Grama – Kilakoltatással fenyegeti a Kovászna Megyei Tanácsot Horia Grama szociáldemokrata képviselő. A kormánypárt Kovászna megyei elnöke felszólította a háromszéki önkormányzatot, hosszabbítsa meg a bérleti szerződést négy állami intézménnyel, ellenkező esetben „az a kellemetlen meglepetés érheti, hogy kilakoltatják a megyeházából” (Krónika)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

6 „A szimbólumok versengése nem vezet sehova” – „Nehéz helyzetbe hozták a romániai magyarság képviselőit a budapesti politikusok „székely zászlós" kijelentései, mert hamarosan kezdődik a közvita Románia területi-közigazgatási felosztásáról” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Vasile Dâncu szociológus, az erdélyi etnikumközi kapcsolatok egyik legavatottabb kutatója – „…Nem ismerem az események pontos kronológiáját, de tudomásom szerint Németh Zsolt – akit racionális emberként ismertem meg, amikor a külhoni románok vezetője voltam – tett elsőként olyan kijelentést székelyzászló-ügyben, ami kiváltotta Bukarest reakcióját. Szerintem a történteknek egyszerű magyarázata van: két, Európa szélén és válságban lévő ország politikusai minden ürügyet kihasználnak a botránykeltésre. Nem föltétlen azért, hogy eltereljék a figyelmet a valós problémákról, hiszen sem Magyarországon, sem Romániában nem lehet már elkendőzni a gazdasági gondokat a lakosság elől. A székelyzászló-ügy inkább alkalom volt a két ország politikusai számára bebizonyítani, hogy mennyire kemény legények ők. Ennek a székelyzászló-botránynak nincs alapja, de negatív következményei lehetnek. Romániában éppen ebben az időszakban kezdődik közvita az ország új közigazgatási felosztásáról, a régiókról. A Fidesznek jól jöhet szavazatszerzés szempontjából ez a történet, ám a romániai magyarság szempontjából a lehető legrosszabb pillanatban robbant ki a botrány, mert képviselőiknek a régióvitában a román hatóságokkal kell kompromisszumra jutniuk. Ennek a vitának gazdaságról, kohézióról, infrastruktúrafejlesztésről és decentralizációról kellene szólnia, nem zászlókról, közösségi szimbólumokról. Ezért úgy vélem, hogy a magyarországi politikusok, beleértve Füzes Oszkár nagykövetet tévesen jártak el: nehéz helyzetbe hozták a romániai magyarság képviselőit, elsősorban az RMDSZ-t. Másfelől a román politikusok is túlreagálták ezt a zászlóügyet…” (Maszol.ro) Kelemen Hunor egyeztet a kormányfővel zászlóügyben – „A marosvásárhelyi táblabíróság ítélet Hargita megye zászlajának határozatáról akkor válik hatályossá, ha szövege megjelenik a hivatalos közlönyben, ez pedig még nem történt meg” – reagált Borboly Csaba arra a hírre, hogy Andrei Jean Adrian prefektus átiratban szólította fel a polgármestereket a székely zászló – egyben a megye szimbóluma – eltávolítására (Maszol.ro) Törvényben írná elő a román nyelv iránti lojalitást két szatmári USL-s politikus – A képviselő és a szenátor többek között pénzbírsággal sújtaná azokat, akik intézményekben, iskolákban, gyógyszertárakban, üzletekben nem beszélnek románul (Transindex) Kovács Péter: egy RMDSZ közgyűlés lesz Marosvásárhelyen – „Egy RMDSZ közgyűlés lesz Marosvásárhelyen, amely az országos és megyei alapszabályzat, illetve a megyei szervezet különböző testületeinek döntései alapján kerül megszervezésre” - válaszolt megkeresésünkre Kovács Péter, akit a marosvásárhelyi RMDSZ szervezet újjáalakulása körüli visszás helyzet kapcsán kérdeztünk. Az RMDSZ főtitkára szerint a megyei szervezet testületeinek határozatai megfelelnek az alapszabályzatnak. "A leváltott elnökök és támogatóik egy része nem kívánt bekapcsolódni a megújuló RMDSZ munkájába, hiszen nem regisztrált tagként. Meggyőződésem: találkozójukat azért hívták össze, hogy belássák a hibájukat, és elmondják, RMDSZ tagként folytatják tevékenységüket" - utalt a politikus a Kovács István és Vass Levente által összehívott találkozóra (Transindex) Biró Zsolt: a helyi referendumok alkalmával kirajzolódó területeket kell adminisztratív jogkörrel felruházni – „A régiókat nem erőszakosan kell kijelölni, hanem a helyi referendumok

alkalmával kirajzolódó területeket kell adminisztratív jogkörrel felruházni” – mondta Biró Zsolt Marosvásárhelyen, aki az MPP programjában szereplő régióátszervezés tervezetét ismertette. A pártelnök hangsúlyozta, ez nem sérti Románia területi egységét, és hagyni kell a közösséget, döntsön saját sorsáról. „Ez az európai gyakorlat és ezt ajánlja a román alkotmányjogászokból álló, Ioan Stanomir professzor vezette bizottság is az ország új adminisztratív térképének megrajzolása kapcsán. A helyi referendumok alkalmával kirajzódó területek minden bizonnyal nagymértékben tükrözik majd a történelmi és kulturális
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

7

hagyományokat, ezeket pedig évszázados tapasztalatok hozták létre, éppen a gazdasági ésszerűség figyelembevételével” - fogalmazott a politikus (Transindex)

Szerbia
Öt embert vettek őrizetbe az új magyarverés miatt – „A szombati temerini incidenssel

kapcsolatban előállított személyeket az újvidéki rendőrkapitányságra vitték” – jelentette a vajdasági média (Nsz) „A demokraták megfizették tévedéseik árát” – Aleksandra Jerkov: Nem kizárt, hogy a DP a Szerb Haladó Párttal alakít majd kormányt (Magyar Szó)
Erőszakhoz szokott társadalom – A kilencvenes évekre jellemző közhangulat uralkodott el Szerbiában – állapították meg a vajdasági médiaközpontban megtartott hétfői fórumon –

Felkorbácsolta a kedélyeket a Naši szélsőjobboldali szervezet képviselőinek jelenléte – A hazai médiumok egy része kifejezetten a nacionalista, gyűlöletkeltő politikai ideológiának, az erőszak népszerűsítésének az eszközévé vált (Magyar Szó) Ösztöndíjazták a szabadkai egyetemistákat – Az idei tanévre vonatkozóan az 50 legjobb egyetemista kapta meg Szabadka város ösztöndíját – mintegy15 százalékuk a magyar hallgató. Az ösztöndíj havi összege 10.400 dinár. Idén is nagy volt a túljelentkezés, az önkormányzat biztosította havi összegre mintegy 255-en pályáztak (Magyar Szó) Szabadlábon a temerini incidens elkövetői – „Szabadlábon van az az öt szerb nemzetiségű fiatal, akiket a hétvégi temerini incidens elkövetőiként garázdasággal gyanúsítottak”, tudta meg nem hivatalos forrásokból a B92. A szombat hajnali verekedés résztvevői a mai reggelt még a fogházban várták be, majd a vizsgálóbíróhoz mentek kihallgatásra. Egyikük fivére, a 20 esztendős Dejan Hani azt mondta, testvére beismerte, hogy részt vett az incidensben, de azt tagadta, hogy az összetűzés hátterében nemzeti türelmetlenség állt volna (Vajdaságma.info) Pajtić elismerte: etnikai indíttatású a temerini incidens – Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke ma a legélesebben elítélte az elmúlt hétvégén történt temerini incidenst, amely során szerb fiatalok egy csoportja sörösüvegekkel dobált meg három magyar kiskorút, majd ugyancsak üvegekkel dobálták meg azt a házat, ahová a megtámadott fiatalok bemenekültek. “Az a ház Vajdaság. Ebben a házban évszázadok óta építjük a nemzetek közötti bizalmat és tiszteletet. Évszázadok óta támaszkodunk egymásra és élünk egymással. Amikor ezt a házat sörösüvegekkel dobálják meg, amikor sértéseket és szitkokat zúdítanak rá, amikor gyűlöletgraffitikkel csúfítják el, amikor le akarják rombolni és elpusztítani, tőlünk csak egyet fognak hallani: nem adjuk ezt a házat…” (Vajdaságma.info)
Magyarkanizsa: Törvénybe foglalt támogatások – A Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hiteleiről is szó volt a lakossági fórumon – Fremond Árpád parlamenti képviselő, a

köztársasági képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagja és Szabó József, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója volt a vendég azon a magyarkanizsai lakossági fórumon, amelyet hétfőn este tartottak az önkormányzat és a községi Agrárunió szervezésében (Vajdaságma.info) Nebojša Stefanović: a Szerb Haladó Párt senkit sem fenyeget új választásokkal – Nebojša Stefanović, a Szerb Haladó Párt tisztségviselője, a szerb parlament elnöke kijelentette, hogy pártja senkit sem fenyeget új választásokkal, és a párt főbizottságának ülése után azt is tudni fogják, hogy a belgrádi városi hatalom miatt felvetik-e ezt a kérdést. A Danas napilapnak adott, hétfőn megjelent interjújában Stefanović úgy fogalmazott, hogy ha pártja választásokat akart volna, azt harminc nap leforgása alatt meg tudta volna szervezni. Ugyanakkor bírálta a belgrádi fővárosi hatalmat, és ötlettelennek nevezte azt (Vajdaság.eu)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

8

Horvátország
Večernji list napilap szerint ma Horvátországban egyfajta kettős mérce van érvényben, egyik a politikusokra, a másik pedig az egyszerű halandókra vonatkozik. Vagyis, ha pénzről van szó, képesek akár szemet is hunyni egymás szabálytansága felett, ezt az alkotmányügyi bizottság legutóbbi ülése is bizonyítja. Ezen ugyanis a honatyák az SDP-s Peđo Grbina vezényletével úgy döntöttek nem tartják tiszteletben az Állami Választási Bizottság és politikai tevékenységek finanszírozásáról szóló törvényt, amelyek szerint hat kollégájuktól meg kellett volna hogy vonják a háromhavonta járó állami támogatást, mint hogy nem számoltak el a 2012-es támogatásokkal (ÚMKÚ) Farsangi batyubál Erdődön – Február 9-én, szombaton rendezték meg idén a hegyháti magyarok hagyományos farsangi batyubálját, amelyen évek óta ott vannak a vidékről elszármazottak is (ÚMKÚ)
Kettős mérce? – A

Szlovénia
„Az öt évvel ezelőtti vízió megvalósult” – „Sikerült megvalósítani az öt évvel ezelőtti

célkitűzéseket” - mondja Sobočan Štefan, a Muravidéki Gazdasági Kamara elnöke, aki újabb öt évre kapott megbízást (MMR)

Szlovákia
Ismét elutasította a magyar helységnévtáblák kihelyezését a szlovák vasút – Elutasította a

Szlovák Államvasutak több tucat felvidéki magyar polgármester azon kérvényét, hogy a vasútállomásokon helyezzenek ki kétnyelvű feliratokat (Nsz) Lajčák nem kér az államfőjelöltségből – Múlt héten felröppent a hír, hogy a Smerben egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szeretnék, ha a kormány külügyminiszterét, Miroslav Lajčákot indítaná a párt a jövő évi államfőválasztáson (Bumm.sk) A Most-Híd majd csak a tárgyalások végeredményéről tájékoztat – „A Most-Híd országos elnöksége levélben szólította fel járási és kerületi vezetőit, hogy a folyamatban lévő megyei önkormányzati választásokkal kapcsolatban csakis a koalíciós tárgyalások végeredményeiről adjanak ki közleményt” - adta hírül Bugár Béla (Felvidék.ma) Környezettudatos neveléssel a Csallóköz és a Szigetköz értékeinek megismertetéséért – Európai Uniós támogatással valósulhat meg a Szigetköz és a Csallóköz határ menti természetvédelmi területein a látogatókat kiszolgáló eszközpark fejlesztése (Felvidék.ma) 200 pedagógust elbocsáthatnak Kassa megyében – „Kassa megyének nincs elég pénze a pedagógusok fizetésére, így megközelítőleg 200 középiskolai tanárt kell elbocsátania” – derült ki a megye által készített elemzésből (Hírek.sk) Nemet mondott az alkotmányjogi bizottság az elnök elleni vádemelési javaslatra – Elutasította az alkotmányjogi bizottság a köztársasági elnök ellen tett vádemelési ellenzéki javaslatot (Paraméter.sk) Új adót vetne ki a kormány a hazai mezőgazdasági termékekre – A csendben, szinte rejtve kialakuló törvénytervezetre Simon Zsolt, a Híd parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet (Paraméter.sk) Elutasította a magyar helységnévtáblák kihelyezését a szlovák vasút – Elutasította a Szlovák Államvasutak több tucat szlovákiai magyar polgármester vonatkozó kérvényét (Paraméter.sk)

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

9 Nagyszombatban nem találkozhat az emberjogi biztossal – „Pénz híján nem megszünteti nagyszombati fogadóóráit az emberjogi biztos” – közölte az ombudsmani hivatal szóvivője, Alena Kuišová (Új Szó)

Ukrajna
Egy Balogával kevesebb – Az ukrán belpolitikában nemcsak az ellenzék elhúzódó parlamenti blokádja, hanem két honatya mandátumának visszavonása is borzolja a kedélyeket. Egyikőjük Pavlo Baloga, a korábbi katasztrófa-elhárítási miniszter, Viktor Baloga öccse. Könnyen lehet, hogy hamarosan nemcsak megyei szintű időközi választás lesz Kárpátalján, hanem törvényhozási mandátumért is ringbe szállnak a jelöltek (KISZO)

A régió hírei  Világtükör
"Vagy felelős Európában élünk, vagy megszűnik Európa" – Joschka Fischer szerint

erősebb politikai keretekre van szükség, Karel Schwarzenberg pedig úgy látja, nagyobb felelősséget kell vállalni a világ sorsáért (MNO) Elölről kellene kezdenie Edinburghnak – „Nem utódállam lenne, hanem „új állam” Skócia abban az esetben, ha, mint a függetlenségpártiak remélik, 2016 márciusára kivívná önállóságát” - figyelmeztet az a jogi szakvélemény, amelyet hétfőn közölt a brit kormány, válaszul az Egyesült Királyság északi országrészének elszakadási törekvéseire. A független nemzetközi jogi vélemény a Szovjetunió felbomlásakor előállt állapotot hozza fel példának: 1991 után Oroszország lett a jogutód (például az ENSZ Biztonsági Tanácsában), míg a többi ex-szovjet tagköztársaságnak elölről kellett kezdenie nemzetközi kapcsolatrendszere felépítését (Nsz) Az egyház javáért távozom - lemond XVI. Benedek pápa – A 85 éves katolikus egyházfő váratlan bejelentést tett: február 28-án távozik a tisztségéből. Ezzel XVI. Benedek a második pápa, aki önként mond le a vatikáni trónról (Nsz) Reformokat várnak az új pápától – A pápaválasztó konklávét márciusban összehívják, így a Vatikán szerint már Húsvétra új vezetője lehet a katolikus egyháznak. Az InfoRádió által megkérdezett valláskutató szerint sokan azt várják, hogy XVI. Benedek után nem európai származású pápa következik (InfoRádió) Klaus szélsőséges baloldalinak minősítette elődjét, Václav Havelt – „Václav Havel egy szélsőséges baloldali volt, aki bomlasztotta a létező társadalmi rendet” - állítja Václav Klaus cseh köztársasági elnök. A Do Reczy című lengyel konzervatív hetilap hétfői kiadásában megjelent interjújában Klaus államfő elődje ideológiáját "havelizmusnak" minősítette, s a francia jakobinusok ideológiájához hasonlította. Szerinte Havel célja egy "elitista posztdemokrácia" kialakítása volt, s a piacot állítólag "kofáskodásnak" tartotta. "Meg kellene említenem talán a kozmopolitizmusát is (Havelét), amely ellentétes az én, államba vetett hitemmel. Külpolitikai téren robbanékony beavatkozás párti volt, ahelyett, hogy tiszteletben tartotta volna a világ bármelyik államát" - fejtette ki Klaus az interjúban, amelynek szövege a cseh elnök honlapján is megjelent (Bumm.sk) Sok vagy kevés 40 milliárd euró? – Az Európai Unió történetében először gazdálkodik kevesebb pénzből a következő hétéves költségvetésben az európai közösség az előző költségvetési ciklushoz képest, miután az Európai Bizottság által előterjesztett büdzsét csökkentették a tagállamok. Romániában belpolitikai vita tört ki az államfő és a miniszterelnök között arról, hogy a Románia által elért költségvetési részesedés kielégítő-e vagy sem (Szabadság)
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

10 Hajredin Kuçi: Koszovó és Szerbia dialógusának a végén a két fél békeszerződést írhatna alá – „Hajredin Kuçi, koszovói kormányfő-helyettes kijelentette, hogy Koszovó és Szerbia

dialógusának a végén a két fél békeszerződést írhatna alá” – közölte ma a Koha ditore pristinai napilap. A lap szerint a mostani folyamat végén el kellene jutni a békeszerződésig, „mert a logika szerint is minden elért megállapodást ratifikálni kell a parlamentekben is” – nyilatkozta Kuci, mondván, hogy Koszovó különleges státusa és felosztása nem szerepel Hashim Thaçi koszovói és Ivica Dačić szerb kormányfők tárgyalásain. A téma „Koszovó teljes szuverenitása területünk azon (északi) részén is“ – fogalmazott a koszovói kormányfő helyettese, és hozzátette: a brüsszeli találkozók ötödik fordulójának témája a szerbiai párhuzamos intézmények felszámolása lesz Koszovó északi részében (Vajdaság.eu) David Kenin: Koszovót Szerbiától illegálisan vették el – David Kenin, a washingtoni Johns Hopkins Egyetem nemzetközi stúdiumok karának a tanára a belgrádi Politikának adott, ma megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy Koszovót illetően nincs kompromisszumos megoldás. Mint mondta, Koszovót Szerbiától illegálisan vették el. A CIA volt elemzője úgy értékelte, „nincs benne semmi rossz“, hogy Belgrád és Pristina befagyasztották a státus kérdését és megkísérlik megoldani az alapvető problémákat. Újságírói kérdésre válaszolva, hogy az európai uniós tagfelvételnél feltételként szabhatják-e Koszovó függetlenségének elismerését Szerbia részéről, azt válaszolta, „sokkal célszerűbb lenne, ha az EU kimondaná, hogy sem Szerbia, sem Koszovó nem lehet tag mindaddig, amíg meg nem oldják a státus kérdését“ (Vajdaság.eu)

Vélemény, publicisztika, interjú
Spiegel: A magyar kormányfő kemény eszközhöz folyamodik – A német nyelvű sajtó előkelő helyen foglalkozik a magyar kormányfő döntésével, amellyel gyakorlatilag semmibe veszi az Alkotmánybíróságot azzal, hogy beemeli a alaptörvénybe az Ab által egyszer már megsemmisített átmeneti rendelkezések nagy részét. „Orbán Viktor már a héten drasztikusan korlátozni kívánja az Alkotmánybíróság jogkörét” – írja a Spiegel. A lap szerint a magyar kormányfő kemény eszközhöz: kétharmados parlamenti többsége alapján az alaptörvény reformjához folyamodik a hatalmi harcban, amelyben az Alkotmánybíróság legutóbb azzal vonta magára a politikus haragját, hogy több fideszes törvényt is érvénytelennek nyilvánított. A tervezet előirányozza, hogy a bíróság a jövőben nem támaszkodhat a saját ítélkezési gyakorlatára, amennyiben az az alaptörvény megszületése előtti időkre nyúlik vissza. Szakértők szerint az új szabályozás megnehezíti az első számú bíróság számára, hogy megbuktasson olyan jogszabályokat, amelyek sértik az emberi jogokat. Másfelől több ilyen rendelkezést beemelnek az alkotmányba, így azokat a taláros testület nem vizsgálhatja. Ugyanakkor megnyirbálják a szólásszabadságot, ha a magyar nemzet méltóságáról, vagy nemzeti és vallási közösségekről van szó (168óra) Hátrányból előny – „A nehéz körülmények ellenére Magyarország számára előnyös megállapodás született az uniós állam- és kormányfők múlt heti találkozóján. Az Európai Tanács által elfogadott, 2014 és 2020 közötti időszakra szóló keretköltségvetés elegendő fejlesztési támogatást biztosít majd az országnak, hozzájárul a növekedéshez és a foglalkoztatás bővítéséhez, s ezzel segíti a válságból való kilábalást…” Győry Enikő (Nsz) Sólyom László felelőssége – „Sólyom László az egyik felelőse annak, hogy Magyarországon 1990-ben és utána nem történt meg a történelmi igazságtétel és elszámoltatás a diktatúra bűneivel kapcsolatban. Sólyom László volt köztársasági elnök, 1990–1999 között az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke nagyon kiakadt. Egy a berni egyetemen tartott előadásában, illetve interjúkban kritizálta az Ab jogköreinek korlátozását, az alaptörvény szerinte politikai célú módosításait, s arról beszélt, hogy jogi alkotmányozás helyett politikai alkotmányozásra
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

11

tért át a kormány, s egyáltalán, nagy hanyatlásnak indult az alkotmányos kultúra és szellemiség Magyarországon az Orbán-kormány időszakában. Mindez roppant megható, csakhogy Sólyom Lászlónak igen szerény morális alapja van ahhoz, hogy az alkotmányos kultúra hanyatlásáról beszéljen…” Fricz Tamás (MNO) Határozottságból elégtelen – „Elcsitulni látszik valamelyest az elmúlt napok zászlóháborúja, végkifejletről pedig nehéz beszélni, annál is inkább, mert valóban hisztérikus reakció nyomán kirobbant, mesterségesen szított botrányról volt szó. Néhány következtetést azonban nem ártana levonnunk az elmúlt időszak történéseiből, annál is inkább, mert az ország területi-közigazgatási átszervezése még nagyobb próbatétel elé állítja majd az erdélyi magyar közösséget és annak vezetőit, a zászlóügyet tehát a régiósítási küzdelem afféle főpróbájaként is tekinthetjük. És ha ezt tesszük, bizony azt kell megállapítanunk: néhány említésre méltó kezdeményezést leszámítva elégtelenre vizsgáztunk. Mindenekelőtt politikai elitünk soraiban tapasztalhattunk olyan fokú tanácstalanságot, zavart, amely fölöttébb aggasztó. Az elmúlt időszak magyarellenes hangulatkeltése és a diplomáciai síkra terelt jelképbotrány ugyanis elérte a közösség ingerküszöbét – érdekeink képviseletére vállalkozó politikusaink azonban azt sem tudták, mihez kezdjenek e felfokozott hangulatban…” Farcádi Botond (Háromszék) Székelyföld volt és lesz – „Tekintettel a székely jelképek használata körül kirobbant, feszültséggel telített vitára, szerdán a Realitatea hírtelevízió élő adásban elemezte a magyar– román viszony alakulását. Ennek műsorvezetője felhívta Füzes Oszkár nagykövet figyelmét, hogy Románia nem ismerte el hivatalos régióként a Székelyföldet, majd azt is megkérdezte, hogy a magyar állam ennek „megalakítását” kéri-e Romániától …” Bedő Zoltán (Székely Hírmondó) Lássuk a fától az erdőt! – „Négy évvel ezelőtt megsokalltam, hogy helyi rendőrparancsnokok, ha unalmukban nem volt jobb dolguk, hát mentek és riogatták büntetésekkel a székely zászlót kifüggesztő magánembereket, intézményvezetőket. Arra gondoltam, ha megyezászlóvá tesszük a székely zászlót, tényleg nem lesz semmi jogalap még az intézményvezetők ellen sem. És így is történt. Megyénkben, zászlóügyben nyugalom volt egészen a múlt év nyaráig, amikor is megszületett egy korábbi jogerős bírósági ítéletnek teljesen ellentmondó másik jogerős ítélet ugyanazon a bíróságon. És közben Kovászna megyében is kineveztek egy prefektust, akiről nem köztudott, de Voiculescu pártjának az embere. És itt el is értünk a lényeghez. A mostani zászlócirkusz provokáció. Voiculescu, illetve sajtótrösztje kelti a cirkuszt, az indulatokat. A cél, hogy több legyet üssenek egy csapásra…” Borboly Csaba (borbolycsaba.ro/hu )  Szanyi kapitány megmondja – Likas Kelemen, a ferdélyországi vértollnok, rendszeresen beszámol az általa legérdekesebbnek tartott eseményekről. Leveleket ír kedves fiktív rokonainak, P.N. grófnénak és F.Sz. grófnak – „…Pitány Szanyika – ismertebb nevén: Szanyikapitány – badarországi socialista politikus közleményt adott ki, melyben recapitulálja s mintegy összefoglalja a magyar nemzettudatnak legfőbb parancsolatait: 1. Szeresd Magyarországot, és az ő védőszentjét, Kádár Jánost! 2. Magyar ember magyar földön születik. Vagy magyar ágyban. 3. Magyar embernek magyar adószáma van, telefonszáma 06-tal kezdődik. 4. Magyar embernek magyar a hazája. Ezért vagyunk a világon. A nagy román író, Tamási Áron is megmondta. 5. Aki nem a magyar állam polgára, az román. Vagy valami hasonló uniós izé. 6. A románokat is elviseljük, pedig a Fideszre fognak szavazni…” (Manna.ro) Láthatatlanok – Romániának sok ezer lakosa van, aki ennek az országnak nem állampolgára. Ezek az emberek nem rendelkeznek személyi számmal, nem kapják meg a kötelező oltásokat, nem részesülnek szociális segélyben, hiányuk nem tűnik fel az óvodában-iskolában, nem kapnak munkát, nem lehetnek munkanélküliek. Szívük bár „vágyat érlel”, még csak nem is

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

12

kartotékadat. Egy láthatatlan család története következik Parászka Boróka riportjában (Erdélyi Riport) Undorító Szlovákia – „Van úgy, hogy a hon atyái és anyái, vezérlő fejedelmei egy óvatlan pillanatban meghökkentő őszinteségre ragadtatják magukat. Az kétségtelen, hogy mind stílusában, mind következményeiben az Őszödi Kinyilatkoztatás a legismertebb ilyen jellegű megnyilvánulás, de a minapi szlovák verzió is méltó az említésre. Az őszinteségi roham szlovák változatának alanya mindenesetre nem tévedett sokat, amikor nemes egyszerűséggel undorítónak nevezte Szlovákiát. Mint ismeretes, az SaS képviselője, Lucia Nicholsonová a hírhedt Gorilla-ügy kapcsán, az erről szóló könyv szerzőjére (egyben volt férjére) célozva mondta: „Kanadából kellett érkeznie egy embernek, hogy felnyissa a szemünket ebben az undorító Szlovákiában". A képviselőnő - akinek botrányos szavai miatt természetesen hatalmas az össznépi felzúdulás - igencsak sötét jövőt jósol hazájának, mivel szerinte nemsokára Szlovákia ismét "fekete lyukká válik a térképen"…” Szűcs Dániel (Felvidék.ma) Feudumpolitika – „Bár az elmúlt napokban sokan azt jósolták, hogy a székely zászló körül egy hete kirobbant, államközivé terebélyesedett adok-kapok hamarosan elcsitul, a román hatóságok képviselőinek nyilatkozatai, intézkedései egyáltalán nem ebbe az irányba mutatnak. A börtönnel fenyegetőző belügyminiszter intelme, a székelyföldi prefektusok újabb és újabb körlevelei alapján borítékolható, hogy a magyar jelkép(ek) elleni hadjárat, az ezt övező vita még sokáig eltart. És sajnos az is kijelenthető, hogy – legalábbis ma még – nem körvonalazódik az erdélyi magyarság számára elfogadható megoldás, és ez esetben jelentős felelősség terheli az RMDSZ-t is. A Budapest és Bukarest közötti nyílt diplomáciai pengeváltás közepette a szövetség vezető politikusairól lerítt: roppant zavarja őket, hogy a magyar kormány nem kérte ki előzetesen az engedélyüket arra, hogy keményen szót emeljen a nyilvánvaló jogtiprás ellen. Miközben maguk a leginkább érintettek, a székely megyék tanácselnökei, a pénzbírsággal és börtönnel fenyegetett RMDSZ-es polgármesterek üdvözölték Budapest kiállását, addig ugyanezt az alakulat vezetői közül többen a jövő évi (!) magyarországi országgyűlési választások számlájára írták, és a Fidesz kampányfogási kísérleteként állították be. Sőt egyesek odáig merészkedtek, hogy – a szemellenzős kortespolitika logikája alapján – párhuzamot vontak az MSZP kolozsvári meakulpázása és az Orbán-kormány zászlóügyben tanúsított magatartása között. Eközben súlyos károkat okoztak az ügynek, hiszen alájátszottak a román kormány magyarellenes megnyilvánulásainak, azt sugallva Bukarestnek: a budapesti illetékesek feleslegesen feszítik a húrt…” Rostás Szabolcs (Krónika) Hurrá, szavazunk! – „Mindenki másképp csinálja. Van, aki bocsánatkéréssel, van aki Nyírő Józseffel, székely zászlóval s hamvaival a jóérzésnek. Egyesek igazodni akarnak a romániai magyarság elvárásaihoz, mások pedig saját elvárásaikhoz kívánják igazítani a romániai magyarokat. De lényegében mindketten azt csinálják: kampányolnak. Mégpedig úgy kampányolnak, ahogyan tudnak, amiképpen megszokták, amilyen a habitusuk, és ahogyan az isteni sugallat vagy Ron Werber tanácsolja nekik. Nem is lenne ezzel semmi baj. Ha már kellenek a szavazataink, akkor legalább mutassanak is érte valamit, ez mindenütt így dukál. A gondok akkor kezdődnek, amikor a külföldi kampány nem javít, hanem ront a képviselni óhajtott belföldiek helyzetén…” Székely Ervin (Maszol.ro) Szimbólumok és színbarmok – „Belesza(r)nyi az erdélyi magyarok lelkibe, azt tud kedves barátunk, akinek, lehet jól áll az iparpolitikai irály és haduva, kezéhez fekszik a gazdaságirányítási vitorla, de hogy mit sem tud a magyar múltról, Erdélyről, az állam és nemzet közötti alapvető fogalmi és gyakorlati különbségről, az már bizonyos. Így van az, ha annyi évtizeden keresztül a gyalogmagyar eszetokját az államnemzet zavaros folyadékával fecskendezik be, ha a határon túl sem jár nyitott szemmel és füllel, oda sem dugja az orrát, vagy ha jár, a román/szlovák/szerb állami és párthivatalosságokkal kerül kapcsolatba. Otromba tréfa a romániai, erdélyi, partiumi magyart románnak tekinteni, csak azért mert
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

13

odahaza Magyarországon mindenki magyar az egyszerűség kedvéért, vagy a befogadást kinyilatkoztató és az asszimilációs szándékot/törekvést egyszerre elleplező politikai gyakorlat szerint. Hiszen a baloldal és a liberalizmus ideológiájában az a befogadás küszöbe, hogy a cigányt, a zsidót, a svábot pl. magyarnak, azaz egyenlőnek tekintik, a politikai nemzet részének. A nemzetiséget el nem ismerni autonóm résznek, ostobaság és rövidlátás. Összemosni az etnikumot a politikai nemzettel súlyos baklövés…” Sebestyén Mihály (Maszol.ro) Kettős mérce – „Néha abszolúte megértem a határon túliakat, amikor kiakadnak a gyurcsányistákra. Nem követem különösebben a Demokratikus Koalíció útját – már azt sem értem, mitől koalíció, hacsak azt nem vesszük, hogy egy padban ül Gyurcsány, a kiugrott konzervatív Debreczeni József és az egykori SZDSZ-es Bauer Tamás –, de amit a külhoniak állampolgársága ellen agitálnak még újabban is, azt már kommentálni sem lehet. (Oké, értjük mi: ha a külhoniaknak lesz szavazati joguk, ők abból csak akkor kapnak, ha valaki félrekarikázik). S csak utalok arra, hogy Bauer pont ugyanolyan hisztérikus állapotba kerül, ha a HTM állampolgárságáról van szó, miképpen épp a külhoniak esnek gyűlölettranszba Gyurcsány vagy a már nem is létező SZDSZ nevét hallván. Még jó, hogy nem kapnak kollektív agyvérzést. De az érvek egyik oldalon sem erősek, pusztán érzelmi kirohanásokról van szó. A probléma azonban áttevődik más szintre, amikor pártkötődéssel talán nem is bíró szakemberek kezdenek el molyolni a témán, úgy, hogy utána sem néznek se a (nemzetközi) szakirodalomnak, se a jogi környezetnek, sem a téma politikai (ámok)futásának Magyarországon. Aztán rittyentenek egy olvasói levelet, csak úgy – mondjuk épp Bauer Tamás cikke nyomán (és tényleg csak utalnék rá, mert arra, aki Németországgal példálódzik e témakörben, és Trianont az Odera-Neisse vonalhoz hasonlítgatja, azzal nem lehet már mit kezdeni)…” Szerbhorváth György (Paraméter.sk) Politikai bumeráng – „A kormányzóerők részéről kiváltott székelyzászlós tömeghisztériának pozitív hozadékai is vannak. Először: a többség tudatába (ha eddig még nem sikerült) bekerült egy Erdélyben őshonos népcsoport sajátos múltjának emléke, önazonosságának néhány jelképe. Másodszor: a Bukarestből idezúduló ellenséges hangulatnak köszönhetően végre teljes egyetértést mutatott a hazai három magyar párt (jól érvényesült a közös veszély receptje). Harmadszor: alkalmunk volt felfedezni a román értelmiség soraiban megnyugtatóan higgadt, józan reagálókat, miközben a nyugati határ túloldalán a szanyitiborok ilyen esetekben sem képesek meghazudtolni magukat, és Ponta szocliberálisainak zsoldosaiként nyilvánulnak meg. Negyedszer: az ártatlan ősi zászlónak a pellengérre állítása egybefogta az egész Kárpátmedencei magyarságot is, minden jóérzésű nemzetbelink szolidarizálni akar velünk…” Ördög I. Béla (Szabadság) Kós Károly szellemi örökségének újabb élesztése – „Kántor Lajos: Kós Károly figyelmeztetései című írásában (Szabadság, 2013. február 9.) már második elismert írástudóként – s bizonyára nem utolsó hivatkozóként – megtisztelt azzal, hogy a 20. század „erdélyi mindeneséről” megírt monográfiámra utalt. Rendkívüli örömömre szolgált hozzászólása, mert a Kós-vitát egy politikai fogantatású, nem általam kezdeményezett polémia váltotta ki, de írásában legalább irodalmi jellegű érvek és források is elhangzottak. Mint a Korunk volt főszerkesztője, értő kézzel nyúlt az ügyben korábban megfogalmazott álláspontjához és az azt alátámasztó saját forrásához. Kós Károlynak Erdéllyel és a pesti közvéleménnyel kapcsolatos, 1912-ben megfogalmazott véleményét mára értendően, kissé talányos formában erősítette fel: „hát bizony, bizony…” Ezzel éppen az általa vizionált „kultúrharc” részévé téve. A rosszalló hümmögések ellenére megkockáztatom a válaszhozzászólást, annak reményében, hogy ez nem minősül a belügynek – ez alatt nem a politikai fogalmat értem – tekintett témába való külső beavatkozásnak, s emiatt nem adok alapot újabb,

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

14

ki tudja meddig fajulható, a láttatás-mód különbsége miatti belső kultúrdiplomáciai jegyzékváltáshoz…” Sas Péter1 (Szabadság) Felesleges zászlóvita – „A székelyzászló-botrányt figyelve sok minden eszébe jut az embernek. Szlovákiai magyar szempontból talán az első ezzel kapcsolatos gondolat: jó, hogy ez az egész nem velünk történik. Nincs szó másról, mint hogy a kormányváltás után az új román regionális tisztviselőknek nem tetszik, hogy Székelyföldön néhány településen szinte hivatalos szimbólumként használják az önkormányzatok a székely zászlót. Kitűzik a román mellé az épületekre és az üléstermekbe. A román és a magyar kormány illetékesei pedig egymásnak üzengetnek arról, kinek mit van joga csinálni, és mit nincs. A székely zászló egy közösségi hagyomány, szimbólum, nincs vele semmi baj. Viszont szimbolizálja a székelység autonómiatörekvéseit is, ezt pedig a román kormány provokációnak veszi. Egy banális ügy felfújásáról van szó, ezzel a román sajtó nagy része is egyetért. Egy zászló nem árthat senkinek, pláne ha nem egy másik ország hivatalos lobogójáról van szó (tegyük hozzá, Székelyföldön néhány „hivatalos” helyen ki-kitűzik a címeres magyar zászlót is). Kicsit olyan ez az egész, mint Szlovákia ügye a kettős állampolgársággal. Ha valakinek magyar állampolgárság kell a szlovák mellé, vegye fel. Ha egy székely önkormányzatnak székely zászló kell a román mellé, tűzze ki. Sem tiltani, sem erőltetni nem kell az ilyesmit. Büntetni meg aztán végképp nem szerencsés…” Veres István (Új Szó) Egyetlen mondat, három megjegyzés – Pressburger Csaba reagálása Lovas Ildikó jegyzetére – „Érintettségem okán kénytelen vagyok reagálni Lovas Ildikó Egyetlen gombnyomás, három téma című, a Magyar Szó 2013. február 9-10-i számában és a Vajdaság Ma hírportálon (http://www.vajma.info/cikk/naprolnapra/105/Egyetlen-gombnyomas--harom-tema.html) megjelent naplójegyzetének egyetlen mondatára, mely így szól: „Nem tegnap volt a vajdasági magyar közéletben az a kemény vita, amelyik a Szegeden, kommunikáció szakon szerzett diplomát legalább tíz különbözeti után kívánta honosítani az újvidéki BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke – ma már tudjuk, joggal.” A szóban forgó, hónapokig tartó vitát – valóban régen, 2003-ban – a Szakmány Györggyel közösen jegyzett nyílt levelünk indukálta. Ebben arról tájékoztattuk a Magyar Nemzeti Tanács akkori elnökét, Józsa Lászlót, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén (tehát nem „kommunikáció szakon”!) szerzett magyar nyelv és irodalom tanári és bölcsészdiplománkat csak hét, illetve kilenc (tehát nem „legalább tíz”!) különbözeti vizsga teljesítése után lett volna hajlandó honosítani az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanáraiból álló Honosítási Bizottság. Ennyit a tárgyszerűségről. Hangsúlyoznám továbbá, hogy nem a vita támasztott feltételeket a diplomáink honosítása elé, hanem a tanszék(i honosítási bizottság), de jure az Újvidéki Egyetem…” (Vajdaságma.info)

Cikkek
 A lojalitás törvényét készül elfogadtatni két román kormánypárti honatya Kolozsvár, 2013. február 11., hétfő (MTI) - A román nyelv iránti lojalitás törvényét szeretné elfogadtatni a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) két Szatmár megyei képviselője - közölte hétfőn internetes oldalán a Szatmári Friss Újság. A napilap közlése szerint Valer Marian szenátor és Octavian Petric képviselő egy vasárnap tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy törvénytervezetet kíván benyújtani a román nyelv iránti lojalitásról. Valer Marian - aki a Szociáldemokrata Párt szatmárnémeti szervezetének az elnöki tisztségét is betölti elmondta, a törvény többek között arról rendelkezne, hogy vonják meg a román állampolgárságot azoktól, akik könnyített honosítással magyar állampolgárságot is szereztek.
1

az MTA munkatársa
Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

2013-02-12.

15
A tervezett törvény pénzbírsággal sújtaná azokat, akik intézményekben, iskolákban, gyógyszertárakban, üzletekben nem beszélnek románul, és büntetőeljárást írna elő azokkal a munkáltatókkal szemben, akik úgymond etnikai kritériumok alapján alkalmaznak munkavállalókat. Valer Marian elmondta, tiszteli a magyar kisebbséget, de elvárja, hogy a magyarság képviselői is tanúsítsanak kellő tiszteletet a román többség irányában. A szenátor hozzátette, a hasonló szlovák törvényt az Európai Bizottság jóváhagyta. A törvénytervezet ellen elsőként a Magyar Polgári Párt (MPP) tiltakozott. A párt hétfői közleményében határozottan visszautasította a kezdeményezést. Emlékeztetett arra, hogy a Szatmár megyei honatyák törvénytervezete ellentétes egy sor Románia által is aláírt nemzetközi egyezménnyel. http://www.frissujsag.ro/fizessen-birsagot-aki-nem-beszel-romanul/? fb_comment_id=fbc_153306591493946_368460_153310534826885#f9eac0464e6f8 vissza  Hargita megye prefektusa a zászlók levételére szólított fel Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2013. február 11., hétfő (MTI) - Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa hétfőn hivatalos átiratban szólította fel a megye polgármestereit, hogy távolítsák el településükön a közintézményekről a székely zászlót. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a prefektus a marosvásárhelyi táblabíróságnak a zászlóra vonatkozó jogerős ítéletére hivatkozott. A táblabíróság tavaly szeptemberben érvénytelenítette a Hargita megyei tanácsnak azt a határozatát, amelyben a megye szimbólumává nyilvánították a zászlót. Adrian Jean Andrei kijelentette: a törvényesség felügyelőjeként szólította fel a polgármestereket és a megyei önkormányzat vezetőit, hogy hajtsák végre a jogerős bírósági ítéletet, és vegyék tudomásul, hogy a közintézményekre nem tűzhető ki a székely zászló. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke az MTI-nek elmondta: az ítélet akkor válik hatályossá, ha szövege megjelenik a hivatalos közlönyben. Ez pedig még nem történt meg. A tanácselnök hozzátette: a sajtóból tudja, hogy Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel készül egyeztetni a székely zászló kérdésében, és meg szeretné várni ennek az egyeztetésnek az eredményét. Megjegyezte, minden oldalról nyugalomra intették, és ő is úgy véli, meg kell várni, hogy lecsillapodjanak az indulatok. Az Antena 3 hírtelevízió vasárnap esti beszélgetős műsorában mind Mircea Dusa védelmi miniszter, a kormány hargitai származású tagja, mind Radu Stroe belügyminiszter kijelentette, törvénytelen a székely zászló kitűzése a közintézményekre. Az Agerpres hírügynökség közlése szerint Hargita megyében negyven polgármesteri hivatalon, 62 iskolán és több más középületen leng a székely zászló. vissza  Székelyföld gazdasági életképtelenségéről ír az Adevarul Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2013. február 11., hétfő (MTI) - Életképtelen lenne Székelyföld, ha "önállósulna": erre a következtetésre jutott az Adevarul című román napilap, amely hétfői számában Hargita, Kovászna és Maros megye gazdasági mutatóit elemezte. A lap azt vizsgálta, hogy milyen gazdasági kilátásai lennének egy "etnikai alapú" székelyföldi autonóm területnek, amelyet a cikk szerzője "állami entitásként" emleget. Az Adevarul szerint a három megye összterméke tavaly körülbelül hatmilliárd eurót tett ki, ami az 1,12 millió lakosra vetítve, ötezer euró körüli egy főre eső GDP-t jelentene. A háromnegyedrészt hegyvidékből álló terület az elemzés szerint csak - nem túl hatékony - állattenyésztésre és zöldségtermesztésre alkalmas. A három megyében bejegyzett 67 ezer cégnek összesen 216 ezer alkalmazottja van, vagyis a lakosság kevesebb mint 20 százalékának van munkahelye, a foglalkoztatottsági ráta pedig 37 százalékos. Az elemzés szerint a térség nem tudná egyedül eltartani 120 egészségügyi és 450 oktatási intézményét, több mint száz községi és 16 városi polgármesteri hivatalát, hiszen az ezekhez szükséges összeget jelenleg évi 25 millió euróval pótolja ki a központi költségvetés. Az Adevarul szerint a székely "tartományt" el kell tartania valakinek, ha nem akar "magyar mintára" 27 százalékos áfát és 20 százalékos társasági és jövedelemadót bevezetni, miközben "az enklávét" körülvevő Romániában 24 százalékos az áfa és 16 százalékos az egységes adókulcs. A lap mindebből azt a következtetést vonja le, hogy"Székelyföld projekt" egy olyan utópia, amire nem érdemes vesztegetniük az idejüket sem a magyaroknak, sem a románoknak, sem más európaiaknak.
KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

16
http://adevarul.ro/economie/stiri-economice/infografie-Tinutul-secuiesc-stat-economie-falimentara1_5117f27b4b62ed5875f8b45d/index.html vissza

Készítette: Boér Krisztina

a Figyelőben előforduló rövidítések:

- Nsz = - MN = - MH = - Nszv = - EH = - MaNcs = - ÉS = - VH = - Vg = - Ng = - MR = - NYEST= - ÚMSZ = - ÚMKÚ = - KISZo = - SZFÚ = SZÚonline= - SZMH = - UH = - ROH =

Népszabadság Magyar Nemzet Magyar Hírlap Népszava Esti Hírlap Magyar Narancs Élet és Irodalom Vasárnapi Hírek Világgazdaság Napi Gazdaság Magyar Rádió Nyelv és Tudomány Új Magyar Szó Új Magyar Képes Újság (Eszék) Kárpáti Igaz Szó Szatmári Friss Újság Szabad Újság Online Szatmári Magyar Hírlap Udvarhelyi Híradó Romániai Online Hírhatár

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.

17

Románia

Szlovákia Szerbia Horvátország Szlovénia Ukrajna Ausztria

A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó Bihari Napló, Brassói Lapok, Erdon.ro, Erdély.ma, Hargita Népe, Háromszék, Krónika, Maszol.ro, Nyugati Jelen, Szabadság, Transindex, Reggeli Újság, Manna.ro, Erdélyi Napló, Erdélyi Riport, Központ.ro, Szatmári Friss Újság, Székelyhon.ro, Szatmári Magyar Hírlap, Romániai Online Hírhatár Új Szó, Felvidék.ma, Szabad Újság, Szabad Újság Online, Bumm.sk, Paraméter.sk, Komáromi Lapok, Hírek.sk Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Vajdaság.ma Új Magyar Képes Újság, Magyar Egyesületek Szövetsége Népújság (Lendva), Muravidéki Magyar Rádió Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja, KárpátInfo, Beregi Hírlap, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség - Hírek, Kárpátalja.ma Bécsi Napló

KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ

Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.ceucent.net/ admin@cecid.net

2013-02-12.