ANNA GAVALDA

Vigaszág

MAGVETŐ BUDAPEST

A mű eredeti címe La Consolante

© Le Dilettante, 2008 Az Agence de l’Est irodalmi ügynökség hozzájárulásával

Fordította TÓTFALUSI ÁGNES Hungarian translation © Tótfalusi Ágnes, 2009 Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft. Honlap: www.magveto.hu E-mail: magveto@lira.hu Felelős kiadó Morcsányi Géza Készült a Dabasi Nyomda Zrt.-ben, 2009-ben Felelős vezető Vágó Magdolna vezérigazgató Felelős szerkesztő Péczely Dóra A borítót Pintér József tervezte Nyomdai előkészítés Szabó Rózsa Műszaki vezető Bezúr Györgyi Kiadványszám 8289 Janson betűtípusból szedve ISBN 978 963 14 2705 9

Charles, talán hiú és önző ábrándnak találja, de Önnek ajánlom ezt a könyvet.

Mindig kicsit félrehúzódott. Lázas tekintettel és összefont karral állt a kerítés mellett. Nem, nem is összefont, hanem önmagára kulcsolt, a saját testére olvadó karral. Mintha nagyon fázna, vagy görcsölne a gyomra. Mintha saját magába kapaszkodna, hogy el ne essen. Nem nézett ránk, egyetlen kisfiú alakját kereste a tekintetével, és papírzacskót szorított a melléhez. Én pontosan tudtam, hogy egy csokis kifli van abban a zacskóban, és mindig azon tűnődtem, nem préseli-e morzsákra… Igen, ez volt minden, amiben megkapaszkodhatott, a kicsöngetéssel és a megvetésünkkel szemben, a pékségből visszatérőben – és ott volt a sok kis zsírfolt a hajtókáján, mint megannyi nem remélt kitüntetés. Nem remélt kitüntetés… De… Honnan tudhattam volna én ezt akkor? Akkor még féltem tőle. A cipője túl hegyes volt, a körme túl hosszú, és a mutatóujja túl sárga. És az ajka túlságosan vörös. És a kabátja túl rövid, és túlságosan szűk. És a tekintete túl borús. És a hangja túlságosan furcsa. Amikor végül észrevett minket, elmosolyodott, és széttárta a karját. Csendben lehajolt, és megsimogatta a kisfiú haját, vállát, arcát. És miközben az anyám szorosan magához vont, én elbűvölten újra megszámoltam az összes gyűrűt a barátom arcát simogató kézen. Minden ujján volt egy. Igazi gyűrűk, szépek, értékesek, mint a nagymama gyűrűi… Az anyám mindig ebben a

pillanatban fordított hátat neki, elborzadva, és én ebben a pillanatban engedtem el a kezét. De Alexis nem. Ő soha nem húzta el a kezét. Átadta a kísérőjének a táskáját, és a szabadon maradt kezébe fogva az uzsonnáját, enni kezdett, és lassan eltűnt a Marché tér irányában. Alexis, a magasított talpú cipőt hordó földönkívülijével, bazári szörnyetegével, bohócával nagyobb biztonságban érezte magát, mint én, és jobban is szerették. Gondoltam akkoriban. Egyszer mégis megkérdeztem tőle: – Alex, izé… az egy úr vagy egy hölgy? – Kicsoda? – Hát… aki érted jön iskola után. Alexis vállat vont. Természetesen egy úr. De Alexis úgy hívta, hogy „Nounou”. És Nounou egyszer például megígérte, hogy hoz Alexisnak néhány aranykockát, és ő egyet majd elcserél velem az egyik golyómra, vagy, mondjuk… Nounou ma késésben van… Remélem, nem veszítette el a kulcsait… Mert tudod, mindig mindent elveszít… Gyakran mondogatja, hogy egy szép napon a fodrásznál, vagy a Prisunic áruház egyik próbafülkéjében felejti a fejét, és utána nevet, és kijelenti, hogy még szerencse, hogy a lába megmarad! De látod, hogy egy úr. Milyen hülye kérdés… Képtelen vagyok visszaemlékezni valami különleges neve volt… a nevére. Pedig

Olyan kopott bársonyt idéző, hideg dohány illatú varieté-név. Valami olyasféle, mint Gigi Lamor vagy Gino Cherubini vagy Rubi Dolorosa vagy… Nem emlékszem rá, és ettől majd’ felrobbanok. Egy repülőgépen ülök, a világ végén, és aludnom kell, muszáj lenne aludnom. Még altatót is bevettem. Nincs más választásom, különben kinyuvadok. Már nagyon régóta le sem hunytam a szemem, és… és… Szóval kinyuvadok. De nincs mit tenni. Hiába a gyógyszerek, a bánat, a kimerültség. Több mint tízezer méter magasan az űrben úgy küszködöm, mint egy hülye, hogy felszítsam a félig kihunyt emlékek parazsát. És minél erősebben fújom, minél jobban csípi a füst a szememet, annál rosszabbul látok, pedig egészen előre hajoltam. A mellettem ülő nő már kétszer is szólt, hogy oltsam el a lámpát. Bocsánat, de nem. Ez az egész negyven éve történt, asszonyom… Negyven éve, érti? Szükségem van fényre, hogy eszembe jusson ennek az öreg travesztinek a neve. Ez a zseniális név, amelyet persze elfelejtettem, mert Nounounak hívtam, én is. És imádtam, én is. Mert náluk ez így ment: mindent imádtak. Nounou egy kórházi estén jelent meg romokban heverő életükben. Nounou elkényeztetett, elrontott, jóllakatott, megvigasztalt, kitetvezett és igazán elbűvölt minket, ezerszer magába bolondított, majd kiábrándított magából. Megnézte a tenyerünket, kártyát vetett; egy szultán, egy király, egy nábob kincseit ígérte nekünk, ámbrában, zafírban fürdő életet ígért, bágyatag pózokat és kivételes szerelmeket, majd egy napon drámai módon kilépett ebből az életből. Olyan drámaian, ahogyan azt kell. Ahogy mindennek történnie kellett náluk.

De én… Majd később. Majd később mondom el. Most nincs hozzá erőm. Meg aztán kedvem sincs. Most nem akarom újra elveszíteni őket. Még egy kicsit elüldögélnék az eternitborítású elefántom hátán, az ágyékkötőmbe tűzött konyhakéssel, a láncaimmal, alaposan kifestve az Alhambra árnyékában. Most viszont alvásra van szükségem, meg az olvasólámpára. Mindenre szükségem van, amit elveszítettem az út során. Mindenre, amit ők adtak nekem, és amit később visszavettek. Meg alaposan tönkre is tettek… Mert így volt ez az ő világukban. Ez volt a törvényük, a hiszekegyük, az egész pogány életük. Egész éjszaka imádtuk és gyapáltuk egymást, sírtunk, táncoltunk, és aztán minden porig égett. Minden. Semmi sem maradhatott. Semmi. Soha. Nada. Keserű, összeszorított, fintorba rándult szájak, ágyak, hamu, szétesett arcok, átsírt órák, megannyi magányos év, de emlék egy darab sem. Az semmiképpen. Az emlékek a többieknek valók. Az aggályosoknak. A könyvelőknek. „A legszebb ünnepeket, majd meglátjátok, kutyuskáim, a legszebb ünnepeket reggelre elfelejtik, mondta Nounou, a legszebb ünnep maga az ünnep. A reggel nem létezik. A reggel az, amikor az ember felszáll az első metróra, hogy a többi ember jól megtapossa.” És a nő. Ő állandóan a halálról beszélt. Állandóan… Hogy kihívja, hogy kinyírja a halált, ezt a kurvát. Mert ő jól tudta, hogy mind odajutunk, az egész élete arra szolgált, hogy ezt tudja, és ezért kellett mindig egymáshoz érnünk, szeretnünk egymást, inni, harapni, élvezni, majd mindent felejteni.

„Gyújtsátok fel, gyerekek. Gyújtsátok fel ezt az egészet.” Ez az ő hangja… és én még mindig hallom. Vademberek. *** Képtelen leoltani a kislámpát. És behunyni a szemét. Meg fog bolondulni, nem, már meg is bolondult. Tudja. Meglátja magát a repülőgép kerek, fekete ablakában, és… – Jól van, uram? Egy légikísérő érinti meg a vállát. Miért hagytatok magamra? – Rosszul érzi magát? Azt szeretné mondani, hogy nem, minden rendben, köszönöm, de nem tudja: sír. Végre.

I

1
A tél kezdete. Szombat reggel. A párizsi Charles de Gaulle repülőtér, 2E terminál. Tejszerű napfény, kerozinszag, végtelen fáradtság. – Nincs csomagja? – kérdi tőlem a taxisofőr, és a csomagtartóra mutat. – De igen. – Hát akkor jól eldugta! Elröhögi magát, én megfordulok. – Jaj, ne… A szőnyeg… Elfelejtettem… – Hát menjen érte! Megvárom! – Nem. Annyi baj legyen. Most nincs hozzá erőm. Ott egye meg a fene. A sofőr abbahagyja a röhögést. – Hé! Csak nem akarja itt hagyni? – Majd valamikor visszajövök érte… Holnapután mindenképpen eljövök… Gyakorlatilag amúgy is itt lakom, én… Nem… Gyerünk… nem érdekel. Most nem akarok visszamenni oda. Hé, kopp, kopp, Istenem, igen, te, lovon megyek el hozzád! Ó, igen, lovon! Hé, te, kopp, kopp, Istenem, biciklin megyek el hozzád! Ó, igen, biciklin! Nem is rossz a hangulat a 3786-os számú sofőr, Claudy A’Bguahana Peugeot 407-esében. (A sofőrülés hátoldalára tűzött engedélyből tudom a nevét.)

te. de sokkal barátságosabb lenni. de… És most verem a mellemet. hőlégballonon megyek el hozzád! Ó. lökhajtásos tempóban verhetem. Jézus.je! Ó. igen. kopp. ugye? Ó. hőlégballonon! A visszapillantóba nézve hátraszól: – Remélem. kopp. te. Túl nagy az időeltolódás.Hé. Ez az én igen nagy vétkem. nem zavarják a szenténekek! Elmosolyodom. . Egy autópálya-lehajtóval később: – Hé. Istenem. de nem tudok barátságosabb lenni. Köszönöm. – Ajaj! Ott hideg van. azt megtehetem. ugye? – Nagyon. de igen… – Nem. túl mocskos vagyok. Mivel ugyanannak a nyájnak a bárányai vagyunk. lökhajtású rakétán megyek el hozzád! Efféle énekek hallgatása mellett talán nem veszítettük volna el olyan hamar a hitünket. kopp. és túlságosan ki vagyok száradva ahhoz. je. Hé. túlságosan ki vagyok merülve. oké. igen. Istenem. kopp. igen. hozzád beszélek. – Honnan jött? – Oroszországból. forrón szeretnék sokkal. jelen van Isten a maga életében? A francba. Nagyszerű. Ennek is pont rám kellett akadnia… – Nem. hogy képes legyek áldozni.

és megkérdeztem a pásztoromat: . te…” Soha nem fogom megtudni. – Na és miért nincs? – A nyomor… – De Isten jelen van a nyomorban is! Isten csodákat tesz. Higgye el. nem – vágok a szavába –. És az Úr felfigyelt rám. tudja… Semmi voltam. ott… Ott nincs jelen. Már a ház előtt voltunk. nem… – vallottam be. mert a véletlen… (karikára kerekített szemek). Egy férfi. hogy éppen ebbe a taxiba szálltam. nem – Vegyünk például engem… Azelőtt én… Én egy semmi voltam! – A sofőr indulatba jött. mondtam is magamnak: Isten nincs jelen. vethetem ki magam az autóból. aki csak így otthagyja a csomagját. – Hát. amikor a sofőr megszorította a térdemet. – Ittam! Kártyáztam! Soksok nővel lefeküdtem! Nem voltam igaz ember. 90-nel megyünk. mint egy kis virágot. tudta ezt? A sebességmérőre nézek.– Tudja mit? Rögtön láttam. a véletlen nem létezik. mert elaludtam. 10–13 óra. A számla hátoldalára felírta a mennyország koordinátáit. Magához fogadott. egy aubervillier-i templomét: Saint-Denis utca 46–48. és azt mondta: „Claudy. oké? Mondogassa: Nem lehet a véletlen műve. mit pampogott neki az öreg. behajoltam az anyósülés leengedett ablakán. ahonnan én érkeztem. Miután kiszálltam. ahonnan én jövök. Meg kell keres… – Nem. – Pedig igen! Ott van! Mindenütt ott van.. A kormányt ütögetve megismétli: – Isten nincs jelen. – Már most vasárnap el kell jönnie.

. – Csak azokkal. kopp. amely elválasztott az otthonomtól. hogy én például. kopp. hogy a hajlékomba jöjj. taxival. Mathilde csak felemelte a karját. igen! A biztonsági lánc be volt akasztva. túl sokat láttam. – Én vagyok! Nyissátok ki! Üvöltve dörömböltem az ajtón: – Nyissátok már ki. és a tíz centimétertől. – És honnan ismeri meg őket? Még szélesebb mosoly: – Azok a legszebbek… *** Olyan zavarosan tanítottak minket. Túl messziről jöttem. Ó. ahogy bandukoltam felfelé a negyedik emeletre. Akkor igazán hittem benne. a jó életbe! Snoopy orra jelent meg az ajtónyílásban. ha jól emlékszem. jól van! Nyugodj már meg… Nyugi! Mathilde kiakasztotta a láncot. – Jól van. túl sokat késett a repülő. elborzadva ébredtem rá. te. taxival. – Jó reggelt! – mondtam. amikor beléptem a ház kapuján. például akkor.” Na. iszonyatos dühbe gurultam. Elszakadt a cérna. És. akiket az Úr küld el hozzám. és Isten túl kényes ízlésű volt.– De… szóval… Azóta… Azóta nem feküdt le többé egyetlen nővel sem? Széles mosoly. és lágyan zongorázott az ujjaival. igen. merengtem. félreállt. hogy az a kurva szentének jár a fejemben. és amint átléptem a küszöböt. már hátat is fordított nekem. egyetlen egyszer tudtam őszintén kimondani: „Nem vagyok méltó.

hogy leoldja rólam a piszokrétegeket. Az ágy hibátlanul bevetve. És aztán.Enjoy. a füzetét. A víz tűzforró volt. de én nem igazán értettem. Állj le. Már nem értettem. A cipőmet bámultam. alvászavar esetére. és… és kit érdekel… Na? Kit érdekel? Csak átutazóban vagyok itt. Igen. a paplan tökéletesen sima. a párnák fenségesen. Nyitott szájjal. erről van szó. majd Laurence ruháit a karosszék támláján… A könyveit. Egy röpke pillanatra felmerült bennem. hagyd abba. és kényszerítem. mordultam magamra. sugallta a pólója hátán lévő felirat. Már… Már nem értettem. hogy mit. a vizesüvegét. Nux Vomica 9CH. a fülbevalóját… Mindezek bizonyára jelentettek valamit. a szemüvegét. Fáradt vagy. és a távolban a Val-de-Grâce-t. Mindig ugyanúgy történt. holnapután megint elutazom. és én… Gyerünk. hogy megragadom a haját. és összevissza locsogsz. A partok egyre távolodtak. Megtapogattam az éjjeliszekrényre állított gyógyszeres üveget. Szomorúan. hogy ne dúljam szét a kompozíciót. A hideget. ami az én szobám is. Elég sokáig. vagy nem? Bementem Laurence szobájába. á… Hagytam a fenébe… Már amúgy is becsukódott a szobája ajtaja. Egy hétig távol voltam. Azután kinéztem az ablakon. hogy a szemembe nézve utánam mondja a három elavult szótagocskát: Jó-reg-gelt. és fél fenékkel leültem a matrac szélére. Nux Vomica. ha nem tévedek. a . pocakosán duzzadoznak. gondoltam kelletlenül. A fal mentén az ágyhoz mentem. a Szajna-part fölé magasuló tetőket néztem. behunyt szemmel vártam. és minden alkalommal egyre rosszabb lett.

ragyogó bőr. –… – Na gyerünk. Vagy az építkezést. A szavait ugyan nem értettem. Például annak a fickónak a tekintetét. fájdalmas menstruáció. Mindenféle szempontból… De mi a fenének mentem oda. kínzó tekinteteket. már jobb? font karral. törékeny hajvégek… De mire jó ez az egész kupleráj? Mire jó? Milyen simogatásokért kunyerálok? Megvágtam magam. – Ó. ami túlnőtt rajtam. A fürdőszoba padlójára bámult. – Tényleg? Megcsóválta a fejét. igyál egy kávét! Mathilde… A kicsi lány. Nem izgulok. – Jó ötlet. a többórás vesztegelést a dugókban. mit kerestem én ott? És itt? Még a borotvámat sem találom a sok szépségápolási cucc között! Narancsbőr. bár minden alkalommal sikerül meglepned minket. – Ja. hogy itt van nekünk Snoopy… – Na. akit olyan nehezen sikerült megszelídítenem… Olyan nehezen… Hogy megnőtt.havat. és az egész illatszerboltot – Figyelj… Ne főzzek neked egy kávét? Mathilde keresztbe fürdőszobánk ajtajában. nem. de könnyen ki lehetett találni. Ne izgulj. Istenem! Még szerencse. és a sötét. – Jó heted volt? – kérdezte aztán. feszes has. lesöpörtem a földre. pattanásos arcbőr. a végeérhetetlen beszélgetéseket azzal a bunkó Pavloviccsal. az előre elveszített csatákat. a sötétséget. aki tegnap este a képembe vágta a sapkáját. ringatózva állt a . izé… Leejtettem egy-két dolgot… Megyek.

Tudtam. hogy elfelejtetted… Hiszen tudod. hogy végül az iPodja fülhallgatója mögé menekült. és belefújtam a csészébe –. Nagyiéknál találkozunk vele… Ó.– Igen – mondtam. Alig észrevehetően. Felálltam. hogy földet értem… Ma nincs tanítás? – Hát. amire az életben szükségem van. ez minden. meleget is. a kamaszkor… Ez a kimerítő csikicsuki… – Tudod. nem… Ne mondd. és örömünnepet ül. – Még nem vettem ajándékot. hogy ma van a szülinapja… Elfelejtettem. Nem azt. és egy ügyes szerkezet megcsóválná a farkát. ahogy egyszerre fújsz hideget is. Néhány hallgatagon megtett utca után Mathilde-ot annyira nyomasztani kezdték váratlan kérdéseim. hogy gyalog megyünk. hogy szükséged lesz rám… Ó. – Tudom… Ezért nem aludtam tegnap Léánál. – Legalább még meglepek valakit. Mint az anyukája. . és újabb adag kávét töltöttem magamnak. jól van. hanem azt. Nagy. hogy ma van Laurence születésnapja. Mathilde. nem? Valakit. aki szeret. örömködjünk! Elhúzódott. Egy fantasztikus családi vacsorára. amikor hazaérkezem egy utazásból… Lehetne akár kitömött kutya is. ami azt illeti… – Laurence egész nap dolgozik? – Igen. gyengéd szeme lenne. amit annyira szeretek. Jól van. amikor megérintem a fejét. – Akkor gyerünk – feleltem. köszönöm. hogy még együtt járunk elragadó családi eseményekre. mindig meglep. Úgy döntöttünk. Azt hiszem. Végre úgy érzem. és átöleltem a vállát –. rendben… Talán kutyát kellene tartanom.

érdes. Mathilde elégedett volt. .Ó… Máris hogy szeretem azt a kutyát… Mathilde váratlanul megszólalt: – Hé. majd Leonard Cohen tökéletes. így jobb? But that’s why you want to be there. Néhány hangjegy. miközben lustán levonult a Panthéon kupolájáról. A tavasz még messze járt. hogy egy hangot se veszítsen. – Szuper. megszólalt néhány akkord egy gitáron. kicsit reszkető hangja: Suzanne takes you down to her place near the river You can hear the boats go by You can spend the night beside her And you know that she’s half crazy… – Na. egy vékony kis vezeték végén. hogy újból és újból elhagytam. az majd feldob… És a zaj és a tömeg kellős közepén. Bólintottam. mint egy szeszélyes kisfiú. amely mégis a nagyon távoli gyermekkoromhoz kapcsolt. egy nő a zebrán fel is kapta a fejét. de a nap már bemelegített. ezt sikerült elismernem. és Párizsban voltunk. mutatok neked egy olyan öreges izét. és átdugta az én jobb fülembe: – Figyelj. Mathilde felsóhajtott. megint sóhajtott. felhúztad az orrod? A fülében lévő vacak miatt szinte kiabálva tette fel a kérdést. bár csak azon az áron. A lányomaki-nem-volt-a-lányom-de-mégis-a-lányom-volt belém karolt. a világ legszebb városában. behunyta a szemét. kihúzta a bal füléből a hallgatót.

tönkre is tettem a magnókazettát.Lassan sétáltunk a városnegyedben. hátat fordítva a Nagy Embereknek. hogy azt hajtogattam: Jézus was a sailor. akik nem vagyunk senkik sem. olyan sokszor tekertem vissza… – Minek? – Hát. – Ez nem igaz – mondtam fejcsóválva –. leeresztett fegyverrel. éppen akkor jött ki a boltból. hogy ő már meg is bocsátotta… . amit annyira szeretek. Minden. aki levelet ír az egyik barátjának… Egy fickónak. ugyanebben az utcában… Nézd csak ezt a boltot… A Soufflot utcai intettem az állammal. hogy ugyanezt dúdoltam. hogy a történet egy férfiről szól. az nincs meg neked? – Nincs. a Rembrandt-festékek… Sőt. Nem is igazán zseni… Egy feltaláló… Egy mesterember… Egy hihetetlen fickó… Majd mutatok róla könyveket… De… izé… visszatérve arra a másik hihetetlen fickóra. de azt hitte. ez az izé még mindig működik nálad? – Aha… – Azt hiszem. Megbékélve. aki valaha régen elszerette a feleségét. egy napon még Prouvét is láttam. Tisztára! Azt hiszem. Dubois művészbolt kirakata felé – El sem tudod képzelni. magát Jean Prouvét! Felfogod? Jean Prouvét! Hát igen. A papírok. az ecsetek. Cohenre… Tőle a Famous Blue Raincoat volt a kedvencem. a békés hétvégi tömegben. – Á! de hát akkor mit tanítanak nektek az iskolában? Én tisztára bele voltam bolondulva abba a dalba. egy ritmusra lépve. naponta hányszor csorgattam a nyálamat a kirakata előtt… Itt minden elbűvölt. aprócska halandók. Képzeld el. mi ketten. nem is tudom… Újra és újra meg akartam hallgatni. de ahogy most visszagondolok rá. és a többi… Prouvé… Ha utólag belegondolok! – Az kicsoda? – Egy zseni. én úgy értettem. a nap további részében feltehetőleg úgy kacsáztam át a városon. már legalább harminc éve.

Hogy azon a napon. és a többi csak duma. felhajtottam a gallérját. Azt a számot meg letöltöm neked… Elfintorodtam. észrevétlen vágtam utat a tömegben. Libafos színű lett. ha jól emlékszem… ó… Én kétballábas. gondosan ügyet sem vetve az emberekre. Szóval… mintha egyenest nekem írták volna. én mondom neked! – És mi lett vele? – Hát… Ha jól tudom. amikor nem lesznek többé művészek. nem csatoltam be az övet. a kezemet a zsebembe süllyesztettem. titokzatosan. Cohen keresett már eleget… – Tudod jól. amíg nekem adta az öreg ballonkabátját.Valami hajfürtről is szó esett benne. azt is elárulom… Addig szekáltam az apámat. Cohen papa biztosan jót röhögött rajtam a hegyek között. . és teljesen elcsesztem. és csak mentem… A nevetséges fickót utánoztam. – Rendben. aki voltam… Peter Sellers a legjobb formájában. ez elvette a kedvemet? Egy fenét! Magamra kanyarítottam a kabátot. – Jól van na! Csak nem fogunk megint összekapni emiatt… Gondolom. azzal! Hát eltűnt… Az összes többivel… De kérdezd meg ma este Claire-t. hogy ez a szám állati szexi. Iszonyú ronda volt! El sem tudod képzelni! Mathilde elnevette magát. a kabáttal… – Ja. a zen mestereknél. akik pedig nem is néztek rám. – Sőt. – És azt hiszed. Ez… – Stop! Tudom! Már ezerszer elmondtad. még most is él… – Nem. egyetlen lányt sem tudtam felcsípni. talán még emlékszik rá. – Nagyokat léptem. vagy mi… Elnevettem magam. hogy ez nem anyagi kérdés… Ez annál sokkal komolyabb. mind halottak leszünk. esetlen és komikusan morcos lakli voltam. és úgy éreztem. én befestettem kékre.

– Pontosan. mire jut nekem egy gyengéd gesztus. mégis halottak leszünk. – Feltehetek egy kényes kérdést? – Nem. – Nem is tudom… olyan előre látható… kiszámítható… Előveszem a hitelkártyámat. Gyorsan megvolt. Most rád borítom a zöldellő köpönyegemet… A pénztárnál összevontam a szemöldökömet. Bedobtam a cetlit a csatornába. mennyibe kerül nálad egy puszi? Kinyitottam a pénztárcámat. – Ötvenöt euró és hatvan cent. – Ezeket is le akartam tölteni… Fizettem. Igen. miután a fejére húzta a kapucniját: – Hallgatlak. – Lépj be. még élni fogunk. – Miért lett ilyen a kapcsolatunk? Olyan… Csend. – Olyan milyen? – kérdezte a kapucni. A Saint-Michel tömegében sodródva nekibátorodtam: – Mathilde? – Yes. és megnéztem a számlát. ő meg az arcomhoz érintette az arcát. . Csodálatos módon még három CD került az enyém mellé. Majd néhány méterrel később. Mit gyengéd… Egy gesztus. vagy mi… Mégis. Egyébként nézd csak… A Chez Gibert előtt álltunk. Rendben… Csend. – Hé! – szólt Mathilde blazírtan.

hogy ez a helyzet az anyáddal is… Valahányszor felhívom. Mathilde elrántotta a karját. És… Megtorpantam. örülök. hát tévedtél. hogy ezt érdemeljük? Tudom… Azt szokás rá mondani.– Ez sem anyagi kérdés. annyival… – Köszöntem neked. Vagy inkább az ujjai lusta mozgását. és megint visszahúztam őt. Az állandó marakodásról. – És egyébként nem csak velem – folytattam –. Mathilde. mégis… Hány éves is volt Mathilde? Talán nyolc. a fejét leszegi. hogy te okosabb vagy a többieknél. az alagút. felemeltem a kezem. meg az összes többi hülyeség. és a lovával elbukott az egyik verseny döntőjében… Még most is előttem van. és figyelmeztetés nélkül a nyakamba borul. Hú. Megfogtam a karját. Erről a folyamatos zsarolásról… Egy kis kedvesség készpénzért cserébe… Állandóan… Állandóan. betolt egy kapszulát a gépbe. – Látom… „Akit olyan nehezen sikerült megszelídítenem…” Vajon mire vonatkozott ez a hülye. és megnyomta a kis zöld gombot? Hát… Ami azt illeti. és utánoztam a lusta ujjai mozgását. ahogy a kobakot bevágja az árokba. a csészém fölött? Talán arra. Hogy te furfangosabb vagy annál. Micsoda . – Mondd meg… Miért alakult ez így? Mit tettünk? Mit tettünk veled. amikor messze vagyok. én is elég nehézfejű vagyok… De nem. amikor reggel megérkeztem. a kegyetlen korszak. hogy kénytelen legyen rám nézni. Azt hittem. hogy ez a kamaszkor. hogy megvehettem neked azokat a CD-ket. A te viselkedésedről. hogy Mathilde vette a hatalmas fáradságot. de… annyival jobb lett volna. meghatott múlt idő az előbb. hogy belépj a statisztikákba… – Ja. de te… Te. ha köszönsz nekem. és szükségem lenne egy kis… Ő csak erről beszél. tudom.

igen. Mathilde ott volt. Ott volt a kabátom alatt. és közben hülyén vigyorogtam. gondoltam határozottan. és még az este vissza kellett mennem az irodába. végül szétnyitottam a kabátom. – Karamell? Hallgatás. . és még a lónak a nevében sem voltam biztos. Talán még ennél is később történt… Ó. megkérdeztem: – Hé. hogy is hívták a pónidat? Pisztácia? Semmi válasz. Legelőször… és amikor nyolc évet mondok. Kimerült voltam. Istenem. És életemben akkor először. ráborítottam. és én ezt alaposan kiélveztem. Meg aztán mindig féltem a lovaktól. Még az egészen kicsi lovaktól is. a lábam félig lefagyott. takonnyal és lótrágyával kente össze az ingemet. a combizmaim megdermedtek. inkább Mogyorónak hívták… Oké. az autóban. hidd el nekem! Rossz bohóc vagyok. mi? De Mathilde. hogy a „karomba vettem őt”? Igen. már majdnem gyökeret vertem a kurva normandiai lóversenypályán. egy ezredik átdolgozott éjszakára. elakadó lélegzettel álltam ott. Vajon mondhatom erre. de Mathilde legalább rám nézett. ő pedig hevesen zokogott. Ha alaposabban belegondolok. különben elestünk volna. nagy hajtásban voltam. már emlékszem! Csöröge! Végül is mit reméltél egy ronda és hülye pónitól. – Ja. Meghatottan. igen. Hajnalban keltünk. fáztam.támadás volt! Szabályosan meg kellett kapaszkodnom az egyik oszlopban. Függőlegesre állítottam a visszapillantót. Be nem állt a szám. valószínűleg tévedek. akit ráadásul Csörögének hívnak? De tényleg! Életében először és utoljára jutott be a döntőbe az a kövér Csöröge. jó sok évbe beletelt. de elrejtettem őt a világ elől. és könnyel. elképedve. Nagyon nem értek az életkorokhoz. Később. miután Mathilde begömbölyödött a hátsó ülésre.

az egész lovagi páncélzat… Soha. és egy-egy évet minden egyes nappal. nehogy elrontsak valamit. és megfojtani. Mert a szavak. Most. és a rosszkedvemen rágódtam. te jó ég. Nem vagyok az apád. mivel szavakkal sem tudtam volna jobban elintézni… Végül is… Valahogy így képzelem el ezt a kihagyott jelenetet: hatékonynak és némának. És most. én. vagy: olyan vagyok. . hogy jobban tettem volna. az orvosi egyetem kerítése előtt. De most… Most hogy az élet olyan… Milyenné is lett? Olyan nehézkessé. amelyet az építkezésen töltök. a hallgatásom jobban kifejezi mindezt. mint az apád. olyan gyúlékonnyá a száztíz négyzetméterünkön. ha ez egyszer befogom a szám. robbanásra készen.Főleg az egészen kicsiktől… Ajajaj… mindez nagyon nyomasztott a dugóban. én… Puff neki… Úgy éreztem. mint a szavaim. egyetlen aprócska kérdés miatt. amikor csak Snoopyval beszélgetek. amikor naponta elveszítek egy illúziót. Persze. Vagy félre kellett volna húzódnom a leállósávra. majdnem csúnya. Mindig hiányoztak a szavak. és csak akkor kapok szeretetet. hirtelen ezek a szavak: – Néha azt szeretném. Mibe kerülne ez nekem? Semmibe. vagy: jobb vagyok. fel kellett volna tennem a kérdéseimet. hogy már szinte egyáltalán nem szeretkezünk Laurence-szel. a szavak… Soha nem tudtam elboldogulni a szavakkal. azt gondolom. ha te lennél az apám… Nem válaszoltam. kinyitni Mathilde ajtaját. ott. görcsös. feszülten. mindent megadnék egy jó kis szorongásért. Semmibe. a lábánál fogva kirángatni. ha beütöm a hitelkártyám kódját. mint az apád. kiszállni. és meglátom az arcát: kemény. aki soha nem teszek fel kérdéseket. És miközben ott ültem. vagy: nem. Nagyon-nagyon. ahogy illik. akarom mondani. ahogy felé fordulok.

– Nem haragszol? Szükségem van egy kávéra a csata előtt… Mathilde fintorogva követett. – Hogy mondod? Megpenderül: – És ti? Ketten? Szerinted az jobb? Dühbe gurult. igen ti!… Hát ti! Mama és te! Azt szeretném tudni. talán az jobb? Mi? Azt hiszed. ti ketten jobban vagytok? Ti talán nem vagytok előre kiszámíthatóak? – Kicsoda. ti kettőtökre melyik statisztika vonatkozik? A szétrohadt kapcsolatok statisztikája. elkanyarodtam egy kávézó felé. tudtam. Mathilde megint a fülhallgatójával babrált. – Charles! – Igen? . ahol már a proccos áruházak homlokzatától is inamba szállt a bátorság. mint egy hülye. – Mi van a felekkel? – kérdeztem.Mathilde előttem masírozott. A Sèvres utcában. – Éstiketenszerintedezjob? – hadarta. Míg én megégettem a forró kávéval a számat. Igen. lehajtott fejjel. Éppen ezért jártunk mindannyian az erőnk végén. Most nagyon irigyeltem tőle a fülhallgatót. ahol a felek… Elhallgatott. mi? – Ti. – Tudod te azt nagyon jól… – dünnyögte Mathilde. mert én csak a saját zűrzavarommal tudtam megtömni a fejem. A saját akusztikai gerjedéseimmel és a megtépázott ballonkabátommal. – Azt hiszed. nagy léptekkel.

bedugtam a fülembe. miről énekel! – Rendben – mondtam erre türelmetlenül –. A kurva szerelmes számok… Mindig ugyanolyan gyászosak… Négy perc alatt teljesen kiütik az embert. de nem az egészet… – Persze. és leállította a zenét –. végigmennék… Várj… Mert lehet út vagy utazás is. megvagy? Bólintottam. az enyém a sztereó. De az első gitárakkordokat elfojtotta a kávéfőzőgép harsogása. Én… Én teljesen ledöbbentem. a szövegkörnyezettől függ… Költői vagy szó szerinti fordítást akarsz? – Ó… – nyögött fel Mathilde. türelmetlenül. – Várj… Áthúzódtam a pult másik végére. lázasan.– Lefordítanád. Megszólalt egy másik. És megint megosztoztunk a fülhallgatón. Ledöbbentem. Az övé volt a dolby. És belekezdtem a szinkrontolmácsolásba: – Ha te lennél az út. csak arra. akkor add ide a másik fülhallgatót is. – Jó. miközben Mathilde a szeme sarkából figyelt. mindent elbaltázol… Nem angolórára vágyom. Rohadt zászlós dárdákat döfnek a beprogramozott szívünkbe. először egyedül meghallgatom. Jobban. mi? – Ki ő? . miről beszél itt? Mert értek néhány szót. – Na. hogy elmondd. Elvettem a fülhallgatót. Kimerülten nyújtottam Mathilde-nak az ő fülhallgatóját. melegebb férfihang. mint ahogy valaha is hittem volna. Mindenkinek egy-egy fül. utána elmondom az egészet.

Charley fiú. bár a feleségem kitérne ettől a hitéből…. bevéshetném a nevem kezdőbetűit a törzsedbe. hogy egy szótagot se veszítsen. hogy örülnél neki. jól csinálod… És továbbmentem az úton. Ha a kutyám lennél (Neil itt már egyre hangosabban énekelt). és… és nem panaszkodhatnál. Ha ló lennél. – És nem állsz le közben. zokszó nélkül söpörném ki a szart az istállódból…. sweetie. remélem. ahol az megtorpantam. mint egy cowboy: – Dont worry. Ha fa lennél. Mathilde elmosolyodott. egész nap csak aludnék… Ha te lennél a nappal.– Neil Hannon. „‘Cos trees don’t cry”. gyerünk). mert semmi kétség. nincs harag. hajnalig lovagolnék rajtad a mezőkön át… és egészen a nap végéig. egyenesen az asztalról etetnélek a maradékokkal (bocs). Ha fa lennél. Ha Jacknek hívnának. – Jól csinálod. végigmennék rajtad… Ha te lennél az éjszaka. hűséges barátom. Neil. Ha férfi lennél…. fenékig felhajtanálak…. Ha a nővérem lennél (hát. az igazság és a fény. izé „find it doubly”. amíg el nem tűnik a fény (hú. útról volt itt szó. mert a fák nem nyögdécselnek (itt egy kicsit önkényesen fordítottam. meghalnék érted…. és (itt . rendben. akkor is szeretnélek. nincs idő a finomkodásra)… és neked énekelhetnék a dalaimban (ez sem valami zseniális)… (De Mathilde-ot nem zavarta. egész éjszaka zokognék… (Mathilde csüggött az ajkamon. it’s gonna be all right. oké? A fogam között szűrtem a szót. Ha ló lennél. biztos vagyok benne. hogy a haja már az arcomat csiklandozza. A kamaszlány-illatát. előbb – Ha te lennél az út.) Mert te vagy az út. átölelhetnélek. nagyon nehezen engednélek el….) Ha a kislányom lennél. Jillre változtatnám a nevem a kedvedért. na. megkettőzve érezném magam. éreztem. most már menni fog? – Menni fog. és nem nyögdécselhetnél. Ha… Ha a kutyám lennél. És éreztem a parfümje illatát is. Ha megtámadnának. Ha ital lennél. Egy ír énekes… Na. és te lennél az én négylábú. de egy izgatott kamaszlány lóg a madzag másik végén).

Nem moccantam. gondolom. hogy lefordítasz nekem néhány számot. – Nem – vallotta be –. meg a többi… Hát. . valahogy úgy. Te számíthatsz rám. csak hogy időt hagyjak Mathilde-nak a vége főcímre. nem igazán… – Szóval. amit egyáltalán nem kívántam. amit szeretek… és… És ennyi. az alagút. Néhány percig gondosan kavargattam a csésze alján leülepedett cukrot. Hogy legyen ideje visszaszokni a fényhez. Azért. mert a fák nem nyögdécselnek. és (itt már igazán üvöltött. Kis fintor. (Tulajdonképpen végéééééééééééééig. – Miért? – Nem tom. – Szerelmes vagy? – kockáztatom mintha tojásokon lépdelnék. – Ez minden? – háborodtam fel játékosan. hogy neki sem jött össze a dolog… Egyáltalán nem jött össze…) Csendesen visszaadtam a másik fülhallgatót is. mert… Azért. érted? – Nem. – Imádom ezt a számot… – sóhajtott fel végül. hogy ilyen szövegeket hallgasson. nem. de érezni lehetett. – Amikor szerelmes az ember.már majdnem üvöltött) soha többé nem kellene gondolkodnod. majd ő váratlanul: – Visszatérve az előbbi izére… Az előző kérdésemre célzott. – Ez minden. amit fel tudsz kínálni nekem? meg óvatosan. szóval… Azt hiszem. nincs szüksége rá. és rendeltem egy kávét. és én számíthatok rád. hogy tényleg ennyiben kéne hagynunk… Tudod. hogy segítek ajándékot venni a Mamának. és megrázhassa magát. hogy ne követeljünk túl sokat a másiktól. de szomorúan) együtt maradnánk életünk végéig. – Tudod.

és a végén te lennél a leghűségesebb barátom. és úgy tett. odaadhatnám neked a maradékokat. – Na jó. Ha jól emlékszem. – Tudom! – vágta rá azonnal.Mathilde újra felhúzta a kapucniját. mert ha a kutyám lennél. – Haha! Nagyon vicces! És míg a járda szegélyén az autók áradatát bámultuk. Elgondolkodtatott. Pillanatnyilag ez minden… tulajdonképpen egész sok. hogy micsoda biztonsággal koppintott az orromra. Mivel Mathilde is becsületes volt velem. ez a te ajándékod lesz… . mi nagystílűbbek voltunk annak idején… Vagy talán agyafúrtabbak? Mathilde feljebb lépett egy lépcsővel. Árnyék suhant át az arcán. de most már hagyjuk a fenébe ezeket az állati komoly beszélgetéseket. oks? – Oks. – Igen. Mathilde… a a De… ez – Mi van? (De a hangsúlyában benne volt: Mi van már megint?) – Mindenki megvásárolható. Mathilde felemelte a lábát. – Na és mit veszünk a Mamának? – Amit gondolsz – feleltem. – Nekem már megvan az ajándékom – mondta makacsul előreszegezett állal –. hogy viszonzom becsületességét: – Tudod. Rábámultam. mintha lepisilné a nadrágomat. – Miért vigyorogsz ilyen hülyén? – Azért – feleltem. mozgólépcsőn úgy döntöttem. Igen… egész sok. és közben tartottam neki az ajtót –.

persze – vigyorogtam kötelességtudóan. nem? Még a szép szomorú dalokkal megtámogatva is nagy teher lehet… Milyen voltam én. Fizettem. még mindig kicserélheti – buzgólkodott az eladónő. akkor összebilincseli. a tizennegyedik… – Ha nem felel meg a hölgynek. bár egy szót sem értettem belőlük. az ő korában? Ha jól sejtem. becsomagoltatjuk. és a szalagcímeket bámultam. Egyáltalán semmi… Mindenesetre nem emlékszem semmire. amikor elértem egy felsőbb szintet. Tudom. Mathilde felszívódott. Talán ezért is nem töröm magam már annyira. és mindennek ellenére együtt tartja őket. megtaláljuk. hogy meghintáztassák. és már le is léptünk. tudom. hogy tudja: ezen a mocskos világon minden megvásárolható. mint egy hülye. teljesen éretlen… És hibát hibára halmoztam. . és fizettem.– Persze. és megkapaszkodtam a lépcső korlátjában. kiscsibém. A hölgy sok mindent kicserél. Alig jöttünk ki az áruházból. hadd gondoljam át a dolgot. – Most hagyj egy kicsit. na nézzük csak… Szóval ilyen ma tizennégy évesnek lenni? Elég tisztánlátó az ember ahhoz. De befogtam a szám. Na gyerünk. hogy még mindig arra vágyjon: két felnőtt egy-egy oldalról megfogja a kezét. Még egy… Azt hiszem. és elég naiv és érzékeny ahhoz. egy újságosbódé előtt. de reméli. ha elég erősen szorítja a kezüket. Keresünk valamit. persze már nem akarja. Ez egy kicsit túlságosan nyomasztó lehet. Áááá… semmi jelentősége. ebből elég – tértem magamhoz. és úgy álltam ott. Egy szatyor a kézben. és ő ott maradhasson közöttük.

és megpróbáltam összehasonlítani a Szajna színét a Moszkva folyó színével. a CNN háborús tudósításai ringattak el… Borús volt az idő. 2 Mind eljöttek. a homlokomat az ablak hűs üvegéhez nyomtam. ó. üres fejjel. és sok vakolat. Egyedül. amire jelenleg képes voltam. mindannyian itt vannak már. és egyre ügyesebb kőműves lettem. felemeltem a karom. Képtelen lennék felébredni. mennyire megnőtt. ha hazamennék aludni? De igen. Aki ajtót nyit nekünk. Vagy sétálni szeretnék? Nem. Jelen volt Isten ebben a pillanatban az életemben? Nehéz lett volna megmondani. hamarosan már kész nő lesz. úgy a legegyszerűbb. mivel ez volt az egyetlen dolog. miközben én azokat a hülyeségeket próbáltam helyrehozni. és amikor végre lefeküdtem a mindig túl széles szállodai ágyban. amiket azok ott az építkezéseken csináltak… Néhány éve körülbelül ebből állt a munkám… Széles repedések. és még én kértem tőle bocsánatot. iszonyatos mennyiségű mérföldet legyűrtem. A megjelenésük sorrendjében mutatom be őket. Nem az lenne a legjobb. Visszamentem dolgozni. magányosan a nagy nyüzsgésben. Megnézni. És ha… Egy fickó meglökött. és Mathilde-ra nézve megjegyzi. már egyáltalán nem rajzoltam. nevetséges vakolókanál. ő a . Angolul hadováltam. megállítottam egy taxit. Az unalmas ajándékok az ölemben feküdtek. Ígéretes építész voltam. amikor elvett egy újságot. egy keskeny pengéjű.Éhes vagyok? Nem. milyen hülyeségeket csináltak itthon. és megadtam az irodám címét.

a folyosó végén. már egész nagylány vagy! Kivárom a soromat. aki ott ül a széken. mondja ez az első. mondja szemrehányóan ezredszer is az anyám. olyan újságok előfizetési szelvényei. ez esernyőtartó. nemsokára. ahová nem megyek el soha. közben köszönök a másik nővéremnek. aki éppen mögötte áll. ő az igazi kedvencem. A szüleimhez érkező postám fölösleges kacatok gyűjteménye. Ő viszont nem sokat beszél. megint kopaszabb lettél. a kötényében. Rég lemondott a beszédről. és visszautasít egy újabb szelet süteményt. az év végi iskolai mulatságon jött bárki is. A nőt Edithnek hívják. hogy felváltson a bádoghalas bódénál? Hát nem. most az egyszer nem hoztál vodkát is? Hé. a konyhájában. és kijelenti: hogy megnőttél. megöleli Mathilde-ot. gyerünk. A szálegyenes úriember. vagy mi? Mit is mondhatnék… Jó srác. és a tekintetemmel a papírkosarat keresem. hogy a postám a tőlünk balra álló tükrös szekrény pultján van. Most megfordul. ahogy éppen a sültet spékeli. nem? Tökéletes. de tökéletesen megérti Bemard Arnault gondjait és gazdaságpolitikáját. ő nem annak a fickónak a felesége. aki beengedett minket. sovány ürgéé. hanem azé a magas. mindjárt meghalljuk az ő hangját is. amelyeket már húsz éve nem olvasok. Még ennél jobbat is fogunk játszani. afféle munkatársa neki. aki éppen háttal áll nekünk. Ő egészen más típus. Ha úgy tetszik. emlékeztetlek. Henri Balanda.nővérem férje. Nagyszerű. és mondd csak. az apám. Gyorsan megpuszilom. ami nem papírkosár. Igen. Az iskolatáskák súlyáról és a szülői értekezletektől tart előadást. . mit gondoltok. és meghívók konferenciákra. Na nézd csak. ugye értitek… Na. az LVMH-csoportot vezető Bemard Arnault-ról van szó. Az anyám. de hát mi a fenét csinálsz akkor a ruszkiknál? Kazacsokot táncolsz. de igazán. és beleborzol a hajamba. Van egy másik sógorom is. hogy mennyire nem szeretik odatenni manapság magukat az emberek! Például. senki! Márpedig. Termékbemutatókra szóló meghívók. felelem. hihetetlen. abbahagyom. Csak annyit jegyez meg. és most elveszi a kabátunkat. mondja. Na jól van. A jól bejáratott forgatókönyv. kicsit félretoljuk. Hiszen valamiképpen ugyanaz a mesterségünk. Egy vidéki Champion szupermarket igazgatója.

A legidősebb. és beletúr ez egyik unokaöcsém hajába. Legalábbis karácsonyig. mégiscsak az ő kis világuk. Öt még nem látni. kit érdekel most a kesudió? *** – Na nem. de hallani. mint mindig…” De nem kell engem sajnálni. szörnyen nézel ki… Meg azután… meg is híztál. Charles. hogy elvezetne egy hipermarketet is. akik nem követtek minket. ezt azoknak mondom. de még kiszámíthatóbb. és megint eltűnnek az életemből. mit várhatunk a srácoktól? Oké. Csak egyszerűen fárasztó. Erről egyébként nem érdemes sokat beszélni. Kövessük ezt a bájos nevetést. vagy nem?” Na de idézzük a második lányt is. pedig olyan magas. amiben élnek. tehát. és ha már itt tartunk. máskülönben részrehajlással vádolhatnának: „Bizony ám! Esküszöm. ezt nem hiszem el! – veti oda nekem. Charles. és az a pocsolya. ahol már vár minket a valóság másik arca: Françoise nővérem. én már messze járok… A legjobbat a végére hagytam. mint a másik nővérem. ha a szülők kivonják magukat mindenből. mind milyen szép és fiatal… Nézd ezeket a szép fogakat (felhúzza a szerencsétlen Hugó felső ajkát). most is olyan hanyagul öltözködsz. ahogy fent nevetgél a házban fellelhető összes kamaszgyerekkel. a férje csak a Champion igazgatója. nem. Végül is most már nem ronthatnak be kopogás nélkül a szobámba. Françoise aztán gyakran változtatja a frizuráját. ha idemásolom az első mondatát: „Ó. és időnként lecserélhetné a lemezt. vagy még a konyhában szórakoznak. Nézd. nem szabad rá haragudni. nem haragszunk rá. – Nézd meg őket. miről beszélgetnek ezek a kretének? Futólag megpuszil. jól elhájasodtál. és ha beköpnek a mamának. elég. időnként frizurát is változtathatna… Kövessük őt a nappaliba. még három óra. amióta nem találkoztunk! Meg kell mondani. Ő Kazacsok úr felesége. ha van egy kis szerencsém. már bebizonyította. – Tudod.kérdem én. kukkold meg egy pillanatra ezt a gyönyörű .

ifjúságot! A bennük tomboló sok milliárdnyi hormont! És… tudod miről beszélnek? – Nem – felelem. gombócba gyűrt zoknik. majd egy Converse. – Te miről beszélgettél Charles-lal a mi korunkban? A húgocskám hozzám fordul. egy… Claire megragadta a karomat. persze – üvölti a gyerekek kedvenc nénikéje –. ugye? – Pontosan. Vagy előre tanultunk a következő hétre… Ja. – Na gyere. – De komolyan. hát… A gigák? Akkor már miért nem a hosszú távú lakástakarék. lerendezzük a lenti kuplerájt is… – Az durvább lesz… a . aggódom értetek… A ti korotokban bele kell halni a szerelembe! Vagy verset írni! Kirobbantani a forradalmat! Kifosztani a gazdagokat! Előszedni a hátizsákokat! Utazni! Megváltoztatni a világot! De a gigák. Most. Mind a zenekütyüiket csesztetik. mi… Ilyen későn már ágyban voltunk – dörmögtem –. és visszadobta a párnát. – Szóval. és emlékszel. hogy éppen a Voltaire-ről szóló házi dolgozatom megírásban segítettél. és végre felengedek. így a torkára forrt a szó. na ne! Gondolom. hogy összehasonlítsák a memóriakapacitásukat… Hát nem lesújtó? Ha belegondolok. Nagyot rikkantott. vagy a házi feladatunkat írtuk. – A gigáik számáról. nem? – Nagyon valószínű. ezután majd összeméritek a mobiljaitok tarifáit is. gyerekek. hogy ők fogják majd fizetni a mi nyugdíjunkat. hogy geometriatételeket idéztünk fejből… – Ja. De az is lehet. újabb harci kiáltások. nem? – Az már megvolt! – nevet Mathilde. Egy újabb kispárna következett. hogy itt már biztosítottuk hangulatot. ha már itt tartunk? – És te? – kérdezi az ártatlan kis Marion. meg matematikai egyenle… Egy párna repült a képébe. az volt a kedvenc mulatságunk.

Ez Claire. És ő elégtételt nyújt az embernek a másik kettőért. de azért mégis… több mint egy hete nem láttuk egymást… nem tudott volna legalább megkeresni? Vagy felállni. csak hogy rátapadjak arra a másik debilre. mi ez a nagy üvöltözés? A húgom felemelt kézzel tiltakozik: – Hé. és nyert ügyünk van… A lépcső felé fordulva hozzáteszi: – Mert a Casinóban ingyen adják a szatyrokat! Míg a Championnál bajban van az ember… Kirobban belőle a nevetés. szerintem is jó ötlet ketchupot keverni a paradicsomszószba… Íme. Időközben Laurence is megérkezett. a kötényét morzsolgatva –. az ő születésnapja. amikor meglátott? Rám mosolyogni? Vagy egyszerűen csak rám nézni? Mögé surrantam. A kanapé túlsó végében ül.– A… Nem kell más. Enjoy. hanem Pitagorasz. végre felfigyelt rám: – Jól utaztál? . és a Casino termékeit dicsérgessem neki. Ez ő. és egész nap dolgozott. rendben. Amikor átmentünk az ebédlőbe. Oké. nem én voltam. – Nem. és máris nyakig merült a fűszerek forradalmi felhasználásának izgalmas témájába. nem igaz? Legalábbis engem mindig sikerült megvigasztalnia… – De mi a csudát ügyködtök ti odafent – nyugtalankodik az anyám. nem. ez az ő estéje. ezt a mondatot sugallta neki a vállára simuló kezem.

– Ezt rám érted? – tréfálkozott. és a VIII. miközben a szivarja gyűrűjével játszott. . a világos padlószőnyeget vizslatva.és egyéb lehetséges foltokat kereste rajta. és lelépett. az család… – Orosz fababákat – dünnyögtem –. persze… egy kávéra… Építési vállalkozó voltam. – És hoztál ajándékot a huszadik születésnapomra? Nahát! A család. Gondolom. Nem. sár. A jelenet csak néhány másodpercig tartott. kerület egyik puccos vendéglőjében találkoztam velük. szakadtán. annál jobban összemegy. Nem. és minél kíváncsibb leszel rá. de nagyon alázatos pincér loholt utánam. és ellépett mellőlem. tudod. Kifulladva. egy szép nő. pontosított a férje. Az ilyen félmondatok miatt szerettem belé még évekkel ezelőtt. de ő nem. Tréfálkozott. torzonborzan. A szép Laurence Vernes soha… Tél volt. amelyet én igazán… óvatlannak találtam… Igen… Mert egy másik nő kiszámíthatóbb. Egy elképedt. de egészen elbűvölt. Végre megérkeztem. Ezt rám érted?. A bukósisak a kezemben. a motorolaj-. Magamra. Ó. nem ügyfél. míg a férje elmagyarázta. ő nem. és menet közben megpróbálta lefejteni rólam a rongyaimat. és ellépett mellőlem. milyen szolgáltatásokat vár tőlem. Az ártatlan kis papírszalagot egy olyan játékra kényszerítette. gúnyolódna vagy csikorogna vagy morogna vagy harapna vagy átszúrna a tekintetével. köszönöm. Végül sikerült megszereznie a szörnyű dzsekimet. miközben a lábfeje felkúszott a combom mentén.– Ragyogóan. „Egy kávéra”. a papírhengerek a hónom alatt. agresszívabb lett volna. Tréfálkozott.

és könnyen orvosolható panaszokat halmoztam fel a ruszkikkal szemben. miközben egy másik lakáj eltüntette az utolsó morzsákat is. flörtölése. és bár nem szólítottak fel rá. Jó kis tisztánlátásra tettem szert. mint sajnos hamar ráébredtem. mint mondtam. A márvánnyal kapcsolatban…) A kedvem ellenére. megborzongtam. Az üzleti vacsorák miatt jócskán ki kellett eresztenem az övemet. te jó isten. A rosszkedvemet egy mosolyért. Az. leültem egy foltos abrosz mellé. és a kezdetektől kicsit csalóka. (Akkoriban még úgy éreztem. majd a tekintetem véletlenül találkozott az övével. édes? Te is így gondolod? – Hogy mondod? . az ő világa hülyeségének. – Ugye. De igazán kedves csere… Szép. hízelgő merészsége inkább volt köszönhető Taittinger úr erényeinek. De végül is… Hirtelen éreztem. első. Laurence úgy hitte. „de úgy. Laurence magabiztossága. „Valami egyszerre levegőset és bensőségeset szeretnék”. hogy a mosolyom neki szól. letekertem a hosszú sálat. hajtogatta a tervrajz fölé hajolva. a kiadások! Magát le Corbusier-t gyilkoltuk!) (Azóta megváltoztam. pedig csak a helyzet abszurditásának. amely a kedvem ellenére táplált engem. csúfondáros képpel. mert. hogy közben ne nyúljunk a márványhoz”. mint az én kétségbevonhatatlan varázsomnak. aki a bőrszakmában szerezte a vagyonát. hogy bemutatni egy költségvetést egy olyan embernek. Tehát tévedésből eredő csere. vagy tudta. nagy ízlésficam a részemről… De a kiadások. miközben megpróbáltam a férje kívánságaira figyelni. hogy a nagylábujja felvándorol a térdhajlatomba. sunyin.Ott voltam hát. A hálószobájukkal kapcsolatban szeretett volna pontosítani néhány dolgot. és akinek én építem át a kétszintes lakását.

visszajött hozzám. hogy van egy Laurence két emelet között. Guy (szegény Laurence… az új élelmiszerosztály. de a munkások egyre idegesítőbbek. és ahogy haladt előre az építkezés. utána maga. Eloltottuk a lámpát. te. szinte csak kislányom?”. a kilátásaim egyre bizonytalanabbak lettek. „Tudja. már nem is tudom. sem keményen. A tárgy ismeretében szerettem belé. arra hivatkozva. Soha nem fog itt élni. és nem igazán értem. és csendesen kijelentette: – Én soha nem fogok itt élni. vagy túl világos. sem keserűen. Végül egy este. De a szép láb tovább vándorolt. lesimította a szoknyáját. hogy halkan hozzátette. az egyik ajtóhoz lépett. a tartófalak egyre kevésbé nyomasztóak. Laurence kézfogása egyre lagymatagabb. hogy menjek oda rögtön. ennél jobbat érdemel…” Ó! Az asztali ültetési rend! Ez mindig az este legjobb pillanata! – Nos… Laurence… ide mellém. csikkek és festékes vödrök között… Ám miután Laurence csendesen felöltözött. azt hiszem.– A szoba! – súgta a férje nagy füstfelhők között. és a félhomályban lementünk a lépcsőn. utána Claire. magának: „Egy kislány. aki. a zsebtolvajok. vallotta meg és miközben bekopogtam a visszaadjam neki a kulcsot. rögtön be is csukta. és ellépett mellőlem”… Laurence követte a munkálatokat. jobbra – jelenti ki az én öreg apukám –. hogy „tréfálkozott. Laurence rám parancsolt. a slendriánul öltözködő alkalmazottak). – Figyelj már ide egy kicsit… Az asszony egyetértett vele. Egyre gyakrabban találkoztunk. aztán… . kinyitotta. Ezúttal nem beszélt sem arrogánsan. hogy a parketta túl sötét. miért is panaszkodnék most arra. házmester kisablakán. Mado. Így mi avattuk fel elsőként ezt a csodálatos hálószobát… Egy levegős és bensőséges ponyván.

hogy őszinte legyen). már jó néhány éve nagyon is létezik. de a mosolya túl savanyú. és kivívni a tiszteletet a munkatársai előtt. hogy a másik kettővel soha nem alakultak ilyen kedvezően a dolgok. De ez a tekintetváltás mégis többet ért annál az alaknál. amelyekért Balanda harcol. amit nem szeretett. a szalvétagyűrűje előtt. széthajtogatta a szalvétáját. Ő is tudja. mint Laurence (fölösleges említenem. de nem… Innen hiányzik egy férfi… Mi lenne velünk ültetési rend nélkül? Claire rám nézett. ide. ahogy Claire hívja. az ügyek. gyerünk! Gyere ide kis Guy-m! Ülj le ide mellém. kihúzta az előtte levő széket. – Úgy beszéltük meg. A felesége mellett („a Mamánál”. Claire-nek elege lett a tipródásból. akik csak „a kis Vaubannak” hívták maguk között („az ügyek. Micsoda tehetség… De ennek a csodálatos lánynak az okossága. Csak nyilván ő is családi körben van. és hetykén visszanézett. elviselhetővé tenni egy családi ünnepet. hogy hiányzik egy férfi… Rámosolyogtam. és kitépi a kezéből a lapot. és így szólt kedvenc fűszeresünkhöz: – Na. megszerettetni magát egy olyan nővel. azután Françoise. mindez az okosság megtorpan a szív bejáratánál. . ahová akartok! Micsoda tehetség. hogy Charles. aki ma este hiányzott. ide. a Balanda által védett ügyek elveszthetetlen ügyek”. hogy megalázná őket. így hárította el a gyengédségemet. mire ő vállat vont.– De nem! – méltatlankodik az anyám. aki képes két másodperc alatt megfúrni egy ültetési rendet. olvastam nemrégiben egy nagyon komoly urbanisztikai szaklapban). amelyeket Balanda vitt és Balanda megnyert. A férfi. és letette a fegyvert: – Na jól van… Üljetek. felrázni a közönyös kamaszokat anélkül. Az anyám felsóhajtott. egyébként az én nagy örömömre…). és áruld el. mire megyek a három hűségpontommal. gondoltam.

mint Claire. Gondolom. És nevet. És szép egyenesen ül a mamuszában. legyen sovány. hogy másra gondolhasson. Hogy dögölne meg. Túl ismerős. De én már lemondtam a dologról… Belefáradtam. és a csúszós talajú. A kis családi ünnepség. árnyékos területeket. egy kis terrorista az igazságszolgáltatás szent csarnokában… Elkeserítő. faggattam Claire-t százféle hangnemben. A folytatást nem mesélem el. és vállat von. Charles. Tehát nem beszélünk többé a dologról. ha a lányaim már felnőttek”. ő… A mi kis Claire-ünk. ráadásul. amikor megpróbáltam szélmalomharcot vívni a szófosó barom ellen. a szörnyűséges. És eljátssza a szakma büszkeségét. És még egy rokonlelkű báty sem ismerheti a háttérben dolgozó sok-sok lemondást. hogy jobb lenne. A nászajándékba kapott étkészlet. be kellett vallanom. majd elhagyom. mert nem kellek neki…” Ennyit tud felhozni a saját védelmére. Túl rövid a takaróm ahhoz. nem érdemli meg az öreg Rocinante szénáját sem. túl unalmas. Igen. vigyorgás nélkül azt mondani egy olyan nőnek. ez nem igaz… Nem is kövér…” Efféle hülye ellenérvei voltak Claire-nek akkoriban. le én. De azóta már lemondtam róla. rendben. ahol mindenki ügyesen játssza a saját szólamát. A mi szép kis lakmuszpapírunk. aki képes komolyan. Egy olyan férfi. És Mathilde kikapcsolja a mobilját. hogy „Várj türelmesen. ha becsületes akartam lenni. „De miért maradsz vele?”. És ez az élet. ha a saját portám előtt sepregetnék. hogy eljátszhassam a jó államügyészt. Igen. „Nem tudom. . A szombat esti vacsora a jól nevelt embereknél.Hősiesen. de nekünk kettőnknek majdnem sikerült összevesznünk a kövér szemétláda miatt… „Nem.

a gonosz. az éppen Mathilde. ezt túlsütötte. Régi terv volt. ezt az egészet. az egy kiló só. amit a térítőre szórunk. a tévés vitákról szóló viták.tacskó formájú késtartók. hogy ellentmondjanak neki. hogy nem szabad általánosítani. de azt tudom. miből menekítette ki Laurence ezt a kicsi lányt. amit érdemelt. valószerűtlen. és a jó fej. aki azzal vág vissza. aki kijelenti. a munkaadóm fantasztikus feleségének bizalmas vallomása utáni pillanatba. Pedig állandóan kísértett. Soha nem tudtam meg. És ez a viháncolás visszarepít minket a Beauséjour úti ház elé. amelyet a kút mélyére hajítottam… . Ez volt az én mestermunkám. ami túl sokba került. amire nagyon kell vigyázni: a gyerekek nevetése. aki szerénykedik. igen. a végzetébe rohanó Franciaország. elérhetetlen lett. csak az örömért. és időnként emlékezteti az embert. Rendben… Megkímélem magukat tőle… Nyilván kívülről ismerik az egészet. hogy de igen. Fájón kísértett. és azt sem. még vizsgamunkának szántam. Az én trójai lovam is fából volt. de gyakran elkeserítő zárójeleket. a háziasszony. és az űrbe küldtem a legutolsó könyörgéseimet. hogy mi volt az a sokkal jobb. az enyvben fogant álmom. ami még rosszabb. a radar. az adók. miután Laurence egy mocskos ponyván elragadta a szívemet és az érzékeimet. hogy milyen rövid utat járt be idáig. mennyire megkönnyítette a dolgomat… A legutolsó „állapotfelmérés” után nem hallottam többé hírt Laurence felől. aki a bor hőmérséklete miatt nyugtalankodik. ezeket a melegséget sugárzó. De van valami. odafent – és aki a leghangosabban nevet. és a családatya. de soha nem volt erőm befejezni. hogy az arabok túl sok gyereket csinálnak. a harmincöt órás munkahét. a kiömlött vörösbor. Nem látogatott el többé az építkezésre. sőt. És mivel túl szép volt hozzám. a kis kavics. És heteken át dolgoztam rajta. amit családnak hívnak. cselhez folyamodtam.

és ettől fogva szerettük egymást”. akarom mondani. Mrs.Minél kevésbé reméltem. de tiszta ingben és új cipőfűzővel. hogy viszontláthatom Laurence-et. ugye? Hatásosabban. „Erre elmosolyodott. és megmutattam neki. hogyan lehet felkapcsolni a világítást a világ legszebb babaházában.” Erre elmosolyodott. az ő ajándékát. egyszerre hősként és hódítóként. mintha csodálkozna. . hogy elbátortalanítson: elhívtam a következő szombatra az irodába. Lily Lilliput macskái között. milyen árat kell fizetnie ilyen sok órányi szorgos reménykedésért. még egy egész porcelán süteményforma-készletet is sikerült rám sóznia. regényesebben. annál többet finomítottam a művemen. An essential in the kitchen. és egy londoni üzleti út során órákra elvesztem egy csodálatos vén spiné. egyik darabja sem volt nagyobb. mint egy katicabogár. hagyjuk a felvágást: hódítóként és haldokolva beléptem a Cambon utcai épület ajtaján. hogy a Chanelnél dolgozik. nem. és csendben azon tűnődhetett. itt-ott frissen megvágva. a gyöngysora szemeivel játszadozott. majd zavarba jött. bejártam Párizs összes modellező szakboltját. úgy tett. Tudtam. tudtam. mondtam a tarkója fölé hajolva. hogy szeressem. Most jut eszembe. indeed. Frissen borotválva. és megengedte. Ideje volt előhúzni az utolsó adumat: „Nézze. bájos volt. És amikor kibontotta az ajándékomat. hogy jó úton járok. az öreg hölgy képes volt a Buckingham Palotát beépíteni egy gyűszűbe. meg kell keresnem Laurence-et. könnyed és… Ó. milyen kegyetlen… De én nem hagytam. Nehéz feladatok elé állítottam a Faubourg Saint-Antoine legjobb művészboltjainak eladóit. összeszedtem a bátorságomat. ez jobban hangzana. még márvány is van itt. biztosított a hölgy. és valóságos vagyont gombolt le rólam a boltjában. De a meglepett felkiáltás után kicsit túl sokáig térdelt a babaház mellett… Először meglepődött. Lehívattam Laurence-et. majd kiállított egy… oversized számlát… Egy szép napon azután rá kellett ébrednem: nincs már mit hozzátennem a nagy műhöz.

az arcomat simogatta. elég jól sikerült. majd beleunt a dologba. ez a szédült elmélkedés… Ez a befelé nézés. Sőt. ez nem jellemző rám. felpumpáltam az önbizalmamat. vagy: „Nincs még egy .De nem merném így mondani. hogy te vagy a legjobb?”. igazából. Talán túl sokat utazom? Sok az időeltolódás. a vállamat. én is… így hát adtam a fontos embert. hogy megtévesszem magam. ez a sok hiábavaló kérdés a kapcsolatunkról. kicsit közelebb húzódott. de egészen eddig nem okozott vele túl sok sérülést. igazán elnézően és nagystílűén az enyéim között. álmatlan éjszaka? Vagy túl sok a hazugság… Vagy sóhajtozás… Túl sokszor csukódik be a telefon fedőlapja. és még mindig olyan elragadóan. ha váratlanul lépek be a szobába. sohasem voltam biztos benne… És ahogy most elnézem őt. Laurence kilengései talán még jót is tettek a mi kettőnk kapcsolatának. nem… Meg azután… olyan sokat dolgoztam. hogy el voltam ragadtatva a dologtól. szállodai ágy. és mesélni kezdett a sötétben. és visszatért hozzám. de mint már mondtam. Visszatért. hogy kicsit túl magasra kapaszkodtam. soha nem voltam biztos benne… A Bristol padlószőnyege és az alkohol áldásos hatása után talán Mathilde volt a mi történetünk harmadik. és olyan gyakran voltam távol. olyan… Nem. Laurence csábított. nem akart tőlem gyereket. miközben a fejét cirógattam. önként dugtam be a fejem az oroszlán szájába. átölelte a férfiakat. és a végén mindig ilyesféle mondatokat mormolt a fülembe: „Ugye tudod. Laurence soha nem volt hajlandó hozzám jönni. Hamar megértettem. hosszan. ahogy ott ül az asztal mellett. gyöngéden. sokáig. Egyébként azt hiszem. Mert. barátságosan. vidáman. a hátamat. azt hiszem. tévedésből fakadó szerepcseréje… Ez új. vagy… Túl sok a semmi. A fejpárnáink mindenesetre elégedettek lehettek vele. Azt nem mondanám. Felhajtotta a takarót. Laurence nem most csalt meg először. túl sok a színlelés és hangulatváltozás.

azt hiszem. Ma már a homeopátiára bízza az alvászavarát. hogy tartsam a lova kengyelét. Olyan öregnek… Ez az őrült szakma. azzal az egyetlen különbséggel. de így már nem kerülök ki olyan dicsőségesen az összehasonlításból. ahol. majd tovább harcolni? Ahol soha semmi sem adott. ami olyan rosszul végzi a munkáját? Mert annak idején fiatal voltam. el is hagytam. nem moccantam. kicsit fiatalabb. és mint Alice.olyan. mint Laurence. Vannak napok. és az ezredik építési tervét mutatja be az ezredik zsűri előtt. el vagyok havazva”. És utolértem őt. amely valaha olyan bűnösnek tűnt. sőt én voltam az ő fiúkája. . hogy Damoklész kardja most másképpen fenyeget. mint annak idején. és hamarosan jobban beszél majd angolul. aki még hajlandó meghallgatni. aki túl gyorsan megnőtt. hogy még mindig az a rémült. ahol mindig harcolni kell. amikor nagyon öregnek érzem magam. igen… Most már nem jegyekről vagy a felsőbb évfolyamba való kerülésről van szó. és soha nem próbáltam elhárítani a simogató kezet. de az évek múlásával szinte nevetségessé szelídült? A gúny vette át a keserűség helyét. Pénzről. hanem pénzről. Mert bár Laurence az én bőrömet simogatta. Még akkor sem. meggyőzni mindenkit. darabokra törte a kis házát? Akinek már nincs szüksége rá. aki mindenkinek. hatalomról és megalomániáról is. De ma már más a helyzet. mint én? Vagy az apja nemtörődömsége. az az érzésem. ami persze jó. gyakran úgy éreztem. és a félhomályban sem tárja fel előttem. hogy a saját sebhelyeit próbálja kitapintani. Hát. kávé-doppingon élő egyetemista vagyok. és gyengéd masszírozással begyógyítani. röhejesen ismételgeti: „El vagyok havazva. mint te…” Én hallgattam. mi lüktet és bomlik szép páncélja alatt… Vajon ki tehet róla? Mathilde. Sőt. lassan ötvenévesen. Sok-sok pénzről. ha én soha nem tévesztem el az iskolai szünidők dátumát… Az idő.

De talán mégis jobb lenne. előveszi a mobilját.Nem beszélve a számításról. ha fel kellett hajtaniuk az ágyékkötőt? Jé. – Régi frankban? – kérdi döbbenten az anyám. de azt állíthatom. . – Nem – vág vissza a kretén. És mivel a gyülekezet nem reagált elég gyorsan. mennyire zavarta az ősembereket. majd behunyja a szemét) egymilliárdötszáznegyven millió frankjába került a francia adófizetőknek. amikor épült. mit gondolsz. Ezek szerint ez az izé. és majd szétreped elégedettségében –. milyen képet vágna Nouvel és a tervezőcsapata. új frankban! Diadalmaskodik. hát azt direkt csinálták – veszi át a szót Françoise röhejes férje. mennyibe került nekünk ez az izé. kedves Françoise-om. A társaság teljesen fel van kavarodva. – Miért. dehogy! Már nagyon régen nem jártam ott… Többször is megnéztem. ahogy olyan találóan mondtad. mire gondolsz éppen? – Tessék? – A Quai Branly Múzeumra? – Jaj. és megragadja a szalvétáját. és kész! Oké. potom… (felteszi a szemüvegét. Vagy talán a szerelem tehet róla? Laurence… – Hé. ott egy bokor. nem beszélve. ha ma este köztünk lehetnének… – Ja. hogy kispórolták belőle a vécét jelző táblákat! Óhatatlanul is felmerült bennem. – isten ments. Nem. Ez most nagyszerű. hogy pisilni kelljen ott az embernek… Én nem tudom. pötyögteti. – Kétszázharmincötmillióba került – mondja a főnök úr. Charles. de… – Mindenesetre – szól közbe Françoise nővérem. Ez ült. ha ezek nem lennének itt. hozzáteszi: – Természetesen euróban értem.

igen. amit becsül bennem. – Na ne… – De. aki mellettem ül. lehet. – És nagyon kellemetlen? – Hát… Az ügynökségnek még elmegy. azt hiszem… – Vagy az őrültsége… – Ó. ahogy ők mondják. hidd csak el… Csak az olvadásra várok. és az ingem két gombja közé csúsztatom a kezem. .Laurence-et keresem a tekintetemmel. – Na ne! – De igen. de nekem… – Neked? – Nem is tudom… Nem lennék jó Napóleon… Hiányzik belőlem az ő… látomásos felfogása. Claire. A beszélgetés újraindult. magával hömpölygetve a maga okosságait és butaságait. – Da! – mondom megnyugtatóan. most felém fordul: – És mi a helyzet Oroszországban? – Tiszta Berezina – vallom be mosolyogva. Inkább visszafordulok a tányéromhoz. huss. hogy megszámolhassam a halottakat. elrepültek. Néhány éve még a Bastille Opera és a nemzeti könyvtár volt a téma. Van még néhány dolog. hogy – jól kapaszkodj meg – eltűntek a daruk… A múlt éjszaka. Nem félek dacolni negyven évszázadnyi építészettel! – És mikor kell visszamenned? – Hétfőn. – Igen. ő bánatos kis mosollyal néz rám. – És miért ilyen hamar? – Mert az a legfrissebb újság. ahhoz már nem kell sok! – De ugye csak viccelsz? – kérdezi Claire aggodalmasan. hogy ezeket vesszük elő újra. Csort. – A fenébe.

valamivel több időre van szükségük. akkor… – Akkor? – Nem is tudom. megragadja a poharát –. Semmit. hogy én… – felsóhajt. a fúrógépeket… Mindent. mint az első alkalommal. Főleg úgy. – És az az útlezárás-ügyed? csodálatos . – Micsoda szemét ügy! – Te mondtad. – És akkor? Mit fogsz most tenni? – Hogy mit? Jó kérdés… Legelőször is felfogadok egy biztonsági céget. hogy magukkal vitték a többi gépet is… A markolókat. – Csak hülyéskedsz. – Egyáltalán nem. a betonkeverőket. íme. – És te a kezedben tartod ezt a kuplerájt? – Egyáltalán nem. hogy felügyelje az eddigi biztonsági cégünket. de különben minden rendben. hogy kicsit elengedhesd magad? – Még nem küldtek! – Hazudsz! – És te? Mi újság a fronton? – Ó. balsors! És nem küldenek neked leányokat.– De hát az lehetetlen! – Igazad van… azt hinné az ember. Elröhögi magát. azt veszem észre. Ott semmit sem tarthat a kezében az ember. hogy megmentsem a bolygót. én választottam ezt a melót. – Ó. ezt csinálom. hogy genetikailag módosított gyepszőnyeg alá rejtem az emberek ürülékét. és tessék. Akarod tudni. Előkerítem a kozákokat. és amikor az új is nekilát a lopásnak. mit teszek? – Inni kezdesz! – Nem csak. Újraolvasom a Háború és békét. És harminc év után megint éppen úgy beleszeretek Natasába. hogy kiterjesszék a széles szárnyukat.

gyönyörűségem. a rideg tanárokról és ügyetlen takarítónőkről beszélgetnek. elegáns… Laurence-et és Edithet figyelem. A kezünkben vannak. Áldom őket érte. – Hogy miről? Claire rámosolyog. nagyon fáradt. A fickó vállat von. semmi… Csak a legutóbbi kaviárleárazásodról beszélgettünk. . hogy na puff? Ez nagyszerű! Örvendezz te is! – Charles? – Mi van? – Tudod. udvarias. csak hogy nyerjek egy kis időt. te is jól tudod. az ebédlő berendezését nézem. de mégis – feleli kis fintorral –. – Igen. Akkor már nincs olyan messze az ágyam. – Na látod! – Na puff! – Mi az. és újra belekezd a refrénbe.– Azt megnyertük. ahol ötven éve semmi nem változott. fáradt. csingiling. hogy elkelne itt még néhány Champion szupermarket? E szavakra. Hirtelen nagyon fáradtnak érzem magam… Fáradt vagyok. hogy hozzá sem nyúlok. és úgy adom tovább a sajttálat. nem gondolod. megszólal a Mester hangja: – Hogy mondod? – Semmi. társulnunk kéne… – Miért? – Egy ideális városért. Az apámat nézem: mindig egyformán diszkrét. tudniillik: De hová teszik ezek az adónkat? Ó. vagy fordítva. – De éppen az ideális városban élünk. a… – Mi lesz az ajándékokkal? A srácok rongyolnak le az emeletről.

Leoltom a villanyt. fehér boríték. De lélekben messze járok. Laurence diszkréten megfésülködik. ahol a sütemény már ott remeg az üvegek tükrében. – Az előszobában még ég egy lámpa! – kiáltja valaki. és megmutatja az én csomagomat. de most. és gyertek ki velem a konyhába – utasítja őket a nagyanyjuk. hogy én éppen fordítva vagyok a dologgal. valószínűleg a prosztataproblémája miatt. amikor beleharapott a madeleine-jébe. de ez az írás… – Charles? Mit totojázol? – nyafognak az étkezőből. hogy Boldog születésnapot. Hosszú. Feláldozom magam. csak az a különbség. a gyerekek meggyújtják a gyertyákat. amit nem tudnék elhelyezni a térképen. Általában megvárja a kávét a csattanóval. meglátok egy borítékot az én levélkupacom tetején. De most már fogd be a pofád! Bocsánat. ismerem. És miközben a kapcsolót keresem. de nem jövök rá. . Rendben. és visszamegyek közéjük. mint mondtam. honnan. fekete tintás írás. mint az a másik pofa. És eszembe sem jut megtapsolni Laurence-et. Nem gajdolom a többiekkel. Françoise hozza a fényképezőgépét. hogy egy elfelejtett világ egyik szöglete feltárul a lábam előtt. A lányok felállnak. A pecsét nem árul el semmit. Mathilde kacsint egyet.– Szedjétek le a tányérokat. sietősebb lett a dolog. Úgy érzem magam. leoltja a lámpát. hogy megkeressék az ajándékokat. és a mi áruházi Rockefellerünk a száját törölgetve bevégzi a nagy beszédét: – Egy dolog biztos: egyenest a szakadék felé rohanunk! Na tessék. Nem akarom. Érzem. Ezt jól megaszonta. nagyon fáradt vagyok. Én gyorsan bezárkózom. Nem látom Laurence arcát a gyertyák fényében. Egy városnév meg egy irányítószám. hogy rám zúduljanak az emlékek.

érzékelem az űrt a szőnyegrojt mögött, és kővé dermedek, ösztönösen is az ajtófélfába vagy egy szék hátába szeretnék kapaszkodni. Mert igen, ismerem ezt az írást, és valami nem stimmel, valami ellenáll bennem a dolognak. Valami miatt máris rettegek. Lázasan keresgélek. Az agyam csörömpölve beindul, és a zaj elfedi a kinti zűrzavart. Nem hallom a többiek kiabálását, nem hallom, hogy azt kérik, kapcsoljam fel a villanyt. – Charles! Bocs. Laurence az ajándékait bontogatja, és Claire átnyújtja nekem a tortalapátot: – Hé, te mit csinálsz? Állva eszel? Leülök, szedek magamnak, a süteménybe mélyesztem a kiska… Felállok. Mert vonz engem az a boríték, óvatosan kinyitom a levelet, egy kulcs segítségével bontom fel, nehogy elszakadjon. A lap háromba van hajtva. Felemelem az első szárnyat, hallom a saját szívem dobogását, majd a másodikat, a dobogás elhallgat. Két szó. Nincs aláírás. Semmi sincs. Csak két szó. Csatt. Emeljétek fel a guillotine bárdját! Felnézek, és a polc fölötti tükörben szemben találom magam magammal. Kedvem lenne jól megrázni ezt az alakot, és azt mondani neki: De miért próbálsz itt minket Prousttal és az efféle hülyeségekkel kábítani? Amikor jól tudtad… Ugye tudtad?

Ő képtelen válaszolni rá. Csak bámul rám, és mivel nem reagálok, néhány szót mormol. Nem hallok semmit, de látom az ajka reszketését. Valami ilyesmit mond: Te maradj itt. Maradj itt vele. Én elmegyek. Nekem muszáj, ugye érted, de te maradj. Majd én tartom a frontot. Visszafordul a zsinatoló társasághoz. Hangokat hall, nevetést, átveszi a pezsgőspoharat, amit valaki átnyújtott neki, egy másikhoz koccintja, nevet. Az asszony, aki évek óta megosztja vele az életét, körbejárja az asztalt, és mindenkit megcsókol. Öt is megcsókolja. Azt mondja: Nagyon szép, köszönöm. A gyöngédségroham ellen azzal védekezik, hogy bevallja: Mathilde választotta az ajándékot, és hallja, ahogy Mathilde hevesen tiltakozik, mintha elárulta volna. De most megérzi az asszony illatát, a keze után nyúl, ám ő már messze jár, és másvalakit csókol meg. Újra nyújtja a pezsgőspoharát. Az üveg kiürült. Feláll, keres egy másikat. Túl gyorsan húzza ki a dugót. Habgejzír. Tölt magának, felhajtja, újra tölt. – Jól vagy? – kérdezi a mellette ülő nő. –… – Mi van veled? Halálsápadt vagy. Úgy nézel ki, mintha kísértetet láttál volna… Ő tovább iszik. – Charles… – mormolja Claire. – Semmi. Hullafáradt vagyok… Iszik. Megrepedezik. Behasadozik. Darabokra töredezik. Nem akarja. A lakk recseg-ropog, csapszegek kieresztenek. a zsanérok engednek, a

De ő nem akarja. Harcol ellene. Tovább iszik. Az idősebbik nővére az asztal túlfeléről bámul rá. Rá emeli a poharát. Françoise tiltakozik. Erre ő, minden szótagot kihangsúlyozva, mosolyogva kijelenti:

– Françoise… Egyszer, egyetlenegyszer az életben… Ne legyél olyan idegesítő! Françoise a bátor lovagját, a címeres ökröt keresi, hogy megvédelmezze, de az nem érti a felesége kétségbeesett arcjátékát. Françoise darabjaira hullik. Na végre! Már itt is a másik! Edith lép hozzájuk, és kedvesen megérinti: – Na, Charles… Rá is pohárköszöntőt akar mondani, keresi a szavakat, de most egy kéz nehezedik a kezére. A tulajdonosa felé fordul. A kéz határozott, erre megnyugszik. Újrakezdődik a beszélgetés. A kéz még mindig a kezére simul. Ő a nőre néz. Megkérdi tőle: – Van cigid? – Hé… Csak úgy mondom, már öt éve leszoktál. – Most van, vagy nincs? Claire megijed a hangjától. Belékarol. *** A terasz mellvédjére könyökölnek, hátat fordítanak a fénynek és a világnak. Szemben velük a gyermekkori kert. Ugyanaz a hinta, ugyanazok a kifogástalanul rendben tartott virágágyások, ugyanaz a komposztáló medence, ugyanaz a látvány, ugyanaz a szűk horizont. Claire előveszi a cigarettás dobozt a zsebéből, és a korlátra teszi. Charles érte nyúl, de Claire elhúzza előle: – Emlékszel, milyen nehéz volt az első néhány hónap? Emlékszel, hogy megszenvedted a leszokást? Charles a kezére kulcsolja fájdalmat okoz neki. Azt mondja: – Anouk meghalt. a kezét. Most igazán

3
Mennyi idő alatt szív el az ember egy cigarettát? Öt perc alatt? Tehát öt percig egy szót sem szólnak. Claire töri meg a csendet, és az első szavai mélyen elkeserítik Charles-t. Mert előre félt tőlük, mert… – Tehát megtudtál valamit Alexisről? – Tudtam, hogy ez lesz az első kérdésed – válaszolja Charles nagyon kimerülten –, a fejemet tettem volna rá, és el sem tudod képzelni, ez nekem mennyire… – Neked mennyire micsoda? – Hogy ez nekem milyen zavaró… Hogy ez mennyire feldühít… Hogy mennyire haragszom érte, azt hiszem… Azt gondoltam, kicsit nagystílűbb leszel… Azt gondoltam, talán majd megkérdezed: „És miben halt meg?”, vagy „És mikor?”, vagy… nem is tudom. De nem Alexis, a kurva életbe… Nem, nem ő… Nem ilyen durván, bele a pofámba… Anouk nem ezt érdemli. Újabb hallgatás. – Miben halt meg? Charles előveszi a levelet a zakója belső zsebéből. – Itt van. És most ne mondd, hogy „Igen, ez az ő írása”, mert megöllek. Claire is széthajtja a levelet, átfutja, és ezt dünnyögi: – De igen. Ez tényleg az ő írása… Charles most felé fordul. Annyi mindent szeretne mondani Claire-nek. Gyengédségeket, szörnyű dolgokat, éles szavakat, nagyon kedves szavakat, hülyeségeket, fegyvertársi szavakat, megértő szavakat. De szeretné megrázni is, vagy jól megverni, vagy kettéhasítani, ám csak egyetlen szótagot tud kinyögni: – Claire…

Claire, a nagy blöffmester erre csak mosolyog. De ő jól ismeri, ezért nem köntörfalaz, megfogja a könyökét, és a terasz széléhez vezeti. Claire bokája megbicsaklik a murván, és Charles mintegy magának, vagy a csillagoknak mondja: – Tessék… Hát véget ért. Széttépi a levelet, és a konyhai kukába dobja. Amikor felemeli a lábát a pedálról, és a tető lecsapódik, klakk, úgy érzi, hogy még idejében bezárta Pandora szelencéjét. És mivel éppen a mosogató előtt áll, hideg vizet fröcsköl az arcára. Újra a többiek felé, az élet felé fordul. Máris jobban érzi magát. Vége van. *** De vajon meddig tart az a frissesség-érzés, amelyet egy hideg vizes permet idéz elő egy megfáradt arcon? Húsz másodpercig. A húsz másodperc letelt. Charles a poharát keresi a tekintetével, felhajtja, és újra tölt. A kanapéhoz megy, leül. Az élete párja mellé. Megrángatja a kosztümkabátját. – He, te… Te meg légy kedves hozzám… – kéri őt –, mert tudod, már éppen eléggé kivagyok… Laurence ezt cseppet sem zavarja, hogy összegyűri a ruháját. találja mulatságosnak,

Charles előredől, Laurence térdére teszi a kezét, és alulról az arcába bámul: – Ugye tudod, hogy egyszer te is meghalsz? Ugye tudod, édeském? Hogy te is meg fogsz krepálni? – Tényleg nagyon sokat ivott a pasi! – méltatlankodik a nő, és nevetni próbál, majd: – Hagyj békén, légy szíves, ez fáj! Rossz hangulat lebeg a cukortartó fölött. Mado kérdő pillantásokat vet a legkisebbik lányára, aki int neki, hogy

csak igya tovább a kávéját, mintha mi sem történt volna. Csak kavargasd, Mama, kavargasd. Majd mindent megmagyarázok. A főnök úr újabb szellemes mondást ereszt az űrbe, a vidéki különítmény mozgolódni kezd: – Na jó – sóhajt fel Edith –, mennünk kell… Bemard, légy szíves, hívd le a gyerekeket… – Jó ötlet – élénkül fel Charles –, pakoljátok be az egész pereputtyot a nagy terepjáróba! Igaz, nagyfiú? Szép új terepjáród van, igaz? Láttam az előbb. Sötétített üvegekkel és a többi… – Charles, kérlek, cseppet sem vagy vicces… – De hát én soha nem voltam vicces, Edith. Te is jól tudod. Feláll, lecövekel a lépcsőfeljáróban, és elbődül: – Mathilde! Lábhoz, kiskutyám! Majd a kővé dermedt nézők felé fordulva: – Csak semmi pánik. Ez a mi kis játékunk… Zavart csönd, majd felhangzik a lelkes csaholás. – Na, mit mondtam… A korlátot díszítő sárgaréz gömbbe kapaszkodva megpördül, és megint az ünnepelthez intézi a szót: – Igaz, hogy mostanában elég szörnyű a gyereked, de tudod mit? Ő az egyetlen szép dolog, amit valaha is adtál nekem… – Gyerünk, hazamegyünk – veti oda Laurence a szája sarkából –, és add ide a slusszkulcsot. Nem hagylak vezetni ilyen állapotban. – Helyesen szóltál! Charles begombolja a zakóját, és mélyen meghajol. – Jó éjszakát mindenkinek. Én meghaltam.

4
– De miről van szó? – kérdezi gyorsan Mado. – Én már nem is tudom… – mondja Claire, aki az utolsó búcsúpuszik után még itt maradt, hogy segítsen kirázni az abroszt. Most az apja érkezik a konyhába, egy nagy halom tányérral. Felsóhajt: – Már megint mi történik ebben a bolondokházában? – Meghalt a régi szomszédasszonyunk… – Mégis, melyik? A Verdier mama? – Nem. Anouk. Ó, hirtelen milyen nehéznek tűnnek a tányérok… Az apa leteszi őket, és leül az asztal végére. – De… Mikor? – Nem tudjuk… – Balesetben halt meg? – Mondta már, hogy nem tudja! – ripakodik rá a felesége. Csend. – Pedig még fiatal volt. Olyan… – Hatvanhárom éves volt – dünnyögi a férje. – Nem… Ez lehetetlen. Ő nem. Ő túl… túl eleven volt ahhoz, hogy csak úgy meghaljon. – Talán rákos volt? – találgat Claire. – Vagy talán… Mado egy üres üveg felé int a szemével. – Mado… – a férje összevonja a szemöldökét. – Mit Mado? Mit Mado? Te is tudod nagyon jól, hogy ivott! – De már olyan régen elköltözött… Nem tudjuk, hogyan élt azután…

– Mint mindig, most is csak véded, mi? Milyen gonosz lett hirtelen. Claire gyanította, hogy kihagyott néhány fejezetet, de nem hitte volna, hogy már megint itt tartanak… Ő, Charles, és most az apja… Szép kis sakkjátszma… Ó, milyen messze volt már mindez… De nem, mégsem, mégsem… Charles képtelen parancsolni magának, és te, Papa… te, akit még sohasem láttam olyan öregnek, mint ma este, a lámpa fényében… Anouk… Anouk és Alexis Le Men… Mikor hagytok minket békében? Nézzetek csak magatokba ti ketten… A fű se nő utánatok… Claire-nek hirtelen sírni támadt kedve. Az ajkába harapott, és felállt, hogy bepakolja a mosogatógépet. Na gyerünk. Húzzatok már innen. Tűnjetek el. Nem rúgunk halott oroszlánba. – Add ide a poharakat, Mama… – Képtelen vagyok elhinni. – Mama… Jól van ez így. Meghalt. – Nem. Ő nem. – Hogyhogy ő nem? – Az ilyen emberek nem halnak meg soha… – De igen! Szegény… nemsokára el kell mennem… Na gyerünk, segíts, mert

Csend. Csak a mosogatógép dorombol. – Bolond volt… – Megyek, lefekszem – jelenti be Claire apja. – Igenis, Henri! Bolond volt! Az apa megfordul, és elgyötörten megjegyzi: – Csak azt mondtam, hogy megyek lefeküdni. – Igen, de nagyon jól tudom, hogy mire gondolsz!

Mado egy percre elhallgatott, majd távolba vesző tekintettel, fakó hangon újra megszólalt, mintha egy árnyékot nézne odakint, aki már nem létezik többé – ügyet sem vetett rá, hogy hallgatja-e valaki: – Egyszer, emlékszem… Az elején történt… Még alig ismertem őt… adtam neki ajándékba egy növényt… egy cserepes virágot, ha jól emlékszem… Azt hiszem, így akartam meghálálni, hogy Charles mindig náluk lóg… Szóval semmi különös, értitek? Egy közönséges cserepes növényt, azt hiszem, a piacon vettem… És néhány nap múlva, amikor már nem is gondoltam az egészre, Anouk csöngetett az ajtón. Iszonyatos állapotban volt, visszahozta a növényt, és szinte erőszakosan nyomta a kezembe. „Hogyhogy, kérdeztem nyugtalanul, talán valami baj van vele?” „Én, én, én nem tudom megtartani, dadogta, és így… meg fog halni…” Halálsápadt volt. „De miért mondja ezt? Nagyon is jól van ez a növény!” „Nem, nem, nézze! Ezek a levelek itt már sárgulnak…” Reszketett. „De ez teljesen normális, feleltem nevetve, csak leszedi ezeket a leveleket, és ennyi!”, és akkor, úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna, Anouk zokogásban tört ki, és arrébb tolt, hogy letehesse a növényt a lábam elé. Nem lehetett lecsillapítani. „Bocsánat. Bocsánat. De képtelen vagyok, értse meg, képtelen vagyok, mondta csukladozva. Nincs már hozzá erőm, nincs több erőm… Az emberek, még az egészen kicsik számára is, igen, van bennem erő… És néha még az sem jó semmire, tudja, mégis elmennek… De most, hogy látom, hogy ez a növény is elpusztul, én…, patakokban folytak a könnyei. Képtelen vagyok rá. Ezt nem teheti velem. Mert ez nem annyira fontos, megértheti. Ugye? Ez azért mégsem olyan fontos?” Egészen megijesztett. Még az sem jutott eszembe, hogy behívjam egy kávéra, vagy leültessem egy pillanatra. Néztem, ahogy zavaros tekintettel a mandzsettájába törli az orrát, és azt gondoltam: Ez a nő bolond. Teljesen dilis… – És aztán? – kérdezte Claire nyugtalanul. – Aztán semmi. Szerinted mit kellett volna tennem? Visszavettem tőle a növényt, betettem a többi közé a nappaliba, és valószínűleg még évekig megvolt.

Claire a szemeteszsákkal hadakozott. – Miért, te mit tettél volna a helyemben? – Nem is tudom… – dünnyögte Claire. A levél… Egy pillanatnyi tétovázás után mindent, amit a tányérok alján talált, a zsíros maradékot és a kávéfiltereket rásöpörte arra, ami még Alexisből megmaradt. A tinta elmázolódott. Claire teljes erőből összehúzta a zsák száját, mire a madzag elszakadt. A francba, mondta, és bevágta a spájzba. A francba! – De ugye emlékszel rá? – makacskodott az anyja. – Persze… Menj egy kicsit arrébb, hogy letörölhessem az asztalt… – És te sosem tartottad bolondnak? – kérdezte Mado, és a lánya kezére tette a kezét, hogy megállítsa. Claire felegyenesedett, félrefújta a szemét csiklandozó hajtincset, és az anyja szemébe nézett. Az anyjáéba, aki olyan sokszor jött neki az elveivel, olyan sokszor oktatta ki, és szabta meg, hogy mit tegyen. – Nem. Majd, újra az asztallap erezetére koncentrálva: – Nem. Képzeld, soha nem gondoltam, hogy bolond. – Tényleg? – kérdezte Mado csalódottan. – Mindig úgy tartottam, hogy… – Hogy micsoda? – Hogy szép. Dühös ráncok: – Persze, hogy szép volt, de én nem erről beszélek, érted, én róla beszélek, a viselkedéséről… Nagyon is értem, gondolta Claire. Kicsavarta a szivacsot, megtörölte a kezét, és hirtelen nagyon öregnek érezte magát. Vagy újra gyereknek, és a legeslegkisebbnek. Ami végeredményben ugyanaz.

Náluk van a csomagod… Charles dünnyögött valamit öblögetés közben. Majd folytatta: – És megtudhatnám. és kiment a kabátjáért. És hogy vérzik. szidalmazta magát. persze nem volt üzenete. és Laurence megijedt a tükörképüktől. ahol olyan jól esett. ha kell.Megcsókolta a ráncos homlokot. felhangosította. ott. de képtelen megbirkózni három könnycseppel. Szegény hülye. . igen. O. Amikor már az autóban ült. Az ajtóból még jó éjszakát kívánt Papának. bár behúzta maga mögött az ajtót. hogy kiálljon. és észrevette. és tovább harapdálta. 5 Laurence kiment hozzá a fürdőszobába. Tudta. hogy fáj. úgy gombolta ki a blúzát. Menj aludni. az én kis begyem képes felszívni több millió köbméternyi vizet. – Az Air France repülőtéri irodájából hívtak. miért? – Túl nehéz volt… Csend. Elfordult. hogy ott felejtetted a repülőtéren? Charles bólintott. Laurence megkérdezte: – Tudtad? – Hogy mondod? – Tudtad. és hamarosan belefúlok a nevetséges bánatomba. hogy ott van valahol a közelükben. a visszapillantóba nézett. hogy az alsó ajka a duplájára dagadt. bekapcsolta a mobilját.

mert fáradt vagy? –… – Miért mondtad azt. fürdőszobából kifelé menet eloltotta a villanyt. Anouk… Anouk… elnyújtózott az ágyban. Egy rossz bohózat. amikor Charles belépett a szobába. Charles leült az ágy szélére. és felsóhajtott. Nehéznek. majd Laurence újból megkérdezte: – Megtudhatnám. És soha nem is fog olyan állapotba kerülni. Két arc. Ha Laurence képes lett volna úgy elaludni. Így bámulták egymást egy hosszú percig. akkor igazán súlyos lenne a helyzet. és kövérnek érezte magát. és ettől megkönnyebbült. Vagy inkább nehéznek.– És erre otthagytad? – Ez új. nagyon közelről. de csak a szemkontúr után. selyemből? Laurence már majdnem… de aztán mégsem. ez a melltartó. Vajon mit gondolna most róla? Ráismerne-e egyáltalán? És az az irányítószám… Ez meg micsoda? Mit csinál Alexis . hogy mi folyik itt? – Fáradt vagyok. Charles? –… – Azt a dolgot Mathilde-ról…? – Miből van ez. Laurence még nem tartott itt. De nem. mi folyik itt? A jelenet a tükörben zajlik. Lesminkel. A Laurence éppen akkor állt fel a sminkasztaltól. – Szóval azért aláztál meg engem mindenki előtt. vagy nem? – Megtudhatnám. Remeg a föld. Jöhet az özönvíz. hogy elfelejtett lesminkelni. de az ember közben még lesminkel.

bocs. És ő megesküdött. és megsimította. hogy kiadok néhány eurocentet. Isten veled. Tudom. Egy lakcímmel. Én… Kinyújtotta Laurence felé a kezét. és értesítelek… Vajon mi lehet most Alexisszel? És mikor halt meg Anouk? Charles-nak délután nem volt annyi lélekjelenléte. a csípőjét találta. ahogy Anouk olyan gyakran megígértette vele? Esküdj meg. Én… Végül kié lett a bőröd? És miért nem vártál meg? Miért nem tértem vissza soha? Igen. – Túl kemények vagytok velem – mormolta Laurence. Laurence abbahagyta a sóhajtozást. Anouk… Bocsáss meg nekem. – Ne haragudj. Anouk. – Mit mondtál? – Semmit. mondta Anouk. aki kitárja előttetek a pénztárcáját? Az életét? A testét? Vagy mi? Már képtelen vagyok rá… Én… Érted? –… . Charles… Mi vagyok a szemetekben? Egy olyan valaki. vagy egy szembeköpés: és neked fogalmad sem lenne róla. Esküdj a szívemre. hogy miért. Elhasználtok.olyan istentelenül messze? És miért nem küldött neki egy igazi gyászjelentést? Olyan fekete szegélyes borítékban? Egy pontosabb dátummal. Miért? Mi volt ez? Talán büntetés? Kegyetlenség? Vagy egy közönséges információ: az anyám meghalt. hogy megnézze a dátumot a borítékon. hogy két kamasszal élek… Kimerítetek. Néhány ember nevével. –… – Mathilde meg te… Olyanok vagytok… Néha az az érzésem. te… Laurence sóhajai vetettek véget a lázálomnak. ha én nem vagyok olyan állati jó fej. Mióta várhat már rá a levél a szüleinél? Vajon mennyit zabáltak már belőle a férgek. mennyi maradt Anoukból? És Alexis vajon felajánlotta a szerveit.

hogy hitele van előtte. akit már negyven éve nem láttál. hogy meghalt valaki. azt a képességét. És milyen alaposan hozzáidomult ehhez ő is az évek folyamán. Kérlek. Öt nem ismered. A nosztalgia idegesítette. miről beszélhetne egyáltalán? Mi maradt mindezekből az évekből? Semmi. Egy levél. hogy mindentől megszabaduljon. felcímkézzen. hogy mindent összefoglaljon. hogy meghalt az anyja egy barátodnak. mert megtudtad.– Érted. . hogy bármikor végigsimíthat a combján. Milyen zseniális képessége volt ez Laurence-nek. hogy jobban felkészülhessen arra. – Szóval azért lettél egy csapásra ilyen szemét. Fordulj meg. Fordulj meg. Már… Már nem vagyunk barátok… Laurence felsóhajtott. ez nem az ő műfaja volt. bocsáss meg… Túl sokat ittam. És mennyire szerette ezt benne… A józanságát. Segíts. Az osztályfényképek. könyörgött magában. És ez mennyire… kényelmes volt… és valószínűleg nagyon jótékony. elrendezzen és elfelejtsen. és… – És micsoda? Mit mondhatna neki? És mit értene meg belőle Laurence? Miért nem beszélt neki az egészről sohasem? Amúgy is. – Kicsoda? – Az egyik gyerekkori barátom anyja… – Pierre-é? – Nem. az elevenségét. abba. És újból és újból belekapaszkodott. Az éles elméjébe. hogy miről beszélek? –… – Alszol? – Nem. összehajtogasson. ami jön. Egy másik barátomé. Erről van szó? Pontosan erről volt szó. a vajas kenyerek és a szalagavató bálok. amely darabokra tépve hever a szülői ház kukájában… – Éppen most tudtam meg. Egy névtelen levél.

Lazíts egy kicsit. Charles gyengéd volt. Laurence elaludt. és magára húzta a paplant. Charles felkelt. könyörgöm. Összeszorította a fogát. Ezek a szavak felkavarták Charles-t. Állj. de nem. hogy…. derék finom . észrevette. Főzött egy kávét. Néhány kattintás után megtalálta Alexist. Semmi. semmi. Laurence megfordult.Laurence nem moccant. – Mmm… Neked nagyon jót tesznek a temetések –. Csinálj valamit. és kész. Hihetetlen. Charles a kispárnája mellé húzta a sajátját. hogy Claire többször is hívta már. mondta végül Laurence. és a tarkójába temette az arcát. – És volt valami specialitása ennek a asszonyságnak – tréfálkozott Laurence –. – Hagyd abba. és ez szörnyű volt. Elfintorodott. és ő nagyon szerette ezt. – Nem. és félresimította Laurence haját. felnyögött. Nekiállt kigombolni a nő selyempizsamáját. Csak meghalt. – Talán… – Csssss… – vágott a szavába Charles. figyelmes. talán süteményeket sütött? Charles szétnyitotta a pizsamakabátot. és egy fél pillanatra biztos volt benne. *** Amikor kivette a laptopot a táskájából. és elűzte ezt a gondolatot. még mielőtt elképzelhette volna. Laurence. és letelepedett a konyhában. – Talán nagy melle volt? És az ölébe ültetett? – Nem. Semmi az egész.

Kinyomta. mint ő. Vagy leteszi. és már ki is csöng. Ugyanilyen állapotban írta fel Alexis koordinátáit is: mint egy alvajáró. felnyögött. Talán valamikor ír neki egy szót. a sípszó után. Megkereste az üres oldalakat. Megint megszólalt a mobilja. fogta a zakóját. A kilométerek száma. És felveszi valaki. és elnyúlt a kanapén. Csak tíz szám választotta el őket.” És az a legrosszabb. káromkodott. nyugodtan. ő sem kímélte magát. és miután vállára borította. . hogy nem. működik-e még a guillotine… De lesz hozzá ereje? Vagy kedve? Vagy gyöngesége? Remélte. például augusztusban volt néhány. és nagy vonalakban felrajzolta ennek a valószínűtlen utazásnak a tervét. habozott. az éjszaka közepén.Tíz szám. és észrevette. leoltotta a villanyt. Igen. meghallgatta. Igen… Talán augusztusban? Talán… Majd meglátja. az autópálya-lehajtók. Csak úgy. amely elvezethetne hozzá. És mint a húga. „Három hónap múlva lenne tizenkilenc éves. Becsukta a határidőnaplót. kiöblítette a csészét. az autópályatarifák és egy falu neve. hogy Claire nyugodtan ejtette ki ezeket a szavakat. miközben ő olyan sok napon és éjen át. Claire-t átkozta. olyan hevesen igyekezett mélyíteni a szakadékot. hogy Claire üzenetet hagyott. A képernyőn most megjelentek az útvonal adatai. elővette a határidőnaplóját. felsóhajtott. Reszketett. engedett. milyen mókás az élet… Csak tíz szám. Vagy hármat? Éppen úgy. felállt. Ó. Hogy lássa. bedühödött. ezért elbattyogott a zakójáért.

és fuldokolva itták a vizet. – Az éjszakai szorongás miatt… Ő olyan jól beszélt róla. Tudom. mint mondtál nekem aznap? Abban a kurva kávézóban a klinikával szemben? –… – Azt mondtad: „Majd lesznek még gyerekeid…” – Claire… – Ne haragudj. előre tudom. mi ez a kurva melodráma? Az ember kikapcsol. mint veled? Ha lenne egy barátnőm. emlékszel? Hogy az emberek mennyire kiakadtak. hé. Nevetséges vagy.Hogy volt képes ilyesmit mondani egy gépnek? Vagy egyáltalán erre gondolni? Ebben tetszelegni? Charles hirtelen dühbe gurult. Felhívta. kiborultak. őt ébreszteném fel. Hosszú hallgatás. – Tudom. hogy mit fogsz mondani… Még arra sincs szükség. Hé. hogy lebaltázza. miközben az ő kezét szorongatták… Holnap minden jobb lesz. – Az éjszaka miatt van – folytatta Charles. de… te vagy a legjobb barátnőm… – Nem ébresztettél fel… Csend. és megköszörülte a torkát. . – Charles. hogy megrázz. egyedül is meg tudom csinálni. Most aludnod kell. kikapcsol. – Beszélj hozzám – suttogta Claire. De kivel mással beszélhetnék erről. – Te… – Én… Emlékszel. kisanyám. vagy a képembe nevess. Charles felült fektéből. mondta Claire. És a kedves hangja kihúzta Charles lába alól a talajt. Most leteszem. Claire felvette.

Valószínűleg szakmai trükk. Claire letette. mint valamilyen nagyon bonyolult ügyedre. hogy igennel vagy nemmel felelj. hogy nem akarja ezt a terhességet… – És Claire. – …egy éves leszek – folytatta Claire –. . direkt mondtam terhességet. Charles visszahívta. halálosan szerettem egy férfit. amikor megmondta. hogy útközben valahogy elvesztem. Teszek rá. és válaszolj: Sajnálod azt a… döntést? Nagyon megbántad? Legyen becsületes. Most hangnemet váltott. hogy elfelejtsem. Gondolj magadra csak egyszer az életben. semmi… Csak egy… – Hallgass! – förmedt rá Claire. hogy így húzd ki magad a dologból! Gondolj csak bele. A kilencedik csöngetésre Claire megtört. hogy ne mondjak… Mert ez nem volt semmi.– Ne! Az túl könnyű lenne! Nem hagyom. és aztán sokat dolgoztam. a védőbeszédet álcázó színlelés. – Állati hülyeség. Nem. – Te sem tudod. nem. arra te képtelen vagy… Akkor gondolj magadra úgy. mit beszélsz. ügyvédnő… – Negyven… – Pofa be. jó estét! Mása van a vonalban… Charles elmosolyodott a sötétben. Csak annyit kérek. Felhívta a vonalason. és olyan sokat dolgoztam. – Igeeeen. A hangja vidám volt. Nézz a szemembe. Keserűen felnevetett. Az üzenetrögzítő vette fel. akkor. – Nem tudod. nem? – Ő nem volt jó ember… –… – Egyetlenegyszer viselkedett veled becsületesen. itt az SOS Mélabú.

hogy akkoriban nem léteztek még Champion szupermarketek. tudod mit? Jól aludtunk volna… Nagyon. te is vigyázz magadra… – Ó. – És nem lett volna otthon ennivaló… – Ja. és azt a bűnronda bolyhos pamuthálóinget. igaz? – Nem akármi – ismertem el. hogy ez a szakmám! Na rajta! Jó éjszakát! – Várj… Még egy utolsó dolog… – Igen? . És az az egészben a legrosszabb. és olyan sokat ittunk volna. vagy negyed háromig. a huncut mosolyával. – Miért vagyok ilyen hülye? – kérdezte panaszosan. azt hiszem. én – lusta legyintéssel elűztem a témát. a tealevelekbe fúlt csikkeket. az aktahalmot az ágya lábánál. hogy nem tudtuk volna végigmondani az efféle hülyeségeket… És utána. – Rendben. A nővéreidnek jutott az összes intelligencia… Magam előtt láttam a gödröcskéit. oké? – Oké. És utána éhesek lettünk volna. a daruidat üldözöd. – Valami genetikai baleset.Szerette ezt a lányt. de édes Charles. – Úgy is van. Kettőig. te. Aki soha nem adod ki magad. most elköszönök – zárta le a beszélgetést –. – Igen. Elképzeltem a szobájában. Aki nem mondasz soha semmit. Egyébként hallottam. – Nem vágunk egymás képébe nagy szavakat. amit úgy hívott: az én vénlány-pongyolám. és Andrej hercegnek képzeled magad… – Milyen szépen mondtad… – Ja. nagyon jól… Legalább délig. csak szólok. – Annak idején elmentünk volna a Baltóba a haverjaiddal a reklámosztályról. ahogy épp belefújja az orrát… – Ez aztán nem akármi.

és utána kirúgom a francba! – Íme! – Tiszta ügy. dohányzásról. amikor a munkádról beszéltél. és mennyit ér. – Én… én is… – A fenébe. fogadjuk el. de rendben. ez szörnyű. rendben leszek. Ő nem Alexis. – Nem illik hozzád. Akkor most úgy beszélek veled. És fájdalmat okoz neked. – Óóóóóóriási. egyszer. Rúgd seggbe! –… – Ott vagy még? – Igazad van. – Most futás aludni. de már jobb – szipákolta Claire –. Fogyókúrázni kezdek. mert rögtön szemet szúr az embernek. Már megint sírsz… – Igen. de azt tudom. És most tényleg letette. mint a legeslegjobb barátnő. Fütyülök arra a fickóra. – És plazmatévéje… – Még szép. leszokom a . Charles fogott egy párnát. Az igazságtalanság viszont igen. oké? –… – Hagyd ott. hogy ki ő.– Nem vagyok benne biztos. hogy igazán szeretek a legjobb barátnőd lenni. és álmodj magadnak egy kedves fiút… – Akinek van egy szép terepjárója – sóhajtotta Claire. azt mondtad: „Igazságot szolgáltatni lehetetlen. mars az ágyba! Csókollak. Emlékszem. Az igazságtalanság ellen könnyű harcolni. Ez nem a múlt. mert az igazság nem létezik. Na. Ez más. Ez a szép kövér könnycsepp már miattad gördült le az arcomon. és magára borította a zakóját. és minden áttetszővé válik tőle.” Ez most éppen ez a helyzet. hogy ő önmagában egy igazságtalan dolog az életedben. Hagyd ott azt a férfit. Claire. te hülye.

és élt már.Vége a szombat esti előadásnak. a kesztyű túl szoros. Megértem őt. miközben szinte haldoklik az ágy sarkában. ahogy én. Azt mondják. nem számít. Most nem találjuk a szavakat. mezítláb. hogy a legjobb már megtörtént vele. de olyan keveset. és hideg vizes szivacsot nyom a képébe. Olyan keveset… Nem sok tehetsége van hozzá. és nekem nincs nagy kedvem cipelni helyette. Ezek szerint már egészen az elejétől számolja? A legutolsó menstruációja utolsó napjától kezdve? Nem… Ez nem lehet igaz… És ez a három felfüggesztési pont. egy méter nyolcvan. Haldoklik. az élet túlságosan kiszámítható. hónapok. Amúgy is fulladozott. „Három hónap múlva. De. ő éppen úgy nem. kigombolt nadrágban és kicsatolt övvel. hetvennyolc kiló. Megértem őt. A csomagja túl nehéz. a mi történetünk is véget ér. és az öreg. vagy nem? Charles ezt a három szót most borzalmasabbnak érzi. . Ő volt a hősünk. Meg az az igazság. évek most arra kényszerítik Charles-t. és őt már nem is izgatja. Néhány hónap múlva töltené be a negyvenhetet. Charles most túl fáradt. hogy visszaforduljon. A hozam túl gyenge volt. mint az összes többit. ezek a veszteségnek szentelt hetek. és ő alig vette észre. hogy a legjobb? De miben? És kinek? Nem. Legyőzték.” Ezt mondta Claire. ez a nyomorult számolgatás. és már majdnem le is győzték. *** Ha Charles Balanda. kék párnába fúrt orral végre elalszik. a mellkasán összekulcsolt karral. Ott van az a rövid mondattöredék… Ami hirtelen torkon ragadja.

Igen. ez az… Most már emlékszik… Nyár vége… Akkor fejezte be a gyakorlatát Valmernál. ez volt a hurokcsapda. és el kellett repülnie Görögországba. Tehát július. Az aszfaltnak finom Párizs-szaga volt. tehát húsz évet. 6 Kiment Claire után az utcára. Mert Claire azt mondta. gyere ide. Charles többször is megpróbálta kitudni. és van még benne annyi őszinteség. Megint megszólal a gong. A történet soha nem ér véget. . bele is lépett a csapdába. és neki újra fel kell állnia. A történet soha nem ér véget. de Claire csak loholt előtte. tehát szeptember. Már emlékszik. meleg. és amikor megfordult. mert akkor már két hónapja volt. Végül ideges lett. gyere. három hónap. és Claire nem véletlenül járt nála aznap este. hogy Claire… Igen. le van sújtva. hogy bevallja: ez a három szó csak ürügy volt. és leszámolt kilenc hónapot. bemutatlak. Anouk meghalt. talált volna más valamit. Most már mindegy. És Claire véletlenül arra járt. és elviselni az újabb ütéseket. Megörült neki: jókor jössz. Visszamenni a ring közepébe. egy kis ünnepséget csaptak indulás előtt. amely most előbukkant egy rosszul feltekert gombolyagból. hogy a sötétben Charles kinyitogatta az ujjait. és most. megértette. Ez az elviselhetetlen üzenet. ruganyos. Az utolsó este volt.A szeme tágra nyílt. a vendéglők teraszain rengeteg ember. édes. erre eszébe jut: tehát áprilisban… És újra beindul a gépezet. Legfeljebb nem alszik vissza. hogy Claire éhes-e. Szép este volt. és már egyre messzebb járt. És amiért emlékszik. Ha Claire nem mondta volna ezt. és ő is számolgatni kezdi az űrt az ujjain. az ő baja.

Ha bármit kérdezett volna tőle. – Ötkor már repülőn ülök – mosolygott Claire-re. De nem sokáig. én éhes vagyok. a tarkójánál fogva a vállára húzta Claire fejét. Ki tudna mosolyogva nézni egy ilyen arcra? *** Claire kétrét görnyedve lépett be a kávéházba. Itt megállok. Claire megfordult. Charles rajzolt. és elkészítette az ebédjüket. . Hülyeség volt. piacozott a kikötőben. és pulóverbe. hogy semmi baj. ami a lelkét nyomta. leggyakrabban nem csináltak semmit. Egy külvárosi cím volt.– Na jól van. sőt néha még táncoltak is. – Holnap. amit éppen most veszített el. és hagyta. de mi mást tehetett volna? Becsukta a fürdőszoba ajtaját. mire ő csak intett a másik kezével. és elvitte Claire-t a tengerhez. A tulaj a háta mögött nyugtalan pillantásokat vetett rá. meghallotta volna. Mi mást tehetett volna? Nagyokat sétáltak. De ő nem mert kérdezni. úgy feküdt vissza a kanapéra. sokat ittak. vidám De a belebújt egy Csak üldögéltek. Öt órakor. Mintha még fogni akarná. Charles felpattant. Pedig soha nem aludt. miközben a húga ezredszer is elolvasta egy könyv első oldalát. és az étlapra tette. Utána jó vastag borravalót adott az okozott kellemetlenségért. majd behunyta a szemét. és válaszol. hogy kisírjon mindent. ábrándozott. kihúzott egy papírt a zsebéből. és nézték a fényt. Egy teljesen valószínűtlen környék. és elegem van. mindenféle füveket szívtak.

az arca bármikor darabokra töredezhet. – Azt hiszem. Utolsó este vendéglőbe mentek. és együtt nézték az utca nyüzsgését. Semmi le nem győzte volna őket. ugyanazon az aprócska lakáson osztoztak majd három éven át. – Biztos? Claire hevesen bólogatott. Később Claire megpróbált cigarettát sodorni magának. – És hol fogsz lakni? – Egy barátnőmnél… Egyetemi csoporttárs… – Jól van… Claire mellé húzta a székét. Charles úgy érezte. a szerelmi… az ügyeidről. – Charles! . Charles újra teletöltötte a poharukat. Bár bronzbarna volt. és rávette Claire-t. hogy a jobb időkre koccintsanak. – És az a földmérő lány? – Most más földeket mér fel… Claire rámosolygott. – Mindenesetre megvannak még a kulcsaid… – És te? – Mi van velem? – Soha nem beszélsz nekem a szerelmi ügyeidről… – elfintorodott. – Szóval. És nem volt árnyék a vendéglő teraszán. – Nem jössz vissza a lakásba? Fejcsóválás. és örök idők óta ismerték Alexist. vagy mi. semmi túl izgalmas. Egyetlen árnyék sem volt. és a második üveg retzina után Charles megfogta Claire pulzusát: – Menni fog? – Igen.Együtt nőttek fel.

– Nem – mondta. Charles kivette Claire kezéből a csomagot. néhány hét múlva.– Jelen! – De nem szólsz neki egy szót sem. hogy tisztesség is van a világon? A cigarettapapír elszakadt. – Mondd… találkozol még vele olykor? – Nagyon ritkán. vidáman kacsintott. Claire nyilván megérezte. mert félúton visszafordult. – Köszönöm – mormolta Claire Charles fülébe. *** Párizsban esett az eső. Nem tolta vissza. és kicsit kihajolt a tenger felé. Rendben leszek… Charles nézte. Taxiba szálltak. és a Gobelins-nél váltak el egymástól. gondosan megtöltött egy papírt. és a mutató és a hüvelykujjával egy O-t formált. – Anoukra értettem. Charles hitt neki. – Talán emlékeztessem. hogy minden rendben van. mint a búvárok. nem. és kiköpött egy dohánymorzsát –. . esküszöm. ugye? – Mint mondhatnék neki? – nevette el magát keserűen. Persze hogy nem. és mégis tizenkilenc éve lesz. Milyen fiatal és naiv volt… Hitt még a jelekben… Csak tegnap történt. – Vége van. és könnyű szívvel hagyta ott. Charles megmerevedett. Claire a cigarettáért nyúlt. Claire szemüvege lecsúszott az orrára. Ezzel a kis mozdulattal jelzik. a szájához emelte. és végignyalta. ahogy lefut a metró lépcsőjén.

– Mathilde… Mathilde megtorpant. az állát az öklére támasztva elengedte a gondolatait. és visszament a szobájába. Fél fenékkel ült a kád szélén. A hajdani Snoopy volt. Ó. Charles ásítva kérdezte: – Hány óra? Mathilde megfordult. és dupla adag kávét készített. Új menet. de úgy néz ki. unalmas vagy. Hagyd az egészet a fenébe. hogy megengedd magadnak az összeomlás luxusát. Túl késő. és foglalkozz az élőkkel. 6 óra 12 perc. Aki túl korán kel a korához képest… Zárd el ezt a . szarul van. – Nem úgy van. Anouk meghalt. és mellső mancsával a fülét vakargatta. kerek. A hajnal kopogott az ablakon. aki adja keményet. hogy nem álmodik-e még. ahogy gondolod… – Nem gondolom sehogy – felelte Mathilde. az alvástól felduzzadt arccal. érted? Túl öreg vagy ahhoz. Kevés szóval is el lehetett mondani. Egészen eddig mindig sikerült megtalálnod a helyes utat. A másik szobában van egy kis meisseni porcelánbaba. és Charles azon tűnődött egy pillanatig. Olyan rózsaszínűek voltak a falak… – Itt aludtál? – kérdezte Mathilde szomorúan. Charles a géphez vonszolta magát. a fenébe. Snoopy bámult rá némán. bezárkózott a fürdőszobába. És eltűnt. mire gondolt: Balanda.7 Charles kicsit elszundikált. és azok kavarogva felszálltak a forró gőzzel. és amikor magához tért. és térj magadhoz. ne! Kezdődik az élet. Hosszúnak ígérkezett a nap… Jéggé volt fagyva. Mind halottak. és nem kellett túl sokat agyalnod hozzá. nem most kell elkezdeni a kételkedést. Húzd be a függönyt.

Hol volt ma a gyerek? Melyik barátnőjével bohóckodott egy fényképautomata fülkéjében? Mi volt aznap a kabalája. Lüktető. –… – Ott vagy még. vagy inkább: nem rád tartozik. Laurence-szel. Halkan bekopogott. és a szoba falait nézegette a félhomályban. az emlékeit… Felnövő gyerekeink szobájának falai mindig mulatságos embertani leckét adnak nekünk. és tépd ki a füléből egy pillanatra a fülhallgatót. Felemelte a fejét. ha fává változik. talán a térde. lábához. hogy Mathilde megfordul. Mathilde – Nem úgy volt. és hová rejtőzött annak a fiúnak az arca. hűséges barátom? – dünnyögte. amikor meglátott magukról egy fényképet. Ezek felnőtt dolgok…. – Vagy alszol? Szomorú dalokat hallgatsz a paplanod alatt. és… A fenébe. hogy talán tévedek… Mert nem kell mentegetőznöm előtted… Ehhez az egészhez nincs közöd. már megint miket hablatyolsz? Beszélj valami másról. a vállához ért.kurva csapot. a posztereit. mert nem tudtam elaludni… És nem akartam zavarni a mamádat… Hallotta. aki jobban tette volna. a rajzait. hogy nyugodtan átölelhessék? Charles meglepődött. az életét. Már nagyon régen volt. amelyeket elborít a ragasztó. az egész kuplerájt. Imádta elnézegetni a fényképeit. Ezt a fényképet még Mathilde készítette gyerekkorában. testrésze. hogy mivel untat már megint az a vén trottyos Charles… – Éppen azért aludtam a kanapén. pedig imádta. Azokban az . amit nem ismert. és valamelyik majd leült a földre. állandóan megújuló négyzetméterek. az is eszembe jut. az ágy végéhez. ahogy gondolod… – De miközben itt magyarázkodom neked. vagy azon tűnődsz. hogy utoljára Mathilde kis világa fölé hajolt.

de a hasadat ne. üvöltötte. Mathilde! A hasadat ne…” Reggel. Nem. egy kényes ügy lezárásaképpen. aki visszahozza a szeretett személyt. ha úgy tetszik!. kulcstartók. Ez volt az első nagy konfliktusuk. fejtegette Laurence leereszkedő tekintete előtt. Monsieur G szórólapja. és visszazavarta a szobájába. Ne engedd. mellette. és elintézi. sőt a Kallimakhoszi Aphrodité reprodukciója. „Arcfestést. „Egy nő hasa a legtitokzatosabb dolog a világon. Első ízben töltötte be a vén hülye szerepét. Ebből több heti duzzogás következett. hogy a te hülye újságaid kifejezését alkalmazzam. vagy illemtudásról papolok neked. az utolsó három sora: Párizsban A keringő földön A keringő földön a végtelenben. Mind a ketten boldognak néznek ki a képen.időkben. megőrzött koncertjegyek. Corto Maltese mosolya. sőt a legszexisebb is. mert meglátta Mathilde kivillanó hasát. felpumpált ajkú színésznők fényképei. hogy ellenállt Mathilde-nak. ha a köldöke kilógott a pólójából. a legszebb. Egy rakás pasi * Tamkó Sirató Károly fordítása . amikor a mutatóujja valahogy mindig belógott a kép sarkánál. Charles dühöngeni kezdett. amelyet ő küldött Mathilde-nak. a mosolyuk mögött a Sainte-Victoire-hegy tűnik elő. hogy a vizsga elsőre sikerüljön. internetes oldalak söralátétre írt elérhetőségei. átlátszó nejlonzacskóban. mindent. iskolába menet felemeltette vele a karját. tetoválást.* Szőke. rajta a felirat: Be a Star instantly. hogy elrabolják tőled… Most nem arról van szó. nagykockás papírra másolva Prévert egyik verse. amit akarsz!. debil plüssfigurák. fonott karkötők. hogy az erkölcsös atyát játszom. De a hasát nem. Ez volt az első eset. Ott meg egy kapszula látszik. és… Nem… Rejtsd el. piercinget. Mathilde… Szerelemről beszélek. de ő jól tartotta magát. még tollakat is tűzhetsz a seggedbe. a legmegindítóbb. egy régi síbérlet.

Charles meg volt róla győződve. de végül elhallgatott. – Hé. – Ez furcsa… – Micsoda? Charles a nyakán érezte Mathilde leheletét. Állati szép. kicsivel idősebbek voltunk… Volt egy barátom. de a hasadat őrizd meg annak. de soha nem említette ezt a levelet. mint most te… Nem. Kislányom. – Ezt itt… – Azt sem tudom. menj. hogy kidobta a szemétbe. Ám másnap elment a Louvre könyvesboltjába. és vedd fel a gyapjúruhád. hogy kicsoda… Csak állati szépnek találtam.” A kamaszlány arca és ruhái megnyúltak. tűnődő Mathilde-nak igaza volt.” Charles a fejét csóválva nézte. A trombitáját tekintettel. – Kicsodát? – dünnyögte Mathilde. Csak törékenyebb kiadásban. és teljes joggal. te szereted Chet Bakert? – kérdezte meglepődve. akit majd szeretni fogsz. Chet Baker fiatal korában James Deanre hasonlított. itt van… Egy tangabugyis rap-énekesnő és a félmeztelen Kate Moss között. zárta le Laurence szárazon a beszélgetés (már elunta a témát). . A hátára azt írta: „Nézd csak. és elküldte Mathilde-nak ezt a képeslapot. Ugyanilyen fehér pólót viselt. azt hiszem. – Amikor annyi idős voltam. aki megőrült érte. De nem… Tessék.akarja majd felmérni a feneked méretét vagy a melled formáját. Sőt. Fekete-fehér fénykép volt. éppen azért olyan szép. Okosabb és beesettebb arccal. mert nem látod. és egy szék támlájába kapaszkodott. jól megértettük. nehogy elessen. te… Érted?” „Igen. Folytatta a feltárást. Teljesen megőrült. A falnak dőlve állt. a térdének támasztotta.

Egy fickó. Még mindig itt van… És azért aludtam a nappaliban. azt be kell látnia. hogy meghalt az anyja.biztosan ő is ismerte ezt a fényképet… És éppen emiatt a barátom miatt fagyott be a seggem a kanapén ma éjjel… – Miért? – Hogy miért fagyott be a seggem? – Nem… Miért szerette olyan nagyon? – Hát csak mert ő volt Chet Baker! Egy hatalmas zenész. és akkor megérted. – Nem. Azt sem tudom. Hogy már egyáltalán nem is létezik. Ebből soha nem fog kikeveredni… Legalábbis nem rögtön. mert tegnap levelet kaptam tőle… – És mit írt benne? – Igazán tudni akarod? – Igen. aki a világ összes nyelvén a világ összes érzelmét el tudta mesélni a trombitájával! És a hangja is… Majd lejátszom neked néhány lemezét. És ő is trombitált… Egyébként nem csak trombitálni tudott… Körülbelül mindenen játszott… zongorán. de nem tudom. – Hé… Charles… . – Azt írta. ukulelén… Ő egy igazi… – És miért beszélsz róla múlt időben? Meghalt? Pontosan. – Alexisnak hívták. elmosolyodott. hogy zenél-e még. Méghozzá olyan nagyon. már teljesen kitöröltem az emlékezetemből. miért találod olyan szépnek… – És ki volt ez a haverod? Charles sóhajtott. – Összevesztetek? – Igen. És… – És micsoda? – És nem. mi lett vele. hogy azt hittem. – Jól mondod. – Ez aztán baromi vidám… – dünnyögte Mathilde. harmonikán.

és behunyta a szemét. Mathilde? – Iszonyat nehéz. a feje búbjáig. amikor Mathilde hangja – Miért vesztetek össze? – Mert… Mert kezdte ő is Chet Bakernek tartani magát… mert mindenben… rá akart hasonlítani… És ez azt jelentette. picikém! Már a kilincset megállította: kereste. hogy a gondolatait is ellepje a víz. *** És minden várakozással szemben ez vasárnap szép télvégi napnak bizonyult. A rádiós ébresztőóra fényében látta. visszamegyek a felhőőőmre… Holnap folytatom a mesém… És csak akkor. Hiába. én már elálmosodtam. mint a nagy plüssmackó az Esti mesében –. majd felbukkant a felszínre. Ennél csodálatosabb vasárnapról álmodni sem lehet! Na. Egy szép nap. A Funny Valentine és a How High Is The Moon . a háta… – Ez baromi jó! Ez jó hír! Éppen erre van szükségem! Állati nehéz fizikára Chet Bakerrel és Gerry Mulligannel. teljesen belemerült. tele csigasorokkal és inercia rendszerekkel. ha addig is jóóóóó leszel. mega-giga fizika házi feladatom van holnapra… Charles fintorogva Felvidámodott. kicsi lányka – Charles csípőre tette a kezét. rajta… Most aludj vissza. Engedett még egy kis forró vizet a kádba. hogy Mathilde elmosolyodik. hogy sok szemétséget is csinált… – Mint például? – Mint például a kábítószerezés… – És még? – Na jól van.– Hey. felállt. Pa-ra pa-ram. Durmolj még egy kicsit.

hogy próbáljon meg végre gondolkodni. vagy nem? Igazán nagyon naivnak kellett lennie. újra elmondtak. Egy rézfúvós-kúra. Egy nap. I Waited For You és… I May Be Wrong…* Milyen zavarba ejtő összegzés. gondolta Charles. Tetszett neki. There Will Never Be Another You. de a dalok címe megjelent a képernyőn. Olyan szavakat. hogy tévedek… * . My Old Flame. These Foolish Things. és egy vonalzóval ütögette Mathilde fejét. hogy jutna belőle a földgolyó bármelyik faszkalapjának. amikor egyáltalán nem voltak érvényesek a fizika törvényei. mint te. és Charles úgy érezte. I’ve Never Been In Love Before. Ha most láthatnál. De annyi baj legyen. Az én régi szerelmem. hogy zenék és dalok címében Érzelmes hangulatban. If You Could See Me Now. Az áradó nosztalgia és „fekete költészet” – az egyik CD borítójának kifejezésével. amely túl zsúfolt volt ahhoz. és kiegyenlítették egymást. Charles a lábával ütötte a taktust a kis íróasztal alatt. Néhány órára a mozgásban lévő erők működésbe léptek. hogy ez az egész neki szól.napja. Bolond szívem. The Lady Is A Tramp. Mathilde lejátszójának hangfalai sajnos nem voltak túl jók. In A Sentimental Mood. Vártalak… és Lehet. Az üzletfeleiről. a vándorló darukról és a lekésett határidőkről. Egy örömmel bekapott jobbhorog. Néhány órára Charles elfeledkezett a fáradtságáról és az aktáiról. És még… És talán… valahogy mégis egy közönséges imára hasonlít. A hölgy egy ribanc. Ezelőtt soha nem szerettem. Ezek a bolondos dolgok. Fegyverszünet. Soha senki nem volt még olyan. szívesen vállalja. My Foolish Heart. Nekik szól. hogy ennyire elcsépelt szavakat magára tudjon vonatkoztatni. hogy bármit is megtaláljon rajta az ember. és feldaraboltak már. amelyeket olyan sokszor elmondtak.

leverte a koncert. és az ő foolish heart-ja. Sértések özönét zúdította rá. túlságosan megrémítette az. ahogyan mások végigfutnak egy hirdetésen. amivé Chet Baker vált. Ő. de a többi tetszett. Hogy megint újra az az égimeszelő lehet. September Song. Egy fickó belefújt egy trombitába. halálra unta Newtont. – Ez borzalmas… Hogy ilyen tehetséges legyen valaki. és ennyi. mint valaha régen. Baker arca annyi szenvedésről és kimerültségről árulkodott. egy mezítlábas vándor. mintha nemrégiben nagyon megverték volna. sőt látta is. De nagyon-nagyon kimerült. – Ezt te nem értheted… – köpte végül gonosz mosollyal. pedig tőle kapta a koncertjegyet. és behunyt szemmel ütötte a kocsmapultot. nem tudta nézni sem. Ezt a számot együtt hallgatták… Olyan messzi volt… A New Morningban.ismer magára. Kinyitotta a kezét. aki hallotta a zenét. Nem igazán szerette a „tramp” szót. de aki nem igazán szerette az ilyesmit. transzba esett. Fintorgott. hogy ő képtelen volt tovább hallgatni. előre-hátra himbálózott. fogatlan. és olyan óvatosan mozgott a színpadon. és az egészet kivágja a szemétbe… Erre Alexis majdnem a torkának esett. és félig felfalta már az alkohol. a kottaolvasást… Charles-t. Sovány. aki úgy olvasott el egy kottát. A koncert után éppen emiatt rúgták össze a port… Alexis képtelen volt egy helyben maradni. aki a mások érzelmeire korlátozza az életét. nem? És milyen szép volt még akkor Chet Baker… Szörnyűségesen szép. vele ellentétben. Ez volt Jerikó. –Nem… És Charles begombolta a zakóját. túl kétértelmű volt… Talán inkább egy csavargó… Igen. – Nem érthetem. . beesett arcú.

És már alig maradt neki. mert azt hitték.Késő volt. Egyszer az életben meg akarta érteni. De nem számít. – Egyébként sem értesz semmit… – Na persze… Tudom. már hátat fordított neki. És Anouk? Tudni akarta. már úgyis átnyújtotta a poharát a pult fölött… Charles lehajolt. Elérte. Alexis mégis meghallotta. Na! Hogy számolnád ki a gyorsulást? . – Bocsánat. már ellőtte az összes lövedékét. *** Ellenőrzés. halló! jelentkezzen. Egyébként is. Vége az improvizációnak. Megérteni. a piszok alaknak. Dolgozott. amit akart. – Charles! – Halló. A gyalogosok átlépdeltek rajta. Chet Baker néhány évvel ezután a koncert után kiugrott az ablakon. és amikor a felszínre bukkant. már tudta. hogy Alexisnak meg sem kellett volna hallania. kérjük Charlie Bravót. Másnap korán kellett kelnie. hallja? – Hé! – Mi van? – Nem bírom tovább a zenédet… Charles mosolyogva kapcsolta ki a zenét. összetörve. Fel fogja hívni Alexist. hogy fel fogja hívni Alexist. és így töltötte az éjszakát. Nagyon jó füle volt. hogy felvegye Mathilde radírját. egy amszterdami járdán. De a te korodban ő már fantasztikus dolgokat csinált… Olyan halkan mondta ki ezt az utolsó mondatot. hogy csak egy alvó részeg.

halkan becsukta maga mögött az ajtót. és rosszul. megborotválkozott. és nem hagyott üzenetet a konyhaasztalon. Mauddal. még mindig a kezében szorongatta az ablakkilincset. Charles már fél ötkor leállította a vekkert. Egy gyertyát tűztek az ünnepelt tiramisu-adagjába. de amikor végül megfordították a légiesen könnyű holttestet. Keveset aludt. Természetesen a heroin nyoma ott maradt az asztalon. hogy megkímélje őket az egésztől. mosolyogjanak a mobilja parányi Mivel Charles gépe másnap reggel hétkor indult. a nyolcvanas évek elején. Hogy örömet szerezzenek Mathilde-nak. A fotó kedvéért. Hogy együtt képernyőjén. Miben halt meg Anouk? Lehet.Amikor Laurence megérkezett a gőzfürdőből a barátnőjével. hogy Chet Baker szánt szándékkal vetette ki magát az ablakon. vagy csak véletlenül zuhant le az emeletről. Soha nem derült ki pontosan. hogy ő is egy átkozott ablakkilincshez fordult. és Laurence Charles széke mellé húzta a sajátját. Olyan sok embert látott meghalni… Mi volt az egy ablakhoz vagy egy bosszúsághoz képest… Főleg azokban az időkben… A New Morning idejében. . a szemét dörgölve hajnali ötre állította be az ébresztőórát. és a Come Prima hangjaira újra megünnepelték Laurence születésnapját. Charles elvitte a kis társaságot az utca sarkán álló pizzériába. amikor az AIDS olyan nagy pusztítást végzett a makkegészséges fiatalok között.

A sötét idők kezdetén egyszer együtt vacsoráztak Anoukkal. amikor a test bekerült a hűtőkamrába. hogy rájuk is ez vár… Gyerünk! Húzz bele! Ja. Te. Hogy rögtön megtudják. és át kellett húzni az ágyat. mint a kutyák. hiszen ez volt az életem. és ápoltuk. hogy meg fognak dögleni. az az izé az irodalom házi feladataitokban. és Charles akkor látta először. mondd el gyorsan azoknak. és hogy semmit sem tehetünk majd értük. megdöglesz. – Nem. de vigyázz. ez most először fordul velünk elő… Először… És ezúttal mind egy csónakban evezünk… A nagy profok éppen úgy. először mondom ki nagybetűvel. törődtünk vele. persze. vagy mi… Igen. . Látom őt. Látom. Charles… Először látom a Halált. ahogy fel-alá kószál a koponyájával és a kurva kaszájával. Érzem őt. mindig hívtam a segédápolót. mindnyájunkkal kicsellózott. Ápoltuk. most? Mi a fenét kellene csinálnunk? Elcsórta a cigarettámat. – …tudod. hogy muszáj nekik megmondani… Máris fulladozott. egészen idáig. a legelső dolog. hogy senkit se vágjanak haza. elegánsabban hangzott… – Allegória? – Ez az! Allegorizálom. a fertőzésveszély miatt… Muszáj nekik megmondanunk. és jövő hónapban találkozunk! És tudod. a kurva… Nincs kegyelem. és aztán vártuk a következőt. mint a segédápolók… A francba. hogy is volt? – Megszemélyesítés. Tudod… én behunytam a szemem. érted? Pontosan ezért választottuk ezt az őrült mesterséget. – Életemben először kerültem közel a művészethez. amit a tanárok annyira imádtak. miután kimentek… Igen. amit közölnünk kell velük… Hogy vigyázzanak. Mind tehetetlenek vagyunk. ne húzd az időt… Indíts. Sőt. hogy kétségek gyötrik: – Az a legdurvább. hiszen ismersz… És még ha össze is kellett szorítanom a fogamat. és amikor megérkezett. Ő mindig előttünk jár. és mindnyájunkat a földbe döngöl. De itt. akiket szerettél. Rámosolyogtunk.

A szégyenletes betegség. A segg vagy a narkó. akiknek már ahhoz sincs erejük. és rázni őket. egy guminő. akik mindig undorodnak a gyerekük ágyneműjének a szagától… Igen. mert hallani vélem a hátam mögött a lépteit. két lány. – Miért. érzem a szagát a folyosókon. és darabokra nem törnek a… annak a lábánál. hogy gyorsan hátrapördülök. egy műfasz. három fiú. az maga az élet. hogy behunyják a szemüket. – Mire jó az. és gyakran előfordul. ami a gyerekükből megmaradt… Annak a valaminek a lábánál. amikkel összezavarjuk a hülye szülőket. három bilincs. hogy ne kelljen elviselniük ezt az egészet… Lehajtotta a fejét. megragadni őket a gallérjuknál fogva. önnek éles szeme van… Hányszor szerettem volna üvölteni. és… Ragyogott a szeme. – Szerinted be fogok golyózni? Szerinted is meg fogok őrülni. A családtagok. Tehát a magány. a bonyolult szavak. akik nem látogatják meg a beteget. amíg a szaros előítéleteik ki nem potyognak belőlük.Amikor felveszem a szolgálatot. mert mi is basztunk. ezer fantáziajáték. igaza van. uram. amikor megnőnek? Mi? Félretolta a tányérját. hogy a többi szervet is érinti… Látom. asszonyom. – A gyerek. aminek már neve sincs… Azoknak az ágyánál. asszonyom. hogy gyerekeket csinál az ember. vagy nem? És ki nem szarja le a másik nemét? Két fiú. A halál és a magány. két korbács. úgy is mondhatnánk. uram. amúgy mi marad? Mi marad. Igen. hogy van még egy ráadás is… A szégyen. én is? – Nem. ha nem beszélhetünk a szerelemről vagy az örömről? A fizetési kimutatásunk? Az időjárás? Bedühödött. egy kurva. nem. ha nincs joguk beszélni nekünk a szerelmeikről. – És az a legborzasztóbb. hol itt a gond? Hol? Éjszaka . nem gyógyítható. ez egy tüdőfertőzés. a mindenségit! És csak azért vannak a földön.

A szomszéd asztaltól furcsán néztek rá. és rájuk emeli a poharát: „A szerelemre!”. vagy túl hangosan nevetett. Aznap este a kórház győzött. nem? És éjszaka sötét van! Az éjszaka szent! És ha még nappal van is. Vagy túl hangosan énekelt. – Érted… a munkám során először én… én nem vagyok jó semmire… Megérintettem a könyökét. herpeszről és üszkös testrészekről beszélek neked. elaltatják. Te egy magas. aki a karját nyújtja egy kurva allegória felé. ez a felhajtott poharak számától is függött. Normális időkben hozzájuk fordul. de aznap este nem. akit már hónapok óta nem látott. Húsz éve mindig ugyanez történt. hogy úgy döglenek meg. azt szeretném. – Hallgass. A derék kispolgárok már nem érdekelték Anoukot. És amikor az előbb azt mondtam. Mielőtt már megint mindent elfuserálnék. Nem kínáltak többé menekvést neki. vagy azt mondta volna: „A seggedre!”. vagy még rosszabbat is. Felejtsük el. Nem tudtam. és rákacsintott volna egy derék családapára. Vagy túl korán kezdett táncolni. vagy… Anouk mindig túl messzire ment. távol voltam az igazságtól. A spirális zuhanórepüléseire és a mindig kitágult pupilláira. A fiúra. Mert amikor egy kutya sokat szenved. miközben én hasmenésről. aki azt hányta az anyja . ha te… kellene Még időben a szavamba vágott. és minden kérdése után újra töltött magának. Akkor is rendben van… Megpróbált mosolyogni. mit mondhatnék. mint a kutyák.történik. Alexisre gondoltam. Nem ugyanarról beszélünk. Már megszoktam. Szívem szerint átöleltem volna… – Ne mondd ezt! Ha hospice-osztályon meghalnom. Anouk mindig túl gyorsan beszélt. és az emberek hülyeségeket suttogva bámulták őt. sápadt fiúnak látod magad.

különben emlékeznék a saját válaszomra. majd megint a szemembe nézett.szemére. Aki mindenütt magát kereste. hogy minden visszacsoroghasson. mint Miles. és ott volt az a gyerek. tudod. hogy ők is ápolásra szorulnának. hogy Anouk olvasott a gondolataimban? – A kábítószeresekkel megint más a helyzet… Vagy nincs mellettük senki. vagy a szülők annyira összeomlanak. miközben kámforos vizet fröcsköltem a hátára.” Amikor ez a beszélgetés zajlott… ahogy mondtam. vagyis nem csináltam az égvilágon semmi hasznosat. és egy filmről. egész nap. Alexis még viszonylag tiszta volt. de valószínűleg nem érkezett még el az érleszorításig és a belövésig. ami elhomályosította a tekintetét. alig idősebb nálad… egy táncos. amit az előző hétvégén láttam – amikor Anouk arcára fagyott a mosoly. ők mit mondanak? Megráztam a fejem. hogy fehérnek szülte. És azok. Azt hiszem. a desszertünk ízéről. Charles… Egy csodálatos test. – ”A mi hibánk. – …tehát a múlt vasárnap. Mások… Csak arra emlékszem. . akik mindig ott voltak. És aki hunyorogva tudott csak kimenni a napfénybe… Lehet. Akinek már nem volt min tipornia. a tanulmányaimról. – A múlt vasárnap ügyeletes voltam – vágott bele újra –. a taknya. a nyála. és úgy akart élni. és nyíltan a pofájába hazudtam. elnyúlva az ágyon. és… Egy ideig a plafont bámulta. Anouk akkor még a mások szüleiről beszélt. általában csak füvet szívott… nem tudom biztosan. akik mégis ott vannak. Aki tönkretette magát. Mutatott magáról fényképeket… Egy táncos. hogy sikerült elterelnem a témát. Parker és a többiek. ‘85ben vagy ‘86-ban. és én nyugodtan bólogattam. és az. és hogy ezután jóval könnyedebb dolgokról beszélgettünk.

(Ezen a területen kívül az egyik oldalon Udvarov lovassága intézett déltájban egy elterelő támadást. – Ez alatt a kéz alatt? A szakképzett kéz alatt. ami több ezernyi beteget kezelt már a több mint húsz év alatt? Nem feleltem. Az orrcimpái – A hátgerincén a bőre… Átnyújtottam neki a szalvétámat. És egy cigarettát… Amikor előhúzta a könyvét. mert le akartam hűteni a hátát is. és három lány kacarászva hasonlította össze a bevásárlótáskái számát. hogy előre hajoljon. a másik oldalon. néhány méter múlva kap egy szép új beszállókártyát. az Utyi… Sehol egy ablak… . reszkettek. amit könyvjelzőnek használt. – A… Elhallgatott. tudod. Már majdnem mindenki oroszul beszélt körülötte. mi történt a kezem alatt? A kezét mutatta. és felhajtotta a bort. kipottyant belőle az előző utazás beszállókártyája. 33 A borogyinói ütközet legfőbb hadművelete a Bagration ékerődjei és a Borogyino közötti ezerölnyi területen folyt le. és elgyalogolt a beszálló pult előtt.segítettem neki. Charles megkívánt egy kávét. – …elrepedt… *** Charles fogta a bőröndöt. Csak semmi pánik. Kilátszott a hasuk.

és elővette az aktáit.Anouk mindig szédült… …cán túlPonytovszkij csapott össze Tucskovval. hogy kifújhassa a haragját. Stop. hiba csúszott a számításba. Egy fickót. Voragyin emberei persze nem akarnak tudni semmiről. keresett egy üres széket. Ilyen korán? Nem. a két uralkodót a maga ötvenezer halottjával bezárta a táskájába. Az építkezések építkezése kezdett a nyakára nőni – csak később tud visszatérni az életére. Good Lord – igazán apait-anyait beleadott! Ez a fucking bastard egész nap nem fogja felvenni! Hirtelen minden megrohanta. A mobilja villogni kezdett – az irodából. Nagyszerű… Vajon ezt miért nem tüntették el? Talán elfogyott a beton? Charles nagy levegőt vett. az emlékei. Mathilde fintorai. sajna. de ez két különálló és gyenge hadművelet volt ahhoz képest. Laurence rossz kedve. Claire. becsukta a könyvet. hozzáadott két órát. a hármuk jövője. A rendőrség újra ki fog szállni. a hangpostafiók válaszolt. nincs rá ideje. Philippe-től. erre angolul kezdett káromkodni. Ez még tegnapi üzenet volt. Pavlovics egyik zsandárja katasztrofális hírekkel teli mailt küldött. aki persze nem szerepelt a munkások névsorában. De most. * Makai Imre fordítása . a kicsinyes kegyetlensége. a múlt csobogása és az egész futóhomok. ami a csatatér közepén végbement. Az órájára nézett.)* Semmit nem értett abból. amit olvasott. Törlés. A második külső vakolatborítást újra kell csinálni. Alexis. és találtak egy holttestet a nyugati telepen.

a kitüntetett. amit még rá lehet nyomtatni egy névjegykártyára. a Master of Sciences. hogy… Nem. amit csak kívánni lehet. hogy túl nagy fontosságot tulajdonít a munkájának. miközben feltápászkodott. Moszkva–Seremetyevo hét óra tíz perckor induló járatának utasait. mondjuk úgy. az út. a barátai. a többiek szarrágónak.És Balanda. hogy falakat emeljen? Ez az előre elveszített szkandermenet? Hát arra. sőt egyszer egy orvos is. Hagyjuk őt lélegezni a 16-os kapuig. vagy ami még rosszabb. hogy őszintén kimondja a dolgokat. a munkatársai. hogy felmentsék. újból elcsodálkozott a bőröndje súlyán. az az örvény sugallhatna nekünk némi kis. Lélegezni. elővette az útlevelét. minden. A jóakarók túl aggályosnak hívták. kétséget ennek a válasznak a tisztánlátását illetően. Igen. Áááá… Máris jobban érezte magát. minden. a belleville-i diák. az a kevéske idő. Most. az elismert. de rendben… Most az egyszer hagyjuk meg neki a kétségesség jogát. az éjszaka dolgozó takarítónők. De most igen. hogy lélegezni tudjon. és soha nem tudott védekezni ellenük. a tétovát. fáradjanak a 16-os kapuhoz dallamára megtalálta a választ: azért. . Igen. Soha nem érezte szükségét. Előbb-utóbb mindenki a szemére hányta. amit csak akart. buzgómócsingnak. a munkamániás.és hídépítő. soha nem tudta igazolni magát. az aranydiplomás építészkamarai tag. a minden. Az ezt megelőző órák. Miért dolgozott olyan sokat évek óta már? Mire volt jó ez a sok átdolgozott éjszaka? Ez az nullkalóriás élet? Ez az olyan rosszul összetákolt házasság? A kis merevség a tarkóban? A sürgető vágy. a családja. az ügyfelei. és a Kérjük az Air France AF1644-es. egyszerűen félretaszított a másik Balandát. reggel. A barátnői.

Csak úgy gerjedt az erősítő. hogy feloldódjunk a nagy kuplerájban?). a kapitány máris bejelentette. egy rakás csodálatos történetet mesélt. és ő felvette. Tapintatból. miközben Viktor egyre-másra szívta az elragadóan szép dobozokból előkotort. a végén kínjában . Minden szakasza látszott: tetoválásokon. egy foghíj. Teljesen fölöslegesen részt vett néhány megbeszélésen: sóhajtozás. német és orosz haverjaival. aztán ideges lett. a kedvence. hogy odakint plusz két fok a hőmérséklet. Pokoli volt. két fog). jó kis helyi rock. hogy megmutassa az egész életét. aztán majd megőrült. utána egy végtelen hosszú ebéd. szörnyűséges cigarettákat. aztán… beletörődött. Viktor egyszer levette az ingét.8 A gép kilencszázzal repült. azután szorongani kezdett. Viktor kitárta a karját. és balerinaként forgott a benzinkút mellett Charles kiguvadt szeme előtt. nem. kellemes pihenést kívánt. légyszámlálás. Először meg volt zavarodva. a hátát csapkodták. egy fog. Charles még alig kapcsolta be a notebookját. ezután az Alliance Sky Team megszokott hadovája következett. és felhúzta a csizmáját. És amikor megszólalt Charles mobilja.vagy harmonikamuzsika volt. Viktor bőbeszédű volt. majd újból a fejébe csapta a sisakot. O! Vajon ez a legendás orosz fatalizmus? Kibámulni egy bepárásodott ablakon. Viktor gyorsan felcsavarta a zenét. Nem balalajka. pofavágás. aki. Az oroszok telebeszélték a fejét. és őszinte jóakarattal arra vágyni. Charles megint találkozott a nagyon kedves mosolyú Viktorral (egy foghíj. mint Charles-nak a sok-sok. hangmérnök volt egy korábbi életében. Hát… lenyűgöző volt… Charles újra találkozott a francia. összezavarták. dugóban töltött óra alatt sikerült megértenie (Charles a világ semelyik országában nem töltött még ennyi időt egy autó hátsó ülésén. amelyekből az utasa egy szót sem értett.

már csak röhögni tudott a hamburgi fiúkkal. a nagy stukkereikkel és a kovbojos tekintetükkel. azt mondják.) . Túl szépek voltak ahhoz. Vagy inkább kihallgatás. Idegesek voltak. sápadtak. hogy igazak lehessenek. A helyszínre hívott emberek (leginkább munkások) közül senki nem beszélt semmilyen nyelven az oroszon kívül. Hát… – Nem. hogy Sztarszkij és Hacsov* szemöldöke furcsán felszaladt. nyugtatták meg. Balanda csodálkozott. védőszemüveggel a kezében. megint belevágott. ahol két fickó várta. Felhívta Pavlovics irodáját. Utána a főnöki konténerbe ment. értik ezek. A tolmácshoz fordult: – Mondja. és egészen ki van fulladva. hogy nem találja a megszokott tolmácsát. Rendben. Már itt is van. hogy magának garantáló lenni… ??!? * Ez Starsky és Hutch lehet. tádzsik nem inni. Milícija – mondták a többiek. hamar feltűnt neki. akik mintha egyenesen egy Karl Marx Brothers filmből léptek volna elő. a feje vörös.  (a dig. majd szétvetette őket az izgalom és a buzgalom. térdig szarban. most kopog be az ajtón. Naná. azt. –Nos? – Azt mondják. Már úton van egy fiatalember. aki nagyon jól beszél franciául. Kezdetét vette a beszélgetés. Ám amikor Charles védekezése került sorra. A kezét a csípőjére téve. és a rendőr-pupillák megint kerekre tágultak. amit az előbb mondtam… Koroljev úr szerződéséről… A fickó bólintott. amit maga mond nekik? – Nem – feleli a fickó –. a végén már röhögni is tudott az egészen. (Nekik kell majd a klímát beszerelniük.) (De hová?) Úgy ám.

Lujkov* jobb kezének az anyósának a húgának a sógorának a barátja. aki. – Lujkov? – kérdezte Charles döbbenten. Az ilyen esetekben mindig kiment. és ezért senki nem neheztelt rá. Sokkal. Kifújt egy nagy adag füstöt. hogy válaszoljon neki. nem! – javította ki a fiú. miközben a plafont bámulta. mint mi… Végül megérkezett Pavlovics. a fenébe… Charles megdörzsölte a szemét. nem haragszunk rád… Ez már az elején veszett ügy volt… Ezek a fickók tényleg túl kemények nekünk. Szpaszíba. és Charles tett egy utolsó erőfeszítést: – Na. azért veszítette el a borogyinói csatát. és hogy került Grenoble-ba? – Nem. ahonnan egy törött neoncső lógott két csupasz drót között. és jött vele egy „hivatalos személy” is. Hirtelen Napóleon jutott az eszébe… Ez a zseniális hadi szakértő. a Fiat Lux. – You mean… the… the mayor? A másik nem vette a fáradságot. Nem. mint néhány fejezettel korábban olvasta.– Bocsássa meg a kérdésemet. és a mutató és középső ujjával megütögette az ajkát. túlságosan lefoglalta a hivatalos személy bemutatása. de… ön mióta beszél franciául? – Greynôble-ban – felelte a másik angyali mosollyal. sokkal erősebbek. hirtelen nagyon közel érezte magához őt. * Luzskov? Moszkva polgármestere (a dig. És tudják mit. vagy valami ilyesmi. Charles kiment a konténerből. Ó. egy finom szén-monoxid és reményvesztettség adagot. mert agyláztól szenvedett. – Szigarjet? – kérdezte a fiatalabb serifftől. haver. Hamarosan csatlakozott hozzá a szupertolmács is.) . – Én itt lakom napközben! Rendben.

és a „Mozdítsd már a segged”. milyen hülyeség. az euró. azt úgy mondjuk: kaziol. beköltöztek a nómenklatúra tagjai. mert szép volt. Igen. ismerjük a történetet. hogy történt az egész… Ami szép volt. az a mudak. tehát burzsoá csökevény. és összefoglalta a napját Philippe-nek. Pedig az orosz építészet… Igen. felhívta az otthoni irodát. Balanda? Igen. hát az dollár. Elforwaldoltak neki néhány mailt. amikor még egyetemista korában először járt keleten.Besötétedett. „Engedj át. Mindig ugyanaz volt a tananyag: a rubel. Néhány munkás köszönt neki. az rubli. az Orosz Építészet az nem volt akármi… Eszébe jutott az a Leonyidov-monográfia. ami megmaradt. gyerünk… Seveli zadam. a dollár. és míg a kád telt. menni…” izé. azt lerombolták. a többiek meg közben lökdöstek őket. és abba a kevés szép épületbe. „Menjünk. de… Gyerünk. *** Charles megnyitotta a csapot. barom”. az a jévra. hogy siessenek már. amit Jacques Madelaintől kapott… Tudjuk. az üzlettársának. Charles pedig részt vehetett a szokásos oroszóráján. hipnotikus hatással volt rá az a sok-sok kilométer hosszú tyúkketrec. mindig újrakezdődnének. a húsz fokra szabályozott fűtés mellett. a legnyomorúságosabb lakótelepi házsorok nem érnének véget soha. Mintha a mi külvárosaink legszörnyűbb részei. A gépek elhallgattak. Viktor visszavitte Charles-t a szállodába. (Többek között…) Charles szórakozottan vizsgálódott. Nem szükséges hosszú szónoklatokat tartani a nyomorról egy bőrüléses Mercedes hátsó ülésén. utána egy egész népet bezsúfoltak… ezekbe. Ugye. Ez rázta meg a legjobban. amit most . az seveli zadam.

évek óta nem jutott hozzá az alvásadagjához. amikor messze van az övéitől. Szingapúr… időeltolódás. – Bocsánat. Úgy tett. kigombolta az inge felső gombjait. az ágyra dobta a zakóját. Tízezer kilométer és hét órányi És egy másodpercre bevillant. Ja. majd visszaült a zakója mellé. mielőtt megint elrakja. hogy hónapok. hogy utasításokat tudjon adni. hogy iszonyatosan fáradt. – Miért? – Hát a külső vakolat miatt… Te meg min röhögsz? – nyugtalankodott Philippe. Elővette a határidőnaplóját. mintha átlapozná. Csak az idegességtől van. és fel kell hívnia a tervezőirodát is. a kis világuk újabb folyosói pletykáit tárgyalták meg. Utána más építkezésekről. határidőkről és egyéb szerződésekről beszélgettek. ott Párizsban. Nahát… A mobilja még mindig az éjjeliszekrényen hevert. Igazán? Charles nem is tudta már. vagy bánkódni miatta. Úgy tett. mintha érdekelnék a másnapi találkozói. lekuporodott. Ahogy az ember találomra megtapogat egy tárgyat. és hogy mindjárt kiárad a víz a fürdőkádból. hogy feltöltse a különféle akkumulátorait. Csak úgy. tessék… Alexis Le Men telefonszáma akadt a kezébe. Elzárta a vizet. egy pillanatig zavartan bámult a minibár hideg fényébe. És aztán. hogy ennek örülnie kellene. hogy Maresquin és a klikkje szerezte meg Szingapúrt. megkereste a konnektort. és búcsúzás előtt Philippe még bejelentette. Hosszan bámult rá. . költségvetésekről.rögtön el kell olvasnia.

Soha nem hallja többé a hangja csengését. mit rejtett el ilyen jól. Nem nézheti többé titokban. ha mindezt behelyettesíthetné egy halálokkal? Mit nyerne rajta? Egy időpontot? Néhány részletet? . Nem… Mire lenne jó. az erei hálózatát. Egy vénember… Behunyta a szemét. Amikor felemelte tükörképébe ütközött. Miért. a fejét. A csuklóját. fehér lábikra. Nem ragadhatja meg többé a karját.Alig volt ideje beütni a pluszt és az ország hívószámát. feltűrt ujjú ing. amint megérkezett. ilyen rosszul. csámpás térdek. nyomorúságos tekintet. akivel valaha is találkozott… De… Hogy találhatná meg? Mi is volt a vezetékneve? Brémand? Brémont? Vajon tartották még a kapcsolatot? És megtudhatna tőle valamit? És… igazán meg akarja tudni? Anouk halott. Megborzongott. a szeme körüli karikákat. Soha nem fogja megtudni. Halott. ki mást hívhatna fel? Sylvie-t… Ő volt Anouk egyetlen barátnője. Sem a nevetését. görcsbe rándult arc. megremeg vagy szétnyílik. ahogy a szája megrándul. a tekintete a saját A nadrágja a bokája körül. Soha nem látja többé. Sem a dühkitöréseit. A hangja csengését. És ürített. ennyire mélyre. mert a hasa elárulta… Ledobta a telefont. és kirohant a vécére. Hűvösnek érezte a fürdőkád vizét. Soha nem nézheti többé a kezét. fáradt mosolya és bolondos fintorai mögé.

ahogy élt? Egyedül. hogy fény derüljön az undorító titokra? Charles Balanda tiszta ruhát vett fel. hogy feltárcsázza a legnagyobb ellensége számát. pofa be. te is jól tudod… Hogy így őrized meg magadban… Ilyen nagyon elevenen. ahogy ismerted… Ne tedd tönkre még jobban… Ez a legszebb gyászszertartás. Tudta. fiacskám. Ám az a szakadt. És mert olyan gőgös volt. amit már ki sem nyitott… Vagy… Amúgy is… Most mi ez a nagy Anouktömjénezés? Eddig hol voltál? Ha ott lettél volna. Mit mondjon neki? „Itt vagyok…”. Vagy a kanapét. vagy „Charles A harmadik csöngetéskor érezte. ugye tudod.Egy betegség nevét? Egy beragadt ablakot? Egy utolsó rossz lépést? De tényleg… Tényleg azt akarja. csikorogta Charles. amikor kellett. vagy „Én vagyok”? Balanda”. hogy úgy ment el. és azt suttogta a fülébe: Miért. a gyanús alakra hagyta. A negyedikre becsukta a száját. gyanús alak a tarkójához simult. Hogy fél az igazságtól. És a benne élő kinyalt gigerli a vállára tette a kezét. most nem csinálnál a gatyádba… Szóval egy kis méltóságot. és fogcsikorgatva kötötte be a cipőfűzőjét. hogy az inge a hátához tapad. Hogy megfulladt egy olyan világban. ami túl szűk volt neki? Ami a halálát okozta? Hát ezt nem nehéz elképzelni… A hamutartóit… Vagy a sok üveget. hogy Anouk mit tenne a részvéteddel? Pofa be. és azt hantálta: Na… Hagyd a csudába… Elégedj meg az emlékeiddel… Őrizd meg őt úgy magadnak. talán attól félsz. melyek kiürítése sem nyugtatta meg soha. Az ötödikre… . amit tarthatsz neki. hogy sikerüljön egy kis nyálat termelnie. Egyedül és zűrzavarban.

Egy házban. Charles a homlokára csapott. pár másodpercig hallgatott. köszönjük. a gép néhány ezer kilométernyire felvette a szuszogását. Egy nővel él… Hívta a liftet. átvette a kulcscsomóját.Az ötödikre egy üzenetrögzítő pittyegését hallotta. Ez nem volt annyira egyedi példány. majd letette. És akivel együtt él egy házban… Lement hat emeletet. visszament a pulthoz. de Charles-nak nem voltak illúziói: a derék kis katona visszamegy a frontra… És csak akkor csukta be végleg a mobilja fedelét. Egy másik sofőr várta. és cserébe odaadta a szobakulcsát. . és egy női hang azt csivitelte: „Jó napot. ahol van üzenetrögzítő is… Átvágott az előcsarnokon. hogy üzenetet hagyott. És… talán mamusza is van? – Please. Sir! Megfordult. akit Corinne-nak hívnak… Beszállt a liftbe. Alexis… Belebújt a kabátjába. És… A kijárati ajtó felé tartott. és egy francia autóban ült. ön Corinne és Alexis Le Ment hívta. Egy nővel. amikor belépett a követség kapuján. A recepciós valamit lengetett a pult fölött. Megnősült… Becsukta az ajtót. visszahívjuk…” Charles megköszörülte a torkát. A meghívást kedvesen fogalmazták.

Szépen kihúzta magát. és felállni az asztaltól… Anouk visszatért. a rengeteg pénzt. és jó helyen. – Nem. hát emlékszel a keresztnevemre? – Mindenre emlékszem. ha elfelejtenéd… – Nem. reagált a tréfákra és a célzásokra. és elmesélte azokat az anekdotákat. talán megsebezni az ujját. vállat vont. – Te… – Én… . – Igazán? – Igen. hogy ő mit keres köztük. Mint régen. És elborult az arca. Nézte. amikor arra volt szükség. Mint mindig. ahogy ujjpercei a poharára kulcsolódnak és kifehérednek. – Remélem – mosolyodott el Anouk. szétfoszlott. és azt kérdezte. véleménye volt. a fenn-héjázásukat. elemezte az asztalszomszédok kényeskedését. – Mit csinálsz itt. Az összes helyet. Nem hiszem. – Anouk… Kérlek… – Nocsak. még nevetett is. Tökéletesen játszotta a szerepét. Kedvesen gúnyolódott rajta. akárhol volt. ne mondd ezt… Vannak dolgok… olyan pillanatok… Én… Nagyon szeretném. Anouk újra elfoglalta a helyét. kis Charles-om? – Dolgozom. őt nézte. de közben szép csendesen szétesett. az evőeszközök nyelébe kapaszkodott. a hölgyek ékszereit. válaszolt a neki feltett kérdésekre. darabokra tört. De… – De? – Talán nem ugyanarról beszélünk. Akárhol is van most. Összetörni a poharat. és ezúttal nem csodálta meg az Igumnov-ház kifinomult rondaságát.Keveset evett. amelyeket elvártak tőle.

hogy Anoukra gondolt. amiket akkor mond az ember. amikor már becsavarozták a koporsó fedelét: „Nem volt időm elbúcsúzni tőle…”. puha. Egy dologtalan. hogy a fáradtság menő dolog. és egy fotelre mutatott. – Minden rendben? – kérdezte a háziasszony. nagyfiú? – Hol voltál? – Hogy hol voltam? Ezt inkább tőled kellene kérdezni… Gyerünk. köszönöm. – Biztos benne? – Fáradt vagyok… Na. megbízható ürügy ez nagyon régóta hivatkozott rá. . Charles már beburkolózva a fáradtság dolog a fáradtság. – Igen. Sőt. Charles úgy feküdt le. hízelgő. Nézd… A többiek mind visszamennek a szalonba… – Anouk! – Mi van. Mindenki téged vár. nézzük… Jó. milyen igazak a legócskább közhelyek is. szebben búcsúztam volna tőle el…”. hülye. ez az nagyon-nagyon kényelmes Az már igaz. és megint elkeserítette a gondolat. lusta szívre tűzött szép kitüntetés. Jó olyannyira tiszteletreméltó és paraván… a fáradtság. vagy „Még annyi mindent el akartam volna neki mondani…” Még csak el sem búcsúztam tőled. egy szép karrier hozadéka. elmosódott ráncaiba. vagy „Ha tudtam volna.– Még mindig ugyanolyan szép vagy… – Hallgass. És kelj fel. menj utánuk. Azok a riadt mondatok.

szőtte a nagystílű haditerveit. és hosszan csócsáltad a cigarettád végét a puszta örömért. Én Anoukom… Ha lenne Paradicsom. és végül sikerült elaludnia. hogy srácoknak hívtál minket. kapitulált. a hintónk. Éjszaka volt. Már látom is. semmi nem állt neked ellent.Ezúttal nem remélt visszhangot. míg végül elfeledkezett magáról. A büdös Fiatod volt a hajónk. Amikor formában voltál. ahogy a szakállában babrálsz. és mi imádtuk. az egekbe röpítettél minket. Úgy káromkodtál. de a világ végére is követtünk volna. amikor kiköpöd a csikket az ablakon. és minden rendben lesz…”. Látom. hogy lásd az ijedtségünket. mondtad összeesküvő hangon. te már javában csábítgatnád Szent Pétert… Igen. Vagy dolgozott. pedig még az ujjunkat szoptuk. miközben négy kis kincstári lovadat hajtottad: Yeah! Hue Bolond pata!!! Az ostorod pattogtattad a körgyűrű mentén. ha akartál. és felékítetted vele a csípődet. vagy saját magának mesélte a történeteit. Kicsit be voltunk rezeivé. miközben rohamra viszel minket. és olyan sokáig terelgette a könnyűlovasságot. srácok. kerültünk meg. és amikor gyerekek voltunk. hogy keverje a lapokat. és már el is vetted tőle a kulcsait. mint a kövér Hank a Lucky Lukeban. és éjszaka Anouk nem volt ott soha. és hogy szétmorzsolod az ujjainkat. a repülőszőnyegünk. játszottunk ki? Hány zsörtölődőt állítottunk félre. . Vajon hány ajtót tört be a mosolyod? Hány sorban kerültünk előre? Hány métert blicceltünk? Hány tiltótáblát fordítottunk meg. hány szabályt és tilalmat szegtünk meg? „Csak nyújtsátok ide a kezeteket. Johnny Walkerre vagy Peter Stuyvesantra bízva.

ha nem engedtük el a kezedet… Sőt. és álmosan szitkozódott egy kővé dermedt tehénnel szembenézve. És minden lehetséges volt. de soha nem kapcsoltuk be a tévét. emlékszel? Caroline esküvőjéről jöttünk hazafelé. Láttam. kérdezted könyörögve. de te túl hangosan nevettél. Obi-Izé-Kenobi?” Alexis nagyon dühös volt. De csak akkor. hogy tudjam. nem aludtál-e el. milyen kislány voltál. a lázadók szövetsége itt van a seggünkben… Mit tegyek. és nem hallottad. mert az övé olyan ocsmány volt? És megértettem. Minden. a tarkódat bámultam. ha annak idején megengedik. Az autópályalehajtó később elragadta tőlem. halló. és egyszer aztán a kezemre tetted a kezed. és egy hosszú pillanatra megőriztem a mosolyodat a visszapillantóban. de ó. és gondoltam: Vajon azért akarja elvarázsolni a gyermekkorunkat. hogy néha hülyéskedj egy kicsit. hogy én is elkezdtem öregedni… Többször is megérintettem a válladat. „Miért visztek engem ilyen hülye filmekre?” Utána visszatértünk a hipertérből a jó öreg Földre. Az űrhajónk bedöglött. milyen sok csillag fénylett aznap éjszaka az űrhajónk körül… Milyen sok csillag… azt mi . amikor a Marlborók vették át a Nestlé-slágerek helyét. XB 12. akkor is sikerült megtréfálnod. vagy milyennek kellett volna lenned. a fényszórók le voltak oltva. bajban vagyunk. és a rémült kiáltásodra ébredtünk. „Hallanak engem?.Kimerítő volt veled az élet. Mögötted ültem. Fáradtan szundikáltunk a hátsó ülésen. „Halló. miközben te a mennyezeti világítás gyöngécske fényében a szivargyújtóba beszéltél. hallanak engem?” Morgolódva tértünk magunkhoz egy mező közepén.

hogy a bőre itt-ott hámlani kezd. De… létezik-e vajon? És mi van utánad? Charles vigyázzállásban aludt el. akkor biztos. mindkettőjüket megcsókolta. megnyugtatta őt. megalázva és egyedül. nem mert többé a lefolyóba nézni hajmosás után. nem a zebrán kelt át az úton. hogy te ott is nagy zűrzavart okozol. lefogyott. alig nyúlt a tányérjához. már nem csodálta Párizst. megint bezárkózott egy füstös barakkba. repülőre szállt. egyre később járt haza. és ahogy nézte. hogy egyre nagyobbra nő köztük a szakadék. teljesen leszokott az alkoholról. Észrevette: ha Laurence feküdt le előbb. aki már nem szerette őt. különvált Xavier Belloy-tól. amint Claire eltűnik a kanyarban. Meztelenül. Ezen a kis bolygón. találkozókra járt. sarkon fordult. érezte. megértette. életében először tévét . hogy fel sem emelte a fejét. álmatlanságtól szenvedett. úgy ment át a Szajnán. megnyert néhány pályázati kiírást. és a talaj minőségét vizsgálva megállapította. felmutatta az iratait. ha létezik a Paradicsom. kitérő válaszokat adott. hogy teljesen eláztatta az önelégültség. a paplan széle valóságos árkot vájt a testük közé. megpróbálta elemezni magát a Boulevard des Italiens-en. hogy minden rendben van. és újrakezdte az egészet. Claire-rel ebédelt. újra találkozott a nővel.Igen. nem ért többé Laurencehez. újra rászokott a cigarettára. Oroszországban. ostorozta magát. elment a szemorvoshoz. szűkszavú lett. ritkábban borotválkozott. óvatosan próbafúrást végzett magán. beült egy taxiba. a járdák pereméhez igazodott. Moszkvában. átírta a költségvetéseket. megrázta a fejét. ami – és ez volt az utolsó világos gondolata – szörnyűségesen unalmas lesz ezután. ahol Fatima keze lógott a visszapillantóról. a Szmolenszkaja utcában. és egy kamaszlánnyal. és gyakran gyalog. aki még nem szerette saját magát. megharagudott magára. 9 Charles felkelt. visszatért a mocsarába. amint a beszélgetés eltávolodott az erdős területektől és a decentralizáció által érintett épületekre vonatkozó karbantartási műveletektől.

becsukta a tenyerét. nem reagált többé. sikerült rámosolyognia Mathilde-ra. lefeküdt. visszatért a mocsarába. elfogadott egy meghívást egy Environmental issues in the construction industry című torontói konferenciára. és azon tűnődött. a cigarettájával lyukat égetett a zakója ujjába. válaszolt a neki feltett kérdésekre. megdühödött egy fiatal. ösztöndíjas kollégájára. éjszakánként felébredt. és felolvasta a következő szakaszt: „Emlékszem. Egyformán ellenálló formák. a könyvet találomra letette valahová. a kezébe nyomta. hogyan tapad a tüske ennek a rózsának a szárához? És közben kinyitotta a tenyerét. hogy változhatott meg ennyire. de végül Krasznojéban magára hagyta Kutuzovot és a csapatait. . egyszer az apám azt mondta: Látod. tehát valamelyik este bekopogott a nagylányához. kihúzta a fiú számítógépét. éveken át. hogy Mathilde fütyül rá. elveszítette az új szemüvegét. amikor Laurence egy igazi beszélgetéssel fenyegette meg. és mindennek ellenére: hajlékonyak. a könyvespolchoz támaszkodott. jéggé volt dermedve. amit itt látnom kellene. mutassa meg maga.kezdett nézni. amikor Laurence megkérdezte. beült egy taxiba… Ez így tartott heteken át. fütyült a környezetrombolásra. Mindez nagyon jól van megcsinálva. megint bezárkózott egy füstös barakkba. felkelt. nemmel felelt. hogy Mathilde a LimeWire-on intézi a vásárlásait. eszébe jutott az ígérete. szorosabbra húzta az övét. több liter vizet megivott a konyha hideg kövén állva. átdolgozta a pályamunkáit. és így tarthatott volna még hónapokon. kihátrált a szobájából. Ez megmaradt bennem. Ha megnézik a bútoraimat. ami egyáltalán nem érdekelte. felkapott egy ott heverő ceruzát. valamiképpen mindenütt egy olyan rajzolatot találnak. megtalálta a Jean Prouvéről szóló könyvét. amikor észrevette. elaludt a moziban. útjára indított egy nizzai hotelláncról szóló tervet. és az egyik ujjával körberajzolta: Nézd… Ahogy a hüvelykujj a kezünkhöz. megpróbált olvasni. mutassa meg. amikor régen minden érdekelte. hogy gyávaságból nem akar-e beszélni vele. erős. repülőre szállt. amikor beszámolt a fizikajegyéről. ami…” Észrevette. Felsóhajtott. és türelmetlenül kijelentette: na gyerünk. a hüvelykujját vizsgálgatta. csak önmagát ismételgette. felmutatta az iratait.

de jó Isten… milyen unalmas volt az egész. magára parancsolt. hogy nem találkozott Anoukkal. Képtelen volt felfogni. hogy a pályázati feltételeknek nem felel meg a projektje. Lehet. Csökkentette a léptékét. És volt olyan gyönge. Megtévesztett mindenkit. hogy ilyen nagy hatással legyen rá két. a kajamaradékkal a hóna alatt. Szóval… Hát ezt fabrikálta magának… Egészen addig. az élet mondott le róluk. összezsugorította. ez Alexis írása volt… na és? Kicsoda az az Alexis? Egy tolvaj. Egy kis fehér fickó. ahogy a többiek. a város túlsó végébe. aminek ennyire porózus az alapja. aki elárulta a barátait. Megtagadta Anoukot. amit mások életnek hívtak. mondjuk úgy. Egy tolvaj. újra tudott örülni. hogy tehetséges kis fehér fickó. és hagyta. akkor miért hagyja. és az is felmerült benne. mordult egyet. Egy hálátlan gyermek. hogy talán tévedett… Ő? Egy nagy kupac törmelék… Hogy még ő akar építeni bármit is? Jó vicc. visszanyerte az étvágyát. de milyen lusta… Már sok éve annak. hogy fiatal és tehetséges. és megint érezte a mestersége ízét. És milyen logikus is volt ez… Hiszen mindig a gigerlik nyernek. hogy a kedvese egyedül menjen abortuszra. és a metrón állva újra elolvasta. hogy ő… Nem. Vagy ami még rosszabb. amíg egy vasárnap délután. Mindenki azt hajtogatta. és tovább rakta egymásra a téglasorokat. hogyan maradhat fenn valami. Charles megértette. vagy nem? Végül is leélt majdnem húsz évet úgy. . És aztán. egy reggel megrázta magát. hogy újra hinni kezdett benne. mert nem volt más választása. sunyin elhelyezett szó? Hiszen alá sem írták a levelet! Igen. hogy Anouk… Nem.Mert végül is a kinyalt gigerli vitte el a tétet. csak nagyon fájdalmas volt a tudat. egy szüleinél heverő újságban rá nem akadt… Kitépte a lapot. hogy az élet.

mint tudjuk. Hogy még többet dolgozott? Senki sem vette észre a különbséget. És. Újra megjelentek hát nála a húsz évvel ezelőtti tünetek. Semmi komoly. Talán tényleg. Tehát ez a betegség fejlődött ki nála? A levágott végtag szindrómája? A végtagot amputálták. Hogy nekiment a járókelőknek? Megbocsátották neki. És miért változott volna bármi is a húsz év alatt? Hiszen egy kísértetet szeretett. Talán képes lenne így élni tovább. lehajtotta a lámpát. zsibbadás. Hogy lefogyott? Ez inkább nyereség. Ez az ő baja. és továbbküldi a végtagnak a téves üzeneteket. „Hideg. de nem bánkódott miatta túlságosan. és kinyitotta az asztalt. meleg. bár nem volt ott semmi. nagyon is valóságos érzeteket fogadott onnan. Hogy Mathilde hülye sorozatokat bámul? Az ő baja. egy termálfürdőhirdetés és az olvasói levelek között. Gombóccá gyűrte a lapot. sőt néha még fájdalom is”. nem halnak meg soha. Módszeres elme volt. Hogy Laurence elveszítette a lába alól a talajt? Mindenkinek a magáé. Csak a csonkja ütődött neki valaminek. inkább megkönnyebbülést. Ez a magyarázat meggyőzte. És megnyugtatta. mert nem volt ott semmi. de a hülye agya ezt még nem fogta fel. Majd elmúlik. feketén-fehéren. átpasszolta a hideg hússzeleteket a kollégiumi szobatársának. írta a cikk. és világos magyarázatokra volt szüksége. ezt nem tagadhatta. de könnyedebben. Nem megvilágosodást érzett.Minden benne volt. Hogy újra rászokott a cigarettára? Majd újra leszokik róla. Talán… . és a kísértetek. görcs. Igen. hogy tovább tudjon működni. Pontosan. bizsergés.

Igen. gyengéden megzsarolta a telefonban. Charles-nak sikerült nyugodtan válaszolnia: – Á. . hogy Anouk Le Ment Drancy mellett temették el. A kávénál azonban Mado végül megtört. és átnyújtott Charles-nak egy nagy. és „jaj-de-hülye-vagyok-majdnem-elfelejtettem” hangnemben. felakasztotta a kabátját. alaposan megrágtak minden falatot. aki reszketősre varázsolt hanggal. hogy a Finistère-ben lakott… És te kitől hallottad? – A régi lakásadónője lányától… Charles témát váltott. a szomszédok miatt… Találd ki. Ügyet sem vetve a bejárati ajtóval szemben lévő zsúfolt polcra és a fölötte lévő tükörre. menynyibe került az egész! Charles megmenekült. És elment ebédelni öreg szüleihez. amely összehozta őket. barna borítékot. – Szóval beadtátok a derekatokat? kivágtátok az öreg cseresznyefát? Végül mégis – Muszáj volt… Tudod. De végül megadta magát. Nem tudott ellenállni az anyja sürgetésének. Legalábbis azt hitte. rendben. igazán? Azt hittem. sóhajtotta Charles. talán. és bement a szüleihez a konyhába. megtudtam. Mind a hárman tökéletesek voltak. hátat fordított az egésznek. Mado a térdére tette a kezét: – Várj… Lehajolt a dohányzóasztalhoz. és nagyon gondosan kerülték azt a témát. Rendben. igaz is. Charles válla fölött átbámulva megszólalt: – Ja. de amikor fel akart állni.

– Olyan gyorsan történt minden – suttogta Mado –.– A múltkor rámolgattam egy kicsit. Charles engedelmeskedett. de nem engedett át neki mindent. pipáznak. most már mennem kell… – Vidd el magaddal a fényképeket… – Dehogyis. amikor Henri kijött utána. a borotvapenge elől megmenekült fehér szőrsávokat. aki leélt egy egész életet egy basáskodó feleség oldalán. – Papa. amíg az apja előtte állt. Nem. hogy a mama nem csomagolta be az egész tortát! Charles nézte a borítékot az apja reszkető kezében. a tökéletes nyakkendőt. Nem mindent. – Vedd el. a kopott gombokat. – Az ég szerelmére. Szerinted mihez kezdhetnék velük? Charles éppen a kocsikulcsot keresgélte. és az apró bicepszüket mutogatják. – Na jó – vágott az anyja szavába –. amelyet hatvan éve minden istenáldotta napon megkötött. biztos tetszeni fognak neked… Charles megdermedt. papa – tréfálkozott –. a mellénye bordázatát. az áttetsző bőrt. a fehér inget. a merev gallért. aki mindig beöltöztetett titeket… Nem. mondd. és találtam néhány fényképet. kérlek… . nézd csak ezt… Milyen édesek voltatok ti ketten… A képen Alexis átöleli az ő vállát. – Emlékszel… Volt az a furcsa figura. és végül a tekintetét. Két vidám kis Popey. Egy diszkrét férfi tekintetét. Addig nem tudta kinyitni a kocsi ajtaját. Nem volt kedve emlékezni.

íme. Indított. de nem mindegy. Tehát a torkában dobogó szívvel jött el az ügynökségről. Úgy hánykolódott. . mit is mormolt a végén? Soha nem fogjuk megtudni. és rögtön az elején legorombítaná. végre! Jó sok idődbe került! És milyen szörnyűséges virágokat hoztál nekem? Tedd csak le ide. idegesen. meghatottan. és inkább a gyomrában dobogott az a kis nyomorék izomcsomó. és húzzunk innen. mintha a tiszafák alatt lesne őt. És pontatlan. Ameddig az utca el nem kanyarodott. „A torkában dobogó szívvel”. Ó. egy bájos kifejezés. de elvesztette. mint aki az első randevújára igyekszik. belefogott egy vallomásba: – Én nem voltam ennyire… Egy teherautó ment el mellettük. és miközben félrehúzódott. 10 Este hétkor indult a gépe Kanadába.–… – Nem tudok beszállni tőled! Nézték egymást. Tényleg. Charles ebédidőben eljött az irodából. miközben a következő lámpánál a külvárosok térképét tanulmányozta. hanem temetőbe. Drancy. mert odabent dobogott. A fiának lehetett róla némi fogalma. Nevetséges volt. Nem bálba indult. Igen. hogyan. Rádudáltak. Éhgyomorra. Charles az apja egyre zsugorodó alakját bámulta a visszapillantóban. és Anouk néhány kilométerre volt a repülőtértől. mintha Anouk még élne. – Minden rendben? Az idős úriember nem hallotta a kérdést.

Nagyon is szép virágok voltak… Igen. A legkésőbb érkezettek nyughelyei.Amúgy is. – Akkor a legjobb. még így is harcolnunk kellett érte. ha visszamegy a főútra egészen a Leroy-Merlinig. hogy hol van? – Nem. aki kicsit ormótlannak kezdte érezni a csokrát –. A miénk családi koncesszió… és tudja. azok nem. – Biztosan összekeveri ezt a temetőt a mévreuses-ivel… Mostanában már oda temetik az embereket. de… folytassa csak. vagy mi? Már megint túlzott… Charles a virágokra pillantott. Szentlélek a kripták ablakában. Megosztotta a gondját egy idős hölggyel. mert a… – És az messze van? – Kocsival jött? – Igen. aki a halottait suvikszolta. nem… – felelte Charles. és borostyán a falakon. indulhat a Leclerc-től is… – Igazán? . hogy egy temetőben adtál randevút. utána… Tudja. de voltak kovácsoltvas kerítések. majd megtalálom… – Mert ha nem. fodros krepp-papírban. Charles gyorsan körbejárta. tudom… De most hagyjatok… Már csak néhány kilométer. milyen hülye ötlet. Hé. Templomi temetőkert. A fejedre estél. Tiszafák nem voltak. Charles… Tudom. hóhér uraim… *** A külvárosban volt egy kis vidékies temető. vagyis a legcsúnyább sírok a nyolcvanas évekből valók voltak. rozsdás vízcsappal és bádogkannákkal.

Pontosan ott volt. nem. A virágot a kocsiban hagyta. aki egyedül neveli a fiát. hogy felmérje. egy rosszul megjegyzett cím. és dohogva elindult. ez volt a gonosz uzsorásnő utolsó szemét húzása. utána át a vasúti sínek alatt. ide pisált a környék összes csavargója. Az volt a munkája.– Igen. . na persze! Hogy megzavarta a fejét az is! Nem volt nehéz nyomást gyakorolni egy fiatal nőre. egy roncstelep mellé épített sintértelep mögött. Anouknak semmi köze ehhez a helyhez. A parkolóban nagy szeméttartályok. mit jelent ez az ocsmány helyre utaló útbaigazítás? Charles köszönetet mondott a hölgynek a segítségért. mit fuseráltak el az alvállalkozók. rázta meg a fejét Charles. a magasban nagyfeszültségű vezetékek. de: nem. Nem kapcsolta ki a biztonsági övet. és a roncstelep után már ott van. jobbra. Rendben. egy pletykahiba. Nem. elmegy előtte. és közben magas betonfalak. a bokrokon üres nejlonzacskók. Az anyja biztosan tévedett… Vagy az a másik nő kevert össze valamit. és mindig éppen akkor érkezett haza halálfáradtan a munkából. De mégis. Pedig ő igazán nem volt finnyás. Fölötte emelkedett a gyorsvasút töltése. A lakásadónője. amikor a szemét vénasszony sétálni vitte a patkányait… Ja tényleg. ahol az idős hölgy mondta: a LeroyMerlin és a Leclerc után. Charles képtelen volt elengedni a slusszkulcsot. így is eléggé össze volt törve. most már emlékszik… Fourdel asszony… A kevés emberek egyike. Rossz tréfa. vagy kihúzni az indítómotorból. Gyorsan körbejárja. akitől Anouk halálosan rettegett… Alakbér… Fourdel mama lakbére… A parkoló abszurd ocsmánysága.

és egy másik a Kínában előállított szemét számára. és eladósodtak húsz évre előre.Szegény halottak… Milyen nagy súllyal nehezedhet rájuk a rossz ízlés… A sírkövek márványlapja úgy csillogott a napfényben. három ász. művirágok. időrendbe állított sírok. nem lehetett volna erre odafigyelni? Á. Fütyültek a pofájukra már akkor is. hogy gyűlölni fogja. És mindez az örökkévalóságnak megdermesztve. vagy nem? Legalább egy minimális… Egy kis béke csak járna nekik. Miképpen itt a földön. amennyit ér. úgy a Mennyben is. de hősünk eltökélte. Egy arany németjuhász. amikor még éltek. és a karodba kapnád? . bezsúfolták őket szar telepekre. borzalmas fényképek megsárgult műanyag tokban. én őrködöm melletted. a komposztálható hulladék. Talán mégiscsak elvárható lenne egy minimális tiszteletben tartási mutató a halottak számára is. mint egy amerikai város. ez az ő bajuk… De az ő szíve hölgye? Ha megtalálja őt ezen a trágyatelepen. apróra zúzott murva. fejezd be a mondatot. Valószínűleg nem volt ilyen vészes az egész. a langyosabbak hátra. Pihenj. debil mondatok. négyzetesen felosztva. már bocsánat. hülye megbánástól csöpögő. te hülye? Talán kiásnád a puszta kezeddel? Leporolnád a szoknyáját. nem. akkor… Na gyerünk. egy szeméttartó. focilabdák. amiért háromszor annyit fizettek. Egy átlagfrancia temető. miért is kellene ennek megváltoznia. szögletes gyepágyak. És most az építész háborodott fel Charles-ban. a hidegek előre. és újból és mindig a kurva vonatok zaja az álmuk felszínén. Számozott sétányok. nyíllal jelölve a B23-as és a H175-ös lélek pihenője. gazdám. mint egy konyhaasztal eternitlapja. Akkor mit tennél. amikor végre feldobták a prakkert? És mennyibe kerülhetett nekik egy életfogytiglani kilátás a szeméttelepre? Ó… meg különben is. szépen kidolgozott nyitott porcelánkönyvek.

hogy szót kell fogadniuk neki. amitől már előre olyan ideges volt. de kicsit csalódott volt. *** Ez már nem a Fiat idejében történt. ha őket hallgatta. és valamivel odébb felakasztja őket. Valószínűleg Alexis miatt. Szépen fel volt öltözve. hogy a tengerről . és egyáltalán nem nevetett. pisiről és ilyesmikről kiabálnak a hátsó ülésen. és mert erősebbnek érezte magát. amelyeket már akkor is olyan szomorúnak találta. Egyik cigarettát szívta a másik után. sem üzletek. – Amikor Maminál leszünk. és mert Toto megitta az összes sört. hogy nem ismer meg semmit. Charles egy szót sem mert szólni. és mint ő harmincöt évvel később. mint máskor. olyan tízéves koruk körül… vagy talán tizenegy éves koruk körül… Vagy már felsősök voltak? Már nem emlékszik… Anouk nem olyan volt. mit akarhat ez jelenteni.Hagyjuk. A fiúk azt mondták. Azt hitte. Charles úgysem hall most minket. Oroszországban. oda sem figyelt a Totóról szóló történetekre. erre Charles tökéletesen emlékszik. és belepisilt a papája poharába. az ablakok egészen kicsik voltak. és… Anouk a családjához vitte Alexist. Anouk első új autójának tündöklő éveiben. de tulajdonképpen nem értették. panaszkodott. lassan ment. a szüleihez. elfelejtette kikapcsolni az ablaktörlőt. és még nem Han Solo Millenium Falconjának idején – tehát akkor a kis piros Renault 5-ös. akiket már évek óta nem látott. szitkozódott. nem volt ég. és ötpercenként elmondta. és az erkélyek tele mindenfélével. Hogy megvédje attól. rendben? – Perszeeee… Rennes külvárosában voltak. Na. a lakótelepi övezetben. hogy Anouk innen érkezett. és Charles-t is belevonta a kalandba. hogy igen. A szél felkapja a nejlonszatyrokat. amint fütyiről. felejtsétek el Totót. Anouk az utat kereste. szót fogadni neki. igen. képtelen volt elszakítani a tekintetét ezekről az egészen új épületsorokról. Nem voltak fák.

és látták. és neki megfájdult a hasa. Anouk egy rakás ajándékot hozott a családjának. Hogy a tévé végig be volt kapcsolva. az anyja letette őket egy kis asztalra. mire a felső emeletre érnek. Ezért aztán nem verekedtek össze. aki terhes volt. amit Edith annyira szeretett. hogy Anouk elsápad. és még a kocsiban rájuk parancsolt. és amikor ő egyedül felment. – Nem tudom… Talán félretették karácsonyra… A többi emlék zavaros.sodródott az utcájukba… Egy fésűkagylóban… Mint a lány azon a tavaszt ábrázoló képen. megkérdezte a kövér asszonyságtól. Hogy Alexis és ő aztán lementek játszani a ház melletti rétre. hogy melyikük nyomja meg a liftgombot. hogy túl sokat kellett enni. Még a hangja is megváltozott… És amikor átnyújtotta a családnak az ajándékait. Hogy mindenki túl hangosan beszélt. hogy tűrjék be az ingüket a nadrágjukba. asszonyom… Hol van Anouk? – Hát te kiről beszélsz? – kérdezte az asszonyság undokul. Alexis meg is kérdezte Anouktól hazafelé menet: – Miért nem bontották ki az ajándékokat? Anouknak belekerült egy kis idejébe. mint máskor. a bátyjainak is. és ekkor értették meg. Hogy furcsa szag volt. Gyorsan meg is fésülte őket a parkolóban. mire válaszolni tudott. Hogy Anouk pénzt adott a húgának. hogy nem szabad olyannak lenniük. aki nem látszott valami barátságosnak: – Elnézést. hogy a szófogadás azt jelenti. – Hát… Anoukról… – Nem ismerem. . És hogy senki nem köszönte meg. Charles-nak úgy rémlik. mert vécére kellett mennie. és gyógyszereket az apjának.

mint te… Ott. Amikor kijött onnan. nincs olyan tök. Később. – Sírsz? – Nem. tudod? De ő itt nálunk Annick. Anouk javában szedte össze a holmijukat. – Nem baj. és azt mondja neki: „Hé. De Charles-nak igazán fájt a hasa. – Alexis anyukája… – Ja! Talán Annickot akartál mondani? Milyen gonosz volt a mosolya… – Mert az én lányomat Annicknak hívják! Olyan nincs. hogy Anouk! Csak az olyan kis párizsiaknak. fiacskám. Aztán Anouk kifújta az orrát. Salamon. mert egy igazán szuper válaszon törte a fejét.És dohogva a mosogató felé fordult. Összeborzolta Alexis haját. és megmutatta Charles-nak a helyiséget. . ahol szégyelli a nevét. hát… Toto azt mondja a tanító néninek: „Tanító néni. Csend. ezt vésd a fejedbe. És miért tekeregsz? De ekkor megjelent az idősebbik lánya. amit keresett. hogy a Salamon-tök szőrös?” Mire azt mondja a tanító néni: „Nem. amikor Alexis már elaludt: – Charles! – Igen? – Tudod. amelyik szőrös…” Erre Toto a haverjához fordul. mert… Mert szerintem ez sokkal szebb keresztnév… Charles csak azért nem felelt rögtön. szép hercegeim… Most meglépünk innen… A fiúk sokáig meg sem mertek szólalni. és: – Na jól van. – Na. tetszik tudni. mutasd csak meg a töködet a tanító néninek!” És a könnyei között kitört belőle a nevetés. tanító néni. – Nem is búcsúztam el tőlük… – nyugtalankodott Alexis. az autópályán. kis Totóm. most azért hívnak Anouknak.

Visszarohant az autójához. hogy efféle emlékei is vannak. kinyitotta a csomagtartót. Charles nem is sejtette. és az égett zsírszagtól és avas féltékenységtől bűzlő lakás? Hát az… Az. hogy így előjött a szőrös tök. a kibontatlan ajándékok. nekem is mindig fájt a hasam. – Tudod – folytatta Anouk halkabban –. és beletúrt a kuplerájba. Ezért csak bólintott egyet. és visszaadja Anouk igazi arcát. ez volt Charles első áhítatos gondolata.– Érted? Anouk lehajtotta a visszapillantót. hogyan köthetné össze az „n”-et az „i” és a „c” áthúzásával a „k”-val. áthúzza az egészet. leguggolt Anouk mellé. amikor… Elhallgatott. majd úgy döntött. hogy elfogja a tekintetét. és azon kezdett tűnődni. Charles nem talált elég jó választ. hogy a J93-as síron az évszámok fölött a következő állt: LE MEN ANNICK „A rohadt szemetek…”. De nem. és Anoukra mosolygott. Egy fluoreszkáló útjelölő flakon akadt a kezébe. – Jobban van a hasad? – Igen. Megrázta. Vajon mi váltotta ki ezt a váratlan bumeránghatást? Mi az oka. a százfrankosok az asztalon. Bravó! Tapsot kérünk! Micsoda hőstett! Milyen csodálatos tiszteletadás! .

Anouk? Ismerd el… Te aztán tényleg nagyon pöpec helyen vagy itt… Charles kifelé jövet megpillantotta az illetőt. és egy pillanatra megszédült. és felállt. Beszállt az autóba. Charles visszatette a flakonra a kupakot. – Maga családtag? – Igen – felelte Charles szárazon. és az órájára nézett. aki a szomszéd sírt kapirgálta. Egy nénike. a körmei a kormány szivacshuzatába mélyedtek. kikapcsolta a telefont. de idegesítette a virágok illata. Eszményi szomszédság. A titkárnője háromszor is hívta. A néha Maurice Lemaire úr szép emléktáblát kapott a vadászkompániája tagjaitól: a táblán egy vadászpuska domborműve díszelgett. de… Charles tekintete megzavarta. és gyorsan elköszönt. Charles nem törődött vele. Összeszedte a Nyilván ő volt Maurice Lemaire úr özvegye. Oké. . gyanakodva nézett rá. de… Fekete volt. cókmókját. igaz. – No. csak azért kérdezem – a nénike elfintorodott –. Minden világos. Mereven bámult ki a szélvédőn. Bevágta a csokrot az egyik kukába. Á.Bocsánat. aki ugyan gondnok. Még lesz ideje felhívni azt a tetűládát beszállás előtt. mert van itt egy gondnok. akkor rendben. Bocsánat.

Megtalálni Alexist. De nem. elfogja ennek a jólfésülten született kisfiúnak a megzavarodott pillantását. De semmi baj. abban a korban. megkerülni Párizst. sem a hitét. elautózni Ezésezig. Alexis állkapcsa meg fogja érezni. mindig.Megfordulni… Kitalálni. Dolga volt. Anouk Le Men pecsétje a zűrzavarban. A gyapjúzakós kis Rocky indexelt. amikor Albert Laprade füzeteit nézegette. hogy halálra unja magát a torontói Park Hyatt egyik konferenciatermében. hogy megforduljon. de azért volt ideje arra. hogy egy ügynökségnek hajtok… Hajtok. majd komolyan kijelentse: . és amikor visszajön. És hová tűnt Jean Prouvé keze ebben a homoksivatagban? És az a sok-sok óra. amelyek során a rajzaival fizetett mindenért? És mindig. hogy kövesse ezt a pillantást. ott az ujjlenyomat. hozzátenni. Egy bekötött szemű szamár. Ezt már legalább húsz éve meg kellett volna tennie. erre nem is emlékeztem. az életet jelentette… Mert igen. hogy kisebb balesete volt a repülőtérre menet. építész volt? mutatkozna a Á. aki egészen elbutult a kút körüli járkálásban. azóta minimum húsz kilót hízott. és besorolt balra. És hová lettek a nagy Álvaro sorai? És a tanulmányutak. ott meg Bizé utcát. azt mondani. Ez a megfelelő szó. és leejtette a szüleinek szánt csomagokat. ott elkanyarodni. ami Alexis számára a karriert. és bemenni a 8-as számú ház kapuján. hogy lekéste a repülőt. Igen… Itt is határozatlanság nekrológban… Azt mondják. Vicces. egész életemben inkább úgy éreztem. amikor a többiek még a Panini-matricákat gyűjtögették? És a focisták képeit. El kellett utaznia. hogy majdnem elérte. És beverni a pofáját. Anouk is szorongott. váratlanul szigorúan szólt hozzájuk. hogy lelapítsa rakoncátlan fürtjeikét. a tenyerébe köpött. amitől persze nem kapja vissza sem a daruit. és még több haragot halmozott fel. megkeresni Izé falut. a feje és az aktatáskája tele lesz az Advances in Building Technology anyagával.

Üvöltött. 11 – Halló! Sajnos nem Alexis vette fel. amit az utóbbi órában többször is elismételt. ahogy majd bemutatkozik.– Charles… Te. építésznek kell lenned. aki autóba ül. ha megnősz… És akkor majd valahogy teszel róla. Árkozta azt a sok faszt. és üvöltve átkozódott a fémcellájában. kérem? – Papa! Telefon! Papa? Na. amikor Pavlovics a borítékait gyűrögette. a hangocska édesen csilingelt is. és aki valószínűleg végig fogja szundikálni az egészet a túl bőséges ellátás miatt. a mozgólépcsőkön. aki általában business elásson utazott. És a kisfiú. Charles megzavarodott. Igen. igen ő. hogy ne építhessenek több ilyet. amelyben benne foglaltatik a waterfalls (vízesés) és streams (víz alatti áramlat) is. ez a nyomoronc. – Beszélhetnék vele. aki szemérmesen lesütötte a szemét. az éles . ahol – a programfüzetben olvasta – jogosult lesz egy Spa-szolgáltatásra is. a támadási tervét. hogy mindent helyrebillentsen. – Izé… Alexis Le Men lakása? – Hát persze… – felelte a hangocska. és ami még rosszabb. már csak ez hiányzott… És minden. elvétette a 2-es terminál lehajtóját. az első szavait. aki egy fölösleges. a parkolóban. a FiveStar Alliance egyik szállodájába. aki olyan jól rajzolsz… Tudod. de nagyon drága konferenciára indul most. végül a hatalmas üvegablak mellett. a különböző sorokban. aki olyan szépen rajzolt. ő aztán tényleg arra született.

hogy… – Hagyd abba. Charles? – Igen. A fáradtság. a rosszkedvet. Visszatért. Szégyellte. és ez a hang egy másodperc alatt újra felélesztette Charles haragját. Majd elmúlik. a bánatot. igen… Bocsánat… Egy repülőtéren vagyok. Sajnos sokkal lágyabb… – Már vártam… Hosszú csend. A világ körülötte túl… túl tüzessé vált. A falhoz szorította a homlokát. Na. amit Alexis akkor használt. egy sarokba ment. És lágyabb lett a hangja. a gyűlöletet. oly sok év hallgatás után: – Neked… neked gyereked van? – Ki beszél? – kérdezte egy hang szárazon. nem. Újra hallhatja ezt a virgonc hangot. helyben vagyunk. Az idegek. hogy megkaptad-e a le… – Persze.megjegyzéseit. Csak annyit volt képes kinyögni. – Tehát megkaptad a levelemet? Még jobban szétnyílt a szakadás. és ott lekuporodott. Szégyellte magát. mindez hülyén elpárolgott. A fenébe. De nem volt vészes. Szuperhősünk egyáltalán nem így képzelte el a dolgot… – Te vagy az. az élvezetért! Hogy . – De semmi baj. Itt vagyok… – Azt kérdeztem. Jó tágra. Charles felállt. amikor mindenkit ki akart hozni a sodrából. és behunyta a szemét. Felemelte a fejét. Különben miért hívnálak? – Hát fogalmam sincs! Csak megtudj rólam valamit. hogy megkaptam. – Ott vagy még? – Igen.

és csak annyit tudott makogni a saját védelmében: – Nem hagyhatod ott… Az a temető minden. de ő meghalt.– Nem hagyhatod ott… – Tessék? – Abban a rohadt temetőben… Alexis nevetni kezdett. hogy már nincs kit megmentened? –… – Nem hagyhatom ott. nem? Nem tudod. – Haha! Úgy látom. kérlek… Balandával . – Egy pillanat… Biztos. ami elől elmenekült… – És hogy jön ide a rasszizmus? – A szomszédja… – Milyen szomszédja? – Aki a szomszéd sírban van… Döbbent csend. kedves kis Balandám? Majd megváltozott a hangja. ahhoz neki már semmi köze… Persze. A módszeres.: – De mondd csak… Nem késtél el egy kicsit? Hohó! Kicsit lerobbant a gebéd. amit gyűlölt… A külváros. vagy ott. aki felfújhatja a léggömböt. a négyszögletes. mit mondok erre? Azt hiszem. a rasszizmus… Minden. az osztálybizalmi. mi? Szépen parádézik a lovad. és ez a hang most borzalmas volt. Mindig ő volt a racionálisabb kettőjük közül. aki állig be van gombolkozva. Charles is tudta. hogy Charles beszélek? Mado és Henri Balanda fiával? – Alex. a lakótelep. a jó tanuló. aki… De… Már nem… Az áramköre túlmelegedett. öregem! Meghalt! Hogy itt van. nem hagyhatom ott – sziszegte Alexis –. tudod. te nem sokat változtál! Még mindig te vagy a herceg a fehér lovon.

miről beszélsz tulajdonképpen? De tényleg. mintha bizalmas vallomást tenne. – Amikor az emberek meghalnak. Pontosan tudta. már mindegy volt neki. Egyébként nem is lenne rossz kirókázni mindent… Kipattintott egy újabb tablettát. kezdjétek el nélkülem! Hogy micsoda. hát… akkor már nem látnak többé semmit… Micsoda tetű. amikor hirtelen összeszorult a gyomra: elfelejtette megkérdezni Alexistől a legfontosabbat. Charles letette. rosszabbik esetben majd a vécécsésze fölé hajol. . hogy a pofájába vághasson. *** A gépen egy pohár pezsgőt szolgáltak fel. a gépezet mégis működött. tehát… Jobbik esetben néhány perc múlva összeroskad. hogy ez hülye keverék. a roncstelep? De… Charles… – Igen? – Ilyen hosszú idő után… El kell neked mondanom valami nagyon fontosat… – Hallgatlak. de egy hülyeség ide vagy oda. komolyan… Minden rendben van ott fenn? Semmi nem tört össze? Nem felejtetted el néha feltenni a védősisakot? – Halló! – Ráadásul ott a roncstelep is… – Megyek – szólt ki valakinek Alexis –. Még nem volt az átjáróban. Alexis ünnepélyesen megköszörülte a torkát. Ez most egészen ő volt. Úgy tesz. és Charles gyorsan lenyelt másfél altatót. tudod. Charles lefedte a másik fülét. Az élete jó néhány hete nem volt több nemkívánatos mellékhatásoknál.– Na ne.

Az órájára nézett. és behunyta a szemét. oké. A mellette ülő nő szemvédőt viselt. Ott van lent a számvetése. Nem tudta elviselni. vajon ki rajzolta oda. Charles felkapcsolta a kis-lámpát.Amikor előhalászta a tervrajzait. Eltűnődött. Az Kioldotta a nyakkendőjét. a hangja után kutatott az emlékezetében. amivé lett: egy önelégült ember. és akkor már egészségesebb volt újra munkába állnia. . Nem tudta. gyerünk. a neve. az egészet. tekeregve előhalászta a borítékot. Maradjon is ott. és nem hitt a Lexomilnek. Eltiporjuk ezt emlékeket. a gyöngeséget. Hát persze… Az anyjának igaza volt… Hát ő… Az a festett hajú emberke… Az arca. de mégiscsak eljött egy pillanat. amikor megpillantotta a tetoválásokat a kis tengerészek alkarján. a szüleitől kapott boríték becsúszott az ülése alá. és visszatért a kiindulópontra. és kigombolta az ingnyakát. És vele együtt mi is. Nagyszerű. olyan sok nyála elfolyt. Csak egy és negyed órát aludt. hogy a repülőgépeken nyomáskiegyenlítő működik. A nevetségesség nem ölte meg. Mire magához tért. Hetvennégy perc enyhülés… Csak ennyihez volt joga. Gyerünk. hogy egészen átáztatta a zakója vállát. és meg is találta az iskola kerítésénél. Kidobni mind! Hiába. és elmosolyodott.

.II.

Ritkán illik egy kifejezés ilyen kevéssé egy helyzetre.1 – Azt mondod. talán idegroham… Van még jégkockád? –kérdezte a stewardess a gurulós kocsi másik oldalán álló kolléganőjétől. amikor a Berthelot utcán ballagott fel az új barátjával. keresett egy üres sort. és békén hagyta. és lerogyott az ülésre. . A férfi nem hallotta a kérdést. és a kezébe temette az arcát. felállt. Átküldték hozzá egy légikísérőt. átlépett a nőn. a 6A? –Igen… – Mi van vele? – Fogalmam sincs. megpróbált rámosolyogni. Zokogott. és bevonta párával. Békén? De mikor élt békében? Legutoljára hat és fél éves korában. és kihúzta a láthatatlan csizmáját a szarból: – Csak a fáradtság. elárasztották az érzelmei. A férfi megnyugodott. – Are you all right? – kérdezte a mellette ülő nő nyugtalanul. Valahol az óceán fölött. A kerek ablakra tapadt. és a fejtámlába kapaszkodva átment a függöny túlsó oldalára. megkavarta a saját belső turbulenciája. – Uram. nincs szüksége orvosra? Charles felnézett. az egyik utasuk kikapcsolta a biztonsági övét. A business class vége.

bár nem teljesen háborítatlan béke. érezte. be van csukva a szobája ajtaja… Ez a jelzés… Charles szörnyen regényesnek találta az egészet. Csak ők ketten voltak. egy foglyul ejtett. hogy megdobban a szíve. Charles már az első nap felfigyelt rá. Úgy tologatni a kisautókat. és Igen. Egy kicsit. Valóságos férfit csinált az emberből az iskolaudvaron. mert itthon van a mamám. Van mama. mintha Csipkerózsika. Mert ez is egy játék volt. és cipőlevevés közben Alexis megjegyezte: – Tudod. és gyakran alszik délután… Nézd. de most ő ment hozzájuk.Osztálytársa volt. vagy talán elvarázsolt hercegnő rejtőzködne az ajtó mögött… Charles lábujjhegyen ment el az ajtó előtt. nem szabad zajt csapnunk. visszafojtotta a lélegzetét. és éppen akkoriban költözött a szomszédba. – Tényleg? Charles le volt nyűgözve. Ez nem volt akármi abban az időben. Le Mennek hívták. – Nem. de nagyon korán megy munkába. hogy csendben kellett játszani. ápolónő. ez maga volt a béke. és alszik. mert valahányszor Charles elment az ajtó előtt. hogy ne üssék neki semminek. egyedül a összerezzentek a limonádé pezsgésére is… világon. vagy egy különlegesen lusta hercegnő. mert a lakásuk kulcsa a nyakában lógott. az ingujjuknál fogva visszahúzni egymást. két szóban. suttogni. Olyan volt. . és saját maguknak vágni a gyümölcskenyérből. hogy valaki a nyakában hordja a lakáskulcsát. aki délután is alszik? – Beteg? – kérdezte suttogva. a szünetben… Alexis már többször is volt náluk délután játszani.

hajcsatokba akadt hajszálak. . van egy új matricám… Egy mamut… Az éjjeliszekrényemen van. Aznap este például megcsóválta a fejét. Mert az előszoba egy függőhíd volt a krokodiloktól nyüzsgő folyó fölött. A barátja ilyenkor nem ugyanaz a kisfiú volt. hanem… Furcsa volt. és a lába kilóg a túloldalon… De nem. és csendben kijelentette: – Fúj… Ez undorító. akit a tanító néni néhány órával korábban a sarokba állított. mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. és a szemöldökét ráncolva számolgatta a cigarettacsikkeket. egy narancs héja. hogy kiüríti a mamája hamutartóit. félig kitöltött keresztrejtvények. – Ha érdekel – tette hozzá zavartan –. feltépett borítékok. amint úgy takarítja el ezt az egészet. hogy a mamája azokhoz a szobrokhoz hasonlít. Egy félig telt joghurtos pohárba három csikket dobott valaki. és csak süteményen élt… Lehet. a történelemkönyvekben… Hogy merev. hogy Alexis anyja talán nincs is életben. Még az arca is megváltozott. hogy Alexis hazudik neki… Talán egész idő alatt teljesen egyedül oldotta meg az életet. és ez a bezárt ajtó mindig elbűvölte.és nagyon óvatosan lépkedett a padlódeszkán a barátja szobája felé. redős vászonlepel borítja. mert a konyhaasztalon mindig nagy volt a rendetlenség… Kávéscsészék. Jobban kihúzta magát. Többször is járt Alexiséknél. hogy el ne essen. mégsem. Néha felmerült benne. és összehajtogatja a kardigánjait. kenyérmorzsa… Charles elnézte Alexist. Lehet.

mint a hittankönyvekben… Csendes. Még hogy a Szűz Mária… . már odakint az utcán. a haja pedig olyan hosszú… Muszáj volt elmennie onnan. meg kell írnom a leckémet. persze leguggolt. áthajtotta a nagy hurkot a kicsin. de mintha fény lebegne körülötte. Alexis mamájának a bőre olyan fehér volt. és kicsit megemelkedett. Túl behatárolt állítás ez ahhoz. – Mit csinálsz? Elmész? – Igen – dadogta Charles. és a tarkója alá csúsztatta a tenyerét. Sőt. Persze. és meglátta Alexis mamájának a vállát. mozdulatlan. félig a hátát is. – Hé! – kiáltott fel Alexis. el is akart menni. ó… Az ajtó tárva-nyitva volt… Charles elfordította a tekintetét. – Te vagy Charles. hogy igaz legyen. nincs is tani… De az ajtó már becsukódott. – Holnap szerda. amikor elment előtte. de visszafelé jövet akaratlanul is odapillantott. Charles egyébként ma már csak mosolygott magán. 2 De most hagyjuk kicsit az elragadtatott vagy pusztulásra ítélt békeidőket. Ó. felállt. – Hé… Szia… – mondta. és elnyargalt. mert meglátta a hegyét a nő egyik… szóval a… Nem válaszolt. ugye? Charles képtelen volt válaszolni. A takaró lecsúszott. és felfedezőútra indult. és rendesen bekötötte a cipőjét.Charles levette a cipőjét. Charles. elerőtlenedve –. már indult is. amikor a nő kinyitotta a szemét. hanem elrohant. Milyen szép volt… Olyan szép.

És később szálakra foszlott. mint egy gyerek. de ma már pontosan tudja. és kiszélesedett a lábfeje felé. hogy ne lehessen meghatározni. és végül meggyűrve végzi egy ocsmány temető kavicsai alatt. Anouknak nem volt kora. zavar lett úrrá rajta. hogy akkoriban nem az volt. Gombócba gyűrődött. Igen.Jót mulatott azon a hajdani kisfiún. hibátlan éle és hajtókája lett. hogy üres a gyomra. és hogy ebből soha nem gyógyult ki egészen. és éppen egy konvoj útvonalában aludt el. és foltok borították. amely vele együtt növekedett. teljesen váratlanul szerelmes lett. halálosan kétségbe ejtette őket. Összegömbölyödött a szétszórt Meccano-építőjáték elemei között. sötét tekintettel. amikor leckét kellett írni. olykor napokig egy szót sem szólt. hogy megint érzi az öreg. hogy szerették őt. Az anyja vasalója kisimította. Duzzogott. Charles-nak adott igazat: ennek az egésznek soha nem volt a legkisebb jelentősége sem. szoros volt a csípőjén. Hogy olyan magasan vannak. hogy akkoriban Anouk huszonöt-huszonhat éves lehetett. A nadrágja elfedte a horzsolásait. hogy szépnek látják-e. hogy újra rájuk akadt. hogy végül egy repülőgépen kötött ki. nem veszítette el a lelki békéjét. Gyakran viselkedett úgy. megzavart. Ma már tudja. Charles hátrahajtotta az üléstámlát. de nem… . hogy ismerte őket. és áldotta az eget. kacér Nounou parfümjének illatát. és gyakran utánozta a fia aláírását. Micsoda szerencse. de soha nem hitte volna. és mindig sokat küzdött azért. hogy a… a hegye egészen más színű… Nem. Majd a minősége megváltozott. az apja eleganciája helytelenítette. amikor ezredszer kérdezte meg. Aki lányok között élt. száraztisztítást igényelt. hogy be van nyugtatózva. egész estéken át leste a telefont. de valamiféle izgalom. mert soha nem lehetett besorolni egyetlen kategóriába sem. akit megérintett. de meg is zavart a kegyelem. és a nadrágja szárával együtt egyre hosszabbra nyúlt. és ez a kordolog – ami annyira meggyötörte – végül neki. Akkoriban Anouk felnőtt hölgy volt a szemében.

valaki. mint valami szentet. végül megértette. hogy a vonal megszakadt. de Charles örült neki. Olyanokat. és az ellenségtől függően vagy ökölbe szorította a kezét. akik úgy áldották őt. Valami. amivel nem tudott megbirkózni ő. Elviselte. és gyorsan felhajtotta a karinge ujját. ocsmány lötty volt. és tovább hasogatta az éjszaka szövetét. vagy a korkülönbség volt az egyetlen feladat. és… . Emlékszik rá. mert éppen akkor kapta Pierre bácsikájától a fotómasinát. kioltotta a fényt. Nem a ráncok. és mindenki összegyűlt a családi ház kertjében. régi álma. és még sok más embert. és végül leüvöltötte a fejüket. és mindnyájukat elvitte vendéglőbe. megigazította a sminkjét. hanem… hanem a lemondás. Oldalra lépett. A forró műanyag poharat tapogatva az ablakhoz támasztotta a homlokát. visszaállította az órája mutatóit. Igen.igazán szépnek. Alexis és az ő elsőáldozását ünnepelték. és nem csak a kórházban. vagy a fehér hajtövek zavarták meg. Egy margón felejtett egyenlőtlenség… Túl sok az ismeretlen… pedig emlékszik rá. egy kis Kodak Instamatic volt. Máskor meg nem. letette a kagylót. megpróbálta elválasztani a csillagokat az interkontinentális repülőktől. hogy felavassa. vagy beintett. mint Nounou. a jó tanuló. az élet. Pislantott. amit a szülei nemrégiben kivágattak… A nagybátyja javában győzködte. Máskor embereket mentett. és ellenőrizni a fényt. Küzdött ellene. *** A második fényképet ő készítette. mert nem volt otthon vacsora. meg az elemeket. hogy előbb el kell olvasni az ismertetőt. a szárny remegését figyelte. Anouk nem félt semmitől és senkitől. A légikísérő kávét hozott. vállat vont. Egyébként éppen a cseresznyefa alatt. milyen nagyon megdöbbentette Anouk arca a legutolsó alkalommal. a kor. amikor a fejére szakadt az ég.

hogy beletöröljék az ujjukat az alpakaruhája ujjába. akik a keresztapa és a keresztanya szerepét eljátszották) egy munkatársnője volt és egy öreg ripacs. tudod. ez Alexis elsőáldozásakor volt”. bohóckodott. és úgy tett. mert szép idő volt. csak azért. És gyöngéden belekapaszkodtak. hogy még a végén felrobbanok! Tapintsátok csak meg… Megtapogatták. amikor a hab túlcsordult rajta. és most mosolyogjatok szépen! És ők tényleg mosolyogtak ezen a fényképen. és a magas sarkú cipő ellenére alig magasabb. akiknek később megemlíthetné: „De igen. hogy ezen a napon az összes családtagja (azok. . És nem csak a fénykép kedvéért. éppen olyan volt. mint ők. mit mondtam… Rendben. hogy megmentse Charles-t a szemüvegestől. kutyuskáim! Vigyázzatok a gyertyáitokkal! Jackie annyi lakkot fújt rám. hogy néhány élettel később milyen sóváran bámulja majd ezt a felvételt. – Na.nem akarnád előbb megmosni a kezed? De Charles nem figyelt rá: Anouk már a lencse előtt illegette magát. sőt még vámpírfogakat is fabrikált a grillázsból… Azért is hülyéskedett. roppant büszke. mint azok a cukorizék a torta tetején. a pohara szélét nyalogatta. Mosolyogtak. és a távolság is hagyott maga után kívánnivalót. Ha Charles már akkor tudja. és ő magabiztosnak érezte magát egy fotómasina előtt. tessék. Az egyik hajtincsét az orra és a felsőajka közé szorította. mintha hatalmas bajuszos puszit küldene neki a szalmakalapja alól. aki szedettvedettebben nézett ki. Nevetett. Nem csak azért. mint valaha… És itt van. Igen. mert Anouk bohóckodott. és tényleg. – Jaj. de azért… Ez nagyon is Anouk volt… És ha kicsit elmozdult is a kép. jobban odafigyel a bácsikája tanácsaira… A beállítás elcsúszott. ami szerette őt. mert el akarta terelni a saját figyelmét és a mások figyelmét is a tényről. cukorkával hajigálta őket. A csodálatos Nounou… Ott áll mellette a két angyalkája. Nem csak azért. azok.

tiszta érzés… Legyen áldott az ő neve és teljesedjék be az ő akarata. Csak nem fogja Anouk mindjárt elbőgni magát? Éppen ma… Ez az égi. és nagyon is jól látta Anoukot. Ez volt az egyetlen gyermeke első áldozása. ahogy a túlvégről mosolyog rá. meglátták őt: éppen akkor szállt ki a taxiból. ez csak egy egyszerű kis alpakkakosztüm… Még Orlanda Marshall turnéjára csináltattam… – Az ki volt? – kérdeztem. Hé. egy jó barátnőm… De nem sikerült neki az áttörés… A turnét törölték… Már megint egy olyan szereposztódívány-történet. amikor – aki bújt. semmi hülyéskedés. Ne most. menjetek. legyezőrezgetés. – De Nounou… De. Nagy sóhaj. Majd megcsókolta a mutatóujját.Alpaka… Charles akkor hallotta először ezt a szót… Ott álltak mind a templom udvarán. és az egyetlen múltja. miközben a sekrestye felé tartottunk. Mado semmit sem értett az egészből. de… Csodálatosan nézel ki! – Kérlek – felelte Nounou kicsit mereven –. a kéz. és végigsimított vele a homlokukon (a Csókálló Rúzs még a szentelt víznél is szentebb): – Na. ha a véleményemre vagytok kíváncsiak. és a kötélből készült övüket tekergették. és a szomszédja kezét szorongatja. majd megsüketültek a harangok zúgásától. Orlanda . mert Nounou késett. Nem ér a nevem. mintha egy limuzinból szállna ki a cannes-i filmfesztiválon. és abban a pillanatban. aki nem – mindenképpen indulni kellett. de úgy. Charles egy kicsit megijedt. egy hivatalos pihenő egy gyötrelmes életben. az egyetlen váll. gyorsan hajtsátok le a fejeteket! De nem. Jézuskáim… És ha meglátjátok a fényt. amelyre támaszkodhat. megtört tekintet. Anouk felkacagott. amelybe belekapaszkodhat az orgona dübörgő hangjai alatt. egy kegyelemmel teljes nap. – Ó. Charles kerekre nyitott szemmel mondta végig a Miatyánkot.

Charles zavart mosolyát kémlelve. vagy ahogy ő mondta: az előőőőadás… . Nounou… Mi lenne velem nélküled? És Nounou elpirult az alapozó alatt. de ez az öreg csepűrágó. – Na mi van. az előadás. kincsem… Az alpakka nagyon fáradt lett hirtelen. mint mindig. ez sok volt. és hosszú nyakláncot a mályvaszín kosztümkabátján. Nounou elkomorodott. Charles letette a fényképeket az asztalkára. Sőt. Tino Rossi inkább karácsonyra való. És ezért még haragudni sem lehetett rá. kérlekszépen”. Szeretett volna még messzebbre jutni. hogy Maurice Chevalier egy első áldozásra. – Ó. – Na. hát igen… És amikor a kisfiú odébbállt. a színpad.Marshall öreg barátnőjéé volt. aki lakkcsizmát visel. Nounou egy tollal ajándékozta meg Charles-t. Ez volt a lételeme. most is magához vonzotta mindenki figyelmét. az valahogy… Az valahogy jobb. nem ver hevesebben a szíved? – kérdezte Nounou. de már nem lehetett levenni a kupakját. hogy Tino Rossié volt ez a rohadt toll. Anouk fintora láttán Nounou támadásba lendült: – Miért bámulsz így rám? – Nem is tudom… A múltkor még azt mondtad. hogy csak az álom számít… Meg aztán úgy gondoltam. – Tudod jól. Anouk elnevette magát. – Igazad van. ami valaha „Maurice Chevalier úré volt. És nem akármi. Ez volt az élete. – De. Ez nem volt semmi.

Anouk bármikor is érkezett a kórházba. Igen. győzelmei. ahol Anouk Le Men tengette a napjait. Vagy a zúgó kávéautomatákról. a következő irányjelzőhöz folyamodott: az előző este egy Boeing ütközött a Mont Blanc-nak…). ma este. mielőtt újra kigyulladnának a lámpák. az Újvilágban tett győzedelmes turnéjáról való visszatérése után. aki soha nem emlékezett semmilyen dátumra. hogy fényévekre attól a helytől. vagy indult haza. vagyis három emelettel feljebb. Később mindig elnevette magát. a kardiológián meghalt egy idős hölgy. mert minden nap friss virágokkal érkezett a halott anyjához. gondolta Charles. miért vezetik ki az osztályról. de meg kell érteni: a sürgősségin. de ő miért is tudott volna róla. a Felejthetetlen Nounou… *** Egy 1966. mint egy kórház. meghalt egy idős hölgy.Na gyerünk. ugyanis semmi nincs olyan elszigetelt rekeszekre osztva. mielőtt kidobta a kukába. Ami azt jelenti. Aznap Anouk egyik kolléganője sokat panaszkodott a furcsa fickóra. gyerünk. csak önöknek. Anouk. Megvolt a maga baja. Charles szándékosan alkalmazta ezt a kifejezést. a Nagy. és az önök elképedt szeme előtt. a kórház előcsarnokában. amikor a biztonságiak is közbeavatkoztak. és megkérdezte a nézőközönségtől. A díszes gallért viselő kutyuskák után. mindig ott találta a furcsa figurát. a növények és a recepciós pult között. A furcsa fickó csak akkor lépett be az életébe. nem tudna-e neki valaki beutalót írni a pszichiátriára. Magába roskadtan ült. és kezdetben nem értette. aki már kezdett odafent az agyukra menni. A szíve és a műanyag pohara egyaránt össze volt gyűrve. De Anouk pillanatnyilag nem is reagált a történetre. nem . kis nyomorúságai… És akkor még nem szóltunk a folyosói zajokról. a Csodálatos. januári éjszakán (amikor Anouk jóval később elmesélte Charles-nak a történetet. mert Anouk is ezt használta. Minden osztálynak megvannak a maga kedvencei. és milyen jól is állt ez neki: sürgősségis nővér volt. Ladies and Gentlemen. a Kivételes. Attól a naptól kezdve. ő. és kitiltották őt a kardiológiáról.

ott helyben összerogy. és maga a gondolat. a magány. ha felszabadult egy jobb hely. hogy tudja-e. elmondtam neki az igazat. az ocsmány részegek. nem sütötte le a szemét. mert az autója szervizben volt. mert túl fáradt volt még ahhoz is. a huzat és az áramló tömeg néha arrébb taszította. – És aztán? – kérdezte Charles. és amikor visszajöttem. Utána kimentem. képzeljék csak el. És aztán egy este. hogy letegye végül a csokrát. és a vasárnapok a világ legigazságtalanabb napjai. Ezt a történetet soha nem mesélte el senkinek. hogy ezer darabra törné. mert véget ért az ügyelete. Anouk nagyon hosszú ideig meg sem szólalt. Olyasmiket is mondtam neki. és most csodálkozott. – És? Utána megkérdezted. semmi nem jutott az eszébe. a… Inkább nem nézett oda. de nem. hogy mindjárt megdöglik. mennyire fáradt. amikor általában még saját nevére sem szokott emlékezni. a gyerekmegőrzés kínjai. hogy bátorságot merítsek.háborgatták. milyen szép a szeme? – Nem. és leült a fura alak mellé. rettegéssel töltötte el. – Hát… Megkérdeztem tőle. beleszívtam néhányszor a cigibe. hanem folytatta az útját. törte a fejét. mert Alexis menedékre lelt a kedves szomszédoknál. mert hideg volt. A saját gondjai. amit odáig még soha nem vallottam be senkinek. a balesetben összezúzódott testek. és mert úgy érezte. hogy ilyen jól emlékszik rá. Senkinek… Szegény. hogy felmérje. hogy el kell caplatnia a megállóig. és a fejét lehajtva be kellett látnia: túl sok a gondja ahhoz. mert vasárnap volt. hogy van-e tüze. hogyan vehetné rá a férfit anélkül. a tetűlassú mentősök. Charles elröhögte magát: – Hú! Ez aztán állati eredeti ismerkedő szöveg volt! Anouk elmosolyodott. ha belegondolok… . átült oda. Anouk ekkor még elfordította a tekintetét. bánata. nem ment ki a szolgálati kijáraton. a leforrázott kisbabák. hogy bárkin is segíteni tudjon. és a liftajtót bámulta meredten. az anyagi gondok.

hogy van ideje. mint egy babszem. amiért a nyakába zúdítottam ezt az egészet. Hogy én már évek óta nem láttam az anyámat. akik szenvednek. hogy maga mellett tudhatta az édesanyját. Hogy az egyik kolléganőm elmesélte. hogy minden nap az ágya mellett ült. hogy el tudjak aludni. hogy otthon lehessek. és minden pénzem rámegy a pesztrákra. és ha van ideje. és még nem mertem megmondani a kisfiamnak… Hogy a pesztráknak soha nincs idejük ellenőrizni a gyerekek leckéjét. de ha eljár ide. ezért iszonyatosan megterhelő ügyeleteket vállalok.– Miért. mert túlságosan szégyelltem… Olyan kicsi volt… Igen. pedig néha még mindig álmodom róla. hogy enyhítsek az emberek kínján. akik tudtak vigyázni a kisfiámra. hát… Nem akarna inkább eljönni hozzám? Hogy mielőtt ideköltöztem. Hogy utánakérdeztem a dolognak. és egészen végig fogta a kezét. Hogy bocsánatot kérek. mert ezzel megsérti azokat. Hogy mennyire irigylem mind a kettőjüket. egy kislányruhát küldött ajándékba. akinek tőlem függ az egész élete… Hogy soha nem kaptam hírt az apja felől. egyedül élek. hogy nem felejt-e el reggelizni. és elolvastatni velük a . hogy megszületett. és… Hogy ezt soha nem mondtam el senkinek. de már egyedül kelt minden reggel. mindig éjszakai műszakban voltam egy másik kórházban. hogy az édesanyja békében távozott. nagyon rosszul alszom. nem igaz? Hogy nem kell ilyen helyeken lógni. esténként. Hogy milyen szerencséje van. hogy a szomszéd szobában alszik egy kisfiú. de két éve egyedül élünk. Hogy van egy hatéves kisfiam. mert iszonyatos szorongással tölt el. Hogy jó lenne tudnom: nekem is ilyen halálom lesz. és én azon izgultam. de már nincs oka visszajönni ide. amikor az ember jól van. de így még rosszabb. Hogy fáradt vagyok. és az anyám még soha nem ölelte át. Hogy még akkora sem volt. miért van itt. Hogy a főnővér nem hagyott sok választást. az azt jelenti. Hogy Alexis rögtön az elején megtanult olvasni. amikor hazaér az iskolából. mert már eltemette az édesanyját. szégyelltem. Hogy valószínűleg nem rosszindulatból tette. Hogy neki is megvan a maga bánata. és hogy akkoriban barátoknál laktam. Hogy amikor megírtam neki. és néha túl sokat iszom. de soha senki nem törődött velem. Hogy a jövő hónaptól nappali műszakban kell dolgoznom. Hogy az életem nagy részét azzal töltöm. miket mondtál? – Hogy tudom. és azt mondták.

hogy segítsek rajta. hogy talán süket. de egy kicsit mégiscsak barátságosabb. vagy… Nem is tudom… Talán olyan debilféle… – És… – És milyen hosszúnak éreztem az egészet. legalábbis azoknak nem. milyen nyomor… – Mondd tovább… – Hát. akiket én megengedhetek magamnak. mint itt. „Mint Szverdzsák…” És . Jó képet vágtam a dologhoz. hogy igazat mondok-e. Kiolvasta a választ a tenyeremből. szóval. és ő leült velem szemben és… Hát. majd megkérdezte: „A kisfiú… Mi a neve?” „Alexis. ahogy elkísérem a rendőrségre… Jó napot. Milyen nyomor. biztos úr. hogy jöjjön el hozzám. ez mégsem lesz így jó… Megkértem. és… – És erre? – És erre… semmi. gondoltam. És kimentem a buszmegállóba. arra gondoltam. te jó Isten! Jó szar volt a hangulat! Egy kalap alá vettem mindkettőnket. Szép kis hangulat… És egyszer csak megszólalt: „A kezét…” „Hogy mondja?” „Adja a kezét… Nem ezt. és egészen kicsire összehúztam magam. szépen eljátszik magában.” „Tényleg?” Csend. be voltam rezeivé… Már láttam magam. a bal kezét…” – Mit akart? – Nem tudom… Gondolom. és hogy… hogy természetesen fizetnék érte! Nagyon aranyos kisfiú. aztán végül mégiscsak felálltam! És erre ő is felállt. Segítség. És mivel a fickó nem válaszolt. de azért nem most rögtön. hogy mentsen meg. Ő viszont rezzenéstelen arccal bámult rám. Tudni akarta. – A fenébe. és hogy… a lakás nem túl szép. ha most visszagondolok… Igazán el lehettem keseredve… Azért mentem oda hozzá. és ő jött velem. az életrajzomra volt kíváncsi. de esküszöm. aki a mamájának nézett. nézze csak… Itt van egy árva kiscsibe.kötelező olvasmányokat. És leültem a buszban. És nem örökre. kezdtem betojni… Elnevette magát. és mindenhová jön utánam… Mit… Mit csináljak? Hirtelen nem mertem többé ránézni. mi? Két hülye a jukkák alatt… Ó. Charles. és a végén én könyörögtem neki.

de azt gondoltam. kincsem. Látni akarta. hol lakom. nagyon megharagudtam magamra… Azért azt elismered. és a többi? – Nem. hogy már megint ökörséget csináltam… A fickónak olyan lökött jellege volt a feje köré tekert öregasszonyos kendőjében… Igen. mállott szőrmekesztyűjében és a mocskos gallérjával. tette hozzá. Nézd…” Benyúlt a szűk kabátja nyílásába. semmiképpen ne menjen vissza a kórházba… Esküszik? – És már az ajtó felé tartottam. háborogtam. a nedvedző szemével. és a körmömet néztem. Egy galambot. mondhatom… – És egészen hazakísért? – Igen. – És aztán? – Aztán elköszöntem tőle. De nem volt hajlandó bejönni. „varietékben léptem fel…” „Tényleg?” És akkor. A fenébe is. hogy még egyszer elköszönjek tőle. Isten a tanúm. a hideg. Charles… Próbáld elképzelni a következő jelenetet… Az éjszaka. a kukák és a többi… Tényleg nem értettem magam. ezt sejtettem! Megfordultam. de nem. hogy te direkt keresed az ilyeneket?. a kulcsom után keresgélve. hogy sajnálom. mit húzott elő? – Egy fényképet? – Nem. Hogy mindig szívesen látjuk. a nagyon különös hangja. Minden idők legnagyobb kés-dobálója.” Erre. Szörnyű volt. és hogy akkor jön vissza. ha mesél neki arról az Izédzsakról. hogy a dolgaimmal untattam. Azt mondtam. Már láttam is magam a holnapi hírekben… „Ugye nem hiszed?. hiszed. amikor megszólalt: „Képzeld. és inni valamit. amikor akar. ez már túl erős… . ha akarod. és hogy semmiképpen. én is művész voltam. a kölyködről van szó! Milyen vásári Mary Poppinsra akadtál? – Ki volt festve.mivel erre nem mondtam semmit: „Alexis Szverdzsák. képtelenség volt értelmesen beszélni vele. Nounou árnyéka.” Ami azt illeti. és tudod. és a kisfiam biztosan nagyon boldog lesz. az egész valahogy nem volt ennyire megfogható… Egy nagyon öreg baba… A rezes orcáival. hogy hosszan unszoltam. – Na nem.

megkávéztam. hogy törődni fog velünk. olyan… Igen. hogy Nounou visszajön. Mindesetre a legkevésbé kemények. az is ő volt. hogy ilyen földhözragadt vagyok. és… És tudod mit? – Mit? – Aznap éjszaka. és hogy… Nem is tudom… valahogy megbíztam benne. évek óta. a kórházban? Tudtam. de… amíg bejárt a kórházba. amikor egyszer különösen nyomorultul érezhettem magam. és mégis olyan költői… Ez maga volt… Maga volt Nounou… Ha láttad volna az arcát… Milyen jól mulatott… És akkor akaratom ellenére szélesen elmosolyodtam. ha jobban belegondolok. megláttam a rohadó fogait. és… Biztos voltam benne. mert éppen ezt kérdeztem tőle én is. nem sokkal a találkozásunk után. ami a nyakamba szakadt. és én mégis hazamentem. fogat mostam. amilyeneket még soha nem kaptam azelőtt senkitől. tulajdonképpen szerelmes levél volt. El akartam engedni. és már megint összeomlottam. hosszú-hosszú évek óta először jól aludtam. olyan silány. És az a két évvel későbbi rohadt tűzijáték. hogy a szerencsevonalam még az életvonalamnál is rövidebb… Kincsemnek hívott. mindig a zsebében volt a madara? – Vicces.– Ahogy mondod… Végül is volt vele részünk elég mutatványban. Felmentem. mielőtt… És akkor jöttél te. hogy szeretni fog minket. akkor küldött egy levelet. és ezért volt Mistinguett a zsebemben. hogy soha többé nem megyek haza. Csak évekkel később. Ő volt a tűzmester. vagy nem? De nekem ez maradt a legszebb emlékem… Olyan lökött dolog volt. és miközben mosolygott. és a galambja fejét simogatta. lefeküdtem. és… Ó… Milyen sok jót tett velünk… – Izé… Bocs. És így fejezte be: – Emlékszel arra az estére. . akkor egyszer nem tévedtem… A Nounou-évek voltak életem legszebb évei. Tudtam. és nem erőltettem. az én kis Zebulonom. És látod. Pontosan láttam. Ő volt az. és soha nem akart válaszolni rá… Éreztem. Egyébként ezt az egyetlen levelet kaptam tőle egész idő alatt… Remélem. hogy zavarja a kérdés. Tudtam. hogy ezt kérdezed. a forradalmam. olyan bókokat. nem veszítettem el… Nagyon kedves dolgokat írt benne.

Alexist mindig szívesen látták nálunk. aki behunyta a szemét. de én nem mehettem át többé a 20-as számú házba. vadonatúj volt a hajszíne. ha jó irányba simogatták a tollazatát. Már az én szemem is gyanúsan csillogott. látod… Nounou végül őt is zsebre vágta… *** Akkor nem akartam ellentmondani Anouknak. és soha nem kell majd dolgoznunk az életben? De Mama…Ugye tudod. hogy igazából hercegek vagyunk. de nem nyertünk semmit… Nem. – És mikor jött el hozzád? –A találkozásunk másnapján… Uzsonnaidőben… Fantasztikusan kicsípte magát. és karamellt Alexisnek. olyan szavakat. hozott egy csokor rózsát. hogy nem hiszünk neki. az anyám végül azért adta be a derekát. amelyek nem voltak túl hízelgőek Nounoura nézve. – Annak idején Mado volt az egyetlen bökkenő… – Megtiltotta. Megígérte. Új szavakat hallottam. mert túl sok cukorkát kapunk tőle? Vagy hogy lánynak érezzük magunkat. mert állandóan azt hajtogatja. A folytatást ismered. Egy fél napig nem ettem egy falatot sem. a ti házatokat… És… és ennyi. Megmutattuk neki a házat. Egyébként is. Meg azután ‘68 májusa megingatta egy kicsit… Ha már az . Milyen veszély? Hogy megfájdul a hasunk. mert túl sokat puszilgat minket? Hogy nem leszünk olyan szorgalmasak az iskolában. mert ez egyszer megkötöttem magam. a boltokat. De aztán. az iskolát. – Igen. hogy átmenjek hozzátok játszani… – Igen.Anouk szeme ragyogott. mindig tévedett a jövendöléseivel. hogy megnyerjük a főnyereményt a húsvéti lottón. de ez azért nem volt ilyen egyszerű… Az anyám éppenséggel nem egy kis fehér galamb volt. és kilenc napon át egy szót sem szóltam hozzá.

Egy fintor vagy egy tekintet idejére. az arcok felé fordultak. Mado parancsaiban sok szó esett a mozdulatokról. de mind készek voltak rá. sőt hogy egy kis fájdalmat okozzon neki. nem tudom. az más történet volt. golyózhattam Alexisszel. de Anouk nevét többé nem volt tanácsos otthon kiejteni. akkor is. és ezt is meg tudom érteni. bármi kedvéért. bármit is mondott. de hagy minket háborúsdit játszani. Hogy pontosan mi történt. rábíznám-e egy olyan hibrid bébisziterre. csak hogy a karkötői csilingelése elhallgasson egy pillanatra. ha egy kis fájdalmat okoz neki. igen… hallhatott… Anouk biztos rengeteg hazugságot . és mezítláb akart szaladgálni. de csak Mado veresége árán. fiam. Vagy túlságosan is jól tudom. és nagyon szigorú parancsokkal és időkorlátok között. de velünk ő volt a legszemérmesebb férfi a világon. az én testemről. Az apám minapi zavara felér a legékesebb beszéddel… Átmehettem. hogy a bőre még mindig milyen lágy. Egyetlen férfi sem akart volna Anoukkal élni. Csak egy másodpercre. gyerünk. amikor a lázálmai nyugtot hagytak neki. Ma már persze másképp látom a dolgokat… Ha gyerekem lenne. Mindenki meg akarta ragadni a karját. amelyekből nem értettem semmit. Hogy Nounou mit csinált éjszaka. amikor… Akkor maga volt a Nap. Egy tekintet. Később Nounou már csak ürügy volt. szívemmel parfümözi magát. hajrá! Menj golyózni a barátodhoz… Tehát visszamehettem. Ó. De nem… Nekünk nem volt félnivalónk… Mindenesetre soha nem volt a leghalványabb rossz érzésem sem. aki ugyan Hallgass. De mindenki csak a maga öröméért. mint Nounou? Nem tudom… Valószínűleg nekem is lennének fenntartásaim. amikor eszébe jutott. Igazán bármiért.egész világ a vesztébe rohan. Anouk bökte anyám csőrét. Egy őrangyal. és mindenki akart belőle egy darabot. hogy az ellenkezőjét bizonygassák neki… Amikor Anouknak jókedve volt. Bárhová is ment. Nounou kezéről… És olyan mondatokat hallottam. Egy angyal. kibontotta a haját. egy laza pillanat.

az élettől is elment a kedvem. Csak nagyobbra kell nőnöm. Nem. És mégis. és nem féltem tőlük többé. hogy gyakran igazam van. túl hangosan nevetett. mert én voltam a világon az egyetlen ember. és megszabaduljak tőlük. Meg azután a többiek soha nem kaphatják meg. és már a hangjából is megérezte. mikor hazudik. Megtanultam felismerni ezeket a tekinteteket. amikor így okoskodtam? Kilenc? Tíz? És mitől voltam ilyen eltökélt? Mert az anyám. nem értettek semmit. a tanítónők. mindig megkérdezte a véleményemet. és én is alkalmazhatom őket. Naná. vágyam. nem tűrte. Csúnyák voltak. Amikor velük beszélt. és cseréltem-e alsóneműt. hogy lágy és elegáns hangzású nevem van. de velem nem. Tehát engem szeretett. csak az izgatta őket. De hány éves is voltam. akit magam körül láttam. ő soha nem ereszkedett le hozzám. mint hogy Bezzeg Anouk… Mert neki tulajdonképpen nem is volt kora. hogy Charlie-nak vagy Charlot-nak szólítsanak. velem normális maradt. aki meghallgatta. a cserkészvezérek… Mert az összes többi nő miatt. mert azt mondta. amit ő adott nekem. mitől volt ilyen magabiztos egy taknyos gyerek? Hát mert mindenségit! Anouk maga vallotta meg nekem. hogy megtanultam-e a szorzótáblát. túl gyorsan beszélt. vagy talán azért.Hogy féltékeny voltam-e? Igen. Naná. Bíztam magamban. a . megváltoztatta a hangját. amit én tudtam róla. hogy nem volt más megnőjek. a nővéreim. Nap nap után. ami illik hozzám. és elismerte. ami hozzám tartozott belőle.

hogy újabb és újabb rejtekhelyet keressek. ma nagyon béna vagy. és egy árkot húztam (már akkor is!) a murvába. és kicsit csalódott voltam. Ott. – Ott vagy a nyelvem hegyén és Megnevettetsz – olvasta Alexis hangosan. Na jól van. hogy Semmi. amikor beletúrt a saját dobozába –.Egyszer náluk aludtam. Játszani kezdtünk. Ki kezd? – Kezdj te – mondtam. és aznap sokat veszítettem. aztán a pad alatt. miután többször is kikeltem. – Hé. hogy nekem csak egy cédula jutott. – És te? Neked mid van? – Nekem? – kérdeztem. A combomba töröltem a kezem. és mielőtt elindultunk az iskolába. felálltam. A szünetben kimentünk a többiekhez. aztán a sorban. – Ó! – kiáltott fel lelkesen Alexis. a másikban az alumínium uzsonnás dobozunk. – Na? – Semmi… – Nincs ráírva semmi? – Nem. majd a zsebébe gyűrte a cédulákat. Az összes macskaszem-golyómat. a az udvar porában. az van ráírva. – Ó. Anouk egy-egy uzsonnás csomagot csúsztatott az iskolatáskánkba. végül az ágyamban. az egyik kezünkben a golyós zacskónk volt. amikor észrevettem. az szar. csak mosolyogtam. ugye tudod? Elmosolyodtam. beszélősütemények! Leguggoltam. Bolondulásig . és a kabátzsebembe süllyesztettem a süteményt. a többiek között.

És a plafon stukkói. Igen. És ennyi. Lement a bárba. meghízott és… és Anouk meghalt. a tévé képernyőjén az ő neve. visszatért. rendelt egy bourbont. És az . mire felfogta. Felhős. gyerünk. és Anouk csak nevetett. Balanda. sóhajtotta. És a mennyezet burkolata. És a virágok. csak egy keksz volt… Tudod. egy táblával a kezében. És a csinos nő nevetése a bárpultnál. 3 A repülőtéren egy sofőr várta. És a viasz illata. elutazott. És a csillárok patinája. Régebben nem tulajdonított fontosságot az egésznek. vagy nem? Nevetséges. Elaludt. A kispárnán egy csokoládé. Na. És a könyvek a könyvespolcokon. És ő hitt neki. Valahogy… kétségbeesettnek érezte magát. de ma már tiltakozott a szerencsétlen porhüvelye. Ez az egész nevetséges. akkor még csak gyerek voltál. és a holnapra várható időjárás. kapott-e valaha hatásosabb vallomást… A kis ostya teljesen szétmállott. de… Charles-nak nem maradt ideje mentegetőzni.Negyven év távlatából Charles nem is emlékezett. rajta az ő neve. elolvasta a helyi újságokat. És megöregedett. Különben is. hogy a kandallóban nem igazi lángok égnek. Újabb éjszaka kezdődött. már megint baszhatom a rezet az időeltolódás miatt. helyben vagyunk. És a képek. és Charles nem volt álmos. és belekerült egy kis időbe. hogy hívják manapság ezt a süteményt a retrócukrászdákban? Vicces nápolyinak. Charles megnőtt. A szállodában egy szoba várta. És hamis volt a fotel bőrhuzata is. így végül kidobta. Na.

Semmi akta. és soha nem szerezheti vissza őket. Levette a képet. Megdörgölte a szemét. ezeket aztán a pulton felejtette. Órákig gyalogolt. és nem veszített ilyen sok időt. döntés és felelősség. Lezuhanyozott. Műanyag lapot csúsztatott a 408-as szoba ajtóhasítékába. Reggel nyolc órakor szállt be újra az autójába. És a gyertyák fénye. Már csak a mikiegérfül hiányzik róla. egy karton cigarettát és két krimit. Hívott egy taxit. hogy ő is közéjük tartozik. Hazament. Charles ezt először rendellenesnek találta. hogy csapdába esett. érezte. telefonhívás. de igazán minden hamis volt. hogy kiserkedt a szakálla. Kóborolt a torontói repülőtéren. Levette a hangot. Bekapcsolta a tévét. és Charles tisztán látta. 4 Soha nem fizetett még ennyit repülőjegyért. Elvesztette. Kiment a hidegre. majd a kormányon keresztbe fektetett karjára támasztotta az állát. a montreali átszállás során vásárolt egy tucat újságot. Lemondott róla. És… Minden. Megfordult. . aki lesegítette a bárszékről. Ez a gazdagok Disneylandje volt. Káromkodott. És a zene. csak vasbeton házakat. és életében először úgy érezte. Kikapcsolta a klímát. néhány apró vacakot Mathilde-nak. Megpróbálta kinyitni az ablakot. aztán… szörnyen egzotikusnak. Semmi mást nem látott.úriember előzékenysége. Két egész nap siklott ki a keze közül. 03:17 03:32 04:10 04:14 04:31 05:03 végignyúlt az ágyon és eltűnődött nyugodtan békésen hogy mi a fenét keres itt.

ahol most van. Úgy emlékszik rá. hátat fordított a fővárosnak. És miközben újra átkelt a városi övezetek. amikor megtudta. mintha tegnap lett volna… Kis külvárosi szobácskájában ült. amelyet egy taxisofőrrel folytatott azon a napon. elindult a royaumont-i apátság felé. a hálátlan talajon felépítette nagy művét. és lázasan falta ezt a könyvet. az apátságot. hogy végleg leszámoljon a családjával. az új körgyűrű betonhegyének tövében álló házban. Hogy a rá váró csalódások ellenére legalább az énjének egy része érintetlen maradhasson… . és a cisztercieknek. ipari övezetek. de megértette. amelyek hozzásegítették. a kétségekkel és vizesedéssel harcolva. eszébe jutott az a valószínűtlen beszélgetés. hogy elfeledkezzen a szivárványhártyáján és a cipőtalpán hetek óta összegyűlt rondaságokról. Charles két sugallatnak köszönheti a hivatását: Anouk felszólításának a betonszörnyetegek tövében. hogy Anouk meghalt… Hogy jelen van-e Isten az életében? Nem. minden eligazodási pontnak örülnie kell… Megnézte a térképet. És örök idők óta. Mohón olvasta a zseniális szerzetes jelentéseit. Fernand Pouillon Vad kövek című művét. hogy soha nem olvasta el még egyszer. hogy nem akadt ékesebb ötlete. lakóövezetek és még ennél is nyakatekertebb nevű övezetek során. Charles-ra olyan óriási hatást tett ez a könyv. és vándorbot és különösebb cél nélkül. Sajnálta. Egészen pontosabban egy kamaszkori olvasmányának. nyilvánvalóan nem… De Isten építészei igen.Gondolkodott. csak azért. aki az egymást váltogató évszakok során. építési övezetek. Mivel a továbbiakkal kapcsolatban egyáltalán nem látott tisztán. súlyos nélkülözések között. hogy azon a ponton. kereskedelmi övezetek. a legegyszerűbbre esett a választása: földrajzilag helyezte el magát a világban.

felhúzta az ablakot. hogy egészen halkan elmondta magának. amely előtt a szolgáló testvéreknek meg kellett hajolniuk. miután leengedte az ablakot. ami még benne lüktetett. pontosan. a szerszámok nyelét. megrázta csuhája nehéz szövetét. Charles soha nem fogja újra átélni azokat a félelmeket. hogy lélegzethez jusson? Igen. A sár beszennyezte a kezünket. akit felnyársalt a kocsirúd. sem a Szabályt. és dugig tömni magát a reinforced concretevigécek szédítő dumájával. hogy újra érezze a keze alatt a sárga. Nem is akarta tudni. és elindult a fény felé. a szakállunkat. igazi. gyermeki ártatlansága. a jég megdermesztette csuhánk nehéz szövetét. sem az öszvér borzalmas pusztulását. Megborzongott. igazi veszekedést hallgatva. Megbicsaklott kívánságai. és még egyet beleszívott a cigarettába. a hidegtől vagy az izgalomtól. és egy kocsmapult keresésére indult. a kihűlt cigarettafüst valóságos illatában. A lépteink… – …már nem lebbentik meg a jéggé dermedt ráncokat csonttá fogyott testünk körül. hogy füsttelenítsen. fiatalkori zavarodottsága és a kevés valami felé. zsolozsmázta Charles egészen halkan. hogy az örömtől. nincsenek titkaim ön előtt… Ebben az órában egy előadóteremben kellene unatkoznia. ám ő erősen hunyorogva próbálja nem eltéveszteni a lehajtót. szemcsés követ. Úgy látom. igazi . mosolyodott el Charles. amelyeket Paul mester élt át a munkája során.Nem. a szél beterített homokkal. Mély lélegzetet vett. és megmerevítette a tagjainkat. piszkos falak és igazi totótippek között. Charles… Nem azt akartad inkább mondani. és tizenöt évének lelkes izgalmát: Oculi vasárnapja Az eső áthatolt a ruháinkon. és néha még most is előfordult. Hogy füsttelenítsen… Már megint mi ez a szó? Hé. ahol igazi kávét kérhetne. de az első oldalakat nem felejtette el soha.

nincsenek szerzetesek a Csak néhány művész lakik itt. fecskék. Ezek voltak aztán az építőmesterek… Úgy érezte. ez az igazán tökéletes hely és a pillanat ahhoz. de Travalet márki. nekidőlt egy oszlopnak. és… nem látott semmit. …de a Forradalom után nem sokkal. Aha. és hosszan elnézte a csúcsíves ablakra faragott fészekformákat. . hogy a templomba kísérje őket. És van egy teaház is. jó estét. hogy a köveiből szállást építtessen a munkásainak. folytatódott a szöveg. egy valóságos. a királyi apátság pompája és a cisztercita szigorúság közötti kompromisszum gyümölcse… Charles álmodozva fölnézett. a kolostor. végül teljesen leromboltatta.iszákosok között. Jó estét. Charles hátrakulcsolt karral bejárta a kolostort. Ezt vajon miért nem nyakazták le a Forradalom idején? Tehát manapság már royaumont-i apátságban. melynek méretei a soissons-i katedrális méreteihez hasonlíthatók. morcos tulajtól. nagyon-nagyon valóságos bajuszú. aki már eleve fonodává alakította az apátságot. Nagyszerű. Szerencsére. Nounounak nem volt alkalma még egyszer felvenni a szépséges kosztümöt. hogy utoljára leengedje a függönyt. *** A templom impozáns szerkezete.

amikor a lámpánál melegítettük a szemceruzáinkat. csípőre vágta a kezét. és megkérdezte az első arra járó iszákostól. hogy hívják. az Alhambrát és az összes többi vacakot. és Arsouille Milordot. és… Ennyi rosszhiszeműség láttán Nounou duzzogni kezdett.Egy nap nem jött el. hogy utánozza Fréhelt. alsó ajkához biggyesztette. Nounou keze már lehullott. és újra ki kellett festened magad. és hol lakik. Yo-Yo Mestert és a szelídített fülemüléket. És a jövő héten sem. amikor Barbara színpadra lépett a L’Écluse-ben. majd elvitte őket részeges gazdájának. és csak úgy tudta felhajtani a vodkáját. Másnap sem. csórt Anouktól egy cigarettát. mert szétbőgted a sminkedet. Elhallgatott. André Hogyishívjákot a rózsaszín cseresznyeajkával és a fehér orcájával. és Flandriai Jeannot komondorát. ha szétharapta az üveg nyakát. már legalább egymilliószor elmesélted. és… A fiúk felsóhajtottak. Természetesen jó ideig kérette magát. aki Normandiában él… És így nyugtatgatta magát: különben is. majd feldagasztotta a pofazacskóit. de nem tudták. és azt az estét. hogy nem tud-e valamit Nounouról. és az a „Valahol arra” nagyon távolinak tűnt… – Szeretnétek. aki bezárt egy újságírót a szenespincébe. és a Szent Jakab lajtorjája nevű mulató főnökasszonyát. Mindent tudtak a műszempillás Nounouról. és éjszaka felkelt. a Bobino Színházat. ha megkérték. Furcsa helyzet volt. hol lakom? Az emlékeimben élek… Egy olyan világban. és azt az oroszt. de… „Valahol arra…” – intett gyűrűs kezével Párizs tetői fölé. és… elhallgatott. Pedig többször is megkérdezték tőle. a minden esti függönyfelhúzást. és az orrát beledugta a szép vendég hölgyek pezsgőspoharába. beszélt egy nővéréről. aki felmászott az asztalra. ha bajban lett volna. És ők nem kérdezték többé. nekem biztosan megemlíti. Igen. ha jól emlékszem. Anouk nyugtatgatta őket: talán meglátogatta a családját. ami már régóta nem létezik… Már meséltem nektek. és érdes hangon rákezdte: . és csak úgy lehetett véget vetni ennek a komédiának. ha elmondanám. akinek hátrakötözték a kezét.

hogy Nounou soha többé nem fog rájuk várni tanítás után.Ohé. ha mi vagyunk a te legszebb szerelmi történeted? Anouk némi nyomozást végzett a kórházban. és a fiúk csak rövid habozás után szórták rá a markukban tartott konfettit és csillámport a koporsóra: mert ki az a Maurice Charpieu? . hogy megmérjék a vérnyomását. Anouk elvitte őket forró csokoládét inni. – És amikor nem az emlékeimben élek. megvallotta a zavarát annak a híres normandiai lánytestvérnek. ugyebár… Rendben. A kolléganői felemelték. pajtikák! Igyunk egy jót. letette a kagylót. ma este! Egészen egyedül maradtam! Mert ő meghalt ma reggel! És ők fetrengtek a nevetéstől. és a Stones mehetett a fenébe. bemutatkozott a telefonban. de tudjátok… Igazából nagyon öreg volt… – És miben halt meg? – Most mondtam. meghallgatta a választ. de akkor hol vagy most. – A sminkje meg a többi miatt nem is gondoltunk bele. akkor veletek vagyok. és végül a szájába nyomtak egy kockacukrot. de ő visszaköpte. míg hagyta. már jó ideje. addig erőszakoskodtak. és a székéről a földre zuhant. megtalálta Nounou édesanyjának kórlapját. tudták. Nagyon élvezték. Az öregségbe halt bele. Amikor a fiúk aznap délután az iskola kapujában megpillantották Anouk arcát. – És akkor soha többé nem látjuk? – Most miért mondjátok ezt? Nem… Én… Én mindig látni fo… Az volt az első temetésük.

mint tette éveken át. Utána Alexis kikapcsolta a rádiót. el is hitték neki. a sírgödör szélére állt. igaz? És a kis kutyuskáid? Mondd csak? Ők is ott vannak? Utána a gyerekek vándorútra indultak a sírok között. Alexis előrehajolt. és… . Köszönöm. A temető sétányai kiürültek. amikor mind a hárman nyilván azon kezdtek morfondírozni. Nounou… Megvolt? Megtaláltad azokat a csodálatos embereket. és persze – de csak azért. Tudod. Anouk megfogta a kezüket. kiscicám… – Igen? – Miért váltasz mindig témát. fejest ugrott a mély vízbe: – Mondd csak. és megismételte az ötödiket. hogy az élet csodálatos. és azt morogta: – És most. Az egyik este Anouk. és felhangosította a rádiót. és elszívott még egy cigarettát a társaságában. és nyugodtan így felelt: – Valahányszor kinyitom a trombita tokját. amikor Nounouról esik szó? És miért nem sírtál soha miatta? Mégiscsak fontos ember volt az életedben. Csendben autóztak hazafelé. vagy nem? Alexis a makarónira koncentrált.Senki nem jött oda hozzájuk. a tekintete találkozott Anoukéval. érzem az illatát. de az olvadt sajtszálak miatt kénytelen volt felemelni a fejét. Köszönöm. és Anouk leült Nounou mellé. amint égnek emeli a tekintetét. mert Nounou ismerte őt egészen kicsi fiúnak – három percig. csak hogy lássa. akikről annyit muzsikáltál nekünk? Isteni mulatság lehet odafent. amíg az a kurva sanzon tartott. másról kezdett beszélni. hogy az élet a világ legszemetebb kabarészáma. Erre Ferré többször egymás után elénekelte. és éppen abban a pillanatban. mondták a füstfelhők. akit ez a történet hosszú ideje kínzott már. olyan öregszaga van. Kis kavicsokkal dobálta a fejét.

Nem akármi…). de nem lehetett. a rangját. a virágágyásait és az összes többit. és megvárta. az azért van. de hazudtál. Anouk átöleli ezért. és… – És? – És amikor valaki azt mondja. Nem. ahol kihányta a saját Dies Irae-jét. rápillantott egy Lourdes-ot idéző kis sziklára (a Saint-Louis sétány. hogy megcáfolja ezt az állítást. A mosolyának karja volt. de rámosolygott. – És… Izé… szomorú vagy ilyenkor? – Ó. Az anyja… Az anyja hamarosan talált más bűnbakot… Rendben tartotta a házát. amíg visszaér a parkolóba. keze volt. eszébe sem jutott. Meg aztán de Gaulle is visszatért.– És? – Amikor játszom. – Azt mondtad. egy nyaka és két tarkója. mert ilyenkor úgy érzem. „De aztán. megfordult. Bár éppen ezen a területen nem. de: – Anouk… – Charles… – Most már elárulhatod… – Micsodát? – Hogy hogyan halt meg Nounou… Csend. Ugye hazudtál? . neki játszom. látod… Nounou végül őt is zsebre vágta…”. hogy az öregségbe halt bele. pontosította a nyíl. a házasságát. hallotta Anouk hangját. Alexis már nem akarta. Charles az órájára nézett. hogy tulajdonképpen sírok… Ha lehetett volna. nem! Éppen ellenkezőleg! Nagyon jól érzem magam! Anouk nem ölelte át. hogy jól játszom. És akkor végre elengedhette magát.

de… De most nézd. hidd el nekem. Azt gondoltam. tudom! Erre te azt mondod. mire egy szégyenkező asszony kegyeskedett kihozni onnan: életében utoljára. ha eszedbe jutnak a világ legjobb szitterének utolsó órái. – Nem akarod elmondani? – Tudod. és… Egy öregembert. és a puszi idejére sem hagytad abba a számolást. – Tudod. az életben vannak olyan dolgok. és a számlát kérte. mert nem fogsz mást látni az x-ekkel és y-okkal zsúfolt kis zárójeleid között. de képtelen leszel koncentrálni. Mától kezdve. neked csak egyetlen gyöngeséged van. a hazugság néha nagyon jó dolog… Főleg. ha róla van szó… Róla. hogy a korodhoz képest túl sok időt töltesz azzal. meg a többi. hogy kiénekeld a csőrömből a sajtot? Megfordult. amelyekre nem illik semmiféle használati útmutató… Amikor az előbb megérkeztem. –… – Én tudtam – átkozta magát Anouk –. és ezért csak magadra vethetsz. hogy a tanulmányaid. akire meztelenül akadtak rá egy vizeldében… –… – Fogsor nélkül. miért hagytam. megfájdult érted a szívem. szívecském. aki majdnem három hetet várt a halottasházban. mint egy öregembert. nem. Isten a . hogy megpróbálod összehajtogatni a világot. amiket… – Agyonverték? – Elvágták a torkát. Charles.– Igen… – Öngyilkos lett? – Nem. de a mindenségit… az aztán kegyetlen dolog… Túl okos vagy… Pedig. gyűrűk és iratok nélkül. aki annyira el akart bűvölni titeket… És azok a varázslatok. nem egy idős úriembert látsz. Hallgatás. magadba zárkózhatsz a számítgatásaid közé. Tudom. aki elszunnyadt a szépséges kendői és az emlékei között.

felém fordult. és jó lenne. hogy felhívjon az újabb ebéd miatt. és… Na jól van. És már két órája ott ültem. amit olyan eltökélten csikartam ki Anouktól. hová akar a tanár kilyukadni… Ő nem. és ömlött rám Ocagne végtelen geometriaórája. ez az ő öccse… Utána Anouk elkísért az iskoláig. én hülye. Mint általában. arról nem a vén huncut tehetett – akinek végül is igazán színpadias halála volt… –. és én a karjába omoltam. csak mert kábé tudom. *** Még túl korán volt ahhoz. mint ahogy Anouk pengevékony szájjal megjósolta. és emlékszem. semmi mást nem jelentett: Nounouval együtt azon a napon örökre meghalt a gyermekkorom is. mert ez a felvágott torkú roncs. ahol senki nem várta. most utoljára fog szembenézni a ténnyel. most is kivártam. és nagyon szégyelltem magam. hogy igen. hogy okos vagyok. .tanúja. mert hiába próbáltam kétségbeesetten magam elé képzelni a jéghideg nagylábujjra akasztott kartoncédulát. hanem én magam. pont. hanem Nounou emlékét. hogy éppen ellenkezőleg: tökéletesen elveszett vagyok. egy vérből valók. tehát elővette a telefonját. nagyon is jól látta. minden erőfeszítésem ellenére Anouk tudtára adtam a zavarodottságomat a nadrágom vásznán keresztül. mi ez a szépelgés? Az ölelésétől merevedésem támadt. jó sokáig kellett várnom… Ez a gyászos és fölösleges vallomás. és ha az ezután következő iskolai órákon még kevésbé tudtam odafigyelni. Egyébként fejcsóválva bontakozott ki az ölelésemből. hogy Charles visszamenjen Párizsba. ha Anouk nem mondaná rám. nem. És ő nem engem ölelt szorosan. a fenébe.

– Na? Mit gondolsz róla? Csodálatos hely volt. . és akaratlanul is felmerült benne a kérdés. Már nem szeretett magánmegrendelőknek dolgozni. a fény. A terek. egy régi nyomdában. valahogy… egyenes volt. ő mindig alacsonyabb lett néhány centiméterrel. amelyet www. aki röhejes autókban száguldozott. Párizs északi részén adtak egymásnak találkozót. Vagy ha igen. nyugtatta meg magát. még a visszhangos csend is. hogy felvizezze a borát.és beütött egy számot. a levegő sűrűsége. Ahhoz Laurence-nek túlságosan jó ízlése van.com (természetesen) két petákért vásárolt meg. nem. de tömpe ujjú kéz nem kúszott-e feljebb is a kedvese testén az alkarjánál… Néhány pillantás miatt néha esküdni mert volna rá. akik megihlették. kedvesen rámosolygott. mit gondolsz! Philippe Voernoodt Laurence egyik barátja volt. – Balanda? Nem hiszek a fülemnek! Naná. De most… A bankok… A bankok kényszerítették rá. hogy ráérek.voernoodt. Amikor barátságosan hátba veregette Charles-t. És ha talált egy elég gazdag és megalomán megbízót. aki segített kifizetni az adóit. és a költségvetésig ürítette a poharát. hogy ez a bizonyára erős. és bedugaszolja az életét. amint kiszáll a fémbunkerjéből a fülére biggyesztett mobiltelefonnal. Még néhány éve Charles nem lett volna hajlandó kimozdulni ilyesmiért. és ízléses loftlakássá akart alakítani. mert állandóan a palmtopját csiklandozta egy nyálas fogpiszkálóval. Az ingatlanbizniszben szerezte a vagyonát… Vagy az internetbizniszben? Vagy az internetes ingatlanbizniszben? Röviden: egy olyan alak. Ezt a hívást hónapok óta mindig másnapra halasztotta. de amikor aznap délután meglátta a fickót. akkor zsebrevágta az előítéleteit. Nem. csak olyanoknak. és valószínűleg már fogorvoshoz sem járt egy ideje.

A fiókok kilincsei. és beledörgölte a csikket a mozaikos parkettába. elég furcsa vagy ma. – De igen… Ahogy mondod. a bélyegzőpárnák fa nyele. milyen lesz. felemelik a festékes kannát onnan a sarokból. egy furcsa kis lupeféleséget. futó pillantást vetnek a fejük felett uralkodó óriási órára. – Nincs igazam? – csörömpöltek a terepjáró kulcsai. Akkor mehetünk is.– És ilyen elhagyatva áll tíz éve – mondta a fickó. milyennek látod? Mit fogsz vele kezdeni? – Én? – Naná. és benézett az iroda ablakán. mindjárt vége az ebédszünetnek. Oké. állati klassz felület… – Na. nem gondolod? – Csak a jet lag miatt van. Valahol máshol laknék. eléjük húzzák a görgős székeket. ha egyszer kitakarítottuk… Állati klassz felület. csak viccelsz? – Igen – hazudta Charles. kinyitják a kis betűs fiókokat. – Persze most még nem igazán látni az egészet a kupleráj miatt. újra beindítják a gépeket. és csak pihenni jönnék ide. – Hé. Valahogy úgy érezte. hogy te… Csak úgy mondom. vannak tervrajzaid? –Az autóban… – Rendben. a széktámlák. a nyomdászok betódulnak a terembe. Olvasni. már hónapok óta várok rád! Közben az ingatlanadó is itt van már a seggemben! Haha! (Nevet. de képzeld el. Charles meg sem hallotta. – Mehetünk? Hová? . minden az évek és a kezek szép fényezését mutatta. a számlakönyvek borítása. Charles jobbra lépett. Gondolkodni… – Ugye. mi? Charles megcsodált egy kis eszközt. majd a zsebébe csúsztatta. és pokoli zajjal elkezdődik a munka.) – Én nem kezdenék vele semmit. Nem nyúlnék semmihez.

skandináv kandallót. üvegpadlóval és érdes acél lépcsőfokokkal. és nyilván egy tárgyalótermet is. ez magától értetődő. éppen olyan. a digitális kameráról. és megtiltotta magának. nemes. aki mozgásban lévő kenet tervez neked. tiszta vonalakra. ha egy kicsit nyers maradna. – De nem járod körül? – Hogyhogy körül? – Mit tudom én… Mondjuk kívülről… – Majd visszajövök. Egy nagy irodát szeretnél. már tudom. Sőt. aztán akarsz egy high-tech konyhát. ugye? És kívülre van egy kerttervezőm. – De… Meg sem kérdezted. mozgásérzékelőről és automatikus kapuról sem. és akarsz egy függőhidat is. . Betonpadlót akarsz. de akár inni is lehet belőle… Megsimogatta a gerendákat. olyasfélét. – Ez a munkám. ahogy mondják. oda. gondolom… Kőlapokat akarsz. gránitot vagy palakőt. méretre készült polcsorokat.– Hát haza. olyan Boffi. – Ja. és még egyszer megnézze a pusztulásra ítélt birodalmat. Fényre vágysz.vagy Bulthaup-félékkel. de igazán kényelmes is. teljesen természetes anyagokat akarsz. –… – Talán tévedek? – Hát… nem… De hogy találtad ki? – Bah… Charles már kint volt. hogy hátraforduljon. Ami vad. ami teljesen természetesen mutat. mint a tehervagonok padlója. hogy mit akarsz… Azt szeretnéd. kivetítővel. beépített locsolórendszerrel. és ne feledkezzünk meg az összehangolt védelmi rendszerről. amilyen neked kell. vagy egy kicsit rough hajópadlót. én mit szeretnék… – Ó… – sóhajtott fel Charles –. professzionális konyhafelszereléssel. egy olyan méregdrága úszómedencét is. éppen annyira. amennyire muszáj.

míg a másik kifarolt az udvarból. Nyilván azon gondolkodott. „izét”. lebarmolja a néhány fős személyzetet. majd végül átnyújtja neki a kulcsokat: – De mikorra tudod nekem megcsinálni ezt az izét? így mondta. És ez már csak azért is jó volt. mire megértette. sok energiát fektettem abba. hogy bonyolult kis . mindig a kijáratot keresgéltem. míg a másik felhergeli magát a biztonsági záron (irgalmas ég. vágott vissza ő. Legalább ezt sikerült rükvercbe tette a sebváltót. és Az oroszok és a besózott seggű kretén kívánságai között talált elég rágódnivalót. Milyen… Milyen furcsa élet… Belekerült egy kis idejébe. akkor értem haza. marhának vagy szamárnak tartja őt. Igen. ez így túl könnyű. Charles melegen megszorította a kis kezet. mert… pillanatnyilag nem sok minden jutott eszébe. Festékszilánkok ragadtak a körmei alá. my baby shot me down. sajnálkozott az énekes. közben telefonál. Meglesz a szépséges istállód… Új ügyfele furcsán nézett rá. megmenteni. és visszaballagott az autójához. amíg hazaért.Megvárta. hogy főleg a rádió megy az agyára. Igen. és végül egy állandóan jazz-zenét sugárzó adóval nyugtatta meg magát. összehajtogattam a világot. gondolta. Túl könnyű. amikor a többiek már a reggeli tiszta póló után néztek a szekrényben. „Túl okos vagy…” De vajon mit akart ez jelenteni? Igen. Bang bang. Igen. Bang bang. Elege volt a betelefonálók kotkodácsolásából (kár volt szót adni nekik). – Mondd meg te… – Mondjuk karácsonyra? – Semmi gond. még a kulcscsomója súlya is az ő dicsőségét zengi).

kerületi rendőrőrsre. amikor elmentem érted a XIV. és állandóan a rajzasztala mellett kuporog. Nem. Jól van. Bocsánat. és rendszeresen együtt ebédeltem Anoukkal. megpróbáltalak megérteni és követni titeket. De Anouk nem. jól van”. Alexis jól van. de… Hogy hová is jutottunk? Az állandó dugókba? És te. és oly távol az otthonától. hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljon ettől az egésztől. hogy azt mondhassam két falat közt. Meglopta a szüleimet. hanem… a gyávaság miatt. ahol mindig a hajtás alá kerültek a hazugságok. de esküszöm. Meglopott. aki nem bírta erővel az emlékeit. előre fizeti a lakbért. A hiábavalóság miatt. Igen ám… De nem pontosan ezt csinálja most ő is? Tűri. válaszul egy nem nekem címzett mosolyra. de milyen értékük van ma? Milyen értékük? Bang bang. ő belehalt. hogy nem hordtad ennyire fenn az orrod. . hogy értékes kacatok voltak valaha. hogy „Igen. közben vissza kellett fojtanom a lélegzetemet. Charles érezte. elmesélem. és továbbra is meg fog lopni. a Port-de-la-Chapelle-i autópálya-lehajtónál. milyen nagy darab szar voltál akkor… Állati nehezen rád adtam a ruháidat. oly közel a célhoz.origamikat gyártsak neki. de nem megy. Igen. továbbra is összejártam Alexis-szel. aki újraolvassa a dolgozatait. lehet. meglop. és a szívbajt hozta a nagymamámra. persze semmire nem emlékszel. Nézzétek… Még mindig az a szegény balfék vagyok. aki olyan fensőbbségesen beszéltél velem valamelyik este. Igen. Idősödő nő volt. testileg érezte: eljött az idő. a Corinne-oddal. Pedig megpróbáltam hinni nektek. de kapcsold csak be egy pillanatra az üzenetrögzítődet. jól van. Azt hiszem. És még csak nem is a fáradtság. pedig igencsak megszenvedtem. talán emlékszel még. Alexis. a kis fészkedben és a házipapucsodban. hogy elpusztítsa néhány poros kacat.

és minden után. amit már meg sem ismernék. elhurcoltalak. Nem tudom. És te sírtál. és Claire. Már régóta nem találkoztam veletek. hogy névtelen leveleket küldözgess. de még emlékszem arra a vasárnap délutánra. Még nem tanultam meg.utána elhurcoltalak az autómig. És a hányásszagot. mint ő… Nem volt meg bennem az ő maró okossága. mint most Mathilde. Elhurcoltalak. az anyádat elásd az ócskavastelep mellé. Végül megütöttelek. és letettelek az ügyeletes kórház sürgősségi osztálya előtt. és Igen. aki átballagott hozzátok a maradék süteménnyel és az anyukája üdvözletével. hogy óvatos legyek a felnőttekkel. Életemben először nem maradtam képzeld. mondhatnánk. ott veled. amit romba döntöttél körülöttem. miben halt meg Anouk. a Jedilovagok ereje után. a gyermekkori esküink. kigomboltam a gombot a galléromon. mielőtt visszamentem a kollégiumba… Annyi idős lehettem. most is haragszom érte magamra. hogy kiszabadulok a szent családból. hogy befogd végre a pofád. érted? Nem eltámogattalak. és folytattad a hazudozást. Nounou és a zene. annál jobb. és mielőtt becsöngettem. és az anyád. annyi év után. hogy mindig álljak résen. Egy engedelmes kisfiú. mit mondok én erre? Amikor rád gondolok. Nagyon boldog voltam. Már elég erős vagy ahhoz. és kicsit szippanthatok belőletek. De tudod. és a pofámba röhögj. Nem baj. én gyerek voltam. még mindig érzem azt a pisaszagot. Nem. sem azt. Hogy még mindig hazudsz. amikor elugrottam hozzátok. Leülni a . és az én anyám után. annál jobb. amikor az élet alattomban támad. az összes arc után. És ez volt a legrosszabb. de sajnos nem voltam olyan agyafúrt. még mindig állatságokat beszélsz. hogy nem hagytalak megdögleni aznap este… Azóta eltűnt a fenekedről a tojáshéj. haragudtam magamra.

és végre éreztem. és addig dörzsölgettem az emlékeimet. de… miért?. és beleroskadsz az első fotelbe. Ti. milyen nagy vagyok. és el kell ismernetek. hogy hamarosan feladod. milyen szép vagyok. elhallgat. és újra elneveti magát. és fogalmatok sem volt a „fegyelem” szó értelméről. de mi maradt nekem később. Újra áramlani kezdett benne a vér. Ezt nem tudtátok volna megérteni. és hogy múlik az idő. boldogan tűrni. hogy nem leszel rá hajlandó. soha nem is tudtátok. Nem. és lesni a pillanatot. amikor szóba hozza Nounout. hogy megérintse a karomat. akkori kikezdhetetlen bálványom sfumatotechnikáját. Megpróbáltam meggyőzni róla magam. De lehet.kuplerájos konyhátokban. – Miért vigyorogsz úgy. gépiesen megérintve a csuklódat. lehajtani a fejemet. és beszállsz a locsogásunkba. aprólékosan kapirgáltam a mocskos viaszosvászon terítőt. mikor olyan hosszúak voltak az esték. akik soha nem engedelmeskedtetek senkinek. Hogy miért? Mert a föld gömbölyű. amíg újra elfoglaltam a helyemet az asztal végén. mint egy hülye? – kérdezte Alexis. hogy újra dobog a szívem. a vállamat. amikor kijelenti. elkentem az éleiteket. beszélgetni Anoukkal. a karkötői számán mérni Anouk kedvét. hallgatni. és előre tudni. és a tanárok olyan szemetek voltak? Ti. és szépen kikerekíted a hallgatásunkat… Ti nem tudhattátok. Ti voltatok az életem. csábító volt ez a kép. hogy játssz nekünk valamit. amint könyörög neked. hallgattam a marakodásotokat. és biztosnak lenni benne. A vér. meghajlani a kérdései súlya alatt. rajtatok próbáltam ki a nagy Leonardo. hogy az élet csak a különféle feladatok és . Már legalább tizenöt éve azt magyarázzák nekem két kertnyire innen. majd a homlokához emeli a kezét. hogy túl hízelgő fényben tüntetlek fel benneteket? Én mindenesetre így gondoltam rátok. addigaddig árnyaltalak titeket. olyan pokolian sokan laktunk egy szobában.

a pszichodrámáitok. a bizonyosság. egyetek. görnyedten állt. sem betegek. a mindig nyitva álló ajtótok. a többinek egyáltalán nem volt jelentősége. a haja zsíros volt. A többi ezután jött. Anouk hátat fordított nekem. hogy nem vagyunk sem halottak. Végül sikerült megszólalnom: – Oké. hogy itt aztán nincs semmi felhalmozni való. amikor nekiesünk. csak két percre állj le a fülsüketítő zajongással. nem… Csend. Alexis. a soványka okoskodásaitok. hálóköntösben. megszólalt egy hang.önostorozások sorozata. hogy a boldogság itt van. hogy zajonghass. miután többször is bekopogtam. – Anouk? – Rosszul vagy? – Félek visszafordulni. hogy mindent ki kell érdemelni. és egy doboz cigaretta volt a kezében. abban a pillanatban. Hogy semmit sem kapunk ingyen. mert a mindig üres hűtőtök. fiúk. és te. akkor csak leteszem a tálcát az asztalra. van ott valaki? –… – Hoztam egy kis süteményt és egy csésze vajat! Kinyílt az ajtó. Csak a körvonalait láttam. Charles. hahó. és most. egy tányérnyi izé fölött. ahol már nem tisztelnek semmit. Anouk szemében az volt az egyetlen érdemünk. éppen az ellenkezőjét bizonyították a szüleim állításainak. és… . hogy így láss. az egész élet előtted áll. Egyetek. De aznap. Nem akarom. barbár filozófiátok. még a halálbüntetést sem! Miközben ti… Ti… Azért vigyorogtam. és hogy az érdem. amelyet fel sem ismertem: – Ki az? – A kis Piroska vagyok… –… – Hé. ne feledkezzünk meg róla! nagyon is kétséges fogalommá vált egy olyan társadalomban. és már majdnem sarkon fordultam.

hogy eljöttem. szóval… Majd visszajön. és a helyzet hamarosan túlnő rajtam. ebben az egy szóban. Majd visszajövök. „És normális?” „Elmegy…”. és homályosan úgy éreztem.Ekkor megfordult. és ennyiben is maradtunk. Dolgom volt. A szeme volt a legborzasztóbb. és végül töltött egy nagy pohár vizet. Lefordított több üveget is. hogy megszabaduljak az undorító süteménytől. már bántam. Úgy tűnt nekem. Oké. – Beteg vagy? – Elment. hogy lemondó. –… – Úgy gondolod? –… – Elvitte az összes holmiját… – Majd úgy lesz vele is. uzsonnára… Jobban szerettem volna. Tudtam. – Kicsoda? – Alexis. Megpróbáltam valahogy megkerülni Anoukot. Nem akartam tanúja lenni ennek az egésznek. És amint a konyha felé mentem. hogy nem itt lenne a helyem. és kijutni az előszobába. A fenébe is. és a torkát markolászva kiitta. felelte Alexis. mint veled… Vasárnaponként hazajön. ha megkímél ettől a mosolytól. Nyilván kihagytam néhány fejezetet… Most mit kellene csinálnom? Hívni az anyámat? – Deeeee. Hogy a tékozló atya néhány hónapja megjelent egy csodálatos Alfa Rómeóban. visszahúzódó szó. az apjával… Ezt tudtam. – És hová ment? – Hát. de nem voltam hajlandó . hogy iszik. Főleg a szeme.

Csapdába esett állathoz hasonlított. csak egy hasadék. megdörzsölte az orrát. mintha meg akarna fulladni. Keményen nézett rám. és úgy tátogott. és aztán egy napon. aki fogná a gyereket. de azért teljesen hülye sem. – Ötezer… Ötezer nap és ötezer éjszaka… Felfogtad ezt? Ötezer nap és ötezer éjszaka egészen egyedül… Amikor azon rágódsz. és akkor tudod. és ötezer éjszakányi bezártság. Anouk azért nyitotta. soha egy nap pihenés. mit gondolsz? Azt.belegondolni. aki luxusszállókban játszik. – Elhiheted… Egy zongorista apa. mint egy nyamvadt ápolónő. mit jelent egyedül felnevelni egy gyereket? Erre nem válaszoltam. valamivel több mint ötezer napot. Én még túl kicsi voltam ehhez az egészhez. amikor magadat faggatod. de nem voltam hajlandó belesétálni a csapdájába. mert az semmi volt ahhoz képest. Már nem is gondolsz magadra. Anouk letette a poharat. hogy valaha azért szép is voltál egy kicsit… Több milliónyi óra. még nem illett a koromhoz. hogy legalább a csapda mellett dögöljön meg. hogy jól csinálod-e a dolgokat… Amikor aggodalmak gyötörnek… Amikor nem tudod. Megérintette a nyakát. hogy visszasírod már azt a sok milliónyi órát. Majd visszajövök. hogy milyen sokat iszik. ez már egy kérdés volt. ami nem érdekelt. Amúgy sem volt ez kérdés. az mégiscsak más. ami ezután jön… A falba verdeste a fejét. De Anouk nem mozdult. hogy belezuhanhasson. . Nem voltam nagyon bátor. senki. ha felöltözött. és rágyújtott. hány napot tesz ki tizenöt év? Na. Nem. És én… Én kibámultam az ablakon. nem? Hozzám beszélt. a haját. a felhőket néztem. hogy miért tette ezt velünk. ahogy az apám mondta. aki emlékeztetne rá. testvérek. megjelenik a szemétláda. aki kész lerágni a saját lábát is. nincsenek szülők. – Tudod te. – Hát. hogy képes leszel-e rá… Ötezer nap és ötezer éjszaka munka. Soha nincs egy perced magadra. Ötezer napnyi robot. Ez olyan dolog volt benne. Senki. íme. és te szusszanhatnál egy kicsit. Remegett a keze. azt hiszem. – Te olyan jól számolsz.

úgyhogy… Még meg is tudom érteni Alexist. nem csinált . Meg aztán engem is sikerült csőbe húznia. amikor Alexis megszületett. A normális. vagy mit tudom én. Most az egyszer egyedül kell elboldogulnia. Hidd el nekem. mert elapad a teje…” De nekem nem is volt tejem. vagy igazat adjak neki. Akik mosolyogva behunyják a szemüket. A cigaretta hamuja belepottyant Anouk köntösének ujjába. Hallgasson már el. az ég szerelmére. amikor azt sem tudom. érdemdús emberek között. ne sírjon már olyan nagyon. A szobatársam meg csak azt hajtogatta: „Na. akik behunyják a szemüket. hallgasson! Miért meséli el ezt nekem? Az ilyesmiket nők szokták beszélni egymás között. hogy sohasem voltam jó anya. – Soha nem adott életjelet. tudod? Még húszéves sem voltam. akik nem üvöltöznek. nem magyarázkodott. ha az enyéim között lehetnék. kiegyensúlyozott. – Nem mondasz semmit? – Nem. és akikben van annyi méltóság. én nem is érthetem. nincs rosszabb a zenészeknél… Mindent összekever az ember. nagyon büszkén tartott az orrom alá egy izét. nem gyűjtögetnek üres üvegeket a mosogató alatt. de olyan nehéz volt. aki ásított. hogy a szobánkba zavarnak minket. hol fogok lakni a jövő héten. hogy megcáfoljam. Pontosan tudom. Erre nem is lehet mit mondani. Hogy megfőztek. amikor ki akarják önteni a szívüket. hogy Alexis megszületett. miközben csak közönséges sarlatánok. a kurva életbe! Néztem a kisbabát. és… Az apja eltűnt… A szülésznő ment el az ebédidejében. Miért terheli rám Anouk ezt az egészet. nem írt egyetlen levelet. – Igazad van. hogy sikerült. ha megértették. és… Összeszorítottam a számat. kicsodának.nem az én dolgom volt. mit kezdhetnék egy anyakönyvvel. Mozartnak nézi őket. és amikor visszajött. nem adott egy fillért sem. szólni neki. És én megint sírni kezdtem. mielőtt téged… Gyűlölöm őket. éppen rám. aki mindig mellette álltam? Aki mindig a védelmére keltem… És akkor mindent megadtam volna. Mégis. amit anyakönyvnek hívtak.

két ígéret. Argentínában. mit gondolok? Hogy ez tetű dolog… – Most már mennem kell. három ajándék. hogy már nagyobb vagyok. egy fékcsikorgás. – Kérlek… Maradj… Elkapta a kezemet.semmit… Még az sem érdekelte. mint a másik kettő. mint ő. Hagyj el te is… Amikor elmentem mellette. a Place de la Clichyn. A zavarba ejtő. Tudod. Rémülten elrántottam a kezemet – részeg volt. észrevettem. és a hasára húzta. . meztelen arcára. hogy egyedül birkózzam meg a legnehezebbel. de én ezt nem hiszem. és összehúzta magán a pongyolát –. – Hagyta. – Bocsánat – dünnyögte. egy fészkes fenét. Argentínában volt… Legalábbis ezt mondta Alexisnek. menj csak el. –… – Mondj már valamit… Hátrafordultam: – Vissza fog jönni. És most. amikor végül Anouk hajlandó volt felnézni. – Tényleg? Charles. öreglány. az ajtó csapódásának zajára a háta mögött. amikor utánam szólt: – Charles! – Igen? – Ne haragudj. hány lépcső választotta el az élők világától: huszonhét. és arra is. hitetlen mosolyra. a 81-es busz mögé ékelődve. mert lekésem a vonatot. hogy elválasztottam a gyereket. és szevasz. bocsánat… Már az ajtó előtt voltam. – Ez az. hogy hívják a fiát… Azt hiszem. egy másik évszázadban tökéletesen emlékezett arra a halvány. Akkor már miért nem Las Vegasban? Sírva fakadt.

Huszonhétszer lendült a lába az ürességbe. A kisfiú-bőre a lépcsőházban maradt. hogy nem adott munkát a jobb kezének. egyszerűen csak… öregebb lett. Huszonhét képcső kellett hozzá. Azt is elhatározta. vagy talán inkább az ördöggel. Megkönnyebbültem. hogy újra kifestik a lakást. és úgy aludt el. Alexis visszajött. én meg visszamentem az enyémbe. egyre nehézkesebbnek. – Soha. Aznap este nem nézte át a leckéjét a vonaton. csak csettintett egyet kávé után: – Kerítsd konyhának! elő Charles-t! A hétvégén nekiesünk a És miközben mind a hárman javában sikáltuk a falakat. Anouk valószínűleg üzletet kötött a sorssal. súlyosabbnak érezte magát. életében először elhajtotta a fenébe. átkerült a másik oldalra. már megint igazam lett. hogy Anouknál felejtette a tálcát. hogy elaltatja őket. áthelyeztette magát az elfekvő részlegre. Mert ahelyett. és az ökle egyre jobban összeszorult a zsebében. Nagyon rövidre vágatta a haját.Ahogy ment lefelé azon a huszonhét lépcsőfokon. hogy a betegei megsebezzék. hogy osztozott volna Anouk bánatában. végre meghallottuk a történet zárszavát… Nem emlékszem . hogy megértse: megtörtént. Hiszen eddig is Anouk vezette… Nem mintha jobban szégyellte volna magát. Megelégedett annyival. Az anyám áldásos tevékenységének köszönhetően találtak Alexisnek egy helyet a Saint-Joseph Gimnáziumban. Ami a többit illeti. és nem engedte többé. – És mikor jön érted az apád? – kérdezte Anouk a tavaszi szünet végén. és együtt szidta volna vele Alexis viselkedését. és megváltoztatta az életét. És amikor az anyja kárpálni kezdett. akaratlanul is eltöltötte az öröm: szabad lett a tér.

hogy is mondjam… A Saint-Marc marólúg aztán alaposan letisztít mindent. de…. Soha nem láthattam viszont. és rögtön elégettem.már. de figyeljetek. Hiányoztam neki. mire újra meg tudtunk szólalni. igaz? Ezt most csak azért mondom. engem csak ennyi érdekelt. de amikor felfogta. nem élte túl Alexis távollétét. ismételgette. – Igazából csak egy partnerre volt szüksége. A tér soha nem lesz szabad. miképpen fordult a beszélgetés Alexis apjára. mert egy jó percre volt szükségünk. ez jó! Nem haltam meg! Anouk viszont. Az elején egy kicsit meg voltam sértődve. Hiányoztok nekem. nem engedett be. és egyre idegesebb lett: Biztos vagy benne? Csak tizenöt éves vagy?” Mivel ő nevetett rajta. amelyet a kollégium négy éve alatt kaptam. és gondokba merülten távoztam. de Anouk és én egy időre felhagytunk a marólúg szaga miatti sopánkodással. négyesével véve a koszos lépcsőfokokat. egészen addig a marólúgkristályokat köpködtük vissza. most árulásaid… már nagykorú vagy… Jogszerűek az . már nem érdekeltem… – Hagyd abba… – sóhajtott fel Anouk. – Látom már. Szeretlek titeket. hogy nem vagyok még olyan idős. Hiába kopogtam az ajtaján. igen… a temető. Tévedtem. – Esküszöm! Rosszul számolt az a szemét! „Tizenöt éves vagy? Csak tizenöt éves vagy?. Ne haragudj. és itt a szép számításaim hibásnak bizonyultak. hogy nem nyitottam ajtót tegnap. majd elfelejtettem a többes számot. az egésznek vége volt. miért kavarom most fel ezt az egészet? A. Gyakran gondolok rád. jól beadtam a hangulatnak – viccelődött Alexis –. De kaptam egy levelet… Egyébként az egyetlent. mi is nevettünk. Igaz is. Igaz. hogy kísérjem őt. amint elolvastam.

Laurence luxusnő volt. *** A Saint-Lazare pályaudvar után elviselhetőbb lett a forgalom. pedig csak hülye volt. amikor különlegesen jól játszottál. Lajos tér mellett. nem harapott a fülünkbe. Mindent megmutatott. Szerelmes volt. Megtanította neki a záróköveket. felemelte a mutatóujját. a derekánál fogva tartotta Laurence-et. Félt. A gyanakvás volt az oka. miközben ő a diákigazolványát mutogatta a félretaposott papucsú házmestereknek. akik mintha egyenest egy Doisneaufényképből léptek volna elő. a kezénél fogva tartotta. Biztos nagyon ravasznak hitte magát. Anouk már nem heccelt minket. és a piros lámpáknál újra nekiállt a homlokzatokat nézegetni. egy érfogó a nagy gyűjtőéren. És ez a váratlan óvatosság. mit kínálhatott volna fel neki? Párizst. Charles elkanyarodott. Nagy kocsibejáró kapukon nyitott be. Így csábította el Laurence-et… Neki egy vasa sem volt. Talán az absztinenciája tette… kimértebbé? Az absztinenciája miatt nem ölelt és szorongatott meg minket többé. amit imádott. a XVI. Laurence a cipősarkát vizsgálgatta. amit mások nem látnak meg soha. A Vágy-átjáróban adott neki randevút. és megcsókolta a . az Atlasz-szobrokat és a megtört oromdíszeket. ez a furcsa lágyság. Főleg egy bizonyos homlokzatot. A magány biztos tudata. ez a feszültségcsökkenés csak szorítókötés volt. az art deco állataival. pedig csak a hülye Pierre hívott minket a mateklecke miatt. és a Neked-Adom-aSzívem utcán vallott neki szerelmet. és letépte a vadszőlőt a homloka előtt. és nem adta nekünk mindenét? Nem hinném.Anouk soha többé nem volt a régi az Alfa Rómeóval tett kis kiruccanásod után. alacsony kőfalakon kapaszkodott fel. és bezárkózott a szobájába. nem mondta többé kuncogva: „Izé… Egy bizonyos Julie van a vonalban…”. trükkös kis mellékutcákon folytatta az útját. elhagyta a nyájat.

Ami nem is csoda. Egy fickó a karját lengetve jobbra-balra kanyargott előtte. jó vacsorát készít nekik. felhívja Claire-t és elmondja neki.nyakát. a gyengeségét és a tétovaságát. hogy meglepi őket. és ettől boldognak érezte magát. mint a kereplő. Ő és Mathilde. és megajándékozza egy másképpen rekedt hanggal. vagy a Saint-Germain-L’Auxerrois párkányait. és mindent felszeletelt: a fokhagymát. de vidámabb. a gyöngyhagymát. és betért a borszaküzletbe is. kigondolta a menüt. Eszébe jutott. maga is megszabadul fantombőrétől. őket fogja hallgatni. Miután átkelt a Szajnán. milyen jól álltak neki is a színek… Néha kicsit fárasztó volt így. Másnap meglátogatja Mathilde-ot a kollégiumban. megnyugodott. mondta Laurence szomorúan. elfeledkezik az utóbbi napok keserűségéről. 5 Elhatározta. amikor Párizs összes kariatidája köszönhetett Laurence-nek valamit: a válla kerekségét. Laurence-et leitatja. aztán virágot vett. Lemezt tett fel. Ó. és hogy a nevetése úgy hangzott. a szép orrocskáját vagy a melle görbületét. amikor Madame Lavirotte arcát kereste a Rapp sugárúton. A legszebb rajzai ebben az évben keletkeztek. simogatni fogja sokáig. Alexist elfelejti. tiszta kötényt vett elő. csak hogy tovább érezze a Chanel N° 5 illatát. Charles egy másik vízköpőt mutatott meg neki. Eltemeti Anoukot. hogy Laurence felé tart. az ő két kiállhatatlan boszorkánya… És Anouk. feltűrte az ingujját. és míg nyalogatja őt. Ma este adásszünet. . hogy az élet szép volt. aki miatt újra színesben látta őket. Nina Simone-éval. „Nem látom…”. Míg sorban állt a hentesnél. Amikor levetkőzteti.

ő megígéri. a serpenyőt befedte. Igen. töltött magának egy pohár bort. Micsoda fényűzés… Felmerült emlékeiben az a dühös nyomdász-kifakadás. Hamarosan véget ért a Második szimfónia. Végtére is nem olyan súlyos az ügy… Egyszer végre devizakeret. a kukta sziszegett. megborotválkozott. lezuhanyozott. közelebb lépett az ablakhoz. nyögte. A hátam. hogy „beleszarik az aposztrófok rekeszébe”. Égett szag az éjben. De hát akkor… Felhívta Laurence-et: kérjük. Hívta Mathilde-ot: – Hol vagytok. azzal fenyegetőzött. hagyjon üzenetet.I sing just to know that I’m alive. Ő. és beletelt némi időbe. És csend volt a fejében is. Lejjebb vette a lángot. apánál vagyok… – Értem. amíg teljesen magához tért. hogy fázik. mennyi az idő? Fél tizenegy. Csend. Hogy legalább a fényt megmentse. A bor remek volt. Ő aztán igazán él. *** Arra ébredt. ő pedig Sibeliust hallgatott a két csinos párizsi hölgy hazatérésére várva. Minden jól ment. lányok? – Charles? Hogyhogy? Nem Kanadában vagy? – Ti hol vagytok? – Tudod. a vacsora tehát… a rosseb egye meg. amely annyira elbűvölte: amikor valaki mindent hagyni akart a fenébe. költség-előirányzat és drámai jelenetek nélkül dolgozhat. és a dagadt Voernoodt nyomdája járt a fejében. szünidő van. – Anya ott van? . Rendben. hogy nem fog ilyen pontosan célozni.

nem szerette ezt az elvékonyodó hangot… – Várj csak.Huh. Feltegyen egy operát? Tudod-e. Charles visszatette Sibeliust a dobozába. hogy folyton a dalodat . nem? A Cohenét. – Még valamit… hallgatom? – Melyiket? – Hát azt a… tudod. a konyhába indult. A folytatás már szomorúbb. és… most mit csináljon? Semmi sem jutott az észébe. Mégis csak érdemes lesz adoptálnom téged. felkapta a palackot. és szinte látta Mathilde mosolyát. hogy nyílik a liftajtó – füllentette –. igaz? Charles letette. pulóvert húzott. az óra számlapját bámulta. hallom. Ő érti majd. A serpenyőt előrelátóan beáztatta. Olvasni próbált. hogy szombat jó lesz. – Igen? – Imádom. Holnap felhívlak… – Hé! – Mi van? – Mondd meg neki. becsukta az ajtót. most leteszem. és egy utolsó pillantást vetett a nevetséges gyertyatartókra… Leoltotta a lámpát. aztán sóhajtva egybekotorta és a szemétbe dobta az egészet. felemelte a fedőket. Nem ment. Ivott. – Oké. És mint előző éjszaka a hotelszobájában. kezdte különválogatni az odaégett részeket az elszenesedettektől. Várt.

De nem. Mi a halál? Semmi. A kertben. Vérszerződést kötöttek. Karöltve. Mathilde szokta mondogatni. Charles tovább ivott a sötétben.Túl hangos lenne. A tengerparton. Ezt megérdemelte. hogy a lépcsőn felejtse a csinos cipellőjét. Ezzel az erővel akár tovább is forgathatja a sebben a tőrt. És örökre. Az a nap. amikor nem lehet kihúzni belőle semmit. Barátok. Éjfél felé kicsit magához tért. te leszel a párom. Ma este nem jön el a jótündér… Éjjel kettő. Laurence okos nő. Fivérek. hazajönnie. hogy nem érdemes váratlanul Keresgélni kezdte a borítékot a fényképekkel. Alexis és ő. aztán amíg egy taxit talál. Háromnegyed három. ez eltarthat kettőig. Canut bácsi traktora mögött. és ellopták a Lui egy számát a Brécy-féle kávézó asztaláról. De nem. Etették a nyulakat a gazdaságban. Alexis és ő. Mindig. nem kockáztatná meg. megmentettek egy madárfiókát. de akkoriban a Pif magazin azért még jobban érdekelte . Minden. amikor a Tour de France… Nagymamánál. Jókat kuncogtak rajta. Ez maga a halál. A parkban. Egy vidám társaságban elköltött vacsora. Az iskolaudvaron. igen. Most megtanulta. Gyerekek.

az Henritól elkért nyakkendővel. begombolt ingben. Könyörgök… Bőgj legalább! A repülőn egész úton sírtam. Nem fogod fel. Kiálts vérért. Komoly képpel. mint disznó az ólban. Fehér ruhában. rázta a fejét. Kommentár nélkül. Anouk táncol a szüleinél. És mégis. Anouk a próbajáték után. hogy boldogtalan? Sokat ittál. majdnem tizenöt évvel korábban. Körülvágott kép. A lapot a lakli Didier-nek adták. Büszke. aki fejét lehajtva az ujjaival játszik. aki cserében átengedte nekik egy-egy körre a segédmotoros biciklijét. hogy miközben te itt alsógatyában pityeregsz. Mit csinálsz? A múltadban fetrengsz. Verd a falat. Alexis a próbajáték előtt. Nounou a pad szélén ülve. Akkor jelentsd ki. néhány órán belül megtudod magad is. Meghatott. pillái könnyben áznak. trombitáját a szívéhez szorítva. mint az első képen. Ő. Charles hátradőlt. hátrafésült hajjal. ugyanaz a mosoly az arcán. Az apja. Üvölts. Anouk szinte órák alatt… Nem érdekes. Ugorj fel. gyötörte magát. De mi ez itt?. Ujja a szeme alatt. hogy boldogtalan vagy! Boldogtalan?. mással hentereg a feleséged? Legyen már vér a pucádban. a cseresznyefa alatt. barátocskám. Integet a lencse felé és fintorog. holott a jelennel kellene megbirkóznod? A jelenben siklottal ki. ölében Claire. Gyűlöld. mi az… . mint hosszú hajú diák. Mi az.őket.

mielőtt rászánta volna magát. A boldogtalan a boldog ellentéte. – Kivételesen megvan a bőröndöd? – Megvan.Tévedés. – Mit vársz tőlem? Mit mondjak? – kérdezte. és visszatér a munkájához. Egyébként… Az aktatáskájához támasztott nejlonszatyorért nyúlt. – Semmit. gondolta Charles. a fürdőszoba felé tartott. Átment a hálószobájukba. a forró csészét fújdogálta. Semmi. és maga alá húzta a lábát. felöltözött. kösz. És épp eldöntötte. Épp ellenkezőleg. és még főzött egy kávét. leült a vele szemközti fotelba. Charles… Mi van megint? – dühösködött. Laurence elment előtte. Lecsukódott a szeme. Letusolta magáról a másik gecijét. amikor megzörrent a zár. mit találtam Mathilde-nak… . hogy kimászik végre tompultságából. soha nem voltam józanabb. micsoda hidegvérű szajha… Laurence bejött. arcát a félárnyékban tartva. Kinyitotta a konyhaajtót. de észre se vette. De Laurence fegyelmezett volt. és visszament sminkelni. Charles a maga bajáról megfeledkezve maga elé képzelte a megdöbbenését. hogy szembenézzen vele. – Nézd. Micsoda hidegvér. Miért „-talan”? Mi az a „-talan”? Jó.

Laurence megrázta a csípőjét. már jó ideje nélküled vagyunk… – Ugyan már – felelte Charles gyengéd mosollyal –. ez itt a te jeleneted… Ne cseréld föl a szerepeket. inkább arról beszélj. nem fogytál le egy kicsit? Charles összeszedte a dolgait. és rácsukta az ajtót erre a rossz komédiára. – De nélkülem. kis Pomponette-em. – Charles! – Laurence utána jött a lépcsőházba. és visszarakta őket a borítékba. Megyünk tovább. nem érdekes. – Charles… – Hallgass – vágott a szavába –. hogy… – Miről? – Hagyjuk. – Ne menj el… Semmi se volt. – Ezek a képek itt micsodák? Charles visszajött.És a fejébe csapott egy I ♥ Canada feliratú ellenzős sapkát. – Másról akarok beszélni… Charles felállt. és kivitte a kávéscsészét a konyhába. – Képzeld el. hogy semmi sem volt… az asszony . hímzett jávorszarvas agancsokkal. és lekapart valamit a szoknyájáról. nagy. inget váltott. Tudod jól te is. mondtam. amit mindenki. – Mondd csak. kivette a képeket kezéből. hogy nem vagyok kíváncsi a magyarázataidra. Amit lehet. – Vedd már le azt a röhejes sapkát! – Mit csinálunk? – Hogy érted? – Most mit fogunk csinálni? – Azt.

Kösz. Te fontos voltál nekem. nem igaz?… Pár lépcsővel lejjebbről bejelentette: – Ma este nem jövök haza. Charles megállt. és… Lawrence a kabátujjába kapaszkodott. – Ne menj el… – kérlelte halkan. azt hiszem. mondtam? – kérdezte Laurence halálosan az . – Én erre az éjszakára értettem… – Igazán? – felelte Charles lehangoltan. – Azt tudom. hogy egy palack Pomerolt is behűtöttem… Kegyetlen az élet. elmondtad százszor. Laurence. – Gyere vissza! – könyörgött Laurence halkan. Nem folytathatjuk így csupán a lányod kedvéért. és… – De hát mi ez? Hol vagy te? Hová mész? Mit csinálsz? – Fáradt vagyok. – És Mathilde? – Mi van vele? – Ugye láthatom ezután is? – Ezt miért kérded? – Én már nem merem letakarítani az asztalt. De mi ez a fáradtság? Mit jelent tulajdonképpen? – Nem tudom. Pedig gondolkodom rajta. – Szegénykém… Ha arra gondolok. Találkozóm van Arsenalban. hogy mi dolgunk még egymással. hogy ez lett belőlünk.– No persze… Ezért kérdeztem. Ez nem… Emlékezz csak… Egyszer már voltunk így egy lépcsőházban… Emlékezz rá. hogy mit mondtál akkor… Az első napon… – Mit fáradtan. – Maradj… Feléje fordult. – Nem megyek. – Miért nem? – Szomorú.

Egy szót mondhatott volna. és végül megbénította a szép masinériát. Egy másodperc töredékéig Charles arra gondolt. – Nem? Szerencséd van… – Laurence… De az asszony elfordult – visszanyerte a fölényét. Egy szót. Nem Laurence miatt. Csend. na na nani nana slágert dúdolja. Egy szót. Robinson-féle ügy? – Meg sem értenéd… – Á. Inkább a korlátot kapta el. hogy visszatartja őt. – Magyarázd el. választott helyette. hogy nem értett meg semmit. már régen elmentél volna… Érezte. lazábbat: – A gyengédsége… – Nem gondoltam volna. hogy Laurence a God bless you please. ez az… az Isten áldja meg szegényt. Kevésbé . amelyben maga sem volt biztos soha. hogy ne legyek olyan hülye! Charles habozott. hogy az asszony körmei a vállába mélyednek. Misseez Robinson. magyarázd el nekem. rájött. akinek a haláláról nemrég beszéltél? A nem-tudom-kinek az anyja? Aki hetek óta mérgezi az életünket? Ki az? Micsoda? Valami Mrs. légy szíves! – sziszegte Laurence.– Hogy van egy kislányod. most te mennél el. aki ennél jobbat érdemel. hogy már itt tartunk – vágta oda Laurence. – Ha ő nem volna – folytatta Charles –. Igen. Hogy soha nem is akarta megérteni. igazán? Akkor gyerünk. és elindult lefelé. amely az eltelt évek során megszorult a gépezetben. – Ki az a barna nő a fényképeken? Az. de hallva. de nem volt képes kiejteni. Sőt. Anouk miatt. Egy másik szót határozottat.

Nem tisztult meg egészen a repülőúton. A jognál van azonban fontosabb is. Ötvennyolc üzenet. akinek semmi joga a gyermekhez. az ki fog tartani. a jegyzetfüzetéből kitépett lapra. ellenőrizte a fiatal Favre munkáját. ez a lejáratott szó. Mi volt ez? Lelkiismeret-furdalás? Nyilatkozat? Búcsú? Egyik sem. akit ő nevelt fel. ezt tudta jól.Ennyit igazán megtehet. Az a gyermek. Pontosan. Sóhajtott. a homlokát ráncolva előkapta a . Egy hét híján negyvenhét éves. hogy a szombat jó neki. Az éberség. A széke kopott karfájára támaszkodott. tanácsokat és biztatásokat osztogatott.” Ilyen volt ő. egyben annak próbája. néhány szót firkantott egy. Charles Balanda. hogy legalább ettől a gondtól szabaduljon. felszarvazott férj. miután olyan nagy erővel eltaszította őt. balanda did you ever ask yourself is my penis big enough? Savanyú mosollyal meghallgatta mindenki panaszát. Laurence kocsija néhány méterrel odébb parkolt. Elindult a zsebeit tapogatva. Hanem… „Mathilde üzeni. Barátunk. Fejcsóválva szórta ki párosával a szamárságokat. visszament. Bekapcsolta a számítógépét. hogy a gépezet még nem ment egészen tönkre. Charles elment mellette. Bocsánatkérés? 6 Kurtán üdvözölte a többieket. és betette az egyik ablaktörlő alá. Még mindig csalódottan. azután megállt. Vigyázatlanul rákattintott a spamre: greeting charles.

Több mint egyórányi tárgyalás után. elűzte Laurence arcát. – Egy vagyont kap. azzal a szilárd elhatározással. hogy már három óra van. mint egy eszement. ejtett néhány újabbat helyettük. és sehol sem talál papírt hozzá. ha megkímél tőlük. töprengett megint. töprengett. Lement az udvarra elszívni egy cigarettát.blokkfüzetét. szidta szegény Marcot. – Miért nekem meséli ezt? Talán vízvezeték-szerelő vagyok? Mentségeket motyogott. menydörgött. amiket senki sem értett. újra belekezdett. Késő délután felhívta az ügyvédje. kijavított egy csomó hibát. hogy üres. de igazán. az ő nyakába zúdította az elmúlt hónap minden abszurditását és felszarvazásának nyomorát. Éktelen dührohamban tört ki. és azon nyomban meg is bánta: – És mondja csak. a papírvályút úgy belökte. Nem volt hajlandó ebédelni sem. sokáig várt a nyomtató előtt. Látta. hogy ki ne essen a gondolatmenetéből. – Irgalom atyja! – felelte ő hasonló hangnemben. hogy a segítségére siet. majd abbahagyta. könyveket lapozott. a jegyzeteibe mélyedt. hosszan töprengett. – Van néhány újabb hírem a pere állásáról – tréfálkozott. észvesztő sebességgel telefirkálta. Megpróbált dolgozni. próbálta megérteni. amelynek során a másik számlálója megállás nélkül ketyegett. hogy nem lehetett többé mozdítani. foglalkozik családi ügyekkel is? – Isten mentsen tőle! Miért kérdi? . Charles a következő kérdést tette fel. és nyújtózkodva felállt. elindított egy nyomtatást. – Papírt! Papírt! – hajtogatta. több hívást elhárított. mire rájött. akinek az a balszerencsés ötlete támadt. hogy tervrajzok között éli le a hátralévő életét. Csapkodta a gépet. dolgozott. akiből ömlött a panasz a beázások miatt. a valenciennes-i építkezés aktájának „legújabb megjegyzéseit” tanulmányozta. átkozódott. és beleütközött az alattuk lakóba.

azt az építész azonnal ízekre szedte: a talaj helyenként igen süppedőssé vált. fényes nappal behúzva egy szállodaszoba függönyét… Ám amit a férfi fantáziált a boulevard Bourdonon. Micsoda fura ötlet! Most nem is a túlsó part távolsága. Maradok a magam hatáskörében. érdeklődik a börtöneink iránt… Charles még jó ideig bámult a telefonkagylón nyugvó kezére. hogy a felelősség a szakmai kompetencia sine qua nonja? – Tartozom egy vallomással… Ezt a szentenciát ki nem állhatom. És mégis… Talán. barátom. Balanda úr. „Beszélnünk kell”. ó! Én viszont nem felejtem el. miért? Nevetséges kérdés. mint ön. – Helyes… Hacsak nem egyenest a börtönbe megyek innen… – De hiszen ez csak a javára válna a köztársaságnak. legközelebbre találjon másikat helyette… – Ó. Majd talál valami más alkalmat. Hogy egy olyan valaki. hanem a távolság változékonysága zavarta. nem érdekes. *** Szokatlan módon ez egyszer nem utolsóként távozott az irodából. távolabbról nézve mindent. hogy tartozom önnek egy ebéddel az Ambroisie-ban. Bizonyos találkákat lemondva. A Bastille-nál meghallgatta az üzeneteit. és ilyen . hallatszott a masinából. Hiszen nincs is családja. hogy gyalog megy az Arsenal szárnyépületéig. és úgy döntött. „Miért kérdi?” Tényleg. hogy megkopasszon… – Mondtam már önnek. Beszélni.– Semmi.

Éjjel tizenegykor még talpon. . És az építész jót röhög. ahogy elmegy előtte. Rimbaud szobra előtt. De hamarosan rátalált az útra. tétovázott egy ideig. amelyet utált. Dolga végeztével mindenkivel kezet rázott. már nem lehet elhallgatni: alkalmatlan a renoválásra. Most az egyszer senki nem tolhatja le őt az évtizedes felelőssége miatt. Végül is tizenegy évet bírt ki ez az épület. az ellenkező irányban. és kedves emberek kedves emléke ötlött fel előtte.kilátásokkal. és elkavarodott egy pillanatra.

. hogy volna-e bátorsága a kellő szavakhoz. oké? Lehetett volna… Charles megcsókolta. te hólyag. Welcome home. és cigarettát nyújtott neki. még azt se. nem vagy valami jól. kinyitott egy sörösüveget. ezért egyszerűen ennyit mondott: – Fázom. és elnevette magát. mintha legszívesebben a falhoz kenné. de a tojás nem friss és a vaj avas. érezd otthon magad. Charles eltolta az üres tányért. töltött. éhes vagyok. ó… – folytatta –. és szeretetre vágyom. mi szél hozott? Még a végén felvered a lakbéremet… O. és a lány arcát fürkészte szótlanul. – Na jól van… Azt mondtam: „Lehetett volna”. és a konyha felé indult. miért nem telefonáltál? Lehetett volna gáláns látogatóm is. megfelel? Claire nézte a bátyját. kicsim. – Csinálhatok neked rántottát. hol kezdje. Charles úgy nézett rá.7 – Szerinted illik ilyen későn beállítani valahová? – támadt rá Claire csípőre tett kézzel. – Mondd csak. az nem jutott az eszedbe? Apró fintort vágott. – Menj csak. Mát megint az oroszaid szarakodnak? Charles nem tudta. No gyere csak utánam. – A kurva életbe… Hát így állunk. ahogy eszik.

– Hol kezdjük? – kérdezte halkan. Te viszont… – Laurence megcsal – vágott a szavába Charles. Kávét? – Tehát annyira nyilvánvaló… – Van „lapos szereted… has” gyógyteám is. Charles lehunyta a szemét. – Jó. Te mindig tudtál mindent… – De most nem. – Dehogynem tudod. és „nyugodt éjszaka” is… Az is jó. hogy a hátát a falnak támaszthassa. ne haragudj… – Ez annyira nyilvánvaló? – Nem. Ellazít… Mit is mondtál? – Nem bírom tovább… Már nem. – Na. hogy Anouk hogyan halt meg? –Nem. neeeem. – És azt… – Mit? – Azt tudod. ez aztán az újság! – nevette el magát Claire. – Jaj. és a sámlit odébb tolta. nem.Claire felállt. a többit eloltotta. mondják? – Azt hiszed? – Nekem úgy rémlik… válságával akarsz ahogy az angolok . csak nem kérdeztem meg… Felbosszantott. mert úgysincs a háznál. – Nem hívtad fel Alexist? – De igen. csak vicceltem. – Csak nem az ötvenesek előhozakodni. – Nem tudom. és lecsaptam a telefont. – Értem… Desszertet? – Kösz. Claire? – Ja. ha azt jobban – Én változtam meg. a „nyugodt éjszaka”. a Mid-life Crisis-szal. meggyújtotta a kislámpát a páraelszívó ernyője alatt.

Minél több ostoba aktám van. hogy én miért dolgozom? – Miért? – Mert úgy elfelejthetem. olyan szépségmaszk. A munka kiváltság. mindig máshol jár az eszed. hogy megszabadítson a gondolkodástól. szereted. most csalódtam magamban – igyekezett tréfásra fogni a hangot. Csend. és mind a tiéd… Tudod. hogy bűzlik otthon a vaj… –… – Hogy várhatnád el. – De még mennyire. vagy mi… És az ilyen kis kalandok biztos nem olyan veszélyesek. mint egy Botox-kúra. A munkám arra való. mihez hűek? Hogyan hűek? Hanem… A munkádat szereted. mennyi megmentett óra. nézd csak. mint egy wellnesskezelés… Ez… Nem is tudom. mint egy megszállott. annál jobban dörzsölöm a kezem. Zseniális. hogy igazam van! És tudod. Laurence… Neki olyan ez. Szerettem volna ennél eredetibb lenni… Azt hiszem. mondom magamnak. – Szóval nem olyan vészes. Meg aztán ott van neked Mathilde… – Csak volt. . És megtiltom. hogy az emberek hűek legyenek? Kihez. hallod? – Az öregedés? – Nem. hogy félvállról beszélj ilyesmiről. ugye? – Már nem is tudom. – De igen.– Szörnyűség. és az ember drágán fizet érte. Próbáld beleképzelni magad az ő helyébe… – Igazad van. Úgy dolgozol. –… – Meg aztán… – Igen? – Soha nem vagy otthon. miért? Mert mi ketten hasonlítunk.

– Ezt nevezed te életnek. Annyi év múlt el. – Miért ne? – Kemény dolog egyedül élni. te idióta. – Hogyhogy? – Az a kislány szeret téged. – Azt a gyereket nem alacsonyíthatod le házassági szerzeménnyé! Különben is. A zajok még mindig ugyanazok. – Te jól elboldogulsz vele. és két tiszta drapp törülközőt nyomott Charles kezébe. A törvény változott. mint a háború előtt. és nyújtózott egyet –. egymás után használták a kis fürdőszobát. De nem ez a lényeg. mondd? Charles a csészéjét nyújtotta. még nem hagytad ott őket… –… – Otthagytad őket? – Nem tudom. majd felélednek az emlékeid tőlük… Claire félrekotorta a szanaszét heverő ruhakupacokat. – Igenis vannak. az összes igazoló és tanúsító okirattal. Claire felállt. betekintést engedve kiábrándító sivárságukra. Mint az ősidőkben. Jól van – mondta. – Ne gyere el otthonról. nekem pedig dolgom van… – Maradhatok? – Ameddig csak akarsz. de a hangulat már nem volt a régi. és egyikük sem tartotta be . és ezt te is tudod. nem hiszed el.– Ez már mégiscsak sok! – csattant fel Claire. kitárta a konyhaszekrények ajtajait meg a hűtőszekrényt. – Nincsenek jogaim Mathilde-dal kapcsolatban. és megosztoztak a fogkefén. Bármikor pert indíthatsz. Mármint tör~ vényes jogaim.

– Hallgatlak. – Kérdezhetek valamit? – Fölösleges. Charles elnyúlt. A kérdésem nem volt ennyire… szóval érzelmesebb lett volna. és tenyerét az ajtóra helyezve igyekezett minél zajtalanabbul becsukni. – Jó éjszakát – tette még hozzá. mint egy árnyjátékban. Claire visszavonult. Aludj. – Hogy ti… Nem. De a hatodik metródübörgés után jött a helyesbítés: . hogy ma egyikük is. Igazában nem erre vagyok kíváncsi. a hátát fájlalva. – Nem arról van szó. – Anouk és te? – Tessék?… – Charles feléje fordult az ágyban. – Charles? Feltűnt Claire körvonala.a másiknak tett hajdani ígéreteit. másikuk is tízszer vagy százszor több adót fizetett. Claire visszafogta a kilincset. Az egyetlen különbség az volt a múlthoz képest. – Claire? – Nem mondtam semmit. Akaratlanul is elmosolyodott rajta. semmi. És a sötétben a vallomás: – Nem. – Hogy mi…? –… – Azt akarod tudni. amely oly gyakran adott ritmust a diákkori átdolgozott éjszakáknak: a magasvasút dübörgésére. Holnap visszamegyek. azt hiszem… –… – Ne haragudj. hogy lefeküdtünk-e egymással? – Nem. Ne aggódj. és rátalált a zajra.

és Charles a sikeres vizsgáját. a cseresz…” Fehér ruha. – Bemutatsz minket egymásnak? – fordult hozzá. a bokája kissé vastag… Ő elsőéves volt. gólya. mint az első képen. Nagy sokaság. Ugyanaz a mosoly. aki mindig ragaszkodott a sötéthez…. Versenyvizsga volt… És most először vitt „barátnőt” a szülői házba. azt hiszem… Igen. Claire az első évét a jogon. Ugyan. hátrafésült haj. és olyan ügyetlenül táncolt. hogy eloldalogjon. Majd még később. Laure Dippel… Ölelgette a lány derekát. Edith az eljegyzését. már hónapok óta nem látta a napvilágot.– De igen. sokat ivott. Mindenki ünnepelt azon az estén. Melyiket? Törhetné a fejét rajta. jó családból való. hangosan beszélt. de már nincs semmi jelentősége. Mado és Henri a harmincötödik házassági évfordulót. hogy energiával töltődött fel tőle. aki emlékeztette valakire… Komoly. a feje szép formájú. hogy összetaposta a növényeket. megvan. . amikor Anouk megjelent. Egy lány. Hátrafésült haj. *** „Fehér ruha. szörnyű nyomás alatt élt. Charles… Kissé több eleganciát szoktunk meg tőled… De hiszen csak egy keresztnév… Laure. Laure… azzal a kissé komikus frufrujával. ostobaságokat fecsegett. és szeretkezés után ő mindig úgy érezte. és felhasználta az alkalmat. ugyanaz a mosoly az arcán. Charles eleget tett a kérésnek. és végül: – Nem. és azt az évet mellesleg albérletben húzta ki. Melyik vizsgáját? Már nem emlékezett rá. Már elég kapatos volt. egy gyors pillantást vetve a lány dekoltázsára.

milliónyi fehér vérsejtjét és oly hatékony immunrendszerét. különben…) – Mert munkából jött. hogy melyik kórház melyik osztályán. Lehet. Charles. . Táncolni akart. érted? Egy-szer. A lány nyelvet öltött rá. – Mi a… – Ápolónő – vágta el a kérdést –. Táncolni. és veszedelmes. mi a csípőmérete. és őt érinteni. fiatalember? Hajlandó táncba vinni a nagymamakorosztályt? – hallott egy hangot a háta mögül. mamikám. hány éves munkaviszonya van. – Nos.) – Miért? zuhanyozott. Akkoriban mindig veszített. és mikortól lesz jogosult a nyugdíjra. a szégyenlőst. aki aggályosan próbálta távol tartani magát a ruhájától. És ha kíváncsi vagy. ő meg otthagyta. Mit tudom én. A magáé vagyok. Engedd el magad. betegeket ápol. furcsa és szép. – A szomszédasszony… – És miért nedves a haja? (Az a lány folyton ilyesmiket kérdezett. Hátrafordult. hozzá kell fordulnod felvilágosításért. de a mosolya még nála is gyorsabb volt: – Akkor tegye le a botját. Egyszer élünk. hogy nemrég – És miért csak most jött? (No tessék… Két hasáb szóljon róla a Ki kicsodában. Nehéz napja volt. és akit ő nevetve vont magához. és veszített. egész nap sunyi fertőzésekkel harcolt.– Ez ki volt? – kérdezte a kis tudálékos. miközben az öngyújtóját próbálta kihalászni egy puncsostál aljáról. Fehér ruha. Őt. ne törődj semmivel. mint az ördög… Anouk felszabadultan táncolt évfolyamelső-védence karjaiban.

. mióta ismered? Charles ráemelte lehajtotta a fejét. És ment tovább a lárma irányába. kis barátnője elképedt tekintetétől kísérve. rámosolygott. Ezt elfelejtette. – Igen? Nagyszerű… –… – És mondd csak. – Igen. átengedte a lánynak a karját.Ő pedig elengedte magát. Taxit hívott a lánynak. de milyen józanul. – Mondd csak. – Most mennem kell. – Tényleg? Igaz is. – Tehát szerelmes vagy? Nemmel készült felelni. a jázminbokrok tövében a kavicsok megcsikordultak a léptei alatt. kár volna tovább nyújtani ezt a hervasztó társalgást. a szemét. hogy hétfőn szóbelim van – sóhajtott a kis édes. A futó csók és sok biztatás után visszaindult a házba. és kimentek levegőzni a csillagos éjszakába. amit már biztosan betéve tud. – Máris? – kérdezte ő az illendőség kedvéért. hadd menjen haza átismételni azt. – Tudod. nézte. és a tömegével arányos energiáját. mégis igennel válaszolt. jaj. nem túl rámenős a szomszédasszonyod? Pofa be… – Csak a kora miatt kérdem… A nyavalyát. – Jössz? – Én nem. De aztán józanul.

és amelyeket nem tudott kimondani. hogy már nem nedves a haja. de ő mindenáron le akarta hajtani a fejét. amikor apja előhalászta zsebéből az ünnepi beszédet. Épp csak beléptek. hogy a szorítás a veséjébe nyilallt. Követte őt. és kialudtak a fények. mert Anouk már elborította csókjaival. és visszanézett. hallotta a szónoklat néhány töredékét: „a hosszú évek során… kedves gyermekeik… annyi nehézség közt… a bizalom… vállvetve… örökre”. amikor elhallgatott a zene. és míg mögötte lépkedett. Charles a nyakába temette az arcát. és egy hatalmas tortát helyeztek az asztalra anyja összekulcsolt keze elé. a legszebbet az összes nő közül. De ő nem érzett fájdalmat. míg Anouk az ő övével küszködött. hogy hallgasson. csend. És amilyen rég keresték egymást. mert Anouk könyörgött. De amikor a nővérei csendet kértek. most elmerültek egymásban. annyi megszállott éjszaka tárgyát és annyi összegyűjtögetett . Charles félresöpörte Anouk haját. majd Anouk találomra kinyitott egy ajtót. Anoukot kereste a tekintetével. elfeledkezett magáról. egyik a másikat marcangolta. amikor Anouk már nyögve hozzásimult. Charles megpróbálta felemelni Anouk állát. élete szerelmét.Sokáig… Nyugtalan volt. álltak a sötétben. ő még szinte meg sem érintette. Charles szavakat keresett. és azután Anoukról is. amelyeket magában már vagy ezerszer elismételt. hogy ránézzen. nem találta. de Anouk a fülébe harapott. ivott. és szelíden kivonta a körből. halljuk közepette valaki megfogta a kezét. a sok csitt. Anouk olyan erővel tapadt rá. gyermekkora madonnáját. Charles kényszerítette. Anouk lehúzta a sliccét. Falták egymás arcát. míg Anouk véresre harapdálta a fülét. Charles a karjában tartotta őt. és csak egyetlen dolgot érzékelt belőle. és… Még soha nem voltak ilyen messze egymástól… Charles Anouk hajtűivel hadakozott.

kitüntetés okát, miközben Anouk, ő… valami egészen mást akart. A vér íze, az alkohol illata, az izzadsága szaga, a hörgése, a fájdalom a hátában, az erőszakossága, a parancsszavai, a körmei, semmi nem tudta megsérteni az ő finom szerelmét. Charles volt az erősebb, végre sikerült lecsillapítania, és Anouknak nem maradt más választása: hallgatta, ahogy Charles a keresztnevét suttogja. De a távolban felvillant egy autó fényszórója, és Charles észrevette, hogy Anouk mosolyog. Így hát lemondott róla. Átnyújtotta a karját, összecsukta a térdét, és behunyta a szemét. Anouk megérintette, becézte, nekidőlt, ujjait a szájába csúsztatta, a szemhéját nyalogatta, alig hallható szavakat suttogott a fülébe, az állát karmolta, hogy kiáltson, de közben ráparancsolt, hogy hallgasson, megragadta a kezét, a tenyerébe köpött, megfogta a kezét, hullámzott, ide-oda rángatta, és majd letépte Charles kezét… És legyen átkozott. Legyen Charles átkozott, amiért olyan, amilyen. Átok az érzelmekre. Átkozott legyen ez a szélhámosság, és visszalökte Anoukot. Nem ezt akarta. Pedig mennyit álmodozott erről! A legmélyebb züllésről, a legvalószínűtlenebb pozitúrákról, letépett ruhákról, fájdalomról és kéjről, könyörgésről, a nyálukról, csókról és ölelésről… Mindenről. Mindent elképzelt, de ezt nem. Túlságosan szerette őt. Túl jól, túl rosszul, túl akárhogyan, de mindenképpen túlságosan. – Nem akarom – nyögte. – Így nem. Anouk megmerevedett egy pillanatra, előrenyaklott, homloka Charles mellére bukott. – Bocsánat – mondta ő. – Bocsánat… Anouk megrázta a csípőjét, hogy a ruhája a helyére csússzon. Szótlanul felöltöztette őt, becsatolta az övét, kisimította az ingét, mosolyogva mutatta az árván maradt majd

gomblyukakat, majd karjait a teste mellé zárta, és úgy fordult szembe vele, hogy megölelje őt. Bocsánat. Bocsánat. Csak ezt hajtogatta. Azt se tudta, kinek vagy minek címzi. A nő szép lelkének vagy a lába közének. Bocsánat. Erősen szorította őt, a tarkójába szuszogott, a haját cirógatta, bepótolt húsz év késést és tíz elveszett percet. A szívverését hallgatta, nem vetett véget ennek a szerencsétlenségnek, miközben tapsorkán ért fel a földszintről, és ő szavakat keresett… más szavakat. Más szavakat. – Bocsánat. – Nem…, az én hibám – lihegte egy halk, megtört hang. – Azt hittem, hogy már megnőttél… A nevét kiabálták. Fényképezés lesz! – Anouk… – Menj, ha mondom. Már megnőttem, akarta válaszolni Anouk előbbi megjegyzésére, de utolsó szavai elvették tőle a kedvét. Rendbe szedte magát, és ment fényképezkedni anyja és nővérei közé, ahogy az egy ilyen jó kisfiúhoz illik. *** Claire leoltotta a lámpát. Majd abortuszra ment. És Alexis tovább tékozolta az életét. De azt mondták, hogy úgy játszik, mint egy isten… Charles elutazott. Előbb Portugáliába, aztán az Egyesült Államokba. Kitüntetéssel végzett a massachusettsi műszaki egyetemen, és fölszedett annyi nyelvismeretet, amennyi elég a szerelmes dalok fordításához és egy ausztráliai menyasszonyhoz. Az utóbbit a hazaúton elvesztette. Keresték a kertben. Charles!

– Menj csak, várnak. Én majd később átmegyek.

Szenvedett. Nagyon. Dolgozott mások helyett. Végül megszerezte a diplomát. Belépett a Kamarába. Megnyitotta az irodáját. Homályos okokból elnyert egy pályázatot, amellyel aztán nem tudott mit kezdeni. Végül megtanulta, többnyire a saját kárán, hogy „a szabadúszó építész felelőssége korlátlan, és csak azt mondhatja, teheti és írhatja, amiről bizonysága van”. Átvételi elismervényt követelt akkor is, ha meghegyeztette a ceruzáit. Társult egy tehetségesebb, de kevésbé leleményes fiúval. Átengedte neki a dicsőséget, a csillogást és az interjúkat. Megmaradt az árnyékban, könnyebbnek találta így. Újra találkozott Anoukkal. Jófiú módjára többször nála ebédelt, és ilyenkor csak a gyerekkoráról esett szó. Még mindig szépnek látta őt, de nem adott többé alkalmat neki, hogy ezt észrevegye. Eltemette a nagyanyját. Végképp szakított Alexisszel. Ekkoriban veszítette el az első csomó haját, és magas homloka még több tiszteletet szerzett neki. Egy minőségi cég, egy mesteri tervezés. Utoljára szorongatta Anouk kezét. Nem volt ereje végignézni, ahogy tönkreteszi magát. Lemondott egy ebédet, sok a dolga, aztán egy másodikat. Majd egy harmadikat. Mindent lemondott. Fényképeket készített, kalandjai voltak, már nem hallgatott dzsesszt, mert mindig elszomorította kissé, majd az egyik feketén végzett „kisebb” projektje során találkozott egy férfival, aki ragaszkodott a márványhoz, és szép felesége volt. Épített egy babaházat. És beházasodott. És most a padlón kötött ki, egy hepehupás kinyitható kanapén, a falak közt, amelyek mindezeknek a tanúi voltak. Vagyis nem világrengető dolgoknak. Visszaért hát a kiindulóponthoz, elvesztett két nőt, talán a harmadikat is, és tudta, hogy még órákig fog sajogni a háta.

8
Charles Mathilde-dal egy időben ért haza, és amikor szombat délután kettesben maradtak a lakásban a feleségével, beleegyezett a nagy „kibeszélésbe”, amelyhez Laurence annyira ragaszkodott. Nem is kibeszélés volt ez különben. Inkább panaszáradat. A sokadik alkalommal. A végére maga az asszony is sírt. Ez először fordult elő, és meghatotta Charlest. Megfogta Laurence kezét. Ő erre zavarában megemlítette, hogy az ösztrogénszintje valószínűleg nagyon leesett, és hormonzavarokra célzott. Hozzátette, hogy Charles ezt nem értheti meg, és visszahúzta a kezét. Charles félszegen pezsgőt bontott. – A hüvelyszárazságomat ünnepeljük? – vigyorgott az asszony, és átvette a poharat, amelyet a férje nyújtott feléje. – Nem. A születésnapomat. Laurence megcsókolta. a homlokára csapott, felugrott és

Nem sokkal utóbb befutott Mathilde. A bolhapiacon volt pár barátnőjével, és azonnal a szobájába zárkózott, csak egy odavetett „-sztok” meg egy pár kopott mokasszin maradt utána. Laurence bosszúsan sóhajtott, de valószínűleg kissé megkönnyebbülve is, hogy nem marad annyira egyedül a feledékenységével… Épp ekkor ért vissza Szélroham Kisasszony egy hatalmas, újságpapírba tekert és lazán körülkötött csomaggal. – Lehet, hogy kissé nehezen kotortam elő, de itt van, az ajándékod! És széles mosollyal átnyújtotta. – Ezzel töltöttem a szombatjaimat! – Igen? Azt hittem, hogy a dolgozatokat készítitek elő Camille-lal – felelt anyja.

– Camille nagyon is sokat segített. Van még buborék abban a pezsgőben? Charles imádta a kiscsajt. – Ki se nyitod? – De igen – felelte mosolyogva –, de olyan furcsa szaga van… – No és? – vont vállat a lány. – Semmi különös. Öregszaga van. Charles tapsolt egyet. – Akkor hát, ahogy vacsorázni Marióhoz? – Csak nem akarsz szörnyülködött Laurence. szoktuk, így lányok? ahogy Elmegyünk vagy? –

jönni,

Charles meg sem hallotta. Megcsodálta magát a tükörben, nevelt lánya elragadtatott pillantásától kísérve. – Az agyamra mentek – hallották a hátuk mögül. De Mathilde már a karján lógott, és kijelentette: – Nekem szuperklassz vagy… – Te is nekem – felelte ő. A hetvenes évekből való Renoma volt a csomagban. Ballonkabát ügyetlen prémgallérral, az ujja könyékig ért. Az öve hiányzott, és sajnos több gombja is. Ráadásul szakadt volt itt-ott. És bizony szaga volt. Tagadhatatlanul. Hanem… Kék volt. *** Aznap este nem lett árok a díszes slingelt paplanból, és az utolsó pillanatban kigondolt születésnapi ajándék csodálatos hálóingbe volt csomagolva.

Hogy a kínos jelenetnek véget vessen, Charles az oldalára fordult. A keserves pantomimet hosszú csend követte. Ezt enyhítendő, Charles kesernyésen megjegyezte: – Ez csak a szolidaritás jele… Az én hormonjaim sem viselkednek jobban, mint a tieid… Laurence mulatott rajta, ő legalább is azt remélte, és hamar elaludt. Ő nem. Ez volt az első üzemzavara. Múlt héten végre rászánta magát, hogy tanácsot kérjen a haja ügyében, amely az utóbbi időkben néha csomókban hullott ki, és azt a választ kapta, hogy nincs mit tenni, az ok a túlzott tesztoszterontermelés. – Tekintse a férfiasság jelének – mondta a gyógyszerész elbűvölő mosollyal. (Neki egy szál haja se volt.) Hát… Újabb titok, amely kifog az éles logikáján. Újabb. Mindenesetre nagyon megalázó. Most már elég, gondolta. Elég, ideje, hogy megszabadulj ezektől az ostobaságoktól, és talpra állj. Elhanyagolni a kötelességedet, világvégi konferenciákon penészedni, szórni az iroda pénzét, romos apátságokban vesztegetni az idődet, kísértetekkel csevegni, feléleszteni a halottakat a morbid gyönyörért, hogy bocsánatot kérhess tőlük, tönkretenni a tüdődet, megfájdítani a hátadat az ifjúkori ágyon, az még elmegy, de hogy ne is álljon fel többé, na, azt már nem! – Érted? Elég! – ismételte hangosan, hogy biztosan megértse. És hogy elszántságát maga előtt is bizonyítsa, rágyújtott. Kinyújtotta a karját, és belemerült a 2004. március 22-i rendeletbe, amely a termékek, építőanyagok és épületek tűzbiztonsági előírásaival foglalkozott. A direktívák, a döntések, a kód, a határozat, a rendelkezések, a bizottsági vélemények, a polgári biztonsági igazgató előterjesztése, 25 cikkely és 5 függelék.

Ezután elnyomta az álom, miközben a farkát simogatta. Épp csak. A menekülő hadvezér szemérmesen hátba veregeti leghűségesebb vén katonáját. Hazatérünk, komám, hazatérünk. A romok eltakarítása a keselyűkre marad.

9
És úgy lett, ahogy megmondta: hátra arc! Tristan, Abélard, a kis Marcel és az egész kretén banda. Észre se vette a tavasz érkezését. Csak még többet dolgozott. Kutatott Laurence dolgai között, és lopta az altatóját. A kanapén aludt, és csak akkor ment vissza a hálószobájukba, amikor az intimitás veszélye elmúlt már, szakállfélét növesztett, amely mindkét lakótársából tiltakozást, majd fenyegetőzést, és végül beletörődést váltott ki. Eddig jutott. Nem volt tovább. Színlelésével kissé túlfeszítette a húrt. Összeszedettséget mímelt, amikor beszéltek hozzá, és csak akkor gondolta végig, amit hallott, amikor a másik már messze járt. Nem hallotta meg a suttogást a háta mögött. Aztán nem értette, miért függesztettek fel annyi projektet. A választások miatt, magyarázták neki. Ó persze… a választások miatt… Kínos intrikákba bonyolódott, órákat töltött telefonálással, és végtelen találkozók során olyan nőkkel és férfiakkal beszélt, akik mindig újabb záradékokat lobogtattak. Hitelesítő irodák, környezetvédő bizottságok, egyeztető bizottságok, tudományos kutatóközpontok, minősítőszabványok, újabb cikkelyek, amelyek módosítják a korábbi szabályokat, kötelező ellenőrzést írnak elő a négy első kategóriának és a C kategóriájú épületeknek. A kereskedelmi kamarák kifutófiúi, megalomán polgármesterek, hozzá nem értő helyettesek, bolond törvényhozók, halálosan fáradt vállalkozók, riasztó előrejelzések, és még sok minden más. Egyik reggel felhívta egy hang, és közölte, hogy a működő üzemek évente háromszáztíz-millió tonna hulladékot termelnek. Egyik este egy másik, kevésbé

agresszív hang, egy projekt kapcsán, amelyet magában pokolinak minősített, számszerű értékelést nyújtott a készletek sebezhetőségéről. Charles olyan kimerült volt, hogy csak fél füllel figyelt oda, de azért a jegyzettömb sarkára följegyezte: A készletek sebezhetősége. – Jó hétvégét! Az ifjú Marc, hatalmas hátizsákjával a vállán, búcsúzni jött, és mivel a főnök nem reagált, megkérdezte: – Mondja, főnök, emlékszik még erre a szóra? – Tessék? – fordult meg Charles a székén restelkedve, és hogy kibukkanjon az egykedvűségéből. – Hétvége, tudja? Az a két csodálatos nap a többi öt után… Charles halvány mosolyra húzta a száját. Kedvére való volt a fiú. Felismerni vélt benne néhány vonást a réges-régi időkből… A lázas, kissé félszeg igyekezet, a kielégíthetetlen kíváncsiság, a vágy, hogy tanítómesterekre találjon, és a velőt is kifacsarja belőlük. Hogy mindent elolvasson a mesterekről, abszolút mindent, a legérthetetlenebbet is. A ködös elméleteket, a felkutathatatlan értekezéseket, a vázlatok fakszimiléit, az angol nyelvű összefoglalókat, mindazt, amit soha senki meg nem értett. (Charles futólag hálát adott az égnek, hogy az ő idejében még nem volt internet, mert ha ő is ilyen kísértésekkel találta volna szembe magát…) Aztán az az elképesztő munkaképesség, a finom diszkréció, ahogy elakad egy tegezésnél… – És hová megy ekkora zsákkal? – szólította meg a fiatalembert. – A világ végére? – Hát, majdnem. Vidékre… a szüleimhez. Charles nem bánta volna, ha tovább tart ez a váratlan cinkosság. Folytathatta volna ilyen kérdésekkel, mint „És melyik vidékre?” vagy „Már régen kérdezni akartam, hogy melyik évjárathoz tartozik”, vagy hogy „Voltaképpen hogy is

került hozzánk?”, de túl fáradt volt ahhoz, hogy szikrát csiholjon ebből a kovából. A ragyogó eszű égimeszelő már a kijárat felé indult, amikor Charles szeme megakadt a hátizsákból kikandikáló könyvön. A Delirous New York eredeti kiadása volt. – Látom, még a németalföldi periódusánál tart… Marc dadogni kezdett, mint a kölyök, akit torkoskodáson kaptak. – Igen… bevallom… Csípem a fickót… valóban… – Tökéletesen megértem! Ezzel a könyvvel szerzett ismertséget és tekintélyt, mielőtt akár egy sufnit épített volna. Várjon csak… megyek én is. Miközben beállította a riasztó kódját, hozzátette: – Volt szerencsém részt venni néhány hajmeresztő munkaértekezleten, de tudja, csak egyvalami képesztett el igazán, amikor ez a fickó bemutatta a Jussieu Könyvtár tervét nyolcvankilencben, gondolom, akkor maga még meg sem született… – Az átszervezési értekezleten? – Úgy van. – Ó, de jó lett volna ott lenni… – Hát az… hogy is mondjam… okos volt. Nem találok rá jobb szót: okos… – De én azt hallottam, hogy ez volt a bevált trükkje. Hogy mindig így csinálta… – Nem is tudom… Egymás mellett mentek le a lépcsőn. – …de azt tudom, hogy legalább még egyszer elsütötte, mert abban már én is benne voltam. – Igazán? – ifjabb munkatársa megdermedt, és igazított a hátizsákján. Az első útjukba eső bisztrónál megálltak, és Charles ezen az estén, hónapok vagy évek óta először, visszaemlékezett a pályájára. És mesélt.

és tanítványának kérdéseitől sarkallva Charles tovább áradozott a nagy emberről. tologatta a söröspoharakat. a humora. Buy American. Nem beszélve a . ugye? – Úgy van. szerény fiú. egy ceruzával és egy ollóval felfegyverkezve – némajátékkal. művészi tömörsége.1999-ben. Seattle-ben élete egyik legragyogóbb show-ján (Nounou csínyeit nem számítva). amely csak az égre esküszik… valljuk be. a blokkjába rajzolt. igaz? – Úgy bizony. aki számít a városban. még sört. de végül két terv maradt versenyben. és magyarázta Marcnak. nála nem sokkal idősebb. hogyan futott be ez a zseni. Bágyadt mobiltelefonok és limuzinok füzére a Harmadik sugárúton. Közben felugrált. és hogy vitte el a hatalmas megrendelést. hol szétterítve –. – Egy A4-es fehér papírral. mindössze egy fehér papírlappal. Steven Hollé és Koolhaasé. látja… kétszázhetvenmillió… öt grammból így lett Omlettet rendeltek. Hogyan tette képessé formaérzéke. pusztán azzal. hadonászott. a grafikonmániája. hogy nem egészen két óra alatt mindenki előtt világossá és érthetővé tegyen egy ilyen komplex víziót. még a gunyorossága is. a kivágott papírt hol összehajtva. hogy roppant színpadiasan mutatta be a tervet. a burzsoázia krémje és a hatalom képviselői. mivel az Arup tervezőirodában volt egy ismerőse. inkább felelevenített. hogy van valami gigantománia az egészben. you know… Nem is mesélt. Egyetlen szólista sem játszott a vadonatúj auditóriumban. Charles-nak alkalma volt részt venni a Benaroya Hallban. de ott volt mindenki. de ő maga szorgos. Az előbbié olyan semmi különös volt. aki immár ötvenöt éves. egyetlen játék a vízszintessel egy olyan országban. Néhány hónappal korábban pályázatot írtak ki egy gigászi méretű könyvtár építésére. amelynek a költségei végül kétszázhetvenmillió dollárra rúgtak. Pei és Foster is benevezett. dúsgazdag adományozók. élénk szelleme. és ez sokat nyomott a latban. – Ez az az épület az eltolt szintekkel. tehát tíz évvel a „Jussieu-sokk” után.

hogy ebbe az irodába jelentkezem gyakornoknak. és hogy került hozzájuk. és hívta Charles-t. Az a pasi az Aruptól. Ő az alkalmat kihasználva megkérdezte. hogy majdnem belebolondultak… – És látta készen. na meg a tébolyult költségekről. és még sokáig álldogáltak Marc autójának támaszkodva. hogy tartson vele. hogy megtanuljak elbánni egy nyomtatóval – felelte mosolyogva ifjúkorának kísértete. nézeteikről és húszévnyi korkülönbségükről cseréltek eszmét. drága nevelőapám. de legalább a reggelire jó volna odaérnem… Marc a hátsó ülésre dobta a hátizsákot. nem volt már időm megírni ezt a lenyót (és holnapra kell leadni. és ízlésükről. – Hát ön miatt… – Hogyhogy miattam? – Ön miatt döntöttem úgy. – Micsodát? – Hogy mit szeret benne a legjobban… Néhány órával később kitessékelték őket. fontos. Az előszobában Mathilde hátizsákjába botlott. leginkább… Soha. „SOS édes. – Furcsa ötlet… – Hát… Az ember ragaszkodik az efféle mániáihoz.szeizmikus összehúzódásokról. – Most már indulnom kell… A vacsoráról lemaradtam. mert beleszámít az átlagomba) (ha érted miről beszélek…) . Alighanem szükségem volt rá. De benne nem is ezt szeretem – Mondja el. mennyi idős. felépítve? – Nem. melyik vidéken élnek a szülei. mesélte. szívem csücske. akit említettem.

hogy AOB egyenlő szárú derékszögű háromszög. csak semmi magyarázatot!!! Csak a megoldást. szórakozottan átfutotta. i. OB és AB vektor koordinátái? Bizonyítsd be. imádott mostohaapa. j. amit az éjjel írt. 2. és nekilátott.ui. hogy ő viszont.* Unalmas. gondosan ügyelve az írására. uiiii. és még odafirkantotta. kijelölve az f-et. milyen nagy szakadék választja el Rem Koolhaastól… És azzal vigasztalódott. Miközben ezt csinálta. * A kövérített jelek felett vektor-jel szerepelt az eredeti példányban.) helyezd el az A(-7. Aludt néhány órát. uiiiii.: tudom. állva megivott egy kávét. túl sokat kérek. Számold ki a koordinátáit és a kör sugarát. hogy ez az utolsó utóiratra vagy az általános szédítésre vonatkozik. f-fel jelezzük… stb. káromkodva nézegette az agyonrágcsált ceruzát. KÖNYÖRGÖK. b) Legyen C az AOB háromszögbe írt kör középpontja. az sokat segítene. uiii. elhelyezve a C-t.: jó éjszakát.: köszönöm. Wordben nem volt rá egyszerű megoldásom így csak jelezni akartam… (a dig.: imádlak. 7)pontokat. elővette a saját nyomós ceruzáját. de nem tisztázva. hogy „túlzói”.” A derékszögű koordinátarendszerben (O. mint a halál… És Charles újra csak egyedül ült asztalhoz egy kísértetkonyhában. 1. megvédve egy lusta leányzó reputációját.) . és ez is beleszámít az átlagba. a) Melyek az OA. de ha most az egyszer megváltoztatnád az írásod. átmásolva pauszpapírra. 1) és B(1. Megvizsgálta az igencsak hiányos geometriafelszerelést. uii.: lécci. kénytelen volt felmérni.

10 Dantei… nem. Viktor az útra mutatott. És belőlem? Lenn várt rá a taxi. Ha módjuk van rá. utána az ablaktörlőre. a koccanásokból kitelt volna egy fesztivál. míg felöltötte zakóját. Mi lenne belőle. két súlyosabb balesetnek voltak szemtanúi. megmegbillentve őket nyugati gyártmányú lökhárítójukkal. kerülgették a kisebb kocsikat. feltekerve az ablakokat a felvert por miatt.Hogy döntéshez segítse ezen az utolsó ponton. Időnként áttértek a szemközti sávba. megint. hogy más teendői felé vigye. hajtottak útpadkán. még a sebesülteken is áthajtanak. hogy Charles csak nagy . – Melyik terminálhoz? Felőlem akármelyikhez. És megint. tekintélyes kátyúkon zötykölődtek. – Uram? – A C-hez – felelte végül. ha elmennék?. dosztojevszkiji káoszban araszoltak. elővette a saját ceruzáját a zsebéből. becsúsztatta Mathilde üres ceruzás dobozába. a harminc kilométernyi út négy órába telt. dühös dudakoncertet váltva ki. az agyonrágott golyóstollak és helyesírási hibáktól nyüzsgő kis cédulák közé. a taxióra. nekem mindegy. és annyira tetszett neki a saját vicce. futott át az agyán.

azok a kurva ablaktörlők sose nyugszanak… Amikor Viktor végül jó éjszakát kívánt neki a szálloda ajtónállói előtt. . Krov! Haha! A levegő nehéz volt. hogy a dossziék becsúsztak a lába alá. cefreízű száját pukkadásig töltötte vízzel. és egy pakli cigarettát hagyott náluk. Nahát. A saját lehelete soha nem volt még ennyire… zavarba A fény dörömbölt a koponyáján. majd kiköpte. hogy nyugton maradjanak. Rendelkezéseket adott ki. de rögtön vissza is tette a zsebébe. Ez vérre megy. Nagy fekete lyuk a „…madik” és a szomszéd fejtámaszról érkező horkolás között. már válaszolni is képtelen volt. közben a nyelvét végigfuttatta az ínyén. – Moje sztoboje bla bla bla vodki – döntött végül. hogy az aszpirin hatását siettesse. a légszennyezettség minden határértéket túllépett. és Charles a fejfájás miatt képtelen volt a másnapi találkozóira koncentrálni. Több tasaknyi port nyelt le. és amikor a nagy fekete kocsi túl kirívó lett. majd egy har… hajnalban az építkezés munkásai mellett ébredt. lemosta az arcát. pénzköteget tartott az orruk elé. és kezdte elölről. Egyre gyanúsabb utcákba hajtottak be. heherészett Viktor. Viktor rábízta egy vihogó kamaszbandára. – Bla bla bla sto zsalujtye? Charles lecsüggesztette a fejét. kezdett fölengedni. aztán még eggyel. hányt egyet. Charles felhajtott egy pohárral. ejtő. nagy keze mozdulatával pofont mímelt. Viktor mosolya bevilágította a visszapillantót. – Bla bla bla gologyen? Kigombolta a kézelőit. megkönnyebbült.erőfeszítéssel vett ki néhány szót a beszédéből. A tűzcsaphoz botorkált. Végül már azt sem bánta. te értesz? Vérre.

mint a mikrosütő!” Ejha. állandóan azt hajtogatta. akit „mitológiai” bókokkal halmozott el. szinte már a lelki egyensúlyát is visszanyerte. és a szemét alak a végén úgy átölelte. Követte az utasításait. igaza lehet annak a csitrinek… Találomra felcsapta Tolsztojt. és egy flaskát nyújtott át neki: – Igyál. akinek pompás állatai voltak. hogy jól leteremtse: – Ide figyelj. hogy… Charles eltartotta a fülétől a telefont. Mathilde. miközben lehalkította a készüléket. aztán: – Szpasziba dorogoj. A repülőtéren csaknem józanon böngészte a jegyzeteit. alkudozás nélkül tizenhét válogatott szépségű csődört vásárolt egy nyugalmazott lovastiszttől. hogy védekezzék üzlettársa zaklatása ellen. barátom! Jó! Ni csak… Az első francia szavai… Mondhatom. molett szőke kapaszkodott. mennyit bukunk emiatt naponta? Nem fogod fel.Végül Viktor megszánta. Amúgy orosz módra. aki egyébként annyit se törődött vele. a . és aki Nyikolaj Rosztovot vezette fel a voronyezsi kormányzó bálján. mi ez a szarság az ikertartók zsaluzásával a B1-nél? Atyaisten. élénken felállt. amikor felhívta Philippe. hogy majd megfojtotta. Néhány óra múltán Pavloviccsal tárgyalt a szerződés szövegéről. hogy „Ez a vacak tele van rákkeltő hatásokkal”. nő Amikor közeledett a férj. „Bizisten! Többet árt. Másik karjába egy csinos. levette a derékszíját. gondolta Charles. állatira poliglott ez az éjszaka… Charles szót fogadott. szőnyegszalonja. és bizalmatlanul méregette. nemes borai és tokaji aszúja. van fogalmad róla. most hallom attól a mocsok Beckertől… mondd. mint egy szem mogyoróval. Vkuszno! És jobban lett. felmutatta úti okmányát.

gondolkodni. tréfálkozott Nyikita Ivanics. mindent. Mars!. Hogy mikor érez fájdalmat. kerülni az italt. soha még nem tűntek ilyen hosszúnak a napok. Ok nélkül a trombitájába fújt. szemhéját masszírozni. Öltözködni. ezek a franciák. megcsipkedve hitvese tarkóját. és fordulj fel. Három szótag. enni. egyáltalán nem. a kardját. Levetkőzött. megmérte a pulzusát. – Nem. és a… Nem! Hallgass! Legyen több eszed. Talán a stressz. pezsgőtablettákkal frissíteni a máját. Fogyj le. Egy nagy szó villant át elméjén néhanap. – Nem látok semmit. Te aztán ne. – Ha a falnak megyek – felelte Charles. Az orvos sóhajtott. a redingotját és a plasztiktartályba helyezte. Megmondtam. inni. és kiverni a fejéből ennek a nagy berúgásnak az emlékét is. ezek mind egyformák… 11 Jólesett böjtölni. és mássz ki ebből a szarból. Menj tovább. vigyázat. és megdátumozott egy receptet. az orvos megvizsgálta. aludni. Mindennek súlya volt. meghallgatta a tüdejét. A látásáról és a hallásáról kérdezgette. – Álmatlanság? . de csak előre! Mindjárt itt a nyár. Három szó tag tartotta fogva. csevegni. megtapogatta a nyakát. sokat szorong mostanában? Vigyázat. halántékát simogatni. csipogott benne az a kevés. Egy kórházi titkárságon időpontot kapott a rendelési időn kívül. Tudod. ha muszáj.csizmáját. És hogy a fejére térjünk… mondja. behúzni a zsalukat és leoltani a lámpát. és félreállt a motozáshoz. hallgatni. ami a védekező ösztönéből megmaradt. Nincs időd ilyesmire. csak előre.

Ha a panaszok nem enyhülnek néhány hét után. akikkel néhány hete egy . ő pedig nem merte újra felhozni Sienát a ciprusaival. akinek az ember nem tudott gyönyört adni. vagy azt a sok ezer tonnányi fémszerkezetet. – Épp a stílusalakzatokat ismétlem át… – Értem… Én ezt mondjuk nudli-stílusnak nevezném. Charles nem tudta. mielőtt leadják az apjához. Legfeljebb csak tisztán látó. aztán az unokatestvéreihez. hosszú arabeszkeket rajzolva a jegyzetfüzete margójára. to improve. soha. Charles előtt nem volt világos). Otthon feszült volt a légkör. Szóba került már Toscana. valahol egy moszkvai kolostor mellett. Mathilde pedig a bőröndjeit pakolta. a nő megalázó gyengédségét.– Ritkán. azon tűnődött. nincsenek szorongásai. – Figyeljen. Augusztus elején fognak érte menni. a gyorsvasút tövébe épített temetőket. A jövő héten Skóciába repül. Nem. hogy az a gép látja-e a hazugságokat. a vizeldékben megcsonkított öreg travesztiket. És a fáradtságot… és az emlékeket… Az elárult barátságot. valószínűleg nem fognak tartani semmit. és egy hetet töltenek vele. a jó jegyekre váltott gyengéd szavakat. hogy egy villában lakjon azokkal az emberekkel. felírok pár gyulladáscsökkentő szert. akik a skót tengerparton nyaralnak. – No és a vizsgád? – Készülök rá. amelyek. de Laurence többet nem beszélt róla. Nem igazán vonzotta a gondolat. készülök – felelte a lány. Amíg a csekkfüzetét keresgélte. Laurence az árleszállításokat szervezte (vagy egy újabb divatbemutatót. akkor jöhet a rétegfelvétel… Charles meg se rezzent. Hogy ezután mi lesz.

Őt a kiruccanások vonzották. mondogatni. az ágy még túl messze. – Na. a hegyoldalak. ezt nem mondhatta… Túl késő volt. ahonnan nem nyílik kilátás valamilyen híres tájképre. de mit mondhatott volna ezen kívül? Hogy közönségesek? Nem. A vidéki légyottok. az ipari tisztítás szagát árasztó frottírtörülközőket. szerinted milyenek? – kérdezte akkor Laurence hazafelé jövet. de soha nem turistaként. folyóik. a napokra esett hetek. számítgatni. hogy na végre. Mindent látni. amikor Mathilde még kicsi volt. és a terasz nélküli kávéházak. Talán inkább „előrelátókat” kellett volna mondania? Ezek az emberek rengeteget beszéltek az adózás megkerüléséről… Igen… Talán… Akkor kevésbé lett volna nyomasztó a hallgatás az autóban.végtelen vacsora során találkozott a sógornője mahagóni tyúkketrecében. a váratlan elhatározások. heverészni néhány napig. ahol a konyhafőnök tehetsége kárpótol a rémes berendezésért. történelmük és építészetük. vagy viszontlátni a szállodai folyosókat. válogatni. falni a kilométereket. Soha többé fel nem ölteni ezt a nyomorult gúnyát. aztán jön az unalom. kénytelenségből undok bérelt házakban lakni. A Fehér Ló fogadó. piacaik. – Kiszámíthatóak. néhány könyvet otthon hagyni. magányos városok. A nyaralás szónak akkor volt utoljára értelme. A nagyvilág fővárosai. távol az autópályáktól. a bőröndöket lezárni. és ez a veszekedés túl… nem. Pályaudvaraik. és ők vele együtt megnyerték a . az eldugott. – Hát persze… Ez ugyan gyávaság volt. az ingeket előszedni. Az elhagyatott múzeumok két munkatalálkozó között. bizakodni. Charles nem szerette a nyaralásokat. Maga az indulás is.

a kopott üvegdarabok… Hány tányért kellett odébb tologatni. mint maga az elutasítás.világ összes homokvárépítő versenyét. hogy egy rajz elkészüljön a papírabroszon… vigyázni. Barbara. újabb költségbecslések. A hamu alatt pedig befektetések. amiből neki alig maradt. hogy nekem… Munkaórák százai. a lánya fel ne ébredjen… a ráérős reggelik. Tessék: Pályázatukat a lausanne-i Borgen & Finker székházának építésére elutasítottuk. veszteségek. Micsoda Babilont emeltek két dagály között… Micsoda Tadzs Mahalt a kis rákoknak… A tarkóra tűző napban. Se megokolás. viták közt. kincstár. – A lezárt ügyek közé. tervezett tárgyalások. Energia. amikor egyetlen gondja volt: kettőjüket megörökíteni a vázlatfüzetben úgy. energia. hogy amíg az anyát elaltatja. bankok. ami indokolná ezt a bukást. amikor Barbara – És az a hölgy…? . Az udvariassági formula hosszabb. se magyarázat. Két sor. ezrei mentek füstbe. – Csináljak belőle másolatot a többieknek? – Ha van hozzá bátorsága. Bizony. Titkárnője asztalára tette a levelet. ha van bátorsága… Mert én bevallom. micsoda akvarellek voltak… Hogy születtek sorra a keze alatt… És milyen messze van már mindez… *** – Valami Béramiand nevű hölgy szeretne beszélni önnel… Charles a napi postát bontogatta. Már messze megszólalt: – Milyen hölgy? – Az a bizonyos Béramiand… – Milyen ügyben? jártak a gondolatai. Semmi. a kagylók. hogy az egész lapot betöltse. Ez a levél letaglózta. költségvetések.

de egyetlen ötlet. de udvariasan rámosolygott. mindegy. hogy milyen. és fogcsikorgatva nekilátott a jegyzetelésnek. – Azt is lezárhatja. milyen volt a hangja? Rekedt? De Barbara nem mosolygott. egy ceruzavonás. amikor Barbara újra megjelent az ajtóban. jobb híján a saját gumiszobája. – Egy bizonyos Anoukról van szó. ami százfelé akar szakadni. és megköszörülte a torkát. hogy minden korábbinál jobb lesz. mintha megpróbálná összeforrasztani a koponyáját. délelőtt már beszéltem róla… Sóhaj. ha jól értettem… 12 – Ugye maga festette át Anouk sírfeliratát? . abban a magánügyben.) – Még mindig az a nő… – A Borgen? – Nem.– Nem értettem pontosan… Valami magánügy… Charles az utolsó szót egy heves mozdulattal elhessentette. Egy szentély. a tenyerét a halántékára tapasztva. – Valami nőről beszélt. egy különlegesen bonyolult költségvetésbe merülve. Ha egy terv kútba esik. azzal a szilárd meggyőződéssel. Tehát megint az asztalánál ült. Nem ment le ebédelni. Mindegy. azonnal új tervnek kell születnie. (Charles ugyanis kikapcsolta a telefont. hogy mi. és minden meg van mentve. egy állatkert. – No hiszen! Annyi nőt ismertem! Mondja csak. akit maga jól ismert… Charles csüggedten.

Sylvie vagyok. hát persze… Sylvie… – Nem akarlak soká feltartani. – Megölte magát. – …hogy megköszönjem neked. Charles kétszer is elmondatta vele a címet. igyekezett visszafojtani. otthagyta saját fájdalmát. én is szeretnék egyet-mást… – Most rögtön? Este? Mikor? Másnap reggel tízkor. – Tegezzél. Megállj! Egy szót se! Ez semmi. Charles lehunyta a szemét. az orrába csípett. amelyek rongálnak. az isten áldjon meg! – Ott vagy még? – Sylvie… – Igen. Ez semmi. – Hogyan… – dadogta –. hogyan halt meg? –… – Halló! – Alexis nem mondta el? – Nem. csak Sylvie érzelmei. Mindig tegeztél. . hogy te voltál. s a tökéletes tervek. Nagyon helyes. – Charles? – Hol lakik? Meglátogatnám. amelyek máris túl nagy helyet foglalnak el az archívumodban. de nem enyhítenek. végigsimított az arcán. majd megint a munkába temetkezett. Szedd össze magad.– Hogyan? Ó. csak azért hívlak… Hangja rekedtre váltott. igen. Charles… Nem emlékszel rám? Vele dolgoztam a Pitiében… Ott voltam az elsőáldozásotokon. de ki beszél? – Tudtam. és… – Sylvie. ami kikívánkozott belőle. Charles. csak a gyógyszereid.

tudjátok. ez csak ízetlen tréfa. fiacskáim… Nélküle a tűzbe tartanánk a kezünket. és amikor úgy érezte. hogy az agy egy időre feladja a továbbító szerepét. Emberekre gondolok. ezért káromkodunk. . Tudta. a fájdalom a barkácsolásnál. amikor levágja a fejüket. jönnek mindenfélék. Az eszméletlenség állapota. a gennyet. a veszettség részletes leírását. miért villog rám? Előzz meg. Anouktól tanulta ezt a szót. Mellesleg egy szó se igaz belőle. azon a címen. ugye? Hol siklott félre ez a beszélgetés? Biztosan még a kocsiban. a csigasorba szorult ujjakat. másképp nem lenne meg a tíz ujjunk! Mindezt csak azért mondom… hát ebbe meg mi ütött. szóval értitek… De később. az amputációt. szörnyen szadisták voltunk. öregem. – Tehát ez történik Canut bácsi kacsáival. meglátjátok. de… a fájdalom. A nyálat. ha a szög mellé ütünk. amik szenvedést okoznak. Egy szó mint száz. a tetanusz görcseit. – Ja igen. Mi nem félünk ilyesmitől. A lepra. hogy begolyózott az öreglány. Anouk a kocsiban szokta a legtöbb butaságot beszélni… Mint minden gyerek. a kolera. Szerettük a sebeket. hogy eldurvulunk. Az a szerencse. amit a falusiak találnak ki a városiak rémisztgetésére. A bódulat a dráma és az üvöltés között. a flekkensütésnél rendben van. hogy alkalomadtán rátegyen még egy lapáttal. hogy van… A fájdalom életmentő.Eszméletvesztés. Sikerült őt becsapnunk? Aligha. azok meg futkosnak tovább. helyzetekre. érzelmekre meg… Alexis mögüle jeleket adott. mindig a leggusztustalanabb oldalát találtuk a legizgalmasabbnak. enyhített a dolgon: – Nem. előzz meg csak nyugodtan! Hol is tartottam? – A szögnél – sóhajtott Alexis. Ha olyan erős a fájdalom. hogy elég csavaros az eszünk. mint a bolondok? – Dehogy is – felelte Anouk –. hogy a természettudományos tárgyainkat ismételjük át.

– Te is segítesz neki? Mosolyogtam. Mivel pusztítottad el magad. A professzor a másik . nagyon szép és nagyon intelligens. Anouk Le Men? Egy hatalmas kalapáccsal? 13 Sylvie a XIX. No tehát. szamár. Charles minden más tanáránál megközelíthetőbbnek érezte. Rohanva.– Ha látom a mögöttem lévő fényszórókat. ne izgulj. Megígéritek? – Oké. oké. akkor téged is látlak. amilyen gyorsan csak tudtok. a Robert-Debré Kórház közelében. Szálegyenes férfi volt. kerületben lakott. meneküljetek tőle. Ha valaki az életben fájdalmat okoz nektek. mert eszébe jutott az a magas úriember. drágaságaim. ha elveszítjük a fejünket… A szomszédasszony keserveset sóhajtott. – Charles! – Tessék. De remekül. Keveset beszélt. Kényelmesen végigsétált a Maréchaux sugárúton. aki a nyolcvanas években fölépíttette. mert életmentő. Charles egy órával korábban érkezett. Úgy teszünk majd. akinél várostervezést tanult az egyetemen. mégsem mert soha igazán közel kerülni hozzá. Pierre Riboulet professzor. – Mit mondtam? – Hogy a fájdalom jó. – Megértetted. amit mondtam? – Igen. – Charles! – Tessék. Jót mulattam rajtuk. Most nagyon fontosat mondok. mint a kacsák. de meneküljünk előle.

dohányszagú habszivacs fotelben aludt néhány órát. Az embereknek. és sohasem feledkezett el róla. egyetemeket. belökte egy kávézó ajtaját. és könnyített magán. nem is borotválkozott. a lelkeknek épített. és sok árván maradt műhelyt hagyott maga után. A házszámot is megtalálta. egy egészségtelen. nagy. és kilépett az utcára.oldalon született. Övét kikapcsolta. te szerencsétlen! Két napja semmit nem evett. amelyről Anouk Az út másik oldalán keresni kezdte az Haxo utcát. amelyet nem állt szándékában meginni. könyvtárakat. Az az alak ott… micsoda züllött pofa… de hiszen ez te vagy. legfőképp Henri Calet regényeit. Ő keltett bennük megvetést a pályázatok iránt. és arra biztatta őket. a szeme karikás. egy széthajtott. rögtön a terem hátuljába ment. Gyakran mondogatta. André Breton verseit. Felfedeztette velük a Goldberg-variációkat. Pénzt hagyott a pulton. emberhez méltó lakóházakat a szalaglakótelepek barakkjainak helyén. ej) jó hosszú volt. kávét rendelt. sötét és levegőtlen bérkaszárnyában. Friedrich Engels írásait és főképp. Épp olyan álmodozhatott… fajta útvonal. hogy az alkotóműhelyek vetélkedésének egészséges légkörét igyekezzenek megteremteni. a hangja gunyoros: – Isten nevében rajta… Bátorság… Ez állomás… Két óra múlva minden el lesz felejtve. kórházakat. ki se mozdult az irodából. hetvenöt éves korában. A haja (ej. Néhány éve halt meg. de továbbment. A belei újra lázongani kezdtek. A mosdók előtt meghökkent. *** az utolsó . hogy szépet alkotni „nyilvánvalóan hasznos a társadalom számára”.

Az alapozó határvonalat hagyott az álla alatt. akkoriban ez nagy téma volt a fiúk között. nem akasztották már fel ezt a fickót azóta? Mama. és arra is. Sylvie feneke… Ez az egész most beugrott egy pillanat alatt. amelyből öreg sportcipők szaga áradt. de erre nem A folyosón kinyitott egy faliszekrényt. és erősen ki volt sminkelve. megértette. de ők halálra unták. mint ő. Ha az utcán szembejön vele. belekortyolt a langyos italba. Charles zavarában nem fogta fel ott helyben. hány unokája van. nem ismert volna rá. Egy eleven. tetszeni vágyó nő. csicsás szemüveget viselt. és szinte gyöngéden megkérdezte. bevezette egy makulátlan szobába. egyszerűen nem bírjuk tovább… Milyen különös rekeszes iratszekrény az emlékezet… Anouk. az unokáim nem itták meg mindet… Charles nem mert jégkockát kérni. de később. ha egy olyan . és Isten a megmondhatója. de a számra kijelentette. – Fogjátok be. hogy ez így van rendjén.Sylvie éppoly megindult volt. és rögtön megkérdezte. Figyeljétek. a dal. Anouk imádta. – Van Coca-Cola? – Mindenre fel vagyok számítottam… Várjon csak… készülve. Sylvie momentán elképesztő színűre festette a haját. – Szerencséje van… Úgy látszik. miközben a rendetlenség miatt mentegetőzött. Emlékezett a fenekére. a szemöldökét ceruzával húzta ki. nem is figyelt. hogy elhozta nekik a Le Bal des Laze-t negyvenötös lemezen. Emlékeiben egy molett és vidám kis barna nő élt. fogjátok be már. hogy ez fantasztikus. nem tudott mit kezdeni a kezével. hogy iszik-e valamit. hányszor idézte fel. milyen szép… – A kurva életbe. visszaidézve ezt a délelőttöt. Hallotta a választ.

férfival találkozik. csak szép nyugodtan. Fütyült ő arra. hogy folytassa. aki nem látta harminc éve. aki ismerte a barátnőjét. továbbadni a nyomorúság terhes csomagját. valami bókot keresgélt. Charles leült egy bőrkanapéra. sorra megforgatta a gyűrűit. ledobni a terhet. ami olyan csúszós volt. . amíg össze nem hozta vele… Találni végre valakit. és új lapot húzni. és megszólalt: – Tehát építész lett belőled… Charles összeszedte magát. – Jó. hogy mi történt. és… Az asszony biztatta. de … – mosolyogva csóválta a fejét –. hogy Charles építész vagy hentes. de semmit sem talált. egy pár kedves szót. kiönteni a fürdővizet. Egy jóakaratú. Nem. úgy hiszem… Minden évben meghívott ebédre a születésnapomon. a legudvariasabb férfi a világon. amit oly nehéz volt már magában tartania. Charles. mint a viaszosvászon. mégis kegyetlen biccentéssel. Megkönnyebbülés látszott Sylvie-n. hogy enyhítsen ezeknek a csipketerítőknek a súlyán. hogy pontos legyek. pohárkáját az alátétre helyezte. amely e célból került az asztalra egy képeslap és egy jókora távkapcsoló közé. semmi sem sürget már. Ez meghaladta az erejét. – Utoljára a kilencvenes évek elején láttam… Mármint rendszeresen. Ezért nem hagyott békét annak a kis titkárnőnek. mi történt. de mikortól fogva? Charles elgondolkodott. van idő. ma már nem sürget semmi. Nézték egymást. a száját szóra nyitotta. nagyon igyekeztem leszokni róla (a rendszerességről?). hogy feleljen a… de inkább így szólt: – Mondja el. Mosolyogtak. Az apró gesztus ezt mondta: Ne aggódj. csak elmondhassa neki. elmondani. nem is tehet másképpen. Az asszony az asztalt nézte. egy semmire sem kötelező frázist.

az egyetlen szerelmi románc volt az életében… Nógatott. holott tudtam. hogy Alexisnek remekül megy a sora. hogy bort rendeljek. És tudta. Gyávaságból. Igen. A kezem között melengettem. hogy ő ne vegye észre. Hazudott. Mert abból elegem volt… Igen. Mondjam el minden emlékemet. milyen édes ember volt? Emlékszel… a többi a könnyeibe fúlt. ami mindent elrontott… Csend. amikor ajánlottam. szépen akartam megőrizni őt az emlékmúzeumomban. hogy ebből egy szó sem igaz. de közben egy nagyon fontos találkozóm volt aznap délutánra. És fel sem hívtam többé. és hogy üdvözletét küldi. Kérdezett erről-arról. aztán elkísértem őt a metróig… Sylvie nyilván megérezte. Anouk egy év alatt sokat öregedett. igen. hogy beszéljek róla. és nem akartam. Az arca petyhüdt volt. de a válaszaim nem érdekelték. hogy hozza a számlát. csak szívta egyik cigarettát a másik után. Jéghideg volt a keze. Te még emlékszel rá? Emlékszel. és nem a nőket szerette. Szemben a romos arcával. még és még. hisz ő úgyszólván egy falatot sem evett… Két kávét rendeltem. hogy lelkiismeret-furdalást ébresszen bennem. nagyszerű ötlet. hogy egy nap elviszem Nounou sírjához. hogy biztatnia kell őt a folytatásra: – És aztán? – Soha nem vittem el őt Normadiába. és közben rádöbbentem. hogy tudom… Egy pecsétes kardigán volt rajta. abba kapaszkodott. noha betéve ismerte mindet.– …az volt a legszomorúbb születésnapom. – Nem ajánlottam. legalábbis nem vele együtt. Nem akartam látni a hanyatlását. mi értelme lett volna. lelkesedett. és intettem a pincérnek. Meg nem sok kedvem volt az emlékeket idézgetni. amelyet soha nem látogatott meg a temetés óta. aki az apja lehetett volna. Egy hamutálca meg kölnivíz illatvegyüléke… A szeme csak egyszer villant fel. azt mondta. Erőlködtem. és nem volt könnyű a karórámra lesni időnként úgy. rossz volt a . és valahogy bánatszag áradt belőle. a keze reszketett… nem akarta. hogy együnk desszertet. hogy az az idős ember.

akivel akkoriban még ebédelni ment… Hol is kezdjem? Nincs támpontom… Igen. mert valamelyik unokahúgom véletlenül rossz gyógyszert vett be… Aztán egy nap a szüleim. csak a kórháznak élt. – Úgy értem. meg hogy „csókollak”. Az irodám kártyáin. hogy Alexis… mert miatta siklott ki minden… Az anyja évek óta nem hallott róla. hogy a kilencvenes évek elején… Jó. – Hát hová? – Egészen közelre… – Igen? – Egy kisvárosba. hogy akkoriban csak te tartottál kapcsolatot vele. nem is keveset. ahol élt.lelkiismeretem miatta. a szabadságát sose vette ki. lehet… a dátumokra ritkán emlékszem… Te lehettél az utolsó. – Nagyon nehéz idők voltak Anouk számára… Dolgozott. talán Bretagne-ba. hogy soha. akik ősidők óta nem látták. csöpp vigaszul. fogadkozott. soha… Hogy lehetett? Mi történt vele? Sylvie felnézett. Charles lehunyta a szemét. ha jól emlékszem… – Nem. halmozta az ügyeleteket és a túlórákat. Már csak kétszer vagy háromszor hívtam. egyszer például azért. egyenesen a szemébe. de nagyúri keggyel mindig ráírtam kézzel néhány sort. Az immunológiáról a neurológiára került. . Személytelen. Bobigny mellé. én akkor ismertem meg igazán. Úgy emlékszem. – Mit nem? – Nem Bretagne-ba költözött. üzleti kártyákon. Charles bólintott. karjával végigsimította a szék karfáját. és ezt az évenkénti üdvözlő kártyákkal igyekeztem enyhíteni. értesítettek. azzal kezdem. nem tagadom. és megeredt a szava: – Azt mondtad. hogy elköltözött. és ő a legnehezebb feladatokat vállalta. Azt hiszem. – De hogyan? – mormolta maga elé. hogy miért? Az volt számára a biztos pont. hogy már ivott. bár nem is túl sokat… Ennek ellenére őt nevezték ki főnővérnek. mint a megszállott.

de ha ő mondott valamit. nagyszerű orvos lett volna belőle. – De ő érinthetetlen volt. ők kérdezték ki a betegeket minden ágynál. amit a betegei közt szétosztott. aki csak a kórlapokon szerepel… Sóhajtott. állva tapsoló közönséget. hogy a betegeinek tilos volt meghalnia… Rájuk förmedt. erre emlékszem… Azt mondta. hanem még a családjukkal is… Meg a legfiatalabbakkal. akik alig mertek beóvakodni egyes kórtermekbe. az ösztöne is rendkívüli volt… Tévedhetetlen szimat… El se tudod képzelni… Az orvosok tülekedtek. hangversenyeket. mert ő volt a legjobb. Az a fajta. rólad különösen gyakran. amikor időnként együtt ebédeltetek. egyszersmind észben tartja minden betegének keresztnevét. és a folyosókon az ő hangját lehetett hallani… A hazugságait. ha módja van egyetemre járni. magát ringatta ilyen álmokba. Nemcsak hogy elsőnek vette észre a legcsekélyebb változást. azt bőven kiegyenlítette az emberek iránti páratlan figyelme. mindenki támolygott már a fáradtságtól. Főnővérnek egyébként nem volt jó… Ő ápolni szeretett. szédületes szerződéseket… Este volt. megsimogatta. Mindig arra gondoltam. felőle az egész kórház összedőlhetett. hogy ha a gyerekkora más lett volna. családnevét.Imádtam vele dolgozni. – Félelmetes volt. én úgy képzelem… és nemcsak a betegekkel foglalkozott. akiknek annyira nehéz volt egy ágytálat betolni egy súlyos test alá… Az embereket megérintette. az ápolónő-palántákkal. arcát és panaszát. Aztán meg Alexis. nem a nővérek beosztását szervezni… Emlékszem. a képzelgéseit. hogy a nagyvizitjük az ő szolgálati idejébe essen… Persze. Olyankor szó sem lehetett ügyeletről. mert az volt az élete. Mesélt nekik. a leghalványabb tünetet. és a szolgálata végén már köpeny nélkül és finoman kisminkelve visszament hozzájuk. senki nem hitte egy szavát . aki dicsőséget hoz a hivatására. átölelte. megríkatta és megnevettette őket… Csupa tilalmas dolog… Elmosolyodott. a zene… Kitalált akármit. és az ilyen ebédek szentek és sérthetetlenek voltak. Ami hiányzott belőle az orvosi szakismeretek dolgában. és azért. hogy te voltál a legértelmesebb fiú a világon… Nagyon büszke volt rád… Ez akkoriban volt. az sohasem talált süket fülekre.

kicsit elveszítettem a fonalat… – A mentők… – Ja igen… tisztára pánikba esett. senki. mert… Levette a szemüvegét.sem. hogy úgy végzi. Azt hiszem. Mosolygó. a kórházi hivatalnokoktól. Mint egy bot. hogy letette a főnővéri fityulát. de már nem az volt. és megmentette őt. Először is. Kísértet. aztán fizetés nélküli szabadságot kért. mint a többi szerencsétlen. Mondjuk úgy. hogy egy jobb intézménybe helyezzék át Alexist. mint azelőtt. az orra tövét dörzsölte hosszan. senki nem állhatott neki ellent. Ő maradt. majd folytatta: . mondván. az erőszakos családtagoktól. Ez olyasmi. hogy Alexis néha elszív egy-egy füves cigarettát. akinek lyukas a cipője… Anouk ugyan gondolta. Mindez értelmet adott az életének. olyan kivételes. egy dézsa hideg víz a nyakába: az állítólagos virtuóz életveszélyben van. a cinikus kollégáktól. hogy elege volt már a papírmunkából. amit soha nem fogok megérteni: a suszter fia. Na persze… És ott volt ez a nő. Azt hiszem. az agyonterhelt orvosoktól. ez így nem jó. hogy a fiának komoly esélye van. egyáltalán nem volt felkészülve erre a hírre. érted?. a legnagyobb profi. és tiszteletet parancsoló… Na várj csak. Automata. a fegyelmezetlen betegektől. hogy sohasem tudott ezzel szembenézni… És tudni. Ámen. mert „attól jobban tud játszani”. de kemény is tudott lenni. szóval komoly a valószínűsége. orvosi értelemben traumatizálva. akivel valaha is dolgoztam. hogy ő maga is traumatizálva volt már akkor. Kiverekedte. Úgy hívták: La Men. És egy reggel jött egy telefon a mentőktől. kábítószer-túladagolás… És ez volt a hanyatlás kezdete. Egy név és egy hívókód az alkoholtól szagló köpenyére tűzve… Azzal kezdte. „a test szerkezetében vagy működésében szenvedett károsodást” még az AIDS első hullámában. az öntelt kis gyakorló orvosoktól. Attól fogva még nehezebb lett titokban tartania az alkoholproblémáját. ápoló és engedelmeskedő automata. hogy sínre tette… De csak rövid haladéknak bizonyult. mert az előbb a gyöngédségéről beszéltem. nem. hát akkor… Nem tudom… Akkor kettétört. és távolságot is tudott tartani mindenkitől: a tolakodóktól. A kedvesség és a profizmus keveréke volt benne olyan meglepő. hogy Alexis ápolásának szentelhesse magát.

és kérte. Négy napot. emlékeztette az esetekre. Egyébként kíméletesen közölte vele… Megérted. Aztán megcsókolta. Amikor már összeszedett annyi erőt. hogy megszakítsa vele a kapcsolatot.– …mert az a mocsok. Micsoda kátyú. várták a többiek a rácsokkal kerített szép nagy parkban… Anouk akkor vette ki élete első betegszabadságát. a tájékozódási pontunk. aki a sziklánk volt. hűvösen közölte vele. hogy ha az élet gyakrabban adott volna neki alkalmat. mivel indokolta a kérését. aki egész életében szklerotikusokkal dolgozott. Csodálatos és részletes levelet írt neki. ne haragudj. jól emlékszem rá… Négy nap után visszajött. amelyeket együtt követtek végig. hogy a barátod. ugye. fel tudod ezt fogni? Csend. köszönöm. hogy helyezzék állandó éjjeli ügyeletbe. . hogy hozzá hasonló kvalitású emberekkel dolgozzon. hogy ez az én érdekemben van. anya. hát. hogy egy értelmes mondatot kinyögjön. és boldogabban nézne a nyugdíj elé… –… – Jól vagy? Kérnél még kólát? Charles összerezzent: – Nem. hogy az egyik „támogató csoportnál” folytatott kezelés előírja. ahogy ezt elmesélem. micsoda szörnyű kavarodás… Egy egész élet. Ő. az… – Tessék? – Semmi. a legnagyobb lábadozónk lett. Hallgatom. nem szorulok rád többé. ha lassan megy a hajó… Az egész kórház nagyszerűen bánt vele. nem. Emlékszem a fantasztikus öreg orvosra. – Én viszont kénytelen leszek tölteni magamnak valamit… Nem tudod elképzelni. tudom. de én tudom az okot: könnyebb iszogatni. amit már évek óta nem tett. – …eldobta az anyját. és már ment is. és azzal zárta a levelet. mennyire felkavar. akkor ő is magasabbra jutott volna. de nem találok jobb szót rá… – Nem. Nem tudom.

kilincs nélküli ablakot. bent ült tíz percet. Lehangoltan. köszönni is csak futólag köszönt. Charles az erkély mellvédjének támaszkodott. egyik kórházi osztályhoz sem tartozott. sose szólt hozzánk. hanem valami annál is nehezebb dologról… A hitről… az életbe vetett hitről. becsukta az ajtót. az a legkeményebb próba. amikor az ember ilyen könyörtelen tényekkel dolgozik. Charles követte. Belépett az ártalmas kigőzölgésekkel teli kórterembe. mert olyan szédülettel jár… No nézd csak – tréfálkozott –. mint egy takarítóbrigád. akárhogy keresem. de ha hozzá fordult az ember… hogy mondjam… más lett a fény.– Dehogy tudod felfogni… A kórház egy egész más világ. egyszeriben felcsaptam filozófusnak! Milyen messze vannak már a csaták. nem találom… Anélkül pedig lehetetlen kitartani… És nem a halálról beszélek. ott állt a tizenkettedik emeleten a nagy üresség előtt. Egyes estéken. hogyan csinálják. bizony Isten. tudod. hogy az élet a halálnál is… úgy mondanám… legitimebb. amely másképp sose nyílik ki. azon egyszerű okból. hogy el van átkozva… . mint a saját családjukkal… Nagyon nehéz. vagy akár két órát. a fáradtság mármár buja érzés. Pszichológus volt. de igazán segíteni rajta akkoriban csak egyvalaki tudott. egyben nagyon védett élet volt… Egy élet egyenruhában… Nem is tudom. amit a mára már agyonkoptatott szóval hivatásnak neveznek. nem tagadhatom… Hülyeség. akik hozzá ragaszkodtak. Úgy lehetne mondani. de hetente többször is meglátogatta a betegeket. Egy nagy. Nem. mégpedig a fizikai benyomásom. mint Anouk meg én. nem. Szótlanul. amiket cukorkáért vívtunk a szüleid kertjében! Felállt és kivonult a konyhába. Remek ember volt. a mi beszámolónkra nem volt kíváncsi. akik nem tartoznak oda. hogy úgy dolgozott. azt hiszem… Igen. – Persze mindez a segítség nagyon fontos volt számára. akikben nincs meg az. hogy ne veszítse szem elől. nem érthetik… Az olyanok. Sylvie felhajtott egy nagy pohár szénsavas ásványvizet. de tényleg az volt a benyomásom. Paul Ducat. több időt töltenek a betegekkel. hogy kinyitott egy ablakot.

akiket jól szerettek. a számára létfontosságú. neki pedig igyekeznie kell úgy viselkednie. és őt is tájékoztatni fogja róla. De ugye visszajön még? Persze. nevetett a doktor. – Megvan annak az oka… A halála óta folyton rá gondolok… Éjjel és nappal szüntelenül újabb és újabb emlékfoszlányok bukkannak elő… Rosszul alszom. akkor este. hanem egy szike. Igen. ahol van. mint aki sminkelni készül a félhomályban. – Tessék? – Maga remekül mesél… Az asszony tekintete elborult. hogy Alexis reakciója teljesen normális volt. kérdéseket teszek fel neki. ő informálódott róla. Sylvie egy hajtásra megitta a maradék vizet. talán egy papírra volt szüksége… Ott ült Anouk. de talán jó volna ennem valamit… – Mosolyogni próbált. már elég későn. és meggyőzte. De ugye nem voltam rossz anya? Soha az életben. – Ducat Anouk elé térdelt. hogy azok szabadultak a legkönnyebben a függőségtől. És Isten tudja. és ezért ő néha féltékeny is rá. belépett az irodába. szólt az orvos. ő sokat dolgozott toxikománokkal. Anouk?” És Anouk hitt neki. és legfőképp legyen önmaga. és aztán még hónapokig… Türelmesen hallgatta. „Elnézést. és nem is ajakrúzs. próbálom . és azt tapasztalta. Nemcsak normális. és nem lehetetlen. hanem egészséges. kitisztogatta a sebeit. amit még soha nem tett. lámpát gyújthatok?” És akkor látta. A fia jól van ott. hogy Anouk másik kezében nem szemöldökceruza van. magamban beszélek. és… de te nem jól festesz… Mi baj? Olyan sápadt vagy… – Nincs semmi bajom.Egyik este. hogy ez az út eltávolítja tőle… Legalább is időlegesen… „Hisz nekem. – Van egy falat kenyere? – Sylvie… – szólalt meg két harapás között. mert a fiának most már magának kell a saját útját megkeresnie. bal kezében kézitükör. hogy Alexis megkapta-e a kellő szeretetet. mint azelőtt. Vagyis létezzen. Igen. Isten tudja.

meggyógyult. összehúztuk magunkat. Összeszedte magát. köszönöm. – Hát persze. nagyszerűen bánt vele… Vele. de milyen szép! … Charles bólintott. a fertőtlenítőket. úgy gondolta. Emlékezett rá. és a bánat rétege alól. Hallgatom. amelyekkel erőt és türelmet adott az embereknek… Ő a nagyobbik lányom keresztanyja. ügyeletek nélkül. bolondos. és Anouk akkoriban végre jól érezte magát a bőrében… Ideje volt váltanom. az a mosoly. és én újra megtanultam úgy élni. pályám legkomolyabb pillanatai mind hozzá fűződnek. de még gyenge volt.megérteni őt… Mellette tanultam meg a szakmámat. előtűnt a régi arca. Igen. a saját szememmel láttam. lefogyott. hogy jobb. Emlékszel. miatta volt… Paul miatt… El nem tudod képzelni. amikor valami huncutságra készült? Eleven. hogy „a szerelem hatalma”. Azt mondtam magamban: íme az Élet felfogta. Ugyanazok a vonások. mint mindig. és kijöttünk egy fizetésből. Mint a diáklányok. ha magunkra hagy minket… Folytassam? Éhes vagy még? – Nem. velem. érted? amit úgy szokás mondani. és sose lehet rajtakapni őket… És szép volt. megfiatalodott. magára talált. az Élet megjutalmazta őt… Én viszont éppen akkor hagytam ott a pályámat. Stressz nélkül. – Tehát. Ráadásul a lányom is gyereket várt. a hajdani vidám tekintet. és elfelejthettem azokat a szagokat… A tálcáról étkezést. Anouk. nem. nem kellett már tanulmányoznom a naptárat. mivel tartozik neki. a férjem miatt… Életben maradt. a mindig kihűlt kávét. a . ahogy mondtam. amikor szükségem volt rá. ha valami programot akartam csinálni. Anouk hitt az orvosnak. milyen boldog voltam. akik átszökdösnek egymás hálótermébe. ahogy a normális emberek. és a saját családommal is törődnöm egy kicsit. Mindig ott volt. és amikor a férjem rákos lett. a lányaimmal… – És a férje… – Ó. Charles. mindig megtalálta a kellő szavakat. Aztán megszületett a kis Guillaume. ahogy az imént nevezted. a vért. ellenállhatatlan. ő megvan. és én láttam. meg a legbolondosabb kacagásai is. de most nem fogsz találkozni vele. milyen volt.

Másnap reggel meglátogattam. mi a helyzet? Nem. de igazában egy rakás hitványság volt. Otthagyja. és ebből bizonyára megértett mindent. erre képtelen voltam. Én meg olvastam azt a… A fejét csóválta. akik tárgyilagosan nézve a Jó harcosai a földön. Kapott egy levelet attól az orvostól. hogy költözzön hozzánk. merő gyávaság… „No és? No és?. de időnként felhívtuk egymást. és rám mosolygott. Csak annyi volt világos. Átöleltem. ez mit jelent szerinted? Mi lesz velem?” Mit mondhattam volna neki? Hogy semmi sem lesz veled? Hogy már nem is létezel? Hogy annyira sem becsül. a való életben olyan gyalázatosnak bizonyulnak? Hogy lehetséges ez. Meg volt semmisülve. Charles. Méltóságteljes és nagyvonalú próbált lenni. Olyan bágyadt mosollyal. kikísért az . akik kivételesen nagyszerűek a munkájukban. hogy érthető módon megírja. és magyarázzam meg neki. hogy olyanok. és nem értettem egy szót sem a habogásából. Nem engedett ebből a nagy hetykeségből. ott volt a lányok szobája üresen. Ragaszkodott hozzá. illetve egy éjszaka felhívott. ilyesminek többször is tanúja voltam életemben. és annál rosszabb lesz neki… Könyörögtem. kicirkalmazva szépen hangzó szavakkal. vagy nem hagyja ott. Minden rendben ment. én. Hogy mit akar Paul. És mégis. megtörölte a szemét.trombocitákat… Helyettük maradtak a délutáni séták a parkban. Egy nap aztán. talán… Végül is… Hagyjuk. mi békén hagyjuk majd … Telesírt pár zsebkendőt. esdekelt szegény Anouk. hogy ivott. Tudtam. hogy csak még többet fog inni. Tudod. a cukrászda… Anoukot ugyan elvesztettem szem elől. amilyet még sose láttam rajta. hogy olvassam el. Isten tudja. aztán megigazította a haját. mi? Végső soron hol van akkor az ő emberségük? Egész nap Anoukkal maradtam. – …azt a pszichológiai zsargonnal telezsúfolt szemétséget… Elegáns volt. biztatott. de máig sem vagyok képes megérteni… miképpen lehet. Nem mertem magára hagyni. és egyszerűen nem értette.

hogy kiért vagy miért fog élni. Anouk. amikor a fogasra tettem… de semmi. Szörnyű. mondta. – És aztán? – kérdezte Charles. és hallgatott. ő már felszállt egy autóbusz hátsó peronjára. Akkoriban gyakrabban látogattam. és hogy elég vastag az ő bőre. és aztán? Mihez kezdek? Várom a halált?” Nem tudtam mit felelni. miért?. karonfogva mentünk. valójában… igen… . érted? Ott nekem kell elsőként lépnem. és akkor jelentette be. Egyik a másik után… De a kórház nem. Átveszem az ajándékot. és végigsétáltunk a Tuileriák mellett. hogy vége. Alig akartam elhinni. kacagott fel keserűen. Rendben van. hogy mond-e még valamit… de semmi. és az ablakból intett búcsút nekem. azt jelentette. nem fogja azt tenni. puszi ennek. De igen. de nem mertem így feltenni a kérdést. sőt bizonyos értelemben azt. a kabátját szimatoltam. hogy él. hogy ilyet mondok. Hogy legalább egyszer ebben a rohadt életben ne én maradjak a vesztes… El tudsz képzelni engem a nyugdíjas búcsúztatás napján?. hogy ivott. hogy akármikor felhívhatom. Sylvie letette a poharát. de ez nem számított sokat. A fellegekből pottyantam le. épp egy teázóból jöttünk ki. Nevetett. Meglassítottam a lépteimet. sokat kibír. de végül is az. Egy nap aztán közölte velem. Engedtem. sikerült kinyögnöm végül. Aztán halkan rákezdte: „Mindenki… mindenki cserbenhagyott. vadásztam az áruló jelekre. – Utólag arra gondolok. kémleltem a szeme fehérjét. éjjel vagy nappal. Miért. Rendben. Józan volt… Hallgatott. Nem felelt. Még csak ötvenöt éves vagy… Hogy fogsz megélni? Miből fogsz megélni? Főképp arra gondoltam. Szép idő volt. Ígérte. hogy inkább nyugtalankodnom kellett volna. hogy beadja a lemondását. – Ezzel… vége is volt? – Nem. hogy feléled… Végül is… ma már így látom a dolgokat.ajtóhoz. voltak már nehezebb idők is az életében. de csak azzal a feltétellel. nyugodtan hazamehetek. különben ott is pofára esem. és szótlanul vártam. Jól emlékszem. puszi annak. hogy nem okoz több kellemetlenséget… És valóban jól viselkedett.

az ablakhoz ment. levette a szemüvegét. – Kincsem. hogy egy káprázatos illuzionista számot rögtönözzön. meg a macskát. ami már fél éve nyomta a lelkét. A dédnagybácsit. Anyát.Elnézést kért. és hátat fordítva neki az erkélykorlátba kapaszkodott. hogy semmi köze nem volt a dohányzáshoz. mint egy családi vacsorán… Charles mélyet szippantott a körgyűrű bűzéből. A zsörtölődő apát. A fecsegő nagypapát. már negyven éve. hogy a haldoklókat eltiltotta a haláltól. Akik csak azért nyújtottak kezet neki. most már elég ezekből a szar alakokból. meg a postást. – Én is közéjük tartoztam… – Kik közé? – Akik cserbenhagyták… – Igen. de te nagyon szeretted… . Az öreg nagynénit a cuppogós puszijaival. Akik a hiányt. Akiket azzal nyert meg. hogy elvegyék a pénzét. Ebben a házban már volt rák. Vagy inkább megtestesített. mit akarsz? Mondd csak… És felkapva a konyhából különféle tárgyakat. de honnan lehetne tudni? Nézte a távoli tornyokat. és a kulcsot a nyakába akasztotta. milyen csúnya ez a szó: verbalizálta. Nagy kedve lett volna rágyújtani. de akik – legyünk igazságosak hozzájuk – egy nyomasztó estén alkalmat adtak rá Nounounak. aki durrogtat. és Istenemre. Lehet. Nem. A selypítő húgocskát. Meg a kutyát. és azok az emberek jártak az eszében… Akik sohasem szerették Anoukot. még a mezőőrt is. a fekélyt és a züllést oltották a vérébe. De nem mert. mindenkit utánozni kezdett. papírzsebkendővel szétkente a sminkjét. amint kölcsönkéri Alexis trombitáját… És olyan vidámság támadt. aki vigasztalja. meg a plébános urat. Akik sose szólították a valódi nevén. Hagyd ezt abba… Végül is. és egy Charles felállt. miközben Alexis egyedül csomagolta be az iskolatáskáját.

Alig lehetett észrevenni. hogy ha Alexisből lesz valami. Hogy is értette volna meg a vén szatyor? De arra gondoltam. hogy az a senkiházi.Charles feléje fordult. most mondtam. nem. állandóan rólad beszélt. és láttam azokat a narancsszínű betűket szikrázni a pusztulás közepette. és nélküled elkallódott volna… hogy te voltál a tartóoszlop egy bolondok házában… – Csak egy dolog… – tette hozzá. aki úriemberként viselkedett vele… Boldogan mesélte. hogy nem akarok többé sírni. de amikor nemrégiben a temetőben jártam. hogy te voltál az egyetlen férfi a világon. Hát ő látta. azt neked köszönheti. nem mertem a szavadba vágni. Charles. nyugodj meg. hát bizony bevallom. hogy „nagyon”… – Hát annyira látszott? – kérdezte a negyvenhat éves kisfiú. mint Nounou kosztümjei… Charles lehajtotta a fejét. azt a senkiházit. szegény Nounou persze itt nem jön számításba. Azt is mondta. amikor azt állítottad. Ne nézz így rám. – Tudod. és soha nem haragudott rád semmiért. azt mindig a tárcájában hordta. – Volt egy fényképe rólad. ha így látna minket. Sylvie mosolya a fülét csiklandozta. aki ezt csinálta. . mint ő… hogy mindig segítettél neki a tanulásban és a vizsgáinál. Anouk életének nagy szerelme volt. miért mondtam. hogy Nounou volt Anouk egyetlen szerelmi románca az egész életben. Azt mondta. aki ezt csinálta. bizony… Papírzsebkendő. mert kisebb korotokban te többet törődtél vele. Elég volt belőle… És neki sem tetszene. hogy te megmentettél mindenkit. hogy… És épp akkor jött csoszogva az a rémes asszony a szomszéd sírhoz. és Sylvie tréfásan hozzátette: – Nem is tudom. Alig volt feltűnőbb. – Nem. hogy szégyellje magát… Nem szóltam semmit. jelentette ki.

No jó. Anouk emlék lett a hajdani időkből. most már el kell jutni a végére. Végül meg azért. Sohasem hívott többé. Hogy most már rajta a sor… Tudod. de a vonala megszűnt. hogy olyan színt adnak a dolognak. és talán már kiskölykök hancúroznak az ölében… Egy szép nap majdcsak felhív. az élet már csak ilyen… Aztán egyszer… talán három éve. amiről aztán nem jön vissza. egy-egy üdvözlőlap… Telt-múlt az idő. értesítés egy unoka születéséről. hogy Alexis visszatért hozzá. mert a lányom ikreket szült.– Csak egy dolog…? – Csak az gyötörte. te meg a fia… Csend. és akkor majd elmeséljük egymásnak a sütisütő nagymamák édes történeteit. hogy nem bírja tovább. Fel akartam hívni. Csodálatos emlék… Aztán egy nap visszajött a neki írt levelem. – Tovább. Igen. úgy tekintettem. Sylvie – szólalt meg végül Charles –. Biztosan a fiához költözött valahová vidékre. Megállapodott az igazgatósággal. mert neki nem volt túl sok mesélnivalója. Neked viszont látnod kéne őket… Meghatóak voltak… Ettől fogva a mi telefonbeszélgetéseink is ritkultak. de később nekem bevallotta. hogy fellélegezhet… Úgy tettem. talán nem is tudatosan. Mindenki nagyot csalódott. születésnapi jókívánságok. később meg azért. ahogy te. a gyorsvasúton a kocsim végében megláttam egy szép. mintha hosszú szabadságra menne. hogy van ez. mert Anouk bejelentette. hogy az első reflexem az volt: szeretnék én is ilyen lenni az ő korában. Emlékszem. és ez igazán sok elfoglaltságot adott. – Igazad van. Nem sok van már hátra… Szóval Anouk feltűnés nélkül hagyta ott a kórházat. Eleinte elolvasta őket. a kapcsolat a minimumra csökkent. de hát ő döntött így… Kapott viszont leveleket. ha valaki sok gondot ad az embernek… Amint javul az illető állapota. hogy ti elidegenedtetek egymástól. Eleinte azért. hogy akkor Alexis már fölvált engem. hogy nem volt alkalmuk kifejezni neki csodálatukat és szeretetüket. Tudod. egyenes tartású idős hölgyet. amikor azt mondják valakire: . és akkor. az ember örül. és egyre rövidebbek lettek.

Egy igazi párizsi nővel… Aki az elegancia netovábbja… És van egy nagy lányod neked is. alig kikészített arc. hogy zavarja őt… De van két szép gyerekük. egyedül él. Sokat dolgozol. . Tömött fehér haj. egy rideg városba. de ha nekem örömet szerez vele… Amilyen beszédes volt valaha. Vártak rá. és… No és te?. Igen. és… feláll és kissé felém fordul. hogy a menye nem nagyon szereti… Mindig az az érzése. de ott olyan szolidaritásra talált. mintha tegnap váltunk volna el. Igen. és egy nagyszerű nővel élsz. Hogyne. egy nagyobbacska lány és egy kisfiú. Mennie kellett. de egy idő után láttam rajta. és rám mosolygott kedvesen. utazgatsz szerte a világban. mint soha azelőtt. szép öregasszony. de friss arcbőr. és igyunk meg egy kávét. Javasoltam. mint az apácáké. Azt mondta. vagy a csap megjavítása egy injekció ellentételeként… Sajátságos nyugalom áradt belőle.szép öregember. a kiköpött másod… Charles megrezzent. Bosszantja. ráncos. Éreztem. néha egyenest bőbeszédű… most minden szót harapófogóval kellett kihúznom belőle. és sutyiban gyógyszereket csór a rendelőintézetből. mert nem tudta fizetni a magas lakbért. és ez a legfontosabb… Mindnyájan jól vannak… Már újra a peronon voltunk. hogy szálljunk le a következő állomáson. van egy nagy építészeti irodád a Gare du Nord környékén. el kellett költöznie. minden szomorúság nélkül. Minden gyógyszert. hogy utat adjon egy leszállónak. ha „doktornőnek” szólítják. amikor megkérdeztem. És Alexis?… Erre egy kicsit elkomorult. hogy vannak. Beszéltem életem apró-cseprő eseményeiről. Délelőtt egy rendelőben dolgozik. most hároméves. vékony termet. hogy már nem figyel. és ő érzi. Az egész inkább barterügylet: sebkötözésért egy tál kuszkusz. hogy korábban sohase gyakorolta ilyen jól a mesterségét. amelynek lejárt a szavatossága… Igen. hogy nem lelkesedik az ötletért. Messze él. és akkor a sokk… Ő is megismert. hogy rólad vannak-e hírei. kérdezte. persze. Egyesek otthon keresik fel. másokat ő látogat a lakásukon… Pénzre nem igazán van szüksége. a nap többi részét jótékonysági szolgálatban tölti.

Úgy vesztett téged szem elől. Anouk egyik nővére. ez sántikálva. Még a sírásók is zavarban voltak. akivel jóban volt. hogy állandóan a nagyvilágot járod… Előttem úgyszólván senki sem állt. Az arca görcsbe rándult. ünnepi öltözetben. a helyszín egy nyomorúságos falusi temető pár nappal karácsony előtt. másokon viseltes kabát a vásott blúz felett. mint a záporeső… és ezzel kész. elérkeztünk az utolsó felvonáshoz… Kutya hideg volt. egyeseken pazar ékszerek. hogy holnapután lesz a temetése. de mivel épp tőle hallottam. de férfiak is. hogy sohasem . Charles. és előkereste a holmija közül a telefonszámomat. aki esetleg szólásra emelkedne. Erre felsorakoztak a koporsó mellett. Lopva ide-oda pillantottak. és sírt. minden korból. én így képzelem… képzelem. talán több is. főleg idősebb nők. aztán Alexis meg a felesége. aki talán a Vöröskereszt egyenruháját viselte. Sylvie összehúzta magán a kardigán két szárnyát. aztán még egy pár. akiknek valaha enyhülést vagy vigaszt nyújtott. minden rétegből… Mindazok. keresve. és… az utolsó hír róla az volt. És nem Alexis értesített. – Nos. –A következő állomáson leszálltam. és öt percig álltak áhítatos némaságban. az jól szabott kabátban feszítve… mindenféle emberek. teljesen felzaklatva. virágcsokrokkal. se egy beszéd. akik nem tudtak mit kezdeni a hosszú karjukkal. aki láthatóan halálosan unatkozott. és egy elég idős ember. Aztán előszedték a köteleiket. összekulcsolt kézzel. és a mobilját babrálta megállás nélkül. mert végre is ezért fizették őket… Meghökkentett. Asszonyok egy csomó gyerekkel. de nagy laklik is voltak. mögöttünk… Ötven vagy hatvan ember. hogy sehol sem látlak. de senki. hanem egy szomszédasszony. ha ugyan az volt. Se szertartás.– Ezeket honnan tudta? – Fogalmam sincs. semmi. De hátrább. főleg kicsikkel.

mint ahányan el tudtak jönni. Tőle tudtam meg. ráadásul az a busz nem is az övé… Nem mesélem el apróra. a nő pedig kiabálni kezdett: „Hé. akinek akkora zsebkendője volt. mint egy konyharuha. Nagyjából azt. igyunk valami meleget. köszönj a hölgynek. Bizonytalanul rám . hogy rossz fia volt az anyjának. mint egy lufbalon. Ő Anouk barátnője!” Az idős ember volt a temetőből. mondta. és hogy egészen a végéig nem tudott Anouknak biztonságot adni. amit tőle hallottam… Ismerted Anoukot. de amikor a sírásók visszavonultak. mindenki tapsolni kezdett. Aztán hideg léghuzatot éreztem a hátamban. és a karjaimba borult. Sandy fiának a buszában nem volt több hely. Túlságosan el volt szontyolodva. úgy. nekem eeehiheti”.Mennyi ember… de egy hang. de egy ponton nagyon frappánsan fejezte ki magát: „Tuggya. Jeannot. Mosoly. és letépte Alexist a kabátomról. ami kijárt neki. mint én. mert a nagy hidegben jólesett. aki felhívott a temetés miatt… Menjünk. hisz Anouk megkapta azt a tiszteletadást. Ahogy közelről megnéztem. Hamarosan otthagytam őket. hogyan teltek Anouk utolsó évei. Hosszan és hangosan… Először hallottam tapsot temetőben. hogy egy pap vagy bármilyen alkalmi szónoklat méltóbban búcsúztathatta volna… Alexis megismert. egy pissz sem. rögtön láttam. Nem hiszem. gyere. mert nem volt ott már semmi dolgom… De a parkolóban egy hölgy a keresztnevemen szólított. Egyébként ánizslikőrt rendelt. Annyira zokogott. hihetetlen csend. aki nem túl sok meleg italt ivott életében. hogy az a típus. A felesége egy csípős kis mosolyt dobott felém. de már képtelen volt beszélni. és a Nagy Háború vöröskeresztes sapkáját viselte. mit dadog a fülembe. az. annak az asszonnak akkora szíve vót. Egyébként sokkal több emberrel tett jót. Én visszadugtam a kezemet a zsebembe. hogy nem is értettem. és most már engedélyezhettem magamnak a könnyeket. el tudod magad is képzelni… A hölgynek volt egy kis problémája a… hm… az ékesszólással. – Hogyan halt meg? – kérdeztem az asszonytól.

és tíz eurónyi cigit elszív egy nap. de én már fáradt voltam. fűszerüzlet. Anouk pedig kioldozta a kötényét. mint Nounou. amikor a gyerekei olyan sápadtak és már látszik rajtuk a hiányos táplálkozás? És ha még egyszer ráver erre a gyerekre. hogy már december közepe volt. „A barátság kenyere” volt a neve. hogy tartogassa-e még az unokái ajándékait. hogy másnap lejár a szavatossága. hogy vadonatúj mobilja van. „És még valami. hogy a szegények szegények. vége. Láttam. Ez talán hülyeség. mert olyan élhetetlenek. te szemét. és azonnal megértettem. nem fogadta el a húst. Haza akartam menni.mosolygott. „Az rendjén van. mert már nem bírja. vagy küldje el postán. hogy kibabrált a halállal. érti. a másik beszélgetőtársam pedig a pulthoz ment. mert nem volt kóser. hogy ilyen nyoma maradt?” A nő káromkodva kirohant. a kattogó játékgépek és a tévé zajában. aki mindig egy csomó gyerekkel jött. De akkor mire jó ez a rohadt kóserőrület. ahol névleges árért vásárolhattak a rászoruló emberek. Nagyon örülök. És hogy miért? A fickó nem tudta. És az meg hogy lehet. mondtam. Azt mondta. De több oka is lehetetett… Anouk hetente kétszer dolgozott a szociális boltban. nem jön többet. az. és a fia még nem hívta meg karácsonyra. megölöm. és Anouk nem tudta. aki egész életét azzal töltötte. ribanc. miközben a gyerekeknek télvíz idején nincs egy rohadt zoknijuk? És mi ez a kék folt a gyereken? Hány éves is? Három? Mivel ütötted. folytatta a kövér… Jeannot. Anouk. sem a banánt. üvölteni kezdett vele. és végre egyedül maradni… így hát a tárgyra tértem: mi történt a végén? És így tudtam meg. végül önként megadta magát neki. a joghurttal meg az volt a baja. Leült velem szembe. mert kis barna foltok voltak rajta. Egy asszony. hogy nyilván ő volt Anouk utolsó védence… Éppen olyan valószínűtlen jelenség volt. Egyébként éppen olyan szép jelmezt is viselt. aki pedig békés természetű volt. még több alkoholba fojtani a bánatát. hogy a mi szép Anoukunk. hogy a férfi is szívesen a nyakamba zúdítaná a lelkét. de nagyon bántotta a dolog… Meg aztán ott volt az a kislány is… már nem emlékszek a nevére… Anouk sokat segített .

az az izé. úgy is lehet mondani. Joëlle talált rá –. Mostantól többe fog kerülni nekik…”. hogy nem. Azért mégis csak… Ki tudja?…” És maga… maga a barátja volt?. a doktor viszont azt felelte. a mi foglalkozásunknak csak egy előnye van. van itt neked valami… . semmi bútor. mint én… Elkezdett sürgölődni. erre a kislány kijelenti. Nem merte megcsókolni. a doktor nyugtatta. még ösztöndíjat is szerzett neki a városházától. „Ó. úgy távozhatunk a világból. egy különösen nehéz nap végén nyögtünk és sóhajtoztunk az öltözőben: „Tudod öreglány. kérdeztem Jeannot-tól. hogy nem okozunk gondot neki…” Felvetette a fejét. – Most már. én cipeltem a táskáját… Elhallgatott. mondta. később hallottam. „Hát az orvos…” Sylvie felállt. kedves Charles. Sylvie utána jött a lépcsőházba: – Várj csak. kérdeztem én. a dugóban araszolva eszembe jutott Anouk egy mondása évmilliókkal korábbról. de leginkább a kisegítője voltam. és a semmibe révedve. hosszú csővel… Infúzió? Igen. hogy megölte magát. meg minden. csak eutanázia történt. hogy terhes… Tizenhét évesen… Erre ő azt mondta neki. Az órára pillantott. a rendőrség azt mondta. és Charles érezte. Az végzett vele.neki az iskolával kapcsolatban. Micsoda?. meg tudja. amelyikből folyik… Szobaszökőkút? A nem. hogy nem szenvedett. hogy akár többet ne is jöjjön el hozzá. és… Akarja tudni. olyan kórházi izé. és állával a pultnál álló nő felé intett. halkan folytatta: – Hazaúton. hogy ideje volna magára hagyni őt. Joëlle nagyon sírt. hogy mindent odaadott a Szeretetszolgálatnak. Nem volt semmi a lakásában. tudja… Amikor az embereit látogatta. amíg nem veteti el a gyereket. hogy Anouk mibe halt bele? Hát a reménytelenségbe. az az! Na. te is tudsz róla annyit. Csak egy fotel volt. egyszerűen csak elaludt. feltett egy lábas vizet a tűzhelyre.

hogy ismerek-e valami Charles-t. Többé semmi sem történhet vele. meg ezt… Charles a hóna alá fogta a dobozt. Annál jobb. Behunyta a szemét. mesélte. Turbigo utca. – A derék öreg Jeannot-tól kaptam. ugye? Ó. Charles pillérnek támaszkodott. a Châtelet. a Port-Royal. és egy lapos kulccsal feltépte a ragasztószalagot. De nem láttam! Nem láttam! Ez is az új rohadt levezető sávjaik miatt van! Hány hullára van még szükségük azoknak a szemeteknek? De nem láttam. az unokáknak szóló ajándékokkal. egy A por. mint egy zombi. nem igazán volt ő sem észnél. hogy elég. hogy mozdulni se bírt. a Sébasto. lassított. De sajnos. Faubourg du Temple utca. máris az agyára mentek. a Les Halles. Anouk szobájában. és elindult. mondtam már! Meg aztán. olyan szorosan. és jobban érezte magát. Egy rakás ember. egy táskát találtak a fiának címezve. Mistinguett volt. ami azt illeti. Aztán semmi. a kurva életbe… Nem láttam… . amint lehet. Cipődoboz volt. Olyan fáradtság tört rá.És átnyújtott neki egy ragasztószalaggal körültekert papírdobozt. Saint-Jacques utca. Egyenest előre. gyerekcipőnek való. 14 Égett az arca. és amikor már úgy érezte. Megkérdezte. de még így is felismerte. Belleville utca. Nounou galambja… És most? Már csak egyre gondolt: a dobozt magához szorítva újra lezárja. a molyok meg persze az idő megtették a magukét. és ezt húzta elő a kabátja alól. a Szajna. République tér. és felemelte a doboz fedelét. amelyen az ő keresztneve állt nagybetűkkel. hogy a fizikai fáradtságtól rá fog törni az idegroham.

Charles a mellkasához szorította a dobozát. Mozgassa meg a karját. ne szorítsa annyira a karját! Tényleg nem akarja. A raj szétrajzott. odaintett a kávéház felé. oké? Mit mond? Azt mondja. és tanúskodik mellette a biztosítónál. aki nem hal meg. hogy biztos benne. hallotta. Meg aztán… Cirkusz nélkül nincs mulatság. maga. Nem. Köszöni. majd egy másik karra. Csak egy kicsit elbambult. . Végül már csak egy hajléktalanforma alak maradt mellette a padon. van-e cigarettája. az nem túl érdekes. bólintva megköszönte. hogy mentőt hívjunk? Vagy elvihetem a baleseti sebészetre is… Na. Mára már megvolt belőle az adagja… Kinyújtotta a kezét. De nem szívjóságból: unatkozott. és jobbrabalra ingatta a fejét. Hányingere van. hogy felhúzzák. Na nem… Úgy döntött.Uram! Uram! Jól van? Charles elmosolyodott. hogy felírja a vezető rendszámát. Menjetek mind a fenébe… Hívják a mentőket. Szó sem lehet kórházról. hagyta. felkel. Charles megkérdezte. és eképpen támogatva áttámolygott az út túlsó oldalára. Egy halott. Akadt azért egy jó állampolgár. de a sokk. gyerünk… Egészen közel vagyunk a Cochinhoz! Biztos benne? Nem szabad így hagyni. aki felajánlotta. Semmi gond. valakinek a karjára támaszkodott. soha nem tudhatja az ember… A következmények nem mutatkoznak meg azonnal. hadd lássuk… A másikat is… A lábakat is… Az arcával jól elbántak… Igen. Minden rendben lesz. vagy nincs hányingere? Hé.

Geraldine (a köpenye mellrészén virított a neve). Jó hosszú idő. vagyis ami megmaradt belőle. menten elájul. hogy olyan sok elborzadt pillantást vonz. persze hazudott. leültette Charles-t egy székre. Charles új barátja nagyon szerette Géraldine-t… Charles sokat fintorgott. A kis gyakornoklány. kikunyerált még néhány kenőcsöt. A lehető leglassabban dőlt hátra. kommentálták. talán egy óra múlva az őrangyala kinyújtotta a karját. Látott már ennél különbeket is… – Na. már amennyire a fájdalom engedte: – Nem. fertőtlenítették. felkiáltott. és biztatásul felemelte a hüvelykujját. az arcát. hogy ne piszkolja be a filtert. Charles elvonszolta magát egy újságos kioszkig. levakarták. lemosták. A trafikos már nem volt ilyen érzékeny szívű. egy reklámállványba kapaszkodva elbicegett a pénztárig. A főnöke is előszaladt. egy kisteherautó alá… – Annyi baj legyen… Legközelebb majd ügyesebb lesz… . majd beborították sebösszefogó tapaszokkal. azt hitte. fizetett. A részegítő gyógyszertárak… Charles új barátja az ablak előtt állt. amikor meglátta. és kiment. hogy szembeszálljon a világgal. hogy elmegy orvoshoz is. Egy patika kirakatára mutatott. és beszippantott egy nagy adag nyugalmat. és alapos munkával sok szenvedést okozott neki. és csodálkozott. mi újság? – tréfálkozott. megköszönte. végignyalt az ajkain. hosszan tanulmányozták. Charles felállt. – A busz alá sétált ma reggel? Charles elmosolyodott.Amikor a tűz fölé hajolt. de megígérte.

ahogy öt golyót kivesz az ember egy tölténytárból. sánták és egyéb amputáltak hosszú listáját. csak egy üvegezett ajtó. Tettem bele szívószálat is… Hogy mi? Éhes? Nicole! Hozz valami pépeset a fiatalembernek! És Charles. Charles kínkeservesen sántikált. miközben a trafikos hosszan sorolta neki a sebesültek. de… Beütötte Laurence számát. akinek van humora… Milyen csoda! Charles egy pohár sörrel ünnepelte meg.Egy trafikos. Érdekli? – Nem. – Azt hiszem. Természetesen nem a Monge utcán. Üzenetrögzítő. a készüléket a halántékának támasztotta. amelyet az üzlete jó elhelyezkedésének (egy nagy útkereszteződés sarkán. Ó… mondta az illető megkönnyebbülten. és várt. Egy párizsi trafikos. az utolsó pillanatban – Várjon csak. a kollégám is éppen így járt… Három öltéssel varrták össze. az ellenkező irányba haladó buszok ellen. – Tessék. van itt valahol egy kérvény az új hülyeség. Inkább automata sebváltósat szeretnék! . lassan magához tért. huszonöt évnyi őrködés után. elütöttek. hogy ez semmi. a másik kezével a combját fogta. az egyik kezében a dobozt tartotta. fél fenékkel a bárszéknek támaszkodva. ez kell a forgalomnak) köszönhetett. Megnyugtatta az üzletvezetőt. amely előtt öt perc intenzív agyalással korábban ment el. Megfordult. és benyitott egy autókölcsönző iroda ajtaján. El volt veszve. Ki nem szarik a kollégára? Megdagadt térde miatt megváltoztatta a véleményét. Charles vállat vont. nyomorékok.

Nem mert mosolyogni. . balra fordult.A fájdalom könnyeivel küszködve beküzdötte magát egy kis A kategóriás autó kormánya mögé. a megfelelő oldalra lapozott. A lámpa zöldre váltott. és konstatálta. útnak indult. vacsorára Alexisnél lehet. beállította a visszapillantót. Hálás volt ezért a… nem remélt társaságért. megnézte az előjegyzési naptárát. mert túlságosan fájt volna. Ha minden jól megy. íme. és megcélozta a Porte d’Orléans-t. Gázt adott. de a szíve örvendezett. és fél szemmel az út melletti táblára pillantott. hogy az Elefántember.

III .

életében utoljára szétnyitja az öklét. se mást. nem tartotta be a követési távolságot.) Ja. mert tudod. gondosan beigazgatja. hogy kiviszed a repülőtérre… Azt hiszem. A tükörképe. Charles soha nem felejtett el semmit. sikerült áttetetnem business classra… Már megvan a jegy kódja is. hogy ezen a téren nem táplált magával szemben illúziókat. de nem félt tőle. Már nem félt semmitől. második otthona. mi vár rá. Egyébként ez volt az Achilles-sarka… Hogy is mondta Anouk? Hogy okos? Szó sincs róla. aki megkeresi a saját vénáját. Azt hiszem. a fáradtsága. töröltetem. és az előtte megjelenő kép: a lelkiismeretes asszony. Nem. amikor végre visszahívta őt –. Charles nem tudta. figyelj. fel tudja írni valahová? – kérdezte az első nő. Igaz is. valamikor kora délután indul a gépe. – Megkaptam az üzeneted – mondta a másik nő. majd még felhívlak… (Az Air France várótermei. Olyan sokszor volt alkalma kivételes szellemekkel dolgozni. Nem tudta. talán nem is baj. Se Mathilde-ot. rendben? Megígérted neki. Elhagyta a várost.1 Az elején könnyű volt. Nem felejtette el. Laurence-nek pedig üzenetet hagyott. most hétvégén itt vannak ezek a koreai nők a nyakamon… (Nem. – Rendben van. hozott egy döntést. gyorsan hajtott. ami az arca helyébe lépett. igaz is. ne felejtsd el Mathildeot. ellenőrzi a halála dózisát. vagy inkább az. A sok-sok év alatt sikerült megtévesztenie . Két átállás között felhívta a titkárnőjét.) És a zsebpénze? Maradt még fontod? Nem. majd beül az üres lakás egyetlen karosszékébe… Hogy… Nem… Charles fel volt vértezve ellene. beleszúr egy hosszú tűt. hétfő este… Indulás 19 óra 45 perckor. meglazítja az érszorító gumicsövet.

Amit látott. Ma már túlterhelt. azt persze meg is jegyezte. Még a legszigorúbb tekintetek is elfogadták őt végül. és hagyjuk a leforrázott malacra. hogy védje Anoukot még egy ideig. látott. inkább hagyjuk. csak így magunk között. mindaz. A memóriája hibája. az a kevés. és most egy hatalmas kamion árnyékában gondolkodott. amit megértett. Minden kijáratjelző táblánál öntudatlanul megérintette az indexkart. Kiment a szélső sávba. molekulák vagy más? Nem. mert különlegesen jól rajzolt. amit Charles nem mesélt el nekünk. mind megmaradt a fejében. és bármilyen közönség előtt. az emlékei. amit inkább megtartott magának. – Saint-Arnault… Autópálya. az orruknál fogva vezetni az embereket. a gyermekkora. Na ne… Álszerénység… nagyon kényelmes napvédő. amelyek egyébként nyugton hagyták egy ideje – most egy jóval… láthatóbb fájdalomköpeny borította őket –. A papíron. Charles véletlenül lett építész. felelősségteljes férfi volt. Éppen ezért lassított most egy fizetőkapu előtt. szeméremből – ez a váratlan érzelmi többlet valamiképpen túltelítette a memóriáját. az általa keltett rengéshullám. éppen a kiváló memóriája miatt… Amit olvasott. Igazán a gondolatait. de ábrázolni is tudta. nem pszichológiai oka volt. egyre kevésbé érezte magától értetődőnek ezt az utazást. Charlesnak magának kell helyreállítani a fájljait. ami rá tartozik. nyugtatgatta magát. Könnyedén. Kémia. és azoknak a szörnyű migrénrohamoknak. hallott. – Hol vagy? – kérdezte Laurence. becsületből. a térben. – És ez mi? Egy új építkezés? – Igen – hazudta Charles. Természetesen. a tisztánlátását öntötte rajzba ilyen pontosan. meg azért is. Alexis levele.mindenkit. Ez volt az igazság. . De ahogy fokozatosan kitárult előtte a látóhatár. és mindaz. hogy hű legyen az ígéretéhez. Anouk. De ez a tehetség nem volt elég. amit róla tudunk. hiszen mindennek semmi hatása. amikor délnek indul az ember… Beszéljünk egy kicsit róla. Inkább egy informatikai jellegű baleset okozta őket.

mint egy hülye? Még nem hallottak róla. egy markánsabb látásmódú fiúval. irány az Északi Végállomás! Tenger gyümölcsei tálat mindenkinek! Ám alighogy leültek. geometrikus vonalak. Arra biztatta őket.Nyugodt volt. rajzoljanak a lehető legtöbbet. De megértette. Éppen ezért társult Philippe-pel. hallgassanak zenét. a dolog erősebbnek bizonyult nála. Idő hiányában mindig visszautasította a tanári megbízatásokat. hogy meghallgassa őket. és… és a pincér újra megjelent. Az összes egyetemistát tárt karokkal fogadták a La Fayette utcai nagy irodában. nézzenek templomokat. Hát akkor? Miért hagyják. azelőtt a zseniális Giuseppe. A megkönnyebbülés sóhajai a hallgatóság soraiban. és akit nagyon csodált . és úgy szakította félbe a csacsiságaikat. hogy túl… hogy is mondják… klasszikus. de egyenlőként tekintett rájuk. Sőt. Marc és Pauline. A saját szűk szakmai közegében könnyű volt őt becsmérelni. hogy csak egy percre nézzenek körül. majd az órájára pillantott. mértéktartó. aki nem félt érzelmesebb válaszokat adni az adott helyzetekre. sugallta. még ennél is jobb: játékká. újfajta leegyszerűsített stílus. ritka fafajták. a kiváltságává lett. hogy másoljanak. és hatalmas adag munkát bízott rájuk. és O’Brien nevű barátjának a fia. pedig sokszor ajánlották neki. és kérte. hogy gondolkodhat. De… nem éhesek? Persze. az art nouveau elleni reakció. hogy soha nem alázta meg egyiküket sem. és a puszta tény. Fiatal korában szenvedett is miatta. Fiatalabbak vagytok. A nancy-i iskola. tanulják meg újra a szolfézst. kerteket. tehát többet bírtok nálam. hogy éhesek voltak. járjanak múzeumba. de az irodában szerette fiatal emberekkel körülvenni magát. türelmes. idén. bakelit. krómacél. és… Hangosan sopánkodott nyilvánvaló műveletlenségükön. akkor bizonyítsátok is be! Ti hogy kezdenétek bele ebbe vagy abba? Mindig volt ideje rá. Általában azt vetették a szemére. olvassanak. letisztult formák. akár rosszul is. hogy a szépművészetek vén kecskéinek ideje lejárt? Gyerünk… Csak hogy megbocsássanak nekem. hogy tudós előadásokat tartsak itt maguknak. art deco. Charles kemény volt velük. kivette a kezükből az étlapot. utazzanak. és felpattant.

Ezek az – egyébként mainly francia-francia – kritikai megjegyzések egy erkölcsi magatartást vagy hajlamot írnak körül. akik készek voltak éhen halni a saját Sagrada Famíliájuk lábánál. ezek az abszolút tökéletes arányok. amely szerint egy terv . az örök lázban égőket. a fény. Még a legholdkórosabbakat is. nem gondoljátok? De ez az abszurd szökőkút… Újra nyakába szedte a lábát. Lemercier és az összes többiek. és nem is fog soha. ha nem lenne köztünk félreértés. hogy Lescot. az érzés. Mérnöki képzettségénél fogva (micsoda hátrány. gyöngeség. és semmi esetre sem Charles munkájára vonatkoznak. a kreativitásáért. hogy valójában soha nem távolodott el tőle. majd így szólt a galambokhoz: – Hé! Ez aztán baromi klasszikus. Szakmai szempontból ez a tandem jól működött. gondolta Charles néhanap). és a részleteket illető megszállottsága. Mert Charles is ilyen volt. hogy az apja fia. a tehetségéért. megtorpant. hogy létezik hatalom. és visszatartotta a lélegzetét. amilyen magasan csak vannak. az anyagokban és bármilyen más megfogható anyagban való tökéletes jártassága miatt Charles mérnöki hírneve már jó ideje minden gyanú felett állt. de az egyetemistákat Charles vonzotta igazán. Szeretném. Az álmodozókat. a mértéktartása… Az már jó régen összezavarodott. Egyszerűen csak a két nagy előd. A józan esze.a hajlíthatatlanágáért. Peter Rice és Auden elméletét érezte a magáénak. Rosszabb napjain úgy érezte. ahová már egy örökkévalóság óta be sem tette a lábát. és remélte. néhány hónapja. a szerkezetekben. hirtelen egyedül találta magát a Louvre szögletes udvarán. A jég. olyan magasról. Máskor. az emberi kéz isteni vonása… Charles megpördült a sarka körül. néha puszta mulatságból beleköpnek egy nagyot. ami nem akar felmorzsolni semmit. és hirtelen elfeledkezett a találkozójáról. pedig már késésben volt (a dugó kellős közepén ki is pattant a taxiból). például azon a téli reggelen. vagy próbálnak körülírni.

ezerszer többet érnek a közönséges. De konzervatívnak nem konzervatív. Már megint az a rohadt memóriám. Kérlek. hogy a korodhoz képest túl sok időt töltesz azzal. A bizonyíték rá. Nem. de… Hé! Itt vagy még. Amikor az előbb megérkezett. Persze. de… De? Charles elhallgatott. Még egyszer utoljára. de szép posztmodern. és szisztematikusan és ésszerűen megzabolázni mások szenvedélyének fegyelmezetlen lendületeit. hogy megpróbálod összehajtogatni a világot. Már meg sem próbált vitatkozni. az építtetőket. megfájdult érted a szíve. akik kénytelenek Shakespeare Jágójának mocskos munkáját elvégezni. . Perplex’d in the extreme érezte magát. hogy szakmája legfárasztóbb részének azt tartotta. meg a többi. – Mi a fenét zagyválsz itt nekünk? Hogy jön ide most Rice és a mór? Bocsánat. És amikor kígyót-békát kiabáltak rá. A következő lehajtónál… Nem. és a puszi idejére sem hagytad abba a számolást. ismét az Othellóból kiindulva. hogy az ő ötleteik százszor. Anouknak igaza volt. A szerep ugyan rövidebb. Azt mondta. hogy a tanulmányaid. és visszasorolt a középső sávba. Klasszikus? Hát… Legyen. Tudja. Egyébként igen nagy szerencséjére. vagy áltörténelmi cifraságokba öltözött épületeknél. amikor meg kellett győznie a befektetőket. tudja! Erre te azt mondod. Emlékezz csak. fáradt volt. bocsánat. a politika képviselői és a nagyközönséget.megvalósítása során vannak olyanok is. tatuska? – Charles megrázta magát.

buruk… És mi elröhögtük magukat. valamit összetákolni. és meglengette duzzogó kis orrunk előtt: – Buruk. terveket rajzolni. végül mindig elővette kitömött galambját. azt hiszem. és mert. általában egy szál petrezselymet. a csőrébe biggyesztett valamit. az anyósülésen. hogy most visszakanyarodj Rambouillet felé. hogy valaha is össze tud minket békíteni. amikor már minden türelmét és reményét elveszítette. hogy már nem félsz semmitől… Hát hazudtam. megelőlegezni. az ólommentes benzin árát 17 kilométer múlva… Amikor gyerekek voltunk. mire jó ez a szolgaság? Épp az előbb mondtad. a La Briganderie levegőjét. akkor nincsenek haragban. az első teheneket. nem? Hogy mit? Tessék? Azt mondod? . kezdte egészen halkan a tudata. A bérelt autók amúgy is mindig dízellel működnek. az egerészölyv röptét. egyazon nő figyelméért és csókjáért vetélkedtünk. és veszekedtünk… ami gyakran előfordult. buruk… A béke galambja. tehát… És most itt van a cipős doboz. ha… Igen? Rendben. És ha már együtt röhög az ember valakivel. maketteket építeni. amit éppen talált. Nem azért jöttünk utánad egészen idáig. akkor játsszuk ravaszul. mert mindkettőnknek szörnyű természete volt. Nounou. kutyuskáim… Buruk. A felhők formáját. kiszámolni.Gyere vissza. és… Szarunk az ólommentesre. az utolsó Audikat. Mitől félsz? Azt szeretném. amely a frigó tetején porosodott. előre látni? Miért. Nézzünk másfelé. Miért kell mindig filózni? Az életünk művét létrehozni.

Balanda. kinyújtotta a rádió felé. de ha most… Indíts. hallgass. azt mondtuk. ami tényleg megáll a lábán? Charles összevonta a szemöldökét. ugye? Indíts. a szigorúságod. amíg a nikotin felszabadítja a gondolatait. hogy: Relax.22 euró… Figyelj. megvárta. és bocs. take it easy. rágyújtott. mint egy gumikacsa. ami ezt a bizonyos projektet illeti. . hogy ezt az egész ócskavastelepet szívesen elcserélnénk egy olyan mondatra. a kulturáltságod. és kapcsold ki a telefont. magas hangú popénekes vagy tizenkétszer egymás után elvonította. de ne szuszogj ilyen hangosan. Két hülye reklám között egy éles. Talán nem tudod. de úgy sípolsz lélegzetvétel közben. legalábbis. ez nagyon fájt!. jaj. megértettem. már megint a halandzsáiddal fárasztasz minket… A szuperintelligenciád. Iiiiii-iiiii-zi. hogy Anouk halála ne legyen hiábavaló. tudod. Végre szavakba öntötted. a leleményességed és a többi hanta.” Na. a karját. Ja. Indíts. Oké. És mert Charles nem bízott magában. És végül bevallotta magának a nyomorúságos igazságot: „Azt akarom. Mi? És már megvan a terved is. oké. az érted rajongó egyetemistáid. helyben vagyunk! Rendben. szorosabbra húzta a biztonsági övet. Igen.Charles kiegyenesedett. amelyek annyira… békét a rohadt Igen? Mégiscsak 1. szóval… Hogy talán lehetett egy kis reménykedés is ebben a kurva perfekcionizmusban? Hogy Anouk talán újra és újra próbára tett minket? Soha nem hagyott nekünk szeretetkitöréseivel. Mély levegőt! Rendben. az idézeteid.

Charles előkereste a napszemüvegét. de mégis… mégis… Charles suttyomban szétmállott a tapaszai alatt. a vakolatok. amelyen egymást váltják a színek. Olyan sokféle táj egy ilyen kis országban… És ezek a színek… Ez az elképesztő paletta. Utána az özönvíz… *** Letért az autópályáról. majd megszilárdulnak a régiók és a kedvelt építési anyaguk szerint… A tégla. majd az autóútról. nyár eleje. amelyben az évszakok uralkodnak. a képernyők fénye és az időeltolódások. és elzárta a rádiót. Azt is kinyomta. Franciaország. nyersselyem a délután végi fényben… A kandallók kéményének vörös téglája kiemeli a tetők kékes árnyalatát… A fafaragások. a palakő és a mésztufa. Megszólalt a mobilja. Saját tompasága. Az időrágta kövek. á. és idén először megérezte a frissen kaszált széna illatát. és nemsokára egy falusi országúton találta magát. a lámpák. becsukta a kesztyűtartót. Charles lehúzta az ablakot. nehéz volt. Június vége volt. hosszú hónapok óta először. a barna és lapos cserép. de azonnal le is vette. igen. hogy ezt a tényt elfeledtessék vele. Egy oszladozó kitömött galamb és egy betört képű balfék egy parányi japán autóban. hát. A másik felfedezés. a neonok. Noé bárkájának el tudnánk képzelni jobbat is. A szürke és a krétafehér homlokzatok végtelen játéka… Elefántcsont. . és ő egy olyan országban él. és Sologne meleg színei. és nyomta a sebhelyeit. a folyók okkersárga homokja… Azután a Loire. amelyek olykor sápadt színűek. kontrasztot alkotnak egymással. mind összefogtak. hogy a Föld forog a Nap körül. Ekkor vette észre.

más gerendázat. ahol hidegebbek a telek. hogy Charles megemlítse Jean-Philippe Lenclos és a Lenclos-műhely munkáját. legázolta a szegélyeket. de nem igazán tudta volna hová helyezni őket egy topográfiai felvételen… Soha nem épített semmit távol a várostól. lejtők. Hagyták a bolhákat és a párizsiakat. Eljött az idő. füves síkságok. ahol minden tekintet követte őt. tavasszal egy fa törzsének dőlve. a kapcsolatait. újabb kőfejtők. és egészen a következő kanyarig róla beszéltek. szorosan egymás mellé préselik a házakat. legelők. ahol olvasni lehet. nyáron az árnyékban. Más falazókövek. sőt néhol a gránit is. és egyre lassabban hajtott. Pedig annak idején el-eljutott néha falura is… Kicsi korában gyakran volt a nagyszüleinél. sövények. falta a kanyarokat. A kutyák a fülük botját sem igen mozdították. vagy soha. a homokkő. a kőlapok. de a színek… Elérkezett az alkalom. szálerdők. az utalásait.olykor sötétebbek. Charles hülye volt a természethez. Sziszegve forgatta a fejét jobbra-balra. és egyetlen idézhető írás sem jutott eszébe a vidéki építkezésről – Lenclos-ék például a városi lakásokra „korlátozódtak”. gyertyánosok – a szavakat ismerte. Melegedett a leves. bozótok. Télen egy kandalló mellett. a lávás kőzet. más homlokzat. hogy lecsípjék a muskátlik hajtásait. rekettyések. a nagy időkben Canut . más vakolás… Itt vízcsatornákkal ellátott falak váltják fel az oromfalakat. újabb sziklák… A palás kőzet. és padokat és székeket húztak a még napsütötte homlokzatok elé. tehát… Tehát megtartotta magának a ragyogó tudását. Az ő számára a vidék a következőt jelentette: egy hely. hogy hagyja a témát. és aprócska falvakon kelt át. mezsgyék. durván ide-oda rángatta a kormányt. ott. Amott meg nem dolgozzák ki finoman az ablakkereteket és a szemöldökfákat. amikor Charles elment előttük. de rendben… Felszólítottuk. Cserjék. most. a tulajdonosaik ízlése vagy pénzesládájuk mélysége szerint… És nemsokára egy újabb régió. Bólogattak. hadd pattogjanak.

amelynek a nevét sem tudja kiolvasni? Anouk… Hová viszel még engem? Hé. az illető hétvégi birtokára… Otthontalanságot árasztó hétvégék emléke. a lelakatolt pincéket. Alexisszel. és hogy a Szent Iván-éji tüzeket már kioltották? Te hová mennél a helyemben? Egyenesen előre.bácsiéknál. látsz most? Üres tankkal és üres gyomorral. ahol semmi mást nem lehet megtudni. Mi a fenét keres Miles Davis fia ebben a lyukban? Ja. egy könyvvel a kezében keresett egy zugot. nincs irányjelző sem. és kíséretül egy vidáman ugrándozó nyúlcsapat. . Ilyenkor összeszorította a fogát. Ha már zugról esik szó… Éppen egy vidéki zugban kötött ki. és hol is van az a lyuk? Charles határidőnaplója nem sokat ért GPS-ként. később Laurence elvonszolta őt egyik vagy másik barátjához. csak szellemtanyák. megnézte az ocsmány ablakokat. nem ismeri jól a vidéket. kriminális ajtókat. költségekkel nyaggatták. Szórakozottan válaszolt. egy út. a házhoz nem illő medencéket. utána. és a vasárnapi ruhás „vidékieket” a gondosan besározott csizmáikkal és a színben hozzá paszszoló kasmírpulóverükben. csak hogy nyolc kilométerre innen tűzifa kapható. majd miután gondosan lelombozott mindenkit. útjelzőtábla egy szál se. ahol szundikálhat egy kicsit. amikor állandóan a véleményéről faggatták. és tanácsokat kértek tőle a lebontandó falakról. amelyet benőtt a gyom. mi? Hát akkor rajta… A következő faluban Charles leengedte az ablakot. Hol a fenében van az a D73-as? És miért nem érintette még ezt az isten háta mögötti falucskát. hogy jobban meg kellene néznie. teljesen elveszve egy útkereszteződés előtt.

amikor beszállt. De aztán: hogyan írják ezt a Marzerayt. Hogy az a… Charles-t mélységes Szegény agyára bízta. balra a falu végénél. „y”-nal a végén? Furcsa kérdéseik vannak ezeknek az oise-iaknak… Na mindegy. Charles szíve pedig egyre jobban dübörgött. Amikor Les Marzeray templomtornya feltűnt a távolban. sóhajtott. és semmit nem tudott. dehogy… Legfeljebb olyan húsz kilométer… A húsz kilométer során a kormány igencsak iszamossá vált az izzadságtól. az már igen. és lengetve próbálta megszárítani. ne is törődjünk vele. És a D73-as? Ó. Az Oise még rendben van. Marcy? Manery? Talán Margery? Mond ez nekik valamit? Nem. menjen át a folyón. Az az út ott lent. széthúzta magán az inget. nem nézte meg. szenvedett. Fájtak a horzsolásai. valószínűleg az autó rendszámtáblája tehet róla. egyezzünk ki egy y-ban. – És… messze van még? – A. félreállt. magány árasztotta el. Húzta a lábát. és a fűrésztelep után rögtön forduljon jobbra… Egy idős hölgy megkérdezte: – Nem Les Marzerayt keresi. oise-i úr? És ekkor. A karjába törölte a homlokát. hogy egy hitvány kis mosollyal keveredjen ki ebből az egész szarságból. Még egyet . fújtatott. egy bokor mögött pisált. A húsz lassú kilométer igazolta: tökéletesen elvesztette az arcát. be kell vallanunk. a vászon felsértette őket. koncentráljunk.Eltévedt.

és elriasztotta a szúnyogokat. megnyugtatásul. És eszébe jutott. hogy megszenvedte annak idején. Akkoriban nagyon cinikus volt. begombolta az ingét. hogy a dohányzásról való leszokás az egyetlen nagy kaland. Hogy majd kiugrik. Nem volt kapás. így tehát rágyújtott. de a rend kedvéért azért lebarmolta. De nem. majd újból a komaasszony-rádióhoz fordult: – Ó. ez komoly helyzet! Hogy mit? Egy bifszteket? De hát nincs is benned hely.szippantott. nem siettette magát. megtudta. Bekapcsolta a mobilját. a zakóját. kódorgott egy ideig. ami a túl jól táplált kis nyugatiaknak megmarad. Charles öregnek érezte magát. függő volt. Hát. a gyomrom. nem az volt az egyetlen. egyetek. a halál kísértette. mint a kecskebőr. Azt gondolta. megnézte. hogy bűzlik. az messzebb van… Az új házak a szövetkezet után… . A mindenségit. mindjárt jön a többi is… Csak egy a baj (már megint valami baj van?). Anouk így akart örömet szerezni nekik… Egyetek. Az egyetlen. nem látod? Igen… Hajrá… Egy jó bifszteket Alexisszel. növelte a tüdőrák kockázatát. gyerekek. Istenem. A gyomra korogni kezdett. A langyos motorháztetőre ült. hülye! Úgy összezsugorodtál már. hogy Alexis a Szilfás-telepen lakik. Hálás volt érte. Csak a gyomra kedvéért. 2 A polgármesteri hivatal előtt augusztus 10-hez lapozott. és még egyet fújtatott.

hogy az (automatikus) kapu kinyíljon. pár másik ház között. pillanatnyilag nem véste be az emlékezetébe. Gond nélkül el tudta képzelni a döbbenetet. középkorias kovácsoltvas kapu. Egy kar elhúzta onnan. Egy kihangosítós kaputelefon? Itt? Franciaország egyik legki-haltabb vidékén? Ami már majdnem nemzeti park? A negyedik ház egy koszos kis pusztaságban. Menj a fenébe. Szőke arcocska jelent meg az ajtó kis üvegablakában. Tévedett. sorozatpostaládák és flancos utcalámpák. Rendben… Charles megint megnyomta azt a rohadt csengőt. és meghúzta a kis kallantyút. de ez nyilván lakóparkot jelentett. korrekt zűrzavarban. de másképpen hangzott: – Charles. és kihangosítós kaputelefon? Mi a fene van? – Ki az? – kérdezte a… szerkezet. reluxa. hogy ezek a hibás példányok még sokba is kerültek… Na jól van. szar vakolat. Alexis egyik ba… régi barátja… Csend. ez is jól kezdődik… Minden. Na. valamiféle fenséges drapériát képzelt magára. pöffeszkedő kerítés. és várta. amit szeretett… Szar építés. Charles lesimította a zakója zsebét. És a 8-as szám? Tuják. a harci riadalmat odabent: „Biztos vagy benne?” „Jól hallottad?” Vállat vont. felelte Charles. Női hang kérdezte: – Igen? Na ne? Lehetséges lenne? Kihangosítós kaputelefon? Nem is látta. és Mózes kirontson rajta.„Új házak”. És az a legrosszabb. Már csak a kis kőoroszlánok hiányoztak az oszlopok tetejéről. . ez most fölösleges.

sipirc vissza a házba! – Nagyszerű. és vessük be a nehéztüzérséget: – Maga Corinne. És minőségi házacskájába. akkor megvárom… Normális körülmények között a nőnek azt kellett volna mondania: . mi nyugtalanítja a nőt. kérem”. ugye? – nyájaskodott Charles. légmentesen záródó benne egy izé… nem (egzotikus fa. amíg megérkezik?”. Charles Balandának… A bejárati ajtó Chambord-modell. Az eredeti.és Betadinefoltok borítják… – Jó napot… Elnézést… elestem… Nem zavarom? –… – Zavarom? – Nem. vagy: „Nem inna valamit. és megjelent túl szexi női arc. és amikor megpróbált rámosolyogni. A másik oldalon egy morcos nőszemély áll. de a nő csak meglehetősen pattogósán megismételte: „Nagyszerű”. Charles tehát antropológiai tanulmányokba mélyedt. mint az erő stb.Akkor jöjjön be. és az ingét vér. vágjunk hát bele. Cheverny. hogy elbűvölje.vagy talán ólomüveg-utánzatú ablakkeresztfa. és visszatért elfuserált házacskájába. Ez… Szóval… Ma reggel . Charles a kezét nyújtotta. dupla üvegezés) kinyílt. Meg aztán… Azóta el is felejtette… A nadrágja kilyukadt. nem… Alexis bármelyik percben itt lehet… Te viszont – mondta a nő a háta mögött ólálkodó kisfiú felé fordulva –. – Sokat hallottam már önről… Engem Balandának hívnak. végre megértette. Az ő pofája. a zakója elszakadt.– Nincs itthon… Oké… Taktika és időhúzás többet ér.

a folyóméterenként tíz euróba kerülő mellvédeket. a garázsajtókat. érezte. és ez lesújtó. a foszforeszkáló csúszdákat. mint egy vén trotty? Na.Bejárta Szilfás-telepet. Egy másik autó parkolt az övé mögött. Visszament a házhoz. Neki bezzeg megvan az összes haja…” Hát ez lesújtó. most a kerten kívül. de gránitot mintázó. – Ez a te fiad? – Lucas. amelyek éppen olyan szélesek voltak. mint az úgynevezett lakórészek ajtói. a kőszínűre festett beton kockaköveket. aki nyilván a kisfiú apukája volt. a műgyanta kerti bútorokat. ha belegondolunk. mögötte egy férfit. a hatalmas grillezőket. a műanyag kerti lugasokat. csak megállapítunk. Charles nemcsak cinikus volt. De utána. Hanem sznob is. az elöregedett útburkolatot. Elnézegette az üreges. ennyi megrázkódtatás után az volt Charles első gondolata: „A szemét. a… Ó. gyere ide! Gyere. mennyi jó ízlés… Nem. ugyanazt a szőke fejecskét látta. mit felelni erre. Mit terveznénk? Hegedűket? Lassított futást? Elmosódó keretet? – Na mi van? Már úgy jársz. Charles lelassított. köszönj Charles bácsikádnak! . rosszul összeillesztett oszlopokat. És akkor. hogy a lába megmerevedik. de most nem gondolkodunk. mit is terveznénk… Charles nem tudott szentimentális volt. Nyilván túl Alexis hátba vágta. nem kis fájdalmat okozva: – Milyen jó szél hozott erre? Hülye.

de csak azért. Már elfelejtette a gyerekbőr friss illatát… Megkérdezte a kisfiútól. a pocakját csiklandozva megnevettette. megfordult. hogy micsoda? Még a zoknidon is ott van? Sőt. nem idegesíti-e. és lehúzta a kisfia lábát. három lépésre tőle. hogy Alexis Le Men sír. a púpok. Charles lépett hátra elsőnek. a varratok és az élet összes flastroma. sutba vágva teljesen A sebhelyek. – Mi történt veled? Leestél egy építőállványról? – Igen. megpróbálta. hogy kiegyenlítse a terhet. a nyakát. minden szétszakadt. hogy elbújhasson mögötte és megtörölje az orrát. Nem siette el. a véraláfutások. majd a nyakába ültette Lucas-t. majd Charles felegyenesedett. megérintette a haját. Charles megdermedt. . Felvette a nagy földbirtokos gőgjét. És Charles a fogadkozásait tönkretette a patikusnő munkáját. – Találkoztál már Corinne-nal? – Igen. Legalább ezt a terhet. Átölelték a másikat. az alsógatyádon is? A kisfiú megmutatta. A fájdalom. hogy Pókember a pólójára kapaszkodott. – Ugye azért jöttél. Hosszan egymásra bámultak.Charles lehajolt. hogy megpuszilja a kisfiút. hogy megint prédikálj nekem? – Nem. de nem sikerült. hogy kell az ujjaival „ragadós” hálót csinálni. hogy sokat fog gyakorolni. A másik. de Anoukot ölelték. és megígérte. – A környéken volt dolgod? – Pontosan. Alexis felemelte a kisfiát. és látta.

hogy akkor láttalak volna.– Még mindig az a temetői elmebaj? – Nem – felelte Charles –. összezárta a középső és a mutatóujját. hogy egy ennyire középszerű ellenféllel mérje össze magát. tehát nem is veszíthet többé. Felhőtlen volt az ég. hogy nem játszik többé. túl rövid volt ahhoz. – Pfff… Csak úgy mondom. a lényegért. ha ez igaz… – Csak úgy mondom. hogy tele vannak a zsebei. mert akkor éppen a szomszéd kutyáját bámultad… . – Nem is igaz! – vágott vissza a kis Lucas. Charles visszavette az összes golyóját. inkább egy meghitt pillanat. eltalálta a vezetéken ücsörgő kis verebet. de már késő volt. elismerem: rövid volt. mint hosszú szárnyalás. és persze neked ez nem elég. Szépségem. Charles vidámabban bicegett. és az elveszett időért – korrekt üzletnek tűnt. célzott. mert ez az út. megszerezted az olajfa ágadat? Persze. megcsiklandozta a szuperhős térdét. nem… Azon már túl vagyok… – És hol tartasz most? – Meghívsz vacsorára? Alexis megkönnyebbült. érezni a bizonyosságot. hogy az nagyon meglepne. – Akkor hová lett? – Betettem az autómban. – Tudod. megajándékozta egy hajdani szép mosollyal. Egy Mistinguettet egy Szilfás-telepi vacsoráért cserébe. soha… És megint érezni. ki hiszi el… – Hát akkor tévedsz. és puff. De neked úgysem volt elég semmi. Mondd csak. bármilyen fárasztó is. és ez az érzés hatalmas megkönnyebbüléssel töltötte el. a rossz ízlés áráért. hogy a játszma véget ért. láttad.

hogy a pókháló nagyon ragadós… – Megmutatjuk a papának? – Nem. még soha nem vette le a cipőjét vendégségben. Hogy milyen sznob volt…) Utána Corinne felemelte a mutatóujját. Hagyjuk egy kicsit békén… – Meghalt? – Dehogyis! Még szép. – És miért van összevissza ragasztgatva a fejed? –Találd ki… – Mert gyöngébb vagy. – Igen. én Napsugaram. Majd később elengedjük… Lucas komolyan bólintott. és levenni a cipőjüket. A madár még sokkhatás alatt áll. majd felállt. csak semmi rumli. sokkhatás alatt áll. és megkérdezte: – Hogy hívnak? – Charles-nak – mosolyodott el Charles. rendben? Végül az illető felé fordult.És miközben Alexis a csomagtartó és a gyönyörű garázs között ingázva kipakolta a nagybevásárlás hozadékát. hogy nem! Mondom. Először is a garázson keresztül kellett bemenni a házba. Charles egy nagyon gyanakvó kisfiú torkára forrasztotta a szót. Akarod? Az édesanyja megzavarta ezt a pók-cinkosságot. hogy összeszedte magát.) (Kivéve persze Japánban…) (Ó. (Charles arca megrándult. aki nagyon úgy nézett ki. de miért ragasztották máris fel egy faágra? – Hát… Csak emlékeztetlek. (Hogy örülne ennek a kedves sógor… És milyen gyönyörűséges látvány… Ha Charles merte volna. mint a Pókember? – Hát igen… Néha elhibázom… – Megmutatom a szobám. és ha lett volna hálózati . – Maga… Itt marad vacsorára? Alexis jelent meg a championos szatyraival. igen.

ami épp az ellenkezőjét sugallta –. és félresöpörte a felesége érveit: – Semmi gond. Nyugi. és jobb. nem aludhatna-e ott! – kiabált ki Alexis a konyhából. és undok megjegyzés: – Hol van. Majd én főzöm a vacsorát… Megfordult. hogy hol van… – Alice-nál? Ó. és Marion hol van? Újabb sóhaj. Ja nem. – Nem. ez még nem volt az utolsó undok megjegyzés: – Még szép… – Hát akkor felhívom. az előbbi még mindig csak az utolsó előtti undok megjegyzés volt: – Sok szerencsét. lázas türelmetlenséggel. Vendégünk van. majd elindult a konyha felé. milyen szép MMS-t küldhetett volna róla Clairenek…) – Még szép. – Azt kérdezi. de olyan hangon. hogy még nem fejeztem be Marion jelmezét. letette a cókmókját. – Tényleg. hogy nem főztem semmit. csak annyi. ha tudod. minek van telefonjuk egyáltalán… Alexis behunyta a szemét. hogy jó kedve van. hogy marad! Miért. és emlékeztette magát. Holnap lesz az iskolai ünnepség. . bocsánat. még mindig a szép összebékülés hatása alatt. hol van… Nagyon is jól tudod.lefedettség. mi a baj? – Semmi – vágott vissza a nő. Charles és Lucas mozdulni sem mert. Ott úgysem veszi fel soha senki. Nem is tudom. naivan. Nem vagyok én varrónő! Alexis.

hogy nem. és még azt is hozzáteszi. oké? Charles beültette Lucas-t hátulra. – A világ legszuperebb házába megyünk! . hogy a kisegér már kétszer meglátogatta Lucas-t. hogy a holnapi táncot gyakorolják… – Nem! Jöjjön csak haza! – Könyörög neked – makacskodott az édesapa –. hogy „térden állva”! Corinne. aki hirtelen úgy érezte. nem. ha csak erről van szó. hol van a ház… – De én. és sittysutty meglógott Szilfás-telepről. ha azzal segítek önöknek… Corinne tekintete igazolta a sejtését: az egészhez abszo-lút semmi köze. Megkérdezte a visszapillantótól: – Na. én elvihetem neki… – A. és most hová megyünk? Egy hatalmas mosoly tudatta vele. fegyvertársának. A mindenségit! – Rendben. hogy sürgősen levegőre van szüksége. ki az úr a házban. nem akar ő lenni ez az ócska kifogás. – Azt sem tudja. ma te főzöd a vacsorát! Jó kis hangulat… Charles. tényleg? Ha jól tudom. – Azt mondja. Nincs nála a fogszabályzója. de reggeli után azonnal hazajössz. hogy megmutassa régi haverjának. A ház ura úgy érezte: itt az idő. – Figyelj. az alfanőstény. az érveiből kifogyva előállt egy utolsó. ami egyáltalán nem tartozott rá: – Én elvihetem neki. én tudom! – kiáltott fel Lucas.Charles kétségbeesetten integetett. beleártotta magát valamibe. satnya kis kifogással: – Szó sem lehet róla. – Majd én mutatom az utat! Szárnyával a falakat súrolva egy angyal szállt el felettük. bajtársának. visszafordult.

hogy egyedül csináltam ezeket magamnak? Tiszteletteljes hallgatás. – Nem. igen. ha tudnád! – És szörnyetegekkel kellett harcolnod? – Hé! – kérdezte csúfondárosan Charles. csak fáradt vagyok egy kicsit… – És miért vagy fáradt? – Mert nem aludtam túl sokat. az utat nézte. – Olyan vagy. – Talán azt hiszed. előremászott. saját leharcolt képére mutatva. majd kikürtölte: – Egyenesen előre! Charles az égre emelte a tekintetét. – Hosszú utat kellett megtenned. Hát persze… Milyen hülye is ő… Az égre nézett… Ami már rózsaszínbe váltott. két pillanatig elgondolkodott. és sárgásabb foltok is? .– Tényleg? És hol van az a ház? – Hát… Lucas kikapcsolta magát. nem. Egyenesen előre. hogy vannak barnásvörös foltok. hogy találkozhass velem? – Ó. hogy méltóképpen kísérje el őket. – És az ott? Vér? – Szerinted? – És mi az oka. És frissen púderezkedett. mintha sírnál – jegyezte meg kis útitársa nyugtalanul.

Viktória a legöregebb és a legkövérebb… Ó. hogy egy újabb. a fenébe… A koldus és a törpéje az isten háta mögötti vidéki arisztokratáknál… Már csak ez hiányzott… Micsoda nap. elfintorodott. És – Ó… Épp most mentünk túl… – Bravó! – morgolódott Charles tréfásan. és végül egy csodálatos. négy kézzel kapaszkodtak. – Bravó! Nem is tudom. tölgyfákkal szegélyezett fasorba értek. elvigyelek-e a következő expedíciómra. Charles. ülj az ölembe… Innen jobban tudod mutatni az utat… Charles ezúttal egészen biztosan tudta. nyugtalankodni kezdett: – Talán egy kastélyban lakik az az Alice? – Hát igen… – De. izé… Jól ismered ezeket az embereket? – Hát… Főleg a bárónőt és Viktóriát ismerem… Majd meglátod. – Naná! Persze. hogy mennyire fájt… Karakánul megfordultak a barna tehenek pihenőjén. hogy elviszlek… Gyere. aki nem feledkezett el sem a szagáról.A miértek és miértek és miértek kora. felkavarták a langyos sarat. messze van még az a te szuper házad? Lucas kinézett visszafordult: az ablakon. Ijedt csend. igazi Le Men-barátot szerzett magának egy egész életre. hogy sikerüljön belezöttyenniük a kerékvágásba. és éppen a tábla előtt fordultak meg. és ezt soha nem kell megbánnia. De Istenem. ami azt hirdette: Les Vesperies. micsoda nap… . Charles már el is felejtette… – Hát… Az a szörnyektől függött… – És melyikek voltak a leggonoszabbak? Vígan locsogtak a vidék kellős közepén… – Mondd csak. sem az öltözékéről. a mindenségit.

Charles újra nyeregbe pattant. – Ez itt Eugli. izé. de ott a gond. Ő nagyon gonosz. az nincs… A százesztendős tölgyfák sétánya egy félig lekaszált rétre vezetett. Rendben. A hátsó csomagtér ajtaja nyitva volt. – Nagyon csúnyák. Franciaország. rendben. Tehát a hajdani gazdasági épületek felé tartunk… Charles máris jobban érezte magát. Teringettét. mert a híd bármikor összedőlhet… – Hogy micsoda? – Igen. mint kevésbé) beroskadt tetők sora tünedezett fel a fák között. – És itt most fordulj el arra… Mintegy száz méteren át egy folyócska (a hajdani várárok?) futását követték. – Á. Charles beparkolt egy kortalan. nevetett fel magában a párizsi ökör. és ez nagyon finom volt. sáros Volvo kombi mellé.– És. az ellentétek földje… Mert kis utasának fürtjei csiklandozták az állát. fiacskám! Rohamra! A bástyára mind! Igen. és két kutya szundikált odabent. és az állati veszélyes – tette hozzá Lucas nagyon jókedvűen. kedvesek? – Nem. majd többé-kevésbé (inkább többé. nem? . hogy kastély. A műanyag vakolat után jöhet a nemesvakolat. aki még a párizsi kutyák kedvenc pisilőfatörzseinek fajtáját sem tudta volna megnevezni. Talán szilfák?. Főleg a bárónő nem kedves. értem. az meg Idousse. – És itt most meg kell állnod.

ahol visszatérünk a Földanyához. amit „zártnak” mondanak. Jaj nekem! – És kecskék is vannak? – Igen. A zsebébe dugta a rosszhiszeműségét. – Biztos voltam benne! És a bárónő füvet szív? – Te hülye vagy! Inkább füvet eszik. minden évben elmennek a menhelyre. – És a kövér Viktória is? – Nem. a mellvédek. – A bárónő egy tehén? – Egy póni. Ő tényleg királynő. a homlokzat eleganciája. Olyan szép volt ez a hely… Pedig mindig tudta. de olyan meghitt… Ezek az épületek… Az arányaik… Ez a . hanem egy olyan New Age-es menedékhelyen. Már maga a híd is gyanakvásra inthette volna.– Igen. csúfolódott magában Charles. egyáltalán nem Bouillon Gottfriedéknál járunk. de ez direkt van – jelentette ki az aprócska idegenvezető –. De most nem keresgélt utánuk. és a csávótól a leges-legrondább kutyát… – Tényleg? De miért? – Hát… Hát hogy kijöhessenek onnan! – És hány ilyen kutyájuk van? – Nem tom… Értem. mint az urak házai… Sok-sok példát fel tudott volna hozni ennek bizonyítására. A kövek elrendezése. és rányomkodta a koszos zsebkendőjét. hogy a gazdasági épületek megindítóbbak. csak gyönyörködött. nem gondolkodott. azt hiszem… Help! Ezután Charles befogta. az oszlopok… És ez a kert.

hát… – Nem nagyon akarja. mindig egymás után sétálnak. volt ott vadszőlő. – És köp is? – Néha… És a köpés nem a szájából jön. miközben mindjárt összeomlik… Fél tucat bicikli hevert az út szélén. hogy ide gyertek… – Legalábbis nem minden nap… Na. hanem a hasából. de főleg egy furcsa kacsa. hogy Mama. ezeket még . – De ez… Ez egy láma? – Nehogy nekiállj simogatni.biztonságérzet. oké. és nagyon büdi… – De mondd csak. vadrózsa. milyen állati gyorsan fut… – De mi ez? Egy kacsát kereszteztek egy pingvinnel? – Nem tom… Indiánnak hívják… És amikor a családjával van. – És ez kicsoda? – Ez a fűnyírógép. Hogy is mondjuk… Majdnem függőleges kacsa… Mintha állandóan lábujjhegyen állna… – Jössz már? – türelmetlenkedett Lucas. jössz? Charles megint összerezzent. mert mindenhová utánad megy. nagyon vicces… – Szóval libasorban? – Na. így is lehet mondani! Ez az oka. Lucas… Mi ez a hely? Ez egy olyan cirkuszféleség? – Ó. nem? – Melyik? Ő? És ha látnád. hogy mindez sebezhetetlen. – Kicsit furcsa ez a kacsa. és tyúkok csipegettek a biciklik sebességváltói között. és soha többé nem szabadulsz meg tőle. Volt ott néhány liba is. az az érzés. jössz? A kapu majdnem összeroskadt a dús… növényzet súlyától (Charles a botanikához sem értett egy cseppet sem). igen – nevetett a kisfiú –.

egy műanyag barométer. egy XVIII. hihetetlenek. rikító narancssárga. Rendíthetetlenül. egy üres kalitka. Egymásnak tolva. egy poros aktatáska. és talán porzók. amely a Sensa horgászcsali hatékonyságát dicsőíti. három dimenzióban. némelyik felcímkézve. Minden méretben és minden korszakból. halottak. és a nagy befőttesüvegekig. egy törött szélkakas. –… – Na. képtelenség lenne lerajzolni. egy félig megrágott csont. mályva-színűek. néhány kopasz seprű. a lefejezett hűtődobozokon át a Könnyen emészthető feliratú kutyaeledeles dobozokig. rondák. viccesek.megismerte. és más virágok. az egyik keze hiányzott (talán ebben tartotta a sípját?). összeszorulva. a Mediciek korából való öntöttvas cserepektől egészen a rozsdás konzervdobozokig. vagy egy faun szobra. valószínűleg… Esetlenek. tarkabarka közepűek. hogy ráakasszák az ugróköteleket… Csajkák. az asztalokon és az egylábú vas kerti vasasztalkákon. meg régebbiek is. és virágcserepek… Mindenütt… Az ablakpárkányokon. valószerűtlenek. ahol a növények sápadt gyökérzete átlátszott a felirat mögött. ócskások? – Nem. egy öreg kút lábának támasztva. egy… És a tohuvabohu kellős közepén két macska. egy rozsdás szögre akasztott öreg korbács. egy fületlen kukta. egy lapát. lapos csészék. egy kis tűzoltóautó. jössz már? . amilyeneket még nem látott soha. madárfészkek. de a megmaradt karja azért elég hosszú volt. Egy régiségkereskedés raktára… – Mit nézel? Jössz már? – Micsodák Alice szülei. a lábazat mentén. egy másik korszakból való locsolókannák. És aztán a fazekas termékek… Gyerekkezek művei. fa kuglibábuk. zuzmó borította virágtartó. egy kopasz Barbie baba. trombita alakú kúszóizék. egy tehénkolomp. századi.

körülötte szedett-vedett székek – nemrég még ebédeltek itt. hogy elfelejtette. Combray. A szeme még hozzá sem szokott a sötéthez. és amitől most megint majdnem elolvadt. ágacskákból. barkából… Charles el volt bűvölve. Itt is tekintélyes kupleráj volt. Amit állítólag semmibe vett. tollakból. még tekintélyesebb. vidám hangulatot. gesztenyéből. makkokból. mohából. Egy nagy tanyasi ebédlőasztal. lószőrből. és nyögve visszaroskadt. aki nyöszörgött. egy kereszt. fölötte nagyon sötét gerenda. Charles bekopogott. azon egy fejgerenda. tollakból. A rend érzetét… Növekvő sorrendben felállított csizmák több négyzetméteren az agyagpadlón. majdnem fekete. vadgesztenyéből. mert itt is. kupacsokból. Amire fütyült. diók. magába a kőbe vájva. Semmi válasz. égkék zománcozással. De nem volt alkalma túl sokáig csorgatni a nyálát. Egy konyhai tűzhely. amikor észrevette őket. langyos. majd Lucas után merészkedett. a hazaérkezés. az erdő terméseiből fabrikálva: kérgekből. fenyőtobozból. mint néhány perce a küszöbön. vagy hogy elijessze őket. és nem . műanyag joghurtos poharakban vagy vaníliás fagylaltos dobozokban további vetemények (dugványok?) sorakoznak az összes ablakban. egy hatalmas kandalló. Ez az illat… Amit elfelejtett. tűnődött. egy igazi ház igazi konyhájában. néhány fénykép. rajta egy vonó. hatalmas. de különös hangulatot árasztott. gyertyák.A bejárati ajtó félig nyitva volt. és egy furcsa állatsereglet. A sülő csokoládés sütemény illata. egy takarón. aprócska csontokból. édes. Charles fogta még egy ideig. két nagy kupolás fedéllel a tetején. a gesztenye tokjából. újabb fészkek. levelekből. Lucas már besurrant. Lágy. simogatni való… Előtte egy kutya. Kerek. megpróbált feltápászkodni a fogadásukra. Vajon kinek a művei lehetnek?. nem tudott hová lenni a csodálkozástól. tojáshéjból. máris el volt bűvölve. majd rásimította a tenyerét a langyos fára. és öt ajtó az elején. olyan öreg farkasféle. A kilincs még melegebb volt. egy foltos tükör. Amiről azt hitte. de végül lemondott róla.

Ezüst evőeszközök. egy csendélet. egy őskőkori légyfogó papír. Egy mély kőmosogató. mustáros edények és más ízesítők súlya alatt roskadozva. gabonás. egy hosszú faláda. lisztes zacskók. rizses. bizonyára nagyon kényelmetlen. és polcok. Egy elragadó. kicsorbult csészékkel és tányérokkal.szedték le a terítéket. A plafonon kosarak. szőrrel és hamuval… Charles hátrafordult: – Lucas! – Menj arrébb. minden korból való kanalak. idős. porral. különben mindenhová odakakil. akik az őseik áldozatára ügyet sem vetve a finom süteménymorzsák láttán mohón egymáshoz dörzsölték szőrös lábaikat… A falakon. majdnem olyan hosszú. mint az asztal. ahol a használaton kívüli ingák hevernek… Polcok. számtalan rovátka. Walt Disney-mintás mustáros poharak és elefántcsont szalvétagyűrűk. egy körülbelül a miénkkel egyidejű élet tanújaként. – Hát ez meg micsoda? – Soha nem láttál még kecskét? – De hát ez egész kicsi! – Igen. Telve viasszal. lyukas szitája élelmiszertartó-kosár. ragacsos tányérok. egy porcelán függőlámpa. csendes fény.és ámbraszínű. És azután… De… Főleg ez a sűrűség… Amint az év egyik leghosszabb napjának utolsó sugarai beáradnak egy pókhálókkal beszőtt ablakon… Akácia. szépen faragott pohárszék. és legyek. amelyeket még a Valois-k idejében meszelhettek utoljára.és fajanszedényekkel. ki kell zavarnom. kérlek… . megsárgult medencéjében tányérok halma tornyosul. egy néma kakukkos óra. de azért nagyon sokat tud kakilni… Lökd be az ajtót. az ismerős márkájú. „családinak” hívott csomagolású spagettis. roskadásig rakva agyag. egy láthatatlan mérce mentén dátumok és gyereknevek. rajta repedések és vájatok.

jön utánunk… – Kicsoda? – Haddock kapitány… Charles-nak nem is kellett megfordulnia. meglógott! A bosszantó kis állat felmászott az asztalra. Félt. tényleg… Nem jutott eszembe… Ne haragudj. és beviszi az iskolába. ahol a szülők meghaltak. hogy tapintatlan lesz. megérezték a bozót illatát (Charles ezt is elfelejtette). fáj a lábam… – Ja. körben álltak. A kisfiú igazán elképesztő volt. a kacsák kiegyenesedve járnak. és Lucas kijelentette. – Biztos vagy benne? Úgy nézem. és a távolban meglátták a többieket. ismerte-e a nagyanyját. tudta. hogy nem baj. egy erdő szélén. átkeltek egy magas füvű mezőn.– És mi van Alice-szal? – Ő nincs idebent… Gyere. Charles égett a vágytól. hogy még nehézkesebbnek érzi magát ezen a világon kívüli. amelyet egy összeomlófélben lévő hídon értek el. de neki már nincs foga… Na. amelybe ösvényt vágtak. megkeressük őket odakint… A mindenit. hogy megkérdezze tőle. elbűvölő kis bolygón. de nem merte. Vajon kinek mesélhetné el ezt az egészet? . hogy lerombol valamit. a nagy kutya nem ért egyet veled… – Igen. és a lángok körül ugráltak. és a kecskegidák a kenyérkosárban üldögélnek. hogy Yacine majd beteszi a kakit egy bonbonos dobozba. Lucas vállára tette a kezét. egymást szólongatták. hogy melyik vadállatról van szó… Röhögött magában. közben hozzájuk csapódtak a csomagtartóbeli kutyák. jössz? – Kicsit lassabban. Már nem mert kérdéseket feltenni. Megkerülték a házat. haver. és követte a lenyugvó nap fényében. – A fenébe.

ha Mathilde is itt van. a hátam mögött.És ki hinné el? Patkányt irtani érkezett. aprócska. széttárta a karját. egy negyedik. Charles nyugtalan lett… Égett gumiszag volt… Vajon nem veszélyes egy kicsit ez a sok tornacipő. Kis támasza elillant mellőle. vele… Ó. okay… Elnézést. hogy megharcoljon a gyerekkorával. Mint egy flippergolyó. ahogy a parazsat tiporják? Utána megingott. és a kilencedik végre megfordult. – Hellooo Mister Spiderman… – Miért mondasz mindig szpájderment? – méltatlankodott Lucas. a falábát húzva. futva elindult a fák felé. aki megfordult. és annyira szerette volna. hogy elengedje Lucas-t. egy ötödik átugrott a tűz fölött. és íme. egy nyolcadik lendületet vett. a lámák. a kurva életbe… Mindjárt köpni fog ez itt. – Már ezerszer mondtam. egy második intett. lehajolt. szpííííídermen úr. milyen holdkóros bagázsra. és Lucas a nyakába ugrott. jó napot. mire bukkant. leszállított áron kiárusítsa. és végre kényelmesen nekiláthasson az öregedésnek. a lófarkas. érzem. egy ezredik kutya csapódott hozzájuk. Lucas igazat mondott: nem volt köztük felnőtt. mindjárt köpni fog. Ding. – Még mindig mögöttünk van? De Lucas már nem figyelt rá. . szép az élet? Benevezel a halálugrás-versenyünkre? És felegyenesedett. meg a többi… Igen. egy hatodik és hetedik megtapsolta. hogy az szpídermen… – Okay. Az utolsó árnyalak. röhögött. Árnyjáték… Az első árnyalak megfordult. egy harmadik árnyalak felemelte az egyik ujját. Charles hiába hunyorgott és ernyőzte el a szemét.

és minden. amit akarnak. Charles a lány árnyékába csusszant. Charles… Angolosan ejtette a szót. kicsit másképpen. – Ja. nadrágjába törölte a kezét. de előre érezte. – Én… Én Lucas-val jöttem. A szülők egyáltalán nem haltak meg. én… Charles va… – Nagyon örülök. és teleszórta fűrészporral és faforgáccsal a tenyerét. csak elmentek. de imádnivalóan mosolygott. . örvendezett Charles. majd Charles-nak nyújtotta. Ismerte az illemszabályokat. Lehúzta nagy bőrkesztyűjét. A lány elfújta egy hajfürtjét. jómodort. és hogy ennyire másképpen ejtve hallotta a nevét. Csárlznak. De a mosolya nem volt egészen tökéletes. hogy kár lenne halandzsázni egy ilyen lánynak. hogy… Kivett a zsebéből egy kis neszesszert.Értem. és a bébiszitter hagyja. – Nem. nem lehetett valami nagy ész. könnyebb. és mégis zavarba jött. a kicsi jól megviccelt. – Jó estét. A fiatal angol nő. hogy szitter lehessen. Charles különösen érezte magát. ezt bizonyította. hogy köszönhessen neki. – Engem Kate-nek hívnak – tette hozzá a lány. Minden. még szemfogasabban. Mintha valaki más lenne. ami ezt a mosolyt körítette. de ne zavarja meg a fény. ezt igazolta. Ez a lány már túl sokat élt ahhoz. hangsúlyosabb. Az egyik metszőfoga kicsit rácsúszott a szomszédjára. és ezzel valósággal kínpadra vonta Charles-t… – So… maga Le Menék barátja? Charles tétovázott. hogy jobban lássa őt. értem – mosolyodott el a lány. – Jó estét – felelte Charles –. akit alig sikerült kivennie az ellenfényben. hadd csináljanak.

a kutyákat. . a nevetésüket. az első. hogy feltűrje a két műszálas gatyaszárat. hogy zárójelek közé tegyék az egész eget. – És maga honnan származik? Ő Királyi Fenségének országából? – Well… Yes… és nem. leguggolt. – Ez szép vidék… – dünnyögte Charles. Alexisé. és… Nem… Semmi… Régi történet… – Még zenész korában ismerte? – Igen… – Ja. a folyót. a roskatag tetejű tanyát. mielőtt nekifutott volna. én is úgy érzem. hogy a barátom… – És gyakran játszik? –Nem. – Jef! Rostonsült birka. És Jef. Haddock kapitányt. rostonsült birka! – szólalt meg a kórus szemből. Alas… Csend. a fákat. a gyerekeket. akik éppen azzal szórakoztak. különben – Máris füstöltdisznó-szag van! – rikoltotta egy másik hang.– Tényleg? – Az voltam… Úgy értem. Kate mosolya a messzeségbe veszett: – Ma este igen… Majd magához tért: – Jef! megégsz! Tűrd fel a mackógatyád szárát. akkor értem magát… Amikor játszik. Innen származom – széles karmozdulattal körbemutatott… És ezzel a mozdulattal egybefogta a tüzet. a mezőket. a lovakat. reszkető fényű csillagokat. Csak vissza az illemszabályokhoz. még a fecskéket is.

Igen. lokalizálta az őrült nevetészuhatag forrását. csak bólintott. igen… Izé… Már elnézést kérek. ugyanaz a makrancos hajfürt. ismerjétek el. mi? Charles a mennyekben járt. Ő volt az. Charles nagyon lassan megfordult.Tehát hatan vannak. aki. ne szédíts… Egy csodálatos nevetés vonta el a dühbe guruló férfiú figyelmét. hogy nem jött hiába. ugyanaz a homlok. az valamennyire mégiscsak az én mesterségem… Na. hogy ez meglepő. hatan. – Anouk… – suttogta. – Szép. a a Ugyanaz a száj. . és akinek a nevetése legmesszebbre elhallatszott. kihívó tekintet. de közben a karját bámultad… Még szép! Láttátok a vonalát? Ennyi izom egy ilyen finom vonalú karon. aki leghangosabban üvöltött. javította ki magát Charles. hogy „szép vidék”. Oké. de ne etess itt minket… Hogy micsoda? Hé… azt fuvoláztad. ugyanaz a pimasz. bármilyen zavarodott volt is. Aki a legmagasabbra ugrott. Furcsa káprázat. még mindig ragaszkodott a precizitás vigaszához. – Hogy mondja? – Ő…Ott… – Igen? – Ez ő? – Milyen ő? – Az a kislány… Alexis lánya… – Igen. de a vonalak és a görbületek. és rögtön tudta. Ugyanaz az arcszín.

hogy beteszi a mosogatóba a csészéjét. de elsírtam magam… De miért mesélem el magának ezt az egészet? – visszakozott. azzal az ürüggyel. – Bocsánat. mögém lépett. bizony! – A tokot? – Igen. hogy hülyeség. but a proper little monkey – jegyezte barátunk nem úszhatja meg a zár be gondosan mindent. és megsimogatta a tarkómat… –… – Lehet. – Yes… beautiful… meg Kate –. Alexis mulatságot… Hiába kilóghatna a tokjából. és egyszer csak. Maga… maga ismerte? – Nem… Alig… Egyszer eljött ide Alexisszel… –… – Jól emlékszem rá… Éppen kávéztunk a konyhában. Charles kérlelte: – Kérem szépen. ami lesz még része mulatságban. – És hogy ismerte meg? Nem igazán hasonlít az apjára… – A nagymamája… – Manouk? – Igen. A híres Jef szaladt el előttük. tényleg megpörkölődött szőr szaga terjengett.Milyen boldogság is az. ha meghatódhat az ember. Ezúttal igen. lesz – Miért mondja ezt? . a lábikráját dörzsölgetve. – Nem is tudom… Csak egy benyomás… – Tényleg soha nem játszik már? – De… Amikor be van rúgva egy kicsit… – És ez gyakran előfordul? – Soha.

– Elég kemény időszak volt… Gondolom. oké? – Igen. és senki nem ugrik többé. zilált. Kate. – Az egyik kutya? . – vannak ilyen emberek: amikor időben érkeznek. soha ne igyon egyedül. – Go. Charles a tűzbe bámult. igen! Odaszólt a nagyokhoz: – Sam! Jef! Megnézem a süteményeket. leszedi a fejemet! – Igaz is – rezzent meg Charles –. nem… – De igen. Egyébként jön valaki segíteni? Egészen végig a tűz mellett maradtok. amiben akkor voltam… Ezután elmentek. hogy már órák óta váratnak minket… Visszakísérem… – Nem. Itt felejtett valamit?. my predicamentről… Ez a szó nem létezik franciául… mondjuk. – De… azt mondtad. és ő visszajött hozzám. akkor is úgy érezzük. kérdeztem. de az autó néhány méter után megállt. Anouk hallott az én. nagyon kreol bőrű. ha megsülve szolgáltatom vissza az anyjának. és elfordult: – Ismeri Aiszkhüloszt? – Hát… – Charles-nak kikerekedett a szeme. Yaya! Go! Olvaszd le kicsit a hájadat! A kisfiú vállat vont. Biztos várnak ránk a vacsorával… – Már el is késtek – évődött Kate. Gyerünk! Majd nézlek. – Igen… Anouk… Emlékszem rá… Hé! Most már hagyjátok ugrálni a kicsiket is! Lucas. a rohadt helyzetről. igen! – bőgte a visszhang. inkább onnan fuss neki… Ott keskenyebb… Jeez. – Én veled megyek – mondta egy kövérkés. hogy te is ugrani akarsz. – Hát… – Be van tojva! – hallatszott jobbról. már mennünk kell. göndör hajú kisfiú. suttogta.

ez néha fárasztó egy kicsit. – Á. november 4-e a súlyok és a mértékegységek tízes rendszerbe való áttérésének hivatalos napja Franciaországban… Charles Kate-re nézett. bár.– Nem. de november 4-e nagyon fontos dátum. a november 4-it? – Kívülről tudod a naptárat? – Nem. hogy egy nagy. aki tragédiákat írt. hanem egy görög. hány fürdőt vett XVI. amikor meg akarnak enni egy teknősbékát. Enyhe gyermeki megvetés. és megszorította az aprócska kezet. de mivel Aiszkhüloszt kopasz volt. az előbb… . – Nem. őt ismerem – mulatott Charles –. a Wikipédia után… Ha szüksége van valamilyen információra. Hát ezt meg miért mesélte el? Azért nekem még maradt egy kis hajam… – Charles – sietett Kate a segítségére –. kerek kő. – Jó napot. hogy összetörjön. kénytelenek nagyon magasról leejteni. és bumm. hogy a méterek és kilók születésnapja… 1800. – Ó. és melyik névnapját tartja. – Akkor van a születésnapod? Enyhe. negyvenet. Lajos egész életében. bemutatom Yacine-t… Más néven Wikit. kissé futólag… – És tudja. Yacine a maga embere… – Hányat? – kérdezte Charles. de az ember végül hozzászokik… Na gyerünk… megyünk… És Nedra? Eltűnt? Charles a fák felé mutatott. izé. egy életrajzi adatra. a sas azt hitte. vagy ha tudni szeretné. és ennyi. hogy halt meg? –… – Hát szóval a sasok. a fejére ejtette a teknősbékát. inkább azt mondanám. – Azt hiszem.

túlságosan fájt mindene. hogy ez az izé ilyen nehéz. és még egy utolsó erőfeszítést tett. dobozokat. – Ilyen nagy? – Ez volt a kastély veteményeskertje… – És maga… Maga műveli? – Néha-néha… De ez főleg René birodalma… A régi gazdáé… Charles erre már nem tudott rálicitálni. és ő is lehajolt. és lehajolt. bevásárló szatyrokat. Nem is annyira a dög gép súlya miatt. és nem értett szinte semmihez. valamit súgott a fülébe. hogy cipekedjen mellette. Amikor felegyenesedett. Sosem hitte volna. még aktákat is. bőröndöket. hogy úrrá lesz rajta a gyöngeség. és hm… fesztelenül bandukolt. Ó. de a világ minden kincséért sem hagyta volna egy nőnek. de láncfűrészt… Érezte. tervrajzokat. majd elküldte a lombok közé. meg ne lássák a fájdalmas fintorát. Charles kérdő tekintetet vetett Yacine-ra. hogy felvegye a… – Hagyja csak! – mondta Charles. – Szegény kis bogárka! Hattie! Gyere csak ide egy kicsit! Arrébb ment egy másik kislánnyal. hogy… férfiasabbnak nézzen ki: – És emögött a fal mögött mi van? – Veteményeskert – felelte Kate. ne! – mondta Kate panaszosan. Mert. de az úgy tett. Majdnem kopasz volt. Hosszabbakat lépett. Kate visszajött. elfordította a fejét.– Jaj. a rossz éjszakái miatt… . kabátokat. a lába. ízzé-porrá zúzva a zápfogát. a háta. mintha nem értené. a kurva életbe… Pedig elég női cuccot cipelt már életében… Táskákat.

rövidre nyírt körmei. futva tette meg az utolsó métereket. az izzadság nyomai a mellkasán és a vállán… és hirtelen szánalmas alaknak látta magát. Yacine. hogy a lehető leghamarabb megszabaduljon a terhétől. vagyis Újjászületettnek? Ufff… A Mindentudó Fiatalember most Kate-et szólította meg. soha nem ér be a célba. – Magának olyan az illata. a dögnehéz vacakot áttette a másik kezébe. és kinyújtotta a karját – Ezt gálánsán mondta. de még hallotta. mint a frissen vágott fának… Mosoly. . de majd te megmondod… – Mert az anyukájának már előtte is volt egy kisfia. végül a láncfűrészt ledobta az első sufni ajtaja előtt: – Nagyszerű… Úgyis ki kell cserélnem rajta a láncot… Micsoda? Ejha! Charles a zsebkendőjét kereste. ahogy Kate azt mormolja: – És te. tudod. így ő lett az Újjá-született. – Nem.Szeme sarkából a mellette gyalogló nőre pillantott. izzadt. a Michelangelo faragta válla. – Tényleg… Az tudod. hogy beletemesse a fáradtságát. amiket az internet sem tudna soha. miért hívják Renét Renének. Charles azt hitte. Charles kicsit előre ment. Napbarnított bőre. kinyúlt pólója. – Mert olyan dolgokat is tudsz. derekára kötött melegítője. aki meghalt rögtön a születése után. miért imádlak én téged? Madárcsicsergés. a gallyacskák a hajában. mint a ló. ami még rosszabb volt. – Igazán? – kérdezte Kate.

Nagyszerű… és hol van Lucas? Kate átkísérte őket a híd túlsó partjára. mit is ismert meg belőle? Igen. Úgy értem. de… Mi mást lehetne mondani ilyen körülmények között? Keresgélt. majd visszafordult. A mosolyát és az érdes kezét leszámítva. Kinyitotta a hátsó ajtót. amikor Charles képes volt kibökni egy aránylag épkézláb mondatot: – Lucas! – Tessék? – Van férje Kate-nek? 3 – Na mi van? Nem siettetek valami nagyon! – Azért. – Na mit mondtam – fintorgott Corinne –. Charles egy tonnányi dolgot tudott volna mondani neki. de a híd túlságosan roskatag volt. keresgélt. Egy „Nagyon örülök.Az istenit. – Nagyon örültem volna. és végül rátalált a… slusszkulcsra. ha megismerhetem – mondta Kate egyszerűen. én… Én is nagyon örültem volna… Már a negyedik tölgy mellett is elhajtottak. – Hogy mondja? – Az arca. egyetlen lovag sem csinálta volna meg helyette. asztalhoz! Nekem még fel kell varrnom három gombot. amit itt végigcsinált. . mert mind a mezőn voltak – magyarázta a kisfiú. – Én… – Maga egészen össze van törve. hogy megismerhettem” szóba sem jöhetett. gyerünk. – Igen… Szórakozott voltam… – Igazán? – Én is.

és el volt varázsolva. ezt bóknak vehetem-e… Corinne felsóhajtott: – Te szent ég! Ugye nem fogtok itt bajtársi találkozót rendezni nekem? – Igen – felelte Charles. „Itt én vagyok a főnök” feliratú kötényben. elmesélje-e Claire-nek ezt az estét… Nem. látott beesettnek és kétségbeesetten grimaszolónak. Alexis egyik lábáról a másikra állt. szeretni. a terítő víztaszító anyagból készült. Pénelopé pofákat vágott. egy virágos párnára. hősünk pedig teljesen elmerült a gondolataiban. hogy az apukád még nálad is kisebb volt. Charles-t egy fehér műanyagszékbe ültették. megszépülni. hazudozni. bóknak veheted. szenvedni. hogy mindjárt odaég… Corinne tökéletes volt. amelyet látott felnőni. talán hozzásegíthetné Claire-t. egyenesen Alexis szemébe nézve –. Egyszóval bukolikus volt… Az első negyedórában ólomlábakon járt az idő.A terasz csempézett volt. ígérgetni. valószínűleg nem fogja elmesélni… Bár… Alexis bermudában. és látott eltűnni. Lucas-hoz fordult. csak szólok. Nézte ezt az arcot. amikor megismertem? – Ez igaz. és az udvari grill gázzal működött. Éppen az ellenkezőjét gondolom… Nem Alexis felé kínálta a borosüveget: – Nem tudom. – Alex. hogy lerombolja a mítoszt… – És ő bajnoka… volt minden idők legnagyobb üveggolyó- . – Miért nézel rám így? Annyira megöregedtem? – Nem… változtál. Papa? – Igaz. szépen kikeményített. Charles azon tűnődött. játszani. – Tudod.

hogy ilyen kedvesen szól hozzá ez az elegáns férfi. Tehát Corinne magáról beszélt. papa? – Már nem emlékszem. nagyon jól ismertem. hogy a szülei is a megyében laknak. hogy egyre szennyezettebb a levegő. leteszi a gombostűit. Charles tudta. ezért megnyugtatásképpen felé fordult. hogy az én Alexis barátom nagyon szerencsés. Charles pedig bólogatva hallgatta. aki nem tűri fel az ingujját. hogy az apjának van egy kis cége. és Párizsból érkezett. Nagyon jólesett neki. Tudtára akarta ezt adni Corinne-nak is. hogy nehéz idők járnak. Alexis? . szép órát visel. és átment képmutatóba: – Nahát… Eleget beszéltünk a múltról… Nagyon finom ez a saláta… És maga. és többet ivott. És úgy gondolom. – Igen. hogy ezzel mindent elmondott. hogy ennél messzebb nem mehet. biztosan félreértette Charles mosolyát). Nem hallott mindent pontosan. hogy ilyen anyukája volt. majd úgy döntött. de azt megértette. – És te.– Ez igaz. mint kellett volna. Corinne? Mivel foglalkozik? Corinne tétovázott egy ideig. hogy ez igaz. Hogy tartsa a távolságot. most már egyél! Ki fog hűlni. és az ember mindig nevetett. – És ugyanaz volt a tanító nénitek? – Persze. hogy Corinne a France Telecom egyik leányvállalatának humánerőforrás-részlegén van (amikor kiejtette a humánerőforrás szót. amikor vele volt… Miközben ezeket a szavakat kimondta. a kínaiak pedig sokan vannak. Szerintem Anouk szép volt és kedves. Charles Lucas-ra kacsintva jelezte. amely hűtőkamrákat és hűtőszekrényeket forgalmaz a vendéglátóiparban. – Akkor ismerted Manoukot is… – Lucas – szólt rá az anyja –. megajándékozta egy elragadó mosollyal.

egy szúnyogot elhessentő kezében. emlékszem. de én… Te… Azt hittem. valahányszor valami fontos dolgot akartál elmondani. Az a gonosz pattanás. Balanda. Alexis halvány fintorában. hogy zenetanár vagy… Nem is tudom… És pontosan ebben a pillanatban. csináltál magadnak. akkor lettél jó tanuló először az életben. valahányszor. idő. és amikor elkezdtél a konzervatóriumba járni. mindenki seggre esett. vidám dolgokat játszottál. amikor Nounounak szar kedve volt… Nem fejezte be a mondatát. és hirtelen elfeledkezve a csíkos műanyag árnyékolóról a feje fölött. – Mi van – ismételte baromságot mondtam? meg nyugtalanul –. a zene… Értve ezalatt: az a könnyűvérű lány. talán Charles letette a poharát. amikor meghallgatásra mentél. Amiről itt beszélsz. a kurva Ave Mariáddal bűvölted el. amikor szomorú voltál. – Ó – legyintett Alexis –. megríkattál minket. az a futó szerelem. Amikor Anouk énekelt. az maga volt a Broadway. hogy baromságot mondtál! És ezt te is nagyon jól tudod… Az együtt töltött hosszú évek alatt.– Én? Hát az apóssal dolgozom! Kereskedő vagyok… Mi van? Talán baromságot mondtam? –… – Vagy a borral van baj? Talán dugó ízű? – Nem. – Múlt idő. mindig a zenét használtad fel hozzá… És ha nem volt éppen hangszered. a terítőhöz illő asztali szeméttartóról és a szeméttartóhoz illő hárpiáról: – Naná. az mind múlt . amikor az anyukám palacsintát sütött nekünk. és amikor vidám voltál. az asztal mögött eltűnő kötény „Főnök”-ében Charles végre meglátta azt a bizonyos huszonöt évnyi távolságot a cellás rendszerű gyorshűtés szakértőjének homlokán.

nem akarjátok megvárni. Corinne terítékeket. amelyekből hiányzik néhány változó. Csend.– Pontosan – folytatta Charles még halkabban –. Alexis elpanaszolta. tudja… És a maguk palacsintája és az úgynevezett vidámsága. hogy majd vet rá egy pillantást. igazad van… Nem is lehetne pontosabban kifejezni. Charles alufóliából fabrikált hamutartóféleséget. igen. kihagytál néhány fejezetet. hogy van egy repedés a lépcsőházban. míg Lucas és én elmegyünk lefeküdni. Utána más dolgokról beszéltek. az a Nounou? – Soha nem mesélt magának róla? – rezzent össze Charles. és összeszedte a – És az meg ki. de hülye vagy… Ez szép mosoly volt. nem nekem kell előadást tartanom neked arról. de beszélt sok más dologról. de én… – Stop! – mondta Alexis szárazon. – Nem. – Persze… Bocsánat. és Charles szívesen viszonozta. – Mikor ébred fel? magának . és a mesterember megígérte. és megkérdezte: – És a hűtők? Jól fogynak… – Jaj. hogy csak azután nyalogassátok egymás sebeit? Charles rágyújtott. azonnal felpattant. – Elég most már. Lucas kijött hozzájuk egy búcsúpuszira: – És a madár? – Még mindig alszik. hogy milyen ingatagok az olyan egyenletek. Kösz a nyelvtanleckét… – Hé. már elnézést. Charles… – a hangja ellágyult –. te is tudod… és gondolom.

amiért ilyen veled. És te… Mondd csak… Vannak gyerekeid? – Nem. Tudod. – Eljössz holnap megnézni az iskolai előadásomat? – Szép gyerekeid vannak… – Igen… És Marion? Láttad? – Még szép. – Alexis… – Nem. azt hiszem… Érted? – Igen – felelte Charles. – Nős vagy? . megijeszti. sebezhetővé tesz… Soha nem akarom többé érezni a hiányt. Olyan egyezségféle volt… – Már egyáltalán nem játszol? – De… Apró hülyeségeket… Például a holnapi műsorban. most már ágyba veled! Mama már vár. hogy csak úgy tudok kikerülni a pokolból. Ne mondj semmit. de az volt az érzésem. és… Minden. azt nem… – Képtelen vagyok elhinni… – A zene… A zene törékennyé. ő végezte el a piszkos munkát. de hogy igazán játsszam. és… – És? – Nehéz megmagyarázni. – És te? Itt leszel még holnap? – Naná. Hallgattak. Nem szabad Corinne-ra haragudni.Charles tanácstalanul kifordította a tenyerét. gitáron fogom kísérni őket. hogy itt lesz – nyugtatta meg az édesapja. ha hátrahagyom a zenét. – Nélküle ott maradtam volna. és a zene ezt teszi velem… beszippant… – Hallottál azóta az apádról? – Soha. pedig nem értette egyáltalán. hogy láttam… – dünnyögte Charles. ami a múltamból jön. – Gyerünk.

gondolta Charles. egy kicsit a lámára hasonlít. *** – Minden rendben? – Tökéletes – felelte Charles –. Corinne jött vissza. Neki sem. majd beállt a zuhany alá. – Emlékszel rá? – Nem. a desszerttel. holnap nagyon korán elmegyek… . és megnézte a képét. Közelebb tolta az ajkait. Alexis egy öreg Lacoste pólóval jött vissza. Csend. és megköszönte a pólót. A törölköző sarkával megdörgölte a tükröt. – És Claire? Lett családja? – Nem. – Pedig tőled csórtam… A többivel együtt. Össze van törve. Nagyon vigyázott.– Nem. Jó hosszú időre. de biztos. Úgy látta. hogy ne áztassa le a ragtapaszait. hogy nem zavarlak titeket? – Fogd be… – Amúgy meg Lezuhanyozhatok? – Arra… – Tudnál kölcsönadni egy pólót? – Ennél többet is tudok. Így mondta Kate.

hogy Alexis. Charles? – Gyászmunka… – Mit játszottam Nounounak? Már nem emlékszem… – Az attól függött. És menetközben felkapta az üveget is. Alexis félrehúzódott. pohárral a kezében egyedül üldögél a terasz lépcsőjén. hogy becsukja a spalettákat. az Aidát játszottad neki… – Ez az… A Győzelmi indulót… – Amikor nagyon untatott. tudom! A Rózsaszín Párducot… Mancini… – Amikor zuhanyozott. amin annyit röhögtünk. hogy helyet adjon neki: – Nézd az eget… Ezt a sok csillagot… –… – És néhány óra múlva új nap kezdődik. és félmeztelenül láttuk. Csend. C-G… – Amikor a bőrnadrágja volt rajta… a zseb szegélyére hímzett makkokkal. hogy csináljuk meg a leckénket. amíg Anouk .Amikor kihajolt. hogy ott várjuk be. akkor valami olyasmit játszottál. Charles felhúzta a nadrágját. egy kis bajor polkát játszottál… – Lohmann… – Amikor mindenáron rá akart venni. és felkapta a cigarettás dobozt. a Híd a Kwai folyónt szegezted szembe vele… – És ő imádta… A hóna alá csapta a pálcáját. és Nounou bezárt a szobádba. minek volt éppen öltözve… Amikor felvette az a röhejes esőköpenyét… – Ja. mint A gladiátorok bevonulása… – C. Amikor hülyeséget csináltunk. és teljesen hitt benne… – Amikor elsőre sikerült kitépnie egy szőrszálat a füléből. hogy vigyék az elfekvőbe. a mentőszirénát utánoztad. – Miért jöttél. meglátta.

hazaér. a torkát köszörülve – ahhoz. amit akartunk… Ezért még az apám aláírását is hajlandó volt utánozni… – La Strada… – Emlékszel… A Rennes utcába vitt minket megnézni… – És utána egész nap pofákat vágtunk… – Még szép… Nem értettük egyáltalán… A történetét tekintve azt hittük. felugrottal az asztalra. Amikor azért kergetett. a Gounod-dat játszottad… – Vagy Schubertet… Attól függött. hogy csodálkozol. – Igen… Ezzel mindent megszerezhettünk. többször is majdnem kinyiffantam… – Amikor cukorkát akartunk. Charles elmosolyodott. – De a legjobban a… – Ezt szerette… – folytatta Alexis fütyölve. Milest cincogtál a kulcslyukon – Felvonó a vérpadra? – Persze. abba majd beledöglöttem… A francba. – Na látod… Egy ilyen Nounou nem elmesélhető – tette hozzá Alexis. ahhoz… . hogy a Bolondos újoncok lesz… – Milyen csalódottak voltunk… – Milyen kis hülyék voltunk… – Az előbb láttam. én a Radetzky-indulót gyilkoltam neki… – Erre már nem is emlékszem… – Pedig tényleg… Pam-pam Strauss. és keresztül… megbüntet. hány cukrot akarunk… Amikor a rohadt kis számaival untatott. de szerinted kinek mesélhettem volna el? Te kinek meséltél róla? – Senkinek. és megszólalt a Homoktánc… – Emlékszem. hogy menjünk végre fürödni.

ez fantasztikus.Egy bagoly felhuhogott. –… – Charles. és én cipeltem őt az ágyba… – Az is előfordult. Miért. – Csak te számítottál… Te tehetségesebb. hogy képes leszek elaludni… – Neked csak a jó oldala jutott… Sráckorunkban téged nevettetett meg. hogy sok hasznot húztál az anyádból… Az volt az érzésem. inkább az volt a benyomásom. mi van? Már alig hallották egymást a sötétben! – Tudod. hogy mind a ketten pucoltuk – dünnyögte Charles. folytasd… Mesélj csak… Szívesen megérteném. A sötét csalók szép mentegetőzései mindig elbűvöltek… – Na. hogy még abban sem vagyok biztos. – Nem. miért nem értesítettelek? –… – A temetésről… – Mert egy szemétláda vagy. lefekszem… Olyan fáradt vagyok. az érdekesebb… Charles felállt. Na jól van. hogy kicsit egyedül érezhette magát a vége felé… – Gyakran felhívtam… – Hát. én az első naptól… Halálosan féltékeny voltam… Egyébként én… – Gyerünk. erről rád ismerek… A nagy szavak… – Nagyon vicces. de én pucoltam utána a vécét. De igen… Nem… Mert egyszer az életben egészen magamnak akartam őt. a . voltál az okosabb. miért lettél drogos miatta.

ha lettél volna olyan mérhetetlenül nagystílű. milyen jó haver vagyok. tudom. nagyon elfoglalt és nagyon szemét emberré tette. mert a tény. és elmesélhesd a srácaidnak. hogyan pisiltünk be a nevetéstől.– Csak hogy lásd. aki nem hitt semmiben. hogy értesíted róla. kicsi. – Az önostorozás… Azt mindig nagyon szeretted… Igaz. mert egy nagy darab szar… És valószínűleg el sem ment volna a temetésére. ha megjegyzed. Alexis Le Men… Ez a csodálatos lény. mi ez… – Micsoda? – Lent hagyni néhány dolgot… –… – Életfoszlányokat feláldozni. hogy a felszínre tudjunk emelkedni… – Feláldozni… Életfoszlányok… Te aztán mívesen fogalmazol hűtőszekrényárus létedre – viccelődött Charles –. ez nem olyan pofás szó: gyáva… Kevésbé… fellengzős… Közelítette egymáshoz a hüvelykujját és a mutatóujját: – Egy egészen aprócska fúvóka. ezt nem árt. aki az iskola csatornáiba szorul). A Fáááájdalom. még jól jöhet. és olyan sokat dolgozik. te átmentél az Atyák keze között… El is felejtettem… Tudod mi a nagy különbség kettőnk között? – Igen – mondta Charles nagyon megértően –. hogy téged olyan emberek neveltek. És most jó éjszakát. Alexis utána ment: – Akkor te is tudod. Nagy F-fel. amikor egy öreg traveszti eljátszotta a részeg Fred Astaire-t. és egyetlenegyszer sem hívta fel. mint a fű és a fecskendő. akik egy rakás dologban hittek. Szerinted mit felelhetnék erre? – Az a különbség. mi? Kicsi. míg én egy olyan nővel nőttem fel. . aki én voltam (és aki most azért meséli ezt el neked. hogy felsőbb osztályba léphess. kicsi… Alexis megcsóválta a fejét. hogy olyan okos és tehetséges. de mi nem áldoztunk fel az égvilágon semmit! Csak gyávák voltunk… Igen. és nálad jóval hamarabb magára hagyta Anoukot.

hogy a múlt télen azt a meleg hangú értesítést küldted nekem… Hogy mindent visszapasszolj nekem. Fájdalom. Alexis tekeregve előkotorta a tárcáját. szétrázta. Add át az üdvözletemet a Megmentődnek. hogy már éppen eleget adott ne… A gép elakadt. mert nem tudok. Charles visszahúzta a kezét. Neked legalább vannak gyerekeid. hitt az élet… Charles rögtön meg is bánta az utolsó két szótagot. Kinyitotta a szobája ajtaját: – És még valami… Miért nem adományoztad a testét a tudománynak. hanem. Nem azért. ugye érted? Én is túl sok… túl sok lóvét tettem az ügyre… Nem tudok neked segíteni. mert nem akarok. – Mondd meg. hogy nem éppen ez-e az oka. és megköszörülte a torkát: . ígéret.– De igen. De már későn: – Ja. előhúzott belőle egy négyrét hajtogatott lapot. figyelmeztetés. Charlot? – zokogásban tört ki. te… Miközben én. Megérintette Alexis vállát: – Hagyd abba… Én csak összevissza beszélek… Ha igazán ezt akarta volna. hagyott volna neked búcsúlevelet. hogy alaposan elpróbálta azt a kis jelenetet… Én még azon is eltűnődtem. persze… sajátjával… Csak meg kell nézni. amikor olyan sokszor megígértette veled? – De a kórháznak? A kurva életbe! Nem gondolod. Alexis hátradőlt. mit tettem… Charles nem tudott leguggolni. én… Most megyek. és lecsúszott a földre: – Mit tettem. hogy szeretnél beszélni róla… Egyébként egészen biztos. amit már nem volt alkalmad eltenni az alagsorba… De nem én vagyok a megfelelő ember. és lefekszem. – Hagyott búcsúlevelet. mit tett a – Alex… Én megértem… Én megértem. még kevésbé letérdelni. életben maradás.

– Szerelmem… – kezdte. kutyuskáim! Rajta! Hajcsikálni! Charles eltántorgott az ágyáig. Mélyet. – Látod. Charles-nál nem volt ott a szemüvege. hosszút sóhajtott. Ez volt az egész levél. kivette a kezéből a levelet. hogy fordítva vette fel. és azt gondolta. . belezuhant. de képzeld csak el. Nounou éles hangját utánozva megszólalt: – Gyerünk. felhúzta magát. Á. Újra sírni kezdett. ma reggel összevissza törtem magam… – Menj a fenébe – mosolyodott el Alexis –. 4 Már megint hol van? Ezek milyen lepedők? Melyik szállóban? A függönyök lombmintáitól aztán teljesen kiment az álom a szeméből. igen… Szilfás-telep… Néma csend. hogy felsegítselek onnan. és miközben a szobája felé ballagott. szívesen nyújtanám a kezem. hogy ez volt élete leghosszabb nap… És már aludt is. mégiscsak hitt valamiben… Tudod – folytatta vidámabban –. Megnézte az óráját. mint egy zsák. és átnyújtotta Charles-nak a levelet. Fölöslegesen. s először azt hitte. Hogy fájdalmat cseréljen. neked mindig le kell főznöd a többieket… Elkapta Charles zakójának alját. hátralépett. jaj. hogy a szoba fényébe tarthassa a papírt.

Ehhez a pofához egy másik szín. mert te olyan konvencionális vagy”.Negyed tizenkettő. melegített magának egy csésze kávét. a padlószőnyeghez illő vécépapírt. Az évszázad első ágyban töltött délelőttje… A szoba ajtaja előtt egy cédulát talált: „Nem mertünk felébreszteni. hagyd a kulcsot a szomszédban (zöld kerítés).” Megcsodálta a vécé tapétáját. Így még rosszabb volt. Bár már kiment a formájából. Így hát felvette ifjúkori kopott krokodilos pólóját. Szívesebben maradt volna a tegnap esti megjegyzéseinél. Megborotválta. félig leszakadt farkát –. tesz egy vargabetűt az iskola felé. Csókollak. majdnem harminc évvel később Charles nagyon hálás volt Edith hülye alapelveiért. amikor belenézett a fürdőszobai tökörbe. megismerte. hogy az iskola felé kerülve indulj haza (a templommal szemben). és furcsa boldogság fogta el tőle. Ha nem érsz rá. ezért úgy döntött. amit tudott. amikor még szokásuk volt ajándékot venni egymásnak. Edithtől kapta ajándékba. Akkoriban. Nem volt túl sok kedve a napvilágnál találkozni Alexisszel. hogy megpuszilhatja Lucas-t és a szép Mariont. és felnyögött. Az ingének hullaszaga volt. Edith akkor kijelentette: „Fehéret vettem neked. mielőtt örökre szem elől veszíti őket… . és agyon volt használva – és akkor még nem említettük a krokodil fáradtan fityegő. és azonnal meg is bánta. és most. inkább kölcsön vette Alexis borotváját. A láma szépen kiszínesedett az éjszaka… A mályvaszín különböző árnyalataiból a zöldbe hajló bájos festmény… Charles nem merte arcon köpni magát. hát… nem állt volna ilyen jól… Többször egymás után becsöngetett a zöld kerítéses szomszédasszonyhoz. hogy nélküle folytassa tovább az útját… De megvigasztalta a gondolat. Nem merte a kulcsot egy másik szomszédnál letenni (rettegvén Corinne haragjától).

*** Lehet. és nem bioszendvicses standokat állítottak fel. Charles több mint tíz órát aludt egyhuzamban. Charles utat tört magának a tömegben. Levakarhatatlan ugróiskolák (persze a falat rugdosni viccesebb lehetett). száraz. a tájszólás. a mobilja lemerült. hogy köddé vált. hogy kikerülje a minden irányból áradó gyerekek hadát. az alkohol. a sok léggömb és lampion ellenére. valószínűleg a harmincas években építették. aki annyira megzavarodott. a karját felemelte. a nap felé fordította a sebhelyeit. egyenes. hanem igazi szopósmalac sült a nyárson… Szép volt az idő. hogy az iskola szemben állt a templommal. és a vattacukor és a sülő malac illathullámai közé beágyazódva tágra nyitotta a szemét. és magában megköszönte a szomszédnak. Egy nagyon szép. behunyta a szemét. Egy hölgy egy poharat nyújtott át neki. de a világ leglaikusabb épülete volt. amelyek biztosan nagy örömet szereztek a focistáknak. nekidőlt egy alacsony falnak. karcos folyadékba. a vattacukor illata. és meszelt törzsű gesztenyefák álltak benne. belekortyolt a meghatározhatatlan. az összefonódó R és F betűk alatt külön bevésve: Lányok. szigorú és republikánus. a gyerekek kiabálása gyengéden elringat… . Jules Ferry stílusában. tégladíszes épület. Visszatette a zsebébe. a zene vidám volt. és huplik az aszfalton. amit ráaggattak ezen a napon. amelynek a falait olajzöldre festették a tornacipők rúgásának magasságáig. Fiúk. Egy kis vidéki beütéssel… Itt ellenzős sapkás apókákat és melegítős anyókákat lehetett látni az V. igazi fedett udvara volt. Néma bólintással köszönte meg. kerület elegáns lakói helyett. A csokoládés sütemény és az égő fa illata után rátalált a Mathilde-dal élvezett búcsúk hangulatára is. hogy nem tudja összeszedni nyelvtudása foszlányait. mintha külföldi lenne. A meleg. Ünnepnap… Már csak a postás hiányzik.

– Már megint alszol? Ki sem kellett nyitnia a szemét. nincs… – Akarod. de nem akartam neked megmondani. de – jegyezte meg teátrálisan a nagyfiú – te sem vagy igazi kalóz… Visszafelé menet megálltak a Vadászpihenőnél. Elmegyünk érte… – De… – húzódozott a kisfiú –. vásároltak egy . hogy a gyerekeknek egyszerűbb igazat mondani. Nem voltak különösebb pedagógiai alapelvei. Éppen ellenkezőleg. ő nem is igazi papagáj… – Igen. mindig úgy gondolta. meg takarékszövetkezet. – Gyere. – És nincs papagáj a válladon? A kampókéz visszazuhant: – Hát. Az igazság még soha nem béklyózta meg a képzelőerőt. mert ki van tömve… Lucas bajusza felhúzódott a fülbevalójáig: – Én tudtam. az igen. és csütörtök délutánonként fodrászbolt is. hogy feltalálja a gyerekeket? – érzékenyült el Charles. – Hát akkor szerintem hagyd abba. – Tudod… Ő nem tud felébredni. fegyverbolt is. – Nem. hogy elmenjünk a madaramért? – És nem fog felébredni? Bár Charles-t részben Nounou nevelte. miközben egy tuja mögé löttyintette pohara tartalmát. vagy talán éppen ezért. – És te? Kalóznak öltöztél? Lucas bólintott a fekete kendő alatt. Napozom. de az igazság. hogy szomorkodnál… Vajon ki volt az? Kinek támadt az a jó ötlete. mert már így is teljesen barna vagy! Charles lenézett. úgy is megismerte kis harcostársa hangját. ami fűszerbolt is volt. Féltem.

egy. kettő. hogy az a melltartója… – győzködte őt Alexis. kettő.guriga madzagot. itt sikerei vannak… Charles gyorsan beletemetkezett a műanyag tányérba. – És hol vannak a szüleid? – Nem tudom… Lucas boldogan. tudod azt mondani. igazán kedves… Arrébb. foglaljanak helyet. Jean-Pierre! Rendben! . hogy „Kokó”? Charles visszament a falat támasztani. mindenki a helyén van? Jó napot mindenkinek. egy hatalmas asztal mellett. tedd már le azt a poharat. kettő. Mozgolódás a színpadon. mielőtt kiküldte volna Lucas-t a színpadra. Még meg akarta várni Lucas fellépését. mielőtt hazaindulna Párizsba… Egy kislány gőzölgő tányért hozott neki: – Ó. akitől az előbb a bort is kapta (és akinek tekintélyes méretű keble volt). bájosan mosolygott rá. Nagymamákat terelgettek óvatosan a legjobb helyek felé. és Charles a templom előtt letérdelve szorosan felerősítette Mistinguettet. kérem. lábujjhegyen tipegve ment vissza az osztályához. miközben a mikrofonból: egy. Jean-Pierre. köszönöm. hogy a tombolahúzás… Larsen. Máris beszélt a madarához: – Kokó. egy. A darab… elképesztő volt. három. emlékeztetem önöket. – De hogy lehetsz ebben ennyire biztos? – Hát… Mert látszik rajta. halljátok? Larsen. légyszi. és vigyorogva a sonkaszeletre koncentrált. a hölgy. technika. Ugyanis eszébe jutott Canut asszony szárítókötele… – Esküszöm. Hoppá.

és mivel a szünet már majdnem véget ért. erről lehet szó… Kate elölgombolós ruhát viselt. a munkájára kezdett gondolni. eldöntötte. bezárta. ez kicsit elvonta a figyelmét. és kirajzolta . Kate mosolygott rá. Nem ismertem meg… – Talán azért. Keresett egy napos foltot. bezárta a kaput is? Igen. Még egyszer megköszönte Corinne csodálatos vendégszeretetét. a széket az udvar felé húzta. Csak egy kicsit. és megbeszélni Philippe-pel azt a bizonyos ügyet… Újra felnézett. mert hagyott egy üres széket kettőjük között. lágyan átölelte a derekát. Charles találkozott Corinne-nal. Kate átült az ő oldalára. Kecses kibillenés volt a retina és az agykéreg között. A térdelő mamák ellenőrizték a frizurákat és a sminkeket. miközben a papák a videokameráikat abajgatták. kezet nyújtott Kate-nek. és nekiállt kidolgozni a… Balról zsivajt hallott. A lehető legtávolabb akart kerülni tőle. – Igen. és visszaadta neki a kulcsokat. mert nincs rajtam a gumicsizmám – tréfálkozott Kate. Talán gardedámnak szánta? – Elnézést. ha jól értette.Rendben. és faképnél hagyta. – Hullo… Charles leejtette a határidőnaplóját. rálépett. hogy két jelenet között diszkréten kereket oldhasson. és míg lehajolt a naplóért. vagyis nem teljesen. melyik aktákat viszi magával a Roissyra. hogy megállapítsa: nagyon szexi anyukák is élnek Les Marzeray községben… az elintézendő telefonok listája. Csak annyi időre. aki nagy tanácskozásba volt merülve két másik hölggyel. Elővette a határidőnaplóját. amely félig látni engedte a mellét. – Ugye. egy ellopott pruszlikról volt szó. átnézte a hétre előirányzott találkozókat.

hogy Kate is végigméri őt. nem az a sok állat. hogy máris ismeri a motívumaimat? Charles mosolyogva hajtotta le tudja tenni a láncfűrész láncát. felfedte a térdét is. és most is éppen azt figyelte. aki fel ki tudja villantani a amikor előre hajol.szép combjait. dehogyis! – tiltakozott Charles – Dehogyis! Csak néztem a… – A micsodát? – forgatta meg a nyárson Kate. Kate megérezte a tekintetét. Elfintorodott: – Igen. Ó. tudom… Nem kellett volna felvennem… Nagyon meghíztam. próbák. és játszani… valószínűleg Ajaj. Judy Garlanddal. – …motívumait… – A motívumaimat? My God… Csak nem azt akarja mondani. mindig úgy gondolta. hogy a kanyargós vonalak hogy veszik körül a karkivágást anélkül. akik egész nap tépik egymást. akit etetni kell. milyen szép mosoly volt a jutalma… – Látja. két nyelvvel is egyformán jól tud rajtszámot sem érdemes kérnie… – Talán szivárvány alatt aludt? – Igen. amióta utol… – Jaj. to tell you the truth. hogy az építészek és a divattervezők valamiképpen ugyanazt a munkát végzik. Szabásvonalak. hogy már délután ötkor sötét van. . Egy nő. hogy megtörne a csigavonaluk. meg a gyerekek. anyagok. amikor az egyik lábát átvetette a másikon. I feel more like the Tin Man right now… a fejét. Kate gyorsan lehúzkodta a szürkéskék anyagot. ez hiányzik itt a legjobban… – sóhajtott fel Kate. Charles szerette a divatot. utolsó simítások. sápadtrózsaszín melltartója pántját. nem… Judy Garland… – Well. érezte. – A musicalek? – Nem… Az ilyen hülye évődések… Mert – tette hozzá komolyabban – ez az igazi magány… Nem az. amelyen türkizkék kacskaringós minták tekeregtek.

most kapaszkodjanak meg: vízibicikli. a Frémouille-nál sosem vernek át! Charles a füle mellett lévő ragtapaszra nyomta az ujját. halotti torokat. – Nem elég jól. mert a szuper DJ máris a kormánykerék mellé pattant: – Még egyszer üdvözlet mindenkinek. Saint-Gobertin. Érezte. ne felejtsük: Ámulj és bámulj. helyet a művészeknek. a hurkák és sonkák specialistája. mert az anyám Nantesban született. igen… A gyerekek már nagyon izgatottak… Emlékeztetem önöket. – Az anyanyelvem? A francia. egy Toshiba DVD-író. On my father’s side… – És hol nőtt fel? Kate válaszát már nem hallotta. A. vállal esküvőket. tapsolják meg őket jó hangosan! Hé. Jean-Pierre nem volt a humoránál. Lavoir utca 3. Native?English. a frémouille-i leányvállalat nagylelkű ajándéka. Az idén cso-dá-la-to-sak a nyeremények! Az első díj egy romantikus hétvége két személyre egy háromcsillagos panzióban a charmièges-i tó partján. mint Jean-Pierre-nek. vágóállat és kolbászféleség. mindjárt lelép. –Annál jobb… – De tényleg. Hamarosan kezdődik az előadás. ezúton mondunk érte köszönetet. első áldozásokat. a Graton és fiai ajándéka. még ennél is hangosabban! Jó mulatást min…” Lekeverték. …és ne felejtkezzünk meg a számos ajándékkosárról sem. és egy tucatnyi vigaszdíj. és köszönjük. kérem. nem igaz? Haha! Na gyerünk. ha ez az alak továbbra is ilyen hülyén üvöltözik. sajnos. melyik az anyanyelve? – kérdezte Charles. tekepálya és karaoké használattal! Második díj. to catch your… motives… Újra előbukkant a varázslatos metszőfog. ..– I knew you must speak English. hiszen nem lehet mindenkinek olyan szép nagy szarva. igen. hogy ilyen szép számmal eljöttek. és. hogy még van idejük megvenni a sorsjegyeket a nagy tombolára.

és nem követték az áramlatot… Charles Kate combjára… akarom mondani. de mindig meghatnak az ilyen kis bénuska előadások… Hülyeség. a Kate térdén tartott programfüzetbe pillantott: A karibi kalózok bosszúja. hahó… De azt is észrevette. hogy Charles továbbra is őt nézi. A halacskák a zenére megringatták a csípőjüket.Alexis egy klarinétossal beült a színpad hátuljára. Olyan… – Nem. nem? Az arcára tapasztotta a tenyerét. mintegy csodálkozva. hogy eltakarja az arcát Lucas elől. hogy még mindig ott találja. hogy integessenek a mamájuknak. miközben a tanító nénik elrendezgették az apró halacskákat a kartonpapír hullámok között. Hé. – dünnyögte Charles még nála is . és a szeme túlságosan csillogott. De túlságosan lefoglalta őket. és amikor észrevette. Ezt a homorúan vésett gemmát csodáltam a pecsétgyűrűjén… – Igazán? – sóhajtott fel Kate. – Csodálatos. és elindultak. mert kíváncsi volt. így hát a színpad felé fordult. kifordította a tenyerét. még jobban megzavarodott: – Jaj. melyik kicsi szardínia miatt került ilyen állapotba… – A magáé is köztük van? – Még csak nem is – nevette el magát Kate –. szemben a hullámokkal. ne nézze a kezemet. – Igen… És nagyon régi… Ajándékba kaptam a… Suttogva folytatta: – …a folytatást később mesélem el… – a hullámokra mutatott… – Alig várom halkabban. hogy Kate-et elhagyta a gunyoros kedve.

a szeme kimeredt. Nem. És meg is találta régi haverja csúfondáros mosolyában. Alexis Lucas-ra mutatott az állával: Ez ő? Charles bólintott. Szemetet hordani.A folytatást Alexis arcát figyelve követte végig. üvöltötték jó hamisan. bizisten! Alexis az elején nem vett észre semmit. Hunyorgott. megint Lucas-ra bámult. Végül elfordította a tekintetét a fia válláról. Újabb nóta. és a nézőközönségtől követelt magyarázatot. Ki hallotta volna meg a zsiványok haragjától? Rumra és nagy bunyókraaaaa!. elrontott két-három akkordot. mert a gitárra koncentrált. kapitány. harcra. újabb zene. De ez most nem számított. és összevissza kezdett játszani. Ágyú dörrent. És rumra. majd eltűntek egy nagy hullám mögött. és Alexis egészen máshol járt. De hogy a fenébe… Charles mosolyogva az égre mutatott. bizony ez cudar élet! Egy jó fregatt és dús rakomány. olyat kerítsen. és a kalózok újra megjelentek. állig fölfegyverkezve. A tekintetével megkereste a fiát. Utána kihúzta magát. pucolni rezet: Kapitány. Megint Lucas-ra nézett. Most Lucas és a bandája is csatlakozott a zenészekhez és a halacskákhoz. Mert arra szegődtünk el. Mistinguett jól mulatott. majd visszatért a húrokhoz. kegyetlenebb – Miért legyünk házicselédek? Sikálni edényt és fedélzetet. a közönségre mosolygott. Az kell nekünk. . és blazírtan énekelték: Nincs nálunk ádázabb.

hogy ide jövök. jóval kedvesebben hozzátette: – Nem… bocsánat… Egyáltalán nem ezt akartam mondani… Tulajdonképpen csak meg akartam hívni… nem… semmi… Charles szemébe nézett. Éppen kilépett az iskola kapuján. Na jól van… Viszontlátásra… . és megfordult: – Hey. a Charles a tapsot kihasználva kereket oldott. Visszatette a zsebébe a cigarettát. de most már feltétlenül haza kell mennem. és még halkabban folytatta: – Máris… Máris elmegy? Charles gyáván lesütötte a szemét: – Igen.Alexis megrázta a fejét. a bal öklét mutatva. – Tényleg? – Nem szóltam róla senkinek. – Persze. –Why did you say „Alig várom” if you don’t give a shit? De nem várta meg. de nem akartam kavarni… bocsánat: zavarni. you bloody liar!– szólt utána Kate. Vissza az életbe. Egyáltalán nem volt kedve újabb hosszú zokogásokat előidézni. – Értem… Kate egy végső mosollyal (ezt a mosolyt Charles még nem ismerte) előhúzta az utolsó aduját. bár egyáltalán nem hitt benne: – És a tombolahúzás? – Nem vettem sorsjegyet. Én… hogy is mondjam… ma lógtam az iskolából. Küldetés végrehajtva. hogy Charles teljesen elképedjen. és hadizsákmányon való osztozásig nem is emelte fel többé. én… – nyökögte –. el kellett volna köszönnöm magától. amikor egy „Hey!” megállította. újra lehajtotta.

és a tegnap esti kutyák nyájasan köszöntötték. Bekapcsolta a rádiót. szemben a postával. azt a szaros. és háromszor is áthajtott a körforgalmon. teletankolt. bánta már. mire? Jutott eszébe Charles-nak. előkereste a használati utasítást. ráakadt augusztus 9-re. végre megtalálta. Végre ráakadt a táblára. de későn. amit keresett. Benyúlt a kesztyűtartóba. melyik városokon kell áthajtania. kikapcsolta. Jó fél órán keresztül csak ment. egy szupermarket mögött. nem találta a jó hitelkártyáját. állati sokáig kereste azt a rohadt. Charles fellapozta a határidőnaplóját. Megfájdította vele a fejét. A csomagtartó megint nyitva volt. amivel végül ki tudta nyitni a tanksapkát. még zajosabban káromkodott. és… …és nekiállt a ragozásnak: – De hát én hülye vagyok. hideg volt a köve. Kate már messze járt. balra nézett. Megállt a fehér sáv előtt. elnyomta. készpénzzel fizetett. azután eltévesztette a PIN-kódot.Kezet nyújtott. ferdén állt a platánok alatt. Megcsóválta a fejét. és felidézte magában. azt a kurva kallantyút. és semmi olyasmit nem gondolt. Charles felsóhajtott. mielőtt ráakadt volna a macskakaparásával írt nyomokra. Rágyújtott. Meghívni. maga elé nézett. De hát te hülye vagy… De hát ez hülye! . és bánatosan nézett Kate tekergő mintáinak leg… kalandosabbika után… *** Az autóját keresve észrevette Kate autóját. amit világosan ki tudott volna fejezni. A gyűrűje közben befelé fordult. jobbra nézett. lemondott az egészről. Megállt egy benzinkútnál.

Ott lehet fizetni. nálam nem csak félig csinálják a dolgokat… – Én valahogy úgy értettem… – So? – Szóval… Talán tudna nekem adni mindegyikből egy aprócska szeletet… Kate ezután már nemigen ügyelt rá. Charles meglengetett az orra előtt egy kis füzetet. úgy tűnik. – Háromféle volt. izé… Szeretnék egy szeletet abból a csokoládés süteményből. vacsorára.5 Kate a köténye zsebében kotorászott valamiért: – Igen? – Jó napot. kitépett lapokkal: – Hát igen. mégiscsak… Tekepálya és óriás karaoké… Nagyon haragudtam volna magamra. és az ajkába harapott. és udvariasan lerázta: . hogy elfojtsa a mosolyát. ami a nagy tűzhely sütőjében sült tegnap este háromnegyed kilenc körül… Kate felnézett. levágott három kis szeletet. annál a kislánynál… – És mire akart meghívni. összevonta a szemöldökét. hiszem. – Hogy mondja? – Háromféle sütemény… A sütőben… – Tényleg? – Igen – vágott vissza Kate még mindig hegyesen –. és átnyújtotta a tányért: – Két euró. De azóta meggondoltam – Igazán? Kate már másvalakit szolgált ki. ha kihagyom… Kate nem válaszolt rögtön. Kate? – Azt magam. – És ha én hívnám meg magát? Kate kiegyenesedett.

és mérje az italokat… – Ja. majd . tényleg! Persze… Annyi megkérem a… Kate a szavába vágott: – Várjon csak! Charles felé fordult: – Alexis azt mondta. és nincs egyetlen étterem sem ötven kilométeres körzetben. de maguk megkérték. különben ízlik? – Micsoda? – A sütemény. Hát… Charles nem igazán kívánta… Éppen egy megfelelő visszavágást keresett. De nem. azon tűnődve. hogy ő legyen a söntésben. hogy segítek rendet tenni utána. ja. az nagyon is smakkol magának. egy fél tucatnyi gyerek van a nyakamon. máris baj legyen. milyen bloodyért fogják megint leszúrni. hol vegyék meg… És aki győz. süteményt. ne is keressen mást! Charles még le sem nyelte a elvonszolták a fedett iskolaudvar felé. amikor egy kifulladt és láthatólag bosszús fickó ellopta tőle a jelenetét: – Mondja! Nem a maga fiának kell vezetnie ma délután a Mindent Döntőt? – Neki kellene. Csak egy kis kacsintás egy nagy kés fölött. hogy maga építész.– Megígértem nekik. Semmi baj. Tényleg az? – Hát… Igen… – Akkor ezt a standot magának találták ki. *** – A gyerekeknek minden dobásért egy kék jegyet kell adniuk. Konzervdobozokat rakosgatni egymásra. – Hey! Na de igazán… Hátrafordult. vagy nem? Gérard. ők majd tudják.

– Utána… A kicsik ezekre a dobozokra dobhatnak… – a nagyobb dobozokra mutatott. és az egyik jön a másik után. a nagyobbaknak viszont ezekre (ezek kisebbek voltak.választhat egy ajándékot abból a dobozból… Az egyik szülő délután majd idejön. mint észrevehette – úgy tett. mert. kicsit zajos… Az első tíz percben Charles megelégedett annyival. Mindenkinek négy zokni jár. Mindig nehezen találok valami jótét lelket ehhez a standhoz. és természetesen csak akkor kaptok nyereményt. Az elsőt. és lehetet bennük vagy tízkilónyi vegyes zöldségköret vagy hámozott paradicsom –. és felvázolta az új terepfoglaló tervezetet: – Rendben… Most fogjátok be két percre. és jóval több volt belőlük…). ha a deszka teljesen le van takarítva… Még mindig tudtok követni? Tiszteletteljes bólintások. és visszategye a konzervdobozokat a helyükre. aki potyázik. és megpróbálta távol tartani a körülöttük tülekedő gyereket –. . ha szünetet szeretne tartani – magyarázta az ember. nem akarok ekkora cirkuszt! Most szépen sorba álltok. amit mindig: javított a munkakörülményeken. átadja a gyerekeknek a homokkal töltött zoknigolyókat. mintha befogná a fülét –. ezeket a szakács adta. világos? Világos volt. bevágom a dobozok közé. a nagyobbaknak a másodikhoz kell állniuk. ezek itt a határvonalak… A kisebbek elmehetnek egészen az első vonalig. de azután jobban magára talált. – Akkor sok szerencsét. és fölváltja. Először is egy tornazsámolyra hajította a zakóját. és azt tette. hogy zsebre vágja a jegyeket. rendben? Van kérdés? – Nincs kérdés. világos? Köszönöm… Fogta a krétát. nem hallok semmit… Te… Hozz nekem egy krétát! Először is. húzott két vonalat: – Ez.

és Kate-et kereste a tekintetével. így Charles kezdte azt gondolni: ha meg is védte a hátát és a becsületét. Életében először boldog volt. Annyi baj legyen. ezért szükségem lenne egy segédre… Ki akar az első segédem lenni? Tudni kell. csacsogott. hogy egy segédnek joga van néhány ingyen menetre… Megindult a verekedés a pozícióért. rá szeretett volna gyújtani. és persze. persze. mint számolni a pontokat. vagy a hadseregnyi gyerek fölé hajolt. mint kellett volna… Elég hamar tömeg gyűlt közéjük. Nagyon szerette volna. és puff! (mert a Mindent Dönt túl béna). A nagyok gőgösen céloztak. és gyakrabban találták el a falat. hogy egy projektet vezethet. a nagyoknak tréfásan felkínálta a szemüvegét. aki pusziért szaladt hozzá… Nem.– És végül… nem akarom azzal tölteni a szombatomat. Csak magáért. a nap végére valószínűleg megsüketül. senki sem spórolt a hangerővel. győzedelmesen a mesterlövészei körében. pisilnie kellett. szabályosan semmiért sem kellett harcolnia. és heccelve a kamaszokat. hogy a kuplerájotokat szedegetem. Ja. és alumíniumépítményeket igazgathat. És most… Győzzön a legjobb! tábornok –. bátorítva a kicsiket. És ettől kezdve nem volt más dolga. igaz is. Boldog volt. ha így látja őt. senki nem jött leváltani. gondolta. . Már amennyiben képes volt akár a gondolatait is meghallani ebben a nagy zajban. először életében. Kate mindig a süteményei mellett állt. Jean Prouvé büszke lett volna rá… Persze. – Nagyszerű – örvendezett Balanda nagyszerű. A kicsiknek vezette a karját. nevetett. a becsülete… Időnként felnézett. hitemre. a végén hagyta a fenébe a kék jegyeket. de nem.

és a gyerekek mintegy varázsütésre szétszéledtek. Az oldalát tapogatta. büszke volt rá. Végül a tombola mentette meg Charles-t. Olyan alacsonyan voltak a vécékagylók… Igyekezett pontosan célozni. hogy megörökítsék. Úgy látszik. ahol De előbb tett egy kitérőt a vécékhez. összezsugorodva a krómbádog szappantartóban. – De nem papagáj. összeszedte az udvar négy sarkáig szétdobált zoknikat. a hálátlanok. és közben minden lehajlásnál keservesen fintorgott. és évek óra először nagyon sajnálta. Hanem egy fehér galamb. Volt néhány mosoly. néhány esetlen kisgyerek. Kihirdették. amely még mindig ott hevert megkeményedve. Lucas futott oda hozzá: – Papának adtam a papagájomat. hogy nincs nála a skiccfüzete. hogy nem csípi fülön a felügyelő. néhány kakaskodó mozdulat. nézd csak.– Nincs már jegyed? – Hát… nincs… – Nem baj… Azért csak dobj… Jegy nélkül? Az infó olyan gyorsan körbejárt. és… kellemetlen helyzetbe került. és újra megérezte az alig habzó sárga szappan szagát. Miért fáj ennyire? Miért? Felvette a zakóját. hogy Charles-nak le kellett mondania szökési szándékáról. Yacine errefelé járt. hogy húzás következik. Ó. sóhajtotta Charles megkönnyebbülten. Ő volt a Konzervkirály. Lucas-ra bízta a tomboláit. No. aki méltó lett volna rá. rágyújthatna úgy. – Jól tetted. egy vászonzsákba gyűjtötte a konzervdobozokat meg a rengeteg cukorkás papírt. . és keresett egy helyet.

Igen… Isten vele… Ez nem rossz egy olyan nőnek. hogy útlevél nélkül utazott. a fenébe… – Nem is örülsz? – De. – De nincs nálam virág – mosolyodott el Charles. akkor most meghívhat engem magamhoz. hogy elszívjon egy szál cigit. Kate éppen most oldozta le a kötényét. ugyanolyan fütyik. Hú… Milyen jól esett… Még a falfirkák sem nagyon változtak… Ugyanolyan szívek. és magában kiszámolta. volt olyan elegáns. oké? – Nagyszerű. ugyanaz a felirat: Izécske + Bizécske = Örök Szerelem. ugyanolyan cicik. amikor Lucas száguldott felé: – Charles! Nyertél! – A vízibiciklizést? – Nem! Egy nagy kosarat. Ne mozdulj. tele pástétommal és . hány óra választja el Párizstól. Lassan bandukolt. Rendben… Most azért mégiscsak elköszönök… Goodbye. Hallgatta Jean-Pierre haverjának hülyéskedését. Nem akart Alexisszel találkozni. kolbásszal! Ó.Ó. de… Állatira örülök… – Idehozom neked. nem a szókincse hiányzott hozzá… Vagy az Adieu – mint sok nagyon szép szó. nosztalgia. Farewell. ha torkon ragadsz minket… Elbújt az öreg épület mögé. hová menjen. aki… Épp itt tartott az agyalásban. Nem igazán tudta. és ugyanazok a dühödt áthúzások ugyanazokon a leleplezett titkokon… A csikket átpöckölte a falon. Megfordult. So long. és a hangszórók felé fordult.

egyenes orr. hogy maga vett néhány sorsjegyet… – Ezt nem mondanám. te ittál? – tette hozzá Kate. oké? – Sam! – szólt utána. és összevonta a szemöldökét. Mickaël és Léo ma este? – Charles – mondta Kate –. nagyon sovány. és… néhány éven belül nagyon szép… Kezet fogtak. és amelyet egy zsinórírással írt L. tényleg nagy volt… Majdnem olyan magas. akit Charles már az előző este is látott. amely egy korábbi generációé lehetett. hogy megértette. de mindig egy kicsit pesszimista vagyok… És nincs otthon semmi ennivaló… Még szerencse. de különösképpen nagyon elegáns fehér ing. Charles emlékezett rá. lyukas farmer. – És a Mindent Dönt? Az… Megint félbeszakították őket. . én is. akit előző este. köszönt neki. Egy kislány. gyűrött. Kate Hattie-nek szólított. Fanny. hogy a végén a nacimra öntöttem egy söröshordó maradékát… Nézd… És a ma estével mi lesz? – Ha a szülők is megengedik. miről beszéltem… egy féltucatnyi gyereket ígértem. De előbb segítetek mindent összepakolni. mint Charles… Hosszú haj. én nem süteményeket árultam egész nap… – Akkor nem mehetsz haza kismotoron… – Na ne… Egyszerűen csak arról van szó. Az én nagyfiamat… Ami azt illeti. díszített. és R. Kate Charles-hoz fordult: – Ugye érti már. – Hozzanak hálózsákot! Sam a hüvelykujját felemelve jelezte. kamasz-arcbőr.– Az nem baj… Kaphat tőlem kölcsön… Az egyik fiú. – Hát… Csak úgy mondom. majd félbeszakította gáláns kis csevegésüket: – Alhat nálunk Jef. bemutatom Samuelt. nyílt tekintet. – Figyelj csak.

mennyi mindent talált az ócskásnál! Majd el kell menned értük autóval… – Good Lord. jön maga is? – Ki nem hagynám! – Ki az a Nelson? – Egy nagyon sznob kutya… – És L. Mam… – Micsoda szervezés! – ámuldozott Charles. hogy éppen az ellenkezőjéről van itt szó. ez állati szép! Még egy fotel is van Nelsonnak. – Nálunk aludhat Camille ma este? Igen… tudom… Hálózsák… – Ha tudod. semmi nem kerüli el a figyelmét… – De igen. most mi lesz. értem… Várj csak – egy pénztárcát nyújtott át a kislánynak –. itt van Miss Harriet… A harmadik számú gyerek… – Jó estét… Charles megpuszilta.– Kate! – És íme. szaladj a pékségbe. Na. igen… Elnézést. R. maga ezt így hívja? Nekem inkább az az érzésem. – Tényleg. Louis Ravennes… A nagyapja… Látom. az nagyszerű – felelte Kate. ne! Nem gondoljátok. és hozd el az összes maradék kenyerüket… – Yes. de látnád. – A.? Kate megmerevedett. sok minden. – És Alice? Ő is be akar nekünk jelenteni valakit? – Nem tudom. hogy már így is elég kacat van nálunk? – Várj csak. de egy kamasz monogramos ingben nem olyan gyakori… . – Hogy… Ezt miért kérdi? – Samuel inge… – Ja.

és oszlopokba halmozta őket. amikor valamilyen bonyolult problémán törik a fejüket… Érted? Charles felegyenesedett. és amikor gátolod a tested egyik működését. és te nem segítesz semmit? – Szó sincs róla. vele mi van? – Nyert egy aranyhalat… – Hát… Ettől nem lesz sokkal beszédesebb… Gyerünk… munkára… Charles és Yacine vagy egy órán keresztül székeket rakodott egymásra. jobban koncentrálsz… Ez az oka. én meg fáradt vagyok. hogy amikor kikötötted ezt a csomót. mert amikor valamire összpontosítasz. amikor téged fojtogatlak. amelyik a motorikus tevékenységekért is felelős.Csend. Enciklopédista úr! Nem akarod te is kinyújtani a nyelvedet? Gyorsabban haladnánk. – És Nedra? – kérdezte Yacine-tól –. mert közben egy csomó történetet mesélt Charles-nak: – Észrevetted. hogy Yacine-t lekötötte az agyféltekéje. Azért. hogy miért? – Mert nehéz volt. hogy melyik a tested legerősebb izma? – Igen. kinyújtottad a nyelved? És tudod. pakoljuk össze ezt az egészet. Vagyis… inkább Charles… Yacine nem volt ennyire hatékony. – Nem nyert! A nyelvizom! – Sejthettem volna… Na. Az állatok éhesek. rajta! Fogd meg az asztal másik végét. Hátrafogta a haját. – És tudod. hogy a gyalogló emberek lelassítják a lépteiket. ott… Kihasználva. ő is feltett egy kérdést: – Kate az anyukád? . és menjünk haza. az agyadnak azt a féltekéjét foglalkoztatod. és a derekát nyomkodta: – Hé. – Na menjünk – rázta meg magát Kate –. A bicepszem.

– Honnan tudod? – Látszik rajta. Hagyd utasításokat. Játssz inkább te is. hogy huszonöt. haza tudná-e vinni a két kicsit. Mind bepréselődtek az aprócska bérautóba. de mi nem hisszük… – Tényleg? És miért nem? – Mert ha tényleg huszonöt éves lenne. Kate megkérdezte tőle. annál kevésbé érted. amit akkor használnak a gyerekek. aki egy Baliból való hercegnőre hasonlított: Minél jobban a használati – Hát én meg azt mondom. amikor az ujjuk köré akarnak csavarni minket –. de én tudom. A stoppos lányok egy diszkóról beszéltek.– Ó – felelte Yacine azon a fuvolázó hangocskán. keresed. miközben Yacine a következőket fejtegette Nedrának. ahová őket még be sem engedik. hogy nem. a titokzatos kislánynak. azt mondja. és Charles mosolyogva hallgatta a gyerekek viháncolását. nem? – És hány éves? – Azt mondja. Miután mindent elrámoltak. vagy mi… El tudna vinni engem és a barátnőmet is? És egy másik paszulykaróra mutatott. . – Hát persze. Éppen a hátsó ülésre ültette be őket. hogy igen… legalábbis egy kicsit. egy nyakigláb kamaszlány csapódott hozzájuk: – A Vesp’-be megy? – Hogy mondja? – Hát Kate-hez. tényleg… Hagyd ezt abba. hogy tényleg huszonöt éves. gondolta Charles. Évek óta nem érezte magát ilyen hasznosnak. nem tudna fára mászni… – Ja.

hogy milyen mama lehetett vol… Yacine. és azt hinnéd. képzeld el. el sem tudod képzelni. érted? A visszapillantóban látta. Yacine elfogta a tekintetét. mert füle sincs… De. mennyire örülök… . hogy megnyerted ezt a sok kolbászt. és a fülébe súgta: – Ő szinte soha nem beszél… – És te? Honnan tudod ezt a sok mindent? – Nem tudom… – Akkor biztosan jó tanuló vagy. most Charles vállára fektette az állát (ő volt Charles papagája). ugye? – Igen – felelte Charles –. akinek semmi nem kerülte el a figyelmét. ahogy jobbra-balra ingatja a fejét. hogy minden hangot begyűjt a láthatatlan füléig… Charles el volt bűvölve. és olyan a csontozata. milyen volt Mathilde ebben a korában. Arra. Charles megpróbált visszaemlékezni. mert nincs szemhéja. aki nem felejtett el soha semmit. előre hajolt. ugye? Kis fintor. igazából tud ő pihenni… Meg aztán az aranyhalaknak van a legjobb hallása. mert a víz nagyon jól vezeti a hangot.– A halad… Soha nem látod majd aludni. hogy a kislány komolyan bólogat. És Nedra széles mosolya a tükörben. és figyelemelterelésül megkérdezte: – De azért nagyon örülsz. Megpróbált Yacine beszédére fülelni a két lány vihorászása fölött. De nem… már nem emlékezett rá… O. hogy nem hall. – …tehát azért te beszélhetsz hozzá. útközben valahogy elveszítette ezt az emléket. A gyerekeink gyermekkora… Majd Claire-re gondolt.

a lábfeje. Az egész baromfiudvar a nyomában volt. van kedve velem tartani? Átmentek az udvaron. tudod… De Kate azt mondja. Charles? Charles-nak mindene fájt. – És jól van.– Tulajdonképpen nekem nem szabad ennem belőle… A vallásom miatt. a háta. Most hirtelen eszébe jutott az a történet a szociális boltról. a karja. Kate már visszahúzta a gumicsizmáját. vannak a többiek. az arca. – Nehogy megsimogassa. Köszönöm. és eltűntek a természet lágy ölén. – Körbejárom az etető körutat. mint Varon asszony. és nagyon megzavarodott. amit Sylvie mesélt tegnap. de jó… Ez ma az ő napjuk… és így legalább magát is végigkalauzolhatom… – megfordult. – Hé. A feje. a határidőnaplója. – Nagyon jól. Laurence és a megválaszolatlan telefonüzenetek. megkérdezték. Meg három kutya. a rossz lelkiismerete. – Normális esetben a gyerekek dolga az állatsereglet etetése. a lába. Szerinted igaza van? – Ki az a Varon asszony? – Az a hölgy. Meg egy láma. aki a menzán vigyáz ránk… Szerinted igaza van Kate-nek? – Igen. a felsőteste. különben… hol . a felhalmozódott hátralékai. hogy Isten fütyül rá… Hogy Isten nem olyan. vigyázz! Itt kell befordulnod! 6 – Ezt nevezem! Látom. nem vesztegette az idejét! Máris ráakadt a vidék két legszebb lányára! A lányok vidáman kuncogtak.

ez itt a régi disznóól. szépen egymás mellé állítva. hogy eltaposok egy kiscsirkét… – Egy kiscsirkét? Annak semmi esélye. öregem? Nem túl nehéz az élet? – Felemelt egy deszkát. – Tessék. ez a mosoly? – kérdezte Charles – Semmit… Saturday Night Fever… Szóval. Ott a kút… Charles nem töltötte tele a kannát. Fogja. lekerekítve. hogy nem tudja felemelni. René nagyapjának nagyon modern eszméi voltak a baromfiudvart illetően. és egy konzervdoboz tartalmát töltötte a vödörbe. sajnos inkább az egerekre és a pelékre gondolok. mint az összes többi épületben is. Félt. jön? – Félek. Ezt nem mondta. Megfogná azt a kannát is? Most a másik irányban keltek át az udvaron. – Mit jelent nyugtalanul. hogy milyen figyelemmel és gondossággal tervezték meg ezt a helyet… A létrák. sőt megfaragva… . kicicomázva. majd egészen megdermedt a… mitől is? Attól. hajói értettem. és amikor takarmányraktárnak hívom. de mi takarmányraktárnak használjuk… Vigyázzon a fészkekre… Itt. ne törődjön velük. a feleségével való veszekedéseinek ez volt a legfőbb motívuma… Charles először hátralépett a szag miatt. és lehajolt egy vödörért. Hogy utána nagyon nehéz levakarni… – Velem is hasonló a helyzet – nevetett Kate keserűen. semmi sem volt elég szép a tyúkjainak… Egyébként. – Ez itt a tyúkól… Az egyik kedvenc helyem. ezek kiskacsák… Jöjjön. a hálóketrecek. igen… Lucas már figyelmeztetett. – Most odaszólt egy macskának. a tojófészkek.– Igen. aki egy régi dunyhán szundikált: – Jól vagy. egész nyáron potyog az ürülék… Itt tartjuk a búzászsákokat és a szárazeledelt. Nem. Kate visszafordult: – Na.

elűzni a csak a látványt… Nézze. az a hóbortos ötletem támadt. az Nedra nagy szenvedélye… Kate megfordult: . Samuel ünnepélyesen kijelentette: a tyúkjainknak jobb dolguk van. miután körbejártuk azt az… izét. hogy elviszem a gyerekeket egy olyan vakációs komplexumba. ő a… – Később. nem is tudom. hogy a hölgyek végezhessék a szükségüket… És ez. ahol verekedhetnek. madárröpde. mert az első este. túlcsordul… Na jó… a tojásokat itt hagyjuk. – Mondja csak. Utána az egész hetet azzal töltötték. amikor elöntött a nagy reménytelenség.– Nézze csak: ezzel a gerendával ablakot is kivágott. hogy a tévét bámulták… Reggeltől estig… Igazi zombiként… De én hagytam… Végül is nekik ez volt az egzotikus… – Nincs tévéjük? – Nincs. ismeri? – Csak névről… – Azt hiszem. férgeket és… Nézze Miközben a kannából kiöntötte a vizet. egy kis por. milyen szép… szemben még egy a tájat szemlélve nézze… Egy nagy mesterséges szikla. egy egy vályú. – De internetük azért van? – Igen… Végül is nem foszthatom meg őket az egész világtól… – És sokat használják? – Főleg Yacine… A kutatásaihoz… – elmosolyodott. amit Center Parc-nak hívnak. ez volt életem legrosszabb ötlete… Üvegbúra alá tenni ezeket a kis vadakat… Pokolian viselkedtek… Kis híján vízbe fojtottak egy gyereket… így utólag már sokat nevetünk rajta. Vigyázzon. úsztató. Kate. ez a helyes kifejezés. de akkor… Az árát is figyelembe véve… szóval felejtsük el… Csak azért mondom el magának ezt az egészet. hozzátette: – Egy olyan napon. – Rendkívüli az a kisfiú… – Igen. azt hiszem.

hogy efféle műveket hozzanak létre… .– Szereti a nagyon jó whiskyt? – Hát… Igen… – Akkor később. gondolom. de most a kutyák lakóhelye… Vigyázat. – A gyerekeknek nincs tévéjük. Üresek… Nekem is megvannak a korlátaim… Itt egy csűr a szénának. ezt bütykölgeti René. szörnyű bűz van itt… Itt egy kamra… Ez itt a marhaistálló. – Ezek itt a nyúlketrecek. a világháború óta… – És ez micsoda? – Azt nem tudom… – Ez hihetetlen… – Várjon csak… A bútorraktárunk sem kutya. hány kar és hány hét kellene ahhoz. de most bicikligarázsként üzemel… Ott van a borospince… Ne törődjön a kuplerájjal… Ez volt René műhelye… Charles még soha nem látott hasonlót. vagyis a szénapajta… Ott van a szalma. Hány évszázad gyűlt itt fel? Hány szüretelő puttony. – Szinte a Néprajzi Múzeumban érzi magát az ember. de nyilván egy percig sem unatkoznak… – Sajnos egyetlen percig sem… – És ez? Ez micsoda? – Ez a híres-neves motorkerékpár. Kimentek a napfényre. hogy kirámolja ezt a helyet az ember? – Hihetetlenek ezek a szerszámok! – kiáltott fel. ez elképesztő! – Úgy gondolja? – fintorgott Kate. Mit néz? – Az ácsmunkát… Ezektől a fickóktól megáll bennem az ütő… El sem tudja képzelni. – Ez itt a régi sütőház. milyen hatalmas elméleti tudásra volt szükségük ahhoz.

kitanulok asztalosnak… – Vigyázzon a macskára… – Már megint egy macska! Hát hány macskája van? – Ó… Nagy a körforgás… Az egyik meghal. és megtöltötte az edényeiket. – Bezárja a macskákat? – De hát a macskák soha nem az ajtón át közlekednek! Megfordultak. mint a gyerekek: a következő alomra várok. A következő alomig… Csend. De néha angolórákat adok az állatorvos lányának. néhány látogatásért cserébe… – Nem… Én az összes többiről beszéltem… – Olyan vagyok. szörnyetegek… Most ti jöttök… Visszament az élelmiszerraktárba. nem csinálom. – Mondja Kate. pedig én benne vagyok a szakmában… Hogy fogtak hozzá? Rejtély… Ha majd megöregszem. születik négy… Főleg a folyó miatt. és nem élik túl… – És a gyerekek? – Mindig nagy tragédia nekik. hogy csinálja? – Nem csinálom. Erre aztán megtanított az élet… Egyik nap… bereteszelni az ajtót. – Na. és a… Csodák Udvarában találták magukat… Öt komondor. el sem tudja képzelni… Még én sem igazán.Nem – folytatta Charles elábrándozva –. Charles. várta a leves idejét. Ezek a kis hülyék bekapják a felcsalizott horgokat. az egyik kajlább. majd a másik nap… Ez épp elég. hozzátette: . – Az a kutya ott… – Igen… – Annak csak három lába van? – És az egyik szeme is hiányzik… Ezért neveztük el Nelsonnak… Észrevéve a vendége zavarát. mint a másik.

akit csak akarnak. egymillió hülyeséget kitalálnak. – Ki az a Ramon? Kate az égre emelte a tekintetét: – A szamara. a környéken… – És? Talán nincs felkészülve rá? – Ó. az összes barátjukat meghívhatják. nem akarom. és az a tanulás. de van egy dolog. ide-oda szaladgálnak. Ramonnak. Megzavarták a fecskéket. minden összedől… A gyerekek egész nap mezítláb vannak a gumicsizmában. hogy elromoljon a kedvem… Egy kocsirúdnak támaszkodott: – Mert biztos látja… Itt nem közönségesen élünk… Minden összevissza halad. hogy a végén évet kell ismételnie… De most ne beszéljünk erről. mert ide állították be a lovas fogatokat… Kettő is van. siralmas állapotban. Látna minket este. Az a csökönyös szamara… – És mi ez a lemondó hangnem? – Mert Sam a fejébe vette. ahogy maga mondaná… Itt van még egy. – De ez az egy itt nagyon szép… – Az a kis kétkerekű kocsi? Azt Sam pofozta ki. ott nincs viccelődés… Doktor Katyll átalakul Mister Hyde-dá! És Samuel… Ő az első kudarcom… . minden szakadozik. amit itt tartanak a nyáron. de igen. ez is romokban… De nagyon szép kétszárnyas ajtaja van. a konyhaasztal körül.– Admiral Lord Nelson… Battle of Trafalgar… Eszébe jut erről valami? – Ez itt a fáskamra… Ott meg a magtár… A régi szénapadlással… Vagyis a magoknak… Semmi különleges… Csak kupleráj… Egy másik múzeum. fel van készülve! Olyan sokat készült. Nézze csak meg. és még… ha van rajtuk egyáltalán… Évente kétszer féregtelenítenem kell őket. amiben nem engedek. hogy benevez egy fogathajtó versenyre.

nem. Fogja. hogy hétvégén hazajöhet. de… – Folytassa. De igen… Van egy tizennégy éves Mathildeom… Nem én magam gyártottam. hogy helyette miénk lesz Franciaország legkiválóbb szamárfogat-hajtója… Na. Megijesztjük a mamákat… Szent igaz. – Tudom. – Nem. a felső tagozat nem olyan szörnyű… De ott kitört a katasztrófa… Erre nem készültem fel egyáltalán. tehát kollégiumba kellett küldenem… Nem volt más választás… Még akkor sem. mutatok magának egy helyet. hogy nem volt szívem tanulni zavarni. bejöhetünk? Nedra nyitott ajtót. ugye? – Azt hiszem. mert én speciel nagyszerű emlékeket őrzök a boarding schoolos éveimről. hogy az elképedés határának végére ért. Kate.Tudom. – De az is lehet. ami biztos tetszeni fog… Bekopogott egy milliomodik épület ajtaján: – Igen? – Én vagyok az. menjünk. – De azért nem annyira vészes. de… nem is tudom… Talán Franciaországban másként van… Sam olyan boldog volt. folytassa. nem kéne az én kudarcomnak tartanom. . Ha Charles azt hitte volna. de… ez bonyolult. nagy sivalkodás volt a fejük felett lévő fészkekben. – És magának van gyereke? – kérdezte Kate. hát tévedett. Egy hosszú percig képtelen volt megszólalni. és Charles. És itt az eredmény… Ferdén elmosolyodott. de… – De ez nem nagy különbség… – Nem. mondja csak… – Sam a múlt szeptemberben gimnáziumba ment.

Nedra az asztal végére mutatott. ki az a Blop úr? Charles nagyon örült. az ablak előtt. milyen szép… Ez mozaikos… Meg ez… Egy hal. mert nem jól kerestétek… Már nyertetek vagy egy tucatnyi halat.– Alice műterme… – suttogta Kate. ahogy tudtok… – Igen. amiket. milyen gombokat találtam a régiségkereskedőnél! Nézzétek például ezt. madártollból és fakéregből készült marionettek. gyöngyházból. csak úgy zárójelben jegyzem meg. egy asztalnál. levélfüzérek. az ő… Alice. So… boldoguljatok. így ünnepeljük meg Blop úr érkezését. – Köszönöm. maszkok. – Megtudhatnám. Charles-nak már megint elállt a szava. csak nem Granny gyönyörű vázájába tettétek? – De igen… Épp találtunk akváriumot… most akartuk elmondani… Nem – Hát azért. egyetlen rohadt nyáron át nem sikerült életben tartanotok. mint építeni neki egy nagyobbat! Mint Gaston! . rajzok. Freskók. fadarabokból fabrikált bútorok. most megfordult. de azok mind túl kicsik… – Hát akkor nincs más dolgotok. aki háttal ült nekik. Annyi látnivaló akadt itt… Festmények. és egy dobozt nyújtott feléjük: – Nézzétek. Ez jó lesz Nedrának… Nyakláncot csinálok belőle. és már vettem egy rakás asztali akváriumokat… – Akváriumot – javította ki a művésznő. – De… – folytatta Kate –. makettek és egy rakás elképesztő állat… – Szóval az mind ő. hogy nem csak ő tesz fel hülye kérdéseket. bowls. a kemence fölötti gerendán? – Igen.

de. hogy huszonöt éves. hogy most fedezem fel az Újvilágot… tehát végzetesen sok a kérdésem… – Miért. Egyébként nagyon megszenvedtem vele… A hangutánzó szavak miatt… – De… Hány éves? Ha nem vagyok túl indiszkrét… Nyugodjon meg. Kövessen… Egy másik udvar felé indultak. szépek a fények. de az az érzésem. Nem én tehetek róla. menjünk… Az istállókkal zárjuk a látogatást. – Gastont és a Bubulle nevű halát? – De. maga szerint? – Nem is tudom… Olyan Paradicsom-féleséget? – Csak azért mondja. maga… – Én mi? – Nagyon ostobának érzem magam. – Ki az a Gaston? – Nem ismeri Gaston Lagaffe-ot? – sajnálkozott Kate.Becsukta az ajtót. Soha nem lesz utolsó kérdés. – Tévedtem. – Kate. ez mindig kimerítő események kezdetét jelenti… Na. de… – Azt hittem. persze… – Én miattuk kezdtem komolyabban franciául tanulni tízéves koromban. soha nem járt még vidéken? – Nem a hely nyűgöz le. feltehetek önnek még egy kérdést? – Hallgatom. hanem amit csinált belőle… – Igazán? És mit csináltam belőle. biztosítottam róla Yacine-t. és ne feledje el megjutalmazni az idegenvezetőt. az előző volt az utolsó kérdés… – felelte Kate mosolyogva. mint…”. és nyögve Charles-hoz fordult: – Soha nem lett volna szabad kiejtenem a számon a következő mondatot: „Nincs más dolgotok. mert nyár van. és elkezdődött a vakáció… .

mert keresett egy… Nem… Ez túl hosszú történet… Majd egyszer máskor elmesélem… De visszatérve a két fivérre… Agglegények voltak. amely két fivéré volt… És képzelje el. hogy lelkiismeretesen kiürítsék a borospincéjüket. igen. ha pontosabbak akarunk lenni… – Tehát. majdnem huszonöt éves… Hát nem igazán… Harminchat. – Ezt egy hóbortos fickó szájából hallottam. – Köszönöm – mormolta szörnyen fintorogva –. Azért mondom. hanem egy kastélyhoz. aki egy szép napon kötött ki itt nálunk. amit mondott? Hirtelen elmélyült a hangja. hanem meg vagyok győződve róla. okos és boldog gyereket látok itt. csak annyi időt hagytak maguknak. csak a vadászatnak éltek… És amikor vadászatot mondok. – Én nem gondolom. de ez a legenda elbűvöl engem. majd felgyújtották a kastélyt. én… Na. már biztosan rájött. a legenda szerint.– Nem. Charles ugyanis tökéletes hülyének érezte magát. vagyis lovakról beszélek. igen… Miért ríkatta meg ezt az imádnivaló lányt? Kate néhány lépés után vidámabban folytatta: – Ő. falkavadászatot értek alatta. hogy kirázzon egy kavicsot a csizmájából. a Terror idején ők maguk gyújtották fel… Még alig épült fel. Kate megdermedt. és amikor itt is a lámpavasat kezdték emlegetni. az egész szívüket és az összes spórolt pénzüket beleadták (vagyis az elődeik pénzét). és ügyesen felakasztották saját magukat. Kate a karjára támaszkodott. mert csupa mulatságos. megyünk? Az ostoba nagyon enyhe szó. hogy a nagy tölgyfaallé nem ehhez az egyszerű tanyához vezetett. – Mondja csak… Komolyan gondolja. és ők .

– Igen… Hogy ne csússzon meg a lovak patája… . – Annyi baj legyen! Majd visszajön… Reggel még szebb… – Itt kellene élniük… – A gyerekek nyáron itt is élnek… Majd meglátja. egymagában mindent elmondott a Nagy Évszázadról. lapos cserepekkel borított kúpos tetőszerkezettel. – Úgy tűnik. a csigavonalú és ökörszem tetőablakok szigorú váltakozásával. hogy nincs nálam a rajzfüzetem. akinek nem volt türelme kivárni. félköríves kapuval. míg sorra kerülnek a bitófa alatt. elakadó lélegzettel Okkersárga. csak azon dühöngtem. és egy nagy. Nézze csak a talajt. – Ezek az alakok a nagyság megszállottjai voltak. a kövér Ramon húz hasznot mindebből… Jöjjön. amely mellett két. amely alól csak a támfalak és a faragott kő ablakkeretek látszottak ki.semmit nem találtak elég szépnek a lovaik számára. hogy örömet szerezzenek két kurtanemesnek. a finom. amelyet a világ végén építettek. elegáns istálló. megfáradt színű vakolattal bevont szögletes épület volt. nagyon hosszú vályú állt… Ez az egyszerű. ítélje meg maga… Megkerülték az utolsó csűr sarkát: – Nézze ezt a csodát… – Hogy mondja? – Semmi. csodálta réges-rég élt kollégái művét. A jóember szerint a kastély tervei az istállóval szemben meglehetősen hervasztóak voltak… Ők csak bolondultak a lovaikért… És mostanában – nevette el magát –. nem. sok kis szoba van itt a lovászfiúknak. Charles csípőre vágott kézzel. Folyami kavics… – Mint a hídon.

Pegazus. és hat jószágállás volt benne. és mindegyiknek külön vályút mélyítettek ki. a falakat tartó oszlopok tetején egy-egy sárgaréz golyó virított. a sok. pókháló borította szarvasagancs. és nem mert elkalandozni a templomhajóból. – Nézze ezt a pulóvert… Hát igen… Az egerek bezabálták… Fuck… Erre jöjjön. kavicsos talajon. hogy ellenőrizzék a napi adagjukat. amely kerek. és a hirtelen beálló csend. amikor néha megbotlottak a hepehupás. Charles… Most mindent elmesélek magának. Az épület tízszer harmincméteres volt. Kate szitkozódása rántotta ki a kábulatból. fluoreszkáló fénycsóvákban vetült be az ökörszem ablakokon. mint mindenütt. három háború és öt köztársaság sem tudta kitörölni ezeket a neveket… A kövek hűvössége. amelyet csak tétova lépteik zaja kavart fel. az az érzése támadt. ez… Charles-nak. amelyeket nagyon sötétre pácolt fa falak határoltak. aki mindig betegesen rettegett a lovaktól. Magyar… Több mint két évszázad. több tucatnyi fecskefészek tapadt. A gerendákhoz és a födémgerendákhoz itt is. hogy szent helyre lépett. hogy is mondta?… hogy „ne fejtsen ki ellenállást a takarmány kiömlésével szemben”… A takarmányt egyébként mindig por . a fény.Az istállóbelső nagyon sötét volt. faragott edényeket illesztettek rájuk… – Akroterionokat. a jászolrácsok ugyanolyanok. – Ha maga mondja… De még nem is ez a kifinomultság csúcsa… Nézze… Mindegyik rúd körbeforog. A jászol kövét úgy csiszolták. és kis. amit Emlékmű Úr tanított nekem. amikor erre járt… Bár első pillantásra talán nem nyilvánvaló. Vitéz. de mi itt most egy ultramodern istállóban vagyunk. és képzelje el. hogy illeszkedjék a lovak szügyeihez… vagy szügyéhez? – A „szügyéhez” mosolyogva. mint Versailles-ban… Esztergált tölgyfából készültek. sounds good– mondta Charles – …tehát a gebék kényelme miatt.

ott. ami ott porlik szét az oszlop lábánál… A lovak feje fölött több nyílás is van. és később a csikókat… Nézzen föl… Az ökörszem ablak. amelyeken leeresztik a szénát a padlásról. – Ez itt a zárt box. – Mondja csak. és maga után vonszolta. milyen szépek… Olyan. és takarékra állította a mosolyát. hogy ezek itt. a korszakra jellemző. egy kis csapóajtóval. nekem egyedül tartanak egy egész előadást. . XVIII. az egyik istállós fiúnak lehetővé tette. nem lejtenek. és… Megragadta Charles karját. én itt fárasztom magam. El vagyok ámulva. – Hát – Kate vállat vont –. Nagyon nagy. és nagyon nehéz volt kezelni őket. did you see the fox today? Nézze. és lambériázott… Ide zárták a vemhes kancákat. odafent. alul. és ez sok betegség forrása volt. Úgy érzem.és egérszar szennyezte. folytatjuk? – Csak ön után… Kate összefonta a hátán a kezét. mert maga építész. látja. de sokkal kevésbé voltak veszélyesek. hogy az ágyából kövesse az elles menetét… Felfelé mutatott. hogy ne unatkozzanak. de ha teszi az agyát. mint az ablakpárkányra állított kézilámpák. mint egy hullám. szemben a többi tahó istállójával. és elcseveghessenek a szomszéddal… Hello dear. hogy kifolyassák belőle a homokot… És mivel a lovak egy ablaktalan fallal szemben álltak. – És ne felejtse el megcsodálni a három lámpát a plafonon… Szinte alig adtak fényt. századi kifinomult fintorgás után – ez nagyon is lehetséges… na. Kate… Kate visszafordult: – Igen? – Lehetséges. ez az oka. hanem majdnem függőlegesek. minden lőállás közé rácsokat helyeztek. és… Mi annyira mulatságos? – Semmi. hogy magának nincs egyetlen rohadt rossz tulajdonsága sem? – Igen – ismerte el végül Kate. abba is hagyhatom.

Itt egy halálra ítélt kemence. hogy Charles ezúttal az előtte lépdelő szép idegenvezető arányairól is megfeledkezett. távolabb egy félig szétszerelt motor. beomlott gipszfalak. egy… A falakon színes nyomatok. Egyébként hogy mondjuk? Bagolyfiak? – Nem tudom… – Maga nem sok mindent tud. üres üvegek. amott egy… talán… kaptár. a Derome műtrágyagyár ajándéka. aki kacéran oldozgatja bikinialsójának csomóját. töltényes dobozok. Meglehetősen egyszerű volt a berendezés. reménytelenül lemaradva a versenyben egy Playmate-tel szemben. – Íme. amelyet. a Mezőgazdász élet régi számai. szenvedélyes rágcsálók rágták át. egy Citroën falinaptár. csizmák. és kinyitotta a második ajtót.– Ott például – folytatta tudákosan –. hogy összevesse a lépcsőoldalak magasságát a lépcsők szélességével. Olyannyira. egy vadászpuska. mindenütt ugyanaz a sötét. egy 1972-es falinaptár. mivel nem a drágalátos gebék kényelmét szolgálta. sánta székek. nagyon közönséges fából készítettek. Kis vaságyak. A lépcső átvette a kő színét. ugye? – froclizta Kate. bagolybabák fognak születni benne. és mindig ide térünk vissza. az… Pedig nem volt benne semmi különleges. amelyeken penészes bőrszíjak lógtak. vastag padlószőnyeg. megint egy macska. amott horgászbotok. összedőlt? – Nem. abszolút tökéletesek voltak. de az arányai. az a lépcső példának okáért… Hát nem kifinomult? – De. és mindenütt.meg át őket nemzedékek óta. kampók. egy kupac könyv. és megőrizte a csizmák nyomát. annyira elfoglalta. amelyet türelmes szövőmunkával állítottak elő a halott legyek százmilliói… . rajtuk kibelezett szalmazsákok. a szobák… Négy van itt… Vagyis inkább három… A negyediknek annyi… – Miért. Egy két részből álló csigalépcső.

akkor. kivágják és megfaragják.– René szüleinek idejében mezőgazdasági munkásokat… – És itt alszanak a gyerekei? itt szállásolták el a – Nem – nyugtatta meg Kate –. hogy le vagyok maradva… – Ha már örökségről és családról van szó… – jegyezte meg Kate. én. bár egy púp már meg sem kottyant neki. nem restaurálni. de… amúgy . Én feltalálni szeretek. Egy nagy nulla vagyok falusi építészetből. a függesztő oszlopot még csak nem is erősítették meg fémdarabbal… Arra a helyre mutatott. hogy ilyen nagy törzset találjanak. a lépcső alatt… De még várjon… Maga. Már az is mekkora fáradságba kerülhetett. hogy is mondjam. amikor már elindultak lefelé… – Igen? nős? – Szóval nem utazik örökséggondozásban. hogy olyan szépek itt a tetőablakok. igen. ahová minden támaszkodott: – Ennek a kúpos lejtésű. aki annyira szereti a szép gerendázatokat… Jöjjön. Kate? Azt a sok munkát és tudást. amikor ilyet látok. aki mindig új anyagokkal és technikákkal kísérletezem. az egyre tökéletesebbre fejlesztett számítógépes programok számításai alapján. milyen nagyok ezek a hónaljfák? És hogy milyen hosszú a gerincszelemen? Nézze ott fent azt a magas tetőgerendát. Gyorsan el is kapta a homlokáról a kezét. – Á. kicsit úgy érzem. amire szükségük volt ezeknek a férfiaknak. Azért mégiscsak tud egy-két dolgot… – Nem. hogy nagy teret kapunk a tető alatt… Ez az oka. – Fel tudja ezt fogni. De persze. nézze meg a padlást… Vigyázzon a fe… – Már késő – nyögött fel Charles. hogy egy efféle szerkezetet hozzanak létre? Látja. soha nem volt rám jellemző az örökséggondozó hajlam. És ezt az egészet tökéletesen összeillesztették csapszegekkel… Sőt. manzárd típusú tetőszerkezetnek köszönhető. elfelejtettem megmutatni magának az utolsó szobát. Hogy a kollégáim szakzsargonját használjam.

– Melyik galambház sorsát? – Hát azét. amely méltó is a nevére… És mindez miért. Csodálatos. megérkeztünk a lószerszámházba. de a galambházak tényleg az Ancien Régime gyűlölt szimbólumai voltak… Minél jobban fel akart vágni egy uraság. így vigasztalván magukat. – És… együtt él Mathilde anyukájával? – Nem. ahol olyan kályha áll. egy üveg kóla. hogy lemaradtak a kastélyról… Ez inkább a maga történelme. – Nos. ami nem szerette a hazugokat. ahol szép a padló. hogy ez a helyiség pecsételte meg a galambház sorsát. – Nem. egy pakli tarotkártya és pár karton sör.Charles megkapaszkodott a szúette korlátban. amelyiket az emberek kövenként hordtak szét. és minél nagyobb . De együtt élt ő Laurence-szel? – Nézze csak… Már bepakolták az összes cuccukat… Egy hegynyi kispárna és hálózsák tornyosult a lépcső alatti szoba közepén. a bőröknek. Ez az egyetlen kényelmes hely „Les Vesperies” dűlőben… Az egyetlen hely. de a lovaglóostorok finom melegben voltak. Ajaj… Ez nem volt semmi. Hogy az uraságok nyergei és kantárai tökéletes páratartalmat élvezzenek! Mindenkinek befagyott a segge. néhány csomag cukorka. Charles-t megszúrta egy gonosz tüske. és gondozott a faburkolat… Az egyetlen hely. Charles talán hazudott? Igen. Miért. annál nagyobb volt a galambháza. – Nagyszerű… ez ígéretes – füttyentett Kate. mi? Mindig azt gondoltam. Volt ott egy gitár is. maga szerint? – A jószágigazgatónak? – Nem. kedvesem! Hogy megóvják a bőröket a nedvességtől. mint az enyém.

Márpedig egy galamb ötven kiló magot tud befalni évente… Nem is beszélve a veteményesek fiatal hajtásairól. a pónik takaróját. Ez a szag… Mathilde-nak volt ilyen szaga kicsi korában… Tényleg. azokért egyenesen megőrülnek… – Maga éppen olyan sokat tud. az egyik polcon sorakozó patkókat. Rendben. – Egy ostortartó. a légyirtós flakont. miért is hagyta abba a lovaglást? Ő. a padot. egy kisablakon benézve. a gyerek lovaglósisakokat. és ő még csak meg sem akarta ismerni ennek a lemondásnak az okát. amely ugyan elveszítette már a csövét. a kis márványsarkú lefolyót. – A szemellenzőmre… – dünnyögte. az egérkakát. a csizmahúzókat az ablak alatt. a kályhát. a szakadt kantárokat. Majd megnézi egy szótárban… – És az ott? – kérdezte Charles. hogy többé nem fontos elvinned a klubba.volt a galambház. és egy tipi formájú lámpaféleséget. hogy… – Mire gondol? – kérdezte Kate. az egérfogókat. a kifogástalanul rendben tartott málhaszerszámot (valószínűleg a szamárét). amely láda is volt egyben. amit Charles annyira utált… – Ez micsoda? – kérdezte Kate-től. a kampókat nézte. Hátat fordított Kate-nek. a keféket. a nyeregtartókat. Vajon mi az oka. de hat üveg Kronenburg sört nyert. mint Yacine… – Hát… Ezt mind tőle tanultam! Elnevette magát. a… (talán) kátránnyal telt edényt. a patavájó vasakat. . aki majd megőrült a lovaglásért… Igen… Miért is? És ő miért is nem tudja? Már megint mire nem figyelt oda? Vajon melyik értekezlet milyen borzalmai foglalták le azon a reggelen? Egyszer csak Mathilde kijelentette. annál több galamb zabálta benne a magot.

mint egy park. nehéz erről beszélnem. És az alapján. Aliceé. de a kutyák profilját kifaragták egy-egy ajtó fölé… Nem… Már nem látszik… ki kell innen irtanom a bozótot… De még megvárjuk. Kinyitotta a másik ablakot. Én… Én inkább hallgatni szeretek… – Igen. mint a lovaknak… Nem tudom. – Erre én megkérdeztem. látható-e még. hogy beszélt-e nekik a kutyakorbácsról is. ami megmaradt belőle. és egy kis nyugalomra volt szükségem. ha jól emlékszem. locsifecsi vagyok. hogy maga bezárja őt a testvéreivel a kutyaólba. és maga? Maga nem mond semmit. – Éhen halok… Maga nem? Charles vállat vont. hogy a kutyáknak ugyanolyan jó dolguk volt itt. Ez nem volt válasz.– A kennel… Vagyis ami megmaradt belőle… – Hatalmas lehetett… – Igen. hogy egy civilizált ember jár a környékünkön. Nekik ez olyan volt. de nem tudta. tudom. Egyszóval: gyorsan megalapoztam a hírnevem… – Ez csodálatos… – Korbáccsal verni a gyerekeket? – Nem… A maga történetei… – Igazán? Tényleg. amíg beérik az eperfa termése… Nézze… Még a rácsok is milyen szépek… Amikor a gyerekek még kicsik voltak. . de a kislány azt meséli az osztályban. és a szélnek súgta: – Olyan ritkán… Visszafordultak. az az érzése támad az embernek. én meg csinálhattam valami mást. – Nem. és nem kellett félnem a folyótól… Aztán egyszer az egyik tanító néni. mit mondjon. igaz ez?” – Erre maga? – kérdezte Charles élvezettel. ide tettem őket. megszólított: „Kérem. de olyan ritkán fordul elő.

csillaghúr – Charles-nak fogalma sem volt a nevükről. az olvastam és igazoltamot. hogy maradnia kellene. Hogy megvárja a történet végét. neki kellett tudnia. Hiszen megérintette ezt a tarkót itt… Éppen itt… – Akkor nézzük meg. És mint előző este. amit Charles azonnal át is vett tőle. nagyon… nagyon jól illett a tájhoz. Végül is azért tette meg ezt az utat. – Én is. záradékokkal és garanciákkal teli életbe. a sápadt ég tusfesték-háttere előtt elhagyták az udvart. és… – Én is! – jelentette ki. hogy nem lehet túl messze. . Kate keresett egy kosarat. vagy el kellene mennie. és érezte. bár csúfondáros volt. vagy visszategye a bérelt autó kulcsát az ügynökség levélszekrényébe. – Á. hogy a partvonalra űzze a módszeres elmét. de ez az ő élete volt. hogy újra rátaláljon Anoukra. Nem volt számító. salátaboglárka. ahogy a szerződésben kikötötték. – Egy kutya farka. milyen tervhez tartsa magát. de azért stréberkedhetnékje támadt: – Mi ez… mi ez a fehér szár? – Hol? – Éppen előttünk. margaréta. Hogy tovább hallgassa Kate-et.Nem tudta. a nagy szervezőt. kecses ernyőjű cickafark. és egyre kisebbre zsugorodtak a pázsitfüvek mezejében. igazán? Kate mosolya. vérehulló fecskefű. Nem tudta. mennyit hagytak nekünk a csigák. aki olyan jól beágyazódott egy előkészületekkel. vagy meneküljön el tőle. az aláírásképeset. Pásztortáska. azt.

Charles elmenet megsimogatta az oszlopokat.A konyhakert fala nagyon rossz állapotban volt. Charles? – Ilyen közelről. a szőlőt sem esszük meg. hogy szépen metszett kis fák! Almafák… És kérem szépen. – És ezek a kifacsarodott kis fák a sétányok mentén. ezek micsodák? – ”Kifacsarodott” – méltatlankodott Kate –. tanulni akart. igen. Középen volt egy kút. és érezte a zuzmók érdes érintését. Minden sort kötéllel igazítottak egyenesre. lécrács mellé vannak állítva… – És ez a csodálatos kékség a falakon? – Az ott? Az bordói lé. talán azt óhajtotta mondani. majd Charles követte őt a zöldségek között. keresett egy kést. a két derékszögű sétány mindkét oldalán. – De hogy tudott akkor élni egészen eddig? – Én is ezen tűnődöm. Sőt. – És azok a nagy sárga tölcsérek? – Az kapor. és minden sarokban virágnyalábok. Szörnyű íze van. de a rácsos kapu a maga két oszlopa között még mindig tekintélyt parancsoló látványt nyújtott. bort is készítenek? – Nem. Nem. – Igazán? – felelte Kate őszinte sajnálkozással. azok a strucctollszerűségek? – A spárga szára… – És azok a nagy gombócok? – A hagyma feje… Kate hirtelen megfordult: – Most van életében először konyhakertben. Kate kinyitotta egy sufni nyikorgó ajtaját. . – És ott. méz és rézszulfát keveréke. jót tesz a szőlőnek… – Miért. tökéletesen rendbe voltak tartva. Charles már nem stréberkedett.

ezeket a kérdéseket mind Renének kellene feltennie. a kis rácsos kapu mellé. nagy örömet szerezne neki… Meg aztán ő sokkal jobban beszélne az egészről. – Csak néhány salátát csórunk. ahogy tetszik. mint ő! Mit tudom én… Talán úgy gondolja: ha már a Természet. és egy vödörbe tette. Most mindet áthajigálja a szomszéd kertjébe… – Miért a szomszédhoz? – Mert a szomszéd lelőtte a kakasát… – És miért érdeklik Yacine-t annyira a meztelen csigák? – Csak az ilyen nagyok… Mert valahol azt olvasta. Charles a kosár tartalmát tanulmányozta: – Most meg mi a gond? – Az egyik levél alatt… Van egy hatalmas meztelen csiga… Kate a kosár fölé hajolt. mintha mi sem történt volna… És így is tettek. hogy a maga lakomáját kísérjük vele. mint én… Nekem alig van jogom betenni ide a lábamat… Egyébként nézze csak! – lehajolt. és hopp. hogy nyolc-tíz évig is elélhetnek… – És akkor? – My goodness! Maga éppen olyan lerázhatatlan pióca. de Yacine annyira ledorongolta miatta. – Azelőtt René mindet agyontaposta. vagy Isten. hogy nem… És azok a hatalmas vörös levelek. ott balra? – Tudja. aztán visszatesszük a kést. hogy már nem mer hozzájuk nyúlni. A tarkója… Megragadta a vadállatot. direkt létrehozott egy .– Soha nem evett még frissen szedett paradicsomot vagy málnát? – Talán gyerekkoromban… – Soha nem görgetett még egrest a felső ajka fölött? Soha nem evett még napmeleg erdei szamócát? Soha nem marta még a nyelvét és az ajkát a szörnyen keserű éretlen dió? – Félek.

– Akkor mi is letehetjük magunkat egy kicsit. – Na. és ha egy jól irányzott ásócsapással megszabadulunk tőle. Jöjjön utánam. elmeséli neki a világ keletkezését az első krumplitól napjainkig. amely hamarosan eltűnt a fás foltok között. nevetve. a szép kilátás felé megyünk haza. jön? – Meg lehet ezt szokni? –Mit? – Hát ezt… – Nem… Mindig másmilyen… – Tegnap – Charles hangosan gondolkodott – az ég rózsaszín volt. sértést követünk el a teremtéssel szemben. szőrös állatokon lovagolva. A falmaradványok mellett rátértek egy földútra. bevallotta nekem. Nagyon korán keltem. most a felhők… Maga… Maga már régóta itt lakik? – Kilenc éve. és megnézhetjük. – Oké. – A kisfiú elégedett. Bejárhatják az egész környéket.ennyire kicsi. Egyébként sok efféle elmélete van… Elnézi Renét munka közben. amely egy domb tetejére vezette őket. és órákon át szóval tartja őt. sövényekkel szegélyezett hegyes-völgyes mezők. minden rendben – sóhajtott fel Kate. és fázom is egy kicsit… Charles levette a zakóját. . a meztelen csigák meg el vannak ragadtatva. Fáradt vagyok. ma éppen az ellenkezője van. kiabálva. visszataszító és mégis szívós állatot. a hatalmas ég. hogy még a végén leérettségizik halála előtt. többé-kevésbé fürdőruhában. a felhők pedig kékek. annak biztosan oka volt. erdőfoltok. és odalent egy gyerekhorda. van közönsége. Charles nem moccant. amikor nem hallani semmit. Jöjjön. üvöltve szaladgált egy nagyon sötét vizű folyó partján. a vénember a mennyekben jár. éhes vagyok. Charles. Egyszóval mindenki megtalálja a számítását. Mindig ijesztő. megint milyen hülyeséget csinálnak a gyerekek. Ameddig a szem ellát. szénabálák.

Régi trükk volt. Ezerszer bevált. Igen, régi trükk volt, hogy hazafelé menet a zakóját egy szép nő vállára borította, de most az volt a nagy újdonság, hogy tegnap egy láncfűrészt cipelt, ma egy meztelen csigákkal teli kosarat… És holnap? – Maga is fáradtnak látszik – vallotta meg Kate. – Sokat dolgozom… – Képzelem. És most mit tervez éppen? Semmit. Charles leengedte a karját. Nagy bánathullám söpört át rajta. Nem válaszolt Kate kérdésére. Kate lehajtotta a fejét. Eszébe jutott, hogy ő is mezítláb van a csizmában… Hogy a ruhája foltos, a körme töredezett, és a keze szörnyűségesen néz ki. Hogy már nem huszonöt éves. Hogy egész délután házi süteményt árult egy bezárástól fenyegetett kis falusi iskola udvarán. Hogy hazudott. Hogy tizenöt kilométerre innen van egy étterem. Hogy nagyon röhejes lehet, amikor úgy mutatja be Charles-nak ezt a romhalmazt, mintha valami csodálatos királyságról lenne szó. Ráadásul éppen neki… Hogy gebékről, tyúkokról és modortalan kölykökről szóló mesékkel szédíti… Igen, de… Mi másról beszélhetne vele? Van bármi más is jelenleg az életében? Lassan visszadugta a zsebébe a kezét. A többit nehezebb lett volna elrejtenie. Leereszkedtek a dombról, váll váll mellett, csendben, és nagyon eltávolodva egymástól. A hátuk mögött nyugodott le a nap, és az árnyékuk óriásira nyúlt.

I – suttogta Kate nagyon lassan –, I will show you something different from either Your shadow at morning striding before you Oryour shadow at evening rising to meet you I will show you your fear in a handful of dust.* És mert Charles megtorpant, és úgy bámult rá, hogy kényelmetlenül kezdte érezni magát, Kate úgy érezte, muszáj hozzátennie: – T. S. Eliot… De Charlest baromira nem érdekelte a költő neve, inkább a többi, aki, ami… hogy találta ki? Ez a nő… aki egy szellemekkel és gyermekekkel teli világ fölött uralkodik, akinek ilyen szép keze van, és áttetsző verseket idéz a lenyugvó nap fényében, ki ő? – Kate… – Mmmm… – Ki maga? – Vicces, én is éppen ezt kérdezem szóval… Messziről nézve azt mondanám, parasztasszony, Le Chameau csizmában, felhívni magára a figyelmet, hogy egy foszlányait idézi egy férfinak, akit ragtapaszok… magamtól… Hát hogy egy kövér aki úgy próbálja nyomasztó vers elborítanak a

A nevetése megrengette az árnyékukat. – Come along, Charles! Csináljunk magunknak vastag szelet vajas kenyereket! Igazán megérdemeljük!

*

És mutatok neked valamit, ami egészen más, Mint árnyad, amely reggel lép mögötted, Vagy árnyad, amely este kél előtted: Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked. (Vas István fordítása)

7
A vackán heverő öreg kutya panaszos vonítása fogadta őket. Kate leguggolt, a kutya fejét a térdére fektette, és a fülét dörzsölgetve gyöngéd szavakat mormolt. És utána, (Charles azt hitte, Mathilde gyakori kifejezésével élve, hogy hallucinál), széttárta a karját, a kutya alá nyúlt, és felemelte a földről (igaz, közben beharapta a száját), és kivitte pisilni az udvarra. Charles annyira megrémült a hallucinációtól, hogy nem is mert utána menni. Hány kilót nyomhat egy ilyen nagy állat? Harmincat? Negyvenet? Ez a lány mást sem tett, csak… csak mit is? Elképesztette őt. A mosolya, a tarkója, a lófarka, a kamaszos kis ruhája. A csípője, a mokasszinja, a rakás kölyke a mezőn, a bozótirtási tervei, az éles nyelve, a könnyei, amikor a legkevésbé várná az ember, és most, hogy négy és fél másodperc alatt felrepít egy hatalmas szelindeket… Ez az egész… Ez túl sok volt neki. Kate üres kézzel jött vissza. – Hát magával meg mi van? – kérdezte, a combját porolva. –Olyan képet vág, mintha sortban látta volna Szűz Máriát. A gyerekek mondják így errefelé… Imádom ezt a szólást: „Hé! Mickaël! Sortban láttad a Szűz Máriát, vagy mi?” Egy sört? Kinyitotta a hűtőt, és a tartalmát vizsgálgatta. Charles továbbra is nagyon bamba képet vághatott, mert Kate felmutatott egy sört, hogy lássa, miről beszél. – Hé, itt van még? És mivel Charles zavarodottságának okát mégsem írhatta a saját közhelyei számlájára, végül megtalálta a racionálisabb magyarázatot: – A hátsó lábai megbénultak. Ő az egyetlen, akinek nincs neve… Nagy Kutyának hívjuk, és ő az utolsó igazi

úriember a házban… Nélküle valószínűleg mi sem lennénk itt ma este… Vagyis én biztosan nem lennék itt… – Miért? – Hé… Nincs még elege? – sóhajtott fel Kate. – Miből? – A népmesékből. – Nincs. És mert Kate máris nekiállt ügyködni a mosogatónál, Charles felemelt egy széket, és mellételepedett. – Egy salátát még én is meg tudok mosni – jelentette ki. – Na, jöjjön, üljön le… Fogja a sört, és meséljen. Kate tétovázott. Erre az építésvezető összeráncolta a szemöldökét, felemelte a mutatóujját, és kiadta a parancsot: – Sit! Kate végül leült, lehúzta a gumicsizmát, összébb húzta magán a ruhát, és hátradőlt. – Ó… – nyögte –, tegnap este óta most ülök le először. Soha nem állok fel többé. – Képtelen vagyok elfogadni, hogy ennyi emberre főz, és ilyen kevéssé praktikus mosogatója van. Ez már nem is rusztikus lakberendezés, hanem inkább mazochizmus. Vagy inkább sznobizmus? Kate a sörösüveg szájával egy kandalló melletti ajtóra mutatott: – Ott van egy cselédszoba… Cselédlányt ugyan nem talál, de van ott egy nagy mosogató, és ha jobban körülnéz, meglátja a mosogatógépet is… És egy jó nagyot böffentett. Amúgy ladysen. – Nagyszerű… de… annyi baj legyen, inkább magával maradok. Majd elboldogulok… Charles eltűnt, újból előkerült, konyhaszekrényeket nyitogatott, magtalált ezt-azt, és munkához látott.

Kate vidám tekintete kísérte. Charles a meztelen csigákkal hadakozva kijelentette: – Még mindig a következő fejezetre várok… Kate az ablak felé fordult: – Azt hiszem… októberben érkeztünk ide… Majd később elmesélem, milyen körülmények között, de most túl éhes vagyok ahhoz, hogy én legyek a következő fogás… És néhány hét múlva, amikor egyre korábban kezdett sötétedni, egyre gyakrabban tört rám a félelem… A félelem nagyon új dolog volt az életemben.. – Minden este teljesen egyedül voltam a kicsikkel, és minden este megjelentek a fényszórók csóvái a távolban… Először csak a sétány végén, azután egyre közelebb jöttek… Pedig nem volt semmi. Csak egy autó fényszórói, ami megállt valamiért. De éppen ez volt a legrosszabb: ez a semmi. Mint egy ránk leső sárga szempár. Beszéltem róla Renének. Erre ő odaadta nekem az apja régi vadászpuskáját, de az… Azzal aztán sokra mentem… így hát egy reggel, miután kitettem a gyerekeket az iskolánál, elmentem a wellness-központba, ami olyan húsz kilométernyire van innen. Tulajdonképpen nem igazi wellnessközpont. Inkább afféle menedékhely, ami egyben kutyamenhely is. Egy… izé, rokonszenves hely, meglehetősen festői külsejű tulajjal, ami azt illeti. Most már a barátom, elég csak azt megnézni, hány korcs dögöt passzolt át azóta nekünk, de aznap, higgye el, majd meghaltam félelmemben. Azt hittem, hogy a végén megfojtva, megerőszakolva és az aprítóba passzírozva végzem. – Elnevette magát. – Azt gondoltam: A fenébe, ki megy el a gyerekekért négyre az iskolába? – De nem. Vérben úszó tekintet, egy lyuk a koponyában, néhány ujja hiányzik, és agyon van tetoválva, de ez… ez csak egy stílus. Elmondtam neki a gondomat, hosszan hallgatott, majd intett, hogy kövessem. „Ha ezt látják, nem fognak többet szarakodni magával a teraszán, ezt én mondom magának…” Úgy megijedtem, hogy összerezzentem. Egy szartól bűzlő ketrecben egy farkasszerűség tombolt, és mint egy őrült, úgy ugrott a ketrec falának. Két hörgés között a fickó megkérdezte: „Van magánál póráz?” Hát…

Charles, aki már kidobta a saláta szívét, nevetve fordult hátra: – És volt magánál póráz, Kate? – Nemcsak, hogy pórázom nem volt, de azt sem tudtam, hogy fogok beszállni vele az autóba! Az világos, hogy elevenen fel fog falni! De oké… nem hagytam zavarba hozni magam. A fickó fogott egy hevedert, üvöltve kinyitotta a ketrecet, kivonszolta a nyállal borított fenevadat, majd átnyújtotta nekem, mintha egy radiátorról vagy egy könnyűfém felniről lenne szó. „Általában kérek az ilyesmiért valami apróságot, de most hagyjuk a fenébe… Na jól van, most itt hagyom. Dolgom van…” És tényleg ott hagyott, ahol voltam. Végül sikerült valahogy elráncigálnom a kutyát a csomagtartóig, és akkor… – És akkor? – És akkor ott elment a bátorságom. – És visszaadta a kutyát a fickónak? – Nem. Úgy döntöttem, gyalog megyek haza… Néhány száz méteren át még hagytam magam vonszolni, de utána eleresztettem azt az őrültet. Azt mondtam neki: „Most vagy velem jössz, és olyan életed lesz, mint egy pasának, és amikor megöregszel, megdarálom a vacsorádat, és minden este a karomban viszlek ki az udvarra, vagy visszamész, és akkor padlószőnyeg leszel egy büdös Renault 5-ösben. Választhatsz.” Persze a dög egyenesen átvágott a mezőkön, és azt hittem, hogy nem is látom többé. De nem… Időnként feltűnt a távolban… Láttam, ahogy megkergeti a varjakat, berohan az erdőbe, és nagy körökben kering körülöttem. De egyre szűkebb körökben… és három órával később, amikor már átkeltünk a falun, lógó nyelvvel, nyugodtan jött utánam. Inni adtam neki, és be akartam zárni a kutyakennelbe arra az időre, amíg René a mopedjén elvisz az autómért, de attól teljesen megőrült, így hát megkértem, hogy várjon meg minket, és ott hagytuk. Kate belekortyolt a sörösüvegbe, nagyot sóhajtott, majd folytatta: – De amikor visszajöttünk, azért eléggé be voltam szarva…

– Hogy megszökött? – Nem, hogy felfalja a gyerekeket! Soha nem felejtem el azt a jelenetet! Akkoriban még az udvaron parkoltam… Nem tudtam, hogy a híd bármelyik percben összedőlhet… A kutya az ajtó előtt feküdt, felemelte a fejét, én leállítottam a motort, és hátrafordultam a gyerekekhez: „Van egy új kutyánk, vadnak látszik, de azt hiszem, hogy ez csak a látszat… Majd kiderül, rendben?” – Én szálltam ki elsőnek, Hattie a karomban volt, és megkerültem az autót, hogy kinyissam az ajtót a másik kettőnek is. A kutya már felállt, én el akartam indulni felé, de Sam és Alice a kabátomba kapaszkodott. A kutya morogva elindult felénk, mire én azt mondtam neki: „Pofa be, hülye, nem látod, hogy ezek az én kicsinyeim?”, és mind elmentünk sétálni. Nem titkolom, hogy a lábam olyan volt, …like jelly, és a gyerekek sem sokat segítettek az elején… De aztán végül elengedték a kabátomat… Elmentünk a libikókához, a Nagy Kutya pedig lefeküdt a sétányon. Utána hazamentünk, megvacsoráztunk, a kutya pedig elfoglalta a helyét a kandalló előtt… Később kezdődtek a bajok… A Nagy Kutya megölt egy birkát, két birkát, három birkát… Egy tyúkot, két tyúkot, három tyúkot… Mindenkit kártalanítottam, de aztán megtudtam az egyik, René-féle forrásból, hogy a vadászok sokat beszélnek róla a kocsmában. Hogy hajtóvadászat van készülőben… így tehát egy este így szóltam hozzá: „Tudod, ha így folytatod, még megölnek a végén…” Charles egy salátacentrifugával hadakozott, valószínűleg még az ősidőkből származott. – És aztán? – Aztán úgy csinált, mint máskor: meghallgatott. De az is igaz, hogy akkoriban kaptunk egy kiskutyát, és nem is tudom… talán jó példát akart mutatni neki… Mindenesetre megnyugodott. – Mielőtt idejöttem, soha nem volt állatom, és mindig úgy gondoltam, hogy az emberek túl nagy hajcihőt csapnak a kedvenceik körül, de ez itt, látja… Ő alaposan beidomított… Ő igazi úriember. Nélküle nem sikerült volna. Ő volt az őrangyalom, a nanny, az úszómester, a bizalmasom, a ami

küldöncöm, az antidepresszánsom, és még… és még sok minden más… Amikor elveszítettem a gyerekeket szem elől, hazaterelte a nyájat, és amikor búnak eresztettem a fejem, szánt szándékkal valami hülyeséget csinált, hogy elterelje a gondolataimat… Elcsípett egy kiscsirkét, egy labdát, a postás lábát, a vasárnapi szuper hátszínt… Ó, igen! Inkább bűnbe keverte magát, csak hogy felemeljem a fejemet! Ez az oka, hogy… Amíg él, cipelni fogom… – És az esti látogatók? – Az idejövetele másnapján újra megjelentek a fényszórók. Már hálóingben álltam a konyhaablakban, és azt hiszem, érezte a félelmemet. Vonítani kezdett a konyhaajtó előtt, mint egy megszállott. És alig nyitottam ki az ajtót, ő máris a sétány végén volt. Azt hiszem, felébresztette az egész környéket… Attól kezdve nyugodtan aludtam. Aznap éjszaka, és azután mindig… Az elején az itteni emberek farkasos asszonynak hívtak… Na jól van – húzta ki magát Kate –, kész van már? – Most csinálom a salátaöntetet… – Excellent. Thank you, Jeeves. *** – És itt van az én kertem – mondta Kate. A ház másik oldalán voltak, és Charles életében nem látott még ennyi virágot. Éppen olyan kuplerájos, vad és elbűvölő volt, mint itt minden. Nem voltak gyepszőnyegek. Csak virágok. Mindenütt. – Az elején csodálatos volt… Az anyám tervezte, és aztán… nem is tudom… az évek során minden elvadult… Ami azt illeti, nem túl sokat foglalkozom vele… Nincs időm… valahányszor az anyám meglátogat minket, halálosan elkeseredik, négykézlábra ereszkedik, többé szinte fel sem áll, és a saját táblácskáit keresi… Ha innen nézzük, ő jóval sétányok, szegélyek, virágágyások,

inkább angol, mint az apám… Egy nagyon-nagyon nagy kertész… Vita Sackville-West rajongója, a Royal Horticultural Society, a Royal National Rose Society, a British Clematis Society stb. tagja… Szóval el tudja képzelni… Charles azt hitte, hogy a rózsák kényes, érzékeny virágok, és fehér vagy piros példányaikból köttet csokrot a virágárussal az ember, ha meg akar hódítani egy nehezen meghódítható nőt, így hát alaposan meglepődött, amikor megtudta, hogy ezek a bozótok, liánok, hatalmas szirmok, ezek a kúszó-hogyhívjákok és közönséges szirmok szintén rózsák. A virágok között egy nagy asztal állt, a körülötte lévő székek még szakadtabbak voltak, mint a konyhaiak, az asztal fölötti szaletliről pedig egy csomó minden lógott le, aminek levele volt, és kapaszkodni tudott. Kate nagy örömmel osztotta meg vele a tudását. – Lila akác… klemátisz… jerikói lonc… begónia… japán lonc… jázmin… De ez augusztusban a legszebb. Leülni ide augusztusban, a nap végén, amikor jó fáradt az ember, és minden virág árasztani kezdi az illatát, az… csodálatos… Letették az abroszra a tányéroszlopokat, a kolbászféleségekkel telt kosarat, a négy nagy kenyeret, egy üveg bort, a szalvétákat, az uborkás csöbröket, a vizeskancsókat, egy tucatnyi mustárospoharat, két talpas poharat és a nagy salátástálat. – Na, rendben… harangot… Most már megkongathatjuk a

– Gondterheltnek látszik – mondta Kate, amikor már megint a házban voltak. – Használhatnám a telefont? A tekintetük találkozott. Kate lehajtotta a fejét. Meglátta a távolban a fényszórókat. – Pe… persze – dadogta, és elkezdett maga körül tapogatózni, mintha egy láthatatlan konyhakötényt keresne –, ott van, a folyosó végén.

De Charles nem moccant. Megvárta, míg Kate magához tér. És Kate magához is tért, egy harapós mosollyal. – Értesítenem kell az ügynökséget. Tudja, az autó miatt… Kate idegesen bólintott. Valahogy úgy, mintha azt mondaná, nem, nem akarom tudni. És miközben Charles lélekben elindult Párizs felé, ő kiment a házból, és a nyomós kút elé guggolt. Tudtad, hogy rossz ötlet, átkozta magát, miközben egyre hidegebb sugárban csurgott a fejére a víz. Mit hittél, you silly old fool, lefényképezze Madison megye hídjait? azért jött, hogy

Öreg, kerek tárcsás készülék volt. És bizony sokáig eltart, míg egy számot feltárcsáz egy ilyen készüléken az ember. Charles tehát Mathilde-dal kezdte, hogy bátorságra kapjon. Üzenetrögzítő. Csókolja, és ígéri, hogy számíthat rá hétfő reggel. Utána az ügynökséget. Üzenetrögzítő. Bemutatkozott, elmagyarázta a helyzetet, és megérti, ha többet kell fizetnie. Végül Laurence-ot. Kivárt öt hangot, és azon rágódott, hogy mit mondjon neki… Üzenetrögzítő… Mi más lenne? „Kérem, tegye meg azt a szívességet, hogy üzenetet hagy”, kérte őket, mindnyájukat Laurence, azon az hautecouture hangján. Charles megtette magyarázkodásba fogott, a szívességet. Zavaros „egy váratlan akadályra”

Alice másik tántoríthatatlan imádója… Kinyílt a műterem ajtaja. A vacsoraharang állapotból. hogy leüljön-e a lábához… Meglátja a kopasz foltját. és vastag pulóverbe bújt. – Jöjjön. és mert ő nem csinál egyfolytában valamit… Yacine soha nem vesz részt egyetlen játékban sem… Félős és ügyetlen… A többiek azt mondják. Belekerült egy kis időbe. de a végén megértettem. és egy hosszú percen át bámult bele az ürességbe. hogy a szertartások segítenek. sem mondhatta: csókol…. visszavette a lapos talpú cipőjét. De jól van. – Yacine lesz az első. Mert ő szereti legjobban a hasát. Velük fog érkezni Ramon. Annyi baj legyen. A falon végigfutó salétromfoltokat és repedéseket tanulmányozta. – vetette oda neki. – Én leszek a kikiáltó! Charles habozott. mit mondtam… Utána a kamaszok… ezek a két lábon járó bendők. az úrnőjével. A kutya nemzetségbe tartozó Hideous és Ugly jön utána… Na nézze csak… Már meg is érkeztek… Utána Nelson.hivatkozott. – Na. hogy életben maradjon az ember… – Ami pedig a többi ide-oda kószáló kutyát illeti… A kölyökkutya. Kate a kőlépcső harmadik fokán ült. nézze az előadást. végül a kecske zárja a sort… Ez a népség az esti répájáért jön… Hát igen. akik nem hallanak meg semmit a vacsoraharang kongásán kívül. kongása rántotta ki ebből az Kiment Kate-hez az udvarra. hogy azért. mert túl nehéz a feje. Letette a telefonkagylót. Megérintette a kalcium-nitrátos foltokat. a répa… – Kate felsóhajtott – ez a ház tele van efféle idióta szertartásokkal. Haddock kapitány. utánuk Nedra. és még végig megszólalt a hangjelzés. akiről az előbb beszéltem. hogy is . és aki.

– Látja. melyik az? – Nem – jegyezte meg Charles a páholyából. Maradt még répa egyáltalán??? A bevonuló nagy menet minden szempontból Kate-et igazolta. Az udvart hamarosan éktelen kiabálás. szemét a kezével ernyőzve. Camille. ami a fülei elképesztő hosszát illeti… és last but not least. az a kis kövér. . a pónik hátán. Kate a szeme sarkából kémlelte vendége reakcióját: – Az előbb megpróbáltam a maga helyébe képzelni magam – vallotta be végül –. és eltűnődtem: vajon mit gondol erről az egészről? Ugye azt. a póniknak egyébként földig ér a hasuk. nem hinném. az is rosszul visszavarrva. Az utóbbi időkben az az érzése támadt. amelyik tele van sebhelyekkel. nem tudom. hogy állandóan csak gépekhez beszél.mondjam. ott. és kiguvad a szeme… Csend. hogy látja-e őket… A két nagy lovasunk: Harriet. por és kotkodácsolás töltötte be. hogy egy bolondokházába került? Nem. – Mit miért? – Ezek az állatok… – Hogy segítsenek nekem. és ott lent. aki egy korábbi életében nyilván Frankestein ölébe volt… Tudja. milyen nagy ellentét feszül az itteni vidám nyüzsgés és az ő iménti kínkeserves hebegése között. Charles éppen arra gondolt. mint gondoltam… Ja. és a barátnője. boldog vigyorral –. A domb felé mutatott: – Már jönnek is… Istenem… Még többen is vannak. legalábbis. a mi kedves Freakynk. csodaszép basset hounddá cseperedett. – És miért? – kérdezte Charles. egyetlen füle van.

A zsiráfcsikó. – Nem olyan tragédia. ahogy Charles nagy komolyan véleményezi a főnök összes ötletét. és felállt. a szamárcsikó. a gorillakölyök és a zsiráfkölyök. a bikaborjú. ha nem tudod! De igen. hát… – És a teve kicsinyeit? – kérdezte Charles találomra. Kate az asztal túlsó oldaláról vidáman figyelte. A macskakölyök. – Mondd csak… Hogy hívják a bagoly gyerekeit? – Bagolybabák! magánkívül volt. a vidrakölyök. a madárfióka. és nagyon jól mulatott. az én életem sokkal… – Sokkal milyenebb? Charles a cipője orrával köröket rajzolt a kavicsba. – Sokkal kevésbé eleven. – Azt tudom. csak hogy kirángassa a rossz körből. Yacine – Hé! – nyugtatgatta Charles. hogy fiókának hívják a még nem felnőtt madarakat. Tragédia volt. a bivalyborjú. a sasfiók. a patkánykölyök. a pontyivadék. Hirtelen nagy kedve támadt. Széles mosoly. – felelte Alice nevetve. Charles a távollétét kihasználva megkérdezte Yacine-t. . – Tevecsikó. de hogy a bagolynál. Uff! Hát igen. a struccfióka. Nem. – Asztalhoz! – jelentette ki Kate. hogy Anoukról beszéljen.– Nem válaszolt… – Ne próbálja magát az én helyembe képzelni – viccelődött Charles keserédesen –. „uff”… így is lehetne mondani… A kisfiú a vacsora jó része alatt elszórakoztatta őt a dologgal. Pardon.

Az egy-egy pillanatra beálló csöndben hallották a szél zúgását és a madárfiókák kiáltását a lombok között. mintha kínaiul beszélne. A hülyéskedésükre. Kate háborgott: „For Christ’s sake! Álljatok le azzal. Ezen kitört egy kis verekedés. és a gyerekek mindenféle történeteket meséltek egymásnak a búcsúról. Senki nem kért Hogyhívják asszony almás pitéjéből. és Jalet bácsi hányadik pohár után engedte el a kocsmapultot. Charles egyik kezével teletöltötte Kate poharát. és ez a gép elég jól működött.Tizenketten ültek a lombok alatt. arról beszélgettek. A nagyok a szabad ég alatt akartak aludni. A kamaszok az ingük ujjával a vadiúj mobiljuk képernyőjét tisztogatták. mert Hogyhívják asszony büdös. Hogy ki mit nyert. hogyan csalt a tanítónő fia. de ügyet sem vetett rá senki. az arcukra. ahol „kapás van”. a másikkal ellökdöste valamelyik állat bőségesen nedvedző pofáját. és szóba került Gagnoux-ék új silótöltő gépe is. A kenyér és az uborka sokat utazott. Sam és a bandája leszedte az asztalt. későbbre. Yacine hangosan azon tűnődött. a kicsik pedig kijelentették. Mindenki egyszerre beszélt. Az egyik szép virágszál topján egy fekete pont volt a bal mellbimbó fölött. és titokban pástétomos kenyereket tömködött a Nagy Kutya pofájába. a következő felirattal: „Pofonosztó gép”. és elmentek az eladatlan süteményekért. . a nyíl pont rámutatott. hol a legtöbb a hal a folyóban. Nedra egy gyertya lángját bámulta. hogy a kutyákat etetitek!”. hogy márpedig ők is nagyok. A desszerthez meggyújtották a fáklyákat és a gyertyákat. Charles jól odafigyelt. Charles pedig Nedrát. Egy megelevenedett La Tour-festmény… A stoppos lányok kerestek egy helyet. Alice katicabogarakat fabrikált viaszból és a kolbászból kibányászott borsszemekből. a nevetésükre. mi a helyes: bálnaborjú vagy bálnafióka. Végül nagyot sóhajtott.

maradjon ülve. Kér kávét? Alice kijelentette. Semmit nem akart elfelejteni. hogy elkészíti nekik. . Vidám vacsora volt. Most a gyerekeken a sor. Kate a karjára tette a kezét: – Nem. és visszavitték az állatokat a mezőre. Nedra hozta a cukrot. a többiek pedig felkaptak egy fáklyát. Amikor felállni készült. telve tiszavirág-pillanatokkal.Erre a kis szigetre az éjszakában.

már csak két cigim maradt. Akkoriban kicsit mindnyájunknak fájt a hasa. Behunyt szemmel mélyet szippantott a cigarettába: – Már el is felejtettem… Egymásra mosolyogtak. Kate fogta a poharát. azt hiszem… . – Milyen borzalmas – felelte Kate –. A gyerekek már régen aludtak. Lehajtotta a fejét. Szívjuk el együtt a legeslegutolsónkat. elővette a cigarettáját.8 Egyedül maradtak. iszonyatos boldogan magával tartanék. Meg akarta nézni Alice kis állatait… Utána felpattant. és vallásos áhítattal mérgezni kezdték magukat. – Alice miatt van – vallotta meg Kate. és ne is beszéljünk róla többé. és Kate felé nyújtotta. Én egyiket a másik után szívtam és… és Alexis mamájának kifejezésével élve: egyedül ittam… Egyszer csak beállított a síró Alice. Charles leült Alice helyére. és halkabban folytatta: – A konyhában voltam. és a székét a homály felé fordította. Fájt a hasa. de olyan nagyon nehezemre esett leszokni róla… – Idenézzen. Kate nyugtalanul nézett körül: – Van itt gyerek valahol? – Nem látok egyet sem… – Nagyszerű… Szuper.

Én… Nem. Charles nem szólt egy szót sem. ahogy a elhamvad. Alice elhallgatott. hogy van egyetlen nagy előnye: a legközelebbi dohánybolt tíz kilométerre van. feleltem. hogy átöleljék. És hogy Alice nemrégiben tanult meg olvasni… Vajon mit felelhettem volna erre? „Dobd a tűzbe. semmi. simogassák. Hosszú idő múlva Alice megkérdezte: Mit jelent az. és ez a fokozatosság nélküli elvonás még mélyebbre taszított… Ebben a percben irtóztam ettől a hideg és szomorú háztól. megvigasztalják. de el kellett ismernem. . mint várható lenne.Alice csak azt akarta. hogy a térdemen hever a cigarettás doboz. majd visszarohantam a kandallóhoz. hogy „idő előtti”? Korábban. amely már mindent elvett tőlem. Miért olyan sietve? Hogy feltúrjam a hamut! Már nagyon down voltam. Így hát inkább a tüzet bámultuk. és az is bezár hatkor… Eltaposta a csikket. hogy az utolsó mankóimat veszítettem el… Jóval később a karomban vittem fel Alice-t az ágyba. és hiába törtem a fejem. csupa olyasmire vágyott. amit akkoriban már nem igazán tudtam megadni nekik… De azért sikerült felkapaszkodnia rám. doboz összepöndörödik és Igazán úgy éreztem. ha te idő előtt meghalsz? Fölé hajoltam. és rávehetnem. hogy újra elaludjon. és sírva fakadtam. az asztalra tette. és befurakodott a térdem közé. és hirtelen eszembe jutott. amivel megnyugtathatnám. Bekapta az ujját. Előttük állt az egész éjszaka. nem jutott eszembe semmi.” És néztem. majd megkérdezte: És ki törődik majd velünk. és töltött egy pohár vizet.

és csak annyit mondok. ha tudja – folytatta Kate már vidámabban –. mint ahogy egy zsebkendőt hajtogat szét az ember. Istenem… Mit mondhatna el szavakkal? – Még mindig leléphet. de tudtam. az egyetlen nővéremet Ellennek hívták. – A nővérem. – Mert amikor megérkezett ide tegnap este Lucas-val. hogy a gyerekek szétszóródnak. – Elnézést. mint ahogy ez már meg is történt. még a sebhelyei mögött is. hogy az egészet a nyakába fogom zúdítani… Ezt mondtam nemrégiben az istállóban… Eljutott már ide néhány expedíció. jobb. mint én. hogy többet nem is reméltem. hogy én kettesben maradok magával. Egy kicsit elrontott mosolykísérlet. – A nővéremet. Öt évvel idősebb volt. lerajzolhatna néhány dolgot. vagy egy látóhatárt. Ezúttal kissé sikerültebb mosollyal. mi fog történni… Tudtam. A nővérem gyerekei és… – A fenébe – szitkozódott –. . már megint ugyanaz a nehézség a szavakkal. hogy itt vacsorázunk majd mind az asztal körül. Egy távlatpontot. és… – És? – kérdezte Charles nyugtalanul. aki elkalandozott egészen a baromfiudvarig. Ha legalább a terítő papírból lenne. azonnal sírva fakadok. tudja! – tette hozzá Kate. – És már tudtam. – A nővére… – mondta Charles rekedten. de beszélni. és csodálatos lány volt. Ismeretlen Charles úr. felfigyeltem a tekintetére. vagy egy kérdőjelet. Charles megrezdült. Charles soha nem találta a szavakat. amit még nem mondtam el senkinek… Igazán nagyon zavartan vallom be önnek. A jó életbe. és elmesélek magának mindent. amikor szüksége lett volna rájuk. Lehúzta a pulóvere ujját. vagy talán éppen a sebhelyei miatt. hát ezért nem akartam meghívni magát vacsorára. de maga az első civilizált ember.– Ezek a nővérem gyere… – Kate hangja megcsuklott. ő… Na jó.

el kellett ismernem. Nekünk imádnivaló szüleink vannak. én vízumokat. Aki tudta. és nem lehetett tudni . egyébként az egyetlen. vicces. mint a ma esti. Ő volt az én Elinorom.Szépséges. Ő gyerekeket várt. Húsz másodpercnél nem sokkal többet. ma este… És mivel ő tökéletes volt. A család akkor is megmaradt… Ellen mindig támogatott. hogy férjhez ment. hogy egy ilyen asztal. és még ennél is sokkal több… Nagyon sokat foglalkozott velem gyerekkorunkban. hogy én ne legyek tökéletes… Ő volt a pillér. és még azután is. de húsz másodpercet azért minden nap. Tudja. Pedig nagyon különböztünk egymástól. Nagyon szerettem Pierre-t. Egyke volt. és nagyon szenvedett tőle. ő nyugodt volt. én ambiciózus. Ő családot akart. hogy utoljára hangosan kimondtam a nevét. szinte minden nap beszéltünk egymással telefonon. Leveleket írt. én soha… Ahogyan magát sem. és mivel a pillér szilárd volt. mert a nővérem volt. Elhallgatott. de álomvilágban élnek. mint a Jane Austin-regényekben… Az érzékeny nővér és az érzéki húg. bátorított és segített mindenben. nagyon boldoggá tette volna. Az angol brother-in-law szó nem is fejezi ki a mi kettőnk kapcsolatát. hogy a happy endek nem csak a viktoriánus regényekben léteznek… Ellen férjhez ment az első szerelméhez. mint Ellen. Ellen… Nagyon régen volt. Ő édes volt. és ez a fiú tökéletes volt… Pierre Ravennes… Francia volt. Ő meghallgatta az embereket. mert mindig egy óceán vagy két földrész volt közöttünk. hanem mert tényleg ilyen volt. – És bár akkoriban nagyon cinikus voltam – folytatta Kate –. hogy hét gyereket akar. azt hiszem. A barátnőm volt. Ő nagystílű volt. és a jognak ehhez semmi köze nem volt. és szeretett. amikor kollégista voltam. én vibráló. ragyogó… Nem azért mondom. Egy édes fiú. ilyen ember volt. én küldetésre vágytam. Mindig azt hajtogatta. Ugyanolyan nagystílű. nyugodtan vándorútra indulhattam. feljogosított rá. én szörnyű. mit akar… Azt hiszem. Egyébként szülész lett… Igen. úgyhogy ő nevelt fel engem.

de mindig lenyűgözött a náluk uralkodó hangulat. és egy kicsit confused is voltam. és még nem is láttam a legkisebb gyereküket… Néhány napja voltam csak náluk. Charles szerette volna megsimogatni a karját vagy a vállát. azt gondoltam. hogy ennyire boldoggá tegyek egy gyereket… Nagyon jól emlékszem. valahogy így hangzik: Ha nagyok lesztek. Nem tudom. hogy az ő otthonuk… sparkyssime volt. hogy lehetne ezt franciára fordítani… Ragyogó? Vicces? Csillogó? Kirobbanó? Talán leginkább. majd rábízom Ellenre… És most… Szomorú fintor. Én vagyok a keresztanyja… Utána jött Alice és Harriet. Nem láttam őket túl gyakran. Hosszú csend. – És tessék… Most én olvasom nekik Roald Dahl könyveit… Charles kivette Kate kezéből a poharat. valahogy… Ismeri Roald Dahlt? Charles bólintott. De nem merte. legyetek kedvesek nem elfelejteni. a szupersrác végén szózatot intéz az ifjú olvasóhoz. hogy nem beszél-e komolyan. és gitárakkordokból – Egyszer váratlanul meglátogattam őket… Éppen a keresztfiam születésnapja alkalmából… Akkoriban az Egyesült Államokban éltem. teletöltötte. sokat dolgoztam. Csodáltam őket. amikor megjelent Pierre apja. hogy én soha nem lennék képes ezt megcsinálni. szikrázó… Csak azt tudom. A távolról érkező nevetésből merítve erőt. akik sparkyk. – Imádom a fickót… A Danny.igazán. Hogy bennem nincs elég odaadás. vidámság és türelem. és visszanyújtotta neki. Kate folytatta. Megérkezett Samuel. hogy a gyerekek olyan szülőket akarnak és érdemelnek. a következő vicces mondással nyugtatgattam magam: ha egy napon gyerekem születik. Az a bizonyos L. – Köszönöm. Louis .

Na… Gyertek! Megnézünk egy szép tanyát. Éreztem.az ingről… Bolondos. de elég távoli lény. vagy mit tudom én. Hogy már megint a mások érdekét helyezte a magáé elé… Minden nagyon gyorsan történt. Ami azt illeti. akik egy rajzfilmet néztek éppen. imádta Ellent. és a bokájuknál elkapni őket. mert még én győzködtem. Úgy döntöttünk. enni. És Papa sem. . Auntie Kate még nem vette elő az összes ajándékot a bőröndjéből… Csend. valóságos sparky-koncentrátum… Borkereskedő. és aludj egy szép baldachinos ágyban. amikor mi megszülettünk… Latin. hogy az a kis kiruccanás milyen nagy örömet szerezne Pierre-nek és az apjának… Menj csak. We’ll be fine. és szinte belefojtani a szeretteit a nagy pocakjába. a plafonig hajigálni a gyerekeket. És Nagypapa sem. mondtam Ellennek. Burgundiában. de tudtam. vaskos humorú. képes lesz végigcsinálni. hogy elkerüljünk egy fölösleges cirkuszt. Mire Maugli megtalálja a faluját. Ellen a fiával együtt hozzá is férjhez ment. nem mondunk semmit a gyerekeknek. Auntie Kate úgy érezte. hogy csak rábeszélte magát. meghúzhatjátok a harangot. hogy utazzon csak el. megalszunk egy szép kis szállóban. és Ellenék rám bízhatják a gyerekeket. aki imádott inni. húzd meg a harangot. semmi kedve nem volt elválni tőlem… És azért mondom. Gyertek. – Csakhogy Mama nem jött vissza soha többé. hogy az élet egy rohadt kurva. vidám férfi volt. jót fog tenni… Olyan régóta nem utaztatok sehová. hogy nézzenek meg vele egy borházat. Ellen végül beleegyezett. és holnap délutánra már itthon is lesztek. Pierre! Tedd meg Ellen kedvéért! Vonszold el egy kicsit a cumisüvegektől! Ellen habozott. Azt hiszem. mint a saját lányaival… És amikor Louis látta. Mama is hazajön holnap. elkezdett könyörögni Ellennek és Pierre-nek. Tudnia kell. mit. és azt hiszem. makacskodott. Jobban érezte magát Pliniusszal. Charles. hogy a mi édesapánk már elég idős volt. Özvegy volt. hogy ott vagyok. és ennyi.és görögprofesszor… nagyon kedves ember. nevetni.

szabályosabban is leparkolhatott volna. így fejezvén ki az örömét. . hogy de ők legalább élnek. A rossz jegyeik. amikor elhajtotta őket a fenébe. ahogy nagy komolyan ránéz Kate-re. Kivárta. erősen ropogtatva az „r”-eket megkérdezte. A húga vagyok. aki mezőgazdasági gépeket szállított. egészen megtört. És nem volt több cigarettája… Meggyötört arcára szorította a kezét. mielőtt vizelni ment. a teherautó vezetője. hogy még hasznára lehet bármiben is. feleltem. A kutyája mellé húzta a széket. a háta mögött semmi sparky nem maradt. aki már a farkát sem tudta megcsóválni. Rrrravennes Pierre-rel vagy Chérrraington Élinnel. azzal a címszóval. a kikapcsolt telefon. amit Anouk vallott. Mire begombolta a sliccét. magasabb rangúnak. de az biztos. levette a cipőjét. és ez a másik valaki elvégezte a piszkos munkát. Lehet. és bekapcsolhatta volna a vészvillogót. míg negyvenhét éves lesz. de most. akik a leghűségesebben szolgálják? Miért? Miért éppen őket? Neki szerencséje volt. hogy rokoni viszonyban állok-e Rrrrravennes Louis-szal. Charles egészen addig szépen tartotta magát.– Éjszaka közepén csöngött a telefon. és csak akkor kellett megértenie. a pénzgondjai és a világ őrülete ellenére. hogy a sofőr ivott túl sokat? Vagy elaludt vezetés közben? A nyomozás majd kideríti. és a másik. ahogy látta ezt a nagy állatot. Miért olyan kegyetlen az élet éppen azokkal. és egy hang. erre átadott valaki másnak. és a lábát bedugta a kutya béna oldala alá. hogy túl gyorsan hajtott. Kate felállt. a még mindig szerelőnél lévő autója.

mint valami rémálom. Természetesen nem tudsz elaludni. A szalon bútorai újra alakot öltenek. az arcát egy teddy bearhez szorítva. megvárta. hogy mély tisztelettel elköszönjön a kollégáitól. és egy újabb nap támadt durván rád. A három és fél éves Alice. kék szobában. egy . Anouk igazán durván csinálta ezt az egészet. nem akarta megkockáztatni. hibát követtünk el a testek azonosításakorrrrr… De nem. A tegnap óta már hatéves Samuel. a föld csak forog tovább. mi mást tehetnének? Ez nyilvánvaló volt.” Hát persze. hogy XY kapitány újra felhívjon. Feküdj hát vissza gyorsan. olyan. képzelheti… De igazából soha nem mondtam semmit. a tenyere nyitva. amíg beérnek vele a dijoni kórházba. amit a telefonban hallottál. Pierre. Már gyakran volt alkalmam – megrándult az arca – elbeszélni ezt a tényt. Charles? – Igen. és bocsánatot kérjen. Kérem. a telefont nézed. sőt gyávának is találta ezt. „Élnek. Charles azt gondolta. és arra vársz. hogy Kate meghallja a hangját. hiszen egyáltalán nincs értelme. – Ellen és az apósa rögtön meghalt. néma döbbenetben töltöd az éjszaka hátralévő részét. Kate – Mert igazából nem hiszed el. De tulajdonképpen mégsem számított igazán… Hú. – Tölthetek? Charles csak bólintott. egy kicsi. aki hátul ült. Túlságosan meg volt hatva. – Itt van még. Már majdnem hat óra van. lemondott az egészről. körbejárod a lakást. Miért. mintha ez az egyszerű szó felmenthetné a kötelességmulasztása alól.Akkoriban kicsit könnyűnek. Eltelt néhány perc. hogy felmérd a tragédia mértékét.

hogy holnap indul a géped. mert olyan erősen szorítod magadhoz. ahogy kicipzározzák a műanyag zsákot. hogy van egy vőlegényed. és aki. te nem sírsz. és te. Bocsánat. és igazat szólva. néhány ezer kilométerre innen. amikor a bölcsője fölé hajolsz. akik nagy léptekkel loholnak az utcán. hogy a következő hétvégén együtt mentek Millerék garden-partyján. Kérdésekre válaszolni. aki csak egy órája feküdt le aludni. és haragszol rájuk az önzésük miatt. mert valakinek oda kell utaznia. mintha nem történt volna semmi? Alice ragad ki a . ami pedig Mamát illeti… Az embereket nézed.ugyanolyan. hogy a te ismeretlen arcodat látja maga fölött az anyja arca helyett… Kiveszed az ágyból a babát. betelepszel egy fotelba az ablak elé. ezt még nem is fogtad fel igazán. máris csalódott. ez a könnyelmű kismadár még magára sem igen tud gondot viselni. Hová mennek ilyen vidáman? Miért tesznek úgy. amiért olyan régóta dolgoztál. és papírokat aláírni. hány kanál tápszer kell a cumisüvegbe. mert sajnos mindenképpen szembesítened kell szegénykét ezzel a rohadt újabb nappal. mert már elkezdett pityeregni. hogy a másik kettő is felébredjen… Gratulálsz magadnak. már csak azért is. bocsánat. aki tágra nyitja a szemét. És főleg. ez rögtön látszik. mert furcsa állapotban vagy… – Meg vagy dermedve – mormogta Charles. mondod neki. megnézni. És a nyakába temeted az arcod. hogy úgy volt. amibe még belekapaszkodhatsz. hogy most szavazták meg a költségvetést. már amennyire a világ meglátszik egy cumizó kisbaba szemében. hogy… nincs senki a láthatáron. Az utolsó. a hüvelykujja a szájában… És a szülei ágya mellett a nyolc hónapos Harriet. hogy soha többé nem látod Ellent… Tudod. hogy fel kell hívnod a szüléidet. hogy az apád nemsokára hetvenhárom éves lesz. Numb. És eszedbe jut. mintha ez a kicsi burp lenne a legfontosabb a világon. hogy nem felejtetted el. és fájdalmat okozol neki. nem nagyon áll érdekedben. de rózsaszín szobában. és az anyád. ő… nem képes alkalmazkodni az efféle helyzetekhez. – Right. Magadhoz szorítva próbálod böfögtetni. becsukod a két másik szoba ajtaját. És azt gondolod: még sem küldhetem oda Dadet.

Ja. Egy nagyfiú felülteti Samuelt egy szamár hátára. magad miatt. Mentek az utcán. és az az érzésed támad. most már tényleg fel kellene hívnod a szüléidet. de ez az esemény egy nagy szenvedély kezdetét jelenti. Alice-t a cumisüveggel odaülteted a tévé elé. Sőt. úgyis mindig Titi győz. Ellenék meg sem haltak. és bocsánatot kérhet tőled. hogy elviszed őket a Luxembourg-kertbe. Nem miattuk.tompultságodtól. és előbb-utóbb mégiscsak fel kellene öltözni már. elüldögélsz velük a tévé előtt. Őket nézed. és megengeded. és nem ismersz rá semmire. A rendőr még mindig felhívhat. Még nem nyúltál a tányérodhoz. Megérkezik Samuel. amely majdnem tíz év múlva a Meyrieux-sur-Lance-i fogathajtó versenyre sodor majd titeket… Kate elmosolyodott. Amíg nem mondtál nekik semmit. és hogy kell szétnyitni a babakocsit. amit megkérdez: hazajött már a Mama? Készítesz egy újabb adag tápszert. a libikókák. – Utána elviszed őket sült krumplit enni a Soufflot utcai Quickbe. és kijelenti: ez túró. Nézed. hogy egész délután a műanyag golyók ketrecében játsszanak. De Charles nem mosolygott. ezt mind ki lehet próbálni. ahogy csinálja. Olyan nap. és csak áldani tudod Titit és Grossminet-t. És különben is. . vasárnap van. hogy ez a kisfiú nem most tanít meg utoljára élni. hol kell ledobni a szemetet. és Sam mosolya csodálatos haladék. Samuel mutatja meg. de nincs hozzá bátorságod. amikor már nincs több látnivaló… meg aztán tegnap megígérted nekik. amikor nem történik semmi. de egyszer csak elérkezik a pillanat. Ott ülsz. Még nem tudhatod. hozzád simul. egyébként te is nézed vele a rajzfilmet. Bólintasz. A kis vitorláshajók a medencében. a forgóhinta. a bábszínház. baromira túró… Amilyen sokáig csak lehet. Amikor a családjával van az ember. és mi az első.

De nem. utána bejelentenéd. Hazafelé menet Samuel megkérdezi. Amint beléptek a lakás ajtaján. te másfelé nézel… A csípődön ülő Harriettel segítesz Alice-nak behordani a szobájába a tohuvabohuját. Soha nem volt gyereked. hogy nem tudod. Nem érti. inkább lebaltáz. Talán először mondhatnád azt. hogy időt nyerj. hogy nem a States-ben vagy. aki most rakodja szét a babakonyháját az előszobában. és mert gyáva vagy. Észre sem veszed. Hirtelen keservesen bánod. hogy autóbalesetük volt. és válaszolsz a kérdésére. azután meguzsonnáztatnád őket. és miközben a tűzhelyre teszed a kisfazekat.Egy áprilisi napon két gyerek bolondozik egy párizsi gyorsétterem játszóházában. azt válaszolod. és egy halálosan magabiztos pszichológus a vonal végén segítséget nyújthatna neked. hirtelen megszólal a csendőrkapitány hangja. vagy valamiféle… dramaturgiai fokozatosságot kellene beépítened. majd hozzátehetnéd. mert Harriet parányi kabátjával hadakozol. nem tudod. és a többinek semmi jelentősége. és Alice csicsergése fölött. utána megfürdetnéd őket. és te jéggé vagy dermedve a… a self-controlljától. Samuel az üzenetrögzítő villogó gombjához rohan. hogy kórházban vannak. és aztán Sam nekiáll játszani a kisautóival. De itt el vagy veszve. nyersen kell-e bejelentened nekik a hírt. hogy írd fel az őrszoba telefonszámát. Komolyan végighallgat. . és a kórház címét. és hosszan bámulod egy játékbolt kirakatát a Rennes utca sarkán. és még egyszer részvétét fejezi ki. Ügyetlenül elköszön tőled. hogy feketén-fehéren. hogy vajon a szüleik otthon lesznek-e már. de sajnos te most nem te vagy. Sőt. mire hazaértek. hogy felkészítsd őket a legrosszabbra. és arra kér. ahol könnyen megtalálnád egy Helpline számát. Samuel rád bámul és te. egyszerűen csak nem tudod. nem vagy gyáva. te rögtön megmondanád nekik. miért nem hívtad vissza. Eszébe sincs mentegetőzni. ahol a testek találhatók. a hátad mögött megkérdezi egy hangocska: Kiknek a teste? És akkor bemész vele a szobájába. hogy elég súlyos az állapotuk… Ha te lennél.

csokoládés jegyekről. és azon tűnődsz. újra megkérdezi. Nagyon boldog vagyok. a tőzeges. hogy a világ egyik legjobb whiskyjét Port Ellennek hívják? – Nem. ami egészen idáig követett minket… Louis nálam sokkal szebben tudna beszélni magának a déligyümölcsös ízvilágról. mindent a maga idejében. azt hiszem… – Hát akkor tartsa meg! – tiltakozott Charles. – Az előbb azt mondtam. meg vagy könnyebbülve. Leveszed a telefont a tartójáról. a . de az egészet túl… fishynek találod. két vrum-vrum között: Rendben. hol tarthatják a házban a röviditalokat. amikor fel szoktad hívni Ellent… Charles! – Igen? – Nem untatom? – Nem. Hiszen tudja. – Tudta.és kávéillatról. ha játszik… De amikor kilépsz a szobából. Egész életedben még soha nem érezted magad ennyire egyedül. Egyébként pont Louis-tól kaptam… Ez az egyike a kevés dolognak. elképesztően jó. hidegen ismerteted vele a helyzetet. soha többé nem jönnek vissza. de meddig? Erre kimenekülsz az erkélyre. Majd meglátja. felébresztetted. és persze ez csak a kezdet. Úgy érzed. hogy felhívod a szerelmedet. és végre sírva fakadsz. – Nem. és még mindig az erkélyről azzal kezded. mint a kicsik: Oh honey… I feel so terribly sorry for you but… when are you coming back? Erre leteszed. hogy én nem értek semmihez… – Nagyon nehéz hozzájutni… A szeszfőzde. Most az a legjobb. már több mint húsz éve bezárt.Nem térsz magadhoz. hogy magával ihatom meg ma este. ahol készítették. és egy végtelen hosszú hallgatás után… Az Atlanti-óceán éppen olyan elkeserítő. a fa. rövidital… Szereti a whiskyt? Várjon egy percet… Charles orra elé tartotta az italt. Na jól van. Ez éppen olyan helyzet.

hogy csatlakozzam hozzá a pokolban. de egy . és bárki bármit mond. miről. – Az egyik sufniban… A kupleráj kellős közepén… Azt hiszem. Azt hiszem. ha ittam. hanem… Charles nem is tudta. de nekem ez csak egyszerűen Port Ellen… És az a csodálatos. hogy még mindig van belőle! Volt egy időszak. mint altatóhoz. jóval könnyebb egy üveg J&B-hez hozzájutni. Hová máshová? – Kate elmosolyodott. soha nem mertem altatónak használni. Charles szája széle megrándult. ami ebben az üvegben van. Kate egyáltalán nem volt nevetséges. hogy a testeket Párizsban hamvasszák el. fa-. akkor befejezem a történetemet. mert nem tudtam.és talán csokoládé-jegyekkel… – Rendben. Magára vártam. Charles-t már megint cserbenhagyták a szavak. – Louis-t a felesége mellé temették Bordeaux-ban. – Csak viccelek – folytatta Kate.mogyoróról és a ki tudja még. az anyám pedig hisztérikus állapotba került. Utána már csak élni kellett. mindig könnyebb. amikor muszáj élni. hol fognak élni a gyerekek… Hülyeség volt. hogy ilyen bonyolult meghalni… Két napig maradtam odalent… Egy nyomasztó szállodában… Egészen biztosan ott szoktam rá az ivásra… A dijoni pályaudvar mellett. Felhívtam a szüleimet. Kate meglepődött a hangja csengésétől. Minden nagyon bonyolult volt… Nem tudtam. – De Pierre és Ellen urnái itt vannak. és mindent elrendeztem. hogy Ellenék távol pihenjenek a gye… – Egyáltalán nem volt hülyeség! – vágott a szavába Charles. Az apám némaságba süppedt. amikor csak úgy tudtam elaludni. as usuel. Most mit fog gondolni rólam? Biztos nevetségesnek tart. átnyújtva Charles-nak egy poharat –. Egy nő. Hogy miért kellett őket elhamvasztatnom? Gondolom. éjfél után. de nem akartam. a nehezén már túl vagyok. Elmentem a temetkezési vállalathoz. a gyerekek már ezerszer is láthatták őket. só. és kölcsönkértem a nővérem autóját. azért. A házmesternő lányára bíztam a gyerekeket. ide se figyeljen rám. és nem nagyon ügyeltem a címkékre… De azt.

de egy hatalmas fényképe még nagyon sokáig ott lógott a konyhában. hogy az emlékük jóval fontosabb. azt hiszem. mit tegyen? Számomra ez nagyon bonyolult volt. ha belegondolunk… De azért nem tudok . Alice nem szólt egy szót sem. hanem inkább a lányoknak… Főleg az iskolában… A szünetben. Megdicsértem. ha nagyobbak lesznek… Ez is olyasmi. mint én. hogy Mamának szólítsanak. és levettem a falról a fényképet. hogy segítek nekik. Magamon akartam segíteni… És hirtelen mindig egy árnyék támadt a „mama” szó mögött. de amikor kimentem a szobából. és elindultam. kimentem a konyhába. az udvaron… De én nem vagyok a mamátok. mint a gyerekeknél… Ellen már nem volt közöttünk. Valamelyik évben Alice hazahozott egy… nem is tudom. Egyébként nemcsak a konyhában voltak fényképek. és tiszta erőből a falhoz vágta. Ami mindennek a teteje. levette a dobozt. de inkább csak morbid voltam. amit Alice csinált. mint minden. mint ahogyan el vannak temetve. de a gyakorlatban. ha ezek a halottak nem igazán az ember halottai. üvöltötte. hogy ez sokba került nekik… Nem is annyira Samnek. Mit kínoztam össze őket ezzel.percre sem merült fel bennük. ott gyűjtöttük ájtatosan azokat az ajándékokat. hogy soha nem engedtem. hogy… Szóval. mert… Nálam sokkal több időt emésztett fel a gyászmunka. mintha valami gorombaság lenne. Mindenhová tettem néhányat… Megszállottja voltam a gondolatnak. Azt akartam. a ti mamátok sokkal jobb volt. hogy a gyerekek elfelejthetik a szüleiket. Sokat beszéltem nekik róla… És Pierre-ről is… Akit végül is nem igazán ismertem… És aztán egy napon megértettem. az oltárra. amit meg kellett tanulnom… Mit kezdjünk a halottainkkal? Elvont síkon ez olyan egyszerű… Azt gondoljuk. és azt hiszem. hogy Ellen és Pierre részt vegyenek minden étkezésünkön. A gyerekek már megint megtanítottak valamire. azt hiszem. főleg. hogy betegyem a dobozt a többi közé. jó? – Isteni! – felelte Charles két korty között. – És ez volt az oka. majd beszélek velük róla. Azt hittem. „Neked csináltam. és most. azon a napon léptem ki a fényre. Ugye. röviden. maga volt a gyönyörűség. ismételgettem nekik. amelyeket a gyerekek fabrikáltak az iskolában anyák napjára. hogy már nem figyelnek rám. neked! és nem egy halott nőnek!” Összeszedtem a cserepeket. ha belegondolok… A nappaliban volt egy polc. utólag visszanézve. ékszerdobozt… És persze.

Úgy érezte. Charles a karját kínálta neki. mindent azért csináltam. hogy „a maga fia” a Les Vesperies-beli „your nephew” francia megfelelője? Na.igazán haragudni magamra miatta. hogy „a maga fia”… – Hát igen… Honnan tudhatta volna. – Éjszakai fürdőzést sejtetnek ezek a hangok… Szóval. – Nem fogjuk zavarni őket? – kérdezte. aki beszervezett a Mindent Döntbe. és végül az asztalnál. az okos kis Yacine oldotta fel a helyzetet. hogy… megadjam neki a tisztességet. ami némileg a pólóján lévő szakadt figurára hasonlított. megvan! Megértettem! A Kate angolul Mamát jelent!” Erre mosolyogva összenéztünk: Yacine mindent megértett… – De az a fickó. ejnye már – Kate felemelte a fejét –. és óvatosan lépegetett. egy királynőt vezet az éjszakában. és büszkén kihúzta magát. Megfeledkezett a bibijeiről. Charles elfogadott egy félig megolvadt kis krokodilt. hogy pillecukrot olvasztottak a tűz fölött. Ma sem telik el úgy nap. Pokoli volt. Na. Kate mezítláb volt. mit csinálnak ezek? Mint mindig. Samuelt úgy említette. hogy visszatérjek a történetre. A nagyok a folyó mellett ökörködtek. mert… mert imádtam a nővéremet. végighallgatta a beszélgetéseinket. most is néhány állatmenhelyről mentett komondor kísérte őket. a kicsik pedig azzal szórakoztak. micsoda hangulat! A völgyből nevetés és vízcsobogás hangja érkezett el hozzájuk. a vacsora alatt a homlokára csapott: „A. megnézzük. hogy ne beszélnék hozzá… Azt hiszem. végül is Yacine. – Mhhhhmmm… Nagyon finom! . A megérkezése estéjén sokáig egy szót sem szólt. – Ne higgye! Nagyon fognak örülni nekünk.

és aki olyan boldog lett volna. A szolgálatban lévő zenész boldogan teljesítette a kérését. ami annyira hiányzott neki… És megint Anoukra gondolt. valamivel érdekesebb darabokra tanítaná meg Kate-et. aki egészen egyedül van az ocsmány temetőben. Anoukra gondolt. Mind törökülésben évesnek érezte magát. Kate. Aki ezen a késői órán már biztosan a folyóban lubickolna… – Muszáj egy fának döntenem a hátamat – vallotta meg Kate-nek fintorogva. a kezedből. aki leadta a lelkét a csomagmegőrzőbe. És sok-sok haja volt… Mathilde-ra gondolt… Ha ő itt lenne. mint ez a macskazenész. vagyis minél több hűtőkamrát el kell passzolnia a járás menzáinak.– Kérsz még egyet? – Csak így. és Nedra Alice vallanak támaszkodott. köszi! – Jössz fürdeni? – Hát… A lányok a tűz szélénél beszélgettek. ültek. ha Ellen gyerekeivel hülyéskedhet… Aki befalt volna több kilónyi undorító pillecukrot. több száz kilométerre az unokáitól. – De… Tulajdonképpen mi történt magával? – Tegnap reggel elütött egy autó. – Persze… Menjünk arra… – Kate felkapta a fáklyát. a mellkasát tapogatva. Semmi komoly. Ez a gyerek csak a lángokkal beszél… Kate egy szerenádot követelt. Sylvie arca jelent meg előtte. Alexisre. ugye? – Soha nem voltam még ilyen jól. és Charles újra tizenöt . akit egészen idáig követett. és „tartania kell az előirányzatot”. Az a kedvesség és nagyvonalúság. és tapsolva cigánytáncot járt volna a tűz körül. – Fájdalmai vannak. ahogy elmesélt egy egész életet.

– Maga is jól tudja. el fogom mesélni az én történetemet. Majd legközelebb. mint a nyelve hegyén lévő. megismertem… Nagyon. ő… Ez nem holmi színes üveggyöngy lett volna… – Maga… – Semmi. mert… Mert pontosan olyan vagyok. mint maga. mint a tyúkólas sztorit. Kate mintegy tréfálkozva mondta a kedvességeit. –… – De most mesélje el. Én… A fenébe. mi történt az édesanyja hisztériás rohama és a ma délutáni iskolai mulatság között… hogy magát . a folytatás… hát az már majdnem az ajkára ragadt. a küzdelmeit és az összes többit. – Kate… – Igen? – Én nagyon boldog vagyok. pillecukorszerűen ragacsos szavakat. Hallgatás. hogy már nem is remélte őt. nagyon boldog. és… – Gyerünk. Azt mégsem vallhatta volna be neki. hogy nem lesz legközelebb… Charles Kate felé fordult. – De igen. Legközelebb elmesélem az én történetemet. Hallotta. folytassuk! – Charles inkább mondta ezt.Kate egy pár bőr kagylófotelre mutatott. – Miért? – Mit miért? – Miért üttette el magát egy autóval? – Mert… Ez elég hosszú történet… Előbb szeretném meghallgatni a maga történetének a végét. de ő. és a csillagok alá állította a fáklyájukat. ahogy Kate felsóhajt.

hogy a gazdagok jobban és tovább élhessenek… Mondjuk úgy. Már nem iszom egyedül. hozd ide az asztalról azt az üveget és két poharat. – Igazán? – derült Charles. – Még egyetemre járt? – Nem… ami azt illeti… Agrármérnök vagyok. ne gondoljon rólam mindenfélét! Szót fogadtam neki. én egyszer és mindenkorra meg akartam menteni a világot az éhezéstől! Haha – tette hozzá. vagy mi… Momentán nagyon otthon . hogy az életük romokban hever. De most egyszerűen szükségem van a Port Ellenemre. Ring Spot Virus… De oké… Nélkülem is megoldották a problémát… Egyébként… Az előbb nem mutattam meg. aki helyettesített. – Igazán. De aztán – mondta Charles felé fordulva –. az anyám megtanított kertészkedni. de odalent van egy kis laboratóriumom. ugye? Különféle kórokozókkal foglalkoztam és… Majd később elmesélem ezt az egészet… Akkor éppen egy nagyobb összeget kaptam a papaja fekete foltjainak tanulmányozására. és visszautaztam Ithacába. – Kinek? – Hát Manouknak. aranyos voltam. A vér nem válik vízzé – tette hozzá Kate tréfásan –.– Hé. – Na ne… – De igen… Most már nem a világot mentem meg. hogy elhozzam magát egészen eddig a házig… Miért bámul rám így? – Semmi… Valószínűleg maga az egyetlen ember a világon. a kampuszra. édesem! Légy szíves. de nem nevetett –. hanem növényeket manipulálok. de én meg akartam menteni az emberiséget! Én nem egy aranyéremre vágytam a Chelsea Flower Show-n. és visszatért a kotyvasztáshoz. a Grannyjük kétségbeesett arca végképp tudatosította bennük… Ellen egyik barátnőjén keresztül találtam egy fiatal lányt. És ha a gyerekek még nem fogták volna fel. hogy a kényelmi gyógyászatban utazom. aki valaha is igazán adott Anouk szavára… Yacine lihegve átadta nekik a poharaikat. Yacine! Gyere ide. – So… Back to Hell… A szüleim másnap megérkeztek.

biztos vagyok benne. és úgy éreztem. a tízévnyi tanulmányomnak. a barátaimnak. mint az állat. hogy összeházasodunk… De hát vannak ilyen éjszakák. hogy utazzon el. amíg idáig jutottam. és két szülőt nekem kell megvigasztalnom? Az érkezésem utáni éjszaka nagyon hosszúra nyúlt. Sok kolléga szemében senki lettem. a papajáimnak. hogy egy kicsit kiszabaduljon. hogy sok izgalmas projekt van Európában is… Végül is ugyanaz a szakmánk… Matt erre . készítek-e tésztasalátát Millerek partijára. Azt mondtam neki: tudod. ahol a jegyesemmel élek. és nem tartja be az ígéreteit. a DNS-eimnek. Egy tőzegízű korty. aki éppen azt kérdezi. The situation was totally insane. de sajnos. a gyönge baktériumtörzseimnek. hogy még bűntudatom is volt miatta… Talán még bocsánatot is kértem tőlük. hogy ez a Matthew és én szerettük egymást… Sőt. – Az egészben az volt a legrosszabb. és most a lábam közé húzott farokkal oldalogtam el. amikor egy egész élet eltűnik néhány óra alatt… Ezt akkorra már sikerült megértenem… Másnap bementem a kutatóintézetbe. ami voltam: a férfinak. amikor két urnát őrzök a gardróbban. hogy is mondjam. három árva van a szárnyaim alatt. és mindenki olyan szemrehányóan bánt velem. és azt hiszem. és lelkiismeretes munkával elértem. végighallgattam az érveit.vagyok a tiszafa témájában… Hallott már a tiszafa taxoljának szerepéről a rákgyógyászatban? Nem? Az egy másféle küzdelem… de a történetünkben éppen megérkeztem a kis szolgálati lakásomba. sőt a macskámnak is… Matt kikísért a repülőtérre. mintha valami önző kislány lennék. Szörnyű volt. hogy teljesen deleted legyek. Néhány óra alatt mindennek hátat fordítottam. hogy ki tudja ejteni ezt a szót. Mi a francot keresnék Milleréknél. Megértettem őt. már késő volt… Én beszéltem rá Ellent. már el is határoztuk. aki összetöri a játékait. akit szerettem. hogy én is felelős vagyok ezért az egészért. Úgy dolgoztam. minden projektből töröltek. fogadott hazámnak. szinte megsemmisítettek.

És én. amint a szamarát idomítja. mint egy Jaguár… Na jól van. azóta soha nem szálltam repülőre… Néha még gondolok Mattre… Amikor itt vagyok. amikor ideköltöztünk… Egyébként őrültség volt… Ráment az összes megtakarított pénzem. és egy csodálatos Fuck you melegíti át a szívemet. de volt egy Wedgwood-kék Agánk is. a szemünkben ez a tűzhely eleven személy. amit vettem. . a büdös kutyáimmal. Sírtam. az egy pár évre témát adna a jónépnek! Igen. amikor szükség van rá. aki annyit utaztam szerte a világban. és szép komótosan gyepálják egymást. De Angliában volt egy ilyen tűzhely a Nannymnél. és minden nap megkérdezte. hogy ide soha nem jön senki! A farkasos asszony. mikor lesz az. csizmában. amikor átmentem a váróba. mint egy jó meleg nagymama. ahogy nézem Samet. és mondott valamit. aki a sütőbe dugja a lábát. Alice-nek rémálmai voltak. Olyan. hogy nélküle semmire sem megyek. hogy végre megsüljön a sütemény. Ez… lovely… Még szerencse. Amikor a gyerekek már lefeküdtek. vissza a kályhához! A szüleim visszautaztak Angliába. és beledugom a lábam. és mindig a szoknyájához bújhatunk. akik a kerítésen ülnek. és torkig vagyok mindennel. ami még sokáig kísértett: Te csak magadra gondolsz. leülök elé. meg amit mondott. aki kedves. félig megfagyva.lehajtotta a fejét. az öreg Renével és a tökéletesen érthetetlen tájnyelvével és a falu összes gyerekével. akkoriban egy ocsmány öreg autónk volt. amikor a Mama már nem lesz halott. eszembe jut Matt. jóval hatékonyabban. A bal alsó sütő például nagyon hasznos. aki annyiba került. és tudtam. mint a kövér Aga… – Hát az meg ki? – A nagytűzhely… Ez volt az első dolog. elveszve ezen az isten háta mögötti helyen. miközben arra várnak. A szememben. hogy az anyámmal volt a legnehezebb dolga… És még mi is? Az egész nagyon kemény volt. mindig itt van. és a gyerekvigyázó lány tapintatosan az értésemre adta. Samuel éjszakánként újra bepisilt.

és én is ezt tettem. hogy „verbalizálják a bajaikat”. a bepisilésnek. legkíváncsibb kisfiú. sőt . Alice mesélte az egyik este… Hogy ettől mindig sírva fakadt. hogy Yacine a legrosszabb tanuló az osztályban? Ő! A legragyogóbb eszű. hogy tegyék hozzá: „és a nénikétek…”. A tanárok… Állandó szélmalomharcot vívok ellenük… Hinné-e. és a gyermekkorunk többi kedvencét. de soha tették ezt meg nekem. Soha nem tettem fel nekik kérdéseket. hogy ez felelőtlenségnek tűnik. Néhány hónapja dolgozatot kellett készíteni Pompejiről. hiába igyekszik. Nem erőltettem. igen. A három matrac a földön… Lehet. az írása olvashatatlan marad. de felolvasás közben Samuel gyakran megállított. Gondolom. és a harmadik ülés után hagytam a fenébe az egészet. és mind együtt aludtunk Sam szobájában. és kifejtette. akivel valaha is találkoztam? És csak azért.” Erre én azt mondtam. „És most. Alice csinálta az illusztrációkat. mert képtelen szabályosan tartani a ceruzát.Elvittem őket egy gyermekpszichiáterhez. gyerekek vegyétek fel a kabátotokat. MacGregor dühös hangját vagy Micimackó dörmögését. mindjárt jön értetek a mamátok!” Csak azt kértem. vegye rá őket. igen. hogy „Itt a mamátok”. mint én… Yacine-nak és Nedrának még ma is eredetiben olvasom fel a Twist Olivért. de angolul olvasta fel nekik Enid Blyton. Beatrix Potter könyveit. Tudtam. hogy ne mondják mindig. faggassa őket állandóan. hogy verbalizálják a bajaikat. Vége lett a rémálmoknak. de nincs mit tenni. de ami a legfontosabb: soha. de én csodálatosan hatásosnak találtam.és legószakértő. De persze ettől még pocsék jegyeik vannak az iskolában! És aztán jött az első anyák napi ünnepség… Az első egy hosszú sorozatban. Iszonyatosan sok időt szánt rá. és megkértem őket. és csodálatosan sikerült. Á. Becsuktam Ellen és Pierre szobájának ajtaját. és rengeteg mesét meséltem nekik elalvás előtt. soha ne aludjon együtt velük. hogy a Mama sokkal jobban utánozta Mr. ami mindig megvisel minket valamennyire… És aztán elmentem a tanítónőkhöz. aki azt mondta: „Tegyen fel nekik kérdéseket. hogy Ellen franciául beszélt velük. de én lettem a legnagyobb Playmobil. soha nem tanították írni… Én pedig megpróbáltam.

de nincs okom megbánni. kilenc éve? Egy hajótörés.a konyhaasztalon még egy gipszmodellt is készítettünk. mert az utóbbi időkben nagyon nehéz volt Sammel… Gondolom. már nem is tudom. hogy ennek a nagybélű. Hányok tőle. mire a spiné azt felelte. Egyelőre visszafogom magam. aki éppen ott volt a haverjaival. mindenki beszállt… Na. kinek. mert Nedra most megy iskolába. a klasszikus kamaszkori válság. pattanásos széltolónak maradt még egy kis humorérzéke is… De ez nem fog engem visszatartani! Megadom a ribancnak! Elnevette magát. asszony. bemegyek hozzá. mert a nő többször is elmondta. maga egy nagy szemétláda”. Bementem hozzá az iskolába. de amint végzünk az alsó tagozattal. „a többiekéhez képest” ennyit ér. mert egy nagyon szép kárpótlást köszönhetek neki… Elmeséltem ezt az egészet. ez a gyöngéden kiejtett kis mondat eszembe juttatta. mire Samuel. és megmondom neki: „Christèle P. és persze… Kate nagynéni a süteményeivel és a répáival egy kicsit komolytalannak tűnik a számára életmintaként… Szerencsére. Gyűlölöm ezt a kifejezést. de a mi esetünkben jóval bonyolultabb kiadásban… A szülei még soha nem hiányoztak neki ennyire… Mostanában csak az apja és a nagyapja ruháiban jár. Vajon milyen a mi életünk a többiekéhez képest. hogy neki fogok rontani annak a ronda tehénnek. sóhajtva megjegyezte: „Az igazi anyám soha nem tenne ilyet…” És ez szép kárpótlás. A többiekéhez képest. és megesküdtem rá. Igen. durva vagyok. hogy Yacine maga gépelt le mindent. Egy vidám hajótörés. . – De hogyan kötöttek ki itt? – Mindjárt rátérek. és 20-ból 10-et kapott rá. hogy a szövegeket kézzel kell írniuk. hálátlan. Nyújtsa ide a poharát.

elolvastam a hűtőszekrényre erősített kis céduláit. az ő holmija között. akivel róla beszélhettem volna. az ő hajkeféjét használtam. hogy azóta is elérhetetlen vagyok a számára. de ezt nem tudtam megtenni velük… Meg azután . hogy magához öleljen. hogy én sírtam éjszakánként. és elmesélni. Attól tartok.Charles részeg volt. menjenek csak. Amikor a gyerekek boldogtalanok voltak. Ellen imádta volna. és néha belebújtam a pulóvereibe. hogy mutassa meg. ha így beszélek hozzá. aki annyira hiányzott nekem… Mert az az igazság. hogy milyen nehéz felnevelni a gyerekeit. hogy mondja el többször egymás után. hogy nagyon vigyázott: ne búcsúzzon el a gyerekeitől. Azt akartam. amikor én feküdtem. és hogy jól tettem. nyakalják a lőrét. ha Ellen velünk lenne. hogy jeleket küldjön odafentről. hogy sírjak utána. hogy az a fiú nem éri meg. Azt akartam. Vissza szerettem volna tekercselni a filmet. hogy egymás hegyén-hátán alszunk nagy bánatunkban… Azt akartam. kicsit begolyóztam. És Nyuszi hangját. és akkor még nem létezett az internet és a Skype és a többi zseniális dolog. Az ő könyveit olvastam. és nagy csésze tejet melegítsen nekem. csak ennyit várt tőlem. Az ő lakásában éltem. amit tudtam… Sokszor elég gyatrán sikerült. hogyan kell utánozni Micimackó hangját. őt. azt szerettem volna. mit gondol a hóbortos ötleteimről. My dearest friends akkor keltek. és tudassa velem. sőt egy nyomorúságosan boldogtalan estén elolvastam a szerelmes leveleit is… Nem volt senki. és én érdekes történeteket mesélek neked a papajáról és a kampusz-beli kufircolásokról. de ezekben a gyerekekben hihetetlen kedvesség és türelem dolgozott… Mint az anyukájukban… Az anyukájukban. mi majd jól besherryzünk. és azt mondani: hagyd őket. – Tehát tettem. és amikor boldogok voltak. És Tigris hangját. ami a mi hatalmas bolygónkat apró budoárrá változtatta… Azt akartam. narancslikőrrel… Fel akartam hívni őt. és ésszerűbb lett volna elköltözni. aki úgy tűnt el. Megrészegedett a történettől. Azt hiszem. és hogy tényleg olyan nagy baj-e. az még rosszabb volt. nehogy fájdalmat okozzon nekik.

utána Bob Dylan loholt. olyan elborzadva nézett rám. ami azt szolgálta. mintha valami szörnyű. és mind jól felmelegednek. amikor beidéztek a bíró elé a gyámság ügyében. A sötétben nehéz lett volna megmondani. – De sokáig fog ám tartani! – figyelmeztette őt. ha ilyen későn még a vízben locspocsolnak? – A… Hihetetlenek ezek az állatkák… A fiúk két percen belül a lányok után erednek. hallja Kate mosolyát. A pofonosztó lány rohant el előttük üvöltve. mi? Charles elpirult a sötétben.nem is lett volna olyan egyszerű… Elfelejtettem elmesélni a dolog technikai oldalát. hogy legyen miből felnevelnem őket. Ez is érdekli. higgye el nekem… Csend. – Sok időm van… Maga tartana . perverz nőszemélynek legalább nyugodt volt a lelkiismerete! Charles óvakodott kifejteni a véleményét. – Na. Micsoda hullámvasút ez a lány… – Hát én raktam oda néhányat… A lovak cukros doboza mellé… Amikor megmondtam Samnek. de ennek a szörnyű. A válluk néha összeért. Nagyon érdekel a dolog technikai oldala – felelte megkésve Charles. vagy térjünk rá rögtön a vidékre? – Igen. – Maga igazán figyelmes. nagyon érdekel. a pohara mélyére mosolyogva. de úgy érezte. és ez a téma… szóval… – Igen. mit mondtam… Tényleg… óvszereket a lószerszámházban? Charles behunyta a szemét. a jegyzőt és az összes intrikát. perverz nőszemély lennék. Charles. de… – De? – Nem fáznak meg. a családi tanácsot.

Az ügy el volt rendezve. vigyázzunk csak! Kate. de az örökségük. ahogy a kamaszaim mondanák. Rögtön az eleje nagyon durva volt! Elnevette magát. hogy megkérdezték: beszélek-e franciául. Louis miért nem akart soha találkozni velük. és hármat az anyaiból. kar nélküli emberek egyáltalán nem számítottak. . A gyerekek fülgyulladásai. a férje és Édouard. mint aznap! Előrángattam az összes tudásomat Chateaubriand-ról és a legtökéletesebb múlt idejű kötőmódjaimat tálaltam ezeknek a vidéki bunkóknak! Szóval. – I think I’ve never spoken French as well as… olyan jól. a könyökével suttyomban többször is oldalba bökte Charles-t. utána össze kellett hívni azt a valamit. hé. rémálmai és a rajzaikon díszelgő. Az nem család volt. a másik kettő. és én visszamosolyogtam. mintha őket utánozná. és én megláttam őket. Pierre oldaláról a dolog sokkal bonyolultabbnak bizonyult. Amikor megérkeztek. Olyan. – Édouard nagybácsi aranyosan mosolygott. vagyis a számlakönyvek. azzal kezdte. hogy is mondjam… jól felfegyverzett emberek voltak. és mire sikerült megegyezniük. hanem viperafészek.– Április 18-án történt a baleset. „kibekkeltem” május végéig. az első találkozó helyett egy újat kellett szerveznünk. mert a pasi tényleg az volt. A bíró rám nézett. hívjuk őket egyszerűen csak „könyvvizsgálóknak”. Igen. és ajándékot hozott a gyerekeknek. Megértettem. Mama és én. forró gyöngédséget éreztem Louis és a fia iránt. ez az… Jól fel voltak fegyverkezve az életre… Ott volt Louis nővére. Tőlünk ott volt Dad. Második pont: ki legyen a bíróságilag kijelölt gyámellenőr? Vagyis: ki fog felügyelni engem? Ki ellenőrzi a vagyonkezelésemet? A kasmíröltönyösök azonnal mozgolódni kezdtek. nézzük az első pontot: Ki legyen a gyerekek kinevezett gyámja? Oké… Nincs nagy tülekedés a posztért. a feleségének meg a könyvvizsgálás volt a szenvedélye. amit családi tanácsnak hívhatnánk: három személyt az apai ágból. és engedélyeztem magamnak egy átmeneti állapotot. Pierre anyai nagybátyja… izé… még mindig tud követni? – Mindig követni fogom. és hogy Pierre miért szeretett bele őrülten a nővérembe.

de emlékszem. nagyon egyedül éreztem magam! Utána rengeteg találkozó következett a jegyzőnél. hogy Louis és a nővére tíz éve perben álltak valami földdarab. hogy nagyon zűrös lesz ez a történet… Végül Louis sógora lett a gyámellenőr. miközben a törvényszéki írnok jegyzetelt. aki végig jegyzetelt. Louis-nak volt csak egy kis pénze… Egy lakás Cannes-ban és egy másik Bordeaux-ban. vagy mit tudom én. hívta fel a figyelmünket a bíró. hogy „numero deus impare gaudet”… – És ez mit jelent? – kérdezte Charles. A polgári törvénykönyv 420-as paragrafusa szerint. – Elhiheti. menynyire el vagyok keseredve. mint én… Csak az volt a gond. vagy mélységes búbánat legyen úrrá rajtam? Elnéztem az idős apukám arcát. Miután kijöttünk a bíróságról. mi miatt. Mindenben megegyeztünk. hogy . és… inkább megkímélem a részletektől… Good Lord. amikor a kiskorúak érdekei ellentétesnek bizonyulnak a kijelölt gyám érdekeivel. mert már Vergilius is megmondta. miközben azok ketten a bírónak hantáltak. hozzátette: nincs félnivalóm. a bíróságilag kijelölt gyámellenőr feladata képviselni a cselekvőképtelen kiskorúakat. Azt gondoltam: Tizenhét év… Tizenhét év és két hónap az ő felügyeletük alatt… Help. az apám végre szóra nyitotta a száját: „Alea iacta est”. nem számítva Pierre és Ellen lakását. Vagyis… az is inkább Pierre-é volt… Könyvszakértőné asszony jobban ismerte az adásvételi szerződést. Szegény Édouard bácsinak mindig anyagi nehézségei voltak. és Isten a páratlan számokat szereti.– Mit gondol. mit tehettem volna értük? Hogy elhalálozzak. éreztem. Vidáman Charles-ra nézett. – Hogy a gyerekek hárman vannak. míg az anyukám zokogva csavargatta a zsebkendőjét. Hát… ezzel aztán kint voltam a vízből… És mert észrevette. én lélekben már nem is voltam jelen.

megismerkedtem a többi anyukával. Megérkezett a nyár. majd gyorsan megváltoztattam a számomat. Tizenhét évet és két hónapot még ezzel a kis vagyonkával is végig tudok vinni. igyunk még egy utolsó pohárral. akkor ők is elboldogulnak… Vagyis… Majd meglátjuk… Ahogy mondtam: az egyik nap a másik után… gyerünk. megtanultam átváltani a poundokat és onces-okat. Szörnyű hetek voltak. sok történetet hallottam Ellenről. és… és alig értem utol… A visszahatás. felbontottam a postáját. az anyám pedig állandóan összekeverte Alice-t Hattie-vel. Nem tudtam. éppen nem tudott beszélni. hogy a gyerekek helyes gyámkodás mellett jó iskolákba mehessenek… Ez. megígérte. gondolom… Mert amíg az alapozásánál tartottunk… . nyári cipőket vettem. Elutaztunk a szüleim Oxford melletti cottage-ére. hogy megérkezhessünk ehhez a folyóhoz… – A rengeteg találkozó és a sok ezernyi telefonhívás között az élet ment tovább a maga útján. nem titkolom. Az apámat teljesen összetörte a bánat. Szörnyűségesen szomorúak. mert féltem. egyszer összeroppantam. de segítettem Harrietnek megtenni az első lépéseit. húsz évet öregedtem. hogy visszacsalogasson. amely biztosítja. a feeteket. nekiálltam főzni. tartottam magam. a tablespoonokat. hogy tényleg visszahív. megzavartam valamilyen kísérletben. és igazán meggyőző érveket talál. részt vettem az első iskolai vásáromon. az incheket és az összes többit.kidolgozzunk egy olyan járadékfolyósítási rendszert. Vissza akartam bújni a fehér köpenyembe. Elveszítettem az oltási könyveket. gyászjelentéseket és a hamvasztásról szóló értesítéseket küldtem cserébe. kezdtem egész jól elboldogulni a hülye Tigris hangjával. Reggelig sírtam. a cupokat. hogy visszahív. halványan mosolyogtam. hogy Franciaországban ilyen hosszúak a vakációk… Úgy éreztem. az éjszaka közepén felhívtam Matthew-t. és bezárkózni a metszeteimmel… Kevesebb mesét olvastam a gyerekeknek. hatalmas megkönnyebbülést jelentett. és ha a gyerekek nem lépnek meg a lével a nagykorúságuk napján egy kaszinóba.

sokat sétálunk. akik alig mernek rámosolyogni erre az idegenre. először fenekelem el Samuelt. de itt megfeneklettem. de mégis… Életben vannak… Sírva fakadt. és ez a legdrágább kincsem a világon… Mi négyen. Ez az első közös fényképünk. A gazda kicsit morcos. és állandóan csinálnom kellett valamit. A konyhai kandallón áll. és mindent otthagytam. Mert sokat fogytam. de kitalált szomorú történeteket beszélnek el. amelyek szomorú. és meg kell rövidítenem ezeket a szünidőket. veszek egy eldobható fényképezőgépet.– Minek nyugtalanul. Megtanulok pétanque-ot játszani. hogy fényképezzen le a kicsikkel. – Alice-szal én is felfedezem és újra felfedezem a természetet. másképpen. . Már nem volt más dolgom. de azért megpróbálhatom… A gyerekek lebarnulnak. hogy kibérelek egy házacskát egy kicsi. harcoltam. mint kitartani tizenhét évig és egy hónapig. és aztán egy váratlan ötlettől hajtva úgy döntök. és megkérek egy turistát. Egyre gyakrabban viselem Ellen ruháit. a kút mellett. sőt csirkét is. Samuel szinte elájul egy szamárkanca és a csikója láttán. az alapozásánál? – kérdezte Charles – Az új helyzet felépítésénél. ahol friss tojást vehetek. és… és nem vagyok jól egyáltalán… Párizsban fuldoklunk. mint egy mikroszkóp tárgylemezén. A kávézó-fűszerbolt tulajdonosa megemlít egy tanyát. és megint olvasok olyan könyveket. világvégi porfészekben… A házhoz közeli falut Les Marzeraynek hívják. It runs in the blood… Elmosolyodott. és a babakocsit tolva minden nap ellátogatunk oda. a gyerekek be vannak zsongva. mert megölnek. azon a nyáron… A kútkáván egyensúlyozó lábadozók. és mentás szódát igyunk a templommal szemben. Öt embert kell a hátamon cipelnem. a Les Marzeray-i pékség előtt. a mezőn tízóraizunk és szundikálunk. hogy bevásároljunk. és Alice belekezd egy csodálatos növénygyűjtő összeállításába.

és felemelte a két fedőt. A tenyerével egészen furcsa hőmérsékleteket érzékelt. kiöblítette a poharakat. – Hogy mondja? .– Ó. Még olyan kicsik voltak… – Szép. megsimogatta a kutyát. amelyről Kate mesélt. a whisky az oka… Hány óra van? Már majdnem egy… Le kell fektetnem őket. Túl hideg volt a szabad ég alatt… *** Kate visszavitte a kutyáját a konyhába. hogy a karjába veszi. annyira béna azért mégsem volt… behozott néhány fahasábot a fal melletti farakásról. hogy élessze fel a tüzet. akit melegen tartottak a történetek. és az orrát beletörölte az ingébe –. de nem. Charles az első pillanatban megijedt. De Nedra visszautasította. mint nyolcvan kiló – mondta erre Kate. Charles. Ő nem így mondta volna… – Bele sem gondoltam. Yacine Charles mellett bandukolt. és ezúttal nem beszélt. Harriet és Camille utánuk ballagott. és ő is hozzásimult egy pillanatra a nagy öntöttvas nannyhez. Nem. kinyitotta az összes sütőt. és maguk után vonszolták a hálózsákjukat. megérintette a zománcot. elnézést – folytatta. És ebből megértett néhány dolgot… Megkereste a fényképet. megkérte Charles-t. és elfacsarodott a szíve. felajánlotta Nedrának. majd eltűnt az emeleten. ugye? – kérdezte Kate a háta mögül. Leguggolt. hogy ilyen kicsik voltak… – Kevesebb. Hányingere volt.

Elterveztük. nagyon egyenes szemöldökével kezdte. most akkor kicsit kényeztetem magam… Most már ráérősen mesélek… De félek. amelyet molyrágta rózsabimbók díszítettek. hogy tortát sütünk neki. így hát elindultunk azokért a híres friss tojásokért. úgy fordult. – Ugye. utána. Nézte az arcát: csak a tűz világította meg. aminek hiányzott az egyik karfája. vagy nem? Charles dőlhessen. hogy nagyon kényelmetlenül ül. – Na. Elfordított egy fűzfafotelt. A szép. nem tudtuk eldönteni. sikerült kihívnunk magunk ellen a jegypénztárban ülő fickó haragját. amit neki kellett táplálnia.– Ennyit nyomtunk akkoriban… Együtt. Elhallgattak egy időre. az autóbuszpályaudvar mérlegén. Tudtam. és lerajzolta. hú… Csupa árnyék… – Van ideje mindenre… – suttogta. a karját összefonva a térde körül. René volt az a kicsit morcos öregember? Kate elmosolyodott. egy aprócska lábtartón. De még így is… Hogy összezárt lábbal és a könyveinkkel és játékmackókkal megrakodva ott egyensúlyoztunk a mérlegen. hogy a kandalló oldalának És most először került Kate-tel szembe. – Augusztus 12-e volt… Harriet születésnapja… Az első gyertyája… Szomorú nap. De ez csak ürügy . négyen. vagy vidám. Asszonyom! Fogja már meg a gyerekeit! Még a végén elállítják a gépet a hülyeségükkel! Good. Charles lejjebb ült. hogy így lesz.

amit Ellen éjjeliszekrényéről emeltem el… Megjelöltem a kedvenceimet: Pillangók hada virágba borítja a kiszáradt vén fát! Vagy: Búmat feledve mély álomba merültem fű-kispárnámon. nagyon meleg volt. pocsék hangulatban voltam. Visszaszoktam a dohányzásra. a japán haikukra… – Nem nagy kunszt – felelte Kate mosolyogva. . merre tart az életünk. és már a nagy tölgyfasorban kezdtük jobban érezni magunkat… Kicsit mindannyian betegek voltunk… Samuel előttünk tekert a kis biciklijén. Alice „lyukas” makkokat keresett. Nem igazán tudtam. De valójában egyetlen haiku tett rám nagy hatást akkoriban. hogy minden este nagyon korán elaludtak. egy vécé ajtaján: Life’s a bitch And then You die. – És mégis jól emlékszik rájuk – vágott vissza Charles. amit még a kampuszban olvastam. amit magammal vittem… csak haikukat olvastam… Egy kis válogatást. Hattie a babakocsiban szundikált. így sok időm maradt rágódni a sorsomon. – A kötet most ott van a vécében. – Már úgy értem. Igen.volt… A sétáink során már kifigyeltem azt a falutól kicsit távolabb álló tanyát. Emlékszem. Engem is legyöngített valami parazita… Talán a Solitudina vulgaris? A gyerekeket annyira megrészegítette a sok gyaloglás és a friss levegő. és közelebbről is meg akartam nézni. és az előbb hazudtam… Nem olvastam el az összes regényt. ez jól hangzott. Még a születésnapi torta ötlete sem tudott jobb kedvre hangolni.

aki szerette a csokigolyót.Na. Alice levette a szandálját. Morcos öregember létére elég kedvesnek találtam… Utána bementünk vele a konyhába is. és mert nagyon meleg volt. a gyerekek máris elárasztották kérdésekkel. mégis oly büszke épület… hát az love at first sight volt. és bevitt minket a baromfiudvarba. és visszamásztunk a kincseinkkel. Mit gondolsz. addig nádszálakat és víziboglárkát. Egy olyan kis rókaféleség. akit fönt hagytam. és megmosakszik a kútnál. „Nahát! – mondta. hogy hívják a kutyáját: Filou. folytatom. igaz-é?”. és akkor rájöttem. ez az udvar. ranunculus aquatilist gyűjtöttem Alice-nek… és aztán Harriet. Hagytam őket játszani. beültünk uzsonnázni az egyik kamrába. de a kicsinyek biztos szívesebben keresnék maguk. Samuel a traktorokhoz rohant. Még köszönni sem volt időm. hogy már biztos nagyon régóta egyedül él… . körülöttük sok csirke. Utána… Nem tudom. „Ja. és szép nyugodtan odasétált hozzánk. vannak itt lovak is? A kislányok nevetgélve eszegették a kekszet. azért be kék menni a konyhába. Körülnézett. Először láttam őket ilyennek… nem voltak sem idősebbek. Átmentünk a hídon. és nagyon bántam. senki. és felemelte a kezét. Kopogtunk az ajtón. sem fiatalabbak a koruknál… Egyszer csak beállított egy kutya. hogy tojásért jöttünk. Utána megérkezett a gazdája is… Megvártam. ébredezni kezdett. és sok vicces mutatványt csináltatott vele. A békák! A vízipókok! A szitakötők! Csak úgy kapkodták a fejüket! Samuel leszállt a bicikliről. – Nektek aztán igen hegyes a beszédetek!” Utána megmondta. és elbűvölten bámulta az öreg hintókat. a babakocsiban. amíg lerakja a vödreit. a kutyáját kereste. észrevett minket. de az én számomra ezek a kis támfalak. és a gyerekek rögtön transzba estek. maga mire gondolt. és az összes körülötte álló megfáradt. amikor tegnap este megérkezett ide Lucas-val. Igazi kis bohóc volt… Mondtam az embernek. ez a vadszőlő alatt rejtőzködő házacska. és egészen Sam válláig fel tudott ugrani. dobozért. hogy nem hoztam el a fényképezőgépemet. csak azután mertem megszólítani.

el tudtam képzelni. és akinek még tizenhét évet kellett kihúznia. és azt mondtam: „Á! Azért jobb így egy kicsit. egymásra mosolyogtunk abban a langyos fuvallatban… Sam elmesélte neki. A padló éppen olyan… ragacsos volt. Az ember szótlanul nézett rám. Elkísért egy másik épülethez. és a gyerekeket nézve mosolyogva megjegyezte: az én almom is . és most már tényleg ki kellett Hattie-t vennem a kocsiból… Charles már egészen jól kiismerte magát a Katemosolyokban. milyen undorító izét akar Hattie kezébe nyomni… Egy rózsaszín nyuszit. René a térdén tartotta a kutyáját. akkor született a barátságunk. amihez hozzáragadt a könyökünk. és azt hiszem. Nem mertem Hattie-t kivenni a babakocsiból. mert soha nem látott ilyen közelről gyerekeket. mire így folytatta: „Hát én tudnák adni ekkis játékot a kicsikének…” Ajaj. cigarettát sodort magának. mint minden más… Egyszer csak nem bírtam tovább. aki nem ijedt meg egy kemény kézfogástól. mi leültünk egy padra. És miközben úgy játszadoztak a cicákkal. felálltam. amit egy búcsúban lőtt még 1912ben? „Jöjjenek utánam”. és belemorgott a félhomályba: „Hát ti hová tűntetek…?” A gyerekek találták meg őket. mély zavarban. Az ember a térdemen üldögélő Harrietre nézett: „Ma van a születésnapja?” Bólintottam. és döglött legyek voltak a cukrosdobozban. valami öreg tragacs alatt… A gyerekek tisztára megőrültek. mintha plüssből lennének. és mind kimentünk játszani a ház elé a fűbe. Megkérdezték Renét. nem?” Agglegény volt. hogy felvehetik-e a cicákat. és kinyitottam az ablakot.Olyan piszkos volt minden… Nem is beszélve a szagról… Innivalóval kínált. de a gyerekek boldogok voltak. én meg egy leendő vénlány voltam. jelentette ki. hogy születésnapi tortát süssünk a kishúgának. és mind leültünk a viaszosvászon mellé. Valami nagyon furcsa szörpöt kaptunk. de ezt még fertőzőbbnek találta a többinél… – Mi volt ott? – Kiscicák… négy apró cica. és lesegítette Alice-t a székről. hogy a tojások arra kellenek. amikor megfordultam.

eljövünk érte. hogy Párizsban unatkozni fog?” „Nem. hogy mielőtt hazamegyünk. Hú. az alkonyét… Nagyban bagóztam a teraszon. Először éreztem jól magam. akkor vettem észre. amely olyan szép nevet visel. Először jött ki hozzám éjszaka. a teheneivel. a kiskutyájával és a hatalmas kuplerájával. Az volt az érzésem. mint sem. hogy elválasszuk a mamájától és a kistestvéreitől…” Ó. azért holnap meglátogathatjuk?”. és azután is. hogy a konyhában nincs is sütő… A gyertyát rátűztem egy madeleine-re. mégis boldogok lesznek… Na. A gyerekek a sufnikban barkácsoltak. végül a tanyán töltöttük a nyaralás hátralévő idejét. hogy ezek mögött a falak mögött már semmi rossz nem . és alaposan lemostam. és… Ellen óta nem beszéltem egyetlen jóindulatú felnőttel sem. és a gyerekek még sokáig hátra-hátrafordultak. Amikor megérkeztünk a kis bérelt lakásunkba. nem szabad elvinnünk azt a kiscicát”. Már nagyon régen nem aludtam ki magam. ez a rohadt nap is elmúlt… úgy döntöttem. a tyúkjaival. és először ölelt át… És ott nem a kandalló tüze. Naná. hogy integessenek neki. „De ugye. maga után vonszolva a kismackóját. „Attól félsz. jelentette ki Sam nagyon komolyan. inkább vidám volt. és megígértem nekik. de soha nem lett volna ilyen vidám a ház nélkül. Ez a René úr. amikor Sam jött ki hozzám. így hát mindent a férfi nyakába zúdítottam. Másnap visszamentünk. az öngyújtójával a markában. és melyiket választotta ez a kis édes?” A nagyok választottak Harriet helyett. René egészen a fasorig elkísért. ő lett az új családunk. de nem akarom. azt hiszem. a bérben tartott öreg lovával. hanem a csillagok adták a világítást. és a gyerekek fáradtan ágyba dőltek. A babakocsi alsó része dugig volt rakva a konyhakert zöldségeivel. én pedig az egész konyhát kirámoltam az udvarra. „Tudod. Sokáig hallgatott. tette hozzá Sam. majd azt mondta: „Majd megláttya. Charles… Mintha én is piskótából lettem volna… Mindentől… Mindentől sírva fakadtam.nagyon szép… Erre én azonnal bőgni kezdtem.

amit René olyan kedvesen telepakolt nekem: kicsi volt hozzá az autó. Utáltam ezt a melót. hát… Ennek a „hátnak” valahogy vágóhíd-szaga volt… Rendben. a többiek meg. aki nemrégiben özvegyült meg. . Valami fiataloknak adja bérbe a házat. mert én már nem fogok itt lakni…” Tényleg? És miért? Mert már túl öreg. és vizet töltött egy teáskannába. nyugtalankodtak a gyerekek. én a Phytophora camhivorával és a többi Endothia parasitcával hadakoztam. hogy van-e palacsintasütő René konyhájában. hogy fordítsak le egy hosszú értekezést a gesztenyefa betegségéről. ezért elhatározta. Kate felállt. „Akkor a városba kell jönniük. és nem tudtam mind elvinni a sok ládát. felemelte a baloldali tűzhelyfedőt. és átrendezem a lakást. és azon tűnődtem. Hát… Magával viszi a tyúkokat és Filout. Beírattam Hattie-t a bölcsődébe. az idő nagy részében a szürke eget bámultam. hogy mindenszentekkor eljövünk hozzá. hogy a világ többi része a várárok túlsó partján maradt… A hazaindulás napján nagyon meghatottak voltuk. és nem akar több telet eltölteni itt egyedül. És az állatok?. Egy régi kollégám közvetítésével az American Chesnut Foundation megbízott. Tavaly is nagyon beteg volt.érhet minket. – A lakást is túl kicsinek éreztük… És a járdákat is… És az utakat is… És az eget… és a Raspail körút fáit… Sőt. Akkor majd meglátogatjuk a faluban… Még egyszer körbejártuk a tanyát. és itt most megkímélem magát az adminisztrációs bonyodalmaktól… Nyomorúságos megaláztatások sora… És miközben a nagyok iskolában meg óvodában voltak. de aztán mindig másnapra halasztottam ezt a próbatételt. hogy kartondobozba pakolok mindent. mert a szamárhátas séták kezdtek túl sokba kerülni… Minden nap azt hajtogattam. hogy beköltözik a nővéréhez. ő csak a konyhakertet tartja meg. ahová nem igazán vágytam már. és megígértük Renének. a Luxembourg kertet is.

de én sírva fakadtam. Persze nem hibáztathattam érte. de… a tej már nem volt jó. mint a többiek. az ábrándjaink Les Vesperies-be sodortak… Mekkorák lehetnek most a kiscicák? Vajon René magával vitte őket? És a kiscsacsi? Vannak más gyerekek is. örökre odaköltözhetünk… . Valóságos kínszenvedés volt egy időpontot kapni az orvosnál. hogy a gyerekek nem mertek szólni. hogy éhesek. felhívtam valakit. de én a helyében. éjszakánként köhögött. elvontatták az autót… Egy nálam talpraesettebb nő taxit hívott volna. halálra unta magát az előkészítő osztályban. Végül Sam adott gabonapelyhet mindnyájuknak. Bebújtam a paplan alá a három gyerek közé. úgy is finom… Milyen aranyosak voltak.És aztán jött egy nap. hogy ennyit és ennyit kell fizetnem a lift javításáért. továbbra is mind a két szülő aláírását követelte az üzenetek alá. és egyáltalán nem számítottam rá. ha belegondolok… Bevackoltuk magunkat a táborhelyünkre. Körülbelül kilenc óra lehetett. a kazán elromlott. aki tavaly is volt. és Alice óvó nénije. hogy a babakocsival összekoszolom a lépcsőházat. Olyan nagyon sírtam. Sam. jobban odafigyelek erre a kislányra. inkább egymásnak meséltünk mindenfélét a sötétben… Mint máskor is. ha már ezt a szakmát választom. akik almát visznek neki iskola után? Várjatok egy kicsit. icing on the cake. ami sötétebb volt még a többinél is… Hattie állandóan beteg volt. aki már majdnem olvasott. szortyogott. Mi is történt még aznap? A házmesternő majd leszedte a fejemet. ugyanaz. kaptam egy levelet a közös képviselőtől. megsavanyodott… Ne sírj emiatt. mondtam. a számítógépem is kibabrált velem. és visszafelé jövet ráléptem Sam hasára. Nem volt lelkierőm mesét olvasni nekik. vigasztalgatott. joghurttal is megehetjük. milyen sokat kell várni egy-egy rendelésig. mire végre sikerült egy kurva időpontot kiharcolnom az orvosnál. aki máris annyival szebben rajzol. elképesztő összeg volt. és tizennégy oldalnyi gesztenyebetegséget kiröpített az éterbe… és. és lassan kiejtettem a következő szavakat: Ha akarjátok. és megőrültem attól.

Hársfaillat. végül úgy döntöttek. akik ki akarták bérelni. Néha nagyon tudtunk fázni éjszakánként… De mivel amúgy is hozzá voltunk szokva a táborozáshoz. hogy a házat még nem vette ki senki. majd Sam suttogva megkérdezte: De… vihetjük a játékainkat is? Egy kicsit beszélgettünk még a dologról. nem akartam felfogni… Jóval később. majd amikor végre elaludtak. A fiatalok. Sípolni kezdett a vízforraló. túl elszigeteltnek találták. hogy nem akarnak itt élni… De túlságosan izgatott voltam. köszönöm. – René csak annyit mondott a telefonba. Kate egy tálcát tett a tűz elé. a tél folyamán aztán többször is volt alkalmam felidézni ezt a mondatot. Fizikai szempontból az első évek jelentették életem legnehezebb próbatételét. és aztán az egész azzá a vidám kuplerájjá változott. Talán ennek szöget kellett volna ütnie a fejemben… Hogy megfontolt emberek. mind összegyűltünk a nappaliban a kandalló körül. köszönetképpen a kisfiúnak. hogy megéri-e a fáradságot… – Azért mondja csak… – És a maga érzelmi élete mikor kerül sorra? .Nagy csend támadt. – Igazán? És vajon miért? – Szükségem van rá a topográfiai felméréshez… – Nem tudom. akiknek kicsi gyerekük van. hogy beszélni fog róla! – vágott vissza Charles a parazsat piszkálva. de… sebezhetetlennek éreztem magam… Utána lett a Nagy Kutya. – Az érzelmi életem… Nem tudom. De… De ilyen sok éve egyedül él? – Á! – Kate mosolyogva a csészéje mögé bújt. utána a csacsi. hogy ezt a fejezetet is szeretném-e érinteni… – Még szép. aki minden nap segített nekem behurcolni a fahasábokat. és nekiálltam bepakolni a dobozokba. amit ma is lát… Kér bele mézet? – Nem. aztán a macskák újabb macskákat szültek. felkeltem.

akinek órákba kerül. és Charles újabb lapot kezdett láthatatlan rajzfüzetében. kilenc éve ez a Robinson-élet mentett meg minket. Azt akartam. Meg aztán megjöttek a szép napok… A ház szinte lakályos lett. de higgye el. hogy ne legyenek betegek. és darabokra vágva lefagyasztani őket. patkányt irtani. Ma már az egész bonyolultabb lett az iskolák miatt. hogy nem lesz valami dicsőséges történet! Közelebb húzódott a tűzhöz. hogy már megint nekem kell jártatnom a számat! De előre szólok. míg felhúzza a . és nemsokára még nehezebb lesz minden. hogy megfésülködjem. Nyolc óra után már out of order voltam. Most Kate profilját rajzolta… – Akármilyen kemények voltak is az első hónapok. amiről soha nem hittem volna. és szerelmes akartam lenni. de majdnem egy éve nem történt velem ilyesmi… Egy reggel megint felvettem egy ruhát. utólag visszanézve. kátrányozni. ma már elküldeném a búsba azt a dundi kis rohadékot. Látom. festeni. Torkig voltam azzal. és újra belenéztem egy tükörbe. leszállított árú húsokat vásárolni. Egyébként ez volt a legjobb. röviden. de most. Biztos hülyén hangzik. hogy egy férfi átöleljen. egy cseppnyi Javel-vizet cseppenteni a tyúkok itatójába. nagyon gyorsan elteltek. hogy képes leszek rá.–… – Na. Cupido nem remélt nyilának. fát vágni. és másnap szerelmes lettem. Olyan sok dolgom volt… Megtanultam betömni a repedéseket. ami történhetett velem… Soha nem bántam meg a döntésemet. ami valahogy eltalált engem a rengeteg munka és foolisherie közepette. Elnevette magát. és látva a következményeit ennek a… Szóval. Tavasz volt. hogy a Superwomant játszom. nagy darab. ráadásul mindig egy kíváncsi kislány totyogott a nyomomban… Akkoriban egy időben feküdtem le aludni a gyerekekkel. jól van. és… és egy csomó mindent. spalettát csiszolni. – Akkor persze az egész történetet a romantika csúcsának találtam. megküzdeni a huzattal.

Szép nyár volt. hová. de nagyon ragaszkodtam az ötlethez. ideális volt! Rakjon gyorsan a tűzre. a Nagy Kutya sem zabálta meg. de amikor így mosolygott. nagyon szerettem azt a fiút… Az élet sokkal-sokkal könnyebbé vált. – Másnap találtam valami ürügyet. Állandóan azt hajtogattam: „Megtaláltam a mesteremet! Megtaláltam a mesteremet!” A következő tavasszal gyereket akartam. egy másik tanár diákjaival együtt és… a visszaúton a másik tanár mellé ültem a buszban… Charles nem rajzolt tovább. és bemutatott egy rakás imádnivaló embernek. hogy szeressük. istenien barkácsolt. hogy valaki öleljen át. és kevesebb mint kilenc hónap alatt három gyereke született. valószínűleg korai volt. alig volt tizenöt éves. hogy elvonzzam egész idáig. igazán lássuk és értsük a természetet. ha ez már egyáltalán nem volt igaz… Tehát felvettem egy szép ruhát. kedves volt. nőtlen. Kate arca túl mozgékony volt.csizmáját. mert megfagyok! Nem! Nem lenne szabad ilyen cinikusan beszélnem… Szerelmes voltam… Halálosan szerelmes voltam. istenien bánt a gyerekekkel. mint maga az emberiség. hogy még a harmincat sem töltöttem be. és súgja a fülembe. Nyilván azt hittem. Ideköltözött. és reggelenként szeretek sokáig lustálkodni… Teljesen meghülyültem. Még akkor is. istenien ismerte a madarakat. az autóbuszban. előfizettette velünk a La Hulotte-ot. valamivel fiatalabb. mint én. és ő különösebb fakszni nélkül mindenből kivette a részét. a fákat. hogy milyen puha a bőröm. a túrautakat… Mit mondjak. és elkísértem Samuel osztályát kirándulni mit tudom én. hogy ezzel szorosabbra fonhatnám az összes . Hirtelen Charles felé fordult: – Izé… Azért ő is beleegyezett! Beleegyezett. és Hattie-nek igazi tortája volt a második születésnapjára… És aztán szép volt az ősz is… A barátom megtanított minket. a csillagokat. a környékről származott. áldását adta a dologra. hogy vidám lány vagyok. aki pólyáskora óta ismerte. Azt akartam. és megerőszakoltam. akiket soha nem ismertem volna meg nélküle… Újra eszembe juttatta. Tíz perccel ezelőtt még olyan idősnek látszott. René.

hogy megpróbálja kibogozni ezt az egészet. Ez a „nagyon” dühödten harapdálta a kis krokodil alatt. vagy nem? Annyira a méhem megszállottja lettem. Semmit sem sejtettem… Azt hittem. Még azt sem tudta. szívtájékon. és alávetettem magam egy egész vizsgálatsorozatnak. igen… Úgy gondoltam. Charles túl féltékeny volt. hogy biztos legyek benne: soha nem fogom elhagyni a másik hármat… Nem tudom. talán jogom van egy sajáthoz is. mit akarhatott ez jelenteni… Amúgy meg talán mégsem olyan nagy dolog. amelyik természetesebben jön a nyelvemre… Hogy… hogy… hogy… Hogy másik iskolába helyeztette át magát a következő tanévre? Á… Itt elfogytak az érveim. miről beszélek. érti-e. Hogy a szerelmem nem alszik nálam minden este? Hát. azon a nyelven beszélek. de én már egy év után elmentem a nagyvárosba. hogy értem – mormolta komolyan. a házzal… Saját gyereket akartam. Végül is egy csapásra lett három gyerekem. hogy egy földet túró tanító elboldogul a kölykökkel és felismeri a Göncölszekeret! – Persze. a gyerekeim lerázhatatlanok? Hát persze… Hiszen hárman vannak… És fegyelmezetlenek? Hát. hogy tettem minden másra. talán kicsit elege van a disznóólunkból… Hogy már nem szeretkezik velem olyan gyöngéden. mert szüksége van nyugalomra. hogy a kimondott szavak és nyilatkozatok bíró és jegyző . igen… Amikor fáradt vagyok. Vele. az Élet igazán tartozik nekik ennyivel… Hogy a gyermekkoruknak egy csodálatos népünnepélynek kell lennie… Hogy túl sokszor beszéltem a gyerekekhez angolul? Hát. – De az ilyesmi soha nem működik… Egy másik nő valószínűleg türelmesebb lett volna. új zsibvásárt keresve? Hát. Ellen gyerekeivel. Nem. úgy érez.kapcsolatomat. Nagyon szerettem. mint régen? De ez az én hibám is! Az én hervasztó számolgatásaim tehetnek róla! Hogy úgy találja. a dolgozatjavításhoz… Hogy már nem járja velünk a vidéket minden vasárnap. mint én.

a történetünk gyorsan véget ért. és én az lettem. és egyre távolabbi boltba járok vásárolni. mert öreg vagyok. túl fapina. Ismeri azt a fickót. de végül is ez sok mindenkivel megesik… A köztünk lévő három év volt a bökkenő… Nem azt gondoltam: elment. túl leharcolt. a repedezett ajkammal. mi a fenét keresek itt? Mi jött rám. milyen sok üveget dugdosok a Pepitocsomagok és a macskakajás dobozok alá… És az egész összeomláshoz egy ennél sokkal veszélyesebb dolog is hozzájárult: kezdtem lebecsülni magam. Igaz. Nem lehetek valami vonzó a láncfűrészemmel. hogy szeretni lehessen engem.nélkül is elköteleznek. a vörös kezemmel és a hatmázsás tűzhelyemmel… Nem. Én is ugyanezt tettem volna a helyében… Kate újabb csésze teát töltött magának. túl hülye. ami akkor is voltam. – Az egész történetnek az a pozitív hozadéka – tette hozzá tréfásan –. Nem haragudtam rá. Túl jó. mert már nem szeretett. amikor az utolsó cigarettám története megesett… Egy elhagyott gyámanya. sőt nagyon is megértettem őt. hanem azt mondogattam magamnak: elment. Hogy én milyen boldogtalan voltam. hogy elvesztegetem az életem egy ilyen mocskos házban? Hogy Karen Blixent játszom a szemétdombomon? Hogy esténként hazatérek a vadonból. A hidegnek ígérkező tél és a kicsit túltengő hozomány ellenére is… A szerelmemet áthelyezték. aki csinálja? Pierre Déomot? Charles nemet intett. Túl ronda. Túl öreg ahhoz. . hogy még mindig járatjuk a La Hulotte-ot. Nem igazán. – Azon töprengtem. és hosszan fújdogálta a gőzölgő csészét. hogy senki ne vegye észre. hogy lelépett. ha belegondolok! – mosolyodott el Kate zavartan.

az önbizalmam. de minden este. akkurátus lyukat fúr bele. De annyi baj legyen. és azt sem tudom igazán. és aztán. Addig nemigen tudtam a rágás nyoma alapján kitalálni. de belül teljesen üres voltam. és mindig gondosan lehajtottam a fejem.– Csodálatos ember. hogy miért van ennyi állatom – én azokban az időkben jöttem rá. a szívem. Bámulatos példa volt. A további részletekért lásd a kandalló párkányát… Ami azt illeti. Azért. kinyitni az ajtót a kutyáknak. én inkább olyan voltam. esetleg nélkülük… Vajon… Nem beszéltem többé Ellenről. a bátorságom. Vajon nem lenne jobb nekik egy igazi örökbefogadó családnál? Egy normáknak megfelelő papával és mamával? Nem lenne jobb ezt az egészet kivágni a kukába. Az állatok éltették tovább ezt a házat. Nem tudom. hogy mindegyikük mellett ott legyen a kijelölt macskája ágymelegítőnek. Már nem olvastam esti mesét. ha ő nagyon oda vágyakozna. hová jutottam volna… Kezdett kicsúszni a lábam alól a talaj. és visszautazni velük az Egyesült Államokba? Sőt. a konyhaszekrényeim… Minden üres volt. hogy a tekintetem ne találkozzon a tekintetével… . szénát vinni a lovaknak. mennyi ideig tartott volna ez így. gondom volt rá. így inkább valamiféle depresszióra váltottam át az egészet. különben nem ülnénk itt ma este… A mókus kettétöri a mogyorót. Az állatok a párzási időszakokban reprodukálták önmagukat. míg a mezei pocok egy szép. a jövőm. hogy legyen miért reggel felkelnem meg kell etetni a macskát. Vegytiszta… Vegytiszta zseni… meglepne. mint akinek mezei pocokkal akadt dolga. és fel kell ébreszteni a gyerekeket. de azért kijárna neki egy kuckó a Panthéonban. hogy mókus vagy mezei pocok rágott-e meg egy mogyorót… Bár… Nyilván érdekelhetett. mert Alice megtanult olvasni. ezen kívül csak a zabáláson járt az eszük. A méhem. mielőtt rájuk csuktam a szobájuk ajtaját. Azt kérdezte az imént. nem halhattam meg idő előtt. Dohányoztam. és esténként kísértet-puszikat adtam a gyerekeknek. éjszaka egyre tovább ittam. Még mindig egésznek látszottam.

De… én nem emlékszem. és már hozzászokott a kellemetlen hírek bejelentéséhez. – És aztán egyszer felhívtak a nőgyógyászat titkárságáról. milyen. de közben tudtam. ahol több héttel korábban kivizsgáltak… Pillanatnyilag semmit nem tudnak mondani. A tuberkulózisnak ez a válfaja . A téma már nincs. tökéletesen alkalmatlanok a szaporodásra. biztosan ő volt a legmagasabb rangú a kaszárnyában. A bírónál lehet reklamálni. hogy eltereljem a gondolataimat. Hosszan beszélt hozzám. részletesebb vizsgálatot. és valószínűleg soha többé nem lesz napirenden. hogy tébécéfertőzésről van szó. a napi három étkezést. hogy beteg lettem volna.Az anyám egy napon felhívott. és mert Alice-nak festékekre. Egészen aprók. eltömődtek. Hogy kimozdulhassak otthonról. Az orvos fogadott. ezért úgy gondolja. Felírtam az időpontot. Á? Máris? Még csak? Úgy ünnepeltem meg az eseményt. Elemezte a röntgenfelvételeket. hogy nem fogok elmenni. És mégis elmentem. hogy teljesen elkábítottam magam vodkával. személyesen kell odamennem. és tette a tarkómra a kezét… Charles a kandallórácsot tanulmányozta. de ez minden. hogy aznap van a harmincadik születésnapom. tiltakoztam. A két petefészkem és a méhem teljesen összezsugorodott. Ebben az állapotban találkoztam Anoukkal. Azt állította. Az orvos nagyon nyugodt volt. El kellene még végezni néhány alaposabb. Feltétlenül meg akartam adni a minimumot. vagy mit tudom én. hogy hosszú időszakokat töltöttem Afrikában. de olvasta a kórlapomon. az iskolába szállítást. de nem figyeltem rá. Elrontottam az életemet. nálunk abszolút fellelhetetlen eszközre volt szüksége.

ami idáig hajtotta magát. pasztellfestéket. vastag festőecsetet. kijelentettem. bocsánatot kértem tőlük. hogy amikor újra az utcán voltam. hogy szeretem őket. megérintettem a hasamat a pulóverem alatt. Mindent megvettem Alice-nak… Mindent. és agyonkényeztettem a másik kettőt is… Nem volt akármi. Rajtuk kívül nem is volt már ott senki. – Nem tudom. papírokat. Nagy késésben voltam. Addigra már besötétedett. alig bírtam cipelni a sok holmit. mint a testem többi része. Az agyam éppen úgy el volt üszkösödve. rajzszént. Hozzájuk rohantam és átöleltem őket. ahogy felnéznek és elmosolyodnak. Life was definitely a bitch. majdnem balesetet okoztam. Kibontották az ajándékaikat.általában tünetmentes. – Na tessék. egy kínai festékkészletet. csak úgy száguldottam. mint… És hogy. és együtt erősebbek vagyunk. egy akvarellfesték-készletet. nem hagyták el őket. Sírtam. Sőt. hogy nem. de ami engem illet. akik megnyugodtak. és csapzottan értem az iskola kerítése elé. szorongva. és… Nem emlékszem többre. ha el akartam jutni egy nagy művészellátó boltba. hé. nevettem. amiről valaha is álmodhatott… Olajfestéket. én mindent megmutattam… – És a másik kettő? Yacine és Nedra… Ők hogy kerültek ide? . milyen kapcsolatba tudja hozni a történetemet azzal. most már mindent tud – mondta Kate. és én újra élni kezdtem. mind a hárman ott ültek a fedett iskolaudvaron. gyöngyöket… Mindent. Szerencsére az idő csak haladt tovább. Muszáj volt megmozdulnom. Csak arra emlékszem. Láttam. és letette a csészéjét. hogy soha nem válunk el egymástól. a kutyák már biztosan nagyon várnak otthon. még mielőtt a gyerekek kijönnek az iskolából. de tettem rá. Az olyan gyerekek mosolyával. meg is simogattam… Teljesen elveszettnek éreztem magam. Utána elmentem egy játékboltba. Megláttam őket: engem vártak.

– Ó, Charles… – sóhajtott fel Kate, majd megfogta Charles karját, és maga felé fordította az óráját –, lassan hét órája beszélek magamról megállás nélkül… Nem lett még elege? – Nem. De ha fáradt, akkor… – Biztos, hogy nincs több cigarettája? – vágott a szavába Kate. – Nincs. – Shit. Rendben… De akkor tegyen a tűzre… Mindjárt jövök. Farmert húzott a ruhája alá. – Mivel a méhem halott volt, az újrakezdés számomra azt jelentette, hogy megnyitom a házamat más gyerekek előtt. Olyan nagy volt, annyi állat volt benne, annyi búvóhely, annyi sufni… És ráadásul olyan sok időm volt… Kérvényt intéztem a családsegítő szolgálathoz, hogy hivatásos családsegítő lehessek. Úgy képzeltem, hogy gyerekeket fogadnék a nyári szünidőben. Egy csodálatos tábort szerveznék nekik, ahonnan szép emlékeket vihetnének haza… Szóval, nem igazán pontosan tudtam, de úgy éreztem, hogy az itteni élet igazán alkalmas lenne rá… Mindannyian ugyanabban a nehéz helyzetben voltunk, és össze kell tartanunk… meg aztán… Hogy mégiscsak jó lehetnék valamire, mindennek ellenére… Beszéltem róla az enyéimmel, és ha jól emlékszem, valami ilyesmit kérdeztek: „De… akkor ők is játszhatnának a mi játékainkkal?” Szóval nem volt a láthatáron semmi traumatizáló tényező… Új világot kellett tanulnom. Elmentem űrlapért a családgondozóba, és gondosan kitöltöttem a rubrikákat. Állampolgárságom, jövedelmem, motivációim… A Harrap’somat hívtam segítségül, nehogy helyesírási hibákat ejtsek, és képeket is mellékeltem a házról. Már azt hittem, hogy el is feledkeztek rólam, amikor néhány hét múlva felhívott egy szociális munkás, hogy meglátogat, mert ez szükséges a hivatalos engedélyhez.

Nevetve megdörzsölte a homlokát. – Emlékszem, előző este az összes kutyát megfürdettük az udvaron! Hú, állati büdösek lettek tőle! Még a lányok haját is befontam… Sőt, én is beöltöztem igazi dámának… Tö-ké-le-te-sek voltunk! A szociális gondozónő fiatal volt és mosolygós, a munkatársa, a gyermekgondozónő, izé… már kevésbé nyájas… Az elején rögtön felajánlottam nekik, hogy járjuk körbe a helyet, és útnak is indultunk, Sammel, a húgaival és a falu kölykeivel, akik mindig ott lógtak körülöttünk, a kutyákkal, a… ja nem, akkor még nem volt meg a láma… szóval… képzelheti a menetet… Charles szívesen elképzelte. – Büszkék voltunk, mint a kakasok. Végül is ez a világ legszebb háza, vagy nem? A gyermekgondozónő kicsit elrontotta az örömünket, amikor három másodpercenként megkérdezte, hogy nem veszélyes-e. És a folyó? Nem veszélyes? És a várárok? Nem veszélyes? És a szerszámok? Nem veszélyesek? És a kút? Nem veszélyes? És… Ez a nagy kutya… És a te hülyeséged?, válaszoltam volna neki szívem szerint, nem okozott máris túl sok környezeti kárt? De jól van, fair játékos voltam. Hát nézze, az enyéim eddig még mindig megúszták, viccelődtem. Utána beinvitáltam őket a szalonba. Maga ott még nem járt, de nagyon elegántos. Úgy hívom: az én Bloomsburym… Nem Vanessa Bell és Duncan Grant festette a falat és kandallót díszítő freskókat, hanem a szép Alice. A többi pedig kicsit Charlestont idézi. Sok holmi egy kupacban, zsibvásár, festmények… Akkoriban, amikor a két nő nálunk járt, még civilizáltabb látványt nyújtott. Ellen és Pierre bútorai még jobb állapotban voltak, és a kutyáknak még nem volt szabad felmászniuk a kartonhuzatú kanapékra… Bemutattuk a teljes előadást. Ezüst teáskészlet, hímzett szalvéták, scones, cream and jam. A lányok szolgáltak ki minket, és én lehúztam a szoknyámat leülés előtt. A királynő maga is… delighted lett volna… A fiatal szociális gondozónővel azonnal rokonszenveztünk egymással. Nagyon találó kérdéseket tett

fel nekem a… világlátásomról… A nevelésről vallott elveimről, hogy mennyire vagyok képes átgondolni a kérdéseket, alkalmazkodni a nehéz gyerekekhez, a türelmemről, a toleranciaszintemről. Az előbb leírtam, milyen kevésre tartottam magam akkoriban, és ez az önmegvetés azóta is hűséges társam maradt, de akkor érinthetetlennek éreztem magam. Úgy éreztem, megfelelőnek bizonyultam… Hogy ez a huzatos ház türelmet lehel, és hogy az udvarról behallatszó gyerekzsivaj önmagáért beszél… A másik, az undok piszkafa oda sem figyelt ránk. Elborzadva bámulta az elektromos vezetékeket, a huzatot, a megrágott csontot, ami elkerülte a figyelmemet, a repedt padlólapot, a beázásokat a falon… Nyugodtan beszélgettünk, amikor a gyermekgondozónő felsikoltott: egy egérke bukkant elő, hogy megnézze, akad-e már néhány morzsa az asztal alatt… Holy Shit! Ja nem, őt nagyon jól ismerjük!, nyugtatgattam, tudja, ő is családtag… A gyerekek minden reggel kukoricapehellyel etetik… Ez volt az igazság, de láttam, hogy a nő nem hiszi el… Késő délután mentek el, és imádkoztam az istenekhez, nehogy összerogyjon alattuk a híd. Elfelejtettem szólni nekik, hogy a híd túloldalán kell leparkolniuk… Charles elmosolyodott. Az első sorban ült, és a darab igazán ragyogó volt. – Nem kaptam meg az engedélyt. Nem emlékszem a blablára, de az volt a lényege, hogy az elektromos berendezés nem felel meg a normáknak… Jól van. Akkor egy rövid időre ingerült lettem tőle, de azután elfelejtettem… Gyerekeket akarok? Elég kinéznem az ablakon! Csak úgy hemzsegtek mindenütt. – Ezt mondta Alexis felesége is – jegyezte meg Charles. – Mit mondott? – Hogy maga olyan, mint a hamelni patkányfogó… Ide vonzza a falu összes gyerekét.

– Gondolom, hogy megfojtsam őket – jegyezte meg Kate csípősen. –… – Pffff… Hogy az is milyen hülye tyúk… Hogy bír a barátja élni vele? – Mondtam már, hogy csak volt a barátom. – Ez lesz a maga története, ugye? – Igen. – Miatta jött ide? – Nem… Magam miatt. –… – Majd én is sorra kerülök. Ígérem… Beszéljen most Yacine-ról és Nedráról… – Miért érdekli annyira ez az egész? Mit felelhetett volna erre? Hogy a lehető legtovább bámulhassam magát. Mert maga a ragyogó oldala annak a nőnek, aki magához vezetett. Mert ő is azzá lehetett volna, ami most maga, ha kevésbé csonkoló a gyermekkora… – Mert építész vagyok – felelte. – És hol itt az összefüggés? – Mindig szeretem megérteni, mitől nem omlik össze egy építmény… – Á, tényleg? És mi milyen építmény vagyunk? A zoo? Some kind of boarding house or… A hippy camp? – Nem. Ez itt… Még nem tudom. Keresem a helyes kifejezést. Azt mondanám… Na rajta. Halljuk Yacine történetét. Kate megmasszírozta a tarkóját. Fáradt volt. – Néhány héttel később felhívott a kedvesebbik nő, aki elégedett volt a normáimmal… Még egyszer elmondta, hogy mennyire sajnálja, és elkezdte csepülni a bürokráciát és a

kretén szabályozásokat, de én a szavába vágtam. Semmi gond. Már túl vagyok az egészen… Éppen erről akar velem beszélni… Tud egy kisfiút, akinek nagy szüksége lenne nyaralásra… Az egyik nénikéjénél lakik, de nagyon nem működik a dolog… Talán sikerülne elnyernünk a gyámügy áldását. Csak néhány napot venne igénybe… Hogy szegényke lásson valami mást is. A lány azt mondta, nem is merne engedély nélkül idekéredzkedni, ha valaki másról lenne szó, de ez a kisfiú, majd meglátom, igazán elképesztő… És nevetve hozzátette: „Azt hiszem, megérdemli, hogy láthassa a maguk egereit!” Ha jól emlékszem, a tavaszi szünetről volt szó… így hát egy reggel „becsempészte” ide Yacine-t, ha szabad így kifejezni magam, és… Maga is ismeri az illetőt… Azonnal beleszerettünk mind egy szálig. Ellenállhatatlan volt, rengeteg kérdést tett fel mindenről, nagyon szolgálatkész volt, rögtön nagy szerelembe esett Hideous-szal, minden nap korán kelt, hogy segítsen Renének a konyhakertben, tudta, mit jelent a nevem, és rengeteg csodálatos történetet mesélt az én kis bugrisaimnak, akik még soha nem mozdultak ki a falujukból… Amikor a lány a szünet végén eljött érte, hát az borzalmas volt. Yacine forró könnyeket sírt… Emlékszem, kézen fogtam, és elballagtunk az udvar végébe. Azt mondtam neki: „Néhány hét múlva kezdődik a nagy vakáció, és akkor két hónapig maradhatsz.” De ő, csukladozta, ő örökrehehehe itt akar maradni. Megígértem, hogy sokszor fogok írni neki, és mikor megesküdtem, hogy nem felejtem el, akkor megnyugodott. És hajlandó volt beszállni Nathalie autójába… És amíg Yacine visszaszaladt, hogy még egyszer megsimogassa kedvenc kutyáját, Nathalie, a kis hivatalnoknő, akit leginkább a szíve működtetett, gyorsan elmesélte, hogy Yacine apja a gyerekei szeme láttára verte halálra az anyját. Az égből pottyantam le. És arra is megtanított, hogy ne játsszam a szegényeket patronáló úrihölgyet… Én csak

tábort akartam nyitni, és egy újabb adag szart vágtak a pofámba… Igen ám, de már késő volt… Yacine elment, de a képek megmaradtak. Megjelent előttem az őrjöngő férfi képe, aki a nappali sarkában meggyilkolja a gyermekei anyját… Pedig én azt hittem, hogy elég harcedzett vagyok… De nem. Az élet mindig tartogat számunkra néhány kedves meglepetést. Tehát írtam Yacine-nak. Mind írtunk neki. És készítettem egy rakás fényképet a kutyákról, a tyúkokról, Renéről, és minden borítékba becsúsztattam egy-kettőt. És azután június végén Yacine visszajött. A nyár csak ment a maga kerékvágásában. Megérkeztek a szüleim. Yacine azonnal elbűvölte az anyámat, elismételte utána az összes virág latin nevét, utána megkérte az apámat, hogy fordítsa le neki. És az apám, a nagy akácfa alatt ülve szavalta Yacine-nak: Tytire, tupatulae recubans sub tegminefagi, és megtanította, hogyan énekelje el a szép Amarillisz nevét… Csak én ismertem Yacine történetét, és csodálatosnak találtam, hogy ez a kis lény, aki olyan sok mindent látott, ilyen nagy békét áraszt magából… A gyerekek állandóan gúnyolódtak vele, mert nagyon gyáva, de ő nem bántódott meg soha. Azt mondta: „én csak nézlek titeket, és gondolkodom azon, amit csináltok…” Én persze tudtam, hogy soha többé nem akarja szemernyire sem megkockáztatni, hogy bármi is fájdalmat okozzon neki. Hagyta őket, játsszanak csak nyugodtan „indián kínzásost”, inkább megkereste Grannyt a rózsái között… Augusztus közepétől rettegni kezdtem az elutazásától. Nathalie telefonált, hogy 28-án jön érte. És 27-én este Yacine eltűnt. Másnap hatalmas hajtóvadászatot rendeztünk. Hiába. Nathalie nagyon idegesen ment el tőlünk. Ez a történet sokba kerülhetett neki… Megígértem, hogy én magam viszem el hozzá Yacine-t, amint megtaláltuk. De még másnap este sem volt nyoma… Nathalie pánikba esett. Értesíteni kell a csendőrséget. Lehet, hogy Yacine vízbe fulladt? Miközben próbáltam nyugtatgatni Nathalie-t, valami

furcsa dolgot vettem észre a konyhában, így gyorsan kijelentettem: adj még egy kis időt, és ígérem, visszaszolgáltatom neked… A gyerekek nagyon szorongtak, néma csendben vacsoráztak, és még lefekvés előtt is hangosan szólongatták Yacine-t a folyosókon. Az éjszaka közepén lementem a konyhába, és főztem egy csésze teát. Nem gyújtottam lámpát, leültem az asztal végére, és halkan beszélni kezdtem hozzá: „Yacine, tudom, hol vagy. Most már ki kell jönnöd. Azt ugye nem akarod, hogy csendőrök jöjjenek érted?” Semmi válasz. Naná. Én is ezt csináltam volna a helyében, tehát azt mondtam, amit én szerettem volna, ha mondanak nekem, ha én vagyok Yacine helyében. „Yacine, figyelj ide. Ha most előjössz, megbeszélem a dolgot a bácsikáddal és a nénikéddel, és ígérem, hogy velünk maradhatsz.” Természetesen kockáztattam, de, szóval… Nathalie néhány célzásából megértettem, hogy a kérdéses nagybácsi valószínűleg nem ragaszkodik különösebben ehhez a sokadik szájhoz, akit etetnie kell… „Yacine, please. Fel fogod szedni a kutya összes bolháját! Hazudtam én neked egyszer is, amióta ismerjük egymást?” És egyszer csak azt hallom: „A mindenit… El sem tudod képzelni, milyen éhes vagyok!” – És hol volt? – kérdezte Charles. Kate megfordult: – Látja azt a padszerű dolgot, ami egy nagy utazóládára hasonlít…? És látja azt a két nyílást ott az elején? Ez egy kutyaól-pad, egy régiségkereskedőnél találtam, még akkortájt, amikor ideköltöztünk… Én egyszerűen zseniális ötletnek találtam, de a kutyák soha nem voltak hajlandók bemászni oda… Jobban szerették Ellen kanapéit. És egyszer csak Hideous mégis megszerette, állandóan ott volt,

annyira, hogy még azért sem mászott elő, hogy a nyálát csorgassa az asztal alatt vacsora közben… – Elementary, my dear Watson – mosolyodott el Charles. – Megetettem Yacine-t, felhívtam a nagybácsit, és beírattam Yacine-t az iskolába. Ez Yacine története. Nedra ugyanilyen úton érkezett, úgy csempészték be ide, de még tragikusabb körülmények között… Nem lehetett róla tudni semmit, kivéve, hogy egy foglaltház-féleségben akadtak rá, és hogy el volt törve az állkapcsa. Ez két éve volt, akkor Nedra olyan hároméves lehetett… vagyis hát, ezt nem igazán tudhattuk… És ez megint Nathalie cselszövése volt. Ez az egész is csak ideiglenesnek volt szánva… Arra az időre, amíg megoperálják Nedra állkapcsát, amit valószínűleg egy hatalmas pofon ugrasztott ki a helyéből, hogy legyen hol lábadoznia, amíg nem találnak neki valami családféleséget valahol… És higgye el nekem, Charles, amikor valakinek megvan az összes tej foga, de egyáltalán nincsenek iratai, nagyon bonyolult tud lenni az élet… Találtunk egy orvost, aki hajlandó volt feketén megoperálni, de a többi elkeserítő volt. Nem akarták felvenni óvodába, így hát én foglalkozom vele, itthon, vagyis hát… megteszem, amit tudok, mert Nedra nem beszél… – Egyáltalán nem? – De… néha… Amikor egyedül van Alice-szal… De azért kutyaélete van… Nem. Bocsánat. Nem szabad a kutyákhoz hasonlítani. Ő egyáltalán nem buta. És nagyon jól érti a helyzetét… Tudja, hogy egyik napról a másikra érte jöhetnek, és akkor én semmit nem tehetek érte. Charles csak most értette meg, miért tűnt el Nedra tegnap este az erdőben. – Még mindig elbújhat a pad alatt… – Nem… Ez más helyzet… Yacine-nak joga van itt lenni, ő itt kvázi kollégista. Én egyszerűen csak megfordítottam az időpontokat, és kötelezem, hogy szünidőben meglátogassa a családját. De Nedra… Nem is tudom… Most állítom össze az örökbefogadási kérelmet, de ez is maga a pokol. Mindig ugyanaz a gond a normáimmal… Találnom kellene egy

kedves közhivatalnok férjet, mondjuk egy általános iskolai tanárt – elmosolyodott. Előrehajolt, és a tűz felé nyújtotta a karját. – Na, íme, most mindent hallott – nagyot ásított. – És a másik három? – Mi van velük? – Őket is örökbe fogadhatná… – Igen… Gondoltam már rá… Már csak azért is, mert így megszabadulhatnék a gyámellenőröktől, de… – De? – Úgy érezném, szüleiket… hogy másodszor is megölöm a

– És ők soha nem említették? – De, persze. Egyébként ez afféle vicc lett közöttünk. „Oké, rendbe rakom a szobám… Amint örökbe fogadtál…” És ez nagyon jól van így… Hosszú hallgatás. – Nem Charles. tudtam, hogy ilyesmi létezik – mormogta

– Micsoda? – Olyan emberek, mint maga… – És milyen igaza van. Nem is léteznek. Legalábbis én nem nagyon érzem úgy, hogy létezem. – Nem hiszek magának. – Pedig így van. Nem sokat mozdultunk ki az elmúlt kilenc év alatt… Mindig megpróbálok egy kis pénzt félretenni, hogy elvihessem utazni őket, de nem megy. Főleg, hogy tavaly megvettem a házat… Ez volt a fixa ideám. Azt akartam, hogy itthon legyünk. Azt akartam, hogy a gyerekek kicsit később éljenek majd máshol is. Majd kényszerítem őket, hogy utazgassanak, de azt akartam, hogy meglegyen ez a bázisuk… Minden nap ezzel rágtam René fülét, míg végül megtört. Igen, siránkozott, de a Nagy

Háború óta a családé volt ez a föld… Miért kéne ezen változtatni? Meg aztán ott vannak a rokonai Guéret-ben… Erre nem kávéztam vele többé, miután hazajöttem az iskolából, és az ötödik napon megtört. „Te hülye, hiszen tudod, hogy mi vagyunk a rokonaid”, korholtam kedvesen. Persze be kellett az ügyletről számolnom a bírónak és a gyámellenőrömnek, és rögtön le akarták szedni a fejemet. Hogyan? És ésszerű ez az üzlet? És miért pont ezeket a romokat? És mi lesz a karbantartással? Ó, a kurva életbe… És ők még nem is vészeltek át itt egy telet… A végén a pofájukba vágtam: nagyon egyszerű az egész, ha nem engedik meg, hogy eladjak egy lakást, hogy megvehessem ezt a házat, visszaadom nekik a gyerekeket. Az új bírónak ezen kívül is volt elég baja, és a másik kettő olyan hülye volt, hogy komolyan vették, amit mondtam… Elmentem a jegyzőhöz Renével és a nővérével, és elcseréltem az egyik rohadt Mimóza-villát erre a csodálatos birodalomra. Micsoda mulatságot csaptunk aznap este! Az egész falut meghívtam… Még Corinne Le Ment is… Ebből sejtheti, milyen boldog voltam… Most a két megmaradt lakás béréből élünk, mind a kettőnek nagyon buzgó közös képviselője van… Mindig van valami munka, vakolás, szar… Well… Ez talán éppen nagyon is jó… Ki törődne a vörös színekkel, ha mi elköltöznénk? Elhallgatott. – Hogyhogy élek? Inkább talán: életben maradtam. De nem létezem. Alaposan megizmosodtam, de szegény agyam útközben búcsút mondott. Mostanában süteményeket sütök, és a vásárokban árulom őket… – Még mindig nem hiszek magának. – Nem? – Nem.

távolról igazi szentnek látszom. Nagyon pitiáner sors – folytatta fintorogva –. hogy Mrs. És ebben a pillanat Charles tudta már. és mert Charles már egyáltalán nem akart sietni. amikor Ellenről beszéltem az előbb. hogy gyökerestül ki akartam irtani az éhezést a világból. So… nem igazán az én érdemem. de végül is… elég szórakoztató. Az apám holt nyelveken nevelt fel bennünket. mert nem értem fel a bálványaim bokájáig sem. hogy nagyon ambiciózus fiatal nő voltam. tényleg! Hová is tettem a fejem? Charles makacsul bámult rá: – Na. – Tudom. amit Queen Mum viselt az ascoti derbin. amikor azt mondtam. Valójában ők a legönzőbbek… Már bevallottam magának.– És már megint igaza van… Persze. de nem tréfáltam. Thatcher nagyon elegáns. Hogy egészen eddig szűkkeblűen élt. és hogy az a kalap. az anyám pedig úgy vélte. ambiciózus voltam. ha akar… És mert karba fonta a kezét. és tessék… A gyerekek megadták nekem a sorsot. nem illik a kosztümjéhez. hogy ennél kicsit nagystílűbb életre vágytam. és jobb arccsontja fölé tette az ujját: . és előbukkant a gyűrűje. hogy hajnali háromig ébren tartsa magát… Kate megfordult. Ambiciózus. és Charles-ra mosolygott. Igen. mi lesz? Kate közel hajolt hozzá. ugye? Alhat Sam szobájában. amit amúgy soha nem élhettem volna meg. hogy sietős a dolga. és nagyon gőgös! Talán nevetséges voltam. megjegyezte: – Még valami… – Igen? – Még nem mesélte el a gyűrűje történetét… – Ja. mi? De nem szabad hinni a nagystílű emberek jóságában. de azért nem akar most rögtön elindulni.

de a sok felhasogatott fatuskó után már szépen megmarad a vaskos mancsomon! Az apám két éve halt meg… Egy újabb óriási fájdalom… De egy természetesebb fájdalom… Amikor valamelyik nyáron eljött hozzánk. kék kőről.– Látja itt ezt a kis csillagot? A szarkalábak között? – Hát persze. „You make us proud. he said. ami az agyamra ment! Nem. körbeforgott a középső ujjamon. miután kijöttünk a bíró irodájából. és a gyűrűje felsértette a bőrömet… Szegény. aki olyan fürgén gyalogol. a másikban a nagy fakanállal a lekvárt kavargatta… Az egyik . Fogta a könyvét. mi volt a bűne? – méltatlankodott Charles. Már nem is tudom. hogy látom – biztosította Charles. Amiről olyan sokat ábrándoztam kislány koromban… Erről a szép. és egy vadnyulat visz a vállán… Imádtam… Olyan szép feneke van… gyakran tűnődtem rajta. és a kocka el volt vetve. you’ll need it too when you’re looking for respect…” Az elején még túl nagy volt nekem. mi lett a gyűrűvel. és erre soha többé nem láttam azt a pecsétgyűrűt. csak viccelek. rábíztam a lekvárfőzést… Ez igazán neki való meló volt. és átnyújtotta nekem. nicolónak hívják… És a motívum… Most már elég piszkos. de nézze ezt a fiatalembert. Talán Plutharkoszt simpfeltem! – És miért? – Képzelje. ittunk egy teát a SaintSulpice téren. azt hiszem. aki egészen vaksi volt. Az én idős édesapám úgy tett. ami egy zsebkendőbe volt csomagolva. Plutharkosz írt egy értekezést a gyermeknevelésről. Talán eladta… És aztán tíz évvel később. Here. majd előhúzta a gyűrűt. – Ez az első és utolsó pofon nyoma. de az apám nem emlékezett rá. csak ült Aga előtt. Olyan tizenhat éves lehettem. – Már nem emlékszem. Amit egyébként nagyon szerettem. hogy már megint nagyon későn értem haza… Nem számít… Vérzett az arcom… Persze nagy cirkuszt csináltam. mintha a szemüvegét keresgélné. hogy soha többé nem vette fel… – Miért. az egyik kezével lapozott. Azt hiszem. amit az apámtól kaptam. egészen belebetegedett… Annyira.

az áldozat fogalma nagyon viszonylagos. próbáltam megnyugtatni. de én már nem figyeltem rá. és úgy éreztem. Charles… Abszolút minden. És ezután következett a hosszú fejtegetés az áldozat fogalmáról Tibullus Elégiáiban. Most tényleg vége. hogy magával mindenből történet lesz. mégpedig a „mezei áldozatokhoz”. Herbert Boardman szerint ez a komikus jelenet az antik gemmakincs egyik visszatérő témájához kötődik. – De hát minden történet. . aki meghallgassa… *** Kate azt mondta: az utolsó szoba a folyosó végén. és Charles. és a képen mosolygó házaspár megadta Charles-nak a kegyelemdöfést.ilyen hosszú sárgabarack-délután során adta nekem az utolsó régimódi civilizáció-leckémet. te is tudod. különben odaég…” Kate sóhajtva felállt: – Na tessék. de én megyek. gyerünk… Figyelj oda. és mindegyik történet szép. mert a barátja. A tükörképét néztem a rézüstön. mielőtt nekem adta a pecsétgyűrűt. hogy egy ilyen finom ember tekintetétől óva nőhettem fel… „Mert. Sam az ágya fejénél rajzszögezte a falra. és elindult a hátsó konyha felé. hogy sokáig habozott. hogy az ember soha nem talál senkit. Dad. nagyon szerencsés vagyok. és egy rakás gyászos illusztráció felsorolása. Kis manzárdszoba volt. Főleg egy fénykép vonta magára a figyelmét. – Hihetetlen – vetette oda Kate-nek –. tudod. ahogy Mathilde szobájában is tette. hogy there is no sacrifice at all ebben az egészben… Na. és…” „Take it easy. amit akar. a kereszt helyére. és mindenki életében… csak az a baj. hosszan elnézegette a kamaszfiú szobájának falát. Maga azt tesz. és lefekszem… Charles kivette a tálcát a kezéből. Megvallotta.

hogy folytatni tudják? Miért nem jöttél el hozzá gyakrabban? Mindig azt hajtogattad. csak . Az egyedüli fontos dolgokat. Egy macska dörgölőzött a kezéhez. amikor ezek az emberek. Forster-idézet volt. Nem. Ha ez a pontos kifejezés. Ott találhatjuk őket minden nemzet élt még át ilyen nagy nem bánta nagyon. és összekulcsolta a kezét. agyonterheltem önzéssel és pályázatokkal… Amelyeknek nagy részét egyébként elvesztettük. bátor emberek arisztokráciájában. egyszerűen csak… Megrezzent. Micsoda utazás… Egész életében nem időeltolódást… De ezúttal elveszettnek érezte magát. Egy E. ami túlélne engem.Ellen pontosan olyan volt. hanem az előzékeny. A vécé egyik falán Kate angol nyelvű írását fedezte fel. lehajtotta a fejét. akiket te is imádtál volna. te. amilyennek Kate lefestette: ragyogó… Pierre éppen puszit adott neki. és egy demokrata alkalmazhatja egyáltalán. nem ostorozom magam. körülbelül így szólt: „I believe in aristocracy. Charles leült az ágy szélére. Anouk… Már megint mi ez a szarság? És miért mentél el. amelyek eddig a kis szobáig vonzottak engem. ilyen nagy erőfeszítéseket tettek. ha ezt tenném. az ölében egy kisfiú szundikált. amely a rangra és a befolyásra építi a hatalmát. hogy az ember útközben találkozik az igazi családjával… Na és akkor? Ez a ház a tiéd volt… És ez a szép lány is… Megvigasztalt volna a másik gyerekedért… És én miért nem hívtalak fel soha? Annyit dolgoztam a sok-sok éven át. te is gyűlölnéd. és amelyek megérdemelték volna a teljes figyelmemet. though… És én mégis hiszek az arisztokráciában. Nem abban az arisztokráciában. mégsem hagyok magam után semmit. M. diszkrét.

Úgy hallgatják meg a többi embert. Találomra kinyitotta. *** * Terebess Gábor fordítása . Előregörnyedve ült. A kastély elpusztult. aki már amúgy is egyre kisebbre zsugorodott. ahogy Kate haladt előre az élete történetében. Evett a süteményükből. lélekben köszönetet mondott Kobajasi Isszának az erkölcsi támogatásért. és elaludt egy fiatalember ágyában. amikor találkoznak. sóhajtott fel Charles. de a nemesség élt tovább. ahogyan saját magukra figyelnek. Ők képviselik az egyetlen valódi emberi hagyományt. és a lelkierejük nem póz. Megmászod a Fudzsi-szant? El ne hamarkodd!* Elmosolyodott. Sok ezren közülük a homályban pusztulnak el. előzékenyek. és látta őket testet ölteni egy könnyekben úszó mosolyban. És mintha valamiféle titkos cinkosság jönne köztük létre. Miközben a vécépapírt kereste. de nem viszik túlzásba. és hitvány alaknak érezte magát. csigabiga. bokája körül harmonikázó nadrágjában.minden osztályának bármilyen korú tagjai között. hogy mindent elviseljenek. a mi nevetséges fajunk egyetlen állandó győzelmét a kegyetlenség és a zűrzavar fölött. hogy közönséges fordítási problémák izgatták volna. ivott a whiskyjükből. inkább valamiféle képesség arra. ezt vésd jól a kobakodba… Még néhány órával ezelőtt is úgy olvasta volna ezt a szöveget. queer race. kevesen tesznek szert nagy névre. swankiness… De most hallotta ezeket a szavakat. És ráadásul… they can take a joke… van humoruk…” Hát igen. észrevette Kate haikuantológiáját. és beleolvasott: Hej. egész délután együtt sétált velük.

és bevallotta Charles-nak. még megviseltebbnek látszott. hogy láthassa a nap első sugarait az istálló okkersárga falán. Charles vidámabban hozzátette: – Holnap New Yorkba kell utaznom. Kate lerakta a metszőollót. Bekukucskált az ablakon. és megvette az egész croissant-készletet. Kate-nek nem volt több mondanivalója. – Nem tudom – Kate hangja kicsit szomorú volt. mint az eladónő a pékségben. – És maga? – Nagyon sok a munkám. Túl sok volt az emlék… Szorosan összekulcsolta a kezét a csészén. utána elment a pékségbe. Szép csendesen felkelt a nap. és most az egyszer turistáskodni megyek… Egy idős építész tiszteletére adott fogadásra. – Mit fog ma csinálni? – kérdezte Charles. tett egy kitérőt. hogy átmelegedjen. és kiment hozzá.Hajnalban kelt. és Kate a kertjében volt. kiengedte a kutyákat. látta az alvó kamaszokat. mezítláb sétált a harmatban. finom kávéillatban Charles tálcára rakta a reggelit. a konyha úszott. Charles-nak pedig túl sok mindent kellett kibogoznia… Ahogy tegnap a gyerekek. Vagyis hát… amit az álomittas eladónő croissant-nak nevezett. most a macskák dörgölőztek Kate-hez egymás után. Egy párizsi „kis görbe süteményszerűségnek” hívta volna őket… Amikor megérkezett. – Sejtem… Eltérítettük az egyenes útról… – Hát ezt nem mondanám… És mert a beszélgetés túlságosan melankolikus irányba fordult. hogy egész éjszaka le sem hunyta a szemét. akit nagyon szeretek… . és mielőtt autóba szállt.

hogy hozzon nekem… – Kérjen csak. de elköltözött… Charles lefordította: megfordította a dobozt. kérjen csak. és Nedra hamar vissza is tért vele. a fedelén egy rajzolt borzzal. lesz néhány szabad órám. Enyhet nyújt az olyan emberek kezének. – Nem. – Nagyszerű.– Tényleg New Yorkba megy? – Kate felélénkült. de ha ott nem. inkább hódzsír… Mindenesetre én még nem találtam ennél hatékonyabbat… barátnőm küldte nekem. Relief for hardworking hands. hogy hozzon ki valamit az éjjeliszekrényéről. egy kis boltocska. – Mi van benne. Badger. azt hiszem. és Eddig egy hangosan – ”Paul Bunyan egyszer azt mondta: adjanak nekem elég Badgert. – Hazug… – Kate. és összetapasztom vele a Grand Canyont. azt hiszem. Mondja. ha magának áldozhatnám őket… Az Union Square-en van az az üzlet? – Igen.” Hú… ez aztán vállalás… És hol találok ilyet? Egy drugstoreban? – Van dolga az Union Square mellett? – Éppen ott van – hazudta Charles. Megoldom. borzzsír? – viccelődött Charles. akik keményen dolgoznak. Kis bádogdoboz volt. Vitamin Shopnak hívják. – Hát ez nagyszerű! Ha megkérhetném. a Whole Foodsban valószínűleg talál. Kate. Healing balm. Kate megkérte Nedrát. – Hazudik… – Még szép hogy nem. – És… . és nagy… nagy megtiszteltetésnek venném.

Tehát Kate jeleneteket… is szerette elkerülni a fölösleges . – Tényleg? – Igen.– És? – Ha egy kicsit lefelé megy a Broadwayn. már kihunyt vulkán. megtenné. virágot visz Totette-nek – szólt ki Alice. – Elment. milyen magas a Fudzsi? – Hát… Várj csak. hogy búcsúzzak el tőled a nevében. megpuszilta a gyerekeket.” Kihunyt? Hogyisne! Charles zuhanyozás közben azon tűnődött. Egy szál szépségápolási cikket sem talált… Körbejárta a szobákat. Yacine-ra akadt. – De… Mikor jön vissza? – Nem tudom. „Japán legmagasabb pontja. Csak a hangulat miatt… csak menjen be. és gondoljon rám… Lélegezzen mélyeket és gondoljon rá? Hú… Muszáj ezért ilyen messzire mennem? Miközben a fürdőszobát kereste. 3776 méter. nézzen meg alaposan mindent. hogy köszönjek el tőled a nevében. hogy az én kedvemért sétálgat egy kicsit a polcai között? Olyan régóta álmodozom róla… – Megvegyek magának egy bizonyos könyvet? – Nem. Azután Kate-et kezdte keresni. aki éppen a lexikont bújta: – Mondd csak. egy hajdani. azért kérte. hogyan élhet egy ilyen népes család ennyire spártai helyen. és megkérte. köszönjenek el a nagyoktól a nevében. Ha marad még két fölösleges perce. egészen a végéig. – Kért. lélegezzen mélyeket. ha azok már felébredtek. ahol baloldalt ott vannak az életrajzok. megtalálja a Strand könyvesboltot.

se baj nem számít. rá se ránts… Nagyot sóhajtott. Jobbra fordult. és ráakadt a sártócsára. Se bú. fájt a szíve.Charles nagyon fájdalmasnak érezte ezt a lehetetlen távozást. A tölgyfák sötét alagútjában arra a pillanatra gondolt. hogy: Amíg van egy-két jó falat. s egy jó falat az csak akad. . miközben Balu éppen azt a dalt tanította Mauglinak. amikor Ellen eltávozott.

.IV.

a . a sebzett madárka. és amelyet Egyszervolt Holnemvoltnak hívtak…. aki tegnap este kirántotta vigasztalan bánatából. a macska dorombolása. Pompei maradványai. az ostoba Matthew. a Nagy Kutya szomorú mosolya. és elárasztották a képek. amelyet nem nyit ki többé. ahová ő is olyan sokszor elvitte Mathilde-ot. a szaletlit befonó Wedding Day rózsatő. Automata vezérlésre kapcsolt. Marionlányuk nevetése. csak ezekre a még meleg órákra. ahogy Kate félrefújja a szemébe lógó hajtincset. a cikázó fecskék és a banya seprűcsapásai.1 „PÁRIZS 389 km. a nyársak végén olvadozó pillecukor. amelyet Corinne emelt a túl törékeny férje köré. a döglött legyek az istállósfiúk szobájában. még akkor is. amikor Léo be akarta spriccelni „tüzelőkoca-szagú vaddisznócsalogató” spray-vel. a Cassette utcai játékbolt. aki nem tudta izolálni a boldogság DNS-ét. az egyik égimeszelő lány üvöltése. Kate kerek térde. amelyekről a férfi. amikor Nino Rotát követelték. a csillagok. Nedra. a Quick. az éjszaka a csillagok alatt. arany kartonpapírból készült nagy kardja. a Luxembourg-kert szamarai. a tok. a lovak neve. a láma sanda tekintete. és hogy ez a kislány hamarosan ízzé-porrá töri azt a falat. a törött állkapcsával. a gyerekek kiabálása és a konzervdobozok zaja az iskolaudvaron. amikor szorosan hátra van fogva a haja. Lucas mosolya a visszapillantóban. és egy pillanatra egymáshoz ért a testük. a folyó csobogása az éjszakában. a templom harangja. amely előtt ők is sokat álmodoztak. a ma reggeli látvány a csészéjük fölött. az Alexis tárcájában lapuló szerelmeslevél. Alexis zavara. amikor leült mellé.” Az első háromszáznyolcvannyolc kilométer alatt Charles semmi másra nem tudott gondolni. a Port Ellen íze. Nounou hangja. ahogy most már tényleg utoljára aludni küldi őket. a fal. a krétával rajzolt háromszögek a gesztenyefa tövében. akitől Kate gyereket akart. azt állította. hogy ismeri őket.

legalábbis első látásra. ahol a napi előrejelzés szerint „elég jó” volt a levegő. az urnák a kamrában. a megégett tornacipők szaga. amelyet Kate hátrahagyott. a visszaút az élettől elkábulva telt. az ablak. hogy míg az odautat a halál jegyében tette meg. amikor Kate a kezébe temette az arcát. Samuel kispárnájának illata. és végleg elvágja őket a világtól. az óvszerek a cukros doboz mellett. a jerikói lonc illata és a manzárdablakok. amelyet nem adtak meg Kate-nek. az élet. . amelynek már biztos lejárt az érvényessége. az ágyak.teherautósofőr húgyhólyagja. a tíz gyerek. és az engedély. a tagozott párkányok finomsága. az útlevele. már Párizsban. Kate álma. a kőlépcső szürkés-zöld zuzmófoltjai. Kate éjszakája a ravatalozó mellett. amelyet nem vesz fel soha többé. az emeleti folyosó. mintha Anoukot látná. Charles hirtelen ráébredt. a házi feladat az esti lámpafényben. amely egy szép napon összedől. a kis Yacine alkalmazkodóképessége. Egy arc vetült rá egy másik arcra. az autóroncs. amely összekötötte a két nő nevét. Alice műterme. hogy sírjon vagy nevessen. a szépséges ácsmunka. a kupleráj a mérlegen. mindannyiuk alkalmazkodóképessége. a… Az utolsó kilométerek során. és a betű. aki a kisebbik lánya arcán hagyta egy szép ifjú lenyomatát. Kate bokája. amely egész végig megszállottan vonzotta a tekintetét Kate bizalmas vallomása alatt. a csendőrkapitány részvétnyilvánítása. amelynek a falára mind felírták az álmaikat. kivételes esetnek számított. amelyekben megfordult. amelyet soha nem ismert. Kate termékenységről szőtt álmai. a húga arca. a vastag falak. végül elvette minden biztonságérzetét. René jóslata. A használati utasítások nem voltak jó semmire. a lakatok rajzolatai. Aiszkhülosz halála. a póló. a sors. a szépségpötty Kate tarkóján. a kettejük árnyéka. az öreg professzor. a híd. akivel együtt vacsorázott tegnap este. a fényszórók az éjszakában. amelyek terméketlenné tették. a langyos gyümölcsök íze. az egér a szőnyegen. amit Kate kinyitott.

A rossz hírek hátul voltak. hogy megvédjenek egy már kivérzett bolygót. ne tüntessék ki a felfedezőt. Nem Kate életének elmesélése kavarta fel. hogy szép nyugodtan átrajzolja a térképet. Csak hát… Már nem tudott nem tudomást venni róluk. a környezetvédő szabályaik. és ő elvitorlázott vele egészen a galambdúcig… Elcsúfított képpel jött vissza onnan. Majd máskor. de a hajófenékben fűszereket és aranyat hozott magával. márpedig ezek nem izgatták többé. talán soha nem lesz alkalma elköszönni tőle. De úgy döntött. csak engedjék. Pedig nem volt az. Léteznek közöttünk egy más kasztba tartozó emberek. Rendben. Anouk küldött neki egy halott galambot. hanem az. valahogy ő is része a titkuknak.2 Charles rögtön a munkahelyére ment. Becsatolta az övét. amit az ő árnyékának mondott. hogy soha többé nem megy vissza oda. . az új törvények. a képmutató rendeletek. megkereste az utazóbőröndjét. a visszahívások. nehogy bármennyire is megsebezhessék a szívét. Majdnem dühbe gurult. Miközben az egyik nadrágszárával hadakozott. ne hívják meg a királyi udvarba. Elfogyott minden bátorsága. ez mind csak tajték volt. az íróasztalán rá várakozó iratkupacot méregette. az adók. és soha nem hallja meg Nedra hangját. a következtetések. csak tajték. de egy dolog biztos volt: soha nem is jön el többé onnan. amikor találkoznak. és végre átöltözött. Lehet. akik megismerik egymást. a reklamációk. és szemrebbenés nélkül bekapcsolta a számítógépet. a többi meg csak bosszantó akadály lehet. Az új normák. Samuel eléggé felkészült-e a versenyre. az érdekek. a hívások. Töltőre tette a mobilját. talán soha nem tudja meg. és úgy érezte. mert a többiek égve hagytak néhány lámpát. a költségvetések. hogy nem. és nagyon vigyázott.

de addig is: élni fog. megkereste a „lóidomító ostort” is a Petit Larousse-ban. amellyel a porondon munkára lehet bírni a lovakat”. amit a pástétomok és kolbászok alá rejtettek a kosárba. és most már igazán dolgozni kezdett. amit nekik adott úgy. akivel sikerült szóba elegyednie.Bárhová is megy. hogy egy harang szól a távolban. Ott volt a kezében „egy nagy ostor. és gyalog ment haza. Vállat vont. és talán ismeretlenségben múlik ki a világból. csak arra nem. Este hétig keményen dolgozott. Hogy mindenfelől áradt a bosszúság? Nincs jelentősége. Anouk fütyült rá. Élni. Remélte. és nyitott tenyérrel megy tovább. Ez volt a nagy nyeremény. Igen. és a könyvespolchoz lépett. visszavitte az autót. A velencei szőkének nevezett hajszín kiemeli a velencei nők szépségét. Kate kifejezésével élve: soha nem érhet fel „a bálványai bokájáig”. Velencei (szőke): mahagóni árnyalatú hajszín. Némileg elgémberedve baktatott fel a Patriarches utcán. Éhes volt. és vágott bele újra a munkába. Néhány perc múlva felállt. bármit is tesz ezentúl. pontosan erre gondolt… És ha már ott volt. lírai-hentes gondolatok közepette olvasta el a mailjeit. hogy saját magától vette el. és arról álmodozott. Az efféle nagy. nem lettek gyerekei. . nem adott választ erre a kérdésre. hogy itt vagy máshol darabjaira hull. Fütyült ő mindenre. hogy talál valakit az ajtó mögött… A két üzenetrögzítő. Egy színszótárt keresett. velük lesz.

Világos kőrisfa falak. rozsdamentes acél félpillérek. hidegvizes oszlop. zsírmentes joghurt. Miele konyhagépek. – És Mathilde? – Egy barátnőjénél van. melegvizes oszlop. de sehol falásnyi friss kaja… Coca-Cola light. bortartó. hogy nem volt benne semmi ennivaló… Sok tégely sorakozott a hűtőszekrény ajtajában. Nagyon szép volt. – El sem tudod képzelni. tompa fényű. most tettem fel egy maszkot – tájékoztatta Laurence foghegyről. széles. milyen hulla vagyok… Teljesen hisztérikus koreai nőkkel töltöttem a hétvégét… Azt hiszem. egyetlen oszlopon álló mosogató. kávéfőző. jól bánt a megvilágítással és a többi blabla. félkész ételek és fagyasztott pizza. Charles-nak nem volt kedve megnézni. gőzölő-pároló és az összes többi izé. milyen közönséges… Nem. dolomitkő munkalap.3 – Nem csókollak meg. szagelszívó. Laurence ugyan . És te? Jól ment? Nem nézett fel. aki mesterien bánt a terekkel: szinte kitágította. Laurence egyik belsőépítész barátjának műve. – Nézd már. Az is igaz. tolóajtók. és túl sokat ettem. a Ritzben voltunk. Charles benyitott a konyhába. A kanapén ült. igen. mint egy halottasház. Szép. és hirtelen rátört… a levertség. Méretre szabott konyha volt. és az amerikai Vogue-ot lapozgatta. Ó. Csak az volt a gond. elterülve. megfürdöm és lefekszem… – Nem akarsz vacsorázni? – Nem. hogy Mathilde holnap repül… És csak ő szabta meg az itt zajló étkezések ritmusát.

vagy a Les Vesperies-ben töltött éjszaka. és a pulthoz indult egy csomag De félúton visszafordult. – De… – a maszk ráncokba szaladt – mi történt veled? Charles meglepetten bámulhatott rá. hogy többet nem sír olyasmi után. Kávét rendelt. mert hozzátette: – Összeverekedtél valakivel? Ja… Az? Olyan régen történt… Egy másik életben… – Nem. és szinte új szemmel lapozgatta az adok-veszek rovat oldalait. cigarettáért. Jó étvággyal evett. hogy jobban csússzon a béarni mártásos sült krumpli. kivette az aktatáskájából a Moniteur legújabb számát. de nem volt fáradt egyáltalán. Nekimentem egy ajtónak… – Borzalmas. Nem tudta. és beszólt Laurence-nek. nem. – Ó… vannak ennél rosszabb dolgok is… – Ja. hogy hulla vagyok… Charles egy rostélyos fölött átlapozta heti Bibliáját.főzött néha a barátaiknak. Szolidaritásból. hogy lemegy a sarki vendéglőbe vacsorázni. amit nem érhet el. Az előbb mondtam. mi volt az oka: az Alexis házában lezavart tizenkét órás alvás. és rendelt még egy sört. az ő kiszámíthatatlan időbeosztása és gyakori utazásai elriasztották azt a néhány barátot is… És mivel Charles csak nemrégiben határozta el. de úgy látszik. én a fejedről beszélek? –Á! Bocs… – Biztos. hogy jól vagy? Olyan furcsán nézel ki… – Éhes vagyok… Lejössz velem? – Nem. .

egy kockacukrot forgatott a kezében. Fontolóra vett két-három érdekesnek tűnő tervet. hogy megérezze a hiány természetét. Annyi mindent szeretne mesélni neki… „Holnap reggel lesz egy nagyon-nagy meghallgatásom. rendkívül fontos küldetés várt rá. (Ez a gondolat nem tőle származott. hogy utolérje az időt és elveszített merszét. Tíz lesz húsz perc múlva… Asztalnál ülnek még? Kint vacsoráztak? Ma is olyan langyos az este. körmével átszakította a fehér csomagolópapírt. és nem akarta többé szem elől veszíteni a nagy nyereményt. és átadja neki a csodabalzsamot. Tíz hónapon át szellemekkel hadakozott. hogy a Blason fivérek is elégedettek lehessenek vele. de biztos volt benne. egy hegynyi sültkrumplit magába lapátolt. amikor hazatérnek a száműzetésből? És rendesen bezárták a karám ajtaját? És a Nagy Kutya most is gazdasszonya lábainál pihen? És Kate? A kandalló előtt ül? Olvas? Ábrándozik? Ha igen.) Megint leült. és vajon találtak a lányok egy illendőbb akváriumot Blop úrnak? És olyan állapotban hagyták-e a nagyok a lószerszámházat. mint tegnap volt. ha azt írja: „Kate kisasszony a Les Vesperies-ben”. miről? Gondol-e… Charles nem merte végiggondolni ezt az utolsó kérdést.A nemdohányzás módot adott rá. Teljesen éber volt. meg kellett találnia egy borzot New Yorkban. a közeljövőben?” Már éppen megszólalt: – Claire… le akarta tenni. sajnálkozott Claire. Felhívta Claire-t. de Charles gyorsan . és azon tűnődött. nem tudta Kate nevét. még feltétlenül át kell néznem az anyagot. egy ebéd. mesélt neki Alexisről. mit csinálhat Kate ebben a pillanatban. a postás megtalálja. jól megnevettette.

hogy fáradt. Várj csak. Amikor aznap reggel Kate hazaért Tototte-tól. a kerti lugast. és jót kuncogott magában. . mert ők nem tudnak életet adni. és mégis… önkéntelenül is azt kereste a tekintetével. A gyerekeknek többször is elmondta. akinek olyan vidám volt a hangja ma este… Szóval megtalálta Anoukot… gondolta Claire tévesen. Alexis bermudában és konyhakötényben a gázzal működő grillező előtt… Hogy ez milyen jól esett… És a bátyja. és… Minden kihalt volt. A sufnikat. a tyúkólat. – Azt hiszem. vagy mi? – Igen. megmutatom… Claire kicsit zavarodottan letette a mobilt a kupleráj tetejére. tudta. ahol reggeliztek a zsályák között. az istállókat. Ne haragudj. a konyhakertet. ez nagyon közhelyes válasz. a folyót. Meglátta a bátyja ragtapaszokkal díszített képét. de egy kicsit készületlenül ért a kérdésed. és még nem dolgoztam ki teljesen ezt az aktát… De… Miattam kérdezed? – Az összes nő miatt… – A fejedre estél. mielőtt visszatért a szennyvíztisztító telepekhez. Megint vibrálni kezdett. a dombot.– Igen? – Miért olyan gyávák a férfiak? – Hú… Hát ezt most miért kérdezed? – Nem is tudom… Olyan sok gyáva férfival találkoztam az utóbbi napokban… – Hogy miért? – Claire felsóhajtott. Bejárta nélküle az összes helyet. mélabús mosollyal. hogy már nem lesz ott az autó. azért. *** Hogy mélabús? Ez enyhe kifejezés volt. a padot. Egész nap kóborolt. amit megmutogatott neki.

– Milyen zenét akarsz? – Valami cool izét… – De nem elborzadva. miközben Mathilde csomagolt. dzsesszt. a hátát a kandallónak döntötte. a mindenit! Miből volt az az ajtó? Lábujjhegyre állt: – Oké. és éppen a zoknijait számolgatta. Mathilde nagyot ugrott ijedtében: – Hú. és lezuttyant az ágyára. ugye? – kérdezte Mathilde Hátat fordított neki. egyedül a gyerekekkel… Istenem… – Mi bajod van? – kérdezte Yacine. te egyáltalán nem vagy öreg! Messze van a huszonhatodik éved! Kate elnevette magát: – Hogy milyen igazad van! Sőt. – De nem. amikor Charles találkozott Mathilde-dal az előszobában. a Nagy Kutya feje a térdén pihent. ide adhatok puszit? Charles bement utána a szobájába. csak hogy kint lehessen a konyhában. de akkor már mélyen aludt. Két hónap. és elmesélte a hétvégéjét. ha megcélozom ezt a pontot. Évek óta először fordult elő. Ellen társaságában. – Öregnek érzem magam… Kate a földön ült. hogy a nyári vakáció gondolata szörnyű szorongással töltötte el.Hogy életében nem volt még ilyen fáradt… Egész nap főzött. amikor Charles megkérdezte tőle: – Miért hagytad abba a lovaglást? – Ezt most miért kérdezed? . mondjuk. állati messze! Sikerült megőrizni ezt a derűt alkonyatig. ahol az éjszaka egy részét együtt töltötték.

– Nem. most már engedd át az ágyamat… Charles becsukta maga mögött Mathilde ajtaját. megint letörölte a pultot. és valahogy úgy érezte. A lakás többi részétől elveszítette a bátorságát. Na gyerünk. Minden percben azt kérdeztem magamtól. – Állandóan. a szivaccsal letörölte a pultot. Hogy a Mama már vár minket. túlságosan rendes. Hogy nagyon fázom. Körbejárta a nappalit. előhúzott egy sámlit. Hogy dugó lesz. eltörölgette. úgy érezte. Térj magadhoz. hogy miért nem vittelek el téged is… – Nem is tudom… Mert messze volt… Mert… – Mert micsoda? – Mert te állandóan féltél… – A lovaktól? – Nemcsak tőlük. mintha kiűzték volna a Paradicsomból. hogy elcseszem az egész hétvégédet… – Igazán? – kérdezte Charles halkan. Hanem hogy leesem. elmosta a kávéscsészét. Hogy elveszek. melyiket. Hogy… Az volt az érzésem. volt azért még más is… – Mi még? – Nem is tudom… Na jó. átlapozott néhány folyóiratot.– Mert két csodálatos napot töltöttem gyerekek és lovak között. ruháid. utalványaid… Come on. és közben végig rád gondoltam… – Tényleg? – Mathilde elmosolyodott. könyveid. Csárlz. egy CD-t keresett. . Hogy beütöm valamimet. de nem tudta igazán. vagy túl melegem van. visszatette a helyére. már megint mi ez az affektálás? Hiszen otthon vagy. kávét főzött. rázta meg magát. a könyvespolcát kémlelte. de még a képeket sem nézte meg. Hogy nem marad idő a leckére. te hülye! Évek óta itt élsz! Ezek a te bútoraid.

és… – Charles! Mi ez a szag? – kérdezte Laurence. Félredobta a párnákat. hogy milyen puha a bőre. és kibontakozott az öleléséből. meglátta Laurence hátát a félhomályban. és teljesen átadja magát neki. . Szeretni akart. Elhúzódott. – Lehet… – Kérlek. – Nem a zakódnak van ilyen szaga? De igen. felemelte a karját. Azt mondta. és az összes cipőjét kitisztította. Kate arcán kívül nem látott semmit. magára húzta a takarót. Mint mindig. fel sem fogta a szöveget. hogy Laurence megforduljon. Laurence-hoz simult. nem tudja. becsukta az irattartót. előkereste a szemüvegét. az aktatáskáját a kisasztalra tette. kinyitotta az egyik szekrényt. hogy moccanni se tudjon. a csípője hajlatát. letette a ruháit a számára kijelölt karosszékbe. elővette a dossziékat. testének melegét. A szíve összevissza vert. és… – Mi ez a szag? – kérdezte Laurence. újrakezdte. Charles nem értette a kérdést.megtapogatta az oldalát. és a kezét a combjai közé csúsztatta. leguggolt. fájdalmasan fintorgott. megdörzsölte a szemét. óvatosan benyitott a hálószobába. Érezte Laurence illatát. most is megszédült attól. kiment az előszobába. Fogat mosott. és visszatartott lélegzettel felemelte a saját oldalán a takarót. hogy kitisztítja a cipőit. Lassan tovább csókolgatta. levette a szemüvegét. és belenyalt a hónaljába – várta. a zakód bűzlik a füsttől. lámpát gyújtott. Eszébe jutott az utolsó mutatványa. Elvonja a figyelmemet. Fáradt szeretett volna lenni. Charles felsóhajtott. megragadta a könyökét. a képeket bámulta. úgy döntött. és ráfektette a kezét. vedd le arról a fotelról.

Ha most nem megyek vissza. Laurence elmehet a fenébe. ahová Mathilde utazott. Megtömte magát a Ritzben. hosszú nyolcasokat rajzolva a vállára. becsúsztatott egy cédulát Mathilde ajtaja alatt. Könnyedén. de hátat fordított Laurence-nak. Visszabújt az ágyba. „A ház előtt. – Na. és a macskákat. Összeszedte a ruháit.” Három apró keresztet rajzolt a levélke aljára. Hát semmi. és a csirkéket. Kilépett a bejárati ajtón. És Kate beauty markjait. A zakóját bedobta a kádba.Charles kiszállt az ágyból. És a kilométereket… Hajnalban kelt. mi lesz? – kérdezték Laurence körmei. . Bebizonyította. és a kutyákat. Fellélegzett. hogy még mindig fel tudja állítani. nyolcasok kis nullákká változtak. akkor nem megyek vissza soha többé. Charles pedig megint nekilátott a birkaszámolásnak. És a gyerekeket. így küldenek puszit egymásnak az emberek. Ne felejtsd itthon a személyidet. tizenegykor. mert ott. A hosszú eltűntek. a hisztérikus koreai nőkkel. És akkor már megszámolta a teheneket. Ami pedig a többit illeti. majd Már megint Laurence aludt el először.

Gyere… Utat vágtak maguknak a csomagok és kocsik között. és még a fülhallgatót sem tette fel. állandóan a mobilja óráját bámulta. Charles megfogta a tarkóját. hogy a morgolódó taxis a világ legszebb városába viszi az embert? Charles nem tudta. de mindig elkeserítette a dolog. Csak Párizsban ilyen mocskosak a repülőterek. még azt sem tudom. együnk valamit. gyere. – Nem vagyok éhes. még egyetlen gépet sem késtem le életemben. ezek a McIzéék nagyon kind-nak látszanak… – Igen. mintha nem értené. famous Frenchy könnyedség. – Ja. Na. De minden este küldök neked egy SMS-t. vagy mi? – Egy kicsit – szuszogta a mellkasába Mathilde –. kicsikém. és találtak egy helyet egy mocskos csehó mélyén. de egy hónap azért mégiscsak sok egy kicsit… – Á. izgulsz. nyugtalanul nézegetett körül. Harmincöt óra. hová megyek… – De mutattad a fényképeket is. – Ne izgulj. vagy a bizonyosság. nem. Mathilde úgy tett. – Hé. dehogy… Nagyon hamar eltelik… Meg aztán Skócia nagyon szép… Imádni fogod. nem akarsz enni valamit? –… Ez nem az ő megszokott kis Mathilde-ja volt. tényleg! Nem akarsz velem jönni? – Nem. – Promise? .4 – Van még majdnem egy óránk. gondolta Charles. Mathilde a szívószálat rágcsálta. – Akkor igyál.

Mathilde olyan lassan bandukolt. hogy ez a hetyke kislány hogy el tudja veszíteni a bátorságát. nagyon hízelgett neki. kér-e újságot. hogy Charles biztos volt benne: a kirakatokat nézegeti. Charles megingott. amikor közeledik az elválás pillanata. Megkérdezte. – Charles… Többször is átélte már ezt a jelenetet. – És rágógumit? Mathilde megtorpant.– I promise. A szünidő gondolatától szörnyű szorongás tört Charlesra. Számos alkalommal látta ilyen helyzetben Mathilde-ot. hogy oldottnak nézzen ki. ugye? Mathilde viszont komoly erőfeszítéseket tett. – Hát ez új… . – Igen? – Mama azt mondta. és Charles tudta már. de megnyugtató mondatot. Mathilde most először utazott ilyen messzire és ilyen hosszú időre. és lélekben már elő is készítette azt a néhány határozott. hogy el fogtok válni. Éppen akkor szállt fel egy Airbus dobhártyarepesztő dörejjel. Mathilde nem kért. és elindultak a pult felé. csak ők ketten. Egy hónapig a lakásban. – De nem angolul. Charles-nak semmi kedve sem volt a hősködéshez. Charles is. enélkül a gyerek nélkül… Te jó Isten! Felkapta Mathilde hátizsákját. – Á… Ez az összezúzott kis szótag sok mindent jelenthetett: „Á… Szóval ezt mondta?” vagy: „Á… Hát ez új”. Mathilde keze után nyúlt. hogy ő lehet a vigasztaló kéz. amelyet majd a kislánya hátsó zsebébe csúsztathat.

Ez valami nagyon nagy gép. de hogy amint jobban leszel. Charles-nak nagy keservesen sikerült megszólalnia: – Nahát… Furcsa beszédtémáitok vannak a korodhoz képest. hogy ezt az utolsó mondatot úgy mondta ki. mert azt akarod. fütyülök rá. hogy kicsit jobban legyél. Mama arra vár. hogy néhány hónapja már nem vagy önmagad. hogy én veled megyek. el fogtok válni. hogy ezután is megírjam a matek meg fizika házidat. Ott meredezett előttük a terminál. Charles is hasonló stílusban válaszolt: – Ja! Látom már. hozzátette: – Ez a ti ügyetek. – Charles… Mathilde megfordult. előre szólok. mint egy bagót rágó tehenészlány. hogy ez nem lehet… Soha nem vagyok itthon… Mathilde még mindig próbált viccelni: – Hát éppen azért… De mert Charles nem ment bele a játékba. hova akarsz kilyukadni! Csak azért mondod.– Tudom. – Damned. – És még ha el is válnánk. de én veled fogok menni. csak akkor akarja bejelenteni. Charles nem tudta ilyen hangnemben folytatni. Lehet. – Mathilde? – Én veled fogok lakni. hogy az új A380-as? –… – Mama azt mondja. Hogy jöttél rá? – Mathilde kényszeredetten elmosolyodott. – Hogy mi? – Ha tényleg elváltok. Mivel volt olyan tapintatos. Ezt tudnod kell… . te is tudod.

Charles az órájára nézett. a pólójában. mutattak néhány fényképet. vigye el oda. náluk hagyta a névjegykártyáját. hogy képes legyen irányítani őket. 5 Néhány száz méterre Mathilde leendő gimnáziumától bement egy ingatlanügynökséghez. hogy alig van ideje. és megkérte. közölte. Soha többé nem fog támolyogva beszállni egy repülőbe. hogy komolyan vegyék. Belépett a kapun. Egy centit sem mozdult. ahol nemsokára kicsordul a bili. a saját csomagját leadta a megőrzőben. félretaszigált egy csomó embert. A gépe száma eltűnt az elektromos tábláról. táskákon botladozott át. Charles még mindig ott állt. sarkon fordult. kirohant a taxiállomásra. és küldött egy puszit. és meg kellett törölnie a szíve fölött. Az utolsó gyermekkori pusziját. Mathilde nem válaszolt. megpróbált tolakodni. és szorosan átölelte. – De még nem tartunk ott – súgta Charles Mathilde fülébe. biztos nagyon együgyűnek tartotta őt. hogy egy kétszobás lakást bérelne. Az ujja remegett a betűkön. megfordult. a segítségre várt. lebarmolták. „SZERETLEK”. ő megjegyezte. és kiállított egy csekket egy szép nagy summáról. .A hangosbeszélő beszállásra szólította fel Mathilde gépének utasait. „ME2”. elcsípett egy „minden irányba” feliratú motorost. kiválasztotta a legvilágosabb lakást. A zsebében megrezdült a telefon: új üzenete van. Soha többé.

– Nem. és megkérte a sofőrt. Nyugi. mindjárt visszajön. Megszólalt a mobilja. hogy A Chanel híres bézsszínű padlószőnyege… Charles úgy érezte. – Máris jövök. hogy túl erős a sminkje. Várj meg. hogy már jobban vagyok. – Akkor ne gyere le. Rábízta az aktatáskáját. miről beszélgettetek bizalmasan. Csak azt akartam mondani. Laurence. de le tudnál jönni egy percre? – Egy megbeszélés kellős közepén vagyok. – Már… Már megint mi ez a hülyeség? – Mathilde bevallotta. Már jobban vagyok. – De… Ha jól tudom. és megnyugtatta. – Lekéste a gépet? – kérdezte Laurence nyugtalanul. . – Ez nevetséges. tíz évet lépett vissza az időben. Nem maradt sok mondanivalója. Amióta Laurence-et ismerte. el vagyok ragadtatva – nevetett Laurence idegesen. hogy vigye a másik partra. – Megyek. hogy sürgős. lemegyek… – De én sietek. – Figyelj. – Tehát elhagyhatsz. Hozzátette. jobban vagyok. Visszatette a bukósisakot a fejére. bumfordi cipője a faszkalap kapuőr célkeresztjében. nemsokára indul a te géped is. Charles először látta úgy. Lehívatta Laurence-et. Hallotta a kerekek kattogását a szépen feltűzött konty alatt.Két nap múlva visszajön.

amíg egy légikisasszony meg nem kérte rá. Megütögette a fiatalember combját. hagyd ezt. elrepül. a kerek ablakon át kibámult az egymás után sorakozó . Ha erről van szó… Charles nem tudta nem csodálni Laurence méltóságát. Ő már nincs benne a történetben. Egy borzot kellett felhajtania. Ez semmiség volt. 6 Charles rávetette magát a P. B. Laurence mondott még valamit. – Charles. Leült a tükör elé. és addig boncolgatta. Újra átfutotta a jegyzeteit. rendben. szembetalálta magát saját magával. Utána nem tudjuk. *** Laurence Vernes néhány órával később elment a fodrászához. hogy hajtsa fel a kisasztalt. Tran Tower/Exposed Structures című vastag dossziéra. és sírva fakadt. hogy van ez… Charles rámosolygott: – Minden szemétláda. és miközben egy másik kislány kikeverte a színét. Ezt a gépet nem volt szabad lekésnie. Én megyek el. most rohannia kell. és ösztökélte. de a sisak miatt Charles csak bambán bólogatott.Talált egy lakást. Olyan lányos pletykálkodás… Tudod. egy újságot lapozgatott. köpenybe bújt. Én vagyok a – Rendben. hogy iramodjon neki a taxik között. felnézett. és rámosolygott a kis Jessicára. ellenőrizte a szálló nevét.

és amit elvégezhet bárhol a világon. valóságos nyakmerevedést jelentett. *** Nagyon korán kelt. a Madisonon lefelé menet ivott egy kávét. amelyek a… stb. Lesett. egy… Behunyta a szemét. a hó… Ez a sok szarság. és ruhákat vásárolt magának. te… Neked nincs jogod ilyen boldognak lenni… Már megint mit loptál. az égen megjelenik egy háromszög. Az egész nagyon bonyolultnak ígérkezett. . amit kitermelési költségnek hívtak. És még sok más dologra is gondolt. papírpohárból. a megoldáskeresés… „Egy összekötő ereszték részlete az oszlopok kőelemei között. hogy most jól fog aludni. New York. egy repülőgép ülésében. Hogy talpra állt. A munkára. mindig jól elszórakoztatta őt… Üzenetet küldött a skót felföldre. mit rejtegetsz a szívedben?” Nem… De én… Azt hiszem. az eget bámulva sétafikált. egy ismeretlen kétszobás lakásban. és elhatározta. benne egy szem. és eszébe jutott.városokra. jutott eszébe hirtelen. félt valamitől. hogy mikor juthat hozzá a bérelt szmokinghoz. hogy nem nyúl az órájához. Egy időben akart élni vele. megrepedt a bordám… És felemelte a karját. egy olyan gyerek számára.”. aki annak idején állandóan Meccano fémépítővel játszott. a szél. amit nemrég fejezett be. pontosította a legutolsó vázlat felirata. Hogy egy kéz nehezedik a vállára. és elmosolyodott. Az irodájában. hogy ellenőrizze. a földrengések. Évek óta először bement a boltokba. és. Ez volt a szakmája. a ciklonok. és az egyik felhőkarcolóról megszólal egy hang: „Hé. Négyet! Időnként hátrafordult. A gravitációs erő. Egy zakót és négy inget. mint mindig ebben a városban. és ami. érdeklődött a portásnál. Annál jobb. ami boldoggá tette.

Megrázta a fejét. és az órájára nézett. hogy a kutyák kíséretében minden este a sétány végén várja őket. A másik. Nemsokára négy óra… Az utolsó előtti nap az iskolában… A gyerekek már nyilván bepakolták a padjuk tartalmát a megrogyott iskolatáskákba. de megajándékozta magát Oscar Wilde levelezésének egy digestjével. Persze sokáig időzött az építészeti könyvek mellett. de azért eltöltött a boltban néhány órát. Szerette ezt a gondolatot. és mind a hat dobozt becsúsztatta a zsebébe. Ezzel aztán jó sok hasadékot össze lehet forrasztani… A papírzacskót a pulton hagyta. „Tizennyolc mérföldnyi könyv”. hogy mind megmutassák a táskájuk tartalmát. és egy józanul megkötött. kérkedett a felirat a bolt homlokzatán. Hogy Kate súlya lehúzza őt. hogy a majdnem száz tölgyfányi út alig elég. és Thomas Hardy Fellow-Townsmen című rövid regényével. hogy elsodorja a passers-by hulláma. de boldogtalan volt a szerelemben. Belépett a Strand könyvesboltba. ahol az iskolabusz leteszi őket. Pedig a sors eltérő módon bánt velük. Barnet jómódú ember. Megtalálta az egészségboltot. hogy tudja. ott. hol tart. és ők az összes cuccukat ráhalmozzák a szamár hátára. Barnet és Downe régi barátok. Megfordult. de érzelemmentes . a férfi pedig azt válaszolta. „…amikor sikerül elcsórnom Samtől!” És azt is hozzátette. hogy meghülyült.És Charles ezután hagyta. Charles nem tudta bejárni mind a tizennyolc mérföldet. a fülszöveg miatt: „A wessexi kikötővároskában élő két tekintélyes polgár. és elmeséljék a… Egy kéz nehezedett Charles vállára. és megvette a raktáron lévő hat doboz krémet. egy sötét öltönyös férfi a közlekedési lámpára mutatott: DON’T WALK. megállapította. Megköszönte. hogy „Isten hozta New Yorkban”. Kate mesélte.

amelyek egy helyet. Downe. barátjuknak. akit egy fiókban felejtett a festőfüzetével és a parányi akvarelles dobozaival. teljesen ismeretlen fiatal művészek küldték a feleségüknek. amelyeket bélyeg formára nyírt körül. vagy azt bizonygatta a jegyesének. vagy egyszerűen csak informatív levelek voltak. egy skicc. bár akadtak a levelek írói között olyan híres emberek is. a zseniális Gio Ponti. a helyi erkölcsökről. részletesen mesélt az összes állomásról. és amelyekkel valóságos jeleneteket rögtönzött: elmesélte. amelyet azon melegében boldogan át is futott a lépcsőn üldögélve. és Liza Kirwin zseniális More Than Words című kötetét. a festőállványa előtt. az őt körülvevő világról… Svájcban egy igazi préselt havasi gyopárt csúsztatott a borítékba. az utcán.házasság következményeit nyögi. a teherautó alatt. kibékítette őt az énje egyik felével. Azzal. egy szendviccsel a kezében. bizalmasaiknak. amikor az ábécé betűkészlete már kevés volt hozzá. mindegyiket egy rajz. Az egyik éjszaka egy véletlen esemény arra készteti őket. Aki akkor még csak saját örömére rajzolt… és fütyült az acél összekötőkre és az egyéb előfeszített betonelemekre… Szenvedélyes érdeklődéssel olvasta egy bizonyos Alfréd Frueh leveleit (Frueh később a New Yorker egyik legnagyobb karikaturistája lett). megindító. Warhol vagy Frida Kahlo. mint Man Ray. . Festők. kicsivel az első világháború előtt. a napon. mint szó… Ez a könyv. egy tájat. hogy milyen boldog volt. Finom. szokásokról. szerető felesége és érte rajongó gyermekei körében. egy lelkiállapotot vagy akár egy érzést jelenítettek meg. Calder. hogy más szemmel tekintsenek a sorsukra… „their different lots in life…”. az asztalnál. amelyet a mi hallgatag Charles-unk véletlenül fedezett fel egy kerekes kocsiban. az éhenkórász ügyvéd ragyog a boldogságtól szerény házacskájában. amikor a leveleit olvasta. szerelmüknek. hogy olvasta őket a lavórban. a pénztár felé menet. More than words… Több. aki mintegy száz csodálatos levélben számolt be a jegyesének európai útjáról. egy karikatúra vagy egy keretdísz ékítette. A Smithsonian’s Archive Of American Artból válogatott rajzos levelek gyűjteménye volt.

. a maga idejében az egyik legmagasabb épület volt a világon. amelyek elbűvölték Párizsban. a ragyogóan rajzoló Joseph Lindon Smiths. Charles felnézett. eszébe jutottak a gyerekek. az ágyban. hogy megossza vele azokat a képeket. hol görcsök között fetrengve. miközben a tető lángolt a feje fölött. fejét két kezébe fogva a kedvese arcképe előtt. vasaló formájú épület felé. És tehetséges. És elküldte neki a saját art galleryjét. Eszébe jutott Kate. amikor először járt New Yorkban. vagy miközben egy tigrisbe kardot döfött. Dear Mother and Father. és mindezt humoros. és főleg. hogy ráérne-e vele ebédelni. szerelmes. . Ó. Meg aztán ott volt az a másik. 1902-ben építették. és tönkrevásárolta magát tésztaszaggatóval. e nagy. 1912… 1912. lenni. Oh! I wish I were with you. Hol pénzesőben ábrázolta magát Velence utcán. mielőtt becsukta.ami átgázolt rajta. N. Nagyon szeretném. Behold Jojo eating fruits! Saint-Exupéry kis hercegének alakjában azt kérdezi Hedda Sterne-től. Kitérőt tett a Flatiron Building. a mindenségit! Micsoda zsenik! És mert eltévedt. és… Na. ezernyi háromdimenziós kivágást. görnyedt férfi. már elég. Vidám. majd később folytatod… Charles még egyszer átlapozta a könyvet. és ráakadt egy önarcképre: egy kétségbeesett. Y Cake Supplies. amely annyira elbűvölte. igen. az egyik első acélszerkezetes. három sárgadinnye befalása után. aki részletesen elmesélte nyugtalankodó szüleinek festői csalódásait a részvétlen öreg kontinensen. gyöngéd és annyira… elegáns szövegekkel díszítve… Charles szeretett volna ez a férfi magabiztos. egy sütőformákat áruló bolt kirakata előtt találta magát.

hogy ez csodálatos.Életében nem látott még ilyen sokat. egy kiscsirkét. ahogy a lány egy rakás hülyeséget locsog Párizsról. hogy ugye. egy holdat. soványka karját. Charles hosszú beszélgetést folytatott egy brazil építésszel Ove Arupről. aztán hosszan hallgatta. Yes. egy csillagot. micsoda. egy egeret. és összeakadt egy másik építésszel. egy fecskét. he replied. sok gyereke van. durva angol beszédét. egy fát. egy virágot. egy csizmát. azt mondta: „My son!”. . hogy ő is építész-e. egy üveget és… izé… egy szívet. Amikor Howard meglátta. De kijelentette. egy lovat. macskát. láma-alakú cutter is volt…). ahol a sajt soo good. majd bemutatta egy rakás izgalmas embernek. egy kecskét. egy fészket. egy kosarat. egy halat. egy kacsát. Charles minél többet ivott. és végül egy teraszon találta magát. Kimerülten. egy felhőt. amint éppen egy szép lányt fűzött in the moonlight. egy lámát (igen. Hanem… Charles nem értette. de valahogy nem sikerült a lányhoz visszatalálnia. Végül megkérdezte tőle. egy gitárt. egy szitakötőt. és aki imádott lenni. aki a Sydney Operaház lemezborításán dolgozott. Az eladónő megkérdezte. – Not meee… – sipogta a lány. kijelentette. Volt ott minden lehetséges és elképzelhető forma… Leakasztott néhány kutyát. majd pingvinnek öltözött. egy galambot. egy csirkét. átölelte. hogy hoz még egy pohár pezsgőt. csomagokkal megrakva tért vissza a szállodába. annál gördülékenyebben beszélt angolul. és eltöltött egy csodálatos estét New Yorkban. a Central Parkkal szemben. egy traktort. mint egy hülye turista. aki volt is. Lezuhanyozott. gondosan manikűrözött kezeit. Elnézte tökéletes fogait. egy békát. és ahol a férfiak mind so great lovers. egy epret. ami so romantic.

egy csillagot. egy lámát. egy kecskét. amit azzal töltött. nagy csomagot. egy gitárt. és későig fennmaradt. és a csomagra ráírta: Kate and CO. macskát. egy békát. azt nem mesélte el. Egy kicsit a testére is. egy holdat. egy lovat. Rá. egy epret. De főleg rá. egy kacsát. Vagyis a saját kalandjait. leintett egy taxit. egy üveget és egy szívet. A szálloda patiójában reggelizett. egy egeret. olyat. egy virágot.Egy pakisztáni éjjel-nappaliban vásárolt egy ív csomagolópapírt és ragasztót. Hódkrémmel teli zsebeit. és körülötte a testére. egy szitakötőt. letépte az ingmellét. egy kiscsirkét. akit alig ismert. Külön-külön becsomagolt néhány kutyát. egy csizmát. és a szálloda fejléces papírjára lerajzolta egy borz kalandjait New Yorkban. . hát hogy volt ez lehetséges? Hogy ez a nő. Ebből az egészből csinált egy szép. egy galambot. És elalvás közben rá gondolt. egy csirkét. máris az összes helyet elfoglalja? Na. egy fát. egy duplaszéles King Size. és tönkretette a körmeit. akit nem bírt elviselni. hogy ragasztót tépkedett. elment a Post Office-ra. egy traktort. hogy az egyik fiú pólóján jól olvasható legyen a felirat: Keep shopping everything is under control). egy kosarat. az olvasószünetet a hajléktalanok és a lázadó kamaszok között (Charles-nak sok munkájába került. Hatalmas ágy volt. a kóborlást a Strand polcai között. egy fészket. egy halat. és… nem. az éjszakát. hogy milyen szűknek érezte az ágyat… Az interneten megtalálta Les Marzeray irányítószámát. hogy Kate elsőre csak az igyekezetet lássa. egy újabb jó kérdés Yacine-nak. egy felhőt. egy fecskét. futó hűtlenkedését a teraszon egy leányzóval.

– És akkor mi van? – kérdezte a társa. hogy öt órát veszített az életéből. aki mindenkitől elhagyatva. Az egyik nem volt túl érdekes. világfias gesztusa. . Inkább a fürdőszobai asztalkán hagyta. a másik sokkal izgalmasabb volt. Refreshing. Projektjeik közül kettő is túljutott az első fordulón. Egy új külvárosi rész kereskedelmi központjának megtervezése és megépítése. de bonyolultabb is. Tökéletesen hülye gesztus. mondják majd. hogy azt dadogja: „Egyikünknek feltétlenül távoznia kell…” És Charles távozott. egy nagyobb bőröndbe elrakott néhány ruhát. Párizsba érve bosszankodott. egy hivatali épület. haldoklása közben még van olyan szájhős. Laurence ott nem fogja megtalálni. de jó… Annak a férfinak a nevetséges. mint júliusban. Laurence-hoz ment. Még rengeteg dolgot kéne elhoznia. és Philippe különösen ragaszkodott hozzá.Az óceán fölött megismerkedett Downe és Barnet sorsával. Utána elolvasta Wilde börtönből írt leveleit. Nem. Aláírta a lakásbérleti szerződést. Ugyanis lejtős volt a talaj. Hatalmas munka volt. és Charles nehezen hagyta rávenni magát. CD-t és könyvet. Lehangoló volt. és a kulcscsomóját jól látható helyen letette a konyhaasztalra. ami biztosította a megélhetésüket. a gyűlölt tapétát nézve. 7 Soha nem dolgozott annyit.

Az ürességben az iparnak még meg kellett hajolnia az ipari formatervező előtt… Ha választhat.– És akkor? Várj csak. Mert úgy érezte. . Ha a lejtő szöge meghaladja a 4 százalékot. És ezt hívjátok hosszú távú fejlesztésnek? Persze. Maillart a betont. hogy ilyenkor látszik az ember kéznyoma. amikor a nagy mérnökök nagy építészek is voltak egyben. hogy egy beépítendő terület lejtése nem haladhatja meg a 4 százalékot. amelyet a Mouffetard utca és a Lepic utca. Igazán? Charles arra a mérhetetlen nagy veszélyre gondolt. Charles imádott hidakat és átjárókat kigondolni és rajzolni. Szerinte a legszebb sikerek akkor születtek. egy hatalmas. És San Fran… Na gyerünk… Munkára… Simítsuk el a talajt. hogy a végére hagyta az átjárókat. egy pihenőszintet kell beiktatni minden lejtős tér felső és alsó részén. mert ők ezt akarták. egységes külváros-felületet. a XIX. persze. uniformizáljunk. szintezzünk. vagy Telford az öntvényeket. Amennyiben technikailag megoldhatatlan a…” – Állj! Charles fejcsóválva telepedett le a munkaasztala mellé. században született volna. Brunel és Eiffel az acélt. amikor valaki először alkalmazott egy anyagot. annak kevesebbnek kell lennie 5 százalékosnál. előhúzok egy jelentést találomra… Nézd csak például a január 15-it: „Amennyiben egy szintkülönbség áthidalására lejtőre van szükség. Az Übü királyt idéző szöveggel a hivatal azt akarta közölni velük. Azzal vigasztalódott. és 10 métereként minden folyamatos levezetőárok mentén. a Fourvière-domb és a Róma dombjaira felfutó stradinák jelentenek… És a lisszaboni Alfama és a Chiado. Egy támaszkodásra alkalmas korlátot is be kell építeni minden 40 centimétert meghaladó szinttörés mentén.

” De talán még jó hatásúak is lehetnek az efféle kétségek… Az. és úgy érezte. egy szappan és egy borotva. Leonhardt kochertali viaduktja. hogy győztes pozícióba helyezte magát. . hogy ide építi fel élete hídját. És a Verreza… Hé. vagy annál rövidebb szakaszon. Egy kereskedelmi központot kell megtervezned. Heinrich Gerber. és hagyd a filozofálgatást… „…12 százalékosig egy fél méter hosszú. hajlékonyan. már megint elkószált a figyelmed. Csak ne görcsöljön az ember… Ezen a ponton egyetértettek Philippe-pel. amije volt. a nappal kelt. hogy írnak egy útikönyvet A túl nagy lejtésszögű torok címmel. Az élet máshol volt… Szinte minden este a fiatal Marckal vacsorázott. És a végén. úgyhogy koncentrálj. Ha az ember mindenáron meg akar kötni egy üzletet. csendben vacsoráztak. Lágyan. hogy vesztes pozícióba is. Kate hangja csengett a fülében: „ez a Robinson-élet mentett meg minket…”. a kimerültségtől részegen mindig arra a megállapításra jutottak. valamiképpen azt jelentette. félénk és konzervatív lépéseket mer csak tenni. végre elismernék a zsenijüket! Utána Charles taxival hazavitte Marcot. és kipróbálták a világ összes sörét. ő pedig leroskadt a földön heverő matracra egy üres szobában. és akkor javították ki a hibákat. amikor azok megmutatkoztak. Valószínűtlen átjárókban éjfél után nyitva tartó lebujok hátsó termeivel ismerkedtek. ezek a fiúk biztosan nagyon jól mulattak munka közben… A mérnökök akkor még felfedezők is voltak. meztelenül aludt. ez minden. mint egy eszement. egy paplan.Igen. Az eredmény: a tévedéseik tökéletesek voltak. vagy Brunel cliftoni függőhídja. De oldottan. Charles tehát úgy dolgozott a projekten. Egy matrac. Ammann vagy Freyssinet munkája. és akkor végre.

Mathilde beszélt neki az apjáról. a kishúgáról (a féltestvéréről). hogy magához térhessen: – Jaj. És mivel Charles nem válaszolt azonnal (másik szót keresett. mint az övé. sok idővel azután. megmondta neki. hogy Claire-nek miért nem született gyereke. akik még maradtak. és hogy igaz-e az a történet az ajtóval. Két napot töltött azzal. Az ő hazatérésére várt… Eddig még soha nem beszélgetett vele ilyen hosszasan. Charles életében most először beszélt Anoukról valakinek. melyik legyen a szobája. hogy angolra fordítsa a . Mathilde csalódott dünnyögésével megérkezett a pofon. aki nem ismerte. ezt magáról értetődőnek találta. még nem választotta ki. kevésbé kompromittálót). ha nem fizetik ki őket vszjo minutu. hogy az utóbbi hónapokban sokkal érettebb lett.Többször is beszélt Mathilde-dal telefonon. hogy mindent elszabotálnak. de hülye vagyok… Lehet másképp is szeretni. a kétszázötven kilométernyi huzalból csak tizenkét kilométer maradt. Az éjszakában. megkérdezte tőle. Pavlovics eltűnt. és azok. igazabbat. a Sainte-Geneviève-hegy lábánál. ami annyi idős volt. és megállapította. és akkor ott volt még az az engedélyezés… – Miféle engedélyezés? – füstölgött magában Charles. mint szerelemmel? *** 17-én Charles utoljára szorította meg orosz sofőrjének hatalmas mancsát. Nem. azzal fenyegetőztek. hogy eljött a Lhomond utcából. és hogy a másik oldalon táborozik. volt-e Led Zeppelin-koncerten. hogy egy kísértet-építkezésen kitépte a kevés megmaradt haját. hogy megcsókolta. Hogy megosztozzon vele egy szívvel. a legtöbb fickó átment Bouygues-hez. Laurence-ról. amikor… – De szerelemmel szeretted? – kérdezte meg végül Mathilde. amelyre húsz éve várt. még arra sem véve a fáradságot. pontosabbat.

Viktor visszahőkölt: – Tartsa meg oroszórákra. útnak eredt a maga hatszázezer emberével. a kettőjük mosolya megreccsen egy kissé. rongyokba vagy birkabőrbe burkolózott roncs-katonákat. nyet – mondta Charles. – Már megint mivel akarnak zsarolni? Mégis. azt hitte. Ja. kiéhezett. Baromira leszarta az egészet. és nem a reménytelen síkságot látta. Valamiféle három szereplős biliárdjátszmát sejdített. hogy mentsék meg a finanze és a studio és a famiglia és a Santa Vergine reputazionéját és becsületét… Philippe beleegyezett. Izé urat. a kurva életbe. . milyen nagy stratégák is ők… És mint Napóleon. – A gyerekeidnek… Akkor rendben. és… Röviden: Charles elolvasta a terveket. ahogy az ujjpercei. az elfagyott lábú. Nem. amelynek az ő megvesztegethetetlen cinkos személye volt a kulcsfigurája.szavait. hogy semmiség lesz az egész. mennyit is akarnak összesen? És hová a fenébe tűnt az az átkozott Pavlovics? Ő is átment Bouygues-hez? Ez a projekt már az elejétől egy merő zűrzavar volt. és érezte. és mint a kis Császár. és Charles-nak nem volt ellenvetése. és odaadta neki a kötegnyi megmaradt rubelét. Egyszerűen csak meglehetősen sokáig szorongatta Viktor kezét. ő is megsemmisülve ért vissza Oroszországból. hogy mindenkinek megmutassa. Viktor megszabadította a pénztől. még csak nem is. hogy Izé urat zsebre vághatja. és igyekezett a kezébe tuszkolni. aki könyörgött nekik. Charles még egyszer hátrafordult. aki Bizé úr jobbkeze volt. Egy másik életben jó haverok lehettek volna. fogta megsárgult Tolsztoját. Bizé úrnak pedig tízezer négyzetméternyi decentralizálni való területe volt. hanem Philippe egyik olasz barátjáé. – Nyet. Egyébként még csak nem is az ő projektjük volt. Megmenteni ezt az építkezést azt jelentette.

– Rettegés a háborúban. így a repülőtéri gyorsvasúton csócsálta a kudarcát. mint bárhol a világon… A vasút robogott. A visszatérés viszont nehéz volt. alacsony bérű lakások negyede jobbra. az Északi pályaudvarral szembeni oldalra. Kivénhedt egyetemistaként élni. * Nyilvánvalóan szcsasztjét. hogy egy ilyen vidéken halt meg Anouk is. a nyomornegyed találóbb kifejezés lenne. pajzs a békében. Balra tornyok. – Mégis. ő pedig ott. nem vészes. decus pacis… – Hogy mondod? – sóhajtott fel Philippe összevont szemöldökkel. de egy kudarc után földet érni. a Egyenesen a társa irodájába vezetett az útja. hogy az embernek már nincs otthona. hát az… Az már egy másik fajta szívás… Charles-nak nem volt bátorsága taxiba szállni. elhúz. Nem megyek többé oda. hogy sok scsasztyát* kívánjon neki. Szomorú. Egy szögesdrót szálat egy karon. úgy döntött. .hanem egy tetoválást. és rögtön kinyitotta a tölténytáskáját. amelyet Viktor felemelt. és be sem néz a karfás kuckójába. ahonnan elindult… Ebben a zűrzavaros lelkiállapotban ért vissza táborhelyére. Nounou a vizeldében. Szegényes út volt. miről beszélsz? – A marsallbotomról. – Terror belli. Visszaadom neked. és arra gondolt. mocskos. vagy inkább anyagi természetű. Charles nézte a mellettük elrohanó ocsmány házakat. amikor nagy hajtásban van az ember. és amikor Charles rácsukta az ajtót az összes keserűségre. amit okozott. Minden elismerésünk a globalizációé: ugyanaz a látvány fogad. De ne finomkodjunk. A beszélgetés folytatása nagyon technikai jellegű volt. úgy.

hogy az utat a krími franciaangol győzelem emlékére nevezték el így? Ó!) A zebrán is a csomagot bámulta. Kihasználta ezt a kis héliumot. milyen mamlasz is volt! És büszke volt rá. és mint néhány hete. Egy dugig pakolt bevásárlókocsit hagyott Barbara . ha egyáltalán fel szeretne öltözni másnap. és újra és újra elolvasta a címzést. hogy megtöltse a konyhaszekrényeit. Majd holnap megnézi… Becsukta az ajtót. Cherringtonnak hívták. könnyű szívvel. Hogy még mamlasz lehet az ő korában. aki élete első randevújára megy. hogy a betűi ki fognak lógni a rubrikákból. Oldott. meg sem szakítva a telefonálást. már megint fáradt volt. és még a gyorsmosodába is be kellett ugrania. Boldogan mosolyogva nézegette a dátumbélyegzőt. Egy csomagra mutatott a polcon. amikor az apró emberke vörösre váltott.Több mint 2500 kilométernyi visszavonulás nyomta a szívét. megdermedt. Csak nem volt olyan nyugtalan. hülyén elvigyorodott. Kate Cherringtonnak… Ó. amikor odaintett neki. most is egy meglepetéssel a hóna alatt vágott át Párizson. hogy ilyen lesz az írása. És hogy szép bélyeget választ. kígyózó… Mint a ruhája mintája… És azt is tudta. (Kell-e bárkit is emlékeztetni rá. Lebandukolt a Sébastopol körúton. mint egy piperkőc. visszafordult. Gyanította. Nem nyitotta ki azonnal. két órát előre kellett igazítania a biológiai óráján. Már majdnem kilépett az ajtón. boldogan. mert felismerte a postai bélyegzőt.

kosarat. Az üzletből csak egy tisztítószerekkel rakott vödröt és egy seprűt vitt magával. és először takarította ki a lakást. Ahogyan ő szerette csinálni a dolgokat. K. mióta beköltözött.a szupermarket pénztára mellett. I miss you. holdat. széthajtogatta a törülközőket. virágot. epret. . otthon lesz már. kirakodta az ásványvizeket. ez maga?). csizmát. halat. Hát ez jel volt! Igen. Alice csinált nekik szemet és bajuszt. és meglátott egy rakás kutyát. Yacine találta meg a maga címét (tényleg. kecskét. amikor kiszállítják. ez jel volt! Jel! A „mamlasz” szó talán túl enyhe volt a jellemzésére. és Sam adta fel a csomagot… Thanks. de szív csak egyetlen egy volt. egeret. traktort. elővette az ajándékát. és Felemelte egy bádogdoboz tetejét. és megígérte. galambot. Szépen elrendezte őket az asztalon. kategóriák szerint. macskát. bedugta a hűtőszekrényt. fészket. csillagot. kacsát. összeszedte a morzsákat. We all miss you. zsírtalan tejét és nagyon finom szálú hajra való samponját. villanykörtéket csavart be. lovat. vagy nem? Dear Charles! Én gyúrtam a tésztát. gitárt. fát. csirkét. kedvenc lekvárját. üveget és… Oké. felhőt. fecskét. Több példány volt mindegyik formából. és elkészítette magának az első bifszteket. szitakötőt. lámát. Eltolta a tányérját. Hattie és Nedra vágták ki az alakokat. hogy két óra múlva. módszeresen. békát. és módszeresen elrendezte Mathilde gabonapelyheit. kiscsirkét.

a büszkeségét. hogy semmit se dolgozzon ki saját maga. káromkodott. hiába izzadt. ezúttal állva. becsmérelte magát. hiába duzzogott. hogy megbékítse őt. Ez a számítógépes program tökéletes volt. hogy miket tenne Kate-tel. dühöngött. fújta ki az orrát az ingébe. Megint. és megint. Azután megint letelepedett az asztalhoz. akár tőle távol is. valahogy rossz. és miközben a szintrendezések fölé hajolt. Kate hiába tett meg mindent. küldte el őt a fenébe. Nem. mint egy tésztaszaggató. hogy ne legyen túlságosan ráutalva senkire. biztos lehetett benne. tett erőszakot a Nemzeti Tanterven. Igen… impressed volt. Másnap reggel lerajzolta a kandallót az üres szobában. de nem olyan sokat… Szájhősködött. hányt fittyet a szociális hálózatra. ivott like a fish. hogy létezik. amikor arról álmodott. és aláírta: Maguk is hiányoznak nekem. impressed nagyon jól illett rá. hogy nem követ el hibát. ha Kate rásimulna. Állandóan Kate-re gondolt. hogy milyen alakot is öltene ő. ez a szó. amelyben aludt. és hagyta őt magára egy búcsú nélkül. böfögött. rajta kívül is. és elalvás közben Kate-re gondolt. valójában inkább azt lehetne mondani. Természetesen néha táplált kevésbé testetlen gondolatokat is. A Laurence-től való elválása. . Olyan volt… Ezt képtelen lett volna megmagyarázni… Mint valami fény… Mintha a biztos tudat. a perspektívák és az AutoCAD mellé. Úgy működött.Charles egyet sem evett meg belőlük. újra elrendezte őket. hogy Kate hatása alá került. a kezét. Talán jobban résen kellett volna lennie. Számolgatott. elég lenne arra. Arra. keserű ízt hagyott a szájában. annak a szobának a kandallóján. bármennyire érthető volt is. de erre képtelen volt. mert minden virtuális volt benne. de soha nem kifejezetten rá. ostorozta a saját domborulatait.

Pffff… A Miss you az angolban csak egy szófordulat. ez a szerzetesi élet. Ráadásul Kate éppen most írta. Ó. ez a híd-ügy. Nincs? Nincs. Amikor Kate-re gondolt. és az anyja észjárása még zavarosabb volt. hogy búcsú nélkül keljen útra. hogy Miss you. és inkább veszel egy ágykeretet. a látogató. a Galamb. Ha keresel. kifinomult nyomorgás? Csak nem a kacsatollal tömött paplanod hiányzik? Nem. ha jobban belegondol. amikor engedte. kár volt. a templomi kufárok ott vannak mindenütt. gátlást okozott. de… De? . the explorer. aki nála ért földet. csak… Csak mi? A kurva életbe. az ilyesmire nincs használati utasítás. Mert egy kislánynak összevissza álltak a fogai. És. ő azt írta: I miss you.Ez hülyeség volt. hogy hiányzol neki. de nem csak erről van szó… Hát miről? A bűntudat… Á… Hát akkor sok szerencsét! Mert majd meglátod. ha takarékoskodsz. Kate rögtön az elején kiosztotta a szerepeket. Mint a Take care vagy az All my love… De ő nem azt írta. de jobban teszed. ez a nagy. Charles volt az idegen. de így volt. és nem egy csillag alakú sebhelyet viselő nőt. egy egész világot látott maga előtt. fáj a hátam… Annyira fáj! Akkor vegyél egy ágyat! Nem. mert letévedt az útról. Igen. Egyébként. tudatosan rontotta el az iránytűt… Úgy látom. persze biztosan találsz. visszatértünk a használati utasításokhoz… De akkor mi volt ez.

Hogy ez milyen hülye… Szerencsére megszólalt a telefon. és jó nyaralást kívántak a munkatársaiknak. – Milyen fickó? – A pincér… – Már megint ez a kávéházi pincér mániád? Aki a hüvelykujját beakasztja a mellényébe. És mert az efféle haszontalan beszéd a cogito és az ergo sum között nem vezetett sehová. Claire késő délután akart vonatra szállni. a házának vizes kutyaszaga van. és felsóhajtott. Majd meglátod. – Leteszel a pályaudvaron? . fehér kötényt visel? – Nem. mert isteni a kaja. állj! Neked van szagod.A világ végén lakik. nem. és földig érő. Charles inkább munkához látott. hanem az a fickó elképesztő. egy rakás gyereke van. Claire… 8 Claire kijelentette: ezt a helyet feltétlenül meg kell mutatnia. egy rakás állata. hogy részt vegyen egy soulfesztiválon Périgord-ban. és… Állj le. A húga futó fellángolásai… Augusztus elején találkoztak. Charles. mert nagyon sok volt a dolga. Hulot úr és a windsori herceg furcsa kereszteződése… Charles beírta az ebéd időpontját a naptárába. szó sincs róla. Piripócson. mintha a Holdról pottyant volna ide. De olyan. ő… Nem is tudom leírni… Imádom… Afféle százszázalékos arisztokrata. és főleg. Nemcsak azért. miután lezárták az aktáikat.

amelyik a vérnarancsot fogja… – Nem tudom. – Felírtad a vendéglő címét? – Igen.– Majd taxival megyünk. Rendben… Majd kiviszi Claire autóját a szüleihez… Úgyis olyan régen nem látta őket… – Oké. de egy főnemes felvirágozott gomblyukas előkelőségével vegyítve. – Jól vagy? Olyan furcsa a hangod… Mathilde hazajött már? Yes. – A rajzokat… Claire letette az étlapot. mint a királyi palota feljáróján. és követte a bátyja tekintetét. elvinnéd a tragacsomat? Erre a hónapra nincs parkolóbérletem. tudod. *** Nem is lehetett volna találóbban összefoglalni: Hulot úr esetlensége. – Most mennem kell. Majd megkérdezzük. éppen erről akartam beszélni veled… Miután letettél a pályaudvaron. De most nem volt ideje. – Mit gondolsz. hányaveti járása. hogy nincs autóm… – Ja. Az a kéz. ez férfié vagy nőé? – kérdezte Charles. – Micsoda? Az a hát? – Nem. . találkozóm van – felelte. Charles még mélyebbet sóhajtott. Laurence ment ki érte a repülőtérre. úgy fogadta őket az aprócska vendéglő ajtajában. költészete. Gyűlölt a párizsi parkolóórákkal hadakozni. és rögtön utaztak is tovább Biarritzba. alexandrinusokban dicsérte meg Claire új ruháját. Szélesre tárta a karját. vagy inkább bátorsága a házassági viszontagságairól beszélni a húgának. és enyhén dadogva egy ablak melletti asztalhoz vezette őket. – Mit nézel? – kérdezte Claire. she is. de Charles még nem találkozott vele.

hogy töltsön a többi vendégnek. tökéletesen elveszítette a fejét. és a kötényébe törölve a kezét. és éppen megfordult. két terítéket. És míg a drótot tekergette. lekapta a fogasról a zakóját. hogy az üzlettársam épp most adott egy örököst a koronának… A dugó kirepült. támadt. . Neki dolga van. miközben a fogas felborult. Megjelent a szakács. A pulton hagyott füzet felé intett az állával. lehajolt. felvette a földről a telefont. lehajolt. Továbbra is magában dünnyögve letette a bárpultra. Pezsgőspohárral a kezében. egy morcos képű.Tati de Windsor vörösbort töltött a poharukba. Charles és Claire ámuló szeme előtt előbb elvörösödött. – Nos. fejcsóválva bandukolt vissza a konyhába. ferdén visszatette. és átvette a konyhából kinyúló kézből a telefont. hogy részletezze a táblára felírt fogásokat. A teremben néma csend döbbenten bámultak utána. leejtette a szemüvegét. magával sodorva egy terítőt. hogy ennyire meg tud hatódni. leejtette a telefont. majd elsápadt. mintha el sem tudná hinni. fiatal férfi. morcos képére szép lassan kiült valami. amit leginkább mosolynak lehetne mondani… Feléjük fordult. A fickó hozzátette: – Ezt a kört a nagybácsi állja… Átnyújtotta az üveget Charles-nak. amikor egy mogorva hang szólt ki a konyhából: – Telefon! A pincér elnézést kért tőlük. és szép komótosan nekiállt kihúzni a dugót. Az emberek Káromkodásözön zúdult ki a konyhából. kiemelt egy kétliteres pezsgősüveget. egy széket és az esernyőtartót. egy üveget. és megkérte. a homlokához kapta a kezét. úgy is mondhatnánk. a kijárat felé iramodott. becsapta az ajtót. Hirtelen hátrafordult.

– Na.– És megköszönném. – A kurva életbe. – De igeeeeen… – felelte Charles gyászos képpel. Claire… – Eljöttél? Honnan? – Otthonról. – Nem térek magamhoz – dünnyögte Claire –. Hatalmas. ha felírnák a rendelésüket. – Pezsgőt! És mivel Charles nem reagált: – Boldogtalan vagy? . Mert maguk fogják összeadni a tételeket is. majd átadta az üveget a másik asztalnak. – És jól jegyezzék meg. én teljesen aszexuálisnak néztem ezt a fickót! – Á! Ti lányok mind egyformák vagytok! Amint egy férfi kedves. Philoukám… A kurva életbe! Charles a húgához fordult: – Igazad van. Az ajtó becsukódott. de a hang még hozzátette: – És ha lehet. és beadnák a benyílón – dörmögte. és egy izé… hihetetlenül kimerítő nővel élsz együtt… –… – Ne haragudj – szabadkozott Claire. Jóízű. mit ettek. – Ez nem volt vicces… – Én eljöttem. – Neeeem! – röhögte el magát Claire. nyomtatott betűkkel írjanak! Ugyanis analfabéta vagyok! És utána az a nevetés. állatira festői ez a hely… Töltött maguknak. lassan a testtel! – így Claire. rögtön kasztráljátok. Te vagy a legkedvesebb fiú a világon. letépnék a lapot. – Nézzünk például téged.

Anouk! Charles nem felelt. És mióta? – Egy hónapja. Az a másik már nagyon kifárasztott… Azt hittem. hogy velem akar élni… – És hol laksz? – A Carmes utca mellett… – Nem lep meg… – Mi. Milyen jó orra van ennek is… – Hát. – Ó. és csak akkor mert elereszteni egy kis lövedéket: – Köszönöm. hogy újra találkoztál Alexisszel? Charles elmosolyodott. hogy oldod meg a munkádat? – Nem tudom… Azt hiszem. a jóakarattal volt a baj… – Nem térek magamhoz. Később már vastag bőrt növesztenek. – Tehát azóta. hogy eljöttem? – Nem. Még mindig vigyorgott. Hogy Mathilde veled akar menni… – Miért? – Mert a kamaszok imádják a nagylelkű embereket. de ebben a korban még szükségük van egy kis jóakaratra… és mondd csak.– Még nem. az időeltolódások miatt vagyok olyan fáradt. te – Claire fürkészve nézegette a borlap fölött –. De szó sincs róla: ahogy az előbb mondtad. Egészen vörös vagy. – És Mathilde? – Nem tudom… Azt mondja. máshogy kell megszervezni az egészet… – Muszáj lesz megváltoztatni az életedet… – Annál jobb. te találkoztál valakivel… – Nem… – Ne hazudj. igen… Claire gondosan bebújt a borlap mögé. .

figyelj. és amilyen ravasz vagy. hát mi ez? – kérdezte Claire kimeredt szemmel. egy zsebtemető. . milyen színű az a buborék? Szőke? – Aranybarna… – Na rendben… Várjunk csak. – Na. egy láncfűrész. egy szamár. tíz macska. egy egész felhőnyi fecske. akik szembekerülnek veled a bíróságon? – Sírva emlegetik az választottam. négy sütő. Rendeljünk. Na? Ki az a nő? – Nem tudom… – A fenébe is. tényleg? És mégis. hogy kihúzzam belőled az igazságot… Mit eszel? Articsókát? Marhaszívet? Charles a szemüvege után tapogatózott. te majd elmagyarázod nekem. több száz rózsatő és egy kifinomult világnézet. öt gyerek. Csirkék. – Claire! – Mmmm? – Hogy bírják azok a fickók. egy csomó sérülés. tíz kutya. hogy ez egy… – Mutáns? Charles bólintott. – Ó. ne szórakozz velem. két anyanyelv. három ló. egy összeroskadófélben lévő tetőszerkezet. egy folyó. mindent elmesélek neked. ha nem akarjuk. és utána – Claire az órájára nézett –. egy kecske. van még három óra. ostorok. kacsák. hogy az az ősember lebaltázzon minket. egy pecsétgyűrű. századi istálló. szemben velem – viccelődött Claire. édes anyukájukat… Oké. egy XVIII. – ?!? – Egy láma. – Hát azt meg hol látod? – Itt van.– Csak a buborékok miatt… – A. – És mi a specialitása? – Egy láma. háromezer négyzetméternyi tető.

és a süteményeket tapogatod. – És… – folytatta Claire – és szép? – Épp most mondtam. a szorítókötést. te sem jutottál előrébb nálam… – És mi a neve? – Kate. mint egy hülye. Ha továbbra is itt maradsz. reménytelen és zenétlen életét mint behelyettesítési módszert. a nevetését. az ég színét. és letette a lapot a medve barlangjának bejáratához. Sylvie-t. hogy ő. az arcát. – Ki fog hűlni – figyelmeztette Charles. megnézte a palatáblát. és a pénzt ott hagyta az asztalon. az árnyakat a tűz körül. Alexis üres tekintetét. emlékeztette Charles-t. Charles felírta a rendelésüket. és a süteményeket. amelyet megállás nélkül harapdált. a sírkő elleni merényletét. a csendőrkapitány hangját. Claire hozzá sem nyúlt a tányérjához. a balesetét a Port-Royal körúton. A sírgödröt a roncstelep mellett. Thomas Hardy rövid regényének utolsó mondatát. a „Mindent Dönt” játékot. – De még nem láttad az építési területet… Claire felhajtotta a pezsgőt. Kate tarkóját. – El kell mennem… – Máris? .– Á! Úgy látom. a kezét. Claire volt a meghívó. a szálkákkal teli ágyát. New Yorkot. szerinted mi mást tehetnék? – Vezényeld le az építkezést. akkor biztosan ki fog hűlni… – Miért. az árnyékukat. amelyeket minden este megszámolt. az ajkát. a galambot. *** És akkor Charles mindent kipakolt. a teleket a Les Vesperies-ben. – Ja.

Cuppanós puszit adott neki.– Még nem vettem meg a vonatjegyet. és hozzátette: . ha a hátsó ülésre már betettél egy hálózsákot és a rajzfüzeteidet… – Hogy mi? – Túl öreg vagy. – Hazaviszlek. Most már muszáj mozdulnod. és felügyeld Mathilde-ot. minden nap gyújts egy gyertyát Anouknak. amikor kierőszakoltad. Nem fogod vele ugyanazt eljátszani. hogy ne kelljen válaszolnia. – Mitől? – Mindentől. amíg le nem lép. hogy elmenjek veled Görögországba? – Igen… – Na. – Miért erre mész? – kérdezte Charles. az nem lesz olyan fárasztó. Claire? – Hogy én? – Semmit sem meséltél a szerelmeidről… Claire egy szörnyű kis fintor mögé menekült. mint Anoukkal… Egyszerűen… túl öreg vagy hozzá. Menj vissza Laurence-hoz. és elvitte egészen a vasúti kocsiig. – És az autó? – Majd akkor hagyom nálad. hát most én jövök. – De túl messze van… – folytatta Charles. – Ja. Igazad van. hogy majd csak kialakul… Emlékszel. – És te. nyald ki Philippe seggét. Érted? –… – Most nem fogom itt azt mondani. tényleg. Charles kiemelte Claire bőröndjét. Charles.

és egy hosszú munkajegyzéket írt Marcnak. Volt ott egy bolt. utána az ügynökségre ment. mikor jön vissza. lekapcsolta a lámpát. majd ő hívja. a mobilján csak nehezen lesz elérhető. és sok szerencsét kíván neki. megrakta a bőröndjét könyvekkel és dossziékkal. és ha már ott vagy. ahol biztosan tartanak ilyesmit… . Charles megállt egy hegymászóboltnál.– Ja. etesd meg a galambokat… És hátra sem fordulva eltűnt. Utána tett egy kitérőt az Anjou utca felé. Nem tudja. kikapcsolta a számítógépet.

Amikor Charles lehajolt. ez már a második jelenet. az jó hosszú film… Charles mindent elképzelt. sok felé forduló arcot látott. Ő Kate hajába temeti az arcát. Kate kővé dermed. Ő elindul vele a… szóval… Jól van. és mint a múltkor. hogy megpuszilja. ahogy elgondolta. mint a mesében. és majdnem ugyanannyi különböző variációt az első jelenetről. Ő felkapja a földről. hogy válaszolni tudjon. Kate a nyakához bújik. Elcsodálkozott. Ő megjelenik. semmi sem úgy játszódott le. Charles követte a gyertyák fényét. és a szín valószínűleg tele lesz statisztákkal… Ötszáz kilométer. Szép volt. Kate túl meghatott. hát persze. Kate nevet. A ház üres volt. mint az álmaiban. Ő kitárja a karját. hogy Kate van olyan szép. mire megpillantotta Kate-ét is. Ő mosolyog. hogy Kate is feláll. Ötszáz kilométernyi filmelőzetest. látta. Ismeretlen felnőttalakokat és arcokat. Na jöjjön. és persze. bemutatom őket magának… . A kertből nevetés és tányércsörömpölés hallatszott. amikor átsétált a hídon. Ő azt mondja. – Milyen kellemes meglepetés – jegyezte meg Kate. Kate a nyakába ugrik. a mező közepén. Kate hátrafordul. nem tudok élni maga nélkül. hogy nem… Néhány amerikai barátom jött vendégségbe hozzánk. A fenébe is… Most újra fel kell tekercselnie az egész filmet… Yacine hozzá iramodott. Már majdnem este tíz óra volt.9 Egy egész filmet lejátszott magában. – Nem zavarom? (Ó! Micsoda dialógus! Milyen mély érzelmek! Milyen heves indulatok!) – Nem.

villogtak a szentjánosbogarak. gyerekpuszik csattantak az arcán. Nedra rámosolygott. de hatalmas. gyors angol beszélgetést hallott. . a széke bal hátsó lába szép nyugodtan egy vakond díszes szalonjába süppedt. hát az… nem volt akármi… Charles leült az asztal végére. egy heves vita. hosszú ujj. Dobják ki ezt az egészet! Ezeknek a hülyéknek semmi keresnivalójuk a jelenetben! – Ó. A néző onnan. ez az öt. ahogy az inge langyos anyagára nehezedett. virágok és frissen kaszált széna illata úszott felé. megpróbálhatsz rápisálni az én területemre. gringó. ahol van. azután egy tányér. ezt vágják ki!. de ez a tenyér. amelyből nem értett egy szót sem. de… izé… vajon az emberről volt szó. evőeszközök. A „bush” szó gyakran előfordult a vitában. kicsit szétnyíló. valahogy így: isten hozott. gondolta Charles. valószínűleg nem láthatja. és Charles holmijára mutatott. Kate megfordult. kérdések és állásfoglalások egy olyan témával kapcsolatban. egy morzsaösvény a saját tányérja és a többiek tányérja között. hogy az asztal felé terelje. nagyszerű! – Mi van magánál? – kérdezte Kate. egy újabb üveg. kutyaorrok nyomódtak a tenyerének. hogy Charles láthassa a tarkóját. kenyér és szalvéta került elé. és soha nem tudsz majd elég messzire célozni. és a hátára tette a kezét. – Egy hálózsák… És mint egy Charles Balanda-filmben. amelyet nem egészen értett. mégis tökéletesen ívelt. egy negyed hold. Fiatal hősünk ösztönösen lelassította a lépteit. Hi!-ok és Nice to meet you-k hallatszottak innen-onnan.Hé. vagy a növényről? És… Szóval az a csodálatos lebegő állapot. Mezei Áldozattól meggyötört. utána lehajtotta a fejét. rámosolygott a sötétben. egy hatalmas szelet körtés pite. a sötétből egy poharat nyújtottak felé. Sam kedvesen felé biccentett.

és a Cornell Egyetemen tanítottak. ezt nehéz megállapítani az amerikaiaknál. nevetés. az utánzások. akiket Nedra hordozott sörösdobozokban. Két bogárszállítmány között a riválisát kémlelte… . mikor mi kellett. és a rá vetett futó tekintete. Azzal a sok sweetie-vel. a lakónegyedek gyorsan körülvennék a kis templomot. a hangja. akik mindig egymást tapogatják egy igen vagy egy nem miatt is. „Yes”szel és „Sure”-ral felelt. Kockacukrokból templomot épített a Fény apró kis halottainak. Charles úgy látta. csak úgy él bele a világba. bár még mindig hallgatott. és részeg egy kicsit. Bele. amelyet Charles két falat között elkapott. hosszú hajú fickó kutató volt. hugs-szal és gimme a kiss-szel… De Charles fütyült rá. Életében először úgy döntött. Boldog volt. amikor azt találta jobbnak. a hivatali központok.De Kate karja is. ahogy a térdét átöleli. a bourbon. vagy „No”-val. és a kése hegyére figyelt. amikor a saját nyelvén fejezi ki magát. Bár egyáltalán nem volt biztos benne. honey-val. Pihenni jött ide. a magas. úgy érezte. hogy soha nem volt még ilyen bőbeszédű egyetlen nővel sem. csupasz lábfeje. mert Kate amerikai barátai jól nevelt emberek voltak… Tom és Debbie házasok voltak. Utána következett a kávé. amely egészen máshogy cseng. hogy igazi dór oszlopot faragjon a templomnak. és amellyel Kate mintha azt mondaná: So… Igaz ez? Hát visszajött… Charles válaszul visszamosolygott rá. mindenféle előadások. Él. a kávé utáni konyak. A külvárosi kereskedelmi központjai. túl sokat forgolódik Kate körül… Well. hogy képes lesz tartani magát ehhez az elhatározáshoz. újabb private jokes. és egy kis építészet is. hirtelen felcsapó vidámsága. és. Ken pedig. A világba.

ebben a korban. hogy azért nem annyira stupid. teflonbevonatú Hallod ezt. mint Kate hiszi.Ráadásul a hosszú haj. hát az… drámai. már megtörtént. Amikor Charles gyertyával a kezében áttántorgott az udvaron. ez a szőrös majom a hawaii ingben még nem tudhatta. Meg aztán miféle keresztnév ez? Már csak Barbie hiányzik. valahányszor nem jutott eszébe a neve. Ráadásul változatot. És főleg. Ez a nyári programom. kacsapehellyel töltött. és felkínálta neki a kapa… kanap… De izé… Túlságosan részegek voltak ahhoz. . Hát. mint egy torta. hogy udvariaskodjanak. A Himalája. Sámson? Teflonbevonat. És majdnem eltaknyolt a kavicsos talajon. Kate igazán megpróbálta felpiszkálni a benne szundikáló perfect housewife-ot. úgy megsült. ő egy Himalája light modellt választott. fiacskám. vetette oda Kate –. És mindig kínban volt. teflonbevonat! Ami azt jelenti. értve? Charles felemelt kézzel jelezte. – Már megtörtént. hogy jó sokáig kitarthatok. aztán nehogy felgyulladjon valami. És a kempingautó. igen. de lightosan. baby – röhécselt –. – Hey.

Ó. jól… Charles köhécselve forgatókönyvet. . a kölyköket. És futva… A szépséges Nike-cipőjében. aki mindent tud a magányról. És imádnivaló fickó. hogy az egyik pillanatról a másikra ilyen sok felnőttet nyaggathatnak. és Kate boldog volt. és végül letette a fegyvert. és édes álomba merült a döglöttlégyszőnyegen. rájuk bízta a házat. René végeérhetetlen meteorológiai jelentéseit és az étkezések időpontját. baráti légkör uralkodott… Annyi baj legyen. és meg sem próbált úgy tenni. jól van. vonzó. Jól van. A házban kellemes. Soha nem volt még ilyen szép… Még ma reggel is. a lófarkával és a csillogó/izzadságtól csillogó vállát szabadon hagyó pólóban. elaludt a napon. mulatságos. Már nem kezdeményezett semmit. A hangnem meg volt adva. Szenvedélyes. A gyerekek nagyon boldogok voltak. milyen csodás volt… 10 Persze. Annál jobb. okos férfi volt. amilyen csak egy nő lehet. Nagyszerű. és little by little. És a honfitársai as well. másnap reggel Ken ment el a pékhez croissantért. mintha segíteni szeretne nekik. pokoli nehézségek árán megtalálta a kurva hálózsák bejáratát.Bevackolta magát az istállóba. Néhány napnyi szabadságot kapott. írta át a lángolóan heves Ha Ken legalább hülye lett volna… De nem. a hatalmas napszemüveg mögé rejtett másnapos ábrázattal… Szép volt. hogy boldognak látja a gyerekeket. aranybarnára sült. az állatokat. eltávolodott tőlük. Olvasott.

amikor minden szíre-szóra ki kellett tárnia a karját. és vége volt a misszionárius álmoknak. És éppen azért. hülyéskedett. De az is igaz. amely a gerincoszlopra támaszkodott. Nem ült mosoly a szája sarkában. és megszűntek a hangsúlyos tekintetek. ha rosszat csinált. hogy a teasing lenne a helyes szó (a dig. hogy velük együtt szidják le. Játszott.). hanem csak úgy. Soha többé nem ért hozzá Charleshoz. Nem ez volt az a pillanat. amely a barátságosság fájdalmas alakját öltötte magára. amikor több tucatnyi pirítóst hordtak ki a vacsorához. * . Nem bújt meg több kincs a szalmában. És Charles – és ez teljesen öntudatlan volt –. a többiekkel együtt: „you guys”? Shit. a melltartó pántja alól kibukkanó kis szárnycsonkok miatt. Valószínűsítem. hogy a szívet védelmezze. Nem volt több kidding me or teasting you*. mint őket. Áldotta a felnőtteket. amely egyre tovább tartott. éppen most kezdett megerősödni. hogy óvakodott kimutatni Kate előtt… Az utóbbi időben elég sokat kapott a pofájára. Kate most saját magára bukott. hogy lefokozzák egy banda egyik tagjává? És Kate soha nem fogja többé a nevén szólítani. És ezzel tökéletesen boldog volt. Charles az elején szenvedett ettől a feltűnő hidegségtől. és minden erejével azon volt. eltűnt a gyerekekkel.És nem csak ez volt. a kedvét. csak még jobban szerette őt értük. és az a csont. Talán arra a nagy maflára bukik? Charles még csak nem is volt benne biztos. és a jelenlétüket kihasználva messze űzte a felelősséget. akinek… hogy is mondjuk… el kellett volna veszítenie a bátorságát. Tehát így megy ez? E reményvesztett állapotát felváltja az a helyzet.

hosszan válogatva a termesz és hőscincér rágta roncsok között. (Yacine. az ágya lábánál tornyosuló aktákkal. meg sem tudott szólalni. mint pókhálóba gabalyodtak. és két egész napon át mást sem tettek. lecsupaszított falú. Yacine és Harriet is a nyomába szegődött: mivel a szobájukat átengedték a csillagos lobogós úriembernek. . gyászos. és amik olyan rohadtnak. amikor meglátta Charles üres. tisztogattak. töredezettnek. klastromi szigorúságú szobáját. hipóval fehérített.) Utána lakásavató partyt rendeztek. amelyet az egyik benyílóba fabrikált. – Talán dolgozni jött ide? – suttogta végül. úgy döntöttek. székeket. csigabiga. És nem egyedül. és a különböző sufnikat járták. hogy követik őt a száműzetésbe. a notebookjával és a könyveivel az ügyes kis íróasztalon. foltoztak.Nem. és Kate. Uff! Ez a felfedezés közömbösséget. azokat a termeszek. lemezesnek néznek ki. milyen pontatlanság uralkodik a fejükben a féregjáratokkal kapcsolatban. mint egy bútoráruház raktárait. marihuánát termesztett (szóval ez volt az ő kis „házi patikája”). marattak és festettek át. hogy legyen ideje megrágni az örök (megdermedt) kamasz hülyeségeit? Legyeket söprögetett. állati jó huzatja volt. tükröket keresgéltek. Kisorsolták maguk között az istállós fiúk szobáit. feltétlenül előidézett egy kis Hej. Asztalokat. kioktatta őket: A lyukakat a hőscincérek csinálják. el ne hamarkodd! És mit csinált Charles. és direkt nem hallotta meg az ebédre hívó harangszót! Nemigen volt erkölcsi lény. aki nem tett keresztbe egy szalmaszálat sem. Kate nem volt szent… Nagy. kövér semmirekellő volt. akit igencsak felbosszantott.

és a legnagyobb gyötrelmeket okozza a befogadó családnak. – Kate… Kérem. de… én soha többé nem vagyok hajlandó egy percre sem olyan helyzetbe kerülni.– Á. hogy lenyűgözzem magát… – Igazán? A többiek mind Harriet szobájában voltak. – Nagyon kényelmes itt. váratlanul ocsmányul kezd viselkedni. Testben és lélekben felkészülnek egy újabb elszakadásra. Charles most először maradt egyedül Kate-tel. és visszafordult. dehogy. Azért viselkednek gyalázatosan. hogy is mondjam. És tudja. ugye? Amióta három napja megérkezett. miért csinálják? Túlélési ösztönből. –… – Érti? –… – Ezt Nathalie-től tanultam… Sok kihelyezett gyerek. amibe már megint majdnem belesétáltak… . hogy a távozásukat megkönnyebbülésként érzékeljék a többiek. szorosan markolta a tenyerében tartott – Nem – mondta Kate. mondja el… – Én… Úgy vagyok ezzel. Hogy lerombolják a szeretetet. – Valamit el kell magának mondanom – jelentette ki Kate. –… – Nem tudom. mint Yacine – jelentette ki Kate hirtelen. amikor valami változást érzékel a levegőben. az ablakon kihajolva. Ezt a… Ezt a durva csapdát. ami szenvedést okozhatna nekem. két percre letette hát a kedves szabadkőműves jelvényeit. Csak azért csináltam. – Igen? – Én… Maga… Szóval… Ha én… Charles mogyorót.

ez igaz. és nyíllal célba dobál a többiekkel. Sok embert begyűjtöttem a házamba. ahogy nevet. amit tudnia kell. de van valami. miért nem halad a csiga gyorsabban? – Hát… . én is olyan vagyok. hogy elhagyjon Visszanézett az ajtókeretből. Egy.Az ujjával körülrajzolta az ablakkeretet. Még azt sem tudom. and. és büféasztalhoz. viszonozta Kate mosolyát. hogy a kurva életbe. miért jött vissza. darling. és leállította a visszaszámlálást: – Na. ha nem lehet kevesebbet. Charles keresgélte a szavakat. de még visszaszólt: – Semmit nem tudok magáról. ő maga válaszolt a kérdésre: – Egy Mathilde. utána ballagott a És miközben nézte. kettő. – Hát képzelje csak. mi hiányzik innen? És mert Charles túlságosan down volt. de szavakat. vele néhány fogát. mint ők. hogy a pehelysúlyú állva maradt a KO után. Charles kiköpte a fogvédőt. felemeli a poharát. Nem akarok szenvedni többé. tehát Kate nem akarja megerőszakolni őt… És akkor eszébe jutott annak a hiányzó leányzónak az egyik vicce: – Tudod. Akár többet is. három. there is a Welcome on the mat but… – De? – Nem engem… adok alkalmat magának. azt gondolta. észrevette. A szomszéd szoba felé indult. kegyelem. de beszéljünk komolyabb dolgoktól: tudja. szavakat! – Maga soha nem mond semmit – sóhajtott fel Kate.

amelyek szükségesek lennének egy leírás szerkezetének a teljességéhez. azt boldogságnak hívják. negédes. A boldogság lapos.– Mert a nyál ragadós. Ha a szerzőnek lenne ellipszishez folyamodna. ám a leírt szavak elegendőek ahhoz. Megnézte a szótárban: ELLIPSZIS: Olyan szavak kihagyása. Állítólag. Állítják sokan. amikor már így is éppen elég szó hiányzik a leírásunkból? Miért fosztanánk meg magunkat ettől az örömtől? . egy kis sütnivalója. és a boldogság sok fejtörést okoz. se bizonytalanság. A boldogság szerelemgyilkos. Nem lehet elmesélni. és mindig És gondolt is rá. hogy feltárják a szerkezetet. A boldogság untatja az olvasót. ??? Miért hagynánk ki szavakat. 11 Ami most következik. egy boring. fáradságos munkát igényel. Így hát abbahagyta a nyáladzást. amelyek szükségesek lennének a szerkezet teljességéhez. hogy ne maradjon se homály.

hete. időeltolódásokkal. bírói döntésekkel. mi történt. De melyiket válasszuk? . Önök nagyon jóságosak. és boldogan éltek. Szénaillatot. halottasházakkal.” De a szerzőnek ez nincs ínyére. családi vacsorákkal. elkóborolt levelekkel. És egy kis füvet is szippantott… Bocsánat. sőt hisztérikus koreai nőkkel is. temetőkkel. megtagadásokkal. szótáríró urak. írjunk csak ennyit: „Ez a Les Vesperies-ben töltött három hét volt Charles életének legboldogabb három hete”. néhány jelenetbe sűrítve a cselekményt. hogy leírjuk. túl sok felsorolással.Azzal a címszóval. bezárt kabarékkal. Köszönöm. míg meg nem haltak. egy válium-kálium-morfium injekcióval. Ez a három szó: legboldogabb. elveszített versenyekkel. nem hagy maga után sem homályt. hamuval. Megküzdött már taxisofőrökkel. szakításokkal. elkerül minden fölösleges epizódot. és utána küldjük vissza Párizsba? Így van. tehát néhány jelenetre azért még van jogunk. álmatlansággal. sem bizonytalanságot… „Sok gyerekük született. zúzódásokkal. egy abortusszal. lemondásokkal. merevedési zavarral. Nagyszerű. egy romos apátsággal. három. két túladagolással. Egy elliptikus leírás szigorúan a cselekmény egységét veszi figyelembe. nyakig sáros építési területekkel. Mit tegyünk? Nézzük tovább a szócikket: EGYÉB DEFINÍCIÓK.

Amelyben egy ellipszis egy római amfiteátrum lenne. ami nem az. vagy a Paul Andreu tervezte Pekingi Opera.Mivel minden történet… A szerző nem vállalja a felelősséget. a Szent Peter tér oszlopsora. Fellapozza Charles rajzfüzetét. ami haszontalan. És mivel nem akar ő ítélni. attól. . a hőse érzékenységére hagyatkozik. de semmi esetre nem egy kihagyás. Hogy elválassza azt. Ennek már eddig is sok tanújelét adta.

A bal oldali lapon egy barkácsáruház számlája van. Gyerekjáték. erre lehetett teríteni a törölközőket. És a lányok lebaltázzák a szálkák miatt… A szemközti oldalon a vázlatok és a számítások. Samuel és Charles az előző este voltak. Jaj. Ezt mindenki tudja. és másnap Sammel felmászott egy fára. A szomszédos szemétlerakó helyen hatalmas olajoskannákat szereztek. Semmi legyőzhetetlen akadály. Pontosan. és Tom hozta az ellátmányt. Soha nem a jó anyacsavart veszi az ember. Kate-nek. és kifeszített egy acélsodronyt a két part között. És Kate-nek. a hideg sört a segédhajón. aki soha nem volt hajlandó megfürödni velük a folyóban… – Túl iszapos – fintorgott. az evező villájára akasztott kötél végén. és ide lehetett támaszkodni a végeérhetetlen fejesugró versenyek alatt… Charles egy éjszakán át törte a fejét. Charles volt a fej. ahol Ken. . Mindig elfelejt valamit. ez soha nem megy elsőre. vagy nem vásárol elég smirglit. Mindig meg kell őrizni a számlákat. Charles még lépcsőket és egy „orosz dácsa stílusú” mellvédet is kigondolt rá. Ken a kar. száradni. egy játék a gyerekeknek. Sőt. egy cölöpökön álló ugrótornyot is. és fenyődeszkákkal fedték le őket. sem a megfelelő hosszúságú szöget. Ők hárman csodálatos kikötőt gondoltak ki és alkottak meg.

így azután azok. hogy egy gyerek el legyen keseredve. *** . Még Lucas és a nővére is eljött. hogy bágyadtan hevertek csinos mólójukon. csak félig fulladtak meg. és keresett egy kötelet. el voltak keseredve. Charles harmadszor is (!) visszament a Brico Trucbe. – Hányan vannak? – kérdezte Charles elkábulva. a láma kérődzött. amelyet Charles-ék egy öreg biciklikormányból bütyköltek: a gyerekek kapaszkodóját. Elment. megvárták. De nem túl sokáig. akik a fejük fölött átugorva „Banzáj” üvöltéssel zuhantak a sodrás kellős közepébe. Azok. A kutyák ugrándoztak. alsónadrágban úsztak. A szemérmesebbek újra biciklire pattantak. és az alsónadrágok hamar átlátszóvá váltak. a vízipókok elköltöztek. – Az egész falu –felelte Kate mosolyogva. és csak azután engedték őket vissza fuldokolni. Debbie gondoskodott az uzsonnáról. akiknél nem volt fürdőgatya. Azok a gyerekek. Utána a többi „naggyal” azzal töltötték az időt. Utána kihúzták őket a partra.*** Ezt látjuk a harmadik oldalon. She loved Aga sütőit. Ezt a furcsa kapaszkodószerűséget. A legtöbben egy fürdőnadrággal és egy hálózsákkal jöttek vissza. amíg magukhoz térnek a szép élmények és a több liternyi lenyelt sáros víz után. Kate képtelen volt elviselni. és két erősebb létrával tért vissza. akik nem tudtak úszni. a selyemmajmocskák bátorító kiáltásai közepette. akik nem tudtak úszni.

mondta Kate tekintete. a bárkájában. Marion magának. amint kihalássza a legütődöttebbeket. Életre. és észrevette. egy ujjal. hogy nem. és Kate profilja. két ujjal. Hogy nincs kedve hozzá. vissza. egy kézzel. saját Gyors skicc. És miközben Alexis távolodott. akik az ég és a víz között egy öreg biciklikormányba kapaszkodnak. Még mindig nem mesélte el a maga történetét…. a kedves Charles azt felelte. Alexis jött a pereputtyáért. és egy vigyorgó laklit Marion mögött. – Charles? Mit keresel te itt? – Offshore mérnökként dolgozom… – De… Mennyi időre jöttél? – Attól függ… ha találunk olajat a folyó alatt. még maradok egy ideig… – Hát akkor gyere el valamelyik este vacsorára! És Charles. egy tucatnyi pár szandált és edzőcipőt a parton. profilja. és egy szelet süteményt nyújt az öccsének. – Van egy üveg Port Ellen a táskámban – árulta el neki. éppen most készül belökni öt. hogy Kate hallotta az egészet. Nem merte túl hosszan rajzolni. Menekült a szociális gondozók jó tanácsai elől. De Tomot is látjuk. Két kézzel. aki a legfelső lépcsőn ül. és nyinyinyi és nyenyenye. .A következő oldalakon lévő rajzokon csak ezt látjuk: kicsi Tarzanok alakját. Charles megfordult. Mariont. oda. és hol vannak a zoknijaid. a gyerekeire hárítva a sértést: mi ez a sok sebhely a combodon? És mit mondunk majd Mamának? És kilyukadt a fürdőruhád. Anouknak. Halálra. gondolom. egy nyárfa lombján áttörő napfoltokat a vízen.

melyik kis zseni (aki nála persze jóval ügyetlenebb) nyerte meg az ezer eurót. Yacine számára. – Ezer euró – szólt sóvárogva a visszhang –. leleményes vagy mulatságos találmány . hasznos. Nézd csak. Nézzék csak a premier plánt. mélyen felvágott. Hosszú. mint általában. fehér vászon férfiingeket viselt. és nem is öltözött fürdőruhába. hogy nyugodtan kukkolhassa őt. amelyekről mindig hiányzott néhány gomb… Charles soha nem öt rajzolta. de szépen megszárogatva. Kate közbeszólt: – Yacine minden hónapban ráveti magát erre a rovatra. Charles – kitépte a lapot Charles kezéből – el kell nekik küldeni „…egy eredeti. vagy a korláton nyugvó keze… És ez a csinos fiú? Nem. most sem értett semmit. hanem ami mögötte volt. Kate soha nem fürdött. Pedig volt ilyesmije. és felmászott a térdére. Ugyanaz a stég volt. és ugyanaz a kapaszkodó. és egyik sem ér semmit a hülye találmányával. Ez Kate ezerkilencszáz éves barátja. Kate mosolyogva az orrára ejtette a napszemüvegét. és gondosan félretéve. Kate vallanak szöglete. *** A következő két oldalt kitépték. Aki elküldte a képeket a Sciences et Vie ifjúsági kiadása „Újítók versenye” nevű rovatának.– Tényleg? – Yes. – Nézd csak – mondta egy este Yacine Charles-nak. nem… – nyögte Samuel – már megint kezdi… Már két éve ezzel kínoz minket… És mert Charles. – Ó. mindig megjelenik egy kerek térd. Ezeken az oldalakon sok rajzon villan fel tehát Kate bőre. ez nem Ken. hogy megtudja.

kedvenc Mit csinálsz? Szörfölsz vagy Gyakran gondolok a… Itt vége a piszkozatnak. egészen a szünidő végéig minden nap kirohantak a postás elé. visszhangokat és a piña coladát. és nyugat felé tekergeti a felsőtestét. Hol vagy? kis nagylányom. még mindig kótyagosan a Mathilde iránt érzett szeretetétől. a kutyád ráncfelvarrását! – *** Néhány sor… Édesem. távoli Mathilde megkérdezte.prototípusát. és Charles. Ez volt az egyetlen hely. a domb érintésével csatlakozott a többiekhez. nevetését. „Csak vészhívás esetén”. mintha nem értené a helyzetet. ez az elvált szülök gyereke? . és te pontosan ilyet csináltál. majd megkérdezte: – Akarsz beszélni Mamával is? Charles leengedte a karját. Vajon miért tesz úgy. Puszit küldött neki. Meghallotta Mathilde hangját. Állítsanak össze egy anyagot. kinyújtja a karját. vagy nem? Na? Akarod? A kitépett lapokat elküldték. Már várták. és Yacine és Hideous már másnaptól kezdve. Megszólalt az ebédre hívó gong. amely tartalmazza a pontos tervrajzot és egy leírást…”. ha féllábra áll. fáljcserélőm… flörtölsz? kicsikém. de nem hallgatta végig a mostohaapja habogását. mit is kezdjenek azzal a rengeteg pénzzel… – Esetleg fizethetnéd gúnyolódtak az irigyek. ahol az ember némi térerőre akadhatott. A hátralévő időben azon rágódtak. feltéve. hogy mikor csatlakozik hozzájuk. villogott a képernyő.

és rágódott egyre többet a problémán. alsó állkapocs. állandóan beleütközött abba a 4 százalékba. A méhek élete. és Charles egész reggel dolgozott. ezek a rajzok talán a füzet legszebb rajzai. Mathilde. Úgy ebédelt. . hogy elűzze mélabúját. orrnyereg. vágott bele újra és újra a számításaiba. konyhakertből lopott paradicsomot evett egy darab sajttal. állította Kate.Azt hiszi. Charles nem is ismerte az összes kifejezést. csüdizület. amelyeket egész nap hallgatsz… Keresett még egy borítékot. Itt esélye sem volt a nyerésre. Családapa volt. és még a tűzoltás előtt felment a szobájába. és életében először képtelen volt pontos tervrajzot készíteni. *** Csüd. „Csodálatos építészeti értekezés”. és már nem tudta magát elhelyezni a görbén… Lehet. nyak. amit Kate-től kapott kölcsön. Maurice Maeterlinck könyve volt. majd sétára indult az erdő szélén a könyvvel. hogy megtette már az út felét? Nem. néhány napmeleg. Hosszú levelet írt Mathilde-nak. ahogy tanították neki. mar. Kate kirándulni vitte a turistákat. és mégis. Az az igazság. család nélkül. Charles egy szép kilátóhelyet keresett. Negyvenhét éves volt. azok a dalok. hogy hiába feküdt le egyre később. Nem talált fel semmi eredetit. hogy ő csak kibérelt nyárra egy legénylakást? Charles aznap este sokat ivott.

. hogy meghalni is muszáj. a városalapítás. az áldozatok. és amelyen a világ összes zsenije sem tudna javítani semmit. És Charles érezte.” méhészeti vagy Nem éppen a kevés megmaradt idejét Talán el kellene mennie? Minden várakozással ellentétben Charles szinte falta ezt a könyvet. Ez a könyv volt a nyár krimije. és az építészzsenijük. Ez az elképesztő hatszögletű sejt. az őrület. a hűségeskü. hogy éjszakánként Barbie úrral kefélteti magát. a mészárlások. miközben ő a béna kis parcelláit építgeti. a nászrepülés. És most? A kötelet! És lehet.Vagy igen? Te jó Isten… És itt? vesztegeti? De hová? Egy üres lakásba. a hímek lemészárlása. amely minden szempontból eléri az abszolút tökéletességet. egészen a folyóig követte öt.) Egy fa árnyékának dőlt. Minden összetevő jelen volt benne: az élet. a halál. hogy élni muszáj. hogy még a lába között is viszket… (A gabonaatkák. ahol egy magányra ítélt kandalló várja? És hogy lehetséges ez? Ilyen sok munka után ennyire kifosztva állni az ő korában? Annak a másik ribancnak volt igaza. Mint egy patkány. Első mondat: „Nem áll szándékomban méhtenyésztési értekezést írni. a fiatal királynők.

a mi szemünkben. Amennyire tudom. hogy kitermelje azt a furcsa fluidumot. sőt az életnél kifinomultabb ösztön. bár csak egy a lényege. A tekintetével megkereste René három méhkaptárát. már megint szép kis szarban vagyunk… Nevetgélve aludt el. mindjárt elájul. legnehezebb állapot. amelybe anyag felemelkedhet. Az izmaink.Charles megcsóválta a fejét. gondolta Charles. és még egyszer elolvasta az egyik utolsó bekezdést: „És ahogyan a méhek nyelvén. igazságnak. és az érkezésünk előtt a világot teljessé tevő megragadhatatlan erők megsápadtak. állati működéseink egyensúlya. maga az élet. Ez a fluidum a legértékesebb. életünk békessége az ő egyre növekvő súlyát hordozzák. a meleg. hiszen ezer nevet visel. de hülye… Egészen más lelkiállapotban ébredt. Nem tudjuk. A tűz. egy kövér. léleknek. testünk összes idegszálában is írva van. nincs rajtunk kívül olyan lény. Ő igazán készen állt. felfogóképességnek. Charles azt hitte. agyvelőnkben. szájában és gyomrában meg van írva. jóságnak. Jaj. agyi tevékenységnek. amit a föld dolgaiból magunkba szívunk. mit tesz velünk. a tagjai mozgékonyságát és az állati működései egyensúlyát. mit teszünk vele. . a fény. agyunk összes lebenyében. egészségünk. hogy arra teremtettünk: mindent. erénynek. értelemnek. hogy létre kell hozniuk a mézüket. amelyet gondolatnak. amikor kapcsolatba kerültek ezzel az új áramlattal. amelyért feláldozná az izmait. mint ritkán életében. Mibennünk minden neki van feláldozva. füleinkben. hogy létrehozza ezt a különös fluidumot. egy borzasztó ló legelt alig egy méterre tőle. sajátságos erővé és egyedülálló minőséggé alakítsunk ezen a világon. egy nagy. tagjaink mozgékonysága. szellemnek. hová ragad minket. és olyan szorongás tört rá.” Hát jól van. amely azért jött volna a világra. Egy ló. tudásnak nevezünk.

kerekbetűs írás. hogy a többiek távollétét kihasználva kereket old a vadcsapáson. és miközben nedves ingével dörzsölte magát. hogy Kate igazán megfojtsa öt. Charles nem is ismerte az összes kifejezést. vacsorát főz nekik. és majd meglátják. meghallgatta az üzeneteit. nyak. amikor egy izzadtságcsepp hullott a szempillájára. hogy a lehető leghamarabb hívja vissza öt. már meg is értették…” Csüd. és bement a faluba bevásárolni. ügyetlenül is. Charles a folyó felé került. és húzott egy vonalat. Akár rosszul. Nem dolgozott becsületesen. Később elhatározta. csak pislantott egyet. – Állati! Te ilyen jól rajzolsz? Nekem adod ezt? Egy újabb kitépett lap. amely a vízfestékkel kiszínezett rajzai alatt díszelgett az izzadságától hullámos papíron. hogy lemossa a testét. akkor kénytelen mozdulatlanná dermedni. Marc röviden beszámolt néhány bosszúságról. elhatározta. és felsorolta a . csüdizület. hogy amíg várja őket. hogy alaposan megvizsgálja. orrnyereg. ha valamit alaposan megvizsgálnak. alsó állkapocs. ha kisiklik a kezükből. az anyja a hálátlansága miatt panaszkodott. vagy meghaladja magukat. és a szép. Ez a két part közötti élet teljesen meghülyítette. Ha az ember le akar rajzolni valamit. Néhány percnyi tachycardia után óvatosan a füzetéért nyúlt.Meg sem moccant. és mindent összevéve arra vágyott. Harriet írása volt. És ha már megint civilizált területen volt. mar. „Ha nem értenek valamit. rajzolják le. és megkérte. ismételgette százszor is fiatal munkatársainak. megtörölte kezét a száraz fűben.

és áldó mozdulattal eteti az állatokat… . merre jár. és magot szórt a tyúkoknak. amikor meghallotta azoknak a hangját. Charles leült a vendéglő teraszára. Philippe tudni akarta. gyakran látni. fehér bort rendelt. dudorászva terített. Megetette a kutyákat. Egy csodálatos valamit hozott össze. hogy másokra is gondoljon? És boldog? Boldog vagy? Mesélj. és az összes többi baromság. A legkellemetlenebbel kezdte. hogy stoppal induljon útnak? Miért nem lehet elérni telefonon? Túlságosan el van foglalva a keféléssel. Emlékszik még.nyár sérelmeit. hogy „pi-pi-pi”. hogy régen kihunyt. és négyszer egymás után megnyomta a visszahívó gombot. hogy kicsap a tűz egy öreg vulkánból. Ha Claire látta volna… ha hallotta volna. és beszámolt a Sorensen irodával való találkozásáról. hogy nála van az autója? Mikor áll szándékában visszaadni? Talán elfelejtette. lefedte az edényeket. hogy a jövő héten Paule-hoz és Jacques-hoz utazik? És hogy már nem olyan fiatal. így annál nagyobb örömet érzett. amiről pedig azt hittük. ahogy azt ismételgeti. akiket szeretett. és végül Claire élesen legorombította a háborús halottak emlékműve előtt. Lenyalta a fakanalat.

– Nem is tudtam. és Charles megállapította. Az utolsó csákányütésig. Igaz. – Az is igaz. A korlátnak dőlt. remélem is… A mosolya még sokáig világított a terítő fölött.A baromfiudvarból visszatérőben meglátta Samet és Ramont. – Hát. pezsgővel várta a ház asszonyát és vendégeit – valóságos ünnepséget rendezett nekik a lugas alatt. ha vár egy kicsit. a „kastélynak” hívott pusztaságon gyakoroltak. hogy nem kell többé a sötétben morfondíroznia. és akikhez egyre gyakrabban csatlakozott végeérhetetlen pókercsatáikon. hogy ilyen jól főz–jegyezte meg Kate csodálkozva. Mickaël megkérdezte: – De miért nem használsz ostort? Charles nagy élvezetét lelte Sam válaszában. Egy ilyen nagy felfedezés megér egy üres oldalt. és köszönt az összes kamasznak. akik mind vele aludtak az istállóban. *** Az igazi lovászmesternek erős keze és lába van. két szalmabála között szlalomozva. és amikor Sam dohogva elment előttük. hogy semmit sem tudok – komorodott el Kate. hogy már kilencvenöt eurót veszített. Charles már . Charles becsukta a füzetet. Odament hozzájuk. A csacsi nem tűnt túl lelkesnek. – Semmit nem veszít. Charles újra szedett neki. a tehetetleneknek korbácsa. de ezt nem találta túl nagy árnak azért. hogy lassan sikerül Kate-et az utolsó menedékig üldöznie.

de ha egyszer megszólal. and then… they’ll lick your ass!!! A huncut párizsiak és béna amerikaiak csapata alaposan elnáspángoltass-szel. – Mire gondol? – kérdezte Kate. az öregek az első játszmában hagynak nyerni titeket. végigvonszolja az udvaron. ánzspálinkát szopogatva igyekezett megvigasztalódni. Claire és Kate szorgalmas munkával próbálták menteni a becsületüket. és egy olyan nővel találta szemben magát. aki kétszer annyit élt. Nem siette el. sokáig fogj a ecsetelni. igyekezett belefülelni az éppen zajló beszélgetésbe. Charles Marckal és Debbie-vel csapatot alakított. miközben Ken. hogy ezt elmondja neki. Szerelmes volt a mosolyába. Egyetlen rajz tanúskodik csak róla… És még ezt is megzavarta egy kör ánizslikőr. mint ő. Charles néhány napra hagyta a füzetét a fenébe. Majd valamelyik reggel a hajánál fogva megragadja Kate-et. és mind a falu főterén nyüzsögtek. hogy aztán végignyalogassa a horzsolásait. Pedig Kate előre figyelmeztette őket. Az előző este Charles kedvenc párizsi népei érkeztek meg hozzájuk. és lefekteti a tefloncsodájára. nagy tülkölések közepette (az a lökött Claire a tölgyfasorban végig nyomta a dudát…). . de igazából egyáltalán nem tudta követni. hogy elbízzátok magatokat. és hatalmas pétanque-játszmába kezdtek. – Túlsók paprikát tettem bele. *** Mert ez a csodálatos dolog tényleg csodálatos volt. Sam és társai a flippert gyötörték. – Meglátjátok. Több mint kétszer húsz évet élt. A jövő ijesztő valamivé vált a számukra. Este volt. a kicsik a szökőkút körül játszottak.megint be volt csípve egy kicsit.

és teljesen megzavarodott. Nem igazán sikerült összpontosítania. – No! – Absolutely. okay? Később. és hogyan vált belőle Franciaország. annál több kört fizettek. aki éppen egy öreg bácsival hülyéskedett (olajbogyókat köpködtek Yacine fejére). az atomok atomjának kutatója. bevágja a szökőkútba. my bjutiful chippendale-fiú. „Most dobsz. Szűkszavú. hogy ez a lány bolond. Ken Claire-re bámult. nem ándersztendett semmit azon kívül. Minél többször veszítettek. – Hé. és ha továbbra is a karját rángatja. tömöd a fejét? – kérdezte Claire – A szakmáddal… . or nem dobsz? Bikóz if you nem dobsz correctly. mivel nyugtalanul. miközben ő egyre reménytelenebbül próbálja megmenteni a becsületüket. – But… What does she do? – She saves the world. de talán egész Európa legfélelmetesebb ügyvédje. hogy az egyik füves cigit sodorja a másik után. merre lehet az a fucking golyó. a maga szakterületén. mivel foglalkozik Claire. valamivel pontosabb angolsággal Charles elmesélte Kennek. Claire szerepel ennek a színekben tobzódó hétvégének az egyetlen rajzán.Tom a pontokat számolta. és annál kevésbé tudták. de képekben gazdag angol nyelven flörtölt Barbie boy-jal. plíz. mi are in big shit. you érted? Show mí. what you are képes to do with your two golyó?” A szuperzseni.

a híd túloldalán. Nevetett. I am very good in global warming! Globally I can felmelegíteni anything. és Marc már a szétgurult golyókat szedegette. és a hülyéskedésükkel és a nevetésükkel sikerült az egész falut kicsalogatni a hársfák alá. she said a kővé dermedt alaknak.– Yes!. Tom újra előkerült. De állatija zenét hozott magával. egy rakás jégkrémet hozott a kicsiknek. És mert a bátyja továbbra is a szélvédőt csiszatolta. you know… Do you still live a szüleidnél? Kate nevetett. Ez Kate adottsága. aztán megyünk! Az öregek bólogatva halászták elő a zsebkendőjüket. Balanda. Mindent élettel telít meg maga körül… – Mire vársz? – kérdezte Claire a hétvége utolsó estéjén. Claire egyébként az ő autóján jött le hozzájuk. És Marc is nevetett. mielőtt még bepakolta a sok-sok kiló zöldséget és gyümölcsöt a kis autójába. mert vagy hatszor tévedtek el út közben… Disznósajtot és zsíros sült krumplit ettek két megsemmisítő vereség között. . gondolta Charles. – Túl hülye vagy. – Hát mert túl hülye vagy. miért nem leszel soha igazán nagy építész? – Nem. jó alaposan fenékbe rúgta. és Marc szerint ő volt a piacon kapható legörültebb navigációs rendszer. Ami azért is nagyon jól jött. – Jaj! – Tudod. amikor Kate bejelentette: – Gyerünk! Még a vigasztalót.

Hát. valami bundapálinka-féleség? Kate félrefújta a makrancos haj fürtöt. Mathilde. és még mindig az asztal mellett talált mindenkit. És amikor másnap megérkezett Mathilde-dal. és mindenkitől elköszönt. a döntő. – Kinek? – Várj csak. a második. – Azt hiszem. a vigasztaló? Még soha nem hallotta ezt a szót? – Nem. Holnap reggel tizenegyre ki kell érned a limoge-i pályaudvarra. menj is aludni. hogy is hívják? – Claire a homlokát ráncolta. Tét. már megint újra. a visszavágó és a vigasztaló. ez az. szóval… Van az első játszma. Ez egy játszma. „Legboldogabb” „három” „hete”. – Limoge-ba? De mi a francot keresnék én ott? – Úgy láttam. ezért. És amikor aludni indult. cél nélkül. és neki köszönhetően a csapata megny… dicsőséget hozott ennek a szép szónak. Mathilde-nak. Claire kijelentette: – Igazad van. Hogy „vigasztaló”. . Igen. hogy sokkal jobban beszél angolul. versengés és vesztesek nélkül… Csak az élvezetért… Charles tökéletesen játszott. – Mi. csak úgy. és csak játszik a nyelvével).– Az micsoda – kérdezte Charles nyugtalanul–. – Hát. otthagyva húgát a nyelvóra kellős közepén (azt gyanította. ez a legjobb megoldás neki.

semmi mást nem látott és nem akart lerajzolni. és ő már semmi másról nem álmodott. hogy egy szerszámot akar kölcsönkérni. aki Marckal dolgozott a nappaliban. mint a múlt héten? Utána a férje árnyékához: – Mondd csak. Kegyetlenül. Érkezése óta most először Charles nem vitte magával a füzetét.Kicsit összébb húzódtak. körülötte. most nem felejtkezett el a reszelt gruyère-ről. A délután hátralévő részét a folyó partján töltötték. Gyengéden. mind itt volt. *** Másnap a Őnagyságával. Charles. . elment a Les Vesperies-be. Vidáman. de az egyik gyerektől megtudta. azzal az ürüggyel. még arra sem vette a fáradságot. Akit a földön szeretett. Már messze jártak. Pontosan ezt tette mostanában. hogy ki volt ez a lány. Másnap. hogy felálljon. hogy Claire már elutazott. De megpuszilta. miért nem fizetsz? Semmire. képzelgett. amikor Corinne megkérdezte a férjét. hogy megpuszilja Alexist. Alexis már nem várt semmire. – Charles húga… – Tényleg? Majd a sajtárushoz fordult: – Mondja csak. és méltóképpen megünnepelték a társaság új tagját. Egyáltalán semmit. eldöntötte. mire vársz. piacon találkoztak Alexisszel és mire Claire-nek belekerült néhány másodpercébe. helyet szorítottak nekik.

aki kezdett egyre jobban beletanulni a pókerbe. Charles. – A francba! És ez bánt téged? – Nem tom… és a lakás. aki az elején nem volt biztos benne. és alaposan kifosztotta őket. Undorodva tért nyugovóra. végül mégiscsak elutaztak. nagyon hamar megnyugodott. pontosan. Ez valami olyasmi. amikor éppen kettesben voltak. Charles pedig tudta. a távozásuk után elfoglalta Hattie szobáját. Hattie. Mathilde már a második napon újra nyeregbe szállt. amikor Mathilde nevetése túlszárnyal mindenkit. hogy a városi patkány-mezei egér párosítás be fog válni. amit éppen háznak hívnak. hallotta. akik már csomószor elhalasztották a Spanyolországba indulásuk időpontját. aki az előző este érkezett. amit még csak nem is láttam? . De csak két éjszakára. Mert azután Mathilde is levitte a matracát az istállóba. hogy Egyik reggel. mindenkit beterelt a karámba. Figyelmeztetnie kellett volna őket.Tom. hogy Mathilde nagy blöffmester. És Kate anyukája. Mathilde megkérdezte tőle: – Mi ez. a másik szobáját nagyon kedvesen átengedte Mathilde-nak. mi ez a ház? – Hát. – És Kate? – Mi van vele? – You are in love? – Úgy látod? – Durván – felelte Mathilde a szemét forgatva. Debbie és Ken.

– Charles. amit Claire mondott a A kis ügyvédnőnek mindig helyesek a következtetései… És a perbeszédei is találóak. Charles a húga írására ismert egy CD-alakú borítékon. Ha a kecske nem zabálta fel a gépedet. hogy Shakespeare Makrancos hölgy című darabjának feldolgozásáról van szó. A szöveg nem túl bonyolult. oldalra. És akkor eszébe nagyvonalúságról. amiben reménykedett. menj a 18. Kate. És a címe… Kiss Me. *** A négy következő oldal egy faházacska építésének állomásait mutatja. Charles megfordította a CD-t. hogy ti milyen gyerekesek tudtok lenni… Később. . hülyéskedik –felelte Charles bárgyún – Nahát. Cole Porter musicalkomédiájának eredeti változata volt. miután Charles elolvasta az ismertető füzetet.– Az nem változtat semmin… De igaz is… Szeretnék kérdezni tőled valamit… Charles feltette a kérdést. megtudta. – A nénikéd vigyorogva. jutott. és megkapta a választ. Gud lak. leveled jött! – kiabált fel Yacine a lépcső aljáról. – Mi az? – kérdezte Mathilde. és a te sztentori hangoddal nagy örömet szerezhetsz nekünk.

Ebéd után Nedra hozta Charles kávéját. és a folyó sincs messze… Nagyon fontos a víz közelsége! Amikor Nedra észrevette. majd kis szoknyáját lesimítva felállt. Dél. a terasz hossza. Az ablakok mérete. meg kell találnia a megfelelő helyszínt… Úgyhogy gyere most velem. és hogy milyen nyílást vágjanak a spalettákra: rombuszokat vagy kis szíveket… . a balkonládák száma. vagy a napnyugtát? Charles nem szívesen vonta így kínpadra Nedrát. a tető színe. és mutasd meg. amíg Charles lerajzolt egy egész sorozat kunyhót a Balanda & Tsa. és megfogta Charles kezét. – Igazad van. Alice-t kereste a tekintetével. hogy a rajzok többet mondanak a szavaknál. hogy Charles tréfálkozik vele. délkelet. és a vállának dőlt. hogy árnyékod is legyen. az a legjobb. a tyúkólak mögött. cég kínálatából. így sok-sok változatot rajzolt neki. Nedra válasza hosszú szempilláinak rebbenése volt. az ajtó magassága. Charles értette Nedrát. Az alapokat letették. ez volt a mestersége… – A napkeltét? Nedra bólintott. mert van néhány fa. hová akarod… Nedra tétovázott. kicsit felengedett. Hozzá hasonlóan ő is úgy tartotta. de nem tehetett másként. amikor át kellett lépni egy szögesdróton. hogy épít neki egy igazi házat. aki hosszú órákon át játszott magában egy nagy puszpángbokorba bújva. elfelejtkezett magáról. a napkeltét. mint az első látogatása óta minden nap. Csendben szép nagy kört tettek meg a ház körül… – Itt jó lesz. – Első szabály: mielőtt bármit is épít az ember.Valamelyik reggel Charles felajánlotta Nedrának. sőt egyszer csak. – Mit akarsz látni az ablakodból.

*** A következő oldalak közé egy fényképet csúsztattak. hogy beteszi oda. amikor két rohadt meló között az ember a fedezékben felhajt néhány hideg sört. Sam . Charles jóval a hazatérése után nyomtatta ki. És ha sokáig keresgél. mire elhatározta. akik lustábbak voltak annál. hamar magukra hagyták őket. mint Mathildenak. muszáj volt valamivel lefoglalnia a kezét. hogy hosszú távra meg lehessen vásárolni őket. És aztán… az aprócska házakkal eddig meglehetős sikere volt. mint ő. Charles feltette Samnek ugyanazt a kérdést. A harmadik este. és hetekig hánykolódott az íróasztalán.Volt egy tippje. Charles mindenkinél jobban megértette habozását. Pontosan abban a helyzetben volt. hogy el kellene utaznia. Ahogy gyakran előfordul. a lökött anyja és éppen Mathilde között. míg újabb zsákmányra lel. hogy Charles belevágott ebbe az újabb gyerekes mulatságba. valamelyik zugban találni fog egy darab márványt is… Mintha valamelyik nap látott volna egy törött kandallóburkolatot… Kate kezdetben ellene volt. de aztán megérkezett Mathilde. de Charles nem hallgatott rá. hogy bért fizessen Samnek és a haverjainak. Minden jó szakmunka bért érdemel… A haverok. amikor az úszó stégen vetkőztek. És felismerni egymás értékeit. hogy Nedra melyik modellt fogja választani… Charles-nak igazán eszébe jutott. újabb megmásznivaló csúcsot helyezett kilátásba. Ez volt az oka. És most. és Kate. és csak úgy engedte haza a szüleihez. Iszonyatos mennyiségű munkát végeztek el ketten Marckal. és így alkalmuk volt jobban megismerni egymást. hogy magával vitte a legütősebb anyagukat.

hogy ne is törődjön semmivel. hogy a zárszó után csak megnyomja azt a gombot. amit ez a hatalmas barakk mért rájuk). mert elképesztő volt. Harriet csípős humoráról. Nedra házának küszöbén. életszeretet. Haddock kapitány és az egész baromfiudvar. a gyerekek. milyen nyugodtan. Alice vállalta magára a ház feldíszítését [az avatás előtti estén előhozta a könyveit. vagy Yacine percenkénti ötven anekdotájáról… Pedig éppen olyanok voltak. és órákig tartott. Róluk beszélve úgy említette őket: „Azok a kis . és bevezette Charles-t Jephande Villiers munkáiba… Ezt becsülte Charles a legjobban ezekben a gyerekekben… Ahogy mindig ismeretlen területekre vezették őt… Legyen szó Samuel lóidomítási elveiről. telve rosszhiszeműséggel. Poor Grannynek semmi érzéke nem volt ezekhez a digitális izékhez… Mind ott vannak. mégis volt bennük valami. Kate. és egy pillanatra megdermednek egy idős hölgy kezének reszketésében. mire elmagyarázták neki. Mind mosolyognak. hogyan nyomjon le egyetlen gombot úgy. Valamiféle szabadság. ami újból és újból elképesztette Charles-t. Granny készítette ezt a fényképet. Egyszerűen: helyzetkép. Charles. mint minden más gyerek. tiszteletlenek. mind szépek. a kutyák. gyöngédség. és megállás nélkül tépték egymást. panasz és tiltakozás nélkül végeztek el minden munkát. követelődzők. Hirtelen eszébe jutott Alexis feleségének egyik megjegyzése. fárasztóak. de nem izgulnak. aki már megint előadja nekik az elhanyagolt díva nagyjelenetét. szellemi elevenség (sőt hősiesség is. Alice tehetségéről.Az építkezés utáni helyzetkép. és a világgal való cinkos bizalmasság. Már ismerik őt egy ideje… Tudják. ami minden más gyerekből hiányzott. hangosak. falánkak. ravaszak.

és zabpelyhet eszünk minden reggelire. hogy elsáncolták magukat a híd túloldalán. ami lüktetett. az asztaluk. próbálván magához téríteni az isteni sugallattól megszállt Charles-t –. minden télen több napra nyakig süppedt valamiféle depresszióba. de ő egyáltalán nem értett egyet vele. és aki. csodaszerűnek tűnt Charles szemében. ez a csodálatos családi ünnep. Mindenki közel akart lenni az ő vidámságukhoz. És hogy ez a nő. amelyet a gyerekekre kényszerítek… Az az egyetlen. olyan sok biztonságot volt képes adni ezeknek az árváknak (apátlan és anyátlan árváknak.mormonok…”. ahogy a formanyomtatványokon minden alkalommal pontosítania kellett). a matracaik állandó vándorlásban voltak. A legutóbbi élelmiszer-utánpótlási számla egy méter hosszú volt (ő. hősiességükhöz. feléjük áradt. akkor meghallgatnám magát arról a bizonyos csodáról…] (De máskor meg. és reggelente fel kell törni a tyúkok vizét. Már csak azért sem. mint egy vakációzó párizsi). a blogjaikat csiszolgatják. miről… Kate váratlanul kiöntötte a szívét: – Ez az élet… ami olyan egyedi. és minden nappal újabb arcok tűntek fel náluk. – Jöjjön csak vissza december közepe tájt – nevetett Kate keserűen. összegszerűen kiszámolt. Sőt. mert nincs erőm semmihez… És jön a karácsony. egyáltalán nem volt az az érzése. mert látta őket. de főleg. megcáfolhatatlan mérleget állított fel a… szóval tudjuk. amint neki bevallotta. egy különlegesen nyomasztó vacsora után. melynek során a mi négy bolygóvédő-szakértőnk riasztó. és én vagyok egyedül családfának. talán diszkrimináló is. aki olyan kévésé volt biztos magában. éppen ellenkezőleg… Minden. a mezőik!. hogy a deszka ki sem látszott. amikor öt fok van a nappaliban. vagy a YouTube-on vadásznak vicces jelenetek után. amikor fizikailag képtelen volt kikelni az ágyból. Charles volt megbízva a vásárlással… ez a horror-számla oka… mert úgy látott neki. És mi különböztette meg őket mindenki mástól? Kate. és néha annyi volt a stégen a gyerek. ami . az ő… méltóságukhoz… Az udvaruk. hogy kutyaként marakodnak a joystickért a videójátékok előtt.

A függőleges eresztékek betonalapon nyugodtak. és Nedra mindenkit meghívott. Nedra… Megköszönted Charles-nak? A kicsi bólintott. – Ugyan. A többiek méltatlankodtak. hogy csak azok fognak megmenekülni. és Nedrához hajolt.feloldozhat alóla… ma a világ a fűszereseké. akik képesek felismerni egy gombát a színéről. Hiszen nektek ott vannak az irataitok… Charles és Sam jól végezte a dolgát. Az én otthonom egy olyan világban. vagy el tudnak ültetni egy magot… Ezután elegánsan elnevette magát. de senkinek nem volt joga belépni. mint Charles tenyere. Kate Nedrához fordult: – Mondd csak. ami nem kért belőlem. A farkas fújhatott olyan erősen. Keményen Nedra szemébe nézett. Amikor Granny végre engedélyt adott a feloszlásra. és Nelsonon és a kis gazdáján kívül senki nem nyerhet ide bebocsátást. a ház szilárdan tartotta magát. Nem. de Nedra megmakacsolta magát. hogy tekintsék meg a palotáját. de holnap? Gyakran gondolom. és a szegek hosszabbak voltak. ahogy csak tudott. Egyébként jól látszik a fotón. Mindenki megnézhette. mintegy mentegetődzve a tisztánlátásáért…) Tehát Alice vállalta magára a ház feldíszítését. Ez az ő otthona volt. ez így nem pontos. hogy Nedra szorong egy kicsit. – Nem hallok semmit – makacskodott Kate. és gyorsan sok-sok hülyeséget beszélt. hagyja – mondta Charles zavartan – én hallottam… . Nedra még egy kötelet is kifeszített az ajtó elé.

mit gondolok? Fütyülök rá. gyakorlásképpen. két oldalt is elfoglal. Párizs hamarosan betereli a karámba. és olyan alakot ölt. – Na de mégis. A jogi képviselő. pontok és minden irányba Itt vagyunk tehát… A híres versenyen. mint az inge. és nem is igazán rajz. aki olyan fehér volt. Szörnyen szomorú. mégis… Három aprócska szótag ezért a sok munkáért cserébe. míg kinyomozta Kate telefonszámát. *** Ez nem Charles rajza. hogy mindenkinek eláll tőle a szava. Nedra.Most először látta. Már mindenki rá várt. mutató nyilak… keresztek. és érezni lehetett. hogy Kate komolyan megharagszik valamiért. Négyzetek. még hozzátette. vagy igen? Nedra inkább beleharapott. Sam másolta át vázlatosan az ajánlott útvonalat. amely miatt Sam lemondott az élvezetekről… Augusztus harmadik hétvégéje… Charles még nem merte Mathilde előtt megemlíteni. stílszerűen megfogalmazva. és a rafinált Barbara addig ügyeskedett. Pedig Kate tévedett. csak nem szakadna ki a szád. Az üzenetrögzítőjén már nem is fért el több fenyegetés. . hogy. mielőtt faképnél hagyta őket: – Akarod tudni. hogy nem léphetek be egy önző alak házába… Nagyon szomorú vagyok. Az a nagyon remélt kis szó megjelenik majd a következő oldalakon. de a napjaik meg voltak számlálva. egy tucatnyi találkozó meg volt már szervezve.

Alice festett egy csodálatos transzparenst. Micsoda kirándulás… Ramon és a trénere már előző este elindultak. Köszöni. a helyszínen. a saját ritmusukban. de tudom. Ha túljutsz az első fordulón. – Tudod.Néhány órával azelőtt Sam magasba emelt kézzel megnyerte az utolsó selejtező futamot. hogy csak akkor veszi elő. hogy becsomagoljanak egy csomó vastag pulóvert és szárazsüteményt. hogy egyáltalán mondjon valamit. Ez van. neki… Neki minden megfelelt… tele volt a feje a késedelem miatti bírságról szóló záradékokkal… Meg aztán ez is egy módja lesz annak. A gyerekek persze ugráltak örömükben. hogy száz méternél közelebb kerüljön hozzá éjszaka… Kate ezt csak azért mondta. és a szabad ég alatt táborozunk veletek. és ott is aludtak. Auntie Kay… – Thank you sweetheart. vagy nem? Charles már jó régen feladta a meredek kis kapaszkodókról szőtt álmait… Ennek a nőnek inkább barátra volt szüksége. esetleg elvonja a figyelmét… Erre mind csak a szemüket forgatták. utánad megyünk a hálózsákjainkkal. A barátok kevésbé veszélyesek. Nyomd a gázt. Charles suttyomban aprókat kortyolt a Port Ellenből a szobájában: a csodálatos vakációs haver egészségére ivott. és egy kosarat tett a kocsi ülése alá. Magának is megfelel. Cheese. mint szeretőre. Megértette. A derék állat épp akkor startolt rá a túloldali fűcsomóra vagy egy bogáncsra… . ha győztek. és most mind ott táboroztak a karám túloldalán. – Tu support is támogatni. és rohantak a szobájukba. bemelegítésül. a szamaradat és téged. Ramon! – felirattal. mit beszélek… El fogunk titeket viselni. akivé válnia sikerült. Igen. Charles? Ó. jelentette ki Kate. de Sam megígértette vele. hogy elviseljünk titeket a próbatétel alatt. nem elviselni. ahogyan már tíz éve tesszük.

mert nem találkoztam a – Mikor indul haza? . mert a régi időket juttatja eszembe… Amikor még én voltam a kisebb és a gondtalanabb… Nagyon rossz kedvem van.De az is igaz. Bob Dylan pengette a húrokat. például a szöcskét. van. van. hogy nem voltak még a színpadon. És Charles nagyon friendly az ő szuperhaverjával. hogy elkapja az ugrórovarokat. az ehhez hasonló pillanatokért csinál az ember gyerekeket. aki kolbászt. azért. vastag klubszendvicset. és Yacine azt magyarázta Charles-nak. a nagylányok a kislányok tenyeréből jósoltak. ugye látod. majd lopott egy szénabálát. Ezen a képen a tűz körülülnek. – És magának miért nem lett soha? –… – Gyereke… – Azt hiszem. törökülésben. mamájukkal. míg azt ott fenn. Charles… Úgy hiányzik Ellen… Miért nincs itt ma este? Azt hiszem. aki camembert-t vagy kenyérdarabot. nem? hogy valaki az én koromban még ilyen fogékony legyen az öreg mummyja hangulatváltozásaira… De csak azért. Sigh… Kate elég megérkezett… idegesnek látszott. amióta az anyja – Azért tivornyázunk itt ma este. Készített neki egy szép. hogy meglépjünk előle? – kérdezte Charles. hát azokat a repülő rovaroknak… Logikus. vagy nem? – De itt van velünk. mi? Logikus. hogy ezt a pókhálót itt a földhöz közel szőtték. és a nevetésük és a sok történet beleolvad az… izé… ellentmondásos illatokba… Az egész baráti kör velük tartott. hogy megtámassza a derekát. és mind sütnek valamit. mert beszélünk róla – mormolta Charles. van. aki pillecukrot. – Lehet… Hülyeség.

– Amikor Sam megnyerte a versenyt… Well done. hogy gyöngyöket tett a rizsbe. Azt mesélik róla. „Szó.és papagájnyelvpörköltet és kakastaréjpörköltet zabált. és a hozzávalókat élő állatokból . hogy minden fogást drágakövekből őrölt pórral szórt meg. talán Léo hangja: – Tudjátok mi van? Ez horrortörténeteket kell mesélni… az az óra. magukra csavarták a takarójukat. hogy tizennégy éves korában. amikor átvette a hatalmat. én hősöm. úgy virrasztottak a parázs körül. Erre belekezdett egy nagyon gore izébe. kegyetlen marslakókkal és génmanipulált lényekkel. és megpróbálták meghatározni az éjszaka neszeit. tele erekkel és hemoglobinnal. szó. „mint a kovbojok”. de azt hiszem. ő vitte el a pálmát… Úgy kezdődött. sorstársak! Még néhány óra. amikor Néhány visító hang bátorította. szó”. Aááááá… Hát ez nem fogja meggátolni őket az elalvásban… Kate viszont nagyon magasra tette a lécet: – Heliogabalus? Ismerős nektek a név? Csak a lángok recsegtek-ropogtak. – Sok lökött volt a római császárok között.Charles egyáltalán nem számított erre a kérdésre. hogy fülemüle. őrjöngött az agya. meztelen nők vontatta kocsin érkezett Rómába… Erős kezdés volt… Örült volt. és már el is feledkezünk ezekről a hülye kétlábúakról!” És aztán mekegve megszólalt egy hang. Kötöznivaló bolond. hogy furcsa és véres dolgokat evett. Ez milyen kiáltás volt? És ez a kuvikolás? És ez a kaparászás? Milyen madár? Milyen állatka? És mit mond ez a távoli rikácsolás? „Bátorság. Charles-nak nagyon messzire kellett vándorolnia ezért a mosolyért… *** Már majdnem tizenegy óra volt.

Hopsz. több csoportos szexre. hogy libamájjal etette a cirkuszi vadállatait. a kis történet. hogy imádta a nem is tudom már melyik nőstényállat hüvelyét. Még a lángok is takarékon lobogtak. a száján pedig egy lyuk volt. a klotyóban. több rettegésre. Mindig több gyilkosságra vágyott. abbahagyom. És miközben a gyerekek lassan magukhoz tértek a borzongásból. hogy egy napon hatszáz struccot leöletett. hogy készítsen neki egy fémbikát. hogy elég hamar elunta magát. több alkoholra… Szóval mindenből többre. – És ez igaz történet? – kérdezte Yacine. – íme. amivel a seggét törölte. – Abszolút igaz. hogy hallani lehessen a belülről érkező hangokat… A nice partik elején kinyitották az ajtót. tizennyolc éves korában meghalt. Halálos csönd. méghozzá azzal a ronggyal fojtotta meg magát. Kate Charles fülébe súgta: – Ezt persze nem fogom hozzátenni. vagyis még szörnyűségesebbet. De ez még mind csak az előétel. Egy szép napon megbízott egy szobrászt. hogy elfeledtesse az undorukat – de a csóka néhány évvel később. hogy… Na. és a bikába bezártak egy rabszolgát. – És ez igaz? – kérdezte Kate csodálkozva. . Léo kívánsága szerint: Heliogabalus híres volt az általa szervezett orgiákról… Minden alkalommal még többet akart. egy másik rabszolgával tüzet rakatott a bika alatt. hogy megehesse a még langyos agyukat. csak egy kis ajtó nyílt az oldalán. több erőszakra. több kajára. és erre az összes vendég mosolyogva a bika köré gyűlt. Amikor a császár unatkozni kezdett. azt hiszem. Csak az volt a baj.tépette ki. amely belül üreges volt. tényleg állati vicces volt. de én ebben az emberiség metaforáját látom… Istenem… Állati depressziós ez a lány… Gyorsan csinálni kell valamit… – Igen ám – szólt közbe Charles jó hangosan. mert a bika… bőgni kezdett. és igen.

hogy megdöglesz. .– Abszolút igaz. de a szerencsétlen vénember tényleg nem tudja. hát itt van. de ha volt zséd. amin valahogy nem aludt el: az egyetlen – Ez a történet egy fiatal csávóról. amit ágyútölteléknek hívtak. és megdermed a beton. mert akkor kiszáll a rendőrség. így hát lelépett. Bukás… Samuelnek hirtelen eszébe jutott franciaóra. Neki egy buznyákja sem volt. Amikor mattrészegen hazajön. amikor belevágnak egy építkezésbe. és elcipeli három mérföld messzire. biztos lehettél benne. megalázza. Az ő története. Ötéves szolgálat volt.” Utána nekitámasztja a holttestet a falnak. – Maga zseniális… – Abszolút. prefektus úr. és a foga között még ott a fűszál. hogy hogyan találnak mindig egy csontvázat. és elhúz. Kate hunyorogva magára húzta a takarót. és hogy nem szabad elmondani senkinek. egy szót sem szól senkinek. Az öreg így szól hozzá: „Maga kereste. – Honnan tudja? – Montaigne-től hallottam. nem zaklatott fel senkit. megfizethettél valakit. aki nem óhajtott vagdalthúsnak állni Napóleon hadseregébe… Az az izé. és ez nagy anyagi veszteséget jelent. egy parasztlegényről szól. hogy lépjen be helyetted a seregbe. megtöri. De nem maradt sokáig zseniális. a prefektúrára… Az a barom prefektus éppen bálban van. A prefektus behívatja az apját. Erre az öreg a vállára kapja a gyerekét. amit meg akart enni. hol van a fia… Valamivel később holtan találja az erdőben: a fiú éhen halt. hajnali kettőkor. mint egy kutya. vagyis. a szegény parasztot ott találja az ajtóban.

Clapton pedig inkább a hangulatról kívánt gondoskodni… Gling. „Biztos vagy benne?”. – Rajta – füttyentett Hattie –. A szegény mesélő. és ez nagyon hatékonyan felmelegített Yacine szívét. amit „henyélési jognak” hívtak. idézőjel: „kibeleztetni két jobbágyukat. A lányoknak nem volt történetük. Tessék. – Nem. hogy rövid lesz… – Már megint a meztelen csigák legyilkolásáról akarsz beszélni? – nyugtalankodtak a többiek. Imádjuk az ilyesmit. Sam nem volt biztos benne. hogy a gőzölgő beleik között melegítsék a lábukat”. vagy ha úgy jobban tetszik. Nagyon gyászos akkordokat eregetett. de úgy rémlett neki. Mechez urairól… A tehénpásztorok morgolódtak: Ha valami értelmiségi cucc. hanem a felső-elzászi Franche-Comté urairól… Montjoie grófjairól. még ennél is durvább volt. – Na jó. Yacine belevágott. Ennyi. köszönjük. – Hogy ti milyen hülyék vagytok! A kemény téli estéken. hogy folytathatja-e.Nem. – Ja. – Na jól van. Csak úgy röpködtek a megjegyzések: „Hú…”. igen… Amikor függő ágyakat akasztanak a lőrések közé? – Szó sincs róla! – felelte Yacine szomorúan. avass be minket a lovaggá ütés és a sóadó rejtelmeibe. nem a sóadóról van szó. „Ez undorító…”. „Na nee”. nem tudta. – Nem. hogy valami Balzac írta. nem kérjük. ezeknek az uraknak ennek a híres „henyélési jognak” a nevében jogában állt. idézőjel bezárva. előre szólok. hanem arról az izéről. akit megakasztottak a lendületében. Itt aztán szó sem volt kudarcról. gyerünk –jelentette be Kate –. gling. vége a mulatságnak… Time to go to bed… .

a fenébe. folytatja az első giliszta. Erre megismétli: Szép idő van. hogy elég szörnyű a történeted? Nedra bólintott. Nedra! A tűz. – Hát. és leste Nedra minden rezdülését. és meglát egy másik földigilisztát. és azt mondja: Ó. maga a szél is mind Nedra ajkán csüggtek. de senki nem merte félbeszakítani… – Errefelé lakik?. jó lenne. nem egyszerűen elképesztette: szoborrá dermesztette. She was numb. már megint a farkamhoz beszéltem. erre a giliszta idegesen visszabújik a lyukba. – Mert ha nem így áll a helyzet – tette hozzá Sam –. de a másik továbbra is néma marad. zavartan tekeregve. a rovarok. nem? A másik nem felel semmit. a kutyák. Numb volt. nem?! Már megint nem kap választ. Charles Kate-re nézett. egy… Egy földigiliszta története… Kate letérdelt.Már javában hadakoztak a cipzárakkal. Nedra megköszörülte a torkát: – Szóval. szóval… Egy reggel kijön. Nedra. – Ez egy földglszta története… – Hogyan? – Micsoda? – Beszélj hangosabban. mert Nedra egyre halkabban beszélt. Sam zseniális érzékkel megjegyezte: – És biztos vagy benne. Nehéz helyzet volt. amikor egy vérszegény tiltakozás mindnyájukat elképesztette: – Nekem is van egy történetem… Nem. Azt mondja neki: Szép idő van. . Nedra a felcsattanó nevetésből erőt merítve folytatta. ha most az egyszer befognád a szádat. Hogy is mondta azon az éjszakán? Numb.

Ramon iázott. meglátták zavart mosolyát. egyelőre megmagyarázhatatlan okból Ramon soha nem kelt át a cél előtti utolsó gázlón. Jóval később Charles kinyitotta a fél szemét. és a tábor összes szamara könyörögni kezdett. be kell látnunk. kiáltások. artikulálj! Nem értettük! Mit mondott? Nedra felemelte a fejét. Charles.– Micsoda? – tiltakozott a csalódott publikum. hogy csatlakozzék a hejehujához. és elismerés övezi a szakmában. de olyan hangosan. Lehet. a fenébe. és rákacsint. Erre mindenki tapsolni kezdett. ostorcsattogások hallatszottak mindenünnen. felpattantak és ugatni kezdtek. amelyek igazán számítottak az életében. a szemét kereste. Mi történhetett? Nem lehet tudni. hogy megnézze: nem ólálkodnak-e a prérifarkasok a tűz körül. hogy néhány méterre a céltól lecövekelt. babáknak való házak voltak… *** Valamilyen. Talán egy békalencse úszott elé. Azt hitte valamikor. vagy egy vicces béka incselkedett vele… Elég az hozzá. hogy most nevetniük kell. vagy meg kell ijedniük. . halkan megtapsolta Nedrát. – Nedra. mert a többiek nem tudták. megvárta. hogy nagy dolgokat fog építeni. hogy felverték az egész tábort. elvackolta magát a himalájai tollpihék között. A kutyák felébredtek. és boldogan mosolygott. hogy kinyílik. megkereste Kate arcát a tűz másik oldalán. és az egész éjszaka ünnepelte egy földigiliszta jólneveltségét. hogy hallgasson már el. és vitézül megismételte: – Ó. már megint a farkamhoz beszéltem! Nagyon aranyos volt. Káromkodások. hogy megtörje a csendet. látta. amit addig rágicsált. kiköpte a hajtincset. Pedig korábban már vagy tízszer nagy vígan áttocsogott rajta. hogy csak álmodott… Nem számít. de azok az építmények. Kate túl megrendült volt ahhoz.

egytől egyig kétségbeesetten a kocsi körül tolongtak. megfésülték a sörényét. Sam csak annyit mondott: – Sejtettem. mellette. hogy jól dolgozzunk az iskolában. – And it was a fantastic evening. és csak akkor Pedig Isten a tanúm. Tehát a legerősebb. de hiába… Ő inkább leckét adott a tanítójának… Az a fontos. Today I feel like we’re all champions. fényesítették és dédelgették egész reggel „Na. you know… – We sure are… – Mint mondtak? – kérdezte Yacine. – Hogy mind bajnokok vagyunk – felelte Alice. annyira izgultak érte. I appreciate. aki nem használt ostort. right? – Yes. és még napszemüveget sem vettek fel. aki az alkalom tiszteletére felöltötte a dédapja frakkját. nehogy a tükröződés megriassza Ramont. az egyetlen volt a trénerek között. most már elég – morgolódott Sam –. Miközben a többiek. Ramon nagyon izgulós… Ugye. nem az. really fantastic. . Ramon nem Polly Pocket…” Nem vitték el a transzparenst. – Bah… lemész érte… Kate? – Igen. kincsem? Na gyere. hogy hülyén kanyarogjunk két hülye akadály között… A tanítója. szépen felcicomázták… A lányok lekefélték a szőrét. darling. és fájdalmasan összeszorították a feneküket. – Thanks for the great support. nem csináltak fényképeket.hogy a többiek elmenjenek méltóztatott követni őket. – You are welcome. óvatosan biztatgatták. lelépünk… – És a vigaszdíj? – nyugtalankodott Yacine.

az egyáltalán nem volt olyan mulatságos…). Amikor Charles betette a füzetet az aktatáskájába. egy rakás tesztet el . Másodszor is el kellett menniük a BricoTrucbe (no comment). feltéve. miután már mindent becsomagolt. Ha fia lett volna. Hihetetlenül lefoglalta őket ez az izé… Suttyomban krumplit kellett csórniuk Renétől. de már az előző estét is Yacine-nal töltötte: egy Krumpliátort építettek megszállott buzgalommal. meg kellett győzniük Freakyt. hogy vele megy haza. mert a hülye lányok befalták az összes Mentost. inkább örökre bezárta őket. miben! Charles felajánlotta Samnek. hogy Sam megigya az összes kólát. reflexszerűen ki akarta fújni a hajszálakat. Kate jól megmosta a fejüket. hogy a Coke/Mentos reakció működésbe lép (a szódabikarbóna/balzsamecet keverékkel csak a Holdig repült. de nem.– Bajnokok. Könyvjelzőnek. Charles imádta ezt a gyereket. Az egész délelőttöt. pedig az ecet fabatkát sem ért. de előbb még vissza kellett adniuk Kate-nek a szuper modenai balzsamecetet. A kémiai Krumpliátorhoz… Ami egy krumplidarabot egészen a Szaturnuszig fog majd röpíteni. meg kellett akadályozni. így Sam. éppen ezt a modellt választja… *** A következő az egyetlen befejezetlen rajz a füzetben. de túl nehéz lenne Ramonnak… Meg aztán egyedül akar maradni egy kicsit. És hajszálak vannak a hajtásban. Kedves tőle. hogy köpje ki a félig megevett szelepet. mert az egyik PVC-cső nem jól illeszkedett. Inkább fémcsövet választottak. vissza kellett rohanniuk a kisboltba. miben? – Hát szamárban.

két hatalmas krumpli nőtt az ádámcsutkája helyén… Elment a füzetért. utána te jössz… – De… Még nem fejeztük be a Krumpliátorunkat. kezdem azt hinni. mert a nagy kólás üvegekből nem lehetett elég gázt nyerni. ahol a boltos igencsak furcsán kezdett nézni rájuk (bár… már régóta nem táplált magában illúziókat a ház lakóinak szellemi épsége felől). negyedszer is visszamenni a boltba. mint a sima kóla. Éppen zavartan kullognak vissza a házba. és leült melléjük. Yacine kopaszra akarta nyíratni a fejét. hagyd már békén egy kicsit Charles-t. megint vissza kellett menni a boltba. vagy lépcsősre vágatni a Les Vesperies-ben uralkodó hangulat vagy legutóbbi divat szerint. Mindenféle hosszúságú és árnyalatú hajfürtök hevertek a porban. Charles elmosolyodott. előhúzott egy másik széket. Kate felegyenesedett. Nem merte volna bevallani. Tíz kiló sült krumplit csinálhattak volna abból a rengeteg krumpliból. mert túl ragacsos volt. és valaminek még mindig utána kell nézniük az interneten. hogy könnyebb egy egész lakótelepet felépíteni Oroszországban Szergej Pavloviccsal. vagy egyenesre. el kellett terelni mindenkit. – Maga mindenhez ért –jegyezte meg Charles őszinte csodálattal. hogy lerajzolja őket. Kate Sam haját vágta az udvaron. a lányok rövidíttetni akartak. Ha az a kis tincs nem lenne ott. – Majdnem mindenhez… .kellett végezniük. és… – Tudod. tisztábban tudnál gondolkodni… Meg különben is. – Éppen erről van szó. mert a light kóla valószínűleg jobban működik majd. Yacine – sóhajtott fel Charles –. venni egy sört. – Yacine. amit elbarmoltak. le kellett futni a folyóhoz. hogy lezárják az üveg tetejét. de úgy érezte.

Kate elnevette magát: – Borotválja le az egészet! Szabaduljon meg ettől a gondtól egyszer s mindörökre! – Úgy gondolja? – Biztos vagyok benne. jaj! Húsz éven át kotlósként vigyázott a satnya hajzatára. Charlie! Ezerszer szexisebb lesz! – Na jó… Ha maga mondja… Jaj. izé… Tudja. sebészi szenvtelenséggel kiejtett szavakat: – Sam. fel sem emelve a fejét. Mint egy örült. Sámson elveszíti minden erejét. a hajnyírógépet! Jaj. nekem nincs sok elvem vagy elméletem ezen a kerek világon… Hiszen tudja. amikor meghallotta következő. meg ott vannak a skalpok.Miután Nedra felállt. a fodrásznő lerázta a nyakba kanyarítható hajvágó köpenyt. annál – Mi… Micsoda? – kérdezte Charles döbbenten. ha magának is levágnám a haját? Érzékeny pontot érintett. a férfiassággal… Amikor Delila levágja Sámson haját. Charles – folytatta Kate –. és a rajzoló felé fordult: – És maga? – Mi van velem? – kérdezte Charles. az a dolog. – Minél kevesebb haja van egy kevesebbet szabad meghagyni belőle. Látja. és ez a lány most az egészet elpusztítja két perc alatt… Éppen indult a vérpadra. – Nem szeretné. hogyan élünk… És a férfiakkal kapcsolatban sajnos még kevesebb elvem van… de van valami. – És. jaj! a férfinak. . Charles arca eltorzult. és… – Come on. – Tudja. amiben abszolút biztos vagyok… Charles a nyomósceruzáját kattogtatta.

és megértette. . és gyorsan hátralépett. simogatták. az állát leszegte. hogy a koponyája soha ne érjen véget. legalábbis a kicsik. porolgatták. Kate inasa megérkezett a kínzószerszámos ládával. és előre hajolt. vigasztalásképpen. mint egy szkinhed. Charles kinyitotta a szemét. menet közben felé árasztva a melegét. Kate hasa a lapockájához ért. Charles a csípőjére csúsztatta a kezét. Azt szerette volna. és ügyet sem vetett a gép zajára. hogy egyre feljebb tolta az ölében a füzetet. szorosan behunyta a szemét. legalább hadd fordítsam a székemet a rideg állatvilág felé… Hogy ezeket a szép fürtöket rajzolhassam. akik látni szeretnék. Charles olyan zavarba jött. hogy a kedves közönség még mindig ott nyomakszik körülöttük. akkor tisztára úgy fog kinézni. és a barkójára koncentrált. és kész volt a világ összes férfiasságát elveszíteni. és a gyerekek boldogan vetették bele magukat a tervezgetésbe. a parfümje szagát. És mivel így Charles elé került. nyomogatták. A nyaka vonalával kezdte. Kate! A halálraítélt egy szót sem szólt. érintgették. a különböző pengebeállításokat mérlegelve: – Mennyire állítod? Öt milliméterre? – Nem. fürkészve tapogatták. Vágd inkább kettőre… – Te hülye. és fogta az ollót. miközben Kate kezei simogatták. csak ez a csodálatos merevedés örökké tartson. Állítsd háromra. – Talán fájdalmat okoztam? – kérdezte Kate ijedten.– Kate. az illatát. a melle… Charles behunyta a szemét. milyen képet vág. de minden különösebb nehézség nélkül el tudta képzelni a fejét tartó szatír csúfondáros mosolyát. az túl hosszú. Charles a lehető legdiszkrétebben nekitámaszkodott. Kate letette a hajvágógépet. hogy befejezze a művét.

hogy… – Hogy mi? – Hogy ha Sam tényleg kollégiumban. – És vele beszélt már róla? – Persze.amikor újra találkozik önmagával. csak két percre? – Fél. és a tarkóját borotválta. és… – És miért „a tanév kezdetétől”? – Azért. olyan boldogtalan a . hogy megpróbáljon horgonyt vetni. sőt még egy kandalló is van benne… – Tényleg? – Igen. – Kate! – Nyugi. – De… Van elég helye Sam számára? – Egy nagyon szép szoba. parkettával. és úgy döntött: eljött az idő. A penge elhallgatott. Ne fejezze be soha. mielőtt végleg elmegy a hajó. lakhatna nálam is… A borotva elhallgatott. – Hallgatom… – Hm… Nem tudna leállni. A tanév elejétől kettesben fogok élni Mathildedal. ami tele van ragyogó gimnáziumokkal. mindjárt befejezem… – Nem. stukkókkal. mert… Ez a történet vége. – Tudja – folytatta Charles –. és arra gondoltam. nagy szerencsémre egy olyan negyedben lakom. Bocsánat. – Oh God… Mit akar mondani? – Szóval. hogy elvágom a nyakát? – Igen. nem ezt akartam mondani… Tudja. ami a Fort Ellen üvegében található. eszembe jutott egy s más… Kate megint mögé került.

Nem látta. Samért. hazahozom magának. de nem szeretné egyedül hagyni magát… Ezt egyébként nagyon is megértem. sokkal könnyebben menne a dolog. nőgyűlölők. – Tényleg. miközben Charles egyre lejjebb hajtotta a fejét. ott hagynám a pályaudvaron. az én életem! – Charles úgy tett. mint aki meglepődik. – Fütyülök az életemre! Az áldozat nem a maga monopóliuma! Meg aztán. Kate hallgatagon folytatta a munkát. – Maga… – jelentette ki Kate halkan – nem beszél sokat. – Sajna… – És ezt Nedráért tenné? – Nedráért. és… Kate közbeszólt: – De… Mi lesz a maga életével? – Az én életem. a kinyilatkoztatásra várva. Különben láthatja őt… – A szünidőkben? – Nem… Úgy terveztem. vonatra szállhatnék vele. de amikor belevág. de a pengén érezte a hóhér mosolyát. vennék egy kis autót. úgy gondolja? – Kate úgy tett.– És mi a véleménye? – Tetszik neki az ötlet. . hogy valamiképpen egy férfi is jelen van az életében… Félek. ami Nedra örökbefogadását illeti. ha tudná igazolni. még ha csak színlelésből is. mintha dühbe gurulna. az… hogy minden hétvégén Kate megint mozdulatlanná dermedt. – Hogy mondja? – Megvárhatnám az iskola előtt péntek délután. hogy azok ott a hivatalban kicsit régimódiak… hogy ne mondjam. Saját magamért… – Hát saját magáért hogyan? – Izé… Mondjuk a lelkem üdvösségéért… Hogy biztosan tudjam: magával együtt én is a Paradicsomba kerülök.

merre van a konyha. az arca elé emelte a kezét. és nem izgatta. Charles elképedve indult a szobájába. hogy könnyebben megszokja magát. megérintette a halántékát. Kate pedig felment Alice szobájába. Elviszem Charles-t egy kicsit növényt gyűjteni. ő volt az. keresse meg azt a rohadt üveget… A kennel előtt találkozunk. Rátok bízom a házat. amitől Charles egész gerince megborzongott. Mathilde és Sam is ott volt. huzigálta a fiókokat. és kijelentette: – Na. Persze. már arra sem igen emlékezett. olyan érdesnek látta most magát a bőre alatt… Megrázta a fejét.– Az szánalmas? – Nem. az ajkát. vette a lépcsőket. hosszan. talán lágyabbnak is. – Figyeljetek. hogy elhelyezze magát egy családi skálán. és a füzetét beborították a hajszálak. és mégis. – És mennyi időre mentek? – Amíg nem találunk. és tanácstalanul nyitotta-csukta az ajtókat. hogy egy És amíg tett-vett. finoman belefújt a nyakába. majd felegyenesedett. és megpróbált mosolyogni. . nőiesebbnek látszott. a szemét. férfiasabbnak látszott. fiatalabbnak látszott. melyik oldalra esnek a tincsei. – Amíg mit nem találtok? Kate négyesével túlélőkosarat készítsen. Nem így mondanám… – Akkor hogy mondaná? Kate a kendő hegyével megtörölte Charles nyakát. Idősebbnek látszott. de nem ismert magára. Charles sóbálvánnyá dermedt.

– Látja ott távol azt az aprócska szürke pontot? – Azt hiszem… – Az egy menedékház. Óvatosan félresimította Kate haját. amit tegnap. Kivette a kosarat Kate kezéről. hely és egy – Ha a véleményemre kíváncsi. örökbefogadási űrlap kitöltéséhez. Kate tarkója van rajta…. mint amit a keze sugallt… Charles Kate válláig felhúzta a takarót. És az aprócska lőrésen belopakodó egyetlen napsugár feltárta Charles előtt. nagy bánatára nem láthatott a sötétben. Egy kis pihenőház azoknak. Még szebb volt. és lerajzolta a világ legmagasabb hegycsúcsát. *** Ez az utolsó rajz. amit futólag Anouk keze is megérintett. hogy felébreszti Kate-et). ideális Az a rész. Korán reggel volt. megtiltotta magának. és amit Charles órákon át simogatott. és a füzetéért nyúlt. De Kate nem megmagyarázta: tudta visszafogni magát. a hasán fekve. a másikba pedig a füzetet. . és a tekintetével követte Kate mutatóujját. hogy minek. akik a mezőket járják… Szóval odaviszem magát… Charles óvakodott megkérdezni.Az üveget a zakója egyik zsebébe csúsztatta (mint Bogart a Sabrinában) (de persze Bogart dús haja nélkül). a tetejére fektette a tizennyolc éveset. hogy megcsókolja a szépségpöttyöt (félt. Kate még aludt.

amelyet soha nem tudott volna elképzelni. aki békésen. amit kitűzhetett volna. és hogy soha nem adta tisztítóba a nadrágot. becsukta a füzetet. mert hiába is tiltakozik Kate. azután lelkiismeretes egyetemistaként. hogy úgy szeretkezzen vele. boldogan megérkezik egy távoli célhoz. és nem volt más zászló. hogyan érkezett elhozza. Charles maradéktalanul felkínálta Kate-nek az egész életét.A kosár felborult. időrendben. Ahogy Kate akarja… mohón Érezte. hogy nem tévedett a távlatokban… . a kézfogásról. még kevésbé reménykedni benne. Charles két ölelés között elmesélte Kate-nek. Becsületesen. Kate testét. mind az ő képére készültek. létrehozták a legpontosabban illeszkedő tésztaszaggatót. Charles kezdetben azt hitte. vagyis a beton és a kevés lüktető élet közé. borotvált fejjel. utána fiatal. majd találékony építészként. azt is bevallotta. Laurence-ről. befalnivaló testét. és végül. negyvenhét éves férfiként. lehetnek ezek a gyerekek bármilyen különbözőek. szavaival… A whisky. hogy „gyerekeibe”. ennek következményeképpen. hogy Kate keze megkeresi az övét. a déligyümölcsök és szerelmes szavaik jótékony hatásaival. vallomásaival. de nem számolt Kate simogatásaival. ami akkor rajta volt. gondosan egymás mellé helyezve. Az elején ügyetlen kamaszként. törekvő építészként. rágicsálni-. és megbizonyosodott róla. és ez volt a legjobb. a történetét. és úgy is szerette. vagy meg lesz hatva. Ja. és nem csak belé lett szerelmes. amikor meglátta a tűz mellett. Hanem a gyerekeibe is… És direkt mondja a „gyerekekbe „ helyett azt. mint az ezernyi csók. ami belőle még megmaradt… És miközben Anoukról. A csipegetni-. a családjáról. az üveg kiürült. a mesterségéről. hogy túlságosan le lesz nyűgözve. amelyek. mert a zsebében még ott volt az a fűrészpor. Alexisről és Nounouról mesélt neki. ahogy álmaiban szerette. A golyójátéktól kezdve Mistenguettig aki a beton és az ő teste közé szorult a baleset reggelén. ami Kate kezéről ragadt rá. hogy az első percben beleszeretett. Mind tökéletesen és csodálatosan sparky.

– Charles!– szólalt meg Kate a hátán fekve. és egy naplemente színű 12 – Na mi van? Négylevelű lóherét találtál? – Miért kérded? – Csak úgy – nevetgélt Mathilde. Ez egyre jobb lesz. hogy ez mindig így lesz? – Nem. – Igen? – Mind itt vannak… – Kicsodák? – A kutyáid… – Bloody Hell… – A láma is… – Ó… – nyögték a takarók. – Soha nem leszünk béké… Kate nem tudta befejezni a mondatot. Egy őszibarack ízű szájba harapott.– Kate! Charles az előbb nyitotta ki az ajtót. . hogy holnap hazamegyünk. – Igen? – Ugye tudod. ha akarsz… Kate kivisz a pályaudvarra… – Nem. Charles a fűben ült. és így szólt: – Nagyon úgy áll a helyzet. de te még maradhatsz néhány napig. – Nekem muszáj hazamennem. őszibarackot ropogtatott. Az ablakpárkányon ült. Veled megyek.

Sam cool… Meg állatira kíváncsi is vagyok. halálosan dühös vagyok rátok! Szerintem nagy nullák vagytok.– És nem… Nem változtattad meg az elhatározásodat? – Milyen elhatározásomat? – Hát a felügyeleted és elszállásolásod körülményeivel kapcsolatos elhatározásodat. . túl sok mindent kell mostanában magadba fojtanod. nem igaz? – És nem baj. – Miért. szerinted mit kellene csinálnom? – Nem is tudom… Mondjuk haragudnod kéne ránk… – Megnyugtatlak. Felnőttek. önzők. vagy mi… Ráadásul állati féltékeny is vagyok… Lett egy rakás gyereked rajtam kívül. – Nem. amiket nem lehet letölteni. mikor beszélsz komolyan. mihez kezd majd a gimiben… – És ha rosszul működik a dolog? – Hát akkor majd elmész hajbeültetésre… Hihihi! Az egész háznép elkísérte őket a peronbélyegzőig. hervasztóak. hogy észreveszi egyáltalán… Ami pedig Mamát illeti… Ez a dolog jót fog tenni nekünk. Majd kialakul… Hozzászokom. hogy Sam is velünk jön? – Nem. és Mathildehoz fordult: – Soha nem tudom. De egyszerűen vannak dolgok az életben. hogy Párizsba vigye fiatal lakóját. Charles hagyta a papírmunkát két percre. Azt hiszem. és mikor szájhősködsz… Úgy érzem. és egy kicsit gyanúsnak találom a vidámságodat. és mindig vidéken fogsz dekkolni. az apámnak muszáj lesz kitűnnie a képből. de oké… abban sem vagyok biztos. és Kate-nek most nem kellett elmenekülnie a búcsúzás elől: Charles a jövő héten visszajön.

és fokozatosan megszabadulni a pályázatoktól. Szép lassan át akart nyergelni a tanácsadói és szakértői munkakörbe. beíratta Samuelt. hogy intenzív állattenyésztésre adtad a fejed? Charles erre nem tudott mit felelni. ágyakat és íróasztalokat vett. Barna volt. meghagyta a gyerekeknek a szobákat. tényleg… Igaz. megragadta szerelmese nyakát. ők harminc órán és ötvenkilenc percen át csókolóztak megállás nélkül. hivatali csatáktól. Minden nap rajzos levelet írt Kate-nek. – Ja. Charles becsukta a száját. van egy amerikai pár. aki sok szerencsét kívánt neki. Hosszú beszélgetést folytatott Mathilde mamájával. és majd belebolondult. Aznap este Hattie vette fel: . felvette Marcot az irodába. – Nyugi. Krumpli úr. megizmosodott. – Ez semmi – jegyezte meg Yacine kajánul –. Egy kilencven centi széles matracon aludt. korán kelt. mikor megy el a könyveiért. akik talán elfelejtkeztek volna róla. meghízott. Letette a telefont. hogy elhallgattassa a kölyköket. és megkérdezte. könnyen ment neki a munka. és megcsó… Minden oldalról hujjogás hallatszott. de Kate kinyitotta. közben a gyűrűjét mutatta azok felé. Sokat fogunk edzeni… 13 Charles nagy szenzációt keltett a kopasz fejével. és kiköltözött a szalonba. Koppenhágába repült. felelősségtől. és megtanította a telefon használatára. hogy olyan sok helye van.Charles megszabadult a gyerekektől: aprópénzt osztott szét köztük a cukorkaautomaták előtt. és Lisszabon felé jött vissza.

a sütők előtt kuporogva. itt Charles. hogy fájdalmat okozott neki. és az éjszaka közepén ott találta Kate-et. és hátra sem fordulva megjegyezte: – Sam elmegy. itt mögötted.– Szia. kölcsönkérte Marc kocsiját. és ne haragudj… –… – Holnap el kell vinni őt az állatorvoshoz. Most először hallotta ezt a lökött lányt szomorúnak. Tudod. hogy Samuel vigye az autóba. ahogy a fecskendő kiürül. – És Kate ott van? – Nem. és Anoukra gondolt. én vagyok az. minden rendben? – Nem. és átölelte. Charles Kate mögé ült. Charles olyan erősen szorította magához Kate-et aznap éjjel. és hagyta. A Nagy Kutya már csak hörögni tudott. Direkt. – Elviszem. Charles lemondta a másnapi találkozóit. érezte. te soha nem leszel itt. – Hol van? – Nem tudom. Charles nézte. – Mi a baj? – A Nagy Kutya haldoklik. Kate befészkelte magát a karjába. és most ő is elhagy… – Én itt vagyok. ahogy a Nagy Kutya száraz orrában bennakad a lélegzet. Kate nem akart – ahogy mondta – egy kutya miatt sírni. . – Tudom.

aki öltönyt vett az alkalomra. ami körülbelül arról szólt. hogy megóvja őket a huzattól… – Nagyon nehéz lesz Kate-nek – jegyezte meg halkan Charles. miközben a lányok verseket írtak a Nagy Kutyához. így továbbra is látni fog minket… Bocsánat – sírta el magát –. és megint elmesélte neki. hogy kész tízévenként befalazni a hidat. és az ajtó előtt aludt. alávetve a több évszázados felelősség jármának. hogy ne sodródjanak tőle messzire. – Temessük el a dombon. – Majd mi törődünk vele… Csend. Az összes gyerek a faluból. tudod… Utána Harriet lépett a sírhoz… . akit alig ismert. és az orrát egy olyan apa ingébe fújta. Ők ketten ásták ki a gödröt. Charles elmagyarázta volna neki. Ezt persze nevetve mondta volna Samnek. hogy gyermekkora nagy Totemje kényelmesen fekszik-e a hátsó ülésen. És René. amikor a Nagy Kutya kimentette Alice-t a vízből… És amikor befalta az összes kacsapástétomot… És amikor befalta az összes kacsát… És az éjszakákat.Samuel úgy sírt. hogy örültünk. és hozzátette volna. Mathilde-hoz hasonlóan ez a fiú sem táplált sok illúziót a felnőttekkel kapcsolatban… Ha Sam nem olyan szomorú. amikor a szalonban őrködött. amikor a kandalló körül feküdtek. megható szöveget. Kate választotta ki a sírhelyet. Hogy ő egyszerre testi és erkölcsi lény. De Sam minduntalan hátrafordult. mint egy kisbaba. és nem felejtünk el soha. bocsánat… Minden nyári barát eljött. Alice felolvasott egy rövid. hogy köztünk voltál. látni akarta. Charles tehát tapintatosan hallgatott.

mielőtt Samuel és Charles betemette. De nem sikerült felolvasnia a szövegét. Alexis játszani kezdett. és zokogva kijelentette: Gyűlölöm a halált. hogy el tudja siratni élete összes halottját… Igen. A ballada. Micsoda koncert… . Charles. és miközben ők az ásóra görnyedtek. …szóval Harriet a sírhoz lépett. bár tiszteletben tartotta és megértette a fájdalmukat. A tiszteletadás. A gyerekek cukorkákat dobáltak a sírba. Egy férfi szólója. izzadságcseppek homályosították el a Nem emlékezett rá. A gyerekei. Az arcához emelte a kezét. Micsoda koncert… Csak nekik… Egy nyárvégi estén… A költöző fecskék csapata előtt… Egy domb tetején. Alexis és a gyerekei kapaszkodtak fel a domboldalon. Alexis. de eddig nem tudott osztozni benne. a másik egy Terrorból menekült tanyára nyílt… A zenész behunyt szemmel. lágyan ringatózott előrehátra. amelynek egyik oldala egy fenséges tájra. és most egy öreg kutyához fordul segítségért. aki valószínűleg a láng fölött melegített kiskanalak évei óta nem játszott már. most felfüggesztette a sírásást. aki. hogy valaha is látta ennyire sírni Alexist. mielőtt még elveszne a felhőkben. Összehajtogatta. És a trombitája. Cseppek… látását. mintha ezek a hangok visszaadnák a lélegzetét.Megfordultak.

és azt az ezer módszert. persze! Eddig már túl sokat vigyáztam arra. hogy… – Ó. ahogy kihozta a sodrából Nounout. igen. isten hozott! Erre Alexis jó alaposan a fájó bordái közé bökött. Aznap este a vörös szemeknek játszotta el a gyermekkoruk összes hülyeségét. és vidámabban folytatta: – Nekem most muszáj telefonálnom! Charles megismerte ezt a mosolyt. akinek ilyen pocsék hallása van. – Természetesen mind a hárman itt maradtok vacsorára – jelentette ki Kate. gy figyelmeztette. – Köszönöm. – Nem tudom… Requiem egy rohadékért. amikor egyetlen lendülettel lekapta és elhajította Pascal Brounier szuper sapkáját. – Mikor mész vissza? – kérdezte Alexis nyugtalanul. – Igen? – Isten hozott. elfintorodott. aki megtépte két nadrágszáramat… – Szóval azt mondod.– Mi volt ez? – kérdezte Charles Alexistől. nem. így mosolygott Alex. – Olyan hamar? fiú bandukolt egy ideig.. hogy ne improvizáljak! Charles elgondolkodva megveregette Alexis vállát. majd . Alex. – Holnap hajnalban. hogy hagyja a szépelgést az. – És a La strada? – kérdezte Charles. miközben libasorban ereszkedtek lefelé a domboldalon. – Majd máskor… Az autók előtt álltak. Nekem most muszáj… A tekintete találkozott a hajdani szomszéd tekintetével.

Nem kell felvennie a sárcipőt. . – …hogy felfedezzek egy ifjú tehetséget… – És mikor jössz vissza? – Péntek este. mennyire bánja. most csak azért jöttem… Mert vészhelyzet volt. Charles újra itt áll a Szilfás-telep 8-as számú házának kihangosítós kaputelefonja előtt… Isten a tudója. – Na. tessék… – Tessék micsoda? A temetőben voltak. amelyeket a fülébe mormolt: Kövér vagy? Űrlény vagy? Tündér vagy? Nem. – Hajrá. Zseniális. Ezt biztos nem mondta.– Igen. gyerünk! – Te mondtad… Kate nem értette Charles utolsó szavait. – Gyere utánam. és eltáncolnia a csoszogós valcert. akarta mondani. hogy ebben az ocsmány házban vesztegeti a Les Vesperies-re szánt időt… – Jövök! – szólt ki Alexis. mind a hárman. – Hová megyünk? – kérdezte Charles. Lucas ugrott a nyakába. A tündéreknek nem ilyen ocsmány ronda a kezük… jönni hozzánk? Mutatni akarok neked 14 És tessék. – El tudnál valamit… – Oké.

*** Később. kicsit szomorúnak találva Alexis mosolyát. ha egy kis folklórra. mentegetőznie. Néhány hallgatag lépés után: – Nem gondolod.És mivel Alexis nem felelt. visszamosolygott rá. hogy… – De amikor láttam. – Tudod. Charles-nak nagyon ismerősen hangzott ez a nevetés. Alexisék felé bandukolva: – Mondd csak… Komoly ez a dolog Kate-tel? – Nem. hogy érti. hogy Mamára hasonlít? hogy mennyi rendben. És az állatállományt is. hová megy majd… Charles. ha velem jönnél erre az útra… A barátja igent intett. hogy… Charles intett neki. miről van szó: – Figyelj. – Ó. Csak elveszem feleségül. amikor először felhívtál… és továbbra is úgy gondolom. hát akkor én… – Balanda! – ??? – Szeretném. aki a halottakkal bújócskázott. oda mehet. Megkeresték Lucas-t. ez tökéletes. és örökbe fogadom az összes gyerekét. jól tudom. mindent nem tesznek kell a . Itt pontosan a te házad és Kate háza között lesz majd. Szó sincs róla. ha már itt tartunk. Charles jelezte. nem. Ha nyugalomra vágyik. kutyájukért. – Semmi baj – folytatta Alexis. nekem már megvolt az adagom. A lámát pedig felfogadom udvarhölgynek. én… Én komolyan beszéltem. dacosan felemelve a fejét –. hozzád megy majd.

. hozok egy kártyapaklit – viccelődött Alexis.– Nem – felelte Charles védekezően. főn. Alexis sírt. Kivitték Anoukot a kisteherautóba. Szerintem igen. mintha a fa mintázatát követnék az ujjukkal. Mind a ketten fehér inget és világos zakót viseltek. ahogy Anouk koporsója a felszínre emelkedik. Csak stabilabb kiadásban… 15 Charles kiment Alexis elé a pályaudvarra. És ha már ott volt a kezük. két nagydarab fickó már javában ásta ki a sírt. Éppen olyan. hogy a megdöbbentő hulladéktelep helyett temető lett volna a helyes (a dig. mint ő.). hosszan rajta felejtették. és úgy tettek.: visszahozni a feledésből. nagyon jól be volt szorítva. – Ha tudtam volna. Charles nem. Mire odaértek. – Könyörgök. Eszébe jutott. és lopva megsimogatták. Alexis és Charles szemben ült egymással. és rázárták hármukra a dupla ajtót. és egy szó nélkül nézték. még mit nem! Még most is képes lenne csalni! A fekvőrendőrökön és a kanyarokban mind a ketten ösztönösen rátették a kezüket arra. visszahívni. igen. – De. amit tegnap olvasott az értelmező szótárban: Exhumálni. * Erős a gyanúm. és egyenesen a hulladéktelepre* mentek. Ezután a temetési vállalat egyenruhás alkalmazottai vették át a szerepet. ami jól. hogy le ne csússzon. Ők ketten összefonták a karjukat a hátuk mögött. csak egy furcsa fenyőfa asztalka választotta el őket.

a hátfájásukról. kutyuskáim? És a szertartás? – kérdezte Nounou. aki mindig csokoládés kiflivel várta őket a tanítás végén. sem másikuk nem óhajtott mást is exhumálni annak a nőnek a testén kívül. és muszáj volt. és hogy Charles szerint milyen típusú levelet kell a biztosítóknak küldenie. és arról a bizonyos repedésről Alexis lépcsőházában. hogy is hívták… . A szakmájukról. még elfelejtenétek a végén. végigszórom morzsával az egész életeteket! És meglátták. hogy hol nyugszik? – Nem… De megkérdezhetnénk a… – Kicsodát? – vágott vissza Charles lemondóan. hogy sem egyikük. a pályaudvari parkolóbérletről. – Pfff – sóhajtotta fel Charles. és tompította a fényeket. míg így. Nem az emlékét. felelevenítették Nounou emlékét. hogy ez ő legyen. aki annyira szerette őket. – Egyszer el kellene mennünk hozzá a gyerekekkel – jegyezte meg Alexis felvidámodva. Nyilvánvaló volt. mint falun. majd meglátjátok. Hogy mit mondott róla a kárbecslő. mert mindig Nounou biztosította a jó hangulatot. – Ha valami mást hoznék nektek. Egyszer azonban. vidámságát. – De Nounou… Állatira unjuk már a csokis kiflit… Holnap nem hoznál valami mást? – És a szertarás. és összevonta a szemöldökét (nagyon rossz színész volt) –. csupa érdektelen témáról. arról. hanem inkább a jelenlétét. hogy Charles-nak majd autót kell vásárolnia. Nem. – A Pederaszták Baráti Körét? – Várj csak. és felhajtotta a gallérjukat. a legjobb használtautó-telepekről. és tudod. a fogaikról. hogy mennyivel többe kerül egy híd a városban. A gyöngyökkel felcicomázott emberke elevenségét.Keveset beszéltek.

– Charles… – suttogta a hajdani junkie. mint két hülye. Sajnos. – És a másik… Az igazi neve? – Azt soha nem is tudtam… – Gigi… – mormolta Alexis ábrándosan – Gigi Rubirosa… – Igen. és nem szerették a napon hagyni az „árut”. – Csak egy melegszendvicset – röhögött Charles. rajta. mire a faluba értek. – Hallgass. de majd máskor. tényleg… És te emlékeztél rá? – Nem igazán. Alexis felajánlotta a hullaszállítóknak. Csend. Orlanda Marshall és Jackie la Moule nagy barátja… – Hogyhogy emlékszel ezekre? – Soha nem felejtek el semmit. . – Vagyis hát… Semmit. amire emlékezni érdemes… Csend. hogy meghívja őket ebédre a fűszeres-gyorsvendéglőbe. hogy ti Le Mének. – Egy finom. hiszen tulajdonképpen még most is azok voltak. – A mindenségit. ropogósra sült szendvicset – folytatta Alexis.– Gigi Rubirosa. A leveled óta próbáltam rájönni. de csak most. Gigi Rubirosa. – Pedig mindenképpen ki kell mondanom… – Oké. az előbb jutott eszembe. – Na. Hamar megleszünk – unszolta őket Alexis. Tényleg igaz – úgy tett. jó? Mindenki várjon a sorára. Már negyven éve tart a dolog! És mi lesz az élők nyugalmával? Majdnem egy óra volt. agyára mentek az embernek az állandó pszichodrámátokkal. Az emberek tétováztak – siettek. És röhögtek. mintha egyre idegesebb lenne –.

A másikat… Alexis megfordult. – Arrébb menne. és… De megzavarták. attól még utána áhítatba merülhet. rajta… Törd a fejed… Nem látod a boákat és a rózsaszín rajtokat a fogók körül? Alexis összeroppant. a normann fickó nem akarta. – He? – Először is. . Alexis megrezzent: – A másik micsodát? – Hát. – Nem kell itt semmit megérteni. Amikor megint friss levegőn voltak. – Megvásároltam. miközben a szakemberek elcsomagolták a szerszámaikat. és Charles-nak hosszasan kellett vigasztalnia a meglepetés miatt. és a Vanneton-Marchanboeuf család sírja mellett meglátott egy másik koporsót. – Há… Hát ezt meg hogy csináltad? – dadogta Alexis. Ami azt illeti. uram? – Hogyan? – Szóval. nagyon jól emlékeztem a nevére. elég sokat gondolkodtam az utóbbi hónapokban… Utána meg. Egy pohár bor mellett beszélgettünk. azt mondta. Alexis arca idegesen megrándult. két bakon állt. Alexis a gödörhöz lépett. és megvásároltam tőle. megdermedt.Az utolsó korty sör után a sírásók visszamentek a köteleikhez. késésben vagyunk… Úgyhogy most rögtön berakjuk a másikat is. lehajtotta a fejét. elmentem Nounou unokaöccséhez. – Nem értem. majd elcsípte a haverja mosolyát: – Ki… Ki ez? – Na.

Alex. hat fénykép. – Nézd. de az aláírás pillanatában felemeltem a tollamat: – „Tudják… Tekintve. Grandiózus.” „Hogy micsoda?” „Hat fényképet kérek Nou… Maurice-ról. hirtelen ilyen nagy tekintettel vannak a lárváira… így tehát a durvaságokra építve elővettem a csekkfüzetemet. beírtam az összeget. Olyan szép volt. a Bernadette-nél is van egy! És ezalatt őrjöngve lapozgatták az albumokat.sokkolja a gondolat. figyelj. Meg osztán. volt. hogy igazán elemében van! Alexis mosolyogva lapozgatta a képeket: – Te nem akarsz egyet? – Nem… Tartsd meg mindet… . a helyet. és hadakoztak a fátyolpapírral. amelyiken pucér.” – Ha láttad volna azt a harci riadalmat! Otthon csak hármat találtak! Fel kellett hívni Hogyishívják nénit! De neki csak egy fényképe van! Ja. – Várj. mennyibe kerül egy új kazán. ezen a pénzen egész Calvadost fel lehetne fűteni! Alexist mintha hájjal kenegették volna. ismételtem. most jön a java… Mindent szépen kitöltöttem. hogy azok az emberek. mit bánt az téged. Erre mondtak egy összeget. mint egy Maupassant-novella… Az a hülye egy ideig makacsul ragaszkodott ahhoz a marhasághoz. Jeannot… A kazánt is meg kell javíttatni. Azt hiszem. de a felesége egyszer csak ringbe lépett. Ó… Nagyon vicces volt… Most az egyszer én rendeztem előadást Nounounak! Szóval… Borítékot vett ki a zsebéből. és én szó nélkül kitöltöttem a csekket. itt vannak… Majd meglátod. a dátumot. és én nagyon viccesnek találtam. Olyan. hogy milyen sokba került nekem a dolog. mi? És akkor megkérdeztem. ezen… Itt látszik. akik életében olyan sokat köpdöstek. és kijelentette: „Figyelj. milyen aranyos volt… Persze a kisbaba kori fényképén hasonlít leginkább önmagára. amit méltóságnak gondolt. szükségem lenne legalább… Hosszú csönd… Hat fényképre. hogy a Maurice itt nyugszik vagy amott? Megkapta a szentségeket…” Figyeled? A szentségeket! Finom. és egy állatbőrön fekszik… Nézd. vagy semmi.

Bepréselődött a két sírásó közé. és úgy tett. és nem átölelni. – De… És… Charles-nak nem volt bátorsága végighallgatni a mondatot. Alexis átölelte a vállát. Ilyen közel lenni Kate-hez. Azzal kezdték. Alexis csodálkozva látta. és Charles zavarba jött az öleléstől. mit mondjak. hát ez… gyötrelmes volt. hullaszállító felé. nem ebből a világból való volt. cinkosságuk. átélte a nap egyetlen bánatát. és még az éjszaka sem lesz elég. Majd hirtelen lehajolt. olyan „fegyvertársi” módon. Szerencsére az útitársai elképesztő tréfamesternek bizonyultak. Charles… – Ne mondj semmit. Alexisnek váltotta meg a koporsót. Másnap hétre egy találkozót kellett előkészítenie egy építkezésen. megoldották a nyakkendőjüket. a Charles elindul a .– Miért? – Ez az egyetlen családod… – És egyébként Anouké is… Ezért mentem el érte… – Én… – Alexis megdörgölte az orrát – én nem is tudom. miközben a Les Marzeray helységnévtábla elsuhant mellettük. Magamért tettem. mintha be kellene kötnie a cipőfűzőjét. ledobták a hogy A többi. hogy vidámra cserélték a gyászos képüket. és utána szólt: – Hová mégy? – Visszamegyek velük. hogy rendesen felkészüljön rá.

„majd meghaltak nevettükben”. hogy elég lesz nyugdíjas éveikre is. gyorsan kidobta a gyászkarszalagot is. sic. Itt is vaskos történeteket meséltek. mint a másik. Hangosan nevetett. Charles elfogadott egy cigarettát. a szenteltvíztartó mögül előugró szeretők. Miután az anekdotaforrás kiapadt.zakójukat. csöngő mobilok. a kicsit kattant rokonok reakciói – annyi jó történetük volt. . hagyta a gyászt a fenébe. és az egyik hervasztóbb és malacabb volt. amitől. megkérte Jean-Claude-ot. egyes tréfacsinálók utolsó kívánságai. és amikor kipöckölte a csikket az ablakon. végül igazán elengedték magukat. Belpert asszony Loche-ból való volt. Egy rakás vicces történetet meséltek az utasuknak. Fingó halottak. hogy hangosítsa fel a rádiót. Durvákat. a Nagypofájúak legutolsó adása vette át a helyét. Szuper vicceseket. és Belpert asszony kvízműsorának legújabb kérdésére koncentrált.

másik tizenkét kilót (tizenkettőt!) mélyhűtőbe rakott. hogy hasra fordulhasson. és eltolta Charles karját. és segített Kate-nek megtisztogatni a kecske patáját. egyszer régen eljátszotta az üllő szerepét. a boldog nyoszolyán Kate megkérdezte Charles-tól.16 A következő jelenet szeptember közepén játszódik. hogy fintorokkal jelezze: igen. de mégis… az a felsőtest – sóhajtotta a lökött lány. Claire is vele jött. – Honnan tudod? Lecsekkoltad? Kate megvárta. – Nem értem a kérdést… – Akkor felejtsd el – dünnyögte Kate. Egy kalapács van a feje helyén. hogy hamarosan el fogja játszani Lady Chatterleyt. A múlt hétvégén Charles két kiló fekete szedret szedett. Előző este halálosan beleesett a patkolókovácsba. – Láttátok azt a felsőtestet a bőrkötény alatt? – epekedett egészen estig. és érezte. . miközben órákon át csacsogott Yacine-nal. – Kate! Láttad? – Hagyd a csudába. és átvette Dad helyét a rézüst mellett. Néhány órával később. – Igen. míg Claire bátyja átmegy a másik szobába. – Kate! – Igen? – Ennek a kérdésnek franciául nincs sok értelme… –… – Mitől félsz. szerelmem? Tőlem? A hidegtől? Vagy az időtől? – Mindentől. el fogja-e tölteni a telet.

És nem is volt mit mondani. És hogy álomba merüljön. Charles még mindig a képernyőt bámulta. Nem akart szavakkal hadakozni. és most ez a… Charles kikapcsolta a képernyőt. Charles nem tudott mit válaszolni: hosszan simogatta A haját. a múlt héten Dániában jártál. – Charles… Mi ez az őrültség? Úgy hallom. hozzátette: – Nem itt. És most az irodájában ült. és visszafordult a grafikonokhoz. és felkapta a zakóját: – Van időd egy kávéra? – Nincs. És amikor Philippe elindult aprócska konyhájuk felé. a hátát. és megpróbálta felfogni az egyenlőtlen terhelésnek kitett boltívek grafikai analízisének eredmé… – Mi ez a hülyeség? – jelent meg Philippe az asztala mellett. Elérte. egy köteg papírt lobogtatva. de majd te elmondod… – Visszaigazolás egy jelentkezésről egy szaros pályázatra. – Nem tudom. – Hát akkor találj rá. a bottomját. Üljünk be valahová. hogy talán megint dolgozni fogsz az öreg Sizával. hogy Kate újra nyögdécselni kezdjen. hátratolta a görgős széket. egy szaros kis bálteremre BivalybasznádTrágyáson! Hát ez! – Egyáltalán nem lesz szaros az én szép kis báltermem – felelte Charles. Szeretnék beszélni veled egy-két dologról… .őt.

a fenébe is! Mind tudjuk. míg a körmét vágták. hogy egy szuperhősnő karjaiban aludhat. miről akarsz még beszélni velem? – sóhajtotta Charles üzlettársa a lépcsőn lefelé menet. amikor olyan szerencsés. nem. és ki tudna félni. Csend. – Nem. Hallgattak. de éppen eleget mesélt ahhoz. hogy igen… Most még a kis felhődön lebegsz. – Ismered azt a szólást a vidékről? – Na rajta… – „Nappal unatkozol. mint egy hülye… –… – Rá fogsz faragni. milyen rázós volt tartani egy felháborodott kecske szarvát. éjszaka félsz. mert szerelmes vagy.– Mégis. – Naná. – A házassági szerződésünkről. Én nem ismerem… Csend. de… a végén.” Charles csak mosolygott. milyen az élet! (Philippe éppen a harmadik válásánál tartott. – De …Hogyan… Miért szálltál fel erre a hajóra? – Hogy megszárítkozzam – mosolyodott el Charles. *** Már öt üres csésze választotta el őket egymástól. . Elképzelte.) – Ami azt illeti. Charles természetesen nem mesélte el Philippe-nek. Akinek ilyen szép melle van… – Te erre nem mondasz semmit – folytatta Philippe elkeseredetten –. csak vigyorogsz. milyen furcsa bárkában kötött ki. hogy az üzletfele felfogja. hogy is tudna unatkozni egy másodpercig is ebben a házban.

teljesen kétségbeesett állapotban: nem emlékezett rá. A bőre megvastagodott. aki ötszáz rohadt kilométerre lakik. És megsárgult. Az arcbőre. és megveregette Philippe vállát. .– Hé! – folytatta Charles. amikor alaposabban is megnézte a falikar fényében. akinek már öt fárasztó gyereke van. hogy elkapja a pincér tekintetét. mit mondok erre. aki az előbb megfordult. a vonásai megváltoztak. Még jobban elfacsarodott a szíve. ez az atyai hang. akit alig ismersz. hogy kicsit másképpen fogok dolgozni… Csend. Charles megcsókolta. csak közlöm. – És ez az egész felhajtás egy nő miatt van. visszatért a felfüggesztési pontra. – Tudod. Még hosszabb hallgatás. hogy az édesapja nem jött ki eléjük a kapuhoz. Balanda? (Ó. És. miért is ment le oda. – Nem adom be a felmondásomat. és felsegítette a lépcsőn. és gyapjúzoknit hord? – Nem is lehetne jobban összefoglalni a helyzetet. miközben tartotta az ajtót: – De mondd csak… Nem vagy egy kicsit trágyaszagú? 17 Most fordult elő először. és kibökte: – Szép projekt. ennek a gazfickónak a szájából… Utálatos…) Az üzlettársa. Charles a pincében akadt rá.

fiacskám… ne rám költsd a kis pénzedet… Charles a fotelig kísérte. de. akinek olyan szép haja volt… Most meg mit röhögsz. Ám miközben apja a kerti pletykákkal és a konyhai eseményekkel igyekezett lekötni a figyelmét. és nagy erőfeszítéssel próbálta elszórakoztatni egyetlen fiát.Meg aztán… Jó alaposan megvágta magát. csak ezt őrizte meg belőle magának: az életet. – Papa. – Ó. és egészen addig nézte. végül is… Anouk szavai visszhangoztak a fülében. a kontyával babrálva: – Jaj. ez a herceg. leült vele szemben. amíg nem talált valami bátorítóbbat is ezen az összekaszabolt arcon. Egy kis szerencsével még csak nem is holnapután. Charles gondolatai elkalandoztak. Henri Balanda. Az édesanyja sopánkodása ragadta ki őt a lapos bölcselkedésből: – Hát én? Be sem jössz megpuszilni? Már csak a vénemberek számítanak ebben a házban. megérezte ezt. már majdnem elfelejtettem. Ez a hajviselet… Soha nem fogom megszokni… Te. ha ilyen hülyeségeket bírsz mondani! . Ezt a kiváltságot. Tehát ő is meg fog halni… Ennek már soha nem lesz vége? Nem holnap. Charles Alexisnek ajándékozta Mistinguettet. amikor megborotválkozott a tiszteletükre. vagy micsoda? Majd. mint egy idióta? – Mert egy ilyen megjegyzés felér a világ összes DNStesztjével! Olyan szép haja… Egészen biztosan az anyám vagy. legközelebb hozok neked egy villanyborotvát.

ma még vezetek. Az apjának megígérte. az apjának pedig átnézni az iratait. gondolta. és felszólt nekik. papa. – Hé! Hallottátok? A kulcsok. hidd el nekem. szerintem nem okos dolog ilyen későn útnak indulni – sóhajtotta Mado. hogy ideje indulni. gondoltam. amelyet Charles olyan gondosan megmosott a füle mögött… Alig fejezték be a vacsorát. hogy megnézzék egy film végét. Igaz is. Két kereplőt viszek a Igaz is… Kiment a folyosóra. közben Charles segített az anyjának leszedni az asztalt. A tükrös asztalon… – Jé! – csodálkozott. Ezzel tulajdonképpen azt ígérte meg magának. Itt történt. nem beszélnél ilyen rondán ebben a korban! És átölelte azt a nyakat. Mama. hogy a folyó adóév minden hetében meglátogatja… – Nem kérsz egy kis konyakot? – Köszönöm. a kis hülyék felrohantak az emeletre. – Hová tűnt innen a tükör? – A nővérednek adtuk – szállt fel az anyja hangja a mosogató mélyéből. . hogy vagy egy éve szem elől tévesztettem önmagam. kesztyűtartóban. – Ne izgulj.– Ha igazán az anyád lennék – jegyezte meg az anyja szigorúan –. de tudod. hogy a jövő héten valamelyik este visszajön. hol vannak a kocsikulcsaid? – A tükrös asztalon… – Charles. – Nagyon vágyott rá… Előre elkérte az örökrészét… Charles a tükör alakú fehér foltot nézte a falon. és segít kitölteni az adóbevallását. fellépett egy fokot.

hasonlítana rám. amikor meglógtam. amely majdnem modortalanul válik ki a szürke és elpiszkolódott háttérből. és azzal. Hogy ismerkedjem a be-boppal. és nem dobom ki a sok kis hülye cetlijüket. amikor az ajtót csapkodják. eltűröm Ramon fényképeit a konyhában. amint Charlie Parkért játszott nekem. amit akartok. hogy megvigasztaljon a lányok távozása miatt… Dudálok.Itt. amit még Anouk üvegeinek alján találtunk. amikor éjszakai ügyeletben volt. elviselem őket. utána magukra vessenek! De tényleg! Túlzásba viszik ezek ketten! Megírom mind a kettőjük matek házi feladatát. de én indulok! Megcsókoltam a szüleimet. és nem beszélnek egymással napokig. . Soha nem éreztem. mint tizenhat éves koromban. hanem egy nagy fehér téglalapra. A szomszédok… Az anyám biztos áldja érte a nevemet… Várok még két percet. a nikotinnal. a lányokkal. hogy a tükörképem ennyire Megint elüvöltöm magam: – Sam! Mathilde! Csináljatok. akik soha nem maradtak sokáig. és megpróbálok ügyelni a gyümölcs-protein-keményítő egyensúlyra. gondosan kifordítom a zsebeiket. hogy Alexis Le Mennél találkozzam. valahányszor kimosom a farmerjukat. és a végén hallgattam őt. mert a dzsessz „túl uncsi” volt nekik. sőt még dolgozatot is írok csütörtökön éjfél után a Rameau unokaöccséről! Minden este friss baguette-et viszek nekik. és ugyan olyanlázas sietséggel rohantam le a veranda lépcsőin. elviselem őket. a fizikaleckét. a nutellás késeket. ezen a pulton várt rám Alexis levele… És most nem egy néhány szótól lesújtott alak tompa tekintetébe bámulok.

Hevesen püfölik a karosszériát. Nem. majd azt mondom magamnak: hagyd a fenébe… ez a fiatalság… És mögöttem van… . dühösen sikerül utolérniük. Most én jövök. eltűröm a szar zenéjüket. úgy van! Ez durva volt! – Szerelmes vagy. Előremegyek néhány centimétert. vagy mi bajod? Elmosolyodom. Charles! – Ja. Az örökös refrén. a következő lámpánál kifulladva. hogy nem érzem a finom különbséget a techno és a tecktonik között. hogy nem megyek elég gyorsan. túlságosan lefoglalja őket. te aztán durva vagy. hogy befogjam a két kis hülye száját. hogy elárasszanak sértésekkel. így én kettesben maradok az anyósüléssel. és tűröm. most azon veszekednek. hogy lebarmoljanak. de hogy egyetlen rohadt másodpercet is elvesztegessek miattuk. most már nem érdekli őket. hogy hol ülnek. mert olyan hülye vagyok. amikor Kate-hez sietek! Nem. és hajnalig hülyéskednek. én. Valami frappáns válaszon töröm a fejem. Előttük még ott áll az egész élet… És mert olyan nyámnyila vagyok.amikor magukra zárják az ajtót. Egyet sem vagyok hajlandó. hogy ki üljön elől. – …a kurva életbe. hogy elválasszam őket egymástól. és… Ez mind nem zavar.

de a Google segítségével kiderült a név helyes alakja: Henri Bertaud du Chazaud (a dig. * . Valószínűleg a francia szinonímaszótár szerzőjeként kapta a köszönetet az írónőtől.).* A második keresztnév gyanús volt (Bertrand.Köszönet Henri Bertand du Chazaud-nak.). Bertram stb.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful