Robert Louis Stevenson

Dr. Jekyll és Mr. Hyde

I. A KAPU TÖRTÉNETE
Utterson ügyvéd zord férfiú volt, ábrázatát sohasem derítette fel mosolygás: beszéde hideg, szófukar, akadozó; az érzelmek terén nehézkes, szikár volt, magas, poros, rideg – és valahogy mégis szeretetre méltó. Baráti körben, meg ha ízlett neki a bor, valami mélyen emberi sugárzott a szeméből; ami persze sohasem talált utat a beszédében, de viszont nemcsak ebéd utáni ábrázatának hallgatag jelrendszerében szólalt meg, hanem sokkal gyakrabban és hangosabban élete cselekedeteiben. Szigorú volt önmagával szemben: gint ivott, ha egyedül volt, hogy elfojtsa magában a borfélék kedvelését; és noha kedvelte a színházat, húsz esztendeje egynek sem lépte át a küszöbét. Hanem mások iránt szívélyes türelemmel viseltetett, néha szinte irigyen csodálta a rossz tetteikben megnyilvánuló nagy szellemi képességeket; és ha valaki bajba jutott, Utterson inkább hajlott a segítségre, mint a kárhoztatásra. – Hajlok a Káin eretnekségére – ez volt furcsa szavajárása, engedem, hadd menjen pokolba a testvérem a maga útján. Ebben a minőségében gyakran volt az a sorsa, hogy ő legyen az utolsó tisztességes ismerős, az utolsó jó tanácsadó tönkrejutott emberek életében. S ha ilyen ember fordul meg nála, soha a változás árnyékát sem vehette észre Utterson úr viselkedésében. Ez különben aligha esett nehezére az ügyvédnek, hiszen mindig a lehető legtartózkodóbb volt, s még barátságot is, mintha csak hasonló kölcsönös béketűrés alapján kötött volna. A szerény embernek jellemző vonása, hogy készen fogadja el baráti körét úgy, ahogy az alkalom hozza, – s ezt az utat követte az ügyvéd is. Barátai vagy a rokonságból kerültek ki, vagy legrégibb ismerőseiből; érzelmeit, akár a repkényt, az idő növelte, tekintet nélkül arra, méltó tárgyra találtak-e. Bizonyára ez magyarázza meg, hogy olyan szoros kötelékek fűzték Richard Enfieldhez, távoli rokonához, akit jól ismertek az egész városban. Sokan törték azon a fejüket, mit láthat egymásban ez a két ember, és micsoda közös témákat találhatnak. Akik találkoztak velük vasárnapi sétáik közben, azt beszélték, hogy egyik sem szól egy szót sem, rendkívül unalmas arcot vágnak, és szemmel látható megkönnyebbüléssel üdvözlik egy barát megjelenését. Mindazonáltal a két férfiú igen nagy becsben tartotta e kirándulásokat, minden hetük legfőbb gyönyörűségét, és nemcsak hogy visszautasítottak minden másfajta szórakozó

alkalmat, de hivatalos dolgaikat is elmulasztották, hogy sétáikat zavartalanul élvezhessék: Egy ilyen kóborlás közben történt, hogy útjuk London egy forgalmas negyedének valami mellékutcájába vitte őket. Az utca keskeny, és mint mondani szokás, nyugalmas volt, de hétköznapokon nyüzsgő élet folyt ott. Úgy látszott, a lakóinak mind jó sora lehet, de versengve remélik, hogy még jobb is lesz, s a nyereségük fölöslegét cifraságra költik. Úgy, hogy az egész utcán végig hívogató külsővel húzódtak a kirakatok, mint megannyi mosolygós boltosné. Még vasárnap is, mikor az utca eltakarta legtarkább szépségeit, és kicsiny a forgalom, – úgy ragyogott szennyes környezetében, mint erdőben a tűz; és frissen mázolt spalettáival, fényes rézkilincseivel, általános tisztaságával és vidám kedvével azonnal megfogta és gyönyörködtette a járókelő szemét. Két kapuval túl az egyik sarkon, kelet felé a baloldalon, a házak vonalát megtörte egy udvar bejárata; s éppen ezen a ponton egy sötét háztömb tolta elé ormát az utca fölött. Egyemeletes ház volt; ablak nem látszott rajta, csak egy kapu a földszinten és színehagyott falú vak homlokzat az emeleten; a ház képe régi elhanyagoltság szennyes nyomait mutatta. Kapuja, mely sem csengettyűvel, sem kopogtatóval nem volt felszerelve, felpattogzott és mocskos volt. Csavargók húzódtak meg a fülkében, és gyufát gyújtottak a deszkákon; gyerekek játszóhelye volt a lépcső; iskolásfiúk a szegélyen próbálták ki zsebkésüket, és emberemlékezet óta senki sem jelent meg; hogy elkergesse ezeket a hívatlan vendégeket, vagy helyrehozza pusztításukat. Enfield és az ügyvéd a túlsó oldalán jártak a mellékutcának, de mikor a bejárattal szembe kerültek, az előbbi fölemelte sétabotját, és odamutatott. – Észrevette-e valaha ezt a kaput? – kérdezte, s barátja igenlő válaszára hozzátette: – Igen különös történettel kapcsolódik össze az emlékezetemben. – Igazán? – szólt Utterson kissé megváltozott hangon. – Miféle történettel? – Nos, a történet a következő – kezdte a szót Enfield. – Éppen hazatérőben voltam valahonnét a világ végéről, három óra tájt egy sötét téli hajnalon, s az utam a városnak egy olyan részén átvezetett, ahol a szó szoros értelmében nem lehetett lámpánál egyebet látni. Utca utca után; mindenki aludt; utca utca után, mind úgy kivilágítva, mintha körmenetet várna, s mind úgy kong, akár a templom: végre is abba a lelkiállapotba jutottam, mikor az ember csak fülel, és egyetlen vágya, hogy egy rendőrt megpillanthasson. Egyszerre csak két alakot láttam meg: az egyik egy kis ember volt, aki gyors léptekkel haladt kelet felé; a másik egy körülbelül nyolc-tíz esztendős lányka, aki lélekszakadva futott végig egy keresztutcán. Nos, ez a kettő, elég természetes módon, egymásnak szaladt a sarkon, és itt

következik történetem irtóztató része, mert a férfi nyugodtan keresztültaposott a gyermek testén, és otthagyta sírva-ríva az utca kövén. Elmondva talán semmiség, de látványnak pokoli volt. Nem is emberhez hasonlított az a férfi: olyan volt, mint valami pusztító démon. Felkiáltottam, utánaeredtem, nyakoncsíptem azt az urat, és visszavittem a síró gyermekhez, aki körül már valóságos csoportosulás támadt. Egészen nyugodt volt, nem ellenkezett, de olyan csúnya pillantást vetett rám, hogy kirázott tőle a hideg. A kicsődült emberek a kislány családjához tartoztak: hamarosan megjelent az orvos is, akiért éppen őt küldötték volt. Nos, a gyermek nem volt nagyon rosszul, a doktor szerint inkább az ijedség ártott meg neki, és ezzel, azt hihetné ön, vége a históriának. De volt még egy különös körülmény. Én első látásra megundorodtam a kezem közt levő úrtól. A gyermek családja is, ami végtére igen természetes. Hanem a doktor esete mégis feltűnt nekem. A megszokott, rideg, száraz doktor volt, határozatlan korú, színtelen alak, erős edinburgh-i kiejtéssel; nem lehetett abból semmi izgalmat kicsiholni. Nos hát, ő is úgy járt, mint mi valamennyien; ahányszor csak rápillantott foglyomra, láttam, hogy ő is legszívesebben kitekerné a nyakát! Tudtam, mi járt az eszében; ő is tudta, hogy én mire gondolok, és ha már nyakát nem szeghettük, legalább amennyire tudtunk, könnyítettünk a lelkünkön. Megmondtuk a fickónak, hogy az ügyből olyan botrányt tudunk és akarunk csinálni, hogy egész Londonban hírhedt lesz a neve. Ha vannak barátai, és van hitele, mi majd teszünk róla, hogy elveszítse. És egész idő alatt, amíg ütöttük a vasat, teljes erőnkből vissza kellett tartanunk az asszonyokat, akik vad hárpiák módjára akartak rátámadni. Sohasem láttam még ilyen gyűlölködő arcokat egy körben, s a közepén ott állt ez az ember, valami sötét, gúnyos hidegséggel – ijedten is, azt láttam, de mégis fölényesen, akár maga a sátán. – Ha tőkét akarnak kovácsolni ebből a balesetből – így szólt akkor természetesen védtelen vagyok. Minden úriember el akarja kerülni a botrányt. Nevezzék meg az összeget. Egy szó, mint száz, felsrófoltuk száz fontig a gyermek családjának javára; szemmel láthatólag szeretett volna ellenszegülni, de volt valami bennünk, ami rosszat sejtetett ~ és végre is engedett. Most már csak meg kellett kapni a pénzt; mit gondol, hova vitt bennünket? Éppen ahhoz a kapuhoz. Beledugott egy kulcsot, bement, s egy pillanat múlva visszajött tíz aranyfonttal, a többiről pedig a Coutts-bankházra szóló csekket hozott, melyre rá volt írva, hogy a bemutatónak kifizetendő. Az aláírt nevet most nem mondhatom meg – bár ez történetem egyik csattanója –, de annyit mondhatok, hogy jól ismert és nyomtatásban is gyakran szereplő név volt. Az összeg tekintélyes volt, de az aláírás nagyobb összegre is jó, ha – valódi. Bátorkodtam figyelmeztetni az úriembert, hogy az egész

ügylet enyhén gyanúsnak látszik; nemigen szokás hajnali négykor bemenni egy pinceajtón, és kijönni más ember csaknem százfontos csekkjével. De az emberünk nem jött ki a sodrából, gúnyosan mosolygott. – Nyugodjék meg – így szólt –, önökkel maradok, míg ki nem nyitják a bankot, és magam váltom be a csekket. Így hát fölkerekedtünk valamennyien, a doktor, a gyermek atyja, barátunk és jómagam, s az éj hátralevő részét az én lakásomon töltöttük, délelőtt pedig megreggeliztünk, és testületileg állítottunk be a bankba. Magam adtam be a csekket, és azt mondtam, minden okom megvan, hogy hamisnak higgyem. Szó sincs róla. A csekk valódi volt. – Ejnye – szólt közbe Utterson. – Látom, ön is azt érzi, amit én – mondta Enfield. – Igen, nagyon furcsa história ez. Mert az én emberem hitvány, pokolra való fráter volt; a csekk kiállítója pedig valóságos mintaképe minden jó tulajdonságnak, hírneves is, s ami még rosszabb, egyike a magafajtáknak, akik csak úgynevezett jót cselekszenek... Zsarolt pénz volt, azt hiszem: egy becsületes emberé, aki alaposan megfizet egyik-másik fiatalkori huncutságáért. Azóta is Zsarolt Pénzek Házának nevezem ezt az épületet. Ámbár, tudja, ez még korántsem magyaráz meg mindent – tette hozzá, s így szólván, hosszú töprengésbe merült. Töprengéséből Utterson hirtelen kérdése riasztotta fel: – És nem tudja, hogy itt lakik-e a csekk kiállítója? – Megfelelő hely, mi? – válaszolt Enfield: – De véletlenül följegyeztem a címét: valami téren lakik. – És sohasem kérdezősködött erről az épületről? – kérdezte Utterson. – Nem: tapintatból – volt a felelet. – Nagyon rossz véleményem van a kérdezgetésről; túlságosan hasonlít az ítélet napjának stílusához. Feltenni egy kérdést, ugyanannyi, mint eldobni egy követ. Mi nyugodtan ülünk egy domb tetején, a kő gurul tovább; más köveket is magával sodor, és egyszerre csak valami jámbor öreg mókusnak, akire sohasem gondoltunk volna... a fejére pottyan a tulajdon kertjében... és a családjának meg kell változtatnia a nevét. Nem, én ezt szabállyá tettem magamra nézve: minél gyanúsabb valami, annál kevesebbet kérdezősködöm. – Igazán jó szabály – vélte az ügyvéd. – De a magam mulatságára azért tanulmányoztam a helyet – folytatta Enfield. – Alig is látszik háznak. Más kapuja nincs, és senki sem jár ki-be rajta, csak, nagyritkán, az a bizonyos úriember. Három ablak néz az udvarra az emeleten; alul egy sincs, az ablakok mindig be vannak csukva, de tiszták. Aztán van egy kémény, mély többnyire füstöl, tehát valakinek kell itt lakni. De mégsem olyan bizonyos a dolog, mert az udvar körül úgy

– Édes barátom. hogy sohasem térünk vissza erre a tárgyra. Annak a fickónak kulcsa volt. – De hogy úgy mondjam. hogy nyomorék. a meséjét jó helyen mondta el. mert már tudom. . – Hm – felelte Utterson. – Szíves örömest – mondta az ügyvéd. Utterson nagyot. hol kezdődik a másik. sóhajtott. mi a rendkívüli benne. mit ártana. ma is van kulcsa. hogy azért nem kérdeztem a másik fél nevét. A valóság az. Richard. hogy különösnek tetszik ez a kérdés. Fogadjuk meg.. Amint látja.. a szabálya igazán jó. Utterson ismét szótlanul ment tovább egy darabig. – kezdte Enfield. valami teljességgel hitvány. Ha valamit pontatlanul adott elő. és mégis. Láttam. hogy nehéz megmondani. A két barát ismét hallgatva sétált egy darabig. amint használta. bár nem tudnám megmondani. az ember érzi. képtelen vagyok leírni. nincs egy hete. Aztán megszólalt Utterson: – Enfield. jó lenne. Sohasem láttam ilyen ellenszenves embert. Mintha rejtett fogyatékossága volna. ha megmondanám – szólt Enfield. aki eltaposta azt a gyermeket.egymás hegyén-hátán emelkednek a házak. tudom – szólt Utterson –. miért. – Figyelmeztetnie kellett volna – felelte a másik kissé bosszúsan. – Bizonyos benne. Különös külsejű ember. – Hyde volt a neve. egy dolgot szeretnék megkérdezni: annak az embernek a nevét. amiért eljárt a szám.. magánkívül a meglepetéstől. És nem az emlékezőtehetségemen múlik. kínosan pontos voltam. – Magam is azt hiszem – felelte Enfield. de egy szót sem szólt többet. hol végződik az egyik. – Hát a külseje? – Nem egykönnyen lehet leírni. Richard. – Nem tudom. hogy kulcsot használt? – kérdezte végül. tudom. ha kiigazítaná. Nem. hogy ne mondjak el soha semmit szólott. hogy most is magam előtt látom. mert kijelentem. – Kezet rá. nyilván elgondolkozott. sőt mi több. de nem tudnám megmondani. alig tudom. Valami baj van a megjelenésével: van benne valami visszatetsző.. – Restellem. s a fiatalember csakhamar folytatta: – Ez is jó lecke volt nekem. – Igen. – Mindamellett – folytatta az ügyvéd –. sehogyan sem tudok eligazodni rajta. hogy hol.

télikabátba bújt. anyagtalan ködből. mint ügyvédet. doctor medicinae. őrület – mondta. hogy étkezés után leült a kandalló elé. vagy megmagyarázhatatlanul távol marad három naptári hónapon túl”. Ha eddig az táplálta méltatlankodását. és fogadta páciensei tömegét. mert Utterson – noha elvállalta a megőrzését. és homlokát ráncolva olvasni kezdte az iratot. mint az élet egészséges és megszokott rendjének hívét. halála esetére intézkedett úgy. melynek borítékán ez állt: „Dr.. Vasárnaponként az volt a szokása. úgy is. hirtelen előugrott maga az ördög. a Királyi Akadémia tagja stb. hirtelen fordulattal. s az imbolygó. éppen az. és elindult a Cavendish Square. hogy név megvetésre méltó tulajdonságok ruhájába öltözött. és étvágy nélkül ült le a vacsorájához. testi valójában. gyertyát fogott. valamelyik unalmas hittudósnak egy kötetét helyezve olvasóasztalára – s ott maradt. Ám ezen az estén alighogy leszedték az asztalt. hogy semmit sem tudott Hyde-ról. visszatéve a gyűlöletes iratot a szekrénybe –. leszámítva néhány kisebb összeg kifizetését a doktor személyzete számára. Itt kinyitotta vaskasszáját. minden tehertől. kötelezettségtől mentesen. hogy Minden java „barátja és jótevője. De mennyivel rosszabb most a helyzet. mely oly soká akadályozta látását. és átment az irodájába. Jekyll eltűnik. HAJSZA HYDE UTÁN Aznap este Utterson komor kedvben tért haza legénylakására. amikor a név puszta név volt. az orvostudomány középpontja felé. most attól kezdek félni. amit megtudott róla. Azzal elfújta a gyertyát. mikor már készen volt – visszautasította a megszerkesztésében való legcsekélyebb részvételt is.II. doctor civilis legis. a nagy Lanyon doktor lakott. A végrendelet saját kezűleg volt írva. Jekyll végrendelete” – azzal letelepedett. – Azt hittem. A fent írt Edward Hyde ekkor is a fent írt Henry Jekyll örökébe léphet. akinek szemében minden szokatlan dolog arcátlanság is egyszersmind. Ez az okmány régóta szálka volt az ügyvéd szemében. Az írás nemcsak Henry Jekyll. amikor aztán józanul és örömmel lefeküdt. hanem arra az esetre is. ha „Dr. haladéktalanul. ahol barátja. míg csak a szomszéd templom órája tizenkettőt nem ütött. most. kivett a legrejtettebb rekeszéből egy okiratot. legum doctor. semmit meg nem tudott belőle. hogy gyalázat. Bántotta úgy is. Elég baj volt már akkor is. . Edward Hyde” kezébe jusson.

hogy Henry Jekyllt túlságosan különcködőnek kezdtem találni. – Azt hittem. nagyon rossz irányba tévedt az elméje. Erős. ahol Lanyon doktor egyedül borozgatott. Sohasem hallottam róla. dús haja idő előtt megőszült: modora élénk. Hatot ütött már annak a templomnak az órája. Eddig csak az értelmét foglalkoztatta. – Igazán? – kiáltott fel Utterson. mely olyan kellemetlen módon foglalkoztatta elméjét. amíg érintkeztem Jekyllel. Damont és Pythiast is elidegenítette volna egymástól. ami mindebből nem mindig következik. Lanyon – szólott –. és tudományos szenvedélyek nélküli ember lévén (kivéve az átruházási okiratok dolgában) – még hozzá is tette: – Ennyi az egész?” – Néhány másodpercnyi időt engedett barátjának. hanem az ajtóból egyenest az ebédlőbe vezették.. – Találkozott valaha Jekyllnek egy pártfogoltjával. de őszinte érzésből származott. – Nem. és. Miért kérdi? Igen ritkán látom mostanában. élénk. – Azt hiszem. amelyben álmatlanul forgolódott. és. mi ketten lehetünk Henry Jekyll legrégibb barátai? – Bárcsak ne volnánk olyan régi barátok! – mondta nevetve Lanyon doktor. és mind a két kezét felé nyújtotta. azok vagyunk. egészséges. Mert ez a két férfi régi barát volt. mely olyan kellemes közelségben volt Utterson lakásához – s az ügyvéd még mindig ezen a problémán rágódott.. Ez a kis felfortyanás némileg megnyugtatta Uttersont. Mindössze ennyi információt vitt magával az ügyvéd nagy. Az efféle tudományellenes zagyvalék – tette hozzá a doktor. bizonyos Hyde nevűvel? – Hyde? – ismételte Lanyon. amely idehozta. „Csak valami tudományos kérdésen különböztek össze – gondolta magában –. sőt rabul . fekete ágyába. Kellemetlen éjszaka volt ez sötétségben küszködő. ámbár természetesen továbbra is nagy érdeklődéssel viseltetem iránta régi barátságunk miatt. hirtelen pulykavörössé válva –. piros képű férfiú volt. – Összekapcsolt – válaszolt a doktor. hogy visszanyerje nyugalmát. határozott. de most már képzeletét is megragadta. Ez a tőle megszokott nagy szívélyesség kissé színpadiasnak látszott. Uttersont megpillantva felugrott ültéből. kérdésektől ostromlott elméjének. nagyon ritkán láttam és látom. késő éjszakától reggelig. nem kellett várakoznia. A szertartásos komornyik ismerte és köszöntötte. az csak Lanyon lehet – gondolta Utterson. mind a kettő ízig-vérig tisztelője önmagának és a másiknak.– Ha valaki tudja. a közös érdeklődés összekapcsolja önöket. őszintén kedvelték egymás társaságát. – De én is azt hiszem. Egy kis összevissza fecsegés után az ügyvéd rátért arra a tárgyra. iskolai és egyetemi kollégák. aztán megpendítette azt a kérdést. Nagyon. – De már több mint tíz éve.

az utcák olyan tiszták. és ellentétben Londonnak körös-körül felhangzó lármájával. aztán egy gyorsan haladó férfi képét. és még a végrendelet meglepő záradékának is. a levegő fagyos. ahol barátja alszik. délben. hogy a tökéletesen közönyös Enfield lelkében tartós gyűlöletet ébresszen. hogy megismerhesse az igazi Hyde arcvonásait. Mintha látta volna az éjszakába merült város lámpatengerét. csak annál alattomosabban látta alvó házak során elsurranni. a magány vagy a forgalom óráiban egyaránt ott lehetett találni választott őrhelyén az ügyvédet. megvilágosodnék és talán el is múlnék az egész rejtély – mint minden alaposan megvizsgált rejtélyes dolog szokott. és faképnél hagyva egy síró gyermeket. aki nem ismeri az irgalom érzését. s akárhányszor elszenderült. olyan arc. Türelme végül elnyerte jutalmát. Láthatná az okát barátja különös ragaszkodásának vagy rabszolgaságának (nevezzük. s amint az éj és az elfüggönyzött szoba sűrű sötétségében hánykolódott. vagy csak olyan. aztán mintha kinyílna ennek a szobának az ajtaja. és mosolyogna álmában. Tíz órakor már zárva volt minden üzlet. felébresztvén az alvót. egyre gyorsabban. erős. aztán. hogy megnézzék: olyan ember arca. mint egy bálterem padlója. Utterson percekig állt már őrhelyén. és kevés az idő. Kis zajok is messzire hatottak. lámpafényes utcák labirintusában. ama bizonyos kapuhoz. aztán szétfoszlott a szeme előtt. ami egy pillanatra elébe tűnt. amint a doktortól hazaszalad. és így történt. száraz este volt. vagy gyorsabban. hivatali órák előtt. hogy az ügyvéd lelkében feltámadt és hirtelen nagyra nőtt az a különös. amikor sok volt a munka. szétrántják az ágy függönyeit.ejtette a dolog. melynek csak mutatkoznia kellett. minden utcasarkon eltiporva. És még nem volt arca ennek az alaknak. hogy szavára még az éjjeli órán is föl kell kelni. És végül meg is érdemli ez az arc. Enfield elbeszélése színes képsorozat gyanánt pergett lelki szeme előtt. amint ezek találkoznak. valósággal szédítően száguldani. ködös holdvilágnál. Mindkét képsorban ugyanaz az alak kísértette egész éjszaka az ügyvéd álmát. este. a családi élet hangjai tisztán hallatszottak a házakból az utca mindkét oldalán. szinte rendkívüli kívánság. szabályos fény és árnymintákat festettek maguk köré. . ahogy tetszik). Azt gondolta. a lámpákat egy szellő sem rázta. Ez időtől fogva Utterson el-eljárt a sok boltú mellékutcába. minden közeledő járókelőt jó idővel megelőzött lépései zaja. és jajgatására ügyet sem vetve megy tovább. s azzal egyszerre csak ott áll mellette egy alak. a mellékutca elhagyatott. Szép. hogy ha csak egy pillantást vethetne rá. és az az emberbőrbe bújt démon letiporja a gyermeket. igen csöndes is. és teljesíteni a parancsát. Reggel. amiről megismerhette volna: még álmában sem volt arca. Vagy pedig egy gazdag ház egyik szobáját. akinek akkora hatalma van. majd egy gyermeket. a nap minden szakában.

és bár nem nézett az ügyvéd arcába. – Azzal megadott egy utcát és egy házszámot a Soho-ban. babonás előérzetével húzódott meg az udvar bejáratánál. és megérintette a vállát. és apropó. aztán látszólag hirtelen meggondolta a dolgot. – Tán ennek is a végrendelet jár az eszében?” De magába fojtotta érzéseit és csak mormogott valamit. ha már így találkozunk. Utterson ügyvéd. – Hyde úr. nagyon jó. tudomásul véve a lakás címét. kipillantva a kapualjból. határozottan kiválik a város hatalmas zsongásából. azt gondoltam. és mind hangosabban kopogtak. erős ellenszenvet ébresztett megfigyelőjében. jó lesz. elment hazulról – válaszolta Hyde. könnyű lépéseket hallott közeledni. átvágva az utcán. hogy megnézzem az arcát – kérte az ügyvéd.mikor különös. aki hazaérkezik. honnan ismer? – Leírásból – volt a válasz. mint olyasvalaki. Mi tetszik? – Látom. hogy időt nyerjen: mikor odaért.. megkérdezte: – Honnan ismer ön engem? – Uram – kérdezte Utterson –. – Kinek a leírásából? – Vannak közös barátaink – mondta Utterson. ilyen határozottan. Nem találja otthon Jekyll doktort. miféle emberrel lesz dolga. a zárba dugva a kulcsot. . – Ezután már megismerem önt – szólt Utterson. – Nem bizony – felelte Hyde –. Egyenesen a kapu felé tartott. nagyon egyszerűen öltözött. De ijedtsége csak egy pillanatig tartott. elég nyugodtan felelte: – Az a nevem. és a siker erős. hamarosan meglátta. megtenne nekem egy szívességet? – Örömmel – felelte a másik –. ha nem csalódom. kulcsot vett elő a zsebéből. Éjjeli őrjáratai során már régen hozzászokott ahhoz a furcsa hatáshoz. Az ügyvéd. ha a címemet is megtudja. mi legyen az? – Engedje. ahogy az érkező befordult az utca sarkán. Hyde szisszenő lélegzetvétellel hőkölt vissza. és kihívóan az ügyvéd felé fordította arcát. Kis termetű volt. már ekkora távolságról is. de fel sem tekintve. Aztán hirtelen. a Gaunt Street-ről. De figyelmét eddig soha semmi nem vonta magára ilyen élesen. Utterson előlépett. bizonyára hallotta a nevemet. – Régi barátja vagyok Jekyll doktornak.. ön bebocsáthatna hozzá. mellyel egy magányos ember lépéseinek zaja nagy távolságból is hirtelen. – Nem fog ártani. hogy találkoztunk. hogy befelé tart – szólt az ügyvéd. A lépések gyorsan közeledtek. „Úristen! – gondolta Utterson. – És most – szólt a másik –. mormogásából. halljuk. A két férfi néhány másodpercig mereven bámult egymásra. Hyde mintha habozott volna. és egész megjelenése.

eközben bebocsátva a látogatót egy nagy. törpe ember volt. csak találnék rá nevet. Ez lesz az. bizonyára. melyet (vidéki házak szokása szerint) széles. ámbár most csak a kapu fölötti kis ablakon szűrődött ki világosság. Hyde sápadt. s a következő pillanatban rendkívüli gyorsasággal kinyitotta a kaput. de jóformán minden lépés után megállt. szobánként béreltek mindenféle rendű-rangú emberek: rézmetszők. zugügyvédek és kétes üzletekkel foglalkozó ügynökök. mint a nyugtalanság élő szobra. rekedtes. ennél a kapunál állt meg. lakásonként. Hanem egy házat – a saraktól a második volt még mindig a gazdája foglalt el egészen: s ennek a kapujánál. Utterson úr – mondta Poole. elképedt emberek szokása szerint. melyeket most. melyen meglátszott a gazdagság és a fényűzés. amikor Hyde otthagyta. alig hiszem. ez mind ellene vallott. és kopogtatott Utterson úr. – Van még valami. – Mindjárt megnézem. kőpadlatú hallba. alacsony mennyezetű.azok? – Közös barátaink? – visszhangozta Hyde rekedten. idősecske szolga nyitott kaput. amit itt jártában feszegetett. nyílt kandalló fűtött. vad nevetésbe tört ki. – Kik – Például Jekyll – szólt az ügyvéd. mert. viselkedése az ügyvéddel szemben gyilkos keveréke volt félénkségnek és merészségnek. Ő sohasem beszélt önnek rólam – kiáltotta hirtelen dühvel Hyde. Aztán lassan elindult az utcán. – Itthon van-e Jekyll doktor. amellyel Utterson tekintett rá. drága tölgyfaszekrényekkel volt berendezve. egyébként sötétbe borult a ház – szóval. de még együtt véve sem magyarázta azt az eddigelé ismeretlen utálatot. a nyomorékság hatását keltette minden megnevezhető testi hiba nélkül. hogy emberi lény volna! Trogloditaszerű lény. és eltűnt a házban. Istenemre. azt mondhatnám. Az ügyvéd. undort és félelmet. – Tetszik itt várakozni a tűz mellett? Vagy gyújtsak világot az ebédlőben? . szegény öreg Harry Jekyll barátom. szép házak. Jól öltözött. a te új barátodé ugyan magán viseli!” A sarkon túl kis teret fogtak körül a régi. ritkán akad megoldása. „Valami egyébnek is kell itt lenni – gondolta az elképedt ügyvéd. és homlokát simogatta. ellenszenves mosolya volt. ha valaha rá volt nyomva a sátán bélyege egy arcra. kényelmes. Az efféle problémának. hogy jórészt lezüllöttek egykori előkelő állapotukból. miféle hang ez! A másik hangos. sziszegő hangon és kissé szaggatottan beszélt. – Nem hittem volna. hogy hazudni fog! Ugyan kérem – szólt Utterson –. úgy állt helyén egy darabig. Poole? – kérdezte az ügyvéd. Vagy csupán egy szennyes léleknek puszta kisugárzása. amely kiül a porhüvelyére és így átalakítja. építészek.

sötét titkai: olyanok. sajnos. hogy mennyivel több bűnt követett el kis híján. „Ha valaki utána járna Hyde úrfi dolgainak – gondolta –. s csak az emelte fel ismét a józan és aggodalmas hála érzéséhez. – Rendjén van ez. Utterson úr – felelte a szolga. hogy mennyire megkönnyebbült. Sohasem vacsorázik itt – felelte a komornyik. Poole. eltitkolt gonoszság rákfenéje. hogy megémelyedett. hogy Jekyll doktor elment hazulról. Restellte. Az ő múltja becsületes. neki magának is lehetnek titkai: arcáról ítélve. – Hyde úrnak kulcsa van. megundorodott az élettől. én sohasem találkoztam Hyde úrral – szólt Utterson. „Szegény Harry Jekyll – gondolta –. hátha véletlenül napfényre szökkenne valami régi hiba rejtett mumusa. legtöbbször a laboratóriumon át jön-megy. De ezen az éjszakán belévette magát a borzongás. Poole – mondta az ügyvéd. – Igazában nagyon ritkán látjuk a háznak ezen az oldalán. feltámadt benne a reménynek egy szikrája. egy ideig saját múltján gondolkozott el. amely pede claudo. itt maradok – mondta az ügyvéd. mikor Poole visszajött. és jelentette. mint London legkellemesebb terméről. Ez a hall. melyben most magára hagyták. kedves helye volt a doktornak: Utterson maga is úgy szokott beszélni róla. Utterson úr. de utolsó pillanatban mégis ellenállt. – Megparancsolta. hogy mindenben engedelmeskedjünk neki. – Úgy látszik. emlékezete minden vackát kikotorva. így van bizonyára: régi bűnnek kísértete. azt érezte (ami igen ritkán történt meg vele). mikor Jekyll doktor nincs itthon? – Egészen rendjén. büntetés. hogy az emlékezet elfelejtette. ügyvéd úr – mondta Poole. Aztán. Azzal az ügyvéd – igen nehéz szívvel – hazafelé indult. előbbi tárgyára visszatérve. – Láttam Hyde urat bemenni a régi boncolóterem kapuján. – Az bizonyos. s az önszeretet megbocsátotta a bűnt. kevés ember olvashatta élete lapjait kisebb önváddal. Hyde arca ránehezedett az emlékezetére. a gazdája nagyon bízik abban a fiatalemberben – szólt elgondolkozva az ügyvéd. aligha bajba nem keveredett! Kicsapongó életet élt fiatal korában: igaz régen volt már. de azért mégis porig alázta. esztendőkkel azután érkezik meg. de Isten törvényeiben nincs elévülési határidő! Igen. hogy azokhoz képest a szegény Jekyll legnagyobb vétke . Poole. megrémülve ettől a gondolattól. – Azt hiszem. s a mennyezeten nehézkesen imbolygó árnyakból. – Jó éjszakát.Köszönöm. komor lelke mintha fenyegetést olvasott volna ki a fényezett szekrényeken táncoló tűzfényből. – Hát jó éjszakát.” És Utterson. odahúzódott a kandalló magas rácsához és rátámaszkodott. – Semmi esetre sem. feddhetetlen volt. hogy mennyi rosszat követett el.

mert ha ez a Hyde sejt valamit a végrendeletről.. csak Jekyll engedje: Csak engedje Jekyll. neki kell feküdnöm a dolognak.. szegény Harry. micsoda ébredés! És a veszedelem is nagy.is ragyogó cselekedet.” – tette hozzá. hogy ez a fráter. odalopózik Harry ágyához... Így nem mehet tovább. mint a tolvaj. Eh. tüzes betűkkel jelent meg a végrendelet különös záradéka. esetleg türelmetlenül rákívánkozik az örökségre. . ha elképzelem. És lelki szemei előtt ismét világosan. Végigfut rajtam a hideg.

de arca kétségtelenül magán viselte a tehetség és jóság bélyegét is – tekintetén meglátszott. tudom. A házigazdák szívesen tartóztatták a száraz ügyvédet. Senki emberfiában nem csalódtam akkorát. – Szegény barátom – mondta –. számtalanszor megesett már az idők folyamán. tudom – szólt kissé élesen a doktor. könyörtelenül semmibe véve az új témát. Jekyll doktor régi szokása szerint víg ebédet rendezett öt-hat régi barátja – csupa intelligens. JEKYLL DOKTOR NYUGODT Két hét múlva. tiszteletre méltó és a jó bort megbecsülő férfiú számára. de vidáman tűrte el. és Utterson úgy tudta intézni a dolgot. A szabály alól Jekyll doktor sem volt kivétel. akinek a pillantásában bujkált talán valami ravasz árnyék. hogy jó fiú.III. – Mondta már. Jekyll – kezdte az ügyvéd. ön rosszul járt ezzel a kliensével.. Ó. hogy bárkit is úgy lesújtott volna valami. – Megtudtam egyet-mást az ifjú Hyde-ról. s lelki józanságot merítve ennek az embernek gazdag hallgatásából. mint önt az én végrendeletem. hogy ott maradt nála a többiek eltávozása után. ne ráncolja össze a homlokát!.. a túlzásba vitt és megerőltető vigadozás után. Ez nem volt holmi új szokás. Jekyll doktor szép. hogy őszinte.. de azért mégis csökönyös pedáns. amit ő az én tudományos eretnekségemnek nevez.. áldott szerencsére. ott nagyon szerették. – Hát elmondom ismét – beszélt tovább az ügyvéd. szerettek elüldögélni egy darabig az ő tartózkodó társaságában. mintegy gyakorolva a magányosságot. . mint Lanyonban. nagy hangú pedáns. szemrevaló. hogy ez a téma ugyan nincs kedvére a doktornak. kitűnő fiú. és nagyon szeretném gyakrabban látni. ha csak azt a csökönyös pedánst Lanyont nem sújtotta le ugyanannyira az. Ahol Uttersont szerették. s amint most szemközt ült vele a kandalló előtt – jól megtermett. mikor a víg kedélyű és bőbeszédű vendégek lába a küszöbön volt már.. borotvált arcú ötvenes férfi. igen. a végrendelet dolgában. – Beszélni akartam önnel. Sohasem láttam. – A végrendeletemet? Igen. meleg szeretetet érez Utterson iránt. széles arca ajka széléig elsápadt. Beavatott megfigyelő észrevehette volna. tudatlan.. – Tudja. szeme elkomorult. – Tudja. hogy sohasem helyeseltem – folytatta Utterson.

hogy valaha is szeretni fogom – mondta az ügyvéd. – Bizonyára tökéletesen igaza van – mondta végül és felállt. hogy az ön jó szívét megnyugtassam. hogy látta őt. – Azt hittem. Utterson. igen nagy érdeklődéssel viseltetem ez iránt a fiatalember iránt. és igazán nagy kő esne le a szívemről. hogy így beszél. Ha mindent tudna. – Jó. Utterson elgondolkozott egy kicsit. nagy. nagyon különös. hogy ezt a témát nem feszegetjük. – Kínos szituációban vagyok.– Erről hallani sem akarok többet – mondotta. megszabadulhatok Hyde úrtól. csak azt kérem öntől. szóba hoztuk a dolgot – folytatta a doktor –. ismer engem. Utterson. Tudom. – Jekyll – mondta Utterson –. Öntse ki bizalommal a lelkét: meg vagyok győződve. undorító – folytatta Utterson. mint akárki másra. hogy megfér vele. ha megígérné. hogy megmenthetem. nagyon köszönöm. hadd mondjak el valamit önnek. és éppen azért. megígérem. nem olyan nagy a baj. azt akarom. a tűzbe bámulva. – Azt nem ígérhetem. nagyon kérem.. ne bolygassa. Utterson. .. de nem arról van szó. nem fog félreérteni: magánügy ez. és hozzásegíti a jussához. elmondok egyet: amelyik pillanatban akarom. amire ön gondol. csak igazságot kívánok. Én igazán nagyon érdeklődöm szegény Hyde iránt. inkább önre bíznám magamat. nem találok szavakat. Tökéletesen hiszek önben. és félek. Akármennyit beszélnénk a dologról. sőt. Jól van – mondta –. De éri őszinte. mint saját magamra is. kezét a másiknak karjára téve –. megegyeztünk abban. ha én már nem leszek. utoljára. – Arra nem is kérem – erősködött Jekyll. és köszönöm. segítse az én kedvemért. amit remélem. és ha engem elszólít a sors. hogy durva volt önhöz. hogy megköszönjem. és még csak egy szót teszek hozzá. Nem érti a helyzetemet – felelte a doktor kissé tétován. megbízható ember vagyok. bizonyára megértené. – Amit hallottam. – Ez nem változtathat a dolgon. – Édes jó Utterson – szólt a doktor –. de ha már remélem. Utterson nem tudott visszafojtani egy sóhajtást. Erre kezemet adom önnek. nagyon szép öntől. elmondotta nekem. segíteni nem lehet rajta. ha szabad választásom volna. ígérje meg. nagyon. nagyon különös a helyzetem.

És a következő pi1lanatban. régimódi jó természetet tükrözött. az éj kezdete még tiszta volt. az ablak mellé. nagyon meglepett és egy kissé sértődött arccal. mire magához tért. amolyan jogos önelégültségfélét. és megszólította a másikat. Kevés részlet szivárgott ki. botja ütései záporoztak. Két óra volt. októberében. S amint így üldögélt. toporzékolt. Egy szolgálóleány. egy árva szót sem felelt a másiknak. A CAREW-FÉLE GYILKOSSÁGI ÜGY Nem egészen egy esztendő múlva. az idősebbik férfi igen udvariasan meghajolt. lába alá tiporta áldozatát. Mondanivalója nem lehetett valami nagyon fontos. s őbenne mély ellenszenvet ébresztett. vele szemközt jövet pedig egy másik. megugrott. s általában úgy viselkedett (a lány leírása szerint). azzal hadonászott. sohasem érezte magát ilyen békességben az emberekkel. és úgy látszott. tizenegy óra tájt felment a szobájába lefeküdni. aki magányosan lakott egy házban. erre aztán Mr. mint a jégeső. aki egyszer meglátogatta a gazdáját. s a leány örömmel nézte. és meglepetten ismert fel benne egy bizonyos Mr. akire eleinte kevésbé ügyelt. mikor elbeszélte a látottakat –. regényes természetű volt. ragyogóan megvilágította a telehold. Aztán a másik férfira tévedt a szeme. meglóbálta. Hydeet. nem messze a folyóparttól. s álmodozásba merült. soha nem gondolt több szeretettel az egész világra. mozdulataiból úgy látszott. felkapta a botot. majom módjára őrjöngve. London városát ritka kegyetlen bűntett híre korbácsolta fel. mintha csak az utat tudakolná. hogy alig fékezett türelmetlenséggel hallgatja. E rémítő látványtól és hangoktól a leány elájult. mert leült a ládájára. de a hold arcába világított. amelyre a leány ablaka nézett. kis termetű urat. és rendőrt hívott. Úgy látszik. de az döbbenetes volt. s a test legurult a kocsiútra. a csontok recsegtek-ropogtak. s a keskeny utcát. de áldozata ott hevert az út . amíg beszélt. Ámbár hajnalra már köd szállta meg a várost.. mert olyan ártatlan. Az öregúr hátrált egy lépést. Mikor ez a kettő összetalálkozott – ami éppen a leány szeme előtt történt –. Aztán hirtelen lángoló düh fogta el. észrevett egy koros. de amellett némi büszkeséget is. akár egy őrült.. amelyet még nevezetesebbé tett az áldozat magas társadalmi állása. szép fehér hajú úriembert. A gyilkos már régen. Hyde-et egészen hatalmába kerítette a düh és leütötte. aki az utcán közeledett. 18.IV. Soha – mondogatta később. Nehéz bot volt a kezében. patakzó könnyek között.

ünnepélyes arcot vágott. de névjegyet. egyik fele a csatornába gurult. – Ugyanilyen komoran reggelizett meg nagy sietve és hajtatott a rendőrőrszobára. és nagyon gonosz képű. sárgásbarna fény izzott. Utterson már Hyde nevére is megrezzent. – mondotta. – Ebből nagy lárma lesz. míg felöltözöm. még mielőtt felkelt volna: mihelyt meglátta és elmondták neki a körülményeket. hogy megküzdjenek a sötétség ez új.közepén. mint Sir Danvers Carew. s az Utterson ügyvéd neve és címe volt rajta. míg nem látom a tetemet – mondta –. vagy újra meggyújtottak. el tudom vinni a házához. Mihelyt a helyiségbe lépett. zilálta a csatarendbe állott gőzöket. úgy. bólintott. Utterson gondolkozott. aztán fejét felkapva így szólt: – Ha velem jön a kocsimon. – Úristen – kiáltott fel a rendőrtiszt –. amott meg erős. – És ön talán segíthet nekünk felfedezni a gyilkost. piszkos utcáival. s a szállongó foszlány ok közé keskeny sávban hatott be a nap fénye. hogy a megboldogult nem más. Legyenek szívesek várakozni. nem kételkedett tovább: akárhogy össze volt is törve-zúzva. az ügy minden bizonnyal igen súlyos. mindössze egy lepecsételt és felbélyegzett borítékot. mert itt szinte olyan sötét volt. azt hiszem. lámpáival. Reggeli kilenc órára járt ekkor az idő. amit a leány látott. pedig ritka. mint valami különös tűzvész világa. igen szívós és nehéz fából készült. s az évad első köde ereszkedett le. rongyos járókelőivel. – Kis termetű ember ez a Hyde? – kérdezte. de a szél folyvást kergette. írást nem. gyászos betörésével. ahová eközben beszállították a tetemet. Utterson rengeteg különböző fokát és színárnyalatát figyelhette meg a félhomálynak. olyannak látszott az ügyvéd . Ezt másnap reggel elvitték az ügyvédnek. amit valószínűleg éppen fel akart adni. magával vitte a gyilkos. kettétört ez őrült kegyetlenség erejétől. melyeket vagy el sem oltottak még. a másikat. – Nem mondhatok semmit. megismerte: ő maga ajándékozta jó néhány évvel azelőtt Henry Jekyllnek. hogy amíg a kocsi utcáról utcára döcögött. E változó villanásoknál a komor Soho-negyed. és megmutatta az eltört botot. A bot. – Nagyon kicsi. Az áldozatnál erszényt és aranyórát találtak. – Igen – mondotta –. másutt meg egy pillanatra szinte teljesen felszállt a köd. Óriási csokoládészínű szemfedő borult az égre. mellyel a tettet elkövették. mint késő este. – Azzal röviden elbeszélte. Nagy szomorúságomra ki kell jelentenem. hihetetlenül összezúzva. azt mondja róla a leány –felelte a rendőrtiszt. lehetséges ez? – És a következő pillanatban szeme felragyogott a foglalkozásával járó becsvágytól. de mikor a botot eléje tették. felismerem. kétségtelenül.

Mikor a kocsi célhoz ért. szenteskedő arca volt. aki nagy műértő volt. mondotta. melyet a tűz megkímélt. Mr. felszállt kissé a köd. de ez a kettő fényűzéssel és jó ízléssel volt berendezve. egy pálinkamérés. mindenféle nemzetiségű asszonyok. megborzongatta az a rémület. Igen. például majd két hónapja tegnap látta először. értékes festmény lógott a falon. szürke hajú öregasszony nyitott kaput. Gonosz. s valahányszor útitársára pillantott. akivel jöttem: Newcomen rendőrfelügyelő a Scotland Yardról. ahol több ezer font sterling volt a gyilkos nevén. sötéten. az életmódja nagyon rendetlen. de ismét elment. – Jól van. akire negyedmillió fontsterling örökség várt. Hyde itt lakik. de a modora kitűnő. Emellett gondolatai sem voltak derűsek. a következő pillanatban a köd újra megülte az utcát. az éjszaka nagyon későn jött haza. Egy sárga képű. de most nincs itthon. Mindamellett e pillanatban minden jel arra vallott. Ez volt az otthona Henry Jekyll kedveltjének: annak az embernek. Utterson föltevése szerint Jekyll ajándéka. és gyakran marad el. s mikor az asszony szabadkozni kezdett. ebben semmi különös sincs. s a rendőrtiszt örvendezett. a kandallóban pedig egy halom szürke hamu hevert. Egy látogatás a bankban. sima. – Nem látszik valami népszerű egyéniségnek – jegyezte meg az utóbbi. kiforgatott zsebű ruhák hevertek szanaszét a padlón. – És most. kedves asszonyság. mely – az öregasszonyt nem számítva – lakatlan volt. indultak reggeli itókájukért. Egy kamra borral volt tele. mert ez döntő bizonyítéka volt gyanújának. és előbukkant a piszkos utca. hogy a lakást nemrégen nagy hirtelen felforgatták. mintha sok papírt égettek volna el. az evőkészlet ezüst. amely a törvénnyel s a törvény embereivel szemben néha a legbecsületesebb lelket is elfogja. teljessé tette a megelégedettségét. hozzátette: – Okosabb lesz. kicsoda ez az úr. nincs még egy órája sem. s elvágta az ügyvédet komor környezetétől. . Mr. Hyde mindössze két szobát használt. a bot másik felét megtalálták az ajtó mögött.szemében. egy bolt. lakatra-kulcsra járó fiókok nyitva tátongtak. – Aha! – mondta. mint valami lázálombeli város. hadd lássuk akkor a lakását – szólt az ügyvéd. akik kulccsal kezükben. a süppedő szőnyegek kellemes színűek. egy alacsony francia vendéglő. A parázs közül a felügyelő kikotorta egy zöld csekk-könyv csonka tömbjét. ahol egypennys füzetkéket és kétpennys salátát árultak. hogy körülnézzünk itt ezzel az úrral. – Hát bajba került! Mit követett el? – Utterson és a rendőrfelügyelő összenéztek. sok rongyos gyerek a kapualjakba zsúfolódva. mint az árnyék. ha megmondom magának. engedje meg. az asztalnemű finom. Az asszony arcán gonosz öröm villant fel. Az egész házból.

akik leírták. nagyon eltértek egymástól. különben nem hagyta volna el a botot. Ezt az utóbbit azonban nem volt olyan könnyű megcselekedni. soha nem fényképezték le. . s ama kevesek. családjának sehol semmi nyoma. és kiadni a körözőlevelet.– Nyugodt lehet uram – mondta Uttersonnak –. kezemben tartom. még ama bizonyos szolgáló gazdája is csak kétszer látta. átlagos megfigyelők szokása szerint. Csak egyetlen pontban egyeztek meg: a kifejezhetetlen idomtalanság kísértő érzésében. mert Hyde úrnak kevés ismerőse volt. Nincs más dolgunk. és főként nem égette volna el a csekk-könyvet. mint várni rá a bankban. Hiszen a pénz az életet jelenti számára. amelyet a menekülő mindenkiben felébresztett. Elveszthette a fejét.

a falon körös-körül üvegszekrények. egyebek közt. mihelyt Poole magukra hagyta őket –. hallotta-e az újságot? A doktor összerezzent. Az ügyvéd komoran hallgatta: nem tetszett neki barátja lázas viselkedése. végigszórva csomagoló szalmával. megváltoztatta a kert végében álló épület rendeltetését. Nem állt fel. – Carew kliensem volt. homályos kupoláján alig-alig szűrődött át a fény. ahol Poole tüstént bebocsátotta. Túlsó végén lépcső vezetett egy vörös posztóval bevont ajtóhoz. Ő különben igazán nem szorul a segítségemre. Mindennek vége. mikor áthaladt az előadótermen. mert a köd már kezdte sűrűn megülni a házat – és itt ült. melynek párkányán meggyújtott lámpa állt. A LEVÉL Késő délután volt. Nagy helyiség volt ez. egy nagy álló tükör és egy íróasztal. az élő Istenre esküszöm – kiáltotta a doktor – esküszöm. bútorzata. szorosan a tűzhöz húzódva. három piszkos. kellemetlen. idegenkedő érzéssel tekintett körül. hogy rá se nézek többet! Becsületemre mondom. mely valaha zsúfolásig megtelt mohó érdeklődésű diákokkal. hogy elrejtse azt a frátert? – Utterson.V. A doktor egy híres sebész örököseitől vette a házat. amit mondok: soha többet nem fognak hallani róla. s az kíváncsian nézegette a I piszkos. most pedig elhagyatott volt és csendes. – Nos – szólt Utterson. végeztem vele erre az életre. az asztal kémiai felszereléssel megrakva. jegyezze meg. tökéletes biztonságban. Tűz égett a kandallóban. – Kiabálták a téren – mondotta. abba az épületbe. mint az anatómia. padlója tele ládákkal. mire Utterson eljutott Jekyll doktor kapujához. és elvezette a konyhán meg egy udvaron keresztül (amely valaha kert volt). csak felényújtotta hideg kezét. vasrácsos ablaka az udvarra nézett. mint én. Csak nem volt olyan őrült. . amelyet általában mint laboratóriumot vagy boncoló termet ismertek. de ön is az. s ezen az ajtón keresztül végre bejutott Utterson a doktor dolgozószobájába. ön nem ismeri úgy. ablaktalan épületet. Az ügyvédet most először fogadta lakásának ebben a részében. és elváltozott hangon üdvözölte. s az ő szenvedélye inkább a kémia lévén. biztonságban van. – Behallatszott az ebédlőmbe. mi a teendőm. a halálos betegnek látszó Jekyll doktor. – Egy szót csak – folytatta az ügyvéd. hogy elébe menjen látogatójának. és tudni szeretném.

nagy lecke volt ez nekem. gondolom. én annyira bízom önben! – Attól fél. mint ő gondolta volna. Küldte valakivel. – Jó. hogy szerencsésen megmenekült. hogy törődném azzal. ó. amelyben föltétlenül megbízik. aki az ön végrendeletében az eltűnésére vonatkozó intézkedést diktálta? A doktort mintha ájulás környékezte volna. – Megtarthatom. Távozóban az ügyvéd megállt. összeszorította ajkát és bólintott. vagy sem. és nem tudom.– Nagyon biztos lehet Hyde dolgában – mondta –. mielőtt meggondoltam volna. mint szerencse – válaszolta ünnepélyesen a doktor –. De nem volt rajta bélyeg. alatta ez a név: „Edward Hyde”. – Alapos okom van a bizonyosságra. – És most még egy szót: Hyde volt az. Örülhet. – Nem mondhatom. A levél furcsa. Saját jó híremre gondoltam. Jekyll doktor. mert olyan módja van a menekülésre. míg alszom egyet a dologra? – kérdezte Utterson.. meglehetős röviden az volt benne. hogy ez a levél Hyde nyomára vezethet – kérdezte az ügyvéd. – Nem – felelte a másik. de mégis megnyugtatta barátja önzése... mutassa azt a levelet. álló írással volt írva. ön bizonyára bölcsen fogja megítélni a dolgot. mi vár Hyde-ra. micsoda lecke! – És egy pillanatra kezébe temette az arcát. – Elégettem – felelte Jekyll –. ne tegyen semmit. – Meg akarta gyilkolni önt. s az ön érdekében remélem. – Több ez. az ő biztonságáért.. – Szeretném. Szeretném az ön kezében hagyni. – Egészen biztos vagyok – válaszolt Jekyll. ha ön döntene helyettem – volt a válasz. szót váltott Poole-lal. Istenem. és szemrehányást tett magának egynémely régebbi gyanújáért. – Megvan még a borítéka? – kérdezte. Utterson... – Elvesztettem önbizalmamat. meglepte. akinek ő sokáig oly méltatlanul fizetett meg ezer nagylelkűségéért. az ön nevét is belekeverhetik. majd megfontolom – felelte az ügyvéd. hogy igaza van. . de ezt senkivel sem közölhetem. jobb színben tüntette fel ezt a bizalmas viszonyt. egyszer s mindenkorra végeztem vele. Az ügyvédnek meglehetősen tetszett ez a levél. amit meglehetősen veszélyeztet ez a gyűlöletes ügy. Hanem egy kérdésben tanácsot adhatna nekem. Ha bíróság elé kerülne az ügy. hogy írójának jótevője. megmutassam-e a rendőrségnek. Utterson. Utterson gondolkozott egy darabig. kaptam egy levelet. Kaptam. és egy-két. semmi körülmények között. – Tudtam – mondta Utterson. miről van szó. – Jó –mondta végül –.

– Az az ember. hogy egy másiknak becsületes neve el fog merülni a botrány örvényében. mint postával – azzal is csak nyomtatványok –. Az ügyvéd észrevétlenül ellágyult. mely réges-régen lakott már háza pincéjének sötétségében. és akármennyire bízott is mindig önmagában. és Utterson ebből a megjegyzésből kiokoskodhatná. és a legnagyobb óvatosságra van szükség. amint a rikkancsok rekedtre kiabálják magukat a gyalogjárókon: „Rendkívüli kiadás! Egy képviselő bestiális legyilkolása!” Kliensének és barátjának volt ez halotti beszéde – és az ügyvéd nem tudta elfojtani azt a balsejtelmét. nagyon valószínű. aligha olvas el ilyen különös okiratot anélkül. s ha így van. és eloszlassa a londoni ködöt. mivel Guest. véletlenül talán hozzájuthat valahogy. középen pedig. aki előtt oly kevéssé tudott volna titkolózni. ügyesen kiszámított távolságra a tűztől. de azt gondolta. most mégis tanácsra vágyott. s az alacsony felhők fullasztó takarója alatt a város zajló élete olyan hanggal hömpölygött a nagy ütőerekben. természetesnek és magától értetődőnek találná ezt a lépést. Nem volt e világon ember. hogy a dolgozószobában íródott. Kisvártatva ott ült kandallója egyik oldalán. Útközben hallotta. valóban. Nagy felháborodást keltett városszerte – válaszolta Guest. megújult félelemmel távozott a vendég. – Szomorú dolog ez nagyon Sir Danvers-szel – mondotta. a lámpák ragyogtak. Mr. milyen otthonos Mr. Egyenesen nem kaphatott. hogy hallott arról. Hanem a szobát felvidította a tűz fénye. hogy semmi sem jött más úton. mit kell majd tennie. – Igen. mint valami hatalmas szélvész. a másikon irodafőnöke. hogy lássa azt a levelet. Guest gyakran járt hivatalos ügyekben a doktor házánál. Amellett az irodafőnök okos ember. egy palack aszúbor. nagy tanulmányozója és szakértője lévén a kézírásoknak. hogy a levél a laboratórium kapuja felől jutott be. mint akarta. persze. mely világot deríthet erre a rejtélyre? Főként. Ez újság hallatára. tette hozzá. Hyde a házban. s a domboldali szőlőskerteket forró őszi délutánokon elborító izzás arra várt. A palackban már régen feloldódtak a savak: a bor felséges színét megfinomította az idő. miféle ember adta át? De Poole szentül állította. mint Guest előtt – és nem is volt mindig bizonyos abban. A köd szálltában elaludt a beborított város fölött. azt már másképpen kell megítélni. őrült volt. Mindenképpen kényes elhatározás előtt állott. levonhatta a maga következtetéseit: nem helyénvaló-e tehát. Guest. hogy kiszabaduljon.e el többet. ma hoztak ide egy levelet. mint megannyi karbunkulus.– Mondja csak – szólította meg –. hogy nem árult. hogy el ne hallatna valami megjegyzést. mint ahogy a festett ablak színe is gazdagabb lesz az évek folyamán. lehetséges tehát. ismerte Poole-t. Nyilvánvaló. .

amint ön mondja: valóban különös – válaszolt Guest. éppen önnek való csemege: egy gyilkos keze írása. Elhallgattak. No de itt van. Guest mondta a principális. – Van itt egy dokumentum. – Valóban különös – szólt Utterson. Valami magánügy.– Szeretném hallani erről az ön véleményét – folytatta Utterson. Köszönöm – azzal az irodafőnök egymás mellé tette a két papírlapot. – Köszönöm – mondta végül. egyszeriben leült. mert nemigen tudom. igen különös hasonlatosságra bukkantam. és szenvedélyesen tanulmányozni kezdte a levelet. – Úgy van. – Nem – mondta –. – És mindenesetre különös az írója is – tette hozzá az ügyvéd. – Miért hasonlította össze a két írást. mitévők legyünk vele. a két írás sok tekintetben azonos. uram – felelte az irodafőnök –. nagyon. Miért? Látni akarja? – Egy pillanatra. hanem azt meg kell hagyni: különös egy írás. – Értem – válaszolt az irodafőnök. . Guest? – kérdezte hirtelen. E pillanatban lépett be az inas egy levéllel. – Nagyon érdekes kézírás. s ott is tartotta ezentúl. Utterson úr? – Csak egy vacsorameghívás. és Utterson habozott egy darabig. tudja. Guest szeme felragyogott. – Nem szeretnék beszélni erről a levélről. nem őrült. – Úgy rémlett nekem. – Henry Jekyll még hamisító lesz egy gyilkos kedvéért! És ereiben megfagyott a vér. – Jekyll doktortól jött? – kérdezte az irodafőnök. és buzgón összehasonlítgatta a rajtuk levő írást. – Hogyan! – gondolta. köztünk maradjon. mintha ismerném az írást. Mihelyt azonban Utterson egyedül maradt ez estén. az ő kézírásával. és visszaadta mindkettőt. nagyon csúnya ügy. bezárta a levelet a páncélszekrényébe. csak különbözőképpen dőlnek. – Hát.

és most is visszautasították. csupa gyalázatos dolgot: történetek kerültek napfényre e kőszívű és erőszakos ember kegyetlenségéről. Nem valószínű. A rózsás arcú ember megsápadt. nyomasztónak érezte ezt a visszatérő magányosságot. . hanem a doktor tekintete. mintegy a jótevő munka belső öntudatától. mert Sir Danvers halálát országra szóló bűnnek tartották. hogy szinte naponként látja barátját.VI. sok jót tett. hanem mostani hollétéről szót sem tudott senki. Rengeteget dolgozott. megdöbbentette a doktor külsején történt változás. – A doktor úrnak szobában kell maradnia – mondta Poole –. mely a léleknek valami mély döbbenetéről tanúskodott. Az ötödik estén Guestet hívta meg vacsorára: a hatodikon elment Lanyon doktorhoz. LANYON DOKTOR KÜLÖNÖS VISELKEDÉSE Röpült az idő. több ezer font vérdíjat tűztek ki a gyilkos fejére. arca mintha kitelt volna. mintha sohasem is lett volna a világon. viselkedése. megöregedett. hogy Sir Danvers haláláért bőséges kárpótlás Hyde eltűnése. békén volt a doktor. egész pályafutását övezte. mikor ez a három férfiú elválaszthatatlan barát volt. újra érintkezni kezdett barátaival. A halál volt a homlokára írva. Most. különös társaságáról. nyom nélkül eltűnt. és idő múltával Utterson lassankint magához tért égető izgatottságából. hitvány életéről. Attól a perctől kezdve. Itt legalább bebocsátották. hogy az a gonosz hatás megszűnt új élet kezdődött Jekyll doktor számára. hanem Hyde úgy eltűnt a rendőrség szeme elől. s arról a gyűlöletről. és mégsem a hirtelen testi hanyatlás e jelei ragadták meg legerősebben az ügyvéd figyelmét. Tizenötödikén az ügyvéd újra próbálkozott. Igaz. sokat időzött szabad levegőn. házigazdájuk lett. sokat kifürkésztek a múltjából. Úgy gondolkozott. és a házigazda arca úgy fordult egyiktől a másik felé. Január 8-án Utterson a doktornál vacsorázott egy kis társasággal. szemmel láthatóan megkopaszodott. minthogy az utóbbi két hónapban megszokta már. ott volt Lanyon is. Tizenkettedikén és tizennegyedikén az ügyvéd zárt ajtóra talált. mint a régi szép napokban. s míg eddig is közismert volt jótékonyságáról most nem kevésbé kivált jámborság tekintetében. úgy látszik. mely. megfogyott. hogy a gyilkosság reggelén elhagyta Soho-beli házát. Kibújt elzárkózottságából. tovább nyugton. de amint belépett. és nem fogad senkit. és visszanyerte lelke nyugalmát. ismét meghitt vendégük és. és két hónapnál.

leült. és tudja. orvos. csak egyet tehet e végzet enyhítésére: tartsa tiszteletben hallgatásomat. megcsukló hangon.. de Utterson mégis hajlandó volt erre gyanakodni. Nem hittem volna. és néhol sötéten rejtélyes értelmű választ kapott. – Utterson. és egyébről beszélni velem. hogy a magam sötét útjain járjak. panaszolta. Hetek kérdése az egész. Addig pedig. „Igen gondolta –. – Nono – szólt Utterson. Enyém a legnagyobb bűn a világon. hogy napjai meg vannak számlálva. és ön.” És mégis. hogy ezen a földön legyen hely ilyen lesújtó szenvedés és borzalom számára. szerettem. nem élünk már olyan soká. de osztozom abban a nézetében. ha képes itt ülni. hogy csak célozzon is rá. amikor Utterson megjegyzést tett állapotára. Gyakran azt gondolom. – Nem akarom többé látni Jekyll doktort. a halálom után. de ha nem tud megszabadulni ettől az átkozott témától. aztán hosszú szünet után megkérdezte: –Tehetek valamit? Mi hárman régi jó barátok vagyunk. hogy nem szabad találkoznunk többé. Tűrnie kell. Utterson. hallani sem akarok róla – mondta hangosan. szerettem. s ezt a tudatot nem bírja elviselni. Rendben van. és megkérdezte a Lanyonnal való szerencsétlen szakítás okait. amit nem nevezhetek meg. – Találkozott vele? De Lanyon arca elváltozott. Mostantól kezdve teljesen elzárkózott életet szándékozom élni. ismernie kell az állapotát. de a legnagyobb szenvedés is.. sok helyt igen patetikus stílusú. kérem.. kíméljen meg attól. – Jekyll is beteg – jegyezte meg Utterson. és tegye meg. Másnap hosszú. egyszer majd. mihelyt hazaért. – Idegrázkódtatás ért – mondta –. mert én halottnak tekintem. kérdezze meg őt magát. hogy a házából kizárták. – Nem akar fogadni – mondta az ügyvéd. boldogan távoznánk az életből.hogy a doktor a haláltól félne. – Ez nem lep meg – volt a válasz. maradjon itt. Lanyon.” . ha ajtóm gyakran ön előtt is zárva lesz. Olyan büntetést és olyan veszedelmet hoztam önmagamra. az élet kellemes volt. és fölemelte reszkető kezét. akkor menjen Isten hírével. hogy más barátokra tegyünk szert. az Isten szerelméért. hogy halálra van ítélve. Én nem mondhatom el. –Nincs itt mit tenni – felelte Lanyon –.. igen. és sohasem leszek már a régi. talán megismerheti minden oldalról ezt az ügyet. A Lanyonnal való összeveszés helyrehozhatatlan. „Nem kárhoztatom öreg barátunkat – írta Jekyll –. hogy ha mindent tudnánk. és ne kételkedjék barátságomban. és írt Jekyllnek. – Végeztem azzal az emberrel. kérem. Utterson. ne lepődjék meg. Lanyon igen szilárd hangon jelentette ki magáról. mert ezt nem tudom elviselni.

egész eddigi életének vége! Ekkora és ily váratlan változás őrültségre engedett következtetni. Igen. A doktor úgy látszik. egyszerre járjon végére e rejtelmeknek. érdeklődése eltompult. Lanyon kézírásával – mit jelenthetett ez? Heves kíváncsiság fogta el. mintha nyomná valami a lelkét. – Ma temettem el egy barátomat – gondolta –. most még jobban elzárkózik. és nem egészen két heti szenvedés után meghalt. A borítékban egy másik volt hasonlóképpen lepecsételve. hogy nem törődve a tilalommal. eltűnés volt odaírva. nagyon hallgatag lett. egy hete még ott mosolygott a jövendőben egy kedves. mint valaha. és más legyőzni. a laboratórium fölött levő dolgozószobájába. de talán fellélegzett. a doktor visszatért már régi foglalkozásaihoz. Szeretettel gondolt rá. és az iratcsomó ott szunnyadt továbbra is magánszéfjének legtitkosabb zugában. mely nagyon megviselte. a szabad levegőtől és a város zajától körülvéve. hogy e naptól kezdve Utterson ugyanolyan mohósággal vágyott-e még életben maradt barátjának társaságára. tisztes öregség ígérete. s az ügyvéd rettegett a tartalmának megismerésétől. és annak kifürkészhetetlen remetéjével üldögélt és beszélgetett. Elment ugyan hozzá. és feltörte a pecsétet. valami mélyebb okának kell lenni. Egy hét múlva Lanyon doktor ágynak esett. Utterson kezébe. „Nem szabad kinyitni Henry Jekyll doktor halála vagy eltűnése előtt. G. . „Magánügy. kizárólag J. de hivatásának tisztessége és elhunyt barátja iránt való hűsége erősen kötötte. tekintetbe véve Lanyon viselkedését és szavait. melyet már régen visszaadott írójának – itt is össze volt kapcsolva az eltűnés gondolata Henry Jekyll nevével. mint abban az őrült végrendeletben. barátaihoz. melyet elhunyt barátja címzett meg és pecsételt le. ezzel a felírással. Más meggyötörni a kíváncsiságot. Utterson. hogy lassan megritkította látogatásait.” Utterson nem akart hinni a szemének. egy pillanat alatt – barátságnak. a temetés után. de a gondolatai nyugtalanok. mikor nem engedték be. ha Poole-lal beszélgethetett a kapu küszöbén. meglehet lelke mélyén jobban örült. nem olvas. ha előbb halna meg nálam. hátha ez egy másiktól foszt meg? De aztán hűtlenségnek bélyegezte félelmét. olvasatlanul megsemmisítendő” – ez volt nagy betűkkel ráírva. lelki békességnek. De a végrendeletbe ez a gondolat Hyde sötét javaslatára került. ott is alszik néha. Utterson úgy megszokta már e változatlan híreket. este bezárkózott irodájába.Utterson megdöbbent: Hyde sötét befolyásának vége volt. Pedig Poole nem sok kellemes újságot közölhetett vele. mint hogyha bebocsátották az önkéntes rabság hajlékába. s egy szál bús gyertya világánál elővett egy borítékot. de. szorongók voltak. és most. nagyon is érthető és borzalmas szándékkal. nagyon kétes. itt is.

hogy kitaláltam. de nem. A három ablak közül a középső félig nyitva volt. nem – felelte Utterson. Rokonom. még így. de ez a hely igazán nem alkalmas a fogadásukra. – Remélem. nem merek. – Elmondtam már. hogy felbolygassa a vérkeringését. És még így is részben az ön hibája. – Hát kitalálta. jobban van! – Nagyon odavagyok. emlékezetes mellékutcán vezetett. mikor a kapu elé értek. Jekyll házának hátsó kapuja. Mr. – De milyen szamárnak tarthatott ön engem. útjuk véletlenül ismét az. nagy gyönyörűség nekem. mind a kettő megállt. hogy láthatom. a legokosabb. aki ott ült az ablak mellett.. – Akkor hát – mondta kedélyesen az ügyvéd –. ennek a históriának legalább vége van már. hogy megnézze. Az udvar hűvös volt. lépjünk be az udvarba. nyugtalanít szegény Jekyll. hogy ez Dr. igen? – kérdezte Utterson. Enfield.. nagyon odavagyok. és Utterson hirtelen megpillantotta Dr. és sétáljon velünk egy kicsit. hogy láttam egyszer. amiért nem jöttem rá. vegye a kalapját. fel is hívnám önt és Enfield urat. Utterson –felelte a doktor komoran –. noha fölötte a naplemente fényében ragyogott még a mennybolt. mint Enfield úr meg én. ha idelent maradunk. kívülről is. Utterson. Sohasem látjuk többé Hyde urat. – Nagyon kedves – sóhajtott a másik. – Nagyon szeretnék. teljességgel lehetetlen.VII. – Remélem. nem tart már sokáig. korai félhomály ülte meg. vigasztalhatatlan rab módjára szívta a friss levegőt. ahol vagyunk. ha így van. Jekyll! – kiáltotta. AZ ABLAK ALATT Egy vasárnap. és ugyanolyan visszataszítónak találtam. és beszélgetünk önnel onnét. végtelen szomorú arccal. ön az. és vessünk egy pillantást az ablakokra. – No – mondta Enfield –. De igazán nagyon örülök. – Micsoda. Jekyllt. – Nagyon sokat gunnyaszt otthon – mondta az ügyvéd. amit tehetünk. és kissé nedves is. – No. – Ki kéne járnia. amikor Utterson rendes sétáját végezte Enfielddel. Az igazat megvallva. nem. Hála Istennek.. hogy egy barát jelenléte. nem. Jekyll doktor. tán hasznára válik. .. – és úgy érzem. Ugyan jöjjön. mint ön? – Nem is lehetett másképp – szólt Enfield.

és szótlanul ment tovább. hanem ez a pillantás elég volt – szó nélkül kimentek az udvarból. De alighogy ezeket a szavakat kimondta. és csak mikor a szomszédos fő útra értek. mert az ablak tüstént becsapódott. Csak egy szempillantásig látták. hogy a lent álló két úriemberben megfagyott a vér.– Éppen ezt akartam én is indítványozni – felelte mosolyogva a doktor. arcáról eltűnt a mosoly. Enfield csak komolyan bólogatott. Sápadtak voltak mind a ketten. és ugyanaz a borzalom ült mindkettejük szemében. és olyán nyomorult rémület és kétségbeesés kifejezése váltotta fel. Hallgatva jutottak ki a mellékutcából. . hogy barátjára nézzen. Isten irgalmazz – rebegte Utterson. – Isten irgalmazz. ahol még vasárnap is zajlott az élet csak akkor fordult meg végre Utterson.

Próbálja elmondani. Poole. itt egy pohár bor – szólt az ügyvéd. hogy felugrott. Most is úgy ült. és azt a pillanatot kivéve. és szemét a szoba egyik sarkára szögezte. és megnézni tulajdon szemével? Utterson egyetlen válasza az volt. Mitől fél? – Féltem már egész héten – felelte Poole. beszéljen világosan. – Micsoda gyalázatos dolog? Hogy érti ezt? – Nem merem megmondani. mint máskor. nagyságos úr. egyszer sem nézett az ügyvéd szemébe. vigyen el az ördög. – Gyalázatos dolog?! – kiáltott fel az ügyvéd megriadva. nagy baj van. barátom – mondta az ügyvéd –. Vad. – Nono – mondta az ügyvéd –. mi szél hozza erre? – kiáltott fel. látom. – Tetszik ismerni a doktor úr szokásait – kezdte Poole –. csökönyösen kitérve a kérdés elől –.. hogy a bor még most is érintetlen volt. és ezt nem szeretem. Poole. viselkedése sokkal bizonytalanabb volt. AZ UTOLSÓ ÉJ Utterson egy este. – Úristen. mi az. hogy kövesse őt. azután újra rápillantva. hogy hogyan elzárkózik mindig. hogy mit akar. vacsora után. – Üljön le. – Nono. A szolga külseje tökéletesen igazolta a szavait. a futó felhőket mintha átlátszó patyolatból szőtték volna. mikor egyszerre csak nagy meglepetésére Poole állított be hozzá.. látom. – Nem bírom tovább – ismételte. valami gyalázatos dolog történt – szólt rekedten Poole. a sápadt hold sarlója hanyatt feküdt. egészen az évszakhoz illő márciusi éjszaka volt. ha szeretem. – Azt hiszem. és már-már bosszúsan. hogy a boros poharat érintetlenül tartotta a térdén. amikor bevallotta ijedelmét. Félek. – Most pedig szedje össze magát. kandallója mellett üldögélt. most aztán nem bírom tovább. és mondja el értelmesen. hozzátette: – Mi baja? Beteg a doktor úr? – Utterson úr – mondta a szolga –. kapta a kalapját és télikabátját. s közben csudálkozva figyelte meg. Nohát most is bezárkózott a dolgozószobájába. mintha a szél fölbillentette volna. mikor letette a poharat. . de nem tetszenék velem jönni.VIII. hideg. hogy van valami oka. nagyságos úr – volt a válasz –. hogy mekkora megkönnyebbülés látszik a komornyik arcán – és talán nem kevésbé csudálkozott azon. valami komoly baj van.

A szél megnehezítette a beszélgetést. s az arcukba korbácsolta a vért. nők. Másképpen szerette volna pedig látni. hogy halljon mindent. amennyire a lánc engedte. a kaput. hanem a fojtogató aggodalom hideg verejtékét törölte le. hogy ha véletlenül mégis behívná a doktor úr. hogy kövesse. a szakács meg felkiáltott: – Úristen! Utterson úr! – és elébe rohant. kinyitották. – Fogd be a szádat! – kiáltott rá Poole olyan durva hangon. Amellett úgy látszott. mely idegeinek felkorbácsoltságáról tanúskodott. összebújva. aki egész úton egy-két lépéssel előrejárt. – Azzal megkérte Uttersont. és megtörülgette homlokát egy vörös zsebkendővel. s a harapós idő ellenére levette kalapját. De akárhogy vágtatott is idáig. És azt mondom. s mikor megszólalt. – Nagyon szokatlan. be ne menjen. nagyságos úr – mondotta –. mert Utterson úgy érezte. Poole – szólt az ügyvéd. aki hangosan sírt. Poole? – Én – felelte Poole. mint a birkanyáj. mert akárhogy tusakodott is ellene: lelkében valami rettentő baj előérzetét cipelte. – Mi az. itt volnánk. senki sem tiltakozott. valamennyien megrezzentek. mikor a lány feljajdult. – Nyissák csak ki a kaput. nem a sietség okozta izzadságcseppeket. soha életében nem érzett ilyen erős vágyat. Utterson láttára a mindeneslány hisztérikus visításba tört ki. azt hiszem. hogy ne legyen semmi baj. hogy lássa és érinthesse embertársait. – Most pedig – folytatta a komornyik. és a hátsó kert felé indult. A hall. nagyon helytelen dolog. mintha meg akarta volna ölelni. a kuktához fordulva –. mikor odaértek. mikor beléptek. és egyszeriben nekilátunk a dolognak. – Na. – Félnek – mondta Poole. körülötte az egész cselédség: férfiak. A tér. csak a mindenes hangja hallatszott ismét. most hirtelen megállt a járda közepén. és rettegő várakozást kifejező arccal fordultak a belső ajtó felé. . Poole. de ne hallják meg. uram – mondotta. – Jöjjön olyan csendesen. Azt akarom. mert az arca fehér volt. adja Isten. porral. mi az? Mind itt vannak? – szólt ingerülten az ügyvéd. éppenséggel nem tetszenék a gazdájuknak. fényesen ki volt világítva. – Ámen. adj ide egy gyertyát. soha ilyen elhagyatottnak nem látta még London e részét. a kandallóban lobogott a tűz. ahogy csak tud. hogy az utcákról szokatlan mértékben elsöpörte a járókelőket. hogy itt van. s a kert vézna fák a kerítést csapkodták ágaikkal. Ezek után a szolga óvatosan kopogtatott. a hangja érdes és izgatott. tele volt széllel. Síri csönd lett. s egy hang azt kérdezte belülről: – Maga az. és valóban.

Nem. s az összevissza dobált ládákkal. nagyon sápadtan. – Nem azért voltam húsz esztendeig a házában. aztán gyertyáját felkapva.. hogy eltévesszem a hangját. hogy az elmúlt héten az a valaki vagy valami. hogy bejöhet-e a doktor úrhoz? – szólt. és azt parancsolta. és hogy ki van ott helyette. doktor úr – mondta Poole. hogy füleljen.. Utterson úr. nagyon vad história. Poole itt intett neki. eltették bizony. ügyvéd úr: a gazdámat eltették láb alól. nagyon megváltozott – felelte az ügyvéd. No már most: minden áldott nap. és hallgatózzék. mikor senki sem látja. Utterson úr! – Különös történet ez. hogy úgy van. mikor hallottuk.. mármint a gazdám. Valahányszor meghoztam a kívánt anyagot. hogy senkit sem fogadhatok. Utterson szemébe nézve –. sőt egy nap kétszer. hogy itt maradjon? Ez lehetetlenség. ami abban a szobában lakik. de összeszedte bátorságát. letéve a gyertyát. éjjelnappal követelt egy bizonyos fajta patikaszert. felment a lépcsőn. most egy hete. és a lépcsőre dobni. már ott volt egy másik papír. Gyakran szokta. önt nehezen lehet meggyőzni... és mért marad ott? Ez valami égbekiáltó dolog.E váratlan befejezésre Utterson idegei úgy megremegtek. mert nem tiszta. Ezen a héten folyvást így volt. hogy vigyem vissza. és szemmel láthatóan elszántságra biztatgatva magát. hogy kis híján elvesztette az egyensúlyát. a parancsait egy darab papírra írni. a józan ész tiltakozik ellene. a padozaton. – Tudnia kell. hogy Jekyll doktort. követte a komornyikot a laboratórium épületébe. Poole. mi bírhatná a gyilkosát arra.. háromszor is volt ott parancs és panaszkodás. és bogarak futkároztak. mondjuk ki: meggyilkolták. föltéve. de mégis megteszem – mondta Poole. és nem tudott kedvére valót kapni. ahol a tűz már kialudt. és kissé bizonytalan kézzel kopogtatott a dolgozószoba párnázott ajtaján. a gazdám hangja volt ez? – Úgy látszik. másik cégnek .. s a hangjában valami diadalérzésféle bujkált. – Jól van.. – Igenis. – Uram – kérdezte Poole. üvegekkel teli boncolótermen át a lépcső aljáig. és engem elszalasztott a város minden nagy gyógyszertárába. mindig zárt ajtó. s azzal újra hevesen integetett az ügyvédnek. hogy Isten nevét kiáltotta. amint maga hiszi. – Hogy megváltozott. barátom mondta Utterson körmét rágva: – Föltéve. visszavezette Uttersont az udvaron át a nagy konyhába. hogy olyankor csempéssze be a szobába. ő maga pedig eközben. Szánalmas hang felelte belülről: – Mondja meg. hogy álljon az egyik oldalra. mindig csak papiros. eh. de állva Poole tekintetét. s újabb rendelés.e? Meghiszem azt! – mondta a komornyik. s még az étel is ott maradt. – Utterson úr kérdezteti.

J. – itt szünetet tartott. de el is ékteleníti azt. és felsurrant a dolgozószobába. ezért kutatja olyan mohón azt az orvosságot.. ez változtathatta el a hangját is. közelebb hajolva a gyertyához.. de egyszerű és természetes. melyet az ügyvéd gondosan végigtanulmányozott. Uram.. J. valami kiáltásféle tört ki belőle. A tartalma ez volt: „Dr. Poole. mint egy patkány. mikor beléptem. Csak egy pillanatra láttam. ha a gazdám volt az. Úgy látszik. hogy meggyógyulhatna. nyilván valami nagy betegség támadta meg. és visszadobta nekem. találjanak valamit a régiből!” – Különös levél – szólt Utterson. aki szenved benne. de minden hajam szála égnek meredt. Kijelenti. miért visított fel. Iszonyú nagy szükség lehet arra a szerre. – Azt gondoltam. hogy legutóbbi mintaküldeményük nem tiszta. . hogy kutassanak a legnagyobb gonddal. meglehetősen nagy mennyiséget vásárolt az M. és ha maradt valami ugyanabból a minőségből. hogy hasonlít az ő írásához – mondta meglehetős bosszúsán a szolga. Feltekintett. hogy ne csalódjék! Ez az én magyarázatom: elég szomorú..címezve. összefügg a történtekkel.. A gazdáját. amely nemcsak gyötri. és megkímél minket minden túlzott izgalomtól. és teljesen használhatatlan mostani céljaira. most már napnál világosabban látom a dolgot. – Van magánál egy ilyen papír? – kérdezte Utterson. adná Isten. szállítsák azt neki azonnal. úgy vélem. Most kéri.. Jekyll tiszteletét küldi a Maw-cégnek. kisurrant oda. – Ezek mind igen különös körülmények – mondta Utterson –. És aztán. mint valami rongyot – felelte Poole. Dr. 18.-ban Dr. mert a dolgozószoba ajtaja nyitva volt. de azt hiszem. és miért futott el előlem? Elég régen szolgálom.. a toll hirtelen szökkenésével egyszerre felszabadult az írójának egész izgatottsága. és végigsimította homlokát. akárminek kell is. amelynek segítségével szegény még reménykedik. hogy keresse az orvosságát. Poole. – Így történt: hirtelen beléptem a kertből a boncolóterembe. vagy mit.” – Idáig elég nyugodt volt a levél hangja. Poole megtapogatta a zsebét. – Nos? – Hát ez az! – mondta Poole. és ő ott kotorászott a terem túlsó végén a ládák közt. de itt. „Az Isten szerelméért – tette hozzá –. miért viselt álarcot? Ha a gazdám volt. számára életbevágóan fontos a dolog. aztán más hangon folytatta: – De hát mit törődünk a keze írásával? Én láttam! – Látta? – ismételte Utterson. és előszedett egy összegyűrt cédulát. sőt rémítő elgondolni. – Biztos. hogy ez a doktor kezétől származik? – kérdezte az ügyvéd. aztán felcsattant: – Hogyan jutott nyitva a maga kezébe? – A Maw-ék embere dühbe gurult. cégtől.. Pénz nem játszik szerepet.

– Ó. meg aztán ki más juthatott volna be a laboratórium kapuján? Nem felejtette el. nem ismerem a gazdámat húsz esztendő elmúltával? Azt hiszi. – Mind a ketten többet gondolunk. – Jól van – felelte az ügyvéd –... uram. annyi szent! A gazdám – itt körülnézett. Megismerte azt az álarcos alakot. De ha arra gondol. hogy mi most veszedelemnek tesszük ki magunkat? – Az bizony meglehet. az a micsoda nem volt a gazdám. egyszer beszéltem vele. hogy magának kára ne legyen a dologból. jól megtermett férfi. ön pedig használhatná a konyhai piszkavasat. uram – kiáltott Poole –. tudja Isten. ügyvéd úr – felelte a komornyik. hogy volt abban az úrban valami különös. amely látszólag azt bizonyítja. ő volt! Tudja. De ez még nem minden.. ugye. nem tudom. könnyű léptű. hogy itt gyilkosság történt! – Poole – felelt az ügyvéd –. súlyos szerszámot. és meglóbálta.. Nem tudom.. hogy a Carewgyilkosság idején még nála volt a kulcs. ha őszintén beszélnénk – mondta a másik. ügyvéd úr. az az álarcos micsoda sohasem volt Jekyll doktor. ha csakugyan ez a véleménye. Hyde volt-e? Hát igen. kékre-zöldre válva –. mint amennyit kimondtunk. – Hát akkor jó lenne. kötelességem bizonyosságot szerezni. Utterson tiltakozni próbált. hogy nemigen esküdhetem meg rá. ez meg inkább embervakarcs volt. azt hiszi. kötelességemnek fogom tartani. – És most következik a második kérdés – mondta Utterson. valami. ahol minden reggel láttam? Nem. hacsak úgy nem. amitől megborzongott az ember. olyan gyorsan tűnt el. nem tudom. mint valamennyien.. de Jekyll doktor soha. hogy betörjem azt az ajtót. hogyan fejezzem ki. Poole – kérdezte föltekintve –. öntsük ki egészen a szívünket. – Tudja-e. – Ó. Ki fogja megtenni? – Hát ön meg én – volt az eltökélt válasz. Akármennyire szeretném is megkímélni a gazdája érzelmeit. azt hiszem. és suttogóra fogta hangját –. Utterson úr. és az a meggyőződésem. ugyanolyan gyors. milyen magasra ér a feje a dolgozószoba ajtajában. . – Akkor bizonyosan éppen olyan jól tudja. ez már beszéd! – kiáltott fel a komornyik. akit látott? – Bizony. körülbelül ugyanakkora volt. hogy még életben van. Az ügyvéd kezébe vette a durva.. s úgy összegörnyedt. hogy Mr. akármennyire megzavar is ez a levél. magas. gondom lesz arra.– Uram – szólt a komornyik. hogy hidegség támadt tőle az ember velejében.. mi lehet. és akármi lesz is a vége. – Én magam is éreztem ilyesfélét – mondta Utterson. – A boncolóteremben van egy fejsze – folytatta Poole –. tetszett-e valaha találkozni ezzel a Hyde úrral? – Igen – mondta az ügyvéd –.

. Utterson úr. mert igen lassan következtek egymás után. mint egy majom. – Most pedig Poole. az udvar felé indult. Rohanó felhők takarták el a holdat. és mondja meg. mintha jég szaladt volna végig a hátgerincemen. járás közben meg-meglobogtatta a gyertya lángját. Igen. hogy elviseljem a következményeket.. és én megesküszöm. Ha nincs baj. ebből a kapcsolatból nem származhatott semmi jó. Isten tudja csak. – Így jár-kel egész nap – suttogta Poole –. Poole meg én betörünk a dolgozószobába. – Nohát. azt hiszem. s e pillanatban teljes volt a sötétség.. egyszer – felelte bólintva Poole. ez a járás valóban nem hasonlított Henry Jekyll súlyos.. hogy elfoglalják őrhelyüket. különösek voltak. Utterson úr. s a piszkavasat hóna alá kapva. sőt még az éjszaka legnagyobb részében is. hogy Mr. – Szedje össze magát. Ő. és a gyilkosa.– Így éreztem én is – folytatta Poole. mikor az álarcos micsoda felugrott a vegyszerek közül. igen – mondta az ügyvéd. ha új mintaküldemény jön valamelyik gyógyszerésztől. és furkós bottal őrt állani a laboratórium kapujánál. – Ez az izgalom. Hyde volt az! – Igen. Ó. – Egyszer hallottam sírni! . füle helyett a szívével hallgatózzék. ha valami mégsem volna rendjén. de most majd végére járunk a dolognak. ami ilyen ellensége a nyugalomnak! Ó. de mégiscsak megvannak az érzései az embernek. az én vállam elég széles. tudom. A szél. mély udvarba. hogy miért. a doktor úr járása ez? A lépések könnyűek. legyünk mi a megbosszulói. gonoszul kiontott vér van ennek minden lépése nyomán! De hallgassa csak megint. ahol csendesen leültek várakozni. menjünk mi is az őrhelyünkre – mondotta. De arra az esetre. míg csak védett helyre nem jutottak a boncolóteremben. de közelükben csak a dolgozószoba padlóján fel-alá kopogó léptek törték meg a csendet. Alapos volt a félelmem. magának meg a kuktának meg kell kerülniük a házat. megölték szegény Harryt. megviselte magát is. – Sohasem hallanak egyebet? – De. tudom. Tíz percet adunk maguknak. Utterson felsóhajtott. vagy egy gonosztevő a hátsó kapun próbálna menekülni. Bradshaw – szólt az ügyvéd. eleget tanultam ahhoz. – Én is ettől tartok. egy kicsit közelebbről.. Bradshaw távoztakor az ügyvéd órájára nézett. mely csak hirtelen fuvallatok és légvonat alakjában jutott be az elfalazott.. hiszek magának. csakugyan. igen sápadtan és idegesen. kissé bizonytalanok is lehettek. Hívásukra megjelent az inas. London ünnepélyes zúgása hallatszott körös-körül. rossz lelkiismeret lehet az. csikorgó lépteihez. hogy ez nem bizonyság. és besurrant a dolgozószobába. uram. Nohát. Hívja Bradshaw-t. még ott rejtőzik az áldozat szobájában. Csak akkor nyugszik meg egy kicsit.

Poole! Poole meglóbálta feje fölött a fejszét. a gyanúnk felébredt. hogy csaknem sírva fakadtam. csak az ötödikre tört össze a zár. mint egy asszony. fel és alá az éjszaka csöndjében. Lábujjhegyen közeledtek hozzá. és látni is fogom. Hyde maga számolt le magával. újra megreccsentek a deszkák. lélegzetüket visszafojtva. azzal. vagy mint egy elkárhozott lélek – mondta a komornyik. látni akarom önt! – Várt egy pillanatig. – Becsületesen figyelmeztetem. Az ostromlók. nekünk nem marad egyéb tennivalónk. Ezalatt végére járt a tíz perc. de az már elszállott belőle. hátára fektették. mint a gazdájuk holttestét megkeresni. kimozdult helyéből az ajtó kerete. Újra lecsapott a fejsze. a megmentésére is. fel és alá.. ha engedelmével nem. hát erőszakkal! – Utterson – felelte a hang. – Irgalmazzon. ez nem Jekyll hangja. és megismerték Edward Hyde arcát. Poole előkotorta a fejszét egy rakás csomagolószalma alól a gyertyát a legközelebbi asztalra tették. ha egyenes úton nem. az Isten szerelméért! – Ó. hogy ez a legnyugalmasabb és. – Betörni az ajtót. négy ütés jött egymás után. valóságos állati rémület hangja tört ki a szobából. a legmindennapibb szoba most London városában. látnom kell önt. jó tűz égett. megriadva tulajdon lármájuktól s a nyomában járó csendtől. a büntetésére is. Túlságosan bő – a doktor termetére szabott –. ruha volt rajta. a lakatosmunka kitűnő. de a fa szívós volt. arcizmai még rángatóztak. ahol azok a türelmes lábak még mindig jártak. kesernyés szagból Utterson megértette. hanem Hyde-é! – kiáltott Utterson. – Nekem is úgy ránehezedett a szívemre. – Későn érkeztünk – mondta komoran –. s a kezében szorongatott üvegcséből és a levegőben terjengő erős. mintha lett volna benne élet.– Sírni? Hogyan?! – szólt megborzadva az ügyvéd. arrafelé húzódtak. a csapás megrázta az egész épületet. egy pillanatra megálltak és benéztek. egy-két fiók nyitva volt. s a veres kárpitos ajtó zárja és kapocsvasai megrendültek. – Úgy sírt. a papirosok szép rendben az íróasztalon. . az üvegtáblás gyógyszerszekrényeket nem számítva. Pokoli üvöltés. a teafőző halkan duruzsolt. pattogott a kandallóban. hogy öngyilkos tetemét látja. hát másképpen. hogy világítson a támadáshoz. – Jekyll – kiáltott fel Utterson erős hangon –. és zuhant be a szőnyegre az összezúzott ajtó. a tűz mellett egy kis asztal teához terítve – azt mondta volna az ember. Békés lámpafényben tárult eléjük a dolgozószoba. de nem kapott választ.. A szoba közepén egy gyötrelmesen összefacsarodott és még egyre vonagló emberi test hevert.

ügyvéd. e folyosóról egy második lépcső vitt a dolgozószobába. a teafőző tartalma fülsértő zajjal kifutott. amelybe mind a ketten önkéntelen borzadással belepillantottak. A szobában tartott szemléjük folyamán a kutatók most az álló tükörhöz értek. megborzadó pillantást vetve a holttestre. és az ajtajukról felszálló por bizonyította. – Hát nem tetszik látni. ahová kényelemszerető módon oda volt húzva a karosszék. a kövön megtalálták a kulcsot. hogy az valami istenes műnek. s hirtelen. – Hogy használhatták volna! – visszhangozta Poole. – Megáll az eszem – mondta az. a teáskészlet a székben ülő keze ügyében. – Ezen nem látszik. valami fehér só kisebb-nagyobb halmait. A pince. A boncolótermet folyosó kötötte össze a mellékutcára nyíló kapuval. Ez a hang a kandallóhoz csalta őket. – Bizonyosan ide temették el – mondta a döngést figyelve. amit én hordtam neki mindig – mondta Poole. gondosabban kutatták át a szobát. amely majdnem az egész földszintre kiterjedt. hogy régen nem nyitották ki egyiket sem. mely az épület egyik végén emeletet alkotott. igaz. mert az ajtóról óriási pókháló szakadt le. hogy használták volna – jegyezte meg az ügyvéd. A fülkéknek egy-egy szempillantás. tele volt mindenféle limlommal. itt be kellett látniuk a további kutatás hiábavalóságát. is elég volt. sem halva sehol semmi nyoma Henry Jekyllnek. üvegtányérokon. – Ez az a szer. mely évek óta pecsételhette le a bejáratot. és mialatt beszélt. De úgy volt fordítva. és felülről kapott világítást s a dolgozószoba. Egy állványon néhány könyv hevert. Egyik asztalon vegyészi munka nyomait találták. E mellett volt még a házban néhány sötét fülke és egy tágas pince is. hogy nem . legnagyobbrészt Jekyll sebész-elődjének idejéből. Sem élve. melyet már belepett a rozsda. mert mind üresen állt. hogy el van törve? Mintha csak erőszakkal rátaposott volna valaki. s elkezdte vizsgálgatni a mellékutcára nyíló kaput. Poole toppantott a folyosó kőkockáin. – Gyerünk vissza a dolgozószobába.Az épület nagy részét a boncolóterem foglalta el. Mindezeket keresztülkasul vizsgálták. Be volt zárva. Jekyll tulajdon kezétől vérlázító istenkáromlásokkal telefirkált példánya. és az udvarra nézett. és már a törés helye is rozsdás! – A két férfi megdöbbenve nézett egymásra. egyik nyitva volt a teáscsésze mellett – és Utterson felindulva látta. melyről barátja gyakran beszélt nagy tisztelettel. Vagy pedig megszökött – szólt Utterson. még cukor is volt a csészében. – Igen – folytatta Utterson –. mintha éppen kísérlet közben lepték volna meg a szerencsétlent. még. s a közelében. de amint az ajtót kinyitották. Hallgatagon mentek fel a lépesőn.

hogy milyen körülmények között. – Napok óta keze közt van minden. hogy ne legyen rá okom. de aztán legyőzte gyöngeségét. Méltatlan és szerencsétlen barátja Henry Jekyll. hogy mi még valami rettentő katasztrófába sodorhatjuk a gazdáját. – Elég különös a tükör maga is – felelte ugyanilyen hangon az ügyvéd. olvassa el az én vallomásomat. a szépen elrendezett iratok között egy boríték volt legfölül. – hirtelen elakadt ennél a szónál. a doktor halála esetére. amint előrehajoltak. és ha többet akar megtudni. Olvassa el először is Lanyon elbeszélését.” . – Ma még élt.mutatott egyebet. ijedt arcukat. éppen olyan különös módon fogalmazva. – Adja Isten. a doktor keze írása. – Azzal szeméhez emelte a levelet. rajta a doktor keze írásával. Az ügyvéd feltörte a pecsétjét. arra az esetre. – Mert félek – felelte ünnepélyesen az ügyvéd.. de ösztönöm és rettentő helyzetem minden körülménye azt mondja. leírhatatlan ámulattal. a szekrények üveghomlokzatán százszorosan visszaverődő tüzet. semmi oka nem lehetett. s egynéhány irat esett belőle a földre. aztán ismét a papírra. Az asztal lapján. amint következik: „Édes Utterson barátom. Az első végrendelet volt. ajándéklevélnek. mikor ez az írás kezébe kerül. és itt volt! Nem bánhattak el vele ilyen rövid idő alatt. Utterson neve. dühöngenie kellett annak láttára. Poole! – kiáltott fel az ügyvéd. amelyet az ügyvéd hat hónappal ezelőtt visszaadott: testamentumnak. aznapi dátummal. hogy kitúrták az örökségből. és tulajdon sápadt. meg kellett szöknie! De hát miért menekült? Hogyan? És ebben az esetben: kijelenthetjük. aztán végül mindketten a szőnyegen elterült halott gonosztevőre.e. és olvasta. amit ígérete szerint az ön kezéhez juttatott. mint az. ha eltűnnék. és mégsem semmisítette meg ezt az okmányt! Felkapta a következő papirost. és közel van. életben kell lennie. – Mert ugyan miért kellett Jekyllnek. azt nem Láthatom előre. hogy ez az ember öngyilkos lett? Óvatosnak kell lennünk.. Most az íróasztalhoz fordultak. Érzem. és folytatta: – miért kellett Jekyllnek ez a tükör? Csakugyan – mondta Poole. hogy kedveljen engem. – Megáll az eszem – mondta az ügyvéd. Gabriel John Utterson nevét olvasta. Poole-ra nézett. én már eltűntem. csak a mennyezeten játszadozó rózsaszín fényt. hogy a vég bizonyos. kurta levél volt.. de Edward Hyde neve helyében az ügyvéd. – Miért nem olvassa el a levelet? – kérdezte Poole. – Ó. hogy belenézzenek.. – Különös dolgokat láthatott ez a tükör – suttogta Poole.

Ha a gazdája megszökött vagy meghalt. és Utterson ismét a hall kandallója körül hagyván az összebújt cselédséget. hazavánszorgott irodájába. ügyvéd úr – felelte Poole. – Itt van. de éjfélre itt leszek. és kezébe adott egy több helyt lepecsételt tekintélyes csomagot. Tíz óra. Kimentek. Az ügyvéd zsebre tette: – Nem akarom. hogy szó essék erről az írásról. hogy elolvassa azt a két elbeszélést. hogy nyugodtan elolvashassam ezeket az iratokat. amelyek végre világot derítenek az egész rejtélyre. bezárva maguk mögött a boncolóterem ajtaját. legalább megmenthetjük a becsületét. . haza kell mennem.– Volt még egy harmadik írás is benne? – kérdezte Utterson. s akkor értesítenünk kell a rendőrséget.

de azért is. együtt vacsoráztunk. mind az ön kénye-kedvétől függ. mikor a cselédség már alszik. hogy halassza el minden. és eszem az ön kezében van” – fel nem áldozom önért a fél karomat. E-betűs üveges szekrényt – ha be van zárva. s ezt a levelet tájékoztatóul magánál tartva. egy üvegcse meg egy füzet. húzza ki a felülről negyedik vagy – ami ugyanaz – az alulról harmadik fiókot. törje fel. így szólt: 18. ha csak az öné nincs éppen a kapuja előtt. legalább az én részemről. az életem. Ez elöljáró beszéd után azt hihetné. az esti postával ajánlott levelet kaptam. valaha is megszűnt volna. hogy megkapta ezt a levelet. ön egymaga menjen be. hogy ezt a fiókot úgy. A tartalma csak növelte csodálkozásomat. Kedves Lanyon. és ámbár időnként összekülönbözünk tudományos kérdéseken. ahogy van. ma estére szóló kötelezettségét. különben is előző este láttam. becsületem. Ez az első része annak a szolgálatnak. nemcsak mert váratlan és leküzdhetetlen akadályoktól tartok. január kilencedikén. Henry Jekyll írása volt. ha ma éjjel elhagy. becsületem. Nagyon meglepett a dolog. LANYON DOKTOR ELBESZÉLÉSE Ma négy napja. hogy éjfélkor legyen egyedül a rendelőszobájában. Kétségbeesett lelkiállapotomban beteges félelem gyötör. hogy a szeretet. úgy. a címzés kollégám és régi iskolatársam. megismerheti a helyes fiókot a tartalmáról: porok. Tehát arra kérem. mert egyáltalán nem szoktunk levelezni. önmaga bocsásson be a . Poole. az életem. ha ön így szól hozzám: „Jekyll. amelyre kérem: íme a második. mert íme. de még ha tévedek is. december 10. még ha egy császár ágyához hívják is. Arra kérem.IX. egész tartalmával. hogy félre találom vezetni. mert a további teendőkre alkalmasabb az olyan óra. nem emlékszem. és semmi olyanról nem volt szó köztünk. vigye haza magával a Cavendish Square-re. amikor. ami esetleg indokolhatta volna az ajánlott levél küldésének formalitását.. hajtasson egyenest a házamhoz. fogadjon kocsit. Ítélje meg maga. megkapta parancsaimat. nyissa ki a bal oldali. a komornyikom. de azért ennyi időt adok. Lanyon. egy lakatossal fog várni önre. Föl kell feszíteni a dolgozószobám ajtaját. Sohasem volt olyan idő. amint van.. jóval éjfél előtt otthon lehet. ön legrégibb barátaim közé tartozik. ép eszem. Ha rögtön útnak indul ezután. végem van. Azt kívánom öntől. igen. hogy valami tisztességtelen dologra kérem.

ugyanazzal a postával. míg ez minden kétséget kizáróan bebizonyosodik. hogy. amelyikkel én. i. ha magyarázathoz ragaszkodik. vászonba burkoltam. J. szívem verése eláll. idegen helyen. kedves Lanyon. amit magával vitt a dolgozószobámból. Ez esetben. s ha csak egyet is elhanyagol – akármilyen fantasztikusnak látszanak is – halálommal vagy megtébolyodásommal terheli meg a lelkiismeretét. s egy ilyen módon megfogalmazott kérést súlyos felelősség nélkül nem lehetett félrevetni. a lakatos meg közel járt a kétségbeeséshez. de addig is. mint valami elhangzott mese. annál kevésbé van módom megítélni fontosságát. kihúztam a fiókot. s ha az az éjjel. Már lepecsételtem ezt a levelet. aki nevemben fog jelentkezni. hogy a posta cserbenhagy. és mégis tudva azt. és hazavittem a Cavendish Square-re. s ennek kezébe adja azt a fiókot. hogy nem veszi tréfára ezt a kérésemet. és mentse meg barátját H. tudja meg. ha erőszakkal kellene betörni. Ezzel elvégezte szerepét. Az ajtó nagyon erős volt. E levél olvastára bizonyosnak tartottam. De ez az utóbbi ügyes fickó volt. bajaim úgy elmúlnak. Képzeljen el engem. Öt perccel később. meg fogja érteni. mikor új rémület csapott a lelkemre. és e sorok holnap reggelig nem jutnak a kezébe. hogy ezek az intézkedések főben járó fontosságúak. megtömködtem szalmával. . és tüstént el is küldött lakatosért és ácsért. és egyenesen Jekyll házához hajtattam. és tökéletesen kiérdemelte hálámat. teljesítse megbízásomat a nap folyamán. minden képzeletet felülmúló sötét kétségbeesésben gyötrődve. Minél kevésbé értem ezt a zűrzavaros írást.házba egy embert. a zár kitűnő. hogy már késő lesz. ahonnét (mint ön bizonyára tudja) igen kényelmesen lehet bejutni Jekyll magándolgozószobájába. hogy sok gondot okozna. s együtt indultunk néhai Denman doktor boncolóterme felé. A mesteremberek meg is jöttek. hogy kollégám megőrült. ebben az órában. esemény nélkül múlik el. ahogy kívánta. Az E-betűs szekrény nem volt bezárva. Meglehet. ha ön pontosan teljesíti kérésemet. Lehet. Bármennyire bízom is abban. kedves Lanyon. amikor önnek legalkalmasabb. bérkocsiba ültem. A komornyik várta érkezésemet. ő is megkapta ajánlott levélben az utasításokat. Legyen segítségemre. és várja az emberemet másnap éjfélre. az ács bevallotta. és nagy rongálásra lenne szükség. és kezem reszket e lehetőségnek még a gondolatától is. mialatt még egymással beszéltünk.-t U. Így hát felugrottam az asztaltól. hogy vége van Henry Jekyllnek. és két órai munka után kinyílt az ajtó. kötelességem úgy cselekedni.

egy papír valami porral. aludni küldtem ugyan a cselédeimet.Itt aztán vizsgálgatni kezdtem a tartalmát. egyszer pedig. Az üvegcse. Ezek a részletek. a kopogtató halkan megszólalt kapumon. hogy van is valami akadály. hogy Jekyll saját készítménye valamennyi. és a pulzus határozott lassulásával járt együtt. felkiáltó jelektől követve: „teljes kudarc!” Mindez. kevés határozottat mondott. megvallom. s amíg a rendelő erős fényébe nem értem vele. akárhogy sarkallta is kíváncsiságomat. de biztonság kedvéért megtöltöttem egy régi revolvert. hogy elmezavarttal van dolgom. A füzet közönséges jegyzőkönyvecske volt. Itt végre jól szemügyre vehettem. Hogy e tárgyak házamba kerültek – vajon hogyan érintheti ez akár becsületét. akár életét az én hóbortos kollégámnak? Ha a küldönce eljöhet egyik helyre. körülbelül félig volt tele holmi vérvörös folyadékkal. előbb kutatóan pillantott hátra a tér sötétjébe. kellemetlenül érintettek. s mikor egy tasakot felbontottam. nyilvánvaló volt. hogy foszfort és illanó étert tartalmaz. mint mondottam. akár épségét. kezemet a revolveren tartottam. Kényszeredetten „igen”-t intett. miért nem mehet a másikra? És még feltéve. A porok elég csinosan voltak csomagolva. de nem utolsó sorban –. hogy lépjen be. egyéni undornak . hogy a följegyzések körülbelül egy éve hirtelen megszűntek. s egyszeriben nekiiramodott a kapu felé. annál inkább meggyőződtem arról. és alig tartalmazott jó néhány dátumnál egyebet. annyi bizonyos. miért kell az én házamban titkon fogadni azt az urat? Minél tovább gondolkoztam. amit közelléte okozott. Akkor ezt ösztönszerű. ennek láttára. Ez az érzés hasonlított kissé a kezdődő hidegleléshez. és úgy tetszett nekem. amellett megdöbbentett bántó arckifejezése. és – végül. amelyre ezután irányult a figyelmem. úgy tetszett nekem. de nem gyógyáru-nagykereskedések gondosságával. szubjektív kellemetlen érzés. égő lámpával. még a lista elején. kristályos fehér sónak látszó keveréket találtam benne. Itt-ott kurta megjegyzés fűződött a dátumhoz. E dátumok sora több évvel ezelőtt kezdődött. s egy kis embert találtam a kapubolt pillérei között meghúzódva. egyszerű. Magam mentem ki erre a hívásra. e szó talán hatszor fordult elő több száz följegyzés között. s mikor kértem. Alig kondult el a tizenkettő London felett. izmai nagy aktivitásának és alkata feltűnő gyengeségének különös keveredése. rendesen nem több ez egy szónál: „kettős”. mely erősen izgatta a szaglóérzékeket. Kicsi volt. amely – mint Jekyll doktor sok más kutatása – semmi gyakorlati célra nem vezetett. és följegyzések egy kísérletsorozatról. Itt van egy üvegcse. de megfigyeltem. Még sohasem láttam. megrezzent. az a furcsa. valami folyadékkal. Többi alkotóelemét találgatni sem tudtam. Egy rendőr közeledett éppen. – Jekyll doktortól jön? – kérdeztem.

– Szedje össze magát – mondottam. – itt megakadt. kabátjának gallérja pedig üresen meredt a válla fölé. hogy ennek eredete mélyebben rejlik az ember természetében.. nyakára tette a kezét. sorsát. Látogatómat titkos izgatottság gyötörte. – Nagyon igaz. – Elfelejti. hogy idegroham közeledése ellen küszködik –. úgy tudom. arca pedig olyan kísértetiessé vált. türelmetlenségem nyakát szegte udvariasságomnak. Lanyon doktor – felelte elég udvarias hangon. hogy életét is. felzaklató: ez az ellentmondás még mintha illett volna a többihez. bár értékes szövetből szabták. mely a padlón hevert. Henry Jekyll doktor kérésére jöttem. – Megkapta? – kiáltott fel. Tessék. sajátos elfogultságom és a vendégemtől való iszonyodás engedte. és úgy? tudom. oly tökéletesen gyakorolva rendes betegfogadó modoromat. hogy fogai csikorognak. de ez a kacagtató maskara éppenséggel nem ingerelt nevetésre. Különös.. és fel volt tűrve. – Itt van – mondtam.gondoltam. néhány pillanat alatt tettem. Odaugrott a fiókhoz. hallottam. ruhája tudniillik. érintésére jeges borzongás futott végig rajtam. – Magam jártam elöl jó példával. állkapcsa görcsös mozgásától. Visszalöktem. aztán megállt. Sőt ellenkezőleg – minthogy e velem szembenálló teremtés lényében volt valami rendellenesség és idomtalanság. és nemesebb mozgatója van a gyűlölségnél. eszét is féltettem. Nem tudtam tovább gyötörni látogatóm feszült várakozását – és talán a saját növekvő kíváncsiságomat sem. hogy egy fiókot. hogy a földet ne érje. hogy még nem is volt szerencsém megismerkedni önnel.. életét. óriás nagy volt termetéhez képest. hogy még karomra is tette kezét. foglaljon helyet. valami megrázó. társadalmi helyzetét illető kíváncsiság. Ez az ember (aki így. undorral vegyes kíváncsiságnak nevezhető érzést keltett bennem) úgy öltözködött. Nadrágja lötyögött lába szárán. – Bocsánatot kérek. a fiókra mutatva. és fegyelmezett viselkedése ellenére is láthattam. uram – mondtam. – Megkapta? – És türelmetlensége olyan élénk volt. E megfigyeléseket. megerősítette volna. amit mond. és leültem megszokott székemre. de azóta van már okom azt hinni.. szívére tette a kezét. és meg akart rázni. közönséges embert nevetségessé tett volna. hogy a természete és jelleme iránti érdeklődésemhez hozzájárult az eredetét. meglepő. belépésének percétől fogva. . mellénye csípőn alul ért. úgy. bár leírásukhoz sok hely kell. és csak a szimptómák hevességén csodálkoztam. hogy az minden más. valami fontos ügyben. – Nono. amennyire a késő óra. még mindig vászonba burkolva. egy asztal mögött. Kollégája.

hogy kezembe vegyem ezt az üveget. És most ön. Okos lesz? Hallgat rám? Megengedi. nem állhatok hát meg. ha azt mondom. amit kért. a kristályok felolvadásával világosodni kezdett. letette az üveget az asztalra. hogy odaadjam neki. Mosolygó fejbólintással köszönte meg. – És most – szólott –. Hirtelen. ebben a pillanatban. és talán nem fog csodálkozni. Egy kiáltás következett. mint egy kétségbeesett elhatározással.. nyugalmat tettetve. levette a vásznat a fiókról. amely a Sátán hitetlenségét is megszédítené! – Uram – mondottam. aztán. aki kigúnyolta az ön felett állókat: ide nézzen most! Ajkához emelte az üveget. amelytől pedig nagyon is távol álltam –. vonásai.Rettentő mosollyal fordult felém. sem okosabb. – Jó – felelte látogatóm. Ha úgy akarja: itt marad. hacsak a halálos szorongattatásban levő embernek tett szolgálat érzését nem tekintjük holmi lelki gazdagságfélének. aztán felém fordult. Látogatóm. Vagy pedig. nyitott szájjal lihegett – és szemem láttára történt valami változás. ön. aki tagadta a transzcendentális orvostudomány értékét. ön. ahogy volt. és kis gőzfelhőket bocsátott ki. amíg a dolog végét nem láttam. hangosan felsóhajtott. olyan hihetetlen megkönnyebbüléssel. ha inkább ezt választja. A keverék. s a szemét olyan csoda kápráztatja el. összefolynak. ebben a szobában. hallhatóan pezsgett. és kutatva nézett rám. és hozzátöltötte az egyik port. itt. a tudás új birodalma. mert úgy lesz. – Lanyon. mintha feldagadt volna a teste –. hivatásunk pecsétje alatt történik. az arca hirtelen elfeketedett. és a keverék sötét bíborszínűvé változott. intézzük el. megváltoznak – és a . ahogy akarja. A tartalmát megpillantva. A következő pillanatban már tökéletesen fegyelmezett hangon kérdezte tőlem: – Van egy mércés üvegje? Valamelyes erőfeszítéssel keltem fel a helyemről. mosolygott. úgy látszott. kimért néhány csöppet a vörös folyadékból. ugyanabban a pillanatban megszűnt a forrás. amiből valamivel lassabban ismét visszafakult vizeszölddé. és belekapaszkodott. a hírnév és hatalom új útjai tárulnak ön elé. és hagyjam el a házát további szófecsérlés nélkül? Vagy a kíváncsiság túlságosan uralkodik önön? Gondolkozzék. ön rejtvényekben beszél. De már túlságosan messze mentem a megmagyarázhatatlan szolgálatok útján. emlékezzék esküjére: ami történni fog. és egy hajtásra kiitta. ami még hátra van. tántorgott. hogy én valósággal kővé meredtem a csudálkozástól. nem lesz sem gazdagabb. aki valósággal eggyéforrott a legkorlátoltabb materialista nézetekkel. aki sóvár szemmel figyelte ezeket az átváltozásokat. hogy szavai nem nagyon győztek meg. megszédült. megragadta az asztalt.. mielőtt válaszolna. mely eleinte vöröses árnyalatú volt. szemét elborította a vér.

. hogy napjaim meg vannak számlálva. – Mert a szemem előtt. félájultan. mikor az a látvány eltűnt már a szemem elől. Utterson s az (ha hajlandó hinni nekem). Henry Jekyll. melyet az az ember – bárha bűnbánó könnyek között – leleplezett előttem: arra még visszaemlékezni sem tudok mélységes borzalom nélkül. Azt a teremtményt. és országszerte hajszolták.. több az elégnél. kérdem magamtól. hogy elhiszem-e – és nem tudok erre megfelelni. az álom elkerül. összetörve. házamba. – Úristen! – kiáltottam fel. s a lelkem belébetegedett. mint Carew gyilkosát.. Jekyll tulajdon vallomása szerint Hyde néven ismerték... Amit a következő órában elbeszélt nekem – nem vagyok képes leírni. és a falnak dőltem.. hogy megvédjem ettől a csudától. amit láttam. Ami azt az erkölcsi romlottságot illeti. hallottam. megélemedett tetszhalott módjára kapkodva. és egyre ezt ismételgettem: – Úristen! Úristen!. elmémen úrrá lett a rémület. karom felemelkedett. és meg kell halnom. amit hallottam. halálos rémület nehezedik rám a nap és az éj minden órájában. sápadtan. Csak egyet akarok mondani.. érzem.. és mégis hitetlenül fogok meghalni. aki azon az éjszakán beosont –. és mégis most. Láttam. – ott állt.következő percben talpra ugrottam. Életem gyökerében megrázkódott. Hastie Lanyon .

s mikor elértem a megfontolás éveit. mint akkor.. mely ott van a vallás gyökerénél. nem voltam jobban önmagam. hanem kettő. mert tudásom nem halad túl ezen a ponton. hogy tiszteletre méltó és nagy jövőjű ember legyek. Így. Következnek majd mások? Mások. hogy kettős életet folytassak. Sok ember még ki is kürtölt volna olyan rendellenességeket. melynek részleges fölfedezése olyan rettenetes hajótörésbe vitt. legnagyobb hibám természetemnek bizonyos nyugtalan vidámsága volt – ami sok más embert boldoggá tesz. amelyekre és amelyekből a kettős emberi természet feloszlik és összetevődik. értelmem mindkét oldaláról. de én fennkölt elveim magaslatáról szinte beteges szégyenérzettel néztem és rejtegettem ezeket. már arra voltam ítélve. mellesleg kiváló tehetségekkel megáldva. tiszteltem a jóságot és bölcsességet embertársaimban – és így.-ban születtem. amilyenek az én lelkemet nyomták. Tökéletes kétszínűségem ellenére sem voltam semmiképpen hipokrita. de én nehezen tudtam összeegyeztetni azzal az erős vágyammal. ez választotta ketté bennem – talán mélyebb vágással. melyek misztikus és transzcendentális irányban haladtak. gazdag családból. hogy magasan hordhassam a fejemet. természettől fogva iparkodó voltam. minden biztosíték megvan arra. hát inkább aspirációim erőszakos természete tett azzá. s kezdtem körülnézni és meghatározni a világban való helyzetemet és haladásomat. azt lehetett volna hinni. És úgy esett. és legdúsabb kútforrása a nyomorúságnak. mind a két színem halálosan komoly volt. És valóban. mondom. egymástól .. mint a legtöbb embernél – a jónak és rossznak ama területeit. hogy az embert végül mint különféle. HENRY JEKYLL TELJES VALLOMÁSA 18. mintsem hibáimnak különös aljassága. kénytelen voltam mélyen és hosszan elgondolkodni az életnek e kemény törvényén. és a közönségesnél komolyabban viselkedjem a nyilvánosság előtt. vagy a bánat és szenvedés enyhítésén.X. mikor félrelökve az önmegtartóztatást a szégyenbe vetettem magam. mindinkább közeledtem ahhoz az igazsághoz. mikor napfényben dolgoztam a tudomány előbbre vitelén. akik túlszárnyalnak engem. Így állván a dolgok. világosságot derítettek a tagjaim között dúló örökös háború e tudatosságára. ami voltam. az erkölcsiről és a szellemiről. Ennek eredményeképpen eltitkoltam örömeimet. hogy az ember igazában nem egy. Kettő. és megkockáztatom azt a feltevést. És így mindennap. hogy tudományos kutatásaim.

őseredeti kettősségét. hogy ha mind a kettőt külön lényekbe lehetne elhelyezni. Jól tudtam. a rossz mehetne a maga útján. Úgy gondoltam. mint elbeszélésemből. még mielőtt tudományos felfedezéseim sorsa puszta lehetőségét is sejtette volna ilyen csodának. mintegy ébren álmodozva. biztosan járhatná felfelé ívelő ösvényét. csalhatatlanul haladtam egy irányba. mert alapjában véve mind a kettő én vagyok. hogy életünk végzete és terhe mindörökre oda van kötve az ember vállához. az élet minden elviselhetetlen oldalától megszabadulna. s ha megkíséreljük ledobni onnét. Két jó okból nem akarok mélyebben belebocsátkozni vallomásomnak e tudományos részébe. és már régesrégen. Mi lenne hát. hogy bizonyos hatóerők képesek megrázni és letépni ezt a hús-ruhát. Másodszor. És emberiség átka volt. de csak egy irányba. melyek öntudatom területén harcoltak. jogosan lehet is egyikre azt mondani. örömét lelhetné jó tetteiben. hogy ezek az egymástól különböző nyalábok úgy egymáshoz kötődtek – hogy a tudatosság gyötrelmes méhében örökké küzdeni kell e két tökéletesen ellentétes ikernek. Elég az hozzá. erős fény kezdett áradni erre a tárgyra a laboratórium asztaláról. Először. amikor. annál nyomasztóbban. nemcsak azt ismertem fel. Sokáig haboztam. sajnos nagyon világosan ki fog derülni – fölfedezéseim tökéletlenek voltak. mint mondottam.. melynek segítségével ezeket az erőket meg lehet fosztani felsőbbségüktől. a jó pedig szilárdan. mielőtt gyakorlatban kipróbáltam volna ezt az elméletet. hogy ha ama két természet közül. mert. és csak tulajdon személyemen ismertem fel az ember teljes. független lények közösségét fogják megismerni. – csak azért lehet. ha elválasztanák őket egymástól? Ennyire jutottam gondolataimban. hogy életemmel játszom. mint ahogy a szél szétlöki egy pavilon függönyeit. újabb alakot és arcot lehet tenni a régi helyébe – amely nem kevésbé természetes forma az előbbinél. Mélyebben belepillanthattam. hogy az én vagyok. saját életem természetéből kiindulva. megszabadulva magasabban járó ikertestvérének törekvéseitől és szemrehányásaitól. ez elemek szétválasztásának gondolatánál. és nem fenyegetné többet gyalázat és bűnhődés az idegen gonosz miatt.. Az erkölcsi részen. de sikerült egy olyan szert is összeállítanom. ködszerű változékonyságába. mert meg kellett tanulnom. Úgy találtam. mert lelkem alantasabb elemeinek kifejezése. mindannyiunk burkolatának reszkető anyagtalanságába. örömmel időztem.elütő. mint eddig bárki is a látszólag oly szilárd testnek. mert . Én a magam részéről. azoknak bélyegét viseli magán. láttam. hogy természetadta testem puszta kisugárzása csupán a szellememet alkotó erők egynémelyikének. annál szörnyűbb súllyal esik vissza.

mely ilyen erőszakosan korlátozza és megrendíti magát a személyiség székhelyét – egy szemernyi túladagolás. melyet levetettem. közeledett a napfölkelte. vagy a végrehajtás körül való legkisebb hiba esetén lerombolhatja azt az anyagtalan tabernákulumot. azt. reménységgel és diadallal telve. akár a bor. boldogabbnak éreztem magamat. Elmélet alapján kell itt beszélnem? Nem azt mondom el. hogy ez az egy alkotórész hiányzik még. ujjongva. amelyik most. hihetetlenül édes. hogy rosszabb. halálos émelygés. Már régen elkészítettem a keveréket. Aztán ezek a gyötrelmek gyorsan alábbhagytak. hanem azt. akit álomtalan őrködésük idején. és éppen mert új volt. olyan gyönyörűséget szerzett. és felhajtottam az italt. mint a jó. összeszedtem minden bátorságomat. amit tudok. és én. hogy új alakomban elmerészkedem hálószobámig. amellett éreztem. leírhatatlan érzés fogott el. melyet most felruháztam a külső megnyilvánulás képességével. Irtóztató kínok következtek erre: csontok csikorgása. mely végeredményben mégiscsak kilenctizedrészt törekvő. figyeltem. megpillantottak. elhatároztam. írás közben. ez új izgató érzéseken – s eközben vettem hirtelen észre. s a szobámba lépve. Természetem rosszabbik fele. hogy felszabadulok minden lekötöttség alól. Akármilyen sötét volt is a hajnal. tízszerte rosszabb lettem. éppen az átváltozások miatt. hogy a lelkem ismeretlen – de nem ártatlan – szabadságra tett szert. s ez a gondolat abban a pillanatban úgy megerősített. mellettem van. az első ilyenfajta teremtésen. mint valami idegen a tulajdon házamban. erényes. Kitártam karomat. és én mintha csak nagy betegségből tértem volna magamhoz. Átmentem az udvaron. hogy a termetem megkisebbedett. mint a malomgát vize. kevésbé volt erős és fejlett. míg forrtak és füstölögtek az üvegben. később hozattam. amit igen valószínűnek tartok. Akkor még nem volt tükör a szobámban. Különös. s amint a forrás megszűnt. De a páratlan és nagy jelentőségű fölfedezés kísértése végre is legyőzte az aggodalom sugallatát. mert kísérleteimből tudtam. könnyebbnek. és olyan lelki rémület. hogy heves vakmerőség ébred fel bennem.minden olyan szer. Ez új élet első leheletétől kezdve tudtam. melyet én a segítségével meg akartam változtatni. ahol még a csillagok néztek le rám – szinte azt gondoltam. Továbbá eddigi életem folyamán. átlopózkodtam a folyosókon. Hajnalodott már. csudálkoznak rajtam. egyszerre nagy mennyiséget szereztem be egy gyógyáru-nagykereskedéstől bizonyos fajta porból. Edward Hyde külsejét. először pillantottam meg. házam népe mélyen aludt. rabszolgája eredendő rosszaságomnak. melynél nagyobb a születés vagy a halál órájában sem képzelhető. . s egy átkozott éjszakán összekevertem az elemeket. hogy érzéki képek özöne kavarog a szemem előtt. Testileg ifjabbnak.

kitódult. az egyik egészen rossz volt. nem volt az sem ördögi. Ez. Szememben elevenebb képét viselte a szellemnek. Megfigyeltem. Csak egy percet időztem a tükör előtt. Visszafutottam dolgozószobámba.mértékletes élet volt. és mert nemcsak jól ismert és köztiszteletben álló ember voltam. Erről az oldalról kísértett meg új . És ennyiben kétségtelenül igazam is volt. fürgén és gyorsan ragadta meg az alkalmat – s mindebből Edward Hyde származott. ki kellett próbálni. hátra volt még a második döntő kísérlet. ha nagylelkű vagy kegyes szándék hatására kockáztatom meg a kísérletet. Ezen az éjszakán jutottam a végzetes válaszútra. és mivel mulatságaim (enyhén szólva is) méltatlanok voltak hozzám. emberinek találtam. azért történt. Ha nemesebb szellemben közeledem felfedezésemhez. termetével és arcával. úgy volt felírva szélesen. A fejlődés tehát egészen a rossz felé irányult. nem éreztem undort. mint Henry Jekyll. noha most két jellemem és két külső megjelenésem volt. világosan a másiknak az arcán a rossz. Ez is én voltam. sokkal kevésbé fáradt ki. de az idő is lassan eljárt felettem. hogy helyrehozhatatlanul elvesztettem-e régi énemet. a becsvágytól sarkallva. és menekülnöm kell-e ebből a házból. minden másképpen történik – s a halál és születés e gyötrelmeiből nem ördög. melynek újjáalakításáról és megjavításáról már régen lemondtam. egyénibbnek látszott. azt hiszem. mely nem az enyém többé. És így. És ahogy a jóság ott ragyogott egyiknek egész lényén. melyet eddig magaménak tekintettem. mert minden emberi lény jóból és rosszból van összekeverve: Edward Hyde pedig egyes-egyedül az egész emberiség sorában – a színtiszta rossz volt. vékonyabb és fiatalabb. szerintem. egyszerűen felnyitotta hajlamaim börtönének ajtaját. Amellett a rossz (amiről most is azt kell hinnem. sőt. hogy halált hozó része az embernek) – az idomtalanság és felbomlás bélyegét nyomta erre a testre. aki csak megismert. Ez időben még nem győztem le a száraz tudós élet iránt érzett ellenszenvemet. hogy Edward Hyde annyival kisebb. Ebben az időben az erényem szunnyadt. ez a rész sokkal kevésbé használódott. újra végigszenvedtem a felbomlás gyötrelmeit és újra magamhoz tértem – Henry Jekyll jellemével. újra elkészítettem és felhajtottam az italt. látható testi undort érzett irántam. és ami odabent volt. mikor a tükörben ránéztem erre a rút szörnyalakra. A szernek nem volt megkülönböztető hatása. a bennem levő rossz. mint az a tökéletlen és megoszlott külső. de a másik még mindig a régi Henry Jekyll. Szerettem még néha vígan lenni. ez a kettős életmód napról napra kellemetlenebbé vált. sem isteni. Ezért van. kifejezőbbnek. inkább hirtelen fellobbanó rokonszenvet. Természetesnek. de angyal képében kerülök ki. És mégis. hogy mikor Edward Hyde képét viseltem. az az ellentétekből álló keverék.

Én voltam az első ember. Én voltam az első. De Edward Hyde kezében hamarosan szörnyűvé váltak. akit leírtam nekik. sőt. Házvezetőnőnek olyan teremtést fogadtam. amiknek ál-alakomban utánavetettem magamat. könyörtelen volt. hogy egy Hyde nevű úr. aki a gyönyörűségeit rakta át más vállára. akkor humorosnak találtam. úgy. hitvány volt. Csakhogy az én biztonságom tökéletes volt ebben a láthatatlan köpönyegben. s hogy minden balesetnek elejét vegyem. mint egy kőszobor. Az emberek régen bérgyilkosokat fogadtak. Aztán megírtam azt a végrendeletet. s egyszerre levetettem az ismert tudós testét. Gondolja meg: még csak a világon sem voltam! Ha csak a laboratórium ajtajáig menekülhetek. Mosolyogtam a gondolaton. hogy másra hárítsák bűneiket. s a legalaposabb gonddal végeztem előkészületeimet. helyében nyugodtan otthon üldögél. de egy pillanat alatt. és joggal nevethet ki minden gyanúsítást – Henry Jekyll. hogy összekeverjem és felhajtsam azt a mindig rendelkezésre álló italt: Edward Hyde. hogy cselekedjék kedve szerint: természettől fogva gonosz és. egyedül Hyde volt felelős. Azok a gyönyörűségek. jó tulajdonságait látszólag csorbítatlanul kapta vissza mindig. méltatlanok voltak hozzám: ennél erősebb szót nemigen érdemelnek. Végre is csak Hyde. akiről tudtam. ledobálta magáról és fejest ugrott a szabadság tengerébe. csak fel kellett hajtanom azt az italt. És így – hitem szerint – minden oldalról felvértezve. hogy bármi történnék is velem Henry Jekyll személyében. elkezdtem hasznot húzni helyzetem különös védettségéből. mint Edward Hyde anyagi veszteség nélkül léphessek tulajdon örökömbe. Másrészt tudtára adtam a cselédségemnek. Jekyll nem lett rosszabb. Ez a benső barát. amelyben Hyde-ot kereste a rendőrség. akármit követett légyen is el. ezentúl szabadon rendelkezik a téren levő házamban. de ez a helyzet fittyet hányt minden törvénynek. és nem akadékoskodik. aki a világ szeme előtt a veleszületett tisztesség súlyát cipelte. és orvul lerázta magáról a lelkiismeret szorongató karjait. akit tulajdon lelkemből hívtam elő. mint lélegzet a tükör üvegéről. míg csak rabszolgája nem lettem. hogy hallgatag. a lámpát gyújtja meg éppen dolgozószobájában. Megvettem és berendeztem azt a Soho-beli házat. . Kirándulásaimról visszatérve gyakran mélységesen csudálkoztam második énem aljasságán. eltűnt. és útjára engedtem. ismertettem magamat második alakomban. minden tettének. és egy-két percem van. iskolásgyerek módjára. és vastag köpenyeg gyanánt magamra öltöttem az Edward Hyde-ét. melyet ön annyiszor gáncsolt.hatalmam. saját személyük és jó hírük pedig bántatlan maradjon. gondolatának középpontja önmaga: vadállati mohósággal szürcsölte a gyönyört mások rettentő kínjaiból. Henry Jekyll néha elszörnyedve állt Edward Hyde tettei előtt.

és másnap kissé különös érzéssel ébredtem. Így aztán békésen szunnyadt a lelkiismerete. Vagy két hónappal Sir Danvers meggyilkolása előtt. sietett jóvá tenni Hyde bűneit. s eközben néhanéha újra elszenderültem. hogy nem vagyok ott. csak akkor ébredt fel lelkemben a rémület. melyekkel büntetésem közeledett. ködös londoni fényben. oly hirtelen és kábítóan. újabb borzalommal: „Mi az orvossága?” Délelőtt volt már. végig a hátsó . hogy magam követtem el). nagy méretét. és – pszichológusi szokásom szerint – lustán boncolgatni kezdtem ennek az érzésnek elemeit. „Mi ennek a magyarázata?” – kérdeztem magamtól. ápolt és fehér. hogy nagyon is jogos haragjukat lecsendesítsem. mikor – egy éberebb pillanatomban – tekintetem a kezemre esett. és mikor – írásomat hátrafelé döntve – névaláírást is adtam másik énemnek.ha csak lehetséges volt. Csak az intő jeleket és az egymást követő lépéseket sorolom fel. amint félig behajlított ujjakkal nyugodott a takarón – az a kéz sovány. Edward Hyde kénytelen volt a kapuhoz vezetni őket. Hiába néztem körül. mintha harsonák szólaltak volna meg: kiugrottam ágyamból. Nem akarok részletesen számot adni minden aljasságról. bamba csodálkozásba merülve. Henry Jekyll keze (mint ön gyakran jegyezte meg) egészen foglalkozásomhoz illő volt. alakra. végül. amit láttam. Mosolyogtam önmagamon. lefeküdtem mint Henry Jekyll. voltak percek. és a tükörhöz rohantam. szokott kalandjaim után jártam. későn értem haza. Edward Hyde keze volt. jéggé fagyott a vérem. csatlakozott hozzá az orvos és a gyermek családja. amelyet – minthogy neki járt következménnyel – éppen csak megemlítek. hogy nem ott ébredtem fel. ahol Edward Hyde alakjában szoktam aludni. Nos. Így folyt ez egy ideig. nagyságra is nagy. De ezt a veszélyt azontúl könnyű volt elkerülni: számlát nyitottam egy másik banknál magának Edward Hyde-nek a nevére. ahol gondolom. hanem abban a Soho-beli kis szobában. és kezükbe adni egy – Henry Jekyll aláírású csekket. csontos volt. és felébredtem mint Edward Hyde. aztán. melyet ilyen módon elősegítettem (mert azt még most is alig merném határozottan állítani. melyet most elég világosan láttam a sárga. akit másnap mint az ön rokonát ismertem meg. a cselédek ébren: minden szerem a dolgozószobában – hosszú út két lépcsőn le. Attól. Igen. hogy most már fölébe kerekedtem a végzet hatalmának. hiába ismertem meg az ágy függönyének mintáját és a mahagónikeret rajzát. ahol vagyok. mikor az életemet kellett féltenem. és sötét szőr borította. Történt egy olyan baleset. erős. valami mégis azt erősítgette bennem. Vagy fél percig bámulhattam rá. hiába láttam a téren lévő házam szobájának tisztes berendezését. De az a kéz. szürkésen sápadt. Egy gyermekkel való kegyetlenkedésem fölkeltette egy arrajárónak haragját. azt hittem. inas.

Gyorsan felöltöztem. Jekyllel kötni össze a sorsomat: az annyit jelentett volna. hogy választanom kell kettő között. és leült. az akaratomtól függő átváltozásoknak vége. sőt egy ízben – életem kockáztatásával – háromszoroznom az adagot: és eddig még csak ez a ritka bizonytalanság borított árnyékot elégedettségemre. mintha csak ama babyloni falon megjelent ujj módjára ítéletem betűit írta volna le: és kettős életem célját. mikor a termetem változását nem tudtam elrejteni? Aztán. A szer hatása nem volt mindig egyforma. s egyszerre és mindörökre megvetett. előző kísérletem fordítottja. Hyde-ben több a fiú közönyénél. Az étvágyam valóban nem volt valami nagy. ahol Bradshaw nagyot bámult és visszahúzódott. és lassankint megsejtettem azt a veszélyt. Egyszer – ennek az életmódnak a legelején – tökéletesen cserbenhagyott. sötét arccal. keresztül a nyitott udvaron és a boncolótermen – ez iszonyú rettegéssel töltött el. utóbbi időben sokat mozgott. Mr. meg kellett látnom. mint a hegyi bandita a barlangra.folyosón. a kettő összetétele. lehetőségeit komolyabban kezdtem fontolóra venni. Énemnek az a része. ennek az esetnek a világánál. hogy Edward Hyde termete növekedett. hogy ha ez sokáig így tart még. mint valaha. melyet hatalmamban volt külön életre hívni. eltakarhattam volna arcomat. akkor meghalok. természetem egyensúlya mindörökre megbomlik. Ez a megmagyarázhatatlan eset. Jekyll. hogy ha eleinte Jekyll testének eltüntetése volt a nehézség – ez a nehézség utóbb fokozatosan. hogy lassan elvesztem hatalmamat eredeti és jobbik énem fölött. Két természetemnek közös volt az emlékezőtehetsége. a másik oldalra tolódik. és hogy – míg ezt az alakot viseltem – erősebben érzem vérem lüktetését. és utóbbi időben nagy mohósággal elégítettem ki. és hogy eggyéolvadott a másikkal. de minden más tulajdonság egyenlőtlenül oszlott meg köztük. Jekyllben több lakozott az atya érdeklődésétől. hol mohó vággyal tervezgette és maga is élvezte Hyde gyönyörűségeit és kalandjait. ahová üldözői elől menekül. de Hyde közönyös volt Jekyll iránt. melyeket sokáig elnéztem önmagamnak. később is akárhányszor meg kellett kétszereznem. észrevettem. végtelenül kellemes megnyugvással. Éreztem. Hanem most. vagy csak úgy emlékezett rá. minden arra vall. eszembe jutott. és Edward Hyde jelleme visszavonhatatlanul az enyémmé válik. hogy a cselédeim megszokták már második énem szabad járás-kelését. mint meghalni egy sereg olyan vágy számára. de mit ért ez. a magam termetére szabott ruhába: hamar átvágtam a házon. Igaz. a rosszabbikkal. ahogy lehetett. mintha reggeliznék. táplálkozott. gyűlölt emberré . Úgy látszott. de határozottan. Hyde-ot pillantva meg ilyen órában és ilyen öltözetben: tíz perc múlva pedig Jekyll doktor visszatért tulajdon alakjában. ezernyi érdek és törekvés számára. Ha pedig Hyde-del kötöm össze. hogy úgy tegyen. (holmi érzékeny lelkifurdalással.

és a gonoszra való őrült készséggel. a lelkiismeret dicső szava túlságosan magától értetődővé vált. hanem ott tartottam dolgozószobámban. nagyrészt ugyanezek a kísértések és aggodalmak vetik el a kockát mindegyik megkörnyékezett és reszkető bűnös lelkében – és velem is az történt. hogy lelkileg egészséges ember nem lett volna képes arra a bűnre. ami embertársaim nagy többségével: a jobbik részt választottam. a lüktető vérnek s a titkos gyönyörűségeknek. vajúdó fájdalmak. ilyen semmiség miatt. fizikai érzéketlensége sodorja. az öregedő kielégítetlen doktort választottam. a könnyű lépteknek. Hyde még csak tudatára sem ébredt volna mindannak. Csakhogy én akarattal fosztottam meg magamat azoktól az egyensúlyozó ösztönöktől. és gyöngének találtattam arra. melybe állati. melyeknek segítségével a legrosszabb ember is bizonyos fokig szilárd marad a kísértés közepette. Pedig ezek révén ért el a büntetés. Igen. amellyel szerencsétlen áldozatom udvariaskodását hallgattam. Istenemre. Ha iszákos ember gondolkozik a szenvedélyén. mint soha azelőtt. erősebb hajlandóságot éreztem a rosszra. Azt hiszem. én se törődtem eléggé – bármily soká fontolgattam is a helyzetemet – Edward Hyde jellemének fő vonásaival. Lehet. az erkölcsi gyengeség egy pillanatában. ennek a vitának az érvei olyan régiek és mindennapiak. akit körülvesznek barátai. most kijelentem végül. és most bömbölve tört ki. s aki tisztes reménységeket táplál: elszántan búcsút mondtam a szabadságnak. Mindamellett két hónapig hű maradtam elhatározásomhoz: két hónapon át olyan szigorú életet éltem. a tökéletes erkölcsi érzéketlenséggel. nem hiszem. mint aminővel a beteg gyerek összetör egy játékot. de egyéb megfontolást is kellett még mérlegre vetni: mert míg Jekyll kínosan gyötrődött volna a megtartóztatás tüzében.válok. ez keltette föl lelkemben a türelmetlenségnek azt a viharát. sem Edward Hyde ruháit nem semmisítettem meg. mintha csak Hyde küzdött volna szabadságáért – és végül. s az én esetemben a legenyhébb kísértés is egyértelmű volt az elbukással. újra megkevertem és felhajtottam az átalakított italt. hogy a választás nem volt teljes és végleges – mert sem a sohobeli házon nem adtam túl. hogy ötszáz eset közül egyben is törődnék a veszéllyel. s hogy nem ütöttem beszámíthatóbb elmével. erős vágyak gyötörtek. De az idő lassan elhomályosította rémületem termékét. amit elvesztett. amiket Hyde alakjában élveztem. hogy kitartsak mellette. s élveztem a nyugodt lelkiismeret jutalmazását. Már az ital felhörpintésének pillanatában sokkal féktelenebb. Noha az én körülményeim különösek voltak. A vásár talán egyenlőtlennek látszik. a viszonylagos fiatalságnak. . A bennem rejlő ördög nagyon soká volt kalitkába zárva. mint maga az emberiség.

de mégis sietve. hogy sokat tettem másokért. hogy nem hallom-e a bosszúálló lépéseit. Azt hiszem. Hyde dudorászva keverte meg az átalakító italt. öröm váltotta föl. Mikor a lelkiismeret furdalásának hevessége alábbhagyott. Hangosan tudtam volna üvölteni. ó. hanem tragikus őrültséget. hogy kétszeresen is biztonságban legyek. akár nem. De még el sem ültek az átalakulás görcsei Henry Jekyll már a hála és bűnbánat omló könnyei közt hullott térdre. boldogan reszketve. vígan tervezve újabbakat. szinte boldogan teltek. és tombolni kezdett bennem. felfokozott élnivágyással. teljes egészében láttam életemet: végiggondoltam gyermekkoromat. tudtam. hogy eljátszottam az életemet. A sohobeli házba rohantam és. amikor még atyám kézenfogva vezetett. milyen komolyan dolgoztam ez esztendő utolsó hónapjaiban. ha Hyde csak egy pillanatra is előbukkan. örültem. és áldozata egészségére hörpintette ki. orvosi pályám önzetlen fáradozásait – hogy újra. s hogy az áldozat közbecsülésnek örvendő férfiú volt. Elhatároztam. gyönyörűséget érezve minden ütésnél. s csak amikor már belefáradtam. hogy ez az elhatározásom sok jótettet eredményezett. s e rohamok közt aljasságom rút képe meredt lelki szemeim elé. hogy tapostam el a kulcsát a cipőm sarkával! Másnap híre jött. lámpafényes utcára. és nyugodtam elmondhatom. akár akarom. Nemcsak bűnt követtem el. hogy minél több szenvedést enyhítsek. imával próbáltam visszaverni a borzalmas képek és hangok áradatát. Igazán nem is . hogy Hyde bűnössége köztudomású. meg újra visszatérjek az este szörnyűségeihez. s hogy napjaim nyugodtan. megsemmisítettem az irataimat.A pokol szelleme egyszerre felébredt. örültem ennek a hírnek. hogy jobb ösztöneimet ilyen módon gyámolítja és őrzi a vérpadtól való félelem. Hyde mostantól fogva lehetetlenné vált. tudja. akkor dermesztette meg hideg rémület a szívemet. kielégített és felkorbácsolt gonosz ösztönökkel. őrjöngésem tetőpontján. ~ most már jobbik énemre kell szorítkoznom – és. ugyanabban a megoszlott lelki extázisban. és elfutottam a bűntett helyéről. óvatosan fülelve. A köd eloszlott. melyen eddig annyit jöttemmentem. hogy megragadja és leüsse. Jövendő viselkedésem problémája megoldódott. örvendve bűnömön. Valóságos örömmel ütöttem a mozdulatlan testet. mindig egyformán érezve az egésznek lehetetlen voltát. és emelte összekulcsolt kezét Isten felé. Az önmagam iránt tanúsított elnézés fátyla tetőtől talpig leszakadt rólam. melyekkel az emlékezet nekem támadt. minden ember keze kinyúlik. azt hiszem. hogy a gyilkosságot fölfedezték. hogy jövendő viselkedésemmel jóváteszem a múltat. Ön is tudja. hogy megörültem erre a gondolatra! Milyen eltökélt alázatossággal fogadtam el újra a természetes élet korlátait! Milyen őszinte lemondással zártam be azt az ajtót. aztán kimentem a. Jekyll volt most a mentsváram.

hogy Hyde-ot feltámasszam. ki merem hívni a veszedelmet. minden kötelességérzet alól felszabadultam. aljasabbik részem. közismert gyilkos. hogy az utcán nem fognak el. olvadástól nedves a föld. Hogyan jutok hozzá? Hogy tudom rávenni? Feltéve. ennek puszta gondolata is az őrjöngésig felizgatott. minden mérték betelik végül. így történt. és ártatlan életet: ellenkezőleg. kedvelt ember voltam. amelynek oly soká elnéztem mindent. a térdemen nyugvó kéz ínas és szőrös volt. hogy ahol Jekyll talán összeroskadt volna. És még ennek a kevély gondolatnak a pillanatában valami szédülés. de nem hagyott egészen cserben. Nem mintha álmodtam volna is arról.mondhatnám. napról napra tökéletesebben élveztem. én is csak olyan vagyok. Az eszem megingott. a bennem lakó állat kérődzött emlékein. összehasonlítva az én tevékeny jóakaratomat az ő közönyösségük lusta kegyetlenségével. A nap fényében sütkéreztem egy padon. Aztán mindez elmúlt. hogy terhesnek éreztem ezt a jótékony. titkos bűnöző bukjam el végül a kísértés támadásai alatt. szabadságért kezdett üvölteni. odahaza várt a terített asztal – most űzött. homlokomat tenyerembe rejtve. aztán elmosolyodtam. rettentő émelygés. majd a kábulatból magamhoz térve észrevettem. s amint bűnbánatom alábbhagyott. a ruha esetlenül lógott összezsugorodott tagjaimon. és csak kábultság maradt a nyomában. s ez a rosszabbik részemhez való rövid leereszkedés végképpen felborította lelkem egyensúlyát. Szép. hogy csúfot űzzek lelkiismeretemből. otthontalan. Ha a házon át próbálnék bejutni. A laboratórium ajtaját bezártam. Egy pillanattal előbb még köztiszteletben álló. amikor még nem tettem meg a fölfedezésemet. tiszta januári nap volt. és Lanyonra gondoltam. tulajdon cselédeim jelentenének fel. hogy rögtön belékezdjen. Ismét Edward Hyde-dá lettem. összehasonlítva magamat másokkal. hogy jutok hozzájuk? Ezt a problémát tűztem magam elé. hogy második alakomban képességeim kifinomodtak. a bukás természetesnek látszott. Tudtam. mint a többi ember. hogy kerülhetek a szeme elé? És . Mindent megfontolva. halálos remegés fogott el. A szereim dolgozószobám egyik szekrényében vannak. Végignéztem magamon. de nem sok hajlandóságot érzett arra. gazdag. Nemegyszer vettem észre. Mindennek vége szakad valamikor. a lelkem szunnyadozott. merészebb vagyok. mintegy visszatérésnek abba az időbe. Hyde feltalálta magát. és mint közönséges. de még mindig nem szabadulhattam végcéljaim kettősségétől. És mégsem ijedtem meg. a Regents-Park csupa téli csiripelés és édes tavaszi illat. úgy gondoltam. penitenciát ígért későbbre. de felhőtlen az ég. hogy gondolkodásom hevesebb. gályára való bűnös. nem tulajdon személyemben fogott el újra a kísértés. hogy más kezével kell dolgoznom. hajszolt vadállat. amelyet oly rövid idő óta tartottam láncon. azt hiszem. szellemem ruganyosabbá lett.

gyufát árult. elküldte a kocsit. ajánlva küldte el. s egy arra járó bérkocsit odaszólítva. A nap fáradalmai után oly zsibbasztó. ott is vacsorázott. hogy ismét Hyde-dá leszek. melyek még éjféltől elválasztják. a kezem írása. tudok első személyben beszélni róla. a legelhagyottabb sikátorokon surrant keresztül. külön szobába vezettek. Az életveszélyben forgó Hyde új teremtés volt számomra. hanem alázatosan fogadták parancsaimat. hanem attól. olyan sötéten néztem körül. és gyalog merészkedett az éjszakai járókelők közé. félelemtől űzve. egyedül rettegésével. nagy akaraterővel fékezte meg dühét. a tűz mellett körmét rágva. mondom. és hogy bizonyosan feladják. Mikor Lanyonnál magamhoz tértem. és tekintetével szemmel láthatóan megfélemlítette a pincért. szokatlan düh fogta el. magában beszélt. Lanyon elítélő szavait félálomban hallgattam. hogy a személyzet reszketett. De az eszét mégis megőrizte. és összevissza kalandozott a város utcáin. hogy a kocsis gyanút fog. Ezek után egész nap ott ült a külön szobában. elejétől végig világosan láttam. Ördögi dühvel vicsorítottam rá a fogamat. félálomban jutottam el tulajdon házamba és feküdtem le. nem. E pokolfajzatjában nem volt semmi emberi. Megváltoztam. hogy kirabolja kollégája. milyen utat-módot kell követnem. Jekyll doktor dolgozószobáját? Aztán eszembe jutott. És mikor végre attól tartván. Gyorsan járt. rá nem illő ruhában. számlálgatta a perceket. egy Portland Street-i szállóba vitettem magamat. a híres doktort. az ismeretlen és ellenszenves látogató. megfogalmazta két fontos levelét. azt hiszem. szerencséjére s még inkább az enyémre. egy pillantást sem váltottak jelenlétemben. meggyengülve és mégis . a gyilkoláshoz járt közel. elhajtatott ismét egy zárt kocsiban. s a mosoly gyorsan elmúlt az ajkáról. Egyszer megszólította egy asszony. Reggel összetörve. Most már nem a gályára jutástól féltem. akármilyen tragikus végzetet takart is az a ruha). vágyakozott. nem élt benne egyéb csak félelem és gyűlölet. és írószert raktak elém. ez mindenesetre csak egy csöpp volt annak a borzalomnak a tengerében. egyiket Lanyonnak. az asszony elfutott. kihívva a közfeltűnést – ez a két aljas szenvedély dühöngött benne vihar gyanánt. mert a következő pillanatban bizonyosan ledobtam volna a bakról. nem tudom. Arcul ütötte. Kalandozott.hogy vegyem rá én. a másikat Poole-nak. mellyel az elmúlt órákra visszatekintettem. öreg barátom rémülete talán hatott rám egy kissé. És amint ez a szikra megvillant agyamban. hogy eredeti lényemből megmaradt egy dolog. hogy azt még a gyötrő lázálmok sem tudták elverni. mély álomba merültem. Külsőm láttára (amely valóban elég kacagtató volt. rendbe szedtem ruhámat. Amennyire lehetett. amelynek véletlenül emlékeztem a nevére. hogy kínt okozzon. a kocsis nem tudta elrejteni jókedvét. A fogadóba belépve. Mikor aztán sötét éjszaka lett.

a tűzbe bámulva. ott rejtőzik a húsában.felfrissülve ébredtem fel. hogy megszülessék. hogy újra önmagammá váljak – és sajnos. mint a tulajdon szeme. Könnyedén haladtam át az udvaron reggeli után. s a megmenekülésemért való háládatosság olyan fénnyel ragyogott a lelkemben. Jekyllben az élet ösztöne dolgozott. amely az átváltozás közeledtét jelezte. orvosságaim közelében. hallja a mormogását. aminek nincs alakja. csak annyi időm volt. hogy ez a feltámadó rémség szorosabban össze van kötve vele. Aztán meg. érzi. Ez izgatta fel: hogy ez a pokolsár hangot adott. A nap és az éj minden órájában el foghatott figyelmeztető borzongás. De mikor elaludtam. tulajdon házamban. vagy csak egy pillanatra is elszundikáltam a székemben. mindig mint Hyde ébredtem fel. amint küszködik. ami halott. most kétségtelenül egyenlő volt mind a két részen. az álom óvatlanságában ellene támad. Még mindig gyűlöltem a bennem alvó szörnyeteget. a kínok visszatértek. s amelyet csak egy gondolat foglalkoztatott: a másik éntől való rettegés. és természetesen nem felejtettem el az előző nap rettentő veszélyeit. féltem tőle. kiáltozott. s amely együtt fog meghalni vele: s e közösség kötelékében (mely főbb oka volt kétségbeesésének) – úgy gondolkozott Hyde-ról. de ismét otthon voltam. közelebb van. és csak a szer közvetlen hatása alatt tudtam Jekyll külsejét megtartani. hat óra múlva. s a gyöngeség minden órájában. és máris Hyde szenvedélyeitől dühöngtem és reszkettem. gyönyörűséggel szürcsöltem a hideg levegőt. mikor egyszerre ismét elfogott az a leírhatatlan érzés. És a gyűlölet. Ez alkalommal kettős adagot vettem be. melyre magamat kényszerítettem. amely testben-lélekben egyaránt legyöngült. s a testem mintha nem lett volna elég erős. amint búsan ültem. A folytonosan fölöttem lebegő végzet okozta idegfeszültség s az álmatlanság. amely osztozott vele az öntudat bizonyos jelenségeiben. hogy szinte vetekedett a remény sugárzásával. hogy dolgozószobám mentsvárába meneküljek. mint valami nemcsak pokoli. tulajdonképpeni énemet sorvadó. bitorolhatja az élet működéseit. például testgyakorlással. Most látta már tökéletes idétlenségét annak a teremtménynek. és a szert újra használnom kellett. és különösen ha aludtam. Hyde hatalma nőni látszott Jekyll gyöngülésével. minden életenergiája ellenére. láztól emésztett teremtéssé változtatta. vagy az orvosság hatása megszűnt. . Röviden: ettől a naptól kezdve csak nagy erőfeszítéssel. hogy ez az alaktalan köd mozgott és vétkezett. Hyde-nak Jekyll iránt érzett gyűlölete más természetű volt. de szervetlen dologról. hogy magában tartsa az élet tomboló energiáit. szinte átmenet nélkül fogtak el (mert az átalakulás gyötrelme napról napra enyhült) rémképekkel teli látomások. mint egy feleség. Az akasztófától való félelme folyvást arra kényszerítette. és kidobja az életből. lelkemben forrott az oktalan gyűlölet. mely elválasztotta őket egymástól. hogy az.

Hiábavaló volna. mert hogy elbeszélésemet eddig is meg tudtam óvni az elpusztítástól. és visszatérjen alárendelt helyzetébe. s ezt a vallomást most a régi por utolsó maradványának hatása alatt fejezem be. amely végképpen megfosztott tulajdon külsőmtől és természetemtől. átkozta a Jekyllen úrrá lett csüggedést. s az ismeretlen. mennyire retteg attól a hatalmamtól. hogy az rossz szemmel nézi őt. milyen aljas és szenvedélyes ez a ragaszkodás. elpusztítva az arcképét. Nem is halaszthatom soká írásom befejezését. a rémület tetőpontján hallgatózva. rész legyen egész személyiség helyett. utolsó földi menedékemben. hogy az első szállítmány nem volt tiszta. A mindkettőnket fenyegető végzet már megváltoztatta és meggörnyesztette őt is. nagy óvatosság és nagy szerencse együttes eredménye. s összerezzenek minden fenyegető . kiittam. Ha az átváltozás vajúdása írás közben fog. a kétségbeesés belenyugvását adhatta volna. nem béketűrővé. és megkevertem az italt. s a tükörben saját – szomorúan megváltozott – arcát láthatja. elég annyi. a forrás bekövetkezett. de átkozta a kényszerűséget. hogy Henry Jekyll saját gondolatait gondolhatja. hogy kutattam végig egész Londont. a második nem. Ama bizonyos sóból való készletem. Ezért követte el majomhoz méltó csínyeit ellenem. de ha valamelyes idő eltelik azután. Utoljára történik hát. feszülten. hogy folytassam ezt a leírást. hogy öngyilkosságommal elpusztíthatom – képes vagyok szánakozni rajta. hogy félretettem. sőt mi több. régen tönkretette volna magát. Körülbelül egy hét telt el. s egész valómban reszketek Hyde gondolatára is – ha eszembe idézem. el. s a megszokás még ezekkel szemben is – nem. tudom. én. és bosszantotta. Félóra múlva. hogy soha senki ilyen kínokat nem szenvedett. nem hatott. mikor újra és örökre átváltozom azzá a gyűlölt lénnyé. Hyde darabokra tépi. tulajdon kezem írásával szentségtörő széljegyzeteket firkálva könyveimbe. mindhiába. és a büntetésem esztendőkön át folytatódhatott volna. és nagyon rövid időre az a csodaszerű jelenség. De csodálatos módon szereti az életét. hozzájáruló anyag tette hatékonnyá az italt. vagy hogyan lépkedek. sírva a székemben. elégetve atyám leveleit. hogy engem magával rántson a romlásba. hogyan ülök majd reszketve. Majd megtudja Poole-tól. hanem bizonyos mértékig közönyössé tehetett volna.hogy ideiglenes öngyilkosságot kövessen el. Új anyagért küldtem. a most legutóbb bekövetkezett baj nélkül. ha meggondolom. akit rosszullét fog el. s az idő ijesztő múlása is megakadályozni abban. melyet az első kísérlet óta nem újítottam meg. az első színváltozás szintén. és most már szentül hiszem. csudálatos önzése és a pillanathoz való alkalmazkodása valószínűleg ismét megmenti ezt az írást az ő majomszerű gonoszkodásának következményeitől. fel s alá ebben a szobában. és ha a haláltól nem fél úgy. fogyni kezdett.

ez az én halálom igazi órája. hogy megváltsa magát az utolsó pillanatban? Tudja Isten. . másra tartozik. én nem törődöm vele. s ami ezután következik. és lepecsételem vallomásomat. Most tehát. a boldogtalan Henry Jekyll életét is befejezem. amikor leteszem a tollat.hangra. Vérpadon fog-e Hyde meghalni? Vagy lesz annyi bátorsága. nem reám.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful