1.

fejezet

Akinek szárnya van, az tud repülni
Nap felkúszott az égen, hogy bevilágítsa az emberek házait, akik épp most ébredeztek ágyaikban nagyokat nyújtózkodva, és óvatosan megtörölték a szemüket, hogy kidörzsöljék belôle a maradék álmot. Aztán a Nap még feljebb kúszott, az elôbbinél is sokkal magasabbra, hogy bevilágítsa a pegaurok házait, akik szintén éppen most ébredeztek. Az emberek falvai felett ugyanis égi városok helyezkedtek el a felhôk tetején. Az egyik ilyen város neve Patagónia volt. Nevét onnan kapta, hogy igen különös patások éltek benne. Lakói nem kentaurok voltak, és nem is pegazusok, hanem pegaurok, az elôbbi két lény keverékei. A pegazusokéhoz hasonló, erôs szárny bárhová elrepítette ôket, a kentaurokéhoz hasonló, emberi felsôtest pedig felruházta ôket az emberek legkellemesebb tulajdonságaival. Ügyesen használták az eszüket, és jól bántak a szívükkel is. Ma reggel a legtöbb pegaur meg sem várta, hogy a nap bekukucskáljon a háza ablakán, mert már ébren leste a hajnalt. Mindenki nagyon izgatott volt. Ezen a napon repültek ki ugyanis az ifjú pegaurok, akiket a város minden lakója megcsodált. Már egy ideje ez a jeles esemény tartotta lázban az összes pegaurt.

5

Legyen szó hiú pegaurkancáról, aki szárnyát és haját vörösre festi, és a patáit is pirosra lakkozza, vagy akár egy kövér pegaurról, aki annyi zabot tömött már magába, hogy pufók testét alig bírja megemelni. Velük izgult egy angyalszerû, pelyhes pegaurlány, aki mennyei dalokat dudorászik, mert a mennyországba képzeli magát, sôt egy harcias pegaur is, aki önmagát lovagnak képzeli, ezért a legnagyobb kánikulában is páncelt visel. Akármerre nézett az ember, akármilyen pegaurt is látott a városban, mindenki a Repülési Ünnepségre készülôdött. Nem volt ez másként egy sárgaszínû felhôházikóban sem, ahol Pego lakott, a bronzhajú pegaurfiú. Pego csikó volt még, de azt a kort már elérte, amikor egy fiatal pegaur elôször repülhet fel a Szárnyaló Szirtrôl. Ô most mégsem indult el a nagy ünnepre, hanem mérgesen nézegette magát a tükörben. – Az, hogy zöld a szemem, mint a hurrikán, és barna a hajam, mint a lópata, még hagyján – borzolta meg bronzbarna haját –, de ezek a szárnyak! Hogy a kanca rúgná meg! – simogatta meg a vállai alatt verdesô szárnyakat. – Hát galamb volt az én anyám? Vagy veréb az apám? Mégis, hogyan nôhettek ennyire apró szárnyaim? Nem értem! A mamája és a papája pont ekkor lépett be a szobába: – Szólítottál minket, édesem? Úgy hallottuk, hogy azt mondod: anyám és apám! – Igen, végül is hívtalak titeket… – folytatta dühösen a pegaurfiú. – Ti biztosan el tudnátok intézni, hogy én is repülhessek ma a többiekkel az ünnepségen! A felnôttek mindent el tudnak intézni, nem igaz? – nézett aztán rájuk reménykedô tekintettel. A szülei ekkor lehajoltak Pegóhoz, és megfogták a kezét. Az anyukája egy kicsit megköszörülte a torkát, majd megszólalt: – Tudnod kell, hogy te egy nagyon különleges pegaur vagy, különleges szárnyakkal… – mire a pegaurpapa is krákogni kezdett.

6

– És mégis miért lennének a kicsi szárnyaim különlegesek? Inkább hasznavehetetlenek, nem? – pattogott Pego, és csak úgy sorjáztak a kérdései. – Azért vagy különleges, mert senki másnak nincsen ilyen szárnya a pegaurok között, mint neked. Te nem fogod oktondi repkedéssel tölteni az idôt, hanem bölcsen sétálgatsz majd egész életedben – az utolsó szavakat az anyukája már egészen félénken ejtette ki, ô is érezte, hogy ezzel nem nagyon tudja Pegót megvigasztalni. – Magyarán ezekkel a szárnycsökevényekkel soha nem fogok repülni! – vágta rá dühösen a kisfiú. Pego apukája még mindig nem szólalt meg, de most akkorát köhögött, hogy azt mindenki igennek vette. Végül inkább úgy döntött, hogy átvált a lovak beszédére, és fájdalmasan felnyerített. Megölelte Pegót, és beletúrt a hajába. A kis pegaur könnyes szemmel bújt a szüleihez. Ekkor felhangzott egy rövid kürtjel, amely azt jelezte, hogy nemsokára kezdôdik az ünnepség. – Azért megnézni megnézhetem ôket, ugye? Azt talán ilyen apró szárnyakkal is szabad – emelte fel a fejét dacosan Pego, aki azt gondolta, hogy a bemutatón majd biztosan el tud lesni egy-két repülési fortélyt. Mert ugyan sokszor szegte kedvét az, hogy kicsi szárnyakkal született, de valamiért mégis makacsul hitt benne, hogy egy szép napon ô is repülni fog. És talán ebben nem is tévedett olyan sokat.

8

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful