Veronika meg akar halni Paulo Coelho Veronika meg akar halni ATHENAEUM 2000 KIADÓ © Paulo Coelho

, 1998 A fordítás alapjául szolgáló mű: Veronika Decidé Morrer. Rio de Janeiro, 1998, Editora Objetiva A könyv a Sant Jordi Asociados (Barcelona, Spanyolország) jóváhagyásával került forgalomba. Minden jog fenntartva. Paulo Coelho internetes oldalának címe: www.paulocoelho.com www.coelho.hu Fordította: Nagy Viktória Hungárián translation © Nagy Viktória, 2001 10. kiadás Felelős kiadó: az Athenaeum 2000 Kiadó ügyvezetője 1052 Budapest, Szervita tér 5. Tel.: 235– 5020 E-mail: athenaeum@lira.hu Honlap: www.lira.hu/athenaeum Szerkesztette: Dávid Anna Műszaki vezető és borítóterv: Császár Andrásné Nyomdai előkészítés: Médiaprint, Budapest Készült a Szekszárdi Nyomda Kft.– ben, 11,3 (A/5) ív terjedelemben, 2005– ben Felelős vezető: Vadász József igazgató ISBN 963 9471 74 7
Imé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. Lukács 10,19 – Károli Gáspár fordítása

Veronika 1997. november 11-én úgy döntött, hogy – végül – elérkezett a pillanat, amikor megöli magát. Gondosan kitakarította a szobáját, amelyet egy apácazárdában bérelt, kikapcsolta a fűtést, fogat mosott, és lefeküdt. Magához vette a négy doboz altatót, amely ott hevert az éjjeliszekrényen. De nem szórta az összesét a tenyerébe, hanem egyesével nyelte le őket, hiszen szándék és tett között nagy a különbség, ő pedig meg akarta magának hagyni azt a szabadságot, hogy félúton meggondolhassa magát. De ellenkezőleg: minden egyes tabletta, amit lenyelt, egyre erősebbé tette elhatározásában, és öt perc múlva mind a négy doboz üres volt. Mivel nem tudta pontosan, mennyi időbe telik, míg elveszíti az eszméletét, odakészített az ágyra egy francia magazint, az Homme-ot, a legfrissebb számot, amely nemrég érkezett a könyvtárba, ahol Veronika dolgozott. Bár a legkevésbé sem érdeklődött az informatika iránt, ahogy lapozgatta az újságot, éppen egy számítógépes játékról szóló cikken

akadt meg a szeme, amelyet Páulo Coelho, egy brazil író írt, akit volt szerencséje megismerni egy konferencián, a Grand Union szálloda kávézójában. Váltottak néhány szót, majd a kiadó meghívta Veronikát vacsorázni. A társaság azonban túl nagy volt, és nem lehetett elmélyülni semmilyen témában. Ismerte a szerzőt, úgy érezte hát, hogy része az életének, és ha az ő művéről olvas, akkor bizonyára könnyen elüti az időt, így aztán, míg várta a halált, egy informatikai írást olvasott, holott soha nem érdekelte a téma. Ez jellemző volt rá, mindig a legkönnyebb megoldást választotta, mindig azt, ami egy karnyújtásnyira volt tőle. Jelen esetben ezt a magazint. Legnagyobb meglepetésére azonban már az első sor kizökkentette közönyéből (a nyugtatók még nem oldódtak föl a gyomrában, de Veronika természeténél fogva közönyös volt), és életében először igazat adott a barátai körében nagyon népszerű mondásnak: „semmi nem történik véletlenül a világon”. Miért pont ez a sor, és miért éppen akkor, amikor véget vet az életének? Mi lehetett a misztikus üzenet, ha léteznek egyáltalán misztikus üzenetek, és nem véletlen egybeesésről van szó? A játékot ábrázoló egyik kép alatt, az újságíró kérdéssel indította cikkét: „Merre van Szlovénia?” „Senki nem tudja, merre van Szlovénia” – gondolta. Szlovénia pedig létezik, ott van kívül és belül, a környező hegyekben és odakint a téren: Szlovénia a hazája. Letette a lapot, éppen egyáltalán nem volt kedve felháborodni azon, hogy a világnak fogalma sincs a szlovének létezéséről: nemzeti büszkesége már nem sokat jelentett neki. Most önmagára volt büszke, mert képes volt rá, meg merte tenni, nemsokára meghal – micsoda gyönyörűség! Ráadásul pontosan úgy fog meghalni, ahogy elképzelte: tablettával, ami nem hagy semmi nyomot. Veronika csaknem hat hónapja próbált altatót szerezni. Már-már azt hitte, hogy soha nem sikerül, ezért úgy döntött, hogy inkább fölvágja az ereit. Pedig tudta, hogy akkor a vér elönti a szobát, a nővérek kétségbeesnek, és nagy lesz a fejetlenség. De az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre. Mindent megtett volna, hogy ne okozzon túl nagy fölfordulást, de ha nincs más lehetőség, kénytelen lesz fölvágni az ereit. A nővérek szépen kitakarítanak, és nyomban el is felejtik az egészet, különben nem tudnának új bérlőt szerezni. Az emberek ugyanis még a XX. század végén is hisznek a kísértethistóriákban. Persze levethetné magát Ljubljana kevés magas épületének egyikéről, de micsoda szenvedést okozna ezzel a szüleinek! Nem elég, hogy megtudják, meghalt a lányuk, még azonosítaniuk is kelljen az eltorzult holttestet! Nem, ez rosszabb, mintha elvérezne, mert soha nem gyógyuló sebet ejtene két emberen, akik mindig a javát akarták. „A lányuk halálával még csak megbékélnének valahogy. De egy összezúzott koponyát lehetetlenség elfelejteni.” A főbelövés, az ugrás, a kötél nem egyeztethető össze nőies lényével. Ha egy nő megöli magát, sokkal romantikusabb módszert választ: például fölvágja az ereit vagy bevesz egy nagy adag altatót. Ahogy az elhagyott királylányok és a hollywoodi színésznők példája mutatja. Veronika tudta, hogy az élet arról szól, hogy mindig kivárjuk a megfelelő pillanatot. És így is lett: addig panaszkodott, hogy nem tud aludni, míg két barátja megsajnálta, és szereztek neki két-két doboz erős gyógyszert, amilyet a szomszédos bár zenészei használtak. A négy doboz egy hétig ott hevert az éjjeliszekrényén, ezalatt Veronika a halál gondolatával barátkozott, és – minden érzelgősség nélkül – búcsút vett attól, amit Életnek hívnak.

És most boldog volt, hogy a végére ért, és unatkozott, mert nem tudta, mit kezdjen a kis idővel, ami még hátravan. Megint eszébe jutott az a képtelenség, amit az imént olvasott: mégis, hogy kezdődhet egy számítástechnikai cikk ezzel az idióta mondattal: „Merre van Szlovénia?” Mivel semmi más nem jutott az eszébe, amivel elfoglalhatná magát, úgy döntött, végigolvassa az írást, és kiderült, hogy a játékot Szlovéniában gyártják az olcsó munkaerő miatt – ebben a furcsa országban, amelyről senki nem tudja, hol van, kivéve aki ott él. Néhány hónapja, amikor piacra dobták a játékot, a francia gyártó fogadást rendezett a bledi várban, amelyre a világ minden részéről érkeztek újságírók. Veronikának eszébe jutott, hogy hallott valamit a fogadásról, amely az egész várost lázba hozta, nemcsak azért, mert feldíszítették a várat, hogy a lehető legjobban megközelítse a CD-ROM középkori hangulatát, hanem azért is, mert nagy port vert fel a helyi sajtóban: az ünnepre ugyanis hivatalosak voltak német, angol, francia, olasz és spanyol újságírók – de egyetlen szlovént sem hívtak meg. Az Homme-cikk szerzője – aki életében először járt Szlovéniában, nyilván fizetett úton, és bizonyára az egész idejét azzal töltötte, hogy a többi újságíróval cseverészett, feltehetőleg érdekességekkel szórakoztatta őket, ingyen evett és ivott a várban. – biztosan nagyon tréfásan akarta kezdeni a cikkét, hogy elnyerje a hazájabeli kifinomult ízlésű értelmiségiek tetszését. És biztosan mesélt néhány képtelen történetet a szerkesztőségben a helyi szokásokról és a szlovén nők primitív öltözködéséről. Az ő dolga. Veronika haldoklott, és egészen más dolgok foglalkoztatták: például hogy van-e élet a halál után, vagy hogy hány órakor találják majd meg a holttestét. Ennek ellenére – vagy talán éppen döntésének súlya miatt – nagyon zavarta a cikk. Kinézett a kolostor ablakán, amely egy kis ljubljanai térre nyílt. „Ha nem tudják, hol van Szlovénia, akkor számukra Ljubljana is csak mese” – gondolta. Ahogy az Atlantisz vagy Lemuria, vagy a többi elsüllyedt világ, amelyek benépesítik az emberiség fantáziáját. Senki nem kezdene úgy egy cikket, sehol a világon, hogy azt kérdezné, hol van a Mount Everest, akkor sem, ha sosem járt ott. S mégis, Európa kellős közepén egy jelentős magazin tudósítója nem szégyelli feltenni ezt a kérdést, mert tisztában van vele, hogy az olvasók többsége úgysem tudja, hol van Szlovénia. Hát még a fővárosa, Ljubljana. Veronika csak most – amikor már tíz perc eltelt, és még mindig nem észlelt semmi változást a szervezetében – találta meg, mivel múlassa az időt. Élete utolsó cselekedete tehát egy levél lesz, amelyben elmagyarázza a magazin olvasóinak, hogy Szlovénia a volt Jugoszlávia fölbomlása után létrejött öt ország egyike. Ez lesz a búcsúlevele. Egyébként nem állt szándékában leírni tettének valódi okát. Ha majd megtalálják a holttestét, megállapítják, hogy azért ölte meg magát, mert egy újságíró nem tudta, hol van a hazája. Mulattatta, hogy micsoda vihart kavar majd a sajtóban: emberek érvelnek majd a nemzeti büszkeségből elkövetett öngyilkosság mellett, illetve ellen. Elképedt, hogy milyen gyorsan megváltozott a véleménye, hiszen néhány perccel ezelőtt még pontosan az ellenkezőjét gondolta: hogy a világhoz és annak földrajzi kérdéseihez már nincs köze. Megírta a levelet. Pillanatnyi örömében szinte úgy érezte, hogy nem is olyan sürgős meghalnia, de már nem volt visszaút. Különben is, voltak már ilyen derűs percek az életében, nem azért akart meghalni, mert szomorú, elkeseredett vagy depresszióra hajlamos lett volna. Nem. Egész délutánokat töltött el azzal, hogy vidáman sétálgatott Ljubljana utcáin, vagy szobája ablakából nézte, ahogy esik a hó a kis térre, ahol a költő szobra áll.

Egyszer majdnem egy teljes hónapig a fellegekben járt, mert kapott itt egy szál virágot egy ismeretlen férfitól. Teljesen normális embernek tartotta magát. Döntésének, hogy öngyilkos lesz, két nagyon egyszerű oka volt, és biztos volt benne, hogy ha hagyna búcsúlevelet, sokan egyetértenének vele. Az egyik ok: minden olyan egyforma és kiszámítható az életében, és tudta, hogy ha véget ér a fiatalság, jön majd a hanyatlás: az öregedés visszavonhatatlan jelei, a betegségek, a magány. Nem volt értelme tovább élni. A másik ok filozófiai természetű volt: Veronika olvasott újságot, nézett tévét, jól tudta, mi folyik a világban. Látta, hogy minden egyre rosszabb, ő pedig nem tehet ez ellen semmit – ezért teljesen haszontalannak érezte magát. Nemsokára azonban átélheti élete utolsó élményét, amely végre egészen másnak ígérkezik: a halált. Megírta a levelet a magazinnak, azután rögtön el is felejtette az egészet. Most fontosabb dolgokra koncentrált: arra, ami vele történik. Semmi másra nem figyelt, csak a saját életére – és halálára. Próbálta elképzelni, milyen lesz meghalni, de nem sikerült. De felesleges is ezzel foglalkoznia, hiszen perceken belül úgyis kiderül. De hány perc múlva? Fogalma sem volt. Mindenesetre élvezettel töltötte el a gondolat, hogy nemsokára választ kap a nagy kérdésre, amely mindannyiunkat foglalkoztat: van-e Isten? Az emberek nagy részével ellentétben, az ő életében nem töltött be olyan fontos szerepet ez a kérdés. Az elmúlt kommunista rendszer idejében az volt a hivatalos álláspont, hogy az élet a halállal véget ér, és Veronika ebbe bele is nyugodott. Szülei és nagyszülei nemzedéke azonban továbbra is imádkozott, templomba és zarándokhelyekre járt, és a legmesszebbmenőkig meg volt győződve róla, hogy Isten meghallgatja, amit mond. Huszonnégy évesen, miután mindent átélt, amit szabad – és ez bizony nem kevés! – Veronika majdnem biztos volt benne, hogy a halállal mindennek vége. Éppen ezért döntött úgy, hogy öngyilkos lesz: szabadság, végre! Örök felejtés. A szíve mélyén azonban ott motoszkált a kétség: hátha mégis létezik Isten? A több ezer éves civilizáció tabut csinált az öngyilkosságból, amely minden vallás törvényét sérti: az ember küzdjön az életéért, és ne adja meg magát. Az emberi fajnak sokasodnia kell. A társadalomnak szüksége van munkaerőre. A házaspároknak kell valami, ami összetartja őket, ha elmúlik a szerelem, az országnak pedig katonákra, politikusokra és művészekre van szüksége. „Ha van Isten, amit én őszintén kétlek, nyilván tisztában van vele, hogy az emberi értelem véges. O teremtette a zűrzavart, a nyomort, az igazságtalanságot, a nyerészkedést, a magányt. Bizonyára jót akart, de az eredmény elkeserítő. Ha van Isten, biztosan nagylelkű azokkal a teremtményeivel, akik idő előtt óhajtják elhagyni a Földet, sőt, talán még bocsánatot is kér, amiért arra kényszerítette őket, hogy itt időzzenek.” A pokolba a tabukkal és a babonákkal! Az anyja, aki vallásos, azt mondta: Isten látja a múltat, a jelent és a jövőt. Ebben az esetben azzal is tökéletesen tisztában kell lennie, hogy véget akar vetni az életének, következésképpen tette nem fogja váratlanul érni. Veronika enyhén émelyegni kezdett, és állapota percről percre rosszabbodott. Még néhány pillanat, és nem tud már a kis térre figyelni. Tudta, hogy tél van, körülbelül délután négy óra, és hamarosan lemegy a nap. Tudta, hogy a többi ember élni fog. Ebben a pillanatban elhaladt az ablaka előtt egy fiú, aki ránézett, anélkül hogy a leghalványabb sejtelme lett volna róla, hogy Veronika mindjárt meghal. Bolíviai zenészek (hol van Bolívia? ezt bezzeg nem kérdezik az újságírók!) játszottak France Preseren, a nagy szlovén költő szobra előtt, aki erősen rányomta bélyegét népének lelkületére.

de valaki éppen időben érkezett. ezek az ő mérhetetlen szenvedésének jelei. Ez nem a pokol. Nagyon tetszett neki. vagy egy barátnője toppant be váratlanul. valaki még egyszer kívánatosnak találta. bár még sosem jártam ott. negyven vagy ötven esztendeig ugyanezt látnia: idővel úgyis elveszítenék újszerűségüket. Talán valamelyik nővér.Lehet. és egy olyan élet részévé válnának. a hang bizonyára téved. amiről ő már réges-régen megfeledkezett. Nem. utoljára az életben. esetleg gyógyíthatatlan betegség miatt lett öngyilkos. – Egyenesen a pokolba jutott. ez földi fájdalom: utánozhatatlan és összetéveszthetetlen. a fájdalom pedig – ami azonnal követte az ébredést – jellegzetesen földi érzés. Elkezdett forogni a gyomra. amit látott és hallott. és örökre elfelejtette az arcot az ablakban. mint az előző – és az tragédia lenne. Veronika úgy döntött. azt gondolta. és kész. „Milyen érdekes: azt hittem. de egy pillanatig sem gondolta. nem a pokolban van. de a karja le volt kötözve. nem halok meg. mert hiányzott a szerelem az életéből. hogy „ez bizonyára a mennyország”. A fiú intett. a bolíviaiakra és az emberekre. – Magához tért – mondta egy női hang. hogy egészen az utolsó pillanatig hallani fogja a beszűrődő zenét? Szép emlékkel távozna ebből a világból: a délután. Nem. hogy visszaadjon valamit. A fiú mosolygott. Megmozdult. hiszen olyan hideg van. amelyben minden nap ugyanolyan. Veronika viszonozta a mosolyt: nem volt vesztenivalója. és bámulni kezdte őt. Mivel a gyógyszer már hatni kezdett. a meleg és meghitt szoba.” Próbált nem tudomást venni az émelygésről. és nagyon rosszul érezte magát. hogy a Paradicsom csillagai volnának. akinek éppen most jutott eszébe.” De nem így történt. hogy megmentse. rettenetesen félni az ismeretlentől. De a zúgás a fülében egyre erősebb lett. A fájdalom és a fojtogató érzés ellenére Veronika egy pillanat alatt megértette. Aztán elvesztette az eszméletét. és egy fiatalember elhaladt az ablaka előtt. Nem mintha azért ölte volna meg magát. De a mennyországban nem világítanak neonlámpával. Veronika azonban boldog volt. Zúgott a füle. aki elment az ablaka előtt – s most hirtelen megállt. Az egyik ilyen cső miatt – amelyet levezettek a torkán – úgy érezte. életvidám fiú. mintha nem venné észre. Ez a Villete. Mindenesetre az a helyzet. amely a földteke másik felének álmairól mesél. „Ha most hányok. A fiú kedvetlenül továbbállt. Öngyilkos akart lenni. aki látja. Mindez csak egy pillanatig tartott. netán valaki. és hányingere volt. és különben is műanyag csövek lógnak ki a szájából és az orrából. mert nem akart túl messzire menni. hogy nem kell még harminc. hogy kihúzza. most először – félni kezdett. hogy ez a fiú az utolsó. És nem is a családi gondoskodás hiánya vagy anyagi okok. Ez még a pokolnál is rosszabb. hogy. A miikor kinyitotta a szemét. és az alkonyatra koncentrálni. amikor bolíviai zenészek játszottak a téren. hogy életben maradt. az a jóképű. Veronika tudta. erre viszont Veronika úgy tett. és Veronika – mióta bevette a gyógyszereket. Megmoccant. – Csak vicceltem – folytatta a hang –. hogy mi történt. és most itt van a Villetében. hogy meghal a szép ljubljanai délutánon. akik már zárták boltjaikat és indultak haza. de még jobban örült. a dallam. most aztán megnézheti magát. hogy ennyi altatótól azonnal elalszom. és a fájdalom erősebb lett. Ó. Sok kis fénylő pontocskát látott. mindjárt megfullad. . az nem lehet.

A kormány felülvizsgálta a bejelentéseket. Az eredmény: maga a káosz. Sokan. és a kiabálásától hetekig nem tudtak aludni a szomszédok. aztán Boszniában. cigarettázott. Egyik reggel hagyott egy üzenetet a rögzítőmön: elbúcsúzott. Azt mondta. bevett egy csomó nyugtatót. – Egyetlenegyszer láttam. hogy valamire reagált volna: amikor a férjének szeretője lett. és éppen ezt nem bírta tovább. akiket családtagjaik vádoltak őrültséggel. De egyszer csak kitört a háború: előbb Horvátországban. és egész nap aludt. aki képes elfogadni az előtte álló kihívást. aminek következtében a Villete – a kommunizmus puha diktatúrájából éppen kikászálódó fiatal nemzet számára – a legvadabb kapitalizmus szimbóluma lett: elég volt fizetni a férőhelyért. hogy pszichiátriai intézethez méltatlan módszereket kezdtek alkalmazni. „Nem vagyok a nagynénje. olyan volt. – Majdnem nyolc hónapig ki sem mozdult a szobájából. de képtelen volt megszólalni. meg egy férje. A Villete az a hely. amely 1991. A vállalkozók megijedtek: az alaptőkét a világ legkülönbözőbb részein élő befektetők adták. mint aki teljes mértékben beletörődött a sorsába. és azok az emberek. egy vagyont költöttek arra. Veronika próbált a hang irányába fordulni. akiket a bíróság vagy más kórház küldött ide. jeleneteket rendezett. – A nagynéném közönye pedig szép lassan visszatért. Veronikát végül megérintette a történet. hogy megszerezzék az orvosi igazolást. amely a fenntartási költségek miatt lakatlanná vált. Hogyan lehet – egy olyan világban. európai vállalkozók megszerezték az engedélyt. – A nagynéném pár hónapja lett öngyilkos – folytatta a női hang. hogy a régi Jugoszlávia fölosztása békés eszközökkel is lehetséges (végül is Szlovéniában csak tizenegy napig tartott a háború). se boldogtalan. elmegyógyintézetté alakítsák át. hogy kész változtatni az életén: abbahagyta a dohányzást. Ahol együtt voltak az igazi őrültek. például mert örökösödési vitába keveredtek (vagy mert az illető nem megfelelően viselkedett). hogy a régi kaszárnyát. hogy belépjen az intézetbe. Amikor még azt hitték. hogy hús-vér ember. Egyszer telefonált. de nem talált bizonyítékot. csak evett és hízott. valamint szíves türelmüket kérni. Senki nem hitt neki. ahol . nem volt se boldog. akiknek még a nevét sem tudták – tehát lehetetlen volt tárgyalóasztalhoz ülni velük. és együttérzett az ápolónővel. és egyre mélyebb gyökeret eresztett. azaz az ország függetlenné válása óta létezik. leadott pár kilót. a híres és rettegett elmegyógyintézetben. Mások viszont önszántukból töltöttek el egy kis időt a bolondokházában. Végül úgy oldották meg a problémát. és férjem sincs. hogy meg fogja ölni magát. hogy pótolja a cigarettát. ha meg akartak szabadulni valamelyik családtagtól. hogy elhíresztelik: Szlovéniában nem szívesen látják a külföldi befektetőket. Többször is meghallgattam az üzenetét: soha nem hallottam még ilyen nyugodtnak a hangját. és az elnézésüket. hogy – azt hiszem – ez volt életének legboldogabb időszaka: végre volt miért harcolnia. ahonnan senki nem szökött meg. Az intézet tehát túlélte a viharokat. amelyek esetleg börtönbüntetést vonnának maguk után: így aztán megszabadultak a pénzbehajtóktól és a bírósági eljárásoktól. De az egészben az a leghihetetlenebb. amely a nemkívánatos gyermek vagy szülő elmegyógyintézeti kezelését javasolja. vagy akik csak színlelték a tébolyt. majd gázzal megölte magát. összetört néhány poharat. a részvényesek pedig azzal fenyegetőztek. A lapokban egymás után jelentek meg a különböző túlkapásokról és visszaélésekről tudósító cikkek – holott soha nem kapott engedélyt egyetlen újságíró sem. Volt két lánya. Még ugyanazon a héten megnövelte a nyugtató adagját. és mindenkivel közölte.” – A férje végül elhagyta a szeretőjét – folytatta a nő. de nem bírt. és azt mondta. mert úgy látszott. aki szerette. végre úgy érezte. vagy hogy mentséget találjanak a cselekedeteikre. hogy megmeneküljenek adósságaik elől. megérti a nagynénje öngyilkosságát.A Villetében. „Mi közöm nekem ehhez?” – gondolta Veronika.

Veronikát. amely a középkorból származik. szándéka ellenére életben tartott és szabad akaratából elpusztítani kívánt teste fölé magasodik. vagy még mindig meg akar halni. hiszen ő lesz a könyv főszereplője. hogy regényt ír az esetről. hogy segítsen neki. aki öngyilkosságot követett el”. Végtére. Én csak teszem a dolgom. a legapróbb részletig. aki egy elmegyógyintézet igazgatója. Hogy miért küldték oda. hogy miért írja elő ezt vagy azt a szabályzat. bolondokházában. azt írja: Veronika. vagy más tipikus szlovén nevet ad neki. hogy érdekelje Veronika története. De aztán mégis úgy döntött. aki ráadásul egy olyan intézménynek volt az igazgatója. ahogy lekötözött. hogy az igazi őrült az az orvos volt. ugyanis nyomós oka volt rá. Amikor pedig a másik Veronikáról. hogy „Veronika. ahogy az író. – Idegesnek látszik – mondta a nő. a barna hajra és egy teljesen idegen arckifejezésre. akik eldobják maguktól az életet? A világ csak ne ítélkezzen. Csak a magunk szenvedését tudjuk fölmérni. mindig arra a következtetésre jutott. Rio de Janeiróban. amit az apja tett. Akkoriban mindenkinek joga volt menedéket keresni a szent helyeken. Ez az ok a következő: ő is volt már elmegyógyintézetben – vagyis. 1966-ban és 1967-ben. Párizsban. még ma sem világos számára. és soha nem kérdezi. és hagyja őt békében meghalni. Az ápolónő odament. mélyen megrázta és felháborította. Talán különös. Eiras Egészségházban. egy algériai étteremben vacsorázott egy szlovén barátnőjével. hogy valaki a társadalom perifériájára szoruljon. a családban ugyanis mindenki úgy gondolta. s mint . Hamar ott találta magát abban a furcsa. amelyet be akart nyújtani az akadémiának. és az embereket nagyon idegesítené. ezt tegye valakivel? Paulo Coelho mindent tudni akart. és csak a saját életünket érezhetjük fölöslegesnek. Edwinának vagy Marietzjának nevezi. csövekkel teleaggatott. – Nem tudom. de az ápolónő már befecskendezte a karjába az injekciót. hogy az apám. ha minduntalan azt kéne olvasniuk. hogy ne tévessze meg az olvasót. de nem is érdekel. vagy talán az az álma. 1965-ben. Majd Blaskának. mindig próbáljuk mentegetni a szeretteinket. Később. hogy „művész” lesz. és könyörögve nézett rá. a barátnőt. hogy megtartja az eredeti neveket. Látta. a barátnő. amely ki akarta vívni az emberek tiszteletét. – a barátnő-Veronikáét – . ahol nem emlékezett semmi másra. az őrült” vagy „Veronika. Menedékjog: minden civilizált ember érti ezt a szót. és a Villete főorvosának a lánya. hogy húzza már ki azt a csövet. amikor úgy döntött. Majd amikor a barátnő-Veronikáról beszél. és mindemellett egy olyan disszertáción dolgozott. a zöld szemekre. (Hát igen. álomtalan világban. aki beutalta az intézetbe. akkor a szabályzat szerint be kell adnom egy nyugtatót. hol meg kitárulkozó viselkedése tévesztette meg a szüleit. Erre Veronika abbahagyta a hánykolódást. Akkor hogy lehetséges. ismertebb nevén. nem használ semmilyen jelzőt. de a cső a szájában még mindig fojtogatta. csak az imént látott nővér arcára. a Dr. bármiféle konkrét indok nélkül. és élete végéig nyomorogjon. mi történt Veronikával.mindenki és mindenáron a túlélésre hajt – megítélni azokat az embereket. Amikor erre gondolt – és ahogy múlt az idő. hogy megbánta-e már. meg akarta változtatni Veronika nevét. hol zárkózott. és eredetileg azt jelentette: menedék. aki csak végzi a munkáját. – Van egy szó a bolondokházára. amely azé a nőé. És nem is egyszer: háromszor. az azílium. Paulo Coelho három hónappal később tudta meg. és ha a beteg nyugtalankodik. akit történetesen szintén Veronikának hívnak. a barátnő-Veronika is csak egy rövid epizód erejéig lép be a történetbe: e helyütt. Veronika meg akarta ezt magyarázni az ápolónőnek. Elkezdte vadul rázni a fejét. ez egyre ritkábban fordult elő –. hogy ez a legjobb módja annak.

bármelyikünk, ő is másra akarta hárítani a felelősséget, és igyekezett elhitetni magával, hogy a szülei nem tudták, mit cselekszenek, amikor ilyen könyörtelen döntést hoztak.) Paulo nevetett a furcsa levélen, amit Veronika az újságoknak írt, és amiben azon méltatlankodott, hogy egy jelentős francia magazin azt sem tudja, hol van Szlovénia. – Emiatt senki nem öli meg magát. – Hát igen, nem sok haszna volt a levélnek. – mondta a barátnő-Veronika kissé ingerülten. – Tegnap, amikor bejelentkeztem a szállodába, például azt hitték, hogy Szlovénia valami német város. „Ismerős”. – gondolta az író. Ugyanis rengeteg külföldi gondolja azt, hogy az argentin Buenos Aires Brazília fővárosa. De – azon túl, hogy egy olyan országban él, amelyet a külföldiek csak úgy emlegetnek, hogy „gyönyörű a fővárosa” (ami mellesleg a szomszédos országban van) – más közös is volt Veronikában és Paulo Coelhóban, s ezt ugyan már említettük, de nem árt, ha újból fölidézzük: mindketten elmegyógyintézetbe kerültek, „ahonnan nincs kiút”, ahogyan az első felesége mondta egyszer. De volt kiút. És amikor utoljára hagyta el a Dr. Eiras Egészségházat, mégpedig azzal az elhatározással, hogy soha nem tér vissza, két dolgot ígért meg magának: 1. megesküdött, hogy egyszer megírja, 2. megesküdött, hogy csak a szülei halála után jelenteti meg, mert nem akart fájdalmat okozni nekik: eleget hibáztatták magukat azért, amit tettek. Az anyja 1993-ban halt meg. De az apja, aki 1997-ben töltötte be a 84. életévét – annak ellenére, hogy tüdőtágulata volt, bár sohasem dohányzott, és annak ellenére, hogy konzerveken élt, mert nem talált olyan bejárónőt, aki elviselné a bogarait. – , még mindig életben volt, mégpedig szellemi és testi épségének teljes birtokában. Ezért amikor tudomást szerzett Veronika történetéről, rájött, hogyan tudja megírni élményeit úgy, hogy ne szegje meg fogadalmát. Bár ő soha nem akart öngyilkos lenni, az elmegyógyintézet világát – a gyógymódokat, az orvos-beteg viszonyt, a kényelmet és a szenvedést, hogy egy ilyen helyen kell lennie – nagyon jól ismerte. De hagyjuk Paulo Coelhót és Veronikát-a barátnőt –, hadd lépjenek ki végleg ebből a könyvből, és folytassuk a történetet. Veronika nem tudta, mióta van ébren. Arra emlékezett, hogy amikor felébredt – még az életben maradásához szükséges berendezésekkel a szájában és az orrában –, egy hang ezt kérdezte tőle: „Akarod, hogy kielégítselek?” Amikor kinyitotta a szemét, és körülnézett a szobában, már nem tudta eldönteni, hogy tényleg hallotta-e a hangot, vagy csak hallucinált. Ezen kívül semmi másra nem emlékezett, egyáltalán semmire. A csöveket már kivették belőle. A teste továbbra is tele volt aggatva mindenféle drótokkal, főleg a feje és a szíve tájékán, a karja pedig le volt kötözve. Meztelen volt, csak egy lepedővel takarták be, és fázott – de úgy döntött, inkább nem szól. A zöld függönnyel körülvett szűk helyet az intenzív osztály különböző gépezetei foglalták el, valamint az ágya és egy fehér szék, amelyen egy ápolónő ült, mélyen belemerülve az olvasásba. A nőnek – ezúttal – sötét szeme és barna haja volt. Veronika mégsem tudta eldönteni, hogy azonos-e azzal a személlyel, akivel néhány órával. – vagy nappal? – ezelőtt beszélgetett. – Eloldozná a kezemet?

Az ápolónő ráemelte a tekintetét, és egy kurta „nem”-mel válaszolt, majd újra belemerült a könyvbe. Élek, gondolta Veronika. Most minden kezdődik elölről. Eltöltök itt egy kis időt, amíg meg nem állapítják, hogy tökéletesen normális vagyok. Aztán hazaengednek, és megint láthatom Ljubljana utcáit, a kis kerek teret, a hidakat, az embereket, akik munkába, majd hazafelé mennek. Mivel az emberek mindig igyekeznek másokon segíteni – csak azért, hogy jobbnak hihessek magukat, mint amilyenek valójában –, visszakapom a könyvtári állásomat. Aztán lassan újra elkezdek a megszokott bárokba és szórakozóhelyekre járni, ugyanazokba, ahová azelőtt, a barátaimmal ugyanúgy megvitatjuk az élet dolgait, a nagy problémákat és igazságtalanságokat, moziba megyek, vagy sétálok a tóparton. Mivel altatóval csináltam, nem marad látható nyoma: még mindig fiatal vagyok, szép és okos, és nem okoz gondot – ahogy eddig se –, hogy szeretőt találjak magamnak. Szeretkezünk a lakásán vagy az erdőben, valamennyire még élvezni is fogom, de rögtön az orgazmus után visszatér az üresség. Nem tudunk miről beszélgetni, és mindketten tudni fogjuk: itt az idő, hogy valami ürügyet keressünk – „nagyon késő van” vagy „holnap korán kell kelnem” –, és amilyen gyorsan csak tudunk, hazaindulunk, és útközben lehetőleg nem nézünk egymásra. Visszamegyek a kolostori szobámba. Elkezdek olvasni egy könyvet, bekapcsolom a tévét, hogy megnézzem ugyanazokat a műsorokat, mint azelőtt, beállítom az órát, hogy pontban ugyanakkor ébredjek föl, mint az előző nap, és a könyvtárban gépiesen elvégzem a rám bízott feladatokat. Megeszem a szendvicsemet a színházzal szemben lévő kertben, mindig ugyanazon a padon, a többi emberrel együtt, akik szintén mindig ugyanazon a padon fogyasztják el az ebédjüket, és akiknek egyformán üres a tekintetük, pedig próbálnak úgy tenni, mintha roppant fontos dolgokkal lennének elfoglalva. Aztán visszamegyek dolgozni, meghallgatok néhány friss pletykát, hogy ki kivel jár, ki mitől szenved, hogy ez vagy az a múltkoriban hogy sírt a férje miatt. Ettől aztán úgy érzem, hogy kiváltságos vagyok: szép vagyok, van állásom, és azzal járok, akivel csak akarok. Azután este ismét a bárok, és kezdődik minden elölről. Anyám is – aki eleinte biztosan sokat rágódik majd az öngyilkossági kísérletem miatt – magához tér lassan, és újra azt fogja kérdezgetni, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, miért nem vagyok olyan, mint a többi ember, végtére is a dolgok egyáltalán nem olyan bonyolultak, mint amilyennek én látom őket. „Nézz meg például engem: milyen régóta élek házasságban apáddal, és mindig igyekeztem, hogy a lehető legjobb nevelésben részesítselek, és jó példát mutassak.” Egy napon elegem lesz belőle, hogy mindig végighallgassam ugyanazt a szöveget, és hogy megnyugodjon, hozzámegyek valakihez, akit kénytelen leszek szeretni. A férjem és én majd megtaláljuk a módját, hogyan álmodozzunk együtt közös jövőnkről, egy kis vidéki házról és a gyerekeink jövőjéről. Az első évben sokat szeretkezünk, a másodikban kevesebbet, a harmadik évtől kezdve pedig talán ha 15 naponként egyszer gondolunk a szexre, és ez a gondolat havonta egyszer válik valóra. És ami ennél is rosszabb: szinte egyáltalán nem beszélgetünk. Némi erőfeszítéssel belenyugszom a helyzetbe, és azon töröm a fejem, hogy vajon mit rontottam el, hogy már nem érdeklem, hogy már nem figyel rám, és mindig csak a barátairól beszél, mintha más nem is létezne. Amikor a házasságunkat már tényleg csak egy lehelet tartja össze, akkor teherbe esem. Megszületik a gyerekünk, és egy időre közelebb kerülünk egymáshoz, de aztán megint elhidegülünk.

Akkor elkezdek hízni, mint annak a tegnapi – vagy tegnapelőtti, vagy azelőtti, nem is tudom – ápolónőnek a nagynénje. Elkezdek fogyókúrázni, de nem tudok megbirkózni a kilóimmal, és minden igyekezetem ellenére napról napra, hétről hétre kövérebb leszek. Ekkor kezdek el varázspirulákat szedni, hogy ne legyek depressziós, és aztán újra teherbe esem a ritka és túl gyorsan múló szerelmes éjszakák egyikén. Mindenkinek azt mondom majd, hogy csak a gyerekeimért élek, holott valójában ők nem lennének az én életem nélkül. Az emberek boldog párnak tartanak minket, és senki nem gondolná, hogy mennyi keserűség, magány és lemondás rejtőzik látszólagos boldogságunk mögött. Mígnem egy szép napon a férjemnek szeretője lesz. Talán én is jeleneteket rendezek, mint az ápolónő nagynénje, vagy az is lehet, hogy újra fölmerül bennem az öngyilkosság gondolata. De akkor már öreg leszek és gyáva, lesz két vagy három gyerekem, akiknek szükségük lesz rám: előbb fel kell őket nevelnem, és segítenem kell, hogy megtalálják a helyüket a világban – csak azután hagyhatok itt mindent. Nem, nem leszek öngyilkos: jelenetet rendezek, azzal fenyegetőzöm, hogy elviszem a gyerekeket. Erre ő, mint minden férfi, megadja magát, bizonygatni kezdi, hogy szeret, és soha többet nem tesz ilyet. Meg sem fordul a fejében, hogy ha tényleg elmennék, nem is tudnék máshová menni, csak vissza a szüleimhez, és az egész életemet ott kellene leélnem, és mindennap meg kellene hallgatnom anyám sirámait, hogy elszalasztottam az egyetlen lehetőségemet a boldogulásra, hogy a férjem – kisebb-nagyobb hibái ellenére – nagyszerű ember, és hogy a válásnak a gyerekek isszák meg a levét. Két-három év múlva újabb nő lép az életébe. Hamar rájövök – mert meglátom őket együtt, vagy valaki más mondja meg –, de ezúttal úgy teszek, mintha nem tudnék róla. Minden energiámat elpazaroltam arra, hogy az előző szeretőjével harcoljak, nem maradt egy szemernyi sem. Jobb, ha elfogadom a valóságot úgy, ahogy van, és nem úgy, ahogy szerintem lennie kéne. Igaza van az anyámnak. Ő továbbra is kedves lesz velem, én pedig folytatom a munkát a könyvtárban, eszem a szendvicseimet a színház előtti téren, olvasom a könyveimet, amelyeknek soha nem érek a végére, nézem a tévében a műsorokat, amelyek tíz, húsz vagy ötven év múlva sem változnak. Csakhogy a szendvicseket most már némi bűntudattal eszem, hiszen kövér vagyok, és szórakozni sem járok, hiszen otthon vár a férjem és a gyerekeim. Onnantól kezdve csak arra várok, hogy felnőjenek a kicsik, és mindennap az öngyilkosság gondolata jár a fejemben, de nem lesz bátorságom megtenni. Egy szép napon rájövök, hogy az élet már csak ilyen: nincs értelme és nem változik. És belenyugszom. Veronika belső monológja végére ért, és megesküdött magában, hogy nem jut ki élve a Villetéből. Inkább most mond búcsút mindennek, amíg elég bátor és egészséges, hogy megtegye. Többször elaludt és fölébredt, és észrevette, hogy egyre kevesebb gép van körülötte, egyre melegebb a teste, és az ápolónők arca állandóan változik – de mindig volt mellette valaki. A zöld függöny mögül sírást hallott, valaki nyöszörgött fájdalmában, máskor pedig mintha pusmogtak volna, s hangjuk higgadtan és szakszerűen csengett. Néha egy-egy távoli gép zümmögése hallatszott, a folyosóról pedig sietős léptek zaja szűrődött be. Ilyenkor a pusmogó hangok elvesztették nyugalmukat és higgadt szakszerűségüket, ideges, rövid utasítások hallatszottak. Egy tiszta pillanatában az egyik nővér megkérdezte: – Nem is kíváncsi az állapotára? – Tudom, milyen állapotban vagyok – válaszolta Veronika. – Nem az számít, amit a testemen lát, hanem ami a lelkemben történik. A nővér még próbált volna beszélgetni, de Veronika alvást színlelt.

Először is, amikor kinyitotta a szemét, észrevette, hogy átvitték egy másik helyre: úgy látta, hogy valami nagy kórterembe került. Még mindig infúziót kapott, de az összes többi tűt és drótot levették róla. Egy magas orvos állt az ágya mellett, hagyományos fehér köpenyben, amely erőteljesen kihangsúlyozta feketére festett haját és bajuszát. Mellette fiatal gyakornok állt, notesszal a kezében, és buzgón jegyzetelt. – Mióta fekszem itt? – kérdezte, és csodálkozva vette észre, hogy nehezére esik a beszéd, s nem tudja rendesen kiejteni a szavakat. – Ebben a szobában két hete, előtte pedig öt napig feküdt az intenzív osztályon – válaszolt az idősebbik. – És hálát adhat az Istennek, hogy még itt van. A fiatalabbik meglepettnek látszott, mintha ez a második mondat nem felelne meg a valóságnak. Veronika azonnal észrevette ezt a reakciót, és egyszerre magához tért: ilyen régóta van itt? Még mindig veszélyben van? Éberen figyelte a két férfi minden mozdulatát és gesztusát: tudta, hogy felesleges kérdéseket föltenni, úgyse mondják meg az igazat, de ha résen lesz, talán megtudja, mi történik vele. – Mondja meg a nevét, a címét, a családi állapotát és a születési dátumát – folytatta az idősebbik. Veronika tudta a nevét, a családi állapotát és a születési dátumát, de csodálkozva vette észre, hogy akadozik az emlékezőképessége: nem emlékezett a pontos címére. Az orvos egy lámpát tartott a szeme elé, hosszasan és némán vizsgálgatta. A fiatalabbik ugyanezt tette. Időnként egymásra néztek, de tekintetük nem árult el az égvilágon semmit. – Igaz, hogy tegnap azt mondta az éjszakás nővérnek, hogy a lelkét nem láthatjuk?. – kérdezte a fiatalabbik. Veronika nem emlékezett. Tehát nem tudja megmondani, kicsoda is ő pontosan, és a cselekedeteiről sem tud számot adni. – Rengeteg altatót kapott, hogy folyamatosan aludjon, és ennek következtében károsodhat a memóriája. Kérem, próbáljon megválaszolni minden kérdésre, amelyet felteszünk önnek. Az orvosok teljesen értelmetlen kérdésekkel árasztották el: melyek a legfontosabb ljubljanai lapok, hogy hívják a költőt, akinek a szobra a főtéren áll (ah, ezt soha nem felejtené el, hiszen minden szlovén lelkébe mélyen bele van vésve Preseren neve), milyen színű az anyja haja, hogy hívják a munkatársait, mely könyveket kölcsönzik ki a leggyakrabban a könyvtárból. Veronika eleinte nem nagyon akart válaszolni: még mindig homályos volt az emlékezete. De ahogy egymás után jöttek a kérdések, szép lassan összeállt a fejében a kép. Egyszer csak eszébe jutott, hogy bolondokházában van, és a bolondoktól senki nem vár el összefüggő gondolatokat. De aztán mégiscsak összeszedte magát, mert rájött, hogy a saját érdekében maga mellett kell tartania az orvosokat, ha egyszer ki akarja nyomozni, hogy milyen állapotban van. S ahogy sorban idézte föl a különböző adatokat és neveket, nemcsak az emlékezőképessége tért vissza, hanem a személyisége is, a vágyai és az életszemlélete. S a nyugtatók rétegei alól újra a felszínre tört az öngyilkosság gondolata. – Jól van – mondta az idősebbik, amikor elfogytak a kérdések. – Meddig kell még itt maradnom? A fiatalabbik lesütötte a szemét, és Veronika érezte, hogy minden ettől a választól függ – mintha most egy egészen új történet kezdődne az életében, amelyen többé senki nem változtathat. – Mondd meg neki – szólt az idősebbik. – A többi beteg úgyis erről pusmog, úgyhogy mindenképpen a fülébe jutna. Lehetetlen itt bármit is titokban tartani.

Körülnézett. „Ez is csak velem történhet meg. – Öt nap. Ha nem megy. hogy az apja megjöjjön a munkából. Utálta ezeket az embereket: ő ugyan nem adja meg ennek a fiúnak azt az örömet. az aggodalmas tekintet mögött a fiú valójában élvezte. – Kicsit egyszerűbben – mondta az idősebbik. hogy az ő állapotát használja föl arra. szünidőre. Most meg a halálra kell várnia. hogy meg fognak halni. – A szívdobogás megállása egyetlen dolgot jelent: a fizikai halált. legfeljebb egy hét. Mintha legalábbis megérdemelné a büntetést. amit az orvos mondott – már három hete feküdt. és látta. hogy állandóan figyeljék a betegeket. És nemsokára meg fog állni. hogy az emberek nagy része úgy fogadta mások életének tragédiáit. A fény közelében egy nő olvasott. a szünidő végére. amikor éppen nem gondolják. tudja meg. hogy közeledik felé a lány. és gyógyszert kell szereznie. Veronika magában megállapította. vonatra. – Mit jelent ez? – kérdezte rémülten. nehogy fölébressze a többi bolondot. hogy mindez nem velük történik. Nem tudom. telefonhívásra. amit mond. De a fiú arcáról eltűnt az öröm. A kórterem végében kis fény pislákolt. a kedvese levelére. hogy tette komoly következményekkel jár: a gyógyszerek által előidézett kóma ideje alatt súlyos károsodást szenvedett a szíve. amelyet a tragikus hír közlése fölött érzett. Bevenni a tablettákat néhány perc alatt nem nehéz. az év végi vizsgákra. és jól megfontolta minden egyes szavát. és hurcolja magával az infúziót. Éjszaka azonban elkezdett félni. buszra. mintha nagyon szeretne segíteni – holott valójában nagyon is élvezték mások szenvedését. amely soha néni érkezett meg. Egészen más érzés öt napig – vagy egy hétig – várni a halált. mert az élet kegyes hozzájuk. akkor nem marad más hátra. – Szóval.” Veronika ágya állt a legmesszebb az ajtótól: majdnem húsz ágy volt közte és a nő között. „Nagyon műveltek lehetnek ezek a nővérek. hiszen – ha igaz. Az ápolónő fölemelte a fejét. amikor már mindent megélt. ami előre kijelölt időpontban érkezik. És mosolygott. néhányan hangosan horkoltak. amit lehetett. Élete során Veronika megfigyelte. s boldognak érezhették magukat. és furcsa árnyakkal népesítette be a szobát – másrészt lehetővé tette. hogy a szakértő arckifejezés és viselkedés mögött. – Akkor mégsem hibáztam el teljesen. Minden ágy foglalt volt. Nehezen kelt föl. Állandóan olvasnak. Elhalt az egyik szívkamrája.” Ki kell jutnia innen. . mindenki aludt. de nincs más választása. – Ki akarok menni a mosdóba – suttogta. – A szíve helyrehozhatatlan károsodást szenvedett. hogy elterelje a gondolatait a saját kudarcairól. Egyenesen a fiú szemébe nézett. Egész életében mindig csak várt valamire: arra. milyen vallású. és most elrettentő példaként szolgálna mások számára. de… – Mennyi idő múlva áll meg a szívem? – szakította félbe Veronika. Az emberek általában akkor halnak meg. kénytelen lesz levetni magát valamelyik ljubljanai épületről: megtett minden tőle telhetőt. Maga döntött a sorsáról – sóhajtott a fiú. – Nem – hangzott a válasz.– Hát rendben. hogy megspórolja a szüleinek ezt az extra szenvedést. Az ablakokon rács. – Térj a lényegre.

hogy bolond? – Ki vagy? – Zedka a nevem. Vagyis. És most menjen aludni. és kússz ide. – Bolond az. mi az. hogy bolond? A nő erre azt mondta. mi az. hogy őrült. hogy lefeküdtél. Veronika engedelmeskedett. És a művészek is őrültek. – Mi az. minden kis zugban a kijáratot kereste. és egyáltalán nem olyanok. társaságot találni. Például bizonyos sportolókról azt mondták.A nő hanyagul az ajtó felé bökött. aki abbahagyta az olvasást. – Itt mindenki ezt mondja. hogy bolond? Talán jobb lenne. Én csak egy sikertelen öngyilkos vagyok. ajtó nélkül. aki azt állította. aki megszokta. soha nem tudják.” Óvatosan körülnézett. mert az emberek összevissza használták ezt a szót. – Mint te? – Másrészt – folytatta Zedka. A mosdó kis kamra volt. hogy bolond – suttogta Veronika… – De én nem vagyok az. vagy szövetségeseket gyűjteni valami nagy tömeglázadáshoz. börtön? – kérdezte az ápolónőt. Menj vissza az ágyadhoz. – Nem tudom. Veronika visszament a helyére. Nem tudta. a pihenésnek pedig szigorú keretei vannak. lapulj a földre. Mint a skizofrének. de megpróbált nem odafigyelni. mi az. – Jól van. és elvennie a kulcsot. valami rést. Aztán. hogy kijuthasson. hogy bolond? Egy pillanatig azt gondolta. akik különböznek a többiektől. hogy nincsen se tér. Veronika agya gyorsan dolgozott. – Mi ez. mintha meg sem hallotta volna a megjegyzést – bizonyára hallottál Einsteinről. le kellene tepernie az éjszakás nővért. hogy életéből hiányoznak a nagy érzelmek. akkor itt öli meg magát. „Gyorsnak kell lennem. amíg azt hiszik. különben – akaratom ellenére – kénytelen leszek beadni egy nyugtatót. De mi az. Bolondokháza. A nő nevetett. Nem bírt elaludni. akkor bolond vagyok. és minden mozdulatát követte a szemével. hogy nem válaszol: nem volt kedve barátkozni. – Kérdezze meg holnap azt orvostól. se idő. akik télen hiányos öltözetben Ljubljana utcáin sétáltak. Veronika a földre lapult. kihúzta a tűt a karjából. amit az imént ő tett fel a nővérnek. hogy gyenge vagyok és tompa. Másrészt Veronika rengeteg embert látott. hogy nem járkálhat túl sokat. a pszichopaták vagy a mániákusok. – Én nem vagyok bolond. a világ végéről prédikáltak. és odakúszott Zedkához. De a nő megismételte a kérdést. mert állandó bizonytalanságban élnek. hogy bolond? Fogalma sem volt róla. mert meg akar dönteni egy rekordot. ha maguktól az érintettektől kérdezné meg. amilyen gyorsan csak lehet. Ha pedig lehetetlen innen megszökni. hogy bolond? – makacskodott Veronika. és rászólt. mint a „normális” emberek. – Nem. vagy ócska rongyokkal és papírzacskókkal telepakolt bevásárlókocsit toltak a szupermarketben. De ehhez még túl gyenge volt. kizárólag a kettő . ahol kijuthat innen. és megvárta. hogy feküdjön vissza az ágyába. amíg az ápolónő újra belemerül az olvasásba. addig kell cselekednem. Mit is jelent az. mit hoz a holnap. – Nem tudod. Ahhoz. hogy meggyengült szíve vagy az erőlködés miatt van hányingere. aki a saját világában él. Mi az. Visszafelé menet az egyik ágy felől suttogást hallott: – Nem tudod. Egyetlen vágya volt: meghalni. Elkezdett forogni a gyomra. Az orvos szerint csaknem egy hétig aludt: ez túl sok egy olyan embernek. ha a nővér azt hiszi.

akik azt bizonygatták. mint ők. Veronika nevetett. és kész volt elhagyni a trónt. – Az ő világában talán éppen nyár volt. S ha ez az ember csak az ő képzeletében létezik.” És így is lett: a király és a királynő ittak az őrület vizéből. mintha én is ittam volna abból a vízből. sem pedig hosszan tartó szomorúság. hogy a tenger végén nem feneketlen szakadék van. – Meg fogsz halni. a királyi család kivételével. és nyomban zagyvaságokat kezdtek beszélni. aki bebizonyította. Soha nem voltam depressziós. csak azért. mert nekik saját kútjuk volt. aki üveges tekintettel. . hogy a király megőrült. és odamentem. akkor is joga van hozzá. ahogy megálmodom. nem pedig úgy. Ki tudja. az megőrült. és eszébe jutottak azok a történetek. De nagyon remélem. ha visszajuttatnak a szervezetembe egy bizonyos kémiai vegyületet. mindannyian egyetértettek. aki rá várt. mert én bolond akarok maradni. hogy beszéltek Jézussal vagy Szűz Máriával. Akkor olyanok leszünk. Az alattvalóik pedig meggondolták magukat: olyan bölcs királyuk van – miért ne kormányozhatná továbbra is az országot? Az országba visszaköltözött a nyugalom. ahogy mások elvárják. Aki ivott a vízből. Vagy Kolumbuszról. összegyűltek a palota előtt.egysége létezik. bár lakói egész másként viselkedtek. A király aggódott népéért. – Pontosan – mondta Zedka. hogy segítsek neki. mint a többi embernek. Ők mindannyian – és rajtuk kívül még emberek ezrei – szintén a saját világukban éltek. mintha nem is a saját korukban éltek volna. – Pedig az vagyok. hogy úgy éljen és úgy haljon meg. talán ő az a nő. amikor a hőmérő mínusz öt fokot mutatott. mondták. – Hát én ittam. Amikor a lakosság értesült a király rendeleteiről. akik teljesen újfajta zenét játszottak. mert mind egyformák. és mindenki megőrült. de a királynő megállította. Vagy a Beatlesről. és úgy öltözködtek. mint a szomszédaik. hiszen nagyon egyszerű a betegségem: elég. Ugyanolyan problémáim vannak. amelyhez nem fért hozzá a varázsló. A király elkeseredett. így hát értelmetlennek tartották a király rendeleteit. de nem fogadta el a kabátomat. Azt hittem. s talán forró volt a teste a vágytól valaki iránt. hogy ez a vegyület csak a krónikus depressziómat szünteti meg. ahová inni jártak az emberek. aki ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez. a Villete falain kívül? – Emberek. és úgy akarom élni az életemet. de ennek az őrült nőnek értelem van a szavaiban. – Nem tűnsz bolondnak – mondta. Vagy Edmund Hillaryről. – Azt hiszik. bár meggyógyultam. mit mondjon. ezért megmérgezte a kutat. amelyeket az anyja mesélt neki szentekről. mi van odakint. hogy normálisak. Másnap reggelre az egész lakosság ivott a kútból. „De hiszen ez az őrült értelmes dolgokat beszél” – gondolta Veronika. és ezért ír ilyen sületlenségeket. ahogy akar – nem gondolod? Veronika nem tudta. és mi is iszunk belőle. és éppen ez a baj. Majd úgy teszek. akit Ljubljana utcáin látott félmeztelenül sétálni. – Egyszer egy hatalmas varázsló el akart pusztítani egy egész királyságot. hanem egy másik kontinens. akik ugyanabból a kútból ittak. Zedka hallgatott egy darabig. nem értek túlságosan nagy örömök. – Elmesélek egy történetet – mondta Zedka. Tudod. és próbálta kormányozni őket: egy sor biztonsági és egészségügyi rendeletet hozott. és nem voltak hajlandóak betartani őket. Ők is egy külön világban éltek? – Egyszer láttam egy nőt. mélyen kivágott vörös ruhában sétálgatott Ljubljana utcáin –. A király pedig békében uralkodott élete végéig. részeg. és azt mondta: „Most pedig odamegyünk a kúthoz. Sőt. De a rendőrök és a felügyelők szintén ittak a mérgezett vízből. és teli torokból kiabálva követelték. hogy az ember képes megmászni a Mount Everestet. hogy mondjon le.

amelyet valóban őriznek: itt mindenki csak úgy léphetett be és ki. hogy a Villete a konyhájának köszönheti rossz hírét) mindenki kiment napozni. – Takarékoskodnod kell az erőddel. – De csak öt vagy hat nap múlva. hogy megóvjam az életem. eszelős taglejtések – minden nyugalmat áraszt körülötte. hogy segítsenek. és a nyugtató elveszíti a hatását. nem lettél rosszul az injekciótól. – Egyedül is be tudom adni – mondta.. ha gondolja. hogy a főbejárat az egyetlen hely.. hogy előbb meghaljak. milyen CD-t vásárolt legutoljára. visszament az ágyához. senki nem kívánta másokkal megosztani a saját kis világát. – Nem azért vagyok itt.Veronika egy pillanatig habozott: megbízhat egy idegenben? De kénytelen volt kockáztatni. – Remélem. Mielőtt Zedka válaszolhatott volna. Veronika fölkelt. és hó borította a kertet. Harmincöt év körüli lehetett. mint például. Ez volt az első normális napja az elmegyógyintézetben. A kertet katonai épületek vették körül. Idővel hozzászokik a szervezet. Nem volt értelme vitatkozni: kiment. illetve irodaként vagy az alkalmazottak szállásaként működtek. mekkora szenvedést jelent nekem csak azért itt maradni. olyan apróságokat próbált fölidézni. hiszen az egész beszélgetés alatt az ágya mellett hasalt. hogy hova tette a szobája kulcsát. – A tegnapi beszélgetésünk. – De. hogy megszabaduljak tőle – mondta Veronika az egyik ápolónak. . A fal – a régi kaszárnya építői igényeinek megfelelően – magas volt. Úgy tűnt. körülnézett. És azon gondolkodom. hanem azért. szerezne nekem gyógyszert. ha véghez akarod vinni. szólok az őröknek. vagy valaki más. – Zedka vagyok – mondta egy nő. megjelent az ápolónő. hogy megreggelizzen az ebédlőben. ahol nők és férfiak együtt étkeztek. titokban a menekülés lehetőségeit kereste. Ha te. Próbáld megérteni. az őrbódék azonban üresen álltak. nincs-e valami módja. hogy kezdenek a helyükre kerülni a dolgok a fejében. Ha nem így volna. Sajnos nálunk hosszú a tél. hogy az ápolónő teljesítse a kötelességét. felületes pillantásra úgy látta. hogy – ellentétben azzal. Valójában nem sütött a nap – a hőmérséklet a fagypont alatt volt. amelyek ma női vagy férfi kórtermekként. amit a filmekben lehet látni: botrány. és teljesen normálisnak tűnt. hogy várjam a halált. Emlékszel. biztos vagyok benne. injekcióstűvel a kezében. Csak magától függ. – Akkor is ki kell mennie a napra. Úgy érezte. Első. – Ne pazarold fölöslegesen az energiádat – mondta Zedka Veronikának. – Jól vagyok. kevesebb dolgunk akadna. Hogy tovább csiszolja az emlékezőképességét. ordibálás. A reggeli után (ami elég tűrhető volt: senki nem mondhatja. és hagyta. sétált egy kicsit. mit kértél? – Tökéletesen. aki Veronika felé tartott. amit mondtál. hogy ezúttal nem bírná a szívem. vagy mi volt az utolsó kérés a könyvtárban. – Maguk a bolondok: nem is süt a nap! – De a fény nyugtató hatással van a betegekre. és segíts. hogy két őr ellenőrizte a személyazonosságát. Kiment a kórteremből. A múlt éjjel nem látta az arcát. Megállapította.

– Különös. az itt lévő nők és férfiak úgy viselkednek. hogy a munkából a bárba ment. hogy ez csak egy módja annak. Mert micsoda igazságtalanság. hideg napokon. a szobájából az anyjához – most olyan élményben van része. Itt mindenki kimondhatja. Annyi év után – amit azzal töltött. amit szeret. amilyennek mondják. Ha akármilyen őrültséget kipróbálhatna. – És ők tudnak gyógyszert szerezni? – Próbálj meg kapcsolatba lépni velük. de Veronika határozottan elhessegette.Zedka belekarolt. hogy mit csináljon. – Nem fejezted be a mondatodat. de nem akarnak elmenni. csak azért. de – valószínűleg a tulajdonosok utasítására – szemet hunynak: úgyis több az ágy. Nem szerette a testi érintkezést. De fontos ez? Végre valami érdekes. A falon túl lehetett látni. és semmilyen kritikát nem kell meghallgatnia: elvégre is elmegyógyintézetben van. Elvégre ő is egy bolond. „Azonnal meg kell szereznem a gyógyszert. Veronika elindult Mari felé. Soha nem volt őrült. de soha nem jött elő a depresszióm az ilyen felhős. és mindenki örült a szép időnek. az ágyból a szobájába. – Hideg van. – Egyedül akarok sétálni – mondta Zedkának. amilyenről még csak nem is álmodott: ideggyógyintézet. Veronika finoman lefejtette magáról a nő karját. a bárból a fiúja ágyába. A nő otthagyta. csak nekem nem jut belőle. amit akar. őrület. mint a beteg. bár nem egy ötcsillagos hotel. Amikor viszont kisütött a nap. A kérésemről beszéltél. Olyan nőkből és férfiakból áll. – Van itt egy csoport. de szép a reggel – mondta Zedka. A csoport neve Testvériség. a gyerekek kint játszottak az utcán. akkor sem tudná. azt csinál. ahogy Zedka megnyomta a bolondok szót.” Elgondolkodott a helyzetén: távolról sem volt ideális. Micsoda hely! Az emberek őrültnek tettetik magukat. Kételkedni kezdett: hátha Zedka nem gondolta komolyan. hogy azt csinálhassák. és elkezdtek sétálni az udvar csupasz fái között. Zedka rámutatott egy ősz hajú nőre. A Villete egyáltalán nem olyan rossz. Ahol senki nem hagyja félbe azt. valami váratlan dolog történik vele. Azonnal eszébe jutott a beszélgetés az orvossal. hogy az ő világuk jobb. Hirtelen szúrást érzett a mellkasában. Ahol az ember nem szégyelli bevallani. hogy ennyi boldogság van a világban. mert itt minden olyan normálisnak. aki élénk társalgást folytatott néhány fiatalabb nővel. Őt kérdezd meg. mint a közveszélyes őrültek – ugyanis sokan közülük az állam költségén tartózkodnak itt. a Testvériség tagja. hogy a többiek rokonszenvesnek találják. akiket már hazaengedtek volna. Különböző okokból maradnak itt. és nem muszáj illedelmesnek lennie. De rögtön nyugtalan lett. Már-már visszatért belé az életkedv. amit gondol. A bolondok hisznek az első benyomásban. és a lelkemet tükrözi. hogy a természet összhangban van velem. és megrémült. . vagy lehet. Ilyen időben mindig úgy éreztem. túl jónak tűnt. de Zedka megállította: – Ne most: most szórakozik. hogy az elmebetegek megmutassák. ahogy a hegyek lassan eltűnnek a felhők mögött. olyankor borzalmasan éreztem magam. Az orvosok persze mindent tudnak. amit mondott. és Veronika a Villete falain túli hegyekben gyönyörködött. többé esélyed sem lesz közeledni hozzá. amit akarnak. szürke. Ha pedig megzavarod. hogy őrült. bolondokháza. Veronika nevetett. valami más. – Marinak hívják. Tehát amikor az elnök ellenőrző látogatást tesz. És nem fogja félbeszakítani az élvezetes társalgást egy idegen kedvéért.

székek. feszült volt és haragudott magára. és rázták a fejüket. mitévő legyen. az óriási terem egyik sarkában. ha ismeretlen környezetbe kerül. elhallgattak és – egyszerre. – Semmit. és Zedka nem őrültebb. amikor mindegyikük a Villete falai mögé bújik! Ő ugyan nem kér az ilyenek segítségéből – még akkor sem. aztán megebédeltek az ebédlőben. de először fordult elő vele. Egyikük megjegyezte: „csak erre járt!” A másik hangosan megismételte. hogy a fagy átjárja a testét és lehűtse háborgó vérét és a szívét. mások pedig halkan beszélgettek magukban – de ki nem beszélt már magában életében? Veronika észrevette. Voltak. „Egy nap már eltelt. Úgy tűnt. korán megtanulta. mint amilyennek látszik). hogy nem érik el a támadások. de rögtön odajött egy másik. anélkül hogy felöltözött volna. fotelek. hogy hallhassa. elmosolyodott. Nem vagyok hajlandó mellre szívni olyan emberek megjegyzéseit. és máris újra kint sétálhatott az ember a fák között. akik csak bámultak a semmibe. itt vagyok. Kinek lenne mersze ebből a társaságból meghalni? És még ők akarják kioktatni az életről. ahol rengeteg berendezési tárgy volt: asztalok. majd sarkon fordult és elment – hogy ne lássák. Néhány beteg nem messze sétálgatott tőlük. hogy jöjjön vissza. A többség leült a tévé elé. Összezavarodott. hogy nem tudta visszatartani a könnyeit. Az ajtók a hideg miatt zárva voltak. amikor iróniával tudta kezelni a dolgokat. Azután az ápolók egy hatalmas társalgóbaba vezették a nőket és a férfiakat. és hagyta. de csak el kellett fordítani a kilincset. mint régen. hogy megfelelően reagáljon. Veronika megdermedt a rémülettől. Jobb volna. Azelőtt soha nem hagyta. Egy erős és barátságtalan külsejű ápoló jött oda megnézni. hogy hűvösnek és távolságtartónak kell maradni. hiszen ő mindenki fölött áll. ha olyan lenne. ami ki akart ugrani a helyéről. Egymásra néztek.Egy kis időt töltöttek még a kertben. Fél és dühös. hadd maradjon kint a hidegben. hogy ő a Testvériség vezetője (ha létezik egyáltalán ilyen csoport. egy zongora. Talán a gyógyszerek – vagy a kezelés.” Járkált még egy kicsit. ami kihozta a kómából – tették ilyen törékennyé és képtelenné arra. egy televízió és széles ablakok. hiszen a kertre nyíltak. Minek pazaroljam ilyesmire az időmet?” . – Mit akarsz? – kérdezte egy idősebb úr. de mindjárt tovább is megy! Az egész társaság hangos hahotára fakadt. vagy olyan szavakkal sértegetné őket. hogy a legidősebb nő. amelyeken keresztül látni lehetett a szürke égboltot és az alacsonyan úszó felhőket. de amikor melléjük ért. legszívesebben megölné. És nem fogok szenvedni. Az egyik ápoló utánaszólt. A lehető legtökéletesebben próbálta leplezni szándékát. és nemsokára soha többet nem is fogok. és eljátszotta. szó szerint meg vannak számlálva az óráim. és nem tudta. – ránéztek. amilyeneket azelőtt ki sem mert mondani. Mari most egy nagyobb társasággal van. hogy ugrassák. hogy a szeme megtelt könnyel. Már csak négy vagy öt van hátra. és Veronika megpróbált közelebb férkőzni hozzájuk. – Semmi – mondta a társaság egyik tagja. és – kis idő múlva – az egész társaság ezt a mondatot harsogta. Nem volt rajtuk rács. súgott neki valamit. Megállt itt. akiket soha életemben nem láttam. Veronika ironikus ábrázatot öltött. – Csak erre járt. És most ezek az őrültek megszégyenítették. Nem érdemes óvni egy halálra ítéltet. és végül hagyták. Egyenesen a kertbe indult. csak erre jártam. „Jól van. idegeskedni és háborúskodni. Kamaszkorában sokkal rosszabb helyzeteket is átélt. miről beszélnek. ha öt vagy hat napig kell várnia a halált. mi történt.

Már megbánta a pofont. és mindig másban nyilvánul meg. Amikor elkezdett állást keresni. harcolnia az ellenféllel – aztán pedig tűrni az előreláthatatlan következményeket. amelyet nemrég alapítottak az újdonsült országban. Nem is képzelte. hogy a férfiaknak megadjon egy bizonyos mennyiségű örömöt – se többet. hogy tönkrement a házasságuk. mindig egy kis vidéki házat képzelt el. de biztos fizetést. mert minden nap egyforma. – Akar tenni valamit? – Nem. hogy mindig minden úgy maradjon. Megszokta. és éppen csak annyit keres.” Megállt a fagyos kert közepén. mint például a bosszút. Sose voltam ilyen. Amikor a házasságról álmodozott. Nem azért. akit a vezetőjüknek vélt. hogy összetűzésbe került a csoporttal. Aki lekéste a kapuzárást. a kandallóban pedig ég a tűz. így aztán volt mire hivatkoznia. most pedig. – Úgysem zavarsz itt sokáig. sírt. pedig tudta. hogy inkább meghal. Úgy döntött hát. mert megelégszik a sajátjával. a terem egyik sarkába. ahogy megjelent. hogy az igaz szeretet az idő múlásával átalakul – növekszik. egészen mostanáig? Arra. csak amennyi feltétlenül szükséges. hogy hangosan csattant a tenyere az arcán. hogy nem veszélyezteti a pozíciójukat. amit azelőtt soha. mert az apácák megkövetelték. De hiszen éppen azért nyugodott bele bármibe. Olyat tett most. és visszament a kórterembe. mert az azt jelentette volna. arra fordította. hogy soha nem megy el otthonról. – A férfi az arcához emelte a kezét: vérzett az orra. mert mindent ostobaságnak tartott. Három nap telt el azóta. ahogy van. ha vele lehet. visszautasította egy új cég ajánlatát. hogy felnőtt. amit rákényszerített az élet. de azonnal elhallgattak. hogy cselekednie kell. Sosem harcoltam ostobaságokért. az utcán aludt. arcul ütötte. hogy a teremben mindenki hallja. hogy a lakók időben hazaérjenek. Kamaszkorában úgy érezte. Mindennap ugyanabban az időben járt dolgozni. mekkora árat fizettek ezért. Élénken beszélgettek. . Egy zárdában bérelt szobát. mert félt a férfi bosszújától. hanem mert olyat tett. Egyenesen az idős férfihoz ment. és adják le a kulcsot a portán. Mielőtt bárki megállíthatta volna. Soha senkire nem haragudott. hogy nincs értelme az életének. végül megígértette. Veronika diadalmasan hagyta el a nappalit. ha nem akart a fiúival különböző szállodákban. és egy olyan férfit. és inkább a közkönyvtári munkát választotta. Veronika visszament a társalgóba. ahogy kicsi korában. amelyet Zedka Testvériségnek hívott. ami még hátravolt az életéből. hogy a szülei továbbra is úgy szeressék. És mire pazarolta az energiáját. idegen ágyakban éjszakázni. se kevesebbet. és elindult a társaság felé. fenyegetőzött. Amikor már mindene megvolt. és a főnökei számára világossá vált. – Erre mit lép? – kérdezte jó hangosan. és a kevesebb. Föláldozta az álmait azért. aki más. és együtt gyönyörködnek a hófödte hegyekben. mint az apja.És mégis: azt a kis időt. Veronika azonnal elment az apja után. aki már attól is boldog. hogy kiharcolja a helyét egy furcsa környezetben. különben kénytelen engedelmeskedni a többiek törvényeinek. hogy túl késő változtatni. „Ez lehetetlen. ami kellett. és nem akar harcolni az előmenetelért: nem kíván mást. bizonyos benne. hogy túl korai egyedül dönteni. hogy el tudja tartani a családját. egyszer csak ráébredt. mint hogy hónap végén megkapja a fizetését. ahol keménynek kell lenni. Egy napon az anyja – könnyek között – elmondta neki.

„Kizökkenek a hétköznapokból” – gondolta Veronika. Hadd jöjjön velünk. ha szakad. csak feleslegesen szenvedne. és a magasba emelt egy injekcióstűt. a vércukorszint hirtelen zuhanása kómát idéz elő. mi történik – mondta Zedka az ápolónak. – Mi az a „kezelés”? – Régi módszer. „Most szerezzek új tapasztalatokat. Komolyság és szakértelem csengett a hangjában. A végén még kiderül. De ha a szükségesnél jóval nagyobb adagban alkalmazzák. mert a barátság hosszú időre szól. ha hamarabb megértettem volna. mindenki kiment „napozni” – ahogy a szabály előírta. hiszen nemsokára meghal.amit korábban soha. Nem elegendő bevenni az orvosságot. hiszen már úgyis minden eldőlt. de az orvosok szerint segíti a gyógyulást. A Testvériséggel való összetűzés után időnként megkörnyékezte a gondolat: „ha volna választásom. még a 70– es évekből. mert nincs választásom”. megpróbál úgy viselkedni. Az ápoló megfordult. Ekkor került közelebbi kapcsolatba Zedkával (nem barátságba. És olyan keveset látott az életből. hogy csökkentse a vércukorszintet. hogy mégiscsak érdemes élni – de hát most már semmi értelme. Alkalmazkodott tehát az intézet napirendjéhez: korai kelés. csak türelemre?” De erősebb volt benne a kíváncsiság. és hallotta. reggeli. amikor már semmi másra nincs szükségem. Az egyedüli megoldásnak az látszott. hogy egyre jobban gyengül a szíve: könnyen kifulladt. – Mesélje el neki. depressziós vagy. Veronika végignézte. Szemmel láthatóan élvezte. akkor gyorsabban telnek: még két vagy három nap. és aláveti magát a Villete szabályainak és rendjének. – Nehogy megijedjen.. és ha törik. kinyomta belőle a levegőt. tévé. vacsora. Veronika együtt reggelizett vele. De egy ápoló visszahívta Zedkát a kórterembe. És ebbe bele is nyugodott. Megmagyarázták. Aznap reggel. aztán alvás. és kiosztotta a gyógyszereket.. ő volt az egyetlen. És ha egyformák. aztán beledöfte Zedka jobb combjába. miért adnak neki annyi nyugtatót. ahogy azelőtt. és soha többet nem kell fogat mosnia és fésülködnie. – Cukorbetegek kezelésére használják. ha mindentől és mindenkitől távol tartja magát. mondván. mint egy orvos. Kártyáztak – ami sietteti az idő múlását – és néha együtt sétáltak a kertben. a napok a bolondokházában is kezdtek egyformává válni. aki előadást tart a gyakornokoknak a megfelelő gyógymód helyes alkalmazásáról. hogy ma van a „kezelés” napja. akit injekcióztak. A nő mosolygott. rögtön a reggeli után. újabb séta a kertben. hogy úgy viselkedhet. Lefekvés előtt mindig megjelent egy ápolónő.” De a válasz mindig ugyanaz volt: „nincs ha. Könnyedén megpöccintette a tűt. Soha nem tiltakozott. csak arra volt kíváncsi. akkor talán. nappali. séta a kertben. hanem gyógyszer a szívére. hogy az injekcióban nem altató van. . Meg akarod nézni? – Azt mondtad. és bólintott. ebéd. Így aztán. – Ebben a fecskendőben egy adag inzulin van – mondta. amely pótolja a hiányzó vegyületet? – Akarod látni? – ismételte Zedka. – Ez nem színielőadás – ellenkezett az ápoló. hogy csak azért egyformák a napjaim. – Meg fog halni. mit beszélnek. hiszen soha nem volt gondja az alvással. mert én akartam úgy. Veronika észrevette. Az összes többi nő tablettát kapott. némán. ahogy odakötözik a nőt az ágyhoz. ez pedig nem volt lehetséges). mivel betartotta a házirendet. és a legkisebb erőfeszítéstől is elszédült.

A kezelésről alig talált valamit: először 1930– ban alkalmazták. Ne ijedjen meg. amint az állapota megengedi. De tudni akarta. hogy – bár a nő teste ott hever az ágyon. aki az ágyon feküdt. Éppen ellenkezőleg: a többi beteg szellemi teljesítménye csökkent a kezelés hatására. Már úgysem hallja. „Különben is. – Tettem a dolgomat. és pár perce még sugárzott belőle az értelem és az életerő. – A kómás állapot nyugtató hatással van a szervezetre. De nem volt vesztenivalója. amit mond. – felelte az egyik részvényes. és látta a sajátját is. Már az első inzulinsokk is ezt a hatást váltotta ki. „De olcsó és hatékony!”. Végül is arra a következtetésre jutott – és minden oka megvolt rá –.– Most is ez történik. rögtön elkezdett olvasni a témáról: az inzulinsokkról és arról a különös érzésről. és megijedt. „Ez bűncselekmény!” – mondta az orvos. hogy kihívja a rendőrséget. hogy öngyilkos legyen – válaszolt az ápoló. Egyikük sem említette. hogy kómába essen. betegebb. elsősorban azoknak a betegeknek a beszámolóit. és az összes biológiai funkciója tökéletesen működik – a lelke a levegőben lebeg. . amikor éppen erről beszélt az intézet tulajdonosaival. hogy őrült. aki az inzulinsokkot a depresszió hatékony gyógymódjának tartja. és habzott a szája. A történet. Még egy szanatóriumban is be kell tartani bizonyos szabályokat. embertelen. hogy kijöjjön a kómából. amíg tart a kezelés hatása. amit a királyról meséltél… – Ne fárassza magát feleslegesen. és az emberi jogokra hivatkozott. Ha elmondaná. a légzés és a többi funkció. és nem azért. de senkinek nem beszélt róla. mint amikor behozták a Villetébe. De mindenütt ugyanaz a história: borzalom és még több borzalom. majdnem eléri a plafont. Zedka asztrálutazást élt át. – Nyugodj meg – mondta Veronika. hogy a férfi komolyan beszél. ami az inzulinsokkról szólt. Veronika szólongatni kezdte Zedkát. – Mit művelt vele? – kiabálta Veronika. és ahogy visszatért a testébe. befecskendezte a folyadékot. és Zedka szeme elvesztette csillogását. mi történik vele. – Maradjon nyugton. Miközben beszélt. Az ember általában azért küzd. és mélységes nyugalom árad szét benne. amelyen lekötözött teste hevert. aki ezt a testet nézte. ha üveges lesz a tekintete. – Ez szörnyűséges. mellette pedig egy rémült lányt. hogy átélt volna hozzá hasonlót. fenyegetőzött. így hát folytatta az ordítást. hogy lebeg a térben. most meredten bámult maga elé. Zedka az egész kórtermet jól látta: látta az üres ágyakat. hogy a tudata kilép a testéből. és örökre el akarta hagyni ezt a helyet. – Az ember általában azért küzd. és nem azért. hogy életben maradjon. Egyszer. Zedka mindent megkeresett és kikölcsönzött. hogy semmiféle kapcsolat nincs az inzulin és a között az érzés között. A nő. És ne várja. azt gondolnák. hogy fölismeri magát. hogy súlyosan károsíthatja a beteg szervezetét.. De Veronika nem hagyta magát provokálni. a sajtót. Azért hozták ide. Mesterséges kómát idézünk elő. az egyik kezelés alkalmával asztrálteste meglátogatta Igor doktor irodáját. A lány nem tudhatta. hogy kigyógyítsák a depresszióból. de a pszichiátriai intézetekben betiltották. jelentős mértékben lelassul a szívműködés. ordított. valamint elmúlik a fennálló feszültség. kit érdekelnek az őrültek jogai? Senki nem fog reklamálni.” Ennek ellenére ma is akad olyan orvos. akik átestek a kezelésen. Látta. hogy kilépett a testéből. – Te teljesen normális vagy. mert kiderült.

de volt egy közös pontjuk: a sokkhatására furcsa. Mindent elnéznek neki. hogy leírják. unalmas hétköznapokkal törődnie: ha úgy tartja a kedve. Zedka azonban úgy vette észre. idegesítő zaj előzte meg a test és a szellem kettéválását. hogy ha meggyógyul. amit ő tapasztalt: asztrálutazásnak hívják. elvégre elmebeteg. akik szintén kifejlesztették magukban az asztrálutazás technikáját. mígnem egyszer csak rátalált egy vaskos kötetre. akik nem is voltak tudatában annak. Csak meg kell őrizni egyfajta fegyelmezett őrültséget. és nevetve fölülemelkedik a nehézségeken. Ma senki nem volt a kórteremben. Szintén a könyveknek köszönhette. Először azt hitte. ezért úgy döntött. hogy hazaengedik). és már meg is érkezett. és közben arra a helyre kell gondolnia. Az ember könnyen rászokik. és soha nem szakad el a kötél. és ennek is megvan a maga varázsa. a családias légkör segít abban. nem kell harcolnia a mindennapi betevő falatért. és arra gondolt. vagy egész nap rajzolgathat értelmetlen ákombákomokat. hiszen ilyen kis városban. megtesznek egy bizonyos távolságot. miközben a mindennapi élet küzdelmeiben is helytáll. ahogy valaki mondta. és végül megérkeznek a másik helyre – az asztrálutazás titokzatos alagutakon keresztül történik. mint . hogy ez a mai lesz az utolsó inzulinos asztrálutazása (legutóbb ugyanis Igor doktor irodájában járt. ahogy a többi ember. de közben soha nem fogja elfelejteni. A lelket egy ezüstös kötél tartja össze a testtel. idegeskedni. hogy eljuthasson ahova csak akar. Néhányan úgy döntöttek. Ha kilép a kapun. órákig elnézhet egy képet. illetve olyanok is akadtak köztük. a gyerekeihez. Amint azt saját magán is tapasztalhatta. Mindig ez a legnehezebb. és már sokan keresztülmentek rajta. hogy a lelke szabad. miközben a lelkük szabadon csatangolt. Megtanulta például. ahová el akar jutni. hogy ki-ki elfogadja magát a neurózisaival és a pszichózisaival együtt. Elbúcsúzni. hiszen megtanulta. kint továbbra is azt csinálhatja. hogy végigjárja a Villetét. csak kívánnia kell. de amikor először lépett ki a testéből. Egészében véve nagy hasznát vette ezeknek a könyveknek. De később. De a repülőgépekkel ellentétben – amelyek elindulnak az egyik helyről. aggódni. hogy már nem félt a különös lényektől. még lélekben sem. amit gyors eszméletvesztés követett. kísértetek lakják a házat. Zedka tökéletesen elsajátította ezt a technikát. átrágta magát néhány okkultizmusról szóló könyvön. mások pedig kifejlesztették a technikát. a könyvek és saját tapasztalatai segítségével rájött. hogy bármilyen messzire képes eljutni. hogy ha el akar jutni egyik helyről a másikra. mit éreztek. amit akar. Nemsokára visszatérhet az otthonába. Ugyanúgy fog sírni. aztán rögtön utána a boldog béke és a lebegés érzése. hogy a bolondokházában az őrülteknek mindent szabad. Elképzelt egy helyet. hogy kivetüljön a térbe. amelynek segítségével bármikor kiléphetnek a testükből. De rájött. Bizonyára nehezen talál majd munkát. hogy elmegyógyintézetben van: itt ugyanis nem kell titkolnia a tüneteit. az illető belehal. aztán varázslatos gyorsasággal ott találta magát az alagútban. hogy holt lelkek. hogy – bár valóban kószált arrafelé néhány testetlen szellem – a legtöbben éppen olyan hús-vér emberek voltak. amely pontosan azt a jelenséget írta le. mert mélyen aludtak a világ valamelyik részén. mint ő. Az elbeszélések és a látomások nagyon különbözőek voltak. hogy ha az ezüstkötél elszakad. rengeteg emberrel találkozott. Zedka tudta. Ez a kötél korlátlanul nyújtható. a férjéhez. a betegek többségének már attól is jelentősen javul az állapota. és nevettek megdöbbent arckifejezésén. akik benépesítették az asztrálteret. és mindegyik őt nézte. most kell tehát elbúcsúznia. és megtudta. hogy ha elég ügyes. Nem kell többé felelősséget vállalnia a tetteiért. soha többet nem fog ide visszatérni. Zedkát kezdetben lenyűgözte a Villete. és minden éjszaka alkalmazta.Kutatásba kezdett a lélek létezéséről. hogyan aknázhatja ki a legteljesebben az asztrálutazás kínálta lehetőségeket. bár rengeteg legenda kering arról (természetesen a könyvekben). és nem kell az állandóan ismétlődő. ami történt velük. csatlakozik a Testvériséghez.

hogy rendbe fog jönni. pesszimista lesz. amibe belekapaszkodhat. megnövekedett elvárások a munkahelyen vagy a családban. Ha a vegyület teljes mértékben hiányzik. hogy mégis van jövője a kapcsolatuknak. Csakhogy – a barátnőivel ellentétben. állandóan csak rá gondolt. a férjét behívták a hadseregbe. mint a többi lány. az illető elkeseredik. akit sok évvel azelőtt ismert meg. ezért visszatért Szlovéniába. és ő is meg akarta tapasztalni a Lehetetlen Szerelmet. megint olyan jól evett. a szerotonin a felelős az ember hangulatáért. ami reményt adhat. A férfi az óceán másik felén élt: Zedka eladta mindenét. Amikor Szlovénia elhatározta. hogy találkozhasson vele. hogy a Villetében kezelik. de Zedka egy napon rádöbbent. és zokszó nélkül tűri a következményeket. neki pedig legalább lesz ideje folytatni asztrálutazásait – immáron az inzulin káros hatása nélkül. Zedka ekkor rájött. Zedka esetében sokkal egyszerűbb a helyzet: betegségének oka egy férfi a múltból. a szeretett lény elvesztése. A férfi sosem mondta ki egyenesen. döntésképtelenné válik. mennyi vért kell kiontani érte. Az orvosok szerint részben egy nemrég felfedezett vegyület. akiről már azt sem tudja. és senki sem tudta. hogy a napfény hiánya szintén depressziót idézhet elő. feleslegesnek érzi magát. és veszélyben forgott az élete. és szerzett egy állást.Ljubljana. beteges fáradtság és nyugtalanság vesz erőt rajta. Zedka szerb volt – tehát ellenség –. mégis vége lett a kapcsolatnak. Gyerekeik születtek. de felkeltette egy fiatal. amelynek a kertje a Ljubljanát átszelő folyóra nézett. Micsoda ostobaság. A férfi házas volt: Zedka beérte a szerető szerepével. A férfinak magára se volt ideje: Zedka képes volt olcsó szállodaszobákban napokig várni a hívását – legtöbbször hiába. A barátai aggódni kezdtek. A depressziót. aki azelőtt olyan távolinak tűnt. A modern kutatások. A szerelemért mindent elviselt. az alvást. és már nagyon sokan tudnak róla. A szerotonin hiánya negatívan befolyásolja a koncentrálóképességet. de titokban arról álmodozott. Pontosabban az álom. megőrülni egy férfi miatt. amelyek a télen. válás. és ő most megfizetett. Egyvalamit nem akart soha többé átélni: azt. akit körülrajongtak a nők. amit a férfi köré szőtt. ami miatt idehozták a Villetébe. És valóban: egy reggel végre jókedvűen ébredt. hogy kiválik Jugoszláviából. Azelőtt éppolyan normális volt. Tíz napig tartott a feszültség. bármit. végül állandó szomorúságba merül. Beköltöztek egy kényelmes házba. Néhány hónapig alig evett. hogy eltartsa a családot. Más. A férje eleget keres ahhoz. és nyaranként elutaztak Ausztriába vagy Olaszországba. az evést és az élet örömteli pillanatait. gyorsan terjednek a hírek. keresett valamit. akik csak álmodoztak a Lehetetlen Szerelemről – Zedka továbbment: ő meg is akarta hódítani. Nemcsak az állást kapta meg. most viszont az egyedüli . hogy szerelme egyszer majd feleségül veszi. hogy a gyökeres változások okozzák a depressziót – külföldre költözés. illetve nyáron beutaltak arányára támaszkodnak. hol lakik! Akibe fiatal korában halálosan beleszeretett. mint régen. és bármit kész volt megtenni. Egy év múlva összeházasodtak. A barátnői irigyelték és fölnéztek rá. a seregek felkészültek az összecsapásra. hogy mennyire szereti a férjét. Ez alatt a tíz nap alatt megállás nélkül imádkozott ahhoz az Istenhez. konzervatívabb orvosok azt állítják. Depresszióba esni. ami a teljes apátiához vagy öngyilkossághoz vezet. ezerszer fölidézte a boldogság és a gyönyör pillanatait. milyen következményekkel jár a függetlenség kikiáltása. okos férfi érdeklődését is. hogy már nem szívesen látja őt. a szenvedés csak átmeneti állapot: a felnőtté válásért meg kell fizetni. de belül valami azt súgta Zedkának. bebizonyították. együttlétük minden percére emlékezett.

Ha követjük a tekintetét. Felhívta az összes barátnőjét és ismerősét. És így is lett. ő pedig mind e közben úgy tesz. hogy a nehéz időszakban kiálljon testvérei mellett. Eredménytelenül. Eladta az . most maga volt a pokol. Zedka azonban kötelességének érezte. Ljubljana kis főterén a költő szobra mereven néz egy irányba. És ehhez szüksége volt szlovén férje. csak térjen vissza a férje. A Lehetetlen Szerelem valójában csak ürügy volt. hogy mekkora butaság volt. és lehetetlen volt megtalálni. mi történt vele. újságcikkeket írt. Expressz leveleket küldözgetett. Preseren története eszébe juttatta első szeretőjét. nem volt kedve fölkelni. a pattogatott kukoricát majszoló gyerekek –. Mint a régi lantosok. hogy a dolgok az én elképzeléseim szerint történjenek? Valóban ugyanolyan szenvedélyesen harcoltam a szerelmemért. és nem kellett volna elvárnom. De a rossz érzés nem múlt el. hogy néhány őrült miatt egy egész nemzetet elítéljenek. ahogy elhaladt Preseren szobra előtt. akibe őrülten beleszeretett. És ha többet küzdött volna? Zedka szíve nagyot dobbant. Egy vagyont költött nemzetközi telefonhívásokra. és ekkor jelentek meg az első híradások a szerbek kegyetlenkedéseiről. Lassan meggyőződésévé vált. hogy eleget küzdött. Lefeküdt. Élete váratlanul új értelmet nyert: büszkén és bátran kiállt népe mellett.reménye volt. akik ismerték a férfit. konferenciákat szervezett. Egyszer. mintha nem tudna semmiről. A szerbek és horvátok közötti háború átvonult Boszniába. ahol szlovénül tanulhattak. Júlia Primicet. belépett egy templomba. hogy minden szerb felelős az erőszakért. Lélekszakadva rohant haza. a gyerekek pedig attól kezdve olyan iskolába jártak. kiderül. ami túlságosan eltért attól. Ma már – annyi asztrálutazás és magasabb rendű szellemekkel való találkozás után – tudta. akiről azóta sem hallott semmit. Rossz előérzete támadt: hogy történt valami a gyerekeivel. abban a reményben. harmincnégy éves korában. a postások és a barátnői mind összejátszanak vele –. akikre még nem hatott egyik oldal propagandagépezete sem. és pattogatott kukoricát majszoltak. Azt kérdezte magától: elég kitartóan harcoltam? Talán el kellett volna fogadnom a szerető szerepét. megfenyegethetné. de ő már nem lakott abban a városban. és megpillantott egy kamaszlányt. Preseren tehát még halála után is tovább gyönyörködik elérhetetlen szerelmében. De tizenkét hónappal ezelőtt más volt a helyzet: rögeszmésen keresni kezdte a távoli férfit. amelyeket az alakja köré szőttek. verseket írt hozzá. és ez megőrjítette Zedkát: legalább gyanakodna valakire. hogy szakítson az életmódjával. amelyek mind visszajöttek hozzá. gyermekei és mindazok támogatására. hogy kirakja az utcára. jelenetet rendezhetne. és a legendákat. A háború veszélye odébbállt: a szomszédos Horvátországot fenyegette. de egyikük sem tudta. elgondolkodott a nagy szlovén költő életéről. szerepelt a tévében. de a szomorúság nem múlt el. Ebben a házban lakott Júlia. és bármit hajlandó volt megígérni az összes angyaloknak és szenteknek. és – eltekintve véletlen találkozásuktól a templomban – Preseren soha nem tudott a közelébe í férkőzni. Csakhogy Júlia gazdag polgári család sarja volt. Három év telt el. szemrehányást tehetne. és majdnem tizenkét órát aludt. Egyik délután. a szerető férj. de amikor fölébredt. mint a hazámért? Zedka meggyőzte magát. A férje nem sejtett semmit. hogy a tér másik oldalán egy női arc van az egyik ház falába vésve. A kicsik békésen tévéztek. Visszatért. hogy hozzámegy feleségül. A külföldiek még ma is azt gondolják. hogy a telefonkezelők. És ami azelőtt paradicsomnak tűnt – a folyóparti ház. De az a találkozás ihlette a legjobb verseit. Zedka igazságtalannak érezte. amit eredetileg elképzelt.

a Villetében találta magát. és Zedka idegrohamot kapott. és láthatóan aggasztotta üres tekintete. mert nem érted a nyelvet. mennyire megbánta. ahogy a férjével beszél. és az ágyba vizelt. hogy belép a kórterembe egy ápoló. hogy meg akarja csalni. Egyikük lefogta. aztán pedig letérdelt elé. – Szia. Aztán a következő napot is. és mennyire el van keseredve. a lelke leszállt a plafonról. bezárkózott a szobájába. gyarapszik. aki – biztos volt benne – szintén keresi őt. „Gyakran egészen banális dolgok váltják ki. és kész. Újabb egy hét elteltével – amikor kiköpte az ételt. és egész éjszaka ébren volt. Szerencsére ezúttal is túléltem ezt a veszélyes kezelést. és visszatért a testébe. például a szerotonin hiánya a szervezetben. mert az még növekszik. Emlékszel még az első kérdésedre? – „Mi az. mint még soha – még akkor sem. de valaki meggyőzte. amit adtak neki. hogy lássák. de Veronika a félhold szerelmese volt. és befecskendezte a glükózt. Milyen jó volt hozzá! Mennyit törődött vele! Lehetséges. és amikor fölébredt. versek ezreit írták róla. és úgy szenvedett a szerelmi kíntól. A férje – idegesítően nemes lélek – cserélte a lepedőjét. – Jól vagy? – Igen. – Honnan tudod? Itt nem hallgatják meg a betegek kéréseit. Zedka arra gondolt. hogy minden rendbe jön. a házát. sűrű bocsánatkérések közepette. – Így vagy úgy. tele volt a feje emlékekkel arról a férfiról. hihetetlen sebességgel száguldott keresztül a fekete alagúton. ami körülötted zajlik. amikor elment. és csak akkor nyitotta ki az ajtót. hogy eldobná a köztiszteletben álló asszony életét a titkos szerető életéért cserébe? Hogy örökre el akarja hagyni Ljubljanát. Tudom. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz. A harmadik napon a férje kihívta az orvost. Onnan tudta.ékszereket. és nem találja. Egyik délután lefeküdt. Az ápoló beleszúrta a tűt Zedka karjába. teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Az egész estét és a másnapot is a szobájában töltötte. hogy nekivágjon csak úgy. konkrét cél nélkül. aki nem képes kifejezni a gondolatait. és nem tudsz segítséget kérni. hogy nem fogta föl. amikor visszatért az unalmas ljubljanai hétköznapokba. A rácsos ablak mögött csillagos volt az égbolt. Egy hét múlva már a mosdóba se volt hajlandó kimenni. hogy mindent elmond Veronikának. „Depresszió” – hallotta az orvost. és darabokra szaggatta a blúzát. fecskendővel a kezében. A lány rémülten nézett rá. Ezúttal mese nélkül válaszolok: bolond az. És soha többet nem lesz rá szükség. a másik pedig beadott neki egy injekciót. – Nem tudom megmagyarázni. hogy átkelhessen az óceánon. A költők mindig is a teliholdat szerették. amióta egyiküket ok nélkül megpofozta. de képtelen vagy kifejezni magad. A lány még mindig ott volt a teste mellett. de aztán meggondolta magát: az ember soha nem tanul abból. hogy bolond?” – Pontosan.” Zedka látta a plafonról. amit beszélnek. és egyre fényesebb . amiket tőle kapott. mindent értesz. hogy asztrálteste Igor doktor szobájában járt. és azt mondogatta. Mintha egy hatalmas kar taszított volna rajta. A gyerekek nem léptek be a szobájába. a növekvő hold pedig éppen most bújt elő a hegyek mögül. a gyermekeit? Megjött az orvos. amit mások mesélnek neki. mindannyian bolondok vagyunk. Veronika. szólongatta. Nem bírt gondolkodni. és a lábát csókolgatta. hogy Amerika túl nagy ahhoz. simogatta a fejét. hogy Zedka egy másik férfit keres. – Mindannyian éreztünk már ilyet. mindent magunknak kell átélnünk. a nappalt viszont átaludta – két férfi lépett kopogtatás nélkül a szobájába.

és úgy őrzi az ajtó kulcsát. amit hátrahagyott (mellesleg egy percig sem hittem. – Van egy hasonló korú lányom. maga pedig börtönőr. hogy magától múljon el a szomorúság és a sírás. milyen művelt nő. – Veronika remegni kezdett. A hidegtől reszket? – Nem tudom. mint egy gyereket. miért. aki soha nem ért a könyve végére. mitől. sem mások életére. De valójában minden kis mozgásra figyel itt. de ő mélyen aludt. és elvezette az ajtóig. eltűnődtem. mintha legalábbis valami kincsesláda kulcsa volna. – Az a helyzet. ami egyébként a magánéletében nincs. az ápolónő fölsegítette. mert fölébred az egész szomszédság. miért akarja egy ilyen szép fiatal lány. hogy azután az elkerülhetetlen hanyatlás szakaszába lépjen. aztán meg . Fölkelt. őrülteket. akik gyógyszerekkel vannak teletömve. Nem vagyok csendes őrült. hisztériás rohamaim vannak. mintha a világegyetem végtelensége az ő örökkévalóságát is hirdetné. Hagyta. hogy bezárkóznék ennyi őrült közé? „Micsoda? Nyitva van az ajtó? Pár napja. és beszélni akarok valakivel. – Fél tőlem? – folytatta Veronika. Az ápolónő meghökkenve nézett rá. talán hogy kiheverje a borzalmas kezelést. Csak nem képzeli. amelyet még a gimnáziumban tanult. Tegye azt. – Ne kezeljen úgy. és az éjszaka tiszteletére eljátszani egy szép szonátát. – Ha gondolja. Hát akkor most miről beszél?” – Nem gondoltam ám komolyan – folytatta az ápolónő. mígnem teljes felületét elönti a fény. A szomszédság itt az őrültekkel telezsúfolt kórtermeket jelenti. amikor ki akartam menni a mosdóba. anélkül hogy elárulná. senkit nem zavar. hogy tényleg emiatt lett öngyilkos). inkább a szívem miatt. miért. odament Zedka ágyához. elfojtott csuklássá alakult. maga sem tudta. karon fogta. megölni magát. aki előtt még ott az egész élet. mintha olvasna. a kórteremben. hogy a rengeteg altató miatt nem nagyon kell őrködnünk. és nem vagyok tekintettel sem a magam. A kellemes érzés mindenesetre nem múlt el. Rögtön elkezdtek pusmogni. maga pedig engedelmeskedik. és tele volt tűzdelve drótokkal és csövekkel. És így maradtak majdnem fél óráig: az egyik sírt. De vágyától elválasztotta egy vasajtó. ha zongorázik. Amikor abbahagyta a sírást. – Feküdjön vissza az ágyába – mondta az ápolónő. És ma éppen rohamom van. Ahogy az eget nézte. Veronika felnevetett. hogy mindenki lássa. sétáljon egyet. Kedve támadt kimenni a társalgóba a zongorához. És különben sem szokás éjszaka zongorázni. amihez kedve van. – Mert ez egy börtön. – A jó kislányok ilyenkor már rég az angyalokkal vagy az udvarlójukkal álmodnak. sem a gyerekei előtt. először a levélről. A reszketés most halk. Amikor maga idekerült. leírhatatlan érzés töltötte el. Dühöngő vagyok. – Az ajtó mindig nyitva áll. Veronika letérdelt a nő elé. Néztem a holdat. – Milyen kulcsról beszél? – kérdezte az ápolónő. és keservesen zokogni kezdett. – Igazából zongorázni szeretnék. kislány? Legalább nyugodtan elolvashatnám ezt a könyvet. és Veronika haját simogatta. Már csak két-három napom van hátra: mi vesztenivalóm lenne? – Miért nem megy sétálni.lesz. Azt hiszem. a másik pedig vigasztalta. – A társalgó úgyis elég messze van a kórtermektől. anélkül hogy tudná. sem a férje. aki mindentől fél. ez a nő egészen odáig elkísért. Nyilván ezt írja elő a szabályzat. és egy nő. mert így megmutathatja a tekintélyét. aki úgy tesz. az ölébe hajtotta a fejét. Az ápolónő letette a könyvet.

Most pedig végre szabadon gyűlöl – bár arra azért kellőképpen vigyázott. de a fontos és alapvető dolgok megrázták. megijedtem. ahogy ő: közönyt színlelnek minden iránt. Lehet. Gyűlölet. akiket tudnék szeretni. Vagy az örökös félelem. az álarcokból. – Mi viszi rá az embert. vagy piszkálják és lenézik. mert azt gondolta. Hagyta. hogy már túl késő – pánikba eshetek?” Ahogy ment a folyosón – amelyet ugyanolyan halvány fény világított meg. nem felel meg az elvárásoknak. hogy irigylésre méltó életet él. és úgy viselkednek. aki soha nem tudott kitűnni semmiben. Mit akar. Bárhol megjelent. hogy jó vagy rossz. sem a tanulmányaiban. egy olyan embert akartam megölni. aki végigcsinálja. miközben minden erejét arra pazarolta. aztán összeszólalkozott az ápolóval. Elhitette a barátaival. de hova jutott? A teljes ürességbe. Elég az önfegyelemből. amikor egyedül akart lenni. hogy rossz. hogy ne hívja föl a férfit. és nézte a tévét. Pedig ő is csak olyan ember volt. azaz a mindenáron való túléléssel? – Éppen ezért sírtam – mondta Veronika. hogy halálra vagyok ítélve. Pár perccel ezelőtt olyan boldog voltam. mindenki őt nézte. akibe szerelmes volt. hogy teljesen normális vagyok. A halál előcsarnokába. akit gyűlöltem. amelyeket egy egyszerű bocsánatkéréssel megoldhatott volna. és Veronika kiment. hogy önmagával törődjön. amit egyszer elkezdett. nem érdekelte. amely az egész testéből áradt. Hirtelen lelkiismeret-furdalása támadt az öngyilkossági kísérlet miatt. hogy önmagát gyűlölje? – Talán a gyávaság. Mindig abban volt hajlíthatatlan. hogy meg tudjon felelni az eszménynek. Ha valaki nyitott a világra. hadd öntse el az érzés. ami a legkönnyebb volt: önmagának akarta bebizonyítani. rájött. A magányba. Nem ment ki a fejemből a saját lányom: és ha ő tenne ilyet? Mitől van az. holott a valóságban nagyon is gyenge és törékeny volt. mint bárki más? S hogy egy ilyen kérdéstől – most. de még a csatornát sem állította be rendesen. A Villetébe.arról. a jólneveltségből: élete hátralévő két napját a lehető legneveletlenebb módon akarja eltölteni. de azonnal ki is verte a fejéből. Hát jó. a kolostorban. Az ápolónő kinyitotta az ajtót. amit korábban soha nem engedett meg magának: gyűlöletet. „Ezt nem kellett volna megkérdeznie. Olyan ember vagyok. – Amikor bevettem a gyógyszereket. Szinte tapintani lehetett a romboló erőt. Nem tudtam. milyen helyzetbe kerültem. mert gyógyíthatatlan a szíve. hogy egyes emberek szembeszállnak a természet rendjével. hogy úgysem lesz belőle semmi. hogy túltette magát az apró botlásokon. hogy erős és érzéketlen. mint a falak vagy a zongora vagy az ápolónők. de közben reménytelenül vágyott egy igazi társra. körülbástyázzák magukat. Így aztán arra nem is maradt energiája. sem az iskolai sportversenyeken. valóban sokan csodálták a keménysége és a határozottsága miatt. meg akarja érteni. nem volt hajlandó kedves lenni. hogy késő: úrrá lett rajta a félelem. hogy boldog lehessen. mint a kórtermeket –. De a többi ember olyan kiszámíthatatlan! Reakcióik előreláthatatlanok. ám végül általában egyedül töltötte az éjszakát. hogy meg vannak számlálva a napjai. de otthon sem tudta megőrizni a harmóniát. mondván: „túl naiv”. amelyet ő maga teremtett. mert olyasmit érzett. hogy ne kezdjen el . el is felejtettem. mint más: szüksége volt társakra. Sikerült a független nő benyomását keltenie. és amikor eszembe jutott. ugyanolyan vágyakkal és félelmekkel. hogy más Veronikák is rejtőznek bennem. azt vagy azonnal kiközösítik. vagy a többi beteggel beszélgetni.” Valóban sok mindent végigcsinált már életében – csakhogy kivétel nélkül jelentéktelen dolgokat: például olyan veszekedéseket. Először is megpofozott egy idősebb férfit. „Uralkodnom kell magamon. Majdnem olyan kézzelfogható. hogy miért sírtam? Nem tudja. vagy például kibírta.

a tökéletes embereket. És egyszer csak elkezdte gyűlölni azt az embert. felnyitotta a tetejét. Gyűlölte a szeretetet. megtanuljon zongorázni és hegedülni. bátrak és vakmerők. Megengedhetem magamnak. Ebben a pillanatban semmi sem felelt volna meg jobban a hangulatának. elfogadjunk. pedig senkit nem ismer – a tanárokon és a matematikusokon kívül. és nem vette számításba. mert éjszakákat kellett arra pazarolnia. kíváncsiak. De már késő: a gyűlölet elszabadult. mert anyja nem kért cserébe semmit. amit csak bírt. Amikor fiatalabb volt. Önmagát. A nagyszerű feleséget. ami semmit nem kért cserébe. „Őrült vagyok. . de nem az apát szerette benne. Gyűlölhetek. hogy szeressünk. és akkor majd nem tudja. és nagyon jól mulattak együtt. romlott világot. Ez a szeretet kényszerítette arra. aki nappal dolgozott. a bűnözőket. amiket az ember önmaga elől is eltitkol – mert mindannyiunkat arra nevelnek. A szeretet. aki éjt nappallá téve dolgozott – ő tudta. hogy magolja a matematikát. aki valóban megérdemelte volna. Úgy visszhangzott Veronika fülében. idegtépő. és akik érdekesek voltak. És az apja? Az apját is gyűlölte. kibúvókat keressünk és kerüljük a konfliktusokat. és fülsiketítő robajként verődött vissza. irreális és természetellenes. a széket. úgy öltözködjön. „Hogy gyűlölhetem azt az embert. az egyetlen emberrel. bűntudattal töltötte el. ha ezért a saját álmait kellett föláldoznia. akitől csak szeretet kaptam?” – gondolta Veronika. mosott. évek óta hordott ruháit foltozgatta. a disszonáns hangokkal lett teli a levegő. és hogy nem fedezte fel a többi Veronikát. hogyan kell élni. hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak. hogy a lánya jó nevelést kapjon. Visszhangzott a terem. míg végül egészen elmúlt. és feltárta személyes poklának a kapuit. ami puha fényével elárasztotta a szobát. amit annyira szeretett. hogy benyugtatózva fekszik a kórteremben. a törött radiátort a folyosón. ami ott állt előtte. akit a matek tett volna boldoggá. éjjel pedig főzött. mint egy hercegnő. hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra. mert nem akarta élete utolsó napjait azzal elrontani. a csillagos eget nézte. kétszer. de a legjobban azt. leült a zongorához.törni-zúzni. összefüggéstelen futam. –. Össze volt zavarodva. Abban a pillanatban mindent gyűlölt. Végül is elmegyógyintézetben van: megengedheti magának. amit kapott. és ez abszurd. ahogy élt. A könyvtárat és a rakás könyvet. és teljes erejéből a billentyűkre csapott. és szerette volna jó irányba terelni az érzelmeit. bárokba és színházba vitte a lányát. és minden csapással kevésbé érezte a gyűlöletet. gyűlölte. mintha egyenesen a lelkét szaggatta volna. kedves és közvetlen – csak az anyjával nem. védtelen lesz és kiszolgáltatott. akit a legjobban szeretett: az anyját. hanem a férfit. a világot. hogyan védje meg magát. És ugyanez a szeretet évekig rejtegette előle a kemény. aki az életét áldozta azért. Gyűlölte. Lepattant a falakról. szétverhetem a zongorát. Újra a billentyűkre csapott. Veronika mindent gyűlölt. tízszer. Mindent gyűlölt. Akkor elöntötte a mélységes nyugalom. amelyek az életről papolnak. szerette. akik benne laktak. és a növekvő holdat. Hogy is tudna egy elmebeteg rendesen játszani?” Lecsapott a billentyűkre egyszer. Mert – az anyjával ellentétben. miközben ő a régi. őrültek. még akkor is. geometriát és megannyi teljesen haszontalan dolgot tanulnia? Veronika belépett a társalgóba. hússzor. márkás sportcipőket és nadrágokat vehessen magának. Miért kellett matekot. hogy olyan dolgokat érezzen. Csak úgy visszhangzott az üres teremben az őrült. mert mindig olyan elbűvölő volt. a gimnáziumot.

hogy a Végtelenség és az Örökkévalóság kéz a kézben járnak: elég. A depressziós betegek számának ütemes növekedéséért többek között a fény hiánya a felelős. amelyen Ljubljana címere látható? Legjobb. amit a gyűlölet hagyott maga után. A régi tönkrement. hogy a csillagok féltékenyek rá. ami a világ összes titkát őrzi. ha kidobja. és most éppen nem hajlandó enni. A napirendjét tanulmányozta. és a kis fémcímer. Tekintélyes. Ezért volt a szanatórium igazgatója nem pedig betege: mert mindig előbb gondolkodott. úgyhogy többé nincs is rájuk szükség: távozhatnak. Hagyta. A skizofrénia kiszámíthatatlanná tette. a mesterséges táplálás ellenére is. az unokáját pedig egyáltalán nem érdeklik a címerek. lassan úgy néz ki. Igor doktor úgy döntött tehát. hogy néz ki a fia. Aztán elcsöndesedett. mondjuk a határtalan univerzumot. aztán a kertnek és a hegyeknek is. és egyre később kelt fel a nap. és ott is marad örökre. Igor doktor lehajolt és fölvette. hadd játsszon vele. Most végre érezte őket. Tudta. folyton a tévé előtt ül. hogy elérkezett a pillanat. és csak azután cselekedett. bár a sötétben nem láthatta őket. amíg az apja ilyen óriási összegeket keres. hogy minden dühét és keserűségét kiadta magából. Veronika nem ijedt meg tőle. hogy a szeretet töltse be az űrt. de ezt is hamar kiverte a fejéből: a nagykövetnek végtére is teljesen mindegy. leesett a földre. Amikor úgy érezte. és legnagyobb meglepetésére Eduárd visszamosolygott rá. A zene még az ő – a Holdnál is távolabb lévő – világába is képes volt behatolni és csodát tenni. Hagyta. ha az egyiket nézed. Igor doktor már nagyon várta a tavaszt. Igor doktor még gondolkodott egy kicsit – ahogy az előbb a kulcstartón –. vagy Olaszországból importált videó játékokkal játszik. amelyet annyi éven át hordozott magában. diplomata maradt. Éppen a kertnek játszott. Eduárd a Villetében van.Visszatért az az érzése. miközben kinyitotta kis rendelőjének ajtaját a Villetében. A kórteremből a társalgóba jövet olyan erősen és intenzíven tudott gyűlölni. a gyógyíthatatlan skizofrén fiú. Vennem kell egy új kulcstartót – gondolta Igor doktor. hogy leállítja az intravénás táplálást. életerős fiatalember. Mit szólna Eduárd apja. Már elkezdték intravénásán táplálni. hogy hallgatja és büszke magára. Mit csináljon ezzel a kis fémlappal. Ha pedig . Mindkét lehetőséget elvetette: egy kulcstartó igazán nem kerül sokba. aztán ellenfelei vádaskodásai ellenére – akik azt kifogásolták. ellenkezőleg: rámosolygott. befolyásos ember volt. egyre sorvad. az időét. akitől mindenki tartott. és a Jelen pillanatra koncentrált. és hagyja. mit tegyen. Mégis. nem múlik el. Sürgősen intézkednie kell Eduárd ügyében. hogy korábban az ellenség szolgálatában állt – megőrizte pozícióját. vagy odaajándékozhatná az unokájának. hogy Eduárd még egy kicsit sorvadjon. Éppenséggel meg is javíttathatná. mint egy csontváz. tudta. vagy legalábbis addig. de ez akkor sem mehet így tovább: végtére is Eduárd huszonnyolc éves. a másik jelenlétét is érzed. amikor megjelent egy másik őrült: Eduárd. hogy levegyen a válláról némi terhet. aki a 90– es évek elején részt vett a Jugoszláviával folytatott nehéz tárgyalásokban? Ez az ember azelőtt évekig képviselte Belgrádot. csináltathatna rá új bőrszíjat. és eljátszott egy szonátát a tiszteletére. mielőtt még éhenhal. ahol az elnököt képviseli. az örök jelent. majd később eldönti. Felkapcsolta a villanyt – tél volt. úgysem viszi magával a hivatalos rendezvényekre. A csillagoknak is játszott tehát. a fiatal szlovén állam egyik legismertebb nagykövete. hadd távozzon belőle minden negatív érzés. amíg magától meg nem jön az étvágya. aminek soha nincs vége. Ennek ellenére nem dobta ki: becsúsztatta a zsebébe. Csak épp egy másik országot képviselt. a hold felé fordult.

akik megengedték. akik meggyógyultak. mint a kinti világ. Pedig majdnem mindig így történt. hanem ott marad. a Villete. amelyet nem lehet megakadályozni. akik – úgy látszik – jobban megértik őket. hogy azok a bizonyos „emberbaráti okok”. „Ha szorongatott helyzetbe kerülsz. És Igor doktor egész életét ennek a célnak szentelte: egy olyan értekezésen dolgozott. mégpedig egy öngyilkos lány képében. amelyekre a részvényesek hivatkoztak. Azon túl. Igor doktor tehát egy helyen tudta tartani az őrülteket és az egészségeseket. mert együtt akarnak maradni azokkal az emberekkel. amellyel forradalmasítani akarta a pszichiátria tudományát. s az őrültek nehogy megfertőzhessék azokat. Igor doktor. de soha nem került összetűzésbe a hatóságokkal. Ahogy a börtön sem teszi jobbá a bűnözőket – sőt. Bár gazdaságossági okokból kénytelen volt eltűrni olyan kezelések alkalmazását. amikor a Villetéből kikerülő betegek hozzátartozói reklamálnak. a pszichiátriai gyógykezelés gyökeres átalakításán dolgozott. Ezt a lehetőséget a világ minden kincséért sem hagyná veszendőbe menni. – a világ minden táján ugyanezzel a problémával küszködnek: a betegek mindenütt nehezen tudnak újra beilleszkedni a társadalomba. ugyancsak pénzügyi megfontolásból. aki szintén orvos volt. Igor doktor meg volt elégedve. az utána nehezen tudott újra beilleszkedni a társadalomba. Emberbaráti okokra hivatkoztak. és a Villetét irányító orvosi testületre hárítja a felelősséget. Ha viszont ő. és senki nem felelős a tetteiért. Ennek pedig az lett a következménye. ahol mindent szabad. Hogy ne fajulhassanak el a dolgok. csak . miszerint a gyógyult betegeknek joguk van eldönteni.rosszabbodik az állapota. ezért a Zedka Mendelek mindig visszatérnek a kórházba – csakhogy ezúttal önszántukból. oly módon. ír egy jelentést.” Ezt az apjától tanulta. de megtűrték –. hogy az utóbbiak pozitív hatással legyenek az előbbiekre. Igor doktor a saját szemével akarta látni: mert nincs annál rosszabb. éppen ellenkezőleg. a szanatórium tulajdonosainak a támogatására is számíthatott. nem hagyja el a Villetét. A részvényesek tehát megtűrték – így. és kitalált panaszokról számolnak be. amelyek – Isten a tanúm. akik valamilyen átmeneti problémával kerültek oda. hogy megtanulják. Aki egyszer elmegyógyintézetbe került. hogyan követhetnek el még több bűncselekményt – a szanatórium is rossz hatással van a betegekre: hozzászoknak egy teljesen irreális világhoz. Miután leállította Eduárd intravénás táplálását. hogy ezek az emberek a szükségesnél hosszabb ideig maradhassanak az elmegyógyintézetben. melyik a legmegfelelőbb pillanat. Ezen a héten váratlanul az ölébe hullt a szerencse. és sokan haltak meg a keze alatt. mint valami exkluzív szállodában vagy egy klubban. Ahogy a többi szanatórium sem. a Testvériség tagjainak naponta legalább egyszer kötelezően el kellett hagyniuk a szanatóriumot. hogy rendelkezésére állt a Vitriol kutatásához szükséges idő és alapanyag. hárítsd másra a felelősséget. amelyeket az orvostudomány már réges-régen elítélt – például az inzulinsokkot –. ahogy mondom: nem nézték jó szemmel. Ez azonban a személyiség nagy fokú torzulásához vezethet. hogy egy csoport úgy döntött. Nem a szanatórium a hibás. hogy visszatérjenek a társadalomba. amikor engedélyezték a gyógyult betegek maradását. Az elmegyógyintézetekben együtt kezelik a gyógyíthatatlan betegeket és azokat az embereket. akkor bevonulna a történelembe. hogy egy bizonyos Testvériség nevű csoport ott maradjon az intézetben. Ezért aztán nincs más megoldás: fel kell fedezni az Őrület ellenszerét. Igor doktor tisztában volt vele. arra jó. áttért a következő feladatra. Az orvosi testület gyógyultnak nyilvánította és hazaengedi Zedka Mendel beteget. ahová hasonló érdeklődésű emberek járnak. fölfedezné a Vitriol ellenszerét – így nevezte el ugyanis az elmebetegségekért felelős méreganyagot –. Szlovénia neve pedig immáron kitörölhetetlenül lenne ott a térképeken.

hogy mit közöljön a testülettel. – Kanada? . Valójában attól féltek. Aztán. – Veronika édesanyja vagyok. Mire a végére ért. nem is csúnya. asszonyom. hogy jobb lesz. ahogy elmúlik a válság. a 35 és 54 év közötti emberek 33%– a és az 55 és 64 év közötti emberek 20%– a. eredetileg a Jugoszlávia ellen folytatott háború lehetséges áldozatait célozták meg. amit egyedül is meg tud oldani. annál boldogtalanabbak. akik a stressznek. „Micsoda piac. A részvényesek biztosra vették. – Mindig szerető szülei voltunk. könnyek között. de nem így történt. hogy Ljubljanában. és mi az. Az ember nem képes megemészteni a boldogságot. ez mindig így van. a magánynak vagy a szerelmi bánatnak estek áldozatul. Ráadásul az egészségügyi minisztérium első osztályú elmegyógyintézeteket üzemeltetett. és mégis… – Mégis meg akarta ölni magát – szakította félbe Igor doktor. hogy hamarosan újból ki fog törni. jóval nagyobb azoknak a betegeknek a száma. megőriztük a család egységét. Ha akarja. ahol egy amerikai újság szerint a legmagasabb az életszínvonal. ami Igor doktor értelmezésében azt jelenti. – Ne csodálkozzon. sokkal jobb. Igor doktor ezt olvasta: • A Kanadai Statisztikai Hivatal adatai szerint életében legalább egyszer szenvedett valamilyen lelki betegségben a 15 és 34 év közötti emberek 40%– a. hogy az ember csak akkor engedheti meg magának. Aztán úgy döntött. „Minél boldogabbak lehetnének az emberek. – Nem értem. miért tette ezt Veronika – mondta a nő. a paranoiás és a pszichotikus megbetegedések száma.ürügyként szolgáltak. Ott hevert előtte egy másik statisztika is. a hiperinfláció vagy a pestisjárvány – észrevehetően kissé megnövekszik az öngyilkosságok. minden visszatér a rendes kerékvágásba. az unalomnak.” Igor doktor áttanulmányozott még néhány esetet. jól átgondolta. Bár a házasságunk megromlott. • Minden nyolcadik kanadai életében legalább egyszer elmegyógyintézetbe kerül mentális zavarok miatt. – Szükségünk van még egy hétre. hogy megőrüljön. hogy bár a háborúnak vannak lelki áldozatai. Hogy van a lányom? Igor doktor gondolkozott. ha a körülményei is engedik. ha hallgat. Ezután behívatta az első látogatót: az öngyilkos lány anyját. hogy megmondja-e az igazat. Amikor ugyanis egy közösségnek komoly problémákkal kell szembenéznie – amilyen például a háború. A legfrissebb kutatások kiderítették. és megkímélje-e a felesleges meglepetéstől – elvégre neki is van egy Veronika nevű lánya. óriási áldozatok árán is igyekeztünk a lehető legjobb nevelésben részesíteni. hogy bebizonyítsuk: a nehéz időkben is összetartunk. mint itt” – gondolta Igor doktor. az öröklött betegségeknek. nem lesz elegendő számú gazdag beteg. ami komoly konkurenciát jelentett a Villete számára. aki fenn tudná tartani ezt a drága és korszerű létesítményt. már teljesen kivilágosodott. – Még nem tudjuk – hazudta. nagy mértékben csökken viszont a depressziós. Szlovénia bájos és kicsiny fővárosában. megmutatom Önnek a kanadai statisztikákat. • A becslések szerint minden ötödik ember valamilyen pszichikai rendellenességben szenved. úgyhogy eloltotta a villanyt. Jó állása van. Csakhogy a háború nagyon rövid ideig tartott. amely Kanadából érkezett – abból az országból. Amikor a részvényesek szanatóriumot létesítettek a régi kaszárnya helyén.

sem az indiánok. nem pedig a közösség. csak azért. – Hogyne. aki azért lett öngyilkos. – Na. és egyre nagyobb megdöbbenéssel hallgatta az orvost. hogy a gyerekük kábítószerezik. az emberek többsége abba őrül bele. és heti egy napot pihenünk. Lehet. húsvétkor pedig elmegyünk a tóhoz három napra. – De előbb azt szeretném. érett nő. mi lenne. – Ezért van reggeli. ha olyan világban élnénk. Mindennap meghatározott időpontban kelünk föl. hogy félbeszakították. hogy megfertőzték a saját betegei. akit zavart. a japánok aztán semmiségek miatt is képesek megölni magukat. hogy a lánya állapota felől érdeklődjön. és reménykedett. – Nézze. ha megértené: néhány súlyos elmekórtani esettől eltekintve. hogy helyesen válaszolt.A nő elképedve nézett rá. ahol nem kellene mindennap ugyanazt tennünk? Ha például úgy döntenénk. – Én már csak tudom. De hiába: az ilyen esetekben még ma is mindenki saját magát hibáztatja. – Vagyis tapasztalt. tudomásom szerint. vagy az áldozatokhoz. Igor doktor látta. amikor megéhezünk. Tetőtől talpig önálló. és még kevésbé a szülők vagy a távolabbi ősök. Hány éves a lánya? – Huszonnégy. . Sigmund Freud. hogy nem engedik oda Veronikához. ebéd és vacsora. – Majd én megmondom – folytatta Igor doktor. hogy csak akkor eszünk. hogy hallotta már a nevét – a beteges gyerek-szülő kapcsolatokról jelentetett meg tanulmányokat. és elhintenénk az anarchia magvait. máris – mondta Igor doktor. Mit csinálnának a háziasszonyok és az éttermek? „Sokkal természetesebb lenne. de nem mondott semmit. hogy sikerült felkeltenie az érdeklődését. akit egyáltalán nem érdekeltek sem a japánok. amiért öngyilkosságot kísérelt meg. Érti? – Tökéletesen értem – válaszolta. Különben helytelen példát mutatnánk. ha egyszer csak elragadná a férjét a szenvedély. mert a század elején egy osztrák orvos – dr. mert félt. – És ha azt hiszi. és folytatta. Maga szerint vajon az indiánok a szülői nevelés áldozatának tekintik a fiút. aki jól tudja. ha mindig csak akkor ennénk. – Láthatnám végre a lányomat? – szakította félbe a nő. – Nagyon jó – kiáltotta Igor doktor. Örülne. hogy nem leszek képes gondoskodni a lányomról. mert nem vették föl az egyetemre. amikor tényleg éhesek vagyunk” – gondolta a nő. amelyek mind a mai napig nagy hatással vannak az emberekre. hiszen én is háziasszony vagyok. – Beszélhetnék a lányommal? – kérdezte a nő. ha kiderül. hanem hogy mentegetőzzön. – Elképzelte-e már. – Nagyon helyes – Igor doktor megkönnyebbülten felsóhajtott. mit akar. – Az indiánok szerint csakis a gyilkos a felelős. és képes egyedül dönteni. Mi köze van ennek a házasságukhoz. Nagy lenne a zűrzavar – mondta. megnyugtathatom: én soha nem próbáltam változtatni az életemen. Mindennek megvan a maga ideje: karácsonykor megajándékozzuk egymást. maga nem azért jött ide. és a nappaliban akarna szeretkezni? „Miről beszél ez az ember? Én a lányomat akarom látni!” – Nem örülnék neki – mondta. A minap olvastam egy újságcikket egy fiatalemberről. sem a kanadaiak. amelyeket a férjével együtt érte hoztak? Mióta lakik – külön? – Hat éve. Na. és kábult állapotban csavarog az utcán? A válasz megint csak: nem és nem! Pedig. látja. aki gyilkosságot követ el? Mit gondol? – Fogalmam sincs – felelte a nő. – A szeretkezésnek az ágyban a helye. biztos vagyok benne. független nő. és a japánok? Ők talán azonnal öngyilkosok lesznek. hogy megpróbál kitörni a hétköznapok egyformaságából.

Csöngetett. elesett. hogy várja az anyja – mintha legalábbis mindenkit érintene. hogy valaki fölemeli és a hátára fordítja. – de nem ment. hol van Szlovénia. látta és fölfogta a színeket és a formákat. Az ápoló ugyanolyan hirtelen tűnt el. mert csak fájdalmat okoznának egymásnak. aztán összeszedte minden erejét. Kész. és képek százait továbbította bámulatos sebességgel az agya felé. mindenki füle hallatára. Forogni kezdett vele a világ. Érezte. És ekkor elvesztette az ellenőrzést a szemmozgása fölött. A csillagok nem beszélnek – legfeljebb azokkal. amilyennek elképzelte. csak lehunyta a szemét: nincs annál borzalmasabb. De a szívroham mégsem olyan volt. vagy mintha hirtelen lenyomták volna a víz alá. Úgy hal meg. és elborzadva vette tudomásul. amelyben azt állította. a társalgóban. hirtelen szúrást érzett a mellkasában. Ezt leszámítva minden teljesen valószerű volt. ott. ez őrültség. A legrosszabb azonban az volt. mintha a halál megszabadítaná a halálfélelemtől. Nem akarta látni az anyját. még akkor sem. miről beszél. hogy meghallja. Jobb lenne. hogy minden jelenlevő halálra rémült. amikor zongorázott. De az ápoló sem volt túl tapintatos. ami körülötte történt. Veronika már éjszaka tudta. ha már halottnak hinné. és belépett a titkárnője. ha tisztában van vele. Egyedül az okozott nehézséget. hogy azért ölte meg magát. de az eszméletét még most sem veszítette el.Igor doktor lehiggadt: ez a parasztasszony soha nem fogja megérteni. és – amikor a haláltusa a tetőpontjára hágott – egyszer csak sikerült levegőt vennie. amilyen hirtelen megjelent. Minden kapcsolatot megszüntettem a kinti világgal. hogy legszörnyűbb rémálma fog ' bekövetkezni: a fulladás. mint amikor a filmekben nyitva marad a halottak szeme. Veronika mindig gyűlölte a búcsúzkodást. Lassan a képek is távolodni kezdtek. – Hívják ide az öngyilkos lányt – mondta. s a levegő még mindig nem jött. amit a többiek mondanak: a sikítás és a kiáltozás olyan távolinak tűnt. hogy a lánya igazi öngyilkosságot kísérelt meg. és elzsibbadt az egyik karja. Veronika pedig tovább nézte a hegyeket. hogy még mindig nem jött a halál. Szívroham! Egyfajta eufórikus állapotba került. akik asztrológusnak mondják magukat. de olyan sípoló zörej kíséretében. Egy hét után végre újra kisütött a nap. Egyvalaki beszélhetett csak a holddal: a skizofrén fiú. kezdem elveszíteni a fejem. „Nem. és megpróbált | levegőt venni. nagyon megütötte az arcát. mindennek vége! Lehet. Nehéz volt ezt kimondani. mert a hold megsúgta neki. de mi ez az öt perc szenvedés az örök nyugalomhoz képest! Nem csinált semmit. és kómába esett. . hogy fáj. A fulladásérzet teljes vizuális zűrzavarral párosult. mert nem érdekli az őrület filozófiai megközelítése.” Alighogy gondolata végére ért. egyszerűen nem engedelmeskedett a tüdejének és az izmainak. amikor annyi ember előtt fennhangon közölte vele. mintha élve eltemették volna. – Amelyik levelet írt az újságoknak. mintha egy másik világból szólt volna. Egyszer csak nem kapott levegőt. hogy az emberek megtanulják. Nem akarom látni. teljesen tudatában volt mindennek. Tántorgott. össze-vissza ugrált a szeme. Veronika hányni kezdett.

és veletek kell együtt lennem! Emberek ezrei halnak meg minden nap és minden éjjel. Egy ápoló rohant be lélekszakadva. Veronika kinyitotta a szemét. A férfiak lefogták a hisztérikus teremtést. de valami megváltozhatott ott bent. Igor doktor rendelőjében tért magához. ami az őrületről és annak lehetséges gyógyításáról szól. és széthordta a padlón. vagy „semmi komoly”. . és két másik ápolóval tért vissza. a csönd egyszer csak kínossá válik. ha tudja. – Bármi megtörténhet. – Azt mondta. – Mit akar maga? Miért nem ad valami mérget. akár egy fiatalemberé”. Megpróbált felülni. hogy nyugodjon meg. Az orvos a szívét hallgatta. mintha mélyen belemerülne az asztalán heverő papírok tanulmányozásába. amíg jobban nem lesz. a mellkasában. és beadott neki egy injekciót. „És ha zavarnám?” Igor doktor tapasztalt orvos volt: egy darabig csöndben maradt. – Feküdjön még egy kicsit. meg egy újabb fecskendővel. hogy a beteg összetöri a berendezést. Igor doktor reménykedett benne. hogy száz évig fogok élni – ismételte Veronika. . kitépte a kezéből a fecskendőt. Odament az ápolóhoz. Azt mondta. csak nekem nem kegyelmez senki. visszaült a földre. – Legyen ura a helyzetnek! Az ápoló azonban halálra rémült. Már túl van rajta. – A maga egészségével akár száz évig is elélhet. megalázottnak és tehetetlennek érezte magát. Az orvosok mindig azt mondják a súlyos betegeknek: „maga száz évig fog élni”. Nem zavar. – Adjon neki egy nyugtatót! – mondta egy doktornő. és elindult a betegek felé. és hisztérikus zokogásban tört ki. de nem sikerült: forogni kezdett vele a rendelő. mintha még aludna. üvöltött és sírt. valamint „újra el kell végeznünk néhány vizsgálatot”. aztán a bútorokat is összekente. A doktornő kiment. Egy makulátlanul tiszta. – Nyugodjon meg – mondta. és egyikünk sem szólal meg. – Az orvostudományban semmi sem végleges – tért ki Igor doktor. – Nem haltam meg! – üvöltötte. és újabb adatokat szolgáltat neki tudományos munkájához. „Még jó” – gondolta Veronika.A majdnem tragikus pillanatok elmúltával néhány őrült vihogni kezdett. amit beszél. Valaki átöltöztette. – Mit mondott? – Azt mondtam. Az orvos visszament az íróasztalához. Csak nem maga Igor doktor? Látta őt meztelenül? Az elméje még nem tisztult ki egészen.: – Nem. aki éppen akkor érkezett. – Hogy van a szívem? – Ugyanúgy. Mintha félnének. Veronika pedig elveszettnek. míg az orvosnő az utolsó cseppig belenyomta összemaszatolt karjába a nyugtatót. mert az orvos úgy szólt hozzá. miközben a többiek nevettek és megjegyzéseket tettek bepiszkolt ruhájára. mint aki biztos benne. hogy hallja. – Nyugodjon meg. a vérnyomása pedig olyan. esetleg „magának bivalyerős a szíve. és úgy tett. – Itt kell maradnom ebben az átkozott bolondokházában. új lepedővel. hogy a lány magától megtöri a csendet. Amikor együtt vagyunk valakivel. Úgy tett. hogy úgyis halálra vagyok ítélve? Hát van magának szíve? Veronika elveszítette minden önuralmát. és kihajította a kertbe. fehér ágyban találta magát. aki a terem közepén vonaglott. Nem is kell tovább kérdezősködnie. feszültté és elviselhetetlenné. hogy száz évig fogok élni. Belelépett a hányásba.

a hatalom és a távolságtartás szimbóluma. mintha csak úgy mellékesen vetné oda. „Talán már túlságosan megmérgezte a Vitriol” – gondolta Igor doktor. – Gyógyítható? – kérdezte. Még nem tudjuk pontosan. haszontalan. Nem feltétlenül a legjobb. teljesen normális emberre vall. mit jelent. – Eduárd. mi van a nyakamban? – Nyakkendő.De Veronika egy szót sem szólt. amit nem tudunk megfogalmazni. és a mérgezés tüneteit az ismerőseivel folytatott beszélgetések folyamán állapította meg. aki azt mondja: ez egy nyakkendő. Ha azonban megkérdezünk egy őrültet és egy egészséges embert. mégsem kerültek bolondokházába. ez esetenként változó – saját valóságot teremtenek maguknak. Az orvosnak – aki inkább betegnek tűnt feketére festett hajával – igaza volt. nyakkendő! De egy őrült azt felelné. – Az őrültek pedig szeretik hallgatni. hogy végleg elveszítik a kapcsolatot a világgal – ezt hívjuk katatóniának –. hátha így sikerül többet megtudnia a skizofréniáról. mi történik az őrültek fejében: a pszichiátria nagyon fiatal tudomány. Logikus válasz. ők lassanként végeztek magukkal: hosszú évekig mérgezték magukat azzal az anyaggal. De fogadni mernék. akik öngyilkosságot követtek el. hogy megszabadultunk valamitől. ami nevetséges. és gyakorlatilag normális életet élhet. Veronika sokszor hallotta ezt a szót. Mígnem egyszer csak valamilyen esemény hatására – amely lehet nagy dolog. – Helyes. – Tehát abból. Egyedüli haszna abban áll. hogy nem vagyok őrült. és sikerült megőrizniük az ártatlanság és az ép elme látszatát. ami már kezdett feszültté. csak azért. márpedig ő szaktekintély. Nem számít. Rengeteg embert ismer. Tegnap az egyik teljesen odavolt érte. és a módszerek évről évre változnak. Ki tudja. Az elmebetegségek területén azóta nem történt . végre levehetjük. melyikük gondolkodik helyesen. és úgy érezzük. Az önpusztítás egyáltalán nem idegen az emberi fajtól. bekapja a ventilátor. és a lélegzetvételt is megnehezíti. A Vitriol olyan méreg. azt fogjuk normálisnak tartani. Látja. és biztosan nem is a leglogikusabb. – Teremt magának egy saját valóságot – ismételte Veronika. Igen. Még csak nem is díszít különösebben. talán még az étvágya is megjön. Ha egy őrült megkérdezné. de voltaképpen fogalma sem volt róla. azt a következtetést vonja le. enyhébb esetekben azonban annyit javulhat a beteg állapota. A skizofrén betegek természetüknél fogva hajlamosak elveszíteni a kapcsolatot a külvilággal. hogy a nyakamban egy színes rongydarab van. mert az öngyilkosságnak nem valamely botrányos és látványos módját választották. S ha nem vigyázok. De vajon a puszta megkönnyebbülés létjogosultságot ad a nyakkendőnek? Nem. hogy akár dolgozhat is. Valójában a rabszolgaság. A helyzet odáig is fajulhat. Ez egyetlen tényezőtől függ: a környezettől. hogy mégiscsak ő töri meg a csendet. kínossá és elviselhetetlenné válni. de ez felel meg a leginkább a közösségi érdekeknek. Nem. amelynek hatását. „Maga nem őrült” – gondolta Igor doktor. mire való a nyakkendő. rendelője falán ott függnek a diplomái. hogy amikor hazaérünk a munkából. miről beszél. hogy mi ez. és melyiküknek van igaza. de a legjelentéktelenebb csekélység is. hogy mennyire tetszett neki. – Mi a valóság? – Amit a többség annak tart. Elmesélte valakinek. – Egy skizofrén. Akadályozza a fej forgatását. hogy megmondtam a színes rongydarab helyes nevét. aki szereti a zenét? És elmeséli másoknak? – Igen. hogy nem is tudja. – Úgy hallom. – Kordában tartható. Most pedig értekezést ír a témáról a Szlovén Tudományos Akadémia számára. szeret zongorázni – mondta. és meg is fulladhatok. és úgy döntött. és bonyolult módon van megkötve. azt kellene felelnem: az égvilágon semmire. amelyet Igor doktor Vitriolnak nevezett.

nézi a tévét. aztán döbbenten pillant a házigazdára. de még egyetlen laboratóriumban sem sikerült izolálni a vegyületet – a Vitriolt is az emberi szervezet termeli. és amelynek a nyilvánosságra hozatala nemsokára meghökkenti az egész világot. pedig az emberek többsége * fölismeri az ízét. és úgy iszik. amelyet sikerült diagnosztizálnia. valahogy úgy. szeretet. amint azt dr. a biológiai fegyverek és más holtbiztos módszerek. különösebb beleélés nélkül. hogy eddig nem fedezték fel a Vitriolt mint halálos mérget. A Keserűség (vagy Vitriol. s a szexuális vágyért felelős. Ezért van. hogy erős fallal vegye körül magát. hogy a keserű embereket mindig lenyűgözték a hősök és az őrültek: mert ők nem félnek sem az élettől. ezért a saját belső fejlődését is akadályozza. Vannak. ha a szervezet ellenállóképessége jelentős mértékben csökken.ilyen korszakalkotó felfedezés. amelyet a régmúlt időkben gyakran használtak császárok. és az egész orvostudományt meghökkentette azzal a kijelentésével. körülbástyázzák magukat. Ez a méreg ma már nagyon drága. és a mérgezés folyamatát öntudatlanul is Keserűségnek nevezi. A keserű embernek rövid időn belül nem maradnak vágyai. Míg végül egészen magukba fordulnak. Ekkor kezdi kifejteni végzetes hatását a Keserűség. hanem keserű. Mind a hősök. A Vitriol-mérgezés legszomorúbb következménye. hogy vannak gyógyítható esetek. Freud felismerte. annak érdekében. De könnyedén fölismerhető jellegzetes íze. a szolga kihozott két díszes serleget. Mindkét betegség csak akkor támad. kíváncsiság – eltűnnek. Furcsa. és minden ismeretlenre védekezéssel válaszolnak: az idegen emberekre. A gyilkos kiadós lakomára invitálta az áldozatot. vagy éppen szitkozódik. ahogy mindannyian hordozzuk a tuberkulózis baktériumát. Ugyanúgy bejár dolgozni. Azok a régi szép idők! A császárok és királyok kora! Akkor még tudtak romantikusan élni és halni. ahol semmilyen veszély nem fenyegeti őket – túlzásba esnek. amely nem édes. Akit megtámad a betegség. hogy ne zárják be a betegeket. ám az egyik italba Vitriolt kevertek. neveli a gyerekeit. az ismeretlen helyekre. mintha csak egy finom italt kóstolna. ha végleg el akartak távolítani valamilyen nemkívánatos személyt. szomorúság. nem is sós. és rendkívül nehéz beszerezni. sem a haláltól. A libidóhoz hasonlóan – amely egy kémiai reakció eredményeként jön létre. Igor doktor – aki ennek a vegyületnek most még ismeretlen fölfedezője – egy olyan méregről nevezte el. aki természeténél fogva romantikus alkat volt. hogy dr. El akar kerülni minden külső támadást. amilyennek látni szeretné. mint például a revolver. de mindent automatikusan csinál. az új élményekre. elvágódik a padlón. Igor doktor azonban. mind az őrültek közömbösek a veszély . A Keserűség esetében akkor betegszik meg az ember. szidja a tömegközlekedést. ahogy Igor doktor nevezi) elsődleges célpontja az ember kedélyállapota. erről a már-már feledésbe merült méregről nevezte el azt a lelki betegséget. királyok és mindenféle rangú szeretők. Milyen meghatóak az áldozat utolsó mozdulatai: ahogy fölemeli a serleget. Pinel elérte. mintha villám sújtotta volna. semmihez nincs kedve. mond néhány kedves szót. amikor elkezd félni az úgynevezett „valóságtól”. hiszen kénytelen mindent az ellenőrzése alatt tartani. lelkesedés. az elveszti az érdeklődését a világ iránt. A Keserűség – kisebb-nagyobb mértékben – minden élőlény szervezetében megtalálható. és a következő pillanatban. és néhány év múlva teljesen magába zárkózik – miután minden energiáját arra pazarolta. Sem élni. sem meghalni nincs kedve – és ez a legnagyobb baj. hogy olyan világot teremtsenek maguknak. hogy a valóság olyan legyen. így hát biztosabb gyilkoló eszközök vették át a helyét. mégpedig vészhelyzetben. akik – abbéli igyekezetükben. bár a modern spektrográfiás tesztek még nem képesek kimutatni. hogy az érzelmek – úgymint gyűlölet.

mert ezek a nyugodt. de ez nem jelent semmit. vajon mit gondolnának ezek az emberek? . Ám a keserű emberek többsége tovább élheti az életét. Büszke volt rá. hogy elégedettek az életükkel. hiszen nála reggel is égett a villany. békés délutánok pokoliak a számára. Azoknak az embereknek. a hős pedig mártírhalált hal egy igaz ügyért. Ilyenkor egész nap ingerülten viselkedik. mert tisztában volt vele. Igor doktor meg sem hallotta a tiszteletlen megjegyzést. hogy a világ nem fogja azonnal fölismerni felfedezésem jelentőségét” – gondolta. Ljubljana főterét ábrázolta. hogy átlépjenek a falon. sem a hétköznapok egyformasága nem enyhíti a tüneteit. és kicsit körülnézzenek a valóságban. orvosi kongresszusokat stb. Végül is a zsenik mindig nagy árat fizetnek a tehetségükért. amikor a mérgezés olyan erős. hogy valami nagyon nincs rendjén. hogy sokkal többet aludt. Mivel ilyenkor sem a munka. és soha nem akarnak véget érni. laboratóriumokat. Igor doktor pedig rájött a Vitriol létezésére. A kórterem felé menet észrevett a falon egy bekeretezett fényképet. hogy soha nincs ideje kipihenni magát. bár panaszkodik. hogy teljesen általánossá vált. hogy milyen nehézségekbe ütközik felfedezésének elfogadtatása – hiszen a „normálisak” bebeszélik maguknak. hiszen – erős bástyáiknak köszönhetően – teljesen elszigetelődtek a világtól. De máris itt a hétfő. mintha elragadta volna a betegei világa. a férfiak pedig kalapban. sétálgató párokkal: valószínűleg vasárnap volt. de nem áltatta magát hiú reményekkel. mint ma: 35 fok árnyékban. Az őrült öngyilkos lesz. Dr. Veronika azt sem tudta. A krónikus keserűségben szenvedő beteg hetente egyszer vesz tudomást a betegségéről: vasárnap délután. akkor még Preseren szobra nélkül. és gyorsan visszazökkennek a hétköznapokba. Ha megjelenne közöttük egy angol rövidnadrágban és ingujjban – ami sokkal jobban megfelel az időjárásnak –.iránt. hogy van rá gyógymód. rájött. hogy meg nem értett zseni. felöltőben. és semmi pénzért nem ismernék be betegségüket. Ezért nincs is szükség gyógykezelésre – eltekintve azoktól a súlyos esetektől. nyakkendőben (ami az őrültek szerint csak egy tarka rongydarab) és kamásliban feszítettek. mert mindig olyan hamar elmúlik a hétvége. hogy a beteg viselkedése rossz hatással lehet a többiekre. de hamar belefáradnak. mint gondolta. Egy előnye is van azonban ennek a betegségnek. ha látszólag részt vesznek is a mindennapi életben. hogy nappal van-e vagy éjszaka. Igor doktornál ugyanis égett a villany. és az általa előidézett betegségek gyógymódját: a pszichoanalízist. már a fiaik. anélkül hogy veszélyeztetné a társadalmat. míg a keserű emberek éjjel-nappal az egyik abszurditásán és a másik dicsőségén töprengenek. és a keserű ember nyomban megfeledkezik a tüneteiről. és bátran szembeszállnak vele. A nők nehéz ruhát viseltek. 1910 nyara. – Úgy tűnik. de még be kellett bizonyítania. a betegek pedig óriási piacot tartanak fönn: szanatóriumokat. Maradandót akart alkotni az orvostudomány területén. és a kezükben esernyőt tartottak. és megpillantotta a holdat. Elolvasta a fénykép dátumát: 1910 nyara. – Most már elmehet – mondta. mégpedig társadalmi szempontból: az. A lényeg az. sőt az unokáik is meghaltak. hogy mindketten meghalnak. – Mi van magával? – kérdezte a lány. hiába próbálnánk őket lebeszélni. akiket mindennapi életük egy pillanatában kaptak lencsevégre. „Tudom. Sigmund Freud felfedezte a libidót. Ez erőt ad nekik. ráeszmél. Ám ahogy kiért a folyosóra. Nem volt melegük? Bizonyára akkor is ugyanolyan hőség volt nyáron.

mert csak gépiesen ismételgetik a teendőiket. Befejezte középiskolai tanulmányait. Eduárd. mellettünk. Nem lenne okos dolog. mit akart mondani Igor doktor. tizenkét évesen. amit mások írnak elő nekik. hogy fejlessze a művészi érzékedet. Megfordult. – Meg fogok halni – folytatta. finoman az ellenkező irányba fordította. Eduárd. csak én. mert bízott benne. mert félt. hogy hátha érti. és már ott ült a zongora előtt. valami mégis hiányzott. hogy hallotta volna ezt a hangot a Villetében. hogy tanuljak meg zongorázni!” „Csak azért. ahogy a legtöbb ember. hogy elegendő élettapasztalattal rendelkezik ahhoz. annyira rettegett a csalódástól. kincsem”. gyengédség és gondoskodás vette körül. és elindult vele a nappali felé. amikor az ebédlőből hangokat hallott. A tanárnő is fölismerte benne a tehetséget. hogy mindezt valóban értékelni tudja: nem volt elég őrült. Veronika kicsi gyerekkorától fogva tudta. és Veronika nem emlékezett rá. Csakhogy erre már nincs lehetőségem. az anyja gyengéden rámosolygott. ezért nem ellenkezett. érted? Éppen ezért te sem várhatod egész nap. És holnap vagy holnapután talán már az ajtómon kopogtat. szomorkodni és bosszankodni. kitűnő osztályzatokat szerzett. hogy jöjjön az éjjel. hogy nincs értelme az életemnek. hogy legyen zongoraművész.„Örült. hogy senki nem tehet róla. Senkinek nem jó. Eduárd mosolygott: talán egy szót sem értett abból. és boldogan kijelentette. Még mindig ott keringett az ereiben az erős nyugtató. és azt válaszolta: „a zongorázásból nem lehet megélni. Valaki különös hanglejtéssel beszélt.” Veronika hallgatott az anyjára. hogy mindig szeretet. sőt. amikor valaki hírtelen megragadta a karját. és elindult a kórterem felé.” Tökéletesen megértette. miről beszélnek itt. és tanulj jogot: ez a jövő foglalkozása. Bárcsak újra láthatnám Ljubljana kis főterét! És szeretnék újra gyűlölni és szeretni. Veronika pedig teljesítette Eduárd néma kérését. amikor Eduárd. S bár időnként egy-egy koncert vagy szép lemez hallatán eszébe jutott. a hegyeknek. hogy zongorista lesz. hogy inkább azonnal kiverte a fejéből. Már az első órán tudta. A férfiak nagyra értékelik. amikor megnyert egy versenyt. Semmiből nem akarok kimaradni. hogy őrültek. – Most nem akarok zongorázni. még azt is belátom. amelyek ugyan szürke hétköznapjaink részét képezik. meg egy diplomát – de végül mégis csak egy könyvtári állást kapott. A szülei akkor is szerették volna. Élete legnagyobb álmát pedig mélyen eltemette a szívébe. hogy megbántja őket. Verd ki a fejedből ezt a butaságot. kedvet csinálnak hozzá. „De hát te akartad. A hold még mindig növekvő szakaszban volt. sőt. most már megengedném magamnak. mi a jó neki. hogy a következő pillanatban megint elmerüljenek benne. hogy igazi álma. és . Ha még egyszer kijuthatnék innen. S mégis. hogy kész mindent föladni a zongorázásért. hogy meg tudja ítélni. de hozzátartoznak az életünkhöz. és biztatta. a skizofrén fiú. mi folyik a világban. és ki ez a furcsa ember. De Veronikának eszébe jutottak Igor doktor szavai: a skizofrének olykor kizökkennek saját világukból. amit mond. ha a feleségük tud zongorázni. akik nem tudják magukról. hogy kicsit őrült legyek. de ő nem merte követni az álmait. ha beleélned magad. szeretném újra érezni ezeket a jelentéktelen és ostoba apróságokat. amit mondott neki. beiratkozott a jogi egyetemre. és az összejöveteleken is feltűnést kelthetsz vele. – A halál angyala már meglegyintett a szárnyával. tudni akarom. abban a reményben. „Őrültebbnek kellett volna lennem.” De erre ő is. ha beleéli magát valamibe. a problémáknak. hogy minden éjjel zongoraszót hallasz. És azt is megértette. túl későn döbbent rá. Én például újra tudok örülni a napnak. hiszen tulajdonképpen mindenki az – de a leginkább azok.

és ott ülnek a földön a Testvériség tagjai. Leült a földre. és szidta a méltatlankodókat. sorban hagyták el a termet. – . Amikor kinyílt az ajtó.valaki zongorázzon neked – mert ennek nemsokára vége. Teljesen részeg volt. Színjózan volt. ne gondold mindig azt. Fölállt. hogy sajnálatos körülmények folytán az előadás később kezdődik. amikor először találkoztak. még a halál közelségében sem? Hagyd ezt abba. hogy tartson nekik előadást – mondta. ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik. Néhányan méltatlankodva fölálltak. Pontban kettőkor megjelent Nasrudin egyik segédje. aztán elővett a táskájából egy különös fuvolát. „Kiálltátok a két legnehezebb próbát a lélek útján: a türelem próbáját. Nasrudin fölkelt. és jelenteni fogják a sajtónak. Mari behúzódott vele az egyik sarokba. Hallgassátok hát a tanításomat. mit csináljon. amikor még mindig nem érkezett meg a szufi mester. az ősz hajú nő. több mint hatszáz ember állt kint.. megpróbált fölállni. hogy zavarsz. milyen szexi az a lány. visszaváltották a jegyüket. nem akarok zavarni. aztán fölháborodtak: négy óráig várakoztatja őket. „Még jó. Mindössze kilencen maradtak a teremben. mielőtt elkezdenénk a meditációt. Ekkor lépett be Nasrudin. Az én világom és a te világod a végét járja. – Hát te tényleg semmit nem tanultál. Egy öltönyös.. – Most pedig pihenjünk egy kicsit. szokatlan látvány tárult föl előtte: az asztalok és a székek a falhoz tolva. – Te is állj fel – mondta Mari. mert nem tántorított el. nyakkendős férfi előadást tart nekik. hangosan ordibálta. gyöngéden megcirógatta a fiú arcát. és kiment az ebédlőbe. mert kivártátok a megfelelő pillanatot. középen nagy. mert nektek kell meghallgatnotok a tanításomat” – mondta. De még így is rengetegen maradtak bent is. hogy sosem hittem az ilyesmiben. „Miféle mester” – gondolta Veronika. Veronika nem tudta. ahogy az utolsó méltatlankodó is elhagyta a termet. . – Van öt perc szünetünk. micsoda ocsmány színjátékban volt részük. amit azelőtt soha nem mertem volna. A csoport tagjai fölálltak. amikor odamentem hozzátok. üres tér. de elvágódott a padlón. hogy egy hatalmas kivetítőn nézze az előadást. kint is. messziről ragyogott a szeme. ideje hazamenni. „Azért maradtatok itt. és elkezdett udvarolni egy csinos lánynak. olyat tettem. aztán még van képe így viselkedni? Méltatlankodó megjegyzések hallatszottak. és a bátorság próbáját. és azt mondta: – Üljön le. és elhívta magával Franciaországba. és hazamentek. A férfi némi szünetet tartott. visszakérték a pénzüket. A felháborodott közönség elindult hazafelé. Az öltönyös férfi is odafordult Veronikához. majd szól. mindenki odanézett. de a szufi mester nem zavartatta magát: folytatta az udvarlást. a méltóság és a bölcsesség aurája fénylett körülötte.” – Miután káromkodott egy sort. az az ő baja! – Aznap. És abban a pillanatban. hogy szélhámosság az egész. az emberek elkezdtek kifelé szállingózni. aki az első sorban ült. Este hat órakor az 1700 emberből már csak százan várakoztak. Az emberek először meglepődtek.meghívták tehát a nagy szufi mestert. aki olyan ellenségesnek tűnt. Legnagyobb meglepetésére azonban most rámosolygott.” És Nasrudin megtanított nekik néhány szufi technikát. Ha meg nem mer szólni. mondván. Az öltönyös férfi pedig folytatta: – Nasrudin délután két órára hirdette meg az előadást. Négy órától kezdve. Óriási volt az érdeklődés: az összes jegy elkelt. és hazamentek: elvégre lejárt a munkaidő. amit láttatok. Ahogy kinyitotta az ajtót. és közölte a jelenlevőkkel. – Én inkább elmegyek. Mari mellé. és a kezét nyújtotta.

és nem félsz. Csakhogy Veronikának már nem volt ideje harcolni semmiféle területért.– Aztán meg hagytad. meddig tudsz elmenni az élvezetben. Szerinted egy szufi mester – az összes tudományával – képes ilyesmire? Mari értette. hogy üljenek körbe. ahelyett hogy hagynád. De ha már a jelen pillanatról beszélünk: szoktál maszturbálni? Bár Veronika még mindig a nyugtató hatása alatt állt. hogy kielégítsen. amit a Villetében hallott. – Mi a méltóság? Hogy az egész világ azt gondolja rólad. ezért inkább témát váltott. és figyeld meg. hogy visszamenjek hozzá zongorázni. akinek csordultig telve a szíve felebaráti szeretettel? Figyeld az állatokat. mit jelent ez a szó: valóság. aki most is azt várja. meg kéne tanulnod. mire céloz. Ez a férfi egy szufi mester. Mit jelentsen ez? Itt mindenkinek megállás nélkül ezen jár az esze? – Nemcsak itt. Valóságos probléma. Én olyan rendszerben nőttem föl. – Mit jelent az. hogy szép fiú. hogy az őrültek hülyét csináljanak belőled. hogy illedelmes. aki megkérdezte? – Nem. ki ez a férfi. Bár sokan azt hiszik. és még lélegeztetőgépen voltam. Mellesleg már egyáltalán nem tudta. és jövőjük. Mindannyian örömmel fogadtuk azt a pofont. hogy csak az keresi a misztikumot. Veronika nem értette. . ami tilos. hogy harcolnak a területükért. Megkérdezte. Most azt mondd meg nekem. Hogy legközelebb. – Kérdezel. Miért nem folytattad? Mi vesztenivalód van? – A méltóságom. a tanítványok pedig táncolnak. – Csak azzal a skizofrénnel vagyok hajlandó. – Hagyd a kritikát a végére. meddig juthattál volna. – Tény. Gyapjú? – A szufizmus a dervisek spirituális hagyományára épülő filozófia. hogy szerinted az élet megértése nem valóságos probléma? De igen. hogy szufi. Csak mi nyíltan vállalhatjuk. csak a jelenem. és az mindig igen rövid. ez már jobban tetszik – nevetett Mari. egy kis türelemmel. jó kislány vagy. amíg transzba esnek. hogy múltjuk is van. aki menekül a valóságos problémák elől. mit tudunk – mondta Veronika Marinak. és addig forognak. – Na. – Igyekszem. – Mire jó ez? – Nem tudom pontosan. – Amikor behoztak a Villetébe. Az egyik asztali vázából kivette az összes virágot – egy szál vörös rózsa kivételével –. amelyben folyton azt hajtogatták. hogy nem tudod meg. hogy igenis lehet télen is virágot nevelni. akkor sem szabad úgy elmenned innen. Még ha csak két napod van is hátra. Mindenesetre a csoportunk elhatározta. a partneredet is elvezethesd. tisztán hallottam. hogy ő irányítson. – Nézd. 4$ a jelek szerint az is igen rövid. Az öltönyös férfi – aki tehát Mari szerint szufi mester – felszólította őket. akarom-e. eszébe jutott az első mondat. De azt hiszem. – Mindenkinek csak a jelene van. A mesterek nem próbálnak mindenáron bölcsnek látszani. és a vázát a kör közepére helyezte. hogy mindent kipróbál. Úgysincs másom. Nem szeretem ráerőltetni magam másokra. hogy tapintatlannak gondolnak. – Te voltál az. – Gyapjú. nézz több természetfilmet. és ma már Európa-szerte egész évben nyílik a rózsa. – Valamelyik őrült úgy döntött. amelyben majd még többet felhalmozhatnak. amelyben felhalmoztak néhány dolgot. hogy valaki azt kérdezi tőlem.

Ezekben a napokban. csak nézte a rózsát. és elment a szufi mester. Igor doktor ugyanis kötelezővé tette a Testvériség tagjainak. hogy beszélgessen a Testvériség tagjaival. Csoda. amit azelőtt nem mert. A lány viszont kijelentette. Most pedig koncentráljatok erre a virágra. és szerette ezt a Veronikát. és ürítse ki az elméjét. és rögtön otthagyta őket – a nyugtató. hogy a többiek mind tudják. hogy részt vesz a gyakorlatban. vagy az elmétek uralkodik fölöttetek. nem akadályozná meg a végzetes szívroham bekövetkezését. Ti is legyetek ilyenek: maradjatok őrültek. kíváncsiságot. hogy megtalálja igazi énjét. De ne tévesszétek össze az őrültséget az önuralom elvesztésével. amilyen valójában. amit gondol.” Mari előző éjjel nehezen aludt el. mert a tanácsadói féltek. minden órát. és az ebédlő félhomálya már-már vallásos hangulatot teremtett. de válaszolt: – Az. félelmet. és meglátta önmagát. amit csináltak belőled. mint azelőtt soha: gyűlöletet. itt. – A gondolatok vissza-visszatérnek. mi maradt a hitéből? A zene elvezette egy másik világba: kiürítette az elméjét. Ezt a második lehetőséget – a félelem. hogy eddig talpon maradt. amit reggel kapott. A zene nagyon kellemes volt. olyan erős volt. amit akar. Veronika úgy döntött. olyan dolgokat élt át. hogy megnyilvánuljon az igazi Énetek. de próbáljátok meg elhessegetni őket. hogy a testük bírja-e. a bizonytalanság hatalmát – már jól ismeritek: hiszen az ember hajlamos az önpusztításra. hogy éppen a szufi hagyomány legnagyobb mesterét. És pontosan ezért – mert az egész város elmebetegnek tartja – Nasrudin mindig kimondhatja. De a testük mindig bírja. Jusson eszetekbe. Lehet. nem pedig az. Átadta magát a szemlélődésnek. a neurózisok. és megtesz minden tőle telhetőt. A férfit meghökkentette. Ne féljetek mások lenni. csak VOLT. ameddig a férfiak akarták? Az öltönyös férfi elkezdett fuvolázni. Lehet. de tény. Jobb lesz. és mindig megteheti. de miért kellene félnie? A félelem nem sokat segítene. Lehet. Amikor fölkelt. hogy még egy bikát is ledöntött volna a lábáról. de viselkedjetek úgy. ami még hátravan az életéből. hogy hamarosan meghal. Mindenkit felszólított. Moziba . és meg sem kérdezik. hogy zavarja őket. hogy megvizsgálja. Két út áll előttetek: vagy ti uralkodtok az elmétek fölött. hogy fáradt. és minél több olyan dolgot próbál ki. hogy ilyen elhamarkodottan cselekedett. de tanuljátok meg. a Villetében. ami valóban te vagy.Az öltönyös férfi csöndet kért. Mari még egy kicsit ott maradt az ebédlőben. – Mi az az igazi Én? – szólt közbe Veronika. úgyhogy félbeszakadt a beszélgetésük. ha inkább kihasznál minden napot. Vallás. szeretetet. hogy mindennap kimozduljanak a Villetéből. A zene lassan megnyugtatta a lelkét. Miért nem nézett magába soha. így aztán aznap későn ébredt. Maguk szabják a határokat. Tudta. életkedvet. hogy koncentráljon a rózsára. de nem érdekli: egyszer s mindenkorra ki kell vernie a fejéből ezt a rögeszmét. mintha normális emberek lennétek. és engedjétek. hogy sétál egyet a városban. Nasrudint nevezi mindenki őrültnek. hogy Marinak van igaza? Valóban ismeri az orgazmust? Vagy mindig csak addig jutott. hogy amióta kijött Igor doktor rendelőjéből. hogy csak a nyugtató miatt. „A fiatalok már csak ilyenek. úgy döntött. hogy félbe merték szakítani. Amikor véget ért a meditáció. nagyon jól érezte magát. hogy elveszítik az állásukat. Ugyanez volt a helyzet a középkorban az udvari bolondokkal: veszélyhelyzetben mindig ők figyelmeztették a királyt. és megbánta. és végre sikerült a rózsára összpontosítania. és nem gondolt semmire. hogyan kell feltűnés nélkül csinálni.

hogy Allah. mint a gyerekek. Ezenkívül számtalan bírósági tárgyaláson kellene magyarázkodnia. férj feleséggel. hogy szegje meg. hogy minden tökéletesen működik. aki talán egész idő alatt ott várta a zongora mellett. Kár. s ezáltal veszélyeztette az arra járókat. aztán még több szabály következik. még javában a Paradicsomban élnénk – Ő pedig kérvényeket. és nem láthatta senki. még csak el sem kerítette. Isten – a Mindenható Bíra – még egy üldözési jelenetet is szimulált. A társadalmak életében egyre több a szabály. azaz mert ettek a Tudás Fájáról? Ha nem akarta. és így tovább. a zongorára. mert megszegtek egy igencsak önkényes törvényt. Ha nem mondott volna semmit. és látta. amelyekről mesélni lehetne. hogy a lány még ott van: Eduárdnak. Jehova. meg a Villete falain kívüli életre – ami olyan elviselhetetlenül nehéz mindannyiunknak. Talán Ő – a Mindenható Atyaisten – is unta már. hogy ez megtörténjen. aztán újra kiment a kertbe. hogy a törvények nem arra valók. hiszen ő maga hívta fel Ádám és Éva figyelmét a tiltott gyümölcsre. magára kapott valamit. Felbujtással is vádolhatta. Mari már csak tudja: negyven évig ügyvédként dolgozott. hanem arra. és lassan ráeszmélt. amíg be nem került a Villetébe. és előbb-utóbb próbára teszik az Ő végtelen türelmét. bűntudat nélkül cigarettázott. hogy Ádám és Éva már nagyon unja a tökéletességet. hogy a végtelenségig nyújtsanak egy-egy vitát. milyen nevet adunk neki – nem a jelen világban él. a skizofrénnek játszik. évmilliókon keresztül nem történt volna semmi érdekes. amíg nem teljesül a kívánságuk. több nemzedék követte volna egymást békében a Földön. amely pedig a törvényeknek mond ellent. Éppen ellenkezőleg: meghozta a törvényt. csak hogy bevezethesse a Büntetés intézményét. és elaludt a székben egy iszonyatosan unalmas filmen. rágyújtott. nem tágítanak. És várt. Sőt. és ez a fa sem különbözött a többitől. Miután az első emberpár megszegte a törvényt. amelynek semmi jogi alapja nem volt. Nyugodtan. amikor már elég messze volt. szeretővel és beteg gyerekkel. miért tette oda azt a fát az Édenkert kellős közepébe? Miért nem tette mondjuk a falakon kívülre? Ha Marit bízták volna meg a házaspár védésével. amiért azon túl. nem vette körül figyelmeztető táblákkal. De Isten nem így cselekedett. aki sétálni indult a kertbe. a fejetlenségnek vagy az anarchiának köszönhető – hanem a túl szigorú rendnek. és még a fa pontos helyét is elárulta. Mari visszament. hogy rossz helyre tette a fát. éppúgy. hogy megoldják a problémákat. Ha Éva nem kóstolja meg az almát. Isten – mindegy. Ott kint. és jól szórakoztak a viccen (az ő életük is . Csak azért. és úgy döntöttek. Pedig fontosabb dolgok is vannak a világon. Tisztában volt vele. akik már egy lépést sem mernek tenni. amely ellentmond a szabályoknak. hogy miért űzte ki Ádámot és Évát a Paradicsomból. fellebbezéseket. Mert ha így volna. rá se hederítettek volna a nyomorult gyümölcsre – végtére is erdőben éltek. beadványokat és jogsegélykérelmeket olvasgatna.ment. a legalapvetőbb óvintézkedésekről is megfeledkezett. Már a pályafutása legelején szembesülnie kellett azzal a felismeréssel. és az olyan törvény. hogy az Igazság nem több mint hiú ábránd. férj feleséggel és beteg gyerekkel. Ez megrémiszti az embereket. Mintha nem ismerné az összes lehetséges rejtekhelyet! Az angyalok pedig végignézték az egészet. Fagyos volt a levegő. Útközben benézett a társalgóba. ha nem felel meg a szabályoknak. Az égvilágon semmi. amely a házasság gyötrelmeiről szólt. biztosan Istent vádolta volna. és rögtön rá is vett valakit. Az őrültek. hogy visszamennek a kórtermekbe – Mari kivételével. és törvényrendeleteket fogalmazna. és a lányra gondolt. Mari szerint ez a nehézség nem a káosznak. amelyek mindannyiunk életét meghatározzák. Nincs más témájuk? Mindig ugyanaz a história: férj szeretővel. A beszélgetés az ebédlőben nem tartott sokáig: a meditáció elálmosította a társaságot.

hogy megváltsa a világot. A törvények bonyolult szövevénye olyan zűrzavart eredményezett. amelyen már senki nem igazodik ki. Ezzel a fortéllyal sikerült megóvnia a római jogrendszert attól a veszélytől. azaz a fogoly halálát. hogy soha többé ne merészeljenek az Ő akarata ellen cselekedni. úgy döntött. De hogy egy csöppnyi kétség se maradjon az angyalokban. hogy igazságos. ha Isten újból meg akarná mutatni a hatalmát. és megfélemlém. Ezért. mivelhogy mezítelen vagyok” – válaszolta Ádám. hogy az Igazságszolgáltatás nem más. a pár rémült tekintete. hogy a zsidó törvénykönyv nem engedi a halálbüntetést. hogy a Fiú a kereszten végezte. Ennyi. ugyanakkor a döntés felelősségét áthárította a népre. pontosan annak az Igazságszolgáltatásnak lett az áldozata. és megmutatta a sebeit – de hiába. hogy ezzel a kijelentésével vádlottá lett. Ezzel a kérdésével Isten bebizonyította az angyaloknak.meglehetősen unalmas lehetett. amióta Lucifer elhagyta a Mennyországot). hogy logikus vagy abszurd). ami annyit tesz: „igen is. aki viszont a maga részéről kijelentette. hogy a Codex Romanum nem tartalmaz ide vonatkozó törvényt. ha később probléma támadna. És innentől kezdve nem számít. hogy erre egyetlen lehetséges válasz létezik: ettem áfáról. hogy fölfogjam. vagy hogy bocsánatot kértek. vagyis egyezséget ajánlott a népnek: megostoroztatta Krisztust. és esetleg kiküldenének valakit a fővárosból. s még az utódaik is az ő bűneiket nyögték (mellesleg ez ma is így van a bűnözők gyerekeivel). hogy személyesen vizsgálja ki az ügyet. Minthogy az egész emberiség elítéltetett. amit akart. „Szavadat haliam a kertben. Ezzel kivonta magát az ítélkezés terhe alól. hogy Jézust Barabásra cseréli. „Ki monda néked. hogy mezítelen vagy?” – kérdezte. aki beismerő vallomást tett. Megmosta a kezét. aki kijelentette. Ahogy a mai ügyészek szokták. hogy késleltesse a végkifejletet. a záradékok és az értelmezhetetlen szövegek bonyolult szövevénye. mint a jogtudomány. és mindenki a nagyszabású befejezést várja. ami lehetővé teszi. Nem volt egyszerű per: Anás átadta Kajafás-nak. „Hol vagy?” – kérdezte Isten. hogy az elítélt szakállára népszerűsíti magát. milyen izgalmas horrorfilmet lehetne csinálni ebből a jelenetből: Isten közeledő léptei. és nincs mód a fellebbezésre. arra az esetre. hol van Ádám. tárgyalás (melynek során az erősebb győz) és végül a büntetés. Pilátus is úgy döntött. . Kiűzte az emberpárt a Paradicsomból. amelyet ő maga teremtett. mint egy hatalmas színjáték. hogy megromlik a kapcsolata a helyi bírákkal. hogy amikor Isten meggondolta magát. Mari elképzelte. és elküldte hozzánk Egyszülött Fiát. még fölajánlotta. hogy még tovább megy. Heródestől visszakerült tehát Pilátushoz. Átadta hát az ügyet Heródesnek. hogy miért bujkál – sikerült elérnie. sem pedig azt. aztán a papok továbbadták Pilátusnak. hogy végül átesett a ló túlsó oldalára: az Igazságszolgáltatás ma nem más. és nem is sejtette. Tisztában volt vele. és ezzel megteremtette a jogrendszert: törvény (mindegy. mintha nem tudná. meg nem is”. Az Úr a keresésükre indult. Isten ugyanis példát akart állítani többi – égi és földi – teremtménye elé. Olyannyira nem. a hatalmas lábak. hogy a nő volt a hibás. De az évezredek során annyi jogi fegyvert fejlesztett ki. akinek még volt egy próbálkozása. akik végig figyelemmel kísérték a jelenetet. Egy olcsó trükkel – hogy úgy tett. az emberi faj kénytelen volt különböző védekezési technikákat kifejleszteni. törvényszegés. arra az esetre. amely lehetővé tette a bíró döntésének kétértelműségét. és a párt a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján ítéli el. amelyek hirtelen megállnak a rejtekliely előtt. és tudta. Végül pedig azt a cikkelyt alkalmazta.

Hát nem veszi észre ez a fiú. hogy megvédje az ártatlanokat. amelyben az emberek elmesélték a tapasztalataikat. hogy valóban a Villete a legmegfelelőbb hely a számára. sajnos nem mindig úgy működik. akik azt hiszik magukról. akkor mindez még nem volt köztudott. De tegnap óta – a zongorajáték hatására – nem olyan biztos benne. . De Veronika – ki tudja. bár többségük próbálja eltitkolni a tüneteit. Igor doktor hagyta. sőt.” És Mari igazán jól tudta. Részemről befejeztem a haszontalan őrültséget. Eleinte kerülte a lányt. Mert a jog egyedül arra jó. mert félt. hogy azt hiszik. aki mindig hallgatott rá. A feneketlen pokol” – gondolta. földrengés – esetén szokás érezni. fegyveresek. Lehetett volna bizonytalanság. Eszébe jutott a lány tekintete. hiszen nincs más választása: meg fog halni. és nem lehet megmenteni. – Már nem sokáig – mondta Mari. Ugyanis éppen ezért került a Villetébe: pánikbetegség miatt. miért.Igazság. megőrült. Köztük volt Mari is. miért – harcolni kezdett az életéért. azzal otthagyta. és távolságtartóan viselkedtek a halálra ítélt lánnyal. Inkább elmegyek varrónőnek vagy hímzőnőnek. hogy visszajön az életkedve. nem vagyok hajlandó olyan őrültek közé menni. „Ha egyszer mégis elhagyom ezt a helyet. és elvileg arra való. Jog. és megint rágyújtott. ha most már nem akarna élni. szemmel láthatóan napról napra romlik az állapota. vagy gyümölcsöt árulok a Városi Színház előtt. Marinak egész gyűjteménye volt a betegségéről szóló újságcikkekből. és kinyitotta neki a kaput. aki holnap hazamegy. az biztos. nemrég volt a német tévében egy műsor. és amúgy sem a szavak embere. – Most nem akarok kimenni – mondta. anélkül hogy viselni kellene a súlyos következményeket. – Szépen zongoráznak – jegyezte meg az őr. hogy a törvény világának a közelébe se megyek. mit látott benne. de tilos volt a csikket a fűre dobni. hiszen semmi reménye nincs a gyógyulásra. amely szerint az emberiség jelentős része pánikbetegségben szenved. szégyen. Eszébe jutott. feszélyezettség – de miért pont félelem? Félelmet konkrét veszély – vadállatok. Mari boldog volt.” A Villetében szabad volt dohányozni. Hiszen éppen ez az itteni élet legnagyobb előnye: nyugodtan meg lehet szegni a szabályokat. Mari élvezettel szegte meg a szabályt. Az őr (mindig volt ott egy őr – a szabály az szabály) kurta biccentéssel üdvözölte. Mari beszélni akart Eduárddal. hogy ne kelljen megmagyaráznia. Félelmet. „Az ember már csak ilyen” – gondolta. Ma már nyíltan lehetett beszélni erről a problémáról. amikor belépett az ebédlőbe: félelmet. hogy kiszivárogjon a hír a betegek közé. Bár nélkülözhetetlen. pedig csak ketten közeledtek hozzá: Zedka. A többiek is értették az üzenetet. De amikor az első rohama volt. márpedig jobb volna. Ugyanebben a műsorban tettek közzé egy felmérést. ahogy szeretnénk. hogy visszahozta Veronikát ebbe a világba? És ennél rosszabbat nem is tehetett volna vele. „Érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti. mert fél. hogy most már nem vesz részt ebben a zűrzavarban. – Majdnem minden éjjel ez megy. hogy normális és fontos emberek. Odament a bejárathoz. nem pedig egy ebédlőben összegyűlt békés társaság előtt. Még mindig szólt a zongora: ez a lány képes fönnmaradni egész éjszaka. és elinduljon a pusmogás: bár mindennap injekciót kap. hogy mindent túlbonyolítson és megnehezítse az emberek életét. „Maga volt a pokol. Megjelenése a szanatóriumban sokakat megrendített. és Eduárd. miről beszél.

Ellenkezőleg: öt évvel ezelőtt. akik az utcára kerülnek. munka. sem tér. hadd menjen minden a maga útján. hogy – mivel már úgyis felnőttek a gyerekek. Aki meg akart halni. tudta. és akkor. Ennek a lánynak viszont tragikus a sorsa. az én voltam. Végül is nem ítélkezhet mások fölött. Élete utolsó napjaiban végre beteljesült az álma: szívvellélekkel játszhat. és olyan világban élt. sokakat arra kényszerített. amennyit csak akar. és elöntötte a hideg verejték. és prostitúcióra kényszerülnek. meghívja egy kávéra a férjét. A férfi bólogatott. Ekkor megjelent a vásznon egy salvadori egyenruhás férfi. az éhező gyerekekkel. mennyire fontos neki az élet. Ha viszont a Vöröskeresztnél dolgozna. Akkoriban kezdte fontolgatni. hogy semmiség az egész. de mindegyik csak bűntudatot ébresztett volna a fiúban. hogy nincs esélye. Nem baj. hogy csak egy könnyű kabát van rajta a hideg éjszakában. Ha nem múlik el. és meg tudnak állni a saját lábukon – otthagyja unalmas és kilátástalan ügyvédi állását. aki különösebb beleélés nélkül mentegetőzött az igazságtalanság miatt – és Mari hirtelen rosszul lett. hogy képtelen segíteni az embereken. A Testvériség egyik gyűlésén valaki megpróbált magyarázatot találni a jelenségre: a Villetében általában vagy hirtelen haltak meg az emberek – és nem volt idejük gondolkodni – vagy hosszas betegeskedés után – amikor a halál már megváltás. a perekből. hogy mondja meg neki. mert már régen föladta. Némi gondolkodás után Mari végül úgy döntött.Nem tudta. Mari már jó ideje halogatta a döntést. és nem írhatja elő. De a szíve egyre gyorsabban vert. és élete hátralevő részét valamelyik humanitárius szervezetnek szenteli. Látta Marit. ahol anarchia uralkodik. biztosan csak a mozi fülledt levegője miatt van. sem halál. holott mindenki tudja. szórakozás. A világ másik végén azonban széles választék van tragédiákból. gyerekek. hogy a XX. kényelem. sem idő. ami olyan nagy hatással volt rá. mert fiatal. hogy elgondolkodott. Mari soha nem akart öngyilkos lenni. amikor csak akar. hogy a közönsége csak egy skizofrén fiú: úgy tűnik. És semmi más nem számít. Elege volt már a bürokráciából. Mások viszont komolyan elgondolkodtak. ugyanabban a moziban. aki nem is volt kíváncsi a válaszra. hogy amint kilépnek a moziból. Ott van például Salvador. Az összes lehetőséget átgondolta. és úgy érezte. és kinézett az udvarra. és mert újra élni akar. Miért ne törődhetne mostantól másokkal is? Voltak kapcsolatai a Vöröskeresztnél. Mindenük megvolt. Meg akar halni? „Nem. század végén az Európai Közösség hagyja. A polgárháborús híresztelések percről percre komolyodtak. Sokan azt kérdezték maguktól: „És ha velem történne ilyesmi? Nekem ugyan van esélyem. sőt. amelyben nem létezett sem élet. hogy nem avatkozik bele. annak azonnal kézzelfogható eredménye lenne. . kultúra. Elhatározta. anyagi jólét. hogy a szomszédságában kitörjön a háború. és megbeszéli vele a dolgot. de Mari nem hitt bennük: egyszerűen lehetetlen. látta. hogy mindig égető szükség van önkéntesekre a világ minden részén. Elege volt belőle. Veronika egy pillanatra abbahagyta a játékot. De a lány jelenléte sokakra nagy hatással volt. és Mari közéjük tartozott. ahol ma volt. mert évekig nem létező problémákat próbált megoldani. annyit. de vajon élek-e vele?” Volt. aki ott ült mellette. és ezt semmiképpen nem akarta. érti a zenét. Először megpróbálta bebeszélni magának. kimegy a folyosóra levegőzni. hogy itt az ideje beszélni a férjével.” Visszaült a zongorához. amit kívántak: ház. látott egy filmet a salvadori nyomorról. hogyan kell viselkedni – főleg nem egy olyan helyen. – Micsoda borzalom – mondta a férjének. hogy újragondolják az életüket.

míg a látótér többi része homályos marad. Mondjuk egy más okból végzett koponyaröntgen alkalmával. megint kezdődött.” És egyszerre világossá vált számára. Az agyvérzés olyan. mert az azt jelenti. És a megmagyarázhatalan. mi történik vele. a sötétség. Élete legborzalmasabb két percét élte át a szívdobogás megjelenésétől kezdve addig a pillanatig. mintha most látná először. jeges félelem. Elnézést kértek a velük egy sorban ülőktől. hogy nem is tud róla. A színek túl rikítóak voltak. Megfogta a kezét. Senki nem tudhatja. de minden más – a mozi. hogy beismeri. mintha olyan világba csöppent volna. az egymás mellett ülő emberek. Vagyis hogy meghal. és minden olyan valószínűtlennek tűnt. és elindultak a terem sarka felé. Biztos volt benne. amit közvetlenül nézünk. és ahogy beszívta és kifújta a levegőt – tudatosnak és megfontoltnak tűnt. Apró részletekre figyelt föl. – Gyere. az utca zaja mintha mindent elárasztott volna. hogy jéghideg. Az egészben azonban az volt a legfurcsább. ahol még sosem járt. mint az időzített bomba. és hívok egy orvost. Megfigyelte. hogy életben van. a pánik. „Nem szabad gondolkodnom. amíg elérte az ajtót. Megyek. – Nem bírok kimenni. De amikor kiértek a kivilágított előtérbe. Mari arcáról folyt a víz. hogy esetleg örökre ott marad azon a másik bolygón. miközben Mari gondolatai egészen máshol jártak. majd általában rövid időn belül meg is hal. hogy mindjárt kiugrik a szíve. a kijárathoz. – Nyugodj meg.Nagyon megijedt. és minden olyan volt. Fölállok. hogy valami nincs rendjén vele. Lassan menj. Hiába: nem tudta követni a vásznon a történéseket. és most már biztos volt benne. és veled megyek. Minden egyes mozdulata. Csak peregtek a filmkockák és a feliratok. mintha minden a legnagyobb rendben volna. – Rosszul vagyok – mondta a férjének. Minden olyan távolinak tűnt. és érezte. – Ne hagyj itt egyedül. amíg véletlenül ki nem derül. és akkor valóban minden rendbe jön. Kérlek. Először nem akart szólni. mondd meg: mi történik velem? A férje megijedt. hogy csak egy keskeny sávban látunk élesen. Valahol a véredényekben keletkezik egy kis értágulat (mint egy légbuborék a használt autógumiban). és a szemei szokatlanul csillogtak. sőt. egészen biztos. eszébe jutott elhunyt barátnője. az istenért. hogy nem fog kijutni innen. mert néhány éve az egyik barátnője szintén egy moziban halt meg: agyvérzést kapott. azt látjuk jól. hogy – nyilván azért. hogy fölsegítse a székből. ahogy meredten bámulják a vásznat – olyan idegennek és félelmetesnek tűnt. mert a szétrobbant ér hatására agykárosodást szenvedett – úgy érezte. de próbált a filmre koncentrálni. hátha elvonja a figyelmét. vagy pedig – rosszabb esetben – szétrobban az ér. Mari úgy érezte. és a beteg azonnal kómába esik. de nem bírta tovább. Soha életében nem félt ennyire. és csak úgy ömlik a vér mindenfelé. és az ember akár az egész életét leélheti úgy. minden gesztusa – ahogy rakta egymás után a lábait. mintha egy idegen bolygón lenne. mintha meg is tudná érinteni maga körül az életet. amelyeket azelőtt soha nem vett észre. ahogy elnézést kért.” Próbált természetesen viselkedni. Ahogy ott ment a sötét folyosón. És ilyet még soha nem érzett. Úgy kell tennem. „Egy moziban fogok meghalni. És ebben volt valami rémisztő. . nincs-e értágulata. Mari teljesen kétségbeesett. és pár másodperc múlva csökkenni kezdett az idegenség érzése. menjünk ki – válaszolta a férfi. ahogy kapaszkodott a férje karjába. A férje szavait értette.

hogy soha többet nem fog megismétlődni. amit a film előtt ivott. átnézett néhány lezáratlan ügyet. és a metsző hideg mintha jót tett volna: Mari végre összeszedte magát. segíteni akarok a rászorulókon. és megkérdezte. amilyennek gyerekkora óta ismerte. Hallotta a saját hangját. hogy fölálljon a székből. ahogy rezegnek a hangszálai. Miért nem veszel ki inkább egy hosszabb szabadságot? Biztos vagyok benne. – És az ügyvédi hivatás azon kevés foglalkozások egyike. mit akar csinálni. és azzal a bizonyossággal ébredt. hogy unja már. Amíg a férje kétségbeesetten próbált taxit fogni ezen a késői órán. – Inkább hívj egy taxit – kérte Mari. hogy az utolsó percig harcolni fog. és már nyoma sem volt a páni félelemnek. – Biztos ettem valamit. hogy a férje egyenesen a telefonhoz megy. hogy valaki beletett valamit a kávéjába. – Haza. Ahogy a taxi közeledett a házukhoz. idegesítőnek és félelmetesnek. amit azelőtt nem. hogy minden. a szíve is normálisan vert. A tegnapi élmény még mindig aggasztotta. és a végén még beleőrül. az úgynevezett „szem” által felfogott fényinger által kiváltott elektromos inger. Ez azért több. és biztos akart lenni benne. Ha elkezdi. milyen sápadt. Már elmúlt a félelme az agyvérzéstől. nem tudja abbahagyni. Egyik munkatársával megvitatta a Salvadorról szóló filmet. – Hívom az orvost. a világ újra olyan volt. azzal beismeri. Nem szabad erre gondolnia. – Már jobban vagyok – mondta a férfinak. hogy minden visszaálljon a rendes kerékvágásba. miközben segített Marinak beszállni. amelynek hatására az agyban kép keletkezik. és még mindig életben van. és – mintegy mellékesen – megemlítette. hogy nyugdíjaztassam magam.Sőt. míg a barátnőjének arra sem volt ideje. ha új fordulatot venne az életem. látod. . bár a pánik. hiszen kijött a teremből. itt az ideje. addig ő leült a járdaszegélyre. az Isten szerelmére – könyörgött a nő. megpróbálta belevetni magát a munkába. Aznap éjjel Mari nagyon mélyen aludt. ahol a kor előny. és próbált nem odafigyelni a körülötte történő dolgokra. Nézz rám. csupán egy kocsonyás test. Ha bemegy a kórházba. amelyek mindig ugyanolyanok. hogy elkísérje a kávézóba. amit lát. és együtt kiderítsék. Itt megszakadt a beszélgetés. Kalandra vágyom. – De hát te vagy itt az egyik legjobb – mondta a munkatársa. mint ártatlan tréfa: este már rendőrt akart hívni. úgy csillapodott a szívdobogása. továbbment: tudatában volt. hogy mindennap ugyanazt kell csinálnia. – Azt hiszem. hogy jól vagyok. – Nem kell. Nem akart újabb idegen helyet látni. – A kórházba – mondta a férje. Elment dolgozni. a mellette elhaladó autóbusz és a környező vidámparkból kiszűrődő zene olyan szürreálisnak tetszett. a megmagyarázhatatlan rettegés nem múlt el. Nem. és a testhőmérséklete is visszaállt. és enyhítik a félelmét. Látta. Visszatért az arcába a vér. Mire hazaértek. ismerős dolgokra volt szüksége. mert látta. és milyen vértelen az ajka. Ő viszont elhatározta. hogy feltöltődve jönnél vissza. – Szeretném. mert a vidám fiatalok. – Hívom a mentőket – mondta a férje. Végre megjött a taxi. hogy tényleg nagyon rosszul van. Valami olyat szeretnék csinálni. Kimentek az utcára. és figyelte. ki a felelős a történtekért.

és visszament a szobájába. De hogy jut ki az utcára? Megint olyan furcsán kezdett érzékelni minden apró mozzanatot: a légzésének a ritmusát (voltak pillanatok. és a tegnapi borzalom teljes egészében megismétlődött. de nem ott ebédelt. ahol szokott. kinyitotta az ajtót. A megmagyarázhatatlan. a feje mozgását (a képek oly módon váltották egymást. de a félelem nem múlt el. az embereket pedig a pokolra taszítani. hogy ez talán annak a jele. hogy úgy érezte. Az öblítés hangja olyan ijesztő robajnak tűnt. jól van-e. Talán tényleg erről van szó: kezd megőrülni. és mindenki azt kérdezgetné. „Nem gondolkozhatok ilyen hülyeségeken. és nem sürgették. Berontott az egyik fülkébe. De hiszen a munkahelyén van: mit csináljon? Ránézett az órájára. hogy előző nap körülbelül harminc percig tartott az egész. hogy már saját magát sem ismeri. és úgy érezte. és a szokásosnál hamarabb tért vissza az irodába: elkezdett visszavonulni. és megmagyarázhatatlan okokból tizenkét egységre osztja az időt. mintha egy kamera filmezne) és a szívverését. Többször megpróbáltak benyitni hozzá. „El fog múlni” – mondogatta. „El fog múlni. Ez pedig elég volt ahhoz.” Megint elöntötte a hideg verejték. Ahogy a nap besütött a redőnyön. Arra használta az alkalmat. és az az érzése támadt. bénító félelem. Kihúzta a fiókot. hogy észrevegye. hogy nem normális. ami egyre hevesebb volt. hogy ha nem szívná be és fújná ki tudatosan a levegőt. Félt elhagyni a helyet: egy lépést sem mert tenni. „Tegnap is elmúlt. de kérlek. Meg fogok őrülni. mindennek más. alaposan megmosta az arcát. élénkebb színe lett. De – ahogy sejtette – a félelem lassacskán elmúlt. És elveszne. Milyen szerencse. mit keres ebben az irodában? „Istenem.” A friss levegő tegnap jót tett. „Friss levegő.” Ott ült a vécén. Egész testéről ömlött a jéghideg. a felszínes és haszontalan csevegést. így hát fölegyenesedett. Ha most valaki belépne. hanem egy drágább étteremben.” Tegnap is elmúlt. Egy perc alatt odaért. ragacsos verejték. hogy végleg elveszett. Amikor teljesen összeszedte magát. És a rettegés. fölkelt és kiment a mosdóba. és a térdére hajtotta a fejét. Egy pillanatra átfutott az agyán. Minden olyan abszurdnak tűnt: egyáltalán. bár egy örökkévalóságnak érezte. amikor úgy érezte. a szíve normálisan kezdett verni. hogy átnézze az asztalán heverő papírokat. hogy felgyorsuljon a szíve. nem hiszek benned. hogy mindjárt meghal. De most nem találta. a vízcsap megnyitását és elzárását. leült a vécére. Mari halálra rémült. hogy nincs a helyén – különben már az egész iroda ott tolongana a mosdóban. De éppígy a többi mértékegység is abszurd és önkényes. „El fog múlni. hogy nem tud uralkodni a félelmén.Kiment a térre. Hallgatta a közeledő és távolodó lépteket. és nem mondjuk tízre. amit mindig ugyanoda tett. de mormogott valamit. láthatná a rémületet a szemében. és rájött. hogy elővegye a tollát. . Megmosta az arcát. De ebben a helyzetben csak még hangosabban hallotta a szívverését. hogy a titkárnője még arra sem képes. a teste képtelen lenne magától megtenni).” Eszébe jutott. A többi munkatársa még nem jött vissza. Összeszedte minden erejét. segíts. képes lenne összedönteni az egész épületet. Szerencsére még mindig üres volt az iroda.” Meg fog őrülni. és enyhült az idegenség érzete. Ez is olyan abszurd: két pálcika jár körbe-körbe.

Mari egyre ingerültebb lett. – De még rengeteg ügyfele van mára! – tiltakozott a titkárnő. hogy a szívdobogás. – De úgy vélem. A férfi megkérdezte. tudja. és Mari alávetette magát egy sor vizsgálatnak. Férj és feleség együtt találgatta.. Mari is arra gondolt. de nem mondta ki. hogy elmenjenek otthonról: a rohamok egyre gyakoribbak lettek. Mari mindennap kínos alapossággal kitakarított. hogy felnőtt és józan emberek módjára beszélgethessenek. Másnap harminc nap fizetés nélküli szabadságot kért az ügyvédi irodában.– Lekopott a sminkje. Mari egyetértett. de még soha nem volt vele ilyen goromba. Ahogy teltek a napok. és egyre hosszabb ideig tartottak. mit csinál” – gondolta a lány. Amikor letelt a harminc nap. és az irodáról beszélgettek. az elidegenedést és az önuralom elvesztését. Főzött egy teát. „Tapasztalt ügyvédnő. hogy hazamegy. hiszen saját munkája mellett a háziasszonyi teendőket is neki kellett ellátnia – a takarítás kivételével. Nagy nehezen. hogy hiába szokta meg a rohamokat. – Kölcsönadjam az enyémet? Mari válaszra sem méltatta. ha kivizsgáltatnád magad. és jogod van azt csinálni. – Itt én parancsolok. – Te mindig kihoztad magadból a maximumot. el tudtak menni egy ljubljanai kórházba. Maga csak tegye. mert szegénynek helyette is dolgoznia kellett. amíg ki nem nyitotta az ajtót. Elkezdte olvasni az összes fellelhető pszichiátriai könyvet. és most rajta akarja kapni a lakásán. Marinak nyugodt napja volt. mert ott voltak a legjobb agysebészek. a személyes holmiját. mi történhetett. A férje el akarta vinni Ausztriába. nagyon hamar elvesztette a fejét. Mindennap telefonált. mert az összes betegség tüneteit felfedezni vélte magán. De a pánikrohamok nem múltak el. Míg a férje bevásárolt és főzött. A férfi agydaganatra gyanakodott.” De nem volt holnap. Az volt a legborzalmasabb. rengeteg nyugtató segítségével. „Holnap biztosan bocsánatot kér. még a gyerekeik sem tudhatják meg. de Mari hallani sem akart róla. – Talán jobb volna. és kiabálni kezdett. és nem volt harag a hangjában. Aznap délután viszont egyszerűen addig nyomta a csengőt. – A férfinak eszébe jutott Salvadorról folytatott beszélgetésük. vagy ilyesmi. nem maga. amit mondok. Semmi rendellenességet nem találtak – még értagulatot sem. meglátogatta a társa. fogta a táskáját. akivel csaknem három éve dolgozott együtt. amit akarsz – mondta. ami az elkövetkező pár évre megnyugtatta Marit. az idegenségérzet. Egyenesen a szobájába ment. Ráadásul a férje miatt is bűntudatot érzett. hogy valami szörnyűségnek a jelei. de egy feltétellel: senki. asszonyom – mondta az egyik gyakornok. végül pedig hisztérikus zokogásban tört ki. és letagadtatta magát a férjével. hogy elterelje a gondolatait. Együtt arra a következtetésre jutottak. és közölte a titkárnőjével. Biztosan valami komoly dolog történt vele: felhívta valaki. mindig ugyanúgy érezte a félelmet. de rögtön abba is hagyta. Aznap éjjel Mari sokáig beszélgetett a férjével. – Soha. és pontosan elmondott neki mindent a tüneteiről. és a helyzet nem javult. hogy csalja a férje. Mondja le őket! A titkárnő értetlenül nézett Marira. A legkisebb apróság is fölizgatta. a tehetetlenség és az önuralom elvesztése egyetlen dologra vezethető vissza: a félelemre. a hideg verejték. de ő sem mondta ki. hogy mikor tér vissza dolgozni. de Mari nem vette fel a kagylót. hogy ilyen esetekben a munka a . Keresték a kimondható szavakat.

és az orvosok elektrosokkot is alkalmaznak. De a klasszikus elmebetegség tünetei – a realitásérzék elvesztése. de tudnod kell.. mert attól tartanak. – Még nem akarok hazamenni – válaszolta Mari. – Látogatóba megyek – felelte Mari. nagyon tájékozott volt. De nem döntött. te tudod. Az intézet igazgatója – egy magas. Igor doktor felírta a receptet. amikor megértette. hogy érthető legyen. – nem jelentkeznek rajtam. Útközben a taxisofőr megkérdezte. a Horvátország és Jugoszlávia közötti feszültségekről. Beszélgettek az időjárásról. de hangjában gyengédség volt. – Lehet ~ felelte. hogy azelőtt nem létezett – magyarázta. A társa megvárta. hogy nagyon kellemes hely. hogy hallgatással többet kihúzhat belőle. Fogott egy taxit. hogy a betegek nem szívesen beszélnek róla. hogy őrültnek fogják gondolni őket. hogy látogatóba megy-e. Elég volt egy órát beszélgetni. És így is lett. Eltelt még egy hónap – és a pánikrohamok nem enyhültek –. Mari mindent elmondott. – Arról van szó. – Már mehet is haza. Persze. – Ez persze nem jelenti azt. – Most épült a városban egy új szanatórium – mondta. hogy csupán a pánikbetegségnek egy fajtájáról van szó. járd be a világot. Mariból kitört a zokogás. Mari főzött még egy kis teát. első osztályú ellátás. de az őrültek nagyon agresszívak tudnak lenni. ennek ellenére nem merek kimenni az utcára. És a túlzott félelem is egyfajta elmezavar. – Ebben az esetben két lehetőség közül választhatsz: vagy kezelteted magad. ha ahhoz van kedved. Tudta. hogy gondolkodik rajta. és elment az új szanatóriumba. de a házassága is tönkrement. mint aki egyetért. mondjuk így. hogy véget érjen Mari két hónapos szenvedése. – két hónap alatt ez volt a második alkalom. Utazgassál. – Mit kezelnek? – Különböző elmezavarokat. megpróbálják eltitkolni a tüneteiket. feketére festett hajú férfi. akit Igor doktornak hívtak – elmagyarázta. és nagyon ügyelt arra. Mari megígérte. – Külföldi tőke. – ahogy ez mostanában gyakran előfordult vele. Mari mostanában egész nap a tévét nézte. hogy normális. hogy el merjen indulni otthonról. . – Minden őrült azt hiszi magáról.legjobb gyógymód. Csak a félelem. mintha kérdésekkel ostromolná. segíts a rászorulóknak. hogy az iroda ajtaja mindig nyitva áll előtted. – Azt mondják. – Bár maga mindent elmagyarázott. amíg megnyugszik. vagy beteg maradsz. Ezt a betegséget nem olyan régóta ismeri az orvostudomány. mint a depresszió esetében. hogy nemcsak az élete. Holott csak arról van szó. a társa még egyszer visszatért a témára. a moziban történtektől egészen a legújabb hisztérikus rohamokig. Megint bevett egy jó adag nyugtatót. – Őrült vagyok – mondta. hogy kimerészkedett. – Az én betegségemre nincs gyógymód. Mielőtt elbúcsúztak. Szellemi képességeim teljes birtokában vagyok. a szlovén függetlenség kilátásairól. mert már régóta tart. Tapasztalt ügyvéd volt: nem kérdezett semmit. hogy fölborul a szervezet kémiai egyensúlya – éppúgy. és nagyon aggaszt ez az egész. közöny vagy agresszivitás. Nevettek. Bármikor visszajöhetsz. a legkorszerűbb kezelések. Ahogy ezt kimondta.

örömben és bánatban. úgysem tudja meggyőzni – végül is az iroda hírneve forog kockán. beleegyezett. Mari megörült: biztosan tudomásukra jutott. Két nappal később egy másik ügyvéd látogatását jelezték – ezúttal abból az ügyvédi irodából. hogy visszatértek a tünetei. hogy feküdj be. szabad akaratomból. . majd hamarosan teljesen megszűntek. hogy Mari ott maradjon. Adj egy esélyt. – Rengeteg hibát elkövethetünk az életben. hogy képes vagyok egyedül meghozni a döntéseimet. ha csak egy kis időre is. de őrültnek tetteti magát. a csúcson akartam abbahagyni. Mari tudta. hogy visszanyerhessem az önbecsülésemet. hogy Mari elkövette a végzetes hibát. jobban érzi-e magát. hogy itt az ideje. hogy a falnak beszél. mégis kap egy esélyt. pedig tudta – hiszen megtanulta –. mint mindig. hogy a kórházban minden ágy ki legyen használva. Nem akarom így befejezni. nagyon kimerült szegény. Egyet nem: amelyik tönkretesz.A házasságomat pokollá változtattam. És amikor nyugdíjba akartam menni. hány éve – mellette állt jóban és rosszban. Mari megkapta a megfelelő gyógyszert. és állást ajánlanak neki. de a férfi nem mondott semmit. leült vele szemben. – A férje miatt vagyok itt – mondta. hogy a munka a legjobb gyógymód. amiért megfogadta a tanácsát. Lám. bár tökéletesen tisztában volt vele. Természetesen a férje továbbra is hajlandó fizetni a kezelés költségeit. hogy szabad. pszichológiai kezelésre is járt. Egyik nap meglátogatta a munkatársa. hiszen két hónapig csak engem ápolt. Nem akarom. – Én azt mondtam. Aztán megkereste Igor doktort. mosolygott. Mari ezúttal nem tiltakozott. meg kell győződnöm róla. miről van szó: senki nem bízná az ügyeit olyan ügyvédre. nekem muszáj visszamennem. – Én itt kétféle emberrel találkoztam: az egyiknek esélye sincs visszatérni a társadalomba. és a tünetei enyhültek. De azért még egyszer megpróbálta. hogy a végtelenségig nyújthatná a pereskedést. Az ügyvéd belépett a szobába. a férjemnek pihenésre van szüksége. Muszáj visszamennem. amíg csak szükséges. én nem akarom leírni magam. hogy nyugdíjba vonulj? Mari pontosan értette. Én vissza akarok menni. és megoldást talált a problémájára. hogy a dolgok a beleegyezésem és az irányításom nélkül történjenek. a másik tökéletesen meggyógyult. és a házasságom is haldoklott. dicsőségesen akartam távozni. hogy kezeltessem magam. – Te mondtad. Egyszerűen képtelen voltam kimenni az utcára. régi jó barátja. – Ez itt egy válókereset. De ez a kis idő is elég volt ahhoz. és nem azt. – Az életem múlott rajta. Felesleges volt tovább folytatni ezt a beszélgetést: a férfi meg volt győződve róla. megkérdezte. De rögtön elárulta. Igor doktor. amelyik az ő volt munkatársainak a legnagyobb riválisa. így hát folytatta: – Te mondtad. aztán papírokat vett elő a táskájából. Szívből gratulált neki. hogy nincs rá szükség – ám a részvényesek ragaszkodtak hozzá. miért jött: – Nem gondolod. hogy megtalálja a helyét a világban. hogy ne kelljen újra szembenéznie a élet nehézségeivel. és közölte vele. aki – ki tudja. hogy egész Ljubljanát bejárja a hír: Mari pszichiátriai kezelés alatt áll. aztán majd én magam kérem a nyugdíjazásomat. Mindent szó nélkül aláírt. akit elmegyógyintézetben kezeltek. Kis szünetet tartott. Mondhat bármit. hogy kezeltesd magad. nem akarom elveszíteni az állásomat. Az ügyvéd a torkát köszörülte.

Egyszerűen azért. Aludni akarok. akkor itt az alkalom. aki felismerte benne a művészt. Eduárd. akinek kedve támad eljátszani egy szonátát. és mindig akad majd valaki. akibe beleszerethetek. ezért az sem érdekel. hogy helyette újat teremtsen magának. és türelmesen várta. azt mondta nekem: „Elégítsd ki magad. – Te csak zenét kérsz tőlem. nagyon-nagyon messze innen. Talán mégis érti? Veronika megijedt: egy lánynak nem illik ilyen nyíltan beszélni a szerelemről. mit mondott neki. új színekkel. És mivel nem félek. Az ő szemében más vágy tükröződött: mikor ül vissza a zongorához? Mikor játssza el a következő darabot? Hadd töltsék be a szívét az őrült zeneszerzők színei. hogy ma éjjel úgy játszottam neked. Eduárd. hogy nincs több éjszakai zene. akiknek a művei annyi nemzedéket túléltek. hogy a lány visszaüljön játszani. Mert Eduárd volt az egyetlen. hogy úgysem érti. mert én halott leszek. és úgy szeretném megosztani valakivel azt a sok mindent. mint hittem. – Fáradt vagyok. és nem tágított a zongora mellől. de nagyon szorosnak kell lennie. akit még csak néhányszor látott. ha ezzel a szóval jellemzik az elmebetegeket. azoké a zeneszerzőké. Eszébe jutott. Veronika úgy döntött. Veronika levette a pulóverét. te vagy az egyetlen.” Lehetséges. végtére is szanatóriumban vagyunk. hogy tényleg nem ismerem az igazi gyönyört? Megfogta a fiú kezét. milyen érzelmei lehetnek egy skizofrénnek. Mari már biztosan nem sokáig bírja kint a hidegben. hogy mit gondolsz rólam.Igor doktor tudta. és elindult vele a dívány felé. . de Eduárd finoman kibontakozott a karjaiból. hogy elveszítelek. hogy hazudik. ott kint. A fiú hátralépett. De a teste nem bírta tovább. De Eduárd még mindig talpon volt. de én sokkal több vagyok. mint egy nőre. mint egy szerelmes nő. Nem tudta. és mindjárt visszajön. új történetekkel. szerette volna fölidézni a sok elfeledett szonátát. művelt. akkor élete utolsó éjszakái egyben élete legszebb éjszakái lehetnének. Aztán ránézett a fiúra. mert ha meghalok. Aztán mégis folytatta – végül is mi vesztenivalója van? – Te vagy az egyetlen férfi a világon. aki szakított ezzel az unalmas. és főleg nem egy olyan férfi előtt. Eleinte talán csodálkozol. amilyenről nem is álmodott: ami egy szonáta vagy egy menüett iránti tiszta rajongásból indul ki. – Az a nő. új emberekkel. ahol volt. fájdalmai és örömei. hogy senki nem hiányzik neki. rekviemet és adagiót. És nagyon jó volt. Eduárd. a zongora mellett. Tudd meg. Tudta. És ebben a világban most helyet kapott egy nő. aki ott állt előtte. Kinézett Marira. Eduárd elmosolyodott. – Én most beléd tudnék szeretni. szenvedései. akinek nem fogok hiányozni. Ez volt életem legszebb pillanata. Ha tényleg meg akarja tenni. mégis meghosszabbította a kezelés időtartamát – határozatlan időre. Inkább ott akart maradni. mert ez a fiú tolakodás nélkül tudta csodálni. Szívesen játszott volna még neki. és úgy nézne rá. és itt mindenki „holdkóros”. és közelebb lépett Eduárdhoz. Számára Eduárd volt az ideális férfi. Érzékeny. Olyan kapcsolatba kerülhetne vele. hogy most már lefekszik. amit csak most értettem meg. De minden éjjel fölkel a hold. egy zongora és a még mindig növekvőfélben lévő hold. – És te sem fogsz nekem hiányozni. érdektelen világgal. és mindenemet neked adnám – mondta. Nem tudom. most vagy soha. Fedezd fel a gyönyört. Olyan szép férfi! Ha legalább egy pillanatra ki tudna lépni a saját világából. de az biztos. milyen összefüggés van az őrültek és a hold között.

értelmetlen szavakat és trágárságokat. a barátai vagy a főnökei! Bizonyára még sohasem hallottak ilyen mocskos szavakat. a combját. hogy esetleg tönkreteszi a pillanatot. akik a képzeletén keresztül léptek be és szálltak ki a testéből. és hangosan ordítani kezdett. nincs mitől tartania. de meggondolta magát: nem kockáztathatja meg. Letérdelt. ha csak a látványt is: a lány testéből fölszabaduló energiát. ezúttal erősebb. és úgy érezte. a forróságot. Képzeletben királynő volt és rabszolga. hogyan kell bánni egy női testtel. ami azelőtt tilos volt! Könyörgött a férfinak. nagyon messzire. a bugyiját. de ilyen helyzetben még soha: a férfi a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatta a jelenet iránt. A testi érintkezésnél sokkal izgatóbb volt az a gondolat. Végtelen nyugalom töltötte el a lelkét. valószínűleg már mindenki más alszik. Szép lassan visszaállt az univerzum rendje. és egy tetőtől talpig felöltözött férfi. Valahogy különösen csillogott a szeme: mintha felfogna valamit. Egy. Veronika nem tudta. uralkodó és alattvaló. és újrakezdte az önkielégítést. a haját. uralkodjon fölötte. nagyon is evilági gyengédség. a melltartóját. és bármelyik pillanatban betoppanhat. amit akart. és fölkelt. a nadrágját. Eduárd egész idő alatt mozdulatlanul állt. ahogy Mari mondta. hogy kirángassa a fiút abból a távoli világból. de rögtön eszébe jutott. a mellét. amit akar. Veronika lecsúsztatta a kezét a combja közé. mindent kipróbálni. de ennek már semmi jelentősége: ha most meghal. hiszen minden titkát ismeri. És ez izgató volt. Levette hát a blúzát. tegye rabszolgájává. homoszexuálisokkal és koldusokkal szeretkezett. És jött az első orgazmus. sárgákkal. amit akar.Veronika kicsit zavarba jött. érezte. és – a leghitványabbtól a legtisztábbig – mindenbe teljesen beleélte magát. mint még soha. és eltolta a fiú kezét. hanem sokkal inkább azért. hogy azt csinál. és maga sem tudta. nehogy felordítson a gyönyörtől. hogy nincs vesztenivalója. Lefeküdt a földre. Fehérekkel. a férfiaktól és a nőktől. de meg sem mozdult. A kéz ott maradt. mint valaha. Eszébe jutott a reggeli szívroham. Ha ezt hallanák a szülei. és úgy maradt. pontosan. Eduárd nevetett. ha Zedka is ott van. Belepusztulni a gyönyörbe. feketékkel. De Veronika még nem elégült ki teljesen. hogy megérinti és birtokba veszi őt. . verejtékben úszva. kettő. Eddig önmagának sem vallotta be legtitkosabb vágyait. Közeledett a következő orgazmus. a szagokat. hogy hideg van. És szerette volna. Fölgyorsult a szívverése. de mintha valahogy megváltozott volna: a szemében gyengédség csillogott. és mindenki azt csinált vele. de látta. Miért adná meg magát a félelemnek és az előítéleteknek? Eleget szenvedett miattuk. Ott térdelt egy férfi lábai előtt. Olyan dolgokat képzelt el. pedig amikor levetkőzött. mire van szüksége. De most már nem is akarta tudni. Elkezdett beszélni. három orgazmusa volt egymás után. hogy érintse meg. és ott állt meztelenül a fiú előtt. nagyon izgató. Meg akarta érinteni Eduárd péniszét. ami ott volt az arca előtt. és nem is azért. olyan odaadással. az élvezetbe. Gyengéden megfogta a kezét és lassan az öléhez húzta. nincsenek korlátok – hacsak nem az a nő. mit szeretne hogy csináljon vele. mert még soha nem próbálta így. Erre Veronika meggondolta magát. minden szétrobban körülötte. Obszcén szavakkal mondta el. már nem is fázott. sikított a gyönyörtől. Messzire jutott. egyedül vagy fiúkkal. Veronika is magához tért. Veronika szétterpesztett lábbal állt. Úgy érezte. Az ajkába harapott. az egymást követő orgazmusok okozta fájdalomtól. Mindenkinek odaadta magát. amiket azelőtt soha. Csinálta már azelőtt is. Végre megtette: átadta magát a gyönyörnek. Eduárd pedig nézte. Hiszen gyakorlatilag már halott. és elkezdte simogatni magát. Ott álltak tehát egymással szemben: egy meztelen nő. min nevet. hogy miért. csináljon vele. a gyönyörtől fog szétrobbanni. a verejtéket. Aztán nem tudta tovább türtőztetni magát. és simogatta az ölét. mert egy nő sokkal jobban tudja. aki kint sétál.

mintha csoda történt volna. Katolikus is voltam. de előbb válaszolj a kérdésemre: miért nem csináltam így azelőtt? Azelőtt miért nem mertem tiltott dolgokat elképzelni. Könnyű volt a lelke. és kívülről fújom a Biblia nagy részét. ha egyszer szabad vagyok. és játszani kezdett. újra eszébe jutott az összes dal. hol vannak az emberi elme határai. Leült a zongorához. a pszichózisokat. amit tanácsoltál – mondta. csak egy kicsit. Lehet. . megérdemli. hogy itt az ideje. hogy valaki még van a teremben. Ne kényszeríts senkit akarata ellenére szexuális kapcsolatra – ezt hívják nemi erőszaknak. De ezen kívül mindent szabad. Mari volt az. Veronika nem tudta. és jól vésd az eszedbe. – Azt hiszem. és azt képzelem. és majdnem akkora örömet szerzett Eduárdnak. és elment aludni. mindjárt. aki hamarosan meg fog halni. és most kicsit rosszul érezte magát. csak azért. ha soha nem voltunk szanatóriumban. Amint Igor doktor felkapcsolta a villanyt. ahogy arra nézünk. Soha nem ismerte a pánikot. már a halál közelsége sem nyugtalanította. Mari hallgatott. amire te. és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének. és – félelem és undor nélkül – végignézte tombolását. még akkor is. De beszélni szeretnék magával egy kicsit. Bizonyára rengeteg férfi volt az életében. Mindig van valaki. – És még el sem kezdődött a nap. hogy most mindenben szerelmet látok. – Miért nem csináltam így azelőtt? – Azt akarja. aki csak azért került a Villetébe. hogy „tiltott dolgokat”? Mari közelebb lépett. hogy visszatérjen a világba. mégsem ismerte legtitkosabb vágyait. – Jó. Szükségem van a segítségére. – Megtettem. hogy korán van – mondta a lány. a misztikus látomásokat. Eduárd meg se moccant. amit most mondok. – És messzire jutottam. de nem szégyenkezett és nem félt.„Úgy látszik. jól ismerem a törvényeket. És teljesen be vagyok táblázva mára. mint amekkorát ő szerzett neki az imént. és Eduárdra nézett. sápadt az arca. – Tudom. a depressziót. még kicsit sem. és egyszer csak megérezte. szembenézzen a kinti valósággal.” Öltözködni kezdett. Csak két tiltott dolog létezik: az egyiket az emberi törvény. amelyeket még magának sem mert bevallani. Egyszer^ re volt szűz és örömlány. Itt van például ez a lány. nem tudta. mióta volt ott. – Nagyon korán van még. Még egy skizofrén tekintetében is. mert öngyilkosságot kísérelt meg. Mosolyogva jó éjszakát kívánt. és segített Veronikának felvenni a pulóvert. És ne folytass szexuális viszonyt gyerekekkel – mert ez minden bűn közül a legsúlyosabb. Karikás volt a szeme. Veronika meg akarta jutalmazni. mit látott és hallott. annyira jó volt. és megállapítsa. amit akarok? – Tiltott dolgokat? Ide hallgass: én ügyvéd voltam. hogy valójában mindannyian egy nagy Testvériség tagjai lehetünk. Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét. hogy nem aludt az éjjel. aki pontosan arra vágyik. a másikat az isteni törvény tiltja. – Nézz a szemembe. Kiélte legrejtettebb vágyait. meglepetten vette észre. aki túl közel áll hozzánk. De Marinak nem volt kedve nagy dolgokat tanítani valakinek. mert ott volt mellette. Hogy érted azt. Az imént életének fontos pillanatait élte át újra. hogy a lány már ott ül a rendelő előtt. Ugyanolyan rezzenéstelen arccal nézett rá. amit ismert. várta a zenét. Az eredmény: önmagát sem ismerte. hogy még egyet játssz neki – mondta Mari. rabszolga és királynő. És azon az éjszakán. amiért ekkora gyönyörben volt része. látszott rajta.

hogy az élet örökkévaló. hogy sikerült kikényszerítenie a kórház igazgatóságából. De lehet. – Éppen ezért vagyok itt. és az ajkába harapott. Föl akarok menni a ljubljanai várba. de még egyszer sem kérdeztem meg. amit halogattam. – Mi a másik kérése? – Hogy kimehessek innen. hogy az életnek semmi értelme. De uralkodott magán. miközben az ápolónő beadta neki az injekciót. Fogta a sztetoszkópját. Még szerencse. Mennyi időm van még? Igor doktor ránézett a szemüvege fölött. hogy van. hogy minden egyes percet kihasználhassak. ami még hátravan az életemből. Megállapította. doktor úr. – Valami fontosat szeretnék kérni. és egy kis zseblámpával belevilágított a szemébe. Leültette. később pedig. hogy hozzon egy gyógyszert. aki télen sült gesztenyét árul. amit mondok. hogy adjon nekem egy olyan orvosságot. – Úgy látom. amelyben vállalják a felelősséget az esetleges következményekért. de nem akarok többet aludni. a Keserűség – tünetei. Kabát nélkül akarok járkálni a hóban. – Mennyi időm maradt? – ismételte Veronika. De Igor doktor nem figyelt rá. hogy kevesebb. hogy kifelé megőrizze a konzervatív. Aztán odament a telefonhoz. Az első. hogy írjanak alá egy nyilatkozatot. szigorú intézmény látszatát. Ki akarom használni a hátralévő időmet. aki hajnali négy órakor tért vissza a kórterembe. hogy az arcomba . – Huszonnégy óra. hogy az akarás nem elég. Aztán megvizsgálta a reflexeit. amikor még azt hittem. – Két szívességet szeretnék kérni. – Veronika lesütötte a szemét. Futó pillantást vetett a noteszére: Zedka megkapta az utolsó inzulinsokkot. de engem soha nem érdekelt. érezni akarom a rettentő hideget – én. Nem akarok itt meghalni. Az ápolók jelentése szerint két-három beteg agresszívan viselkedett az éjjel. a feltétlen reflexek hiánya. és a nővér óvatosan feltűrte Veronika pulóverének ujját. És végül. Átnézte a jelentéseket. Egy órán belül világos lesz. Annyi dolgom van még. fölkapcsolta a villanyt. – mondta a lány. – Tehát mit akar? Az ápolónő belépett az injekcióstűvel. tegye azt. – Nyugodtan megmondhatja. – Csak rá kell nézni az arcára: karikás szemek. ami még hátravan. soha nem akartam közelről megnézni. Élni akarok. Annyiszor találkoztam vele. Köztük van Eduárd is. de tudom. ahogy mások nevezik. Már nem félek.Igor doktor behívta a rendelőbe. és meghallgatta a tüdejét és a szívét. amikor azt hittem. már nem érdekeltek. és nem volt hajlandó bevenni az altatót. és elhúzta a függönyt. ami mindig is ott állt. Bármilyen liberális belül a Villete. és szólt a nővérnek. hogy megfázom. akkor majd spórolhat a villannyal – a részvényesek a legcsekélyebb kiadásokat is rossz szemmel nézték. de közönyös sem vagyok. Igor doktor kénytelen lesz intézkedni. kérem. Csupa olyan dolog. de a magam módján. Beszélgetni akarok a nénivel. tavasszal pedig virágot. fontos. amelynek nagyon bonyolult neve volt. aki mindig gondosan fölöltöztem. levertség. Ha ki akarja használni az időt. és belenyugszom a sorsomba. hogy már alig láthatók rajta a Vitriol-mérgezés – avagy. Igor doktor intett a fejével. Nagyon álmos vagyok. legyen az bármi. éjjel nem kapott injekciót – mondta. mert féltem. és jól reagált – azaz túlélte a kezelést. – De jobban érzem magam. amitől ébren tudok maradni. azt akarom.

Veronika kezdett rosszul lenni. Kaphatnék újabb dührohamot. Mindenfélét elképzeltem. – Rájöttem. vagy olyasmit színleltem. Sok mindent nem tudtam magamról. és megnézem azokat a képeket. majd végül a halálnak. Igor doktor nem akarta bővebben kifejteni. hogy megszüntetik a fáradtságot. Megint sírhatnékja támadt. – Akkor is. de mi értelme lenne? Ha már csak huszonnégy órám van hátra. Mert amíg mindenki csak álmodozik. mindenfajta gátlás nélkül. és el akarom fogadni az összes kávét. ha ennyi mindent át akar élni. ahogy a többiekkel. Fáradt vagyok. amikor megkapta az injekciót. És ebben az esetben. Tegnap éjjel életemben először elégítettem ki magam teljesen szabadon. de nem akart összetűzésbe kerülni a feletteseivel. amit nem éreztem. hogy nincs más választása. amíg lehet. hogy szeretem. ha félreteszem a kétségbeesést. bár magamnak sem mertem bevallani. Talán a sok terven töprengtek. Egész éjjel nem aludtam. és aztán visszajövök. akikkel vagy kínosan ügyeltem arra. ahogy van. mint tegnap. de őszintén szólva nem ajánlom – mondta Igor doktor. hadd éljek. – Adhatok magának valami élénkítőszert. de tényleg csak néhány. – Őszinte leszek. mire akar kilyukadni a lány. Nagyon sok a dolgom. – És jöjjön vissza délben. Meg kell csókolnom az anyámat.” – Mindannyian szeretnénk kipróbálni új dolgokat. Teljesen át akarom adni magam a gyönyörnek. doktor úr. paradox módon. és még ennyi minden áll előttem. Nem tudta. meg kell mondanom neki. egész éjjel táncolok vele. És azt szeretném kérdezni. Kérem. – Igaz. Aztán lefekszem vele. Veronika látta. hogy holnap már késő. akik meg is valósítják az álmaikat. – Elsápadt. Mindig rosszul lett. doktor úr. és ők tudják keresztülvinni az elképzeléseiket. amit azelőtt rémisztőnek vagy undorítónak találtam. Majd holnap beszélünk. ki akarom sírni magam az ölében – hogy végre ne szégyelljem kimutatni az érzelmeimet. Ezért kértem a gyógyszert. Súlyos csend követte Veronika szavait. – Lefekszem.essen az eső. jobb. elfogadom a meghívást. S ha egy érdekes férfi szórakozni hív. Az egész rossz. Majd akkor beszélünk. ha nem hívom be a nővért. amit azelőtt nem mertem. ha a keveseknek van igazuk? – Mindig az erősebbnek van igaza. hogy valójában perverz vagyok. Lehet. . amelyek soha nem jelentettek semmit. de a nyugalmát is elveszik. addig az egész világ gyávának érzi magát. Igor doktor a lehető leghűvösebb szakértelemmel próbálta hallgatni. rettenetesen fáradt. Mindketten tudjuk. a gyávák a bátrabbak. de összeszedte magát. feküdjön le – erősködött az orvos. Jobb. amelyeket már lehetetlen megvalósítani. nehogy tanúja legyen a beszélgetésünknek. Még a végén perbe fognak szexuális zaklatásért. doktor úr. úgy. És a városnak. amelyek mindig is léteztek. De most van még pár perce? – Igen. és örömömet leltem mindenben. az életnek. amíg össze nem esem. és kevesen vannak. amire pedig szüksége lesz. de nem úgy. vergődtem a kétségbeesés és a belenyugvás között. – felelte… – És a partnerünk is. Nem. aki tetszik. s hogy rámosolyoghassak minden férfira. nehogy elveszítsem a fejem. ha most lefeküdne. – Nincs holnap. „Csak egy kérdés” – gondolta. de talán most majd fognak. Mi ebben a rossz? – Maga mondja meg. – Menjen. hogy van-e ennek valami köze az öngyilkosságomhoz. ezt maga is nagyon jól tudja. hogy templomba is elmegyek. Jobb lenne. amire meghívnak. Az orvos és betege mereven néztek egymás szemébe.

mint a pap előtt – talán mert az orvos nem fenyegeti őket azzal. hogy valaki megalázza őket. és lányok. nem figyel rá. holott már együttélésük harmadik-negyedik évében elmúlt a szenvedély – legalábbis ezt állítják azok a tanulmányok. És ezek a normális emberek egytől egyig leírták azokat a fantáziákat. hogy más férfiak teszik magukévá a feleségüket. Mert az orgia valami tökéletesen kaotikus. akik képtelenek az egészséges nemi életre. Eleinte azt hitte. . Igor doktor egy pillanatra letette a tollat. Ha hajlandó együttműködni. akik apácaiskolába jártak. Ekkortól kezdve a nő úgy érzi. azaz a Keserűség. a homoszexualitásról. A páciens kényelmesen elhelyezkedik a fotelban. Tisztes családanyák. pihenjen egy kicsit. és szülők. akik fiúkba voltak szerelmesek. Lehetséges lenne. A lány kiment. ahol nincs birtoklási vágy. Igor doktor arra kérte. hogy kizárólag olyan emberek gyakorolják. amelyek az említett könyvben szerepeltek. mi perverz. és hosszadalmasan ecsetelni kezdi a „betegségét” (mintha ő volna az orvos!). Orvosi tanulmányai alatt olvasott egy igen figyelemreméltó értekezést a speciális szexuális szokásokról: a szadizmusról. mit tehetek a második kérése ügyében. amely szerint mindenkinek joga van olyan orgazmushoz. a trágár szavak használatának erős vágyáról – és még hosszasan sorolhatnánk a példákat.– Kérem. a betegei elbeszélései alapján. akit ma hazaengednek. ha nem valósulhatnak meg. csak élvezet van és anarchia. hogy várjon még egy kicsit: néhány feljegyzést akart készíteni az iménti beszélgetésről. aki szembejön az utcán. meglátom. más területen adják le az energiájukat. hogy a férjük csalja őket. akik arról számoltak be. Öltönyös-nyakkendős férfiak. akik szívesen végignézték volna. A különböző neurózisok és pszichózisok nagy része ugyanis az elfojtott vágyak következménye. Fiúk. hogy pokolra jutnak. akinek sikerült valahogy átjutnia a szigorúan őrzött határon. Munkája során mindenféle esettel találkozott. a koprofágiáról. hogy titkos kalandjuk volt egy transzvesztitával. a voyeurizmusról. és mi nem!). Hosszú fejezetet kell szentelnie a szexnek a Vitriolról szóló tudományos munkájában. Pszichiáteri pályafutása során azonban. a férfi pedig rabnak érzi magát a házasságban. hogy mindenki tud mesélni valami meghökkentőt. amelyeket Igor doktor féltve őriz orvosi könyvtárában. Nagyon úgy tűnt. akik a gimnáziumi barátnőjükbe szerettek bele. Férjek. A könyv egyébként azt a nézetet védi. Az emberek sokkal nyíltabban beszélnek a pszichiáter előtt. hogy ez az egyik fő oka annak. és arról álmodoztak. amelyek. hogy annyi embert mérgez a Keserűség? Rengeteg besavanyodott házaspár ragaszkodik foggal-körömmel a fogadott hűséghez. Hosszú pszichiáteri pályafutása során Igor doktor gyakorlatilag az összes elképzelhető történetet végighallgatta. ha bizonyítékot találtak. hogy életében legalább egyszer mindenki szívesen részt vett volna egy orgián. akik egész vagyont költöttek román prostituáltakra. Nők. és feleségek. Igor doktor szerint a szexuális fantáziák tulajdonképpen az agyban keletkező elektromos ingerek. és elgondolkodott: vajon ő is? Igen. hogy ne adják oda magukat az első férfinak. A többi beteggel is foglalkoznom kell. és ilyenkor rögtön magukhoz nyúltak. A következő beteg Zedka volt. és ő döntené el. csak hogy megnyalhassák a lábukat. hogy férje nem kívánja. a mazochizmusról. A legkülönfélébb emberek fordultak meg nála. ő is vágyik rá. akik alig tudták megállni. magas rangú tisztviselők. amelyet az emberek elmesélhetnek. Ekkor kezdi meg romboló hatását a Vitriol. illetve „perverzióit” (mintha ő volna a pszichiáter. akiket az izgatott fel. És az orgiák. megállapította. amennyiben nem sérti partnere jogait. felszabadult és örömteli dolog lehet. amilyet szeretne. a földre szegezi tekintetét.

de Eduárd újból elkezdett a Paradicsom vízióira gondolni. és nem fogják megengedni. A Paradicsom víziói. Úgyhogy nem érdemes. csodálja a tehetségét. biztosan a szüleinek ad igazat. hogy minden embernek mások a szexuális szokásai. de úgy érezte. miért rettegnek ennyire a másságtól. bár kezdett feléledni benne a vágy. hogy a fiú most már hozzá tartozik – legalábbis ahhoz. Most például. ő pedig újra úgy érezhette. aki egy skizofrénnel csókolózik – elhagyja a Villetét. Menjen vissza a kertbe. hogy a zene tette-e. és eljátszotta a Holdfényszonátát. hogy a lány nem éri meg a hétvégét. Pontosan ez taszította a pokolba: a végtelen családi veszekedésekbe és a bűntudatba. vagy a lány. Ha szólni nem is tudott. Nem tudta. már reggel van. és ez kissé zavarta. amióta itt élt a Villetében. s nyilván ő is kamaszos föllángolásnak. De sikerült ellenállnia. Ennyi tapasztalattal a háta mögött még mindig nem értette. de visszafogta magát: még meglátja az ápoló. olyan dolgokról beszélt. s látta. Szerelemről. de nem biztos benne. Egészen a női kórteremig követte. Maga sem értette. hogy – egy nő. mi történik körülötte. a legtöbb nő ezt válaszolta: „a férjem azt gondolná. Biztosan tudta. vagy a hold. mint az ujjlenyomat: senki nem hinné el. ezért kénytelen volt egy másik világba menekülni. ahol egy ápoló állta el az útját. Szerette volna megosztani vele a titkait. buta álomnak tartja a Paradicsom vízióit. Ma szép napunk lesz. elmondja Igor doktornak. És csak a legritkább esetben valósítják meg. és ugyanolyan szabadon és őszinte odaadással kitárni a szívét. hogy valaki szereti. És most pár napja egy fiatal lány leült a zongorához. a szeme mindent elárult. hogy behívhatja a következő beteget. majd beszélünk. – Ha fölébredek. Amikor rákérdezett. De Mari egy napon megjelent. törődött vele. amely olyan erős volt. hogy Eduárd érti a zenéjét. hogy tiszteljem”. „Mindenki tudja. – Ide nem léphet be. hogy kurva vagyok”. és szólt a nővérnek. – Lefekszem egy kicsit – mondta gyengéden. amiket Veronika nem akart meghallani. Senki nem mer gátlástalanul viselkedni az ágyban. hogy még képes volt követni. Mint anya. hogy ő tökéletesen megérti. Ennél a pontnál általában véget is ért a beszélgetés. hogy visszatérjen a lány és a többiek világába.” Vagy talán éppen ezért lenne jó. Ez volt az egyik legkeményebb próbatétel. Eduárd. Egyedül ennek köszönhette. hogy megbénította.” A skizofrének nem érezhetnek ilyesmit – legalábbis evilági lények iránt! Hirtelen kedve támadt megcsókolni. a kórterem ajtajában. A férfiak többsége pedig arra hivatkozott. Veronika hátranézett. és hogy ez éppen olyan megkülönböztető jegy. Felesleges azt magyarázni. ha megoszthatná vele a történetét? Három éve csak Marival beszél. hogy „a feleségem igazán megérdemli. miért. hogy a kórterem felé igyekszik. Ha nem lenne Mari. valószínűleg nem lenne képes kilépni az álomvilágból. ahogy a lány a testét tárta ki előző éjjel. mert mi van. „De a dolgozatomban legalább kimondhatom. Gyengédségről.” Eduárd látta kijönni Veronikát Igor doktor rendelőjéből. akik mindig jót akartak neki. . ott. ha a másik még mindig az előítéletek rabja? „Nem váltom meg a világot” – gondolta csalódottan. esetleg a Villetében eltöltött idő.Elmesélik. amit gondolok. ami még maradt belőle. „Ezek mellett az elmebetegek mellett én is megőrülök.

Valószínűleg még senkit nem ismert. és örökre eltűnik Szlovéniából. mert úgy érezte. amikor már megoldódtak a családi problémák? Nyugtalan lett. Biztosan azt fogja mondani. rengeteg hiányossága volt. mint gondolta. kritika és rengeteg javaslat. mint régen: egy kis szerencsével hat óra alatt el lehet jutni Belgrádba. – Pestisjárvánnyal sújtotta őket. mint még soha. Eduárd otthagyta. megette. A háborúnak vége. – Mi is őrültek vagyunk. és az előző esti előadásról kezdtek beszélgetni. és azt kérdezte magában. és Eduárd odament hozzájuk. és viselkedjen normális skizofrén módjára (aztán kedvesen elmosolyodik. de úgy tűnt. mit akar. hogy amit érezni vél – a szerelem –. Ezek az emberek bezárkóztak egy szanatóriumba. és innen akarják megváltani a világot – anélkül hogy bármit is kockáztatnának. Volt ugyan egy fal. – Az úr megbüntette az emberiséget – mondta. De Mari olyan távolinak tűnt. a határt nem őrzik olyan szigorúan. barna hajú lány képében érkezett – és egy férfi ijedt tekintetében. kimászik. rögtön egy tágas mezőn találja magát. a nyugati oldalon. Nevettek. aki tudni véli. Vonzalma sokkal erősebb. Egy új beteg jött szembe Eduárddal. hogy a Mari egyedül akar maradni. de végül mindig visszafordult. ebben az esetben veszélyes és értelmetlen. De én láttam. Elhangzott mindenféle gondolat. . akivel megosztja titkait. és beszélhessen vele. Most viszont egyszerre minden világossá vált: a jel egy zöld szemű. Tudta. és részt vett a kötelező kerti sétán. amit eléraktak. még akkor is. őrült vagyok? Akkor olvasd el az Evangéliumot! Isten elküldte hozzánk Egyszülött Fiát. nem akart többé hazamenni. de uralkodnia kell magán. az egyetlen emberrel. Beszélni fog Marival. a saját szememmel láttam Őt.Eduárd ránézett az ápolóra. hogy verje ki a fejéből ezt a butaságot. – Mit keres itt ez az őrült? – kérdezte a legidősebb férfi. hogy el sem búcsúzik tőle. Aki átmászik rajta. és engem választott. és másodszor is elküldi! De Eduárd már nem hallotta. De a lány aludt. Miért akar egyszerre elmenni innen. hogy most azonnal odamegy a falhoz. és ő nem akart úgy elmenni. hogy magától megértse. hogy vajon a szufi meditáció megváltoztathatja-e a világot. hogy odakint kinevetnék őket. de bárki átmászhatott rajta különösebb nehézség nélkül. „Napozás” közben (aznap fagypont alatt volt a hőmérséklet) megpróbált közeledni. hogy Mari magához térjen. és csak a saját igazával van elfoglalva. Eduárd torkig volt az ilyesfajta vitákkal. hiszen tele volt mély repedésekkel. hiszen ennek a mondatnak nincs semmi értelme). A hegyeket nézte. mert aki egyszer bekerült. Eduárd arra gondolt. egyszerűen azért. ha egészen konkrét javaslatokkal állnának elő. – Hagyd békén – mondta Mari. De nem is volt rá szükség. mi történhetett vele. Eduárd többször is elment addig az útig. de a férfi utánakiabált: – Azt hiszed. ahol végre megtalálta a nyugalmat? Hogy megint szégyent hozzon a szüleire. hogy miként lehetne megjavítani a világot. ahonnan már csak Öt percre van a Horvátország felé vezető út. hogy megmentsem Szlovéniát. Napozás után a Testvériség tagjai összegyűltek a társalgóban. Mindegyiküknek megvan a maga elképzelése. hogy lehet megszökni a Villetéből: bármilyen szigorúnak tűnt is az őrizet. és várta. amely évszázadok óta rosszul működik. És szépen megkéri. a testvérek újra testvérek. Csatlakozott a többi beteghez az ebédlőben. még nem kapott jelet az indulásra. föl-alá járkált. vélemény és ellenvélemény. Tudják. Arról folyt a vita. Nem kellett mondania semmit: Eduárd elég jól ismerte a magányt.

Mondhatta volna: „gyere velem”. de mindig akkor. hogy Veronika megértette a gyöngédséget és a szeretetet. ezek az emberek még mindig vitatkoznak. Mi a szufi meditáció? Mi Isten? Mi a megváltás – ha egyáltalán meg kell váltani a világot? Semmi. Mélyen Mari szemébe nézett. szép. de végül fölsegítette és megfogta a kezét. – Sokan haltak meg itt. azután. hogy a lány miatt van – folytatta Mari. – Már sokszor beszéltünk róla. kritizálnak. hogy tovább kell keresnünk. Amikor kellő távolságba értek. hogy a szüleim szégyenkezzenek miattam. egészséges emberről van szó. igaz? Eduárd az eget nézte. De nem akart megszólalni ennyi ember előtt. – Tudom – mondta Mari. hogy ez mind-mind hozzátartozik az . De úgy gondolom. és biztos lehetett benne. Kell-e ennél több? De hiába. hanem a megvalósításukban. Eszébe jutott az az egyszerű gyakorlat. Eduárd. és hagyná. hogy egy fiatal. akadékoskodó szomszédokkal. minden mustármagban. amikor éppen nem várták. sőt éveket beszélgettek végig. heteket. félretettem az ambícióimat. ha az egész élet egy hatalmas vallási szertartás lenne. mire akarsz kilyukadni: ideje elmenned innen. Ilyen mély meditáció után. de Eduárd egyszer s mindenkorra véget akart vetni ennek a helyzetnek: odament hozzá. aki még annyi mindent szeretne csinálni. hogy senki nem hallja őket. elméleteket gyártanak. és azt is tudta. A többiek nevettek. számára szent lettél. vagy venni egy almát és az időjárásról beszélgetni a színház előtti piacon. minden felhőpamacsban. aki nem akar örökre itt maradni a Villetében. Isten itt volt köztünk.Éjszakákat és nappalokat. amelyet a szufi mester tanított a társaságnak – hallotta. mégsem vették észre. a gyermekeim szemrehányásaival. Eduárd megszólalt: – Évek óta itt vagyok a Villetében – mondta. amely megjelenik. hogy olyan közel kerültek a Paradicsom vízióihoz. És ez mindannyiunkat elgondolkodtat: és mi? Mi mit keresünk itt? Eduárd bólintott. – Úgy látszik. Ha itt – és odakint – mindenki csak a saját életével foglalkozna. Talán ő is ugyanezt érzi? – És azt is tudom. a magánnyal. Persze szembesülnöm kellene néhány kellemetlenséggel. amikor már lemondtak az életről. és némán kérlelte. vagy a hármas hídra. – Menjünk sétálni – mondta. Néztek egy rózsát. Ő elfordult. és megragadta a karját. értetlen vagy gúnyos tekintetekkel. amiket már el is felejtettem: befizetendő számlákkal. – Biztos a tegnapi meditációtól. amikor Veronikát várta. mert túlságosan egyszerűnek tűnne. akkor Isten benne lehetne minden pillanatban. hogy az egyetlen igazság nem az ötletekben rejlik. – Tegnap éjjel én is azt kérdeztem magamtól: mit keresek ebben a szanatóriumban? És rájöttem. Mari – mondta valamelyikük. Teljesen biztos volt benne. Az évekig tartó némaság Eduárdot megtanította a szemével beszélni: minden energiáját bele tudta adni egy pillantásba. és a következő pillanatban szertefoszlik. Ez az első eset. – Hagytam. Nagyon nagy szüksége volt rá. hogy Mari megérti elkeseredését. és általában akkor. hogy a többiek ugyanezt tegyék. hogy sokkal izgalmasabb lenne kimenni a térre. – Hagyd abba. de a Paradicsom víziói ismét visszatértek. mert meghökkentek volna kemény hangjától. – Veronika az egyetlen. érvelnek. – Ideges vagy. Kimentek a kertbe. így hát inkább letérdelt. de azt hittük. A nő egy kicsit még ellenállt. amit iránta érez. És azt is tudom.

hogy játszom az őrültet. és én is mondjam nekik ugyanezt? – Talán. Eduárd. az egész Villetéből. hogy legyőzöm-e a félelmet. napokig. Talán én is menjek haza a szüleimhez. aki úgy kezelt. csak azért. – Nem tudom. ha elfogadjuk őket. a zsidóknak a Tórából. mint mi. Az ellenzék rögtön nyilvánosságra hozná a múltunkat. Isten is veled él. és csupán filozófiai elmélkedés tárgya lesz. A Villete kis könyvtárában – amelyet senki sem látogatott – Eduárd nem találta meg sem a Koránt. hogy ha mernek őrültek lenni. Csak felejtsék el az illemszabályokat. Ezentúl bátran szembeszállók a pánikkal. mert tudom. Minden tudásomat arra fogom használni. és főleg ÉLJENEK! A katolikusoknak a Bibliából idézek. még csak el sem ájulok. ma hazamegyek a volt férjemhez. Majd szerzek új barátokat. Mi már megjártuk a Villetét. amely bármikor visszatérhet. mint ha nem veszünk róluk tudomást. és élvezd a borodat. hogyan lehet meggyőzni az embereket. – Amikor megállapították. amit magamnak teremtettem. Tulajdonképpen mindenről mi tehetünk. a legtitkosabb vágyaikat. hogy őrültnek nézik. amelyekre mindig vágytam. hogy skizofrén vagyok. te is megteszed? – Te nem teszed meg.élethez. Pedig már én is egészen megszoktam azt az életet. – Unom már ezt az életet. Mi a legkönnyebb utat választottuk: egy másik világot. az igaz. ő is visszavonul a távoli Mennyekbe. De te nem hagytad. legfeljebb kimerülök egy kicsit. Mari szó nélkül elment. hogy előadásokat tartsak azokról a férfiakról és nőkről. hogy azt mondjam neki: „köszönöm”. te voltál az egyetlen. Ruhád legyen mindig tiszta. El akarom követni azokat a kis bűnöket. sőt hónapokig foglalkoztál velem. azt a világot. Eduárd tudta. – Csak nem indulhatunk a választásokon. ebből a kertből. hogy teljesen elszigeteljem magam. Azt hiszem. Mások is átélik ugyanezeket a nehézségeket. Azt akarom. Mi a véleményed? – Semmi. sem más filozófusokat. – Pár perce majdnem megtettem. és jobban tesszük. Mindenesetre nekünk már nem kell ettől tartanunk. de most már szeretlek. és hálás vagyok neked. hogy Marinak igaza van. és abból. Ha élsz. és fedezzék fel az igazi énjüket. Nagyon unom. akiket Mari említett. De senki nem meri megtenni az első lépést. Mari nevetett és bólogatott. Nem tudom. és megtanítom őket arra. Eduárd. sem Arisztotelészt. keressék a kalandokat. de elegem van már a Testvériségből. a muzulmánoknak a Koránból. mégsem úgy viselkednek. hogy nem halhatok bele. akik rájöttek az élet értelmére. mert Isten elfogadta a munkád. de amelyekhez soha nem volt elég bátorságom. az ateistáknak Arisztotelésztől. de már nem félek tőle. Semmi pénzért nem mennék vissza ügyvédnek. és akiknek az írásai egyetlen szóban összefoglalhatók: „élj!”. Talán mert fél. de azt megtanultam. és behoztak ide. De talált egy verset: Ezért azt mondtam magamnak: „a bolond sorsa legyen az én sorsom is”. Sokszor gyűlöltelek emiatt. . mint egy emberi lényt. ahogy én is otthagytam a saját világomat. Ezzel mindenki tisztában van. de már megszoktam. – Újra akarom kezdeni az életem. – Ha én megteszem. hogy hagyd itt a Villetét. Menj. akkor bölcsek is lesznek. Ha viszont nem mersz kockáztatni. edd meg örömmel a kenyered.

A könyvtáros megnyomott egy csengőt. bár tudta. – Legalább egy percet hadd beszéljek vele! A kórterembe a társalgón keresztül lehetett eljutni. . neki viszont csöndre volt szüksége. egyre nyugtalanabbul. hogy folytassam a küldetésemet. – Jól vagyok. és a többiek nyugtalankodni kezdtek. Megosztottam az emberekkel a saját paradicsomi vízióimat. de nyugodjon meg. amivel megkínáltak. – Ez egy elmegyógyintézet! Nekünk nem kell úgy viselkednünk. De egy napon megéreztem. ahogy kivonszolják Eduárdot.” Jó. – válaszolta Eduárd. – Van egy módja. ahogy előttem megtette Bosch. – Maga nagyon rosszul van. ő meg fogja érteni! De már vonszolták is a kórterem felé. – Engedjék el! Őrült! Néhányan nevetni kezdtek. és közbenjár az érdekemben. – Veronika! A skizofrén megszólította! Az ő nevét mondta! Szégyenkezéssel vegyes csodálkozással indult felé. hogy el tudjon aludni. hogy eljött az idő. elfelejtettem vetni. Eduárd megpróbálta kiszabadítani magát. – Annak talán jobban örülne. – Eresszenek el! – üvöltötte. Felkelt. hogy hiába erőlködik. Van Gogh. Eduárd dobálta magát. majd segítünk – mondta az egyik. a normálisnál kicsit hangosabban. használj ki minden haszontalan napot. – Hadd beszéljek Igor doktorral! Beszélnem kell vele. mások az asztalt és a székeket csapkodták. Einstein és a többi őrült. erre Ő azt mondja. Élvezd az életet szíved hölgyével.és illatos a homlokod. – Ki kell innen jutnom. Ott volt az összes beteg. nem használtam ki minden napomat. amit Isten neked ajándékoz. még azt a bort sem ittam meg. most azonnal. De a két férfi máris lefogta mindkét karját. de az egyik ápoló az útját állta. – A végén számot kell adnunk az Úrnak – mondta Eduárd hangosan. Még látta. különben elszabadul a pokol. Kövesd hát a szíved szavát és a szemed óhaját. ahogy a munkából kivetted. ha ezek az eszelősök szétvernék imádott szanatóriumát? Veronika hideg verítékben fürödve riadt fel. – Majd azt mondom: „Egy ideig csak a szelet figyeltem. és hamarosan megjelent két ápoló. miközben a többi ápoló előkészített fecskendőkkel rohangál. hogy valójában azért hagytam el a szanatóriumot. Beethoven. De a lány addigra már ott lesz a mennyországban. Wagner. Eduárd rángatózni kezdett. mert nem akartam végignézni egy fiatal lány halálát. De a zaj nem csillapodott. – Miket beszél? – szólalt meg a könyvtáros. mint maguknak! Az egyik férfi odasúgta a másiknak: – Rájuk kell ijesztenünk. – Ki akarok menni – ismételte Eduárd. mert tudod: a végén számon kéri az Úr. – Mit művelnek maguk? – ordította. hadd beszéljek Igor doktorral. és kitámolygott a nappaliba. ugyanúgy. Vedd ki a részed az életből is. – Igor doktor nem fog örülni. – Dolgom van. Kint nagy hangzavar támadt.

és azonnal elmegy innen! – Veronika! Már megint az ő nevét mondta. Az ápoló úgy döntött. kérlek. hogy nagyon fáj – de hát ki lát bele egy skizofrén fejébe? Egyedül annak volt értelme. hova visznek. ugyanúgy. – Pár perc múlva az egész Villete erről fog beszélni. hanem állva maradt. mondd. Az egyik ápoló megindult felé. Az ápolók hallották Eduárd szavait. Az ápolók úgy gondolták. Csak megijednél. te nem tudod. miről beszél. . és minden energiáját a pillantásába sűrítette. amilyen gyorsan csak lehet. mindenki megdermedt. hogy megfogta a kezét. És sokkal jobb. mert őrült vagyok! Velem nem viselkedhetnek így! Ellökte az ápolót. mert még a dühöngő őrültekbe is szorult valamennyi félelem. hogy megéri kockáztatni: végül is. Amikor megérkeztek a kórterembe. mozdulatlanul. Eduárd odafordult Veronikához. Az őrültek ordítoztak. úgy látszik. És azonnal lecsillapodnak. és perceken belül visszatér a nyugalom. – Hova visznek? – Kezelésre. és soha többet nem akarta látni ezt az embert. amit mondott. szégyellte magát. Te nem ebben a világban élsz. pedig esküszöm. Csak egy percet várjanak. Mindjárt megkeresi Igor doktort. – De hát te nem beszélhetsz. el akart menni. mert utána sokkal hamarabb magához tér az ember. és azt is tudom. De nem rohant el. obszcén szavakat kiabáltak. de nem hitték el. és várták a következő mozdulatot. minden helyreáll. És gyengéd volt hozzá. és olyan fültépő lármát csaptak. hogy te… Azt hiszem. egy furcsa készülék és egy táska. tapsoltak. Mégis ott maradt. hogy talán jobb lesz így: legalább nem kell kényszeríteni a skizofrént. hogy mindenki megtudja. amit a félelemről mondott: valóban mindenki erről fog beszélni. ami a legmocskosabb benne. hogy fontos vagy nekem – mondta Eduárd Veronikának. még ennek a fiúnak sem. Ez kibírhatatlan. Tudom. hogy a lány megrémült. semmit nem fogok érezni. ahogy múlt éjjel. – Veled megyek. hogy azt akarják. Mint valami varázsütésre. – Túl hamar lefeküdt – mondta az egyik. Veronikának fogalma sem volt. de Eduárd ránézett. hogy nem olyan borzasztó. De aki egyszer már átélte. hogy üljön mellé az ágyra. jön magától is. hogy nem voltál ott! – Ott voltam. De hirtelen eszébe jutottak Mari szavai: senkinek nem tartozik magyarázattal. hogy nem fog fájni. mint a nyugtató. teletömve vászoncsíkokkal. Eduárd önként lefeküdt az ágyra. az tudja. Veronika megfogta Eduárd kezét. – Azt hiszem. aki látta. – Veled megyek. – Nem érdemes. Megbánta. Biztos. Már várta két másik férfi. és megkérte. A többi beteg eszeveszett ordítozásba kezdett.– Mit jelentsen ez? Én nem azért vagyok itt. Eduárd emberfeletti erőfeszítéssel kiszabadította magát a két férfi karjából. – Magukkal megyek. hogy engem Veronikának hívnak! És nem voltál velem tegnap éjjel.

Aztán kivette a gumit a szájából. olyan erővel. mindjárt magához tér. amikor a görcsök újra kezdődtek. Gondolatait vissza kell terelni a múltba. hogy végül az egyik ápolónak kellett megtartani. különben még újra élni akar. És az egyik széken ült egy lány. mintha mindennapos dologról volna szó. hogy a beteg elfelejti a legfrissebb emlékeit. és elégedett volt. amely majdnem üres volt – csak az egyik ágyban feküdt egy fiú. Engedelmeskedett. aki már nem kiabált. és levette Eduárd fejéről a fejhallgatót. amit a szüleitől kapott –. nehogy véletlenül elharapja a nyelvét – magyarázta az egyik férfi Veronikának. és sokkal nyugodtabb lesz. Nem érzett fájdalmat vagy szenvedést. mintha összehúznának előtte egy függönyt. amit már korábban is tapasztalt néhányszor: a látótere egyre kisebb lett. Az elektrosokk – vagy Elektrokonvulzív Terápia (ECT). ahogy a halottakét szokás. és tudta. és az ápolók ráterítettek az ágyra egy gumilepedőt. akkor vette észre. – Ez azért kell. Eduárd Veronika szemébe nézett. Ha pár pillanattal ezelőtt volt bármiféle érzelem a szívében – például ráébredt. a gép mellé. Olyan nyugodt volt. és leült. hogy nem csak az a szeretet létezik. A másik beállította a gépet. Aztán lassan alábbhagyott a vonaglás. és – bár a gumidarab miatt nem tudott beszélni – mintha azt mondta volna: „ne aggódj. volt rajta néhány gomb és három mutató – az ágy mellé tették egy székre. hogy a figyelmeztetést össze tudta kötni egy technikai információval. – Az elektrosokk hatása egy óráig tart – mondta a lánynak. mint valami fejhallgató. – 130 voltra és 0. – Hagyják abba! – ordította Veronika. Megnyomott egy gombot. Ebben a pillanatban Eduárd tekintete elvesztette csillogását. de ő is látott már ilyen kezelést. és beletette a vászoncsíkokat a tarisznyába. Az ápolók néhány vászoncsíkkal odakötözték az ágyhoz. – Már abbahagytuk – válaszolt az ápoló. és úgy állt ott. Egy óra múlva Zedka lépett be a kórterembe.Eduárd felkelt. majd teljesen elmúlt. ahogy a szakértők nevezik – elsődleges hatása abban áll. Eduárd teste már-már visszanyerte normális állapotát. A tetejéből két drót lógott ki. és a feje oldalra billenve lógott. aki a géppel babrált. mint akit megbabonázott a látvány.3 másodpercre van beállítva – mondta az ápoló. Az elektrosokk hatására Eduárd azt érezte. és egy gumidarabot tettek a szájába. – Minden rendben. eloldozta a testét. az ápoló pedig kétszer olyan erősen fogta Eduárd fejét. De a fiú teste tovább vonaglott. a teste pedig olyan erővel rándult össze. Eduárd nem táplálhat hiú reményeket. hogy ha nem lett volna lekötözve. A furcsa gépet – nem volt nagyobb egy cipősdoboznál. Nem álmodozhat lehetetlen jövőről. aztán minden eltűnt. . Amikor közelebb ment. hogy a lány megint hányt. – Mehet. amelynek a vége úgy nézett ki. a fejét pedig jobbra-balra dobálta. és a gép zúgni kezdett. ne ijedj meg!”. Most tökéletes nyugalom vette körül. Az egyik ápoló Eduárd halántékára helyezte a fejhallgatót. talán a gerince is kettétört volna. – Most már lefekhet. Néhány percig tartott az egész. hogy elszívjon egy cigarettát. azt az elektrosokk biztosan kitörölte. jobbrabalra csavargatta a gombokat. milyen borzalmas látvány. Eduárdnak nyitva maradt a szeme: az egyik ápoló lezárta. A másik eltette a gépet egy tarisznyába.

Gyengéden simogatni kezdte Eduárd fejét. – Mielőtt megint rákezdesz. Sőt. ezek a kis külön világok. az nem jelenthet mást. de félt. és nem számít. hol van. – A tiéd lehet. és ezt a kis időt arra áldozza. Úgyhogy. amikor még gyerek voltam. ha szerelmes leszek. Valamilyen különös erőnek engedelmeskedtem. hogy meg fogsz halni. mert mindig ugyanazok – és minden ember számára értékesek. – Egy kétségbeesett próbálkozás. Ne ijedj meg. és kiterítette a radiátorra. Teljesen át tudtam adni magam a zenének. amely az ő fejükben nem létezett. Tegnap kivetkőztem önmagamból. galaxisokat alkotnak. és akkor is. aki a saját világában él. gondolj arra. és leült Veronika mellé. Zedka odahúzott egy széket. hogy segítséget hívjon. – Nem fogok – mondta Veronika. Tegnap éjjel életemben először éreztem úgy. és nem szól senkinek – csak azért. hogy járjak zongorázni. mint hogy ez a szerelem egyre nagyobb. és ráadta Veronikára. amikor zongoráztam. hogy ne kelljen elmozdulnia a férfi mellől –. – Emlékszel az első találkozásunkra? Meséltem neked egy történetet. – Csak megint rohamom volt. hogy mi mindennel találkozott asztrálutazásai során a különböző dimenziókban. akkor is. Örült. és elvitte a mosdóba. hogy az ujjaim maguktól találnak rá a billentyűkre. hogy ha valakinek már alig van hátra az életéből. Azért jöttem. – Hiszen én sem ismerek magamra. és odalépett az ágyhoz. Zedka visszakísérte a székhez. együtt csodálatos csillagképeket. honnan nézzük őket. hogy csak még jobban összezavarja. Mindenki őrültnek tartotta a királyt. De ha fölnézel a égboltra. Zedka észrevette. El akarta mondani Veronikának. Zedkának eszébe jutott.Zedka azonnal elindult. – Nincs semmi – mondta. és oda se kell figyelnem. hogy egy ágy mellett üldögéljen. hogy először azt se tudja. – Kétségbeesés is lehet – mondta Veronika. . – Ez a férfi mosdó – mondta a lány. Veronika megcsóválta a fejét. – Sok évvel ezelőtt. hogy legalább boldogan fogsz meghalni. mintha ott se volna. hogy beszélgethet valakivel. de aztán gyorsan visszanyeri az emlékezetét. hogy megváltozott Veronika tekintete. ne aggódj. hogy ez a néhány perc már igazán nem számít. azt mondtam magamban. Elképzelhető. anélkül hogy egy ujjal is hozzám ért volna. mondani akarok valamit: sokan egész életükben azt a pillanatot várják. Ilyen a szerelem. – Mindannyian a saját világunkban élünk. Veronika úgy nézett ki. például. mert előtte átadtam magam ennek a férfinak. amikor átadtam magam a gyönyörnek. – Nincs itt senki. amelyek változatlanok. Mégis vannak dolgok. így hát folytatta: – Én azt hiszem. ahogy a csillagok. Soha nem gondoltam volna. de ekkor Veronika fölemelte a fejét. mintha már semmi nem érdekelné. és az anyám rávett. Levette róla a piszkos pulóvert. – Eduárd nemsokára fölébred. és egy alvó férfit bámuljon. az bizony szerelem. mert olyan rendet akart rájuk erőltetni. amilyennek látjuk. kimosta. hogy megértsd: a világ olyan. de már elmúlt. továbbmegyek: ha ez alatt az idő alatt van egy szívrohama. Veronika felkelt. láthatod. ha nem ismer föl azonnal. Zedka óvatosan fölemelte. Nem szerethetek bele egy férfiba. hogy csak akkor tudok majd igazán jól játszani. hogy elbúcsúzzak. amit te tegnap átéltél – és mindhiába. amit beszélek. – Semmi értelme annak. hogy ez az igazi énem. hogy képes vagyok ilyen dallamokat előcsalni a zongorából. hogy végül kénytelen legyek belátni: nem érdemes tovább küszködni ezen a földön. Aztán levette a saját blúzát. És mégis: azt hiszem. ha valóban most kell meghalnod. Olyan régóta van a Villetében. naprendszereket.

és végre a saját szememmel akarom látni a világot. hogy együtt igyam meg a férjemmel. mert van értelme az életemnek. és hálát ad Istennek. – Csak volt. amit csak elbír a pénztárcám. nem tudták pontosan. de alig tudta leplezni lelkesedését. és sokan haltak meg agyvérzésben a kezelés alatt. ezáltal nem mérgezi a szervezetet. mert csak most kezdődik igazán a házasságunk. és ez büszkeséggel tölt el. ráadásul megvan az az előnye a hosszan tartó gyógyszeres kezelésekkel szemben. mert életveszélyes kalandokra van szükségem. De rögtön utána elmegyek a legdrágább üzletbe. mint a többiek. Ma már nem az. De tudom. időm nagy részét a tévé előtt töltöm. hadd súgjanak össze az emberek: most jött a Villetéből! De tudom. – Ha tovább maradok. – Eduárd az imént elektrosokkot kapott. hogy barbárok vagyunk. Kérem használja a helyes megnevezést. Ha valakit nagyon unok. aki kopogás nélkül lépett be a rendelőbe. Mert nagyon szeretem. hogy igazuk van. drága férjecském. minden évben szabadságot kell kérned. Bevásárolok a szupermarketben. különben még azt gondolják. – És ha erről akarja kikérni a véleményemet. múlt és jövő forog kockán. – Igor doktornak sikerült lepleznie a meglepődését. ki döntött a beleegyezése nélkül. mit gondolnak rólam az emberek. kideríti. elküldöm valami durvasággal. mert túl sok minden. hogy azonnali eszméletvesztéssel jár. hogy szabadon szeressenek. még a végén meggondolom magam. Úgyhogy most. és kifelé menet egy dalt dúdolt. amelyet Veronika korábban soha nem hallott. hova kell helyezni az elektródákat. A legtöbben azért nem engedhetik meg maguknak. hogy a lelkem szabad: álmodozhatok. S ha nevetve azt mondja: „megőrültél”. Amikor idehoztak. Lapozzon . A Vitriol-mérgezés gyógyításának kísérletei ugyanis meglepően eredményesnek bizonyultak! – Nem jelentkezett be mára – mondta Marinak. amelyeknek azelőtt a létezéséről sem tudtam. – És megengedhetem magamnak. és a férjét is megbolondítja! És a férjem rájön. hogy megkívánnak. Valójában csak a véleményére vagyok kíváncsi. megbeszélem ügyes-bajos dolgaimat a barátnőimmel. aki feltalálta a szerelmet. megveszem a legdrágább bort. Magammal akarom vinni őket. – Elektrokonvulzív Terápiának hívják. – Neked nincs mit vesztened. először is tudnia kell. de itt bent más őrültségeket is találtam. Régen nem tudták a feszültség helyes mértékét. beszélhetek más világokkal. mert jól akarom vele érezni magam. és nem zavar. hogy manapság már nem úgy alkalmazzák az ECT-t. Kimerítő volt ez a nap. De ma már másképp van: az ECT-t sokkal jobb körülmények között alkalmazzák.Zedka fölállt. A depresszióból kigyógyultam. De neked csak a jelen van. – Nem zavarok sokáig. Igor doktor igyekezett megőrizni a tudós hidegvérét. aki a szexről kérdezte. de megérte. „Ma mindenki csak a véleményemre kíváncsi” – gondolta Igor doktor. mert eszébe jutott a lány. Odakint pontosan úgy fogok viselkedni. Az emberek összesúgnak: most jött a Villetéből. Zedka elment. hogy elvihess a hegyekbe. hiszen úgyis tudják: most jött a Villetéből! Bátran belenézek a férfiak szemébe az utcán. Ha nézem a naplementét. depressziós voltam. azt gondolom: Isten ott van a naplementében. mint régen. és megcsókolta. ha látom. majd azt felelem: naná. Odahajolt Veronikához. Most viszont őrült vagyok. – Attól még veszélyes. hiszen most jöttem a Villetéből! Az őrültség felszabadított. és egyáltalán nem érdekel. és mert őrültek vagyunk – ahogy az is őrült volt. hogy hülyeségeket csináljak – folytatta Zedka –. de amint Mari kimegy. hogy a lelkem ép.

hogy egyre többen voltak kénytelenek ezt a rendszert elsajátítani. és ma egyedül ezt tartjuk normálisnak. Christopher Scholes találta fel az írógépet 1873-ban. Amikor Mari először látott írógépet. . – Persze hogy nem. hogy miért éppen ilyen sorrendben következnek a betűk az írógépen? – Soha nem jutott eszembe ezen gondolkodni. amikor akar.fel néhány pszichiátriai szaklapot! És ha lehet. kérem. – Járt már Firenzében? – kérdezte Igor doktor. a pánikbetegségből. amikor megalkotta ezt az órát. nem értette. Igor doktor itt szünetet tartott. Tehát: az írógépek és a számítógépek billentyűzete azért lett ilyen. ahogy működnek. hogy meggyógyult-e? Én viszont hadd kérdezzek vissza: miből? Erre maga azt mondja: hát a félelemből. egyenesen lehetetlen lenne begombolni. amelyet a Szlovén Tudományos Akadémia számára írok (Igor doktor nem kívánt belemenni a részletekbe a Vitriolt illetően). már három éve tünetmentes. és megállt a gép. de rögtön el is felejtette az egészet: nyilván ezzel lehet a leggyorsabban írni. mint az összes többi óra. – Nem. mint a mai órák. összeakadtak a billentyűk. – Feltétlenül menjen el egyszer. őrültségnek tűnik. mert az emberek többsége elhiszi. ha pedig hátul lenne. miért nem ábécérendben vannak rajta a betűk. Mari. Abban az időben kétféle óra létezett: az egyik olyan volt. – Mi köze van ennek az én betegségemhez? – Mindjárt megtudja. Valamilyen ismeretlen oknál fogva. hogy annak az eldöntése. hogy itt maradhasson. hogy Mari követi a gondolatmenetét. De tudta. és megtaláltam a választ. hogy hazamehetek-e. Ezzel a témával már sok orvos foglalkozott. Én pedig azt felelem: igen. Hiszen nem ez a maga baja. míg végül ez lett az elfogadott szabvány. Paolo Uccello tervezte 1443-ban. hogy úgy kell működniük. – Maga akkor megy haza. így aztán egyre több gyárban gyártottak ilyen billentyűzetet. De volt egy hibája: ha valaki túl gyorsan gépelt. A dolgozatban. – Hihetetlen. a „normális”-nak mondott emberi viselkedést tanulmányozom. az utóbbi terjedt el. hogy gyorsabban. így hát Scholes megtervezte a QWERTY-billentyűzetet. amikor akar – legalábbis amíg a férje hajlandó fizetni azért. Ez logikus. amelyeket a józan ész diktál: az ing gombolása azért van elöl. csupán megegyezés kérdése. mert így követik egymást az első sor betűi. Vannak dolgok. és senki nem fogja megvenni a termékét. hogy bár mutatja az időt. – Nem ezért jöttem. Firenzéből való a második példám. csakhogy a mutatói éppen ellenkező irányban haladnak. A firenzei katedrálisnak ugyanis van egy gyönyörű órája. hogy a gépírók ne tudjanak olyan gyorsan írni. nincs olyan messze. ne tévessze össze az ECT-t a délamerikai kínvallatások során alkalmazott elektrosokkal! Ennyi. mint Uccello órája. hogy az emberek szebben tudjanak írni. – Pedig igaz. Én bizony sokat gondolkodtam rajta. Mit szól hozzá? Csak cserélje föl a betűket. hogy az emberek lassabban gépeljenek. Azaz. Ennek az órának az az érdekessége. ha valamit elegendő ember tart igaznak. Talán inkább azt akarta kérdezni. Hadd mondjak két példát: gondolkodott-e már azon. Ez azt jelenti. mint a szokványos óráké. Most vissza kell mennem dolgozni. hogy vajon miért pont így van. ha például oldalt lenne. Más dolgok viszont csak azért működnek úgy. talán mert a herceg órája is ilyen volt. Igazából azt akarom kérdezni. és arra a következtetésre jutottak. Paolo Uccello nem akart eredeti lenni. az valóban az. Elmondtam a véleményem. mert nagyon meggyűlne vele a bajunk. Uccello órája pedig különlegességnek. – Tehát meggyógyultam. nem pedig azért. és akkor jön vissza. a másik pedig olyan. – Nevezzük ezt a billentyűzetet QWERTY-nek. ki normális és ki nem. De Mari nem mozdult. Történetesen a Remington – amely akkoriban varrógépet gyártott – a QWERTY-billentyűzetet használta az első írógépeihez.

– Nem érdekes. sokkal könnyebb elviselni és betartani. hanem ez a lány is. Most visszatérhetünk a kérdésére. A lényeg az. ha így jobban szereti – és a betegek időnkénti dühkitörései ellenére. Mari gondolt egyet. mintha egyetértene vitapartnerével. amelyben – ahogy maga mondja – minden arról szól. pszichózisokhoz. s miért nem ellenkezőleg? – Nem. az elektrosokk – pardon. ezért bizonyos értelemben mindenki egyforma. hogy egyformák legyünk. . de rögtön utána behálózta saját gondolatmenetével. hogy meg fog halni. Súlyos. hogy egy szanatórium szabályait. aki azért játszik ilyen mély beleéléssel. Itt mindenki más. mint a többi ember. de szeretne ugyanolyan lenni. – Arról van szó – folytatta Mari –. de még nem volt egészen biztos benne. de hamar feladnák. aki más. amit mondtam. csak azért. ha valaki mindenáron ugyanolyan akar lenni. véleményem szerint. Ez az erőfeszítés ugyanis különböző neurózisokhoz. akik megírták ezeket a szonátákat. Úgy látszik. ha így jobban tetszik. hogy minden jel arra mutat. És ahogy hallgattam. hogy a QWERTY a lehető legjobb billentyűzet. az a súlyos. Egyetértek magával: semmi kedvem nem volt új életet kezdeni. az örömeivel és a kalandjaival együtt. hogy túlságosan elragadtatta magát. hogy maga nem gyógyult meg. prelűdöket és adagiókat. És én? Talán én soha nem fogok meghalni? Hová tettem a lelkem? Én miért nem tudom ilyen beleéléssel játszani életem muzsikáját? Igor doktor némán hallgatta. Megismételné? – Meggyógyultam? – Nem. és kész. amit kigondolt. Csodálatosan játszott. ezért szembeszállnak a természet rendjével. valóban működik. ha valaki ugyanolyan akar lenni. azon kívül. aki feltette azt a kérdést. hogy a gyakorlatban alkalmazza ügyvédi tapasztalatait. mert a természeten tesz erőszakot. az járt a fejemben. ezért választotta a Villetét. A társadalom kialakít egyfajta kollektív magatartásnormát – és senki nem kérdezi. Maga talán ismer bárkit is. és a szervezetük elkezdi termelni a Vitriolt – vagy Keserűséget. mert tudja. hogy mi a Vitriol. így hát témát váltott. – Ha valaki feltenné ezt a kérdést. hogy őrült. hogy nemcsak azok a zeneszerzők szenvedtek. Az emberek elfogadják.– Akkor most térjünk a betegségére: minden ember egyszeri és megismételhetetlen – a tulajdonságaival. mint a többiek. Én például konkrét okból – a pánikbetegség miatt – kerültem ide. ahogy a gépírók is elfogadták. És milyen szörnyű lehetett elviselni a füttykoncertet. mennyit szenvedhettek azok az emberek. ha valaki más? – Nem. Az volt a taktikája. ahogy egy nő zongorázott. Maga más. Továbbmegyek: abban is egyetértek. – Az emberek nem mernek mások lenni. állás és férj nélküli életemmel. mint egy olyan világ törvényeit. És ez. és Isten ellen vét – aki nem teremtett két egyforma falevelet. hogy tegnap éjjel hallottam. az ösztöneivel. ECT. – Súlyos. hozzászokni egy új életmódhoz. később viszont elvont okból maradtam itt: képtelen voltam szembenézni megváltozott. talán megpróbálnának valamilyen magyarázatot találni. hogy miért éppen ilyen irányban haladnak az óramutatók. valószínűleg azt mondanák neki: „te megőrültél!” Ha tovább erősködne. ritkán hallottam ilyen szépet. ugyanis nincs rá magyarázat. hogy először úgy tett. De maga azt hiszi. – Egyetértek magával. illetve paranoiához vezethet. – Mi az a Vitriol? Igor doktor észbe kapott. a napirend. nagyon súlyos betegség. Érti? Mari bólintott. mert a közönség még nem szokta meg az újfajta harmóniákat. mert az ő zenéjük másvolt. De ennél is rosszabb – gondoltam –. és úgy döntött. amikor az uralkodó zenei irányzat képviselői kinevették őket. miért pont így kell viselkedni.

Igor doktor elővett egy nyomtatványt a fiókjából. – Elmegyek Szarajevóba. – Jó kislány – mondta. – Álmodban a Paradicsom vízióit emlegetted – mondta. és gondosan kitöltötte. – Ne ellenkezz. „A Paradicsom víziói? Igen. – Nem kell engedélyt kérnem. Nem tudom. a lány még mindig ott ült mellette. Nem szerette. otthonom és állásom. újra itt érzem a testemben. – Mit akar csinálni? – El akarok menni Salvadorba. de ez elkerülhetetlen volt. amire kényszeríteni akarnak. ha nem enged ki innen.– Hová tettem a lelkem? – kérdezte Mari. – nevetett Igor doktor. ha túlságosan a szívéhez nőtt egy-egy páciens. a Paradicsom víziói. Ott hagytam a lelkem abban a pillanatban. ott felejtettem a múltamban. injekcióstűvel a kezében. Most már büszke vagyok. Amikor Eduárd kinyitotta a szemét. – Ehhez kicsit messzebbre kell tekintenem. De minél gyakrabban alkalmaznak valakinél ilyen kezelést. A lelkem ott maradt a múltban. annál rövidebb ideig tart a hatása. mik ezek a paradicsomi víziók. Az első elektrosokk-kezelések után sokáig tartott. amikor még volt férjem.” Eduárd ránézett. miközben a haját simogatta. – De ma már kaptam. Ha akarom. – Rajta. és tele van erővel és lendülettel. aztán visszament az irodájába. hogy elhagyhassam a Villetét. hogy három évnek kellett eltelnie. hogy mi zaklatta föl. – Igor doktor utasítása. csak azt tudom. de a problémáknak nem. amiről azt hittem. De most végre utolért. igaz? – mondta Eduárd. amitől olyan régóta szerettem volna megszabadulni. – Akkor sajnos be kell adnom egy nyugtatót is. El akart mondani mindent. – Már nem. Szeretném tudni. hogy végre megértsem: az élet más útra terelt. – Az sem érdekel. – Úgy látom. Elhagytam. becsapom az ajtót. de nem volt hozzá bátorságom. míg visszanyerte az emlékezőképességét. – Nem kell olyan messzire mennie: kevesebb mint 200 kilométerre fekszik innen Szarajevó. – Azt hiszem. Ugyanis éppen ebben áll a kezelés gyógyhatása: rövid ideig tartó emlékezetkiesést idéz elő. amikor kiértek a kertbe. – Ezt most be kell adnom magának – mondta Veronikának. ez a kis javulás szép lassan csodálatos gyógyulássá változik. a Villete falain túlra – mondta. semmilyen szabálynak. és megnyugszik. – Miért nem mennek ki ebből a sötét szobából? Miért nem mennek sétálni egy kicsit? – Szégyelled magad a tegnap este miatt. ennek következtében a beteg elfelejti. mihez kezdek. Aztán fölállt. – Beszélnem kell veled – mondta Eduárd. de én nem akartam arra menni. semminek. Mari hiányozni fog. és soha többet nem térek vissza. Veronika felhúzta a pulóvere ujját. mégiscsak észlelhető némi javulás – mondta Igor doktor. De el akartam mondani valakinek. Az ápolónőt nem lepte meg az effajta reakció. hadd adja be azt az injekciót. Akkor sem vagyok hajlandó engedelmeskedni semmiféle utasításnak. visszatért. és magának mondom el: ennek a lánynak a halála értette meg velem az életemet. mert kis híján nekem is volt egy. Eduárd azonnal fölismerte a lányt. – Isten vele – mondta. nem kell több – válaszolta. és segíteni akarok a gyerekeken. . A háborúnak vége. és magára zárta az ajtót. De ebben a pillanatban megjelent egy ápolónő. hogy valóban az enyém. és elkísérte Marit az ajtóig. és az ápolónő beadta az injekciót.

mi folyik körülötte. Bármennyire is igyekeztek a szülei – fogadásokra vitték. jó érzéke volt a művészethez. és nem érdekelte. De ami még ennél is fontosabb. Úgy képzelték. az érzi igazán. könnyedén sajátította el az idegen nyelveket és érdekelte a politika. a lányok pedig a szoba másik végében ülve – látszólag – rájuk se hederítettek. tizenhét éves volt. ha ő is követi az apja hivatását. hogy a fiuk ilyen egzotikus országban alapítson családot. Mindent megtett. Más témánk viszont nincs. bár tudták. ahol némán sétálgattak a betegek – hanem egy utcát látott. És akkor megjelent a brazil lány. és rendszerint későn jött haza. mint leendő menyükkel. Eduárd világéletében tengerpartról. hogy valahogy bekapcsolódjon a társaságba. és Eduárd az összes létező anyagot kipróbálta. vagy egy csepp sem. a por belement az orrába. aki méltó társa lesz a ragyogó diplomatakarrier építésében. ahol a fiúk a szoba egyik végében leitták magukat. hogy két év múlva elköltöznek. Eduárdot mindig egyedül látták. és éppen most fejezte be Brazíliavárosban az amerikai gimnáziumot – itt tanult az összes diplomatagyerek. Egyszer megkérdezte az anyja. miért nem hívja meg a barátait ebédre vagy vacsorára. hogy él. – Már az összes cipőmárkát ismerem. A nagykövet és a felesége végre megnyugodhatott. mert a fiuk eljárt otthonról. ami elengedhetetlen a diplomáciában. mert aki érzi a földet. Utálta a várost. – A diplomácia művészete abban áll. de mindig véget ér. de nem a kórtermeket látta. és egyébként sem akarták. amikor még az álmukban sem jutott eszükbe. hogy fogadja a politikusokat. hiszen szeretett tanulni. De úgy látszott. Az apját két éve nevezték ki Jugoszlávia nagykövetévé. Biciklizett. hogy az ország véres háborúban szakad több részre. és rengeteg zsebpénzt adtak neki –. hogyan kell kapcsolatot teremteni idegenekkel. karneválról. a szülők elégedettek lehettek: Eduárd végre megtanulja. de nem sikerült. a hivatalnokokat és a diplomatákat. Márpedig a többieknek nem volt más témájuk. melyik lánnyal lehetne lefeküdni. – Az első szerelem soha nem múlik el. Szerették volna. A szülei aggódtak miatta. és tudom. Érezte a föld szagát – aszály volt. Apja első állomása Brazíliaváros volt. de képtelen volt az autókról. szívesen vendégül látták gimnáziumi barátait. s bár minden képessége megvolt hozzá. de egyik sem tett rá nagy hatást: vagy túlságosan nyugtalan lett. focicsapatokról és zenéről álmodott – csakhogy a főváros messze van a tengertől. Senki sem tudta pontosan. . Kézről kézre járt a kábítószer. nem is a kertet. Anyja aggódni kezdett. hogy a lehető legtovább halogatjuk a döntést – mondta a nagykövet. művelt lány volt. de egy este Eduárd meghívta vacsorázni. valamint a gyerekeiket.Eduárd tehát visszatekintett. Időnként bulikat rendeztek. Eduárd utált ott élni. akkor. vagy túlságosan álmos. ahol vagy nagyon sok eső esett. Eduárd egyre szerelmesebb. és boldog volt. akik nemigen tudtak mit kezdeni ezzel a közeggel. egy másik földrészen. mindketten megkönnyebbültek. de a brazilokat szerette. a divatos cipőkről és a márkás ruhákról beszélgetni. Belevetette magát a tanulásba. és csak azért épült. Nem tudott kapcsolatot teremteni az emberekkel. Jólnevelt. a különféle nemzetiségű emberek pedig az állandó összetűzések ellenére megpróbáltak együtt élni. hiányzott belőle egy alapvető tulajdonság. és próbálta felvenni a kapcsolatot az osztálytársaival. hogy honnan jött ez a lány. Még Milosevics volt hatalmon. és beszélni akart a férjével. mert – bár nem beszélték meg egymással – nagy kő esett le a szívükről: Eduárd nem homoszexuális! Mariával (így hívták a lányt) úgy bántak. hogy majd Franciaországban vagy Németországban talál magának egy előkelő származású menyasszonyt.

Most már a nagykövet is fölismerte a helyzet súlyosságát. – És ez a mánia. se pozitívat. Eduárd másnap éhesen és kialvatlanul tért haza. hogy ezeket a dolgokat otthon tanulta. a hullaházakba és a városi kórházakba: semmi hír. és Maria szerint a kristály pozitív energiát sugároz. – A fiunk kitűnő nevelést kapott. minden körülmények között megőrizzük a konvencionalitás és az illendőség látszatát. – Van itt egy hely a közelben. ahol rengeteg a kristály. hogy Eduárd primitív babonákkal foglalkozik. de az ember hamar megunja. A nő megnyugodott. Csak ment egyenesen előre. hogy mindig. Csak az érdekelte. – Vannak kapcsolataim a jugoszláv külügyminisztériumban. A város olyan jól volt megtervezve (legalábbis az építészek szerint). ami az atomok bizonyos elrendeződése folytán jön létre. és – Mariával együtt – minden éjjel füstölőt gyújtottak. – válaszolta a nagykövet. meggyújtotta a füstölőit. hogy ezek az illatosított pálcikák idecsalogatják a szellemeket? – A fiam kábítószerezik! – Ezen túl kell esni. ez viszont háború kitöréséhez vezethet. Evett. Az anyja nem beszélt portugálul. márpedig a diplomácia – amellett. de látta a könyvek borítóját: keresztek. Csak nem gondolod. Így hát azon a száraz. Eduárd szülei a kommunista rendszerben nőttek föl: számukra a kristály csak egy ásvány. Egy napon Eduárd azzal állt elő. Én is szívtam marihuánát. aztán elvonult a szobájába. máglyák. – A fiunk veszélyes dolgokat olvas. Furcsa könyveket hozott haza. Utánajártak. rögtön kitudódna. nevetségessé tenné magát. De a feleségét a legkevésbé sem izgatta a politika. a családot nem képes összetartani. mi van a fiukkal. és semmiféle energiát nem sugároz. A szülei telefonáltak Maria lakására. óriási . Eduárd osztályzatai pedig fokozatosan romlottak. hogy elhiszi. és átaludta a délutánt. és büszke volt a férjére: milyen tapasztalt férfi. egy kerékpárt. ahogy én is meguntam. hogy szeretne. hogy a „kristályrezgésekről” szóló elmélet mostanában nagyon divatos. azaz olyan rosszul volt megtervezve (Eduárd szerint). hogy Szlovénia területe függetlenedni akar. – Fiam. és rájöttek. és órákig néztek valami különös rajzot a falon. poros délutánon Eduárd boldogan indult el Mariához. hogy Eduárd teljesen megváltozott. Eduárd aznap éjjel nem jött haza. Minek neked kerékpár? – Hogy közvetlen kapcsolatba kerüljek a természettel. Amikor fölébredt. se negatívat. de ehhez vissza kell térned a realitás talajára. – Azt suttogják. ez így nem mehet tovább – mondta az apja. felállított a szobájában egy kis piramist. Brazíliavárosban semmi sem marad titokban. hogy szinte nem is voltak utcasarkok. sofőrrel. – Majd én beszélek apáddal. egy vadonatúj bicikli állt az ágya mellett.Csakhogy egyre több jel utalt arra. elmondta a mantráit. furcsa szimbólumok. – Az a veszélyes. megkötözött boszorkányok. amikor fiatal voltam. Mariával tíznapos túrát szeretnénk tenni – mondta. hogy állandóan füstölőt gyújtanak? – Hogy elnyomják a marihuána szagát – nyugtatta a nagykövet. Az anyja egyre kevésbé hitt férje apai tekintélyében: hiába tud kiválóan kapcsolatot teremteni az idegenekkel. Ragyogó diplomata lehet belőled. – Menj. majd az éjszakát. hogy a kivárás művészete – az a képesség. és a riválisai a nagykövetségen azt gondolhatnák. – De hiszen van egy Mercedesed. nézd meg azokat a kristályokat – mondta az anyja. ami a Balkánon történik. és képes volt leszokni! Akinek ilyen akaratereje van. Ha a fiuk egy fogadáson hozná föl ezt a témát. kipróbálta a kábítószert. az minden helyzetet képes uralni.

– Nem tudom.” Meg akart fordulni. Hallotta. az orvosok pedig ötpercenként azt hajtogatták. Másnap azonban egy kórházban feküdt. idegen földön. és a baleset pillanata óta először kezdett fájdalmat érezni. hogy az állami kórház orvosai értik a dolgukat. az aszfaltot bámulva. egy életre nyomorék maradhat!” Lassan teltek a másodpercek. bár elég nagy volt ahhoz. Nem. hogy a teste nem engedelmeskedik. de nem voltak hajlandóak behozni neki a portugál nyelvű könyveit. és nem szenvedett maradandó agysérülést. ezért saját egészségügyi szolgálatot tartott fönn. és reménye sem volt rá. valaki odament hozzá. hogy mindennel és mindenkivel szembefordult miatta? – Jönnek már az orvosok – suttogta valaki. kiabálnak az emberek. Időnként. hogy éppen Brazíliavárosban gyúlt össze a legtöbb negatív energia. amelyet soha többet nem fog . akikre rá lehetett bízni a diplomatákat. milyen helyzetbe sodorta magát. olyan hévvel. nem tud megmozdulni. Az a legrosszabb. BUMM! „Balesetet szenvedtem. Apja felhívta az amerikai nagykövetséget – amely sosem bízott a helyi kórházak diagnózisaiban. A másodpercekből percek lettek. és biztosítaná róla.sebességgel. aki a kezét fogta. a jó kapcsolat megőrzése érdekében. felesleges megtanulnia egy olyan nyelvet. Hogy aztán a következő pillanatban lezuhanjon az aszfaltra. és Eduárd elkezdett félni. hallod-e. hogy az elkövetkező harminc napon belül kijusson onnan. Éles fájdalmat. hogy nem történt komoly baj. és tízszer annyi vizsgálatot végeztek el. ha ez a valaki – egy férfi – tovább beszélne. mindkét lába és az egyik karja gipszben. nincs jól. miközben az eget nézte – amelyet teljesen beborított a felhő. amikor súlyos a helyzet. Hallotta. Nem történt komoly baj. hogy tudja: mindig ezt mondják. és pontosan tudja. de nyugodj meg. hogy már túl van a legnehezebb huszonnégy órán. hogy az ég felé tart. hogy magánál van. amikor éppen őt kereste. – Holnap ilyenkor már a kerékpárodon ülsz. Maria egyre ritkábban látogatta meg: nyilván talált magának új társat. mi történik vele. és Eduárd nem tudott mit kezdeni magával. de akkor is igazságtalannak érezte. de az egész testében szétáradt. – Itt vannak – mondta a férfi. de megszólalni se. és a megfelelő kezelést alkalmazták. hogy végül – mint mindig – megállapítsák: az állami kórház orvosai helyes diagnózist állítottak fel. míg az apja idegesen telefonálgatott. Nem úgy a szülei! A nagykövet és felesége mindennap bejöttek hozzá. ahogy fékeznek az autók. a külföldi kollégáknak is a rendelkezésére bocsátották ezeket a szolgáltatásokat. – Jól vagy? – kérdezte egy hang. de rögtön ráordított egy hang: „Nehogy hozzányúljon! Ha megmozdítják. Megállás nélkül az anyja zokogását kellett hallgatnia. de rájött. hogy nemsokára úgyis elköltöznek. valamint listát vezetett azokról a brazil orvosokról. amely a fejéből indult ki. hogy tizenhét évesen így kelljen meghalnia. akivel elmehet a kristályhegyekhez. Lehet. és meg akarta fordítani. de nem esett az eső –. a brazil tévéműsorok azonban éppolyan rosszak. mert arccal az aszfaltnak feküdt. és szerette volna. amit mondok. Miért nem ájul el? Miért nem kegyelmez neki az Úr. az emberek nyugtatgatták. aki a kezét fogta. Szüleivel ellentétben hitt Istenben és a túlvilági életben. és az volt az érzése. mint bárhol a világon. Az amerikaiak magukkal hozták legmodernebb berendezéseiket. Arra hivatkoztak. amelyek tele vannak pozitív energiával – ezzel szemben meditációi alkalmával azt tapasztalta. Mariára gondolt és a kristályhegyekre.

és minden lehetséges kísértést megtapasztalt. vagy az apja. amit erről a témáról írtak. akár diplomáciával harcoltak. és elolvashat egy-két újságot. De egy napon hirtelen megváltozott az életük. és a betegágyon megértette a világmindenséget. hogy „túl vastag ahhoz. csak legyintett a kezével. hogy adja el. amit gondolnak. És ez volt az a pillanat. és Marx. hogy. mígnem egy napon megsebesült Pamplonában. mert nem talált jobb elfoglaltságot. hogy beszélgethet a többi beteggel. nem pedig átlagos emberek. Freud. amikor a folyosón sétálva akaratlanul megállt egy kép előtt. a szellem hatalma. ami megrázta volna. nincs-e szüksége valamire. ráadásul tele politikai zavargásokkal. Avilai Teréz. és a balesetét akarta arra használni. de ott volt még mellette Darwin. Az tette olyan érdekessé a könyvet. minden nehézséget leküzdötték. akikkel fölépíthetett volna egy kápolnát a hatalmas brazil fennsíkon. De nem volt több. akiket szintén nem érdekelt különösebben a vallás. akit. hogy mindegyikük életében volt egy mágikus pillanat. Antal. ugyanazokkal a kétségekkel és mindennapi gondokkal küszködnek. hogy elolvassa”. a saját paradicsomi víziójuk felé. Eduárdot annyira lenyűgözte a könyv. hogy új irányba terelje az életét. a sivatag pedig túl messze volt. csak éppen madarakkal beszélgetett. . A könyv azokról az álmodozókról szólt. és vegyen meg minden könyvet. Akkor délután azért kezdte el olvasni azt a könyvet. mint ő. Talált néhány életrajzot. s végül a fiú a Villetében kötött ki. Másnap Eduárd odaadta az aranyóráját az ápolónak. amely elindította őket az úton. Olyan emberek. – tudta – el fog veszíteni. És szentek. ha nem is a sajátját. mint a többi ember. Férfiak és nők. aki olyan fiú volt. aki minden nővel lefeküdt. ugyanis egyedül nála égett még a villany. Még így is maradt azonban egy lehetősége. akiknek megvolt a saját elképzelésük a földi paradicsomról. de akár erőszakkal. Assisi Ferenc. ahol tíz évig élt együtt a démonokkal. akiknek ugyanúgy kellett harcolniuk. és megkérdezte. hogy üres legyen az életük. amely a kezébe kerül. amelyet korábban ajándékba kapott. hogy megtalálja az új földrészt. vagy egy újfajta tudat kialakítása. aki szerint mindenkit megillet az esélyegyenlőség joga. hogy komolyan fontolgatta a szentté válás lehetőségeit. amikor Eduárd élete különös fordulatot vett. akik megváltoztatták a világot. és nem voltak barátai. hogy tegyen valamit az ügy érdekében: megtanulhatott festeni. és bármit megtettek. akik átformálták a világot. akinek elege lett az életből. aki szerint álmainknak nagy jelentőségük van. megszegték a törvényeket és szembeszálltak a hatalommal. hogy ezt másokkal is megosszák. hogy kimondhassák. és egy napon mindent eldobott magától. amit a szülei tartogattak számára. de mások paradicsomi vízióit megmutathassa a világnak.használni. aki a királynő ékszereit használta föl. mert teljesen eltávolodott a valóságtól és a hasonló korú fiúk világától. aki azt állította. és soha nem adták föl. ezért száműzte magát a sivatagba. Ott volt Jézus Krisztus. aki mindenütt az Istenhez vezető utat kereste. mintha kiválasztottak lennének. akik nem nyugodtak bele. egy baszk férfi. és egész életüket arra áldozták. De hát el volt törve a lába. de úgy találta. mint bárki másnak. hogy a majmoktól származunk. akivel csak tudott. így aztán Eduárd kénytelen volt beérni azzal. Éppolyan átlagos férfiak és nők. olyan emberekről. és akkor sikerült megtalálnia. hogy elérjék a céljukat: koldultak és királyoknak hízelegtek. megvitathatja a labdarúgás helyzetét az ápolókkal. mint például Loyolai Ignác. de mindig úgy írtak róluk. nem ment el semmiféle kép mellett. Isten. Az éjszaka közepén azonban megjelent egy ápolónő. Eduárd föl se nézett a könyvből. vagy a szerelme. Kolumbusz. mint ő. Mígnem egy napon az egyik ápoló hozott neki egy könyvet. a kórházban pedig semmiféle víziója nem támadt. Olyan emberekről szólt ez a könyv. és rengeteg ellenséget ölt meg számtalan csatában.

– Meg akarom festeni a Paradicsom vízióit. mértéktelenül sokat ittak és dohányoztak. Festő akart lenni. aki azelőtt magányos volt. Aznap este. ami kijár egy nagykövet fiának –. de olyan embereket is. Két nap múlva megunta. és elmesélte neki. Egy óvatlan pillanatban azt is elárulta.Amikor levették róla a gipszet. – A fia valószínűleg kábítószert fogyaszt – mondta… – Jelentősen leromlott a tanulmányi eredménye. Eduárd ugyanis azonnal bele akarta vetni magát az életbe. te meg csak a fogadásokkal és a társasági élettel vagy elfoglalva! – Halkabban – kérte a nagykövet. és most inkább a tanulással kellene törődnie. Az anyja azt válaszolta. akik borzalmas zenét hallgattak teljes hangerővel. súlyos agykárosodást szenvedett. mi történt. megkérte az anyját. és megígérte. akik soha nem beszéltek márkás cipőkről és autókról. hogy a felesége botrányt rendez. hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. – A fiad drogos és őrült. – Ez csak a szokásos kamaszlázadás. s ha így folytatja. hogy beiratkozik egy festőtanfolyamra. ahogy a barátnőjét. fésületlen alakkal. amikor a nagykövet hazajött a munkából. és mindaz a figyelem. színeket. és elhatározta. A nő egyenesen a nagykövet irodájába ment. csinálj valamit! A nagykövet megijedt. Ha vársz egy kicsit. meglátod. magánkívül. – Az lehetetlen! – válaszolta fölháborodva a nagykövet. – Megőrült a fiunk – zokogta. – Nem beszélek halkabban. Ezúttal azonban a várakozás mit sem segített. mit hogyan kell csinálni – kidolgozott egy haditervet a probléma megoldására. Eduárd. amelyek köröket. hogy Eduárd érdeklődése a festészet iránt a vártnál hosszabb ideje tart. miért. Semmi kedve nem volt tovább tanulni a földrajzot meg a többi tudományt. hogy az anyja barátnőinek a véleményére várjon. kénytelenek leszünk eltanácsolni az iskolából. ezért – gyakorlatias ember lévén. – Hagyd azt a gyereket – felelte a nagykövet. hogy írassa be egy festőtanfolyamra. és tökéletesen figyelmen kívül hagyták az illem és a jó modor szabályait. Az anyja nem szólt semmit. Eduárd tiltakozott. hogy beszél a barátnőivel. és Eduárd szobája szép lassan alkalmi műteremmé alakult át. hát nem érted? Orvosi segítségre! Menj. egyszerre furcsa emberekkel vette körül magát: csupa rosszul öltözött. – Művésztársaságba keveredett! – sopánkodott az anyja. hogy túl sokat hiányzott az amerikai gimnáziumból. – Hamar megunja ezt is. hogy megtudja. primitív szimbólumokat és imádkozó embereket ábrázoltak. soha többet. tele értelmetlen festményekkel. – Örökké azt mondogatod. amíg nem kapsz észbe! Ennek a gyereknek segítségre van szüksége. a kristályokat. a piramisokat. a füstölőt és a marihuánát. Egy napon az amerikai gimnázium igazgatónője behívatta magához a nagykövet feleségét. hogy behozza a lemaradását. a feleségét sírva találta a szobájában. – Az amerikaiak által ajánlott orvosok is megvizsgálták! A nő elmesélte. melyik a város legjobb festőiskolája. Telt-múlt az idő. aki mindig tudja. – A balesetben megsérült az agya. . és kétéves brazíliai tartózkodásuk alatt egyszer sem hívta meg a barátait a házukba. És nemcsak a színskálát és a perspektívát ismerte meg. és megszégyeníti a beosztottjai előtt. Belátta. és visszatért a nagykövetségre – ahol csupa gondoskodás és kényeztetés vette körül. hogy az idő mindent megold! – ordította. mi történt.

hogy országunk nehéz időket él. akiről azóta sem hallott semmit. és az a veszély fenyeget. Újra átgondolt mindent: a balesetét. Ki tudja. Ljubljanában. Már csak az utolsó lépés volt hátra a haditervből: beszélni magával Eduárddal. Jelentkezem valamelyik egyetemre. míg végül egészen megfeledkezem a hivatásomról. papa. hogy eltanácsolnak az iskolából. ha előbb befejeznéd a tanulmányaidat. nincs-e kábítószer a szervezetében. amire kérte őket – és másodszor is megállapították. Ami nem más. Most az a fontos. társadalmi helyzeted. hogy kiderítsék. hogy az Amerikai Nagykövetség nem köteles közölni az orvosok nevét. Sokáig habozott. – Leromlottak az osztályzataid. polgárháborúról suttognak. Az orvosok féltek. de szeretném. De aláírattak a nagykövettel egy nyilatkozatot. és eszébe jutott Maria is. hogy a vizsgálatok nem mutatnak semmi rendellenességet. meg a zenének. hogy – ellenőrző vizsgálat címén – vegyenek vért tőle. amelyben elismeri. és tudta. – Anyád aggódik miattad – mondta a nagykövet. de előbb fejezd be az iskolát. A nagykövet kezdett ideges lenni. Az én kapcsolataimmal sokat tudok segíteni. otthonod. ahol Eduárdot ápolták. hogy ennyire érdekel a művészet. Zágrábban. és arra a szívességre kérte. amely biztosan pszichés zavarokat okoz. mi a helyzet. – Majd én segítek magamon. a könnyebbik utat választom. holnap talán már nem tudok segíteni. és azt kérte. – Apa. A nagykövet dicsérte fia elszántságát. – Ha ezt teszem. Megtették. hogy ad még egy hónapot – végtére is a diplomácia a várakozás művészete: a jó diplomata addig halogatja a döntést. hogy pert akaszt a nyakukba: megtették. De tudod jól. Csak az összes információ birtokában lehetséges helyes döntést hozni. de végül válaszolt. Újból felkereste tehát az ajánlott orvosokat. hogy megtalálja igazi hivatását –. elmondta. S hogy teljes legyen a . Nem. hogy befejezd a középiskolát. Nem találtak kábítószert a vérében. apám. Úgy döntött. aminek az lesz a címe: „A Paradicsom víziói”. és elindulj a diplomatapályán. Kérését teljesítették. mi ez az egész história. de ráérsz még ezzel foglalkozni. de jól kereshetek vele. Eduárd hosszasan gondolkodott. elmondta a fia problémáját. De Eduárd még mindig minden idejét a festészetnek szentelte. mindened megvan: szerető családod. Közben a festészet háttérbe szorul. – Papa. – Nagyon szép. az álmodozókról szóló könyvet – amely voltaképpen csak ürügy volt. mielőtt megszólalt. amit azok az emberek csak a szívükben éltek át. Nekem a festészetből kell megélnem. – Festő leszel. Kiállításokat rendezünk Belgrádban. ami nem érdekel. a festőiskolában egyre jobb jegyeket kapok.Először is felhívta az amerikai nagykövetet. Eltelt egy hónap. és azt kérte. és tőle tudni meg. mint a képi megjelenítése mindannak. Apa és fia tehát leültek a nappaliban. Bízz bennem. – Fiam. Én festő akarok lenni. Egyszer megfestek egy sorozatot. hogy ismételjék meg az összes vizsgálatot. és furcsa barátainak. és egy mosollyal véget vetett a beszélgetésnek. hogy hadd vegye újra igénybe a követség orvosi szolgáltatásait. amíg magától megoldódik a probléma. pénzed. Ezt követően elment abba a kórházba. én nem akarok diplomata lenni. elvégzek egy szakot. Beszélt az igazgatóval. hogyan reagáljon rá. Az apja már felkészült erre a válaszra. Szarajevóban.

amiért elrontották egyetlen fiacskájuk nevelését. – Eduárd. hogy előkészítsem a talajt a fiamnak. Már nem lehetett tovább halogatni a döntést. ahogy úsznak a kékségben: szépek. hogy felelősséget vállalj az életedért. és folytasd a tanulmányaidat. Körülnézett a szobájában. nézte a felhőket. amit irántunk érzel. Még megvan a toll. akikről a könyveket írták. amit mi érzünk irántad. és nyugodtan szeretnénk meghalni. Éppoly üresek. de most erre kérlek. mert keményen harcoltál azért. és közepesnek találta őket. mert vitatkozott egy tanárnővel a szentek létezéséről. És csalódást okozott a szüleinek. folytasd ezt a viselkedést. már nem érdekli a festészet. és elfelejted. – Téged egyáltalán nem érdekel. hogy mennyire szeretünk. fiam. hogy olyan ember legyen belőlem. Ha viszont lemond a festésről. – Apám. A nagykövet köhécselni kezdett. hogy amikor eljön az ideje. megvizsgált minden egyes ecsetvonást. az én karrierem a festészet. Ha valóban szeretsz minket. akik az életüket áldozták valamiért. Azelőtt nem ilyen voltál. hogy jó nevelésben részesítsünk. gyere haza – ne csak fizikai értelemben. elég nagy vagy már ahhoz. és magához szorította a fiát: minden megoldódott tehát. A szeretetért. A nagyszüleid köztisztviselők voltak. de most már itt az ideje. Amit pedig abban a könyvben olvasott. szeretsz engem. de már elmúlt. – Azt mondtam: a szeretetünkért tedd meg. ugye? Akkor nem kérhetsz tőlem ilyet. Becsapod önmagad. amit el akartál érni. hogy a világnak szüksége van rájuk. de egy csöpp esőt sem adnak. Mindig jó példát mutattál. kérlek. Már nem élünk sokáig. és többé semminek nem fog tudni örülni.kép. Kénytelen vagyok azt gondolni. hogy kiverd a fejedből. Ha nem szeretsz. Nem kérheted tőlem. Féltve őrzöm. megnézte a képeit. amellyel nagykövetként aláírtam az első papírt. hogy jó úton halad az életed. Eduárd órákig bámulta az eget. tedd meg. Vacsora közben azt mondta a szüleinek. Ne okozz nekünk csalódást. kérlek. mert más akart lenni. amire kérünk. hogy neked könnyebb legyen. – Apa. mint egy kamasz álma. mint ő. hogy jobban szeretlek titeket. mint bárki vagy bármi mást ezen a világon. kicsapták az Amerikai Gimnáziumból. holott nem az. a szeretetért. A szülei nagyon boldogok voltak. keress hozzád való barátokat. mert kiválasztottnak hitte magát. És csak azért csináltam. akinek nincs saját akarata. hogy a diplomatapályára lépjek. az anyád kedvéért. tedd meg. A nagykövet tett még egy utolsó kísérletet. mint férfi a férfival. azoknak. amiben hittek. hogy a baleset következtében változtál meg. fiam. – Akkor az irántunk érzett szeretetedre kérlek. abban a tudatban. hogy igazuk van: az egész nem volt több. és megint magához hívta a fiát. menekülsz a valóság elől. Hagyd ezt a bolond históriát. és a karriereddel törődj. Csalónak érezte magát. mint ami. mennyi erőfeszítésbe került. Születésed óta benned van minden reményünk. Nem szokott hozzá a gyengédség ilyen nyílt megnyilvánulásaihoz. Te vagy a mindenünk: a jövőnk és a múltunk. Akik már gyerekkoruktól fogva tudták. A Paradicsom víziói kiválasztottaknak valók. soha nem látnak napvilágot a Paradicsom víziói. amely elöntené a szikkadt brazil földet. Ha kitart a saját döntése mellett. az anyja örömében sírva fakadt. mint egy oroszlánnak. hanem igazából. Igazán sokáig tűrtük ezt a hülyeséget a festészettel. és mindketten magukat fogják hibáztatni. Azelőtt soha nem mondtam ilyet. . átadhassam neked. hogy beszéljen vele. az apja pedig elveszti a lelkesedését a munkája iránt. – Értsd meg. abba az anyja beleroppan. és nekem úgy kellett harcolnom. többé semmi nem fogja lelkesíteni. az csupán a regényíró képzeletének szüleménye. és elhervad a szomorúságtól.

Őszintén hiszek benne. Úgy döntöttem tehát. és lemondani a vágyairól. De az izgatott a legjobban. a karját kitárta a föld felé. amely elválasztja az embert az álmától. Amikor visszament a hálószobába. De amikor megláttam. a Villetében. kérlek. a fiú pedig a sarokban gubbasztott. túl korai lenne azt mondani: szeretlek. Másnap azonban óriási felfordulást találtak Eduárd szobájában: az összes festményt felhasogatták egy éles tárggyal. Hallani sem akart többé a szeretetről: elege volt az egészből. egyben túl késő is. azonnal visszahívták a nagykövetet. próbáltam kitalálni a történetedet. de Eduárd nem válaszolt. – Ne szégyelld. A nagymamám képén az az asszony eltapossa a kígyót. hadd válasszam ki magamnak a helyet. képes lesz követni az apja tanácsát. hogy engedjen ki innen. De nem haltam meg: a szívem ezúttal is kibírta. hogy szeretnek. a szerelem. és azt hittem. De már késő volt. de a szeretet egyszer már összetört. mert a te arcodat akarom utoljára látni. így hát inkább kiszállt a játékból. aki a világ fölött lebegett. ami ott lógott a falon. és úgy éreztem. és az ujjaiból fénysugarak áradtak. Néztem az arcodat. hogy haldoklóm. a falakon túlra. gyere be hozzám a kórterembe. Nem tudom. beesteledett. hogy a szeretetnek két arca van. Se előre. csak azt. Ám a férfi és a nő legnagyobb őrülete éppen ez: a szeretet. túl messzire ment: átlépte a határt. hogy szeresselek. hogy maradok. Veronika már azt hitte. és egyedül megitta. hogy megmarja a lábát. Amíg aludtál a kezelés után. Nem kérek tőled mást. amikor meglátogattam a nagymamámat. hogy visszavonult a saját világába. hogy egy élő kígyót taposott a lábával. Azt hitte. – Azért is akartam az elektrosokkot. Egy nőt ábrázolt – a Szűzanyát. és mindketten reszkettek a hidegtől. és innen nincs visszaút. és azt hajtogatta. hogy a szüleid jót akartak neked. és mégis éppen ez a szeretet tette tönkre az életed. Mire Eduárd a történet végére ért. – Mi köze ennek az én történetemhez? – Mivel csak egy hete ismerlek. újabb rohamom volt. – Menjünk be – mondta a fiú. Specialisták kezelték. És még valamit: ha hallod. és megöli a mérgével?” A nagymamám azt válaszolta: a Bibliában az áll. és azt mondta: . egyszerre megértettem. ami akár a kerékpárbaleset következménye is lehetett. mit érzek. De a fiú hirtelen kinézett a hegyekre. Meg is kérdeztem a nagymamámat: „Nem fél a kígyótól? Nem fél. hogy nagyon szereti. Az anyja átölelte. mindig megálltam egy kép előtt. talán mert fiatal vagyok. és a skizofrénia egy ritka fajtáját állapították meg nála. eljött a búcsú pillanata. Eduárd még öt hónapot töltött Brazíliavárosban. De mivel valószínűleg nem érem meg a hajnalt. hogy lefognak az ápolók. Ma megkértem Igor doktort. Ő pedig a szeretete által uralkodik a Jó és a Rossz fölött. se hátra nem tudott lépni. amikor itt hagyom ezt a világot. Aztán Jugoszláviában kitört a háború. mert nagyon összezavarodtam miattad. ha otthagyják az új szanatóriumban. ahol örökre lehunyhatom a szemem. Te a szeretetről meséltél az előbb egy történetet. ahogy a katolikusok nevezik –. hogy engedd. – Értem. Túl sok súlyos probléma gyűlt össze ahhoz. Eduárd sokáig hallgatott. és még egyszer zongorázhassak neked – ha lesz hozzá erőm. Ez azt jelenti. hogy a család foglalkozni tudjon a beteg fiúval. Eduárd lehajtotta a fejét. amit mondasz – mondta Eduárd. – Már tálalják a vacsorát. Ezt az egyet tedd meg a kedvemért. – Ne félj. és nem fog egyhamar kijönni. – Gyerekkoromban. hogy nem akarok innen elmenni. hogy ez a kígyó hozta a földre a Jót és a Rosszat.Éjjel a nagykövet titokban megünnepelte győzelmét: felbontott egy üveg pezsgőt. boldogan halok meg. és az eget nézte. és az egyetlen helyes megoldásnak az látszott. a felesége – hónapok óta először – már békésen aludt.

– Mari soha nem tudta felfogni. akik érdekes és fontos dolgokról beszélnek nekünk. zöld szemű lány is. Sokkal tovább. a Villetében nem fenyeget minket a munkanélküliség. A betegek többsége azonban csak színlelte a megrendülést és a szomorúságot: valójában megkönnyebbült. Csak annyi időt adj. Mari. a boszniai háború következményei. A Villetében soha nem beszéltek nyíltan a halálról. Három márványasztal állt ott. de ők is csak nappal. Már majdnem el is felejtettem. hogy itt. Ők egy kicsit hosszabb ideig voltak szomorúak. Eduárd. akik az intenzív osztályon ápolták. hanem végleg elhagyta a Villetét. túl bolond volt. Az igazi elmebetegek rögtön el is felejtették.– Ha akarod. mint ők. Tudták róla. ahogy szokott. végig kellett olvasnia. Mindenki tudta. mintha mi sem történt volna. mint a forrás. . és soha nem tér vissza. Eduárd. Az őrültek őrültségeket csinálnak. ha valaki hiányzott. aztán megvitatjuk az eszméiket. Az asztalok között megindult a pusmogás. hogy Mari nem moziba ment. és csendben elkezdtek enni. hogy nem szabad közel kerülni a betegekhez. hiszen olyan fiatal volt szegény. és az egyik mondata nagyon megragadott: „légy. s ne mint a tó. hogy elfelejtsem a Paradicsom vízióit. Elértük a tökéletes egyensúlyt. – Arról nem is beszélve. hogy nem éri meg a hétvégét. kiviszlek innen. Búcsúzóul hagyott nekik egy levelet. Senkit nem rázott meg különösebben a hír: Mari más volt. Ugye tudod? Eduárd nem válaszolt. Mert ezúttal sem érte jött el a Halál Angyala. – Mari rám bízott egy levelet – mondta a férfi. mint az egyforma napok. Néhányan kicsit elszomorodtak a hír hallatán. Ahogy erre gondoltak. akiről tudták. aki közölte a hírt a többiekkel. aki néha megzavarta az álmukat a zongorajátékával. tele volt élettel. Volt. egyikük közölte a többiekkel. visszatértek. időnként elmegyünk együtt szórakozni. amikor a betegek leültek vacsorázni négyen hiányoztak. de azért hamar túltették magukat rajta. – Nincs sok időm. – Hasonló érdeklődésű barátaink vannak. megvan a napi programunk. hogy olvassam föl nektek. hogy meggyógyult. – Megkért. Fiatal ügyvédnő koromban gyakran olvastam egy angol költő verseit. A levél közepén abba akarta hagyni. vagy meghalnak. megijedtek. és most ott fekszik a hullaházban. főleg azok a nővérek. a gazdasági problémák vagy az erőszak – mondta egy másik. és az egyiken mindig más test feküdt. amelyre oly sok ember hiába vágyik. aki biztosan moziba ment. amelyben éltek. Veronika. amely örökké túlcsordul. – Örökké fog tartani. bár mindannyian úgy tettek. Menjünk. a szanatórium mögött. ráadásul a többségnek folyamatosan romlik az állapota. előadókat hívunk meg. aki elkezdett sírni. és teljesítette Mari kívánságát. aztán visszajött a holmijával. – Megtaláltuk a harmóniát. amiket itt töltöttem. De a kórházi dolgozók hamar megtanulják. hogy ma este Veronika fekszik ott. Aztán együtt elmegyünk. mennyire boldogok vagyunk itt – mondta az egyikük. és hazaengedték. világosban. hogy összeszedjem a holmim és a pénzem. és soha nem tudta igazán kihasználni ezt a különleges helyzetet. Csak a legbátrabbak merészkedtek odáig. mert mindannyiunktól el szeretne búcsúzni. és elővett egy borítékot. Hiányzott a barna hajú. de úgy tűnik. hogy egy hétig volt ott egy lány. aki valószínűleg még nem tért magához az elektrosokk-kezelés után. hiszen előbb-utóbb vagy meggyógyulnak és elmennek. Zedka. Aznap este. A legidősebb férfi kinyitotta a borítékot. de már késő volt. Bement. A mikor vacsora után összegyűltek a Testvériség tagjai. De azt észrevették. lepedővel letakarva.

de valójában ezt is csak azért teszik. bár még sosem láttak. mintha mi sem történt volna. hogy nem kell kifizetniük a számlát. mint odakint. ezért nem tudta jól értelmezni. Elmegyek Boszniába: ott várnak engem. – Ürítem poharam a nagymamájára ennek az őrültnek. Ezért inkább úgy éltem. hogy olyan területeket árasztunk el. mint a tó. . mert valaki rendszeresen megetetett minket. és az üvegen keresztül mindig láthattuk a kinti világot. Ez sokáig nagyon jó volt és megnyugtató. sem a jövőt. hogy szükségük van rám. ugyanúgy. Minden tettüket a megszokás diktálja. hogy ide kerültem. ahol a szeretteink élnek. haszontalan. mert fönnáll a veszély. mint itt. és nem engedik. amely kiárad. bár tisztában vagyok a korlátaimmal. – Több tisztelettel beszélj a nagymamámról! – kiabálta Veronika. csoportokba verődnek az emberek. hogy meggyőződhessenek róla. –. De az ember változik. és felállt. amikor csak akartuk. – Kérem. sem a múltat. Eduárd és Veronika megkereste Ljubljana legdrágább éttermét. Aztán. mint ezer egyforma nap. a legjobb ételeket rendelték.amelyben mindig ugyanannyi víz van”. A legtöbb. – Emelem poharam a nagymamámra! – folytatta Veronika. értelmetlen zagyvaságokat beszéltek. Pár pillanatig halkabban beszéltek. miközben vagy századszor töltött a poharába. soha nem fogom megtudni miért. de azonnal hagyják el az éttermet. újra tó lettem. Azaz –. és most kalandra vágyom. jött a pánikbetegség. a szeretetet. amely tele van gonddal és igazságtalansággal. és megittak három üveg 88-as évjáratú bort – amely az évszázad egyik legjobb évjárata volt. Az étterem tulajdonosa odajött az asztalukhoz. mint a halak az akváriumban. Amikor a férfi a levél végére ért. és mindent elönt maga körül. Már részeg volt. akkor szórakoznak. és az örömteli pillanatokat. viselkedjenek. – Koccintsunk hát ennek a lánynak a nagymamájára – mondta Eduárd. amikor felszólítják őket. a Villetébe. hogy nincs igaza a költőnek: kockázatos dolog túlcsordulni. És pontosan olyan ember lett belőlem. és közölte velük. mi van az akvárium üvegfalain túl. aki itt ül velem szemben. s hogy egyetlen kaland többet ér. És ennek az lett a következménye. amit kényelemben és jólétben töltök. hogy megnézik a tévében a híreket – ahogyan mi is mindig megnéztük. De miután meggyógyultam. megfojtjuk őket a rajongásunkkal. és én sem láttam őket. a Testvériség hétköznapjai semmiben sem különböznek a kinti hétköznapoktól – egyikük sem akar tudni róla. – De a nagymamád már nagyon öreg. a fejüket csóválták. Köszönöm nektek a barátságot. amit tehetnek. és a hangoskodásra mindenki feléjük fordult. amilyen soha nem akartam lenni: forrás lettem. Úgy éltünk itt. még hatvanöt évesen is. Mindig úgy gondoltam. és biztosan a Villetéből szökött meg! Az emberek erre visszafordultak. aki valószínűleg ma már nem él. – Tetszett a kígyó története – mondta Eduárd. és belefulladnak a szeretetünkbe. hogy bármi ismeretlen megzavarja középszerű életüket. semmitmondó dolgokban mélyednek el. egyszer csak. De tegnap – egy zongora és egy lány miatt. Rájöttem. De tudom. boldogan. falakat emelnek maguk köré. de aztán megint elkezdtek kiabálni. a Testvériség tagjai visszamentek a szobáikba és a kórtermeikbe. és illetlenül viselkedtek. hogy szórakozzanak. Vacsora közben egyszer sem említették a Villetét. Ami pedig a többi embert illeti: mindenki oldja meg a maga problémáit. – valami nagyon fontosra döbbentem rá. Ott is. A tulajdonos megint odament hozzájuk. mennyire boldogok még egy ilyen szörnyű világban is. és ekkor ismertelek meg titeket. és beletemetkeztek a tányérjukba. és azt gondolták: ez a Mari végképp megőrült. és soha nem léptem át a saját határaimat. hogy az élet itt bent pontosan ugyanolyan.

hogy a daru már évek óta ott áll. Veronika megcsókolta. A kis tér mellett van egy kis domb. akiben hiszel. – Gyerünk innen. De Ljubljana lakói tudják. közben káromkodtak és nevettek. és sóhajtoztak. – Nem bírhat ki a szíved egy ilyen emelkedőt. A szeretet a bölcsesség fölött áll. csak annyit mondott: „így történt”. . hogy minél hamarabb fel tudjon állni az asztaltól. vagyis két kígyó egy pálcára tekeredve. mit mondott az étteremben. mi célból. – Egészségedre! Itt az ideje. ez is egyike a Paradicsom vízióinak. hogy az orvostudomány szimbóluma van rajta. de a hangjába némi félelem vegyült. amit erre a drága borra költöttünk volna! – mondta Eduárd. valójában azért.– Legalább megspóroljuk a pénzt. Ha láttad Igor doktor gyűrűjét. Kimentek a kis térre. Számára minden Sugallat. Eduárd hozott két üveg bort. hogy komoly erőfeszítésébe került visszaemlékezni. Tudod. Eduárd nevetett. Veronika meglátta a kolostort. és bizonyára nemsokára befejezik. hogy amikor az óvodában az a feladat. azt hiszi. A kis domb tetején van egy kis vár. mielőtt meggondolja magát! De a férfi nem gondolta meg magát. milyen fárasztó lett volna mindenkinek megmagyarázni azt a képtelen históriát a Szentlélekkel! De ő nem magyarázott semmit. – És tudod. sárga daru áll. – Nézd meg jól az arcom – mondta. akkor biztosan emlékszel. hogy egy napon le tudd festeni. – A nagymamád szerint az a nő azért tapossa azt a kígyót. Veronika elmesélte Eduárdnak. Én is láttam már ezt a képet. Veronika fölemelte az üveget. Hiszel Istenben? – Hiszek. hogy le fogsz festeni. látszólag udvariasan. a város közepén. ahelyett hogy csak beszélsz róluk. hogy azért van ott. Gondolj bele. Aki először jár Ljubljanában. Volt a közelben egy bár. Ez egy nagyon szép és romantikus értelmezés. és ettől egy pillanatra kijózanodott. hogy le kell rajzolni a várat. hanem érez. Sokat gondolkodtam rajta. – Vegyél még bort! – kérte Eduárdot. de nem erről van szó. – A Szűzanyát soha nem érdekelte. amely a bölcsesség jelképe. mit mondtak erre a többiek? – Hát persze hogy tudom. mit gondolnak róla az emberek. amit le akartam festeni. – És miért? – Mert a Szűzanya. és voltaképpen senki sem tudja. A vár mellett egy hatalmas. – Veled fogom kezdeni – válaszolta Eduárd. Ha akarod. és koccintottak. még az alkohol hatása alatt. Eszébe jutott. de mindenképpen kezdj el festeni. Kihúzta Veronika székét. miért ábrázolják mindig így Szűz Máriát. mert a szeretet uralkodik a Jó és a Rossz fölött. mint a vár. hogy mindjárt meg fog halni. Veronika és Eduárd fölment a meredek úton. és elkezdtek inni. uralkodik a kígyó fölött. O nem vélekedik. mit mondok? – mondta Veronika. néha meg-megcsúsztak a jeges lejtőn. Ez az utolsó kívánságom. – Vésd jól a lelkedbe. Eduárd olyan részeg volt. Nem ítélkezik a jó és a rossz fölött. hosszan. ahol lakott. – Akkor esküdj meg az Istenre. hogy milyen fáradtak. a gyerekek a darut is mindig rárajzolják a képre. gyengéden. kezdd velem. Hogy őrült! Nevettek. – Mi bajod a nagymamám értelmezésével? – kérdezte Veronika. – Neked már meg kellett volna halnod – mondta. mert restaurálják a várat. ahogy a Szűz is a kígyó fölött áll. hogy megfesd a Paradicsom vízióit. De sikerült. – Mellesleg a daru jobb állapotban van. azaz a női energia. – Esküszöm. leültek a téren.

Majd mindjárt feljegyzi a szükséges adatokat. Továbbmegyek: köszönöm. hogy öngyilkos legyek. és érezte. – Rossz hírt kell közölnöm – mondta az ápoló. Azért jöttem a világra. Egész héten erre készült. és az is lehet. amelyet első betegeken végzett kísérlete során alkalmazott: a halál tudatosítása. . azt hiszem. – Ki innen! Össze kell hívnom a tulajdonosokat. mert ez most eltart egy ideig! Az ápoló elsápadt és kiment. ahogy te is kimondtad: szeretlek. hogy tönkretegyem a szívem. Amikor kinyitotta a szemét. Sikerült. borszagú. hogy átéljem mindazt. amit átéltem. Biztos volt benne. És jött a sötétség. ma beszélnie kell a lánnyal. hogy értelmet adtál az életemnek. hogy már hajnalodik. És ne akard. folytatod a festést. felesleges volt az életem. lehet. – Megfagynak. és simogatta a haját. És mondja meg a többieknek. hogy valaki megérinti a vállát. hogy butaság. A szanatórium biztonsága mindig sok kívánnivalót hagyott maga után. – Lehet. de most én is ki akarom mondani. amelyről letértél. – Mi történt? – kérdezte Veronika. hogy úgy érezzem. – Megesküdhetsz. csak ült az irodában – amelyet most már a felkelő nap fénye világított meg –. Az orvosság pedig. A halál édes volt. hogy megesküdhetek-e. ha itt maradnak. – Maguk teljesen hasznavehetetlenek. és arra kérte az Istent. hogy most szólítsa magához. De hát mindig így bánnak a hatalmasok a gyengékkel. Nem muszáj elhinned. hogy ne zavarjanak. – Azelőtt senki nem próbált megszökni – védekezett a rémült ápoló. értesítenem kell a rendőrséget.– És hogy miután lefestettél. De a nő megmoccant. ami az előző éjjel történt. és segített neki fölállni. de aztán meggondolta magát. és rögtön el is akart kezdeni jegyzetelni. – Ő… ő halott. hogy túl korai. látta. és a múlt éjjel le sem hunyta a szemét. Lehunyta a szemét. máris kopogott egy ápoló. – Erre nem tudom. hogy fölmásszunk erre a dombra. hogy még aznap elbocsátják. és megállapítja. hogy csak képzelődöm. – Illetve. Most persze neki kell tartania a hátát. ez a tél tovább tart a kelleténél –. – Nem is gondoltuk. az asztalára tette. Alighogy Igor doktor belépett a rendelőbe és felkapcsolta a villanyt – még mindig későn kelt fel a nap. hogy a fiú is ezt teszi. Egyedül ezért jöttem a világra: hogy visszatereljelek az útra. és hogy a lelkedbe vésd az arcom emlékét. Egy pillanat alatt eszébe jutott minden. hogy egyáltalán lehetséges. és kinyitotta a szemét. A karjaiban egy nőt tartott összekuporodva. – Semmi – válaszolta Eduárd. „Ez a nap is korán kezdődik” – gondolta. Eloltotta a villanyt. hogy túl késő. és mindenféle óvintézkedést kell tennem. mint az élet tudatosítása. hogy a Vitriol egyetlen ismert gyógymódja nem más. – A városházán kérhetnek menedéket – mondta az őr. és mosolygott. hogy csoda: kaptunk még egy napot. lehet. Nehéz napja lesz. akiben nem hitt. Eduárd arra ébredt. jött a nehéz álom. hogy találkozzam veled. Igor doktor fogta a noteszát. – Tegnap eltűnt két betegünk: a nagykövet fia és a szívbeteg lány. Veronika átölelte.

aki megmondja neki. amelyet lehetősége volt tudományosan kipróbálni. A nagykövet fiának aggasztóbb a helyzete. Igor doktor elméletének megfelelően (a dolgozat utolsó fejezetének az lesz a címe. hogy az injekcióknak köszönhetően sikerült teljesen megszüntetni a szívroham veszélyét. Minden attól függött. hogy most nem tudott ilyen semmiségekkel foglalkozni. Kénytelenek voltak átgondolni a saját életüket. hogy az orvos. A Vitriol-mérgezés gyógyulásának ragályos volta azonban még Igor doktort is meglepte. hogy a lány túléli-e. s végül arra a következtetésre jutott. nem érti a hivatását. amelyeket folyamatos halálfélelemben fog tölteni szegény lány? Igor doktor hosszasan mérlegelte az érveket és ellenérveket. legalább olyan sokáig élhet. Ahogy azt is tudta. a nagykövet fia tudja a Villete címét. Komoly következmények nélkül. hogy félni kezdjen. ha belegondolunk. aki – akaratlanul – belépett az életébe. Miért ne használhatná a lányt kísérleti nyúlnak. ami elég idő arra. És ez az egy hét elég volt. De végül is. ő ugyanis egyszerűen eltűnt – nyilván segített Veronikának a szökésben. A lány csaknem egy hétig kómában feküdt. A Villetében ugyanis sokan megijedtek a lassú és feltartóztathatatlan halál gondolatától. Legalább minden újabb napot csodaként él meg. És akkor azt fogja gondolni. Mások is kérték. És valószínűleg nem fogja újból megkísérelni az öngyilkosságot. hogyan lehet eltávolítani a szervezetéből a Vitriolt. hogy nem hal meg szívbetegségben. De ezt egyedül Igor doktor tudta. mint ő. hogy Igor doktor fejében megszülessen a briliáns ötlet: kísérletezni fog vele. ha akar. A lány egy hétig kapta ezt az injekciót. hogy megtudja. A Fenotal nevű orvossággal idézte elő a szívroham tüneteit. „Talán együtt vannak” – gondolta. S ha vigyáz az egészségére. És mi van azokkal a napokkal. megérteni. hogy meg fog halni és újragondolni az életét. Biztosan felkeres egy specialistát. élet és halál között lebegett.Talán létezik más orvosság is. így aztán. Igor doktort annyira földobta a kísérlet eredménye. hogy „A haláltudat mint éltető erő”). a mérgezés előrehaladt stádiumban volt. a lány szervezetéből lassan kiürült a Vitriol. aki titokban kísérletezik: számolnia kell a kockázattal és az értetlenséggel. hála egy lánynak. hogy egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után a betegek előbb-utóbb újra próbálkoznak. visszajön. avagy a Keserűséget? És kigondolt egy tervet. és közölni. hogy nem lehet baj belőle. De hát így jár az. Rendkívül súlyos állapotban került hozzá. hogy tökéletesen egészséges. Veronika szökése azonban megmentette a kínos élménytől. hiszen volt ideje gondolkodni. mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben. Éppen ma akart beszélni vele. . Túlélte. Aztán újabb kétségei támadtak: Veronika előbb-utóbb rá fog jönni. hogy megint hazudnia kelljen. de Igor doktor most arra az egyre koncentrált. és hogy mit veszítenének. hogy vizsgálják meg újra őket. aki a Villetében kezelte. Mari itthagyta a Villetét. Hiszen valóban minden nap csoda.

és hogy a tizenkettedik órában jobban vágyik élni. életének minden pillanata választás az élet és a halál között. Kisemberek sorsa. nagyszerű állása. amikor egy helyi idegklinikán magához tér. Ezért egy reggel úgy dönt: meghal. Szent Bernadett napja Paulo Coelho a világ egyik legnépszerűbb írója. Rájön. a gyógyszer a szívét károsította. Valami azonban hiányzik az életéből. . 1998. ma is ott él. 1980-ban "teljesítette" az észak-spanyolországi Santiago de Compostelába vezető 500 kilométeres zarándokutat. célját csak részben érte el.Egy pillanatra felocsúdott. úgyhogy jó lesz. ha minél hamarabb elkezdi írni a jegyzeteit. Rio de Janeiróban született. és észrevette. ami azt jelenti. A lány maga is meglepetéssel tapasztalja.ezek Coelho műveinek kulcsszavai. És aprólékos pontossággal leírta Veronika esetét. hogy a betegek már javában reggeliznek. Azóta 11 millió példányt adtak el belőle a világ 41 nyelvén (így magyarul is). mint korábban bármikor. Az épület biztonsági hiányosságairól utána is ráér megírni a jelentést. és az orvos közli vele. misztikum. A regény Veronika intenzív osztályon töltött tíz napját írja le. hogy örökre elaludjon. Fölfedez magában olyan vonásokat. hogy érdeklődéssel fordul a klinika és betegtársai felé. visszatérnek a hétköznapi problémák. 1970-ben világkörüli útra vállalkozott. szerető családja van. amelyektől korábban tudatosan távol tartotta magát. Bevesz egy maréknyi altatót. amely egy csapásra nemzetközi hírnevet szerzett neki. aminek nagy jelentősége volt szemlélete alakulásában. Nagyon megdöbben. Nemsokára megtelik az előszoba. A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan: csinos. jóképű barátok veszik körül. némi transzcendencia . érzelem. csupán napjai vannak hátra. ez egyfajta szellemi ébredést hozott életében. 1988-ban jelent meg Az alkimista címet viselő regénye. hogy a nap sugarai már egészen erősen világítanak.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful