Tiszteletkör

Történeti tanulmányok Draskóczy István egyetemi tanár 60. születésnapjára

Tiszteletkör
Történeti tanulmányok Draskóczy István egyetemi tanár 60. születésnapjára

Budapest, 2012

Szerkesztette: Mikó Gábor, Péterfi Bence, Vadas András

A kötet megjelenését az ELTE Bölcsészettudományi Kar támogatta

© A tanulmányok szerzôi, 2012 © A kötet szerkesztôi: Mikó Gábor, Péterfi Bence, Vadas András © Bella Katalin

ISBN 978 963 312 095 8

www.eotvoskiado.hu Felelôs kiadó: Hunyady András, ügyvezetô igazgató Felelôs szerkesztô: Pál Dániel Levente Nyomdai munkák: Multiszolg Bt. Tipográfia: Anders Tibor Borítóterv: Váraljai Nóra

Tartalom

Tabula Gratulatoria .......................................................................................................... 11 Rövidítésjegyzék ................................................................................................................ 13 Köszöntők
Borsodi Csaba Draskóczy István 60 éves ................................................................................................ 19 Bertényi Iván „Nihil utilius sale et sole”. A hatvanesztendős Draskóczy István köszöntése ................ 21

Politikatörténet
Pálóczi Horváth András Nomád betörések Magyarországra a 10–11. században .................................................. 27 Bárány Attila Anglia királya és a morvamezei csata.............................................................................. 39 Zsoldos Attila Rátót nembéli Domokos nádor megyéi .......................................................................... 47 C. Tóth Norbert Nádorváltások a Zsigmond-korban (1386–1437). Az 1439. évi 2. tc. nyomában .......... 53 E. Kovács Péter Zsigmond király milánói koronázása .............................................................................. 67 Teke Zsuzsa Mátyás és Firenze ............................................................................................................ 85 Fedeles Tamás Újlak ostroma (1494) ...................................................................................................... 97 Péterfi Bence Az 1491. évi pozsonyi béke kiskapui. Egy cseh zsoldoskapitány, Jan Zvolský alsó-ausztriai birtokszerzése ........................................................................................ 105 Horn Ildikó Egy különleges születésnapi ajándék. János Zsigmond és az 1564. évi tordai országgyűlés .................................................................................................................. 117 Honvári János Lépni vagy nem lépni? Egy meghiúsult magyarországi kísérlet a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz való csatlakozás ügyében (1966–1967) .................. 125

5

Tiszteletkör

Gazdaság és kereskedelem
Keglevich Kristóf A garamszentbenedeki bencések és Újbánya polgárai a 14. század közepén................ 137 Simon Zsolt Az erdélyi szászok adói Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt ................................ 145 Nikolicza Erika Boroszló és Görlitz lehetséges szerepe a budaiak magdeburgi joggal való megismerkedésében ...................................................................................................... 155 Arany Krisztina Magyarországi hitelezésre vonatkozó adatok az 1427. évi firenzei Catastóban............ 165 Kenyeres István A bányakamarák szerepe a Magyar Királyság jövedelmeiben a 15–16. században...... 177 Gecsényi Lajos Egy budai polgár adóssági pere a birodalmi kamarai bíróság előtt (1519–1533) ........ 189 Bessenyei József Szeged, Várad, Debrecen, Nagyszombat. Változások a Magyar Királyság kereskedelmi rendszerében Mohács után, különös tekintettel a hitelezésre.................. 199 Buza János Ódutka – jó dutka. Adalék a 16–17. századi pénzforgalom történetéhez .................... 207 Pap Ferenc A só harmincadolása Kolozsváron (1599–1637) .......................................................... 217 R. Várkonyi Ágnes Sónk és kenyerünk. A Rákóczi-kori sóbányászatról és sókereskedelemről ................ 223

A város és világa
Nagy Balázs William FitzStephen a 12. századi Londonról .............................................................. 239 Szende László Esztergom kézművessége a tatárjárás idején ................................................................ 245 Tringli István Sátoraljaújhely első kiváltságai .................................................................................... 251 Spekner Enikő „Egy és ugyanazon szabadság alatt”. Két város, egy kiváltságlevél: a pesti kiváltságlevél szövevényes története ............................................................................ 261 Weisz Boglárka Egy hamis oklevél nyomában. A nagyszombatiak 1267. évi kiváltságlevele .............. 271 Font Márta A monostor mint településformáló tényező. Adalékok a középkori Pécsvárad történetéhez .................................................................................................................. 277

6

Tartalom Petrovics István A középkori Pécs idegen származású polgárai .............................................................. 283 György Székely Les droits des hôtes « Latins » et « Saxons » dans les autonomies urbaines et territoriales de la Hongrie médiévale ............................................................................ 293 Skorka Renáta Pozsony a bécsi közvetítőkereskedelem árnyékában .................................................... 301 Csukovits Enikő Emlékezés élőkről és holtakról. Misekönyv-használat és polgári vallásosság ............ 311 Majorossy Judit – Szende Katalin Libri civitatum. Városkönyvek a középkori Magyar Királyság közigazgatásában ...... 319 Valter Ilona Késő középkori szőlőművesség írott és tárgyi emlékei Pásztó mezővárosban ............ 331 Szabó Péter Várad, a három részre hullt Magyarország virtuális fővárosa. Egy oklevél olvasatai ........ 341 Rüsz-Fogarasi Enikő A fejedelemségkori Beszterce polgárainak öröklési tendenciái .................................... 349 J. Újváry Zsuzsanna A kétféle nemesség kérdése Kassán a 16–17. században .............................................. 361 Bariska István Presztízsper az Esterházyak és Kőszeg között (1699–1737) ........................................ 371 Dubniczky Zsolt A pesti Festetics-palota. Egy 19. századi főúri rezidencia kialakulása ........................ 381

Vár és vidék – társadalom
Feld István Az Árpád-kori Magyarország püspöki székvárainak kérdéséhez.................................. 395 Nógrády Árpád Három Sáros megyei birtokról ...................................................................................... 407 Horváth Richárd Mitől vár a vár? Márkusfalvi Máriássy István várépítési kísérlete 1507-ben .............. 421 Neumann Tibor Régi genealógiai legendák nyomában. Szapolyai István nádor házasságai, leányai és leánytestvérei ................................................................................................................ 431 Pálosfalvi Tamás Dobrakucsától Kőaljáig. Egy konfliktus és háttere a Jagelló-kori Magyarországon .... 439 Kelényi Borbála Kanizsai Dorottya végrendelete és társadalmi kapcsolatai............................................ 451 Glück László Egy sókamarai hivatalnok a 16. század közepén: Szigeti Szabó György deák ............ 459

7

Tiszteletkör

Művelődés és műveltség
Sz. Jónás Ilona Venantius Fortunatus utazása Itáliából Galliába a 6. század első felében .................... 473 Bubnó Hedvig A zene a lélek felemelője. A zsoltározási gyakorlat és a lelki fejlődés összefüggései a clunyi szerzetességben ................................................................................................ 481 Molnár Péter Limoges-i János: Morale somnium Pharaonis. Egy „uralkodótükör” vélelmezett magyar vonatkozásai és valódi jelentősége .................................................................. 491 Körmendi Tamás A „varasdi jelenet” kritikája. Megjegyzés Imre király és András herceg trónviszályának történetéhez ........................................................................................ 503 Csákó Judit Néhány megjegyzés Albericus Trium Fontium krónikájának magyar adataihoz .......... 515 Somogyi Szilvia Megjegyzések egy 1298-as egyházi bírósági per margójára ........................................ 527 Blazovich László A szomszédjog intézménye a középkori jogkönyvekben .............................................. 537 Solymosi László A hiteleshelyek számának alakulása a 14–15. században ............................................ 545 Vadas András A nyulak-szigeti apácakolostor és a Duna .................................................................... 561 Mikó Gábor Mátyás király „krónikás könyve” egy 16. századi törvénygyűjtemény margóján. Megjegyzések a Thuróczy-kódex történetéhez.............................................................. 573 Veszprémy László A Képes Krónika és Anonymus kéziratának utóéletéhez ............................................ 587 G. Etényi Nóra Thököly Imre és az európai politika szerencsekereke .................................................. 597 Hanny Erzsébet A budai zsidók levele .................................................................................................... 607 Kalmár János Bécs a 18. század közepének magyar látogatói szemével ............................................ 617

Historiográfia
Ferenc Makk De l’État de Saint Étienne.............................................................................................. 625 Thoroczkay Gábor Clio bűvöletében – egy középkorkutató szemszögéből ................................................ 639

8

Tartalom Ress Imre Thallóczy Lajos középkori délszláv okmánytárainak keletkezéséhez .......................... 647 Érszegi Géza „minálunk majd nem büntetésnek tartják a levéltári szolgálatot” – Pauler Gyula 1874–1875. évi külföldi tanulmányútjának tanulságai .................................................. 657 Vörös Boldizsár „A történelem veszedelmei” és a történészek stratégiái. Néhány sajátos eljárás a szakmai eredmények közreadásánál az 1949–1989 közötti magyar történettudományban .................................................................................................... 665

Draskóczy István publikációinak jegyzéke (1975–2011) ...................................... 673 Köszönetnyilvánítás ........................................................................................................ 687

9

TABULA GRATULATORIA
Almási Tibor Altmann Júlia B. Nyékhelyi Dorottya Bak Borbála Bakáts Bernadett Batizi Zoltán Bella Katalin Bencze Zoltán Berlász Jenõ Bertók Lajos Bodó Sándor Csaplár-Degovics Krisztián Csorba Csilla Déri Balázs Dezsô Tamás Dobszay Tamás Dózsa Gábor Zoltán Dreska Gábor Emôkey István Erdmann Gyula Erdôdy Gábor Érszeginé Sin Ágota Farbaky Péter Fazekas István Gádor Judit özv. Gerics Józsefné Ladányi Erzsébet Gyuricza Anna Horváth Iván Irásné Melis Katalin Izsák Lajos Jakab Péter Jusztin Márta Kanyó Ferenc Kérdô Katalin Kerny Terézia Klaniczay Gábor Klement Judit Koszta László Kovács Eszter Kovács Zsuzsanna Kövér György Kozári Monika Kozma Béla Krász Lilla Kreutzer Andrea Kuczogi Zsuzsanna Laczlavik György Lakatos Bálint Laszlovszky József Lovas Borbála Lôvei Pál Madas Edit Magyar Eszter Magyar István Lénárd Magyar Károly Majoros István Marosi Ernô Mészáros Orsolya Mikó Árpád Miskolczy Ambrus Molnár Antal Mordovin Maxim Munkácsy László Novák Veronika Németh György Oborni Teréz Oswald Júlia Pajkossy Gábor Pálffy Géza Pandula Attila Papp Klára Petrik Iván Pinke Zsolt Piti Ferenc Polgár Balázs Poór János Pósán László Prokopp Mária Rácz György Sághy Marianne Sarbak Gábor Schmidtmayer Richárd Selmeczi Kovács Attila Sebestyén Ilona Soós István Sölch Miklós Süttô Szilárd Szabad György Szabó Csaba Szántay Antal Székely Gábor Szentmártoni Szabó Géza Szovák Kornél Szoleczky Emese Szögi László Szuhay Miklós Szvoboda Dománszky Gabriella Toma Katalin Torbágyi Melinda Tóth Csaba Tóth Krisztina Török Márta Urbán Máté Vadász Sándor Vajnági Márta Vass Elôd Végh András Visi Zsuzsanna Zádor Judit Zimányi Vera Zsinka László Zsidi Paula Zsidi Vilmos

Rövidítésjegyzék
Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae (Bp. 1951–). Acta Historiae Artium Academiae Scientiarum Hungaricae (Bp. 1953–). Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae (Szeged 1955–). Archaeológiai Értesítô (Pest, Bp. 1868–1948., 1950–). Ars Hungarica (Bp. 1973–). Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I–IV. Bp. 1963–1998. AOklt Anjou-kori oklevéltár. I–XV., XVII., XIX–XXI., XXIII–XXVIII., XXXI. Fôszerk. Kristó Gyula – Almási Tibor. Szerk. Almási Tibor – Blazovich László – Géczi Lajos – Kôfalvi Tamás – Kristó Gyula – Makk Ferenc – Piti Ferenc – Sebôk Ferenc – Tóth Ildikó. Bp.–Szeged 1990–2010. AOkmt Anjoukori okmánytár. Codex diplom. Hungaricus Andegavensis. I–VII. Szerk. Nagy Imre – Tasnádi Nagy Gyula. Bp. 1878–1920. AtSz Agrártörténeti Szemle (Bp.–Gödöllô, 1957–). ÁÚO Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. I–XII. Közzéteszi Wenzel Gusztáv. Pest–Bp. 1860–1874. BpR Budapest Régiségei. A fôváros területén talált mûemlékek és történelmi nevezetességû helyek leírása (Bp. 1889–). BpTOE Budapest történetének okleveles emlékei. I–II. Csánky [Csánki] Dezsô gyûjtését kieg., s. a. r. Gárdonyi Albert. III/1–2. Összeáll. Kumorovitz L. Bernát. Bp. 1936–1987. CDCr Codex diplomaticus Regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Edidit Academia Scientiarum et Artium Slavorum Meridionalium auxilio Regiminis Croat., Dalm. et Slav. Collegit et digestit T[adeus] Smičiklas. I–XVIII. Zagrabiae 1904–1990. CFH Albinus Franciscus Gombos: Catalogus fontium historiae Hungaricae aevo ducum et regum ex stirpe Arpad descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI. I–IV. Bp. 1937–1943. Repr. Bp. 2005–2011. CJH Magyar törvénytár – Corpus Juris Hungarici. (1000–1868). Millenniumi emlékkiadás. I–VI. Szerk. Márkus Dezsô. Bp. 1896–1901. Csánki Csánki Dezsô: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I–III., V. Bp. 1890–1913. DHA Diplomata Hungariae antiquissima (accedunt epistolae et acta ad historiam Hungariae pertinentia). I. (1000–1131). Edendo operi praefuit Georgius Györffy, adiuverunt Johannes Bapt. Borsa – Franciscus L. Hervay – Bernardus L. Kumorovitz – Julius Moravcsik. Budapestini 1992. DRH 1301–1457. Decreta regni Hungariae 1301–1457. Collectionem manuscriptam Francisci Döry additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Georgius Bónis – Vera Bácskai. Bp. 1976. AcAr AcHA AcUSz AÉ AHun ÁMTF

13

Tiszteletkör

DRH 1458–1490. Decreta regni Hungariae 1458–1490. Francisci Döry collectionem manuscriptam additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Georgius Bónis – Geisa Érszegi – Susanna Teke. Bp. 1989. Engel: Adattár Engel Pál: Magyar középkori adattár. Magyarország világi archontológiája, 1301–1457.; Középkori magyar genealógia. CD-ROM. Bp. 2001. Engel: Arch. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája, 1301–1457. I–II. Bp. 1996. Fejér Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Studio et opera Georgii Fejér. I–XI. Budae 1829–1844. DF Magyar Országos Levéltár (Bp.), Fényképgyûjtemény (U szekció), Diplomatikai Fényképgyûjtemény. DL Magyar Országos Levéltár (Bp.), Mohács elôtti gyûjtemény (Q szekció), Diplomatikai Levéltár. EM Erdélyi Múzeum (Kolozsvár 1814–). HK Hadtörténelmi Közlemények (Bp. 1888–). HO Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius. I–VIII. Kiadják: Ipolyi Arnold – Nagy Imre – Paur Iván – Ráth Károly – Véghely Dezsô. Gyôr–Bp. 1865–1891. KMTL Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Fôszerk. Kristó Gyula. Szerk. Engel Pál – Makk Ferenc. Bp. 1994. LK Levéltári Közlemények (Bp. 1923–). LMA Lexikon des Mittelalters. I–IX. Hrsg. Gloria Avella-Widhalm – Liselotte Lutz – Roswitha Mattejiet – Ulrich Mattejiet. München–Zürich [1977]–1999. LSz Levéltári Szemle (Bp. 1961–). MaMûL Magyar Mûvelôdéstörténeti Lexikon. Középkor és kora újkor. I–XII. Fôszerk. Kôszeghy Péter. Szerk. Tamás Zsuzsanna. Bp. 2003–2011. MES Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. I–IV. Edd. Ferdinandus Knauz – Lodovicus Crescens Dedek – Gabriel Dreska – Geysa Érszegi – Andreas Hegedûs – Tiburtius Neumann – Cornelius Szovák – Stephanus Tringli. Strigonii–Budapestini 1874–1999. MEV Magyar Egyháztörténeti Vázlatok (Bp. 1989–). MGH Monumenta Germaniae historica. MGH SS Monumenta Germaniae historica. Scriptores. I–XXXIX. Edd. Ottavio Clavuot – Hartmut Hoffmann – Oswald Holder-Egger – Walter Koller – Felix Liebermann – Christian Lohmer – Klaus Naß – August Nitschke – Reinhold Pauli – Georg Heinrich Pertz – Franz-Josef Schmale – Irene Schmale-Ott – Martina Stratmann – Georg Waitz – Wilhelm Wattenbach. Hannovera–Lipsiae 1826–2009. MIÖG Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung (Innsbruck–Wien–Müchen 1880–). MKSz Magyar Könyvszemle (Bp. 1876–). MNy Magyar Nyelv (Bp. 1905–). MOL Magyar Országos Levéltár (Bp.).

14

Rövidítésjegyzék

MREV

MTA MTAKK MûÉ OSzKK PL PRT RA

SRH

Sz T TSz TT ZsO Zsoldos: Arch.

A veszprémi püspökség római oklevéltára. Monumenta Romana episcopatus Vesprimiensis. I–III. Edita a Collegio Historicorum Hungarorum Romano. IV. Edidit Josephus Lukcsics. Bp. 1896–1907. Magyar Tudományos Akadémia (Bp.). Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár és Régi Könyvek Gyûjteménye (Bp.). Mûvészettörténeti Értesítô (Bp. 1952–). Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (Bp.). Patrologiae cursus completus. Series Latina. Ed. Jacques-Paul Migne. I– CCXXI. Paris 1844–1880. A pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története. I–XII/B. Szerk. Erdélyi László – Sörös Pongrácz. Bp. 1902–1916. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico-diplomatica. I–II. Szerk. Szentpétery Imre – Borsa Iván. Bp. 1923–1987. Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. I–II. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Bp. 1937–1938. Repr. szerk. Szovák Kornél – Veszprémy László. Bp. 1999. Századok (Bp. 1867–). Turul (Bp. 1893–1946., 1992–). Történelmi Szemle. A MTA Történettudományi Intézetének Értesítôje (Bp. 1958–). Történelmi Tár (Bp. 1878–1911.). Zsigmondkori oklevéltár. I–XI. 1387–1424. Szerk. Mályusz Elemér – Borsa Iván – C. Tóth Norbert – Neumann Tibor. Bp. 1951–2009. Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája, 1000–1301. Bp. 2011.

15

Körmendi Tamás

A „varasdi jelenet” kritikája
Megjegyzés Imre király és András herceg trónviszályának történetéhez

ndrás Magyarországra való visszatértével a testvérek közötti viszálykodás a tetôfokára hágott. Az ország összes elôkelôje és csaknem az egész magyar haderô teljes sokasága elhagyta a királyt, és törvénytelen módon András herceghez csatlakozott. A királlyal pedig csak szerfölött kevesen maradtak, és azok is úgy megrettentek a hatalmas lázadás okozta félelemtôl, hogy nem merték reményre buzdítani a királyt, hanem inkább arról gyôzködték, hogy meneküljön. Történt pedig, hogy egy napon a felek egymást megközelítvén serényen készülôdtek, hogy csatába bocsátkozzanak; de mivel a király pártja a másikhoz hasonlítva semekkora sem volt, Imre igencsak aggódni kezdett, és fejét törvén azon töprengett, hogy mihez fogjon ilyen nagy bajban. Végül égi sugallatra, igen dolgos igyekezettel hasznos megoldásra lelt, amelynek segítségével mind a királysághoz való jogát helyreállíthatta, mind a vérontástól ártatlan maradt. Ekkor így szólt övéihez: »Ne kövessetek, hanem maradjatok kicsit hátra.« Majd fegyverzetét letéve csupán a kormánypálcát vette kézbe, és nyugodtan elindult az ellenség csapatai felé: ment a fegyveresek sokaságán keresztül, erôs hangon kiáltva: »Most meglátom majd, ki merészel kezet emelni a királyi sarj vérére!« Ezt látván mind elhúzódtak elôle, és egy hangot sem mervén szólni, széles utat engedtek errôl is, arról is. Miután pedig odaért a fivéréhez, elfogta ôt, és a hadsorokon kívülre vezetve ôrizet alá küldte egy várba. Ekkor pedig szégyenében és félelmében mindenki letette a fegyverzetét, és a király térdéhez hajolván bocsánatért könyörögtek. A király pedig – minthogy igen kegyelmes volt – valamennyiüket kegyébe fogadta.”1 Így idézi fel Tamás spalatói fôesperes A salonai és spalatói fôpapok története címû, 1266 után befejezett mûvében – avagy rövidebb latin címén: a Historia Salonitanában – Imre király és fivére, András horvát-dalmát herceg 1197–1203 közötti trónviszályának2 valószínûleg legismertebb mozzanatát, amikor az uralkodó 1203-ban a Dráva melletti Varasd közelében foglyul ejtette ellene már harmadízben pártot ütô öccsét.

„A

1 Thomae archidiaconi Spalatensis Historia Salonitarum atque Spalatinorum pontificum. Ed. Olga Perić – Damir Karbić – Mirjana Matijević Sokol – James Ross Sweeney. Bp.–New York 2006. (a továbbiakban: HS) 140–142. 2 A trónviszály történetére l. Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I–II. Bp. 18992. II. 12–22., 32–37.; Szabados György: Imre és András. Sz 133. (1999) 99–111.

503

Körmendi Tamás

Ezzel a tudósítással szemben elsôsorban azért merültek fel kételyek, mert más forrásainkban nyoma sincs az itt elbeszélt, hatásos jelenetnek. Az alsó-ausztriai Klosterneuburg ágostonos monostorában keletkezett évkönyv némely kézirata szerint Imre éppenséggel szószegô módon, csellel vetette fogságba a fivérét.3 A kútfôink közötti ellentmondást látva Pauler Gyula igen óvatosan fogalmazott. Spalatói Tamás elbeszélését fôbb vonalaiban hitelesnek minôsítette, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a részleteket tekintve a dalmáciai fôesperes híradása nem feltétlenül megbízható.4 András elfogatásának körülményeit több forrás adatainak egybeszerkesztésével rekonstruálta: Imre eszerint csalárd szándékkal tanácskozni hívta a fivérét, majd amikor az néhány hívével együtt megjelent, jogarral a kezében hozzá lépett és lefogta ôt.5 Pauler kortársa, Mátyás Flórián viszont a rendelkezésre álló valamennyi kútfô áttekintése után annak ellenére is a klosterneuburgi tudósítást fogadta el hitelesnek, hogy véleménye szerint az osztrák évkönyvírók témánkkal kapcsolatban csupán „kósza hírekbôl” meríthettek, ráadásul elfogultak is voltak II. András iránt.6 Késôbb Kristó Gyula alapjában véve Pauler mértéktartó véleményéhez tért vissza, és mûveiben mind a dalmáciai krónikás, mind a klosterneuburgi annales híradását kommentár nélkül ismertette.7 Újabban az elôzôektôl markánsan különbözô, határozott álláspontot fogalmazott meg Szabados György, aki az 1203-i magyarországi eseményekrôl szóló forrásokat három csoportra osztotta: Imre-párti, András-párti és elfogulatlan kútfôk körére. Spalatói Tamás mûvét Imrével rokonszenvezô alkotásnak minôsítette, a Klosterneuburgi Évkönyvet viszont az András iránt elfogult források közé sorolta, és elutasította a tanúbizonyságát. Szabados végkövetkeztetése szerint „hiteles tudósításért Spalatói Tamás históriájához kell fordulnunk.”8 A „varasdi jelenetrôl” szóló források megítélése tehát távolról sem egységes, és így az események történeti rekonstrukciója is bizonytalan. Az alábbiakban ezért elôbb sorra veszem az András herceg foglyul ejtésérôl ránk maradt kútfôket, ennek során áttekintem keletkezésüket és mérlegelem forrásértéküket, végül pedig arra a kérdésre keresem a választ, hogy mit tudhatunk ezen szövegek egybevetése alapján több-kevesebb bizonyossággal az 1197–1203 közötti trónviszály utolsó felvonásáról.

1.) Az osztrák hercegi udvar értesülései
Imre király halála után özvegye, Konstancia királyné és gyermeke, a már apja életében megkoronázott III. László elmenekült az országból: az elhunyt uralkodó unokatestvére, VI. Lipót

3 Continuatio Claustroneoburgensis II. In: MGH SS IX. 620.; Continuatio Claustroneoburgensis III. In: MGH SS IX. 634. 4 Pauler Gy.: A magyar nemzet i. m. II. 490. 34. j. 5 Uo. II. 33. 6 Mátyás Flórián: Sz. László és Imre királyok végnapjai és II. Endre életévei, fogsága és temetése. Bp. 1900. 31–36. 7 Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. I–II. Főszerk. Székely György, szerk. Bartha Antal. Bp. 1984. II. 1270.; Kristó Gyula: Háborúk és hadviselés az Árpádok korában. Szeged 2003. 132. 8 Szabados Gy.: Imre és András i. m. 109–110., idézet: 110.

504

A „varasdi jelenet” kritikája

osztrák és stájer herceg nyújtott nekik oltalmat. Mivel András ezért háborúval fenyegetôzött, Lipót birodalmi segítséget kért. Errôl szóló levele Signai Buoncompagno Rhetorica antiqua címû, 1215-ben készült munkájában maradt fenn.9 A szónoklattani traktátus a szöveget sajnos dátum nélkül közli, ám bizonyosak lehetünk benne, hogy a levél 1205 nyarán kelt. Egyfelôl ugyanis a közelmúlt eseményeiként utal 1205 májusának történéseire: a gyermek király halálára és András május 29-i megkoronázására, másfelôl még valós veszedelemként számol a végül be nem következett magyar támadással. A következôket olvashatjuk benne: „Az egész birodalom számára nyilvánvaló, hogyan fogta el és börtönözte be ok nélkül I[mre], a magyarok királya a fivérét, A[ndrást]. Az isteni bosszú ezért a királyt egy évnyi idô múltán gyors halállal pusztította el.”10 Külön figyelmet érdemel azon részlet, amely szerint a magyar uralkodó „ok nélkül” (absque causa) vetette fogságba a fivérét, továbbá az a vélekedés, amely Imre halálát az Andrással szemben jogtalanságot megtorló „isteni bosszúnak” (ultio divina) tulajdonítja (az utóbbi motívum késôbb a klosterneuburgi hagyomány anyagába is utat talált). Azt a lehetôséget, hogy Lipót ilyen jellegû értesülései az ott tartózkodó Konstancia özvegy királyné környezetébôl származnának, nyugodtan kizárhatjuk, hiszen a szöveg egyértelmûen ellenséges képet fest Imrérôl. A forrásunkban tetten érhetô vélekedés tehát, amely András bebörtönzését ok nélküli, isteni büntetést elôidézô gaztettnek állítja be, kétségkívül az osztrák herceg és környezete álláspontját tükrözi, pártosságát pedig az magyarázza, hogy Lipót korábban maga is Andrást támogatta Imre ellenében.11

2.) Melki Évkönyv
Az alsó-ausztriai bencés környezetben keletkezett kútfô12 anyagát 1123-tól egészen 1564-ig folyamatosan vezették. Eredeti kézirata is ránk maradt. Korszakunkra vonatkozó feljegyzései az eseményekkel egykorú, önálló értesülésen nyugvó (tehát más források szövegével nem kontaminált) híradásoknak tûnnek. Témánkhoz vonható részlete 1203-nál: „Imre, a magyarok királya fogságba zárta a fivérét, Andrást.”13 A herceg elfogatásának körülményeirôl a Melki Évkönyv semmiféle részletet nem közöl, szûkszavú híradásának párhuzamai nem ismertek.

9 Szovák Kornél: Boncompagnus. Adalék a XIII. századi magyar történet külföldi forrásaihoz. In: „Quasi liber et pictura”. Tanulmányok Kubinyi András hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kovács Gyöngyi. Bp. 2004. 505. 10 Uo. 507.; CFH I. 891. sz. 11 Pauler Gy.: A magyar nemzet i. m. II. 19., 21–22.; Szabados Gy.: Imre és András i. m. 106–107. 12 Annales Mellicenses – Alphons Lhotsky: Quellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs. Graz–Köln 1963. 176–178.; Wilhelm Wattenbach – Franz-Josef Schmale: Deutschlands Geschichtsquellen im Mittelalter. Vom Tode Kaiser Heinrichs V. bis zum Ende des Interregnum. I. Darmstadt 1976. 213–215.; Geschichtsquellen des deutschen Mittelalters. (a továbbiakban: GdDM) I. 113. Online dokumentum: www.repfont.badw.de/A.pdf (a letöltés ideje: 2011. augusztus 31.) 13 MGH SS IX. 506. – A második részlet utolsó szavát a szövegkiadás szerint törölték.

505

Körmendi Tamás

3.) Admonti hagyomány
A stájerországi bencés monostor 1250-ig ívelô évkönyvét14 egykorú kéziratból ismerjük, ám ebbôl éppen az a lap hiányzik, amelyen az 1200–1204 közötti események szerepelnek. A kézirat azonban másutt igen szoros rokonságot mutat azzal az évkönyvvel, amely egy ismeretlen helyen keletkezett, korábbi ôrzési helyérôl Neubergi Kódexnek nevezett kötetben maradt ránk. A kutatás ez utóbbi szöveget nem is tekinti önálló alkotásnak, csupán az Admonti Évkönyv variánsának,15 így talán okkal feltételezzük, hogy az eredeti admonti anyag minket érdeklô részleteit is viszonylag pontosan tartalmazza.16 A Neubergi Kódexben a következôket találjuk az 1203-i események között András herceg foglyul ejtésérôl: „Imre, a magyarok királya megkoronáztatta a fiát, Lászlót, noha az még hároméves sem volt. Fivérét, Andrást – arra gyanakodván, hogy az a királyság lerohanására készül – fogságba vetette, és az esztergomi palotában ôriztette, amelyet más néven Gran-nak neveznek. András feleségét pedig, Berthold meráni herceg leányát, javaitól megfosztván hazájába küldte vissza.” 1204-nél pedig ekképp ír Imre elhunytáról: „Imre, a magyarok királya meghal, fivére, András pedig a fogságból a királyság magasába emelkedik”17 Csaknem szó szerint ugyanezeket a híradásokat olvashatjuk – témánk szempontjából elhanyagolható különbségekkel – a Fundationes monasteriorum Bavariae címen ismert, 14. század végi, önállótlan kompilátumban,18 amely a szóban forgó helyeken nyilvánvalóan az Admonti Évkönyv anyagát veszi át. Ugyanehhez a hagyományhoz kötôdnek a felsô-ausztriai Garsten bencés monostorában vezetett annales adatai, hiszen ez utóbbi kútfônk anyagát úgy állították össze, hogy az Admonti Évkönyv elveszett, 1181 elôtti redakciós fázisát részint önálló fogalmazatú tudósításokkal folytatták, részint pedig több helyütt – egyebek között az 1199–1207 közötti évekrôl szóló bejegyzések esetében – az Admonti Évkönyv ránk maradt, második redakciós fázisának kivonatolt híreivel

14 Annales Admuntenses / Continuatio Admuntensis – Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 195–196.; Wattenbach, W. – Schmale, F.-J.: Deutschlands Geschichtsquellen i. m. I. 224–229.; GdDM I. 69–70. Online dokumentum: www.repfont.badw.de/A.pdf (a letöltés ideje: 2011. augusztus 31.) 15 Wilhelm Wattenbach máig érvényesnek tekintett megállapítása szerint a Neubergi Kódexben olvasható évkönyvet az admonti kézirat valamelyik másolatából kivonatolhatták (de bizonyosan nem magából az admonti kéziratból) – MGH SS IX. 580. 16 Ezt az amúgy is logikus feltételezést a minket érdeklő részletek filológiai elemzése is egyértelműen alátámasztja. Egyfelől ugyanis a Neubergi Kódexben szereplő, András elfogatásáról és Imre haláláról szóló híradások egyes részletei – „Heinricus Ungarorum rex filium suum […] coronavit”, ill. „Heinrichus rex Ungarorum moritur […] frater eius a captivitate ad regnum sublimatur” – szó szerinti egyezést mutatnak az alább tárgyalandó Annales Garstenses ugyanezen eseményekről tudósító, ám sokkal szűkszavúbb feljegyzéseivel. Másfelől tudjuk, hogy az Annales Garstenses anyagának az 1199–1207 közötti évekre vonatkozó részleteit rendre az Admonti Évkönyv anyagából kivonatolták (MGH SS IX. 579.): igen valószínű tehát, hogy az 1203. és 1204. évi magyarországi eseményekkel kapcsolatos feljegyzéseit is ez utóbbi kútfőre lehet visszavezetni. Mindebből pedig az következik, hogy a Neubergi Kódexben megőrződött, témánkba vágó tudósítások alighanem tényleg ebben a formában szerepeltek az admonti kézirat ma hiányzó lapján is. 17 MGH SS IX. 590.; CFH I. 1718. sz. 18 Scriptores rerum Boicarum. Ed. Andreas Felix [Oefele] Oefelius. I–II. Augustiduni 1763. II. 335.; CFH. I. 595. sz. – GdDH IX. 84. Online dokumentum: www.repfont.badw.de/F.pdf (a letöltés ideje: 2011. augusztus 31.)

506

A „varasdi jelenet” kritikája

bôvítették.19 Nem meglepô tehát, hogy a Garsteni Évkönyv témánkba vágó, 1203-i, illetve 1204-i részletei szoros szövegkapcsolatot mutatnak a Neubergi Kódexbôl fentebb idézett passzusokkal: „Imre, a magyarok királya megkoronáztatta kisgyermek fiát. […] Imre, a magyarok királya elhunyt, fivére, András pedig a fogságból a királyság magasába emelkedik.”20 Az Admonti Évkönyvnek a Neubergi Kódex alapján rekonstruálható, teljesebb anyaga három ponton szolgáltat más forrásból nem ismert adatokat András fogságba vetésének körülményeirôl. Elôször: úgy tudja, hogy Imre gyanúja szerint fivére ismét támadásra készült. Másodszor: pontosan (és hihetôen) megnevezi András rabságának helyszínét, az esztergomi palotát. Végül harmadszor: egyedüli egykorú kútfôként közli azt a szintén hitelesnek tûnô21 információt, amely szerint András bebörtönzése után Imre elûzte az országból a herceg hitvesét, Gertrúdot. Fontos kiemelni, hogy az Admonti Évkönyv témánkba vágó adatainak hitelében semmi okunk sincsen kételkedni, hiszen kútfônk egyetlen megbízható korabeli forrásunkkal sem kerül ellentmondásba, és egyedi értesülései is harmonikusan illeszkednek a korszak történetével kapcsolatos ismereteink sorába. Az András börtöneként említett esztergomi palota kétségkívül alkalmas lehetett arra, hogy a király ott ôriztesse legveszedelmesebb ellenfelét, Gertrúd eltávolítása pedig kiváltképp bölcs lépésnek tûnik Imre részérôl (különösen, ha azt is tekintetbe veszszük, hogy milyen aktívnak bizonyult késôbb, férje uralkodása idején).22 Ennek alapján azt az információt sincs okunk elvetni, amely szerint Imre azért börtönözte be Andrást, mert attól tartott, hogy az fegyveres támadást kísérel meg ellene.

4.) Klosterneuburgi hagyomány
A Babenbergek családi egyházának számító ágostonos monostor évkönyvét23 vélhetôen 1129– 1224 között vezették, hiszen a köré épülô hagyományban ebbôl az idôszakból szerepelnek kimondottan a klosterneuburgi közösség történetére vonatkozó adatok. Többször is átszerkesztették, ám a különféle redakciós fázisok szövegét és a bennük szereplô, eredeti híradásokat ma már lehetetlen pontosan rekonstruálni.24 A Klosterneuburgi Évkönyv legkorábbi ismert kézirata ugyanis csak 1340-bôl (vagy kevéssel késôbbrôl) maradt ránk, amikor számos más kútfô anyagának beolvasztásával egyszersmind át is dolgozták az egész anyagot. A korábbi periódusból

19 Annales Garstenses / Continuatio Garstensis – Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 196.; Wattenbach, W. – Schmale, F.-J.: Deutschlands Geschichtsquellen i. m. I. 224–229.; GdDM I. 93. Online dokumentum: www.repfont.badw.de/A.pdf (a letöltés ideje: 2011. augusztus 31.) 20 MGH SS IX. 595.; CFH I. 1762. sz. 21 Zsoldos Attila: Az Árpádok és asszonyaik. A királynéi intézmény az Árpádok korában. Bp. 2005. 125. 22 Uo. 106. 23 Annales Claustroneoburgenses / Continuationes Claustroneoburgenses – Lhotsky, A.: Quellenkunde i. m. 188–190.; Wattenbach, W. – Schmale, F.-J.: Deutschlands Geschichtsquellen i. m. I. 216–222.; GdDM 85. Online dokumentum: www.repfont.badw.de/A.pdf (a letöltés ideje: 2011. augusztus 31.) 24 Alexander Beihammer: Die alpenländische Annalengruppe (AGS) und ihre Quellen. MIÖG 106. (1998) 323–325.

507

Körmendi Tamás

csak az annales más monostorokban készített folytatásai állnak rendelkezésre, ám ezeknek néha még a keletkezési helyüket és lejegyzésük idejét sem lehet pontosan meghatározni. András herceg foglyul ejtésérôl mindenesetre a klosterneuburgi hagyományhoz tartozó kéziratok két különbözô csoportja is tudósít. Az osztrák évkönyvek kritikai kiadását gondozó Wilhelm Wattenbach ezeket a klosterneuburgi annales két különözô redakciós fázisaként közölte (ma már azonban tudjuk, hogy a német tudós sztemmatikai rekonstrukciója hibás volt).25 Néhány egymással rokonságot mutató kézirat 1142–1224 közé esô anyagát Wattenbach önkényesen különválasztotta a korábbi évekhez fûzött feljegyzésektôl, és az általa feltételezett Continuatio Claustroneoburgensis II bôvebb szöveghagyományaként adta ki. Valamikor három manuscriptum tartozott ide, de ezek egyike mára elveszett: balszerencsés módon éppen az, amelyet a 18. századi forráskutató, Hieronym Pez a 12. század végétôl folyamatosan vezetett, eredeti példánynak gondolt. A megmaradt két kézirat egyike 1266 után, a másik pedig a 14. században készülhetett.26 1203-nál ez a tudósítás szerepel az anyagukban: „Imre, Magyarország királya – noha szerzetesek útján szavát adta fivérének – csellel fogságba vetette, és bilincsbe verve örökre bebörtönözte ôt, de még ugyanabban az évben az isteni bosszútól találtan betöltötte a végzetét. Halálával a fivére megmenekül a bilincseibôl, és azon a címen, hogy ô a gyámja a fivére fiának – akit annak apja korábban kisgyermekként megkoronáztatott – Magyarország királyságának magasába emelkedik.” Kevéssel késôbb ismét szerepel Imre halálhíre (méghozzá ismét dátumhibával, ezúttal 1205-nél): „Imre királyt – csoda! – az év körbejártával ugyanazon a napon érte utol a pusztulás, amelyen a fivérét csellel elfogta: akit társául nem akart, azt örököseként hagyta hátra.”27 Szóról szóra ugyanezeket a tudósításokat hozza a Klosterneuburgi Évkönyv fentebb már említett, 1340-ben átszerkesztett változata (Wattenbach ennek 1124–1233 közötti híradásait Continuatio Claustroneoburgensis III cím alatt tette közzé),28 továbbá a Historia Australis címû kompilátum eredetileg 1260 körül összeállított szövege,29 illetve a Leobeni Névtelen 1343-nál záródó krónikája.30

25 Wattenbach a klosterneuburgi hagyományhoz sorolható kéziratokat egymástól keletkezési hely és évkör szerint elváló „folytatásokra” (continuationes) osztotta. Mivel kútfőink máig mérvadónak tekintett szövegkiadása is ezt a rendszert követi (MGH SS IX. 604–677.), többnyire napjainkban is ennek alapján hivatkozunk az egyes szövegrészletekre, pedig már régóta nyilvánvaló, hogy a continuatiókat elválasztó, Wattenbach által meghatározott korszakhatárok valójában nem a Klosterneuburgi Évkönyv redakciós fázisait jelölik, hanem csupán azokat az éveket, amikor ennek az annalesnek az anyagát valamelyik másik monostorban lemásolták, esetleg átszerkesztették, és önálló feljegyzésekkel egészítették ki (Wattenbach, W. – Schmale, F.-J.: Deutschlands Geschichtsquellen i. m. I. 219.). 26 MGH SS IX. 605. 27 MGH SS IX. 621.; CFH I. 1753. sz. 28 MGH SS IX. 634.; CFH I. 1754. sz. – Wattenbach, W. – Schmale, F.-J.: Deutschlands Geschichtsquellen i. m. I. 221.; Beihammer, A.: Die alpenländische Annalengruppe i. m. 323. 29 Historia Australis / Chronicon Austriacum: Rerum Austriarum scriptores. Ed. Hadrianus Rauch. I–III. Vindobonae 1793–1794. II. 229–230. (s. t. Chronicon Garstense); CFH I. 1215., 1345. sz. – GdDM XI. 116. Online dokumentum: www.repfont.badw.de/H.pdf (a letöltés ideje: 2011. augusztus 31.) 30 Anonymi Leobiensis Chronicon: Scriptores rerum Austriacarum veteres ac genuini. Ed. Hieronymus Pez. I–III. Lipsiae–Ratisbonae 1721–1745. I. 800–801.; CFH I. 592. sz. – GdDM I. 149. Online dokumentum: www.repfont.badw.de/H.pdf (a letöltés ideje: 2011. augusztus 31.)

508

A „varasdi jelenet” kritikája

Vizsgáljuk meg mindezek után alaposabban is a tudósítás egyes részleteit! Az isteni boszszú (ultio divina) motívuma már ismerôs lehet számunkra, hiszen ugyanezzel magyarázta VI. Lipót osztrák és stájer herceg 1205 nyarán kelt levele is Imre király korai halálát. Ilyen rövid, mindössze kétszavas egyezés önmagában természetesen nem igazol szövegpárhuzamot. Ám a klosterneuburgi monostor egyfelôl a Babenbergek kegyurasága alá tartozott, másfelôl tudhatólag szoros kapcsolatban állt a hercegi udvarral, így talán mégsem lehetetlen, hogy az „isteni bosszú” motívumát kútfônk Lipót levelébôl vette át. A következô mondatban egyebek mellett arról esik szó, hogy a bilincseibôl kiszabadult András a gyermek III. László helyett – akit apja „kisgyermekként megkoronáztatott” (infantulum coronavit) – a „királyság magasába emelkedik” (super regnum sublimatur). Ezek a részletek szó szerint megegyeznek a Garsteni Évkönyv fentebb idézett passzusaival, és szövegkapcsolat mellett tanúskodik az is, hogy mindkét feljegyzés szerzôje élt a fogság és királyság szembeállításának rétorikai eszközével.31 Az átvétel irányát annak alapján határozhatjuk meg, hogy a garsteni annalesben még hibátlan évszámnál szereplõ értesülés a klosterneuburgi hagyományhoz tartozó kéziratokban már téves dátumhoz került. András kiszabadulásával és hatalomra jutásával kapcsolatban tehát minden valószínûség szerint a Garsteni Évkönyv alapján bôvítették a klosterneuburgi tradíció anyagát. Dolgozatom bevezetôjében már említettem, hogy Szabados György tagadta a klosterneuburgi hagyomány tudósításának forrásértékét. Ezzel kapcsolatban két érvre hivatkozott. Elôször: Imre király halálhíre kétszer is szerepel az események rendjében, ráadásul mindkétszer hibás évszámmal (1203-nál, illetve 1205-nél), ez pedig Szabados szerint arra utal, hogy a helyes dátumra a nagy idôbeli távolság miatt már nem emlékezett az évkönyv összeállítója. Másodszor: az osztrák kútfônek a trónviszály történetére vonatkozó egyéb feljegyzései is egyértelmûen pártosak, hiszen például társuralkodóként tüntetik fel azt az Andrást, aki ekkoriban jog szerint csupán a horvát-dalmát hercegi címet viselhette.32 Valóban szembetûnô, hogy Imre király halálát kútfônk kétszer is említi: 1203-nál András foglyul ejtése kapcsán, 1205-nél pedig önálló adatként. Ennek nyomán azonban nemcsak abban lehetünk bizonyosak, hogy a szöveg idôbeli késéssel keletkezett, hanem abban is, hogy ma ismert változatának elkészítése során legalább két, egymásnak ellentmondó forrást használtak fel. A nyilvánvaló különbség mellett ráadásul zavarba ejtô hasonlóságokat is találunk. Elôször is: mindkét híradás említi András herceg elfogatását is, ráadásul mindkettô úgy tudja, hogy a király „csellel” (dolo) ejtette fogságba a fivérét. Másodszor: az 1203-nál olvasható tudósítás szerint Imrével az isteni bosszú végzett, az 1205-höz tett adatsor pedig csodát emleget, mert úgy tudja, hogy a király éppen gaztette évfordulóján halt meg. Amennyiben ezeket az elemeket csak a ránk maradt szöveg egybeszerkesztése során illesztették volna az évkönyv anyagába, akkor az átdolgozás során alighanem azt a hibát is kigyomlálták volna, amit Imre elhunytának kétszeres említése jelent. Úgy tûnik tehát, hogy a klosterneuburgi hagyomány részeként fennmaradt híradások olyan korábbi források alapján készültek, amelyek egymással tartalmi rokonságban álltak.

31 MGH SS IX. 595. 32 Szabados Gy.: Imre és András i. m. 110.

509

Körmendi Tamás

Mit tudhatunk ezekrôl a forrásokról? Valószínû keletkezési helyükként elsôsorban a klosterneuburgi monostor vagy a környékbeli egyházi intézmények jöhetnek szóba. Bécs közelében szinte valamennyi történetírói mûhely (mint például a heiligenkreuzi ciszterci apátság vagy a bécsi skót monostor) szoros kapcsolatban állt a klosterneuburgi ágostonos közösséggel: fennmaradt évkönyveik sûrûn tartalmaznak bizonyíthatóan klosterneuburgi eredetû részleteket.33 Ebbôl kiindulva nagyon is könnyen elképzelhetô, hogy az András fogságba vetésérôl szóló eredeti híradás (benne az Imre csalárdságáról szóló részlettel, illetve az isteni bosszú vagy a csoda említésével) szintén Klosterneuburgban keletkezett, de bizonyosan jóval az események után, hiszen már Imre halálhírét is tartalmazta. A késôbbiekben ezt a tudósítást a Klosterneuburgi Évkönyv részeként dolgozhatták bele (valószínûleg átfogalmazott formában) két további, ismeretlen helyen keletkezett annalesbe, amelyekbôl végül az 1203-i és az 1205-i adatok közé sorolva is utat talált a ránk maradt kéziratok anyagába. A kusza szöveghagyományozódás, az eredeti információk feltételezhetôen legalább kétszeres átszerkesztése éppenséggel nem növeli a vizsgált szövegrészlet hitelét. A klosterneuburgi hagyomány ráadásul tendenciózusan negatív beállításban ábrázolja Imre királyt. Szabados György ezt azzal magyarázta, hogy amikor 1199-ben András vereséget szenvedett fivérétõl, és VI. Lipót udvarába menekült, Imre bosszúból megtámadta az osztrák területeket. Seregei Bécs környékén is pusztítottak, és könnyen lehet, hogy ezt a klosterneuburgi monostor birtokai is megsínylették.34 Hozzátehetjük: az ágostonos kanonokok ellenszenvét nemcsak javaik feldúlása indokolhatta, hanem az a tény is, hogy a monostor kegyura, Lipót herceg András pártját fogta a tróviszály idején.35 Mindent egybevetve a klosterneuburgi hagyomány bizonytalan eredetû, vélhetôen pártos tudósítását csakis akkor fogadhatjuk el, ha adatait más kútfôk segítségével meg lehet erôsíteni.

5.) Historia Salonitana
Spalatói Tamás munkája témánk talán legérdekesebb és legtöbb vitára módot adó kútfôje. Szerzôje 1200-ban vagy 1201-ben született, és bolognai egyetemi tanulmányait leszámítva egész életét dalmáciai szülôvárosában töltötte, ahol 1230-ban fôesperes lett, 1243-ban pedig érsekké választották, ám ô már a következô évben lemondott IV. Béla király jelöltje, Csák nembeli Ugolin javára. 1268-ban halt meg.36 A salonai és a spalatói fôpapok történetérôl szóló munkája a gesta episcoporum mûfajának tipikus darabja, végsô változata 1266–1268 között készült el. Javarészt olyan értesüléseket tartalmaz, amelyek más kútfôkben nem maradtak ránk.

33 34 35 36

Wattenbach, W. – Schmale, F.-J.: Deutschlands Geschichtsquellen i. m. I. 218. Szabados Gy.: Imre és András i. m. 110. Pauler Gy.: A magyar nemzet i. m. II. 19.; Szabados Gy.: Imre és András i. m. 106–107. Margalits Ede: Horvát történelmi repertorium. I–II. Bp. 1900–1902. II. 431–432.; Almási Tibor: Spalatói Tamás. In: KMTL 659.; Mirjana Matijević Sokol: Toma Arhiđakon i njegovo djelo. Rano doba hrvatske povijesti. Split 2002. 33–43.

510

A „varasdi jelenet” kritikája

A spalatói fôesperes mûvében András herceg foglyul ejtésérôl fennmaradt, dolgozatom élén idézett híradást Szabados György tökéletesen hitelesnek fogadta el, mégpedig két érv alapján. Egyfelôl arra hivatkozott, hogy Pauler és Mátyás véleményével ellentétben (akik ti. Spalatói Tamás híradásának forrásértékét azzal tagadták, hogy többi forrásunkban nyoma sincsen fegyverkezésnek András fogságba vetése elôtt) 1203-ban mégis csak kellett történnie valamiféle hadi készülôdésnek Magyarországon. III. Ince pápa ugyanis november 5-én Imréhez és Andráshoz intézett leveleiben37 örömét fejezte ki, amiért a már III. Béla által tervbe vett keresztes hadjárat elôkészületei szépen haladnak. Másfelôl arra is felhívta a figyelmet, hogy a Historia Salonitana keletkezése idején Imre királynak már nem éltek utódjai: tendenciózusan Imre-párti mûvet alkotni tehát értelmetlen lett volna.38 A fenti megállapítások helyességét én sem vitatom, ám abban már kételkedem, hogy pusztán ezek alapján igazolni lehetne Spalatói Tamás tudósításának hitelét. Ami III. Ince pápa leveleit illeti, azok csupán annyit bizonyítanak, hogy András közvetlenül a fogságba vetése elôtt egy keresztes hadsereg felállításán fáradozott, ám ebbôl még nem következik szükségszerûen, hogy végül ismét támadást intézett volna a bátyja ellen. Legfôképpen azért nem, mert III. Ince levelei nem tudnak a fivérek közötti fegyveres összecsapás veszedelmérôl (sôt az egyházfô 1204. szeptember 15-i levelében kimondottan megfeddte Imrét az öccse bebörtönzése miatt),39 Spalatói Tamás pedig egy árva szót sem szól a keresztes hadjárat elôkészületeirôl. Az is igaz, hogy az 1260-as években már értelmetlen lett volna olyan történeti mûvet alkotni, amely Imre király emlékének felmagasztalását célozza, csakhogy nem tudhatjuk, mi állt a Historia Salonitana forrásaiban. Tamás fôesperes tudhatólag leginkább a spalatói fôszékeskáptalan történeti feljegyzéseit és okleveleit használta mûve készítése során,40 bár éppen az 1200 körüli évektôl kezdôdôen valószínûleg már idôsebb kortársai elbeszélésébôl is meríthetett.41 Okunk van azonban feltételezni, hogy ezek a feljegyzések azonban erôsen elfogult képet festettek a trónviszály eseményeirôl. Spalato érseke ugyanis 1200–1217 között Bernát volt: Imre egykori nevelôje, majd uralkodása idején az egyik legbizalmasabb híve.42 Az ô hivatalviselése idején a dalmáciai város egyházi intézményeiben aligha keletkezhetett volna olyan forrás, amely az érsek neveltjét és támogatottját kedvezôtlen színben láttatja. Hiába igaz, hogy Imrének már nem élt leszármazottja, amikor Spalatói Tamás elkészítette a Historia Salonitanát: ha krónikásunk forrásai tendenciózusak voltak, akkor adott esetben pártosságuk az ô mûvére is hathatott. Ha viszont szóbeli értesüléssel számolunk, akkor ennek forrásértékével

37 CDCr III. 32–33. 38 Szabados Gy.: Imre és András i. m. 109–110. 39 Augustinus Theiner: Vetera monumenta Slavorum meridionalium historiam illustrantia. I–II. Romae 1863–1875. I. 35.; Pauler Gy.: A magyar nemzet i. m. II. 490. 34. j. 40 Matijević Sokol, M.: Toma Arhiđakon i. m. 338. 41 Pauler Gy.: A magyar nemzet i. m. II. 490. 34. j. – Mátyás Flórián egyenesen azt feltételezte, hogy a trónviszály eseményeiről személyesen Bernát spalatói érsek számolt be a Historia Salonitana szerzőjének (Mátyás F.: Sz. László és Imre i. m. 33.), ez azonban nem túl valószínű, hiszen Tamás mindössze 16 vagy 17 esztendős volt Bernát halálakor. 42 HS 136. – Szabados Gy.: Imre és András i. m. 100.

511

Körmendi Tamás

kapcsolatban igen komoly aggályt támaszt, hogy az esemény megtörténte és a tudósítás írásba foglalása között mintegy hatvan esztendônyi ûr tátong: ennyi idô alatt pedig tekintélyes mértékben torzulhatott a lejegyzetlen információ. Végül a dalmáciai krónikás híradásával ugyanazt az érvet is szembe lehet szegezni, amelyet a klosterneuburgi feljegyzések hitele ellen éppen Szabados György hozott fel. Mint emlékezhetünk, az alsó-ausztriai évkönyv forrásértékét ô egyebek mellett annak alapján vonta joggal kétségbe, hogy az ott olvasható híradás tudhatólag közel sem egykorú az elbeszélt eseményekkel. Ám nem csupán Klosterneuburgi Évkönyv témánkba vágó anyaga keletkezett bizonyíthatóan jóval András fogságba vetése után, hanem a Historia Salonitana is, hiszen ebben még 1266-ban bekövetkezett eseményekrôl is szó esik. Újabban ráadásul az is felmerült, hogy a „varasdi jelenet” históriájával Tamás fôesperesnek nem is az volt a célja, hogy minél pontosabb beszámolóval szolgáljon a magyar trónviszály záróakkordjáról, hanem a királyi hatalom idealizált képét kívánta elénk vetíteni.43 Mindez már önmagában is arra int, hogy a Historia Salonitanát nem szabad vizsgált témánk kétségtelen forrásértékû kútfôjének tekinteni. Tamás fôesperes adatai azonban mindezen túlmenôen nemcsak a vitatható hitelû klosterneuburgi hagyománnyal, de a sokkal megbízhatóbbnak tûnô admonti tradícióval is ellentmondásba kerülnek. Mint emlékezhetünk, a Neubergi Kódex szerint Imre azért fogatta el az öccsét, mert gyanakodni kezdett a szándékait illetôen – márpedig ha András a fegyveresei élén már nyílt ütközetre készült volna, akkor az egyebekben igen jól értesültnek mutatkozó kútfônk aligha fogalmaz ilyen mértéktartón.44 Ne feledjük: az admonti hagyomány hitelét nagy mértékben növeli, hogy más adatai összhangban állnak a trónviszály történetérôl szerzett egyéb ismereteinkkel – Tamás fôesperes beszámolójának megbízhatóságát viszont semmilyen külsô forrás nem erôsíti meg. Véleményem szerint tehát a Historia Salonitana torz (sôt valószínûleg tendenciózusan torzított) beszámolót ôrzött meg András herceg elfogatásáról. Anyagát ezért a történeti rekonstrukció során nem hasznosítom. Szemlénk végére érve foglaljuk össze a kútfôink hitelérôl mondottakat! A Melki Évkönyv szûkszavú tudósítása nem enged bepillantást András foglyul ejtésének körülményeibe. VI. Lipót osztrák herceg 1205 nyarán kelt levele és a klosterneuburgi hagyomány nyilvánvalóan ellenségesen viszonyul Imre király emlékéhez (ráadásul az alsó-ausztriai ágostonos monostor körül kialakult tradíción belül a minket érdeklô részletek keletkezéstörténete enyhén szólva bonyodalmas). Spalatói Tamás krónikájának témánkhoz vonható adatai bizonytalan forrásból erednek, és még az is felmerült, hogy szerzôjük célja nem a valóság megörökítése volt, hanem a királyi hatalom mindenek feletti karizmatikus hatalmának bemutatása. Az admonti hagyomány ellenben több hitelesnek

43 Mladen Ančić: Slika kraljevske vlasti u djelu Tome Arhiđakona. In: Toma Arhiđakon i njegovo doba. Ured. Mirjana Matijević-Sokol – Olga Perić. Split 2004. 81. – Vö. Mirjana Matijević Sokol álláspontjával, amely szerint Spalatói Tamás alapvetően pozitív véleménnyel volt a királyi hatalomról, már amennyiben az nem avatkozott bele az érsekválasztásba Uő: Toma Arhiđakon i. m. 292. 44 VI. Lipót 1205 nyarán kelt, fentebb idézett levele szintén úgy tudja, hogy Andrást „ok nélkül” ejtették foglyul, ám mivel erről a forrásunkról fentebb kimutattam, hogy vélhetően erősen pártos beállítottságú, tanúbizonyságát itt mellőzöm.

512

A „varasdi jelenet” kritikája

tûnô (a korabeli magyarországi politikai események sorába jól beilleszthetô) adatokat hagyott ránk, és arra sincsen okunk, hogy pártossággal vádoljuk. Így a forráskritikai vizsgálat eredményei alapján ennek az anyaga tûnik a részleteket illetôen a legmegbízhatóbbnak. Hogyan rekonstruálhatjuk mindezek után Imre király és András herceg trónviszályának utolsó szakaszát? Kútfôink anyagában jószerivel csak az András foglyul ejtésére vonatkozó információ jelent közös pontot. Okleveles adatok alapján feltételezhetjük, hogy a herceget a Dráva melletti Varasd közelében fogták el, és hogy eleinte a közeli Kene várában raboskodott.45 Az admonti hagyomány adatai szerint Imre azért vetette fogságba az öccsét, mert arra gyanakodott, hogy az ismét megpróbálja ôt letaszítani a trónról. Ugyancsak a stájerországi bencés monostor tradíciójából tudjuk, hogy András utóbb az esztergomi palotában raboskodott, illetve hogy feleségét, Gertrúdot a király elküldte az országból. Ezek a többé-kevésbé hitelesnek tekinthetô részletek állnak rendelkezésünkre: ezek segítségével kell lehetôleg minél teljesebb teljes képet alkotnunk az eseményekrôl. A megoldást talán III. Ince pápa fentebb már idézett levelei adják a kezünkbe, amelyeket az egyházfõ 1203. november 5-én Imréhez, illetve Andráshoz intézett,46 hiszen ezek alapján Szabados György azt meggyôzôen igazolta, hogy a herceg a saját országrészében 1203 nyarán fegyverkezésbe kezdett.47 Valószínûleg sohasem fogjuk megtudni, hogy András csakugyan keresztes hadjáratra készülôdött-e, vagy inkább arra számított, hogy a kereszt felvételének ürügyén 1197 és 1199 után ismét kísérletet tehet a királyi hatalom megszerzésére: a Historia Salonitana által lefestett fegyveres szembenállásig mindenesetre aligha fajult a helyzet. Az uralkodóban ugyanis gyanú ébredt, hogy öccse 1197 és 1199 után harmadszor is ellene fordítja a haderejét, így aztán Varasd közelében elfogatta ôt. Az sem lehetetlen, hogy a klosterneuburgi hagyomány egyébként kései és pártosnak tûnô értesülése mégis helytálló, és Imre csakugyan csellel ejtette foglyul Andrást. Az errôl szóló adat ugyanis tökéletesen illeszkedik az eseményeknek abba a folyamába, amelyet a többi, hitelesebbnek ismert kútfô tár elénk. Ha azt feltételezzük, hogy a herceget valóban tôrbe csalták, egyszerre hihetô magyarázatot kapunk arra a kérdésre is, hogy miért nincsen nyoma egyetlen forrásunkban sem a fegyveres összecsapásnak. A király és a herceg országrészének határán fekvô Varasd ráadásul földrajzi helyzeténél fogva kiváltképp alkalmas lehetett a fivérek közötti találkozó lebonyolítására:48 ha Andrást csakugyan tárgyalni hívták ide, aligha foghatott gyanút. A kétes hitelû klosterneuburgi adatra épülô kombináció persze ennek ellenére sem bizonyítható. Abban viszont jelenlegi ismereteink szerint biztosak lehetünk, hogy Imre elôbb a kenei várba záratta a fivérét, végül szilárdabb ôrizet alá helyeztette az esztergomi palotában, hitvesét, Gertrúdot pedig visszaküldte családjához, a meráni hercegi udvarba.

45 Pauler Gy.: A magyar nemzet i. m. II. 490. 34. j. – András herceg elfogatásának, illetve fogságának helyszínét Pauler egy 1209-i oklevél alapján határozta meg, amelyben II. András király a varasdi hospeseknek különféle privilégiumokat biztosított fogsága idején nyújtott szolgálataik fejében. Erről az iratról időközben kiderült, hogy hamis, ám nem lehetetlen, hogy hiteles minta alapján készült: Béla ifjabb király ugyanis 1220-ban említi a varasdi hospesek II. Andrástól nyert, de még 1220 előtt megsemmisült privilégiumát – RA 247., 567. sz. 46 CDCr III. 32–33. 47 Szabados Gy.: Imre és András i. m. 110. 48 Pauler Gy.: A magyar nemzet i. m. II. 490. 34. j.

513

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful