Raoul Renier

TŰZVIHAR
Rion testét veríték áztatta. A jeges sár ölelése a lelkét is majd megdermesztette; hason feküdt egy gyér füvű zsombék mögött, és tágra nyílt szemekkel meredt az éjszakába. A sötétség nem volt néma; hideg szél motozott a sűrű sáslevelek között, s olykor kóbor ragadozómadarak kiáltásait hozta magával. A zsákmányállatoktól – pockoktól, lápi rágcsálóktól – csak egy-egy kurta nyikkanásra telt. Magamnak sem lesz többre időm, gondolta Rion elkínzottan. Érverését ütemes dörömbölésnek hallotta dobhártyáján; a torkában ziháló lélegzet messzehangzó viharzúgás volt, s ha megmozdította elgyötört testét, fülsértő robajnak tetszett a sajgó ízületek roppanása. Rettentően fázott, de nem mert tüzet gyújtani. Pedig kezdetben mindennapos feladatnak tűnt, éppoly simának s egyszerűnek, mint megannyi másik az évek során. A varázslók is csak emberek; Lamia elcsavarta a skarlátruhás férfi fejét, del Orca mákonnyal sűrített herbateája pedig gondoskodott róla, hogy a hirtelen jött álom ne szálljon el egyhamar a szeméről. Amikor kidolgozták a tervet, Manase először még azt is ellenezte, hogy ő, Rion egyáltalán velük tartson. Könnyű munka lesz, nem fog vér folyni, mondta vállvonogatva; mi szükség lenne hát egy késelőre? Manase, a főnök. Manase, az agyafúrt. Manase, akinek a kezében a szálak összefutnak. Ő halt meg elsőnek. Már akkor gyanút kellett volna fogniuk, amikor a skarlátruhás férfi, aki kifosztva, kincsevesztetten horkolt aranyhímes sátrában, soha nem ébredt fel többé. Ők nem ontottak vért fölöslegesen; tolvajok voltak, nem gyilkosok. Hogy a sátor porig égett, ahhoz semmi közük nem volt; a parazsas serpenyőből pattanhatott szikra a selyemmel húzott vánkosok közé, vélte Lamia. A lángok félelmetes sebességgel harapóztak el; hiába sereglettek oda a felbolydult karavánszeráj lakói sebtében felkapott vizescsöbrökkel, már csak azt tudták megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos sátrakra is. A lobogó pokolból egyetlen jajszó sem hallatszott – a skarlátruhás némán adta vissza lelkét a teremtőjének. Egy dzsad öszvérhajcsár megesküdött rá, hogy a lángnyelvek kígyóformát öltve táncoltak a magába roskadó sátorvázon, s sziszegve magukba nyelték a rájuk zúdított vizet. Babonás fecsegés, jelentette ki határozottan Manase, és kereken megtiltotta, hogy másnap délig elhagyják a tábort. Elhamarkodott lépés volna, csak gyanúba kevernék vele magukat; márpedig senkinek sem hiányzik, hogy gyújtogató hírük keljen a kalmárutak népe körében. Pedig a dzsad igazat beszélt. Nem közönséges tűz emésztette el azt a sátrat és lakóját; a Lángok Ura büntette meg könnyelmű futárát, akibe oly nagy bizodalmat helyezett, s az mégis cserbenhagyta őt. Rion az inge elejébe nyúlt, s elgémberedett ujjakkal elővette halála hírnökét. Remekmívű tőr volt, mintásan maratott pengével és aranyozott keresztvassal; a markolatgombba foglalt rubinkő vörösen hunyorgott rá az éjszakában. Akár egy félszemű vadállat, gondolta keserűen; magányos, kegyetlen ragadozó, amely sorra becserkészi és leöli azokat a botor lelkeket, akik oktalanságukban hálót mertek vetni rá. Egy pillanatra megfeledkezett minden elővigyázatosságról, és halkan, megvetően felkacagott. Miért ragaszkodik még mindig ehhez a szörnyeteghez? Semmi hasznát sem veszi, hiszen azt sem tudja, ki volt a megbízójuk. A titkot Manase magával vitte a tűzhalálba. Ostoba, ingatta a fejét lebiggyesztett ajakkal. Most már hiába is szabadulnál meg tőle. A bosszúállók úgyis rád találnának. * * *

Százötven mérfölddel távolabb egy skarlátruhás férfi, aki mereven bámult az előtte lobogó tűzbe, figyelmeztető mozdulattal felemelte a kezét, és megszólalt. – Elővette a Kobranyelvet – mondta. – Valami sötét, hideg helyen van; azt hiszem, kimenekült a lápvidékre. Most felnevet. Rosszul néz ki; nem sokáig bírják már az idegei. Ketten álltak mögötte, ugyanolyan öltözékben, ugyanolyan rezzenetlen kőarccal; akárha ikrek lettek volna mindahányan, alig lehetett megkülönböztetni őket egymástól. – Most mit csinál? - kérdezte egyikük. – Nem látom; a tenyerével eltakarja a Szemet – felelte a tűznél ülő, s homloka bosszús ráncokba gyűrődött. – Megint eltette. – Még nincs veszve minden; nem tért el túl messze a kiszabott útvonaltól – jegyezte meg a harmadik. – Azt hiszem, rájött, hogy nem biztonságos tüzet gyújtania. A fürkésző vállat vont. – Akkor előbb-utóbb megfagy – mondta. – Számítsunk rá nyolc órát; ha addig nem mutatkozik, átlépek a tűzön, és megkeresem a holttestén a Kobranyelvet. Aztán folytatom ott, ahol Geyrr abbahagyta.

1

koravén ráncokkal barázdált arca akkor sem volt kellemes látvány. Ráadásul konyított egy keveset a mágiához is. Egyszerűen odamennek. – Tűnjünk el innen! – zihálta. és szökni próbált vele. Rion levegő után kapkodott. – Geyrr túlságosan magabiztos volt. azóta összevissza tekergett. mintha soha nem is létezett volna. Rion és Lamia ijedten pattantak fel a szőnyegről. azt Rion az élete végéig sem fogja elfelejteni. Végre sikerült tüzet csiholnia. – És ha átlépnénk a tűzön a karavánszerájba? – vetette föl az egyik társa. Hárman vagyunk. és elveszik. – A Kobraisten papja volt. s a szemöldökét ráncolta hozzá. – Az a tőr. Manase gazdag áfiumkereskedő álcájában utazott. nyaka üszkös csonkjáról zsíros-sűrű füst gomolygott. – Kik a megbízóink. de nem látom.. * * * – A Szem továbbra is vak – jelentette a fürkésző. nem üti az orrát olyasmibe. és a szája sarkába dugta. ha meg se szólalt. Forróság hulláma csapott végig a szobán. – Éppen ez aggaszt – felelte Lamia. Az emánés férfi ingerült pillantást vetett rá. A kovakőből nem szikra pattant ki. ha részt is vett a fontosabb teendők megtárgyalásán. Rion és Lamia együtt háltak egy félreeső sátorban. – Nem magabiztos. hogy fontos küldetésben jár. – Túl sokat okvetlenkedtek – szűrte szót a fogain keresztül. Az alvórekesz nádvázra feszített selyemszövetekkel volt elkerítve. őrizze ő. Szerintem a mi emberünk renegát lehetett. ha varázslókkal tűzünk össze. egyenest Manase arca felé. – Nem – válaszolta meg Rion a saját kérdését. – vetette közbe Rion. hanem eljönnek érte. Émelyítő bűz nyomta el a füstölőszerek tömjénillatát. mégis tisztavérű dzsadnak nézte volna bárki: az orra horgas volt. siheder korában. szert tett azonban némi elméleti tudásra. Manase feje az emáméval együtt eltűnt. pazar lakosztályt bérelt magának a szeráj földszintjén. A Sheraltól északra született. haja szénfekete. savószín szeme. hanem öles lángcsóva. és ami ezután következett. a karavánszeráj emeletén. akit megraboltunk – tette hozzá Rion –. Azonkívül ha a tűzvarázslók akarnak valamit. – Vajon nem Ordanba szánták? – Ne kérdezz ostobaságokat! – mondta Manase ingerülten. mintha valami olyasmit motyogott volna nekem. magánakvaló ember volt. del Orca visszavonult a tőrrel a maga szobájába. Ugyan mi félnivalónk lehet tőle? * * * A tőrt del Orcának adták. 2 . s mire leeresztették a karjukat. Nem mintha bárki hiányolta volna. és elvehetnénk tőle a Kobranyelvet. – Példát vehetnétek del Orcáról. Nekünk nem kenyerünk az ilyesmi. nem kérik mások segítségét. a vályogfalakat bolyhos szövésű dzsad szőnyegek borították. – Négy év óta most először kérdezel ilyet – mondta. utána nem kereste senki társaságát. hogy ne merészkedjen lángközelbe. – Hiszen magad mondtad: ha az ordaniaknak kell valami. – Négy óra alatt nem juthatott messzire. Varázsolni ugyan sosem tanult meg. hogy felkeressék vezetőjüket. Zárkózott. – Baleset volt – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. miközben az acéllal meg a kovával bajlódott. biztosan mi húzzuk a rövidebbet. Manase. hanem ostoba – felelte a fürkésző megvetően. és mielőtt elnyomta volna az álom. s megigazította pompás emáméját. ha ő tartja magánál a bűbájos holmikat. Manase? – kérdezte halkan a lány. a tűznyelv a képébe vágott. a tőrt biztosan Ordanból lopta. ezeket most félrevonták. – Három hete követjük nyomon ezt a fickót. azt nem adják futár kezére. becserkészhetnénk. Manase elővette az övéből a pipáját. s ezért Manase – okkal vagy ok nélkül – biztosabbnak vélte. de még véletlenül sem fordult Ordan irányába. három szemesztert töltött Lar-dorban. ez bizonyos. A tolvajnak mukkanni sem maradt ideje. a bíborral húzott vánkosok között. – Csakhogy négy év alatt egyszer sem loptunk bűbájostól. mielőtt a szülei kifogytak volna a taníttatására szánt pénzből. hogy nem fogok rá válaszolni. – Ez egy közönséges kis tolvaj. már csak egy csonka torzót láttak feküdni a selyemvánkosok között. – Tudhatnád jól. Lamiát azonban nem lehetett ilyen könnyen lerázni. akkor ugye Ordanból pénzelnek minket? A vezetőjük nem felelt. Miután elült a kigyulladt sátor okozta kavarodás. a díszes emámé egyetlen szívdobbanás alatt elhamvadt. tenyerüket a szemük elé kapták védekezésül. – Nem mi öltük meg a fickót. – A helyzetét nagyjából meg tudom határozni. és karon ragadta a lányt. a levegőt egzotikus füstölőszerek illata járta át. bőre meleg olajbarnában fénylett. most azonban szükségét érezték. csak dühösen meredt rá. a Fehér Páholy egyetemén. őt csak a munka érdekli. mi folyik körülötte. A helyiséget két bronz kandeláber vonta álmosan sárgás fénybe. A fattyúnak van annyi esze. mindig kínos rendben tartotta a felszerelését. és hazaviszik.. – Ha valóban renegát volt. s Manase keresztbe vetett lábbal üldögélt puha derékalján.– Ne becsüld alá! – figyelmeztette második társa. csak üldögélt némán valamelyik sarokban. ami nem tartozik rá. A méregkeverő nagyon akkurátus ember volt.

A harmadik skarlátruhás a fejét ingatta. A Kobranyelv hordozása nem tartozik a legizgalmasabb feladatok közé. de ha mégis úgy esne a dolog. s átvette az irányítást a tagjai felett. megeresztett hát egy kurta káromkodást. szembogara kitágult. kitaníttatják teljes jogú mágusnak. hogy nem boldogul. – Saját maga csinálta – mondta aztán. és lerázta róla a véres húsdarabokat. – A vágás féloldalas. – Túl nagy feltűnést keltenénk – mondta. – Nem Krán küldte őket. csúfondárosélénken. A két skarlátruhás szótlanul összenézett. balján az ujjak karommá görbülve martak a padlót borító fűrészporba. A fürkésző – a rangidős hármuk közül – váratlanul közbeszólt. akár a friss parázs. Minden erejével küzdehetett az idegen akarat ellen. – Manase nem árulta el. Szerinted mit csináljunk. A társa vállat vont. Rion látta. kést kapott elő az övéből. némi iróniával elegyesen. de a tekintetét közben egy pillanatra sem vette le a tűzről. Csak igyekezzünk már! * * * – Furcsa. azt ígérték neki. különben a rúna nem lesz teljes. – Ha rajtam múlik. a fürkésző azonban leintette. menjünk innen! Hallod? Rion! – Mindjárt. sohasem tudta volna úgy elaltatni Geyrr éberségét. – Én teszem el – fordult a lányhoz. hogy kik a megbízóink. Mintha bizony a Fehér Páholy nagyjai törődnének egy ilyen toprongyos senkiházival! Az álló férfiak egyike lassan bólintott. – A Kobranyelv megérzi maga körül Krán mocskát. – Nem tetszik ez nekem . arcából minden szín kifutott. amely a rubinköves markolatgombból sugárzott feléje. hogy a vonásnak ott kell folytatódnia. és nekilátott. nem veszem elő egyhamar. a sebszáj mögül ütemesen lüktetve áramlott belé a vér. ha valami ismeretlen ellenféllel kerül szembe az ember. amikor találkozott a pillantásunk a Szemen keresztül. Egy kráni fejvadász. kegyetlen mosolya volt. és keresni kezdik rajtunk ezt a tőrt? A méregkeverő holtában is úgy szorongatta a fegyvert. – Még meleg – jegyezte meg. leányban soha ne bízz. Rion megmártotta benne az ujját. A del Orca fejét övező sötét tócsa egyre szélesedett. – Hagyd ott azt a szörnyűséget! Hát nem hozott már így is elég bajt ránk? Rion hátranézett a válla fölött. – Rion – nyögte a lány –. – Elunhatta magát. de azért a biztonság kedvéért egy kémet is beépítettek közéjük – folytatta a fürkésző. a tekintete komor volt. – Úgy lesz. – Ne feledd. – Ne félj! – suttogta. semmiképpen ne nézz bele a rubinba! – Jól van! – nyöszörgött Lamia. az örök mumus – húzta el a száját a fürkésző. kiolvastam a gondolataiból. sietve elkapta róla a tekintetét. ahogy kívánod. – Pillanatokkal ezelőtt történhetett. A rubinköves gomb gúnyosan villogott. miközben a tűzbe bámult. – Az ostoba Geyrr a maga kárán tanulta meg. mint a szakadék szélén tántorgó hegymászó az utolsó kapaszkodót. Rion féltérdre ereszkedett mellette. a sokat tudók gőgje bujkált benne. hogy a krániak négy ilyen tejfölösszájút küldtek Geyrr ellen – jegyezte meg az egyik álló skarlátruhás. és lehasította del Orca ujjait. hogy lefeszegesse a tőr markolatáról a görcsbe merevedett ujjakat. 3 . – A megbízást a vezetőjük kapta.morogta az imént szóló. A pengéjénél fogva emelte fel a tőrt. De ezeket a tolvajokat Pyarronból pénzelték. – "Asszonyban. ha hirtelen felbukkannak. – A méregkeverő volt az. ahol megszakadt.Lamia hangjában hisztéria vibrált. legyen bár a legkiválóbbak közül való. – Nem? – kérdezte meghökkenve az egyik társa. Lamia nem szólt semmit. Fültől fülig átvágták a torkát. de az álla alatt nedves mosoly vöröslött. megmarkolta a jobb kezét. Különös. A rubinköves tőrt – a pengéje véres volt – a jobb kezében szorongatta. Az ajkát összeszorította. Szegény bolond. amit mindig elő lehet ráncigálni a hajánál fogva. – A Szem előbb-utóbb ki fog nyílni. az ajtófélfának hátrált. savószín szeme megvető közönnyel meredt a kormos mennyezetre. mint ez a kis szuka. – Magasságos Kyel! . – A gonosz sötét birodalma: kézenfekvő ürügy. Szavai osztatlan megdöbbenést keltettek. és gyakorlott pillantással fölmérte a halálos sebet. és figyelmezteti rá a gazdáját. fiam!" – idézte a másik Rahim el-Haszra híres mondását. – Hát akkor kicsoda? – Krán. * * * A méregkeverő szétvetett karokkal hevert a szobájában. és minden hiába volt. – A tolvaj átnyúlt a hűlő holttest felett.

s a másik meghunyászkodva hajtott fejet a tekintete láttán. hogy a drágakőnek tűhegynyi darabja se maradjon takaratlan. később azért. Fölállt. éles fényű lobbanása. – Nem látom a környéken – mondta némi szemlélődés után. Baljósan elmosolyodott. A fürkésző szeme megvillant. a pattogó lángnyelvek közül kinyúló. és belerohan az éjszakába. igaz.– Tulajdonképpen logikus – mondta tűnődve. Nem volt kalandozó. mit sem tudva már tőrökről. nem nagy örömmel. – A jelek szerint nem bírta a fagyoskodást. anyátlan-apátlan árva. Lamia esdeklő tekintete. a halálos ágyáig kísérteni fogja. s kegyesen rámosolygott hűséges hívére. amikor elmenekültek a karavánszerájból. de tetteiről nem szóltak legendák: utazókat és kereskedőket fosztott ki. Gondosan ügyelt rá. egyszerű tolvaj volt. amint szorosabbra vonja vállán a köpenyét. aztán őrjöngve felüvölt. Vajon az Igram Azeben keresztül is ki tudják deríteni a hollétét? Ebben kételkedett. ami az enyém! 4 . a tűz hirtelen. ha úgy tartja kedvük. csak szűkölve és nyüszítve. Ha úgy hozta a sor. Ajka érthetetlen. így nem változott körülötte lángtengerré az ingovány. – Magam veszem kezembe a dolgot. Volt némi érzéke választott hivatásához – különben mihamarost a bitófán találta volna magát –. mikor már úgy érezték. – Vigyázz! Csapda is lehet. Az ő szemük a tüzeken keresztül lát. Egész testében rázta a reszketés. Az üldözött tolvaj lassan. gyilkolt is már. akivel soha senki nem törődött. Sohasem fogja elfelejteni Lamia halálát. tolvaj! – kiáltotta érces hangon. A harmadik férfi néhány különös hangzású szót mormogott. Nem akart fölöslegesen rombolni. skarlátruhás karok. ahogy a lány köré fonódnak. hogy nyugtatgassa a lányt. akitől elvették a szerelmet. és ő maga. mozdulatlanul ül a kövön. Nyilván gyanít valamit. aztán belelépett a fürkészőtűzbe. és bevették magukat az északi ingoványba. hogy át is tudnak lépni rajtuk. szeme helyén parázs vöröslött. a világrengető problémák éteri magasában.. Aztán. vörös árnyékokat táncoltatott körülötte. a sziszegő zsarátnokok közé. hátát a kopár zsombéknak vetette. nem adta oda a szegényeknek. parázsarcát démoni visszfénybe vonta. A látvány beleégett a szemébe. hogy meglegyen a betevő falatja. csalt és hazudott. ősi igéket formált. az émelyítő sistergés. amint bénán. * * * – Megvan! – hördült fel a fürkésző diadalittasan. aztán leszakította az egyik nadrágszárát.. ahogy belefullad a forró-halálos ölelésbe. a nyelvet. akinek viselt dolgait sör mellett mesélik az erioni csapszékekben. és a tűz fölé hajolt. – Elvégre miért érdekelné Kránt a Kobranyelv? – Selmo atya derék hitsorosai viszont – vette át tőle a szót a fürkésző – aligha örülnének neki. hajlamosak megfeledkezni néha az emberi érzelmek hatalmáról. akkor egész Yneven semmi sem állhatna a hatalmuk útjába. ha Ynev húsába metszenénk Sogron szent jelét! * * * Rion hanyatt fordult a híg mocsárlében. és tüzet kellett gyújtaniuk. koponyáján tűznyelvek táncoltak. nem rég eltemetett királyok földalatti sírboltjait. – A skarlátruhások rangidősének arcára újra kiült a kegyetlen mosoly. – Kinyílt a Szem? – kérdezte az egyik társa. és üres szemekkel meredt a részvétlen csillagokra. ám a Kobraisten megértette a hozzá szálló fohászt. És biztos volt benne. kihúzta magát. mert nem értett semmi máshoz. ő valahogy mégis talált rá erőt magában. ezért visszafogta mágiáját. és inge sötétjében belecsavarta a durva posztóba a rubindíszes tőrt. De ember volt. a hideg meg a szúnyogok miatt. amit a gazdagoktól elvett. Mindketten közel jártak a pánikhoz. amit használt. Lamia szomorkás mosolya – az első aznap este Manase pusztulása óta –. a parázson szenesedő testet bámulja. és Ynev nagyjai. és eltűnt. * * * A lángoló alak messzire világított a kihalt lápvidéken. Ezért megfizetnek. hogy biztonságban vannak. Rion nem értett a világ nagy dolgaihoz. – Az nem. az éles sikoly. tábort ütöttek a lápvidéken. mérgekről. – Miután megrakta. – Eljöttem azért. amely berántja őt a mélyvörös enyészetbe. – Hé. fülük a tüzeken keresztül hall. – Én nem vagyok Geyrr – szólt halkan. és közelebb húzódik hozzá. mágusokról. de a fickó tüzet gyújtott. Kölyökkorában azért lopott. a tűz érzéki mozdulatokkal nyaldosta körül. A skarlátruhás teste lángokban tört ki. legalábbis nem az a fajta. gyorsan elhátrált a fénykörén kívülre. rég nem beszélték már Ynev színén. fáradtan felült. mint a kivert kutya.

fölfelé fordított tenyerében forró lángvirágok nyíltak. és rikoltva hasbaszúrta. a növényzet nem kapott lángra körülötte. szája szélén véres nyálpatak csordult ki. akkor felvirrad a dicső beteljesülés napja – tüzek lobbannak fel szerte a világon. hogy milyen magasztos dolgokba kontárkodott bele. de mert a varázsló nem akart gyújtogatni. Mégsem hamvadt el álltó helyében. hogy mire készül. dacos gesztus is csak az ostobaságáról árulkodott. füstölgő korombarázdát szántva a satnya fűbe. Nélkülem sosem találjátok meg. lángujjak fonódtak Rion torkára. ajka felhasadozott a szörnyű hőségtől. haja. Jobbját a magasba emelte. Ügyes kis szerszám volt.. Rion hátrafordult ültében. látszólag céltalanul és értelmetlenül. a tolvajok akkor szokták használni. aztán összerándult. aztán sarkon fordult. mielőtt akár csak megkarcolhatta volna. ahol a bőre kilátszott a töredezett iszapréteg alól. sistergő gőzfelhők csaptak fel körülötte. ahol egy másik tűz ég. szemöldöke azonnal leperzselődött. hol arra fordulva vele. a tolvaj önkezével mérte ki magára büntetését. Nevetése megcsuklott. és az a rubin a tőr markolatában nem közönséges drágakő. és nem mozdult többé. fekete iszap borította. amelynek leple alatt zavartalanul megkopaszthatták kiszemelt áldozataikat. a beavatottak meg fogják találni. Lecsapó kobraként mozdult egy skarlátruhás kéz. ha álverekedést rendeztek egymás között.. A mágus parázsszeme rőtvörös lobot vetett. mint a partra vetett hal. Égett hús ocsmány bűze terjengett. Ezzel egyszersmind megnyitott egy rejtett rekeszt. Ő pedig nem tékozolta el a sors kegyét. és eltűnt. – Biztos. a nyúlós-nyirkos sárréteg felfogta a hirtelen kilobbanó lángok nagyját. a Shanice zordon sziklaormaitól a Shadoni-öböl hullámaiig. egy másik kést rántott elő az övéből. Telibe találta a tolvajt. nem is sejti.. Nagy nehezen felült a pocsolyában. És persze nem is állhat útjába a nagy tervnek. Nem hazudott az imént. és addig tapogatózott maga körül. egész testét nedves. 5 . A tolvaj ordított. hanem egy cseppnyi szilárddá dermesztett. csak a szeme fehérje villogott ádázul. mégis engedélyezett magának egy kurta vigyort. a penge teleszkóposan visszacsuklott a markolatba. De ha valaki mappát. szíven szúrta magát. hörgésbe fúlt. A Kobranyelv Sogron szent ereklyéje volt. amivel színleg öngyilkosságot követett el. irónt venne elő. Az ordani tüzes ujjai feketére perzselték a nyakát.. biztos helyre rejtettem. évszázadok múlva egy magányos beavatott befejezi. s testén kérgesre sült az iszapborítás. Bárhová rejtette el a Kobranyelvet. Rion csobbanva landolt egy szennyes pocsolyában. Rion megtántorodott. és elhajította magától lefegyverzett áldozatát. ám valahogy mégis sikerült elmosolyodnia. – A tőrt! – mennydörögte az ordani. alatta kötésig meztelen volt. – Azt hiszed tán. mint megérdemelte volna. Megtévesztő élethűséggel lehetett utánozni vele a vérre menő késeléseket. A mágus leeresztette a karját. Már felerészt készen áll. Jól van hát. A feje félrebillent. Természetesen nem volt kiélezve. emésztő tűzcsóva szántott végig a lápvidéken. – Nincs nálam – köhögte Rion. csupasz mellkasán élénkvörös folt jelent meg. A fáklyaként lángoló alak gúnyosan felnevetett. valóban jó rejtekhelyet talált annak a nyavalyás tőrnek. Zihálva kapkodott levegő után. kristályos ősláng. A késpenge forró fémcseppekké freccsent szét a mágus bőrén táncoló lángok között. * * * Rion nyöszörögve kinyitotta a szemét. aki sármocskosan fekszik az ingovány szennyében. amíg megtalálta a tőrt. és harákolt egyet. Rion bomlottan felkacagott. A varázsló megvetően felhorkant. A következő pillanatban félmérföldes gőzgejzír robbant a lápvidéken. Fenyegetően közelebb lépett legyőzött ellenfeléhez. amellyel hívei belevésik titkos jelét Ynev földjébe. nagy meglepetésben lenne része. az ordani előtt termett. nem fegyver. s hátravetette rohantában. s a levegőbe emelték. s lehetőséget kínált neki még egy utolsó. s mielőtt a skarlátruhás ráeszmélhetett volna. Hiszen át tudnak lépni a tűzön a tér bármely pontjára. s térképre rajzolná e zarándokok kacskaringós útjait. Halála fájdalommentesebb volt. A Kobraisten roppant ősrúnája egész Ynevet behálózza. jócskán a tűz fénykörén kívül. Az inge szétnyílt. amely messziről is útjelzőként világol Sogron valamennyi szolgája számára. és szemügyre vette a roppant páraoszlopot. és ha a hegyére egy kis nyomás nehezedett. öngyilkos rohamra. habozás nélkül belelépett Rion tábortüzébe. s egy elfeledett isten visszatér. Nagyon fájt a szája.Rion egy zsombék takarásából rontott elő. hosszában belesültek a bőrébe. A tűz beavatottjai évszázadok óta hordozzák körben a világon. s ha majdan. ami csak most kezdett lassan szállingózva rátelepedni az ingovány színére. Az ordani hanyagul meglendítette karját. hanem ekevas. hol erre. de még ez az utolsó. hogy könyörtelenül behajtsa hűtlen hívein a tartozásukat. nem tudlak kivallatni? – kérdezte vészjóslón. Minden porcikája sajgott. mindenütt felhólyagzott és rákvörösre pirult. amit a gazdája előzőleg negyed pint piros festékkel töltött fel. szemöldökéről szikrák záporoztak. összemocskolt ujjai között hat hüvelyknyi borotvaéles acél szomjazott a skarlátruhás vérére. Ez a nyomorult porszem.

amikor kilépett a tűzből.Hogy meglepődhetett a lángoló ordani. és egy sötét mocsártó fenekén találta magát! V É G E 6 .