P. 1
Cornelius Van Til: A reménység Istene

Cornelius Van Til: A reménység Istene

|Views: 37|Likes:
Published by Szabó Miklós
Válogatás Cornelius Van Til prédikációiból és előadásaiból.
Válogatás Cornelius Van Til prédikációiból és előadásaiból.

More info:

Published by: Szabó Miklós on Jul 07, 2013
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/16/2013

pdf

text

original

Először a filozófusokat említjük. S kezdjük Martin Heideggerrel. Számára az
elképzelés, mely szerint a létezés megelőzi a lényeget, a Kapcsolat elképzelésében fejeződik
ki. Nem úgy ismerünk meg valamit, amit érdemes ismerni azáltal, hogy intellektuális, vagy
fogalmi kijelentéseket teszünk arról, hanem úgy, hogy engedjük: jelentse ki magát nekünk.86
Az ember úgy tanulja meg megismerni önmagát, ha engedi, hogy kijelentse önmagát
önmagának, önmagán keresztül. S mikor megtanulja így megismerni önmagát, akkor ismer
egzisztenciálisan.

Így tehát, a filozófiában Heidegger megpróbálja azt kifejezni, amit Tolsztoj, az író már
kifejezett a saját történetében. „Az igazságot mindkét esetben alapvetően kijelentésként kell
értelmezni. A halál hiteles jelentése – meg kell halnom – nem egy külső és nyilvános tény a
világban, hanem a saját lényem belső lehetősége.”87

S „csak a halálom önmagamba fogadása

által válik lehetségessé a számomra a hiteles létezés”.88

S a halál önmagamba fogadásával

legyőztem azt. Elértem a „halálközeli szabadságot”, vagy „határozottságot”.89

S halál
önmagamba fogadásával az időt fogadtam önmagamba. Ezzel pedig a jövőt tettem
elsődlegesem a magamévá. A jövő most „az a régió, mely felé az ember kivetít, és amelyben
meghatározza a saját lényét”.90

A francia filozófus, Sartre szintén az emberen belül képzeli el a szabadságot.
Világosan kiemeli, ami fontos a számunkra – azt az elképzelést, miszerint ezen az alapon a
szabadság „a nem kimondásának szabadsága”. Sartre-nak az emberi szabadságról alkotott
nézetének ez a fő tétele: „a szabadság a maga lényegében tagadó, s ebben a tagadásában
egyben teremtő is”.91

Sartre tehát tulajdonképpen nevezhető ateistának.
S mi a természete ennek az ateizmusnak? Nem pusztán csak annyi, hogy Isten nem
létezik, hanem hogy nem létezhet. Sartre egyenesen az embert ülteti Isten helyére. Barrett
mondja: „Sartre tehát oda lyukad ki, hogy az embernek osztja ki azt a fajta szabadságot, amit
Descartes csak Istennek tulajdonított”,92

s hozzáteszi, hogy az ortodox módon hívő
keresztyének számára Istennek ez a helyettesítése az emberrel „az ördöngösség
kimondhatatlan példája”.93

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->