P. 1
Reformatus Ermellek 2013/06

Reformatus Ermellek 2013/06

|Views: 875|Likes:
Református Érmellék 2013./6.
Református Érmellék 2013./6.

More info:

Published by: Érmelléki Református Egyházmegye on Jul 15, 2013
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/12/2014

pdf

text

original

„Én és az én házam az Úrnak szolgálunk…”

Egyházmegyénk gyülekezeteinek énekvezérei, Székelyhídon, a kórustalálkozón Máté János énekét zengte kánonba 250 száj és szív a székelyhídi református templomban Szentháromság vasárnapján az immáron XXII. alkalommal megrendezett érmelléki felnőtt kórustalálkozón. A kórustalálkozó idén is istentisztelettel kezdődött, ahol Illyés Tamás érszőllősi lelkipásztor világította meg a jelenlévők számára a Kolossébeliekhez írott levél 3. részének 16. versében lévő igei üzenetet. Mi van a szívedben? Hangzott a kérdés a lelkipásztor ajkáról. Mindenki feltehette és megválaszolhatta magának a kérdést, hogy az elkövetkező zenei szolgálat alatt milyen szívvel fog énekelni Istennek. Éppen olyan összhangban lesz e a szív és a száj, amilyen összhangban megszólalnak a dallamok az elénekelt darabban. Figyelmeztet az Ige, hogy tudjunk szívből hálaadással énekelni Istennek minden körülmények között. A tartalmas igei szolgálatot, az ismét házigazda Rákosi Jenő esperes úr köszöntése követte. A találkozót megtisztelte jelenlétével Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó, aki szakértő füllel hallgatta végig a szolgálatokat, hogy néhány szakmai jótanáccsal láthassa el őket további épülésük érdekében. Jelen volt Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ parlamenti képviselője is, aki szintén köszöntötte, és egy kedves történettel buzdította és bátorította a kórusokat az előttük álló szolgálatra. A köszöntések után a szolgálati sorrend eldöntése következett, amely szokásos módon sorshúzás alapján történt a 11 résztvevő kórus között. Elsőként az érkörtvélyesi kórus szolgálatát hallhattuk Szűcs Levente kántor vezetésével, akik rendszeres résztvevői kórustalálkozóinknak. Az idei évben azonban megújult felállásban és újult lendülettel vettek részt, hiszen ökumenikus énekkarként dicsérték az Urat. Az érkeserűi kórus egyedi felállásban a többi kórustól eltérően egynemű kórusként szerepelt Nyéki Enikő kántornő vezetésével. Évről évre bizonyították, hogy kisebb létszámmal és kevesebb szólammal is lehet tisztán és szépen énekelni, amely idén is

2
megmutatkozott a szolgálatukon. Az érkeserűiek szolgálatát a nagyon jól összekovácsolt érszőllősi kórus szolgálata követte Péter Ella kántornő és Dolhai Benjámin vezetésével. Idén is a tőlük megszokott módon mutatták be, hogy milyen a szívből jövő örömteli éneklés boldog mosollyal arcukon. A házigazda Székelyhíd 40 tagot számláló kórusa igazi dalárda hangulatot teremtett Bozsoki Sára kántornő vezetésével illetve Bozsoki Sándor nyugalmazott lelkipásztor vezetésével. A kórus összetett művekkel szolgált, amely nagyon szép zenei hangzást idézett elő. Az érsemjéni kórus mind létszámban mind pedig színvonalban növekedett a tavalyi évhez képest Csáki Károly kántor vezetésével, akik töretlen lendülettel és lelkesedéssel készültek megragadva minden lehetőséget, hogy dicsérjék mennyei Urunkat. A berettyószéplaki kórust Bede Erzsébet kántornő vezette. A kórus szépen kidolgozott, értékes művekkel érkezett, melyek varázsa igazi meghitt hangulatot teremtett. A Lőcsei László kántor által vezetett margittai kórus az idén is színvonalas énekekkel és komoly felkészüléssel vett részt a kórustalálkozón. Mindemellett igényes zenei darabokkal örvendeztették meg a hallgatóságot, betekintést mutatva a szép polifonikus éneklésbe is. A szalacsi kórus özv. Botos Magda kántornő vezetésével mind létszámban, mind éneklésben gyarapodott, amely jó reménység arra nézve, hogy énekkaruk tovább fejlődik és énekes szolgálataikkal egyre többet és többen dicsérik az Urat. A gálospetriek kórusát Sass Gáspár kántor vezette, akik szintén rendszeres résztvevői a találkozóknak és az áldozatos munka meghozza gyümölcsét, hiszen egyre szebben énekelnek évről évre fejlődést mutatva. Töretlen hittel és lendülettel szolgálnak alkalomról alkalomra. Az albisi kórust Herman Csaba kántor vezényelte. Annak ellenére, hogy az albisi a kisebb létszámú kórusok egyike, többszólamú vegyeskarként szolgálnak rendszeresen a kórustalálkozókon és a saját gyülekezetükben igyekeznek évről évre legjobb tudásuk szerint értékes zenei darabokkal dicsérni az Urat. Végül, de nem utolsó sorban a jankafalvi gyülekezet énekkarának szolgálatára került sor Kovács Kállai Anita kántornő vezetésével. Újult erővel és lendülettel készültek erre a találkozóra, hiszen több évi kihagyás után újra alakultak és készek az Istent magasztaló szolgálatokra. A kórusok szolgálatát a tavalyi évhez hasonlóan a kórusvezető közös éneklése követte (100 Zsoltár, Tarnóczy László feldolgozása). Ezt követően a kórusokat Orosz Otília Valéria értékelte szakmai szempontból, kiemelve a pozitívumokat és buzdítva az énekkarokat a további zenei szolgálatokra. Felhívta a figyelmet református értékeink és énekeink megőrzésére, így például kiemelve a zsoltárok fontosságát. Ezen értékeinket ápolnunk kell és továbbadnunk a következő nemzedéknek. A kórustalálkozó keretén belül elismerő oklevélben részesültek azok a kántorok, akik hosszú

Református Érmellék
időn keresztül áldozatos és hűséges kántori szolgálatot töltöttek be, mely az Anyaszentegyház közösségében elismerést és tiszteletet szerzett. „Az Egyházkerületi Zenei Bizottság elismerő oklevélben részesítette: Gábor István (Éradony), Stiák László (Érbogyoszló), Nagy Gyula (Érkeserű), id. Lőcsei László (Margitta), Tóth János (Értarcsa) atyánkfiait. Emlékképpen Rákosi Jenő érmelléki esperes emléklapot adott át a szolgáló kórusvezetőknek is és egy csokor virággal köszönte meg munkáikat, Isten áldását kívánva további szolgálataikra. A találkozót szeretetvendégség zárta a gyülekezeti teremben. Köszönet és hála érte, hogy ismét vállalták a találkozó megszervezését és áldozatos munkával támogatták. Isten gazdag áldása kísérje életüket. Herman Csaba Egyházmegyei zenei előadó

KONFIRMACIÓ 2013
Jankafalva
Május 12-én Jankafalván is ünnepi istentiszteletre hívogatott a harang. Ezen alkalommal hét ifjú tett hitvallást és fogadalmat Isten és a gyülekezet színe előtt. A kicsiny református templom zsúfolásig megtelt a konfirmáló ifjak hozzátartozóival és a gyülekezet tagjaival. Jakó Sándor Zsigmond lelkipásztor a Kol 2, 6-7 igeszakasz alapján arra buzdította az ifjakat, hogy a konfirmáció után is gyökerezzenek, épüljenek és erősödjenek a Krisztusra alapozott hitükben.

Balról-jobbra, első sor: Bodó Bianka, Igazság Gergő, Petrila Hortenzia Hátsó sor: Molnár József, Tóth Ibolya-Erzsébet főgondnok, Tóth Roland-Géza, Sabó Attila Cristian, Varga Lajos József. Az igehirdetést követte az istentisztelet várva várt és izgalmas része, amikor is a lelkipásztor a

3
Heidelbergi Kátéból kérdéseket intézett a konfirmálók felé. A fiatalok egytől-egyig ügyesen és szépen feleltek a lelkész kérdéseire, s a feleletek között, pihenésképpen egy-egy éneket is énekeltek közösen. A tiszteletes a konfirmált ifjaknak elmondta, hogy büszkék lehetnek arra, hogy ők itt és ma megvallották hitüket. Egyrészt azért, mert a Jankafalvi templomban eddig négy évben volt konfirmáció, s ez a csoport eddig, sőt jó ideig ezután is a legnépesebb konfirmáló csoport. Másrészt ebben az évben ünnepeljük a Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulóját, mely különleges alkalmat a Püspökség által erre az esztendőre kibocsátott egyedi emléklap is jelzi. Az immár konfirmáltak fogadalomtételét az egyenként kiosztott áldás és az úrvacsoravételre történő felhatalmazás követte. Az ünnepség végén négy fiatal megköszönte a szülőknek, nagyszülőknek, keresztszülőknek szeretetüket és a hitben való nevelést, majd a Himnusz eléneklésével zárult a templomi együttlét. Jankafalván sikerült méltóképpen megünnepelni a jubileumi évet, hiszen mi lehet szebb ünnep a Heidelbergi Káté számára, mint egy kicsiny gyülekezet legnépesebb konfirmálóinak szép hitvallása egy gyülekezettel teli templomban. Érdekesség: Molnár József a születésnapján konfirmált; a gyülekezet főgondnoka az unokáját (Tóth Rolandot) is felvehette a gyülekezet felnőtt tagjai sorába, jelképesen egy kézfogással és gratulációval. Jakó Sándor Zsigmond

2013. június
gyülekezetnek egyaránt. A helyeiket elfoglaló konfirmált ifjakat Jakó Gyula tiszteletbeli gondnok egy meleg kézfogással fogadta a presbitérium részéről gyülekezetünk úrvacsorázó tagjaivá átnyújtva az emléklapokat is.

Aztán egyszer csak véget ért az istentisztelet, hogy átadja helyét a gratulációknak, öleléseknek, pusziknak, virágcsokroknak, hogy végül elkészüljön a csoportkép, mellyel lehet emlékezni majd éveken, évtizedeken keresztül az életnek eme csodálatos és áldásos pillanatára. Székely István

Asszonyvására
Istennek hálát adva került sor ebben az esztendőben ifjaink konfirmálására. Igaz „csak” hárman voltak, de őérettük is hálásak vagyunk Istennek, hogy általuk gyarapodott egyházunkban az úrvacsorával élhetők száma. Lelkipásztor Pál apostol életének példáján keresztül világított rá arra a tényre, hogy Isten, ahogyan Pált még Saulus korában kezdte el felkészíteni a feltámadott Krisztussal való találkozásra, úgy őket is már akkor elkezdte felkészíteni a Krisztussal való találkozásra, amikor még szülők és keresztszülők tették helyettük a fogadalmat keresztelésük idején. És készítgette őket gyermekkorban, vallásórákon, első éves konfirmációi vizsgán és minden egyes istentiszteleti alkalomban. Most jött el az a pillanat, amikor ezt a fogadalmat átvállalják magukra. Azért kell imádkozni, hogy valóban megtörténjen ez a találkozás, mely által megváltozik teljesen az ember élete és kapcsolata mind Istennel, mind embertársaival. Miután bizonyságát adták az ifjak elméleti felkészülésükről, került sor az ünnepélyes fogadalomtételre. Megható és felemelő pillanata ez lelkipásztornak, ifjaknak, hozzátartozóknak,

Szentjobb
Idén 7 fiatal (5 fiú és 2 lány) tett bizonyságot a hitéről. A nagy napot megelőzően nemcsak két éven keresztül tanultak Istenről, a Bibliáról, a hitről, a gyülekezetről, hanem az ezt megelőző hétfőn a konfirmándus fiatalok a szülőkkel, nagyszülőkkel egy teljes napot a templom, a templomkert szépítésére áldoztak. A fiatalok füvet nyírtak, a nagyszülők meszeltek, kigazolták a virágoskertet, a szülők ablakot mostak, porszívóztak, felmostak, alaposan kisepregettek, egyszóval mindent előkészítettek vasárnapra, a várva várt napra. A fiatalok elmondták, hogy várják a konfirmáció napját, örülnek, hogy tovább léphetnek, ezen túl már nem „kátésok” lesznek, hanem beléphetnek az „ifisek” közé. Vehetnek Úrvacsorát, vagyis érzik a felelősséget, amit a konfirmáció jelent nekik. A zsúfolásig megtelt kis templomban Orbán László helyi lelkész 5Móz 11,16-20 és 26-28 versei alapján szólt az egybegyűltekhez. „Az ember élete során gyakran kerül döntéshelyzetbe. Döntünk arról, hogy milyen pályát válasszunk, döntünk arról, hogy kit vegyünk el feleségül, vagy kihez menjünk hozzá, eldöntjük, hol akarjuk leélni az életünket. Ezek a nagy

4
döntések, s aztán naponta százával hozzuk a döntéseket. Isten is gyakran állít döntés elé minket, legyünk akár fiatalok, akár idősek. Isten ma azt mondja nektek: eléd adtam az életet és a jót, a halált és a gonoszt. Ma elsősorban tietek a döntés, nektek szól az ige, konfirmálásra készülő fiatalok. Isten felkínálja a választás lehetőségét, hogy mit tehettek az életben. Dönthettek, hogy komoly keresztény emberek akartok lenni vagy nem. Meg akarjátok tartani mindazt, amit tanultatok vagy nem. Akartok istenfélők lenni, vagy inkább a világ törvényeinek engedelmeskedtek.”hangzott a prédikációban.

Református Érmellék
A gyerekek nagy izgalommal érkeztek reggel. Istentiszteleten Forró Csaba lelkipásztor egy bibliai anya képét állította a gyülekezet elé. Jokhebéd, Mózes édesanyja, egy olyan korban próbálta szeretetével és gondoskodásával életben tartani fiát, amikor a fiúgyermekekre a biztos halál várt. Isten mellé állt és segített neki a legnehezebb időkben is, ugyanúgy, ahogy teszi ezt napjainkban is a modern kor anyukáival. A gyerekek műsorára istentisztelet végén került sor. Színes volt és megható. A virágok átadására a templom udvarán került sor. Az anyukák örömmel szívükben, egyik oldalról gyermekük kezét szorítva, másikban pedig a csomagolópapírból készült virágokkal indultak haza. Nem sokáig volt csendes a templom udvara. A következő héten szintén nagy volt a sürgés-forgás. A gyülekezet fiataljai konfirmációra készültek. A szülők közösen tüsténkedtek a templomban, hogy mire eljön a vasárnap minden a helyén legyen, tisztán és rendezetten. A konfirmandusok izgatottan jártak próbákra, és igyekeztek megjegyezni, nem csak a kátékérdéseket, hanem a konfirmáció „forgatókönyvét” is. Vasárnap reggel öt fiú és egy lány állt izgatottan a templom udvarán. A templom már ünneplőbe öltözött, hiszen a fiatalok feldíszítették virágokkal. Az izgalom egyre fokozódott, ahogy a templom padjai sorra teltek meg. Az istentiszteleten a lelkész arról prédikált, hogy a heidelbergi káté egyfajta útjelző tábla, amely kijelöli a keresztény ember számára a helyes utat. Arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy a konfirmáció nem valaminek a vége. Nem mondhatjuk rá, hogy „végre ennek is vége, ezen is túlestünk”. Ellenkezőleg! Mindez valaminek a kezdete, mégpedig a felnőtt keresztény élet kezdete, amely tele van útvesztőkkel, göröngyökkel és nehézségekkel, azonban ha kérik Isten segítségét, Ő mindig mellettük áll.

A konfirmándusok az elméleti kikérdezést könnyedén vették, alapos felkészültségről tettek bizonyságot. Majd mindenki meghatódva és örömmel hallgatta végig a 7 fiatalunk fogadalomtételét. Imádságban hordozza mindenki őket, hogy a mai nappal kezdődően valóban a gyülekezet hűséges tagjai lehessenek, akik tudjanak egész életükben bizonyságot tenni az Istenbe vetett hitükről. Isten hozott benneteket a gyülekezet felnőtt tagjai között! Orbán László

Csokaly
Az anyák megünneplésének története már az ókori görögök idejére visszanyúlik. A világ minden táján szánnak arra egy napot, hogy köszöntsék az édesanyákat. Ennek időpontja azonban minden kultúrában más és más. Hazánkban május első vasárnapja az, amikor mindannyian egy szál virággal kezünkben kifejezzük hálánkat és szeretetünket édesanyánknak. Nem tettek másképp a csokalyi vasárnapi iskolás gyerekek sem. Hetekkel előbb elkezdődött a „titkos” sürgés-forgás a vallásórás teremben. Míg a szülők istentiszteleten voltak, beindult a kis műhely. Készültek az üdvözlőlapok és papírvirágok az anyukák, nagymamák számára. Természetes minden saját kezűleg, önállóan díszítve és színezve. Hétről hétre egyre jobban mentek az énekek és a versek is, összeállt az ünnepi műsor, minden készen állt a köszöntésre.

Az istentisztelet végeztével került sor a fiatalok bizonyságtételére, arra az alkalomra, amikor vallást tettek hitükről, és számot adtak arról, hogy mit tanultak közel egy év alatt. Miután a lelkipásztor

5
megáldotta a gyülekezet immár nagykorú tagjait a fiatalok köszöntése következett, amelyet az édesanyákhoz, édesapákhoz, nagyszülőkhöz, keresztszülőkhöz és a lelkipásztorhoz intéztek. A fiatalok és családjaik felszabadultan tértek meg hajlékaikba, ahol közös, családi ünneplés következett. Csokalyon is mindig történik valami. De hála legyen az Istennek, hogy nemcsak munkával teli hétköznapokkal, hanem szívet-lelket megörvendeztető ünnepnapokkal is mindig megajándékoz bennünket.

2013. június

PÁLYÁZAT:
„Öntudatos konfirmándus”
Az Érmelléki Református Egyházmegye és gyülekezeti lapja, a Református Érmellék pályázatot hirdet mindazon lányok és fiuk számára, akik az egyházmegye bármely gyülekezetében az idei esztendőben tettek konfirmációi fogadalmat. A feladat: a pályázó egy minimum 500 – maximum 1500 szavas (min. másfél – max. három oldal kézírással) fogalmazásban írja le, szerinte miért fontos konfirmálni, mit jelentett számára a konfirmációra való felkészülés, hogyan élte át a konfirmációi fogadalomtétel ünnepi alkalmát. Milyen tervei vannak a jövőre nézve, ha már konfirmált, általában véve mit gondol a konfirmációról, volt-e olyan, ami nagyon nehéznek talált a felkészülés során, illetve mi volt, amit könnyűnek. A pályamunkákat elektronikus úton a rujsag@yahoo.com drótposta-címre, vagy lezárt borítékban a 417570 Tarcea, nr. 251, Parohia Reformata szerkesztőségi postacímre kérjük eljuttatni, 2013. július 20-ig. Kérjük feltüntetni a pályázatban a pályázó nevét, elérhetőségét (drótposta-cím; telefonszám) és a gyülekezetet, ahol konfirmált. A díjnyertes pályamunka a Református Érmellék augusztusi számában megjelentetjük teljes terjedelmében, valamint a pályázó értékes könyvjutalomban részesül az Érmelléki Egyházmegye jóvoltából. Ez úton is Isten áldását kívánjuk minden fogadalmat tett érmelléki református ifjú életére, és családjára! Rákosi Jenő esperes Kulcsár Árpád főszerkesztő

Értarcsa

Balról-jobbra: Nagy Ferenc, Rabatin Róbert, Kulcsár Árpád lp., Kelemen Gergő Imre, Csomós Szintia Patricia, Máté Petra Kata, Kővári Nikolett Alexandra.

Szalacs

Amikor imádkozol
„És amikor imádkozol, ne légy olyan, mint, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván. És amikor imádkoztok, ne legyetek sokbeszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.” Mt 6, 5-7 Az Ige azzal kezdődik: Te pedig, amikor imádkozol… most rólad van szó, amikor imádkozol, amikor elsírod bánatodat, elmondod keserűségedet, amikor odafordulsz Isten felé. Az Ige megkérdez bennünket arról is, hogy vajon szoktunk-e igazán és

Felső sor, balról jobbra: Sajó Balázs, Kis Márk Dávid, Sajó Gergő, Szántó Krisztián, Balaskó Szabolcs, Bánházi Csaba, Mező Krisztián, Oláh István, Nagy Árpád, Bokor János, Szegedi Dávid. Alsó sor: Pázmán Attila, Karsai Annamária, Oláh Krisztina, Zsigó Sándor Zsolt főgondnok, Szabó Zsolt lelkész, özv. Botos Magda kántor, Nagy János gondnok, Virág Ágota, Dienes István.

6
eleget imádkozni. Reggel, amikor elindulunk a munkába, legalább egy rövid pillanatra odaállunk az Isten elé? Amikor leülünk otthon az asztalhoz, akkor összekulcsolja-e valaki a kezét, és megköszöni-e a terített asztalt Istennek? Amikor este lefekszünk, megköszönjük-e azt, hogy velünk volt a nap folyamán? A szomszédtól, ha kapunk egy doboz gyufát, illik azt mondani, hogy köszönöm szépen. Istentől mennyi mindent elfogadunk, és elrohannak az életünkben a napok, hetek, hónapok, mégis eszünkbe sem jut, hogy azt mondjuk: köszönöm szépen, Istenem. „Te pedig, amikor imádkozol…” Vajon eleget imádkozunk mi? Vajon megtanítottuk-e gyermekeinket imádkozni? Amikor felnő, vissza tud-e emlékezni úgy a szüleire, hogy azok imádkoznak, és nemcsak megtanítottak neki egy verses imádságot, de ők maguk soha nem álltak az Isten elé? Nagy dolog az,ha valaki tud imádkozni! Ha kiöntheti szívének minden bánatát, és elmondhatja minden kérését az Istennek. Milyen jó lenne, hogyha mindannyiunkra vonatkozna ez az Ige: „te pedig, amikor imádkozol…” Aki imádkozó ember, aki naponta többször imádkozik, annak még a szeme sugarában is van valami békesség, az Istennel való beszélgetésnek békessége és csendje.

Református Érmellék
önmagam előtt, azt is látod Te, engedd, hogy azt is elmondjam neked. Engedd, hogy azt is elsírjam, engedd, hogy kitárjam a szívem. Azért mondja az Úr Jézus ezt, mert az imádság egy olyan bizalmas kapcsolat Istennel, hogy akkor a legjobb, ha az ember bemegy a maga belső kamrácskájába, valahova, ahol csend van, ahol egyedül van, ahol igazán Istennel lehet. Milyen jó lenne, ha ebben a mi rohanó életünkben mindannyiunknak volna egy ilyen kamrácskája, egy ilyen belső szobája, és mindennap belépnénk legalább egy fél órára, hogy kitárjuk a szívünket Isten előtt. Busásan megtérülne ez a fél óra. Elmaradna sok olyan óra, amelyben csak veszekedtünk, aggodalmaskodtunk, idegeskedtünk, amelyben vétkeztünk, káromkodtunk, bántottuk a másikat. Mennyi időt nyernénk, ha lenne egy kis belső szobánk, ahol napjában legalább egy fél órát csendben Istennel töltenénk. Valakit egyszer imádkozva talált az ismerőse, és csodálkozott, hogy a sok dolga mellett imádkozással tölti az időt. Az imádkozó megmagyarázta: éppen azért imádkozom, mert nagyon sok dolgom van. Ma igazán nagy szükségem van arra, hogy közel legyen hozzám az Isten. Mi azért nem bírjuk sok dolgunkat elvégezni, mert nem kérjük Istent, hogy közel legyen. Olyan sok dolgunk van, hogy elfelejtünk Isten előtt igazán kinyitni a szívünket. Pedig ez éppen olyan, mintha a sok dolgunk miatt nem lenne időnk enni, és azt hinnénk, hogy így egy hét alatt több dolgot tudnánk elvégezni. Evésre s imádkozásra egyaránt szükségünk van. Az imádkozás is táplálkozás. Az Istentől jövő Szentlélek táplálja akkor az embernek a lelkét. Csakhogy nincs ilyen belső szobánk, mert szűk a lakás, mert sok a munka, mert az egyik jön, a másik megy, nincs csendünk. Elvesztettük az életünkből az egyik legnagyobb kincset: az Isten előtti csendet. Már nem is akarunk csendben maradni. Ha egy kicsi csend van körülöttünk, akkor már bekapcsoljuk a rádiót, a televíziót, hogy valami zaj, zúgás legyen. Oda sem figyelünk, de nem akarunk már csendben lenni, elszoktunk tőle. Pedig az Isten előtti csend az egy drága titokzatos forrás, amely megtölti az emberek lelkét. Még a templomban sincs elég csend. Azért szépek az egyetemes imahét istentiszteletei, mert olyankor a Miatyánk után mindig van egy kicsi csend, amikor mindenki magában van, és magában gondolatban mondja el az imádságát Istennek. Meg kell találnunk valahol azt a belső szobát, amelyről az Úr Jézus beszél. Ez a belső szoba itt van tulajdonképpen az emberi szívben, a mi szívünkben. Ide kell visszameneküljünk, itt kell találkoznunk Istennel. Csak mi ennek a belső szobának elvesztettük a kulcsát, nem találjuk az ajtaját. Mindig a külső szobában vagyunk, és olyan az életünk sokszor, mint egy előszoba, mint egy átjáró ház. Meg kell találni azt a belső szobát a szívünk közepén, hogy így imádkozzunk csendben Istenhez! […] Ámen. Csiha Kálmán

Ebben az igében azt mondja el Jézus, hogy amikor mi egyedül vagyunk, vagy a magunk imádságát mondjuk el Istennek, akkor miképpen imádkozzunk. Abban az időben voltak olyan, magukat kegyeseknek tartó emberek, akik amikor eljött az imádság órája, leterítették az imaszőnyeget az utcák sarkán, letérdepeltek, és ott kezdtek hangosan imádkozni. Vonatkozik ez arra is, hogy a gyülekezetekben ne azért imádkozzunk hangosan, hogy lássanak minket az emberek. Az imádkozás az valami szent és titokzatos dolog, a legnagyobb kegyelem, hogy odaállhatok Isten elé és kinyithatom a szívemet, és azt mondhatom: Istenem, nézz a lelkem mélyére. Amit szégyellek

7

2013. június

Majális a konfirmándusokkal Sólyomkőváron

Május 3-án a Margittai Református Egyházközség konfirmándusai számára kötetlenebb körülmények között zajlott a konfirmációi előkészület. Délelőtt mindenki útra készen érkezett, zsákjában a szalonnával és némi ropogtatnivalóval az útra. A cél, amely előttünk állt: Sólyomkővár, ahol egy kellemes napot szerettünk volna eltölteni. A hosszú, kicsit megpróbáló út után megérkeztünk a helyszínre, ahol kedves fogadtatásban volt részünk. A fiúk már alig várták, hogy a focipályán megcsillanthassák tudásukat, a lányok viszont a patak vizében hűsöltek. Egy kis könnyedebb megbeszélés után csapatjátékra került sor, ahol mindenki megmutathatta, hogy mennyire tud csapatban dolgozni, és milyen gyorsan tud szaladni. Miután kifáradt mindenki, megraktuk a tüzet és mindenki megsüthette a zsákja mélyén rejtegetett szalonnát, sonkát vagy egyéb finomságot. Az ebédünket követően lassan összecsomagoltunk és hazafele indultunk. Útközben viszont még a helyi bölény rezervátumot is meglátogattuk, amely Sólyomkővár egyik látványossága. Este mindenki fáradtan érkezett haza, és elmondhattuk: egy kellemes napot töltöttünk együtt. Botos Júlia, Vedresábrány

(Csokaly) és visszatérő csapatok is. A megtanulandó anyag a Heidelbergi Káté 450. évfordulója alkalmából, a Káté létrejöttéről, szerzőiről, valamint Bethlen Gábor életéről és egyházi munkásságáról szólt. A házigazda lelkipásztor köszöntése után, Darabont Tibor missziói előadó-tanácsos tartott áhítatot. A verseny első szakaszában 50 kérdésre kellett válaszolni a versenyzőknek. Ennek végeztével, a zsűri (Balázsné Kiss Csilla és Forró Csaba lelkészek) elvonult javítani. Azonban a javítás ideje alatt sem unatkoztak a résztvevők, hiszen Jakó Sándor lelkipásztor vezetésével megkezdődött a verseny játékos szakasza egy különdíjért. Először párosítgatni kellett évszámokat és eseményeket, majd egy gonosz kisegérnek köszönhetően megrágott szövegeket kellett kiegészíteni. Ezt követően párbaj zajlott, mégpedig különös módon, ugyanis mindenki mindenkivel párbajozott. Ráadásul a kérdéseket egy táblázatból lehetett kiválasztani az ellenfélnek, s volt olyan mező is, amelyben akaratlanul is megajándékozták az ellenfelet egy kis édességgel, természetesen csak akkor, ha azok tudták a választ. A versenyzők jószívűségét mutatta, hogy még a zsűrinek is hagytak egy-egy tábla csokoládét, mert egyik párbajozó sem tudta a helyes választ. Végül az ifjak átélhették a peregrináció kínjait, mikor is egy kis akadálypályán keresztül betűket kellett összehordani és értelmes névvé összerakni.

A lelkes résztvevők a zsűri és a szervezők társaságában A finom ebéd alatt amelyért Jankafalvi Árva Bethlen Kata Nőszövetséget illeti nagy köszönet, sikerült a zsűrinek is rendeznie sorait az eredményhirdetésre. A versenyen nagy meglepetés nem született, mivel a címvédő Érsemjén (Demián Erzsébet, Kupás Gitta, Elekes Anita és Lajter Tünde) most is tarolt. Mind a különdíjat (egy-egy Twister játék), mind az első helyért járó babérokat learatta. Második lett Székelyhíd (Balogh Boglárka, Darabont Csenge-Éva, Kerekes János és Törő Attila), a harmadik helyen pedig a házigazdák végeztek, azaz Jankafalva (Bodó Bianka, Somogyi Renáta, Petrila Hortenzia és Igazság Gergő). Mindenki oklevelet, az első három

Egyháztörténeti vetélkedők
Az Érmelléki Református Egyházmegye és a Communitas Alapítvány támogatásával ebben az évben is megrendezésre került az Egyháztörténeti Vetélkedő Egyházmegyénkben. Április 20-án (idén is) Jankafalva adott helyet a vetélkedőnek. E bben az évben sajnos elég kevés csapat jelentkezett, csupán hat: Bihardiószeg, Csokaly, Érmihályfalva, Érsemjén, Jankafalva és Székelyhíd. Volt új résztvevő is

8
helyezett pedig értékes könyveket kapott jutalmul. Ezen kívül az eredményhirdetés ideje alatt derült ki, hogy nemcsak az első kettő, hanem az első három csapat is képviselheti Érmelléket az Egyházkerületi Vetélkedőn. Nagy meglepetés és nagy öröm volt ez a házigazdáknak. Így április 27-én versenyzőkkel és szurkolókkal együtt indultunk el Erdődre a II. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőre. Itt már 12 csapat jelent meg különböző egyházmegyékből. Rácz Ervin a főszervező és házigazda köszöntötte a versenyzőket, majd Kánya Zsolt Attila KRISZ elnök rövid áhítatot tartott. Az írásbeli rész alatt a nem versenyzőkkel egy kis városnézésre indultunk. A Játszma nevű látványosabb második fordulóra azonban már vissza is érkeztünk. Sajnos ez a mindent vagy semmit alapú játék Semjén és Székelyhíd csapatának nem igazán kedvezett, mert nem sikerült gyarapítsák pontjaikat. Ebéd után a rendezvény átalakult ifjúsági találkozóvá, melynek kezdőmomentuma egy istentisztelet volt, majd az eredményhirdetés következett. Sajnos hiába volt Semjénnek az írásbelije szinte tökéletes a szóbeli visszavetette őket a hatodik helyre, így nem sikerült a címvédés. Azonban a lányok becsületére váljon, hogy felemelt fővel viselték a kudarcot, s a kedvüket sem vették el az újabb versenytől. Jankafalva egy kis változtatást kényszerült végrehajtani a csapaton (betegség miatt Igazság Gergő helyett Sabó Attila versenyzett), de így is a hetedik helyen végzett, míg Székelyhíd a kilencedik helyre került, szintén a szóbeli játék miatt. A délután csúcspontja az erdődi felújított várban tartott koncert volt, ahol a „sztárvendég” Pintér Béla magyarországi keresztyén előadó volt. Még a kitartóknak íjászbemutatót is tartottak, de mi, az érmellékiek elindultunk hazafelé. A hazaúton még egy kis károlyi fagyizásra is jutott idő. Végül fáradtan és élményekkel tele érkeztünk haza. Jakó Sándor Zsigmond Ifjúsági előadó

Református Érmellék
változásokat Otto Heinrich 1556-os hatalomra lépése hozta el. Hároméves uralkodása alatt a fejedelem a lutheri reformáció tanait próbálta fokozatosan bevezetni. Az őt 1559-től követő III. „Kegyes” Frigyes fejedelem (1515-1576), buzgó református vallásúként a kálvini tanokat terjesztette. A mai Hollandia és Franciaország területéről érkező, jelentős számú menekült kálvinista prédikátort és tanítót alkalmazott népe tanítására.

A Heidelbergi Káté 450 éve
- történelmi áttekintés1. rész. A Heidelbergi Káté, a II. Helvét Hitvallás mellett a Magyar Református Egyház hitvallási könyve. Református hitünk egyik fő sarokpontja a hitvallásosság és ezekkel a szimbolikus iratokkal kapcsolódik a magyar reformátusság a világ nagy és sokszínű református közösségeihez. A Heidelbergi Káté születése A Káté összeállítására a Német-Római Birodalom Pfalzi fejedelemségének központjában, Heidelbergben került sor. A XVI. század közepéig római katolikusnak megmaradt fejedelemség területén a vallási

A két reformátori irányzat hívei között hitvallási kérdésekben jelentős viták alakultak ki, amelyek békétlenséget eredményeztek. III. Frigyes a vallási kérdések rendezésére törekedve a heidelbergi egyetem Kálvin János tanait követő tanárait bízta meg egy pontos és mindenki számára értelmezhető, egységet teremtő hitvallás összeállítására. Ursinus Zakariás (1534-1583) és Olevianus Gáspár (kb. 1536-1587) teológusok egy nagyobb munkatársi közösséggel együtt dolgozva alkották meg 1562 év végére a kérdés-feleletekből álló Káté végleges szövegét. A III. Frigyes által 1563. január elejére összehívott zsinat jóváhagyását követően a fejedelem költségén a Káté nyomtatás alá került. A fejedelem, az általa írt előszóban kifejtette, hogy azért készült a Káté : „…hogy ez legyen a biztos útmutatás és szilárd alap a lelkipásztorok és a tanítok számára is, hogy ne csak maguk kedve szerint, meggyőződésüket esetleg napról napra változtatva, végezzék munkájukat, hanem jó egyetértésben s egy véleményen legyenek.” Az első kiadással kapcsolatban Olevianus a következőket írta Kálvinnak: „Az első német kiadásban kimaradt az Úrvacsora és a pápai mise közötti különbségnek a kitüntetése. Figyelmeztetésemre a fejedelem ezt a második német kiadásban és a latin kiadásban pótolni óhajtá.”A Káté második kiadása 1563 márciusában jelent meg, s ez már tartalmazta a mise és az úrvacsora közötti különbséget taglaló 80. kérdést. Ez a német szöveg szolgált alapul az első fordításokhoz: 1563-ban a három német nyelvű kiadás mellett két latin, két

9
holland és egy szász dialektusban írt kiadása volt már a Káténak Heidelbergben. 1563 augusztusában ismét ülésezett a zsinat, amelyik már januárban foglalkozott az egyházi rendtartással (ágendával), és ennek most már kézzelfogható alakot kellett öltenie. Ennek összeállításánál valószínűleg Olevianusé volt a főszerep. A november 19-én keltezett ajánlás arra enged következtetni, hogy az új rendtartás még abban az évben meg is jelent. A káténak ez immár a harmadik, legteljesebb kiadása, a másodikkal szemben csak kisebb javításokat tartalmaz, viszont ez a harmadik kiadás tartalmazta először a misére a kárhozatos bálványimádás kitételét. „80.Kérdés: Mi a különbség az úrvacsora és a pápista mise között? Felelet: Az úrvacsora azt tanúsítja egyrészt, hogy Krisztus egyszeri keresztáldozatáért teljes bűnbocsánatot nyertünk, másrészt, hogy a Szentlélek minket a Krisztusba olt, aki most valóságos teste szerint a mennyben, az Atya jobbján van, és azt akarja, hogy őt ott imádjuk. Ezzel szemben a mise tagadja, hogy élő és holt elnyerhetné Krisztus szenvedéséért a bűnbocsánatot, hacsak a misemondó papok nem mutatják be naponta értük a Krisztus áldozatát. Továbbá azt tanítja, hogy Krisztus testileg van jelen a kenyér és a bor színe alatt, és ezért ezekben kell őt imádni. A mise így alapját tekintve megtagadja Jézus Krisztus egyszeri áldozatát és szenvedését és ezért kárhozatos bálványimádás.” A kérdéssel és a rá adott válasszal a Káté készítői reagáltak a tridenti zsinat 22. ülésen, 1563ban elfogadott határozatra, amelybe a misével kapcsolatban megállapították, hogy a szentmise az újszövetség áldozata, a keresztáldozat megjelenítése, annak emlékezete, mely a keresztáldozat gyümölcseit közvetíti a híveknek, engesztelőáldozat élőkért és holtakért. A keresztáldozattal az Újszövetség egyetlen, örök, abszolút áldozatával a szentmise lényegében azonos az áldozat tárgya és az áldozat elsődleges bemutatója, Jézus Krisztus, aki a szentmisében a papság közvetítésével, de más módon, vérontás nélkül áldozza föl magát. A Heidelbergi Káté a magyar protestánsok körében A heidelbergi egyetem professzorainak az erdélyi reformátusokhoz 1564. szeptember 1-én kelt levele az első bizonyítéka a Heidelbergi Káténak a magyar protestánsok közötti jelenlétéről. A németek állásfoglalásukkal az erdélyi „hittestvéreknek” az evangélikus szászokkal az úrvacsora értelmezése körüli vitában kívántak segítséget nyújtani. A levelet 1565-ben Kolozsváron kinyomtatták „Epistola Professorum Theologiae Academiae Heydelbergensis” címen. A heidelbergiek levelükben arra hivatkoztak, hogy a Heidelbergi Kátéban megfelelő válaszokat találnak a felmerülő kérdések rendezéséhez. Az erdélyi református egyház egyik vezetője 1564-ben Dávid Ferenc volt, aki az elkövetkező

2013. június
években fokozatosan a Szentháromság-tagadó (unitárius) vallási irányzat élharcosa lett. Irányítása mellett 1566-ban, a Szentháromságtannal kapcsolatos kérdéseket elhagyva, a Káté latin szövegét Kolozsváron megjelentették „Catechismus Ecclesiarum Dei”- címen. Méliusz Juhász Péter debreceni református püspök a Káténak e változatát jóváhagyta, mivel még e rövidített formában megjelent hitvallás által is, az antitrinitárius elveket „félig-nyíltan” vallókkal történő kiegyezés lehetőségét remélte. A Méliusz és Dávid Ferenc közötti kompromisszum csak rövid ideig tartott. Az antitrinitárius hittételek alapján állók az 1567. február 13-án tartott tordai zsinaton már nyíltan megtagadták a korábban általuk közzétett Heidelbergi Káté szellemiségét. Nem késett sokáig a helvét reformáció tanítását hűen őrzők válasza sem. Debrecenben 1567. február 24-26 között ülésezett a református zsinat Méliusz Juhász Péter vezetésével, amely alaphitvallási iratként egyedül a II. Helvét Hitvallást fogadta el. Állásfoglalásuk szerint elhangzott: „Az igazhitű atyák és az életben lévő újabb tudósok igaz magyarázatait köszönettel fogadjuk és bevesszük… Luther óta támadt tudós férfiak írásait, hitvallásait, magyarázatait – ugyanazzal a feltétellel bevesszük, mert elismerjük, hogy az Írások kegyes és katholikus magyarázata az Isten ajándéka… … balgatagul, esztelenül s vakmerően cselekszenek azok a kevély, műveletlen, tudákos Servet-követők, akik a maguk…barbár és a Szentírás igazságaival össze nem hangzó fejtegetéseit többre becsülik az igazhitű atyák, a kegyes akadémiák hű tanítóinak, a helvét, genfi és szász egyházak lelkipásztorainak és tudósainak ítéleténél, írásainál és hitvallásainál, sőt a Szentírás ellenük szóló bizonyságait elcsavarják s az ó-egyházi hitvallásokat elvetik.” A Debreceni Zsinat határozatai magáról a Heidelbergi Kátéról név szerint nem tettek említést, de az egyik zsinati rendelkezés a káténak a hitbeli ismeretek érdekében alkalmazását mondta ki: „ A kátét, azaz hitformának, uri imádságnak és tiz parancsolatnak összevont és rövid magyarázatát fenn akarjuk tartani az egyházakban, hogy legyen bevezetés a tökéletesbekre.” Ez a zsinati határozat a magyar nyelven kiadott káték, így Méliusz Juhász Péter kátéjának a használatát erősíthette. Millisits Máté művészettörténész
[Forrás: www.reformatus.hu] (következő lapszámunkban folytatjuk)

 

A vallásosság embertől, a hite pedig Istentől származik. Sok hívő emberre is fel kellene írni: használat előtt felrázandó. [Mézcseppek]

10 Adj, király, katonát! vetélkedő Margittán és Székelyhídon
Az Adj, király, katonát! - vetélkedő elsődleges célja, hogy az erdélyi magyarság körében felhívja a figyelmet a nagycsaládok értékeire. Sajnos nagyon időszerű erősíteni napjainkban a családszemléletet, hiszen egyre inkább apad közösségünk. Ezért is döntöttek úgy 2007-ben a Magyar Ifjúsági Tanács tagjai, hogy elindítanak egy versenyt, amelyre azokat a 10-15 éveseket várják, akiknek életszemlélete még alakítható, és akikkel nagyszerűen lehet felelősen és nevelően játszani. Idén közel 3500 gyermek vesz részt Erdély-szerte a vetélkedőn, mintegy nyolcvanegy helyszínen. Margittán február 25-én került sor az említett verseny helyi fordulójára, a Horváth János Elméleti Líceum étkezdéjében. Az idén már harmadik alkalommal csatlakoztunk e nagyszerű kezdeményezéshez. A vetélkedő Nagy Gabriellának, iskolánk igazgatónőjének a köszöntő szavaival kezdődött. A Magyar Ifjúsági Tanács köszöntőlevelének felolvasása után következett a különböző korosztályokból álló csoportok, ú.n. „családok” kialakítása. A háromtagú családokban a versenyzők egymás „testvéreivé” váltak és közösen küzdöttek a továbbiakban. A versengés izgalmai közepette a gyermekek megtapasztalhatták, hogy milyen jó dolog, ha vannak testvéreink, akik segítenek a szorult helyzetekben és mennyivel könnyebb legyőzni velük az akadályokat, mint egyedül. A játékos feladatok sikeres megoldásához szükség volt a résztvevők fantáziájára, kreativitására, ügyességére. A verseny lebonyolításában besegítettek a Horváth János Elméleti Líceum Diáktanácsának tagjai is. A verseny győztesei az Aranyharcosok nevet viselő család lett, melynek tagjai: Bordás Máté, Bodor Bence és Darabont Réka tanulók voltak. Ők képviselték településünket március 9-én, a Székelyhídon megrendezésre került Partiumi elődöntőn, melyre még Börvelyről, Élesdről, Érmihályfalváról, Kaplonyból, Koltóról, Magyargoroszlóról, Máramarosszigetről, Nagybányáról, Nagyszalontáról, Nagyváradról, Simonyifalváról, Székelyhídról és Szilágypanitból érkeztek csapatok. A verseny szabályzata alapján egyéni tudás alapján 11 versenyző juthatott tovább az április 19-20-án, Kolozsváron megtartott döntőre valamint a csapatok (családok) versenyéből az első helyen végzett család. Érmelléket két gyermek is képviselte a döntőn, Darabont Réka és Bordás Máté margittai tanulók személyében. A jó hangulatú vetélkedőn minden továbbjutó elnyert egy nyári táborozási lehetőséget a Székelyföldön megtartandó Hun-táborba. A szervezők és szponzoraik jóvoltából a többiek sem távoztak üres kézzel. Játékosok és nézők is egy játékos, jó hangulatú, nevelő értékű vetélkedő emlékével távozhattak. Bordás Mária,szervező

Református Érmellék
Gyökössy Endre

Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv magyarázata

Amikor erősen fújt a Lélek
Szentlélek vagy mágia?

ApCsel 18,18-19,22 Korinthusban hagytuk utoljára Pál apostolt. Utána a Cselekedetek könyve tömören beszámol Pál néhány rövid utazásáról: átment Kis-Ázsiába, villámlátogatást tett Jeruzsálemben Jakabnál, az Úr testvérénél, s Péternél, aztán megint visszautazott Görögországba, Korinthusba. Innen indul el Efézusba. Efézus már Kis-Ázsiában van, a mai Törökország egyik nagy kikötővárosa. Fölmerül a kérdés: ha Pál „épp csak az imént” jött Európába, miért megy máris vissza Kis-Ázsiába? Azt hiszem, most jött el annak az ideje, hogy Efézusban egyáltalában elkezdhesse a szolgálatot. Ha ő rögtön Antiókhiából, a nagy kis ázsiai gyülekezetből megy a legromlottabb városba, abból baj lett volna. És tudjuk is, hogy a Lélek nem engedte. Most már engedi, már megért az idő, mert két drága lélek várja őt, akik előtte Korinthusból átköltöztek Efézusba: Akvilla és Priszcilla. Ők előrementek és helyet készítettek Pálnak. Már megvan a misszió lelki háttere. Napjainkban is nagyon nehéz lelki háttér nélkül szolgálni! Ezért ha valami nagyon nagy ajándékot akartok egy pásztornak adni, akkor legyetek számára imádkozó háttér. Testvéri szív melege nélkül nincs eredménye szolgálat. Ma már Efézus kikötőjét betemette a homok. Romváros. Pál még Kis-Ázsia „Korinthusába” érkezett: a legnagyobb és legromlottabb városa ennek a földnyelvnek. Akkora stadionja volt, hogyu ötvenezer ember fért el benne. A város legnagyobb nevezetességét, legragyogóbb épületét, az Arthemisz (latinosan Diana) templomot az ókori világ hét csodája közé sorolták. Másfélszer akkora volt, mint a kölni dóm. Hatalmas faragott oszlopok övezték, és a leghíresebb görög művészek szobrai díszítették. A szentély középpontjában álló Arthemisz istennő szobra viszont meglehetősen csúf volt: tizenkét mellel ábrázolták, meztelenül, feketén. Hajából kígyók, skorpiók tekeredtek elő, így ült a templomban egy ezüst tónon. Sós tavak, hegyek veszik körül Efézust, óriási lagúnák, ahol dúsan terem a liliom és számtalan buja virág, pálmák a környéken, hattyúk úsznak a tavon, be egészen a templom tövéig, ahol az emberek orgiákat ülnek. Maszkokban táncolják végig részegen a várost, azután felrohannak a magaslatokra, és ott élik ki embertelen módon a maguk szexuális életét. Ebbe a nagyvárosba érkezik meg Pál apostol. Ide mer jönni! – megint ezt a szót kell használnom. A város északi részéről, a kikötő felől érkezik, ott várhatja Akvilla és Priszcilla. Biztosan várták! Micsoda

11
öröm: valakije máris van. Egy drága férfi-testvér, egy melegszívű nő-testvér, akik már megvetették ott a lábukat. Valahol kint a nyomortanya környékén van a kis otthonuk, ahol sátorponyvát készítenek. Pál rögtön munkába áll. Az Igéből világosan kitűnik, hogy délelőtt tizenegytől kezdve délután négy óráig hirdette az Igét. Ez volt a munkaszüneti idő, amikor a hőség miatt senki sem dolgozik, ő is abbahagyja a munkát és prédikál. Eleinte az utcán. Özönlenek hozzá a kikötőből a szegények, a nyomorultak, a nyomorékok, a rabszolgák, valami nagy vággyal a szabadság után. Azt már tudják, hogy bilincseiket, szegénységüket, betegségüket le nem vethetik – tehát más megoldás után sóvárognak: hogy lehetne belülről szabadnak lenni? Mellettük suhannak a gyaloghintók, a gyönyörű paripák, rajtuk kiélt emberek, akik az után vágynak, hogy legyen még valami, amit érdemes hinni, valami, amibe bele lehet fogózni. Lehet-e valaki belülről szabad?! Egész Ázsia a szabadító után liheg. És Pál hirdeti ennek is, annak is a Szabadítót. – Hozzácsapódnak az emberek, hallgatják, figyelik, jönnek a kis sikátorokból, megállnak, intenek, követik, leülnek vele beszélni, talán egyik-másik a házába hívja. Sokáig tartózkodik itt Pál, szövi a kis-ázsiai csodálatos keresztyén szőttest: lelkeket, szíveket sző bele – nemcsak sátorponyvát készít. Valami nyugtalanítja: Timóteust Korinthusban hagyta. Vágyik a „fia” után, nagyon szereti őt. Két fiatal, ragyogó lélek között él – egyiknek ott volt a halálánál, őrizte a ruháját. Soha nem tudja feledni, kíséri a fényes árny: István vértanúé. A másik ragyogó fiatal lélek: Timóteus, a lelki gyermeke. Pál mindig izgatott, ha nincs vele. Ezért levelet küld neki Korinthusba. Válasz helyett maga Timóteus érkezik. Milyen öröm! Képzeljük el az estét Akvilla és Priszcilla otthonában, ahol Pál keblére öleli az ő lelki gyermekét. Egy kis olajbogyó, egy kis hal – és megtörik a kenyeret. Egy korty bor, örömhír, az Úr testével élnek. Elmondják, mi történt, mióta nem látták egymást. Igen ám, de Timóteus rossz híreket hoz Korinthusból. Úrvacsoraosztás alatt a gazdagok nem esznek együtt a szegényekkel. Nincs közöttük Pál – meglazult a fegyelem. Lerészegednek, mások vérfertőző viszonyt folytatnak, ismét mások pogány bíróságok előtt akarnak pörösködni hittestvéreikkel holmi anyagi javak miatt. Pál nagyon szomorú és izgatott lesz. Gyorsan levelet ír és megkéri legkedvesebbjeit, közöttük Timóteust: Menjetek, vigyétek az írást Korinthusba! Ez a levél elveszett. A legelső korinthusi levél nincs meg. – Azután megírja a második levelet: ez a korinthusi „első” levél, ami belekerült a Bibliába. Majdnem azt merem mondani, milyen jó, hogy egy kicsit rendetlenkedtek ezek a korinthusiak, különben nem született volna meg a levél, s nem ismernénk a Szeretethimnuszt. Pirongatja őket, de azt mondja: Ti korinthusi szentek! Szereti, támogatja őket. Pál közben jár-kel Efézusban, és végzi a feladatát. Szíve egyik fele Korinthusban, a másik fele Efézusban dobog. És akkor,

2013. június
ahogy jár-kel Efézusban, találkozik ott tizenkét keresztyénnel. Elkezd velük beszélgetni. Hát ti kik vagytok? Kiderül, ők még János keresztségére keresztelkedtek meg. Bizonyára Keresztelő János tanítványai keresztelték meg őket. Tizenketten vannak ők is, mint Jézus tanítványai. Jézust ők is szeretik, Jézusban hisznek, úgy imádják Istent, hogy Jézus nevében segítségül hívják. Pál azonban megérzi, hogy valamiről nem tudnak: a pünkösdről. Nem tudják, hogy a Szentlélek kitöltetett és ezért Pál kérdésére: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké letettek?” – azt válaszolják: azt ser tudják, van-e Szentlélek. És Pál ennek a tizenkét keresztyénnek, akik eljutottak húsvétig, de tovább nem – hirdeti az Igét, hirdeti Isten Szentlelkét. Együtt imádkozik velük, azután kezét fejükre teszi és veszik a Szentlelket. Micsoda áradás! – Hatalmukba keríti őket a lalláció, amikor Isten Szentlelke olyan erősen fúj, hogy már az ima is összefolyik a szájban, összefüggéstelen szavakkal dicsőítik Istent, valami hallatlan ujjongással. Nyelveken beszélnek. A tizenkét jánosi tanítvány tehát csatlakozik Pálhoz. Az apostol azután megtudja, lakik itt Efézusban egy alexandriai származású görög zsidó ember, valami Apollós, aki csodálatosan hirdeti az Igét. Alázatos ember lehet ez az Apollós, mert amikor meghallgatja őt Akvilla és Priszcilla, majd meghívják a lakásukra és szelíden figyelmeztetik: Valami hiányzik a te igehirdetésedből, - akkor nem sértődik meg, hanem elfogadja a házaspár tanítását. Ők mutatják be Apollóst Pálnak. Attól kezdve két, Lélekkel telített ember remekül szolgál együtt. Egyik kiegészíti a másikat. És amikor Pál apostol Efézusban marad, Apollós Korinthusba megy. Talán Pál mondta neki: Nézd, nekem most itt kel maradjon, de a te ékesszólásodra, nagyobb műveltségedre, remek görög nyelvtudásodra ott van szükség. Menj csak át Korinthusba, én itt tartom a frontot. Micsoda drága lelke együtt, akikből árad a Lélek! Azután Pál felkeresi Efézusban a zsinagógát és ott hirdeti az Igét. Sehol sem olvassuk, hogy valaha is a teljes zsinagóga, az egész zsidó hitközség megtért volna! Vagy, hogy legalább egy zsinagógából keresztyén templom lett volna. Nem fordul elő soha, mint a reformáció korában, hogy dómok lettek református templomokká, vagy az ellenreformáció korában, amikor református templomokat visszakatolizáltak. Ilyen nincs. A zsinagógák zsinagógák maradnak. A zsidók egy darabig hallgatnak, azután itt is el kell hagynia a zsinagógát Pál apostolnak – de ez talán jó is. Sokkal szabadabb. Bérel egy iskolát, egy Tirannosz nevű görög filozófusét. Lehet, hogy az egyik sarokban Szókratész szobra áll, a másikban Platóné – és a kis vézna, lobogó szemű Pál a nagy görög bölcselők árnyékában lelkesen hirdeti az Igét. Lehet, hogy Tirannosz néhány hallgatója bennmaradt a teremben, és az utolsó sorban ülve hallgatja: Mit akar ez? – Aztán csapódik az ajtó, bejön egy rabszolga, ledobja a bőrkötényt, törölgeti a

12
kezét és leül. Talán egy utcalány jön, leül sírva, szabadító után vágyik – kis-ázsiai Mária Magdaléna – és hallgatja az Igét…A keresztyénség pedig terjed…terjed…terjed… Ráadásul Isten rendkívüli csodáinak is tanúi lehettek, amiket az Úr Pál keze által cselekedett köztük. Ha megérintik a ruháját, ha közelébe kerülnek – csodák történnek. Nem Pál teszi ezt – Jézus Lénye sugárzik rajta keresztül. A csodák híre még a vándorló zsidó ördögűzők fülébe is eljut. Hallják, hogy itt Jézus nevére sokan meggyógyulnak és anélkül, hogy Jézust ismernék, mágikus módon elkezdik „használni” a Nevet. Így tesz egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is. Vesztükre épp egy őrjöngő, démonikus megszállottal kísérleteznek. Egyikük rákiált a gonosz lélekre, hogy takarodjon ki a megszállt emberből: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Még a gonosz lélek is Pál pártjára áll, mert így felel vissza: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” – Az örült megszállottnak irtózatos ereje van, alig tudja tíz ember lefogni. Nekiesik az „alkalmi” ördögűzőknek, letépi róluk a ruhájukat, alig tudnak elmenekülni. Hasonló esetek folytán óriási feltűnést keltő csodák történnek szerte Efézusban. Özönlenek Tirannosz iskolájába, az utcakereszteződésekre, ahol Pál, Akvilla, Priszcilla, Timóteus, talán Lukács, a közvetlen munkatársak együtt vagy felváltva hirdetik Krisztust. Ez a háttér. De mit üzen ebből nekünk az Ige? Megvilágítja keresztyénségünk nagy mínuszát és keserves pluszát! Megmutatja, mi az, amiben hiányunk van, és mi az, amiből túl sok van. Az egyik a Szentlélek; a másik a csodavárás vágya. Ha Pál apostol a következő vasárnap feltűnne a templomunkban és megkérdezné tőlünk: „Kaptatok-e Szentlelket?” – mit mondanánk? Talán ezt mondanád: Nem tudom… Vagy: Nem vagyok benne biztos… Vagy csak hebegnénk? Milyen jó, hogy Pál megírta az első korinthusi levelet, mert annak alapján biztosan tudhatjuk, kaptunk-e Szentlelket, vagy sem. Csak az állíthatja magáról, hogy megkapta a Szentlelket, aki valóban Úrnak mondja Krisztus: engedi, hogy beleszóljon az életébe, a házasságába, a pénzébe, a családi életébe, baráti körébe! Aki nem azt mondja vagy gondolja: Kérem, meghallgatom a templomban, de nekem elő ne írja ezt meg azt! A templomon kívül magánemberek vagyunk! Tessék nekem szépeket prédikálni, de piszkáljon bele az életembe! Ne szóljon bele! És Isten se szóljon bele! Isten Szentlelke ott van, ahol Jézus az Úr. Ahol nem különülünk el Tőle. Mai nyelven: ahol aktívan jelen van az életünkben, ahol beleszólhat minden dolgunkba, és mi ezt várjuk, kérjük, hagyjuk! Amikor meghalljuk ama galileai hegyről: „Én pedig azt mondom neked…”, akkor jelen van bennünk a Szentlélek. Amikor kitessékelem önző énemet a középpontból és Jézust hívom oda, ott Szentlélek szele fúj. Veletek együtt nem szűnök meg kérni, nem szűnök kiáltani: Istennek Szentlelke, tölts be bennünket! Ha Ő van, minden van, ha Ő nincs, semmi sincs!

Református Érmellék
A másik ennek az ellenkezője: a mágia. Mi különbség van az Isten Szentlelke által való keresztyénség és a babonás keresztyénség között? Akit valóságosan megérintett Isten Szentlelke, azt Ő a szolgálatába állítja. A mágikus hívő pedig maga karja Istent a saját szolgálatába állítani! Valami praktikával, Isten nevében, Jézus nevét emlegetve, mint Szkéva fiai, mágikus dolgokat elkövetni. Sokszor imádságban, Jézus nevében rengeteg mindenre rá akarjuk kényszeríteni Istent: Ezt add… azt add… tedd… ne tedd… Nem úgy használjuk mi Isten nevét, mint a néger pilóta a nyúllábat? Amikor zuhan a gép, akkor rángatja: Jahve, Jahve, tarts meg!… Mennyien vannak, akik csak bajban, szenvedésben, csapások alatt emlegetik vagy kiáltják: Jaj Istenem! Mágia, varázslás az, amikor mi akarjuk Istent „felhasználni”, elakadt ki szekérkénket vele kirántani a kátyúból, rozzant motorunkat egy kis lélek-benzinnel feltölteni, hogy pöfögjön tovább, de abba az irányba, ahova én kormányozom! Én nem oda, ahova Isten akar engem küldeni! Egyszer azt mondta valaki: Jó, elmegyek arra az evangelizációra, kell is egy kis erő, hogy a részeges férjemet kibírjam! Isten pontosan annyi erőt nem fog adni – válaszolta neki a barátja. Ő többet fog adni: annyi erőt, hogy szeretni is tudd! Elfogadod -e?… Kérjük Isten megtisztító Szentlelkét: Jövel Szentlélek Úristen!
(következő lapszámunkban folytatjuk)

ISSN 2068-5130 http://ermellek.ref.hu

Az Érmelléki Református Egyházmegye gyülekezeti lapja
Megjelenik havonta. Főszerkesztő: Kulcsár Árpád lelkipásztor. Szerkesztő bizottsági tagok: Illyés Tamás, Jakó Sándor Zsigmond, Mike Pál, Oroszi Kálmán, Rákosi Jenő lelkipásztorok. A szerkesztőség elérhetőségei: Postacím: 417570 Értarcsa nr. 251. Bihar megye. Tel: 0788-736190, Email: rujsag@yahoo.com. Nyomtatás: Europrint, Nagyvárad. Felelős vezető: Derzsi Ákos.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->