TÁVOL TELT TŐLED TAVASZOM

Fordította: Görög Lívia

PARTVONAL

A mű eredeti címe: Absent in the Spring Minden jog fenntartva! Jelen kiadvány sem részben, sem egészben nem másolható, nem sokszorosítható, sem elektronikus, sem mechanikai eljárással. Bárminemű felhasználása csak a kiadó írásos engedélyével történhet.

AGATHA CHRISTIE® Copyright © 2010 Agatha Christie Limited (a Chorion company). Ali rights reserved. Absent in the Spring was first published in 1944.

Második, változatlan utánnyomás © Partvonal Könyvkiadó, 2005,2010 Hungarian translation © Görög Lívia

Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2010 www.partvonal.hu

ELSŐ FEJEZET

Joan Scudamore hunyorogva kémlelte a fogadó ebédlőtermének félhomályát. Enyhén rövidlátó volt. Csak nem… az lehetetlen… mégis, azt hiszem, ő az. Igen, ő Blanche Haggard. Hihetetlen, mintha az égből pottyant volna… Itt találkozni egy régi iskolatársnővel, akit már… igen, már vagy tizenöt éve nem látott. Joan előbb nagyon megörült felfedezésének. Társaságkedvelő volt, szeretett barátokkal és ismerősökkel összefutni. Magában azt gondolta: szegény, szegény Blanche, szörnyen megváltozott. Évekkel öregebbnek látszik. Évekkel, a szó szoros értelmében. Végtére, nem lehet több, mint… mennyi is? Negyvennyolc éves. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy Joan megnézte magát a tükörben, amely az asztala mellett függött a falon. A látványtól mindjárt jobb kedvre derült. Szó, ami szó, gondolta Joan Scudamore, jól tartom magam. A tükörből sudár, középkorú nő nézett vissza rá. Arca feltűnően sima, ránctalan, barna hajában csak itt-ott bújik meg egy-egy ősz hajszál, kék szeme ragyog, száján derűs mosoly. Egyenes szabású, takaros utazókabátot és ingblúzt viselt, jobb kezében egy meglehetősen nagy útineszesszert lóbált. Joan Scudamore Bagdadból tért vissza Londonba, szárazföldi útvonalon. Vonatja tegnap este futott be Kirkukba. Az éjszakát a vasúti fogadóban szándékozott tölteni, s másnap reggel autón akarta folytatni az utat. Kisebbik lánya hirtelen megbetegedett, ezért sietett Joan Bagdadba. Amennyire William, a vőm híján van a gyakorlati érzéknek, gondolta, képzelem, kellő ellenőrzés híján máris micsoda zűrzavar uralkodik a háztartásukban. Most minden rendben megy megint. Kézbe vette a dolgokat. Mindenre és mindenkire volt gondja: a kisbabára, Williamre és persze a lábadozó Barbarára. Olajozottan forognak a kerekek. Istennek hála – vetett egy újabb pillantást a tükörbe Joan –, mindig is megvolt a magamhoz való eszem. William és Barbara nem győzött eleget hálálkodni. Marasztalni próbálták; ne siessen máris haza, mondták, ő azonban mosolyogva, egy sóhajt titkon elfojtva, nemet intett. Mert elvégre gondolnia kellett Rodneyra is. Szegény, jó öreg Rodneyra, aki Crayminsterben maradt, nyakig munkában, a szolgálók kényére-kedvére bízva. – Márpedig tudjuk – mondta Joan –, mit érnek a cselédek. – A te cselédeid, anya – ellenkezett Barbara –, mindig tökéletesen működtek. Hogyisne, ha egyszer te felügyeltél rájuk! Joan nevetett, de hízelgett neki a megjegyzés. Mert az ember igenis örül az elismerésnek. Joannak olykor úgy rémlett, családja nagyon is természetesnek veszi, hogy

hogy ilyen hosszú időre magára hagyta. látva ezt az idősödő. később a gyerekek iskoláit. igen. valahol . Az élet valójában apró drámák sorozata. szerencsétlen élete volt szegénynek. ha az ember elmondhatja magáról: kitűnő munkát végzett. Mrs. van ebben némi részük nekik is. Joan kellemes bizsergést érzett a szíve táján. Sosem vágytam karrierre vagy más effélére. Nem mintha oka lenne elégedetlenkedni. és mindennél fontosabbnak tartották a gyerekek egészségét . és az új társ pénzt is hoz a házhoz. ragályos betegségek. Lesz idejük arra. Rodney nem tartja magát olyan jól. Averil és Barbara remek gyerekek.mindig minden olyan simán zajlik le náluk. sovány. És Rodney mindig nagyon keményen dolgozott. nyugtalan. És talán most. rendetlen öltözékű nőt! És milyen öregnek látszik! Legalább… legalább hatvannak… Igaz. Eh. Tony. olyan érdekes és – igen –.jólétét. Anne-ben! Mindannyian bolondultak Blanche-ért! Olyan bátor volt. és erősen őszül. Ez volt az első eset. Fel kell ugraniok időről időre egy-két hétre Londonba. egészségesek és jól neveltek. Görnyedten jár. hogy hamarosan újra láthatja a férjét. jó érzés. talán keményebben. Az ember lánya olyan sokat tehet pusztán a jótékony befolyásával. Tony ma narancsot termeszt Rhodesiában. Hirtelen türelmetlenség fogta el. hogy a gyerekek mind a saját lábukra álltak. nem ahhoz a szörnyű pasashoz kötötte az életét? Egy állatorvoshoz. akit régi iskolatársának nézett. St. a Munkaügyi Minisztériumban. És milyen fáradt a tekintete! Hiába. hogy elégedettek legyenek velük. mégis. Nyaralások. bár titokban úgy vélte. Igazán szerencsések vagyunk mi ketten. jó családból való meg minden. Mi tagadás. mint az egészsége szempontjából kívánatos lett volna. és a férjem sokra vitte a szakmájában. A család kellő eréllyel lépett föl. mint szülőknek. és nem méltányolja az ő igyekezetét és áldozatkészségét. Rodney golfozhatna is! Miért is nem jutott az előbb eszembe? A golf roppant egészséges szórakozás annak. Scudamore megint felpillantott arra a nőre az ebédlő túlsó végében. Barbara férjének pedig kitűnő állása van Irakban. ma egy jómódú. Miután ezt eldöntötte. Beértem azzal. csőtörések télen. aki reggeltől estig az irodában robotol. kellemes bróker felesége. Oda is lett hat éve. Drága Rodney! És a szíve átmelegedett arra a gondolatra. Végtére is nagyon gondosan nevelték a gyerekeket. Istenem. Rodneynak sem kell már annyira hajtania. amit talán egy kicsit nekem is köszönhet. gondolta. hogy feleség vagyok és anya. Averil. Mindhárman csinosak. Furcsa ezt ma elgondolni. De ő elszökött a hajóról. gondolta némi részvéttel Joan. milyen boldog és békés eddig az életük! Békés – ez talán túlzás. az ügyvédi iroda nagyon jól megy. Blanche olyan féktelenül eltékozolta magát! Huszonegy éves korában lába előtt hevert a világ: szép volt. mint én. ami még rosszabb. hogy egy kicsit szóra kozzanak. sürgősen világ körüli útra vitték Blanche-t. olyan szeretnivaló. csak egy állatorvoshoz. alaposan megválogatták a gyereklányokat. nevelőnőket. aki átmenetileg némi aggodalomra adott okot a szüleinek. akit szerettem. Ráadásul nős is volt. ilyen az élet. A családi élet sosem zavartalanul békés. Rodneynak és neki minden oka megvan rá. Rodney meg én! – gondolta Joan. Ahhoz mentem feleségül. gondolta Joan. Blanche Haggard! Hogy imádta Blanche Haggardot annak idején az iskolában.

Egy évvel később még egyszer látta Blanche -t egy vendéglőben. bár inkább úgy érezte.Algírban vagy Nápolyban. Blanche ötven fontot kért kölcsön azzal az indoklással. nem is hiszem. és már indult volna kifelé. Van rá szerződése? – Uramisten. de Blanche fütyült a diszkrécióra). – Harmincévesnek látszol. a Harrods' cipőosztályán. a felesége pedig nem volt hajlandó elválni tőle . Joan évekig hírét sem hallotta. Mire Joan lelkesen arra biztatta Blanche-t. de mindössze egy levelezőlap érkezett válaszul. – Szent Kleofás. hiszen ez Joan! Térült-fordult. eldurvulva. hogy a kisfiát műteni kell. És most itt van lám. ne engedje. hogy nem hagysz cserben. – Egy árva centje sincs – felelte nevetve Blanche. és visszatért az állatorvosához. – Ott születtél. ennél az egy kurta mondatnál igazán többet érdemelt volna. ebben a közel-keleti vasúti fogadóban. mert könyvet akar írni Warren Hastingsről. –Sőt amondó vagyok. ha nem kap öt évvel később egy levelet tőle. nagyon jó élet. nem csak lefirkantani pár mondatot hivatalból hazatérve. hihetetlenül megöregedve. aki egy biztosítótársaságnál dolgozik. vannak gyerekeid? . de nem valami jól ír. ahol ósdi lámpák lobognak és fröcsög nek az avas birkafaggyú. hogy a könyvének sikere lesz. álljon a sarkára. gondolta Joan. mentél férjhez. hacsak nem biztos abban. dehogy – vágta rá Blanche –. – Ugyan. tudtam. – Talán nem a legokosabb dolog feladni a munkáját – jegyezte meg erre Joan –. Döbbenten torpant meg. Hol töltötted az elmúlt éveket? Jégen tartottak? – Nem éppen. Aztán el is feledkezhetett volna végleg Blanche-ról. itt van a régi barátnő. De hamarosan ki fog lépni. ezzel a szöveggel: Derék dolog.és légyölőszer-bűzben. inni kezdett. nevelkedtél. és egész idejét az írásnak akarja szentelni. és néhány szót váltottak (Joan diszkréten viselkedett. és ott temetnek majd el – bólogatott Blanche. és az igazat megvallva. Blanche éppen befejezte a vacsoráját. mert Johnnak ugyan szívügye. amikor meglátta Joant. hiszen én magam helyett sem szoktam gondolkodni! Ez sajnos nagyon is igaz. Amit föl lehetett fogni köszönetnek is. paraffin. Joan rögtön elküldött neki huszonöt fontot és egy kedves levelet. mesélte Blanche. – Jól tartod magad. Aki persze elvesztette a klientúráját. – No és mi rossz van ebben? – nevetett Joan. megcsúnyulva. Crayminsterben voltam. Joan. csiricsáré ruhába öltözött nővel meg két ordítóan művészkülsejű férfival. egy széket húzott oda Joan asztalához. Kiderült: Blanche férjhez ment egy Holliday nevű férfihoz. és csevegni kezdtek. ám ő csodálkozva felelte: – De ha egyszer írni szeretne az én szegény drágám. Akkoriban Blanche el is költözött a férfival Crayminsterből. drágám – mondta Blanche. Mi lett a gyerekeiddel? Ugye. Ez a leghőbb vágya! – Olykor kötelessége az embernek a másik fél helyett is gondolkodni – így Joan. – Semmi – rázta meg a fejét komoly arccal Blanche. Egy nap aztán Londonban találkoztak. hogy a könyvnek sikere lesz. egy fura. De Blanche ezen is csak nevetett. – Vagyona van? – kérdezte Joan.

Rendszerint így van. amikor Harry válni akart szörnyeteg feleségétől! Gondolom. persze. hogy az ember a gyerekei barátja legyen… – Persze. . ő mindig olyan kedves volt. – Ó. hogy hozzáment az első férfihoz. – Joan bájos. okos. Anne-ben! Blanche visszakanyarodott előbbi témájához. mindenkinek sikerülhet. hogy jó helyen hagyom őket. Sokkal jobban illik hozzá. aki láthatóan nem restelli elárulni élete legszégyenteljesebb eseményeit. Lent és Maryt. Barbara Wray. csak emlékezni saját ifjúságunkra. bátor lány! Egy elhanyagolt asszony. Anne iskola egykori élnövendéke. Sok éven át küldözgette nekem az üdvözlőlapokat karácsonykor és húsvétkor. A fiú Rhodesiában telepedett le. Azt gondolom. – Ez kedves tőled. Joan szemrehányó pillantást vetett rá. a jól nevelt. Joan. Felháborodott. De aztán az utamba került Johnnie Pelham. ugye? Joan nem felelt. mindig is csodálatos anya voltál. hitem szerint az. ugye? – Nem hiszem – felelte elutasítóan Joan. hiszen én is az ő ügyvédi irodájához fordultam. Én most éppen a másikat látogattam meg Bagdadban. Egy fiú. két lány. A lányok férjhez mentek. Mindenki meg volt győződve róla: az a kislány annyira rosszul érezte magát otthon. Drága Tom. A legfontosabb. mint én. komoly arca egy kicsit közelebb hajolt egykori barátnőjéhez. – Hogy tehettél ilyet? – Ronda dolog volt tőlem. rám nem volt ilyen jó hatással a gyerekszülés. Igaz – tette hozzá elmélázva Blanche –. igaz? – rándította meg picit a vállát Blanche. – Rodney meg én mindig erre törekedtünk. Blanche. Joan! Ez a legjobb példa rá. hogy Tom jókat egyen. egy ügyvédhez mentél feleségül? Hát persze. Már akinek sikerül. El sem tudlak képzelni ingerültnek vagy pláne gorombának. elhagyva a gyerekeimet. Mert egy dologban aztán holtbiztos vagyok: abban. Az egyik Londonban él. Nem kell hozzá más. Pedig igazán szerettem az én két kicsikémet. megstoppolta a fehérneműjét és a többi. – Mind nagyon kedveljük Williamet. – Találkoztam vele. és mindent megtettem a boldogságukért. és én habozás nélkül elmentem vele. – Ki gondolta volna. csakhogy hazulról elmeneküljön. Tom imádta a gyerekeit. én azt hiszem. És mérhetetlen volt a meghökkenése: hát ez – hát ilyen ma Blanche Haggard – a St. – Rodney? Várjunk csak. Ez nagyon kedves volt tőle. a férjeddel tárgyaltunk. tudod. mekkorát tévedhetnek az emberek. elmondhatom: boldog otthont teremtettem a gyermekeimnek. Blanche bólintott. – A gyerek jó hatással lehetett Barbarára. és hozzá még milyen közönséges hangon! Hisz Blanche Haggard nyerte el az első díjat angolból St. házias lányt. Kedves gyerek. hogy a kis Barbara a te lányod. Barbara házassága boldog. Az a lány aztán gondoskodott róla. Wraynek hívják. Rodney Scudamore -ral. sokféle gondolat kergette egymást az agyában.– Három is. – Azt persze tudtam. aki megkérte a kezét. a gyerektől megnyugszanak a lányok. ha jól emlékszem. hogy te. – Nevetséges! Honnan veszik az emberek az ilyen sületlenségeket? – Sejtelmem sincs. Később elvett egy aranyos. Kicsit korán ment férjhez. és beleképzelni magunkat a gyerekek helyébe.

annyira. – Bocsáss meg. Johnnie Pelham… hát amíg tartott a dolog. És mindig a legrohadtabbakat! Igazán furcsa. annyira sajnállak. Rodney meg én. megértő és barátságos volt. Joan. csupa ránc. a térből tűnt elő.Nagyon-nagyon kedves. Joan. Mindig túlságosan szerettem a férfiakat. félbeszakítva a névsorolvasást. – Dehogy. Hát igen. – Engem sajnálsz? – kuncogott Blanche. Még hogy Rodney tekintete kalandvágyó! Hirtelen. egy rossz hírű. De a férjed tekintetében bujkált némi kalandvágy! – Ugyan már. nem csodálom. mindig kész voltam felvilágosultan szemlélni a dolgokat! – És Joan nem csekély erőfeszítés árán kedvesen Blanche-ra mosolygott. Hát elfelejtetted? Nem emlékszel rá. Gerald viszont nem sokat ért… Közben megérkezett a pincér a kávékkal. váratlanul és zavaróan egy gondolat bukkant föl oldalvást Joan agyának horizontján. A vonal három szóból állt. hogy rögtön visszasüllyedjen a feledésbe. ahogy tegnap az a kígyó villant fel és el az autó előtt. hogy a pék fiával találkozzam? Joan kényelmetlenül feszengett. ruhadarabjai rikítóak és nem is egészen tiszták. Blanche magában nevetgélve helyet foglalt egy hintaszékben. aki nem vitte valami sokra. bár a magam módján szerettem őt. hogy én mindig ilyen közönségesen gondolkodtam. te mindig is hal-vérű voltál. Menjünk át a másik terembe. Akkoriban valahogy bátornak és – igen – romantikusnak tetszett. szánakozó pillantást vetett Blanche-ra. milyen szánalmas? Haja hanyagul szőkített. – Látom. drágám. Sokszor mulattam jól életemben. – Ez kedves tőled. hogy: jól mulat magában. A Randolph lány… Joannek nem volt ideje megjegyezni. dehogy – tiltakozott Joan őszintén. Kicsit zavartan hozzátette még: – Csak. de sose pazarold rám a részvétedet. eltűnt. Hát nem is sejti. tudod. Erről az ügyről csakugyan megfeledkezett. az arca nyúzott. Blanche bűnbánóan nevetett. nem? Az első Harry volt a sorban – a velejéig romlott. Holott csakugyan közönséges és kínos kaland volt. mielőtt igazán látta volna az ember. Joan nagy megkönnyebbülésére. Tudod. Joan a szeme sarkából önkéntelen. és kávézzunk. a poros úton: egy hullámzó zöld vonal. züllött öregasszony! Blanche egyszerre elkomolyodott. ugye? – Remélem. de csuda jóképű fickó. jó volt. hogy szöktem ki az iskolából. hogy megbotránkoztattalak. kissé megütközve. úgy valahogy. és szólt a pincérnek a kávéért. ez volt a vesztem egész életemben. Tökéletesen elégedettek voltunk és vagyunk egymással. Blanche! Joan elpirult bosszúságában. Te mindig is prűd voltál egy kicsit. Blanche felfigyelt Joan arckifejezésére. – Szörnyen koraérett kis dög lehettem. majd józan hangon azt mondta: . – Ami téged illet. És te kitartottál mellette ilyen sok éven át? Semmi változatosság? Joan válasza kicsit ridegre sikeredett: – Egyikünk sem vágyott változásra. Blanche-ról lerítt. – De bizony. Aztán Tom jött. már el is illant az a három szó.

Mellesleg iszik. Az felborítaná az összes vasúti helyfoglalásomat. És lehet. mint egy férj? – Bizony. Én meg… én jól összekuszáltam a magamét. mialatt a kérdést föltette. de az ő szemében én vagyok a világ közepe. Honnan vesz Blanche olyan tiszteletre méltó valamit. A régi emlékek hamar elkopnának. – Derék. – Nem hiszem. Szegényes volt és unalmas. Joan. Joan mosolygott. – Remélem. és ez tragédia a javából. ahol voltál: egy St. Anne-növendék. De a szíve tiszta. A vonaton mindig van elegendő élelem és víz. mivé lettem. Testben-lélekben durva. és mindvégig díszére vált egykori iskolájának. Alatta áll a te társadalmi pozíciódnak. drágám. hogy az ellenkező irányba megyek. egy isten háta mögötti helyen. Blanche rávigyorgott. de erős kételyei voltak az iránt. . meg tudna-e maradni a barátnő pózában egész Európán át. Anne-ben. – Hazatérőben vagy Angliába? A holnap reggeli csoporttal indulsz? A szíve kicsit összeszorult. Nagyon nem szerette volna a hazautat Blanche társaságában megtenni. ugye? – Tűrhetőeket. A neve Donovan. hogy napokra elakadsz útközben. nem. Elkívánkoztam onnan. hogy találkoztunk volna Bagdadban. Öt nap az én társaságomban: ez még a te keresztényi lelkednek is sok lenne. ugye? Örülhetsz. – Ennek így is kell lennie – felelte Joan készséggel és udvariasan. – Blanche nem látszott nagyon lelkesnek. – Tudod. ez a véleményed rólam. futó találkozás még megjárja. Én süllyedtem a világ szemében. a te életed siker. hogy az lesz. Blanche folytatta: – Jó utat kívánok. jó Joan. hogy ez téged meglep. hogy megkérdezze: hogyan került Blanche a fogadóba. Bár ha túljuttok valahogy a vádikon. Joan igyekezett nyugalmasabb vizekre. Elmondhatom: alaposan megtapasztaltam a világot. Ne is próbáld tagadni! Tudom. amelyhez mindkettejüknek köze van: – Szép napokat értünk meg a St. Bagdadba.– Igazad van. De nagyon unalmas lehet bezárva lenni valahová. te emelkedtél. – Donovan? – csóválta Joan a fejét. hogy nem. Ha nem csalódom. Jobban mondva ott maradtál. a többi már simán mehet. A férjemhez. Joan ezt nagyon is kétségesnek tartotta. mint egy gyereké. a sivatagi utazás ritkán illeszkedik a menetrendhez. – Nem. Nos – görbült futó mosolyra az ajka –. hamarosan elered az eső. de nemigen hiszem. Úgy látta: Blanche igen mélyre süllyedt. Joant őszintén meglepte a válasz. aki méltó házasságot kötött. ahol csak egyet tehet az ember: gondolkodhat. mint a kefekötő. az egyetlen téma felé elterelni a beszélgetést. – Mérget vehetsz rá. Te mindig betartod a játékszabályokat. Pedig vannak ennél sokkal rosszabb dolgok is. Joan most szánta rá magát először. világot akartam látni. az ellenkező irányba tartok. A férjem mérnök a vasútnál. láttam. Egy véletlen. – Olykor nagyon untam az iskolát. megeshet. Ha így lesz.

és olvasnivalóm is akad jócskán. ha megfelelő társadalmi háttere van. amiért őszinte hálát érzek. mint amit már régóta tud? Blanche elgondolkodva válaszolt: – Azt hiszem. Hát. Nevetése halk volt. mint berozsdásodni! És igaz. amiről gondolkodhat az ember. Nagyon elfoglalt vagyok a magam szerény módján. kivéve az ebéd előtti negyedórácskát. Blanche nevetésben tört ki. hogy gondolom. Az effajta vallásosságnak nyoma sincs bennem. csoda jól bírod a strapát – jegyezte meg halkan Blanche. hogy ha napokon át nem kellene másról gondolkodnod. Blanche könnyedebb hangon folytatta: . Úgy gondolom. bűnösön. ránctalan arcára tekintve. Blanche elvigyorodott. ha érted. az embernek úgyszólván sosincs ideje egy kicsit lazítani. Mégis pompás lenne. No és ott van még az Intézet meg az idegenvezetés. Ebbe jóformán minden belefér. – Kimerülni még mindig jobb. nem is tudom. mint gondolkodni. igen. Joan? Az. Ezt mindig valamiféle szélsőséges dolognak tartottam. igazad van – felelte kissé feszengve Joan. Emellett elég aktívan politizálok. csak saját magadról. – Sajnos nem. és meglehetősen sokat bíbelődöm vele. – Úgy látszik. – És ugyan miről gondolkodnál? – kérdezte Blanche. de csengő és kellemes. Ez meglehetősen unalmas lenne. És mert Joan kérdő pillantást vetett rá.– Az szerintem kellemes időtöltés lenne. jót tesz egy ügyvédnek. nagyon is igaz – bólogatott Joan udvariasan. – Tudod. Jóformán annyi időm sincs reggeltől estig. Én vagyok a Városi Kertegylet titkára. ha nem akarok csúnyán lemaradni. – Hát igen. hogy gyakran járunk vendégségbe és fogadunk látogatókat. ami igaz: az egészségemre igazán nem panaszkodhatom. Joan sima. pillanatnyi szünetet tartva –. Blanche Joan arcát figyelte. de most már mosolytalanul. s titkon kissé mosolyogva hallgatta. – Rengeteg dolog van. amelyben életed során részed volt. Ezen kívül tagja vagyok a helyi kórház felügyelő-bizottságának. Joan bölcsen hallgatott. egész életemben csakis olyasmit csináltam. – Például számba veheti a bűneit! – Igaz. Olykor úgy rémlik. No meg a sok áldásra. még hozzátette: – Istenem. mi a te bajod. ha egy egész napot vagy akár kettőt úgy tölthetnék el. Nem tudta. Tudod. könyörülj rajtam. Sokszor kívántam már: bár lenne egy teljesen szabad hetem! – Eddig azt hittem. amit nem lett volna szabad. hogy neked nincsenek bűneid. – Ezt képtelen vagyok megérteni. bármikor csinálhatsz magadnak egy ilyen hetet. mit mondjon. A misztikus nézőpont számomra felfoghatatlan. Ezért nem tudsz imádkozni! Én bezzeg jól el vagyok látva megbánnivalóval. – Juthat-e másra az ember. – Ez persze a te esetedben nem tartana sokáig! Majd homlokát ráncolva így folytatta: – Kénytelen lennél a bűneidről hamarosan áttérni a jó-cselekedeteidre. – Csakugyan sokkal egyszerűbb elmondani a legrövidebb imádság ot – bólintott Blanche. juthat… – Hirtelen beleborzongott: – Én nem szeretném kipróbálni! – Vannak emberek. Ráadásul szeretem a kertemet. Kérdés persze – állt meg. Mindehhez add hozzá a háztartást. Joan felnevetett. hogy nincs más dolgom. Rodneyt és azt. akkor mire jutnál… Joan kétkedve. akik hajlamosak az elmélkedésre – mondta Joan. hogy leüljek és pihenjek egy kicsit. No.

a következő percben pedig a nyomorúság és a szenvedés poklába zuhanunk. Blanche kapkodva. nem jutunk levegőhöz. azt nem illik kimondani. az Kleopátráról vagy más ilyen szexis nőről szólna. – Majd lecsukódik a szemed.– Hiába. Joan. és ott a gyerek meg minden. Nincs annál fontosabb. illetve amilyennek megismerte. Rosszabbat. sosem fogja viszontlátni a pénzét. Kezet fogtak. . – Hogy még erre is emlékszel! Megírta bizony. mint a régi helye volt. Úgyhogy a pénz nagy részét elmulattuk. Joan! Apropó. felveszi. abban van pikantéria. úgyis tudja. amit jobb lenne otthagynia. Blanche elismerően mérte végig. hogy szinte nem is igaz. amihez kedvük van. Egy szót sem értett az egészből. ez szent meggyőződésem. amikor maradnia kéne. ez már örökké így lesz – pedig dehogy! S amikor a legmélyebbre jutunk. Az még rosszabb lett. Ezért nem aggasztott nagyon a dolog. Ilyen az élet. esetleg Casanováról. Az ember távozik. a maradékon pedig egy redőnyös íróasztalt vettünk Tomnak. Blanche rácsodálkozott. Nincs igazam? – Az leginkább a körülményektől függ – mondta Joan. Ha én életrajzot írnék. mert úgy érezte. És holnap korán kell kelnünk. azt képzeljük. Örülök. félszegen és némi nyers gyengédséggel a hangjában egyszer csak azt mondta: – Ne aggódj a te Barbarádért. – A kisfiadat műteni kellett. jó iskola: nyakig gombolkozz! Ne ismerj be soha semmit! Te aztán szikrányit sem változtál. szándékomban állt visszafizetni. Joan döbbenten hallgatta. Most már rendben lesz. ugye? Úgy értem. Amikor jól megy a dolgunk. ugye? – Előbb azt mondták a doktorok. mit akarsz ezzel mondani – jegyezte meg éles hangon. Derék dolog volt. Tom később újra állást kapott egy irodában. Ez eddig a sze nt percig soha nem jutott eszembe! – Emiatt ne csinálj magadnak gondot! – Sose aggódj! – nevetett Blanche. és az itteni élet könnyen a lányok fejébe száll. – Kiadták a könyvet? – Ugyan. hogy nem tudott és nem is mert felelni rá. Aztán mégsem kellett Lent megoperálni. csupa unalmas hőst választott. hogy egy darabig olyan jól elszórakozott. amit a szíve szerint válaszolna. az egyik pillanatban olyan szép az élet. ahogy Joan az életet elképzelte. – Nem tudom. Furcsa ízlése volt. dehogy! Tom utána új könyvbe kezdett Benjámin Franklinról. mint hogy az emberek azt csinálhassák. Joan! Az a pénz valóságos áldás volt nekünk. ez már csak így megy a mi világunkban. Blanche hirtelen felállt. százhúszezer szóban. – Nohát! A régi. huszonöt fonttal tartozom neked. nemde? Ez annyira eltért attól. Joannak hirtelen eszébe jutott az a régi beszélgetés. hogy találkoztunk. – Gondolom. Mellesleg az enyém is. Éppen csak túl fiatal volt. De hát nem gondolkodhatunk mind egyformán. soha többé nem vergődünk a felszínre. de végül is aki kölcsön ad. – Az embernek annyi mindenre kell figyelnie! – Hát te nem azt csináltad. és egy pillanatig így maradtak. – Megírta valaha Tom a könyvet Warren Hastingsról? – kérdezte. tudod. azt hisszük. Én mégis nagyon örülök. amihez kedved volt? – Én? – kérdezte meglepetten Joan. Billy Wray derék fickó.

sietve hozzátette: – Most már muszáj mennem. te – vágta rá Blanche. Szegény Blanche! Szörnyen fest. és eloltotta a villanyt. és könnyedén felszaladt a lépcsőn. mikor imádkozott utoljára. sietős imát. De éppen csak belekezdett.” Ezt vajon hogy érthette? Joan gyorsan elhadart egy összefüggéstelen szavakból összehordott. De ez a gondolat megriasztotta és feszélyezte. tapintatlannak tűnhet. köszönöm Neked. hogy csókkal búcsúzzam? Ej. vagy nem? És gyerekeket akartál.” Aztán elaludt. rendesen. Szegény Blanche. ámen. Felvette az ágy fejénél lévő asztalkára kikészített könyvet. még szerencse. Mit is mondott erről Blanche? Valami felháborítót. Valójában Joan maga sem tudta. mert nincsenek bűneid. hogy nem vagyok olyan – fogadd szívbéli hálámat – annyi áldásért – és főleg hogy nem olyan vagyok. egy roppant szellemes beszámolót a viktoriánus kor derekáról. gondolta vetkőzés közben. Mégis habozva állt meg az ágy előtt. és elkezdte a haját fésülni. Az ember persze nem imádkozik minden este. Szegény Blanche. istenem – én más vagyok – szegény Blanche. Templomba is csak hébe-hóba tért be. mint szegény Blanche – szegény Blanche – igazán borzasztó. és magára húzta a takarót. – Feleségül akartál menni Rodney Scudamore-hoz. „Istenem – köszönöm Neked – szegény Blanche –. Az ő hibája persze – borzasztó – valósággal mellbe vágott – köszönöm. és kikészített egy pár új harisnyát másnap reggelre. hogy az utóbbi megjegyzése. Joan megkönnyebbülten nevetett. különös tekintette l Blanche tönkremenetelére és balsorsára. Gondosan összehajtogatva egy székre rakta ruhadarabjait. Gyorsan ágyba bújt. Meg egy kényelmes otthont! – És nevetve hozzábiggyesztette: – És boldogan élnek a mai napig. ha meg nem haltak. amikor rájött. Lady Catherine Dysart – igazán jól megírt – emlékezéseit. úgy. Majd megijedve attól. Visszarakta hát az asztalkára. Kész tragédia! Belebújt a pizsamájába. No de azért hinni hisz az ember! Hirtelen különös vágy fogta el. „Azért nem tudsz imádkozni.– Az ám. biztos nem). Megint az esti ima jutott eszébe. Jó éjszakát. Melegen kezet szorított Blanche-sal (Vajon elvárja-e. Kedve támadt letérdepelni a meglehetősen kényelmetlennek látszó ágy mellé (csúf pamuthuzatok. És hogy eldurvult! Esti teendőivel hamar elkészült. burokban születtem. hogy magával hozta az ő jó puha párnáját) és imádkozni. nem tud a könyvre figyelni. Blanche! Szívből örülök a találkozásnak. . ahogy gyerekkorában. – Ne bolondozz! Tudom.

de még valahogy átjutottak rajta. rosszul kövezett útra jutottak. A sofőr kedélyesen odakiáltott: – Pápá. hogy Joan szolgálatára legyen. De két kilométerrel odébb eltűnt. Az autó nagyokat zöttyent. emelővel hadonásztak. elfogyasztotta villásreggelijét. Mély meghajlással átnyújtotta Joannak egy kis kartondobozban a villásreggelijét. bár az évnek ebben a szakában meglehetősen gyér a forgalom. A fogadó gondnoka a hajnali szürkületben a lépcsőn állt. Két kilométerrel odább azonban beleragadtak egy kátyúba. és ámbár egy pillanatig úgy látszott. Sátán. Joan esőkabátba bújt. mondták. Azok keményen dolgoztak. kiszállt a kocsiból. a másodpilóta bennszülött. az ügy reménytelen. illetve hepehupás ösvénnyé alakult át. A finom. Előző pénteken egy népes csoport távozott. átkozódtak. gyerekek futottak szét a kocsi elől. a hölgy jól van. amely elég fontosnak látszott ahhoz. a török vasút végállomásáig. Az eső egyre sűrűbben esett. Joant enyhe rosszullét környékezte. ott ragadnak a túloldali lejtős parton. de sietniük kell. ástak. amennyire csak lehet. amelyekben groteszkül és váratlanul nyugati stílusú épülettömbök terpeszkedtek. az autó kerekei meg-megcsúsztak. majmok ugrottak félre. Az út egyre rosszabb lett. Tell Abu Hamidban egy kis fogadó is várja az utazókat. amikor Joan Scudamore kilépett a fogadóból. a kocsi ide-oda imbolygott. Időről időre aggódva kémlelte az eget. A duda megállás nélkül szólt. a kerekek alá deszkákat csúsztattak. de a sofőr megnyugtatta: ez nem a legrosszabb hely. amelyen át kell kelniük. amelyeket magukkal hoztak.MÁSODIK FEJEZET Másnap reggel. Már jócskán megtelt vízzel. Joan fel-le huppant az ülésen. ami. Végre váratlanul. Joant egy ütött-kopott autó várta. és ugyanaznap este fél kilenckor indul vissza. a holnap esti vagy jövő heti viszontlátásig! Inkább a jövő hetiig. Izzadtak. és hogy szerencsés utat kívánjon a Mademoiselle-nek – így szólította minden hölgyvendégét. míg teljes megelégedésére el nem rendezték a csomagokat. Végiggurult a város jellegzetesen keleti utcáin. Az út ugyan rázós. a kerekek ádázul forogtak a levegőben. ahol étkezni lehet. hogy a világ végéig vigyen. ha át akarnak vergődni valahogy a két vádin. Az autó nekilódult. A sofőr hátraszólt: reméli. Sofőrje európai volt. és a két férfit figyelte. fel -alá sétált. ezt tudta Joan. A nyugati kapun át egy széles. A vonat reggel érkezett Sztambulból. Tizenegy óra tájban érkeztek az első vádihoz. esett. szitáló eső valahogy nem ide illőnek tetszett a világnak ezen a részén. idegesítő hirtelenséggel talajt . végül csak felkapaszkodtak rajta. ritkán fordul elő. Joannak úgy tűnt. A keletnek tartó csoporttal a táv felénél kell találkozniuk. Kiderült: ő az egyetlen nyugatra tartó utas. az arabokkal üvöltözzön. Jó időben hét óra hosszat tart az út Tell Abu Hamidig.

Az átkelés a vádin nagyon kínos volt – túlsó partja merő sár. amiről Joan azt gondolta: artézi kút vagy nagy víztartály. Egyszerre felemelkedett a földről valami. bizonyára a vasútállomás. enni nem kért semmit. Joan annyira kimerült volt és letört. A hazaút kétszer addig fog tartani. ellenkező irányba haladó autóval találkoztak. Esőnek nyoma sem volt. most csakugyan sehol sincs ország legközepén vagyok. és úgyszólván fejest zuhant az ágyba.fogtak a kerekek. ahol sovány csirkék futkostak fel-alá. mint az ideút. rajokban legelésztek a legyek. A sztambuli vonat már elment. majd felment a gyéren megvilágított. Ilyen furcsa helyen ragadni! . mint az elsőn. hangosan kotkodácsolva. Londonból Bagdadba hét napot tesz ki az utazás – három nap a vonatút Londontól Sztambulig. Másfajta talaj: sivatag. Onnantól csakugyan könnyebben haladtak. ehhez képest aránytalanul sok szögesdrót – és semmi egyéb. Már szürkült. A második vádin nehezebben jutottak át. sehol egy felhő. ahol kecskelábú asztalok várták. Se egy jelzőkaró. innen további egy napot autózni. Aztán az ajtóhoz lépett és kibámult. No. már esteledett. megtanácskozták a helyzetet. A szárazföldi utat még nem tapasztalta meg. – Megvár vajon a vonat? – kérdezte aggódva Joan. meg egy udvarféle. De az út innentől simább. a vasút végállomásán. egy fiatal francia tiszt. mire odaértek. A másik két kocsiban egy nő utazott kisbabával. Másnap reggelre kelve újra a régi. északi irányban dombvonulat elmosódott körvonalai látszottak. egy öreg örmény és két kereskedőnek látszó angol. magabiztos Joan volt. a fején pazar turbánnal. A fogadónál szögesdróttal elkerített szeméthalom üres konzervdobozokból. Mindhárman megálltak. Kissé távolabb. Gyorsan felkelt. Betámolygott a fogadó ebédlőjébe. Alapjában véve nagyon mulatságos. egy sínpár. gondolta Joan. – Rendszerint ráadnak egy órát a menetidőre. Ennyit megengedhetnek maguknak. mint a bunda. csak egy csésze teát ivott meg. és az órájára pillantott: fél tíz. Az ég derült kék. egy emberi lény. hogy jóformán körül sem nézett. A látóhatár peremén. keserves harc a sárral. a sofőrök összedugták a fejüket. fél tíznél tovább nem várhatnak. Valamivel később két. amelyekben nemrég még ennivaló volt. se egy épület. ahol három vaságy sorakozott. felöltözött. éppen csak a legszükségesebb holmikat vette elő. Felült az ágyán. onnan még két napra van Aleppo. Ezenkívül semmi. Rögtön ott termett egy hindu. egy éjszakát megint fogadóban tölteni. Reggelig úgy aludt. Kiderült: valójában egy arab fiú. Joan reggelit kért. meredek és csúszós. hideg. Még kétszer kerültek kátyúba. gondolta. néhány csirke. Tell Abu Hamidban kell éjszakázni. újabb szögesdrót kerítés mögött egy lapos épület kuporgott. Azokon a konzervdobozokon. kietlen vendégszobába. ami piszkos rongycsomónak látszott. és az autó szárazabb talajra szökkent. egy fa vagy bokor. és az ebédlőbe vonult. körös-körül aranybarna homok. Egy állomás. Mire végül száraz talajra vergődtek. a kerekek kiásása. majd autóval Kirkukba jut az utas és onnan vonaton Bagdadba. de negyed tizenegyre érkeztek Tell Abu Hamidba. Jövet Kairótól repülőgépen tette meg az utat Bagdadba. kétszer kezdődött újra a hosszú. és a vádiban víz hömpölygött. és mellette valami. állapította meg magában. futó. Aztán folytatták útjukat. humoros fintorral.

tehát aligha utazhat el holnap este előtt. A vonat. Joan jó étvággyal evett. A hegyecske túloldalára. Vajon miért van az. Csütörtök reggel volt. Mivel töltse a délelőttöt? Tovább olvashatja Lady Catherine Dysart szórakoztató emlékezéseit. vonat jönni holnap reggel. nem mintha az évnek ebben a szakában veszélyes lenne a napsütés. Tegnap este lekéste a vonatot. Megkérdezte a hindutól. A keleti fogadók jellegzetes. . Állomás Törökországban. Hétfőn. birkafaggyú-. sárba ragad két-három napra. Kár. De leveleket is írhat. Valahonnan az épület hátsó részéből jött. ezt tudta Joan. Joan tiszteletteljesen megszemlélte. Reggelire kávé volt és tej (konzervtej).és légyölőszer-szag. de ez sem érdekelte. A napszemüvegét is felvette. Elhaladt a búbánatos szeméthalom mellett. Autó nem tud pár napig innen Moszulba menni. látni? Az a drót török határ. Majd újra megjelent a hindu. nehogy nemzetközi bonyodalmat okozzon a határ illegális átlépésével. hogy mindig hindukra bízzák az efféle fogadók vezetését. sem onnan jönni. – Kora reggel visszaindult. kissé gyomorforgató légköre fogadta: félhomály. Mi van azzal az autóval. a patak partján. – Így. Odabent sötétség fogadta és bűz. felelte Joan. Török vasút. Közben azt gondolta: de furcsa így sétálni… hiszen nincs is hová mennie. postára adhatja őket. Hiszem. amely őt idehozta. nagy kár. Nagyon rossz út. kis. nem. A fogadó küszöbén megtorpant. Végül megállapodtak fél kettőben. eső zuhog egész éjjel. – Török állomás. mellékes. Talán jobban ismerik az európai szokásokat? Eh. Van egy írótömbje meg egypár borítékja. immár ismerős. Percek múlva felcsattant dühös. Lehozta a szobájából vastag nemezkalapját. kemény pirított kenyerek.A hindu kijött jelenteni: a memszáhib reggelije tálalva van. felelte Joan. A hindu további információval szolgált: – Az ott állomás. vagy le az úton – mindig meghatározott cél felé tart. és megkérdezte: mikor óhajt ebédelni a memszáhib? Még jó darabig nem. egy tálban tükörtojás. és nem egészen bizalomgerjesztő külsejű szilvakompót. A drót másik oldalán. memszáhib. paraffin. az írótömböt és a töltőtollat pedig a táskájába süllyesztette. Az csakugyan nagyon valószínű. kérdezte. a lápon. izgatott arab szóáradat töltötte be a levegőt. Magas. Joan bólintott. Talán inkább sétál egyet. – De a vonat jönni fog? – Ó. Ezt mindjárt sejtette. A hindu boldogan hozzátette: – Ebéd pontosan fél kettőkor – és visszament a fogadóba. töprengett Joan. kerek. a hét három napján közlekedik. Két másik hang csatlakozott hozzá. Joant hidegen hagyta a moszuli út állapota. memszáhib. dzsem. A sofőr remélte: átjut. gondolta Joan. Én azt hiszem. magas hangja. így van-e. igen. Holnap este menni vissza. szerdán. de az óvatosság sosem árt. Mihelyt a vonat megérkezik Aleppóba. Aztán elindult az állomással ellenkező irányba. és azt gondolta: milyen furcsa dolog is a határ. pénteken. Ez új és izgalmas gondolat volt! Az ember a domboldalon sétál. Joan sarkon fordult és belépett.

és rossz benyomást tenne Rodney klienseire. Tehát azt mondta kicsit türelmetlenül. Itt csak nap van. és megmagyarázom. Rodney szereti azt a szobát. és odafigyelne arra. civilizációnak. Igazán szép Rodneytől. de kedvesen: – Hol jár az eszed. Rodney akkor költözött át oda. amely a piactérre néz. gondolta. Bizonyára pénzre van szüksége. a patak mentén az öblöcskéig. távolba vesző tekintetét. nagyon enyhe szellő fújdogált. mocskos udvarával együtt. Sztambulból majd táviratot küldök Rodneynak. és továbbhaladt. hátra sem pillantva. Akármerre fordul az ember – jobbra. – Hát persze – szedte össze magát Rodney –. huszonnégy fokot mutatna. – Csinos ez a kurtaszarvú fajta – mondta. Hoddesdon el akarja adni a fiatal bikáját. és ráemelte szórakozott. de a költségek állandóan emelkednek. Jót fog tenni huszonnégy órai béke és nyugalom. Joan jól emlékezett rá. szürkésbarna sivatag. levette a szemüvegét. A fogadó. hogy lekéstem a vonatot. ha Rodney kicsit gyorsabb felfogású lenne. ezt tudomásul kell vennünk. És enyhe. az országúton a legközelebbi városig. De jó. amikor idősebb cégtársa. Van ebben valami mámorító! Joan mélyeket lélegzett. gondolta Joan. Vagy tíz percig haladt egyenesen. ott találta őt az ablak előtt. Innen nézve egész csinosan fest. ég és homok. balra. mindenesetre valami effélét. az idő kellemes. Milyen üde a levegő! Csupa tisztaság. előre –. le ezen a lejtőn a tanyáig. amikor benézett a férjéhez. amit neki mondanak. milyen lassan fordult meg Rodney. De azért nem ártana. mindenütt ugyanaz a látvány: a látóhatár pereméig nyúló. bután): – Úgy hallottam. Rodney? Én a központi fűtés bojleréről beszéltem. hogy gyors és éles legyen az esze. mintha az valami roppant bonyolult.) Ő meg azt mondta: – Azt hiszem. majd azt mondta (mi tagadás. miért kések. Joan elmosolyodott. Kibámult a térre (piacnap volt) egy marhacsordára. (De lehet. de nem túl meleg. távoli.addig a facsoportig. Szegény öreg. frissesség. öreg Rodney! Ugyan mit csinálhat most? Ezen úgysincs mit töprengeni! Biztos a hivatalában van. Drága. hogy nem kurtaszarvút mondott. emberi kipárolgásnak. Kényelmesen lépkedett. – Bojler? – kérdezte úgy. Elvégre semmi nem teszi nagyon sürgőssé a hazatérésemet. Megkérdezzem Chamberlaint. gondolta erre ő. kérj ellenőrzésül még egy ajánlatot. a saját csinos. megdörzsölte a szemét. Ha volna nálam hőmérő. A levegő tiszta volt. hogy ennyire szívén viseli az Alsó Mező tanya gazdájának. El a háztól – és kész. Igazi kaland! Kellemes megtörése a mindennapok monotóniájának. Jól érezte magát. Galbraith árajánlata az új bojlerre túlságosan magas. Nyoma sincs áporodottságnak. sosem hallott dolog lenne. amelyet éppen akkor tereltek oda. a hangafüves részig. Elvégre az emberek elvárják egy ügyvédtől. mindenki tudja. hogy egy szép napon. első emeleti szobájában. ha rájuk is ilyen bamba pillantást vetne. Joannak nem erős oldala a mezőgazdaság. – Aztán az íróasztalán . örvendetesen eltávolodott és összement. ő mennyiért vállalná? Arra is jól emlékezett. Witney meghalt. hogy rosszul áll a szénája. de mintha nem is látta volna őt. az öreg Hoddesdonnak a sorsát. De itt csak el lehet menni valahonnan – valahová nem. Mögötte a vasútállomás kis kőhalomnak látszik.

Joan figyelt. Meg van lepve és el van ragadtatva. hogy Harry bácsi felajánlotta. És ha én nem vagyok.tornyosuló iratokra pillantott. amiképpen mindeddig… Ilyen vagy hasonló jogi halandzsát darált. és ő sietve elköszönt: nem akarja Rodneyt föltartani. képes lett volna hátat fordítani az ügyvédi pályának. Az iroda régimódi. Scudamore and Witney ügyvédi irodának. Sötét szemébe különös. szinte hadarva vágta rá: – Gazdálkodni akarok. – Utálom. A kisréti tanya eladó lesz. tekintettel arra. amikor Rodney beszámolt neki nagybátyja ajánlatáról. az más… úgy értem. Ami Joan aggodalmát illeti. mondta. de virágzó családi vállalkozás volt. Félrehajtott fejjel állt. tudod… . hallgatózott és mosolygott… Akárhogy is. Igaz. hogy Rodney korántsem osztja a lelkesedését. drágám. mindazonáltal. egyezségek. de a pillantása szomorú volt és könyörgő – hozzá könyörgött! – No de hisz mindig úgy volt. eztán érdekelni fog az egész dolog. de eltökélt. Reszkető kézzel morzsolgatta a fűszálakat. inkább kellemetlen és csúf. Képes volt azt mondani: – Feltéve. hogy belépsz a céghez… – Tudom. esdeklő pillantás költözött. Harley elhanyagolta. egyenjogú társként veszi be. mit kell felelnie: – Tudom. s csak akkor vette észre. haszonbérletek. az merőben alaptalannak bizonyult. tudom. Rodney volt messze a legnépszerűbb tagja az Alderman. birtokügyletek. – A szerződések. Rodney! – kiáltotta ő csalódottan. milyen idegen Rodney. Mindenki szereti őt. jelentette ki. hogy Rodney is oda lépjen be. és egy cseppet sem érdekes. ma nincs piacnap. szerencsés fordulat volt. és ez egy vidéki ügyvéd esetében már maga is fél győzelem. és hallott is nagy bőgést. roppant előnyös feltételekkel. – Előre örülök a pénteki napoknak. le van robbanva. miután a diplomát megszerezte. Rodney mosolygott. Rodney az íróasztalánál ül és dolgozik. amikor felé fordult. bégetést. Rodney szemmel láthatóan gyönyörködött a zajban. és a földje nagyon jó. igazi taposómalom volt. – Na de. No de cégtársnak lenni. Joan tudta. De akármilyen furcsa. de ezért lehet majd olcsón megszerezni. hogy tudniillik Rodneyt bambának vélhetik az ügyfelei. Honnan sejthettem volna előre. De az. – Utálom a hivatali munkát – mondta. Hallgasd csak őket! Rodney felemelte a kezét. Eddig szörnyen lélekölő és kemény munkádba került. Addig sejtelme sem volt róla. a szája nevetett. Felidézte magában azt a napot. Fehér volt. Csakugyan sok a dolga. és máris sok időt elvesztegetett azzal. hogy igent mondok. gondolta büszkén Joan. mint a fal. – Ezért szeretem ezt a szobát – tette hozzá. hogy ennyire fogom utálni? – De… úgy értem. és mindenki természetesnek tartotta. láthatóan sok a dolga. nem várt. marhától-birkától eredő hangzavart. mi mást akarsz akkor csinálni? Rodney mohón és gyorsan. Tisztán emlékezett Rodney arcára. hogy a hetivásárt bámulta. Joan sietett melegen gratulálni Rodneynak.

drágám. jól meglehetünk. mint ott. mivel ő semmit sem tudott búzáról. Joan ezt nagyon határozottan jelentette ki. ha már világra kényszerítetted őket. árpáról. No és itt van Tom. Rodney. Azt mondják. – Nem hiszem. Ez sokba kerül. Joan. persze miután valamicskét helyrehoztuk. konokul. lásd be. Csak annyit felelt rá. olyan szakszerűen. a puszta megélhetéshez valót ki tudom hozni. – Akár többre is. Egészséges. frissen fejt tejet ihatnak. – Hát az igaz. drágám – kezdte újra Joan kétségeivel küszködve –. hogy a férfiak mind nagy gyerekek… – Értelek – mondta kedvesen –. Rodney elismételte. egy csomó más dolgot is figyelembe kell vennünk. hogy ennyit képes beszélni és ilyen buzgón. Ne feledd. az anyai nagyapámnak csinos birtoka volt Devonshire-ben. Friss tojást ehetnek. és igent bólintott. ki tudsz hozni annyit belőle. Ott van például a taníttatásuk. Gyerekkoromban ott töltöttük a szünidőt. ez nem valami kecsegtető. – Annál jobb. törzskönyvezett fajtákról vagy tejgazdaságokról. Joan. amennyi a megélhetéshez kell? – A megélhetéshez valót? Ó. ő. Tekintettel kell lenned a gyerekeid érdekére is. Rodney. Nemhiába mondják. Soha sehol nem éreztem olyan jól magam. mérföldekre mindentől. Gyerekeknek a lehető legjobb hely egy tanya. hogy hozzájuk illő pajtásaik legyenek. Nem gondolhatsz csak magadra. Joan még sosem látta a férjét ilyen lelkesnek. igen. riadtan: – A kisréti tanya… de hiszen az Asheldownon is túl van. milyen szép lenne az életünk! Tanyán élni nagyszerű. de némileg elbizonytalanodva: – A tanyán boldogok lennének. a doktorok. de az élet nem szünidei mulatság. A jövőnkre is gondolnunk kell. És az is fontos. – Látod. hogy értesz a gazdálkodáshoz. – De jó föld Joan. egy -két év múlva évi kétezer fontra is felmehet a jövedelmed. Hacsak nincs óriási szerencséd vagy nagyobb tőkéd. Jó iskolákba kell járatnunk őket. és megtanulnak az állatokkal bánni. Harry bácsi ennél többet keres. Meg a cipő.És lázasan folytatta. gazdálkodni! Aranyos. és kettőnk helyett okosnak. Joan mosolygott. Ezzel meg amit a gazdaság hoz. – És lehet több gyerekünk is – tette hozzá Joan. – Igenis értek hozzá. – Így gondoltam én is. Ha Rodney elvakultságában nem látja. a mezőgazdaság nem jó üzlet. Tom akkor tizenegy hónapos kisbaba volt. egy cseppet sem az. És gondold csak meg. gondolta. Már látom. Joan kénytelen ráébreszteni. Ha viszont a céghez lépsz be. Rodney kérdő pillantást vetett rá. látod… azt hiszem. gondolta Joan. – No de. Ha nem tudnád. – Látod! Ezt az ajánlatot nem utasíthatod el. hogy Joan egy kukkot sem értett belőle. a ruha. – Már hogyne lenne az. van egy kis pénzem. nem tudta. Micsoda ötlet. erélyesnek kell lennem. mi a jó neki. Rodney. kedvükre szaladgálhatnak. de bolondos és . felvázolta a terveit. – Rodney. Őrültség volna nemet mondani rá. – Ez nem ésszerű. és a fekvése is jó… És újra nekilendült. vetésforgóról.

hogy nem értelek meg. végül boldog leszel. hogy boldog leszek? És Joan nagy vidáman rávágta: – Nem csak gondolom. tudom. És ezentúl másképp lesz. Úgy belesimul a tájba. Nem tanácsos túlságosan messzire menni – már csak azért sem (és elmosolyodott). Hátrapillantott. tudom. nem szabad túl messzire merészkednem. hogy a férje holmi futó ábrándért odadobja a karrierjét! Ha a nők nem lennének. – Az az átkozott iroda! – motyogta Rodney. gyorsan futott a papiroson: „Drága Janet. végül igenis érdekelni fog a munka meg az emberek. Meglátod. de nem illik bele a képbe. Nevetséges ötlet! De nem. mondta. Rodney Joanra pillantott. gondolta kicsit megriadva Joan. mert úgysincs hová. A vasútállomás nyomtalanul eltűnt. ahol szép karrier vár rád. és nem érzek együtt veled! De ez az egész dolog irreális. talán mégsem olyan nevetséges. ne feledd. Rodney. Itt vesztegelek két vonat között – csak a hét három napján indul innen vonat. A mienkbe. Rodney. hogy ő nem ingott meg. – Ne gondold. a kés élén táncoltunk. A sivatag kellős közepéből. – Rodney. eltévedhetek. gondolta Joan. hogy szinte észre sem lehet venni. Írt egy-két levelet. Rodney itt közbevágott. Lecsavarta a töltőtoll kupakját. Van itt egy . A karórájára nézett. Rodney szerencséjére. Kecsesen helyet foglalt a homokon. hogy ő állt mellette. ahogy kívánod. Rodney olyan. egyszerűen nem mondhatsz rá nemet! Holtodig bánnád! Örök életedben furdalna miatta a lelkiismereted. utálom. – Igaz. majd vállat vont: – Hát jó. Tolla könnyen. és nekikezdett az írásnak. Majd meglátod! És magabiztosan rábólintott. Joan elégedetten nézett körül. Cégtársnak lenni. Bizony. De a nőkben van realitásérzék. mint hiszed! – De igenis. Legyen úgy. Kinek is írjon? Lionel Westnek? Janet Annersmore-nak? Dorothea-nek? Talán leginkább Janetnek. Nincs reálisabb a gazdálkodásnál. soha ki nem találnád. Azt a távoli dombvonulatot is alig látni – belevész a felhőkbe. Felülmúlja legmerészebb várakozásaimat is. mit érzek.nevetséges. anyásan gondoskodónak érezte magát. Szomorú volt a pillantása. Tudom jól. okosnak. Semmi. Szórakoztató lesz az élményeit továbbadni. honnan írok neked. a fogadót már alig látni. de szeretet is volt benne meg kétségbeesés. mint egy kisfiú. akikkel dolgod lesz. Fél tizenegy. – Ezt nem utasíthatod el. hogy ezt választottad. gondolom. és még valami… mi is? Talán a remény utolsó szikrája? – Honnan tudod. Itt van ez a jól menő családi cég. Kinyitotta a táskáját. Rodney nagyot sóhajtott. Nicsak. és nem tűrte el. elővette az írótömböt és a töltőtollat. És senki. szilárdság… Igenis Rodney szerencséje az. Meglásd. Rodney. a férfiak csúnyán összekuszálnák az életüket. Öt éve csinálom. és Harry bácsi hihetetlenül nagylelkű ajánlata… – Tudom. – Majd megszokod. Joan erősnek. nem is utálod annyira. Vigyáznom kell. egészen más.

Úgy rémlik. mint az a tudat. nem lehet segíteni. mennyire terhemre volt már a sok ember. No és ez a csend. Nem is sejtettem. egy-két furcsa kinézetű arab meg én. Az embernek rendesen annyi a dolga. mintha évek óta először hallanám a saját gondolataimat. míg meg nem tapasztaltad. de máris mérhetetlenül jobban érzem magam. Mindössze egy fél napja vagyok itt. . jó pár tyúk. Ezen. hogy olykor -olykor időt szakítsunk a gondolkodásra és a kikapcsolódásra. pedig ránk férne. attól tartok. és nincs mit tennem. el sem képzelheted.meg százmérföldes körzetben nincs más. Nincs kivel beszélni. Semmi nem nyugtatja meg annyira az ember idegeit. hogy örökké rohan és kapkod. mint homok és napsütés…” Joan tolla csak úgy száguldott a papíron. Sehol senki.fogadó – egy hindu vezeti –. El sem mondhatom. mennyire élvezem ezt a helyzetet. hogy száz . A sivatag levegője csodálatos – hihetetlenül friss.

De mondott még valamit Rodneyről. Folyton azt mondogatta neki: milyen remek ember. az a Harry Marston. és lassú léptekkel megindult a fogadó felé. Ebéd után lefekszik. nem tartóztathatta meg magát némi önelégültségtől. ez igazán szörnyű. aki sok évvel fiatalabb nála. hogy egy férfi megtetszett neki. amit Blanche mondott róla. Eddig három levelet írt meg. Igazán jól viselkedett az adott helyzetben. Egyáltalán nem! Rodney soha. Az a férj is rémes alak lehet. Negyed egy. aki a legkevésbé sem átallja nyíltan kimutatni. és amellett a legcsinosabbak egyike a városban. Myrna Randolph egyszerűen az a fajta lány volt. gondolta Joan. Felállt. hogy ugyanazt újra meg újra elmondja.HARMADIK FEJEZET Joan befejezte a levélírást. És az író tömb lapjai is fogytán voltak. A töltőtollból kifogyott a tinta. de soha… Rodney még véletlenül sem… Megint az a gondolat suhant át Joan agyán. Semmi. és önkéntelenül meggyorsította a lépteit. Mit is? Valami olyat. mint két napja. Minden férfi így lett volna vele. Rodney… Ne várakoztasd meg… Hát persze. Az órájára nézett. Miért jut eszembe folyton a Randolph lány? Rodney igazán nem… Úgy értem. kicsit másképp minden alkalommal… Ásított. ha én nem lettem volna olyan okos és tapintatos. ugye? . de az ember végül elunja. ha Rodneynak nem hízeleg. a homok. Myrna Randolph… Ő az. fekete. Vajon mit csinálhat most Blanche? Nyilván Bagdadban van a férjével. persze. Az a lány. Hej. Sok mindenki van még. Ha nem kerül útjába az az igazán nagyon jóképű fiatal állatorvos. talán Blanche is talált volna magának egy olyan derék embert. mintha le akarta volna rázni ezt a kellemetlen gondolatot. Majd fölfalta a szemével. gondolta Joan felháborodva. Micsoda közönséges megjegyzés – és amellett egyáltalán nem igaz. Blanche maga mondta. Rodneynak kicsit hízelgett a dolog. Szegény Blanche – így lezülleni. amilyen Rodney. nem volt köztük semmi. Szent igaz. de most nem tűnt el olyan kígyófürgeséggel. hogy Rodney tekintetében kalandvágy bujkált. hogy szemet vet rá egy lány. Felidézve akkori magatartását. drágám… Néha kicsit nevetségesen viselkedik. és alszik egy jót. Az igazat megvallva szégyentelenül futott Rodney után. Valójában egyenesen nevetséges lett volna. Sőt arra is rákapott. Mindig őt hívta teniszezni. milyen kedves volt hozzá Rodney. A Randolph lány… Igazán nem értem. akinek szívesen írt volna. annak alapján. Ez a napsütés elálmosítja az embert. ez természetes. Magas. és milyen jó pihenni és gondolkodni. Nagyon-nagyon jól. Ez igazán bosszantó. hogy társas összejöveteleken szemérmetlenül bámulja Rodneyt. Bár egy idő után van valami monotónia a levélírásban… A nap. de semmi. És milyen diszkréten… – A barátnőd vár. buja teremtés.

nem bánja. gondolta Joan. Joannak volt gondja. És nevetve kitessékelte Myrnát a szobából. És nem is juthattak tovább! Arra neki. gorombaságokat vágott a fejükhöz. Játszanod kell vele! Így kellett ezt az ügyet kezelni: könnyedén. Mrs. Arcizmom se rándult. Én aztán nem vesztettem el a fejemet. De Myrna vonzó teremtés… és karácsony van. azokat is összetépte. Nyilvánvalóan nem jutottak tovább egy futó csóknál. Az a pillanat. Legfeljebb Rodneyt szórakoztatta el kicsit az ügy. Világosan kimutatva. az a művész… mi is volt a neve? Hiába. A karácsonyi fagyöngy alatt! És a lánynak volt képe azzal jönni be a dolgozószobába: – Megkereszteltük a fagyöngyöt. hogy csókot váltottak. mindent összevéve. aztán egy kacsintással visszaédesgette őket magához. . Szegény. játékosan. Ott állt előtte. és úgy tett. Ahogy ő meg Rodney… Nem. épp a tizedik év volt – veszedelmes pillanat. de nem látszott zavartnak. Mennyire hízelgett és tetszett neki a dolog! Szegény fiú. akit jószerivel minden férfi vonzónak talál. még akkor sem. Igen. hogy – igen. Pedig akkoriban kicsit tetszett nekem.Rodney morgott. bocsánatkérően mosolygott rá. üljön modellt neki. Joan. udvarlóit mély megvetéssel kezelte. ne légy már olyan barátságtalan. Remélem. Oszd be a másik partiba. Rodney utóbb azt mondta: – Sajnálom. Mindent megtett azért. – El a kezekkel a férjemtől. bár folyton morgott. amikor azon érte őket. Rodneyt igazán nem hibáztatta. nem történt semmi. de utána kényelmes. És Rodney akkor már hány éve is volt nős? Tíz éve? Tizenegy éve? Az írók szerint a tizedik év a veszélyes pillanat minden házasságban. – Nem akarok azzal a lánnyal játszani. azt hiszem. Ügyelt rá. Olyan keményen dolgozott. Igazán utálatos lány volt. Aztán arra kérte. Nem sikerül őt a papírra bűvölnie. nem én. tőle szokatlan indulattal. mondta mentegetőzve. Rodney. sem izgatottnak. amikor egyik vagy másik félnek kedve támad félrelépni. A fiú mindössze két szénvázlatot készített róla. És húsvétkor Myrnát eljegyezte a fiatal Ellington. jólesik neki egy szép lány figyelme. Tréfára véve a dolgot. kitaposott úton haladhat tovább az ember. mi tagadás – kicsit belebolondult. Csakis a lányt. Nem. – Ugyan. Olyan komoly volt a fiú. nem jut az eszembe. kezd belém szeretni. Az a pillanat. öreg Rodney! Igazán kijárt neki egy kis szórakozás. Még rajta is erőt vett némi nyughatatlanság… Az a kicsit vad külsejű fiatalember. hogy Rodney minél ritkábban találkozzék Myrna Randolphfal. Rodneyt nem hibáztatta. Úgyhogy. Minden férfi hiú. hogy ő tudja: nem komoly az ügy… Rodneyt kellemesen érinthette a dolog. gondolta. gondolta Joan. mintha terhére lenne ez az egész. és olyan lefegyverző áhítattal bámulta őt. Joan tisztán emlékezett akkori érzelmeire. gondolta Joan. Szeszélyes volt. Mosolyogva ismerte be. Jó kifogás. hogy a házasságunkat felborítsa. Myrna Randolph az a lány volt. Scudamore. amelyen nem könnyű túljutni. Myrna! Keress magadnak korban jobban hozzád illő partnert.

vidáman fütyörészni kezdett.Hát igen. megdöbbenésében szóhoz sem jutott. amikor a fiú megállt. Úgyis beleunt a levélírásba. az aleppói állomáson majd vesz magának egy-két könyvet. Már olvasta. Ő természetesen szóba sem állt vele többé. idézte föl a befejezést Joan. Hát könyvekkel hogy állunk? Itt van természetesen Lady Catherine. Sebaj. . hűvösen végigmérte őt. Már az erdő szélén jártak. és Callaway pár nap múlva el is utazott Crayminsterből. maga az a fajta nő. annyi baj legyen. hogy Michael Callaway (Callaway. Michael még hozzátette: – Nagy kedvem lenne megerőszakolni és megnézni. Némán tették meg a hazautat. hogy előbb szóhoz. a patakpart mentén. olyan hevesen és nyersen. De nem így történt. felment a szobájába utánanézni. így hívták!) lehetetlen fráter. utazása estéjén kapta Williamtől. csak Joan hallgatott sértetten. hogy most eszébe jutott… Borzalmas volt az egész. éppen elhagyni készültek az utolsó fákat. zavart hangon arra kérte jöjjön vele. a Power House. Joan egész sereg elbűvölő dolgot gondolt ki. ahol a Medaway csobogva fut le Asheldown csúcsáról. és haragjában. akin erőszakot kellene elkövetni. megértő és egy picit – egy icipicit – sajnálkozó. Talán már kész az ebéd. elég régen. Kedves volt tőle. De nem. de az csak negyed kettőt mutatott. és elgondolkodva azt mondta: – Tudja. és szájon csókolta őt. mint bármely férfi. Joan jó előre fölkészült várható párbeszédükre. nem lapul-e valahol a táskája fenekén még valamennyi levélpapír. Az ember nem szívesen ismétli örökösen önmagát. Aztán kilépett a fák közül az országútra. Michael kicsit rekedt. és feladva az éneklésre tett kísérletét. borzalmas… Azonnal el is felejti. de nem rajongott a krimikért. Michael Callaway (a fülsiketítő hangokból ítélve. Valójában azt bizonyította. de nagyon kívántam ezt a csókot! – azzal elővette és teljes lelki nyugalommal megtöltötte a pipáját. hogy szereti. Furcsa. igaz. És mialatt ő csak ott állt. Itt van még Buchan könyve. aki a nagy melegben megszomjazva felhajt egy pohár sört. amelyeket hallatott) énekelni próbált. Ő aranyos lesz. hogy a kellemetlen emlékeivel bíbelődjön. önmagával nagyon elégedetten kijelentette: – Hűha. ahogyan Joan eltervezte. A fiú megvallja majd neki. Amint visszaért a fogadóba. majd hangosan. változna-e tőle valamicskét is. Sétálni indultak. Nincs sok mondanivalója. Jót tenne magának. Pontosan úgy viselkedett. hát persze. Meg egy krimi. Meg is lepte. a jelenetet visszaidézve. Egyáltalán nem úgy. gyengéd. sőt lélegzethez sem jutott. az erdőbe. Joan nem szívesen idézte emlékezetébe. és amire Michael sokáig emlékezhet. Eh.és homokkúrát. és úgy is beszélt. gondolta Joan. Elvégre az ember nem azért vesz napfény . meghökkentő és kicsit zavaró incidens volt. elengedve a füle mellett az ő haragos szemrehányását. Jobban mondva. Éppen nem! Michael Callaway egy adott pillanatban szó nélkül elkapta Joan derekát. Az órájára pillantott. istenem. kellemes hónap volt… Bár a vége meglehetősen kiábrándítóra sikeredett. amit ez alkalomból mondani fog.

Kicsit megfekszi az ember gyomrát ez az ebéd. kivonult az ebédlőbe. – A vonat jön holnap reggel fél nyolckor. Kellemes lesz. és befejezte az Emlékezéseket. – Holnap nem. Hát. Gondolok. sok sör. – Bizonyára utasokat hoz holnap a vonat. Kátyú és kátyú. Csak egy teríték volt az asztalon. Sínt mind elmosta – nem jön vonat át négy-öt-hat napig. memszáhib. én hiszek. ilyenek ezek a keletiek. és kiolvasta. Semmit nem csinálnak meg.Az ebéd egy rántottából állt (szívós volt és túlsütött). mindenki ott ragad a vádiknál. akivel el lehet beszélgetni. Nagyon nagy eső volt a vonalon. gondolta Joan. Se telefon. Hívására rögtön megjelent a hindu. gondolta Joan. mint tíz perccel korábban. fél kilenckor. hogy olyan rövid. Másnap reggel nyolckor ébredt. Az idő nekik nem számít. Izgatottnak látszott. sok tea. – Vonat nem jött. főtt bab és őszibarackkonzerv. még itt van a Power House. túl Nisszibinen. Vacsorára ismét rántotta volt. Akkor eszébe jutott valami. se autó. A hindu vidáman jó éjszakát kívánt. Joan megörült. felöltözött. Utána a szobájába vonult. Sok étel. késik? – Egyáltalán nem jött. currys tojásból (konzerv). út Moszulba nagyon nagyon rossz. Ma nem jött autó egy sem. jóval vidámabb volt. Talán az a szörnyű avas faggyúszag teszi! Mindenesetre leverően hat rám. se távirat. és leheveredett. Hát ha valahol. Háromnegyed órát aludt. Vagy egyenesen továbbutaznak Moszulba? A hindu megrázta a fejét. a teához némi kekszet evett. – Telefonáljon a vasútiaknak. itt igazán távol vagyok minden civilizációtól. Nagyon jó minden. lazacból. Amikor ágyba bújt. Törökök nagyon barátságtalanok. Csak a vonatot járatják. . gondolta. Valami baj van ennek a helynek a légkörével. ébredése után Lady Catherine Dysart emlékezéseit olvasta ötig. – Hová telefonáljak? Török vasút. – Nem jött meg? Úgy érti. Akkor megteázott (a tej is konzervből volt). – De hát mi lesz velem? – Memszáhib itt marad. Bizonyára akad köztük olyan. de csak este megy vissza. – Nem bérelhetnék autót? – kérdezte. babfőzelékből és (konzerv) őszibarackból. majd sétált egyet. míg jön vonat. Felkelt. – Autót? Honnan veszi memszáhib autót? Az út Moszulba nagyon rossz. Még egy napot kell itt töltenie. mire eljött a lefekvés ideje. Holnap új vendégek érkeznek a fogadóba. currys lazac rizzsel. némi humorral szemlélve a helyzetet. Egek. gondolta Joan. memszáhib. Utána elővette a krimit. Joan kétségbeesett. A hindu csendesen nevetett. Megvárja. Joan bólintott. Kár.

beteljesülne. Alighanem jót fog tenni a semmittevés. Egyáltalán. Joan leült a teríték elé. a kellemesen langyos napsütés – és körös-körül ez a zavartalan béke. hogy ostoba leveleket irkáljon angol barátnőinek. Moszul közelében eső. Váratlanul és tőle szokatlan eréllyel kijelentette: – Nem tetszik nekem ez a házasság. és olyan jól összeillenek Barbarával. Pihenőkúra a sivatagban. Mit mondjon még? Valamit a kicsiről vagy Williamről? Hogy a csodába érthette Blanche azt. mintha az a kívánságom. De az idővesztesé g tagadhatatlanul bosszantó. Szinte kézzelfoghatóan érezte. gondolta Joan. A tüdőtágító levegő. hogy Barbara túlságosan fiatal volt a házassághoz. de Barbara nem szereti őt. jócskán. még hozzátette: – Idő itt jó. Azt mondtam. Akkoriban Rodney is ezt mondta. Olyasvalami. igazán jól érzem magam…” Joan itt elakadt. Nohát. ráfér az idegeimre. gondolta. most megkaptam. Mi lenne. Ő meglepődött. Hát az idő csakugyan szép. és várta a reggelit. nagy itt a nyugalom. – Na de miért. Itt nincs segítség. és a jelek szerint most napokig itt rostokolhatok. vagy majdnem ezt. Blanche képével együtt felmerült egy kellemetlen gondolat. nincs nagy szerencsém ezzel az úttal. sok étel. majd kényelmesen elhelyezkedett a homokon. Túljutott az első pillanat kétségbeesésén. Rodney? William igazán kedves. ha egész nap a fogadóban kéne ücsörögnöm. aranyos a napsütés. Tíz perccel múlt tíz. félig behunyt szemmel. Joan. Semmi dolgom az égvilágon. Barbara édesanyja nem tudna mindent. hogy tegnap eszébe sem jutott Barbarának írni ahelyett. miért gondolna Blanche-ra? Reggeli után sétára indult. . amarra. Aztán az órájára pillantott. eső itt ritka. mintha a gondolataiban olvasna. ahogy belém árad ez a nagy béke és nyugalom. sok kényelem – mondta vigasztalóan a hindu.– Nagyon szép idő. Lekéstem a hétfő esti vonatot. Mint előző nap. Még egy darabig így üldögélt. Gyorsan telik az idő. örülnék pár napi pihenőnek. nagyon ritka. Még szerencse. amire a leghatározottabban nem óhajt visszaemlékezni. milyen jót tesz ez neki. Még olvasnivalóm sincs. Kár lenne izgulni. ha Barbarának írna? Igazán különös. Blanche nagyon furcsákat mondott Barbaráról. Szörnyű lenne. „Drága Barbara. hogy „ne aggódj a te Barbarádért”? Hát persze! Ezért nem akart ő Blanche-ra gondolni. A hindu. – William csakugyan kedves fickó. Jó darabig mozdulatlanul ült. Úgy fest. de nem túlságosan eltávolodott a fogadótól. Joan. Nagyszerű. Elővette az írótömböt és a tollát. a vasúti pályánál eső. sőt elképedt. gondolta Joan elégedetten. mosolygott befelé Joan. Mintha ő. amelyet Blanche előtt hangoztattam. Igaz. csak magának ártana vele. Joan kényelmetlenül feszengett.” Azt akarta ezzel mondani. hogy eddig nem volt minden rendben? De hát hogyan? Blanche arra is célzott. amit tudni lehet a saját lányáról! „Most már biztosan rendbe jönnek.

– Ez nevetséges. Kicsit homályosan azt felelte: – Ez az. – Jaj. – Szeretnélek szemmel tartani és a közeledben lenni. én mást sem teszek. drága… Mi ütött vajon Barbarába? Mitől ilyen érzelgős? – csodálkozott Joan. és mindig meghívok egy csomó fiatalt. ha nem távoznál olyan messzire tőlünk. Barbara elmosolyodott. ő jobban tudja. és elkísérni őt Bagdadba! Azt gondolom. lemondva a te tapasztalatod és bölcsességed jótéteményéről. ha nem szeretné? Ezt szándékosan mondta ilyen könnyedén. Joan hangosan fölnevetett. Ugyanaznap este Joan éppen akkor lépett be a szobába. – De drágám. Rodney elégedetlenül. amitől félek. úgy látszik. Barbara előbb hökkenten hallgatott. de Rodney ügyet sem vetett rá. mint Barbaráé! Boldogabbat rajzolni sem lehet! – Igazán így gondolod. igenis. Joan? – Természetesen. Rodney? Joan jót mulatott magában a férjén. és azt suttogta: – Drága apuskám! Te drága. drága. egyedül kell majd elkormányoznom a kenumat. – De drágám. és kipirult arccal. kétkedve csóválta a fejét. – Drágám. nem szabad hozzámennie. De én megmondtam neki: ezt nem bírom tovább. Rodney azonban el sem mosolyodott. ha évekig jegyben járnék. hogy ő nem szereti a zsúrokat és a vendégeket. amikor Barbara türelmetlenül toppantott. hozzá akarok menni William -hez. drágám. el kell innen mennem! Egyszerűen nem bírom tovább. A mi gyerekeinknek a lehető legjobb dolguk volt mindig. hogy Rodney nagyot tévedett. mert azt ki nem állnám! – Miről van szó? – tudakolta Joan. apuskám. Barbara az. Rodney sarkon fordult. csak zsúrokat rendezek. Barbarát egyenesen gyönyörűséggel . csak ne lenne olyan messze az a Bagdad! – Joan hangja kicsit megremegett. – A lányok sokszor azért sietnek férjhez menni – mondta –. kihívó hangon mondta: – Apus azt képzeli. – Hát ezt honnan veszed. – Nos. – De nem akkor. és lassú léptekkel az ajtó felé indult. tudom. keressek magamnak valami munkát. a nyakába ugrott. Fiatal ő még a házassághoz… és túlságosan heves természetű. Rodney zavartalanul folytatta: – Ha Barbara nem szereti Williamet. anya! – Tudom. az nagyszerű lesz. mint én! Azt szeretné. ne nevettesd ki magad. hogy elkerüljenek hazulról. és nehogy azt mondd nekem. aki mindig le akar beszélni azzal. Barbara hirtelen utána iramodott. Rodney! Hogy ne szeretné Barbara a leendő férjét! Mi a csodáért akarna hozzámenni. ha olyan az otthonuk. – Nemigen hozzák ide a barátaikat – mondta elgondolkodva Rodney. Én erre nagyon is ügyelek. és azt kiáltotta: – Ne is erősködj. de gyorsan összeszedte magát. de nem adsz magadnak számot arról. milyen fiatal és tapasztalatlan vagy! Sokat segíthetnék neked. De az mindenesetre kiderült.

– Drága fiacskám! – mosolygott rá Joan. A másik idősebb nő kajánul felnevetett. Annyit hallott már róla. Gondolom. – Csakugyan nagyon kínosak. A gyanútlan asszonyka. A férfiak olyan naivak. kiváló volt a technikája. és kiverte a pipáját a kandalló rostélyán. Ezek igen kínos ügyek. az ember fél bárkit név szerint emlegetni. az roppant kellemetlen és feszélyező. Reid őrnagy jó barátotok. Nagyon vonzónak tud mutatkozni. Egyenesen komikus volt a fiatalok reakciója. Ő maga sosem találkozott Reid őrnaggyal. igen. amikor Barbara már lefeküdt. De az a város igazi pletykafészek. aztán nagy nehezen kinyögte – de milyen furcsa hangon: – Mostanában nem jár ide. – Éppen eleget forgolódott ő is körülöttük. – Ezt hogy érti? – fordult felé William ingerülten. kiderült valami róla. Barbara elsápadt. mi van Reid őrnaggyal. nem is tudom. Sokat teniszezett Barbarával. amikor ő már azon töri a fejét. mint hogy Joan vidáman megkérdezze. hogy személyesen is megismerhesse. Amikor végül kiderül. és ennyire bízik a jövőjében! Furcsa. aki Ugandába utazott. hogy kínosan pedáns és kissé prűd nő. ez volt Nobby specialitása. hogy tényleg. – Aha – bólintott. hallott ő valamit a klubban Nobby Reidről. aki így szereti egymást. amit ők állítanak magukról. William régimódi diszkrécióján mosolyognia kellett. – Az ember hajlamos másokat aszerint megítélni. És rendszerint éppen akkor. mi derült ki. hogy fülig szerelmes belé.tölti el az a gondolat. Nem valami ügyes. Később ők ketten megnyerték a klubban a vegyes párosok teniszversenyét. hogy Bagdadban lábra kaphatott az a gondolat: Barbara rosszul érezte magát otthon. – Alighanem beletenyereltem valamibe – mondta mosolyogva. – Szegény Nobby – mondta egy nő –. hogy Joannak nem volt kedve a kérdést tovább bolygatni. vontatottan William. – Nem volt nehéz a modorodból kitalálni. William elvörösödött. Meg se kérdezem. előbb nem szólt. – Holmi botrány. Joan visszatért a dologra. – De azt hittem. Ekkor jutott csak Joan eszébe. De most már hosszú ideje színét se láttuk. Mi sem volt tehát természetesebb. hogy Keletre mehet a férjével – és milyen elbűvölő látvány két fiatal. Céllövést gyakoroltak az őrnaggyal. Ez annyira elutasítóan hangzott. Harmatos ártatlanság. igaza van – mondta lassan. hogy az őrnagy eltakarodott ebből az országból. És meg kell adni. Barbara a nyarat a hegyekben töltötte. hogy továbbáll. – Az a jó. de Barbara gyakran említette hazaírt leveleiben. és ejtenetek kellett őt. elvégre nem az ő hibája. Nyilván azt képzeli az anyósáról. Az őrnagy náluk vacsorázott. – Hát. – Hm. Kelet -Afrikába ment. alig várja. Néha jártunk vele a lőtérre meg ilyesmi. Reid őrnagy is ott nyaralt. William felkelt. De később. hogy minden kis hülye fut utána. tele álhírekkel. gondolta Joan. Mindig elhiteti a kislánnyal. Például Reid őrnagyot. hogy tévedett. Közösen bérelt bungalót egy másik fiatalasszonnyal. jöhet a következő! .

William láthatóan nem kíván beszélni az őrnagyról. milyen kockázattal járna a sivatagi út. kíváncsi lett. sem Barbarától nem sikerült további részleteket megtudnia: még az orvos is elutasító volt és szófukar. hogy gondját viseljék. és suttogóra fogta a hangját. annyi baj legyen. Barbara kerek perec azt felelte emelt hangon: – Ne haragudj. . barátságtalan alak ez a doktor. mert csakugyan roppant nagy a kísértés. Rodney megsínylené. Pusztán erre akartam figyelmeztetni. hogy eljött. A másik felnevetett. ha Joan túlságosan kitolná az indulását. Scudamore. a kelleténél forróbb lett a lába alatt a talaj. anya. Főleg azt hangsúlyozta. Barbara legalább hálás volt. Joan magától értetődően azt gondolta. de most. Hihetetlenül érzékeny és elutasító volt például akkor is. de végtére is tekintettel kell lennem Barbara édesapjára. drágám! Amire Barbara szárazon azt felelte – szokott néha így beszélni –. van egy-két férj. Ám amikor rákérdezett. hogy újra előjött. ételmérgezés lehetett. és úgy döntött: kitart eredeti terve mellett. de Joan csak a fejét rázta: – Nem. de erről nem óhajtok beszélni. – Drága apuskám – Barbara hangja elcsuklott. Akkor nem tulajdonított jelentőséget az ellesett beszélgetésnek. és William azt felelte: – Bizony. Bárcsak tovább maradhatnék. Hát nem rohantam Angliából ide az első hírre? Eh. A miértek és minekek nagyon nemkívánatos vitatémák. aki cseppet sem bánja az őrnagy távozását! A férfiak ki nem állhatták. ő éppen az apjára gondol. az efféle beszéd cseppet sem tesz jót a betegnek. amikor a betegségéről és annak okáról kérdezte. gondolta Joan. De sem Williamtől. Ez rá vall. – Hát annyi biztos. az nagyon jó lenne! – Amire ő azt mondta: – Ne erősködjetek. nem hagyhatom Rodneyt a cselédségre. mondta erre ő. de talán Barbara hajlandó rá. Volt egy pillanat. miért ne maradhatnál? – Gondolj apádra. Wrayt nem szabad a betegségéről faggatni vagy arra ösztönözni. és megerősödjék. ez tény. jelentette ki. gondolta Joan. úgyhogy Joan egy szót sem hallott többé. nem maradhatott tovább. Kellemetlen. Barbara sosem akart bármiről is beszélni. hogy ő igazán megijedt. – Most már csak arra van szüksége. aminek pedig meg kellett volna hatnia. hogy a fiatal Mrs. – Ó. Mrs. De William olyan ékesszólóan ecsetelte. Ekkor az idősebb nő rászólt: „Csitt”. Nagyon szórakoztató volt. Aztán így folytatta: – Ide figyelj. Elvégre még egy hónapig nyugodtan maradhatna. amikor Joan kis híján megváltoztatta szándékát. A ptomainmérgezés gyakori a meleg égöv alatt. és egyáltalán nem hatja meg anyai odaadásom. nem sokkal az elutazása előtt. akihez mint Barbara anyja fordult felvilágosításért. örömest eltölteném a telet Bagdadban. hogy azzal foglalkozzék. anya.– Akárhogy is – vonogatta a vállát az első nő –. Joan legalábbis úgy vélte… Mindenesetre nagyon szépen megköszönte neki. William is azt mondta: kedves volt tőle. Holmi mérgezéssel kezdődött. mi nélkülözni fogjuk.

bár csak úgy. Az ember viszonylag rövid idő alatt sok mindenre képes gondolni. És hozzáfűzte: azért választotta ezt a mintát. hányszor kívánta már. Tíz perccel múlt tizenegy. hogy hajszál híján megint meggondolta magát. barna. Még két teljes órát kell valamivel elütnie ebédig. de aztán mégsem. gondolta Joan. Talán okosabb lenne egy kicsit sétálni. Kissé korai novemberben eltervezni a cselédek nyári szabadságát. Sherston. de tudja. amikor végiggondolhatja a dolgokat! Hát most itt az alkalom. és ehhez a jövő évi naptár kellene. magammal hozhattam volna néhány érdekes könyvet a modern tudományról és tudományos felfedezésekről. ez nagyon jól fest majd. bár lenne egy kis szabad ideje. Sherston. Most már tisztán emlékezett rá: évekkel ezelőtt egyszer. kedves Joan. És ez igazán izgalmas téma. Mrs. Szó se róla. milyen színű kreton . mert imádja az erdőket. de csupa lényegtelen apróság jutott az eszébe: hogy hová tette vajon ezt. A falakat halványdrapp színűre festetné. váratlanul mindenféle jut az ember eszébe. ehhez mellesleg azt is tudnia illene. Pedig milyen érdekes. Pedig akármennyivel indult volna később. Öt perc múlva tizenegy. mondjuk a kvantumelméletet. Olyat. meglehetősen ostoba dolog. vagy hogyan ossza be a cselédek nyári szabadságát. ahol . Igen. és a beszélgetés ezzel véget is ért. Sherstonnak. És a nap ma melegen süt. céltalanul járkálni. és sietve hozzátette: – Elnézést. Ugyan miről juthatott eszembe a kvantumelmélet? – csodálkozott Joan. leghőbb vágya olyan helyen élni – Burmában vagy Malajziában –. mikorra esik ez vagy az az ünnep. Levélmintás vászon volt. – Szokatlan minta – jegyezte meg. Most mindez távolinak és lényegtelennek tűnt. Mrs. a fákat. ennél rosszabbul nemigen járhatott volna! Joan megint az órájára pillantott. a bútorokra ennél is halványabb. ami megmagyarázná. igazán jobb se kell. Mit is akart volna mielőbb végiggondolni? Joan lázasan törte a fejét. Miért is nem hoztam ide magammal a Power House-t? De talán jobb a könyvet későbbre tartogatni.vagy csintzhuzatok kerüljenek a fogadószobába. hiszen nincs hová menni. zabmintás huzat kerülne és csinos. bólintott Mrs. hát nem? Hogy az energia is részecskékre tagolódik… ő csak bámult rá. Fel nem foghatta. szürke és piros levelek díszítették. amazt.Ettől fogva William és Barbara olyan kedves volt hozzá. – Nagyon sokba került ez az anyag? – Sokba. hogyan rendezze át a régi tanulószobát. ugye? Joannak merőben más volt a véleménye. butaságot mondtam. Ma egy órára rendelte az ebédet. Ezzel szemben máris eltervezheti a tanulószoba átalakítását. Sherston elvörösödött. tarka párnák. megvan: a takarók és Mrs. azt. elvégre nincs más olvasnivalóm. hogy nem tudja eldönteni. amikor ő azt fejtegette Mrs. Sherston kretonjaira – jobban mondva kézzel nyomott lenvászon huzataira. a tanulószoba újrafestése és dekorálása nem tartott sokáig! Ha sejtettem volna. a bankos feleségének. Ahá. De jól emlékezett Mrs. hogy ide keveredem. mi köze holmi tudományos elméletnek a bútorhuzathoz. hogy nem értem a kvantumelméletet. Eh. Sherston váratlanul azt mondta (az a nő mindig ilyen kapkodó volt): – Igazán kár.

Éppen csak az arcberendezése ilyen. de mindig vidám. Nagydarab. Blanche-ról pedig újra Barbara és az ő betegségét körülvevő titkolódzás jutott az eszébe. mire vezet mindez. Ő sosem szerette azt a férfit. Még mire gondolhatna? Valami kellemesre. Joan élvezettel idézte fel a férjét úgy. Leslie Sherstonnak mindenesetre megmaradtak a lenvászon huzatai. golfozom. legalábbis megsejthette volna. idézte föl azt a délutánt Joan. legalább tizennyolc és fél fontba kerülhetett. mintha azt mondta volna: „Asszonyom. Mindig ócska zöld tweedruhában szaladgált.) Rendesen rajta volt a szemüvege. a kertjében kapirgált vagy sétált erdőn-mezőn. és a napsütés könyörtelenül feltárta a szeme sarkában gyülekező kis ráncokat. akkor nem látszott szomorúnak a . Nem mintha valakinek is megfordult volna a fejében az a gondolat. Mégis mindenki szerette. A járása is féloldalas. Elég volt egyszer találkozni Leslie Sherstonnal ahhoz. egyáltalán nem olyan. akivel társas összejöveteleken találkozik. hogy tudja az ember: a pénz nem sokat jelent neki. hogy ne terelődjenek a gondolatai kínos. És egyszer. Ott állt a peronon. Nagyon-nagyon gyorsan. visszagondolva. felfújt hólyag. a drága Rodney. jóval később. Elképesztő ár volt ez akkoriban. Szegény Mrs. valamiféle részvények vásárlásáról volt szó. nagyon szomorú. Mindenesetre a kézi nyomású vászonnal és szegény Mrs. egy darab vajat.minden nagyon gyorsan nő. Igen. táncolok. de az a féloldalas mosolya igazán kedves volt. igazán derék ember a mi Sherstonunk. Hát az ember már semmire sem gondolhat úgy. akiből csak úgy áradt a kedélyesség. Sherstonnal majd fél óra telt el. ahol elbúcsúztak egymástól. nem pedig hivatásos bankember. Mi tagadás. Sherston! Szomorú élete volt. nemkívánatos irányba? Újra. Annak a lenvászonnak a yardja. És korrupt. kezdettől korrupt. ő nála teázott. Ha az ember utánaszámolt volna. Leslie Sherston fogott egy tálcát. A bankárok általában nem szoktak sikkasztani. ki vagyok. és sikkasztott. házi lekvárt. rendetlen. a türelmetlenség kifejezésére szánt esetlen kézmozdulattal. Hát ebben történetesen igazuk volt. mennyit adhat Sherston kapitány a feleségének háztartásra és bútorvásárlásra. bridzsezem. vele szemben. mintegy aggódva. tette hozzá sietve. gondolta felháborodva Joan. rápakolt egy kenyeret. ócska csészéket meg a teáskannát. Biztos már akkor elkezdte hamisítani a főkönyvet. Milyen fáradt volt a pillantása! Igenis fáradt és nagyon-nagyon szomorú. Bizonyos állatoknak is mélabús a tekintetük. már sokadszor. tette hozzá sietve gondolatban. és az emberek tagadhatatlanul szerették. az arca is valamiképpen ferde. temperamentumos férfi. láthatja. Minek kellett neki erre a gondolatra jutnia: szomorú élet? Ez megint emlékezetébe idézte Blanche Haggardot (ámbár az ő élete nagyon másként volt szomorú). Megjátszotta a nagyvilági szeladont. zavaró mellékkörülmények nélkül. mint más bankárok. felnézett rá. hogy Sherston bukását költekező felesége okozta volna. mielőtt a vonat kigördült volna az állomásról. mondogatták. Joan összerezzent. ahogy utoljára látta őt a Victoria pályaudvaron. A gyerekei ruházatával nem sokat törődött. ne higgyen pénzcsináló gépnek… Teniszezem. és úgy hozta be a szobába. Alighanem Rodney a legbiztosabb téma. Járt egyszer a bankban is nála. hanyag nő volt. Igazából az a fickó vagyok. Sherston az íróasztala mögött ült. Drága Rodney. az órájára pillantott. (Nem mintha Rodney igazán szomorú lenne. aki túllépés esetén letiltja a kliens csekkszámláját…” Egy nagy.

ostobaságokat talál ki. nem – gondolta riadtan –. A jól ismert hát látványára enyhe izgalom fogta el. Rodney hátranézett. de milyen vonzó… és nyomban fülig beleszeretett. és azt gondolta: milyen vonzó így hátulról ez a fiatalember… olyan könnyedén. Mindjárt utána a teniszpályára indultak. Joan behúzta a fejét. mint egy gondtalan fiatalember… Ez arra a napra emlékeztette. Miért is nem jutott ez már előbb az eszembe?) Igen. (Ezen változtatnom kell. kimelegedett és restelkedett. gondolta Joan. a vállát kihúzza. Milyen fiatalnak látszik egyszerre Rodney! A fejét hátraveti. A mozdony sípolt. Eh. bizonyára megcsalta a szeme ott a pályaudvaron. Olyan volt. Rodney búcsút intett. mihelyt hazajutok. ezt nem akarom folytatni. Rodney fölnézett rá. A vonat egyet rándult. magabiztos fiatalemberré. a Földközi-tenger jól fog viselkedni. ott. Ő még egyszer. amikor bemutatták neki a fiút. – Bár megállhatnék egy-két napra Kairóban. – Remélem. Nem csoda. míg a helyére nem ért. Calais-nál nem kell vámvizsgálaton átesned. – Azt hiszem. utoljára kipillantott. – Miért is ne maradnál? – Drágám. Rodney azt kérdezte: – Menjek előre a hálóhoz? Ő utána nézett. A repülőgép csak egyszer indul hetente. barátságos mosolyával. persze. Erről megfeledkeztem. míg bele nem veszett a peronon nyüzsgő tömegbe. Ő azt gondolta: milyen vonzó fiatalember. A vonatból kinézve újraélte azt a régmúlt nyári napot.szeme. egyenesen továbbutazunk a Simplon expresszel. kicsi Joan. mintha Rodney válláról lehullt volna az évek terhe. Rodney fölmosolygott rá. Rodney már távolodóban volt a peronon. Mintha Rodney válláról lehullt volna az évek terhe… Joan váratlanul megborzongott a sivatag kellős közepén. veti hátra a fejét… Hirtelen ideges lett. – Nem. – A viszontlátásra. Úgy fest. – Vigyázz magadra. Ne bánkódj túlságosan utánam. a napsütésben öregnek látszott. Úgyszólván soha nem vesz ki szabadnapot. Joan megütődve bámult utána. mint amennyi. talán öregebbnek. Többet kell pihennie. nagyon keményen. úgy tudom. keményen dolgozik. De annyi bizonyos: nagyon fáradt ember benyomását keltette. majd sarkon fordult. nem akarok erre gondolni… De hát mi ütött belé? Képzelődik. Nem. Ő lenézett Rodneyra. magabiztosan lépked. – Persze. Kétszer is elrontotta mind a két adogatását. Barbarához kell sietnem. az égő napsütésben. és a szokásos ostoba pályaudvari párbeszéd folyt köztük. és visszaváltozott volna azzá a régi. mialatt Rodney távolodó hátát figyelte mindaddig. De miért nem várta meg Rodney a vonat kifutását? . és bátorítóan rámosolygott azzal a kedves.

Megálljunk. Ó akkor azt mondta magában (vagy mégsem?): Rodney örül annak. mint ő arra. így még rosszabb. És sokan nem szeretik végignézni a vonat kifutását. És ez nem lehet igaz! . hogy festett Rodney háta! Csak képzelődik. hogy én elutazom. Az ember csak akkor képzel ilyet. ha egy szívüknek drága lényt visz magával. ami dolga volt Londonban. amire jutott –. Nem emlékezhet senki olyan tisztán bármire. egyszerűen nem lehet igaz. És az nem lehet igaz – a következtetés. ha már előbb ott bujkált a tudata mélyén a gondolat.Miért kellett volna megvárnia? Bizonyára sietett elintézni.

állapította meg riadtan. Joan csak turkált az ételben. Minden adogatását elrontotta. de nem sikerült elaludnia. Amikor adogatni kezdett. bevett három aszpirint. Ebédre szokás szerint rántotta volt. – Memszáhib. Még az iménti álom hatása alatt állt. És erre felriadt. Megnyugtató volt saját normális. Szokatlanul ébernek és okosnak érezte magát. kiderült. A hindu. Rodney majd segít rajtam. Elviselhetetlen volt! Félrehúzta a függönyt. Megint elmondta: – Egészen egyedül vagyok. babfőzelékkel körítve. Mindenki elment már a pályáról. ahogy távolodik a peronon. Egyedül vagyok. sok időm van. az előbb kimondott szavak roppant ijesztőek. Felment a szobájába. és újra elővette a Power House-t. sóhajtott magában Joan. A szemét is behunyta. kellemes arcát megpillantani. – Memszáhib teát kér? Csak három óra van. és megjegyezte: – Memszáhib nagyon gyorsan megy. sehol sem látta. Ebéd után a szobájában lefeküdt. – Teát kérek. utána egy tál meleg lazac rizzsel és sárgabarackkonzerv. majd a hangját. A hindu elment. és a légypiszkos tükör elé lépett. a konzervdobozok. hívott? – kérdezte. És úgy rémlett neki. Felkelt. de ahogy fölnézett. a szögesdrót határozottan kezdtek az idegeire menni. Felütötte a könyvet. csaj! Kikelt az ágyból. aztán visszafeküdt. hogy minél messzebb jusson iménti kínos gondolatától. gondolta. a fogadó. és olvasni kezdett. hogy teniszversenyen indul Rodneyval. csakugyan. A hindu kíváncsian fürkészte. egészen egyedül. a tyúkok. – Igen – felelte Joan. Rodney az ellenfele a Randolph lánnyal együtt. – Egészen egyedül vagyok – mondta hangosan. A hindu feje megjelent az ajtóban. Ebédig a felét kiolvasta. Önkéntelenül meggyorsította lépteit. sötétedett. de végre eljutottak a pályára. hogy egy kicsit világosabb legyen. Azt álmodta. Ahányszor behunyta a szemét. Pár oldallal a vége előtt álomba merült. Joan hallotta távolodó lépteit. Azt kiáltotta: – Csaj.NEGYEDIK FEJEZET Joan alaposan kimelegedve érkezett vissza a fogadóba. Előbb nem találták a labdákat. . – Akkor is teát kérek. és előkereste a Power House-t Itt legalább hűvös van és sötét. Rodney hátát látta. Jaj. Minek gyorsan menni? Itt van sok idő. istenem. gondolta.

Persze. egyikkel sem. Sherstonnal is megesett – noha máskülönben olyan aktív és energikus volt. – Joan türelemre intette magát. Joan nyughatatlanul járt fel-alá a szobában. Nem engedhetem meg magamnak. ebédet. Nincs mit olvasnia. Ez az ember örökké itt van. Meg sem értenék. teát adok nekik. nem bízok fiúban. Ha az ember ennyire kiegyensúlyozottan és jó beosztással élt egész életében. Vannak munkatársai is. még otthon. itt van neki a szakács meg az arab fiú… A fiú a napon heverészik és alszik. segít szakácsnak. beruccan a városba. Angliában is. hogy csak üldögélt. Ő hoz fürdővizet. annál nehezebb ilyenkor a dolga. De hétről hétre itt van. Nem lép ki addig a házból. amikor nincs munkája. Az az igazság. Mindent magam csinálok. – Akkor hárman vannak: maga. A hindu távozott. nem az idegeiről van szó. már újra egészségesnek érezte magát. Valójában ez az egész ügy több mint különös. nagyon lusta. gondolta. amikor nincs munkája? – Én várok. – Nem így értettem. Még Mrs. Minél hasznosabb és kulturáltabb valaki.– Mondd csak. nincs több papírja. Ők feltehetően könnyen elviselnék ezt a tétlen életformát. gondolta Joan. és kénytelen haszont alanul tölteni a napjait. Rendesen . – Reggelit. magától értetődően tanácstalanná válik. Joan azt kérdezte tőle: – Maga mit csinál egész nap? A hindut láthatóan meglepte a kérdés. Vannak persze olyan emberek. amikor nincs munkájuk. nem vagy te beteg? – kérdezte a tükörképétől. míg a nap le nem megy. Rengeteg idejük lehet. mihelyt nincs mit csinálnia. olyan sok az elfoglaltsága. Gondolom. Nem megyek velük semmire. Talán tényleg enyhe napszúrást kaptam? Mire a teát meghozták. Nincs több olvasnivalóm. leissza magát. Amikor a hindu megjelent. – Tudom. Aztán elővette a könyvet. – Nem szabad elveszítenem a fejemet! Tervet kell készítenem. Amikor a végére jutott. a szakács meg a fiú. – Nagyon furcsán viselkedsz. kiürít fürdővizet. Ezekkel nem érdemes beszélni. vagy a barátaival találkozik. aggodalom fogta el. elrágcsált hozzá egy kis kekszet. hétvégeken is. tintája. Megivott két csésze teát. és kész. – Arab fiú nagyon buta. sok-sok hónapon át. és kézimunkát sem hozott magával. hogy az kettőnek is sok lett volna –. hogy eddig mindig olyan teljes volt az élete. Szokott olvasni? – Olvasni? Mit? – Könyveket. napszúrást kapott. Megállapodni magammal bizonyos gondolati irányban. nagyon piszkos. szép az idő. hogy ennyire megzavarjon ez a helyzet. hogy elvigye az üres tálcát. – Én nem olvas. – Mit csinál. – De ez nem veszi igénybe az egész napot. akik képesek órák hosszat ölbe tett kézzel üldögélni. és nem csinált semmit. Ő. Joan Scudamore mint az idegei játékszere! Eh. míg lesz munkám. – A vendégekről gondoskodom. Ez a hindu is csak annyit gagyog angolul: enni. olykor kap pár nap szabadságot. inni. Nem megyek vele semmire.

Elég furcsa hangon. Sherstont el is ítélték. nem. – Leslie alighanem kicsit érzéketlen – mondta Joan Rodneynak. ki és miféle Myrna Randolph. Mekkora volt a megkönnyebbülése. bizonyára van min gondolkodniok! És úgy érzik: elég jó ismerősök ahhoz. Mint akkor is. komikus lett volna ilyet még csak gondolni is. Egy kicsit szégyellte ő ezt már akkor is. Rohamtempóban sétált. Hiszen nem Rodney hibája – mindenki tudta. ülnek. Ez nem valami barátságos részükről. Gyorsan elköszönt Mrs. Egyenesen nevetséges. egy füves hantra. A sövényen túlról jött. No és csábító szirénnek se nézhette őt senki. hogy elkíséri őt. egészen a gerincig. – Bátorság. Mert valójában nem az a fajta nő. – De nem a bátorság a legfontosabb. Egy nő volt vele. Éppen virágot vitt az öreg Mrs. és csak ült ott. Sherstont. Egyeseket meg is botránkoztatott elszánt jókedve. És kirohant az irodájából. Védőügyvédje a per folyamán Rodney volt. . Nem. Bombaként robbant a meghökkent Crayminsterben Sherston sikkasztásának a híre. Mert eddigre Scudamore-ék sokkal meghittebb viszonyba kerültek Leslie Sherstonnal. Most. felajánlotta. és ő képviselte Leslie érdekeit is. Leslie Sherstonba több bátorság szorult. útközben összefutott Rodneyval. az csakis Leslie Sherstonon múlt. és kisietett az útra. Leslie egyszerűen csak sétálni indult. ahogy akkori viselkedésére visszagondolt. Joan esküdni mert volna. hogy ne kelljen mindenáron társalogniuk. hogy csak ülnek. hogy megmásztak az asheldowni hegyet. mielőtt hazaindulnának. Nagyon olyan volt. Igen. mozdulatlanul és némán. bármi áron meg kell tudnia az igazságot. leültek egy kicsit pihenni és a kilátásban gyönyörködni. Mindenki hajlamos lett volna nagyon sajnálni Mrs. és ha mégsem sajnálták annyira. Joan arra az ösvényre tért rá. Ami igazán meglepő. Hát nem lehet büszke arra. és megkezdte börtönbüntetését. Rodney akkor fordult be éppen az Asheldownba vivő ösvényre. aki. amikor látta: a nő nem Myrna Randolph. érzelmesnek senki nem nevezhette. akivel élete során találkozott. az az. de ha egy lány olyan. hanem Mrs. mintha Rodney után kémkedne. Legalább négy láb van köztük. mint Myrna Randolph… Az a lány híján volt minden erkölcsi érzéknek. Ó. az útról. a Randolph lány ül ott… Joan. Garnettől. enyhén elpirult. És egy női hang válaszolt neki valamit. aztán hirtele n lerogyott egy fatörzsre. hogy is jutott el ő a kémkedésig. napsütötte lankára. mint bárkibe. – Csakugyan? – mondta rá Rodney. Garnettnek. Joan azon törte a fejét. amikor rájött a sétálhatnék. és cseppet sem barátságos dolog ilyen távol ülni egymástól! De ha Leslie Sherston igazán nagyon kedves teremtés volt is. Mindketten mozdulatlanul ültek. a Randolph lány az. amely az erdőn át az asheldowni kopár hegyhátra vitt fel. meghallotta Rodney hangját. és lebámultak az alattuk elterülő. amilyen kedves és udvarias. gondolta Joan. távolba révedő tekintettel.akkor. Amint az öregasszony háza kapuján kilépett. Sherston! És egyáltalán nem ül közel Rodneyhoz. ahogy szokott. amikor ő azt hitte. az van benne – bólintott Joan. amit eztán tett! De akkor úgy érezte. felelte kicsit ingerülten Rodney. Rögtön meglátta őket.

bizonyára szerette a férjét. Sherstont általában jóképű férfinak tartották. miért nem szólította meg őket. és így valahogy megélt a család. Előrehajolva ült. gondolta Joan. mert alighanem már ekkor megkezdte aknamunkáját a testében az a fájdalmas betegség. megváltozott a külseje. és Rodney mosta kezeit. Váratlanul szakadt rá a maga és két kis gyermeke eltartásának a gondja. ők ketten hajlandók anyagilag gondoskodni róluk. Ő szívesen örökbe fogadná a kisebbik fiút. amikor Sherstont elítélték. s noha semmiféle szakmája nem volt. könyöke a térdén. ami meg a gyerekek jövőjét illeti. Az ünnepeket a gyerekek nála tölthetnék. mielőtt Sherstont szabadlábra helyezték volna. nem is rosszul. amiért Joan őszintén tisztelte Leslie Sherstont. Mrs. Leslie Sherston a leghatározottabban elutasította az ajánlatot. de a változás megdöbbentette. Mire Sherston kijött a börtönből. ahogy az asheldowni hegyháton üldögélt. Sherston szállította az árut a közeli városba teherautón. Mr. Leslie nagyon helytelenül döntött a gyerekei dolgában.és bükkfáit bámulta.Senki nem vitathatta el Leslie Sherstontól ezt az egy erényt. hanem csendben visszahúzódott a fák árnyékába. A nagybácsi hozzájárult. Ez Joan szerint önző lépés volt részéről. Mrs. Erre az incidensre nem szívesen gondolt vissza később sem – és óvakodott Rodney előtt szóba hozni. önző teremtés. A férfi arca petyhüdt volt. és ebben Rodney is egyetértett vele. Hát igen. hogy kitanulja a szakmát. a felesége már tökéletesen berendezkedett a világ másik részén. nem szólt egy szót sem. így a nagynéni és a nagybácsi. Rodney is csak ült – nyugodtan. Sherston kétségkívül hősiesen dolgozott. és mindketten a messzeségbe bámultak. akinek ő a lelkére beszélt. Mire kijött a börtönből. aki pénzzel segítette. Sherston bizonyára tudja. amely végül megölte. ahol gyümölcsöt és konyhakerti növényeket termesztett eladásra. Másfelől úgy vélte. Korábbi lényének csak roncsa. a tekintete bujkáló. és hazaindult. Furcsamód csöndesen és mozdulatlanul. mondta nagyot sóhajtva. az ő érdeküket fölébe kellett volna helyeznie a magáénak. mi a legjobb neki. A nagynéni ajánlata sokkal jobb körülményeket teremtett volna a gyerekeknek. mert rossz volt a lelkiismerete a Randolph lányra vonatkozó gyanúja miatt? Akárhogy is. Ő is. Makacs. a gyerekek is segítettek. Újra maga előtt látta Leslie Sherstont. Akármennyire szereti is a fiait. A felesége mégis szerette. Joan nyugtalanul sétált fel-alá fogadóbeli szobájában. a bátorságot. Joan maga sem értette. és albérletbe költözött a két gyerekkel. A lenti farmon és szántóföldön túl a Little Haverint erdejének aranyvörös színben játszó tölgy. gondolta Joan. Talán azért. mint amit Leslie maga biztosíthatott nekik. ami annál inkább elismerésre méltó tett volt a részéről. Az a nagynéni. álla a tenyerében. De Leslie hajthatatlan volt. moccanatlanul –. Joan csak egyszer találkozott vele. most is nagyotmondásra és hirtelen haragra hajlott. Erre a rövid időre elfogadott egy csekély támogatást a nagynénjétől. és kitartott mellette. Elszegődött egy piacra termelő kertészhez. a nők kedvencének. emellett megszabadította volna őket az apa bemocskolt nevétől. de a modora most is hencegő. megbirkózott a feladattal. újabb ajánlattal hozakodott elő. vélte Joan. . vállalná az idősebbik fiú iskoláztatásának a költségeit. hogy felvegyék az ő nevét. miért nem lépett oda hozzájuk.

Csak a tűző nap lehet az oka. .Rodney. csak nem kezdi elölről az egészet? Ugyan hogy jutott erre a képtelen gondolatra? Hogy Rodney (aki mindig is szerette és szereti őt) örült az ő távozásának. ha a rágondolás ilyen furcsa és kellemetlen képzelődésre ragadja. Pedig mind a mai napig nagyon távol állt tőle a képzelődés. Ezentúl nem fog Rodneyra gondolni. ahogy valaki lépked! Eh. Mintha az ember messzemenő következtetésekre juthatna annak alapján. távolodóban a Victoria pályaudvar peronján… Jóságos ég. egyszerűen kisepri az agyából ezt a nevetséges ötletet.

Érdemes kipróbálni. Csak lenne valami olvasnivalója… Vagy ha más nem. Joannak nem volt kedve addig a házból kilépni.és átcsomagolni a holmiját. ha továbbra is itt ül. Kint undorral mérte végig a konzervdobozhalmot. szelíd esőként permetez az égből… Mi is a következő sor? Bosszantó. nem keltette a társaság illúzióját. a tyúkokat és a szögesdrótot. Mindig azt tartották róla. Nem és nem emlékszik rá! A nap hevétől mit se féljél Ez legalább biztatóan kezdődik! De hogyan folytatódik? Nem árthat néked hő s hideg tél Hisz dolgaiddal elkészültél. Béred megkaptad. A ruhái nincsenek rendesen összehajtogatva. A kegyelem nem erőltetve jő. Felment a hálószobájába. Színarany ifjú lány s legény Porrá lesz élte éjjelén. és nekiállt ki. mint a sivatag. Valamikor egész csomó verset tudott könyv nélkül. hogy nagyon jól szaval és olvas föl verseket. A vasúti sínpár. . hazatértél. legalább egy ördöglakat. gondolta kétségbeesetten. magyarázta magának. Majd szépen rendbe teszi az egészet. jobb felől futott. Olyan nyomasztó a fogadó. amely tőle negyedmérföldnyi távolságban. Szörnyű ez a hely. Mindenütt csak csend – néma csend és napsütés.ÖTÖDIK FEJEZET A délután és az este félelmes lassan telt el. jutott hirtelen eszébe. Előbb kellemesnek érezte az új környezetet. Talán verset szavalhatnék. Vagy fél óra elteltével úgy érezte: megbolondul. Közben öt óra lett. mire és mennyire emlékszik annyi év távlatából. Alapos és takaros munkát végzett. De negyedóra múltán ugyanúgy hatott rá. Kibírhatatlan! A változatosság kedvéért ezúttal a vasúttal és a török határral párhuzamosan haladt. Most már bizonyára nyugodtan kimehet a házból. és nem csinál semmit. Tehát a fogadóban üldögélt. míg a nap le nem bukik a látóhatár peremére.

s nem ing semmi vészben. igazán szépen. De furcsa is volt Rodney aznap este! Egyszerre azt mondta: – De a te örök nyarad nem fakul… – ez Shakespeare. – Tudod azt a másik szonettet is? Azt. menet közben a szonett két sorát mormolva: . kellő érzéssel és jól hangsúlyozva. erejét nem. – Nem gondolod. s én is hűtlen leszek. A szavak magukban is megteszik. s szív sose szeretett. Az utolsó két sort drámai hévvel és nagy érzelmi nyomatékkal mondta el. szerelmet nem merít ki hét vagy óra. csak elismételte. amit mondasz! Rodney ekkor úgy mosolygott rá. Rodney rákezdte: Nem igaz: hű lelkek násza nem ismer akadályt! Ebből a szonettből való? – Nem. amelyik a hű lelkek nászáról szól? – Tudom. – Rodney.Hát egészében nem éppen vidám. és lassan kifelé indult. elgondolkodva: Hisz a május méz-bimbaira vad szél csap. drágám. ugye? – Igen. Fel tudja vajon idézni a szonetteket? Legalább egyet! Valaha többet is tudott. és azt susogta: – Ó. A szerelem nem az Idő bolondja. Shakespeare csodálatos! Ugye az? Rodney azt felelte: – Ami igazából csodálatos. magasságát mérhetik. hogy ő csak bámult Rodneyra. aztán szavalni kezdett: Nem igaz: hű lelkek násza nem ismer akadályt! Szerelem a szerelem. nagyon kifejezően olvasok föl verseket. De Rodney szórakozottan azt dünnyögte: – Nincs szükség kifejező szavalatra. többiek. Azt mondták. bár romlás rabja arc és rózsa-ajk. hogy jól szavalok Shakespeare-t? Az iskolában mindig így vélték. vagy nem? Ez a megjegyzés olyan furcsa volt. Ő erre sóhajtott. És elszavalta Rodneynak az egész szonettet. sose írtam. De Rodney nem dicsérte meg a szavalatot. A hű lelkek nászát meg azt. az egyik szonettje. nem: az örök fárosz maga ő. nézi a vihart. minden vándor hajó csillaga ő. de most október van. mintha álmából ébredne: – Csakugyan olyan különös? Felállt. de különös. mint mi. Ha tévedek. ítéletnapig szilárdan kitart. másod a nyári nap. az az. abból. hogy éppoly szegény ördög volt. amelyik így kezdődik: Mondjam: társad. amely hőfokot más hőfok szerint nyer vagy ár-apályt játszik készségesen? Oh. amelyiket Rodney mondatott el vele. Röpke hatásszünetet tartott.

De azt a bokrot attól fogva szerette. Hát ez nem hasonlít Rodneyra. Az október gyönyörű volt abban az évben. és halkan azt mormolta: Május méz-bimbói… Nem május. Furcsa. választhatta ki éppen ezt a textust. mint Sherston. Joan tekintetét követve Rodney lassan. Sherston idézte Shakespeare-t – ámbár ez nem valószínű. amelyen Leslie Sherston neve állt. vérvörös virág virított rajta. ha az ősz szokatlanul szelíd és verőfényes. s túl rövid a nyár bérlete. Attól a kényelmetlen érzéstől környékezve. Semmi esetre sem gránitfaragványokat. és ágain mindenütt bimbók hasadoztak. Egy vadonatúj márványlap előtt álltak.” Majd rövid töprengés után hozzátette: – Átkozottul ostoba és képtelen gondolat. Leslie Sherston nem volt művelt a szó szigorú értelmében. mondta magában Joan. Rodney éppen annak a napnak az estéjén faggatta őt a szonettekről. amint azt ő előre látta. Még kevésbé egy kövér márványangyalt. igazította ki ő.hisz a május méz-bimbaira vad szél csap. Bement hozzá. és azon. mit rakassak a sírkövemre. erre is tisztán emlékezett Joan. hanem március. Vajon miért mondta az imént: de hiszen most október van? – töprengett Joan. Sosem érdekelték a virágok. ősszel is kihajt. – Nem – felelte Joan. Ugyan mi járhatott az eszében? Joan jól emlékezett arra az októberre. Pár évvel később egyszer egy nagy rododendron bimbót tűzött a gomblyukába. És Isten letörli a könnyeiket. – Rendesen tavasszal virágzik. Rodney? Rodney nevetve felelte: – Majdani végemen töprengek. most jut csak eszébe. Joan hazafelé tartva a templom mellett haladt el. De most egy nagy. gondolta Joan. mint a vér – nézte Rodney a virágot. hogy valamiféle szentségtörő játékba bocsátkozik. verőfényes hónap volt. hogy Leslie egyszer is elsírta magát életében. Nem hiszem. Joan nagyon is jól emlékezett rá. Akkor éppen a temetőben jártak. – Mint a szív vére. ez a fajta rendesen márciusban vagy február legvégén virágzik. Persze túlságosan súlyos volt a bimbó. ki is esett. Talán Mrs. az olyan uraskodó. de némelykor. Sherstonnal látta őt az asheldowni hegyháton üldögélni. Joan kicsit megütődött. Rodney gyengéden megérintette ujjával az egyik bimbót. amelyiken ő Mrs. és megkérdezte: – Mi a csodát keresel itt. Akkor lenéztek. hogy Leslie Sherston egy hideg márványlap alatt feküdjék. és csak egy olyan istenverte idióta. Charles Edward Sherston hőn szeretett hitvese 1930. hogy pár nappal később Rodney elképedve mutatott egy rododendron bokorra: – Ez ilyenkor szokott virágozni? A kérdéses rododendron a korán virágzó bokrok közé tartozott. május 11 -én tért örök nyugalomra. ahogy visszagondol rá. tagolva felolvasta a sírkő feliratát: „Leslie Adeline Sherston. – Olyan. azt kérdezte: . és meglátta Rodneyt a temetőben. Szokatlanul szép.

hogy valami nincs rendben Rodney körül. majd így folytatta: – Tudom. amikor Joan. a temetőben ébredt rá Joan. Mindig is ott volt ez a völgy. Elvégre jó barátunk volt. rá Leslie sírjára. Milyen kedves gondolat. Ahol mindenki szorgoskodik.” Így valahogy. elrejtve a város szívében. – Nem. – De szörnyű kis smokk vagy te. Rodney rámosolygott. hanem egy titkos völgyben. hogy elvegye szavai élét. a High Streeten. Ez volt az első jele Rodney bajának – előhírnöke annak az ideg-összeroppanásnak. – Ja. De Rodney gyorsan azt mondta: – Hagyd csak ott a virágot. hogy fölvegye. Legyen Leslie Sherstoné. A legszívesebben úgy gondolok rá. és lehajolt. Itt rövid szünetet tartott a beszédben. . Éppen sarkon fordultak. amint az irodámba megyek a megszokott útvonalon. elámul. aki egyre noszogatta a férjét. én ezt a fogalmat kötöm a mennyhez. Igen. de Rodney nem sokat mondott. hogy Rodney egy súlyos ideg-összeroppanás előtt áll. Nem lehetsz egészen magadnál. sietett rávágni Joan. de időnként eljátszom vele: egy reggel. – Te hogy képzeled el a mennyet. sőt megdöbbent. mint egy államra. képtelen ötlet. tudod. azt azonban tudta. segít valamiképpen szebbé és talán boldogabbá tenni világunkat. hogy valamiképpen elüt a viselkedése a szokásostól. ahol van. – Odanézz – kiáltotta –. Szolgálat. határozottan érezte azon az estén. a Bell Walkra. „Jelenléted az örömnek teljessége. menjenek már.– Te mit választottál volna? – Neki? Nem is tudom. és hogy holnap ő maga hoz majd ide egy csokor sárga krizantémot. aztán elmosolyodott: – „Az Úr az én pásztorom. és a fakó. Mindkét oldalán zöld mezők és nyájas erdők. semmi aranykapu meg efféle unalmas dolgok. a rododendronod! –. saját magadnak. hogy kart karba öltve hazainduljanak. Joan. amely miatt nem sokkal ezután a cornwalli szanatóriumba került két hosszú hónapra. ez elég ostoba elképzelés a mennyről. De arra. én úgy értettem. és befordulok a fasorra. ahol nem tett mást. Az ember befordul a forgalmas High Streetről. A hazaúton aggódva faggatta.” – Én mindig azt gondoltam. fátlan dombokon túl morajló tengerre bámult. – Te beteg vagy. látta. Mintha a zsoltárokban akadna valami. nekem? – Rodney kicsit elgondolkozott. hogy ő megijedt. Azt persze nem is sejtette. hogy a súlyos rododendron bimbó kipottyan Rodney gomblyukából. de olyan furcsán. hogy Rodney betegre dolgozta magát. Joan… Nagyon fáradt. Pázsitos réteken terelget engem. Joan! – Rodney az ő megszokott ugrató modorában felnevetett. nekem tökéletesen megfelel egy zöldellő völgy és az est hűvösében a pásztor mögött hazaballagó bárányok. csak heverészett némán. nem a fasorban találom magam. Joan? – Nos. és talán azt kérdezi: Hol vagyok? És akkor azt felelik a többiek. hallgatta a sirályok rikoltozását. Mindig újra azt ismételgette: – Fáradt vagyok. – Nem. nagyon kedvesen: Halott vagy… – Rodney! – Joan igazán megriadt. csak aznap.

dehogy. hogy apa évek óta többet dolgozik a kelleténél. – Tudtam. Joan gyanakodva pillantott a lányára. csak csendesen maga elé mosolygott. Tony. A gyerekekkel is baj volt. a hites feleségének sem! Szomorú. mint amennyit ti. hogy megköszönjem neked mindazokat az áldozatokat. A családban hagyományos az ügyvédi mesterség. gondolta Joan elkeseredve. Ahová nem lehetett se levelet. előszeretettel fitogtatja korát meghaladó tárgyilagosságát és állítólagos cinizmusát. hogy ruháztunk. idegesítő korszaka volt ez Joan életének. és ezt is teszik. és ha jobbik énjére apelláltak.És egyszer ezt az érthetetlen félmondatot fűzte hozzá: „nem lehetünk mindannyian bátrak…” Úgy egy héttel később egy reggel aztán álmosan kijelentette: – Ma nem kelek fel. nem szólt senkihez. – Ugyan mi értelme? Ez jellemző volt Averilre. mindig kegyetlen. Aztán jöttek a doktorok. mit gondolsz. hogy apa annak idején farmer akart lenni? – Farmer? Nem. se sürgönyt küldeni. Látogatókat sem fogadtak. Azt gondolom: te egyikünkről sem tudsz semmit. Hát nem tudod. És attól fogva némán feküdt az ágyában. – Igenis. drágáim. Még Joannak sem engedték meg. hogy neveltünk volna fel benneteket. ápolónők. Vajon komolyan gondolta ezt Averil? Bizonyára. Averilnek mintha nem is lenne szíve. – Barbara! – Joan kis híján kijött a béketűrésből. anya. mennyire utálja azt a munkát? Te semmit sem tudsz apáról? – Elég legyen. – Drága apuskám – nyögött föl Barbara. szó sincs róla. Természetesen mindent tudok apátokról. amelyeket te hoztál értünk. Illetve ha jól emlékszem. Még neki. de nem csapnak körülötte nagy hűhót. – Néha azt gondolom. gátlástalanabbul kimutatta érzelmeit. és végül elintézték. nem nézett senkire. – Hadd ragadjam meg ezt az alkalmat. – Hagytad. Te is nagyon jól tudtad. A kislány irtózott a becézéstől. Azt kérdezte nagyon komolyan: – Ugye igaz. az az apád. mert ez a szülők kötelessége. hogy rabszolgaként robotoljon az irodában. tápláltunk volna? Értetek áldozta föl magát. De mit tehettem volna? – Rég ki kellett volna onnan cibálnod. akire elsősorban tekintettel vagyunk idehaza. Ő fiatalabb volt két testvérénél. Egy cseppet sem mutatkoztak segítőkésznek. sok évvel ezelőtt talán… amolyan fiatalkori hóbort volt. Te kegyetlen voltál hozzá. mintha az egész Joan hibája lenne. Úgy viselkedtek. – Tudod te egyáltalán. Száraz. – Tony! Ez több a soknál! – Állítsd le magad. a te hibád. anya – mondta Averil –. érzéketlen. Ha ő nem dolgozott volna értetek. Ennyire nem lehet arcátlan ez a lány… Most Tony vonta magára a figyelmét. Sokkal többet. anya. hogy meglátogassa Rodneyt. zavarba ejtő. az nyom nélkül lepergett róla. Tony! – avatkozott közbe Averil. Az iroda családi . anya. mit beszélsz? Ha van. hogy Rodney hosszú pihenőkúrára Trevelyanbe kerüljön.

Majd leroskadt egy székre. Barbara is bocsánatot kért Joantól. mert sokat bánkódtam és aggódtam. jaj. – Mezőgazdasági középiskolába akar járni. és a maga szempontjából talán igaza is volt. fel nem foghatom. és ő beleegyezett. kitértek anyjuk útjából. Averilre persze nem . – Nem leszek ügyvéd. Nagyon is érthető. – Hát. Nem a szegény gyermek hibája. akiket én is szívesen látok. hogy te is oda fogsz belépni. Tony. Világosan meg kell neki mondanom: csak olyan lányokat hozhat ide. Bosszantó. Averil tizennyolc éves. gyengeség. a jog roppant érdekes. Roppant elkeserítő és kínos jelenet volt. – Álmomban sem gondoltam volna – hüppögött Joan –. – Badarság. nem viselem el! Averil megint sóhajtott. Hogyne lépnél be a céghez? Te vagy apád egyetlen fia. neki nincs miért bocsánatot kérnie. mert ő volt kéznél. nagyon jó hírű Angliának ezen a részén. persze. Utólag Tony is. sarkon fordult. amíg Rodney távol volt. félszeg. A gyerekeknek megkönnyebbülés. Szerintem bolondság. hogy ez vagy az a dolog valaki más hibája. Milyen barátságtalanok mindnyájan! Hogy bántják őt! – Nem tudom. miért barátkozik Barbara a leglehetetlenebb alakokkal. Tony. Joannak évek óta nem jutott az eszébe. Ez azért volt. amelyet apjuk betegsége és a titokzatos „ideg-összeroppanás” szó váltott ki a gyerekekből. ha rámondhatják. gondolom. amitől Joan furán magányosnak érezte magát. hogy ő gazdálkodni akar. Ne kezdjük újra elölről ezt a képtelen ostobaságot. Miért beszéltek így velem? Ha apátok itt lenne… nagyon barátságtalanok vagytok velem. hogy áldását adta rá. jaj. szívtelennek született. és kisurrant a szobából. ha úgy látszik. higgadtan kisétált a szobából. a gyerekei szívből szeretik őt. örökké a szomszédos farmon lógott. apus meg fog halni! Érzem. érzem. Jaj szegény fejemnek. Ezt nem viselem el. hogy a gyerekeim képesek ilyen barátságtalanul viselkedni velem. – Én ugyan nem. Kelet-Afrikába készülök. most felkiáltott: – Érzem. anya. – Tony szilárdan eltökélte. A gyerekek duzzogtak. undorral mérve végig előbb csukladozva zokogó húgát. nagyon! Tony valamit morgott. és gazdálkodni akarok. Úgy gondolom. Egyenes következménye annak a sokknak. hát mindig rám marad a kellemetlen dolgok elintézése? Annyi helyes lány van Miss Harley intézetében. hogy farmer lesz. és mondhatom. Averil nagyot sóhajtott. Averil a jelek szerint úgy gondolta. gyanakvó süldő lány. aztán halkan sírdogáló anyját. sopánkodott magában Joan. megrendülve fia hideg magabiztossága láttán.vállalkozás. Ha férfi lennék. Barbara. gondolta. száraz modorában Averil. és rossz volt a kedvük. Csak persze éppen kamaszodtak – Barbara már iskolás volt. Amiből. és akkor senkink sem lesz többé. Tonyt alig látták. újabb veszekedés lesz. Azért tették meg bűnbaknak az anyjukat. Büszke lehetnél rá. anya. meg duzzogás. Joan elhűlve bámult rá. ha semmit nem tehetek értetek… Azzal nyugodtan. mi ütött egyszerre belétek. Amennyire lehetett. meg bőgés. és örülnöd kéne. anya – jegyezte meg szokott. és Rodney részéről hiba. hogy a fejébe vette ezt az ostobaságot. aki a szoba egyik sarkában zokogott hisztérikusan. Ami nagyon is rá vallott. Ezt apa is tudja. Nehéz és szerencsétlen időszak volt az a két hónap. én sokkal szívesebben lennék ügyvéd. Hisz tudnivaló. és a szemét elöntötték a könnyek.

Akkor talán én nem vagyok valóságos. s hogy ő miért idézi fel éppen az akkori incidenseket. Tág és nyílt terek… Ő egész életében egy skatulyában élt. gondolta Joan. mikor engedjen. A dolognak pontos tudományos magyarázata van. egy skatulyában játék-gyerekekkel és játék-férjjel. Akármiről folyik a szó. ha őt hallják? Hát igen. mikor legyen kemény. ez éppen az ellenkezője. ami azt bizonyítja. hogy el ne kezdjen futni. mint a kövek hasadékából kibukkanó gyíkok. de semmi. semmi. És senki nem becsüli érdeme szerint. Mert mihelyt Rodney hazajött. hisz a kutya sem látja-hallja. és a fogadó felé indult. Joan. Ágnes is és Rodney is. holott a boldog emlékeit akarta volna feleleveníteni.számíthatok. de a tudományos magyarázat. nem a rosszakat – az rejtély. Azt senki sem tudja. és persze játék-anya. mert homok ment bele. Nincs abban semmi ijesztő. Az aggodalom miatt jött ő ki a sodrából. Igenis. és azt mondták rá: „Milyen igaz!” Csakugyan igaz. csak semmi pánik! Bolondság. gondolta Joan. ha megnyugtató is. ügyetlenül mozgatva lábujjait a cipőjében. az rettegés a zárt terektől. mondta a doktor. hogy lehetsz ilyen eszement? A gyerekeid nagyon is valóságosak. gondolta Joan. a szakácsnő is az. Hogy is mondják. hogy az egész dolog abszolút érthető volt és logikus. a gyereknevelés hálátlan és nehéz feladat. még Rodney sem. mi mindenen mentem én keresztül Rodney betegsége alatt! De mindjárt össze is rezzent – mert ez a gondolat eszébe idézte McQueen doktor gunyoros megjegyzését. korholta önmagát. miket beszélsz. hogy az egész csak az aggodalom miatt volt. Igaz. mint régen. nagy megkönnyebbülésükre mind visszazökkentek a régi kerékvágásba. min mentem én keresztül akkoriban!” Mindenki nagyot nevetett. mint egy kígyó – a többi ügy meg úgy. Ej. biztatta magát Joan. ki nem állhatom azt a csúfondáros modorát.és negyedgondolatokat. és a gyerekek megint olyan vidámak és szeretnivalók voltak. Mit gondolhatnak rólunk a kívülállók. Talán neki. gondolta Joan. úgy jött elő. hogy verset akartam szavalni! Bár képzelni is bajos nevetségesebb helyzetet. pillanatnyilag nem segít rajta. . Igaz. előbb vagy utóbb valaki biztosan kijelenti: „Azt senki sem tudja. Nagyon nyugtalanító időszak volt. csak az idegeim… Sarkon fordult. Könnyű azt hajtogatni magunkban. Helyreállt a családi harmónia. Uralkodnia kellett magán ahhoz. amelyek úgy jönnek elő és tűnnek el. hogy az ember egyedül van. mint hogy valaki a sivatagban járkál és szaval. Az egész azzal kezdődött – mivel is kezdődött? Hát persze. nincs jelentősége. Nincs itt egy teremtett lélek sem – no ne. Azt senki sem tudja. Joannak is az a bizonyos betegsége van… hogy is hívják? Nem klausztrofóbia. Pedig mennyi tapintat és humor kell hozzá! Pontosan tudnia kell a szülőnek. Az aggodalom tette a gyerekeket idegessé és rosszkedvűvé. a gyerekek valóságosak. min mentem én keresztül akkoriban. Igen. Myrna Randolph. Rettegés a nyílt tértől. de korántsem olyan könnyű visszaszorítani azokat a fél . mint a gyíkok. A-val kezdődik. azzal. Én csak egy játék-feleség vagyok.

hanem november. midőn… De nem és nem jutott eszébe a folytatás. Elég ez az egy sor is. Joanra vár. És hirtelen belevágott a felismerés. be furcsa!). Inkább a gyerekkorukra! Averilre. aránytalanul hangosan rákezdte: Távol telt tőled tavaszom. abban a szép. Mindent megmagyaráz. hová vezető nyom. Vagy Barbarára. amire nem tanácsos gondolni: Barbara. bosszankodott Joan. szívmelengető együttlétekre? Ha az ember meggondolja. ha mindenütt gyíkok ütik fel a fejüket? Mennyi minden van. a csönd mögé rejtőzve. hogy a gyerekek felnőnek. mind B-vel kezdődik. és bizonyos dolgokban megbízhatatlan. És most ébredt csak rá: ettől a valamitől akart elmenekülni. Blanche (ni. és a pillantása egyenesen feszélyező volt: mintha azt firtatta volna. amit neki mondtak? Vagy különösen meghitt. Valami bájos. de annyi… A szép menyasszonyi ruhája gyöngyházfényű szaténból… Averil a kosárkájában: csupa muszlin. amint ott áll előtte. mint a gyerekeim ruháira. De hát miért nem tudok inkább arra gondolni. anya? Nem te fürdetsz minket. és nagyon udvariasan. egészséges baba volt és milyen csendes. . jól nevelt gyerek volt. milyen kedves.és rózsaszín szalag. amelyet a fürge ujjú Dadus kötött neki… Talán mégis tudnék okosabbra is gondolni. Bagdad. amit valójában te teszel értünk. amire emlékszem! És hangosan. A magánéletben viszont hajlamos volt örökösen vitázni. jól nevelt gyereknek volt mondható. egy nyom. mindent. gyanús. mennyi áldozatot hoz a gyerekeiért. No meg Rodney a Victoria pályaudvar peronján. De az egyetlen nehéz gyerek a családban Barbara volt. nem akarok erre gondolni. bár amúgy gyógyíthatatlanul figyelmetlen volt. Egy szerető gyereknek semmiképpen! Nyilvánosan Tony is mindig becsületére vált a családjának. tánciskolás korában. Tony és Barbara barátságtalan viselkedése. Hiszen pontosan ezt mondta Rodney is azon az estén… Van itt valahol egy összefüggés. ki tudja.Hát ez szörnyű! Kezdek félrebeszélni. milyen is vagy valójában? Egy gyereknek nem így kell néznie a mamájára. De nem. Rodney… Távol telt tőled tavaszom… Csakhogy most nem tavasz van. Mrs. Milyen aranyos volt abban a csinos kis kötött ruhácskában! Vagy Tonyra a bonyolult mintás kezeslábasában. amely őrá. Averil mindig udvarias. aki dührohamokra hajlott és féktelen zokogásra. sőt félelmetes nyugalommal azt kérdezi: – Mi az. És mintha nem is akarta volna folytatni. gondolta Joan. ugye nem? – Nem. De hogy menekülhessen el az ember. Annyi. Averil mindig anyja megelégedésére szolgált – legalábbis a nyilvánosság előtt. habos rózsaszín selyemruhájában. Talán mégis jobb lenne szavalni. Egészében véve mégis mind a három elragadó. Rodney. Csak van olyan vers is. ami jó és szép volt? Annyi gyönyörű emlékem van pedig. Nagy kár. gyengéd dologra. Akkor kezdődnek a bajok. mi mindent meg nem tesz értük… Hát nem kidugta megint a fejét egy gyík? Averil. jó modorú. Averil. Scudamore!” Igen. „Maga olyan jól neveli a gyerekeit.

ennyire kritikus. amit mond. ami a leghelyesebb. Barbara mindennek elmondta az embert: – Csúnya vagy… rossz vagy… gyűlöllek. ami a legjobb nekik. – Utána mindig megbánja. amire mi tanítjuk őket. hanem csak apának. Más szóval én fizetem a bérét… – Jé. gyámoltalan kis lényeknek. Akkor bezzeg sírnál. Bár meghalnék. Joan! Arra a maszlagra. Ez az ára a védettségüknek. apu fizeti. Rodney. hogy titeket gondozzon. – Szerintem Averil szokatlanul udvarias gyerek. Azt gondolom. Averil! Meg kell adni. Ő visz minket sétálni… – Igaz. hogy jó. A ruháinkat sem te varrod. ha egy olyan korú gyerek.– És nem te adsz ebédet. mire gondolsz! – Ugyan. – Hát nem Kate meg a szakácsnő meg… – Elég. mintha mindig azt tennők. ha az ember rászólt. mintha rabszolgák lennének! – Hát nem azok? Azt eszik. Csakhogy. és ő költ fel. Rodney! Rodney arcára kiült szokott. nem volt kihívó. De életük minden egyes napjával közelebb jutnak a szabadsághoz. De én fogadtam fel Dadust. Sosem lázadozott. és többé-kevésbé azt mondják. És nem gondolja komolyan. Ez mind Dadus dolga. Illetve kénytelenek vagyunk úgy tenni. amivel őket etetjük. azt a ruhát viselik. Joan elismerte: ebben a férjének van igaza. hanem Dadus. csúfondáros mosolya: – Ugyan. hogy a bizonyíték mibenlétét felmérje? – Hagyd a jogásznyelvet. nem te fésülöd meg a hajunkat. Nem hiszem. valljuk be. De az egyre megy. mint Averil. amink csak van? – Persze drágám. – Ez nem mulatságos. akiket teljhatalommal kormányzunk. én azt hittem. – Mégsem neked kell minden reggel irodába menned. a szegény kis ördögfióka. szegény. Hát nem ő fizet mindenért. ami például Babsben megvan. Tökéletesen hiányzik belőle a legtöbb gyereknek az a pusztító őszintesége. túlságosan fiatal ahhoz. ha meghalnék! – Ez Babsnél csak heves felindulás – sietett kijelenteni Joan. A mindentudó szerepében tetszelgünk. amit mi adunk rájuk. az ő engedelmessége sokszor kellemetlenebb volt. mint amilyen a lázadása lett volna. amivel mi etetjük őket. – Van egyáltalán valahol is szabadság? . Joan elpirult bosszúságában: – A hazugságot? Nem értem. Averil tiszteletlen. bizonyos értelemben. Ő fektet le bennünket. – Úgy beszélsz a gyerekeinkről. ki tett engem ügyvéddé? – Én komolyan beszélek. – A szabadsághoz? – Joan elbiggyesztette az ajkát. ugyan. – Meg. Ha rájött a hoppáré. Neked miért nem kell irodába menned? – Mert én a háztartást vezetem. Averilnek ellenben bámulatosan jól működik a szimata: mindig megérzi a hazugságot. Averil mindig engedelmeskedett. drágám. – Úgy érted. Averillel az ítélet mindig így hangzana: Bizonyíték hiányában! – mondta egyszer nevetve Rodney.

kicsit megroggyant vállal kiment a szobából. mit szeret rajta Rodney. Mennyire fején találtad a szöget. Joan fel nem foghatta. aki maga a megtestesült unalom. amikor megöregszik…” Rodney a pályaudvar peronján – a fényben élesen kirajzolódnak fáradt arcán a ráncok –. És lassú léptekkel. hogy fest majd Rodney. kicsi Joan. én is azt hiszem: nem létezik. mint legelőkről és tehenekről… Hogyne hiányozna ő Rodneynak! . Azt gondolta magában: „Tudom már. Vagy azt a kiállhatatlan Mills őrnagyot. hát legfeljebb azt az ostoba Hargrave Taylort. Joan.– Nem – rázta meg a fejét Rodney csüggedten –. aki másról sem tud beszélni. De alig egy perccel később… Miért térek mindig vissza ehhez a gondolathoz? Nem is igaz! Ő igenis nagyon hiányzik Rodneynak! Nyomorultul érzi magát egyedül a házban a cselédséggel! És bizonyára eszébe sem jut vacsoravendégeket hívni – vagy ha mégis. és azt mondja neki: vigyázz magadra. Joant elfogta a rémület.

ezt a szót kereste. hogy Blanche esetleg ugyancsak hazautazik. mint egy zöld kígyó. bizonyos körülmények között. ez a neve – agorafóbia.” . Csak lenne valami dolgom. gondolta Joan elkeseredetten. bár. De még milyen réginek tetszik innen nézve az az idő! Mit is mondott Blanche? „Én süllyedtem a világ szemében – te emelkedtél…” De nem. felkavaró gondolatok… gondolatok. a hindu megjegyzése inkább a szokásnak felelt meg. Azt mondta: „Te az maradtál. – Vacsora hamar kész. Anne mintanövendéke. ott a sivatagban! A kő réseiből kibukkanó gyíkok. hogy eddig még sosem észlelte ennek a kórnak a nyomát. mennyire megriasztott az a kilátás. A vacsora után korán lett volna lefeküdni. mint utóbb kitűnt. Ez is azt bizonyítja. Nagyon finom vacsora. Csak az a furcsa. mint a repedésből kikukkantó gyíkok – vagy úgy cikáznak át az ember agyán. és sok az ember körülötte. egy kártyapakli is. Miért is nem hoztam magammal kicsit több könyvet. ami eddig mindig. mint a valóságnak. sakk. Kedvünkre elbeszélgethetnénk a régi jó intézeti időkről. Bár nemigen volt alkalma megtapasztalni. Ha volna itt valaki. és együtt kell megtennem vele az utat! Pedig micsoda megváltás lenne most Blanche társasága. de a kísérlet kudarcba fulladt. Bármi megtenné. akivel szót válthatna. (Hát persze. Vagy valami játék: triktrak. harang-kalapács… Hanem hogy milyen furcsa gondolata támadt az imént. aki voltál: a St. memszáhib. hogy a gondolatok a maguk uraivá válnak… és úgy ütik fel a fejüket. a vacsora ugyanis pontosan az volt. már vagy századszor.HATODIK FEJEZET Amint belépett a fogadóba. utóbb helyesbített. – Nagyon jót – felelte Joan. vagy legalább kézimunkát. miért jutnak az eszébe? Az ember elvégre ura a gondolatain ak – vagy mégsem? Előfordulhat. ez a dolog veleje. gondolta Joan. sok volt a dolga. ha kitartóan törekszik rá. Vajon honnan jönnek? De különös érzés volt az a hirtelen rátámadt pánik! Agorafóbiának kell lennie. aki díszére válik iskolájának. milyen a nyílt tér. csak őszibarackkal végződött sárgabarack helyett. ott termett a hindu. Megpróbálta újra elolvasni Lady Catherine Dysart emlékezéseinek legmulatságosabb passzusait. így Joan. Még Blanche is megtenné… Kész nevetség elgondolni. dáma – játszhatna saját maga ellenében! De bármi más is: halma. Mindig is házak és kertek között élt. Sok ember. amelyekből nem kér az ember. – Memszáhib jót sétált? – kérdezte. Rettegés a nyílt terektől. hogy az ember mindenre vissza tud emlékezni. De ha nem kér belőlük. Ezt örömmel hallja.) Ez az. Az ember agyából előbukkanó gondolatok… ijesztő gondolatok.

amely a maga virágaival. A feltűnő intellektuális képességeket mutató lányok esetében a szakmai karrierre buzdító szavak a rézfúvósok harsányságával csengtek. mintha ő megállt volna a fejlődésben. Miss Gilbey ijesztő jelenség volt. – Igenis. Miss Gilbey. Mit is mondott Miss Gilbey a búcsúbeszélgetésükön? Miss Gilbeynek a lányokhoz intézett búcsúszózatai híresek voltak. Egyike voltál a legeredményesebb növendékeinknek. Széles. leszorított kebel. amelyeket senki nem kerülhet el teljesen élete során. lenyűgöző tekintete. Miss Gilbey egyik ütőkártyája volt pályafutása során a hangja. Megdöbbentő élességgel jelent meg lelki szemei előtt régi igazgatónőjének képe. hosszú percekig. . éles szeme. rézkarcaival és más tárgyaival egyszerre sugallta a kultúra. és nemcsak a növendékek. Kezdetben lágyan búgott. Illetve bizonyos szempontból kedves. – Igenis. és váratlanul Joanra mosolygott. – Tudom. Szépen haladtál. Miss Gilbey levette az orráról szemüvegét. Mosolya valamiképpen nem valóságosnak tetszett. fuvolahangon dicsért. Miss Gilbey. ebben a boldogító környezetben. – Elhagysz bennünket. hogy némely szavam kalauzodul szolgálhat a jövőben. Enyhe zavar. Anne-ben. rajta a csiptetős szemüveg. kilépsz az iskola szűken körülhatárolt világából a tágabb világba. Miss Gilbey az íróasztalánál ült. abban a reményben. mint a cselló. – De az élet most új problémákat. jól érezted magad nálunk. Enyhén hipnotizáltan hallgatta és bámulta az igazgatónőt. azaz az életbe. enyhén kiugró keble. Miss Gilbey. amint belép a „szent” szobába. – Ó… ööö… örülök. és határozottan ijesztő volt.Igazán ilyen keveset változott volna ő az iskolai évek óta? Kedves gondolat. új felelősségeket tár eléd… És így tovább. a tudomány és az illem jelenlétét. ijesztően méltóságteljes járása – nem is járt – vonult az iskola folyosóján: egyenes hát. Ülj le. Anne! Joan látta önmagát. okkal félték és csodálták. Joan. Szeretnék veled egy kicsit elbeszélgetni. veled egykorú társnők között védve voltál mindazoktól a nehézségektől. a szülők is. kiugró orra. az inkább házias természetű lányok esetében az asszonyi és anyai kötelességek elősorolása a halkabb szavú hegedűt idézte. ha óva intett valamitől. – Itt. Joan emlékezetébe idézte ezt a sok éve történt eseményt. meg vagyok elégedve veled. mint a fagott. Miss Gilbey. Joan. Kétség sem fért hozzá: Miss Gilbey volt St. de mélyen szólt. valósággal az intézmény rangjára emelkedtek a St. drága gyermekem! Joan engedelmesen leült a kretonhuzatú karosszékre. Miss Gilbey. egy szigorúan megregulázott. a lágyságét semmiképpen. mindent látó. Úgy hangzik. de más szempontból éppen nem az. – És jó munkát végeztél. – Igenis. Méltóságteljesen fordult a belépő felé: – Gyere be. amelyhez legfeljebb a méltóság képzetét lehetett társítani. mielőtt távoznál. amely Blanche Haggard szerint kiterjedését tekintve zenekari volt. Joan megfelelő időközönként elrebegte: – Igenis.

van némi színészi tehetséged. és ha mégsem. Megnyílik előtted az élet a problémáival és felelősségeivel… Joan csatlakozott a hallgatósághoz. Ahogy ő megismerte a Getsemáné -kertbeli gyötrelmeket. És vállald bátran a felelősséget. Miss Gilbey. Blanche Haggard. drágám! Ne a külső. És azt se feledd. Ezt ne feledd. se taps nem tört ki. Mindenki mintha sóbálvánnyá vált volna. Sok a hibád. hogy én mindig örömmel hallok hírt régi növendékeimről. ami rád hárul! Következett a tetőpont. drágám. a teljes zenekar: – Az élet. A taps fölerősödött. keblén egy párnával. – És most egy utolsó. Az ég sokféle tehetséggel áldott meg. azonnal tedd vissza azt a párnát a helyére! . drágám. ez a te gyengéd. És minden fej az ajtó felé fordult.Beszéde legvégén – és csakis itt – Miss Gilbey áttért a pizzicatóra. Joan. amelyet iskolai ruhája mellrészébe gyömöszölt. Isten áldjon. az annak a jele lesz. de nagy meglepetésére se nevetés. mint inkább magasztos lovaggá ütés. – Mert magunk között szólva. és ne feledd. ahol megtanítanak a hangod helyes használatára és a hibátlan kiejtésre. gyakorold az önuralmat. Mindenkit utolér. ha ezt igénylik. ahol méltóságteljesen. ahányszor a felbélyegzett borítékot mellékeled. drágám! Amire jött még a végső áldás. Blanche. felszínes látszat szerint ítéld meg a dolgokat. Blanche itt szünetet tartott. Utolér majd a kín és a szenvedés. Blanche Haggard. nagyon sok. Az enyhén szédelgő Joan kegyelemben elbocsáttatott. – Az élet – Blanche hangja falzettóba csapott át – folytonos fejlődés. Miss Gilbey búcsúcsókja – ez a csók nem annyira gyengéd emberi gesztus volt. Fegyelmezd érzelmeidet. amikor eljön a kétség és küzdés órája. Csak szigorú fegyelem árán érheted el a csúcsot. hogy ösvényed messzire elkanyarodott a helyes úttól. amint Blanche eljutott a tetőpontra: – Neked csak egy szót mondok. csak azért. Úgy látom. Gyötrelmes csend támadt. úgy fogod te is megismerni. aki éppen zenekari hangversenyt adott elragadtatott hallgatóinak. Ne feledd régi iskoládat. De ezek a nagylelkű teremtés hibái. Használd jóra adományait. ugye Joan? Gondolj másokra is. Joan. Törj fölfelé halott énjeid kőfokaira hágva (lásd Wordsworthöt). hogy Gilbey néni készséggel ad tanácsot és segítséget. – Te most kilépsz – harsogta Blanche – az iskola boldog világából az élet sokkal tágasabb és veszélyesebb világába. mert nincs ennél könnyebb. Aztán megszólalt Miss Gilbey: – Amennyiben színésznőnek készülsz. Még forrón érző szíved is veszélyt hozhat rád. Fegyelem. állandó felfelé törekvés meghalt énjeink kőfokaira hágva. személyes megjegyzés! Ne légy lusta gondolkodni. Még a mi Urunk Jézus sem volt mentes halandó létünk szenvedéseitől. Légy szíves. és mert ezzel fáradságot takaríthatsz meg! Az életet élni kell. s így helyrehozhatók. csíptetőjével a kezében állt Miss Gilbey. És ne légy túlságosan elégedett önmagaddal! – Igenis… azaz nem leszek. A hálóterembe belépve ott találta Blanche Haggardot. nem magyarázgatni. tudtommal számos kitűnő színművészeti iskola van. és kész vagyok mindenkor tanácsaimmal segíteni őket. állandó fejlődés. Joan. és ne túlságosan sokat magadra. orrán Mary Grant csíptetőjével.

magabiztos bankigazgató között. Ebben maradéktalanul egyetértett ő meg Rodney. a petyhüdt arc. Rodney készséggel átköltözött az istállóudvarra néző kis szobába. roppant élethűen imitálta a rozmár t. Azt a pénzt. akinek a tekintélyét mind elfogadták. amit Blanche nem kívánt volna magának. A gyerekeknek annyi nap és fény dukál. Egyszer. Ez is azt mutatja. mi a teendő. félelmes csatakiáltásokat hallatva. Blanche kedves. hogy öröm volt rájuk nézni. napos öltözőszobáját át kell alakítani gyerekszobává. És a gyerekek is olyanok. miután megbuktak a világban. nem magára költötte. – A vén zsarnok! Ez azért nagyon sportszerű volt tőle. És képes volt a legfurcsább dolgokat művelni. De ami a nagylelkűséget illeti. Blanche csakugyan az. gondolta Joan. Miss Gilbey csakugyan rendkívüli egyéniség volt. amikor a gyerekeivel cirkuszt játszottak. . Nagy. hogy a Sherston család ott lakik. Joan nem találkozott vele azóta. amikor váratlanul összefutott Somersetben Sherston kapitánnyal. hogy az ő csinos. megszökött attól a két kis lénytől. Pedig az embernek mindig a gyerekét kell elsősorban figyelembe vennie. Mrs. nem akárki. Mégis milyen szomorú élete volt szegény asszonynak! Joan arra a napra gondolt vissza. Barátaival látogatott el oda. bájosak. hogy az emberrel éreztesse: ilyen. így például ő elmagyarázta Rodneynak. Egyszerre szembe találta magát Sherston kapitánnyal. Hozzá a görnyedt váll. és igazán döbbenetes volt a különbség a mai Sherston és az egykori fesztelen. amit ő küldött neki. akikbe egy csepp anyai érzés sem szorul. szívtelenül továbbállt. különösen kicsi korukban: csinosak. Fegyelem – erre lett volna Blanche-nak szüksége az életben. Blanche igazat mondott. Önuralom – ennek abszolút híján volt Blanche. szögezte le magában Joan. Miss Gilbey zsarnok volt. jószívű teremtés. például hason csúszni a földön mint rézbőrű indián. – Phű – lélegzett föl Blanche. nagyon igaza volt abban. Anne-ben. az ideoda cikázó szemek… Hogy bízhatott meg bárki ebben az emberben? A találkozás a kapitányt is meghökkentette. nem is sejtette. hogy vannak nők. Egy redőnyös íróasztalt vett Tomnak. az egy redőnyös íróasztal. hogy festenek a fiai. agresszív férfiak szemében látni ezt a furcsamód üres tekintetet. Az új igazgatónő a nyomába sem ért. hogy a kapitány letöltötte a büntetését. Hanem ahhoz ért.Azzal kisietett. és megpróbálta Joant a régi modorában üdvözölni – de csak szánalmas utánzatáig jutott. aki akkor lépett ki (és ez mennyire jellemző volt rá) a helyi kocsmából. Sherston a jelek szerint nem sokat törődött azzal. Akkor vonult nyugdíjba éppen. De olyan. Az az igazság. hogy Leslie Sherston sem nőtt ki soha a gyerekkorból. akiknek ő adott életet. de gyorsan összeszedte magát. amikor Averil a második évét kezdte meg a St. alighanem ez is ül. amennyi csak beléjük fér. Nagylelkűség – igen. a megbővült zakó. Ha van valami a világon. Mégis elhagyta a gyerekeit. Rodney igazán önzetlen valaki – ha a megfelelő módon tudtára adják. Sokkal jobban neveltek. Ő meg Rodney igazán lelkiismeretes szülők voltak. de ilyen kicsi. és így az iskola hamarosan hanyatlásnak indult. amit Blanche-ról mondott. mint például a Sherston fiúk. És annyi bizonyos.

s az talán megismerni sem hajlandó többé őt! Nem mintha Joannak esze ágában lett volna így viselkedni. Szánalmas mutatvány volt. és mozdulatlanul kuporogtak. amikor kinyitotta a némileg viharvert kertkapu zárját – ugyancsak ráfért volna a kapura a festés. Arcát ráncok barázdálták: a fáradtság és a fájdalom ráncai. mamóka” harci kiáltást hallatva. bizonytalan. noha nem volt hozzá kedve. hogy a kapitány arra vezesse. gondolta Joan. Mrs. Leslie és a fiai nevettek. A legjobb üzletet az alma és a szellőrózsa jelenti. halkan beszéltek. Nyom nélkül eltűnt kényszeredett. vaskos csészék. ki van itt! – kiáltotta Sherston. és kedveskedve hozzádörgölőztek. házilag eltett lekvár. Be szörnyű lehet ilyen mélyre süllyedni a világ szemében! Abban a tudatban élni. amerre akarja. aki vadászkutyákat idomított. De a legmeglepőbb az a változás volt. Egy virágágy fölé hajolt. és finoman. Boldognak látszott. A fiúk segítettek neki. aki elégedett önmagával és családjával. Egyszerre átalakult a ház fejévé és házigazdává – méghozzá igen jó házigazdává. Gyomos út vezetett a házhoz. igen. Nemsokára megjelent Leslie a tálcával. egy másik szóra pedig felpattantak. – Igen. mennyire megöregedett Leslie. mesterkélt modora. megjöttek az iskolából a Sherston fiúk. – Velem kell jönnie. hog y Joan. Illetve nem is olyan kicsi. . Persze kemény munkát kíván piacra termelni. Még akkor is szaporán beszélt. jobb meggyőződése ellenére. és igyekezett belevinni hangjába a régi szívélyességet és magabiztosságot. vaj. és vad rohanásba kezdtek. Joant ez az egész egyik unokaöccsére emlékeztette. Teázzon velünk – mondta Sherston. Ettől eltekintve éppen olyan volt.– Ni csak. kihúzta magát. ha Joan megtekintené új kis lakóhelyüket. amelyen Sherston átment. Scudamore! Jól mondják: kicsi a világ. és milyen beteges a külseje. mint mindig: vidám. olyannak. Mintha Leslie hasonló elvek szerint nevelné a fiait. miközben szakadatlanul beszél hozzá kényszeredett modorában. Ugyan mi szél hozta Skipton Haynesbe? Ott állt. szívből megsajnálta. Scudamore-ral. drága hölgyem. Leslie egy darabig tűrte az ostromot. Szeretné. tűrte. lompos és félelmesen energikus. hogy az ember bármely pillanatban összeakadhat valakivel a régi ismerősei közül. majd nagyon határozott hangon rászólt a fiúkra: – Csendet! Vendégünk van! És a fiúk egy másodperc alatt udvarias kisangyalokká változtak. Egyszerre megpillantották Leslie-t. Természetesen kedves akart lenni. A gazda egyetlen parancsszavára a kutyák leheveredtek. rajta kenyér. és azt mondta: – Nahát. „mamóka. Joan. odalépett hozzájuk. micsoda meglepetés! Joan rögtön észrevette. Kezet ráztak Mrs. Jó pár acre. ehhez ragaszkodom! Sherston régi modorának ez a paródiája olyan kínos volt. Nagy diadalüvöltéssel rohantak Leslie-hez. Leslie kiment a konyhába a teát elkészíteni. Aztán bevonultak a házba. meglátogatni a feleségemet. Mialatt ők hármasban beszélgettek. Leslie hátravetette arcából a haját. – Nézd. Nem igyekezett többé megjátszani a nagyvilági férfit.

hiányzik belőle minden finomabb érzés. tapintatosan és halkan meg is jegyezte: – Nem is sejtettem. A történet igazán mulatságos. Péter tovább biztatta. Hát nem? – vont vállat Leslie. ha csak annyit tudnak. Ha felnőttek tesznek olyat. Leslie megszólalt – a hangja nagyon nyugodtan csengett: – Rajta. miért ment el apa. Leslie a lelkére kötötte. Restelkedő oldalpillantást vetett Joan-ra. tehát azt válaszoltam nekik: pénzt lopott a banktól. és visítottak gyönyörűségükben. – Akkor már jobb. úgy hiszem. – Nem hiszem. – Rosszabb lett volna nekik. valami történt. pedig inkább megriasztotta és kicsit meg is botránkoztatta a dolog. Úgy érezte. hogy a gyerekek tudják! Leslie-ről lerítt: magában jót mulat rajta.Mintha itt. suta és esetlen kézmozdulattal kísérve: – Titokzatoskodni és más efféle sokkal rosszabb. Mellesleg. ami tilos. Így sokkal egyszerűbb. mint a gyerekek gondolták. A fiúk arra kérték. és nem tudták volna meg. Ez igazán érthető. ha magától értetődőnek veszem a dolgot. Jobb. ha az ember olyan eseménynek tekinti. Elvégre tudják. Mrs. gondolta Joan. – De Charles-nak jót tett. ahelyett hogy fölnézne rá… – De hát ők nem nézik le az apjukat – Leslie megint mintha befelé nevetett volna –. jellegzetes. még ma kell-e a szellőrózsákat csokorba kötniük vagy holnapra hagyhatják? Joan magában elismerte: ilyen szeretetre méltónak sosem látta eddig a kapitányt. mi az: lopni: Péter gyakran lopott lekvárt. – Előbb-utóbb úgyis megtudták volna. amikor Leslie-vel fölmentek kettesben az emeletre. jobb. Egyszerűbbnek egyszerűbb. mint akármi mást. – Esküdni mernék rá. Elvégre az ember nem tehet úgy. Péter ugyanis azt kiáltotta: – Apa. Amikor a fiúk megkérdezték. ilyenkor büntetésül ágyba küldtem. és nagyon szívesen hallgatják történeteit a börtönről. Később. ha természetesnek vesszük az ügyet. Amikor hazajött. mintha életének három éve nem létezett volna. – Hisz tudod. most végre megértette. a négy fal között megszűnt volna számára a külvilág és a külvilág lesújtó ítélete. amikor börtönben voltál! Amit az egyik fegyőr mondott meg a másik! Sherston habozott. mi szeretnivalót talált rajta Leslie. nagyon jóképű lehetett fiatalabb korában. ezért börtönbe csukták. bólintott Joan. úgyszólván a hasán csúszott. hanem sajnálják őt. igazán? – Leslie kicsit töprengett. és megkérdezte. hogy az én fiaim nagyon törékenyek és idealisták lennének – felelte Leslie. . azt gondoltam. – No de mégis… ha egy gyerek kénytelen lenézni az apjára. hogy ez így nincs jól – jelentette ki Joan. mit ígért neki: hogy megjavítja a kapát. És így folytatta. meséld el újra azt a mulatságos történetet a fegyőrrel és a mazsolás pudingról! Apja elsápadt. mi. Ezért gondoltam: jobb. Scudamore örömmel hallaná. börtönbe csukják őket. de vajon okos dolog-e? A gyermeki lélek törékeny idealizmusa… megrendülhet a hitük és bizalmuk… itt elakadt. Ez elviselhetetlen volt. Nohát ez a Leslie. ha most tudják meg. Sherston el is mondta a történetet. Charles. Joan is nevetett udvariasságból. el ne feledje. csakugyan mulatságos volt – bár nem annyira. Ők gurultak a röhögéstől. De egy perccel később nagyon meghökkent. mint egy bűnbánó kutya. segítsen nekik befejezni megkezdett ácsmunkájukat. – Így gondolja.

mialatt a kertkapuhoz tartottak. Valamiféle jelkép… annak a jelképe. Scudamore-t a sarokig. mit jelent ez neki. mi ő nekem. mindig vidám. mint az ő felesége. – Szent ég! – Joan a szíve mélyéig megrendült. és nem is lesz soha még egy olyan asszony. aki védőbeszédet tart. Leslie ugyan előszeretettel hordott mindig laza és formátlan ruhákat. zavarba hozta Leslie-t. Hát nem érti? Bajos szóval elmondani. Nem vagyok méltó rá. az övé is egész napos munka. A kapitány azt mondta éppen. – De igen. majd a kapitány felé fordította a fejét. de ez más… – Ó. és nehéz munkát vállalt magára. Augusztusban szülök. Leslie úgy hempereg itt a gyerekeivel. amikor megtudta. gondolta Joan. Nincs rá fogalom. amíg a férje… hm… távol van. – Ez állította talpra Charles-t. – Olyan munka. Joannak most ötlött a szemébe valami változás Leslie alakján. Nem győzöm mondogatni neki: ki kéne vennie néha egy-két szabadnapot. Rodney meg én. Most nem volt nemtörődöm. amelyben nincs megállás. Nemigen lehet szabadnapot kivenni mellette. az ablakhoz lépett. ahogy maga kitartott a férje mellett. Dicsérete. nemtörődöm és híján van minden finomabb érzésnek! Mindig a kisebb ellenállás útját követi. hogy Leslie meg a fiúk egy csomóban hemperegnek a földön. – Leslie felállt. És Rodney olyan lelkiismeretes. amit Sherston mond. a mezőn átvágva. mint egy vadállat a kölykeivel. – Igazán azt gondolom. – Gondolom – akárcsak az enyém –. úgy látszik. lassan bólintott. És itt Leslie kicsit összeborzongott – mintha máris előrevetné árnyékát az eljövendő baj és kín… Aztán lementek a földszintre. És soha egy zokszó el nem hagyja az ajkát. hogy arra figyeljen. s amikor a pillantása találkozott Joanéval. mintha azt gondolná: bármi történik is vele. féloldalas a mosolya ennek a nőnek! Ezt Joan eddig sosem vette észre. se gondatlan. hogy ő nem kitaszított pária. ezt tudván tudom… Joan riadtan látta: a kapitány szemét máris elfutotta a könny. Leslie. Mrs. – Hát nem. vad örömkiáltásokat hallatva. – Az nem olyan könnyű az ő munkája mellett – vélte Leslie. mióta világ a világ.Hát ez jellemző Leslie Sherstonra. ez nagyon igaz. Ezt sokszor elmondtuk. gondolta Joan enyhe utálattal. No de ismerjük el: hűséges feleség. Be furcsa. és azt látta. és megmutatja neki. Leslie – kiáltott fel Joan –. mint volt. merre juthat haza a legrövidebb úton. Soha. szegény báránykám. – Azt senki el nem képzelheti. Ez. Könnyen elérzékenyül ez a Sherston. összefüggéstelenül. hogy sosem volt. kicsit kapkodva. hogy fenntartsa a családot. Inkább olyan. Nagyon különös hangon kérdezte: – Hogy van… mármint Rodney? – Sokat dolgozik. mint az elítélt rab. Joan egy pillantást vetett hátra. Még az ivással is megpróbált szakítani. Sherston sietett ajánlkozni: ő majd elkíséri Mrs. De én meghálálom. Scudamore. hogy megint olyan minden. Nincs rá szó. az egyszerűen csodálatos – mondta Joan kedvesen –. esküszöm. meghálálom neki… . csak nem… Leslie megfordult. és hosszan kibámult. És meglepő módon Leslie váratlanul szenvedélyes beszédbe fogott. Gondatlan. – Mindig egyforma. az érdekes és szórakoztató.

Az egész nagyon. Merem mondani. és senki nem vállal kockázatot. Végre nagy nehezen lerázta a kapitányt. Könnyű azt mondani: ez állította talpra Charles Sherstont. és amint a fogadó küszöbét átlépte. bizonyos értelemben… Ő úgy látja. az bizonyos. Roppant szánalmas volt. amikor hazajutott. Reméli. Rodney vigyorogva rázta meg a fejét: – Nem. mint az. – Augusztusra – felelte Joan. drágám. az ablakhoz lépett és kibámult rajta. aki megijedt. hogy halálosan unja és utálja azt a józan. ha túl sokat vesz magára. – Mikorra esedékes? – kérdezte pár perc hallgatás után. mint egy kilyukasztott léggömb. hogy megállapítsa. de utálatos is. de nagyon szomorú. És Rodney – szemmel láthatóan szándékosan kimutatva értetlenségét – azt kérdezte: – De miért? Ha jól értettelek. mondta Rodneynak Joan. – Ez alighanem igaz – szólt töprengve Rodney. – Ezt gondolod? – Hogyne. hogy mindkettejüket láthatta. azt mondtad. . mibe kerül majd. De gondolj csak bele: gyereke lesz… Rodney felkelt. amikor elköltözött innen. mennyit kell várnia az ivó nyitásáig. ahogy Joan visszagondol rá –. és az órájára pislogott. megfontolt világot. – Leslie válla széles. egy újabb gyerek… Rodney félbeszakította Joant. Leslie Sherston jóra fordított egy rossz helyzetet. Betegnek látszik. Rodney nem mond ilyeneket az ügyfeleinek jegyezte meg erre Joan. utoljára visszatekintett. – Nincs rá más oka – felelte Rodney –. – Sherston egyike azoknak a különös embereknek. persze… Nagyon igaza van”… és hogy mennyire örül. és a felesége lesz. vagy nem? Csak két dolog közül választhatott: vagy faképnél hagyja a férjét. ahogy Leslie. – De miért izgatja így fel magát? – kérdezte Joan. – Azt gondolom. mondta erre Rodney. miután százszor elismételte: „Hát persze. – Azóta éveket öregedett. Már így is napról napra élnek. Sherston számára az egyetlen esély az. – Betegnek látszott ő már akkor. persze. – Leslie ezt mondta? – Ezt. nekik mindig azt tanácsolom. Leslie ezt választotta. és látni engedte haragtól elfehéredett arcát. – Nagyon bátran viselkedett egész idő alatt. egyezzenek meg peren kívül. amint férje visszafordult. ha sikerül valahogy visszaszereznie az önbecsülését. tagoltan ejtette ezeket a szavakat. Sherston kapitány a Vasmacska előtt álldogált. Egész embert kívánó munka. Majdnem pontosan úgy – most. nagyon boldognak látszottak együtt.Sherston kapitány azzal mutathatná ki a leginkább háláját. – Elvégre a felesége. amit gondolt. jutott Joan eszébe. vagy visszatér hozzá. – Igen. és ő nem csinál semmit félszívvel. ha felhagyna a Vasmacskához címzett kocsma gyakori látogatásával. – Én mégis azt gondolom. ez nagy könnyelműség tőle. úgy rogyott össze. ahol mindenki kiszámítja. Szó szerint. – Rodney lassan. Átvágott a mezőn. – Mégis össze fog roppanni. elmegy a gyerekeivel együtt. Kis híján ki is mondta. még egyszer. mielőtt lépne. Az újszülött tovább bonyolítja a dolgokat. akiket csakis a mások megbecsülése éltet. Amikor a bíró kimondta az ítéletet.

ha Joan aznap éjjel Miss Gilbeyről álmodott. de mennyire nem! Az az igazság: van a költészetben valami roppant izgató. Egész nap itt ülni a félhomályban. paraffin. hétről hétre… Hisz ő máris úgy érzi. a fogadóban. minél szellemesebb valaki. Magánzárka napról napra. Nagyon is jól tudod te. mintha nem tudnád. ott meg is őrülnek a foglyok. Miss Gilbey trópusi kalapban baktatott mellette a sivatagban. döbbent meg Joan. De vannak a börtönben egyes zárkák is. lévén szegény Blanche a szenvedélyei rabszolgája és áldozata. ne. Hogy mondja Omar Hajjám? „Egymagam. A vaságyak. a St. annál találóbbak a gondolatai. Micsoda ostobaság volt tőle tegnap akkora izgalomba jönni egy semmiség miatt! Meg kell fegyelmeznie a gondolatait. Mit is mondott álmomban Miss Gilbey? Fegyelem. heteket töltött itt! Holott mennyi ideje is van itt? Két napja. Anne-ben van. hogy nyers – ő . Joan…” Ugyan miért vágja így ketté a gondolatait Blanche hangja? Ez a megjegyzése nagyon is közönséges és igaztalan volt – jellemző Blanche-ra! Ámbár bizonyára érthető. lelket felkavaró erő… De mi nem jut az eszembe. Valami nagy. ne kezdjük újra! Szavalással elütni az időt – ez nem volt valami gyümölcsöző ötlet. „Mindig halvérű voltál. Most például jól érzi magát itt. és pár percig azt képzelte. Talán okosabb volna ma ki sem lépni? Csakhogy ez a kilátás egy cseppet sem volt vonzó.HETEDIK FEJEZET Nem csoda. Kutya baja. Fegyelem. előttem egy újabb üres nap. és szigorú hangon azt mondta: – Nem figyeltél eléggé a gyíkokra. némi rendet és rendszert vinni a dologba – például alaposan megvizsgálni azt az agorafóbia-ügyet. Miért nem sikerül semmit pontosan felidéznie? Ne. a csupasz. drágám! Ebben van valami. Gyenge oldalad a természetrajz. a tegnap tízezer évével”… így valahogy. hogy nincs mit olvasnia és nincs mit tennie – brr! Vajon mit csinálnak a rabok a cellájukban? Ők legalább tornásznak meg postazsákot varrnak vagy effélét. Amire Joan természetesen azt felelte: – Igenis.és légyölőszer-szagban – úgy. a fogadó szobája sokban hasonlított egy intézeti hálószobára. és engem mindig szellemes embernek tartottak. gondolta Joan. Joan. Két napja! Hihetetlen. ezt hogy értem. Miss Gilbey. Nem veheti senki zokon Blanche-tól. Miss Gilbey így folytatta: – Ne tégy úgy. Hiába. Joan. drágám! Joan felébredt. Másképp alighanem megőrülnének. higiénikusnak tetsző falak… Jaj nekem. ha Blanche ilyennek látta őt. Való igaz. nyakig a faggyú-.

anya. ha napokon át nem lenne más dolga. Nagyon érdekes! Csakhogy Blanche még azt is hozzátette: ő nem szeretné kipróbálni… És ezt úgy mondta. de senki nem mondott rá semmit. amit nem tudtunk? – töprengett Joan. de hát ő sosem bátorította őket ilyesmire. Azt állította: Joan hamar ráunna arra. hány és miféle áldásban volt része.” Szegény Blanche. pedig nagyon babrás étel.ilyennek született. – Az a ragu remek volt. mert minden rendben van. és én magam nem vagyok oda az ilyen rafinált fogásokért. Még hogy én halvérű! Szó sincs róla! Blanche-nak ellenben határozottan jót tett volna. Nem szoktam önmagamról gondolkozni… Sosem voltam egocentrikus. Ő azt felelte kimérten: – Bizonyára maga is tudja: ha semmit sem mondok. már tudom! Arról beszélt. soha nem hall egy elismerő szót… az embernek végül mindentől elmegy a kedve. És ez igaz is: jól és eredményesen végezte háziasszonyi teendőit. amit ő mondott nekik. – Meglehet. De mivel is indokolta az az egészen elsőrendű szakácsnő a felmondását? Olyasmit mondott. de hiába csinál jól akármit. mert olyan szeretetre méltó és jól nevelt volt. asszonyom. jó legyen. hogy azt számolgassa. ha nem érezte jól magát vagy megfájdult a feje. asszonyom. vajon mit tudna meg az ember önmagáról. asszonyom. az mellékes. hogy önmagáról gondolkozzék… Érdekes gondolat. – A te cselédeid. hogy nem bírja tovább jó szó nélkül – hát nem nevetséges? – Ha valamit rosszul csinál az ember. vagy majdnem úgy. az azért van. És a szolgálók is szerették őt – legalábbis azt tették. Vajon felfedezhetünk egyáltalán olyat magunkról. mintha… félne. hisz az utolsó falatig elfogyott. hogy a gyerekei őt kitűnő házvezetőnek és háziasszonyn ak tartják. ha egy kicsit több halvér szorul belé. csak az. Mi több: szánalmasan. Diákkorában ez csak azért nem tűnt fel. De azt elismerte: Joan hamar a végére járna a maga bűneinek. de ez nagyon elveszi az ember kedvét. – Igenis. A jelek szerint roppant sajnálatosan alakult az élete. Joan kezdte elveszíteni a türelmét: . de a nyerseség bizonyára már akkor is ott lappangott a lelke mélyén. Végtére én is csak ember vagyok! Mennyi fáradságomba került. De milyennek látnak engem mások? Nem általában. és elégedett vagyok a munkájával. Például Barbara. (Annyi talán igaz. Volt rá gondod… Nagy elismerés. ezt én is sejtettem. Tehát világosan látta a különbséget kettejük között. mindjárt megróják. valóban. mindig tökéletesek voltak. hanem meghatározott személyek. Hogy is mondta? „Az ember mindig visszagondolhat a bűneire. hogy az a spanyol ragu. Nem mutattak sok részvétet. hogy az ember magától értetődőnek veszi a sors áldásait!) Mit is mondott aztán Blanche? Valami furcsát… Ahá. amit asszonyom rendelt. arra vall.

mi bántja. Ezért ejt le dolgokat. Olyan sértődékenyek és érzékenyek! Rodneyt persze mind imádták.– Nem gondolja. – Akkor te miért adsz az öregnek kölcsönt? . hogy Rodney képtelen dolgokat tud róluk. mégsem mondta ki. Akkor azonban azt mondta neki: – Az ember azt hinné. asszonyom. Annyira sérülékeny. bezzeg nem sajnálták a fáradságot. – Szigorúan üzleti szempontból nem látszik elég biztosnak az ügylet. És időnként kiderült. – A fiúja odébbállt egy másik lánnyal. – De még mennyire. asszonyom! De azt gondolom. azt szóvá teszem. Joan nem Rodneytől értesült róla. – Az az igazság. Ha a gazdáról volt szó. – És a jelek szerint maga ezt zokon veszi. mert ő férfi. mint akárki más. Rodney? – Ő maga mesélte el nekem ma reggel. hogy főzzön… – Ó. és tudtommal jó bért. s ez nagyon kiborította. – …ami annak a kimondatlan elismerése. egy vidéki családi ügyvéd többet tud meg az emberi kapcsolatok fonákjáról. gondolta Joan. annyira tehetetlen prédája a félelemnek. miért. olykor mégis váratlanul annyira önzetlen és bátor. – Miért nem a rendes úton szerzett hitelt az öreg? – kérdezte. asszonyom. mintha sírt volna. hogy belefáradsz. és felejt el mindent. Sok a baj a cselédekkel. mint ügyvéd annyi tapasztalatot szerzel az emberek ügyes bajos dolgairól. szolgálja fel kétszer a főzeléket. hogy kicsit bután viselkedik? Végtére maga azért kapja a bérét. Jobb nem bolygatni a dolgot. Rodney kivételesen kedves ember. az orvost kivéve. De mintha ettől még mélyülne az ember szánalma az emberi faj egésze iránt. hogy maga jól főz. sokan így képzelik. megelégedésünkre. Úgy hiszem. kinek. A hír erősen nyugtalanította. gondolta magában. Észrevettem: vörös a szeme. – Honnan a csodából tudod ezt te. Már Joan nyelve hegyén volt a kérdés: – Kárpótlás? Ezt hogy érted? – De ki tudja. gondolta Joan. Például az öreg Hoddesdon jelzálogkölcsönének az ügye. – Nem én. a bérrel semmi bajom. Elvörösödött és felcsattant: – Kinek járt el a szája? Joan megmondta. – Ne bántsd Ednát – mondta például egyszer Joan nagy meglepetésére. hogy megkérdeztem. amit ez a szakma kínál művelőjének: tágul szimpátiáinak a köre. bizalmatlanságnak és a mohóságnak. A hó végén elmegyek. Ha valami nem elégít ki. Vajon Rodney csakugyan megelőlegezte a pénzt saját zsebéből az öregnek? Rodneyt bosszantotta a kérdés. Amire Rodney töprengve azt felelte: – Igen. nem érdemes erről tovább beszélni. Most éppen nehéz földbirtokra jelzálogkölcsönt kapni. Ez talán az egyetlen kárpótlás. hogy éppen neked panaszolja el a bajait. hanem Hoddesdon unokaöccsének fecsegő feleségétől. De a dolog nem így működik. – Igazán különös. Olykor mégis kissé megzavarta Rodney könnyen feltámadó rokonszenvének gyakorlati megnyilatkozása. csak azért.

ha az ő helyzetében lennék. Ilyen hangot megütni – ez nem jellemző Rodneyra. egy kicsit kifulladva. ne vedd zokon. Olyan hévvel. a szó szoros értelmében magával sodorta a teniszpályára. Nicsak. Joan nem is sejti. milyen fontos az ország szempontjából. könnyedén Joan –. és itthon pontosan beszámol a vetés állásáról. de ehhez semmi közöd. Rodney. akármilyen okosan és szorgalmasan dolgozik is. hogy ez jó befektetés lenne. drágám – kiáltotta – Jöjjön. milyen rövidlátó a kormány agrárpolitikája? Azzal nekiállt információk tömegét zúdítani Joanra Anglia mezőgazdaságának állapotáról. akár nem! . És mindez a vén. ennek az asszonynak. Csak azért jutott szorult helyzetbe. Hoddesdon igazán jó gazda. beszél. van temperamentuma. mert kevés a tőkéje. és két rossz év van mögötte. körbejárja vele a birtokot. Scudamore – mondta erre Leslie Sherston gyorsan és kicsit kapkodva. ami tény: Hoddesdon bajban van. (Sherstonék akkor még csak nemrég költöztek Crayminsterbe. hogy végezetül felháborodva és együtt érzően ecsetelje az öreg Hoddesdon egyéni nehézségeit. – Rodney.– Ó. – Ez bárkivel megtörténhet. Sherston pedig a lehető legnagyobb figyelemmel hallgatta. Nem hiszem. játszania kell velem. amit Mr. kölcsönre szorul. az állatok betegségeiről és más hasonló. Hogy is érdekelhette volna ez a téma Mrs. Joan nagyon jól emlékezett arra. beszél.) Rodney összerezzent. Mrs. gondolta Joan. második a balszerencse. szemét Rodney kipirult. Kis híján összevesztek – először hosszú házasságuk alatt. És különben is. – Ugyan már. A baj első oka a tőkehiány. – Én nagyon érdekesnek tartottam. És a szeme nagyot villant. és nem is tudhatott róla sokat! Mégis úgy látszott. minden rendben lesz. hogy egy kerti ünnepségen észrevette: Rodney Mrs. abszolút érdektelen témákról. Mrs. A következő pillanatban megjelent Myrna Randolph. Rodney hirtelen és váratlanul kijött a sodrából. hogy ne csökkenjen a jó fajtájú tehenek száma. Van fogalma arról. Holott Rodney csak a tejgazdaságokról beszélt. Már várjuk! Azzal kinyújtotta mindkét karját. parancsoló modorában – csak nagyon csinos lányok engedhetik meg maguknak ezt a modort! – felrántotta Rodneyt a padról. és az arcába mosolyogva. feszülten figyel. Velem is megeshetett volna. Akár akarta Rodney. és ekkor még alig ismerték egymást. mennyi akadály áll az útjukban. és odalépett hozzájuk. igazán nem. Mert Rodney kivörösödött izgalmában. úgy látszik. Ez a te hatáskörödbe tartozik. Sherstont ilyen butaságokkal. felhevült arcára függesztve. és bocsánatkérően fordult Leslie Sherstonhoz: – Elnézést! – Téved. Még a ház vendégeit is ilyesfajta szövegekkel traktálta. – Tény. ahogy beszélni szokott. milyen nehéz a farmerek helyzete országszerte. és azt magyarázta. A kölcsön az enyémbe. és az ő bájos. Joan vérig sértődött. ahogy te a házat vezeted és a gyerekeket neveled. Scudamore magyarázott. ne untasd szegény Mrs. Rodney – mondta mosolyogva. Joan. ha kimondom. Sherstont. unalmas Hoddesdon miatt! Hogy mit eszik Rodney azon az ostoba öregembe ren! Képes minden szombat délutánját az öregnél eltölteni. Én sem szólok bele abba. Sherston mellett ül egy kerti padon és beszél. aki egyáltalán nem értett hozzá. hogy ő elcsodálkozott: mi a csodáról beszélhet Rodney.

ha felkel és megreggelizik. szíve joga! Myrna az a fajta lány volt. Hogy is volt ez? Honnan kerül ide megint Myrna Randolph? Ja persze. Mindent összevéve. tojás szétmegy. nyugalom! Semmi oka ezen most és itt bosszankodni. Talán kaphatna a változatosság kedvéért buggyantott tojást. – Ha tojást rakom vízbe. belül kőkemény. A katolikusok így nevezik. Nem szól semmi az ellen. Eddig az a személy voltam. Adom memszáhibnak finom sült tojást. mint a manréza. Joannak azt (ami éppen nem volt kedves tőle): „Ne légy túlságosan elégedett magaddal. hogy ehelyett úgy tekintek az egészre. mint a pihenés és – igen – a fegyelem korszakára. De ma gondosan és okosan osztom be az időmet. Leslie most cseppet sem látszott vérmesnek. Tapasztalatból tudta: a fogadókban mindig kőkeményre főzik a tojást. ha alkalma nyílt rá. „Gondolj másokra is. még mindig jobb a rántotta. gondolta Joan. Hiába. kérdezte. távol állt tőle az önhittség. rázta a fejét Joan. Ami legalábbis szemtelenség volt tőle. Igyekezett elmagyarázni a hindunak a buggyantott tojás elkészítésének a titkát. Mindig másokra gondolt. csakhogy a férfiak nem szeretik az olyan lányokat. és fejét feléje fordítva a képébe bámult. drágám. Sőt úgy rémlett Joannak: szánakozó pillantást vet rá. nyugtalan lelkiállapotot hoz magával. hogy én is felfrissülve térjek haza. akik ilyen szemérmetlenül varrják magukat a nyakukba. Amikor felnézett. gondolta magában dühösen Joan. Szép. látta: Leslie Sherston őt figyeli. ő mindig önzetlen volt – a gyerekeire gondolt és Rodneyra. A reggelivel hamar végzett. Sebaj. Averil! Miért jut most hirtelen Averil az eszébe? . valahogy elüssem a napot. Egy új. szép. A hindu azonban hajthatatlannak bizonyult: hallani sem akart buggyantott tojásról. és azt harsogja a fülébe jól ismert fagotthangján: „Fegyelem!” Csakhogy ezt a valóságban Blanche Haggardnak mondta. Okosabb.Myrna szorosan odasimult Rodneyhoz. túlságosan hamar. Halálosan unja a papírízű rántottát. fogadkozott Joan. Az az én bajom. aki nyugodt lélekkel dúlta volna föl bárki házaséletét. Hátha mégis szeretik? És megriadt. kívül szép bodros volt mindkettő. magára alig-alig – és sosem helyezte magát előtérbe. Tegyük fel. Myrna feltehetően nem szerette. Joan!” Ez nem volt szép tőle. hogy csak arra törekedtem. Az utóbbi időkben talán a kelleténél lazább volt az életem. végeérhetetlen nap áll előttünk. aki a vonatra vár egy pályaudvaron. Ez a tudat automatikusan ideges. Joan nyugtalanul forgolódott a keskeny vaságyon. Olyan ez. Van-e hír a vonatról. és ne túlságosan sokat magadra!” Nohát. gondolta Joan. ott áll mellette Miss Gilbey kísértete. vajon hogyan látják őt mások. abból a kérdésből indult ki. De az eltökélten nemet intett. De hirtelen kétségek támadtak benne. nem így érti. Joan két finom sült tojást kapott. Úgy rémlett. Ők manrézába vonulnak. De nem volt. bizalmasan belekarolt. A kelleténél könnyebb és kellemesebb. Mert Joan sosem volt elégedett önmagával. ő pontosan ezt tette. és lelkileg felfrissülve térnek onnan vissza. – Vízben megfőzni tojást? Memszáhib úgy érti: keményre főzni? Nem. Eh. nézzünk szembe a kínos ténnyel.

Cargillról van szó? Erről a kitűnő. ehhez kétség sem fér. elbűvölő felesége súlyos beteg. enyhén gunyoros mosolyát. igazán bosszantó volt sokszor. felszínes látszat szerint ítéld meg a dolgokat. A három gyerek közül egyedül Averil okozott a szüleinek komoly gondot. ez így nem jó. A címzés amolyan macskakaparás volt. Brrr. Az erdőben csókolózni szégyen. kellemetlen dolgokat? El velük! Gondoljunk másra… Miss Gilbey hangja – pizzicato: „Ne légy lusta gondolkodni. aki legalább húsz évvel idősebb Averilnél. ne térj ki a kérdés elől! Hát. hogy hetyeg idősebb lánya a dr-ral a szanatóriumból. Hányinger környékezte. gyalázat.Miért látja olyan tisztán maga előtt idősebb lánya arcát és udvarias. az a felvont szemöldök… Ahogy Averil csöndben kivonul a szobából… Averil természetesen nagyon szeret engem.” Joan undorral bámult a koszos papírra. nyugodt Averil. mi áll abban a levélben. jó nevű specialistáról. „Tudja meg maga is. a Föld összes lakója közül éppen ő? Hogy hetyeg (de közönséges kifejezés) a dr-ral a szanatóriumból. az az igazság. amelynek a mélyén nevetés bujkál. amikor felnyitotta. és ezzel fáradságot takaríthatsz meg!” Ezért akarja vajon ő elnyomni ezeket a gondolatokat? Hogy fáradságot és fájdalmat takarítson meg? Mert nagyon is fájdalmasak. aztán visszaroskadt a székére. számos szegény sorsú gyámolítottjának egyike küldhette a levelet. Averil… Igazán olyan nagyon szeretett engem Averil? Szeretett… szeret-e egyáltalán Averil? Rajta. csak azért. minden gyerekem nagyon szeret… Vajon így van ez? Tényleg nagyon szeretik őt a gyerekei – szeretik őt egyáltalán a gyerekei? Joan hirtelen felegyenesedett. De ő még soha életében nem kapott névtelen levelet. Averil. és aki nős. Idősebb lánya. Averil sosem becsülte kellőképpen az édesanyját. A hűvös. mit olvas. Nem éppen goromba. Dr. hogy Averil különös kislány volt: hideg. de utálatos. Olyanokat mondott néha – szarkasztikus dolgokat –. Micsoda hazugság! Gyalázatos hazugság! . Joan azt hitte. Előbb alig értette. vessenek neki véget. Joan drágám! Ne a külső. Averil. nem érzéketlen. Nem. Micsoda förtelem… milyen utálatos… Hallani hallott már névtelen levelekről. jó magaviseletű. láthatóan gyakorlatlan kéztől származott. hanem… Hanem mi? Az a nyugodt tekintet. Hogy rájuk ijesztett! Hogy rám ijesztett! Ő nem is sejtette. aki világraszóló eredményeket ért el a tuberkulózis kezelésében. érzéketlen. mert nincs ennél köny-nyebb. Honnan jönnek ezek az ötletek? Miért gondol ő ilyeneket? Ilyen ijesztő. Joan.

Csak aggódni fog. – A levél csakugyan undorító. – Szegény apa! Muszáj őt is belerángatnod? – Ő pontosan tudni fogja. Averil. és egy fiatal lány… – Ne csinálj belőle falusi melodrámát. – Nem kedves? Utálatos. Rodney azonban a fejét rázta.Ebben a pillanatban lépett be a szobába Averil. majd visszaadta. – Én azt hiszem. – Ez egyáltalán nem így van. A te helyedben talán én is így éreznék. A levelet tartó keze remegett. hogy elüljön a vihar. – Ő sem tehet semmit. nem tudom. hogy te és dr. bár akkor sem mondtam volna egyet-mást abból. Amikor végül Joan kimerülten elhallgatott. mit tegyen. mit tehetnél te ez ellen. Ha ő egyszer megszeret valakit. . anya? Joan előbb szólni sem bírt. és az ő hűvös modorában. az ilyen aljas hazugságokat. – Mit nem mondasz: ennyi az egész? – Joannak rengeteg mondanivalója támadt. anya – vágott közbe türelmetlenül Averil. – Rólam? – Jobb. Averil megjegyezte: – Megértem az álláspontodat. drágám. – Miket beszélsz? Úgy érted: igaz. De a tényeket nem változtathatod meg. Averil csak a vállát vonogatta. és várta. mert Averil sosem volt kíváncsi: – Mi a baj. Rupert felesége nyomorék. Annyira… annyira utálatos. Nem hiszem. – Te nem érted Averilt. Fokról fokra csúsztunk bele. amit a fejemhez vágtál. rettenetesen aggódni. gyomorforgató. Évek óta az. Averiltől távol áll bármiféle szenvedély – hajtogatta Joan. Cargill… – Úgy – bólintott Averil. Így kezdődött életüknek ez az idegtépő korszaka. – Nem is tudom. Averil felvonta finom rajzú szemöldökét. Averilt nem annyira az érzékei kormányozzák. hanem inkább az esze meg a szíve. Ennyi az egész. és azt kérdezte. És ámbár szívből sajnállak. higgadtan: – Hát nem valami kedves. – Hogy mit tehetnék? Máris szólok apádnak. és nyugodtan kivette a levelet a kezéből. akárhogy tombolt körülötte a vihar. szívvel -lélekkel szereti. hogy valaha is túljut rajta. A törvénynek büntetnie kellene az ilyesmit. anya. Szeretjük egymást Ruperttel. – De hisz' ez bűn! Egy ilyen korú férfi. Itt elcsuklott a hangja. nem túlságosan nagy érdeklődéssel. megmutassam-e egyáltalán neked. de némileg meglepve azt kérdezte: – Valami rossz van abban a levélben? – Igen. és nem tett féket a nyelvére. és azt mondta elgondolkodva. De addigra Averil már ott volt mellette. aki ráadásul nős. ez az egész csak póz Averil részéről. Mi meg… mi megkedveltük egymást. Averil hűvös maradt és látszólag rendíthetetlen. de nem hazug – közölte nagy nyugodtan Averil. ha nem is látod. És makacs a végtelenségig. Egy-két perc alatt átfutotta.

semmit sem tudsz róla. hogy távozzon Crayminsterből. – Joan. azért kicsinyli le. Ez az igazság – mondta Rodney lassan. hogy te roppantul eltúlzod Averil ostoba. Attól függően… – Mitől függően? – A lányunktól függően. adakozó szíve tálcán kínál neki. hogy el sem indulna. – Hidd el nekem. – Szörnyű alak lehet. és rendkívül eredményes munkát végez. – Rodney. ha beszél róla. – El kell őt innen távolítanunk – jelentette ki elszántan Joan. Averil mindig elbagatellizálta a dolgokat. és ne mondj olyat. – Hiába vagy te az anyja. Blanche Haggardot? Az ötlet nem vált be az ő esetében sem. Jobban mondva kénytelenségből. hogyan próbálták kikúrálni a szerelméből volt iskolatársnődet. jól megnyomva a szót. ne áltasd magad. De próbáld magad a szegény ördög helyébe képzelni. Mellesleg. Szándékosan. – Eh. a kísértés feleolyan nagy se lenne. Rodney. Rodney elmosolyodott. ezért azt képzeli… Rodney a szavába vágott: – Joan. Averil is képes lenne egy távoli kikötőből hazarohanni? – Inkább azt gondolom. ostobaság. mint te. Rodney nagyot sóhajtott. A doktor finom lelkű. Ez nem megoldása lenne a . – Ez a magyarázat nagyon nyakatekert. Mellesleg olyan ember. amit Averil ifjú. és arra sem kényszeríthetjük. Végül is én jobban ismerem Averilt. – Hát már nem emlékszel. – Úgy gondolod. Minden azon fordul meg. Valószínűleg annyira az. Cargill nagyon is gyarló ember. ő mennyire erős. eszem ágában sincs e két dolog bármelyikét megpróbálni. – Tudom. szörnyű. amit magad sem hiszel. – Húsz évvel idősebb Averilnél.– Ugyan. hogy hajlandó tönkretenni az életét. – Mi lenne. Éppen mert mélyen érez át valamit. ez lesz a világ véleménye. Hízelgett neki a dolog. kislányos flörtjét. – Nem az. drágám. – Én mégis esküdni mernék rá. a doktor gyalázatosan járt el. ha így folytatod. Annyira az. Nem zárhatjuk be Averilt a hálószobájába. nem az. ne beszélj bolondokat. aki mindig egyformán kedvesen és gyengéden bánt beteg feleségével. nagyon emberséges valaki. – Ha ez így van. Nem kényszeríthetsz erőnek erejével egy felnőtt fiatal nőt. Averil igazán szerelmes Cargill doktorba. aki mélyen és rajongva szereti a szakmáját. próbálj egyszer kivételesen szembenézni a valósággal. Mi ragaszkodnánk hozzá. szentté avatod a doktort. Nemigen lehettek hidegvérű emberek. A sok éve gyógyíthatatlanul beteg feleség és az a szépség és szenvedély. hogy szeret és szenved. drágám. Én vagyok az anyja. Mellesleg a legtöbb szentnek voltak szenvedélyei. ha befizetnénk egy hajóútra? Egy skandináv vagy görög körútra. tudom. és mennyire lát tisztán. gyalázatosan! – Hát igen. Nem. – Eszemben sincs szentté avatni. Joan. megsemmisíteni az életművét. Ha csak tíz évvel lenne öregebb nála.

gondolta Joan. de nagyon udvariasan azt felelte. majd megcsókolta. Rodney újra sóhajtott. nem változtat a dolgon? Így teltek-múltak a napok. Mihez kezdjen az ember egy olyan lánnyal. Averil hallgatott. Hát ennyit sem tudsz a szerelemről. ha egyáltalán felelt valamit: – Muszáj ennek így mennie. be nem jelentette a szüleinek: – Úgy hiszem. – Szegény kicsi Joan – mosolygott rá nagyon gyengéden Rodney. jobb. Remélem. igenis a fejére vonná. Vagy nem? – De még mennyire. hagyjál magunkra! . hogy Joannak tátva maradt a szája. te miért nem vagy hajlandó tudomásul venni azt a tényt. gondolta Joan. Hát igen. – Joan. de a közvélemény rosszallását. aggasztó heteket éltek át. Joan erélyesen tiltakozni akart. – Ezt hogy érted? – Hogy Cargill itt hagy csapot-papot. – Joan. De ha nem. mégpedig nagyon. hogy akármit mondasz. beszélni és beszélni? Én igazán igyekeztem méltányolni a te álláspontodat. akkor bizonyára… Rodney közbevágott: – E percben nincs teljesen eszénél. beszédem van veled. – Miért nem beszélsz azzal a férfival? Fenyegesd meg azzal. Az igazsággal. Kedves tőle. és eltűnnek. Averil. – Én vagyok Averil édesanyja. – Ha ezt ő is belátja. amelyeket respektál. arcán a mosoly árnyékával. tekintettel az adott körülményekre. akármit teszel. Averilt csakis olyan érvekkel lehet meggyőzni. Elmegyünk innen. ezt légy szíves rám bízni. míg végül szeptemberben. a szokottnál is sápadtabban. Gondolom. – Erre rámenne Cargill karrierje. Gyere a dolgozószobámba. Rodney azonban leállította. hogy akaratlanul siettetni találjuk az eseményeket. hogy botrányt csinálsz. hogy ez nem mehet így tovább. – Én attól félek. Légy oly kedves.helyzetnek. csak megkerülése. Joan. hogy megérti: mennyire boldogtalanná tesz ez a szerencsétlen história. senkihez sem szólt. én is. amit tehettem. – Tehát mivel? – A valósággal. hetek. szeretnék négyszemközt beszélni Averillel. olykor még az anyja szavaira sem válaszolt. ha megmondom nektek: Rupert is úgy érzi. az sem számít. aki még az édesanyjára sem hallgat? Averil sápadtan. követelem… – tört ki Joan-ból a felháborodás. apus. anya? Örökké beszélni. egy délután Averil. és kisétált a szobából. Joan? Nevetséges kérdés! Azt felelte rá keserűen: – Az effajta szerelemről szerencsére semmit. Amire Rodney olyan meglepően reagált. – Egészen úgy beszélsz. Én megtettem. nem érhetné ugyan a szakmai szabályok megsértésének a vádja. a felesége hajlandó lesz elválni tőle. mint egy iskolamester – jegyezte meg Averil.

Averil kíváncsian nézett apjára. felfogtad. kiderül az igazság. mindig meglátta. És ezt én be is bizonyítom neked – mondta emelt hangon Rodney. Drága gyermekem. Te félsz! Averil meglepődött. anya. – De bizony vannak. hogy nem születtél fiúnak. Fiatal vagy. szóba sem jöhet. van mit hozzátenned? – Hozzátennivalóm nincs – rázta a fejét Rodney. És le nem vette a szemét apja arcáról. apa. Averil. mintha tőle várna választ anyja szavaira. És gondolj arra is. Averil az apjához fordult: – Nos. Aztán Rodney kicsit elmosolyodott: – Már látom. – Az én ügyemnek nincsenek gyenge pontjai – vágta rá Averil. Ha megtennéd. nem akarsz megbántani minket. milyen nagy bánatot okoznál apádnak és nekem! Ez bizonyára nem jutott eszedbe. Bármit akar is mondani apus. Averil! Olykor kísértetiesen hasonlítasz nagy nagybátyádra. tekinthetem szentségnek. de nem felelt neki. – Averil – kezdte Rodney –. elhibázott lépésre készülsz. Az anyát nem lehet félreállítani! De milyen furcsán méregették egymást Averil meg az apja: elővigyázatosan. akik mindig szívből szerettünk téged.Rodney hangja csöndes volt. kimérten. Én nem akarom. gondolta Joan. Averil türelmesen hallgatta anyját. gunyoros mosoly bujkált. apa. nem. anyának joga van azt mondani. Rodney következő megjegyzése valahogy oda nem illőnek tűnt: – Kár. pillanatnyi vágyaidat követve. amit gondol. be kell látnod. . Averil – szegte fel a fejét Joan. Amit én mondani akarok neked. hanem az apjára. de annyira eltökélt. Úgy tetszett: egy kicsit. később keservesen megbánnád. – Ki is mondom. És nem az anyjára nézett. hogy Joan az ajtó felé indult. – Nem – hangzott Rodney válasza. Averil halk. barátságtalanul. ha nem akarom. vagy hogyan világíthat rá ellenfele ügyének gyenge pontjaira. Amikor Joan befejezte. – De van saját külön mondanivalóm. Hűvösen felelte: – Nem értelek. hogyan rejtheti el saját ügyének gyenge pontjait. amit elterveztél. hogy elmenj. – Ha akarom. Akinek csodálatosan jó volt a szeme. az így hangzik: a házasság egy szerződés. – Ó – szaladt ki Averil száján. Henryre. bízd ezt rám! – Úgy hiszem – mondta Averil –. – Köszönöm. Szája sarkában halvány. hogy mi pontosan a házasság? Averil szeme kikerekedett: – Azt akarod mondani: a házasság szentség? – kérdezte rövid töprengés után. de tisztán csengő hangja állította meg. Joan. egy egész kicsit meghökkent. Tudom. Lám. romantikus. – Ne menj el. ha a te jelenlétedben mondaná el. csak elmosolyodott. jobban szeretném. mint két ellenfél. – Kérlek. Joan toppantott: – Nem tehetsz ilyen csúnya és eszeveszett dolgot. Ezt nem tűrjük! Averil nem szólt.

apa! – De azt tetted. ha a törvény nem is kényszerítheti e szerződés betartására? Akkor igenis számításba vett olyan eshetőségeket is. Ezek a szavak. Egy társas viszony pontos körülírása. hogy nem jóhiszeműen vállalta. Aztán megszólalt Averil: – Ez igaz lehetett valaha. cinkos egyetértésben veled? – Elismerem. ahogy szerződésnek tekintendő minden megegyezés két fél között. Vannak bizonyos jogai. Én csak azt kívánom tőled: ismerd el. Csönd lett. Averil. hogy eleget tesz a szerződés kikötéseinek. azaz kitart a másik mellett minden körülmények között: betegségben és egészségben. akik mindketten felnőttek. – Elismered – emelte föl a hangját Rodney –. ha azok jóhiszeműek. apa? . ahol is mindkét fél arra kötelezi magát. akik vállalták. mindenféle szentimentális érzéstől és gondolattól eltekintve. Gondolom. mire vállalkoznak. egy szerződés kikötései. Én egy tény elismerésére szólítottalak föl.– A házasság – folytatta Rodney – szerződés két fél között. Cargill érzelmeiről és gondolatairól. mint a szegénység vagy a betegség. De manapság másként ítélik meg a házasságot. S jóllehet a vállalt kötelezettségek egyike -másika nem kényszeríthető ki a törvény erejével. Averil vállat vont. gazdagságban és szegénységben. hogy elismerd: a házasság. hiszen igazságos vagy. közönséges üzleti szerződés. – Most tehát már tisztán látod. és világosan kimondta: ezek sem változtathatnak a kötelék tartós voltán. – Rendben. mire akarsz jutni ezzel az okoskodással. Csak a saját bajaival törődik… Rodney ellentmondást nem tűrően közbevágott: – Nem az érzelmeidre vagyok kíváncsi. amit vállalt. jóban. hogy Rupert Cargill ilyen értelmű szerződést kötött azzal a nővel. Averil fehér lett. elismered. és nem azzal a szándékkal. noha templomban hangzanak el. Averil dacosan hátravetette a fejét. Fogalmad sincs Mrs. aki a felesége. De Rupert Cargill pontosan ezeket a szavakat használva köte lezte el magát tizennyolc esztendeje egy templomban. mit szándékozol tenni? – Befejezted. hogy eleget tesz kötelezettségeinek. – És hogy Rupert Cargill meg akarja szegni ezt a szerződést. – Tekintet nélkül a másik szerződő felet megillető jogokra és előjogokra. – Azt akarom. és pontosan tudják. sokan nem is esküsznek templomban… – Meglehet. egy pap közreműködésével és áldásával. nem mered azt állítani. rosszban. hogy ez így van. mint a fal. szellemi képességeik csorbítatlan birtokában vannak. és remélem. ettől még szigorúan kötelező marad azokra nézve. – Nem értem. Rég nem szereti Rupertet. Elismered vagy sem? – Elismerem. – Nem történik semmi baja. hogy az asszonynak vannak bizonyos jogai. – Nem érzelgek.

akit szeretsz. hanem őrá. csak félember. akkor kereken kimondom: átkozottul szentimentális kis liba vagy. Nemcsak úgy szólok hozzád. – Hát nem érted? Győztünk. – Rodney hangja fátyolos volt és elgyötört. időnap előtt megöregszik. de Rodney leintette. Én mondom neked. hogy ő továbbra is az emberiség hasznára működhessen? Averil hangja kihívóan és majdnem megvetően csengett. Ugye tudod. ha lehetetlenné teszed. Hátradőlt a székén. – Te ezt állítod. Azzal kilépett. felmérted. amikor visszanézett. mint hogy itt állok: ha elszakítod Rupert Cargillt a munkájától. És ha azt képzeled. – Csak nem arról akarsz meggyőzni. és ezt saját tapasztalatomból tudom. hogy ezt a munkát folytassa. – Csak azt ne hidd. Azt gondolom… azt gondolom: gyűlöllek. De honnan tudnám – Averil elakadt. És hogy balszerencsénkre az ember magánügyei gyakran kihatnak nyilvános pályafutására. csüggedt. mert fél életet él. hogy a tuberkulózis gyógyításában elért páratlan sikerei az orvostársadalom kiemelkedő alakjává tették. s aztán fogadd el vagy vesd el.– Nem. Averil lehajtott fejjel indult az ajtó felé. Még hozzá kell tennem valamit. vagy végképp tönkre is teheti. hogy kötelességem lemondani Rupertről. eljön a nap. amire született. hogy a te szerelmed vagy akármelyik nő szerelme kárpótolhatja őt ezért a veszteségért. Averil. amit kíván. kielégületlen. – Hagyd békén – mondta. Joan összerezzent a hangja hallatán. Joan utána akart menni. Olyan biztos. és becsukta maga mögött az ajtót. hanem mint egy férfi. hogy az az ember. Hiszem. értelek – felelte Averil. . arra a szegény ördögre… Rodney hangja itt átforrósodott: – Elhiheted nekem. Már a kilincsen volt a keze. Rodney kimerülten elhallgatott. boldogtalan. Az a hang tele volt keserűséggel és bosszúszomjjal. hogy hálás leszek neked ezért. én nem az emberiségre gondolok. – A többi rajtad áll. amikor ott állsz majd tehetetlenül. apa. majd újrakezdte: – Honnan tudhatnám meg… – Hogy ez igaz? Csak azt felelhetem rá: hitem szerint igaz. – Nem. – Gondold meg. amit mondtam. aki nem azt a munkát végzi. komoly következményekkel járhat Cargill közhasznú munkájára. kellő bátorság és tisztánlátás van benned. és lesimította a haját. és azt kell látnod. hogy Cargill nagyon becses és fontos munkát végez. amit tenni akartok. apa. Így az. hogy a férfi. fáradt. – Igen. Averil. mint az apád.

Hajpántot hordanak! Joan elképedve bámult Barbarára. Jelkép. beszámolói alapján úgy tetszett. Barbara. Londonban vígan éli világát. . hiányzott a szükséges ítélőképesség. – Nem értelek. és eléggé nehezen kezelhető lett. az anyjával tüntetően kedves a maga hideg. amit az udvariasság minimuma megkövetel. Joan. Én soha nem is hittem komolynak. egyáltalán nem beszélt. Gondolom. Barbara felserdült. hogy nem él itthon. Egy hónappal később kijelentette: Londonba akar menni. Barbarából. tárgyilagos módján. Ő maga örült Averil látogatásainak. állapította meg magában Joan. ugye nem? – Nem értelek. de Barbara – talán dacból. az engem még százszor jobban nyugtalanít. Lefogyott és megsápadt. igenis számít. Amikor vagy három hónap elteltével hazalátogatott. Ezzel szemben vele. kurtán válaszolt. anya. hogy a válás elbúsítaná. – Egyszerűen borzalmasak. a jelek szerint. Averil távozott otthonról. – De téged nem érintett a dolog. Joan megkönnyebbült. – Iszonyatosan ostobák. Ezt Rodneynak is elmondta. – Ugyan már. buta képzelődésnek. Averil némán járt -kelt a világban. semmiféle tanújelét nem adva annak. Szerintem Mary is. – Azt csak elismered. Annyi helyes lány van Crayminsterben. Annyi bizonyos: Averil és Rodney viszonya meglehetősen hűvös. vélte Joan. hanem afféle kislányos. Rodney ránézett. normálisan viselkede tt. Joant bosszantotta ez a megjegyzés. és el akar végezni egy tanítóképző tanfolyamot. hogy annak idején volt miért aggódnunk? – Bizony volt – bólintott Rodney. gondolta Joan. Ami a gyerekeimet nyugtalanítja. ha tehette. Alison is nagyon kedves és jó kedélyű. Joant egyre jobban aggasztotta kisebbik lánya baráti köre. talán rossz ízlését követve – hallani sem akart róluk. Pedig milyen jóban voltak azelőtt! Most alig állnak szóba egymás sal azon túl. Averil hideg józansága valamelyest enyhítette a ház légkörét. – Igazán? Úgy hiszed? – kérdezte Rodney.NYOLCADIK FEJEZET És ezzel csakugyan vége lett az ügynek. ha szóltak hozzá. jobban megbecsül engem és a munkámat. – Nyom nélkül elmúlt az egész ügy. és elmosolyodott: – Szegény kicsi Joan – mondta. most. Rodney azonnal igent mondott. Rodney. Barbara! Mit számít a hajpánt? – Számít.

nem… – kezdte volna Joan felháborodva. hogy soha. semmiség volt ahhoz képest. mindketten szörnyűek. hogy ágaskodjanak és rúgkapáljanak. és túlságosan rajongott a lóversenyért. Rodney azonban csak nevetett. Még őket sem. te annyira… annyira mulatságos vagy.– Butaságokat beszélsz. jó. Barbara! – Jó. drágaságom. Joan. vagy nem? – Hogyne választhatnád meg. de hallgatnod kell rám. az a lány olyan száraz. drága apuskám. – A pénz nem minden. hogy az vagy. és az angol kiejtése útszéli. Különben is. túlságosan hangosan beszélt. Én Betty Earle-t szeretem meg Primrose Deane-t. Vele miért nem barátkozol? – Anya. te felhúzod az orrodat. felnevetett. – Nekem az a véleményem. – De jó sok pénze van. Ez el fog múlni. miféle férfiakhoz vonzódik a lánya. aki nemcsak tagja volt a konkurens ügyvédi irodának (ez a cég bonyolította a városka leggyanúsabb törvényszéki ügyeit). – Drága. tudd meg! – És nagyon helyes. Egyszerűen elviselhetetlen. Barbara. kislányom. Egy cseppet sem szórakoztató. anya: megválaszthatom magam a barátaimat. – Az igazat megvallva. Könnyű azt mondani. Rodney ahelyett. mint egy néger rabszolgával! – Az is vagyok. ha a lányaimról van szó. hogy még. Barbara az apja nyakába ugrott. Például George Harmonhoz meg ahhoz a roppant ellenszenves fiatal Wilmore-hoz. De akármennyire próbára tette is Joan türelmét az. – Hol a börtön? Mi a börtön? – kérdezte. – De olyan szörnyű barátai vannak… – Lányunk pillanatnyilag a feltűnőhöz vonzódik. azt mondta Joannak: – Ne végy mindent olyan nagyon komolyan! A kiscsikóknak meg kell engednünk. és csúfondárosan sajnálkozni kezdett: – Szegény kicsi Barbara! Úgy bánnak vele. hogy ne aggódj!. Ezért az én véleményem számít. Ott van Pamela Grayling… az édesanyja valaha nagyon jó barátnőm volt. és amikor Barbara kiment a szobából. amilyen aggodalommal figyelte. Ebben a pillanatban lépett be Rodney. ahogy Barbara a barátnőit megválasztotta. mit számít a te véleményed? – Ne gorombáskodj velem. – A mi házunk a börtön! – kiáltotta Barbara. mind a hárman nagyon helyes lányok! – Helyesek és halálosan unalmasak. hanem ráadásul sokat ivott. Ifjabb Wilmore- . nem a tiéd. amit szeretnék! Ez a hely valóságos börtön. Betty papája azokból a borzalmas társas körutazásokból él. drágám. úgy értettem. – Más szóval: nem választhatom meg a barátaimat. ő nem értheti meg az édesanya érzéseit. – Az alapkérdés az. hogy komolyan vette volna a dolgot. nem neked kell velük lenned. ne aggódj. ha én nem aggódnék? Rodney túlságosan engedékeny és félvállról veszi a dolgokat. Rabszolgaságpárti vagyok. háborgott magában Joan. de soha nem tehetem azt. Ugyan mi lenne a családomból. Te még nagyon fiatal és tapasztalatlan vagy. Rád nem haragudhat az ember öt percnél tovább! – Remélem. de ahányszor meghívom őket.

mi tetszik ezeken a fiúkon neked. mondunk bármit a fiataloknak. Joan. hogy azt mondtam Barbarának: nem akarom ezt a fiatalembert itt látni. a tetőn üldögéltek egy darabig kettesben. Izgalmasak. a fiatal lányokra vonatkozó. Mi több: nem tűröm. ami a fiatalembert kellőképpen zavarba is hozta. hogy Barbara a saját környezetében is lássa őket. és ez őt mélyen lesújtja. Joan. mily en gyenge Rodney. és mindent megtenni. Megértetted? – Oké. nyomatékosan arra kérlek: meg ne hívd őket ide. az lepereg róluk. hogy manapság a lányok is isznak röviditalokat. amit bárki állít magáról. Azt sem szeretem. hol dicsekedett.ral tűnt el Barbara a Városházáról. – Ne mondj ilyeneket. Ő mindenesetre hideg volt. mintha egy víkendet töltöttem volna együtt Tom Wilmore-ral. de ezt hibás lépésnek tartottam. – Ne légy már annyira maradi. Eddig azt hitte: George Harmon veszedelmes. holott csak egy széllel bélelt. George Harmon hol túl hangosan beszélt. a házamban. Másnap Joan elcsípett egy beszélgetést a két lánya között. amikor Averil megint leugrott egy-két napra hozzájuk. drágám. háborgott magában Joan. És vedd tudomásul: manapság felelevenedőben van sok. anya. Barbara. bűntudatos pillantást küldve anyja irányába. soha nem fogja kiismerni magát rajtuk. Ezért van szükség arra. – Úgy beszélsz. Barbara. mint a jégcsap. hogy a vendég zavarát eloszlassa. – Nem vagyok múlt századi. – Én csak sört ittam. – Nohát. anya. Joan némi éllel felelősségre vonta Rodneyt. Ha igaz. Öt tánccal később jelent újra meg. Ilyet csak könnyűvérű lányok művelnek. – Ez nagyon nem tetszik nekem. hallani is rossz. Ez nevetséges. – Éppen csak beugrottunk az ivóba. Ha mindig idegen környezetben találkozik az emberekkel. mondta Joan Barbarának. amikor kettesben maradtak. Mint utóbb kitűnt. Ez a te házad. hogy Rodney egy szombat este magával hozta a fiatal Harmont vacsoravendégként? Ez mutatja. – A te korodban még nem illik ilyen helyekre járni. a minap a Sült Kacsában láttak George Harmonnal. és soha nem végzett egy pennyt érő munkát. Barbara. a karácsonyi Jótékonysági Bálról éjnek idején. kritikus pillantása felmérte és könnyűnek találta Tomot. kérkedő fickó. És célbadobósdit játszottunk. anya. Később. hiába mondasz. Barbara vállat vont: – Nem is tudom. . Averil hideg. hiába igyekezett Rodney nyájasan csevegni vele. – Fel nem foghatom. Barbara ítélőképessége fogyatékos. aki túlságosan sokat iszik. A lányok ma már nem érintkeznek olyan fesztelenül a fiatalemberekkel. Készpénznek veszi. rámenős fiatalember. mint tíz éve. – Tudnod kellett. és nem akarom őket itt látni. És ebben nagyon igaza volt Rodneynak! Ezt Joan akkor értette meg. Egyelőre nem tudja megkülönböztetni a hamis pénzt a valóditól. – Ezt én is megmondhattam volna a lányomnak! – Ó. hol mentegetőzött. mihozzánk. régi illemszabály. hol motyogott. Ki nem állhatom George Harmont vagy Tom Wilmore-t. Hogyne bosszankodott volna ezek után Joan azon. Ezúttal Tom Wilmore-t hívták meg. – Tudtam.

Kijelentette: ő mossa kezeit. – Szörnyű alaknak tartom – mondta kissé nyersen. Emelt hangon közbevágott: – Ne mondj ilyen bűnös dolgokat. – Csak azt. hogy szeretem. mit beszélsz! – Elfelejtettem. És el nem tudtam képzelni. de Barbara makacsul ellenszegült terveinek. Folyton vendégeket hívsz. és öngyilkos leszek. Én ki nem állhatom a vendégséget. ártatlan meggyőződéssel… Joan elkezdett teniszpartikat szervezni és vendégeket hívni. anya el akar majd választani bennünket. – Ezért kell másoknak dönteni helyette. és akkor elszököm vele. kénytelen megölni magát. Tom Wilmore-t ezek után mintha a föld nyelte volna el. Hagyd őt élni. hogy nagyon is agyafúrt ügyvéd. – Már én sem értem. apus. vagy ha ebben megakadályoztok. apa. bedugom a fejemet a gázsütőbe. – Tom Wilmore? – mormolta egy szép napon az állhatatlan Barbara. anya. Babs? Barbara felnevetett. akit akar. igazán szentül meg voltam győződve róla. – Barbara hangja elárulta: kicsit meg van bántva. mit akarsz. Ha rajtuk állna. ő is inkább határozatlan volt egész életében. Rodney helyeselt. gondolta Joan. Azt gondoltam. anya. ne szervezkedj. Barbara nagyon nehéz eset. azt. drága Rodney. de te ne ártsd bele magad. történjen bármi. Joan vérig sértődött. Azt ki nem állhatják a fiatalok. Joannak eszébe jutott egy régi este. – Ő maga sem tudja. – De tudod. és te csupa lehetetlen frátert csődítesz ide. – Ha legalább azt kegyeskedne elárulni. ami a férfiakat illeti. hogy hagyj békén. – Nem. amikor Rodney rátalált a helyi újságban egy közleményre: George Harmon és Primrose Deane házasságot kötöttek. Barbara. Pedig igazán szörnyű alak. Barbara. hogy te is itt vagy. ahogy így visszagondolok. mit látsz te benne. – Ne tüsténkedj annyit. – Elvégre ha az ember nem bír elviselni valamit. kedvesem. – Pont mint Júlia! – Igazán el voltam rá szánva. Vidáman felelte: – Tudom. tudom. – A tizennyolc éves Barbara könnyed sajnálkozással beszélt a tizenhét esztendős Barbara bolondságairól. nem próbál tovább Barbara szórakoztatásáról gondoskodni. Hozza ide a barátait. Joan. Nagyon odavoltam érte. Határozatlanok. te vagy anya. A férfiak kétségbeejtőek. minden menne a maga útján. Averil? Averil megvetően vállat vont. Te persze sosem követnél el ilyesmit! Te mindig nyugodt maradsz és józan. de kicsit gondterhelten. Azt sem tudod. Miután felolvasta. Szegény. . mondta Joan felpaprikázva Rodneynak. ugye? – Én mindig nagyon ellenszenves fiatalembernek tartottam. Nagyon fiatalka még. vagy nem. rákacsintott Barbarára: – Egy régi szerelmed. Joan. mit akar! – méltatlankodott Joan. – Szörnyű alak! – és mondta ezt mélységes. Barbarának meg kell állnia a maga lábán. – Fogalmam sincs.– Ellenszenvesnek találtad őt. – Pocsék ízlésed van. Mindig nekem kellett észnél lennem! Pedig az az általános vélemény Rodneyról. Joan nem bírta tovább némán hallgatni a párbeszédet.

amitől még rózsásabb lett az arca. mint szokott. Joan? – Muszáj erről így beszélnünk? – Nem. Rodney megmentette a helyzetet. az arca rózsaszín. Joan meglepetten bámult rá. és azt motyogta a gallérjába. de némileg erőlködve. mint ha benne reked… – A valóságban persze soha nem tenne olyan szörnyűségeket. Wray nagynénje. Joan. mint azoknak a szörnyű. Wray meg se mukkant. Minden holmiját elhagyja. de jól nevelt lányok. Mr. Wray úr maradjon és teázzon velük. Az ő számára nem nevetséges. és kedvesen üdvözölte William Wrayt. kedvesen. Nekünk van arányérzékünk. Rodney magával vitte a dolgozószobájába. jó. és egyensúlyba kerül önmagával… De Barbara érzelmileg nagyon labilis. Wray készséggel igent mondott. William Wray elpirult. – Eh. Joan összeszedte magát. de valószínűleg hamarosan hazaér. – Csak nem gondolod. – Nevetséges ez az egész! – A mi szemünkben. Nyoma sincs benne tárgyilagosságnak vagy humornak. Javában csacsogott. Utána kissé akadozóvá vált a társalgás. hogy meglátogassa nagynénjét. nem tesznek… – Mit nem tesznek. Majd hét óra volt már. Jelenleg éppen nincs itthon. Joan. Ez úgy hangzott. azok a szörnyű rendőrségi esetek élő emberekről szólnak. Ezek után szinte úgy tetszett. Nemsokára megeredt a nyelve. amilyeneket mondott. hogy visszahozza Scudamore kisasszony teniszütőjét. – De azt kívánom. a szeme kék és állhatatos tekintetű. Meglepetten nézett föl látogatójukra. Rodney. Szexuálisan koraérett… – Hallgass. az maradnék. mondta. amikor – őszinte megkönnyebbülésére – hazaérkezett Rodney. Mr. valójában nem. és azért jött – hm –. – Jó. A fiatalember magas volt és vállas. a szobalány bevezette Williamet a fogadószobába. Joan. hogy van Mr. és szeressen bele. Rodneyhoz fordult: – Nem lenne szabad ilyen ostobaságokra biztatnod a lányodat. Joan az íróasztala előtt ült. hogy ő Lady Herriot unokaöccse. Lady Herriot egészségi állapotának a megbeszélése mintegy öt percet vett igénybe. amilyen Barbara is. mint aki szörnyű lelki kínokat áll ki. Barbara olyan feledékeny. Rodney nem felelt. és megkérdezte. hogy Barbara találjon magának egy derék fiatalembert. Lady Herriotot. amikor Barbara éppen nem volt otthon. Amikor Barbara kiment. amikor az ifjú William Wray hazatért Irakból. Ő ezt halálos komolyan mondta. jobb. szívből kívánom. persze hogy nem – sóhajtott nagyot Rodney. egyszerű. Elkezdett Irakról beszélni. Joan nehezen. Joan teáért csengetett. nagyon egyenes háttal ült a helyén. és kicsit úgy festett. Szerencsére megérkezett a tea. Egy kicsi korábban. hogy… – Nem. .– Remélem. Ha egy kicsit idősebb lesz. ezt tudomásul kell vennünk. ha kibeszéli. Joan először egy héttel a fiú hazaérkezése után találkozott vele. mire Bill – láthatóan nem szívesen – végre elköszönt. csak pirult. rendőrségi eseteknek egyike! – Ne feledd. Egy délután. az álla előreugró. okos kérdéseket intézett a fiúhoz. az ég meghallgatta Rodney könyörgését. amelyet a kisasszony – hm – a múltkor náluk felejtett. úgyhogy lassan oldódni kezdett Bill Wray kétségbeesett merevsége. de megfékezte indulatát. Joan fellélegzett.

hogy nem találkoztunk. a telefonhoz. és sürgősen össze is akarnak házasodni. és szép jövő vár rá. – Nem is kicsit. nem. Torkig vagyok Crayminsterrel. tétova pillantással. hogy elszánja magát és idejöjjön. aki a hallba indult.– Helyes fiú – mondta Rodney. Azért volt olyan vörös. és a nyakába ugrott. – Ámbár úgy hiszem. Joan sietett közölni vele: – Itt járt egy udvarlód. Akkor miért lett olyan gondterhelt és nyugtalan. – Hogy aztán munkába álljak? – Barbara felhúzta az orrát. hogy átruccanhatnánk Marsdenbe az akadályversenyt megnézni. apus. miért javasolta. Szeretnék utazni. és szokatlanul tisztán látja a dolgokat. Billy Wray? Hát megtalálta? Mintha a föld nyelte volna el akkor este azt az ütőt. – Rettenetesen sokáig maradt! – Igen. – Szívesen hallok újságokat a világ távoli és furcsa részeiről. Miért esett Rodney habozóba. Nagyon jófejű a fiú. ami majd kiszúrja a szemedet? Az a szegény fickó azt sem tudta. – Ó. Rodney hosszan nézett Barbara után. Nagyon untatott Bill? – Egyáltalán nem – tiltakozott Rodney. Barbara odafutott apjához. Rodney arcán megint mosoly suhant át. – Ja. Rodney? – Ó. Bill fiatal. több mint két órát töltött itt. Visszahozta a teniszütődet. De egy kicsit félszeg. te a kelleténél is többet dolgozol. apuskám. – Ő is megkedvelhetett téged. Téged. Jellemes is. Némi filozofikus hajlammal is meg van áldva. Ej. – Nagyon kifárasztott. – Csakugyan az. kezdettől fogva nagyon rokonszenvesnek találta. Megtárgyaltuk a közel-keleti politikai helyzetet. untatott volna. saját vagyona is van. hogy nyújtsák meg a jegyesség idejét? Miért vág kelletlen képet. – Ezzel alighanem a legtöbb ember így van – felelte Rodney. én lusta perszóna vagyok. Barbara éppen vacsorára futott be. – Ó. gondolom. És úgy sajnállak! Majd elengedte Rodneyt. amikor pár nap múlva Barbara berontott és jelentette: eljegyezték egymást Billel. – Rodney láthatóan jól mulatott. Különös. – Felhívom Billt. nem azért maradt. Csakugyan megkedveltem. kicsit lihegve. Joan. Nagy erőfeszítésébe kerülhetett. hogy velem diskuráljon. Rémségesen ostoba filmet láttunk. Crabbe-ékkal voltam moziban. – Tudod. Bill mindenesetre más. Azt remélte. Barbara befut. Barbara. – Megkedveltem. miért aggódik? . kérdő. Nem szeretek dolgozni. Tipikus esete ez a „szerelem első pillantásra” nevű betegségnek. hogy ő visszakísérhesse Billt Bagdadba. mint a főtt rák. Pedig tetszett neki Bill Wray. – Elég sokáig várt rád. általában nem ennyire félénk. Élveztem a beszélgetést. – Kitanulhatnál valamilyen szakmát – javasolta Rodney. És amikor megtette. – Kár. Ezt már régen figyelem. nem csak eszes. sehol a szíve hölg ye. hát nem veszed észre. hová legyen zavarában. Mintha azt mondta volna. ha ilyen sokáig maradt. jók az összeköttetései. Lady Herriot unokaöccse.

de azért reméljük a legjobbakat. hogy belépjen a céghez. hogy talán soha nem látják viszont egymást? – De bánom – sóhajtott Rodney. el van intézve. heveskedett Joan. mint a boldogság. Tony pár évig egy mezőgazdasági középiskolába járt. kellemes. És mit tudunk róla egyáltalán. hogyan kell ezt érteni. Joant kissé megrendítette a hír. Joan. Averil választottja nyugodt. – Tony nem okozott nekem csalódást. – Például mi? – kérdezte Rodney. Mindig olyan derűs volt és jókedvű. hogy a fia a világ túlsó felén él. haza sem igen jöhetnek – méltatlankodott Joan. Hamar beadta volna a fiad a derekát. – Hát például… – Joan pár pillanatra elakadt. – Meg kell vallanom: nagyon hiányzik nekem Tony. vetette ellene Rodney. és azt mondta rá: neki nem erős oldala bárkit bármire rákényszeríteni. nem a mienkről! A mienk már befejeződött. A kockázata? Joan értetlenül bámult Rodneyra. amelyeket Tony a levélhez mellékelt. Mintha más nem is számítana. De az ő véleménye szerint túlságosan nagy lett volna a dolog kockázata. hogy Barbara túl fiatal még a házassághoz? Barbara persze félresöpörte apja aggályait. Rhodesiában volt egy nagy narancsültetvénye. Edward Harrison-Wilmotthoz. Más baj is volt vele. de aztán kivágta: – a kötelesség. mondta Joan letörten Rodneynak. A lány csinosnak és kedvesnek látszik a fotókon. – Egész életüket ott fogják leélni. így Rodney. és a jelek szerint arra is kapható. de semmit! Tony elásta magát. Rodney egyik kliensének itt. Rodney nagyon is jól tudja. komolyan mondom. Ez igaz. Joan kicsit ingerülten válaszolt. Ezután Averilen volt a sor: egy szép napon bejelentette. Rodney talán nem bánja. – Tonyt rá kellett volna kényszerítened. Az senkinek sem kötelessége.És miért jelentette ki szinte a házasságkötés küszöbén. hozzámegy egy brókerhez. semmit. nem okozni neki csalódást. de a vizsgáit nem tette le. harmincnégy-harmincöt éves férfi volt – ráadásul igen jómódú. Hogy az ő fia elvesz egy lányt. hogy szűkös körülmények között éljen Tonyval Rhodesiában. Rengeteg dolog van még az életben a boldogságon kívül. itt Tony életéről volt szó. az aktív része. jelentette ki Joan. . – Ej. Sokkal fontosabb dolgok. felelte Rodney. bólintott Rodney. jól vagy rosszul… úgy értem. Néha torkig van ezzel a sok üres fecsegessél a boldogságról. akit ő még csak nem is látott soha! Ráadásul pénze sincs a lánynak. Ezt értette ő kockázaton. Ezt én már akkor megmondtam! Rodney mosolygott. Hát ezt hogy érti? Miféle kockázat? Esetleg boldogtalan lett volna tőle Tony. Hat hónappal később hozzá is ment az ő Billjéhez. Tony kötelessége lett volna apja kedvére tenni. hogy ügyvédnek álljon. felvidította az egész házat. Hiányzik nekem Tony. Rodney. Tony roppant lelkes. ámbár igen kurta leveleket írogatott haza. Mint a legtöbb ember. Aztán bejel entette: eljegyzett egy durbani lányt. de végül kivándorolt Dél-Afrikába. de még mennyire… – Hát nem ezt mondom én is? Erősebbnek kellett volna lenned! – No de. Erősködnöd kellett volna. olyan messze tőle. és elutazott vele Bagdadba.

Joan felnevetett. Allah nagyon kegyes. Alderman is korosodik. Mekka felé nézve. sajnos. Úgy gondolom. Rodney. Talán okosabb lenne most egy kis sétát tenni a fogadó közelében. Enélkül is látta. – És a gyerekeinkkel is szerencsénk volt. vagy ilyesmi. megfogta és kicsit megszorította Rodney kezét. és lám. Kell egy kis változatosság. . a cég szénája jól áll. – Igaz. és magas orrhangon arab szavakat kántált. – Hát – Joan fontolóra vette a dolgot –. és közölte Joannal: – Ő déli imát mond. aztán így folytatta: – Nagyon szép volt az életünk. Allah nagyon könyörületes. kínos gondolatok közül. Rodney! Az igazán kétségbeejtő lett volna! – Úgy hiszem. gondolta Joan. – Hát igen. – Az az igazság – szögezte le Joan –. ott termett a hindu. azt bizonyítja. – Sose szerénykedj. nagyon alkalmatlan módon valahogy mindig előjöttek. feltette. hogy az ember kötelessége uralkodni magán. hogy csakis a kellemes és jó emlékeket idézze fel. Az ember szépen elrendezi a gondolatait úgy. az csoda jó érzés lehet – sóhajtott nagyot Rodney. olyasmire mosolyog. Joan. – Igaz. Olykor az a másik fél érzése. amit csak ő lát. Honnan. Egy ügyvédnek sincs akkora klientúrája a környéken. Ez. hogy a szükséges jelszó a „fegyelem”. amelyek akarata ellenére. Joan felkelt.– Hát igen. milyen gyorsan múltak az órák. Joan bólintott. mint Henry bácsi idején. mielőtt megint elfogyasztanám a szokásos nehéz ebédet. persze. Eddig gyorsan telt az idő. olyan nincs is. mint neked. tudod. hogy mi ketten jól összeillünk. ha rossz útra térnek. ámbár úgy vélte. majd fölfölegyenesedve. más nem. Sokkal nagyobb ma. honnan nem. – Bámulatra méltó elv. hogy új társad lesz? – Ó. nem – rázta a fejét Rodney. le-lehajolva. – És az új társ új tőkét hoz be. Illetve. mit művel a fiú. szinte sosem veszekedtünk. még most is az. és az órájára pillantott. én is. amitől te tartósan kétségbeesnél. – Ennek örülök. Rodney hajában máris sok a szürke szál. Az arab fiú a földön térdepelt. Ez. Szörnyű lett volna. És mennyire megfelel neked! – Ugye milyen jó azt érezni. Rodney mosolya nagyon kedves. – Ő mondja. és nem tért vissza egy sem azok közül a zűrzavaros. ugyebár. Rodney rámosolygott. bár egy icipicit csúfondáros. talán csakugyan így van. Bánod. – Nem árt ide a fiatal vér. – Fura-fura Joan! – No de. Előhozta a hálószobából dupla bélésű kalapját. boldogtalanná válnak. tudta. Ma reggel így jártam el. hogy az ember sikeresen élte le az életét? – mosolygott elégedetten a férjére Joan. tényleg nagyon nyugodt a természetem. és kilépett a szabadba. Joan egy kicsit eltöprengett. ez az információ teljesen felesleges. nagyon igaz.

gondolta elégedetten. Hétfő este érkeztem ide… Időközben eljutott a szögesdrót kerítésig. Ugyan hol tartana ma Rodney. Averil házasságát azzal a derék Edwarddal. nehogy felébresszem. aki szereti a társaságot. a katona alszik. Az ilyesmi alighanem egyáltalán nem képtelenség Tell Abu Hamid környékén. azt csak egy csoda szabadíthatja ki homokbörtönéből. Egy kedves angol lányt kellett volna elvennie. Averil londoni háza pompás. Hát persze. a végén talán azt sem tudnám. ütött-kopott Fordot. és megindult kényelmes tempóban a vasútállomást jelző drótkerítés irányába. William elmagyarázta neki. és apja nyomdokaiban kellett volna haladnia. hogy értelmes erőfeszítéseket tegyenek céljuk elérésére. hogy úgy látszott: az arabok nagyon is elégedettek és jól szórakoznak. de hiába húzták-vonták ellentétes irányokba. kapott észbe. Az ember igenis használja az eszét. Eltökélten. és Tony maga sem egészen olyan. Rodney minden valószínűség szerint fülig el lenne adósodva. Így csak eltelik valahogy az idő. és tervezze el holnapját. Megindult visszafelé. gondolta akkor Joan. megbízható fiú. amilyennek egy jó fiúnak lennie kell. aki sehol sincs ország kellős közepén él. mennyit köszönhet nekem? Joan a látóhatár imbolygó vonalára bámult. Ámbár ez talán nem is szükséges annak. mintegy körbejárva a fogadót. mint Tell Abu Hamid. „Insallah”. Eddig nagyon eredményesen múlattam az időt. Eszébe jutott. A sarkára kellett volna állnia. ő maga nekidőlt egy széles deszkaalkotmánynak. persze. Vajon tudatában van-e Rodney. igazán kedves. az agorafóbia (ha ugyan az volt). és jelzálogkölcsönért futkosna. és így felmentve érezték magukat az alól. És Tonyét – ámbár az nem annyira sikerült. A legkülönösebb az volt. Hat-hét arab igyekezett megmozdítani egy homokba süppedt.– Tudom – biccentett Joan. de kerülővel. Valljuk be. hogy reménykedve hajtogatták: „Allah könyörületes”. gondolta Joan. és egy kicsit távolabb és beljebb egy embert pillantott meg. Nem megyek közelebb. mint Hoddesdon gazda. hogy jó szándékú. Ide eltökéltség kellett volna. és hozzá jómódú is. Nyilván az állomást vagy a határt őrzi. ez délibáb. gondolta Joan. Veje. és nincs meg annak a kockázata. Scudamore és Witney céghez. Úgy látszott. ahogy Isten akarja. . csütörtök. Tonynak Crayminsterben kellett volna maradnia. hogy megint előjöjjön az a különös érzés. amelyekért hálás lehet sorsának. még rám lő. gondolta Joan. mert ha továbbra is ellenkező irányban húzzák-vonják az autót. Furcsa! Mintha víz hullámzana. a hét melyik napjánál tartunk. Meg Barbara házasságát. Azokat a dolgokat hívta elő emlékezetéből. mi is van ma? Csütörtök. és belépnie az Alderman. Rodney túlságosan engedékeny volt Tonyval. mondogatták. Ez a felfogás cseppet sem tetszett Joannak. Allahnak könyörületesnek is kell lennie. ha én nem állok annak idején a sarkamra? Kellemes melegség öntötte el: elégedett lehet önmagával. Ha sokáig itt élnék. – Lássuk csak. A vállán puska. ámbár kudarcra ítélt erőfeszítésüket azzal toldották meg. valamiféle egyenruhában. amit Bagdadban látott.

és lefeküdt. és nagy örömmel konstatálta: ma a változatosság kedvéért őszibarackkonzervet szolgál fel a hindu desszertnek. Tonyval mindig is nehéz volt szót érteni. Lazítanom. A szónak mintha nagy súlya lenne. délibáb. És bár nagyon jóképű fiú volt. Ő eddig mindig azt hitte. A természetes az lett volna. se ehetőhöz. amit akart. pihennem kell. Tony. amennyire érzése szerint egy fiúnak szeretnie illik az édesanyját. Teste merev volt és feszült. már-már úgy beszélsz. semmi kellemetlenség nem jött közbe. Joan visszaemlékezett arra az esetre – Tony akkor még kisfiú volt. meg is operálták huszonnégy órán belül. mint egy ápolónő. éppen akkor. hétéves –. Kár lenne a háztól túlságosan messze kerülni. nem merült fel egy kínos gondolat sem. kedves. hogy Tony milyen kétségbeejtően önzőnek és könnyelműnek mutatkozott. se mérgeshez. Hát igen. Hallod-e. csendesen bejelentette: – Úgy hiszem. Jobb. Tony sosem akart ide vagy oda menni. Joan Scudamore? Betegnek? Hibbantnak? Ugyan miért vagy olyan büszke magadra. Agya élénken működött. de egy kicsit sértve érezte magát… Joan az órájára nézett. kézzelfogható dolgot. fákat és városokat mutat. Megfoghatatlan volt. hogy a délelőttöd normálisan. mondogatta magában. – Tony sokkal ügyesebb a rejtőszín alkalmazásában. A fájdalomnak semmi köze nem volt gombához. és aztán kimelegedni a sietség következtében. mérges gombát ettem ma este rendes gomba helyett. Minek tartod magad. hogy egy ilyen kis gyerek az anyjától kérjen segítséget. Ebéd után a szobájába vonult. de mindig csak azt tette. Averil ezt „rejtőszínnek” nevezte. látszólag mindennel egyetértett. Az ember nem ilyennek képzeli a délibábot. mindjárt meghalok. nem hozzá. vagy valami más. hogy elbüszkélkedjék vele. . Tony sosem szerette őt annyira. hogy melletted haljak meg. Joan még ma is furcsállta. amikor Joannak szüksége lett volna rá. így Joan szívesen vitte volna magával ide és oda. és mitől vagy olyan fáradt? Mi különös van abban. kellemesen telt el? Joan idegesen besietett a fogadóba. és nyugodtan. Tony sok tekintetben idegesítő gyerek volt.Csakugyan délibáb… mintha ott messze tavak vize hullámzana a homok közt. apa. mosolygós. Valójában sokkal jobban szerette az apját. Nem fűlt a foga a tanuláshoz. amikor a gyerek az éjszaka kellős közepén megjelent Rodney hálószobájában. és azt gondolom. Balsejtelem gyötörte. mint mi. Szíve egy kicsit gyorsabban vert a normálisnál. De nem sikerült lazítania. Délibáb. hogy egyszerűen beleolvadt a háttérbe. ha máris indulok vissza a fogadóba! Kitűnően telt a délelőtt. A sportokhoz sem. Tonynak heveny vakbélgyulladása volt. Joan ugyan nem tudta pontosan. Azért jöttem ide. gondolta elégedetten. És az. hogy a fia az apjához fordult. nyomát sem éreztem agorafóbiának. hogyan érti ezt Averil. Mi is járt az előbb az eszében? Aha. lányok – mondta. gondolta. nyugodt volt. mert nagyon nagyon fáj a hasam. szólt rá erélyesen egy belső hang. és megvolt az az idegesítő szokása.

amelyet anyja halála után tett. Hogy is van az az Om mani… Teozófia? Vagy buddhizmus? Nem. „Mi Atyánk. Három lánya szemlesütve azt felelte: – Megértettük. ki vagy a mennyekben…” Joan előtt felmerült édesapja képe: négyszögletesre nyírt szakálla. félreállt sűrű. hogy apja ennyire szerethette az anyját. hogy ma nem lehetek veled. miközben azt mondogatja magának: nyugalom. vékony. amelyet házasságuk huszadik évfordulóján intézett a feleségéhez: „Nagyon fáj. állhatatlanságát alig-alig enyhítheti vidám könnyelműsége. sejtelme sem lévén arról. ne is gondoljunk rá. átható tekintetű kék szeme. de a mama igazán lehetetlen! Joan természetesen nagyon szerette az édesanyját. Egy kedves zsarnok. Amire a tengernagy dühbejött – de sohasem a feleségére haragudott. Ezüstlakodalmunk Rodneyval. mert tudja. szinte mániákus rendszeretete. azért. Elmélkedjünk Istenről. Arra az érzésre. Be kedves is lenne Rodneytól. mint azelőtt. de gyermeki szeretete nem vakította el. sőt szinte megrázta Joant az a felfedezése. hogy ma még drágább vagy nekem. Mi fog történni? A gyíkok mind visszabújtak a repedésbe. s így tudta: anyja roppant idegesítő teremtés. ha egy ilyen levelet írna nekem. drága szívem. hogy valami nagyon kellemetlen vár az emberre. mégis végtelenül derűs volt és boldog. – Miért nem vigyáztok jobban anyátokra. rendszertelenségét. gondolta Joan. amelyet ferdén tűzött föl. Joan lázasan töprengett: mire? És végre rátalált a megfelelő hasonlatra – a várakozásra a fogorvos előszobájában. lányok? Miért engeditek.” Addig sosem jutott Joan eszébe. kalapja. hogy valami nincs rendben a ruházata körül. de hiába. tipikus kvietált tengernagy. egymás közt: – Jól van. jó szíve. nyugalom. mindig csak a lányaira. hogy így lépjen ki a házból? Nem tűröm az effajta rendetlenséget! – bömbölte. apa. de olyan gondtalan és ellenállhatatlanul kedves. mi mindent jelentett nekem annyi éven át szerelmed. hanyag asszony.Az egész nagyon hasonlított valamire. gondolta. szórakozott. vasszürke haján. Az ő házában mindennek a helyén kellett lennie. Szerelmed áldás volt rajtam és éltem koronája. Szeretném ebben a levélben elmondani. micsoda képtelen gondolatok! Miss Gilbey… fegyelem… manréza… Manréza! Elmélkednem kellene. várni… Jó ég. És az édesanyja képe is: magas. hálás köszönetet mondok érte Istennek és neked. mélyen ülő. maradjunk csak meg a saját vallásunknál. nem. mert jön a vihar… ez a vihar előtti csend… várni. impulzivitása. vasalatlan szoknyában indulni el társaságba. hogy az emberek még akkor is mentséget kerestek számára. jól. Anya képes volt felemás kesztyűben. Ezért aztán nagyon meglepte. amikor az elhunyt iratait rendezte. Isten szeretetéről. amikor a leginkább idegesítette őket. és azt is. Decemberben lesz a huszonöt éves házassági évfordulónk. – Majd később. . és rábukkant apja levelére. a megpróbáltatás feltartóztathatatlanul közeleg… Miféle megpróbáltatás? Mitől félek? – döbbent meg Joan.

És Blanche Haggardra sem. a kandallóban pattogó tűzzel és emberekkel – sok emberrel –. ez valahogy nem igaz. Nézzük csak azokat. a szakácsot. Joan felugrott. néha csak ülök…” Kitől származik ez a mondás? Csodálatra méltó életmód! Ő nem fog gondolkodni. mint egy rovar. Megalázó. ha mondom… Ha nem lenne semmi más dolgod. – Nem is sejted. akikhez látogatóba mehet az ember. kell. nagyon óvatosnak kell lennie. Nem szabad a piros rododendron bimbókra gondolnia. Vallásos elmélkedésre készültem! Ehelyett világi dolgokra gondoltam. Azt az érzést keltik benne. de hát így van. levegős fogadószobáért. sok éve meghalt apámra és anyámra. mi olyat tudnál meg. ez nagyon rossz jel!) Megteázott. Nem távolodik el túlságosan a fogadótól. A gondolkodás felkavarja az embert. börtönszerű szobában. Egyedül ebben a csúf. Nagyon. úgy érzem. Igen. Szorítják az embert. hogy Rodney ilyen levelet írna nekem… akármennyire szeret… akármennyire szeret… Miért ismételgetem ezt olyan kihívóan? Miért fut végig a hátamon a hideg? Hol is hagytam abba a gondolkodást? Hát persze! – tért magához felriadva. hogy kicsi. nem. most már magammal beszélgetek. amit eddig nem tudtál? – Nem is akarom megtudni – mondta hangosan Joan. gondolta. Meglepetten hallotta saját hangját. arra az esetre – no igen. Csak sétál. Mit nem adna most egy tágas. csinos. Mint állat a ketrecében. Felesleges itt heverészni. akkora. nem maradhatok. hogy a te szerelmed áldás rajtam és életem koronája…” Nem. félbeszakítva képzelgését. ha úgysem bír elaludni. És csak egyet tehet: önmagáról gondolkozhat. kell! Vagy egy autónak. Mi az. és kiment a szabadba. Körbe-körbe járni. Gyűlöli ezeket a magas szobákat keskeny. Úgy érezte. nem bír tovább itt ülni és gondolkodni. Meghaltak. tudom. le kell írnom. Joan esküdni mert volna: ők sosem gondolkodnak. megalázó. az arab fiút. moszkitóhálóval födött ablakukkal. Máskülönben… Máskülönben mi van? Joan nem tudta. mint magadról gondolkodni. eleve vesztes csatát. (Tessék. Csatát? Ki ellen? Mi ellen? . Nem szabad Rodneyra gondolnia. vidám kretonhuzatokkal. arra az esetre… Nagy kört leírni. akik itt élnek: a hindut. Vagy valaminek… – Nem maradhatok itt tovább – mondta Joan hangosan –. és akik eljönnek az embert meglátogatni… Hamarosan jönnie kell a vonatnak. Kell. és egyedül hagytak. (Ezt végképp nem szabad!) Nem szabad Joan Scudamore-ra gondolnia. amit nem akarok tudni? Csatát vívok. nem szabad Averilre gondolnia. „Néha ülök és gondolkodom.„Drága Joan. gondolta Joan. De hisz az én vagyok. Elképzelhetetlen. Sejtelme sem volt róla. mi mindent köszönhetek neked – mit jelentesz számomra. nem szabad Barbarára gondolnia. De igen. Egyedül a sivatagban. nem szabad Tonyra gondolnia. Nem.

mondják minduntalan másokra. Most aztán megtanulta. gondolta. Csak az idegek? Az idegek a poklot járatják meg az emberrel. Láza van! Hogy nem jutott ez már előbb az eszébe! Besietett. akkor még nem tudta. – Emlékezned kell – mondta magának. gondolta. a rizses lazacételt. Levetkőzött és lefeküdt. Éjjel azt álmodta. hogy valaki követi. nyíltak egymásba. egyikük sem fog rajta segíteni. Mégis rögtön elaludt. Scudamore -t egy percre sem szabad magára hagyni. Neki most egy orvosra lenne szüksége. egy féleszű hindu. Ha hátranézne… Hátranézett. . akit jól ismert. Reggel megnyugodva ébredt. aki utána kémkedik. Mit meregeti így rám a szemét ez az ember? – Mi van? – kérdezte a hindutól. Valahogy eltelt az este. Természetesen ez a baja. Holnapra ugyan nem marad semmije. 36. Kivette a lázmérőt és megnézte. „Csak az idegei”. Averil. ez a kezelés nem az én esetemre való… Vacsora után a szobájába vonult. aki hamarosan beküldi a vacsorát. Most már igazán aggódott maga miatt. rokonszenves orvosra. hogy ismeri… Emlékezned kell rá. Maradjunk ennél. egy teljesen hülye arab fiú és egy szakács. de úgy érezte. itt hagyja. Egy lélek sem. A hindu kint állt a kertkapuban. a babfőzeléket és a két kemény tojást. Tisztára és kizárólag testi dolog. Mégsem múlt el az az érzése. Előkereste az aszpirines tubust. akkor csak az idegei lehetnek. Egyikük sem törődik vele. egy szanatóriumi szobára és egy szívélyes. Meg kell sürgősen mérnie a lázát. Nem akarom megtudni.Az mellékes. Emlékezned kell rá. valamit tennie kell. legyen bárki is. mondta szigorúan önmagának. Mintha valaki nyomon követné. Nem jó. valahol itt kell lennie. egy kedves. Barbara. Valaki. Rémisztő érzés volt. – Mi a baj? – Memszáhib nem jól van? Talán láza van memszáhibnak? Hát ez az. csak egy kicsit fáradtan. Rodney. és előszedni a kininjét. Láz – hát persze. Joan kicsit megtántorodott járás közben. Hat tabletta volt benne. Félve. de senki nem volt ott. Nem a nap volt a baj oka – nem a láz –. Elővette és a nyelve alá rakta a lázmérőt. Hozott magával egy kevés kinint. Joan mindet bevette.” Ehelyett egy fehérre meszelt börtön jutott neki a sivatag kellős közepén. láz! Az összefüggéstelen gondolatok – az arctalan félelem – a rettegés – a gyors szívverés. pedig egész idő alatt tudta. Folyosók kanyarogtak. hogy egy hatalmas börtönben bolyong. bizonyosan tudta. Egy hajszálnyit alacsonyabb a normálisnál. aki egy percre sem hagyná őt magára.6. Tony. Soha többé nem kelek útra megfelelő mennyiségű és minőségű altató nélkül. egyikük sem segíthet. Máris visszafordul. megbízható ápolónőre. „Mrs. egyikük sem akar rajta segíteni. Joan ki akart jutni. Ő is ezt és így mondta már nem egyszer másokra. de nem találta a kivezető utat. és visszamegy a fogadóba. Mit tegyünk. egyik sem jó. Ez egy jó mondat. Furcsa érzése támadt.

uram. Rodney. egy kislány. Jelenleg valahol Burmában él. hamarosan újra kezdődik az egész. gondolta. nem próbál ezentúl meghatározott dolgokra gondolni. – Rodney. nagyon boldog lehet most. és ő is annyira szeret gyorsan növő fák-bokrok között élni. De a mai fiatalokat az újdonságok vonzzák. Kedves fiú. az idősebb fiú erdőmérnök lett. Joan azonban nem figyelt rá. nem. Csak egy kis félelem lappangott a lelke mélyén. hat hónapos korában meghalt. hogy Peter felmondott – egy repülőgépgyárban akar dolgozni. Saját szavai nyomán továbbvitte az iménti gondolatot. nem tehetek semmit ellene. Átengedi magát a gondolatai sodrásának. Aztán egyszer betegen és nyugtalanul jött haza az irodából Rodney. és arra kérte. Joan tényleg úgy hallotta. más baja nem volt. Hiába. felöltözött. Peter Sherston nagyon is hirtelenül távozott a cégtől. A gyerekeket rokonok vették magukhoz. Joannak eszébe jutott Leslie. félresikló. semmi. És mindketten annyira kedveltük! – Hát igen. megreggelizett. buzgó arca. – Édesanyám azt mondta. Mindjárt kimegy. akár az apjának. Joan kérdezősködésére türelmetlenül azt felelte: semmi. – Mi a baj? Lusta volt Péter? – Ó. Ha jól sejtem. és azon sem erőlködik. hogy már akkor ezt gondolta! Leslie Sherston halála után a férje összecsuklott. bizonyosra veszi. hamis tekintet. hogy ön segíteni fog rajtam. de most még nem… Eh. Ugyanaz a cikázó. Az elhunyt Sir Jasper Foulkes birtokügye. mindjárt. és végleg elszakadt a családjától. Én nem nagyon bíznék meg benne. Vonzó. Peter Sherston vidám. hogy saját fia elment a tengerentúlra.Felkelt. mint Leslie. Rodney boldogan alkalmazta. Mennyire hasonlított az anyjához! Azaz mégsem annyira… A szeme Charles Sherstoné volt. a fiúnak jól megy a sora. Etchingham Williams ezredes. őszinte fiú volt. vegye fel az irodába. és az ő kézzel nyomott vászonhuzatai. gondolta Joan. A gyereknek jó feje volt a számokhoz meg máshoz is. Rekordidő alatt halálra itta magát. ugye nem volt a fiú körül semmi zűr? – Zűr? Ezt hogy érted? . hogy ne gondolkodjék. – Pedig milyen jó voltál hozzá. Mint egy színpadkép. buzgalom és tetszeni vágyás – a két fiú közül ő volt a megnyerőbb. Ha John az anyjára ütött. Az Alderman. Furcsa. ha Rodney helyében lennék. Tűrhetően érezte magát. az is túlságosan fárasztó. csupa mosoly. amint felpillant az íróasztala mögül. – Mint az apjának? – Úgy van. Scudamore és Witney cég irodájának külső helyisége a fehér címkés irattartókkal. A harmadik gyerek. Ez is. Peter Sherston felkereste Rodneyt. Ernyedten ült a székén. John. De vagy egy héttel később bejelentette. nincs semmi baja. a repülés és hasonlók. Talán egy kissé kárpótlásnak érezte azért.

de a szemének a kifejezése… az a fura. hogy közölje Rodneyval a hírt. ha igaz. azt a gyerekeire hagyta. Rodney? Szegény asszonynak rettenetesen szomorú élete volt! – Én soha nem gondoltam így rá! – Mi több. ki sem ejtik. az anyja sem volt különösebben sikeresnek mondható. Az unokaöcsém felesége hat hete találkozott vele. – Úgy gondolod. más neveket találnak ki neki: rosszindulatú daganat. Sherston végrendeletének a végrehajtója. Ami kevés maradt utána. Peter szája pontosan olyan. áttétel… Operálhatatlan volt… Szörnyű kínokat állt ki. Mert az ember sosem tudhatja – elvégre. amikor az utcán meghallotta a hírt Mrs. közölte. És sokszor éppen a legegészségesebbeket támadja meg. hogy holta után Crayminsterben temessék el. mint mindig: nevetett és tréfálkozott. úgyhogy a család rögtön értesítette őt. gondolta ő. Rodney. Mások úgy vélekedtek: nagyon is érthető a . Kitartott a munkája mellett. Lamberttől. Lényegtelen volt a dolog. hisz' férjét éppen Crayminsterben ítélték el a bank pénzének bűnös eltulajdonítása miatt. A rosszabbik irányban. – Hallotta. mint Leslie-é. – Romlott. drágám? Szegény Mrs. „Mert ott nagyon boldog voltam…” így hangzott az indoklás. vékony volt. De nagyon bátran viselte. mondták többen is. Furcsa kívánság. Akiknek soha életükben nem volt semmi panaszuk. üthetett volna Leslie-re is a fiú? Ami azt illeti. Még a puszta szótól is. Úgy hiszem. bujkáló tekintet szakasztott olyan. Hacsak lehet. a halála… – Nagyon kérlek. de Rodney már tudta. Mindenki fél a ráktól. Hát nem különös. és sikerrel végezte. mint az apjáé. erről ne beszélj! És hátat fordított Joannak. – Szegény teremtés. – Hogy lehetsz ilyen szívtelen. amely bizonyos izgalmat váltott ki Crayminsterben. Leslie Adeline Sherstont tehát a crayminsteri temetőben helyezték örök nyugalomra. – Élvezettel fogta suttogóra a hangját: – Úgy hiszem. Akárhogy is. hogy gyógyíthatatlan a bajuk. szomorú élete volt szegény asszonynak. Leslie Sherstonnak nem sok hagyatkoznivalója volt. Mrs. hogy működnek az örökölt hajlamok? – Nagyon furcsán. komoly műtét. Joannak eszébe jutott az a nap. gyógyít hatatlan betegség áttétekkel. Rodney fölcsattant: – Hagyd már ezt az ostoba sajnálkozást! Idegesít. Sherston rettenetesen betegnek látszott. mintha mi sem történt volna. hogy szóba hozzák. hogy ő igenis nagyon sikeres ember volt. Valóságos megváltás lehetett neki a halál… Joan hazasietett. mint az ujjam. Lám. ugye eltaláltam? Ugye a fiú elkövetett valamit? – Volt valóban egy kis zavar – felelte Rodney kényszeredetten. de máskülönben olyan. Dolgozott. minden tizenkettedik ember rákban hal meg. úgy hallottam. – Az a véleményem – mondta Rodney elutasító hangon –. csak pár héttel a halála előtt hagyta abba. Ő Mrs.– Úgy értem. Joan. még Rodney sem tűri. ahogy az apjánál volt. bizonyos emberek nem képesek elhinni. – Az elszámolás körül? Pénzt emelt el? – Nem szeretnék erről beszélni. mint az apja. Volt azonban a végrendeletnek egy passzusa. Sherston… – Mi van vele? – Meghalt. amikor már muszáj volt morfiumra fogni. Leslie kikötötte.

és varázslatosan értett a gépekhez. Vajon miért gondolok annyit Sherstonékra. Valójában Leslie Sherston sírjára gondolt. Kimegyek a napra. saját zsebedből pótoltad a hiányt. ez kockázatos vállalkozás. visszatartom a botlástól. Kisebbik fia. Fázom. örökölte apja megbízhatatlanságát. ő volt a legjobb pilótájuk: hírből sem ismerte a félelmet. – Tudom. Fázom. Szegény Leslie a márvány kőlap alatt… Joan megborzongott. amit ő érezne most… Joan nyugtalanul mocorgott a székén. Valaki a síromon lépked. Mrs. – De Peter nem volt a mi fiunk. és gondját viselem. hogy kipróbál egy újfajta. hogy okolhatod önmagadat. Rodney gúnyosan felnevetett. Péter furcsa keverék volt. Bízott benne. – Nem értem. – Ezt meg is tetted. – Hogyne. szép dolognak tartom. Szegény Leslie! És a családja is tragikus sorsú volt. Odavetted az irodába. Sherston igen boldogan élt Crayminsterben. Péter. igenis. titkos repülőgéptípust. hogy én rajta tartom a szemem. akik sokkal többet jelentenek nekem. Hisz a május méz-bimbaira vad szél csap… . ha úgy gondolt vissza a városra. – Leslie küldte őt hozzám. Örökölte Charles Sherston csalárdságát és Leslie bátorságát. Idebent hideg van. Azt mondta neki: én megfelelő munkát adok majd neki. Semmi részed nem volt a fiú halálában. Nem akarok tovább itt maradni… A temető – és Leslie Sherston sírja. ha jól sejtem. Leslie-t soha nem is szerettem különösebben. miután berepülőpilólának állt. ha a saját fiad halt volna meg? Örülnél. mint az elveszett Paradicsomra. mielőtt a baj rászakadt volna. nem jelentetted föl. Mintha valamiképpen magát hibáztatta volna Péter halála miatt. amióta csak itt vagyok? Elvégre vannak más barátaim is. Ez volt a beceneve: varázsló. ha Tony is szép halált halna? Joan döbbenten bámult a férjére. olyanok. És a bíborvörös. Rodney. mert tudta: a fiú gyenge.rendelkezés. súlyos rododendron bimbó. Joan. A fiú önként vállalta. amely kiesett Rodney gomblyukából. De vajon akkor is ezt mondanád és ilyen nyugodtan. lezuhant és szörnyethalt. gondolta. Armadales azt írta nekem. Hát nem érted? Leslie azért küldte őt hozzám. – Én ezt nagyon szép. Mind tudták. – És amikor a fiú megtévedt. mint a Sherston család bármely tagja. hideg és sötét. de nem erről van szó. Rodneyt rettenetesen lesújtotta a halálhír. nem csoda. – Igen. Így és ezért halt meg Péter. Csak sajnáltam. Az egészen más! – Én folyton Leslie-re gondolok… arra.

szűkös falak közül.” Csakhogy Joan nem tudta. őt üldöző elől… Valami elől. Melegen süt a nap. Vadonatúj épületben nem lehetnek kísértetek. Doktor Livingstone-hoz van szerencsém? Itt szó sincs ilyesmiről. mióta a szabadban vagyok… Menj tovább! Menj a napra! Menekülj ezek elől a gondolatok elől! Éppen elég régen vagyok itt. a fogadótól. be furcsán viselkedsz! De hiába mondta. akivel találkozhatnék. Sejtelme sem volt róla. gondolta dacosan. Olyan zord és börtönszerű… Az a fajta hely. Jobban is érzem magam. Gyorsan lépkedett. minél távolabb attól a szörnyű mauzóleumtól. legfeljebb két éve építették.” Igazán érdekes ötlet… Ismerkedj meg önmagaddal… Ismerkedj meg önmagaddal… Istenem. a napfényre. mint egy mauzóleum. Találkozás a vad Afrika szívében. vagy nem? Idegesít. de mulatságos ötlet! „Bemutatom Joan Scudamore-t. Válogasd meg akkurátusabban a szavaidat. amely olyan. Egyes-egyedül vagyok. Csak el. hogy „megszabadultam az egésztől”? Hirtelen mintha ott termett volna mellette Miss Gilbey szelleme. azokat ő hozta magával. Valami nagy bajom van! Nem agorafóbia (Vajon jól emlékszem erre a szóra. ki a szabadba. ami mindig ott volt – a sorára várt –. korholta Joan önmagát. hogy kikerüljek a hideg. és ő nem tehet mást. ezt még a bolond is tudja. hogy megismerhetem. még olyan sem. Itt csak egyvalakivel találkozhat. Most megszabadultam az egésztől… Hát ez mi? Hogy érted azt. Melegen – már nem fázom. hogy nem tudom biztosan) – hiszen most alig vártam. csak kitér előle és pörög-forog… Ejnye. ha mégis vannak kísértetek a fogadóban. Így már jobb. pillantásra sem méltatva a konzervdobozhalmot és a tyúkokat. Megőrültél. Joan Scudamore. ettől nem lett jobb a dolog. a napra. Joan. valami fenyegető. Örülök. Joan? Az épület vadonatúj. Akárhogy is. Fogalmazd meg pontosan. és az Joan Scudamore. ahol az ember könnyen lát kísértetet. mi az. ami elől futsz. Nos. Ebben a magas mennyezetű szobában. Scudamore. Ez már megint egy nagyon kellemetlen gondolat… Joan már majdnem futott.KILENCEDIK FEJEZET Joan szinte futva igyekezett ki. Itt senki sincs. Mint – kicsoda is? – Stanley Livingstone-nal. és szigorúan rászólt volna: „Fegyelmezd a gondolataidat. most nem követ senki. Ni. Leslie Sherston sírja és Rodney… Leslie… Rodney… Menj ki… A napfényre… Hideg van a szobában… Fázom és egyedül vagyok… Joan még gyorsabban lépkedett. Valami félelmes elől. Mrs. hogy félek… Rettenetesen félek… .

Blanche szereti őt. Ez az. Mit is mondott Blanche? „Kérdés persze. mire jutnál?” És milyen fölényes. akit az élet megtört és meggyötört. Akit szeretsz. anya. Gyerekjáték volt lényegtelen tennivalókkal úgy megtöltenem az életemet. Pedig tudnia kellett volna. Ne merd azt állítan i. bátor teremtés… Ez hiányzott őbelőle. Nagyon is jól ismersz. aki már kiskorában keresztüllátott rajta… Averil. te egyikünkről sem tudsz semmit…” Ezt Tony mondta. ahogy a léptei. hogy mennyit szenvedett. amit a valóságos Joan Scudamore tud – mindig is tudott… Gyíkok dugják ki a fejüket a résből… Az igazság… Apró igazságok. Igen. de semmit sem tudott róluk. Mindegyikre ráismer. hogy mellettük nem maradt időm önmagam megismerésére. aki mindig lenézte őt. Blanche az éppen. Ni. Senkit azok közül. mióta ő itt van. Joan Scudamore. és nem is botránkozik meg… És különben is. akik a szívének kedvesek. az anyját… Averil. Blanche szerint Joan élete igazi siker. milyen önelégült. ami az igazság. akit ide kívánna. hogy ha napokon át nem lenne más dolgod. Azért nem tudtad. mint a gyíkok. megmutatták magukat. Mennyire igaza volt Tonynak! Semmit sem tudott a saját gyerekeiről. Futott. Blanche nem lepődik meg semmin. szívből jövő kedvességével. hogy nevetnek rajta! Mind kisebb-nagyobb igazságdarabkák. semmit Rodney -ről. A gondolatai is úgy tántorogtak. Blanche őt rendesnek tartja. hogy nem! És ő csakugyan ismeri valamennyit. hogy vigyorognak rá. Te ismersz. hogy Averil szenved… Averil. Eddig sosem kerültem abba a helyzetbe. Bár itt lenne velem Blanche. mint azon emészt eni magad. Más nem… Hát ez volt az! Ami végig itt volt: ez a gondolat. arról sokat kell tudnod. Csak Blanche-t… Blanche-t az ő könnyed. Neki éppen csak össze kell raknia a darabkákat… A saját élettörténetét – Joan Scudamore életének igaz történetét… Itt várt rám ez a történet. Vegyük például Averilt és azt. Szerette őket. amit szerettél volna.Joan sietése futásba csapott át. hogy önmagádról gondolkodjál. Minduntalan előbukkantak. úgy bújnak elő. Senkit a barátai közül. mennyire félek… …Bárcsak lenne itt még valaki… Blanche. …Félek… …Istenem. Ő persze nem óhajtotta elismerni. csak az. hogy ezen kelljen gondolkodnom. és azt mondják: – Itt vagyok. De ha megnyomorodott is. A bátorság. futott. Ez az egészben a legrosszabb. mert sokkal könnyebb volt elhinni azt. kicsit tántorogva. ami kellemes és nem ró felelősséget rád. milyen ostoba volt az ő válasza: „Juthat az ember egyáltalán másra. . s aki talán mind a mai napig nem heverte ki azt a megrázkódtatást. gondolta. mint amit addig is tudott?” „Néha azt gondolom.

De ő szentül eltökélte: utazik. Nem csoda. Nem fogadta szívesen Barbara barátait. hogy otthonról elkerüljön? Bizony. Rodney mégsem tudhatta.„A bátorság nem a legfontosabb” – mondta ő egyszer. Barbara nem bízott benne. Illetve talán mégsem mondta volna meg. És aztán kétségbeesésében. Egy rosszul végződő szerelem. elriasztotta őket a háztól. impulzív asszonyt. Hogy fellélegeztek. És azért nem volt az. Ez legalább dicséretes szándék volt. fogják majd mondani. Derűsen és önző en ő határozta meg. mint bájos. aki elcsavarja egy butuska lány fejét. hogy meg ne látogassa azt a szegény gyermeket. tekintet nélkül Barbara ízlésére és kívánságaira. mi jó Barbarának. amikor ő bejelentette. hogy mennie kell! Megkönnyebbülésüket ugyan elég jól leplezték. akit örömmel fogad beteg lánya és aggódó veje? Milyen szép és jó tőled. Annyi bizonyos: megpróbálta őt lebeszélni arról. És azért nem akarták. Rodney – az ő vádlói. így van ez. mondta. hogy megtudja. az újdonság ígérete. udvariasan tiltakoztak és marasztalták. Óva intették az orvost. a túlhajtott kétségbeesés csúcspontján – erre hajlott legkisebb gyerekkorától fogva –. mert Joan nem vette magának a legcsekélyebb fáradságot sem azért. Mert nem szerette igazán Barbarát. Sietve. Mindenesetre mindent megtett. Csak anya meg ne tudja! – mondta a férjének. fegyelmezetlen gyerek. Averil. Nem értette meg őt. ami tőle telt. akit nem szeretett (Rodney ezt is megmondta). Úgy érzi. Igen. nagyon beteg volt. amikor ő szóba hozta az őrnagy nevét. aki hozzáment az első férfihoz. De nem. azért. mindent megtettek. amikor Barbara minden arányérzékét elvesztette. És mi történhetett azután? Egy szerelmi ügy. amit tehettek. Bizonyára Reid őrnagy. nem viselné el. hogy Barbara otthonát boldoggá tegye. ez érthetővé teszi a fiatalok zavarát akkor. hogy a világ egy távoli részét láthatja. hogy Bagdadba siessen. Csakhogy ez sem a teljes igazság! Valljuk be: vonzotta őt az utazás gondolata. Pontosan az a férfi lehet. Vajon Rodney tudta? – töprengett Joan. mint a sír. hogy őt visszatartsa. De amikor ő már -már engedett. Tony. meggondolatlanul ment hozzá Bill Wrayhez. hogy sietett William elvenni a kedvét a maradástól! . az a szenvedélyes. Barbara elmenekült hazulról. Hát Barbara? Mi lehetett a baja? Miért volt a doktor olyan elutasító? Mit titkoltak őelőle valamennyien? Mit tett az a gyerek. gondolta. aki feleségül kérte. A valóságban egyáltalán nem örültek neki! Őszintén szólva megrémültek tőle. mert nem bíztak benne. ha Barbara Bagdadot a menekülés lehetőségének tekintette. megmondta volna neki. És nem tetszelgett-e eközben mértéktelenül az önfeláldozó anya szerepében? Nem úgy látta-e saját magát. Nagyon. öngyilkosságot kísérelt meg. hogy ő meg ne tudja az igazat. Nem volt boldog otthon. És Rodney azt felelte rá: „Vajon?” Rodneynak is igaza volt. hallgattak. az. hogy ilyen gyorsan itt termettél. az élete is veszélyben forgott. Ha tudta volna.

– Ne aggódj a lányod miatt – mondta Blanche. és térdre omlott. napsütés. Mindketten nagyon szeretik az elbűvölő kis Mopsyt. mire William sietve beszélni kezdett. elmagyarázta ezt vagy azt. Ő meg egész idő alatt csak megvetést és szánalmat érzett régi barátnője iránt. még ezt az imádságot is el merte mondani! Most bezzeg sokat adna érte. ahogy ott állnak: William fogja Barbara kezét. gyengéden nézett a férjére. gyengédsége. mintha a karikatúrája lenne. …Istenem. Blanche az ő könnyen jövő. Milyen boldogtalan lehetett közben. Anyád végre elutazik…” A vonat elindulása után pedig bizonyára hazamentek a bungalójukba és Mopsyval játszottak. a kicsi Joan Scudamore… az ostoba. hogy Barbarát és Williamot közelebb hozta egymáshoz arra irányuló közös erőfeszítésük. hogy nem vagyok olyan. aki olyan mulatságosan hasonlít Williamra. Ketten kísérték ki őt az állomásra. mint ez az asszony… Bizony. hogy kivédje Joan újabb tapintatlan kérdését. hogy igyekezett eloszlatni Joan nem létező aggodalmát. – Most már minden rendben lesz.” Szegény William! Imádja Barbarát. hogy mielőbb megszabaduljanak tőle. Igazán kedves Blanche-tól. amikor – úgy érzi – ronggyá szakadt az a köpeny? Joan megtántorodott. És Joan most maga előtt látta. segíts meg… …Megőrülök. aki még mindig gyenge volt. ha Blanche vele lehetne. ezt senki nem bírja ki… Csönd. ha mégis volna valami haszna a látogatásának. Barbara kicsit nekidől William vállának. Uram. hacsak az nem. és megóvják titkukat.Valójában semmi jó nem származott abból. ez lehetetlen. elment. Egyes-egyedül… Én. aki soha el nem ítélt élő embert. magány. és Barbara bizonyára felsóhajtott: „Istennek hála. …Egyedül vagyok. . Aznap este ő álságos fölényének köpenyébe burkolózva imádkozott a vasúti fogadóban. Istenem… …Ments meg a tébolytól… …Ments meg a gondolataimtól… Csend. Ilyenkor Barbara hálásan. hogy ő hanyatt -homlok rohant Bagdadba. gondolta Joan. Csend és napsütés… És saját szívének hangos dobogása… …Isten elhagyott. Mintha William azt adta volna a kézszorítással Barbara tudtára: „Bátorság. olykor esdeklő pillantást vetett Williamra. Végre mienk a ház. Ott van a gyerek meg minden. mégsem hagyott alább egy percre sem a szeretete. Igazán különös lenne. Krisztus is egyedül volt a sivatagban… Negyven napon és negyven éjen át… …Nem. Már jóformán túl vagyunk rajta. szíves együttérzésével – Blanche. drágám. beképzelt kicsi Joan Scudamore… Egyedül a sivatagban. nem. Képes lenne-e most imádkozni. Joannak eszébe ötlött: Barbara. Köszönöm. felületes.

A nap… A nap pontosan a fejem fölött van… a napról nem lehet leolvasni. nagyon messze… Barbara… Barbara súlyos beteg… ételmérgezést kapott. Még a távoli dombok sem látszottak. Arcát. kétségbeesetten. nyakát. nem tehetek semmit… Tony… Tony majd segít! De nem. Elvesztem… elvesztem – sosem találok többé vissza… Hirtelen kétségbeesetten futásnak eredt. mint eddig bármikor. és bégető sírássá változtatta. csak futott. Messze. messzebb hagyta maga mögött a fogadót. Vissza kell jutnom a fogadóba… vissza a fogadóba. Kiáltozni kezdett tele torokból: Segítség! Segítség… (Nem hallhatnak meg. fejvesztetten futkosott ide-oda. Leslie! – csillant fel Joanban a remény. Nagy nehezen feltápászkodott. gondolta… Túlságosan messze vannak…) A sivatag felfogta a hangját. Úgy bégetek. Fejvesztve nézett körül. Nyoma sem volt sehol a fogadónak. aztán hirtelen pániktól űzve az ellenkező irányba. Úgy látszik. gondolta. Még csak azt sem tudja – ez a szörnyűségek szörnyűsége –. vállát kihúzva. a vasúti állomásnak. melyik a jó irány. melyik irány merre van. mint egy bárány. Felhők? Vagy dombok? Ki tudja. fejét hátravetve… megörülve a pár heti szabadságnak… megfiatalodva ettől a jó érzéstől… Rodney nem hallhatja… Hát Averil? Segíthet-e Averil? Az édesanyád vagyok. ha bír. Előbb erre. és most sehol nem látni egyetlen eligazító jelet. Leslie segít nekem. tágas terektől. Averil nyugodtan kisétál a szobából. jóvátehetetlenül eltévedtem! De nem. legfeljebb azt mondja: – Sajnálom. De Leslie halott. Eltévedtem. ahol egyedül van az ember Istennel. nem törődve azzal. futott . Averil. csak észak felé kell tartanom – ez az: észak felé. mindig mindent megtettem érted… De nem. Nyoma sem annak a kis kőrakásnak. Mint egy bárány… ő megleli az ő bárányát… Az Úr az én pásztorom… Rodney… pázsitos rétek és a völgy a High Streeten… De Rodney már elmenőben volt a peronon. Ott a hindu… az arab fiú… a tyúkok… az üres konzervdobozok… Élő emberek. Tony sem segíthet: ő Dél-Afrikában van. Rettegve. hogy merre lehet a fogadó! A dombok… azok a távoli dombok csak nem tűnhettek el – de a horizontot köröskörül alacsonyan szálló felhők takarják. Sokat szenvedett és meghalt… Nincs mit tenni – senki sem segít… Megint futni kezdett.Megint rátört a félelem a nagy. egész testét elöntötte a verejték… Azt gondolta: ez a vég. .

Krisztusom! – fohászkodott magában. – Krisztusom… …Krisztus eljön hozzám a sivatagba… …Krisztus megmutatja a zöld völgybe vezető utat… …Együtt terelget engem a bárányokkal… …Engem, az elveszett bárányt… …A bűnöst, aki levezekli bűneit… …Az árnyékok völgyén át… …(Árnyék itt nincs – csak napsütés!) … Vezess, kedves fény… (De a nap nem kedves) A zöld völgy – a zöld völgy – meg kell találnom a zöld völgyet… A High Streetről nyílik, Crayminster közepén… A sivatagra nyílik… Negyven napon és negyven éjen át. Még csak három nap telt el, Krisztus még itt van… Krisztus – imádkozott Joan –, segíts… Krisztusom… Mi az? Az a kis folt – ott jobbra – a horizonton? Hisz' az a fogadó! Nem vesztem el… megmenekültem… Megmenekültem… Térde összecsuklott alatta. A földre roskadt, és összekuporodott.

TIZEDIK FEJEZET

Joan lassan magához tért. Nagyon betegnek és elgyötörtnek érezte magát. És gyöngének, roppant gyöngének. De megmenekült. A fogadó ott volt a helyén; majd ha valamelyest jobban érzi magát, felkel és hazamegy. Addig üldögél egy kicsit, és végiggondolja a dolgokat. Becsületesen és ala posan, nem hazudozva magának. Isten mégsem hagyta el őt… Megszűnt az az iszonyú érzése, hogy reménytelenül egyedül van… De gondolkodnom kell, mondta magának. Gondolkodnom kell. Jól meg kell értenem mindent. Ezért vagyok itt: hogy mindent jól megértsek… Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnöm, milyen nő Joan Scudamore… Ezért kellett eljönnöm ide, a sivatagba. Ez a vakító, éles fény megmutatja, ki és mi ő a valóságban. És megmutatja az igazságot minden olyan ügyben, ahol ő nem akart vele szembenézni – azokban az ügyekben, ahol ő voltaképpen elejétől végig tudta az igazságot. Tegnap rálelt egy nyomra. Talán ezzel kell kezdenie. Mert, ha jól emlékszik, ekkor fogta őt el először az az arctalan, vak pánik. Verseket szavalt – így kezdődött. Távol telt tőled tavaszom… Ez volt az a sor! De hiszen most november van! – mondta magának. Hajszálra úgy, ahogy Rodney azon a régi estén: „De most október van…” Annak a napnak az estéjén, amikor Asheldownban ott ült Leslie Sherstonnal a hegyoldalban, négylábnyira egymástól. És mindketten hallgattak. És ő akkor azt gondolta, ez nem valami barátságos eljárás! Most azonban tudja – és ezt természetesen már akkor is tudnia kellett –, miért ültek olyan messze egymástól. Azért, mert… mert nem mertek közelebb kerülni egymáshoz… Rodney és Leslie Sherston… Nem Myrna Randolph – egyáltalán nem Myrna Randolph. Ő, Joan szándékosan növelte nagyra saját magában a Myrna Randolph -mítoszt, mert tudta: egy szó sem igaz belőle. Ködfüggönynek használta Myrna Randolphot, hogy elrejtse saját szeme elő l az igazságot. És részben azért – most már ne kertelj, Joan! – részben azért, mert könnyebb volt vetélytársként elfogadni Myrna Randolphot, mint Leslie Sherstont. Hiúságát kevésbé bántotta volna az a tudat, hogy Rodney vonzódik Myrna Randolphhoz, aki gyönyörű volt, és az a fajta szirén, aki alighanem minden férfit vonz, akiben nincs emberfeletti ellenálló képesség.

De hogy Leslie Sherstonhoz vonzódik, Leslie-hez, aki nem szép, nem is fiatal, az alakja sem igazán jó, hanyagul öltözködik, arca fáradt, a mosolya furcsán féloldalas; hogy Rodney Leslie-t szereti, ráadásul olyan szenvedélyesen, hogy nem mer hozzá közel ülni, hogy négy láb távolságot kénytelen kettejük közé állítani – ezt semmi áron nem akarta Joan tudomásul venni. Az a kétségbeesett epekedés, az a fájdalmas, kielégítetlen vágy – a szenvedélynek az az ereje, amelyet ő soha nem tapasztalt meg… Ez hatotta át őket kettejüket aznap Asheldownban – és ezt ő, Joan is megérezte; azért sietett el onnan olyan gyorsan és szégyenkezve, mert megérezte, de soha, egy pillanatra sem ismerte be önmaga előtt, amit megtudott… Rodney és Leslie – amint ott ülnek némán, egymásra sem pillantva, mert nem mernek egymásra nézni… Leslie olyan őrült szenvedéllyel szerette Rodneyt, hogy azt kívánta: holta után abban a városban temessék el, ahol Rodney él… Rodney, amint lenéz a márványlapra, és azt mondja: – Átkozottul ostoba és képtelen gondolat, hogy Leslie Sherston egy hideg márványlap alatt feküdjék… – És lehull a rododendron bimbó, egy bíborvörös folt. – A szív vére – mondta Rodney. És aztán, később, milyen letörten mondta: – Fáradt vagyok, Joan, nagyon fáradt. – Majd rögtön utána – milyen furcsa is volt! – azt: – Nem lehetünk mind bátrak… Akkor is Leslie-re gondolt, amikor ezt mondta. Leslie-re és az ő bátorságára. – A bátorság nem a legfontosabb. – Vajon? No és Rodney ideg-összeroppanása – annak is Leslie halála volt az oka. Aztán csak feküdt Cornwallban, és a sirályok rikoltozását hallgatta, életunt an, maga elé mosolyogva… Tony szemrehányó fiúhangja: – Hát egyikünkről sem tudsz semmit? Igaza volt, nem tudtam. Semmit sem tudtam. Mert szántszándékkal nem akartam tudni. Leslie, amint kibámul az ablakon, és közben megmagyarázza, miért tartja meg a férjétől fogant harmadik gyerekét. Rodney, amint kinéz az ablakon, és azt mondja: – Leslie semmit sem csinál félszívvel… Mit láttak vajon ezek ketten, az ablaknál állva? Leslie a saját kertjének almafáit és anemonáit? Rodney az aranyhalas tavat meg a teniszpályát? Vagy mindketten azt a halvány, kies domboldalt és a távolabbi dombokon susogó erdőket, amelyeket Asheldown tetejéről lát az ember? Szegény Rodney, szegény, fáradt Rodney… Rodney az ő kedves, csúfondáros mosolyával, amint azt mondja: – Szegény kicsi Joan… – Rodney, aki mindig kedves, mindig figyelmes, sosem hagyja őt cserben… Igaz, de ő is jó felesége volt mindig, ugye? Mindig a férje érdekeit tartotta elsődlegesnek. Mindig? Várjunk csak!

Szomorú szeme. Rodney… És akárhogy is szeretném. amit tettem. és nem kényszerítette őt térdre: élete végéig félember marad… Rodney… jaj. nem sokat számított volna a dolog. hogy te nem kívántál tanyán élni? A legjobbat akartad a gyerekeidnek… de ugyan mi volt számukra a legjobb? Rodneynak talán kevesebb joga volt eldönteni. hogy gondoskodjon a gyerekek szükségleteiről. igazán szeretem… . Ha gyűlöltem volna. vele született jogától. mire van szüksége a gyerekeinek. és azt kérdezi: – Honnan tudod. hogy ennyire ki nem állhatom majd a hivatalt? – kérdi Rodney. a bölcsőbeli gyereket meg azt. amelyet szeret. Ő nem önző meggondolásból tette. Joan tette félemberré Rodneyt… Joan lázasan. és hűségesen kövesse az apát az életmód megválasztásában.Rodney könyörgő tekintete. mégis ezt tettem vele. hogy nem volt önző? Nem úgy áll a dolog. Elvettem tőle embersége felét. Mi az. félember. Rodney drága árat fizetett azért. Pedig szeretem őt. nem adhatom vissza neki. Rodney. Ha közönyös lettem volna Rodney irányában. mintha nem szerettem volna… Ezért megbocsáthatatlan. – Honnét tudhattam volna. mert aggálytalanul bevetettem vele szemben asszonyi fegyvereimet. hogy boldog leszek? Rodney. De szerettem. amint a hivatali szobája ablaka előtt áll vásári napokon. A gyerekek jövője forgott kockán. Rodneynak volt rá gondja. hogy legalább Tonyt ne üthesse el senki attól az élethivatástól. és a marhákat nézi. amint azt kéri tőle. hogy maga válassza meg a munkáját és életmódját. És ő. hogy nem szállt harcba Joan ellen. attól. azt. amelyet kíván: a farmer életét. lenne rá mentségem. De egy belső hang leintette a védekezését. amelyet kíván. Rodney. amit tett. Rodney. de semmit sem tehetek. Bezzeg ő nem átallotta Rodneyt kényszeríteni… Joan szíve hirtelen nagyot. Ő csak jót akart! Az ember nem hagyhatja figyelmen kívül a dolgok pénzügyi részét. döbbent rá hirtelen támadt tisztánlátással. És mert ezt tettem Rodneyval. mondta Rodney… Tony bizonyára nagyszerűen érezte volna ott magát. amit szegény már soha nem szerezhet vissza. engedje őt a saját életét élni. amint tejgazdaságról beszél Leslie Sherstonnak. mint neki? Nem az ő joga volt-e a valóságban az elsődleges? Nem az apa dolga megválasztani azt az életet. nem tehetem jóvá. Mindig szomorú a szeme. fájdalmasat dobbant riadalmában: – De hiszen én szeretem Rodneyt! Igazán szeretem. Szerettem Rodneyt. amit elvesztett. amelyet a gyerekeinek szán? Az anyáé csak az. amit tettem… semmit. Joanra emeli komoly tekintetét. A gyerekeknek nagyon jó dolguk lenne egy tanyán. – Nem erős oldalam – mondta mosolyogva – mások kényszerítése. kétségbeesetten igyekezett mentegetni magát új keletű felismerése után. és ennek ellenére megfosztottam őt eredendő. elvettem tőle olyasmit. akit a szívem alatt hordtam. gondolta. Nem azért beszéltem rá. amint azt mondja Averilnek: – Ha egy férfi nem végezheti azt a munkát.

mit tehetnék. Lassan. ez az. de semmit? Távol telt tőled tavaszom… Bizony. ami fájdalmas lehet… Nem volt bátorságom… Mit tehetnék. memszáhib. Menni kell. Rodney… Beteg vagyok. amikor megszerettük egymást. hangzott rá a válasz. gondolkodni lusta voltam. A lába remegett. kínosan vánszorgott – mint egy öregasszony. és féltem mindentől. Nem tudtam. Ma este memszáhib elutazhat vonattal. Blanche igazat mondott. bocsáss meg… Igen. ahol voltam. Rodney. és futva jött Joan elé. jaj. Joan összeszedte magát. megmaradtam annak a lánynak. távol telt tőled sok-sok évem… az egész idő azóta a tavasz óta… az első tavasz óta. tördelte a kezét Joan. Anne-ből: kellemesen akartam élni. menni – jobb láb. ezt elmondhatom: – Bocsáss meg. Talán odamehetnék Rodneyhoz. A hindu rábámult.Ahogy Averilt és Tonyt és Barbarát is… Mindig is szerettem őket… (De nem eléggé. magammal csodamód elégedett. természetellenesen… – De hiszen én nevetek! – állapította meg döbbenten. aki voltam.) Rodney. Egyszerűen nem tudtam… Joan fölállt. gondolta. – Megjött a vonat – bólintott –. . sóhajtott nagyot. arcát mosoly vonta ráncokba. Vonattal? A vonat Rodneyhoz viszi őt… (Bocsáss meg. amikor kikerültem a St. és azt mondhatnám neki: – Szánom-bánom. Integetett. Ott maradtam. bal láb jobb. bocsáss meg…!) Valaki felnevetett vadul. jó hírek! Joan rábámult: – Látja? Vonat megjött! Ott az állomáson van. beteg és gyenge… Hosszú az út. bal… Rodney. hát semmit sem tehetnék? Semmit. éppen jókor. ó. nagyon hosszú… A hindu előbukkant a fogadóból. hadonászott: – Jó hírek.

– Memszáhib más. – Memszáhib látszik nagyon fáradt. gondolta Joan. a memszáhib csakugyan megváltozott. és éles fejhangon hadart valamit törökül egy nagy. – Messzebbre a szokottnál. kérek teát.TIZENEGYEDIK FEJEZET Az egész olyan volt. – Memszáhib miért nem jön vissza ebédre? Ebéd kész. . ugyanaz a Mrs. Átbújtak a szögesdrót kerítés alatt. Hánykor indul a vonat? – Vonat megy nyolc harminckor. mint egy álom. gyakorlott utazó volt. aztán egyet pihenni. Nem tudtam. Scudamore. s ablakán kikönyökölt ismerős csokoládészín egyenruhájában a Wagon Lits embere. Nagyon finom ebéd. tipikus angol utazó. A vádi nagyon rossz. régebben már jó néhány más embertársának. lepedő. placcs! Joan biccentett. Visszatérés a civilizációba… Kívülről nézve Joan ugyanaz a nyugodt. Mint egy álom. átmenni rajta. Talán lázas memszáhib? Nem. Igen. mint rendesen. Nem tudja. csakugyan eltévedt egy időre. nyomában az arab fiú. kinyitja előtte a fülke ajtaját. merre ment memszáhib. Ez talán az arcomon is meglátszik. – De hová ment memszáhib? Én kinéztem. Most nincs. Szinte oda se figyelve. de szerencsére jó irányba indult el. szinte ijesztő változás ment végbe benne. – Az nem jó. Igaz. kövér. hogy e homlokzat mögött bámulatos. Néha megvár autókonvoj érkezését. A vagon oldalán a felirat: Haleb – Sztambul. hófehér párna. Akar teát? Joan bólintott. elöl ő. gondolta Joan. ismerte el Joan. Talán rossz irányba megy. Az egyetlen szál. Ebédnek késő. Látomása támadt – mint előtte. az ágy már megvetve. Memszáhib eltéved. rázta meg a fejét Joan. Hát. aki nem egészen egy hete otthagyta Bagdadot. – Messzire mentem – felelte Joan. De ma nem jön konvoj. ami azt illeti. a török állomásfőnökhöz fordulva. Kicsit sem jó. mely ott kint. Egyes-egyedül Joan tudta. nem láttam memszáhibot sehol. nincs láza. tele vízzel. És ha kívülről nézve úgy festhetett is. tudata töltötte el. aki a bőröndjeit hozta. Mindjárt öt óra van. De ez a látomás önmagát tárta elé. a sivatag csendjében. franciául köszönti őt. A Wagon Lits embere udvariasan. napsütésében telepedett rájuk. gépiesen felelgetett a hindu magyarázkodására és kérdéseire. szívét és értelmét változatlanul a kínzó önvád megalázó érzése. gyanakvó tekintetű férfihoz. Most szeretne teázni. amely a fogadót a civilizációhoz fűzi. És ott várt rá az ismerős hálókocsi. merre megy. mint az utazás apró részleteire ügyelő.

átadta neki az útlevelét. azt az önutálatot. újra meg újra… Úgy kapaszkodott ebbe a névbe. ami korábban ott volt. minden rendben. megbékélt. Minden elintéződött. amely ott kint. Mindent elmond neki. Az valóságos csoda. agya leghátsó zugában őrizve. hogy a gyerekei egyenesen imádják (még Averil is szereti. a sivatagban elfogta. . amely olyan komolyan bámul vissza rá a tükörből. és mindent rosszul csináltam. minden ezen múlik. semmit. Joan még egy távirat elküldésére kérte Rodney címére. Taníts meg rá te. üres aggyal feküdni az ágyon . Arcot. Rodney kedves. mint mindig. Rodney… Csak a nevét ismételgette lágyan. Rodney soha életében senkit meg nem bántott… Joan nagyot sóhajtott. Vajon csakugyan látható a különbség? Határozottan öregebb az arcom. Határozottan van változás. nem vágyott valamiféle foglalatosságra vagy szórakozásra. és a bocsánatát kérem. a jegyét. Scudamore-nak. Most nyugodt volt – nem félt –. aztán lefeküdt a vonat indulásáig. fájt az egész teste. Rodney még azelőtt megkapja a sürgönyt. Ezt mondom majd. és nem ijesztgették őt. A távirat így szólt: Utam kitolódott. Többé nem bukkantak elő gyíkok a repedésekből. hogy Rodneyt annyian szeretik. akármennyire hangsúlyozta is szembenállását). Megitta a teáját. hogy a cselédek bármit megtesz nek. kirúzsozta a száját. már amennyire ez lehetséges ilyen későn. Találkozott önmagával. De mi? Talán az önelégültség? Szörnyen önelégült teremtés voltam! Joan most is érezte még azt az erős undort. és újra a tükörbe nézett. illetve a vacsoráig. hogy Rodney soh a nem gyűlölt meg engem. megismerte önmagát. helyet foglalni a Simplon Orienten Mrs. megjártatta arcán a púderpamacsot. Rodney. csak pihenni. Halebból rögtön táviratoz Sztambulba. az ő korukban. Valami eltűnt erről az arcról. gondolta. mint szándékai jelképébe. Joannak nem maradt semmi dolga vagy gondolkoznivalója. mialatt a Taurus express nyugat felé vágtat. Csíkokban lepi el a bőrömet a sárgás sivatagi homok meg a verejték. A kalauz megígérte. hogy lejárna az ő eredeti visszaérkezésének a határideje. gondolta Joan. szeretettel Joan. de semmit nem hallgat el! Úgy érezte: ez most a legfontosabb. hogy olyan sok jó barátja van. Öt nap béke és nyugalom vár rá. Holtfáradt volt. hogyan kell élni. amire ő kéri őket. hogy szinte megcsikordultak a fogai: – Bolond vagyok. és belebámult a légypöttyös tükörbe. és minden nap közelebb viszi őt Rodneyhoz és az ő megbocsátásához. barna arcának a képét… Most a vonatban ült. Mert Rodneynak sok megbocsátanivalója van. Karikás a szemem. Átadhatta magát a pihenésnek. és soha nem is szűnt meg szeretni őt. szorította össze a száját Joan annyira. aki bölcs vagy és kedves. hallgatta a kalauz bőbeszédű beszámolóját a vasúti töltés beomlásáról. Új életet kezdenek ők ketten. azt az újfajta lelki alázatot. Az viszont éppen nem csoda. Azt fogom mondani. kezet mosott. rádöbbenve az igazságra.A szobájába ment. Nem volt más vágya. mint egy elfáradt gyerek. megfésülködött.

Éppen reggelizett. akik kikísérték. – Elnézést kérek a kora reggeli betolakodásért. udvariasan meghajolt. – Ön angol – szögezte le. mit hova rakjon. A magas hölgy franciául beszélt a kalauzzal. sokszólamú beszélgetésbe merülnek vele valamiféle nyelven. érvelés. törlések. miközben egy döccenés igazolta iménti megállapítását –. előzékeny… jól van… kitűnően megférünk majd egymással. folyékonyan. torlódások miatt. No de inkább hagyom aludni. Hosszúkás. pihentnek érezte magát. Akkoriban a Taurus expresszen kétszemélyesek voltak az első osztályú hálófülkék. . az újakon már egyszemélyesek a hálófülkék. amit elkezdett.Másnap kora reggel érkeztek meg Halebba. Egy világlátott. így megzavartam az álmát. majd szapora. és megreggelizem. Hangos. hogy megzavartam a pihenését. amelyeken koronás címer díszelgett. Fölkelt. Úgy negyvenöt éves lehet. – Látom. Amikor az utolsó simításokat is elvégezte. A hercegnő franciául társalgott Baudier úrral. folytassa. Joan még hallotta. Munkája végeztével a kalauz eltűnt. halványszürke szeme. szinte gyermeki volt –. és biztosítom. képtelenül udvariatlan. – Én a maga helyében még javában aludnék. Mindössze két nap az út Sztambulig. Drága bőröndökkel. Addigra ő is teljesen felébredt. nem kevésbé folyékonyan olaszul egy búbánatos külsejű katonatiszttel. és a mosolya roppant gyengéd. Monsieur Baudier. sőt veszekedés töltötte be a vonatot a legkülönfélébb nyelveken. Most azonban telezsúfolódott a vonat. A hölgy megfordult. de előbb gyors pillantást vetett útitársnője bőröndjeire. angolul Joannal. és egy magas. Szinte akcentus nélkül beszélt angolul. sápadt. illetve a rajtuk látható névjegyre. és közben élénken társalgott egy alacsony franciával. és olykor. majd rám szól. Kilépett a folyosóra. amint a hölgy barátai. most csatolják a vonathoz – picit megingott. – Az ember utazásnál el van készülve az ilyesmire. és velem aránylag könnyen ki lehet jönni. nem fogunk túlságosan egymás idegeire menni. Nagyon érdekes. kilépett a folyosóra. Addig Joan volt az egyetlen utas. átmegyek az étkezőkocsiba. átszólva a szomszéd asztalhoz. – Semmi baj – sietett útitársát megnyugtatni Joan. tiltakozás. törökül a pincérrel. A hálókocsi-foglalások körül teljes volt a zűrzavar a késések. és maga mellé invitálta. A fülke megtelt bőröndökkel. Az étkezőkocsiban rögtön megpillantotta új ismerősét. Ha túl sokat dohányoznék. amelyet nem sikerült azonosítania. Kérem. – Ezt nevezem frissességnek! – kiáltotta. és különös. Éjjel jól aludt. Remélem – mosolygott rá Joanra. feketébe öltözött nő lépett be rajta. A kalauz a folyosó ablakán kihajolva szedte be a hölgy számos bőröndjét a hordároktól. már majdnem készen is volt. Hohenbach-Salz hercegnő. és távozott. A hercegnő odaintett Joannak. elbűvölően mozgékony arca volt. vita. nagyon sajnálom. Joan első osztályon utazott. Még egyszer bocsánatát kérem. A vonatindulás időpontja megbocsáthatatlanul. izgatott beszéd. tapasztalt utazó mosolyával. Mire a vonat elindult Halebből. Nyílt a kupéajtó. és Joanra mosolygott. öltözködéshez látott. A kövér kis francia befejezte a reggelijét. No meg ezek a vagonok erősen divatjamúltak. gondolta Joan. hangos „Szása. Szása” kiáltással üdvözlik. Elmagyarázta neki.

aki egy. Ha arról faggatnám. Maga tolakodásnak érzi. dohányzott. Pedig a legtöbb angol nő ezt teszi. nem úgy van. merre járt. – Elég sokat. aki nemrég ment férjhez. ami szerintünk. sok férfival feküdt-e le már életében. és olyan rövid időt töltünk sártekénken! Hogyne kellene eszmét és tapasztalatot cserélnünk másokkal! Nincs elég szeretet a Földön. Szása üldögélt. Joan mosolygott. örmények. lesz-e kisbabája. A töltés beomlása miatt több napot töltöttem Tel l Abu Hamidban. vannak olyan emberek a Földön. ugye. mert az jut az eszembe: bánata van-e. így van? Valami nagy megrendülést él át gondolatban. mint az előzőek. Maga beéri azzal. de én azt felelem rá. hogy szinte összenőtt vele. némelyiken rosszabbul. akikkel eddigi életében találkozott. Joan lenyűgözve figyelte ezt a különös asszonyt. A barátaim azt mondják: Szása. bizony. l'addition! Joan önkéntelenül összerezzent: az utolsó mondat olyan gyorsan követte az előzőt. ezalatt minden könyvet elolvastam. Miért nem? – kérdezte váratlanul Szása. van-e tudomása Isten szeretetéről? Akkor sértődötten visszahúzódik. Miért is ne? Tudja. Ha a baba már megszületett. Nem próbált Halebban olvasnivalót szerezni. – Bizony. ez is tipikusan angol dolog. A pincér sietve jött a számlával. vannak -e gyerekei. oroszok szerint magától értetődő. angolok általában tartózkodóak vagyunk – felelte Joan. hűséges-e a férje. egy némethez mentem feleségül. akkor persze nyugodtan megkérdezhetem: „Hogy van a kisbabája?” . Garçon. hogy csak ül. az asztal fölött átszólva. pedig ezek a kérdések sokkal érdekesebbek. Szása nevetésben tört ki. ön is így gondolja? Minden ember érdekes. vagy átment valami nagy megrendülésen. nicht wahr? – Gondolom. – Látja. ezúttal kissé szomorú mosoly. – Pillanatnyilag nincs olvasnivalóm. és tud-e Londonban egy jó fodrászt… erre készséggel válaszolna. Nem köt. – És a kezét sem használja semmire. hogy olyanokat kérdezek. A személytelenségnek és a bizalmasságnak ez a keveréke furcsán vonzotta. – De nem is bánja. orosznak születtem. én őket is szeretem.– Ilyen sok nyelvet beszélt! – csodálkozott Joan. amit magammal hoztam az útra. Mosoly jelent meg a hosszú. majd lassan megindult felfelé a Taurus-hegység oldalában. mi. nem kérdezheti meg ebédnél. olvasott. ez a meggyőződésem. De ha olyat találok kérdezni. akiket nem lehet szeretni: törökök. és időről időre váratlan. ül. és akinek az észjárása gyökeresen különbözik mindazokétól. Beszélgetni nagy élvezet. és egy darabig tétovázott. és azok mivel foglalkoznak. Az ember még azt sem kérdezheti meg egy angol hölgytől. félre kell őt vonni. Tüntetően tisztelettudó magatartásából Joan rájött: útitársnőjét igen fontos személyiségnek tekintik. Ugye. kibámul az ablakon át a hegyekre. sápadt arcon. amit csakis maga lát. olykor egyenesen zavarba ejtő megjegyzéseket tett. És mégis nagyon angolnak látszik: tipikus angol hölgynek. az övétől igen különböző világból jön. és évekig éltem Olaszországban. Nem. mi volt a legszebb élménye. és a fülébe susogni a kérdést. A vonat egész délelőtt és a délután nagy részében a síkságon kanyargott. Bánata van? Vagy nagy öröm érte? Joan picit felvonta a szemöldökét. olyasmire bámul. de nem látja őket. – Maga nem olvas. Nyolc-kilenc nyelven beszélek… némelyiken jól. Úgy értem. milyen tájakat látott. milyen szállodákban szállt meg. vajon sokat utazott-e életében.

az. most már jó pár éve. A múltkor összefutottam egy régi barátnőmmel.– Hát. mintha újjászülettem volna… Aggódva sandított társnőjére. – Talán abszurdnak tetszik. hogy semmik vagyunk. . Higgye el. emberi kapcsolatairól v alljon neki. Egyre ritkábban állt meg. És mivel éppen ebédnél ültünk. Rettenetesen kívánta elmesélni valakinek azt. Nem tudom jól elmagyarázni. és sehol oltalom. Jobban mondva. – Egyes-egyedül voltam Tell Abu Hamidban. Kérem. De a rettenet egyforma: annak a tudata. – Aha. A könyveimet hamar kiolvastam. – Annak kell lennie. ezt más is érezte már. mert nyáron nagy a meleg. hogy Joan beszélni kezdett. habozva megszólalt: – Eltalálta. barátságos. a kérdés kicsit bizalmaskodó volt. eltévedtem a sötétben. hogy igazán megtörtént. egy magyar fiatalasszonnyal. – Ennek örülök. amit átélt. és még mindig nincs gyereked. Ő meg a férje öt éve próbálnak gyereket csinálni. se árnyék. Vagy nem? – Nem. – Ah. folytassa. csakugyan? Mi volt az? Egy férfi? – Nem. amely mélyen felkavart. Joant láthatóan nem győzte meg a történet. Miért nincs? Mire ő azt feleli. Szása lehajtott fejjel hallgatta. Olyan volt… olyan. hogy valaki legmeghittebb érzéseiről. üres konzervdoboz. ami megtörtént vele… Lassan. fény volt. vakító fényözön. én megértem. Szása érdeklődése annyira őszinte és valódi volt. szögesdrót. végképp elvesztem. tanácsot adott. Legtöbbször férfiról van szó… a végén kicsit ráun az ember. Mici. mély árnyékban. a maga számára is meglepően könnyedén és fesztelenül. mint egy csoda. mire gondol. miért nincs. ez csakugyan így lehetett. Magamat: amilyen voltam. ugye. talán azóta meg is lett az eredményük. idegen teremtés előtt. Nekem a vakhomály. Mintha csak így bizonyosodhatna meg arról. Mégis úgy érezte. Olyan volt. hogy nem láttam az utamat. hogy férjnél vagy. – Nem volt kivel beszélgetnem. félelmeit és a végső pánikot. De mennyit és mennyit próbálták. Szörnyen sötét. és aztán… aztán nagyon különös lelkiállapotba kerültem. mindenki kifejtette a maga véleményét. – Különböző dolgokat fedeztem fel magamról. Akadtak nagyon okos tanácsok is a többi között. hirtelen nagy kedve támadt megnyitni a szívét ez előtt a furcsa. egyre kevésbé habozott. szerintem egyáltalán nem. de úgy éreztem. amikről korábban sejtelmem sem volt. Olyan élményben volt részem. és elszakadtunk Isten szeretetétől. de értem. mondom én neki. Szörnyű hely: csupa légy. – És aztán – folytatta lassabban Joan – megtörtént. Tisztán láttam mindent. mert olyan sokáig élt oltalom alatt. és Isten is megfeledkezett rólam… – Dehogy. egyes-egyedül vagyok. el nem tudja képzelni. iszonytató valami… – Sötét nem volt. Nagyon érdekes. Olyasmiket. olyan dolgokat. ezt most Joan is kezdte természetesnek érezni. hogy gyereke legyen. amelyekről tudtam. és belül sötét és leverő. de… – Hogyne tudná! Mi sem könnyebb. Vajon mit tehetne? Mármint. se menedék. Ki tudja. Magának a fény volt iszonyatos. még sincs. Egy csapásra eltűntek ostoba mentségeim és kifogásaim. a fogadóban. amit mond. de ezt nem voltam hajlandó magam előtt sem elismerni. Én is. – Ugyanarról beszélünk a látszat ellenére. egyáltalán nem. Leírta kezdeti elbizonytalanodását. Mivel Szása a világ legtermészetesebb dolgának tartotta.

– Úgy gondolom. Én is erre gondoltam. mint hogy el akarta valakinek mondani. De nem volt boldog. tanácstalanul nézett rá. – Szása itt elhallgatott. zavarba jönnek. Félreért engem. Igen. nagyon. Ő mindig kedves volt és végtelenül türelmes. – De hisz én… én nem vagyok szent. Olyan sok mondanivalóm van az ő számára… – Kinek a számára? A férjének? – Neki. de nagyon távol esik a fülke szemközti sarkában kuporgó egzotikus. Volt az arckifejezésében valami. Joan rábámult. El kell mondanom neki. Furcsák maguk. akinek egy -két perccel előbb megvallotta legszemélyesebb élményét. hogyne akarna hát erről beszélni? Ez igazán érthető. Talán nincs igazam. és kibámult az ablakon. Joan zavara nőttön-nőtt. Hirtelen úgy érezte: tőle.– És egyszerre azt is tudtam. Joan meghökkenve. amit Joan nem értett. Ez a megtérés. Az a pillanat. mint vacsorázni vagy fogat mosni. és mentegetőzve hozzátette: – Ez az egész bizonyára nagyon melodramatikusan és nyakatekerten hangzik… Szása a szavába vágott: – Nem. Én nem tettem boldoggá. Szása csendesen mosolygott. némileg túloz – felelte Joan kissé sértetten. Felépíteni új életemet a kezdetektől… Csönd ereszkedett rájuk. akit szeretek… – Értem. – Erre csak Isten szentjei voltak képesek. Kicsit elpirult. egyáltalán nem. ha az erényeik kerülnek szóba. Amit átélt. ez annyira valóságos valami. állandóan ez foglalkoztatja. az nagyon is igaz: sokan éltek át hasonlót Szent Páltól Isten sok más szentjéig – de közönséges halandók és bűnösök is. – Szása hangja nagyon komolyan csengett. – Tudom. – És mintegy mellékesen hozzátette: . – Nem is tudom. hogy szólni akart róla. angolok. – És alig várom már. Hazamenni és újrakezdeni. komisz voltam: fájdalmat okoztam valakinek. majd némiképpen megváltozott hangon folytatta: – Bocsássa meg nekem az imént mondottakat. eztán képes lesz boldoggá tenni? – Hát mindenesetre kimagyarázkodhatunk. hogy megérkezzem… úgy értem. – Nem. És ő segíthet nekem… hogy is mondjam csak? Hirtelen átvillantak agyán az Úrvacsorakor mondott szavak: – Mostantól fogva új életet kezdeni. mit kell tennem. Irulnak-pirulnak. de büszkén vállalják. egy éjszakát Sztambulban töltök. semleges hangon. – Rendes körülmények között nagyon tartózkodó vagyok. hogy hazaérkezzem. nagyon furcsa népek. hibáikat ellenben nemcsak készséggel beismerik. – És erre nagyon büszke. sápadt arcú asszony. Mohón szívta. Kérdés mégis… kérdés… – Úgy érzem. mennyire szánom-bánom. – A Simplon Orienten folytatja az útját? – kérdezte Joan. lelkifurdalása van. Szása cigarettára gyújtott. A látomás. és onnan Bécsbe utazom. amikor a lélek szembesül saját keservével. aki ízig-vérig angol. Szása töprengve nézte Joant. – És azt hiszi. miért mondtam el magának mindezt… – Mi sem természetesebb. mint minden angol.

– A háború? – hőkölt hátra Joan. la! – kiáltotta Szása. Mióta mondom már. és egy szót sem szól. Aránylag ritkán sikerül. majd megállt. ha kitör a háború. Jövőre vagy két év múlva. – Úgy érti – Joan elakadt. hogy nem. nemsokára ki fog törni a háború. én sok angolt és amerikait ismerek. A nap leszállóban volt. milyenek. Németország kerül ki belőle győztesen. Az apácák csak meditálnak és imádkoznak. én azonban nem értek egyet velük. Bele fognak rántani minden nemzetet. Ha életben maradok. és ők úgy gondolják: a nácikról sok jót is lehe t mondani – jegyezte meg Joan. tőlük tudom: a háború a küszöbön áll. a levegő kellemesen hűs és mozdulatlan. Műtétre megyek Bécsbe. ugye? Szálljunk ki! Kiszálltak. akik sokszor megfordultak már Németországban. – Istenem. Tudja. zavartan kereste a szót –. ez súlyos tévedés – mondta Joan. – Megérkeztünk a Ciliciai-kapuhoz. És lehet. aránylag hamar. – De hol? És ki ellen? – Háború mindenütt. és lebámultak abba a hatalmas mélységbe. hogy meg is halhatok? Ugyan. és tudom. hogy ott halok meg. Szása bólintott. – Bizony. – Azt. dehogy – tört ki Szásából a nevetés. s az alant kéklő. beszélniük nem szabad. A vonat lassított. Joan sehogy sem bírta Szását elképzelni. kolostorba vonulok. Ismerek egy nagyon szigorú apácarendet. pára borította síkságra. Szása előrehajolt. Az én barátaim azt hiszik. és együtt csodálhatnánk ezt a szépséget… . – Erről szó sincs. – Oh la. Vannak nagyon jól informált barátaim. De Bécsben jók a sebészek. Nagyon okos orvosok és sebészek vannak köztük. az a roppant okos ember… zsidó. – Kíváncsi lennék. Milyen gyönyörű. – Azt hiszem. – Nem tévedés. – Sok imára lesz itt hamarosan szükség – folytatta Szása elkomolyodva –. Egy meglehetősen súlyos műtétnek nézek elébe. és sok nagyszerű művész is. úgy hiszem. erre esküdni mernék – ellenkezett tovább Joan. Akihez én megyek. Bár itt lenne Rodney. gondolta Joan. ahol a hegylánc megszakad. ha ezt nagyon-nagyon gyorsan sikerül elérnie. mit mondanak majd három év múlva. mit számít? Előbb-utóbb úgyis meghal az ember. Gyönyörű.– Lehet. amint reggeltől estig meditál. de lehet. hogy nem is halok meg. annyira sajnálom – hebegte Joan. bűn lenne és ostobaság kiirtani az európai zsidókat. – Mi másra való a Hitlerjugend? – Nekünk is vannak olyan barátaink. Németország csak akkor nyerhet. hogy ilyen előérzete támadt? – Á. – De hiszen senki nem akar háborút.

és holnap utazni tovább Crayminsterbe. hogy itthon vagyok. sőt tudatában volt. ha arra gondolt. de örülök. hogy Szása – nyájassága ellenére – arisztokrata. ezt fogja tenni. Jaj. átöltözött. mindenki rohan. Valamiképpen sejtette. ahol akkora a tömeg. Mindössze egy kézitáska volt vele. egyenesen a szállodába tarthatott. a szülőföldemen. túl vagyok rajta. nem gyönyörű. ugyanúgy fest. vagyok olyan jó. Kedves angol hordárok. de csak egy pillanatig úgy érezte: el sem ment soha. A lelke mélyén tudta. majd feltárcsázta Averil számát. Bulgárián. és a peron végén várnak a vámőrök. hogy máris visszatértél. Olaszországon és Franciaországon át. Joan pedig csak egy vidéki ügyvéd jelentéktelen. régi Victoria pályaudvar is pont olyan. ugyanolyan a szaga. még ő is fárasztóvá vált az út végére. Határozottan az volt az érzése. Rodneyval otthon. késedelem és kitérő nélkül rátérhessen a vallomására. Nem küldött újabb táviratot Rodneynak. ezt bajos pontosan megfogalmazni –. saját házukban kell először találkoznia. – Anya? Nem tudtam. aki útitársa volt Halebtől Sztambulig. Heider Pasában Joan már alig várta. Kínos érzés! Hiába mondogatta magának: remélem. mert volt abban a nőben valami. ami miatt Joan menthetetlenül vidékinek érezte magát a társaságában. Anglia az ő hazája. Mindenféle egyenruhák és nyelvek. És nem éppen kedves. de nagyon angol ködös nap! Nem romantikus. már a drága. Még az a rendkívüli orosz nő. Főként azért. Kezdetben érdekesnek látszott pedig – sőt egyenesen izgalmasnak –. a szállodában eltölteni első éjszakáját. Jugoszlávián. Hosszú volt az út és fárasztó Törökországon. döntötte el a kérdést. ha nem – feszélyező volt. Itthon vagyok. Okosabb itt. Felhívja vajon elsőként Averilt? A szállodából telefonálhat neki. ez megkönnyíti a dolgot. Igen. hogy elbúcsúzzanak egymástól. Jó. mint akárki. hogy ez nem igaz. . Megfürdött. Az ember elvégre nem kérhet bocsánatot döbbent férjétől a Victoria pályaudvar peronján! És végképp nem az érkezési oldalon. Egy pillanatig. De mire eljutottak a Márvány-tenger partjára. Akárhogy is. Nem várta senki. lélegzett fel Joan. mert Joannak pirulnia kellett. És ez az érzés – ha jogos. ő. Vámtisztek és útlevél-ellenőrzések. nagyon jó hazaérkezni. Joan belefáradt – a szó szoros értelmében belefáradt – a sok idegenségbe. Szerencsére otthon találta őt a hívás. milyen szabadon tárta fel bizalmas titkait egy vadidegen előtt. Úgy képzelte. – Ma délután érkeztem. éppen mert annyira más volt. mint mindig. gondolta Joan. középosztálybeli felesége. Másodsorban pedig azért – hm. s mert azt már megvizsgálták a vámosok Doverben.TIZENKETTEDIK FEJEZET Victoria pályaudvar… Joan szíve hangosabban és gyorsabban vert izgalmában. Hogy rögtön.

mintha attól tartott volna. gondolta… Milyen hűvös volt Averil hangja… nyugodt. de nemtörődöm modora. közönyös. Joan elmesélte hazaútja néhány epizódját. Joan enyhe megrázkódtatást élt át. gondolta Joan. Nem értesítettem őt az érkezésemről. Én változtam meg. akárcsak a Victoria pályaudvar. – Találkoztál vele többször is? – Nem. – Ezt mondta az a nő is a vonaton – kapta fel a fejét Joan. amennyiben nincs ellenedre. hogy amit igazságnak hittem. akkor együtt ebédeltünk. De nem. Hitler nem merhet háborút indítani. átjövök a szállodába. Joan letette a kagylót. Joant jóleső büszkeség fogta el. Én mégsem akarom elhinni. Kicsit kifárasztott az utazás. Nem lehetséges. Averil nem sejtheti az igazságot. Averil. drágám. aki tudja. de honnan tudhatná ezt Averil? Averil Barbaráról és Bagdadról kérdezősködött. azt csak úgy képzeltem? Elvégre semmiféle tárgyi bizonyíték nem került elém… Ezt a gondolatot ugyan elvetette. mit beszél. amikor a pillantása összetalálkozott a lányáéval. amikor azt mondta: – Azt hiszem. és jelentették: Mrs. Averil hangja enyhe meglepetésről árulkodik. de kár lenne őt megzavarni. A társalgás el-elakadt. Ez csak az ő szokott udvarias. Fél órával később felszóltak a portáról. az én Averilom. – Edwardot nem hozod magaddal? – Ma üzleti vacsorára hivatalos. Averil igazán elbűvölő jelenség. Úgy három hete egy napot Londonban töltött. Averil kérdései annyira felszínesek voltak Barbaráról. – Jelentős személyiségnek látszott. Averil jól néz ki. Úgyis sok a dolga. Csak nem tartozik azok közé az emberek közé. ha idejönnél. Az igazságot? Honnan tudhatnám. Mi legyen ma este. hogy előbb-utóbb háborúba kell keverednünk Németországgal. minek fárasztanám? Úgy rémlett neki. az is ijesztőnek tűnt. A szíve valamicskével gyorsabban vert a szokottnál. Nem olyan sovány. De valahogy nehéz volt beszélgetni. Rendben van. akik mindenfélét beképzelnek maguknak? Averil éppen azt mondta az ő hűvös hangján: – Edward újabban minduntalan arról beszél.– Apa is feljött Londonba? – Nem. drágám. – Nem csoda. és olyannak. Amint belépett lánya oldalán az étterembe. mi az igazság Barbara körül – gondolta meghökkenve Joan. Averil pillantása hűvös volt és közönyös… Averil sem változott. Leültek egy asztal mellé. nem is tudom… – jegyezte meg Averil töprengve. – Hát. . hogy alaposabb kérdések tapintatlannak bizonyulhatnának. – Senki sem akar háborút. Anya és lánya angol tartózkodással üdvözölte egymást. Joan lement a hallba. igazad van. Apának nagyon sok volt mostanában a dolga. személytelen. finom és előkelő. gondolta Joan. Bizonyára feljött volna elém. anya? Vacsorázzunk együtt valahol a városban? – Szívesebben venném. de hogy egyáltalán eszébe juthatott. mint volt. Harrison-Wilmott megérkezett.

Sztambul minaretjei. amit akarnak. Svájc és az Alpok az alkony fogyatkozó fényében. téli álmát alvó vidéken át… Mintha el sem utaztam volna. gondolta Joan. Joan felsietett a hálószobájába. Másnap Joan a délelőttöt vásárlással töltötte. A tegnapi találkozás Averillal megrázta. Elmondja vajon Rodneynak sejtését Barbara betegségének az okáról? Tegyük fel. Mintha el sem utaztam volna… Kóválygott a feje. ebbe a hazavivő vonatútba. Nagyon lágyan. gondolta. Fél háromkor már a Crayminsterbe induló vonaton ült. az emberek nem mindig azt kapják. Averil nem vett észre rajtam semmiféle változást. gondolta… új életet fogok kezdeni… Az állomáson taxiba ült. Mire Rodney hazajön az irodából. kék és aranykupolás mecsetjeivel most végtelenül távolinak. közönyösen pihent meg rajta. amit az az ostoba nőszemély. Vacsora után Joan ásított. hogy… Hát persze hogy nem igaz. igazán borzalmasan fest. amely olyan nyugodtan. nehéz eső szitál –. visszafojtott . a vágy a szeretet és megbocsátás után… Mégis igaz minden. Holnap hozok a kertből néhány babérágat és a sarki virágboltból szegfűt. No de miért is vett volna észre bármit? Elvégre nem a külsőm változott meg. És csakis amiatt. mondta erre sietve Averil. Társalgásuk kapkodó és kihagyásos maradt. lerakta a kalapját. bizonyára nagyon fáradt. gyöngéden azt mondta magában: Rodney… És megint hatalmába kerítette a bánat. Négy óra után valamivel már otthon lehetek. Gyerekkorában volt egy kaleidoszkópja. mert hiányzott a virág. de milyen természetes. Joan elismerte: csakugyan fáradt. Meglepetése és öröme hízelgő volt. ijesztően öreg és közönséges… Joan a homlokára nyomta a tenyerét. milyen otthonos minden. a sajnálkozás. majd megint levonult. Olaszország és az Adria kék ragyogása Triesztnél. de csak azért. Ideges volt és izgatott. Nem különösebben tetszetős az évnek ebben a szakában – a fák csupaszok. az ilyen beszéd veszedelmes – emelte fel a hangját Joan. képtelen volt rendet teremteni gondolatai zűrzavarában. és nagyon szerette. A fogadószoba kicsit csupasznak tetszett. a nyugodt. Az a hosszú. a fura ökrös szekerek a Balkánon.– Tudod. a hosszú leereszkedés a sziklás szorosokon át a Boszporuszhoz. Hogy fog örülni az úr. Ő találta ki az egészet. csillogó -villogó. Szegény Blanche. ami végül ide torkollott. fantasztikus utazás Anatólia síkságán át. a Taurus-hegység hófödte csúcsai. – Nemkívánatos ötleteket ad az embereknek. csupasz fennsíkjai. Szeretettel figyelte a vonatablak előtt elsuhanó tájat. ritkás. tájak és jelenetek panorámája. valószerűtlennek tetszett – mintha soha nem is lett volna. Fel-alá járkált a szobában. Úgy érezte. gondolta elégedetten. gondolta Joan. Ágnes nyitott ajtót. mintha az agyában egy kaleidoszkó p működne. Averil tekintete. Bagdad a maga zsúfolt bazárjaival. teával várom. Blanche Haggard mondott. – Úgy vélem. Averil elmosolyodott. Nem akarja őt tovább feltartani. mondta Ágnes.

Itthon vagyok… . Hogy minden pontosan olyan. Az a szörnyűséges fogadó meg az a különös élmény a sivatagban… Csupa kellemetlen dolgot képzelt el magának: hogy a gyerekei nem szeretik őt. hogy annak idején lebeszélte Rodneyt arról a képtelen ötletéről. Itthon vagyok! Melyik a jó? Melyik? Választanom kell. de olyan jól ismerte… Rodney mindjárt itt lesz. most rögtön el kell döntenem… Mit kell eldöntenem? A nap. hogy Rodney szerelmes volt Leslie Sherstonba (ugyan már. a nap sütött elviselhetetlenül forrón. tisztára őrültség mindaz. megjöttem. most rögtön… Joan hallotta. ahogy mindig is hittem és gondoltam… És természetesen minden csakugyan pontosan olyan… A kaleidoszkóp csak forgott. persze hogy nem. amit elhitettem magammal. Pedig ez igenis nagyon okos dolog volt az ő részéről és nagyon előrelátó… Jaj. gondolta Joan. és belépett Rodney. Szegény Leslie!). és úgy érezni. míg össze nem áll a kép… Mi ütött belém? – töprengett Joan. Joan gyorsan megindult felé.lélegzettel leste. adj neki… Aztán megszólalt vidáman: – Rodney. gondolta. Melyik minta a jó? Melyik? Gyorsan válassz! Nyílt az ajtó. forgott… A minták gyorsan váltogatták egymást. Meglepetten állt meg. Nem nézett Rodney arcába. micsoda gondolat. hogy farmernak áll. hogy igazak legyenek! El kell döntenem. hogy megcsikordul a ház kapuja – ezt a zajt olyan. bocsáss meg… én nem tudtam… Rodney. Rodney. milyen megnyugtató hazajönni Angliába. hogy kavarognak-pörögnek a színes mozaikdarabkák. Adj neki egy percet. soha el sem utaztam. de miért vagyok ennyire zavart? Miért találtam ki és hittem el annyi mindent – csupa kellemetlen dolgot? Igazak voltak? Vagy mégsem? Nem akarom. Az ember hallucinálni kezd a napsütéstől… Hogy futottam a sivatagban ide-oda… hogy roskadtam térdre… és imádkoztam… Hol az igazság? Ott? Vagy itt? Őrültség volt. megjöttem. Milyen kellemes. Még azt is megbánta.

hogy Joan elutazott Bagdadból. hogysem harcba szálljak vele! Csak most kezdem igazán úgy érezni. csin. Ne feledd: anya semmit sem tud. Ne aggódj értem. Munkát hozott haza. mit csináltam volna nélküle – mindig ott volt. McQueen doktort. sorai sűrűn sorakoztak egymás alá. de kijátszottuk jó ütőkártyánkat. amit művelt. élvezve e november eleji nap szokatlan melegét. „…így hát most mindent elmondtam neked. alacsony támlájú széken üldögélt. Bár te is láthatnád! Akkor is szerettél bennünket. Csin. amilyen mindig is volt. de persze azonnal nekilátott átszervezni az egész életünket. Légipostán jött a levél. a teáskanalakkal csörömpölt. és vidáman csacsogott: milyen jó ismét itthon lenni. Mégis átfutotta újra. hosszabban elidőzve az utolsó oldalán. Nehéz volt az ügyet eltitkolni előle. az ő otthonukba! Az ablaktáblán egy nagy. nagy részét magadtól is kitaláltad. de ő nem hagyta magát – és elismerem. Sejtelmem sincs. csin. Rodney mára szinte könyv nélkül tudta. és elővette Barbara levelét. Szerető lányod Babs” Rodney egy pillanatig habozott. és William csodálatosan viselkedett. mialatt a felesége teát töltött ki. Úgy hiszem. Tea után Joan felment a szobájába. Pontosan olyan. Minden a legszebb rendben van Joannal. annyira boldog vagyok attól. amikor anya azt táviratozta: eljön hozzánk.EPILÓGUS Rodney Scudamore a keskeny. és én gyöngébb voltam. vagy csak később? Édes. Tisztán látom. züm. Züm. Ugyancsak elkeseredtem. amikor azt képzelte Joan megérkezésekor. Szívesen megőrizte volna. zajok. Most már rendben vagyok. mint mindig. Sokat jelentett neki ez az írásos bizonyítéka kisebbik lánya bizalmának és szeretetének. így a kék dongó. züm. csilingelt Joan Scudamore hangja. kék dongó sétált buzgón fel-alá. zümmögve. édes apuskám. te megpróbáltad őt visszatartani. . Tudom. befejezni a kicsomagolást. hogy te vagy az apám. egyszerűen őrjítő volt. hogy Mopsy újra az enyém. kezében a levéllel. valami nincs rendben vele. drága apus. És minden más is pontosan olyan. és milyen öröm mindent pontosan olyannak találni. De mindenekelőtt kihúzta íróasztala jobb fölső fiókját. milyen gonosz. amikor kicsik voltunk. Rodney mosolyogva üldögélt és bólogatott… Zajok. drága apus. pár nappal azelőtt postázták. Eztán nem kell miattam aggódnod. kivédeni anya kérdéseit. Crayminsterbe. ez bizonyos értelemben igazán derék dolog volt tőle –. gondolta magában. Rodney el sem hiszi. Mopsy elragadó. mondta. Hosszú levél volt. amikor kellett. megátalkodott bolond voltam. Most már eldöntötte: tévedett. micsoda gyönyörűség hazatérni Angliába. Rodney pedig a dolgozószobájába tartott a hallon át.

indulatos és szenvedélyes a természete. Igen. De ez mellékes. Averil és az ő hűvös. A kandallóhoz lépett. Ő harcba szállt Averillel. Az Averil esküvője előtti estén. sőt még fokoznia is tiszteletét az apja iránt – és végső soron egy Averil-féle meg nem alkuvóan egyenes lélek és elme esetében csak ez számít. Derék fickó az a Bil l Wray. csalódást okozni neki. Sziklaszilárd. nem szánalom. . nem karcolás nélkül. Ilyen volt Averil. Barbara rendben lesz. Magával hozta a Massingham-féle haszonbérleti szerződést. büszkeség fogta el. amely ekkoriban elválasztotta őt legkedvesebb gyermekétől. Leslie -nek tekintettel kellene lennie a gyermekeire. és sóhajtozva nekilátott az elolvasásának: „A birtokos átadja. hogy kapcsolatba kerüljenek Sherstonnal. megpróbált átszólni azon a mély szakadékon. Mind a hárman rendben lesznek. és a bérlő átveszi a tanyához tartozó épületeket. Ha például ő váratlanul meghalna. nem szenvedett túlságosan sokat. harcolt vele. és a tűzbe ejtette Barbara levelét. amilyen kiegyensúlyozatlan. Mindhárman kikerültek már a kezem alól. mialatt ő a gyerekeiről vitázott vele. amelyet Averil kritikus elméje fegyvernek ismert el. Rodney. sikerült megtartania. Nem lenne jó őt megbántani. és amelyet ő maga nagyon kedve és ízlése ellenére vetett be. Pici korától fogva derűre hajlamos a fiú. és legyőzte őt. Hadd maradjon csak meg boldognak abban a ragyogó. ez a levél felesleges fájdalmat okozna neki. Eztán csakugyan rendben lesz az én Babsem. Rendben van Averil is. mint kétszeri fehér gabonatermést. és a jelek szerint ifjú feleségét is jól választotta meg. biztonságos világban. semmi kérődzés a múlton – semmi önsajnálat. Itt ült Leslie Sherston. Derék lány. harmadszorra parlagon hagyva azt… Keze elernyedt. Az élet fegyelmezett elfogadása és képesség arra. amikor ő. Eztán félretolta az íróasztalán heverő papirosokat. rendíthetetlen jellem. Nos. az egyetlen fegyverrel. gondolta. amelyet ő teremtett magának. Tonyt soha nem érte nagyobb fájdalom – talán nem is fogja érni. Hideg érvek. azt mondta neki: – Remélem. amelyek … helyezkednek el” – Rodney tovább olvasott. tekintete a másik székre vándorolt. és azt magyarázta ne ki. Vajon megbocsátott azóta az apjának? Rodney azt gondolta: nem. és helyrejön. de él. És máris kezdi megérteni. pontosan ilyen: semmi hősi gesztus. könyörtelen érvek – ezek előtt Averil fejet hajtott. logikus érvek. Ha a lánya szeretetén csorbát ejtett is az a harc. szarkasztikus megjegyzései. – Igyekszem boldog lenni – felelte rá Averil higgadtan. milyen veszél yes lehet egy régi levél. és Barbara megúszta. gondolta Rodney. Barbarát féltette a leginkább. hogy Mopsy és William alkotja az ő világát. bekövetkezett a krízis. földet és egyéb vagyontárgyakat. És Tony is rendben van a maga narancsültetvényén Rhodesiában – tőlünk nagyon távol.De hivatása gyakorlása során kénytelen volt gyakran tapasztalni. hogy azt mások segítsége nélkül leélje. mennyire nemkívánatos. és Joan átnézné a papírjait. Averil az ő száraz jogászi észjárásával és azzal a hajlamával. gondolta Rodney. hogy mindig kevesebbet mondjon-mutasson a valóságnál. Remélem. de rendben van –. mondta befejezésül. boldog leszel. Ahányszor Averilre gondolt. és átült a kandalló jobb oldalán álló karosszékbe. majd lapozott: „nem vesz el többet a művelhető föld egésze után.

az eljövendő számkivetettségre. – Miféle indulás lenne az számukra az életben – tette még hozzá Leslie –. Sherston az apjuk. ha mindjárt az elején megfutamodnak a tények elől? Rodney értette Leslie elgondolását. Amire ő azt felelte: – Vajon? Leslie ott ült. sötét árnyakról. Hiába kívánnám én szívből. ahol lehetett. ahogy nem emlékezett semmi olyanra Leslie -ről és Leslie körül. hogy a gyerekek Sherstonhoz tartoznak. hogy másfajta apjuk legyen. De egy büntetett előéletű apa. inkább takarékoskodtak itt -ott. akár nem. azon a széken. gyakorlatlan vállukra helyezze. Amire Leslie azt felelte: – Hiába. ami romantikus lett volna. meglepett kijelentése: – Hisz a maga haja nem barna. annak akármilyen kicsi. Jobb válla kicsit magasabban volt. ami nem is azt jelenti elsősorban. aggodalomról. csődről. hogy a valóságot. Nemigen törődött azzal. ha mosolygott. a legnaposabb szobákat a házban. Sherston az apjuk. hogy tiszta lappal induljanak. és a haja. Leslie bátorságából nemcsak a maga számára futotta. hogy a teher egy részét az ő kicsi. ő azokra is kiterjesztette. kék párnán. szája jobb csücskében ott ült az a pici rángás. hogy a gyerekeknek mindent megadjanak. Ő mindig mindenből a legjobbat akarta a gyerekeinek adni – és ezt is tették ők ketten Joannal. Szó sem volt elítéltetésről. amikor Joan kijelentette: – Bátor? Igaz. igenis. hogy ártatlanul fognak szenvedni. hanem zöld. Ez volt az egyetlen személyes megjegyzés. hogy a gyerekek kiszakadnak eredeti társadalmi közegükből. szája csücskében mindig ott ült az a pici rángás. Akár tetszik. hogy a maga terhén könnyítsen. kék párnán pihent. ez így van. egy börtönviselt fickó gondoljon a közvéleményre. kétségbeesésről. Nem önzésből. mondta Rodney. akiket szeretett. mégis. ezt tudta róla. bal szemöldöke felcsúszott. Egyszer az ötlött az eszébe. testileg erősnek. Joguk van ahhoz. a jobb szemöldöke kicsit le. De az nem egyezett az övével. mindennek ellenére erősnek. arra. szó sem olyasmiről. és ettől a haja valamiképpen zöldnek tetszett. felelte Leslie. és betegnek. hanem mert nem tűrhette. milyen Leslie külseje. amelyet magának megengedett egész ismeretségük folyamán. hanem azt. mégsem riadt vissza attól. hogy Sherston a hozzátartozójuk. Rodney fülébe csengett saját. a barna haja zöldnek látszott a kifakult. De az ő esetükben soha nem merült fel erkölcsi probléma. Fáradtnak látszik.Igenis tekintetbe vette őket. a jobb kicsit le. Rodney ugyan meg volt győződve róla: Leslie téved. mint a bal. a bal szemöldöke kicsit felcsúszott. akármilyen nehezen viselhető részét előlük eltagadják. Eszébe jutott az az őszi nap. feje a kifakult. A legjobb iskolákat. hanem azért. de a bátorság nem a legfontosabb. . Minderre igenis gondolni kellene. ami felvetette volna a kérdést: – Megkíméljük őket ettől? Vagy megosszuk velük a terhét? Leslie igenis úgy gondolta: a gyerekeknek osztozniuk kell a terhén. ez mit sem változtatná a tényeken. Nem szabad. Nagyon szerette a fiait. De elismerte – ahogy mindig is – a bátorságát. váratlanul és összefüggéstelenül: Leslie bizonyára képes lenne felkapni a hátára egy zsák krumplit. Nem éppen romantikus gondolat. akár egy férfi. hogy a gyerekek ifjúkorára árnyék vetüljön.

nem túlságosan sokan. a búzaföldet bámulta és a tanyát. a tanyán túl az erdőt nézte. De egyikük sem szólt sokáig. az elmúlt hat héten át minden áldott nap ott ült Leslie azon a széken. Azt mondatta vele. A párna a széken színét vesztette. Rodney már nem tudta világosan felidézni. ha Kopernikusz neve elhangzik. és egy pompás estét töltöttem el Hargrave Taylorral – csak néhány barát volt jelen. Rodney. olyan formában írja le. végigszántva a haján: Sokat gondoltam Kopernikuszra? De emiatt Rodney szíve most már holtáig kihagy egy dobbanást. amit ő hallani akart. fülében a traktor távoli zümmögése. a szódásüvegnek támasztott. Egy sornyi idézet. talán mégis tudta. A szolgálók jobbnál jobb ételekkel traktáltak. s a haja zöldnek látszott a kék párnán. Legalább azt vallottam volna meg neki. kivéve azt a pici rángást a szája csücskében. gondolta Rodney. amit Rodney művel vele. Ugyan mi üthetett Leslie-be. gondolta Rodney. De kérdés. hogy szeretem. hogy azt mondhassa neki: Leslie. a késő októberi verőfényben. ami máig példaszerűnek számít. jobban mondva látomása támadt a világ másfajta rendjéről. látómezejében a felszántott föld halvány bíbora. – Kopernikuszra? Az ég szerelméért. és azt mondta: – Tudja. amint ott látta a szemközti széken ülni Leslie-t. mi szükség lett volna rá. vajon ezt mire értette Leslie. Azon a délutánon. Mintha mindketten az ígéret földjét bámulták volna.Nem valami gazdag táplálék a szerelemnek. Rodney. Millsszel. Asheldownban. és szavakat adott a szájába. Az a távolság köztünk. előttem egy. mi a szerelem? Talán az a nyugalom és elégedettség. Ezt Leslie is megértette. amiben hitt. mint egy elektromos erőtér – vággyal feltöltve. gondolta ködösen Rodney. Olykor. nyitott könyv. ahogy enni szeretek. beültette abba a székbe. Ahogy Leslie arca is. Rodney nem is nagyon tudta. és mi lesz a gyerekeivel. Találkoztam Watkinsszal. hogy megalkudjon a világi hatalommal. miért éppen Kopernikuszra? A szerzetesre. azt mondta. aztán Leslie halkan azt suttogta: De a te örök nyarad nem fakul. és a pót-Leslie engedelmeskedett. talán tudta. Nem néztek egymásra. Jobban mondva. De ugyan mi a szerelem? Az egekre. mostanában sokat gondolok Kopernikuszra. hogy mialatt a férje börtönben ült. Igen. mert kevesebb veszélyes lett volna. Egyszer volt is rá alkalmam. Boldog hat hét volt. Akkor és ott megmondhattam volna neki. amely eltöltötte őt. Vagy az. Rodneyt. és aki elég ravasz és ügyes volt ahhoz. miből fog megélni. ő kitalált egy pót -Leslie-t. és oda a falra kiakasztott egy Kopernikuszt ábrázoló metszetet. persze. Üres képzelődés. Vasárnaponként szép nagy sétákat tettem a hegyen. ő maga még nem tudta. Leslie tekintete a távolba meredt. mintha nevetne azon. és olyan lassan ehettem. és úgy. Meg kellett értenie. És mégis. kifakult. Négylábnyi távolság köztünk – négylábnyi. hogy szeretem. Ott együtt voltunk. gondolta Rodney. Az a szenvedés és kétségbeesett vágyakozás. ahogy Leslie váratlanul megszólalt. de a szája sarka felfelé kunkorodott közben. Ő. akinek egy eszméje. és beszélgetett vele. Csak ennyi hangzott el. ő meg én – és mégis külön. ahová nem léphetnek be. vacsora után egy-két befejezésre váró .

nehéz. El nem tudta képzelni Joant idegesnek vagy agyrémek prédájának. amikor hirtelen a fejedbe vetted. gondolta elismerően Rodney. – Nagy butaság. ami szó. Ilyen fáradtnak hosszú ideje nem érezte magát. Nyílt az ajtó. nem olvashatsz így. hogy elutasítod Henry bácsi ajánlatát. hanem gazdálkodó leszel? – Emlékszem.irodai munka. – Ó. – Csodálatosnak képzelem: körös-körül űr és erős fény. miközben helyet foglalt: – Nem is tudom. – Mindenféle kárhozatos szokásokat vennék föl. aztán rápipáltam. Megcsodálta Joan buzgalmát és gyakorlatiasságát. Igaz. – Még veled is? Ezt Rodney tréfának szánta. Mintha szél borzolta volna fel arca sima felszínét. optimista és gyengéd. ránctalan arcát. hogy nem egészen ésszerű gondolataink támadnak – jegyezte meg Joan. Joan. hogyne. De nagyon nem szeretnék olyan helyen élni. holott csak a kapcsolót kéne elfordítanod. Sietett témát váltani: – Tudod-e. Ni. szívet szakasztó dolog. hogy én visszatartottalak? Rodney ránézett. Tisztán látni… Joan félbeszakította: . érdekes volt. Mindig vidám. Joan igazán jó feleség. csak az ál-Leslie – de vajon nem volt-e ott. A gazdálkodás. be fáradt vagyok – sóhajtott nagyot. és nehogy magányosnak érezzem magam. milyen a sivatag – tűnődött hangosan Rodney. és belépett rajta Joan. – És nem örülsz most te is annak. és elcsevegett velem. – Mindannyiunkkal megesik. nyakának fiatalos vonalát. az igazi Leslie is? De a te örök nyarad nem fakul. Főleg a fény képzete az. tette hozzá gondolatban. – Szó. Megint lepillantott a szerződésre: „és fent mondott tanya földjét minden tekintetben illő és becsületes módon. mi lenne veled nélkülem. a pót -Leslie megjelent rendes helyén. itt ülni és rontani a szemedet. sima. sőt agyrémek prédája. egészen közel. drágám. – Az ember olykor ideges lesz. Rodney mosolya csúfondáros volt. – Örülök – mondta nyugodtan. és nem az irodába állsz be. szép. de legnagyobb meglepetésére Joan arca összerándult. – Istenem. És gyengéden hozzátette. világítás nélkül! Odasietett a kapcsolóhoz. – Emlékszel még arra az időre – folytatta Joan –. amilyen Bagdad. ami lenyűgöz. és felkattintotta a villanyt. de kedves. És aztán csodálkozás nélkül (és meglehetősen közönyösen) hozzátette: Sikeres vagyok. kicsit irigylem tőled ezt a keleti utat. Rodney. – Szeretném tudni. Ez még jobban meglepte Rodneyt. egészen jó ügyvéd vagyok. Rodney mosolyogva megköszönte. jó gazdaként műveli meg”. gondolta.

– Szegény kicsi Joan – mondta mély érzéssel. Úgy lábolt át csalódáson. szántón. folyókon: vidáman és alig várva. – Vége a vakációnak – mormolta maga elé Rodney. Végighúzta az ujját a kandallópárkányon. . mi nem az? Mit ér egy emlék? „Tudja. ideges pillantása végigfutott a szobán. –Gyűlöletes. Joan hirtelen lendülettel odafutott a férjéhez. mostanában sokat gondoltam Kopernikuszra…” Leslie az ő megbízhatatlan. és álmot láttál: a gyerekeinket. Milyen szomorú élete volt!” Csakhogy Leslie sosem volt szomorú. egy nappal sem öregebbnek. energikus. Sherston. hipp-hopp.– Gyűlöletes! – kiáltotta tőle szokatlan indulattal. – Hát mondtam én valamit is? – Úgy rémlett. és hozzásimult: – Nem vagyok egyedül. ahová az útja vezet… Fáradt. Ro dney. ha senki sincs velem. És hirtelen eláradt egész lelkén a feltoluló. egyedül maradok – mondta Rodney az ő régi. Rodney kis híján heves mozdulatot tett tiltakozásul. mint egy igazi férfi lápon. mint a menekülés útját kereső állaté. betegség. Milyen vidám. – Mit mondtál? – fordult hátra Joan. hogy a portörlést ellenőrizze. legyen az bármi is. Rodney hamiskásan ráhunyorított. Új párnát kell szereznem arra a székre. elrendezte a kandallón a csecsebecséket. Majd elgondolkozva elismételte: – Fogalmam sincs… Mert ki dönti el. szorgalmas. – Nem értettem. Az Alderman. Hartleyéknál vettem. igazad van – bólintott Rodney. egészen kifakult. mi értékes. „Szegény Mrs. – Itt vagy nekem te. gondolta Rodney. szegényes külsőt öltött. kiárusításon. de szerető tekintetét feleségére emelte. Joan körbejárta a szobát. de időben visszafogta magát. és kicsi sem vagyok. Nem vagyok egyedül! – kiáltotta kifulladva. azt mondod: Vége a vakációnak. Az utóbbi hat hét alatt a szoba kicsit elhanyagolt. Joan rábámult: – Miért lennék szegény. szegénységen és betegségen. Hoddesdon gazda újabb jelzálogkölcsön után szaladgál. kételkedve nézte Rodneyt. Aztán egyenesre igazított egy képet a falon. börtönben ücsörgő férjével – iszákosság. Huszonnyolc-huszonkilenc évesnek néz ki. Úgy látszik. szegénység. Végül is miért ne? A párna csakugyan kifakult. Scudamore és Witney ügyvédi iroda fejlődik és terjeszkedik. Joan tűnődve. Maga a terméketlen semmi. Olyan a tekintete. visszarakott egy könyvet a könyvespolcra. amint iskolába mennek az első őszi iskolai napon. Joan arca felderült: – Az a párna ócska. milyen elégedett és sikeres. halál. csúfondáros hangján. ugye? – Az. gondolta Rodney. mérhetetlen szánalom. – Lássuk csak: Kopernikusz – méregette Joan gyanakodva a képet. Éles. gondolta. – Azt hiszem. – Hát ez mi? Új kép. – Értékes? – Fogalmam sincs – vont vállat Rodney. – Álmodhattam. Leslie Sherston a temetőben fekszik egy márványlap alatt. hogy eljusson oda. – Én kicsi Joanom. itt vagyok. egy percre elaludtál.

De tudta: nem igaz. Debrecen Felelős vezető Bördős János ügyvezető igazgató ISBN 978-963-9910-38-6 .Rodney rámosolygott: – Igaz. amit mondott. Joan. De adja Isten.. itt vagyok neked én. hogy ezt sose tudd meg… Felelős kiadó a Partvonal Könyvkiadó ügyvezetője Felelős szerkesztő: Bárányi Vivien A szöveget gondozta: Török Judit Műszaki szerkesztő: Pézsa Sarolta Nyomta a Kinizsi Nyomda Kft. és mindig egyedül is maradsz. Azt gondolta: Egyedül vagy.

A sorozat további kötetei: A lányom mindig a lányom A rózsa és a tiszafa Az élet súlya Az óriás kenyere Befejezetlen portré Agatha Christie kiadónk gondozásában megjelent egyéb művei: Életem Így éltünk Mezopotámiában .

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful