©1999-2012 Index.hu Zrt. Minden jog fenntartva.

Az egyenlőtlenség olyan, mint a koleszterin
Szalai Bálint 2012. április 9., hétfő 18:01 |

Az állami szakpolitikák és szabályozások okozzák leginkább azt, hogy az egyes országokban eltérő a gazdagok és a szegények közti különbség – mondja az OECD Szociálpolitikai osztályának vezető közgazdásza. Michael Förster annak apropóján nyilatkozott az Indexnek, hogy nemrég Budapesten is bemutatta a szervezet legfrissebb jelentését a jövedelmi egyenlőtlenségekről a Tárki meghívására. A kutató szerint a rugalmas munkaerőpiac és az oktatás a legjobb fegyver az egyenlőtlenségek leküzdésére, bal- és jobboldali kormányok között viszont nincs igazi különbség. A szervezet szerint a gazdagabbaknak többet kellene adózniuk.
Az egyenlőtlenség nem csak nálunk, de az USA-ban és az angolszász országokban is különösen népszerű téma manapság – miért lett ilyen felkapott most?

Michael Förster
A cseh ősöktől származó osztrák közgazdász a Liége-i egyetemen szerezte a doktori fokozatát közgazdaságtanból. Több mint húsz éve publikál szociálpolitikai kutatásokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) égisze alatt, ő a főszerkesztője az OECD jövedelmi egyenlőtlenségekről írt legfrissebb jelentésének [1].

Az egyenlőtlenség kérdését leginkább a nagy országokban övezi kitüntetett figyelem. Az USA-ban akkora vita alakult ki ennek kapcsán, hogy most először az elnökválasztási kampány fő témái közt is szerepel. A legmagasabb jövedelmekről szól a vita, mert bár ott 25-30 éve fokozódik az egyenlőtlenség, mostanában lett igazán égbe szökő a leggazdagabb 1 vagy 0,1 százalék elszakadása. Európában inkább az újraelosztási kérdések kapcsán beszélnek róla, ahhoz kapcsolódóan, hogy ki fizeti meg a válság következményeit.
Mit gondol arról, hogy az Egyesült Államokban már azt pedzegetik, hogy ez a legfelső 1 vagy 0,1 százalék már a demokráciára is veszélyt jelenthet?

Bár az OECD tanulmánya csak az éves jövedelmi különbségekkel foglalkozik, azt lehet mondani, hogy ha ez a nagy különbség hosszabb távon fennáll, akkor átfordul a vagyon és politikai hatalom koncentrációja közti kapcsolattá. Ilyenkor ugyanis az elit könnyebben tudja az egyes szakpolitikákat a saját kedvére formálni. Azt nem mondanám, hogy ez már most katasztrofális veszély a demokráciára, de kétségtelenül fennáll a kockázata annak, hogy bizonyos szabályozások a legfelsőbb rétegek nyomása miatt nem elég kiegyensúlyozottak.
Mitől függ akkor, hogy az elit át tudja-e nyomni az akaratát a többiek kárára?

Ha a lobbierejükre gondolunk, vagy arra, hogy milyen mértékben juthatnak hozzá belső kormányzati információkhoz, akkor ez attól függ, hogy az adott országban milyen jól működik a fékek és ellensúlyok rendszere. De azt hiszem, hogy az OECDországokban viszonylag jól működnek a fékek és ellensúlyok.
A nagy nyilvánosságot kapó Occupy mozgalom is az egyenlőtlenség ellen küzd – és ráadásul úgy tűnik, hogy ez nem csak elszánt szélsőbalosok akciója, mert jó néhány neves közgazdász is pártolja a törekvéseiket. Mit gondol róluk?

Az Occupy Wall Streetet kapta fel leginkább a média, de hasonló mozgalmak voltak és most is vannak számos egyéb országban. Az a közös bennük, hogy ezeket nem politikai erők mozgatták, hanem egyfajta rossz társadalmi közérzet indokolta. Két hete a fiatalok Stockholmban és Malmőben úgynevezett „szafarit” szerveztek a város elitnegyedeinek luxusvilláihoz. A cél a különbségek, és ezáltal annak érzékeltetése volt, hogy egy olyan hagyományosan egalitárius ország, mint Svédország, kezdi elveszíteni az identitását. Vagy amikor tavaly nyáron 150 ezer izraeli kezdett sátrazni a lakhatási költségek csökkentéséért, annak egyáltalán semmi köze nem volt az ottani társadalom polarizációjához, az arab-zsidó ellentétekhez. A középosztálynak általában lett elege, 20 évnyi folyamatos megszorítás után nem érzik jól magukat.
A legfrissebb kiadványuk megállapításai kecsegtetik őket valami biztatóval?

Megvizsgáltuk az olyan makroökonómai fejleményeket, mint a globalizáció vagy a technológiai változások, és arra jutottunk, hogy ezeknek nem volt közvetlen befolyása az egyenlőtlenségek növekedésére. A legfontosabb következtetésünk, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek fokozódása leginkább az állami szakpolitikai szabályozások megváltozásából fakad. A másik, hogy a legfontosabb folyamatok a munkaerőpiacon zajlanak, mind a jövedelem- és bérkülönbségek, mind a foglalkoztatási változások nagyban felelősek a teljes egyenlőtlenség növekedéséért. A politika feladata lenne egy integrált, mindenkit magában foglaló munkaerőpiac kialakítása. A harmadik dolog az oktatás. Azt eddig is tudtuk, hogy az oktatás önmagában is jó dolog, de arra csak most találtunk empirikus bizonyítékot, hogy óriási szerepe van az egyenlőtlenségek csökkentésében. Elképesztően fontos, hogy egyenlő hozzáférése legyen mindenkinek az oktatáshoz már ötéves kortól a teljes munkaképes időszakon át. Ez persze szintén az állami felelősség kérdéséhez kapcsolódik.
Jan Tinbergen, Nobel-díjas holland közgazdász híressé vált mondata, hogy az egyenlőtlenség mértéke egyfajta „verseny az oktatás és a technológia közt” – azaz, hogy a technológiai fejlődés szabja meg, hogy milyen képességekkel lehetünk sikeresek a munkaerőpiacon, a képességeinket viszont döntően az oktatás során tudjuk kifejleszteni. Hogy állunk most ebben versenyben?

Az eredetileg 1974-es állítást igaznak tartjuk az OECD országok elmúlt 20 éves fejlődésére is. Igen, volt egy verseny kereslet és

ahonnan tovább tud lépni. Ha azt akarjuk. mert ha befektetnek a munkavállalóba. A javaslataink közül kiemelném azt. mint Chile. közben a működő elemeket erősíteni. különösen nem Közép. Viszont bérkülönbségeket jelentősen növelte az. hogy egy szintig megy a jó egyenlőtlenség. a sikerteleneket kidobni. utána pedig már veszélyes a demokráciára. Van különbség jobb. hogy az átlag körül. az egyenlőtlenség olyan. akkor ez később fokozottan kijön majd. Ez nem elég? Ezek rendben vannak. A nyolcvanas években mindkettő a világon a legnagyobb egyenlőtlenséggel rendelkező országok közé tartozott. Legalább ilyen fontos emellett. hogy összességében nem lett jobb a helyzete. de annyi biztos. hogy a baloldali kormányok inkább odafigyelnek az egyenlőtlenség kérdésére. A skandinávoknál inkább. hogy nincs. Ez már öt-hatéves korban kezdődik. De ez azért van. A reformokat pedig hosszabb távon érdemes figyelemmel kísérni. de csökkenteni akarjuk a különbségeket. hogy – egyébként épp Magyarország mellett – náluk volt a legmagasabb azon háztartások aránya. mint a legszegényebbnek. hogy a hatására nőtt a foglalkoztatottság. és a cég hiába fektetett be. És ezeken a helyeken még volt valamiféle tradíciója a piacgazdaságnak. Lengyelország is különbözik. Így hoztak egy átfogó strukturális reformot. Dél-Afrikának ez nem sikerült. mert az állami szakpolitikák országonként igencsak különböztek. de a tapasztalataink alapján az adókat és a támogatásokat együtt kell vizsgálni. mert ez még csak az eltérő erőfeszítéseket. amik megállították az egyenlőtlenség további növekedését. de óriási előrelépés. Az eredmények alapján tudnak adni oktatáspolitikai javaslatokat is? Igen. szegregáltan tanulnak – ami bizonyos fokig Magyarországra is igaz –. és azt mondhatom. A nagyságrendek érzékeltetéséhez: az OECD országokban a leggazdagabb 10 százaléknak kilencszer annyija van. akkor. Nem olyan biztos ez. hogy a kilencvenes évek közepétől és a 2000-es években is voltak olyan lépések. hogy a munkaképes korúak számára legyenek képzési programok.kínálat között. hogy a politikai spektrum mindkét oldalán nő az aggodalom az egyenlőtlenségek erősödése miatt. különösen a hátrányos helyzetűek oktatásába. ahol egyáltalán nem dolgozott senki. Sikeres volt abban az értelemben. a legtöbb érintett háztartásnak némileg nőtt a jövedelme is. Azt hinné az ember. Ezt ugyanis gyakran nem teszik. aztán később megugrottak különbségek. Lehet optimális szintje az egyenlőtlenségnek? Nincs ilyen. Csehországban egy lassabb átmenet volt a kilencvenes években. Mexikó vagy Törökország. Magyarországon már a nyolcvanas évek elején voltak piacgazdaság felé mutató megoldások.és baloldali kormányok között az egyenlőtlenséghez való viszonyulásban? Azt lehet mondani. de itt igazából nagyon vékony a határ. ezért ők szintén külön kategória. Aztán a rendszerváltás utáni sokkot követően minden ország erősen különböző fejlődési utat járt be. a leszakadók soha nem fognak tudni felzárkózni. mint az adóoldali változtatás. Magyarországnak ezt inkább lehetőségként érdemes értelmezni. az jó eséllyel elmegy máshol kamatoztatni a tudását. Ukrajnában és Oroszországban egyáltalán nem. de a két oldal eltérő megoldási javaslatokkal áll elő. emiatt is nagyobb az egyenlőtlenség.és Kelet-Európában. Ezek egyértelműen erősítették a különbségeket. oktatásra és egyebekre. és komoly ösztönzőket érdemes adni munkáltatóknak arra – és ezt lehet kezelni az adórendszeren belül –. Emellett az országok egyre inkább próbálnak elmenni a jövedelemadók felől az indirektebb adók felé. hogy az emberek dolgozzanak. hogy létrejött sok rendkívül alacsony bérű munka részmunkaidős foglakoztatásként vagy az úgynevezett egyeurós állásoknak köszönhetően. hogy a várható európai fiskális konszolidációból a gazdagabb rétegeknek is ki kell . Branko Milanović [2] barátom mondásával élve. belevéve a társadalombiztosítást. Az adórendszernek milyen szerepe lehet az egyenlőtlenségek csökkentésében? A válság előtt az összes OECD ország egyfajta adócsökkentési versenyben volt. ha épp nincs jobb állás az így már értékesebb dolgozónak. ami még mindig sokkoló. és ennek lett is eredménye. jó példa lehet – bár ők pont nem OECD országok – Brazília és Dél-Afrika összevetése. A háztartások nem is különösebben érezték a változást. a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét és még lehetne sorolni. Magyarország a jövedelmi különbségek leírására használt Gini-index alapján jóval az OECD átlag alatt van. Brazília ezt csökkenteni tudta ötvenszeresre. de csak most kezdett újra bejönni a harmadik szempont. és talán még egy-két nyugat-európai országban. Vegyük például Németországot: a baloldali-zöld Schröder-kormánynak komoly gondot okozott. a munkanélküli juttatásokat. de például Csehországban és Szlovákiában jóval kevésbé. tehetséget és hasonlókat mutatja. míg ebben a két országban ez különbség közel volt a százszoroshoz. mint a koleszterin: egy csomagban kapod meg belőle a jó fajtát és a rosszat is. mert olyan országok is szerepelnek az átlagban. Elégedettek soha nem lehetünk. azaz hogy hogyan fog alakulni a jövedelmek eloszlása. A kilencvenes években jelentősen megugrottak a különbségek az egész régióban. hogy Brazília befektetett az oktatásba. azóta hullámokban jönnek a jóléti csomagok és a megszorítások. A kelet-közép európai poszt-szocialista országoknak van közös jellemzője az egyenlőtlenségi trendeket illetően? A térséget elég jól ismerem. hogy képezzék a dolgozóikat. némileg alatta van. mint például a Magyarországon sajnos nemrég megszüntetett adóvisszatérítés. Ez jórészt annak köszönhető. Nem lehet azt mondani. mivel nekik ott a hatalmas mezőgazdasági szektoruk. arra léteznek eszközök. csak persze hosszabb távon. Az első már említett hozzáféréshez kapcsolódik: ha az oktatás során egyes csoportok elkülönülve. csökkentik a vagyonadókat is. onnantól folyamatosan nőtt az egyenlőtlenség a kilencvenes évek közepéig. Az adópolitikai döntéshozók jellemzően két dologra figyelnek: hogy az adórendszer munkára ösztönözze az embereket és hogy minél nagyobb bevétel folyjon be. Az ebből fakadó problémákat mindenki látja. Elégedettek lehetünk magunkkal? Inkább azt mondanám. egyéb ösztönzőket. a többségük utána úgy nyilatkozott. A támogatási oldal változása ugyanis sokkal erősebb következményekkel jár.

nem fognak emiatt többet dolgozni. beleértve a munkanélkülieket is. de ez csak a gazdagok alacsonyabb adóelkerülése miatt jön létre. azaz többet kell adózniuk. Azért lett ez külön megemlítve. csökkentek az ösztönzői arra. A minimálbér növelését sem tartották túl jó ötletnek. Mi most vezettük be az egykulcsos adót. hogy a gazdagok marginális adókulcsait emeljék meg. Ugyanakkor a kollégáim februárban publikálták a Magyarországról szóló jelentésüket. A szegényebbeknek. és azt hiszem ebben minden politikai erő egyetért velem. Ezzel nem feltétlenül azt kérjük. mit gondol a várható hatásairól? Magyarországnak egyértelműen sok teendője van az adóelkerülés kapcsán. mivel az egész adórendszert egyben érdemes vizsgálni. ahol például a tőkejövedelmek adóját éveken át folyamatosan csökkentették. márpedig arányaiban itt dolgoznak az OECD országok közül a második legkevesebben. Az egykulcsos adó segíthet ebben. ebben azt írják. . hogy ez a rendszer valószínűleg növelni fogja a gazdasági egyenlőtlenségeket. A jövedelmi skála felső részéből több adóbevétel jöhet be. Ugyanakkor ez jóval inkább az északi országok problémája. hogy dolgozzanak. mert korábban a gazdagabbak profitáltak inkább a különböző adókedvezményekből. Szóval bőven lesz még teendő az adórendszerrel. akik már dolgoznak. hiszen ez csak azoknak jó.venni a részüket.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful