Professional Documents
Culture Documents
Albert Hofmann
LSD
Bajkeverő csodagyerekem
Egy „varázsszer” felfedezése
2
Tartalomjegyzék
Előszó........................................................................................................................................................6
Előszó az 1993-as kiadáshoz 50 évvel az LSD felfedezése után..............................................................9
1. Az LSD keletkezése............................................................................................................................10
Első kémiai munkák...........................................................................................................................10
Az anyarozs........................................................................................................................................12
A lizergsav és származékai.................................................................................................................15
Az LSD pszichés hatásainak felfedezése............................................................................................18
2. Az LSD állatkísérletekben és a biológiai kutatásban..........................................................................22
Mennyire mérgező az LSD?...............................................................................................................23
3. Az LSD kémiai változatai...................................................................................................................25
4. Az LSD alkalmazása a pszichiátriában...............................................................................................27
Az első önkísérlet pszichiáterrel.........................................................................................................28
Az LSD pszichikai hatásai..................................................................................................................33
5. A gyógyszertől a kábítószerig.............................................................................................................39
Nem orvosi kísérletek.........................................................................................................................39
A Sandoz leállítja a forgalmazást.......................................................................................................43
6. A nem orvosi LSD-kísérletek veszélyei..............................................................................................45
Pszichotikus reakciók.........................................................................................................................46
Az LSD a feketepiacon.......................................................................................................................48
7. Dr. Leary esete....................................................................................................................................50
Találkozásom Timothy Learyvel........................................................................................................52
8. Utazások a lélek világűrébe.................................................................................................................54
Lelkek tánca a szélben........................................................................................................................55
Polip a mélyből...................................................................................................................................56
A gémek tánca....................................................................................................................................58
Egy festő LSD-élménye.....................................................................................................................61
A lét boldog dala................................................................................................................................66
9. Az LSD mexikói rokonai....................................................................................................................69
A teonanacatl, a szent gomba.............................................................................................................69
A pszilocibin és a pszilocin................................................................................................................76
Ahol megáll az idő..............................................................................................................................78
Az ololiuqui „varázsszulák”...............................................................................................................80
10. A Ska Maria Pastora varázsnövény nyomában.................................................................................85
Öszvérháton a mexikói felföldön át...................................................................................................85
A Salvia-ceremónia............................................................................................................................89
A gombaceremónia.............................................................................................................................92
11. Ernst Jünger sugárzása......................................................................................................................95
Első kapcsolatom Ernst Jüngerrel......................................................................................................95
Az első próba......................................................................................................................................98
A drogprobléma................................................................................................................................102
Kísérlet pszilocibinnel......................................................................................................................105
Még egy kísérlet az LSD-vel............................................................................................................109
12. Találkozás Aldous Huxley-val........................................................................................................110
13. Levelezésem Walter Vogt költő-orvossal.......................................................................................113
14. Látogatók a világ minden tájáról.....................................................................................................121
15. AZ LSD-élmény és a valóság..........................................................................................................125
A valóság eltérő érzékelése..............................................................................................................125
Misztériumok és mítosz....................................................................................................................128
3
Az LSD ma............................................................................................................................................132
Bevezetés..........................................................................................................................................132
A használat elterjedtsége a normál populációban.............................................................................133
LSD a partilátogatók körében...........................................................................................................133
A partikultúra....................................................................................................................................134
Az LSD hatásmechanizmusa............................................................................................................135
LSD és pszichoterápia — a kilencvenes évek..................................................................................136
Az önmegismerés kérdése................................................................................................................136
Jegyzetek...............................................................................................................................................137
4
Előszó a magyar kiadáshoz
Új sorozat első kötetét tartja kezében az olvasó. Sok tekintetben különleges kötetet.
Talán meglepő, hogy Albert Hofmann, először közel negyedszázada napvilágot látott
könyve, amely nagy felfedezését, az LSD-t mutatja be, mindezidáig magyarul nem jelent
meg. Meglepő, mert a kötet kiváló és kiemelkedően magas színvonalú tudományos
munka. Meglepő, mert a szerző, a drog népszerűvé válását követően maga is világhírre
tett szert. Nevét ma nemcsak a kémikus vagy az addiktológus szakma ismeri, hanem a
téma iránt kicsit is érdeklődők széles rétege. Szájról szájra adódik tovább az anekdota az
LSD-hatás alatt bizonytalanul hazafelé bicikliző Hofmannról, sőt a felfedezés 50.
évfordulójára külön Hofmann típusú LSD-bélyeget dobtak piacra az illegális
laboratóriumok. Míg a heroinnal vagy az amfetaminnal kapcsolatban nem tartjuk
számon a felfedező nevét, addig az LSD-használók gyakran nagy tisztelettel emlékeznek
meg Albert Hofmannról. És meglepő, hogy ilyen sokat váratott magára a fordítás,
hiszen olyan szerről van szó, amely a felfedezését[1] követően villámgyorsan terjedt el a
világban, előbb terápiás szerként, majd azonban hamarosan ennél is gyorsabban vált az
egyik legnépszerűbb tudatállapot-módosításra használt szerré. Az alapok e tekintetben
az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején teremtődtek meg az Egyesült Államokban,
a hippimozgalom kialakulásával párhuzamosan. Nem kisebb nevek jelennek meg az
LSD népszerűvé válásával kapcsolatosan, mint Timothy Leary, Aldous Huxley, Ken
Kesey, Allen Ginsberg, Arthur Koestler.
5
témával. A jövőbeli válogatás fő vezérelve olyan művek megjelentetése, amelyek a
droghasználatot, drogfüggőséget a maga komplexitásában, biológiai, pszichológiai és
társadalmi jelenségként értelmezik. A sorozat célja az ismeretek bővítése, a gyakran
parttalan ideológiai, érzelmi-indulati viták helyett a jelenség vizsgálatának tudományos
megközelítése.
Bízunk benne, hogy jelen kötet és maga a sorozat is, be tudja tölteni ezt a szerepet.
Demetrovics Zsolt
sorozatszerkesztő
Előszó
Vannak olyan élmények, amikről a legtöbb ember fél beszélni, mert nem illeszkednek a
hétköznapi valóságba, és kibújnak az értelem alapján történő magyarázat alól. Nem a
külvilág különös eseményeire gondolok, hanem a bensőnkben zajló folyamatokra,
amiket legtöbbször puszta képzelgésként becsülünk le, és elfojtunk emlékezetünkben.
Környezetünk jól ismert képe egyszerre csak furcsa, örömteli vagy ijesztő változáson
megy át, más fényben tűnik föl, más jelentést kap. Egy-egy ilyen élmény megérinthet
minket fuvallatként, de mély benyomást is hagyhat bennünk.
Kisfiú koromból különösen eleven emlékem maradt egy ilyen varázspillanatról. Egy
májusi reggelen történt. Az évre már nem emlékszem, de egész pontosan meg tudom
mondani még ma is, hogy hol történt velem, a Baden (Svájc) fölötti Martinsberg erdei
útjának melyik pontján. Ahogy a frissen kizöldült, a reggeli napban ragyogó és
madárdallal teli erdőben sétálgattam, egyszer csak mindent szokatlanul éles fényben
6
láttam. Vajon eddig soha nem figyeltem oda igazán, és most egyszerre a maga tényleges
valójában láttam a tavaszi erdőt? Az erdő ugyanis egy sajátosan szívhez szóló, beszédes
szépségben ragyogott föl, mintha be akarna szippantani pompás bensőjébe. Az
odatartozás és a boldog védettség leírhatatlan örömérzete öntött el.
Nem tudom, mennyi ideig álltam ott megigézve, de emlékszem az engem foglalkoztató
gondolatokra, ahogy ez a megvilágosodott állapot lassan eltűnt, és én továbbindultam.
Miért nem tartott tovább a boldog jelenés, ha már egyszer ilyen közvetlen, mély
élményben meggyőző valóságként jelent meg? És hogyan tudnék bárkinek is
beszámolni erről az élményről — amire túláradó örömöm késztetett — miközben
azonnal éreztem, hogy nem találok szavakat a látottakra? Furcsának tűnt, hogy
gyermekként valami ilyen csodálatosat láttam, amit a felnőttek nyilvánvalóan nem vettek
észre, hiszen soha nem hallottam, hogy erről beszéltek volna.
Későbbi fiúkorom idején megéltem még néhány ilyen boldog pillanatot az erdőben és a
mezőn tett kószálásaim során. Ezek az élmények határozták meg világképem
alapvonásait, amennyiben bizonyosságot adtak arról, hogy létezik egy a hétköznapi
pillantásaink elől rejtett, felfedezhetetlen, élettel teli valóság.
7
művészetekben, az irodalomban és a tudományban is. Az újabb vizsgálatok kimutatták,
hogy sok ember hétköznapi élete során is tapasztal látomásos élményeket, de ezek
értelmét és értékét többnyire nem ismerjük fel. Úgy tűnik, egyáltalán nem is oly ritkák
azok a misztikus élmények, mint amikben nekem gyerekkoromban részem volt.
8
hívjon elő, és ezt az orvosi praxisban és meditációval összekapcsolva alkalmaznánk,
akkor nézetem szerint ez az újfajta pszichofarmakon bajkeverő gyermekből
csodagyerekké változhatna.
9
Így az LSD felfedezésének kalandja tizenöt évvel később meglepő folytatáshoz vezetett,
nevezetesen a varázsnövények izgalmas kutatásához, amelyek bemutatására ez a könyv
is jelentős részeket szán.
1. Az LSD keletkezése
Dans les champs de l'observation le hasard ne favorise que les esprits préparés. [3]
Louis Pasteur
Újra és újra azt mondják és írják az emberek, hogy az LSD véletlen felfedezés
eredménye. Ez csak részben igaz, hiszen tervezett kutatási program keretében állítottuk
elő, és a véletlen csak később jutott szerephez: az LSD már öt éve létezett, amikor saját
testemen, vagyis pontosabban saját lelkemben tapasztaltam meg váratlan hatásait.
10
eredményeképpen kitüntetéssel minősített doktori dolgozatot írtam.
11
folytathassam az anyarozs alkaloidjaival 1917-ben általa megkezdett vizsgálatokat,
ugyanis ezek során már 1918-ban sikerült izolálni az ergotamint. A Stoll által felfedezett
ergotamin volt az anyarozsból nyert első, kémiailag egységes formájú alkaloid. Annak
ellenére, hogy az ergotamint hamarosan bevezették a szülések során használt
vérzéscsillapítóként, illetve migrének kezelésére, és így jelentős szerepet is kapott a
gyógyszerek világában, az ergotamin tiszta változatának előállítása és összegképletének
megállapítását követően mégis leállt az anyarozs vegyészeti kutatása a
Sandoz-laboratóriumokban. Eközben a harmincas évek elején angol és amerikai
laboratóriumokban megkezdték az anyarozs alkaloidjai kémiai szerkezetének kutatását.
Ennek során hamarosan felfedeztek egy új, vízben oldódó anyarozs-alkaloidot, amit az
ergotamin gyártása során keletkező anyalúgból izoláltak. Időszerűnek tűnt tehát, hogy
ismét elkezdjünk foglalkozni az anyarozs-alkaloidok kémiai vizsgálataival, nehogy a
Sandoz a már akkor is jelentős gyógyszerágazatban betöltött vezető szerepe veszélybe
kerüljön.
Az anyarozs
Az anyarozson kívül alig találunk olyan növényt, aminek ilyen lenyűgöző története
lenne. Ennek során szerepe és jelentősége épp az ellenkezőjére fordult: eleinte mérgező
anyagként rettegték, majd idővel az értékes gyógyító anyagok gazdag tárházává
nemesedett.
12
Először a kora középkorban, mint járványosan megjelenő tömeges mérgezések oka
került az anyarozs a történelem előterébe. Ezeknek a mérgezéseknek minden
alkalommal több ezer ember esett áldozatul. A betegség, amit sokáig nem hoztak
összefüggésbe az anyarozzsal, két jellemző formában jelent meg: anyarozsmérgezés
(ergotismus grangaenosus), illetve merevgörcsök (ergotismus convulsivus) formájában.
Az ergotizmus gangrénás (üszkösödéses) formáját a betegségeket leíró katalógusok mal
des ardents (orbánc-járvány) vagy ignis sacer, szent láz néven említik[5]. Az
anyarozsbetegek védőszentje Szent Antal és a Szent Antal-rendi szerzetesek voltak
azok, akik leginkább vállalták az ilyen betegek ápolását. A legtöbb európai országban és
Oroszország bizonyos területein egészen az újkorig előfordultak járványszerű
anyarozsmérgezések. A mezőgazdasági technológia javulásával, illetve azt követően,
hogy a XVII. században felismerték, hogy az anyarozs tartalmú kenyér okozza az
ergotizmust egyre inkább csökkent az anyarozsjárványok gyakorisága és kiterjedése. Az
utolsó nagyobb járvány 1926-27-ben következett be Dél-Oroszország bizonyos
területein.[6]
Azt követően, hogy a XIX. század első felében az anyarozs bekerült a különböző
gyógyszerkönyvekbe, megkezdődtek a növény hatóanyagainak izolálására irányuló első
vegytani munkák is. Mindazonáltal, a probléma kutatásával az első száz évben
foglalkozó számtalan tudós közül egyiknek sem sikerült azonosítania a terápiás hatás
tényleges hordozóját. Először G. Barger és F. H. Carr angol kutatók izoláltak 1907-ben
egy hatásos, de — mint harmincöt évvel később kiderült — nem egységes
alkaloid-preparátumot, amit ergotoxinnak neveztek, ugyanis sokkal inkább mutatta az
anyarozs toxikus, semmint terápiás hatásait. Ugyanakkor H. H. Dale farmakológus már
az ergotoxinnal kimutatta a méhösszehúzó hatás mellett a bizonyos anyarozs-alkaloidok
terápiás alkalmazása szempontjából fontos vegetatív idegrendszerre gyakorolt, és az
adrenalinnal antagonisztikus hatást. Csak az ergotamin A. Stoll által történő, már
említett izolálása vezetett ahhoz, hogy egy anyarozs-alkaloid bevonuljon az
orvostudományba, és az egész világon elismert legyen.
13
A harmincas évek elején az anyarozskutatás új szakasza kezdődött, amikor is — amint
már említettem — angol és amerikai laboratóriumok kezdték kutatni az
anyarozs-alkaloidok kémiai struktúráját. W. A. Jacobs és L. C. Craig, a New York-i
Rockefeller Intézet munkatársainak sikerült először kémiai bontással izolálni és leírni az
összes anyarozs-alkaloid közös építőelemét. Ezt „lizergsavnak” (lysergic acid) nevezték
el. Később mind kémiai, mind orvosi szempontból fontos előrelépés volt az anyarozs
kifejezetten az anyaméhre ható, vérzéscsillapító alkotójának izolálása, amit egyszerre
négy egymástól független intézet, köztük a Sandoz-laboratórium is publikált. Ebben az
esetben egy viszonylag egyszerű felépítésű alkaloidról volt szó, amit A. Stoll és E.
Burckhardt ergobazin névvel jelölt (ismert még ergometrin és ergonovin néven is). Az
ergobazin kémiai lebontása során W. A. Jacobs és L. C. Craig a lizergsav és az
aminoalkohol propanolamin bomlástermékeket kapták.
Az első feladat, amit ezen az új munkaterületen kitűztem magam elé, az volt, hogy ezt
az alkaloidot szintézissel állítsam elő, méghozzá az ergobazin két építőeleme, tehát a
lizergsav és a propanolamin kémiai összekapcsolásával.
14
Akkoriban nagyon takarékosak voltunk. Az önálló laboratóriumok elfogadhatatlan
luxusnak számítottak. A Sandoznál folytatott munkám első hat éve alatt a
laboratóriumomat két kollegámmal osztottam meg. Így tehát három diplomás vegyész
és fejenként egy laboráns dolgozott ugyanabban a szobában három különböző
területen: Dr. Kreis szívglikozidokkal, a Sandozhoz nem sokkal utánam belépő Dr.
Wiedemann a leveleket színező klorofillal, míg jómagam az anyarozs-alkaloidokkal
foglalkoztam. A laboratórium két „bűzkamrával” (elszívóval felszerelt résszel) volt
ellátva, amelyek gázlángos szellőztetése alacsony hatékonyságú volt. Amikor abbéli
kívánságunknak adtunk hangot, hogy ezeket ventilátorra cseréljék ki, azt a főnökünk
elutasította azzal az érvvel, hogy a Willstätter-féle laboratóriumban is elégséges volt az
ilyen szellőztetés.
A lizergsav és származékai
15
bázikus gyökökhöz. Végül a Curtius-féle szintézis néven ismert módszer kínált
lehetőséget arra, hogy a lizergsavat bázikus gyökökhöz kössem.
Az anyarozs területén elért ezen első eredmény után a vizsgálataim két irányban folytak
tovább. Először megpróbáltam az ergobazin farmakológiai tulajdonságait az
aminoalkohol részmódosításaival javítani. Dr. J. Peyer kollegámmal közösen
kidolgoztunk egy olyan eljárást, amivel ésszerűen lehetett előállítani propanolamint és
más aminoalkoholokat. Tulajdonképpen az ergobazinban található propanolaminnak az
aminoalkohol butanolaminnal történő kicserélése vezetett olyan hatóanyaghoz, ami a
természetes alkaloidot terápiás tulajdonságaiban még felül is múlta. Ezt a feljavított
ergobazint az egész világon sikeresen alkalmazták Methergin márkanév alatt hatékony
méhösszehúzó és vérzéscsillapító szerként, ma pedig már vezető gyógyszernek számít a
születéssegítés területén.
16
A következő öt évben csend volt az LSD-25 jelű anyag körül. Ez alatt az anyarozzsal
kapcsolatos munkám más irányban folytatódott. Az ergotoxin, tehát a lizergsav
kiindulóanyagának tisztítása során — ahogy már említettem — az a benyomásom
támadt, hogy ez az alkaloidkészítmény talán nem egységes, hanem inkább különböző
anyagok keveréke. Az ergotoxin egységességével kapcsolatos kétségeim csak
megerősödtek, amikor hidrogénezése során egyértelműen két különböző hidrogénezett
termék keletkezett, míg az egységes ergotamin-alkaloid azonos feltételek mellett csak
egyetlen hidrogénezett termékhez vezetett. A vélelmezett ergotoxin-elegy kiterjedt
analitikai vizsgálatai végül célra vezettek, ugyanis sikerült ezt az alkaloidkészítményt
három egységes komponensre bontanom. A három kémiailag egységes
ergotoxin-alkaloid közül az egyik azonosnak bizonyult egy röviddel azelőtt a termelési
részlegnél izolált alkaloiddal, amit A. Stoll és E. Burckhardt ergokrisztin néven írt le. A
másik két alkaloid új volt. Az egyiket ergokorninnak, a másik utoljára izoláltat, ami
sokáig rejtve maradt az anyalúgban, ergokriptinnek neveztem el (a „kryptos” szó
rejtettet jelent). Később megállapítást nyert, hogy az ergokriptin két szerkezeti izomer
formában fordul elő, amiket α- és β-ergokriptin néven különböztetünk meg.
17
később még egy laboránsnő és egy vegyésztechnikus volt az összes segítségem.
„Múlt pénteken, 1943. április 16-án a délután közepén félbe kellett szakítanom a
laboratóriumi munkámat és haza kellett mennem, ugyanis furcsa, könnyű szédüléssel
párosuló nyugtalanság szállt meg. Otthon lefeküdtem, és bódulatszerű, de nem
kellemetlen állapotba merültem, amire rendkívül élénk fantáziálás volt jellemző. Az
alkonyatban csukott szemmel — a napfényt zavaróan élesnek érzékeltem —
szakadatlanul fantasztikus, rendkívül plasztikus képek, és intenzív, kaleidoszkóp-szerű
színes forgatag lepett meg. Körülbelül két óra múlva ez az állapot eltűnt.”
18
alkalmaztam.
A következő oldalon látható kép a kísérletről készített 1943. április 19-ki laboratóriumi
naplójegyzetem fénymásolata. A felső rész az LSD-tartarát előállításával kapcsolatos
jegyzeteket tartalmazza.
IV. 19.
16:20 — 0,5 ml ½ ezrelékes vizes dietilamid-tartarát oldat = 0,25 mg tartarát. Kb. 10 ml
vízzel hígítva ízetlen, megiszom.
17:00 — Kezdődő szédülés, szorongásérzés. Látászavarok. Bénaság, nevetőgörcs.
Kiegészítés — Bicajjal haza. 18-tól kb. 20 óráig
IV. 21-én
Legsúlyosabb válság. (Lásd külön jelentés)
Az utolsó szavakat csak nagy erőfeszítés árán tudtam leírni. Akkora már világossá vált,
hogy a lizergsav-dietilamid volt a megelőző pénteki különös élmény oka, ugyanis az
érzékleti változások és a benyomások az akkorival azonosak, de sokkal mélyebb
hatásúak voltak. Csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudtam érthetően beszélni, és arra
kértem a laboráns segítőnőt — akit tájékoztattam az önkísérletről —, hogy kísérjen
haza. Már a kerékpárral megtett hazafelé úton (autó akkor nem állt a rendelkezésemre, a
háború ideje alatt csak néhány kitüntetett személy használhatott autót) fenyegető formát
öltött az állapotom. A látóteremben minden hullámzott és torz volt, mintha görbe
tükrön át nézném. Úgy éreztem, hogy a kerékpárommal tapodtat sem mozdulok. Az
asszisztensem később arról számolt be, hogy nagyon gyorsan tekertünk. Miután végül
mégis egészben hazaértem, éppen annyira voltam képes, hogy megkérjem kísérőnőmet,
hívja fel háziorvosunkat, és kérjen a szomszédoktól tejet.
19
ismét öntudatlanul hanyatlottam vissza a szófára. Átvette felettem a hatalmat az az
anyag, amivel kísérletezni akartam. Az anyag volt az a démon, ami gúnyosan
győzedelmeskedett az akaratom fölött. Iszonyú félelem szállt meg, hogy
megbolondultam. Másik világba érkeztem, ahol más volt a tér, és más az idő. A testem
érzelemtelennek, élettelennek, idegennek tűnt. Meghaltam vajon? Ez volt az átmenet?
Időnként úgy éreztem, a testemen kívül vagyok, és mint kívülálló megfigyelő teljesen
világosan láttam a helyzetem egész tragikumát. Itt halok meg anélkül, hogy búcsút
vettem volna a családomtól — a feleségem és három gyermekünk aznap a
nagyszülőkhöz utaztak Luzernbe. Vajon megérti-e valaha a családom, hogy nem
könnyelműen, felelőtlenül, hanem a legnagyobb körültekintéssel kísérleteztem, és hogy
ez az eredmény sehogyan sem volt előrelátható? A félelmemet és kétségbeesésemet
tovább fokozta nemcsak az, hogy ifjú családom idő előtt elveszíti az apját, hanem az a
gondolat is, hogy kutatóvegyészi munkámat — ami nekem oly sokat jelentett —
gyümölcsöző, nagy jövőt ígérő fejlődés közepén kell félbeszakítanom. Eközben keserű
iróniával jutott eszembe az is, hogy pont a lizergsav-dietilamid, amit én hoztam a
világra, kényszerít arra, hogy idő előtt elhagyjam azt.
Késő este a feleségem hazaért Luzernből. Telefonon közölték vele, hogy rejtélyes
rohamot szenvedtem. A gyerekeket a szüleinél hagyta. Addigra azonban már annyival
jobban voltam, hogy el tudtam mesélni, mi történt velem.
Kimerülten aludtam el, és másnap reggel frissen és tiszta fejjel ébredtem, habár testileg
20
kissé fáradt voltam. Elégedettség és az új élet jó érzése töltött el. A reggeli pompásan
ízlett, rendkívüli élvezet volt.
Amikor később kimentem a kertbe, ahol a tavaszi eső után már kisütött a nap, minden
friss fényben fénylett, ragyogott és csillogott. Mintha újonnan teremtődött volna a világ.
Minden érzékem a legnagyobb érzékenység állapotában működött, és ez az érzés
megmaradt egész nap.
21
Amint arra számítani is lehetett, a jelentésem először hitetlenkedő csodálkozást váltott
ki. Az igazgatóság azonnal felhívott, és Stoll professzor ezt kérdezte: „Biztos benne,
hogy nem hibázott a kimérésnél? Valóban helyes a megadott dózis?” Rothlin professzor
is ugyanezt a kérdést tette fel. Ugyanakkor biztos voltam a dolgomban, hiszen a mérést
és adagolást saját magam végeztem el. A kétségeik annyiban jogosak voltak, hogy addig
semmilyen olyan anyag nem volt ismeretes, ami az ezredgramm töredékeivel akárcsak a
legkisebb pszichikai hatást is gyakorolta volna. Szinte hihetetlennek tűnt egy ilyen
hatékonysággal rendelkező anyag.
22
viselkedésében kifejeződő zavarok ismerhetők fel. Ehhez olyan anyagmennyiségekre
van szükség, ami még a fejlettebb állatok, tehát például macska, kutya vagy majom
esetében is jóval meghaladják az emberre hatásos LSD dózist.
23
csak az LSD háromszázszoros és hatszázszoros közötti túladagolása, az egérben
megfigyelt toxicitáshoz képest pedig ötvenezerszeres vagy százezerszeres túladagolása
vezetne halálhoz. Ezek a toleranciaértékek ugyanakkor csak a nagyságrend
szempontjából értelmezhetők, hiszen a terápiás hatásszélességet (így nevezzük a hatásos
és a halálos adag közötti tartományt) ugyanazon a fajon kellene meghatározni. Ez a
módszer azonban itt nem lehetséges, ugyanis az LSD emberre halálos hatású adagját
nem ismerjük. Tudomásom szerint még nem ismeretes olyan haláleset, ami
LSD-mérgezés közvetlen következménye lenne. Persze számos olyan balesetről tudunk,
amely LSD bevétele után halálos kimenetelű volt, de ezek olyan szerencsétlenségek vagy
öngyilkosságok voltak, amelyek az LSD-kábulatban bekövetkező zavarodottságra
vezethetők vissza. Az LSD veszélyessége nem annak mérgező voltából, hanem
pszichikai hatásainak idegenszerűségéből és kiszámíthatatlanságából ered.
24
mintegy nyolcvan százalékban a májon és epén keresztül a bélben történik meg. A
kiválasztott anyag egy és tíz százalék közötti hányadban tartalmaz változatlan LSD-t,
míg a maradék különböző bomlástermékekből áll.
25
különféle módosításaival további új vegyületeket igyekszik létrehozni, amelyeknek
hasonló, sőt lehetőleg jobb a hatása, esetleg más értékes hatásokat mutat fel. Ilyen
esetben az adott hatóanyag „kémiai változatairól” beszélünk. Az egész világon a
gyógyszervegyészeti kutatólaboratóriumokban évente előállított nagyjából húszezer új
anyag viszonylag kis számú ilyen hatóanyagtípus származéka. Ritka és szerencsés eset
valamilyen kémiai szerkezet és farmakológiai hatás szempontjából valóban új anyag
felfedezése.
Az LSD pszichikai hatásainak felfedezése után nem sokkal két munkatársat rendeltek
mellém, akikkel elkészíthettem az LSD származékait, illetve további vizsgálatokat
végezhettem az anyarozs-alkaloidok területén, immár szélesebb bázison. Dr. Theodor
Petrzilka segítségével folytatódtak a peptid-típusú anyarozs-alkaloidok kémiai
felépítésével kapcsolatos munkák; ide tartoznak az ergotamin és az ergotoxin csoport
alkaloidjai. Dr. Franz Troxlerrel közösen az LSD egy sor kémiai változatát állítottuk elő,
és megpróbáltuk mélyebben megismerni a lizergsav felépítését, amire amerikai kutatók
már javasoltak egy szerkezeti képletet. 1949-ben sikerült tökéletesítenünk ezt a képletet,
és megadtuk az anyarozs-alkaloidok és ezzel az LSD alapvázának érvényes struktúráját.
De térjünk vissza az LSD kémiai változataihoz. Az 1945 óta Dr. Troxlerrel előállított,
az LSD-vel rokon számos lizergsav-származék közül egyik sem bizonyult hatásosabb
hallucinogén anyagnak, mint az LSD. Még a legközelebbi rokonok is sokkal kevésbé
voltak aktívak ebből a szempontból.
26
Egy az LSD-vel nagyon közeli rokon anyag, a lizergsav-monoetilamid (LAE-32),
amelyben az LSD dietilamid gyökén az egyik etilcsoportot hidrogénatommal cseréljük
ki, körülbelül tízszer kevésbé volt pszichoaktív, mint az LSD. Ezen anyag hallucinogén
hatása minőségében is más: inkább a narkotikus komponens jellemző rá. Még
világosabban érezhető ez a hatás a lizergsav-amid esetében (LA-111), amelyben az LSD
mindkét etilcsoportját hidrogénatomokkal helyettesítjük. Az LA-111-gyel és az
LAE-32-vel végzett összehasonlító önkísérletekben megfigyelt hatásokat a későbbi
klinikai vizsgálatok is igazolták.
27
élményt.
W. A. Stoll publikációjában részletesen leírja saját LSD-vel végzett önkísérletét is. Mivel
ez az első olyan önkísérlet, amit egy pszichiáter végzett és publikált, és mivel leírja az
LSD-utazás sok jellemző vonását, helyénvaló ha itt — kissé lerövidítve — újra közlöm.
A szerzőnek megköszönöm szíves engedélyét, hogy beszámolóját itt megismételhetem.
Ezután egyfajta eufória lépett fel, ami azonban gyengébbnek tűnt, mint egy
korábbi kísérletnél. Az ataxia megnőtt; »vitorlázva«, nagy léptekkel jártam körbe a
szobában. Valamivel jobban éreztem magam, de szívesebben feküdtem.
A mozgások főként a kép közepe vagy a bal alsó sarka felől látszottak felém
irányulni. Ha a képmező közepén valamilyen kép jelent meg, akkor a mező többi
részét egyszerre hasonló jelenségek hatalmas tömege töltötte meg. Minden színes
volt: fényesen ragyogó piros, sárga és zöld volt a legjellemzőbb.
28
Egyszer sem sikerült elidőzni semelyik képnél sem. Amikor a kísérlet vezetője nagy
fantáziámat és az adataim gazdagságát hangsúlyozta, azon csak szánakozva
mosolyogni tudtam.
Felhőkarcolók alkotta táj, ahogy azt a New York-i kikötő bejárata felől készült
képekről ismerjük: egymás mögött és egymás mellett zsúfoltan álló toronyházak
számtalan ablaksorral. Az alapok megint hiányoztak.
Árbocok és kötelek rendszere, ami egy előző nap látott festmény reprodukciójára
(egy cirkuszi sátor belseje) emlékeztetett.
Elképzelhetetlenül lágy kékségű esti ég egy spanyol város sötét háztetői fölött.
Furcsa várakozással teltem meg, örültem, és kifejezetten vágytam az élményre.
Egyszerre felragyogtak a csillagok, egyre több lett belőlük, majd sűrű csillag- és
szikraesővé változtak, ami felém áramlott. A város és az ég eltűnt.
Egy kertben jártam, sötét rácsozaton keresztül ragyogó vörös, sárga és zöld
fényeket láttam hullani: leírhatatlanul boldog élmény volt.
29
Egynek éreztem magam a romantikusokkal és a fantasztikus írókkal, E. T. A.
Hoffmann jutott eszembe, láttam Poe Maelström-jét, habár maga a leírás annak
idején túlzásnak tűnt a számomra. Gyakran éreztem úgy, hogy a művészi
megtapasztalás csúcsain járok, beleolvadtam az isenheimi oltár színeibe, éreztem a
művészeti élmény boldogító és megnemesítő érzését. Újra és újra modern
művészetről beszéltem, absztrakt képek jutottak eszembe, amiket, úgy éreztem,
egyszerre megértek. Ezután hirtelen azt éreztem, hogy mindez rendkívül giccses,
mind a formák, mind a színek kombinációi. A legrémesebb olcsó és modern
lámpaernyők és kanapépárnák jutattak eszembe.
Azt hiszem, pontosan becsültem meg az eltelt időt. Nem voltam azonban
túlzottan kritikus, ugyanis ez a kérdés egyáltalán nem érdekelt.
30
A jól ismert környezetben minden módosultnak tűnt. A hallucinációk mellett
egyszerre a valóságost is láttam. Később ez már nem volt lehetséges, habár végig
tudtam, hogy a valóság más…
Az egyenletes, széles mezőn újra és újra megálló figurákat fedeztem fel, amiket
megpróbáltam leírni, de még a legegyszerűbb kezdetekig sem jutottam el. Ijesztően
gazdag és plasztikus díszeket láttam, amelyek feltartóztathatatlan áramlásban
folyton változtak. Úgy éreztem, egyszerre emlékszem minden lehetséges idegen
kultúrára, mexikói, indiai motívumokat láttam, erkélyecskékből és lépcsőfokokból
épült rácsozat között rongyokat, bálványokat, maszkokat láttam, amelyek között
érdekes módon egyszerre csak gyerekrajzszerű pálcikaemberkék jelentek meg. A
tempó lelassult a sötétben végzett kísérlethez képest.
31
egy vár éjszakai ormán a széles, őszi pusztában, egyszer sikerült világos, felfelé törő
szikraívet megpillantanom, de az félúton sötét éjszakai pávaszemek lassan vonuló
csoportjává változott. A kísérlet során nagy hatással volt rám az, hogy a
hallucinációk hangulata és jellege ennyire zártan és áthatolhatatlanul egybecsengett.
32
akár csak kicsit is rendszerezetten reagáljak. Egyre nőtt az általános fáradtságom,
egyre erősebb lett az az érzés, hogy ismét visszatértem a valóságba.
33
jelentősek és túl sokrétűek ahhoz, hogy pusztán az agyi funkciók toxikus módosulásával
magyarázhatnánk őket. Ha mindössze az agyra gyakorolt mérgező hatásról lenne szó,
akkor az LSD-tapasztalatoknak nem pszichológiai és pszichiátriai, hanem csak
pszichopatológiai jelentősége lenne. Valószínűleg az LSD esetében sokkal inkább az
idegek vezetőképességének módosulásáról, és a neuronok kapcsolódási pontjain
(szinapszisokon) tapasztalható események befolyásolásáról van szó, amit kísérletek is
igazoltak. Ilyen módon lehetséges, hogy befolyásoljuk a magasabb pszichikai és szellemi
funkciók alapjait kínáló több milliárd agysejt között létező keresztkapcsolatok és átviteli
pontok rendkívül komplex rendszerét. Valószínűleg ebben az irányban kereshetjük az
LSD elemi hatásának magyarázatát.
D-Lysergsäure-diaethylamid-tartrat
Die Ampullenlösung kann auch s.c. oder i.v. injiziert werden. Die Wirkung ist
dieselbe wie bei oraler Verabreichung mit etwas kürzerer Latenzzeit.
Eigenschaften
Anwendungsweise
Zur oralen Verabreichung wird der Inhalt der Delysid-Ampullen mit destilliertem
Wasser, 1 %iger Weinsäure oder halogenfreiem Leitungswasser verdünnt.
Die Ampullenlösung wird etwas rascher und zuverlässiger resorbiert als die
Dragées.
34
Uneröffnete Ampullen, vor Licht geschützt und kühl aufbewahrt, sind unbegrenzt
haltbar. Angebrochene Ampullen oder verdünnte Lösungen, im Kühlschrank
aufbewahrt, behalten ihre Wirksamkeit während 1-2 Tagen.
Indikationen, Dosierung
Vorsichtsmaßnahmen
Psychisch abnorme Zustände können durch Delysid verstärkt werden. Deshalb ist
das Medikament bei Psychose-gefährdeten oder suicidalen Patienten mit
besonderer Vorsicht zu verwenden. Die durch Delysid bedingte psychische
Labilität und die Neigung zu impulsiven Handlungen kann in Ausnahmefällen
einige Tage anhalten.
Bei jeder Delysid-Verabreichung ist deshalb, solange das Medikament wirkt, eine
strenge fachärztliche Überwachung unerläßlich.
Antidot
35
SANDOZ A.G., BASEL (Schweiz)
36
vezette be. A lysis tő az emberi pszichében megtalálható feszültségek vagy konfliktusok
feloldására utal.
Sok pszichiáter úgy értékeli, hogy inkább hátrány, semmint előny az elfelejtett vagy
elfojtott élmények LSD hatása alatt gyakran megfigyelhető, gyors tudatossá válása, ami a
kezelés tartamának lerövidítéséhez vezethet. Azt a véleményt képviselik, hogy így a
pszichoterápiás feldolgozásra megmaradó idő nem elégséges, és következésképpen a
gyógyító hatás kevésbé lesz tartós, mintha a traumatikus élmények lassan válnának
tudatossá, és fokozatosan kezelnék ezeket.
37
Ide tartoznak a pszichiáter önkísérletei is, melynek hasznára és eredményeire már W. A.
Stoll is utal. A saját élményen keresztül az orvos közvetlen bepillantást nyer az
LSD-kábulat idegen világaiba, és csak ez teszi számára lehetővé, hogy ugyanezt a
jelenséget valóban megértse a páciensénél is, majd ezt analitikusan helyesen értelmezze
és ki tudja aknázni.
38
hogy a pácienst felvilágosítsuk a rá váró élmények és változások jellegéről. Emellett sok
esetben áldásos volt, ha a páciens gondolatait vallási kérdésekre irányították, akár egy
pap, akár egy pszichoterapeuta segítségével. Számos beszámolót ismerünk olyan
páciensekről, akik a halálos ágyukon LSD-eksztázisban, a fájdalomtól eloldva jutottak
megvilágosító gondolatokra az életről és a halálról, majd sorsukkal megbékélve, félelem
nélkül és békében néztek az elmúlás elébe.
5. A gyógyszertől a kábítószerig
Felfedezése utáni első években az LSD boldogságot és kielégülést hozott számomra,
amit az a gyógyszervegyész érezhet, aki lehetőséget lát arra, hogy egy általa előállított
anyag értékes orvossággá fejlődjön. Hiszen minden kutatási tevékenység célja az új
gyógyszerek létrehozása; éppen ez a kutató munkájának értelme.
Az LSD létrehozása fölött érzett örömömbe azonban üröm vegyült, amikor több mint
tízévnyi zavartalan tudományos kutatás és orvostudományi alkalmazás után az LSD-t
elsodorta az a hatalmas kábítószerhullám, ami a nyugati világban és főként az Egyesült
Államokban jelentkezett az ötvenes évek végén. Az LSD elképesztő gyorsasággal csinált
karriert új szerepében, vagyis kábítószerként, és egy ideig a legkedveltebb drog volt —
legalábbis ami a nyilvánosságot illeti. Minél inkább terjedt kábítószeres használata és
azzal párhuzamosan a könnyelmű, orvosi felügyelet nélküli használatból eredő balesetek
száma, az LSD annál inkább bajkeverő gyermekünkké vált: nekem és a Sandoz cégnek.
39
orvostudomány világán kívül esetleg bölcsészek, művészek, festők és írók
érdeklődhetnek az LSD iránt, a laikusok nagy csoportjai azonban semmiképpen. A
századforduló környékén a meszkalinról szóló tudományos publikációk nyomán —
amiről már említettem, hogy minőségében az LSD-hez hasonló pszichikai hatásokkal
rendelkezik — annak a hatóanyagnak a használata az orvostudományra, illetve
művészek és írók köreiben végzett kísérletekre korlátozódott, és ugyanerre számítottam
az LSD esetében is.
És valóban, az első LSD-vel végzett nem orvosi önkísérleteket írók, festők, zenészek és
a szellemtudományok iránt érdeklődő személyek hajtották végre. Olyan
LSD-szeánszokról hallottunk, amelyek rendkívüli esztétikai élményeket tettek lehetővé,
és az alkotás folyamatának lényegébe engedtek bepillantást. A művészeket nem
konvencionális módon befolyásolta a szer az alkotás folyamatában. Létrejött egy
különleges műfaj, ami „pszichedelikus művészetként” vált ismertté. Ez alatt olyan
alkotásokat értünk, amelyek LSD és más pszichedelikus drogok hatása alatt jöttek létre,
melynek során a drog stimulánsként és az ihlet forrásaként játszott közre. Ezen a
területen irányadó publikáció Robert E. L. Masters és Jean Houston Psychedelic Art
(Balance House, 1968) című könyve.
A pszichedelikus műalkotások nem a drog hatása alatt, hanem azt követően, az élmény
befolyása alatt jöttek létre. A mámor állapotának idején nehézkes, ha nem egyenesen
lehetetlen bármilyen alkotó tevékenység. A képek áramlása túl hatalmas és túl gyorsan
változó ahhoz, hogy rögzíteni és alakítani lehessen. A lenyűgöző látvány bénítja a
tevékenységet. Az LSD-mámorban létrejött alkotások éppen ezért általában töredékes
jellegűek, és nem művészi értékük miatt érdemesek figyelemre, hanem sokkal inkább
egyfajta pszichogrammként tekintendők, vagyis betekintést nyújtanak a művész LSD
által aktivizált, tudatos szintre emelt, mély lelki struktúráiba.
Az LSD-kutatás ezen nem orvosi, mégis komoly fázisa részben párhuzamosan zajlott az
orvosi munkával, részben pedig követte azt. Ám egyre inkább a háttérbe szorult a
40
hatvanas évek elején, ahogy az LSD szinte járványszerűen és igen gyorsan elterjedt az
Egyesült Államokban jelentkező kábítószeres hullám során, mint szenzációs mámorító
drog minden társadalmi rétegben. Az Egyesült Államokban körülbelül harminc évvel
ezelőtt kezdődő, gyorsan növekvő drogfogyasztás nem az LSD felfedezésének
következménye volt, ahogy azt a felületes szemlélők gyakran állítják, hanem mélyen
rejlő szociológiai okokra vezethető vissza. Olyan okokra, mint a materializmus, a
növekvő iparosodás és egyre nagyobb mérvű urbanizáció miatti eltávolodás a
természettől, a kielégülés hiánya a szakmai munkában, a munka mechanikus, lélektelen
világában, unalom és céltalanság a jóllakott jóléti társadalomban, továbbá a vallásos,
oltalmat és értelmet nyújtó filozófián alapuló életmód hiánya.
A Quick című az egész világon kapható német képeslap 1954. március 21-i kiadása
szenzációs riportot közölt Wilfried Zeller festőművész „vakmerő tudományos
kísérletéről”, aki a bécsi egyetemi pszichiátriai klinikán „pár csepp lizergsavat” vett
magához. A számtalan hasonló publikáció közül, amik hatásos laikus propagandát
csináltak az LSD-nek, essen itt szó még egy nagyformátumú, illusztrált cikkről, ami
1959 szeptemberében az amerikai Look magazinban jelent meg The curious story behind the
new Cary Grant cím alatt. Ez az írás valószínűleg nagyon jelentősen hozzájárult az
LSD-fogyasztás elterjedéséhez. A híres filmszínész Cary Grant LSD-kezelésben
részesült pszichoterápiás folyamata során egy nagy tekintélyű kaliforniai klinikán. A
Look riporternőjének elmondta, hogy egész életében a belső békét kereste. Sajnos a
41
jóga, a hipnózis és a miszticizmus nem vezetett sikerre. Csak az LSD-kezelés volt képes
belőle új, saját magában megszilárdult embert faragni, aki három sikertelen házasság
után végre úgy érzi, hogy tényleg tud szeretni, és boldoggá tud tenni egy asszonyt.
Mivel ezeket a kísérleteket gyakran az ijesztő és előre nem látható, mély hatás ismerete
nélkül és orvosi felügyelet hiányában végezték el, nem ritkán csúnya véget értek. A
kábítószeres világban egyre növekvő arányú LSD-fogyasztással párhuzamosan nőtt a
horrortrippek száma, tehát az olyan LSD-kísérleteké, amelyek zavarodottsághoz és
pánikhoz vezettek, és amelyeknek gyakran súlyos baleset vagy akár bűntény volt a
következménye.
A nem orvosi jellegű LSD-fogyasztás gyors növekedése a hatvanas évek elején részben
arra is visszavezethető volt, hogy a legtöbb állam akkoriban érvényes drogtörvényei
42
nem vonatkoztak az LSD-re. Ezért a kábítószerfüggők a törvény által tiltott drogokról
az akkor még legális LSD-re tértek át. 1963-ban lejártak az LSD gyártására vonatkozó, a
Sandoz tulajdonában lévő utolsó szabadalmak is, amivel újabb gát omlott le az illegális
LSD-gyártók előtt.
Akkoriban bennem is gyakran támadt kétely, vajon arányban állnak-e az LSD értékes
farmakológiai és pszichikai hatásai annak veszélyeivel, és a helytelen használatból eredő
károkkal. Vajon az LSD áldás vagy átok lesz-e az emberiségnek? Gyakran tettem fel
magamnak ezt a kérdést, valahányszor elgondolkodtam erről a problémás gyermekről.
Ezek a gondok és nehézségek nem jelentkeztek a többi készítménynél, mint a
Methergin, a Dihydergot és a Hydergin. Azokkal nincsen baj, nincsenek extravagáns,
visszaélésre csábító tulajdonságaik és örvendetes módon értékes orvosságokká fejlődtek
a terápiában.
Az LSD körül tapasztalható nyilvánosság 1964 és 1966 között érte el tetőpontját mind
ami a drogfanatikusok és a hippik az LSD csodahatásairól szóló lelkes beszámolóit illeti,
mind pedig ami az LSD hatása alatt bekövetkezett balesetekről, lelki összeomlásokról,
bűntényekről, gyilkosságokról és öngyilkosságokról szóló jelentésekre vonatkozik.
Valóságos LSD-hisztéria tört ki.
A helyzetet látva a Sandoz ügyvezetése úgy döntött, hogy nyilvánosság előtt is állást
foglal az LSD-problémával kapcsolatban, és ismerteti a szerre vonatkozóan hozott
intézkedéseket. A cég által 1966 áprilisában kiadott sajtóközlemény szövege:
43
nappal ezelőtt közleményt juttatott el a sajtóhoz, melynek alapján leállítja a kutatási
célokra felhasznált lizergsav-dietilamid, tehát az úgynevezett LSD-25, továbbá a
pszilocibin nevű készítmény minden további forgalmazását. Ez a határozat
azonban nemcsak az Egyesült Államokra vonatkozik, hanem azt a Sandoz
kiterjeszti minden további országra, beleértve Svájc területét is. Jóllehet, az
1943-ban a laboratóriumainkban felfedezett LSD-25-öt illetve az 1958-ban
ugyancsak a Sandoz-laboratóriumban először egy mexikói gombából előállított
pszilocibint soha nem hoztuk kereskedelmi forgalomba, az intézkedésünknek
alapot adó különleges körülmények további magyarázatot igényelnek.
44
Bizonyos ideig tehát a cég teljesen leállította az LSD és a pszilocibin forgalmazását.
Amikor ezt követően a legtöbb ország szigorú törvényi rendelkezéseket hozott a
hallucinogén anyagok birtoklásáról, terjesztéséről és használatáról, az orvosok,
pszichiátriai klinikák és kutatóintézetek ismét kaphattak LSD és pszilocibin
szállítmányokat, amennyiben rendelkeztek az állami egészségügyi hatóságok külön
engedélyével arra, hogy ilyen anyagokkal dolgozzanak. Az Amerikai Egyesült
Államokban a NIMH (National Institute of Mental Health)[10] foglalkozott azzal, hogy
az anyagokat elossza az engedélyezett vizsgálati helyek között.
45
egészségkárosító hatását mérsékelt fogyasztás mellett. Mindkettő igaz kijelentés. Soha
nem figyeltünk meg valódi függőséget, amit az jellemez, hogy az anyag megvonásakor
pszichikai és gyakran súlyos testi zavarok lépnek fel; ilyenek még abban az esetben sem
fordultak elő, amikor valaki gyakran és hosszabb időn át élt LSD-vel. Nem ismerünk
semmilyen szervi károsodást vagy akár halálesetet, ami LSD-mérgezés közvetlen
következménye lenne. Ahogy azt Az LSD állatkísérletekben és a biológiai kutatásban című
fejezetben részletesen leírtam, az LSD tulajdonképpen viszonylag kevéssé mérgező
anyag ahhoz képest, hogy milyen rendkívül nagy a pszichikai hatása.
Pszichotikus reakciók
Ahogy az összes többi hallucinogén, úgy az LSD is egészen más módon veszélyes. Míg
a függőséget okozó drogok, az opiátok, amfetaminok stb. esetében a pszichikai és testi
károsodások csak krónikus használatkor jelentkeznek, addig az LSD esetében minden
egyes utazásnál fennáll a potenciális veszély. A veszély abból ered, hogy minden
LSD-kísérletben súlyosan zavarodott állapotok léphetnek fel. Igaz ugyan, hogy az ilyen
balesetek az utazásra való gondos belső és külső felkészüléssel jól elkerülhetők, de
biztonsággal nem zárhatók ki. Az LSD-krízis hasonlít a mániás vagy depresszív jellegű
pszichotikus rohamokra.
Ezzel szemben nem felel meg a valóságnak az 1966-ban az egész világon elterjesztett
jelentés egy állítólag LSD befolyása alatt elkövetett gyilkosságról. A gyilkos, egy New
York-i fiatalember, meggyilkolta az anyósát, és közvetlenül a bűncselekmény utáni
letartóztatásakor kijelentette, hogy semmiről nem tud, ugyanis már három napja
LSD-utazáson volt. Azonban bármilyen LSD-utazás sem tart tovább tizenkét óránál
még a legnagyobb dózis esetén sem, míg az ismételt bevétel toleranciához vezet, tehát a
további adagok hatástalanok maradnak. Ráadásul, az LSD-kábulatra éppen az jellemző,
hogy pontosan emlékszünk arra, ami annak ideje alatt történt. A gyilkos valószínűleg az
enyhítő körülményekre számított, mondván, nem volt beszámítható.
46
tréfák valódi veszélyét. Az egyik fiatal orvos, akinek a kollegái viccből titokban LSD-t
kevertek a kávéjába, télen mínusz húsz fokban akarta átúszni a zürichi tavat, amitől
végül csak erőszakkal tudták visszatartani.
Megint más jellegűek a veszélyek akkor, ha az LSD által kiváltott zavartság nem mániás,
hanem depresszív karakterű. Ilyen esetben rémképek, halálfélelem vagy a
megtébolyulástól való félelem következhet be, ami veszélyes lelki összeomláshoz és
öngyilkossághoz vezethet. Ilyenkor az LSD-utazás horrortrippé válik.
Különös figyelmet érdemel egy bizonyos Dr. Olson esete, akinek tudomásán kívül
adtak LSD-t az ötvenes években az amerikai hadseregnél folytatott drogkísérletek során,
és aki aztán az ablakon kiugorva öngyilkosságot követett el. Családja egyáltalán nem
értette, hogy ez a nyugodt, kiegyensúlyozott férfi hogyan lehetett képes ilyen tettre.
Csak tizenöt évvel később tudták meg a teljes igazságot, amikor megnyitották a
kísérletekről szóló titkos aktákat. Gerald Ford, az Egyesült Államok akkori elnöke,
nyilvánosan tolmácsolta a nemzet bocsánatkérését a hozzátartozóknak.
Különösen mélyen élhetjük meg egy-egy szoba vagy a természetben található helyszín
szépségét az LSD-utazás során kiélesedő érzékekkel, és ez jelentős mértékben
befolyásolja az utazás lefolyását. A jelenlévő személyek, azok megjelenése és
személyiségvonásai is részét alkotják az élményt meghatározó settingnek. Éppen
ennyire fontos az akusztikus környezet is. Már az önmagukban ártalmatlan neszek is
kínzóvá válhatnak, és fordítva, a szép zene lelkesítő élményt kínálhat. Ugyanakkor a
csúnya vagy zajos környezetben folytatott LSD-utazásnál nagyobb a pszichotikus
krízishez vezető negatív lefolyás veszélye. A modern, gépekkel és berendezésekkel
telezsúfolt világ számtalan helyszínt és mindenféle olyan zajt kínál, amelyek a fokozott
érzékenység állapotában könnyen pánikot okozhatnak.
47
Semmiképpen nem tanácsos, hogy LSD-kísérletet végezzen olyan ember, akinek
személyiségstruktúrája nem stabil, és hajlamos a pszichotikus reakciókra. Ilyenkor az
LSD okozta sokk maradandó lelki károsodásokat okozhat, és felszínre hozhatja a látens
pszichózist.
Pszichológiai okokból is szükséges biztosíték egy olyan ismerős személy jelenléte, aki
szükség esetén orvosi segítséget tud hívni. Habár az LSD-mámorra általában a saját
belső világba történő elmerülés a jellemző, mégis időnként — főként depresszív
szakaszokban — mély igény ébred az emberi kapcsolat iránt.
Az LSD a feketepiacon
48
laboratóriumunk tette annak alapján, hogy nagyszámú a feketepiacról beszerzett LSD
mintát elemzett. Megállapításaink egybecsengenek az állami felügyeleti szervek
tapasztalataival.
A feketepiacon beszerzett LSD veszélyeit jól példázza a következő eset. 1970-ben Bázel
város rendőrségétől LSD-nek nevezett por alakú kábítószert kaptunk vizsgálatra. Egy
olyan fiatalembertől származott, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. A
barátja, aki ugyancsak bevette a készítményt, meghalt a kísérletben. Az elemzés
kimutatta, hogy a por nem LSD-t, hanem egy másik, rendkívül mérgező alkaloidot,
sztrichnint tartalmazott.
49
Az adagolás a legfontosabb kérdés egy ilyen rendkívül aktív hatóanyag esetében.
Szokatlanul igaz ebben az esetben Paracelsus mondása, mely szerint csak az adagolás
dönti el, hogy egy anyag orvosság-e vagy méreg. A feketepiacról származó
készítményeknél lehetetlen a pontos dózis meghatározása, ezek hatóanyag-tartalmát
ugyanis semmi sem garantálja. Tehát a nem orvosi jellegű LSD-kísérletek egyik
legnagyobb veszélye az ismeretlen eredetű készítmények használatában rejlik.
50
tízezer dolláros előlegről szóló csekk — viszont hiányzott a szükséges importengedély.
A megrendelést Leary ekkor már nem a Harvard egyetem munkatársaként, hanem mint
az általa alapított szervezet, az IFIF (International Federation for Internal Freedom)[11]
elnöke írta alá. Amikor a Harvard egyetem illetékes dékánjától beszerzett
információkból kiderült, hogy az egyetem hatóságai nem engedélyezték Leary és Alpert
kutatási projektjeinek folytatását, azonnal töröltük a megrendelést és visszaküldtük az
előleget.
51
Leary indiai utazását követően 1965-ben áttért a hindu vallásra. A rákövetkező évben
vallási közösséget alapított League for Spiritual Discovery néven, melynek rövidítése
megegyezik az LSD rövidítésével.
Leary fiatalokhoz intézett kiáltványa, amit híres szlogenjében foglalt össze: „Turn on —
tune in — drop out!”[12], a hippimozgalom egyik központi hitvallásává vált. Leary a hippi
kultusz egyik alapító atyja. A három parancsolat közül főként a legutolsó bírt szociális és
politikai jelentősséggel. Drop out: lépj ki a polgári életből, fordíts hátat a társadalomnak,
hányj fittyet az iskolára, a tanulásra és a munkára, szenteld magad maradéktalanul a
belső univerzumnak és idegrendszered tanulmányozásának, és mindezt azután, hogy
LSD-vel felpörgetted (turn on) magad — ez a felszólítás túlmutatott a pszichológiai és
vallásos kereteken. Érthető tehát, hogy Leary nemcsak az egyetemek, illetve a
pszichológiával és pszichiátriával foglalkozó tudományos kollegák szemében vált
szörnyeteggé, hanem a politikai hatóságoknak is gondot okozott. Rendőrségi felügyelet
alá került, megfigyelték, majd végül börtönbe zárták. Egy texasi és egy kaliforniai
bíróság LSD és marihuána birtoklása miatt tíz-tíz év börtönre ítélte, illetve egy később
megsemmisített ítéletben harminc év börtönt kapott marihuána csempészéséért, és ezek
a jelentős büntetések azt mutatják, hogy az általa elkövetett dolgok megbüntetése csak a
homlokzata volt annak a szándéknak, hogy rács mögé juttassák a fiatalok elcsábítóját és
felkavaróját, akin másként nem találtak fogást. Leary 1970. szeptember 13-áról 14-ére
virradó éjjel megszökött a kaliforniai San Luis Obispo börtönéből. Svájcba Algíron
keresztül érkezett, ahol megismerkedett Eldridge Cleaverrel, a Black Panther mozgalom
ott száműzetésben élő vezetőjével. Itt politikai menedékjogot kért.
Legsúlyosabb szemrehányásom Leary felé mégis azzal volt kapcsolatos, ahogy az LSD-t
a fiatalok körében népszerűsítette. Leary nem próbált szembehelyezkedni a
52
nézeteimmel, ami az LSD fiatalokra gyakorolt különleges veszélyeit illeti. Elmondta
azonban, hogy nem indokolt a szemrehányásom, miszerint drogfogyasztásra csábított
volna éretlen embereket, ugyanis az Egyesült Államokban a tinédzserek szerinte
ugyanazon a szinten állnak, mint Európában a felnőttek, legalábbis ami a
tájékozottságot, és a külső élettapasztalatot illeti. Szerinte ezek a fiatalok már nagyon
korán elérik az érettség állapotát, ezzel egy időben viszont a túlzott jóllakottság és a
szellemi stagnálás állapotát is. Ezért gondolta úgy, hogy az LSD megtapasztalása az
ilyen, éveik számát tekintve még nagyon fiatal emberek számára is értelmes, hasznos és
produktív.
Svájci tartózkodása során 1972 februárjában még egyszer találkoztam Learyvel Bázelben
egy Michael Horowitznál tett látogatás során, aki a Fitz Hugh Ludlow emlékkönyvtár
kurátora volt. A könyvtár Chicagóban működik és drogirodalomra specializálódott.
Együtt hazahajtottunk, ahol folytattuk előző szeptemberben megkezdett
beszélgetésünket. Úgy tűnt, hogy Leary megváltozott. Szórakozottnak és szétszórtnak
tűnt, úgyhogy ezúttal nem volt termékeny a beszélgetés. Egyelőre ez volt utolsó
találkozásom Dr. Learyvel.
53
Az év végén szerelmével, Joanna Harcourt-Smith-szel elhagyta Svájcot, miután elvált
feleségétől Rosemarytől. Rövid ideig Ausztriában maradt, ahol közreműködött egy a
heroinról szóló felvilágosító film elkészítésében, majd barátnőjével együtt továbbutazott
Afganisztánba. Az amerikai titkosszolgálat ügynökei letartóztatták a kabuli repülőtéren,
és visszaszállították a San Luis Obispo börtönébe, Kaliforniába.
Ezután hosszabb ideig csönd volt Leary körül, majd 1975 nyarán ismét felbukkant a
neve az újságokban. Sikerült kijárnia szabadlábra helyezését, de csak 1976 tavaszán
bocsátották el. A barátaitól megtudtam, hogy az űrutazás pszichológiai problémáival
foglalkozott, illetve az emberi idegrendszer kozmikus megfelelőit kutatta a csillagközi
térben, tehát olyan problémákat vizsgált, amelyek tanulmányozása nyilván már nem
okoz nehézséget a hatóságokkal.
Ezt a címet adta Dr. Rudolf Gelpke iszlámkutató az LSD-vel és pszilocibinnel végzett
önkísérleteiről szóló beszámolójának, ami az Antaios című folyóirat 1962 januári
számában jelent meg; és ezt a címet választhatjuk a különféle LSD-utazások
alábbiakban következő leírásához is. Azért megfelelő kifejezés ez, mert a lélek belső tere
éppoly végtelen és titokzatos, mint a külső világűr, valamint mert sem a külső, sem a
belső világűr kozmonautái nem maradhatnak e másik térben, hanem vissza kell térniük
a földre, a hétköznapi tudat állapotába. Ráadásul mindkét utazáshoz alapos előkészítésre
van szükség, hogy a lehető legkevesebb veszély mellett lehessen végrehajtani őket, és
tényleg eredményes vállalkozások legyenek.
Az itt következő kísérleti protokollok közül az első kettőt Rudolf Gelpke fent
hivatkozott beszámolójából vettem át:
54
Lelkek tánca a szélben
55
Eddig nem volt az az érzésem, hogy kábulatban lennék. Amit tapasztaltam, az
sokkal inkább fokozatos szellemi elhalás volt. Nincs ebben önmagában semmi
ijesztő, de el tudom képzelni, hogy bizonyos elmebetegségekhez vezető átmeneti
szakaszban nagyon hasonló folyamat játszódik le — persze hosszabb időn át
elhúzódva: Mindaddig, amíg még létezik a valamikori saját egzisztencia emléke az
emberek világában, az elveszett beteg ember még (nagyjából) eligazodik
önmagában, azonban később, amikor az emlékek elhalványodnak majd kihunynak,
teljesen elveszíti ezt a képességét is.
Röviddel azután, hogy a szobába léptem, eltűnt az „üveges tompaság”. Úgy ültem
le, hogy egy ablakra láttam rá, és azonnal hatása alá kerített a kép: Az
ablakszárnyak szélesre voltak nyitva, viszont az átlátszó gézfüggönyök összehúzva,
és a kívülről jövő könnyű szél ezekkel a fátylakkal, a cserepes növények árnyékával
és a párkányon lévő indákkal játszott, amiket a napsütés a szellőben lélegző
függönyökre festett. Teljesen lenyűgözött ez a színjáték. Egészen „elmerültem”
benne, csak a növények árnyékának ezt a lágy és végeérhetetlen hintázását és
ringatózását láttam a napfényben és a szélben. Pontosan tudtam, hogy „mi ez”, de
kerestem a nevét, a képletét vagy a „varázsszót”, amiről tudtam, hogy ismerem —
és már eszembe is jutott: haláltánc, a lelkek tánca… Ez volt tehát, amit a szél és a
fény a gézfátylakra festett nekem. Rettenetes volt? Féltem, vajon? Talán — eleinte.
De aztán nagy vidámság költözött belém, meghallottam a csend zenéjét, és az én
lelkem is együtt táncolt az eloldozott árnyékokkal a szél fuvolájának hangjára. Igen,
megértettem: Ez a függöny — és éppen ő maga, a függöny maga a titok, az utolsó,
amit elrejt. Mi értelme lenne hát szétszakítani? Aki így tesz, csak saját magát
szakítja szét. Ugyanis „mögötte”, a függöny mögött „semmi” nincs…
Polip a mélyből
A hatás már körülbelül harminc perc múlva jelentkezett, erős belső izgatottsággal,
kézremegéssel, libabőrrel és fémes ízzel a számban.
56
megakadályoz minden világos gondolatot…
Tíz óra húsz perc: Nem találok szavakat a jelenlegi állapotom leírására. Olyan,
mintha „valaki más”, egy idegen venné át fölöttem a hatalmat lépésről lépésre.
Nagyon nehezemre esik írni („gátolt” vagyok vagy „gátlástalan”? — magam sem
tudom!).
Ez a felismerés olyan volt, mint egy kardcsapás. Megváltó élességgel vágott belém.
A polipkarok lehullottak rólam — mintha átvágták volna őket —, és a nyitott
ablak mögött az addig oly tompa és nyomasztó szürkésfehér ég hirtelen napsütötte
víztükörként ragyogott. Ahogy döbbenten megbámultam, (számomra!) valóban
vízzé változott: egy földalatti forrás jutott eszembe, amit egykoron elrekesztettek,
és ami most ismét felbuzgott, felém ömlött, áradattá, tóvá, tengerré akart változni
milliónyi és milliárdnyi cseppel — és minden egyes cseppen, a cseppek
mindegyikén a fény táncolt… Amikor a szoba az ablak és az ég visszatért a
tudatomba (tizenhárom óra huszonöt perckor), a kábulatnak még nem volt vége,
de az utóhatása, ami a következő két órában vonult át rajtam, nagyon hasonlatos
57
volt a vihar után következő szivárványhoz.
Gelpke fent bemutatott két kísérletében szerzett élményei, tehát a külvilág és a saját test
idegenné válása, valamint az az érzése, hogy egy idegen lény, egy démon veszi át az
uralmat az ember felett, olyan jellemzői az LSD-kábulatnak, amelyek a legtöbb kísérleti
protokollban megjelennek a legkülönbözőbb formákban és variációkkal az egyéb
élmények mellett. Már a legelső tervezett önkísérletemben is ijesztő élményként írtam le
az LSD démonja általi megszállást. Akkor még különösen erősen kerített hatalmába a
félelem és az ijedtség, hiszen még nem rendelkeztem azzal a tapasztalattal, hogy a
démon szabadon is ereszti áldozatát.
A gémek tánca
Két órával a közös helyiségbe történő belépés után és egy órával a kísérlet
megkezdése után növekvő ellazulásommal együtt nőtt a fáradtságom is. Csak a
hangok változtak meg. Úgy tűnt, hogy a hangok rekedtek, nincs utózöngéjük,
olyanok, mint amikor havas tájban beszél az ember. Ez később elmúlt. A
pulzusom enyhén megnövekedett. Majd a kísérlet megkezdése után két órával
hatvannégyre esett vissza. Könnyebbnek, szinte súlytalannak éreztem magam,
gond nélkül megmásztam volna a város fölötti meredek várormot. A falak közötti
tér is igazán súlytalannak tűnt. Az árnyékok füstkékké változtak a sarkokban és a
lámpa alatt. A testem lebegő és súlytalan lett, számtalan póruson keresztül
mindenhol jelenlévő, már nem is test, sem itt, sem ott. A Banderherr[14] fogadó
nagyterme egyszer csak itt, majd ott kezdett lélegezni. A dolgok lélegeznek. Ha
valahova akarattal odapillantok, ott az adott tárgy hétköznapivá és osztatlanná
58
válik, míg a látómező peremén a tárgyak egyenként lélegeznek, és hullámokban
mozognak, mintha egyetlen lélegzetvétel fogná át mindegyiket. — A színek
felragyogtak, teljesebbek, emelkedettebbek lettek, a boltívben látható nagy falikép
térszerűvé vált. Fel tudtam volna oldódni benne. Azonban semmilyen igény nem
ébredt bennem. A hátamon feküdtem, és nem találtam okot arra, hogy
megmozduljak. Minden félelmem megbüntetett hazugságnak bizonyult.
Egyetértettem saját magammal, és szándéktalanul csak jelen akartam lenni.
Szélesre tárt érzékeim elárulták, hogy minden az egyetlen igazi világbölcsesség
egy-egy akrosztichon-betűjét rejti; most tehát az a dolgunk, hogy ezt megtaláljuk,
és a világköltemény egységét felfedezzük a sok vagy összes dologban. Ezt
elkötelezett, szerelmes érzésként éltem meg. Nem gondolat volt. Ilyesmi volt a
lényege annak az üzenetnek is, amit a Kleine Schule des Redens und des Schweigens című
német aforizma alapján nemrégiben latinul és akrosztichon formájában
megfogalmaztam: amor maximus amor rei est[15]. Erre felhívtam a kísérőm figyelmét,
és megkértem, hogy írja föl, mert tudni akartam, hogy részese a dolognak. Neki is
része volt a világakrosztichonban. Próbáltam megtalálni az ő betűjét, amit neki kell
megvalósítania. Ez kizárja a gyűlöletet. A gyűlölet határokat szab. Az én élményem
határtalan volt. A kísérletnek ebben a szakaszában a megfelelő szót próbáltam
megtalálni, de a helyes szó nem merült fel, hanem kint rekedt: a pontatlanság
banálissá vált. A kísérlet során tapasztalt élményeket csak irodalmi nyelven tudtam
megfogalmazni. Órákon keresztül az írott beszéd eszközei között mozogtam.
Értékeltem a tapasztalataimat. Csalódott voltam, ha a definíciók nem sikerültek,
ismét nekifutottam, szenvedélyesen újra és újra elkezdve, körbehaladva, huncut
mosollyal a sarkokban ugrálva, nevetve, hiszen ismertem, de nem találtam a
szavakat. A nevetésből eredt a belátással való egyetértés. Ez az egyetértés teljesen
igénytelen volt. Tudtam, hogy nem éri meg fölemelni a kezemet. Sőt ellenkezőleg:
a tétlenség közelebb állt a tudáshoz. Az akarat ugyanis elhalványítja a belátást.
Ugyanakkor az akaratnélküli ember előtt felragyog. Tetten értem magam, hogy
ennek mintha ellentmondana a szavak iránti szenvedélyem. De a keresett szó
minden szándéknak ellenállt. Ott volt, de nem hatolt. Nem kábulat volt, hanem a
szellem erejének mindent beragyogó önigazolása. A szellem ereje a pórusokban és
nem az agyban lakozott. Ekkor rájöttem, hogy a világakrosztichon majd csak a
sok, az összes költeményben jelenhet meg. Megígértem, hogy a jövőben is
vállalom a szó végtelen keresését. Az egyetlen hivatkozás erotikus vonzásáról van
szó. Biztos voltam abban, hogy a jövőben mindig erős leszek, még a hasi
idegközpontom fájdalmát is szerettem. Fájt is. Nem feküdtem, vagyis nem
éreztem, hogy fekszem, a kezeimmel meggyőződtem a durva szövésű takaróról,
örültem a felszínének és az ujjaimmal értettem meg a tárgyat, kiélezett
érzékeimmel felfedeztem.
59
Ezután jelentek meg gémek a mézarany színű kazettás mennyezeten. Halkan
lebegtek, mint a virágok. Ketten voltak. Az egyikük rám nézett és figyelt engem.
Figyelmesebben odanéztem és láttam, hogy csak egy csomó a fában. Mégis a
pillantás megmaradt. A gémek virágszerű táncbeszélgetést folytattak. Hangtalanul.
Én értettem őket. Az egész a megértésről szólt. Nekik is részük volt az áradó
világritmusban, algaszerű lebegéssel vettek részt benne. Rájuk mosolyogtam, és
kísérőmnek megerősítettem, hogy tisztában vagyok vele, ezek a lények csak
árnyékvalóság, mégis kacérkodtam velük. Ennek ellenére. Hiszen melyek az igazi
valóságok? Amennyire igénytelen voltam, ez a kérdés elhibázott volt. Csak a
belenyugvásnak volt értelme. A gémekkel való egyetértés, amelyek magasra emelt
csőre végül összeért, a kísérőm nyugodt és résztvevő hangjával való egyetértés,
amelynek része voltam én is, amint eljutott hozzám. A bennem egyre növekvő
belenyugvás érzésével a famennyezet arany árnyalata bensőségesen, mégis
földöntúli módon, napszerűen ragyogott fel. Ez a fény később önmagába roskadt,
és ismét előtérbe került a szoba, ami szinte ellenséges és hűvös volt, de én mégis
repülésre kész maradtam. Amikor ismét felragyogott a mennyezet, akkor tudtam,
hogy megvan a szó, amit keresek. De nem mondtam ki, ugyanis megettem. A
pulzusomban, a lélegzetemben lüktetett, a dolgok lélegzetében a látómező
peremén, maga a szó sem volt mint hatalmas ritmus. Mindenféle időmértékkel
szembeni ellentmondásként definiáltam. A teremben lévő freskóról újra és újra
ragyogó színek szakadtak le, kialudtak, képpé lettek. Térszerűek voltak, mintha egy
másik valóságból érkeznének. A színeknek dimenziója volt. A szélek átlátszóvá
váltak. A lecsengés végtelenül egyenletes volt, rövid fellendülések tarkították,
lebegve hullottam alá. A felfelé és lefelé tartó zuhanás igazán fényszerű volt, hol
felvillant, hol kialudt. A kazettás mennyezet ívessé kezdett hajlani. A kazettákat
immár ívek határolták, az egész csodálatosan egységes méhkaptárrá változott,
melynek közepe egy alattam található golyóbis. A súlyom megegyezett a fény
súlyával. Tehát súlytalan voltam.
A kísérlet elején egy fehér lapra pillantottam, ami azonban most kék volt, mint a
hajnali pára, majd az ég rózsaszínjéhez hasonlatos. Végül, tartósan mályvaszínű
maradt. Addigra az egész világ aranyos ragyogásban fürdött. A mennyezet tehetett
mindenről. Mégsem a mennyezet volt az. A ragyogás földöntúli volt, de nagyon is
jelenlévő. Egyszerűen ott volt.
Így tehát megérkeztem, de nem szálltam ki. Reggelinél, sőt délután, amikor autóval
Schaffhausenbe utaztam, majd visszatértem Stein am Rheinbe, még akkor sem
szálltam ki. Pedig megérkeztem.
60
szakaszokban, a történések könnyedsége, a lélegzés szabadsága, a hangok
rekedtsége. Ugyanakkor az érzékeim salaktalanodtak. Ez megmaradt, és meg is
marad. Megváltozott a világ, egységben színesebb. Kiegészült még egy
dimenzióval. Plaszticitása belsőséges.
Örültem annak, hogy rettegett veszélyeim alakjai nem bukkantak fel. Saját magam
jó bajtársa voltam. Saját magam jó bajtársa is maradok. A kísérletből rengeteg
önigazolást nyerek. Biztonságot, szabadságot és készséget ad nekem. Lefelé
haladva magammal vittem magamat — vagyis inkább jobbik részemet —,
megértjük egymást, rámosolygok, mert együtt voltunk ott, mert az akrosztichonnal
egybefonódunk és azt magunkkal visszük. Nem a tudat zavaráról, hanem a tudat
beteljesítéséről, a világegység megéléséről, egyetlen lélegzetről volt szó, amihez
mindketten hozzátartozunk. Ezért voltak a zajok pontosak, érthetőek. Különös
jelenlétükkel a mindenség jelenléte mellett tettek tanúságot. Ugyanez történt a
színekkel. Amikor felragyogtak, akkor az őket kitöltő fényt jelentették, és nem a
színt. Vagyis a színt is; a kettő egy volt és azonos. A legjelenlévőbb biztonság
diadala. Ezért is voltam tudomással az idő pontos múlásáról, ami azonban újra és
újra időtlen végtelenségbe csapott át. Az idő extenzív lépésekben telt és egyszerre
volt intenzíven végtelen. Ezért is volt, hogy a gondolataim hol ide, hol oda
ugrottak. Az ott és itt ugyanis mindig középen volt. Ez el nem múló érzés.
Szerencsés dolognak tartottam, hogy az egész kísérletre jellemző volt a
maradéktalan vidámság. Ritkán fordult elő velem, hogy ilyen sokat és szívből
nevettem volna. Mindig akkor nevettem, amikor egységben éreztem magam a
dolgokkal, amikor szavak nélkül tudtam a létezésemet. Minden nevetésben benne
volt az egyetértés és a világ teljes bölcsessége. Rímelt az akrosztichonnal, mennyei
mosoly volt.
Egészen más típusú LSD-tapasztalatot mutat be egy festő alábbi beszámolója. Azért
keresett meg engem, mert szerette volna megtudni tőlem, hogyan is fogja fel és
értelmezze az LSD hatása alatt tapasztaltakat. Attól félt, hogy talán csak látszat,
szemfényvesztés személyes életének mélyreható megváltozása, ami az LSD-vel végzett
kísérletének volt következménye. Végül bizalmat ébresztett benne belső változására
61
adott magyarázatom, miszerint az LSD biokémiai szerként csak kiváltotta, de nem
megteremtette látomásait, és hogy ezek a látomások egészen az ő saját belső világából
erednek.
…Tehát Évával egy magányos völgybe utaztunk. Arra gondoltam, hogy ott fent, a
természetben bizonyára különösen szép lesz Évával. Éva fiatal volt és bájos. Én
húsz évvel idősebb lévén már életem derekán jártam. Annak ellenére, hogy
erotikus kicsapongásaim miatt már annyi fájdalmas tapasztalatot szereztem, az
összes fájdalom és azokkal kapcsolatos csalódás ellenére, amit az engem
szeretőknek és bennem hívőknek okoztam, minden alkalommal ellenállhatatlan
erővel vonzott ez a kaland, Éva és az ő fiatalsága. Belehabarodtam ebbe a
kislányba. Viszonyunk még csak az elején tartott, de a csábító hatalmakat minden
eddiginél erősebben éreztem. Tudtam, hogy már nem sokáig tudok ellenállni.
Este hét óra körül mindketten viszonylag erős, körülbelül 0,1 mg LSD-adagot
62
vettünk magunkhoz. Ezután sétára indultunk a tó partján, majd letelepedtünk.
Köveket dobáltunk a vízbe, és bámultuk a hullámok gyűrűit. Könnyű, belső
nyugtalanságra lettem figyelmes. Nyolc óra körül betértünk a vendégfogadóba, teát
és szendvicseket rendeltünk. Volt még ott pár vendég, akik nagyokat nevetve
vicceket meséltek. Odaintettek nekünk is. A szemük furcsán csillogott. Mi
idegennek és távolinak éreztük magunkat, és úgy éreztük, hogy valamit
észrevesznek rajtunk a többiek. Odakint lassan besötétedett. Csak nehezen
szántuk rá magunkat, hogy visszatérjünk szállodai szobánkba. A tó fekete tükre
mellett kivilágítatlan út vezetett a távolabb fekvő vendégházhoz. Amikor
bekapcsoltam a világítást, úgy tűnt, mintha a parti úttól a házhoz vezető
gránitlépcsőt fokról fokra elöntenék a lángok. Éva riadtan összecsuklott. Pokoli,
futott át a fejemen, és hirtelen minden tagomat hatalmába kerítette a rettegés, és
már tudtam, rosszra fordulnak a dolgok. Messziről, a falu felől hallottuk, ahogy egy
óra kilencet üt.
Alighogy felértünk a szobánkba, Éva az ágyra vetette magát és tágra nyílt szemmel
meredt rám. Szerelemre gondolni sem tudtunk. Én az ágy peremén ültem, és a
kezemben tartottam Éva mindkét kezét. Az iszonyat ezután következett: mély,
leírhatatlan rettegésbe merültünk el, amit egyikünk sem értett.
Meg se tudtunk moccanni. Ott ültünk négy fából ácsolt fal közé bezárva, amelyek
között a tömítés pokolbéli lánggal ragyogott. Egyre elviselhetetlenebb volt a
helyzet. Hirtelen kinyílt az ajtó, és „valami iszonyatos” lépett be. Éva vadul
sikoltozni kezdett, és elbújt a takaró alatt. Ismét sikoly. A takaró alatti rettenet még
rosszabb volt. „Nézz egyenesen a szemembe!” — kiáltottam rá, de csak ide-oda
forgatta a szemeit, mint akinek elment az esze. Most fog megőrülni, vágott belém
a felismerés. Kétségbeesésemben megragadtam a hajánál fogva úgy, hogy az arcát
nem tudta elfordítani tőlem. Borzalmas félelmet láttam a szemében. Körülöttünk
minden ellenséges volt és fenyegető, mintha a következő pillanatban nekünk
akarna esni. Meg kell védened Évát, végig kell kísérned őt reggelig, amikor majd
elmúlik a hatás — mondtam magamnak. De ezután én is újra elmerültem a néven
nem nevezhető rettegésben. Többé nem volt értelem vagy idő, úgy tűnt, mintha
ennek az állapotnak soha többé nem lenne vége.
63
A tárgyak a szobában minden részletükben megelevenedtek, körülöttünk minden
gúnyosan vigyorgott. Láttam Éva sárga-fekete csíkos cipőit, amiket olyan
izgalmasnak tartottam; ezek most két hatalmas, gonosz darázs módjára másztak a
padlón. A mosdókagyló fölötti vízvezeték sárkányfővé változott, amelynek
gonoszul méregetett két szeme, a két vízcsap. György a keresztnevem, jutott
eszembe, és egyszerre Sárkányölő Györgynek éreztem magam, akinek harcolnia
kell Éváért.
Ez hát a pokol, gondoltam. Bár nyilván nincsenek ördögök, sem démonok — ezek
mégis érezhetően bennünk voltak, megtöltötték a szobát és elképzelhetetlen
ijedséggel kínoztak minket. Képzelem csak, vagy nem? Hallucinációk, lelkünk
vetületei? Esetlen kérdések azzal a realitással, és félelemmel szemben, amely a
testünkben rejtőzött, és onnan rázott minket: csak a félelem volt, semmi más.
Eszembe jutott néhány idézet Huxley könyvéből, Az érzékelés kapuiból, és ez rövid
időre megnyugvást hozott. Évára pillantottam, erre a reszkető, kétségbeesett lényre
a maga kínjában, és nagy megbánást és szánalmat éreztem. Valahogy idegenné vált
számomra, szinte alig ismertem meg. A nyakában finom aranyláncon Máriát, az
Isten anyját ábrázoló medál lógott. Az öccsétől kapta ajándékba. Úgy éreztem,
mintha a láncból jóságos, megnyugtató áramlat indulna, ami tiszta szeretettel
párosodott. De ezután ismét erővel tört rám a félelem, mintha a végleges
megsemmisüléstől rettegnék. Minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy Évát
megtartsam. Hangosan hallottam, hogy kint az ajtó előtt ketyeg az elektromos
számláló, mintha a kővetkező pillanatban valami fontos, gonosz, megsemmisítő
közlést akarna tenni. Minden sarokból és résből gúny, megvetés és gonoszság
áramlott. E kín közepette tehenek nyakában lógó kolompok távoli hangját csodás,
jelentőségteljes zenének hallottam. Viszont hamarosan ismét elhallgattak, és
megint következett a félelem és kétségbeesés. Ahogy a fuldokló reménykedik egy
menekvést hozó párkányban, úgy kívántam én is, hogy azok a tehenek jöjjenek
közelebb a házhoz. Ám minden csendes maradt, csak az árammérő fenyegető
ketyegése és zümmögése vett körül minket, mint valami láthatatlan gonosz rovar.
64
Kimerülten lehunyta a szemét és elaludt. Én még mindig az ágy szélén üldögéltem
megrázva és mélységes szomorúsággal eltöltve. Odavolt a büszkeségem és az
öntudatosságom; egy rakás szerencsétlenség maradt csak belőlem. Megnéztem
magam a tükörben és megrettentem: tíz évet öregedtem egyetlen éjszaka alatt.
Leverten bámultam az éjjeli lámpa fényébe, amit rút, műanyag szálakból font
ernyő árnyékolt. Egyszer csak úgy tűnt, hogy a fény világosabb lesz, és a műanyag
szálak ragyogni és csillogni kezdtek; úgy ragyogott az összes színben, mintha
gyémántok és drágakövek lennének, bennem pedig hatalmas boldogságérzés
uralkodott el. A lámpa, a szoba és Éva egyszerre eltűnt, és én csodás, fantasztikus
tájban találtam magam. Egy hatalmas gótikus templomhajó belsejéhez hasonlított,
benne végtelen sok oszlop és boltív. Ezek azonban nem kőből, hanem kristályból
voltak. Kékes, sárgás, tejszínű és tisztán átlátszó kristályoszlopok vettek körül,
mint fák egy ritkás erődben. A csúcsok és az ívek szédítő magasságba vesztek.
Belső szemem előtt ragyogó fény jelent meg, és a fényből csodálatos, lágy hang
szólt hozzám. Ezt nem a külső valódi fülemmel hallottam, hanem világos, bennem
keletkező gondolatként érzékeltem.
65
A lét boldog dala
Az egy huszonöt éves hirdetési ügynöktől származó alábbi feljegyzések John Cashman
LSD — Die Wunderdroge című könyvéből származnak. Azért választottam bele az
LSD-ről szóló beszámolók ezen gyűjteményébe, mert a benne szereplő eset sok
LSD-kísérletben jellemző. A rémlátomásokat a legmagasabb fokú boldogság érzete
követi, ami a halál, és a feltámadás élményéhez hasonlatos.
Első élményemet az LSD-vel egy barátom lakásában szereztem, aki vezetőm volt
az utazás során. A környezetet ismertem, az atmoszféra barátságos volt, és
feszültségmentes. Két ampulla LSD-t vettem be (200 mikrogramm) fél pohár
tiszta vízzel elkeverve. A drog hatása közel tizenegy órán át tartott, szombat húsz
órától másnap reggel kevéssel hét óra előttig. Persze nincs összehasonlítási
lehetőségem, mégis meg vagyok győződve arról, hogy egy szent sem tapasztalt
még emelkedettebb vagy pompásabb látomásokat, vagy a transzcendencia
áldottabb állapotát, mint én. Korcsos és a feladathoz semmiképpen nem méltó a
képességem arra, hogy ezt a csodát másoknak közvetítsem. Meg kell elégednünk
egy esetlen vázlattal, hiszen csak egy igazi, valóban gazdag palettával bíró mester
lenne képes megfelelni a tárgynak. Elnézést kell kérnem ezért a gyenge
próbálkozásért, ahogy puszta szavakkal megpróbálom visszaadni életem
legnagyobb benyomását keltő tapasztalatomat. Az a fensőbbséges mosoly, ahogy
mások esetlen próbálkozásait fogadtam, amikor megpróbálták nekem elmagyarázni
saját mennyei látomásaikat, mára az összeesküvők cinkos mosolyává változott — a
közös tapasztalatokhoz nincs szükség szavakra.
Az LSD bevétele utáni első gondolatom az volt, hogy a drog egyáltalán nem hat.
Azt ígérték nekem, hogy harminc perc multán jelentkeznek az első tünetek —
szúrós érzés a bőrön. Én nem éreztem semmilyen szúrós érzést. Ezt szóvá is
tettem, de azt a választ kaptam, hogy nyugodtan várjam ki az eseményeket. Mivel
nem volt jobb dolgom, a rádió kijelzőjének fényét bámultam, és fejemmel egy
sláger ritmusát bólogattam, ami azonban nem volt ismerős. Azt hiszem, eltartott
pár percig, mire észrevettem, hogy a kijelző fénye kaleidoszkóp módjára változtatja
a színét. Ráadásul a magasabb hangoknál fényes piros és sárga árnyalatokat, míg a
basszusnál bíbor és lila színeket láttam. Nevetnem kellett. Fogalmam sem volt,
hogy mikor kezdődött a színjáték. Azt tudtam csak, hogy most ez történik.
Becsuktam a szemem, de a színes hangok nem tűntek el. Lenyűgözött a színek
rendkívüli fényereje. Beszélni akartam, elmagyarázni, amit látok, le akartam írni a
vibráló, fénylő színeket. Aztán az egész már nem tűnt olyan fontosnak. Figyeltem,
ahogy a ragyogó színek elárasztották a helyiséget, és a zene ritmusára egymásra
rétegződtek. Egyszerre megértettem, hogy a színek maguk voltak a zene, de ez a
66
felfedezés valahogy nem lepett meg. Hirtelen elvesztették a fontosságukat olyan
fogalmak, amiket oly sokáig szentnek tartottam. A színes zenéről szerettem volna
beszélni, de egy szót sem tudtam kinyögni, csak egyszótagos dadogást, miközben a
tudatomon sokszótagos benyomások száguldottak át fénysebességgel. A szoba
dimenziói mozogni kezdtek, folyamatosan változtak, először remegő rombusszá
csúsztak el, majd oválissá tágultak, mintha valaki addig pumpálna levegőt a
szobába, amíg a falak szétrepedéssel fenyegetnek. Nehezemre esett a tárgyakra
koncentrálni. Vagy zavaros semmivé olvadtak, vagy kivitorláztak a világűrbe,
lassított felvételben röpködtek ide-oda, amit rendkívül érdekesnek találtam.
Szerettem volna az órára pillantani, de a mutatók bujkáltak a tekintetem elől. Meg
akartam kérdezni, hány óra, de mégsem tettem meg. Túlságosan lekötött az, amit
láttam és hallottam: vidám harmonikus hangok — rendkívüli arcok.
Le voltam nyűgözve. Fogalmam sincs, meddig tartott ez a bűbáj. Azt tudom csak,
hogy a tojás volt a következő.
A tojás — nagy, lüktető, ragyogó zöld tojás — már akkor ott volt, mielőtt
felfedeztem volna. Éreztem, hogy ott van. A szoba közepén lebegett. Lenyűgözött
a szépsége, de attól féltem, hogy leesik a földre és összetörik. Azonban még
mielőtt ezt végiggondoltam volna, a tojás feloldódott és belőle egy hatalmas, tarka
virág került elő. Még soha nem láttam ilyen virágot. A szobában hihetetlen
finomságú virágszirmok nyíltak fel, és pompázatos színeket árasztottak minden
irányba. Élveztem és hallottam ezeket a színeket, ahogy körülvették a testemet,
hűvösek voltak és melegek, csendültek és fuvoláztak.
Az első ijesztő érzés később következett, amikor a virág közepe lassan kezdte
felemészteni a szirmokat. A virág közepe fekete volt és ragyogó, és úgy tűnt,
mintha számtalan hangya háta alkotná. Kínos lassúsággal zabálta fel a szirmokat.
Kiáltani akartam, hogy vagy hagyják abba, vagy csinálják gyorsabban. Fájdalmas
volt látnom, hogy ezek a gyönyörű virágszirmok ilyen lassan tűnnek el, mintha
valamilyen gonosz betegség emésztené őket. Aztán villámgyors megvilágosodással
és hatalmas ijedelemmel vettem észre, hogy ez a fekete dolog engem is elnyel. Én
voltam a virág, és ez az idegen csúszómászó valami engem zabált fel! Sikoltoztam
vagy kiabáltam — már nem emlékszem pontosan. A félelem és az undor minden
mást háttérbe szorított. Hallottam a vezetőmet: „Maradj nyugodt — sodortasd
magad, ne állj ellen, sodródj!” Próbáltam megfogadni a tanácsot, de ez az
iszonytató fekete dolog olyan undort keltett bennem, hogy kiabálni kezdtem:
„Nem megy! Az Isten szerelmére segíts!” A hang megnyugtatott és vigasztalt:
„Engedd, hogy jöjjön! Minden rendben van. Csak ne félj. Menj vele és ne
ellenkezz.”
67
Éreztem, ahogy feloldódom a rettenetes jelenségben. A testem hullámokban
olvadt el és egyesült a fekete dolog lényegével, a szellemem megszabadult az éntől,
az élettől, sőt a haláltól is. Egyetlen kristálytiszta pillanatban felismertem, hogy
halhatatlan vagyok. Megkérdeztem: „Halott vagyok?” De ennek a kérdésnek
semmi értelme nem volt. Hamarosan ragyogó fényt, és az egység csillogó
szépségét láttam meg. Mindent kitöltött ez a fény, leírhatatlan tisztaságú fehér
fény. Halott voltam és megszülettem, és az egész egyetlen tiszta és szent ijedelem
volt. A tüdőmből felszakadt a lét boldog dala. Egység és élet volt, és a szent
szeretet, ami kitöltötte a lényemet, mindez pedig határtalanul. A tudatom éles volt,
és mindent befogadó. Láttam Istent és az ördögöt, és minden szenteket, és
felismertem az igazságot. Éreztem, ahogy kiröppenek a világűrbe súly és kötelékek
nélkül, és eléggé szabad vagyok ahhoz, hogy megmártózzak a mennyei jelenség
áldott ragyogásában.
68
vagy úgy érezte, hogy súlyosan beteg.
Amint később kiderült, az LSD tehetett arról, hogy a gombák a következő év elején az
én közreműködésem nélkül mégis megjelentek a laboratóriumomban.
69
vizsgálatokhoz, amelyek során az etnomikológiai és botanikai jellemzőket tudományos
szempontból már alaposan feltárták.
A kábító hatású gombák ünnepi alkalmakkor vagy vallásos ceremóniák, illetve mágikus
gyógyító eljárások keretében történő használatáról szóló első írásos beszámolókat már a
tizenhatodik századi spanyol történetírók és természettudósok leírásaiban megtaláljuk,
akik nem sokkal azután érkeztek az országba, hogy Hernan Cortez meghódította
Mexikót. Ezek között a legfontosabb tanú Bernardino de Sahagún ferences rendi
szerzetes, aki több helyen megemlíti a varázsgombákat, azok hatását és használatát híres
Historia General de las Cosas de Nueva España című 1529 és 1590 között született
történetírásában. Leírja például, hogy a kereskedők hogyan ünnepelték „gombapartival”
egy-egy sikeres üzleti útról való hazatérésüket:
Egy azonos időből származó írásban Diego Durán dominikánus szerzetes arról számol
be, hogy a híres II. Montezuma azték császár trónra lépésekor 1502-ben rendezett
ünnepségeken is kábító gombákat fogyasztottak.
70
Történt pedig, hogy egy Juan Chichitón nevű indián érkezett a faluba
Tenangóból… Gombákat hozott magával amiket a hegyekben gyűjtött, és amik
segítségével nagy ünnepélyt rendezett az Istenségnek… Az egyik házban, ahol a
szent ünneplésére gyűltek össze az emberek, egész éjjel játszottak a teponasztlin
(azték hangszer), és énekeltek hozzá… Éjfél után Juan Chichitón, aki az
ünnepélyes rítus során papként szerepelt, a szentáldozáshoz hasonlóan minden
jelenlévőnek gombát adott és pulquét inni… Úgyhogy mindenki elvesztette az
értelmét, és bűnösen viselkedett.
A „szent gombák” létezésével kapcsolatos tudás végső eltűnéssel fenyegetett már akkor,
amikor 1915-ben egy híres amerikai botanikus, Dr. W. E. Safford előadást tartott a
Washingtoni Botanikai Társaság előtt, és egy tudományos publikációban is közzétette
azt az elméletét, hogy varázsgomba egyáltalán nem létezett, hanem a spanyol
történetírók a meszkalin-kaktuszt keverték össze a gombával. Végső soron Safford ezen
megállapítása — még ha téves is volt — ismét felhívta a tudományos világ figyelmét a
titokzatos gombák rejtélyére.
71
Dr. Blas Pablo Reko mexikói orvos fordult először nyíltan szembe Safford elméletével.
Utalásokat talált arra, hogy Mexikó déli hegyvidékének távoli területein mind a mai
napig használják a gombát gyógyító-vallásos ceremóniákban. Ugyanakkor Robert J.
Weitlaner antropológus és Dr. Richard E. Schultes, a Harvard Egyetem botanikusa csak
1936 és 1938 között talált először valóban ilyen gombákat; majd 1938-ban fordult elő
első ízben, hogy Jean B. Johnson vezetésével fiatal amerikai antropológusok csoportja
részt vehetett egy ilyen titkos éjszakai gombaszertartáson. Ez Huautla de Jimenezben
történt, a mazatékok földjének fővárosában, Oaxaca tartományban. A kutatók csak
nézők voltak, a gombák élvezetét megtiltották nekik. Johnson az itt tapasztaltakról egy
svéd folyóiratban (Ethnological Studies 9, 1939) számolt be.
72
családja szerény fizetség ellenében kérdezi meg a „bölcset” vagy „javasasszonyt”, a
„sabiót” vagy „sabiát”, akit „curandero” vagy „curandera” néven is tisztelnek. A
curandero legjobb fordítása talán a „gyógyító pap”, ugyanis egyszerre látja el az orvos és
a pap feladatait, lévén, hogy mindkét funkció igen ritka ezeken a távoli területeken. A
mazaték nyelvből úgy tűnik hiányzik a spanyol „curandero” pontos megfelelője. A
gyógyítót „co-ta-ci-ne” szóval illetik, vagyis „olyan ember, aki tudással bír”. A mindig
éjszaka megtartott ceremónia keretében ő veszi magához a gombát. Többi jelenlévő
személy is kap a gombából, de a curandero mindig lényegesen nagyobb mennyiséget
fogyaszt. Az események imák és fogadalmak között zajlanak. A gombákat elfogyasztás
előtt röviden megfüstölik egy olyan tál fölött, amiben kopált (tömjénhez hasonló
gyantát) égetnek. A többi jelenlévő nyugodtan fekszik a kiterített gyékényeken teljes
sötétségben vagy néha egy-egy gyertya fénye mellett. A curandero térdelve vagy ülve
imádkozik és énekel egy oltárszerű építmény előtt, amin egy feszületet vagy szentképet
és más kultikus tárgyakat helyezett el. A szent gomba hatására elrévült állapotba kerül,
amiben a passzívan jelenlévő személyek is többé-kevésbé részt vesznek. A curandero
monoton énekhangján keresztül a teonanacatl gomba válaszol a feltett kérdésekre. A
gomba mondja meg, hogy a beteg személy meghal-e vagy meggyógyul, és hogy milyen
gyógyfű gyógyíthatja meg; a gomba leplezi le, hogy ki volt valamelyik szomszéd
gyilkosa, vagy ki lopta el a lovat; a gomba tanúskodik arról, hogy a távolban élő
rokonnak hogy megy a sora stb.
Az indiánok a szent gombával szemben tanúsított tiszteletét mutatja az is, hogy hitük
szerint gombát csak „tiszta” személy fogyaszthat kockázat nélkül. A „tiszta” ebben az
esetben szertartásosan megtisztított személyt jelent, amihez többek között legalább öt
napos szexuális önmegtartóztatás is hozzátartozik a gomba fogyasztása előtt és után. A
gomba szedésekor is be kell tartani bizonyos előírásokat. Ha ezeket elmulasztják, akkor
előfordulhat, hogy a gomba őrületbe vagy akár a halálba kergeti elfogyasztóját.
73
szemérmességet és tartózkodását, hogy számukra lehetővé tették az aktív részvételt egy
gombaceremónián. R. Gordon Wasson és kísérője, Alan Richardson fényképész tehát
1955 júniusának végén kóstolhatta meg a szent gombát egy éjszakai gombaceremónián.
Valószínűleg ők voltak az első idegenek, az első fehér emberek, akik valaha is
megkóstolhatták a teonanacatlt.
Wasson a Mushrooms, Russia and History második kötetében lelkes szavakkal írja le, hogy
a gomba hogyan kerítette teljesen hatalmába, annak ellenére, hogy megpróbált harcolni
a hatása ellen, hogy objektív szemlélő maradhasson. Először geometrikus színes
mintákat látott, amik aztán építészeti jelleget öltöttek. Ezt csodálatos oszlopcsarnokok,
ékkövekkel kirakott, földöntúli harmóniát és pompát sugárzó paloták, meselények által
húzott győzelmi kocsik látomásai követték, olyanok, amit az ember csak a legendákból
ismer, majd mesebeli ragyogású tájakat látott. Lelke a testétől elszakadva időtlenül
lebegett a magasabb valóság képeivel terhes fantáziában, ahol a jelentés a szokásos
hétköznapi világnál mélyebb volt. Úgy tűnt számára, mintha meg akarna mutatkozni az
Ős-ok, a kimondhatatlan; ám a legutolsó kapu mégis zárva maradt.
74
gyűjtött kísérleti tapasztalataink. Így tehát az LSD volt az, ami a teonanacatlnak utat
mutatott a laboratóriumaink felé.
A kísérlet során harminckét darab, összesen 2,4 gramm szárított Psilocybe mexicana
gombát fogyasztottam el. Wasson és Heim adatai szerint ez a mennyiség közepes
adagnak felelt meg a curanderók gyakorlatában. A gombáknak erős pszichés hatása volt,
amint az a kísérleti jegyzőkönyv alábbi részletéből is kiderül:
„Fél óra múlva a külvilág idegenszerű változáson ment át. Minden mexikói jelleget
öltött. Mivel tökéletesen tudatában voltam annak, hogy a gombák mexikói
eredetének ismeretében mexikói jeleneteket képzelek, megpróbáltam szándékosan
úgy tekinteni a környezetemet, ahogy azt normálisan ismerem. Ugyanakkor
eredménytelen maradt az akaratom minden erőfeszítése arra, hogy régről ismert
formájukban és színeikben lássam a dolgokat. Nyitott és csukott szemmel is csak
indián motívumokat és színeket láttam. Amikor a kísérletet felügyelő orvos fölém
hajolt, hogy a vérnyomásomat ellenőrizze, egyszerre azték áldozati pappá
változott, és nem lepődtem volna meg, ha hirtelen obszidián kést vett volna elő. A
helyzet komolysága ellenére felvidított, ahogy a kollegám németes arca teljesen
75
indiános arckifejezést vett fel. A révület tetőpontján, a gombák bevétele után
körülbelül másfél órával a belső képek özöne (többnyire absztrakt, gyorsan változó
motívumú formák és színek) olyan ijesztő méretet öltött, hogy attól féltem, a
formák és színek örvénye magával ragad, és feloldódom benne. Az álom
körülbelül hat óra multán véget ért. Szubjektíven nem tudtam volna megmondani,
hogy pontosan meddig tartott ez a teljesen időtlennek megélt állapot. A
megszokott valóságba történő visszalépés megnyugtató visszatérés volt, mintha
egy idegen, teljesen reálisan megélt világból érkeznék megszokott otthonomba.”
A pszilocibin és a pszilocin
Mivel az emberen végzett kísérlet volt az egyetlen rendelkezésünkre álló próba a hatásos
elemek megállapítására, nem maradt más választásunk, minthogy a további tesztelést
magunkon végezzük el, ha sikeresen be akarjuk fejezni a vizsgálatokat. Mivel a
fentiekben leírt, 2,4 gramm szárított gombával elvégzett kísérlet erős, több órán át tartó
reakciót okozott, a vizsgálandó szárítmányból most már csak a mennyiség
egyharmadának megfelelő, tehát 0,8 grammnyi gombát használtunk. Ezek a minták —
ha volt bennük aktív anyag — csak enyhe, a munkaképességet rövid időre befolyásoló
hatást fejtettek ki, ami azonban annyira egyértelmű volt, hogy segítségével világosan
meg lehetett különböztetni egymástól az üres és a hatóanyagot tartalmazó
szárítmányokat. A tesztsorozatban önkéntes kísérleti nyúlként további munkatársak és
kollegák vettek részt.
76
A vizsgálat következő szakaszában, melynek során a pszilocibin és a pszilocin kémiai
szerkezetét igyekeztünk megállapítani, illetve ennek alapján a vegyületek szintézisén
dolgoztunk, Dr. A. J. Frey, Dr. H. Ott, Dr. Th. Petrzilka és Dr. F. Troxler vett részt. A
gomba hatóanyagának kémiai felépítése sok szempontból figyelemre méltó. A
pszilocibin és a pszilocin az LSD-hez hasonlóan az állatok és a növények világában
előforduló, biológiai szempontból fontos indolvegyületek csoportjába tartozik. A
mindkét gomba-hatóanyagban és az LSD-ben közös kémiai jellemzők azt mutatták,
hogy a pszilocibin és a pszilocin nemcsak a pszichikai hatás szempontjából rokon az
LSD-vel, hanem kémiai felépítésük is nagyon hasonló. A pszilocibin a pszilocin
foszforsavas észtere, és mint ilyen, ez az első és eddig egyetlen a természetben fellelhető
foszforsav-tartalmú indolvegyület. A foszforsav-csoportnak semmi köze a hatáshoz —
hiszen a foszforsav nélküli pszilocin épp olyan hatásos, mint a pszilocibin —, viszont
stabilabbá teszi a molekulát. Míg a pszilocint a levegőben jelenlévő oxigén hamar
lebontja, addig a pszilocibin stabil anyag.
Sikerült kidolgozni a pszilocibin és a pszilocin teljes szintézisét is, tehát azt a technikai
eljárást, amivel ezeket az anyagokat nagyobb mennyiségben lehet mesterségesen
előállítani a gomba használata nélkül. A szintetikus előállítás ésszerűbb és olcsóbb, mint
a hatóanyag kivonása gombából.
77
A pszilocibin pszichikai hatásának hasonlóságát az LSD-vel, illetve a látomásos,
hallucinogén jelleget Rudolf Gelpke itt közölt pszilocibin-kísérletről származó
jegyzőkönyvével mutatom be, ami az Antaios című, már említett kiadványban jelent
meg.
Közvetlenül ezután a bejegyzés után felálltam a reggeliző asztaltól, ahol Dr. H-val
és feleségeinkkel étkeztünk, kimentem a szabadba és lefeküdtem a gyepre. A
bódulat hamar csúcspontjára érkezett. Igaz, hogy szilárdan elhatároztam, hogy
folyamatosan jegyzetelek majd, ez most mégis merő időpocsékolásnak tűnt, az írás
mozdulatai végtelenül lassúak voltak, a nyelv kifejezőeszközei elmondhatatlanul
szegényesek — legalább is a belső élmény áradatához képest, ami elborított, és
felrobbanással fenyegetett. Úgy éreztem, száz év sem lenne elég ahhoz, hogy
leírjam egyetlen perc hatalmas élményanyagát. Először még az optikai benyomások
álltak a középpontban: döbbenettel néztem a közeli erdőben álló fasorok parttalan
egymásutánját; azután a napsütötte égen a felhőfecniket, amelyek folyton
hangtalanul és lélegzetelállító nagysággal, több ezer rétegben tornyosultak
egymásra — ég fölött ég —, és arra vártam, hogy odafönt a következő pillanatban
valami hatalmas, hallatlan, még soha nem volt dolog jelenik meg vagy történik —
vajon meglátom Istent? —, de csak a várakozás, a sejtés maradt, „a végső érzelem
78
küszöbén”… Azután ismét továbbálltam — zavart a többiek közelsége —, és a
kert egyik sarkában leheveredtem egy naptól meleg farakásra — az ujjaim túláradó,
állatiasan érzéki gyengédséggel simogatták a fahasábokat. Ezután teljesen
magamba süppedtem; abszolút csúcspont volt: elöntött a boldogság érzése,
minden kívánnivaló nélküli kielégültség — csukott szemeim mögött cseréppiros
díszekkel teli üres teremben találtam magam, ami egyben „a teljes szélcsend
világközepe” volt. Biztosan tudtam, hogy minden rendben van — a mindenség
alapja és eredete jó. Ugyanebben a pillanatban megértettem a szenvedést és az
undort is, a hétköznapi élet rossz hangulatait és félreértéseit: olyankor az ember
soha nem „egész”, hanem darabokban van, felszabdalva, a másodpercek, percek,
órák, napok, hetek és évek apró cserepeire törve; ott az ember az idő bálványának
rabszolgája, ami darabonként zabálja fel; mindannyian tolakodásra, tipródásra és
aprómunkára vagyunk ítélve; mindannyiunknak magunkkal kell cipelnünk a
tökéletest és az abszolútot, minden dolgok egyidejűségét, az arany idők örök
pillanatát, a létezés Ős-okát — ami mindig is létezett és létezik majd — ott, az
emberi lét hétköznapjaiban, ahol ez mélyen a lélekbe fúródott kínzó tüske,
emlékeztető a soha nem teljesült igényre, az elveszett és megígért paradicsom
délibábja ebben a lázálomban, amit „jelennek” nevezünk, miközben mindez a
bealkonyult „múltból” származik, és mi a ködös „jövőbe” visszük. Megértettem. A
kábulat űrutazás volt, de nem a külső, hanem az ember belső űrutazása, és a
valóságot egy pillanatra olyan helyzetből tapasztaltam meg, ami valahol az idő
gravitációján túl fekszik.
Amikor ismét érezni kezdtem ezt a gravitációt, balga módon megpróbáltam kitolni
a visszatérés időpontját, és 11 óra 45 perckor újabb hat milligrammos adag
pszilocibint vettem magamhoz, majd 14 óra 30-kor ismét 4 milligrammot. A hatás
csekély volt, és említésre semmiképp nem érdemes.
79
A mexikói motívumok jelentkezését pszilocibin-kábulatban már én is megfigyeltem első
szárított Psilocybe mexicana gombával végzett önkísérletem során. A jelenség R. Gordon
Wassonnak is feltűnt. Ezen megfigyelések alapján adott hangot annak a gyanújának,
hogy az ősi mexikói művészetre befolyással lehettek a gombamámorban megjelenő
látomásos képek.
Az ololiuqui „varázsszulák”
Azután, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült megoldani a szent teonanacatl gomba
rejtélyét, egy másik, vegytani szempontból még nem tisztázott mexikói varázsnövény, az
ololiuqui problémája kezdett foglalkoztatni. Az „ololiuqui” az azték neve egy bizonyos
szulákféle (Convolvulaceae) magjának, amit már a Kolumbusz előtti időkben az aztékok és
a szomszédos népek vallási ceremóniákhoz és mágikus gyógyeljárásokhoz használtak,
hasonlóan a peyotl meszkalinkaktuszhoz és a teonanacatl gombához. Bizonyos indián
törzsek, például a zapoték, chinantet, mazaték és mixték indiánok mind a mai napig
használják az ololiuquit. Ezek a törzsek Dél-Mexikó távoli hegyei között egész a
legutóbbi időkig élték elszigetelt, a kereszténység által csak kevéssé befolyásolt életüket.
80
OLOLIUQUI, quam Coaxihuitl, seu herbam Serpentis alii vocant, volubilis herba
est, folia viridia ferens, tenuia, cordis figura. Caules teretes, virides, tenuesq;. Flores
albos, & longiusculos. Semen rotundum simile Coriandro, unde nomen. radices
fibris similes. Calida quarto ordine planta est. Luem Gallicam curat. Dolores ex
frigore ortos sedat. Flatum, ac praeter naturam rumores discutit. Pulvis refina
mixtus pellit frigus. Luxatis aut fractis ossibus, & lumbis faeminarum laxis, aucto
robore mirum auxiliatur in modum. Seminis etiam est usus in medicina, quod
tritum, ac devoratum, illitumq; capiti, & fronti, cum lacte & Chilli, fertur morbis
oculorum mederi. devoratum vero, venerem excitat. Acri est sapore, & temperie,
veluti & planta eius, impense calida. Indorum sacrifici cum videri volebant versari
cum Superis, ac resposa accipere ab eis, ea vescebatur planta, ut desiperent, milleq;
phantasmata, & daemonu obversatium effigies circumspectarent. Qua in re Solano
maniaco Dioscoridis similis fortasse alicui videri possit.
További tanúságot tesz a magok létezéséről Francisco Hernandez orvos, akit II. Fülöp
spanyol király küldött Mexikóba, hogy ott 1570 és 1575 között a bennszülöttek
gyógyszereit tanulmányozza. Az 1651-ben Rómában Rerum Medicarum Novae Hispaniae
Thesaurus Seu Plantarum, Animalium, Mineralium Mexicanorum Historia cím alatt megjelent
monumentális munkájának Az ololiuqui-ról szóló fejezetében részletesen leírja és először
illusztrálja is az ololiuqui-t. A rajzot kísérő latin szöveg kivonatának fordítása így
hangzik: „Az ololiuqui, amit mások coaxihuitlnek vagy kígyófűnek neveznek, kúszó
növény, vékony, zöld szív alakú levelekkel…, a virágok fehérek, középnagyok…, a
magok kerekdedek…, amikor az indiánok papjai az istenekkel érintkeznek és tőlük
tanácsot akarnak kérni, ebből a növényből esznek, hogy elkábuljanak. Ilyenkor sok ezer
fantáziakép és démon jelenik meg előttük…”
Ezen viszonylag jó leírás ellenére az ololiuqui a Rivea corymbosa Hall f. (mexikói hajnalka)
magjaként történő botanikai azonosítása sok vitát okozott szakmai körökben, és
újabban a Turbina corymbosa (L.) Raf fajtát javasolják pontos botanikai leírásként.
81
állapotú, hosszabb ideig tartó periódus következett. E megfigyelésnek ellentmondtak
azok az eredmények, amiket V. J. Kinross-Wright tett közzé Angliában 1958-ban,
melyek szerint nyolc önkéntes kísérleti személy 125 mag bevétele után sem érzett
semmilyen hatást.
Míg a Turbina corymbosa csak trópusi vagy szubtrópusi klímában él meg, addig az Ipomoea
violacea a mérsékelt égövben is megterem, és az egész világon elterjedt dísznövény.
Voltaképpen azonos a hajnalkával, ami különböző változataiban, kék vagy kék és piros
csíkos virágkelyheivel majdnem minden kertben megörvendeztet minket.
A zapotékok az eredeti ololiuqui mellett, ami tehát a Turbina corymbosa magja, és amit
„badoh-nak” vagy „badoh negronak” neveznek, felhasználják az Ipomoea violacea magját
is. Ezt a megfigyelést T. MacDougall is megerősítette, aki egy második, nagyobb tételt is
küldött nekünk ez utóbbi magokból.
82
magokból bizonyos oldószerekkel készített kivonatok az indolvegyületekre jellemző kék
elszíneződést mutatták. A színreakció segítségével rövid idő alatt sikerült izolálni a
magokban lévő indolvegyületeket, majd előállítottuk ezeket kémiailag tiszta formában.
Az azonosítás meglepő eredményt hozott. Először alig tűnt hihetőnek, amit találtunk.
Csak a kísérlet megismétlése és a végrehajtott munkafázisok leggondosabb
felülvizsgálata oszlatta el minden kétségünket saját eredményünk iránt: Az ősi mexikói
varázsdrog, az ololiuqui hatóanyagai tökéletesen megegyeztek azokkal az anyagokkal,
amik a laboratóriumomban már megtalálhatók voltak: nevezetesen azokkal az
alkaloidokkal, amiket az elmúlt évtizedekben végzett vizsgálataink során részben
izoláltunk az anyarozsból, részben pedig ezen anyagok kémiai variációjával
előállítottunk.
83
foglalkozó kongresszusán. A referátumot követő vitákon az a gyanú merült föl, hogy a
laboratóriumomban, ahol olyan sokat dolgozunk lizergsav-származékokkal, esetleg az
ololiuqui-kivonatok véletlenül ilyen vegyületek nyomaival szennyeződtek.
A hajnalkamag sikere csak viszonylag rövid ideig tartott, nyilván a kevés jó tapasztalat
következtében, amit a kábítószeres világ ezzel az új és egyszerre ősrégi droggal szerzett.
A porrá tört és vízzel, tejjel vagy más itallal elkevert ololiuqui mag íze borzalmas, és a
gyomor nehezen viseli el. Ráadásul az ololiuqui pszichikai hatásai eltérnek az LSD
hatásától, ugyanis az eufórikus és hallucinogén komponens kevésbé jellemző, hanem
sokkal inkább uralkodik a szellemi üresség, a félelem és a depresszió érzése. Semmilyen
drog esetében nem kívánatos az itt jellemző levertség és fáradtságérzés. Mindez oka
lehet annak, hogy alábbhagyott a kábítószeres világ érdeklődése a hajnalkamag iránt.
Csak kevés vizsgálatot végeztek eddig arról, hogy lehet-e a gyógyászatban hasznosítani
az ololiuqui hatóanyagát. Véleményem szerint mindenekelőtt tisztázni kellene, hogy a
bizonyos ololiuqui-hatóanyagokra jellemző erősen szedatív, narkotikus hatás — vagy a
kémiailag módosított változatok — hasznos lehet-e az orvostudomány számára.
84
Az ololiuqui-val végzett vizsgálatokkal szépen beteljesedett a hallucinogén drogok
területén végzett munkám. Immár valóságos kört alkottak, mondhatjuk, „mágikus”
kört: a kiindulópont a természetesen előforduló ergobazin anyarozs-alkaloid alapján
előállított lizergsavamidok voltak. Ezek vezettek a lizergsav-dietilamid, vagyis az LSD
szintéziséhez. Az LSD hallucinogén hatóanyaggal folytatott munkák vezettek a
teonanacatl hallucinogén varázsgomba vizsgálatához, amiből a pszilocibin és a pszilocin
hatóanyagokat izoláltuk. A teonanacatl mexikói varázsnövénnyel folytatott munkából
következett egy második mexikói varázsnövény, az ololiuqui vizsgálata. Az
ololiuqui-ban megint lizergsavamidokat találtunk hallucinogén hatóanyagként, köztük
ergobazint is; ezzel tehát bezárult a bűvös kör.
Wasson Mexikó déli hegyeibe tett utazásai során megtudta, hogy a mazatékok egy
növény leveléből préselt levet használnak vallásos-gyógyító eljárásaikhoz, nagyon
hasonlóan ahhoz, ahogy a teonanacatl gombákat és az ololiuqui magokat használják. Ez
a növény a hojas de la Pastora vagy hojas de Maria Pastora, illetve mazatékul a Ska Pastora
vagy Ska Maria Pastora (a pásztornő levele, vagy Isten anyja, Mária, a pásztornő levelei).
Két napig utaztunk egy hatalmas Land Roverrel a felföldön át, elhaladtunk a hófödte
85
Popocatapetl mellett, majd Pueblán át le az Orizaba völgyébe, ahol pompás trópusi
vegetáció fogadott; ezután komppal átkeltünk a Popoloapan (Pillangó) folyón, majd a
volt azték helyőrség Tuxtepec érintésével jutottunk el Jalapa de Diazba, ebbe a dombon
fekvő mazaték faluba, ahonnan az expedíció indult.
Kicsit körülnéztem a faluban. A falu főterének a hegyoldal felé emelkedő oldalán egy
nagy, valamikor bizonyára igen szép, a gyarmati időkből származó templom romjai
emelkedtek szinte kísértetiesen. Most már nőket is láttam, akik fehér, piros szegéllyel
díszített ruhában és hosszú copfba font kékesfekete hajjal bújtak elő szégyenlősen a
kunyhókból, hogy megszemléljék az idegeneket.
Az étkezésünkről egy idős mazatéknő gondoskodott, aki egy fiatal szakácsnőt és két
cselédet dirigált. Egy tipikus mazaték kunyhóban lakott. Ezek egyszerű nyolcszögletű
építmények, szalmával fedett sátortetővel, és egymás mellé sorolt farönkökből emelt
falakkal, ablakuk nincsen, hanem a rönkök közötti rések biztosítanak elégséges kilátást.
A kunyhó közepén a döngölt agyagos talajon szárított agyagból vagy kőből rakott, a
talaj szintjéből kiemelkedő nyílt tűzhely áll. A füst a falakba vágott nagy nyílásokon át
távozik a tetőorom két végén. A hálóhelyek háncsból fonott matracok az egyik
sarokban vagy a falak mentén elhelyezve. A kunyhót lakói háziállatokkal osztják meg:
fekete disznókkal, pulykákkal és csirkékkel. Enni sült csirkét, fekete babot és kenyér
helyett tortillát, egyfajta kukoricalisztből sütött omlettet kaptunk. Hozzá sört és tequilát,
vagyis agavépálinkát ittunk.
Másnap kora reggel összeállt kis csapatunk, hogy öszvéren nekivágjunk a Sierra
Mazatecának. A falu lótenyészetétől béreltünk öszvéreket és kíséretet is. Guadelupe, az
utat ismerő mazaték indián ült a vezető állaton, és vezette a csapatot. Gordon, Irmgard,
a feleségem és én középen lovagoltunk öszvéreinken. Az oszlop végén Teodosio és a
mindenki által csak Chicónak nevezett Pedro, két mezítlábas fiatal fiú menetelt a
csomagjainkkal megrakodott hátasok mellett.
86
Eltartott egy ideig, amíg hozzászoktunk a kemény fanyergekhez. Azután viszont éppen
ez bizonyult az utazás elképzelhető legeszményibb módjának. Az öszvérek egyenletes
lépésekben libasorban követték a vezető állatot. A lovasoknak egyáltalán nem kellett
irányítaniuk őket. Döbbenetes ügyességgel használták ki a járhatatlan, részben sziklás,
részben süppedő talajt, haladtak árkon-bokron, patakokon, vagy meredeken lejtős
szakaszokon át vezető ösvényen. Az út minden gondjától megszabadulva
maradéktalanul a táj és a trópusi vegetáció szépségének szentelhettük figyelmünket.
Hatalmas, kúszónövényekkel benőtt fákból álló őserdő, aztán banáncserjékkel vagy
kávéültetvénnyel tarkított tisztások a lazán álló facsoportok között, az út mentén
virágok, amelyek fölött csodás pillangók nyüzsögtek. Utunk fullasztó hőségben és párás
levegőben haladt, hol meredek emelkedőkön, majd szédítő lejtőkön át a Rio Santo
Domingo folyómedrében fölfelé a völgyben. Egy-egy rövid, heves trópusi záporban jól
jöttek a viaszosvászonból készült hosszú, széles poncsók, amikkel Gordon szerelt fel
minket. Indián kísérőink óriási szív alakú levelekkel védekeztek a hirtelen eső ellen,
amiket hamarjában az út szélén vágtak maguknak. Teodosio és Chico nagy zöld
szöcskének tűnt, ahogy így eltakarva lábaltak az öszvérek mellett.
Már esteledett, amikor elértük első táborhelyünket, a „La Providencia” nevű tanyát.
Vendéglátónk, Don Joaquim Garcia, a nagycsalád feje vendégszeretően és méltósággal
fogadott minket.
Újabb napi utazás után derék öszvéreink hátán értük el Ayautlát, ezt a hegyoldalban
elszórtan fekvő mazaték települést. Útközben sokszor rám köszöntek a bokrokból a
varázsszulák, vagyis az Ipomoea violacea kék virágkelyhei. A fekete ololiuqui magok erről a
növényről származnak. Itt vadon terem, míg nálunk kerti dísznövényként termesztik.
Ayautlában több napig maradtunk. Doña Donata Sosa de Garcia házában kaptunk
szállást. Donata asszony egy egész nagycsaládot vezetett, köztük betegeskedő férjét is.
Ráadásul a környékbeli kávétermesztés úrnője is volt. A frissen szedett kávébabot egy
melléképületben gyűjtötték. Szép látvány volt, amikor a fiatal indián nők és lányok
estefelé hazatértek a kávéültetvényekről világos színű, színes szegéllyel ékesített
köpenyeikben, a hátukon hordott kávézsákot a homlokukra erősített pánttal tartva.
Este a mazaték mellett spanyolul is tudó Doña Donata gyertyafény mellett beszélt a
faluban folyó életről: A látszólag oly békés és paradicsomi természeti környezetben álló
kunyhók majd mindegyikében lejátszódott már valamilyen tragédia. A most üresen álló
szomszédos házban egy férfi lakott, aki megölte a feleségét, és most életfogytiglani
börtönbüntetését tölti. Doña Donata egyik vejének egy másik nővel volt viszonya, és
féltékenységből megölték. Ayautla főnöke, egy fiatal mesztic suhanc, aki előtt már
87
délelőtt tiszteletünket tettük, csak két állig felfegyverzett férfi kíséretében merte
megtenni a kunyhójától a bádogtetős tanácsházban berendezett „irodáig” tartó rövidke
utat. Attól félt, hogy lelövik, mivel törvénytelen adókat szedett.
Újabb kétnapi lovaglás után értünk el Rio Santiagóba. Előtte San Miguel-Huautla
faluban éjszakáztunk magasan a hegyek között. Rio Santiagóban csatlakozott hozzánk
Doña Herlinda Martinez Cid, egy Huautla de Jimenezben dolgozó tanárnő. Gordon
Wasson meghívására érkezett ide, aki még az egyik gombaexpedícióból ismerte őt.
Feladata az volt, hogy mazaték és spanyol tolmácsként dolgozzon, illetve segítsen
nekünk abban, hogy számos, a környéken szétszórtan élő rokonán keresztül kapcsolatot
találjunk olyan curanderókkal és curanderákkal, vagyis füvesemberekkel és
asszonyokkal, akik használják a hojas de la Pastorát. Mivel késve érkeztünk Rio
Santiagóba, Doña Herlinda már aggódott értünk, ugyanis ismerte a környék veszélyeit,
és attól félt, hogy lezuhantunk valamelyik sziklameredélyen vagy esetleg rablótámadás
áldozatai lettünk.
Következő állomásunk a mélyen a völgyben fekvő San José Tenango volt. A település a
trópusi vegetáció közepén fekszik, narancs- és citromfák valamint banánültetvények
veszik körül. Itt is a tipikus falukép fogadott: a centrumban piactér, a gyarmati időkből
származó félig leomlott templommal, két-három boltocska, egy vegyesbolt, és esővédők
a lovaknak és öszvéreknek.
A hegyoldalban a sűrű dzsungelben forrást fedeztünk fel, amelynek pompás friss vize
egy természetes sziklamedencében gyűlt össze, és fürdésre csábított. Felejthetetlen
élvezet volt ez azok után a napok után, amikor egyáltalán nem volt lehetőségünk rendes
mosakodásra. Itt láttam először a szabad természetben kolibrit, ezt az aprócska
kékeszöld, fémes csillogású ékszert, amint a vastag liánok virágai között szálldosott.
88
utazás fáradalmaihoz, és hogy hosszú utat kell megtenni bizonyos helyekig, ahhoz a
forráshoz, ahol a bölcs asszonyok az erejüket összegyűjtik, ahhoz a tóhoz, ahol a
verebek énekelnek, és ahol a dolgok megkapják a nevüket. Natividad Rosa azt sem
árulta el nekünk, hogy az ajándékba adott hojas csokrot hol szedte. Állítólag egy
nagyon, nagyon messze fekvő erdei völgyben nőttek. Azt mesélte, hogy ahol kiásott egy
növényt, ott egy kávébabot ültetett a földbe, és ezzel mondott köszönetet az isteneknek.
Immár tehát a birtokunkban voltak egész növények virággal és gyökérrel együtt, és ezek
alkalmasak voltak a botanikai meghatározásra. Látnivalóan a Salvia (zsályafélék)
neméhez tartozó növényről volt szó, a közismert mezei zsálya rokona. A növénynek
kék, fehér sisakos virágai vannak, amelyek húsztól harminc centiméterig terjedő
hosszúságú fürtben helyezkednek el, a száruk kékes.
Néhány nappal később Natividad Rosa egy egész kosárnyi hojast hozott, amiért ötven
peso fizetséget kért. Valószínűleg híre ment az üzletnek, mivel két további asszony is
hozott nekünk még leveleket. Egy mozsárban összetörtük a friss leveleket, és egy
kendővel kinyomtuk a levét, mivel tudtuk, hogy a ceremóniák során a hojas kipréselt
levét isszák meg, tehát valószínűleg ez tartalmazza a hatóanyagot. Ezt alkohollal
hígítottuk a tartósítás végett, majd üvegekbe töltöttük, hogy később Bázelben
megvizsgálhassuk a laboratóriumban. A munkában egy indiólány segített nekünk, aki
ismerte a metate nevű kőmalom használatát, amivel az indiánok már ősidők óta kézzel
őrlik a kukoricát.
A Salvia-ceremónia
Tervezett továbbindulásunk előtti napon, amikorra már feladtuk a reményt is, hogy
valaha részt veszünk egy ceremónián, azt mégis sikerült megszervezni, méghozzá egy
curandera segítségével, aki késznek mutatkozott „nekünk szolgálni”. A kapcsolatot
megteremtő, Herlinda rokonságába tartozó bizalmi ember a sötétség beállta után titkos
ösvényen vezetett minket a curandera magányos, a falu fölött a hegyoldalban álló
kunyhójához. A faluból senki sem láthatott minket, és senki sem tudhatta meg, hogy a
füvesasszony fogad. Nyilvánvalóan a szent szokások büntetendő megsértése volt, hogy
idegenek, fehérek vesznek részt a szertartáson. Ez lehetett az igazi oka annak, hogy a
többi gyógyító megtagadta részvételünket a hojas ceremónián. Ahogy fölfelé
kapaszkodtunk, a sötétben idegen madarak kiáltása hallatszott, és mindenhonnan
kutyák ugattak minket.
A curandera, Consuela Garcia a negyvenes éveiben járó asszony volt, mezítláb járt,
ahogy a környéken minden indián nő. Félénken engedett be minket a kunyhójába, majd
a bejáratot azonnal eltorlaszolta egy nehéz gerendával. Felszólított minket, hogy
feküdjünk le a döngölt agyagpadlóra helyezett gyékénymatracokra. Herlinda a csak
mazatékul beszélő Consuela szavait spanyolra fordította. A curandera gyertyát gyújtott
89
egy asztalon, amin néhány szentkép állt mindenféle limlom között. Ezután némán,
gyakorlott mozdulatokkal dolgozni kezdett. Egyszer csak furcsa zajokat és jövésmenést
lehetett hallani a szobában — vajon valaki idegen rejtőzködött a kunyhóban, akinek
alakját nem ismertük fel a gyertyafényben? Consuela láthatóan nyugtalanul kutatta át a
helyiséget égő gyertyával a kezében. Kiderült, hogy csak a patkányok rendetlenkedtek. A
curandera most egy tálban kopált, tömjénszerű gyantát gyújtott, aminek illata
hamarosan megtöltötte az egész kunyhót. Ezután körülményesen elkészítette a
varázsitalt. Consuela megkérdezte, hogy közülünk ki akar vele együtt inni. Gordon
jelentkezett. Mivel én éppen súlyos gyomorpanaszoktól szenvedtem, nem tudtam velük
tartani. Helyettem a feleségem vállalta a feladatot. A curandera magának hat pár levelet
készített ki. Ugyanennyit osztott ki Gordonnak is. Anita három pár levelet kapott. A
gombákat is mindig párokban adják, aminek valószínűleg mágikus jelentősége van. A
hojast a metate segítségével összetörte, majd finom szitán keresztül egy pohárba
préselte. A metatét és a szitát gondosan kiöblítette vízzel. Végül a teli poharakat
szertartásosan megfüstölte a kopál fölött. Consuela a poharak átadása előtt megkérdezte
Anitát és Gordont, hogy hisznek-e a szertartás igazságában és szentségében. Miután
igennel válaszoltak, és ünnepélyesen elfogyasztották a nagyon keserű ízű italt, Consuela
elfújta a gyertyát. A háncsmatracokon a sötétben fekve vártuk a hatást.
Mintegy húsz perc múlva Anita azt suttogta, hogy furcsa, világos peremű képzeteket lát.
Gordon is érezni kezdte a drog hatását. A sötétből felcsendült a curandera félig beszélő,
félig éneklő hangja. Herlinda fordított: Azt kérdezte, hogy hiszünk-e a rítusok
szentségében és Krisztus vérében. „Creemos” (hiszünk) válaszunk után folytatódott a
szertartásos cselekmény. A curandera meggyújtotta a gyertyát, az „oltárasztalról” a
földre állította, énekelt és imákat vagy varázsigéket mondott, majd a gyertyát ismét a
szentképek közé helyezte. Ezután megint csend és sötét következett. Ezt követte a
voltaképpeni tanácskérés. Consuela megkérdezte, mi ügyben járunk. Gordon a lánya
állapota felől érdeklődött, akit közvetlenül elutazása előtt New Yorkban idő előtt kellett
kórházba szállítani, ugyanis kisbabát várt. Azt a megnyugtató választ kapta, hogy anya és
lánya jól vannak. Ezután megint éneklés következett, ima és a gyertya manipulációja az
„oltárasztalon”, a földön és a füstölőedény fölött.
A ceremónia végén a curandera felszólított minket, hogy egy darabig még maradjunk a
háncsmatracokon és pihenjünk. Hirtelen vihar tört ránk. A rönkfalak résein keresztül a
kunyhó sötétjébe hasított a villámok fénye, hangos mennydörgés kísérte, miközben
hirtelenjött trópusi eső dobolt a tetőn. Consuela aggódott, hogy nem fogjuk tudni még
sötétben elhagyni a kunyhóját úgy, hogy senki ne lásson meg. Ám a váratlan vihar
napkelte előtt elállt, és lehetőleg hang nélkül, az elemlámpa fénye mellett ereszkedtünk
le a hegyoldalból bádogbarakkjainkhoz úgy, hogy a falu lakói nem vettek észre. Persze a
kutyák mindenhol egyre csak ugattak.
90
de la Pastorát az indiók ugyanarra a célra és ugyanolyan szertartásos keretek között
használják, mint a teonanacatlt, vagyis a „szent gombákat”. Kellő mennyiségű eredeti
növényi anyag is rendelkezésünkre állt nemcsak a botanikai meghatározáshoz, hanem a
tervezett kémiai elemzéshez is. A Gordon Wasson és feleségem által átélt hojas miatti
kábulat nem volt mély, sem tartós, viszont egyértelműen hallucinogén jelleget mutatott.
Az idős curandera arca okos volt, szokatlanul változékony és kifejező. Láthatóan nagy
benyomást tett rá, amikor elmeséltük, hogy sikerült a gombák szellemét tablettákba
préselni, és azonnal késznek mutatkozott a tablettákkal „szolgálni”, vagyis konzultációt
tartani nekünk. Abban maradtunk, hogy ez a rákövetkező éjszaka Doña Herlinda
házában történik majd meg.
91
megcsonkítva találták meg.
Sétánk során betértünk a dómba is, ahonnan gregorián kórus hangja hallatszott ki. Az
idős Aragon atya, Gordon barátja még korábbi utazások idejéből, meghívott minket egy
pohárka tequilára a sekrestyébe.
A gombaceremónia
Amikor este visszatértünk Herlinda házába, oda már megérkezett Maria Sabina és
hatalmas kísérete. Ott volt két csinos lánya, Apolonia és Aurora, két gyakornok
curandera, valamint egy unokahúg, ráadásul mindenki hozott magával néhány gyereket.
Apolonia minden alkalommal a melléhez emelte gyerekét, amint az kiabálni kezdett.
Később megjelent az öreg curandero, Don Aurelio, nagyhatalmú, félszemű férfi
fekete-fehér mintázatú köpenybe öltözve. A verandán kakaót és édes süteményeket
szolgáltak fel. Eszembe jutott az a régi krónikában szereplő beszámoló, amelyben azt
írják, hogy a teonanacatl élvezete előtt chocolatl italt szokás inni.
Amikor eljött az idő, Maria Sabina ünnepélyes megfüstölés után párosával kiosztotta a
tablettákat a jelenlévő felnőtteknek. Ő maga két párat vett be, ami húsz milligramm
pszilocibinnek felel meg. Az ugyancsak curanderaként fellépő Apolonia lányának és
Don Aurelionak ugyanekkora adagot osztott ki. Aurora egy párat kapott, Gordon
szintén, míg feleségem és Irmgard csak egy-egy tablettát vett be.
Nekem Maria Sabina irányítása mellett az egyik gyermek, egy körülbelül tíz éves kislány
készített italt öt pár friss hojas de la Pastora levél levéből. Szerettem volna bepótolni az
ezzel a droggal szerzett tapasztalatot, amit San José Tenangóban kihagytam. Állítólag az
ital különösen hatásos, ha azt egy ártatlan gyermek készíti el. A levet tartalmazó poharat
ugyancsak megfüstölte és megáldotta Maria Sabina és Don Aurelio, majd átnyújtották
nekem.
Minden előkészület és az ezt követő szertartás is nagyon hasonló volt ahhoz, ahogy a
92
tanácskérés zajlott le Consuela Garcia curanderánál San José Tenangóban.
Fél óra sem telt el, amikor a curandera valamit mormolni kezdett, és lányai és Don
Aurelio is nyugtalanná vált. Herlinda lefordította és elmagyarázta, hogy mi történik.
Maria Sabina azt mondta, hogy a tablettákból hiányzik a gombák szelleme. A helyzetet
megvitattam a mellettem fekvő Gordonnal. Számunkra egyértelmű volt, hogy a
hatóanyag felszívódása a tablettákból lassúbb, azoknak ugyanis előbb fel kell oldódniuk
a gyomorban, míg a gombák szétrágásakor már a száj nyálkahártyáin keresztül
felszívódik a hatóanyag egy része. Csakhogy mire megyünk a tudományos magyarázattal
egy ilyen helyzetben? Úgy döntöttünk, hogy magyarázkodás helyett cselekszünk.
További tablettákat osztottunk ki. A két curandera és a curandero még egy-egy pár
tablettát kapott. Így már összesen fejenként 30 mg pszilocibint vettek be.
Körülbelül tíz perc múlva a tabletták szelleme is elkezdte éreztetni hatását, ami aztán a
hajnali pirkadatig tartott, Maria Sabina imájára és énekére a lányai áhítatosan, Don
Aurelio pedig mély basszusban válaszolt. Apolonia és Aurora hevesen izgatott
lihegéséből arra következtettünk, hogy a fiatal nők kábulatban átélt vallásos élménye
szexuális, érzéki benyomásokkal párosul.
A szertartás közepe táján Maria Sabina megkérdezte, milyen ügyben jöttünk. Gordon
ismét a lánya és az unokája sorsa felől érdeklődött. Ugyanolyan jó hírt kapott, mint
Consuelától. Mire visszaért New Yorkba, az anya és gyermeke valóban jól volt, ami
persze nem bizonyíték arra, hogy a két curandera valóban jóstehetséggel bírna.
93
látottakkal.” Az általam a szárított Psilocybe mexicana gomba bevétele után látott képek
mexikói karaktere és Li Gelpke pszilocibin#8209;kábulatban készült rajza is utal erre az
összefüggésre.
Mindenképpen nagy érdem, hogy ezzel kaput nyitott a mexikói gombakultusz mai
formájának kutatása előtt, illetve lehetővé tette a szent gombák tudományos botanikai
és kémiai vizsgálatát. Az eredmény egy értékes hatóanyag, a pszilocibin lett. E segítség
nélkül talán — sőt igen valószínűen — nyomtalanul eltűnt volna az egyre terjedő
nyugati civilizációban az az ősi tudás és tapasztalat, amit ezek a titkos praktikák
rejtettek, és mindennek semmi eredménye nem lenne.
94
szereztem.
A Ska Maria Pastora varázsnövény problémája még megoldásra vár, ami a hatóanyagok
kémiai természetét illeti.
A „sugárzás” szó fejezi ki legjobban azt, ahogy Ernst Jünger irodalmi munkássága és
személyisége hatott rám. Szemléletmódján keresztül az egész világ új, ragyogó fényt
kapott számomra, mert benne a dolgok felszíne, anyagi aspektusa, ugyanakkor mélysége
és szellemi lényege egyszerre jelenik meg. Ez már jóval az LSD felfedezése előtt és
azelőtt bekövetkezett, hogy a hallucinogén drogok kapcsán személyes kapcsolatba
kerültem volna a szerzővel.
Már negyven éve újra és újra előveszem Jünger Das abenteuerliche Herz című könyvének
első és második változatát. Megragad Jünger prózájának szépsége és varázslata — a
virágok és álmok, a magányos séták, a véletlenről, a szerencséről, a színekről és más
témákról szóló gondolatok, amelyek közvetlenül vonatkoznak saját személyes életünkre.
A felszín pontos leírásában és a mélység a felszín mögötti ragyogásában mindenhol
95
megjelenik a teremtés csodája és az egyes emberben rejtőző egyszeri és örök valóság.
Nincs még egy olyan költő, aki így felnyitotta volna a szememet.
A Das abenteuerliche Herz című mű a drogokról is szól. Sok évnek kellett eltelnie, amíg
magam is érdeklődni kezdtem ez iránt a téma iránt — nevezetesen az LSD pszichikai
hatásainak felfedezése után.
Levelező kapcsolatom Ernst Jüngerrel eredetileg szintén nem a drogok kapcsán jött
létre, hanem hálás olvasójaként egyszer a születésnapjára írtam neki.
Olyan emberként, aki Öntől évek óta gazdag ajándékokat kap, most szerettem
volna Önt a mai születésnapján egy üvegnyi mézzel megajándékozni. Sajnos ez az
örömöm meghiúsult, mivel Bernben elutasították a külföldre szállítás iránti
kérelmemet.
A küldeményt igazából nem üzenetnek szántam egy tejjel, mézzel folyó országból,
hanem sokkal inkább szerettem volna utalni Auf den Marmorklippen című
könyvében olvasható csodálatos mondatokra, ahol az „aranyló zümmögésről” ír…
96
fordítása nemrégiben jelent meg. A szerző azt írja, hogy éppen a Das abenteuerliche
Herz olvasása ihlette a fordításra.
Ami engem illet, én már rég túl vagyok a praktikus tanulmányozáson. Olyan
kísérletek ezek, melyek során előbb vagy utóbb mindenki veszélyes vizekre téved,
és csak örülhet, ha ép bőrrel megússza. Ami engem leginkább foglalkoztatott, az
ezen anyagok viszonya volt az alkotás folyamatával. Az volt azonban a
tapasztalatom, hogy az alkotó munkához éber tudatra van szükség, és hogy a tudat
gyengül, ha a drogok nyűge alatt van. Ezzel szemben maga a koncepció jelentős, és
az ember olyan benyomásokat szerez, amelyek egyébként nyilván nem
lehetségesek. Az ilyen benyomásokhoz sorolom azt a szép tanulmányt is, amit
Maupassant írt az éterről. Különben lázas állapotban is úgy éreztem, hogy az
ember új tájakat és szigetcsoportokat fedez fel, új zenét, ami egészen egyértelmű
lesz majd, ha megjelenik a Zollstation[18]. Ezzel szemben a földrajzi leíráshoz tiszta
tudatra van szükség. Ami a művésznek az alkotás, az az orvosnak a gyógyítás.
Ezért számára is üdvös, ha néhányszor átlép a tapétán, és belép azokra a
területekre, amelyekből talán az érzékeink szövődnek. Egyébként azt hiszem, a mi
korunkban sokkal kisebb a hajlandóság a fantasztikumok, mint inkább az
energetikumok iránt — ide tartozik a Pervitin, amit a hadseregek a
vadászpilótáknak és más harcosoknak is adtak. Nézetem szerint a tea
fantasztikum, míg a kávé energetikum — éppen ezért a tea összehasonlíthatatlanul
nagyobb múzsai ranggal bír. A kávénál azt veszem észre, hogy szétrombolja a fény
és árnyék finom hálózatát, a termékeny kételyt, ami egy-egy mondat leírásakor
felmerül. Az ember keresztülrohan a gátlásain. Ezzel szemben a tea hatása alatt a
gondolatok hitelesen sorakoznak elő.
Ami a tanulmányaimat illeti, volt azokról egy kéziratom, amit aztán elégettem.
Kirándulásaim a hasisnál értek véget, ami roppant kellemes, de sokszor mániás
állapotokhoz, keleties zsarnokoskodáshoz vezetett…
Nem sokkal ezután Ernst Jünger egyik leveléből megtudtam, hogy Heliopolis című, akkor
éppen írás alatt lévő regényében szerepel egy okfejtés a drogokról. Az itt előforduló
drogkutatóról ezt írta nekem: „…A földrajzi és metafizikus világokba tett kirándulások
sorában, amiket itt megpróbálok leírni, szerepelnek olyanok is, amiket egy helyéről soha
el nem mozduló ember tesz, aki a bejárható tengerek szigetcsoportjain úgy jut túl, hogy
a drogokat használja közlekedési eszközként. Kivonatokat közlök a hajónaplójából.
Persze nem hagyhatom, hogy a belső glóbusz e Kolumbusza jó véget érjen —
mérgezésben hal meg. Avis au lecteur.”
A rákövetkező évben megjelenő könyv alcíme Rückblick auf eine Stadt[19], a jövő
97
városára pillant vissza, ahol a jelen technikai berendezései és fegyverei a mágikus
tartományban fejlődtek tovább, és ahol a démoni technokraták és a konzervatív erők
között folyik a hatalomért vívott harc. Antonio Peri alakjában formázza meg Jünger az
említett kábítószeres felfedezőt, aki Heliopolis óvárosában lakik.
„…Álmokat fogott magának éppen úgy, ahogy mások pillangót vadásznak hálóval.
Vasárnap és ünnepnapokon nem utazott a szigetekre, és nem látogatta a kiméréseket a
Pagos mentén. Bezárkózott a szobájába, és az álom birodalmába kirándult. Azt mondta,
a tapéta anyagába van szőve minden ország és minden ismeretlen sziget. A drog volt az
a kulcs, amivel e világ termeibe és barlangjaiba belépett. Az évek során hatalmas
ismereteket szerzett, sőt naplót vezetett kirándulásairól. Szobájához kicsiny könyvtár is
tartozott, ami részben füveskönyvekből és orvosi tanulmányokból, részben költők és
mágusok munkáiból állt. Antonio szerette ezeket olvasgatni, amíg a drogok hatása be
nem állt… Az agya univerzumába tett felfedező utakat…”
Az első próba
Két évvel később, vagyis 1951 februárjának elején következett el a nagy kaland:
LSD-utazást tettünk Ernst Jüngerrel. Mivel akkoriban még csak pszichiátriai
problémafelvetésekkel kapcsolatos LSD-kísérletekről születtek beszámolók, különösen
érdekesnek találtam ezt a kísérletet, mivel lehetőség támadt arra, hogy az LSD hatásait
nem orvosi keretek között, és egy alkotó ember kapcsán vizsgáljuk meg. Ez jóval
azelőtt történt, hogy Aldous Huxley hasonló kérdésföltevés mellett elkezdett volna
meszkalinnal kísérletezni, amiről aztán két könyvében, Az érzékelés kapuiban, illetve a
Menny és pokolban[20] számolt be.
98
Az esetleg szükséges orvosi segítség biztosítására megkértem barátomat, Heribert
Konzett orvos- és farmakológus professzort, hogy vegyen részt a kalandunkon. Az
utazás délelőtt tízkor kezdődött akkori házunk nappalijában Bottmingenben. Mivel nem
láthattuk előre, hogy milyen lesz a reakciója egy olyan erősen érzékeny embernek, mint
Ernst Jünger, az első kísérlethez az óvatosság kedvéért alacsony dózist választottunk,
csak 0,05 milligrammot. Így a kísérlet nem is vitt minket túlságosan mélyre.
A füstölővel tapasztalt és fentebb leírt jelenetet Jünger feldolgozta Besuch auf Godenholm
című elbeszélésében, ami a drogbódulat mélyebb tapasztalataival foglalkozik:
99
vízililiomok szövete a mélyben, amelyek alig mozdulnak az ár hullámverésétől. A
jelenségben az idő dolgozott — barázdálta, felkavarta, gyűrűkbe csavarta, mintha
képzeletbeli érméket rakott volna egymásra oszlopszerűen. A tér sokfélesége
lepleződött le ebben a szövetben, ezekben az idegszálakban, amelyek ijesztően
nagy számban váltak fonalakká, majd csúsztak ismét szét a magasban.
Most egy fuvallat érte el a látomást, ami tengelye körül ügyesen megfordult, mint
egy táncosnő. Moltnerből a meglepetés kiáltása szakadt fel. A csodálatos virág
sugarai és hálózatai új szintekre, új mezőkre lebegtek. Milliónyi molekula hajolt
meg a harmónia előtt. A törvények már nem a jelenség fátyla mögött hatottak; az
anyag oly finom és annyira súlytalan volt, hogy világosan megmutatta magát,
mennyire egyszerű és lenyűgöző volt mindez. A számok, méretek és súlyok
kiléptek az anyagból. Ledobták a ruhájukat. Nincs istennő, aki merészebben és
szabadabban tudná megmutatni magát a beavatottaknak. A piramisok a maguk
súlyosságával nem érhettek a megnyilatkozás nyomába. Pitagoraszi ragyogás
volt…
Nem volt még színjáték, ami valaha is ilyen varázslattal érintette volna meg…”
100
amikről így ír:
„…Elenyésző arányt képvisel az az ember, aki túl sok hasist fogyaszt és őrjöngve
járja az utcákat, és minden szembejövőt megtámad, azokkal szemben, akik étkezés
után mérsékelt adaggal néhány vidám és boldog órát töltenek el, vagy azokkal
szemben, akik a koka segítségével a legnehezebb erőfeszítésekkel is meg tudnak
küzdeni, sőt akár az éhhaláltól is megmenekülnek. Tehát ők jóval többen vannak,
mint az a néhány coquero, aki mértéktelen fogyasztással ásta alá egészségét.
Ugyanígy hamis alakoskodás lenne átkoznunk Noé gondűző kupáját csak azért,
mert néhány iszákos képtelen célt és mértéket tartani…”
„…Múlt héten érkezett meg az első 200 gramm abból az új növényből, aminek
vizsgálatával foglalkozni szeretnék. Egy mimózafajta (Piptadenia peregrina Benth.)
magjairól van szó, amit az Orinoco mentén élő indiánok ajzó hatású drogként
használnak. A magokat megőrlik, megerjesztik, majd összekeverik égetett
csigaházak lisztjével. Az indiánok ezt a port szippantják fel egy üreges, villa alakú
madárcsont segítségével, ahogy arról már Alexander von Humboldt is beszámol
(Reise nach den Aequinoctial-Gegenden des Neuen Kontinents, nyolcadik könyv,
huszonnegyedik fejezet). Főleg az otomaco indiánok harcias törzse használja ezt a
drogot, amit niopónak, yupának, nopónak vagy cojobának neveznek, használata
még ma is elterjedt. P. J. Gumilla, S. J. monográfiájában (El Orinoco Ilustrado, 1741)
ezt olvashatjuk: »Az otomacók azelőtt szívták a port, hogy harcba indultak volna a
caribe törzs ellen, ugyanis korábban vad háborúk dúltak ezen törzsek között… A
szer teljesen elvette az eszüket, és dühöngve a fegyvereik után kaptak. Ha az
asszonyaik nem lennének oly ügyesek, és nem tartanák vissza vagy kötöznék le
őket, akkor minden nap rettenetes pusztítást végeznének. Micsoda szörnyűséges
bűn… Más jóságos és szelídebb törzsek, akik szintén szívnak yupát, nem válnak
dühöngővé, mint az otomacók, akik a szer miatt a harc előtt saját magukat is
megsebezvén véreztek, és vad tombolással rohantak a harcba.«
Kíváncsi vagyok, hogy a niopo milyen hatással lenne ránk. Ha egyszer niopo-ülést
tartanánk, semmiképpen nem szabad elküldeni az asszonyainkat otthonról, ahogy
azt a tavasz eleji álmodáskor tettük (egy 1951 februárjában tartott LSD-utazásra
célzok), hogy alkalmasint minket is lekötözhessenek…”
101
az indolalkaloidok csoportjába tartozó hatóanyagok izolálására jutottunk, amiket
azonban a szakirodalom már leírt, így a Sandoz-laboratórium nem foglalkozott további
vizsgálatokkal. A fent leírt fantasztikus hatás úgy tűnik, csak a konkrétan felszívott por
formájában történő használat esetén következik be, és valószínűleg az érintett indián
törzsek pszichés karakterével is összefügg.
A drogprobléma
102
Hogyan érnék el a nap fényei?
Ha isteni erő az anyagban nincsen,
A szellemet hogyan szédítheti?[21]
103
is különösen szerettem. Ezek voltak az első növények, amiket gyerekkoromban
saját kertecskémben magam is neveltem. Kék és piros kelyheik első gyerekkori
emlékeim közé tartoznak.
„A teknőmet meglepte
egy hajnalka kelyhe,
így hát vizet kértem.”
104
elnagyolt. Klasszikus módon vezet minket túl az emberi dimenzión. Gurdjieff[22]
tudna erről mesélni. A bor már sokszor változott, új isteneket és új humanitást
hozott magával. Ugyanakkor a bor úgy viszonyul az új anyagokhoz, ahogy a
klasszikus fizika a modernhez. Ezeket a dolgokat csak kis grémiumok előtt lehet
kipróbálni. Nem értek egyet Huxley gondolatával, miszerint lehetőséget kéne
biztosítani a tömegeknek a transzcendenciára. Hiszen nem vigasztaló fikciókról,
hanem realitásról van szó, ha komolyan vesszük a dolgot. Itt pedig kevés kapcsolat
is elég az utak és vezetékek kiépítéséhez. Ez a teológián is túlmutat, és a teogónia
területéhez tartozik, hiszen szükségképpen egy asztrológiai értelemben vett új
házba történő átlépés része. Ezzel a felismeréssel eleinte megelégedhetünk, és
főként az elnevezésekkel kell óvatosnak lennünk.
Nagyon köszönöm a kék hajnalkáról küldött szép képet. Úgy tűnik, ez ugyanaz a
növény, amit én évről évre nevelgetek a kertemben. Nem tudtam, hogy különleges
erővel bír; valószínűleg azonban ez minden növényre igaz. A legtöbbnél nem
ismerjük a kulcsot. Egyébként pedig kell, hogy legyen egy olyan centrális pont,
ahonnan kiindulva nemcsak a kémiai összetétel, a felépítés, a szín, hanem minden
tulajdonság jelentőssé válik…”
Kísérlet pszilocibinnel
A régi krónikák leírják, hogy az aztékok a teonanacatl fogyasztása előtt csokoládét ittak.
Ezért aztán a ráhangolódás kedvéért Liselotte Jünger asszony is forró csokoládéval
kínált minket. Ezután sorsára hagyta a négy férfit.
105
nagyon erős dózisnak, amit a curandera Maria Sabina psilocybe gombák formájában
általában magához vett.
Egy óra multán még mindig nem éreztem semmilyen hatást, miközben a társaim már
elég mélyen jártak a dologban. Abban a reményben érkeztem, hogy a gomba hatása alatt
sikerülni fog ismét életre hívni néhány pillanatképet a gyermekkoromból, amelyek
boldog élményként maradtak meg emlékezetemben: ahogy a kora nyári szélben lágyan
hullámzik a margarétamező, a rózsabokor a vihar utáni naplemente fényében, a kék
liliomok a szőlőhegy fala fölött. Az otthonos mezők ilyen könnyed képei helyett
idegenszerű jelenetek merültek fel, amikor a gomba anyaga végre hatni kezdett. Félig
bódultan süppedtem egyre mélyebbre, és mexikói jellegű, kihalt városokon haladtam át,
melyek egzotikusak voltak, de pompájuk halott. Rémülten próbáltam magam felszínen
tartani, próbáltam éber maradni a külvilág iránt, és a környezetemre koncentráltam. De
ez csak rövid időkre sikerült. Ezután Jüngert láttam, ahogy hatalmasra nőve föl-alá
lépdel a szobában, egy óriási, nagyhatalmú mágus. Konzett a selyemfényű kabátban
veszélyes kínai bohócnak tűnt. Gelpkét is ijesztőnek láttam, magas volt, vékony és
rejtélyes.
Minél mélyebbre mentem a révületben, annál idegenebbé vált minden. Saját magamat is
idegennek éreztem. A halott fényben elnyúló városok félelmetesek, hidegek,
értelmetlenek és kihaltak voltak, ahogy csukott szemmel bennük sétáltam. Ha
kinyitottam a szemem és megpróbáltam a külvilágba kapaszkodni, akkor környezetem is
értelmetlennek és kísértetiesnek tűnt. Ez a teljes üresség azzal fenyegetett, hogy leránt
az abszolút semmibe. Emlékszem, ahogy megragadom a fotelom mellett elhaladó
Gelpke karját, és megkapaszkodom benne, hogy ne csússzak le a sötét semmibe.
Halálfélelem tört rám és végtelen vágy arra, hogy visszatérjek az élő teremtésbe, az
emberek világának valóságába. Végre lassan visszatértem a helyiségbe. Láttam, ahogy a
nagy varázsló folyamatosan, világos csengő hangon szónokol Schopenhauerről,
Kantról, Hegelről és Geáról, az ősanyácskáról. Konzett és Gelpke is már visszatért a
földre, ahol én éppen csak nagy fáradsággal kezdtem talajt fogni.
Számomra a gomba világába történő ezen belépés vizsga volt, konfrontáció egy halott
világgal és az ürességgel. A kísérlet máshogy folyt le, mint amire számítottam. Mégis a
semmivel való találkozás is nyereség. Annál csodálatosabb az a tény, hogy létezik
teremtés.
Már elmúlt éjfél, mire mindannyian a háziasszony által az emeleten megterített asztalhoz
ültünk. Visszatérésünket csodás vacsorával és Mozart zenéjével ünnepeltük.
Élményeinkről egész reggelig folyt a beszélgetés.
Ernst Jünger 1970-ben megjelent Annäherungen. Drogen und Rausch című könyvének
Gombaszimpózium fejezetében leírja az utazással kapcsolatos élményeit. Az alábbiakban
106
ebből közlök részletet:
„Szokás szerint fél óra vagy egy kicsivel több telt el csendben. Ezután következtek
az első jelek: az asztalon lévő virágok ragyogni kezdtek, és villámok csaptak ki
belőlük. Hétvége volt; odakint söpörték az utcát, ahogy minden hétvégén. A seprű
hangja fájdalmasan hasított a csendbe. Ez a kaparászás és söprés, néha egy-egy
csikordulás, potyogás, zörgés és kalapálás egyszerre véletlen esemény és egyben
szimptomatikus is, mint valami betegséget előrejelző tünet. Újra és újra szerepet
játszik az összeesküvések történetében…
A gomba egyre inkább hatni kezdett; a tavaszi csokor erősebben ragyogott, ez már
nem volt természetes fény. A sarkokban árnyékok mozgolódtak, mintha alakot
keresnének. A kályhából sugárzó hőség ellenére szorongani és fázni kezdtem.
Végigheveredtem a szófán és a fejemre húztam a takarót. Mindenem bőrré
változott, és tapintott még a retinám is — ott a fény változott érintéssé. A fény
sokszínű volt; fonalakká rendeződött, amelyek lágyan ringatóztak ide-oda, mintha
keleti bejáratok előtt lógó üveggyöngy-függönyök lennének. Aztán ajtók lesznek
belőlük, olyanok, amiken álmában halad keresztül az ember, a gyönyör és a veszély
függönyei. A szél mozgatja őket, mint egy fátylat. A táncosnők övéről hullanak alá,
a csípők lendületével nyílnak és csukódnak, és a gyöngyökből a kiélesedett érzékek
a legfinomabb hangok permetezését hallják meg. A bokákon és csuklókon lévő
ezüstpántok csendülése már túl hangos. Veríték, vér, dohány, levágott lószőr és
olcsó rózsaolaj szaga. Ki tudja, mi folyik az istállókban.
107
tekeregtek elő a mennyezetből. Minden csupa ragyogás és suttogás, sziszegés és
szikrázás, mint az apró sarlók a varázsló kezében. Aztán csend lett, majd elölről
kezdődött halkabban, tolakodóbban. Máris a kezükben voltam. »Azonnal
megértjük egymást.«
A madame lépett ki a függöny mögül; dolga volt, elment mellettem anélkül, hogy
rám figyelt volna. Láttam piros sarkú cipőjét. Vastag combját harisnyakötő
szorította el középen, húsa rálógott. Ijesztő mellei, az Amazonas sötét deltája,
papagájok, piranhák, féldrágakövek mindenütt.
Most bement a konyhába — vagy van itt pince is? A csillogást és suttogást,
sziszegést és ragyogást többé nem lehetett megkülönböztetni; olyan volt, mintha
minden koncentrálódna, boldog ugrándozás, várakozással teli.
Ezek földi gombák voltak. Több fény lakozik a sötét magban, ami a rozsból tör
elő, és még több a pozsgások zöld levében, amelyek Mexikó izzó lejtőin
teremnek…
Nem tudom, hányszor ismétlődött mindez, és nem akarok találgatni sem. Vannak
dolgok, amiket az ember szívesebben megtart magának. Akárhogy is, elmúlt
éjfél…
Felmentünk, az asztal már meg volt terítve. Az érzékek még élesek, nyitottak
voltak: Az érzékelés kapui. A fény a kancsóban álló vörösborból áradt, a peremén
rezgő habkoszorú izzott. Fuvolakoncertet hallottunk. A többiek sem voltak jobb
bőrben: »Milyen jó megint emberek között lenni« — mondta Albert Hofmann…
108
Az orientalista viszont Szamarkandban járt, ahol Timur nyugszik nefrit
koporsójában. Győzelmi menetben vonult végig a városokon, amelyek reggeli
adománya a bevonuláskor egy szemekkel teli edény volt. Sokáig állt egy
koponyákból rakott piramis előtt, ami az embereket volt hivatva elijeszteni, és a
levágott fejek tömegében a sajátját is felismerni vélte. Kövekkel törték be.
Ez az utolsó közös kísérlet 1970 februárjában történt, megint csak a főerdész lakában
Wilflingenben. Ezúttal csak ketten voltunk. Jünger 0,15 milligramm LSD-t vett be, én
0,10 milligrammot. A kísérlet során vezetett „naplóját”, tehát az általa készített
jegyzeteket kommentár nélkül közölte az Annäherungen című kötetben. Szűkszavú
jegyzetek, és az én feljegyzéseimhez hasonlóan csak keveset mondanak el az olvasónak.
109
valami végtelenül távoli, idegen világból származnának, úgyhogy reményemet
vesztve, mosolyogva feladtam. Szemmel láthatóan Jünger sem boldogult jobban;
de nem is volt szükségünk a beszédre, egyetlen pillantás elég volt a szótlan
egyetértés megteremtéséhez. Sikerült papírra vetnem néhány mondatfoszlányt.
Mindjárt az elején: „Hajónk erősen hánykolódik.” Később, amikor a könyvtárban
a gazdag kötésű könyveket nézegettük: „Mintha vörös arany türemkedne ki
bentről — aranyfényt izzad.” Kint havazni kezdett. Az utcán jelmezes gyerekek és
traktorok vonta farsangi szekerek vonultak. Ahogy az ablakon át a hófoltokkal
tarkított kertbe pillantottam, a magas kerítésfalak fölött tarka maskarák jelentek
meg végtelenül megnyugtató kék színbe ágyazva: „Egy breugheli kert — élj a
dolgokkal és a dolgokban.” Majd később: „Ez az idő — nincs összefüggés a
megélt világgal.” A vége felé pedig a vigasztaló belátás: „Eddigi utam igazolást
nyert.” Az LSD ezúttal boldog megközelítéshez segített hozzá.
110
indukált tapasztalásról, és így mélyebben megérthettem saját LSD-kísérleteim élményeit
is.
Örömteli meglepetés volt tehát, amikor Aldous Huxley 1961 augusztusában egy délelőtt
telefonon felhívott a laboratóriumomban. Feleségével átutazóban volt Zürichben.
Feleségemmel együtt ebédre hívott a Sonnenberg szállodába.
A következő évben jelent meg Aldous Huxley új, utolsó könyve, az Island (Sziget). Azzal
a kísérlettel foglalkozik, hogy a Pala nevű utópisztikus szigeten a természettudományok
és a technikai civilizáció vívmányait keleti bölcsességgel vegyítse, és így új kultúrát
teremtsen, olyat, amiben a ráció és a misztikum termékenyen egyesül. Pala népének
életében fontos szerepet játszik egy mágikus drog, a moksha-gyógyszer (a moksha szó
megváltást, megszabadítást jelent[24]), amit egy bizonyos gombából nyernek.
Használata a döntő életszakaszokra korlátozódik. Pala fiataljai beavatási szertartásokon
kapják; a regény hőse élete kritikus szakaszában fogyasztja egy pszichoterápiás
beszélgetés keretében, amikor egy hozzá lélekben közel álló személlyel együtt élvezi; a
haldoklónak pedig megkönnyíti a földi lét elhagyását és a másik világba történő átlépést.
111
foglalkozik majd a pszichedelikus drogok problémájával. Nos, kaptam is egy példányt a
Szigetből, benne kézzel írt ajánlással: „To Dr. Albert Hofmann, the original discoverer of
the moksha-medicine, from Aldous Huxley[25]”.
Huxley 1962. február 29-én kelt levele is mutatja, milyen reményt fűzött ahhoz, hogy a
pszichedelikus drogok segíthetnek a látomásos élmények előhívásában, illetve hogy
ezeket hogyan lehet hasznosítani a hétköznapi életben:
1963 nyarának végén Aldous Huxley-val közösen vettem részt a World Academy of Art
and Science (WAAS)[26] éves találkozóján Stockholmban. Az Akadémia ülésein
alapvetően az ő javaslatai és vitaindítói határozták meg a tárgyalásokat, azok tartalmát és
lefolyásuk formáját.
112
cselekvőképesség közötti tragikus ellentmondást.
Aldous Huxley azt javasolta a stockholmi találkozón, hogy a World Resources (globális
erőforrások) téma mellett kiegészítésül és folytatásként foglalkozzunk a Human Resources
(emberi erőforrások) problematikájával, tehát az emberben rejtőző, még nem
hasznosított képességek kutatásával és feltárásával. A magasabb fejlettségi szintű
szellemi képességekkel, a létezés felfoghatatlan csodája iránt szélesebb tudattal
rendelkező emberiség valószínűleg földi létezésének biológiai és anyagi alapjait is jobban
fel tudná ismerni és tisztelni tudná. Éppen ezért főként a túlfejlett racionalizmussal
jellemezhető nyugati ember számára lenne evolúciós jelentőségű azon képesség
fejlesztése és kibontása, hogy a valóságot közvetlenül, a szavak és fogalmak torzítása
nélkül, az érzelmek szintjén élje meg. Huxley a pszichedelikus drogokat is az ilyen
irányú fejlődés egyik segédeszközének tartotta. A pszichedelikus szerek ésszerű
alkalmazási lehetőségeiről szóló beszámolójával megtámogatta Huxley gondolatát a
kongresszuson ugyancsak résztvevő Dr. Humphrey Osmond pszichiáter, aki eredetileg
bevezette a „psychedelic” („a lelket kibontó”) fogalmat.
Aznap délelőtt, amikor már annyira gyenge volt, hogy beszélni sem tudott, egy darab
papírra ezt írta föl: „LSD — try it — intra-muscular — 100 mmg”[28]. Huxley asszony
értette, hogy mire gondol, és a jelenlévő orvos fenntartásaival nem törődve saját maga
adta be neki a kért injekciót — a moksha-gyógyszerrel segített rajta.
113
Muri/Bern, 1970. november 22.
Ma éjjel azt álmodtam, hogy Rómában vagyok, ahol egy baráti család teára hívott
meg egy cukrászdába. A család ismerte a Pápát is, úgyhogy a Pápa szintén ott ült
velünk az asztalkánál teázva. Egészen fehérbe volt öltözve, és fehér sapkácska is
volt rajta. Ott ült szépen és hallgatott.
Ma pedig hirtelen az jutott eszembe, hogy elküldöm Önnek Vogel auf dem Tisch
című könyvemet — névjegyként, ha tetszik —, azt a könyvet, ami kissé apokrif
maradt, ami miatt én réflexion faite még csak boldogtalan sem vagyok, bár az is igaz,
hogy az olasz fordító szent meggyőződése szerint ez a legjobb munkám. (Hát
persze, a Pápa is csak olasz. So it goes…)
Talán érdekesnek találja majd a művecskét. 1966-ban egy olyan szerző írta, aki
akkoriban még leheletnyi tapasztalattal sem bírt a pszichedelikus anyagok terén, és
értetlenül figyelte az ilyen anyagokkal végzett orvosi kísérletekről szóló
beszámolókat — ez egyébként nem sokat változott, csakhogy most a fejcsóválás a
másik oldalról érkezik.
Úgy sejtem, hogy az Ön felfedezése az én munkámban (még egy nagy szó) hiátust
okoz (nem éppen Saulus fordulása Paulussá, ahogy Roland Fischer mondaná…)
— méghozzá amit írok, immár reálisabb vagy legalábbis kevésbé expresszív. Spiele
der Macht című tévéjátékom hűvös realizmusát mindenesetre nem értem volna el e
nélkül. Ezt a különböző változatok bizonyítják, ha egyáltalán megvannak még
valahol.
W. V.
114
Végső soron megint csak az LSD varázslatos hatásának köszönhetem, hogy az
asztalomra telepedett madár végül utat talált hozzám.[29] Lassan akár könyvet is
írhatnék mindazokról a jelenségekről, amik azt az 1943-as kísérletet követték.
A. H.
W. V.
115
százezermilliószor
és
do what you like[31]
végtelenített szalagon
más semmi
csak egy populáris krisztus hozzá
glória színaranyból
és kedves gyászoló tömeg
mind savval tele[32]
till they go to heaven[33]
one two three four five six seven
ott talán majd összefutunk
Szívből ajánlom
Dr. Albert Hofmann-nak
1971
tavaszának elején
A. H.
1971. május 4.
116
„sajátélmény-csoportot” akarunk indítani ambiciózus kutatási programok nélkül,
amit nagyon okos dolognak tartok…
Remélem, hogy jövőre be tudok ügyeskedni a klinika és a praxis közé fél év tiszta
irodalmat. Mindenképpen a fő műveimen kéne dolgoznom, főként ismét hosszabb
prózát kellene írnom, aminek látom elmosódott kontúrjait… Az Ön felfedezése
ebben jelentős szerepet kapna…
W. V.
1971. szeptember 5.
W. V.
1971. szeptember 7.
Gyorsan le kell még írnom, hogy mit is csináltam odakint a stégen, a napon az Ön
ballonja alatt: Végre leírtam néhány jegyzetet a Villars-sur-Ollon-ban (Dr.
Learynél) tett látogatásunkról, amikor a tavon egy hippibárka úszott el; házi
gyártmány volt, mint valami Fellini filmben, azt gyorsan lerajzoltam, majd fölé
rajzoltam az Ön ballonját is…
117
W. V.
Spiele der Macht című tévéjátéka rendkívül nagy benyomást tett rám.
A. H.
118
szimbólumértés fázisaként jellemezhetünk), valamint a hallucinogén anyagok által
előidézett tudatállapot nyitottságára való utalás — ez mind olyan megfigyelés,
amely alapvető jelentőségű a hallucinogén kábulat megítélése szempontjából.
Jövő hétfő este interjút készít velem a svájci televízió. (Az LSD-ről és a mexikói
varázsnövényekről az Aus erster Hand című műsor számára.) Kíváncsi vagyok, az
urak milyen kérdéseket tesznek majd fel…
A. H.
119
Az Önnek tetsző mondat, hogy „nem létezik nem eksztatikus vallásos élmény”
szemmel láthatóan nem tetszett annyira másoknak — például (szinte egyetlen)
irodalmár barátomnak, a pap-költő Kurt Martinak sem… De hát gyakorlatilag
amúgy sem vagyunk egy véleményen szinte semmiről, és mégis valószínűleg Svájc
legkisebb mini-maffiája vagyunk, amennyiben időről-időre felhívjuk egymást és a
kis cselekedetekre koncentrálunk…
W. V.
Tegnap este feszülten figyeltük Pilatus vor den schweigenden Christus című tévéjátékát.
A. H.
Leary in jail
Gelpke is dead
Kur in Asylen
is this your psychedelic
120
revolution?
Vajon komolyan vettünk-e
valamit, amivel
csak játszani szabad
vagy
éppen ellenkezőleg…
W. V.
121
össze, hogy az LSD háttérbe szorult a kábítószeres világban. Mindig fogadtam ezeket a
látogatókat, amikor csak lehetséges volt, és elmentem a megbeszélt találkozókra. Ezt
egyfajta kötelezettségemnek éreztem, ami az LSD történetében játszott szerepemből
adódott; és mindig megpróbáltam felvilágosító és tanácsnyújtó módon segíteni.
Néha nem alakult ki igazi beszélgetés. Egyszer például egy gátlásos fiatalember
látogatott meg mopedjén. A látogatás célja nem volt világos előttem. Rám bámult,
mintha az a kérdés foglalkoztatná, hogy hogy lehetséges, hogy így, tehát tulajdonképpen
nagyon hétköznapian néz ki az ember, aki valami olyan rémséget talált föl, mint az LSD.
Nála is és más hasonló látogatóknál is éreztem, mintha azt remélnék, hogy a
jelenlétemben majd valahogy megoldódik az LSD-rejtély.
Megint más jellegűek voltak az olyan találkozások, mint amit egy torontói fiatalemberrel
éltem meg. Ebédelni hívott egy exkluzív étterembe. Imponáló jelenség, magas, karcsú
üzletember, egy jelentős iparvállalat tulajdonosa Kanadában, ragyogó elme. Köszönetet
mondott nekem az LSD feltalálásáért, ami új irányt adott az életének. Régebben száz
százalékosan, tisztán materialista beállítottságú „businessman” volt, de az LSD az élet
szellemi területeire nyitotta rá a szemét, felébresztette benne a művészet, irodalom és
filozófia iránti érzéket, és azóta intenzíven foglalkozik vallásos és metafizikai
kérdésekkel. Az volt a szándéka, hogy most megfelelő keretek között ifjú feleségét is
bevezeti az LSD élményébe, és azt remélte, hogy nála is hasonlóan áldásos változás
következik be.
122
Ez a fiatal nő azért mesélte el nekem saját történetét, mert gyanította, hogy gyakran ér
támadás olyan személyek részéről, akik egyoldalúan csak azokat a károkat látják,
amelyeket az LSD néha a fiatalok körében okoz. Látogatásának közvetlen indítéka egy
olyan beszélgetés volt, amit egy vonatút alkalmával véletlenül hallgatott végig. Egy férfi
szidalmazott ott engem, mert felháborítónak találta azt, ahogy egy újsággal folytatott
beszélgetésben állást foglaltam az LSD-problémával kapcsolatban. Véleménye szerint az
LSD-t mindenestül meg kellett volna tagadnom, mint az ördög munkáját, és
nyilvánosan el kellett volna ismernem bűnösségemet.
Én személyesen soha nem találkoztam olyan LSD delíriumban lévő személlyel, aki
indokolttá tett volna egy ennyire szenvedélyesen elítélő véleményt. Általában a
klinikákon vagy a rendőrőrsökön végződtek azok az esetek, amelyek felelőtlen
körülmények között történő LSD-fogyasztásra, túladagolásra vagy pszichotikus
hajlamokra voltak visszavezethetők. Ezek rendre nagy nyilvánosságot kaptak.
123
szövegére; jobbára hippidalokat énekelt, és köztük sokban titokban a drogok dicséretét
zengte. A zürichi vendégjáték nem tartott sokáig: csak néhány hét telt el, amikor
megtudtam a barátomtól, hogy Jane hirtelen eltűnt. Három hónappal később
levelezőlapot kaptam Izraelből. Ott egy pszichiátriai klinikára szállították be.
Végezetül szeretnék még egy találkozásról beszámolni, amiben az LSD csak közvetett
szerepet játszott. H. S. kisasszony, egy kórház titkárságvezetője levél útján kért tőlem
személyes találkozót. Teára hívtam meg. Látogatását azzal magyarázta, hogy az egyik
LSD-élményről szóló beszámolóban olyan állapot leírását találta, amit fiatal lányként
maga is átélt, és ami a mai napig nyugtalanítja; talán én tudnék segíteni neki abban, hogy
megértse ezt az élményt.
Kereskedelmi iskolás lány korában üzemi kiránduláson vett részt. Egy hegyi szállodában
éjszakáztak. H. S. nagyon korán felébredt, és egyedül elhagyta a házat, hogy végignézze
a napfelkeltét.
Amikor a hegyek felragyogtak a sugarak tengerében, hirtelen addig soha nem ismert
boldogságérzés öntötte el, ami akkor is megmaradt, amikor később a kápolnában a
reggeli misén találkozott a többi utassal. A szertartás alatt mindent földöntúli
ragyogásban látott, és boldogságérzése annyira felfokozódott, hogy hangosan sírnia
kellett. Visszavitték a szállodába, és úgy bántak vele, mint egy idegbeteggel.
124
15. AZ LSD-élmény és a valóság
Goethe
Gyakran felteszik nekem azt a kérdést, hogy LSD-kísérleteim során mi tette rám a
legnagyobb benyomást, és hogy vajon ezek a tapasztalatok új felismerésekhez
vezettek-e.
125
valóságnak megfelelő hullámhosszokról, és érzékenységekről más hullámhosszokra
állítjuk át. Mivel a teremtés végtelen sokszínűsége és sokrétűsége végtelen számú
különböző hullámhossznak felel meg, ezért a vevő beállításától függően sok különféle
valóság léphet be a tudatunkba. Ezek egymást nem zárják ki kölcsönösen, hanem
komplementer viszonyban vannak, és együttesen alkotják a mindent átfogó, időtlen,
transzcendentális valóság egy szeletét, amiben a tudat érinthetetlen és a saját én
változásait rögzítő magja is lakik.
126
alakjában köszönt vissza. Előtérbe lépett az én, eltiport, harcolt, amihez
eszközökre, anyagra, hatalomra volt szüksége. Máshogy viszonyult az anyaghoz,
eltávolodott tőle az érzékek szintjén, de formálisan közeledett hozzá. Feldarabolta,
megvizsgálta és szétválogatta: fegyver, cseretárgy, váltságdíj. Elemzések útján
tisztázta, képletekké egyszerűsítette, darabokat szakított belőle, és ezeket tovább
darabolta. Olyan fogalom ez, amely vészjóslóan nehezedett a nyugatra, amivel a
nyugat birkózott anélkül, hogy meg tudta volna ragadni, ami előtt a vér és a
szerencse hekatombáit áldozta, és amelynek belső feszültségeit és töréseit nem
sikerült természetes szemlélődés vagy a megbonthatatlan egységbe és a létezés
logika előtti formáinak békéjébe vezető módszeres vizsgálat útján sem feloldani…
Sokkal inkább a fogalom kataklizmatikus jellege vált egyre nyilvánvalóbbá… Egy
állam, egy olyan társadalmi szervezet, olyan közmorál, amely számára csak a
gazdaságilag értékesíthető élet számít életnek, és amely nem ismeri el a provokált
élet világát, amely nem tudja megállítani destruktív erőit. Egy olyan társadalom,
amelynek higiéniája és fajgondozása modern rítusként kizárólag üres biológiai
statisztikákon nyugszik, amely csak a tömeg külső szempontját képes képviselni,
amiért aztán szüntelen háborúkat folytat, hiszen a realitás csupán nyersanyag, míg
metafizikai háttere mindörökre rejtve marad.”
127
iparosodott társadalom hétköznapi tudatát; felülkerekednek mindenütt, ahol a technikai
civilizáció elterjed, és mélyen meghatározzák a modern művészetet és irodalmat.
Misztériumok és mítosz
128
földművelés istennőjének ajánlották hálából, amiért lányát, Perszefonét ismét
megtalálták, őt ugyanis elrabolta Hádész, az alvilág istene. További hálaajándék volt az a
gabonakalász, amit a két istennő Triptomelosznak, Eleuszisz első főpapjának nyújtott
át. Megtanították őt a gabonatermesztésre, amit aztán az egész földön elterjesztett.
Ugyanakkor Perszefoné nem maradhatott örökre az anyjánál, mivel a legnagyobb
istenek intelme ellenére ételt fogadott el Hádésztól. Ezért büntetésből az év egy
részében vissza kellett térnie az alvilágba. Ez alatt az idő alatt tél volt a földön, a
növények elpusztultak, és visszahúzódtak a földbe, hogy aztán tavasszal új életre
ébredjenek Perszefoné földi tartózkodásával együtt.
Vajon hogyan lehetséges, hogy egy ennyire nyilvánvaló, a szemeink előtt évről évre
lezajló történés, nevezetesen, hogy a földbe elvetett mag ott elpusztul, majd belőle új
növény, új élet kel ki, ennyire felemelő élmény legyen, ahogy arról az idézett
beszámolók tanúskodnak? Tudunk arról, hogy a beavatás előtt állókkal az utolsó
szertartás előtt egy bizonyos italt, a kükeont itatták. Azt is tudjuk, hogy a kükeonba
árpakivonatot és mentát kevertek. Vallástudósok és mítoszkutatók véleménye szerint a
kükeon valamilyen hallucinogén drogot is tartalmazott[40]. Ezt az álláspontot képviseli
Kerényi Károly is, akinek az eleusziszi misztériumról szóló könyvéből (Zürich, 1962) a
fenti adatokat vettem, és akivel a titokzatos ital kutatása miatt kapcsolatban is
álltam[41]. Ez érthetővé tenné a Demeter-Perszefoné mítosz eksztatikus-látomásos
megélését, ami az élet és a halál körforgásának szimbóluma volt egy olyan időtlen
valóságban, amely mindkettőt felöleli.
129
Amikor Alarich gót király Kr. u. 396-ban északról betört Görögországba és lerombolta
Eleuszisz szentélyeit, akkor nemcsak a vallási központ semmisült meg, hanem
elkövetkezett az antik világ végleges bukása is. Az Alarichot kísérő szerzetesekkel a
kereszténység is bevonult Görögországba.
130
problematikával. A pszichológiában új irányzat, a transzperszonális pszichológia kezdett
foglalkozni az emberben lakó metafizikus szempontokkal, ami a mélyebb, a dualizmust
meghaladó valóság megélésében ölt testet. A transzperszonális pszichológia ezt teszi a
terápiás praxis alapvető elemévé.
Ebből újfajta valóságtudat alakulhat ki. Ez válhatna az új vállásosság alapjává, ami nem
a különböző vallások dogmáiba vetett hiten, hanem az „igazság lelkén” keresztül
történő felismerésen alapul. Értem ezalatt az első kézből származó szöveg felismerését,
olvasását és megértését, „azt a könyvet, amit Isten ujja írt” (Paracelsus), tehát a
teremtést.
131
misztikus tapasztalásra való képesség hozzátartozik az ember szelleméhez.
Az LSD igazi jelentőségét abban a lehetőségben látom, hogy a misztikus megtapasztalásra irányuló
meditációt az anyag oldaláról támogassuk meg. Ez a fajta alkalmazás tökéletesen megfelel az LSD,
mint szakrális drog természetének és hatásjellemzőinek.
Az LSD ma
Bevezetés
Albert Hofmann könyvének megjelenése óta kis híján negyedszázad telt el. Lezárult a
hippikorszak, veszített erejéből a pszichedelikus mozgalom[42]. Az LSD
pszichoterápiás használata már korábban tiltás alá került, s bár a téma nem tűnt el
teljesen az irodalomból[43] — sőt valószínűleg a gyakorlatból sem —, legális keretek
között érdemben[44] ma sem folytatható ilyen jellegű tevékenység. Az LSD
mindazonáltal továbbra is jelen van az ifjúsági szubkultúrákban, s használatával
kapcsolatosan ma is rengeteg kérdés merül föl. A következőkben az LSD jelenlegi
használatával kapcsolatos legfontosabb jellemzőket foglalom össze.
132
A használat elterjedtsége a normál populációban
Mint azt korábbi tanulmányok is jelezték az LSD esetében nem jellemző az intenzív
használat. Ezt jelzi az elmúlt havi használat viszonylag alacsony aránya a valaha
használókhoz képest, illetve az is, hogy az elmúlt hónapban használók 46%-a úgy
133
nyilatkozott, hogy mindössze egyetlen alkalommal használta az LSD-t ebben az
időszakban. További 49% az elmúlt hónapra vonatkozóan heti-kétheti gyakoriságot
jelzett, míg ennél intenzívebb használat az esetek 5%-ában fordult elő. Napi használatra
egyáltalán nem volt példa.
A partikultúra
134
hatalmas partik voltak, dübörgő zenével, foszforeszkáló színekkel, folyamatos tánccal.
Ezek az események a mai partik egyértelmű elődjeiként tarthatóak számon. A 80-as
évek végén, elsőként Chicagoban és Detroitban, megjelenő acid-partik és a 60-as évek
acid-tesztjei közötti hasonlóság megdöbbentő[56]. Különbséget elsősorban a jelenlegi
zene elektronikus voltában találunk, bár a 60-as években már megjelentek olyan
hangszeres zenei irányzatok, melyek a maihoz hasonlóan a dallamossággal szemben
előtérbe helyezték a ritmikusságot, illetve a monotóniát.
Más irányzatokon azonban egyre inkább más szerek kezdtek dominálni. Egyes —
elsősorban gyorsabb — irányzatoknál jelentősebb szerephez jutott például az
amfetamin használata, de a legszélesebb körben az ecstasy vált használatossá. Ez a szer
nem hordozza magán az LSD hallucinogén hatásait, ugyanakkor növeli a közösségre
való nyitottságot, érzékenységet.
Az LSD hatásmechanizmusa
135
színezetet ölt. Talán a hallucinogén szerek esetében a legjelentősebb a set és a setting
tényezők szerepe a hatás alakulásában[59].
Az önmegismerés kérdése
136
integrációt is. Az LSD veszélye abban rejlik, hogy ezek a tartalmak az integráció
lehetősége nélkül szabadulhatnak rá a használóra. Fontos emlékeznünk arra, hogy még
az LSD-t alkalmazó pszichoterápiák radikálisabb változata, a pszichedelikus terápia
során is, az intenzív (nagy dózisú) LSD hatást intenzív feldolgozás követi. Ennek —
szakember vezette — hiányában azonban sajnos inkább a kockázatok, mint a jótékony
hatások kerülnek előtérbe.
Demetrovics Zsolt
ELTE Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék
Nemzeti Drogmegelőzési Intézet
Jegyzetek
137
míg a kábítószer kifejezést az illegális (illetve kezdetben még legális), orvosi
területen kívül történő fogyasztással kapcsolatosan használjuk. (a lektor)
8. ↑ réminiscence — emlékezés; réviviscence — újra átélés
9. ↑ „Intim és maradéktalanul őszinte beszámoló egy asszony bátor kísérletéről a
pszichiátria legújabb orvosságával, az LSD-25-tel.”
10.↑ Nemzeti Elmeegészségügyi Intézet
11.↑ Nemzetközi Szervezet a Belső Szabadságért
12.↑ pörögj fel — rezegj rá — lépj ki
13.↑ Ezt a kifejezést először William Blake használta Menny és pokol házassága című
művében, később Aldous Huxley írt ezen a címen könyvet. (a szerk.)
14.↑ A Haus zur schwarzen Tulpe szálloda terme Stein am Rheinben, ahol a kísérlet
lezajlott.
15.↑ Az igaz szeretet az ügy szeretete. (a szerk.)
16.↑ Heinrich Heine: A gránátosok (Eörsi István fordítása)
17.↑ Magyarul: Thomas de Quincey: Egy angol ópiumevő vallomásai, Cartaphilus Kiadó,
2001. (a szerk.)
18.↑ An der Zollstation, az egyik fejezet címe a Das abenteuerliche Herz című könyv
második változatában.
19.↑ Visszatekintés egy városra
20.↑ Magyarul a két kötet együtt jelent meg: Aldous Huxley: Az érzékelés kapui címen.
(Szukits Kiadó, 2002) (a szerk.)
21.↑ Tandori Dezső fordítása alapján
22.↑ Gurdjieffnek Magyarországon eddig egy könyve jelent meg Találkozások
rendkívüli emberekkel címen. (Sophiris Kiadó, 2002.) (a szerk.)
23.↑ Goethe: A rémkirály (Képes Géza fordítása)
24.↑ Szanszkrit nyelven (a ford.)
25.↑ Dr. Albert Hofmann-nak, a moksha-gyógyszer eredeti felfedezőjének, Aldous
Huxley-től
26.↑ Művészeti és Tudományos Világakadémia
27.↑ A népesedési válság és a világ erőforrásainak használata
28.↑ LSD — próbáld ki — intramuszkulárisan — 100 mmg (100 mmg = 0,1 mg)
29.↑ Walter Vogt hivatkozott könyvének címe magyarul Madár az asztalon (a ford.)
30.↑ Abbey Road
31.↑ Blind Faith
32.↑ sav = acid = LSD
33.↑ Abbey Road, második oldal
34.↑ Azon a vasárnapon én (A. H.) E. I. barátom hőlégballonjával a Murtensee
fölött lebegtem, mert ő utasként magával vitt.
35.↑ Walter Vogt: Mein Sinai-Trip. Eine Laienpredigt (Zürich, 1972) Az írás egy
olyan laikus prédikáció szövegét tartalmazza, amit W. V. 1970. november 14-én
138
Christoph Möhl tiszteletes meghívására tartott Liechtensteinben, Vaduz
protestáns templomában. A prédikáció különböző írók által tartott prédikációk
sorozatába illeszkedett, amit a szerző és a meghívó tiszteletes utószava egészít ki.
Témája egy az LSD által kiváltott eksztatikus-vallásos élmény leírása és
értelmezése, ami a szerző szerint „távoli, ha tetszik felületes analógiája a nagy
mózesi utazásnak Sinaiba”. A leírásokból nemcsak az „ősatya-atmoszférát” lehet
kiérezni, hanem inkább a szöveg sorai között rejtőző mélyebb utalások
eredményezik a távoli analógiát.
36.↑ Jane vagyok, New Yorkból érkeztem — Ön Dr. Hofmann?
37.↑ Angyal vagyok és bejutok mindenhova.
38.↑ Mit nyerhet többet az ember az életben,
Mint hogy a Természet-Isten néki megmutatkozik?
39.↑ Kertész Imre fordítása
40.↑ R. Gordon Wasson, Albert Hofmann és Carl A. P. Ruck: The Road to Eleusis
(New York: Harcourt Brace Jovanovich, Inc. 1978), ebben a publikációban azt a
lehetőséget mérlegeljük, hogy esetleg valamilyen anyarozs-preparátumról lehetett
szó.
41.↑ Kerényi Eleusis című könyvének angol kiadásában (New York: Schocken
Books, 1977) hivatkozik erre az együttműködésre.
42.↑ Bayer I. A drogok történelme. A kábítószerek története az ókortól napjainkig. Aranyhal
Könyvkiadó, Budapest. 2000.
43.↑ L. pl. Feldmár A. A kapcsolat fontossága az entheogénekkel segített
pszichoterápiában. Addiktológia, 2003/1: pp. 105-112., Buda B. Gondolatok
Feldmár András írásához. Addiktológia, 2003/1: pp. 113-116.
44.↑ Mint látni fogjuk néhány kísérleti alkalmazás történt az elmúlt években.
45.↑ Johnston, L. D., O'Malley, P. M., Bachman, J. G. 2003. Monitoring the Future.
National Results on Adolescent Drug Use, Overview of Key Findings. U. S. Department of
Health and Human Services, Rockville. 2002.
46.↑ A hallucinogén drogok olyan kémiai anyagok, amelyek elsődleges hatása az
érzékelés, az észlelés és a tudatállapot módosítása. Ilyen szerek az LSD mellett a
meszkalin, a mágikus gombák, a PCP (angyalpor), ketamin stb.
47.↑ Elekes Zs. és Paksi B. Drogok és fiatalok. Középiskolások droghasználata,
alkoholfogyasztása és dohányzása az évezred végén Magyarországon. ISMertető 8. Ifjúsági
és Sportminisztérium, Budapest. 2002.
48.↑ Elekes Zs. és Paksi B. A felnőtt népesség droghasználata és alkoholfogyasztása
Magyarországon. Kézirat, Budapest. 2002.
49.↑ Demetrovics Zs. Ecstasy: szakirodalmi áttekintés. Addictologia Hungarica,
2002/2: pp. 84-113., 2002.
50.↑ Demetrovics Zs. Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein. L'Harmattan
Kiadó, Budapest. 2001.
51.↑ A vizsgálat 1999 őszén-telén zajlott, összesen 1507 fő töltött ki kérdőívet
139
szórakozási szokásaira vonatkozóan Budapesten, illetve négy vidéki
nagyvárosban. A megkérdezettek átlagéletkora 21 év volt, mintegy kétharmaduk
17 és 24 év közötti.
52.↑ Tossmann, P., Boldt, S., Tensil, M. D. The Use of Drugs within the Techno
Party Scene in European Metropolitan Cities. European Addiction Research, 2001/1:
pp. 2-23.
53.↑ Rácz J., Geresdi Zs. Az underground partikultúra értékvilága Magyarországon.
Educatio, 2001: pp. 530-542.
54.↑ Fejér B. LSD és popkultúra. In: Demetrovics Zs. (szerk.) A szintetikus drogok
világa. Diszkódrogok, drogfogyasztók, szubkultúrák. Animula, Budapest. 34-69., 2000.
55.↑ Koster S. Manapság kell a house. In: Demetrovics Zs. (szerk.) A szintetikus
drogok világa. Diszkódrogok, drogfogyasztók, szubkultúrák. Animula, Budapest. 28-33.,
2000.
56.↑ Adelaars, A. XTC. Alles over Ecstasy. Globe Pockets 38, In de Knipscheer,
Amsterdam. 1996.
57.↑ Rácz J., Geresdi Zs. Az underground partikultúra értékvilága Magyarországon.
Educatio, 2001: pp. 530-542.
58.↑ Pechnick, R. N., Ungerleider, J. T. Hallucinogens. In: Lowinson, J. H., Ruiz, P.,
Millman, R. B. and Langrod, J. G. (eds.) Substance Abuse. A Comprehensive Textbook.
Williams & Wilkins, Baltimore. 230-238., 1997.
Lin, G. C., Glennon, R. A. Hallucinogens: An Update. NIDA Research Monograph
146. U. S. Department of Health and Human Services, Rockville. 1994.
59.↑ A set tényezőn alapvetően a droghasználó személy különböző jellemzőit értjük,
úgymint testi, lelki állapotát, aktuális hangulatát, korábbi tapasztalatait, a droggal
kapcsolatos elvárásait. A setting tényező ugyanakkor a fizikai és szociális környezet
jellemzőire utal; azaz hol, milyen helyszínen, milyen társaságban történik a
droghasználat. A drog pszichofarmakológiai hatása mellett ezek a tényezők is
jelentősen befolyásolják a kialakuló hatást; úgy tűnik azonban, hogy az egyes
szerek esetében — ilyenek a hallucinogének — ez a befolyásoló erő kifejezettebb,
mint más szereknél. A témáról lásd Zinberg, N. E. Drug, Set and Setting. The Basis
for Controlled Intoxicant Use. Yale University Press, New Haven-London. 1984.
60.↑ Griffiths, P., Vingoe, L., Jansen, K., Sherval, J., Lewis, R., Hartnoll, R., Nilson,
M. New Trends in Synthetic Drugs in the European Union: Epidemiology and Demand
Reduction Responses. EMCDDA Insights Series, No 1. European Monitoring
Centre for Drugs and Drug Addiction (EMCDDA). Luxembourg. 1997.
140