1

Eiko lcsi kocka zat, avagy a megbizo -
u gyno k pioble ma
Kárpáti András
Egy átlagos közgazdász hallgató már egyetemi tanulmányai legelején,
Vállalatgazdaságtanból találkozik a megbízó-ügynök problémával. A tárgy arra
használta fel a koncepciót, hogy illusztrálja a vállalat menedzserei és tulajdonosai
közötti érdekelllentétet. A probléma azonban sokkal tágabban is értelmezhető, és
ezért sokkal bonyolultabb is lehet, ahogy Paul Krugman írja: „Minden olyan helyzetben,
ahol egy személy dönt a kockázatvállalás mértékéről, míg egy másik személy viseli a
terheket ha rosszul sülnek el a dolgok, erkölcsi kockázatról beszélhetünk”.
Az erkölcsi kockázat
A tárgy keretében hallgatott előadáson egy másik szemléletes magyarázatot is
megismerhettem az erkölcsi kockázatról. Gömöri tanár úr a következőképpen
illusztrálta a problémát: Erkölcsi kockázatról akkor beszélünk, ha egy a kockázatviselő
csupán a kockázatvállaló tevékénységének eredményét tudja megfigyelni, a
kockázatvállaló teljesítményét, erőfeszítéseit nem. Ezt egy egyszerű példával segített
megérteni, ahol egy előre megbeszélt találkozóra mi időben odaérünk, ám a másik fél
jócskán késik. A késő természetesen magyarázkodni kezd, mi azonban nem tudjuk
biztosan eldönteni, hogy valóban hátráltatták, vagy önhibájából késett el. Ez pontosan
amiatt van, mert mi csak azt érzékeljük, hogy az illető elkésett. A továbbiakban egy
ezen definícióknak megfelelő helyzetet, a hitelfelvételt fogom bemutatni Jean Tirole
Theory of Corporate Finance c könyve alapján.
Előtte még egy pár szót az erkölcsi kockázat elnevezésről. A kokckázat fogalmával
mindenki tisztában van: ha több kockázatot vállal egy illető, akkor többet veszíthet, de
feltételezhetően többet is nyerhet. Mi a helyzet akkor, ha a hátrányok eltűnnének? Ha
következmények nélkül vállalhatnánk nagyobb kockázatot. Például egy bérelt autó
esetében korlátlan biztosítást élvezünk, így nem kell fizetnünk ha összetörjük. Ez is egy
2

tipikus morális kockázati probléma. Miért vigyázunk mégis a bérelt autónkra?
Legtöbbször az erkölcsi, morális korlátaink miatt nem használunk ki másokat, mert
érezzük, hogy ez nem lenne helyes (innen ered az elnevezés). A homo
oeconomicusnak, illetve a gazdasági szereplőknek azonban nincsenek erkölcsi korlátai,
racionális döntéseket hoznak (mi legalábbis ezt feltételezzük).
Miután alaposan körbejártuk az erkölcsi kokcázat alapfogalmát, ismerkedjünk meg
a modellünkkel! A következőkben ismertetett modell célja, hogy megmagyarázza a
hitelkínálat szűkösségét az információs asszimetria segítségével. Információs
asszimetriáról akkor beszélhetünk, ha egy tranzakcióban résztvevő partnerek közül az
egyik több / jobb információval rendelkezik, mint a másik.
Hogy megérthessük a problémát, fel kell tennünk a kérdést: Miért nem hajlandóak
a bankok magasabb kamat mellett hitelt nyújtani, ha a hitelpiacon túlkereslet van? A
magyarázat egy alapgondolatra épül, miszerint ha emelkednek a kamatlábak, akkor a
hitelfelvevőnek csökken a kockázata a projektben, ugyanis a nyereség egyre nagyobb
hányadát viszi el a bank. Így az adóst egyre kisebb nyereség motiválja a kölcsön
visszafizetésére.
A modell
Kezdjük el felépíteni a modellt! Az alapszituációban adott egy projekt, amit a
vállalkozó meg akar valósítani, és egy bank. A projekthez befektetésre van szükség ami
meghaladja a vállalkozó rendelkezésre álló eszközeinek nagyságát. A projekt vagy
sikeres, amikor is valamennyi bevételt termel, vagy sikertelen, ekkor semennyi
bevételt sem eredményez. A vállalkozó két dolgot tehet, vagy keményen dolgozik, vagy
„lazsál”. Ha keményen dolgozik, akkor a projekt nagyobb eséllyel lesz sikeres, ha
viszont lazsál, akkor adott nagyságú sikkasztott pénzre is szert tehet az esetleges
bevétel mellett. (itt az egyszerűség kedvéért tettem fel, hogy pénnzről van szó, lehetne
adott hasznosságú szabadidő is, vagy ahogy az órán elhangzott, az erőfeszítés is
csökkentheti a hasznosságot). A kockázatmentes kamatláb 0, nincsenek tranzakciós
költségek és adók. Még egy utolsó feltevésünk van, miszerint a modell szereplői
kockázatsemlegesek.
3

Ez eddigieket a következő jelölésekkel látom el:
I a szükséges befektetés
A a vállalkozó eszközei
R a bevétel siker esetén, ami
összeáll
l
R -ből, ami a banknak jár,
és
b
R ből, ami a vállalkozónak
H
p a siker esélye erőfeszítés esetén,
L
p ha lazsál.
t kamatláb
B a sikkasztott pénz
A bank, azaz a kölcsönadó várakozása a kölcsönnel kapcsolatban az, hogy nem fog
profitot hozni (hangozzék ez bármilyen furcsán is…). így a banknak járó összeg várható
értéke megegyezik a kölcsön összegével:
H b
p R I A = −
.
(Ennek röviden az az indoka,
hogy a hitelpiacon sok a kölcsönadó, így ha valahol a vállalkozó olcsóbban is kaphatna
hitelt, akkor ott fogja felvenni). Ebben az esetben a bank nem számol azzal, hogy a
vállalkozó sikkaszt, mivel a profiton úgy osztoznak hogy a vállalkozónak a lazsálás ne
érje meg (erről később). Itt jól látható, hogy a modell alapvetően arra épít, hogy a
vállalkozónak lehetősége van a lazsálásra, nem pedig abból, hogy a bank azt feltételezi,
hogy lazsálni is fog. Ha pedig a projekt sikertelen, egyik fél sem kap semmit (ez nem
tartalmazza a B

összeget, illetve a korábbi befektetéseket).
A projekt tulajdonságaihoz tartozik, hogy a várható NPV-je negatív, ha a vállalkozó
rendesen dolgozik,
0
L
R p I B ⋅ − + < . Viszont erőfeszítés esetén az NPV pozitív
várható értékű: 0
H
R p I ⋅ − > . Ebből az következik, hogy a bank semmilyen esetben
sem fog olyan kölcsönhöz hozzájárulni, ahol a megállapodás arra ösztönzi a vállalkozót,
hogy lazsáljon.
Milyen további következtetéseket tudunk levonni? Vizsgáljuk a vállalkozót!
b H b L
R p R p B ≥ + feltétel mellett tesz erőfeszítést, azaz
( )
b
H L
B
R
p p


, vagyis a
bevétel ráeső részének van minimum korlátja. Ebből egy osztozkodási feltétel adódik,
azaz mekkora részt tarthat meg a bank a bevételből maximálisan, hogy a vállalkozónak
megérje erőfeszítést tenni:
H L
B
R
p p


. Ez az első korlát, azaz az „ügynöki díj”. A
bevételnek elegendően nagynak kell lennie, hogy a banknak és a vállalkozónak is
megérje az üzlet, illetve a vállalkozónak legyen elég motivációja.
4

A bank várható profitja:
H
H L
B
p R I A
p p
 
− ≥ −
 

 
Ennek nagyobbnak vagy
egyenlőnek kell lennie a kölcsön összegénél, hogy a banknak is megérje. Ez a bank
egyéni racionalitási korlátja, azaz a bank nem fog olyan kölcsönt adni, ahol várhatóan
veszít. Mivel a fenti feltételben szerepelő változók mind exogének ,ezért a kölcsön
maximális összege is limitált, ez pedig azt jelenti, hogy a vállalkozónak kell rendelkeznie
valamennyi kiinduló eszközzel, hogy kölcsönt kaphasson: A .
Ezt akkor kaphatjuk meg, ha a fenti egyenlőtlenséget kicsit átrendezzük.
( )
H H
B
A A p p R I
p
≥ = − −

. Itt egy újabb feltételezéssel élünk, azzal hogy A
pozitív (különben egy eszközökkel nem rendelkező gazdasági szereplő is kaphatna
kölcsönt). Ebben az esetben pedig: ( )
H H
B
p p R I
p
> −

. Eszerint a projekt NPV-je
kisebb, mint az az összeg, amit az adósnak meg kell kapnia, hogy erőfeszítésre legyen
késztetve. Érdemes megfigyelni, hogy attól még, hogy A A < , a projekt lehet pozitív
NPV-jű, mégsem valósulhat meg.
Ezzel találtunk egy másik okot arra, hogy miért alakul ki túlkereslet a hitelpiacon,
azaz ha a következő feltétel nem teljesül:
H
H L
B
I p R A
p p
 
− − ≤
 

 
, a vállalkozó
nem kaphat hitelt.
Összefoglalva: a vállalkozó hitelképességét az korlátozza, hogy a bevétel egy részét
nem kaphatják meg a befektetők (a bank), másrészt a kölcsönvevőnek kell kezdetben
valamennyi eszközzel rendelkeznie. Ebben az esetben az erkölcsi kockázatot két dolog
határozza meg: a lazsálás mellett elsikkasztható összeg, illetve hogy a megfigyelhető
teljesítmény milyen mértékben utal az erőfeszítés meglétére (mekkora a siker esélye
erőfeszítés és lazsálás esetén). Ezutóbbit számszerűleg a következőképpen írhatjuk fel:
H L
H
p p
p

Minél magasabb ez az arány, annál könnyebben lehet következtetni a
vállalkozó erőfeszítésére, vagy annak hiányára. Az arány a siker esélyének százalékos
megváltozását mutatja lazsálás esetén, ami nem más, mint az erőfeszítés
5

határhatékonysága. Minél nagyobb ez a szám, annál könnyebb forrásokhoz jutnia a
vállalkozónak.
A modellből kimaradt néhány tényező, ami a valóságban fontos lehet. Például
hogy a vállalkozót ösztönözheti az is, hogy ha nem tudja visszafizetni a kölcsönt, akkor
a jövőben sokkal nehezebben, vagy magasabb kamatokkal juthat forrásokhoz. Ezen
kívül még azt is említhetnénk, hogy a vállalkozó nem köteles a az egyész A -t a
projektbe fektetni, dönthet úgy is, hogy egy részét megtartja fogyasztási célokra.
Bebizonyítható, hogy ez nem áll érdekében.
Egy gyakorlati példa
Egy gyakorlati példával is szeretnék röviden foglalkozni a beadandómban,
mégpedig az amerikai jelzálogválság, és az erkölcsi kockázat kapcsolatáról. A kettő
közötti összefüggés megértéséhez ismernünk kell a bankok hitelpolitikájának
átalakulását.
A bankok korábban hitelnyújtásnál azzal számoltak, hogy visszafizetésig megtartja
a követelést, így ha az adós nem fizetett, a bank rendszerint bukott. Ez arra ösztönözte
a bankot, hogy alaposan megvizsgálja az adós fizetési képességét.
Ennek a modellnek a megváltozásából adódik a probléma. Ha a bank továbbadja a
követelést annak lejárta előtt, akkor lényegesen kevesebb figyelmet fordít az adós
értékelésére, csupán abban érdekelt, hogy minél többet pénzt keressen a hitelviszony
felállításával. Mivel magasabb volt az adós kockázata („subprime borrower”), így a hitel
ára is magasabb, azaz a bank is jobban jár, ugyanis ha eladja a követelést, akkor a
kockázatot már nem ő viseli, hanem a követelés új birtokosa. Más kérdés, hogy miért
vesz meg valaki egy ilyen kockázatos eszközt, ezt itt nem fogom kifejteni, mert ez nem
témája a beadandónak.
Az első körben ismertetett modell itt természetesen nem érvényes. Ha a banknak
sem érdeke, hogy az adós biztosan fizessen, abból több súlyos probléma is adódik
(modellünkben ez volt az egyik első feltételezés: a hitelszerződés erőfeszítésre kell
hogy ösztönözze az adóst). Semmi sem korlátozza a bank részesedését a projekt
jövedelméből. Ha pedig a bank kapzsi, és túl sokat vesz el a bevételből, akkor a
6

vállalkozó elveszti a motivációt az erőfeszítésre, ezért lazsálni fog, így a kölcsönt nem
tudja majd visszafizetni. A másik korlát is eltűnik ezáltal: az adósnak nem kell adott
mennyiségű eszközzel rendelkeznie, hogy forrásokhoz juthasson, ezáltal rossz
besorolású adósok is kaphatnak hitelt. Ez természetesen egy nagyon leegyszerűsített
változata a történteknek, azonban jól illusztrálják a bemutatott modell jelentőségét.
A fentiek alapján az erkölcsi kockázatot nem lehet figyelmen kívül hagyni a
hitelezésnél. Ez egyrész jó, mert figyelembe vétele csökkenti a hitelek kockázatát,
másrészt rossz, mert néhány pozitív NPV-jű projektet megvalósíthatatlanná tesz.

Master your semester with Scribd & The New York Times

Special offer for students: Only $4.99/month.

Master your semester with Scribd & The New York Times

Cancel anytime.