You are on page 1of 52

KÖZÉPKORI MAGYAR TÖRTÉNETI ADATTÁR Oktatási segédlet a középkori magyar történeti kombinált vizsga (BBN-TÖR-211) írásbeli

részéhez (ELTE BTK)

Körmendi Tamás és Lakatos Bálint közreműködésével összeállította

DRASKÓCZY ISTVÁN–DRESKA GÁBOR–THOROCZKAY GÁBOR

ELTE BTK Történeti Intézet Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék

Budapest, 2012

2
A) TÖRTÉNETI FOGALMAK  Adománybirtok: A feudális magánföldbirtok egyik fajtája. Már Szent István korától kétféle típusú földbirtok létezett: saját nemzetségi földek és királyi adományok. Az öröklött (=ősi) birtok az 1351-ben törvényben is rögzített ősiség elvének megfelelően a nemzetség férfitagjai között öröklődött, magszakadás esetén pedig a királyra háramlott. Az adománybirtok örökítésének módját az adománylevél szabályozhatta (pl. a fitestvére kre, rokonokra is kiterjeszthette az adomány érvényességét), de az adománybirtokban az adomány megtétele után továbbra is benne rejlett a királyi jog, amely korlátozta az adománybirtokkal való rendelkezést. Az adománybirtokot a megadományozott (vagy ha többen kapták az adományt, a megadományozottak) férfi leszármazottai örökölték. Belőle járt leánynegyed. Férfi örökös hiányában a királyra szállt a jószág. Az uralkodó kivételes esetben fiúsíthatta az utolsó férfi örökös leányát.  Ajándék: Nagyobb egyházi ünnepekkor a földesúrnak járó természetbeni szolgáltatás (termény, állat, kenyér, kalács stb.). A XI. században jelent meg az egyházi birtokokon, a XIII–XIV. században terjedt el általánosan az országban. Az 1514. évi törvények részletesen szabályozták a nagyságát.  Alispán: A nemesi megye tisztségviselője, akit a XIII–XV. században a fő/megyésispán nevezett ki familiárisai közül. E magánjogi viszonyon alakult közjogi működése. A XIV. század közepétől az ~ elnökölt a vármegyei törvényszéken, hozzá szóltak a királyi parancsok, ő állította ki az okleveleket a szolgabírákkal együtt. A XV. századtól a köznemesség beleszólásra törekedett az ~ személyének kiválasztásában.    Allódium: A földesúri birtok azon része, amely az uraság közvetlen kezelésében maradt. A XIV– XV. században nagy részét parasztok bérelték. Apát: A bencések és más monasztikus rendek önálló rendházainak a vezetője. A benedeki regula szerint a monostor lelki és hivatali irányítója. Általában szabadon választhatták őket a szerzetesek. Árumegállító jog: A városok az uralkodótól jogot kaptak arra, hogy az idegen kereskedőket megállítsák és arra kényszerítsék, hogy áruikat lerakják és árusítsák az adott város polgárainak. Az árulerakás és árusítás kötelezettsége többnyire csak meghatározott ideig tartott, melynek letelte után kereskedő az eladatlanul maradt áruval folytathatta útját.  Némely település olyan joghoz jutott hozzá, amely szerint árucikkeivel a kereskedő nem utazhatott tovább. Bán: A független horvát királyságban tartományi kormányzó volt, aki a XII. század elejétől a magyar király horvátországi és szlavóniai helyettese lett. A tatárjárás után a déli határövezetben újabb báni tisztségek jöttek létre (szörényi, macsói stb.). A horvát, a macsói és a szörényi bán az ország igazi bárói közé számítottak.  Bandérium (vexillum): A ’címeres zászló’ jelentésű olasz szóból ered a kifejezés. Eredetileg a vezérek címeres hadi lobogóját jelentette, amely alatt csapatukat hadba vezették, de a XV. századra már magának a csapatnak a megnevezésére szolgált. Saját bandériuma a királyon kívül az egyházi és világi báróknak volt. I. Károly alatt valójában semmiféle bandériumreform nem volt, a hadsereg zászlóaljak szerinti szervezése Árpád-kori eredetű.

3
 Bányakamara: Az egyes királyi bányavidékeken működő bányákat összefogó szervezet. Székhelyük nagyobb bányavárosokban volt. Élén az urburaispán (vagy kamarás, kamaraispán a neve) állt, aki a bányászoktól járó urburát szedte be s kezelte. I. Károly a nemesfémbányákat a pénzverő kamaraispánok alá rendelte. Hol kinevezett tisztségviselők, hol bérlők irányították.  Báró: II. András óta (1216) így nevezték az országos méltóságot viselő személyeket, tágabb értelemben néha közéjük számítva az egyházi előkelőket is, akikkel együtt alkották a királyi tanácsot (prelati et barones). Kezdetben az ispánokat is ide értették, megkülönböztetve kisebb és nagyobb bárókat. Nagy Lajos korától már csak a 15 legelőkelőbb tisztviselő tartozott közéjük. Kiváltságaik közé tartozott a saját zászló alatt történő hadba vonulás, esküjük 10 nemesével ért fel, és özvegyüknek 100 márka értékű hitbér járt. Ezen kiváltságok általában haláláig megillették a hivatalából távozó bárót. A XV. században lassan a szó általánosan kezdte alkalmanként a mágnásokat is jelölni. 1498-tól a törvény szerint bandérium tartásra jogosult zászlósurakat jelentette, ám szűkebb értelemben továbbra is csupán a főméltóságviselőket értették alatta. Ekkor általában a következő főméltóságok számítottak báróinak: nádor, országbíró, erdélyi vajda, tárnokmester, szlavón bán, horvát bán, macsói bán, a szörényi bán (bizonyos időszakokban), székelyispán, pozsonyi ispán, temesi ispán, 1464 -ig a főkincstartó, ajtónállómester, asztalnokmester, lovászmester, pohárnokmester; a királynéi udvar főtisztségviselői ( királynéi udvarbíró, tárnokmester, ajtónállómester, asztalnokmester, lovászmester, pohárnokmester), amikor volt királyné.  Besenyők: Valószínűleg kipcsak-török nyelven beszélő nép, amely a X–XI. században uralma alatt tartotta a Fekete-tengertől északra fekvő sztyeppe övezetet. Ők üldözték be a magyarokat a Kárpát-medencébe. A XI. századtól számosan betelepedtek Magyarországra, főbb szállásterületeik a határvidékeken volt (pl. Nyugat-Magyarország), ill. az ország belsejében (a mai Fejér megye területén) voltak.  Beszállásolás (descensus): Szállásadási kötelezettség. Az úton lévő király, valamint az ország fő méltóságviselői és kíséretük elszállásolását és élelmezését foglalta magában. Az Aranybulla tiltotta a serviensek birtokain való beszállásolást.  Böszörmények (izmaeliták): A magyarországi muszlim hívők összefoglaló neve, a muzulmán szóból ered. Magyarországon volgai bolgár, úz és káliz eredetű muszlim hívők éltek a XIII. századig.  Céh: Egyazon városban élő és azonos ipart vagy foglalkozást művelő szabad kézművesek (esetleg más foglalkozásúak) érdekvédelmi egyesülete, amely egyben vallásos egyesület szerepét is betöltötte. Előzményei XIII. századiak. Kezdetben a király vagy a földesúr szervezte meg őket. Fő céljuk a mesterség érdekvédelme volt a külső konkurencia ellen, ill. a termelt árú minőségének védelme. Magyarországon az első céhek az erdélyi szászoknál jöttek létre, igazi elterjedésük a XIV. század végén történt.  Collecta: A pénzadó egyik elnevezése. Az Árpád-korban nevezték így a földesúrnak járó pénzjáradékot is. A XIII–XIV. században a király által kivetett rendkívüli adót hívták így.

4
 Dákoromán kontinuitás-elmélet: A román történetírásban manapság is egyeduralkodó történeti teória arról, hogy a mai románság az Erdélyben élő, a II–III. században romanizált dák népesség utóda. Valójában a románok őse Erdélybe a Balkánról a középkorban bevándorolt, főként pásztorkodó populáció volt, amely kétségkívül újlatin nyelvet beszélt. Az elmélet humanista tudósok tollán született meg, elterjesztésében nagy szerepet játszottak a XVIII. századi görög katolikus román papok, majd a XIX. században állami ideológia lett belőle.  Dekrétum: Az uralkodói akaratnyilvánítás azon formája, amelynek egyedi eseten túlmutató általános érvényt tulajdonítottak; ma általában törvény értelemben használjuk. A dekrétumok a 14. századig nem tagolódtak cikkelyekre, mivel nem ritkán több törvényhozási alkalommal született törvényeket tartalmaznak. Megalkotásukban az uralkodó mellett a királyi tanács is részt vett, a 15. században pedig a rendi országgyűlések végzéseit nevezik dekrétumnak.  Denár: Kisebb értékű ezüstpénz neve. Szent István először szintén ezt veretett. Kálmán király idején kezdtek gyengébb minőségűt verni, amiből 40 darab ért egy bizánci aranypénzt (vö. penza). A nemesfém tartalma koronként változott, gyakran alig volt benne ezüst. A XIV–XVI. században úgy számoltak nálunk, hogy 100 denár egy forintot ért, függetlenül attól, hogy mennyi ezüstöt tartalmazott. Az ilyen forintot hívjuk számítási forintnak. A nemesfémtartalomtól függött tehát, hogy denárból mennyi tett ki egy valóságos aranyforint darabot. 1467 és 1521 között valóban 100 darab ért egy aranyforintot. Nyugat-Magyarországon igen elterjedt a bécsi denár, amelyből az 1460-as évektől 3 darab ért egy magyar denárt.    Domaniális jövedelem: A királyi kincstár azon bevétele, amely a királyi birtokok (domíniumok) jövedelméből származott. A többi királyi jövedelem a regálé jogán folyt be a kincstárba. Dusnok (torló): Kötött szabad jogállású népelemek az egyházi birtokokon, akiket korábbi uruk lelki üdvéért szabadított fel, hogy halála emléknapján megvendégeljék a papságot. Egyházi nemes (prédialista): Nem teljes jogú adománybirtokkal, hanem bizonyos szolgálatok ellátásához kötött földet kapott, függő helyzetű nemesek. Eredetük az egyház kötött szabad jogállású, esetleg katonáskodó jobbágyaiban kereshető. Katonáskodni az egyházi földesúr bandériumaiban voltak kötelesek. Az ~ek adómentesek voltak, ún. prédiális székekben ítélkeztek felettük, és a prédiumon kívül nemesi birtokot nem szerezhettek.  Egyházmegye: A katolikus és ortodox egyházakban püspök által irányított, pontosan elhatárolt terület. A gregorianizmus előtt Magyarországon a királyok, később a pápák alapíthatták őket. Szent István király a hagyomány szerint tíz ~t alapított, ehhez járult a középkorban még négy. Területüket főesperességekre, majd később még tovább, esperességekre osztották fel. Több ~ alkotja az egyháztartományt, amelynek élén az egyik egyházmegye érseki rangú vezetője áll mint metropolita.  Egytelkes nemes: A nemesi társadalom alsó rétege. Olyan nemesek, akik csupán egy teleknyi nemesi (tehát elvben adómentes) földdel rendelkeztek, jobbágyuk nem volt. Szegénységük miatt alig lehetett őket hadra fogni (1459. évi törvény szerint 10 állított ki egy lovas íjászt). Mátyás

5
kezdte el őket adóztatni. Ők képezték a hazai nemesi társadalom több mint 80% -t, többnyire egész falvakat, néhol egész vidékeket ők laktak.  Ekealja (aratrum): Mértékegység, az 1 gazdasági év alatt 1 ekével megművelhető területet jelentette. Nagysága eketípustól, földtől és tájtól függött, általában 30 hektártól felfelé terjedt. A királyi ekealja 126 hektárt tett ki. A mértékegységet a XVI. századig használták.  Erdélyi vajda: A középkori magyar királyság főméltósága a XII–XVI. században. Feladata az erdélyi országrész kormányzata volt. Katonai és bírói funkciókat is ellátott, azonkívül ő nevezte ki az erdélyi megyésispánokat.  Erdőispánság: A kora középkori királyi birtokigazgatás intézménye, a Magyarországon szétszórtan fekvő királyi erdőuradalmak és vadászóhelyek irányítására szolgált a XII. század végétől. Vezetője a procurator volt, területén különleges szolgáltatásra kötelezett szolganépek (erdőóvók, pecérek, darócok stb.) éltek. Az erdőispánságok a XIV. századra megyévé alakultak (Zólyom), vagy beolvadtak más megyékbe.  Érsek: Katolikus főpap, a több püspökségből – közöttük a saját egyházmegyéjéből – álló érseki tartomány vezetője. Az alárendelt püspöket zsinatra hívhatta, ő szentelhette fel stb. Legfontosabb jelvénye a pápától kapott érseki vállszalag (pallium). Magyarországon a középkorban két érsekség volt: az esztergomi és a kalocsai.  Évkönyv (annales): Középkori történetírói műfaj. Általában helyi érdeklődésű híreket jegyeztek le a többnyire kolostorokban vezetett ~ekben. Megfogalmazásakor az időrendnek van elsődleges szerepe, év szerint szerepelnek benne a hírek. Magyarországon csak az ún. Pozsonyi Évkönyv maradt fenn, amely a X–XIII. századból hoz tudósításokat.  Falunagy (villicus): A falu helybeli elöljárója, részben az önkormányzat, részben a földesúri hatalom képviselője. Már Szent István törvényeiben is említik a tisztséget. Általában egy évig töltötte be hivatalát, feladata volt a rendeletek kihirdetése, az adók behajtásában való részvétel, alsóbbrendű ítélkezés.  Familiáris: Olyan nemes, akik a király, vagy valamely egyházi vagy világi nagybirtokos familiájához csatlakozva annak hadi kíséretét alkotja. Általában szóbeli szerződéssel lépett ura szolgálatába, aki jogi és tényleges védelméről, ellátásáról gondoskodott. A familiárisi jogviszony nem volt örökletes, és nem volt feltétele valamely birtok hűbérbe adása.  Fekete magyarok: A XI. századi magyarok egy részére vonatkozó megjelölés. Kortárs források szerint (Chabannes-i Adémar, Querfurti Brúnó) szerint bőrük színe sötét volt. Szent István fegyverrel térítette meg őket 1009 előtt. Pontos kilétük és földrajzi elhelyezkedésük bizo nytalan: felmerült, hogy a kavarok közé tartoztak, mások szerint pedig politikai -hatalmi elkülönülésre utalt a ’fekete’ jelző, és az államalapító királlyal szembeforduló vezérek alá tartozó népességet jelölhette. Az bizonyos, hogy Magyarország déli részein éltek, és a Dunán lehetett eljutni hozzájuk.  Fiúsítás: A leányt vagy leányokat a király különös kegyként fiúörökössé nyiváníthatta, és így apja „ősi” birtokainak örökösévé tehette. Az 1360-as évektől terjedt el Magyarországon.

6
 Fogott bíró (arbiter): Archaikus ítélkezési forma képviselője. A közösség kebeléből választottak ki tekintélyes személyeket egy-egy peres ügy eldöntésére. Az alperes általában esküvel fogadta meg, hogy belenyugszik a fogott bírói ítéletbe. Magyarországon különösen a XIII. századból vannak fogott bírói ítélkezésre utaló adataink.  Forint: Különböző pénzfajták neve. Az elnevezés Firenze város latin névformájából származik. Magyarországon aranypénzt jelöl, amely elvileg száz dénárt ért, valós értéke attól függött, hogy a dénárt mennyire értékelték (vö. denár).  Főesperes: A középszintű egyházigazgatási egységek vezetője. Magyarországon a főesperességek általában egy vármegyényi területre terjedtek ki. A főesperesek valószínűleg a térítéskori ispáni várbeli pap utódai voltak. A XII. századtól beköltöztek a püspöki székhelyre, ahol a káptalan tagjai lettek. Kálmán király előírta, hogy egyházi előírásokat tartalmazó könyvvel kell rendelkezniük.  (Fő)ispán: A XI. századtól a megyék élére állított királyi tisztviselő, a XIII. század végétől származását tekintve kizárólag nemes. Az ispánságok jelentős részét országos vagy udvari méltóságok viselték (honor). Az ispánt a király nevezte ki általában a királyi tanács hozzájárulásával. A XIV. század közepéig a bárók közé számított, így saját zászló alatt vezette hadba a vár népét. Nagy Lajos 1350 k. a pozsonyi ispán kivételével megszüntette az ispánok bárói státusát és zászlósúri kiváltságát. Eredetileg az ispán volt a megye legfőbb bírája. A 15. században már szokásjog volt, hogy a 100 forint értékhatár feletti perekben a megye nem ítélhetett, a magán- és egyházi földesuraság alatt élő népek felett korlátozott hatalma volt (vö. úriszék). A nemesi vármegyében a bűnügyekben betöltött szerepét a megyei törvényszék (az alispán és a szolgabírák együttese) vette át. A főispán elnevezés csak a XVI. század elejétől vált általánossá. Helyettese az alispán volt, akit a középkorban ő nevezett ki.  (Fő)kancellár: Valamely intézmény írásbeli teendőit végző hivatalának vezetője, az iratokat hitelesítő pecsét őrzője, és az azzal megerősített iratokért felelős magas rangú, többnyire egyházi személy. Magyarországon a XII. században jelent meg a (királyi) kancellária, majd a XIV. századtól a titkos kancellária. A (nagy)kancelláriát a (fő)kancellár vezette, elsődleges feladata a kormányzati ügyek vitele volt. 1366-tól a kiskancellária élén álló személyt titkos kancellárnak címezték. A XIV. század végére állandósult az esztergomi érsek főkancellári tisztsége, bár a XV. században igen gyakran politikai okokból még sem ő töltötte ezt be. Mátyás 1464-ben egyesítette a fő- és titkos kancellári tisztséget, bár a két kancelláriai tagozat önállósága megmaradt.  Főkapitány: Az 1445. évi országgyűlésen a király nélkül maradt országban a főhatalom gyakorlására kinevezett hét személy, akik a négy kerületre osztott országban az országgyűlési határozatok.  Főkegyúri jog: A magyar királyok egyházak feletti jogosítványa, amely Szent István egyházszervező tevékenységéből eredt. Felölelte a főpapi székek betöltésének jogát. 1417 -ben a római Szentszék bíborosai jóváhagyták Zsigmond király ~-át.

7
 Földbér (census, terragium): Eredetileg a hospesek pénzjáradéka, földesúri adója, amely a jogilag egységes jobbágyság kialakulásával a XIII. században a jobbágyok általános adójává vált. Közvetlenül vagy közvetve a jobbágytelket terhelte, annak méreteihez igazodva. Összege a XIV. században általában egy aranyforint körül mozgott.  Földközösség: A föld közös tulajdonát jelentette. Ahogy a rokonság felosztotta a közös vagyont, úgy szűnt meg a közös tulajdon. Ugyanakkor a rokonok az elhalt személy tulajdonára igényt tarthattak. A paraszti világban így jelölték a föld közös használatát. Ekkor a falusi közösség tagjai időszakonként felosztották a falu határát (vö. nyomásrendszer). Amennyiben jobbágyok lakták a falut, a falu a földesúré volt, a jobbágyok tehát a falusi földek közös használói voltak.  Füstadó (füstpénz): Különböző értelemben használták: adófajta, a paraszti háztartásoktól beszedett pénzadó. Az Árpád-korban így nevezték a szabadok dénára adót. Használták a nevet alkalmanként a földesúri pénzjáradékra. Mátyás a rendkívüli adót háztartásonként szedte, így ezt az adófajtát értették alatt.  Garas: Denárnál súlyosabb ezüst pénz. Csehországban a XIV. század elején kezdték el verni, s hamarosan népszerű lett nálunk. Magyarországon I. Károly 1329 -ben vezette be. 1 garas ekkor 6 denárt ért.  Generalis congregatio: A király parancsára valamely országos méltóság, a XIII. század végétől pedig általában a nádor által a megye számára meghirdetett és elnöklete alatt megtartott általános közgyűlés, amelynek feladata a megyei nemesség kötelező részvétele mellett a köztörvényes bűnözők levelesítése (proscriptio), valamint a résztvevők egyéb ügyeinek tárgyalása és megítélése volt. I. Mátyás 1486-ban megszüntette, illetve feladatainak ellátását a megyésispánra ruházta.  Geréb: A XII. században telepítésvezető az erdélyi szászoknál, aki kiemelkedett közrendű társa i közül. A gerébek öröklödő jogot szereztek a bírói, közigazgatási és katonai vezető szerepre. A XIII. század elejétől földesurai is lettek egyes szász falvaknak. Később házassági kapcsolatok útján beleolvadtak az erdélyi magyar nemességbe.  Gesta: Középkori történetírói műfaj, megjelenése a korai középkorra tehető. Szerzője általában szórakoztatni akar, nem kronológiai szempontokat követ, hanem tematikus szempontok szerint építi fel művét, témája általában valamely etnikum története. Felhasználja a szóbeli hagyományt is. Később kialakult a regényes ~ műfaja is. Magyarországi reprezentánsa Anonymus műve a XIII. század elejéről.  Gyepű(elve): A középkori határvédelem intézményei. A gyepű természettől fogva nehezen járható határvidék, amelyet lakatlanul hagynak, és mesterségesen még nehezebben áthatolhatóvá tesznek. A gyepűelve a gyepűn túli lakatlan területet jelöli.  Hármaskönyv (Tripartitum): Werbőczy István 1517-ben kiadott joggyűjteménye (Tripartitum), amelyben a magyar királyság nemeseinek szokásjogát foglalta össze. Foglalkozott még a nemesség eredetével és a különálló országrészek jogával is.

8
 Harmincad: Vámfajta. Eredetileg azt a hányadot jelentette, ami az uralkodó által eladományozott vásárvámból a királynak járt. Károly Róberttől kezdve határvám lett, am i kb. 1%-os illetéknek felelt meg. A 15. században mind az importált, mind az exportált termékek után szedték, a század közepén mérték 5%-ra emelkedett. Mátyás koronavámra keresztelte át.  Háromnyomásos gazdálkodás: Az érett középkorban a határt három nyomásra osztották, egyikben őszi, a másikban tavaszi gabonát termeltek, a harmadikat felszántott ugarként legeltetésre használták. A következő esztendőben az őszit tavaszi vetés követte, az utóbbi helyére került az ugar, az ugarban pedig őszi gabonát vetettek el. Magyarországon a XIII–XV. században terjedt el, de nem kizárólagosan.  Hatalmaskodás: A XIII. század elejétől használt fogalom az erőszakos bűncselekményekre, ilyennek számított minden olyan bűntett, amely valakinek a személye, szabadsága, vagyona ellen irányult. Büntetése elméletben fővesztés volt, a gyakorlatban igen gyakran anyagi kártérítésben egyeztek meg a felek.  Határispánság (marchia): A kora Árpád-kor egyik határvédelmi szervezete, amely két helyen működött,  a Szerémségben, ill. valószínűleg a nyugati határszélen. Nem azonos a határvármegyével. Határvármegye: Elsődlegesen katonai feladatokat ellátó közigazgatási egység. Már I. István korában létrejöttek a fontosabb és a veszélyeztetettebb területeken. Területük két részre oszlott, belső lakott és külső lakatlan vagy gyéren lakott részekre. A kettőt az akadályokkal teletűzdelt gyepű választotta el, amin az átjárhatóságot akadálymentes részek, kapuk biztosították. Feladatuk elvesztésével a XII–XIII. században fokozatosan beolvadtak a királyi, illetve nemesi vármegyékbe. A határispánságokban speciális szolgálatokat teljesítettek az őrök és a lövők.  Hegyvám: Más néven akó. A szőlőbirtokok terméséből a feudális földesurat megillető adónem, amely nem változó hányad, hanem egyszer és mindenkorra megszabott bormennyiség szolgáltatását jelentette. Borból, mustból vagy annak pénzértékéből állhatott, más természetbeni juttatás, sőt robot is kiegészíthette. A XIV. századtól a kilenced helyett is szedték.  Herceg (dux): Tágabb értelemben a középkori magyar királyi család férfitagja, szűkebb értelemben az Árpád- és Anjou-kori területi különkormányzat, a hercegség ura. Ez a XI. században Bihart és Nyitrát jelentette, később Erdélyt, Szlavóniát, esetleg a Szepességet és az ország melléktartományait.  Hercegség (dukátus): Területi különkormányzat, amelynek élén általában az uralkodó család egy-egy tagja állt. A XI. század közepén jött létre, központjait Bihar, Nyitra és talán Krassó képezte. Miután Könyves Kálmán Álmost 1107-ben megfosztotta a hercegségtől, hosszú időre megszűnt Magyarországon. A XII–XIII. században az ország különkormányzattal rendelkező területei (Horvátország, Erdély stb.) jutottak egy -egy királyi családtag kezére kormányzás céljából.  Hitbér (dos): Eredetileg a nő vételára volt, később a férj vagyonából a nő megözvegyülésének esetére lekötött rész. Adását az Aranybulla rendelte el.

9
 Hiteleshely: 1874-ig fennálló, a közjegyzőséghez hasonló intézmény. Azok az egyházi testületek: káptalanok, konventek számítottak hiteleshelynek, amelyek egyfelől természete s vagy jogi személyek megkeresésére, másfelől királyi parancsra vagy hatósági megbízatásra közhitelű oklevelet állíthattak ki. Eredendően az istenítéletek helyszíneit biztosító káptalanok végeztek ilyen feladatokat, de a XIII. századtól magánalapítású bencés, premontrei és johannita konventek is hiteleshellyé váltak. 1231 után a poroszló peres és peren kívüli eljárásait is írásba foglalták. Számukat a XIV. század közepén szabályozta Nagy Lajos, hiteleshelyi feladatot ezután csak uralkodói megbízással lehetett végezni.  Honor: Az Anjou-kori Magyarország kormányzati rendszere a szolgálati hűbérbirtokként működő ~-birtokokon nyugodott. Az egyes méltóságok betöltőinek juttatta a király „tetszése tartamára”, azaz visszavonhatóan jövedelmek, birtokok, továbbá bizonyos területek vagy népelemek fölötti katonai és bírói joghatóság formájában.  Horvát-dalmát-szlavón bán: Az 1091-ben elfoglalt Horvátország, majd az 1105 -ben elfoglalt Dalmácia élén álló, ősi, a Magyar Királyságba a régi Horvátországtól átvett méltóság, területi különkormányzat vezetője.  Hospes Latin szó, vendéget jelent. Olyan személyekre használták, akik egy adott helyen idegenek voltak. Következésképpen nem csupán külföldiek, hanem hazaiak is lehettek ők. Olyan telepeseket szintén jelentett, akik szabad költözési joggal, különféle kiváltságokkal rendelkeztek, saját jogszokásaik szerint éltek, járadékaik kedvezőbbek voltak, mint másoké. Erről közösségük kiváltságlevelet kapott.  Ifjabb királyság: A királyi hatalom 1262–1270 között megosztásának intézményes formája. V. István vette fel ezt a címet a pozsonyi találkozó után, amit apjával, IV. Bélával folytatott. Az ifjabb király Kelet-Magyarországot uralta, még az idősebb király Nyugat -Magyarországot. Az ifjabb király a területén szuverén jogokat gyakorolt (királyságnak nevezte a területét, saját nádort és országbírót tartott, önálló pénzverés, külpolitika, stb.). Az intézmény IV. Béla halálával megszűnt.  Immunitas: Természetes vagy jogi személyre, társadalmi csoportra, illetve birtokára vonatkozó kiváltság, amely az állammal szemben bírói vagy adózási mentességet biztosított. A bírói immunitás alapozta meg az egyházi és a földesúri bíráskodást. A klerikusok mentesültek a világi bíróságtól, a földesúr pedig birtokának népei felett ítélkezhetett saját úriszékén. Sajátos formája a XIV. századtól kezdve adományozott szabadispánság (=pallosjog).  Ispán: Valószínűleg szláv eredetű tisztségnév. Magyarországon a XI. században a püspökökkel egyenrangú előkelők címe, Szent István törvényeiben társadalmi réteget is jelöl. ~ok álltak a vármegyék, a várispánságok, a kamarák, sőt még a királyi kápolna élén is. A XIII. században a nemesi (serviensi) nemzetség fejét is ~nak nevezték. Az Anjou - és Zsigmond-korban a jelzőtlen ~ szó az országbírót jelölte.  Istenítélet: Közvetett isteni beavatkozás kikényszerítése valamely próba által azokban az esetekben, amelyekben az emberi tudás nem dönthetett. Pogány eredetű. Magyarországon a tüzesvas-próba terjedt el. Magyarországon Kálmán király a püspöki székhelyeken és nagyobb

10
prépostságokban engedélyezte az istenítéleti szertartást. Hazánkban a XIII. század elejéig alkalmazták bizonyításra.  Jászok: Alán eredetű népcsoport, amelynek tagjai valószínűleg három részletben érkeztek Magyarországra: először 1241 előtt a kunokkal együtt, majd a XIII. század végén, végül a XIV. század közepén. Legtöbben a Jászságban laktak, de éltek másutt is az országban. A XV. században még ismerték nyelvüket. Könnyű lovasként kellett katonáskodniuk. A XIV. században a társadalom differenciálódott, sokan jobbággyá váltak, nem tudták a katonai szolgálatot teljesíteni. A század végétől ők ezért adót fizettek.  Jegyajándék: A házasságkötés előtt a férj vagy a szülők, illetve a rokonság által a menyasszonynak adott ingóságok, ékszerek, ruhák. Ez a nő magántulajdona, amely birtokában marad a házasság ideje alatt is. Róluk szabadon végrendelkezhetett, ennek hiányá ban gyermekei örökölték. A férje gyermektelen halálakor a feleség a jegyajándékot a hitbérével együtt megkapta, mielőtt az ingó vagyont fölosztották volna.  Jobbágy: A különböző jogállású földesúri alattvalókból alakult ki a XIII–XIV. században ez a társadalmi réteg. Földesúri birtokon élő parasztember volt, aki a földesurától használatra kapott meghatározott nagyságú földdarabon (vö. jobbágytelek) gazdálkodott. Szabad költözési joggal rendelkezett, járadékokkal tartozott urának. Fölötte földesura bíráskodott (úriszék). Némelyik birtokos pallosjoggal is rendelkezett. A jobbágyi társadalom alsó rétegét a zsellérek alkották.  Jobbágytelek: Olyan, a földesúr tulajdonában lévő, de a jobbágyok kezelésébe adott, általuk használt, birtokolt meghatározott nagyságú földterület, ami után a jobbágy urának meghatározott járadékokat (pénz-, termény-, munkajáradék, ajándék) adott. Az állami adózásnak is ez képezte az alapját. Belső- és külső telekből állt. A belső telekhez tartozott a ház az udvarral, kerttel stb., míg a külső telket a szántó illetve a rét alkotta. Ez kiegészült a közös legelő, víz, erdő használati jogával. Nagysága falvak, tájak szerint változott, 10–60 hold között ingadozott. Országosan a fél telek vált általánossá a XV. században. Nem tartozott hozzá a szőlő, a bérelt/zálogba vett föld és az irtás.  Jogar: A magyar koronázási jogar buzogány alakú, gömbös fejű, kézben viselt hatalmi jelvény. Valószínűleg II. Henrik ajándéka volt Szent István királynak. Királyi felségjelvényként először I. András király idején említik (1055).  Kabarok (kavarok): Bíborbanszületett Konstantin és a Salzburgi Évkönyv által említett, a magyarokhoz csatlakozott népelem a IX. században. Három törzsük volt, amelyek a kazár birodalomból váltak ki. A törzsek neveit nem ismerjük, egyes feltételezések szerint a székelyek is közéjük tartoztak.  Kálizok: Eredetileg a belső-ázsiai Hvárezmből származó, iráni nyelvű, muszlim vallású népesség az Árpád-kori Magyarországon. Pénzüzletekkel, határvédelemmel foglalkoztak. Elterjedésüket a Káloz, Kalász helynevek őrzik. A XIII. század végére eltűntek, beolvadtak a magyarságba.  Kamara: A király magánlakosztálya s magánkincstára. Ez utóbbi jelentésből származik a következő jelentése: a királyi pénzjövedelmeket (vagy egyik fajtájukat) kezelő hivatal. Bánya - ,

11
pénzverő-, sókamarák voltak, de nevezték így a 14-15. században az egyes adókerületeket is. A kamarákat az uralkodók hol bérbe adták, hol maguk neveztek ki az élükre tisztségviselőket.  Kamarahaszna: Az Árpád-korban a királynak a pénzverésből származó bevétele, a régi pénzt ugyanis be kellett váltani. A király hasznát a beváltási illeték, és az új, valamint a régi érme értéke közötti különbség jelentette. Károly Róbert e helyett vezette be 1336 -ban a kapuadót.   Kancellár: kancellária élén álló személy (lásd főkancellár). Kancellária: Az írásbeli ügyintézés fejlődésével elterjedő, rendszeres oklevél-kiállítással foglalkozó központi állami hatóságok, királyi bíróságok, egyházi intézmények és magánnagybirtokosok iratkezelését végző hivatal, melynek állandó vezetője és személyzete volt. Magyarországon a kancellár fogalma III. Béla uralkodása alatt jelent meg. Helyettese és 1255 -től a kancellária tényleges vezetője az alkancellár volt, aki általában a székesfehérvári prépost. Nagy Lajos kormányzati reformjai során alakult ki a királyi nagy kancellária és a titkos kancellária , s ezután nem csupán a nagypecsét, hanem a titkos pecsét is közhitelű lett. Nagy Lajos reformjai után a kormányzati feladatok mellett a királyi különös jelenlét bíróság írásbeli munkáját a nagykancellária végezte. A titkos kancellárián foglalkoztak a királyi személyes jelenlét bíróság ügyeivel kapcsolatos teendőkkel, ám kormányzati ügyekben is adtak ki okleveleket, sőt birtokadományokról szóló oklevelekre ugyancsak kerülhetett titkos pecsét (bár a nagypecsét erősebb bizonyító erővel bírt). Mátyás 1464 -ben egyesítette a fő- és titkos kancellári tisztséget, s így elvben egységes kancelláriát létesített, ám a két kancelláriai tagozat önállósága megmaradt. 1464-ben megszűnt a királyi különös jelenlét bírósága, megszületett a személynöki szék, amit a személyes jelenlét helytartója vezetett. Az ügyek írásba foglalását az ő irodája végezte, amit utóbb szintén hívtak kisebb kancelláriának is. A király mellett a királynénak, a főpapoknak, a nádornak, az országbírónak, az erdélyi vajdának, a horvát-szlavón bánnak is volt kancelláriája. Ezek az intézmények az igazságszolgáltatással, kormányzással, közigazgatással kapcsolatos írásos teendőket egyaránt ellátták.  Kanonok: Közös életet élő világi papok, a káptalan tagjainak elnevezése. Életüket regula szabályozta. Feladatuk székeskáptalanok esetében a püspök segítése volt, ill. részt vettek a székesegyház vagy a káptalani egyház liturgikus gyakorlataiban. Kezdetben közösen éltek, majd a XIII. századtól ez felbomlott. A kanonoki testület feje a prépost.  Kápolnaispán: A királyi kápolnának a vezetője, a királyi káplánok feje, a királyi udvar tisztviselője, a kápolna liturgikus tevékenységét biztosító szolgálónépek főnöke. Papi személy, felettese az esztergomi érsek volt. A XII. század végéig jelentős szerepe volt az udvari írásbeliségben, ő pecsételte az okleveleket. A XIV. században hiteleshelyi jellegű oklevéladást folytatott.  Káptalan: Székesegyházak vagy világi prépostságok mellett működő papi testület, amelynek életét regula szabályozta. Élén a prépost állt, tagjai a kanonokok voltak. Az egyházmegyei székhelyen működő székes~ok a püspököt segítették liturgikus és egyházkormányzati tevékenységében.

12
 Kapuadó (portális adó): Állami adónem. 1336-ban Károly Róbert vezette be. Minden olyan telek után szedték, amelynek a kapuján egy nagy szénásszekér át tudott hajtani. Nagysága független volt a jobbágygazdaság méretétől, a telken élők számától. Összege 1/5 aranyforint.  Katonai kíséret: A kialakuló államok jellegzetes intézménye, feltétele, hogy egy bomló törzsi nemzetségi társadalom felett államhatalom szülessen. A katonai kíséret általában idegen törzsbeliekből vagy idegen népek fiaiból került ki, s ily módon a többé -kevésbé homogén nemzetségi társadalom fölé egy heterogén katonai középréteg került. A magyarság sztyeppei vándorlása során bolgár-türk népelemek alkották a fegyveres kíséretet. Az államalapítás után királyi testőrségként funkcionáltak (Szt. István testőrsége a Kijevi Ruszból származott).  Katonai segédnép: A sztyeppei lovas nomádoknál azok a népek ill. néptöredékek, akik legyőzöttként vagy más okból csatlakoztak egy erőteljesebb népcsoporthoz. A csatlakozott népek fegyveresei elő- vagy utóvédként harcoltak a hadjáratokban. Általában a határterületeken kaptak földeket, ha a nomádok letelepedtek.  Keltjobbágyfiú: A kiemelkedő szolgálatot teljesítő várnépeket a várjobbágyok közé emelhették, az ő nevük volt a keltjobbágyfiú, vagy exempt várjobbágy. A várjobbágyok jogainak teljessége nem illette meg őket, földjüket a király korlátozás nélkül eladományozhatta, ill. beszállásolás is terhelte őket. A várszervezet felbomlásával többségük jobbágyparaszt lett.  Kenéz Román és ruszin falvak, kisebb csoportjaik vezetője, aki bíráskodott s az uralkodónak illetve a földesúrnak járó jövedelmeket beszedte. A tisztség örökíthető volt, s bizonyos kiváltságokkal járt (adómentes föld, a faluból származó adók bizonyos hányada járt neki, malomtartás stb.). Hunyad megye és a Temes vidék királyi uradalmaiban élő kenézek katonai szolgálattal tartoztak, helyzetük jobb volt, mint a földesúri birtokokon élő társaiké. Legmagasabb rangra a nemes kenézek emelkedtek, ám még ők sem élveztek országos nemesi jogokat. Sokukat az uralkodók nemesítették.  Kétnyomásos gazdálkodás: Ebben a gazdálkodási módban a kettéosztott földterület egyik részén kapott helyet az őszi és/vagy tavaszi gabonavetés, a másik legeltetésre szánt ugar maradt. A kettő a következő évben szabályosan megcserélődött. A legelő állat természetes módon trágyázta is az ugart. Magyarországon a XIII–XV. században terjedt el.  Kilenced: Földesúri adónem. Nagy Lajos király vezette be 1351-ben. A gabona- és bortermés második tizede volt, és a földesurak számára kellett fizetni. (A király és az egyház jobbágyai is fizették).  Kincstartó: 14. században tűnt fel, a tárnokmester alá tartozott. Legfontosabb feladata a királyi kincstár (ahol ekkor a király kincseit őrizték) felügyelete volt. 1377 -től az ország bárói közé sorolták. Mátyás pénzügyigazgatási reformjai előtt külön-külön kezelték az egyes királyi bevételeket. Mátyás mindezeket a kincstartó irányítására bízta (leszámítva azokat, amelyeket a budai udvarbíró kezelt), vagyis ő felelt a királyi pénzügyekért. Ettől kezdve a kincstár központi pénzügyi hivatallá vált. 1467 után már nem tekintették bárónak, ám az egyik legfontosabb tisztségviselő volt, rendszeresen részt vett a királyi tanács ülésein.

13
 Királybíró (billogos): Szent László és Kálmán törvényeiben előforduló, de valószínűleg már korábban létező bírói tisztség, amelyből megyénként kettő volt. Feladata a vármegyében élő szabadok feletti ítélkezés volt. A XII. századtól szerepük csökkent, törvényben utoljára az Aranybulla említi őket.  Királyi jog (felségjog): Általában azok a jogok, amelyekkel a király legfőbb hatalma és méltósága jut kifejezésre: 1.) Népe minden tagja hűséggel tartozik neki. 2.) A király a legfőbb törvényhozó. 3.) Övé a legfőbb bírói jog, amit ha nem személyesen gyakorol, akkor helyetteseket állít. Hozzá lehet fellebbezni, élhetett a kegyelmezés jogával. 4.) A király nevezi ki a végrehajtó hatalom országos méltóságait, s tetszés szerint bocsáthatja el őket. 5.) Ő az ország legfőbb hadura. 6.) Fogalma magában foglalta a királyt közvetlenül megillető királyi tulajdont és a király adományozási jogához tartozó javakat. A királyi adomány jogilag nem egyéb, mint a királyi jognak a kedvezményezettre való átruházása, így magszakadás vagy hűtlenség esetén a birtok ismét a királyhoz tér vissza. 7.) Gyakorolhatja regálé jogait: pénzverés, nemesfém -monopólium, határvámok, vámok, adók stb. 8.) Egyházi vallási ügyekben beleszólhat a püspökválasztásba és van neki tetszvényjoga is.  Királyi kápolna: A király környezetében élő udvari papság szervezete, amely kormányzattörténeti feladatokat is ellátott. Felügyeletét közvetlenül az esztergomi érsek látta el. A 11-12. század fordulóján a királyi kápolna és vezetője, a kápolnaispán látták el az oklevéladással kapcsolatos feladatokat. A XII. században ebből vált ki a kancellária. Vezetője később a királyi gyűrűspecsét őre volt, bizalmi feladatokat, diplomáciai megbízásokat látott el. A XIV. században (1370-ig) hiteleshelyi jellegű tevékenységet folytatott az udvarban, majd a királyi levéltár kezelésének feladatát látta el. A XV. század elején kormányzati szerepe megszűnt, csupán egyházi, liturgikus feladatot látott el.  Királyi serviens: Oklevélben először 1217-ben megjelenő társadalmi kategória, amely közszabad, a királyi udvarba szabad bejárással bíró, a király zászlaja alatt hadba vonuló népelemet jelölt. Ítélkezés tekintetében is közvetlenül a király alá tartoztak. Jogaikat az 1222. évi Aranybulla rögzítette.  Királyi szolgálónépek Az árpád-kori királyi birtokokon élő azon személyeket nevezzük így, akik nem voltak közszabadok, propriusnak s szolgai állapotúnak számítottak, nem hagyhatták el a király birtokát. Többségük önállóan gazdálkodó parasztember volt. Szolgálatuk jellege szerint csoportosították őket (halász, vadász, szőlőművelő, tárnok stb.). Mind a két királyi birtoktípuson (udvari és várbirtok) megtalálhatók.  Királyi tanács: A politikai döntéshozatal legfőbb színtere, a rendi korszak előtt a politikai hatalom kizárólagos birtokosa. Tagjai az egyházi és világi főméltóságok (prelati et barones), de királyi meghívás alapján a mágnás családok (kb. 40) tagjai, akik mind együttesen az ország népét testesítették meg. A király bárkit az udvarban tartózkodó nemesek közül meghívhatott az üléseire, ugyanis a döntések nem a szavazatok száma, hanem mérlegelése alapján születtek. A király és a tanács közötti hatalommegosztást a kettőspecsét szimbolizálta. Örökérvényű döntés elvileg csak a

14
tanács hozzájárulásával volt hozható. Tágabb és szűkebb testületről beszélhetünk. A tágabban értelmezett tanács csak ritkán működött, a gyakorlatban a napi kormányzást egy informális testület, a szűkebb tanács végezte, melynek tagjai az udvarban tartózkodó legbefolyásosabb egyházi s világi főméltóságok voltak. Király hiányában az intézmény országtanács néven önállóan is működhetett. Mátyás visszaszorította a hatalmát, de halála után ismét nőtt a szerepe. A Jagellók idején a bírói testületként is működő tanácsban a köznemesség szintén helyet, sőt többséget kapott.  Királyi tetszvényjog (placetum regium): A királynak az a joga, hogy a pápával, illetve az apostoli szentszékkel folytatott levelezést, valamint a pápai rendeleteket megvizsgálhassa, abból a célból, hogy nem ellenkeznek a hazai törvényekkel. Magyarországon először Zsigmond 1404. évi dekrétuma mondta ki a ~-ot.  Királyi vármegye: A megye legkorábbi fejlődési szakasza, Szent Istvántól a XIII. század közepéig-végéig létezett. Fennállása arra az időre esett, amikor Magyarország területének nagyobb része a király tulajdonában állt, erre utal ’királyi’ jelzője. Általános közigazgatási egység volt, igazságszolgáltatási és katonai feladatokat is ellátott, pontosan megvont határokkal rendelkezett, joghatósága alá tartozott mindenki, aki határain belül élt. Vezetője az ispán volt, aki egyben a vármegyéhez tartozó várszervezet (várispánság) vezetője is volt.  Királylándzsa: Hatalmi jelvényként alkalmazott, ereklyéket hordozó, német eredetű díszfegyver a 11. századi Magyarországon. Használata Szent Istvántól (Ademarus Cabannensis, ezüstdénár, koronázási palást) a XI. század közepéig bizonyítható. Egy lándzsát III. Henrik német uralkodó a pápának küldött el a ménfői csata (1044) után. Szerepét I. András királytól a jogar vette át.  Kondicionárius: A XIII. század közepétől az uralkodó tulajdonosi hatalma alatt megmaradt népek közös elnevezése, amely a szolgálat szerinti elnevezéseiket váltotta fel. Kötelezettségeiket megszabott, pontosan meghatározott feltételek szerint kellett teljesíteniük, erre utal latin elnevezésük (conditio, azaz feltétel). A XIV. századra fokozatosan költözési joggal rendelkező, tehát személyükben szabad parasztokká váltak.  Konvent: A katolikus egyházban a szerzetesi közösségek elnevezése, a szerzetesek testületét jelentette egy házon belül, tekintet nélkül a szerzet kanonok, monasztikus vagy kolduló jellegére. Sajátos magyar jelentésváltozatában a hiteleshelyi tevékenységet végző szerzetesi testületek elnevezése.  Kormányzó (gubernator): A tisztséget már II. András is viselte III. László kiskorúsága idején (1204–1205), majd 1446–1453 között Hunyadi János V. László távolléte, kiskorúsága idején. Bizonyos megszorításokkal királyi jogokat gyakorolt: a bíráskodást egy 12 tagú tanács végezte, a kormányzásban egy négyfős országtanács segítette. A király pénzügyi jogait gyakorolta, birtokot azonban csak 32 jobbágytelek nagyságig adományozhatott. 1458-ban, rövid ideig Szilágyi Mihály is kormányzó volt Hunyadi Mátyás mellett.  Koronázási palást: Székesfehérvári miseruhából átalakított királyi öltözék brokát anyagból. Hímzett képei és feliratai egyházi jelentéstartalmat hordoznak, vagy a mennyei Jeruzsálemet, vagy

15
az Apostoli Hitvallást, vagy a Te Deum-himnuszt, avagy a Mindenszentek litániáját ábrázolja. Kihímezték rajta adományozóit: Szent István királyt, Gizella királynét és Imre herceget is. Adományozása a fehérvári bazilikának 1031-ben történt.  Kötött szabad: A kezdetben egységes szabad (liber) fogalom a XI. század végén kezdett differenciálódni. A kötött szabadok szabadsága feltételes volt, uruktól elidegeníteni őket nem lehetett, de a szolga jogállású népességnél jóval kedvezőbb helyzetűek voltak. A királyi birtokon ilyenek voltak pl. a várjobbágyok, az egyházi birtokon pedig a dusnokok.  Köznemes: A nemesi társadalmon belül azokat a rétegeket szokás így nevezni, amelynek tagjai nem voltak mágnások, középbirtoknyi vagy annál kisebb földvagyonnal rendelkeztek. A 15. században már önállóan léptek fel rendi érdekeikért. Közülük csak keveseknek sikerült a királyi udvarba bejutni vagy éppen a mágnások közé kerülni.  Közszabad: Eredetileg a honfoglaló magyarok jogállása. Az Árpád -kor társadalmában azok, akik teljes szabadsággal rendelkeztek, vagyis nem voltak szolgák (servus) illetve nem tartoztak a

proprius népcsoportok közé (utóbbiak többsége a királyi és egyházi birtokon élt). A közszabad
szabadon mozoghatott (költözhetett) az országban, részt vett a közéletben, házasságát elismerték. A férfiak az uralkodó hívására katonai szolgálattal tartoztak, amit azonban a szegények megválthattak (vö. szabadok denára). Korai törvényeink szerint vérdíjuk 110 arany pénz (bizánci) vagy ugyanennyi tinó. A hospes szintén közéjük tartozott. A közszabadok társadalma nem volt egységes, hisz épp úgy ide tartoztak a leggazdagabbak, mint a legszegényebbek. Utóbbiak száma az Árpád-korban gyarapodott, s nekik már nem volt saját földbirtokuk, hanem valamely földesúr földjét művelték, amiért cserébe járadékokkal tartoztak. Azok, akik világi nagybirtokon éltek, megtartották közszabadságukat. Ezzel szemben a király vagy az egyház földjén letelepedők elvesztették azt.  Krajcár: A denár és a garas közötti pénz. Európában a 13. században kezdték verni. Ausztriában a 15. század közepétől (1459/60) készítették. Ettől kezdve tűnt fel Nyugat -Magyarországon. 1 krajcár = 1 1/3 magyar denár.  Krónika: Középkori történetírói műfaj. Legfőbb jellegzetessége az időrendiség, amely kevésbé mereven érvényesült, mint az évkönyvnél, és elbeszélése is színesebb, kerekebb. Legfontosabb változata a teremtéstől az író saját koráig vezetett világkrónika. Később egyre inkább egy dinasztiához vagy tájegységhez kötődik. Az eseménytörténetet örökítette meg, a történeti összefüggéseket általában figyelmen kívül hagyja. Magyarországi képviselői Kézai Simon munkája (1282–1285), ill. a XIV. századi krónikakompozíció, amely korai szövegeket is magába olvasztott.  Kunok: Török nyelvű nomád nép, amely a XI. század közepétől az Al -Duna s az Urál közötti steppén élt. A tatárjárás előtt nagy számban települtek Magyarországra. 1241 -ben kivonultak, de néhány év múlva visszatértek. Szállásaik az Alföldön (Duna-Tisza köze, Tiszántúl) illetve Fejér megyében helyezkedtek el. Autonómiát élveztek, s a nádor joghatósága alá tartoztak. Katonai kötelezettségük volt (könnyű lovasok). A nomád életmódot csak lassan adták fel. A XIV.

16
században a társadalom differenciálódott, sokuk jobbággyá vált, a szegényebbek már képtelenek voltak a katonáskodásra, ezért adót fizettek.  Különös királyi jelenlét (specialis presentia regia): Az 1330-as években jelent meg a király személyes bíráskodásának a királyi jelenlét bíróságától (presentia regia) elkülönült formája, a különös királyi jelenlét bírósága. Ennek ekkor még csak alkalmilag kijelölt vezetője az alkancellár volt. Nagy Lajos 1374-ben végrehajtott kancellária reformjai során intézményesült ez az ítélőszék, élére rendes bíróként a (fő)kancellár került. Általában kiemelkedő fontosságú ügyekben ítélkezett, illetve fellebbviteli bírósággá vált. 1428-ban megszűnt a különös jelenlét bírósága, 1430-ban pedig a személyes jelenlét bírósága is vikáriusok irányítása alá került, gyakorlatilag tehát a két bíróság személyes jelenlét néven egybeolvadt, és a király személyétől elkülönülten működő bírósággá vált, élén a főkancellárral. 1453-ban újra felállt a különös jelenlét bírósága, élén elvileg a főkancellárral. Az 1464. évi reformok során aztán ismét megszűnt, illetve egyesült a személyes jelenlét bíróságával, élére pedig helytartó (személynök) került, aki két ítélőmestert is foglalkoztatott.  Leánynegyed: A leányok része az apai örökségben. Római jogi eredetű, Magyarországon az 1222. évi Aranybulla vezette be. Eleinte a teljes vagyonból járt, később az ősi és szerzett vagyont terhelte. Az összes leányt együttesen illette meg. Általában ingóságokban adták ki.  Legenda: Szentéletrajz. A szentté avatandó/avatott személy életét, szenvedéseit, és halála után tett csodáit mutatta be. Magyarországon a legfontosabb, történeti szempontból is értékes ~ -ák Szent István királyról és Szent Gellért csanádi püspökről szóltak.  Levirátus: A patriarchális társadalmakban szokás volt, hogy az özvegyasszony az elhunyt férj testvéréhez vagy közeli rokonához ment feleségül. A család vagy a nemzetség ily módon akarta biztosítani a közös vagyont és a gyermekek helyzetét. Koppány herceg ilyen házasságot akart kötni Géza fejedelem özvegyével, Sarolttal. A keresztény felfogás nem helyes elte az ilyen sógorházasságokat.  Libertinus: A XII. század elejétől azokat a szolgákat nevezték így, akiket földre ültettek. Az úr tulajdonában maradtak, el lehetett adni őket, de önállóan gazdálkodtak. Elismerték házasságukat, és lehetőségük volt az önmegváltásra. Terményhányadot adtak a föld tulajdonosának, és eleinte nagy munkakötelezettségük is volt. A XIII. században ennek a rétegnek a súlya csökkent a világi birtokokon. Magyar nevük uhug volt.  Lófő székely: (latinul: primipilus) A székely társadalom középső rétege. Először a név a XIV. század közepén tűnt fel. Eredetileg székely tisztségviselők/katonai tisztek voltak. Később mindazokat így nevezték, akik lovas katonai szolgálatra képesek voltak. Ugyanis a székely társadalom  differenciálódásával a szegényebbek csupán gyalogosan katonáskodtak (közszékelyek). 1473-ban Mátyás jegyzékbe foglaltatta a lovas és gyalogos székelyek nevét. Magánegyház (ecclesia propria): Német mintára elterjedő jogintézmény, amelyben a földesúr a saját birtokán alapított egyházat vagy kolostort a saját tulajdonának tekint ette, amelyet szabadon átörökíthetett és elidegeníthetett. Papját a földesúr nevezte ki és váltotta le.

17
 Magszakadás: Öröklésre jogosult utódok nélküli elhalálozás, az öröklésre jogosultak sorának megszakadása, tehát nem az egész család kihalása. Az ősiség elve szerint magszakadás esetén a fiúgyermekeket illető ősi (=öröklött) birtok a birtokszerző ős további leszármazottjait (az oldalágat) illeti, ennek hiányában pedig visszaszáll a királyra (háramlás).  Mansio: Eredetileg a földesúri népek számontartására szolgáló egység volt. A kora Árpád-korban házat, szálláshelyet, valamint háznépet, családot is jelentett. Eredetileg e második, később pedig első jelentésén volt a hangsúly, és adózási egységgé vált. Később így a paraszti gazdaság központját, majd végül a jobbágygazdaság egészét jelentette.   Márka: Középkori súlymérték és pénz. Magyarországon a XII. század közepe óta használták, súlya változó volt. Volt pl. bécsi, nürnbergi, krakkói és budai ~. Megyei törvényszék (sedes iudiciaria): A nemesi vármegye igazságszolgáltatásának szerve. Élén a király által kinevezett megyésispán helyettese, az alispán (vicecomes) állt, aki a megyei nemesség által választott szolgabírákkal (iudices nobilium) együtt ítélkezett. Hatásköre a kiváltságolt területeket kivéve a teljes megyei lakosságra kiterjedt. Általában kéthetenként tartották, ugyanazon a napon és ugyanazon a helyen. Egy megyén belül a középkor folyamán a székhelye változhatott. 1397-ben Zsigmond elrendelte, hogy hatalmaskodási ügyekben a megyei törvényszékek önállóan járhatnak el, és erre vonatkozóan felfüggesztett minden korábbi kiváltságot.  Nádor: Palotaispán. Az államalapítás korában létrejövő tisztség, kezdetben német mintára a királyi udvar ellátásáért felelős tisztségviselő. Helyettesítette a királyt hadvezetői és bírói funkcióiban is. Az 1222. évi Aranybullában már önálló bíróként szerepel. Később rendi méltósággá vált, az ország második embere lett. 1485 -ben külön törvényben határozták meg jogkörét: királyválasztó országgyűlést hívhat össze, a kiskorú király gyámja, az ország főkapitánya. Hatalma alá tartoztak a kunok, jászok, Pest megye ispáni tisztségét is betöltötte.  Nemes: A XI–XII. században a nobilis szó az előkelőket jelölte. A XIII. században értelme átalakult, s a közszabadok közül kiemelkedő és közvetlenül a király joghatósága alá tartozó földbirtokosokat (vö. királyi serviensek) jelölte, akik kiváltságokkal rendelkeztek. A középkori társadalomnak ez a rétege jogilag elkülönült a jobbágyoktól, felettük állt. A késő középkori nemesi jogokat Werbőczy Hármaskönyve I. könyv 9. cikkelye foglalta össze. Eszerint a király a bírájuk, törvényes ítélet nélkül nem tartóztathatók le, adómentesek, amiért cserébe katonáskodni tartoztak, az ellenállás joga. A jogi egység hatalmas vagyoni különbségeket takart. A nemesi fogalomba  beleértették a mágnásokat, de az egytelkes nemeseket is, valamint a legszegényebbeket, akik már saját földbirtokkal sem rendelkeztek. Nemesi vármegye: A XIII. század utolsó harmadában a királyi vármegye területén, a királyi vármegyéből szerveződő közigazgatási egység. Előzménye a királyi serviensek közösségének kialakulása, aminek a kehidai oklevél (1232) az első megnyilvánulása, bár ez az oklevél nem tekinthető a nemesi megye első dokumentumának. Nemesi vármegyéről azonban csak akkor beszélhetünk, ha a megyésispán s a választott szolgabírák (iudices nobilium) együtt gyakorolták a

18
bírói hatalmat, vagyis a XIII. század végétől, XIV. század elejétől. A nemesi megye a király által kinevezett ispánon keresztül a királyi hatalomgyakorlás kerete is, bíráskodási, közigazgatási feladatokat végzett, kihirdették a királyi rendeleteket. Mozgósítás idején a megyék bandériumot állítottak ki. 1385-től választott követeket küldhettek az országgyűlésbe, s így beleszólhattak a politikába. A XVI. század elejéig autonómiájáról nem beszélhetünk, ám az önkormányzat kialakulása a XV. században kezdődött meg. Az ispán helyettese az alispán volt, akit a középkorban az ispán nevezett ki.  Nemzetség: A nagycsalád és a törzs között álló szociológiai egység, amelynek összetartozás tudata a közös őstől való leszármazáson alapul. A honfoglalás -kori nemzetségeknek a hadszervezetben lehetett szerepük, és talán a megtelepedés is ezek keretében történt. A nemzetségek honfoglalást követő sorsára nincsenek forrásaink, a területi alapú állam megszületésével, valamint a kereszténység felvételével létalapjukat vesztették. A XIII. század elején, a királyi birtokok tömeges eladományozásával egy időben felbukkanó un. úri nemzetségek korábbival való folytonossága nem bizonyítható. Az úri nemzetségek tkp. rokoni közösséget jelentettek, ilyen értelemben a társadalom minden tagja egy adott nemzetséghez tartozott.  Nemzetségi monostor: A XIII–XIV. században a magánegyházak továbbélését jelentette, mivel a kegyúri jogot a nemzetség tagjai tartották a kezükön. Leginkább bencés monostorokról beszélhetünk, a későbbi alapítású, központosított rendek csak lazább kapcsolatot engedtek a monostor és az alapító között. Az alapító és családja misehallgatási kötelezettségét a templomban teljesíthette, haláluk után a templomban temetkezhettek, lelki üdvösségükért a szerzetesek imádkoztak. A nemzetségi monostorok alapításának fontos eleme a reprezentáció, a nemzetségi összetartozás tudatának erősítése.  Nyestbőradó (marturina): A drávántúli területek jellegzetes királyi adója. Eredetileg természetben, később pénzben szedték. A XII. század vége óta sok esetben földesúri járadékká vált, mert a király részben vagy egészben átengedte a földesúrnak.   Obulus: Római birodalomban súlymérték. A középkori Európában a dénár felét érő aprópénzeket nevezték így. Nálunk először Szent István király veretett ilyen pénzt. Oppidum: Mezőváros. Eredetileg a latin szó azokat a városokat jelölte, a melyek nem voltak püspöki székhelyek. A XIV. században a városok gyarapodásával különbséget kellett közöttük tenni. Azokat kezdték így nevezni, amelyek földesúri birtokon alakultak ki, lakóik tehát jobbágyok voltak, illetve nem rendelkeztek városfallal. A legtöbb helyen az autonómiájuk nem volt olyan széleskörű, mint a szabad királyi városoké. A középkori Erdélyben a székely városokra illetve a kisebb szász városokra is ezt a terminust használták.  Országalma: Hatalmi jelvény. Szent Istvánt már a koronázási paláston egyszerű kereszttel ékesített országalmával ábrázolták. Ez az Árpád-korban elveszett. A ma ismert az Anjou-korban készült, kettős kereszt díszíti és háromszögletű Anjou-címer is van rajta.  Országbíró (iudex curie regie): A királyi udvar bírájának tisztségéből kialakult méltóság, a nádor mellett ítélkező, második állandó jellegű bíró a 12. század második harmadától. Átvette a

19
nádortól a királyi jelenlét bíróságának vezetését, valamint az udvar gazdasági ügyeinek intézését is. Ez utóbbit azonban a 13. század elején a tárnokmesternek adta tovább. Elnevezése (iudex

curie) is ekkor állandósult. Bírói hatásköre hamarosan minden országlakosra kiterjedt, I. Károly
hatalmának megszilárdítása után a királyi bíróságok, és ezzel együtt az országbíró szerepe is megnőtt, minek következtében az ország legfőbb méltóságai közé emelkedett. Munkáját ítélőmester és jegyzők segítették.  (Rendi) Országgyűlés: A XI–XII. században működő, bírósági és kormányzati feladatokat ellátó törvénynapok funkcionális utóda. Kritériuma, hogy a főpapokon és a bárókon kívül (=királyi tanács) az ország elvileg összes királyi serviense/nemese is együttesen jelennek meg királyi hívásra. Rendi országgyűlésről a rendiség megerősödésével beszélhetünk. A rendiség az a kormányzati forma, ahol az uralkodó mellett a rendek is részt vesznek a törvényhozásban, igazgatásban, vagyis a döntések meghozatalában a rendek cselekvő szerepet. Először 1298 -ban tűnik fel ez az országgyűlési típus, ám ekkor még nem alakult ki a rendiség nálunk. Anjou királyaink hatalmuk rendi korlátozását nem tűrték, amit a püspöki kar több alkalommal sérelmezett is. A rendi befolyás erősödésével, és párhuzamosan a királyi hatalom csökkenésével a következő, tk. az első valódi rendi országgyűlésre 1397-ben került sor. A következőt 1435-ben tartották, s a 15. század közepétől pedig gyakran évi rendszerességgel. I. Mátyás alatt szerepe leginkább a rendkívüli hadiadó megszavazására korlátozódott. A Jagelló korban gyakran tartottak országgyűléseket, előfordult, hogy évente többet, nőtt a szerepe a politikai életben.  Öröklött (=ősi) birtok: Öröklés útján szerzett ingatlan, amelyre vonatkoznak az ősiség (aviticitas) megkötései: a birtokszerző ős valamennyi utódának joga van a birtokban, így azok beleegyezése nélkül az nem idegeníthető el. Az ősi birtok egyenlő részben ugyan, de kizárólag fiágon öröklődik, magszakadás esetén az ugyanazon őstől származó oldalágat illeti, ennek hiányában pedig a királyra száll. Szabad végrendelkezésnek ősi birtokot illetően helye nincs. Az öröklött birtokra vonatkozó szokásjogot az 1351. évi törvény rögzítette.  Ősiség: Aviticitas. Az öröklött nemesi birtok nemzetségen belüli öröklését biztosító jogelv, amelyet 1351-ben foglaltak törvénybe. A szokásjogban már régen élő intézmény kodifikációjáról volt szó, amely biztosította az elhalt nemzetségtag utáni öröklést. Nem vonatkozott a vásárolt birtokokra. Korlátozta a király háramlási jogát.  Pallosjog (szabad ispánság): A XIV. században megjelenő intézmény; egyes földesuraknak az a királyi privilégiumon alapuló örökös felhatalmazása, hogy a birtokuk határán belül elfogott gonosztevők ügyében úriszékük halálos vagy csonkítással járó ítéletet is kiszabhat, és azt végre is hajthatják. Ez a jog egyébként a megyét illette meg, így ennek birtoklása a birtok megyei joghatóság alóli kikerülését jelentette. A kiváltság jelképeként a birtokon akasztófát és kínzóeszközöket állíthattak fel.  Pápai tizedjegyzék: A pápák által a Szentföld felszabadítására, valamint az egyház központi költségeire kivetett adók beszedésére pápai megbízottak mentek egy vagy több országba, ahol a beszedett adókról részletes jegyzéket készítettek. A XIII–XV. században beszedett adókról szóló

20
jegyzékeket a vatikáni titkos levéltár őrzi. A jegyzékek fontos történeti források. Magyarországon a legjelentősebb az 1332–1337 közötti jegyzék, amely a legtöbb beszedett tizedet tartalmazza, és a nyitrai és győri egyházmegyék kivételével minden egyházmegyéről tartalmaz több -kevesebb adatot.  Patrimoniális királyság: Az 1945 előtti magyar történetírás alkalmazta ezt a fogalmat a korai Árpád-kor államberendezkedésére, amelyet a királyi birtokok abszolút túlsúlya jellemzett. A király mintegy tulajdonaként bánt az országgal, annak tisztségviselői szinte az uralkodó magánalkalmazottainak tekinthetők. A ~ keretei a XIII. századra felbomlottak. Manapság történetírásunkban már nem használatos fogalom.  Penza (pensa): A XI–XII. században Magyarországon forgalomban lévő bizánci arany pénz neve

pensa auri volt, amely Szent István idején 60 obulus (30 denár) tett ki. A XI. század végén 40
denárt ért egy bizánci arany pénz. Kálmán király idején a denár ezüst tartalma, súlya csökkent, ekkor kezdődött a pénz rontása. Ám ezután is úgy számoltak, hogy 40 denár egyenlő egy penzával. Ekkor már a penza nem valódi arany pénzt jelentett, hanem számítási egységet, számítási pénzt. Még a 14. században is így számoltak.  Pénzverő kamara: Az egyes királyi pénzverdéket illetve a hatáskörükbe tartozó kerületet nevezték így. I. Károly az Árpád-korban kialakult rendszert tovább fejlesztve 10 pénzverő kamarát állított fel, amelyekhez meghatározott terület tartozott. Utóbb azok a verdék, amelyek körzetében nem feküdtek nemesfémbányák, lassan megszűntek. Ezután Mátyás 1467. évi pénzreformjáig a legfontosabb verdék Budán, Körmöcbányán, Kassán, Nagybányán s Nagyszebenben működtek. Ezután Budán s Kassán megszűnt a pénzverés, és három verde maradt.  Poroszló: Az írásbeliséget megelőző intézményesített szóbeliség közhitelességi szervezetének tisztségviselője. Egy személyben hatósági megbízott, aki különböző bírósági és közigazgatási feladatokat látott el, ill. közhitelű tanú. Az írásbeliség térhódításával szerepe megszűnt.  Prédium: Az Árpád-kor földesúri üzeme. A mezőgazdasági munkát az úr föld nélküli szolgái végezték. Állattartás, gabona- és szőlőművelés egyaránt folyt a területén. Idővel a szolgákat az uraság földre ültette, szerszámaik lettek és ettől kezdve önállóan gazdálkodtak, a termés bizonyos részét pedig megtarthatták. Azok a ~, amelyek nem alakultak faluvá, a XIII. században elnéptelenedtek, pusztává váltak.  Prépost: A székes- vagy társaskáptalan élén álló egyházi méltóság, a kanonoki testület vezetője. Magyarországon a legjelentősebb prépostság a székesfehérvári volt, amelyhez 1290–1291-ben az alkancellári méltóságot is hozzákapcsolták.  Prímás: Egyházi méltóság, egy adott ország katolikus egyházának vezetője. A ~ cím mindig egy érseki székhez kapcsolódik, Magyarországon Esztergomhoz. Az esztergomi érsek a 14. század végén kapta meg véglegesen ezt a címet.  Primogenitura: Az öröklési jogban az elsőszülöttet illető elsőbbség. A magyar magánjogban csaknem teljesen ismeretlen intézmény Kálmán király korától a trónbetöltési jog vezérlő elve lett.

21
 Püspök: A római katolikus és ortodox egyházakban az egyházmegye vezetője, akinek kormányzati, bírói, tanítói és szentelői hatalma van. Magyarországon Szent István 10 püspökséget alapított, amelyhez a középkor végéig még négy csatlakozott. A püspökök tagjai voltak a királyi tanácsnak, gyakran a fegyveres harcokban is részt vettek.  Regálejövedelem: Az uralkodó jövedelmének azon fajtája, amelyik a királyi felségjog alapján jártak az uralkodónak. Ilyen volt a pénzverés, a bányászat, a sókamara, valamint a vámok bevétele.   Rendi országgyűlés: lásd országgyűlés Robot: A jobbágyok munkajáradékát hívjuk így. Mennyisége falvak, uradalmak szerint változott. Néhol évi 20-30 napot is kitett, ám a legtöbb helyen csupán néhány napnyi munkáról volt szó (szántás, vetés, aratás, a termény szállítása stb.). A XIV–XV. századi földesúri birtokokon ugyanis még kicsi volt az a terület, ahol az úr maga gazdálkodott, így nem volt sok robotra szüksége. Ezzel szemben a Dózsa György vezette parasztháború után hozott 1514. évi 16. törvénycikk heti egy napra emelte ezt a kötelezettséget. A munkajáradék csupán a kora -újkorban emelkedett a törvénynek megfelelően.  Sókamara: Így nevezték azokat a bányákat, ahol sót bányásztak illetve az ország belsejében lévő királyi sóhivatalokat. Meghatározott körzettel rendelkeztek, a nagyobbak területén fiókkamarákat szerveztek. A királyi sómonopólium végleges kialakulása (XIV. sz. eleje) után csupán a királyi kamaránál lehetett elvben sót vásárolni. Élükön a sókamarás (nevezték alkalmanként kamaraispánnak is) állt.  Soltész: A telepítési kiváltságokkal ellátott, szervezett tevékenység keretében telepítet t falvak önkormányzatának vezetője és a földesúri adók behajtója, aki a tisztséget a telepítési munka ellenszolgáltatásaként kapta örökölhető jogon. Magyarországon a XIII. században jelent meg a tisztség és főleg Északkelet-Magyarországon terjedt el.   Státusper: Személyek jogállapotára vonatkozó bírói eljárás. A ~ során vitatták az alperes szabad vagy kötött szabad jogállását. Számos példát találhatunk a Váradi Regestrumban. Szabad királyi város: A XIV–XVI. században azon városok, amelyek a király joghatósága alá tartoztak (nem földesúri helyek), szabad polgárok (nem jobbágyok) lakják őket, városfal védte a lakosokat. Széles körű autonómiával rendelkeztek. A középkor végén a tárnoki városokat értették alattuk. Lásd tárnoki városok. Tágabb értelemben azonban ebbe a csoportba tartoztak a személynöki városok, az erdélyi szász városok Kolozsvárral, a Garam vidéki hét bányaváros. A szakirodalom ebben a tágabb értelemben a királyi szabad város fogalmat használja.  Szabad költözési jog: A jobbágyoknak azt a jogát értjük alatta, amely a lakóhely és az úr megválasztásának a szabadságát jelentette. Országosan az 1397. évi törvény mondta ki, ám már korábban is létezett ez a jog. A XIII. századi hospes-kiváltságlevelekben olvasunk róla. 1300 körüli tanácsi határozat a világi földesurak alattvalóinak engedte meg. Ez a jog lehetőséget adott arra, hogy a jobbágyember új helyre költözve javítson a helyzetén. A költözéshez arra volt szükség,

22
hogy a jobbágy kifizesse a költözési illetéket (12 denár), földesurától engedélyt kapjon rá s ne legyen tartozása. Az 1514. évi 25. tc. eltörölte a jogot.  Szabadok dénárai: Kálmán első törvénykönyvében említett adófajta (nyolcdénáros adó), amelyet addig minden szabad fizetett. Utána csak azok, akik nem voltak képesek önállóan katonáskodni. Bevezetését Szent István vagy Orseolo Pé ter rendelte el.  Szászok: Az elnevezést a Szepesség és Erdély német lakosaira használták. Szepességbe az első csoportjaik a XII. század közepén érkeztek, de nagyobb tömegben németek a XIII–XIV. században települtek ide. Az itteni németek egy része területi autonómiát élvezett (kiváltságaikat 1271-ben V. Istvántól kapták), más részük a szepességi bányavárosokban vagy a megye jobbágyfalvaiban lakott. Erdélybe a XII. század közepén a Rajna alsó folyása vidékéről (Luxemburg, Németalföld) jöttek, Nagyszeben környékén telepedtek le. Szeben tágabb környezete mellett éltek Medgyes vidékén, a Barcaságban, Beszterce vidékén. A Nagyszeben környékén élők kiváltságaikat 1224-ben kapták II. Andrástól (Andreanumnak hívják). Az említett négy területből alakult ki a XV. században a szász rendi nemzet, amelynek a központja Nagyszebenben volt. Autonómiája volt, a rendi nemzethez tartozó települések a szebeni jogot használták, közösen adóztak a királynak, közösen katonáskodtak. Képviselőik részt vettek az erdélyi tartományi gyűlésen. Erdélyben a megyék területén jobbágy jogállású szászok is éltek.  Szavárd magyarok: Görögül: sabartoi asphaloi. Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarok régebbi neve, amelyet a X. század közepén is őrzött a magyaroktól egy besenyő vereség után elvált, Perzsia közelében élő néprész. Ez a néprész a Kaukázus északi előterében élhetett, és a XIV. századig vannak rájuk adataink. Az elválás pontos időpontja nem tisztázott, a legkésőbbi időpont a IX. század második fele lehetett.  Szék: A latin elnevezés (sedes) bírói székre (vö. megyei törvényszék) utal. Bírósági körzet, ami autonóm közigazgatási illetve katonai területi egységgé válhatott a középkori Magyarországon. Olyan kiváltságos népcsoportoknál találkozunk vele, amelyeknek a jogállása eltért a vármegyék lakosságáétól (így székelyek, lándzsás nemesek, jászok, kunok, szászok).  Székely eredetelméletek: A XIII. századtól Erdély keleti részében élő székelység eredetét megállapítani kívánó teóriák négy csoportba oszthatók: a hun eredetet (tudománytalan), a tősgyökeres magyar eredetet, a csatlakozott katonai segédnépi eredetet, valamint a székelyekben a kettős honfoglalás első magyar betelepülőit látó elméletekbe.  Székely székek: Erdélyben a Székelyföldön létrejött autonóm bírósági, közigazgatási és katonai körzetek elnevezése: Marosszék, Udvarhelyszék, Kézdiszék, Sepsiszék, Orbaiszék, Csíkszék, Aranyosszék. Bírósága élén a székbíró állt, katonai vezetője a hadnagy (kapitány). A székelyispánt az általa kinevezett székely királybíró (nevezték alispánnak is) képviselte itt.  Székelyek: Eredetileg határvédő feladatokat ellátó népcsoport, amelyet a XII. század folyamán telepítettek Erdélybe, részben a mai lakhelyükre, részben a mai Szászföldre. Itt is határvédő feladatokat láttak el. A dél - erdélyieket a XIII. század elején telepítették át a mai Háromszéki medencébe. IV. László Tordától délre adott még nekik területet (Aranyosszék). Szabad emberek

23
voltak, adómentességet élveztek. Egy adófajtájuk volt, az ököradó. Katonáskodási kötelezettségük a késő középkorban (török veszély miatt) megmaradt. Ezért a királyi hatalom igyekezett a szegényebbeket is megvédeni, noha a társadalom differenciálódott: főemberek, lófők, közszékelyek, utóbbiak gyalogos katonai szolgálatot láttak el. Akadtak azonban olyanok is, akik még erre sem voltak képesek, ugyanis nem rendelkeztek saját földdel, hanem a gazdagabbak földjén éltek.  Személyes jelenlét bírósága (personalis presentia): A legmagasabb bírói fórum, az uralkodó „személyes jelenlétének” bírósága. Politikailag vagy egyéb szempontból fontos ügyek kerültek ide. Zsigmond uralkodása alatt a király gyakori távolléte okán gyakorlatilag egyesült különös jelenlét bíróságával, élére pedig vikárius került. 1458-ban újra felállt a személyes jelenlét bírósága, élén a titkos kancellárral, aki maga is vezette a bíróságot. Az 1464. évi reformok során aztán egybeolvadt a különös jelenlét bíróságával, élére pedig helytartó (személynök) került, aki két ítélőmestert is foglalkoztatott. Működése a többi bíróságétól annyiban tért el, hogy folyamatosan működött.  Személynök (personalis): Hunyadi Mátyás által 1464-ben bevezetett hivatali és bírói tisztség, a korábbi kisebb kancellária élére helyezett személy, aki a királyi személyes jelenlét bíróságának élén állt.  Személynöki városok: Azon királyi szabad városokat értették alatta, amelyek polgárai fellebbezéskor nem a tárnokmesterhez, hanem a személynöki székhez vitték peres ügyeiket, onnan a királyhoz. Utóbbi városok nem a tárnoki jogot használták. Bizonyosan Esztergom, Székesfehérvár s Lőcse tartozott közéjük, de Kisszebent, Szegedet, Szakolcát és Zágrábot is ide szokták sorolni.  Szeniorátus: Öröklési-utódlási rendszer, amely szerint az uralkodói rang és birtok a nemzetség, nagycsalád legidősebb férfitagját illeti. Célja a vagyon egyben tartása volt, támogatta a levirátus (sógorházasság) intézménye is. Az európai középkorban a ~-sal fokozatosan szembekerült az elsőszülöttség (primogenitura) elve. Az Árpád-házban a XIII. század elejéig zavarokat okozott a trónutódlásban.  Szent király szabadja: A XIII. század óta szereplő elnevezés a várjobbágyok felső rétegére, akik magukat – tévesen – Szent István királytól származtatták. A várföldek mellett saját tulajdonú földjük is volt, amelyeket szolgákkal műveltettek. Mindazonáltal nem voltak közszabadok, az uralkodó főtulajdonosi hatalma alatt álltak. Egy részükből a XIII–XIV. század folyamán köznemes vált.  Szent Korona: A magyar királyok koronája, amely görög feliratos lemezeket és képeket tartalmazó abroncsból, latin feliratos apostollemezeket hordozó keresztpántból és a tetején jelenleg megdőlt keresztből áll. Eredete vitatott. Szent István királyhoz csak a XIII. század óta köti a hagyomány. Őrzési helye a középkorban Székesfehérvár, majd Visegrád volt.

24
 Szolga (servus): Az Árpád-korban a rabszolgai társadalmi helyzetben élőket nevezték így. Nincs szó egységes társadalmi csoportról. Voltak, akiket valódi rabszolgaként uraik mindenféle munkára kényszeríthettek. Mások már kisebb gazdasággal rendelkeztek, ahol önállóan tudtak gazdálkodni. Ezért cserébe a termés egy részét földesuraiknak adták, másrészt munkajáradékkal tartoztak (földműves munka, szállítás, munka a földesúri udvarház körül, az úri műhelyben stb.). Más vo lt a helyzetük a királyi birtokon, az egyházi birtokon vagy a világi földesurak birtokain. Az utóbbi birtoktípuson a földre ültetett szolgát libertinusnak hívták. A XII. században a servus ára 3, a libertinusé 1 márka volt.  Szolgabíró (iudex nobilium): A XIII. század második felében a király által az ispán mellé kinevezett bírákat (tehát bírótársakat) jelölte. Az első adatok erre a tisztségre az 1270 -es évektől vannak. A XIV. század elején már választották őket. A nemesi vármegye kialakulása után annak legfontosabb választott tisztviselői. Számuk megyénként általában négy fő, de Erdélyben és néhány kisebb megyében csupán kettő. Az ispánnal, illetve annak helyettesével, az alispánnal együtt képviselték a megyét, alkották annak törvényszékét. A megyei közgyűlés választotta őket meghatározott időre, eleinte a módosabb és tekintélyesebb családokból, majd ahogy a tisztség fokozatosan kezdett terhessé válni, a XIV. század közepétől már a szegényebbek, sőt egytelkesek közül.  Tárnoki ítélőszék: A tárnokmester bíróságát nevezték így, amely a királyi városok polgárai által ide fellebbezett ügyeket tárgyalta. Az ülnökei polgárok voltak. A XV. században a szék fokozatosan csupán a budai jogszokásokat használó királyi városok (tárnoki városok) fellebbviteli fórumává vált, míg a többiek (pl. személynökiek, bányavárosok, erdélyi s szepesi szászok) saját fellebbviteli bírói fórummal rendelkeztek. Az ítélőszék üléseit Budán tartotta.  Tárnoki város: A tárnokmester bírói széke alá tartozó, polgári pereiket ide fellebbező városok csoportja. A XV. században ide tartozott Buda, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Kassa, Eperjes, Bártfa, Pest és közvetlenül Mohács előtt ide csatlakozott Újlak.  Tárnokmester: Udvari főméltóság. Kezdetben a királyi termények raktározásával foglalkozó tárnokok vezetője, 1214-ben említik először. Később a királyi gazdaságpolitika irányítója. 1378 -tól a királyi városok polgárai felett bíráskodott fellebbviteli fórumként. A XV. században csak a legfejlettebb szabad királyi városok bírói fóruma lett (tárnoki városok).  Tartományúr/tartományuraság: A feudális széttagolódást megtestesítő, a leghatalmasabb bárók által családi alapon létrehozott territoriális uralom. Ezek élén állt a tartományúr. Kiépülése a XIII. század végére tehető, és működése az utolsó tartományúr, Babonić János 1323 -ban történt leverésével zárult. Megjelenésének okai a birtokviszonyokban bekövetkező arányeltolódás, a világi nagybirtok megerősödése, a megyék területére eső királyi adók és bíráskodási jog elidegenítése. Jogi alapját az uralkodótól kapott közjogi (pl. nádor) funkciókkal való (vissza)élés teremtette meg. Célja a tömbösített óriásbirtok létrehozása, bármilyen eszközzel. Ebben segítségére volt a magánfamília megteremtése, akár erőszakosan is. A tart ományurak közjogi értelemben a király alattvalói voltak, de saját régióikban királyi felségjogokat bitoroltak.

25
 Telekkatonaság: A török veszély miatt a földesurak meghatározott számú jobbágy után egy könnyű lovas íjászt voltak kötelesek kiállítani. 1397-ben Zsigmond király vezette be. Ekkor 20 jobbágy után kellett a harcost állítani. Később többször változtatták az egy katona kiállítására kötelezett jobbágytelkek számát (1435-ben pl. 33, 1459-ben ismét 20 jobbágytelek). A lovas íjász lehetett akár jobbágyember, ám célszerűbb volt, ha a földesurak fegyverforgatásban járatosabb személyt (pl. zsoldos) fogadtak fel.  Titkos kancellár/titkos kancellária (cancellaria secreta): A megnövekedett igények kielégítésére az addig egységes királyi kancellária önálló pecséteket használó részlegekre szakadt, amelyek később bizonyos mértékben függetlenedtek egymástól. A titkos kancellári címet a XIV. században, egészen 1375-ig a kápolnaispán viselte, de kancelláriája nem volt. A titkos kancellária a titkospecsétet használó kancelláriai osztályból alakult ki fokozatosan Nagy Lajos uralkodása alatt. A szívesen utazó uralkodót kísérő, és a titkos pecsétet kezelő titkos jegyzőt 1374 -től nevezik titkos kancellárnak, irodáját pedig titkos kancelláriának.  Tized (dézsma, decima): A római katolikus egyház legjelentősebb jövedelme, amelyet a föld és az állatok utódai után fizettek (a termények, állatok tizedét). Bibliai, valamint Karoling hatásra Szent István rendelte el szedését. A nemesek a XV. századtól tizedmentesek voltak. A tized bizonyos hányadát a püspök visszajutatta a helyi papoknak. Pápai tizedet is szedtek különböző célokra.  Udvari szervezet: Az uralkodó környezetének mindennapi életét, ellátását szervező, de államkormányzati funkciókat is betöltő intézmény. A XI–XIV. században egyre tagoltabbá vált. Vezetője eredetileg a nádor volt, aki a XII. század folyamán önálló bírói fórummá alakult, szerepét pedig az udvarbíró (a XIII. század elejétől országbíró néven) vette át. Ez utóbbi szintén országos bíróvá válását követően a tárnokmester vette át az irányítást, majd őt a kincstartó követte a gazdasági ügyek intézésében. A közjogiasodott funkciók mellett fontos szerepet töltöttek be az udvari méltóságok, akik az udvar ellátására rendelt speciális feladatokat végző népek felügyelői, illetve a király szolgálói voltak (ajtónálló -, asztalnok-, pohárnok- és lovászmester). Ide sorolhatjuk az udvari lovagokat és ifjakat, akik az uralkodó állandó fegyveres kíséretét alkották, illetve személyes megbízásából eljártak.  Udvarispán: A XI. században ő gondoskodott a királyi udvar ellátásáról, összegyűjtötte és kezelte a királyi udvar jövedelmeit, felügyelte a király és környezete eltartására szolgáló birtokokat. A királyi udvar harcos elemeinek parancsnoka, és udvarnokok bírája. Az udvarispáni feladatokat a XII. század első harmadáig a nádor látta el, majd ekkor önálló bírói feladatot kapott, és ezt a feladatot az udvarbíró/udvarispán (curialis comes, a XIII. század elejétől országbíró névvel) vette át.  Udvarnok: Az Árpád-kori királyi udvari birtokszervezet szolga jogállású népeleme, amelynek feladata az országban vándorló királyi udvar ellátása volt. Később kenyéradóként is említik őket. Előljáróik az udvarnokispánok voltak.

26
 Ugar: A nyomásos gazdálkodásban azt földdarabot hívták így, amelyet az aratás után vetetlenül hagytak, legelőnek használták. A parlagtól az különböztette meg, hogy legalább egyszer felszántották.  Új berendezkedés (novae institutiones): II. András király (1205–1235) nevéhez fűződő belpolitikai intézkedéssorozat, amely a királyi birtokok (udvari és várbirtokok) mértéktelen eladományozásában öltött testet. Az elveszett domaniális jövedelmek pótlására a regálejövedelmekre helyezte a hangsúlyt: rendkívüli adót vetett ki, élt a pénzrontás eszközével, a királyi jövedelmeket bérbe adta muszlim és zsidó bérlőknek. Az új birtokpolitika 1217 -ben fejeződött be, pontos mintái és előzményei máig tisztázatlanok. Újabb vélemény szerint uralkodónk belpolitikája is alatta értendő.  Urbura: A bányászok által a királynak fizetett illeték, nagysága az arany esetében egytized, ezüst és réz esetében egynyolcad volt. Károly Róbert a bánya területét birtokló birtokosoknak adta az ~ egyharmadát.  Úriszék: Földesúri jogszolgáltató törvényszék, amely a földesúr birtokán élő saját jobbágyokra és a jobbágy módjára ott tartózkodó birtoktalan szolgákra terjedt ki, mások jobbágyaira viszont nem. Tartásának jogát a 14. századtól bármely földesúr gyakorolhatta. Itt a kisebb ügyeket tárgyalták, tehát a tolvajlás, a nyilvános gaztettek kivételével (amelyek csak pallosjoggal rendelkező bíróságok előtt voltak tárgyalhatók) ide tartoztak a jobbágyok ügyei. Ezen ügyekben más nem, csak az úriszék ítélkezhetett első fokon, annak viszont kötelessége volt. A földesurat általában udvarbírája, várnagya képviselte, a XIV. század elejétől pedig a megyei szolgabíró is részt vett az ítélkezésben. Fellebbviteli fóruma a megyei törvényszék (sedria) volt.  Útkényszer: Az árumegállító joggal és a vámokkal összefüggő fogalom. A középkorban a kereskedő köteles volt az útjába eső vámhelyeket felkeresni, az útjába eső, árumegállítási joggal rendelkező városokban az áruját kirakni.  Vad talajváltó gazdálkodás: Szántóföldi növénytermesztéskor a művelt s a műveletlenül hagyott földek váltakozásában nincs rendszer. Ehhez az kellett, hogy elegendő föld álljon rendelkezésre. A fejlettebb rendszerben már a közösség szabta meg, hogy mely földeket művelnek, s mely területeket hagynak parlagon vagy ugaron (vö. nyomás rend szer).  Vallonok: Francia nyelvű vagy származású népcsoport. Az első vallon telepesek a XII. század elején érkeztek Magyarországra. Később is számolhatunk betelepülőkkel. Voltak köztük kereskedők, földművesek, szőlősgazdák. Városokban s a falvakban egyaránt letelepültek. Emléküket őrzi pl. a Tálya/Tállya (ófrancia taille=irtás, vágás) illetve Olaszi helynevünk. Eger mellé nagy számba települtek, úgyhogy nyelvüket még a 16. században is beszélték.  Váradi regestrum: A váradi székeskáptalan 1208–1235 közötti jegyzőkönyve az ottani székesegyházban tartott istenítéletekről és a káptalan előtt bevallott jogügyletekről. Az esetek többsége státus- (azaz jogállapot)per, kihágási ügy vagy magánjogügylet. A peres felek igazukat istenítélettel vagy esküvel kívánták bizonyítani. Fennmaradását annak köszönheti, hogy Martinuzzi (Fráter) György 1550-ben kinyomtatta Kolozsváron.

27
 Várispánság: Az Árpád-kori királyi várszervezet alapegysége. Általában – de nem mindig – egy vármegyéhez kapcsolódott, a központját jelentő várhoz tartozó birtokokat jelentette. Vezetője a megyésispánnal azonos várispán, népei a várjobbágyok és a várnépek.  Várjobbágy: Az Árpád-kori királyi várbirtokok tisztjeit (százados, tizedes stb.) nevezték így először. Utóbb már nem csupán a tiszteket, hanem a várbirtok területén élő minden katonai szolgálatra képes személyt értették ezen név alatt. A király hadjárataiban részt vettek, a megyék területén rendészeti feladatokat láttak el. Tekintélyes nagyságú várföldet kaptak használatra, hogy feladataikat el tudják látni. A várszervezeten belül a legkedvezőbb helyzetben voltak ugyan, ám a vár kötelékéből nem szakadhattak ki. A XIII. században közülük a legelőkelőbbeket Szent Király

jobbágyainak, szabadjainak mondták. Akiket a király nemesített, bekerültek a nemesség soraiba,
ám sokuk még a XIV. században is várjobbágyként élt.  Várnép: Az a szolgai állapotú népesség, amelynek a feladata az Árpád-korban a királyi várszervezet eltartása volt. Saját gazdaságuk volt. Egy részük képes volt katonai szolgálatra. Tizedekbe, századokba szervezték őket. Midőn a várszervezet felbomlott, jórészüket földjeikkel együtt eladományozták.  Vérdíj (homagium): A megölt ember rokonainak a gyilkos által fizetendő összeg, amelyet a felek megállapodása vagy törvény rögzített. A legmagasabb ~-at szándékos emberölésért kellett fizetni. Szent István korában minden szabadnak azonos volt a ~ -a (110 aranypénz), később társadalmi állás szerint differenciálódott.  Vitéz (miles): A XI. századi törvényekben szereplő fogalom. A közszabad társadalom középrétegét alkotó, katonáskodó személyeket nevezték így. Szent István korában vagyonilag jóval közelebb álltak a népből valókhoz (vulgaris), mint az ispánokhoz (comes). Később egy részük a várszervezetbe beállva, közszabadságukat elvesztve a várjobbágyi réteg alapjává vált.  Vlachok: A bolgárban, a szerb-horvátban s az ukránban a velük /vagy szomszédságukban élő romanizált lakosságot jelentette. Magyarországon a középkorban elsősorban a románokat nevezték így. A vlachok vándorló állattartást folytattak, vagyis a nyári időszakokban a magas hegyi legelőkön legeltették állataikat. Elsősorban juhot tartottak, innen származik a juhötvened (ötven juhonként egy juh s egy bárány) adójuk. Nagy többségük Erdélyben s a környező hegyvidéken (pl. Máramaros) élt, ám mozgékony életmódjuk következtében Észak -Magyarországon át egész Morvaországig eljutottak.  Zászlósúr: Az a főúr, aki a XIV. századtól saját zászlaja alatt vezethette bandériumát. Ide tartoztak a világi főméltóságok (barones), akik betöltött hivataluk alapján kapták meg ezt a jogot, de a főpapok is rendelkeztek bandériumállítási joggal ill. kötelezettséggel. A XV. századtól két csoportra osztották őket: a nagyobb zászlósurak a nádor, az o rszágbíró, a horvát-szlavón bán, az erdélyi vajda, a székely ispán valamint a szörényi és a macsói bán voltak, a kisebbek közé pedig a királyi és királynéi tárnokmester, a király ajtónállómestere, pohá rnokmestere, asztalnokmestere, lovászmestere és végül a temesi és a pozsonyi ispánok tartoztak. Az 1498. évi törvény névre szólóan jelöli meg azon személyeket, akik zászlósúri joggal rendelkeznek, tehát e kiváltságot

28
alanyi jogon birtokolhatják. Innét számíthatjuk a külön joggal rendelkező főnemesség megjelenését.  Zsellér: A jogilag egységesülő jobbágyságon belül a XIV. századtól megjelenő réteg, amelynek tagjai nyolcadnál kisebb jobbágytelekkel vagy még azzal sem rendelkeztek. Irtásfölddel és szőlővel azonban rendelkezhettek. 1514-ben azokat tekintették ~nek, akiknek nem volt saját házuk. B) TÖRTÉNETI SZEMÉLYISÉGEK  Géza: Taksony fia, magyar nagyfejedelem (970 k. –997). Felesége Sarolt, az erdélyi gyula leánya volt, fia Vajk, a későbbi Szent István király. 9 72–973-ban felvette a kapcsolatot a német-római császárral és megindította törzsi területén a keresztény térítést. Nem volt meggyőződéses keresztény, a pogány rítusoknak is hódolt. Az Árpádok székhelyét Esztergomba helyezte. Uralma végén már Sarolt gyakorolta a főhatalmat. Élete végén alapította meg a pannonhalmi apátságot (996). Napjaink történetírása nem tekinti az államszervezés megkezdőjének, inkább a különbségeket hangsúlyozza Géza és Szent István működése, életműve között.  Az erdélyi Gyulák: Valószínűleg Kusál gyula leszármazottai, kelet-magyarországi, illetve erdélyi törzsfők. Vitatott, hogy a gyula tisztségnevük vagy személynevük volt -e. Kusál fia (unokája) 952 körül Bizáncban járt, megkeresztelkedett és térítőpüspököt hozott hazájába. Az ő fia volt a német forrásokban Prokuj néven emlegetett gyula, leánya pedig Sarolt, Szent István király anyja. Prokujt Szent István király 1003-ban győzte le. Később Lengyelországba menekült. Fiai az 1040 -es években magyarországi főemberek voltak.  Gizella királyné: Civakodó Henrik bajor herceg leánya, II. Henrik német -római császár húga, Szent István király felesége (996-tól). Támogatta férje egyházalapításait, szoros kapcsolat fűzte a veszprémi egyházhoz. István király halála után hamar megromlott viszonya Orseolo Péter királlyal. 1045-ben Bajorországba távozott, ott is halt meg 1060 -ban.  Koppány: Árpád-házi családtag, Géza fejedelem közeli rokona, Szent István király ellenfele. Géza alatt Somogy (és talán Zala) területén gyakorolt hatalmat. Géza halála után a szeniorátus és levirátus (sógorházasság) alapján magának követelte a főhatalmat az Árpádok területén és Sarolt özvegy fejedelemné kezét. Vajk-István nagyfejedelem német segítséggel 997-ben legyőzte és kivégeztette.  As(e)rik-Anasztáz érsek: Német vagy burgund származású főpap. Szent Adalbert környezetéhez tartozott, majd Lengyelországban és Pannonhalmán viselt apáti tisztséget. Ő hozta el Szent Istvánnak Rómából (a császár vagy a pápa által küldött) koronát és az egyházszervezést jóváhagyó pápai iratot. Később kalocsai püspök (érsek), majd (a harmadik) esztergomi érsek lett. 1030 után halt meg. Nevéből (Asrik) származik „érsek” szavunk.  Heribert C: III. Ottó kancelláriájában, Heribert kölni érsek, főkancellár alatt működő német írnok, akinek a személynevét nem ismerjük. Közel 60 oklevél elkészítésében vett részt. A korábbi kutatások szerint 1002-ben került Magyarországra, ahol megírta a pannonhalmi alapítólevél

29
eredeti példányát. A legújabb németországi kutatások szerint azonos Heribert érsekkel, aki 1001 őszén járt hazánkban, és itt elkészítette az eredeti pannonhalmi oklevelet.  Keán vezér: A krónikában szerepel mint a bolgárok és szlávok vezére, akinek legyőzése után kincseit a fehérvári bazilikának adományozták. A kutatók többsége Sámuel bolgár cárral, Szent István király ellenfelével azonosítja. Más – kevésbé valószínű – nézet szerint Dél-Erdély elmagyarosodó bolgár származású törzsfője volt, akit 1003 körül győzött le István király. E vélemény leszármazottainak a Kán nemzetség tagjait tartja.  Ajtony vezér: A Kőrös–Maros–Al-Duna vidékének törzsi vezetője Szent István korában. Székhelye Marosváron (a későbbi Csanádon) volt. Bizánci szövetségesként felvette a keleti rítusú kereszténységet. Szembeszállt az államalapító királlyal. A bizánci birodalom átmeneti meggyengülése után, 1028 táján István király megsemmisítette hatalmát, a Csanád vezette hadak Ajtonyt is megölték. Törzsi területén jött létre Csanád vármegye és a csanádi püspökség.  Csanád ispán: Szent István rokona, aki Ajtony vezér szolgálatában állt. Később István királyhoz szegődött, ő győzte le Ajtonyt 1030 előtt néhány évvel. Ő lett az Ajtony törzsi területén létesített, nevéről elnevezett vármegye első ispánja és Ajtony javainak gondozója.  Szent Gellért püspök: Itáliai származású főpap. Velencében született a Sagredo család tagjaként, majd szerzetes lett. Szentföldi zarándoklat helyett Magyarországra került István király uralkodásának második felében. Szent Imre herceg nevelője, majd bakonybéli remete lett. 1030 ban az újonnan alapított csanádi (marosi) egyházmegye püspöke. Fennmaradt Deliberatio c. filozófiai-teológiai munkája. Vitatott, hogy milyen kapcsolatban állt Orseolo Péter és Aba Sámuel királyokkal. Részt vett András herceg 1046. évi hazahívásában. A pogány felkelők 1046 -ban a mai Budapest területén ölték meg. 1083-ban szentté avatták.  Szent Imre herceg: Szent István király és Gizella királyné egyetlen felnőttkort is megért gyermeke. Nevét nagybátyja, II. Henrik császár tiszteletére kaphatta. Számára készült az ún. Intelmek, a királytükör műfajának egyetlen hazai képviselője. Nevelője Szent Gellért volt püspöksége előtt. Egy bizánci vagy horvát hercegnővel kötött házassága gyermektelen maradt. István udvarában vagy testőrparancsnok vagy a Nyugat -Dunántúlon letelepített orosz határőrök parancsnoka volt. 1031-ben vadászbalesetben hunyt el. 1083-ban szentté avatták. Személyét később a papi nőtlenség propagálására használták fel.  Vazul herceg: Mihály herceg fia, Szent István unokatestvére. Neve alapján bizánci szertartású keresztény lehetett. Pogány magatartása miatt Szent Imre halála után nem őt jelölték trónörökösnek, hanem Orseolo Pétert. Emiatt összeesküvést szőhetett István király ellen, lelepleződése után uralkodásra alkalmatlanná tették (megvakították és megsüketítették). Az ő fiai voltak András, Béla és Levente hercegek.  Mór pécsi püspök: Pannonhalmi szerzetes, apát, majd 1036-tól a pécsi egyházmegye második püspöke, az egyik első magyar származású főpap. Jó kapcsolatokat ápolt Géza herceggel, a későbbi királlyal. Megírta Szent Szórárd-András és Benedek zobori remeték legendáját.

30
 Vid ispán: Az 1050–1070-es évek magyar történetének szereplője, a Gut -Keled genus tagja. Már az 1055. évi tihanyi oklevélben szerepel. I. András és Salamon királyok híve, ez utóbbi uralkodása alatt bácsi ispán. Salamon és a hercegek harcában a király tanácsadója volt, magának kívánta a hercegséget. 1074-ben, a mogyoródi csatában halt meg.  Álmos herceg: I. Géza király ifjabb fia, Szent László király unokaöccse. Nagybátyja őt szánta utódjának, 1091 után horvát királlyá tette meg. 10 96-ban bátyja, Kálmán szerezte meg a trónt, Álmos a hercegséget (dukátust) kapta meg. Többször fellázadt bátyja ellen a korona megszerzéséért, lengyel és német segítséget is igénybe vett ehhez. Ő alapította meg a dömösi prépostságot és a meszesi apátságot. 1115-ben Kálmán fiával, a későbbi II. Bélával együtt megvakíttatta. 1125 táján II. István ellen szőtt összeesküvést, emiatt Bizáncba kellett menekülnie. Ott is halt meg 1127-ben. Hamvait később Székesfehérvárra hozták.  Hartvik püspök: Valószínűleg német eredetű főpap, győri püspök. 1097-ben tagja volt annak a követségnek, amely Kálmán király normann feleségét Magyarországra hozta. 1100 körül a nagyobbik és kisebbik Szent István-legenda felhasználásával elkészítette az államalapító király harmadik  életrajzát. Ebben a pápának tulajdonítja a koronaküldést, és megpróbálja megvédelmezni a magyar király egyházak feletti joghatóságát. Borisz: Magyar trónkövetelő. Könyves Kálmán királynak a házasságtörés miatt hazaküldött Eufémia orosz hercegnőtől született fia. Kijevben nevelkedett, majd Konstantinápolyba ment, ahol a bizánci császár rokonságából házasodott. Lengyel, illetve német segítséggel többször kísérletet tett a magyar trón megszerzésére az 1130–1140-es években. Az 1150-es évek közepén halt meg egy bizánci–besenyő küzdelemben.  Belos bán: I. Uros szerb nagyzsupán fia, Ilona magyar királynénak, II. Béla hitvesének a testvére. II. Géza uralkodása alatt hercegi címet viselve mintegy régensként szolgált a magyar udvarban, többször volt nádor és bán. Részt vett osztrák, orosz és bizánci hadjáratokban is. Az 1150-es évek végén hazatért Szerbiába, de 1163-ban már újból Magyarországon töltötte be a báni tisztséget. Ezután rövidesen meghalhatott.  Lukács érsek: Párizsi tanulmányok után egri püspök, majd 1158–1181 között esztergomi érsek. Erősen pápapárti főpap. 1162-ben ő koronázta meg III. István királyt, az ellenkirályokat (II. László, IV. István) viszont nem volt hajlandó megkoronázni. Ezért börtönbüntetést szenvedett. Részt vett a pápai–magyar egyezmények létrehozásában (1161, 1169). A pápa utasítása ellenére III. Bélát sem volt hajlandó megkoronázni, és az 1170 -es években gátolta a királyi oklevéladást is a neki alárendelt kápolnaispán útján. Élete végén rendeződött kapcsolata III. Béla királlyal.  P. mester (Anonymus): Személy szerint nem ismert III. Béla-kori kancelláriai alkalmazott, aki 1210 körül megírta a Gesta Hungarorumot. Ebben a magyarság őstörténetét és honfoglaló harcait írta meg, döntően a fantáziája alapján. Számos korabeli főpapról feltételezték, hogy ő l ehetett Anonymus. A leginkább komolyan vehető szerzőjelöltek: Péter győri püspök, aki az 1210 -es évek végén halt meg, illetve Pál erdélyi püspök, későbbi kalocsai érsek, aki tényleg működött III. Béla kancelláriájában, viszont valószínűleg már a király halála előtt elhunyt.

31
 Uros pannohalmi apát: Bencés szerzetes, tihanyi, majd 1207-től 1242-ig pannonhalmi apát. Többször járt Rómában és a montecassinói bencés apátságban. Részt vett az 1217. évi keresztes hadjáratban. Alatta épült fel a ma is álló pannonhalmi bazilika. Jó gazda volt, megvédte apátsága jogait (somogyi tizedek stb.). A tatárjárás alatt vezetésével akadályozták meg, hogy a mongolok elfoglalják Pannonhalmát.  Gertrúd királyné: IV. (Andechsi) Berthold isztriai és krajnai őrgróf, merániai herceg leán ya. 1200 körül kötött házasságot András herceggel, a későbbi II. András királlyal. Ő volt IV. Béla király anyja. Nagy hatással volt férje politikájára, ösztönzésére került öccse, Berthold a kalocsai érseki székbe. A német befolyás növekedése, a németeknek adott tisztségek és birtokok kiváltották a magyar előkelők ellenállását. 1213-ban Péter ispán, valamint Bánk nádor veje, Simon a pilisi erdőben megölték.  Bánk bán: II. András korában ispáni, báni, királynéi udvarbírói, nádori, majd udvarispáni tisztséget betöltő előkelő, a Bár-Kalán genus tagja. A közvélekedéssel ellentétben nem igazolható közvetlen részvétele a Gertrúd királyné elleni merényletben, jóllehet később, az 1220 -as vagy az 1235 utáni években megfosztották birtokaitól.  Ampod fia Dénes: Dráva vidéki nagybirtokos, 1216–1224 között II. András tárnokmestere, az új, pénzjövedelmeken alapuló királyi gazdaságpolitika egyik kidolgozója. Emellett megyésispáni tisztségeket is betöltött. Később 1234-ig nádor volt. A gazdasági életben kedvezett az izmaelitáknak (mohamedánoknak) és a zsidóknak, ezért az esztergomi érsek kiközösítette. IV. Béla trónra lépése után megvakíttatta.  Pecorari Jakab: Itáliai főpap. Világi papként kezdte pályafutását, majd ciszterci szerzetes lett. 1231-től a Róma melletti Palestrina (Praeneste) bíboros-püspöke. Számos országban volt pápai követ, így Magyarországon is (1232–1234). Itt elfogadtatta II. Andrással az ún. beregi egyezményt (1233), amely orvosolta az egyház sérelmeit, kárpótlást nyújtott veszteségeikért és rögzítette kiváltságaikat. Kíséretében érkezett Magyarországra Rogerius, a tatárjárás történetírója.  Julianus barát: Domonkos szerzetes, aki 1235-ben indult el társaival a keleten élő magyarok felkutatására Béla herceg, a későbbi IV. Béla király megbízásából. Hosszas utazás és viszontagságok után a Volga folyó mellett találta meg a keleti magyarokat. A tatár veszélyről tudomást szerezve gyorsan hazatért, és beszámolóját Ricardus tartományfőnök foglalta írásba. Ezt Rómába küldték, ahová Julianus is elutazott. 1237-ben újból keletre indult, de csak az oroszországi Szuzdalig jutott, ahol tudomást szerzett a keleti magyarok lakhelyének tatárok általi elpusztításáról. Kezébe jutott a mongoloknak a magyar királyt fenyegető levele is. Hazaérkezése után maga készített jelentést e második útjáról.  Kötöny fejedelem: A kunok vezetője. 1223-ban már részt vett a kunok számára végzetes Kalka menti csatában, ahol a tatárok győztek. Ezután kétfrontos háborúra kényszerült a népét nyugatról szorongató magyarok és a keletről támadó mongolok ellen . 1239-ben kérésére IV. Béla király befogadta Magyarországra, ahol népével együtt megkeresztelkedett. A nomád kunok hazai

32
jelenléte komoly feszültséget keltett. A tatárjárás első napjaiban Pesten megölték, mert a mongolok kémét és szövetségesét látták benne. Népe ekkor pusztítva kivonult Magyarországról.  Rogerius mester: Történetíró, egyházi vezető. Itáliai származású, Pecorari Jakab pápai követ kíséretében érkezett Magyarországra, ahol váradi, illetve soproni főesperesi tisztségeket töltött be. 1249-ben a dalmáciai Spalato érseke lett. 1266 -ban halt meg. A tatárjárást személyes tapasztalatai alapján Siralmas ének című művében dolgozta fel. A munka hitelesen számol be a mongolok pusztításáról, és megpróbál magyarázatot adni Magyarország katasztrofális összeomlásának okaira, a belső széthúzást előidéző tényezőkre. A művet Thuróczy János krónikájának 1488. évi brno-i kiadása tartotta fenn az utókornak.  Árpád-házi Szent Margit: IV. Béla 1242-ben született leánya, akit még születése előtt fogadalomként Istennek ajánlottak fel az ország megszabadulásáért. Domokos apáca lett, 1252 től a Nyulak szigetén (ma: Margit-sziget). 1270-ig, haláláig itt élt. Szentté avatása a XIII. század végén elakadt, végül is csak 1943-ban került rá sor.  Rosztyiszláv herceg: Orosz herceg, Mihály csernyigovi fejedelem, majd kijevi nagyfejedelem fia. 1240-ben apjával együtt Magyarországra menekült. Később visszatért Oroszországba, de 1242– 1243-ban már újból hazánkban volt. Ekkor vette feleségül Anna hercegnőt, IV. Béla leányát. 1245 ig többször megpróbálta a halicsi fejedelemséget megszerezni. Később haláláig, 1262 -ig macsói bán volt, és részt vett Magyarország déli határainak védelmében és a Balkánt érintő magyar hadjáratokban.  Ákos mester: Az Ákos nem tagja, pesti plébános, székesfehérvári őrkanonok, budai prépost, királynéi kancellár, a Szent Margitnak otthont adó Nyulak szigeti domonkos apácazárda gondnoka. Valószínűleg ő volt a szerzője az V. István-kori gestának (1270–1272). E műben sokat foglalkozik az arisztokrácia szerepével, a kalandozó hadjáratokkal, a fehérvári és budai egyházak kiváltságaival. Munkája önálló formában nem maradt fenn, ma a XIV. századi krónikakompozíció részét képezi.  Gutkeled nembeli Joachim: Magyarországi előkelő, pohárnokmester, majd bán. 1272-ben elrabolta V. István fiát, a későbbi Kun László királyt. Az uralkodó elhunyta után a gyermekkirály fő tanácsadója volt. Az 1270-es évek változó viszonyai között hol a hatalomgyakorlók, hol a bukott főemberek sorát gyarapította. 1277-ben a Babonicsok ellen vívott egyik ütközetben esett el.  Héder nembeli Kőszegi Henrik és fiai: Héder nembeli előkelő, a Kőszegi család őse és oligarchikus hatalmának megalapozója. Korábban ispáni, országbírói és nádori tisztségeket is betöltött, majd szlavón bán lett. IV. Béla halála után Csehországba, majd Ausztriába menekült. 1272-ben visszatért Magyarországra. Megölte IV. Béla unokáját, Béla macsói herceget. Ezt követően is vezető részese a hatalmi intrikáknak, 1274 -ben a polgárdi csatában halt meg. Fiai Kőszegi Iván és Miklós.  Fülöp fermói püspök: Az itáliai Fermo püspöke, pápai legátus. 1279–1281 között III. Miklós pápa követe Magyarországon és Lengyelországban. Kezdeményező szerepet játszott az 1279. évi kun törvény létrejöttében. A magyarországi egyházi viszonyokat rendezte a budai zsinato n (1279).

33
Kiközösítette a vele szembeforduló IV. (Kun) Lászlót, aki később a kunok kezére adta. Innen kiszabadulva tovább folytatta követi működését, majd hazatért.  Kézai Simon: Az első név szerint is ismert magyar történetíró. IV. (Kun) László udvari papj a volt, szolgarendű vagy kisnemesi családból származott. Észak-Itáliában tanulhatott, Franciaországot és Dél-Itáliát is megjárhatta. 1282–1285-ben írta Gesta Hungarorumát, amely tartalmazza a hun– magyar rokonság kifejtését, Ákos mester gestájának rövidített változatát, királya, Kun László cselekedeteinek bemutatását, valamint társadalomtörténeti fejtegetéseket. Munkája arisztokrata ellenes, hangsúlyozza a köznemesség szerepét. Hun–magyar rokonsággal foglalkozó passzusai átkerültek a XIV. századi krónikakompozícióba is.  Lodomér érsek: A Monoszló vagy a Vázsony nemzetségből származó váradi püspök, majd esztergomi érsek (1279–1298). Még váradi püspökként részt vett Árpád-házi Szent Margit csodáinak kivizsgálásában. IV. (Kun) Lászlóval súlyos konfliktusba keveredett, főként a király életmódja és kormányzási stílusa miatt. 1288-ban egy híres levélben panaszolta el sérelmeit a pápának. 1290-ben hívására érkezett Magyarországra a későbbi III. András király. Az ő politikáját haláláig támogatta. Egyik fő ideológusa volt az 1290-es években kibontakozó korai magyarországi rendiségnek.  Thomasina Morosini: Velencei patricíusleány, III. András király anyja. Fia hatalomra kerülése után Magyarországra jött, vezető tisztségeket is betöltött (pl. a Drávántúl kormányzója volt). 1296-ban hunyt el.  Ákos nembeli István: Ernye fia, magyarországi tartományúr (Borsod megyében). III. András híve, országbírája, majd nádora. A király halála után Vencel cseh herceg trónigényét támogatta, 1307-ben elismerte Károly Róbertet. 1315-ben hunyt el. Az ő általa kiadott oklevélben nevezték III. Andrást az Árpád-ház „utolsó aranyágacskájának”.  Bicskei Gergely: Székesfehérvári prépost és alkancellár, akit 1298-ban esztergomi érsekké választottak. Ekkor szembefordult III. András királlyal, valamint a magyar püspökökkel és pápaság sugalmazására az Anjouk trónigényét kezdte el támogatni. A pápa nem erősítette hivatalában, csak az érsekség kormányzójává nevezte ki. 1303-ban halt meg az itáliai Anagniban, amikor VIII. Bonifác pápát védelmezte a francia katonákkal szemben.  Lokietek Erzsébet (1305-1380): I. Ulászló lengyel király lánya, I. Károly magyar király negyedik felesége. Lajos fia a magyar, valamint a lengyel trón örököse, András fia pedig a nápolyi trón várományosa. Férje halála után Nagy Lajos erős befolyású politikai támasza. Minden tőle telhetőt megtett András fia nápolyi karrierje előmozdítása érdekében, nem sok sikerrel. A lengyel korona megszerzése (1370) után régensként kormányozta az országot, de a lengyel nemesség egy részének elégedetlenkedése okán 1376-ban Lajos inkább haza hívta. Nevezetes volt vallásosságáról. Óbudán klarissza apáca kolostort alapított, amelyben a legelőkelőbb családok leányai lettek apácák.  Kotromanics Erzsébet (1339-1387): Nagy Lajos király második felesége, Kotromanics István bosnyák bán lánya. Anyósával, Lokietek Erzsébettel szemben az udvarban háttérbe szorult, és

34
csak férje halála (1382) után jutott jelentősebb szerephez, amikor lánya, Mária nevében kívánt uralkodni. Mária Lánya a magyar, Hedvig lánya pedig a lengyel trónt kapta. A Luxemburgi Zsigmond félreállítását célzó politika azonban nem vezetett sikerre, a nőuralom polgárháborút eredményezett. A köznemesség körében népszerű II. (Kis) Károly meggyilkolása (1386) után a délvidék lecsillapítására érkező Erzsébetet és Máriát a Horváti-párt elfogta, majd az anyakirálynét megfojtották.  Csák Máté (1260k.-1321): III. András lovászmestere, majd nádora, amely méltóságtól hatalmaskodásai miatt 1297-ben a király ugyan megfosztotta, de ő azt továbbra is használta. 1301 után az ország északnyugati részének ura (Trencsén központtal), politikailag ingadozott Vencel és Károly között, de ténylegesen egyik mellett sem foglalt állást, bár jelen volt Vencel koronázásán. A kékesi találkozón (1308. nov. 10.) elismerte Károly Róbert uralmát a tárnokmesteri címért cserébe. A megállapodás be nem tartásáért azonban 1311 -ben Gentilis legátus kiközösítette. A rozgonyi csata (1312) után, ahol Máté Amadé fiait támogatta, befolyása csökkeni kezdett, de Károly király Máté tartományát annak életében nem tudta felszámolni.  Boccasini Miklós (1240-1304): Itáliai származású domonkos rendi szerzetes, bíboros, VIII. Bonifác pápa hűséges támogatója. 1301 -ben érkezett Magyarországra pápai legátusként, hogy Károly Róbert trónigényét biztosítsa. Működésével ugyan a főpapság jelentős részét Károly pártjára állította, de a magyar rendek a cseh Vencelt hívták meg a trónra, akit ő a Szentszék elé idézett a kérdés tisztázására. Az 1303-ban hazatérő Boccasini részt vett a franciák által megtámadott VIII. Bonifác védelmében, akinek halála után 1303-ban őt választották pápává, XI. Benedek néven.  Aba Amádé: Tartományúr a XIV. század elején Magyarország ÉK -i részén. Hatalmának legitimációja a III. Andrástól nyert nádori cím volt. Miután a kassai polgárok 1311 szeptemberében megölték, és az uralkodó a város pártjára állt, fiai Csák Máté hűbéruraságát elfogadva, annak támogatásával fegyvert fogtak. 1312. június 15 -én ők vívták a rozgonyi csatát.  Gentilis bíboros, pápai legátus: (?–1312). Itáliai származású ferences rendi szerzetes, bíboros. 1307-ben Közép-Európában pápai követ (legatus), feladata az egyházi fegyelem helyreállítása és Károly Róbert elismertetése volt. 1308-ban szervezte meg I. Károly és Csák Máté között a kékesi találkozót, ami azonban nem hozott tartós sikert. Az 1308. évi pesti országgyűlésen közreműködésével választották királlyá Károlyt, Kán Lászlótól pedig, kiközösítéssel fenyegetve őt, visszaszerezte a koronát. 1311-ben távozott Magyarországról.  Kán László: Erdélyi vajda, egyike a XIII–XIV. század fordulóján élt oligarcháknak. A tőle 1307ben támogatást kérő I. Ottó királyt elfogta a Szent Koronával együtt, amely utóbbit csak Gentilis bíboros nyomására adott át Károly Róbertnek 1310-ben. 1315-ben, halála után tartománya az uralkodó kezére kerül.  Szécsényi Tamás: (?–1354). Károly Róbert kezdetektől fogva egyik legfőbb bizalmasa, hatalmának egyik oszlopa, aki már 1301 -ben csatlakozott hozzá, szembefordulva saját nemzetségével (Kacsics nemzetség), és elvesztve Nógrád megyei birtokait. Csák Máté halála után

35
ezeket visszakapta, sőt további birtokszerzeményekkel gyarapította. 1321 -től 1342-ig, tehát szokatlanul hosszú ideig erdélyi vajda, az ország egyik leggazdagabb embere. 1339–1343 között tárnokmester, 1349–1354-ig országbíró, több megye ispánja. Második házassága révén (sziléziai hercegnőt vett el) a királyi házzal is rokoni kapcsolatba került.  Nápolyi Johanna: (1326–1382). I. Róbert nápolyi király unokája, a nápolyi trón kijelölt várományosa. Károly Róbert trónigényét érvényesítendő eljegyezte vele fiát, Andrá s herceget. Miután Róbert meghalt, hosszas alkudozás után ugyan a pápa hozzájárult ahhoz, hogy mind Johannát, mind Andrást megkoronázzák, ám az uralkodói hatalmat a királynőnek adta. Andrást tisztázatlan körülmények között meggyilkolták (1345), s sokan Johannát tartották a felbujtónak. Ez a tény valamint uralkodónk trónigénye adott okot Nagy Lajos két itáliai hadjáratára (1347/48, 1350), amelyek azonban nem hozták meg a remélt eredményt. 1381 -ben a pápa megfosztotta Johannát trónjától, és Nagy Lajost hatalmazta fel a trón elfoglalására, aki Durazzói Károlynak engedte át a lehetőséget. A hatalom megtartása érdekében kétszínű módon egyezkedni próbáló Johannát végül Károly megfojtatta. Johanna s András házasságából egy gyermek született (Martell Károly), aki korán meghalt.  Druget Vilmos: (?–1342). Az itáliai származású Druget család tagja, akik Károly Róbert híveként telepedtek meg az országban. Apjához: Jánoshoz, valamint nagybátyjához: Fülöphöz hasonlóan Vilmos is nádori tisztséget töltött be, 1334 -től haláláig. A tisztség mellé honorbirtokként az ország észak-keleti részének 12–13 várát tartotta a kezén. Szécsényi Tamás mellett I. Károly legbefolyásosabb híve. Halála után jelentős vagyonát I. Lajos király elkobozta, és megszüntette egyúttal a nádor vidéki kúriáját is; a méltóság ismét visszakerült a királyi udvar állandó bíróságai közé.  Záh Felicián: Csák Máté egykori familiárisa, a kékesi találkozón (1308) tanácsosa. Annak halála után I. Károly hűségére tért. 1330-ban, valószínűleg lányán esett gyalázat miatt, sikertelen merényletet kísérelt meg az uralkodó és családja ellen. Tettéért családján példátlan vérbosszút állt a király.  Nekcsei Demeter: (?–1338). Hosszú ideig, 1316-tól haláláig volt I. Károly tárnokmestere. Ő dolgozta ki az uralkodó gazdasági és pénzügyi reformjait, ténylegesen ő irányította az államháztartást. Tevékenységének köszönhető az 1336. évi magyar -cseh-lengyel kereskedelmi egyezmény megszületése. Megrendelésére készült a gazdagon illusztrált Nekcsei Biblia.  Kálti Márk: Kisnemesi származású udvari pap, majd egyházi karrierje csúcsán fehérvári őrkanonok. A XIV. századi krónikakompozíció Nagy Lajos korabeli változatának, az 1358 -ban összeállított ún. Képes Krónika szerzőjeként/szerkesztőjeként tartjuk számon.  Küküllei János (Tótsolymosi Apród János): I. Lajos király krónikása. Világi értelmiségiként indul pályája, kancelláriai jegyzőként, majd secretarius notariusként tevékenykedik. Elkísérte királyát az itáliai hadjáratra, majd egyházi pályára lépett, mint ilyen küküllei főesperes, ill. esztergomi helynök is volt. Fő műve Lajos király életrajza, amelyet a Thuróczy -krónika őrzött meg.

36
Első része az 1360-as években keletkezett, majd pedig a király halála után fejezte azt be. I. Lajost mint lovagkirályt mutatja be.   Himfi Benedek: Anjou-kori magyar előkelő, több alkalommal betölt ispáni tisztséget. I. Lajos király Bulgária bánjává teszi és temesi ispánná. A Velence elleni hadjáratok egyik vezére. Lackfi István: Előkelő családból származott, I. Lajos uralkodása alatt horvát bán, erdélyi vajda. Mária királynő elfogása után Zsigmondhoz csatlakozott, híveként harcolt a Horvátiak ellen. 1387 től 1392-ig nádor. A nikápolyi hadjárat idején a kormányzó országos tanács tagja volt, de amikor Zsigmond a csata után nem tért vissza, Lackfi is Nápolyi László pártjára állt. A felkelés leverésére Garai Miklós és Kanizsai János tárgyalásokat kezdeményeztek, melynek során Lackfi Istvánt meggyilkolták.  Garai Miklós: (?–1386). Macsói bán, a délvidék leghatalmasabb ura, majd 1375–1385 között nádor, 1385–1386-ban horvát bán. Nagy Lajos halála után jelentős befolyásra tett szert, az özvegy Erzsébet királyné egyik fő bizalmasa lett. Hatalmának Kis Károly uralma vetett véget, akinek meggyilkolásában Garai jelentős szerepet vállalt. A délvidék lecsillapítására utazó Mária királynő és Erzsébet anyakirályné kíséretének tagjaként, a Horvátiak rajtaütése során lelte halálát, fejét Nápolyba vitték Kis Károly özvegyének.  Kont Miklós: (?-1367). Udvari lovag, pohárnokmester, 1343 -ban királyi követ Avignonban, majd a második nápolyi hadjárat vezetője. 1351–1356 között erdélyi vajda, majd 1356–1367-ig nádor, az ország legnagyobb honorbirtokosa. Az adományul kapott Újlak a család névadó birtoka lett. A csatkai pálos kolostor alapítója.  Opuliai László: (1327k – 1401) I. Lajos király édesanyjának, Erzsébetnek rokona. Magyarországon számos megye irányítását bízta rá a király, 1362-től nádor, 1372-től orosz vajda, 1378–80-ban Lajos király lengyelországi kormányzója. Hathatósan támogatta Mária királynő és Zsigmond házasságát és Lajos lengyel trónra jutását. Ő alapított a częstochowai pálos kolostort.  Szepesi Jakab: (?–1380). Az 1370-es évek kúriai reformjait irányító, középbirtokos családból származó „szakember”. Karrierjét tehetségének, tanultságának, jogi ismereteinek köszönhette. 1356-tól oszágbírói ítélőmester, majd nádori ítélőmester, ezután 1372-től haláláig az addig csak nagybirtokosok által betöltött országbírói tisztséget töltötte be. Hozzáértése okán Nagy Lajos kúriai reformjainak egyik megvalósítója. Ezek részét képezte, hogy mint országbíró 1376-1378 között a városok bírájának feladatát is ellátta (majd ezután kerül át a tárnokmester felügyelete alá), ill. 1376-ban az országból kitiltott, majd újra beköltöző zsidók bírája is. Országos zsidóbíróként figyelembe vette azok vallási szokásait.  Horváti Pál: Csanádi, majd zágrábi püspök, Nagy Lajos egyik bizalmasa. 1381 -ben a torinói békét aláíró követség egyik vezetője. Mikor Lajos halála után testvérével, Horváti János macsói bánnal együtt kiszorult a hatalomból, a nőuralom ellen szerveződő délvidéki lázadás élére állt, és a Kis Károlyt támogató csoport egyik vezéralakja volt. Károly meggyilkolása után ismét az elégedetlenkedők élére állt; a királynők elfogása során felkoncolt Garai Miklós és János, valamint

37
Forgách Balázs (Kis Károly merénylője) levágott fejét ő vitte személyesen Nápolyba. 1387 -ben Zsigmond hadai elűzték püspökségéből, politikai karrierje véget ért.  Szécsi Miklós: (1320 k.–1387 k.). Asztalnokmesteri, horvát illetve szlavón báni, országbírói (utóbbit 1355–1359, 1369–1372, 1381–1384 között) tisztséget töltötte be, majd 1385–1387 között nádor. Az uralkodó több megye kormányzását bízta rá. Nagy Lajos uralkodása alatt legjelentősebb sikereit a Délvidék kormányzásában érte el. Lajos halála után a Lackfiakhoz csatlakozott, Mária fogsága idején az országtanács vezetője, majd Zsigmond király első nádora. Támogatásáért cserébe megkapta Felsőlendva birtokát.  Cillei Hermann: (1360 k.–1435). Celje grófja, a nikápolyi csata után rész vett a magyar nagybirtokosok harcaiban. 1401-ben közreműködött Zsigmond király kiszabadításában, és eljegyezte vele Borbála lányát (a másik lánya Garai Miklós nádor hitvese lett), aminek következtében jelentős befolyásra tett szert. 1408-ban a Sárkány-rend egyik alapítója volt, de Zsigmond és neje viszonyának megromlásával részben háttérbe szorult. Újból 1423-ban kapott jelentős szerepet, szlavón bánná nevezte ki Zsigmond.  Bebek Detre: (?–1404 k.). Az Ákos nembeli Bebek család tagja, aki pályafutását Nagy Lajos király udvarában kezdte mint királynéi asztalnokmester, majd udvarmester lett. Zsigmond uralkodása alatt báni tisztséget töltött be, majd a nikápolyi csatában fogságba esett Jolsvai Leusták utódaként 1397-től nádor. A Lackfiak pártjának fölszámolásában részt vett, de 1401 -ben már ő a Zsigmond elleni szervezkedés egyik vezetője. 1403-ban Nápolyi László híve és nádora, a felkelés bukása után azonban kiszorult a hatalomból.  Nápolyi László ellenkirály: (1376–1414). II. (Kis) Károly magyar király fia, apja meggyilkolása után a nápolyi trónon annak utóda, a nápolyi An jou-ház utolsó férfi tagja. 1386 óta fenntartott magyarországi trónigényének csak a nápolyi viszonyok rendeződése után próbált érvényt szerezni, és fogadta el 1403-ban magyarországi hívei felkérését, megszerezve a pápa támogatását is. Zárában a pápai legátus áldásával és magyar főpapok közreműködésével Kanizsai János esztergomi érsek magyar királlyá koronázta (de nem a szentkoronával). Zsigmond és hívei azonban a tényleges hatalomátvételt és foglalást megakadályozták, László pedig híveinek elpártolását tapasztalva visszatért Nápolyba.  Kanizsai János: (1350 k.–1418). Paduában végzett egyetemi tanulmányokat, majd hazatérve egri püspök lett. A Zsigmondot hatalomra segítő főúri csoport vezetője, s így 1387. októberétől esztergomi érsek lett. Már ekkor jelentős vagyonra tett szert, utóbb a kivégzett Lackfiak és a Horváti-pártiak elkobzott vagyonából jelentős részt kapott. 1395 -ben a pápa Magyarország prímása és az apostoli szék követe címmel ruházta fel. Bár Zsigmond egyik bizalmi embere volt, élére állt az 1401. évi Zsigmond elleni összeesküvésnek; a király fogsága idején a Szent Korona kancellárja címet vette fel, és az országtanács vezetője volt. Az 1403. évi lázadásban szintén részt vállalt, támogatta Nápolyi László trónigényét, sőt Zárában meg is koronázta. Ezután meghódolt Zsigmondnak, és bár főkancellári tisztségéről le kellett mondania, lassan ismét Zsigmond

38
bizalmasává vált. 1411-től birodalmi kancellárként, 1414–1417 között pedig királyi helytartóként is tevékenykedett.  Pier Paolo Vergerio: (1370–1444). Itáliai származású humanista, kánonjogász, a Petrarca hagyományait folytató kör egyik jelentős alakja. A konstanzi zsinaton csatlakozott Zsigmond királyhoz, titkára lett, és hívására 1417 -ben Budára települt, ahol 1444-ben bekövetkezett haláláig élt. A görög kultúra fontosságának felismerőjeként a XV. századi humanisták egyik fontos előfutára, mellette vált humanistává Vitéz János is.  Ozorai Pipo (Filippo Scolari): (1369–1426). Zsigmond király firenzei eredetű hadvezére, tanácsosa. 1400–1426 között sókamaraispán, ujjászervezte a sóbányászatot, a sókamarákat. Ennek köszönhetően a királynak évente 100 ezer aranya származott belőlük. Sikeres hadvezér. Számos hadjáratot vezetett a török ellen. Az Al -Dunánál elkezdte a végvár rendszer kiépítését. Támogatta a hazánkban kereskedő olaszokat. Feleségül vette Ozorai Borbálát, s így lett övé Ozora. A települést mezővárossá fejlesztette, kiemelkedő művészi színvonalú várkastélyt épített itt. Nevezetes épület volt két emeletes budai palotája is.  Garai Miklós: (1367?–1433). A hasonló nevű nádor fia, Zsigmond király legjelentősebb hazai híve. Második felesége, Cillei Anna a királynénak, Cillei Borbálának a testvére. A király számos háborújában vett részt (pl. 1396-ban Nikápolynál, 1428-ban Galambócnál a török ellen, 1413 -ban Velence ellen, 1420-ban a csehek ellen). Midőn 1401-ben az országnagyok elfogták az uralkodót, Garai őrizetére bízták. 1402-től 1433-ig töltötte be a nádori tisztséget. 1414 -ben távolléte idejére Zsigmond őt s Kanizsai János esztergomi érseket nevezte ki helytartónak, ám 1414 és 1417 között Európában diplomáciai feladatokat látott el (pl. Franciaországban, Angliában), ott volt a konstanzi zsinaton. Szolgálatai révén hatalmas birtokokat szerzett.   Budai Nagy Antal: Erdélyi kisnemes. Az 1437-ben kirobbant erdélyi parasztfelkelés vezetője. Midőn 1437 decemberében sikerült a parasztsereget legyőzni, megölték. Marchiai Jakab: (1391–1476). Ferences rendi szerzetes, az obszervancia híve, hitszónok, Sienai Szt. Bernardin tanítványa. 1434-ben Magyarország területén inkvizítor, feladata a huszitizmus kiirtása. Erélyessége nemtetszést váltott ki, működése nyomán sokan Moldvába vándoroltak ki, illetve tevékenysége hozzájárult az 1437. évi erdélyi parasztfelkelés kirobbanásához is. 1726 -ban avatták szentté.  Hunyadi János: (1395/1400–1456). Apja, Vajk Havasalföldről jött Magyarországra, s 1409-ben kapta meg Vajdahunyad uradalmát. Hunyadi fiatal korában több főúr szolgálatában állt, 1430 táján került Zsigmond király udvarába. 1439-ben szörényi bán lett. Az I. Ulászló és Erzsébet királyné közötti polgárháborúban Ulászló oldalára állt, s ettől kezdve ívelt felfelé karrierje. 1441 -től erdélyi vajda. Ebben az évben indította az első sikeres török elleni hadjáratát. 1442 -ben több ütközetben aratott győzelmet az oszmánok felett. 1443. őszén s telén I. Ulászló s Hunyadi győzelmes hadjáratot vezetett a Balkán félszigeten a török ellen (ún. hosszú hadjárat). Az ezután megkötött váradi béke alapján a szultán kiürítette Szerbiát. A béke ellenére 1444 -ben ismét elindított hadjárat kudarccal végződött, mert novemberben a magyar sereg Várnánál súlyos

39
vereséget szenvedett (a király is meghalt). Hunyadit 1446 -ban választották kormányzóvá. Gyakorlatilag csak az ország közepét s Erdélyt uralta, ugyanis nem sikerült III. Frigyes császártól Nyugat-Magyarországot visszaszerezni, a Felvidéket uraló csehek elleni hadjáratai sem hoztak tartós sikert, Szlavóniában Cilleiek voltak az urak. 1448 -ban a töröktől Rigómezőnél szenvedett súlyos vereséget. A hatalmat 1452 végén adta át V. Lászlónak, ám cserébe megkapta az erdélyi Beszterce vidékét örökös grófi címmel, ő lett az ország főkapitánya s a királyi jövedelmek kezelője. A török felett a legnagyobb győzelmét 1456-ban Nándorfehérvárnál aratta. Nem sokkal később a táborban kitört járványban pusztult el (augusztus 11.). Halálakor az ország legnagyobb birtokosa volt.  Szilágyi Erzsébet: (1410 u.–1483). Délvidéki középbirtokos nemesi család sarja, Hunyadi János felesége, László s Mátyás édesanyja. Férje halála (1456) utáni időszakban a Hunyadi -ház feje. V. László halála után ő s fivére, Mihály kötöttek egyezséget Garai Lászlóval Szegeden, amelynek a nyomán az ellenpárt Mátyást királynak ismerte el. Fiától jelentős birtokokat kapott, hogy rangjának megfelelően éljen. Végrendeletében javait Corvin Jánosra hagyt a.  Szilágyi Mihály: Hunyadi János sógora, 1456–1457-ben Nándorfehérvár kapitánya. Hunyadi László kivégzése és Mátyás lefogása után lázadást szervezett V. László ellen (1457). A király halála után ő s testvére, Erzsébet Szegeden kiegyeztek Garai László nádorral, s ennek következtében Garai s szövetségesei elismerték Mátyás trónigényét. A királyválasztó országgyűlésen Szilágyi Mihályt kormányzóvá választották, ám Mátyás hamarosan megfosztotta méltóságától. Szilágyi ebbe nem nyugodott bele. Többször szövetkezett az uralkodóval ellenséges főurakkal, mire Mátyás többször lefogatta. 1460 késő őszén a török fogságába esett, a szultán kivégeztette.  Zrednai Vitéz János: (1408k.-1472). Hunyadi László és Mátyás egyik nevelője, aki a bécsi egyetemen is tanult. Zsigmond király óta tevékenykedett a kancellárián. Kanonoki, majd préposti javadalmai után 1445-től váradi püspök, Hunyadi legfontosabb bizalmasa. V. László idején 1457 -ig titkos kancellár. Közreműködött I. Mátyás megválasztásában. 1463 -ban az általa vezetett magyar küldöttség Bécsújhelyben kötött békét III. Frigyessel (az egyezmény után adta vissza a német császár a koronát). 1464-től Várdai Istvánnal együtt fő- és titkos kancellár, 1465-től esztergomi érsek. Ebben a minőségében alapított 1465 -ben Pozsonyban egyetemet (Academia Istropolitana). A király politikájával egyre inkább elégedetlen, sőt személyében is sértett főpap 1471 -ben csatlakozott a Mátyás elleni összeesküvéshez, aminek következtében az uralkodó bebörtönözte, majd Beckensloer János felügyelete és kormányzósága alatt helyezte csak vissza Esztergomba.  Garai László: Miklós nádor fia. Habsburg Albert király halála után kialakuló polgárháborúban Erzsébet királyné, illetve a gyermek V. László párthíve. 1447–1458 között nádor. Hunyadi János ellensége. 1458 elején azonban Szegeden megegyezett Szilágyi Erzsébettel s Mihállyal, amelynek következtében elismerte Mátyás trónigényét. Mátyás ez év nyarán a Szilágyi Mihállyal s Újlaki Miklóssal ellene szövetkező főurat leváltotta. A következő év elején Garai, Újlaki s mások szövetséget kötöttek, s meghívták a magyar trónra III. Frigyes császárt. Ezekben a napokban hunyt el.

40
 Kapisztrán (Capistrano-i) János: (1386-1456). Itáliai teológus és inkvizítor. Jogi

tanulmányainak befejezése után Perugia erős kezű kormányzója, majd hirtelen fordulattal belép a ferences rendbe, ahol Sienai Szt. Bernardin tanítványa. Nagy sikerű szónok, az obszervancia pártfogója, erélyes kezű inkvizítor. Több helyütt pápai megbízottként tevékenykedik, 1451 -től a Habsburgok udvarában, így bejárja Magyarországot is. Konstantinápoly eleste (1453) után a török elleni összefogás elérése a feladata; az 1456 -ban toborzott keresztes sereggel jelentős szerepe volt Nándorfehérvár felszabadításában. A győzelem után a táborban kirobbant járvány áldozata. Újlakon temették el. 1690-ben avatták szentté.  Cillei Ulrik: (1406–1456). Cillei grófi család sarja. Hatalmát óriási magánvagyonának köszönhette. Az Albert király halála utáni trónharcok idején a Habsburg párt legfontosabb támasza és így Hunyadi János ellenfele volt. 1445-től haláláig állt Szlavónia élén, hatalmát Hunyadi János ellene vezetett hadjárata sem tudta megtörni. 1452 -ben III. Frigyes neki adta ki V. Lászlót. 1453 ban ligát hozott létre Hunyadi János ellen. Hunyadi halála után a király őt nevezte ki országos főkapitánynak, ám Hunyadi László hívei Nándorfehérváron meggyilkolták.  Újlaki Miklós: (1410?–1477). Mágnás, a 15. századi magyarországi politika meghatározó személyisége. 1438-tól élete végéig betöltötte a macsói bán tisztségét, de volt erdélyi vajd a, szlavón bán is (1465-ig). A Habsburg Albert halála utáni belháborúban I. Ulászló párthíve lett. Az 1450-es években mind féltékenyebben szemlélte Hunyadi János hatalmának az erősödését. 1457 ben egyike azoknak a bíráknak, akik Hunyadi Lászlót halálra ítélték. 1459-ben az általa és Garai László által vezette főúri csoportosulás III. Frigyes német -római császárt hívta meg a trónra. Később Mátyás mellé állt. Az 1471. esztendei felkelés idején is a király híve maradt. Ezért az uralkodó Bosznia királyává tette őt. Királyi udvarát Jajcán tartotta.  Szécsi Dénes: (1409/1410–1465). Az ország egyik mágnáscsaládjából származott. Egri püspök, bíboros. 1440-ben lett esztergomi érsek. Az ország egyik legműveltebb főpapja volt, ugyanis a bécsi és a bolognai egyetemen tanult, kánonjogból pedig doktorátust szerzett. 1458-ban a pápa felszólítására irányításával a püspöki kar Mátyás mellé állt. Fellépett a huszitizmus ellen, sokat tett egyházmegyéje hitéletének a javításáért. Ő építette újjá az esztergomi székesegyházat.  Várdai István: (1425 k.–1471). Nemesi család tagja, Ferrarában kánonjogi doktorátust szerzett. Kanonoki majd préposti javadalmai után 1456-tól kalocsai érsek, 1467-től bíboros. Hunyadi Mátyás híve és bizalmasa, az 1463. évi bécsújhelyi szerződés egyik magyar tárgyalója. 1464-től Vitéz Jánossal együtt fő- és titkos kancellár.  Guti Országh Mihály: (1410k. – 1484). Középbirtokos nemesi család sarja, aki Zsigmond udvarában kezdte a pályáját. 1433 -tól 1484-ig mindig bárói tisztséget viselt. 1458 -tól haláláig volt nádor. Mátyás megbízható híve volt, akire a nagy válságok idején (1467: erdélyi felkelés, 1471: Vitéz-féle összeesküvés) számítani lehetett. Élete során jelentős vagyont halmozott fel, így családja bekerült a mágnások közé.  Janus Pannonius (Csezmiczei János): (1434 – 1472) A magyarországi humanizmus kiemelkedő személyisége, költő, szónok, politikus, Zrednai Vitéz János unokaöccse. 1447 és 1458

41
között Itáliában tanult egyetemeken (Ferrara, Padova). Hazatérése után, 1459 -ben lett pécsi püspök. Sokáig Mátyás fontos tanácsosa, a király szolgálatában diplomáciai feladatokat látott el, 1467–1469 között főkincstartó, 1469–1470-ben szlavón bán. 1471-ben Vitéz Jánossal összeesküvést szervezett a király ellen, ami azonban nem sikerült. Menekülés közben, 1472 tavaszán halt meg tüdőbajban. A kor kiemelkedő európai költője volt. Verseit Mátyás gyűjtette össze.  Ernuszt János: (?–1476). Kikeresztelkedett zsidó származású pénzember. Bécsből telepedett Budára. Felismerve tehetségét, Mátyás különböző pénzügyi hivatalokat bízott rá (pénzverő kamara ispánja, harmincadispán). 1467-től 1476-ig töltötte be a kincstartói tisztséget. Ő dolgozta ki az uralkodó pénzügyi reformjait. Ő szervezte meg a kincstartóságot, amely az uralkodó összes királyi bevételeit felügyelte. A király feltétlenül megbízott benne, amit az is jelez, hogy 1473 -tól Szlavónia bánja lett. Mátyás jelentős birtokokat adományozott neki.  Hess András: Német származású budai nyomdász. Vitéz János hívta Rómából Budára, ahol 1473 ban fejezte be a Magyarok Krónikája (Chronica Hungarorum) c. 133 lapos mű nyomtatását. Ez a legrégibb hazánkban nyomtatott könyv. A kb. 240 példányból 10 maradt korunkra. A nyomdából még két filozófiai értekezést tartalmazó könyv jött ki.  Báthori István: (1435 előtt–1493). Mátyás király uralkodása idején az ország egyik legbefolyásosabb főura, akinek a szolgálatait a király tekintélyes birtokokkal jutalmazta. 1471 -től haláláig viselte az országbírói tisztséget, 1479-től 1493 elejéig töltötte be az erdélyi vajda méltóságát. A székelyek panaszai miatt váltotta le őt a király. 1479-ben Kinizsi Pállal együtt Kenyérmezőnél legyőzött egy Erdélyt pusztító török sereget. 1480 -ban Nagy István moldvai vajdát segítette a török ellen, 1485 -ben részt vett Bécs ostromában. Mátyás halála után II. Ulászló párthíve lett.  Kinizsi Pál: (1430/1432–1494). Abaúj megyei kisnemesi család sarja. Karrierjében szerepe volt Mátyás hadvezérének, Magyar Balázsnak is, akinek a leányát vette nőül. Kiváló hadvezér volt, aki az 1470-es években Morvaországban és Sziléziában harcolt. 1479. október 13-án Kenyérmezőnél Bátori Istvánnal együtt győzte le az Erdélyt pusztító török hadsereget. maradványait 1492 -ben ő verte szét. Az uralkodótól jelentős birtokokat Ugyanebben az évben nevezték ki az Alsó Részek főkapitányának, s sikerrel harcolt a törökkel, több portyát vezetett Szerbiába. Mátyás halála után II. Ulászló párthíve lett. Mátyás zsoldosseregének kapott, amelyek közül legnevezetesebb Nagyvázsony vára s uradalma. Magyar Balázs leányát, Benignát vette nőül.  Szapolyai Imre: (1435 k.–1487). Pozsega vármegyei kisnemesi családból származott, a Hunyadi-család familiárisaként emelkedett fel. I. Mátyás idején testvérével együtt hatalmas vagyont gyűjtöttek, és a kor legbefolyásosabb személyiségei közé tartoztak. 1459 és 1464 között királyi főkincstartó volt, miközben a Felvidéken a csehek ellen harcolt. Érdemeiért örökös szepesi ispán lett. Több alkalommal került szembe az uralkodóval. Így 1467-ben az erdélyi lázadás egyik vezetője lett, 1471-ben a Vitéz-féle összeesküvésben is részt vett. A kirá ly megkegyelmezett neki. 1486-ban nádorrá választották. A következő évben halt meg.

42
 Szapolyai István: Imre nádor öccse, Szapolyai János király édesapja. Sikeresen harcolt a Felvidéken a csehek ellen. Testvérével, Imrével együtt részt vettek az 1467. évi felkelésben, de a király megkegyelmezett neki. Mátyás sikeres hadvezére volt. Az 1470 -es években Sziléziában harcolt, az 1480-as években Ausztriában. 1489-ben lett a meghódított Ausztria kormányzója. Mátyás halála után Ulászló cseh király párthíve lett, s állásfoglalása nagy szerepet játszott abban, hogy Ulászlót választották magyar királlyá. 1492-től ő töltötte be a nádori tisztséget. 1499 -ben halt meg. Halálakor az ország második legnagyobb vagyonnal rendelkező nagybirtokosa volt.  Thurzó János: (1437–1508). Lőcsén született krakkói patrícius, aki korának egyik legjelentősebb bányászati szakembere és vállalkozója lett. 1475-ben vállalta, hogy az alsó-magyarországi bányavárosokban található bányákat vízteleníti. A 15. század végén ő és fia, György több szerződést kötöttek szerződést kötött a Fuggerekkel a Garam vidéki réz közös kiaknázására és értékesítésére. A hasznon a felek fele-fele arányban osztoztak. Jövedelmüket növelte, hogy 1496 tól kezdve Thurzó bérelte a körmöcbányai kamarát. Eme szerződések révén tudták a Fuggerek Magyarországon megvetni a lábukat.  Aragóniai Beatrix: (1457–1508). Nápolyi királyleány, aki 1476-ban ment nőül Mátyás királyhoz. Házasságuk gyermektelen maradt. Otthon humanista nevelést kapott, így jelentős befolyása volt arra, hogy a magyar udvarban a humanizmus és a reneszánsz miként terjedt el. Mivel 1490 -ben Ulászló látszólag feleségül vette, az ő trónigényét támogatta. Ulászló azonban nem akarta a meddő asszonyt feleségének, ezért a házasságkötéskor formai hibákat követtek el. Így a pá pa (igaz csak 10 év után) kimondta a válást. 1501 -ben tért vissza Itáliába.  Corvin János: (1473–1504). Mátyás király törvénytelen fia. Édesanyja steini (Alsó -Ausztria) származású polgárleány (Barbara Edelpöck) volt. Mivel törvényes házassága gyermektelen maradt, Mátyás Corvint szánta utódjának. Az ország legnagyobb birtokosává tette. Ám 1490 -ben a főurak nem őt jelölték, s seregét a Tolna megyei Csontmezőnél legyőzték. A herceg lemondott a trónról, a rendek II. Ulászlót választották meg királynak. Birtokait megtartotta, Szlavóniát és a horvát-dalmát bánságot kormányozta (rövid megszakítással: 1496–1498) haláláig. Sikerrel védte a végvidéket az oszmánokkal szemben. Egy velük vívott ütközetben esett el.  Váradi Péter: (1450?–1501). A hazai humanizmus kiemelkedő alakja. Az 1470-es években királyi titkár. 1481-ben lett kalocsai érsek s főkancellár. 1484 -ben a király megbízásából ő gyűjtötte kötetbe Janus Pannonius verseit. Ugyanebben az évben Mátyás letartóztatta, s a király haláláig börtönben maradt. 1490-ben Corvin János trónigényét támogatta. Kiemelkedő műveltséggel rendelkezett, jelentős könyvtárat gyűjtött. Levelei a humanista irodalom számottevő alkotásai. Bácson reneszánsz stílusú érseki palotát építtetett.  Nagylucsei Orbán: Pozsony megyei jobbágycsaládból származott, nemességet 1478-ban kapott. Kezdetben királyi kancelláriai jegyző, majd 1470 -től dolgozott a kincstárban, 1478–1491 kincstartó. Uralkodása vége felé Mátyás egyik legfontosabb bizalmasa, így 1487 -től (Szapolyai Imre nádor halála után) a nádori jogkört gyakorolta. Mátyás halála után II. Ulászló híve lett. Egyházi karrierje során győri (1481), majd 1486-tól haláláig (1491) egri püspök lett, egyúttal

43
1487–1490 között a bécsi püspökség adminisztrátora. Jelentős könyvtárral rendelkezett. Győrben, Egerben építkezések fűződnek a nevéhez.  Galeotto Marzio: (1427–1497 k.). Olasz humanista, költő, matematikus, csillagász, aki megfordult több európai fejedelmi udvarban. Janus Pannonius iskolatársa s barátja volt. Négy alkalommal járt Magyarországon, évekig élt Mátyás udvarában. Több művét magyaroknak (Vitéz János, Mátyás király, Corvin János) ajánlotta. Legismertebb alkotása, a Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről c. műve, amelyből többek között királyunk udvaráról kapunk képet.  Thuróczy János: (1435 k.–1488.). Turóc megyei köznemesi család sarja. Tanultsága révén lett az országbírói irodában jegyző. 1486–1488 között Drági Tamás személynök ítélőmestere. 1475– 1488 között dolgozott történeti művén (Chronica Hungarorum, Magyarok története). A krónika készítésekor a korábbi magyar krónikák mellett ókori szerzők, kortársak műveit, a kancelláriában vezetett királyi könyvek bejegyzéseit épp úgy felhasználta, mint a szájhagyományt. Küküllei János I. Lajos életrajzát részletesen kivonatolta. Önálló alkotása a Kis Károly halálától 1487 -ig terjedő rész. A mű először 1488-ban, két kiadásban (Brünnben s Augsburgban) jelent meg nyomtatásban, színezett fametszetek díszítették. Rogeriusnak a tatárjárásról szóló Siralmas ének c. műve annak köszönhette fennmaradását, hogy a kiadások végéhez csatolták.  Ransanus, Petrus (Ransano, Pietro): (1428–1492). Olasz történetíró. Szicíliában született, domonkos szerzetes, majd püspök lett. A nápolyi uralkodó szolgálatában diplomáciai tevékenységet fejtett ki. 1488 és 1490 között élt a magyar udvarban. Beatrix királyné biztatására készítette el A magyarok történetének rövid foglalata (Epithoma rerum Hungararum) c. művét, amely főként a Thuróczy-krónika alapján készült, s hazánk történetének humanista szemléletű összefoglalása. A könyv tartalmazza Magyarország első terjedelmesebb földrajzi leírását. A mű képezte Ransanus hatalmas terjedelmű világtörténeti összefoglalása egyik kötetét. Egy 1453 -ban készített munkájában a Hunyadi családot a római Corvinus nemzetségből származtatta.  Bonfini, Antonio: (1427/34–1502). Olasz humanista tudós, 1486-ban járt először Budán, 1488tól itt élt. 1488 és 1497 között dolgozott magyar történelmi feldolgozásán ( Decades rerum

Ungaricarum, Magyar történelem tizedei), amely 1496-ig tárgyalta a magyar történelmet.
Thuróczy János krónikájára, Ransano összefoglalására támaszkodott ugyan, ám felhasznált ókori, középkori s humanista szerzőket, korabeli dokumentumokat, kortársak szóbeli értesüléseit, családi hagyományokat s saját tapasztalatait is. Nagy terjedelmű, adatokban gazdag humanista mű született. Teljes terjedelmében először 1568-ban jelent meg.  Temesvári Pelbárt: (1435 k.–1504). Ferences szerzetes, skolasztikus hitszónok és író. A krakkói egyetem elvégzése után csatlakozott az obszerváns ferencesekhez, aszketikus szellemiséget sugárzó prédikációit több kötetben nyomtatásban is megjelentette (Stellarium, Pomerium). Ezek népszerűségét mutatja, hogy több magyar nyelvű fordítás is készült belőlük.  Laskai Osvát: (1450 k.–1511). Ferences szerzetes, tartományfőnök. A rend ferenci regulához szigorúbban ragaszkodó obszerváns ága magyarországi történetének megírását, Szalkai Balázs

44
művének folytatását pártfogolta. Prédikációit több kötetben adta ki nyomtatásban (Biga salutis), valamint ő fejezte és rendezte sajtó alá Temesvári Pelbárt utolsó, félbemaradt munkáját (Aureum

rosarium). Az ő vezetése alatt fogadták el 1499-ben a magyarországi obszervánsok új
szabályzatát, az ún. atyai konstitúciókat.  Perényi Imre: Nagybirtokos. 1504-ben Corvin Jánossal szemben a királyné támogatásával nádorrá választották, s ezt a tisztséget haláláig betöltötte (mellette egy rövid ideig szlavón bán). Szapolyai János ellenfele. Miksa császártól 1517-ben ő s utódai a szent római birodalmi hercegi rangot kapták. 1519-ben hunyt el.  Bakócz Tamás: (1442–1521). Jobbágy származású főpap, a hazai humanizmus jelentős alakja. Krakkóban, Bolognában s Ferrarában járt egyetemre. Dolgozott Mátyás kancelláriájában, a király egyik bizalmasa volt. Mátyás halála után, 1490-től II. Ulászló feltétlen párthíve, aki az udvar legbefolyásosabb személyisége lett. 1498-ban nevezték ki esztergomi érsekké, később bíboros, konstantinápolyi pátriárka. Pápa szeretett volna lenni, ám 1513 -ben nem őt, hanem X. Leót választották meg. 1514-ben pápai felhatalmazással keresztes hadjáratot hirdetett, ami parasztfelkeléssé vált. Ő építtette fel az esztergomi Bakócz -kápolnát, amely a magyarországi reneszánsz egyik kiemelkedő alkotása.  Habsburg Mária: (1505–1558). Magyar királyné. Az 1515. évi Habsburg–Jagelló szerződés alapján őt II. Lajossal, fivérét, Ferdinándot (későbbi magyar király) Lajos nővérével, Annával jegyezték el. Lajos és Mária 1522-ben házasodtak össze, nem született gyermekük. 1523 -tól az uralkodói pár céltudatosan a királyi hatalom megerősítésére törekedett, Mária megnyert több köznemesi vezetőt maguknak. A mohácsi csatavesztés után fivére, Ferdinánd trónigényét támogatta. 1530–1558 között Németalföld kormányzója volt.  Szapolyai János: (1487–1540). Mágnás, nagybirtokos. Szapolyai István nádor legidőseb b fia. 1505-ben a köznemesek őt szerették volna királynak. 1511–1526 közötti erdélyi vajda s székelyispán. 1514-ben ő verte le a Dózsa György vezette parasztfelkelést. Az ellentmondó parancsok miatt 1526-ban későn indult el Erdélyből, így a tragikus mohácsi ütközet idején hadaival csupán Szegedig jutott. 1526 őszén királlyá választották. Az ellenkirállyal, Habsburg Ferdinánddal szembeni küzdelemben előbb alulmaradt, majd 1529 -ben török segítséggel visszaszerezte a trónt. 1538-ban Váradon megegyezett Ferdinánddal. A következő évben feleségül vette a lengyel király leányát, Izabellát. Házasságukból egy fiú, János Zsigmond született.  (Székely) Dózsa György: (1470 k.–1514). Székely családból származó végvári vitéz. Miután 1514-ben Bakócz Tamás kihirdette a török elleni keresztes hadjáratot, az összegyűlt paraszti fősereg vezérévé tette őt. Dózsa 1514 május elején indult el Pestről a fősereggel. Bakócz néhány nap múlva leállította a toborzást. Ekkor a parasztsereg a nemesség ellen fordult. Alföldön s többfelé az országban sikereket értek el, bevették a Maros vidék több várát. Temesvár alatt azonban július közepén vereséget szenvedtek a vár felszabadítására érkező Szapolyai János erdélyi vajda seregétől, Dózsát elfogták. A vajda bestiális módon végeztette ki őt: izzó vaskoronát

45
tettek a parasztvezér fejére, legfőbb híveit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő vezetőjük húsából.  Verbőczi (Werbőczy) István: (1458 k.–1542). Jogtudós, a köznemesség egyik vezetője. Itáliában s Krakkóban folytatott jogi tanulmányokat, széles műveltséggel rendelkezett. 1502–1515 között országbírói és erdélyi ítélőmester volt. 1505-ben ő fogalmazta meg a nemzeti király választásáról szóló országgyűlési határozatot. 1514-re készült el az ország szokásjogát tartalmazó művével (Tripartitum, Hármaskönyv), amit azonban a király nem szentesített. Werbőczy 1517 -ben saját költségén Bécsben nyomtatta ki. 1516–1525 között személynök, 1525-ben az országgyűlés nádorrá választotta, ám a következő évben leváltották. Mohács után János király párthíve lett, kancellárja volt. Többször járt külföldön követként.  Szatmári György: (1457–1524). Gazdag kassai kereskedő családból származott. 1499-ben lett veszprémi püspök, majd a váradi és a pécsi egyházmegye élén állt. 1522 -ben lett esztergomi érsek. A 16. század elejétől mind nagyobb befolyást gyakorolt az országos politikára. A Habsburgok magyarországi támogatói közé tartozott. Élete során jelentős vagyont halmozott fel. Támogatta a művészeteket, Pécsett új püspöki palotát építtetett.  Szalkai László: (1470-es évek–1526). Főpap. Mátészalkai varga fia, aki itthoni iskolákban (így Sárospatakon) tett szert nagy műveltségre. A 16. század elején a kincstárban tevékenykedett, kincstartó is volt. 1517/1518 tájától gyakorlatilag ő irányította a kancelláriát. Tevékenyen vett részt a kor belpolitikai küzdelmeiben. Előbb váci, majd egri püspök, 1524 -től pedig esztergomi érsek, fő- és titkos kancellár lett. A mohácsi csatában esett el.  Tomori Pál: (1475 k.–1526). Főpap, hadvezér. A XVI. század első két évtizedében Erdélyben tevékenykedett (többek között fogarasi várnagy, sókamaraispán). 1520 -ban obszerváns ferences lett. 1523-ban kalocsai érseknek és a törökkel szemben álló védelmi rendszer, az Alsó -Részek főkapitányának nevezték ki. Sikerrel vette fel a küzdelmet az oszmáno kkal, 1523-ban Szávaszentdemeternél nagy győzelmet aratott felettük. 1526 augusztusában őt nevezték ki a magyar fősereg vezetőjévé. A vesztes mohácsi csatában esett el.  Brodarics István: (1470?–1539). Humanista műveltségű főpap, diplomata. Itáliában szerz ett kánonjogi doktorátust, majd a királyi kancelláriában dolgozott. 1526 -ban lett szerémi püspök és kancellár. Részt vett a mohácsi csatában. Az ütközet történetét 1527 -ben írta meg Zsigmond lengyel király kérésére (Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről), ami még ebben az évben meg is jelent Krakkóban. Műve a csata történetének legfontosabb forrása. 1527 után János király híve lett. C) TÖRTÉNETI KRONOLÓGIA (963 – 1526)     963: a pápa püspököt próbál küldeni a magyarokhoz 970: az arkadiupoliszi vereség, a kalandozások lezárulta 972: az első nyugati kísérletek a magyarság megtérítésére 973: quedlinburgi követjárás

46
                                     996: Gizella és Vajk-István házassága 996 körül: a pannonhalmi apátság alapítása 997: Koppány felkelése 1000–1001: István nagyfejedelem megkoronázása 1001: az esztergomi érsekség felállítása, pannonhalmi alapítólevél kiadása 1003: az erdélyi gyula legyőzése 1009: pécsi püspökség alapítása 1028 körül: Ajtony legyőzése 1030: német támadás Magyarország ellen 1031: Imre herceg halála 1044. július 5.: ménfői csata 1045: Orseolo Péter német hűbérbe adja Magyarországot 1046: Vata pogánylázadása 1048 körül: a hercegség (dukátus) alapítása (fennáll 1107-ig) 1051–1052: német támadások Magyarország ellen (vértesi csata, Pozsony ost roma) 1055: a tihanyi apátság alapítása 1060–1100 körül: a magyar ősgesta (őskrónika) születése 1068: kerlési csata 1075 körül: I. Géza koronát kap Bizáncból 1083: István király, Imre herceg, Gellért püspök és a zobori remeték szentté avatása 1091: Szent László horvátországi hadjárata 1097: Kálmán király visszaállítja a magyar uralmat Horvátországban 1100 körül: megszületik Szent István Hartvik püspök által írt legendája 1102: perszonálunió Magyarország és Horvátország között 1105: Dalmácia elfoglalása 1115: Álmos herceg megvakítása 1131: leszámolnak II. (Vak) Béla hívei a Kálmán-párti előkelőkkel (aradi országgyűlés) 1142: az első ciszterci apátság (Cikádor) alapítása 1148–1152: II. Géza oroszországi hadjáratai 1149–1155: II. Géza bizánci háborúi 1163: Béla herceg Bizáncba kerül 1164–1167: magyar–bizánci háborúk Dalmácia, Horvátország, Bosznia és a Szerémség birtoklásáért 1180–1181: III. Béla visszaveszi a Bizánc által elfoglalt területeket 1192: László király szentté avatása 1193–1196: III. Béla jövedelem-összeírása 1210 körül: megszületik Anonymus Gesta Hungaroruma 1213: Gertrúd királyné meggyilkolása

47
                                      1217: a forrásokban megjelenik a királyi serviens elnevezés 1221: a domonkos rend megjelenése Magyarországon 1222: az Aranybulla kiadása, egyházi kiváltságlevél kiadása 1224: az erdélyi szászok kiváltságait rögzítő Andreanum kiadása 1229: a ferences rend megjelenése Magyarországon 1231: az Aranybulla megújítása 1232: a zalai serviensek ítéletlevele 1233: a beregi egyezmény 1235: Julianus domonkos szerzetes a keleti magyarok felkutatására indul 1239: a kunok első beköltözése Magyarországra 1241–1242: a tatárjárás (1241. április 11.: muhi csata) 1243–1244: Rogerius mester Siralmas énekének megszületése 1245–1246: a kunok visszatérése Magyarországra 1246–1261: IV. Béla küzdelme a Babenberg-örökség megszerzéséért 1262: István herceg ifjabb királyi címet kap 1264–1265: IV. Béla és István ifjabb király belháborúja 1267: dekrétum kiadása, a királyi serviensek nemességének elismerése 1269: István ifjabb király és Anjou Károly nápolyi király szövetsége 1270–1272: Ákos mester gestájának megszületése 1278. augusztus 26.: a morvamezei (dürnkruti) ütközet 1279–1281: Fermói Fülöp püspök pápai követsége Magyarországon 1279. augusztus 10.: a kun törvény megszületése 1282: a Hód-tavi csata 1282–1285: Kézai Simon mester Gesta Hungarorumának megszületése 1290: az óbudai gyűlés dekrétuma 1298: a pesti országgyűlés dekrétuma, a rendiség magyarországi jelentkezése 1300. augusztus: Károly (Róbert) nápolyi herceg partra száll Dalmáciában 1301. január 14.: az Árpád-ház fiági kihalása (III. András halála) 1301–1304: Vencel király uralkodása 1305–1308: Ottó király uralkodása (1312-ig viseli a királyi címet) 1308–1311: Gentilis bíboros, pápai legátus missziója Magyarországon 1308: Kékesi egyezség I. Károly és Csák Máté között 1310: I. Károly király harmadik, törvényes megkoronázása 1312. június 15: Rozgonyi csata: I. Károly győz Csák Máté és Aba Amadé fiai hadai felett 1320: I. Károly házassága Łokietek Erzsébet lengyel királyleánnyal 1321: Csák Máté halála 1325: Az aranyforint verésének kezdete. A királyi nemesérc-monopólium bevezetése 1326: A Szent György-lovagrend megalapítása

48
                             1327: I. Károly intézkedése az ércbányászat fejlesztésére. A bánya birtokosa a királyi bányabér (urbura) egyharmadát is megkapja 1330: Zách Felicián sikertelen merénylete a királyi család ellen 1330: A posadai csatában Basaráb havasalföldi vajda legyőzi I. Károlyt 1333: A magyar király látogatása Nápolyban. I. Károly fia, András herceg és Bölcs Róbert nápolyi király unokája, Johanna közötti eljegyzés (a házasságra 1342-ben kerül sor) 1335: A magyar, cseh és lengyel király visegrádi találkozója 1339: III. (Nagy) Kázmér lengyel király és I. Károly közötti szerződés: Kázmér törvényes fiúutód nélküli halála esetén a lengyel trónt Károly valamelyik fia örökli 1345. szeptember 18/19.: András herceget megölik az itáliai Aversában 1347–1348: Első nápolyi hadjárat 1350: Második nápolyi hadjárat 1351: Országgyűlés Budán. Az ősiségről és a kilencedről szóló törvények. Az Aranybul la megerősítése 1353: I. Lajos házassága Kotromanics Erzsébettel, a boszniai bán leányával 1356–1358: Magyar–velencei háború 1358: A zárai béke: Dalmácia magyar uralom alá kerül 1359: Háború Szerbia ellen. A kruseváci csata. 1365: Bulgáriai hadjárat. Vidin elfoglalása, Felső-Bulgária magyar uralom alá kerül (1469-ig) 1367. szeptember 1.: A pécsi egyetem megalapítása (1390 tájáig működött) 1370: I. Lajost lengyel királlyá koronázzák. Magyar-lengyel perszonálunió 1372–1373, 1378–1381: Velencei háborúk 1378: A tárnokmester megkapja a királyi városok feletti bíráskodást 1381: A torinói béke, a velencei-magyar háborúk lezárása. Remete Szent Pál hamvainak Magyarországra szállítása 1382: Mária királynő megkoronázása (1385 végén lemond, 1386-tól névleges, uralkodik 1395-ig) 1384: A lengyelek Mária húgát, Hedviget választják lengyel királynővé. A magyar -lengyel perszonálunió vége 1385: Károly nápolyi király partra száll Dalmáciában. Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróf feleségül veszi Mária királynőt 1385: Károly-párti országgyűlés Budán. Mária királynő lemond, Zsigmond Csehországba menekül 1386: II. Károly volt hívei foglyul ejtik Mária királynőt és anyját, Erzsébetet 1389: Rigómezőn a törökök szétverik a délszláv fejedelmek seregét. Szerbia török vazallusállam lesz (első rigómezei ütközet) 1390: Az első török betörés Magyarország területére 1395: Az óbudai egyetem alapítása (1410-ben újjáalapítják, véglegesen 1418 után szűnik meg) 1396: Nikápolynál Zsigmond király serege vereséget szenved I. Bajezid szultán csapataitól

49
              1397. október: Temesvárott országgyűlést tart a király, az első valódi rendi országgyűlés. Többek között a telekkatonaságról és a jobbágyköltözés szabályozásáról intézkedik 1401: Az országnagyok Visegrádon letartóztatják Zsigmondot. Utóbb a király Garai Miklós közvetítésével kiszabadul fogságából 1403: Sikertelen felkelés Zsigmond ellen: az országnagyok egy része László nápolyi királyt (II. Károly fiát) ismeri el uralkodónak 1404. április 6.: Zsigmond királyi hozzájáruláshoz (placetum regium) köti a pápai bullák kihirdetését. Beleegyezése nélkül pápai bulla alapján senki nem foglalhat el egyházi javadalmat 1405. április 15.: Zsigmond király ún. városi (I.) dekrétuma 1408: A Sárkányrend megalapítása 1410: A német választófejedelmek egy része Zsigmondot német királlyá választja (1411: a választófejedelmek egyhangúlag választják meg őt) 1411–1413, 1418–1420: Háború Velence ellen 1412: A 16 szepesi város elzálogosítása a lengyel királynak 1403/1404–1421: a Budai Jogkönyv nagyobbik része elkészül 1417: A konstanzi zsinaton a bíborosok ígéretet tesznek arra, hogy a jövendő pápával elismertetik a magyar király főpap kinevezési jogát. 1420-tól: Háborúk a cseh husziták ellen. 1420: Dalmácia nagy részén megszűnik a magyar uralom 1426: A tatai szerződés. Zsigmond elismeri Brankovics Györgyöt Szerbia örökösének, de kiköti, hogy Nándorfehérvár, Galambóc s több más észak-szerbiai vár magyar kézre kerüljön. Ám Galambóc árulás miatt a töröké lesz (1427)           1428: Galambóc sikertelen ostroma 1428–1434: A husziták hadjáratai Észak-Magyarországon 1433: Rómában IV. Jenő pápa Zsigmondot német-római császárrá koronázza 1435: Zsigmond király két törvénykönyve. A telekkatonaság újbóli szabályozása: általános felkeléskor 33 jobbágytelek után kell egy lovas íjászt kiállítani 1437: Az erdélyi parasztfelkelés 1439: Szendrő eleste, Szerbia nagy része török kézre kerül 1440: Albert özvegye, Erzsébet királyné a Visegrádról ellopott Szent Koronával megkoronáztatja utószülött fiát, Lászlót 1440. június 29.: Országgyűlés Budán. A rendek érvénytelenítik V. László megkoronázását és hűséget esküsznek I. Ulászló királynak 1440. november 22.: Erzsébet királyné Bécsújhelyen III. Frigyes római király felügyeletére bízza V. Lászlót és átadja neki a szent koronát 1443. július–1444. január: I. Ulászló és Hunyadi János erdélyi vajda ún. hosszú hadjárata a török ellen

50
                1444. augusztus 15.: Váradon titokban békét kötnek a szultán követeivel: Szerbiát a török kiüríti 1444. november 10.: A várnai csatavesztés. I. Ulászló halála 1445: V. László névleges uralma mellett az ország élére hat főkapitányt választanak. 1446. június: Hunyadi Jánost a rákos országgyűlés kormányzóvá választja (tisztségét 1453. január 1-ig viseli) 1448. október 17–19.: A második rigómezei csatában Hunyadi János kormányzó vereséget szenved II. Murád szultántól 1453. január: Országgyűlés Pozsonyban. A rendek hűséget fogadnak V. Lászlónak, aki átveszi az uralkodást. Hunyadi az ország főkapitánya lesz, a király Beszterce örökös grófi címével ruházza fel 1456. július 22.: Hunyadi János főkapitány és a Kapisztrán János vezette keresztes csapatok felmentik Nándorfehérvárt, nagy győzelmet aratnak a török felett 1456. augusztus 11.: Hunyadi János halála 1456. november 9.: Hunyadi László meggyilkoltatja a király rokonát, Cillei Ulrik főkapitán yt 1457. március 16: V. László és az országnagyok kivégeztetik Hunyadi Lászlót. Öccsét, Mátyást fogságban tartják. Az országban polgárháború tör ki 1458. január 24.: Az országgyűlés Budán királlyá választja Hunyadi (I.) Mátyást. Nagybátyját, Szilágyi Mihályt kormányzóvá választják (lemond 1458. július–augusztus folyamán) 1459: Pártütő urak III. Frigyes császárt ellenkirállyá választják Németújvárott 1458–1459: A török elfoglalja Szerbiát. 1459. április 7.: Körmendnél a király serege vereséget szenved a pártütőktől 1462: Mátyás király kiegyezik a felvidéki husziták vezérével, Jiskra (Giskra) Jánossal 1463. július 19.: Bécsújhelyi béke Mátyás és III. Frigyes császár között. A császár 80 ezer forintért visszaadja Sopront és a nála lévő szent koronát. Mátyás törvényes fiúörökös nélküli halála esetén a császár vagy fia örökli a magyar trónt             1463–1464: A török elfoglalja Boszniát, Mátyás Jajcát és több észak-boszniai várat visszafoglal 1464. március 29: Mátyás megkoronázása Székesfehérvárott 1467: Mátyás pénzügyi reformjai 1467. július 20.: Megalakul a pozsonyi egyetem (néhány évig áll fenn) 1467. szeptember: Mátyás leveri az erdélyi felkelést 1468: Mátyás megtámadja Csehországot 1469: A cseh katolikus rendek Olmützben Mátyást cseh királlyá választják. (Podjebrád halála után, 1471-ben a lengyel királyfit, Ulászlót választják Mátyás ellenfelei cseh királlyá) 1471: A Vitéz János vezette összeesküvés és bukása 1473: Hess András Budán kinyomtatja a Chronica Hungarorumot 1473: Megszületik Corvin János 1476. február 15.: Mátyás elfoglalja a töröktől Szabács várát. 1476. december 22.: Mátyás és Aragóniai Beatrix nápolyi királyleány esküvője Budán

51
 1477: Háború III. Frigyes császár s Mátyás között (december 1.: gmunden–korneuburgi béke. Mátyás visszaadja az elfoglalt területeket, a császár kárpótlást fizet, és beiktatja Mátyást cseh királynak)            1479. július 21.: Mátyás és Ulászló cseh király Olmützben békét kötnek 1479. október 13.: Bátori István országbíró és Kinizsi Pál temesi ispán győzelme Kenyérmezőnél a betörő törökök ellen 1482: Mátyás király hadat üzen III. Frigyesnek 1485: Mátyás király bevonul az elfoglalt Bécs városába 1486. január 25.: Budai országgyűlésen elfogadják az ún. Nagy törvénykönyvet (Decretum

maius), illetve a nádori cikkelyeket
1488: Megjelenik Thuróczy János Chronica Hungaroruma 1490. július 4.: Bátori István és Kinizsi Pál serege megveri Corvin János csapatait Csont mezőnél. Corvin így végleg kiesik a trónjelöltek közül 1490. július 31.: II. Ulászló a határszéli Farkashidán elfogadja a hatalmát korlátozó választási feltételeket. 1491: Pozsonyi béke II. Ulászló és a Habsburgok között. A magyar király elismeri a Habsburgok örökösödését 1492: Budai országgyűlés kezdete. Törvénykönyvet fogadnak el. 1498: Budán országgyűlés: a törvényben név szerint felsorolják a bandériumtartásra kötelezett bárókat, döntenek 16 nemes bírósági ülnökké választásáról. Ők lesznek a királyi tanács nemesi ülnökei         1505. október 13.: Az ún. „Rákosi végzés” szerint külföldi nem választható királynak 1510: Magyarország csatlakozik a Cambrai-i ligához 1512–1513: Bakócz Tamás esztergomi érsek Rómában tartózkodik, ahol részt vesz a lateráni zsinaton, majd 1513 elején a pápaválasztó konklávén 1514. április 9.: Bakócz Tamás esztergomi érsek kihirdeti Budán a keresztes hadjáratot 1514. július 15.: Székely Dózsa György parasztserege Temesvárnál megadja magát Szapolyai János erdélyi vajdának (A vajda nem sokkal később kivégezteti Dózsát) 1514 ősze: Országgyűlés Budán. A megtorlás jegyében jobbágyellenes törvényeket hoz, amiket a király részben megváltoztat 1514: Elkészül a Werbőczy István által összeállított törvénykönyv, a Tripartitum (1517 -ben adják ki) 1515: A bécsi királytalálkozón II. Ulászló és I. Miksa német -római császár megállapodnak, hogy II. Ulászló gyermekeit, Annát és Lajost a császár unokáival, Ferdinánddal és Máriával házasítják össze. Magyarország Habsburg-érdekszférába kerül    1521. augusztus 29.: Nándorfehérvár török kézre kerül 1522: II. Lajos király és Habsburg Mária házassága 1523: Tomori Pált nevezik ki kalocsai érsekké és alsó-magyarországi főkapitánnyá. Nyáron

52
Szávaszentdemeter–Nagyolaszi körzetében győzelmet arat a török felett    1525 nyara: Megalakul az ún. „Kalandos szövetség”, amely a királyi hatalom helyreállítását tűzi ki célul 1526. április 23.: Szülejmán szultán csapataival elindul Magyarország ellen 1526. augusztus 29.: A mohácsi csata, II. Lajos király halála

© Draskóczy István, Dreska Gábor, Körmendi Tamás, Lakatos Bálint, Thoroczkay Gábor , 2012.