You are on page 1of 245

STAR

WARS ©

I. R É S Z

BALJÓS ÁRNYAK™
TERRY BROOKS
GEORGE LUCAS forgatókönyve alapján

AQUILA
Episode I.
The Phantom Menace
Copyright (C) Lucasfilm Ltd. & ™
All Rights Reserved. Used Under Authorization

Terry Brooks
Episode I.
The Phantom Menace
Del Rey Books, 1999

Fordította: Nemes István

Hungarian translation
copyright © 1999, by LAP-ICS Ltd.
Budapest

1. kiadás
Kiadja: LAP-ICS Kft. AQUILA KÖNYVKIADÓJA

ISBN: 963 679 046 9

Felelős kiadó: Rácsay László
ügyvezető

A nyomás a debreceni
Kinizsi Nyomdában készült, az 1999. évben
Felelős vezető:
Bördős János ügyvezető igazgató
Lisának, Jillnek, Amandának és Alexnek,
azoknak a srácoknak,
akik a történettel együtt nőttek fel,
és Hunternek, a következő generációból
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…

1
Tatuin.
A felhőtlen kék égen lángoló napok ragyogó, fehér fényben
fürösztötték a bolygó sivatagos pusztaságait. A perzselő hő
eredményeként vibráló párafelhők emelkedtek fel a homokos
síkságról, hogy megtöltsék a hegységek masszív sziklafalait,
és a bolygó egyetlen jellegzetességének számító,
magányosan emelkedő oszlopok közötti réseket. A monolitok
úgy meredtek ki a nedves párafoltok közül, mintha figyelő
őrszemek lennének.
Amikor a veszett éhségtől és könyörtelen energiától hajtott
versenygondolák bömbölő hajtóművel elszáguldottak, a hőség
és a fény is megremegett, és maguk a hegyek is megrázkódni
látszottak.
A futam első körét tették. Anakin Skywalker élesen megdőlt
a kanyarban, amely a Koldus-kanyon bejáratát jelző kő boltív
felé vezetett, kiengedte a gázkart, és gyorsított. Az ék alakú
rakéták berobbantak az energiától, a jobb oldali egy parányit
keményebben, mint a bal, s ettől Anakin gondolája élesen
balra sodródott, csaknem kirepült a kanyarból. Sietve igazított
a kormányon, egyenesbe hozta a gépet, még több energiát
adott, és átzúgott a boltív alatt. Laza homok csapódott fel a
nyomában, és a levegő megtelt kavargó, táncoló szemcsék
özönével. Miközben berepesztett a kanyonba, a
vezérlőpanelen babrált, és keményen szorította a kormányt.
Minden rettentően gyorsan, pillanatok alatt történt.
Egyetlen hiba, egyetlen téves döntés, és máris kiesik a
versenyből, s még örülhet, ha élve megússza. Éppen ettől
izgalmas. Ez az iszonyatos erő, a sebesség, amelyet az
ujjaival irányít, és ahol nincs helye hibának. Két roppant
turbina vontat egy törékeny gondolát a homokos, sík terület
fölött, körülötte csipkézett szélű sziklák, alatta homályos,
összemosódott táj, aztán szívszorító fékezések egy sorozat
kacskaringós kanyarban, majd gyorsítás a lehető legnagyobb
sebességre. Steelton-kábelek futnak a gondolából a két
hajtóműhöz, amelyeket energiakapcsok rögzítenek
egymáshoz. Ha a három fődarab bármelyike valami szilárd
tárgynak ütközik, az egész szerkezet szétforgácsolódott fém
és szertefröccsenő rakéta-üzemanyag poklává változik. Ha
valamelyik rész leválik, mindennek vége.
Vigyor terült szét Anakin fiatal arcán, miközben még több üzemanyagot
fecskendezett a hajtóműbe.
Előtte egyre szűkült a kanyon, és a homály sűrűsödött.
Anakin azt a fénysávot követte, amely visszavezeti a síkságra,
és talajközelben maradt, mivel a járat ott volt a legszélesebb.
Ha magasabban repülne, könnyen súrolhatná a sziklafalat
valamelyik oldalon. Reggával épp ez történt a múlt havi versenyen, és azóta is
keresik a darabkáit.
Vele viszont nem fog megtörténni.
Előrenyomta a gázkart, és felsikoltó hajtóművekkel
kirobogott a síkságra a kanyon száján át.
Anakin a gondolában ülve, kezét a vezérlőpanelen tartva érezte,
amint az energia vibrációja végigkúszik a kábeleken, és betölti
őt a zenéjével. Durva készítésű kezeslábasában,
versenysisakjával a fején, szemüvegben és kesztyűben
annyira szorosan beékelődött az ülésbe, hogy érezte a
gondola alján elsüvítő szelet maga alatt. Amikor versenyzett,
sosem csupán a versenygondola sofőrje volt; nem csupán
még egy főrész. Eggyé vált az egésszel, a gondolával, a
hajtóművekkel, és oly módon olvadt össze velük, amit nem
igazán tudott megmagyarázni. Minden lendülés, minden kis
zökkenés, a merevítések és kötőelemek rándulása meg
elmozdulása nyilvánvaló volt számára, s bármely pillanatban
képes volt érzékelni, mi történik járgánya széltében-
hosszában. Az a saját nyelvén beszélt hozzá, hangok és
érzések keverékeként, s bár nem használt szavakat, a fiú mégis tökéletesen
értette.
Néha, gondolta ábrándozva, még azelőtt érzékelte, hogy a
gép mondott volna valamit.
Narancsszínű, fémes csillanás suhant el a jobbjánál, és
Sebulba jól ismert, osztott X formájú hajtóművének lángja
lobbant ki előtte, elvéve tőle ezzel a vezető pozíciót, amelyet
egy szokatlanul jó rajttal szerzett. Anakin rosszallóan ráncolta
a homlokát saját pillanatnyi figyelemkihagyása és a másik
pilóta látványa miatt. A nyakigláb, görbe lábú Sebulba lelke
ugyanolyan kifacsarodott volt, mint a végtagjai: egy veszélyes ellenfél, aki sok
versenyt nyert, és élvezetét lelte mások kudarcában. A dug csupán az elmúlt
évben több mint egy tucat karambolt okozott, és a szeme gonosz élvezettel
csillogott, valahányszor előadta történeteit a hallgatóságának
Mos Espa poros utcáin. Anakin jól ismerte Sebulbát – és több
esze volt annál, hogy összeakaszkodjon vele.
Előretolta a gázkarokat, friss energiát adott a
hajtóművekbe, és meglódult.
Az nem előny, gondolta, miközben a köztük lévő távolság
csökkenését leste, hogy ő ember, vagyis ami sokkal rosszabb,
ő az egyetlen humán az egész mezőnyben. A Tatuinon az
ügyesség és vakmerőség próbáján, Mos Espa lakosainak
legkedveltebb sportágában úgy hitték, többre van szükség
bármely emberi ügyességnél és képességnél. Kettőnél több
kar, többszörösen ízeit tagok, kocsányszemek, száznyolcvan
fokban forduló fejek és szinte csontatlanul hajlékony testek
olyan előnyöket biztosítottak más teremtményeknek,
amelyekkel egy ember nem mérkőzhetett. A legismertebb
pilóták – egy ritka faj legjobbjai – különös felépítésű, bonyolult
formájú lények közül kerültek ki, akik kockázatimádata már-
már az elmebaj határát súrolta.
Azonban Anakin Skywalker, aki semmiben sem hasonlított ezekre, oly
intuitív módon érzett rá a sportja által megkövetelt
ügyességre, s oly könnyedén irányította gépét, mintha ezen
hiányosságok semmit sem számítanának. Ebből eredően
mindenki valamiféle rejtélyt szimatolt körülötte, személye
ellenszenvet és növekvő idegességet keltett – legfőképpen
Sebulbában.
Az elmúlt hónapban egy másik versenyen a fortélyos dug
megpróbálta nekiterelni Anakint egy sziklafalnak. Csupán
azért nem járt sikerrel, mivel a fiú érzékelte a mogulé és
alulról közeledő ellenfelet, és meglátta azt az illegális fűrészes
pengét, amellyel Sebulba el akarta vágni az ő jobb oldali
Steelton-kábelét, és hirtelen magasabbra röppent, mielőtt a
fűrészél kárt okozhatott volna. Emiatt elvesztette a versenyt,
de megmaradt az élete. Még mindig dühöngött amiatt, hogy
rákényszerült erre a kompromisszumra.
A versenyzők keresztülsuhantak a Mos Espa szélén emelt
aréna ősi szobrai között. Elzúgtak a győztesek diadalíve alatt,
az őket éljenző nézőkkel tömött padsorok előtt, el a
szerelődroidok, a karbantartó állások és a páholyok mellett,
ahonnan a huttok figyelték a küzdelmet elszigetelt pompában
a közönséges nézők fölött. A diadalív tetején lévő
megfigyelőtoronyból a kétfejű troig, aki a versenyt
közvetítette, a nevüket és a pozíciójukat kiabálta a tömegnek.
Anakin ismét engedett magának egy futó pillantást az összemosódott
alakokra, amelyek olyan gyorsan elmaradtak mögötte, mintha csupán
délibábok lettek volna. Anyja, Shmi ott van közöttük, és bizonyára aggódik,
mint mindig. Az asszony nem szerette nézni a fiát verseny közben, de otthon
ülni sem tudott volna ezalatt. Sohasem mondta, de Anakin úgy gondolta, hogy
az anyja úgy hiszi, a puszta jelenlétével elháríthatja a bajokat. Ez idáig bejött.
Kétszer ütközött, egy harmadik alkalommal pedig nem tudta befejezni a
versenyt, de több mint fél tucat futamot sérülés nélkül úszott meg. És szerette,
ha az anyja jelen van. Ez különösfajta önbizalommal töltötte el, ám hogy
miért, abba nem igazán szeretett belegondolni.
Mindamellett miféle beleszólásuk lehetne ebbe az egészbe? Versenyzik,
mivel jól csinálja, Watto tudja, hogy jó versenyző, és bármit
akar tőle, neki meg kell tennie. Egy rabszolgának nincs más
választása. És Anakin Skywalker rabszolga volt egész
életében.
A Boltív-kanyon derengett fel előtte szélesen és mélyen;
egy terjedelmes, sziklás rész, amely a Csipkés Szirt-szurdokba
vezet, egy tekervényes járatba, amelyen a versenyzőknek
végig kell kígyózniuk, hogy eljussanak a fenti fennsíkra. Még
mindig Sebulba vezetett; alacsonyan, szorosan a talaj
közelében száguldott, próbálva növelni a közte és üldözője
közötti távolságot. Anakin mögött, most már elég közel,
három másik versenyző sziluettje rajzolódott ki a horizont
előtt. A fiú gyors pillantást vetett hátra, és látta, hogy
Mawhonic, Gasgano és Rimkar száguldanak a nyomában
furcsa, buborék formájú gondolájukban. Mindhárman egyre
közelebb értek. Anakin gázt adott, aztán mégis visszavett a
tempóból. Már túl közel vannak a szurdokhoz. Ha túl nagy
sebességgel érkezik, könnyen pórul járhat. A reakcióidő a
csatornában szinte a nullával egyenlő. Jobb inkább kivárni.
Úgy tűnt, Mawhonic és Gasgano is osztották ezt az
álláspontot, szépen besoroltak Anakin mögé, ahogy
közeledtek a szikla repedéséhez. Rimkar azonban nem
szándékozott várni. Elzúgott Anakin mellett, egytized
másodperccel előtte bevágódott a résbe, és eltűnt a sötétben.
Anakin egyenesbe hozta gondoláját, alig valamivel a szurdok sziklás alja
fölött suhant, és hagyta, hogy az emlékezete és az ösztönei vigyék végig a
kanyargós vágatban. Amikor versenyzett, minden lelassult körülötte, ahelyett
hogy felgyorsult volna. Pedig nem ezt lehetett volna várni.
Szikla, homok és árnyak suhantak el minták és alakzatok vad
összevisszaságában, ám ő mégis rendkívül tisztán látott. Az
összes részlet vakító élességgel rajzolódott ki, mintha éppen
azokat a részeket világították volna meg, amelyeket a legnehezebb lett volna
meglátni. Akár behunyt szemmel is vezethetne, gondolta. Legalább annyira
összhangban állt a külvilággal, mint amennyire tudta, hogy hol van.
Sebesen siklott a szurdokban, néha-néha megpillantotta Rimkar
hajtóműveinek kilövellő gázait, ahogy vörös színben meg-
megvillantak a homályban. Messze, magasan a feje fölött az
ég csupán egy ragyogó, kék csíknak tűnt, amely lenyúlik a
hegy közepéig. A hegyből tünékeny fénypászmák hatoltak le a
szurdokba, méterről méterre gyengülő fényességgel, s mire
elérték Anakint és vetélytársait, már épp csak belemélyedtek
a sötétségbe. Anakin mégis teljes nyugalomban, magába
mélyedten vezette a turbinákhoz erősített gondolát; átadta
magát gépe lüktetésének és zümmögésének, meg az őt
körülvevő, puha, bársonyos sötétségnek.
Amint kiértek a fényre, Anakin előrenyomta a gázkart, és
sebesen meglódult Sebulba után. Mawhonic és Gasgano
közvetlenül a nyomában. Elöl Rimkar beérte Sebulbát, és
megpróbált elsuhanni mellette. A hórihorgas dug ráhúzta
osztott X hajtóműves gépét Rimkar gondolájára, hogy szinte
súrolta. Azonban Rimkar gömbölyített kabinja simán és
sértetlenül siklott el tőle. Egymás mellett száguldottak a
fennsíkon, egyenesen a Metta-szakadék irányába. Anakin
megközelítette őket, s elszakadt üldözőitől, Mawhonictól és
Gasganótól. Az emberek mindenfélét beszéltek Wattóról – és
róla sok rosszat el lehetett mondani –, de jól értett a
versenygépekhez. Az erős hajtóművek engedelmesen
meglódultak, ahogy Anakin gázt adott, és másodperceken belül
odahúzott Sebulba osztott Xes gépe mellé.
Egyszerre érték el a Metta-szakadékot, és egyszerre zúgtak lefelé a
mélységbe.
Az ilyen függőleges helyzetnek – és ezt minden versenyző
tudja – az a trükkje, hogy minél nagyobb sebességre
gyorsulva lehagyjuk az ellenfelet, de csak annyira, hogy a
gépet még időben vízszintesbe lehessen húzni, mielőtt orral
belefúródna a lenti sziklába, így hát amikor Sebulba túl korán
húzta fel a gépe orrát, Anakin egy pillanatra meghökkent.
Aztán csak azt érezte, ahogy az osztott X hajtóművek lökete
belevág a gondolájába. A fondorlatos dug csupán úgy tett,
mintha vízszintesbe akarná húzni a gépét, de aztán
szándékosan oldalra rántotta a jármű farát, hogy a kilövellő
gázok a sziklafalhoz csapják Anakint és Rimkart egyaránt.
Rimkart alaposan meglepte ez az aljas húzás, ösztönösen
reagálva gázt adott, és egyenesen belerobogott a hegybe. A
gondola és a hajtóművek fémjének vad szökőkútja záporozott
szerte, s egy hosszú, fekete csík maradt a lehorzsolt felületen.
Anakin ugyanígy járhatott volna, ha nem segítik az
ösztönei. Szinte azelőtt, hogy tudatosult volna benne, mit
csinál, ugyanabban a pillanatban, ahogy megérezte Sebulba
hajtóműveinek lökését, felhúzta a gépét a zuhanásból, és
miközben eltávolodott a hegyoldaltól, csaknem belerohant a meglepett
Sebulbába, aki vadul kitért az útjából, hogy mentse magát. Ám attól, hogy
Anakin hirtelen megrántotta a kormányt, megperdült, letért a pályájáról, és
elvesztette uralmát a gép fölött. Visszafelé kormányzott, kiengedte a
gázkarokat, megszüntette az üzemanyag-adagolást, és nézte,
ahogy a talaj gyorsan közeledik, hogy nagy porfelhő közepette
találkozzon vele.
Csontrepesztő erővel csapódott a talajhoz, majd a
lendülettől tovább csúszott. Mindkét Steelton-kábel
elnyíródott, a hatalmas turbinák kétfelé repültek, a gondola
pedig először a bal oldalára fordult, aztán a jobbra, majd pedig
gurulni kezdett. Anakin csak annyit tehetett, hogy
megfeszítette a testét odabenn, és miközben pörgött és
gördült a forró homokban, imádkozott, hogy neki ne csapódjon
valami sziklanyúlványnak. A fém tiltakozón sikongatott, és por
töltötte be a gondola belsejét. Valahol messze jobb felől egy
hajtómű robbant fel földrengető dörrenéssel. Anakin
nekivetette karját a fülkéje oldalának, így támasztva ki magát,
miközben a zötykölődő gondola egyre csak gurult és gurult
tovább.
Végül megállt, és vadul az oldalára zökkent. Anakin várt egy
pillanatot, aztán kikapcsolta a biztonsági övét, és kimászott. A
perzselő hőség máris készült rávetni magát, a vakító napfény
pedig még a szemüvegén keresztül is bántotta a szemét.
Fölötte a leghátsó versenyzők süvítettek bele a kékes
láthatárba nyüszítő és búgó hajtóművekkel. Aztán csend lett;
mély és átható csend.
Anakin körülnézett, látta a hajtóművek maradványait,
felmérte a kárt és megsaccolta, mennyi munkába kerül majd,
mire ismét működőképes állapotba hozza őket. Aztán végül a
gondolára pillantott és elfintorodott. Watto nem lesz túl
boldog.
De hát Watto ritkán az.
Anakin Skywalker leült, hátát a gondolának vetette, és megpróbált
annak árnyékában fedezéket és enyhülést találni a Tatuin
ikernapjának heve elől. Pár percen belül úgyis érte jön egy
terepjáró, hogy felszedje. Rajta Watto, hogy alaposan
megszidja. És az anyja is jön, hogy megölelje és hazavigye.
Nem volt túlzottan elégedett az események alakulásával, de
oly nagyon nem csüggedt el. Ő nyerte volna a versenyt, ha
Sebulba tisztességesen játszik. Könnyedén nyerhetett volna.
Sóhajtott, és hátrabillentette a sisakját.
Hamarosan tucatnyi versenyt nyer majd. Talán már jövőre, amikor
betölti a tízet.

2
– Van arról fogalmad, mibe kerül ez nekem, fiú? Van arról valami halvány
fogalmad? Oba chee ka!
Watto fölötte lebegett, és öntudatlanul huttra váltott, mivel
ez a nyelv a sértő jelzők tekintélyes skáláját kínálta. Anakin
sztoikus nyugalommal álldogált, fiatal arcán nem látszottak
érzelmek, tekintetét a kövérkés, kék bőrű toydarira szegezte.
Watto szárnyai elmosódtak; olyan vadul verdestek, mintha a
következő pillanatban leröpülnének a fodrozódó, kicsi testről.
Anakin alig bírta leküzdeni a nevelési kényszert, amint
elképzelte ezt a látványt. Ám most nem tűnt ajánlatosnak
nevetni.
Amikor Watto szünetet tartott, hogy levegőt vegyen, Anakin
nyugodtan szólalt meg:
– Nem én hibáztam. Sebulba kibillentett a bal fúvókájával, és csaknem
belevágott a Metta sziklafalába. Csalt.
Watto szája úgy mozgott, mintha csócsálna valamit, ormánya
összeráncolódott kiálló fogai fölött.
– Naná, hogy csalt, fiú! Mindig csal! Ezért győz! Talán neked
is csalnod kellene egy kicsit néha-néha! Talán akkor nem törnéd
össze annyiszor a gondoládat, és nem kerülnél annyi pénzembe!
Watto üzletében álltak, Mos Espa kereskedőnegyedében
egy elhanyagolt sárkunyhóban egy elkerített térség előtt,
amely lerobbant és kiselejtezett roncsokból kiszerelt rakéta-
és motoralkatrészekkel volt tele. Odabent hús árnyék
uralkodott, a perzselő hőséget kívül rekesztették a vaskos
falak, ám a por még itt is lusta felhőkben szállongott, ahogy a
lámpák megvilágították. A verseny már rég befejeződött, és a
bolygó ikernapja a láthatár felé hanyatlott, jelezve az este
lassú közeledtét. A sérült versenygondolát szerelődroidok
szállították a síkságról az üzletbe. Anakint is hazavitték, bár őt
valamivel kisebb lelkesedéssel.
– Rassa dwee cuppa, peedunkel! – visította Watto, ismét elhalmozva a fiút
néhány újabb hutt sértéssel.
A fodrozódó test minden egyes jelző kimondásakor pár
centit előrébb dőlt, és Anakin, elhatározása ellenére,
mégiscsak hátralépett. Watto csontos karja és lába egyszerre
mozgott feje meg teste rándulásaival, s ez komikus látványt
nyújtott. Dühöngött, de Anakin látta már haragosnak máskor
is, és tudta, mire számítson. Nem hajlongott, még csak a fejét
sem hajtotta le alázatosan; keményen megvetette a lábát, és
rezzenéstelen arccal tűrte a szidást. Ő rabszolga, Watto pedig a
gazdája. A szidások részei az életének. Ráadásul Watto hamarosan lehiggad,
kiadja a mérgét azzal, hogy másokat hibáztat, és a dolgok visszazökkennek a
normális kerékvágásba.
Watto jobb kezének mindhárom ujja a fiúra mutatott.
– Nem engedlek vezetni soha többé! Ezt fogom tenni! Keresek másik
pilótát!
– Ez szerintem is remek ötlet – helyeselt Shmi.
Anakin anyja oldalt állt, egy szót sem szólt Watto
kirohanásai közben, de most sietve kihasználta annak a
javaslatnak a lehetőségét, amelyet ő maga is felvetett volna, ha
kérdezik.
Watto hevesen feléje perdült, és zümmögő szárnyakkal a
nőre rontott. Azonban az asszony nyugodt, határozott
tekintete lefékezte, és ott lebegett félúton anya és fia között.
– Amúgy is túl veszélyes – érvelt Shmi. – Ő még kisfiú.
Watto azonnal visszakozott.
– De az én szolgám, az én tulajdonom, és azt teszi, amit én mondok!
– Úgy van. – Shmi sötét szeme elszántan csillogott a megviselt, ráncoktól
barázdált arcból. – Éppen ezért nem fog versenyezni soha többé, ha te nem
akarod. Vagy nem éppen ezt mondtad az előbb?
Watto ettől kissé összezavarodott. Úgy mozgatta a száját és
ormányszerű orrát, mintha turkálna, de nem adott ki szavakat.
Anakin elismerően nézett az anyjára. Az asszony egyenes
szálú, sötét haja már kezdett szürkülni, s egykor kecses mozgása
meglassúdott, ám a fiú szépnek és bátornak látta. Tökéletesnek.
Watto közelebb nyomult újabb néhány centivel, aztán ismét megtorpant.
Shmi ugyanolyan mereven állt, mint a fia, nem volt hajlandó megalázkodni.
Watto barátságtalanul rámeredt még egy pillanatig, majd megperdült, és a
fiúhoz repült.
– Helyrehozol mindent, amit tönkretettél, fiú! – csattant fel,
és az ujját rázta Anakin felé. – Megjavítod a hajtóműveket is
meg a gondolát is, méghozzá úgy, hogy olyanok legyenek,
mint új korukban! Sőt jobbak, mint új korukban! És máris
kezded! Most rögtön! Tűnj innen dolgozni!
Szinte magyarázkodva fordult vissza az asszonyhoz.
– Bőségesen van még napfény a munkához! És az idő pénz!
– Odaintett először az anyának, aztán a fiúnak. – El veletek,
mindkettőtökkel! Vissza a munkához, vissza a munkához!
Shmi melegen rámosolygott a gyermekére.
– Menj csak, Anakin! – mondta kedvesen. – Vacsorával foglak várni.
Elfordult, és kiment az ajtón. Watto, miután vetett Anakinra egy utolsó
gyilkos pillantást, szintén távozott. Anakin csak állt a homályos helyiségben
egy hosszú pillanatig, és maga elé meredt. Arra gondolt, hogy nem lett volna
szabad elvesztenie a versenyt. Legközelebb – és ismerve Wattot, biztosra
vette, hogy lesz "legközelebb" – nyerni fog.
Csüggedten sóhajtott, aztán a hátsó ajtón át kilépett az
udvarra. Apró termetű fiú volt, még kilencéves korához képest
is, ugyanakkor arányos felépítésű, szőkésbarna hajú, kék
szemű, pisze orrú és kíváncsi tekintetű. Gyors mozgású volt és
erős, s olyan képességeket birtokolt, amelyekkel állandó
meglepetéseket okozott a környezetének. Máris kiváló
pilótának számított a gondolaversenyben, és ilyesmit még
semmilyen korú ember nem mondhatott el magáról ezelőtt.
Olyan szerelőügyességgel rendelkezett, hogy szinte bármit össze
tudott rakni. Mindkét területen használni lehetett, és Watto nem olyasvalaki,
aki nem használja ki a rabszolgája képességeit.
Ám azt, hogy képes érzékelni dolgokat, az anyját kivéve senki sem tudta
róla. Rendszeresen érzékelte azokat, mielőtt bárki sejtette volna, hogy
be fognak következni. Olyan volt, akár egy rezgés a
levegőben, mint egy figyelmeztető vagy javasló sugallat, amit
senki más nem érzékel. Ez nagy hasznára vált a
versenyzésben, de más alkalmakkor is. Remekül felismerte,
hogyan működnek a dolgok, vagy hogy miként kellene
működniük. Még csupán kilencéves volt, és máris úgy látta a
világot, ahogy a legtöbb felnőtt sohasem fogja.
Nem mintha pillanatnyilag sokra ment volna ezzel.
A homokot rugdosta, miközben átment az udvar túlsó végébe a
turbinákhoz és a gondolához. A droidok oda rakodtak le. Máris
azon törte a fejét, hogyan tudja ismét működőképes állapotba
hozni azokat. A jobb oldali hajtómű szinte sértetlen, ha nem
számítjuk a felületi karcolásokat és horpadásokat. A bal
viszont valóságos roncs lett. A gondola pedig alaposan
eldeformálódott és meghajlott; a vezérlőpult csupa
összevisszaság.
– Zűrös! – motyogta halkan. – Elég zűrös!
Szerelődroidok érkeztek a hívására, és megkezdték a
versenygép sérült részeinek eltávolítását. Perceken át a
maradványokat szortírozta, amikor rájött, hogy olyan
alkatrészek is hiányoznak, amelyek Wattónál nem találhatók –
mint például különböző hőkioldók és rakétarelék. Be kell
szereznie ezeket egy másik üzletből, mielőtt nekilát az
összeszerelésnek. Wattónak nem fog tetszeni. Gyűlölt
máshonnan alkatrészeket kérni, mivel azt állította, nála
minden szükséges megtalálható, kivéve ha az egy másik
világról származik. A tény, hogy vásárolnia kell a szükséges
alkatrészeket, nem felelt meg a helyi lakosok iránt érzett
megvetésének. Inkább elnyerte, amire egy
gondolaversenyben szüksége volt. Vagy egyszerűen ellopta.
Anakin felpillantott az égre, ahol a lenyugvó nap utolsó
sugarai is kezdtek elhalványulni. Már megjelentek az első
csillagok, parányi tűhegyek az éjszaka fekete szövetén.
Világok, amelyeket sosem látott, és amelyekről csak
álmodozhatott, várnak rá odafenn, és egy nap majd
meglátogatja azokat. Nem marad itt örökre. Ő ugyan nem.
– Pszt! Anakin! – suttogta valaki az udvar vége felőli
mélyülő homályból, és két kisebb alak bújt be a kerítés
sarkánál tátongó, keskeny résen, ahol a drótok nem értek
össze. Kitster volt az, Anakin legjobb barátja, Walddal, egy
másik barátjukkal a nyomában. Kitster alacsony volt és sötét
bőrű, rövid, körbenyírt hajjal, ruházata laza és jellegtelen; arra
tervezték, hogy megtartsa a nedvességet, dacoljon a
hőséggel és a porral. Wald, aki bizonytalanul követte, rodiai
volt, aki csak nem régen érkezett a Tatuinra egy távoli
világból. Ő néhány évvel fiatalabb volt, mint a barátai, de elég
belevaló srác ahhoz, hogy engedjék velük lófrálni.
– Hé, Annie, mit működsz? – kérdezte Kitster, és közben
bizonytalanul pillantott körül, hogy nincs-e Watto valahol a
közelben.
Anakin vállat vont.
– Watto azt mondta, rakjam össze a gondolát, hogy jobb legyen, mint új
korában.
– Na ja, de nem ma – fűzte hozzá Kitster komolyan. – A mai
napnak rögtön vége. Gyere! Ráér ez holnap is. Menjünk,
nyomjunk be egy rubinszörpöt!
Ez volt a kedvenc italuk. Anakin érezte, hogy megindul a nyáltermelése.
– Nem mehetek. Itt kell dolgoznom ezen egészen…
Elhallgatott. Sötétedésig kell itt dolgoznia. És már csaknem sötétedett…
– Miből fizetjük ki? – kérdezte kétkedve. Kitster Wald felé
intett.
– Neki van öt druggatja. Azt mondja, találta vagy ilyesmi. – Élesen Waldra
pillantott. – Ő mondta.
– Épp itt leltem a pénzt, itt ám. – Wald furcsa, pikkelyes feje
bizonygatóan bólogatott, kimeredő szeme szaporán pislogott.
Felhúzta egyik zöld fülét, és hutt nyelvre váltott. – T'án nem
hisztek nekem, he?
– De még mennyire hogy hiszünk. – Kitster rákacsintott Anakinra.
– Nyomás, húzzunk el, mielőtt az öreg rezgőszárnyú visszatér!
Kibújtak a kerítés résén, megindultak a hátsó úton, balra fordultak,
keresztülsiettek a zsúfolt téren a szemközti élelmiszerbolt felé. Az utcák még
mindig tömve voltak, de a legtöbben már hazafelé vagy a hutt
örömtanyák felé tartottak. A fiúk simán cikáztak át a
járókelők, szekerek és a talaj fölött lebegő suhanok között,
átbújtak a felhúzás közben lévő ponyvák alatt, elsiettek a
rácsokkal biztosított áruhalmok mellett.
Pillanatok alatt odaértek az üzlethez, ahol a rubinszörpöt árulták, és
odafurakodtak a pulthoz.
Wald állta a szavát, leszurkolta a szükséges druggatokat a
három italért, és a kezükbe nyomott egyet-egyet. Távoztak az
üzletből, és miközben szívószálon keresztül szürcsölgették a
ragacsos készítményt, ráérősen visszafelé sétáltak az utcán,
és mindenféléről cseverésztek; versenygondolákról,
suhanókról, helyi járatú hajókról, csatacirkálókról,
vadászgépekről meg az őket irányító pilótákról. Egy napon
mindhárman pilóták lesznek, ígérték meg egymásnak, s ezt a
fogadalmat a nyálukkal és kézpacsikkal erősítették meg.
Heves vitába merültek a különböző vadászgépek erényeit
illetően, amikor egy hang szólalt meg mellettük:
– Ha engem kérdeztek, én a Z-95-ös Fejvadász mellett szavazok!
A fiúk egyszerre fordultak oda. Egy idős űrjáró állt egy
suhanó oldalának támaszkodva, és őket figyelte. Azonnal
látszott, hogy nem idevalósi, a ruhájáról, a fegyvereiről és a
kicsi, kopott vadászrepülős jelvényről, amelyet a tunikájára
tűzve viselt. Köztársasági jelvény volt. Nem sok hasonlót
lehetett látni a Tatuinon.
– Láttalak ma versenyezni – szólt oda az idős űrjáró
Anakinnak. Magas, ösztövér férfi volt, barázdált, viharvert,
napcserzett ábrázattal, a szeme a szürkének egy szokatlan
árnyalata, haja pedig olyan rövidre nyírt, hogy sortéként
meredt fel a fejbőréről. A mosolya ironikus és meleg. – Hogy
hívnak?
– Anakin Skywalker – felelte a fiú bizonytalanul. – Ők pedig a
barátaim, Kitster és Wald.
Az űrjáró csupán szótlanul odabólintott a másik két fiúnak, de a
szemét nem vette le Anakinról.
– Skywalker? "Égenjáró?" – ízlelgette az idegen. – Hű vagy a
nevedhez, Anakin. Úgy jársz az égen, mintha a tied lenne.
Tehetségesnek tűnsz. – Kiegyenesedett, és miközben
könnyedén áthelyezte testsúlyát a másik lábára, sorban végignézett a
fiúkon. – Egy napon hatalmas hajókkal szeretnétek repülni?
Mindhárman egyszerre bólintottak. Az idős űrjáró
elmosolyodott.
– Semmi sem fogható ahhoz. Semmi. Valaha, amikor fiatalabb voltam, az
összes nagy gépen repültem. Repültem mindennel, amivel csak repülni
lehetett a seregen belül és kívül. Felismeritek ezt a jelvényt, fiúk?
Ismét egyszerre bólintottak. Felkeltette az érdeklődésüket
ez a csoda, hogy szemtől szemben állhatnak egy igazi
pilótával – nem csupán egy versenygondolással, hanem olyasvalakivel, aki
vadászgépeket, cirkálókat és utasszállítókat vezetett.
– Mindez réges-régen történt – folytatta az űrjáró, és hangja
hirtelen távolinak tűnt. – Hat évvel ezelőtt kiléptem a
seregből. Kiöregedtem. Az idő gyorsan telik, miközben
megpróbálod kitalálni, mihez kezdj életed hátralévő
szakaszában. – Lebiggyesztette az ajkát. – Ízlik a rubinszörp?
Még mindig finom? Évek óta nem ittam. Talán épp most van itt
az ideje változtatni ezen. Velem tartotok, srácok? Nincs kedvetek
meginni egy rubinszörpöt egy vén köztársasági pilótával?
Nem kellett kétszer megkérdeznie. Elballagott velük ahhoz az üzlethez,
ahonnan a fiúk jöttek, és fizetett mindegyiküknek egy italt, meg egyet
magának is. Elsétáltak a tér egy nyugodt részére, együtt szürcsölték a szörpöt,
és az eget bámulták. A napfény kihunyt, és csillagok sziporkáztak szerte a
sötét égbolton; feketére fröccsent ezüst festékpöttyök.
– Repültem egész életemben – jelentette ki az űrjáró
ünnepélyesen, és nem vette le tekintetét az égről. – Repültem
mindenhová, ahová csak bírtam… és tudjátok, mi a helyzet? A
századrészét sem jártam be az űrnek. Még a milliomodrészét
sem. Mégis jó móka volt megpróbálni. Határozottan remek
móka.
Tekintete visszasiklott a fiúkra.
– Köztársasági katonákkal megrakott cirkálót vezettem Makem Tébe a
lázadás idején. Rémes egy helyzet volt! Valaha Jedi-lovagokat is szállítottam.
– Jediket! – szisszent fel Kitster élesen. – Húú!
– Tényleg? – préselte ki Anakin tágra nyílt szemmel. – Tényleg vitt
Jediket?
Az űrjáró nevetett a csodálkozásukon.
– Szakadjon ki a szívem és nevezzetek banthaabraknak, ha
hazudok! Réges-régen történt, de négyüket vittem egy
bizonyos helyre, amiről még most sem beszélhetek.
Megmondtam. Én mindenhol jártam, ahová egy ember eljuthat
életében. Mindenhol.
– Egy napon én is űrhajót akarok vezetni idegen világokra –
mondta Anakin halkan.
Wald kétkedőn felhorkant.
– Rabszolga vagy, Annie. Nem mehetsz sehova.
Az idős pilóta Anakinra pillantott. A fiú nem nézett vissza rá.
– Hát – mondta halkan – az életben gyakran nem akként halsz
meg, aminek születtél. Nem kell elfogadnod, hogy amit
belépéskor kaptál, az az összes, amit magaddal vihetsz,
amikor távozol. – Hirtelen felnevetett. – Erről eszembe jut
valami. Egyszer, valamikor teljesítettem a Kessel-futamot. Nem
sokan tudták ezt megtenni és túlélni, hogy elmesélhessék. Rengetegen
próbáltak lebeszélni róla, mondták, hogy meg se próbáljam, adjam fel és
foglalkozzak valami mással. Ám meg akartam tapasztalni, megtettem hát, és
megtaláltam a módját, hogy bebizonyítsam: tévedtek.
Anakinra nézett.
– Lehet, hogy így lesz majd veled is, ifjú Skywalker. Láttam, hogy vezeted
a gondolát. Megvan hozzá a szemed, az érzéked. Kétszer olyan jó vagy, mint
amilyen én voltam a te korodban. – Ünnepélyesen bólogatott. – Nagy hajókon
akarsz repülni, és szerintem fogsz is.
Rámeredt a fiúra, és Anakin állta a pillantását. Az öreg
űrjáró elmosolyodott, és lassan bólintott.
– Úgy bizony, Anakin Skywalker, szerintem egy napon fogsz is.

Késve érkezett haza a vacsorára, és megkapta aznapi második
megszidását. Watto számára megpróbálhatott volna kitalálni
valamit arról, hogy mi miatt késett el, de Anakin Skywalker az
anyjának nem hazudott. Soha semmiről. Elmondta neki az
igazat, hogy kilopódzott Kitsterrel meg Walddal rubinszörpöt
inni, s arról is beszámolt, miféle történeteket mesélt az öreg
űrjáró. Shmi nem hatódott meg. Nem szerette, ha a fia
olyanok társaságában tölti az idejét, akiket nem ismer, még
akkor sem, ha tudta, Anakin elég talpraesett ahhoz, hogy
tudjon vigyázni magára.
– Ha nem fűlik a fogad ahhoz a munkához, amelyet Wattótól
kaptál, akkor gyere hozzám, és majd adok én neked
házimunkát! – jegyezte meg szigorúan.
Anakin nem vitatkozott; mostanra megtanulta, hogy az ellenkezés az ilyen
helyzetekben ritkán vezet eredményre. Csendesen ült, lehajtott
fejjel evett, bólogatott, amikor bólogatni kellett, és arra
gondolt, hogy az anyja szereti őt, aggódik érte, s ez kelti
benne a haragot meg a csalódottságot.
Vacsora után a házuk előtt üldögéltek, és a csillagokat
nézték a hűvös éjszakában. Anakin szeretett lefekvés előtt
odakinn üldögélni. Itt nem érezte annyira a bezártságot és az
elszigeteltséget, mint odabenn. Itt szabadon lélegezhetett. Az
otthonuk szűk volt és elnyűtt, s szorosan zsúfolódott több
tucat hasonlóhoz, a falait agyag és homok keveréke alkotta.
Tipikus rabszolgaszállás volt Mos Espának ezen a részén, egy
központi helyiség, amelyből egy vagy két alvólyuk nyílik.
Azonban az anyja rendesen és tisztán tartotta, és Anakinnak
volt egy saját szobája, amelyik nagyobb volt, mint a legtöbb, s ebben
tartotta a holmijait. Egy jókora munkapad és szerszámok foglalták el a hely
nagy részét. Jelenleg épp egy protokolldroid készítésével foglalatoskodott,
hogy az segítsen a mamijának. Egyenként szerezte be a szükséges
alkatrészeket, innen-onnan, ahonnan csak tudta, és már nem sok hiányzott az
egészhez. A droid már tudott beszélni, mozogni és elvégezni néhány dolgot.
Hamarosan elkészül, és munkába áll.
– Fáradt vagy, Annie? – szólalt meg az anyja hosszú hallgatás után.
A fiú a fejét rázta.
– Nem igazán.
– Még mindig a versenyen jár az eszed?
– Igen.
És ez igaz is volt, de főleg az öreg űrjáróra és a történeteire
gondolt; hogy miként járta be űrhajón a távoli világokat,
miként szállt harcba a Köztársaságért, és hogyan küzdött
vállvetve Jedi-lovagokkal.
– Nem akarom, hogy még egyszer versenygondolába ülj, Annie – suttogta
az anyja. – Nem akarom, hogy erre kérd Wattot, ígérd meg, hogy nem teszed!
Anakin vonakodva bólintott.
– Megígérem. – Gondolkodott egy pillanatig. – De mi van akkor, ha
Watto rám parancsol, hogy versenyezzek, mami? Mit tegyek
akkor? Azt kell tennem, amit ő mond. Tehát ha utasít,
versenyeznem kell.
Az anyja kinyújtotta a kezét, és gyengéden megveregette Anakin karját.
– Azt hiszem, a mai eset után nem kér fel ismét. Keres valaki mást.
Anakin egy szót sem szólt, de tudta, hogy az anyja téved. Nincs senki, aki
nála jobb lenne versenygondolában. Még Sebulba sem, ha nem csalna.
Mindamellett Watto sosem fog fizetni valakinek, amikor Anakin ingyen is a
rendelkezésére áll. Egy-két napig még morcos lesz, de aztán ismét
a győzelemre fog áhítozni. Anakin ismét versenybe száll még
a hónap vége előtt.
Az eget bámulta, és miközben az anyja keze könnyedén
pihent az alkarján, arra gondolt, vajon milyen lehet odakinn az
űrben, csatacirkálókkal és vadászgépekkel repülni, elutazni
távoli világokra és idegen helyekre. Nem érdekelte, amit Wald
mondott; ő nem lesz rabszolga egész életében. Mint ahogy
gyerek sem marad örökké. Talál majd rá módot, hogy itt
hagyja a Tatuint. Talál majd módot arra is, hogy az anyját magával
vigye. Álmai úgy kavarogtak a fejében, mint ahogy a csillagokat látta;
szikrázó képek kaleidoszkópjaként. Elképzelte, milyen lehet. Tisztán látta az
elméjében, és ez mosolyra késztette.
Egy napon, gondolta maga előtt látva a sötétben az öreg
űrjáró arcát, fanyar mosolyát és különös árnyalatú, szürke
szemét, megteszem mindazt, amit te tettél. Mindent.
Mély lélegzetet vett, és benntartotta.
Még Jedi-lovagokkal is fogok együtt repülni.
Lassan kiengedte a tüdejéből a levegőt, ezzel pecsételve meg
fogadalmát.

3
A kicsiny köztársasági cirkáló, amely a követek
semlegességét jelző vörös színt viselte, átfúrta magát a
csillagokkal telehintett feketeségen a smaragdszínben
ragyogó Naboo bolygó és az azt körülvevő Kereskedő
Föderáció flottájának fürtje felé. Ezek a hajók roppant méretű,
vaskos erődök, cső alakúak, amelyek az egyik végükön
kettéválnak, és egy gömböt foglalnak magukban, amely
otthont ad a hajóhídnak, a kommunikációs központnak és a
hiperhajtóműnek. Fegyverzet csillogott minden résben és
rekeszben, és föderációs vadászgépek cirkáltak a hatalmas
bestiák körül, mint a gnatok. A hagyományosabb formájú,
három hajtóműves, lapos testű, szögletes vezérlőkabinú
köztársasági cirkáló szinte jelentéktelennek tűnt a Kereskedő
Föderáció csatahajóinak árnyékában, ám rendületlenül haladt tovább feléjük.
A cirkáló kapitánya és másodpilótája egymás mellett ültek
az elülső konzolnál, s az ujjaik sebesen jártak a műszereken,
ahogy egyre közelebb értek ahhoz a hajóhoz, amelynek hídján
a Kereskedő Föderáció alkirályának címere díszelgett.
Mindketten idegesen feszengtek, ez nyilvánvaló volt. Időről
időre kényelmetlenül összenéztek – és a válluk fölött
hátrapillantottak az árnyékban álló alak irányába.
Az előttük lévő képernyőről, annak a csatahajónak a
hídjáról, amely felé közeledtek, Nute Gunray, a Kereskedő
Föderáció alkirálya bámult le rájuk várakozóan narancssárga
szemével. A neimoidi szokásos savanyú kifejezését viselte,
száját lebiggyesztette, csontos homloka pedig csak még
inkább kihangsúlyozta elégedetlenségét. Zöldesszürke bőrén
megcsillant a hajó belső világításának fénye, s egészen
sápadtnak, fakónak mutatta sötét köntöse, gallérja és
háromszögletű kalapja között.
– Kapitány!
A cirkáló kapitánynője kissé elfordult az ülésében az
árnyékban rejtőző alak felé.
– Igen, uram?
– Közölje velük, hogy haladéktalanul a fedélzetre kívánunk lépni!
A hang mély volt és sima, de a benne rejlő eltökéltséget
nem lehetett nem érezni.
– Igen, uram – felelte a kapitány, és lopva összenéztek a másodpilótával. A
kapitány szembefordult Nute Gunray képmásával. – A
főkancellár követei a legnagyobb tisztelettel kérik önt, alkirály,
hogy haladéktalanul engedje őket a fedélzetre lépni.
A neimoidi sietve bólintott.
– Igen, igen, kapitány, persze. Örömmel állunk a nagykövetek
rendelkezésére. Örömmel, kapitány.
A képernyő elsötétült. A kapitány tétovázott, hátrapillantott
a mögötte álló alakra.
– Uram?
– Folytassa az utat, kapitány! – felelte Qui-gon Jinn.
A Jedi-mester szótlanul figyelte, ahogy a Kereskedő
Föderáció csatahajójának csillogó törzse tölti be az elülső
ablakot. Qui-gon magas, erőteljes felépítésű férfi volt,
uralkodó, oroszlánszerű vonásokkal. Szakáilát és bajuszát
rövidre nyírva, haját hosszúra növesztve, a tarkóján
összefogva hordta. Tunikát, nadrágot és csuklyás köntöst
viselt, jellegzetesen laza és kényelmes ruházatot, széles
selyemövvel fogta össze a derekán, amelyről a fényszablyája
lógott – épp nem szem előtt, de jól elérhető helyen.
Qui-gon úgy nézte a csatahajót kék szemének éles tekintetével, mintha
látná, mi történik a belsejében. A Köztársaság adókivetése a
csillagrendszerek közötti kereskedelmi útvonalakra a kezdetek
óta vita tárgyát képezte, de egészen mostanáig a Kereskedő
Föderáció panaszkodáson kívül semmi egyebet nem tett. A
Naboo köré vont blokád volt a nyílt szembeszegülés első
megnyilvánulása, és bár a Föderáció erőteljes egységet
képezett, ellátva saját hadiflottával és fegyveres droidokkal, a
viselkedése egyáltalán nem volt tipikus. A neimoidik
vállalkozók, nem katonák. Hiányzott belőlük a szükséges
gerincesség, hogy hadat üzenjenek a Köztársaságnak. Ám valahogy most
megtalálták ezt a gerincet. Qui-gont az aggasztotta leginkább, hogy nem tudta,
miképpen.
Egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát, miközben a cirkáló lassan
bekúszott a zászlóshajó külső korongjának nyílásán a dokkoló
hangár irányába. Vonósugarak ragadták meg, belülre
vontatták a cirkálót, és mágneses kapcsok rögzítették a
helyére. A blokád lassan már egy hónapja tartott. A
Köztársaság Szenátusa folyamatosan tárgyalta az ügyet,
próbálva békés megoldást találni a problémára. Azonban nem
jutottak semmilyen eredményre, és végül a főkancellár
titokban értesítette a Jedi Tanácsot, amely két Jedit küldött
közvetlenül a blokád látszólagos kezdeményezőihez, a
neimoidikhoz, közvetlen módon igyekezve eredményt elérni.
Merész húzás volt. Elméletileg a Jedi-lovagok a főkancellárt
szolgálják, neki engedelmeskednek az életet fenyegető
helyzetekben. Azonban bármiféle beavatkozás a Szenátus
tagállamainak belügyeibe, különösképpen akkor, amikor
világok közötti fegyveres konfliktusról van szó, szenátusi
jóváhagyást igényelt volna. A főkancellár jelen esetben a
hatáskörének peremén egyensúlyozott. Legjobb esetben ezt
titkos akcióként kezelik majd, és csak egy későbbi alkalommal
lesznek heves viták a jogosságáról a Szenátusban.
A Jedi-mester felsóhajtott. Bár ez nem rá tartozott, képtelen
volt figyelmen kívül hagyni, miféle bonyodalmakkal járna, ha
kudarcot vallana. A Jedi-lovagok béketeremtők; ez a rendjük
alapja, a hitvallásuk lényege. Több ezer éven át szolgálták a
Köztársaságot, ők képezték a stabilitás és a rend állandó
forrását egy változó világegyetemben. A Jedik eredetileg
teológiai és filozófiai kutatócsoportként alakultak olyan régen,
hogy az eredetük már a legendák ködébe mosódott, és csak
fokozatosan ébredtek tudatára az Erő jelenlétének. Sok év telt
el a vizsgálatával, a mibenléte fölötti elmélkedéssel,
használatának elsajátításával. A rend lassan fejlődött,
lassacskán feladta gyakorlatát és hitét az elszigetelt
meditációról, amely a külső szemlélődést helyezte előtérbe a
társadalmi felelősséggel szemben. Az Erő megismeréséhez és
hatalmának elsajátításához egyéni tanulmányoknál jóval
többre volt szükség. Szolgálni kell a tágabb közösséget és
olyan törvényeket alkotni, amelyek mindenkinek egyenlő
jogokat garantálnak. Ezt a csatát még nem nyerték meg. Soha
nem is fogják. De nem azért, mert meg sem próbálják.
Qui-gon Jinn idejében tízezer Jedi-lovag vívta tovább
mindennapos küzdelmét a Köztársaság szolgálatában
százezer különböző világon, amelyek oly hatalmas területen
helyezkedtek el a galaxisban, hogy felfogni is alig lehet.
Alig észlelhetően odafordult, amikor a társa érkezett a
hídra, és odajött mellé.
– Kiszállunk? – kérdezte halkan Obi-van Kenobi.
Qui-gon bólintott.
– Az alkirály fogad minket.
Futólag a védencére pillantott, és szemügyre vette. A huszonéves Obi-van
több mint harminc évvel volt nála fiatalabb, és még tanulta a képességei
alkalmazását. Még nem volt teljes Jedi, de már közel állt hozzá. Obi-van
alacsonyabb volt Qui-gonnál, de izmos és rendkívül gyors. Sima, kisfiús képe
éretlennek láttatta, ám ezt már rég elveszítette. Ugyanolyan típusú ruhát viselt,
mint Qui-gon, de egyenes szálú haját egy padavan tanonc stílusában nyírva
hordta, eltekintve attól a szoros fonatú varkocstól, amelyet a jobb vállára
hullatott.
Qui-gon kibámult a hajó ablakán a föderációs csatahajó belsejére,
miközben ismét megszólalt:
– Miért épp a Naboo? Te mit gondolsz, ifjú tanítványom? Miért éppen ezt a
bolygót vették blokád alá, amikor oly sok közül választhattak volna,
amelyek legtöbbje nagyobb és valószínűleg jobban
érzékeltette volna a tettük hatásait?
Obi-van nem felelt. A Naboo valóban különös választás volt egy ilyesfajta
akcióra – egy bolygócska a galaxis peremén, amelynek nincs különösebben
fontos szerepe a dolgok menetében. Uralkodónője, Amidala
meglehetősen ismeretlennek számított. A királynő alig néhány
hónappal a blokád kezdete előtt került a trónra. Ifjú volt, de
azt beszélték róla, hogy bámulatosan tehetséges és rendkívül
jól képzett. Azt is mondták, hogy bárkivel szemben képes
megállni a helyét a politikai arénában. És azt is, hogy szükség
szerint körültekintő vagy merész, s jóval bölcsebb, mint a kora
mutatja.
A Jedi látott egy hologramot Amidaláról, mielőtt elindultak a
Coruscantról. A királynő kedvelte a sminket és a túldíszített
öltözeteket; olyan ruházatokba csomagolta magát, amelyek
elrejtették valódi külsejét, ám ugyanakkor pompát és
szépséget sugalltak. Egyfajta kaméleon volt, aki maszkok
mögé rejtőzött a világ elől, és társaságot csaknem kizárólag egy
sereg udvarhölgy között talált, akik mindenhová elkísérték.
Qui-gon habozott még egy pillanatig, amíg végiggondolta a dolgot, majd
szólt Obi-vannak:
– Gyere, menjünk!
Végigmentek a hajójuk központi folyosóján a főzsiliphez,
megvárták, amíg a jelzés zöldre vált, majd oldották a hevederpántot, hogy
a rámpa leereszkedjen. Feltették a csuklyájukat, amely segített elrejteni az
arcukat, és kiléptek a világosba.
Egy TC-14 nevű protokolldroid várt rájuk, hogy a találkozóra
kísérje őket. A droid a dokkból jó pár folyosón át egy üres
tanácsteremhez vezette őket, és intett, hogy fáradjanak be.
– Remélem, a tiszteletreméltó urak kényelmesen várakozhatnak itt. – A
bádoghang berezonált a fémborítás alatt. – A gazdám hamarosan idejön.
A droid megfordult, kiment, és halkan becsukta az ajtót maga
mögött. Qui-gon nézte, amíg el nem tűnt, majd futólag
szemügyre vette az ajtó melletti ketrecben kuporgó
madárszerű lényeket, aztán csatlakozott Obi-vanhoz a tágas
ablaknál, amelyen át a föderációs csatahajók szövevényén túl
látni lehetett a Naboo buja, tündöklő, zöld gömbjét a fekete
háttér előtt.
– Rossz érzésem támadt tőle – mondta Obi-van, miután egy
hosszú pillanatig szemlélte a bolygót.
Qui-gon a fejét rázta.
– Én nem érzékelek semmit.
Obi-van bólintott.
– Nem a bolygó miatt, mester. Nincs összefüggésben a küldetésünkkel. Ez
valami… más. Valami megfoghatatlan…
Az idősebb Jedi a társa vállára tette a kezét.
– Ne összpontosíts az aggodalmadra, Obi-van! Koncentrálj továbbra is a
jelenre, a környezetünkre!
– Yoda mester azt mondja, figyeljünk a jövőre…
– De nem a jelen rovására. – Qui-gon kivárta, amíg az ifjú
tanítvány ránéz. – Az élő Erőre figyelj, ifjú padavan!
Becsületére szóljon, hogy Obi-van produkált egy halvány mosolyt.
– Igen, mester. – Ismét kipillantott az ablakon, és tekintete a
távolba révedt. – Mit gondolsz, hogy fogadja az alkirály a
főkancellár követeléseit?
Qui-gon könnyedén megvonta a vállát.
– Ezek gyáva fickók. Nem lesz szükség kemény érvekre. A tárgyalások
rövidek lesznek.

A Kereskedő Föderáció zászlóshajójának hídján a neimoidi
Nute Gunray alkirály és hadnagya, Daultay Dofine dermedten
meredtek a protokolldroidra, amelyet a főkancellár követei elé
küldtek.
– Mit mondtál? – sziszegte dühösen Gunray. TC-14 érzéketlen maradt a
neimoidi pillantására.
– A követek Jedi-lovagok. Egyikük egy Jedi-mester. Ebben egészen biztos
vagyok.
Dofine, a sima képű, izgága tiszt kétségbeesetten fordult a
társához.
– Tudtam! Azért küldték őket, hogy kikényszerítsenek egy
egyezséget! A terv dugába dőlt! Vakuljak meg, nekünk végünk!
Gunray csillapítóan intett.
– Higgadj le! Lefogadom, hogy a Szenátusnak nincs
tudomása a főkancellár ezen lépéséről. Menj! Szórakoztasd
őket, amíg kapcsolatba lépek Lord Sidiousszal!
A másik neimoidi szájtátva meredt rá.
– Kihagy az agyad? Én ugyan be nem megyek oda, ahol két Jedi-lovag
van! Küldd a droidot!
Máris intett TC-14-nek, aki válaszképpen kurta nyikkanást hallatva
meghajolt, és kisietett.
Amikor a protokolldroid elment, Dofine magához rendelte Rune Haakót, a
delegációjuk harmadik tagját, és mindkét honfitársát egy zárt,
elkülönített helyhez vonta a hídon, ahol nem lesheti ki és nem
hallgathatja le őket senki, s holografikus kommunikációt
kezdeményezett.
Beletelt néhány pillanatba, mire a hologramok megjelentek. Amikor ez
bekövetkezett, egy görnyedt hátú, sötét köpenyes alak jelent meg csuklyával a
fején, amely teljesen eltakarta az arcát.
– Mi van? – csattant fel egy türelmetlen hang.
Nute Gunray olyan száraznak találta a torkát, hogy egy pillanatig meg sem
bírt szólalni.
– A köztársasági követek Jedi-lovagok.
– Jedik? – Darth Sidious halkan, csaknem tisztelettudóan lehelte a szót.
Nagyfokú nyugalommal fogadta a bejelentést. – Biztos ebben?
Nute Gunray azt tapasztalta, hogy az a kevéske bátorság, amit össze tudott
kaparni, e pillanatban szertefoszlik. Delejes rémülettel meredt a Sith Lord
fekete alakjára.
– Azonosításuk megtörtént, nagyúr.
Mintha képtelen lenne elviselni az ezt követő csendet,
Daultay Dofine ugrott elő kimeredő szemmel.
– A mesterkedése kudarcot vallott, Lord Sidious! A blokádnak befellegzett!
Mi nem merünk Jedi-lovagok ellen fordulni!
A sötét alak a hologramban feléje fordult.
– Vagyis azt mondja, hogy inkább ellenem fordul, Dofine? El
vagyok bűvölve. – A csuklya Gunray felé irányult. – Alkirály!
Nute sietve előrelépett.
– Igen, nagyúr?
Darth Sidious hangja lassúvá és sziszegővé vált.
– Nem szeretném, ha ez a fejlődésben visszamaradt
nyálcsomó még egyszer a szemem elé kerülne. Megértette?
Nute mindkét keze remegett, és ő egymásba fűzte ujjait,
hogy így fékezze reszketésüket.
– Igen, nagyúr.
Dofine felé fordult, de a hadnagy rémülettel telt képpel máris kotródott a
hídról, s a köpenye úgy libegett mögötte, mint valami halotti lepel.
Amikor eltűnt, Darth Sidious folytatta.
– Az események ezen fordulata kellemetlen, de nem végzetes.
Gyorsítanunk kell a terveink ütemén, alkirály! Kezdje el lerakni a csapatait!
Azonnal!
Nute sietve pillantott Rune Haakóra, aki legszívesebben felszívódott volna
az éterben.
– Ó, nagyúr, persze, de… törvényes akció ez?
– Majd én azzá teszem.
– Igen, természetesen. – Nute vett egy gyors lélegzetet. – És a Jedik?
Úgy tűnt, Darth Sidious még sötétebb lett a csuklyája
mögött; mintha az arca még visszább húzódott volna a
homályba.
– A főkancellárnak nem lett volna szabad belekevernie a
Jediket ebbe az ügybe. Ölje meg őket! Haladéktalanul!
– Igen, nagyúr – felelte Nute Gunray, de a Sith Lord
hologramja már eltűnt. Az alkirály rámeredt arra a helyre, ahol
egy pillanattal ezelőtt még a holokép volt, aztán Haakóhoz
fordult. – Robbantsa fel a hajójukat! Én odaküldök egy osztag roham
droidot, hogy végezzenek velük.

***

A tanácsteremben, ahová a droid vezette őket, Qui-gon és
Obi-van egymást nézték a hosszú asztal fölött.
– A neimoidik mindig ennyire megvárakoztatják a vendégeiket? – kérdezte
a fiatalabb Jedi.
Mielőtt Qui-gon válaszolhatott volna, nyílt az ajtó, és a
protokolldroid jelent meg ételekkel és italokkal a kezében
tartott tálcán. TC-14 odalépett az asztalhoz, letette eléjük a
tálcát, és mindkettőjüknek nyújtott egy-egy italt. Aztán hátralépett,
és várt. Qui-gon intett ifjú társának, aztán az ajkukhoz emelték a poharat, és
megízlelték a tartalmát.
Qui-gon a droid felé biccentett, aztán Obi-vanhoz fordult.
– Szokatlan mértékű hadmozdulatokat érzékelek egy olyan
triviális ügyhöz képest, mint ez a kereskedelmi vita. És ugyanakkor félelem
is kitapintható.
Obi-van lerakta a poharát az asztalra.
– Talán…
Robbanás rázta meg a termet. A poharak felborultak, az ennivalókkal teli
tálca pedig csúszni kezdett az asztal széle felé. A Jedik azonnal talpra
ugrottak, előrántották és bekapcsolták fénykardjukat. A
protokolldroid sietve elhátrált, mindkét karját felemelte,
bocsánatkéréseket motyogott, és azt leste, merre tűnhetne el.
– Mi történt? – kérdezte gyorsan Obi-van.
Qui-gon habozott, behunyta a szemét, és mélyen visszavonult önmagába.
Hirtelen felnyitotta a szemét.
– Megsemmisítették a hajónkat.
Sebesen körülnézett. Egy pillanat alatt felfedezte az ajtó melletti
ventilátorból áradó, halk sziszegést.
– Gáz – figyelmeztette Obi-vant.
Az ajtó mellett a madárszerű teremtmények kövekként
hullottak a ketrecük padlójára.

***
Nute Gunray és Rune Haako a híd képernyőjén keresztül
nézték, mint masírozik egy osztag roham droid az elé a
tanácsterem elé, amelyben a Jediket csapdába ejtették.
Sugárvetőiket készen tartva, ízeit fémlábaikon lépkedtek az
ajtó felé, és Nute hologramja irányította őket hátulról.
– Mostanra már nyilván halottak, de biztosra kell mennünk! – vetette oda a
roham droidoknak, aztán lekapcsolta a hologramot.
A neimoidik közvetlen közelről figyelték, ahogy a legelső
roham droid kinyitotta az ajtót, és hátralépett. Mérgező, zöld
gáz ömlött elő a helyiségből, és egy karjaival kalimpáló,
bukdácsoló alak jelent meg a nyílásban.
– Bocsánat, uraim, sajnálom – hebegte TC-14, ahogy
keresztülvergődött a roham droidokon magasra tartva a
szétzilálódott étellel és felborult poharakkal teli tálcát.
A következő pillanatban a Jedik bukkantak elő a teremből,
villogó fényszablyával a kezükben. Qui-gon fegyvere
egyszerre két roham droidot talált el, s azok fém alkatrészek
és szikraőzön kíséretében szertehullottak. Obi-van szablyája a
sugárvetők lövedékeit védte ki. Aztán az ifjú Jedi tenyérrel
kifelé felemelte a bal kezét, és egy droid csattanva vágódott a
falhoz.
A hídon lévő képernyőt teljesen betöltötte a füst meg a
hömpölygő, zöld gázfelhők, és semmit sem lehetett látni.
Szirénák szólaltak meg szerte a csatahajón, visszhangot verve
a fémfalak között.
– Mi a rossznyavalya folyik ott? – vonta kérdőre Nute
Gunray tágra nyílt szemmel a társait.
Rune Haako bizonytalanul ingatta a fejét. Félelem csillogott narancsvörös
szemében.
– Sosem volt még dolga Jedi-lovagokkal ezelőtt?
– Nos, nem, nem egészen, de akkor sem értem… – A vészjelzés
folyamatosan bömbölt, és hirtelen Nute Gunrayn leplezetlen félelem lett
úrrá. – Hidat lezárni! – harsogta eszelősen.
Rune Haako elhátrált, ahogy az irányítóterem ajtói zárulni kezdtek. Halk
hangját senki sem hallotta, amikor szinte magának suttogta:
– Az nem lesz elég…
Másodpercekkel később a Jedik már a híd előtti folyosón
álltak, és elintézték az utolsó útjukban álló droidot is. A két
férfi ellenállhatatlan erőként nyomult előre, tökéletes
összhangban mozogtak, és láthatólag előre megsejtettek
mindenféle támadási formát. Fénykardok villogtak és
suhogtak tündöklő szikraesőt húzva. Droidok és a sugárvetők
hullottak apró darabokra.
– Romboló droidokat ide, de azonnal! – sikoltotta Nute
Gunray, figyelve, mint vágja keresztül az egyik Jedi a híd
ajtaját a fényszablyájával. Érezte, ahogy összeszorul a torka,
és libabőrös lesz. – Vészlezárás! Máris!
A robbanásbiztos, légmentesen záró ajtók sziszegve
csukódtak össze. A legénység kővé dermedten bámulta a
képernyőn a Jediket, akik nem hagytak fel a művelettel, és
fénykardjukkal úgy vágták a masszív acélbeton ajtókat, mint a
lágy vajat. Hitetlenkedő mormolások hallatszottak, és Nute
rájuk ordított, hogy maradjanak csendben. Szikrák záporoztak
a légmentesen záró ajtóról a Jedik munkája nyomán, és egy
vörös folt jelent meg a közepén, ahol a magasabbik férfi
csaknem markolatig nyomta a fémbe a fényszablyáját.
A képernyő hirtelen elsötétült. Az ajtó közepén a fém
megolvadt és lecsöpögött.
– Még mindig jönnek – suttogta Rune Haako, és felemelte köntöse alját,
miközben még távolabb hátrált.
Nute Gunray alkirály nem válaszolt. Lehetetlen!, gondolta. Lehetetlen!

Qui-gon minden erejével döngette a robbanásbiztos ajtót,
azzal a feltett szándékkal, hogy keresztültör az áruló
neimoidikhoz, ám az ösztönei máshonnan érkező veszélyre
figyelmeztették.
– Obi-van! – kiáltott rá a társára, aki erre azonnal feléje perdült. – Romboló
droidok!
Az ifjú Jedi bólintott és elmosolyodott.
– Nagyon úgy néz ki, küldetésünk túllépett a tárgyalási stádiumon.
Nem messze attól a területtől, ahol a Jedik a biztonsági ajtót
ostromolták, tíz romboló droid gördült be az előtérbe. Csillogó
fémkerekekre emlékeztettek, ahogy simán és csendesen
gurulva befordultak a sarkon. Egytől egyig elkezdték
szétnyitni magukat; háromlábú állványt eresztettek és satnya
karokat, amelyekbe lézerfegyvereket építettek. A hajlított
gerincek kiegyenesedtek, a droidok álló helyzetbe
emelkedtek, és előrefordították páncélozott fejüket. Fenyegető
külsejűek voltak és halálosak; egyetlen célra építették őket.
Befordultak a híd felé az utolsó saroknál, meghúzták a
ravaszt, és halálos kereszttűzzel árasztották el a szabad térséget.
Amikor a lézerfegyverek elcsendesedtek, a romboló droidok az áldozataikat
keresve közelebb nyomultak.
Az előtér azonban üres volt, a Jedi-lovagok nyomtalanul
eltűntek.

A hídon Nute Gunray és Rune Haako látták, amint a képernyőbe
sercegve visszatér az élet. A romboló droidok visszaalakulva
korongszerű formájukba épp ekkor gördültek vissza az
előtérből a folyosóra, és még tovább. Egyértelműen a Jediket
üldözték.
– Megfutamítottuk őket – lehelte Rune Haako, s alig tudott
hinni a jó szerencséjüknek.
Nute Gunray nem szólt semmit, és arra gondolt, hogy épp
csak megúszták. És már maga az is felháborító, hogy
egyáltalán Jedi-lovagok ellen harcolnak. Ez gazdasági ügy,
nem politikai. A Kereskedő Föderáció teljesen jogosan dacol a
Köztársaság Szenátusának azon ésszerűtlen döntésével, hogy
adót vetett ki a kereskedelmi útvonalakra, amikor erre nincs is
törvényes alapja. Az pedig, hogy a neimoidik találtak egy
szövetségest, aki kiállt mellettük és azt tanácsolta, hogy
blokáddal kényszerítsék ki a szankciók visszavonását, még nem ok arra,
hogy Jedi-lovagokat küldjenek ellenük.
Meggörnyesztette a vállát, és nagy gonddal igazgatta a köntösét, hogy
leplezze reszketését.
Hirtelen egy kiáltás hallatszott a mögötte lévő
kommunikációs központból.
– Uram, üzenet a nabooi Theed városból!
A bolygót mutató képernyő villódzva telt meg élettel, és
egy női arc jelent meg rajta. Fiatal, szép és nyugodt.
Mélyvörös, festett szépségsáv metszette az alsó ajkát, és
arany fejdísz keretezte fehérre púderezett arcát. Úgy nézett le
a képernyőről a neimoidikre, mintha elérhetetlen
magasságban állna fölöttük.
– Ez Amidala királynő személyesen – suttogta Rune Haako,
alig kívül a holokamera látószögén.
Nute Gunray bólintott, és közelebb lépett.
– Végül mégis eredményt érünk el – súgta vissza. Belépett
arra a területre, ahol már a királynő is láthatta.
Amidala szertartásos palástban ült a trónján, egy
emelvényen álló, túldíszített karosszékben, egy alacsony,
sima felületű térelválasztónál. A királynőt öt udvarhölgy vette
körül, mindegyikük narancsszínű, csuklyás köpenyben. Szilárd,
átható tekintettel nézett az alkirály megviselt ábrázatába.
– A Kereskedő Föderációt örömmel tölti el, hogy úgy
döntött, leereszkedik hozzánk, felség – kezdte Nute
mézesmázosan.
– Nem fog annyira örülni, amikor meghallja a mondandómat,
alkirály – mondta a királynő, szinte belefojtva a szót. – Az ön
kereskedelmi bojkottja véget ért.
Nute leküzdötte meghökkenését, és miután visszanyerte lélekjelenlétét,
önelégülten Rune-ra vigyorgott.
– Igazán, felség? Én nem is tudtam…
– Most kaptam a hírt, hogy a Szenátus végre szavaz az
ügyben – folytatta a nő, nem is foglalkozva vele.
– Úgy sejtem, ezek szerint ön már az eredményt is tudja. – Nute érezte,
amint nagy-nagy bizonytalanság tölti el. – Kíváncsi lennék, vajon miért
fárasztják szavazással magukat egyáltalán?
Amidala valamicskét előrehajolt, és a neimoidi láthatta
villámló, barna szemét.
– Elég a pózolásból, alkirály! Tudomásom van arról, hogy a
főkancellár követei ott vannak önnél, méghozzá azzal az
utasítással, hogy jusson megállapodásra velem. Mik a feltételei?
Nute Gunray érezte, ahogy mély lyuk nyílik apadó magabiztosságában.
– Nem tudok semmiféle követekről. Ön bizonyára téved. A
királynő arca megrezzent a meglepetéstől, miközben
gondosan szemügyre vette Gunrayt.
– Vigyázzon, alkirály! – mondta halkan. – A Föderáció ez alkalommal túl
messzire ment.
Nute sietve megrázta a fejét, és védekező pozitúrát vett fel.
– Mi soha semmit nem teszünk a Szenátus döntése ellen, felség. Ön túl
sokat feltételez rólunk.
Amidala mozdulatlanul ült, tekintetét a neimoidin tartotta –
mintha képes lenne látni az igazságot, amelyet megpróbálnak
elrejteni előle, mintha a férfi üvegből lenne, amelyen át lehet
látni.
– Majd meglátjuk – mondta halkan.
A képernyő elsötétült. Nute Gunray mélyet lélegzett, és
lassan engedte ki a levegőt, nem nagyon tetszett neki, milyen
hatást gyakorolt rá ez a nő.
– Igaza van – szólalt meg Rune Haako a könyökénél. – A Szenátus sosem
hagyná, hogy…
Nute felemelt karral hallgattatta el.
– Most már túl késő. Az invázió kezdetét vette.
Rune Haako hallgatott egy pillanatig.
– Ön szerint számít támadásra? Az alkirály elfordult.
– Nem tudom, de nem akarok kockáztatni. Gyorsan kell
cselekednünk, és elvágnunk minden kommunikációs
lehetőséget odalenn, amíg nem végzünk!

A hajó főhangárjában Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi némán
kuporogtak egy hatalmas keringető ventilátor nyílásában,
ahonnan ráláttak hat masszív dupla szárnyú föderációs
leszállóegységre, amelyeket roppant tömegben sorakozó
csapatszállítók vettek körül. A csapatszállítók hatalmas, cipő
formájú járművek voltak, gumós orral. Az ajtók, amelyek
ezeket az orrokat formálták, tárva-nyitva álltak, és a
leeresztett rámpákon ezerszám masíroztak be karcsú, ezüstös
alakok rendezett formációban.
– Roham droidok – mondta Qui-gon halkan. Meglepetés és
döbbenet érződött mély hangjában.
– Ez inváziós sereg – tette hozzá Obi-van.
Figyelték tovább az előkészületeket, elraktározták
magukban a látványt, számolták a csapatszállítókat és a
droidokat, amelyek megtöltötték a leszállóegységek belsejét,
megállapították a sereg méretét.
– A Föderáció különös játékot űz – jegyezte meg Qui-gon. –
Figyelmeztetnünk kell a Naboot, és kapcsolatba kell lépnünk
Valorum főkancellárral.
Obi-van bólintott.
– Legjobb lesz, ha valami más helyen próbálkozunk. A mentora
rápillantott.
– Talán rávehetjük lenti barátainkat arra, hogy magukkal vigyenek.
– Ez a legkevesebb, amit megtehetnek azok után, ahogy velünk
viselkedtek. – Obi-van lebiggyesztette az ajkát. – Egy dologban igazad volt,
mester. A tárgyalás valóban rövidre sikeredett.
Qui-gon Jinn elmosolyodott, és intett, hogy induljon!
4
Ködös és látszólag örökkön tartó alkony vonta be ezüstös szürke rétegével
a Naboo zöld bujaságait, amikor a föderációs leszállóegységek kiváltak a
végtelen, fekete űrből, és lassan kúszni kezdtek a bolygó
irányába. Egy hármas csoport eltávolodott a többitől, és
csendesen áttört a világ smaragdszínű felszínét körbeölelő,
nyugodt felhőtakarón. Szellemszerűen suhantak a
ködfátyolban, dupla szárnyaik óriási I betűkként meredtek
szét, ahogy libasorban kibukkantak egy roppant kiterjedésű,
borongós mocsár szélén. Amint óvatosan landoltak a sötét víz,
a korhadt fatörzsek és iszalagok közelében, fémtestük
szétnyílt, a gumós orrú csapatszállítók elkezdtek kiáramlani a
felszínre, alakzatba fejlődni.
Nem messze a legközelebbi leszállóegységtől Obi-van
Kenobi feje bukkant elő a mocsár csendes felszíne alól. Gyors
levegővétel, aztán máris ismét alámerült. Aztán megint
felbukkant, ezúttal jóval távolabb, és most egy hosszú
pillanatig visszafelé bámult az inváziós seregre. Roham
droidokkal és tankokkal megrakott csapatszállítók tucatjai
foglalták el helyüket a sorban a leszállóegység előtt. Némelyik
a mocsár vize fölött lebegett. Mások pedig a szárazabb részen
találtak szilárd területet maguknak.
Messze bal felé egy elmosódott alak futott a ködfoltos fák között: Qui-gon.
Obi-van vett egy újabb mély lélegzetet, sietve alámerült, és úszni kezdett.
Qui-gon Jinn kísértetként suhant keresztül az ingoványon, s visszacsapódó
ágak suhogását és zörgését hallotta maga mögött, ahogy a
Kereskedő Föderáció csapatszállítói megkezdték az
előrenyomulást. A csapatszállítók hajtóműveinek mélyebb,
testesebb nyüszítése keveredett a STAP-ek* – jóval magasabb
és élesebb zümmögésével. Ezek a kicsi, egyénenként
irányítható mobil fegyveres egységek arra szolgáltak, hogy
felderítő roham droidokat küldjenek ki rajtuk a fősereg előtt. A
STAP-ek kavarták fel a Naboo vizes felszínét, ahogy suhanó
árnyakként lódultak meg a nagyobb csapatszállítók előtt.
[* STAP – single trooper aerial platforms = egyszemélyes katonai légi platformok,
(angol)]
Mindenféle fajtájú és méretű állatok bukkantak fel a
rejtekhelyükből, és biztonságot keresve húztak el Qui-gon
mellett. Ikopik, fulumpasetek, mottók, peko pekók – az indulás
előtti felkészüléskor megtanult állatnevek önmaguktól
bukkantak fel a Jedi-mester emlékezetében. Félreugrott,
nehogy a menekülő állatok eltiporják, majd Obi-vant keresve
körülnézett, és meggyorsította a lépteit, ahogy egy
csapatszállító sötét árnya vált ki a ködből közvetlenül mögötte.
A szárazföld itt véget ért, és épp azt nézte, melyik irányban
kerülhetné ki legrövidebb úton a tavat, amikor egy furcsa,
békaszerű teremtményt pillantott meg maga előtt. A
gumiszerű testű lény a vízben kuporgott egy kagyló fölött,
amelyet épp az imént nyitott szét, s hosszú nyelve gyors,
ostorszerű csapásával nyalta ki annak tartalmát, és már le is
nyelte. Eldobta az üres kagylót, és szembefordult Qui-gonnal.
Hosszú, lapos fülek meredeztek kétéltűfejének két oldalán
széles szárnyakként, kacsaszerű pofájában pedig még mindig
gondosan rágcsálta azt a finomságot, amelyet a kagylóból
szippantott ki. A fejtetőn billegő, kiugró szempár zavartan
pislogott, ahogy végigmérte Qui-gont meg a körülötte
dübörgő állatokat, és csak ekkor pillantotta meg azt a méretes
árnyat, amely elől menekültek.
– Ohó – motyogta a teremtmény eléggé fura kiejtéssel, de
felismerhetően.
Qui-gon begázolt a vízbe a furcsa lény bal oldalán, hogy
kitérhessen a közeledő csapatszállító útjából. A teremtmény
azonban kimeredt szemmel, eszelősen belecsimpaszkodott a
köpenyébe.
– Segíccség, segíccség! – kiáltotta panaszosán, miközben
gumiszerű pofája eltorzult a megdöbbenéstől és a
kétségbeeséstől.
– Engedj el! – csattant fel Qui-gon, és megpróbálta lerázni a
csimpaszkodót.
A csapatszállító közvetlenül a mocsár felszíne fölött
dübörgött feléjük, lelapítva a füvet és víztölcséreket kavarva a
nyomvonalán. Éppen Qui-gon felé tartott, miközben ő még
mindig a belekapaszkodó teremtménnyel küszködött, és
reménytelen kísérletet téve arra, hogy meneküljön, magával vonszolta
oldalirányba.
Végül amikor a csapatszállító már csupán néhány
méternyire járt és úgy tornyosult fölé, mint egy rádőlni
készülő épület, a Jedi-mester lenyomta a lényt a sekély vízbe,
és rávetette magát. A föderációs csapatszállító irtózatos
dübörgéssel haladt el fölöttük, a vibráció lecsapott a hasaló
alakokra, és valósággal beledöngölte őket az iszapba.
Amikor biztonságos távolságba ért, Qui-gon kicibálta magát
a sárból, és vett egy mély, üdvözítő lélegzetet. A fura
teremtmény vele együtt bukkant elő, még mindig a karjába
kapaszkodott, és közben mocskos víz csöpögött majomszerű
ábrázatáról. Gyors pillantást vetett a távolodó csapatszállító
után, aztán rávetette magát Qui-gonra, és elragadtatottan
megölelte.
– Ó, fijú, ó, fijú – zihálta torz fejhangon. – Szeredleg, örögre szeredni
foglag!
Aztán csókolgatni kezdte.
– Hagyjál! – förmedt rá Qui-gon. – Hülye vagy? Majdnem meghaltunk
miattad!
– Hüjje? Éd? – A teremtmény sértetten meredt rá. – Dudog beszéldi.
– A beszéd képessége még nem azonos az intelligenciával!
– Qui-gonnak már elege volt belőle. – Most engedj és tágulj
innen!
Kirángatta magát a lény öleléséből, és ott akarta hagyni, de
aztán kényelmetlenül nézett körül, mert egy STAP berregése
hangzott fel a távolban.
A teremtmény egy pillanatig tétovázott, aztán megindult a nyomában.
– Dem, dem, ed veled maradog. Maradog. Jar Jar hűséges,
gunga szolga. Leszek deged barádod.
A Jedi-mester jóformán rá sem pillantott; tekintetét a homályba mélyesztve
Obi-vant kereste.
– Kösz, de erre semmi szükség. Jobb, ha lelépsz.
Jar Jar, a gunga nagy csobogással követte, és miközben hadonászott, be
nem állt a szája.
– Ó, dehogy didcs szügség! Ezt agarjág az isdeneg. Az éledemed
mendedded meg. Ne legyen a nevem Jar Jar Binks, ha dem így igaz!
A mocsár szinte visszhangzott a STAP-hajtóművek
berregésétől, és hirtelen két platform is kibukkant a ködből,
ezek a menekülő Obi-van Kenobit üldözték, és a roham
droidok épp támadásra készültek.
Qui-gon kirántotta fénykardját, és ellökte magától Jar Jart.
– Erre most nincs időm…
– De magaddal kell vinned, megdardani… – Jar Jar elhallgatott,
meghallotta a STAP-ek zúgását, és amikor megpillantotta a lefelé suhanó
platformokat, a szeme ismét kidülledt. – Ohó, meg fogung…
Qui-gon megragadta a gungát, és ugyanúgy belevágta az
iszapba, mint az előbb.
– Ne moccanj!
Bekapcsolta a fényszablyát, és megvetette a lábát, ahogy
Obi-van és az őt üldöző STAP-ek egyre közeledtek. Jar Jar feje
bukkant elő a sárból.
– Meg fogung halni! – sikoltotta.
A roham droidok épp akkor nyitottak tüzet a platformok lézerágyúiból,
amikor Obi-van elérte a barátját. Qui-gon a lövedékek útjába vágta a
fényszablyáját, és visszaterelte azokat a támadók felé. Mindkét STAP forró
fémszilánkokra robbant és a mocsárba zuhant.
Obi-van kimerültén törölte meg sáros homlokát, és levegő
után kapkodott.
– Sajnálom, mester. A mocsárban zárlatos lett a fénykardom.
Megmutatta a fegyverét. A hatékonyabbik vége
megfeketedett és kiégett. Qui-gon elvette tőle, és futólag
megszemlélte. A háta mögött Jar Jar feltápászkodott az ingovány iszapos
vizében, és kíváncsian pislogott az újonnan érkezett Jedire.
– Már megint elfelejtetted kikapcsolni az energiát, ugye,
Obi-van? – kérdezte az idősebb Jedi nyomatékosan.
A kérdezett szégyenlősen bólintott.
– Úgy tűnik, mester.
– Nem lesz nehéz újratölteni, de beletelik majd egy kevés
időbe, mire megtisztítod. Bízom abban, hogy végre
megtanultad a leckét, ifjú padavan.
– Igen, mester. – Obi-van fancsali ábrázattal vette vissza fegyverét.
Jar Jar leffegő fülekkel totyogott oda hozzájuk úszóhártyás lábain,
amelyeket olyan csálén rakosgatott, hogy úgy nézett ki, mintha hosszú
végtagjai bármelyik irányba elránthatnák.
– Már megind megmendeddél, mi? – tette fel a költői
kérdést Qui-gonnak.
Obi-van rámeredt.
– Ez meg mi?
– Egy gunga. Helybeli. A neve Jar Jar Binks. – Qui-gon az
ingoványt fürkészte. – Menjünk innen, mielőtt újabb STAP-ek
bukkannak fel!
– Újabbag? – lihegte Jar Jar aggodalmasan. – Úgy érded, még döbb?
Qui-gon máris nekilódult, és egyenletes léptekkel gyúrta maga alatt
az iszapot. Obi-van csak egy lépésre maradt le mögötte, és
egy pillanattal később Jar Jar is beérte őket eszeveszetten
csapkodva hosszú lábaival és a szemét meresztgetve.
– Már bocsánad, de a legbizdonságosabb hely Otoh Gungában van –
zihálta, próbálva magára vonni a többiek figyelmét. A köd takarásában minden
irányból STAP-ek magas hangú zúgása hallatszott. – Otoh Gunga – ismételte
Jar Jar. – Odd csepereddem fel. Bizdonzságos város.
Qui-gon megtorpant, és fürkészőn meredt a gungára.
– Mit mondtál? Egy város? – Jar Jar buzgón bólogatott. – Oda tudsz
vezetni minket?
A gunga hirtelen úgy elkezdett zagyválni, mintha megtébolyodott volna.
– Ah, o-hó… dalán mégzse nem igazán vezedleg oda… nem igazán, nem.
Qui-gon sötét tekintettel hajolt közelebb.
– Nem?
Jar Jar úgy viselkedett, mint aki a legszívesebben
mindörökre elsüllyedt volna a mocsár mélyén. A torka
mozgott, csőrszerű szájával pedig úgy tátogott, akár egy
partra vetett hal.
– Ez gínozs, de… engem elzavardak. Elgülddek. Elfelejdeddem, hogy
Nass főnög reddenedezs dolgogad desz velem, ha
visszamegyeg. Reddenedezsen fájdalmazs dolgogad.
Mély, lüktető bugás fúrta át a STAP-ek nyüszítését, amely a
köd és a homály takarásában egyre hangosodott. Jar Jar
kényelmetlenül pillantott körül.
– O-hó!
– Hallod ezt? – kérdezte Qui-gon halkan, és a gunga ványadt
mellkasára bökött. Jar Jar vonakodva bólintott. – Ezernyi
szörnyűséges dolog közeledik, gunga barátocskám…
– És amikor megtalálnak – tette hozzá Obi-van meglehetős
vidámsággal –, beledöngölnek a földbe, apró darabokra zúznak, majd
cafatokra robbantanak.
Jar Jar a szemét forgatva nagyot nyelt.
– O-hó! Ez valóban jó érv. – Eszelős sietséggel hadonászott.
– Erre! Erre! Siezssedeg!
Eliramodtak, és beleolvadtak az alkonyi ködbe.

Valamivel később a Jedik és a gunga iszalagokkal és sűrű
sással borított területre jutottak egy tó szélén, amely olyan
sötét volt, hogy semmit sem lehetett látni a felszínéről
visszaverődő alkonyfények miatt. Jar Jar előregörnyedt, és
háromujjú kezét a térdére tette, ahogy lélegzetért küzdött.
Gumiteste jobbra-balra tekeredett, miközben visszafelé
bámult, abba az irányba, amerről érkeztek, hosszú füle pedig
szárnyként verdesett eközben. Obi-van enyhe rosszallással
rázta a fejét Qui-gon Jinn felé. Nem örült a Jedi-mester
döntésének, hogy csatlakoznak ehhez a bolondos külsejű
lényhez.
Messze a távolból még hallatszott a föderációs
csapatszállítók szűnni nem akaró, mély brummogása.
– Milyen messze még? – faggatta Qui-gon kelletlen
vezetőjüket.
A gunga a tóra mutatott.
– Lemegyüng víz alá, ogéjsos?
A Jedik egymásra néztek, aztán apró tartályokat húztak elő
a ruhájukból, és tenyérnyi méretű légzőegységet vettek ki
belőlük.
– Figyelmezdedleg dideget. – Jar Jar tekintete egyikről a
másikra vándorolt. – Gungág nem szeredig a gülhoniagad. Ne
számídzsadog meleg fogaddadázsra.
Obi-van vállat vont.
– Ne aggódj emiatt! Ez nem a meleg fogadtatások napja.
– Indulás! – intett Qui-gon, és a fogai közé vette az egységet.
A gunga vállat vont, mintha elhárítana magáról minden
felelősséget az ezután következőkért, visszafordult a tó felé,
és egy vad dupla szaltóval belevetette magát a homályba.
A Jedik begázoltak a vízbe utána.
Úszva követték a nyúlánk gungát, aki egyre mélyebbre vitte
őket, s látszott, hogy sokkal otthonosabban mozog a vízben,
mint a szárazon. Simán és kecsesen úszott, hosszú végtagjait
kinyújtotta, teste gyakorlott könnyedséggel hullámzott.
Hosszú időn át úsztak, s miközben egyre mélyebbre jutottak, a
vízfelszín fénye lassan elhalványult mögöttük. Most már az
összes fény felszín alatti forrásokból eredt, de nem lehetett látni, hogy
honnan. Teltek a percek, és Obi-vannak több hátsó gondolat is megfordult a
fejében a helyzetükkel kapcsolatban.
Aztán hirtelen ismét világos lett; határozott ragyogás
látszott szemből. Hamarosan megpillantották Otoh Gungát. A
város buborékok tömkelegéből állt, amelyek léggömbökként
simultak egymáshoz, és több hatalmas kőoszlophoz
rögzítették. A buborékok egytől egyig jól kivehetővé váltak, és
látni lehetett a belső építményeket és a bennük mozgolódó
gungákat.
Jar Jar egyenesen az egyik leghatalmasabb buborék felé
úszott, és a Jedik nem maradtak le mögötte. Amikor a gunga
odaért, belebökött a buborékba mindkét kezével, és az
engedett a nyomásnak; először a fura lény karját fogadta be,
aztán a fejét és a testét, s végül, amikor a lábát is elnyelte,
összezárult mögötte anélkül, hogy a szakadás nyoma látszott
volna. Az elképedt Jedik követték, ők is keresztülhatoltak a
különös membránon, és gond nélkül bejutottak a buborék
belsejébe.
Odabenn egy rámpán találták magukat, amely lefelé vezetett, egy
épületektől körülvett térre. A buborékok fala folyamatos fényt
bocsátott ki, ez adta a belső tér megvilágítását. A Jedik
belélegezhetőnek találták a levegőt. Ahogy víztől csöpögő
ruhában a tér irányába indultak, gungák pillantották meg őket,
és riadt vészkiáltásokkal szóródtak szét előlük.
Szabályos alakzatban egy osztag egyenruhás gunga katona
tűnt fel kétlábú hátasokon lovagolva, amelyek madárszerű
pofája alig-alig különbözött az ő ábrázatuktól. Kaaduk, idézte
fel a nevüket Qui-gon – mocsári futómadarak, erőteljes
lábakkal, rendkívüli állóképességgel és kifinomult
érzékszervekkel. A gunga harcosok veszedelmes külsejű
elektrorudakat lengettek, ezeket arra használták, hogy
visszafelé tereljék a tébolyodott lakosokat, ám ugyanakkor
határozottan közeledtek a behatolók felé.
– Halihó, hé, Tarpals gapidány! – üdvözölte Jar Jar derűsen
az osztag vezetőjét. – Visszajöddem!
– Nem öröm ez, Jar Jar Binks! – csattant fel a másik
szemmel látható ingerültséggel. – Viszleg Nass főnöghöz.
Lássug, mid mond ő. Dalán mozsd még nagyobb bajban
leszel.
A Jedikkel mit sem törődve a kapitány megbökte Jar Jart az
elektromos ösztökéjével, s az áramütéstől a szerencsétlen
gunga fél méter magasat ugrott. Jar Jar magában motyogva,
bánatos képpel dörzsölgette a hátsó részét.
A gunga katonák keresztülvitték őket a város néhány
épületén, az azokat összekötő folyosókon, és végül bementek
egy helyiségbe, amelyről Jar Jar azt suttogta a társainak, hogy
ez a Nagytorony Tanácsterem. A terem oldalai áttetszők
voltak, és apró világítóhalak úszkáltak a membránon túl,
mintha csillagok lennének egy sötét háttérfüggöny előtt. Egy
hosszú, kerek asztal uralta a terem egyik végét, egy fokozattal
magasabban, mint a többi rész. Az összes széket gunga
hivatalnokok foglalták el hivatali talárjukban, és az a
jövevények számára is nyilvánvaló volt, hogy a gungák valami
egészen más ügy miatt gyűltek össze már az ő érkezésük
előtt.
A legtekintélyesebb széken ülő gunga súlyos felépítésű,
zömök fickó volt, akit annyira összepréselt a kor és a túlsúly,
hogy szinte lehetetlen volt elképzelni, miszerint egykor ő is
ugyanolyan nyúlánk lehetett, mint Jar Jar Binks. Bőrredők
lógtak a testéről laza rétegekben, a nyaka a vállai közé
préselődött, és az ábrázata annyira mogorva volt, hogy még
Jar Jar is elbátortalanodott, amikor odaterelték őket.
A gunga hivatalnokok egymás között vartyogva meredtek a
közeledő Jedikre.
– Mid akardog, gülhodiag? – mennydörögte Nass főnök,
miután bemutatkozott.
Qui-gon Jinn beszámolt arról, miért küldték őket a Naboora,
figyelmeztette a főnököt a felszínen zajló invázióra, és kérte a
gungákat, hogy nyújtsanak neki segítséget. A gunga tanács
türelmesen hallgatta, s egyetlen szót sem szóltak, míg Qui-
gon be nem fejezte.
Nass főnök a fejét rázta, vaskos nyakán a hús remegett a
mozgástól.
– Nem gelledd volna idejönnöd. Ez a robodzsereg odafenn nem a mi
problémáng.
Qui-gon azonban nem adta fel.
– Egy hadseregnyi roham droid épp most készül
megtámadni a nabooiakat. Figyelmeztetnünk kell őket!
– Mi nem szeredjüg a nabooiagat! – hördült fel a főnök
ingerülten. – Ézs őg nem szeredig a gungágad. A nabooiag
ogozsabbnag hiszig magugad. Azd hiszig, olyan nagy az
agyug. Semmi gözüng hozzájug, mi a mocsárban élüng, őg
pedig a szárazföldön. Régen semmi közüng egymázshoz. És ez
nem fog megváldozni a robodog miatt.
– Miután a sereg elfoglalja a Naboot, idejönnek, és leigáznak benneteket is
– jegyezte meg Obi-van nyugodtan.
Nass főnök kuncogott.
– Nem, szerindem nem. Mi egyszer vagy dalán gédszer beszéldüng a
nabooiaggal egész éledüngben, ézs zsozsem beszéldüng még robodoggal.
Robodog nem jönnek ide! Még csag nem is dudjág, hogy gungág lédezneg!
A tanácstagok egyetértőén bólogattak, és vartyogva
tárgyalták meg egymás között a főnökük bölcsességét.
– Ti és a nabooiak összetartoztok – szögezte le Obi-van, és fiatal
arcán látszott az elszántság, hogy nem hajlandó feladni az
ügyet. – Ami egyikőtökkel történik, az a másikra is hatással
van. Ezt meg kell értened.
Nass főnök rálegyintett vaskos kezével.
– Mi nem izsmerüng dideged, gülhoniagad, ézs zsemmi gözüng a
nabooiaghoz.
Mielőtt Obi-van folytathatta volna a vitát, Qui-gon lépett
előre.
– Akkor segítsetek gyorsabban megtenni az utat! – kérte, és
egy laza mozdulattal elhúzta a kezét a gunga főnök szeme
előtt, s közben úrrá lett fölötte a Jedik elméjének hatalmával.
Nass főnök rámeredt, aztán bólintott.
– Zsegídüng gyorzsabban megdenni az udad. Qui-gon még mindig fogva
tartotta a tekintetével.
– El kell vinnetek Theedbe!
– Ogéjsos – bólintott Nass főnök ismételten. – Adung
negdteg bongód. A leggyorsabb úd Nabooba a magon gereszdül vezed.
Mozsd mennyedeg el!
Qui-gon hátralépett.
– Köszönjük a segítséget. Békében távozunk. Miközben a Jedi megfordult,
hogy kisétáljon, Obi-van odasúgta neki:
– Mester, mi az a bongó?
Qui-gon rápillantott, és töprengve felhúzta a szemöldökét.
– Valami hajóféle… legalábbis remélem.
Már eltávolodtak Nass főnöktől és a gunga hivatalnokoktól,
amikor Jar Jart pillantották meg kétségbeesetten ácsorogva,
megbilincselt kézzel, a sorsára várva. Qui-gon lelassított, és a
szerencsétlen teremtmény szemébe nézett.
– Mester! – súgta Obi-van halkan, figyelmeztetésképpen. Túl jól ismerte
ahhoz Qui-gont, hogy sejtse, mi következik.
A magasabb Jedi odament Jar Jarhoz, és végigmérte.
– Ádverneg bennedeged – jelentette ki a gunga mogorván, és körülnézett,
vajon hallja-e még valaki. – A magon gereszdül menni nagyon veszélyezs.
Qui-gon biccentett.
– Köszönöm, barátom.
Jar Jar Binks vállat vont, és szomorúan bámult rá.
– Ááá, zsemmizség. – Aztán nyájasan a Jedi-mesterre vigyorgott, és
reménykedve pislogott. – Hé, elgelne egy gizs zsegídzség.
Qui-gon habozott.
– Fogy az időnk, mester – jegyezte meg Obi-van higgadtan,
és oldalra lépett.
A Jedi-mester távolba révedő tekintettel fordult védence
felé.
– Az itt elvesztegetett idő később hasznunkra válhat. Hasznát
vehetjük Jar Jarnak.
Obi-van csüggedten ingatta a fejét. Mentora gyakorta
keveredett szükségtelen dolgokba. Előszeretettel tekintett
magáénak nem rá tartozó ügyeket. Emiatt újra és újra a Jedi
Tanács elé kellett állnia. Egyszer még ez lesz a veszte.
Közelebb hajolt.
– Némi iránytévesztést érzékelek.
Qui-gon rászegezte a tekintetét.
– Légy körültekintő, ifjú Obi-van! – rótta meg gyengéden. –
Az élő Erő érzékelésének képessége nem csak a tied.
Az ifjú Jedi csupán egy pillanatig állta a tekintetét, aztán a
kritikától megbántottan elfordította a fejét. Qui-gon
visszaballagott Nass főnökhöz.
– Mi lesz Jar Jar Binks sorsa? – kérdezte.
Nass főnök, aki éppen az egyik gunga hivatalnokkal
tárgyalt, bosszankodva fordult felé, súlyos tokája kidagadt.
– Binks megszegde a nemvisszajövézs dörvényéd. Megdörde a
számgivedézsd. Bündedézsd fog gapni.
– Nem túl szigorút, remélem! – mondta nyomatékosan a
Jedi-mester. – Ő nagy segítségünkre volt.
Lassú nevetés tört fel a főnökből.
– Halálra fogjuk zúzni, ennyi.
Valahol a háttérben Jar Jar Binks hangosan felnyögött. Vartyogás kelt a
teremben. Még Obi-van is döbbenten nézett mestere oldalán.
Qui-gon elgondolkodott.
– Szükségünk van valakire, aki a magon keresztül elkísér Theedbe. Én
megmentettem Jar Jar életét a felszínen. Tartozik nekem ezért. Követelem,
hogy fizesse vissza ezen adósságát!
Nass főnök szótlanul meredt a Jedire, mély ráncok
képződtek a homlokán, és a szája meg-megrándult. Úgy tűnt
még mélyebben a válla közé húzza a nyakát, vagyis inkább a
nyakát helyettesítő bőrlebernyegeket.
Aztán apró szemét a szerencsétlen Jar Jar felé fordította, és intett.
– Binks!
Jar Jar engedelmesen közelebb ment, és megállt a Jedik mellett.
– Dardozol az élededdel enneg a gülhoninag? – követelte a választ Nass
borús képpel.
Jar Jar lehorgasztott fejjel és lekókadó füllel bólintott, de egy halvány
reménysugár villant fel a szemében.
– Az isteneitek megkövetelik, hogy egyenlítsétek ki a
tartozást – sulykolta Qui-gon, és miközben ismét elhúzta a
kezét a főnök szeme előtt, ismét bevetette Jedi hatalmát. – Az
ő élete immár az enyém.
A főgunga csak egy pillanatig fontolgatta a dolgot, aztán
beleegyezően bólintott.
– Az ő éledé a diéd. Bár ez nem nagy érdég. Mennyedeg el
vele!
Egy őr lépett oda, és levette Jar Jar bilincseit.
– Gyere, Jar Jar! – utasította Qui-gon Jinn, és hátat fordított.
– Gereszdül a magon? – zihálta Jar, Jar, aki csak most döbbent rá, hogy mi
történik. – Arra ne izs számíccs! Ingább idd haljag meg, mind a magban! Én
ugyan nem megyeg…
Ám eddigre már a Jedik kirángatták a teremből
hallótávolságon kívülre, el Nass főnök szeme elől.

A Kereskedő Föderáció zászlóshajójának hídján Nute Gunray
és Rune Haako együtt álltak Darth Sidious holoképmása előtt.
A neimoidik nem néztek egymásra, és mindketten buzgón
remélték, hogy a Sith Lord nem képes olvasni a gondolataikban.
– Az invázió terv szerint megkezdődött, nagyúr – jelentette
az alkirály, s köntöse meg a fejdísze elrejtették vonásai és
végtagjai ideges rándulásait az előtte derengő, csuklyás alak
elől. – A seregünk Theed felé közeledik.
– Jó. Nagyon jó. – Darth Sidious halk, nyugodt hangon beszélt. – A
Szenátust kötik a szükséges eljárási szabályok. Mire ez az incidens szavazásra
kerül, már nem lesz más választásuk, mint elfogadni, hogy a blokád sikerrel
járt.
Nute Gunray vetett egy gyors pillantást honfitársára.
– A királynő abban a hitben van, hogy a Szenátus mellé áll.
– Amidala királynő ifjú és naiv. Nem lesz nehéz irányítaniuk.
– A holokép megremegett. – Jól csinálta, alkirály.
– Köszönöm, nagyúr – jött a válasz, miközben a hologram szertefoszlott.
A beálló csöndben a két neimoidi sokatmondó tekintettel meredt egymásra.
– Ön nem szólt róluk – jegyezte meg Rune Haako vádlón.
– Az eltűnt Jedikről? – Nute Gunray elbocsátó mozdulatot
tett. – Nem szükséges beszélni róluk. Egyáltalán nem
szükséges beszélnünk bármiről, amíg mi magunk rá nem
jövünk, hogy mi történt.
Rune Haako hosszan fürkészte az arcát, mielőtt elfordult
volna.
– Nem, valóban nem szükséges – mondta halkan, és kisétált
a helyiségből.

5
Obi-van Kenobi a bongo vezérlőpultja fölé hajolva kuporgott,
és a műszerekkel ismerkedett, miközben a mellette helyet
foglaló Jar Jar Binks megállás nélkül összevissza fecsegett.
Qui-gon szótlanul ült mögöttük, és figyelt.
– Ez remeg! – nyögött fel Jar Jar, miközben a bongó folyamatosan
távolodott Otoh Gunga pislákoló fényű buborékjaitól, és egyre
mélyebbre hatolt a Naboo vizeiben.
A bongó egy esetlen formájú, mini-tengeralattjáró volt,
amely elektromos hajtóműből, vezérlőrendszerből és
utasülésekből állt. Úgy nézett ki, mint valamiféle tintahal sima, csapott
szárnyú uszonyokkal és hátsó csápokkal, amelyek pörögve hajtották a
szerkezetet. Három buborékba foglalt utasfülkét alakítottak ki a járgányon
szimmetrikusan, egyet-egyet a két szárnyon, a harmadikat pedig az orr-részen.
A Jedik és a gunga az orrbuborékban foglaltak helyet, ahol
Obi-van kezelte a műszereket, Jar Jar pedig utasításokkal látta
el arra vonatkozóan, hogyan menjenek keresztül a magon.
Úgy tűnt, víz alatti folyosók hálózzák be az egész bolygót, és
ha valaki ki tudja választani a legmegfelelőbbeket, jelentős
utazási időt takaríthat meg.
Vagy éppen, gondolta Obi-van komoran, magát takarítja el – mindörökre.
– Negüng végüng! – siránkozott Jar Jar. Széles orrú pofája
felemelkedett a műszerpultról a Jedik felé, hosszú fülével
nevetségesen csapkodott. – Hohó, hé! Hová megyüng, Quiggon gapidány?
– Te vagy a navigátor – jegyezte meg Qui-gon. Jar Jar a fejét rázta.
– Én? Azdad de csak hiszed. Én zsemmid zse dudog erről a
görnyégről.
Qui-gon a gunga vállára tette a kezét.
– Nyugalom, barátom. Majd az Erő vezet bennünket.
– Az Erő? Miféle Erő? – Jar Jar nem hatódott meg. – Valami
bazinagy dolog lehed ez az Erő, lefogadom. Megóv minged,
minnyájungad, ügyi?
Obi-van csüggedten hunyta be a szemét. Ez egy várható katasztrófa
volt. De nem ő idézte elő, hanem Qui-gon. Ő nem szólhatott
bele. Végül is Qui-gon döntött úgy, hogy magukkal hozzák Jar
Jar Binkst. Nem azért, mert képzett navigátor vagy mert a
tehetség legcsekélyebb szikrája is pislákolna benne bármely
tekintetben, hanem azért, mert Qui-gon, aki örökösen
semmibe veszi a Tanács előírásait, valami más elképzeléstől
vezérelve úgy vélte, hogy ez a fickó értékes és hasznos lehet.
Ez a fajta hozzáállás elbűvölte, ám ugyanakkor
bosszantotta is Obi-vant. Mentora talán a legnagyobb élő Jedi,
meghatározó személyiség a Tanácsban, erős és bátor harcos,
aki még a legfélelmetesebb kihívásoktól sem riad vissza,
ráadásul jó lelkű és szívélyes ember. Talán az utóbbi
tulajdonságai sodorták oly sok bajba. Számtalanszor dacolt a
Tanács határozataival olyan ügyekben, amelyekről Obi-van
úgy gondolta, nem érdemes küzdeni értük. Qui-gonnak saját,
egyéni elképzelése volt a Jedik céljairól, a szolgálat
természetéről és az ügyről, aminek alárendelte magát, és ezt
az elképzelését rendíthetetlen céltudatossággal követte.
Obi-van fiatal volt, türelmetlen, önfejű, és még nem vált
eggyé az Erővel úgy, ahogy Qui-gon, de azt hitte, ő jobban
megérti, miféle veszélyeket rejt, ha valaki egyszerre túl sok
feladatra koncentrál. Qui-gon bármit meg mert tenni, ha olyan
kihívással találta szemben magát, ami felkeltette az
érdeklődését, még akkor is, ha ezzel veszélybe sodorta magát
és az egész vállalkozást.
És íme. Jar Jar Binks a lehető legnagyobb mértékű
kockázatot jelenti számukra, és semmi okuk azt hinni, hogy egy
ilyen kockázat felkarolása a legcsekélyebb jutalommal is kecsegtethet.
A gunga tovább motyogott, és közben úgy bámészkodott az
ablakon keresztül, mintha valami útjelző táblát keresne, így
legalább valamennyire azt a látszatot kelthette, hogy tudja,
mit csinál. Obi-van a fogát csikorgatta. Maradj ki ebből,
mondta magának szigorúan. Maradj ki ebből!
– Na, most már elég! – ripakodott rá Jár Jarra. Kiszállt az
üléséből, hogy Qui-gon elé térdeljen. Képtelen volt visszafogni
magát. – Mester, miért hurcolunk magunkkal egy ilyen szánalmas
létformát, amikor semmi haszna?
Qui-gon halványan elmosolyodott.
– Talán most haszontalannak látszik, Obi-van, de mélyebbre kell látnod!
– Már épp elég mélyre néztem, de ott nincs semmi látnivaló! – Obi-van
kivörösödött a bosszúságtól. – Ez egy szükségtelen ballaszt.
– Talán pillanatnyilag az. Ám idővel ez változhat. – Obi-van
bele akart kezdeni valamibe, de a Jedi-mester félbeszakította.
– Figyelj rám, ifjú padavan! Oly titkok rejteznek az Erőben,
melyeket felfedni nem könnyű. Az Erő határtalan és mindenre
kiterjedő, s minden élőlény része annak. Azonban nem mindig
nyilvánvaló, hogy mi a rendeltetésük. Néha csupán a
rendeltetés létét érzékeljük, a mibenléte pedig csak később
nyilvánul meg.
Obi-van ifjú vonásai elborultak.
– Vannak titkok, melyeket jobb nem háborgatni, mester. – A
fejét rázta. – Ráadásul miért mindig épp te vagy az, aki
lerántja a titkokról a leplet? Tudod, miként vélekedik a Tanács
ezen… kitérőidről. Talán ez alkalommal, csak most az egyszer,
valaki másra kellene hagyni a leleplezés lehetőségét.
Qui-gon hirtelen elszomorodott.
– Nem, Obi-van. A megtalált titkokat fel kell fedni. Meg kell
tennünk a kitérőket, amikor szembetalálkozunk velük. És ha te
vagy az, aki keresztúthoz vagy a titkok rejtekéhez érsz, sosem szabad
hagynod, hogy valaki más döntsön helyetted.
Otoh Gunga legutolsó fényei is belevesztek a borongós
sötétségbe, és a víz bezárult körülöttük, akár egy sötét felhő.
Jar Jar Binks lassú, állandó sebességen vitte előre a hajót, már
nem motyogott, nem siránkozott, kezét határozottan tartotta
a műszereken. Amikor a sötétség beburkolta őket, felkapcsolta
a reflektorokat, és vaskos, sárga fénysugarak vetődtek a
sokszínű, roppant méretű, tekervényes korallmezőkre, melyek
messzire nyúltak a feketeségben.
– Tiszteletben tartom a nézetedet ez ügyben, mester – mondta végül Obi-
van. – Ám ez még nem tart vissza az aggódástól.
Mint az összes Jedi-lovagot, Obi-van Kenobit is még
gyerekkorában azonosították és elvitték a szüleitől. Már nem
emlékezett sem az anyjára, sem az apjára; a Jedi-lovagok
alkották a családját. Azok közül is Qui-gon, a mentora állt
hozzá a legközelebb immár több mint tizenkét éve, és ő lett a
legbizalmasabb barátja.
Qui-gon felismerte ezt az érzelmi kötődést, és osztozott
abban. Obi-van a fiának tekintette, saját nem létező fia
helyett. Ő jelentette a jövőt, amelyet maga mögött hagy a
halálakor. Nagyra tartotta Obi-vant, de nem mindig osztotta
tanítványa nézeteit.
– Légy türelemmel irántam, Obi-van! – felelte halkan. – Egy kicsiny hit
néha nagyon sokat segít.
A bongó egy korallalagút foghídjai között manőverezett, s a
mély hasadékok vörösben és mályvaszínben csillogtak a
kicsiny jármű lámpáinak fényében. Mindenhol színpompás
halrajok úszkáltak az érdes sziklák között.
– A gungák és a nabooiak háborúban állnak egymással? – kérdezte
elgondolkodva Qui-gon Jar Jart.
A gunga a fejét rázta.
– Nincsen háború. A nabooiag és gungág nem harcolnag. Valaha réges-rég
dalán. Mosdan a nabooiag nem jönneg a mocsárba, a gungág nem mennek a
zsíkzságra. Még csak nem is ládjág egymázsd.
– De nem szeretik egymást? – faggatózott tovább a Jedi-mester.
Jar Jar felhorkant.
– Azog a nagyfejű nabooiag mindig izs azd gondoldág, hogy
sokkal jobbag a gungágnál! Nagy zsenig!
Obi-van odahajolt Jar Jar Binkshez, és miközben kipillantott az ablakon,
megkérdezte:
– Miért közösítettek ki, Jar Jar?
A gunga egy sorozat cuppogó hangot produkált
kacsacsőrszerű szájával.
– Ez egy hosszú dördéned, de hogy rövidre fogjam, én… o-hó, had, ááá…
balfég vagyog.
– Azért közösítettek ki, mert esetlen vagy? – kiáltott fel Obi-van
hitetlenkedve.
A bongó két hatalmas korallágy között roppant kiterjedésű,
nyílt terület felé fordult. Sem a Jedik, sem a gunga nem látták
a sötét alakot, amely egy nagyobb nyúlvány mögül bukkant
elő, és a nyomukba szegődött.
Jar Jar fészkelődött.
– Had, ogozdam egy-géd gizsebb balezseded.
Felrobbandoddam a gasszerd, összedördem a főnögög
héjblibbeljét. Ézs aggor elzavardag.
Obi-van nem egészen értette, miről beszél Jar Jar, de
mielőtt tisztázhatta volna a részleteket, valami hatalmas
dübbenéssel a bongónak csapódott, és az élesen oldalra
billent. Egy gigantikus méretű rák kapta el őket hosszú
nyelvével, és miközben megvetette vaskos lábait,
ellenállhatatlanul vontatta őket fogakkal körített, szélesre
látott, masszív állkapcsa felé.
– Nyíld dengeri gyilkozs! – sikoltotta Jar Jar kétségbeesetten. – Végüng
van!
– Teljes sebességgel előre, Jar Jar! – parancsolta Qui-gon
sietve, miközben a megnyíló állkapcsokat figyelte mögöttük.
Azonban ahelyett, hogy gyorsított volna, Jar Jar pánikba esett, és
hátramenetbe kapcsolt, aminek eredményeképpen a kis hajó
egyenesen belesiklott a támadójuk pofájába. A bongó
nekicsapódott a szörnyeteg torkának a hátsó részéhez, és az
ütközés erejétől a Jedik kiestek az ülésükből és a falnak
vágódtak. Egyenetlen fogak kezdtek összezárulni körülöttük,
miközben a műszerpult fényei bizonytalanul pislákoltak.
– Oh-hó – jegyezte meg Jar Jar Binks.
Obi-van villámgyorsan visszaugrott a másodpilóta-ülésbe.
– Itt vagyok, add át a vezérlést!
Megragadta a szelepszabályzókat meg a kormányművet, és az
összest megbillentette; teljes sebességgel előre. Legnagyobb
meglepetésére a "nyíld dengeri gyilgozs" szája görcsös
rándulással kinyílt, és ők úgy száguldottak ki belőle, mintha
lézerágyúból lőtték volna ki őket.
– Giszabaduldung! Giszabaduldung! – Jar Jar eksztázisban ugrált az
ülésében, és ujjongott a szerencséjük miatt.
Azonban egy gyors pillantás elárulta, hogy a szerencséjük oka egészen más
volt, mint gondolták. A "nyíld dengeri gyilgozs" egy másik ragadozó
állkapcsai között vergődött, s támadója oly gigászi volt, hogy
hozzá képest még a hatalmas rák is parányinak hatott. Egy
hosszú testű, angolnaszerű ragadozó volt, karmos mellső
végtagokkal és hátuszonyokkal, s amely veszedelmes
agyaraival cafatokra tépte zsákmányát, és mohón falni kezdte.
– O-hó – nyüszítette Jar Jar Binks, és a kezébe temette az arcát –, ez egy
zsando víziszörny!
Obi-van növelte a sebességet, próbált minél messzebbre
eltávolodni ettől a legújabb veszedelemtől. A víziszörny eltűnt
mögöttük, de a bongó lámpái baljóslatúan pislákoltak. A
kicsiny jármű még mélyebbre merült, behatolt a bolygó
magjába. Hirtelen valami felrobbant a műszerpult belsejében,
és szikrákkal szórta tele a kabint. Repedés nyílt a fejük fölött,
és víz kezdett beszivárogni a bongó külső burkolatán.
– Mester – szólalt meg Obi-van, amikor a motor zúgása ki-kihagyott –,
fogytán az energiánk.
Qui-gon lehajtott fejjel tapogatta a műszerpultot.
– Nyugalom. Még nincs baj.
– Még nincs! – Jar Jar még a nyugalom látszatát is elvesztette, és
összevissza hadonászott az ülésében. – Szörnyedegeg odaginn! Szivárgázs
idebenn! Energia nélgül süllyedüng! Ozsdobág! Szerindedeg migor leszüng
dényleg bajban?
Mintegy végszóra a bongó belsejében kialudt a világítás. Jar Jar Binks
választ kapott a kérdésére.

A Kereskedő Föderáció zászlóshajójának tanácstermében
Darth Sidious hologramja Nute Gunray és Rune Haako fölé
tornyosult. A neimoidi alkirály és hadnagya mozdulatlanul
álltak előtte, vöröses narancsszínű szemük mereven kidülledt,
hüllőszerű arcuk árulkodott a félelemről, amely megbénította
őket.
A fekete köpenyes Darth Sidious szótlanul szemlélte őket. A
csuklya sötétjében rejtező arcvonásai kifejezéstelenek voltak.
De a Sith Lord testének merev tartása szavak nélkül is ékesen
beszélt.
– Csalódást okoz, alkirály – sziszegte Nute Gunraynek.
– Nagyúr, biztos vagyok abban, hogy minden… – A Sith Lord haragjának
tárgya kétségbeesetten próbált magyarázkodni.
– Mi több, ellenem szegül!
A neimoidi arca iszonyatos átalakuláson ment keresztül.
– Nem, nagyúr! Soha! Ezek a Jedik túlságosan… találékonyak,
ennyi az egész. Nem könnyű elpusztítani őket…
– Tehát élnek?
– Nem, nem, dehogy. Biztosra veszem, hogy meghaltak.
Meg kellett halniuk. Mi… mi csupán nem tudjuk megerősíteni
ezt a tényt… egyelőre.
Darth Sidious meg sem hallgatta.
– Ha élnek, ismét feltűnnek majd. Amint ez bekövetkezik,
alkirály, azonnal tudni akarok róla! Én magam bánok el velük.
Nute Gunray úgy állt ott, mintha menten összeomlana a Sith Lord átható
tekintetének súlya alatt.
– Igenis, nagyúr – sikerült kipréselnie magából, miközben a
hologram eltűnt.

A sérült bongóban Obi-van mindent elkövetett, hogy
visszanyerje a jármű fölött az uralmat, miközben az céltalanul
süllyedt és sodródott.
Hirtelen ismét felhangzott a motor zúgása, és a farokhajtómű forogni
kezdett.
– Visszatért az energia – lehelte Obi-van hálásan.
A műszerpulton felgyulladtak a lámpák, pislákoltak, aztán
folyamatosan égni kezdtek. Ezután a külső világítás
következett, és egy pillanatra elvakultak, ahogy a fény
visszaverődött a közeli kőfalakról és csipkézett
sziklanyúlványokról. Aztán Jar Jar felsikoltott. Egy újabb
szörnyeteg üldögélt közvetlenül előttük – csupa tüske, pikkely
és fog –, s görbe mellső végtagjait védekezőén emelte maga
elé.
– Colo garmozshal! – sikoltotta a gunga. – Ti Jedig, csináljadog már
valamid! Hol van az az Erő, hé?
– Nyugi! – vetette oda Qui-gon Jinn halkan, és Jar Jar
reszkető vállára tette a kezét. A gunga megrándult, és
nyomban elájult.
– Ezt kissé eltúloztad – jegyezte meg Obi-van, miközben oldalirányba
fordította a bongót, és elzúgtak a sötétbe.
Hátra sem kellett néznie, hogy tudja, a colo karmoshal
követi őket. Egy alagút belsejében siklottak, amely minden
bizonnyal a szörnyeteg lakhelye lehetett. Nagy szerencséjük
volt, hogy meglepték. A barlang szája felé fordította a bongót,
ahol egy halom kőnyúlvány biztosított némi védelmet a kifelé
úton. Valami a bongónak csapódott, egy darabig egy helyben
tartotta, aztán elengedte. Obi-van több energiát juttatott az
uszonyokba.
– Gyerünk, gyerünk! – lehelte.
Kivágódtak a barlangból, egyenesen bele az ott várakozó
sando víziszörny pofájába. A kreatúra megrándult a váratlan
behatolásra, pillanatnyi lehetőséget adva ezzel Obi-vannak,
hogy egy éles jobb kanyarral visszafordítsa hajójukat. A
szörnyeteg állkapcsa még nyitva volt, amikor átszáguldottak a ház
nagyságú agyarak között.
Jar Jar kinyitotta a szemét. Megpillantotta a hatalmas fogakat, és újból
elájult.
Kifelé suhantak a sando víziszörny agyarai közötti résen, és a bongó
rázkódott a maximálisra kapcsolt energiától. Azonban a colo
karmoshal, amely még mindig üldözte őket, nem tudott elég
gyorsan kitérni, és egyenesen belerepült a nagyobb ragadozó
pofájába. A rettenetes agyarak lecsapódtak, és elkapták.
Obi-van még inkább fokozta az energiát, amikor karmoshalcafatok
bukkantak elő a foghíjakon. Ám a sando víziszörny máris
visszaszippantotta azokat.
– Reméljük, beéri ennyi rágcsálnivalóval! – jegyezte meg a Jedi, miközben
gyors pillantást vetett hátra a válla fölött.
Úgy tűnt, a szörnyeteg jóllakott, mivel nem jött utánuk.
Beletelt egy kis időbe, mire magához térítették Jar Jart, és
lényegesen többe, mire véget ért utazásuk a magon keresztül,
azonban a gunga eléggé megkérdőjelezhető segítségével
végül is kibukkantak a mélyebb vizekből a napsütötte részek
felé. A bongó azúros víztükörből csobbant elő; körülöttük
zöldellő dombok és fák emelkedtek, felhős, kék ég ragyogott a
fejük fölött. Obi-van a legközelebbi parthoz kormányozta a kis
járművet, lekapcsolta a motort, és felnyitotta az orrnyílás
fedelét. Qui-gon feltápászkodott és körülnézett.
– Mozsd már bizdonzságozs – közölte Jar Jar hálás sóhajjal,
és hátradőlt az ülésében. – Mozsd már minden ogéjsos, he?
– Ez majd elválik – felelte a Jedi-mester. – El innen! Kimászott a bongóból
a partra, és már indult is. Obi-van jelentőségteljesen Jár Jarra
pillantott, és követte mesterét. A gunga bizonytalanul bámult
a távolodó Jedik után.
– Jövög már, jövög – motyogta, és utánuk sietett.

6
Valamivel több mint egy hét telt el a legutóbbi verseny és az öreg
űrjáróval történt találkozás óta, amikor Watto behívta Anakint
az ócskásboltja dohos belsejébe, és utasította, hogy
suhanóval menjen ki a Dűne-tengerre csereberélni a jawákkal.
A jawák, ezek a roncskutászok droidokat kínáltak eladásra
vagy cserére, köztük szerelőket is, és bár Watto nem szívesen
vált volna meg érvényes bankjegyektől, nem akarta
elszalasztani egy kedvező csere lehetőségét. Anakin
alkudozott már a jawákkal korábban Watto megbízásából, és a
toydari tudta, hogy a fiú ehhez is remekül ért.
A kék színű arc közel tolult Anakinéhoz, az apró szárnyak
veszettül verdestek.
– Hozz mindent, ami kell, fiú! De ne fuseráld el!
Azzal bízta meg Anakint, hogy néhány nehezen
beszerezhető hajtómű- és vezérlőmű-alkatrészért, amely után
a jawák sóvárognak, és Wattónak fölösleges készlete volt,
szerezzen jó pár droidot. A fiú suhanóval menjen ki a Dűne-
tengerre, ahol dél körül találkozik a jawákkal, kösse meg az
üzletet, és napnyugtára térjen haza. Semmi elcsámborgás,
semmi bolondozás. Watto még nem bocsátotta meg neki a
vereséget és a legjobb versenygondolája összetörését, és ezt éreztette is a
fiúval.
– Ha nem tudsz egy lebegőszánt is cserélni, akkor a
droidokat gyalogosan tereld haza! – Watto ide-oda röpködve
osztogatta a parancsokat. – Ha nem bírnak eddig elgyalogolni,
akkor nem is jók semmire! Peedunkel! Át ne verjenek! A hírnevem forog
kockán!
Anakin figyelmesen hallgatta, és bólogatott, amikor kellett,
mint ahogy már tette évek óta. Még alig múlt reggel, és
bőséges idő állt a rendelkezésére. Sokszor csereberélt már a
jawákkal, és pontosan tudta, mit kell tennie, hogy a legjobbat
hozza ki a lehetőségből.
Sok minden van, amit Watto nem tud Anakin Skywalkerről,
gondolta magában a fiú, miközben kiment az ajtón a
suhanóhoz, hogy megkezdje utazását. A sikeres rabszolgalét
trükkje, hogy az ember olyasmit is tudjon, amit a gazdája
nem, és amikor eljön az ideje, felhasználja ezt a tudást a saját
javára. Anakin tehetséges versenyző volt, ezenkívül remekül
értett a gépek szét- és összeszereléséhez, és amit ő javított
meg, az jobban működött, mint azelőtt. Azonban az a különös
képessége vált a legnagyobb hasznára, melynek révén
érzékelt dolgokat, beléjük látott a hőmérséklet, a reakciók és
a szavak változásain keresztül. Rá tudott hangolódni más
lények gondolkodásmódjára, olyan közel tudott kerülni
hozzájuk, hogy szinte azelőtt megérezte, mire gondolnak és
mit fognak tenni, mielőtt bármit is tettek volna. Ez nagy
segítségére volt a jawákkal történő alkudozásban is, többek
között, és határozott előnyt biztosított részére, amikor Watto
nevében csereberélt.
Anakinnak volt még pár fontos titka, amelyeket úgyszintén
nem osztott meg a gazdájával. Az egyik az a protokolldroid
volt, amelyet ő alakított át a hálószobája munkapadján. Már
meglehetősen előrehaladott állapotban volt, mert bár még
hiányzott a burkolata és az egyik szeme, fel tudott állni, tudott
járni, és az intelligencia- meg a kommunikációs processzorjai
remekül működtek. Elég jó arra, hogy elvégezze azokat a
feladatokat, amelyekkel megbízza, döntötte el; vagyis, hogy
vele tartson a csereüzlethez. A droid képes lesz kihallgatni a
jawákat, amikor azok egymással társalognak saját zagyva
nyelvükön, amit Anakin nem valami jól értett és beszélt.
Ezáltal tudni fogja, ha a jawák megpróbálnak elcsenni tőle
valamit. Watto semmit sem tudott a droidról, és nem is
fedezheti fel a létezését, ha magával viszi a Dűne-tengerre.
A második és fontosabb titok azzal a versenygondolával állt
összefüggésben, amelyet épített. Csaknem két éve dolgozott rajta, darabról
darabra szerezgette be az alkatrészeket, és egy régi fészerben
szerelte össze a rabszolgaszállás mögött. Az anyja, aki
tudatában volt fia szerelgető szenvedélyének, engedte. Nem
látott benne semmiféle bajt, ha engedi a fiának, hogy ezt
bütykölgesse szabad idejében, Watto pedig semmit nem tudott a
gondoláról.
Ezt a fortélyos rejtegetést egy megérzés sugallta
Anakinnak. Tudta, hogy akárcsak a droid esetében, ha
bármiféle értéket jelentene, Watto elvenné tőle. Így hát nagyon
ügyesen úgy álcázta, mintha csak egy halom ócskavas lenne, s az álcázás
remekül sikerült. Az anyja úgy hitte, hogy Anakin minden
elszántsága és munkája ellenére ez a gondola sosem fog
működni. Csupán egy gyermeteg elfoglaltság. Egy kisfiú
álmodozása.
Ám Anakin Skywalker számára ez jelentette az első lépést
élete nagy tervében. Megépíti a világ leggyorsabb gondoláját, és minden
versenyt megnyer majd vele, amin csak elindul. Aztán legközelebb egy
vadászgépet épít, és elszáguld vele a Tatuinról más világok felé. Magával viszi
az anyját, és keresnek maguknak egy új otthont. Ő lesz minden idők
legnagyobb pilótája, repül majd az összes létező űrhajón, és
az anyja hamarosan büszke lesz rá.
És egy nap, amikor mindezt megteszi, már nem lesznek rabszolgák. Szabad
emberként élnek majd.
Gyakran gondolt erre; nem mintha az anyja a legcsekélyebb módon is
bátorította volna ezzel kapcsolatban, vagy mintha lett volna oka úgy vélni,
hogy ez megtörténhet, hanem csupán azért, mert a lelke legmélyén hitte, hogy
ennek így kell majd történnie.
Most is erre gondolt, miközben a suhanóval Mos Espa utcáin
manőverezett. A protokolldroid a hátsó utasrészben ült, akár
egy bőr nélküli fém csontváz, és meg sem mozdult, mivel
Anakin kikapcsolta az utazás idejére. Arra gondolt, miket tesz
majd, mily helyeket jár be, mily kalandokban vesz részt, s
hogy miként fogja kiélvezni a sikert, amikor beteljesednek az
álmai. Kiért a városból a suhanóval a sivatagba, ahol a Tatuin
kettős napjának perzselő heve vibráló hullámokban
emelkedett fel, és a fény fehér tűzként verődött vissza a
suhanó fémfelületéről.
Két órán keresztül tartott keletnek, mire elérte a Dűne-tenger
szélét. A jawákkal való találkozás helyszínét Watto még előző
nap pontosította rádión. A jawák a Mochot-sziklánál fognak
várni rá, egy magányos kőalakzatnál, nagyjából a
homoktenger közepén. A fiú szorosra húzta a szemüvegét,
kesztyűjét meg a sisakját, nagy gázt adott, és szélvészként
suhant a déli hőségben.
A jawák már vártak rá; roppant méretű homokjárójuk a
Szikla árnyékában parkolt, az üzletelésre szánt droidokat
felsorakoztatták a járművük rámpáján. Anakin a várakozó,
apró, kámzsás alakok közelében állította le a suhanóját, s
miközben azok sárgán fénylő szemmel bámultak felé a
csuklyájuk alól, kikászálódott. Bekapcsolta a protokolldroidot,
és utasította, hogy kövesse. Az engedelmesen lépkedő
droiddal a nyomában elsétált a felsorakozott szerelődroidok
sora előtt, és gondosan szemügyre vette mindegyiket.
Amikor végignézte ókét, félrevonta a droidját.
– Melyek a legjobbak, C-3PO?* – kérdezte. Azért a hármas számot adta a
droidnak, mivel egy kicsit családtagnak tekintette, s ő volt a
harmadik az anyja és maga után.
[* C-3PO – kiejtve: Szi-Thripio.]
– Ó… nos, Anakin gazda, megtisztelő, hogy engem kérdez,
ám én sosem merészelnék arra vetemedni csekély
tudásommal, hogy az ön tapasztalatához mérjem magam,
ámbár körülbelül ötezer-egyszáz különböző típusú droidról
rendelkezem ismeretekkel, továbbá ötezernél is többfajta
beépített processzorról, tízszer annyi chipről, és…
– Csak azt mondd meg, melyek a legjobbak! – sziszegte Anakin az orra
alatt. Elfelejtette, hogy C-3PO elsősorban és legfőképpen egy
protokolldroid, aki bár széles körű tudást hordoz,
meglehetősen körülményes és udvariaskodó az emberekkel. –
Melyek legyenek azok, Szi-Thripio? – ismételte meg. – Balról
jobbra. Mondd a számukat!
C-3PO megtette.
– Óhajtja, hogy részletezzem a képességeiket és a specialitásaikat, Anakin
gazda? – kérdezte aggályoskodón oldalra billentve a fejét.
Anakin egy legyintéssel lecsendesítette, ahogy a jawák
főnöke közeledett. Alkudoztak egy darabig, s közben Anakin
pontosan érzékelte, milyen messzire mehet el a jawánál,
melyik droidtól szeretnének nagyon megszabadulni, és hogy
mennyire szeretnék megszerezni a cserébe kínált holmikat. S
a jawa egyik vigyázatlan, társainak szánt megjegyzéséből C-
3PO azt is kihámozta, hogy a legjobb droidok némelyike még a
járgány belsejében van. Persze, a jawa főnök dühösen
vartyogott rá, de az elszólását már nem vonhatta vissza.
Három újabb droidot hoztak ki, és Anakin – C-3PO-val az oldalán – ezeket
is alaposan szemrevételezte. Ezek remek modellek voltak, és a jawák
nem szívesen cserélték volna el őket; mindenképpen pénzt
szerettek volna kapni. Anakin és a jawák vezetője körülbelül
egyforma magasak és súlyúak voltak, és egymáshoz közel
hajolva hosszan vitatkoztak efölött.
Amikor a megegyezés megszületett, Anakin a magával hozott
holmik alig több mint a felétől volt kénytelen megválni, míg
cserébe kapott két kiváló állapotú szerelődroidot, három
működőképes multifunkciós droidot meg egy sérült
hiperhajtómű-konvertert, amelyet semmi perc alatt meg tud
majd javítani. Szerezhetett volna még vagy két-három droidot,
ám a maradék minősége nem ütötte meg Watto elvárásait, és
Watto ezt első pillantásra kiszúrta volna.
Mivel lebegő szánt nem tudott beszerezni, Anakin sorba
állította az újonnan szerzett droidokat a suhanó mögött,
elhelyezte C-3PO-t a hátsó utasrészben, hogy tartsa szemmel
őket, és megindult vissza Mos Espa felé. Még alig múlt dél. A
kurta menet érdekes látványt nyújtott; az élen egy suhanó,
amely épphogy a talaj fölött lebegve lassan araszol előre,
mögötte pedig droidok masíroznak, szögletes léptekkel,
keményen igyekeznek tartani az ütemet.
– Ez kiváló üzlet volt, Anakin gazda – jegyezte meg C-3PO
derűsen, s közben le nem vette egyetlen működő szemét a
szerzeményekről. – Gratuláció illeti érte! Azt hiszem, a
jawákat ma alaposan megleckéztette! Megtanította őket egy-
két fogásra az alkudozás művészetéből! Hát az az
asztromechanikai droid önmagában sokkal többet ér, mint…
A droid egyfolytában fecsegett, de Anakin oda sem figyelt rá, elengedte a
füle mellett a szavait, hagyta elkalandozni a gondolatait most,
hogy a munka nehéz részét már elvégezte. Még így, a droidok
tempójában haladva is, elérik a Dűne-tenger szélét a délután
közepén, és még sötétedés előtt Mos Espában lesznek. Marad
idő visszacsempészni C-3PO-t a hálószobájába, és átadni az új
szerzeményeket Wattónak. Talán ezzel a sikeres üzlettel ismét
belopja magát a toydari kegyeibe. Watto biztosan örül majd a
konverternek. Az ilyesmikhez elég nehéz hozzájutni errefelé,
és ha sikerül működőképes állapotba hozni – és ezt Anakin egészen
biztosra vette –, sokkal többet fog érni, mint az összes többi árucikk
együttvéve.
Keresztezték a központi lapályt, és lassú ütemben
kapaszkodtak fel azon az emelkedőn, amely a Xelric-hágóhoz
vezetett, egy keskeny, széles szájú kanyonhoz, amely a
Mospic-hegységet szelte ketté közvetlenül a Dűne-tenger
peremén. A suhanó könnyedén siklott be a kanyonba, és a
droidok fényesen csillogó sorban masíroztak be mögötte a
napfényről az árnyékba. A hőmérséklet esett néhány fokot, és
még a csend is elmélyült itt, ezen a szikláktól szélvédett
helyen. Anakin óvatosan nézelődött; tisztában volt a sivatag
veszélyeivel, mint bárki, aki Mos Espából jött, bár ő
hajlamosabb volt úgy gondolni, hogy biztonságosabb, mint a
város.
– …rodiaiak és huttok négy az egyhez arányban, amikor a
telep már kezdett kinézni valahogy és hasonlítani egy
kereskedelmi központhoz, bár akkoriban még egyértelműen a
huttok voltak a domináns faj, és a rodiaiak szívesebben
maradtak otthon, mint hogy vállalják a hosszú és
meglehetősen céltalan repülőutat…
C-3PO folyamatosan csevegett, kérdezés nélkül váltott témáról témára, és
semmit sem kért cserébe a folyamatos beszámolóért, csak azt, hogy
folytathassa. Anakin úgy vélte, hogy valamiféle szenzoros beszédhiányban
szenvedhet a kikapcsolt állapotban töltött, huzamosabb idő
miatt. Ezek a protokolldroidok köztudottan elég szélsőséges
viselkedésűek.
A tekintete hirtelen jobbra vetődött, ahol valami
rendellenes, oda nem illő dolgot pillantott meg. Először
csupán egy színes alakzat volt a sivatagi homok és a sziklák között,
csaknem beleolvadva az árnyékba. Ám ahogy jobban szemügyre vette, kezdte
felismerni, mi az. Élesen jobbra fordította a suhanót, és a nyomában masírozó
droidok követték.
– Anakin gazda, mit művel? – zsémbelődött C-3PO. Egyetlen
szemét a fiúra szögezte. – Mos Espába a kanyonon át jutunk,
nem pedig a… Ó, egek! Ez az, amire gondolok? Gazda, legjobb
lesz, ha máris azonnal megfordul…
– Tudom – szakította félbe kurtán a droidot Anakin. – Csak egy pillantást
akarok vetni rá.
C-3PO aggódva hadonászott.
– Tiltakoznom kell, Anakin gazda. Ez nem bölcs cselekedet. Ha nem
tévedek, és meg kell mondanom, hogy kilencvenkilenc egész héttized
százalékban biztosra veszem, hogy egyenesen egy bizonyos…
Anakinnak azonban nem kellett megmondani, hogy mi az, ami
felé tartanak, mivel már pontosan tudta. Egy taszken harcos
havert a földön, félig betemetve egy rakás kővel az egyik
szikla tövében. A buckalakók jellegzetes külsejét és öltözékét
még ebből a távolságból is fel lehetett ismerni. Laza,
rozsdabarna ruha, vaskos bőrkesztyű és – csizma, derék- és
töltényöv, rongyokba bugyolált fej sötét szemüveggel és
légzőmaszkkal, és egy hosszú csövű karabély hevert egy
méterre a kinyújtott kartól. Friss repedés húzódott le a szirt
oldalán, egyértelműen jelezve a kőomlás helyét. A taszken
valószínűleg odafönt rejtőzött, amikor a kő megindult a lába
alatt, s zuhantában maga alá temette.
Anakin megállította a suhanót, és kiszállt.
– Szerintem ez egyáltalán nem jó ötlet, Anakin gazda – jelentette ki C-3PO
éles, dorgáló hangon.
– Csupán egy pillantást vetek rá, ennyi az egész – felelte a fiú.
Óvatos volt és egy kicsit ijedt is, de még sosem látott
taszken harcost közelről, bár rengeteg történetet hallott
felőlük. A taszkenek zárkózott, vad nomádok, akik saját
birtokuknak tekintik a sivatagot, és azokból éltek, akik elég
botorak voltak ahhoz, hogy óvatlanul a területükre
merészkedjenek. Gyalogosan vagy banthaháton bukkantak elő
a sivatagból, oda mentek, ahová akartak, félreeső otthonokat
és pihenőhelyeket fosztottak ki, megtámadták az utazó karavánokat,
élelmet és hasznos holmikat loptak, s úgy nagy általánosságban terrorizáltak
mindenkit. Alkalmanként még a huttokat is kirabolták. Mos Espa lakossága,
akik maguk sem voltak tiszteletreméltó díszpolgárok, szenvedélyesen
gyűlölték a buckalakókat.
Anakin még nem tudta, mint vélekedjen felőlük. A róluk
szóló történetek elég ijesztően hatottak, ám elég tapasztalata
volt már ahhoz, hogy tudja, minden mesének két oldala van, s
ő csak az egyiket hallja. A taszkenek szabad, vad élete
felkeltette a kíváncsiságát, hiszen ez egy felelősség és
korlátozások nélküli élet egy olyan közösségben, ahol elvileg
mindenki egyenlő.
Otthagyta a suhanót, és a pórul járt taszken felé indult.
Thripio folyamatosan zsémbelődött, és ékesszólóan igyekezett
ráébreszteni arra, mekkora hibát követ el. Valójában Anakin is
tudta, hogy a droidnak igaza van. Azonban a kíváncsisága
erősebbnek bizonyult az elővigyázatosságnál. Mi baj
származhat abból, ha csupán egy kurta pillantást vet rá?
Felszínre tört benne az érdeklődő kisfiú, és átvette az
irányítást. Majd elmesélheti a barátainak, hogy megnézett egy
taszken harcost közvetlen közelről. Elmesélheti nekik, hogyan
néz ki egy igazi buckalakó.
A taszken hason feküdt, széttárt karokkal, oldalra fordult fejjel.
Kődarabok és hulladékok fedték alteste jelentős részét. Egyik
lábát egy jókora szikladarab temette maga alá. Anakin
óvatosan odament a karabélyhoz, lehajolt, és felemelte.
Súlyos volt és ormótlan. Erősnek és gyakorlottnak kell lennie a
használójának, gondolta. Felfigyelt a puskatuson lévő furcsa
karcolatokra – valószínűleg törzsi jelek. Hallotta, hogy a
taszkenek törzsekben élnek.
A halottnak hitt taszken hirtelen megmoccant, egyik kezét maga alá húzva
feltámaszkodott, és felemelte bebugyolált fejét. Átlátszatlan
szemlencsék meredtek Anakinra. A fiú gépiesen elhátrált.
Azonban a taszken csak bámult rá néhány pillanatig,
szemügyre vette őt, aztán a feje visszaesett.
Anakin Skywalker várt, nem tudta eldönteni, mit tegyen. Tudta, mit
mondana Watto. Tudta, mit mondana szinte mindenki. Tűnj
innen! Máris! Letette a karabélyt a földre. Ez nem az ő dolga.
Tett egy lépést hátra, aztán még egyet.
A taszken megint felemelte a fejét, és rámeredt. Anakin visszabámult rá.
Érzékelte a fájdalmat a fickó tekintetében, pedig a
szemüvegtől nem láthatta a szemét. Erezte a kétségbeesését,
a szorultságát, a tehetetlenségét a szikla alatt, megfosztva
fegyverétől és a szabadságától.
Anakin a homlokát ráncolta. Vajon az anyja is azt tanácsolná, hogy
táguljon innen? Vajon mit mondana, ha itt lenne?
– Thripio! – kiáltotta oda a droidnak. – Terelj ide mindenkit!
C-3PO minden lépésénél hevesen tiltakozva összeszedte az
újonnan szerzett droidokat, és odaterelte őket a kiterült
taszken közelében álló fiúhoz. Anakin a droidokkal leszedette
a taszkenről a kisebb-nagyobb köveket, majd a suhanó
erejének segítségével megbillentette annyira a hatalmas
sziklatömböt, hogy kihúzhassák alóla a fickót. A taszken rövid
ideig eszméletén volt, de aztán belesüllyedt az öntudatlanságba.
Anakin utasította a droidokat, hogy kutassák át a taszkent, hogy van-e más
fegyvere, s ezalatt biztonságos távolságban tartotta a karabélyt.
Míg a taszken nem volt magánál, a droidok hanyatt fektették, és
megvizsgálták a sérüléseit. Az a lába, amelyet a szikla maga alá préselt,
valósággal szétlapult; a csontok több helyen eltörtek. Anakin látta a sebeket a
szakadt rongyok között. Azonban nem ismerte a taszkenek élettani
jellegzetességeit, és nem igazán tudta, hogyan lássa el a sérüléseket, így
csupán annyit tett, hogy a suhanó elsősegély-ládikájában
található sínnel rögzítette a lábat, és bekötözte.
Aztán leült, hogy átgondolja, mit tegyen ezután. A fény
egyre gyengült. Túl sok időt töltött el a taszken
kiszabadításával, s most már nem fog Mos Espába érni
alkonyat előtt. Sötétedésre kiérhet a Dűne-tenger pereméről,
de csak akkor, ha a taszkent itt hagyja egyedül, ellátatlanul.
Anakin a homlokát ráncolta. Tudván, miféle lények kószálnak a
sivatagban sötétedés után, ennyi erővel akár élve is eltemethetné a
fickót.
Így hát előhozatott a droidokkal egy kicsi világítóegységet a
suhanóból. Amikor leszállt az alkony, bekapcsolta a lámpást,
és egy hosszabbítóval csatlakoztatta az energiatelepekhez,
hogy égjen egész éjszaka. Aztán feltépett egy régi szárított élelemmel
telt csomagot, és szórakozottan elrágcsálta, miközben az eszméletlen taszkent
bámulta. Az anyja már bizonyára aggódik. Watto örjönghet. Azonban
mindketten tudják, hogy képes vigyázni magára, és várni fognak napkeltéig,
mielőtt bármit is tesznek. Akkorra pedig remélhetőleg már
úton lesz hazafelé.
– Mit gondolsz, rendben lesz? – kérdezte C-3PO-t.
A suhanót és a droidokat a fénykörön kívül eső
sziklanyúlvány takarásában helyezte el, hogy ne legyenek
szem előtt, C-3PO-t viszont maga mellett tartotta. A fiú és a droid
egymáshoz közel húzódva ültek a fénykör egyik oldalán, míg velük szemközt
a taszken továbbra is mozdulatlanul hevert.
– Attól tartok, hiányzik a szükséges orvosi kiképzés és információ ahhoz,
hogy egzakt választ adjak a kérdésére, Anakin gazda – felelte C-3PO
megbillentett fejjel. – Ám azt gondolom, ön megtett mindent, ami módjában
állt.
A fiú töprengve bólintott.
– És ha már itt tartunk, Anakin gazda – folytatta a droid –, úgy hiszem,
nem kellene itt töltenünk az éjszakát. Ez egy igen veszélyes vidék.
– De nem hagyhatjuk itt egyedül, igaz?
– Ó, nos, igen, ez egy rendkívül nehéz döntés – mérlegelte C-3PO az ügyet.
– És magunkkal sem vihetjük.
– De nem ám!
A fiú csendben ült egy darabig, és a mozdulatlan taszkent figyelte.
Olyan hosszan nézte, hogy szinte meglepetésként érte,
amikor a buckalakó hirtelen megmoccant. Mindez oly
váratlanul történt, és készületlenül érte a fiút. A taszken
harcos átfordult a másik oldalára, élesen fújta ki a levegőt,
feltámaszkodott az egyik kezén, végignézett magán, aztán a
fiúra szögezte a tekintetét. Anakin nem mozdult, és hangot
sem adott ki. A taszken mereven bámulta egy hosszú
pillanatig, aztán lassan ülő pozícióba helyezkedett, s sérült
lábát kinyújtotta maga előtt.
– Öööö, hello – mondta Anakin, és megpróbálkozott egy mosollyal.
A taszken harcos nem reagált.
– Nem vagy szomjas? – kérdezte a fiú.
Semmi válasz.
– Nem hinném, hogy túlzottan kedvelne bennünket – vélte C-3PO.
Anakin tucatnyi módon próbált beszélgetést kezdeményezni, de a taszken
harcos ügyet sem vetett rájuk. A tekintete is csak egyszer vándorolt el; oda,
ahol a karabélya hevert egy sziklának támasztva a fiú háta mögött.
– Mondj neki valamit taszken nyelven! – utasította végül C-3PO-t.
A droid megtette. Hosszasan beszélt a taszkenhez annak nyelvén, ám a
harcos továbbra sem reagált. Egyre csak a fiút bámulta. Végül, miután C-3PO
nem adta fel, a taszken rápillantott, és egyetlen szót ugatott felé.
– Ez kedves! – kiáltotta a droid.
– Mit mondott? – tudakolta a fiú izgatottan.
– Hát… azt, hogy "kussoljak"!
Ezzel véget ért a beszélgetési kísérlet. A fiú és a taszken
egymással szemben ültek néma csendben, arcukon a lámpás
fénye csillogott, és a sivatag sötétje burkolta be őket. Anakin
azon tűnődött, mihez fog kezdeni, ha a taszken rátámad. Ez
valószínűtlen, ám a férfi hatalmas termetű, vad és erős, és ha
sikerülne elkapnia a fiút, könnyedén legyűrhetné.
Megkaparinthatja a karabélyát, és akkor azt tehet vele, amit
csak akar.
Azonban Anakin valahogy egyáltalán nem érezte úgy, hogy a taszkennek
ez lenne a szándéka. A buckalakó nem is próbált mozdulni, és jelét sem adta,
hogy ilyesmit akarna tenni. Csak ült ott bebugyolálva a sivatagi rongyaiba,
arctalanul a maszk mögött, elmerülve saját gondolataiban.
Végül ismét torokhangokat adott ki. A fiú sietve C-3PO-ra pillantott.
– Azt akarja tudni, mi a szándékod vele, Anakin gazda – fordította a droid.
A fiú zavartan méregette a taszkent.
– Mondd meg neki, hogy nincs semmilyen szándékom! Csupán segíteni
próbálok rajta.
C-3PO elismételte ezt taszken nyelven. A férfi hallgatott. Nem felelt. Nem
is szólt többet.
Anakin hirtelen rádöbbent, hogy a taszken fél. Érzékelte ezt a hangjában, a
testtartásában. Itt ül sérülten és fegyvertelenül. Kiszolgáltatva Anakin
kényére-kedvére. A fiú megértette a taszken félelmét, de
alaposan meglepte. Valahogy nem illett hozzá. A buckalakókat
mindenki rettenthetetlennek tartja. Ráadásul ő nem fél a
taszkentől. Pedig kellene, de mégsem fél.
Anakin Skywalker nem félt semmitől.
Vagy mégis?
Miközben belebámult a sötét lencsébe, amely eltakarta a
taszken harcos szemét, megvitatta magában a dolgot.
Legtöbbször úgy gondolta, hogy nincs semmi, ami
megijeszthetné. Legtöbbször úgy gondolta, hogy ő elég bátor
ahhoz, hogy sose féljen semmitől.
Ám tudata legtitkosabb zugában, ahol olyasmiket
rejtegetett, amiket nem szándékozott feltárni senki előtt,
tudta, hogy ez csak önámítás. Igaz, önmagát nem félti, az
anyját viszont néha igen.
Mi lesz, ha valami történik az anyjával? Mi lesz akkor, ha valami
iszonyatos dolog történik vele, amit ő nem tud
megakadályozni?
Érezte, ahogy borzongás fut végig a gerincén.
Mi lesz akkor, ha elveszíti őt?
Mennyire lesz bátor akkor, ha hirtelen elveszíti azt a személyt, aki a
legközelebb áll hozzá, az egész univerzumban? Ez persze sosem fog
bekövetkezni. Ez nem történhet meg.
De mi van, ha mégis?
Rámeredt a taszken harcosra, és az éjszaka mély
csendjében érezte, ahogy a magabiztossága megremeg, akár
egy széltől megrángatott levél.

Végül álomba zuhant, és különös dolgokról álmodott. Az álmok
váltakoztak, átalakultak, és különböző történetek elevenedtek
meg eközben. Számos személyiséggé változott álmai
folyamán. Egyszer Jedi-lovagként küzdött olyan sötét és
anyagtalan lények ellen, hogy nem is tudta azonosítani őket.
Aztán egy űrcirkáló pilótájaként vitte a hajót a hipertérbe, és
teljes csillagrendszereket ugrott át útja során. Aztán egy
roppant sereg nagy hatalmú és félelmetes parancsnokaként
tért vissza a Tatuinra hajók és csapatok élén, hogy
felszabadítsa a bolygó rabszolgáit. Az anyja várta őt,
mosolyogva, kitárt karral. Ám amikor megpróbálta megölelni,
eltűnt.
Buckalakók is felbukkantak az álmaiban. Ők a legvégén
jelentek meg; egy maroknyi félelmetes alak, karabélyokkal és
szúrásra kész szigonyos rudakkal. Csendben szemlélték, mintha
azon töprengenének, mit kezdjenek vele.
Ekkor hirtelen felriadt; minden mással összetéveszthetetlen
veszélyérzet ugrasztottá fel. Zavartan és rettegve nézett
körül. A világítóegység szinte teljesen leégett. A hajnalelő
halvány, ezüstös csillogásában álmaiból megelevenedett,
sötét, arctalan buckalakók gyűrűjében találta magát.
Anakin nagyot nyelt. A taszken támadók mozdulatlan szobrokként
rajzolódtak ki a hajnali fényben. A fiú arra gondolt, hogy áttör közöttük és
elszalad, de rádöbbent, hogy ez ostoba kísérlet lenne. Esélye sem volt.
Mindössze annyit tehetett, hogy várt, derüljön ki, mi a szándékuk vele.
Torokhangú motyogás hallatszott közülük, és fejek fordultak az irányába. A
sorok közötti résen Anakin csak annyit látott, hogy egy alakot emelnek fel
és cipelnek el. Valószínűleg az a harcos beszélt a társaihoz,
akit Anakin megmentett. A többi taszken habozott, aztán
lassan hátrálni kezdtek.
Másodperceken belül eltűntek.
Napfény kúszott be a Mospic sötét tömegének repedéseibe, és Anakin azon
kapta magát, hogy C-3PO beszél hozzá viharos sebességgel hadarva,
miközben fémkarjaival vadul hadonászik.
– Anakin gazda, elmentek! Ó, mily szerencse, hogy életben hagyták! Hála
az égnek, nem bántották!
Anakin feltápászkodott. Taszkén lábnyomok látszottak mindenfelé.
Gyorsan körülnézett. A suhanó és a jawáktól szerzett droidok
bántatlanul álltak a nyúlvány alatt. A taszken karabélya eltűnt.
– Most mihez kezdünk, Anakin gazda? – szűkölt C-3PO
csüggedten.
Anakin végignézett az üres kanyonon, a magas, töredezett
sziklafalon, és a ragyogó égen, ahol már elhalványultak a
csillagok. Hallgatta a mélységes csendet, és hihetetlenül
magányosnak, sebezhetőnek érezte magát.
– Hazamegyünk – suttogta, és máris mozdult, hogy szavának álljon.

7
Nute Gunray és Rune Haako szótlanul álltak a palota
tróntermének közepén, Theedben, a Naboo fővárosában, és
türelmesen hallgatták Sio Bibble tiltakozását a Kereskedő
Föderáció jelenléte ellen. Mindketten hivatali föderációs
palástjukat viselték, arcuk kifürkészhetetlen maszkba
merevedett. A helyiségben lévő nabooiakra két tucat roham
droid fegyverének torkolata meredt. A város nem sokkal
napfelkelte után esett el. A hódítók alig ütköztek ellenállásba –
a nabooiak békés nép voltak. Az invázió meglepetésként érte
őket, és a droidsereg még azelőtt bejutott a város kapuin,
hogy jelentősebb védelmi intézkedéseket hozhattak volna. A
nabooiaknál lévő néhány fegyvert elkobozták, a lakosokat
pedig fogolytáborokba gyűjtötték. Az utcákon még most is
roham droidok őrjáratoztak, hogy elejét vegyék bármiféle ellenállás
fellángolásának.
Gunray elfojtott magában egy mosolyt. A királynő
láthatólag egészen az utolsó pillanatig abban bízott, hogy
megmaradnak a tárgyalások szintjén, és a Szenátus majd
gondoskodik a nabooi nép védelméről.
– Már az is elég szörnyű, alkirály, hogy meg merészelte
gátolni a kommunikációt a királynő és az ügyünket a Szenátus
előtt képviselő Palpatine szenátor között. Nem kevésbé
szörnyű, hogy törvényes akciónak próbálja feltüntetni ezt a
blokádot. Az azonban, hogy egy egész hadsereggel özönli el a
bolygónkat és elfoglalja városainkat, annyira felháborító, hogy szavakkal nem
is tudom kifejezni!
Sio Bibble magas, kopaszodó, hegyesre pödört szakállú és
éles nyelvű férfi volt. Még éppen csak belekezdett a
mondandójába, de Gunray már most unta az egészet.
Végigmérte a többi foglyot. Az egyik oldalon Panaka
kapitány, a királynő testőrségének főnöke és négy személyi
testőr állt fegyvereitől megfosztva, tehetetlenül. Panaka
kifejezéstelen arccal, szúrós tekintettel méregette a
neimoidikat. A nagy termetű, izmos férfi sötét, simára
borotvált arcában fürgén csillogott a szeme. A neimoidinak
egyáltalán nem tetszett, ahogy az a szempár rászegeződött.
A királynő a trónján ült, udvarhölgyeitől körülvéve. Nyugodt
és fensőbbséges volt, közönyös mindennel szemben, mintha a
történteknek semmi közük nem lett volna hozzá, semmi
hatást nem gyakoroltak volna az életére. Éjfekete öltözéket
viselt, fehérre festett arca élesen elütött fekete tollakból
összeállított fejékétől. Királyi homlokán egy vékony aranylánc
díszelgett, alsó ajkát egy vörös szépségcsík metszette ketté
függőleges irányban. Gunraynek azt mondták, gyönyörű, neki
azonban nem volt érzéke az emberi szépséghez, neimoidi
mércével mérve pedig egyszerűen színtelennek és
jellegtelennek látta.
Annál inkább felkeltette az érdeklődését a nő fiatalsága.
Még alig nőhetett ki a gyerekkorból, felnőtt nőnek
semmiképpen sem lehetett volna nevezni, a Naboo népe
mégis őt választotta királynőjének. A bolygó nem azok közé a
monarchiák közé tartozott, amelyeken a származástól függött
az uralkodáshoz való jog, és így dinasztiák alakultak ki. A
nabooiak közfelkiáltással választották ki maguk közül a
legbölcsebbnek tartott személyt, Amidala királynő tehát népe
jóváhagyásával uralkodott. Gunray el sem tudta képzelni,
miért választottak maguknak egy ilyen fiatal és naiv
teremtést. Mindenesetre úgy tűnt, ebben az esetben nem a
legjobban jártak a választásukkal.
Sio Bibble kormányzó hangja visszhangot vert a tágas csarnokban,
felszárnyalva a magas, boltíves mennyezetig, visszaverődve a sima,
napsütötte falakról. Theed fényűzőén gazdag város volt, és az
elmúlt évszázadok jóléte a tróntermen is tükröződött.
– Alkirály, válaszoljon a kérdésemre – ért el Sio Bibble beszéde
zárómondatához –, hogyan szándékozik magyarázatot adni a
Szenátusnak erről az invázióról?
A neimoidi lapos, hüllőszerű arcán átvillant egy mosoly.
– A Naboo és a Kereskedő Föderáció hamarosan aláír egy
szerződést, amely legitimizálja Theed megszállását.
Megbízható forrásból tudom, hogy a Szenátus azonnal
ratifikálni fogja a szerződést, amint elkészül.
– Szerződést? – kiáltott fel a kormányzó döbbenten. –
Ezután a teljes mértékben jogtalan támadás után?
Amidala felemelkedett trónjáról, és csuklyás köpenyt viselő
udvarhölgyei kíséretében előrelépett. A tekintetében jeges,
metsző düh csillogott.
– Nem fogom aláírni a szerződést! – jelentette ki
határozottan.
Nute Gunray egy pillanatra összenézett Rune Haakóval.
– Ugyan, ugyan, felség – dorombolta. – Ne kapkodjunk az
ilyen horderejű kijelentésekkel! Tartogatunk egyet-mást a
népe számára, aminek nem fog örülni. A szenvedésük
hamarosan meggyőzi majd arról, hogy érdemes felülvizsgálnia
az álláspontját… De elég az üres fecsegésből! – fordult el. –
Parancsnok! – csattant fel. Az előrelépő OOM-9 roham droid
parányit előrebillentette fémarcát válaszul. – Vezesd el őket! –
parancsolta az alkirály.
OOM-9 odaintett az egyik őrmesterének, és fémes hangon
utasította, hogy a foglyokat kísérjék el a négyes táborba. A
roham droidok kiterelték a királynőt, az udvarhölgyeit, Bibble
kormányzót, Panaka kapitányt és a nabooi testőröket a
trónteremből.
Nute Gunray ferde metszésű, vöröses-narancsszínű
szemével követte őket, majd visszanézett Haakóra. Mély
elégedettségérzés öntötte el. Minden pontosan a terv szerint
haladt.

Az őrmester és egy tucat roham droid a palota csiszolt kőből
emelt folyosóin keresztül kikísérte a foglyokat a szobrokkal és
oszlopokkal díszített, teraszokká szélesedő lépcsősorra, mely
egy tágas térre vezetett. A teret a Föderáció tankjai és roham
droidjai töltötték meg, nabooiakat egyáltalán nem lehetett
látni. A szögletes, csőrös orrú tankok ágyúi a vezetőfülke felett
és mögött kimagasodó tornyon helyezkedtek el, lejjebb
mindkét oldalukat kisebb lézerfegyverekkel zsúfolták tele.
Gyűjtögető bogarakra emlékeztettek, ahogy a tér szélén köröztek.
A téren túl Theed épületei terültek el a látóhatár irányában.
Magas kőfalak, csillogó kupolák, csúcsos tornyok és
domborművekkel díszített boltívek emelkedtek az utcák fölé. A
napfényben fürdő pazar építmények ragyogóan
ellenpontozták a bolygó növényzetének buja zöldjét. A
vízesések morajának és a szökőkutak csobogásának halk,
távoli háttérzenéje előtt szinte nyomasztóan hatott a lakosok
eltávolítása miatt beállt különös csend.
A foglyok áthaladtak a téren, a Kereskedő Föderáció
pusztító gépezetei között. Mindannyian hallgatásba
burkolóztak. Még Bibble kormányzó is némán, lehajtott fejjel
töprengett sötét gondolatain. A teret elhagyva ráfordultak egy
széles sugárútra, amely a város peremkerületei és a
Kereskedő Föderáció sebtében felállított fogolytáborai felé
vezetett. A magasban STAP-ek zümmögtek, árnyékuk egyik
épületről a másikra siklott, fémtestük vakítóan csillogott a
napfényben.
A droidok épp befordultak foglyaikkal egy csendes
mellékutcába, amikor a menetet vezető őrmester hirtelen
megtorpant.
Két férfi állta el az útjukat. Mindketten bő köpönyeget
viseltek övvel összefogott tunikájuk fölött. A magasabbik
hosszúra növesztette a haját, az alacsonyabb rövidre vágta,
csak egy befont tincset hagyott meg. A karjukat lazán lelógatták
a testük mellett, de egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akiket váratlanul ért a
találkozás.
A két csoport egy pillanatig némán bámulta egymást. Aztán
egy tágra nyílt szemű, rémült gunga keskeny arca bukkant fel
a két köpenyes alak mögül.
– Ön Amidala, a Naboo királynője? – kérdezte előrelépve Qui-
gon Jinn a tollas fejdíszt viselő, fiatal nőtől.
– Kik maguk? – tétovázott a királynő.
– A főkancellár követei – hajtott fejet a Jedi-mester. –
Audienciát kérünk öntől, felség.
A droidőrmesternek hirtelen mintha eszébe jutott volna, hol is van és
mit is csinál tulajdonképpen.
– Tüntessétek el őket! – intett oda a katonáinak.
Négy roham droid mozdult a parancsra. Még célzásra sem emelhették a
fegyvereiket, amikor a Jedik már bekapcsolták fénykardjukat, és darabokra
vágták őket. Aztán a földre záporozó fémdarabok között
előreszökkentek, hogy a többivel is végezzenek.
Szemkápráztató sebességgel hárították el a feléjük záporozó
lézersugarakat, söpörték félre a rájuk irányuló fegyvereket,
miközben ócskavassá aprították a megmaradó droidokat.
Az őrmester sarkon fordulva menekülni kezdett, Qui-gon
azonban felemelte a kezét, és az Erővel kinyúlva megragadta
a droidot. Az őrmester darabjai pár másodperc múlva
elvegyültek a beosztottjaiéval.
A nabooi harcosok sebesen felkapkodták a földre hullott
fegyvereket. A Jedi-lovagok kikapcsolták fénykardjukat, és egy
intéssel jelezték a csoportnak, hogy a nyílt utcáról húzódjanak
be egy keskeny, két épület között futó járatba. Jar Jar Binks
követte őket, magában azon a hűvös hatékonyságon ámulva, amivel
a Jedik semlegesítették az ellenfeleiket.
– Felség – fordult Qui-gon a királynő felé –, Qui-gon Jinn
vagyok, a társam pedig Obi-van Kenobi. Mindketten Jedi-
lovagok vagyunk, s a főkancellár követei.
– Úgy látszik, a tárgyalásaik kudarcot vallottak, követ – állapította meg Sio
Bibble egy horkantás kíséretében.
– Nem is került sor tárgyalásra. – Qui-gon továbbra is a
királynőre szegezte a tekintetét. A festett arcról semmit sem
lehetett leolvasni. – Felség – folytatta –, kapcsolatba kell lépnünk
a Köztársasággal.
– Lehetetlen – lépett előre Panaka kapitány. – Minden
kommunikációs eszközt tönkretettek.
Valahol a közelben felharsant egy riadójelzés, amit futó lábak dobogása
követett. Qui-gon gyors pillantást vetett az utcára, ahol a roham droidok
maradványai hevertek.
– És mi a helyzet az űrhajókkal?
A nabooi kapitány bólintott, azonnal felfogva, mire készül a Jedi.
– A központi hangárban vannak. Kövessenek!
A csapat a kapitány vezetésével végigsietett a sikátoron, majd újabb
mellékutcákon és szűk járatokon folytatták az útjukat. Senki
sem tartotta fel őket. Gyorsan és halkan haladtak az egyre
hangosabban sivító szirénák és a STAP-ek gonosz zümmögése
közepette. Javukra legyen mondva, a nabooiak szó nélkül
elfogadták Qui-gon vezetését, és hirtelen felbukkanásával
kapcsolatban sem kezdtek el kérdezősködni. Most, hogy
Panaka és emberei újra fegyverekhez jutottak, a nabooi
királynő és kísérői megérezték, miszerint újra a saját kezükbe
vehetik sorsuk irányítását, s készségesen megragadták a
szabadítóik kínálta lehetőséget.
Nemsokára odaértek úti céljukhoz. Az egyik széles kövesút
végét egy sor összefüggő, kupolás, tágas épület zárta le. A
központi építmények boltíves bejáratait alacsony, lapos
őrbódék biztosították. Mindenfelé roham droidok álltak,
tüzelésre kész fegyverrel, Panaka kapitány azonban talált egy
őrizetlenül hagyott bejáratot, az épületeket összekötő keskeny
folyosók egyikén.
A központi hangár oldalajtajánál Panaka megállította a csapatot. A válla
fölött gyorsan hátrapillantott, ellenőrizve, hogy nincsenek-e droidok
a környéken, majd résnyire nyitotta az ajtót. Qui-gon Jinn-nel
szorosan a sarkában bekukucskált. A hangár közepén egy
tucatnyi nabooi hajó állt, karcsú, csillogó személyszállítók,
orral a szemközti falon tátongó széles nyílás felé fordítva.
Mindegyiket roham droidok őrizték, szétszóródva a
hangárban, hogy a teljes területet ellenőrzésük alatt tartsák.
Panaka rámutatott a hangár másik végében álló, hosszú,
alacsony, csapott szárnyú, nagy teljesítményű Headon-5
hajtóművekkel felszerelt hajóra.
– A királynő különgépe – súgta a Jedi-mesternek.
Qui-gon biccentett. Egy J típusú Nubi-327-es. A távolban a szirénák
kitartóan üvöltöttek.
– Az jó lesz – súgta vissza. Panaka felmérte a hangárt.
– Túl sok a droid.
A Jedi hátralépett az ajtóból.
– Nem probléma. – Odafordult a királynőhöz. – Felség!
Tekintettel a körülményekre, javaslom, hogy jöjjön velünk a
Coruscantra.
A fiatal nő megrázta a fejét; fejdísze tollai halkan
megzizzentek.
– Köszönöm, követ, de itt a helyem, a népemmel.
– Én másképp gondolom – nézett a szemébe Qui-gon. – A
Kereskedő Föderációnak pedig más tervei vannak. Meg fogják
ölni, ha itt marad.
– Azt még ők sem mernék! – nyomakodott a királynő mellé
Sio Bibble.
– Szükségük van rá, hogy aláírja az inváziót legalizáló szerződést! –
mutatott rá Panaka kapitány. – Nem ölhetik meg!
A királynő tekintetében a bizonytalanság leghalványabb
jele nélkül nézett végig az arcokon.
– Az itt kialakult helyzet nem az, mint aminek látszik –
makacskodott Qui-gon. – Valami más is működik a háttérben,
felség. Semmi logika nincs a Föderáció tetteiben. Az ösztöneim azt súgják, el
fogják pusztítani önt.
A Jedi-mester szavai hallatán Sio Bibble arcára igazi rémület vetett
árnyékot. Határozott vonásai meglágyultak.
– Felség – kezdte lassan –, talán át kellene gondolnia a döntését. Az
egyetlen reményünk, hogy a Szenátus a mi oldalunkra áll a kérdésben.
Palpatine szenátornak szüksége lesz az ön segítségére.
– Lehetetlen átjutni a blokádon, felség! – tiltakozott Panaka kapitány. –
Még ha el is kellene hagynunk a bolygót… túl veszélyes lenne…
– Felség, én itt maradok és mindent megteszek, amit csak tudok – vágott a
szavába a fejét rázva Sio Bibble. – A Kormányzók Tanácsát meg kell hagyniuk
a helyén, ha fenn akarják tartani legalább a rend és a törvényesség látszatát.
Önnek azonban el kell mennie innen…
Amidala királynő felemelte a kezét, hogy véget vessen a
vitának. Elfordulva a kormányzótól, a testőrkapitánytól és a
Jediktől, hirtelen az udvarhölgyeire nézett, akik szorosan
körülvették.
– Mindkét választás nagy kockázatot jelent mindannyiunk számára… –
mondta halkan, végigmérve az arcokat.
Qui-gon értetlenül figyelte az eseményeket. Mire készül a
királynő?
Az udvarhölgyek egymásra pillantottak az arcukat szinte
teljesen elrejtő vörös és aranyszínű csuklyák alól. Egyikük sem
mondott semmit.
– Nem vagyunk híján a bátorságnak, felség – szólalt meg
végül a Padmé nevű udvarhölgy.
A szirénák kitartóan vijjogtak.
– Ha úgy dönt, felség, hogy velünk tart, akkor most kell mennünk –
sürgette Qui-gon.
Amidala királynő kihúzta magát és bólintott.
– Hát legyen. Személyesen fogom a Szenátus előtt
képviselni az ügyünket. Vigyázzon magára, kormányzó! –
pillantott Sio Bibblére.
Egy pillanatra megfogta a kormányzó kezét, majd rábökött három
udvarhölgyére. Azok, akiket nem választott ki, halkan sírni kezdtek.
Amidala megölelte őket, és bátorító szavakat suttogott a
fülükbe. Panaka kapitány kijelölt két testőrt, hogy maradjanak
hátra az udvarhölgyekkel és Sio Bibblével.
A Jedi-lovagok beléptek a hangárba, helyet hagyva maguk mögött Jar
Jarnak és a nabooiaknak.
– Ne maradjanak le! – figyelmeztette őket halkan Qui-gon a
válla fölött hátraszólva.
– Kell egy pilóta is a hajóra – lépett mellé Panaka kapitány feszült arccal. A
hangár egyik sarka felé intett, ahol néhány nabooit őrzött egy szakasz
roham droid. Az egyenruhák rangjelzései alapján őrök,
technikusok és pilóták voltak. – Ott vannak.
– Ez hadd legyen az én gondom! – vigyorodott el Obi-van, és a foglyok
felé vette az irányt.
Qui-gon és a többiek továbbmentek. Merészen átvágtak a hangáron
a királynő hajója felé, tudomást sem véve a feléjük induló
roham droidokról. Qui-gon megjegyezte magában, hogy a hajó
rámpája le van eresztve. Egyre több droid tartott feléjük,
kíváncsian, de még gyanútlanul.
– Ne álljanak meg, akármi történjék is! – szólt oda a
királynőnek, miközben keze a köpeny alatt rácsúszott a
fénykardjára.
Alig húsz méterre lehettek a királynő hajójától, amikor a
legközelebbi roham droid megelégelte a szemlélődést.
– Hová mennek? – kérdezte kifejezéstelen, fémes hangon.
– Félre az útból! – parancsolt rá Qui-gon. – A főkancellár
követe vagyok, és a Coruscantra kísérem ezeket az
embereket.
A droid gyorsan felemelte a fegyverét, elállva a Jedi-mester útját.
– Le vannak tartóztatva!
Pillanatokon belül csak füstölgő fémdarabok maradtak belőle,
ahogy Qui-gon fénykardja darabokra szelte. Újabb roham
droidok rohantak a Jedi megállítására, aki egyedül állta a
rohamukat, miközben társai felrohantak a Nubi hajó
fedélzetére. Panaka kapitány és a testőrök oltalmazó kört
formáltak a királynő és udvarhölgyei köré, amíg azok felsiettek
a rámpán. Jar Jar Binks a nyomukban loholt, hosszú kezeivel a
fejét fogva. Minden irányból lézersugarak süvítettek feléjük,
és újabb szirénák bőgtek fel vadul.
A hangár másik végében Obi-van Kenobi rárontott a nabooi
pilótákat őrző roham droidokra, és ádáz elszántsággal aprítani
kezdte őket. Qui-gon fél szemmel a tanítványát figyelte,
miközben lobogó hajjal verte vissza a roham droidok egy
újabb, a királynő hajójának elfoglalására irányuló rohamát. A
lézersugarakat elhárítva igyekezett tartani a rámpát. Obi-van már rohanva
közeledett, egy maroknyi nabooival a nyomában. Gránátok robbantak
körülöttük, halálos energiasugarak martak a fémbe és a húsba. Több nabooi
elesett, a Jedit azonban nem tudták lelassítania a roham droidok.
Qui-gon élesen odakiáltott a mellette elszáguldó Obi-
vannak, hogy emelje a levegőbe a hajót. A hangár ajtajában
újabb droidok tűntek fel és nyitottak tüzet rájuk. Qui-gon
gyorsan felhátrált a rámpán a hajó homályosan megvilágított
belsejébe. A rámpa felemelkedett, és egy halk hussanás kíséretében bezárult.
A Headon-5 hajtóművek még azelőtt feldübörögtek, hogy a
Jedi-mester odaért volna a pilótafülkébe és levetette volna
magát egy ülésre. A karcsú hajó oldalán lövések dübörögtek,
de az már távolodni is kezdett. A pilóta a vezérlőpult felé
görnyedve ült, viharvert arca feszült volt, homlokán verejték
gyöngyözött, kezei magabiztosan száguldottak a kapcsolók
között.
– Kapaszkodjanak! – szólt hátra.
A Nubi átsüvített a hangárkapun, maga mögött hagyva a roham
droidokat és a lézertüzet, élesen felemelkedve Theed
városából a kék, napsütötte égboltra. A Naboo bolygó
másodpercek alatt összezsugorodott mögöttük, ahogy kilőttek
az űr sötétségébe, ívelt pályán közeledve a Kereskedő
Föderáció hirtelen láthatóvá vált csatahajói felé.
Qui-gon felállt az ülésből, és előrelépve megállt a pilóta
mellett.
– Ric Olié – mutatkozott be az egy gyors pillantást vetve a Jedire. –
Köszönöm, hogy kiszedtek azoknak a bestiáknak a karmai közül.
– Majd akkor hálálkodjon, ha itt fent is minden rendben lesz! – biccentett
Qui-gon.
– Vettem! – vigyorodott el a pilóta. – És mihez kezdünk ezekkel a
nagyfiúkkal? A kommunikációnkat még mindig zavarják.
– A beszéd ideje már elmúlt. Egyelőre tartsa ezt a pályát! –
Qui-gon odafordult Obi-vanhoz. – Gondoskodj róla, hogy
mindenki biztonságosan elhelyezkedjen! – A tekintete Jar Jar
Binks felé villant, aki már kíváncsian piszkálgatott egy
vezérlőpanelt.
A fiatal Jedi gyorsan nyakon ragadta a gungát, és kitette a
szűrét a pilótafülkéből a kinti előtérbe. Jar Jar tiltakozását
elengedve a füle mellett valami olyan hely után nézett, ahol
biztonságban tudhatná a problémás lényt. Hirtelen megakadt
a tekintete egy alacsony, szűk ajtón, amelyen az
ASZTROMECHANIKAI DROIDOK felirat állt. Elhúzta a reteszt, és
betuszkolta a gungát.
– Itt maradsz! – nézett rá jelentőségteljesen. – És ajánlom,
húzd meg magad!

Jar Jar Binks csalódottan nézte a mögötte bezáruló ajtót, aztán körülnézett
a helyiségben. Az egyik fal mellett öt alacsony, kupolás tetejű, különböző
színű R2-es asztromechanikai droid állt kikapcsolt fényekkel,
néma motorokkal. Az öt teljesen egyforma egység zömök
testét két-két erős kar rögzítette. Semmi jelét nem adták,
hogy tudomásuk lenne a gunga jelenlétéről. Jar Jar
végigparádézott előttük, várva, hogy észrevegyék. Talán
nincsenek bekapcsolva, gondolta. Talán nem is élnek.
– Héhó-hahó, hé! – próbálkozott a kezeit ide-oda lengetve. – Hosszú údnag
nézüng elébe, he?
Nem kapott választ. Jar Jar megpaskolta a legközelebbi R2-es, egy
élénkvörös egység fejét. Üreges kongást hallott, és a fej egy
parányit kiugrott a hengeres testből.
– Húúú! – álmélkodott Jar Jar. Körülnézett, azon töprengve, vajon miért
dugta be ide a Jedi, amikor mindenki odafent van. Itt semmit sem lehet
csinálni, gondolta vigasztalanul. Itt semmi sem történik.
Kíváncsian megragadta a vörös droid fejét, és óvatosan megpróbálta
felemelni.
– Ez ginyílig? – suttogta. Tovább emelte. Valami megakadt. Nekifeszült. –
Ez… oppá!
A fej teljesen kiemelkedett az aljzatából. Összegabalyodott rugók és
kábelek ugrottak elő, Jar Jar gyorsan visszanyomta a vörös
droid fejét a helyére, majd óvatosan elengedte háromujjú
kezeivel.
– Ó-ho-hó! – motyogta. Körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki
sem látta. Hosszú karjait aggodalmasan maga köré fonta.
Végigment a droidok előtt, még mindig valami olyasmit
keresve, amivel elüthetné az idejét. Nem örült neki, hogy itt
kell lennie, de nem hitte volna, hogy jó ötlet lenne valahogy
kilógni. Ahogy a dolgok álltak, a fiatalabb Jedi, az, amelyik ide
betuszkolta, nem nagyon kedvelte. És valószínűleg attól sem
kedvelné jobban, ha rajtakapná, amint megpróbál kiosonni.
A hajó közeléből robbanások hallatszottak. Ágyútűz. A nem
messze felrobbanó rakéták lökéshullámától a hajó
megrázkódott. Jar Jar vadul körülnézett, hirtelen még kevésbé tetszett
neki, hogy itt kell lennie. Aztán a kamrát megvilágító lámpák hunyorogni
kezdtek, és a hajó újra megrázkódott; ez alkalommal sokkal hevesebben. Jar
Jar felnyögött, és lekuporodott az egyik sarokban. Újabb robbanásokat hallott,
és a hajó vadul kilengett.
– Idd puszdulung! – motyogta a rémült gunga. – Nem jó üzled, nagyon
nem jó!
A hajó váratlanul pörögni kezdett, mintha örvénybe került volna. Jar Jar
felsikoltott, és karjaival körülfont egy támasztékot, hogy ne verődjön ide-
oda a falak közt. A kamra lámpái újra teljes fénnyel kezdtek
világítani, és a droidok hirtelen bekapcsolódtak. Forgolódni és
csipogni kezdtek. Miután a rögzítőkarok elengedték őket, a
kamra végében lévő zsilip felé gurultak – mindegyik, kivéve a
vöröset, amely egyenesen a falnak gördült és felborult. Újabb
alkatrészek hullottak ki belőle.
A kékre festett R2-es megtorpant vörös társa mellett, majd
elviharzott Jar Jar orra előtt. Hangosan felvisított, amitől a
gunga rémülten összehúzta magát a sarokban.
A négy R2-es egymás után begurult a zsilip liftjébe, hogy onnan egy szívó
hang kíséretében a hajó külseje felé távozzanak.
Egyedül maradva a kamrában az akaratlanul tönkretett droiddal, Jar Jar
kétségbeesetten felnyögött.

8
Obi-van Kenobi épp visszatért a pilótafülkébe, amikor a
robbanások dobálni kezdték a hajót. Az ablakon kinézve a
Kereskedő Föderáció egyik hatalmas csatahajóját látta, amint
az összes ágyújából tüzet nyitott rájuk. A királynő hajóját
olyan hevesen megrázták a becsapódó lövedékek, hogy
lesodródott a pályájáról. Ric Olié kesztyűs keze a botkormányt
markolta, ahogy a pilóta megpróbálta visszaállítani a pályára
a karcsú járművet.
– Fel kellene adnunk, uram! – kiáltotta oda a mellette álló,
tekintetét a csatahajóra szegező Qui-gonnak. – A pajzsaink nem
sokáig bírják már!
– Tartsa a pályát! – utasította a Jedi-mester higgadtan.
Lenézett a vezérlőpultra. – Van álcázóegységük?
– Ez nem csatahajó! – csattant fel Panaka kapitány.
Dühösnek és csalódottnak tűnt. – Nincsenek fegyvereink!
Békés nép vagyunk. Ezért mert először minket megtámadni a
Kereskedő Föderáció.
Egy sor robbanás rázta meg a Nubit, és a vezérlőpult fényei
egy pillanatra kihunytak. Egy sziréna élesen, dühösen
felvijjogott. A hajó megremegett, a hajtómű felől sivító hang
hallatszott.
– Nincsenek fegyvereink! – kapkodott levegő után Qui-gon.
A mellette álló Obi-van érezte a másik tekintetének a súlyát,
amint az szilárdan, rezzenéstelenül ráirányult. – A Kereskedő
Föderáció fegyverei impulzus-nyomkövetőket használnak.
Pörgesse meg a hajót! Akkor nehezebben tudnak majd befogni minket.
A pilóta bólintott, átkattintott egy sor kapcsolót, és lassan
megpörgette a Nubit. Előttük a csatahajó betöltötte az
ablakot, aztán kikerült a fókuszból. A királynő gépe felgyorsult,
sebesen közeledett az ellenséges járműhöz, elsüvített a
lövegtornyok és lőállások, a hangárok és a stabilizátorok
fölött, a szaggatott szélű fémkitüremkedések és az ágyútűz
között. Egy lézerlövedék beléjük csapódott, megingatva a
hajót. Az egyik panelből szikrák pattogtak és füst tört elő. Egy
rövid pillanatig irányíthatatlanul bukdácsoltak. Aztán Ric Olié
keményen nekifeszült a botkormánynak, és a csatahajó ismét
távolodni kezdett.
– Valami nem stimmel! – közölte a pilóta halkan, ahogy a botkormánnyal
küzdve megérezte a hajó remegését. – Leváltak a pajzsaink!
Tovább pörögtek a Kereskedő Föderáció csatahajójának
felszíne fölött, olyan közel, hogy a nagyobb ágyúk
használhatatlanná váltak, csak a kisebbek próbálkozhattak
eséllyel eltalálni őket. A pajzsok nélkül azonban még egy apróbb
találat is végzetes lehetett számukra.
– Kiküldőm a karbantartókat! – kiáltotta Olié, és lecsapott
egy kapcsolóra.
A képernyőn kitárult egy zsilip, és asztromechanikai droidok
sorjáztak ki a hajó törzsére. A pilóta egyenes pályára állt,
kiegyenlítette az imbolygásukat és megszüntette a pörgést. A droidok
sebesen szétszóródtak a burkolaton a sérülések után kutatva, miközben Ric
Olié kétségbeesetten próbált a csatahajó árnyékában maradni.
Most már azonban más veszély leselkedett rájuk. A
Kereskedő Föderáció parancsnoka látván, hogy az ágyúit nem
használhatja a menekülők ellen, kiküldött egy
vadászgéposztagot. A kicsi, karcsú robotvadászok mindössze
egy ikervezérsíkból és egy lekerekített, csapott fejből álltak.
Ahogy kidübörögtek a hangárjukból, vezérsíkjaik egy-egy
hosszú sávban szétnyíltak, felfedve lézerágyúikat. A királynő
gépe után kutatva végigszáguldottak anyahajójuk mentén. A
gyors és remekül manőverező vadászoknak nem okozott
gondot a csatahajó felszíne mentén repülni. Pár másodperc
múlva tüzelő fegyverekkel le is csaptak a királynő hajójára. Ric
Olié minden tudását latba vetve próbált fedezéket találni és
közben gyorsítani. Elveszítettek két R2-es egységet: az
egyiket közvetlen találat érte, a másik pörögve eltűnt az
űrben, amikor egy lézersugár darabokra zúzta a fogantyút, amelybe
kapaszkodott.
A képernyőn a kék R2-es egység dühödten igyekezett
összehegeszteni egy köteg kábelt a szétlőtt burkolat alatt.
Lézersugarak táncoltak körülötte, a droid azonban kitartóan
dolgozott. A mellette sürgölődő negyedik egység hirtelen
eltűnt egy fémrészecskékből és vakító lángnyelvekből álló
felhőben.
Most már csak a kék egység szorgoskodott a Kereskedő
Föderáció vadászainak ádáz tüze közepette. Valami
megváltozott a pilótafülke képernyőin, és Ric Olié elismerően
felkiáltott.
– Működnek a pajzsok! A kis droid megcsinálta! – Ütközésig
előrenyomta a tolóerő-szabályzót, és a hajó kilőtt a csatahajó
és a vadászok közül, maga mögött hagyva a Kereskedő
Föderáció blokádját és a Naboo bolygót.
Az egyedül maradt R2-es egység megfordult, visszagördült a
zsiliphez, és eltűnt a képernyőről. Amikor elég messze értek a
Kereskedő Föderáció csatahajóitól, Ric Olié tüzetesen
átvizsgálta a rendszereket, felmérte a sérüléseket, próbálta
meghatározni, milyen javításokat kell elvégezni. Obi-van a
másodpilóta üléséből igyekezett a segítségére lenni. Qui-gon
és Panaka kapitány mögöttük állva várták a jelentést. A
királynő és kísérete a kabinjában maradt.
– Nem jutunk túl messzire – csóválta meg a fejét kétkedőén
Ric Olié. – Szivárog a hiperhajtómű.
– Le kell szállnunk valahol, hogy elvégezzük a javításokat – bólintott Qui-
gon. – Melyik rendszer jöhet szóba?
Ric Olié a képernyőre varázsolt egy csillagtérképet, és mind
a négyen közelebb hajoltak, hogy alaposan szemügyre
vegyék.
– Ez, mester – szólalt meg Obi-van, éles szemmel felismerve
az egyetlen szóba jöhető lehetőséget. – A Tatuin. Kicsi,
szegény és minden forgalmasabb útvonaltól távol esik. Senki
sem figyel rá különösebben. A Kereskedő Föderációnak
nincsenek rajta érdekeltségei.
– Miért olyan biztos ebben? – kérdezte Panaka kapitány gyorsan.
– A huttok ellenőrzése alatt áll – nézett rá Qui-gon.
– A huttok…? – meredt rá rémülten Panaka.
– Jár némi kockázattal – ismerte el Obi-van –, de nincs más alternatívánk.
Panaka kapitányt nem lehetett ilyen könnyen meggyőzni.
– Nem vihetik oda Őkirályi felségét! A huttok gengszterek,
rabszolga-kereskedők! Ha rájönnek, ki utazik ezen a hajón…
– Semmivel sem lenne jobb, ha a Kereskedő Föderáció egyik
bolygóján szaunánk le – vágott a szavába Qui-gon. – Sőt így az
az előnyünk is meglesz, hogy a huttok legalább nem keresik a
királynőt.
A királynő testőrkapitánya ismét szólásra nyitotta a száját,
de aztán meggondolta magát. Vett inkább egy mély
lélegzetet, és elfordította dühös, sima, sötét arcát.
– Irány a Tatuin! – veregette meg Qui-gon Jinn Ric Olié vállát.

Egy távoli konferenciateremben, a Kereskedő Föderáció
zászlóshajóján, Nute Gunray és Rune Haako egymás mellett
ültek egy hosszú asztalnál, idegesen bámulva Darth
Sidiousnak az asztal végében tornyosuló hologramját. A kép fel-
felvillant a Sith Lord sötét, apró mintákkal díszített köpenyének egy-egy
libbenésére. A mintákat egyik neimoidi sem tudta kivenni.
Nem ők hívták a Sith Lordot. A neimoidik akkor lettek volna
a legboldogabbak, ha egész nap nem kell beszélniük vele. Az
azonban hűen önmagához – mintha mindig megérezte volna,
amikor nem mennek jól a dolgok – hívás nélkül is jelentkezett.
Jelentést követelt az invázió előrehaladtáról, hátradőlt
ültében, és szó nélkül hallgatta Nute Gunray beszámolóját.
– A Naboo északi és nyugati területein az ellenőrzésünk
alatt tartunk minden várost – sorolta az eredményeket az
alkirály –, és jelenleg is folyik a kutatás az olyan települések
után, amelyek az ellenállás lehetséges…
– Igen, igen – szakította félbe Darth Sidious váratlanul, halk
hangjában leheletnyi türelmetlenséggel. – Jó munkát
végeztek. Tehát akkor: végezzenek minden magas rangú
tisztviselővel! Feltűnés nélkül, de ne hagyjanak ki senkit! –
Egy pillanatra elhallgatott. – Mi a helyzet Amidala királynővel?
Aláírta a szerződést?
Nute Gunray vett egy mély lélegzetet, majd lassan kifújta a
levegőt.
– A királynő eltűnt, nagyúr. Szökés történt…
– Szökés? – A szó egyetlen szisszenéskén hagyta el a Sith Lord száját.
– Egy nabooi cirkáló áttört a blokádon…
– Hogyan szökött meg a királynő, alkirály?
Nute Gunray esdekelve rápillantott Rune Haakóra,
helyettese azonban teljesen megbénult a félelemtől.
– A Jedik, nagyúr. Megtalálták a királynőt, végeztek az
őreivel…
Darth Sidious megrázkódott köpenye redői között, mint egy
hatalmas macska. Az árnyak mintha felizzottak volna az arcát
elrejtő csuklya mélyén.
– Alkirály, találja meg! Azt akarom, hogy aláírja azt a
szerződést!
– Nagyúr, nem tudjuk lokalizálni a hajót, amelyen elmenekült – ismerte be
a neimoidi, azt kívánva magában, bárcsak el tudna süllyedni a padlóban.
– Alkirály!
– Amikor áttörte a blokádot, azonnal üldözőbe vettük, de
maga mögött hagyott minket! Most pedig már kívül van az
érzékelőink hatótávolságán…
Egy köpenybe burkolt kar intése fojtotta belé a szót.
– De nem egy Sithén! – suttogta a másik.
Valami felderengett a hologram hátterében, és egy alak
bontakozott ki a Darth Sidious mögötti sötétségből. Nute
Gunray megdermedt. Egy másik Sith Lord volt az. De amíg
Darth Sidious képmása sötét homályba burkolózott, erre a
második Sithre egyszerűen nem lehetett rettegés nélkül
ránézni. Az arcát maszkként borították a bőrébe mélyedő
fekete és vörös ábrák, kopasz koponyáját rövid, görbe szarvak
koronázták meg. Izzó sárga szemek meredtek a neimoidikra,
áttörve védelmükön, lemeztelenítve, majd jelentéktelennek és
bolondnak ítélve félrelökve őket.
– Alkirály – szólalt meg Darth Sidious halkan a hirtelen
beállt csendben –, ez itt a tanítványom, Lord Mául. Ő majd
megkeresi az eltűnt hajót.
Nute Gunray engedelmesen meghajtotta a fejét, és elfordította
tekintetét a rémisztő képről.
– Igen, nagyúr.
A hologram megremegett és eltűnt, néma csendben hagyva
a konferenciatermet. A neimoidik mozdulatlanul ültek, még
csak egymásra sem pillantottak. Hüllőszemeik arra a pontra
meredtek, ahol az előbb még a hologram vibrált.
– Kezd kicsúszni a kezünk közül ez az egész – kockáztatta
meg végül Nute Gunray. A hangja magasan és vékonyán
csengett. Arra gondolt, hogy a kereskedelmi útvonalak
használatáért fizetendő adó szabotálására szőtt tervükben nem
volt szó arról, hogy az életük is veszélybe kerülhet.
Rune Haako erőlködve, gyorsan biccentett egyet.
– Nem lett volna szabad belemennünk ebbe az alkuba. Mi
lesz, ha a Jedik megtudják, hogy összeszűrtük a levet ezekkel
a Sithekkel?
Nute Gunray ökölbe szorította a kezét az asztalon, de nem mert válaszolni
a kérdésre.

A királynő hajóján a Jedik Panaka kapitány és az egyetlen
megmaradt R2-es egység mögött állva hallgatták végig,
ahogy a kapitány jelentést tett uralkodójának a Kereskedő
Föderáció blokádján történt áttörésük eseményeiről. Amidala
három udvarhölgye körében ült, hófehér arcát fekete keretbe
foglalta a tollakkal díszített fejek, sötét szeme rezzenéstelenül
a kapitányra meredt, ahogy az befejezte beszámolóját.
– Szerencsések vagyunk, hogy ez a droid a szolgálatunkban áll,
felség – pillantott le Panaka a kék asztromechanikai egységre.
– Nagyon jól összerakott kis szerkezet. Kétségtelen, hogy
megmentette a hajót… az életünkről nem is beszélve.
– Ez dicséretre méltó – bólintott Amidala a droid felé fordítva tekintetét. –
Mi a sorozatjelzése?
A kis kék droid lámpáit villogtatva feldolgozta a párbeszédet, majd egy sor
füttyöt és csippantást hallatott. Panaka kapitány lenyúlt, letörölt a
fémborításról egy nagy koromfoltot, majd felegyenesedett.
– Artu Detu, felség.
Amidala királynő előredőlt ültében, és karcsú, fehér kezével
megérintette a droid kupolás fejét.
– Köszönjük, Artu Detu. Tanúságot tettél bátorságodról és
hűségedről. Padmé! – pillantott hátra a válla fölött a királynő.
Az egyik udvarhölgy előrelépett. Qui-gon Jinn, fél füllel
figyelve csak a párbeszédre – mivel a Tatuinon rájuk váró
problémákon morfondírozott –, most felismerte, hogy Padmé
ugyanaz a fiatal nő, aki a királynő szökése mellett foglalt
állást a Naboon. Azaz… mintha nem pont így nézett volna ki, ráncolta a
homlokát.
– Gondoskodj róla, hogy ez a kis droid úgy csillogjon, mint új
korában! – utasította a királynő a lányt. – Artu Detu
megérdemli a hálánkat. – Azzal visszafordult Panakához. –
Kérem, folytassa a jelentést, kapitány!
Panaka feszengve a Jedi-lovagokra pillantott.
– Felség, jelenleg egy távoli bolygó felé tartunk. A neve Tatuin. –
Elhallgatott, nem volt hajlandó tovább beszélni a dologról.
– A rendszer messze a Kereskedő Föderáció fennhatóságán
kívül helyezkedik el – vette át a szót simán Qui-gon. – Ott el tudjuk végezni a
szükséges javításokat a hajón, majd folytathatjuk utunkat a Coruscantra.
– Felség – szólt közbe gyorsan Panaka kapitány, nem bírva magában tartani
a véleményét. – A Tatuin rendkívül veszélyes hely. A huttok tartják
ellenőrzésük alatt. A huttok, akik bűnözők, rabszolga-
kereskedők. Nem értek egyet a Jedik döntésével, hogy ott
szálljunk le.
A királynő ránézett Qui-gonra. A Jedi állta a tekintetét.
– Bíznia kell a döntésemben, felség.
– Valóban? – kérdezett vissza Amidala halkan. Szemét az
udvarhölgyeire emelte, hogy végül Padmén állapodjon meg. A
lány nem mozdult a királynő mellől, de mintha hirtelen eszébe
jutott volna, hogy az előbb kapott egy feladatot.
Odabiccentett uralkodójának, és távozott, hogy kezelésbe vegye R2-
D2-t.
Amidala visszafordult Qui-gon felé.
– Az ön kezében van az életünk – jelentette ki, lezárva ezzel a vitát.

Jar Jar Binks a droidok kamrájában kuporgott, míg a megmaradt R2-es
egység vissza nem tért és érte nem jöttek a nabooiak. A testőrök
láthatólag semmiféle utasítást nem kaptak a gungát illetően,
úgyhogy egyszerűen otthagyták. Jar Jar eleinte vonakodott
kimerészkedni a fedélzetre, nem feledve a fiatalabb Jedi
nyomatékos parancsát, hogy maradjon a helyén és ne
keverjen semmi bajt. A kettő közül az egyiket már megszegte,
és nem szívesen hívta volna ki maga ellen a sorsot.
Végül azonban kíváncsisága és nyughatatlan természete
győzedelmeskedett. A hajó pörgése megszűnt, a Kereskedő
Föderáció támadása véget ért, a szirénák elhallgattak. Minden
békésnek tűnt, és a gunga semmi okát nem látta, miért
kellene akár csak még egy percet is abban a szűk kis
kamrában bezárva töltenie. Így aztán óvatosan résnyire nyitotta az
ajtót, ormányos arcát kidugva körülnézett – szemkocsányai fürkészve
billegtek ide-oda –, és mivel senkit sem látott, meghozta a
döntést. Kiszökkent a kamrából, és elindult a folyosón –
lehetőleg minél távolabb a pilótafülkétől, ahol minden
bizonnyal belebotlott volna a Jedikbe. Szinte várta, hogy valaki
rászóljon, hogy azonnal menjen vissza a helyére, amikor
azonban senki sem tett így, elkezdett ebbe-abba
belekukucskálni. Igyekezett óvatosan hozzányúlni mindenhez,
a vizsgálódás csábításának azonban egyszerűen nem tudott
ellenállni.
Egy keskeny folyosón haladt a hajó alsó szintjeiről a kabinok felé,
amikor fejét bedugva egy ajtón megpillantotta a királynő
egyik udvarhölgyét, amint egy ronggyal a kék R2-es
asztromechanikai droidot tisztogatta.
– Hó-hahó! – kiáltott oda neki.
Az udvarhölgy és az R2-es egység megpördültek, a lány egy halk
sikoly, a droid egy hangos sivítás kíséretében. Jar Jar is a
levegőbe szökkent, aztán lassan bemerészkedett az ajtón,
szégyellve, hogy ennyire megijesztette őket.
– Sajnálom – kért bocsánatot. – Nem agardalag megijeszdeni. Ogéjsos?
– Semmi baj – mosolyodott el a lány. – Gyere csak be!
Jar Jar a droid állapotát tanulmányozva tett néhány lépést
előre.
– Láddam valahol egy olajgannád. Géred?
– Jó lenne – bólintott a lány. – Kis barátunk eléggé összepiszkolódott.
Jar Jar kiviharzott az ajtón, keresgélt egy kicsit, majd visszarohant a
lányhoz az olajoskannával.
– Ez zsegíd?
– Köszönöm – vette át a kannát a lány. Kinyitotta, ráöntött egy kevés olajat
a rongyra, majd elkezdte ledörzsölni az R2-es egység kupolás fejét.
– Én Jar Jar Binks – közölte Jar Jar pár percnyi hallgatás után, próbálva
folytatni a megkezdett beszélgetést. Tetszett neki ez a nabooi lány.
– Az én nevem Padmé – felelte az udvarhölgy. – Őfelsége
Amidala királynő kíséretének vagyok a tagja. Ő pedig Artu
Detu – törölt le egy fekete foltot a droid testéről. – Te ugye
gunga vagy? – Jar Jar hosszú füleit lelapítva bólintott. – Hogy
kerültél ide?
Jar Jar elgondolkodott egy percig.
– Nem izs dudom. A nap rendezsen gezdődött a
napfelgeldével. Gagylód majszolgattam. Ézs aggor bumm!
Mindenfelé gadonág, repüldeg, gudattak… Nagyon
megijedtem. Aztán fudott a Jedi, én megfogdam Quiggont,
azsdán gadonág meghaldag, aztán mendüng a dó alá Otoh
Gungába, Nass főnöghöz…
Elhallgatott, fogalma sem volt, hogyan folytassa. Padmé bátorítóan
biccentett, az R2-es csipogott valamit.
– Nagyjából ennyi. Ezt dudom mi dördént! Mozst idd vagyog!… Nagyon,
nagyon megijeddem – vont vállat fenékre tottyanva.
Ránézett a lányra, majd a droidra. Padmé még mindig mosolygott. R2-D2
ismét csipogott. Jar Jar nagyon jól érezte magát.

A pilótafülkében Ric Olié egy nagy, sárgás bolygó felé
kormányozta a hajót, amely egyre inkább betöltötte az
ablakokat, ahogy közeledtek a felszínéhez. A Jedik és Panaka
kapitány mögötte álltak, a válla fölött előrehajolva
tanulmányozták a képernyőkre lehívott térképeket.
– Ez a Tatuin – erősítette meg Obi-van Kenobi, nem szánva
szavait konkrétan senkinek.
– Ott van egy település, ahol elméletileg lennie kell mindennek, amire
szükségünk van – mutatott az egyik térképre Ric Olié. – Űrkikötőnek
látszik. Mos Espa – nézett fel a Jedikre.
– A városon kívül szálljon le! – utasította Qui-gon Jinn. – Ne hívjuk fel
magunkra a figyelmet.
A pilóta bólintott és belekezdett az ereszkedésbe. Néhány másodperc alatt
átvágtak a bolygó légkörén, és a várostól nem messze, egy
sivatagos terület felé értek. A Nubi hatalmas porfelleget vert
fel, miközben leszállt, kényelmesen elhelyezkedve
leszállókarmantyúin. A távolban Mos Espa haloványan
csillogott a déli hőség ragyogásában.
Qui-gon elküldte tanítványát, hogy szedje szét a
hiperhajtóművet, Panaka kapitányt pedig hogy értesítse a
királynőt a leszállásról. Úgy tervezte, egyedül megy be az
űrkikötőbe. Ahogy valami ruha után nézve kilépett a
pilótafülkéből, a folyosón Jar Jar Binksbe, Padméba és a kis R2-
es egységbe botlott.
Megállt és fontolóra vette azt a lehetőséget, hogy ha
egyedül bukkan fel a városban, azzal csak feltűnőbbé teszi
magát.
– Jar Jar – szólalt meg végül. – Készülj! Velem jössz. És a droid is.
Azzal továbbment, vissza sem nézett. A gunga előbb hitetlenkedve,
aztán rémülten bámult utána. Mire magához tért, a Jedi már
eltűnt a szeme elől. A gunga kétségbeesetten felüvöltött,
utánarohant, de csak Obi-vant találta meg a gépházban,
amint épp kiszerelte a hiperhajtóművet a hajó gyomrából.
– Obi-van úr! – lihegte, térdre vetve magát a fiatal Jedi előtt.
– Gérem, én nem menni Quiggonnal!
Obi-van hajlott rá, hogy egyetértsen vele, de több esze volt annál, hogy ezt
szóvá is tegye.
– Sajnálom, de Qui-gonnak igaza van. Ez egy
multinacionális űrkikötő és kereskedelmi központ. Kevésbé
lesz feltűnő, ha vele tartasz. – Összeráncolt szemöldökkel
fordult vissza a hiperhajtóműhöz. – Legalábbis remélem –
morogta maga elé.
Jar Jar talpra kászálódott, és csüggedten, ajkát beletörődő
grimaszra húzva visszabaktatott R2-D2-höz. Az
asztromechanikai droid együtt érzően csipogott valamit, majd
egy sor bátorító füttyöt bocsátott ki magából.
Előkerült Qui-gon is, tunikába, nadrágba és ponchóba
öltözve, mint egy farmer. Elsétált a droid meg a gunga
mellett, és a gépház felé vette az irányt.
– Mit találtál? – kérdezte a még mindig a hiperhajtóművet
tanulmányozó Obi-vantól.
Obi-van fiatal arca elkomorodott.
– A generátornak vége. Szereznünk kell egy újat.
– Tartottam tőle – térdelt le a Jedi-mester tanítványa mellé.
– Nos, a Coruscanttal nem kockáztathatjuk meg a
kapcsolatfelvételt innen, a galaxis pereméről. Valaki elfoghatja
az üzenetet, és akkor kiderül, hol vagyunk. Egyedül kell
boldogulnunk. – Szinte suttogásig halkította a hangját. – Ne
hagyd, hogy bárki is használja az adónkat, amíg távol
vagyunk! Légy óvatos, Obi-van! Zavart érzek az Erőben.
– Én is érzem, mester. Résen leszek – nézett a szemébe Obi-van.
Qui-gon felállt, összeszedte Jar Jart és az R2-es egységet, majd a
rakodórámpán lement a bolygó felszínére. Körülnézve csak a hatalmas,
minden irányban a végtelenbe nyúló homokszőnyeget látta,
amelyet masszív kőalakzatok és Mos Espa távoli épületei
törtek meg. A bolygónak életet adó napok olyan hevesen
tűztek, mintha feltett szándékuk lett volna mihamarabb
visszalopni azt az életet. A meleg csillogó sávokban szállt fel a
homokról, a levegő pedig olyan száraz volt, hogy minden
párát kiszívott a torkukból és az orrlyukaikból.
Jar Jar a szemkocsányait nyújtogatva felnézett az égre,
ormányos kétéltűarca elégedetlen fintorba torzult.
– Ezs a nap megöli a gunga bőréd – morogta.
Qui-gon intésére útnak indultak. A távoli látóhatáron sötét
látomásként bukkant fel egy állatokból és lovasaikból,
szekerekből és homokszánokból álló karaván. A kép torz volt
és fennállt a veszély, hogy egy szempillantás alatt eltűnhet.
Jar Jar ismét morgott valamit, de senki sem figyelt rá.
Nem jutottak messzire, amikor egy kiáltás visszafordulásra
késztette őket. Két alak szaladt feléjük a hajótól. Ahogy
közelebb értek, Qui-gon felismerte Panaka kapitányt. A másik
egy durva parasztruhába öltözött lány volt. Megállt, és
oroszlánszerű szemöldökét türelmetlenül ráncolva várta, hogy
beérjék őket.
Panakáról ömlött a veríték.
– Őfelsége parancsolja, hogy vigye magával az egyik
udvarhölgyét is. A királynő kívánsága, hogy Padmé személyesen
számoljon be arról…
– Nincs több parancs Őfelségétől, kapitány – vágott a
szavába Qui-gon tiltakozva megrázva a fejét. – Mos Espa nem
a legmegfelelőbb hely…
– A királynő kívánsága – szakította félbe most Panaka
dühösen. – Határozott kívánsága. Szeretne minél többet
megtudni erről a bolygóról.
A lány tett egy lépést előre. Sötét tekintete belemélyedt a
Qui-gonéba.
– Jártas vagyok az önvédelemben. Számos nyelvet beszélek. Nem félek.
Tudok vigyázni magamra.
– Kérem, hadd ne kelljen a visszautasításával visszamennem! – sóhajtott
fel Panaka kapitány, s a válla fölött hátrapillantott a hajóra.
Qui-gon, aki pedig pontosan ezt akarta, elbizonytalanodott.
Ismét végigmérte Padmét. Erőt látott a szemében, és
meggondolta magát. A lány akár még hasznos is lehet.
Átutazóban lévő családnak tűnhetnek, és talán kevésbé lesz
fenyegető a megjelenésük.
Bólintott.
– Nincs időm vitatkozni, kapitány. Továbbra sem tartom jó
ötletnek, de velem jöhet a lány. Maradjon a közelemben! –
vetett egy figyelmeztető pillantást Padméra.
Azzal sarkon fordult, és ismét útnak indult. A többiek követték. Panaka
kapitány leplezetlen megkönnyebbüléssel nézte, ahogy a Jedi-mester, az
udvarhölgy, a gunga és az asztromechanikai droid alkotta különös csapat Mos
Espa felé veszi az irányt a hőségben.
9
Még alig járt kora délután felé az idő, amikor a kis csapat
Qui-gon Jinn vezetésével beért Mos Espába, és az űrkikötő
központja felé fordult. A szélesen elterülő, tekervényes
utcákkal szabdalt város felülről nézve egy a hőség elől a
homokba bújó kígyóra emlékeztetett. Az épületeket a nap
elleni védekezés jegyében építették: kupolás tetők, vastag,
ívelt falak. Az elárusítópultok és boltok előtt napernyők,
tornácok álltak, hogy némi árnyékot biztosítsanak a
kereskedőknek. A széles utcákon a legkülönfélébb alakú és
méretű, nagyrészt külvilági lények nyüzsögtek. Néhányan a
sivatagi klímát jól tűrő eopie-kon lovagoltak. Hatalmas, csavart szarvú,
háziasított banthák és nehézkes harmathátúak vontatták a szekereket,
homokszánokat és mindazokat a járműveket, amelyek a Tatuin
kisebb települései és a távoli csillagrendszerek közötti
kereskedelmet bonyolították.
Qui-gon feszülten figyelte a környezetét. Sok rodiait, dugót és más fajt
látott, akiknek a szándékaira mindig gyanakodni kellett. A legtöbben nem
sok figyelmet fordítottak rájuk. Néhányan Jar Jar után fordultak
ugyan, de amint alaposabban szemügyre vették, már nem is
érdekelte őket a gunga. Összességében remekül beolvadtak a
tömegbe. Az ezernyi különböző fajból származó lények
forgatagában szinte semmit sem jelentett egy újabb feltűnése.
– A Tatuinon él Jabba, a hutt. Ő ellenőrzi az illegális áruk
csempészetének, a kalózkodásnak és a rabszolga-
kereskedelemnek az oroszlánrészét, melyekből a bolygó
bevételeinek legjelentősebb része származik – magyarázta
Qui-gon Padménak. Járt már a Tatuinon, bár jó néhány évvel
azelőtt. – Jabba az úr az űrkikötőkben és a városokban,
minden lakott területen. A sivatag a jawáké, akik minden
eladható vagy feldolgozható szemetet begyűjtenek, illetve a
taszkeneké, akik viszont nomád életmódot folytatnak és mindenkit
kirabolnak, akit csak tudnak. A Jedi halkan, társalgási hangnemben beszélt. A
lány némán lépkedett mellette, éles szeme egyetlen apróság fölött sem siklott
el. Terepsiklók húztak el mellettük, a legkülönbözőbb méretű droidok
segédkeztek a sivatagi öltözéket viselő idegeneknek.
– Számos farm is akad, amelyek igyekeznek kihasználni a
klíma adta lehetőségeket… nagyrészt harmatgyűjtők, ezeket
külvilágiak működtetik, nem a helyi őslakosok. Ők nem állnak
közvetlen kapcsolatban a huttokkal. – Qui-gon tekintete
végigsöpört az előttük elterülő utcán. – Durva, veszélyes
bolygó ez. A legtöbben nagy ívben elkerülik. A meglévő
néhány űrkikötője azoknak nyújt menedéket, akik nem
akarják, hogy megtalálják őket.
– Például nekünk – pillantott fel rá Padmé.
Egy háziasított banthapár dübörgőit végig a széles
sugárúton. Szőrös testük utat nyitott a szögletes fémlapokból
és fémrudakból összetákolt homokszánsornak, amelyet
maguk után húztak. Csavart szarvval ékesített fejük álmosan
bólogatott, párnás lábuk minden egyes lomha lépésnél sűrű
porfelhőt vert fel. Hajtójuk a legelső szán legtetején bóbiskolt,
parányinak és jelentéktelennek tűnve a hatalmas állatok
árnyékában.
Jar Jar Binks igyekezett a lehető legközelebb húzódni a
Jedihez és a lányhoz. Szeme ide-oda cikázott, a feje olyan
szaporán forgott, hogy attól lehetett tartani, bármelyik
pillanatban leeshet a nyakáról. Semmi ismerős vagy kellemes
látványt nem talált. Szúrós tekintetek fordultak utána. Az éles
szemek olyan dolgokkal kapcsolatban méregették, amikre gondolni sem
mert. A pillantások a legjobb esetben kihívóak, a legrosszabban ellenségesek
voltak. Egyáltalán nem tetszett neki ez a hely. Bárhol máshol szívesebben lett
volna.
– Rossz, rossz, nagyon rossz – nyelt egy nagyot nem csak a
hőségtől kiszáradt torokkal. – Zsemmi jó nincs idd! – Egy
óvatlan lépés után bokáig süllyedt valami bűzlő kocsonyába. –
Ó, ó! Ez nem ér!
R2-D2 vidáman gurult mellette, hiábavaló erőfeszítéseket
téve, hogy füttyeivel és csiripelésével megnyugtassa a gungát.
Végigmentek az űrkikötő főutcáján, majd ráfordultak egy
mellékútra, amely egy alkatrészárusokkal és roncstelepekkel
övezett kis térre vezetett. Qui-gon egy pillantással felmérte az
űrhajókból és terepsiklókból származó hajtóműalkatrész-,
vezérlőpult- és kommunikációs chippekből álló hegyeket.
– Először valamelyik kisebb kereskedőnél próbálkozunk –
jelentette ki, állával egy üzlet felé bökve, amely mögött
hatalmas halmokban álltak a legkülönfélébb járművek roncsai
és alkatrészei.
Beléptek az üzlet alacsony ajtaján, és egy köpcös, kék lénnyel találták
szembe magukat, aki mint egy megvadult szonda repült az arcukba, parányi
szárnyaival olyan gyorsan csapkodva, hogy csak egy elmosódott sáv látszott
körülötte.
– Hi chubba da nago? – csattant fel gurgulázó torokhangon,
afelől érdeklődve, mi járatban vannak.
Egy toydari, gondolta Qui-gon. Annyit tudott a fajról, hogy felismerje egy
egyedét, de semmi többet.
– Egy J típusú Nubi-327-eshez lenne szükségem alkatrészekre – közölte a
tulajjal.
A toydari arca felragyogott, bordázott orrnyúlványa rágörbült fogakkal teli
szájára, és különös, cuppanó hangokat hallatott.
– Á, igen! Nubi! Rengeteg alkatrészünk van hozzá. – A
szúrós tekintetű gülüszemek egyik arcról a másikra rebbentek,
hogy végül a gungán állapodjanak meg. – Ez meg miféle?
Jar Jar reszketve behúzódott Qui-gon mögé.
– Ne érdekeljen! – söpörte félre a toydari kérdését a Jedi. – Tudsz segíteni
vagy nem?
– Tudtok fizetni vagy nem… ez itt a kérdés! – A toydari kék
bőrű karjait dacosan keresztbe fonta kerek teste előtt, és
megvetően végigmérte őket. – Miféle szemetet keresel,
farmer?
– A droidomnál van egy lista – pillantott le az R2-es egységre Qui-gon.
A toydari továbbra is Qui-gon orra előtt lebegve a
levegőben hátrakiáltott a válla fölött.
– Peedunkel! Naba dee unko!
Egy alacsony, kócos hajú kisfiú szaladt be az üzlet mögötti
roncstelepről, és állt meg bizonytalanul a társaság előtt.
Rongyos ruháit vastagon borította a mocsok, és egy olyan
ember tekintetével nézett föl a toydarira, mint aki hamarosan
bekövetkező verésre számít. Összerezzent, ahogy a gazdája
megfordult, és fenyegetően felemelte a kezét.
– Mi tartott ilyen sokáig?
– Mel tass cho-pas kee – felelte a fiú gyorsan, miközben kék szeme egy
pillanatra a jövevények felé villant. – A vécét takarítottam, ahogy mondtad…
– Chut-chut! – emelte fel a kezét a toydari dühösen. – Hagyd most a vécét!
Ügyelj a boltra! Nekem el kell intéznem egy eladást!
Visszaszökkent vevői arca elé.
– Gyertek hátra! Ott megtalálhatjátok, amit kerestek. Hevesen integetve
Qui-gonnak ellibbent a roncstelep felé.
A Jedi és R2-D2 követték a toydarit. Jar Jar odalépett az
egyik polchoz, és a kezébe vett egy különös alakú fémdarabot.
Láthatólag teljesen lenyűgözve találgatta, mi lehet az.
– Ne nyúlj semmihez! – kiáltott hátra Qui-gon a válla fölött éles hangon.
Jar Jar azonnal letette az ismeretlen rendeltetésű alkatrészt,
de fintorogva nyelvet öltött Qui-gon távolodó hátának. Mikor a
Jedi eltűnt a hátsó ajtó mögött, ismét a kezébe vette a
fémdarabot.

Anakin Skywalker egyszerűen nem tudta levenni a szemét a
lányról. Rögtön felfigyelt rá, amint beszaladt Watto üzletébe,
még azelőtt, hogy Watto megszólalt volna, és azóta sem
tudott betelni a látványával. Alig hallotta, ahogy Watto rábízta
az üzletet. Alig vette észre a fura kinézetű idegen lényt, aki a
lánnyal érkezett és most a polcokon matatott. Még akkor sem
tudta elfordítani a tekintetét, amikor a lány észrevette, hogy
őt bámulja.
Anakin odalépett a pulthoz, keresett egy üres helyet, és felült rá. A lány úgy
tett, mintha teljesen lekötné a figyelmét egy adó-vevőbe való
energiacella tisztogatása. Aztán mégis visszanézett a fiúra,
kíváncsisága láthatóan legyőzte zavarát. Anakin nem tudta
volna mihez hasonlítani alacsony, karcsú termetének, hosszú,
befont barna hajának, barna szemének és gyönyörű arcának
szépségét. A lány durva parasztöltözéket viselt, de ennek
ellenére nagyon is magabiztosnak tűnt.
Most kedvesen rámosolygott, és a fiú úgy érezte, zavarában és örömében
menten elolvad. Vett egy mély lélegzetet.
– Te egy angyal vagy? – kérdezte halkan.
– Tessék? – nézett rá tágra nyílt szemmel a lány.
– Angyal – húzta ki magát Anakin. – Az Iego holdjain élnek,
azt hiszem. Ők a világmindenség leggyönyörűbb
teremtményei. Jóságosak és kedvesek, és olyan szépek, hogy
még a legelvetemültebb űrkalózok is sírva fakadnak a
láttukra.
– Soha nem hallottam még róluk – rázta meg a fejét zavartan a lány.
– Pedig bizonyára te is közéjük való vagy – makacskodott Anakin. – Talán
csak nem tudsz róla.
– Vicces fiú vagy – tért vissza a kedves mosoly. – Honnan tudsz ilyen sok
mindent a galaxisról?
Anakin viszonozta a mosolyt, és megrántotta a vállát.
– Rengeteg kereskedő és pilóta jár ide, én meg nyitva
tartom a fülem – vetett egy gyors pillantást a roncstelep felé.
– Tudod, én is pilóta vagyok. Egy nap el fogok repülni innen.
A lány odalépett a pult végéhez, elnézett valamerre, aztán visszafordult
Anakin felé.
– Régóta élsz itt?
– Egészen kicsi korom óta… azt hiszem, hároméves lehettem. A mamámat
és engem eladtak Gardullának, a huttnak, tőle viszont elnyert minket
Watto egy fogadáson. Watto sokkal jobb gazdánk, azt hiszem.
– Rabszolga vagy? – meredt rá döbbenten a lány. Anakint szégyen és düh
öntötte el a hangsúlyától.
– Ember vagyok! – nézett a lány szemébe dacosan.
– Ne haragudj! – mondta az gyorsan. Zaklatottnak tűnt. – Attól
tartok, nem teljesen értem ezeket a dolgokat. Nagyon idegen
nekem ez a világ.
Anakin egy pillanatig áthatóan fürkészte, közben ezernyi dolog jutott az
eszébe, amit el szeretett volna mondani neki.
– Különös lány vagy – bökte ki végül. – Engem Anakin Skywalkernek
hívnak – ugrott le a pultról.
– Padmé Naberrie – simított végig idegesen a haján a lány.
A fura lény, aki a lánnyal érkezett, kószálása során
visszatért az üzlet elülső részébe, és lehajolt egy köpcös,
kidudorodó orrú kis droid fölé. Kezét kíváncsian kinyújtva
egyik ujjával megbökte a droid orrát. A szerkezet testéből
minden irányba végtagok és manipulátorok ugrottak ki,
fémlábai hangos kattanással csusszantak a helyükre. A
motorjai felzümmögtek, ahogy életre kelt és céltudatosan
elindult előre. Padmé fura társa ijedten nyögdécselve eredt
utána, belekapaszkodva próbálta lelassítani, a droid azonban
makacsul továbbmasírozott az üzletben, mindent felborítva,
ami az útjába került.
– Nyomd meg az orrát! – kiáltotta Anakin, amikor
lélegzetvételnyi szünethez jutott a rátörő nevetés közepette.
A lény a tanácsát követve vadul lecsapott a droid orrára. A gépezet azonnal
megállt, karjai és lábai visszahúzódtak a helyükre, motorjai leálltak. Most már
Padmé is hangosan nevetett, és a nevetésük csak tovább
fokozódott a szerencsétlen lény megnyúlt arcára kiülő
kifejezés láttán.
Anakin és a lány egymásra néztek. A nevetésüket hirtelen mintha elvágták
volna. Padmé öntudatosan megigazította a frizuráját, a tekintetét azonban nem
fordította el.
– Feleségül foglak venni – mondta váratlanul a fiú.
Egy pillanatnyi hallgatás után a lány ismét kacagni kezdett. Anakint
egyáltalán nem bántotta az édes, dallamos hang. A fura lény a szemét forgatta.
– Komolyan mondom – makacskodott a fiú.
– Különös alak vagy – jegyezte meg a lány. Már nem nevetett. – Miért
mondod ezt?
Anakin habozott egy kicsit.
– Talán azért, mert hiszek benne… A lány elképedten mosolygott.
– Hát attól tartok, nem lehetek a feleséged… – Elhallgatott, láthatóan nem
jutott eszébe a fiú neve.
– Anakin – segítette ki az.
– Anakin – biccentett Padmé. – Te még kisfiú vagy.
– De nem leszek mindig az – nézett áthatóan a szemébe a fiú.

A roncstelepen Watto egy hordozható adatbank képernyőjét
tanulmányozta. Qui-gon összefont karral, türelmesen várakozott,
oldalán az R2-es egységgel.
– Aha, meg is van. Egy T-14-es hiperhajtómű-generátor. – A
toydari vadul csapkodó szárnyakkal a Jedi elé lebegett,
göcsörtös ujja a képernyőt kopogtatta. – Szerencséd van.
Senki másnál nem találtál volna a környéken. Bár ennyi erővel
akár egy új hajót is vehetnél. Még olcsóbb is lenne. Erről jut
eszembe, hogy akarsz fizetni, farmer? Qui-gon elgondolkodott.
– Van húszezer köztársasági kreditem…
– Köztársasági kreditek? – robbant ki Watto utálkozva. – A köztársasági
kreditek itt semmire sem jók! Nekem valami jobb kell, valami, aminek
valóban van értéke…
– Semmi mást nem ajánlhatok fel – rázta meg a fejét a Jedi-
mester. Az egyik kezét elhúzta a toydari arca előtt. – De a
kreditek is tökéletesen megfelelnek.
– Nem, egyáltalán nem felelnek meg! – csattant fel Watto dühösen
verdesve szárnyaival.
Qui-gon a homlokát ráncolta, majd ismét elhúzta a kezét a
köpcös, kék lény előtt, teljes tudatával a Jedik szuggesztív
erejére koncentrálva.
– A kreditek tökéletesen megfelelnek – ismételte meg.
– Nem és nem és nem! – horkant fel Watto. – És mi a fenét
hadonászol itt a kezeddel? Tán csak nem valamiféle Jedinek
képzeled magad? Hah! Toydari vagyok, te félkegyelmű! Az
ilyen trükkök nem hatnak rám… csak a pénz! Ha nincs pénz,
nincs üzlet, nincsenek alkatrészek! Arra pedig mérget vehetsz,
hogy a közelben senki másnak nincs T-14-es hiperhajtómű-
generátora!
Qui-gon bosszúsan visszaindult az üzlet felé, nyomában az R2-es
egységgel. A toydari utánuk kiáltott, hogy majd akkor jöjjenek vissza, ha lesz
valami elcserélnivalójuk, majd gúnyos megjegyzésekkel illette a Jedi-mestert,
mert az köztársasági krediteket próbált rásózni. Qui-gon épp akkor lépett be az
üzletbe, amikor Jar Jar egy alkatrészt kihúzva egy halom aljáról a padlóra
borította az egész építményt. A gunga erőfeszítései nyomán,
hogy helyrehozza a hibát, egy képernyő is a földre zuhant.
A fiú és a királynő udvarhölgye teljesen belefeledkezett a
beszélgetésbe. Ügyet sem vetettek a gungára.
– Itt végeztünk – közölte Qui-gon a lánnyal az üzlet bejárata felé
tartva. Az R2-es egység hűségesen követte.
Jar Jar is gyorsan utánavetette magát, sietve maga mögött hagyva az általa
teremtett felfordulást.
– Örülök, hogy megismerhettelek, Anakin – mosolygott melegen a fiúra
Padmé, és a társai után indult.
– Én is örülök! – kiáltotta a fiú, nyilvánvaló vonakodással a hangjában.
Watto utálkozva csóválta a fejét, ahogy berepült a
roncstelepről.
– Ezek a külvilágiak! Azt hiszik, csak azért, mert ilyen
messze élünk mindentől, semmit sem tudunk!
Anakin még mindig vágyakozva bámult Padmé után,
tekintete az ajtónyílásra szegeződött.
– Nekem rokonszenvesek voltak.
Watto felhorkant, és a fiú arca elé libbent.
– Csinálj rendet, aztán mehetsz hazafelé!
Anakin felvidult, megeresztett egy halk örömkiáltást, és gyorsan munkához
látott.

Qui-gon a kis téren átvágva a főutca felé vezette csapatát.
A Jedi-mester beterelte társait az első árnyas kapualjba, ahol
senki sem láthatta őket, és ponchója alól elővette komlinkjét.
Padmé és az R2-es egység türelmesen várakozott, Jar Jar azonban úgy
toporgott, mintha csapdába esett volna, tekintetét idegesen a forgalmas utcára
szegezte.
Mikor Obi-van fogadta a komlink hívását, Qui-gon sietve felvázolta neki a
helyzetüket.
– Biztos, hogy a fedélzeten nem akad semmi értékes? – fejezte be a
beszámolót.
A vonal másik végén rövid csend állt be.
– Néhány ládányi élelmiszer, a királynő ruhatára, esetleg
egy-két ékszer. Nem elég. Az értékük meg sem közelíti azt az
összeget, amit említettél.
– Akkor nincs mit tenni – ráncolta a homlokát Qui-gon. –
Előbb-utóbb megmutatja magát egy másik megoldás. Majd
jelentkezem.
Visszadugta a komlinket a ponchója alá, és odaintett a többieknek. Tett egy
lépést az utca felé, Jar Jar azonban belecsimpaszkodott a karjába.
– Nincs érdelme, uram – könyörgött a gunga. – Ezeg idd
mind őrüldeg! Girabolnag ézs megnyúznag minged!
– Nem valószínű – sóhajtott fel Qui-gon kiszabadítva magát
Jar Jar szorításából. – Semmi értékes nincs nálunk. Épp ez a
problémánk.
Ismét bevetették magukat az utca forgatagába. Qui-gon azon
töprengett, mi legyen a következő lépésük. Padmé és R2-D2
szorosan mellette maradtak a nyüzsgő lények sokaságában,
Jar Jar azonban le-lemaradozott, lenyűgözve a számtalan látni-
és szagolnivalótól. Épp egy szabadtéri kávézó előtt haladtak
el. Az asztalok körül egy csapatnyi durva külsejű idegen ült,
közöttük egy duggal, aki épp a gondolafutamokon szerzett
győzelmeivel kérkedett. Jar Jar sietve próbálta utolérni társait,
az egyik közeli pultnál azonban megpillantott egy sor, drótra
felfűzött békát. A gunga lelassított, szájában összefutott a
nyál. Elég régóta nem evett már semmit. Körülkémlelt, hogy
figyeli-e valaki, majd hosszú nyelvével kilőve elkapta az egyik
békát. A zsákmány egy szempillantás alatt eltűnt a szájában.
Balszerencséjére azonban a drót nem engedett. Jar Jar földbe gyökerezve
állt a szájából kilógó dróttal, képtelenül arra, hogy eliszkoljon.
– Hé, jössz nekem hét truguttal! – rohant elő a pult mögül a
tulaj.
Jar Jar reménytelenül kereste az utcán a társait, azok azonban már
eltűntek a szeme elől. Kétségbeesésében kiköpte a békát, az
úgy repült ki a szájából, mintha kilőtték volna, széles körívet
leírva a megfeszülő drót végén. Ide-oda pattogott, majd
leszakadva a drótról pontosan a dug italában landolt, ragacsos
likőrrel terítve be a társaságot.
A dug dühödten talpra ugrott, és megpillantotta a
szerencsétlen Jar Jart, amint megpróbált eliszkolni a békaárus
elől. Az asztalokon átvetve magát egy szempillantás alatt
beérte a gungát, és megragadta a torkát.
– Chubba! Te! – szörcsögte a dug szelvényes ormányán
keresztül, remegő tapogatókkal és ragokkal. – Ez a tied?
A dug fenyegetően a gunga arcába nyomta a békát. Jar Jar
egyetlen szót sem bírt kinyögni, fuldokolva kapkodott levegő
után, igyekezett kiszabadulni a kegyetlen szorításból. Szemét
vadul forgatva szeretett volna valami segítséget találni. Egyre
többen gyűltek köréjük, köztük rodiaiak is A dug átkozódva a
földhöz teremtette Jar Jart, és fölé hajolt. A gunga
kétségbeesetten próbált arrébb kúszni.
– Ne, ne! – nyöszörögte esdekelve, miközben lázasan kereste az egérutat. –
Miérd mindig engem fognag gi?
– Mert félsz – válaszolta egy higgadt hang.
Anakin Skywalker átnyomakodott a tömegen, és megállt a
dug mellett. A fiú láthatólag nem félt a lénytől, nem
rettentette meg a fenyegető csoport, tartása magabiztosságot
sugallt. Elismerően végigmérte a dugót.
– Chess ko, Sebulba – bólintott. – De azért vigyázz! Elég jó összeköttetései
vannak a fickónak.
Sebulba szembefordult a fiúval, kegyetlen arca megvető
fintorba torzult, ahogy felismerte a jövevényt.
– Tooney rana dunko, shag? – csattant fel, magyarázatot követelve a fiú
szavaira.
Anakin vállat vont.
– Összeköttetések… többek között a huttokkal. – Kék szeme
rászegeződött a dugra, és felismerte a félelem árnyékát az
arcán. – Komoly összeköttetésed vannak, Sebulba. Nem
szeretnélek darabokban látni, mielőtt újra versenyezhetnék
veled.
– Neek me chawa! – köpött ki dühösen a dug. – A következő
futam neked az utolsó lesz, wermo! – csapott a levegőbe. – Uto
notu wo shag! Ha nem rabszolga lennél, itt helyben szétzúználak!
Egy utolsó, fenyegető pillantást vetve a reszkető Jár Jarra
Sebulba sarkon fordult, és társaival együtt visszatért a
kávézóba.
– Hát tényleg szörnyű lenne, ha neked kellene értem fizetni
– mondta halkan Anakin a távozó dug után nézve.
Épp talpra segítette Jar Jart, amikor Qui-gon, Padmé és R2,
végre felfigyelve a gunga eltűnésére, sietve felbukkant a
tömegben.
– Hello! – üdvözölte őket Anakin vidáman, örülve, hogy ilyen
hamar viszontláthatja Padmét. – A haverotokból majdnem
narancspépet csináltak. Összetűzésbe keveredett egy duggal.
Egy nagyon veszélyes duggal.
– Nemizs, nemizs! – tiltakozott felháborodottan a gunga, miközben
leseperte magáról a port és a homokot. – Událom a veregedézsd. Zsoha nem
gezdenég ilyezsmit!
Qui-gon jelentőségteljesen rámeredt Jár Jarra, vetett egy
pillantást a tömegre, majd megfogta a gunga karját.
– Akárhogy is, a fiú megmentett egy nagy veréstől. Különös
érzéked van a bajkeveréshez, Jar Jar. Köszönöm, ifjú barátom –
biccentett oda Anakinnak.
Padmé melegen rámosolygott a fiúra, aki elvörösödött a
büszkeségtől.
– Nem zsináldam semmid! – makacskodott Jar Jar a kezeivel hadonászva a
nyomaték kedvéért.
– Féltél – nézett fel a gunga hosszú arcába komolyan a fiú. – És a félelem
mágnesként vonzza azokat, akik maguk is félnek. Sebulba azzal
próbálta elűzni a félelmét, hogy megver téged. Könnyebb
lenne az életed, ha kevesebbet félnél – tette hozzá félrehajtott
fejjel.
– És nálad bevált a dolog? – kérdezte Padmé szkeptikusan, savanyú
ábrázattal.
Anakin elmosolyodott és vállat vont.
– Hát… valamennyire.
Mindent megtett volna, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse
a lány társaságában, és sikerült is rávennie a kis csapatot
arra, hogy kövessék egy darabon egy gyümölcsöspulthoz. A
düledező tákolmány fölé ütött-kopott ponyvát feszítettek. Az
utca felé lejtő pulton színes gyümölcsökkel teli ládák álltak.
Egy idős, ősz hajú, görnyedt, toldozott-foldozott ruhát viselő
asszony emelkedett fel az üdvözlésükre.
– Hogy érzed magad ma, Jira? – ölelte meg egy pillanatra Anakin.
– Tudod, Annie, a hőség továbbra sem kímél – mosolygott rá
az öregasszony.
– Van egy meglepetésem számodra! – ragyogott a fiú arca.
– Megtaláltam azt a hűtőegységet, amelyet kerestem már egy
jó ideje. Eléggé le van robbanva, de pár nap alatt rendbe hozom
neked, ígérem. Azzal csak könnyebb lesz.
– Jó fiú vagy te, Annie – simogatta meg ráncos kezével, mosolyogva a fiú
arcát Jira.
Anakin egy vállrándítással elintézte a dicséretet, és a gyümölcsöket kezdte
szemügyre venni.
– Négy pallit kérek, Jira. Imádni fogjátok! – kacsintott oda Padménak.
Benyúlt a zsebébe az összekuporgatott pénzéért, de amikor
elővette az érméket, hogy kifizesse Jirát, az egyiket véletlenül
elejtette. A mellette álló farmer lehajolt, és felvette. Szétnyíló
ponchója alatt a fiú meglátta az övéről lelógó fénykardot.
Anakin szeme elkerekedett, de az érmékre koncentrálva elleplezte
meglepetését. Csak három trugutja van, döbbent rá.
– Hoppá, azt hittem több van nálam – mondta gyorsan, nem
nézve fel a tenyeréről. – Legyen akkor három palli, Jira. Én amúgy
sem vagyok éhes.
Az öregasszony átnyújtotta Qui-gonnak, Padménak és Jar Jarnak a pallikat,
és elvette az érméket Anakintól. Heves szélroham söpört végig az utcán,
megrázva a póznákat, belekapaszkodva az ócska ponyvába. A következő
roham felkavarta a házak között a port.
Jira megdörzsölte a karját göcsörtös kezével.
– Irgalmas isten, hogy fájnak a csontjaim! Vihar lesz, Annie. Jobban
tennéd, ha gyorsan hazamennél.
A szél még jobban felerősödött, maga előtt terelve a
homokot és a szétszórt szemetet. Anakin felpillantott az égre, majd Qui-
gonra.
– Van hol meghúzódnotok? – kérdezte.
– Visszamegyünk a hajónkhoz – bólintott a Jedi-mester. – Még egyszer
köszönöm, ifjú barátom, hogy…
– Messze van a hajótok? – szakította félbe a fiú sietve. Körülöttük a
boltosok és árusok becsukták az ajtókat és ablakokat, behordták az árujukat,
lefedték a ládákat és pultokat.
– A várostól nem messze szálltunk le – válaszolta Padmé
elfordítva arcát a metsző homokfuvallatok elől.
Anakin gyorsan megfogta a kezét és rángatni kezdte.
– Nem értek ki időben a városból. A homokviharok nagyon-
nagyon veszélyesek. Gyertek velem! Nálunk meghúzódhattok,
amíg elvonul. Nem lakunk messze, és a mamám nem fogja
bánni. Siessünk!
A körülöttük süvöltő szél és kavargó por közepette Anakin
Skywalker istenhozzádot kiáltott Jirának, és sietve otthona felé vezette
újdonsült védenceit.

***

Mos Espa külvárosaitól nem messze Obi-van a Nubi orra
mellett állt. Az egyre erősödő szél belekapott köpenyébe,
ahogy végigsüvített a Tatuin szélesen elterülő sivatagja fölött.
A fiatal Jedi gondterhelt tekintete Mos Espát fürkészte, amint a
város fokozatosan eltűnt egy homokfüggöny mögött.
Lépéseket hallott maga mögött, és megfordulva Panaka
kapitányt látta ledübörögni a hajó rámpáján.
– Ez a vihar le fogja lassítani őket – állapította meg a Jedi
aggodalmasan.
– Elég keménynek tűnik – bólintott Panaka. – Le kellene
zárnunk a hajót, mielőtt komolyabbra fordul.
Felsípolt a kapitány komlinkje.
– Igen? – vette le az övéről Panaka a kommunikátort.
– Üzenet érkezett otthonról – recsegett Ric Olié hangja a hangszóróban.
Panaka és Obi-van összenéztek.
– Azonnal megyünk – felelte a kapitány.
Gyorsan felszaladtak a rámpán, majd becsukták maguk
mögött a zsilipet. Az adást a királynő kabinjában fogták.
Amidalát és udvarhölgyeit, Eiartét és Rabét Sio Bibble
halvány, remegő hologramképét nézve találták. A kormányzó
hangja időnként teljesen elhalkult.
– …visszatérésükig nem kapunk enni… egyre több a halott,
katasztrofális… engednie kell a követeléseiknek, felség… – Sio Bibble
képmása és hangja eltűnt, majd ugyanolyan rossz
minőségben újra felbukkant. – Kérem, könyörgök, mondja
meg, mit tegyünk! Ha hall engem, felség, válaszoljon…
A kép felvillant és végleg eltűnt. A kormányzó hangja
elnémult. Amidala királynő mereven bámulta a hologram
helyét, gyönyörű arcára gondterheltség ült ki. Ölébe ejtett
keze ökölbe szorulva árulkodott idegességéről.
Obi-van felé fordította a tekintetét. A Jedi gyorsan megrázta a fejét.
– Ez csak egy trükk. Ne válaszoljon, felség! Semmilyen üzenetet ne
küldjön!
A királynő egy pillanatig habozva nézett rá, aztán
megadóan bólintott. Obi-van szó nélkül távozott a kabinból, és
nagyon remélte, hogy jól döntött.

10
A homokvihar vakító, fullasztó örvényekkel dühöngött Mos Espa utcáin,
húsba és ruhába egyaránt kegyetlenül belemarva. Anakin
szorosan fogta Padmé kezét, hogy el ne veszítse a lányt,
illetve a mögöttük bukdácsoló farmert, a kétéltű lényt és az
R2-es egységet, miközben minden erejét összeszedve
igyekezett időben elérni a város rabszolganegyedében lévő
otthonukat. A mellettük elhaladó helybeliek és idegenek is
hasonlóképpen, lehajtott fejjel, meggörnyedt testtel küzdöttek
a szél ellen. Valahol a távolban rémülten felbődült egy eopie.
A napfény, elhomályosítva a homoktól és a portól, különös,
sárgásszürke árnyalatot öltött, és a város épületei lassan
eltűntek a mély, áthatolhatatlan félhomályban.
Anakin gondolatai azonban a vihar ellenére is máshol
jártak. Padmé járt a fejében, a lehetőség, hogy elviheti az
otthonába és bemutathatja az anyjának, hogy megmutathatja
neki a gépeit, hogy egy darabig még foghatja a kezét. A
gondolattól forróság öntötte el a testét, mely egyszerre volt
kellemes és valahogy ijesztő. Mindenesetre jó érzés volt. A
farmer is sokszor eszébe jutott – már ha farmer volt egyáltalán,
amiben Anakin komolyan kételkedett. Egy fénykard lógott az övén, márpedig
csak a Jedik viseltek fénykardot. Szinte el sem merte hinni, hogy egy igazi
Jedit kísér hazafelé. Anakinnak azonban azt súgták az ösztönei, hogy nem
téved, és valami titokzatos, izgalmas dolog vezérelte ezt a kis csapatot az
útjába.
És persze a magáról és anyjáról szőtt álmai is eszébe
jutottak. Titkon remélte, hogy talán valami csodálatos
végkifejlete lesz ennek a váratlan találkozásnak, valami, ami
örökre megváltoztatja az életét.
Beértek a rabszolganegyedbe, az egymásra épített,
düledező, hangyabolyra emlékeztető viskók közé. Az ingatag
konstrukciót közös falakkal erősítették meg, az emeletekre
kanyargós lépcsők vezettek fel. A negyed előtti tér üresen
tátongott, hiszen a vihar mindenkit beűzött a maga kis
odújába. Anakin odavezette védenceit szállásukhoz, és
belökte az ajtót.
– Anya! Anya! Megjöttem! – kiáltotta izgatottan.
Fehérre meszelt, kínosan tisztán tartott vályogfalak derengtek homályosan
a vihartól elsötétült, kicsi, boltíves ablakokon beszűrődő
napfényben és a mennyezetlámpákból áradó szórt elektromos
fényben. A kunyhó központi helyiségében álltak; a szűk helyet
egy asztal és néhány szék uralta. Az egyik fal mellett egy
konyha, a másik előtt egy munkapad helyezkedett el. A
hálófülkékbe és kis kamrákba ajtó nélküli nyílások vezettek.
Odakint felüvöltött a szél, újabb réteget hántva le a falak
külső borításáról.
Jar Jar Binks kíváncsian és némileg megkönnyebbülve nézett körül.
– Gellemezs, gellemezs – morogta.
Anakin anyja a munkapad mellől állt fel, kezét ruhájába
törölve. A negyvenes éveiben járhatott, hosszú barna haját
hátrafogta megviselt arca elől, ruházata durva volt és
egyszerű. Valaha csinos lehetett, és Anakin szerint még most
is az volt, az idő és az élet viszontagságai azonban mély nyomokat
hagytak rajta. Meleg, fiatalos mosollyal üdvözölte fiát, mely gyorsan lehervadt
a mögötte álló idegeneket meglátva.
– Ó, nem! – kiáltott fel halkan, bizonytalanul végigmérve a jövevényeket. –
Annie, mi ez az egész?
– Ők a barátaim, anya – ragyogott Anakin arca. – Ez itt
Padmé Naberríe – mosolygott rá Padméra. – Ők pedig… –
Elhallgatott. – Hoppá, azt hiszem, a ti neveteket nem tudom –
ismerte be.
– Qui-gon Jinn vagyok – lépett előre a Jedi –, ő pedig Jar Jar
Binks – mutatott a gungára, aki esetlenül intett a kezével.
Az R2-es egység rövid csippantást hallatott.
– És a droidunk, Artu Detu – fejezte be a bemutatkozást Padmé.
– Én is építek egy droidot – közölte gyorsan Anakin,
remélve, hogy megmutathatja Padménak művét. – Szeretnéd
látni?
– Anakin! – Anyja hangja már a szobája ajtajából fordította
vissza. Az elhatározás megkeményítette a nő vonásait. –
Anakin, miért vannak itt ezek az emberek?
– Homokvihar van, anya – nézett rá a fia zavartan. – Hallgasd csak!
A nő az ajtó felé pillantott, majd kinézett az ablakon. A
süvítő szél homokot és szemetet sodort el a kunyhó előtt.
– A fia volt olyan kedves, és menedéket ajánlott nekünk – magyarázta Qui-
gon. – Az üzletben ismertük meg, ahol dolgozik.
– Gyere! – kapaszkodott bele Anakin ismét Padmé kezébe. – Megmutatom
a droidomat.
Miközben beráncigálta Padmét a szobájába, már lelkesen magyarázni is
kezdte a részleteket. A lány tiltakozás nélkül követte, figyelmesen hallgatva
szavait. R2-D2 is velük tartott, rövid füttyökkel kommentálva a fiú
magyarázatát.
Jar Jar nem moccant a helyéről, még mindig a kunyhó
belsejét tanulmányozta, láthatólag arra várt, hogy valaki
megmondja neki, mit csináljon. Qui-gon a fiú anyjával
szemben állt a feszült csendben. A szélfútta homokszemcsék
csikorgó zajt keltve csapódtak a vastag ablaküvegeknek.
– Shmi Skywalker vagyok – nyújtotta végül az asszony a Jedi felé a kezét.
– Anakin és én örömmel vendégül látjuk magukat.
Qui-gon már felmérte a helyzetet és meghatározta, mire van szükség.
Benyúlt a ponchója alá, és az egyik erszényéből elővett öt kis
kapszulát.
– Tüdőm, hogy milyen, ha valaki váratlanul érkezik. Fogadja
el ezeket. Egy étkezésre talán futja belőlük.
A nő tiltakozás nélkül elfogadta a kapszulákat.
– Köszönöm – emelte tekintetét Qui-gon arcára, hogy aztán szinte azonnal
lesüsse a szemét. – Nagyon köszönöm. Elnézést kérek az udvariatlanságomért.
Azt hiszem, sohasem fogom megszokni Anakin meglepetéseit.
– Nagyon különleges fiú – bólintott Qui-gon.
Shmi ismét a szemébe nézett, és a Jedi azt olvasta ki a tekintetéből,
hogy mostantól egy nagyon fontos titkon osztoznak.
– Igen – ismerte el a nő halkan –, tudom.

Anakin a szobájában megmutatta Padménak C-3PO-t. A
droid a munkaasztalán hevert, pillanatnyilag kikapcsolva,
mivel a fiú épp a külső borításán dolgozott. A belső
kábelezéssel már végzett, a törzse, a karjai és a lábai azonban
még fedetlenek voltak. Az egyik szeme sem került még a
helyére, ott hevert, ahol Anakin hagyta, miután az előző éjjel
még állított fénytörő lencséjén.
Padmé a fiú válla fölött áthajolva elmélyülten szemlélte a droidot.
– Hát nem remek? – kérdezte Anakin hevesen, idegesen várva a lány
reakcióját. – Még nincs kész, de hamarosan befejezem.
– Egyszerűen gyönyörű – felelte Padmé, őszintén
lenyűgözve.
– Tényleg tetszik? – pirult el büszkén a fiú. – Protokolldroid… anyának fog
segíteni. Figyelj csak!
Bekapcsolta C-3PO-t, és a droid azonnal felült. Anakin sietve megkerülte,
körülnézett, majd felkapta a hiányzó szemet a munkaasztalról, és beillesztette
a helyére.
– Hogy vannak? – nézett rájuk C-3PO. – Én egy protokolldroid vagyok a
kiborg kapcsolatok… a szokások és az emberek…
– Hoppá! – mondta Anakin gyorsan. – Egy kicsit még zavaros.
Felkapott egy hosszú nyelű szerszámot, a végén egy
elektronikus dezignátorral, és óvatosan beillesztette a C-3PO
fején lévő aljzatba. Néhányszor elforgatta a nyelet, közben
folyamatosan szemmel tartva a beállításokat. Mikor minden
úgy állt, ahogy eltervezte, megnyomott a nyél végén egy
gombot. C-3PO válaszul többször megrázkódott. Mikor aztán
Anakin kihúzta az aljzatból a dezignátort, a droid felállt a munkaasztalról és
szembefordult Padméval.
– Üdvözlöm! Szi-Thripio vagyok, az ember-kiborg kapcsolatok
specialistája. Miben állhatok szolgálatára?
– Tegnap adtam neki ezt a nevet – vont vállat Anakin –, de elfelejtettem
beégetni a kódot a memóriájába, hogy magától is el tudja mondani.
– Tökéletes! – vigyorgott a fiúra Padmé ámulattal. R2-D2 melléjük gurult
és egy sor éles füttyöt bocsátott ki magából.
– Elnézést… – nézett le rá C-3PO kíváncsian – de hogy érted, hogy
meztelen vagyok?
R2-D2 tovább trillázott.
– Te jóságos! Milyen kellemetlen! – nézett végig C-3PO lábai vázán. –
Kilátszanak az alkatrészeim? Te jóságos!
Anakin beharapta az ajkát.
– Úgy valahogy. De ne aggódj, hamarosan gondoskodom
erről is. – Szelíden visszatolta a droidot a munkaasztalra, és közben a válla
fölött hátranézett Padméra. – Ha véget ér a vihar, megnézheted a gondolámat
is. Tudod, régóta dolgozom már rajta. Watto nem is sejti. Titok!
– Rendben – mosolyodott el Padmé. – Nagyon jól tudok titkot tartani.

A vihar kitartóan tombolt a nap hátralévő részében is,
beborítva Mos Espát, halmokba hordva a sivatagi homokot az
épületek falai tövében, eltorlaszolva az ajtókat, porfelhőket
kavarva a levegőben és elhomályosítva a napok fényét. Shmi
Skywalker a Qui-gontól kapott élelmiszer-kapszulákból vacsorát készített
mindannyiuk számára. Miközben az asszony az étel elkészítésével
foglalatoskodott, Padmét pedig Anakin kötötte le a másik szobában, Qui-gon
behúzódott egy sarokba és lopva kapcsolatba lépett Obi-vannal. Az
összeköttetést korántsem lehetett tökéletesnek nevezni,
ahhoz azonban elég volt, hogy a Jedi-mester értesülést
szerezzen a Nabooról sugárzott üzenetről.
– Helyesen döntöttél, Obi-van – nyugtatta meg fiatal védencét halkan.
– A királynő nagyon zaklatott – felelte a másik. A válasz kissé recsegett a
vihar miatt.
Qui-gon odapillantott a konyhaasztalnál neki háttal álló Shmi felé.
– Az az üzenet csak csali volt, hogy felfedjük a hollétünket. Erre mérget
mernék venni.
– De mi van, ha Bibble kormányzó igazat mondott, és a nabooiak tényleg a
pusztulás szélén állnak?
Qui-gon felsóhajtott.
– Akárhogy is, kezdünk kifutni az időből – suttogta, és
kikapcsolta a komlinket.
Hamarosan mindannyian leültek, hogy elfogyasszák a Shmi által készítet
vacsorát. Odakint még mindig tombolt a vihar, kísérteties
háttérzenét szolgáltatva a bent uralkodó csendhez. Az asztal
két végén Qui-gon és Padmé foglalt helyet, Anakin, Jar Jar és
Shmi pedig az oldala mellé ültek. Anakin a kisfiúkra jellemző
módon a szégyen leghalványabb jele nélkül kezdett
rabszolgaéletükről mesélni. Csak a tényeket látta, azokat
pedig mohón meg akarta osztani új barátaival. Shmi viszont,
akit jobban érdekelte a fia reputációjának megóvása,
igyekezett érzékeltetni vendégeikkel helyzetük komolyságát.
– Minden rabszolgának van egy jeladó a testében –
magyarázta a nő.
– Megpróbáltam lokalizálni őket egy szkennerrel, de eddig
nem volt szerencsém – tette hozzá Anakin komoran.
Shmi elmosolyodott.
– Ha valaki szökni próbál…
–…akkor felrobban! – fejezte be a mondatot a fia. – Places!
Jar Jar elmélyülten szürcsölgette a levesét, csak fél füllel figyelve a
társalgásra, ahogy elfogyasztotta a valóban ízletes húslevest. Az utolsó mondat
hallatán azonban félrenyelt, és olyan hangosan kezdett el krákogni, hogy
mindenki elhallgatott. Egy pillanatra minden szempár felé fordult. A gunga
zavarában lehajtotta a fejét és úgy tett, mintha nem vette volna észre a
rosszalló tekinteteket.
– Nem tudom elhinni, hogy még léteznek rabszolgák a galaxisban – fordult
vissza Padmé Shmi felé. – A Köztársaság rabszolgaság-ellenes törvényei…
– A Köztársaság messze van – vágott a szavába Shmi nyersen. – Mi csak
saját magunkra számíthatunk.
Kínos csend állt be, ahogy Padmé, nem tudva, mit mondhatna még,
félrenézett.
– Láttál már gondolaversenyt? – kérdezte Anakin, próbálva enyhíteni a
lány zavarán.
Padmé megrázta a fejét. Rápillantva Shmire észrevette a nő
arcára hirtelen kiült aggodalmat. Jar Jar kilőtte a nyelvét, hogy
megszerezzen egy falatot az asztal másik oldalán álló tál
mélyéről. A zsákmányt villámgyorsan visszahúzta a szájába, lenyelte, majd
elégedetten cuppantott egyet. Qui-gon megrovó tekintete azonban rögtön
elnémította.
– A Malasterén is vannak gondolafutamok – jegyezte meg a Jedi-mester. –
Nagyon gyorsak és nagyon veszélyesek.
– Én vagyok az egyetlen ember, aki képes rá! – vigyorodott
el Anakin. Anyja metsző tekintete láttán lehervadt a vigyor az
arcáról. – Most mi van, anya? Ez nem hencegés! Ez az
igazság! Watto mondta, hogy sohasem hallott róla, hogy egy
ember képes lett volna rá.
– Olyan reflexeid lehetnek, mint egy Jedinek – nézett a fiú szemébe Qui-
gon –, ha gondolával versenyzel.
Anakin széles mosollyal fogadta a dicséretet. Jar Jar nyelve ismét a tál és
egy újabb falat felé röppent, Qui-gon azonban résen volt. A keze megvillant,
és egy pillanattal később már hüvelyk- és mutatóujja között
tartotta a gunga nyelvét. Jar Jar megdermedt, a szája tátva
maradt, a szeme elkerekedett.
– Ezt meg ne lássam még egyszer! – figyelmeztette Qui-gon, nem kevés
éllel halk hangjában.
Jar Jar megpróbált mondani valamit, de csak érthetetlen
motyogásra futotta az erejéből. Qui-gon elengedte a gunga
nyelvét, és az visszacsusszant a helyére. Jar Jar fájdalmas
arccal masszírozgatni kezdte ormányszerű száját.
Anakin tétovázva a férfi felé fordult.
– Én… én kíváncsi lennék valamire – nyögte ki nagy nehezen.
Qui-gon bólintott, hogy folytassa.
A fiú megköszörülte a torkát és összeszedte minden bátorságát.
– Te ugye Jedi-lovag vagy?
Egy hosszú pillanatra csend támadt, ahogy a férfi és a fiú egymásra
meredtek.
– Ezt meg miből gondolod? – kérdezte végül Qui-gon.
– Láttam a fénykardodat – nyelt egy nagyot Anakin. – Ilyen fegyvere csak
a Jedi-lovagoknak lehet.
Qui-gon tovább bámult rá, aztán lassan hátradőlt a székén,
és elmosolyodott.
– Talán megöltem egy Jedit, és elvettem a fegyverét.
– Nem hiszem – rázta meg hevesen a fejét Anakin. – Egy Jedit senki sem
tud megölni.
Qui-gon arcáról lehervadt a mosoly, és mintha szomorúság költözött volna
sötét szemébe.
– Bárcsak így lenne…
– Azt álmodtam, hogy Jedi vagyok – mondta a fiú gyorsan, mint aki
mindenképpen szeretett volna elmesélni valamit. – Visszajöttem ide, és
felszabadítottam az összes rabszolgát. Nemrég álmodtam, amikor kint voltam
a sivatagban. – Elhallgatott, fiatal arcára várakozó kifejezés ült ki. – Azért
jöttél, hogy felszabadíts minket?
– Nem, attól tartok nem… – rázta meg a fejét Qui-gon, majd tétovázva
elhallgatott.
– Szerintem pedig azért – makacskodott a fiú dacosan. – Mi másért lennél
itt?
Shmi már szólásra nyitotta a száját, hogy megfeddje a fiát
szemtelenségéért, Qui-gon azonban gyorsabb volt.
– Látom, téged nem lehet becsapni, Anakin – hajolt előre
bizalmasan. – De meg kell ígérned, hogy senkinek nem
beszélsz rólunk. A Coruscantra, a Köztársaság fővárosába
tartunk, egy nagyon fontos ügyben, aminek titokban kell maradnia.
– A Coruscantra? – kerekedett el Anakin szeme. – Hűha! És
hogy kerültetek ide a Peremvidékre?
– Megsérült a hajónk – adta meg a választ Padmé. – Itt kell vesztegelnünk,
amíg meg nem javítjuk.
– Én tudok segíteni! – kiáltotta a fiú lelkesen. Minden vágya az volt, hogy
a hasznukra lehessen. – Bármit megjavítok!
Qui-gon elmosolyodott ekkora lelkesedés láttán.
– Elhiszem, de az első feladatunk, amint azt a Watto
üzletében tett látogatásunkból is tudhatod, megszerezni a
szükséges alkatrészeket.
– De nindzs zsemmi, amivel fízedhednéng – mutatott rá Jar Jar komoran.
– Biztosra veszem, hogy ezeknek az ócskavas-
kereskedőknek is van valami gyengéjük – nézett Padmé
elgondolkodva Qui-gonra.
– A szerencsejáték – vágta rá azonnal Shmi. Felállt és elkezdte leszedni az
asztalt. – Mos Espában minden azok körül az átkozott gondolafutamok körül
forog.
Qui-gon felemelkedett, odament az ablakhoz és kinézett a
vastag, homályos üvegen át a szélfútta porfelhőkre.
– Gondolafutamok – hümmögte. – A kapzsiság hatalmas
szövetséges lehet, ha megfelelően használjuk.
– Építettem egy gondolát! – kiáltotta Anakin diadalmasan,
és talpra szökkent. Kisfiúarca ragyogott a büszkeségtől. –
Sohasem építettek még ilyen gyorsat! Holnapután lesz egy
nagy verseny, a Boonta-futam. Benevezhetnéd a gondolámat! Már majdnem
teljesen kész van…
– Anakin, higgadj le! – csattant fel az anyja élesen. A szemében aggodalom
csillogott. – Watto nem fogja megengedni, hogy versenyezz!
– Wattónak nem kell tudnia, hogy a gondola az enyém! – felelte a fiú
gyorsan, végiggondolva a problémát. – Azt mondhatnád neki, hogy a tied! –
fordult vissza Qui-gonhoz. – Rá tudnád venni, hogy engedje meg, hogy én
vezessem!
A Jedi-mester figyelmét nem kerülte el Shmi tekintete. Belenézett az
asszony szemébe, némán nyugtázta rémületét, és türelmesen várt a válaszára.
– Nem akarom, hogy versenyezz, Annie! – mondta a fiú
anyja halkan. Megrázta a fejét, hogy nyomatékot adjon a
szavainak. A szeméből fáradtság és aggodalom áradt. –
Annyira szörnyű! Minden egyes alkalommal meghalok, amikor
Watto benevez egy futamra. Minden egyes alkalommal.
Anakin beharapta az ajkát.
– De anya, én szeretek versenyezni! Nekik pedig szükségük
van a segítségemre – intett Qui-gon felé. – Bajban vannak. Az
első helyezésért járó pénz bőven fedezné az alkatrészek árát.
– Nagyon nagy drutyiban vagyung – bólintott Jar Jar Binks támogatólag.
Qui-gon odalépett Anakinhoz, és lenézett a fiúra.
– Az anyádnak igaza van. Felejtsük el a dolgot! – Egy pillanatig állta a fiú
tekintetét, aztán visszafordult Shmihez. – Nem ismer valakit, aki barátságos
érzületekkel viseltetik a Köztársaság iránt, és hajlandó segíteni nekünk?
Shmi mozdulatlanul állva, némán elgondolkodott a kérdésen. Végül
megrázta a fejét.
– Segítenünk kell nekik, anya! – makacskodott Anakin, biztosan tudva,
hogy ebben igaza van, segítenie kell a Jedinek és a társainak. – Emlékszel, mit
mondtál? Azt mondtad, hogy az az univerzum legnagyobb baja, hogy senki
sem hajlandó segíteni senkinek.
– Anakin, ne… – sóhajtott fel Shmi.
– De ha egyszer ezt mondtad, anya! – A fiú nem volt hajlandó visszakozni.
A tekintetük egymásba mélyedt.
Shmi Skywalker ez alkalommal nem válaszolt, csak a szemöldökét
ráncolta.
– Biztos vagyok benne, hogy Qui-gon nem akarja semmiféle veszélynek
kitenni a fiát – szólalt meg váratlanul Padmé. Kényelmetlenül
érezte magát az anya és fia közötti összetűzés miatt, és
próbált enyhíteni valamelyest a feszültségen. – Majd találunk
valami más megoldást…
Shmi végigmérte a lányt és lassan megcsóválta a fejét.
– Nem. Annie-nak igaza van. Nincs más megoldás. Lehet, hogy én nem
örülök neki, de a fiam tud segíteni maguknak. – Elhallgatott egy pillanatra. –
Talán ez a sorsa, hogy segítsen maguknak.
Mindezt úgy mondta, mintha olyan döntésre jutott volna,
amiről eddig nem akart tudomást venni; mintha felfedezte
volna a fájdalmas, de magától értetődő igazságot.
Anakin arca felderült.
– Ez azt jelenti, hogy igen? – Örömében összecsapta a kezét. – Ez azt
jelenti, hogy igen!

Az éjszaka hatalmas takaróként borult a Coruscantra, mély
bársonyredőkbe burkolva a csillogó tornyok végtelen
láthatárát. Az ablakokból kiszűrődő fények izzó tűfokoknak
látszottak a fekete háttér előtt. Ameddig a szem ellátott,
ameddig az ember eljuthatott, acélötvözetből és
fényvisszaverő üvegből emelt tűk meredtek ki a bolygó
felszínéből. A város már réges-rég bekebelezte a bolygót, és
most már csak ő létezett, a galaxis központja, a Köztársaság
uralmának szíve.
Az uralomnak, amelyet egyesek örökre meg akartak szüntetni. Az
uralomnak, amelyet egyesek tiszta szívükből megvetettek.
Darth Sidious egy magas erkélyről nézett le a Coruscantra,
egész alakját elrejtő fekete palástjában mintha az éjszaka
teremtménye lett volna. Arccal a város felé fordult, tekintetét
a fényekre, a légiforgalom haloványan látszó sávjaira
függesztette, alig véve tudomást mellette várakozó tanítványáról, Lord
Maulról.
A gondolatai a Sithek és a rend történelme körül forogtak.
A Sith majdnem kétezer éve jött létre. Az Erő sötét
oldalának szentelt kultusz volt, központi tétele szerint a fel
nem használt hatalom elpocsékolt hatalom. Egy kitagadott
Jedi-lovag alapította a rendet, egy harmóniában élő közösség
egyetlen disszidense, egy lázadó, aki kezdettől fogva tudta,
hogy az Erő igazi hatalma nem a világos, hanem a sötét
oldalon rejlik. Mivel álláspontját nem hagyta jóvá a Tanács,
szakított a renddel, és titokban megfogadta, hogy egyszer
még végez azokkal, akik elűzték maguk közül.
Eleinte magányosan kóborolt, de hamarosan csatlakoztak hozzá azok a
Jedik, akik osztoztak hitében és hajlandóak voltak vele együtt
tanulmányozni a sötét oldal rejtelmeit. Másokat erőszakkal
toboroztak, és a Sith rendje nemsokára több mint ötven főt
számlált. A Sith a Jedik rendjével szemben kezdte el kiépíteni
a kultuszt, megvetve az együttműködés és konszenzusra
törekvés elveit, szilárdan meggyőződve arról, hogy a hatalom
minden formája erőt és mások feletti uralmat kölcsönöz nekik.
Az ő szövetségük nem azért alakult, hogy szolgáljon – hanem
hogy uralkodjon.
A Jedik ellen viselt háborújuk bosszúszomjas, ádáz és végső soron
kudarcra ítélt volt. A Sith rendjét névleg az alapító kitagadott
Jedi irányította, nagyravágyása azonban nem engedte, hogy
bárkivel is megossza hatalmát. Tanítványai szinte az első
pillanattól kezdve összeesküvéseket szőttek ellene és egymás
ellen, úgyhogy a belső harcok ugyanannyi erejüket lekötötték,
mint a Jedik ellen indított hadjárat.
A Sith végül önmagát pusztította el. Először vezérükkel
végeztek, aztán egymással. A vérfürdőt túlélő néhány
tanítvánnyal gyorsan elbántak a körültekintő Jedik. Pár hét
alatt az Erő sötét oldalának minden híve meghalt.
Kivéve egyet.
Darth Maul türelmetlenül megremegett. A fiatal Sith még
nem sajátította el mestere türelmét; de az idő és a képzés
majd pótolja ezt a hiányosságot. Hiszen végül a türelem
mentette meg a Sith rendjét a teljes kipusztulástól. És a
türelem segíti majd győzelemre a Jedikkel szemben.
Az egyetlen életben maradt Sith megértette ezt. Ő
erényként fogta fel a türelmet, míg a többiek megvetették.
Tanításai alapjául a ravaszságot, a fortélyt és a háttérbe
húzódást tette – a régi Jedi-erényeket, amelyeket társai
elutasítottak. Félrevonulva nézte, hogyan pusztítja el magát a
rend. A katasztrófa beteljesedése után pedig elrejtőzött és
várni kezdett az alkalmas időre, a lehetőségre.
Mikor már mindenki azt hitte, hogy a Sithet megsemmisítették,
véget vetett a rejtőzködésnek. Eleinte egyedül
tevékenykedett, azonban egyre öregedett, és ő volt rendje
utolsó tagja. Végül elindult, hogy megkeresse utódját. Mikor
megtalálta, minden tudását átadta neki, hogy aztán az
megkeresse a saját tanítványát és továbbadja a művet.
Egyszerre azonban mindig csak két Sith létezhetett: mester és
tanítvány. A rend újraélesztője elhatározta, hogy nem esik a
régi kultusz hibájába, nem hagy teret a belső hatalmi
harcoknak. Az ellenség kívül van, nem belül. A Jedik elleni háborúra kell
tartalékolniuk erejüket.
A rendet újjáélesztő Sith a Darth Bane nevet vette fel.
Egy évezrede már, hogy a Sithet halottnak hiszik, de végül
elérkezett az ő idejük.
– A Tatuin szinte lakatlan – tört be Darth Sidious gondolatai közé
tanítványa durva hangja. A mester a hologramra emelte
tekintetét. – A huttok irányítják. A Köztársaságtól távol van. Ha
a nyom helyes, mester, akkor gyorsan és gond nélkül meg
fogom találni őket.
A sárga szemek izgatottan és várakozásteljesen felizzottak Darth Maul
arcának furcsa mozaikmintázatában, ahogy türelmetlenül várta ura válaszát.
Darth Sidious elégedetten nézte tanítványát.
– Először a Jedikkel végezz! – tanácsolta halkan. – Utána
már könnyűszerrel visszaviheted a királynőt a Naboora, ahol
alá fogja írni a szerződést.
Darth Maul fújt egy nagyot. A hangja elégedetten csengett.
– Végre felfedjük magunkat a Jedik előtt! Végre bosszút
állunk!
– Remek képzést kaptál, fiatal tanítványom – csitította Darth Sidious. –
Azok a Jedik nem lesznek ellenfelek számodra. Most már túl
késő, hogy bárki is megállítson minket. Minden a terv szerint
halad. A Köztársaság hamarosan a markomban lesz.
A beálló csendben a Sith Lord mellkasát sötét forróság töltötte el, és
beborította az ádáz öröm.

Anakin Skywalker otthonában Qui-gon Jinn a fiú szobájának
ajtaja előtt állt, és az alvó gyereket nézte. Shmi Skywalker és
Padmé a másik szobába vonultak vissza, Jar Jar Binks pedig a
konyha padlóján feküdt magzati pózba gömbölyödve, és
hangosan horkolt.
Qui-gonnak azonban nem jött álom a szemére. Ez a fiú, ez a fiú! Valami
különöset érzett benne. A Jedi-mester némán figyelte mellkasának lassú
emelkedését és süllyedését, ahogy békésen aludt, nem is sejtve, hogy nincs
egyedül. Különleges, mondta Shmi Skywalkernek, és az asszony
egyetértett. Ő is tudta. Ugyanúgy érezte, mint Qui-gon.
Anakin Skywalker más.
Qui-gon a sötét ablakra emelte tekintetét. A vihar lecsendesedett, a szél
elállt. Csend volt odakint, az éjszakát lágy, hívogató béke töltötte el. A Jedi-
mesternek egy pillanatra saját élete jutott eszébe. Tudta,
miket szoktak róla mondani a Tanácsban. Önfejű, néha
egyenesen meggondolatlan döntéseket hoz. Erős, de olyan
ügyekre forgácsolja szét az erejét, amelyek nem méltóak a
figyelmére. A szabályokat azonban nemcsak az ember
viselkedésének korlátok közé szorítására találták ki. A
szabályokat azért alkották, hogy utat mutassanak az Erő
megértéséhez. Bűn talán, hogy rugalmasan kezeli ezeket a
szabályokat, amikor úgy érzi, a lelkiismeretére kell hallgatnia?
A Jedi összefonta a karját széles mellkasa előtt. Az Erő
bonyolult, összetett jelenség. Az Erő a minden dolgok között
meglévő egyensúlyban gyökerezik, és minden beleavatkozás
az áramlásába magában hordozza ezen egyensúly
felborulásának a kockázatát. A Jediknek az egyensúly
fenntartására kell törekedniük, s arra, hogy az Erő
áramlásával és akaratával összhangban cselekedjenek. Az Erő
azonban nem csak egy síkon létezik, és egy egész élet sem
elegendő számtalan aspektusának megismerésére. De talán
még több élet sem. Qui-gon tisztában volt a saját gyengéjével.
Túl közel állt az élő Erőhöz, pedig az egyesítő Erőnek kellett
volna nagyobb figyelmet szentelnie. Észrevette, hogy
legtöbbször a jelen élőlényei felé nyúl ki, azok felé, akik az itt
és mostban élnek. A múlt és a jövő kevésbé érdekelte, mint
ahogy a múltban vagy a jövőben élt és élni fogó lények is.
Az élő Erő tartotta össze, az adott neki szívet, elmét és
lelket.
Ezért érzett együtt Anakin Skywalkerrel, akit olyan ígéretnek tartott, amely
mellett nem mehetett el szó nélkül. Tudta, hogy a Jedik legtöbbje
elítélte volna ezt az érzést. Obi-van például ugyanazt látná Jar
Jarban és a fiúban – haszontalan terhet, értelmetlen
kockázatot, szükségtelen figyelemelterelést. Obi-van létét a
nagy képre, az egyesítő Erőre való összpontosítás határozta
meg. Hiányzott belőle Qui-gon intuíciója. Hiányzott belőle
tanítója szenvedélye és érdeklődése minden élő dolog iránt.
Nem ugyanazt látta, amit Qui-gon.
Qui-gon felsóhajtott. Mindez persze nem kritika, pusztán megfigyelés. Ki
mondhatná meg, melyikük értelmezi helyesen az Erő
útmutatását és ösztönzését? A különbségük miatt azonban
néha szembekerültek, és a Tanács gyakrabban támogatta Obi-
van álláspontját, mint a Qui-gonét. És ez most is így lesz, ezt
biztosan tudta. És nem is utoljára.
Ez azonban nem fogja eltántorítani attól, hogy megtegye,
amit hite szerint tennie kell. Meg fogja tudni az igazságot
Anakin Skywalkerről. Meg fogja találni a fiú helyét az Erő
mintázatában – az éltető és egyesítő Erőében egyaránt. Rá
fog jönni, mivé kell felnőnie ennek a gyermeknek.
Pár perccel később már a padlón elnyúlva aludt.

11
Az új nap ragyogó, fényes hajnallal érkezett el, a Tatuin
ikernapja tiszta, felhőtlen kék égről árasztotta el sugaraival a
bolygót. A homokvihar továbbvonult, a hegyeken, a köves
szirteken és Mos Espa épületein kívül mindent kisöpörve a
sivatagból. Anakin már fel is öltözött, mielőtt vendégei
felkeltek volna. Alig várta, hogy bemehessen az üzletbe és
ismertesse Wattóval a következő futammal kapcsolatos tervét.
Qui-gon azonban figyelmeztette, hogy ne rohanja le a toydarit
az ajánlatával, hanem maradjon csendben, és hagyja, hogy ő
bonyolítsa le az üzletet. Anakint azonban olyan izgalom
fűtötte, hogy alig hallotta a Jedi szavait. Qui-gon tisztában volt
vele, hogy minden ravaszságát és diplomáciai képességét be kell vetnie
céljuk elérése érdekében.
Természetesen a kapzsiság jelentette a kulcsszót Wattóval kapcsolatban – s
ez a kulcs minden ajtót megnyithatott, amelyeket a toydari zárva tartott.
A rabszolganegyedtől a Watto üzletéig vezető úton Anakin
haladt elöl Qui-gonnal és Padméval szorosan a nyomában,
majd Jar Jar és R2-D2 zárta a sort. A város lakói már kora
reggel lázasan dolgoztak: az árusok és kereskedők
homokhalmokat lapátoltak, pultjaikat és napernyőiket
rakosgatták össze, a szekereket és a kerítéseket javítgatták. A
nehéz munkát, amelyhez a homokszánokat húzó droidok ereje
is kevésnek bizonyult, eopie-k és rontok végezték. A
raktárakból már friss áru került az üzletekbe, és az űrkikötő
leszállópályái újra nyitva álltak a hajók előtt.
Mikor már majdnem odaértek, Qui-gon hagyta, hogy Anakin
előreszaladjon az üzletbe. Úgy érezte, meg kell adnia a
lehetőséget a fiúnak, hogy először ő próbálkozzon Wattónál. A
többiekkel a nyomában átment az út másik oldalára, egy
élelmiszerárushoz, rávette a tulajt, hogy adjon nekik egy-egy
adag nyúlós masszát, majd várakozni kezdett. Mikor
elfogyasztották a pépet, átvágtak a téren Watto üzletéhez. Jar
Jar, akit már most nyugtalanítani kezdett a körülötte lévő
nyüzsgés, hátát a falnak vetve leült egy ládára az ajtó mellett.
Kocsányos szemei ide-oda villantak, mintha arra számított
volna, hogy bármelyik pillanatban valami szörnyűség
történhet. R2-D2 mellégurult, és halkan csipogva próbálta
meggyőzni arról, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Qui-gon megkérte Padmét, hogy tartsa szemmel a gungát. Nem akarta,
hogy Jar Jar ismét valami bajt keverjen. Elindult az üzletbe, a lány azonban
megfogta a karját.
– Jól meggondolta? – kérdezte kételkedve. – Valóban rá akarja bízni a
sorsunkat egy kisfiúra, akit alig ismerünk? A királynő nem
helyeselné – ráncolta össze sima homlokát.
– A királynőnek nem kell tudnia róla – nézett egyenesen a
szemébe Qui-gon.
– Nos, akkor én nem helyeslem – állta a tekintetét dacosan a lány.
A Jedi kérdően rámeredt, majd szó nélkül elfordult.
Az üzletbe belépve Wattot és Anakint egy heves szóváltás
kellős közepén találta. A toydari alig néhány centiméternyire
lebegett a fiú arcától, kék szárnyai csak elmosódottan
látszottak a szapora csapkodástól, ormányát lefelé kunkorította,
miközben hevesen gesztikulált mindkét kezével.
– Patta go holla! – kiáltotta hutt nyelven. Kövérkés teste beleremegett
szavai erejébe.
A fiú pislogott, de egy tapodtat sem hátrált.
– No batla!
– Peedunkel! – Watto előre-hátra, le-föl, jobbra-balra szökkent
a levegőben.
– Banyo, banyo! – harsogta Anakin.
Qui-gon kilépett az üzlet ajtajának árnyékából, hogy mind a ketten
láthassák. Watto azonnal elfordult Anakintól. Fogakkal teli szája némán
tovább mozgott, ahogy rosszul leplezett izgatottsággal odalibbent Qui-gon
arca elé.
– A fiú azt mondja, be akarod fizetni a holnapi futamra! –
robbant ki belőle. – Hiszen még azokra az alkatrészekre sincs
pénzed! Akkor meg miből akarod kifizetni a nevezési díjat? A
köztársasági kreditjeidből? Hah!
Rekedt nevetésben tört ki, Qui-gon azonban észrevette a szemében
felcsillanó kíváncsiságot.
– A hajóm lesz a nevezési díj – közölte a Jedi nyersen.
Benyúlt a ponchója alá, és elővett egy parányi holovetítőt.
Amikor bekapcsolta, a királynő hajójának képe jelent meg
Watto előtt a levegőben. A toydari közelebb lebegett, hogy
alaposan szemügyre vegye a hologramot.
– Nem rossz, nem rossz – hajlítgatta ráncos, kék ormányát. – Egy Nubi.
– Jó állapotban van, eltekintve azoktól a bizonyos
alkatrészektől. – Qui-gon hagyott neki még egy másodpercet,
majd kikapcsolta a holovetítőt, és visszadugta a ponchója alá.
– De akkor is, mivel repülne a fiú? – akadékoskodott Watto ingerülten. –
Az én gondolámat összetörte a legutóbbi futamon. A Boontáig nem lehet
helyrehozni.
Qui-gon rápillantott Anakinra, aki láthatólag zavarba jött.
– Izé… nem az én hibám volt. Sebulba megperzselt a fúvókáival. Ami azt
illeti, megmentettem a gondolát… nagyrészt.
– Meghiszem azt! – nevetett fel Watto nyersen. – A fiú jó, abban nincs vita!
De akkor is… – rázta meg a fejét.
– Nyertem kártyán egy gondolát – vágott a szavába Quigon könnyedén,
visszaterelve magára a toydari figyelmét. – A leggyorsabbat, amit valaha
építettek.
Nem nézett Anakinra, de el tudta képzelni a fiú arckifejezését.
– Remélem, nem valamelyik ismerősömet ölted meg érte!
– csattant fel Watto. Ismét rátört a nevetés, mielőtt újra ura
lett volna önmagának. – Tehát te adod a gondolát és te állód a
nevezési díjat; én adom a fiút. A nyereményt fele-fele
arányban osztjuk el, gondolom.
– Fele-fele? – söpörte félre a javaslatot Qui-gon. – Akkor
inkább fizesd te a nevezési díjat. Ha győzünk, tied az egész
nyeremény, kivéve az alkatrészek árát. Ha veszítünk, viheted
a hajómat.
Watto láthatóan meglepődött. Az ormányát dörzsölgetve
átgondolta a dolgot, szárnyai zümmögő hangot keltve
csapkodtak a levegőben. Túl jól hangzott az ajánlat, gyanúsan
jól. Qui-gon a szeme sarkából látta, hogy Anakin ideges
pillantásokat lövell felé.
– Akárhogy is, te csak nyerhetsz az üzleten – mutatott rá a Jedi halkan.
– Megegyeztünk! – csapott az öklével nyitott tenyerébe Watto, majd
kuncogva odafordult a fiúhoz. – Bolond üzleteket köt a barátod, fiú! Jobban
tennéd, ha megtanítanád neki, hogyan kell alkudni!
Még akkor is harsányan nevetett, amikor Qui-gon kilépett
az üzletből.

A Jedi-mester összeszedte Padmét, Jar Jart és R2-D2-t, s
meghagyta Anakinnak, hogy azonnal jöjjön utánuk, amint
Watto elengedi. Wattot sokkal jobban izgatta a közelgő
verseny, mint az üzlet állapota, ezért azonnal hazaküldte a
fiút. Előtte azonban még a lelkére kötötte, hogy alaposan vegye
szemügyre a gondolát, nehogy valami ronccsal nevezzenek be, hiszen akkor
egész Mos Espa rajta röhögne.
Így aztán Anakin szinte hamarabb hazaért, mint Qui-gon és
társai. A fiú lelkesen elvezette őket a rabszolganegyed
roncstemetőjébe, ahol titokban megépítette a gondolát. A
jármű törzsét egy hosszában kettéhasított hengerforma
alkotta, lapos alján egy vezérműsaru helyezkedett el,
domború tetejébe vágták a pilótafülkét. A vezérsíkok az
oldalán húzódtak végig. A meghajtásról két hatalmas, légköri
stabilizátorral is felszerelt Radon-Ulzer vadászgéphajtómű
gondoskodott a Steelton-kábelek végén. Az összhatás
leginkább egy két bantha közé beszorult doopbogárra
emlékeztetett.
A kis csapat közös erővel beindította az antigravitációs
emelőket, és áttolta a gondolát Anakinék hátsó udvarára. A fiú
Padmé, Jar Jar és R2-D2 segítségével és biztatásaival azonnal
nekilátott, hogy felkészítse a járművet a versenyre.
Miközben Anakin és segítői lelkesen dolgoztak, Qui-gon
odasétált a kunyhó hátsó falához, meggyőződött róla, hogy
senki sem látja, és kapcsolatba lépett Obi-vannal. Tanítványa,
aki már idegesen várta a jelentkezését, azonnal válaszolt, és
Qui-gon beszámolt a fejleményekről.
– Ha minden jól megy, holnap délután meglesz a hiperhajtómű-
generátor és továbbmehetünk – fejezte be a történtek
ismertetését az idősebb Jedi.
Obi-van sokatmondóan hallgatott.
– Mi lesz, ha kudarcot vall a terved, mester? Hosszú időre itt
ragadhatunk.
Qui-gon Jinn elnézett a rabszolganegyed kunyhói és Mos Espa háztetői
felett a ragyogó ikernapra.
– Hiperhajtómű nélkül sehová sem jutunk. Nincs más
választásunk. – Azzal kikapcsolta, és eltette a komlinket. – És
van valami különös ebben a fiúban – suttogta maga elé,
befejezetlenül hagyva a gondolatot.
Shmi Skywalker tűnt fel a hátsó ajtóban, és odalépett a Jedi
mellé. Egy darabig szótlanul nézték az udvarban zajló lázas
munkát.
– Büszke lehet a fiára – szólalt meg végül Qui-gon. – Úgy ad, hogy közben
eszébe sem jut viszonzást várni.
Shmi egy futó mosoly kíséretében bólintott.
– Nem ismeri a kapzsiságot. Az álmaiban él. Anakinnak…
– Különleges képességei vannak.
– Igen – pillantott rá óvatosan az asszony.
– Látja a dolgokat, mielőtt megtörténnének – folytatta a
Jedi-mester. – Ezért tűnik úgy, hogy rendkívüliek a reflexei. Erre
csak a Jedik képesek.
Az asszony rászegezte a tekintetét, és Qui-gon nem tudta nem észrevenni a
szemében felcsillanó reményt.
– Anakin többet érdemel egy rabszolga életénél – mondta halkan Shmi.
Qui-gon visszafordult az udvar felé.
– Az biztos, hogy szokatlan érzéke van az Erőhöz. Ki volt az
apja?
Hosszú csend következett, elég hosszú ahhoz, hogy a Jedi-
mester rájöjjön, olyan kérdést tett fel, aminek a
megválaszolására a nő még nem állt készen. Ezért aztán
hagyott neki időt és teret, hogy végiggondolja a dolgot. Nem
sürgette, még csak azt sem érzékeltette vele, hogy egyáltalán válaszolnia kell.
– Nincs apja – bökte ki végül Shmi, lassan megrázva a fejét. – Kihordtam,
megszültem. Felneveltem. Ez minden, amit mondhatok.
Megérintette a férfi karját, és szembefordult vele.
– Tud neki segíteni?
Qui-gon sokáig hallgatott, gondolkodott. Olyan kötődést
érzett Anakin Skywalkerhez, amire nem talált magyarázatot. A
lelke legmélyén érezte, hogy valamit tennie kell ezért a fiúért,
valamit mindenképpen meg kell próbálnia. A Jediket azonban
életük első hat hónapja során azonosították be, és azonnal
elkezdték a képzésüket, így történt ez vele, Obi-vannal és
mindenkivel, akit csak ismert. Nem volt kivétel.
Tud neki segíteni? Nem tudta, hogyan tehetné.
– Nem tudom – mondta ki hangosan is, szelíd, de határozott
hangon. – Nem azért jöttem ide, hogy rabszolgákat
szabadítsak fel. Ha a Köztársaságban született volna, hamar
rátaláltunk volna és Jedi lehetett volna belőle. Mindene
megvan hozzá, így azonban nem tudom, mit tehetnék érte.
Shmi beletörődőén bólintott, de az arcán, a belenyugvás
maszkja alatt felcsillant a remény.

***

Miközben Anakin rögzítette a tolóerő-szabályzót és a
hajtóműveket összekötő vezetékeket, az udvaron felbukkant
néhány barátja. Az idősebb fiúk Kitster és Seek voltak, a
fiatalabb lány Amee, a rodiai pedig Wald. Anakin annyi időre
abbahagyta a szerelést, hogy bemutassa őket Padménak, Jar
Jarnak és R2-D2-nek.
– Hű, egy igazi asztromechanikai droid! – füttyentette el
magát Kitster. – Mi az, rád mosolygott a szerencse?
Anakin vállat vont.
– És ez még semmi – vetette oda, kissé felfújva magát. – Beneveztek a
holnapi Boonta-futamra.
Kitster elfintorodott, és hátravetette varkocsba font sötét haját.
– Micsoda? Ezzel?
– Ez a roncs soha nem fog felszállni! – bökte oldalba Amee-t Wald. – Ugye
csak viccelsz, Annie?
– Évek óta dolgozol rajta – állapította meg Amee. Kicsiny,
finom arcán helytelenítő kifejezés tűnt fel. – Nem fog menni –
rázta meg szőke fürtjeit.
Anakin visszavágásra nyitotta a száját, aztán meggondolta magát.
Egyelőre hadd higgyenek csak, amit akarnak. Majd
megmutatja nekik!
– Gyertek, menjünk inkább labdázni! – javasolta Seek már el
is fordulva, hangjában árnyalatnyi unalommal. – Ha így
folytatod, Annie, bogáreledel lesz belőled.
Seek, Wald és Amee nevetve elszaladtak. Kitsternek azonban,
akit Anakin a legjobb barátjának tartott, több esze volt annál,
hogy kétségbe vonja, ha a fiú valamiről kijelentette, hogy
megteszi. Ezért aztán, elengedve füle mellett a többiek
szavait, maradt.
– Mit tudtok ti? – morogta maga elé halkan.
Anakin hálásan rávigyorgott. Aztán észrevette, hogy Jar Jar
a bal oldali hajtómű energiastabilizáló lapját piszkálgatja. Ez
az energiaforrás tartotta együtt és szinkronban a
hajtóműveket. Az arcáról lehervadt a vigyor.
– Hé, Jar Jar! – kiáltotta figyelmeztetően. – Hagyd békén azt a
stabilizátort!
Az orrát szinte a lemezhez nyomó gunga bűntudatosan
felnézett.
– Gi? Én?
– Ha a kezed a sugár útjába kerül – tette csípőre a kezét
Anakin –, órákra elzsibbad.
Jar Jar elfintorodott, de aztán a háta mögé dugta a karját, és
ormányos arcával lehajolt a lemez mentén. Szinte
ugyanabban a pillanatban egy elektromos kisülés ívelt át a
lemezről a szájára. A gunga felvisított és döbbenten
hátraugrott. Két kezét a szájához kapva, hitetlenkedve meredt a
fiúra.
– Dzsibbadt! Dzsibbadt! – préselte ki magából. Hosszú nyelve ernyedten
lógott. – Deb érzeb a dnyelbeb! Bég gyajgatdi zsem dudok! – Anakin
megcsóválta a fejét, és folytatta a vezetékek rögzítését.
Kitster közelebb lépett hozzá. Némán, feszült arccal figyelte mozdulatait.
– Még azt sem tudod, el fog-e indulni ez a vacak, Annie – jegyezte meg a
homlokát ráncolva.
– El fog. – Anakin fel sem nézett.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy kiderítsük – szólalt meg a válla fölött Qui-
gon Jinn. A fiú felé nyújtott egy kicsi, tömzsi hengert. – Tessék,
egy energiacella. Az üzletből. Neked nagyobb szükséged van
rá, mint Wattónak. – A Jedi szája zavart, szégyenlős
félmosolyra húzódott.
Anakin tisztában volt az energiacellák értékével. El sem tudta képzelni,
hogyan emelhetett el egyet észrevétlenül a Jedi Watto orra
elől. De nem is érdekelte.
– Igen, uram! – ragyogott fel az arca.
Beugrott a pilótaülésbe, beillesztette az energiacellát a
vezérlőpulton lévő aljzatába, és beindította az elektronikát.
Aztán felvette ósdi, ütött-kopott sisakját és kesztyűjét.
Mindeközben az ismét a hajtóművek körül szaglászó Jar Jar
keze sikeresen beszorult az utánégetőbe. A gunga rémülten
ugrálni kezdett, az energiastabilizátor áramütésétől még
mindig béna ormánya céltalanul libegett balra-jobbra. Padmé
az utolsó pillanatban vette észre – ekkor már őrülten
szélmalomtáncot jártak a karjai –, és csak egy másodperccel a
hajtóművek beindulása előtt sikerült kiszabadítania.
Az utánégetőkből lángnyelvek csaptak ki, a Radon-Ulzerek
felbődültek, majd zúgásuk fokozatosan magas sivításba ment
át, míg végül Anakin vissza nem húzta a gázkart. Az ismét
beálló mély dübörgés közepette társai ujjongva felkiáltottak, a
fiú pedig visszaintett válaszul.
Shmi Skywalker szótlanul, távolba meredő, szomorú
tekintettel nézte őket otthonuk verandájáról.

Az alkony arany- és bíborszín sugárkoszorúba vonta a Tatuin lenyugvó
napjainak koronáját, és a színkavalkád egyetlen hosszú, békés áradatban
beborította a látóhatárt. Beköszöntött az éjszaka, elsötétítve az eget,
szétszórt kristályszilánkokként felvillantva a csillagokat. A táj
néma éberséggel telt meg az egyre sűrűsödő sötétségben.
A lenyugvó napok utolsó sugarai megcsillantak egy apró
hajó fémburkolatán. A jármű a Dűne-tenger fölött száguldott
Mos Espa felé. Az orra tompa volt, hajlatai élesek, szárnyai
hátracsapottak, függőleges vezérsíkjai félhold alakban befelé,
a törzs felé görbültek. Fürkészve kúszott fel a hegyfokok fölé
és ereszkedett le a völgyek mélyére. Sötét, céltudatos külseje
egy ragadozó, egy nyomon lévő vadász kinézetét kölcsönözte
neki.
A Dűne-tengeren túl, az egyre halványuló fényt követve a
hajó gyorsan leereszkedett egy széles fennsíkra, ahonnan
remekül be lehetett látni a tájat minden irányban. A
közeledtére vad banthák futottak szét, szőrös, szarvas fejükkel
fenyegetően bólogatva, helytelenítően trombitálva. A hajó
megállapodott, a hajtóművei leálltak. Némán várakozni
kezdett.
Aztán feltárult az orrán lévő zsilip, és Darth Maul lépett ki
rajta. A Sith Lord fekete palástját bő sivatagi öltözékre cserélte.
Fénykardja galléros zekéjét összefogó övén, a keze ügyében lógott. Tompa, a
csuklya rejteke nélkül tisztán látható szarvai gonosz koronát alkottak különös,
vörös és fekete arca fölött. A banthákra egy pillantást sem vesztegetve
odasétált a fennsík széléhez, elővett egy éjszakai
elektrotávcsövet, és módszeresen átfésülte a látóhatárt.
Sivatagi homok és sziklák, gondolta. Terméketlen pusztaság. De egy város
arra, egy másik pedig amarra. Ott pedig egy harmadik.
Elvette a elektrotávcsövet a szeme elől. A városok fényei szabad
szemmel is jól látszottak az egyre sűrűsödő sötétségben. Ha
voltak is még települések, akkor azok a Dűne-tenger másik
oldalán – ahol már járt –, vagy a látóhatáron túl – ahol
megjárni fog – helyezkedtek el.
A Jediknek azonban errefelé kellett lenniük, erről szilárdan
meg volt győződve.
Mozaikmaszk mögé rejtett arca kifejezéstelen maradt, sárga szemei
azonban várakozóan csillogtak. Nemsokára. Nemsokára!
Maga elé emelte az alkarjára csatolt vezérlőpanelt,
kiválasztotta a megfelelő üzemmódot és begépelte a
számításokat, amelyekkel azonosíthatta ellenségeit, akik után
kutatott. A Jedi-lovagok jelenléte nagyon felkavarta az Erő
helyi áramlatait. Az egész mindössze egy percig tartott.
Visszafordult a hajója felé. A zsilipen gömb alakú droidok
lebegtek ki egymás után. Mikor mindegyik előbukkant,
elszáguldottak a három város felé.
Darth Maul elmélyülten figyelte őket, míg a sötétség össze
nem zárult mögöttük. Halványan elmosolyodott. Hamarosan.
Aztán visszament a hajóra, és tanulmányozni kezdte a droidok
érzékelőinek adatait.

Az éjszaka egyre mélyülő árnyakba burkolta Mos Espát.
Anakin szótlanul ült házuk hátsó verandáján, miközben Quigon
a karján lévő mély vágást nézegette. A fiú a délután során, a
gondolával való foglalatoskodás közben szenvedte el a
sérülést, és a tízévesekre jellemző módon mindeddig észre
sem vette.
Anakin futó pillantást vetett a sebhelyre, miközben a Jedi
kitisztította azt, majd hátradőlve a felragyogó csillagokra
szegezte a tekintetét.
– Maradj nyugton, Annie! – szólt Qui-gon. A fiú mintha nem is hallotta
volna.
– Mennyi csillag! Mindegyiknek van bolygórendszere?
– A legtöbbnek – vett elő egy tiszta szövetdarabot Qui-gon.
– Járt már valaki mindegyiken?
– Nem valószínű! – nevetett fel Qui-gon. Anakin még mindig
felfelé nézve bólintott.
– Akkor én akarok az első lenni, az első, aki mindegyiket
megnézi… Aú!
Qui-gon letörölt egy vérpatakot a fiú karjáról, majd
fertőtlenítette a sebet.
– Tessék, jobb, mint új korában.
– Annie! Takarodó! – kiáltott ki Shmi odabentről. Qui-gon elővett
egy komlinkchipet, és Anakin vérének egy cseppjét elkente a
felszínén.
– Mit csinálsz? – hajolt előre a fiú kíváncsian.
– Ellenőrzöm, nem szedtél-e össze valami fertőzést –
válaszolta a Jedi fel sem nézve.
Anakin a homlokát ráncolta.
– Még sohasem láttam…
– Annie! – kiáltotta ismét az anyja, ez alkalommal határozottabban. – Nem
mondom még egyszer!
– Menj! – intett Qui-gon az ajtó felé. – Holnap nehéz napod lesz. – A
szövetdarabot bedugta a tunikája alá. – Jó éjt!
Anakin tétovázott, tekintete áthatóan és kérdően meredt a
Jedi-mesterre. Aztán megfordult, és beszaladt a házba. Quigon
várt egy percet, meggyőződött róla, hogy egyedül van, majd
becsúsztatta a fiú vérével bekent chipet a komlink egyik
aljzatába, és kapcsolatba lépett Obi-vannal.
– Igen, mester? – válaszolt tanítványa a késői óra ellenére
teljesen éberen.
– Átküldők egy vérmintát – közölte Qui-gon óvatosan
körülnézve. – Futtass le rajta egy midi-chlorian-tesztet.
Elküldte a vérmintát Obi-vannak, és némán várt az eredményre. Érezte,
hogy a szíve izgatottan, hevesen ver. Ha beigazolódik a sejtése…
– Mester – szakította félbe Obi-van töprengésében. – Valami nem stimmel
a mintával.
Qui-gon lassan vett egy mély lélegzetet, majd halkan kifújta
a levegőt.
– Mi az eredmény, Obi-van?
– A midi-chlorian-érték húszezer. Senkinek sincs ekkora! – vékonyodott el
a fiatal Jedi hangja. – Még Yoda mesternek sem!
Senkinek. Qui-gon a felfedezése horderejétől lesújtva meredt
az éjszakába. Aztán a tekintete visszakalandozott a fiú szobája
felé, és megmerevedett.
Shmi Skywalker az ajtóban állt, és őt bámulta. Találkozott a
pillantásuk, és a Jedi-mester egy pillanatra úgy érezte, mint ha
teljes részletességgel feltárult volna előtte a jövő. Aztán Shmi
zavartan elfordult, és eltűnt a házban.
Qui-gon egy percig hallgatott, aztán eszébe jutott az élő
komlinkkapcsolat.
– Jó éjt, Obi-van! – mondta halkan, és kikapcsolta az adót.

Közeledett az éjfél. Anakin Skywalker nem tudott elaludni, inkább kiment
az udvarra, és még egyszer utoljára ellenőrizte a gondolát: a
kormányművet, a kábeleket, a reléket, a generátorokat –
mindent, ami csak eszébe jutott. Amikor végzett, megállt a
jármű mellett és próbált rájönni, miről feledkezhetett el, mit
nem nézhetett meg alaposan. Nem engedhette meg
magának, hogy hibázzon. Minden tőle telhetőt meg kellett
tennie.
Hogy megnyerje a másnapi versenyt.
Mert meg kell nyerni.
Meg kell nyernie!
Némán figyelte a gondola körül sürgölődő, a törzsre széles
sávokban festéket szóró R2-D2-t. A droid munkáját a vizuális
érzékelői felé kidugott nagy teljesítményű lámpa és C-3PO
folyamatosan áradó tanácsai segítették. A fiú Padmé
tanácsára már délelőtt bekapcsolta a protokolldroidot. Több
kéz többet végez, bölcselkedett a lány komolyan, aztán
elvigyorodott. C-3PO nem sok mindent csinált a kezeivel, a
beszédszintetizátora viszont fáradhatatlannak tűnt. Akárhogy
is, úgy tűnt, R2-D2 örül a társaságának, csipogásokkal és
füttyökkel megszakítva droidtársa szóáradatát, miközben a
gondola körül sürgölődött. A kis asztromechanikai egység
fáradhatatlanul, vidáman és szívesen dolgozott. Semmi sem tudta kizökkenteni
ritmusából. Anakin egy kicsit irigyelte ezért. A droidok vagy jól voltak
összerakva, vagy nem. Az emberekkel szemben nem ismerték a fáradtságot, a
szomorúságot vagy a félelmet…
Gyorsan elhessegette magától a gondolatot, és felnézett a
csillagos égre. Egypercnyi szemlélődés után leült, hátát egy
ládának támasztotta, pilótaszemüvegét és sisakját maga
mellé tette. Ujjával lustán végigsimogatta a zsebében lévő
zsaborszobrocskát, amelyet Padménak faragott. A gondolatai
elkalandoztak. Nem tudta volna pontosan megmagyarázni,
honnan, de tudta, hogy a következő nap megváltoztatja az
életét. Ezt súgta különös képessége, hogy lássa azt, amit
mások nem látnak, hogy betekintést nyerjen a jövő
történéseibe. Érezte, hogy szinte rohan felé a végzete.
Sebesen közeledett, nem hagyva időt a töprengésre, a
naplemente sebességével ereszkedve le rá.
Hogy mit hoz majd? A válasz a gondolatai peremén derengett, nem volt
hajlandó felfedni magát. Persze, változást, de milyen formában? Qui-gon és
társai hozták ezt a változást, ám Anakin nem hitte, hogy akár a Jedi-mester is
biztosan tudná, mi lesz a végeredmény.
Talán az anyja és az ő szabadsága, amelyről annyit
álmodozott, gondolta reménykedve. Talán kilépés egy új
életbe, mindkettőjük számára. Minden lehetséges lesz, ha
megnyeri a Boontát. Minden.
Ez a gondolat járt csapongó, fáradt elméjében még akkor is, amikor a
szeme lecsukódott, és mély álomba zuhant.

12
Anakin Skywalker álmodott azon az éjjelen, és álmában idősebb volt,
bár nem tudta pontosan, mennyivel. Fiatalnak tűnt még, ha
nem is annyira, mint a valóságban, de valahogy öregnek is. A
testét mintha kőből faragták volna, gondolataiban pedig olyan
rémisztő látomás izzott, hogy nem merte teljes egészében
befogadni, hanem csak távolról, vágyai és reményei tüzének
fényében vetett rá egy pillantást. Más helyen, más időben
volt, egy ismeretlen bolygó soha nem látott tájain. Homály és
sötétség borította álmában a sík és mégis szaggatott vidéket,
mely folyamatosan, a Tatuin sivatagi délibábjainak sebességével változott.
Az álomkép megremegett, és távoli, halk hangok szűrődtek
felé. Feléjük nézett, elfordulva az előtte hirtelen feltűnő,
sötéten hömpölygő hullámoktól, elfordulva az álmának életet
adó alvástól.
– Remélem, hamarosan kész leszel – hallotta Padmé hangját.
Padmé azonban álma sötét hullámának taréján táncolt, a hullám maga
pedig egy hadsereg volt, amely Anakin felé masírozott…
R2-D2 csipogott és fütyült, C-3PO pedig sietve megnyugtatta azzal, hogy
minden készen áll. A fiú megremegett.
Az arcát lágyan megsimogatta egy kéz, és az álom
elhalványult, majd eltűnt. Anakin pislogva, szemét
dörzsölgetve felébredt, ásított egyet, és átfordult a másik
oldalára. Meglepetésére nem a láda mellett feküdt, ahol előző
éjjel elnyomta az álom, hanem az ágyában.
A kéz felemelkedett az arcáról, és Anakin felnézett
Padméra, a lány szívszorítóan szép arcára. A tekintete
azonban zavart volt, hiszen Padmé volt álma főszereplője,
még ha nem idősebbnek, szomorúbbnak… és valahogy
többnek tűnt is látomásában.
– Veled álmodtam – nyelt egy nagyot a fiú. – Egy hatalmas hadsereget
vezettél csatába.
A lány értetlenül meredt rá, majd elmosolyodott.
– Remélem, ez sohasem fog megtörténni. Gyűlölöm a
háborút. – A hangja szelíden, kedvesen csengett, de valahogy mégis
elutasító volt, és ez aggasztotta a fiút. – A mamád mondta, hogy ébresszelek
fel. Hamarosan indulnunk kell.
Anakin teljesen felébredve kászálódott ki az ágyából. Odalépett a hátsó
ajtóhoz, és kinézett a rabszolgaszállások hangyabolyszerű
komplexumára, a munkájukba siető rabszolgákra, a tiszta,
fényes reggeli égre, amely jó időt ígért a Boonta-futamra. A
gondolája antigravitációs emelőin lebegett előtte, törzsén friss
festés csillogott. R2-D2 még mindig egy ecsettel és egy
festékesvödörrel sürgölődött körülötte, az utolsó simításokat
végezve. C-3PO láthatóan elfeledkezve külső borítása kínos
hiányáról, kilátszó alkatrészekkel követte, felhíva a figyelmét a
kihagyott foltokra, kéretlen tanácsait osztogatva.
A közelben éles hangon felvisított egy eopie. Anakin a hang
irányába fordult, és megpillantotta Kitstert, amint az egyik
állat hátán lovagolva, a másikat pedig kötőféken vezetve
befordult az udvarra. Valóban, futott át Anakin agyán,
valahogy el kell vontatni a gondolát az arénáig. Kitster sötét arca
várakozásteljesen ragyogott, és vidáman odaintett Anakinnak.
– Fogd be őket, Kitster! – intett vissza a fiú, majd
visszafordult Padméhoz. – Qui-gon hol van?
– Elment Jár Jarral az arénába – válaszolta a lány. – Wattot keresik.
Anakin berohant a szobájába, hogy megmosakodjon és felöltözzön.

***

Qui-gon látszólag csak futó érdeklődéssel szemlélve a
körülötte zajló tevékenységet vágott át Mos Espa
gondolaarénájának föhangárján. A hatalmas, barlangszerű
építmény adott otthont az idény során a gondoláknak és a
technikusok felszerelésének, illetve innen indították útjukra a
futamokat. A munkapadok mellett már egy tucatnyi versenyző
gyülekezett, akik csak a verseny miatt jöttek a Tatuinra a
galaxis legtávolabbi szegleteiből. A gondolák és hajtóművek
fölé hajló pilóták és műszerészek kiabálva társalogtak a
motorok egyre erősödő robaja közepette. A hatalmas térben
fülsiketítőén visszhangzóit a fémhez súrlódó fém sikolya.
A Jedi-mester egyik vállán Jar Jar lógott, a másik mellett Watto
zümmögött. A gunga szokásos, nyűgös, ideges formáját hozta,
szemei ide-oda billegtek kocsányaikon, fejét olyan hevesen
forgatta jobbra-balra, hogy az ember azt hihette, bármelyik
pillanatban leeshet a nyakáról. Watto láthatólag csak a saját
szavaira figyelt, melyek csak áradtak és áradtak, újra és újra visszatérve
ugyanarra a témára.
– Tehát remélem, tisztában vagy vele, hogy az alkunkat megpecsételtük,
külhoni – ismételte meg legalább harmadszor az elmúlt tíz perc során. Kék,
ormányos fejét a nyomaték kedvéért megbiccentette. – Azonnal látni akarom a
hajódat, amint vége a versenynek.
Nem is próbálta véka alá rejteni abbeli meggyőződését,
hogy a nabooi hajó hamarosan az ő jogos tulajdona lesz.
Amióta Qui-gon rábukkant a fogadópultoknál, egyszer sem
utalt rá, hogy más végkifejletet is el tud képzelni.
A Jedi-mester vállat vont.
– Csak türelem, kék barátom, türelem. Még naplemente
előtt tied lesz a fődíj, én pedig addigra messze járok már
innen.
– Nemigen, ha az enyém lesz a hajód! – horkant fel Watto, majd elégedett
nevetésben tört ki. A nevetése azonban hirtelen elhalt, és szúrósan rámeredt a
Jedire. – Figyelmeztetlek, ne próbálj átverni!
Qui-gon továbbment, tekintetét másfelé fordította, alaposan
meglengetve a toydari számára előkészített csalétket.
– Szerinted nem Anakin fog győzni?
Watto egy éles fordulattal az arca elé röppent,
megtorpanásra kényszerítve a Jedit. Dühödten csapkodó
szárnyakkal rámutatott egy a közelben parkoló, narancsszínű
gondolára. A jármű hajtóműveit úgy alakították át, hogy
amikor az energiastabilizátorok bekapcsoltak és a két hajtómű
szinkronba került, akkor jellegzetes X alakot formáltak. A
gondola egyik oldalán Sebulba ült, az a dug, aki két nappal
azelőtt rátámadt Jár Jarra. Rosszindulatú szemeit rájuk
szegezte, karcsú lábait ugrásra készen, fenyegetően maga alá
húzta. A dug vállát és nyakát két hajlékony twi'lek
rabszolgalány masszírozta szorgalmasan. A humanoid
twi'lekek a Ryloth bolygóról származtak; hegyes fogaik voltak,
sima, kék bőrük, szőrtelen fejükről pedig két hosszú tapogató
lógott le kecsesen selymes hátukra. Vörös szemeiket egy futó
pillanatra Qui-gonra emelték, a mélyükön érdeklődés villant
fel, aztán gyorsan visszafordultak gazdájuk felé.
– Már félre ne érts! – horkant fel Watto furcsán ingatva a
fejét. – Komoly lehetőséget látok a fiúban. Büszke lehet rá a
fajtátok. Azonban… – szorította össze görbe fogazatú száját –
szerintem Sebulba lesz a győztes.
– Miért? – tett úgy Qui-gon, mintha a dugót tanulmányozná.
– Mert mindig ő nyer! – nevetett fel harsányan saját
elmésségén a toydari. – Sok pénzzel fogadtam rá!
– Állom a fogadást! – vágta rá Qui-gon azonnal.
Watto abbahagyta a nevetést, és hátraszökkent, mintha forró olaj fröccsent
volna rá.
– Micsoda? – rázta meg a fejét döbbenten. – Hogy érted ezt?
Qui-gon tett egy lépést előre, hátrálásra késztetve ezzel a
toydarit.
– Felteszem az új gondolámat a… – töprengve elhallgatott, hagyva, hogy
Watto idegei pattanásig feszüljenek – …mondjuk a fiúval és az anyjával
szemben.
– Gondolát rabszolgákért! – hápogott Watto. – Még mit nem! –
Elmosódott szárnyakkal, fejét csóválva libbent balra és jobbra.
– Na jó, talán. De csak az egyiket. Mondjuk a nőt. A fiú nem
eladó.
– A fiú még kicsi – ráncolta a homlokát Qui-gon. – Nem érhet túl sokat.
Watto ellentmondást nem tűrően megrázta a fejét.
– A valaha épített leggyorsabb gondoláért? Watto ismét csak a fejét rázta.
– Mind a kettő, vagy nem fogadok.
A hangár első bejárata előtt álltak, ahová már kevésbé
hatolt el a benti zaj. Odakint az aréna lelátói a sivatagi ég felé
nyúltak. A hatalmas, félköríves építményen helyet kaptak a huttok
külön fülkéi, a verseny kikiáltójának kalitkája, a pálya távolabbi szakaszairól
képet adó berendezések és az elárusítópultok. A lelátók már kezdtek megtelni,
hiszen Mos Espa minden lakója régóta erre a napra készült. Az üzletek
bezártak, az egész város szabadnapot vett ki. Fényes szalagok és zászlók
lobogtak a szélben, a lassan felsorakozó, fényesre suvickolt gondolák vakítóan
csillogtak a napfényben.
Qui-gon a tömegben megpillantotta Anakint. A fiú és Padmé egy eopie-n
lovagolt, az állatot az egyik hatalmas Radon-Ulzer hajtómű elé
kötötték. A másikat barátja, Kitster vontatta, szintén eopie-
hátról. Az eopie-k bivalyszerű, hosszú pofájú málhás állatok
voltak, sima bőrük és rövid szőrzetük különösen alkalmassá
tette őket a Tatuin sivatagi hőségének elviselésére. A menetet
R2-D2 és C-3PO zárta a gondola törzsével és Shmivel. A Jedi-
mester szándékosan feléjük fordult, Watto figyelmét is rájuk
irányítva ezzel. A toydari szeme felcsillant a fiú és a gondola
láttán.
Visszafordult Qui-gonhoz, és dühösen felhorkant.
– Nincs olyan gondola, amely megérne két rabszolgát… még a legjobb
sem! Egy rabszolga, vagy nincs üzlet!
– Akkor legyen a fiú – fonta össze a karját a mellkasán Quigon.
Watto felfortyant, és megrázta a fejét. A benne tomboló feszültségtől
megremegett kövér, kék teste.
– Nem, nem…
Aztán hirtelen benyúlt a zsebébe, és elővett egy apró
kockát. Úgy dobálta egyik kezéből a másikba, mintha forró lett
volna. – Bízzuk a sorsra a döntést! Ha kék, akkor a fiú. Ha
piros, akkor az anyja.
Watto ledobta a kockát a hangár padlójára. Qui-gon az
egyik kezével tett egy apró, alig látható mozdulatot,
jediképességeivel parányi rezdülést keltve az Erőben,
A kocka leesett, arrébb gurult, majd megállapodott. Az egyik kék oldal
került felülre. Watto dühösen az égnek emelte a karját, és összehúzta a szemét.
– Nyertél, külhoni! – fröcsögte. – De a versenyt nem te
fogod megnyerni, úgyhogy azt hiszem, nincs jelentősége.
– Majd meglátjuk – válaszolta Qui-gon higgadtan. Odaért hozzájuk Anakin
a többiekkel és a gondolával. Watto elszökkent Qui-gon elől,
és dühösen ráripakodott a fiúra.
– A barátod jobban tenné, ha nem fogadna többet –
szögezte le egy horkantás kíséretében –, különben hamarosan
ő is az én rabszolgám lesz.
Az egyik eopie kíváncsian megszaglászta, mire a toydari olyan
ádázul kezdett hutt nyelven káromkodni, hogy az állat
rémülten hátrahőkölt. Watto megajándékozta még Qui-gont
egy szúrós pillantással, majd berepült a hangár árnyas
belsejébe.
– Ez meg mit akart jelenteni? – kérdezte Anakin lelassítva Qui-gon mellett.
Értetlenül bámult a toydari után.
– Később majd elmondom – vont vállat Qui-gon. Kitster
odaléptetett Anakin mellé, és izgatottan ragyogó arccal
körülnézett.
– Ez varázslatos! Biztos vagyok benne, hogy most sikerülni fog, Annie!
– Micsoda? – nézett gyanakodva egyik fiúról a másikra Padmé.
– Végigmenni a pályán, természetesen! – lelkendezett Kitster.
A lány elsápadt. A szeme villámokat szórt Anakin felé.
– Eddig még csak végig sem mentél a pályán? – kérdezte
fenyegetően.
– Hát… – vörösödött el a fiú – az igazat megvallva nem. De Kitster jól
mondta – szorította össze elszántan a száját –, most végig fogok.
Qui-gon megfogta az eopie kantárát, és megpaskolta a fiú combját.
– Persze, hogy végig fogsz – helyeselt.
Padmé Naberrie szó nélkül bámult rá az eopie hátáról.

Mos Espa központjában kezdett sűrűsödni a tömeg, ahogy a
helybeliek és az idegenek egyre növekvő számban vették az
irányt az űrkikötő mellett álló gondolaaréna felé. A legtöbb
üzlet már bezárt, és a maradék is zárni készült. A kereskedők
gyorsan kiszolgálták az utolsó vevőket, de közben sóváran el-
elnéztek arra, amerre a tömeg áramlott.
A hangzavar és tolongás közepén lassan sodródott egy Sith-
robotszonda. Mechanikus szeme üzletről üzletre, arcról arcra
fordult, kijelölt célpontjai után kutatva.

***

A délelőtt közepére több mint százezer lény töltötte meg az
arénát, bezsúfolódva a lelátók üléseibe, elárasztva a kilátókat,
betöltve minden talpalatnyi szabad helyet. Az aréna hatalmas
szín-, hang- és mozgástengerré vált a környező sivatag
ürességében. A versenyzők és szponzoraik jelvényével
díszített zászlók emelkedtek a magasba, a kedvenceket
ünnepelve és rögtönzött szurkolókórusokat kialakítva. Néhány
pilótát egyenesen zenekarok ünnepeltek, a magányos dudák
és dobok viszont mindenkiért szóltak. A széksorok között
árusok járkáltak, az ételt és italt a lenti napernyős pultokról
hordták fel. Egyre fokozódott az izgalom és a várakozás.
Eget rengető üdvrivalgás tört fel a tömegből, ahogy a
versenyzők kezdtek feltünedezni a hangárból a startvonal
másik oldalán. A gondolák egymás után kilebegtek a
napfényre. Néhányat eopie-k vontattak, néhányat úgy toltak,
másokat antigravitációs hajtóművük vitt előre. A járműveket a
pilóták, technikusok és ismerősök hosszú sora követte. A
csoportok előtt egy-egy porondszolga magasra emelve
tartotta a pilóták és szponzoraik jelvényével díszített
zászlókat. A Tatuin ikernapja izzó, éhes ragyogással tűzött le
az égről.
Miközben a versenyzők végigvonultak a lelátók előtti
pályaszakaszon, az uralkodó páholya előtti nyüzsgés elárulta,
hogy megérkezett Jabba, a hutt és nőstény barátja, Gardulla.
Becsusszanva a páholy hűvös belsejébe a két hutt
végigvonaglott a durva követ borító fényes selymek között a
számukra fenntartott helyre. Jabba jött elöl, azonnal odaállva a
boltíves ablak elé, ahol jól láthatta Mos Espa népe. Párnás
kezét üdvözlésre emelve begyűjtötte a tömeg éljenzését.
Gardulla elismerően morgott, vastag, formátlan testéhez nyak
nélkül csatlakozó fejével biccentett, ferde vágású szemei
csillogtak. A két hutt mögé egy emberekből és más lényekből
álló társaság zárkózott fel – Mos Espa urainak vendégei a
verseny napján. Sokan szívesen lettek volna a helyükben.
Utolsóként egy sor különböző fajú, összeláncolt rabszolgalány
érkezett, azoknak a szórakoztatására, akik szabad akaratukból jöttek el a
futamra.
Lent a gondolák pilótái felsorakoztak az uralkodói páholy
elé, és vezényszóra meghajoltak, hogy kifejezzék tiszteletüket
és nagyrabecsülésüket jótevőjük iránt.
– Chowbaso! – mennydörögte Jabba. Mély hangja visszhangozva
tört fel az erősítőkből, és szállt ki a sivatag fölé. – Tam ka chee
Boonta rulee ya, kee madd ahdrudda du wundee! Legyetek üdvözölve!
A tömeg ismét felüvöltött, a karok és zászlók őrülten
lengtek. Felharsantak a kürtök, és Jabba elkezdte bemutatni a
versenyzőket.
– Kubba tee. Sebulba tuta Pixelito!
A közvetlenül Anakin mellett álló dug hátsó lábaira
ágaskodott, és a lelátók felé intett. A zenekara harsányan
játszani kezdett, rajongói és hűséges fogadói pedig
üdvrivalgásban törtek ki.
Jabba egymás után megnevezte a gondolák pilótáit.
Gasgano. Boles Roor. Ben Quadinaros. Aldar Beedo. Ody
Mandrell. Xelbree. Mars Guo. Clegg Holdfast. Bozzie Baranta.
Wan Sandage. Anakin idegesen toporogva hallgatta a neveket,
már alig várta, hogy elkezdődjön a futam. A válla fölött
hátranézve megpillantotta Kitstert, amint a Radon-Ulzereket
csatlakoztatta a gondolájára a Steelton-kábelekkel. A
rögzítéseket erős rántásokkal ellenőrizte.
– Mawhonic tuta Hók – dörögte Jabba. – Teemto Pagalies tuta Moonus
Mandel. Anakin Skywalker tuta Tatuin…
A tömeg tapsolni kezdett, s bár nem olyan lelkesen, mint
Sebulba, Gasgano vagy mások esetében, Anakin odaintett
nekik válaszul, és tekintetével lassan végigmérte az
összegyűlt ezreket. A gondolatai azonban már kint
száguldottak a síkságon.
Amikor megfordult, hogy visszamenjen a gondolájához,
majdnem nekiütközött az anyjának. Shmi megviselt arca
nyugodtnak és elszántnak tűnt, ahogy lehajolt a fiúhoz, hogy
megölelje és megcsókolja. Rezzenéstelen tekintettel tolta el
magától Anakint, kezét a vállán tartotta, és nem tudta elrejteni aggodalmát.
– Vigyázz magadra, Annie! – suttogta.
A fiú nyelt egy nagyot és bólintott.
– Vigyázok, anya. Ígérem.
Az asszony melegen és biztatóan elmosolyodott, majd sarkon fordult és
elment. Anakin odalépett a siklóhoz, ahol Kitster és Jar Jar épp
kifogták az eopie-kat a hajtóművek elől, hogy Kitster
elvezethesse őket. R2-D2 odagurult Anakinhoz, és biztatóan
rácsipogott. C-3PO komolyan felhívta a figyelmét a
gyorshajtás veszélyeire, és jó versenyzést kívánt gazdájának.
Minden készen állt.
Jar Jar hátba veregette a fiút, hosszú arcára álarcként ült ki az aggodalom
és döbbenet.
– Ezs őrüldzség, Annie. Az Izsteneg legyeneg jog hozzsád,
barádom!
Anakin a szeme sarkából látta, hogy Sebulba elsétál a saját gondolája
mellől, és az övét kezdi szemügyre venni. Hosszú lábain, nem
is leplezett érdeklődéssel kerülte meg a Radon-Ulzereket.
Végül megállt a bal oldali hajtómű mellett, és hirtelen
felnyúlva egy nagyot ütött az egyik stabilizátorra, majd
gyorsan körülnézett, hogy látta-e valaki.
Felbukkant Padmé, és egy csókot nyomott Anakin arcára. Sötét szeme
feszülten csillogott.
– Benned van minden reményünk – mondta halkan.
– Nem foglak cserbenhagyni benneteket – tett ígéretet a fiú.
A lány hosszan rámeredt, majd elment. Sebulba odaszökkent
Anakin mellé, és lehajtotta hozzá aszott, szőrös fejét.
– Ezt a futamot nem úszód meg, mocsok rabszolga! –
sziszegte halkan, vigyorogva. – Banthaeledel lesz belőled!
Anakin nem hátrált meg, keményen a dug szemébe nézett.
– Álmodozz csak, nyálas pofájú!
Qui-gon tűnt fel a közelben, mire Sebulba rosszindulatú
tekintettel méregetve a fiút, visszahátrált a saját
gondolájához. Ismét felharsantak a kürtök, és a tömeg újra
üdvrivalgásban tört ki. Jabba, a hutt vaskos karjait a magasba
emelve odavonaglott az uralkodói páholy ablakához.
– Kaa bazza kundee da tarn hdrudda! – mordult fel. – Kezdődjék a
verseny!
A közönség üvöltése az egekig csapott. Qui-gon segített Anakinnak
bemászni a gondolába. A fiú elhelyezkedett az ülésben, bekapcsolta a
biztonsági övét, fejébe húzta ócska, ütött-kopott sisakját, és szeme elé
illesztette szemüvegét.
– Készen állsz, Annie? – kérdezte a Jedi-mester higgadtan. A fiú
rezzenéstelen, átható tekintettel bólintott. Qui-gon állta a pillantását. – Ne
feledd, koncentrálj a pillanatra! Erezz, ne gondolkozz! Bízz az ösztöneidben!
Egyik kezét Anakin vállára tette, és elmosolyodott.
– Az Erő legyen veled, Annie!
Azzal elhátrált, és Anakin Skywalker egyedül maradt.

Qui-gon gyorsan átvágott a tömegen ahhoz a lelátóhoz, ahol Shmi, Padmé
és Jar Jar várt rá. Csak egyszer nézett vissza Anakinra – a fiú épp nyugodtan
megigazította szemüvegét. A Jedi-mester magában bólintott. Minden rendben
lesz a fiúval.
Épp akkor lépett fel a kilátóra Jár Jarral és a nőkkel, amikor
az elkezdett a helyére emelkedni. Shmi kérdő, aggodalmas
pillantást vetett felé.
– Minden rendben lesz – nyugtatta meg Qui-gon a vállára téve a kezét.
Padmé kételkedve megcsóválta a fejét.
– Maguk, Jedik túl önfejűek – mondta halkan. – A királynő…
– A királynő bízik a döntéseimben, ifjú udvarhölgy – vágott a szavába
Qui-gon, csak a lányhoz intézve szavait. – Talán önnek is ezt kellene tennie.
– Túl sokat képzel magáról – meredt rá Padmé.
A kilátó a helyére emelkedett, és minden szempár a
versenyzők felé fordult. Odalent már beindították az
energiastabilizátorokat, és erős elektromágneses áramlatok
íveltek át a koaxiális lemezek között, egyetlen egységgé
kapcsolva a gondolák ikerhajtóműveit. Aztán maguk a
hajtóművek is feldübörögtek. Mély köhögésük és morgásuk
először elvegyült a tömeg keltette hangzavarban, aztán
elnyomta azt. A zászlóvivők és a technikusok sietve
félreálltak, szabaddá téve a verseny kezdő- és végpontját
jelölő boltív alatt meghúzott rajtvonalat. A boltív tetején egy
vörös lámpa égett, a helyükre szegezve a versenyzőket. A
pilóták a zöld jelzésre várva felbőgették hajtóműveiket, a
masszív burkolatok megremegtek a visszafogott energiáktól, a
gondolák törzseihez csatlakozó kábelek megfeszültek.
A Qui-gon mellett álló Jar Jar Binks kétségbeesetten eltakarta a szemét.
– Nem isz nézeg oda! Ez borzalmasz!
A Jedi-mester, bár a világért sem mondta volna ki hangosan, hajlott rá,
hogy egyetértsen vele. Nyugalom, Anakin Skywalker, gondolta magában.
Koncentrálj!
Abban a pillanatban a rajtvonal fölötti lámpa zöldre váltott, és kezdetét
vette a verseny.

13
Amikor az indítólámpa zöldre váltott, Anakin Skywalker
ütközésig előrenyomta az ikergázkart, maximális energiát
irányítva a Radon-Ulzerekbe. A hatalmas rakétahajtóművek
berobbantak, ketrecbe zárt vadállatként felüvöltöttek, majd azonnal
leálltak.
A fiú megdermedt. Körülötte a többi gondola fülrepesztő
hangorkán és fémes csillogás kíséretében kilőtt a rajtvonalról.
Homok záporozott a nyomukban, örvénylő porszemcsékkel
felhősítve el a levegőt. A fiú pillanatok alatt egyedül maradt,
eltekintve Ben Quadinarostól és annak kvadrogondolájától, amely az övéhez
hasonlóan befulladt az indításkor.
Anakin kétségbeesetten törte a fejét. Túl sok üzemanyagot
irányított a hajtóművekbe. Az átalakított motorok nem tudtak
annyit feldolgozni, csak ha már mozgásba lendült a gondola.
Visszarántotta üres állásba a gázkarokat. Villámgyorsan
lekapcsolta az üzemanyag-adagolót, kifúvatta a csöveket,
majd légtelenítette őket. Mély lélegzetet véve lenyomta az
indítógombot. Az előgyújtó megcsikordult, felköhögött, és a
hatalmas Radon-Ulzerek dübörögve életre keltek. Anakin ez
alkalommal óvatosabban adagolta az üzemanyagot, pedig
szinte reszketett a türelmetlenségtől, aztán lassan előretolta a
gázkarokat. A hajtóművek előreszökkentek, maguk után rántva a
gondolát és a fiút.
Anakin makacs elszántsággal gyorsított. Semmi sem
érdekelte, csak a többi versenyző helyét jelző, távoli pontok.
Átsüvített a síkság fölött, a hajtóművek sivítása egyre élesebb
lett, alatta a táj elmosódott fénypászmákká vált. A pálya az
elején sík és nyílt terepen át vezetett, úgyhogy még
előrébbtolta a gázkarokat. Olyan sebesen gyorsult, hogy
minden elmosódott körülötte.
A látóhatáron feltűntek az első sziklaalakzatok. Anakin most
már látta a többi versenyzőt – fémes fényű alakok
száguldottak a síkság fölött, a hajtóművekből füstpamacsok
és lángok csaptak ki. Gyorsan felzárkózott mögéjük, és a
Radon-Ulzerek felsikítottak. Tudta, hogy nyílt terepen egyetlen
más hajtómű sem veheti fel velük a versenyt.
Fehéren izzó izgalom öntötte el, amikor utolérte a leghátsó gondolákat.
Kicsit visszahúzta a gázkarokat, hogy legyen helye
manőverezni. Kettő mellett úgy ment el, mintha álltak volna –
balra, majd jobbra kapta a kormányt, átcsusszanva a két
vetélytársa közötti tűfoknyi résen. Amikor kiért közülük, újra
energiát adott a hajtóműveknek, és a gyorsulástól
belepréselődött párnázott ülésébe. Következőként a soklábú
Gasganót kapta el. Felzárkózott a troig tompa orrú gondolája
mögé, és felkészült az előzésre. A Boltív-kanyon nem messze
derengett előttük, márpedig ő egyedül, zavartalanul akart
végigmenni a szurdokon. Óvatosan manőverezve előkészített
egy jobb oldali előzést. Gasgano azonban észrevette, és
villámgyorsan elé szökkent. Anakin kivárt, majd balra húzott.
Gasgano ismét bevágott elé. Ide-oda csúszkáltak a sivatag
fölött, mint egy kőcséri patkány és az őt üldöző kraytsárkány.
A látóhatáron feltűnt egy alacsony fennsík végének
szaggatott vonala. Anakin lassított, azt a benyomást keltve
Gasganóban, hogy egyenesen le akar bukni a sziklafal
mentén. A szívós pilóta hátrapillantott, hogy meggyőződjön a
fiú pozíciójáról, tartotta a sebességét, míg oda nem ért a
fennsík pereméhez, és elsőként bukott le. Anakin ugyanebben
a pillanatban ütközésig előretolta a gázkarokat, és elsüvített
Gasgano fölött, mielőtt az bármit tehetett volna.
Egyre közeledett a kanyon határa. Anakin egy varrónő
ügyességével suhant át a tűfokon, és beszáguldott a hűs
árnyak közé. Az energiastabilizátorok által szinkronban tartott
Radon-Ulzerek élénken dohogtak, a gondolát vontató Steelton-
kábelek épp a megfelelő mennyiségű vonóerőt adták át a
halálos kanyarok bevételéhez. Anakin apró, pontos
mozdulatokkal kezelte a gázkarokat, maga elé képzelve a
pályát – minden fordulót, minden mélyedést, minden
emelkedőt és szirtet. Minden tiszta és bizonyos volt előtte.
Minden megvilágosodott.
Végigdübörgött a szurdokon, és vissza kilőtt a síkságra.
Legelöl, megelőzve tucatnyi versenytársukat, Mawhonic és
Sebulba küzdött az elsőségért. A dug jellegzetes, osztott X
alakú hajtóművei felemelkedtek és lesüllyedtek, ahogy a
legkedvezőbb pozíciót kereste. Mawhonic karcsú gondolája
azonban, ha lassan is, de távolodott.
Aztán Sebulba gázt adott, és gépét a másik pilóta felé billentve hevesen
balra rántotta a kormányt. Mawhonic ösztönösen reagált, kitért balra –
egyenesen bele egy masszív kőalakzatba. Azonnal eltűnt a
hatalmas tűzgolyóban és a felszálló fekete füstben.
A következő kihívó Xelbree volt. Felülről próbált meg
Sebulba elé kerülni, hasonlóan ahhoz, ahogy Anakin bánt el
Gasganóval. A dug azonban megérezte a közeledtét, és
felemelkedve elé vágott. Xelbree kitért balra, és gyorsan
felzárkózott. Sebulba látszólag kezdett lemaradni. Amikor
azonban Xelbree melléért, a dug bekapcsolta a bal oldali
kipufogója egyik oldalventilátorát. A tűz szó szerint
végignyalta Xelbree hajtóművét, úgy vágva szét a
fémborítást, mintha műanyagból lett volna. Xelbree
kétségbeesetten megpróbált elszakadni, de lassúnak
bizonyult. Az üzemanyaga lángra kapott. A sérült hajtómű
felrobbant, a megmaradt motor és a gondola, pedig szétzúzódott
egy szirten.
Sebulba lassítás nélkül maga mögött hagyta a roncsot, s
egyedül maradt az üldözőboly előtt.

Az aréna lelátóin és a pálya mentén elszórt platformokon a
tömeg hordozható képernyőkön követte figyelemmel a
verseny alakulását. A képeket droidmegfigyelők közvetítették.
Egy toronyból egy szüntelenül saját magával incselkedő,
kétfejű bemondó közvetítette az élboly eseményeit. Qui-gon,
Padmé és Shmi is egy képernyőt bámult, Anakin azonban sem
a képeken, sem a kommentárokban nem szerepelt. A
bemondó páros hangja kiszámított ritmusban emelkedett és
halkult el, betöltve a levegőt fordulataival, majd hirtelen a
magasba csapva, hogy tovább izgassa az amúgy is felhergelt
tömeget.
Qui-gon elnézett a síkság felé, hátha észrevesz valami mozgást. A jobb
oldalán Jar Jar egy ösztövér, savanyú ábrázatú, Fanta nevű
lénnyel civódott. Próbált átkukucskálni a válla fölött,
kérdésekkel ostromolta, egyszóval igyekezett barátkozni –
abban a tévhitben, hogy csak azért, mert hasonlóan néznek
ki, a poldt örömmel fogadja majd a közeledését. Fanta
azonban semmit sem akart Jar Jartól, és makacsul a hátát
mutatta a gungának, szándékosan eltakarva előle
képernyőjét. Jar Jar kezdett kijönni a béketűrésből.
Qui-gon elfordította a tekintetét. R2-D2, C-3PO és Kitster
magányosan, elszigetelten várakozott a hangár előtt.
Az egyik, valamivel a Jabbáé alatt és mögött lévő
különpáholyban Watto nevetgélt, és a barátaival tréfálkozott.
A toydari ide-oda repdesett, a körülötte lévők képernyőin
követte a versenyt, és mindeközben idegesen dörzsölgette a
kezét. Amikor észrevette Qui-gont, obszcén, félre nem érthető
mozdulattal odaintett neki.
Lent, a rajtvonalon, Ben Quadinaros még mindig azzal
küszködött, hogy beindítsa kvadrogondolája hajtóműveit.
Qui-gon lehunyta a szemét, és minden hangot, minden mozgást
kirekesztett a tudatából. Anakint keresve eggyé vált az Erővel,
eltűnt az áramlásában. Akkor sem tért vissza tudata
ösvényeiről, amikor a tömeg újfent üdvrivalgásban tört ki, és a
távolból felhangzott a hajtóművek dübörgése. A látóhatár peremén
egy sor sötét pont jelent meg.
A rajtvonalon Ben Quadinarosnak végre sikerült beindítania
hajtóműveit. A négy szörnyeteg dübörögve életre kelt és vadul
remegni kezdett a burkolat alatt. A jármű meglódult, ahogy
Quadinaros előretolta a gázkart. A következő pillanatban
azonban az energiastabilizátorok összeomlottak a terhelés
alatt, az összekötő kábelek elszakadtak, és a négy motor
négyfelé repült, hogy végül a kőfalon, a sziklákon és az
alacsony dűnéken robbanjanak fel. A közönség döbbenten
felhördült, és eltakarta szemét, befogta fülét, miközben a gondola és Ben
Quadinaros használhatatlan halommá omlott össze lent a pályán.
Szinte ugyanabban a pillanatban dübörgőit végig Sebulba
az aréna fölött. Átsuhant a boltív alatt, és belekezdett a
második körbe. Két másik versenyző követte, a hajtóműveik
bömbölve izzottak, gondolájuk színes fémteste megcsillant a
déli napfényben.
Anakinnak nyoma sem volt.
Qui-gon szemét csukva tartva a tudata legmélyén kutatott. Shmi és Padmé
aggódva néztek egymásra. Jar Jar még mindig Fantát nyaggatta, jelenleg épp a
hátát lapogatta, miközben a másik fintorogva próbált arrébb húzódni.
Újabb három gondola süvített el, hajtóműveik dübörgése
hamarosan elhalt a távolban. A negyedik, Ody Mandrell
remegő, füstölgő hajtóművekkel húzódott ki az egyik bokszba.
Szerelődroidok siettek a versenyző segítségére. Ody felállt a
pilótafülkében. A nagydarab, szögletes, hüllőszerű er'kit vadul
gesztikulált. A hajtóművei újra beindultak, azonban DUM-4, az
egyik szerelődroid épp a bal oldali szívóka előtt állt. A turbina
egy szempillantás alatt beszívta, apróra darabolta és a másik
oldalon olvadt halomba köpte.
A közönség visszafordult a képernyők felé. A verseny
izgalmasabb volt.
Ekkor R2-D2, Kitster és C-3PO társaságában állva a helyükön, izgatottan
felcsipogott.
Qui-gon szeme felpattant.
– Itt jön! – kiáltotta gyorsan.
Anakin Skywalker dühödten üvöltő hajtóművekkel robbant
ki a déli ragyogásból.
Qui-gon csak mosolygott társai és a tömeg üdvrivalgása közepette. Anakin
kezdte utolérni az üldözőbolyt.

A második kör megkezdésekor Anakin a hatodik helyen állt.
A verseny előrehaladtával lassan feloldódott gondolája
rázkódásában, eggyé vált a hajtóműveivel, érezte minden
csatlakozás, csavar és szegecs feszülését. Száguldása közben
szél süvített a fülei mellett, beborítva fehérzajával. Csak ő
létezett és a gép, csak a sebesség és a reflexek. A verseny
mindig ilyen hatást gyakorolt rá: egybeolvasztotta a testét a
gondolával és a hajtóművekkel, míg végül mindkettő részévé
vált. A szimbiózis másodpercről másodpercre mélyült.
Összekapcsolta őket, az érzékszervein és ismeretein túlról
származó ismereteket és tudást adott át neki, felvillantotta
előtte a múltat, a jövőt és egy helyet, ahová senki más nem
juthatott el.
A Boltív-kanyonhoz közeledve feszült arccal lecsapott az elöl
haladókra. Szorosan a felszín felett repülve elhúzott Aldar
Beedo és Clegg Holdfast mellett. Jobbra a gyorsan közeledő
Ody Mandrell túl mélyre ereszkedett egy dűne fölött, és az
egyik hajtóműve beleakadt a homokba. Ody járműve
kártyavárként omlott össze, majd darabokra robbant.
Anakint már csak négy versenyző választotta el Sebulbától,
és tisztán látta a dug gondoláját a távolban.
Innentől nagyon felgyorsultak az események.
A gondolák végigszáguldottak a Boltív-kanyonon, majd szaggatott
sorban kilőttek a másik végén. Anakin egyre közelebb
húzódott a többiekhez. A Taszken-forduló szirtjei mögött
rejtőző homoklakóknak szerencséjük volt, és eltalálták Teemto
Pagaliest. Teemto és a gondolája egyszerűen köddé vált a
robbanásban. Anakin szorosan a többiek nyomában maradva
átrepült az izzó gázfelhőn. Egy szökkenéssel elhúzott Elán Mák
és Habba Kee mellett. Előtte Mars Guo felzárkózott Sebulba
mögé, és tartva a dugtól, alacsonyan, távolról próbált meg
elosonni mellette. Anakin gázt adott, és a homokbuckák között
emelkedve-süllyedve lassan beérte Mars Guót.
Sebulba váratlanul kidugta a kezét a pilótafülkéből, és egy
recés szélű fémdarabot dobott Mars Guo bal oldali
szívókájába. Fémet rágó fém szörnyű csikorgása hallatszott,
és a sérült hajtómű füstöt és lángokat kezdett köpködni
magából. Mars megpróbálta egyenesben tartani a gondolát,
de a sérült hajtómű felköhögött és leállt, élesen Anakin felé
lódítva a járművet. A versenyzők hangos fémcsikorgás
közepette összeütköztek. Mars Guo függőleges
stabilizátorának a vezérsíkja beleakadt Anakin bal oldali
hajtóművének Steelton-kábelébe, és letépte a csatlakozásról.
Anakin gondolája azonnal hevesen rángani kezdett a megmaradt kábel
végén. A Radon-Ulzerek az energiastabilizátornak köszönhetően
továbbra is szinkronban működtek, maga a jármű azonban
irányíthatatlanná vált. Anakin vadul taposta a stabilizátorok
pedáljait, kétségbeesetten küszködve, hogy egyenesben
tartsa az ingaként lengő gondolát. Az elszabadult kábel ide-
oda csapkodott a hajtóműből kiáradó, forró levegőben.
Bármelyik pillanatban beakadhatott egy kiálló szirtbe, és a
földre ránthatta a gépet. Anakin az egyik kezével
végigtapogatta a pilótafülke padlóját a mágneses
visszacsatoló után. Amikor megtalálta, felpöccintette a
kapcsolóját, és kinyújtotta a szerszámot a bal oldalon,
próbálva elkapni vele az elszabadult kábelt. Közben kénytelen
volt szinte a minimumra visszavenni a sebességet, úgyhogy
ismét lemaradt Sebulba mögött. A dugót üldöző Elán Mák,
Habba Kee és még Obitoki is elhúztak mellette.
Anakin rémülten hátrapillantott a válla fölött. A lemaradók bolya már közel
járt hozzá.
Tucatnyi próbálkozás után végül sikerült eléggé koncentrálnia ahhoz, hogy
elkapja a kábelt a mágneses fejjel, és visszaakassza a horgára. Az arcát por
és verejték borította, a zekéje ujja elszakadt. Ledobta a
visszacsatolót, és újra ütközésig előretolta a gázkarokat. Most,
hogy rögzítette a Steelton-kábelt, a gondola megint
egyenesen repült. A Radon-Ulzerek felbömböltek, és a fiú az
elöl lévők nyomába eredt.
Anakin először Elán Makót érte utol és kerülte ki könnyedén.
Habba Kee felé közeledett, amikor Obitoki megpróbálta
leelőzni Sebulbát. A dug kivárta, míg riválisa mellé ér, majd
ugyanazt a trükköt alkalmazta, mint Xelbree ellen. A bal
fúvókaján bekapcsolt egy kis oldalventilátort, és lángba borította Obitoki
jobbszélső hajtóművét. A csövekben lévő üzemanyag azonnal
lángra kapott és felrobbant. Obitoki gondolája orral a sivatagi
homokba fúródott, porfelhővel és törmelékkel árasztva el
mindent.
Habba Kee alacsonyan, szorosan a felszín fölött repült
közvetlenül Anakin előtt. Egy pillanatra elvakítva rossz irányba
billentette a gépét, és nekiütközött Obitoki egyik, a homokból
kimeredő hajtóművének. A gondola teste és hajtóművei
összegabalyodtak, majd felrobbantak. Anakin sem látott
semmit, amikor Habba Kee nyomában berepült a füst- és
homokfelhőbe. Egy füstölgő fémdarab pörgött felé a
félhomályból, és alig elvétve a fejét végigkarcolta jobb oldali
hajtóműve burkolatát. A fiú azonban nemcsak a szemére
hagyatkozott: az elméje is működött. Bensőjét higgadt
nyugalom töltötte el. Érezte a rá leselkedő veszélyt, és a
kormány finom mozdulataival kikerülte a roncsokat.
Aztán megint a nyílt terep fölött száguldott Sebulba nyomában.
Az arénában, a boltív alatt érte utol a dugót, és együtt kezdtek bele a
harmadik, utolsó körbe.
Anakin az elméjével látta az őt figyelő Qui-gont és Jar Jart; a
hangárban álldogáló, vadul ujjongó Kitstert, a füttyögő R2-D2-
t és a zsörtölődő C-3PO-t. Látta Padmé gyönyörű, aggodalmas
arcát; és látta rémült tekintetű anyját. Úgy látta őket, mintha
közöttük állt volna, mintha ő is a versenyt leste volna…
Kizárta a tudatából az arcokat, elűzte gondolatai közül a
képeket, és teljes figyelmével Sebulbára koncentrált.
Kifelé száguldottak a Boltív-kanyonból, amikor Sebulba úgy
döntött, egyszer és mindenkorra végez Anakinnal. A dug
tudta, hol állnak a megfigyelő droidok. Tudta, milyen szöget
fednek le kameráik, tudta, hogy hol nem árulja el magát.
Gondolájával szorosan Anakin mellé libbent, és bekapcsolta az
oldalventilátort. Ugyanazt a trükköt akarta bevetni, ami Xelbreenél és
Obitokinál már bevált. Anakin azonban egyszer már áldozatául esett az
alattomos oldalventilátornak, és felkészülten várta a támadást. Hajszálnyival a
lángnyelv fölé és mellé húzott. Amikor Sebulba követte, Anakin
visszaereszkedett – azonban túlságosan is, és egy pillanatra
elvesztette az uralmát a gép fölött. A gondolája letért a
pályájáról, és végigtarolta az útvonalat kijelölő zászlókat. A fiú
egy kétségbeesett mozdulattal az ég felé rántotta a gép orrát,
ütközésig előrenyomta a gázkarokat majd kilőtt. A Razon-
Ulzerek felbődültek, a gondola félelmetesen megrándult, de
Anakin a hosszú szökkenés végén egyenesen Sebulba elé
érkezett, és átvette a vezetést.
A gondolák végigszáguldottak az első barlangokon, és elhagyták
a Taszken-fordulót. Anakin haladt elöl, Sebulba közvetlenül a
nyomában. Ennél a sebességnél lehetetlen volt pontosan
irányítani a járműveket, és a két ellenfél úgy kanyargóit,
mintha egyiknek sem számított volna az élete.
Végül ismét kirobbantak a nyílt terepre.
Sebulba megpróbált előretörni. Anakin elébe vágott, de a
bal oldali hajtóműve horizontális stabilizátora hevesen
remegni kezdett. A fiú szeme előtt egy pillanatra feltűnt a kép,
ahogy a rajt előtt Sebulba rávágott a lemezre. Visszahúzta a
gázkarokat, katapultálta a stabilizátort, és átkapcsolt a tartalék egységre.
Közben azonban kénytelen volt lelassítani. Sebulba elhúzott mellette, és ismét
átvette a vezetést.
Egyre közelebb jártak a célegyeneshez, és Anakin Skywalkernek egyre
fogyott az ideje. Előretolta a gázkarokat, és a dug nyomába
eredt. Sebulba látta, hogy közeleg, és gondolája farát ide-oda
riszálva próbálta megakadályozni, hogy elé vágjon. A sík terep
fölött felgyorsítottak, igyekeztek előnyös pozícióba kerülni. Anakin
minden tudását bevetette, de Sebulba tapasztalt veterán volt, és minden
kísérletét meghiúsította. A Metta-szakadék mellett elszáguldva kiértek az
utolsó sík szakaszra.
Anakin végül balra, majd azonnal jobbra lendítette a gondolát. Amikor
azonban Sebulba az útjába vágott, harmadszor is úgy tett, mintha elé akarna
vágni, ismét bal felé lendülve. Amint a dug is balra döntötte gépét, Anakin
keményen jobbra rántotta a kormányt, és felzárkózott mellé.
A gondolák közvetlenül a kör utolsó, sík szakasza fölött
száguldottak. Előttük kezdtek alakot ölteni az aréna lelátói és
a bejáratot őrző szobrok. Sebulba őrjöngve felüvöltött, és
szándékosan nekiment gépével Anakinnak. A fiú makacsságán
feldühödve újra és újra nekivezette a gondolát. A harmadik
ütközéskor azonban összeakadtak a csűrőlapjaik. Anakin
nekifeszült a kormánynak, próbált kiszabadulni, de
sikertelenül. Sebulba felröhögött, és megpróbálta a fiút a
földre kényszeríteni. Anakin előre-hátra rángatta a gázkarokat,
abban bízva, hogy így szétválaszthatja a két gondolát. A
Radon-Ulzerek sivítottak a túlterheléstől, a csűrőrudak pedig
ropogva meghajoltak.
Végül Anakin csűrőrúdja eltört, leszakítva a felfüggesztését
és az elülső horizontális stabilizátort. A gép törzse
megrándult, és olyan erővel kezdett pörögni a Steelton-
kábelek végén, hogy Anakin kirepült volna a pilótafülkéből,
hogy ha nincs bekötözve.
Sebulba azonban még ennél is rosszabbul járt. Amikor
Anakin csűrőrúdja elpattant, a dug gondolája előreszökkent,
mintha katapultálták volna. A vonókábelei elszakadtak, és a
hajtóművek sivítva elszabadultak. Az egyik nekiütközött az ősi
szoborcsoportnak, és eltűnt a lángokban. A második a
homokba csapódott, és egy hatalmas tűzgömbben felrobbant.
A dug gondolája, maga után húzva a vonókábeleket, átsiklott
a lángoló roncson, míg pattogva, pörögve meg nem állapodott
a sivatagi talajon. Sebulba átkozódva mászott ki a pilótafülke
maradványai közül, és őrjöngve kezdte a szélrózsa minden
irányába szétdobálni a keze ügyébe eső alkatrészeket, míg
csak észre nem vette, hogy a nadrágja tüzet fogott.
Ahogy a fiú eldübörgött fölötte, a hatalmas Radon-Ulzerek homokot és
törmelékdarabokat küldtek a dug pofájába. Anakin Skywalker minden erejével
a kormányrúdba kapaszkodva átrepült a rajtvonalon, és kilencévesen a
Boonta-futam legfiatalabb győztese lett.

14
Miközben lassan leereszkedett a kilátóplatform, amelyen
Shmi, Padmé és Jar Jar társaságában állt, Qui-gon az Anakin
gondolája felé özönlő tömeget figyelte. A fiú a homokon
csúsztatva megállította a gépet a pálya közepén, kikapcsolta
a Radon-Ulzereket, és kimászott a pilótafülkéből. Kitster már
oda is ért hozzá és szorosan megölelte. R2-D2 és C-3PO
körülöttük lábatlankodott. Amikor a tömeg pár másodperccel
később odaért, a fejük fölé emelték Anakint, és a nevét
harsogva elvitték.
Qui-gon melegen rámosolygott Shmire, és elismerően
biccentett egyet. Anakin Skywalker valóban különleges fiú.
A kilátóplatform zökkenőmentesen leért a földre, a rajta
állók pedig lerohantak a pályára. A Jedi-mester hagyta, hogy
társai csatlakozzanak az ünneplő tömeghez, ő maga azonban
a lépcsősorok felé vette az irányt. Gyorsan felszaladt az
egyiken, és perceken belül odaért Watto különpáholyához.
Néhány idegen lény lépett ki épp az ajtón, különböző
nyelveken tréfálkoztak, nevetgéltek és a pénzüket
számolgatták. Watto az ablak előtt lebegett, az ujjongó
tömeget bámulta, ráncos, kék ormányát csüggedten lógatta.
Azonban amint meglátta Qui-gont, a csüggedtségét mintha elfújták volna,
és leplezetlen dühvel rontott rá a Jedi-mesterre.
– Te! Te átvertél engem! – állt meg a levegőben a haragtól
remegve Qui-gon előtt. – Tudtad, hogy a fiú fog nyerni!
Valahogy tudtad! Mindent elveszítettem!
– Hát a játék már csak ilyen, barátom – mosolygott jóindulatúan Qui-gon. –
Ez nem a te napod volt. – A mosoly eltűnt az arcáról. – Azonnal
vitesd le a hiperhajtómű alkatrészeit a hangárba! Később majd
beugrom az üzletbe, hogy elintézzük a fiú felszabadítását.
– Nem lesz a tied! – tolta oda az ormányát a toydari Quigon orrához. –
Nem tisztességesen játszottál!
Qui-gon jeges tekintettel végigmérte.
– Szeretnéd a huttokkal megbeszélni a dolgot? Biztosra veszem, hogy
örömmel bíráskodnának.
Watto hátrahőkölt, mintha belecsíptek volna, kiguvadó
szemei gyűlölettel teltek meg.
– Nem, nem! Elegem van a trükkjeidből! Vidd a fiút! –
legyintett lemondóan. – Tűnjetek el innen!
Megpördült, és őrülten verdeső szárnyai alatt meggörnyedő
testtel kiviharzott a páholyból. Qui-gon utánanézett, majd
elindult a lépcsőn lefelé. A gondolatai már máshol jártak.
Ha nem kötötték volna le a figyelmét az eredeti küldetésével kapcsolatos
tervei, akkor talán észrevette volna a nyomában lopakodó Sith-robotszondát.

Az aréna egy óra alatt kiürült. A gondolákat bevontatták a
helyükre, vagy elszállították a műhelyekbe. A hangár
nagyrészt üresen tátongott. Néhány szerelődroid még mindig
a verseny során keletkezett roncsokat hordta be. A pilóták
közül egyedül Anakin maradt ott, sérült gondoláját
mustrálgatta. Rongyos ruháját vastagon belepte a por, a haja
az égnek meredt, arcára rászáradt az izzadság és a gépolaj. A
zekéje több helyen is elszakadt, és vérpettyek is borították ott, ahol a karját
felhasította egy éles fémdarab a Sebulbával vívott küzdelem során.
Qui-gon elgondolkodva figyelte. Shmi és Padmé társaságában,
félrehúzódva állt, amíg a fiú, R2-D2 és C-3PO a gondola hajtóművei
körül szorgoskodtak. Lehetséges ez? – töprengett már
legalább századszor. Ahogy a fiú a gondolával bánt, amilyen
érettségről tett tanúbizonyságot, amilyen ösztönei voltak…
Lehetséges?
Félretette a kérdéseit jobb időkre. A döntés végül is a
Tanácsé. Hirtelen magukra hagyta a nőket, odament a fiúhoz
és letérdelt mellé.
– Egy kicsit gyűröttnek látszol, Annie – mondta halkan, két
kezét a fiú vállára téve, mélyen a szemébe nézve –, de
remekül csináltad. – Elmosolyodott, és letörölt egy koszfoltot Anakin
arcáról. – Tessék, jobb, mint új korában.
Beletúrt a fiú hajába, majd segített neki bekötözni sérült karját. Shmi és
Padmé is csatlakozott hozzájuk. Újra megölelgették és megcsókolták Anakint,
közben sérülések után kutatva végigsimítottak az arcán és a homlokán.
– Naa, nee… elég már ebből – motyogta a fiú zavartan. Az
anyja a fejét csóválva elmosolyodott.
– Annyira csodálatos, Annie… amit tettél. Tudod? Reményt adtál azoknak,
akiknek semmi reményük sincs. Olyan büszke vagyok rád!
– Mindent neked köszönhetünk – tette hozzá Padmé gyorsan, egy átható,
meleg pillantás kíséretében.
Anakin arca skarlátvörös lett.
– Már ez az érzés is mindent megér – szögezte le visszamosolyogva.
Qui-gon odalépett a két eopie mögé kötött antigravitációs szekérhez,
amelyre a hiperhajtómű alkatrészeit pakolták fel. Watto
teljesítette a kötelezettségét, bár nem minden morgás és
burkolt fenyegetés nélkül. Qui-gon ellenőrizte a ládákat
rögzítő szíjakat, kinézett a déli hőségbe, majd visszament a
többiekhez.
– Padmé, Jar Jar, indulás! – szólt rájuk minden bevezető
nélkül. – El kell vinnünk az alkatrészeket a hajóra.
A csoport nevetve, beszélgetve odasétált az eopie-khoz. Padmé újra
megölelte és megcsókolta Anakint, majd felült az egyik állatra Qui-gon mögé,
és átölelte a férfi derekát. Jar Jar felpattant a másik hátasra, és azonnal le is
csúszott róla. R2-D2 biztatóan csipogott, miközben a gunga újra próbát tett, ez
alkalommal megülve a nyeregben. Istenhozzádot és köszönetet mondtak
egymásnak. Anakin szörnyen érezte magát. Úgy tűnt, mintha
mondani akart volna valamit Padménak. Odalépett a lány
mellé, és várakozóan felnézett rá. Azonban mindössze egy
szomorú, zavart pillantásra futotta erejéből.
Az eopie-k lassan elindultak, Anakin, az anyja és C-3PO pedig integetni
kezdett utánuk.
– Pár óra múlva visszahozom az állatokat! – ígérte Qui-gon hátrakiáltva a
válla fölött.
Padmé egyszer sem nézett vissza.
Qui-gon és csapata kilovagolt Mos Espából a Tatuin sivatagába. R2-D2
haladt elöl, kényelmes tempót diktálva a szánt vontató eopie-knak. A
napok sebesen közeledtek déli pozíciójukhoz az égen, és a
homok hullámokban ontotta magából a hőséget. A királynő
hajójához vezető utat azonban hamar, minden probléma
nélkül megtették.
Obi-van már várt rájuk, azonnal leszaladt a rámpán, amint a közeibe értek.
Fiatal arca feszültséget tükrözött.
– Már kezdtem aggódni – jegyezte meg minden bevezető
nélkül.
Qui-gon leszökkent az eopie hátáról, majd lesegítette Padmét is.
– Láss neki a hiperhajtómű-generátor beszerelésének! –
utasította tanítványát. – Nekem vissza kell mennem. Le kell még
rendeznem egy üzleti ügyet.
– Üzleti ügyet? – visszhangozta Obi-van felhúzva az egyik szemöldökét.
– Nem fog sokáig tartani.
Obi-van egy pillanatig az arcát fürkészte, aztán felsóhajtott.
– Miért van az az érzésem, hogy megint felszedtünk valakit?
Qui-gon megfogta a karját, és félrevonta a többiektől.
– Arról a fiúról van szó, akinek az alkatrészeket köszönhetjük. – Egy
másodpercre elhallgatott. – És akinek a vérén tegnap éjjel elvégezted a midi-
chlorian-tesztet.
Obi-van szúrósan ránézett, majd elfordult.
Az egyik közeli emelkedőn, a napok ragyogásának és a
dűnék hullámainak rejtekében, a Sith-robotszonda
mozdulatlanul lebegve elküldte utolsó jelentését, aztán
gyorsan elrepült.

Anakin az anyja és C-3PO társaságában ment haza. Még mindig
átjárta a győzelme felett érzett öröm, de egyre jobban kezdett
ránehezedni a Padmé távozása miatti szomorúság. Korábban
eszébe sem jutott, mi lesz a lánnyal, ha ő megnyeri a Boonta-
futamot. Nem is gondolt rá, hogy akkor Qui-gon megkapja a
hiperhajtómű-generátort, amelyre útjuk folytatásához
szüksége volt. Úgyhogy csak akkor gondolkodott el komolyan
a dolgon, amikor Padmé lehajolt hozzá, és búcsúzóul
megcsókolta. Lezsibbadt, egymásnak ellentmondó érzések
törtek rá, és hirtelen szerette volna megkérni a lányt, hogy maradjon.
Azonban nem tudta összeszedni magát, hogy kimondja a szavakat. Tudta,
milyen hülyén hangzanának, és tudta, hogy Padmé semmiképpen sem
maradhatna.
Tehát úgy állt ott, mint egy beszédszintetizátor nélküli droid, és csak nézte,
ahogy Qui-gon háta mögött ülve ellovagol. Közben arra gondolt, hogy talán
most látja utoljára, és azon töprengett, hogyan él majd nélküle.
Miután hazaértek, képtelen volt nyugton maradni. C-3PO-t bevitte a
szobájába és kikapcsolta, majd visszament Mos Espa utcáira. Qui-gon
korábban szólt neki, hogy aznap már egyáltalán nem kell bemennie Watto
üzletébe, úgyhogy a Jedi visszatértéig azt csinálhatott, amit csak akart. Az
eszébe sem jutott, hogy akkor mi fog történni. A széles sugárút felé vette az
irányt. Minden sarokról utána kiáltották a nevét, s ő a
dicsőségben sütkérezve, boldogan intett vissza mindenkinek.
Még mindig alig tudta elhinni, hogy győzött, pedig úgy érezte,
mintha mindig tudta volna, hogy megnyeri ezt a futamot.
Megjelent Kitster, aztán Amee és Wald, s hamarosan tucatnyi
ismerőse társaságában találta magát.
Már majdnem a sugarúinál járt, amikor egy nála jóval nagyobb rodiai
suhanc elállta az útját. Anakin csalt, szörcsögte a rodiai. Másképp nem nyerte
volna meg a Boonta-futamot. A rabszolgák semmiben sem tudnak
győzni.
Anakin olyan gyorsan vetette rá magát, hogy a suhanc még
a karját sem emelhette föl, már a földre is került. Anakin a tőle
telhető legnagyobb erővel ütötte, ahol érte. Nem tudott
semmi másra gondolni, csak a rátörő haragra. Még annak sem
volt tudatában, hogy a haragja nem ennek a szerencsétlennek
szól, hanem Padmé elvesztésének.
Egyszer csak Qui-gon magasodott fölé. Elráncigálta Anakint,
szétválasztotta a verekedőket, és tudni akarta, mi volt ez az
egész. Anakin kissé lenyugodva, de még mindig dühösen elmondta. Qui-
gon elmélyülten hallgatta, vonásaira szomorúság ült ki. Ránézett a fiatal
rodiaira, és megkérdezte, még most is úgy gondolja-e, hogy Anakin csalt. A
suhanc mogorván rábámult és azt felelte, igen.
Qui-gon Anakin vállára tette a kezét, és elvezette a
tömegtől. Csak akkor szólalt meg, amikor már senki más nem
hallhatta őket.
– Látod, Annie – mondta elgondolkodva –, a veréstől nem
változott meg a véleménye. Akár egyetértesz velük, akár
nem, meg kell tanulnod tolerálni mások véleményét.
Hazakísérte a fiút, és közben halkan beszélt neki az élet dolgairól. Kezét
nem vette le a fiú válláról, és Anakin valahogy megnyugtatónak érezte az
érintését. Mikor odaértek a fiú otthona elé, a Jedi benyúlt a ponchója alá, és
elővett egy kreditekkel teli bőrerszényt.
– Ez a tied – közölte. – Eladtam a gondolát. – Beharapta az alsó ajkát. –
Egy nagyon savanyú és makacs dugnak.
Anakin szélesen vigyorogva elfogadta a pénzt. A
verekedésről és annak okáról már el is feledkezett.
Felrohant a lépcsőn, és berobbant a kunyhóba. Qui-gon
némán követte.
– Anya, anya! – kiáltotta izgatottan a fiú. – Nem fogod kitalálni! Qui-gon
eladta a gondolát! Nézd, mennyi pénzünk van!
Belenyomta a bőrerszényt anyja markába, és élvezettel
nézte döbbent arckifejezését.
– Ó, te jó ég! – nyögte ki halkan Shmi, a tömött erszényt bámulva. – Annie,
ez fantasztikus!
A tekintete Qui-gon felé rebbent. A Jedi előrelépett, és a
szemébe nézett.
– Annie szabad – közölte.
– Micsoda? – kerekedett el a fiú szeme.
– Mostantól nem vagy rabszolga – pillantott le rá Qui-gon. Shmi
Skywalker hitetlenkedve bámult a Jedire. Megviselt arca merev volt,
szemében döbbenet és kétely csillogott.
– Anya? Hallottad ezt, anya? – Anakin kurjantott egyet, és a
levegőbe ugrott. Lehetetlen! De tudta, hogy igaz, tudta, hogy tényleg
az!
Aztán sikerült ráncba szednie magát.
– Ez is rész a díjnak, vagy mi? – kérdezte vigyorogva.
– Fogalmazzunk úgy, hogy Watto megtanult egy fontos leckét a fogadásról
– vigyorgott vissza Qui-gon.
Shmi Skywalker, még mindig döbbenten a hírektől, még mindig
rágódva azokon, a fejét csóválta. Anakin arcának látványa
azonban egy pillanat alatt mindent megvilágított előtte.
Lehajolt, és magához szorította a fiút.
– Végre valóra válthatod az álmaidat, Annie – suttogta, sugárzó arccal
megsimogatva a fiú fejét. – Szabad vagy!
Elengedte Anakint, és ragyogó, várakozásteljes tekintettel Qui-gon felé
fordult.
– Magával viszi? Belőle is Jedi lesz?
Anakin lelkesen, a válaszra várva Qui-gonra nézett. A Jedi-mester
tétovázott.
– A találkozásunk nem a véletlen műve. Semmi sem történik
véletlenül. Benned lüktet az Erő, Annie, de lehet, hogy a
Tanács nem fogad el.
Anakin csak azt hallotta, amit hallani akart, minden mást elengedett a füle
mellett, látva, hogy a reményeit és vágyait hosszú évek óta tápláló
lehetőségek egyetlen pillanat alatt valósággá válnak.
– Jedi! – kapkodott levegő után. – Úgy érted, veletek
megyek az űrhajóval, meg minden?
És ismét együtt lesz Padméval! A gondolat oly villámcsapásként hasított
belé, és olyan türelmetlenséggel töltötte el, hogy meg sem bírt szólalni, csak
hallgatta a Jedi-mester szavait.
Qui-gon komoly arccal letérdelt a fiú elé.
– Anakin, Jedivé válni nem könnyű dolog. Hatalmas
kihívással kell szembenézned. És ha sikerrel jársz, nehéz élet
vár rád.
Anakin gyorsan megrázta a fejét.
– De hát ezt akarom! Mindig is erről álmodtam! Mehetek,
anya? – nézett az anyjára.
Qui-gon azonban egy érintéssel leállította.
– Az út megnyílt előtted, Annie. De a döntést, hogy rálépsz-
e, egyedül kell meghoznod.
A férfi és a fiú egymásra meredtek. Anakint vegyes érzelmek
árasztották el, azzal fenyegetve, hogy magukkal sodorják. A
legerősebb azonban mégis a boldogság volt, hogy
megvalósulhat, amit mindig is szeretett volna – Jedi lehet és
bejárhatja a galaxist.
Gyorsan rápillantott az anyjára, a megviselt, elfogadó arcra,
és azt látta a szemében, hogy ő mindenekelőtt azt akarja, ami
neki a legjobb.
– Megyek – fordult vissza határozottan Qui-gonhoz.
– Akkor csomagolj! – állt fel a Jedi-mester. – Nincs sok időnk.
– Juhé! – kiáltotta a fiú ugrálva, alig várva, hogy útnak
induljanak. Odarohant az anyjához, teljes erejéből megölelte,
majd a szobája felé vette az irányt.
Már majdnem az ajtóban járt, amikor rájött, hogy valamiről
elfeledkezett. Végigfutott a hideg a hátán, ahogy visszafordult
Qui-gon felé.
– És mi lesz anyával? – kérdezte sietve. A tekintete egyik
felnőttről a másikra villant. – Ő is szabad? Ugye te is jössz,
anya?
Qui-gon és az anyja aggódva összenéztek, és Anakin már
azelőtt tudta a választ, mielőtt a Jedi megszólalt volna.
– Megpróbáltam felszabadítani az anyádat, Annie, de Watto nem ment bele.
Itt a Tatuinon a rabszolgák tekintélyt és rangot jelentenek a gazdáiknak.
A fiú torka és mellkasa elszorult.
– De a pénz…
– Közel sem elég – rázta meg a fejét Qui-gon.
Néma csend ereszkedett rájuk, aztán Shmi Skywalker odalépett a fiához,
leült egy székre, megfogta mindkét kezét és magához húzta. Szilárd tekintettel
belenézett Anakin szemébe.
– Annie, nekem itt a helyem – mondta halkan. – Itt a jövőm.
Ideje… ideje elengedned. Nem mehetek veled.
A fiú nyelt egy nagyot.
– Akkor én is maradni akarok. Nem akarom, hogy megváltozzanak a
dolgok.
Shmi bátorítóan rámosolygott.
– A változást nem lehet megállítani, mint ahogy a lenyugvó napot sem.
Hallgass az érzéseidre, Annie! Jól tudod, mi a helyes.
Anakin Skywalker vett egy hosszú, mély lélegzetet, és lehajtotta a fejét. A
belsejében minden szétesett, az összes boldogság elolvadt, minden remény
elhalványult. De akkor érezte, hogy az anyja megszorítja a kezét, és az
érintésében megtalálta azt az erőt, amelyre szüksége volt, hogy
megtegye, amit meg kellett tennie.
Mindazonáltal a szeme könnybe lábadt, amikor ismét felnézett.
– Nagyon fogsz hiányozni, anya – suttogta. Az anyja bólintott.
– Szeretlek, Annie. – Elengedte a kezét. – Most pedig igyekezz!
Anakin gyorsan, szorosan megölelte, majd arcán patakzó könnyekkel
berohant a szobájába.

A fiú hirtelen támadt rémülettel nézett körül odabent. Elmegy, és fogalma
sincs, hogy mikor jön vissza. Soha nem hagyta még el a bolygót, soha nem
ismert még mást Mos Espa lakóin és az ide érkező
kereskedőkön kívül. Álmodott persze más világokról, más
életekről, arról, hogy egy nagy hajó pilótája lesz, és arról is,
hogy Jedi. Azonban annak a súlya, hogy mit is jelent valójában
ott állni karnyújtásnyira a régóta áhítozott célok előtt, szinte
váratlan teherként nehezedett a vállára.
Hirtelen az idős űrjáró jutott eszébe, aki azt mondta neki,
egyáltalán nem lepődne meg, ha Anakin Skywalker nem
rabszolgaként élné le az életét. Ez volt az, amit mindennél
jobban akart, amiért tiszta szívből reménykedett.
Az a lehetőség azonban sohasem fordult meg a fejében,
hogy itt kell hagynia az anyját.
Letörölte a könnyeket az arcáról, visszafojtotta a kitörni
készülőket, és meghallotta anyja és Qui-gon hangját
átszűrődni a másik szobából.
– Köszönöm – mondta épp halkan az anyja.
– Vigyázni fogok rá, megígérem. – A Jedi mély hangja meleg volt és
megnyugtató. – Minden rendben lesz?
Anakin nem hallotta anyja válaszát, csak az utána
következő mondatot.
– Olyan rövid ideig volt része az életemnek…
Shmi hangja elhalkult. Anakin kényszerítette magát, hogy befejezze a
hallgatózást, és elkezdte a ruháit begyömöszölni egy hátizsákba. Nem volt sok
holmija, nem tartott sokáig a csomagolás. Körülnézett, hátha meglát még
valami fontosat, és a szeme megakadt a munkapadon ülő C-3PO-
n. Odalépett a protokolldroidhoz, és bekapcsolta. C-3PO
felemelte a fejét, és kifejezéstelen tekintettel ránézett a fiúra.
– Hát, Thripio, én most elmegyek – mondta Anakin
komoran. – Szabad vagyok. Elrepülök egy űrhajóval…
Nem tudta, mit mondjon még. A droid meghajtotta a fejét.
– Anakin gazda, ön az én teremtőm, és minden jót kívánok.
Bár jobban örülnék neki, ha nem lennék ennyire pucér.
A fiú felsóhajtott, és bólintott.
– Sajnálom, hogy nem tudtalak befejezni, Thripio… hogy nem
raktam fel a burkolatot, meg minden. Hiányozni fog a munka.
Nagyszerű barát voltál. Gondoskodni fogok róla, hogy anya ne
adjon el, meg ilyenek. Viszlát!
Felkapta a hátizsákot, és kirohant a szobából.
– Eladni? – kiáltott utána C-3PO döbbenten.

***

Anakin elbúcsúzott az anyjától, ez alkalommal elszántabban, keményebben
tartva magát. Qui-gon társaságában kilépett az ajtón, és tudta, hogy most már
nincs visszaút. Alig jutott pár tucat méternyire az otthonától, amikor Kitster,
aki a verekedést követően utánuk lopózott, odaszaladt hozzá.
– Hová mész, Annie? – kérdezte a barátja rosszat sejtve. Anakin mélyet
lélegzett.
– Szabad lettem, Kitster. Elmegyek Qui-gonnal. Egy űrhajón.
Kitster szeme elkerekedett, szája néma kiáltásra nyílt. Anakin beletúrt a
zsebébe, és maroknyi kreditet nyomott barátja markába.
– Tessék. Ez a tiéd.
Kitster lenézett a pénzre, aztán vissza fel, Anakinra.
– Muszáj elmenned, Annie? Tényleg muszáj? Nem
maradhatnál? Annie, hiszen hős vagy!
Anakin nyelt egy nagyot,
– Én… – Elnézett Kitster mellett a még mindig az ajtóban álló,
utánabámuló anyjára, majd a távolabb várakozó Qui-gonra. – Nem lehet –
rázta meg a fejét.
– Kár – bólintott szomorúan Kitster.
– Kár – ismételte meg Anakin a szemébe nézve.
– Kösz mindent, Annie – mondta a másik fiú. A szeme könnybe lábadt,
miközben zsebre vágta a krediteket. – Te vagy a legjobb barátom.
– Sohasem felejtelek el! – harapta be az alsó ajkát Anakin.
Forrón megölelte Kitstert, majd elfordult, és Qui-gon után
szaladt. Mielőtt azonban odaért volna a Jedihez, még egyszer
visszanézett az anyjára. A látvány, ahogy ott állt az ajtóban,
szíven ütötte. Egy pillanatra tanácstalanul megállt, úgy érezte,
szétszakad a benne dúló, egymásnak ellentmondó
érzelmektől. Egyébként sem túl szilárd elhatározása megingott,
és visszarohant Shmihez. Mire odaért hozzá, hangosan zokogott.
– Nem tudom megtenni, mama! – suttogta a nő nyakába
kapaszkodva. – Egyszerűen képtelen vagyok rá!
Hüppögve, egész testében remegve zokogott, csak arra tudott gondolni,
hogy az anyjába kell kapaszkodnia. Shmi egy pillanatra megnyugtatóan,
melegen átölelte, aztán eltolta magától.
Komoly arccal letérdelt a fiú elé.
– Annie, emlékszel, amikor felmásztál arra a dűnére, hogy
elzavard a banthákat, mert különben lelőtték volna őket? Még
csak ötéves voltál. Emlékszel, hogyan estél el többször is a
kimerültségtől, a hőségtől? Emlékszel, hogy azt hitted, nem
tudod megtenni?
Anakin könnyekben ázó arccal bólintott. Shmi mélyen a szemébe nézett.
– Most is olyasmit kell tenned, amiről azt hiszed, hogy
képtelen vagy rá. De én tudom, milyen erős vagy, Annie.
Tudom, hogy képes vagy rá.
A fiú visszanyelte a könnyeit. Arra gondolt, az anyja téved,
ő egyáltalán nem erős, de azt is tudta, hogy Shmi már az
elválás mellett döntött, még akkor is, ha ez mind a kettőjük
számára nagyon nehéz.
– Látlak még valaha? – kérdezte kétségbeesetten,
legszörnyűbb félelmének hangot adva.
– Mit mond a szíved? – kérdezett vissza Shmi egészen halkan.
– Nem tudom – rázta meg a fejét Anakin kételkedve. – Azt hiszem azt,
hogy igen.
– Akkor úgy is lesz, Annie – bólintott az anyja.
Anakin nagyot sóhajtott és kihúzta magát. Abbahagyta a sírást, és
megtörölte nedves arcát.
– Egy nap Jedi leszek – szögezte le egészen vékony, kisfiús hangon. –
Vissza fogok jönni és felszabadítalak, anya. Megígérem.
– Akármerre jársz is, a szeretetem mindig veled lesz – hajolt közelebb
hozzá Shmi. – Most pedig légy bátor, és ne nézz vissza többet!
– Szeretlek, anya – mondta Anakin.
Shmi még egyszer utoljára megölelte, majd elfordította magától.
– Ne nézz vissza, Annie! – suttogta.
Gyengéden meglökte a fiút, aki elszántan elindult. A vállára vetette
hátizsákját, tekintetét mereven egy pontra szegezte, jóval Qui-gon háta mögé.
Afelé a pont felé menetelt, lassítás nélkül ellépve a Jedi-mester mellett, újra
kitörni készülő könnyeivel viaskodva. Mindössze pár percig
tartott, és örökre maga mögött hagyta az anyját, az otthonát.
Legelőször Watto üzlete felé vették az irányt, ahol a toydari
kitöltötte az Anakin felszabadításához szükséges papírokat. A
fiút a rabszolgaélethez láncoló jeladót örökre elnémították,
azzal, hogy később majd sebészeti úton el lehet távolítani.
Watto még akkor is az élet igazságtalan mivoltán morgolódott,
amikor otthagyták és kiléptek az utcára.
Az üzlettől, Anakin unszolására, elsétáltak Jira nem messze álló
gyümölcsöspultjához. A fiú, kezdve kilábalni az anyja elvesztése felett érzett
szomorúságból, odalépett az öregasszonyhoz, és ráncos kezébe nyomott egy
maroknyi kreditet.
– Szabad lettem, Jira – közölte az asszonnyal, száját határozottan
összeszorítva. – Elmegyek. Ezt a pénzt fordítsd arra a
hűtőegységre, amit ígértem neked, különben aggódni fogok
miattad.
Jira hitetlenkedve meredt a kreditekre, majd megcsóválta
ősz fejét.
– Megölelhetlek? – kérdezte halkan. Kinyújtotta a kezét, és lehunyt
szemmel magához szorította a fiút. – Hiányozni fogsz, Annie – eresztette el
végül. – Nincs nálad aranyosabb kölyök az egész galaxisban. Vigyázz
magadra!
A fiú bólintott, és Qui-gon nyomába eredt, aki már tovább is ment, alig
várva, hogy maga mögött hagyja a bolygót. Némán mentek végig
egy sor mellékutcán. Anakin szemügyre vette az ismerős
környéket, tudván, hogy sokáig nem láthatja újra,
visszaemlékezett itt eltöltött életére, és mindörökre búcsút
mondott neki.
A gondolataiba merülve lépkedett, amikor Qui-gon egyszer csak
megpördült, de olyan sebesen, hogy a fiúnak a lélegzete is elállt. A Jedi
fénykardja ragyogó ívet húzva maga után lecsapott, áthasította az árnyakat két
épület között, és egy pillanatra megcsendült a pályája nyomán földre hulló
fémdarabokon.
Qui-gon kikapcsolta a fénykardot és letérdelt, hogy
szemügyre vegye a homokban heverő, még mindig szikrázó
és zümmögő alkatrészeket. A száraz levegőt ózon- és az égett
szigetelés csípős szaga töltötte be.
– Mi ez? – kérdezte a fiú átkukucskálva a Jedi válla fölött.
– Egy robotszonda – állt föl Qui-gon. – Nagyon különös. Sohasem láttam
még ilyet. – Aggodalmas arccal, összehúzott, csillogó szemmel nézett végig az
utcán.
– Gyere, Annie! – szólt rá a fiúra, és gyorsan továbbmentek.

15
Qui-gon kivitte Anakint Mos Espából, végigsietve a zsúfolt
utcákon, majd a néptelen külvárosi sikátorokon. Közben a
szeme és az elméje is éberen figyelt; az előbbi a Tatuin, az
utóbbi az Erő rezdüléseire. Az ösztönei figyelmeztették a
nyomukban lopakodó robotszondára, most pedig a képzésének
köszönhetően az Erő súgta meg neki, hogy valami sokkal
veszélyesebb is vár még rájuk. Érezte az elmozdulást a dolgok
egyensúlyában, ami arra utalt, hogy valami megtörte az Erő
harmóniáját, mint egy sötét, nehéz sziklaként feléjük zuhanó
súly.
Mikor kiértek a sivatagba, a Jedi még jobban megszaporázta
lépteit. Hamarosan feltűnt egy sötét folt, a királynő hajója, a
biztonságot jelentő menedék. Qui-gon meghallotta Anakin
kiáltását. A fiú keményen igyekezett lépést tartani vele, de
kezdett lemaradni.
Hátranézett, hogy szóljon néhány biztató szót, de a fiú
mögött megpillantott egy sebesen közeledő terepsiklót,
ülésében egy fekete köpenyes alakkal.
– Hasra, Anakin! – kiáltotta megpördülve.
A fiú azonnal levetette magát a földre, és belefúrta testét a
homokba, ahogy a sikló elszáguldott felette, alig elvétve őt,
miközben lecsapott Qui-gonra. A Jedi-mester már két kezével
maga elé tartotta bekapcsolt fénykardját. A felé száguldó,
nyereg alakú, láthatólag fegyvertelen sikló pilótája nyilván a
sebességében és a fordulékonyságában bízott, nem pedig a
tűzerejében. A jármű semmire sem hasonlított, amit a Jedi-
mester valaha is látott, de homályosan emlékeztette valami
rég nem létező dologra.
A sikló lovasa kikerült a napok ragyogásából és láthatóvá vált. A
démoni arcot vörös és fekete minták borították a fejet
megkoronázó tompa szarvak alatt. Emberszerű, humanoid
formája ellenére ferde metszésű szeme és kampós fogai
állatias, ragadozószerű külsőt kölcsönöztek neki. Az üvöltése a
prédájára lecsapó vadászé volt.
Az elemi erejű kiáltás még alig halt el, amikor az idegen
már rá is rontott Qui-gonra. Az utolsó pillanatban félrerántotta
a siklót, kikapcsolta a hajtóműveit és kiugrott az ülésből –
mindezt egyetlen mozdulatba sűrítve. A kezében felvillant egy
fénykard, és a fegyver már le is csapott a Jedi-mesterre, még
mielőtt forgatója lába leért volna a talajra. Qui-gont meglepte
támadója elszántsága és gyorsasága, alig tudta hárítani a
csapást. A két penge csikorogva csúszott végig egymáson. Az
idegen megpördült, fekete köpenye szétterült a levegőben és
újra támadott. Fénykardja süvöltve száguldott áldozata felé,
az arcán égő gyilkos láz nem ígért kegyelmet.
Anakin felállva nézte őket, láthatólag nem tudta, mit
tegyen. Qui-gon, miközben azért küzdött, hogy talpon maradjon, a
szeme sarkából észrevette a fiút.
– Annie! Tűnj el innen! – kiáltotta.
Ellenfele ismét rárontott, hátrálásra kényszerítette, a
legváratlanabb szögekből sújtott le rá. Qui-gon azonnal tudta,
hogy a férfi jártas a Jedik harcművészetében, s így
veszedelmes, képzett ellenfél. Ami még rosszabb, fiatalabb,
gyorsabb és erősebb volt nála, és kezdett felülkerekedni rajta.
A Jedi-mester egymás után hárította a csapásait, de nem talált
egyetlen rést sem a védelmén, amely lehetőséget nyújtott
volna a menekülésre.
– Annie! – kiáltott fel ismét, látva, hogy a fiú dermedten áll. – A hajóhoz!
Szálljanak fel! Menj, menj!
Qui-gon Jinn újult elszántsággal sújtott le a démoni arcú támadóra, és látta,
hogy a fiú végre futásnak eredt.

***

Anakin Skywalker félelmek és kétségek közepette rohant el a
küzdők mellett a nabooi hajó felé. A hajó alig háromszáz
méternyire állt, fémteste tompán megcsillant a délutáni
napfényben. A rámpája le volt eresztve, az utasai közül
azonban senkit sem lehetett látni. Anakin gyorsított, testén
patakokban folyt a verejték. Szíve majd kiugrott a helyéről,
mire odaért a rámpához, és feldübörgött a fedélzetre.
A folyosón majdnem ledöntötte a lábáról a kifelé tartó
Padmét és a vele lévő, sötét bőrű, egyenruhás férfit. Padmé
elkerekedett szemmel meredt a fiúra.
– Qui-gon bajban van! – nyögte ki lihegve Anakin. – Azt mondta, szálljunk
fel! Azonnal!
A férfi kételkedve, gyanakodva mérte végig.
– Ki vagy te? – kérdezte.
Padmé azonban már megragadta Anakin karját, és a hajó orra felé kezdte
vonszolni a fiút.
– Jó barát! – kiáltotta vissza. – Siessen, kapitány!
Végigrohantak a folyosón a pilótafülke felé. Anakin
megpróbálta elmondani a lánynak, mi történt, dőlt belőle a
szó, kivörösödött arca feszült volt. Padmé láthatóan egyetlen
szavában sem kételkedett, bólintott, sietésre ösztökélte.
Mikor beestek a pilótafülkébe, két férfit találtak ott, amint
éppen a vezérlőpult műszereit ellenőrizték. A lábdobogás
zajára feléjük fordultak. Az egyik pilótajelvényt viselt a
zekéjén. A másik – Anakin biztosra vette a frizurája és az öltözéke
alapján – egy Jedi volt.
– Qui-gon nagy bajban van – közölte velük Padmé hadarva.
– Azt mondta, szálljunk fel! – tette hozzá Anakin.
A Jedi azonnal talpra szökkent. Sokkal fiatalabbnak tűnt,
mint Qui-gon. Az arca sima volt, a tekintete átható, haját egy
befont, jobb vállára lelógó tincstől eltekintve rövidre vágva
hordta.
– Hol van? – kiáltotta. Aztán meg sem várva a választ visszapördült az
ablakok felé, és fürkészni kezdte az üres síkságot.
– Én nem látok semmit – mondta a pilóta átkukucskálva a Jedi válla fölött.
– Ott! – A Jedi éles szeme észrevette a mozgást az ablak sarkában. –
Szálljon fel, és menjen oda! Gyorsan! Alacsonyan repüljön!
A Ric nevű férfi ledobta magát a pilótaülésbe, miközben a
többiek, így Anakin is, sietve megkeresték a helyüket. A
hatalmas antigravitációs hajtóművek mély morgással életre
keltek, a rámpa becsukódott, és a karcsú hajó felemelkedett.
– Arra – mutatta a Jedi visszafojtott lélegzettel.
Most már mindannyian látták Qui-gont, ahogy ádáz harcot vívott a
fekete köpenyes, démoni alakkal. A küzdők előre-hátra
szökelltek a síkságon, fénykardjaik minden egyes vágásnál
felvillantak, ugrásaik nyomán szerteszét repült a sivatagi
homok. Qui-gon lobogó, hosszú haja éles ellentétet alkotott
ellenfele sima, szarvas fejével. Ric, a pilóta egy terepsiklónál
alig magasabban száguldott feléjük, az idegen háta mögül
közeledve. Anakin visszafojtotta a lélegzetét, ahogy odaértek
a harcosokhoz. Ric keze rácsusszant a rámpa kapcsolójára, és
lassan előretolta azt.
– Kapaszkodni! – szólt hátra, a helyükre szögezve társait, miközben
megpördítette a hajót.
A küzdő felek eltűntek a felkavart homokörvényben és a
Tatuin ikernapjának ragyogásában. A tekintetek
kétségbeesetten kutatva siklottak a képernyőkre.
Aztán felbukkant Qui-gon. Némi előnyhöz jutva felugrott a
leeresztett rámpára, és az egyik kezével megkapaszkodott
egy rúdban. Ric elismerően felszisszent, és minden erejével
igyekezett egyenesben tartani az űrhajót. A szarvas fejű
támadó azonban már a nyomukban volt, kirobbant a homok
felhőből és felugrott a rámpára, épp akkor, amikor a hajó
emelkedni kezdett. Óvatosan egyensúlyozva, dühödten izzó
szemmel próbálta megvetni a lábát.
Qui-gon azonnal rárontott, és visszaszorította a rámpa széléig. Húsz méter
magasan lehettek, és a pilóta egyenesen tartotta a hajót, látva, hogy a
küzdő felek ismét összeakaszkodnak. Nem mert magasabbra
emelkedni, amíg Qui-gon kint állt a rámpán. A Jedi-mester és
ellenfele betöltötték a feljáratot figyelő képernyőt, izzadságtól
csillogó arcuk megfeszült a koncentrálástól.
– Qui-gon! – hallotta Anakin a másik Jedi halk,
kétségbeesett hangját. A fiatal férfi még egy másodpercig a
küzdelmet figyelte, aztán elszakította tekintetét a
képernyőről, és kirohant a kabinból.
A képernyőn Qui-gon hátralépett, két kézzel felemelte a fénykardját,
és hatalmas csapást mért ellenfelére. A szarvas férfi hárított, de csak nagy
nehézségek árán, és közben teljesen elveszítette az egyensúlyát. A csapás ereje
elsöpörte, letaszította a rámpáról a mélybe. Lezuhant a sivatagba,
összegömbölyödve földet ért, és azonnal talpra szökkent. A
küzdelem azonban véget ért. Dühöngve, lángoló tekintettel
nézte, ahogy bezáródott a rámpa, és eldübörgött a királynő
hajója.

Qui-gonnak alig sikerült felkapaszkodnia a rámpán és beesni a
folyosóra, mielőtt a nyílás lezárult, és a Nubi gyorsulni kezdett
volna. Elterült a hűvös fémpadlón, ruhája poros volt és
teljesen átnedvesedett az izzadságtól, testét horzsolások és
zúzódások borították. Mélyeket lélegzett, várva, hogy
szívverése lelassuljon. Hajszál híján életét vesztette, és ez
komoly aggodalomra adott okot. Az ellenfele erős volt és
igencsak próbára tette. Kezdek öregedni, gondolta, és
egyáltalán nem tetszett neki az érzés.
Obi-van és Anakin odaszaladtak hozzá, és gyorsan talpra segítették. Nehéz
lett volna megmondani, melyikük vágott aggodalmasabb képet. Qui-gon a
fájdalmai ellenére elmosolyodott.
A fiú szólalt meg először.
– Jól vagy? – kérdezte, fiatal arcán őszinte aggodalommal.
Qui-gon bólintott, és elkezdte leporolni magát.
– Azt hiszem. De ezt a meglepetést még sokáig nem felejtem el.
– Miféle lény volt ez? – ráncolta sötéten a homlokát Obi-van. Vissza akar
menni, hogy ott folytassa, ahol én abbahagytam, gondolta Qui-gon.
– Nem tudom – rázta meg a fejét a Jedi-mester. – De akárki vagy
akármi is, jártas a Jedik művészetében. Szerintem a királynőt
akarta.
– Gondolod, hogy követni fog minket? – kérdezte Anakin gyorsan.
– A hipertérben biztonságban leszünk – kerülte meg a kérdést Qui-gon. –
De szinte biztos vagyok benne, hogy tudja, hová tartunk. Egyszer már
megtalált minket. Miért ne találna meg másodszor is?
– Akkor mi most mihez kezdünk? – vonta össze a szemöldökét a fiú.
Obi-van ezen a ponton rámeredt a fiúra. "Hogy érted azt, hogy »mi«?" –
követelte a tekintete. A fiú észrevette a pillantást, és kifejezéstelen arccal
visszabámult rá.
– Türelmesek leszünk – jelentette ki Qui-gon
felegyenesedve, magára terelve a másik kettő figyelmét. –
Anakin Skywalker, bemutatom Obi-van Kenobit.
– Örülök, hogy megismerhetlek! – ragyogott fel a fiú arca. – Hú! Te is Jedi-
lovag vagy, ugye?
Az ifjú Jedi ránézett Qui-gonra, és kétségbeesetten az égre emelte a szemét.
Visszamentek a pilótafülkébe, ahol Ric Olié már a hipertéri
ugrásra készítette elő a hajót. Qui-gon bemutatta Anakint a
jelenlevőknek, majd odalépett a pilóta mellé.
– Kész – közölte Ric egyik szemöldökét várakozóan felvonva.
Qui-gon bólintott.
– Bízzunk benne, hogy működik a hiperhajtómű, és nem
Watto nevet utoljára.
A társaság Ric mögé tömörülve, némán figyelte, ahogy a pilóta
ráhelyezte kezét a kapcsolókra, és beindította a
hiperhajtóművet. Rövid, éles sivítás hangzott fel, és az ablakot
betöltő csillagok ezüstös pontjai hosszú csíkokká kenődtek
szét. A hajó zökkenőmentesen átlépett a hipertérbe, és maga
mögött hagyta a Tatuint.

Éjszaka ereszkedett a Naboo bolygóra, Theedre azonban
mélyebb csönd borult a megszokottnál. A gazdagon díszített
trónteremben, Amidala királynő egykori kizárólagos
birodalmában különös gyülekezet jelenlétében került sor Sio
Bibble kormányzó elítélésére. Nute Gunray, a Kereskedő
Föderáció alkirálya hívta össze a társaságot, mely Rune
Haakóból és néhány neimoidiból, a kormányzóból és a
királynő maroknyi tisztviselőjéből, illetve a nabooi foglyokra
ügyelő, sugárvetőkkel felfegyverzett roham droidok sokaságából állt.
A neimoidi egy mechnoszékben ült. A lépegető robot
gazdája gombnyomásai által vezérelve, fémlábain közlekedett
a trónteremben. Most éppen Sio Bibble és a nabooi
tisztviselők elé vitte Nute Gunrayt, aprólékos gonddal
rakosgatva egymás után végtagjait, lehetővé téve a neimoidi
számára, hogy kényelmesen, szinte ellazultan élvezhesse a
kormányzó mögött álló hivatalnokok szemében bujkáló
iszonyatos félelem látványát.
Sio Bibble tekintete viszont nem árulkodott félelemről. Dühös
elszántsággal, szálegyenes gerinccel, felszegett ősz fejjel,
kihívóan meredt Gunray arcába. A neimoidi összerezzent; a
kormányzó kezdett egyre több kellemetlenség forrása lenni.
– Mikor hagy már fel ezzel az értelmetlen ellenállással? – förmedt
Bibblére, enyhén előrehajolva ültében, hogy nyomatékosítsa
elégedetlenségét.
– Azonnal, alkirály, amint a királynő…
– A királynője halott; a népe éhezik!
Bibble megmerevedett.
– A nabooi népet nem lehet megfélemlíteni, még ártatlan életek árán sem…
– Jobban tenné, ha a saját élete miatt aggódna, kormányzó! –
szakította félbe élesen Gunray. – Jó esélye van rá, hogy sokkal
hamarabb elpusztul, mint a népe! – Elfogyott a türelme, egész
testében remegett a dühtől. – Elég ebből! – robbant ki. –
Vigyétek innen!
A roham droidok gyorsan körülvették Sio Bibblét, és elválasztották a
társaitól.
– Semmit sem nyer az invázióval! – kiáltotta a kormányzó a válla fölött,
miközben kivonszolták. – Itt demokrácia van! A nép már döntött, alkirály!
Nem fognak zsarnokságban élni…
Szavait elnyelte a trónterem előtti csarnok mélysége. A
nabooi hivatalnokok némán, megtörtén sorjáztak ki a
kormányzó mögött.
A neimoidi egy pillanatig utánuk nézett, majd a felé induló OOM-9-hez
fordult. A roham droidok parancsnoka kifejezéstelen fémarccal,
érzelmektől mentes hangon szólalt meg.
– A csapataim készen állnak átfésülni a mocsarakat az állítólagos víz alatti
falvak után – jelentette. – Akármi is van odalent, nem maradhat sokáig rejtve.
Nute Gunray bólintott, és egy intéssel elbocsátotta a droidot. Nem
nagyon érdekelték a mocsarakban élő vadak. Rövidesen
hírmondójuk sem marad. A bolygó minden szempontból az
uralma alatt állt.
Valamelyest lehiggadva dőlt hátra a mechnoszékben. Most
már csak azt kell kivárnia, hogy a Sith Lordok elé hozzák a
királynőt. Nem tartotta valószínűnek, hogy bármilyen
problémát jelentene nekik a feladat.
Mindazonáltal tudta, hogy csak akkor fog teljesen megnyugodni, ha ez az
egész véget ér valahára.

A királynő hajóján Anakin Skywalker remegve kuporgott a
pilótafülke egyik sarkában, és azon törte a fejét, hogyan
melegedhetne meg egy kicsit. Mindenki aludt, mint ő is, amíg
fel nem riadt nyomasztó álmaiból. A csendre ébredt föl, és
nem tudta rászánni magát, hogy megmozduljon. Nem pusztán
a hideg bénította meg.
Jar Jar mellette aludt, egy ülésen elnyúlva, és fejét hátravetve hangosan
horkolt. A gungát semmi sem tudta megakadályozni abban, hogy aludjon.
Vagy egyen. A fiú arcán átsuhant egy mosoly. R2-D2 nem messze állt, fényei
halványan villogtak.
Anakin belebámult a sötétségbe. Szeretett volna megmozdulni, szeretett
volna úrrá lenni tehetetlenségén, de az álmai még mindig kísértették. Azon
kapta magát, hogy az anyjára, az otthonára gondol, és minden megdermedt a
belsejében. Annyira hiányzott az anyja! Azt hitte, könnyebb lesz, ha már
egyszer eljött, de nem lett az. Mindenről Shmi jutott az
eszébe, és ha megpróbálta becsukni a szemét ezek előtt az
emlékek előtt, akkor is ott látta a megviselt, aggódó arcát
gondolatai sötétségében lebegni.
Záporozni kezdtek a könnyei. Talán tévedés volt eljönni. Talán haza kellene
mennie. Csak éppen most már nem tud. Talán soha többé.
Egy karcsú alak lépett be a helyiségbe, és Anakin az egyik
képernyő derengésében felismerte Padmé lágy vonásait. A
lány kőszoborként állt a vezérlőpult előtt. A Sio Bibble
hívásáról készített felvételt nézte vissza, amelyben a
kormányzó könyörögve kérte Amidala királynőt, hogy térjen
haza, mentse meg népét az éhhaláltól, enyhítsen kínjaikon.
Végignézte az egészet, aztán kikapcsolta a lejátszót és csak
állt a semmibe révedve, lehajtott fejjel.
Mit csinál?
Padmé egyszer csak mintha megérezte volna, hogy a fiú
nézi, és gyors mozdulattal felé fordult. Gyönyörű arca
fáradtnak és gondterheltnek tűnt, ahogy odalépett hozzá, és
letérdelt elé. Anakin megmerevedett, kétségbeesetten
próbálta abbahagyni a sírást, de nem tudta elrejteni sem a
könnyeit, sem a remegését. Összekuporodva, lelepleződve
nézett fel a lányra.
– Minden rendben, Annie? – kérdezte Padmé halkan.
– Nagyon hideg van – vacogta a fiú.
A lány elmosolyodott, lekanyarította magáról vastag kabátját, és
belebugyolálta Anakint.
– Egy meleg világról jöttél, Annie. Az űr pedig nagyon hideg.
Anakin bólintott, és összébb húzta magán a kabátot.
– Szomorúnak látszol – dörzsölte meg a szemét.
Ha Padmé észre is vette a szavaiban bujkáló iróniát, nem adta jelét.
– A királynő aggódik. A népe szenved, haldoklik. Rá kell
vennie a Szenátust, hogy lépjen közbe, különben… – A hangja
elhalt, képtelen volt folytatni a mondatot. – Különben nem
tudom, mi lesz – fejezte be végül távoli hangon. Tekintetét
elfordította a fiúról.
– Én sem tudom, mi lesz velem – ismerte be Anakin szomorúan. – Nem
tudom, látom-e még valaha…
Összeszoruló torokkal elhallgatott, szavai belevesztek a csendbe. Vett egy
mély lélegzetet, összeráncolta a homlokát, és benyúlt a zsebébe.
– Tessék – mondta. – Ezt neked csináltam. Hogy ne felejts el. Egy
zsabordarabkából faragtam. Fogd csak meg! Szerencsét hoz.
Átnyújtotta a lánynak a finoman megmunkált fafüggőt.
Padmé lehajtott fejjel szemügyre vette, majd a nyakába
akasztotta.
– Gyönyörű! De e nélkül sem felejtenélek el – nézett a fiúra
mosolyogva. – Hogy is felejthetném el jövendőbeli férjemet? –
Lepillantott a függőre, és elgondolkodva végigsimított rajta. –
Sok minden meg fog változni, ha leszállunk a Coruscantra,
Annie, de az irántad érzett szeretetem nem.
Anakin nyelt egy nagyot, és bólintott.
– Tudom. És az enyém sem. Csak annyira hiányzik… Megbicsaklott a
hangja, és ismét könnyek szöktek a szemébe.
– Annyira hiányzik a mamád – fejezte be halkan a mondatot Padmé.
Anakin bólintott, és megtörölte az arcát. Egyetlen szót sem bírt kinyögni,
miközben Padmé Naberrie odahúzta magához, és szorosan átölelte.

16
A külvilági utazó már jóval azelőtt megállapíthatta a
Coruscantról, hogy más, mint a többi bolygó, mielőtt eléggé
megközelítette volna ahhoz, hogy megértse, miért. A
tapasztalt veteránokat mindig lenyűgözte, milyen furcsa
látványt nyújt a planéta az űrből nézve. Nem a még zöldellő,
romlatlan világok lágy, kék és fehér árnyalataiban játszott,
hanem különös, ezüstös ragyogásban, ami arra utalt, hogy
napjának fénye fémről verődik vissza.
És ez a benyomás nem is volt félrevezető. Rég elmúltak
már azok az idők, amikor a Coruscant még természetes
állapotában leledzett. A főváros az évszázadok során egyre
terjeszkedett, míg csak be nem burkolta az egész bolygót. Az
egyre szaporodó épületek alatt eltűntek az erdők, a hegyek, a
vizek és a természet képződményei. A légkört oxigénszint-
szabályozókon szűrték át és tisztították, a vizet hatalmas
mesterséges tározókban gyűjtötték össze és tárolták. Őshonos
állatokat, madarakat, halakat és növényeket csak a
múzeumokban vagy a mesterséges klímájú, fedett
rezervátumokban lehetett találni. Ahogy azt Anakin Skywalker
is látta Amidala királynő lassan ereszkedő űrhajójából, a
Coruscant a felhőkarcolók világává lett – a csillogó fémtornyok
lándzsaerdőként törtek az ég felé, mintha acéllá dermedt
óriások hadserege őrizte volna a látóhatárt minden irányban.
A fiú áhítattal bámulta a bolygóvárost. Próbált valami tisztást találni az
épületrengetegben, de nem járt sikerrel. Rápillantott a
pilótaülésben ülő Ric Oliéra, és a férfi elmosolyodott.
– A Coruscant, a Köztársaság fővárosa benőtte az egész
bolygót. Egyszer érdemes megnézni, de nem szívesen élnék
itt – kacsintott cinkosán.
– Olyan hatalmas! – suttogta a fiú döbbenten.
Beálltak egy lefelé tartó légifolyosóba, és a légi járműveket
útmutatással ellátó mágneses irányvonalak mentén
kanyarogni kezdtek az épületek között. Ric lelkesen
magyarázta a rendszer működését Anakinnak, a fiú azonban
csak fél füllel figyelt rá, figyelmét még mindig a város látképe
kötötte le. A hátuk mögött a Jedik halkan beszélgettek
valamiről. Jar Jar mellettük kuporgott, láthatólag rémülten
meredt ki az ablakon. Anakin tudta, hogy a gunga bizonyára
mocsaras hazája ismerős tájai után vágyakozik, mint ahogy ő
maga is arra gondolt, hogy mennyivel jobban tetszett neki a
sivatag.
A királynő hajója tovább lassított, és kisorolt a
légifolyosóból egy leszállóplatform felé, amely egy sor
hatalmas épület mellett lebegett. Anakin alig hitt a szemének,
ahogy végigmérte őket. Több száz emelet magasak lehettek,
kilométeres magasságig felnyúlva az égbe. A fiú nyelt egy
nagyot, és elszakította tekintetét a látványtól.
A hajó halk döccenéssel leszállt a platformra, mágneses karmantyúi a
helyükre kattantak. A királynő a főfolyosón várakozott
udvarhölgyei, testőrei és Panaka kapitány körében.
Odabiccentett Qui-gonnak, jelezve, hogy a férfi menjen elöl.
Anakin rávillantott egy mosolyt Padméra, és a kijárat felé
induló Jedi-mester nyomába szegődött.
Az ajtó feltárult, a rámpa leereszkedett, és a Jedi-lovagok,
Anakin Skywalker, illetve Jar Jar Binks kiléptek a Coruscant
napjának fényébe. A fiú az első néhány perc során arra
koncentrált, hogy legyőzze a rá-rátörő nyomasztó érzést. Ez
azonban a hajón kívül még nehezebbnek bizonyult, mint odabent.
Szemét a rámpára és Qui-gonra szegezve tartotta, attól tartva, hogy ha
körülnéz, nyomban leszédül a platformról.
Egy szakasznyi köztársasági őr kíséretében két, a Szenátus
hivatali köntösét viselő férfi várt rájuk. A Jedik odamentek
hozzájuk, és üdvözlésképpen meghajoltak. Anakin és Jar Jar
sietve követték a példájukat, bár csak a fiú tudta, ki előtt
hajolnak meg és miért.
Ekkor fekete és arany ruhájába öltözve, fején a tollas
fejékkel feltűnt Amidala királynő is. Öltözéke jóval
magasabbnak mutatta a termetét és különös, lebegő jelleget
kölcsönzött járásának. Karmazsinszín köpenyeikbe burkolózott
udvarhölgyei vették körül, arcuk épp hogy látszott a fejükbe
húzott csuklyák alatt. Panaka kapitány és a nabooi testőrök
sora követte őket.
Amidala megállt a két férfi előtt, és ránézett a kedves arcú,
ideges tekintetűre. Palpatine szenátor, a királynő megbízottja
a Köztársaság Szenátusában, kezét kékeszöld köpenyének
ujjába dugva meghajolt.
– El sem tudom mondani, micsoda megkönnyebbülés számomra,
hogy épen és egészségesen látom, felség – üdvözölte a
királynőt felegyenesedve, egy mosoly kíséretében. – Hadd
mutassam be Valorum főkancellárt!
Valorum magas, ezüstös hajú, meghatározhatatlan korú férfi volt. Sem
fiatalnak, sem öregnek nem mutatta a külseje, valahogy mégis
mind a kettő benne volt. Egyenes termete és erős hangja
ellenére az arca és kék szeme fáradtságról s gondterheltségről
árulkodott.
– Üdvözlöm, felség – lopózott egy halvány mosoly szigorú vonásaira. –
Nagy megtiszteltetés, hogy végre személyesen is találkozhatok
önnel. Szeretném tolmácsolni a Szenátus teljes felháborodását
a Naboon kialakult helyzet miatt. Összehívtam egy különleges
ülést, melyen előadhatja kérelmét.
A királynő rezzenéstelenül állta a férfi tekintetét. Magas,
uralkodó jelenség volt köntösében, fehérre festett, jéghideg arcával.
– Hálás vagyok a fáradozásaiért, főkancellár – mondta
halkan.
Anakin a szeme sarkából észrevette, hogy Padmé feléje
pillant az arcát elrejtő csuklya alól. Amikor odafordult, a lány
rákacsintott, és Anakin érezte, hogy elpirul.
Palpatine odalépett a királynő mellé, és a rájuk váró
légisikló felé intett.
– Felmerült egy eljárásbeli kérdés, de biztos vagyok benne, hogy
könnyedén megbirkózunk vele – közölte, és odavezette Amidalát a
siklóhoz. Az udvarhölgyek, a testőrök és Panaka kapitány
követték őket.
Anakin is elindult, Jár Jarral az oldalán, de aztán
megtorpant, amikor észrevette, hogy a Jedik még mindig
Valorum főkancellár mellett állnak. Anakin kérdően nézett Qui-
gonra, nem tudta, mit kell tennie. A királynő és kísérete
azonban lelassított, és Amidala odaintett a fiúnak és a
gungának, hogy tartsanak velük. Anakin ismét Qui-gon felé
pillantott, aki szó nélkül bólintott.
A siklóban Anakin és Jar Jar némán leültek a leghátsó két ülésre. A
hátraforduló Palpatine szenátor arcán szkeptikus kifejezéssel
mérte végig őket, mielőtt elfordult volna tőlük.
– Nem dedszig negem ez a hely, Anakin – suttogta a gunga
kétkedőén.
Anakin bólintott, és elszántan összeszorította a száját.
A felszállást követően hamarosan odaértek úti céljukhoz, egy
újabb épületcsoporthoz és egy újabb, láthatólag kifejezetten
siklók számára készített leszállóplatformhoz. Miután kiszálltak,
Palpatine elkísérte őket a szállásukra, a királynő és kísérete
számára előkészített lakosztályba. Anakin és Jar Jar kaptak egy
szobát, ahol meg is tisztálkodhattak, s magukra hagyták őket.
Azonban nemsokára értük jött az egyik udvarhölgy – nem
Padmé, állapította meg Anakin csalódottan –, és bevezette
őket egy váróterembe, amely láthatólag Palpatine irodája előtt
helyezkedett el.
– Itt várjatok! – utasította őket a lány, és eltűnt a folyosón.
A szenátor irodájába nyíló ajtó nyitva állt, a fiú és a gunga
szabadon beláthatott. A királynő odabent volt, most egy lila,
karcsú alakját redőkbe burkoló, hosszú bársonyruhát viselt,
melynek bő, hosszú ujjai kecsesen hullottak alá vékony
karjáról. A fejét legyező alakú, gyöngyökkel és bojtokkal
díszített korona ékesítette. Egy széken ülve hallgatta Palpatine
szavait. Udvarhölgyei mellette álltak, szorosan összevonva magukon
köpenyüket. Anakin egyikükben sem vélte felismerni Padmét. Megfordult a
fejében, hogy talán a lány keresésére kellene indulnia ahelyett, hogy itt vár, de
fogalma sem volt, merre kezdje
Az odabent zajló társalgás határozottan egyoldalúnak tűnt. Palpatine
szenátor élénken gesztikulálva járkált fel és alá a helyiségben,
a királynő ezzel szemben szobormereven ült. Anakin sokért
nem adta volna, ha hallja, miről van szó. Rápillantott Jár Jarra,
és a gunga ide-oda cikázó tekintetéből azt olvasta ki, hogy ő is
ugyanígy érez.
Amikor aztán elviharzott mellettük Panaka kapitány és
belépett az irodába, egy pillanatra eltakarva őket a bent lévők
elől, Anakin talpra ugrott. Odaintett Jar Jarnak, hogy ne
mozduljon, egyik ujját figyelmeztetően a szája elé tette, majd
egy szökkenéssel nekilapult az egyik ajtófélfának. A nyitott
ajtószárny és a félfa közötti résen át, ha kicsit tompán is, de ki
tudta venni Palpatine és a királynő szavait.
Palpatine felhagyott a járkálással, és a fejét ingatva megállt a királynő
előtt.
– A Köztársaság már nem az, ami egykor volt. A Szenátus tele van kapzsi,
civakodó küldöttekkel, akik csak a saját rendszereik érdekeit nézik…
természetesen a személyes érdekeik után. Senkit sem érdekel a közjó, semmi
udvariaskodás, csak kőkemény politika – sóhajtott fel fáradtan. –
Undorító az egész! Őszintén szólva, felség, nem sok esélyét
látom, hogy a Szenátus bármit is tegyen az invázió ügyében.
Amidala egypár másodpercig hallgatott.
– Nekem úgy tűnt, Valorum főkancellár lát még reményt.
– Engedelmével, felség – válaszolta a szenátor kedves, de
szomorú hangon –, a főkancellárnak nincs túl sok valós
hatalom a kezében. Bemocskolták az alaptalan korrupciós
vádaskodások. Mesterségesen szított botrány tört ki körülötte.
Most a bürokratáké a hatalom.
A királynő felemelkedett a székről, és egyenes tartással
megállt a férfi előtt.
– Milyen lehetőségeink vannak, szenátor?
Palpatine láthatólag elgondolkodott a kérdésen egy pillanatig.
– Talán az lenne a legjobb, ha kikényszerítenénk, hogy válasszanak egy
új, erősebb főkancellárt… olyat, aki visszavenné a hatalmat a
bürokratáktól, betartatná a törvényeket, helyreállítaná az
igazságosságot. – Hátrasimította sűrű haját, majd hegyes
ujjaival megmasszírozta a homlokát. – Ön beterjeszthetné a
bizalmatlansági indítványt Valorum főkancellár ellen, felség.
Amidala nem úgy nézett ki, mint akit sikerült meggyőzni.
– Mindeddig Valorum volt a legerősebb támogatónk. Nincs
más lehetőség?
– Esetleg megpróbálhatjuk bíróság elé vinni az ügyet… – vont vállat
Palpatine.
– Arra nincs idő – vágott a szavába a királynő gyorsan,
hangjában árnyalatnyi dühvel. – A bíróság még a Szenátusnál
is lassabban jutna döntésre. – Öntudatosan kihúzta magát,
szavai még élesebben csengtek. – A népem haldoklik, napról
napra fogy. Azonnal tennünk kell valamit. Meg kell állítanunk a
Kereskedő Föderációt, mielőtt még tovább romlik a helyzet.
– Ha realisták akarunk lenni, felség – nézett Palpatine
szigorú arccal Amidalára –, szerintem kénytelenek leszünk
tényként elfogadni a Kereskedő Föderáció uralmát…
legalábbis egyelőre.
A királynő lassan megrázta a fejét.
– Ez olyasmi, szenátor, amit nem tehetek meg.
Egymásra meredtek a beálló csendben, és az ajtó mögött lapuló Anakin
Skywalker hirtelen nem bánta volna, ha tudja, merre jár Qui-gon Jinn.

A Coruscant szorosan egymás mellett burjánzó épületeitől
eltérően a Jedi Templom magányosan állt. A soktornyú,
kolosszális piramis mindentől távol, egy széles, testesebb,
élesebb körvonalú tornyokhoz vezető sétány végén állt,
melyekben kisebb valószínűséggel lehetett volna meglelni a
meditációhoz szükséges magányt. A Templomban éltek a Jedi-
lovagok és növendékeik, az egész rend, az Erő
tanulmányozásába, természete feletti töprengésbe mélyedve.
Itt rendszerezték és sajátították el a tanait, itt készültek fel az
Erőben megtestesülő, mindent átható jógás szolgálatára.
A Jedi Tanácsterem az épület középpontjában helyezkedett
el. Maga a Tanács épp ülésezett – zárt ajtók mögött, a bent
lévő tizennégy lény kivételével elrejtve mindenki szeme és
füle elől. Tizenketten voltak a nők és férfiak – egyesek
emberek, mások idegenek –, akik a Tanácsot alkották. A
sokszínű, harcedzett tanácstagok a galaxis legtávolabbi
vidékeiről kerültek a rend kötelékébe. A maradék kettő, a
Tanács aznapi vendégei, Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi voltak.
A tizenkét tanácstag székei befelé néző kört formáltak,
melynek közepén Qui-gon és Obi-van állt. Az előbbi az elmúlt
hetek eseményeiről számolt be éppen, az utóbbi, egy lépéssel
mestere mögött, figyelmesen hallgatott. A kör alakú terem
kupolás tetejét karcsú oszlopok támasztották alá, melyek
között tágas ablakok nyíltak a városra és a fényre. A terem
alakja és a Tanács ülésrendje a Jediknek az egyenlőségbe és a
minden dolgok között meglévő kapcsolatba vetett hitét
tükrözte. A Jedik világában az élet Erőben megnyilvánuló
egyensúlya volt a megértéshez és békéhez vezető ösvény.
Qui-gon szemügyre vette a Tanács tagjainak jól ismert
arcát, miközben beszélt. A legtöbben Jedi-mesterek voltak,
akárcsak ő maga, köztük Yodával és Mace Winduval, a két
rangidőssel. Ők ketten sokkal többet tettek a Jedik rendjéért,
mint amennyit Qui-gon valaha is tehet.
Szétvetett lábbal állt a szószékként funkcionáló mozaikkör
közepén. Magas, széles alakja és mély hangja felkeltette az
egybegyűltek figyelmét, kék szeme mindenkin elidőzött egy
pillanatra, a szavaira adott reakciók után kutatva.
Elgondolkodva hallgatták – a méltóságteljes Ki-Adi-Mundi, a
fiatal és gyönyörű Adi Gallia, a karcsú Depa Billaba, a tarajos,
márványarcú Even Piell és a többiek. Külsejüket tekintve
mindannyian különbözőek és egyediek voltak, s mégis
mindannyian valami létfontosságút tettek hozzá a Tanácshoz.
Qui-gon tekintete visszatért Mace Windura és Yodára, a két
legtiszteletreméltóbb és leghatalmasabb mesterre, akiket meg
kellett győznie.
– Véleményem szerint – fejezte be halkan a beszámolóját – az idegen, aki
rám támadt a Tatuinon, egy Sith Lord volt.
Szinte tapintható csend állt be. Aztán suhogni kezdtek a barna köpenyek,
ahogy a Tanács tagjai kényelmetlenül mocorogni kezdtek. Összevillantak a
tekintetek, és hamarosan felerősödött a hitetlenkedő
suttogás.
– Egy Sith Lord? – ismételte meg Mace Windu előrehajolva
ültében. Erős, sötét bőrű, kopasz fejű, átható tekintetű, kora
ellenére ránctalan arcú férfi volt.
– Lehetetlen! – csattant fel Ki-Adi-Mundi dühösen, nem is próbálva
leplezni méltatlankodását. – A Sith már évezredek óta elpusztult!
Yoda csak parányit rezzent meg a székében, kicsi, ráncos termete szinte
eltörpült a nála sokkal nagyobb lények jelenlétében. Szemét összehúzta, mint
egy jóllakott sivatagi párduc, és elgondolkodva Qui-gon felé fordult.
– Veszély, veszély leselkedik a Köztársaságra, ha a Sith megmozdult –
állapította meg halk, rekedtes hangon.
A többiek újra egymás között kezdtek sugdolózni. Qui-gon hallgatott,
várta, hogy befejezzék. Azt hitték, hogy Sith már nem létezik.
Azt hitték, hogy saját hatalomvágyuk pusztította el őket.
Érezte, hogy Obi-van feszengve mocorog a háta mögött,
nehezen megállva, hogy ne szóljon közbe.
Mace Windu súlyos mozdulattal hátradőlt, sűrű szemöldökét
összeráncolta.
– Nehéz ezt megemészteni, Qui-gon. Nem tudom, hogyan térhetett volna
vissza a Sith a tudomásunk nélkül.
– A sötét oldal nehezen látható – horkant fel Yoda. – Felfedezni, ki volt a
támadó, igen, ezt kell tennünk.
– Talán majd felfedi ő magát – vélte Ki-Adi-Mundi Qui-gon felé
biccentve.
– Igen – értett egyet Mace Windu. – A támadásának célja
volt, ez egyértelmű. A királynő a célpontja. Mivel most
kudarcot vallott, talán újra próbálkozik.
Yoda felemelte egyik ösztövér karját és Qui-gonra mutatott.
– Ezzel a nabooi királynővel kell maradnod, Qui-gon. Igen,
meg kell őt védened.
A többiek egyetértőén mormogtak, tanúbizonyságot téve a
Jedi-mester képességeibe vetett bizalmukról. Qui-gon most
sem mondott semmit.
– Minden erőnket arra fordítjuk, hogy megoldjuk ezt a
rejtélyt és felfedjük támadód kilétét – jelentette be Mace
Windu. – Az Erő legyen veled, Qui-gon Jinn! – emelte fel
elbocsátóan a kezét.
Obi-van sarkon fordult és a kijárat felé indult, majd megtorpant, amikor
látta, hogy Qui-gon nem követi példáját, hanem továbbra is a
Tanács előtt marad. Az ifjú Jedi visszafojtotta a lélegzetét,
tudva, mi következik.
– Mondani akarsz még valamit, Qui-gon Jinn? – hajtotta félre
a fejét kérdően Yoda.
– Engedelmeddel, mester – válaszolta a Jedi szilárd tekintettel. –
Rátaláltam az Erő egyik csomópontjára.
– Egy csomópontra, azt mondod? – kerekedett el kissé Yoda szeme.
– Egy személy körül? – kérdezte Mace Windu gyorsan.
– Egy fiú körül – bólintott Qui-gon. – Soha nem láttam még az övéhez
hasonlóan magas midi-chlorian-szintet. – Elhallgatott. – Lehetséges, hogy
midi-chlorianok nemzették.
Döbbent csend támadt szavai hallatán. Qui-gon Jinn azt
sugallta, hogy a fiú nem emberi módon, hanem az élet
esszenciája, az Erő hordozója, a midi-chlorianok által fogant.
Kollektív öntudatot és intelligenciát formálva, a midi-
chlorianok alkották az élőlények és az Erő közötti összekötő
kapcsot.
Azonban nemcsak ez aggasztotta a Jedi Tanácsot. Volt egy
prófécia, olyan ősi, hogy az eredete már rég homályba
veszett, mely szerint egyszer majd felbukkan egy kiválasztott,
midi-chloriannal teli testtel, aki soha nem látott módon uralja
és örökre megváltoztatja majd az Erőt.
Végül Mace Windu adott hangot a Tanács gondolatainak.
– A próféciára utalsz – jelentette ki halkan. – Rá, aki egyensúlyba
hozza majd az Erőt. Szerinted a fiú az.
Qui-gon tétovázott.
– Nem feltételezem…
– Dehogynem! – csattant fel Yoda kihívóan. – Látjuk, mi a véleményed,
Qui-gon!
A Jedi-mester mélyet lélegzett.
– Kérem, hogy a Tanács tegye próbára a fiút!
Ismét sűrű csend támadt, ahogy a Tanács tagjai egymásra
pillantva, szavak nélkül kommunikáltak.
Aztán minden szem Qui-gon felé fordult.
– Azt kéred, hogy részesüljön a Jedik képzésében? – kérdezte Yoda halkan.
– Az Erő akarta, hogy rátaláljak – váltott át támadásba Quigon
merészen. – Ebben biztos vagyok. Túl sok minden történt ahhoz, hogy
másképp legyen.
– Hozd hát akkor elénk őt! – emelte fel a kezét Mace Windu,
lezárva a vitát.
– Próbára, igen, próbára lesz téve – bólintott Yoda komoran, lehunyt
szemmel.

– Ideje indulnunk, felség – jelentette be Palpatine szenátor, felmarkolva
egy halom adatkártyát az íróasztaláról.
Amidala királynő felállt, és Anakin gyorsan visszaosont a
helyére, Jar Jar mellé. A biztonság kedvéért még egyszer
figyelmeztetően rámeredt a gungára.
– Nem mondom el negig! – tiltakozott az sértődötten.
Egy pillanattal később Palpatine kikísérte dolgozószobájából
a királynőt és udvarhölgyeit. A szenátor egy pillantást sem
vesztegetett a váróteremben üldögélő fiúra és a gungára;
egyenesen kiviharzott a folyosóra.
Amidala királynő is alig lassított a léptein, miközben elment
Anakin mellett.
– Gyertek csak velünk! – súgta feléjük sem nézve Rabé, az egyik
udvarhölgy. – Most nem kell majd az ajtó mögül hallgatóznotok.
Anakin és Jar Jar rémülten, megszégyenülten összenéztek, majd talpra
ugrottak, és a menet nyomába eredtek.

17
Míg a többiek odakinn vártak, Amidala királynő az
udvarhölgyei kíséretében visszatért a szobájába, hogy
átöltözzön egy újabb ruhába, amely egyértelműen uralkodói
mivoltát jelzi. Szélesített vállú, aranyszegélyű, vörös
bársonypalástban jelent meg és tolldíszes, csúcsos koronában,
közepén vert arany lemezzel. A palást és a fejek hatalmat és
méltóságot kölcsönzött neki, ahogy elsétált a csodálkozó
Anakin és Jar Jar előtt, mintha egy istennő jönne le a felhők
közül a halandók közé, csupa hűvös kellem és rendkívüli
szépség, megközelíthetetlen és érinthetetlen.
Eirtaé és Rabé, akik korábban is kísérték, ismét vele voltak,
s nesztelen, csusszanó léptekkel követték a királynőt vörös
csuklyás köntösükbe burkolózva. Anakin ismét Padmét kereste a
tekintetével, de nem találta.
– Kérem, mutassa az utat! – szólt Amidala Palpatine-hoz, odabiccentve a
fiúnak, a gungának és Panaka kapitánynak, hogy tartsanak vele.
Palpatine lakrészéből több folyosón végigmenve más
termekbe jutottak, végül más épületekbe. A csarnokok szinte
kongtak az ürességtől, csupán elvétve lehetett látni egy-két
köztársasági őrt, és a kis társaság feltartóztathatatlanul haladt
tovább. Anakin elismerően pislogott a magas mennyezetre, a
tágas ablakokra és a kívül látható épületrengetegre, s próbálta elképzelni,
milyen lehetne egy ilyen helyen élni, mint a Coruscant.
Amikor elérték a Szenátusi Termet, a csodálata újfent feltámadt.
A hatalmas helyiség olyan volt, akár egy aréna; kör alakú és masszív,
amelyből ajtók nyíltak külső folyosókra különböző szinteken. A
terem közepén magas, karcsú oszlop tartotta a főkancellár
emelvényét, egy széles, félig zárt platformot, amelyben
Valorum – aki már jelen volt –, kedve szerint ülhetett vagy
állhatott a helyettese és a tanácsadói társaságában. Körös-
körül az aréna sima belső fala mentén szenátori páholyok
nyúltak ki a bejárati ajtóknál lévő alkóvokból; némelyik a
helyén – miközben a szenátor a tanácsadóival és a
vendégeivel tárgyalt –, mások viszont ellebegtek valahová.
Amikor egy szenátor szót kért és megkapta azt az elnöktől, a
páholya az aréna közepére lebegett, a főkancellár
pódiumának közelébe, és ott is maradt, amíg be nem fejezte
beszédét.
Anakin mindezt másodpercek alatt érzékelte, miközben a királynő és
Palpatine mögött lépkedett a Naboo szenátusi páholyába nyíló
ajtó felé. Zászlók és függönyök csüngtek a kör alakú
mennyezetről csillogó szalagokként, és szórt fények
világítottak puhán minden sarokból, fénybe borítva a rotunda
tágas belsejét. Droidok nyüzsögtek a külső folyosókon,
üzeneteket továbbítva egyik küldöttségtől a másikhoz, s a
fémtestek mozgása egyfajta gépezet belsejéhez tették
hasonlatossá a termet.
– Ha a Föderáció javasolja a szavazás elhalasztását, felség
– suttogta Palpatine halk és sürgető hangon a királynő fülébe –,
könyörgöm, indítványozza, hogy hozzanak határozatot a
gyűlés feloszlatásáról és új főkancellár választásáról!
Amidala nem nézett rá; folytatta útját a nabooi páholy felé.
– Bárcsak nagyobb bizalommal lenne a kérelmünk ügyében, szenátor! –
felelte halkan.
– Ki kell kényszerítenie egy új főkancellár megválasztását –
sürgette Palpatine. – Higgyen nekem, nagyon sokan vannak,
akik támogatni fognak bennünket! Ez a legjobb esélyünk. – A
pódium és Valorum felé pillantott. – Az egyetlen esélyünk.
Mormolás kelt az egybegyűltek soraiból, amikor
megpillantották Amidalát a nabooi páholy bejáratánál királyi
palástban, emelt fővel, nyugodt arccal. Ha hallotta is a
körülötte lévők hangszínének változását, nem adta jelét.
Tekintete egy pillanatra Palpatine-ra vetült.
– Ön valóban úgy véli, hogy Valorum főkancellár elutasítja a
kérelmünket? – kérdezte halkan.
Palpatine a fejét ingatta, magas homloka összeráncolódott.
– Össze van zavarodva. Fél. Nem fog segíteni.
Rabé átadott egy apró fém képernyőt Anakinnak és Jar Jarnak,
majd intett nekik, hogy várjanak ott. Amidala, Palpatine, az
udvarhölgyek és Panaka beléptek a szenátusi páholyba.
Anakin kissé csalódott, hogy nem invitálták be, ám
ugyanakkor hálás volt, amikor felfedezte, hogy a Rabétól
kapott képernyőn keresztül láthatja és hallhatja, mi történik a
páholyban.
– Segítséget fog kérni a Szenátustól, Jar Jar – suttogta izgatottan közelebb
hajolva. – Mit gondolsz?
A gunga a pofáját ráncolta, és a fejét ingatta.
– Szerindem gond lesz, Annie. Dúl zsog mindengineg gell egyedérdenie
egy dologban.
A nabooi páholy levált a dokkjáról, és pár métert lebegett a
főkancellár pódiuma felé, várva az engedélyt, hogy
megtehesse a teljes utat. Palpatine, Amidala és a többiek
most már ültek benne.
Valorum megbiccentette rövidre nyírt, ezüstös haját Palpatine irányába.
– Az elnök megadja a szót a Naboo szuverén rendszer szenátorának.
A nabooi páholy az aréna közepére siklott, Palpatine felállt,
körültekintett az egybegyűlteken lassú, pásztázó tekintettel, s
ezzel magára vonta mindenki figyelmét.
– Főkancellár, szenátusi képviselők! – Dörgő hangjára
elcsendesedett a terem. – Tragédia történt szülőbolygómon, a
Naboon. Akaratunk ellenére belekeveredtünk egy vitába,
amelyről mindannyiuknak tudomásuk van. A kereskedelmi
útvonalak megadóztatásával kezdődött, s egy békés világ
leigázó és törvénytelen megszállásává fajult. A Kereskedő
Föderáció a felelős ezért az igazságtalanságért, és tettéért
felelnie kell…
Egy másik páholy lódult előre most, amely a Kereskedő
Föderáció jelvényét viselte, és amelyben a Föderáció
szenátora, Lott Dod tartózkodott, meg egy maroknyi
kalmárbáró, tanácsadói minőségben.
– Ez felháborító! – mennydörögte a Kereskedő Föderáció
szenátora, s az öklét rázta a pódium felé. Az ösztövér, aszott
neimoidi úgy hajolt ki az alacsony korlátú páholyból, akár egy
szomorúfűzfa. – Tiltakozom Palpatine szenátor nevetséges
vádjai ellen, és követelem, hogy azonnal vonják meg tőle a
szót!
Valorum ezüstös feje kurtán Lott Dod irányába fordult, s egyik keze
felemelkedett.
– Az elnök ez alkalommal nem adott szót a Kereskedő
Föderáció szenátorának. – A főkancellár hangja halk volt, de
magabiztos. – Térjen vissza a helyére!
Lott Dod úgy meredt rá, mintha mondani akarna még valamit, de aztán
csak visszaereszkedett az ülésébe, és a páholy lassan visszalebegett.
– Állításaink részletes ismertetésére – folytatta Palpatine –,
átadom a szót Amidala királynőnek, Naboo nemrégiben
megválasztott uralkodójának, hogy beszéljen a nevünkben.
Oldalra lépett, Amidala pedig szórványos taps kíséretében
felegyenesedett. Odalépett a páholy előrészéhez, és
szembefordult Valorummal.
– Tisztelt köztársasági képviselők és meghatalmazottak,
Valorum főkancellár! Rendkívül súlyos körülmények miatt
jöttem el önökhöz. A Köztársaság törvényeinek figyelmen
kívül hagyásával és megsértésével a Kereskedő Föderáció
droidjainak serege megtámadta és elfoglalta a Naboot…
Lott Dod ismét felpattant, és mérgesen rikácsolt:
– Tiltakozom! Ez nonszensz! Hol a bizonyíték? – Meg sem várva, hogy
szót kapjon, a képviselőkhöz intézte szavait. – Javaslom egy
vizsgálóbizottság Naboora küldését, hogy megbizonyosodjunk
ezen állítások igazáról.
Valorum a fejét rázta.
– Elutasítva!
Lott Dod nagyot sóhajtott, és az ég felé vetette a karját, mintha ezen
egyetlen szó hatására egy világ omlott volna össze benne.
– Elnök úr, ön nem engedheti, hogy elítéljenek bennünket anélkül, hogy
helyt adna a kérésünknek egy független bizottság felállítására. Ez teljességgel
szabályellenes!
Támogatást remélve körbepásztázta a termet, és mormoló egyetértés
kelt a képviselőkből. Egy harmadik páholy siklott előre, hogy
csatlakozzon a nabooihoz és a kereskedőkéhez. Az elnök
megadta a szót Aks Moe-nak, a Malastare bolygó
szenátorának.
A zömök és lassú mozgású Aks Moe három szemkocsánya enyhén
remegett, miközben súlyos, párnás kezét csípőre tette.
– Malastare szenátora egyetért a Kereskedő Föderáció
tiszteletreméltó képviselőjével. – Hangja mély volt és recsegő.
– Ha egy bizottság felállítása kérelmezve lett, akkor
engedélyezni kell az ehhez hasonló vitás ügyekben. Ez a törvény.
Valorum habozott.
– A lényeg az…
Bizonytalanul elhallgatott, befejezetlenül hagyva a mondatot, és odafordult
tanácskozni az alelnökéhez, aki a nyomtatott névtábla szerint a Mas Amedda
nevet viselte. Amedda olyan fajhoz tartozott, amilyennel Anakin még
sohasem találkozott. Alkatra olyan volt, akár egy ember, ám a
feje úgy nézett ki, mint egy párna, amelyre csak félig húzták
rá a huzatot, és egy pár csáppá keskenyedett és lelógott a
vállára meg a homlokából kinövő szarvacskáira. Az elnök, az
alelnök és a tanácsadóik sietős vitába bonyolódtak. Anakin és
Jar Jar aggodalmas pillantásokat váltottak, miközben Palpatine
hangját hallották a kézi képernyő kicsiny hangszóróiból.
– Most jönnek a bürokraták, a Köztársaság igazi vezetői, és
hozzáteszem, akiket a Kereskedő Föderáció lefizetett. –
Mindezt a királynő fülébe suttogta. Anakin látta, ahogy a két
fej közel került egymáshoz. Palpatine halkabbra fogta a
hangját. – Ez az a pont, ahol Valorum főkancellár hatalma
elenyészik.
Valorum fáradt kifejezéssel az arcán visszalépett a pódiumra.
– A kérdés eldöntetett. E helyen az 523A bekezdés
alkalmazandó. – A nabooi páholy irányába biccentett. –
Amidala királynő, hajlandó lenne felfüggeszteni a kérelmét
mindaddig, amíg egy szenátusi bizottság a helyszínen meg nem
vizsgálja a vádjai megalapozottságát?
Anakin látta, hogy a királynő összerezzent meglepetésében,
és amikor megszólalt, a hangja dühtől és elszántságtól
remegett.
– Nem vagyok hajlandó felfüggeszteni a kérelmet – jelentette ki, és nem
vette le a tekintetét Valorumról. – Én azért jöttem ide, hogy
megoldást keressek erre a támadásra, amely semmibe vette
Naboo szuverenitását. Engem nem azért választottak
királynőnek, hogy nézzem, mint szenved és pusztul a népem,
miközben önök bizottságokról vitáznak az invázióval
kapcsolatban. Ha a főkancellár tehetetlen, új vezetőség
felállítását javaslom. – Tartott egy kurta hatásszünetet. –
Bizalmatlansági indítványt terjesztek be a főkancellár
személye ellen.
Azonnal nagy hangzavar támadt; néhányan egyetértésüknek adtak
hangot, mások tiltakoztak. Szenátorok és megfigyelők
egyszerre ugrottak talpra, a hangos moraj pillanatokon belül
kiabálássá változott és visszhangokat vert a teremben.
Valorum szótlanul állt a pódiumon, dermedten és
hitetlenkedve. Rámeredt Amidalára, miközben arca megnyúlt
a váratlan megdöbbenéstől. Amidala merészen, várakozóan
nézett vele szembe. Mas Amedda lépett Valorum elé, átvéve a
főszerepet a pódiumon.
– Rendet! – harsogta, s fura feje megduzzadt. – Legyen végre rend!
A Szenátus elcsendesedett, a képviselők visszaültek Amedda
parancsára. Anakin látta, ahogy a Kereskedő Föderáció
páholya közvetlenül a nabooi páholy mellé manőverezik. Lott
Dod futó pillantást váltott Palpatine-nal, de egyikük sem
szólalt meg.
Egy újabb páholy lebegett a terem közepére, és az alelnök megadta a szót
Edcel Bar Gannek, Roona szenátorának.
– Roona támogatja a bizalmatlansági indítványt Valorum
főkancellár ügyében – jelentette be Bar Gan sziszegő hangon.
Mas Amedda nem igazán örült ennek.
– Az indítvány támogatást nyert.
Valorumhoz fordult, valamit elhadart neki, de lehalkított
hangját nem lehetett érteni, és a száját eltakarta közben a
kezével. A főkancellár értetlenül meredt rá távolba révedő,
zavart tekintetével.
– Nincs lehetőség elnapolásra – jelentette ki a malastare-i Aks
Moe fennhangon, magára terelve Mas Amedda figyelmét. – Az indítvány
megtétetett, és a szavazást haladéktalanul meg kell ejteni.
Lott Dod ismét talpra ugrott.
– Indítványozom egy vizsgálóbizottság felállítását és annak megállapítását,
hogy…
A Köztársaság Szenátusában ismét elszabadultak az indulatok, és hangos
kántálás vette kezdetét.
– Szavazást! Szavazást!
Eközben Mas Amedda élénk társalgásba mélyedt Valorum
főkancellárral, s kezét a vállán nyugtatta, mintha így próbálná
visszahozni abból a bizonytalan közegből, ahová jutott.
– Látja, felség, a többség minket támogat – hallotta Anakin
Palpatine hangját, aki ismét közel hajolt a királynőhöz. A fiú
nem bírta levenni a szemét a képernyőről. – Biztosíthatom önt,
hogy Valorum elbukik a szavazáson, és új főkancellárt fognak
választani, egy erős főkancellárt, aki nem engedi majd, hogy
figyelmen kívül hagyják a tragédiáját…
Mas Amedda ismét a pódiumra lépett, és az
egybegyűltekhez címezte szavait:
– A főkancellár szünetet kér.
Kiáltások harsantak a képviselőktől, s hullámokban verődtek
vissza a visszhangok, miközben Valorum rámeredt Palpatine
szenátorra és Amidala királynőre, s Anakin Skywalker
érzékelte, hogy a főkancellár döbbent arcára az elárultak
csalódottsága ült ki.

Alig egy órával később Anakin, Padmét keresve, berontott a
királynő előszobájának nyitott ajtaján, ám Amidalával találta
szembe magát. A királynő egymagában állt a szoba közepén,
tekintetét a fiú felé irányította, palástba bújtatott alakja
pompázatosnak és ugyanakkor magányosnak tűnt.
– Bocsánat – hebegte Anakin. – Felség…
A királynő szótlanul bólintott; fehér arca sima volt és
tökéletes.
– Padmét kerestem – folytatta a fiú, akinek földbe gyökerezett a lába az
ajtónál, s nem tudta, hogy menjen vagy maradjon. Kétségek között forgatta a
fejét. – Qui-gon azt mondta, hogy a Jedi Tanács elé visz engem. Ezt akartam
tudatni Padméval.
Parányi mosoly villant a királynő kifestett ajkán.
– Padmé nincs itt, Anakin. Feladatot bíztam rá.
– Ó!
– De átadom neki az üzenetedet.
A fiú elvigyorodott.
– Lehet, hogy Jedi-lovag leszek! – kiáltotta, mivel képtelen volt
visszatartani izgatottságát.
Amidala bólintott.
– Talán.
– Szerintem Padmé örülne ennek.
– Szerintem is.
Anakin elhátrált.
– Én nem akartam… – Kereste a szavakat, de nem találta meg a mondat
befejezését.
– Sok szerencsét, Anakin! – suttogta a királynő. – Légy
ügyes!
A fiú sarkon fordult, és széles mosollyal kimasírozott az ajtón.

A nap gyorsan eltelt Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi számára, s az
alkonyat a Jedi Templom erkélyén találta őket. Hosszú ideig egyikük
sem szólalt meg. Magukkal vitték Anakin Skywalkert Palpatine
szenátor lakosztályából a Tanács elé, és most várták a
döntést. Amennyire Obi-van tudta, ez előre várható volt. Az
ifjú Jedi zavartan és értetlenül tekintett mesterére, aki ismét
túllépte a lehetősége határait. Qui-gonnak beigazolódott az a
gyanúja, hogy a fiú szokatlanul magas midi-chlorian-értékkel
rendelkezik. Obi-van saját maga futtatta le a tesztet. Ám ez
önmagában nem jelentette azt, hogy Anakin a kiválasztott. Már
amennyiben létezik egyáltalán kiválasztott, s ebben Obi-van komolyan
kételkedett. Több száz régi prófécia és legenda keringett az elmúlt
évszázadokban, mintegy a Jedi-tanok részeként. Bárhogy legyen is, Qui-gon
ismét az ösztöneire támaszkodott, és az ösztönök csupán akkor
hasznosak, ha az Erőből erednek, nem pedig érzelmekből.
Qui-gon előszeretettel karolja fel a hátrányos helyzetűeket,
együtt érez olyan teremtményekkel, akiket valamiféle
különleges, kifürkészhetetlen okból jelentősnek talál a dolgok
rendszerében.
Obi-van lopva fürkészte mentorát. Miért karolja fel ily megszállottan
ezeket a veszett ügyeket? Lehet, hogy a Tanács úgy találja, hogy bár a fiú az
átlagosnál jóval nagyobb midi-chlorian-értékkel rendelkezik, de mégsem
veszik fel a Jedi-iskolába. A szabályok egyértelműek és
megváltoztathatatlanok, s ennek ésszerűsége már
bebizonyosodott és megkérdőjelezhetetlen. Ha a kiképzés
egyéves kor után veszi kezdetét, eleve kudarcra van ítélve. És
Anakin Skywalker kilencévesen már túlságosan öreg.
Azonban Qui-gon nem adja fel ilyen könnyen. Ismételten
összehívja a Tanácsot, és az eredmény ugyanaz lesz, mint már
oly sok alkalommal: Qui-gon javaslatát elutasítják, s
reputációja, mint elismert Jedi-mester, ismét veszít
valamelyest az értékéből.
Obi-van az idősebb Jedi felé lépett, aki a felhőkarcolók
horizontba vesző, végtelen sorát bámulta. Egészen közel állt
meg hozzá, és kivárt egy pillanatot, mielőtt megszólalt.
– A fiú nem megy át a Tanács próbáján, mester – mondta halkan –, és ezt te
is tudod. Túlságosan idős.
Qui-gon a lenyugvó napon nyugtatta tekintetét.
– Anakinból Jedi lesz, ezt állítom.
Obi-van ernyedten sóhajtott.
– Ne szállj szembe ismét a Tanáccsal, mester! Ne tedd meg ismét!
Az idősebb férfi hirtelen nagyon elcsendesedett, talán még
a légzéssel is felhagyott, mielőtt visszafordult pártfogoltjához.
– Teszem, amit tennem kell, Obi-van. El tudod képzelni másképpen?
– Te már rég tagja lehetnél a Tanácsnak, mester, ha
betartanád az előírásokat. És megérdemelnéd ezt a
kitüntetést. – Obi-van zavara pillanatnyi haragban tört felszínre.
Keményen a társa szemébe nézett. – Ez alkalommal sem fogadják el a
javaslatodat.
Qui-gon Jinn fürkészőn meredt rá egy hosszú pillanatig,
aztán elmosolyodott.
– Sokat kell még tanulnod, ifjú padavan barátom.
Obi-van visszanyelte a válaszát, elfordította a fejét, és arra gondolt, hogy
Qui-gonnak igaza van; de talán ez alkalommal megfogadhatta volna a
tanácsát.

Anakin Skywalker a Jedi Tanács előtt állt, ugyanazon a
helyen, ahol pár órával korábban Qui-gon Jinn. Amikor Qui-gon
idehozta és magára hagyta a tizenkét Tanácsnokkal, először
ideges volt. Bizonytalanul állt a mozaikpadlón néma fürkészői
előtt, és fogalma sem volt arról, mit várnak el tőle;
sebezhetőnek és kiszolgáltatottnak érezte magát. A Jedik
réveteg tekintettel méregették, ám ő érzékelte, hogy nem
kívülről nézik, hanem belülről.
Aztán minden előzetes bevezetés nélkül kérdezgetni
kezdték, és a legminimálisabb erőfeszítést sem tették, hogy
megkönnyítsék a helyzetét vagy a segítségére legyenek.
Némelyiküket név szerint ismerte. Qui-gon leírta néhányukat,
és ő könnyedén párosította az arcokat a nevekhez. Hosszasan
kérdezgették, tesztelték a memóriáját és a tudását, s oly
módon tették próbára a megérzéseit, amire csak tippelni
tudott. Ismerték rabszolgamúltját. Tudomásuk volt arról,
miként élt a Tatuinon, tudtak az anyjáról, a barátairól, a
gondolaversenyekről, Wattóról, élete minden lényeges
mozzanatáról.
Jelenleg épp Mace Windu nézett egy képernyőt, amelyet
Anakin nem látott, és mégis sorra nevezte meg azokat a
képeket, amelyek felvillantak a folyékony felületen. Ezek a képmások oly
sebességgel követték egymást, hogy szinte összemosódtak, mint ahogy a
hegyek és a sivatag egy-egy verseny forgatagában.
– Bantha. Hiperhajtómű. Sugárvető. – A képmások süvítve
zúgtak át a tudatán. – Köztársasági cirkáló. Rodiai serleg. Hutt
könnyű cirkáló.
A képernyő elsötétült, és Mace felpillantott a fiúra.
– Jó, jó, fiatalember – dicsérte egy Yoda nevezetű,
töpörödött kis idegen. Az álmodozó szemek rámeredtek,
mintha a fejébe akarnának látni. – Hogy érzed magad?
– Fázom, uram – vallotta be Anakin.
– Tehát félsz?
A fiú a fejét rázta.
– Nem, uram.
– Félsz lemondani az életedről? – kérdezte a sötét ábrázatú
Mace Windu, és kissé előrehajolt.
– Azt hiszem, nem – felelte Anakin, majd elbizonytalanodott. Ő
maga sem érezte meggyőzőnek ezt a választ.
Yoda pislogott, és hosszú füle előregörbült.
– Nézz önmagádba, ahogy mi tesszük! – mondta csendesen.
– Légy tudatában az érzéseidnek! – tette hozzá Mace Windu.
Ki-Adi-Mundi, egy öregember a szakállát simogatta.
– A gondolataid az anyád körül keringnek.
Anakin érezte, ahogy a gyomra összeszorul az anyja említésére. Az ajkába
harapott.
– Hiányzik.
Yoda pillantásokat váltott több tanácstaggal.
– Félsz elveszíteni őt, úgy vélem.
Anakin elpirult.
– Mi köze van ennek bármihez? – kérdezte védekezőén.
Yoda álmos tekintete rászegeződött.
– Nagyon is sok. A félelem vezet a sötét oldalhoz. A
haraghoz és a gyűlölethez. A szenvedéshez.
– Én nem félek! – csattant fel a fiú ingerlékenyen, alig várva már, hogy
túllépjen ezen a témán és továbbmenjenek.
Yoda mintha meg sem hallotta volna.
– Egy Jedinek a lehető legmélyebb elkötelezettséggel kell
rendelkeznie. A legkomolyabb tudattal. Sok félelem van
benned, úgy érzem, ifjú.
Anakin mélyet lélegzett, és lassan kiengedte. Amikor megszólalt, hangja
ismét nyugodtan csengett.
– Én nem félek.
Yoda fürkészőn nézte egy pillanatig.
– Akkor lépjünk tovább! – mondta halkan, és a kikérdezés folytatódott.

18
Jar Jar Binks, a gunga és Amidala királynő egymás mellett
álltak a padlótól a mennyezetig húzódó ablak előtt, és
Coruscant varázslatos tornyait szemlélték. Meglehetősen
furcsa párost alkottak. A királynő méltóságteljes volt és
higgadt, a gunga esetlen és izgága, ám mindketten szótlanul
figyelték, amint a lenyugvó nap aranyszínbe vonja az eget, s ez a fény
meg-megcsillant a város fém- és üvegfelületein.
Jar Jar, Anakin, a királynő és az udvarhölgyei néhány órával
ezelőtt tértek vissza a Köztársasági Szenátusból. Elsősorban
azért hagyták ott az ülést, mivel semmi lehetőséget nem
láttak arra, hogy beavatkozzanak a Naboo jövőjét
meghatározó események menetébe. Palpatine szenátor
viszont ott maradt, hogy kivegye részét a politikából és az új
főkancellár megválasztásából, s Panaka kapitány úgyszintén
ott maradt a királynő kérésére, hogy folyamatosan hírekkel
szolgálhasson úrnőjének. Azonban ez idáig semmi érdemleges
nem történt. Ezután Anakin is elment Qui-gonnal a Jedi
Templomba, hogy a Tanács elé álljon, s egy ideje Padmé is
eltűnt valamerre. Így hát Jar Jar csak fel-alá járkált Palpatine
lakosztályában, mint valami szédült kaadu, míg végül Amidala
megszánta, és odahívta maga mellé. A királynő átöltözött,
amint visszatértek, s uralkodói palástját egy kevésbé
látványos arannyal szegett, fekete köntösre cserélte, amely
kihangsúlyozta karcsúságát és apró termetét. Kifordított sarló
alakú koronát viselt, amelyről egy aranymedalion csüngött le
sima homlokára, de még így is alacsonyabb volt néhány
centiméterrel a gungánál.
Szemmel láthatóan borús hangulatban volt; a tekintete oly
szomorkás és távolba révedő, hogy Jar Jar szinte fizikai
kényszert érzett, hogy megnyugtassa. Ha Annie vagy Padmé
lett volna az, akkor minden bizonnyal átöleli a vállát, és
megpaskolgatja a fejét, ám a királynő esetében nem
próbálkozott ilyesmivel. A helyiségben nem tartózkodtak őrök,
csak két udvarhölgy, Eirtaé és Rabé állt szokásos vörös
köpenyében az ajtó közelében éber tekintettel, s a gunga
biztosra vette, hogy őrök is vannak a közelben. Ő számos
dologgal nem törődött, másokról megfeledkezett és
meglehetősen könnyelmű módon élvezte az életet, de nem
volt ostoba.
Végül azonban nem bírta tovább ezt a helyzetet.
Feltápászkodott, és megköszörülte a torkát, hogy magára
vonja a királynő figyelmét. A nő odafordította fehérre mázolt
arcát, amelynek mindkét oldalán piros pöttyök sorakoztak, és
alsó ajkát egy vörös szépségcsík metszette ketté; babaszerű
volt és kifejezéstelen.
– Néha eldöprengeg azon, miérd deremdeddég az isdeneg a
fájdalmad – próbálkozott együtt érzőén.
Amidala hűvös pillantása megszilárdult és kitisztult.
– Feltételezem azért, hogy motiváljon bennünket.
– Szerinded meghalnag az aladdvalóid? – kérdezte
keményen mozgatva a száját a keserű szavakkal, mintha
egyenként megrágná azokat.
A királynő fontolóra vette a kérdést, majd a fejét ingatta.
– Nem tudom, Jar Jar.
– A gungágnag izs végüg, mi?
– Remélem, nem.
Jar Jar kiegyenesedett, és vad büszkeség parázslóit a szemében.
– A gungág nem halnag meg harc nélgül. Harcozsog vagyung! Nagy
zseregüng van!
– Sereg? – ismételte a királynő árnyalatnyi meglepetéssel a
hangjában.
– Nagy zsereg! Csomó gunga. Jönneg mindenhonnan. Ezérd nem
háborgadnag minged a mocsári népeg! Jó zsok gunga van. Nagy-nagy
energiapajzsog izs. Zsemmi nem jud gereszdül. Vannag energiagolyóg,
parittyágból kilőve. Jó bombág. Gungág zsozse hódolnag be a
robodognag meg sengineg!
Egy pillanatra elhallgatott, aztán vonakodva vállat vont.
– Dalán ezért nem szeretneg minged a nabooiag.
A királynő most alaposabban szemügyre vette, és
szenvtelen pillantása áthatóbbá változott, mintha egy
váratlan gondolat fordult volna meg a fejében. Valószínűleg
épp szavakba akarta önteni ezt a gondolatot, ám ekkor
Palpatine szenátor és Panaka kapitány viharzott be az ajtón.
– Felség – szólította meg Panaka kapitány, alig tudva türtőztetni
magát, miközben mindkét férfi sietve meghajolt és
felegyenesedett. – Palpatine szenátort is jelölték Valorum
utódjaként a főkancellári posztra!
Palpatine tartózkodó és hódolatteljes mosollyal, tisztelettudó hangon tette
hozzá:
– Meglepetés, az biztos, de rendkívül kedvező. Megígérem
felségednek, hogy amennyiben engem választanak,
visszaállítom a demokráciát a Köztársaságban. Véget vetek a
Szenátust lealacsonyító korrupciónak. A Kereskedő Föderáció
elveszíti a befolyását a bürokraták fölött, és a népük megszabadul
ennek a törvénytelen és súlyos inváziónak az elnyomása alól…
– Ki mást jelöltek még? – kérdezte hirtelen Amidala, belefojtva a szót a
férfiba.
– Bail Antillest az Alderaanról és Aks Moét a Malastareról – felelte Panaka,
kerülve Palpatine tekintetét.
A szenátor máris magához tért a váratlan félbeszakítás után.
– Felség, biztosan érzem, hogy a jelenlegi szituáció erős
támogatást jelent majd számunkra a holnapi szavazáson. –
Hatásszünetet tartott. – Én leszek a főkancellár, ígérem önnek.
A királynőt nem bűvölte el ez a bejelentés. Jar Jar mellett
elhaladva az ablakhoz sétált, és a lenyugvó nap fényében
sziporkázó város fényeit nézte.
– Attól tartok, szenátor, mire ön úrrá lesz a bürokraták fölött, semmi
megmentenivaló nem marad a városainkból, a népünkből, az
életünkből.
Palpatine megrökönyödve meredt rá.
– Megértem az aggodalmát, felség. Sajnálatos módon a
Föderáció már elfoglalta a bolygónkat. Szinte lehetetlen lesz
azonnal elűzni őket.
– Meglehet. – Amidala szembefordult vele. Szemében düh és elszántság
csillogott. – Mivel a Szenátus átalakulóban van, itt én már
semmit sem tehetek. – Odasétált a két férfihoz. – Szenátor, ez
az ön küzdőtere. Nekem most vissza kell térnem a
sajátomhoz. Úgy döntöttem, hogy hazatérek a Naboora. Az én
helyem a népem mellett van.
– Hazatér? – Palpatine teljesen megdöbbent; sápadt képe
megmerevedett. Panaka egyikükről a másikra nézett. – De
felség, legyen realista! Ön nagy veszélyben lesz!
Kényszeríteni fogják a szerződés aláírására!
A királynő higgadt maradt.
– Nem írok alá semmilyen szerződést. Osztozni fogok a
népem sorsában. – Panakához fordult. – Kapitány!
Panaka vigyázzba vágta magát.
– Igen, felség?
– Készítse elő a hajómat!
Palpatine hirtelen előrelépett, hogy visszatartsa.
– Kérem, felség! Maradjon itt, biztonságos helyen! Amidala acélos hangon
válaszolt:
– Nem létezik biztonságos hely, ha a Szenátus nem ítéli el
ezt az inváziót. Számomra immár egyértelmű, hogy a
Köztársaság többé nem funkcionál. – Tekintetét a férfi
szemébe mélyesztette. – Ha ön nyeri a választást, szenátor, tudom,
mindent elkövet, hogy megállítsa a Föderációt. Imádkozni fogok, hogy módot
találjon arra, hogy ismét a józan ész és a könyörületesség uralkodjon a
Köztársaságban.
Könnyed, ruganyos mozgással elsiklott a férfi mellett, és már ki is lépett
az ajtón. Az udvarhölgyei és Panaka azonnal indultak a
nyomában. Jar Jar Binks is követte, a tőle telhető legnagyobb
észrevétlenséggel csoszogva, s elhaladtában csupán egyszer
pillantott Palpatine-ra.
Meglepetten fedezte fel, hogy nem titkolt mosoly terül szét a szenátor
ravasz arcán.

***

A Jedi Templomban Qui-gon Jinn, Obi-van Kenobi és Anakin
Skywalker a tizenkét fős Tanács előtt várakoztak. Szorosan
egymás mellett álltak a központi emelvényen, szemben
azokkal a székekkel, amelyekben a tanácstagok foglaltak helyet, s
várták, miféle döntés született a fiú ügyében. Odakinn a fények kifakultak és
elhalványultak, ahogy alkonyi homály váltotta fel a lenyugvó nap bíbor
sugarait, s éjszaka kezdett ereszkedni lassan a városra.
– A fiú ügyében a vizsgálat véget ért – jelentette be Yoda
suttogó, reszelős torokhangon. Szemét behunyva tartotta,
hegyes fülei előremeredtek. – A megérzésed, Qui-gon,
korrektnek bizonyult.
Mace Windu jóváhagyóan megbiccentette sötét, sima
ábrázatát, amely kifejezéstelennek tűnt a halvány fényben.
– A sejtjei rendkívül magas midi-chlorian-koncentrátumot tartalmaznak. –
Kihangsúlyozta a "rendkívül" szót.
– Az Erő munkálkodik benne – értett egyet Ki-Adi-Mundi.
Qui-gon nagy elégedettséget érzett e szavak hallatán; beigazolódott hát a
megérzése, mely arra késztette, hogy megszabadítsa a fiút a Tatuinról és
idehozza.
– Felvételt nyert tehát – jelentette ki diadalmasan. Kényelmetlen csend
terpeszkedett el az egymásra pillantó tanácstagok között.
– Nem – mondta Mace Windu csendesen. – Nem részesül kiképzésben.
Anakin arca rángatózni kezdett, ahogy könnyes szemmel Qui-gonra
pillantott.
– Nem? – ismételte hitetlenkedve a Jedi-mester. Annyira
megdöbbent, hogy alig talált szavakat. Megpróbálta
kirekeszteni a tudatából Obi-van Kenobi "én-előre-megmondtam"
arckifejezését.
Mace Windu határozott, komor tekintettel bólintott.
– Túl idős. Máris túl sok benne a harag.
Qui-gon felbőszült, de türtőztette magát. Ennek a
döntésnek semmi értelme. Ez elfogadhatatlan.
– Ő a kiválasztott! – vetette oda vehemensen. – Ezt be kell látnotok!
Yoda merengőn oldalra hajtotta kerek fejét.
– Felhők takarják e fiú jövőjét. Ifjú kora maszkját viseli.
Qui-gon kutatón hordozta végig tekintetét a Tanács tagjain, de nem talált
támogatást. Kihúzta magát, és a döntést elfogadva bólintott.
– Rendben van. Akkor majd én képezem őt. Magam mellé
veszem Anakin Skywalkert tanítványomként.
A szeme sarkából látta, hogy Obi-van Kenobi megdermed a
döbbenettől. És ugyanakkor a felcsillanó reményt is érzékelte
Anakin szemében. Nem reagált egyikre sem, tekintetét a tanácstagokon
tartotta.
– Tanítványod már van neked, Qui-gon – jegyezte meg Yoda élesen. –
Lehetetlen fogadni egy másodikat.
– Megtiltjuk – tette hozzá Mace Windu sötéten.
– Obi-van már készen áll – jelentette ki Qui-gon.
– Így igaz! – vakkantotta hevesen a pártfogoltja, s
sikertelenül próbálta palástolni, mennyire meglepődött és
csalódott mentora váratlan döntése miatt. – Kész vagyok a
bírák elé állni!
Yoda álmatag tekintete elfelhősödött.
– Készen, ily korán, csak nem? Mit tudsz te a készről? Qui-gon
és Obi-van gyors és kemény pillantásokat váltottak, s új keletű
ellenérzéseik szembeszökően látszottak. A hasadék kettőjük
között oly sebességgel szélesedett, hogy már követni sem
lehetett.
Qui-gon mély lélegzetet vett, és visszafordult a Tanács felé.
– Obi-van önfejű, és sokat kell még tanulnia az élő Erőről,
de jó képességű. Tőlem már csak nagyon keveset tanulhat.
Yoda megrázta aszott fejét.
– Mi döntünk arról, hogy ki az, aki már készen áll, Quigon. Neki még
tanulnia kell.
– Erre most nincs időnk – tette hozzá Mace Windu
lezárásképpen. – A Szenátus holnap szavaz az új főkancellár
személyéről. S arról értesültünk, hogy Amidala királynő
hazatér, s ezzel fokozódik a nyomás a Föderáción, és a
konfrontáció tovább szélesedik. A felelősöknek gyorsan kell
cselekedniük ezen új események ismeretében.
– Ki kell bújniuk a rejtekükből a királynő ellenségeinek –
suttogta Yoda.
– Az események túl gyorsan változnak ahhoz, hogy ilyen
kitérőkre pazaroljuk az időnket – tette hozzá Ki-Adi-Mundi.
Mace Windu körbehordozta a tekintetét a többi tanácstagon, aztán ismét
Qui-gonhoz fordult.
– Menj a királynővel a Naboora, és derítsd fel annak a sötét
harcosnak a kilétét, aki megtámadott téged, legyen az Sith
vagy bármiféle! Ez a vezérfonal, amely elvezet a rejtély
megfejtéséhez.
Yoda vontatott bólintása azt jelezte, hogy nem mindenben ért egyet, de nem
vitatkozott.
– A döntés az ifjú Skywalker sorsáról később születik meg.
Qui-gon sóhajtott, s eltelt csalódottsággal az események ezen
váratlan fordulata miatt. Anakin mégsem nyerhet képzést,
pedig felajánlotta, hogy maga mellé veszi tanítványának. S
ami még rosszabb, hogy ezzel megsértette Obi-vant, még ha
nem is szándékosan, de igen mélységesen. A köztük nyílt
szakadék nem végleges, de sok időbe kerül majd, mire sikerül
begyógyítania a fiatalabb férfi büszkeségén ejtett sebeket – és
időből van a legkevesebb.
Engedelmesen meghajolt a Tanács felé.
– Én hoztam ide Anakint; mellettem kell maradnia. Nincs hová mennie.
Mace Windu bólintott.
– A te gondoskodásod alatt áll, Qui-gon. Ezt nem vitatjuk.
– Ám képezned nem szabad őt! – szúrta oda Yoda élesen. –
Vidd magaddal, de ne képezd!
A szavak szúrtak, szinte sebeztek. Qui-gon a lelke mélyén grimaszolt, de
nem szólt semmit.
– Védelmezd a királynőt! – utasította Mace Windu. – De ne
avatkozz közbe, ha háborúra kerül a sor, mindaddig, amíg nem bírjuk a
Szenátus jóváhagyását!
Hosszú csend ülte meg a termet, miközben a Tanács tagjai
ünnepélyes komolysággal fürkészték Qui-gon Jinnt. Ő csak állt,
próbálta kitalálni, mi mást mondhatna még, miféle érvvel
hozakodhatna elő. Odakinn a lenyugvó nap utolsó sugarai is
beleolvadtak a sötétségbe, és a város fényei pislogni kezdtek,
mintha figyelő szemek lennének.
– Az Erő legyen veletek! – mondta végül Yoda, s egy intéssel
tudtára adta a Jedi-mesternek, hogy a kihallgatás véget ért.

A Jedik és a fiú, tudva Amidala azonnali indulási
szándékáról, egyenesen a leszállóplatformra mentek, ahol
már ott várakozott a királynő hajója. Az űrsiklón való utazást
feszült csend jellemezte a Jedik között, és ez elmondhatatlan
kényelmetlenséggel töltötte el a fiút. Az idő java részében
lesütötte a tekintetét, és azt kívánta, bárcsak véget vethetne
valahogy Qui-gon és Obi-van haragvásának.
Amikor kiszálltak az űrsiklóból, R2-D2 már ott várakozott a
leszállóplatformon. A kis droid vidáman füttyögött Anakin felé,
aztán elgördült a rámpa széléig, hogy megnézze a lenti
nyüzsgést. Eközben túlságosan kihajolt, és előrebucskázott.
Anakinnak elakadt a lélegzete, de egy pillanat múltán az
asztromechanikai droid ismét megjelent, saját hajtóműveinek
segítségével röppent vissza a rámpára. R2-D2 ezt követő
csicsergését és füttykoncertjét hallva a fiú, rossz kedve
ellenére, elmosolyodott.
A beszállórámpa tetején Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi heves vitába
bonyolódtak. Szél söpört végig a város toronyházai közötti
kanyonokban, s elsodorta szavaikat a fiú elől. Óvatosan
közelebb húzódott, hogy hallja, miről folyik a szó.
– Ez nem tiszteletlenség, mester! – vetette oda Obi-van indulatosan. – Ez
az igazság!
– Legfeljebb a te nézőpontodból. – Qui-gon ábrázata
megfeszült és megkeményedett a haragtól.
Az ifjabb Jedi visszavett valamelyest a hangerőből.
– A fiú veszélyt jelent. Ők mind érzik ezt. Te miért nem?
– A sorsa rejtve van, de ez nem azt jelenti, hogy veszélyes –
helyesbített Qui-gon élesen. – A Tanács fog dönteni Anakin
jövőjéről. Legyen neked ennyi elég! – Hogy lezárja a vitát,
elfordult. – Most már gyerünk a fedélzetre!
Obi-van faképnél hagyta, és besietett a hajó belsejébe. R2-D2 még mindig
boldogan fütyörészve követte. Qui-gon visszafordult Anakin felé, és a fiú
odament hozzá.
– Qui-gon mester – kezdte kényelmetlenül, kétségektől és
bűntudattól gyötörtén a történtek miatt –, nem akarok a
térhetekre lenni.
A férfi megnyugtatóan tette a vállára a kezét.
– Nem leszel, Annie. – A hajó felé pillantott, majd letérdelt a fiú elé. –
Megtiltották, hogy tanítsalak, tehát azt nem tehetem. Ám azt akarom, hogy
figyelj engem, és tudatosítsd magadban, amit látsz! Mindig tartsd észben: a
fókuszod határozza meg számodra a valóságot. – Elhallgatott, és tekintetét
Anakinra szögezte. – Maradj a közelemben, akkor biztonságban leszel.
A fiú bólintott, hogy megértette.
– Kérdezhetek valamit? – S amikor a Jedi-mester biccentett, megkérdezte:
– Mik azok a midi-chlorianok?
Szél cibálta Qui-gon haját, s teljesen az arcába fújta.
– A midi-chlorianok mikroszkopikus létformák, amelyek ott
lakoznak minden élőlény sejtjeiben és kapcsolatban állnak az
Erővel.
– Élnek bennem is? – kérdezte a fiú.
– A sejtjeidben. – Qui-gon szünetet tartott. – Szimbiózisban élünk a midi-
chlorianokkal.
– Szimbi-micsodában?
– Szimbiózisban. Különböző életformák együttműködnek
közös előny érdekében. Midi-chlorianok nélkül nem létezne
élet, és nem lenne tudomásunk az Erőről. A mi midi-
chlorianjaink folyamatosan beszélnek hozzánk, Annie, tudatják
velünk az Erő akaratát.
– Tényleg?
Qui-gon felhúzta a szemöldökét.
– Amikor majd megtanulod lecsendesíteni a tudatodat, hallani fogod, ahogy
beszélnek hozzád.
Anakin elgondolkodott ezen egy darabig, aztán a homlokát ráncolta.
– Nem értem.
Qui-gon elmosolyodott; a szeme kedvesen és titkolódzóan csillogott.
– Idővel és nagyon sok gyakorlással, Annie, majd megérted.
Két űrsikló szállt be a dokkba, amelyekből Amidala királynő,
az udvarhölgyei, Panaka kapitány és a kíséretet alkotó tisztek
és testőrök bukkantak elő. A második űrsiklóból érkezők
mögött Jar Jar Binks is feltűnt. Amidala bíborbársony
utazóköpenyt viselt, amely lágy redőkben fonta körül a testét,
és egy aranyszegélyes csuklyát, amely úgy keretezte a sima,
fehér arcot, mint egy kámea portrét.
Qui-gon felállt, és Anakin mellett állva bevárta a királynőt
és az udvarhölgyeit.
– Felség – üdvözölte fejének hódolatteljes meghajtásával. – Nagy öröm
számunkra, hogy továbbra is szolgálhatjuk és védelmezhetjük önt.
Amidala bólintott.
– Örvendek a segítségüknek. Palpatine szenátor attól tart, hogy a Föderáció
megpróbál elpusztítani.
– Ígérem, hogy erre nem adunk nekik lehetőséget – felelte a
Jedi-mester ünnepélyesen.
A királynő elfordult, s az udvarhölgyei kíséretében besietett
a hajóba. Panaka és a nabooi testőrök és tisztek bemasíroztak
utána.
Jar Jar odasietett, és hatalmas ölelésébe zárta a fiút.
– Megyüng haza, Annie! – kiáltotta boldog vigyorral, és Anakin Skywalker
viszonozta az ölelést.
Pillanatokkal később már valamennyien a fedélzeten voltak,
s a kecses szállítóűrhajó felemelkedett, és maga mögött
hagyta a Coruscantot.

Theedben, a Naboo fővárosában éjszaka volt, a kihalt és
csendes utcákon csak a szórványosan őrjáratozó roham
droidok zörgése és a szél susogása hallatszott. A királynő
tróntermében Nute Gunray és Rune Haako figyelmesen
bámulták Darth Sidious képmását. A hologram betöltötte a
terem egyik végét, s fenyegetően emelkedett előttük.
A sötét csuklyás alak intett.
– A királynő úton van önökhöz – hangsúlyozta ki a Sith Lord.
– Amikor megérkezik, bírják rá a szerződés aláírására.
Pillanatnyi csend támadt, miközben a neimoidik aggódó pillantásokat
váltottak.
– Igen, nagyúr – motyogta végül Nute Gunray tétovázva.
– Biztonságos a bolygó, alkirály? – A sötét alak hologramképe
megremegett a mozgástól.
– Igen, nagyúr. – Gunray szilárdabb talajt érzett a talpa
alatt. – Letörtük az utolsó ellenállást is, amelyet főképpen a
primitívebb létformák fejtettek ki. Most teljes mértékig uraljuk
a helyzetet.
Az arctalan beszélő bólintott.
– Jó. Gondoskodni fogok arról, hogy a Szenátusban a dolgok
változatlanok maradjanak. Odaküldöm Darth Mault. Ő majd
elbánik a Jedikkel.
– Igen, nagyúr. – Gunray szinte már kántálta ezt.
Darth Sidious hologramja elenyészett. A neimoidik dermedten álltak a
helyükön.
– Egy Sith Lord, itt velünk? – suttogta Rune Haako hitetlenkedve, és erre
Nute Gunray egyáltalán nem tudott mit felelni.

19
A királynő hajója kilépett a hipertérből, és közeledett a
Naboo csillagrendszer felé. A fedélzeten Qui-gon épp egy
megbeszélésre ment a királynőhöz, de útközben megnézte,
mit csinál Anakin Skywalker.
A fiú a pilótapultnál állt, közvetlenül Ric Olié mellett. A
nabooi pilóta a konzol fölé hajolt, egyenként megmutogatta a
műszereket, és elmagyarázta, mire szolgálnak. Anakin
megdöbbentő gyorsasággal habzsolta az információt;
homlokát ráncolva, élénk tekintettel koncentrált.
– És az? – kérdezte.
– Az elülső stabilizátor. – Ric Olié várakozóan pillantott fel
rá.
– És azok szabályozzák a dőlésszöget? – Anakin egy csoport
kapcsolóra mutatott a pilóta jobb kezénél.
Ric Olié viharvert arca vigyorba fintorodott.
– Elég gyorsan tanulsz.
Olyan gyorsan, mint ez idáig még senki azok közül, akikkel találkozott,
gondolta Qui-gon Jinn. Emiatt volt Anakin annyira különleges. Ez
bizonyította a magas midi-chlorian-értéket. És ez ismét azt
sugallta, hogy ő a kiválasztott.
A Jedi-mester sóhajtott. Miért nem fogadta el ezt a Tanács?
Miért félnek megpróbálkozni a fiúval, amikor a jelek ennyire
egyértelműek?
Qui-gon ismét elbizonytalanodott. Megértette a
gondolkodásmódjukat. Elég baj, hogy Anakin már ennyi idős,
de ez nem végzetes. Nem a kora aggasztotta őket, hanem az
a konfliktus, amelyet a fiúban érzékeltek. Anakin viaskodik a
származása miatt, hogy elszakították az anyjától, a barátaitól
és az otthonától. Különösen az anyja miatt aggódik. Elég idős
ahhoz, hogy felfogja, mi történhet az anyjával, és ez egyfajta
bizonytalanságot eredményez, amely úgy viselkedik a
lelkében, mint egy szabadulást kereső, ketrecbe zárt vadállat.
A Jedi Tanács tudja, hogy nem lehet megszelídíteni azt az
állatot a ketrecben, s azon csak belülről lehet úrrá. S ehhez
Anakin Skywalkert már túl idősnek tartják, a gondolkodása és
a hite már túlságosan szilárd ahhoz, hogy biztonságosan
lehessen átformálni. Ez a belső konfliktus sebezhetővé teszi,
és a sötét oldal gyorsan kihasználja ezt az előnyt.
Qui-gon a fejét rázta, s a fiút nézte a pilótafülke végéből.
Igen, valóban kockázatos dolog tanítvánnyá fogadni. Ám
kevés értékes dolgot lehet elérni az életben kockázat nélkül. A
Jedik rendjének szilárd alapját az ifjú Jedik bevált eljárások szerinti képzése
jelenti, de mindenütt léteznek kivételek, még itt is. Az, hogy a Jedi Tanács
még csak fontolóra sem vette, hogy ez is egy ilyen kivételes helyzet lehet,
elfogadhatatlan.
Mégis meg kell tartania a hitét, ezt tudta. Hinnie kell. Amikor visszatérnek,
újra kell gondolni az ügyet és megváltoztatni a döntést. Ha a Tanács nem
szándékozik felkarolni önként a fiú kiképzésének ügyét, akkor majd rá, Qui-
gonra vár a feladat, hogy rávegye őket.
Hátat fordított a pilótafülkének, végigment a folyosón, és
lement egy szinttel lejjebb a királynő lakosztályához. A
többiek, akiket Amidala meghívott erre a megbeszélésre, már
jelen voltak, amikor ő megérkezett. Obi-van Kenobi csupán
egy kurta biccentéssel üdvözölte a borús képű Panaka
kapitány mellől. Az egyik oldalon Jar Jar Binks támasztotta a
falat, s úgy simult hozzá, mintha bele akarna olvadni. Amidala
a helyiség túlsó végében lévő emelvényen felállított trónon
ült, és két udvarhölgye, Rabé és Eirtaé állt a két oldalán.
Fehérre mázolt arca nyugodt volt, és tekintete, amellyel a
belépőre pillantott, hűvös, ám az ezt követően kimondott
szavaiban tűz lobogott.
– Amint leszállunk a Naboon – informálta a Jedi-mestert, aki
tisztelettudó főhajtással helyezkedett el Panaka mellett –,
szándékomban áll haladéktalanul véget vetni ennek az inváziónak. A népem
már épp eleget szenvedett.
Panaka alig tudta türtőztetni magát; sötét ábrázata
megfeszült az idegességtől.
– Amint leszállunk, felség, a Kereskedő Föderáció őrizetbe veszi
önt, és rákényszeríti a békeszerződésük aláírására.
Qui-gon töprengve bólintott. Kíváncsi volt, mire gondolhat a
királynő.
– Egyetértek. Nem tudom, mit remél elérni ezzel. Amidala
olyan rezzenéstelenül fogadta, mintha kőből faragták volna ki.
– A nabooiak visszaveszik, ami az övék.
– Csupán huszonketten vagyunk! – csattant fel Panaka, képtelenül
csendben maradni. – Felség – tette hozzá elkésetten. – Nincs hadseregünk!
A királynő Qui-gonra pillantott.
– A Jedik nem vívhatják meg az ön háborúját, felség – mondta a Jedi-
mester. – Mi csak védelmezzük önt.
A királynő tekintete ellebegett róla, és Jar Jaron állapodott
meg. A gunga a lábujjait vizslatta.
– Jar Jar Binks! – szólította meg a nő.
Jar Jart szemmel láthatóan váratlanul érte ez, mert összerezzent.
– Én, felzség?
– Igen – biztosította Amidala. – Szükségem van a segítségedre.

Mélyen a Naboo mocsárvidékének belsejében, annak a
tónak a partján, amely Otoh Gungát, a gungák fővárosát
rejtette, a királynő hajójának utasai a víz szélénél
csoportosulva várták Jar Jar Binks visszatérését. Amidala, az
udvarhölgyei, a Jedi-lovagok, Panaka kapitány, Anakin, R2-D2,
Ric Olié meg néhány másik pilóta és egy maroknyi nabooi
testőr feszengett kényelmetlenül a csendes ködben.
Nyugodtan mondható, hogy egyelőre csupán a királynő tudta,
mit akar tenni. Egyelőre mindössze annyit árult el a hozzá
közelállóknak, hogy kapcsolatot akar teremteni a gunga
néppel, és Jar Jar lesz a követe. Ragaszkodott ahhoz, hogy a
mocsár közelében landoljanak, pedig Panaka és a Jedik egyaránt
ellenezték ezt.
Jelenleg egyetlen csatahajó keringett a bolygó körül;
mindössze ennyi maradt a Kereskedő Föderáció blokádjából.
Ezen volt az irányító központ, ahonnan a Naboot megszálló
droidhadsereget irányították. Amikor Panaka hangot adott
emiatti meglepetésének, Qui-gon meglehetősen szárazon
elmagyarázta, hogy egy megszállt bolygót már fölösleges
blokád alatt tartani.
Anakin, aki R2-D2 társaságában valamivel távolabb állt a
többiektől, titokban a kis csoportot fürkészte. Jar Jar már jó
régen távozott, és a királynőt kivéve mindenki nyugtalankodni
kezdett. A nő puha palástba burkolózva állt, szótlanul és
kérlelhetetlenül, az udvarhölgyei gyűrűjében. Padmé, Eirtaé és
Rabé sokkal alkalmatosabb ruhát öltöttek a piros csuklyás
köpeny helyett; nadrágot, tunikát, csizmát és hosszított
esőkabátot viseltek, s az oldalukon veszedelmes mordályok
lógtak. A fiú még sosem látta Padmét ily formában, s azt
találgatta, vajon mennyire lehet jó harcos.
Mintha csak megérezte volna, hogy felőle gondolkodik,
Padmé otthagyta társnőit, s egyenesen a fiúhoz sétált.
– Hogy vagy, Annie? – kérdezte halkan, miközben kedves tekintetét a
fiúéba fúrta.
Anakin vállat vont.
– Rendben. Csak hiányoltalak.
– Örülök, hogy újra látlak. Sajnálom, hogy nem beszélgethettem veled
mostanában, de rengeteg dolgom volt.
Alig váltottak pár szót egymással azóta, hogy elhagyták a
Tatuint, s Anakin még csak nem is látta Padmét, mióta
felszálltak a Coruscantról. Ez eléggé nyugtalanította, de
türtőztette magát.
– Én nem… én… – hebegte, miközben a cipőjét bámulta. – Úgy
döntöttek, nem képeznek ki Jedivé.
Elmesélte a lánynak a történteket, s részletesen beszámolt
a Jedi Tanács előtt való megjelenéséről. Padmé figyelmesen
hallgatta, aztán megérintette a fiú arcát hűvös ujjaival.
– Megváltoztatják majd a döntésüket, Annie. Ne add fel a
reményt! – Aztán valamivel közelebb hajolt. – Mondanom kell
neked valamit. A királynő egy rendkívül fájdalmas és súlyos
döntést hozott… olyan döntést, amely mindent megváltoztat
majd a nabooiak számára. Mi békeszerető nép vagyunk, és
nem hiszünk a háborúban. De néha nincs más választás.
Alkalmazkodsz vagy meghalsz. A királynő tudja ezt. Úgy
döntött, hogy szembeszáll a Kereskedő Föderációval. A
nabooiak harcolni fognak a szabadságukért.
– Háború lesz? – kérdezte Anakin meglepetten, s sikertelenül próbálta
elrejteni izgatottságát.
A lány bólintott.
– Attól tartok.
– Te is harcolni fogsz?
A lány szomorkásan mosolygott.
– Nincs más választásom, Annie.

Qui-gon és Obi-van valamivel távolabb egymás mellett álltak. A Jedik nem
beszéltek egymáshoz, vagy csak elvétve. Mióta felszálltak a Coruscantról,
szinte kivétel nélkül csak másokkal váltottak szót. Az ellenséges érzelmek,
melyeket az váltott ki, hogy Qui-gon tanítványául akarta fogadni Anakint, nem
lanyhultak. A fiú egyszer megpróbált szóba elegyedni Obi-vannal
a királynő hajójának fedélzetén, hogy elmondja neki, mennyire
sajnálkozik a történtek miatt, de az ifjú Jedi egyszerűen
faképnél hagyta.
Azonban mostanra Obi-van egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát
ebben a szituációban. Túlságosan hosszú időt töltött Qui-gon
mellett ahhoz, hogy ez a pillanatnyi nézetkülönbség véget
vessen húsz-egynéhány éve tartó barátságuknak. Qui-gont
szinte az apjának tekintette; az egyetlen apjának, akit ismert.
Dühös volt, amiért a Jedi-mester ilyen egyszerűen eltaszította
volna őt magától a fiú kedvéért, de azzal is tisztában volt,
mennyire mély tud lenni Qui-gon lelkesedése, amikor hisz
valamiben. És azért, hogy ebből a fiúból Jedit faragjanak,
sokkal jobban küzdött, mint ez idáig bármiért életében. Nem azért
viselkedett így, hogy megszabaduljon jelenlegi pártfogoltjától, hanem azért,
mert hitt a fiú rendeltetésében.
Obi-van tisztán érezte ezt. És ki tudja? Lehet, hogy ez alkalommal Qui-
gonnak igaza van. Lehet, hogy Anakin Skywalker ügye olyasmi, amiért
megéri küzdeni.
– Gondolkodtam – szólalt meg váratlanul Qui-gon halk hangon, miközben
a társára pillantott. – Veszélyes talajon állunk. Ha a királynő háborúzni
akar, mi nem keveredhetünk bele. Még abban sem
segíthetjük, hogy rávegyük a gungákat a vele való
szövetségre a Kereskedő Föderáció ellen, már amennyiben
ezért jött ide. A Jediknek nincs joguk állást foglalni egyik oldal
mellett sem.
– Arra viszont van felhatalmazásunk, hogy védelmezzük a
királynőt – vélte Obi-van.
Qui-gon a társa szemébe nézett.
– Ez lesz hát az út, amin járni fogunk.
– Mester – mondta Obi-van, és szembefordult vele. – Hibásan viselkedtem
a Coruscanton, s emiatt szégyen gyötör. Nem akartam tiszteletlenül viselkedni
veled. Nem áll szándékomban nehézségeket támasztani a fiú ügyében.
– És nem is tetted – felelte az idősebb Jedi halvány
mosollyal. – Becsületes voltál velem. És az ilyen viselkedés
sosem hibás. Nem túloztam, amikor bejelentettem a
Tanácsnak, hogy készen állsz. Ez az igazság. Én már mindent
megtanítottam neked, amit tudok. Nagy Jedi lesz belőled, ifjú
padavan. Egyszer még büszke leszek rád.
Hevesen kezet szorítottak, és a hasadék, amely ott tátongott köztük, oly
gyorsan zárult össze, mint ahogyan megnyílott.

Pillanatokkal később nagy csobbanással egy sötét alak
bukkant ki a felszín alól: Jar Jar Binks gázolt ki a tóból, és
kétéltű bőréről vizet rázott a várakozókra. Hosszú füléről és
csőrszerű pofájáról vízcseppek csöpögtek, miközben aggodalmasan
rázta a fejét.
– Zsengi zsincs odd! Mind elmendeg! – A szemét forgatta. –
Valamiféle csada vold az. Robodog valószínűleg. Nagy
bombázázs. Otoh Gunga ürezs. Összezs gunga elmend. Mind
elmendeg.
– Úgy érted, fogolytáborba hurcolták őket? – kérdezte Panaka, s
végignézett a jelenlévőkön.
– Valószínűbb, hogy kiirtották őket az utolsó szálig –
jegyezte meg Obi-van utálkozva.
Jar Jar azonban a fejét rázta.
– Ezd nem hinném. Gungág dúl eszezseg. Rejdőzézsbe
vonuldag. Amigor bajba gerülneg, a szend helyre menneg. Odd nem
buggannag rájug a robodog.
Qui-gon előrelépett.
– Szent hely? – ismételte. – Oda tudsz vinni minket, Jar Jar? A gunga
akkorát sóhajtott, mintha már várta volna ezt a kérdést, és intett nekik, hogy
kövessék.
Átvágtak a mocsáron; eleinte a tó partján haladtak, aztán
mélyen behatoltak egy hatalmas fákból álló erdőbe, amelynek
magasra nőtt fű képezte az aljnövényzetét, s ahol vízzel
borított ösvények kötötték össze a kiemelkedő halmokat,
szigeteket. Valahol a távolban a Kereskedő Föderáció STAP-jei
zümmögtek a közelben talált űrhajó szökevény utasait
keresve. Jar Jar aggódva pislogott hol jobbra, hol balra,
miközben a posványban gázolt, de nem lassított.
Végül egy mocsári fűvel benőtt tisztásra jutottak, ahol a
hatalmas fák kiálló léggyökerei oly szorosan fonódtak össze,
hogy szinte áthatolhatatlannak tűnő akadályt képeztek. Jar Jar
megtorpant, tűnődve szimatolt, majd bólintott.
– Idden van.
Felemelt fejjel furcsa, csiripelő hangot hallatott ormányán
keresztül, és az hátborzongató visszhangokat vert a csöndben. A
csoport várt; valamennyien a kavargó homályt fürkészték.
Hirtelen kaadun lovagolva Tarpals kapitány és egy csapat
felderítője bukkant elő a ködből támadásra készen tartott
villámrudakkal és energiadárdákkal.
– Hó-hahó, Tarpals gapidány! – rikkantotta örömmel Jar Jar.
– Binks! – kiáltotta a gunga vezér hitetlenkedve. – Micsoda csapázs!
Jar Jar közönyösen vállat vont.
– A főnöghöz jöddüng! Tarpals a szemét forgatta.
– Kevézs az idő, Binks. Kevézs az idő.
A kaadun ülő gungák összeterelték őket, s miután minden
oldalról közrefogták a menetet, Tarpals vezetésével egyre
mélyebben hatoltak be a mocsárba. A faágak és lombok által
formált sátortető olyan szövevényessé és sűrűvé vált, hogy az
ég és a nap csaknem eltűnt. Lépésről lépésre kőmaradványok
bukkantak fel az ingoványból; részben elsüllyedt, omladozó
épülethomlokzatok és párkányok. Indák kúsztak fel a romokra,
s ahogy körbevették azokat s egymásba fonódtak, hatalmas
fészkeket alkottak.
Miután áttörtek a magas fűakadályokon, egy hatalmas
tisztásra érkeztek, amelyen gunga menekültek – mindenféle
korú és külsejű férfiak, nők és gyerekek – tömörültek össze
egy szárazabb területen; a holmijaik körülöttük hevertek.
Tarpals elvezette a jövevényeket e csoport mellett egy
távolabbi építmény süllyedőfélben lévő romja felé, amely
valaha hatalmas templom lehetett, amíg a mocsár magáénak
nem követelte. Csupán az emelvények és az azokra vezető
lépcsők maradtak teljes épségben, az oszlopok és a
mennyezet már réges-rég összeomlottak és darabokra törtek.
Elsüllyedt hatalmas kőszoborfejek és – lábak kandikáltak ki az
ingoványból; a kezek fegyvereket szorongattak, a szemek
pedig vakon bámultak az űr felé.
A romok túlsó végén Nass főnök derengett elő a homályból,
amint néhány gunga tanácstag társaságában egy részben
elsüllyedt, hatalmas szoborfej homlokán álltak. Amidala és
kísérete apró szigetecskék s a köztük lévő töltésutak
szövevényén át jutottak közel hozzájuk.
– Jar Jar Binks! – mennydörögte a főnök haragosan. – Mi
hozodd déged vissza? Ezeged az idegeneged gelledd volna elvinned
ézs zsoha nem dérni vissza! Ezérd alapozsan megfizedsz! – Vadul forgatta
hájas fejét. – Giged hozdál ide, a gungág szend helyére?
A királynő azonnal előrelépett, s felemelte fehér arcát.
– Amidala vagyok, a Naboo királynője.
– Nabooi! – mennydörögte Nass főnök. – Nem szeredjüg a
nabooiagad! Di hozdádog ide a robodogad! Őg
elpuszdídoddág az oddhonaingad! Elűzdeg mindőnged! –
Súlyos karját felemelve a királynőre mutatott. – Mind
elpuszduldog! Meg fogdog halni!
Anakin hirtelen észlelte, hogy minden irányból gungák veszik
körül őket, némelyek kaaduháton, mások gyalogosan,
valamennyien villámrudakkal, energiadárdákkal és valamiféle
dobófegyverekkel. Panaka kapitány és a nabooi testőrök
idegesen nézelődtek, és a fegyvereik után nyúltak. A Jedik
közelebb húzódtak a királynőhöz meg az udvarhölgyeihez, de
a kezüket lazán leeresztve tartották.
– Szövetségre szándékozunk lépni veletek – próbálkozott újra Amidala.
– Mi nem lépüng szövedségre nabooiaggal! – harsogta Nass
főnök haragosan.
Padmé hirtelen kivált az udvarhölgyek közül, és a királynő
elé lépett.
– Jól csináltad, Sabé, de most már magam veszem kézbe az
ügyet – mondta halkan, majd szembefordult Nass főnökkel.
– Ez meg gicsoda? – csodálkozott a gunga főnök. R2-D2 ott
állt Anakin mellett, és hangos füttyögéssel adta jelét, hogy
felismerte, mi történik. A droid jött rá elsőként. Padmé
kiegyenesedett.
– Én vagyok Amidala királynő – jelentette be hangosan és
tisztán. – Sabé, hűséges testőröm időről időre eljátssza a
szerepemet. Elnézést a megtévesztésért, de biztosra veszem, hogy a
körülmények ismeretében megértik. – A Jedikhez fordult, s a tekintete egy
pillanatra Anakinon is megállapodott. – Uraim, bocsánatukat kérem, hogy
félrevezettem önöket!
Aztán visszafordult Nass főnökhöz, aki gyanakodva ráncolta a
homlokát, és egyáltalán nem értette, mi történik.
– Bár a mi népeink nem jutnak mindenben egyetértésre,
méltóságos úr – folytatta a nő lágy hangon –, mindig is
békében éltünk. Egészen mostanáig. A Kereskedő Föderáció a
tankjaival és a robotjaival lerombolt mindent, amit mi kemény
munkával építettünk. A gungák rejtőzni kényszerülnek, a
nabooiakat pedig fogolytáborokba vetették. Ha nem
cselekszünk gyorsan, mindaz, ami számunkra értékes, örökre
elvész. – Kitárta a karját. – Kérlek, segíts bennünket, méltóságos
uram! – Pillanatnyi szünetet tartott. – Nem kérlek, könyörgök, hogy segíts!
Hirtelen fél térdre ereszkedett a megdöbbent gunga
vezetők előtt. A nabooiak jól hallhatóan levegő után
kapkodtak.
– Alázatos szolgáid vagyunk, méltóságos uram – folytatta Padmé jól
hallhatóan. – A sorsunk a kezedben van. Kérlek, segíts!
Intett, és az udvarhölgyei, Panaka, a nabooi pilóták és
testőrök egymás után ereszkedtek fél térdre mellette. Anakin
és a Jedik tették meg ezt utolsóként. A fiú a szeme sarkából
látta, hogy Jar Jar gyakorlatilag egyedül maradt közöttük, s most csodálkozva
és döbbenten bámult körbe.
Egy hosszú pillanatig senki sem szólt semmit. Aztán lassú,
mély, dübörgő hahota szakadt fel Nass főnök öblös torkából.
– Ha-ha-ha! Ez dedszig! Ez jó! Di nem dardjádog magadogad nagyobbra a
gungágnál!
A legfőbb gunga odajött, és a kezét nyújtotta.
– Állj föl, Amidaba girálynő! Beszélhedsz velem, rendben?
Dalán még végül össze izs barádkozung!

Az idősebb Sith Lord ugyanolyan sötét kámzsában jelent
meg a holoképen, mint a védence, és a neimoidik lassan
sétálva tették meg vele az utat a trónteremből a térre vezető
folyosón.
– Őrjáratokat küldtünk ki – fejezte be jelentését Nute
Gunray a kivetített, baljós alak felé. – Már rábukkantunk az
űrhajóra a mocsár közepén. Nem kerül sok időbe, és kézre
kerítjük őket.
Darth Sidious nem reagált. Egy pillanatig Nute Gunray attól tartott, hogy a
nagyúr nem hallotta a szavait.
– Ez váratlan lépés a királynő részéről – mondta végül a Sith
Lord olyan halk hangon, hogy alig lehetett hallani. –
Túlságosan agresszív. Lord Mául, ne feledkezz meg erről!
– Igen, nagyúr – mordult fel a másik Sith csillogó, sárga szemmel.
– Légy türelmes! – duruzsolta Darth Sidious, lehajtott fejjel, köntöse
takarásában összefont kézzel. – Engedd át nekik a kezdeményezést!
A beálló csendben Darth Maul és a neimoidik folytatták útjukat a folyosón,
a hologram pedig elenyészett.

***

Nass főnök legalább annyira fürge felfogású volt, mint
amennyire tohonya, és a nabooiakkal szembeni viselkedése
drámaian megváltozott. Amint azt tapasztalta, hogy a
királynőnek esze ágában sincs uralkodni fölötte, mi több,
könyörögve esedezik a gungák segítségéért, gyorsan
változtatott álláspontján. Legalább annyira gyűlölte a roham
droidokat, mint amennyire azt gyűlölte volna, ha a királynő
beleszól a dolgaiba. És esetleg abban is tévedhet, hogy a
"robodog" nem bukkannak rá a gungákra a mocsárban. Otoh
Gungát két nappal ezelőtt pirkadatkor megtámadták, és a
lakóit elűzték otthonaikból. Nass főnök nem ülhetett ölbe tett
kézzel. Ha létezik lehetőség a támadók elűzésére, a gunga
sereg ki fogja venni belőle a részét.
Elvitte Amidalát és társait a mocsár szélénél húzódó
sztyeppre, amely egészen a Naboo fővárosáig, Theedig nyúlt.
Bármiféle legyen is a támadás, azt innen kell indítani, és a
királynő egy nagyon különleges támadási tervvel a
tarsolyában érkezett a gungákhoz.
A terv első lépése abból állt, hogy elküldték Panaka
kapitányt a város felderítésére.
Ahogy ott álltak a gőzölgő mocsár peremvidékén és a nyílt
sztyepp felé bámulva várták Panaka visszatértét, Nass főnök
odadöcögött Jár Jarhoz.
– Nagyszerűen csináldad, Jar Jar Binks! – dörmögte, átfogva
húsos karjával a karcsú gunga vállát. – De összehozdad a
nabooiagad és a gungágad! Ez bádor dedd void!
Jar Jar egyik lábáról a másikra billent, és zavartnak tűnt.
– Á, ugyan már! Csekélyzség.
– Nem, de nagy harcozs vagy! – jelentette ki Nass főnök, s a
levegőt is kiszorította fajtársából medveszerű ölelésével.
– Ne, ne, ne! – tiltakozott amaz szégyenlősen.
– Így had – fejezte be Nass főnök a mondandóját –, a gunga
zsereg dábornogává lépdedleg elő!
– Mi?! – kiáltotta Jar Jar kétségbeesetten. – Dábornog? Én?
Ne, ne, ne! – Levegő után kapkodott, a szeme kifordult, a
nyelve kibuggyant, és ájultán esett össze.
Padmé a Jedikkel és a gunga tábornokokkal tárgyalt – akik
számát immár Jar Jar Binks is gyarapította –, így Anakin, lévén
semmi dolga, a gunga őrök körül őgyelgett, akik Panaka
érkezését lesték. A gungák kaaduháton járőröztek a mocsár
peremvidékén, a társaik pedig elektrotávcsöveken át
bámészkodtak a fák és épületmaradványok tetejéről, így
biztosítva, nehogy a Föderáció felderítői váratlanul rajtuk
üssenek. Anakin az egyik templomoszlop alapjánál ácsorgóit,
és próbált megbarátkozni Padmé feltárulkozásának tényével.
Persze mindenki alaposan meglepődött, de annyira senki sem,
mint ő. Most már fogalma sem volt arról, miként erezzen
Padmé iránt, aki immár nemcsak "egy lány", hanem maga a
királynő. Már korábban eldöntötte magában, hogy egy napon
feleségül fogja venni Padmét, és hitte is, hogy erre sor kerül,
de hogyan vehetne feleségül valaki, aki egész életében
rabszolga volt, egy királynőt? Szeretett volna beszélni vele, de
erre nem volt semmilyen lehetősége.
Feltételezte, hogy mostantól minden megváltozik, de azt kívánta,
bárcsak minden maradna a régiben. Ugyanannyira szerette a
lányt, mint korábban, és az igazat megvallva az sem zavarta,
hogy királynő vagy sem.
A lány és a Jedi-lovagok felé pillantott, és arra gondolt, mennyire mások
lettek itt a dolgok, mint amilyenek a Tatuinon voltak. Semmi
sem úgy alakult, mint azt remélte, és most úgy tűnt, majd
csak ezután dől el, jó ötlet volt-e egyáltalán elhagyni az anyját
és az otthonát.
Az a gunga, aki egy közeli oszlopfőn őrködött a fiú fölött,
hirtelen felmordult:
– Gyönnek! – kiáltotta le, és szeméhez tapasztott messzelátóval bámult a
sztyepp irányába.
Anakin válaszképpen felrikkantott, és odarohant Padméhoz, a Jedikhez
meg a gunga tábornokokhoz.
– Visszajöttek! – kiabálta.
Mindenki odafordult, és együtt nézték, ahogy a négy könnyű
járőrből álló osztag feléjük száguld a füves területről, aztán
lefékeznek, és elrejtőznek a mocsár ködének függönye
mögött. Pillanatokkal később Panaka kapitány és néhány tucat
nabooi katona, tiszt és vadászpilóta ugrott le róluk. Panaka
egyenesen a királynőhöz sietett.
– Azt hiszem, sikerült anélkül visszatérnünk, hogy felfedeztek volna, felség
– jelentette sietve, és leveregette a port az egyenruhájáról.
– Mi a helyzet? – kérdezte a királynő, miközben a többiek
köréjük gyűltek.
Panaka a fejét rázta.
– Népünk java része fogolytáborokban van. Néhány száz
tiszt és testőr földalatti ellenállást alakítva harcol a
megszállók ellen. Amennyit csak tudtam, magammal hoztam
a vezetőik közül.
– Jó. – Padmé elismerően bólintott Nass főnök felé. – A gungák
serege sokkal nagyobb, mint képzeltem.
– Nagyon-nagyon nagyobb! – jelentette ki büszkén a gunga
főnök.
Panaka fáradtan sóhajtott.
– Szükség is lesz rá. A Föderáció serege is sokkal nagyobb,
mint gondoltuk. És erősebb is. – Tűnődve pillantott a
királynőre. – Véleményem szerint ezt a csatát nem nyerhetjük
meg, felség.
Jar Jar Binks a kör szélén állt, a szemét forgatta, és kétségbeesetten nézett
Anakinra.
Padmé azonban tántoríthatatlan maradt.
– Nem áll szándékomban győzni, kapitány. A csata csupán
elterelő hadmozdulat. Az a fő, hogy a gungák elcsalják a
palotától a droidsereget, hogy mi bejuthassunk és foglyul
ejthessük a neimoidi alkirályt. A Kereskedő Föderáció képtelen
funkcionálni a feje nélkül. A neimoidik nem valami önállóak.
Az alkirály parancsai nélkül nem jelentenek fenyegetést. – Kivárt egy
pillanatot, hogy a többiek megemészthessék a terv lényegét, s a tekintete végül
automatikusan Qui-gonon állapodott meg. – Ön mit gondol, Jedi-mester?
– Ez egy jól kigondolt terv – ismerte el Qui-gon. – Ez tűnik a lehető
legjobb lépésnek a jelen körülmények között, felség, ám
ugyanakkor elég nagy a kockázat. Még ha a droidsereget
sikerül is elcsalni, az alkirályt komoly őrség védelmezi. És sok
gunga halhat meg a csatában.
Nass főnök gúnyosan felhorkant.
– A lövedégeig nem judnag ad a pajzsaingon! Gészen állung a harcra!
Jar Jar ismét a szemét forgatva pillantott Anakinra, de ez
alkalommal Nass főnök meglátta, és igen kemény pillantással
rótta meg újsütetű tábornokát.
– Le tudjuk csökkenteni a gungák veszteségeit – töprengett
Padmé –, ha elfoglaljuk a főhangárt, és néhány pilótánk
vadászgéppel kilövi a bolygó körül keringő vezérlőhajót. Az
irányító központ jelzései nélkül a droidsereg
működésképtelenné válik.
Mindenki egyetértőén bólogatott.
– De ha az alkirály elmenekül, felség – jegyezte meg sötéten Obi-van –,
egy újabb droidsereggel tér vissza, és akkor ön semmivel sem lesz jobb
helyzetben, mint most. Bármi történjék is, feltétlenül foglyul kell ejteni.
– Ez így igaz – értett egyet Padmé. – Minden ezen múlik. Vágd le a
fejet, és a kígyó meghal. Az alkirály nélkül a Kereskedő
Föderáció összeomlik.
Ezután továbbléptek, elkezdték megbeszélni a részletes taktikát és a
parancsnoki feladatokat. Anakin figyelmesen hallgatta egy darabig, aztán
odasündörgött Qui-gonhoz, és megrángatta a köntöse ujját.
– És én? – kérdezte halkan.
A Jedi-mester a fiú fejére helyezte a kezét, és elmosolyodott.
– Te a közelemben maradsz, Annie, teszed, amit mondok, és biztonságban
leszel.
A fiú nem egészen a saját biztonságára gondolt, de nem erőltette a
témát; megelégedett azzal, hogy amíg Qui-gon közelében
tartózkodik, nem lesz távol a történésektől.

A theedi palota tróntermében Darth Sidious hologramformában emelkedett
Darth Maul, OOM-9 – a roham droidok parancsnoka – és a két neimoidi
előtt. Hangja simán és selymesen kúszott keresztül a
homályos éteren.
– Ifjú királynőnk meglep engem – suttogta töprengve, sötét
kámzsája rejtekéből. – Ostobább, mint hittem.
– Minden elérhető csapatrészt a serege ellen küldünk –
ajánlotta Nute Gunray azonnal. – Úgy tűnik, a mocsár szélén
gyülekeznek. Primitívek, nagyúr… semmi jobb. Nem
számítunk jelentős ellenállásra.
– Fokozom a biztonsági intézkedéseket az összes nabooi fogolytáborban –
jelentette ki OOM-9.
Darth Maul nem nézett senkire, de aztán megrázta szarvas fejét.
– Úgy érzem, több van ebben, mint amit mi tudunk, mester.
A két Jedi felhasználhatja a királynőt saját céljára.
– A Jedik nem avatkozhatnak bele – emelte fel a kezét Darth Sidious
csillapító mozdulattal. – Csupán a királynőt védelmezhetik. Még Qui-
gon Jinn sem törheti meg ezt az egyezséget. Ez a mi
előnyünkre szolgál.
Darth Maul felhorkant, és már alig várta, hogy indulhasson.
– Megkapom tehát a jóváhagyását a folytatásra, nagyúr? – kérdezte Nute
Gunray tétovázva, s közben kerülte az ifjabb Sith őrült tekintetét.
– Folytassa! – parancsolta Darth Sidious lágyan. – Söpörje el
őket, alkirály! Valamennyiüket!

20
Délre, amikor a nap már magasan állt a felhőtlen égen és a
szél szinte teljesen elenyészett, Theedtől délre a nabooi
főváros és a gunga mocsárvidék közti füves sztyepp üresen és
kihaltan terült el. Pára szállt fel a síkságról lágy foltokban, és
olyan csend honolt, hogy a madarak csiripelését és a rovarok
döngicsélését száz méterről is hallani lehetett volna, ha vannak
ilyenek a közelben.
Aztán a Kereskedő Föderáció hadseregének buborékorrú
csapatszállítói és páncélozott tankjai tűntek fel zúgva, bőgő
motorokkal, csillogó fémtajtékként lebegve a magas fű
hullámain.
A mocsárban ugyancsak a csend uralkodott; az örökös alkony némán
várakozott az ágak és indák sátorfüggönye alatt, az ingovány
felszíne olyan sima és töretlen volt, akárha üvegből lenne. A
nád és a sás meg sem rezdült a mozdulatlan levegőben. Itt-ott
egy-egy vízibogár pattant egyik helyről a másikra,
megfodrozva valamelyest a vizet és meghajlítva a fűszálakat,
mintha ugródeszkáról rugaszkodnának el. Madarak csaptak le
és merültek alá ragyogó színvillanás gyanánt, szinte
egyenessé merevedve. Apró állatok bújtak elő a rejtekükből,
hogy igyanak és egyenek; az orruk rezgeti, az érzékeik pattanásig
feszültek.
Aztán a zavaros vízfelszín alól buborékok és örvények
kíséretében felbukkant a gunga hadsereg; lelógó fülű fejek
csobbantak elő, először egy, aztán egy másik, majd több száz,
végül pedig már több ezer.
A sztyeppén és a mocsárban a kicsi állatok egyaránt visszarohantak az
odújukba, a madarak szárnyra kaptak, a rovarok pedig a földbe menekültek.
Kaaduháton lovagló gungák vágtattak elő a rejtekhelyükről
testükre erősített páncélban és harcra kész fegyverrel a
kézben. Hosszú nyelű energiadárdákat és fémágas csúzlikat
tartogattak a távolabb lévő ellenfélnek, és energiapajzsot a
közelharcra. A kaaduk megrázták magukat, amikor a
szárazföldre értek, szerteszórva a mocsárvizet sima bőrükről,
s szemükkel a szilárd talajt lesték, miközben lovasaik tovább
noszogatták őket. A sereg egyre dagadt, ahogy a mocsár
pereme felé tartottak, és amikor csatarendbe álltak, a soraik
olyan messzire nyúltak, hogy a végüket látni sem lehetett.
Miután az első hullám ellovagolt, a mocsár vize ismét
pezsegni kezdett, ahogy a fambaak kezdtek érkezni –
hatalmas, négylábú gyíkok hosszú nyakkal és vaskos,
pikkelyes törzzsel. A fambaak pajzsgenerátorokat hordoztak a
hátukon, olyan gépezeteket, amelyek összekapcsolva erőteret
fognak gerjeszteni. Ezek megvédik a gungákat a föderációsok
lövedékeitől. A fambaak nehézkesen dübörögtek a hatalmas
súlyok alatt, és a nyakukat összevissza tekergették, ahogy a
hajtóik türelmetlenül ösztökélték őket előre.
Jar Jar Binks velük lovagolt új szerepkörében, és azon tűnődött, hogy
vajon mi lesz a dolga. Legfőképpen, feltételezte, azt várják el
tőle, hogy ne legyen útban. Az biztos, hogy a többi tábornok
és még saját beosztott tisztjei is egyértelművé tették, hogy
ezt akarják. Nass főnök bizonyára remek ötletnek tartotta,
hogy tábornokká nevezze ki, de a hivatásos tisztek ennek
kevésbé örültek. Ceel tábornok, a hadsereg főparancsnoka
mogorván dünnyögött Jar Jar felé, amikor értesült a
kinevezéséről, és azt mondta neki, hogy mutasson példát a
népének, és haljon hősi halált.
Jar Jar erre azzal reagált, hogy nem is mutatkozott egészen
a kivonulás kezdetéig, ám akkor, feltételezve, hogy neki, mint
tábornoknak, a csapata élén kell lovagolnia, előre akart
ugratni. Ám a vízfelszín elhagyása után alig száz méterrel
leesett a kaadujáról. Senki sem foglalkozott azzal, hogy visszasegítse a
nyeregbe, így hát most a csapata középrészén ügetett.
– Ez bombajó! – suttogta az orra alatt, miközben a társaival együtt lovagolt
a gomolygó ködben.
Lassan, fokozatosan a gunga hadsereg maga mögött hagyta az
ingoványt, és elérte a nyílt sztyeppét, ahol a Kereskedő
Föderáció hadserege már várta őket.

Anakin Skywalker annak az épületnek az árnyékában
kuporgott, amely épp szemben állt a nabooi űrflotta
főhangárjával Theed városában. Itt is csend honolt, a roham
droidok zömét kivezényelték a mezőre, hogy elintézzék a
gunga hadsereget, a maradék pedig elszórtan a városban
járőrözött és a peremsávon őrködött. Mindazonáltal tankok
álltak a hangárkomplexum előtti téren, és egy erős kontingens
roham droid őrizte a nabooi flottát. Nem lesz könnyű
megkaparintani a vadászgépeket.
Anakin a társaira pillantott. Padmé, továbbra is egy udvarhölgy
öltözékében, Eirtaé mellett kuporgott a Jedik mellett, várva, hogy Panaka
kapitány és emberei elfoglalják pozíciójukat a négyzet alakú tér túlsó
oldalán. Sabé, az álkirálynő és az udvarhölgyei laza és erős
anyagú roham öltözéket viseltek, s energiavető lógott az
oldalukon. R2-D2 kijelzői csendesen pislogtak mögöttük húsz-
egynéhány nabooi tiszt, testőr és pilóta társaságában, akik
valamennyien harcra készen álltak. A fiú úgy látta őket, mint
egy szívszorítóan kicsiny csapatot, amely kész győzelmet
aratni; de mindössze ennyi szól mellettük.
Qui-gon és Obi-van végre ismét szóba álltak egymással. Már beszélgettek
egy keveset útközben, mióta maguk mögött hagyták a mocsarat,
néhány szót itt, néhányat ott, tartózkodó megjegyzéseket
tettek, s közben a vizet bámulták. Anakin gondosan figyelte
őket, s jobban rá tudott hangolódni a beszélgetésük
árnyalataira, mint bárki más; a hanghordozásukból is értett,
nem csupán a kimondott szavakból. Egy idő után, amikor a
szavak beforrasztották a kettejük között tátongó rést, amit
mindketten kínosnak éreztek, már egy-egy mosoly is felvillant;
igaz, csak kurta és szomorkás mosolyok, de őszinték. A Jedik
ismét régi barátok lettek: apa és fia. Nem akartak eldobni mindent egyetlen
nézeteltérés miatt. Anakin hálás volt ezért – már csak azért is, mivel a szóban
forgó véleménykülönbség miatta támadt.
Végre Padméval is beszélhetett, miközben a város felé tartottak a
keleti erdőn át. A lány mosolya minden kétségét és félelmét
eloszlatta egy pillanat alatt.
– Sajnálom, hogy nem mondhattam meg neked hamarabb –
mentegetőzött, amiért eltitkolta kilétét. – Tudom,
meglepetésként hatott.
– Semmi gond – felelte Anakin, és hanyagul vállat vont.
– A tudat, hogy királynő vagyok, megváltoztatja az
érzéseidet irányomban, ugye?
– Azt hiszem, de nem baj. A lényeg, hogy továbbra is kedvelj engem. Mivel
én még mindig szeretlek. – Reménykedve nézett a lányra.
– Ez természetes, Annie. Az, hogy felfedtem a valódi kilétemet, még nem
jelenti azt, hogy megváltoztak az érzéseim. Én most is ugyanaz a személy
vagyok, függetlenül attól, tudod-e rólam az igazat vagy sem.
A fiú gondolkodott egy pillanatig.
– Biztosan. – Felragyogott az arca. – Így hát az én érzéseim sem változtak
meg irányodban.
A lány eltávolodott, és szélesen visszamosolygott rá, s Anakin e pillanatban
tíz méter magasnak érezte magát. Így hát immár nyugodt lehetett a Jedikkel és
Padméval kapcsolatban, de új nyugtalanságok gyötörték. Mi lesz, ha
valami bajuk esik az elkövetkező küzdelemben? Mi lesz, ha
megsebesülnek vagy… Nem bírta befejezni a gondolatot.
Semmi bajuk nem lesz, ennyi az egész. Nem fogja hagyni.
Rájuk pillantott, ahogy ott térdeltek csendben a tér szélén, és
megesküdött magában, hogy óvni fogja őket, bármi áron. Ez
lesz az ő dolga. A szája megfeszült az elszántságtól, miközben
megtette esküjét.
– Amint bejutunk, Annie, keress magadnak egy biztonságos helyet, ahol
megbújhatsz, míg mindez véget nem ér! – hajolt közelebb hozzá váratlanul
Qui-gon, mintha csak olvasott volna a fiú gondolataiban.
– Jó – ígérte meg Anakin.
– És ne mozdulj ki onnan! – tette hozzá szigorúan a Jedi-mester.
A tér túloldalán Panaka és katonái elfoglalták a pozíciójukat, ahonnan
Padmé csoportjával kereszttűzbe foghatták a tankokat és a
droidokat. Padmé előhúzott egy kicsi fényrudat, és kódolt
üzenetet villogtatott Panakának a túloldalra.
Anakin körül fegyverek siklottak elő a tokjukból, és
biztosítókapcsok kattogtak.
Aztán Panaka katonái tüzet nyitottak a roham droidokra,
energiavetőikkel lézertűzesővé változtatva a fémtesteket. Más
droidok megperdültek és viszonozták a tüzet, s miközben
előrenyomultak a támadóik felé, eltávolodtak Padmé
csapatától.
Qui-gon talpra ugrott.
– Maradj a közelemben! – suttogta Anakinnak.
A következő pillanatban a fiú együtt szaladt a Jedikkel,
Padméval, Eirtaéval, R2-D2-val, a nabooi katonákkal és
pilótákkal a hangár nyitott ajtaja felé.

Jar Jar egyenes tartással ülte meg a kaaduját, s miután visszanyerte
nyugalmát, ismét elfoglalta helyét a csapata élén. A gunga
hadsereg olyan messzire terjeszkedett szét a sztyeppén, hogy
Jar Jar nem látott el a másik széléig. A madárszerű kaaduk
egyenletes tempóban trappoltak a magas fűben, s ahogy a
fejük billegett, gunga lovasaik követték a mozgásukat. A
gungak bőr- és fémsisakot és mellvértet viseltek, kicsi, kerek
pajzsokat csatoltak a derekukra, és az erőtér gerjesztésére
szolgáló háromágú energiacsomag meredt fel a nyergük
hátulján, mintha farktollak lennének. A pajzsgenerátorokat
cipelő fambaakat egyenletesen osztották el a sorok között,
hogy maximális védelmet nyújtsanak, ha majd bekapcsolják a
generátorokat. Akárcsak a tankok a droidok között, úgy
dübörögtek a hatalmas gyíkok a mozgékonyabb kaaduk
között, és a sztyepp megremegett, amerre elhaladtak.
A hadsereg élén Ceel tábornok és törzskara lovagolt Otoh Gunga és más
gunga városok lobogóját emelve a magasba hosszú póznákon.
A sereg sötét testek hatalmas hullámaként áthömpölygött
egy emelkedőn, aztán Ceel tábornok kézjelére megállt.
Egy hosszú és sekély mélyedés túloldalán várakozott a
Kereskedő Föderáció hadserege. A STAP-ekből és tankokból
álló első sorok több mint egy kilométer hosszan terültek el;
páncéllemezek és fegyverek csillogtak a delelő nap fényében.
Mintegy ezen kisebb egységek mögötti támfalként, föderációs
csapatszállítók masszív törzse lebegett szinte a talaj fölött, s
bezárt, gumószerű orrkapui egyenesen a gungák felé
mutattak. Roham droidok kezelték a tankokat és a STAP-eket;
arctalan és üres fémvázak, érzéketlenek a fájdalomra,
érzelmektől mentesen és arra programozva, hogy
elpusztulásukig harcoljanak.
Jar Jar Binks ijedten bámulta a droidsereget. Egyetlen élő
teremtményt sem lehetett látni, senki hús-vér élőlényt, senkit,
aki viszonozhatná majd a gungák bősz roham ordítását. Ahogy
ebbe belegondolt, a háta is borsódzni kezdett.
A fambaak mostanra elfoglalták a pozíciójukat, és Ceel tábornok
bekapcsoltatta a pajzsgenerátorokat. A hatalmas turbinák zümmögve keltek
életre, és vibráló, piros fény ívelt át egyik fambaa generátorától a
másikig, aztán ez az ív fokozatosan szélesedett és tágult,
mígnem akkorára növekedett, hogy beborította az összes
katonát és kaadut. A védelmező fémburok színe pirosról
aranyra változott, s úgy vibrált, akár egy délibáb a sivatagban.
Olyan volt az egész, mintha a gunga hadsereg víz alá került
volna, mintha elnyelte volna őket egy csillogó, áttetsző vizű
tenger.
A Föderáció azon nyomban próbára tette a pajzs teherbíró képességét.
OOM-9 droidparancsnok jelzésére – aki pedig a bolygó körül keringő
irányító központtól kapott parancsot – a tankok tüzet
nyitottak, lézerágyúik folyamatos energialövedékekkel
árasztották el a védőburkot. Sistergő sugárnyalábok
csapódtak a pajzsnak, s hatástalanul fröccsentek szét a
folyékony energiafelületen, amelyen képtelenek voltak áthatolni.
A védelmező burok belsejében a gungák fegyverrel a
kézben, türelmesen várakoztak, bízva a pajzsuk erejében.
A kaaduja nyergében Jar Jar Binks rángatózott és reszketett félelmében, s
különféle imákat motyogott, amelyek megóvhatják a pusztulástól,
amelynek bekövetkeztében ezek nélkül szinte biztos volt. A
föderációs tankok kérlelhetetlenül folytatták a támadásukat, s
záporként zuhogtak a sugárnyalábok a védőburokra. A
villanások, lángok és robbanások vakítóak és fülsiketítőek
voltak, de a gungák nem hátráltak meg.
Végül a Föderáció fegyverei elcsendesedtek. A
próbálkozásuk a pajzs áttörésére nem hozott eredményt. A
védelmező sátor alatt a gungák éljeneztek és diadalmasan
rázták a fegyvereiket.
Ám ekkor a STAP-ek és a tankok visszavonultak, és a
hatalmas csapatszállítók kúsztak előre. A gömbölyű orrkapuk
nyílni kezdtek, s ahogy szélesre tárultak, nagy halom
tartóállvány jelent meg. Az állványok hosszú síneken
gördültek előre, és ügyesen összecsomagolt, kampón lógó
roham droidok sora vált láthatóvá, egyik a másik után. Amikor
az állványok teljesen kigördültek, leereszkedtek a talaj
szintjére, elváltak egymástól, s pillanatokon belül több ezer
kampón lógó roham droid töltötte be a csapatszállítók előtti
térséget.
A gunga hadsereg előtt Ceel tábornok és parancsnokai
aggódva pislogtak egymásra.
Aztán a tárolók eleresztették a roham droidokat, amelyek egyszerre
érkeztek álló pozícióba, kinyújtott karral és lábbal, egyenes testtel. A
fémkezek egyszerre nyúltak hátra, hogy előhúzzák a sugárvetőket,
amellyel mindegyiküket felszerelték.
OOM-9 parancsára a szabályos alakzatban helyezkedő
roham droidok menetelni kezdtek a gunga hadsereg irányába;
csillogó fémoszlopaik betöltötték a sztyeppét láthatártól
láthatárig.
A gunga pajzsfalat arra tervezték, hogy eltérítse a
hatalmas, lassú mozgású, nagy tömegű objektumokat, mint
például a tüzérségi járművek, s kivédje az olyan sebesen
mozgókat, amelyek rendkívüli hőt gerjesztenek, mint például
a tűzfegyverek lövedékei. Ám nem védelmezett lassan mozgó, kicsi
droidok ellen – még akkor sem, ha ilyen hatalmas számban támadnak. Jar Jar
Binks azt kívánta, bárcsak valahol másutt lehetne, s arra gondolt, hogy
bármily hatalmas is a gunga hadsereg, eltörpül az ellenük vonuló
fémszerkezetekhez képest.
Azonban a gungák csatára készültek, és nem rettentek meg
annyira az ellenséges túlerőtől, hogy megfutamodjanak.
Véges-végig a soraikon a gungák működésbe hozták
villámrúdjaikat és egyenes nyelű parittyáikat, s felkészültek az
összecsapásra. Annak az emelkedőnek a lábánál, ahol
várakoztak, a roham droidok első sorai elérték az energiamező
külső peremét, és áthatoltak azon. A pajzs nem hatott rájuk. A
droidok a vállukhoz emelték a fegyvereiket, és lőni kezdtek.
Hatalmas, görbe harci kürtök rivalgása közben a gungák
viszonozták a tüzet. Villámrudak hullottak záporesőként a
közeledő droidokra; a nyél és a hegy egyaránt felrobbant
becsapódáskor, s fém végtagokat és – törzseket szaggattak
darabokra. Csúzlikból és parittyákból kilőtt energialövedékek
következtek, s további veszteségeket okoztak. Aknavető-
lövedékek csapódtak be a droidsorok közepébe, és hatalmas
lyukakat vágtak a szabályos alakzatokban. A roham droidok
megtántorodtak és lelassultak, de aztán visszanyerték az
egyensúlyukat, és jöttek tovább; százak foglalták el az
elesettek helyét, s vakon meneteltek be a védőburok
belsejébe és a gunga fegyverek lövedékei elé.
A törzstisztjei körében Ceel tábornok sürgette a harcosait,
hogy folytassák, és megerősítette a védelmet a fambaak és a
pajzsgenerátorok előtt, hiszen tudta, hogyha a védelmező
energiaburok megszűnik, a föderációs tankok azonnal lőni
kezdenek.
A napfény megcsillant a roham droidok fémrészein és a
gungák narancsszínű bőrén, ahogy az első sorok
összecsaptak.
Jar Jar leküzdötte a késztetést, hogy behunyja szemét a közeledő
végzet előtt, a kaaduja horpaszába vágta a sarkát, és társaival
együtt ő is rohamra indult.

***

A theedi palota tróntermének viszonylagos nyugalmában, egy olyan
helyen, amit biztonságosnak gondoltak bármiféle valós veszélytől, Nute
Gunray és Rune Haako egy óriási képernyőn nézték a
főhangárban tomboló csata képeit. A Jedi-lovagok már
bejutottak az építménykomplexumba, s miközben a nabooi
katonák és pilóták is betódultak a nyomukban, a villogó
fényszablyák félelmetes rendet vágtak az őket feltartóztatni
szándékozó droidok között.
– Hogy juthattak be a városba? – suttogta Rune Haako döbbenten.
Nute Gunray a fejét rázta.
– Nem tudom. Én úgy tudtam, a csatát jóval távolabb vívják meg. – Szeme
tágra nyílt. – Ez túl közel van!
Egyszerre perdültek meg, amikor Darth Maul lépett be a terembe hosszú
markolatú fénykardjával a kezében. Sárga szempár villogott a Sith vörös és
fekete tetoválású arcából, és sötét köpönyege mögötte hullámzott.
Nute Gunray és Rune Haako ösztönösen elhátráltak; egyikük sem szeretett
volna az útjába kerülni.
– Lord Mául – köszöntötte Gunray, és kurtán felé biccentett.
Darth Maul megvetően pillantott rá.
– Megmondtam, hogy több van e mögött, mint aminek látszik! – Vad,
megszállott tekintettel meredt rájuk. – A Jedik nem véletlenül jöttek
Theedbe, alkirály. Megvan a saját tervük, hogy legyőzzenek
minket.
– Tervük? – kérdezte a neimoidi aggódva.
– Amely kudarcot vall majd, erről biztosíthatom. – A tetovált
ábrázat gonoszul csillogott a fényben. – Oly rég vártam már ezt.
Egy életen át készültem rá. A Jedik megbánják majd a döntésüket, hogy
visszatérnek ide.
Recsegő hangjának éle ijesztő volt. A Sith alig várta már az
összecsapást; teste szinte tekergett, ujjai rászorultak a
fegyverre. A neimoidik nem irigyelték azokat, akik megjelenésére
áhítozott.
– Várjanak itt a visszatértemig! – parancsolta kurtán, és elsietett mellettük.
– Hová megy? – kérdezte Nute Gunray szinte eszelősen,
ahogy a Sith Lord átvágott a termen a suhanó dokkok
irányába.
– Mit gondol, hová megyek, alkirály? – gúnyolódott Darth Maul.
– A főhangárba, hogy megszabadítsam magát a Jediktől
egyszer s mindenkorra.

21
Anakin Skywalker berontott a főhangár nyitott ajtaján a
Jedik és Padmé után, s R2-D2 meg a nabooi
szabadságharcosok ott tolongtak a nyomukban. Roham
droidok szálltak szembe velük, de a fényszablyák és a
sugárvetők darabokra szabdalták az elsőként érkezőket,
mielőtt a többi megtudhatta volna, hogy mi történik. Aztán a
droidok rendezték soraikat, és megpróbáltak segítséget hívni
kívülről, ám Panaka kapitány és társai azokat már
foglalkoztatták a téren, és a következő pillanatban a Jedik és a
nabooiak kerültek fölénybe.
Anakin, Qui-gon utasításának engedelmeskedve azonnal a legközelebbi
vadászgép törzse mögé vetette magát, miközben lézerlövedékek
surrogtak körülötte tündöklő villanásokkal.
– A hajóikhoz! – kiáltotta Padmé a pilótáira, s közben a katonái élén
sugárzáport zúdított a hátráló roham droidokra.
Lebukva és fél térdre ereszkedve gyors, precíz mozdulatokkal
lövöldözött, és egyik droidot a másik után terítette le,
lövedékei halálos pontossággal találtak célba. A Jedik
közvetlenül előtte küzdöttek, felfogva a droidok
lézerlövedékeit a fénykardjukkal, s lecsapva azokra a peches
egyedekre, amelyek az útjukba kerültek. Azonban Padmé volt
az, akiről Anakin képtelen volt levenni a tekintetét, mert
nemcsak hogy nem ismerte a lányt erről az oldaláról, de nem
is sejtette, hogy ilyen is tud lenni. Padmé egy harcedzett
katona ügyességével és megfontoltságával mozgott, és már
egyáltalán nem egy fiatal nőnek tűnt, hanem egy halált osztó
harcosnak.
Eszébe jutott az az álma, amelyben Padmé vezet harcba
egy hadsereget egy másik helyen és időben, és hirtelen ez az
álom már nem is tűnt olyan lehetetlennek.
A behatoló csapat pilótái és a hangárrekeszekből kiszabadított
R2-es egységek sebesen szóródtak szét a lézerlövedékek
záporában, hogy megszállják a nabooi vadászgépeket.
Felkapaszkodtak a gépek fedélzetére, s a pilóták a
pilótafülkében, az R2-esek pedig a foglalatukban azonnal
üzembe helyezték a műszerpultot, és beindították a
hajtóműveket. Motorok bömbölése töltötte be a hatalmas
hangárt, elnyomva a lövöldözés zaját, s szinte fülrepesztő
crescendóvá fokozódva. A gépek egytől egyig lebegni kezdtek,
és felszállási pozícióba helyezkedtek.
Egy nabooi pilóta rohant el Anakin mellett, és bemászott
abba a vadászgépbe, amely mögött ő kuporgott.
– Jobb lesz, ha eltűnsz innen, fiú! – kiáltotta le a
pilótafülkéből. – Keress másik rejtekhelyet! Ez már nem sokáig
nyújt védelmet!
Anakin meggörnyedve szaladt el onnan, miközben lövedékek
cikáztak a feje fölött, a felszállni készülő hajókat véve célba. A
vadászgép, amely mögött egy pillanattal ezelőtt rejtőzött,
lebegni kezdett, és a nyitott hangárajtó felé fordította orrát.
Néhány gép ekkor már bömbölő hajtóművel zúgott el a kék ég
felé.
Miközben a Jedik megpróbálták a droidokból álló
hangárőrséget még jobban visszaszorítani, Anakin sietve új
rejtekhelyet keresett. Aztán meghallotta, ahogy R2-D2 füttyög
feléje egy másik, közeli vadászgépből, amelynek foglalatába a
kicsi droid már csatlakoztatta magát; domború fejét
körbeforgatta, s kijelzőit villogtatta. A fiú záporozó lézertűz
közepette keresztülfutott a szétszórtan heverő harcidroid-
darabok között a géphez, és megkönnyebbült sóhajjal
beugrott a pilótafülkébe.
E biztonságos fedezékéből figyelte, ahogy az utolsó pár
nabooi vadászgép is kizúg a hangárból. Az elsőnek sikerült,
ám a másodikat tanktűz találta el, oldalra taszította, s az
megperdülve belefúródott a padlóba, és lángoló gömbbé
változva felrobbant. Anakin hunyorgott, és lejjebb húzódott.
Ekkor Panaka, Sabé és a nabooi katonák, akik eddig
odakinn harcoltak, egyfolytában tüzelve berontottak az ajtón.
A kereszttűzbe kapott droidokat pillanatok alatt leszedték és
megsemmisítették. A Jedik, Padmé és Panaka sietve megtárgyalták a
helyzetet, aztán a teljes nabooi csapat megindult a hangár egyik kijárata felé,
amely közvetlenül Anakin rejtekhelye mellett nyílt.
– Hé, hová mentek? – dugta ki a fejét a fiú a pilótafülkéből,
ahogy elhaladtak mellette.
– Annie, te maradj itt! – parancsolta Qui-gon, és intett, hogy
húzódjon vissza. Hosszú haja vadul lengett, arca feszültnek
tűnt. – Maradj, ahol vagy!
A fiú rá se hederítve felállt.
– Nem! Veled akarok menni és Padméval!
– Maradj a gépen! – recsegte Qui-gon olyan hangon, amely nem tűr
ellentmondást.
Anakin dermedten bámulta, ahogy a kis csapat fegyverrel a
kézben az ajtóhoz ront. Nem akart itt maradni egyedül.
Eszében sem volt, hogy elengedje Qui-gont és Padmét a
közeléből, mivelhogy nem kelhet a védelmükre, ha itt marad
ebben az üres hangárban.
Még mindig ezen morfondírozott, amikor a teljes csoport
megtorpant a kijárat előtt. Egy sötét kámzsás alak lépett be
azon az ajtón, egyenesen velük szemben. Anakinnak a
torkába szorult a lélegzete. Ugyanaz a Sith Lord volt, aki rájuk
támadt a Tatuin sivatagában, egy veszélyes ellenfél, s mint
Qui-gon később elárulta neki, a Jedi-lovagok ellensége. Úgy
lépett ki az árnyékból, akár egy hatalmas homoki párduc, s
maszkszerű, vörös és fekete tetovált arcából sárga szeme
türelmetlenségtől és haragtól villogott.
Elzárta a kiutat, és hosszú markolatú fényszablyával a kezében várta a
Jediket és társaikat. Panaka kapitány és katonái azonnal elhátráltak. Aztán
Qui-gon parancsára Padmé és udvarhölgyei is utat nyitottak, ámbár kevésbé
gyorsan és szemmel láthatóan vonakodva.
Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi ketten maradtak a Sith Lorddal szemben.
Mindketten ledobták a köpenyüket, és aktiválták fényszablyájukat. Szarvas
ellenfelük ugyanúgy levette a köpenyét, aztán magasba emelte hosszú
markolatú fénykardját, mintha közszemlére kívánná bocsátani.
Ragyogó fénypenge vágódott ki a nyél mindkét feléből, s
imigyen egy halálos, kettős pengéjű fegyverré változott.
Mosoly suhant végig tulajdonosa kegyetlen arcán, ahogy
hanyag, nemtörődöm mozdulattal meglendített fegyverét, így
köszöntve a két Jedit.
Qui-gon és Obi-van kettéváltak, és lassan közelítettek feléje.

A Theedtől délre húzódó sztyeppén a csata a Kereskedő
Föderáció és a gunga hadsereg között elérte csúcspontját.
Gungák és roham droidok bonyolódtak közelharcba; kétéltű
testek és fémvázak vegyültek össze. A pajzsgenerátorok még
mindig tétlenségre kárhoztatták a föderációs tankokat.
Csupán a droidok jutottak keresztül a védőburkon, ám ezek
sokkal többen voltak, mint a gungák, és Cell tábornok már az összes
tartalékát bevetette a küzdelembe.
Jar Jar Binks e forgatag kellős közepén harcolt; egy
villámrudat használva buzogány gyanánt erre-arra forgolódott
és bukdácsolt, s vadul ugrándozott. A lába beleakadt annak a
roham droidnak a vezetékgubancába, amelyet ő trancsírozott
fel pár pillanattal azelőtt, és mivel nem bírt kiszabadulni a
roncsból, maga után vonszolta a fejetlen torzót. A droid,
dacára annak, hogy elvesztette a fejét, automata módban
működött, s miközben Jar Jar összevissza szökdécselt, ő
folyamatosan lődözött, s lövedékei gyakrabban találtak el
droidot, mint gungát, s rendet vágott a megingó sorok között.
– Ez bombajó! Ez bombajó! – kiabálta a gunga újra és újra, miközben
lesújtott a dárdájával, és megpróbált szabadulni fejnélküli társától.
Amikor végre kiszabadult, és sikeresen beledöngölte a droid
maradványait a földbe, azon kapta magát, hogy egy jókora
szabad térség kellős közepén áll, amelyet mindenki nagy
ívben elkerült. Egy iszonyatosan hosszú pillanatig Jar Jar a szó
szoros értelmében nem tudta eldönteni, melyik irányba forduljon.
Ekkor kiáltás harsant fel a legközelebbi gungák felől.
– Jar Jar Binks! Jar Jar Binks!
– Gi? Én? – zihálta a zavarodott gunga.
Fellelkesült gunga katonák özönlöttek köréje, és ismét
előrenyomultak, magukkal sodorva őt is ebben a váratlan
ellentámadásban.
Azonban a föderációsok, a gungákkal ellentétben más
fegyvereket is tartalékoltak. OOM-9, a bolygó körüli pályán
keringő irányító állomásról kapott parancsnak
engedelmeskedve, egy üteg romboló droidot rakodtatott ki a
csapatszállítókból. Ezek legördültek a hosszú rámpán, át a
szabad füves területen, s a szétcincált roham droidok
maradványai között begurultak a gunga energiaburkon
belülre. Átalakultak harci formájukba, megkezdték
előrenyomulásukat a csatatéren, és kettős sugárvetőjüket
kisütötték minden lépésükkor. Gungák és kaaduk dőltek véres
halomba, azonban máris újabb gungák léptek az elesettek
helyére, lelassítva a romboló droidokat, s nem hátrálva meg.
A csata előre-hátra dühöngött, és nem lehetett tudni a kimenetelét.

Anakin Skywalker fogadalmat tett, hogy megvédi Qui-gon Jinnt és Padmét
a bajtól, s hogy valamiképpen gondoskodik arról, hogy semmi ne történhessen
velük. Amikor erre megesküdött, tudta, hogy ezt nagyon nehéz lesz
megtartani. Valahol a tudata mélyén, ahol a magánjellegű
vallomásokat őrizte, tudta, hogy elég nagy butaság volt
ilyesmit megfogadni. Ám ifjú volt és vakmerő, s élete eddigi
részét hasonló elhatározások töltötték ki, mivel ha másképp
próbált volna életben maradni, már réges-rég összeroppant
volna. Nem lett volna könnyű, különösen egy rabszolga
számára. Csupán azért maradhatott életben, mivel apró
győzelmeket aratott nehéz helyzetekben, és mivel mindig is
hitte, hogy egy napon majd változtatni fog mindazon, amibe
beleszületett.
Az, hogy hitt önmagában, elnyerte jutalmát. Az életét
örökre megváltoztatta az a győzelem, amelyet alig pár nappal
ezelőtt a gondolaversenyen aratott a Tatuinon.
Ennek tudatában nem volt olyan különleges azon elhatározása, hogy
valamiképpen befolyásolni fogja egy Jedi-lovag és a Naboo
királynőjének életét, még ha nem is tudta, pontosan
miképpen. Nem félt felvállalni ilyen felelősséget. Nem
tántorította el a választott feladat nagysága.
Ám elhatározása most tétetik próbára.
Qui-gon és Obi-van villogó fényszablyával csaptak össze a Sith
Lorddal, és ez olyan hangot produkált, mintha gyémántélű
fűrész vágott volna bele sikoltva a fémbe. A harcoló felek a
hangár közepén forgolódtak, támadtak és védekeztek, aztán
ismét támadtak és visszavágtak ebben a heves, irgalmat nem
ismerő, könyörtelen küzdelemben. A Sith Lord ruganyos volt
és szélsebes, s magabiztosan és nagy könnyedséggel táncolt
a két Jedi között, s inkább ő támadta mindkettőjüket, ahelyett
hogy védekezett volna. Remek vívó – ezt Anakin azonnal
megállapította –, talán még az ellenfeleinél is jobb. És a
magabiztossága zavarba ejtő. Nem lesz könnyű legyőzni.
Azonban időközben Padmé és a nabooiak még
veszedelmesebb helyzetbe kerültek. A hangár túlsó végéből, a
tér irányából háromosztagnyi romboló droid gördült be, és
harcra készülve megkezdték kicsomagolni magukat. R2-D2
látta meg őket elsőként, és füttyögéssel figyelmeztette a fiút.
Anakin erővel vonta el a tekintetét a Jedikről és a Sith Lordról.
A romboló droidok átalakultak támadó formába, és máris
támadásba lendültek, folyamatos lézertűzzel árasztva el a
nabooiakat. Néhány katona azonnal elesett, és egy levágódó
sugárnyaláb Sabét is eltalálta, a lány megtántorodott, és
Panaka karjába rogyott. Padmé és társai elszántan viszonozták
a tüzet, de vissza kellett vonulniuk fedezékbe.
– Segítenünk kell, Artu! – szögezte le a fiú, és felállt a pilótafülkében azzal
a szándékkal, hogy csinál valamit, bármit.
Reménytelenül kutatott valami fegyver után.
Azonban R2-D2 hamarabb kapcsolt. A kis droid már rácsatlakozott a
vadászgép komputerrendszerére, és fények villantak fel a
műszerpulton, ahogy üzembe helyezte a hatalmas
hajtóművet. Abban a pillanatban bömbölve kelt életre az
egész, és az ijedt Anakin meglepetésében visszazuhant a
pilótaülésre.
A hajó lassan lebegni kezdett, és kiúszott a leszállóhelyéről.
– Nagy vagy, Artu! – kiáltotta Anakin izgatottan, s máris megragadta a
botkormányt. – Na, nézzük…
Úgy fordította a vadászgépet, hogy a közeledő romboló
droidok felé nézzen. Kétségbeesett sietséggel tanulmányozta
a műszerpultot, hogy megtalálja a fegyverrendszert. Tudott
valamicskét a vadászgépekről a szétszedett roncsok alapján,
de nem ismerte a nabooi vadászgépeket, azok
fegyverrendszeréről pedig halvány fogalma sem volt. Tudása
java részét az irányító rendszerek és hajtóművek ismerete
képezte, s ezeket is csupán versenygondoláknál, suhanóknál
és kiöregedő félben lévő utasszállítóknál látta.
– Melyik az, melyik? – motyogta, miközben az ujjai határozatlanul jártak a
gombok, fogantyúk és kapcsolók között.
Egy pillanatra felemelte a fejét. Az egyik nabooi katona épp
ekkor esett össze; a sisakja és a sugárvetője csörömpölve
repült el oldalra. Lézernyalábok égették a fémpilléreket és a
falat a védekezők körül, és a romboló droidok
ellenállhatatlanul nyomultak előre Padmé egyre csökkenő
csapata ellen.
Kétségbeesésében Anakin átkapcsolt egy halom vörös panelba ágyazott
kapcsolót. A vadászgép azon nyomban veszettül rázkódni kezdett, jelezve,
hogy gond van a stabilizációval.
– Hoppá, ez nem jött be! – zihálta a fiú, és visszakattintotta a kapcsolókat a
helyükre. A pillantása négy sötét gombra esett, amelyeket zöld körök vettek
körül egy bemélyesztett panelrészen. – Talán ezek…
Lenyomta a gombokat. Az orrágyúk azon nyomban tüzelni kezdtek, és
lézerlövedékeik a romboló droidokba fúródtak. Három közülük
megfeketedett, füstölgő ronccsá változott.
– Igeeen! Droidelhárítók! – kiáltotta diadalmasan, és mögötte R2-D2
jóváhagyóan füttyögött.
A megmaradt romboló droidok feléje gördültek, s szétszóródtak, hogy
nehezebb célpontot nyújtsanak. Mögötte Padmé, az udvarhölgyei,
Panaka és a megmaradt nabooiak a palota irányába vezető
kijárat felé rohantak. Anakin a pilótafülke pereme fölött leste,
mint tűnnek el biztonságosan az ajtón át.
– Sok szerencsét! – suttogta.
A romboló droidok őt lőtték; mindenfelé sugárlövedékek
robbantak, és a karcsú vadászgép rázkódott. Anakin oldalra
pillantva látta, ahogy a Sith Lord visszafelé szorítja a Jediket a
hangárban, bekényszeríti őket egy oldalsó helyiségbe, s
iszonyatos dühvel készteti őket újra és újra meghátrálásra.
Aztán ők hárman is eltűntek a szeme elől, és a fiú egyedül
maradt a támadóival.
Egy lézer telibe találta a vadászgép orrát, és oldalra
penderítette. A fiú még erősebben markolta meg a
botkormányt. Viszonozta a tüzet, de a romboló droidok kitértek a
szórásirányból, és a lövedékei csupán a hangár falát pörkölték.
Ismét lebukott a pilótafülke pereme alá, és tekintetét a
műszerpulton futtatta.
– Pajzsok! – sziszegte, és miközben lézerlövedékek csapódtak be
mindenfelé körülötte, kényszerítette magát, hogy összpontosítson. –
Mindig a jobb oldalon! A pajzsok mindig jobb felől vannak!
Felkattintott néhány gyanús kapcsolót, és az utánégető
kamra felmorajlott. Átkapcsolt még egyet, aztán egy újabbat.
A botkormány kiszabadult a markából, és a vadászgép
körbefordult, majd kisüvített a hangárajtón, és meredeken emelkedni kezdett.
A pilótafülke fedőburka simán a helyére kattant, mintegy
foglyul ejtve a fiút.
– Artu, mi történik!? – sikoltotta. R2-D2 ideges füttyögései hallatszottak az
interkomon keresztül. – Igen, tudom, hogy bekapcsoltam valamit!
– válaszolta a fiú. – Nem, nem nyúlok semmihez! –
Visszanyerte a lélekjelenlétét, ahogy a füttyögések
folytatódtak, és leolvasta az R2-es mondandóját a pilóta
fülkéje kijelzőjéről. – Robotpilótára kapcsoltam? Jól van, próbáld
visszavenni a vezérlést!
A karcsú, sárga vadászgép maga mögött hagyta a Naboo
légkörét, és kilépett az űrbe; a bolygó zöldes és kékes
drágakőként zsugorodott bele a feketeségbe.
Előtte egy csomó apró, ezüst pötty tűnt fel, amint egyre
növekedtek. Más gépek.
– Hová megyünk, Artu? – zihálta Anakin, és még mindig a
műszerpultot igyekezett kiismerni.
A kommunikációs rendszer felvijjogott, és egy pillanattal
később Ric Olié és a többi nabooi pilóta hangja hallatszott,
akik előtte röppentek ki a hangárból.
– Itt Bravó Vezér – recsegett Ric ismerős hangja az éteren
át. – Bravó Kettő, tartóztasd fel az ellenséges gépeket! Bravó
Három, irány az átvivőállomás!
– Vettem, Bravó Vezér – jött a válasz.
Anakin most már jól látta őket; az ezüst pöttyök
felismerhető alakot öltöttek, nabooi vadászgépekké változtak,
s szétszóródva a feketeségben a jóval hatalmasabb, szögletes
föderációs csatahajó felé tartottak.
– Ellenséges gépek előttünk – hallatszott hirtelen Ric Olié
hangja a rádión keresztül.
Ugyanabban a pillanatban R2-D2 sietve füttyögni kezdett Anakinnak. A fiú
érezte, ahogy a gyomra összeszorul, amikor elolvasta az üzenetet.
– Hogy érted azt, hogy a robotpilóta keresi a többi gépet? Miféle többi
gépet? – Szemét a nabooi vadászgépek felé villantotta. – Nem azokat?
R2-D2 gyors füttyögéssel megnyugtatta, hogy igenis azokat. Anakin
összehúzta magát az ülésben.
– A robotpilóta odavisz minket… hozzájuk? A csatába? – Villámgyorsan
döntött. – Nos, azonnal kapcsolj le a robotpilótáról, Artu!
Az asztromechanikai droid sípolgatott és fütyörészgetett még valamit.
– Nincs kézi vezérlés! – kiáltotta Anakin kétségbeesetten. – Vagy
legalábbis nem találom! Át kell alakítanod az áramköröket vagy ilyesmi! Artu,
siess!
Tehetetlenül meredt ki a pilótafülke üvegén keresztül az űrre,
miközben egyenesen a föderációs vadászraj sűrűjébe tartott,
és fogalma sem volt arról, hogyan menthetné a bőrét.

22
Qui-gon Jinn az egyik legképzettebb vívónak számított a Jedi-rendben. Az
a Jedi-mester, aki kiképezte, a legjobb tanítványának tartotta
oktatómunkájának elmúlt négyszáz éve alatt. Qui-gon szerte a
galaxisban harcolt már kurta élete alatt, méghozzá
legtöbbször olyan reménytelen helyzetben, amikor sokaknak
esélyük sem lett volna a helyében. Ám ő túlélte ezeket az
összecsapásokat, melyek minden lehetséges módon próbára tették a
tudását és eltökéltségét.
Ezen a napon azonban "emberére" talált. A Sith Lord, aki
ellen Obi-van támogatásával küzdött, legalább olyan jól bánt a
fegyverrel, mint ő, ám jóval fiatalabb és erősebb volt. Qui-gon
már a hatvanhoz közeledett; ifjúkora elmaradt mögötte, és az
ereje egyre fogyatkozott. Egyetlen előnye, már ha
beszélhetünk ilyesmiről, jelentős tapasztalatából és intuitív
megérzéseiből adódott, amellyel ki tudta számítani, miként
forgathatja ellene a fénykardot az ellenfele.
Obi-van életerős ifjúként küzdött, ám őmögötte még alig állt
néhány összecsapás, és egyáltalán nem számított
harcedzettnek. Együttesen képesek voltak ellenállni a Sith
Lordnak, ám arra, hogy megszorítsák a veszedelmes
ellenfelet, jóformán esélyük sem volt.
Darth Maul elérte tudása tetőfokát, sosem volt még jobb
formában, és ereje is a csúcson volt. Ráadásul szinte messiási
gyűlöletet és utálatot érzett a Jedi-lovagokkal, a Sithek
évezredes ellenségeivel szemben. Egész életében ezért a
pillanatért dolgozott és gyakorolt, hogy megküzdhessen egy
Jedi-lovaggal. Az már külön jutalomnak számít, hogy egyszerre
kettővel vívhat. Nem félt és nem is kételkedett abban, hogy ő
fog győzni. Oly módon összpontosított – és ezt Qui-gon
azonnal felismerte –, mint ahogy egy Jedi fókuszál a jelenre,
pontosan tudva, mi szükségeltetik a megfelelő pillanatban.
Qui-gon látta ezt megszállott tekintetében és vörös-feketére
tetovált arcán. A Sith Lord élő példája volt annak, amit a Jedi-
mester mindig is magyarázott Obi-vannak arról, miként tudja
legjobban érzékelni az Erő akaratát.
A három harcos villogó fénykardokkal vívott a hangárban,
és minden tudásukat bevetették, amire szert tettek az elmúlt
évek alatt. A Jedi-lovagok folyamatosan próbálták a támadást
erőltetni, és végül a Sith Lord eltávolodott a nabooiaktól meg
a vadászgépektől, és a hangár távolabbi fala felé hátrált. Ám
Qui-gon felismerte, hogy bár úgy tűnik, mintha ő és Obi-van
szorítanák őt egyre visszább, valójában a Sith Lord irányítja a
küzdelmet. Meghökkentő ügyességgel pörögve, forogva,
ugrálva, táncolva vitte magával őket az ellenfelük egy
önmaga által kiválasztott hely felé. Ereje és gyorsasága révén
könnyedén kivédte a támadásaikat, miközben
visszavágásaival megingathatatlanul kereste a rést a
védelmükben.
Qui-gon eleinte nagy elánnal vetette bele magát a
küzdelembe, mivel érzékelte, mennyire veszélyes az
ellenfelük; mielőbb véget akart vetni az összecsapásnak.
Hosszú haja mögötte lebegett, miközben vadul és elszántan
támadott. Obi-van ugyanezt tette; követte mesterét. Harcoltak
már együtt ezelőtt is, így pontosan ismerték egymás
mozdulatait. Qui-gon képezte ki Obi-vant, és bár az ifjú Jedi
vívótudása egyelőre nem ért fel az övével, hitte, hogy egyszer
majd Obi-van sokkal jobb vívó lesz, mint ő valaha is.
Tehát gyorsan lerohanták a Sith Lordot, és csaknem olyan gyorsan
felfedezték, hogy a legjobb tudásuk is kevés ahhoz, hogy gyors sikert érjenek
el. Ezután visszafogták a lendületet, és ritmusban összedolgozva fárasztották
ellenfelüket, várva, mikor hibázik. Ám a Sith Lord túl jó volt ahhoz, hogy
hibázzon, és így a csata egyre hosszabbra nyúlt.
Kiverekedtek magukat a főhangárból egy ajtón át, amely az
energiaközpontba vezetett. Futóhidak és függő konzolok
nyúltak át széltében-hosszában keresztezve egymást egy üreg
fölött, amelyben soros generátorok húzódtak. A hatalmas
teremben súlyos gépezetek búgtak, zümmögtek. A
bizonytalan fény elenyészett a gőzfelhők és az árnyékos
részek között. A Jedik és a Sith Lord a generátorok fölötti egyik
futóhídon vívták tovább a küzdelmüket, és a fémváz csengve-bongva verte
vissza csizmáik dübbenéseit és fénykardjuk csattanásait.
Egyedül az energiaközpont belsejében, a theediektől és a
megszállóktól nem zavartatva a csata intenzitása fokozódott.
A Sith Lord átszökkent a hídról, amelyen eddig verekedtek, egy
fentebbire, és különös arca fénylett a csata hevétől és a
sajátságos gyönyörtől. A Jedik követték; egyikük előtte, a
másikuk mögötte ugrott fel, így két oldalról támadhatták.
Szinte végigverekedték magukat a teljes hídon, miközben
villogó fényszablyáik szikrákat szórtak szerte a fémről.
Aztán Darth Maul kibillentette Obi-vant az egyensúlyából,
és egy erőteljes rúgással teljesen átlódította az ifjú Jedit a
korláton. Kihasználva, hogy a Sith Lord Obi-vannal foglalkozik,
Qui-gon egy erőteljes rohammal Darth Mault is
átkényszerítette a korláton. A Sith Lord lebukfencezett, és
keményen érkezett egy néhány szinttel Obi-van alatt lévő
futóhídra. A zuhanás erejétől vagy talán annak
váratlanságától szemmel láthatóan elkábult, és Qui-gon,
érzékelve, hogy ez jó alkalom az összecsapás lezárására, leugrott utána.
Azonban a Sith Lord pillanatok alatt talpra ugrott, és szélsebesen menekülve
új irányba vitte a küzdelmet.
Ekkorra már Obi-van is összeszedte magát, s máris iramodott mestere
után, aki Darth Mault üldözve rohant a futóhídon az
energiaközpont egy távolabbi kijárata felé. A Jedi-mester teljes
erejéből rohant, karjával és lábával segítette mozgását,
miközben a fénykardja fel-le villogott. Mostanra alaposan
elfáradt, szinte a végkimerülés határára jutott, de a Sith Lord
végre védekezni kényszerült, és ő nem akart lehetőséget adni
neki, hogy összeszedhesse magát.
– Qui-gon! – kiáltott utána Obi-van, próbálva utolérni, de a Jedi-mester
nem lassított.
Egyik a másik után suhantak ki a keskeny ajtón a folyosóra. Az
eszeveszett hajsza hevében szinte gondolkodás nélkül
cselekedtek, és már jól benn jártak a folyosón, mire
rádöbbentek, mi az. Lézerlövedékek vágódtak le szisszenve a
merevítőoszlopokról, s hosszú fénycsíkok osztották öt részre a
folyosót. A lézerek akkor léptek működésbe, amikor a Sith
Lord és a Jedi-lovagok berontottak az ajtón. Darth Maul, aki
legelöl rohant, jutott a legmesszebbre; a négyes és az ötös fal
között került csapdába. Qui-gon, aki közvetlenül a nyomában
loholt, egy fallal hátrébb ragadt. Obi-van pedig, aki
meglehetősen lemaradt tőlük, még az első falon sem jutott
túl.
Az ellenfelek mozdulatlanná dermedtek a villogó lézerek között, s
valamiféle kiutat kerestek, de nem találtak. Az energiaközpont
olvasztóverméhez vezető szervizfolyosón álltak. S ezt a folyosót
automata lézerek védték az illetéktelen behatolóktól.
Valószínűleg a folyosó mindkét oldalán lehetett egy-egy
hatástalanító kapcsoló, ám azzal már elkéstek, hogy
megkeressék.
A Jedi-lovagok rámeredtek a lézertől szabdalt folyosó
túlfelén lévő Sith Lordra, aki gonoszul rájuk vigyorgott. Ne
aggódjatok, olvashatták ki sötét ábrázatából, nem kell sokáig
várnotok rám.
Qui-gon jelentőségteljes pillantást váltott Obi-vannal, aztán
térdelő helyzetbe ereszkedve meditálni és várni kezdett.

Padmé Naberrie, a Naboo királynője az udvarhölgyeivel,
Panaka kapitánnyal és a katonáival sietve mentek végig
azokon a járatokon, melyek kivezettek a főhangárból és a
városon keresztül a palotába tartottak. Épületről épületre,
folyosóról folyosóra meg kellett harcolniuk azokkal a roham
droidokkal, amelyeket a Theed őrzésére hagytak hátra.
Egyaránt találkoztak magányos droidokkal és egész
osztagokkal. Semmi mást nem tehettek, inkább csak kivágták
magukat a harcból, de nem bonyolódtak teljes ütközetbe.
Ennek következményeként kerülték a közvetlen alagutakat,
és inkább kitérő mellékjáratokban nyomultak előre, ahol
kevésbé volt valószínű, hogy droidokkal találkoznak. Eleinte
nem volt más választásuk, egyenesen a palota felé tartottak,
a főhangárban dühöngő harcból menekülve, remélve, hogy a
gyorsaságuk és a meglepetés segítségével átverekedhetik
magukat az őrségen. Aztán amikor ez nem jött be, Panaka
valamivel óvatosabb lett. Föld alatti alagutakon, rejtett
folyosókon és összekötő hidakon közeledtek, amelyek
elkerülték az utcákon és tereken járőröző droidokat. Amikor
felfedezték őket, a lehető legnagyobb gyorsasággal
visszavonultak, és meghúzódtak valahol, amíg a veszély el
nem múlt.
Végül sokkal hamarabb érték el a palotát, mint azt Padmé remélni
merte; egy konzolhídon át bejutottak az egyik őrtoronyba,
majd a hatalmas termeken át a trónterem felé indultak.
Valahol félúton járhattak, amikor egy csapat roham droid bukkant ki az
egyik sarok mögül, és azonnal tüzet nyitottak rájuk. Padmé és társai a csarnok
bemélyedéseihez és ajtónyílásaihoz lapulva viszonozták a tüzet, és kiutat
kerestek. Egyre több roham droid érkezett, és szirénák szólaltak meg szerte a
palotában.
– Kapitány! – kiabálta túl Padmé a fülrepesztő csatazajt. –
Erre nekünk nincs időnk!
Panaka verejtéksávos arccal, sietve pillantott körül.
– Próbálkozzunk odakinn! – kiáltotta vissza.
Célba vett egy hatalmas ablakot, és szétlőtte a keretet meg
az acélüveget. Míg az udvarhölgyek és a katonák többsége
fedező sortüzet biztosított, a királynő, Panaka és féltucatnyi
testőr sietve kimásztak a szétlőtt ablakon.
Azonban Padmé és védelmezői most zsákutcába jutottak;
egy széles párkányra, amely hat emelet magasságban
húzódott egy robajló vízesés és a vízgyűjtője fölött, amely a
palota körüli mesterséges tavacskákat táplálta. A királynő a
kőfalhoz tapadva, dühösen próbált találni valamilyen
menekülési útvonalat. Panaka odakiáltotta az embereinek,
hogy használják a csáklyáikat, s egy négy emelettel
magasabban lévő párkány felé intett. A nabooiak
csáklyáskötél-egységeket húztak elő az övükből, felerősítették
azokat a fegyverük csövére, és felfelé céloztak. A vékony
kábelek vonagló kígyóként tekeredtek ki, az acélkarmok pedig
belevájtak a kőbe.
Padmé és emberei pillanatok alatt aktiválták a bevontató gépezetet, és a
kábelekbe kapaszkodva emelkedtek a fal mentén.
Mögöttük a folyosón, ahol az udvarhölgyek és a nabooi katonák
feltartóztatták a roham droidokat, a lövöldözés egyre hevesebb lett. Padmé
nem foglalkozott a csatazajjal, kényszerítette magát, hogy menjen tovább.
Amikor elérték a fenti párkányt, félrehajították a kábeleket,
és Panaka a fegyverével utat robbantott az egyik ablakon át
az épületbe. Acélüveg- és betonszilánkok hevertek mindenhol,
ahogy bemásztak a résen, és egy előcsarnokban találták
magukat. Most már közel jártak az egy emelettel fentebb és néhány folyosóval
arrébb található trónteremhez. Padmé heves diadalmámorban úszott.
Mégiscsak sikerült foglyul ejtenie a neimoidi alkirályt!
Azonban még a végére sem ért ennek a gondolatnak, amikor egy pár
romboló droid gördült elő a folyosó egyik vége felől, és
mindkettő nagy gyorsasággal átalakult harci formájába. Alig
néhány másodperc késéssel egy újabb páros jelent meg a
túloldalon, lövésre kész fegyverrel.
Az elöl álló droid gépies, kongó hangon rájuk parancsolt, hogy dobják el a
fegyvereiket.
Padmé tétovázott. Nincs menekvés, hacsak ki nem ugranak az ablakon, ám
ha ezt teszik, csapdába kerülnek a párkányon, és semmi esélyük.
Megpróbálhatnák átverekedni magukat ellenfeleiken, ám amíg viszonylag jó
eséllyel küzdhettek a roham droidok ellen, erőteljesebb
testvéreik ellen biztosan alulmaradnának.
Ebben a kínos helyzetben a királynőnek ihletett ötlete
támadt, amelynek révén elkaphatják az alkirályt még ebben a
szorult helyzetben is.
– Dobják el a fegyvereiket! – parancsolta Panaka kapitánynak és
katonáinak. – Ezt a kört elvesztettük.
Panaka elsápadt.
– De felség, még…
– Kapitány! – szakította félbe Padmé, és a férfi szemébe mélyesztette a
tekintetét. – Azt mondtam, dobják el a fegyvereiket!
Panaka tekintete elárulta, hogy szerinte a királynőjének
elment az esze, ennek ellenére mégis ledobta a fegyverét a
padlóra, és intett az embereinek, hogy tegyék ugyanezt.
A romboló droidok máris megindultak feléjük, hogy foglyul
ejtsék őket. Ám mielőtt odaérhettek volna hozzájuk, Padmé még
sietve elküldött egy üzenetet a komlinkjén.
– Bízzon bennem, kapitány! – szólt oda a zavarodott
Panakának hűvös, magabiztos hangon, miközben eltüntette
szem elől a komlinkegységet.
A gungák számára nem alakult túl kedvezően a csata.
Akárcsak a nabooiak, a gungák sem jelentettek komoly kihívást a romboló
droidoknak. Lassan, de biztosan visszaszorultak, nem bírták feltartóztatni a
megingathatatlan föderációs támadást. Itt és ott az ostromlott vonalak mentén
repedések kezdtek támadni a védelmükben.
Jar Jar Binks ezen pontok egyikénél tartózkodott.
Egy ideig az övé volt a legerősebb pozíció, hiszen a katonái
fellelkesedtek az ő viselkedésén, amit tévesen halált megvető
bátorságnak gondoltak, és ellentámadásba mentek át. Ám ez
az ellentámadás túlságosan messzire nyúlt, és a romboló
droidok megjelenésével teljesen összeomlott. Jar Jar és
bajtársai végül megfutamodtak, és visszazárkóztak odáig,
ahol a sereg maradványa lapult a gyengülő energiapajzs
árnyékában, és reménytelenül próbálták rendezni a sorokat.
Jar Jar alól már réges-rég kilőtték a kaaduját, így most a
saját lábán futott az életéért. Kétségbeesett igyekezetében,
hogy minél távolabb kerüljön az őket üldöző romboló
droidoktól, utolért egy menekülő kocsit, amelyen a gunga
katapultokhoz használt energiagömbök tucatjait szállították.
Megragadta a hátsó kilincset, és megpróbált felhúzódzkodni
az egyenetlen talajon pattogó, zötykölődő járműre. Ám
eközben óvatlanul lenyomta a kilincset, és az ajtó kitárult.
Energiagömbök szóródtak ki vad összevisszaságban, és
tucatjával gurultak, pattogtak mindenfelé. Jar Jar kitért előlük,
nehogy eltalálják. Neki sikerült, ám a nyomukban igyekvő,
kevésbé mozgékony romboló droidoknak nem. Az
energiagömbök felrobbantak becsapódáskor, és egyik droid a
másik után változott megolvadt fém- és szikraesővé.
– Ez jó! – üvöltötte Jar Jar mámorosán, ahogy a föderációs
droidok imbolyogva próbálnak kitérni a feléjük gördülő
energiagömbök útjából.
Máshol viszont a csata kellemetlenebb fordulatot vett. Romboló droidok
törtek át a gungák sorain, megálltak a pajzsgenerátorok előtt,
és újra meg újra belelőttek a gépezetekbe. A generátorokat
cipelő fambaak megrándultak, térdre rogytak, a generátorok
füstölögtek és szikráztak. Az erőtér hirtelen megremegett és
elenyészett. OOM-9, aki messzelátón át figyelte a csatát, azonnal jelentést
tett a neimoidi irányító központnak. A föderációs tankok máris megindultak,
és ismét tüzet nyitottak.
Amikor Ceel tábornok látta, hogy a generátorok kihagynak, rádöbbent,
hogy a csatát elvesztették. A gungák minden tőlük telhetőt
megtettek a Naboo királynőjéért. A fővezér a törzskarához
fordult, és intett, hogy kezdjék meg a visszavonulást.
Megszólaltak a harci kürtök, hangjuk végigzengett a sztyepp
fölött, és a teljes gunga hadsereg hátrálni kezdett.
Jar Jar elkapott egy gazdátlan kaadut, felküzdötte magát a
hátára, és őrülten vágtatott a biztonságos mocsár felé.
Azonban miközben átvágott egy csapat droid és tank között, a
kaaduja egyszerűen kirobbant alóla, és ő hanyatt zuhanva
nagyot nyekkent a legközelebbi tank ágyútornyán. Miközben
az életéért küszködve kapaszkodott a tankba, a csata vadul
dühöngött körülötte. A tankban ülő droidok hamar
rádöbbentek az ottlétére, és a vezető úgy próbálta
eltávolítani, hogy összevissza forgatta a tornyot. Azonban Jar
Jar elemi erővel csimpaszkodott a csőbe, szorosan magához
ölelte azt, és nem volt hajlandó lepottyanni.
– Zsegíccség! Zsegíccség! – sikoltozta.
Tarpals kapitány épp a tank mellett vágtatott a kaaduján, és azt ordította
Jar Jarnak, hogy ugorjon le. Gellert kapott lézernyalábok
vágódtak le a tankról, és alig-alig hibázták el Jar Jart, aki
keményen igyekezett úrrá lenni a félelmén és elszabadulni
kétes helyzetéből. Fedelek nyíltak fel a tank oldalán, és
droidfejek bukkantak elő. Jar Jar szeme tágra nyílt, amikor
látta, hogy fegyvercsövek merednek felé a nyílásokból.
Végre ellökte magát a csőtől, és elrugaszkodott. A
következő pillanatban esetlenül huppant a gunga mögé, aki
azért maradt hátra, hogy megmentse őt. A kaadu egy
pillanatra megtántorodott a kettős teher alatt, de aztán
visszanyerte egyensúlyát, és sebesen eltrappolt velük a tank
közeléből.
Mindenfelől robbanások hallatszottak, jókora fűcsomók
röpködtek a levegőben, és Jar Jar Binks átfonta karjaival
lovastársa derekát, és miközben behunyta a szemét, hogy ne lássa a
körülötte tomboló káoszt, biztosra vette, hogy beköszöntött a vég.

Anakin Skywalker időközben a nabooi és föderációs
vadászgépek közelharcának kellős közepén cikázott. Még
mindig azon küszködött, hogy kikapcsolja a robotpilótát, és
nem bocsátkozott harcba az ellenséggel, már csak azért sem,
mivel a gépe minden egyes alkalommal vad, kitérő
manővereket hajtott végre, valahányszor lőtávolságon belül
került volna. Vadászgépek robbantak fel körülötte mindenhol,
némelyik olyan közel, hogy szinte látni vélte a darabokat, ahogy azok
elrepültek a pilótafülke teteje fölött.
– Hű, fiú, ez meleg helyzet! – lehelte, miközben egyik
kapcsolót a másik után kattintgatta a műszerpulton, s közben
a gépe hol megrándult, hol pedig imbolyogni kezdett a váratlan
beavatkozásoktól.
Ám ezen próbálkozásai közben megismerte a vezérlőpultot,
és nagyjából meg tudta állapítani, hogy a különböző
kapcsolók, gombok és fogantyúk mire szolgálhatnak.
Mindezek tetejébe a lézerágyúkat aktiváló tűzgombok
beragadtak, és bárhogy próbálkozott is, nem bírta visszahúzni
azokat.
R2-D2 éles sípolására felpillantott, és azt látta, hogy egy föderációs
vadászgép zúg vele éppen szemben.
– Artu, Artu, kapcsold ki a ro…
Az asztromechanikai droid eszeveszett füttyögése elnyomta a mondat
befejezését.
– Nálam a vezérlés? – kiáltotta Anakin megrökönyödve. Megragadta a
botkormányt, átkattintott egy kapcsolót, és ütközésig tolta a gázkart.
Legnagyobb meglepetésére és megkönnyebbülésére a vadászgép valósággal
megugrott alatta, elzúgott az ellenséges gép orra előtt, és
belerohant egy másik űrcsata kavalkádjába.
– Igen! – kiabálta Anakin szinte őrjöngve. – Én vezetem! Ez
a te műved, Artu!
Az asztromechanikai droid kurta füttysorozattal válaszolt. Anakin a
szemöldökét összehúzva olvasta a kijelzőt.
– Visszamenni a Naboora? Felejtsd el! Qui-gon azt mondta, maradjak
ebben a pilótafülkében, és én ezt teszem! Kapaszkodj!
Lelkesedése elhomályosította józan eszét, és egyenesen a
csata közepe felé száguldott. Repülős ösztönei azonnal
visszatértek, és úgy érezte, ismét egy gondolaversenyen van
a Tatuinon, eggyé válva a hajójával, és semmi más nem
érdekli, csak a győzelem. Megfeledkezett a fogadalmáról,
hogy megóvja Qui-gon és Padmé életét; ők túl messze voltak
tőle, hogy gondolni tudjon rájuk. Csupán az számított, hogy az
űrben repül egy vadászgépben, és itt a nagy lehetőség, hogy
valóra váltsa álmát.
Egy ellenséges gép tűnt fel a látóterében.
– Fogózkodj, Artu! – vetette hátra. – Szétlövöm ezt a fickót!
Tüzelő helyzetbe siklott a föderációs gép mögött, és csak
ekkor jutott eszébe, hogy a lézerágyúk vezérlőgombjai
beragadtak. Eszelős sietséggel kapkodva kereste a kioldót.
– Melyik az, Artu? – kiabálta. – Hogy lőjek ezzel az izével?
R2-D2 vadul füttyögött.
– Melyiket? Ezt?
Megnyomta azt a gombot, amelyiket az asztromechanikai
droid jelezte, de ahelyett, hogy biztosította volna a tüzelő
szerkezetet, a vadászgépe még jobban megugrott, és elzúgott
az ellenséges hajó mellett.
– Húúú! – zihálta Anakin csalódottan.
Immár a föderációs vadászgép volt őmögötte, és máris tüzelő
pozícióba állt. Anakin keményen félrerántotta a botkormányt,
elszáguldott a hatalmas föderációs csatahajó mellett, s egy
sorozat kitérő manővert hajtott végre.
– Az nem a biztosítógomb volt! – sikoltotta a fiú az interkomjába. –
Hanem a gyorsító hajtómű!
R2-D2 szégyenlősen fütyörészett. Az ellenséges vadászgép
már ismét a nyomában száguldott, és egyre közeledett.
Anakin élesen megdöntötte a gépét jobbra, s ívet leírva ismét
a csatahajó és az ott nyüzsgő vadászgépek felé vette az
irányt. Átállította a stabilizátorkarokat az ellenkező állásba,
aztán maximális sebességre kapcsolt. R2-D2 kétségbeesett
sípolást hallatott.
– Tudom, hogy bajban vagyunk! – kiáltotta vissza Anakin. – De csak
kapaszkodj! Csak úgy kerülhetünk ki ebből a zűrzavarból, ha előbb
belerepülünk!
Maximális sebességgel száguldott az irányító központként szolgáló
csatahajó felé, és szinte húzta maga mögött az ellenséges gépet.
Lézerlövedékek surrantak el hajszálnyira mellette. Még kivárt egy
pillanatot, majd amikor már olyan közel került a csatahajóhoz,
hogy a Kereskedő Föderáció festett emblémája a hajóhídon
szinte az orra előtt emelkedett, bekapcsolta a
fékezőrakétákat, és teljes erejével jobbra rántotta a hajót.
A vadászgépe hajtóműve csaknem leállt, és egy szívszorító
pillanatig eldobott kőként hullott tovább, mielőtt
stabilizálódott. Viszont az ellenséges vadászgép pilótájának
már nem volt ideje reagálni erre a manőverre, elzúgott
mellette, egyenesen belerohant a csatahajó oldalába, és
tűzijátékként robbant millió darabra.
Anakin visszakapcsolt normál meghajtásra, megfordította a
gépét, és új ellenfél után kutatott. A pilótafülke fedelén át
látta, amint egy maroknyi nabooi vadászgép a Kereskedő
Föderáció zászlóshajóját támadja.
Ric Olié hangja hallatszott az interkomból.
– Bravó Három! Tied a központi híd!
– Vettem, Bravó Vezér – jött a válasz.
Egy négy gépből álló osztag lódult a csatahajó felé
folyamatosan lézertüzet zúdítva rá, de a hatalmas hajó
védőpajzsai hasztalanná tették az erőfeszítést. Két gép
belerohant az ágyútűzbe, és szétrobbant. A maradék kettő
visszavonult.
– A pajzsuk túl erős! – kiáltotta idegesen az egyik túlélő
pilóta. – Nem bírjuk áttörni!
Anakint időközben ismét megtámadták. Egy újabb
föderációs vadászgép szúrta ki magának, és üldözőbe vette. A
fiú ütközésig nyomta a gázkarokat, és a zászlóshajó törzse
mentén száguldva kanyargóit annak vágataiban, és kerülgette
a kiálló részeket, miközben folyamatos lézertűzzel szórták
meg hátulról.
– Tudom, hogy ez nem gondolaverseny! – csattant fel Anakin, amikor az
asztromechanikai droid korholó füttyentéseket hallatott.
Ám a lelke mélyén úgy érezte, mintha az lenne. Féktelen
jókedv áradt szét testében, miközben az őt üldöző vadászgép
elől cikázott a csatahajó törzse fölött. A csata intenzitásától
megemelkedett az adrenalinszintje. Sehol máshol nem lett volna szívesebben
ebben a pillanatban!
Ám ekkor elfogyott a szerencséje. Már a csatahajó tatjánál járt, amikor egy
lézersugár telibe találta, és gyomorszorító pörgésbe billentette. R2-D2 ismét
felsípolt, és Anakin kétségbeesetten küzdött, hogy visszanyerje a gép fölött az
uralmat.
– Átkozott bantaköpedék! – sziszegte a fiú, s megpróbálta stabilizálni a
gépet.
Egyenesen a hajótörzs felé pörgött, és visszahúzta a gázkarokat, hogy
kikapcsolt hajtóművekkel lebegve csússzon tova. Túl későn lett
úrrá a gépen ahhoz, hogy visszaforduljon, és a gépe orra
egyenesen egy hatalmas nyílás felé mutatott a csatahajó
középrészén. Ágyútűz cikázott körülötte, ahogy a zászlóshajó
fegyverzetét kezelő droidok megpróbálták leszedni, de ő
elzúgott előlük egy mikroszekundum alatt, és beszáguldott a
hajó roppant méretű főhangárjába. Miközben teljes erővel
átváltott fékezőrakétákra, csapatszállítókat, tankokat,
vadászgépeket és halomba rakott tartalék anyagokat
kerülgetve igyekezett a levegőben maradni, miközben
leszállóhelyet keresett.
R2-D2 vadul füttyögött.
– Próbálok megállni! – kiáltotta Anakin válaszképpen. – Hó! Hó! Próbálok!
A gépe a padlónak koccant és visszapattant; a
fékezőrakéták teljes energiával próbálták kiegyensúlyozni. Egy
rekeszfal derengett fel előttük, elzárva az utat. Anakin
csontkocogtató erővel letette a gépet a fedélzetre, és ott
tartotta, miközben fémes csikorgással szánkóztak le egy
rámpán. A gép lelassult, félig elfordult, de végül is teljesen
megállapodott. A hajtóművek ki-kihagytak, aztán véglegesen
leálltak. R2-D2 megkönnyebbülten füttyentett.
– Jól van, jól van! – zihálta Anakin magában bólogatva. –
Leszálltunk. De most gyújtsuk be ismét a motort, és tűnjünk
innen!
Lehajolt, hogy beállítsa az üzemanyag-adagoló kapcsolókat, és
aggódva vette szemügyre a vezérlőpanel kijelzőit.
– Az összes lámpa vörösen világít, Artu. Minden túlhevült.
Épp a hűtőrendszert aktiválta, amikor R2-D2
figyelmeztetően sípolni kezdett. A fiú felemelte a fejét, és
kinézett a hangárba.
– Hohó! – motyogta halkan.
Tucatnyi roham droid közeledett feléjük lövésre készen tartott fegyverrel.
Elzárták az egyetlen menekülési útvonalat.

23
Obi-van Kenobi ketrecbe zárt vadállatként körözött az
olvasztóveremhez vezető szervizfolyosó bejárata előtt. Dühös
volt magára, amiért Qui-gontól ilyen távol esett csapdába, és
dühös volt Qui-gonra, mert előrerohant és nem várta meg.
Ugyanakkor aggódott is. Ha másnak nem is, de magának
beismerte ezt. Már rég meg kellett volna nyerniük ezt a csatát. És
bármely más ellenféllel szemben meg is nyerték volna. A Sith Lord azonban
olyan képzéssel és harci tapasztalatokkal rendelkezett, mint még senki, akivel
eddig szembeszálltak. Csapást csapásra hárított, és a két Jedi semmivel sem
járt közelebb a győzelemhez, mint a küzdelem kezdetén.
Obi-van a folyosón végigpillantva felmérte, mekkora
távolság választja el Qui-gontól és ellenfelétől. A lézerek
ebben a pillanatban kikapcsolódtak. Az előbb, Qui-gon után
rohanva már látta egyszer, amint kihunynak, majd pár
másodperc múlva újra felragyognak. Gyorsnak kell lennie.
Nagyon gyorsnak. Nem akarta, hogy a mester egyedül nézzen
szembe ezzel a tetovált őrülttel.
Lejjebb, két lézerfal közé szögezve, Qui-gon Jinn arccal a Sith Lord és az
olvasztóverem felé fordulva, fejét fénykardja fölé hajtotta, és
térdre ereszkedve meditált. Igyekezett összeszedni magát a
végső rohamra, kereste az összhangot az Erővel. Obi-vannak
nem tetszett az idősebb férfi vállára nehezedő, hátát
meggörbítő fáradtság. Qui-gon volt a legjobb kardforgató, akit
valaha látott, de felette sem múlt el nyomtalanul az idő.
Távolabb a Sith Lord a sebeit kötőzgette. Az égések és
karcolások sorát elszenesedett szélű vágások jelezték sötét
öltözékén. Háttal állt az olvasztóvermen túli helyiségnek,
áthatóan figyelte Qui-gont, vörös és fekete arcára kiült a
feszültség, sárga szeme megcsillant a félhomályban. A
fénykardja a lába előtt hevert. Észrevette a felé bámuló Obi-
vant, és leplezetlen gúnnyal elmosolyodott.
Ebben a pillanatban a szervizfolyosót őrző lézersugarak
kihunytak.
Obi-van előreszökkent, és felemelt fénykarddal végigrohant
a keskeny járaton. Qui-gon is talpra ugrott, fegyvere felvillant.
Átvetette magát az olvasztóveremhez vezető nyíláson, és a
Sith Lord előtt termett, kényszerítve rá, hogy teljesen
kihátráljon a folyosóról. Obi-van minden erejét összeszedve
gyorsított és kétségbeesetten ráüvöltött a küzdő felekre,
mintha pusztán a hangja erejével visszahozhatta volna őket
magához.
Aztán meghallotta a töltődő kondenzátorok bugását.
Előrevetette magát, de még mindig túl messze járt a folyosó
végétől. Az utolsó kapu kivételével mindegyiken átjutott, s a
lézerek most halálos falat szőttek előtte, mindössze pár
centiméternyire kényszerítve megállásra attól a helytől, ahol
lennie kellett volna.
Fénykardját mindkét kezével markolva, tehetetlenül nézte
Qui-gon Jinn és Darth Maul küzdelmét az olvasztóvermet
körülölelő keskeny párkányon. Mindössze egy elektronsugár
zárta el a küzdőktől, de ennyi erővel akár egy három méter
vastag duracél fal is lehetett volna. Kétségbeesetten nézett körül, hátha
megtalálja a kapcsolóját, de itt sem volt több szerencséje, mint a folyosó
másik végén. Nem tehetett mást, várt, figyelt és imádkozott, hogy Qui-gon
kitartson.
És úgy tűnt, a Jedi-mester ki fog tartani. A meditációja során
friss energiatartalékokat szabadított fel, és most olyan heves
támadást intézett a Sith Lord ellen, hogy az szinte megbénult.
Fénykardjával gyors, erős csapásokat zúdított ellenfelére,
szándékosan a belharcot választva, hogy a másik ne
használhassa ki dupla pengéjű fegyvere előnyét. Egyre
hátrálásra kényszerítette Darth Mault a peremen. A Sith Lord
csak a védekezésre tudott koncentrálni a makacsul törtető
Jedivel szemben. Lehet, hogy Qui-gon Jinn már nem volt fiatal,
de az ereje még a régi volt. Darth Maul tetovált arca eltorzult
az erőlködéstől, sárga szemében bizonytalanság csillant fel.
Jól van, mester, gondolta Obi-van, némán biztatva Qui-gont,
előre látva kardcsapásait, mintha csak a sajátjai lettek volna.
Darth Maul ekkor egy hátraszaltóval átugrott az
olvasztóverem fölött, és az így nyert idő alatt összeszedte
magát, új küzdőállást vett fel. Qui-gon a köztük lévő
távolságot egy ugrással átszelve azonnal rárontott, és újra
támadni kezdett. Azonban kezdett már fáradni az egyedül felvett
harctól. A csapásai nem voltak olyan gyorsak, mint korábban, fáradtságtól
merev arca izzadságban fürdött.
Darth Maul lassan kezdte átvenni a kezdeményezést, és
hamarosan ismét ő támadott.
– Gyorsan! – sziszegte Obi-van némán a rezzenéstelenül fénylő
lézerek felé.
Qui-gon és Darth Maul csapást csapásra váltva körözött az
olvasztóverem peremén. Harcuk végtelennek, örökkévalónak
tűnt, melyet egyikük sem nyerhet meg.
Aztán a Sith Lord hárított egy lefelé irányzott vágást, villámgyorsan
jobbra pördült, és a Jedi-mesternek háttal állva vakon
hátradöfött. Qui-gon túl későn ismerte fel a veszélyt. A Sith
Lord fénykardjának hegye pontosan a gyomrán találta el, és
teljes hosszában átsiklott a ruháin, a húsán és a csontján.
Obi-van azt hitte, a Jedi-mester kiáltott fel, aztán rájött, hogy a
saját hangját hallja, amint kétségbeesetten üvölti barátja
nevét. Qui-gon némán, az ütéstől megmerevedve nézte,
ahogy a penge belehatol, majd tett egy rövid lépést hátra,
mintha megrántották volna. Egy pillanatig mozdulatlanul állt,
a halálos döfés feletti döbbenetével küzdve. Aztán lecsukta a
szemét, leeresztette a karját és súlyos fáradtság öntötte el
nemes vonásait. Térdre rogyott, fénykardja egy csörrenéssel a
kőpadlóra hullott.
Mozdulatlanul hevert, amikor a lézerek váratlanul ismét
kialudtak, és Obi-van vad dühtől fűtve a segítségére sietett.

Nute Gunray Rune Haako és a Kereskedő Föderáció
Megszálló Tanácsának négy tagja társaságában állt a theedi
palota tróntermében, amikor Panaka kapitány, a királynő
egyik udvarhölgye és az őket védelmező hat nabooi katonát
bekísérte egy tízfős harcidroid-osztag. Az alkirály Panakát
azonnal felismerte, az udvarhölgy kilétében azonban
bizonytalan volt. Ő a királynőt akarta, és bár ez az udvarhölgy
valamelyest hasonlított rá…
Meglepetten összerezzent. Ez a lány a királynő – a sminkje és díszes
öltözéke, hivatali jelképei nélkül, így még fiatalabbnak tűnt,
mint teljes uralkodói díszben, de azt a hűvös tekintetet senki
máséval nem lehetett összetéveszteni.
Rápillantott Rune Haakóra, és a saját zavarát látta tükröződni
helyettese arcán is.
– Felség – üdvözölte az elé vezetett nőt.
– Alkirály – válaszolta az, beigazolva a neimoidi gyanúját a
kilétét illetően.
Most, hogy ezt tisztázták, Gunray gyorsan felvette a foglyával tárgyaló
győztes hadvezér pózát.
– Vége a kis lázadásának, felség. A szedett-vedett hadseregét, amely a
várostól délre ránk támadt, szétzúztuk. A Jedik mással vannak elfoglalva. Ön
pedig a foglyom.
– Az lennék? – kérdezte a nő halkan.
Nyugtalanító volt, ahogy kimondta a szavakat. Valamiféle kihívás csengett
a hangjában, mintha ellenkezni merészelt volna. Még Panaka is meglepetten
nézett rá.
– Igen, az! – Az alkirály előrelépett, és azon töprengett,
vajon elkerülhette-e valami a figyelmét. – Itt az ideje, hogy
véget vessünk a Köztársaság Szenátusában kirobbantott
értelmetlen vitának – szegte föl az állat. – írja alá a
szerződést!
A trónterem ajtaja előtt felfordulás támadt, sugárvetők
lövései és fémes csörömpölés hallatszott be. Az
előcsarnokban egyszerre csak felbukkant Amidala királynő,
körülötte elesett roham droidokkal és a rá vigyázó nabooi
katonákkal.
– Nem írom alá a szerződést, alkirály! – kiáltotta oda
Gunraynek továbbindulva. – Ön vesztett!
Nute Gunray egy pillanatig mozdulni sem bírt a döbbenettől. Még
egy királynő? De ez az igazi, hivatali öltözékében, fehérre
festett arcával és uralkodói hanghordozásával, amit a neimoidi
olyan jól ismert már.
Odafordult a Panakát és az álkirálynőt fogva tartó roham
droidok felé.
– Ti hatan! Utána! – intett az elviharzó Amidala után. – Hozzátok ide! De
most már az igazit, ne valami utánzatot!
A kijelölt droidok a királynő és testőrei üldözésére indultak,
magukra hagyva a neimoidikat és négy társukat a nabooi
foglyokkal.
Gunray odalépett az udvarhölgy elé.
– A királynőd ezt nem ússza meg szárazon! – sziszegte az
arcába dühösen, mert sikerült becsapniuk.
Az udvarhölgy láthatólag bátorsága utolsó morzsáit is
elvesztette. Megadóan lehajtott fejjel elfordult, lassan
odament a királynő trónjához, és ernyedten belerogyott. Nute
Gunray szinte azonnal levette róla a tekintetét, és a többi
nabooira pillantott. Azonnal a fogolytáborokba akarta vitetni
őket.
A következő pillanatban azonban az udvarhölgy ismét
egyenesen állt, fáradtságnak vagy megadásnak nyoma sem
látszott rajta. Mindkét kezében egy-egy sugárvetőt tartott,
amelyeket a trónszék karfáiba rejtett titkos rekeszekből vett
elő. Az egyik fegyvert odadobta Panaka kapitánynak, és tüzet
nyitott az ott maradt négy roham droidra. A nabooi testőrökre
ügyelő droidokat meglepetésszerűen érte a támadás, és az
udvarhölgy meg a kapitány gyors lövései hamarosan végeztek
velük.
Parancsokat kiabálva a nabooiaknak, az udvarhölgy – már ha valóban az
volt, Nute Gunray ugyanis kezdte másképp gondolni – odament a trónterem
ajtajához, és lenyomta a kapcsolókat. Az ajtószárnyak bezárultak, a reteszek a
helyükre csusszantak, és a lány a pisztolya agyával szétzúzta a kapcsolótáblát.
Ezután odafordult a zavartan a trónterem közepén csoportosuló neimoidik
felé. Tekintete ide-oda rebbent, fölöslegesen kutatva, kinek kell
segítenie. A roham droidok a padlón hevertek, fegyvereik a
nabooi testőrök kezében csillogtak. Az udvarhölgy odament
Gunrayhez.
– Kezdjük akkor elölről, alkirály – mondta hűvösen.
– Felség – nyögte ki a neimoidi összeszorított ajkakkal, túl későn
ismerve fel az igazságot.
A nő bólintott.
– Ezzel vége a megszállásnak. A neimoidi nem adta fel.
– Ne legyen ostoba! Túl kevesen vannak. Nemsokára több száz romboló
droid siet a megmentésünkre.
Még mielőtt befejezhette volna, súlyos kerekek dübörgése
hallatszott fel az előcsarnokból, majd a kibontakozó fémtestek
zaja. Az alkirály megengedett magának egy elégedett
mosolyt.
– Látja, felség? Már meg is érkezett a felmentő sereg.
– Mielőtt áttörik az ajtót – nézett rá eltökélten a királynő –,
összeállítunk egy új szerződést, alkirály. És ön alá fogja írni.

Obi-van Kenobi végre kiszabadulva a lézerfal mögül kirontott a
szervizalagútból, és beugrott az olvasztóverem köré emelt helyiségbe. A
legkisebb óvatosságot sem színlelve, olyan heves dühvel támadt rá
Darth Maulra, hogy majdnem lesodorta mindkettőjüket a
peremről a feneketlen mélységbe. Úgy sújtott le a Sith Lordra
fénykardjával, mintha a saját biztonsága semmit sem jelentett
volna, mintha eltűnt volna a harag vörös ködében, mely akkor
ereszkedett rá, amikor látta Quigont elesni és rádöbbent saját kudarcára.
A Sith Lordot hátraszorította a Jedi-lovag első rohama,
felkészületlenül érte a vad támadás, és kénytelen volt
egészen az olvasztóverem hátsó faláig hátrálni. Ott
megpróbálta távol tartani magától az ifjú Jedit, igyekezve
megteremteni kettejük között a védekezéshez szükséges
teret. Egymásnak feszültek a fénykardok, és a helyiség
visszhangzóit dühös zümmögésüktől. Darth Maul egy döfést
és egy pördülést követően visszanyerte a kezdeményezést, és
ellentámadásba lendült, fénykardja mindkét hegyét bevetve,
hogy eltalálja Obi-van lábát. Obi-van azonban, ha nem is
rendelkezett Qui-gon tapasztalataival, gyorsabb volt
mesterénél. Előre érzett minden csapást, és sikeresen
elhárította ellenfele támadásait.
A küzdelem hevében megkerülték az olvasztóvermet, és
beértek az azon túl lévő szegletek és beugrók, félhomályos
sarkok, füstös oszlopok és csővezetékek közé. Obi-van kétszer
is elvesztette az egyensúlyát, megcsúszva az olvasztóverem
sima peremén. Darth Maul egyszer olyan elszántan sújtott le rá, hogy válltól
derékig sikerült megperzselnie az ifjú Jedi tunikáját. Obi-van csak egy felfelé,
a másik gyomra felé irányuló visszacsapás és egy gyors gurulás árán tudott
kikeveredni szorult helyzetéből.
A harc heve ismét a lézerfallal lezárt szervizfolyosó felé
vitte őket. Elhaladtak Qui-gon mozdulatlan teste mellett, és
bejutottak egy szellőzőcsövekből és vezetékcsatornákból álló
dzsungelbe. A repedt csövekből gőz szivárgott, a levegő
megtelt az olvadt szigetelés csípős szagával. Darth Maul az
Erő segítségével nehéz tárgyakat kezdett Obi-van felé dobálni,
próbálva kibillenteni a Jedit egyensúlyából, hogy megszakítsa
sorozatos támadásait. Obi-van ugyanúgy válaszolt, és a
levegőt hamarosan betöltötték a halálos lövedékek. A
fénykardok balról jobbra villanva hárították el a tárgyakat, s a
kőfalaknak csapódó fémdarabok csattogása kísérteties
háttérzenét alkotott a félhomályban.
A küzdelem tovább folytatódott és egy ideig kiegyenlítetten alakult.
Kettejük közül azonban Darth Maul volt az erősebb, és olyan
ádáz gyűlölet hajtotta, ami még Obi-van elszántságán is
túltett. A Sith Lord lassan kezdett az ifjú Jedi fölé kerekedni.
Lépésről lépésre hátrálásra kényszerítette, teljesen átvette a
kezdeményezést, kereste a gyenge pontjait. Obi-van érezte,
hogy teste gyengül, és elméjében erősödni kezdett az attól
való félelem, hogy mit jelentene, ha ő is elbukna.
Soha!, esküdött meg ádázán.
Qui-gon szavai jutottak az eszébe. Ne a félelmeid uralják az elmédet!
Koncentrálj az itt és mostra! Igyekezett ezt tenni, igyekezett elfojtani a benne
tomboló, lefelé húzó érzelmeket. Gondolj az élő Erőre, ifjú
padavanom. Légy erős!
Érezve, hogy a lehetőség kicsúszik a kezei közül és ereje
fogyni kezd, Obi-van felkészült a végső rohamra. Egy sor
oldalirányú vágással támadt a Sith Lordra, hogy vízszintes
helyzetbe kényszerítse a kétpengéjű fénykardot. Aztán színlelt
támadást intézett ellenfele balja felé, majd félkörívben
felrántotta fénykardját, és olyan erővel sújtott le, hogy átvágta a
másik fegyverét.
Ádáz kiáltást hallatva, diadalmasan halálos csapást mért a Sith Lord
szarvakkal koronázott fejére.
És tökéletesen elvétette.
Darth Maul előre látva a cselt, egy hajszálnyival arrébb
lépett. Eldobva fegyvere kisebb felét gyorsan ellentámadásba
lendült, és egy iszonyatos erejű csapással kibillentette az
egyensúlyából az ifjú Jedit. Villámgyorsan újra lesújtott, ez
alkalommal még erősebben, és Obi-van letántorodott a
verembe, fénykardja pedig kirepült a kezéből. Egy pillanatig
pörögve zuhant a sötétségbe. Kétségbeesetten maga elé
kapott, és sikerült elkapnia egy fémgyűrűt közvetlenül a
verem szája alatt.
Ott lógott, tehetetlenül, feje fölött a diadalmas Darth Maullal.

Amikor Anakin Skywalker meglátta, hány roham droid veszi körül a
vadászgépét, azonnal visszakuporodott a pilótafülke mélyére.
Ha tehette volna, eltűnt volna a hajó hajtóművében, és
gondolatai erejével kivitte volna magukat a hangárból, egy
biztonságosabb kikötőbe.
– Ez így nem lesz jó – suttogta maga elé.
Gyöngyöző homlokkal próbált kitalálni valamit. Még csak
kisfiú volt, de nemegyszer kellett már szűk helyen repülnie, és
hűvös fejjel tudta felmérni a problémás helyzeteket. Valahogy
ki kell jutnom innen! – döntötte el.
A vezérlőpultra vetett gyors pillantása felfedte, hogy a
műszerek még mindig vörösen világítanak. Ez tehát nem
segít.
– Artu – suttogta. – A rendszer még mindig túl van melegedve. Nem tudsz
csinálni valamit?
Lépések közeledtek.
– Hol van a pilótád? – kérdezte egy fémes droidhang. R2-D2 merészen
csipogott valamit válaszul.
– Te vagy a pilóta?
Az asztromechanikai droid igenlően füttyentett. Zavart
csend támadt.
– Azonosítsd magad! – parancsolta a roham droid visszaváltva a
megszokott rutinra.
Anakin hallotta a kapcsolók kattogását és az áramkörök zümmögését.
R2-D2 még mindig a megmentésükön fáradozott. A jó öreg
Artu. Az asztromechanikai droid halkan odacsipogott
Anakinnak, és a fiú látta, hogy a vezérlőpult fényei vörösről
egyszer csak zöldre váltanak.
– Ez az, Artu! – szisszent fel megkönnyebbülten. – Már itt sem vagyunk!
Lecsapott az indítókapcsolókra, és a vadászgép hajtóművei
dübörögve életre keltek. Gyorsan kiugrott rejtekhelyéről, és
bevetette magát a pilótaülésbe. Keze a botkormány felé nyúlt.
A droidparancsnok meglátta, és felemelte a fegyverét.
– Azonnal hagyja el a pilótafülkét, vagy megbénítjuk a gépét!
– Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam! – kiáltotta vissza a fiú, és a pajzsok
kapcsolója felé lendült a keze. – Pajzsokat fel!
Hátrarántotta a botkormányt, és bekapcsolta az antigravitációs emelőket.
A vadászgép felemelkedett a hangár padlójáról, és elsodorta a
droidot, csak egy szikrázó kupacot hagyva belőle. A többi
droid tüzet nyitott, de a lézersugarak lepattantak a gép
pajzsáról, és fényes csíkokat húzva maguk után szétszóródtak.
R2-D2 vadul felcsipogott.
– Működnek az ágyúk! – ujjongott fel Anakin. – Na most
megmutatjuk nekik!
Lecsapott a tűzkioldóra, és miközben lenyomva tartotta,
megpörgette a hajót a függőleges tengelye körül. A vadul
záporozó lézersugarak belemartak a védtelen roham
droidokba, darabokra tépve őket, mielőtt még egyáltalán a
menekülésre gondolhattak volna. Anakin diadalittasan
üvöltött, teljesen megmámorosodott attól, hogy újra ura lett a
gépének. Megtisztította a hangárt a droidoktól, kárörvendően
nézte, ahogy a távolabb lévők fedezékbe rohantak, és minden
egyes hajó vagy rakomány felrobbanásánál ujjongva
felkiáltott.
Aztán valami megmozdult egy hosszú folyosó végén. Nem volt több, mint
egy árnyék, de valahol mélyen a fiú belsejében az ösztönei teljes sebességre
kapcsoltak, felhíva figyelmét a veszélyre. Anakin nem tudta, hogy amit lát, az
valami fegyver, valami gépezet vagy valami más, de ez nem is számított.
Ismét a gondolafutamon volt, heves küzdelembe bonyolódva Sebulbával, és
látta, amit senki más nem láthatott, ami mindenki más előtt rejtve
maradt. Gondolkodás nélkül cselekedett, az egyedül hozzá
szóló hangnak engedelmeskedve, ami mindig a jövőről
suttogott, de közben a jelenben tartotta.
A saját ritmusában, a gondolatnál is sebesebben cselekedve levette kezét
a tűzvezérlőről, és lecsapott egy dupla kapcsolóra a jobb
oldalon. Abban a pillanatban két torpedó süvített végig a
folyosón az árnyék irányába. A lövedékek elszáguldottak a
roham droidok, a felhalmozott ládák, a hajók és minden más
mellett, majd eltűntek egy széles nyílásban.
– A francba! – mordult fel a fiú. – Semmit sem találtam el!
Egy pillanatot sem vesztegetett tovább a dologra, hanem
gyorsan megfordította a vadászgépet, és ütközésig előretolta
a tolóerő-szabályzót. A hajtómű felüvöltött, és a gép elsüvített
a hangárfedélzet fölött, szétszórva maga körül a droidokat,
majd kilőtt az űrbe. A csatahajó ágyúinak tüze halálos, fehér
fénnyel nyúlt utána.

Darth Maul lassan odasétált az olvasztóverem széléhez, tetovált arca
verejtékben fürdött, vad szemei fényesen csillogtak. A küzdelem
véget ért. A másik Jedi sorsa is hamarosan beteljesedik.
Elmosolyodott, és kettészelt fénykardját egyik kezéből a
másikba dobálva kiélvezte a pillanatot.
Obi-van Kenobi tekintetét a Sith Lordra függesztve mélyen lemerült
elméje belsejében, kapcsolatba lépve az Erővel, melynek
megértésén oly régóta fáradozott. Megnyugtatta magát,
lecsillapította szíve heves dobogását, elűzte dühét és
félelmét. Megidézte utolsó erőtartalékait. Tiszta szándékkal és
megacélozott szívvel ellökte magát a verem falától, és
felszökkent a szája felé. Az Erőtől átitatva könnyedén elérte a
peremét, majd egyetlen sima, lendületes szállóval a Sith Lord
mögé érkezett. Lába még le sem ért a padlóra, de Qui-gon
elejtett fénykardja már a kezébe szökkent.
Darth Maul megpördült, hogy szembeszálljon vele. Vörös és
fekete arca eltorzult a döbbenettől és a dühtől. Mielőtt
azonban bármit is tehetett volna, Qui-gon fénykardja gyilkos
tűzzel mélyedt a mellkasába. A Sith Lord fájdalmasan,
hitetlenkedve felüvöltött.
Obi-van megfordult, kikapcsolta fénykardját, és csak nézte, ahogy haldokló
ellenfele beletántorodik a verembe.

– Vaó, ez sokkal jobb, mint a gondolaverseny! – kiáltotta oda Anakin
Skywalker R2-D2-nek, szélesen vigyorogva, miközben ide-oda cikázott a
nabooi vadászgéppel, hogy lerázza az ágyúkat.
Az asztromechanikai droid úgy füttyögött és csipogott, mintha az összes
áramköre kiégett volna, a fiú azonban nem figyelt rá. Vadul megpördült és
lebukott a vadászgéppel, visszakanyarodva a Naboo felé, el az irányító
központtól.
– Bravó Vezér, mi a fene történik a parancsnoki hajóval? – reccsent fel egy
másik vadászpilóta döbbent hangja az interkomból.
A következő pillanatban lüktető fényvillanás söpört végig
Anakinon. Hátrapillantott a válla fölött, és ámultán látta, hogy
a csatahajót, amelyről megszökött, egy sor robbanás rázza
meg. Hatalmas darabok szakadtak ki a törzséről, és tűntek el
pörögve az űrben.
– Valami felrobbant a belsejében! – kiáltotta a hang az interkomból.
– Nem mi voltunk, Bravó Kettes! – közölte Ric Olié sietve. – El sem
találtuk.
A csatahajóról újabb részek szakadtak le, a robbanások egyre terjedtek a
belsejében. Megrázták, elnyelték, majd végül egyetlen hatalmas fénygömbben
felemésztették.
Anakin gépe mellett törmelékdarabok süvítettek, és a robbanás fénye
lassan elhalványodott.
– Nézzétek! – törte meg ismét Bravó Kettes a hirtelen beállt
csendet. – Az a mi gépünk! A főerő mellett! Csak ő lehetett!
Anakin meglapult az ülésben. Bízott benne, hogy sikerül észrevétlenül
visszasurrannia a bolygóra, és nem kell magyarázkodnia Qui-gon
előtt, hogy mit is keresett idefent. Ennyit erről, gondolta
lemondóan.
R2-D2 megrovóan csipogott valamit.
– Tudom, tudom – morogta Anakin fáradtan, és eltöprengett, vajon
mekkora slamasztikába sikerült már megint belemásznia.

A theedi palota tróntermének ajtaját lézersugarak
döngették. Panaka kapitány és a nabooi katonák védekező
állást vettek fel a terem két oldalán, felkészülve rá, hogy
kereszttűz alá vegyék a betörő droidokat. Nute Gunray
szeretett volna kikerülni a lővonalból, a királynő azonban még
mindig előtte állt, pisztolyát a gyomrára szegezve, és az
alkirály nem merte megkockáztatni, hogy valami
meggondolatlanságra kényszerítse. Úgyhogy a helyén maradt,
akárcsak a Kereskedő Tanács többi, dermedt tagja.
Aztán hirtelen minden elcsendesedett. A trónterem
eltorlaszolt ajtaja mögött elhallgatott a sugárvetők sziszegése,
a droidok mozgásának zaja.
Panaka kapitány bizonytalan arccal nézett a királynőre.
– Mi folyik itt? – kérdezte aggodalmasan.
Amidala, fegyverét továbbra is Gunrayen tartva, megrázta a fejét.
– Próbáljon meg kapcsolatba lépni valakivel! Kapcsolja be a
képernyőket!
Testőrségének feje gyors mozdulatokkal engedelmeskedett.
Minden tekintet rászegeződött, ahogy lassan beállította a
külső képernyőket.

A nabooi síkságon a gunga hadsereget legyőzték. Néhányan
kaaduikon visszamenekültek a mocsárba, mások a nyugaton
emelkedő hegyek felé vették az irányt. Azonban
mindannyiukat STAP-ekon repülő roham droidok és a
Kereskedő Föderáció tankjai üldözték. Nem remélhették, hogy
sokáig szabadok maradnak.
A legtöbb gunga, így Jar Jar Binks is, már fogságba esett.
Most egy csoport gunga tiszt körében állt, közvetlenül Ceel
tábornok mellett. Körülöttük mindenfelé ugyanaz a jelenet
játszódott le: a Kereskedő Föderáció roham droidjai kezdték
elterelni a gunga foglyokat.
– Ez reddenedezs – kockáztatta meg Jar Jar kétségbeesetten. Ceel tábornok
ugyanolyan elkeseredetten bólintott.
– Remélem, legalább a girálynőn zsegídeddüng.
Jar Jar felsóhajtott. És Annie-n, Qui-gonon, Obi-vanon, Artun és a
többieken. Sokért nem adta volna, ha tudja, hogy mi történt
velük. Őket is elfogták? Hirtelen Nass főnök jutott az eszébe.
Egy cseppet sem fog tetszeni neki ez az egész. Jar Jar forrón
remélte, nem őt hibáztatják majd érte, de nem tudta teljes
mértékben kizárni ezt a lehetőséget.
Váratlanul az összes droid hevesen remegni kezdett. Néhány körbe-körbe
kezdett rohangálni, mások úgy bicegtek és inogtak, mintha eltört volna a lábuk
vagy rövidre záródtak volna az áramköreik. A tankok megálltak, a STAP-ek
lezuhantak. Végül minden mozdulatlanságba dermedt.
Jar Jar és Ceel tábornok zavartan összenéztek. A droidhadsereg lefagyott.
Ameddig csak elláttak, dermedten állt mindegyik droid.
A gunga foglyok rámeredtek a mozdulatlan droidokra. Végül, Ceel
tábornok unszolására, Jar Jar kimerészkedett a körből, és
megérintette egyik fogva tartójukat. A droid lassan eldőlt és
fekve maradt a füvön.
– Őrüled! – suttogta Jar Jar. Kíváncsi lett volna, mi a fene
folyik körülötte.

***

Obi-van nem állt le azon töprengeni, hogy minek köszönheti a
Darth Maul felett aratott győzelmét, hanem azonnal
odarohant Qui-gonhoz. Letérdelt a Jedi-mester mellé, és
gyengéden az ölébe emelte a fejét.
– Mester! – suttogta. Qui-gon kinyitotta a szemét.
– Már késő, ifjú padavanom.
– Nem! – rázta meg hevesen a fejét Obi-van.
– Most már készen állsz, akármit is mondjon a Tanács.
Tanítóvá lettél. – Erős arca eltorzult a fájdalomtól, sötét
tekintete azonban szilárd maradt. – Obi-van! ígérd meg, hogy
tanítani fogod a fiút!
Obi-van azonnal bólintott, gondolkodás nélkül beleegyezett. Bármit
megtett volna, hogy enyhítsen mestere fájdalmain.
– Igen, mester.
Qui-gon légzése felgyorsult.
– Ő a kiválasztott, Obi-van. Ő fogja egyensúlyba hozni az
Erőt. Tanítsd jól!
Tekintete az Obi-vanéba mélyedt, majd elhomályosult. A légzése
megállt. Az erő és az élet elszállt belőle.
– Mester – ismételte meg Obi-van suttogva, még mindig a karjaiban tartva,
közelebb húzva magához, szorosan átölelve az élettelen testet. – Mester! –
zokogta halkan.

24
Három nappal később Obi-van Kenobi a halott hősök
siratásának és az élők ünneplésének helyet adó theedi
templom egyik kamrájában járkált fel és alá. Qui-gon Jinn
teste a kinti téren felállított halotti máglyán feküdt, az
elhamvasztásra várva. A nabooi és a gunga nép polgárai már
kezdtek gyülekezni, hogy leróják tiszteletüket a Jedi-mester
előtt.
Nagyot változott azoknak az élete, akik a Naboo
függetlenségéért harcoltak. A droidhadsereg összeomlásával
megtört a Kereskedő Föderáció uralma. A csapatszállítók,
tankok, STAP-ek, fegyverek és készletek mind a Köztársaság
ellenőrzése alá kerültek. Nute Gunray alkirályt, helyettesét,
Rune Haakót, illetve a neimoidi megszálló tanács tagjait
fogolyként szállították a Coruscantra, hogy ott várjanak az
ítéletre. Palpatine szenátor, akit megválasztottak a Köztárság
főkancellárjának, a beiktatási beszédében gyors
igazságszolgáltatást ígért.
Amidala királynő utoljára is túljárt a neimoidik eszén,
amikor megadást színlelt, hogy még azelőtt eljuthasson az
alkirályhoz, mielőtt az elmenekülhetett volna. Megbeszélte
Sabéval, hogy hagyja ott a lent folyó küzdelmet, egy
szervizjáraton menjen a királynő lakosztályába, öltse magára
az uralkodói öltözéket, majd jelenjen meg az alkirály előtt.
Kockázatos vállalkozás volt, hiszen Sabé akár oda sem
érhetett volna időben. Ha így történt volna, Amidala akkor is
megszerezte volna a fegyvereket a rejtekhelyükről, és harcolni
kezdett volna a szabadságáért. Fiatal volt, de nem híján a
bátorságnak és merészségnek. Tettei intelligenciáról és
bölcsességről árulkodtak, mióta csak megérkeztek a
segítségére küldött Jedik. Obi-van úgy vélte, nagyon jó
királynő lesz belőle.
Végül is azonban egy kilencéves fiú mentette meg mindannyiukat. Anélkül,
hogy tudta volna, pontosan mit is tesz, Anakin Skywalker egy vadászgéppel
berepült a Föderáció védelmi vonalai mögé, áttört a pajzsaikon, leszállt a
neimoidi zászlóshajón, és a reaktort megtorpedózva elindította az irányító
központot elpusztító robbanássorozatot. A központi adó megsemmisülése
miatt dermedt meg a droidhadsereg, hiszen kommunikációjuk
gyakorlatilag rövidre záródott. Anakin makacsul tagadta, hogy
a fejében bármiféle kidolgozott tervvel támadott volna, vagy
szándékosan lőtte volna ki a torpedókat a reaktorra. Obi-van
azonban, miután meghallgatta a történetét és alaposan
kifaggatta a fiút, arra a következtetésre jutott, hogy Anakint
valami, a hétköznapi emberek gondolkodásánál magasabb
rendű dolog vezérelte. A rendkívül magas midi-chlorian-érték
olyan kapcsolatot teremtett a fiú és az Erő között, amelyről
még a Yoda szintjén álló Jedi-mesterek sem álmodhattak. Most már elhitte,
amit Quigon mondott. Anakin Skywalker a kiválasztott.
Obi-van új ruhát öltött a szertartás tiszteletére: a Jedi-
lovagok lágy esésű, bő, homokszínű öltözékét. A derekáról
Quigon fénykardja lógott le. A Jedi Tanács is eljött a
szertartásra, illetve hogy ismét beszéljen Anakinnal. Ezt tették
éppen, nem messze, a végső döntést a legutóbbi találkozásuk
óta történtek fényében meghozva. Obi-van úgy gondolta, az
ügy kimenetele régen eldőlt. El sem tudta képzelni, hogyan lehetne
másképp.
Abbahagyta a járkálást, és egy pillanatra elrévedt. Qui-gon
Jinnre, mesterére, barátjára gondolt. Életében cserbenhagyta.
A művét azonban tovább folytatja, ígéretéhez hűen tanítani
fogja a fiút, akármi történjen is.
Hallgasd csak, gondolta, keserűen elmosolyodva. Kezdek
úgy beszélni, mint ő.
Kinyílt az ajtó, és Yoda tűnt fel mögötte. A mester lassan,
pálcájára támaszkodva, álmodozó tekintettel, mélyen
elgondolkodva lépett be a kamrába.
– Yoda mester – üdvözölte Obi-van eléje sietve és alázatosan meghajolva.
A Jedi-mester biccentett.
– A Tanács Jedi-lovaggá nevezett ki, Obi-van. És igen, döntött a fiú
sorsáról is – közölte komoran.
– Részesülhet a képzésben?
Yoda nagy fülei előrebillentek, álmos szemhéjai teljesen
kinyíltak.
– Türelmetlen, ajjaj, türelmetlen vagy. És milyen biztos a döntésben! Ajjaj!
Obi-van beleharapott a nyelvébe és csendben maradt, kötelességtudóan
várva a másikra. Yoda alaposan végigmérte.
– Nagy harcos, igen, Qui-gon Jinn nagy harcos volt – gurgulázta a
mester halk, szomorú hangon. – De mennyivel, ajjaj,
mennyivel több lehetett volna, ha nem rohan annyira előre!
Lassabban, Obi-van, neked lassabban kell haladnod.
Obi-van nem hátrált meg.
– Qui-gon megértette azt, amit egyikünk sem értett meg a fiúval
kapcsolatban.
Yoda azonban csak a fejét rázta.
– Ne hamarkodd el az ítéleted! A megértés nem minden, ó,
nem! Nem mindent tár fel azonnal. Évek, évek kellenek, míg
valakiből Jedi-lovag lehet. És még több év, hogy eggyé váljék
az Erővel.
Odalépett az ablakon lágy aranyszínben betűző fénykévébe.
Közeledett a naplemente, a Qui-gon örök elbúcsúztatására
kijelölt időpont.
Yoda tekintete a távolba meredt, amikor megszólalt:
– Igen, a Tanács döntött – ismételte meg. – A fiú részesülhet a képzésben.
Obi-vant megkönnyebbülés és öröm árasztotta el. Hálásan elmosolyodott.
Yoda észrevette a mosolyt.
– Elégedett vagy, he? Biztos abban, hogy ez a jó döntés? –
A ráncos arc feszültté vált. – Ködös, Obi-van, ködös a fiú
jövője. Hiba kiképezni, nagy hiba.
– De hát a Tanács…
– Döntött, igen – emelte rá a tekintetét Yoda. – És én nem értek egyet a
döntéssel, nem bizony!
Hosszú csend ereszkedett rájuk, ahogy egymásra meredtek.
Odakintről beszűrődtek a szertartásra készülődök által keltett
zajok. Obi-van nem tudta, mit mondjon. A Tanács Yoda
véleménye ellenében döntött. Ez már önmagában véve is
szokatlan volt. Az pedig, hogy a Jedi-mester előtte is szóba
hozta a dolgot, csak még jobban kihangsúlyozta, mennyire
aggódik Anakin Skywalker miatt.
– Magam mellé veszem a fiút, mester – szólalt meg Obi-van
óvatosan, gondosan megválogatva szavait. – A legjobb
tudásom szerint fogom tanítani. De mindig észben tartom
majd, amit mondtál. Óvatos leszek. Nem feledem a
figyelmeztetésed. Szemmel fogom tartani a fejlődését.
Yoda egy pillanatig fürkészően nézte, majd bólintott.
– Emlékezz hát, mit ígértél, ifjú Jedi! – mondta halkan. – Jó lesz, ha
emlékezel. Nagyon jó.
– Emlékezni fogok – hajolt meg Obi-van. Együtt léptek ki a lenyugvó nap
fényébe.

Meggyújtották a halotti máglyát, a tűz a magasba csapott
Qui-gon Jinn holtteste körül, a lángnyelvek lassan kezdték
körülvenni és elnyelni. Azok, akiket kiválasztottak a végső
tiszteletadásra, körülállták a máglyát. Az egyik oldalon állt
Amidala királynő az udvarhölgyei, Palpatine főkancellár, Sio
Bibble kormányzó, Panaka kapitány és a százfős nabooi
díszőrség körében. Velük szemben helyezkedett el Nass főnök,
Jar Jar Binks és húsz gunga harcos. A két csoportot a Jedi
Tanács tagjai kötötték össze, köztük Yodával és Mace
Winduval. A kört végül egy csoport Jedi-lovag, Qui-gon legrégibb társai
zárták be.
Anakin Skywalker Obi-van mellett állt, feszült arccal igyekezett
visszafojtani könnyeit.
Hosszú, kitartó dobpergés kísérte a lángok lobogását, ahogy hamuvá és
leiekké választották szét Qui-gont. Mikor a tűz magával ragadta a
lelkét, egy csapat fehér galambot eresztettek szabadon a
vérvörös napfényben. A madarak szaporán verdeső
szárnyakkal, halványan ragyogva emelkedtek a magasba.
Obi-van azon vette észre magát, hogy a múlton mereng. Egész életében a
Jedik, és különösen Qui-gon keze alatt tanult. Qui-gon azonban
eltávozott, Obi-van pedig kilépett régi életéből és újat kezdett.
Most már Jedi-lovag volt, nem padavan. Minden, ami elvonult
lelki szemei előtt, egy ajtó mögé került, amely örökre bezárult
előtte. Nehéz volt ezt elfogadni, de ugyanakkor furcsa módon
a szabadság érzése töltötte el.
Lenézett Anakinra. A fiú halkan zokogva bámulta a halotti máglya hamvait.
– Eggyé vált az erővel, Anakin – tette a törékeny vállra a
kezét Obi-van. – El kell engedned őt!
– Annyira hiányzik! – rázta meg a fiú a fejét.
– Nekem is hiányzik – bólintott Obi-van. – És mindig
emlékezni fogok rá. De ő eltávozott. – A keze kissé
összeszorult Anakin vállán. – Tanítani foglak, ahogy Qui-gon
tette volna – mondta Obi-van Kenobi halkan. – Én vagyok az új
mestered, Anakin. Velem fogsz tanulni, és Jedi-lovag lesz
belőled. Erre a szavamat adom.
A fiú alig észrevehető mozdulattal kihúzta magát. Obi-van
magában bólintott. Valahol, gondolta, Qui-gon Jinn mosolyog.
Velük szemben Mace Windu állt Yoda mellett. A Jedi-mester elgondolkodó
arccal figyelte, amint Obi-van Anakin Skywalker vállára tette a kezét.
– Egy élet véget ér, de azonnal egy új kezdődik a Jedik
rendjében – suttogta maga elé.
Yoda előrehajolt, rátámaszkodott göcsörtös botjára, és
megrázta a fejét.
– Ebben nem vagyok olyan biztos, mint Qui-gonban voltam.
A fiú még bajt hozhat ránk, tartok tőle. Sorsát sötétség és
nehéz választások kísérik.
Mace Windu bólintott. Tudta, hogyan érez Yoda a dolog kapcsán, de a
Tanács meghozta a döntést.
– Obi-van jó tanítója lesz – váltott témát. – Qui-gon jól látta. Készen áll.
Mindketten tudták, mit tett az ifjú padavan az
olvasztóteremben Qui-gon eleste után. Különleges bátorság és
akaraterő kellett hozzá. Csak egy, az Erővel teljes
összhangban lévő Jedi-lovag maradhatott állva a Sith Lorddal
szemben. Obi-van várakozáson felüli képességekről tett
tanúbizonyságot azon a napon.
– Készen állt, igen, most készen állt – ismerte el Yoda morogva. – De nem
biztos, hogy a fiú tanítására is készen áll.
– Egy Sith Lord legyőzése elégséges próba bármihez –
makacskodott a Tanács feje, tekintetét továbbra is Obi-vanra
és Anakinra szegezve. – Nincs helye kételkedésnek. Egy Sith
tette próbára.
– Mindig kettő van – pislogott Yoda. – Nem több és nem
kevesebb. Mester és tanítványa.
Mace Windu bólintott.
– És szerinted melyik pusztult el… a mester vagy a tanítvány?
Egymásra néztek, de egyikük sem tudott választ adni a kérdésre.

***

Darth Sidious azon az éjjelen egyedül állt a város fölé magasodó erkélyen.
Alakja sötéten rajzolódott ki a pislogó fények előterében,
komor, dühös tekintettel merengett tanítványa elvesztésén.
Hosszú éveken át képezte Darth Mault, hogy a Sith Lordja
lehessen. Magasan fölötte állt a vele szembeszálló Jedi-
lovagoknak, és könnyedén le kellett volna győznie őket. A
balszerencse és a sors vezetett a halálához, az a kombináció,
amelyet még a sötét oldal hatalmával sem lehetett mindig
kiküszöbölni.
Legalábbis rövid távon.
Összevonta a szemöldökét. Valakinek Darth Maul örökébe kell lépnie. Ki
kell képeznie még egy tanítványt. Pedig még egy ilyet nehezen fog találni.
Darth Sidious odalépett a korláthoz, és rátette kezét a
hűvös fémre. Egyvalamiben biztos volt. Azok, akik felelősek
Darth Maul haláláért, bűnhődni fognak. Sohasem felejti el
azokat, akik szembeszállnak vele. Mindegyik fizetni fog.
Felcsillant a szeme. Mindennek ellenére megszerezte azt,
amit a leginkább akart. És ez még Darth Maul haláláért is
kárpótolta. Ki fogja várni, amíg eljön az ő ideje. Meg fogja
várni a lehetőséget. Az alapokat már lefektette.
Vékony ajkai mosolyra húzódtak. Hamarosan eljön a leszámolás napja.

Másnap hatalmas parádéval ünnepelték meg a nabooi és a
gunga nép újonnan kötött szövetségét, súlyos áldozatok árán
kivívott győzelmüket a Kereskedő Föderáció fölött, és
mindazokat, akik fegyvert fogtak a bolygó szabadságáért. A
Theed utcái mentén felsorakozott tömeg előtt elvonultak a
gunga harcosok kaaduik hátán és a nabooi katonák robogóik
nyergében. A sugárutakon fambaak dübörögtek végig nehéz
léptekkel, súlyos selymekkel borítva, gyöngyökkel kirakott
hámokban. Fejük jobbra-balra ingott hosszú nyakukon. Itt-ott
zsákmányolt föderációs tankok lebegtek a menetelők között,
az ágyúcsöveikben és nyílásaikban nabooi és gunga zászlók
lobogtak. A gungákat Ceel tábornok és Jar Jar vezette kaaduháton.
Jar Jarnak sikerült a parádé egész ideje alatt a nyeregben maradnia, bár akik
közelebb álltak, úgy látták, nem minden gond nélkül.
Panaka kapitány és a királynő testőrei a központi tér
legfelső kőlépcsőin állva figyelték a közeledő menetet. A
büszkén feszítő Panaka vasalt egyenruháján megcsillantak a
kitüntetések és rendjelek.
Anakin Skywalker és Obi-van Kenobi a királynő mellett
álltak. Anakin zavarban volt, úgy érezte, nem illik a díszes
társaságba. A parádé nagyon tetszett neki, értékelte, hogy őt
is megünneplik, de a gondolatai máshol jártak.
Qui-gonnál, aki visszatért az Erőbe.
Padménál, aki alig szólt hozzá, mióta a Jedi Tanács hozzájárult a
képzéséhez.
Az otthonánál, ahová talán sohasem tér vissza.
Az anyjánál, aki nem láthatta most.
A Jedi-padavanok öltözékét viselte, haját a padavanok
stílusában rövidre vágták. Tanítvány lett, a rend leendő
lovagja. Mindent elért, amiről csak álmodott, amikor eljött Qui-
gonnal a Coruscantra, majd azon is túl. Elégedettnek és
boldognak kellett volna lennie, és az is volt. Boldogságát és
elégedettségét azonban beárnyékolta Qui-gon és anyja
elvesztése. Persze, másképp veszítette el őket, de mind a
ketten eltűntek az életéből. Qui-gon adott erőt neki, hogy
képes legyen elhagyni az anyját. A Jedi-mester halálával
Anakin úgy érezte, csak sodródik. Senki sem lehetett olyan
erős támasza, mint Qui-gon volt – sem Obi-van, sem Padmé.
Majd egyszer, talán. Egyszer majd mind a ketten részesei
lesznek az életének, és örökre megváltoztatják őt. Ezt tisztán
érezte. Most azonban, amikor a leginkább számított, magányosnak érezte
magát.
Mosolygott ugyan, de a lelke szomorú volt, a szíve sajgott. Obi-van, talán
érezve a feszültségét, megnyugtatóan a vállára tette a kezét.
– Új élet vár rád, Anakin – kockáztatta meg.
A fiú kötelességtudóan rámosolygott, de nem szólt semmit.
Obi-van lenézett az előttük hömpölygő tömegre.
– Qui-gon mindig is gyűlölte az ünnepségeket. De
megértette, hogy szükség van rájuk. Kíváncsi lennék, ehhez
mit szólna.
Anakin vállat vont. A Jedi elmosolyodott.
– Büszke lett volna rá, hogy téged is ünnepelnek.
– Komolyan mondod? – nézett fel rá a fiú.
– Komolyan. És anyád is büszke lenne rád. Anakin összeszorította a száját
és elfordult.
– Bárcsak itt lenne! Nagyon hiányzik. A Jedi megszorította a vállát.
– Egy nap újra látni fogod. De akkor már Jedi-lovag leszel. A
parádé átvonult a központi téren a királynő és vendégei előtt.
Amidala az udvarhölgyei, Sio Bibble kormányzó, Palpatine
főkancellár, Nass főnök és a Jedi Tanács tizenkét tagja
társaságában üdvözölte a menetet. R2-D2 egy sorral az
udvarhölgyek alatt, Anakin és Obi-van mellett állt, kupolás
fejét ide-oda forgatva. Érzékelői villogó fények kíséretében
rögzítettek mindent.
R2 rácsipogott a fiúra, Anakin pedig szelíden megérintette a kis droid
burkolatát.
Nass főnök előrelépett és a magasba emelte a Béke
Gömbjét.
– Bicsoda buli! – kiáltotta túláradó örömmel Jar Jar az üdvrivalgást és
tapsvihart. – A gungág ézs a nabooiag örögre barádod leszneg, igaz?
Anakin a lelkesedését látva rossz hangulata ellenére elmosolyodott. A
gunga fel-le táncolt, hosszú fülei lobogtak, vékony lábai ide-oda hajlongtak.
Jar Jar sohasem hagyná, hogy az élet rossz dolgai lelombozzák, gondolta a fiú.
Ez talán olyan lecke, amit érdemes lenne megtanulnia.
– Ünnepeld hőzsög vagyung, Annie! – nevetett Jar Jar
mindkét kezét a feje fölé emelve, fogait kivillantva.
A fiú felnevetett. Igen, valószínűleg azok.
Lent, a széles sugárúton, az élet egy hosszú, színes
szalagjában, a parádé, amely elhozta őket erre a helyre és
ebbe az időbe, tovább folytatódott.

Vége