Anekdoták Szinópei Diogenészről

(fordította Ivácson András Áron Robin Hard új angol fordítása nyomán, forrás: „Diogenes the Cynic, Sayings and Anecdotes with other popular moralists. A new translation by Robin Hard”, Oxford University Press, NY, 2012)

1. Névrokona, Diogenész Laertiosz jegyzi, hogy amikor megérkezett Athénba, Anthiszthenész tanítványául akart szegődni , ám ekkor emez már nem akart új tanítványokat, mert több évi sikertelen próbálkozás után, hogy filozófiára szoktassa az embereket, annyira csalódott volt, hogy senkit nem engedett magához közel. Ám Diogenész kitartó volt és nem tágított mellőle, még akkor sem, amikor Anthiszthenész dühében teljes erőből fejbecsapta botjával. Diogenész azonban nem tágított, hanem még közelebb lépett, méltóságteljesen széttárta karjait, fejet hajtott és így szólt: „Ütlegelj továbbra is, ha akarsz, felajánlom továbbra is a fejem, de figyelmeztetlek, hogy nem fogsz ahhoz elég erős botot találni sehol, hogy engem elüldözz!”, aminek hallatára Anthiszthenész tanítványául fogadta évek óta elsőként. 2. Aelianus és Plutarkhosz írja le, hogy Diogenész egy idő után minden társaság hiányában, teljesen egyedül élt. Senkit nem fogadott, mert szegény volt és senki nem hívta meg őt magához vitatott viselkedése miatt, hogy mindenkit folyton csak vádolt és támadott. Amikor Athénban egyszer hatalmas ünnepet ültek, nyilvános evéssel, ivással, énekkel és tánccal, Diogenész a piactér egy félreeső sarkában kuporgott és próbált elaludni, olyan
1

gondolatok szállták meg, amelyek veszélyeztet ték az önuralmát. Külső nyomás nélkül indult el egy fáradságos élet rögös útján és most ott kuporgott teljesen egyedül, minden jótól megfosztva. Nagyon ritka alkalmakkor még ő is képe s volt elcsüggedni és most, amikor épp így érzett, a szokásos árpakenyér vacsorája közben, egy egér kezdett enni a kezei közül kihullt morzsákból. Ahogy ő mindezt végignézte, elmosolyodott és így szólt: „Mit szólsz ehhez Diogenész? Miközben ennek az egérnek, akinek a te morzsáid nem csak a betevőt, hanem bőséges lakomát nyújtanak és amelynek semmi szüksége az athéniek kényelmeire, te, Diogenész, mégis letört vagy, hogy nem az athéniekkel lakmározol, szédülsz meg az édes bortól és henyélsz színes terítőkö n.” Vissza is tért a cinikusokra oly jellemző fanyar jókedve. 3. Diogenész Laertiosz meséli, hogy a mikor egy férfi filozófiát akart tanulni tőle, a kezédbe nyomott egy döglött halat és felszólította, hogy kövesse minden lépését. A férfi szégyentől égve eld obta a halat és amikor pár nap múlva találkozott ismét Diogenésszel, emez nevetésben tört ki és azt mondta: „Nahát, egy döglött hal vetett véget a barátságunknak!” 4. Szintén ő tudósít, hogy egy alkalommal egy szobortól koldult pénzt, amikor pedig kérdezték, hogy miért teszi ezt, azt válaszolta, hogy azért, hogy gyakorolja az elutasítottságot. 5. A következő esetet is tőle tudjuk: amikor egy ember túl lassan reagált a koldulására, odavetette neki: „Gyerünk már, ember, azért kérek pénzt tőled, hogy táplá lhassam magam, nem azért, hogy a temetésem költségeit fedezzem!” 6. Akárcsak ezt: egyszer egy nagyon békélhetetlen embertől kért pénzt, aki azt válaszolta, hogy akkor ad, ha Diogenész meg tudja győzni, hogy jó cselekedet az. Mire ő: „Ha erre képes lennék, már rég meggyőztelek volna, hogy távozz a városból és kösd fel magad az első fára!” 7. Ezt is: egy nap felkiáltott: „Hé, férfiak!” és amikor páran odamentek hozzá, rájuk vágott a botjával és így folytatta: „Férfiakat hívtam, nem ilyen szennyet!” 8. Stobaios írja, hogy az olimpiai játékok kapcsán jegyezte meg, hogy rengeteg embert látott már szaladásban és bírkózásban versengeni, de vajmi keveset az emberi nagyságban. 9. Diogenész Laertiosz hasonlót jegyzett le: amikor az olimpiai játékokon a kikiáltó jelentette, hogy „Dixipposz a győztes az emberek felett”, Diogenész közb evágott, hogy „Nem, ő csak a szolgák felett győztés, az emberek felett én vagyok az!” 10. Egy lakomán, amelyre meghívták, a háziak nevetségessé akarták tenni úgy, hogy csontokkal dobálták meg, minha kutya lenne, ám ő erre aképpen válaszolt, hogy levizelte a lábukat...mintha kutya lenne, jelenti Diogenész Laertiosz. 11. Szintén tőle ismerjük, hogy egyszer egy ifjú dörgedelmes beszédet tartott arról, hogy mondandója mindenkit odafigyelésre kényszerít varázsával. Erre Diogenész elővette tarisnyájából a csillagfürt babokat és elkezdte jóízüen enni pont vele szemben. Amikor magára vonta a hallgatók figyelmét, meglepődését fejezte ki, hogy mindenki rá figyel az ifjú beszéde helyett. 12. Akárcsak ezt: mindig azt mondogatta, hogy ahhoz, hogy az ember megfelelően élje az életét, vagy rációra vagy egy jó vastag kötélre van szüksége. 13. Szintén azt, hogy amikor megkérdezték, hogy mit tanult a filozófiától, azt válaszolta, hogy ha egyebet nem is, azt mindenképp, hogy ne lepje meg semmilyen fordulat. 14. Platón úgy határozta meg az embert, mint egy szárnyak nélküli kétlábú állat és megtapsolták ezért – írja Diogenész Laertiosz – , minekutána Diogenész megkoppasztott
2

egy kakast és bevitte az előadóterembe, mondva: „Íme, Platón embere!”. Ennek következtében Platón meghatározását kiegészítették azzal a mondattal, hogy „amelynek lapos körme van.” 15. Diogenész Laertiosz és a Codex Ambrosianus Graecus tudatja, hogy miután egy tanulatlan ember körbevezett e a pompás házában, Diogenész megjegyezte: „Nagyon szép, igazán irigylésre méltó, mint az egyiptomi templomok, amelyek a végletekig díszítettek, de csak macskákkal és majmokkal vannak tele.” Amikor a ház ura felhívta a figyelmét, hogy ne lépjen akárhová, mert tiszta a padló, Diogenész megköszörülte a torkát és szemközt köpte. Amikor amaz dühösen kérdezte, hogy miért, azt válaszolta, hogy az egész házban ezt az egyetlen koszos sarkat találta, ahová nyugodt szívvel köphetne. 16. Galénosz orvos jegyzi, hogy Diogenészt általában úgy emlegették, mint a legkitartóbb férfiak egyike az önuralom és fegyelmezettség dolgában, de ennek ellenére még neki is szüksége volt szexuális felszabadulásra, de sokkal inkább azért, hogy megszabaduljon a nemzőfolyadék visszatartása okozta kellemetlenségektől, mintsem azért, hogy bármiféle élvezetet is szerezzen az aktusból. Egy napon, legalábbis így szól a történet, egy hetéráért küldetett, ám amikor az késlekedett, Diogenész magához nyúlt és önnön kezével ért el magömlést maszturbáción keresztül. Később, amikor megérkezett a hetéra, elküldte dolgára mondván, hogy már kezével elénekeltette a nászdalt. 17. Laertiosz tudósít, hogy amikor megkérdezték melyik a megfelelő idő a házasságra, azt mondotta, hogy fiatalon túl korai, idősen meg túl késői. 18. Stobaiosz szerint amikor Diogenész meglátott egy épp lopakodó házasságtörőt, megjegyezte, hogy nincs olcsóbb, mint egy ember, aki eldobná az életét egy drachmáért. (ford.megjgyz.: az ógörög törvénykezés kifejezetten élesen büntette a házasságtörést, egészen az erőszakos nyilvános megszégyenítéstől addig, hogy ha in flagranti kapta el a felszarvazott férj, következmények nélkül megölhette, avagy Diogenész azt mondja, hogy miért kockáztasd az életed valamiért, amit relatív olcsón megkaphatsz egy prostituálttól. Az, hogy Diogenész itt nem veszi figyelembe az esetleges szerelmet, több okból is származhat.) 19. Amikor egy filozofálni próbálkozó ifjút látott, megjegyzte, hogy becsülendő dolog, hogy a teste szépségét szeretőket megpróbálja ráven ni, hogy a lelke szépsége iránt rajongjanak, jegyzi fel Laertiosz. 20. Metroklész írja az Anekdotákban, hogy egy napon Diogenész félig leborotvált fejjel berontott egy ifjú lakomájára és ijedtükben a részegek ütlegelésekkel fogadták, minekutána ő felírta támadói nevét egy palatáblára és nyakában hordta ezt egészen addig, amíg megszégyenítette őket és mindenki dorgálta és lenézte ezen ifjúkat ( ford.megjegyz.: a félig leborotvált fej az aszkéta életmód egyik szimbóluma , ahogy Peregrniusz első tettei is azok, miután magára veszi a „csodás aszkétizmust”, hogy félig leborotválja a fejét és sárral keni be arcát). 21. Arisztotelész írja Retorika című művében, hogy Diogenész az italboltokat Attika kantinjainak nevezte, arra utalva, hogy az emberek túlságosan sok lakomát ülnek, túlságosan sokat isznak és kéjelegnek. 22. Sztobaiosz szerint, amikor Diogenészt az athéniak megtapsolták egy a mértékletességről és önuralomról tartott beszéde után, kifakadt: „A pokolba mindannyiatokkal, hiszen mindenben ellene mondtok viselkedésetekkel annak, amit most megtapsoltatok!”

3

23. Laertiosz írja a következőket: Diogenész keményen kritizálta az embereket, hogy azért imádkoznak, amit jónak tartanak és nem azért, ami valóban az. Akárcsak azért, hogy áldozatokat mutatnak be, hogy jó egészségük legyen, miközben az áldozati lakoma mindenre szolgált, csak épp a jó egészségre nem. Mindkettőre példa, amikor egy házaspárt, akik azért mutattak be áldozatot, hogy fiúk szülessen, megdorgálta, hogy „És azért nem áldoztok, hogy milyen emberré váljon, ha felnő?!” Másik esetben, amikor egy öntöző rítust pillantott meg, odavetette: „Szánalmas szerencsétlen, hát nem tudod, hogy pontosan úgy, ahogy vízcseppek nem orvosolják a nyelvtani hibákat, nem lesznek mentségedre az életben elkövetett hibák ellen sem?” Amikor valaki csodálta a szamothrakéi oltár áldozati bemutatásait, amelyeket azok adtak, akik úgy hitték, hogy az ottani istenek mentették meg őket a tengeri haláltól, Diogenész szárazon megjegyezte: „Képzeld mennyi és milyen szép áldozat lenne még, ha mindazoké is itt lenne, akiket nem mentettek meg...” Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének, egy bokszolót ajánlott, hogy emez, amikor bárki álszerényen leborult elé, odarohanjon és jól elverje. 24. A Görög Istenek Orákuluamiban olvashatjuk azt az esetet, amikor Diogenész belépve Heráklész templomába és meglátva annak fából faragott képmását, így szólt: „Nos, Heráklész, eljött az idő, hogy szolgálj engem is, ahogy tizenkétszer szolgáltad Euriszteuszt, és megfőzd nékem lencselvesem” és ezekkel a szavakkal tűzre dobta a faragott képmást. 25. Laertiosz tudósít, hogy egy napon, amikor Diogenész azt látta, hogy a templomkincsek örzői elvezetnek egy férfit, aki ellopott egy tálat, csak annyit mondott: „A nagy tolvajok elvezetik a kisebb tolvajt.” Bevett mondása volt, hogy amikor hajókapitányokat, orvosokat és filozófusokat látott, úgy tűnt néki, hogy az ember a legintelligensebb lény, de amikor ellenben papokat, jósokat és álmofejtőket látott és azokat, akik tanácsaikat kérik, hogy nincs ostobább élőlény a világon az embernél. Azt is mondogatta azoknak, akiket nyomasztottak álmaik, hogy miközben ügyet sem vetettek arra, amit éberen cselekedtek, minden idejüket lefoglalták azok az illúziók, amelyeket álmaikban láttak. Amikor egy babonás férfi megfenyegette viselkedéséért, hogy egyetlen csapással be tudná törni a koponyáját, Diogenész azt felelte, hogy ő meg félelemtől reszketővé tudná tenni mindössze azzal, hogy a bal válla felett tüsszent egyet. 26. Cicero írja, hogy Diogenész gyakran mondogatta, hogy a gonoszak gyalázatos haladása éppen elég bizonyíték az istenek létezése ellen. 27. Tertulliánusz egyházhatya emlegeti Diogenész válaszát arra a kérdésre, hogy léteznek -e istenek, amire azt válaszolta, hogy: „Nem tudom, de kívánatos lenne, hogy létezzenek.” (ford.megyjez: a forrás miatt és mert máshol nem találunk túl sok bizonyítékot arra, hogy Diogenész komolyan vett volna bármiféle hitet is, ezt az anekdotát csak félig kell komolyan vennünk). 28. Laertiosz szerint a szónokokat a tömegek lakájainak és a koronákat a dicsőség bőrfertőzésének nevezte. Amikor megkérdezték, hogy mi a legszebb dolog az egész világon, azt válaszolta, hogy az egyenes beszéd ( ford.megjegyz.: Az ógörög „παρρησία”, parrhesia szó jelentése többrétű: egyenes beszéd, igaz beszéd, félelemtől mentes beszéd, direktség, ámde gyökerében azt jelenti: „mindent kimondani”, azonban a fenti árnyaló értelmekből kifolyólag az ógörög kultúrában azt jelentette, hogy „mindent kimondani, amit érdemes”, tehát etikai téttel, bátorsá ggal járó egyenes beszédet jelent és nem ostoba, semmitmondó locsogást. A parrhesia gyakorlására a példa adja magát: Szókratész addig és olyan szinten gyakorolta az „egyenes beszédet”, hogy az állam kivégeztette egy
4

kirakatper következményeként. Diogenész ebből egy sajátságos „cinikus parrhesia” -t fejlesztett ki, amely egyenes és brutális volt, de mindig humorral kevert). 29. Szintén Laertiosz jegyzi, hogy amikor egy idegen megkérdezte, hogy merre leli Demoszthenészt, Diogenész felemelte a középső ujját és azt mondta, hogy „Ím, amarra leled Athén demagógjait!” (ford.megjegyz.: a középső ujj használata már abban az időben is az egyik legsértőbb gesztus volt, nem csak manapság a „f*ck you!” jelzésként). 30. A sztoikus Dionüszosztól tudjuk, hogy II. Philipposz, Nagy Sándor apja elé vitték a letartóztatott Diogenészt. Megkérdezte a hadvezér, hogy ki ő, mire amaz azt válaszolta, hogy egy kém, aki azért jött, hogy kilesse egy végül bukásra ítélt hadvezér telhetetlen mohóságát. A válasz egyenessége és bátorsága, Dionüszosz szerint, annyira lenyűgözte a Philipposzt, hogy szabadon bocsátotta a filozófust. 31. A Codex Bodleianus-ban olvashatjuk, hogy amikor valaki megrótta egy bordélyházból kijövet, egyszerűen megkérdezte: „Miért, tán a te házadból kellett volna kijönnöm?” 32. Maximus tudósít, hogy amint Diogenész egy szépítkező vénasszonyt látott, odavetette neki: „Ha az élőknek csinálod, elment a szép eszed, de ha a holtaknak, sosem lehet eléggé sietni!” 33. Laertiosz jegyzi, hogy miután Meidiász arcon ütötte Diogenészt, ráförmedt, hogy tartozik neki háromezer drachmával. Diogenész másnap rongyokat csavart az ökleire és kíméletlenül elpüfölte, majd elégedetten megszólalt: „Nesze, neked is háromezer a számládra.” (ford.megjegyz.: a háromezer drachma az általános testi sértéssel foglalkozó perek minimális költsége volt). 34. A Codex Ottobonianus Graecus-ban található miszerint, amikor valaki figyelmeztette, hogy a háta mögött rosszindulatú pletykákat terjeszt róla valaki, mindössze ennyit válaszolt: „És nyugodtan meg is verhet, amikor épp nem vagyok ott.” 35. Laertiosz szerint, amikor meglátott egy másodrangú bírkozót, aki orvosként gyakornokoskodott, megszólalt: „Mi ez hát? Így akarod legyőzni mindazokat, akik a ringben legyűrtek téged?” + egy bónusz a haláláról, amelyből hatványozottan látszik elkötelezettsége: 36. Diogenész Laertiosz névrokona jegyzi, hogy amikor halálának közeledtét érezte, Diogenész arra utasította barátait, hogy halála esetén egyszerűen hajítsák a városfalon kívül a tetemét, hogy a temetkezési költségeket bezsebelő politikusok és papok helyett inkább a vadon állatai éljenek rajta, esetleg csúsztassák egy aknába vagy bányaverembe és szórjanak egy kevés földet rá, végérvényben akár az Ilisszoszba is dobhatják, hogy a testvérei szolálatára lehessen.

5