Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni.

” (Paulo Coelho) “Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.” (Paulo Coelho) “Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a következő pillanatban tehetünk.” (Paulo Coelho - A Zahír) “Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” (Paulo Coelho: A fény harcosa) “Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott.” (Paulo Coelho) “A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony) “A boldogság egy olyas valami, ami megsokszorozódik, amikor osztoznak rajta.” (Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam) “A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük.” (Paulo Coelho: A Zahír) “Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.” (Paulo Coelho: A Zahír)

de rettenetesen fél. folyamatosan attól retteg. És a szálloda tulajdonosa is. aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva. mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. unalmasak és fölöslegesek lesznek. mert fél. ha akarnak. borzasztóan fél. mosolyognak ugyan. pedig valójában retteg. aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek. hogy megöregszenek. és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni. fröccsen a víz a talpuk alatt. aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas. az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat. szívesen kikezdene a titkárnőjével. ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. de a valóságban nagyon fél a haláltól. mert félnek a büntetéstől. állandó félelemben él. Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél. hogy független lehessen. teniszütővel a kezében. úgy tesz. hogy megszólják a szomszédok. Vagy ott fut egy pár a hullámok között. (Paulo Coelho: Veronika meg akar halni) “Megmutatta neki a környezetében található embereket. mert félt. végül mégis inkább ügyvédnek tanult. mint ezer egyforma nap. amit kényelemben és jólétben töltök. Amott egy kitűnő családapa. hiszen tudja. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni. hogy egész életében egyedül marad. hogy megtudja a felesége. hogy azért nem iszik és nem dohányzik. de fél. aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi. rengeteget követel a könyvelőjétől. . mintha nem törődne a világgal. Vagy az a férfi. Az a lány. aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek. hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. A felesége viszont dolgozni szeretne. Az a fiú ott. A gyerekeik azért fogadnak szót.“Egyetlen kaland többet ér. napbarnítottan integet. hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. A pincér. hogy bármilyen becsületes. de a lelkük mélyén ők is félnek. hogy megtudja a férje. Az az öregember azt hangoztatja. mert így sokkal jobban érzi magát.

félnek kockáztatni. mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti. vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki. mert ördögökkel népesíti be a szobájukat.” (Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony) . félnek. hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket. Félelem. mert félnek az elutasítástól. félnek szeretni. félnek olyasmit tenni. félnek. hogy megöregszenek. félnek Isten ítéletétől.Félnek. Az élet a félelem birodalma. de félnek nyerni is. sem a gyengeségeik. hogy megfulladnak. hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét. ismeretlen helyekre menni. sem az értékük miatt. hogy meghalnak. elfogadni egy meghívást. félelem és félelem. mert félnek az irigységtől. ami nincs benne az illemtankönyvben. az emberek rosszallásától. félnek. félnek veszíteni. és nem figyelnek föl az értékeikre. az igazságszolgáltatástól. félnek fizetésemelést kérni. hogy egyedül maradnak. félnek a sötétségtől. hogy nem tudják lenyűgözni az embereket.

De aki résen van. amikor bedugjuk a kulcsot a zárba. Ezért aztán még mindig sokkal jobb. amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. oda fogtok adni egy napon. hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk. mint a tegnap. Bármikor meglephet minket: reggel. akinek nincs mit elmosnia. hány ember van a földön. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. hiszen ez azt jelenti. hogy tápláltál valakit. Gyakran mondjátok: “Adnék. ami boldogtalanná tesz. mintha nem is létezne. sem nyájatok a legelőn. és a nap bármelyik percében. és segítségükkel csodákra leszünk képesek. és asztalt terítettél.” (Paulo Coelho) . Mert ez a pillanat létezik. amikor megváltoztathatunk mindent. mint ha úgy szenvedünk vereséget.” (Paulo Coelho: A portobellói boszorkány) “Van valamitek. mert a nem-adás elpusztít. vagy nincs kinek megterítenie…” (Paulo Coelho: A portobellói boszorkány) “… a változások csak akkor következnek be. hogy élhessenek. S mi mindennap úgy teszünk. amit nem adnátok oda? Mindent.” (Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem. az észre fogja venni a mágikus pillanatot.” (Paulo Coelho: A portobellói boszorkány) “Néha vereséget szenvedünk.“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot. és sírtam) “Miközben mosogatsz. hogy volt bennük étel. de csak az arra érdemesnek. amikor valami olyat teszünk. mintha a ma ugyanolyan lenne. és semmiben sem különbözne a holnaptól. Képzeld el. ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát. Adnak. vagy az ebéd utáni csöndben. amitek van. ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba. és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll. hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél. mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot.” Kertetekben a fák nem mondják ezt. imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért.

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful