A természetgyógyászat kézikönyve

A
Achillea niülefolium: 1. Cickafark Acidózis: mindazon jelenségek összessége, melyeket az anyagcsere folyamán képződő savak túlzott felszaporodása hoz létre, A szövetekben és a vérben felszaporodó sav eszméletvesztéses mérgezéshez vezet. Acidózis fölléphet cukorbetegség, veseelégtelenség, légzési elégtelenség esetén. A savas táplálkozás a szervezetben savanyú anyagcseretermékeket halmoz föl, ami számos betegség táptalaja. A hús, a liszt, a zsírok, az olajok savképző ételek. Aconitum napellus: 1. Sisakvirág Acorus calmus: 1. Kálmos Acsalapu (Petasites officinalis): lazító, nyugtató és görcsoldó hatású, ideges feszültségek, nyugtalanság, frontérzékenység, ideges fejfájások, migrének, ideges gyomor-, bélpanaszok esetén nyújt segítséget. Adenoid kinövések: 1. (garat) Mandulamegnagyobbodás Adjusztálás: az élelmiszeriparban és kereskedelemben alkalmazott eljárások, melyek célja, hogy festés, fénylő bevonatok stb. segítségével emeljék az áru kereskedelmi értekét. Ezek az eljárások nemcsak elfedik az élelmiszerek valós állapotát, de gyakran értékes tápanyagok lebomlásához és a szervezet vegyszerekkel történő mérgezéséhez vezetnek. Az adjusztált élelmiszereknek nincs helyük a természetes életmódban, ezért az életreform mozgalom elutasítja fogyasztásukat és harcol forgalmazásuk ellen, Aesculus hippocastaneum: nye 1. Vadgeszte-

Agrimonia eupatoria: 1. Apró bojtorján Agropyrum repens: 1. Tarackbúza Agyag: magas kovasavtartalmú föld, amelynek gyógyhatása van. A természetgyógyászatban gyakran alkalmazzák. De mindig csak a mély rétegekből bányászott agyagot szabad felhasználni, sohasem a termőréteget. Belsőleg gyógyfóldként, külsőleg por, tapasz, valamint borogatás, pakolás és fürdő készítésére alkalmas vizes szuszpenzió formájában. Az agyagot használat előtt a következő módon lehet sterilizálni: a nyers agyagot forró tűzhelylapon szétterítve 100 °C fölé hevítik. Az egyes agyagdarabok nem lehetnek túlságosan nagyok. A szárítás után az agyagot megszitálják. Az így nyert agyagport kevés vízzel szuszpendálva beisőleg használják. Külsőleg szárazon púdé-

A könyvünkben előforduló rövidítések: Kez. = kezelés Hp. = homeopata Bch. = biokémia

Agyagfürdő, agyag ülőfürdő, iszapfürdő rozásra alkalmas, hideg vízzel, esetleg ecetes növényi adalék hozzáadásával sűrű, kenőcsös masszává keverhető, amelyet tapaszok, pakolások és borogatások készítésére lehet felhasználni. Agyagot belső és külső használatra alkalmas gyógyfold formájában, gyógyszertárakban lehet vásárolni. Agyagfürdő, agyag ülőfürdő, iszapfürdő: lehetőleg szabadban, késő délelőtti órákban kell venni. 1,20 m hosszú, 65 cm széles és 60 cm mély árkot ásnak, amelyet kb. 40 cm magasan megtöltenék agyaggal, amit hideg vízzel iszapszert! masszává kevernek. A beteg úgy ül bele, hogy a massza valamivel a köldök fölé érjen. A fejét széles karimájú kalappal fedve, vagy arcát és nyakát iszappal bekenve védik a naptól. Az ~ meleg időben 1/2, hűvös időben 1/4 óra hosszat tart. Napos időben a fürdő befejezése után hagyhatjuk az iszapot a testen megszáradni. Ezt követően meleg vízzel lemossuk. Különösen javallott anyagcserezavarok, altesti megbetegedések, bőrbajok, székrekedés, ideggyengeség esetében. Az iszapos árok a következő napon, az iszap hideg vízzel való újbóli megkeverése után ismét használható. Agyagos víz: az agyagmassza további erős hígítása. Szintén borogatás és pakolás, de főleg agyagos vizes ing készítésére használják. Agyagpakolás, agyagborogatás: a hidegen kevert masszát ujjnyi vastagon kenik fel, kendőbe, majd gyapjúkendőbe pólyázzák, az érintett testrészhez alkalmazott pólyatechnikával, így elzárva a külvilágtól. Az agyag száradásig, esetenként csak az alapos felmelegedésig marad fenn. Érzékeny bőr esetén vékony gézréteget helyeznek a bőr és az iszapréteg közé. Az ~ erősen zsírtalanító hatású; ezért gyakori kezelés esetén ajánlatos a kezelt testrészeket olajjal bekenni. Az

6

Az alsó lábszár iszappakolása iszap először sokáig hideg marad, és ezért sok hőt von el. A száradás kezdetén erős szívóhatást fejt ki, és erőteljes folyadékelvezetést biztosít. Az agyag közvetlenül sebekre helyezve tisztító és méregtelenítő hatású, szívóhatással megköti a kórokozókat és a méreganyagokat. Az ~ használata a vizes borogatással , azonos esetekben javallott, de azon túlmenően gennyes sebek, égések, helyi gyulladásos folyamatok, mint nyirokérgyulladások, vénagyulladások, gennyes csonthártya- és körömgyulladások, furunkulusok stb., sebesülések (csonttörések, ficamok, húzódások, zúzódások) után keletkező szövet- és ízületgyulladások esetén, ecettel kevert agyagpakolások különösen hatásosak rovarcsípésekre. Agyagtaposás: kiváló eszköz a lábak egészségének megőrzésére, de a láb alaki rendellenességeinek (pl. harántsüllyedés) megelőzésére és kezelésére. Egyesíti a hideg víztaposás során érvényesülő, valamint az iszap gyógyhatását. Ebben az esetben a sűrű iszap ellenállását kell legyőzni taposáskor, a lábaknak a masszírozó és erősítő hatás válik javára. Ugyanolyan árkokban végezhető, mint az iszapfürdő. Agyalapi mirigy (hipofízis): az agy alapján függő, körülbelül középen lévő, cseresznyemag nagyságú belső elválasztású (hormonokat termelő) mirigy. Az agyállománnyal kis nyél köti össze, az agyalap csontos be-

7 mélyedése védi. Két részét különböztetjük meg: a mirigyes elülső lebenyt és az elsősorban idegszövetből álló hátsó lebenyt. Nagyon fontos és sokféle hormont termel. Az elülső lebenyben egyes hormonok szabályozólag hatnak a szervezet többi belső elválasztása mirigyére (a pajzsmirigyre, a mellékpajzsmirigyre, a mellékvesére, az ivarmirigyre, míg más hormonok a növekedésre, a zsír- és szénhidrát-anyagcserére és a szoptatás alatt a tejelválasztásra hatnak. A hátsólebeny-hormonok a vízháztartást, a vérnyomást befolyásolják, összehúzzák az anyaméhet terhességben (szülési fájások). A hipofízis betegségei tehát a felsorolt valamennyi területen idézhetnek elő különféle zavarokat. Agydaganat: az agy duzzanata, megnagyobbodása nyomásfokozódáshoz vezet a zárt agykoponyában. Fejfájás, hányás, látászavarok, lassú pulzus a megnövekedett agynyomás tünetei. Ehhez úgynevezett góctünetek is társulnak, a tumor helyzetétől függően föllépő kiesési tüneteket nevezzük így, melyekből következtetni lehet a tumor elhelyezkedésére. Az agyi támasztószövetbó'l (glia) kiinduló tumorokon, a glimakon kívül gyakoriak az értágulatok (aneurizmák) vagy a hólyagféregciszták (echinococcusok). Az agyban kedvezőtlen elhelyezkedés esetén a jóindulatú tumorok is életveszélyesek lehetnek. Az agytumorokat műtéti úton kell eltávolítani. Ha ez nem lehetséges, a koponya megnyitásával csökkenthetjük a koponyaűri nyomást. Bizonyos tumoroknál a röntgensugárzás is jól hat a daganatra. Agyhártyagyulladás (meningitis): kétféle agyhártyát különböztetünk meg. A lágy agyhártya közvetlenül a szürkeállományt borítja be. A kemény agyhártya a csontos koponyát béleli ki. A kettő között agyvíz ta-

Agyhártyagyulladás lálható. A fertőzéses eredetű agyhártyagyulladás keletkezhet a kórokozók közvetlen átvitelével a szomszédos homloküreg, arcüreg vagy a fül gennyesedéséből a vér és a nyirokkeringés útján, orr és felső ajak furunkulózisban, influenzában, tüdőgyulladásban, tífusznál, ólommérgezésnél és tuberkulózisnál. A fedetlen fej napoztatásakor steril agyhártyaizgalom (napszúrás) jöhet létre. Fejfájás, bódultság, tarkómerevség jellemzik. A fertőző agyhártyagyulladásnak külön kórokozója van (meningococcus). A felsorolt tünetekhez hidegrázás, magas láz, fokozott fájdalomérzékenység is társul. A beteg behúzva tartja a hasát, gerince merev, izomgörcsök léphetnek fel. Kezelése: a lázas időszakban koplaljon a beteg (tea vagy ivóleves koplalás, gyümölcsdiéta). A koponyaüri gyulladás csökkentésére ecetvizes hideg lábpólyázás javasolt, melyet fölmelegedés után cseréljünk. Hideg lábaknál előbb száraz, meleg lábpakolás, emellett felső és alsó pakolás vagy ágyékborogatás, hideg borogatás a fejre és a nyakra, magas láz esetén óránként váltogatva egésztest- és részlemosások. Belsőleg: naponta háromszor kevés olívaolaj is megkísérelhető. Agyhártyagyulladás (fertőző betegség): fertőző betegségeknél, mérgezéseknél, influenzánál és gyermekbénulásban szokott előfordulni. Tünetei: fejfájás, hányás, tudat-

sz agy (keresztmetszete): 1. nagyagy, 2. középagy (köztiagy), 3. kisagy, 4. nyúltagy, 5. agyalapi mirigy

Agylágyulás zavar, aluszékonyság, kettó'slátás, görcsök. Az influenza gyakran okoz Parkinson-kórt a későbbi években, az agytörzsi magvak károsodása révén. Lázkezelés, koponyaüri nyomás csökkentése (1. előbb). Agylágyulás (emollíció): korábban átvészelt agyállomány-pusztulás következménye. A nagyagykéregben lejátszódó keringési zavar agyi oxigénhiányhoz vezet. Következtében beszéd- és emlékezetzavar, viselkedésváltozás, mániás költekezés, veszekedő, cinikus magatartás, rossz kedélyállapot a korábban normális, egészséges egyénnél agylágyulás kezdetét jelentheti. A beteg elveszti minden kritikai érzékét, nagyzási mániája lesz, nem tud viselkedni társaságban, és ez feltűnik minden tekintetben. Törekedjünk a betegség mielőbbi kezelésére, még mielőtt az agykéreg nagy része elpusztulna. Izzasztó fürdőkkel végzett lázkezeléssel gyógyulást érhetünk el, illetve megállíthatjuk a folyamatot. Az izzasztó fürdőknek magas hőmérsékletűeknek kell lenniük, hogy hosszú ideig tartsanak. Emellett az általános erőnlét erősítését is segíteni kell. Agyrázkódás (commotio): az agyvelő azért van az erős csontos agykoponyában, ahol folyadékrétegek védik a külső erőbehatásoktól, mert nagyon érzékeny a rázkódásra. Ha mégis olyan mértékű agyrázkódás következik be, amit az említett védőberendezések nem tudnak kivédeni, hosszabb vagy rövidebb ideig tartó eszméletlenség lép fel. Ehhez többnyire hányás és emlékezetzavar társul, a beteg egy bizonyos időponttól kezdve nem emlékszik a baleset előtti eseményekre (retrográd amnézia). Az emlékezetkiesés időtartamából, valamint az eszméletlenség idejéből, ami néhány perctől napokig is tarthat, következtethetünk az agyrázkódás súlyosságára. Az orr-, ül. fülvérzés koponyatörésre utal. Kezelése: lapos fekvés, abszolút testi és szellemi nyugalom

8 lehetőleg 6 hétig. Melegítsük a beteget a lábához és az oldalához helyezett meleg vizes tömlőkkel. Hideg homlokborogatás és nyakborogatás. A test felmelegedése után lábszárpólyázás, hideg altestpakolás, felső és alsó pakolások. Kezdetben ivólevek, később nyers táplálék és vegetáriánus koszt. Hp.: Arnica D3, Bella-donna D4-6, Hypericum D2. Bch.: Kalium phosphoricum D6 váltogatva Ferrum phosphoricum D6-tal, később Magnesium phosphoricum D6, Natrium sulfuricum D6. Agysérülések: tompa erőhatás esetén csak a fejbőr lágyrészsérüléséhez vezetnek, előfordulhat azonban, hogy zúzódással járnak. A sebet el kell látnunk. A kezelés megegyezik az agyrázkódás kezelésével. Az éles sérülések közvetlenül az agyat érintik, idegsebészeti ellátást igényelnek. Agytályog: az agyba sérüléseken keresztül vagy a környező gennyedt szövetekről (fül, homloküreg stb.), esetleg a véráram útján jutnak be, s ott körülírt tályogokat hozhatnak létre. Fejfájás, bódult állapot, hányás, elesettség, néha láz jelentkezhet. Ezekben az esetekben műtéti megnyitásra és antibiotikus kezelésre van szükség. Agyvérzés: a véredények megrepedése vagy áteresztővé válása az agyállományba, az agykamrákba vagy az agyburkokba történő vérzést eredményezhet. Az agyállományba történő vérzéseket 1. a gutaütésnél. A középső agyburok ereinek balesetek során bekövetkező szakadása lassú pulzussal és mélyülő eszméletlenséggel jár. Ilyenkor időben műtétet kell végezni a vérző érszakaszon, mert az agykamrák és az agyburkok közötti vérzés könnyen halálos lehet. Fontos a megelőzés, a rizikófaktorok: a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a kövérség megfelelő kezelése.

Akupunktúra Agyvíz (liquor): az agyállomány és az agyi anyagcsere puffere. Az agyburkok közötti teret, valamint az agykamrákat kitöltő' folyadékot nevezzük így. Betegségek diagnosztizálásához a gerincből, illetve a hátsó agykamrából vehetünk agyvizet. Normális esetben az agyvíz tiszta, átlátszó folyadék. Milliliterenként 3-nál több fehérvérsejtet nem tartalmaz, cukrot, fehérjét és egyéb anyagot is csak nyomokban. Ha az agyi nyomás fokozott, az agyvíz véres vagy zavaros, bizonyos gyulladásokra következtethetünk, agyvérzést állapítunk meg, vagy bizonyos reakciókkal idegrendszerbe terjedő fertőzést (pl. luesz) diagnosztizálhatunk. Ajakrák: pipázóknál gyakori, de nem dohányzóknál is felléphet, mert a dohány csak egy a lehetséges ingerlő anyagok közül. Helyileg: zsurló, angelikagyökér, lándzsás útifű főzetével készült borogatások vagy zsurló vízzel kevert görögszénamag, túró, agyag. Altalános kezelést 1. rák. Akne: a bőr pattanásos, gyulladásos megbetegedése, I. Pattanás Akne rosacea: 1. Borvirágosság Akupunktúra: (Acus = éles, Punctura = szúrás) ősi kínai gyógymód. Alapjául a yin és yang közötti kozmikus egyensúlyról szóló tanítás szolgál. A yang a teljességet jelenti, a pozitívumot. A következő tulajdonságokkal rendelkezik: világosság, erő, feszítőerő és ellenálló képesség, nyomás, melegség, súlyosság, összehúzó erőként, nehézségi erőként és centripetális erőként nyilvánul meg. A yin vele ellentétben az üresség, a negatívum. Mint kiterjedés felfelé ható és centrifugális erő nyilvánul meg. A világon semmi sem csupán yin vagy yang, hanem a két erő végtelen kombinációban fordul elő. Az univerzum a yin és yang összekapcsolódása, egymásba való átalakulása. Ha ez a két életenergia egymással egyensúlyban van, egészségesek vagyunk. Ha túl kevés az életenergia (yin) vagy túl sok van belőle (yang), az a betegség. Mindkét esetben fájdalmas pontok jelennek meg a bőrön. A diagnózis ezeknek a fájdalmas pontoknak a megkeresése, s annak a megállapítása, hogy yin vagy yang állapotról van-e szó. Főként ezt szolgálja a tizennégyféle kínai pulzus gondos ellenőrzése, a kínai pulzusdiagnosztika. A pontokat speciális, az egész testen átvonuló meridiánrendszer segítségével keresik fel. Az egyes betegségekhez tartozó fájdalmas pontokba finom tűket szúrnak, s ezeket néhány perctől néhány óráig terjedően ott hagyják. A kezelés helyi fájdalomcsillapítást hoz létre, az idegpályákon keresztül reflexes úton hat a beteg szervre vagy a zavart funkcióra. Egyidejűleg 1-8 tűt szúrnak be. Az aranytűk izgató és feszültséget előidéző, az ezüsttűk nyugtató és lazító hatásúak. A yin pontokat tehát arany-, a yang pontokat ezüsttűkkel kezelik. A szúrásokkal megpróbálják visszaállítani a yin és a yang közötti egyensúlyt, hogy újra helyreálljon az egészséges állapot. A beszúrások fájdalmának enyhítésére köhögtetik a beteget. Ma már sok helyen egyszerűen csak egyszerű fémtüket használnak. A francia de la Fuyeiskola megkísérelte összekapcsolni az akupunktúrát a homeopátiával. Ennél a homöosiniatrie-nek nevezett módszernél az egyes akupunktúrapontoknak gyógyszerek felelnek meg, amelyeket a tüszúrásokkal egyidejűleg kell bevenni. AJülakupunktúrában minden pontot a fülre vetítenek. Az egyes szervek fejjel lefelé fekvő embrió alakjában vetülnek a fülkagylóra. Előbb punktoskóppal fölkeresik a betegséggel öszszefüggésbe hozható pontokat, majd ide szúrják be a tűket. Az akupresszúra tű alkalmazása nélkül, kézzel vagy bottal történő masszírozással próbálja befolyásolni ezeket

hanem csak némi állás után. Ágynyugalmat csak végszükség esetén rendelünk el. A tej és a tejtermékek.Akut a pontokat. illetve a betegből.vagy sovány marhahúst együnk. bors) mentes táplálkozás. Kenyérként alapvetően teljes értékű gabonából készült kenyeret együnk. sohasem frissen. a Gázcserénél . hogy zásnál ujjmasszírozással kezelik az egyes pontokat. A sertésből származó élelmiszerek egyike sem tartozik a természetes táplálékok közé. a mérést akadályozó okot. ha friss magvakból készült pépet. müzlit is tartalmaz étrendünk. természetes életmód a betegségeket távol tartja és elmulasztja. gyümölcs (leginkább nyersen). hogy a kezelés teljes. Érzékeny gyomrúak előbb szárított kenyeret egyenek. 2-3-szor hetente borjú. és csak addig. krumpli és rizs képezik a táplálék nagy részét. vegetáriánus étrend). így állítják helyre a normális értékeket. Jó. az egész embert érintő kezelés. ecet. amíg az feltétlenül szükséges. Egyes esetekben a megfelelő gyógyszer kiválasztására is alkalmazzák ezt a módszert. Meg kell szüntetni minden. ha nem írunk elő egyéb speciális táplálkozási formát (koplalás. ellentétben a krónikus folyamatokkal. A Cornelius-féle idegmasszíro- 10 Alapkezelés: mivel a természetgyógyászati gondolkodás abból indul ki. A mérőeszköz mutatójának kitéréséből állapítja meg az orvos a diagnózist. Sok zöldség. miután a fenti módszerrel megtalálták a megfelelő szert és megállapították a szükséges dózist. a növényi zsírok és olajok. mely az egyes esetekben csak némiképp módosul. Légzőgyakorlatokat mint legfontosabb lazítógyakorlatokat akkor is végezhetünk. Az elektroneutráldiagnosztika (END) során az akupunktúrapontokkal nagyjából megegyező bőridegvégződési pontokon méréseket végeznek. Ha ezek az értékek eltérnek a normálistól. A Wollschen-íé\e elektroakupunktúrás kezelésnél a beteg egy rézrudat tart negatív elektródként a kezében. létezik egy minden betegségnél alkalmazott. Az elektroakupunktúra nem tűket. sterilizált betegséganyagokat adnak homeopatikus hígításban a betegnek. gyümölcskúra. többnyire lázzal járó megbetegedést jelent. Ha az ember nem akarja teljesen föladni a húsevést. Fontos. A természetgyógyászat legfontosabb alapelvei közé tartozik a mosdás. amellyel először végigmegy az egyes pontokon. valamint. hogy az egészséges. saláta. mindig újra visszatérő kezelési mód. A friss és szárított fűszereket és ezek magvait fölhasználhatjuk. A pozitív elektród az orvos kezében lévő mérőkar. hogy az akupunktúrás szúrások esetén elektromos folyamatokról van szó. gyorsan lezajló. A Cronn-féle elektroneutrálterápia abból a feltételezésből indul ki. erős fűszerektől (mustár. csak azután térjenek rá az egyéb teljes értékű gabonából készült kenyerekre. Úgynevezett nosódákat. hanem mérhető elektromos áramot alkalmaz. Ennél a kezelésmódnál elektromos árammal hasonló reakciókat hoznak létre. valamint a vaj a zsírszükségletet. Alapanyagcsere: 1. ha nem kell éppen más okból kerülnie a húst. ha nincs ennek különösebb sürgős javallata. korrigálni kell őket. A betegeknek természetesen kerülniük kell az élvezeti szereket. Összesen 214 ponton mérik a bőr elektromos értékeit. Kezelésként kisfrekvenciájú áramimpulzusokat vezetnek rá a betegre. A táplálkozás természetes alaptáplálkozás. Alaptáplálkozás: sószegény. az ellenállást és a kapacitást. Akut (éles): orvosi nyelven hirtelen fellépő. néha egy-egy tojás fedezik a fehérjeszükségletet. Ezután elektroneutrálterápiás finomárammal kezelik ezeket a pontokat.

retek. sietség nélkül. spárga. spenót. tej. datolya formájában. Savanyú gyümölcsök: alma. Fehérjeétkezés: fehérjetartalmú ételekből áll. Tejet sohasem szabad inni keményítőtartalmú étkezéskor. cseresznye.11 rendszeresen együnk. tojás. vagy zöldség. gyümölcs. Saláta. mindenféle tej. mézzel édesített gyümölcslevek. földimogyorót. a vizelet lúgosítására szolgáló diéta. az ételt alaposan megrágva. A l b u m i n u r i a : fehérjekiválasztás a vizeletbe. ásványi anyagcsere. savanyú káposzta. saláta. Saláták. tojásgyümölcs. egyszerű édességek. A túlzott savhatás elkerülésére alkalmazott. uborka. kelbimbó. a zab. Zsírok: állati zsírok. a korpalisztből készült ételek). tejföl tetszés szerinti mennyiségben. tejfeles savanyú gyümölcsökkel kombinálva. A fönt említett zöldségfélék és savanyú gyümölcsök. Zöldségfélék: karfiol. káposzta. saláta és tej (nyers főzelékfélék: karfiol. Ne fogyasszunk paprikát. szívbetegségekre. Zsírok: állati zsírok. nyers koszt tejföllel és mézzel (keményítőtartalmúak: az articsóka. Innivalók: (lehetőleg keveset igyunk) babkávé tejszínnel. a korpakenyér. uborka. Egészséges táplálkozásnál a bázisoknak kell túlsúlyban lenniük. a hántolatlan rizs. mely bizonyos esetekben átmenetileg is felléphet (terhesség alatt és testi megerőltetés után). nyers salátával. Fehérjehordozók: mindenfajta sajt (kivéve az ömlesztett sajtokat). tepertő. mazsolát fogyaszthatunk. az általános erősítés. karalábé. Haig-féle ~: (elválasztó étrendként is emlegetik). paradicsom. a krumpli. grape- Alkalizáló táplálkozás fruit. nyers tej. bab. szárazborsót. ecetet.alapétkezés: savanyú gyümölcsök és tej. Gyökerek: sárgarépa. hanem mézzel édesített gyümölcslevek. tejföl. a banán. egres. gombák. paradicsom. Gyermekeknél a vízszintes állapotból a függőleges állapotba való átmenetkor jelentkezhet. súlyos fertőzésekre. hal. Folyadék: lehetőleg kis mennyiségben: babkávé tejszínnel (nem tejjel). Cukrok: méz. nem több mint 50 g olívaolaj és tejföl tetszés szerinti mennyiségben. mustárt. szilvát. Mézet. Alkalizáló táplálkozás: az anyagcsere termékei elsősorban bázisok. sótlan szalonna. A zöldség. koncentrált szénhidrátokat csak zöldséggel és édes gyümölccsel lehet fogyasztani. sótlan szalonna. takarmánykáposzta. datolya. hogy kivédjék a savas anyagcseretermékek hatását. nem cukorral. füge. 1. kókuszzsír. citrom. a krumpli. gyömbért. vadhúsok. 80%-a a Haig-féle ételeknek bázisképző kell hogy legyen. nyers és főzött zöldségfélékkel. körtefélék. gesztenyét. mazsola. Haig szerint az ételek kombinálására kell ügyelnünk. olívaolaj. mindenféle hús. Keményítőlisztet és cukrot nem szabad gyümölccsel és fehérjehordozókkal együtt enni. babot. fehér lisztet. 20%-uk lehet csak savképző. mézzel édesített gyümölcslevek. A savanyú gyümölcsökhöz ne tegyünk cukrot. kókuszzsír. sárgabarack. természetes cukrok. hán- . a babfélék. füge. zeller. a tök. mazsola. őszibarack. Keményítőétkezés: szénhidrátok zöldséggel. vaj. vörös áfonyát. bab.és mogyorófélék (kivéve a gesztenyét). eper. spárga. Koncentrált fehérjéket csak zöldséggel és savanyú gyümölccsel. Oka valószínűleg a vérkeringés átmeneti zavara. narancs. A napi háromszori étkezés a következőképpen alakul . a tej alkalizáló hatásúak. lencsét. zeller. Alapvetően nem szabad sót. Saláta. tejfel. Folyadékok: víz. főtt paradicsom. répa. dió. Zsírok: állati zsírok. Kezelése a természetes életmód. dióolaj. Az étrend nagy része nyers koszt: nyers zöldség. a zabpehely. mint a vaj. borsó. borsot ennünk. A tartós albuminuria mindig súlyos szervi károsodásra utal: a vese és a húgyutak gyulladásaira. feketegyökér. nem több mint napi 50 g olívaolaj. szalonna.

Az úgynevezett időszakos ivók olyan alkoholbetegek. röviditalokban stb. érintés útján kerülnek kapcsolatba a szervezettel. néhány az idegműködésre fontos szerepet játszó vitamint. csalánkiütés. Huter Alkohol (Spiritus vini): a bor alkotóeleme.fogalom. elhülyülés. bőrgyulladások (ekcémák). vagy specifikus deszenzibilizálásból áll. A gyógyszeriparban tinktúrák. Alapvetően sejtméreg. többnyire azonban túlérzékenység különböző anyagokkal. sohasem keményító'tartalmú ételekkel. ledörzsölésekhez készített oldatok alkotórészeként alkalmazzák. élvezeti szer. ideggyulladások. Szimbiózisvezérlés és Schlenz-fürdők. hogy túlzott mennyiségben alkoholt fogyasszanak. Tejet mindig csak gyümölccsel vagy zöldségfélékkel igyunk. A krónikus iszákos az alkohol rabjává válik. légcsőhurut. Az allergének által kiváltott reakciók elsősorban a hajszálerekben. Bár az egészséges ember többnyire túléli az akut mérgezést. belégzés. A spicces ember emelkedett hangulatba kerül. Ezek nagy része epilepsziás is. Súlyosabb mérgezésben a kisagymüködés és az izomtónus is zavart szenved. Spenótot és paradicsomot csak hetente kétszer együnk. nyúltagybénulás jöhet létre. Ez utóbbi a légzési és keringési központ bénításával nemritkán halálhoz vezet. fogyasztása mégsem fér össze a természetes életmóddal. migrén stb. lekvárt. Allium cepa: 1. illetve a sima izmokban játszódnak le. sokak esetében fönnáll a krónikus alkoholizmus veszélye. mint gyógyítani. spekulatív kezelési elv az általános orvostan által alkalmazott gyógykezelésre. édességeket. Allergia: részint veleszületett. lelki károsodások. többnyire élesztők részvételével. . növények. Hagyma Allium sativum: 1. oda lesz az önkritika is. úgynevezett bódultsági állapot uralkodik el ezeken a betegeken. Borban. Az alkohol mérgező hatása főként a nagyagykéregben érvényesül. valamint pakolásokhoz. s a szervezet reakciókészségét tükrözik. formájában. úgynevezett allergénekkel szemben. vesezsugorodás. asztma. Alkattan: 1. gyomor. rebarbarát sem. viszont krónikus mérgezési tünetek jelentkeznek: a sejtek és a szervek megváltoznak. leginkább az idegsejtekre. nem specifikus provokáló kezelésből. konzerveket. szemben a homeopátiával és a természetes gyógymódokkal. Ezek a folyamatok vérben lévő antitestek közreműködésével zajlanak le. érzéki csalódások (hallucinációk) lépnek fel. A gátlások eltűnnek. állandó részegség utáni vágy. oldószerek előállításához. sörben. Az allergének táplálkozás. A kezelés elsősorban az allergének kerüléséből. még több alkohol fogyasztása esetén a gerincvelőt is érinti a mérgezés. Az izomgörcsökkel járó roham helyett iváskényszer.ma már elavult .Alkattan tolt rizst. agysérülés. Jóllehet az alkoholt természetes szerként szokták ajánlani. Ez utóbbi során az allergén kis mennyiségét fecskendezik be a bőrbe. akik általában néhány hét elteltével erős vá- 12 gyat éreznek arra. Fokhagyma Allopathia: Hahnemann által bevezetett . a szervezet kevésbé reagál az alkoholra. Heti három keményító'tartalmú étkezés elég kell hogy legyen. Ha az akut mérgezés rendszeresen bekövetkezik. Oldja az idegrostok zsírnemü elemeit. cukrok alkoholos erjedése során jön létre. minden sejtre hat. máj zsugorodás. ízületi duzzanatok. Ezen a téren is érvényes a tanítás: jobb megelőzni. Krónikus gyomornyálkahártya-gyulladás. cukrot.és bélbántalmak.

Alsógöngyölés (háromnegyed pakolás): a test begöngyölése hónaljtól a lábfejig. oldjuk föl. A törzset és a lábszárakat egy lepedőbe tekerjük. Külső kezelésre Kneipp szerint a következőképpen készítsünk oldatot: 1 bő késhegynyi aloe vera port egy 100-200 ml-es orvosi tégelyben öntsünk le forró vízzel. Gyümölcsecet Almanap: 1-1.és gyomortisztításra alkalmazott főzet receptje: 1 késhegynyi aloépor 1 kávéskanál mézzel keverve vagy egyéb gyógynövényekkel. a nedves ruhát a lábak közé helyezzük. hogy a ruha feszesen simuljon a bokára és a lábfejre. 1 kávéskanál édeskömény és 2 kávéskanál bodza. elsősorban a vastagbélre hat. Alsólábszárfekély: 1. A Kneipp által bél. Visszérfekély Alsólábszár-göngyölés: a lábikra. A lábfejés lábikragöngyöléshez hasonlóan kell felhelyezni. Aloé: az aloe ferox és capensis főként Afrikában honos növény. mely hashajtó hatású. így a göngyölés a térdig ér. A keringés és az anyagcsere tehermentesítésére javallt. Naponta 3-4 alkalommal mossuk vele a szemet. a lábfejet gondosan becsomagoljuk. ha- zi Isólábszár-göngyölés nem négyszögletesen kiterítve kell elhelyezni. de ilyenkor a lábszárak hátoldalán Alsógöngyölés A vízsugár útja alsó leöntésnél .5 kg almát napi 4-5 részre osztva eszünk. de csak hónaljmagasságig csavarjuk a testre. Húsos levelének főzetéből port készítenek. Jarvin receptje szerint. Ebből a keverékből kétcsészényi teafőzetet készítünk.• 13 Almaecetkúra: Dr. de hasmenés ellen is alkalmazzák. 1. egypár késhegynyi Foenum graecum. amit két nap alatt kell elfogyasztani. teaként: 1 késhegynyi aloé. A bőr hámosodását elősegíti a rászórt aloépor. A karokat szabadon hagyjuk. Alsó leöntés: a combleöntéshez hasonlóan végzik.vagy kötőhártya-gyulladást kezelhetünk. A gyapjúruhákat és Alsó leöntés a száraz lepedőt a teljes begöngyöléshez hasonlóan. ügyelve arra. illetve a sebet (gennyes sebre is jó!) vagy a daganatot ebbe a folyadékba áztatott ruhával borogassuk. Ezzel az oldattal pl. szem. A lábfejgöngyöléstől eltérően a ruhát nem három-.és lábfejgöngyölés kombinációja. az aznapi kizárólagos táplálékként.

cukorbetegség és mint a térd. hogy ne illanjon el a hő. térdleöntések. Altestgó'zölés: fonott szék vagy szoba-WC alá helyezett edény. A gyulladás átterjedhet a hashártyára. a mellső oldalon egészen az alsó bordaívig vezetik a vízsugarat. valamint a medence kötőszöveteinek gyulladása. A férfi nemi szerveket kendőbe burkoljuk. Indikációi: gyomor-. petevezeték-. gyümölcsnapok vagy vegetárius étrend. és tályogképződéshez is vezethet. a hólyag záróizmainak görcsei.és hólyaggörcsök. hideg elleni kezelés. epe-. hólyaghurut. bél-. anyagcserezavarok esetén gyulladáscsökkentő és izzasztás. a széklet rendezése.és combleönlés esetében felsoroltaknál. máj és hasnyálmirigy vérkeringésére. Schlenz-féle fürdők. majd a lemosott lábat betakarjuk. egy tenyérnyivel magasabbra. Ekkor a vizes ruhát megfordítva ledörgöljük a lábszár hátsó oldalát és a talpat. bél. Ezután a ruhát újból megnedvesítjük. zabszalmás és zsurlós váltófürdők. vizelési inger. Altesti gyulladás: a női nemi szervek és környezetük legkülönfélébb gyulladásos betegségeinek összefoglaló megnevezése: Az altestlemosás sorrendje a számozás szerint . Kezelése: láz esetén: koplalás. A ruháknak földig kell érniük. vö. A gyulladások többnyire igen fájdalmasak. A lábakat melegen kell tartani. Altestlemosás: a lábak és a far hideg vizes ledörzsölése. térd. később hideg ülőfürdők. A gyógyulás folyamán fennáll az összenövések és a hegképződés veszélye. gyakori a menstruáció és erősségének rendellenessége is. lép. Közvetlenül hat a gyomor.és gyapjúruhákkal betakarjuk. és a másik lábszáron megismételjük a műveletet. májbetegségek. Sorrendje: a jobb lábfejtől indulva a lábszár külső oldalán fel a csípőig. sós lábfürdők. szükség esetén meleg lábfürdővel. Ekkor a forró vízzel telt edényt a szék alá helyezzük és fedelét eltávolítjuk. hüvelyhurut. vékonybél. így az szétterülve a törzsön és a lábszárakon folyik lefelé. ecetes törzsborogatások.Altestgőzölés kb. Hatása: szabályozza Allestgőzölés kációi: altesti hűlés. éjszakára a külső nemi szervek beborítása (ágyékgöngyölés). A széken ülő beteget csípőmagasságig len. Indi- 14 petefészek-. az egyes betegségeknél felsorolt módszerekkel. agyagpakolás.és combleöntések. majd a lábszár belső oldalán vissza. epehólyagpanaszok. prosztatagyulladás vagy -túltengés. máj-. gyümölcslevek. vizelet-visszatartás. méhgyulladás. vese-.

öntudatlan állapotban.15 a lábak és a hasüregi szervek. Nem frissít fel. Súlyos lázas betegségek (tífusz). Az elfogyasztott táplálék mennyisége nem fedezi a szervezet szükségleteit. agyrázkódás. Elvezetés a mell és a fej irányába. Alvás: a test és a lélek nyugalmi állapota. regenerálódást nyújtó természetes alvással. A természetes élet során az alvás és ébrenlét szoros kapcsolatban áll a napszakok váltakozásaival (természetes alvás). . ezért nehezen tud elaludni. váltogatva spanyolkabáttal. valamint a kapuerek vérkeringését. központi idegrendszeri betegségek. A ma oly gyakori álmatlanság civilizációs ártalom. A beteg cselekedeteire nem tud visszaemlékezni. Aluszékonyság: csökkent légzés és szívműködés. hogy fenntartsa az anyagcserét. a felfekvés megelőzése. Amikor az ember éjjel kikapcsolja a villanyt. fehérjealultápláltság. a természetes életmódtól való eltérés következménye. és akkor is megköveteli azok használatát. altatószerekkel előidézett alvás lépett. de semmiképpen sem tartós segítséget nyújtanak. különösen a mesterséges megvilágítás. egyébként kielégítő mennyiségű táplálékfelvétel mellett. szükség esetén katéterezéssel is. A kialvatlanság mindig hat az életfunkciókra és a teljesítményre. Az altatók olyan narkotikus szerek. és minden esetben ügyelni kell a vizelet megfelelő kiürítésére. ~ esetén a szervezet kénytelen saját szöveteit megemészteni. ha az elalvás természetes feltételei egyébként adottak. Valódi segítséget csak a természetes alvásra való nevelés jelenthet. A napi feszültségek feloldásának helyére új ingerek lépnek. hogy a „nappaltól" elszakadjon. hogy tud aludni. Kezelése: az alapbetegséget kell kezelni. és az álmatlanságban szenvedő számára azt az egyetlen megnyugvást adja. anélkül. mint az alvási zavarokat szokás. amely az alvó sze- Alvás mély felébresztéséhez szükséges. Az ~ érintheti az anyagcsere-szükséglet egészét vagy egyes részszükségleteket. és a teljes testi. agyvérzés. beszélgetés vagy egyéb mozgások végzése. Ha a természetes alvás teljesen hiányzik. lelki és szellemi teljesítőképesség előfeltétele. Fennáll az altatószerektől való függőség kialakulásának veszélye. hogy a narkotikumok okozta káros mellékhatások jelentkeznének. Alvajárás (népiesen holdkórosság): bódult. Orvosi ziliz Alultápláltság: az éhezést megelőző állapot. Ecetes vizes teljes fürdő. A sötétedés elősegíti a napi feszültségek fokozatos feloldását és előkészíti az alvást. álomszerű alvás közben történő járkálás. Ez azonban nem azonos az eszméletlenséggel és a mozgásképtelenséggel. a sötétedés említett hatását közömbösíti. amelyekkel az alvás kedvező fázisa idézhető elő. A narkotikus alvás mesterséges és nem egyenrangú a pihenést. A modern élettel járó ingerek. eszméletvesztés. Feltehetően álomképek ingerlő hatására jön létre. agyagos vizes inggel és alsó borogatások. Úgy kezelik. Ez esetenként és személyenként eltérő. pl. valamint súlyos vesebántalmak kísérőjelensége. hiányzik számára a sötétedés feszültségoldó hatása. A természetes alvás helyére a mesterséges. A megfelelő időtartamú és mélységű álom létfontosságú. a szervezet hozzászokik az altatószerekhez. nehezen ébreszthető állapot. Alvás közben az összes életfunkció minimálisra csökken. Az alvás mélységét annak az ingernek a segítségével mérhetjük. különösen a feszültséggel járó szórakozási formák. Az altatószerek időszakos. Althaea: 1. mély.

a szívizom összehúzódó képességét. Az egyes növényekben lévő növényi fehérje nem tartalmaz minden életfontosságú aminosavat. térd. melyek az emésztési folyamat során lebontódnak. enyhe mozgás és torna. Silicea D l 2 ideggyengeségben. Spigelia D3-6. Az angina pectoris gyakori betegség. Végbél Anaphylaxia: mesterségesen előidézett allergiás állapot következménye. verejtékezéssel és halálfélelemmel jár (szívizominfarktus). Jól hatnak a galagonyakészítmények is a szív erejének fokozására. Ekkor a szívizom egy része kimarad a vérellátásból és elhal. Angina pectoris (stenokardia vagy szorító szívtáji fájdalom): ha a szív saját. a szívroham rendkívül erős. Calcium phosphoricum D6 vérszegénységben és általános gyengeségben. meleg vagy esténként föllépő roham esetén. anus: 1. A mellkasban kiváltott szorítást 1. Bch. Menstruációs zavarok. Aminosavak: a fehérjék egyszerű organikus kémiai építőkövei. Kalium sulphuricum D6 gyors pulzusnál. fájdalomról panaszkodik. Az emberek és állatok csak néhány aminosav szintézisére képesek. Hosszas fennállás esetén maradandó változások lépnek föl a koszorúsereken és a szívizomzaton. a hús és az állati fehérje kerülése. Ugyanez történik akkor is. mindenfajta félelem leküzdése. Legtöbb esetben a koszorúserek átmeneti görcséről van szó (ideges vagy görcsös angina pectoris). Kalium phosphoricum roham esetén. zárt térben. Körülbelül 30 aminosavat ismerünk. Hp. Az aminosavak nitrogéntartalmúak. csaknem kizárólag a növények termelik őket. Cactus = Arsenicum D6-10. A koszorúér a görcs során el is záródhat. Crataegus 0. Ezért kell egymást kiegészítő növényfajtákat fogyasztanunk ugyanazon étkezés során. rohamban Magnesium phosphoricummal együtt. ún. Anémia: 1. Ha a hegszövet kinyílik. . cickafark és babszörp. váltakozó lábfürdők. Az anyagcsere során fajspecifikus fehérjék lesznek belőlük. 1. koszorúsereinek a vérellátása zavart szenved. melynek elsősorban lelki okai vannak. Lachesis D10. Vérszegénység Angina (szorosság): többnyire a torokban szorító érzést okozó mandulagyulladást értjük alatta. szivaneurizma (izomtágulat) jöhet létre.: Arnica D6-10. aggódó kedélyállapotban. az Angina pectoris-váX. amely életveszélyes anaphylaxiás sokk formájában is megnyilvánulhat. Fontos tehát idejében elkezdeni a betegség kezelését. ezért az egyoldalú növényi táplálkozás aminosavhiányhoz vezethet. elsősorban a nikotintól való tartózkodás. A megbetegedett koszorús- 16 erek (koszorúér-meszesedés) nem tudnak alkalmazkodni a szívizom változó vérellátási szükségletéhez. Anal.és comblemosások. Ha az infarktus hegesen gyógyul.: Magnesium phosphoricum D6. kar-. Az infarktus közvetlenül vagy a szívizomzaton keletkezett repedés által hirtelen halálhoz vezethet. a képződő hegszövet befolyásolja a szívműködést. Golonoium D4-6-10. A széklet rendezése. amíg még remélhető teljes gyógyulás. Italok: galagonya.Amenorrhoea Amenorrhoea: a nemileg érett nő menstruációs vérzésének kimaradása. ami kisugározhat a bal karba. szorító jellegű szívpanaszok jelentkeznek: a beteg szívtáji nyomásérzésről. karfürdők. ha egy kis vérrög a keringés útját elzárja. Kezelés: egészséges táplálkozás. Ha egy nagy terület hal el. az élvezeti szerektől. a lelki konfliktusok föloldása.

görcshajlam és vérszegénységre való hajlam.ésXláb). a természetes állapotot megváltoztató elkészítés hatására tönkremegy a Dvitamin és annak előalakjai is. valamint a csontlágyulás következtében különböző deformitások. Calcium fluoratum D6. Az antibiotikumok a biológiai anyagcsere során nyert anyagok. a koponyacsontok lágyulása. Phosphoricum D6-12. a cephalosporin is ebbe a csoportba tartozik. Hp. étvágytalanság. Nem szabad azonban elfelejtenünk. a lábfájdalom rachitisra utal. hogy a veleszületett. A legismertebb közülük az ecsetpenészből nyert penicillin (Pénicillium rotátum). de előfordulhat serdülőkorban is. a tetracyclin. amelyek legyőzésére egyedül is képes. sós borogatások. .és az ásványi anyagcsere zavara (mész. ha a szervezet saját erői már nem kielégítőek. hasmenés. a metszőfogak barázdálódása. ágyék. a fogzás zavara. Antibiotikumok Angyalgyökér: 1. amikor gyorsan nőnek a csontok. az állandóan leépülő csontrészek nem pótlódnak. gyógynövénylevek. D-vitamin). csak így válik a szervezet a további fertőzésekkel szemben ellenállóvá. a terheléstől függően deformálódnak. Súlyos betegségekben. A D-vitamin a növényi és az állati tápanyagokkal felvett előalakokból ultraviola sugarak hatására jön létre.és a tölcsérmell. A csontok meglágyulnak. különösen. Fény-. hogy a szervezet egyedül győzze le mindazokat a fertőzéseket. Siiicea D12 kellemetlen szagú székletnél. Különösen a kórházakban történik sok rezisztens baktériumtörzszsel való fertőzés (kórházi fertőzések).: Calcium phosphoricum D6. melyek baktériumok elpusztítására.és kisgyermekkor betegsége. Az antibiotikumok gátlástalan fölhasználása ellentmond a természetgyógyászat szabályainak. A D-vitaminhiány tünetei: rossz közérzet. életmentőnek bizonyulhatnak az antibiotikumok. ideges panaszok. levegő. amelyek minden antibiotikumra rezisztensek. a lábszárcsontok deformitásai (O. A streptomycin. fokozott verejtékezés. illetve szaporodásuk gátlására képesek. illetve a szerzett antibioúkum-allergia igen gyakori. Az antibiotikumok nyakló nélküli fölhasználása már vissza is ütött: egyre több olyan baktériumtörzs jön létre. Ez is az edzés egyik formája. Archangelica officinalis Antennaria dioeca: 1. a medencei torzulások. A bordák kitüremkednek a szegycsontnál (rózsafüzér). Csak így indul be az antitesttermelés. krétapor ajánlatosak. Kalium phosphoricum D6.17 Angolkór (Rachitis): a vitamin. pókhas. sójürdők. Ezzel magyarázható gyógyító hatásuk is gyulladások. Calcium fluoratum D6. hurutok.és napfürdők. Natrium phosphoricum D6. Sulfur D6-10. fertőzések esetén. Calcium phosphoricum arsenicosum D3-6. nyers tej. foszfor.: Calcium carbonicum Hahnemanni D3-12. nyers koszt. Zamatos turbolya Antibiotikumok: alacsonyabb rendű gombák és baktériumok anyagcseretermékeiből nyert gyógyszerek. Hagyni kell. rövid merüló'fürdó'k gyógyítják és megelőzik a betegséget. gyümölcs. Kezelése: természetes táplálkozás csukamájolajjal vagy csíraolajjal kiegészítve. A főzés és az egyéb. A fáradékonyság. sápadtság.és törzspakolás. ezért a természetgyógyászatnak nem kell alapvetően elutasítani őket. Bch. A D-vitamin hiánya a csontépités elégtelenségéhez vezet. Nagyon sok növénynek van antibiotikus hatása. Antibiotikumok adásakor óvatosság vezéreljen bennünket. gyakoriak a tyúk. Macskatalp Anthriscus cerefolium: I. Silicea D6-12. Graphites D6-12. az erőbehatástól. Az angolkór a csecsemő.

Fokozott pajzsmirigymüködés (Basedow-kór) mellett. a pajzsmirigy csökkent működés esetén (Myxödéma) pedig csökken. Kezelése: Ferrum phosphoricum D6-12. Az anyagcsere keretében tárolási folyamatok is lejátszódnak. E folyamatok összességét nevezzük anyagcserének. Az elhízás és kóros soványság a zsíranyagcsere. sorvasztó betegségek (tuberkulózis. különböző méretű. hasmenés ellen . mint lázas állapotban. salakanyagok. Anyarozs (Secale cornutum): a rozs kalászain élősködő gomba (claviceps purpurea) áttelelő alakja. Eközben olyan termékek keletkeznek. A homeopátiában érgörcsöket és perifériális vérellátási zavarokat kezelnek vele. Anyagcsere: az emésztés a tápanyagokat építőkövekre hasítja. nemtől és tevékenységtől függően eltérő nagyságú lehet. Anyajegy (Naevus): veleszületett.Antitestek Antitestek: a test specifikus védőanyagai. vagy esetleg előbb a szervezetben további átalakulás során méregtelenítődnek. A fekete. Calcium fluoratum D l 2 váltakozva Silicea Dl2-vel. a rachitis a D-vitaminés ásványanyag(kalcium-foszfor) cserében stb. Az alapanyagcsere az a hőmennyiség. kortól. fennálló zavar következménye. Az ~ tartalmú készítményeket méhvérzések és az elernyedt anyaméh izomzatának kezelésére használják. állati. amelyek során a szervezet a túlzott mennyiségben felvett tápanyagokat tárolja és a salakanyagokat. Mivel a belső elválasztású mirigyek befolyásolják az anyagcserét. a szövetekben raktározza. A szervezetben ezek az anyagok energiatermelés céljából elégnek vagy olyan anyagokká alakulnak. Az ellenmérgek (antitoxinok) is antitestek. az ún. festékanyagot tartalmazó. szőrös. amelyekre a szervezetnek növekedéséhez vagy elhasználódott anyagainak pótlásához szüksége van. Kalium sulfuricum D6. Vakbélgyulladás Apró bojtorján (Agrimonia eupatoria): a virágzó növényt májvédő. Anyagcsere-betegségek: olyan betegségek. illetve érsejtekből álló foltok a bőrfelületen. amelyeket a kiválasztószervek már nem képesek kiválasztani. valamint enzimekké és testnedvekké válnak. Ezek kiválasztódnak. és amelyeknél abnormális anyagcseretermékek és -salakok termelődnek és raktározódnak. amely húgysav felszaporodásához vezet. minden belső elválasztású mirigynél bekövetkező működési zavar anyagcserezavarokat is eredményez. amelyeknek a vérkeringés útján való felvételére már képes a szervezet. amelyre a szervezetnek nyugalmi és létfenntartási anyagcseréhez szüksége van. Appendicitis: 1. ritkábban növényi anyagok bekebelezése után keletkeznek. A szülés után a tejmirigyekben képződik. Csak művi úton (maratás. amelyeknél az anyagcsere egésze vagy 18 egyes fázisaiban zavart. Az energiacsere a nagyságtól. Anyatej: a csecsemő természetes tápláléka. és ezt követően választódnak ki. amelyeket a szervezet nem képes hasznosítani. számszerű drogot gyógyszergyártás céljából gyűjtik. a köszvény bizonyos fehérjék (purinok) anyagcseréjének zavara következtébenjön létre. A cukorbetegség a szénhidrát-anyagcserében. röntgenbesugárzás) távolítható el. A penicillin anyaga az ecsetpenész által termelt antitest. Lásd még az allergiánál. Tehát folyamatos az átmenet a belsó'elválasztás-zavarokig. melyek testidegen baktériumok. rák) esetén az alapanyagcsere fokozódik. égetés.

Kezdetben három nap egymás után kezeljük így az arcbőrt. Itt is langyos vízzel végezzük a lemosást. hársfavirág. paradicsom. édeskömény. Natrium muriaticum D6. Az alultáplált. Gyümölcslével való bedörzsölés helyett uborka-. A bőrizgatás elkerülése végett kezelés előtt bekenjük az arcot és a nyakat lanolinnal. illetve a növekvő aránértékekre reagálnak. majd langyos vízzel lemossuk. Szemfürdő. enyhén hámló vagy túl száraz bőrt nyáron víz helyett friss tejjel mossuk le . zsálya és fenyőhajtás keverékét törjük össze. arcgőzölés. Silicea D l 2 . majd öntsük le 1 liter forró vízzel. Magnesium phosphoricum D6. a székletürítés rendezése. gőzborogatás. zöld bodzabogyó vagy timsó). Amikor a főzet kihűlt. Arán: csekély mennyiségben található a Föld közeli levegőben. E fölé száraz flanelkendő kerül. levezetés a fejről. itt azonban kizárólag az arcot gőzöljük. Calcium phosphoricum D6. akik a magas. az arcra borítjuk. ezután rövid időre kiemeljük az arcot a vízből. A fenti gyümölcsöket késpengényi vastagságúra karikázzuk föl. és azt amilyen forrón csak elviseljük. 1. Lelki izgalom. üröm. később arclocsolás. meghűlés. Az arc pedig gyomorerősítő szerként használják. és a H(idegfront) érzékenyekre. Arcgőzölés: a fejgőzöléshez hasonló. Időváltozásra való érzékenység. Általános nyugtatás. akik az alacsony. Egyszeri adagja: 2-6 g-nyi mennyiség forrázata. 20 percig hagyjuk a szeleteket az arcon. 1. Hp.19 Arcgőzölés (egy-két kanállal). A fölhevült arcot gyakran lemossuk hideg vízzel. Ezt egészítsük ki hetenként kétszer a következő gyógynövénypakolással: l-l marék eperlevél. anélkül hogy nyomást gyakorolna a nyaki erekre (gallér!). 10 percig hagyjuk gyenge tűzön állni az egészet. kamilla. Vízhajtó hatású is. Tiszta gézkendőt teszünk a folyadékba. A gyümölcsöt kinyomjuk. zsíros bőrt frissen kicsavart citrom. A kettő közötti V(egyes) típusúak kevésbé érzékenyek az arán ingadozásaira. megszárítjuk. gyomorbántalmak is kiválthatják. Natrium sulfuricum D6. szemvidítófü. A betegségeket is H és M típusokra oszthatjuk. Currytől származik a következő hipotézis: Az emberek két csoportra oszthatók: a M(elegfront) érzékenyekre. A fürdőhöz finom lenkendőn átszűrt gyógynövénylevelet használunk (zsurló. Kezelése helyileg: méhfükivonatos bedörzsölés.és krumpliszeletekkel is befedhetjük az arcot. A vízben többször nyitjuk és csukjuk szemünket. Arcfürdő: az ember vízbe mártja az arcát. Az ember 3-4-szer váltogatja a pakolást. Ezt 2-3-szor megismételjük. illetve a csökkenő aránértékekre.: Aconitum D3-6. az ózonnal rokon anyag. azzal dörzsöljük be az arc és a nyak bőrét. Arcfájdalom: a három részből álló arcideg megbetegedése okozza (trigeminus). a vegetatív idegrendszeren keresztül befolyásolhatjuk őket. Levét gézen átszűrjük. A főzetből 5 kanálnyit adjunk egy arcpakolás elkészítéséhez. vattacsomót mártunk bele. Arcbőr ápolása: a durva pórusú. szűrjük át gézkendőn. uborka vagy eper levével dörzsöljük be. 10 percig hagyjuk hatni a felvitt gyümölcslevet. Anyavessző (Solidago virgaurea): a növényt (júliustól októberig) 2-4 g egyszeri adagban főzetként vagy öntetként a kiválasztás élénkítésére adjuk. a végén pedig tegyünk bele 1 kanál bóraxot. paradicsom. Azután elegendő hetente egyszer. olívaolajjal bőségesen bedörzsöljük. Jól záró paraffindugós üvegben a kivonatot néhány napig tárolhatjuk. míg lélegzetet veszünk. M.

Archangelica officinalis véráramlását élénkíti. a nyak és a hátsó koponya reumájánál. Bár sok kétség merült fel vele kapcsolatban. melyek bekövetkezte a fölhasznált anyagtól. Viszonylag gyakori az arcüreg fogakról vagy az orrüregből ráterjedő akut és krónikus gyulladása. bőrfeszülés. a vérárammal és a nyirokutakon továbbterjedve agyhártyagyulladást. orrából genynyes. nyálkahártyapolipok képződéséhez vezet. speciális kórokozója (streptococcus) van.és orrüregbetegségeknél. Locsolás közben hagyjunk időt a légzésre. láz és hidegrázás. A biológiai medicina inkább csak egy szabályról beszél. az orr két oldalán található a többi melléküreghez hasonlóan. szemüreg-gennyesedést is létrehozhat. ezért . lassan körbehaladunk a vízsugárral. végül ovális arclocsolással fejezzük be az egészet. majd a homlok és az áll között hosszanti irányban 20 igen komoly betegség. annak érzékenységétől és attól a környezettől függ. Arcüreg: a legnagyobb orrmelléküreg. Archangelica officinalis (angyalgyökér): termesztett gyógynövény. Befejezésül hideg vízzel mossuk le az arcot. a kísérlet tárgyától. fejfájás. Az arcmosás haladunk jobbról balra. A krónikus gyulladás nem ritka. Farkasalma Arndt-Schultz-féle törvény: a greigswaldi pszichiáter. a túl erős ingerek pedig megszüntetik az életműködéseket. oldja. Lásd még a Melléküreg-gyulladásoknál. a közepes ingerek erősítik. nyaki nyirokcsomó-duzzanatoknál alkalmazzuk. mivel ez a tudomány eleve elutasítja a törvényeket a biológiai történések esetében. nyálkahártya béleli. Aristolochia clemantis: 1. miszerint a gyenge ingerek élénkítik. folyékonnyá teszi a felső és középső légutak nyákját. duzzanat. Többnyire a bőr kis repedéseiből indul ki. A test bármely részén keletkezhet. szemfáradékonyság ellen. Archostaphyles uvae: 1. Kari Kotschau professzortól származó hatástípus-elmélet. A beteg nyomásérzésről panaszkodik. Élénkíti a petyhüdt arcbőrt. a fejbőr fekélyeinél. Jellemzői: szabálytalan határú bőrpír. szemgyulladásoknál. számos homeopata igaznak tartja. emésztést gyorsító és puffadásgátló hatású. felső határa a szemüreg. Az ArndtSchultz-féle törvényt a biológiai orvostanból csaknem teljesen kiszorította az átfogóbb. Az arc orbánca (Erysipelas): fertőző betegség. Medveszőlő Arclocsolás: a jobb halántékon kezdjük. Ennek a törvénynek a homeopátia tudományos magyarázatában is jelentős a szerepe. migrén. a végén töröljük meg az arcot. Ez utóbbi szerint a hatásnak több fázisa van. Kivezetőnyílásán keresztül az azonos oldali orrüreggel van összeköttetésben. Rudolph Arndt (1835-1900) és a gyógyszerész Hugó Schultz (1853-1932) által fölállított biológiai törvény. ekcémáknál. Gyökerét emésztésjavító szerként adják. annak mennyiségétől. középfülgyulladásnál. bűzös váladék ürül. hasznos arcidegfájdalom. Gyulladásos orr. légúti megbetegedéseknél. étvágygerjesztő. Alsó határa a felső állkapocscsont és a kemény szájpad.

aneurizmák megrepednek. kenderkefűből és fagyöngyből készült teák. egyszerű vízkúrák a keringés javítására. Ilyenkor fönnáll a veszély. italok. örökletes tényezők is szerepet játszanak benne. láb. nikotintilalom. Érelmeszesedés fölléphet a nagyerekben éppúgy. A rugalmasság csökkenése mellett az érelmeszesedés a keringés elégtelenségéhez is vezethet. főként a nikotinnal történő mérgezését illeti. Ennek a rugalmasságnak azonban megvannak a határai. Külsőleg pakolásként alkalmazzuk vérömlenyek. enyhe torna. aneurizmaképződéshez vezethet. hólyagos moszatból. Különösen azokon a testtájakon fordul elő. mint a legkisebb átmérőjű artériákban. szelle- mozgás.: Bárium carbonicum vagy Jodatum D4-10. különösen korán vezetnek az érrendszer elváltozásához. amelyek az élet során nagy megerőltetésnek voltak kitéve. Helyes életmóddal mérsékelhetjük a föllépett betegség súlyosságát. Ütőér Arterioszklerózis (agyérelmeszesedés): a véredények nagyon rugalmasak. A koleszterinben gazdag. belső vérzések jöhetnek létre. Döntő a kísérlet időpontjára jellemző állapot is. Az erek megpattanhatnak. a kövér- Arterioszklerózis mi dolgozók esetében például különösen az agyi ereknél. légzőtorna. egésztest-lemosások. Az érfal egyes részeinek elvékonyodása helyi kiöblösödésekhez. Érelmeszesedés elleni tea: 2 rész hólyagos moszat. az érelmeszesedés legutolsó. Viscum album 0-D2. Öregedéssel járó kopási jelenségként csökken az érfalak rugalmassága. a széklet rendben tartása. légfürdő. fokhagymából. a luesz. bár itt nem lehet megállapítani törvényszerűségeket. gennygyülemek oszlatására. a szervezet élvezeti szerekkel. Hp. és ezért érelmeszesedésben korán megbetegedő eszkimóknál jelentős sikereket értek el koleszterinszegény diétával.3 .: Calcium . Másoknál a kar vagy a láb erei érintettek. Amerikai kutatók a szinte csak állati táplálékot fogyasztó. telítetlen zsírsavakban szegény táplálkozás gyakori kiváltó oka az arterioszklerózisnak. kar-. A kisebb kaliberű ereket a meszesedés el is zárhatja.21 amelyben a kísérlet lejátszódik. Bekövetkezésének időpontja részben hajlamtól függő. Glonoium D4-6. 3 rész fagyöngy. görcsoldó angina pectorisban. illetve megakadályozhatjuk a folyamat előrehaladását. Mivel az érelmeszesedés esetében kopás okozta az egészséges érszövet pusztulását. oldhatatlan mészsók kerülnek az érfalba. Kezelése: egészséges növényi táplálkozás. Artemisia d r a n u n c u l u s : 1. különösen ami a táplálkozást. hogy ezek a kiöblösödések. Arnica D 3 . térdés comblemosások. Bch. nem is mindig lehetséges az eredeti állapot visszaállításával teljes gyógyulást elérnünk. mezei zsurlóból. a köszvény.6 . a helytelen életmód. Erről. Arnica montana (hegyi árnika): a gyökér főzete keringésélénkítő. de csak hígítva. Artemisia absinthum (üröm): kötőanyagként használatos gyógynövény. nem is legjelentősebb fázisáról kapta a nevét. A megelőzésen van a hangsúly. Ámbra D 2 . Az érfalak rugalmas rostjai eltűnnek. a cukorbetegség. A cukorbetegség és a nikotin elősegítik az érelmeszesedést. Később ez utóbbiak egy része is leépül.és váltakozó fürdők. ség. Aurum D4-6. Naponta háromszor egy csészével igyunk a keverékből. A szellemi és testi túlerőltetés. koleszterin és kemény kötőszövet lép a rugalmas rostok helyébe. Tárkony Artemisia vulgáris: 1. az erek belső rétege fellazul. zsurló és galagonya 2 1/2 rész. Tinktúrája is fölhasználható keringésjavító szerként. Fekete üröm Artéria: 1. galagonyából.

Acid. a hörgők simaizomgörcséhez. Fulladásérzés. fagyöngykivonatot. Arg.és libapimpóteával vagy friss gyógyszerkészítményekkel. masszírozás. mellkaskendőzés. Hasvízkór Asthenia: veleszületett szöveti és eseti gyengeség. borsos keserűfű. teakúrák: madárkeserűfu. majd befejezésül hideg vizes lemosások és hideg fürdők ajánlatosak. izlandi moha. nád és sás. méhmérget stb.3 . nitr. vegetáriánus. amit többnyire az ivarmirigyek működésének rendellenessége okoz. D l . Arthrosis deformans: a csont és a porcszövet anyagcsere-betegsége. Bojtorján Asarum eurpaeum: 1. Schlenz-furdők. benz. A roham néhány percig. Natrium phosphoricum D6 savtúltermelésnél. tüdőfű. őszi vérfű. martilapu. csalán és hársfavirág. ízületek érintettek. Az asthma cadiale vagy szívasztma. Ezenkívül Magnesium phosphoricum D6 koszorúér-betegségeknél. amikor az ivarmirigyek még nem és klimaxban. Teák: orvosi ziliz. Előidézheti az agyi légzőközpont keringési zavara is. Ipecacuana D3. A kezelését lásd a Féregbetegségeknél. Asthma bronchiale: hörgó'asztma. ibolyalevél és gyökér. Hp. böjtölés. megnyúlt kilégzés. Natrium muriaticum D6. fecskendezünk több lépésben. A deszenzibilizálás során hangyasavat. hormonok. D6.10. . Bodza és martilapuié.Arthritis phosphoricum D6. Ascites: 1. Kezelése: teljes értékű táplálkozás. Crataegus 0. amikor ezek már nem megfelelően működnek.és lábfürdők. forró pakolásokat a törzsre és a mellkasra. Táplálkozás: sószegény. dörzsölőfürdők. valamint érvágás alkalmazandók. a kis légutak hurutos izgalma váltja ki. puffadt arc. Magnesium phosphoricum D6. Silicea D l 2 .és lábfürdőket. édeskömény. Ezért gyakori serdülőkorban. fejgőzölés.: Phosphorus D 6 . Pszichés tényezők is hozzájárulnak a nyálkahártyák duzzanatához. az ajkak és az arc szederjessége. szikár.: Arsenicum D6-10. mint legfontosabb gyógyszerek. verítékezés és halálfélelem jellemzik a klinikai képet. Hp. Kapotnyak Ascaris lumbricoides (orsógiliszta): nagyságra és külalakra földigilisztára emlékeztet. torna.: Colochium D 3 . Rohammentes időszakban levezetünk a mellkasból. köhögési roham. váltogatva. Antimonium arsenicosum D4. fagyöngy-. fahamu és só hozzáadásával. Roham esetén alkalmazunk forró kéz. kákagyökér és mezei zsurló azonos arányú keveréke. Szederjes. Arthritis (ízületi gyulladás): ~ deformans: az ízületek alaki elváltozásával járó gyulladása. szívelégtelenség talaján jön létre. ill. Natrium muriaticum D6 vérszegénység és székrekedés esetén. 22 Asztma: rohamszerűen fellépő nehézlégzés. pakolások. vékonydongájú emberek. kerti ruta-. gyümölcsdiéta. deszenzibilizálnunk kell. gyöngyvirág-. Az astheniások sovány. kapkodó. ~ arthrosis: az ízületek nem gyulladásos eredetű (kopásával járó) megbetegedése. A terheléstől függ. Mivel az asztma az allergiás megbetegedésekhez tartozik. ökörfarkkóró. iszapfürdőkkel váltogatva. Schlenz-fürdők. sípoló légzés. Rohamban forró kéz. esetleg órákig vagy napokig tarthat. kakukkfű. Hp. A kezelés célja a krónikus légúti gyulladás megszüntetése és a test edzése. verítékezés jellemzik a klinikai képet. Articum lappá: 1. tüdőpangás következményeként. Silicea D l 2 . Calcium fluoratum D l 2 . növekvő dózisban a bőr alá. ziháló légzés. nagyrészt nyers koszt. sószegény vegetáriánus táplálkozás. hogy mely ízület. Kalium cloratum D6.

Natrium phosphoricum D6. petyhüdtté válnak. . rosszul viselik a szigorú diétát. hogy a veszélyes gyógyító beavatkozások időpontját a horoszkóp szerinti kedvezőtlen időpontról kedvezőre halasztják. Gyomorhurutra. s rajzolják a születésből levonható következtetéseket úgy. alultápláltság. Az ún. Silicea D12. ami nem a természetgyógyászat. így segíthetjük át a kritikus időszakon. Mindig jóindulatú daganat. keringési vagy anyagcserezavar. akik gyomorfekélyre. akár tyúktojás nagyságúra is megnőhet. a faggyú nem tud kiürülni. hogy a horoszkópból diagnózist lehetne fölállítani. testhőmérsékletük a vízhőmérséklettől párhuzamosan változik. Atheroma (faggyú. Ebben a rendszerben az elemeket rendszámuk szerint körkörösen helyezik el. a fent említett rendszerek és a gyógyszerek között. Atheroma elsősorban a hajas fejbőrön szokott előfordulni. Nincsen azonban valódi összefüggés a beteg szervezet. Csak tokjával együtt eltávolítva vezet gyógyuláshoz. Magnesium phosphoricum D6. hanem az okkult orvostudomány tárgykörébe tartozik. Döntő a tapasztalat. keringésük összeomolhat.vagy kásadaganat): a zsírmirigyek ki vezetőjárata néha eldugul. Komoly asztrológusok is kételkednek azonban abban. hanem mesterségesen kiagyalt rendszer. Atrophia: szövetek sorvadása egyes testrészekben vagy az egész szervezetben. amelyet a megfelelő gyógyszer kiválasztására találtak ki. A-típus (Lampert-szerint): meleg fürdőre való reagálásuk alapján Lampert két részre osztotta az embereket. vegetatív-labil emberek. jól tűrik a meleg és a forró részfürdőket. A Btípusúak piknikus alkatúak. Calcium fluoratum D6 és Kalium sulphuricum D6 erős szörcsögésnél. könnyen elérnek magas hőmérsékletet. reakcióidejük lassúbb. Kalium cloratum sűrű. zsírkristályokból és hámsejtek- Atrophia ből áll. krónikus reumatizmusra és alacsony vérnyomásra hajlamosak. esetleg idegrendszeri zavar. Asztrológia (csillagjóslás): az asztrológia alapja az a hit. hogy a két mutatóból két különböző elemet lehessen leolvasni. Atónia (elernyedés): az az állapot. A B-típusú a fürdőben élénk és türelmetlen. Oka: nyugalomba helyezés. zsírdaganat jön létre. krónikus ízületi panaszokra. Natrium muriaticum D6. a daganat ilyenkor gyorsan újraképződik.23 Lobelia D2-4. tartalmának kiürítése nem elegendő.: Kalium phosphoricum D6. Ájulásra nem hajlamosak. működésképtelenség. allergiás eredetű asztmára. amelyben a szövetekben az életre jellemző normális tónus teljesen eltűnik. Ez nem természetes. Ezek aszténiás. isiászos (ülőideg) gyulladásra. A daganat belseje zsírcseppekből. Hepar sulfuris D4. és már 40 °C-nál ki akar jönni a vízből. Calcium phosphoricum D6 jöhetnek szóba a kísérő tünetektől függően váltakozva. Bch. Fizikális ingerekre általában érzékenyebben reagálnak. Cuprum D4. A valóságban ezeknek a típusoknak nincs nagy jelentőségük. 41 °C-nál hajlamosak a bódulatra. tüdőgyulladásra. Ilyenkor a beteg lelkére kell beszélnünk. Atropinum sulfuricum D3. Nyugodtan viselik a fürdőt. ezért tanácsos figyelni őket fürdő közben. tapadós nyák esetében. isiászra és magas vérnyomásra hajlamosak. ha az ideges panaszok súlyosbodnak. Létezik egy olyan rendszer az asztrológiában. Ezt a kettőt adják a megfelelő kombinációban és homeopatikus hígításban a betegnek. hogy a földi események a csillagok útjával összefüggésben vannak. melynek nincs szüksége ilyen beosztásokra. A-tipusúak erősen melegigénylők. A betegség prognózisában úgy használják föl a horoszkópot.

H. a fejé. Ajóga tanítását tehát megfosztotta az autogén tréning a vallásos köntöstől. Először a végtagérzést kell gyakorolni (nyugalom. Külön gyakorlatok vannak arra. meggátolják a mesotrópiát. a zsigereké. a növekedés elképzelhetetlen ezek nélkül a hormonok nélkül.Atropa belladonna Atropa belladonna: 1. A táplálék felaprításában eltűnik azok auxontartalma. hogy a tudatunk és a tudatalattink befolyásolásával úrrá legyünk a testünkön. rábeszélése. hogy . Ez a szín a lényünknek megfelelő szín. A sejtosztódás.elfordulnánk a világtól. anélkül. képes tudatosan befolyásolni a tudatunktól függetlenül működő szerveket. de kezelésükben is fontos. de elsó'sorban tudatalattink nemcsak gondolkodásunkat befolyásolja. Az autogén tréning során fokozatosan leszünk úrrá a testünkön. elnehezedés stb. a szívé. auxonok: a növényi növekedési hormonok az auxonok. „saját szín" látása. Ha az ember ezt a szintet elérte. Ha az ember ezt megtanulta. Nadragulya Autogén tréning: J. . hanem testi funkcióinkat is és a sejtszinten ható organikus betegségeket is. Kollath szerint az emberi táplálkozásban az auxonok fontos szerepet játszanak. kérdéseket tehet föl a tudatalattijának. eléri a következő fokozatot. Tudatunk. így a hagyományos táplálkozás auxonokban szegény. mintegy a nyugati világ számára alkalmazhatóvá tette. Ez képezi az átmenetet a felső fokhoz. Schultz szerint szervezetünk minden sejtje a központi idegrendszer irányítása alatt áll. A jóga tanításából kiindulva Schultz autogén tréningjének célja. a normális lelki élet jelensége. Az autogén tréning célja. 24 hogy másokat is átéljünk. A természetes teljes táplálék ezzel szemben auxonokban gazdag. a helyükre képzeljük magunkat. a beleké. ezután továbblépve kifejleszthető a szervek érzékelése: a gyomoré. A betegségek kialakulásában. melyekre választ kap. Kollath-féle frissbúzakorpa-m Avitaminózis: üzli. az állati auxonoknak felelnek meg. A modern életben (divat. Az autogén tréning során az autoszuggesztiót meghatározott rendszerben alkalmazzák. reklám) jelentős szerepet játszik.mint ezt a jóga tanítja . Auxinok. Autoszuggesztió: önmagunk meggyőzése. a táplálék vitaminhiányára visszavezethető anyagcsere-betegség. a befelé való fordulást. A hipnózisnál a hipnotizőr idegen lelkiereje helyett itt az egyén saját lelkiereje a döntő. és így testileglelkileg egészségesekké váljunk. hogy testileg átéljük a környezetünket. Alacsonyabb szinten megpróbálhatja befolyásolni az ember a test gyakorlatoztatásával a nem akaratlagos testi funkciókat. hogy a betegeket és az egészségeseket képessé tegye testük és lelkük ellenőrzésére. politika.). A felső fokban egy speciális szemgyakorlat révén lehetővé válik az ún.

és leszálló ága. Ágybavizelés (enuresis): míg az egészséges ember a vizelési ingerre az alvásból fölébred. Calcium fluoratum és phosphoricum D6 idősebb férfiaknál prosztatabetegségben. Ferrum phosphoricum D6 és Natrium sulfuricum D6 váltogatva. mivel ők még testileg kevésbé fejlettek. az elernyedést. hólyaggyulladás esetén adjuk. húgyúti kövesség. 14 nap múlva térdleöntések. Gyerekeknél gyakran családi viszonyok okozta lelki traumák állnak a háttérben. A növény leveleiből készített főzet csökkenti a vércukorszintet gyulladásgátló húgyúti fertőzéseknél. Sepia D6. később féltestfürdők ajánlatosak. Bch. fokozatosan építsük le ezeket az ébresztéseket! Füszermentes. Kezelése: általános és nyugtató kezelés.: Belladonna D3-4. gözpakolások a hólyagtájékra. egyharmadát az ágyban tölti. Ha már elkéstünk. Natrium phosphoricum D6 váltakozva Natrium sulfuricum D6-tal férgességben. Lycopodium D6-10. A gyermeket éjszakánként azonos időpontban keltsük fel. Nyáron mezítláb járás.: Kalium phosphoricum D l 2 . Agyékborogatás Ágynyugalom: az egészséges ember életének kb. Equisetum D2. Tölgyfakéregtea. hogy a lepedő száraz marad. mártásokat is!) Kezdetben forró fürdők. 6 óra után szigorúan száraz étrend. majd edzés: reggelenként és délután 2-5 percig víztaposás. az ágyba vizelőknél anélkül történik a vizeletürítés. rendszeres esti lefekvés.A Áfonya (Fructus myrtilli): a vaccinium myrtillus gyümölcsét csersavtartalma miatt frissen szárítva vagy borként hasmenés gyógyítására adjuk. üröm. míg el nem érjük. (Ne adjunk inni. Néhány akut betegség- . Ágyék: a hasfal hátsó. 23. A felnőttek végezzenek naponta felsőtestlemosást. Pulsatilla D4. Ágybavizelés többnyire gyerekeknél fordul elő. Kb. Natrium sulfuricum D6. — térdlemosásokat. annál nagyobb az alvásigénye. hozzuk előre az ébresztés időpontját. hogy kiüríthesse a hólyagját (pl. féltestfürdőket. Ágyékborogatás (altestborogatás): a mellkas legalsó bordaívétől a comb közepéig tartó bepólyálása. Rajta helyezkednek el a vesék és a vastagbél fel. ha más módszerek már csődöt mondtak. 3 és 6 órakor). oldalsó izmokból álló része. hogy a folyamat tudatosulna. Cukorbetegség. sószegény diéta. váltakozva. Minél fiatalabb az ember. A szakszerűen végzett pszichoanalízis sokszor eredményre vezet. Rendszeres evés és alvás. illetve kerüljük a leveseket. Hp. Ezután lassan. Az ágynyugalom biztosítja a lazítást. A borogatásnak a derékvonalban megfelelő módon követnie kell a test vonalát. Szigorú pihenés ebéd után. néha azonban felnőtteknél is fellép. ha megfázás az ágybavizelés kiváltó oka. orbáncfű.

Teák: cickafark. lefekvés előtt fogyasztott nehezen emészthető ételek. félelem is kiválthat ilyen reakciót. lábszárpakolás. Forró borogatások az alkarra és lábikrára. macskagyökér. Magnesium phosphoricum D6. Az előbbiekhez tartozik a nyúlajak. súlyos műtétek. Ezeket csak műtétileg lehet megszüntetni. amilyen gyorsan csak lehet. Nux vomica D6-10.Ájulás nél ágynyugalomra van szükség ahhoz. a vérkeringés zavara és összeomlása (1. Ingerlő anyagok (szalmiák. vérveszteség. mivel az ágynyugalom nemcsak erősít. kávészén) hasonló módon. Állati szén: vérből. nedves zokni viselése.: Acidum phosphoricum D3. feldolgozatlan élmények. Kezelése: általános idegesség és életmódbeli hibák megszüntetése. fizikai túlfeszítettsége következtében jelentkező tünet. többnyire a fejlődő korban átvészelt rachitisból maradnak vissza. macskagyökér és fokhagyma leve. sérülések. A pszichoanalízis ezért az álmok analízisát eszközként használja a tudatalattiba való behatoláshoz. öröm. Kalium phosphoricum D3-6. fájdalom. Álmok: a tudatalattiból . amíg ez feltétlenül szükséges. citromfű. gyengít is. különösen a lábon. seprővirág. Baktériumok és mérgek felszívására szolgál. Ferrum phosphoricum D6. Utána a szoros ruhadarabok meglazítása.és keringési elégtelenség. Álmokat testi állapotok idézhetnek elő. Ezenkívül előfordulhatnak még az állkapocscsontok zárási rendellenességei. Álmatlanság: többnyire a szervezet szellemi. emésztési zavarok. szokatlan . csontokból állítják elő a levegőtől elzárva végzett hevítéssel. valamint víztaposás. Ilyenkor cukortartalmú vagy édes italok adása segít a zavar elhárításában. Az ujjszopás és az ajakrágás elősegíti az állkapocscsont helytelen fejlődését. orvosi felhasználás céljára. Az állcsontok zárási zavarait sínezéssel szokták javítani. alvás közben uralkodik származnak. hogy a beteg az átmeneti gyengeség időszakán túljusson. levendulavirág. Orbáncfű.: Calcium phosphoricum D6-12. testhelyzetváltozás álmodás közben. A hideg lábak kezelése. Zincum valerianicum D4. rossz fekvés. esti séta. a növényi szénhez (hársfa-. hogy csak addig maradjunk ágyban. Natrium muriaticum D6-12. Ilyenek pl. Ambra D3-6. kölnivíz. Az ágyból kikelve: felsőtest. éhség. torna. Idős emberek olyan gyorsan hagyják el az ágyat. mustárolaj. amik a rágás nehezítettsége miatt jelentősek. Ezek a rendelle- 26 nességek ritkán veleszületettek. Hp. hideg láb. Passiflora 0. komló. Fontos azonban. Avena sativa 0. Beh.és teljes lemosás. éter. különösen az agy vérellátási zavarai. A kiváltó okok lehetnek ezenkívül izgatószerek (alkohol. a szív. a szájpadhasadék és a farkastorok. vérkeringési zavarok. a lázas betegségek. A vércukorszint hirtelen csökkenése is hasonló öntudatvesztéssel jár. rémület. ecetes vizes törzspakolás. Kezelése: fejtámasz nélküli fekvő helyzetbe hozni. Félelem. Hoffmann-cseppek) szagoltatása. ijedség.amely a tudat kikapcsolása után. izomzatból. mell és has lefröcskölése hideg vízzel. Aconitum DIO. feszült lelkiállapot idézhetik elő. ijedség. nikotin). légzési gyakorlatok. Kollapszus) következtében az agyban hirtelen fellépő vérhiány. Sikeres korrekció után a rágást igénybe vevő étrend összeállítása a kezelés folytatása. erőt gyűjtsön a betegség legyőzéséhez. Ájulás: vérszegénység. az elalvást megakadályozván. az első állkapocscsonté kevésbé. Állkapocscsont-elváltozások: a felső állkapocscsont fejlődési rendellenességei gyakoriak.

Az ásványi anyagok az élelmiszerekben savak vagy bázisok formájában fordulnak elő. De lelki élmények által okozott idegfeszültség vagy élvezeti szerek fogyasztása is előidézheti. testi megerőltetés kerülése. Ezért a táplálékkal bevitt bázisok túlsúlyát a belső anyagcsere mindig ellensúlyozza. A természetes ásványianyag-tartalom megőrzése esetén feleslegessé válik a só használata is. A keletkezett ammóniák aztán a savak közömbösítését szolgálják. primitív reakció is előfordul. játszhatja a szervezetben a bázis szerepét. ammóniákká és ammóniaszármazékokká bontják le. kalcium. Az ~ állapotában értelmetlen cselekvés. ha azokat helyesen készítjük el. ha ez nem elegendő. Ásványanyagcsere: a testszövetek felépítésében. fluor. ezért a táplálékkal ismét pótolni kell őket. A savak közömbösítése lényegesen nehezebb feladat. szélhajtó. Bőrbetegségek. reflexes úton az agy rossz vérellátása idézi elő. A mély belégzés csökkenti a mellkasi nyomást. amelyek anyagcsere-salakanyagként hatnak. vagy lerakódnak a szervezetben. Teljes fürdők lemosással. fehérfolyás. ún. illetve 5-10 csepp tinktúra formájában. 1. ekkor azonnal lekötéssel semlegesíteni kell őket. Kezelése: megnyugtatás. menstruációs zavarok és prosztatagyulladás esetén javallott. tele gyomor és más kényelmetlenségek.5 grammnyi menynyisége por vagy forrázat. A szövetekben salakanyagok halmozódnak fel és a szövetnedvek összetétele elfajul. a savak a szervezet fehérjetartalmát támadják meg. amelyek az álomban kifejeződnek. kobalt stb. izzasztófürdők. A bázisokat a szervezetben állandóan jelen lévő szénsav folyamatosan közömbösítheti. reggeli és esti böjtre való áttéréssel. Oldja a hörgők és a bél görcsét. Ásítás: a belégzés speciális formája. növekedésében és fenntartásában az ásványi anyagok. és aminosavakká. a kiválasztást terhelik. Pszichoanalízis. vas. folyadékdiéta pihenéssel. vagy éppen ellenkezőleg. Álomittasság: erős szellemi vagy fizikai kimerültséget követő alvás hirtelen megszakításakorjelentkező zavartság. a szívre és a nagyerekre hatva az agyi keringés javulását eredményezi. Az eközben keletkező fehérje-bomlástermékek. széklettel.27 takaró. Az oxigén-metalloid-vegyületek savasak (idetartozik a hidrogén-klór vegyület). hanem az ásványi anyagok megőrzése érdekében gőzöljük vagy pároljuk a zöldségféléket. Árvácska (Viola tricolor): virágos növény. Sápkór. Az ammóniák is. Ne lúgozzuk ki főzéssel. Az ásítás a fáradtság jele is. Erre a célra előbb a táplálékkal felvett bázisok használódnak el. Ánizs (Pimpinella anisum): magva és a magvából készült olaj köhögéscsillapító hatású. A vizelettel. edzés és erősítés. hetenként 2 alkalommal. Sok mozgás. fehér (Lamium album): egyszeri adag: virágjának 2. arra figyelmeztet. mert szabad állapotban mérgező hatásúak. Többnyire keverékek készítésére használják. Egyszeri adagja 2-6 g forrázat vagy gyenge főzet formájában. hogy ideje lefeküdnünk. reuma esetén vértisztításra használják. kálium. verejtékkel folytonosan kiválasztódnak. foszfor. amely nitrogén-hidrogén-vegyület. Az anyagcsere folyamán a sejtekben csak pillanatokra szabadulnak fel. Árvacsalán. mint nátrium. nagy számban vesznek részt. bázisok oxigén-fém-vegyületek. beteges álmok esetén böjt. Ásványianyag-szükségletünket főképp a növényi ételek fogyasztásával biztosíthatjuk. amely kedvező feltételeket te- .

vérelvonó -kivezetés. Ivó-. A szervezet számára a táplálék annál egészségesebb és elviselhetőbb.és inhalációs kúrák céljára használják. szérum. terpentinolaj stb. A hiányzó ásványok célzott adagolásával ismét helyre kell állítani a normális viszonyokat. és annál inkább kedvez a betegségek kialakulásának. amelynek ásványianyag-tartalma megfelel bizonyos követelményeknek. lé-. vérelvezetés. Miután nem egy bizonyos betegségre vagy kórokozóra. az ~ a nem specifikus kezelési módokhoz sorolható. magnetizmus. Schroth-kúra. a saját bőrre. Ásványvíz: természetes gyógyforrásból származó víz. bélre vagy más rendszerekre való vagy idegen testből származó anyagok beinjekciózása. Idetartozik a masszázs. és általában minden étkezési mód. és abból következtetnek a betegségekre. víz. hanem a szervezet öngyógyító folyamatára irányul. fürdő.vagy idegenszuggesztió. Áthangoláskezelés: célja a szervezetnek a gyógyulás érdekében történő áthangolása. vizelet. és por vagy tabletta formájában alkalmazzák. minél dúsabb bázistartalmú. torna. módszerek. összetételétől függően asztali víznek is. 28 betegségek esetén a gyógyulási tendencia továbbfejlődéséhez ad lökést. vértisztítás. hipnózis. minél savasabb.Ásványterápia remt sokféle anyagcserezavar számára. konyhasóban szegény étrend. Ásványterápia: a vér kémiai összetételének analízisével megállapítják az elemek egymáshoz való viszonyát. baktériumok vagy anyagcseretermékeik. vér. Lelki áthangolást a személyiség ön. Eredeti kutak analízise alapján mesterségesen összeállított sók és vizek sohasem érik el a természetes kutak és azok sóinak hatását. Bepárlással nyerik ki a természetes ásványi sókat. amely különösen krónikus . Rákdiagnosztizálás. amely a megszokott étkezési szokásoktól élesen különbözik. A testi áthangolásra szolgáló diétás módszerek: böjt. pszichoérhetünk analízis és pszichoterápia segítségével történő személyiségbefolyásolással el. Daganatok Áthangolás: a szervezet állapotváltozásának előidézése. nyersétel-kúrák. 1. mint pl. tej. és ezáltal segíteni a gyógyulást.és melegkezelések. Áttételes daganat (Metasztázis): 1.

Ha a baktériumok sorban szaporodnak. főzetként napi 250 g. növekedésük és különféle tápoldatokban és táptalajon való növekedésük alapján különböztetjük meg egymástól. reumában. feltűnő anyajegy. Bacilusok: pálcika alakú baktériumok. A baktériumoknak csak egy kis hányada (1:30 000) kórokozó. melyet rovarok elleni védelemre és reumatizmus esetén a bőrbe dörzsölve bőringerlésre. Csak mikroszkóp alatt. Gyümölcséből nyerik a babérolajat. az ún. Baktériumok: hasadógombákhoz tartozó élőlények. Növényi inzulint tartalmaz. ebben az alakban ellenállóak a hideggel. ha csökken az ellenálló képesség. Baktériumok nélkül az anyagcsere a természetben elképzelhetetlen. Azokat a kórokozókat. anélkül hogy a betegség tüneteket okozna. ijedtségek. Egyes kutatók ezeket a köztes kórokozókat tartják .melyet a hivatalos tudomány elutasít -. melyek a legkülönbözőbb betegségek formájában zajlanak le. Babhüvely: a bab (Phaseolus vulgáris) hüvelyét érés után gyűjtjük. A pálcika alakúakat bacilusoknak. a gonococcusok olyan élőlények. zaklatottságok a születendő gyermek fizikai károsodását okozzák. spiroheták csavarhúzó formájú baktériumok. A baktériumokat kinézetük. Létezik azonban egy olyan tanítás is . folyadékgyülemek megjelenése esetén adják. cukorbetegség kezelésére alkalmazzuk. Csak ilyenkor vezet a fertőzés megbetegedéshez. köszvényben. Bacilusgazdákról vagy baktériumhordozókról beszélünk akkor. mint ahogy ez a magasabb rendű növények és állatfajták esetében teljesen természetes. melyek önmagukban szaporodnak és egymásba nem alakulhatnak át. hogy a baktériumok fajspecifikusak. ami a vér cukortartalmát csökkenti. Egyszeri adagja 50 g. miszerint a fent említett kórokozók egy közös alapkórokozó különböző fejlődési formái lennének. amelyeket hagyományos mikroszkóppal nem láthatunk. A kórokozók csak akkor szaporodhatnak el a szervezetben. Ezek az úgynevezett spórák. egysejtű véglények. A szervezet betegségekre való hajlamát az egészségtelen életmód és a káros környezeti hatások (lehűlés) is kiválthatják. A staphylococcusok pl. Babonaság: terheseké: a néphit szerint a lelki megrázkódtatások. a meleggel és egyéb külső hatásokkal szemben. pl. A természetben több tízezer fajta baktérium található. láncképződésről beszélünk. kenőcsök és bedörzsölőszerek formájában idegingerek elleni szerként használják. A kiválasztás serkentésére. vírusoknak nevezzük. A tuberkulózis bacilus. Anyagcseretermékeik a szervezetben sokszor erős védekezési reakciókat váltanak ki. Róbert Kochtól származik a megállapítás. Néhány baktérium képes a betokozódásra. szőlőfürtszerü elrendeződést vesznek föl. a kerek formájúakat coccusoknak nevezzük. speciális festés vagy megvilágítás (sötétkamra) mellett válnak láthatóvá. nevük is erre utal (szőlőfürt-coccusok). ha valakiben baktériumok szaporodnak el.B — Babér: levelét fűszerként használják. A spirillák és rokonaik. Vesebetegségekben.

Baunscheidt-olajat. éteres olajok és aromás savak természetes keveréke. Ezekbe a finom szúrási sebekbe különleges bőrizgató olajat teszünk.Baldrian a rák. rövid pakolások. 1867-ben alapította az első vegetáriánus egyesületet. Basedow-kór: a pajzsmirigyműködés súlyos. gyümölcs. „életébresztő". Fakéreghasítékokból vagy növényi részek főzetéből és sajtolásából nyerik. melyek néhány nap alatt beszáradnak. fűszer. görcsöknél. Kneipp-féle gonoszolajat vagy ezekhez há- 30 zi Baunscheidt-féle „ életébresztő " és alkalmazási pontjai a testen sonló készítményeket. fogyás jó étvágy és bőséges táplálkozás ellenére. Pajzsmirigy-megnagyobbodás. váltakozó kedélyállapot. éjjelre iszappakolás a . Kis amplitúdójú remegés. fájdalom és izgalmi állapot esetén alkalmazott kezelés. Baltzer Eduárd (1814-1887): igehirdető és politikus. Skorbut Baunscheidtizmus: Kari Baunscheidt (1809-1874). Az első vegetáriánus újság a „Természetes életmód kedvelők egyesületi lapj a " volt. jellemző betegségtünetekkel járó formája. A balneológiai kezelés általában helyhez kötött. bonn-edenichi műszerész találmánya volt az ún. az orvos Basedow lakóhelye után kapta a nevét). mezítláb járás. ún. bőrbetegségek gyógyítására. Izzadásra való hajlam. Baldrián (Valeriána offícinalis): a növény gyökerét frissen és szárítva is nyugtató gyógyszerek előállítására használják. hogy ezzel a szerszámmal a bőrt kisebb-nagyobb területen összeszurkáljuk. vegetáriánus táplálkozás. Barlow-féle betegség: 1. szénavirág-pakolás. migrén és reumatizmus elleni bedörzsölésre használják. Sebkezelésre. kidülledt szemek. Egy gyorsító szerkezettel ezek a tűk a bőrbe juttathatók úgy. 2 cm átmérőjű lap. fáradékonyság. Balneológia: a hidroterápiával ellentétben a természetes ásványvizekkel készített fürdőkről szóló tanítás. Naponta egésztestlemosások ecetes vízzel. a végtagok általában hidegek. a reuma és sok egyéb betegség okozójának is. Balzsam: fagyanták. gyors pulzus (ez a merseburgi triász. izomingerlékenység. Krónikus gyulladásoknál. Theodor Hahns eszméi alapján. amiből 20-30 hegyes tű áll ki. A szárított gyökér hideg kivonatként a leghatásosabb. nyugtalanság. fenyő.és izgatószermentes.és zsurlófürdők. fürdőorvosok irányításával történik az egyes gyógyfürdőhelyeken. különösen a kézen és a lábon. Ez a szerszám egy kb. Diéta: sószegény. nyers koszt. A kezelés hatására furunkulusszerű kiütések jönnek létre. a Természetes Életmód Egyesületet. álmatlanság. Az állati fehérjéktől és zsíroktól való tartózkodás.

súlyos esetben el kell távolítani a körömágy egy részét is. egészséges cipőviselet. puffadásgátló. Csak összehangolt működésük teszi lehetővé az egész szervezet egészséges állapotát. vádlipakolás. borsmenta. Bazilikum (Ocimum basilicum): borsikafű. Bárányhimlő (varicella): a vírus által okozott fertőzés. az anyagcsere anyagaival és egyéb fontos életfolyamatokkal. Kezelés: mezítláb járás.: Ferrum phosphoricum D6. üröm. e szerint kell kezelnünk őket. székürítést és nedvelválasztást serkentő hatású. Kemény szövetnél golyváról beszélünk. A gyomortónust fokozza. melissza. Benőtt köröm: oka a túl szűk cipő. Rch. A mirigyek működése részint ellentétes. Arsenum jodatum D l 2 . hideg szívborogatások. Az egyik hormon működése a másik hormon túlnövekedéséhez vezet és fordítva. A körmöket csak középütt vágjuk le. Ezek pörkképződés közben gyorsan elszáradnak. Bch. cickafark. Ferrum phosphoricum D6.: Kalium phosphoricum D l 2 . Százszorszép Belső elválasztás: az egyes szervek és szövetek belső elválasztása mirigyeinek tevékenysége. Többnyire enyhe varasodástól kísérve gyógyulnak. 2-5 g-ot adunk egy forrázathoz. Ezenkívül saját vér. Bengekéreg (Rhamnus fangula): a legalább egy éve tárolt bengekérget por alakban veszszük be. a körmök túl mély bevágása. pióca. Begynyak: a nyak megvastagodása. Teakezelés: borókabogyó. Élénkítő konyhakerti növény. Krónikus lefolyású. Tartarus emeticus D6. A belső elválasztású mirigyeket egy egész részeinek kell tekintenünk.: negyed- . Erős nyugtatószer. Benőtt köröm Beléndek (Hyoscyamus niger): erősen mérgező. májvénabántalmaknál.6 .: Thyreoidium D12-D4. Chinium Arsenicosum D4. Gyümölcsböjt. Mercurius solubilis D4-6. Egyszeri adagja 2-4 g. Calcium phosphoricum D6. Bronum D4-6. Hp. zsurlós lábfürdők. Bechterew-kór: reumás gerincbetegség. amit a lágy szövetes.31 pajzsmirigyre. Acunitum D4. hólyagos moszat. lassan rosszabbodik. Bellis perennis: 1. angelika. Hp. többnyire fokozatosan súlyosbodva vezet a gerinc elmerevedéséhez. amelyek hólyagokká alakulnak. macskagyökér. Légcsőhurutnál. Kezelése: naponta melegfürdő-leöntésekkel. Vesegyulladásra és más fertőző gyermekbetegségekre való hajlam. receptköteles. Jodum D6. lándzsás útifű. Magnesium phosphoricum D6. Az ember a mirigyműködés befolyásolásával hathat az anyagcserére és fordítva. Csak készítményekben földolgozva és asztmafüstölők keverékének alkotójaként alkalmazzák. Görcsoldó. vízitorma. a lúdtalpasság. Italok: peszérce (lycopus). Natrium nuriaticum D6. nedves zokni. váltóláznál ajánlott. majd testszerte. kiegyenlítik egymást. Az idegrendszeren keresztül a belső elválasztású mirigyek kapcsolatban állnak egymással. 2-3 hét múlva lencse nagyságú foltok jelennek meg először a fejen. Sulfur D6-10. ami a hormonanyagcserét biztosítja. vagy teaként isszuk hashajtásra. répa. A kiütések 4-8 napig tartanak. megnagyobbodott pajzsmirigy okoz. emésztési zavaroknál. Láz esetén teljes lemosások és törzsborogatások. Cactus D2-6. Lycopus Virginicus 0-D2. Benedikt -gyökér (Cnicus benedictum): virágos növény (június-augusztus). láz és viszketés kíséretében. Silicea D l 2 .

bénulásos jelenségekkel jár. ha születéstől kezdve fennáll. az ember néma marad. Bélbeöntés Beöntés meleg vízzel: kb. Betegápolás: a beteg. amely napos. 1/2 1 40-45 °C-os vizet fecskendezünk farkasfecskendővel vagy gumiballonnal a végbélbe. a B]-vitamin hiánya. Az egészséges táplálkozás bázistúlsúlyú kell hogy legyen. ez vezetett a hiánybetegséghez. hőmérséklete 18 °C kell hogy legyen. Silicea D l 2 . A tüdőtuberkulózisnál kerüljük a napfényt! Beszéd: csak az emberre jellemző képesség. zöldséget és gyümölcsöt együnk. és egész életünk folyamán fejlődik a gyakorlástól. ezenkívül rövidhullámmal. Ragnar (1873-1956): svéd táplálkozáskutató. A beszédképesség a második életév kezdetén alakul ki. Beöntés: 1. nehogy súlyos károsodáshoz vezessen a kezelés. A Berg-féle táplálkozási szabály: 5-7-szer annyi krumplit. a magaslati napsugárzás kiváló hatású. Egyedül általa jöhet létre kultúra és tradíció. röntgen. mivel a beriberi okának felfedezésével teremtették meg a vitaminkutatás alapját. csendes és jól szellőztethető. amely az érzelmek kifejezésére és az egymás közötti megértésre szolgál. az ásványi sók anyagcseréje kapcsolódik a nevéhez. mint pl. Egyes betegségeknél. se túlságosan puha. valamint az egyes 32 színek mesterséges sugaraival. különösen a fekvőbeteg elhelyezésével és gondozásával kapcsolatos valamennyi szükséges teendőt magában foglalja. Besugárzás: történhet természetes napfénynyel és a természetes magaslati napsugárzás ultraviola sugaraival. Kiterjed a betegszoba megválasztására. Lazítja a görcsös állapotot. A sugárzás mélyreható biológiai változásokat hoz létre a sejtekben. Berg. A beszédet az agy homloklebenyében lévő beszédközpont szabályozza. megszünteti a spasztikus székrekedést. hogy mindkét oldalról megközelíthessük. A növényi táplálék egy részét nyersen fogyasszuk. A süketség a beszéd fokozatos elveszítéséhez vezet. A táplálék csak hántolt rizst tartalmazott. A sugárzás hatását a sugárzási fajta megválasztásával és alkalmazási módjával szabályozhatjuk. gyökeret. mint egyéb tápanyagot. képességtől és hajlamtól függően. Kálium Chloratum D6. a lepedőt húzzuk feszesre. kivéve a tejet.vagy rádiumsugarakkal és radioaktív izotópokkal. A betegség történelmi jelentősége nagy. illetve megelőzte annak kialakulását (Ejikmann és Grijns). A matrac nem lehet se túl kemény. Ez a Siketek Intézetében történik.és csonttuberkulózis esetén a napsugárzás. Berg rájött arra. hogy a táplálék hasznosítása a táplálékban lévő bázisok anorganikus savakhoz való viszonyától függ. A felnőttek ne fogyasszanak naponta 1/4 1 tejnél többet. illetve a gyógyulás alapfeltétele az ásványi sók tökéletes anyagcseréje. Az egészség. Módszeresen végzett gyakorlással azonban süketnél is kifejleszthető a beszédképesség.Beöntés óránként Ferrum phosphoricum D6. és az egészség fogalmát a táplálkozásban így helyezték tudományos alapokra. Az ágyat úgy kell elhelyezni. A beszéd fejlődése a hallás függvénye. ultrarövidhullámmal. Hántolatlan rizs adása meggyógyította a beriberit. A napsugárzás és a természetes ultraviola sugárzás alkalmazásakor is orvosi irányításra van szükség. Tisztátalan . Beriberi: vitaminhiányon alapuló betegség. bőr. akár teljesen el is pusztítja azokat. Rendszeres használata nem ajánlott. Súlyos szívpanaszokkal.

amelyet altesttájon jó nedvszívó tulajdonságú pelenka. a ~ kialakulását okozó rendellenesség meg- . cukorbetegség. vagyis annak megakadályozása. többnyire anyagcsere-betegségek esetén van szükség különleges étrendre. gyulladás ilyen folyamatok. Betegség: az az állapot. valamint ügyelni kell. hogy a —et egészséges életmóddal és az ellenálló képesség edzésével elkerüljük. E rétegeket is simára húzzuk. A szervezet önszabályozó rendszere segítségével arra törekszik. mint a hagyományos orvoslás. A védekező folyamatokat működésbe hozó erők összessége alkotja az életerőt. hogy az őt ért káros behatásokat elszigetelje. amíg szükséges. hogy az akut betegségállapot krónikussá váljon. hogy nem lehet kiküszöbölni. Az egyéni étrend célja az egészséges alapétrendhez való mielőb- Betegség bi áttérés és tartós alkalmazása. Az ápolási műveletek abból állnak. a böjtölés. valamint erősítéssel az egészséges funkciót javíthatjuk olyan mértékig. és az ágyat időről időre frissítsük fel. vegetáriánus nyers kosztból áll. hogy azok a személyek. tehát meg kell előzni. vagy pedig tökéletlen gyógyulás következtében működési zavarok maradnak vissza.és lázmérésre. mint pl. Ezért nem ismer olyan sokféle diétaformát. mint pl. A betegápolás alapétrendje sószegény (átmenetileg akár sómentes). Betegélelmezés: a természetgyógyászat azon az állásponton van. A természetgyógyászati kezelés feladata ezen erők erősítése és támogatása. még mielőtt szövetkárosodások keletkeznének. ellensúlyozza és ártalmatlanná tegye (1. ami az egészség megőrzését szolgálja. Az egészségápolás legfontosabb feladata ezért az. elvégezzék az előírt fertőtlenítő műveleket. Párnák. Az ernyedt hasizmú betegeknek az ágy végéhez rögzített kötél segíthet a felülésben. a lepedőket simítsuk ki. amelybe a szervezet kerül. homokzsákok vagy kispárnák segítségével a felsőtest helyzetét a célnak megfelelően változtathatjuk. az előírások végrehajtására. amelyeken természetes gyógyulási folyamatokkal már nem lehet változtatni. hogy defektusok és funkciókimaradások következményeképpen a baj egyáltalán kialakuljon. nyerskosztkúrák. Gyakorlással. sebforradás. A véralvadás. A betegség az egészségi állapot teljes helyreállításával vagy tökéletesen meggyógyul. amely a —tői abban különbözik. 1. a folyamatos pulzus. Egyébként minél kevesebb bútor legyen a betegszobában. akik a szobába lépnek. és mindent tartsunk tisztán és rendesen. A gyógykoszt egyes formákra korlátozódik.33 beteg alá gumilepedőt helyezünk. károsító hatásra reagál. Táplálkozás. hogy a beteget segítjük a tisztálkodásban és a bőrápolásban. gyümölcs-. amikor az őt ért külső. A gyógyító munkában fontos a rendellenességek idejében történő felismerése és kiküszöbölése. hogy minden. Ilyenkor kíméletes bánásmód mellett a csökkent működőképességgel kell beérni. ami egészséges. továbbá figyelemmel kell lennünk az ételek gusztusos tálalására és kínálására. Védekezési mechanizmusok). Fertőző betegség esetén minden. A párnákat rázzuk fel. Az ilyen állapotot nevezzük „baj"-nak. amelynek fő célja a felfekvés megelőzése.vagy barchentréteg borít. Csak ha a beteg nem bírja. és mindent tegyenek meg a fertőzés elkerülése érdekében. a beteg gyógyulását is elősegíti. kerül sor egyéni étrend kialakítására. amely nem más. csak alkalmazkodási folyamatok segítségével áthidalni. a használt eszközök tisztítására. a betegszobából származó tárgy fertőtlenítését el kell végezni vagy végeztetni. Csak egyes. mint maga a gyógyerő. zöldség-. Egy jól elérhető éjjeliszekrényben köpőcsészét és ágytálat kell készenlétben tartani. hogy a hiányt képes legyen pótolni.

és befecskendezéssel. 3 1 vizet is bevihetünk. Célja a széklet puhítása. Az akadály előtti bélszakasz fokozott tevékenysége jellemzi. ilyenkor magasra téve a beöntőedényt nagyobb nyomást érünk el. a megnövekedett gáznyomás (meteorizmus). például nyers sárgarépát. Bélelőreesés: 1. Az úgynevezett kis beöntések vagy kis klizmák csak néhány evőkanálnyi folyadékot jelentenek. Betét: lúdtalp vagy egyéb lábdeformitás esetén a cipőbe helyezhető vagy a cipőbe épített támasztóberendezés. valamint Paracelsus „belső orvos"-ával. A béltartalom pangása. a lábtornáztatás. székrekedés hasmenéssel váltakozva a legjellemzőbb tünetei. A tápanyagokat vagy gyógyszereket tartalmazó kis beöntéseket naponta többször ad- 34 juk. mert ezáltal a láb izomzata még jobban elernyed. Gyakran tartalmaznak glicerint vagy növényi olajokat. farkasfecskendővel. Végbél-előreesés Bélelzáródás (Ileus): a bélben a táplálék útjába akadály kerül. amely a beöntőcső végén vagy direkt a beöntőedény alján található. leggyakoribb a nyelőcsövön és a vastagbélen. Ha elpattannak az erek. nyers céklát vagy kb. hogy hideg klizmát adjunk. zsurló-. gyógyszerek. vagy infúzió formájában juttatjuk be. székletrendezés. gyakran ürít nyákot és vért. Szövődményként hashártyaizgalom keletkezhet. A bezsírozott beöntőcsövet. Betegtorna: a betegre beállított és az egyes betegségekre külön kifejlesztett gyógytorna. A tisztító beöntések űrtartalma 1/21. ahol a folyadékoszlop hidrosztatikus nyomása juttatja be a folyadékot a bélbe. a klizmákat leginkább fekvő helyzetben adjuk be. általában kiegészítőket teszünk bele: kamilla-. könnyű kézzel vezetjük be hátulról előre. Ritkán juttatunk be tiszta vizet. Béldivertikulum: a gyomor-. béltraktus nyálkahártyájának kitüremkedései. A beteg fogyasszon sok cellulózt tartalmazó ételt. ne hordjunk betétet. ami idővel bénulásba megy át. és a bélparalízis- . A beöntéseket. erjedése a divertikulumban. tápanyagok bevitele lehet.Betegtorna szüntetése érdekében. zabszalmafőzetet. a gennygócok. ha éppen nem az a célunk. a zsigeri sérvekhez hasonlóan a bél. Kezelése: gondos bélápolás. illetve a beöntőedény magasságával befolyásolhatjuk. Az életerő ebben az értelemben azonos a természettel (physis) és az ókor orvosainak vis mediatrixával. A beöntést testhó'mérsékletü folyadékkal végezzük. ellensúlyozza a helytelen tartást. Betula alba: 1. Makacs esetekben magas beöntésre van szükség. A beteg bal oldali hasi nyomásról panaszkodik. Körte Bélbeöntés: végezhetjük beöntőkészülékkel (irrigátorral). napi 25 g búzakorpát. vagy gennyes gócok jönnek létre a végbéljáratokon. a beteg térdben felhúzza a lábát. a sipolyképződés miatt szükségessé válhat a sebészeti beavatkozás. Krónikus bajok esetén az egész szervezet és az épen maradt szervek erősítésével próbálják kiegyenlíti a funkciókiesést. Amíg csak lehet. A beöntés erejét a fecskendezés gyorsaságával. a masszírozás erősíti a lábat. Divertikulum a tápcsatorna bármely részén előfordulhat. ami sipolyképződést vonhat maga után. A mezítláb járás. Főként idősebb kövér férfiak betegsége. laktovegetabilis koszttal. fiziológiás konyhasót stb. A hashártyaizgalom.vagy gyomorizomzat gyenge pontjain türemkedik ki a nyálkahártya. a végbél öblítése vagy kiürítése. bélvérzés jelentkezik. A csöpögés gyorsaságát cseppszabályozóval állítjuk be.

szennalevél. 2 teáskanál gilisztaüző varádics. olyan gyorsan. ezzel elkerülve az állandó újrafertőződés lehetőségét. mosatlan salátával. reggelente zsurlófüves valló ülőfürdők vétele javallott. azután alaposan meg kell mosni. Reggel és este egyegy csészével fogyasztandó. Vakaródzáskor a peték a köröm alá. Tartsuk melegen a kezeket és a lábakat meleg vizes tömlőkkel. Külsőleg sose rakjunk meleg borogatásokat. reszelt sárgarépa fogyasztható. China D3-4. Bekövetkezhet a bél jó. ezzel kellemetlen viszketést okozva. Adjunk hideg beöntéseket a béltevékenység élénkítésére. ami újrafertőzést jelent. súlyos keringési zavarok jellemzik az életveszélyes állapotot. ha a kúrába bevonják az egész családot. műtéti úton. A fertőzés akkor kezelhető eredményesen.35 sel egyező képet hoz létre.(tífusz) vagy a vastagbélben (vérhas) vagy vitaminhiányos állapot (pellagra). A vékony.és rosszindulatú tumorainak fekélyes szétesése is. nehéz szagú ruta magvaiból életkortól függően napi 0. hasi fájdalom jelentkezik. Abrotanum D l . a többi napokon naponta egyszer reszelt sárgarépát kell fogyasztani. amilyen gyorsan csak lehet. A nyers zöldségféléket és a salátát feldolgo- Bélfürdő zás előtt sós vízbe kell áztatni. Bélfekélyek: többnyire gyulladásos folyamatok hozzák létre a bélfekélyeket. Két ilyen rendszer van: 1. a Suda-fürdő (víz alatti bélfürdő). Éjszakára a végbélnyílás tájékát szürke kenőccsel bekenjük. fehér színű giliszta. elesettség. a szárazbélfürdő (gymnokolon rendszer) egy folyamatos bélfürdő lefolyórendszerrel. Megszűnnek a szelek és a széklet. A körmöket vágjuk rövidre. Baktériumok. a has puffadása. Kezelése a kiváltó oknak megfelelően történik. a fürdő alatt a beteg vizsgálószéken fekszik.5-1. A kúrát 5-6 napig kell folytatni. ahol ekcémát okoznak. mindig csak hideget.és ágyneműt a mosást követően kifőzéssel kell fertőtleníteni. amit fölmelegedés után cseréljünk. amely zárt rendszerben lehetővé teszi a magasbeöntés és a bélürítés egymás utáni zavartalan váltogatását.0 g. A ~ nőstény példányai éjszakánként a végbélnyíláson kimászva. A kúra első napján csak hámozott. szomjúság. valamint por alakban vagy hashajtó teaként alkalmazott koriandermagot alkalmazzunk. 6 teáskanál vermut. A helyi zavarokat meg kell szüntetni. innen pedig ismét a tápcsatornába kerülhetnek. ebből a keverékből 1 evőkanálnyit forrázunk csészénként. 2. Bélféreg (oxyura): a vastagbélben élősködő 0.05-2 g. a gyermekekre éjszakára alsónemüt kell adni. Petéi fekáliával trágyázott. ami lazítja a görcsöket. Hp. Bélflóra: 1. Nőknél a peték könnyen a hüvelybe juthatnak. A betegnek koplalnia és szomjaznia kell az akadály legyőzéséig. hogy a vakaródzás általi újrafertőződést elkerüljük.5 cm hosszú. annak a környékén rakják le a petéiket. hashártyagyulladással járó bélátfúródás lehet a következménye. majd 14 nap múlva megismételni. Esténként fokhagymás beöntések: 1 fej fokhagymát 1 liter vízben 20 percen keresztül főzünk. ha kell. A szájat csak öblíteni szabad. A fehér. Baktériumflóra Bélfürdő: speciális készülék. Giliszta elleni teakeverék: l-l teáskanálnyi kamillavirág. Ennél a rendszernél a . böfögés. Ennek bélvérzés vagy a hasüregben történő. Gilisztaüző varádics virágaiból napi 0.: Cuprum oxydantum nitrum D2. illetve nyers zöldséggel jutnak a szervezetbe. Napi néhány evőkanálnyi földitömjénlé is fogyasztható.5-1. Megkísérelhetjük a kizárt sérv visszarakását. amely megöli a gilisztákat. ezt követően ricinusolajjal hashajtást végzünk. amelyet meleg fürdő vétele közben végeznek.

tompa erő behatására. valamint orvosilag elrendelt bélmozgatók. görcsöknél Magnesium phosphoricum D6. következménye hashártyagyulladás.: Ferrum phosphoricum D6. Csak az azonnali műtét segíthet. bélférgek miatt. fájdalom. Láz ritkán jelentkezik. fokhagymaszörpöt. véres. Teás koplalás borsmentából. Bélparalízis: a bélműködés hirtelen leállása mindig súlyos tünet. Méregtelenítő kezelésként a bélfürdők a rendszeresen végzett.és anyagcsere-betegségek gyógyításában. Mindezek súlyosan befolyásolják a keringést. Sulfur D6. A bélmérgek bejutnak a vérbe. elerőtlenedés a következménye. Belsőleg alkalmazzunk babteát. Silicea D l 2 . a bélfunkció életveszélyes zavarára utal. a bélartériába került vérrög).. Bryonia D3. Kezelése: béltisztítás kamillás beöntéssel vagy bélfürdővel. Vegyünk meleg láb. ugyanakkor reflexesen serkentik a vesevezeték mozgását és a vese kiválasztását is. Gondoskodjunk a melegen tartásról. Podophylinum D4-6. csak súlyos esetben. Causticum D12. huzamosabb ideig tartó koplalókúráknak is részei.: Ópium D10-30. Bryonia D6. diétahiba. 36 málnaszörpöt. a puffasztó ételek kerülése javallott. Ez továbbítja a táplálékot a bélben. A krónikus gyulladásnál almanapok. Nux vomica D4-6. Pulsatilla D4.: akut bélhurutnál: Chamomilla D2. sérülések. bélbaktériumok lépnek ki a hasüregbe. A hasra tegyünk forró szénavirágot. Colocynthis D6.Bélgangréna beleket alaposan megtisztítják a salakanyagtól és a bélmérgektó'l. vérontófűgyökeret. romlott étel fogyasztása. Hp. A felnőttek krónikus bélhurutjánál nincs mindig hasmenés. felsőtestlemosást. A perisztaltika iránya bizonyos . Előfordulhat sérülésekkor. Evés előtt tegyünk hideg ecetvizes pakolásokat. nyákos székletnél Kálium sulfuricum D6. Chelidonium D3. súlyos hasmütétek után. A béltartalom továbbítása megszűnik.Tartós hasmenésnél tartsunk almanapot vagy egyféle gyümölcsnapot a hasmenés szűntéig. gőzborogatást. hogy elhárítsuk az életveszélyt. Bélgangréna: a bél egyes részeinek elhalása a vérellátás megszűnése következtében (bélcsavarodás. Nátrium muriaticum D6. Bch. idegen testek. Oka többnyire korábbi bélfekély. Emiatt a bélfürdők jelentős szerepet játszanak a természetgyógyászatban. Bélperisztaltika: a bél folytonos összehúzódása és elernyedése. ez abnormális erjedéshez és veszélyes gázszaporulathoz vezet. Rheum D2. a has puffadása. Bélhurut: a bél nyálkahártyáinak gyulladása. Dulcamara D2. rövid pályázást. Nátrium sulfuricum D4. székletet hányhat a beteg. kizárt sérv. hideg beöntések ajánlatosak. Nátrium sulfuricum D6. hashártyagyulladásnál és súlyos fertőző betegségeknél. Nátrium phosphoricum D6. Krónikus bélhurutnál Calcium phosphoricum D6. gennyes székletnél Calcium sulfuricum D6. A bél fala áteresztővé válik. itt inkább székrekedéssel. amelyet a nyálkahártya izgalma vált ki. ürömből és cickafarkból készített teával. gyakori hasmenés jellemzik. gyors pulzus. Ennek székrekedés. Kálium phosphoricum D6. baktériumok. puffadással találkozunk. Véres. Bélperforáció: a béltartalom bekerülése a hasüregbe. Hp. a szelek szűnése. kávészenet.és teljes fürdőt. gyorsan meg kell szüntetnünk ezt az állapotot. Krónikus bélhurutnál: Aloe D3. A bélelzáródáshoz hasonlóan megfordulhat a perisztaltika. Hasi fájdalom. Gyors műtétre van szükség. gyógyföldet. és ott hashártyagyulladást hoznak létre. Forró haspakolások. Erősítőül vegyünk szénavirág teljes fürdőt. a legkülönbözőbb bél.

Ennek fejfájás. károsan hatnak a szervekre és az erekre. Kezelése: vegetáriánus táplálkozás sok nyers koszttal. Bénulás: megnyilvánulási formái: mozdulatlanság (ernyedéses ~ ) . A természetgyógyászati kezelés a bénult testrész. Bch. Geránium Dl 1-3. Kortyonként igyuk. székrekedés okozta székletpangásnál vagy bélelzáródásnál. korai érelmeszesedés lehet a következménye. a vastagbél sérülései).: Kreosotum D4. Bélrák: a rákbetegség helyi formája. megakadályozzák a rothadáskeltők terjedését. A keverékből 1 teáskanálnyit tegyünk egy csészéhez. Ilyenkor szurokszékletről beszélünk. A bélrothadásnál a bélgázok mellett mérges anyagok is keletkeznek.3 . A gyomorból vagy a felsőbb bélszakaszból származó vért az emésztőnedvek megváltoztatják.vagy kevert irányú mozgása is. Az ernyedéses és érzékelési ~ hátterében a környéki idegrendszer vagy a gerincvelő szegmenseinek zavara húzódik meg. Calcium fluoratum D l 2 . amelynek nincsen továbbító szerepe. A szövetburjánzás bélelzáródáshoz vezethet. Akkor válik veszélyessé a bélszükület. félfürdők. tumorok. A bél rendszeres ürítése a székletpangás elkerülése végett.37 betegségekben megfordulhat. Ferrum phosphoricum D6. Általános kezelést 1. borókabogyó. Ezzel magyarázható a fenti termékek rendszeres fogyasztásának gyógyhatása. Altalános erősítő és levezető vízkezelések: egésztest-lemosások. helyét esetenként zsírszövetek foglalják el. Bélfürdők vagy klizmák. leggyakrabban a vastagbélben. elsorvad. spastikus ~) vagy érzékelési ~. bélturmorok heges gyógyulásakor. Az emyedéses —nál az izomzat visszafejlődik. kézjürdők. Secale cornutum D 2 .: Calium phosphoricum D6. A görcsös bénulást a gerincvelő magasabban elhelyezkedő részei vagy az agy betegsége okozhatja. fekélyek. Hp. a Rákbetegségeknél. ezerjófü. a fehérjék megrohadnak. piros vér az alsó bélszakaszokból származik (aranyér. A bélperisztaltikán kívül létezik még a beleknek egy inga. víztaposás. többnyire a bél nagyobb hajlatainál jön létre. teljes. A föl nem szívódott táplálék a bélbaktériumok hatására szénhidrátokra bomlik. vagy ha a bél egyes részei vagy kacsai kizáródnak.vagy részleges fürdők. Ha ezek túlzott mennyiségben vannak jelen. A szénhidrátok elterjedésének és a fehérjék rothadásának nagyjából egyensúlyban kell lenniük. Fokozott rothadás lép fel az állati fehérjék túlzott bevitelénél. Senetio cseppek. Ilyenkor elkerülhetetlen a műtét. tölgykéreg. fél. A változatlan. Hamamelis 0. ha az elváltozások súlyossága bélelzáródáshoz vezet. fahamu lábfürdők. sötétbarnára. Mozgás. amelyeket a máj méregtelenít. borsos keserüfű azonos arányban. Bélvérzések: okának kiderítése mindig alapos orvosi vizsgálatot igényel. pázsitfű- . túlzott ingerlékenység (görcsös. legalábbis mesterséges sipolyt kell kialakítani. Kalium chloricum D6. Emellett az erjedést okozó bélpangás elkerülése érdekében fontos a rendszeres székletürítés is. bélfekélyek. Az aludttej és a joghurt megváltoztatják a bélflórát. A kezelés a kiváltó októl függ. Kezelése: vízgyógyászati módszerekkel: a test teljes vagy részleges lemosása. Bénulás Bélszűkületek (bélsztenózisok) jönnek létre gyulladások vagy műtétek utáni heges összenövések miatt. 15 percig főzzük. illetve az egész szervezet vérkeringésének fokozására irányul. Teaként: üröm. annak minden következményével. feketére színezik. illetve kiválasztódnak a vizelettel. Bélrothadás: A vékonybélben föl nem szívódott táplálék szétesése a vastagbélben. Tea: vérontófü. rövid és ágyékpólyázás.

fluor esetében használt Dl2-t. Calcium phosphoricum D6-12. Schübler D6-tal dolgozott. akadályoznunk. a Silicea és a Calc. az az egyes esetekben a homeopata gyógyszerektől függ.) chloratum (Kai. A sejtpatológia alapján ez a tanítás minden betegséget az ásványi sók anyagcserezavarának tart. phos.: Kalium phosphoricum D6-12. Az epefestékanyagok a vér festékanyagának átalakulása révén jönnek létre. A Bier-féle pangás elősegíti a szervezetben a gyógyító gyulladást.) 3.) phosphoricum (Kai. A fölsorolt sókat hiányuk okozta betegségekben homeopatikus hígításban. Calcium phosphoricum (Calc. sulf. Magnesium D6. Nátrium phosphoricum (Natr. Lithium chloratum.) 11. Akut esetben óránként vagy kétóránként. Plumbum aceticum D4-6. Wilhelm Heinrich Schöbler (18211898) tanítását szoktuk biokémia alatt érteni. sulf. fluor. ő vezette be a biológiai egység alapján történő erdősítést. A szigorú irányelvek szerint ezek azonban nem alapvetően fontosak. illetve por alakban adjuk. A véráram útját nem szabad teljesen elzárnunk.) 2. phos. E tanítás szerint 12 ásványi só fontos az emberi szervezetre nézve: 1. Munkássága különösen gyümölcsöző volt az erdőgazdálkodásban. Bch. szárazon. a gerincvelői érzéstelenítés feltalálója. masszázs. meggyorsítja a gyógyulást. Kálium bromatum. August (1861-1949): kitűnő' német sebész. Később ezekhez jött még 5 kiegészítő anyag: Kálium arsenicosum. aktív és passzív mozgásgyakorlatok. 38 Biokémia: önmagában az élőlények kémiai összetételéről és az élet kémiai folyamatairól szóló tanítás. Orvosfilozófiai művének címe: „A lélek". Manganum sulfuricum. phos. krónikus esetben naponta 3-4-szer veszünk be egy borsó nagyságú mennyiséget a porból. Barium carbonicum D10. chlor.Bibernelle virágos és ecetes borogatások. 6. Bier-féle pangás: végtagok elkötésével 7.) 8. Nátrium muriatikum (Natr.) 9. sulf. elősegítette az ingerterápia fejlődését. phos. Schübler maga azt állította utolsó éveiben. csak a Ferr. és csak a fölsorolt 11 ásványi sóval dolgozott. elismerte a gyógyászatban a homeopata alapelveket. 5.) sulfuricum (Kai.) 10. . Főként az oldenburgi orvos. terápia Galván-. Vörösvértest-szétesésnél és epepangásnál bilirubin jut a keringésbe. Földitömjén Bier. phos. Munkássága során idő múltával egyre inkább biológiai kérdések felé fordult. Magnesium phosphoricum (Magn. rendszeres leöntéses kezelések. Calcium sulfuricum (Calc. A görcsös ~ gyógyításában jó eredményeket lehet elérni kötőszöveti masszázzsal. SiliceaD12.) 12. Bibernelle: 1. egy kiska- vagy szívóharangok felhelyezésével a gyulladt területen mesterséges vérbőséget tartunk fenn. hogy jól boldogul Calcium sulphuricum nélkül. Helyi vagy illetve kezelése: Kneipp-féle faradáramBaunscheidt-féle Malefiz-olaj. Tőle származik a gyulladás pangás létrehozásával történő kezelése (Bier-féle pangás). phos.: Arnica D3-6. Hogy melyik ásványi sót adjuk.. Nátrium sulfuricum (Natr. Sárgaság (icterus).) mal végzett kezelés. Ferrum Kálium Kálium Kálium phosphoricum (Feix. mur. Silicea (Síi. onnét a szövetekbe és a vizeletbe. Kálium jodatum. 4. Calcium fluoratum (Calc. Bilirubin és biliverdin: epefestékanyagok. Hp.

annak összes következményével. Rámutatott a táplálkozás szerepére az egészség megtartásában és a gyógyulásban. De csökkent reakcióképesség esetén bőringerlő és serkentó'szerként só-. A meleg borogatásokat leggyakrabban gyógynövényadalékkal készítik. Vértisztító szer. Gyógynövényadalékok: 1-2 marék gyógyfüvet zsákocskákban 5 liter vízben feltesznek.39 nál vízzel vagy esetleg egy a porból készített tablettát. hónapokra és évekre meghatározott ritmusban mennek végbe.és gyümölcsétel reggelire és vacsorára. Reggel. Bircher-Benner. Bodzatea: bodzavirágból készül (Sarribucus nigra). Élénkíti az anyagcserét. különösen bőrbetegségeknél (5-10 g). A sókat nem azonos időpontban adjuk. és 13-30 percig főzik. Bioperiódus: tanítása szerint az életfolyamatok percre. Egy nagy vagy két kisebb almát reszeljünk meg héjastul Bircher-féle reszelőn. a radix ebulit márciusban. A természetes gyógymód és a természetes életmód egyik fő képviselője. röviddel reggeli előtt adjunk ehhez egy kanál cukrozott sűrített tejet és egy fél citrom levét. Munkássága úttörő volt a nyers koszt és a reformtáplálko- Borogatásadalékok fölhasználhatunk. Nyákként hasmenés. Egy személy részére: este áztassunk be 3-5 kanál zabpelyhet 3 evőkanál vízbe. Friss nyers táplálék. többnyire adalékok nélkül alkalmazzák. órára. vízkórságban. Borogatásadalékok: a hideg borogatásokat. A táplálkozástudomány megformálása neki köszönhető. A székletürítés természetes ritmusának viszszaállítása nagyon fontos székrekedésnél. áprilisban. az egészet keverjük gyorsan össze. a gyökérbó'l készült olajat a hajnövesztés serkentésére. 150 grammnyit) is . Bircher-féle müzli: Bircher-Benner által bevezetett mag. Néha az érett gyümölcsét is felhasználják vízhajtó szerként. hajápoló szerként is alkalmazzák. Ennek a ritmusnak zavara vagy görcsös állapotot eredményez. A borogatókendőt vagy inget a fó'zetbe mártják. napokra. székrekedésben és cukorbetegségben isszák. forrázással. Bármely más friss gyümölcsöt (kb. Ne igyunk vizet utána! Biológiai orvostan: természetes gyógymód. ecet. pakolások. Maximilián Oskar (1867-1939): svájci. és darált dióval vagy csírával szórjuk be. szeptemberben és októberben gyűjtik. Bojtorján: gyökere vízhajtó és izzasztó hatású. Adagja 2-4 g hideg vizes kivonatként vagy öntetként. Külsőleg a lenmaghoz hasonlóan alkalmazzuk. A Bircher-féle müzlit napjainkra a Kollatschen-féle friss magpép teljesen kiszorította. Nem szabad kevernünk őket. hatnak az életfolyamatokra és az egészségérzetre. Bodza (Samucus ebulus): gyökerét. csecsemőknél enyhe hashajtó. Az életritmus föl-le hullámzó volta nagyon fontos az egészség és az egészségérzet szempontjából. A zsákot kinyomkodják és eltávolítják. szamárköhögés esetén adjuk. légcsőhurut.vagy gyógynövényadalékokai alkalmaznak.és hólyagpanaszokban. A bioperiódus-elmélet szerint a hold változásai. Bolhamag: az útifüfélék magva. Forrázatát vagy főzetét vese. zürichi orvos. Önmagában teaként és egyéb gyógynövényekkel kombinálva is alkalmazzák 12 grammnyi mennyiségben. A szé- zás bevezetésének terén. 1. az ár-apály stb. vagy elernyedést.

aminek minden Borsikafű: 1. Vászonkendőt hajtunk össze 4-6-szorosára megfelelő nagyságúra. Bó'ringerlő és a felszíni bőrrétegekre víztelenítő hatással vannak skrofulózis. élénkítő. a sós víz 5 1 vízre számított 100 g konyhasóból készül. skarlát esetén. Boroszlán (Daphne mesereum): mirtuszféle cserje. kérge frissen vagy tapasz formájában bőrizgató hatású szer. a foltokat nem lehet többé eltávolítani. Epehajtó.) készülnek. Ezek hidegen vagy melegen. pakolások elsősorban a melegelvonásra szolgálnak. Ezért régi ruhát és régi edényt használjunk. A tölgyfakéreg felszíni sebek. Borogatások. tiszta vízzel vagy kiegészítővel (árnikatinktúra. pakolások napolyva (vö. Többszöri alkalmazásuk esetén bőringerlés jelei mutatkozhatnak. Zúzódáskor. kezelésére alkalmas. Hidegen a borogatások. Leggyakrabban a szív. A zabszalma hasonló hatású. hogy fölmelegedjen. de jobban kíméli a bó'rt. Erős bőringerlő hatású. föntről lefelé erősen kinyomjuk. kanyaró. annál tovább tartják a meleget. Először száraz kendőbe és gyapjútakaróba tesszük a beteget. . végbélrepedések stb.és májbetegségek esetén. Bazsalikom Borsmenta (Mentha piperita): leveleit (május-augusztus) teaként fogyasztják gyomor. A mustárlisztes borogatásokat ne hagyjuk sokáig a bőrön. pakolások: a test különböző részeire készíthetünk pakolásokat. Mustárlisztet forró vízzel (50 °C) leöntünk és néhány percig állni hagyjuk. Naponta 5-15 db friss vagy szárított bogyó vagy 2-5 g bogyó forrázata fogyasztása ajánlott. Melegítőpárnát vagy melegító'palackot is tehetünk mellé. Gyakran kell váltanunk őket. kívülre mindig száraz gyapjúkendő kerül. repedések. A farkasalma tisztítja a sebet és gyulladásgátló. mielőtt elérnék a testhőmérsékletet. zsurlófőzet. Vesegyulladások esetén óvatosan kell adagolni. hamamelistinktúra. felfüvódásellenes. ficamnál árnikatinktúrás borogatásokat teszünk. iszap stb. összetekerjük. görcsoldó hatású. és előkészítünk egy flanelkendőt. 40 oldalról jól kell zárnia. és a felszíni bó'rsejteket puhítja.és a homloküreg-borogatást alkalmazzuk.Borogatások. Növényi részek főzetei) fokozzák a helyi reakciót. Borókabogyó (Juniperus communis): vizelethajtó. Minél jobban kicsavarjuk őket. 2-4 g forrázatban. ecetes víz (2-3 rész víz és 1 rész ecet) meggyorsítja a bőrreakciót.és bélcsatorna. mert a bőrt megégeti és hólyagot húz. oldó és kivezető hatásúak. mert a veséket ingerli. Kívül a flanel csak egy rétegben legyen. de nyomot hagy a ruhán. a zsurló bó'rkímélő. Ezzel az oldalával helyezzük föl óvatosan a pakolást. és ezért kiütések kezelésére igen alkalmas. fokozzák az anyagcserét. illetve tehetünk borogatásokat. Ezután a többszörösen összehajtott vászonkendőt az előkészített flanelba hajtogatjuk. Az agyagos vizet agyagkása felhígításával. és jól betakarjuk a beteget. A forró (gőz) pakolások fájdalomcsillapító hatásúak és görcsoldók. és néhány percre forró vízbe mártjuk. epe. Kivéve száraz kendőbe fogjuk. Káposztáié (a nyers savanyú káposzta leve). hólyaggyulladást csillapító hatású. Ilyenkor át kell térni az enyhébb zabszalmára vagy zsurlóra.

Borsóka: az echinicoccus átmeneti alakja. a szervezet rendszeresen és egyre növekvő adagban igényli a szert (szenvedély). valamint részt vesz az anyagcserében és fontos hormonális folyamatokban. Bódulat: a gátlások feloldásával járó állapot. Az anyagcsere és a belső elválasztás zavarai megváltoztatják a bőr tulajdonságait úgy. kereskedelmi forgalmukat törvény szabályozza. kanyargós kivezető csatornájukon keresztül összeköttetésben állnak a külvilággal. A következő réteg az irha. hogy ezt az állapotot elérve a földi létezés korlátait egy kis időre elfeledje. a meleg. ami képes a tapintás-. Bch. Az erősebb kábítószerek élvezete tilos. melyek a hajszálakkal együtt kiállnak a bőrből. a felső sejtréteg elszarusodott laphámsejtjei folyamatosan lelökődnek. Az életidegrendszer finom idegvégződésekkel rendelkező érzékszervvé tette a bőrt.és zsírsavakat választanak ki. ¡11. Calcium phosphoricum D6. ízületi és májbajok ellen használatos szer. Az irha és a bőr alatti kötőszövet határán számos verejtékmirigy található. ami kötőszöveti és rugalmas rostokból áll. ópium. Natrium muriaticum D6. A verejtékmirigyek révén a bőr fontos kiválasztó. Borsos keserűfű (Polygonum hydropiper): zöld részeit júniustól szeptemberig gyűjtik. őrjöngéshez.és a fájdalomérzéklésre. emelkedett hangulat. A bőr felső rétege elsősorban a külvilág behatásai ellen véd. kender. Ha gyomornedv jut a felböfögött levegővel a nyelőcsőbe. az édes és az enyhén erjedt ételeket. Három rétege van: a felső réteg (epidermis) az alsóbb rétegekből állandóan megújul. Reuma-. Ezek hosszú. A központi idegrendszer és az életidegrendszer is szoros összefüggésben áll a bőrrel. belsőleg: felfúvódás ellen. ha a gyomorba levegő kerül. szerepe a természetgyógyászati kezelésben kiemelkedő. nevezetű féreg Bőr előtt adjunk 1 teáskanál gyógyföldet vízben. az irha hajszálereivel a keringés részét képezi. a veséhez hasonlóan működik. a gyomorműködés serkentése. jó érzés. amely azonban fokozódva dühöngéshez. esetenként kellemes.vagy ürömteában föloldva.és kivezetőszerv.41 Borsmentaolaj: a borsmenta leveleiből nyert illóolaj. Ferrum phosphoricum D6. mint emésztés során a túlzott gázképződés. Az ember a következményekre való tekintet nélkül bódulatot okozó mérgeket fogyaszt. morfium. nikotin. Kerülni kell a zsíros. A bőrt elővesének is szokták nevezni. Kezelése: étkezés . Levegőnyelés beszéd vagy evés közben ideges embereknél éppúgy böfógést vált ki. a hőszabályozásért felelős és a vérelosztásért. ha a gyomor fala megfeszül. A kábítószerek fogyasztásával idővel függőség alakul ki. A legalsó réteg a laza kötőszövetből és zsírszövetből álló bőr alatti kötőszövet. hogy a bőr állapotából betegségekre következtethetünk. A túladagolás és az erős mérgek a személyiség teljes széteséséhez és személyiségváltozáshoz vezetnek. hajszálerekben és idegvégződésekben igen gazdag. Az irha ezenkívül faggyúmirigyeket is tartalmaz. Magnesium phosphoricum D6. Legtöbbször depresszió megszűnését követi. menta. légyölő galóca stb. Bőr: fontos szerv. teljes gátlástalansághoz vezethet. a bőr védelmére olaj. Böfógés (ructus): akkor jön létre.: Natrium phosphoricum D6. Silicea D12. bab- kávé. gyomorégés keletkezik. teakeverékekben. azt részint helyettesíteni tudja. Natrium sulfuricum D6. Egyszeri adagja: 2-4 g forrázata. Ilyen mérgeket az élvezeti cikkek tartalmaznak: alkohol. ízjavításra szolgál.

Mustárolaj. A túl erős zsírtermelés bőrbetegségeket. minden nagyobb bőrfelületpusztulás életveszélyes. Mechanikusan a ledörzsölések. A kiütések száma kezdetben gyakran nő. mely a bőr védelmét szolgálja. méhméreg jönnek szóba. a duzzanat. az óvatos napozás növeli a bőr teljesítményét az anyagcserében és a védekezésben. A bőr egészségesen tartása fontos biológiai feladat. Bőrápolás: a bőr mosása meleg vagy hideg. vegetáriánus táplálkozás. Esővizes vagy lágyított vízzel. Nagyobb bőrterület gyulladásánál a közérzet is érintett. fénykezelések. A bőringerek befolyásolják az életidegrendszert. A rajta keresztül kifejtett hatás lényeges az anyagcsere. az alkatnak megfelelően. Bőrgyulladás (Dermatitis): a bőrpír. locsolások. a nedvezés és a hámlás a 42 bőrgyulladás különböző stádiumaiban fellépőjelenségek. olívaolaj és lenolajkötések. elszarusodása. elsősorban élénkítő ingerek. a fájdalom. a szárazkefélés edzi. a keringési és a fertőző betegségeknél. A légfürdők. túró. az ütögetés. aknét. Mindezek külső mechanikus. hangyaszesz. Kezelése: a bőrgyulladás okának megállapítása és az izgalom megszüntetése. A vízkezeléseknél a hideg és a meleg. a hólyagképződés. iszap. A bőr mindig szerepel a gyógyítási tervben. igénybevételt. a flastromok és a borogatások ingerlik a bőrt. mitesszerhámlást idézhet elő. hidegrázás jelentkezhet. kémia és fizikai ingerekre vezethetők vissza. félfürdők. Közben szöveti hormonok keletkeznek. bors. Zsurlós pakolások. gyulladást. a . a keringést és a bőranyagcserét.és a verejtékmirigyek gennyedését hozzák létre. fölléphetnek általánosan és körülirtán is. árnika. a frottírozás. az áthangoló kezelések). a kefélés. Kezelését 1. Bőrkeményedés: a bőr megvastagodása. Gyümölcskúra. nem túl kemény vízzel. kémiailag a kenések. nyerskoszt-napok. Bőrtuberkulózis Bőr gombás megbetegedései: a fonalgombák vagy a bőr felületén terjednek. Nedvezés esetén száraz gyógyföld. Bőrizgalom: a bőridegeken keresztül az idegrendszerre.Bőrápolás A bór életfontosságú szerv. boglárkafélék. az egyéb organikus és anorganikus anyagok. a magaslati napsugárzás a nap és a mesterséges sugárzások is bőrizgatók. a köpölyözés. A bőr edzése elsősorban erősítést jelent. a kezelést azonban következetesen folytatnunk kell. keratinszappan. gyakorlatozást. erősíti a bőrt. kéngyantaszappan). Az akut ekcémába való átmenet fokozatos. kőrisbogáncs (cantharis). Altalános kezelések: egésztest-lemosások. a beteg élete nem menthető meg. nem túl zsíros szappanokkal való mosakodás. vértisztító teák. sárgás elszíneződése a kezeken és a lábakon nyomás hatására. azon keresztül a keringésre ható. a masszírozás. Sok természetgyógyászati kezelés hat a bőrön keresztül (víz-. amelyek a szóban forgó Heads-zónába tartoznak. lég-. Érzékeny bőr esetén alkálimentes szappant használjunk (Tölzer szappan. Ha a bőrfelület több mint fele elpusztul. a szakállasok Szőrtüszőgyulladásánál. a kültakaró lelökődése. A naponta végzett hideg vizes lemosás. Bőrfarkas (Lupus vulgáris): 1. mosakodás után kenjük be a bőrt természetes növényi olajokkal. Bőrfaggyú: a zsírmirigyek által kiválasztott zsír. A Heads-jéle zónákon keresztül hathatunk azokra a belső szervekre. vagy a mélybe hatolva a faggyú. melyek szintén hatást fejtenek ki. A tyúkszem különösen jellemző bőrelszarusodás. Láz.

Egyébként szaliciles kenőccsel kell felpuhítanunk a bőrt. spanyolkabáttal. Szappanos fürdőkkel vagy szaliciles kenőcsökkel (10-20%) felpuhítható. Kialakulásukat a túlzott napozás elősegíti. Kneipp éjszakára bojtorjángyökér-kivonatot ajánl disznózsírral felkenve. vegetáriánus táplálkozás. lég. Később hajla- Bőrtumorok rön egy gomba szaporodik el (Mikrosporon furfur). hervadt. D-vitamin Leberlran formájában. Bőrpattanások: 1. a bőr rugalmas rostjainak csökkenésével kezdődik. Bőrkiütés (Exanthema): 1. a rendszeres bőrápolás megakadályozzák a folyamat gyors terjedését. zsírszöveti és idegszöveti tumorok. piszkos. görögszénaflastrom. a víztaposás és az egészséges cipőviselet (szandál stb. gyógyfold. főként a mellkas bőrén fordul elő. Bőrtumorok: a bőr minden részéből kiindulhatnak tumorok. A tbc-s folyamat elpusztítja a porcokat is. A bőr vékonnyá. A bőr korai öregedése tartós bőrgyulladás következménye is lehet. a kifekélyesedésre. nyers koszt. a szemölcsképződésre (öregedési bőratrófia). csak párologtatást. Helyileg: diólevél/őzeiből készült pakolások. torzító hegesedéshez vezethet. A pórusok kivezetést biztosító nyitva tartása a bőrre ható természetgyógyászati kezelések fontos feladata. Hatásos a napozás is. Bó'rtuberkulózis (bőrfarkas): a vérárammal a vérbe került tbc-bacilusok a bőrben kis apró göböket hozhatnak létre. Akne és Pattanás Bőr térképszerű gombás megbetegedése (Pityriasis versicolor): az erősen izzadó bő- . ráncos lesz. térképszerű rajzolatot ad. Altalános kezelés: a bőrtevékenység izgatása. A bőrrákok hajlamosak a fekélyes szétesésre. lemosások.) hatására a bőrkeményedés többnyire magától elmúlik. Kezelése: sószegény. szárazzá válik. A mezítláb járás. A jóindulatú daganatok a bőr felső rétegéből kiinduló szemölcsök és papillomák.43 bőr papillarétegének izgalmával jár. A kötőszöveti és a zsírszöveti tumo- A bőr (a felső réteg keresztmetszete) mos az eldurvulásra. Recklinghausen-féle betegség. Bó'röregedés: az öregedéssel együtt járó folyamat. majd műtéti úton távolítjuk el a szemölcsöt. a Kiütésnél Bőrlégzés: nem jelent gázcserét. félfürdőkkel. a keringés és az anyagcsere élénkítése alsótestlemosásokkal. A fekély okozta szövetpusztulás hegszövetesen gyógyul. A leprabacilus is hasonló elváltozásokat hoz létre. vitamindús táplálkozás. a hét napjain elosztva. A bőr fedősejtjeiből rákos daganatok is fejlődhetnek. A lábujjak közé helyezett gyűrűkkel megakadályozhatjuk a tyúkszem kialakulását. valamint krónikus gyulladással járó fekélyképződést. A faggyúdaganatok (atheromák) eldugult zsírmirigyek és ciszták. Az egészséges. Az anyagcserét helyesen állítsuk be. és ott sárgásbarna. szénavirágingekkel. ez az ún.és napfürdők. Ez utóbbiak a testen sűrűn elszórva jelentkeznek. valamint az irhából és a bőr alatti kötőszövetből kiinduló kötőszöveti.

Oleander D2-6. eukaliptusz és törpefenyó'olajos inhalálás. Nyers táplálkozás. Szanáljuk az esetleges gócokat (fogak. Naja tripudians D8-10. Hp. Kezelése: az anyagcsere átállítása. sószegény étrend. vegetáriánus étkezés. Phosphorus D5-10. Schlenz-fürdők.Bőrvérzés rok. Bronchusok: 1. Lehetséges a fentiek savakkal.és zsurlós fürdők. Terpentinolaj. A kezelést 1. iszapingpakolások. a Ráknál. Kezelése: gyümölcsnapok. Lachesis D10-8. a rák. gyakran bűzös. Bőséges. Ferrum phosphoricum D6. A magas láz ellenére a beteg közérzete nem túl rossz.1 5 . rövidpólyázás. Megelőzése a tej forralásával lehetséges. vagy szöveti hormonok termelődése (histamin). Bch. Bronchialkatarrhea: 1. Gyakran kémiai gyógyszerek hatására lép fel. Adjunk keményítőt. Hp. búzakorpa. rothadó köpet jellemzi. a székletürítés rendezése. Belsőleg: fokhagyma.: Radium bromatum D l 2 . Vitamindús táplálkozás ajánlatos. Zabszalma-. a köszvény. Alumina D6-12. A krónikus légcsőhurut légzési elégtelenséggel járhat. Lebertrant. nyers koszt. Bőrviszketés: oka belső hormonális zavar. valamint a papillomák és a szemölcsök helyileg alkalmazott nehéz szagú borókaporinjekcióval visszafejleszthetőek. spanyolkabát. ez utóbbi a skorbutnál fordul elő. a sárgaság. Kezelése megegyezik a légcsőhurut kezelésével. -locsolások a kivezetés serkentésére. Agaricus huscarius D4—6. Légcsőbetegségek Brucellózis: korai vetélésben szenvedő tehenektől kaphatja el az ember ezt a betegséget. hogy a természetgyógyászatot tudományosan is elismertté tegye. galvános égetéssel vagy röntgensugárzással végzett kezelése is. izzadással és elhúzódó lázmenettel kezdődik. Az ekcéma gyakori kísérőtünete a heves. veleszületett vagy tüdőgyulladás utáni szerzett betegségként léphet föl. fokhagymából készült gyógyszerek. az öregkori anyagcsere. A bőrrák. váltogatva 44 Natrium phosphoricum D6-tal.).: Arnica D3. Silicea D12.: Chininum arsenicosum D4. Schlenz-fürdők. ha nem nagyon kiterjedtek. Ingerszegény (só. Vértisztító teák. gyengeséggel. Lachesis D10. a székrekedés. vérmérgezés formájában lefolyó betegség képében (Werholfbetegség). a terhesség. A baktériumok nyers tejjel való munkavégzés (érintkezés) során vagy fertőzött tej fogyasztásával jutnak a szervezetbe. a változó kor. vegetáriánus. esetleg a cukorbetegség. Calcium phosphoricum Dl2-vel és Calcium fluoratum Dl2-vel. mandulák. a vesepanaszok. lázkezelés.: Magnesium phosphoricum D6. Száraz koszt. Crotalus D10. B-típus: 1. Mercurius solubilis D6. fagyasztással. vagy súlyos. kínzó viszketés.és fűszermentes) étrend. a bőr gyulladása a csalán. Légcsőgyulladás Bronchiektasia (légcsőtágulat): a légcső elzáródásainak zsák vagy cilinder alakú további elágazódásai. húgysavmentes ételek. Hp. Brauchle. fagyöngykészítmény-injekcióra eltűnnek. az A-típusnál . Bőrvérzés (purpura): kis pöttyös bőrvérzések ínyvérzés nélkül. epehólyag stb. antibiotikumok. A betegség hirtelen fejfájással. ízületi vagy izomreumatizmussal egybekötve (Schönlein-Henochpurpura). Alfred (1898-1964): az orvostudományok professzora Schönenberger tanítványaként azon fáradozott. légzőgyakorlatok. Colichos pruriens D3. súlyos esetekben vérátömlesztést.

Pásztortáska Bursitis: 1. Bűzös orrnyálkahártya-gyulladás (özacna): csökkent nyálkaképződéssel és az orrnyálkahártya sorvadásával járó krónikus orrnyálkahártya-gyulladás. Kezelését 1. Bursa: 1. Bűzös varképződés jellemzi. Búzacsíra: 1. A korpa védőbevonatot képez a bőr felületén.45 Bulbus: a hagymagyökér elnevezése receptírásnál. amely a szaglóképesség egyidejű elveszítésével jár együtt. A bőr megnyugtatására használatos bőrbetegségeknél. Csíradiéta. gyakran szabálytalan sejtszaporodás gyulladások és daganatképződés esetén. erős gyulladási hajlam esetén. Sclerosis multiplex . Orrhurut.5 kg-ot adnak megfelelő mennyiségű vízben való felfó'zés után. Burjánzás: fokozott. Nyálkatómlő-gyulladás Bűzös orrnyálkahártya-gyulladás Búzakorpa: fördőadalékként egy fiirdőhöz 1. Mandulakorpát is használhatunk erre a célra.

Ezért a hivatalos medicina nem fogadta el a chiropraktikát. Pásztortáska Carcinoma: 1. A modern idegkórtani szemlélet fejlődésével közelítettek egymáshoz a különböző nézetek. szöveti elhalást idéz elő. hólyaghúzó. Nem emészthető. és ezt a folyadékot 0. Tanítása azon a túlságosan is messzemenő elméleten alapul. Cantharis-kezelés: 1. így Magyarországon is egyre inkább teret hódít a chiropraktika. főként Amerikában továbbfejlődött. a bőr alá vagy az izomba fecskendezzük. Palmer neurálpatológiai (idegkórtani) nézetéket vallott (a betegségeket idegműködési zavarok okozzák).1-1 ml mennyiségben a bőrbe. vagy leszívjuk a tartalmát steril fecskendővel. Benediktgyökér Carduus marianus: 1. így ma már jó néhány neves sebész elismeri bizonyos betegségek esetén a chiropraktika létjogosultságát. hogy a betegségeket kis élőlények is előidézhetnék. növekvő dózisban. szervés mirigyműködési zavarok lépnek fel. Áthangoló kezelés. Cetraria islándica: 1. amit chiropraktikának nevezett el. Cantharis Capsella bursa pastoris: 1. Seprővirág Cantharis (Lytta vesicatoria): kőrisbogár. Szennalevél Cellulóz: a növényi sejtek falát alkotó. A kőrisbogár flastromot lehetőleg a gyulladásos góc közelében illesszük a bőrfelületre. Hasnyálmirigy-elégtelenség és gyomonedv-elválasztási zavarok esetén javallott. papaint vagy pedig papayotint tartalmaz. a természetes táplálkozásban ballasztanyagként fontos szerepet játszik. Izlandi zuzmó Chelidonium május: 1. gennyképző hatású. Kim Askinson amerikai orvos kidolgozott egy gyógyító eljárást. Hasonló tapasztalatok alapján dr.c Calluna vulgáris: 1. a csigolyák kisebb mértékű ficama nyomást gyakorol a gerincoszlopból kilépő idegvégződésekre. Ezáltal szöveti fájdalmak. hogy a csigolyaoszlop kóros helyzete. Jelenleg már csak azt az egyoldalú nézetet utasítják el. Cárom carvi: 1. vízben és alkoholban nem oldódó szénhidrát. ami elősegíti a zsírlebontást is. Az utóbbi években Európában. . hogy minden betegség a csigolyák rossz helyzetével lenne magyarázható. Kömény Cassia: 1. Palmer 1895-ben a nyaki gerinc visszarándításával gyógyította meg egy néger nagyothallását. Gyulladásgátló. elutasította. Önálló iskolaként azonban. Vérehulló fecskefű Chiropraktika: az Iowa állambeli davenporti D. Máriatövis Carica papaya: a növény minden része fehérjebontó enzimet. A keletkező hólyagot hagyjuk leszáradni. D. Rák Carduus benedictus: 1.

Citromfű (Melissa officinalis): nyugtatólag hat gyomor. Cichorium intybus: 1. virágzás idején gyűjtik. A cickafarkból nyert olaj azuléntartalmú és a kamillaolajjal áll rokonságban. Epebetegségek Cholecystopathia: epehólyag-bántalom. Civilizációs ártalmak és betegségek: a civilizáció a természetben élő ember átalakulása letelepült életmódot folytató emberré. Epebetegségek Cholecystisis: epehólyag-gyulladás. hogy az embereket az élet minden kényelmetlenségétől megkímélje. normális helyzetét. Citrom: a citrusfa C-vitaminban gazdag gyümölcse. miszerint az embernek a civilizációs ártalmak elől vissza kellene térnie a természetes életmódhoz. Noha a civilizáció egésze nem elvetendő. 1. romlik az ellenálló képesség. A vad ösztönök helyébe jogi normák lépnek. a természetes gyógymódok alkalmazása és a szabadidő hasznos eltöltése. valamint gyomor. folyadékot tartalmazó üreg. Az egyoldalú főtt. Éppen ezért létezett és létezik ma is számos olyan vélemény. 1. 1. A chiropraktikai diagnózis felállítása során az orvos megpróbálja megkeresni a csigolyaficam vagy rándulás helyét. valamint -hu- . Az öltözködési szokások és a lakások fűtése következtében egyre csökken a hűléses betegségekkel szembeni immunitás. A műszaki fejlődés következményeként egyre gyakoribbak a balesetek és a munkahelyi ártalmak. Illóolaját a Karmelita-csepp készítéséhez használják. kékes elszíneződés a bőrön és a nyálkahártyákon veleszületett szívbetegségben vagy más olyan kórállapotban (pl. sült ételekből álló étrend anyagcsere-betegségek. amivel feloldjuk a munka egyhangúságát. A ~ elleni küzdelem legfontosabb elemei a természetes életmód. Mezei katáng Cickafark (Achillea millefolium): mezei növény. melyek az államszervezetben folytatott életmód előfeltételeihez tartoznak. tartósítás és főzés károsítja az élelmiszereket és csökkenti tápértéküket. Leveleinek forrázatát teaként fogyasztják.47 Cnicus benedictus rut esetén. Ciszta (hólyag): fallal határolt. Salátákhoz ecet helyett és üdítőitalok adalékaként javallott. hogy mindegyik betegség kezelhető lenne a chiropraktika módszereivel. Cholangitis: az epeutak gyulladása.és bélgyulladás. amikor az artériás (oxigénben dús) vér vénás (szén-dioxidban dús) vérrel keveredik.és bélpanaszoknál aromás keserűszerként. Epebetegségek Cianózis: szederjesség. Az élvezeti cikkek fogyasztásának egészségre ártalmas szokása is jellegzetes civilizációs jelenség. mert a természetes életmód helyett mesterséges. e folyamat mégis sok kárt okozott az embernek. Benediktgyökér vagyis. emésztési zavarok és fogbetegségek (fogszuvasodás) kialakulásához vezetnek. majd speciális fogással helyrerántva a gerincoszlopot. A kamillához hasonlóan gyulladásgátló és görcsoldó szerként alkalmazzák. Cnicus benedictus: 1. viszszaállítja a csigolyák eredeti. A természetgyógyászat is elveti a civilizáció ártalmasnak bizonyuló eredményeit: az adjusztálás. fennáll az „elpuhulás" veszélye. vérmérgek hatására). Mivel a civilizált életmód egyik alapvető célja. természettől elidegenedett állapotot teremtett.

8 mp-ig időzünk és 48 oldalra. Ha kilépnek a vastagbélből. és helyileg nagyobb területekre terjed ki. Ha károsodnak. és a bal láb belső oldalán a sarokig megyünk vissza. és legyengített sugárral a lábak végigpaskolása következik. Segítenek a táplálék lebontásában és annak vastagbél általi felszívásában. és azonnal áttérünk legyengített sugárral a comb belső oldalára. csak erősebb reflexeket vált ki. Vesebetegségek esetén alkalmazását kerülni kell. Ugyanezt megismételjük a bal lábbal. bélpangáskor megváltoznak a ~ tulajdonságai. Bp és egyéb B-vitaminokat szintetizálni. Egyik lábbal kilépés következik. reumatizmus. kórokozókká válnak. Helytelen életmód esetén. de a reakció bekövetkezése után a farizomzat alatt áttérünk a másik felé haladva. Colitis: 1. Torma Colchicum autumnale: 1. de a vitaminokat is elpusztítják. Vastagbélgyulladás Combleöntés: a lábak csípőig érő leöntése. majd felfelé az ágyékhajlatig vezetjük a sugarat. és a lábak oldalát a térd-pillanatleöntéshez hasonlóan a csípőig locsoljuk. a comb bénulásai. Hatása ugyanaz. Comb-pillanatleöntés: a térd-pillanatleöntésnél leírt technikával azonos. Vitaminhiányban képesek fólsavat. csípőizületi megbetegedések ellen. mint a térdleöntésé. beteges folyamatok előidézőivé válnak (dysbakteriózis). Befejezésül a talpak pillanatleön- . A bal lábon is hasonló módon járunk el.Cochlearica armoraica Cochlearica armoraica: 1. A vízsugarat a térdhajlaton át az ülepig vezetjük. A láb elülső oldalán a vízsugárral lassanként fel- Vizsugár útvonala és a locsolócső tartása a permetezéshez Combleöntés széles felületen öntözünk. a térdnél három kört írunk le. Elöl ugyanígy járunk el az ágyékhajlatig feljutva. külső oldalán felfelé haladunk a tomporig. A másik oldalra való áttéréskor a vízsugárral a hólyag és az altest kikerülésével a comb középvonala fölött állapodunk meg. Ezután gyengébb vízsugárral a láb belső oldalán lefelé haladva a sarokig. Őszi kökörcsin Colibacilusok: a vastagbél normális bacilusai. Bal oldalon ugyanígy járunk el. A pácienst le kell vetkőztetni. isiász (váltakozó hőmérsékletű vízzel). ott kb. ahol lefelé haladunk. a felsőbb bélszakaszokba kerülve vagy a húgyutakba jutva gyulladást idéznek elő. Majd ismétlés. A jobb láb hátsó. Visszér. és ott három kört írunk le. nemcsak hogy abnormális anyagcseretermékeket produkálnak. Hájas csípő esetén tovább időzzünk. majd a belső oldalon haladunk lefelé a sarokig.

aki a betegségek autoszuggesztióval történő gyógyítását hirdette. fáradtság. fejfájás. amikor az ivarmirigyek működése alábbhagy. a szénhidrát feldolgozatlanul hagyja el a szervezetet. . időskori diabetes. de az esetek többségében középkorú felnó'tteknél alakul ki. Trombózis esetén tilos. amelyet a máj és az izmok sejtjei raktároznak el. főképpen a szájnyálkahártya szárazsága. 1. A —nek két formája ismert. mint az egészséges. pl. Az egyik esetben nem termelődik elegendő mennyiségű inzulin (inzulinhiányos diabetes). bő vizelet. diabetikus kóma. mérsékletes táplálkozás. Commotio: 1. Feltételezhetően egyidejű májkárosodás is fennáll. Emilé (1857-1926): nancyi gyógyszerész. Szemkötőhártya Conjunktivitis: 1. prosztatamegnagyobbodás. és a vizeletben is megjelenik. A zsírok elégetéséhez szükséges szénhidrát hiánya a káros hatású zsírsavak felgyülemlését és ebből következő savmérgezést idéz elő. állandó szomjúságérzet. A —et más anyagcsere-betegségek is kísérhetik (elhízás. ami az időskori diabetesben szenvedőknél gyakran megfigyelhető köszvény kialakulásához vezet. a húgysavat bontó ferment hatása is leblokkolódik. a pajzsmirigy és az ivarmirigyek) működési zavara idézi elő. különféle gennyes bőrbetegségek (furunkulus és karbunkulus). Ezt valószínűleg a háttérben meghúzódó zsír-anyagcserezavarok miatt a vérben keringő szívfrakciók okozzák. köszvény). Mivel a betegség következtében az egyik legfontosabb energiaforrás. Szükség esetén a szervezet ezeket az anyagcseréhez nélkülözhetetlen cukrokká alakítja át. szabadítsák fel és higgyenek benne. lumbágó. 50 éves kor után jelentkezik. bénulásos állapotok. és nem inzulinhiány okozza. Agyrázkódás Conium maculatum: I. Betegeit arra tanította. Cukorbetegség (Diabetes mellitus): az emésztőnedvek segítségével a vérbe felszívódott egyszerűbb szerkezetű cukrokat a hasnyálmirigy inzulin nevű hormonja bonyolultabb szerkezetű keményítővé alakítja át. ízületi betegségek. Alkalmazása: gyulladásos lábelváltozások.49 tése és csípőmagasságig permetezés következik. gyakran alultápláltság tünetei észlelhetők. Cooley: 1. E folyamatok zavara következtében a vérben megnő a cukor koncentrációja. amelynek következménye az ún. Coue. A ~ másik formája az ún. Az elegendő mennyiségű inzulin a vérben nem képes hatását kifejteni. hogy a gyógyító erőt önmagukban keressék. Nem ritka az ideggyulladás. a bőr. Hollywoodi kúra Cornea: a szem szaruhártyája. isiász. A bőséges táplálkozás inkább kedvez a ~ kialakulásának. Ezzel egyidejűleg a betegeknél más fermentek. levertség. de egyéb belső elválasztású mirigyek (a hipothalamus elülső lebenye. A speciális diéta mellett a hiányzó inzulinmennyiség pótlásáról is gondoskodni kell. a Szemnél. az arcbőr feltűnő vörössége és viszketése. idegfájdalom. Az egyre nagyobb számban előforduló időskori diabetes a mindinkább terjedő zsíranyagcserezavarokkal áll összefüggésben. A ~ kialakulását elsősorban a hasnyálmirigy. Módszerét tömegszuggesztióval támasztotta alá. A betegségre sok előjel figyelmeztet: a szellemi és fizikai teljesítőképesség csökkenése. Foltos bürök Conjunktiva: 1. Kötőhártya-gyulladás l Cukorbetegség Már a gyermekkorban is jelentkezhet. erős éhség és bőséges táplálkozás ellenére jelentkező fogyás. Ez leginkább a gyermekek és a fiatalkorúak betegsége.

karfürdők. szénhidrátokat és zsírokat megfelelő arányban tartalmazó. Secale cornutum D3-6. Calcium fluoratum D l 2 . áfonyalevél egyenlő arányú keverékéből 1 teáskanálnyit egy csésze vízben 15 percig forralunk. Harmonikus. délután a has felső részére helyezett szénapolyvás zsákocskák. Cukorbetegek kezelésére alkalmas teakeverék: görögszénamagvak. erős viszketés esetén Kalium phosphoricum. pihenés és a bőr dörzsmasszázsa egészítse ki. fehérjéket. gimnasztika.: Natrium sulfuricum D6. A cukorbeteg az étkezéshez növényi inzulinokat (glukokininek) vagy az inzulinéhoz hasonló hatású anyagokat tartalmazó növények teáit igya: kecskeruta 50 (galega officinalis) magja és föld feletti részei. Uránium nitricum D6-12. Amennyiben a diéta és a felsorolt teák nem segítenek. de helyesebb. délelőtt rövid göngyölés. bizonyos mennyiségben fogyaszthatók. térdleöntések. áfonyalevél. borókabogyó és diólevél valószínűleg a májon keresztül fejti ki gyógyító hatását. az uborkát és az áfonyát. A vegetárius étrend értelemszerűen nem tartalmazhat állati zsiradékot és húst. Kérődzés).Cukorbetegség E betegség terápiájában szükségtelen az inzulinadagolás. máriatövismagvak. A zsírfogyasztást is a természetes táplálkozásnak megfelelő mennyiségre kell korlátozni (50-80 g). Reggelente teljes vagy felsőtestlemosás. ha teljesen húsmentes diétát állítunk össze. a fokhagymát. Acidum phosphoricum D2-3. majd fokozatosan áttérhet a diabetikus diétára.: Natrium sulfuricum D3-6. kukoricabajusz. Az anyagcsere állapotától függően barna kenyeret és burgonyát is ehet a beteg. banán. aludttej. melyek jótékony hatást gyakorolnak a cukorbetegek anyagcseréjére. combleöntés és felső leöntés. az inzulinhiányos diabetes kezelését inzulinadagolással kell megoldani. Fehérjét túró. Calcium phosphoricum D6-12 szájszárazság és szövetgyengeség esetén. Silicea D l 2 . Kezelése: a terápia középpontjában a diéta áll. Acidum lacticum D3-6. A vegetáriánus étrend keretében elfogyasztott gyümölcsök cukortartalma miatt nem kell aggódni. különösen búzacsíraolaj formájában. spanyolkabát. joghurt formájában ehet a beteg. A kezelést légfürdők. Ha mégis fellépne. Amica D3. Magnesium phosphoricum D6. sószegény. Hp. amelyek segítségével az inzulin hatását blokkoló anyagok semlegesíthetők. melasz és méz fogyasztása tilos. A szénhidrátot zabból készült kenyér és egyéb zabtartalmú ételek formájában kel! enni. karleöntések. Helyette olyan tablettákat alkalmaznak. pitypang és annak gyökere. vitaminokban bővelkedő ételek. hagyma. A zsályalevél. Kreosotum D4-6. Az időskori ~ esetében a guanidinokat és szulfonamidokat tartalmazó. csak a különösen édes gyümölcsök (szőlő. Natrium phosphoricum D6 savmérgezés esetén. A nyers ételek közül előnyben kell részesíteni a hagymát. aszalt gyümölcsök) élvezete kerülendő. az inzulint blokkoló anyagokat semlegesítő tablettákkal végzett kezelés szükséges. és azt is csak többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó értékes olajok.vagy marhahús. és ezt az adagot minden étkezéshez fogyasztjuk. málna. természetes nyers étrend. Cukor. szirup. azonnal szőlőcukor és inzulin keveréket adnak injekcióban a betegnek. babhéj. törzsborogatás. Az evésnél fontos az alapos rágás (vö. a bőr geny- . A napi étrend legalább fele nyers ételekből álljon. görögszéna magja. földieper. A betegség enyhébb eseteiben fogyasztható (ritkán!) borjú. Napjainkban az egyre csökkenő zsírfogyasztásnak köszönhetően ritkábbá vált a kóma. a fehér kenyér fogyasztása azonban tilos. kecskerutamagvak. Ezt követően az akut veszély elmúltáig csak zabból készült ételeket fogyaszthat a beteg. Arsenicum D6-10. Bch. A fruktózt és a fruktóztartalmú gyümölcsöket nem szükséges kitiltani az étrendből.

ezeket kizárólag ételek ízesítésére. túró. vagy almával és paradicsommal párolt savanyú káposzta. hagymával és fűszerekkel ízesítjük). vajban dinsztelt zöldbab. az epeelválasztás segítésére adják. A cukorbetegek semmiféleképpen nem ehetnek finomított cukrot. Curcuma longa: ennek a Dél-Ázsiában honos növénynek a gyökerét Temoe-lavak drognak is szokták nevezni. spenót. A finomított ~ helyett sokkal egészségesebb a méz. sárgarépa és cékla kivételével. fűszernövények. 1 tojás. túró. hagyma és paradicsom. mogyoróból. zabpehelyropogós vagy zabpehelyből készült palacsinta. 30 g vaj. a gyümölcsök és a zöldfélék tartalmazzák. uborka kaporral.és répacukrok ételek édesítésére alkalmasak. vajban párolt töltött paradicsom (zabpelyhet és mogyorót pirítunk. savanyú uborka. sok túróval. szénsavból és vízből álló vegyületek. Keményítő formájában a burgonya. A salátákat kevés tejszínből készült öntettel ízesíthetjük. nyesedése vagy kiszáradása esetén Nátrium muriaticum D6. tejszínnel. szilvából és paradicsomból készült müzli. 30 g vaj. A túlzott mennyiségű cukor fogyasztása Brvitamin-hiányt és mészhiányt idéz elő. Ebéd: nyers zöldségek. őszibarackból. orosz tojás mustárszósszal. mellé saláta tejszínes öntettel. Néhány példa a természetes diabetikus étrendre: naponta 100 g zabpehely. A szervezet ezekből a keményítőkből hasítja le az életfolyamatokhoz szükséges —at. Desszert: savanyú gyümölcs vagy cukormentes kompót. A szervezet számára legfontosabb ~ a tej-. vajban párolt endívia hagymával. szénhidrátszükségletüket csak keményítőkkel vagy gyümölcsökkel fedezhetik. Főzetét epegörcs oldására. lekvárok tartósítására használjuk. A nád. három egyenlő részre osztva. Cukrok: növényekben napenergia felhasználásával termelődő. energia felszabadulása közben vízzé és szénné égnek el. vagy: túróval töltött uborka tojással. citromból. zabkása. zellerpalacsinta (liszt nélkül). szőlőés gyümölcscukor.51 Curcuma longa zabkenyér. . Borsó és sárgarépa kivételével párolt zöldségek. Minden ételt cukor és liszt nélkül kell elkészíteni! Reggeli: 30 g zabpehelyből. saláták. rántotta sült paradicsommal. a gabonafélék.fontos energiahordozók az élő szervezetek számára. zabpehelyropogós. A . répaszirup vagy az édes aszalt gyümölcsök fogyasztása. salátával. Savanyú káposzta. 30 g zabpehelyből sült kenyér. savanyú almából. Túró és 30 g vaj fogyasztható hozzá. Vacsora: nyers zöldségek. salátával. egyéb káposztafélék. gombapogácsák párolt zöldséggel és salátával.

Csecsemőtorna: a Neumann-Neurode által kifejlesztett tornát 4-5 hónapos korban kell kezdeni. Dulcamara D2. tojássárgája). amelyeknek közvetlen összeköttetésük C s e c s e m ő s k o r b u t (Möller-Barlow-kór): mesterségesen táplált gyermekeknél fordul elő. gyökerét főzetként alkalmazzuk. rachitis esetén addig nem szabad tornáztatni. Kezelése: böjt. Calcium carbonicum Hahnemanni D3-6. A csalánkiütésre hajlamos egyéneknél bizonyos állati vagy növényi eredetű mérgek (paradicsom. Rhus toxicodendron D6-10. Csecsnyúlvány: a fülkagyló mögött. Hp. véraláfutások a csonthártya alatt. kúszó gyakorlatok. vegetárius diéta. A ~ allergiás betegség. Levele a hörgőgörcsök oldására szolgáló asztma-füstölőporok vagy -cigaretták adaléka. Kezelése: anyatej vagy mandulatej. nyálkahártyával bélelt üregecskékből áll. A kar és a láb ízületei megduzzadnak és fájdalmasak. lassanként emelve az időtartamot. Schlenz-féle fürdők.D 3 . Urtica 0 . rövid göngyölés. amely felnőtteknél levegőt tartalmazó. Passzív mozgások: a lábak behajlítása és kinyújtása. akiket kizárólag forralt tejjel táplálnak. ekcémára is jó. vérzéscsillapító. főleg C-vitamin-hiány okozza. Vitaminhiány. A fogíny kékesvörös és dagadt. A kiütések megjelenésekor az idegek. a halántékcsonton található tömör csontnyúlvány. kezdetben 5 perccel. saját vérkezelés. valamint a bőr vér. Segíti a vérképzést.: Apis D3. Lépcsővirág Csattanó maszlag (Datums stramonium): mérgező gyomnövény. amíg a csontok meg nem szilárdultak. Csalánkiütés (urticaria): a bőr védekező reakciója külső vagy belső mérgekkel szemben. Bch. köptető és vízhajtó hatású. aktív gyakorlatok: a fej és a törzs felemelése. vértisztító. Acidum formicicum D6-12 intracutan.és fűszerszegény. spanyolkabát. sós vagy agyagos vizes ing. eper. karkörzés a gondozó segítségével. a hólyagok pirosak vagy fehérek és az esetek többségében erősen viszketnek. valamint nyákoldó. só. . spenótlé.és nyirokereinek izgalma hólyagképződéshez vezet. a székletürítés rendezése.CS Csalán (Urticaria urens és diocea): a növény levelét és virágzatát használjuk júniustól szeptemberig. Kezdetben leöntések. Csarab: 1. gyógyszerek válthatják ki a tüneteket. nyers sárgarépa.: Calcium phosphoricum D6 tízpercenként válogatva Natrium muriaticum D6-tal. Bőrkiütésre. Egyszeri adagja 2-4 g.

Nagyfokú elmerevedéskor napjainkban müízületet (protézist) ültetnek be. Csertanninfürdők: meleg fürdők csersavadalékkal. Kezelését 1. A . A természetgyógyászatban tölgyfakéregfürdőket alkalmaznak. Csillogó szem: a dülledt szemekkel együtt a pajzsmirigy megbetegedésére jellemző. és egy ideig gipsszel ebben a helyzetben rögzítik. többnyire a légutakon keresztül. ez teszi lehetővé a gabonafélék sütését.gyakran kapcsolódnak kegyhelyek (a legismertebb Lourdes Dél-Franciországban) felkereséséhez vagy ereklyék megtekintéséhez. Anyagcse- Csodagyógyítások rezavaroknál és a belső elválasztású mirigyek zavarainál is előfordul csípőficam. A csípőficamot föl lehet ismerni a betegjellemző kacsázó járásáról. A leggyakoribb csípőízületi bántalom azonban az arthrosis (Coxarthrose). Cseppbeöntés: bélbeöntés víz. a gumicsőbe csatlakozó üveggömb segítségével szabályozzák a folyadék időegységre számított. Középfülgyulladás esetén a ~ üregei is megbetegedhetnek. hormonok és vitaminok keletkeznek benne. sók. ha ez a helyzet megállapodott. személyes beavatkozásával magyarázza. melyek felületén finom csillószőrök vannak. az Arthrosis címszónál. Csiriz: néhány gabonaféle fehérjeanyaga. henger alakú hámsejtek. A csíraolaj különösen jó a rachitis megelőzésére és kezelésére mint növényi Lebertran. Az Ewers-féle táplálkozásnál a friss csírák fontos szerepet játszanak. szőlőcukor és oldható gyógyszerek bevitele céljából. vagy E-vitamin-bevitelre szívbetegségeknél vagy terméketlenségben. Az egyház ezeket Isten közvetlen. az Izületi betegségeknél. amelyek természettudományos ismereteinkkel nem magyarázhatók vagy éppen ellentétben állnak azokkal. 1. Csodagyógyítások: a csodák olyan események. 1. Csípó'ficam: veleszületett betegség: többnyire örökletes hajlam következtében. cseppenként történő adagolását. Ezek a csillószőrök állandó mozgásukkal a kisebb idegen testeket. A csiriz nélküli gabonából csak pépeket készíthetünk. amelyek a kotlóstojás embrionális folyadékában lévő trephonoknak felelnek meg. elgennyesedhetnek. Cseppfertőzés: kórokozók terjedése köhögés vagy beteggel való beszélgetés során a levegőbe szétszórt nyálcseppek útján. csíraételek): amikor a nyugvó gabonamag csírázásnak indul. mozgásgyakorlatokkal mozgékonynyá teszik a lemerevedett csípőt. Minél hamarább ismerik fel a betegséget. Hiánybetegségek kezelésére ezért kiválóan alkalmasak. az ízületi fej és az ízületi vápa aránybeli eltérése miatt az ízületi fej nincs benne a vápában. Működésüknek köszönhető a légutak tisztán tartása. a port a testnyílások felé továbbítják. A beteg frissen fogyassza a csírát. . Csípőízületi betegségek: a csípőízületet. Csillószőrös h e n g e r h á m : egyrétegű.53 van a középfüllel. annál jobbak az esélyek a gyógyulásra. Az ízületet helyreállíthatják. mint bármelyik más ízületet megtámadhatja gyulladásos folyamat. Csíradiéta (csíraolaj. Kezelését 1. vagy az abból nyert olajat használja ételek készítéséhez. Egy különleges szerkezetű. Helyileg: rövid és ágyékpólyázás a véráramlás javítására. az ízületi gyulladásoknál. még a Basedow-kórnál.

erekre és az ízületekre gyakorolt nyomás panaszokat okozhat. Kezelését 1. amely állandó feles leépüléssel tartja fönn magát. 12 háti. gyakorta jön létre a csonthártya izgalma következtében. a Csonttályognál. mely finom idegeket tartalmaz. éjszakára ecetes vizes borogatás. ütögetéssel való szétmasszírozása. orsó. Élő szövet.: Silicea D6-T2 váltakozva Calcium fluoratum Dl2-vel. 2 lapockából. Acidum benzoicum D2. 5 ágyéki csigolyából. 7 lábtőcsontból. kocsonyás anyaggal töltött duzzanat. 5 lábközépcsontból és a lábujjak 5 alappercéből. egy keresztcsontja és egy farkcsontja van. A szilárdság mellett a csont igen rugalmas is. A törzs csontjai az agy. Csontgyulladás: általában nem lehet elkülöníteni a csontvelő. különösen gyakori az ivarmirigyek zavaránál.és az arckoponyacsontok. Csontok: az ízületi tokokkal és szalagokkal összekötött csontok összessége alkotja a csontvázat. Csontkinövés (ganglion): ínyhüvelyekben és nyálkazacskókban kifejlődő hólyagos. A panaszok megszüntetésére végezzünk iszap. 4 középpercéből és 5 végpercéből (a hüvelykujjnak nincs középperce) áll. de létrehozhatja a vérrel és a nyirokerekkel terjedő fertőzés is. Bch. a bordák. a csigolyák. a mellkasi és a medencei szerveket).és az orsócsontból. a karok l-l felkarcsontból. Kezelése: az alhasi szervek erősítése ágyékpólyázással. a változó korban.: Ruta D2. a medencecsontokból és a láb csontjaiból tevődnek össze. 4 középpercéből és 5 végpercéből (a nagylábujjnak nincsen középső perce) áll. A fej 15 koponyacsontból és 18 arccsontból. hogy a mindenkori terhelésnek megfelelően átépüljön. A csontokat kívülről csonthártya borítja. Kezelését 1. lehetővé teszi a mozgást és védi a belső szerveket (az agyat. utókezelésként hideg leöntések. Férfiaknál a csontlágyulás ritkább.Csontdaganat Csontdaganat (osteoma): jóindulatú csontkinövés.és singcsontból. ami a testnek tartást biztosít. keresztcsonti és hátfájdalmakkal. Az idegekre. innen indul sérülés esetén a csontok gyógyulása . A medencének 2 csípőcsontja. a végtagöv a vállövből és a kar csontjaiból. A csonthártya táplálja a csontot. Fontos az egészséges alaptáplálkozás. A csontváz (skeletum) csöves és lapos csontokból áll. a medence és a lábak alakja is megváltozik. a hát el- 54 görbül. Ily módon képes arra. a síp. 8 kéztőcsontból. A csontok elhajlanak. Csontlágyulás (osteomalacia): a csont általános lágyulása mészvesztés vagy csökkent mészbeépülés miatt. Hp. Gyakori nőknél terhesség alatt. a Csonttályognál. gyakran különösebb kiváltó ok nélkül is. Csonthártyagyulladás: a csont felszínét alkotó kötőszövet gyulladása. ülő.és a csonthártyagyulladástól. A betegség lassan kezdődik. a csontlisztfogyasztás. A csontkinövés csak műtéti úton távolítható el.vagy iszapvizes pályázásokat. locsolásokat a megbetegedett végtagon. Helyileg iszapos vagy iszapvizes pályázás javallott. a csíraolaj. a Lebertran. 5 kézközépcsontból s az ujjak 5 alappercéből. Kialakulását elősegítik mechanikus tényezők is (sérülések). spontán csonttörések lépnek fel. Helyileg a csont megvastagszik. igen érzékeny. csonttályogok jönnek létre. a rachitishez hasonlóan. Krónikus esetben csontgyulladás léphet föl reumánál és szifilisznél. a vállöv 2 kulcscsontból.és félfürdőkkel. a test megkisebbedik. A beteget éjszaka éles fájdalom kínozza. agyagos pakolás. de előfordul a belső elválasztás zavarainál is. Kezelése: nyomással. a gerincoszlop 7 nyaki. A láb a két combcsontból.

kerüljük a műtéti beavatkozást! Hp. Ez nem képes a törvégeket megfelelő helyzetbe hozni. Fontos elősegíteni a kalluszképződést.55 Csonttörés zsurlós hideg pólyázások. a jó keringés elősegítésével. ezeket gyakran cseréljük. törés keletkezik. Napjainkban a modern baleseti sebészetben röntgenkontroll alatt műtétileg megfelelő helyzetbe hozzák a csontokat. a sárga csontvelő a nyugalomban lévő csontvelő.: Arnica D3. Csonttályog: a csontvelő fertőzései a csontok genny. szögek. A tbc-s csontgennyesedéseknél diétára és magaslati napkezelésre van szükség. maradandó funkciózavarokkal járó állapot lenne a következménye. A vörös csontvelőben zajlik a vérképzés. nem biztosítja azok megfelelő helyzetben történő rögzülését. A belső' üregeket csontvelő tölti ki. elhajlás. Calcium fiuoratum D12. a nehézségi erő. ill. míg a természet gyógyereje összeforrasztja a törést. Kálium phosphoricum D6. Mercurius solubilis D4. összegyűlik a csonthártya alatt. A természet gyógyereje tehát csak a csontosodásra elég. Calcium phosphoricum D6. Bch. Ruta D2. Néha elkerülhetetlen a műtéti megnyitás. A csontvelő elégtelensége. Kálium jodatum D l . amely szükség esetén átalakulhat vörös csontvelővé. akik képesek a törött csont összeillesztésére és azok megfelelő helyzetben rögzítésére. Calcium jodatum D3. le- . a véralvadás zavaraihoz és a fertőzésekkel szembeni védekezés csökkenéséhez. amibe maguktól kerülnének. ugyanakkor helytelen lenne a természet erejének átengednünk. elcsavarodás.: Ferrum phosphoricum D6. Hepar sulfuris D3. Kalluszképződés révén áll helyre a törvégek között az új csontos összeköttetés. az izmok összehúzó ereje töréskor létrehoz. a természetes gyógyulást vitaminok adásával.és tályogképződéséhez vezethetnek. Tehát amit a véletlen. A genny megpróbál a felszínre jutni. Kezelése: iszapvizes vagy Csonttörés (fraktúra): ha a csont rugalmassági határát túllépi az erőhatás. a megfelelő tápanyagok biztosításával. A törés helyén fájdalmas szöveti törmelékeket tartalmazó vérömleny jön létre. betegségei vérszegénységhez. Ennek ugyanis végtagrövidülés. ízületközeibe jutva betörhet az ízületbe. Silicea D12. Symphytum D2. szakemberek segítségét kell igénybe vennünk. kulcscsont lapocka szegycsont felső karcsont bordák gerincoszlop singcsont ^medence eresztcsont combcsont szárkapocscsont sipcsont Az ember csonh'áza is. A megbetegedett terület fájdalmas duzzanata utal a gyulladásra.2 . Míg a természet gondoskodik az eltört részek összenövéséről. hogy a csontok abban a helyzetben forrjanak össze. esetleg megszűnéséhez vezetnek. Ha el akarjuk kerülni a helytelen csontforradást.

az ágyékhajlatban (süllyedéses tályog). tuberkulózis. sómentes táplálkozás. eszméletvesztés. ezek ugyanis a nyugalmi állapotban rájuk kényszerített pihenéstó'l kárt szenvednek. masszírozással helyre kell állítani eredeti mozgékonyságát. Teendők: magas cukortartalmú gyümölcsök (narancs. A —emulziók ízjavító adalékokat tartalmazó készítmények. A csont összeforradása után gyógytornával. pl.Csonttuberkulózis mezek. A búzacsiraolajat. amikor a levegő jellegzetes zörej kíséretében elhagyja a gégefőt. A csont gyógyulása után szisztematikus masszírozással és mozgásgyakorlatokkal helyre kell állítani az ízületek mozgékonyságát és az izmok erejét. Kezelése: forró törzspakolások. Tünetei: rosszullét. Leggyakrabban a hosszú csöves csontok ízületközeli végei vagy a rövid velőscsontok betegednek meg. Hp. növényi csukamájolajaknak szokták nevezni. Kezelése: a gyógyulás támogatására Ferrum phosphoricum D6. szédülés. hasnyálmirigygyulladás vagy az inzulintermelő sejtek kóros burjánzása (hasnyálmirigyrák) állhat. Veratrum album D3. napkezelés.vagy iszapvizes.: Acidum sulfuricum D l . Helyileg iszap. ingerlékenység vagy ok nélküli depresszió. Magnesium phosphoricum D6. mint a többi csonthártyagyulladásnál. Egy vagy több csigolya pusztulása a hátgerinc szögletes megtöréséhez vezet (gibbus). Egészséges. 56 Csökkent vércukorszint (hypoglycaemia): túlzott mennyiségű inzulintermelés vagy inzulintúladagolás által előidézett vércukorszint-szabályozási zavar. Kezelése: a tuberkulózis általános kezelése. A betegség hátterében fizikai túlterhelés. Túlzott mennyiségű hideg folyadék vagy alkohol fogyasztása is kiválthatja. Hyoscy-amus D l . rossz közérzettel. amely igen gazdag D-vitaminban. az izmok izomerejét. . amely szintén gazdag rachitiselleni vitaminokban. vérszegénység. vegetárius étrenddel megelőzhető. és A-vitamin-tartalma is jelentős. Kiválóan alkalmas angolkór. Hőemelkedéssel. mirigybetegségek. de a hashártyagyulladás egyik kísérő tünete is lehet. így szinte mindig ideális körülmények között megy végbe a gyógyulás. nem túl heves helyi fájdalommal jár. Gyakori az ízületekre való átterjedés. Belladonna D3. illetve ecetes pályázások. mély belégzés.és nyirokkeringés útján. egészséges. Kiváltó oka gyakran kideríthetetlen. borsmentából készült tea. a sipolyképződés is.3 . lehetőleg magaslati napsugárzás. A gennyképződés kevésbé viharos. Kalium chloratum D6. A csigolya-tbc során a keletkező hidegtályog lesüllyedhet a hátizomzat mentén. datolya) vagy italok. csontfejlődési zavarok kezelésére. verejtékezés. Ezért hívják hidegtályognak a tbc-s tályogot. Calcium phosphoricum D6. Csuklás (singultus): a rekeszizom görcsös összehúzódása okozza. levertséggel. keletkezési helyétől távol jelentkezhet. maró éhségérzet. ezek funkciói ugyanis a kényszerű nyugalmi helyzetben alábbhagynak. Csonttuberkulózis: a tbc-bacilusok ráterjedése a csontokra a vér. drótok segítségével rögzítik a törvégeket. esetleg szőlőcukoroldat azonnali fogyasztása. Csuka máj olaj: friss tőkehalmájból nyert olaj.

érszöveti és csontkinövésről szoktunk beszélni. műtéti eltávolítás után gyakran újra növekedésnek indulnak (recidiva) az eredeti kiindulási helyen. a tumor csak az - általános rákbetegség helyi kifej lődési formája. Elfajzás Dekubitus: 1. A természetes tulajdonságok. növekedésük a kiindulási helyre korlátozódik. Ezért a kezelés során az általános erősítés és edzés kap fontos szerepet. rosszkedv. lehan- . Dereceveronika (Veronica beccabunga): májustól júliusig gyűjtik a virágzó gyógynövényt. hajlamok és funkciók károsítása.). Felfekvés Denaturálás: a természetes állapottól való eltávolodás. A véráram és a nyirokkeringés útján egyéb testtájakra is átterjednek (áttétek. ijedség. nevelési hiba lehet a kiváltó oka. nem gyulladásos eredetű levertség. Daganatok (tumorok): a szövetekben létrejöhetnek daganatok a szövet közötti nedv. amely a beszédkedv és a beszélőszerv ügyessége közötti egyensúly zavarának következménye. Vértisztító szerként 1-2 g-ot adjunk egyszeri adagként skrofulózisban (nyaki nyirokcsomó-tbc-ben). Gyakran általános ideggyengeség alapján alakul ki a ~. legtöbbször azonban szövetszaporulattal állunk szemben. így zsírkinövésről. Mint azt a rák címszó alatt kifejtettük.D Dadogás: olyan beszédhiba. Lelki megrázkódtatás. inkább kinövéseknek szoktuk nevezni ezeket. Az élelmiszereket „finomítás" céljából és főzés során szokták denaturálni. Boroszlán Datura stramonium: 1. Ezek jóindulatúak. Mivel növekedési folyamatokról van szó. illetve ellensúlyozása. Tágabb értelemben denaturálás a természetes életmódtól való eltérés. ráknak (carcinoma). mely az ellenálló képesség csökkenéséhez vezet. metasztázisok). Az éretlen szövetekből vagy a fedósejtekből kiinduló tumorok mélyre terjednek. lassan nőnek. gyulladásos duzzanatok stb. Dermatitis: 1. Daphne mesereum: 1. amely bármilyen szövetből kiindulhat. kötőszövetes. szerkezeti felépítésükben hasonlítanak a normális szövetekre. Ha fedősejtekből (hámsejtekből) indulnak ki. Főzetét vagy frissen kipréselt levét isszák. a vér vagy a vérplazma pangása révén is (vérömlenyek. A természetes életmód és gyógymód legfontosabb feladata a denaturálás kivédése. Depresszió: goltság. Emellett képzett tanárok segítségével végzett beszédgyakorlatok. ha kötőszövetből. Betörnek a környező szövetekbe. szarkómáknak nevezzük őket. baleset. valamint pszichoterápiás kezelés egészítheti ki a terápiát. Bőrgyulladás Dermatózisok: bőrbetegségek. Csattanó maszlag Degeneráció: 1.

valamint változatos is. a gyümölcsnapok. a kiváltó okok megszüntetésével végzett szagtalanítás. A normálisan reagálók bőrén átmeneti pirosság keletkezik. de akut veszélyes állapotban is -. Azokban az esetekben. előírt életmódot jelenti. amelyeknek eddig híján volt. az ivóleves koplalások (gyümölcs. gazdag nyers táplálékban és friss kosztban. lélegezzünk be törpefenyőolajat. például ceruzavég bőrön való végighúzásakor a bőrön láthatunk. Mivel a rövidhullám-terápia néhány olyan szövetbe is behatol. ahova a diathermia nem. eukaliptuszolajat stb. áthangolhatjuk a szervezetet. különleges diétaformákat szokás elrendelni átmeneti gyógytáplálkozásként. A gyümölcsöt és a zöldséget. Hasmenés 58 Diéta: (a görög Diaita = életmód szóból): eredetileg az orvos által elrendelt.többnyire krónikus állapotokról van szó. Erre valók a koplalókúrák: a szigorú teás koplalások. megszabadulunk a felgyülemlett salakanyagoktól is. Diathermia: hosszúhullámú magasfrekvencia-terápia. a teljes és a reggeli koplalást. Oka a bőr ereinek elernyedése.és zöldséglevek. ma már a diathermiát a rövidhullám-kezelés csaknem teljesen kiszorította. ő vezette be a koplaltató kezeléseket. Jobban kedveli azokat a diétaformákat. A gabonát friss gabonamüzliként vagy kenyér formájában fogyasszuk. Dezodorálás: erős lemosásokkal. és akkor is csak mértékkel. Cukorbetegség Diarrhoe: 1. Diabetes mellitus: 1. A természetgyógyászat nagy hangsúlyt fektet a diétára. Kamillás borogatások. Az anyagcsere-folyamatok nem terhelik a szervezetet. főként vegetáriánus táplálkozás. ha csak lehet.Dermographismus Dermographismus: a bőr piros vagy fehér elszíneződése. illetve védekezési mechanizmus. melyek az egészség szem- Diastole: a szívműködés elernyedési (telődési) szakasza. Diathesis: egy bizonyos betegség iránti fokozott érzékenység. ecetet). frissen együk. ahol a természetellenes életmód hatásai túl hosszú ideig érvényesültek és maradandó nyomokat hagytak . Ezekkel a hullámokkal hőt közlünk a testtel. A rothadás meggátlása. alapvető követelmény a természetes táplálkozásra való áttérés. Edward Hooker (1840-1904): a pennsylvaniai Meadville-ben tevékenyke dett orvosként. Tüdőgennyedés. illetve görcsös összehúzódása. bronchiektázia esetén alkalmazzunk belsőleg 5-10 csepp zabpépbe tett terpentinolajat. a túlérzékenyeknél ez a változás sokáig tart. a koplalással a szervezet minden erejét felszabadítjuk a betegség legyőzésére. Ez utóbbiaknál a szervezetet olyan anyagokkal árasztjuk el. . mustárt. A természetgyógyászat ritkán alkalmazza ezeket az egyoldalú diétákat. amit tompa tárggyal való ingerléskor. fokhagymalevet. gyógyfólddel végzett fölszívatás ajánlott. Az egészséges táplálkozás sószegény. nem tartalmaz erős fűszereket (borsot. Ma már csak az orvosilag előírt táplálkozási módot értjük ezen. növényi porokkal. a nyerskoszt-kúrák. Mivel a természetgyógyászati felfogás szerint a legtöbb betegség a helytelen táplálkozás. A koplalás során leépülnek a szervezet túltöltött tápanyagraktárai. a rosszul elkészített ételek vagy a rosszul összeállított étrend következménye. Egyoldalú dietetikus eljárásokkal. például a Schroth-kúrával „lökést" adhatunk. Dewey.

Hp. a hüvely nyálkahártyáján és sebekben is szaporodhat. Kezelése: ivóleves koplalás. még Táplálkozásnál. Bch. sohasem hide- . ezalatt váltakozva végezzünk felső. Szívérintettség esetén árnikaborogatást tegyünk a szívre. a lefolyási formának megfelelően: Apis D4. Súlyos keringés-összeomlás következhet be. Ha a duzzanat fokozódik. 1. borsmentával és friss citromlével öblítsük a beteg száját. illetve a beteg gyermek szüleire vagy gyámjára bízni. minthogy nem biztos az sem. sok esetben mandulagyulladást okozó tüneteken kívül általános tünetek is felléphetnek. Zsályával. 5 percenként váltogatva. szürkészöldbe átmenő alvadók képződik (1. melyeket a bacilusméreg okoz: fáradtság. Diftéria (torokgyík): a Difteria-bacilus által okozott gyulladás. mely szorosan tapad. Félóránként tegyünk ecetvizes nyakpólyát. hogy az a diéta. néha a Schroth-kúra vagy a Mayr-kúra. különösen a lázas időszakban. harmonikus diéták alkalmasak. Ha a betegség már hosszabb ideje fönnáll. a gégét és a légcsövet érinti. nem mosható le. Melegedő fürdők ledörzsöléssel. hogy megelőzzük a fulladásos halált. Lachesis D6. Gyakran gégemetszést kell végezni.59 pontjait szem előtt tartva biztosítják a tápanyagbevitel harmóniáját. amint a betegség gyanúja fölmerül. nyerskoszt. Mercurius bijodatus D3. Ailanthus D3. a keringési elégtelenség halálhoz vezethet. Tartós táplálkozásra csak a táplálkozás összes fontos építőelemét tartalmazó. (11 kanálhoz ugyanennyi vizet adjunk. izombénulások. A 3 . Vér). A természetgyógyászatban a következő gyógytáplálkozások szokásosak: koplalókúrák (tea. a mandulát. amikor kezdettől fogva Difteria mérgezési tünetekkel jár a betegség. A helyi. éridegbénulás. s a betegség nem szeptikus formái természetgyógyászat módszereivel legalább olyan jól. s a kezelési mód megválasztását (kapjon-e szérumot. A hivatalos orvostudomány tanítása szerint a betegség első 24 órájában a Behring-féle szérum adásával gyors gyógyulás érhető el. bágyadtság. szívizombénulás. s ha alapjáról erőszakosan eltávolítják. a szérumadás semmit sem változtat helyzetén. Ha a légcsövön vagy a gégefőn keletkezik ez az alvadék. ha állandóan azt kapja. hogy az egyszer-kétszer jól tűrt táplálékot a szervezet akkor is jól eltűri.és gyümölcskúrák. amit 20 °C-os leöntéssel fejezünk be. naptól adjunk 1-2 ml saját vért a farizomzatba. s ezeket meggyőződéssel alkalmazza is. négyóránként tartsunk 1 -2 órás szünetet. elsősorban a torkot.és alsótest-lemosást. Ha a természetgyógyász biztos is a dolgában. vérzést okoz. Calcium phosphoricum D6. ha nem jobban kezelhetó'k. ilyenkor fulladásos rohamok lépnek fel. kruppos köhögésről beszélünk. gyümölcsnapok. semmiképpen sem ajánlatos a magunk és a környezet megnyugtatására szérumot adni! Szérumot vagy csak a betegség kezdetén vagy egyáltalán ne adjunk. fejfájás. ajánlatos jogi szempontból a beteget felvilágosítani. Ferrum phosphoricum D6. s a torokgyík halálozási aránya jelentősen csökkenthető.: kezdetben Bella-donna D3. Echinacea D l . hogy súlyos esetekben. teljes értékű és állandó táplálkozási formaként is alkalmazható: ugyanúgy. természetes eszközeiben. A gyulladt nyálkahártyán fehér. A természetgyógyászok azt állítják.: Kalium chloratum D6. Nem biztos.) A mandulákat óránként kenjük be gyógyfólddel vagy szénaporral. ivóleves és linuzitleveses böjtölés). vagy sem) a betegre. a lepedék terjed. de a kötőhártyán. Kalium phosphoricum D6. mint a hivatalos orvostudomány szereivel. Kalium sulfuricum D6-ot Calcium phosphoricum D6ot és Kalium chloratum D6-ot váltogassunk 5 percenként. majd 1 órás pakolás következzék. amely egy alkalommal gyógyító hatású volt. Mercurius cyanatus D4.

Vízhőfok: 10-15 °C. A fáradékonyság és a figyelem lankadása illat. az anyagcserét.hőmérsékletingerekkel befolyásolható. Vizelési 60 hány élvezete történhet füstöléssel. A zaj olyan inger. A do- Dörzs-ülöfiirdö: a) lefecskendezés. amelybe tenyérnyi magasságú hideg vizet engednek. a bőr felső rétegeit. Időtartama: 10-15 perc.5%-ot tesz ki. Ezt követően kézzel a napon szárazra törli testét.vagy cementkádat használnak. A dohányszüretet követő fermentációja során a ~ megőrzi aromáját. Fül Dohány (Tabacum nicotianum): a burgonyafélék közé tartozó növény. nemesítés útján létrehozott alacsony nikotintartalmú fajták esetén ez az érték 0. Dizúria kényszer (fájdalmas vizelés): 1. hogy bőrreakciót váltsunk ki. distressznek nevezzük el. Dobüreg: a középfül része. A kádban a víz a zsámolyig ér.7%. amelyre ráül a beteg. mely során a talpon kezdve puha kefével vagy kemény szivaccsal átdörzsöljük a bőrt. leöntéseket rendeljünk el. 2-3 g levelet forrázat formájában teaként fogyasztunk. Digitalis: (gyűszűvirág): növény. amelynek főleg a levele nikotint tartalmaz. ám nikotintartalmának jelentős részét elveszíti.: Gelsemium D4. ami stresszt jelent.Digitalis get! (1/2 1 vízbe 1 rész árnikát és 3 rész ecetet tegyünk. amely így száraz marad. Ez általában 1. a monotóniát. Láb deformitásai Dörzsölőfürdő: 35 °C-os félfürdő. Újabban a distressz alatt a túl alacsony követelményszint miatti alulteljesítményt. A distressz tehát olyan állapot.2-1. a német nyelvterülen csak stresszről szokás beszélni. 1. hogy a negatív. tubákozással vagy rágással. Nikotin. Élénkíti a verés nyirokkeringést. Ez azonban csak javaslat maradt.és. Dió (Juglans regia): levelei vértisztító hatásúak. Just-féle változata: a szabadban felállított horgany. tuberkulózis és bélférgesség ellen is alkalmazzák.) Szívszerként gyöngyvirágot adjunk. Bénulásban részfürdőket. megbetegítő stresszt. Az életerő fokozására. Dörzsölő ülőfürdő: Kuhne szerint: az ülőkádba zsámolyt állítanak. A beteg durva vászontörülközővel óvatosan érinti külső nemi szerveit. a hólyagra és a nemi szervekre gyakorolt hatás és makacs székrekedés megszüntetése céljából alkalmazzák. Időtartama: 10-60 perc.6-0. Naponta adjunk beöntést a méregtelenítésre. A nemi szervekből kiindulva jótékony hatást fejt ki az idegrendszerre. Hp. ami a stresszhez hasonlóan megbetegít. miközben egész hasát dörzsöli. melynek levelét szigorúan pontos adagolásban szívbetegek kezelésére adjuk. különleges. a fokozott ingerlékenység ellentétét értjük. b) dörzsölés . Distressz: Selye javasolta. Dohányzás: 1. Causticum D l 5 . vö. A beteg a kádban ülve térdeit terpeszti és hideg vízzel locsolja altestét. Nikotin Dongaláb: 1.

Caulophyllum D4. viszkető hólyagos kiütés.3 . Vegetatív idegrendszer Drosera rotundifolia: 1. tuberkulózis. Ideges tünet is lehet. a pajzsmirigy túlműködésére jellemző tünet. Dystonia: 1. félfitrdők. Kezelése: egészséges táplálkozás. Hp. Dystrophia: anyagcserezavar vagy táplálkozási zavar következtében fellépő növekedési zavar. Dyspnoe (nehézlégzés): csaknem állandó légszomj. Kezelése a kiváltó ok szerint történik. Dyspepsia: emésztési zavar. hideg vizes borogatások a fejre. ágynyugalomra is kényszeríthet). Platinum D4-6. Harmatfű Dülledt szem (exophtalmus): kidülledő szemgolyók. Hátterében a méh fejletlensége állhat fiatal lányoknál. Izzadásnál. ezerjófu. Dysmenorrhoea: menstruációs fájdalom (húzó és görcsös fájdalom. Baktérium Dysenteria: 1. Hideg ülő- | . Piócakezelés a combon. Chamomilla D 2 . egésztest-lemosások. Kezelését 1. A széklet rendezése a kismedencei pangás elkerülése végett. A láb hidegségének megszüntetése. Libapimpó. . kamillatea. Litium trigrinum D3. ágyékpólyázás. nyálkahártya-gyulladások és a méh fekvésének zavarai. valamint myomák. Pulsatilla D4-6. orbáncfű.: Belladonna D3-6. a klinikai kép és konstitúció szerint. amit túlzott verejtékmirigy-működés idéz elő. Sepia D6-10. Disbakteriosis: 1. Basedow-kór. emphysema) vagy szívbetegségeknél. ruta. többnyire a menstruáció elején lép fel. rozmaring teaként. A menstruációk közötti időszakban az alhas erősítése. 1. Sabina D6. a légzőfelület kiterjedt csökkenésekor (gyulladások.61 Dystonia vagy változó ülőfürdők. Cimicifuga D2-4. Vérhas Dyshidrosis: a kezeken és a lábon jelentkező égő. a tápcsatorna bármely szakaszából kiindulhat. Roham esetén gőzpakolások a hasra.

Az egyoldalú mozgás. A borecetet borból állítják elő' ecetes erjesztéssel. kb. a látszólag legjelentéktelenebbnek is megvan a maga jelentősége az egészben. A légzés- . Nem azonos a részek összegével. Az életfolyamatokat nem érthetjük meg a részletek tanulmányozásával. illetve kivédje. magasabb rendű célja. nem túlfűtött szobában. illetve a mozgás hiánya (pl. Az edzést kora gyermekkorban kell kezdeni. Jarvis-féle almaecetkúra. élénkíti az emésztést. Gyümölcsecetnél. még ha tovább élne. hogy a civilizált életmód következtében létrejött elpuhulást ellensúlyozza. a gyakori kar. borogatásokhoz. értelme van. a test nélkül mit sem ér. Dr. kényelmes. Puhánnyá váltunk. a ruházkodás és a fűtés elsősorban a hőfokszabályozásunkat gyengíti. sport) kell ellensúlyoznunk. Az egészséges táplálkozás a gyümölcsecetet (az almaecetet). a levegőt áteresztő ruhát és fehérneműt viseljünk. kirándulás) és gyakorlatozással (torna. a citromsavat részesíti inkább eló'nyben. Ebben az esetben az edzés a természetes táplálkozáshoz való fokozatos visszatérést. 1. az ülő életmód) az izmok gyengeségéhez vezet. a beleket. ÜL tornázzunk a szabadban. Tartózkodjunk jól szellőzött. amit mozgással (séta. a gyakori mezítláb járás hóban és jeges vízben is. főként nyers táplálékok fogyasztását jelenti. A hideg víz hatását fokozza. csak az egész összefüggéseiből. melyeknek célja. melyet azonban mértékkel szabad csak fogyasztanunk. Ennek hatására csökken azonban az ellenálló képességünk is. sport és a szabadban való játék is. A bennlakás. Edzésnek nevezzük a civilizáció okozta elpuhultságtól való elfordulást és a természetes életmódra való törekvést. Ez a koszt igénybe veszi a rágóizmokat. mozogna is. Egész: a természetszemlélet fontos fogalma. a fogakat. Mindezek a központi idegrendszer irányítása alatt állnak. ízesítőszer és konzerválószer. Edzés: több olyan rendszeres. Az egész a rész fölött áll (Arisztotelész). a bőridegek és az izzadságmirigyek vesznek részt. Minden résznek. illetve egésztest-lemosások.és féltestfürdők. A vízben 1/3 rész ecetet teszünk. nem hagyhatunk ki egy részt sem az egész megváltoztatása nélkül. és váratlan külső befolyásokra betegesen reagálunk. 20%-a csak a borecet. Ecetes víz: lemosásokhoz. védi az embert az erőfeszítésektől. ne aludjunk túl puha és túl meleg ágyban. pakolásokhoz használjuk. A kereskedelmi ecet müecet. A civilizált életmód csökkenti a kellemetlen külső hatásokat. természetes életmódból fakadó tevékenység.E Ecet: az ecet bortartalmú folyadékok ecetbaktériumos erjesztésével nyert termék. a gyomrot. ezáltal azonban az emésztés természetes irányítómechanizmusai kárt szenvednek. A modern konyha kíméli a gyomrot és a beleket. a víztaposás és a rendszeres szaunázás. Hűvös időben is vegyünk légfürdőt. Ezzel egyidejűleg edzés. Egy levágott kéz. A bőrt erősítik és a szabályozást élénkítik a naponta végzett hideg vizes felsőtest-. s így erősíti az emésztőszerveket. A hőszabályozásban a bőrkapillárisok.

a gyomorrák pedig a rákbetegségnek. az vét az egész ellen. A természetgyógyászat nem utasítja el a rész és a helyi kezeléseket. A természetgyógyászat nem ismer helyi megbetegedéseket. Ha valaki azt hiszi magáról. teljes fürdő. teljesítőképességet és jó közérzetet jelent. s a gyomorbetegnek sem egyszerűen a gyomra beteg. az egységre való törekvésnek kell uralkodnia. de közben naponta leissza magát. valamint -lemosás és -gőzölés. romlását akadályozzák. nem csak az egyes szerveket. egésztest-fürdő. míg az alsó testfelet betakarjuk. a vállon. Az egész embert kell gyógyítanunk. A részkezelés is az egész szervezet befolyásolására irányul. Egésztest-lemosás: az arc és a fej kivételével az egész test lemosását értjük alatta. Fertőzéseknél elősegíti az ellenanyag-termelődést. csak a teljes rizs egészséges. hogy egy bizonyos rendszer szerint egészségesen él. A kendőt újra mártsuk be a vízbe. hogy más tekintetben is egészséges. Itt szó sem lehet részmegoldásokról. Nyakmosás jön. . így pl. még korántsem él egészségesen. Ezután megfordítjuk a mosdókendőt. a kar belső oldala. az gyorsan megromlik. Ha az ember fólaprítja a gyümölcsöt. Az egészséges szívű és egészséges keringési rendszerű ember még korántsem biztos. lelki és szellemi épséget. edz. vissza a láb belső oldalán át a mellig terjedő felületet. természetellenes szokásoknak hódol (pl. hanem az egész ember az. mint az izolált növé- Egésztest-lemosás nyi részeké. Élénkíti a keringést és a bőr anyagcseréjét. melyek a gyümölcsöt konzerválják. nem ágyban végezzük. fajtái: egésztest-lemosás. sőt gyakran alkalmazza ezeket. A beteg ember megítélésében az egész ember. álló helyzetben. majd fordítva. Ezután a tenyér. széles mozdulatokkal mossuk le a jobb válltól a lábfejig. A természetes életmódban is az egészre. megrohad. A természetgyógyászat egészségtan. Ezen az alapon helyettesíti a Kollath-féle frissgabonapépben a frissen csépelt búza a Birchermüzli zabpelyhet. Az egész gyümölcs tartalmaz növekedési anyagokat (Kollath szerint auxonokat). Agyban fekvőknél először a felsőtestet mossuk le. Egészség: fogalmát nehéz egyértelműen meghatározni. ha a legcsekélyebb mértékben is megsérül. majd hoszszanti. Testi. Aki sok zöldséget eszik. Míg egy ép alma hónapokig tárolható. a hónalj következik. Ebből következik. végül a talpakat mossuk le. így a mandulagyulladás helyi kifejezési formája az általános fertőzéseknek. de csak az egészre való utalással. Aki ugyan természetesen él. a teljes értékű gabonából sütött kenyér sokkal egészségesebb a finomkenyérnél. ellentétben a betegséggel. a hántolt rizs fogyasztása beri-berihez vezet. hogy a kezelés is az egész szervezet kezeléséből kell hogy álljon. Egész kezelések: szemben a részkezelésekkel. Az egész táplálkozásban is jelentős szerepet játszik. Életmódunkat is az egészhez kell viszonyítanunk. az élvezeti szerek fogyasztásának). Ha a beteg állapota engedi. A gyógynövények hatásában is fontosabb szerepet játszik az egész növény felhasználása. A betegségekről való elképzelésben is szerepet játszik az egész. a hátsó részeket. ilyenkor az egész testet kezeljük. nem csak az egyes szervek vizsgálataiból kell kiindulni. de bizonyos káros. Az egészben a természet legfelsőbb harmóniája nyilvánul meg. majd belül folytatjuk. -pályázás.63 nek csak a szervezet egész anyagcseréjét tekintve van értelme. -masszázs. és a bal oldalt. A jobb kézfejen kívül kezdjük a lemosást. nem követi a természetes életmódot. a lokális tünetekben mindig az egész szervezet megbetegedését látja.

mindegyik kád vizébe elektromos áramot vezetnek. majd dunyhát vagy 3 rétegben gyapjútakarót teszünk rá. illetve be kell fejezni.és egy pamutkendő kerül. Meleg vizes tömlőket teszünk a kendőkbe. Akupunktúra Elektromos fürdő: a páciens mind a négy végtagja egy-egy vízzel telt agyagkádba merül. majd újra visszahelyezzük. A forró Schlenz-pólyát fél óra elteltével váltjuk. keresztbe tett gyapjútakaróval fejezzük be a bebugyolálást a felső testen. Ezután a flanelrétegbe bugyoláljuk be a beteget. a szemen túlér. Elektroakupunktúra. A szülést azonnal be kell indítani. A kádak egy speciális vezérlőtáblához kapcsolódnak.Egész test pólyázása Egész test pólyázása: a test nyaktól a lábakig történő bepólyázása. A nedves kendő a vállakra kerül. Egyik felét keresztben az ágyra tesszük. elektroneurálterápia: 1. lehetőleg az arcot is takarja. A nedves fejkendő gyapjúkötésü vagy frottír. melynek se- . Két gyapjútakarót teszünk széltében az ágyra. felsőtest. h°gy az oldalfelületeket is nedvesen tartsuk. a beteg az ágyban levő külső frottírkendőben fekve végezzen utódunsztolást. A továbbiakban frottír vagy egyéb 64 anyagból készült kendővel takarjuk be a beteget. felülről jönnek a gyapjúkendők. nagyobb a nedves kendőnél. hogy a kendőket gyorsan kihúzhassuk. A fejpólya két egymásra tett fejkendőből áll. az egyiket széltében. Egy óra elteltével előmelegített hálóinget adunk a betegre. Kiütés Eklampszia: a terhesség alatt. hogy átmelegedjenek. csak a száj és az orr marad fedetlen.és lábpólyázásból áll. a másikat hosszában. A Maria Schlenz-fé\e forró. így csináljuk a nedves. a takarókat mindkét oldalról fölhajtjuk ezekre. annak vége felé vagy a gyermekágyas időszakban előforduló. hogy tenyérnyi szélességben visszahajtva a nyakra simuljanak majd. két rétegben alkalmazzuk. A széleket aláhajtva. föléjük egy száraz törülközőt teszünk. magas vérnyomással és az epilepsziás görcsökhöz hasonló tünetekkel járó állapot. Mellkasára nedves ruhát rakunk. arra egy frottír. Az ágyba két gyapjútakarót teszünk. Valószínűleg a magzat anyagcseréjéből származó anyagok mérgezik az anya szervezetét. melyet a karok és a törzs közé behajtunk. A külső fejkendő puha gyapjúkendő. A nyakra kis vászonkendőt teszünk. félig kicsavarjuk. A lábbepólyázáshoz először nedves pólyaként vizes zoknit húzunk. 2-3-szor ismételjük ezt. A takarókat itt is fölhajtjuk minden oldalról a beteg alá. a felső. Kétszeres hajtogatással jól záró pólyát kapunk. Gyors bemerítés után kicsavarjuk ezeket. majd a törzs és a lábak bepólyázása következik. A hosszanti gyapjútakaróval először a lábakat pólyáljuk be. A pólyázást a nyakon kezdjük. Két órával a pólyázás kezdete után eltávolítjuk a pólyát és a külső rétegeket. hideg bepólyázást és a száraz pólyázást is. Ezt a kendőt 60-70 °C-os borogatóvízbe mártjuk. Miután a takarók átvették a meleget. kiterítjük őket. Felpólyázásból. amelynek széleit szorosan a beteg alá hajtjuk. Ezután felfektetjük a beteget. vagy száraz kendőkbe bugyoláljuk a végtagot. A pólyázó kendő frottír legyen. mert így jobban tartja a meleget. Ez utóbbinál a nedves kendő helyére száraz vászonkendő kerül. A pólyát csak annyira nyitjuk ki röviden. A kendőknek a nyakszirtcsontig kell érniük. majd fölülről két száraz gyapjúzoknit. Ekcéma: 1. másik felével a bele fekvő beteget takarjuk be felülről. Erre kerül a bevizezett kendő. hogy a gyapjú ne szúrja a beteget. egésztestbepólyázást Schlenz-fürdő helyett alkalmazzuk legyengült betegek lázának kezelésére vagy súlyos akut betegségeknél.

az agyvelő és az agyhártyagyulladás következményei). a só és az ecetvizes ingekre. de egész egyedeket. vagy kádfürdővel. Örökletes alapon az örökítési anyag megváltozása következtében vagy káros környezeti tényezők (élvezeti szerek. lábgőzöléseket. A szerzett elmebetegségek közé tartozik az agylágyulás. a bőranyagcsere. valamint az akut vagy a már lecsengett gyulladások talaján létrejövő zavarok (lázas delírium.és a rövidhullámú kezelést. illetve négykamrás kádak. Acidum picrinum D4. a betegség és a méreganyagok kivezetésének elősegítésével. a koponyából történő levezetéssel. illetve a lábujjak fehérré. illetve ezek láncolata váltja ki a betegséget. hibás vagy elégtelen táplálkozás.és faradáramot használnak. ritkábban alacsonyfrekvenciájú szinuszhullámokat szoktak alkalmazni. Hp. hideggé. A természetes életmódhoz való visszatérés megfordíthatja az elfajzás folyamatát. az emésztés. Megpróbált a testen keresztül hatni a lélekre. Hideg.és alsóborogatásokra. A kezelendő betegségektől függően az áramerősség csökkenthető vagy növelhető.) következtében jöhet létre. többnyire érgörcs következményeként. gyulladásos méreganyagok stb. Elhalás. a rövidpakolásokra. Az elmebeteg viselkedésének kórosságát felismerni nem tudja. gingkófakivonat (tebonin). Gyengeáramot és magasfrekvenciájú áramot. a szifilisz (luesz) késői következményeként. vérsze- . de leggyakoribb a 36 °C-os víz. az alsópólyázásokra. a gítségével 50 különböző ~-t tesz lehetővé galvánárammal és 25 kombinációt váltóárammal. fajokat is. Leggyakrabban galván. a magasfrekvenciájú hullámok közül a hosszú.: Agaricus muscaris D4. szöveteket és szerveket. ezért viselkedése. Elektroterápia: az elektromos áram nyugtató. külső környezetére adott reakciói kiszámíthatatlanok. aszerint. Az áramot elektródákkal vezetjük a testbe. fahamus lábfürdőket. A vér összetételének változása. váltakozó részfürdők. A természetgyógyászat az elmebetegségeket testi betegségek következményének tartja. a végtagok keringésének élénkítésével. Kezelése: fokozó-fürdők. pl. Ezután térjünk át az ecetvizes egésztest-lemosásokra. idegesség. Elfajzás (degeneráció): érinthet egyes sejteket. Kneipp a testi funkciók harmóniájára törekedett a keringés javításával. a víz hőmérséklete 32-39 °C között van. A kádak lehetnek különállóak vagy két-. masszázsok. Már csak azért is kilátástalan győzködnünk az elmebetegeket elképzeléseik lehetetlen voltáról. Nem lehet szép szóval hatni rá. érzéketlenné válnak. ezért kezdésként enyhe kezeléseket végezzünk. Az ujjak. a felső. Egy kezelés 5-40 percig tart. illetve feltartóztathatja azt.65 Elmebetegségek génység vagy bővérűség is okozhatja. A kezelést 2-20 mA áramerősséggel végzik. izgató és melegképző hatásának gyógycélokra való felhasználása. elzsibbadás: az egyes végtagok elhalását. hogy ingerlő vagy nyugtató hatást kívánnak elérni. Nem szabad durván eljárnunk.gy szerzett alapon létrejövő betegségek. Secale D3-6. az agyszövetek elhasználódása mint öregkori kopási jelenség. szénavirág-pakolásokat. mivel környezetükkel szemben rendkívül bizalmatlanok. elzsibbadását keringési zavar okozza. kellemetlen helyzet is kiválthatja a rohamot. Nőknél ez a betegség gyakran az ivarmirigyek csökkent működését jelzi. Elmebetegségek: veleszületett va. Kalamia D2. bár gyakran negatív élmények. enyhe lemosások. légfürdők. érzékcsalódásaikról. A legtöbb elmebetegség azonban az élet során öröklött hajlam következtében lép föl.

Az elhalt végtagot (hideg) meleg. a fehérjék aminosavakra. zsurló. Az alapos rágás és a nyállal való elkeverés nagyon fontos eleme az emésztési folyamatnak. és megkezdődik a zsírok emésztése. Az . Elővitaminok: bizonyos vitaminok növényekben található megelőző fokozatai. később hideg fürdők és locsolások. agyembóliánál a gutaütés tünetei.és a víztaposás Kneipp rendszeres kezelési módszere volt. fenyőtűs fürdők. 1. túl fűszeres ételek vagy gyomor. sápadt. A folyamat során a szervezet emésztő enzimjei a táplálékot olyan anyagokra bontják. az emésztés rendszerezése. Ha ez nem kivitelezhető. Kedvező körülmények között lehetséges a végtagvagy tüdőembólia. A vastagbélben zajló. mivel a betegek nem látják be a kezelés szükségességét. mozgás. Emésztési zavarok: az esetek többségében a helytelen táplálkozás.a szájban kezdődik. Edzés Embólia: (a görög embolein = besodródni szóból): a véráram elzáródása. javarészt baktériumok alkotják. a zsírok pedig glicerinre és zsírsavakra bomlanak. amely során az elfogyasztott táplálékot 66 az emésztőcsatorna feldolgozza. amelyeket a szervezet a bélcsatorna vérerein keresztül felszívhat. a vékonybél enzimjei és a máj által termelt epefolyadék folytatja az emésztést. A bélsár széklet formájában a külvilágba távozik. A vékonybélben a hasnyálmirigy. zsir és levegő is elzárhatja a vér útjait. hideg ecetvizes pályázásokat. a nedves zokni vagy a lábfürdő\t\ezetó'leg hat a fejre. Ehhez igyunk üröm-. egyidejűleg a lábpólyázás. A pépes béltartalom víztartalma a vastagbél utolsó szakaszában felszívódik. rossz közérzetet okoznak.és angyalgyökérteát. Az elmebetegek természetgyógyászati kezelése nehezen kivitelezhető. melyet szilárd. túl sok táplálék vagy alkohol fogyasztása. a koszorúerek elzáródásakor szívinfarktus. valamint a fehérjék bontása. a harmat. A keringészavar következtében hirtelen funkciózavarok lépnek fel. érzéketlen. és fejfájást. Többnyire véralvadékrögről van szó. A nyálban a ptyalin nevű enzim található. Alapos rágás. Csak ilyen formában tudnak a vérbe felszívódni és az anyagcserében részt venni. ahol az enzim tovább bontja azt. A mezítláb járás. Az emésztőcsatornának ebben a szakaszában folytatódik a szénhidrátok. A gyomornedv további enzimeket tartalmaz. Emésztés: az anyagcserét megelőző folyamat. piócakezelést rendelünk el. Végtagembóliánál a végtag jéghideg. baktériumok által végzett feltárási folyamat eredményeként erősen mérgező anyagok is termelődnek. a bélgangréna műtéti megoldása. amely az egyszerű szerkezetű keményítőket bontja.Elővitaminok spanyolkabátra. melyek csak az emberi vagy az állati szervezetben alakulnak át hatékony vitaminokká. tüdőembóliánál légszomj és véres köpet. amelyek a székletürítés akadályoztatása esetén felszívódnak. Elpuhulás: 1. száraz kendővel bugyoláljuk be. Ájulás. Az emésztetlen maradékok bélsár formájában távoznak. 1. ezerjófű-. folyékony vagy légnemű halmazállapotú anyag okozhat. valamely vérartéria ellátási területének kiesése. A megrágott táplálék a gyomorba kerül. A vastagbélben baktériumok is segítik a táplálék lebontását. amelyek a fehérjéket bontják alkotóelemeikre. A zsírsavakat az epesavak vízben oldódó vegyületekké alakítják. A sál. Egészséges alaptáplálkozás.és bélbetegségek okoz- . de gyulladásos góc. abszolút ágynyugalmat. könnyű munka a friss levegőn. A szénhidrátok egyszerű cukrokra. idegen test. Langyos félfürdók.

Szájüreg Ajkak Nyelv Garat (pharynx) Nyelőcső Gyomorszáj (kardia) Gyomor 8. Pszichés problémák is kiválthatják. Az esetleg fennálló gyomor. gyengeség. hányás. a patkóbél. levertség. Hasnyálmirigy 13. hányinger. Vastagbél harántszára (kivágva) 18. a vastagbél a hasüregben helyezkedik el és az ülephez vezet. A gyomor. amely a nyelőcsőhöz vezet. Emésztőcsatorna: a szájüreggel kezdődik. Kezelése: böjt. sótlan egészséges étrend. hasmenés vagy székrekedés. szintetikus hashajtók mellőzése. Tünetei: telítettségérzet. testmozgás. az ajkakkal kapcsolódik a külvilághoz: a szájüreg a garatban folytatódik. ahol a végbélnyálkahártya az ülep külső hámrétegében folytatódik. Szigmabél 20. Gyomorkapu 11. . Máj 9. füszermentes. a vékonybél. Vakbél 15. Epehólyag 10. Féregnyúlvány 16. Vékonybél 14. ugyanis a gyomor a lélek tükre. Végbélnyílás zák. Végbél 21.67 Emésztés Emésztőcsatorna /.és bélbetegségek kezelése. Vastagbél leszálló ága 19. Vastagbél felszálló ága 17. Patkóbél 12.

Ennek a teóriának az alapja az Enderlein-féle kezelés. lényege a megbetegítő formák átváltoztatása veszélytelen alakokká. nyákból. 1. a primitív stádiumba való visszatérés. így a tbc 3 formában fordul elő. a rákkeltő endobionta mint vírus. Zsigeri süllyedés Eozinofília: a fehérvérsejtek egy részének magva jól megfesthető savanyú vegyi hatású eozinnal. Epe: a máj által kiválasztott zöldes emésztőnedv. eozinofíliáról beszélünk. fokozza a gyomorsav elválasztását. természete szerint a gyulladás lehet nyákos. onnan az epehólyagba vagy a nyombélbe jut. Az encián gyökere keserűanyagot tartalmaz. mint vírus. mint bacilus és mint penészgomba (aspregillus niger). értelmeszesedést és sclerosis multiplexet is okoz. izomzata összehúzódik és tartalmát a bélbe üríti. Az epetermelés folyamatos a májban. sötét színű hólyagepe jön létre. a baktériumok és a gombák ugyanazon parazita különböző' fejlődési formái. vagy veszélyt nem jelentő szimbiózisban éle a szervezetben. nélkülözhetetlen a zsírok emésztéséhez. Az emésztés során a bélfalreflexek hatására megnyílik az epehólyag. Az epehólyagban besűrűsödik. baktérium és gomba (mucor racemosus). A tudomány elutasítja az enderleini tanítást. Epebetegségek: az epehólyag működési zavara gyakori. allergiás betegségeknél (asztma. Alhasi betegségek Endothel: a véredények és a nyirokerek finom fedősejtekből (hámsejtekből) álló belső felülete . Bizonyos anyagok elősegítik az epetermelődést. A mutalin nevű anyag az endobionta primitív formáit tartalmazza. Ha ez a szám nagyobb. epesavakból. Fertőző betegségek bizonyos fázisaiban. A parazita stádiumától és hatáserősségétől függ. Bélhurut Enteroptózis: 1. ekcéma) és bélférgesség esetén szokott előfordulni. Enderlein szerint az endobionta nemcsak rákot. colitis.Emphysema Emphysema: 1. ezeket nevezzük eozinofil fehérvérsejteknek. Az eozinofília allergiás túlérzékenységet vagy fokozott védekezési állapotot jelez. koleszterinből. Tüdőtágulás Encián: hegyi növény. Az epe kedvező táptalaj a baktériumok számára. A gyökérbó'l készített alkoholos párlat élénkíti a keringést és fokozza a gyomortónust (gentiana purpurea vagy lutea). az epegyulladás nem ritka betegség. E n d o b i o n t a : Enderlein berlini professzor szerint a vírusok. Normálisan a fehérvérsejtek 3-4%-a eozinofil. vizes vagy gennyes. Agybavizelés Enteritis: 1. 68 Eneuresis: 1. Basedow-kórt. Az epekövesség kedvez a gyulladás kiala- Endometritis: a méhnyálkahártya gyulladása. több fajtája van. Főzetét vagy tinktúráját igyuk. epefestékből. lecitinből. (szerves) organikus és anorganikus (szervetlen) anyagokból áll. melyek a magasabb rendű formákat azokkal együtt osztódva biológiailag leépítik. Az epe a májsejtekből az epeutakra. hogy betegséget okoz-e. cukorbetegséget. Az epe segíti a zsírbontó enzimek működését. ezenkívül jó lázcsillapító. köszvényt. táplálékfelvételkor fokozódik. és az Enderlein által primitív formának nevezett részeket szennyeződéseknek tekinti. hanem reumát. csak éhezéskor csökken. Az epehólyag nyílásánál körkörös záróizom akadályozza az epe elfolyását.

ezerjófü). Epefestékek: a bilirubin és a biliverdin a vörösvértestek színanyagának leépülésekor jönnek létre. a foszfát. Bch. a friss gyümölcs fogyasztása . túl régóta fönnálló elzáródásnál időben mérlegelnünk kell a műtéti megoldás lehetőségét. Kálium chloratum D6 és Phosphoricum D6. illetve az epekő képződését. Sokat mozogjunk a szabad levegőn. Cardus marianus. Ez utóbbiak az epevezetéket elzárva gyakran okoznak epegyulladást. A vizelet sárga színanyaga is innen származik. hogy a tünetekért is az epekövesség felelős. hidegrázás is előfordulhat. Az egyes kövek körül is létrejöhetnek görcsök (epekólika). Podophyllum D2.3 . A kezelés alapja a máj védelme. kitölthetik az egész epehólyagot. Sok embernek van epeköve. újra vörösvértest-színanyagok lesznek belőlük. epekő. ez emésztési zavarokhoz vezet. Meg lehet kísérelni az epekövek kihajtását olajkúrával. duzzadt epehólyag átfúródhat. ha az akut stádium lezajlott. A bélben tovább bomlanak. E p e h o m o k : az epehólyagban keletkezett kis konkrementumok. A gennyes. nem lép fel a sárgaság sem. Colocynthis D3-4. Berberís. Beriberis D 2 . Abban az esetben. az epehomok. Carduus marianus 0. Epegörcsnél: Magnesium phosphoricum D6 és Nátrium sulfuricum D6 váltogatva. A sima izomzat görcséről van szó ilyenkor. Teakúrák (üröm. Fenyegető dudorodásnál. Nátrium choleinicum D 3 . Jobb oldali bordaív alatti hasi fájdalom. a szem ínhártyája (sclera) is elszíneződik. borsmenta. a beteg besárgul. zabszalma). Az epehólyag és az epeutak funkcionális zavarai sokszor járnak görcsökkel. majd a bomlástermékek újra felszívódva ismét fölhasználásra kerülnek. A kövek jelenlétükkel epegörcsöket. Nátrium sulphuricum D6. ha az panaszokat okoz. Atropinum sulfuricum D 3 . Kicsapódhat a mész. vegyünk félfürdőket. Bélfürdők. . kiürítésük minden további nélkül sikerül olajkúra segítségével. a pangás és a görcsök megszüntetése. hogy tudna róla. Nátrium sulfuricum D6. A széklet agyagszerűvé válik. Chelidonium. 1. A koleszterinkicsapódás tiszta koleszterinköveket hoz létre. óránként váltogatva Nátrium sulfuricum D6-tal. anélkül. Láz. naponta több evőkanál olívaolaj. Hp. Ez utóbbi kicsapódásoknak mindig koleszterinmagvuk van. gőzborogatásokat az epetájékra. Podophyllin javasolt tinktúraként és a megfelelő összeállításban. egy bizonyos vérszint elérésekor a bőr. készítsünk felsőtestfél-pakolásokat. így az epekő jelenléte önmagában még nem bizonyítja. ha a gyulladás során nem záródnak el az epeutak. Epekövek: homokszemtől tojásnagyságig nőhetnek.69 kulásának. A növényi táplálkozás. Tegyünk váltakozó borogatásokat a hasra. az epehólyag és az epetájék nyomásérzékenysége.4 . Az epeutak elzáródásánál nem jut elegendő epe a bélbe. nagy fájdalommal. Az epe koncentrálódása elősegíti az epében a kémiai vegyületek kicsapódását. hashártyagyulladás keletkezhet. Ugyanakkor epe kerül a vérpályába és a szövetekbe. az erős fájdalom enyhülésével Ferrum phosphoricum D6. elesettsége és emésztési panaszok jellemzik a klinikai képet. Epegörcsök esetén tegyünk forró pakolásokat (szénavirág. Chelidonium D2. bár ezek valószínűleg minden esetben a máj anyagcsere-betegségét jellemzik. 1. Hidegrázás esetén tegyünk meleg vizes tömlőket a beteg lábára.: Bryonia D3-4. Sárgaság. Csak erős fájdalmak esetén adjunk Epekövek morfint. Az epekövességet általában csak akkor szokták megállapítani.vagy az aszaltszilva-evés biztosítja a rendszeres székürítést.: Ferrum phosphoricum D6. a bilirubin is. A sárga szín csak az epeelfolyási akadály megszűntekor múlik el.

Minden organikus anyag erjeszthető. Erózió: a bőr és a nyálkahártyák felső rétegeinek körülírt hiánya. Enyhe láz. Az erythema következő fokozata a hólyagképződés és a kilyukadt hólyagok esetenkénti nedvedzése. Epebetegségek Epesavak: epealkotókként szerepet játszanak a zsíremésztésben. ellentétben az exoterikával. erős gázképződés. Ez nem következik be mindig. Jellemzői: bőrpír. mechanikus vagy sugáringerek hatására jön létre. baktériumok) szabad oxigén nélkül él. vajsavas. Epilepszia: 1. gyógyföld stb. Kezelése: hideg borogatások. Az igazi tit- . Epekőbetegség. Emiatt a széklet hasmenős. A kalcium(mész-) anyagcserét irányítja. tejsavas és ecetsavas erjedésről szok- 70 tunk beszélni. égő érzés. Epidémia: fertőző betegségek halmozott előfordulása. idővel hámlás. Esoterika: a belülről jövő ébredést hívják így. Epeköves roham: 1. Erythea centaurium: 1. Sárgaságnál a vérben felszaporodva viszketést váltanak ki. Ezt a fokozatot bőrgyulladásnak nevezzük. ezek képesek az organikus kötésben lévő oxigént erjedéssel felszabadítani. Mezei zsurló Erjedés: néhány alacsonyabb rendű élőlény (gombák. zsírszegény étkezéssel előzhetjük meg. Ezerjófű Erythema: a felületi bőrgyulladás legenyhébb formája. majd elhalványulnak. A keletkező anyagoktól függően alkoholos. hasi fájdalmak lépnek föl. Nyavalyatörés Epithél: a bőr és a nyálkahártyák legfelső rétege. A vegetáriánus táplálkozás nem tartalmaz koleszterint. mely csak bizonyos területeken lép fel. mely a kívülről jött értesüléseket jelenti. Kék. almanapok. hashajtók szedése. amelynek jellegzetes tünete a gyűrű alakú vöröses kiütések megjelenése az arcon és a végtagokon. Equisetum arvense: 1. Epithéltestek (mellékpajzsmirigy): 2-2 lencse nagyságú testecskéből álló belső elválasztású mirigy. rossz közérzet kíséri. Kezelése: bélfürdő. 1. A lecitinnel együtt oldott állapotban tartják az epében a koleszterint. világos. Az epekövek eltávolítását meg lehet kísérelni olajkúrával. kémiai. Erythema infectiosum: ártalmatlan fertőző gyermekbetegség. Az epekó'képzó'dést koleszterinmentes. ha nagy mennyiségű emésztetlen szénhidrát kerül a vastagbélbe. akár több országon is átvonulhat a járvány. és itt ennek nagy része a bélerjedésnek esik áldozatul. puffadás. bélöblítés. Kezelése: 1. A fehérjék erjedését rothadásnak nevezzük. bepúderezés. még a Hasmenésnél. illetve kékesvörös színűvé válnak. fontos szerepe van az ideg. Ellentéte az endémia..és izomingerlékenységben. savanyú szagú lesz. amely a pajzsmirigy két oldalán helyezkedik el. Erjedési diszpepszia jön létre. Láz.Epeköves roham epeelzáródásokat okozhatnak. Az epekövesség tehát nem mindig jár epekőbetegségekkel. A kiütések összemosódva girlandszerű képződményeket alkothatnak. A tápanyagok lebontási folyamatai közé tartozik a vastagbélben a bélflóra hatására végbemenő erjedés is. 1.

sűrű és száraz kivonatok.71 kos tanítás annak nyilvánul meg belülről. Tablettákat. akkor a titok az egyén sajátjává válik. Eszméletlenség (kóma): önkívületi állapot. a mérgezések. izlandi és ír moha. Eufória: emelkedett hangulat. ánizs. édeskömény. Az esoterikát helytelenül az okkultizmussal szokták öszszetéveszteni. Keserűdrog-tartalma főleg gyomorbetegségek ellen hatékony. gyulladások). E u p h r a s i a officinalis: 1. mérgezések. nikotin. A hosszabb ideig fennálló kóma mindig súlyos agyi károsodás jele. Egyébként az extraktumok drogok sűrített kivonatai vagy sűrített növényievek. Gyakran jár együtt a nyirokcsomórendszer fokozott reakciójával (lymphatizmus). minden titkos és kimondatlan marad. reflexes védekező mozdulatok. A köpetürítést elősegítik: a mellkasra ható teák. az agybetegségek (daganatok. kojfein. tinktúrák. forgolódás még előfordulhatnak. folyékony gyógyszereket készítenek belőlük. segíti a kezelés . Ilyenek az agyrázkódás. az epilepszia. Szemvidítófű Excretio: mirigyek és kiválasztószervek által végzett külső' kiválasztási tevékenység. a főzetek. Ezerjófű gyógyító erejét. Fontos az alapbetegség kezelése. Míg ez a belső folyamat nem megy végbe. Léteznek vizes. az öntetek és a hideg vizes felöntéssel készített levek. kokain. E x s u d a t u m : gyulladásos izzadmány a szövetekben vagy a nyálkahártyák felszínén és a szerózus hártyával borított testüregekben. súlyos általános megbetegedések (vérmérgezés. melyben az ember a földi élet nehézségeitől megszabadultnak érzi magát. köptetők és a köptető hatású növényekből készült éteri olajok: szappanfű. tüdőgyulladás). aki vágyik a belső ébredésre és képes annak megvalósítására. ópium. Ha ez bekövetkezik. Eufória fellép a legtöbb vízkezelés során. E x t r a k t u m : drogkivonat. Az eufória bizonyos mértékben minden gyógyulási folyamatban szerepet játszik. homloklebenytumorok). a kívánt hatás egy részét képezi az euforizáló hatás. ökörfarkkóró. sclerosis multiplex. Exudatív diatézis: örökletes hajlam arra. heroin) során szokott fellépni. az agyvérzés. hogy a szervezet külső és belső ingerekre kiütésekkel. orvosi ziliz. melyben a beteg nincs tudatánál. A vizes kivonatok közé tartoznak a teák. mozdulatlan. májelégtelenségben és cukorbetegségnél. az anyagcsere-mérgeződés a veseműködés kiesésekor. különösen az élvezeti szerekkel történő mérgezések (alkohol. a fertőzési mérgezések (tífusz. Az euforizáló hatás miatt hozzászokás alakulhat ki ezekhez a szerekhez: az ember keresi azt a jó érzést. jó érzés. martilapu. E x p e k t o r á c i ó : köpet ürítése a légzőszervekből. a forrázatok. nem reagál a környezet ingereire. tüdővész). harmatfű és édesgyökér. amit egyszer már megismert. Egyes központi idegrendszeri (agylágyulás. Ha a kóma nem túl mély. nyálkahártyahuruttal reagáljon. melyet virágzáskor gyűjtenek. Jókedv. Ezerjófű (Erythrea centaurium): tárnicsfélékhez tartozó növény.

léböjtkúra. Az éhség és az általa kiváltott éhségérzet arra kényszerítik az élőlényt. expectorons. fokú ~ esetén Ferrum phosphoricum D6. 14 nap múlva leszűrjük. Natrium muriaticum D6. introvertált (befelé for- 9 . csökkenti az anyagcsere felhasználását. Echinacea 0. A koplalásnál azonban a pozitív lelki beállítottság és annak önkéntes jellege miatt másképp zajlik le a folyamat. az egyén egyre gyengébb lesz. Egyszeri adagja 1-4 g. A teljes bőrfelület több mint 1/3-át érintő ~ mindig életveszélyes. Égési sebek esetén Kalium chloratum D6. Gyomorfekély kezeléséhez is használatos. Először a szervezet felfigyel az éhségre. 3. A koplalás alatti állapot az éhezéssel rokon. lelkileg befolyásolható. Orbáncfűolaj készítése: lenolajba friss orbáncfüvirágokat teszünk. 3. 2. Az éhség lehet teljes. puffadásgátló. és megkezdi a tartalékok fölemésztését. Silicea D l 2 . Besűrített levét (succus liquiritiae) lakriízkéní hozzák forgalomba. A kisebb égési sebesüléseket bekötjük. elszenesedésig. szorítkozhat azonban részterületekre is. lakric (Succus liquiritiae): az édesgyökér fó'zetének besűrítése útján nyerik. Natrium phosphoricum D6.esetén Natrium muriaticum D6. hogy éhségét bármi áron csillapítsa. Arnica D3. Éhség: a tápanyagok szervezetbe bevitelének részleges vagy teljes hiánya. Gyomorfekélyek kezeléséhez napi 20-40 g ~ fogyasztása ajánlott sószegény diéta mellett. A kereskedelemben rúd alakban kapható. moth e c u kor. Bch. köhögést oldó hatású.: Arsenicum D4. fokú ~ esetén Kálium phosphoricum D6.: 1. Édeskömény (Foeniculum vulgar): termése nyugtatólag hat a gyomorfájdalmakra. Elsősegély: tiszta lenolajjal vagy orbáncfüolajjal átitatott ruhákat borítani. Teakeverékben köptetó' hatású. Belsőleg: olívaolaj. belső nyitottság. 2. Édes must: 1. Ha a koplalás első 3 napja alatt a szervezet átállt. Édesgyökérnedv. amelyek végül teljes egykedvűségbe torkollnak. könynyedség lesz jellemző a koplalókra. Ezt az állapotot nevezzük alultápláltságnak. A halál körülbelül a teljes koplalás 45. gennyesedés esetén: Hepar sulfuris D6. részleges éhség jön létre. Ha ez nem elégséges. fokú . Gyümölcslé Égés: 1. A forró folyadékok vagy gó'z által okozott —t forrázásnak nevezzük. E gyógymód krónikus fekélyek kezelésére is alkalmas. az üveget napos helyre tesszük és naponta felrázzuk. varasodás esetén Calcium fluoratum D12. Emellett pszichés karakterbeli zavarok is fellépnek. a teljes bőrfelület felére kiterjedő pedig majd minden esetben halálos. napján következik be. Hp. a szervezet saját anyagait kezdi el felélni. fokú: vörösség. fokú: szövetroncsolódás. genynyesedéskor Kalium phosphoricum D6. fokú: hólyagképzó'dés. elégedettség. Ha a táplálkozás csak részben pótolja a szükségletet. vagy már kiürültek a tartalékok. Koplaláskor az ember különösen érzékeny. Öntetét és éteres olaját használják.E Édesgyökér: a glycyrrhiza glabra (szaponintartalmú) hámozott gyökere.

hogy ha már egyszer amúgy is csökken a tápanyagok értéke a konzerválás során. puffadt. A kémiai anyagokkal történő konzerválás és ételszínezés elvetése valóban jogos. Éhségödéma: a táplálkozás fehérjehiányos volta a vér fehérjehiányához vezet. hogy hízik a beteg.73 dult). A puszta aprítás nem károsítja az élelmiszereket. A friss hús ~-nek minősül. a levek. a gyümölcsök. amíg a fehérjehiányos állapot megszűnik. marha-. Gyakran 2 évig is eltart. Inkább fogyasszunk olyan élelmiszereket. A természetes életmód követői régóta követelik. Ezért utasítja el a színezett élelmiszereket a természetgyógyászat. Akárcsak a böjtölés abbahagyásakor. illetve színezőanyagokat az adott terméken feltüntessék. Élelmiszerek koleszterintartalma: a növényi anyagokban nincsen koleszterin. sajt 5-150. a lisztet fehéríteni szokták azért. amelyeket ipari feldolgozással tettek fogyasztásra alkalmassá.és disznóhús 60-340. Előbb szénhidrátnyákokat és pépeket adunk. Mivel ilyenkor vizet veszít a szervezet. A színezés olyan állapotot utánoz. utoljára jönnek a zsírok. Az is előfordul. kémiailag konzervált vagy fehérített élelmiszer nem természetes. Mivel az élelmiszeripar a modern táplálkozás minden eredményével dacolva ragaszkodik az élelmiszer-színezéshez. A hirtelen nagy mennyiségű étkezés emésztési zavarokhoz vezet. mint természetellenes színezéssel megváltoztatott ételeket! Ez utóbbiak. s az utolsó ödémák is eltűnnek. nem néznek ki úgy.és zöldségtáplálékot. Az —ek a feldolgozás. A következő élelmiszerek 100 grammjában lévő koleszterinmennyiség mg-ban kifejezve: tej 12. így az anyagleépülés ellenére úgy tűnhet. Ezért szüksége van pszichés segítségre is. Élelmiszer-színezés tojássárgája 400-1500. így pl. mint frissen. Élelmiszer-színezés: földrajzi égövünk alatt konzerválnunk kell az élelmiszereket (főzés. Az arc sápadt. Idetartoznak a zöldségfélék. szárnyashús 50-100. hogy a felhasznált konzerváló-. előbb súlyvesztéssel kell számolnunk. bárány. de természetesek. ma már csak a reformüzletekben kapható termé- . belsőségek 190-1600. kívánja-e fogyasztani az így tartósított. Élelmiszer: —ek azok az anyagok. csíraképes és csírázó gabonamagvak és a mogyorófélék. ezután következnek a fehérjék és a tej. melyek a befőzés során ugyan elveszítették a színüket. csukamájolaj 4500-7600. hal 50-100. A kezelés magas tápértékű aminosavak fokozatos beviteléből áll. vaj 180-280. Élelmiszertörvényeink a színezésre és a konzerválásra szánt anyagok számát minimálisra csökkentették. színezett élelmiszert vagy sem. amely nem felel meg a valóságnak. a hőhatás kevésbé értékes tápanyaggá (vö. főként a legújabb tapasztalatok szerint valószínűleg ártalmasak. A színezett. Különösen gazdagok vitaminokban és élettani szempontból értékes anyagokban. állati zsírok 100400. majd gyümölcs. melyek a szervezetre mérgező hatással lehetnek. a főzés és a konzerválás során károsodnak. hogy jobb minőségűnek tüntessék fel. Ennek következtében a bőr alatt és a testüregekben fehérjeszegény szövet közötti nedv szaporodik föl. eltárolás). táplálék) alakítja. legalább ne súlyosbítsuk még a helyzetet kemikáliák hozzáadásával. ill. velő 200 fölött. hogy az élelmiszerek meglévő színét próbálják meg eltávolítani. vadhús 60-170. lassan kell megszüntetni az éhezést az étrend fokozatos felépítésével. ennek következtében azok elvesztik természetes színüket. s kötelezik a termelőket. Az élelmiszeripar állítólag ártalmatlan színezőanyagokkal próbálja meg ezt ellensúlyozni. így a vásárló maga dönthet arról.

a vízbe tegyünk 4 kg melaszt (vagy 1. a főtt ételek. küzd a környezetszennyezés ellen. A Soor is idetartozik. Leggyakoribb közülük a Candida albicans. támogatja. klór. Élesztő: sarj adógombák. melyek a szénhidrátokat alkohollá és szénsavvá erjesztik. furunkulózisban.és auxontartalmú táplálékot esszük. Élesztőfürdő: elsősorban szívbetegeknek ajánlott. vegyi anyagokkal való dúsítása és színezése ellen harcol. ugyanakkor elveti a minőséget és az egészséget károsító tömegtermelést: az élelmiszerek konzerválása. Többnyire a nyelőcső. a gyomor. Amikor körülbelül 3/4 óra elteltével a fürdővíz erős erjedésbe kezd. Eközben vitaminok. Arra tö- . teljes őrlésű gabonából készült ételek. hogy az életerőt erősíti. Célja a táplálkozásunknak a modern táplálkozástudomány eredményeivel összhangban álló megreformálása. Kezelése helyileg bóraxglicerinnel vagy trifenilmetán festékoldatokkal. Gombás megbetegedések. Az élesztőt ezért elsősorban mint B-vitamin. Az ~ maga a természetes gyógyító erő. zöldségfélék. mivel az erjedés ennél alacsonyabb hőmérsékleten nem következik be. friss. H. hőmérsékletét 35 °C-ra hűtve kb. a hús. és keverjünk bele 1 vödör (8 liter) friss sörélesztőt vagy 3/4 kg jól fölkavart sütésre használatos vagy préselt élesztőt. a száj. zsír. a bronchusok.Élesztő kek esetében lehetünk biztosak abban. 20 percig fürödjön benne a beteg. ez azonban jóval drágább). amely minden kívülről jövő támadással megbirkózik a védekezőrendszer segítségével. hogy az élelmiszer-színezéssel számos civilizációs betegség. Különösen ajánlatos bőrbetegségekben. így pl. K. amely az életvitel. egyebek közt a táplálkozás gyökeres megváltoztatását tűzte ki célul a civilizációs bántalmak kivédésére. A kádat töltsük meg 40 °Cos vízzel.és fluormentes ivóvíz. a hüvely. hogy nem manipulált élelmiszerrel van dolgunk. finomítása. auxinok és auxonok keletkeznek. akik a szokásos szénsavas fürdőt nem viselik el. A természetes földművelés és állattartás elterjesztését követeli. 1. A belső kezelést különböző 74 gombaellenes szerekkel végezzük. Fontosnak tartja a természet megóvását. Paracelsus is erre az erőre gondolt. Igényli a betegségek természetes gyógymódokkal való kezelését. Bauer is azon a nézeten van. így pl. konyhasó és a cukor fogyasztásának háttérbe szorítása a természetes étrend javára: gyümölcsök. amikor a „belső orv o s i r ó l beszélt. követeli a természetgyógyászat és a hagyományos orvostudomány egyenrangú elismerését. Életreform: annak a mozgalomnak neve és programja. Életerő: a szervezetünk működését biztosító erő. a rák is összefügg. Napjainkra számos hagyományos orvostudományt művelő orvos.5 kg cukrot. Ne hűtsük le a vizet 30 °C alá. A bőr és a belső szervek is érintettek (Candida mikozisok). fehérfolyást idéznek elő. Ma is erős vagy gyenge természetről beszélünk. A természetgyógyászati kezelés lényege. valamint a kórházak és betegbiztosítók szervezeti átalakítását. a rákkutató heidelbergi professzor. Élesztőgombák: elsősorban a hüvely és a méhnyak gyulladásos folyamatainál szerepelnek kórokozókként. azonos a természettel (Physis) és az ókori orvosok által alkotott vis mediatrix (= öngyógyító erő) fogalmával. kálium-permanganátos fürdőkkel történik. kicsiny élőlények. és ezzel lényegében a régi idők orvosai által emlegetett ~-re gondolunk. védelmét. ezáltal segítve a betegséget okozó zavar leküzdését. a makk és a húgycső betegszenek meg.

A vérpálya beszűkül. vérkeringés javítása stb. É r h á r t y a : a szem ereket tartalmazó rétege. Az érgörcs általános görcsös állapot. a heroin. hogy minden életfunkciót (mozgás. öltözködés. Gyomorürítés. belső mérgezések (húgyvérűség.és fülbetegségek okozhatnak —t. alvás. részjelensége. Kezelése: a kiváltó okot kell kezelni. azt egy nap vissza kell fizetnie. el is záródhat. szexuális élet stb. légzés.kortyonként fogyasztott citromfűteával vagy néhány csepp citromfuszesszel megszüntethető. pihenés. Ilyenek a kokain. amikor teljesítőképessége és regenerálódási képessége a vártnál hamarabb kimerül. fedősejtekből (hámsejtekből) álló szövet. így válhatnak különlegesen elkészített ételek és italok is élvezeti szerré. amelyek magasabb rendű élőlényekben vagy élőlényeken élősködnek. és gyakran hányingerrel együtt jár. üzletei. angina pectoris. később azonban bénítják azt. az ópium. . A nikotin nagyon káros az erekre és az anyagcserére. Hp. Izgalmak. Súlyos zavarokat idéznek elő a személyiséget megváltoztató élvezeti szerek. kóla). romlott ételek. Cerium oxalicum D3. szembeszáll az élvezeti cikkek fogyasztásával. illetve terjesztésük büntetendő. Legtöbbször a gyomor mérgezése okozta károsodásai. tea. Mivel az élősködő léte a gazdaszervezettől függ. a morfium. Érgörcs: az érfalak izomzatának görcsös összehúzódása.) a civilizáció károsító hatásaitól megóvjon. Elvonókúra szükséges. megakadályozza a véralvadást. Hp.: ember az élvezeti szerek fogyasztása során a teljesítőképesség fokozásán és fáradtság legyőzésén nyer. undor. kakaó. élelmiszerüzeme. ezenkívül rákkeltő is. és táplálékelvonással. mely ha ép. melyek a testben a vér eloszlását szabályozzák. vérkeringési zavarok. Élősködő: alacsonyabb rendű kis állati vagy növényi (gombák) élőlények. szem. A természetes életmód az élvezeti szer fogyasztását elutasítja. Émelygés: emésztéssel összefüggő kellemetlen közérzeti panasz. egyensúlyzavarok. Böjt. szokatlan és túlzott mennyiségben fogyasztott élvezeti szerek idézik elő. a hasis. de a központi idegrendszeri zavarok is kiválthatják. Élvezeti szerek: azoknak az anyagoknak a gyűjtőneve. Ér belső felülete: (endothel): finom. az agyi oxigénhiány. Az ~ mozgalmának néhány saját kiadója. Raynaud-féle betegség stb. terhesség). ami az idegeken keresztül vagy az életidegrendszeren keresztül megy végbe. a kevésbé károsak fogyasztását is. Az alkohol kezdeti élénkítő hatása után bénít. Az élvezeti szerek kezdetben izgatólag hatnak az idegrendszerre. Petroleum D6. sértetlen. Idetartoznak az érrendszert és az ingerületvezetést izgató koffein és theobromintartalmú ételek és italok (szemes kávé.: Coccolus D6-10.75 rekszik. amelyek nem a tápszükséglet kielégítésére. A gyomor- ból kiinduló . Különböző okok és szervek válthatják ki. Az élvezeti Secale D2-6. általában vele együtt pusztul el. valamint mérgező hatásokkal károsítják azt. Ezért ez utóbbiak fogyasztása államilag tilos. lazítás. betegségekhez vezet. Éridegek: vazomotoros idegek. hacsak nem tud gazdát váltani. Amit az Éridegek szerek hozzászokást (szenvedélyt) idéznek elő. hanem alapvetően (idegrendszerre gyakorolt) kellemes hatásuk miatt kerülnek fogyasztásra. krónikus fogyasztása súlyos testi elváltozásokhoz. Kezelése: felszálló és váltakozó fürdők. kötőszöveti masszázs. szanatóriuma és reformháza van.

hidegre és fájdalomra érzékeny pontokat. mivel járás közben fellépő vérkeringési zavar erős fájdalommal jár. Az 5 alapérzék mellett beszélünk még egyensúlyérzékről. Vértolulás. a nyelv az ízlelőszemölcsökkel az ízérzeteket. a bőr tapintásérzékelése pedig idegpontokhoz (ún. a hideg. A Wehrli-féle hematogén 76 oxidációs kezelés során. súlyérzékről. a bőr vagy a bőr alatti kötőszövet gyulladásos izgalmánál. nagy érvágáskor maximum 500 ml vért bocsátanak le. Megkülönböztetünk az ereket szűkítő (vasokonstriktor) és az ereket tágító (vasodilatator) idegeket. sajátvér-kezelés). Az érvágás megváltoztatja a vér összetételét és tehermentesíti a keringést. ultraviola sugarakkal kezelik. Érzékcsalódás: 1. Állandó jelleggel fönnáll az értágulat az érfal gyengesége vagy elváltozása okozta aneurizmák. valamint egyes tumoroknál (érdaganatok. Értágulat: az éridegek közvetítésével jön létre pszichés izgalmak esetén (szégyen. amely szerve a belső fül ívjárataiban található. 200. A nyűltvelői érközpont irányítása alatt állnak. Előrehaladott állapotban üszkösödés (gangréna) léphet fel.és a melegérzékelés teljes hiánya vagy csökkenése az érzőidegek megbetegedésénél. húgyvérűség) és részleges vércsere esetén alkalmazzák. Ezek összességéből adódnak öszsze az egyes érzetek. Érzékelés: a környezetünkből érkező ingerek észlelésének képessége. mélységérzékről. a csökkent értékű vér egy részét egészséges vérrel cserélik ki. amelynek segítségével a gravitáció hatásának irányát érzékeljük. az orr a szag-.). amit helytelenül sokszor vérmosásnak neveznek.és lábvégeken. harag stb. tűzfolt). bekövetkezhet vízkezeléseknél is. Álló helyzetben a vérellátás kielégítő és a fájdalom megszűnik. visszeres tágulatok esetében.Érszűkület Az életidegrendszer szimpatikus részéhez tartoznak. Zavarai idegi zavarokra utalhatnak. amely megállásra késztet. A szem a fényhullámokat és a színérzeteket. így pl. a vénás vér kis részét oxigénnel keverik. a bőr pedig a tapintási érzeteket érzékeli és továbbítja az agy megfelelő érzékelő központjaiba. A beteg vére is visszaadható vértisztító kezelés után. Kis érvágáskor kb. a fúl a hanghullámokat. művesekezelés során a húgyvérűségtől megtisztított vért visszajuttatják a betegbe. amely tagjaink egymáshoz viszonyított helyzetéről ad tájékoztatást. a fájdalomérzés. Érszűkület: lábban: dohányzás következtében az érelmeszesedés a normálisnál korábban és fokozottabb ütemben fejlődik ki. Hallucináció Érzékek: a külvilág valamennyi behatását érzékszerveinkkel érzékeljük. Érzékelés. Érzékbénulás: a tapintás. és visszajuttatják a betegbe. méregtelenítés (pl. magas vérnyomás. időszakonként fellépő sántitásban mutatkoznak. Érzékelő' idegek: a külvilág ingereit továbbítják. melegre. 1. Ez utóbbira hibás vérösszetétel esetén kerül sor. Az ízérzékelés a nyelv ízlelőbimbóihoz. ezenbelül megkülönböztetünk nyomásra. agyvérzés. A vérpótlás direkt úton vagy vérkonzerv segítségével történhet. . Jelei először a lábakon. újszülötteknél a kulacsokból. Érvágás: a gyógyítást szolgáló vérvétel. A vért leggyakrabban könyökhaj lati vénából veszik tűvel vagy fecskendővel. főleg a lábfej. Ozonkezeléskor oxigénnel hígított ózont fecskendeznek be (1. többnyire vénából történik. Blix-féle pontok) kötődik.

mértéktelen evés emésztési panaszokhoz. teát. borókakivonatot vagy szárított borókabogyót.és húsmérgezés. . Calcium fluoratum D6 érelmeszesedésnél. csak folyadékot . Étvágygerjesztők: a keserű anyagok. Az étvágytalanság általában a Étvágy gerj esztők beteg természetes reakciója. az ezerjófü. Magnesium phosphoricum D6 vagy C12 vérszegénységben és általános gyengeségben. illetve romlott ételekben baktériumok által termelt toxikus anyagok okozzák.adunk. Kalium sulphuricum D6 teltségérzés esetén. puffadáshoz vezet. 1. teák. a komló termése külön vagy keverékként. a kálmusgyökér. kagyló. botulizmus. Natrium sulphuricum D6 puffadás és Natrium phosphoricum D6 böfögés és túl sok gyomorsav esetén.77 Ételmérgezés: a természetben előforduló mérgező. Együtt jár az emésztőnedvek termelésének fokozódásával. Étvágy: az éhség által kiváltott evésre serkentő inger. az ürömgyökér.: Kalium phosphoricum D6. kivonatok formájában alkalmazzuk őket. gyümölcslevet .és zellerlevelet. mely gyógyböjthöz vezet. Váltakozó fürdőket. zuhanyozást ajánlunk az anyagcsere élénkítésére. Cseppek.vizet. az enciángyökér. Étvágytalanság esetén koplalni hagyjuk a beteget. kortyonként keserűteát (1. A rendszeres székürítést beöntéssel biztosítjuk. keserűanyagok) adunk. mely normális esetben a táplálékfelvételt szabályozza. Tartós étvágytalanságnál keresnünk kell a háttérben rejlő okot. Bch. hal-. Ilyenek a füstiké. Az étvágyon fölüli. Retek.

tésztásan megdagadnak. Gennyedés esetén gyógyföldes pakolás. comblocsolást. Az olcsó ~. Hp. gyümölcslevek vagy gyümölcsök hozzáadásával és fagypont alá történő hűtésével készült édesség. Érösszehúzódás vezet a vérátáramlás elégtelenségéhez. Ferrum phosphoricum D6-tal váltogatva. hólyagképződés vagy szöveti elhalás következhet be. Atheroma Faggyúmirigyek: 1. A szemhéj és a szájzug lecsüng. lehűlés következtében keletkezett reumás gyulladás okozza a kórképet. Kezelése: aktív meleg előidézése gyakori hideg vizes lemosásokkal. a beteg nem tud csücsöríteni. Helyi fagyás esetén csak nagyon lassan történjen a felmelegítés. a kötőszöveti masszázs. Hasznosak a forró szénavirág vagy lenmagzsákok. traumák után Arnika D3-6. Bch.vagy zsurlófürdő. a masszírozás. kékesvörös. Casticum D l 2 megfázás után. duzzanat. kamillás vagy farkasalmás lemosások.: Aconitum D3. Az arcideg gyulladásánál a központi idegrendszer magvának bevérzésekor (agyvérzés) többnyire az arc egyoldali bénulása következik be. . félfürdőt. meleg fenyőtűs fürdőket hideg locsolásokkal. valamint kiegészítő kezelésként egésztest-lemosásokat. Vörös. A szervezet általános lehűlésénél mielőbb intenzív melegítésbe kell kezdenünk. amelyet a kiskereskedelemben forgalmaznak.: Ferrum phosphoricum D6. viszkető foltok. Hypericum D3-6. majdnem mindig csak pótanyagokból és mesterséges kémiai színezékekből készül. az orr gyulladásai is átterjedhetnek rá.F Facialis p a r e z i s : az arcideg bénulása. ismétlődő hideginger hatására is fellépnek.: Abrotanum 0-D2. az elektroterápia is. Rhus toxicodendron D4-10. Silicea D6. Kezelése: forró vagy váltakozó tölgyfakéreg. ezáltal az egészséges testből próbáljuk melegíteni a lehűlt részt. Ruta graveolens D l . A rágás és a beszéd nehezített. Faggyúdaganat: 1. Többnyire megfázás. Hp. Ferrum phosphoricummal óránként váltogatva. Bch.3 . Mivel a baktériumok fagyasztással nem pusztíthatok el. Fagyási hólyagok: gyakran már csekély. az orr és a szájzug közötti ránc kisimul. A hideghatás erejétől és időtartamától függően kékesvörös elszíneződés.: Kalium phosphoricum D6. Calcium sulfuricum D6. tojás. Mivel az ideg az ékcsonton az orr közelében húzódik. A keringés javítása. ami gennyes hólyagocskák képződéséhez vezet. A fagyási hólyagokat és az érkárosodásokat helyileg váltakozó fürdőkkel és a keringés élénkítésével kezeljük. napokkal később jelentkeznek ezek a tünetek. Fekélyesen széteshetnek. Agaricus muscaricus D4. Gyakran a hideghatás után csak órákkal. Fagyás: a test lehűlése hideg hatására. Meg kell kísérelnünk hóval vagy hideg vízzel dörzsölni a fagyott részt.: Kalium phosphoricum D6. Kneipp gonoszolajjal való bekenést javasol. Kalium phosphoricum D6. Bch. Bőr Fagylalt: vízből vagy tejből cukor. Kalium phosphoricum D6. Acidum nitricum D3. Petroleum D3.

Pistyan-iszap stb. szürkülettől reggelig (sötétben) egyáltalán nem vagy csak nagyonrosszul lát. nem hideg leöntésre.79 a nem kellő tisztasággal és nem megfelelő minőségű víz felhasználásával fagylalt bélfertőzéseket készített (salmonellózis) Fehér fagyöngy Farkasvakság: a látóbíbor-képződésben beállott zavar. Farádkezelés: lés. A vérkeringésre hat. Porított alakban menorrhagia esetén vérzéscsillapítóként. húzó. félelemérzettel társulhat. ezért vitaminokban dús étrend fogyasztásával kezelhető. Amennyiben izgatószerekkel (koffein. cola) küzdenek ellene. ájulással. Csökkenti a vérnyomást. Egy lábfürdőhöz néhány marék fahamut és több kanál sót tegyünk. reumatizmusban és anyagcserebetegségeknél. hosszabb időn keresztül okozhat. a pajzsmirigy túlműködése. Farkasalma (Aristolochia clematis): virágos gyógynövény. Bizonyos testi (vérszegénység. Fájdalom: bizonyos idegek által az agynak közvetített testi és lelki fájdalomból tevődik össze. ezt tesszük hozzá a fürdővízhez. Némely teóriák szerint a ~-ot bizonyos anyagcsere-végtermékek idézik elő. A fájdalom a természetes vészjelzés. A fájdalom csillapítása a fájdalomérzet kiküszöböléséből és a kiváltó okok megszüntetéséből áll. nem tanácsos ellene küzdeni. Evésre megszűnnek a panaszok. A gyomor és a belek túlzott lehűlése is előidézhet zavarokat (gyomor.és érzésbénulásban zott ingerkezelés. 60 voltos váltakozó árammal történő kezeMozgás. lüktető. Ezeket az elméleteket nem lehet bizonyítani. Az anyagcsere és a belső el választású mirigyek tevékenységének serkentésére 3-6 g- . Fangó: vulkáni eredetű ásványi iszap. tompa vagy éles. Eifel-fangó. A természetes életmódnak megfelelően engedni kell neki. hiánybetegsémelangek) és lelki zavarok (neurózisok. amelyet hideg leöntés követ.és bélhurut). sajgó. A fáradtság kialakulásáért valószínűleg a vegetatív idegrendszer a felelős. illetve a lábakból történő kivezetésre adjuk. A meleg fahamus sós fürdőt többnyire a lábak felmelegítésére. Fahamus sós fürdők: a fahamut keményfa (tölgyfa) égetésével nyerik. alvási zavarok léphetnek fel. A beteg nappal jól. anyagcserezavarok. ideiglenes vagy visszatérő. agybetegségek. egyébként pedig konyhai fűszerként alkalmazzák. tartós. Fahéj (Cortex cinnamomi): a Ceylon szigetén élő fahéjfa fiatal hajtásainak kérge. égő. Pakolásokhoz és iszapfürdőkhöz használjuk gyulladásoknál. Főzete külsőleg gennyes sebek és fertőzött fekélyek kezelésére alkalmas. Fáradtság: a test és a lélek pihenési szükségletét jelzi. mert ilyen anyagokat mindmáig nem sikerült kimutatni a szervezetben. Fehér fagyöngy (Viscum album): gyógynövény. Leggyakrabban A-vitaminhiány okozza. szaggató. véd az érelmeszesedéstől. a gyomor idegeinek izgalma szokatlanul heves táplálékfelvételi vágyat válthat ki. Lehet szúró. Farkasétvágy: cukorbetegség. amelynek következtében a beteg szürkületben nem képes megkülönböztetni egymástól a sötétebb árnyalatokat. alacsony frekvenciájú 4 0 alkalma- kólia) jelenlétére is utalhat. nyomó. Egy-egy alkalommal segíthet egy jó forró fürdő. Ez fejfájással.

húsos étrendnél 2 g/kg fölött is lehet. vitaminokban és auxonokban gazdag táplálkozásnál enynyire alacsony a fehérjeszükséglet. testi és idegkimerültség lehet. leveleket és gyümölcsöket. a tojásban és a húsban.6 . Fehérjehiány: vonatkozhat a bevitt fehérje mennyiségére és minőségére is. csak egyfajta gyümölcs vagy zöldség fogyasztása nem tekinthető vegetáriánus táplálkozásnak. és saját fehérjék lesznek belőlük. Az emberi és az állati szervezet kevés aminosav előállítására képes.: Aesculus hippocastanum D2. szinte minden aminosavat a táplálékkal kell bevinni ezekbe a szervezetekbe. füszermentes étrend. Ez utóbbiak szenet. folyás): majdnem mindig hüvely. Kezelése: egészséges. hideg ülőfürdő és combleöntés váltakozva. naponta félfürdők. oxigént és nitrogént tartalmaznak. 1. Hús. Alumina D6-12. mert csak a bevitt fehérjéből lesz újra fehérje. de nem minden aminosav található meg a növényekben. Lilium tigrinum D2-3. felsőtestlemosás. elsősorban húsos táplálkozás esetén a legmagasabb. nem minden aminosavai tartalmazó fehérjével történik. hogy a szigorú vegetáriánus kvalitatív fehérjehiányban fog szenvedni. hidrogént. Állati fehérjék fogyasztásánál nő a fehérjeszükséglet. Fehérfolyás (Fluor albus. Székletrendezés szükséges. Mennyiségi hiányról beszélünk. Fehérje: az élet alapvető építő. Arsenicum D 4 . ezek keresztüljutnak a bélfalon. minőségi hiányról. melyeket a természet felkínál. a zsíroktól és a szénhidrátoktól. Kálium phosphoricum D6. Ez a napi minimális fehérjemennyiség felnőtteknél 30 g. élesztő. nagyrészt növényi táplálkozás esetén a fehérjeoptimum l-l 1/2 g/kg. Meleg zsurlós vagy tölgyfakéreg ülőfürdők hideg lemosással. A természetben előforduló fehérjék kb. amelynek fogyasztása során a legjobb hatást érjük el) különböző fehérjemennyiségeket szoktak megnevezni. a különböző gyökereket.vagy méhgyulladás jele. Belsőleg: árvacsalán virágjából. megfázás. attól függően. Ennek kiváltó oka fertőzés. Az aminosavak. 1. Fennáll tehát annak a veszélye. milyen a táplálék összetétele. A nitrogéntartalom különbözteti meg a fehérjéket a többi organikus tápanyagtól. Jodum D3-4. pl. Ha nem akarjuk arra kényszeríteni a szervezetet. Egészséges. libapimpóból készült teák. Az aminosavak nagy része növényi eredetű.1 0 . hanem a fogalomhoz ragaszkodva állítja össze. a szójában. hogy saját fehérjéit használja fel. hideg lábak elleni kezelés. tiszta váladék később egyre inkább nyálkás-gennyessé válik. ha étrendjét nem ésszerűen. a tejben. akkor is csak rövid ideig.és tápanyaga. Esetenként a hüvely és a méh környéke fájdalmas. A kezdetben nyálkás. hideg láb. Gombás betegségek. Kreosotum D4-6. Méhgyulladás. Az emésztés során a fehérjék aminosavakra bomlanak. 1. melyekre a szervezetnek saját fehérjéi fölépítéséhez szüksége van. 30-féle aminosavból állnak. Változatosan kell öszszeállítanunk a vegetáriánus étrendet. Fehérjeoptimumként (az a mennyiség. csak a krumpliban. ha a fehérjebevitel a fehérjeoptimum alatt van. nem találhatók meg minden növényben. A krónikus lefolyású esetek legtöbbször panaszmentesek. Graphites D6-12. Pulsatilla D 3 . Hp. Csak így képzelhető el olyan tisztán vegetáriánus . a tejtermékekben. ha a bevitt fehérje nem teljes értékű. Csak tiszta növényi táplálkozás esetén. Az egyoldalú táplálkozás. Agyékgöngyölés.Fehérfolyás ot forrázat formájában vagy friss preparátuma fogyasztandó. naponta be kell vinnünk egy bizonyos fehérjemennyiséget. Táplálékunk 80 egy része fehérje kell hogy legyen. zsurlóból. Öblítést csak erős folyás esetén alkalmazzunk.

vízben járással. gilisztaellenes kúrákhoz használatos. író) biztonsággal kivédi ezt a veszélyt. Túl nagy adagban görcsöket idézhet elő. Calcium phosphoricum D6. melyek kizárólagos fogyasztásával harmonikus vegetáriánus étrend nem képzelhető' el. gyulladásos folyamatok.és élvezeti szerek méreganyagai stb. Kalium phosphoricum D6. alsólábszár-borogatással. Hp. félfürdővel. szem-. comböblítéssel. köhögésre jó. Fogyasztása semmiképpen sem ütközik a vegetáriánus szemlélettel. ülőfürdővel. Fehérjevizelés: 1. Fokozza a tejelválasztást és élénkíti a menstruációs ciklust.és comböblítéssel. Hosszú . érgörcsök.: Ferrum phosphoricum D6. vadon nőtt zöldségféléket is fogyasztanak. az étrend szabályozása. köszvény. Gelsenium D3-6. keringési zavarokhoz. Nux vomica D4—6. Agyban fekvő betegek esetében éjszakára ágyékborogatással. vízkóros ödémához vezet. Túl kevés fehérje fogyasztása súlyos növekedési zavarokhoz. Sok mozgás a szabadban. Silicea D12. esetleg ezt bevezetőén böjtölés. betegségekhez.81 táplálkozás. A helyes táplálkozás sohasem fehérjehiányos. A tojásról hasonlóképpen vélekedhetünk. Háromszögletüre hajtogatott kendőt a homlokra helyezve két hosszabbik szárát hátul keresztezve a kendő két végét a homlokon feszülő kendő alá tűrjük. Fejfájás: többféle oka lehet. májbetegségekben. Silicea D6-12. Glonoinum D6. Elvezetés a fejtől: meleg lábfürdő hideg térd. Natrium phosphoricum D6. harmatos fűben járással. míg sikerül a fehérjehiányos táplálkozás következményeit kiküszöbölni. Belladonna D3-6. Calcium phosphoricum D3-6. Ignatia D6. Por alakban napi 4 got fogyasszunk. nedves zoknival. Hideg fejborogatás. A szigorú vegetáriánusok elutasítják a tejivást. Magnesium phosphoricum D6. táplálására szolgál. termesztett fajok. reuma. hogy az általunk fogyasztott növények kultúrproduktumok. Natrium muriaticum D6.és menstruációszabályozó. ha csak tehetik. mezítláb járással. Adagja 1 te- Fejborogatás áskanál 1 csészére számítva. Kalium chloratum D6. Beh. forrázat formájában. fül. mely a növényevők tenyésztésére. Természetes szemszögből nézve azonban a tej speciális mirigy által kiválasztott táplálék. agynyomás. Spigelia D3-6. Gondoljunk arra.és agybetegségek. A kezelés a kiváltó okoktól függően sokféle lehet.). Fehér üröm (Artemisia absinthium): teavagy tinktúraként. Fokozza a gyomornedvképződést. Az agyi vérkeringés zavarai. Fejborogatás: a koponya borogatása az arc kihagyásával. A tejfehérje rendszeres fogyasztása (túró. amely nem vezet fehérjehiányhoz . anyagcsere. gyakran évekig tart. az altest nedves ledörzsölésével. mérgezések (baktériumok.ezt generációk hosszú sora bizonyítja. Fehérvérűség: 1. Colocynthis D3-6. vagy naponta többször igyuk a belőle készült főzetet. Széklet. aludttej. Albuminuria Fehér pemetefű (Marrubium vulgare): asztmában. Az idegrendszer túlterheltsége. váltó lábfürdővel. szívizom-károsodáshoz.: Aconitum D3-6. Az igazi vegetáriánusok. Pulsatilla D3-5. A testi és a lelki kondíció hanyatlik. illetve más keserű és aromás fűszerekkel keverve élvágygerjesztő hatású. bénulások esetén. Leukémia Fehér zászpa (Veratrum album): mérgező. légzőgyakorlatok. Törzsgyökerének tinktúrájából 5 cseppet adunk fájdalomcsillapításra. orrgyakorlatok.

a bal fül és a homlok érintésével egyre szűkülő spirális alakban a fejtetőig vezetjük a vízsugarat. Az öblítés után a ha- Fejöblítés: a vízsugár vonalvezetése Fekély (Ulcus): a bőr és a nyálkahártyák felületi rétegének a fedősejteknél mélyebbre hatoló szövetpusztulása. a beteget előmelegített ágyba fektetjük. de ne tartson túlságosan hosszú ideig. a gőzölést az arc lemosása. majd a fent leírt útvonalon a kiindulópontba visszavezetjük. fürdők és pakolások zsurlós.Fejfényfürdő 82 jat és az arcot gondosan megszárítjuk. Kezelése: koplalás. szénavirágos. farkasalmás és görögszénás fűzetekkel. nyers koszt. a gyógyító gyulladás elősegítése. Esetenként erős középfülgyulladásnál. A müvelet 1/2 percnél tovább nem tarthat. villanyégőkkel (40-45 °C) ellátott bura segítségével. Háton fekvés. mert legyengüléshez vezet.vagy gyapjúkendővel. a hajas fejbőr vonalában. ritkán alkalmazzák. hajúak a hajukat nedvesítsék meg és száraz kendővel kössék be a fent leírtak szerint. ha ettől eltekintünk. és egyidejűleg erősíti a hátizomzatot. Mivel kellemetlen eljárásnak számít. felső testöblítés vagy teljes lemosás követi. ha a hason fekvés nem alkalmazható. és az edényt lassanként kinyitjuk. látóideg-sorvadásnál és fejbőrekcémánál alkalmazzák. . Melléküregi gyulladások. Gőz). a jobb fül mögül kiindulva. Fekvőkúra: a vérkeringés és az anyagcsere tehermentesítésére. gyümölcskúra. Amennyiben a gőzölés helyi izzasztó hatását is hasznosítani akarjuk. Fejgőzölés: egy székre vagy zsámolyra zárt edényt helyezünk (1. A fekélyes terület rossz keringése. valamint lehetővé tesz valamilyen foglalatosságot. A beteg mezítelen felsőtesttel az edény fölé hajol. kamillás. Rollier alkalmazta magaslati napkúrája során. A kezelést követően ügyeljünk a haj gondos megszárítására. lehetőleg a szabadban. itt néhány másodpercig egyenletesen folyatjuk. Fejfényfürdő: meleg levegővel végzett kezelés egy a fejet körülvevő. hallójárat-. A szemeket vattacsomók felhelyezésével védjük. esetenként 20 perces kezelés javallott. Kerüljük a felfekvést és a lehűlést. valamint az alapbetegség általános kezelése. kémiai és fizikai ingerek (savmarás). A megfelelően elhelyezett párnákkal támogatott hason fekvés meghosszabbított ágyban mozgást enged könyökléskor. ellenkező esetben nedves kendőt alkalmazzunk. sérülések egyenként és együttesen is fekélyt hozhatnak létre. illetve középfülhurut és középfülgyulladás esetén naponta több alkalommal. Fejét letakarjuk egy len. A beteg a kiáramló gőzt orrán vagy száján át mélyen belélegzi. Fejöblítés öntések. Tbc-s fekély éknél dióleveles főzet javasolt. Iszappakolások. A szervezet gyógyerejének élénkítése végett rendkívül fontos a fekélyes terület keringésének javítása.

de eközben a gerincoszlopot sohase érje közvetlenül a vízsugár. és teljesen a gyógyításnak szentelte magát. a kézfejen át a vállig és a belső oldalon viszsza. Erdmann Leopold Emánuel (1856— 1926): evangélikus teológus volt.: Arnica D3. a mell. hónalj. bal kar és hát kerül sorra. Lassan a mellkas jobb oldaláról a hátra irányítjuk. Echinacea-kivonattal készült borogatás. Közben a lélegzet akadozásának elkerülése érdekében a pácienst mély lélegzetvételre szólítjuk fel. Hp. Lahmann. kézzel védjük a hajat). majd 4-5 hosszanti simítással a mellkas. A rövid begöngyöléssel egyező javallatok esetében. a jobb kar alatt áttérés a bal kar belső oldalára. hát. Bőrápolás. férfiak esetén körvonalakat. tenyér és kar belső felületén hónaljig. Jürdők segítségével megakadályozható. Kneipp. Kissé gyengébb hatású forma. azokon a testrészeken alakulhat ki. Silicea-balzsam stb. és a háton széles sugárban folyatjuk le. különben a fejet magasra tartva. 1. a mellkasi szervek vérellátását javítja és a fejtől elvezető hatása erős. Sorrend: jobb kar. Begöngyölés. A sorrend: jobb kar belső oldalán a vállig és megszakítás nélkül a külső oldalon vissza a kézig. Felsőtestlemosás: a felsőtestet érinti csípőmagasságig. néhány szemeszter természetgyógyászatot és orvostudományt hallgatott Berlinben. mindkét kart beleértve. melyben az iszapkezeléseknek. Kemény matrac helyett vízpárnákat alkalmazzunk. Felsőtestleöntés: a felsőtest öntözése. Rendkívüli tehetsége volt a gyógyításhoz. A felsőtestet lemeztelenítjük. akik hosszú ideig ágyhoz kötöttek. ott fel a hónaljig. A kialakult ~ esetén a sebgyógyulást eló'segíti a farkasalmafó'zettel. A bőrpír megjelenése után a vizestömlő lefelé veze- . mint az alsó begöngyólésnél. A hajat óvjuk az átnedvesedéstől (nők fürdősapkával. Kuhne és Just befolyása alatt átfogó természetgyógyászati módszert fejlesztett ki. Lassan körözve a hátat jobb. pakolásoknak. Felke. Tehermentesíti a szívet. 1915ben bekövetkezett haláláig Sobernheimben dolgozott. Felsőbegöngyölés (Kneipp): 2-4 rétü.83 Felfekvés (decubitus): a felfekvés azokat a legyengült betegeket veszélyezteti. majd áttérve a mellkasra. nyak és karok bevonásával. has és törzs két oldala következik. ezért abbahagyta a lelkipásztori tevékenységet. iszapfürdőknek különösen jelentős szerepet juttatott (iszapos pap). A kendő megfordítása után a nyak. Felke híres szemdiagnoszta is volt. nőknél nyolcasokat írunk a vízsugárral. A kendő bel- Felsőtestleöntés Felsőtestlemosás ső részét kifelé fordítjuk. ahol a kiugró csontokat csak kevés szövet védi. A karleöntésnél alkalmazott állásban. Rendszeres lemosások. a felsőtestet és a hasat a hónaljtól térdig fedő bepólyálás. majd bal oldalán végigöblítjük.

amelyet párolással sűrítve nyerünk. a fertőzés bekövetkezhet érintéssel. a légutak. a gége és hangszálak megbetegedései esetén. amire szükség van a lázas reakció létrejöttéhez. A betegség kitörése előtti nem specifikus jeleket prodromális tüneteknek nevezzük. A fertőzéskapuból a kórokozók bejutnak a véráramba és onnan egyéb szervekbe is (vérmérgezés stb. Külön törvények és rendeletek szabályozzák a nálunk nem előforduló. Rendkívül erős helyi hatást gyakorol az öntözött felületekre és a mélyebben fekvő tüdőre. a trichinosist. 84 varcsípéssel. miután a fenyőtű éteres olajának nagy részét már egyéb célokra fölhasználtuk. még az egyes betegségeknél. gyermekágyi láznál. takonykórnál. Gyakori a lázas reakció. a vérhast. a váltólázat. mellhártyára és szívre. veszélyes betegségek felléptét is.és lépduzzanat). a difiériát. veszettségnél. hogy a betegséget eljuttassa a krízisig. Kneipp szerinti előállítását 1. ártalmatlanításából. a leprát.és a nemi szervek lehetnek. bakteriális élelmiszerfertőzésnél. a keringési és a nyirokrendszer izgalma (nyirokcsomó. a Salmonella-járványt. a sárgalázat. A fertőzés időpontja és a betegségtünetek megjelenése közötti időtartamot hívjuk inkubációs időnek. így a kolerát. vérhasnál. Minden gyanús esetet. a kiütéses tífuszt. tüdőtuberkulózis) esetén a .alkalmazására csak enyhébb hatású öblítésekkel történő megfelelő előkészítés után kerülhet sor. A vérerek túltelítettsége vagy vérzési hajlam (artériák megkeményedése. 1. erőteljesen élénkíti a légzést és a vérkeringést.). tüdőtágulás. a fertőző agyvelőgyulladást. vérhasnál. A fertőzés kapui a bőr. asztma. a veszettséget. mellhártyagyulladás. a gyermekágyi lázat. táplálékfelvétellel és ro- . hegképződés.Fenyőtűkivonat tésével fejezzük be a leöntést. a húgy. fertőző agyhártyagyulladást. állhat a behatoló baktériumok vagy mérgeik elpusztításából vagy azok szövetekben és nyirokcsomókban végbemenő betokosításából. gyermekbénulásnál. Javallatok: a tüdő és a felső légutak hurutja. a skarlátot. a lépfenét. Fürdőbe téve nyugtató és enyhe bőrizgató hatású. Növényi levek. lépfenénél. minden megbetegedést és minden halálesetet 24 órán belül jelenteni kel! tífusznál. Fertőző betegségek: a fogékony emberi vagy állati szervezetbe alacsonyabb rendű élőlények által előidézett betegségek. tüdőtuberkulózis (ha nem áll fenn vérzési hajlam). Salmonella-fertőzésnél. Mivel a fertőző betegségek többnyire járványként (epidémiásan) terjednek. Az alapkezelés a lázkezelés. a trachomát. belégzéssel. A gyógyulás ezeknek a védekező rendszereknek a segítségével történik. de a lábakban (visszerek) vagy a hasüregben fellépő pangások esetén is. hogy a szervezet minden erejét felszabadítsa. a nyálkahártyák. a bakteriális élelmiszer-fertőzéseket (botulizmust). a tífuszt és a Weil-féle betegséget. melynek célja. a takonykórt. az ellenük való védekezés hatóságilag szervezett. tularemiánál és tuber- A felső leöntés sugárvezetése férfiak és nők esetében Fenyőtűkivonat: fenyőtű vizes kivonata. a tápcsatorna. a tbc-t. agyhártyagyulladásnál. a szamárköhögést. koncentrációtól függően. valamint a Németországban előforduló Bang-kórt. a maláriát. Fejtől való elvezetés. a pestist és a himlőt. a papagájkórt. a tularémiát.

Vesekőoldásra és köszvény gyógyítására belsőleg alkalmazzuk. szorosan összefügg az életfunkciókkal. Bch. A gyógyító egyik legfontosabb feladata. Egyszeri adagja 1-2 g frissen vagy kivonatban. hogy megszüntessük. A többi fertőző' betegségeknél csak a felismert betegséget és haláleseteket kell jelenteni. a lábak. minden kórházi felvételt és elbocsátást. hogy maguk betegek lennének. puffadásnál. a hányás. aki a beteg ápolásában. Az élettől való félelem nem szüntethető meg. A hővesztés elkerülése végett félfürdő közben fennhagyjuk ingünket. Rövid érösszehúzódás után reaktív melegedés lép fel. Félgőzfürdö . a lakás tulajdonosa és a halottkém. Ferrum phosphoricum D6 az agy vértolulása esetén. Jelenteni kell minden lakáscserét. Levezető nyavalyatörésnél. A meleg félfürdő a teljes melegfürdőt helyettesítheti.: Kálium phosphoricum D12. Utána gyorsan öltözzünk fel és mozogjunk. Basedow-kórban. és fürdés közben segítőnk felsőtestlemosást. a gyomorszorulás. Ezenkívül be kell jelenteni azokat is. a keringést és az idegrendszert alacsony vérnyomásnál. Hp. Félelemérzet: gyakran lép fel angina pectoris és légszomj esetén.és bélbetegségeknél. a gyomorpanaszok nagy része is tudat alatti félelmekre. gondozásában részt vesz. májduzzanatnál. Magnesium phosphoricum Félgőzfürdő D6 szívszorításban. a tífusz. Segítség nélkül 6-10 másodpercig tartson a fürdő. lelki élményekre vezethető vissza. A jelentésre kötelezett az orvos. bélrenyheségben. A melegedő félfürdőt az alsó végtagok köszvényes megbetegedésénél alkalmazzuk. Pulsatilla D4. Félelem: nincsen élet félelem nélkül. Ajánlott még gyomor. Festőbuzér (Rúpia tinctorum): gyökerét ősszel gyűjtjük. Félgőzfürdő: ugyanúgy készítjük elő. székrekedésnél. valamint izzasztásra.85 kulózisnál. Az elsápadás. keringési és tüdőbetegségeknél. állatgondozásban az illetékes hatóságoknál kell jelenteni.: Sulphur D6. nőknél méhsüllyedésnél. A félfürdő edz. A keringési zavarok. a Salmonella-fertőzés. mint a teljes gőzfürdőt. a hasmenés. erősíti a medenceizomzatot. a szívgörcs. a remegés csak néhány példa erre az összefüggésre. Külsőleg fekélyeket kezelünk vele. a szívdobogás. hogy segítse a beteget az élettől való félelem legyőzésében. bepólyázott felsőtesttel. A foglalkozási fertőző betegségeket az egészségügyben és az állattartásban. Végezetül szárazpakolás következik. azzal a különbséggel. a bakteriális élelmiszer-fertőzések vagy a vérhas kórokozóit hordozzák. anélkül. a házfelügyelő. Le kell győznünk. köldökig. akik. az ájulás. A félelem a lét része. álmatlanságnál. locsolást vagy felsőtestledörzsölést végezhet. segítséggel néhány percig. Nux vomica D4. melankóliában és lidércnyomásnál. vagy fölhúzhatjuk a magasba. a hasüreg és a belső szervek vérátáramlása javul. mindenki. de nem is cél. Félfürdő: a test alsó részét merítjük vízbe. ha azt valami okból nem tűri a beteg.

Féloldali bénulás hogy a takarók itt csak derékig érnek. agyi keringési zavar esetén az egyik oldali összes rostban megszakadhat az összeköttetés. A vérben általában megnövekszik az eosinophil leukociták száma. a bal oldali agyfél érintettsége jobb oldali bénuláshoz vezet és fordítva. Minden esetben fontos a hashajtók és tisztító eljárások alkalmazása. Fényvédelem: a szem fényvédelme. karottát. Tökmag. Féregkúra: a kúra a diétás módszereket összekapcsolja olyan szerek adagolásával. fehérje. Galandféreg. ostorgiliszták. lipoidok. amely a magasabb rendű élőlények egészsége szempontjából nélkülözhetetlen. Fénykerülés. hogy egyszeri adagban alkalmazva lényegesen károsítanák a szervezetet. Védőszemüveg. hagyma és nyers savanyú káposzta a főétkezésekhez. zsírok és vitaminok képződésében nagy szerepe van. A növényvilág anyagcseréjéhez (klorofill. különböző féregfajták fordulnak elő. A kúra idején naponta fogyasztandó reszelt sárgarépa. A bőr festékanyagraktározással védekezik (pigmentképződés) a ~ ellen. és féloldali bénulás jöhet létre. ártalmatlan voltuk miatt. a felsőtesten pedig fennhagyjuk a ruházatot. vérszegénység. giliszták a székletben: féregpeték a székletben avagy a végbélnyílás környékén. 86 Fénykezelés: a nap vagy mesterséges fényforrások gyógyászati célra való alkalmazása. 1. izzólámpa-fényfürdő. koszóvirág és gilisztaüző varádics alkalmazható. Fénykerülés: a kötőhártya és a szem gyulladásos megbetegedésének vagy túlságosan nagy pupilláknak. A leggyakoribbak a galandférgek. amihez a természetgyógyászat hagymát. fokhagymafőzetek belsőleg és beöntésként. végbélgiliszták. 1. fejfényfürdő. A vér festékanyagának képződésére is kedvező hatással van a ~. Tünetek: általános idegesség. Védekezni kell az újrafertőződés ellen. besötétített szoba javasolt. A hoszszú hullámhosszú ~ és az ultraviola sugarak fotokémiai hatást gyakorolnak a bőr anyagcseréjére. A túlzottan erős ~ szövetroncsoló és baktériumpusztító hatású. A következmény a bőr 3 fokozatba sorolt égése. orsóférgek. Fény: a Nap vagy más égitestek vagy pedig mesterséges fényforrások által kibocsátott elektromágneses sugárzás. Féloldali bénulás (hemiplegia): mivel a gerincvelőben és az agyban az idegpályák oldalanként szedődnek össze. Kezelése: féregkúra segítségével. melyek a férgekre bénítólag hatnak vagy elpusztítják azokat. A fehérjék. tökmagot alkalmaz szívesen. 1. de anélkül. Agyvérzés. A bőr védelme ultraviola sugarakat felfogó anyagokból (tannin. fényvédő krémek) álló fedőréteggel. szénhidrátok) még fokozottabban van szükség fényenergiára. A . hogy a megbénult férgek és a maradék mérgek mihamarabb eltávozzanak a szervezetből. zsírszerü anyagok. gránátalmahéj. Fényfürdő: természetes napfürdők és mesterséges magaslati nap-. illetve a szivárványhártya fokozott fényáteresztő képességének következménye. Minthogy a pályák kereszteződnek. A Chenopodium- . Páfránykivonatok. trichinák és még különböző más trópusi féregfajták. A természetgyógyászat előnyben részesíti a napsugárzást. Féregbetegségek: az ember belében és szervezetében különböző fejlődési stádiumban lévő.a szervezetnek hőt és sugárenergiát ad át.

az ember az ételt lassan. Vizeletürítési nehézségeket. A legtöbb esetben csak műtétileg lehet végképp megszüntetni a sipolyt. 1. Fehérfolyás Foeniculum vulgare: 1. Kezelése: ka- . Fitymaszűkület (fimózis): veleszületett vagy hegesedés révén szerzett elváltozás. Folyékony formáját. farkasalmás. mely nevét élharcosáról. míg az a nyállal jól el nem keveredik. amelyet sérülés vagy kóros folyamatok (pl. ha éhesek vagyunk. Horace Fletscherről (1849-1919) kapta. Flatulencia: 1. kíméljük az emésztőszerveket. de mérgező. vírusok és trichomonas okozzák. leggyakrabban a száj és a végbélnyílás körül. műtéti eltávolítása szükséges. az előbőr gyulladását és közösülési problémákat okozhat. orsógiliszták többnyire Chenopodiumolajjal hajthatók ki a Chenopodium anthelminticumból. Fletscher azt tanította. a lenyelt táplálék megfelelően előkészített gyomor-. Calcium sulfuricum D6. hogy az előbőr eredeti helyzetébe visszacsússzon. rágás közben koncentráljunk a végbemenő folyamatra. Gyermekkorban elegendő a bőr megnyújtása. a tüdő. de arra ügyelni kell. Vakbél Fibrin: a vér szálanyaga. A természetes életmód követői nagy jelentőséget tulajdonítanak a Fletscher-féle rágásnak. a fibrinogént a thrombin alakítja át fibrinné. csak akkor együnk. Fibróma: jóindulatú daganat. így előfordul pl. a hólyag stb. Fitymaszűkület Fisszura: berepedés a bőr és a nyálkahártyák határán. szükség esetén a fitymaszűkület sebészeti (urológia) kezelése. a hüvely és a vastagbél. zsurlós ülőfürdők. így a táplálék emésztése már a szájban megkezdődik. gyulladásos sebek) hoznak létre. az amerikai üzletember és író. nehogy a makk üszkösödni kezdjen (parafimózis). A betegség során az előbőrben zajló bomlási folyamatok gennyesedést okoznak. béltraktusba jut. Féregnyúlvány: 1. Fluor albus: 1. végbélrepedésnél. zsurlós öblítések. a belek. fisztulája. A végbélgiliszták. Silicea D12. A súlyosabb ~ urológiai sebészeti beavatkozást igényel. Kevésbé terheljük a gyomrot és a beleket. Fisztula (sipoly): szervek között vagy a belső szervek és a test felszíne között keletkező összeköttetés. Fitymagyulladás (balanitis): különösen gyakran fordul elő fitymaszűkület esetén. az üreges szervek és a külső bőrfelület. Ha növekedésnek indul vagy gyulladásos jeleket mutat. valamint a szerózus hártyákon (fibrines gyulladás). a legtöbb esetben nincs köze a tripperhez. alvadási fehérje. alaposan rágja meg kis falatokban mindaddig. az emésztőnedv-termelés fokozódik. Flores: a növény virágának elnevezése receptíráskor. Görögszéna olaj hatékony.87 Foeniculum vulgare millás.: Calcium fluoratum D12. Fimózis: 1. Bch. Noha ritkán tripper is kiválthatja. elkerüljük az erjedést és a tápanyag felszívódása hatásosabb lesz. Gyulladásos izzadmányoknál kiválhat a nyálkahártyák felszínén (pl. gombák. Puffadás Fletscher-féle rágás: rágási és evési technika. diftériában).

esetleg egyszerre közülük kettőt is nélkülöz. amelyekkel biztosítható a fogak egészsége. ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag ételeket. hogy ne legyen állandó éhségérzetünk. Foggranulóma: 1. mivel a zsír mellett a víz is fölhalmozódik a szervezetben. Rövid pakolás. Igyunk kivezető teákat. ánizs és édeskömény. az enyhe torna vagy a munka élénkítik az anyagcserét. Phytolacca 0-D2. ami a Hollywood-kúrával. tartózkodjon az édességektől. Granulóma Fogínygyulladás: 1. A megelőzést már a terhesség ideje alatt meg kell kezdeni. Súlyosabb esetekben először gyógyböjt javallott. A fogromlás átterjedhet a fogbélre. hideg félfürdő. Fucus vesiculosus 0. gyümölcsnapokkal. peszerce. A ~ fontos eleme a rendszeres időközönként végzett fogorvosi ellenőrzés. kevés rágás. A baktériumok bejutnak a dentinbe. vegetáriánus étrendet kell követnünk. A kívánt súlyvesztés elérése után sószegény. súlyvesztéshez vezet. bama kenyér fogyasztásával és helyes fogápolással megelőzhető. A reggeli és esti fogmosást ne túl puha fogkefével végezzük. Fogyasztó. . Természetes táplálkozással is elérhető az. Kímélő eljárás a kúra bevezetése nyers koszttal. majd később a gyermek is fogyasszon természetes. Az ételmaradékok baktériumos bomlásnak indulnak. Paradentózis Fogszuvasodás (caries): okai: A-vitaminéi ásványianyag-cserében beállt zavarok. Fogfájás: sokszor a fej irányába vonuló vértolulás és reuma okozza. spanyolkabát. A durva zsírtalanítási módszereket kerüljük.Fogápolás Fogápolás: a nyál és a rágás azok a természetes tényezők. Hollywoodkúra nem tartozik a természetes táplálkozási formák közé. felépítő locsolások. zsírtalanító kúra: célja a tápanyagkínálat szabályozása és a belső anyagcsere felhasználásának élénkítése. A ~ egészséges táplálkozással. A fokhagyma hagymáját ivólé. melyek megtámadják a fogzománcot és kioldják mésztartalmát. Fogyasztótea: 2 rész füstike és hólyagosmoszat. a belső kiválasztás részvétele esetén a hólyagos moszat természetes jódforrás is. hogy a régi anyagcsere-állapot ne alakulhasson ki újra.: Antimonium crudum D4-6. helytelen táplálkozás. A fogsor minden oldalát alaposan dörzsöljük le. Mercurius dulcia D 3 . 1 rész bodzagyökér. Hp. Ilyenkor különböző savak termelődnek. ahol folytatják romboló tevékenységüket. Csökkentenünk kell a sóbevitelt is. Úgy állítsuk össze az étrendet. Fokális infekció: 1. A testi terhelést csak a szervezet erősödésével fokozzuk. váltó lábfürdő. a szénhidrátok és a fehérjék. semmiképpen ne éhezzünk. Calcium aceticum solutum D6. Enyhe esetekben elegendő a kalóriaszegény vegetáriánus táplálkozás. erősíti a szervezetet. Capsicum D6 alkat szerint. hogy az anyagcserét mindenekelőtt tehermentesítsük. nedves zokni. Schlenzfürdők. A rendszeres mozgás. A háromféle alapvető tápanyag a zsírok. Minden étrend. 1 1/2 rész bengekéreg és varjútövis. fahamus lábfürdő. gyulladások esetén görögszéna-pakolás. Az anya a terhesség és a szoptatás ideje alatt. Az ún. gyors lemosások ajánlottak. s az eredmény tartós is lesz. Ivólevek: vízitorma. ami ezen anyagok egyikét vagy másikát. Lehetőleg ne használjunk mesterséges adalékanyagokat tartalmazó szájvizeket. onnan pedig az állkapocsra. az állati zsíroktól 88 való tartózkodás. Gócfertőzés Fokhagyma (Allium sativum): termesztett hagymaféle. Kezelése: elvezetés a lábak felé. A vízkezelés hasonló hatású.

Ezt a szőrfürésznek nevezett módszert általában csak a tarkó bőrén alkalmazzuk. Cantharida-flastrom: bélyeg nagyságú tapaszt ragasztunk fel. amibe előzőleg műtéti fonalat fűztünk. A keletkezett égési hólyagot az 1. mesterséges lélegeztetésben és oxigénkezelésben kell részesíteni. angina pectoris. A természetgyógyászatban kutacsok alatt a bőrön mesterségesen létrehozott és fenntartott gennyedést értünk. A sebfelületet gézzel befedjük. a sebfelület erősen gennyedzik. a kutacsok. majd a kalapács szélesebbik oldalát rányomjuk a bőrre. Kalapácsot tartunk nyelénél fogva fövő vízbe. a kiskutacs a nyakszirtcsont és a két falcsont között található. A nagykutacs (nagy fontanella) a homlokcsont és a két falcsont. hallucinációt. A növekedés során ezek kisebbek lesznek. teaalkotórész formájában. magas vérnyomásnál. jól hat székrekedésnél és hasmenésnél is. Ha szoros leukoplasztkötést teszünk a sebre. gégetuberkulózis. hányást. már nem operálható rosszindulatú endocarditis lenta fekélyek esetén javallott. A gennyképződés csökkenésekor az üveggyöngyöt kiszedjük. bekötözzük. melegített pakoló- . 1. különösen az arcideggyulladás (trigeminus neuralgia). egészen a lázképződésig. a kezelendő bőrfelületet novokainnal aláfecskendezzük. a mérgezést szenvedett személlyel erős kávét kell itatni. Hányingert. rángást. Ezután tömény salétromsavval kezeljük a bó'rfelületet. az alatta keletke- Forró kezelések zett hólyagot ledörzsöljük és 100%-os novokainoldatba tett vattát helyezünk a bőrre. Az anyagcsere és gyulladásos folyamatok felélénkülése gyakran együtt jár a forró kezelésekkel. s melynek végén üveggyöngy van. A fontanelláknak 3 formáját ismerjük. és fölmelegszik a test. ilyenkor azonban legfeljebb 1-2%-os oldatot használjunk. 15-18 hónapos korban csontosán záródnak. de tejjel eldörzsölve nyersen is. A keletkezett pörk egykét nap alatt leválik. A fontanellák áthangoló és levezető hatásúak. mely a nyirokérrendszeren ejtett érvágásként fogható fel. élénkül a verejtékmirigyek tevékenysége. ha azok hőmérséklete meghaladja a 39 °C-ot. szédülést. 2. A hőt forró levegő vagy gőz. Forró kezelések: —ről beszélünk. Vadfokhagymát vagy medvehagymát (Allium ursinum) is használhatunk. A kezelés időtartamától és fajtájától függően tágulnak az erek. Rendezi az emésztést. Mérgezés esetén hánytatást és hashajtást kell alkalmazni. Foltos bürök (Conium maculatum): a gyógyászatban is alkalmazott mérgező növény. Folyás: 1. 3. újabb terpentinréteget viszünk fel a fonalra. A sebfelület varasodásakor a gennyedés fenntartására 20%-os Brechweinsteinkenőccsel vagy terpentinolajjal kenjük be a bőrfelületet. gyógyításra használják. Ez a kezelés ideggyulladás. majd átszúrjuk egy zsákvarró tűvel. A bőrredőt felemeljük. pont alatt részletezett módon kezeljük. szívgyengeséget. A fonalat és az üveggyöngyöt terpentinolajjal kenjük be. A sebbe helyezett üveggolyócskák vagy ezüstdrótok is képesek fenntartani az idegentest-reakciót. Emésztési zavaroknál. nagyothallás. Érzékenyebb betegeknek adjunk novokainjekciót a kezelendő bőrfelület alá. a torok kiszáradását és a nyak mentén felfelé haladó bénulásokat okoz. érelmeszesedésnél hasznos. Féregűzésre alkalmas a fokhagymaleves beöntés. Fehérfolyás Fontanellák: a csecsemő és a kisgyermek koponyáján található koponyacsontok közötti részek. A kilélegzett levegő rossz szagúvá válik fokhagymafogyasztás után. krónikus gégegyulladás. a gennyezés még intenzívebb lesz. fülzúgás. az egészet többször keresztülhúzzuk a bőrön.89 tinktúra.

F o r r ó légfürdő: izzasztó fürdő. reumánál. A természetes életmód ezen hagyománya összefüggésbe hozható a természetgyógyászatban alkalmazott (ugyancsak agyagos) gyógyföldes kezelésekkel. növényrészeket és teakeverékeket szoktunk fölfőzni. alsótestpanaszoknál vé- 90 gezzük. A szauna egyhelyíséges fürdő száraz meleggel. A főzési időt a fövés kezdetétől számítjuk. sár-. valamint magas fenyőgyanta-tartalmú tobozokból öszszetörve 1-1. légúti hurutnál. melyben a forró levegő átjárja az egész testet vagy testrészeket. trombózisnál. ízületi. köszvény. főként gyomorfekélynél. ínhüvelygyulladások és gyomor-.5 kg szénavirágot tegyünk lyukacsos lenvászon zacskóba. bélgörcsöknél. Rák Fölfőzés: növényeket. negyedóráig hagyjuk főni. Lassan forraljuk fel. Anyagcserezavarok. kiütések (ekcéma). 2. Földevés: primitív népeknél megfigyelhető szokás. furunkulusok. görcsoldó.és keringési betegségekben. magas vérnyomásnál.5 kg-ot veszünk egy fürdő el- . túl alacsony vérnyomásnál. Az emberről folyik a víz. ritkán van csak szükség többórás főzésre. 1. kő. Fólia: gyógynövények szárított levelei. amit a kiszűrt részekkel együtt a szűrés végén kicsavarhatunk. Ártalmas szív. láp-. Általában a fólfőzés időtartama 15-30 perc. Magas hőmérsékletet (100 °C-ig) vihet rá a testre. májgyulladásban. húgyhólyag. mellkasi és hasi folyadékgyülemek. bélrenyheség kezelésére alkalmazzuk.és vesepanaszok esetén alkalmazzuk. Nehezen gyógyuló sebek. Ajánlott köszvénynél. Meleg levegős terem 20 percig (40-50 °C). A fokozott gőzképződést kerüljük. Mezei zsurló: elkészítése és az egyszeri fürdőhöz szükséges anyag mennyisége megegyezik a szénavirág fürdőjével. és legalább 1/2 órás ágynyugalom következik. kövérségben. ahol egyszerre több beteg tartózkodhat. rendszeresen. A szűrést szűrőn vagy még inkább kendőn keresztül végezzük. tbc-ben. iszap-. mint a belső szervek szegmentkezelése: gyomorbetegségeknél. Egyszeri fürdő elkészítéséhez 1-1. Többnyire agyagos földet esznek. Élénkíti a bőrtevékenységet és az anyagcserét. gőzfürdő 20 percig (45-50 °C). vesebetegségekben. túl erősen hat a szívre. 3. szénavirág-. értelmeszesedésben.F o r r ó légfürdő sok. vese. illetve friss fenyőhajtásból. Hatása: bőrizgató. forró levegő 10 percig (60-70 °C). A részfürdőket speciális kádakban végzik. zabszalmaés vízfürdő formájában közölhetjük a testtel. A levegőt izzólámpával is felmelegíthetjük.és epekőképződés. akár sütve is. olyan teremben. A szaunázást lehűtéssel megszakítva (locsolás. körömágy-gennyesedések. Ezután lehűtjük a testet hideg locsolással vagy merülőfürdővel. Schlenz-pólyázás vagy homok-. A lezárt kádas fürdő lehetővé teszi a fej kihagyását. bőrbetegségek. merüló'fürdő) váltakozva hozhatunk létre hideg és meleg ingert. Bőrkímélő és bőrápoló hatású. Fenyőtűből. teljes fürdővel váltogatva gyors locsoló masszázsfürdőként. kb. szaunázás közben a forró kövekre locsolt víz gőzlökésekként éri a testet. fango-. ez azonban rögtön elpárolog. reuma és ízületi betegségek.és homokbántalmak. értágító. Földsugárzás: 1. Az ír-római fürdő a meleg levegő és a gőzhatás kombinálásából áll. F o r r ó öntet: 1. Öntet F o r r ó vizes gyorsfürdő: különösen a hát forró vizes gyorsfürdó'je elterjedt a modern Kneipp-kezelésben. Gyakran főzik föl a szénavirágot fürdőnek.

az ételek ízletesebbé. Főzés Apróra vágott hagymát adva a krumpliléhez langyosra melegítjük. Az oldható tápanyagok nagyrészt mind megmaradnak. veszekedésre való hajlam. A párolásnál kevés zsír hozzáadásával saját lében történik a főzés. s a fürdővízhez adjuk. gyomorfájdalom. A sütést magas hőmérsékleten végezzük kevés. egy egész narancs (ha van) vagy citrom levét belecsavarjuk. emészthetó'bbé tétele. többnyire mesotrópia alakul ki. A benne lévő csersav gyulladásgátló és hámosító hatású. Ha csak főtt táplálékot fogyasztunk. kímélőbb a sütésnél. Tölgyfakéreg: a száraz. ócska edénybe. Nátha. Újabban Waerland]avaslatára sok helyen isznak reggelire első folyadékfelvételként kmmplilevet. fagyás okozta hólyagok és visszerek kezelésére szolgál. az epilepsziás rohamok. sebek kezelésére használjuk. néhány óráig állni hagyjuk. A természetes táplálkozásban a főtt táplálékot nyers koszttal kell kiegészíteni. Megfázás. előző este 2 evőkanál búzakorpát és 2 evőkanál lenmagot keverünk hozzá. A szokásos vízben történő főzés során jelentős vitamin és ásványianyag-tartalom vész kárba.91 készítéséhez. valamint a hasadógombák elpusztítása. rosszul tápláltak leszünk. A főzés célja a puhítás. Fejfájás. Főn: száraz szél. Kamilla: hidegen tegyük fel. valamint a friss anyagok. sőt főzzük is az ételt. A főn alatt az agyvérzések. Táplálkozások rendje) válik főzés során. 30-45 percig lassan főzzük. majd 12-24 óráig állni hagyjuk. gyulladások. reggel az egészet kortyonként fogyasztjuk. A grillsütés fémen történő gyors hevítés. de nagyon forró zsírral. majd leszállva a hegy túloldalán megmelegszik és befolyásolja a hegyoldal időjárását. hideg vízbe tesszük. ingerlékenység. Sok Cvitamin. ideggyengeség. levertség lehetnek az ún. mint a párolás. A teát leöntjük a kéregdarabkákról. az embóliák gyakoribbak. hogy a táplálékok természetes állapota megváltozik. Főtt krumplilé: Hinhede húgysavcsökkentőként ajánlja a krumplifőzés után megmaradó lé fogyasztását. tartalmazza a krumpliban előforduló sókat is. A természetes aromás anyagok. elhízás esetén ajánlott. felső légúti betegségek. vízgőzben. majd az egészet fölmelegítjük és fél óráig főzzük. később ehhez vizet töltünk. Nem túl erős felfőzéssel nyugtató hatású. Kollath szerint minden élelmiszer táplálékká (1. zárt edényben tíz percig főzzük. a hőérzékeny vitaminok és enzimek a főzés során tönkremennek. Különösen a szívbetegek hajlamosak erre. A főn erősen hat az ember közérzetére. rossz hangulat. kedvetlenség. álmatlanság. bőrkiütések. A felszálló levegő csapadék és felhőképződéssel veszít nedvességtartalmából. ócska törülközőt és fehérneműt használjunk: a tölgyfakéreg foltot hagy. Kímélő párolással vagy gőzöléssel kell helyettesíteni. Bőrrepedések. Főzés: hővel történő táplálékelkészítés. természetes lé van benne. kevés zsírral. ezért a modern reformkonyhából és a kórházi konyhákból ezt a módszert teljesen száműzni kell. a légtömegek magas hegyekre való felszállásakor keletkezik. A képződő pörk meggátolja a levedzést és megkíméli a nem hőlabilis vitaminokat. fölaprított kérget régi (!). ezáltal csökken a tápértéke. A Potin-féle gőzedényben történő puhítás nagy nyomása sok vitamint és fontos tápanyagot elpusztít. Régi edényt. főnbetegség tünetei. Ez utóbbi esetben a nyugtató hatás eltűnik. erősebb főzéssel anyagcsere-élénkítő hatású lesz a fürdő. . A gőzölésnél ugyanez történik kuktákban vagy gőzedényben. Ha a beteg nem bírja a hagymát. Mindezt azon az áron érjük el. A pörkölés ugyanúgy kezdődik.

Frángula Ha rákényszerülünk a táplálékok hevítésére, lehetőleg minél rövidebb ideig tegyük ezt, csak addig, míg ez a cél érdekében feltétlenül szükséges. A túl hosszú ideig tartó és túl erős hevítés elpusztítja a legfontosabb tápanyagokat. Frangula: 1. Bengekéreg Freud, Sigmund (1856-1939): bécsi ideggyógyász, a pszichoanalízis megalapítója. Frigiditás: a nő nemi hidegsége. A frigid nők képtelenek az orgazmusra. Pszichés zavar, amely pszichoterápiával gyógyítható. Friss gabonapép: a Bircher-féle müzli változata. A zabpelyhet frissen csépelt búzával helyettesítjük, ez garantálja a pép auxontartalmát. Esténként személyenként 50 g durván őrölt, frissen csépelt búzát teszünk 5 kanál vízhez (tejet ne használjunk a búzapéphez), szobahőmérsékleten állni hagyjuk. 10 g szárított gyümölcsöt (mazsolát, datolyát, apróra vágott fügét) is 12 óráig áztatunk. Másnap reggel a kettőt összekeverjük, hozzáteszünk egy almát héjastul és magvastul, Bircher-reszelőn megreszelve. 10 g reszelt dióval vagy mandulával meghintve tálaljuk. Szárított gyümölcs helyett 1 kanál mézet, az alma helyett a szezonnak megfelelő bármely más gyümölcsöt is adhatunk, így egrest, málnát stb. Éhgyomorra fogyasztjuk. Frottírozás: a bőr dörzsölése kézzel, kefével, szivaccsal, frottírkendővel fürdő alatt és után. A keringés és az idegrendszer élénkítésére, a felső bőrréteg puhítására szolgál. Fucus vesiculosus: 1. Hólyagosmoszat Fulladás: a vér oxigéntartalmának csökkenése. Akkor lép fel, ha valami meggátolja a

92 levegő bejutását a légutakba (külső fulladás), vagy ha mérgek, szétesési termékek következtében a vörösvértestek nem tudnak több oxigént felvenni (belső fulladás). Kezelése: a légúti akadály minél gyorsabb eltávolítása, friss levegő, oxigén adása. A belső fulladásnál mesterséges légzés és a keringés élénkítése. Funkcionális: valamely szerv működési zavarára utaló szó, mely során a szerv megváltozása nem mutatható ki. Ellentéte az organikus zavar, ahol a szerv valódi megbetegedése okozza a panaszokat. Hosszan tartó funkcionális panaszok esetén nemritkán organikus (szervi) betegség is fellép. Funkcióvizsgálat: betegségek diagnosztizálásában alkalmazott módszer. Funkcióvizsgálattal dönthetjük el, hogy az adott szerv normálisan működik-e, s ha nem, fokozott vagy csökkent működésről van-e szó. Funkcióvizsgálattal gyakran már akkor is kimutathatjuk a rendellenességet, amikor még nem áll fenn egyébként kimutatható szervi elváltozás. A vizsgálat során a szervezetet próbának vetjük alá, megfigyeljük a vizsgálat alatti szervműködést, összehasonlítjuk a kapott eredményt a normálértékekkel. Csak az egész emberre vonatkoztatva értékelhetjük a funkcióvizsgálatot, ez az egyetlen módja a helytelen következtetések elkerülésének. Furunkulus: a bőr faggyúmirigyeinek körülhatárolt gyulladása. A bőrbe jutott kórokozók egyidejűleg több furunkulust is létrehozhatnak. Ebben az esetben, vagy ha ugyanazon a betegen gyakran lépnek fel furunkulusok, furunkulózisról beszélünk. Karbunkulusnak nevezzük több furunkulus összeolvadását. A kórokozó bejutásán kívül helyileg a bőr, illetve az egész szervezet fogékonysága is szükséges a fertőzéshez.

93
így pl. a cukorbetegség kedvez a furunkulusok és a karbunkulusok létrejöttének. Kezelése: koplalás, egészséges táplálkozás, nyers koszt, élesztő (B-vitamin), a székürítés rendezése, vértisztítás. A bőr erősítése egésztest-lemosással, részfürdőkkel, szénavirágfürdővel, locsolások, lég- és napfürdők. Helyileg: lenmag- és görögszénaborogatások, gőzölés az érés elősegítésére, iszappakolások, Schlenz-fürdők. Belsőleg: gyógyfóld, fokhagyma. Hp.: Arnica D3, Hepar sulfuris D10, Calcium sulfüricum D3-6, Silicea D12, Echnicea 0. Bch.: 1. Tályog. Fül: halló- és egyensúlyozószerv. A hallójárat külső torkolatát porcból formált fülkagyló veszi körül. A külső hallójárat a középfülhöz vezet, amelyet a ferdén álló dobhártya zár le. A középfül keskeny tér, amely a dobhártya és a belső fület (labirintus) határoló csontos fal között helyezkedik el. Lefelé egy, a garatban az ínyvitorla mögé torkolló nyálkahártyacsőben folytatódik (fülkürt

Fülfolyás ben a dobüregben helyezkednek el a hallócsontocskák fő alkotórészei, kalapács, üllő és kengyelek; ezek egymás alá csuklós kötéssel kapcsolódnak és a dobhártya mozgását a belső fülhöz továbbítják. A kalapács részben szilárd összeköttetésben van a dobhártyával, a kengyel lemezével a belső fül csontos falában lévő két membránnal lezárt nyílás egyikét nyomja, és így vezeti a hanghullámok nyomását a dobhártyától a hártyás labirintusra, és ezen keresztül át a belső szervbe. Fülakupunktúra: 1. Akupunktúra Füldugó: a fülzsír a dobhártya védelmét szolgálja. Ha túl bőven termelődik vagy vízben megduzzad, elzáródhat a hallójárat. A következmény: nyomásérzet a fülben és nagyothallás. Az orvos nyomófecskendő segítségével testmeleg vízzel és néhány csepp hidrogén-peroxiddal kimossa. Semmi esetre sem szabad hegyes alkalmatossággal a fülben kotorászni, mert könnyen megsérülhet a dobhártya. Fülfájás: okát orvosi vizsgálattal kell tisztázni, főleg akkor, ha egyszerű eljárásokkal nem szüntethető meg vagy visszatér. Elvezetés nyak-, céljából: féljürdők, mezítláb járás, tarkóés füllemosás. comböntések, teljes víztaposás, lemosás,

A fül szerkezete, vázlat: I. fülkagyló, 2. külső hallójárat, 3. dobhártya, 4. ívjáratok, 5. dobüreg a hallócsontocskákkal, 6. a labirintus előtere, 7. csiga, 8. fülkürt

vagy Eustach-cső), és ezen keresztül összeköttetésben áll a külső légtérrel. Fölfelé a középfül a szemölcsnyúlvánnyal határos dobüregen át a csontokba kiszélesedik. Eb-

Fülfolyás: a hallójárat ekcémája, hallójáratfurunkulus, a dobhártya átlyukadásával járó középfülgyulladás esetén fordulhat elő. A kiváltó ok pontos feltárása és vizsgálata elengedhetetlen. Kezelése: a kiváltó okhoz igazodik. Bch.: Calcium phosphoricum D6-12, Silicea D l 2 , Natrium phosphoricum D6, Calcium fluoratum D l 2 , Kalium phosphoricum D6-12, Kalium cloratum D6.

Fülgőzölés Fülgőzölés (Kneipp): szűk, tölcsérrel ellátott edényt vagy kiöntőcsővel rendelkező kávéskannát használhatunk erre a célra. Elektromos főzőlappal biztosíthatjuk az edényben lévő gyógynövényfőzet további felmelegítését. Ügyeljünk azonban arra, hogy a víz ne érje el a kiöntőnyílás csonkját, hogy a gőz ne ragadhasson magával vizet, amely forrázást okoz. Csak régi, krónikus folyamatok kezelésére ajánlott.

94

Fülöntés

sugárvezetése

Fültőmirigy (parotis): a legnagyobb nyálmirigy kétoldalt a fül előtt és kissé alatta helyezkedik el, és az állkapocs szegletétől a járomívig húzódik. A fültőmirigy kivezetőnyílása a 2. zápfog felett torkollik a szájüregbe, és az alsó állkapocs, valamint a nyelv alatti mirigyekkel együtt termeli a szénhidrátok eló'emésztéséhez a nyálat. Fülzúgás: vértolulás az agyban, a hallóidegek ingerlése, füldugó, otosclerosis (progresszív halláscsökkenés), vérszegénység, idegesség válthatja ki. Idősebb korban fellépő ~ többnyire a kifejlődőben lévő érkeményedés első jele. A kezelés a kiváltó okhoz igazodik. Fürdési balesetek: csak úgy kerülhetjük el a —et, ha a víz minőségét és a parti körülményeket fürdés előtt pontosan tisztázzuk. Akik nem tudnak úszni, csak a nyilvános fürdésre kijelölt helyeken fürödjenek, ahol az úszók és az úszni nem tudók részére külön elkerített rész van! Különösen ügyeljünk vízáramlatokra, az örvényekre és a vízinövényekre! A piszkos vizet, a lefolyók környékét feltétlenül kerüljük! Sose fürödjünk közvetlenül étkezés után! Fülbetegek és lyukas dobhártyájúak olajos vattával a fülükben fürödjenek! Ne fürödjünk kimelegedve, de lehűlt testtel sem! Sohase ugorjunk vízbe, ha nem tisztáztuk előtte a vízfenék minőségét! Vízből kimentettek minden útban lévő ruházatát távolítsuk el, száj- és garatüregüket tisztítsuk ki, az alsó testfél

Fül-levegőbefúvás: a fülkürt megduzzadása esetén a középfülben levegőritkulás léphet fel, amely nagyothalláshoz, fülnyomáshoz, fülzúgáshoz vezethet. Következményeképpen beszívódhat a dobhártya. Az orron át történő levegőbefüvással, miközben a garatot zárjuk, vagy nyeléssel, vagy bizonyos szavak kimondásával (mint pl. „kakukk"), vagy egy nyomóballon segítségével a nyomást a külső légnyomással egyensúlyba hozhatjuk, és a panaszok azonnal megszűnnek. Fülöblítés: 1. Füldugó Fülöntés: az arcöntésnél alkalmazott testtartásba helyezkedjünk, csak kissé oldalra fordított fejjel. A fül mögött gyenge sugárral kezdjük, a fülkagyló körül többszöri körzéssel. A hallójáratba nem juthat víz, előzetesen dugjuk be vattadugóval. A belső fül és környékének vérkeringését serkenti és erősíti a hallóidegeket. Közép- és belsőfül hurutjai, valamint nagyothallás esetén ajánlott.

95 magasra és a felső testfél lejjebb helyezésével csurgassuk ki a vizet belőlük, majd végezzünk mesterséges lélegeztetést! Fürdő: az egész test vagy testrészek hideg vagy meleg vízbe történő bemerítése. A fürdővízhez kiegészítő anyagokat is adhatunk. Egésztest-fürdők, féltestfürdők, részfürdők (kar-, láb-, ülő-, szem- és arcfürdők). Célja a tisztulás, a testápolás, a testedzés és a gyógyítás. A tisztító fürdő hőmérséklete 35-36 °C. Hideg fürdő: élénkíti az idegrendszert és az anyagcserét, javítja a vénás visszafolyást a szívbe. A részfürdő kevésbé mélyreható, segíti a levezetést. A víz hőmérséklete kútvízhideg, ne legyen több 15 °C-nál. Rövid legyen a fürdési idő, csupán a hatás kiváltásáig, legfeljebb 1/2-1 percig tartson (merülőfürdő)! Minél rövidebb ugyanis a fürdő, annál hatásosabb! (Kneipp.) Ennek feltétele, hogy a test meleg legyen, esetleg előmelegítésről kell gondoskodnunk. Leginkább a reggeli felkelés után szokás hideg fürdőt venni. Elhízásnál, cukorbetegségben, köszvényben, reumában, keringési zavaroknál, alacsony vérnyomásnál és keringési pangás esetén javallott. Meleg fürdő: paszszív értágítás az erek és az idegek gyenge reakcióképessége esetén, melegítés, beolvasztás, különböző anyagok kivezetése, valamint az erek és az izmok ellazítása. Serkenti a bőrön át történő kivezetést, idegnyugtató, kivezető, elősegíti az alvást. Hőmérséklete 33-37 °C, időtartama 15-20 perc. Befejezésül hideg vizes lemosást, leöntést vagy rövid fürdőt alkalmazzunk. Váltakozó fürdő: hideg és meleg fürdő 1-3szori egymás utáni alkalmazása. Meleggel kezdjük, hideggel végezzük. Melegedő fürdő: az egész keringés élénkítését, pangások megszüntetését szolgálja, kíméletes átmenetet képez a forró fürdőkhöz. 35 °C-on kezdjük. Forró víz hozzáadásával fokozatosan 39-41 °C-ra emeljük a víz hőmérsékle-

Fűszerek tét. Izzadás kezdetekor abbahagyjuk a fürdőt. Erős izzadás elérésére száraz pakolást alkalmazunk a fürdő után (1 órán át). Befejezése hideg vizes lemosással vagy hideg fürdővel történik. Fürdőkiegészítő szerek: a természetgyógyászatban a meleg fürdőkhöz mindig adunk kiegészítő szereket. A kiegészítők által kiváltott bőringerek gyorsítják, elősegítik a reakciókat, fokozzák a szervezetben végbemenő égési folyamatokat. Többnyire növényi/őzeteket vagy növényrészek főzeteit alkalmazzuk (1. ott). De használhatunk a gyógycéltól függően mustárlisztet (vigyázat, nagyon erős bőrizgató!), fahamut, sót, korpát, ként, láplúgot is! Füstiké (Fumaria officinalis): májustól virágzik. Főzetét és öntetét 2-3 g-os egyszeri adagban keserűszerként adjuk, tavaszi, féregűző és izzasztókúra részeként. Füstölés: hús, szalonna, hal tartósítására alkalmas eljárás, amely vízelvonáson és a füstben lévő rothadásgátló anyagok (fenolok, krezol, kreozot, formaldehid, ecetsav) felvételén alapszik. Ha a füstölés nem tökéletes, a mélyebb rétegekben rothadási folyamatok alakulhatnak ki. A hideg füstölést 16-25 °C-on füstkamrában bükk, tölgy, éger vagy boróka égetésével végzik, a meleg füstölés 70-100 °C-on (halfüstölésnél még magasabb hőmérsékleten) néhány óráig tart. Fűzfa (Salix alba): kérgét (áprilistól augusztusig) max. 10 grammnyi mennyiségben, gyenge főzet vagy porrá őrölt formában reuma esetén alkalmazzák. Fűszerek: a konyhasó kivételével növényi anyagok, melyekkel az ételeket ízesebbé, könnyebben fogyaszthatóvá tehetjük. Eze-

Fűszerek ket a növényeket frissen vagy szárítva, apróra vágva vagy por alakban fűszerként használjuk. A túl erős fűszerezés, az erős fűszerek túlzott használata (bors, mustár) izgató hatású. A nyerstáplálkozásnál, a saláták elkészítéséhez nélkülözhetetlenek a fűszerek, de takarékosan kell bánnunk velük, hogy az étel saját ízét ne zavarjuk, ne nyomjuk el. Megfelelő adagolás esetén a fűszerek egészségesek, mivel elősegítik az emésztést. Hazai fűszereink: örvénygyökér, ánizs,

96

Gabona: különböző termesztett, kultivált fűfélék magvai, melyek nyersen, sütve vagy főzve táplálkozásra szolgálnak. Megkülönböztetünk kenyér és pépgabonákat: rozs, búza, árpa, zab, rizs, kukorica, köles stb. Durván csépelve, őrölve vagy préselve fogyasztjuk őket. Gabonacsíra: dr. Will Kraft receptje szerint: a magvakat nagy, lapos edényben vékony rétegben kiterítjük, kétszer annyi vízzel leöntve hűvös, 15 °C-os hőmérséklet alatt állni hagyjuk. 36 óra alatt a gabona felszívja a vizet. Ezután a magvakat keretre feszített gézre rakjuk, 2-3 magnál több ne kerüljön egymásra. A gabonaszemeket lehetőleg 17 °C-on hagyjuk 2-3 napig a szabad levegőn csírázni, közben gyakran bespricceljük vízzel, hogy a kellő nedvességet biztosítsuk. Kiadósabb lesz, ha 4-5 napig csíráztatjuk. Nyersen esszük magában, vagy mézzel, lekvárral, friss növényekkel tetszés szerint ízesítve. Gacsos láb: 1. Lábdeformitások Galagonya (Crataegus oxyacantha): virágait és gyümölcsét gyűjtik. Szíverősítő, értágító, vérnyomáscsökkentő hatású, teakeverékként fogyasztják, de hatásosabbak a belőle készült szabványosított készítmények. Galandféreg (Taenia): szalag alakú laposféreg, mely az élőlények belében élősködik. Testük fejből és ízekből áll. A féreg feje nagyon kicsi, csak nagyítóval látható. Az ízek mindig nagyobbak lesznek, míg el nem érik

G
a normális nagyságot. Egymásra épülve alkotják a féreg testét. A galandféreg több méter hosszú is lehet. Az utolsó ízek székürítéskor leszakadva a külvilágba jutnak. Ha köztesgazdába kerülnek, ami többnyire valamely más állatfaj egyede, köztes formát vesznek fel, az ún. borsókát. Az embert a disznó, a marha és a hal galandférgessége betegítheti meg. A kutya galandférgességénél az ember a gyakori köztesgazda. Ezeket a borsókákat nevezik Echinococcusnak, a tüdőben és a májban fejlődnek. A galandférgesség nem főtt vagy meg nem sütött borsókás hús vagy hal fogyasztásával terjed. Tartós hasmenést, bőséges táplálkozás ellenére állandó éhségérzetet okoz, valamint a vörösvértestek színanyagának állandó elvonásával vérszegénységet is. A hal okozta galandférgességnél a vészes vérszegénységhez a fentieken kívül még krónikus mérgezés is hozzájárul. A betegséget az ízek székletben való megjelenésével, illetve a féregpeték kimutatásával (mikroszkóp) állapíthatjuk meg. Kezelése kúrával: délben előbb hámozott répa, majd este nyers savanyú káposzta ürömteával. Reggel éhgyomorra 30-60 hámozott tökmagot igyunk egy kis gyümölcsmustban, két óra múlva 2 kanál ricinust vegyünk be, töklével. Galega officinalis: 1. Kecskeruta Galopsis ohroleuca: 1. Kenderkefű Galvanizálás: alacsony erősségű (40-60 V) egyenáram alkalmazása az érzőidegek nyugtatására, fájdalomcsillapításra, a moto-

Ganglioma ros idegek ingerlésére, valamint a bőr izgatására. Elektródokkal vagy elektromos fürdőkkel galvanizálunk. Fürdő során ionokat is juttathatunk be így a szervezetbe (iontoforézis). Ganglioma: idegdúcból kiinduló daganat. G a n g r e n a (üszkösödés): a test egy részének megszűnik a vérellátása, a szóban forgó testrész nem kap táplálékot, elhal. Előbb zsibbadás, majd a vérkeringésből való teljes kirekesztés esetén éles fájdalom lép fel. A bőr először kékes, majd fekete lesz. A vér ellátása nélküli szövetek szárazzá, keménynyé, érzéketlenné és élettelenné válnak (száraz gangrena). Ha valamilyen okból kifolyólag rothadás lép föl, szétesnek a szövetek, és bűzös, mérgező anyagok keletkeznek a lebomlás során. Ha sikerül elérni, hogy a gangrena száraz maradjon, elhatárolódik az egészséges területtől, és magától leesik az elhalt rész. A folyamatot időben műtéti útra kell terelni. A gangrenât okozó érelváltozásokat többnyire a nagyerek meszesedése (különösen idős korban), görcsöket okozó érmérgek, az érpályát elzáró vérrögök, a dohányzás (nikotin) és a cukorbetegség okozza. Kezelése: nem szabad hideg kezeléseket alkalmaznunk! A táplálkozás só- és húsmentes, vegetáriánus nyers koszt legyen. Dohányzási tilalom, ózon- és piócakezelés ajánlatos. Hp.: Arsenicum D5, Secale cornutum D4, Kreosotum D4, Lachesis DIO, Echinacea 0, Silicea D6. Garatpolipok: a garatmandula megnagyobbodására alkalmazott elnevezés; 1. Mandulamegnagyobbodások. Gastrectasia: 1. Gyomortágulat Gastritis: 1. Gyomorhurut

98

Gastroptosis: 1. Gyomorsüllyedés Gázcsere: az oxigén felvétele belégzéskor és a szén-dioxid eltávolítása kilégzéskor. Bekövetkezik a tüdőben (külső légzés) és a szervezet belsejében, a sejtekben (belső légzés). A vér csak a szállítást bonyolítja le. Az oxigénszükséglet és a keletkező szén-dioxid mennyisége az alapanyagcserétől és a munkavégzéstől függ. A felvett és a leadott mennyiségből kiszámolható az alapanyagcseréhez és a munkavégzéshez felhasznált mennyiség. Genista tinctoria: 1. Rekettye Genitalis tuberkulózis: a férfiak és a nők nemi szervi tbc-je, többnyire általános tbc-s fertőzés következménye. A férfiaknál mellékherék, a prosztata és a herék betegszenek meg, a nőknél főként a petevezetékek általános tbc-s kezelésére van szükség. Genzian ibolya: 1. Encián Genny: fehérvérsejtekből és vérsavóból áll, melyet a baktériumok bekebeleznek, miközben maguk is elfajulnak (zsírfelvétel) és szétesnek. A gyulladás keretében a gennyképződés hasznos folyamat. A genny akkor tölti be feladatát, ha sűrű. A rosszindulatú, terjedésre hajlamos gyulladások gennytartalma folyékony, gyakran barnás színű és bűzös a hozzákeveredett vér következtében. A mesterséges gennykeltés terpentinolajos injekcióval vagy bedörzsöléssel, izgató olajokkal (Baumscheidtizmus, Kneipp-féle gonoszolaj) az áthangoló kezelések közé tartozik. Itt a gennyképződésben a baktériumok nem játszanak szerepet. Gennyvérűség: genny vagy gennykeltő kórokozók vérbe jutása okozza. Általános

amelyek két-két egymáson elhelyezkedő csigolyát ízesülve összekapcsolnak. hogy felfogjanak minden lökést. amelyek kocsonyás magot fognak közre. 7 nyak-.99 fertőzés: I. hátcsigolyák.és 15 ágyékcsigolyából áll és a keresztcsontra támaszkodik. Sok ischiászos fájdalmat ilyen elváltozások okoznak (porckorongsérv). majd a nyaki részen ismét kissé előrehajlik (lordózis). A csigolyatestek között rugalmas porckorongok helyezkednek le. 12 mell. Általános erősítés. amelyet többnyire a csigolyák tbc-s károsodása okoz. A kiváltó ok kezelése. Gerincferdülés zelése: a döntő életkorban természetes életmóddal kell megelőzni a rachitis kialakulását. Gerincoszlop: a törzs szilárd. Gennykeltő kórokozók behurcolása más szervekbe. Vérmérgezés. és a gerincvelőre.és serdülőkorban alakulnak ki. amely a testet éri. Tartás): lehetséges okai: rachitis. A kötőszöveti gyűrű sérülése esetén a kocsonyás mag kitüremkedik. az oldalirányú görbületet szkoliózisnak és a púpot. illetve az ott eredő ideggyökerekre gyakorolt nyomással heves fájdalmat idézhet elő. ám mégis minden irányban mozgatható oszlopa. keresztcsont. amelyből kétoldalt csigolyaívek indulnak ki.és bordásfalon végzett gyakorlatok. valamint masszírozás segítségével lehet enyhíteni. és hátul összezárulva a tövisnyúlványt alkotják. farkcsont a gerinccsatornát. Ezek erős kötőszöveti gyűrűből állnak. ágyékcsigolyák. a csigolyák tuberkulotikus eredetű roncsolódása. A már kialakult —t megfelelő tornagyakorlatok. gibbusznak nevezik. A gerincoszlopot elöl és hátul egyaránt erős kötőszöveti szalagok tartják össze. mellmagasságban hátrafelé domborodik (kifózis). kúszó. A zavarok elsősorban csecsemő. a hátizmok és szalagok gyengesége. Előrenéz a masszív csigolyatest. A csigolyák mindkét oldalon egy-egy keresztnyúlvánnyal és felül pedig ízületi nyúlvánnyal rendelkeznek. ezek fogják körül . A keresztcsonttájéki homorulatot lordózisnak. Gerincoszlop Gerincferdülés (vö. Gerinc: 1. A porckorongoknak és a gerinc természetes görbületeinek az a rendeltetése. Ke- Gerincoszlop Gerincoszlop: nyakcsigolyák. ágyéki részen előregörbül (lordózis).

Schlenz-fürdők. a lágy és kemény agyhártyához hasonlóan lágy és kemény —hártya övezi és agy-. mielőtt elhagynák a gerinccsatornát. a gerincvelőt a csigolyák fogják körül és védelmezik. A szürkeállomány a ~ központi csatornájában fút. Az agyhoz hasonlóan a ~-t is ganglionsejtekből álló szürkeállomány és ingerületvezető sejtekből álló fehérjeállomány alkotja. sclerosis multiplex. keresztmetszeti képe pillangóra hasonlít. gyakori és fájdalmas betegség. a székletürítés rendezése. melyek a gerincvelő két mellső gyökeréből kiindulva a környéki idegrendszert alkotják. vizeletüritési zavarok. A kis gerincízületek reumás gyulladása (Spondylitis rheumatica) túlnyomó részben az ágyéktájon játszódik le. Reumatizmus. egészséges étrend. mivel a teljes lábizomzat működésének ellenőrzése megszűnik. a fehérjeállomány hátsó rostjaiban egyesülnek és az agyba futnak. az agyvelő nyúlványszerű. meleg fahamu-. gerincvelő-gyulladás (myelitys). fény-. kúszógyakorlatok a gerincoszlop lazítására. A velőállomány és a velőhártya daganatos megbetegedései is előfordulhatnak. Krónikus lefolyású. A panaszok az időjárás-változástól függőek. A gerincoszlopot nyugalomba kell helyezni. Utóbbiak nyomásban. Lábbizsergés. nyers étrend. Gerincvelő: a központi idegrendszer része. illetve gerincvelővíz veszi körül. Gerincvelő-betegségek: az agyhoz hasonlóan a gerincvelő is egészében vagy részlegesen megbetegedhet. masszázs. A mellső és oldalsó láncokban helyezkednek el az agyból a ~-be futó. Kezelése: vegetárius étrend. spanyolkabát. Az agyból a —be futó. só-. darabos járás. A ~ a gerinccsatorna alsó szakaszát nem tölti ki teljes hosszában. lég. Körülötte helyezkednek el az ingerületvezető pályák.Gerincoszlop-gyulladások 100 oldalán lépnek be a —be. altestborogatások. közvetlen meghosszabbítása. gerincvelőgyökök hátsó . agyagborogatások. a térdreflexek megszűnnek. Tünetei: bizonytalan. púpképződéssel járó csigolyaroncsolódás (gibbusz) fenyeget. körkörösen szorító érzés a has felső tájékán. ágyékgöngyölések. a lábakban. merevséggel járó változata a Bechterew-kór. A szürkeállomány mellső szarvaiból indulnak az izmokhoz vezető mozgatóidegrostok. illetve a —bői az agyba futó idegek a távírókábelekhez hasonlóan kötegekben vannak összefogva. A gyulladásos kórfolyamatok korlátozódhatnak a velőhártyára vagy magára a velőállományra gyermekbénulás. Egyéb kezelés: 1. Az agyat —vei összekötő részét nyúltagynak nevezzük (Medulla oblongata). az itt eredő idegek nem hagyják el a —t azonnal. lófarkat (Cauda equina) képezik. Süllyedési tályog. mozgásterápia. lábfür- Gerincoszlop-gyulladások: gyerekeknél és serdülőknél többnyire tuberkulózis okozza. esetenként a gyomor környékén támadó hirtelen éles fájdalom. nyers ételek. szénapolyvás zsák. A gerincvelő hátsó dúcláncai működésének megszűnését okozza. Kezelése: egészséges. teljes vagy felsőtest-lemosások. az ingervezetés zavaraiban vagy közvetlen megszakításban nyilvánulnak meg. a csontokból és az izmoktól érkező ingereket továbbító idegpályák az ún. A bőrből. a mozgást szabályozó idegrostok (piramispályák). hanem a csatorna alját kitöltve az ún. Némely gerincvelő-betegség csupán a teljes idegrendszer általános betegségének megnyilvánulása. Ha a gerincvelő mellső mozgató dúcaira is kiterjed a betegség. bénulások lépnek fel.és napfürdő hozhat évek múlva gyógyulást. Gerincvelő-sorvadás (Tabes dorsalis): a szifilisz kései következménye. A gyógyulás lehetősége nagymértékben függ a korai felismeréstől. Ahogyan az agyat a koponya.

füst. a fenti felsorolás szerint. erőtlenség. az idegen test heves köhögési ingert kiváltva a köhögéssel újra a külvilágba jut. hideg nyakpólyázás. édesgyökér. Hp. Gégerák: kövessük a rákbetegség általános kezelését. Jóindulatú. gyógyfóld. hetente comblocsolást. beszéd közben elcsuklik. nyeles vagy széles alapú szövetcsomók. Secale cornutum D3-10. rekedtség- . Kezelése: láz és megfázás esetén ágynyugalom. A gégét nyálkahártya béleli. A hang rekedt. felső locsolásokat.és iszappakolások. Ennek a két hangszálnak a feszülése és elernyedése teszi lehetővé hangok képzését. Kálium chloratum D6-tal váltogatva. Belladonna D3-4. Teák és hp. Rhus toxicodendron D6-15. amelyet magas hó'fokú és rövid időközönként végzett Schlenz-féle fürdőkkel végeznek. lepedékessége vagy a bekerült idegen testek légúti akadályt képezhetnek. melyeket a hangszalagok állandó izgalma idéz elő. Thuja D10-15. hogy nyeléskor idegen test vagy folyadék jusson a légcsőbe.: Aconitum D 3 ^ 1 . keresztben futnak. A gégenyálkahártya gyulladásos duzzanata. Hepar sulfuris D3. Arnica D3-10. orvosi ziliz. A kiváltó ok (gégehurut) kezelésére visszafejlődhetnek. különböző nyálkahártyaelemekből állnak. köhögés. Tünetei: a nyálkahártya pírja. A gégefő záródása akadályozza meg. melyet melegedéskor cseréljünk. Zsályás és zsurlós öblögetés. vádlipólyázás. Nux vomica D4-12. Ezek különböző mértékben kifeszithetőek két. Kezelése: helyileg nyakpólyázás zsurlófőzettel. Mercurius solubilis D4. Szükség esetén gégemetszést kell ejtenünk. Naponta végezzünk egésztestlemosásokat. A gégefő a gyűrűporcból és a pajzsporcból áll. kemikáliák vagy baktériumok által okozott nyálkahártya-gyulladás. Gégeödéma: súlyos gyulladásoknál. Bar- Gégetuberkulózis tarus emeticus D4-6. Gurgulázzunk árnikával. savas gó'zök belélegzésénél és idegen testek. túlérzékenységi (allergiás) reakcióknál. valamint két izomkidudorodásból.: Ferrum phosphoricum D6. por. Súlyos esetben a légzés gégemetszéssel és az ejtett metszés kanüllel történő nyitva tartásával biztosítható a légúti akadály megszüntetéséig. Helyileg gyakran cserélt iszapvizes hideg borogatások. ecetvizes lemosások levezetésként.101 dők. hideg haspakolások. félfürdőket váltogatva. zsurlóteás gurgulázás. Ammónium bromatum D3. Tilos a dohányzás. hátul a gyűrűporcon található támasztóporc segítségével. Tegyünk piócát a gége két oldalára. A gége krónikus gyulladásainál alapos vizsgálatra van szükség a gége-tbc és a gégerák kizárására. az éneket és a beszédet. Kezelése: hideg nyakpólyázás. Néha azonban szükség lehet műtéti eltávolításukra. martilapu. A kezelés legfontosabb alkotóeleme a következetesen folytatott lázkúra. 5-7 ecetvizes egésztest-lemosás. nedves zoknik. rekedtség. fulladásos tünetek keletkezhetnek. amelyek a gégén belül. Sanguinaria D3. Gégetuberkulózis: a nyílt tüdő-tbc-nél. kifejeződése. Argentum nitricum D4-10. a tbc-bacilusok direkt hatására előfordulhat a gégenyálkahártya tbc-s gyulladása. melyet melegedéskor cseréljünk. Phosphorus D10-15. Hp. Ha ez mégis előfordul. A hangszalagoknál a legkisebb a gége átmérője. Gége: a légcső bejárata gégefővel záródik. valamint tumorok kiváltotta pangásoknál a gégenyálkahártya eró'sen megduzzadhat. Gégepolip (hangszalagpolip): kis.: Sulfur D10-15. csomóképződés. ökörfarkkóró. Belsőleg: repcsénytea. Bch. Gégehurut és gégegyulladás (laryngitis): megfázás.

Édesgyökér Gócnephritis: vesegyulladás. A lazítás. Kb. Glaubersó (nátrium-szulfát): enyhe hashajtó és vízhajtó szer. egészségessé teszi szervezetünket. Hp. Nyelvgyulladás Glycyrrhiza glabra: 1. törzskörzés. a karok és a lábak lendítése. Legcélszerűbb mindegyik gyakorlatot háromszor végeznünk mindkét oldalon.Gilisztaűző varádics 102 sen görcsös állapothoz. Zöldhályog Glikogén: állati keményítő. Gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare): virágja és levele 0. A képet az alapbetegség határozza meg. Glaukóma: 1. anélkül hogy a beleket izgatná. vizeletében kevés fehérje és vörösvértest van. Kezelése: ivóleves koplalás. melyet a vér az izmokba visz azok anyagcseréjének biztosítására. mint a sporthoz. l . alkarhajlítás. hátra és oldalt.és végbélgiliszta kihajtására használják.25-1 grammnyi mennyiségét forrázat formájában orsó. az egyes betegségeknek megfelelően aktív és passzív mozgásokat végeztet a beteggel. különféle rendszer szerint végzett gyakorlatok összessége. elsősorban a májban és az izmokban raktározódik.: 1. éhgyomorra megiszszuk. vízelvonással teszi folyékonnyá a székletet. több köze van a tánchoz. Vesegyulladás. törzshajlítás előre. Erősíti a gyenge testet. Gócnephritis többnyire fertőző betegségek során a vér útján történő szórással jön létre. s számos veseglomerulus normálisan működik. nél árnikatinktúrával (1 evőkanál vízhez 4 csepp árnikatinktúrát tegyünk). fejbólogatás. amelynél nincs szükség tornaszerekre. karhajlítás. Gimnasztika (torna): a ritmikus torna harmonikus testedzés. közben tartsunk szünetet az izmok és az ízületek ki lazítására. ujjnyújtó és ujjlazító gyakorlatok. törzscsavarás. Glossitis: 1. A gyógytorna gyógyítás során végzett torna. A követelményeket mindig az egyén teherbíró képességéhez szabjuk. Jó lazító gyakorlatok: fejforgatás. Figyelem! Nagyobb mennyiségben mérgezési tüneteket okoz. lazít. Inzulin hatására jön létre. fejfordítás. Tbc. térdhajlítás és lábhajlítás. gyümölcsnapok. Meleg teljes és ülőfürdők. a különféle mozgások harmonikus összekapcsolása a célja. A légzőgyakorlatok kifejezetten a lazítást szolgálják.l 1/2 óra múlva jelentkezik a hatása. melynél a vese egy része érintett csak. sohase vezes- . Szükség esetén szőlőcukorra bomlik. Az általános kezelését 1. A betegnek nem magas a vérnyomása. vegetárius táplálkozás. 1 evőkanál glaubersót meleg vízben feloldunk. A torna mindig lazítson.

Bch. a paratifuszhoz hasonló tünetekkel. A mérgezés súlyossága az elfogyasztott G o m b á s megbetegedések gomba mennyiségétől és az egyéni érzékenységtől függ.: Spongia D2-4. még a felforralt másnapos gombaétel is okozhat mérgezést. hánytatógomba. belsőleg 1 rész égetett tengeri hólyagos moszat vagy tengeri szivacs (Fucus vesiculosus). amely eszméletlenségig fokozódhat. sampinyon. hasmenést idézhetnek elő. A fonalas gombák szakaszokra (szeptek) tagolt szövedéket . esetenként több-kevesebb különböző méretű tömöttebb állományú csomóból álló duzzanat. Némely faj spóratartói fogyasztásra alkalmasak. Mivel a ~ többsége mérgező.103 Golyva (strúrna): pajzsmirigy-megnagyobbodás. de már nem friss gombák is termelhetnek rothadási mérgeket és hányást. mezítláb járással. A jód adagolása a tünetek visszafejlődéséhez vezet. Ferrum phosphoricum D6. A többi ehető gombafajta fogyasztása nem jelentős.és bélbántalmakat. Hp. összeszűkítheti a légcsövet. Jodum D6-3. azonban egy bizonyos telítettségi szint elérésén túl a pajzsmirigy kóros túlműködése (Basedowkór) lép fel. friss kucsmagomba. ízletesek és némelyikük valódi különlegesség. kucsmagomba és szarvasgomba. Az ehető. és bőséges fehérjetartalmukkal a vegetárius étrendet gazdagítják. Kezelése: gyomormosás. rókagomba. ételkészítésre kevésbé alkalmas. Ammonium bromatum D3. 2 rész porított tojáshéjjal és 1 rész kandiscukorral elkeverve. Levéltelen növények. kis prizniccel. Belsőleg: hársfa. Kalium fluoratum D4-6. amelyeket valóban ismerünk vagy gombaszakértó'vel megvizsgáltattunk. fulladási rohamokat okozhat. Kollapszus-kezelés. Hamis rizikegomba. hányás hasmenéssel. G o m b á s megbetegedések (mikózis): a test felszínén vagy belsejében alacsonyabb rendű gombák idézik elő. nyálcsorgás. Az ehető gombákat felfűzve. Előidéző gombák: légyölő galóca. szivacsok: a talajban lévő gombafonalakból és a felszínen növekvő spóratartókból állnak. olyan gombákat fogyasszunk. Fájdalommentes. tinóru. Calcium fluoratum D l 2 . Általában egyenletesen puha. Calcium jodatum D3-4. de legalábbis gyomor. A kucsmagomba és a papsapkagomba a vizeletben a vérfesték megjelenését. Napi 1 kávéskanállal. A legismertebb ehető gombák: vargánya. szószok ízesítésére használják. Thyreoidinum D3-12. A szárított gombát levesek. tölcsérgomba. hasmenés. ezért érzékeny gyomrúaknál nem árt az óvatosság. rizike. Gombamérgezés: enyhébb formában: akut hasmenés. Azonban nem mindig könnyen emészthetőek. amely öntudatlanságig fokozódhat. Ezekben az esetekben az operáció életmentő fontosságú lehet. A golyva a kulcscsont alatt. A kucsma. hánytatószer. galambgomba. a mellkason belül is kifejlődhet. ami által légszomjat. hashajtás céljából ricinusolaj. mivel nehéz a mérges gombáktól való megkülönböztetésük. Bromum D4. beszűkült pupilla.és kávészén. A kiváltó ok kezelése. G o m b á k . A jódhiányos táplálék és víz fogyasztása okozza. Minden gombát csak frissen elkészítve szabad fogyasztani. levegőn szárítva tárolhatjuk.és a papsapkagombát a mérgezés elkerülése érdekében használata előtt le kell forrázni és a forró vizet kiönteni. hányás. comböblítéssel. A túlzott jódadagolás is okozhat pajzsmirigyduzzanatot. Kezelése: külsőleg agyagos vagy tölgyfakérges hideg borogatás. Súlyos formája: görcsökkel járó izgalmi állapot. galóca okozhatja. a felmelegített. a mérgek felszívatására gyógy/öld. Calcium phosphoricum D6-12. félfürdővel. tudatzavar.: Magnesium phosphoricum D6. víztaposással végzett levezetés. a vér felbomlását és sárgaságot idézhet elő.

amelyek a gombák természetes ellenségei . Ezenkívül a nyálkahártyákat és belső szerveket (endomikózis) is megtámadhatják.és nyirokpályákon keresztül történik. amely történhet mikroszkopikusan. Moronal. A hörgők és a tüdő megbetegedése esetén Schlenz-fürdőket lehet alkalmazni. A kezelés hosszadalmas és gyakran eredménytelen. A bőrgombához (dermatomikózis) tartozik minden. A sugárgomba-betegségek a sugárgombák baktériumokkal kevert formája. A spórás gombabetegségeket legtöbbször konídiumok okozzák. A szervezet védekezőképességének legyengülése. Mindkét forma egyaránt létrejöhet külső vagy belső fertőzés útján. gondolatolvasó 104 test belsejében fordul elő. A szervezet a —kel szembeni ellenálló képessége csökken. Köptetők szedése segítheti a kezelést. hasonlóan. A hüvelyben gombaölő szereket (Nystatin. Minden gombafajta baktériumokkal. Nyálkahártya. bonyolult esetben állatkísérlettel. Ehhez járul még a II. Tripper. Nemi betegségek Gócfertőzés (fokális infekció): krónikus gennygócokból jön létre. amelyek specializálódott gombafonalakból (hifák) indulnak ki. valamint nőknél a hüvely és húgycső. A hüvely többnyire partnerrel. mint a vérmérgezésnél. A fertőzés a vér. a csecsemők szájpenészének és a női hüvely gombásodásának volt szerepe. Régebben csak a bőr gombás megbetegedéseinek. a bőrt. Az élesztők csak spóra formában fordulnak eló'. A gombás betegségek kezelése helyileg gombaölő szerekkel történik: bóraxglicerin. amely a . szőrzetet és körmöt támadó gombafajta. fogamzásgátló tabletták által) mértéktelen használata. de végbélgomba is előidézheti. Ennek oka az antibiotikumok.felszaporodjanak és megerősödjenek. bél. Számos változatuk ismert. meggyengült. mint pl. Gyomor-bél fertőzések esetén fontos a szimbiózis irányítása. kitenyésztés vagy szerológiai vizsgálatok útján. különösen a tüdőt veszélyeztető gombák behurcolása. Mivel az elveszített védekezőképesség nem állítható helyre.és szervi gombákra osztjuk fel őket.Gondolatátvitel. Trichomycin vagy ezüst-nitrát tartalmú Spuman) alkalmaznak. A fertőzésnek kedvez a vér vagy infúziós folyadékok érrendszerbe juttatása. terhességek és helyi hatások. légcső. különösen a vastagbél. Ma a ~ egyre gyakoribbá válnak. Egyidejűleg a partner és a végbél fertőzöttségét is vizsgálni és szükség esetén kezelni kell. a bőrizzadás vagy folyás miatti átnedvesedése stb. élesztólckel vagy penészgombákkal keveredhet. nyelőcső. melyek maguk alig vagy egyáltalán nem okoznak panaszo- (micélium) alkotnak. törülközőtől fertőződhet. hogy a coli bélbaktériumok . cukorbetegség. kálium-permanganátfürdőt követően triphenylfestékkel történő ecsetelés. Telepátia. Kedvelt előfordulási helyek: száj. férfiaknál a péniszen (hímvesszőn). tüdő. világháború után új. a hangsúlyt a megelőzésre és a fent említett szerek mellőzésére kell helyezni. A ~ fő előfordulási területe a bőr (dermatomikózisok). A belső gombabetegségek (endomikózisok): az összes gombabetegség. Gonorrhoea: 1. gondolatolvasó: 1. a gombák a vérben elszaporodhatnak. A kezeléshez a gomba fajtájának meghatározására van szükség. Belső gombabetegségek esetén széles spektrumú antibiotikumokat alkalmaznak. azonban sokáig kell folytatni a fertőzés legyőzéséhez. corticosteroidok és gestagének (pl. Spóráik (konídiumok) befűződésével ivartalanul szaporodnak. a makk és a fitymaredő. A gombafonalak (vegetatív hifák) másik fajtája a táplálkozást szolgálja. Gondolatátvitel. tisztátalan szivacstól.

alsólábszár-borogatás. Gelsenium D4. Kalium phosphoricum D6-12. csíraolajok. reumatizmust. Lazítás. Ignatia D6. a vese és az epehólyag működésére. Fekélyek.: Aconitum D3-4. nap. Sepia D6. Hp. azaz a klónikus görcs. Zinkum valerianum D4. A harántcsíkolt izomzatnál az állandó összehúzódás mellett (tonikus görcsök) felléphet az összehúzódás és elernyedés gyors váltakozása. Annak eldöntésében. Görcsös állapot: a normális életritmus feszült és ellazult állapotok ritmikus váltakozásából áll. és azzal együtt képezi az ízületet. levegő és nap. Ez kedvezőtlenül hat a vérellátásra. a petefészekből állandó jelleggel baktériummérgek (toxinok) kerülhetnek a keringésbe. ideggyulladást. mint pl. Rachitis. Különösen a sima izomzatban fellépő görcsre való hajlam gyakran lel- Görögszéna ki eredetű. A ~ kezelése a természetgyógyászatban fontos helyet foglal el. Kezelése: tudatos lazítás. autogén tréning. a mandulából. emésztési zavarok vagy anyagcserezavarok húzódhatnak a háttérben. Lázas betegségek. A fogakból. Leggyakoribb a mandulák és a fogak góca.105 kat. hőmérséklet-emelkedést idézhetnek elő. Calcium phosphoricum D612. noha ezek nem mutatják ezek jellemzőit. A sima izomzat görcsei kalikókhoz. egészséges étrend. fokozza az étvágyat és elősegíti az emésztést. Gödör: ízületi gödör. fáradékonyságot. ez a góc betegséggel való öszszefüggését bizonyítja (másodpercjelenség). kötő szövetmasszázs. hideg fürdők. Kezelése: egészséges táplálkozás.: Magnesium phosphoricum D6. vesebántalmakat és általános panaszokat. főzetként vagy leforrázva. Bch. Görögszéna (Trigonella foenum graecum): érett magva kitűnő erősítőszer. a különféle szervrészekben fellépő görcsök sok betegségben fontos szerepet játszanak. Silicea D12. levegő. skrofulózis. a bélre. Az egyoldalú igénybevétel következtében fellépő izomgörcsöket (írógörcs) vagy kényszeres mozgásokat. A sima izomzat túlzott és állandósult feszültségi állapota —hoz vezet. fény. csukamájolaj. A lelki életben megnyilvánuló ~ jele a kiegyensúlyozatlanság és belső szorongás. Ezek egyike sem befolyásolható akaratlagosan. . különösen lábszárfekélyek kezelésére és beolvasztó kezelésre alkalmas a görögszénás borogatás. fejfájást. A góc szanálása után megszűnnek a beteg panaszai. Egyszeri adagja 0. fény. Huneke javaslatára Impletolt fecskendeznek a kérdéses góc köré. a prosztatából. az életvitel rendezése gyógyító hatású. Csecsemőknél és kisgyerekeknél különösen a rachitis esetében nagy a görcsre való hajlam (Spasmophilia).25 g. Az egész vázizomzat klónusos görcsei jellemzőek az epilepsziára. az izomzat tónusos görcseit a vérmérgezéskor fellépő merevgörcs okozhatja. -nevetést. hideg alsólábszár-borogatás. Ezért a gyermekkorban fellépő görcsöktől nem kell nagyon megrémülni. teljesítménycsökkenést. hogy valóban gócfertőzés okozza-e a panaszokat. Amennyiben erre a panaszok rögtön megszűnnek. Gyermekeknél gyakori a görcs (frász). A gyermeknél előforduló gyermekgörcs (frász) mindkétfajta görcs tulajdonságait egyesíti.25-1. lazítás légzőgyakorlatokkal. csukamájolaj. a véredények görcsei a vérellátás zavaraival járó érgörcsökhöz vezetnek. amely a vele határos csont fejét befogadja. a kényszerásítást. az epehólyagból. Görcs: a sima vagy a harántcsíkolt izomzat állandó vagy időlegesen visszatérő összehúzódása. -sírást is görcsöknek nevezik. cukorbetegség és általános gyengeség esetén ajánlott.

Ezt a masszát ujjnyi vastagon vékony lenvászon kendőre kenjük. majd állandó keverés közben sűrűsödésig főzzük. zsurló. Krónikus és félheveny gyulladásos folyamatoknál beolvasztó és kivezető hatásúak. Gyógynövény-kiegészítőket adhatunk élénkítőbb hatás elérése végett: szénavirág. anyagcsere-betegségeknél. hatását erősíthetjük frottíros dörzsöléssel. Huzamosabb alkalmazásnál verítékezés lép fel a nem kezelt területeken is. és lefedve 1 1/2 óráig főzzük. szükség van lábfürdőkádakra stb. Az alkalmazás helye megmelegszik. A gőz elernyesztőleg hat. Vigyázzunk. ezekből 2-3 maréknyit szűrő nélkül a vízbe teszünk. masszírozással. fenyőtűk. A gőzfürdő erősen izzasztó hatású. A gőzfürdőnél telített vagy túltelített vízgőzök képződnek. Görögszénás borogatás Gőzfürdők: a medencefürdőkhöz csatlakozó gőzkamrákból áll..és keringési betegségek. kamilla. hogy az egy rétegben lévő lenvászon kerüljön alulra. A gőzfürdő igénybe veszi a szívet és a keringést. A szauna tehát nem igazi gőzfürdő. Az edényt csak lassan. ezért nem szabad túl gyakran alkalmazni. az anyagcsere felgyorsul. A szaunánál a gőz közvetlenül a hevített kövekre locsolt hideg vízből képződik. érelmeszesedés. Görögszénás borogatás: több kanál görögszénamagot vízzel sűrű péppé keverünk. a fürdő alatt és után. száraz kendő vagy lanelkötés kerül. sőt gőzfürdőzés alatt hűthető. a hőfok a lépcsőkön való fölfelé haladással növelhető. Az edényben elegendő hely kell hogy legyen a gőzfejlődéshez. a fedő óvatos eltolásával nyissuk ki. inkább köztes fokozatot tölt be. a testhőmérséklet 1-1/2 °C-kal emelkedik. erei passzívan kitágulnak. Fölülre gyapjútakaró. A gőzkamra tere lépcsőzetesen kiképzett. Fokozzák a bőr és a kiválasztott résznek megfelelően a belső szervek véráramlását. Fő hatását a száraz meleg adja. Körülírt. Alkalmas a fogyasztásra. fekélyek tisztítására alkalmas. ahol a fej nincs benne a gőzben. A gőz elősegíti a kivezetést reumánál. Kevés- Gőzök: a Kneipp-féle kezelések kifejezetten forró kezelései a vízgőz helyi hatásán alapulnak. mérgezéseknél. A gőzdobozfürdő helyettesítésére alkalmasak a Kneipp-féle teljesgőz-kezelések. felületi megbetegedéseknél. Élénkíti a helyi és általában a keringési folyamatokat és az anyagcsere-folyamatokat. s a pakolást úgy helyezzük föl. hideg leöntésekkel. A gőzhatás csökkenésekor hevített téglát helyezhetünk vigyázva az edénybe a gőzölgés serkentésére. A fürdőben lehetőséget kell biztosítani a hideg vizes locsolásra. Kihűlés után a pakolást többször cseréljük. Ellenjavallatai: szív.Görögszénás borogatás 106 bé megerőltetőek azok a gőzdobozfürdők. meg ne égessük magunkat a kispric- . Itt inkább gőzlökésekről beszélhetünk. élénkíti a bőrt.

G r a n u l ó m a : tumorszerü sarjszövetképződmény. koplalás. kivezető növények. Láz. fül-. Végbélgiliszták ellen nem használ. Egy vászonkendőt 6-8szor összehajtunk a szükséges méretre. csomagocskát készítünk belőle. Granuloma a foggyökér csúcsán Gránátalmafa (Punica granatum): Ázsiában és a Földközi-tenger vidékén honos növény. A gyógyítás a fog eltávolításából. öszszegöngyölve forró vízbe mártjuk. szédülésnél hagyjuk abba. A fogak granulómájából gyakran indulnak ki gócfertőzések. Kérgéből főzetet készítenek. Belsőleg üröm. Kezelése: ágynyugalom. Erős szívdobogásérzésnél. Kiegészítésül meleg vizes tömlőket vagy meleg párnákat rakhatunk rá. alsótest-. csak a verejtékezés lezajlása után fejezzük be a kezelést hideg alkalmazásával.: Camphora D l . Minél jobban kinyomjuk őket. Az alkatra is következtethetünk a kézírásból. G r a h a m .107 celő vízzel! A beteget sohase hagyjuk egyedül. lándzsás útifű. Gőzölés: 1. Utána ágyban végezzen a beteg utóizzasztást. illetve a gyökércsúcs csonkolásából áll. Fer- Grafológia: a kézírás elemzésével foglalkozó tudomány. Ezután a vászonkendőt a szélesre hajtott flanelkendőbe hajtogatjuk. Az egyén kifejezési formáit kutatja. fél. zsurló. Aconitum D3-4. A sarjszövet lassan föloldja a környező csontszövetet. hurut és bélbántalmak lehetnek jellemzőek az influenzavírus típusától függően. 1. annál tovább maradnak melegek. egyszeri adagban 50 g-ot adnak galandféreg kiűzésére. Grippe (influenza): különböző vírusok által okozott fertőzés. Ezzel az oldalával óvatosan felhelyezzük és bebugyoláljuk. fejfájás. Grippe ban az írásból testi (szervi) betegségekre következtetni. alkalmas a pszichológiai megismerésre. A kezelés időtartama 10-30 perc. a betegség klinikai képe változatos. Eukalyptus D2. A vízből kivéve száraz kendőbe tesszük és fentről lefelé erősen kinyomjuk. görcsoldó hatásúak. Fej-. étvágytalanság. lázkezelés. bágyadtság. Gyakran jön létre granulóma a fogak gyökércsúcsán keletkező krónikus gyulladás talaján. mindeddig nem sikerült azon- . Főzés Gőzpakolás: a forró pakolások vagy feltétek fájdalomcsillapító. Idegen testek és fertőzések okozhatják. Hp. arc-. Először leteszünk a betegnek előmelegítésül egy száraz kendőt és egy gyapjúkendőt.k e n y é r : élesztővel készült korpakenyér. Sohase menjünk ki a szabadba közvetlenül a gőzfürdő után. valamint egy darab gőzáteresztő flanelt. Alul a flanel csak egyrétegű legyen. ezért gócfertőzés gyanújával feltétlenül gondolnunk kell a fogi gócra.és teljes gőznél.

Silicea D l 2 . Bélfürdő . és anélkül. pl. vagy vérrög okozta érelzáródás. tudatzavarokat okoz. zsályával. a beszédképesség. Érelmeszesedés. Gurgulázás (toroköblítés): folyadékot veszünk a szánkba. Kiváltó okok: vértolulás az agyban. Gelsemium D3-6. A torokmandulák alig lesznek nedvesek gurgulázás alatt. Kezelése: közvetlenül a gutaütés után nyugalom. szükség esetén katéterezés. rum phosphoricum D6. erőlködés. Gutaütés (apoplexia): az agyi ér megpattanása következtében fellépő vérzés. 1. Belladonna D4. nyek. később a bénult tagok leöntéses kezelése. Eupatorium perfoliatum D2. mintsem fertőtlenít. forró törzsborogatás.: Kalium phosphoricum D6. amely agyi szövetroncsolódáshoz vezet. A lábak felmelegítése után hideg vagy nedves zoknik. Forró ecetes vizes lábfejgöngyölés. hígított gyógyfölddel és repcsénnyel gurgulázzunk.Gurgulázás 108 jás. hólyagos moszat. Natrium sulfuricum D6. Ferrum phosphoricummal. Hp. A hólyagot ki kell üríteni. fejfá- zsurló tea formájában. Bch. a vérnyomás hirtelen emelkedése. Kamillával.: alapvetően Arnica D3-6. alsólábszár-borogatás. Báziskezelés. Belsőleg galagonyakészítméfehér fagyöngy. hallucináció. Bella-donna D6.: Ferrum phosphoricum D6. Az érintett agy területének megfelelően megbénulhat a fél test. hideg vizes koponyaborogatás. Bénulásokat. Ferrum phosphoricum D6. levegőt fújunk kilégzéskor a szájüregbe. bőséges étkezés. érvágás. Glonoium D6. A víz legyen langyos. Bryonia D 3 . Gelsemium D3-10. hogy lenyelnénk. bénulások esetén Kalium phosphoricum D6. Plumbum aceticum D4—6. eszméletvesztést. A gurgulázás inkább a torokgyűrüt masszírozza. A félrenyelés veszélye miatt a beteg nem ihat folyadékot. Avena sativa 0. Bch. Baryum carbonicum D10. Gymnakolon: 1. kötőszöveti masszázs. Előzetes tünetek: szédülés. Kalium chloratum D6. fülzúgás. A torokgyűrű a gurgulázás fő hatásterülete. görcsös tünetek esetén Magnesium phosphoricum D6. a fej felpócolása.

kétoldali. Nem mindegyik fertőzött egyén betegszik meg. amelyeken átesve immúnis (védett) lesz a szervezet a későbbi fertőzésekre.és epeműködés zavarai.: Veratrum viride D l . mint cseppfertőzéssel. tartós mesterséges lélegeztetésre van szükség (vastüdő vagy elektromos tüdő). annak minden súlyos következményével. hurutos állapot. Carbo vegetabilis D10. cukorbetegség esetén és vértisztításra alkalmazzák 2-4 g forrázat formájában. a hurutokra való hajlam. Antibiotikumok. Arsenicum D4-10. Zsurlófüves váltakozó fürdőket vegyen a beteg. a hasra. Kétóránként végezzünk ecetvizes lemosást. gyermekparalízis stb. Hp. ha valaki gyermekkorban nem esett át ezeken {skarlát.3 . Pyogenium D l 2 . A szürke elülső szarv érintett. rossz közérzet. innen erednek a mozgatóidegek rostjai. elsősorban gyermekeken jelentkezik. Ha a rekeszizom és a borda közötti izmok is megbetegszenek. a sajátvér-kezelés a kivezetést szolgálják. Súlyos esetben hashártyagyulladás. Lachesis D10. amelyek a nemi szervek fertőzése következtében. A végtagok bénulása lehet féloldali. de vírushordozóként mint köztesgazdák járvány idején szóba kerülnek. gyermekágyi bűzös folyás. székrekedés. Inkább élelmiszerekkel terjed a fertőzés (legyek által). olykor halálos kimenetelű. Gyermekparalízis (Poliomyelitis epidemica. a bőr erős reakciókészsége. A megtámadott elülső szarvnak megfelelő mozgásterület lebénul. csillapodó. kanyaró. gyümölcslevek és gyümölcsnapok javasoltak a lázas időszakban. a görcskészség jellemzőek. szamárköhögés. Kezelése: Kneipp-féle lázkezelés. bélrenyheség. Szűkebb értelemben a gyermekkorban fellépő fertőző betegségeket értjük gyermekbetegségek alatt. több litert. Heine-Medin-kór): járványos vírusbetegség. A piócakezelés. Gyermekláncfű (Taraxacum officinalis): gyökere (ősszel és tavasszal) és zöld részei (március-május). a szívre. A vérmérgezés speciális formája. Gyermekbetegségek: a gyermekkorra a táplálkozási zavarokra való fokozott érzékenység.Gy Gyermekágyi láz: gyűjtőneve mindazoknak a lázas megbetegedéseknek. Vízhajtó. Az idegbénulások az esetek . általános vérmérgezés (szepszis) keletkezik.3 . hideg borogatást tegyünk a homlokra.). különösen a csontnövekedés zavarai (rachitis). A lappangási idő alatti tünetek: étvágytalanság. növekedési zavarok. Enyhébb esetekben nem túl magas láz lép fel. de megbénulhat mind a négy végtag is. Magas. a bejutási kapunál fekély képződik. Baptista D l . az altest izzadmányainak felszívására ágyék. melegedéskor cseréljük ezeket. koplalás. Mandulagyulladás. Természetesen felnőttkorban is előfordulhatnak. de mindig visszatérő láz. A máj. szülés vagy vetélés után keletkeznek.és rövidpólyát tegyünk. diftéria. Chinnum Arsenicosum D4. sokszor maradandó bénulásokkal jár. altesti fájdalom keletkezik. Echinacea 0. E mellé adjunk fiziológiás sóval beöntéseket. Ezután következik a gerincvelő megbetegedése.

végezzünk ecetvizes lemosásokat. Curare D6-30. önállóan ingázó. Esetenkénti megbetegedések egész évben előfordulhatnak. Kiadós. gyümölcslevek. amelynek mérete telítettségétől függően változik. a mozgásgyakorlatokra. a kötőszöveti masszázsra. A járvány főként nyáron és ősszel terjed. A szájon át adagolt védőcseppek révén a gyermekbénulás csaknem eltűnt.: Kalium phosphoricum D 6 . romlott ételek fogyasztása. a többi esetben tartós bénulással kell számolni. Délelőtt és délután rövidpólyázás. Magas növésű. a bal oldali félhasban húzódik felfelé a rekeszizomig. Csak bejáratánál (Kardia) és kijáratánál (Pylorus) kapcsolódik szilárdan .1 2 . betegségek esetén) „átkapcsol" a hányásért felelős agyi központba. Üres állapotban egy bika szarvára hasonlít. A béna végtagokra rakjunk ecetvizes pályázást.). Aconitum D3-6 és Belladonna D3-6 váltogatva Pvhus toxicodendron D6-30. vegyünk sós fürdőket hetente 1-2-szer hideg vizes lemosással. Nagy görbületi oldala (nagy curvatura) néhány ujjnyira a köldök felett. Silicea D12. rázó mozdulatokat végezvén tartalmát állandóan keverve a gyomorkijárat felé irányítja. egészen a gőzfejlődésig. keresztirányú és ferdén futó sima izmokból áll. a gyors locsolásokra. hogy a szervezet leküzdje a bénulást. naponta többször. Bch.az elfogyasztott ételek mennyiségétől és összetételétől függően .) aktiválja az emésztőnedveket és elpusztítja a gyomorba jutott mikrobákat (baktériumok.3 0 . miáltal a gyomortartalom a szájon át elhagyja a szervezetet. G y o m o r : a gyomor a tápcsatorna kiszélesedése. az egész gyomor pedig 5 milliót. a gyomor telített állapotában a köldök alatt helyezkedik el. A lázmentes bénulási stádiumban a kezelést a test tisztulására és erősítésére állítjuk át. belső falát mirigyekkel gazdagon ellátott nyálkahártya borítja. Kezelése: lázkezelés. Hp. hosszanti. A gyomorfalban elhelyezkedő vegetatív idegek szükség esetén (a gyomor túltelítődése. A mirigyek és a gyomorfalat alkotó sima izomzat működését a vegetatív idegrendszer szabályozza.H. amely a gyomor izmainak görcsös összehúzódását váltja ki. Naponta végzett hideg vizes beöntések 1/4-1/2 1 vízzel. A sima izomzat akarattól függetlenül. koplalás. gyümölcsdiéta. Utána hideg vizes vagy enyhe ecetvizes egésztest-lemosás (1-2 óránként). A nyálkahártya mirigyeinek váladékai a gyomorba jutott táplálék feldolgozását kezdik meg. a víz alatti masszázsra. tegyünk szénaviráginget. 100 mirigyet tartalmaz. míg a gyomor sósavtartalma (0. Calcium phosphoricum D6-12. illetve készítik elő: az oltóenzim a fehérjealvadasért. Plum-bum D6-30. vézna embereknél veleszületett alkati kötőszöveti gyengeség következtében a gyomoralap az átlagosnál lejjebb. alig okoz terápiás problémát. sok esetben egészen a kismedencéig leér (gyomorsüllyedés). Ma már csak ott következik be gyermekparalízises fertőzés. Hideg vádli. Calcium fluoratum D l 2 . 1 cm gyomornyálkahártya cca. egészséges étrendet állítsunk össze. Naponta végezzünk rövidpakolást. Strychninum phosphoricum D5-6.Gyomor 110 környezetéhez.3 v. vagy ha a törzs meleg.és haspólyázás. A gyomor átlagosan 2. Ebben az esetben a gyomor horog alakú.naponta 3-5 1 gyomornedvet választanak ki. később térjünk át a leöntésekre. Causticum D l 2 . és onnan balra. ahol a védőcseppek adását nem végzik rendesen.3 . A vegetatív idegrendszernek köszön- 60%-ában visszafejlődnek. láz esetén.: Veratrum viride D l . a masszírozásra.5 1 űrtartalmú. élesztőgombák stb. A mirigyek . izzadásig. melynek hegye a gyomor kijáratánál a test középvonalától 1-2 ujjnyival jobbra esik. Naponta csak egyszer izzasszuk a beteget. a pepszin a fehérjék emésztéséért felel. a rövid hideg félfürdőkre.

kiegyensúlyozottság elősegítik a gyomor működését. Naponta 38 °C-os kamillás beöntések. szifiliszes (lueszes) eredetű gerincvelő-sorvadás (tabes) esetén fellépő idegfájdalmak. a dohányzást. de savhiány esetén is előfordulhat. borsmenta. Láz és hasmenés esetén böjt. Nátrium sulfuricum D6 máj és epeutak betegsége esetén. nyugtalanság zavarják.: 1. hogy csak egyféle gyümölcsöt. telített vagy üres gyomor esetén jelentkező fájdalmak. linusitnyákleves. Gyomor-bél h u r u t : nyálkahártya-gyulladás a gyomorban vagy a belekben ételfertőzés. Kezelése: a kiváltó ok megszüntetése. este ágyékgöngyölés. magházától megfosztott. Nux vomica D4-6.111 hetően a gyomor működését pszichés folyamatok is befolyásolják. mint undor. Belsőleg gyógyföld.: Nátrium phosphoricum D6. Kezdetben 1-2 evőkanálnyi ricinusolaj. Kálium phosphoricum D6. Tünetei megegyeznek a gyomorgyulladás tüneteivel: felböfögés. a gyomoridegek ingerlése. bél. Az almát helyettesíthetjük bármilyen más gyümölccsel is. befőtteket. míg a kellemes ingerek. Gyomorfekély (Ulcus ventriculi) és patkóbélfekély (Ulcus duodeni): leggyakrabban a gyomorkapu (kijárat) előtti hajlatban vagy a gyomorkapun túl. A gyomorhurutnál alkalmazott diéták aján- | . Fő oka: a nyálkahártya ereinek ideges eredetű görcsös összehúzódása miatt előállt vérellátási zavar. Böjt. kamilla-. Kerülni kell a túl meleg vagy túl hideg ételek és italok fogyasztását. Kezelése: a betegnek feküdnie. Kezelése: elsősorban az egész szervezet működésének szabályozása a fő cél. a nyugalom. A kellemetlen pszichés ingerek. jelentős alkoholmennyiség elfogyasztása vagy gyógyszerszedés okozta nyálizgalom következtében. túl sok ételfogyasztás. Gyomorégés: a gyomorból a nyelőcsőbe és a szájba felszálló égő vagy maróan fájdalmas érzés.és ezerjófütea. Többnyire a gyomor-. üröm. Kezelése: fűszer. nyersen és cukor nélkül fogyasszunk. ezek termelődését kell serkenteni. Bélhurut. Hp. Ezért a gyomrot a lélek tükrének is tekinthetjük. fájdalomcsillapító és nyugtató hatású linusitnyákleves fogyasztása. pihennie kell. A fekete áfonya különösen alkalmas e célra. A gyomor sósavtúltengése okozza.: Atropinum sulfuricum D3.vagy citromfütea fogyasztása. a patkóbél falán fordul elő. forró pázsitfűvirággal vagy burgonyával töltött zsákocskák felhelyezése a gyomorra. Hp.és májmüködés zavarát jelzi.: Magnesium phosphoricum D6. Acidum sulfuricum D3. az ételt alaposan meg kell rágni. idegesség.és sószegény Gyomorfekély étrend. Bch. Ajánlott az August Heisler-féle almakúra is: 1-2 napon át tetszőleges mennyiségű. az édes desszerteket. 1-2 alkalommal lábfürdő emelkedő hőfokú vízben. a sima izmok görcsös összehúzódása. meleg borogatás. Ha a hasmenést a gyomornedvek és a hasnyálmirigy nedveinek kiválasztási zavara okozza. gyomorégés. reszelt almát fogyaszt a beteg. kávészén. fekélyek). Bch. Magnesium phosphoricum D6 görcsös fájdalom esetén. citromfütea kortyolgatása. mint pl. Fontos. hársszén. A vérrel gyengébben ellátott területet a gyomornedvek kimarják és emészteni kezdik. Nátrium muriaticum D6 mint legfontosabb szer. váltakozó éhségérzet és étvágytalanság. E kúra ideje alatt tartózkodni kell minden egyéb táplálék vagy folyadék fogyasztásától. kortyonként fogyasztott nyers tej. Gyakran kíséri a gyomornedvek termelődésének zavara és gyomorhurut. Belsőleg gyógyföld. borsfütea. G y o m o r f á j d a l m a k (gastralgia): okai: a gyomor betegsége (gyomornyálkahártyagyulladás. Vegetárius étrendet kell fogyasztani.

E módszer a gyakorlatban is bevált. Calcium phosphoricum D6.a vaj kivételével -. Ulcus duodeni esetén: Anarcardium orientale D6-12.: Atropinum sulfuricum D4. és vérszegénységhez vezet. Hydrastis canadensis D 2 . gyomortájéki nyomás. Nátrium muriaticum D6. A hiányzó emésztőenzimek pótlására a Carica papaya gyümölcséből vagy leveléből készült preparátumok. citromfű. comb.3 .és zöldségféléket. gyomornedvhiány esetén étkezés előtt fél órával és étkezés után pázsitfűvirágos vagy forró borogatás. Tünetei: az akut ~ (gyomorrontás. Belsőleg 1 kiskanál frissen préselt burgonyáié étkezés előtt vagy 20-40 g medvecukor. Étkezés után törzsborogatás. Minden esetben megfigyelhető a fontos nedvek hiánya a gyomorváladékban. szigorúan sómentes diéta betartása mellett. és a gyomornyálkahártya pusztulását és működésének hiányát okozza. Gyomorhurut. Délelőttönként: térd-.: Antimonium crudum D6. beöntések a székletürítés megkönnyítésére. borsmenta. hányás. Minden étkezést linusitnyáklevessel kell kezdeni. Minden étkezés a linusitnyáklevessel kezdődjön. Hp. a gyomrot izgató anyagok élvezetének mellőzése (alkohol. rossz szájszag. A fokozott gyomornedv-elválasztással járó —tói kezdve egészen a nyálkahártya kivörösödésével és vérzésével járó —ig sokféle panasza ismert. Nux vomica D 3 . Calcium fluoratum D l 2 . Magnesium phosphoricum D3-12. Magnesium phosphoricum D6. rövid böjtölés. Bismutum subnitricum D3-6. székletürítési zavarok (hasmenés. Argentum nitricum D4. Idegi túlterhelés is okozhatja. Teaként: üröm. végül alapétrend. gyakran váltott hideg borogatások. teljes nyugalom és pihenés javallott. utókezeléskor forró borogatások. majd gyümölcsök. zöldséglevek. Esténként mély légzés és torna.: Ferrum phosphoricum D6. Kezelése: akut ~: böjt a tünetek megszűnéséig. Graphites D6-12.1 2 .és felsőleöntések. a tünetektől függően. Phosphorus D5. amit kímélő vegetárius étrend vált fel. A krónikus ~ a nem teljesen gyógyult vagy gyakran ismétlődő —ból alakulhat ki. székrekedés). ezerjófü. Gyomorvérzés esetén: böjt. cickafark. Szigorúan kerülni kell a só. rosszul megrágott ételek (baktériumok. Gratiola D2-6. Kreosot D4-6. pl. fűszerek. Arsenicum D4-12. Cheny (Stanford University) biológiai termesztésű fehér káposzta magas fordulatszámú centrifugálással nyert levét ajánlja.: Kálium phosphoricum D6. lottak. nikotin). de ilyenkor rendkívüli alapossággal a beteg állapotának megfelelően kell megválasztani a szóba jövő gyümölcs. Gyomorhurut (gyomornyálkahártya-gyulladás. gombák által termelt). fertőző be- . Ferrum phosphoricum D3-6. a zsírban sütött ételek . húgyvérűség (veseelégtelenség) résztüneteiként is kialakulhat. Kezdetben fekvés. Nátrium phosphoricum D6. Bch. Kálium bichromicum D4.Gyomorhurut 112 tegségek és általános mérgezések. Bryonia D3-12. gastritis): a gyomornyálkahártya különböző fokú gyulladása. Reggelente: teljes lemosás. később félfürdők. vegetárius étrend. mérgek. Vízgyógyászati módszerek. 1. A napi életvitel rendezése. felböfögés. túlságosan hideg vagy forró ételek. Bch. mély légzés. Chamomilla D3-12. dohánnyal kevert nyál lenyelése. Sulfur D4-12. Belladonna D4. A vérzéssel nem járó gyomorfekély esetén meleg. Robinia pseudacacia D 3 . Az ételeket alaposan meg kell rágni vagy pürévé alakítani. Sepia D4-12. csak kis mennyiségű jégbe hűtött ital fogyasztása. rossz közérzet. Hp. Tea: kamilla. Súlyos esetekben gátolja a vér regenerációját. Okai: a gyomor túltelítettségével járó mechanikus ingerlés. Pulsatilla D3-6. diszpepszia) tünetei: lepedékes nyelv. Uránium nitricum D4. étvágytalanság vagy egyenesen az ételektől való undorodás. T. az állati zsiradékok fogyasztását.

szerecsendió. gyomorégés. Carica papaya (indiai dinnyefajta) növényi emésztőenzimként.: Nátrium phosphoricum D6. fahéj. kamillát stb. valamint a puffasztó zöldségféléket mellőzni kell.: a dohányzásnál a szájüregbe kerülő égéstermékek nyállal való keveredése és a gyomorba jutása. Többnyire az 50. húsundor. a nikotinéi a babkávéfogyasztás.15-0. gyomortájéki nyomás vagy fájdalmak. A gyomortevékenységet serkentő' teaként ürmöt. Ilyenek: bors. félfürdők. Bár a természetgyógyászat felfogása szerint a ~ csupán az egész szervezetet érintő betegségek egyik speciális megnyilvánulási formája. cékláié fogyasztása. fejfájás.vagy édesköménypor késhegynyi adagokban. sóbevitel. naponta 10-15 .20% normál értékének túllépésén alapul. ánizst. étkezések után törzsborogatás. Egészséges alapétrend. gyomornyugtatóként pedig citromfüvet. A természetes orvoslás a ~ továbbfejlődésének megakadályozását és a betegség lehetséges leküzdését tekinti fő feladatának. Natrium sulfuricum D6. esténként váltó láb. torma. hányás.és ülőfürdő. étvágygerjesztőként alkalmazzák. este váltó lábfürdők vagy víztaposás. Gyomorrontás: hányinger. térd-. sült ételeket. linusitnyákleves. éjszakára hasborogatás. étkezéshez fogyasztott gyümölcsecet. A gyomor. Kezelése: kerülendő az alkohol-. vérszegénység és a. Bélfürdők.: Graphites D3-12. Silicea D l 2 . sok mozgás. Az első nyugtalanító tünetre csak akkor figyel fel a beteg. bazsalikomot. fogyás. Belsőleg üröm.és bélrendszer működé- Gyomorsavtúltengés sének. a helyi káros hatások szerepe igen lényeges tényezőnek minősül kialakulásában. Kalium chloratum D6. folyadékivás. gyömbér. levertség a tünetei. öklendezés. mint pl. mustár. fűszeres.gyomorhurut valamennyi tünete. Antimonium crudum D4-6. a gyomorban zajló emésztési folyamatokat és a gyomornedvelválasztást. teljes lemosás. Gyomorkeserűk: serkentik a gyomormüködést. Kalium phosphoricum D6. Ehhez hasonló tünetek lépnek föl röntgensugárzásnál (sugárbetegség). borsmentatea. amikor a ~ már nagyon előrehaladott állapotban van. Kerülni kell a zsíros. Gyomorhurut. év betöltése után. kar-. Alaposan meg kell rágni az ételeket. Belsőleg ürömtea. Kalium sulfuricum D6. különösen ételtúlterhelés vagy alkoholfogyasztás után. felsőtestlemosás. .113 Magnesium phosphoricum D6. Gyomorrák: a leggyakoribb rákfajták egyike. Gyomornyálkahártya-gyulladás: 1. valamint az egész szervezet vérkeringésének serkentése rövid göngyöléssel és félfürdőkkel. illetve beöntések a béltevékenység serkentése és a méregtelenítés céljából. Kezelése: törzsmasszírozás. Lycopodium D6-10. Kezelése: 1. Magnésium phosphoricum D6. ritkább esetben fiatalabb korban is jelentkezhet. étkezések után jelentkező tompa. Böfögés. Reggelente teljes lemosások. süteményeket. érdemes fogyasztani. Gyomorsavhiány (hypaciditás): többnyire az emésztőnedvek hiányával együtt jár. A száj nyálkahártyát ingerelve működésbe hozzák a gyomor sósav-elválasztási reflexeit. Calcium phosphoricum D6. Kezelése: koplalás. Hp. ezerjófüvet és koriandermagot. nehéz. comb.és felső leöntés. A legtöbbször párhuzamosan fennálló gyomorhurut kezelése. Étkezés után meleg hasborogatás. általános rákkezelés. Fűszerként. ebéd előtt 1/2 órával hasborogatás. G y o m o r s a v t ú l t e n g é s (hyperaciditás): a szabad sósav 0. Tünetei: étvágytalanság. Bch.

ipekakuánagyökér (Radix ipecacuanha) vagy mustármag (Semem sinapis) adható a hatás eléréséig. Gyermekeknél meleg hasi borogatások. gyomortájéki nyomás. Kezelése: felnőtteknél az alapbajt kell figyelembe venni. majd azok elernyedése és gyomortágulat lép fel.és felsőtestöblítés.: Natrium phosphoricum D6. és a zsigeri szervek általános süllyedésének kísérőjelensége. gyomorégés.: Nux vomica D4. gázképződés. 10 cm hosszú fémcsövet teszünk. ezt követően 2-3 órán keresztül 10-15 percenként a szondán át mintát vesznek a gyomornedvekből. amelyet a tartószalagok gyengülése okoz. Apomorphium D4. comb. Gyomorzáró (Pylorus): záró izomgyűrü. Hp. mint pl. a táplálék túl sokáig időzik a gyomorban. Bch. Gyomorsüllyedés: a gyomor normális elhelyezkedésénél mélyebb fekvése. Kezelése: 1. Gyomorürítés: a mesterséges ~ művi úton előidézett hányással vagy gyomorcső segítségével végezhető. ecetes borogatások. A gyomorkapu elzáródása esetén kiszáradás. Gyomortágulat és Zsigeri süllyedés. Robinia pseudacacia D2-4. vö. gyakori kis étkezések. rendellenes erjedési folyamatok. térd-.: kapotnyak (Asarum europae- Gyomorzárógörcs (Pylorus spasmus): néha ideges eredetű. kar-. Mérgezések esetén e módszer azzal az előnnyel jár. telítettségi érzés. A beteg jobb kezébe veszi a fémcsövet. Az általános kötőszöveti gyengeség okozta gyomorsüllyedés is gyomortágulattal jár. A vízsugarat gyakran szúrási vagy ütési fájda- . életveszélyes állapot. 4-5 m távolságból történik a locsolás. A gyors locsoláshoz a vízvezeték 2-3 atm-s nyomása szükséges.Gyomorsüllyedés 114 um). 0. A szondát néhány óráig a beteg gyomrában hagyják. Tünetei: emésztési zavarok. úgy. hogy a —t követően a gyomormosás is elvégezhető. esetleg a hányásért felelős agyközpontra ható gyógyszerekkel lehet kiváltani. mozgás. illetve felsőtestlemosás.és zöldséglevekből összeállított étrend. Phosphorus D5-10. Hp. A gyomorkapu daganat okozta elzáródása következtében először a gyomorizmok megerősítése. A gyomornedvek vizsgálata céljából ilyen módszerrel egy teából és zsemléből álló reggeli elfogyasztása után fél óra múlva elvégzik a gyomorürítést. A vízvezetékcső végére kb. Tartós hányás. felböfögés. Csecsemőknél az első néhány hónapban fokozott ingerlékenységen alapul. A folyadékfogyasztás csökkentése. testsúlycsökkenés. gyógy/öld. teljes lemosás. félfürdők. citromfűtea. A gyors locsolásnál a hidegérzékelés nem nagyon kifejezett. felnőttkorban többnyire fekély okozta görcsös állapot. váltó lábfürdők. felsőtest masszírozása. a gyomorkapunál szem száraz borókabogyót enni. Carbo vegetabilis D3-6. Először a gyomrot éhgyomorra kiürítik. A gyomor horog alakúvá válik. egyes esetekben a medencéig lelóghat. Gyors locsolás: a hideg ingerhatás és a mechanikus nyomás hatásának kombinálása masszázs formájában. víztaposás.: Natrium phosphoricum D3-6. majd egy. a gyomrot ingerlő italt adnak a betegnek (300 ccm koffeinoldat vagy alkohol). így a vízsugár erőssége szabályozható. Ezt a módszert felváltotta a nyombélszondával végzett gyomorürítés. A hányást a nyelvgyök mechanikus ingerlésével vagy a gyomoridegekre. hogy mutatóujját a nyílásra helyezi. Magnesium phosphoricum D6. Kezelése: gyümölcs. Gyomortágulat: a gyomor állandó túltelítettségi állapota okozza (túlzott mértékű evés és ivás).5 cm átmérőjű. Gyomortágulattal párosulhat.

rothadásnál szokták adni. porrá tört agyagföld (ritkábban mocsári föld). ezek a kúrák nem tartoznak a termé- . erjedésnél. comb. borogatásokhoz használunk. vagy vízzel. Elsősorban pszichés problémák által előidézett betegségeknél alkalmazzák ezt. Élénkíti a keringést. A kezelés után gyakran lép föl fáradtság. Főzet. A pakolást száradásig fennhagyjuk. ilyenkor napokig. A gyógyföld meleget és folyadékot szív el a szervezetből. és szívesen mozognak.és teljes gyors locsolást ismerünk. Gyógyfüves fürdők: meleg fürdők. melyet Gyógyító alvás: az alvás állapota elősegíti a szervezetben lezajló gyógyulási folyamatot. az anyagcserét. A fürdő után 2 órás ágynyugalomra van szükség. elsősorban azonban a természetes gyógyforrással rendelkező gyógyfürdőhelyeken vett fürdőket nevezzük így.115 lomként éli meg az egyén. Ivókúránál külön palackozni szokták a gyógyvizeket. amelyek növények vagy növényrészek főzetének vagy forrázatának hozzáadásával készültek. 5 perc fürdő következik. Készen kapható kivonatokat is lehet a főzetek helyett alkalmazni. illetve belégzésre használnak gyógycélból. Először 3/4-es 37 °C-os kádfürdőt veszünk 5 percig. Gyógyföld: finoman szitált. Gyors locsolásos masszírozófürdő: a Kneipp-kúra víz alatti (mozgás) kezelését jelenti az ott megadott gyógycélokra. gennyesedéseknél és duzzanatoknál pakolásokhoz. Manapság is végeznek gyógyító alvókúrákat. tehermentesíti és élénkíti a keringést. Térd-. Gyógyító alvás külsőleg gyulladásoknál. 1. A gyors locsolás vonalvezetése Gyógyforrások: természetes gyógyvizek. Indikációs területük a víz kémiai összetételétől függ. Kneipp meleg fürdőkhöz mindig előírja gyógynövénykivonatok használatát. gyors gyógyhátlocsolást vagy forró egész testi gyors locsolást veszünk. amit hideg gyors locsolással vagy zuhannyal fejezünk be. majd ismét forró gyors locsolás. Már az ógörög orvostudomány is gyógyításra alkalmazta a templomban való alvást. Ezek a gyógyhelyek egészen vagy elsősorban bizonyos betegségek gyógyítását szolgálják. ivásra. Mivel az alvást csak kémiai szerekkel tudják elérni. A gyors locsolás leglényegesebb alkalmazási területei az elhízás és a perifériás keringés-összeomlás (sokkhatás). Utána forró. Gyógyfürdő: minden gyógyulási célból vett fürdő. A gyógyulási krízis gyakran éjszaka következik be. e szerint is szokták osztályozni a gyógyvizeket. melyeket gyógyfürdőkben fürdésre. áthangol az elpusztult bó'rsejtek leépülési anyagai révén. A gyógyfüvek és -növények fajtáját a javallatoktól függően kell kiválasztani. ecetes vízzel. s vagy por alakjában beszórják a kezelendő területet. gyulladásoknál. Görcshajlam esetén kimarad a hidegkezelés. hetekig altatják a beteget. de szervi betegségeknél is. A természetes gyógymódok közé tartoznak.és bélbántalmaknál. A gyógyföldet sterilizálják a külső kezelésekhez. növényi kivonatokkal péppé keverve kenik a borogatókendőre. Belsőleg némi vízzel hígítva a gyomor. mások könnyűnek érzik magukat.

üröm (növény). akik köztes állapotot képviselnek a gyógyító személyiség és a gyógyító szimbólum között. vagy bizonyos testidegen anyagok bevitelével (tej. A teák a drogok vagy a drogkeverékek vizes oldatai. drogként. rövidhullám-sugárzással. libapimpó. a betegségtünetek rosszabbodásával jár. lázcsillapítókkal). vízitorma (friss növény). gesztenyevirág. A begyűjtést illetően fontos szerepet játszik a gyógynövény szedésének ideje. tarackgyökér. körtelevél. Ilyenkor azonban megfosztjuk ezeket az anyagokat természetes kötéseiktől. Ezért a természetgyógyászat inkább az egész növényt használja. réti margitvirág (növény). A francia levéltárakban számos hivatalos feljegyzést őriznek a francia királyok gyógyításairól. szurokfu (növény). Frissen ivóleveket. kívüli módszereknek számítanak. Lajosig bezárólag. mely néha a bevezetett kezelésektől függetlenül meggyógyíthatja a beteget vagy elindíthatja a gyógyulás útján. Gyógycélokra meleg fürdőkkel. nem pedig annak megakadályozása (pl. füzfakéreg. Gyógynövények gyűjtési ideje: márciustól áprilisig: baldriángyökér. A gyógykrízis a betegség súlyosbodásával. terpentin) szoktunk előidézni lázat. Sokszor alkalmazzuk őket szárítva. sárga encián (növény). ibolyavirág. Gyógykrízis: a betegség lefolyásában a szervezet védekező erőinek maximális bevetését jelenti. martilapulevél. martilapu (virág). s ebben a pozícióban gyógyerővel rendelkeznek. Láz. Itt már felismerhető a gyógyító szimbólumba való átmenet. pirulákat. füstiké. pongyola pitypang (a növény gyökerestül).Gyógyító személyiség szetgyógyászati módszerek közé. szederlevél. májustól júniusig: medveszőlőlevél. Vannak olyan gyógyító személyiségek. szilárd vagy folyékony készítményeket állítunk elő belőlük. kézrátevéssel tudtak gyógyítani. tüdőzuzmólevél. nehogy hamis következtetésekre jussunk. kén. kórokozók bevitelével. amit a gyógyulás. hogy melyik fenségnek jobbak a gyógyeredményei. század óta köztudott a francia királyokról. bengekéreg. elutasítja a tiszta hatóanyagok alkalmazását. mezeikatáng-gyökér. hogy miután olajjal fölkenték őket. A gyógyító személyiség gyógyereje tulajdonságaival hozható összefüggésbe. macs- Gyógyító személyiség: a kezelést végző' ember személyiségéből gyakran gyógyító kisugárzás támad. csalán (növény). A gyakran használatos gyógynövényeket kertekben vagy mezőkön termeljük. málnalevél. akik bizonyos pozícióban vannak. . A drogokat azonban porrá törhetjük. A XIV. tölgyfakéreg. izlandi moha. A gyógyítás célja a gyógykrízis bekövetkezésének elősegítése. feketeribizlilevél. 116 iskolán Gyógyláz: 1. kamillavirág. hatásuk túl erős lesz. pakolásokkal. lábadozás követ. A legtöbb gyógyulás a krízis után következik be. földitömjén. pásztortáska. Ezek azok az egyének. kerek repkény (növény). medvehagyma (növény). Gyógynövények: egészben vagy részben kerülnek gyógyszerként felhasználásra. tablettákat és alkoholos kivonatokat (tinktúrákat) készíthetünk belőlük. kőriskéreg. Az egyes hatóanyagok kivonásával is készíthetünk gyógyszereket. kálmosgyökér. Gondolnunk kell erre a hatásra is bizonyos módszerek megítélésekor. egészen XVI. s a két udvar hívei között lényeges nézetkülönbségek uralkodtak arról. bár a szimbólum itt még valós személy volt. bojtorjángyökér. Állítólag az angol királyok is rendelkeztek egy időben ezzel a képességgel.

s az érfal fokozott átjárhatósága esetén vörösvértestek is csatlakoznak hozzájuk. Az érintett területen értágulat következtében vértelítődés jön létre. Gyulladás: a szervezet védekezési reakciója (1. de járhat maradandó károsodásokkal és funkciózavarokat is hagyhat maga után. a csontváz. emphysemánál is hatásos lehet a gyakorlatozás. Gyógytáplálkozás: gyógykoszt. árnikavirág. júliustól augusztusig: pemetefű. hogy a vér ellenanyagai (az antitestek) fokozott hatást fejthessenek ki. így tüdőtágulásnál. tövises iglicegyökér. bodzavirág. varjútövis gyümölcse. a gyümölcs és ivóleves kúrák. A lazítás és a mozgás gyógyításra való bevezetése a természetgyógyászat egyik fontos jellemzője. szemvidítófü (virág). Felke-. Gimnasztika. körömvirág. az ízületek alakváltozásainál és sérülések után a gyógytornának az általános gyakorlatokon kívül a gyógycélnak megfelelő elemeket is kell tartalmaznia. 1. a koplalás. melyeknek a segítségével a szervezet képes úrrá lenni a helyzeten. illetve kiegészíteni. mint a véráram közepén lévő vörösvértestek. galagonyavirág. sóska. zsurló (növény). a lazítás. borókabogyó. vagyis az egészség rendőreiként működnek. rekettye (virágzó növény). üröm. aranyveszsző. A vér ellenanyagai. Priessnitzés Schroth-féle gyógymódokat alkalmazó —k. hársfavirág. apró bojtorján (növény). réti legyezőfüvirág. vörös berkenye. a Schroth-kúrák. a duzzanat. ezerjófü. áfonya gyümölcse. A gyulladás jelei a bőrpír. útifűiével. leépítik az elpusztult szöveteket. A gyulladás során keletkezett leépülési anyagok vagy felszívódnak és elszállítódnak. melynek célja. vörös áfonyalevél. Különösen elterjedtek a Kneipp-. A gyógyulás jelenthet teljes fölépülési. madárkeserűfü. csipkebogyó (gyümölcs és mag). Gyógyüdülőhely: klímája. Ezt pangással járó masszív vértolulás (stázis) követi. feketegyökér. a betegnek tapasztalt irányítóra van szüksége. kömény. Gyulladás Gyógyulás: a betegség legyó'zése következtében az egészség helyreállítása. veronika. melyeknek célja a különböző gyógyítási feladatoknak megfelelően az anyagcsere tehermentesítése vagy áthangolása. szártalan bábakalács. Védekezés) az őt ért fertőzésre. orbáncfű (virágzó). vad mályvavirág. A természetgyógyászat ezt a célt a természetes védekezési mechanizmusok támogatásával éri el. Bénulásoknál. szeptembertől októberig: angyalgyökér. Belső szervi megbetegedéseknél. Elsődlegesek a keringési változások. kémiai vagy fizikai ingerekre. Ebben az esetben meg kell próbálnunk a hiányt az egészségesen maradt rész teljesítményének fokozásával pótolni. a fehérvérsejtek közreműködésével elpusztítják a baktériumokat. A fehérvérsejtek lassabban haladnak az érfal mentén. a meleg (láz) és a fájdalom. kakukkfű (növény). üröm (virágzó növény). árvácska. vérehulló fecskefű (virágzó). fagyöngyág. Általában nem szoktuk a szükségesnél hosszabb ideig gyógytáplálkozáson tartani a beteget. törpebodzagyökér. komló. kankalinvirág.117 katalpvirág. kanálfü. diéta: táplálkozásiformák. vagy genny kép- . mechanikus. Klimatikus ~ és az alkalmazott speciális gyógykúrák miatt gyógyításra különösen alkalmas vidék. A természetgyógyászatban a leggyakoribb gyógytáplálkozási formák: a nyers koszt. Gyógytorna: 1. a vérplazmával együtt kilépnek az érpályából.

arcidegzsába. Vitamingazdagságuk értékes élelmiszerré teszi a különböző gyümölcsféléket. illetve a nyálkahártyák gyulladásakor fokozott nyáktermelés alakul ki (hurut). minden alkotóelemével együtt. mindig krónikus lefolyású. így heg. fejfájás. megpróbáljuk fokozni a véráramlást. A gyulladás szövetoldó képességéhez szövetépító' tulajdonság is párosul.Gyümölcs 118 paradicsomot a gyümölcsök közé soroljuk. Ma már a . a felszívódást és a gyulladási termékek kiválasztását. Gyümölcs: nem túl élesen körülhatárolt gyűjtőfogalom. valamint erősítjük a szervezet általános védekezőképességét. Almaecettel tartott gyümölcskúrákat ajánlott az amerikai orvos.és más fontos frissanyag-tartalmának jelentős részét. dr. az újraképződési jelenségek túlsúlyban vannak a védekező reakciókkal szemben. Gazdag bázisos ásványianyag-tartalma értékes a bázisban dús táplálkozás kivitelezése szempontjából. padlizsán. védekező stádium felé terelni. Gyulladásos bővérűség esetén csak átmeneti fokozott vérátáramlás lép föl. Ha vér lép ki az érfalon. a védekező reakciók itt a legkifejezettebbek. meghűléses betegségek. ezért kalóriaértékük nem túl magas. haemorrhágiás gyulladásról beszélünk. A tbc és a lepra pl. éjszakai verítékezés. szédülés. A kezelések során támogatni szeretnénk az akut gyulladás védekező folyamatait. auxon-. vitamin-. A krónikus gyulladás lassú folyamat. Az akut gyulladás viharos lefolyású. Ezzel szemben ásványianyag-. A főzés tönkreteszi C-vitamin. Gyümölcsecet: főleg almából. égések. valamint más friss. A hámozással a vitaminban leggazdagabb héj alatti részétől fosztjuk meg. Rothadás esetén a genny bűzössé válik. Nem tartoznak e fogalomkörbe egyrészt a mogyorófélék. Ez részint a betegség okával. hogy a gyümölcsök biológiai értelemben legértékesebb táplálékaink közé tartoznak. Aromaanyagaik a gyümölcsök élvezeti értékét növelik. fokozzuk a szervezet ellenálló képességét. de más gyümölcsökből is készülő ecetet fűszerként használják a természetes étrendben.vagy granulációszövet tölti ki a leépülés során keletkezett szövethiányt. A gyümölcsök túlnyomó részét víz alkotja. de étkezések közben is. Krónikus gyulladásoknál megkíséreljük a folyamatot az akut. időjárási frontérzékenység megelőzésére és gyógyítására. vagy ha ez nem lehetséges. A legjobb. torokfájás. a gennyes gyulladásnál az izzadmány teli van fehérvérsejtekkel és elpusztult szövettel. amely az emésztőcsatornát serkenti és kondícióban tartja. hogy ezek közül a védekezési reakciók közül melyek következnek be. reggelihez vagy a délutáni kávé mellé is las- ződik. általános kimerültség. amely minden ehető húsú gyümölcsöt magában foglal. Belsőleges használathoz 2 teáskanál almaecetet 2 teáskanál mézzel alaposan elkeverünk és vízzel felhígítjuk. visszerek. A gyulladás erősségétől függ. Diétás szempontból a kalóriahordozók. A szerózus gyulladásnál csak vérplazma lép ki az érpályából.és élőanyag-tartalmuk olyan bőséges. ótvar esetén a —et külsőleg alkalmazzák. Jarving a reuma. Minden étkezéshez. zsírok. ha folyó vízben történő alapos mosás után nyersen fogyasztjuk a gyümölcsöt. valamint fogyókúrákhoz. mint cellulóztartalma miatt. nyálkaképződés. mint az uborka. A fibrines gyulladásnál a nyálkahártyák felületén és a szerózus nyálkahártyával bélelt üregek váladékában fíbrin válik ki. Torokfájás esetén gargarizálás javasolható. bágyadtság. részint a baktériumok hatásmódjával magyarázható. húgysavképző anyagok hiánya miatt éppen olyan értékes a kímélő étrend számára. emésztési zavarok. övsömör. másrészt a zöldséggyümölcsök. paradicsom.

és aromatartalma azonban megszenvedi a hosszabb ideig tartó tárolást. Az édes must úgy készül. Gazdag kálium-. Gyümölcslékúrák: enyhe böjtkúraként tehermentesíti az anyagcserét. Majd a préselés következik. A savanyú vizelet azonban nem feltétlenül jelzi egyben a vér és a testnedvek elsavanyodását is. mert a rothasztó baktériumokat pusztítja. Ez egyedül a táplálék savtartalmától és a vese visszatartó képességétől függ. a levet palackba töltjük és pasztörizáljuk. Jarving a lúgos vizelet és a betegségek kialakulása. A nyers gyümölcs levét kipréseljük és vagy közvetlenül fogyasztjuk. A gyümölcsecet gyorsan lebomlik és nem jut el a vizeletbe.119 san kortyolgatva fogyasszuk a keveréket. egész napra elosztva. ital nélkül. Az almaecet javítja a vesék teljesítményét azzal. Gyümölcslé: hibás gyümölcsöt ne használjunk. A kémiai anyagokkal való tartósítás a gyümölcslevek értékét csökkenti. Dr. -savak és az ásványi anyagok többnyire nem mennek veszendőbe a tárolás során. Jarvis szerint az ivóvízhez adott almaecet embernél. és javasolja az ilyen vizelet esetén az almaecetkúrák tartását. a gyümölcs. a testnedveket pedig egészségessé. fajtától függően). A gőzöléssel végzett lényeréshez a gyümölcsöt ugyanúgy készítjük elő (50-100 g cukor 1 kg gyümölcshöz. Ne préseljük túl erősen. Gyűszűvirág: 1. hetenként 1-2 alkalommal. Ne használjunk sok cukrot. kímélőnapként építik be. forrázott parafadugókkal ledugaszoljuk és 25 percig 57 °C-on pasztörizáljuk.5 kg tetszés szerinti gyümölcs egész napra elosztva. A kimosott és a töltésig forrón tartott üvegekbe töltjük. A gyümölcscukor. Naponta 3/4 1 gyümölcslé fogyasztható. Digitális . és megóvja őket a besürüsödéstől és megzavarodástól. A levekben és édes mustokban a gyümölcs minden jó tulajdonsága eltartható formában fennmarad. illetve a betegségre való hajlam között lényeges összefüggést lát. Gyümölcsnapok: 1-1. sem inni nem szabad egyebet. A lúgos vizelet savanyúvá válik ezáltal.és gyümölcslénapokat gyakran az anyagcsere tehermentesítése céljából fogyasztott alapétrendbe. ellenállóvá. vagy pasztörizálással (57 °C-ra való hevítéssel) tartósítjuk. mert a lé zavaros lesz. mert az csökkenti a Gyűszűvirág léhozamot. állatnál egyaránt hajlékonnyá teszi a szöveteket. kizárólagos ételként fogyasztható. mert különben a lé megromlik. illetve szaporodásukat gátolja. A présben lévő gyümölcsmaradékból lekvárt készíthetünk. sem enni. ásványi és nyomelemtartalma kedvező befolyást gyakorol a bélflórára. hogy a kissé megcukrozott gyümölcsöt kipréselés előtt állni hagyják. némelyik gyümölcsfajta vitamin. hogy normalizálja az oxigénion-termelést. Nem is lehet belőle a sav-bázis egyensúlyra vonatkozó következtetéseket levonni. Egy vagy többféle gyümölcs levét egymással váltogatva vagy keverve fogyasztjuk.

felváltva 1. vérmérgezésnél és fertőző betegségeknél fordulhat elő. Haemoptoe: 1. öröklött hajlam esetén létrejöhet . pl. zsurló vagy bodzagyökér borókabogyóval és lándzsás útifüvei. melyek vérezhetnek.és hátmosások. maláriánál. A székürítés rendezése. Hp. Vérzékenység Haemoglobin: a vér vastartalmú festékanyaga. gyógyföld. 3. Vérzés Haemorrhoidok (aranyerek): a végbél visszereinek csomós duzzadása. Torna és mozgás. 1732-ben a peterswaldi Gesundbrunnenban fölszólalt a hidegvíz-kúrák mellett. amennyiben előzőleg vörösvértest-szétesés következett be a vérpályában. végezetül comblocsolás és félfürdők. Fia. Kezelése: a természetes táplálkozásra való átállás. Vérömleny H a e m a t u r i a : 1. a sziléziai Liegnitzben volt körorvos. majd 14 napig félfürdők. Pezsgőfürdő Haematemesis: 1. comb. Gyulladásra való hajlam. Vérköpés Haemorrhagia: 1. Aloe D3-6. alsó pakolások és hideg ülőfürdők naponta váltogatva. Calcium phosphoricum D6 elsősorban időskorban. csalán martilapuval. Natrium phosphoricum D6. Arsenicum D4-6. Johann Siegmund H. az állati fehérjékben gazdag táplálkozás kedvez az aranyeres csomók kialakulásának. erős fájdalom.H Habfürdők: 1. Bch. Belsőleg: teaivás. bőrpír.: Calcium fluoratum D12. Súlyosabb esetekben naponta többször rendeljünk el ülőfürdőt. Hibás vértranszfúziónál. Haemoglobinuria: a vérfestékanyag kiválasztása a vizeletbe. Nux vomica D4. Aesculus hippocastanum D2. Magne-sium phosphoricum D6. Natrium muriaticum D6. (1696-1773).és térdlocsolások. Silicea D12 3-szor naponta váltogatva. H a h n . ugyancsak körorvos volt . Carduus marianus 0. idegentest-érzés. Siegmund (1664-1742): az orvostudományok doktora. Tüneteik: égés. Reggelenként felsőtestlemosások. Kékes csomók jönnek létre. Piócakezelés. Ferrum phosphoricum D6. Lycopodium D6-12. amely döntő szerepet játszik a gázcserében. Silicea D12. Vérhányás Haematoma: 1.: Hamamelis D2. Vérvizelés Haemofília: 1. Az ülő életmód. 2.hideghatásra vagy erőltetett menet után. viszketés. E mellé fokhagymáié. Az erős fájdalom és a székeléstől való félelem miatt gyakori a székrekedés. a végbélgyűrűn belül vagy kívül helyezkedhetnek el (külső és belső csomók). A belső csomók előreeshetnek és kizáródhatnak. Nat-rium sulfuricum D6. Cal-cium fluoratum D6. ilyenkor duzzanat. Graphites D3-6. nedves ruhán való üldögélés. utána 14 napig váltogatva lábszár. Millefolium D2. Helyileg: Hamamelis krém vagy kúp. angyalgyökér ürömmel. Collinsonia D2.

Ezen az összeköttetésen keresztül zajlik le a hajszál és a szőrtüsző közötti anyagcsere. a hónalj szőrzet. hogy az eredetileg világos hajszín általában sötétebb lesz. Hahnemann. utoljára a St. 1810-ben kiadott könyvében. Alkálimentes szappannal mossuk a hajat.vagy quillajarkéreg-főzettel. életének utolsó éveiben pedig Párizsban. eredetileg gyógyszerész volt. A hajszál a papillából újul meg. A hajszálak ferdén állnak a bőrön. a „Tanulmány a friss víz erejéről és az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról". megpróbálta bebizonyítani. s hogy ez az a táplálkozási forma. Theodor (1824-1883): Ludviglust i. Orvosként és tanítóként működött Lipcsében és Köthenben. A serdülőkorban nemnek és alkatnak megfelelően ebből fejlődik a szeméremszőrzet. ezekbó'l lesz a fejbőrön a haj. Gallen melletti Oberwaldban.121 Liegnitzben. Haj: a kéz és a talp kivételével születéskor az egész test pihékkel fedett. 1879. Samuel (1755-1843): az orvostudományok doktora. 1783-ban megjelent könyvév. a xanthin és a hypoxanthin. Meißenben született.és a vízgyógyászat irodalmába. A hajszál hagymaszerű végén kis bemélyedés található. bó- . aki több különböző hidroterápiás gyógyintézetet vezetett. hogy a húsmentes koszt jobb. s beépítették rendszerükbe. A hajszál hagymaszerűén megvastagodott végével illeszkedik a bőr szőrtüszőjébe. hajszálerekkel és idegvégződésekkel bőségesen ellátott „szemölcsöcske". kamilla (szőke hajnál római kamilla) öntetként vagy főzetként. illetve. mint a vegyes táplálkozás. Férfiaknál a szakáll és az egyéb testtájak (karok. Haig. M. finom. A homeopátia alapítója volt. a fejbőr zsírtartalmának megfelelően. Csalán. „Kísérlet egy új módszerre a gyógyszerek gyógyerejének kiaknázásában". mellkas) szőrzete. A szőrtüsző kissé kiáll a bőrből. Hahn. leginkább szappankéreg. összefoglalta a homeopátia alapelveit. A hajszálak színanyaga az első életévekben egyre több lesz.-ből származott. A hajszál sárgásvörös külső rétegében színtestecskék találhatók. Hajápolás: hajmosás hetente vagy havonta. Míg a hajpapillák egészségesek. amit a természet az emberre szabott. Ha nem termelődik több színezőanyag. Bevezette a vegetáriánus és a húgysav- Hajápolás mentes (purinmentes) étkezést a beteggyógyításba. 1796-ban írt tanulmányában. Tőle származik a vegetarianizmus első tudományos meghatározása. a „Racionális gyógyítás kézikönyvé"-ben fejtette ki a teljes tant. Rauße tanítványa volt. hogy a hideg vizet gyógycélokra is lehet használni. vei. Alexandre: az orvostudományok doktora.és Női Kórház orvosa volt. hogy kortársai elismerjék és alkalmazzák a hideg vizes kezeléseket. Prießnitz és Kneipp egymástól függetlenül jutottak arra a gondolatra ennek a könyvnek az alapján. mint a liegnitzi „vízcsapok". ezek színezik a hajat többé vagy kevésbé sötétre. 1892-ben jelent meg könyve. Apa és fia is úgy kerültek be a természet. Haig szerint a leglényegesebb anyagcsere-salakanyagok a húgysav. Vízkúrái révén vált ismertté. ha egyidejűleg kis levegőbuborékok kerülnek a hajszálba. a naponta kihulló hajszálak újra nőnek. hideg vagy ijedség hatására merőleges helyzetbe kerülnek (libabőrósség). lábak. a Metropolitan Hospital és a londoni Királyi Gyermek. A vegetarianizmus első alapítója volt: könyvében „Az egészség elveszített és újra megtalált paradicsomá"-ban. evvel illeszkedik a szőrtüsző papillájába a hajhagyma. ősz lesz. evvel magyarázható. „A húgysav szerepe a betegségek létrejöttében". elérte.

Ezáltal javul a haj vérellátása. (1 teáskanál bóraxot adjunk 1 vödör vízhez. a halhús is éppúgy ez alá a tilalom alá esik. hogy elkerüljük a haj egyoldalú húzását. Kalium phosphoricum D12 váltogatva Natrium sulfuricum D6-tal 5-ször naponta kerek foltos kopaszságnál. Hp. járjunk sapka nélkül. majd dörzsöljük be a fejbőrt néhány csepp bojtorjángyökérrel. raxvízzel öblítsük le. A halott további sorsa ismeretlen a természettudományos megfigyelés előtt.és felsőlocsolást. Silicea D12.Hajhullás 122 ténként masszírozzuk a fejbőrt. Több ilyen folt összeolvadásából is kialakulhat teljes kopaszság. a szifilisz. a túl zsíros vagy túl száraz fejbőr is előidézheti a korai hajhullást. szabályozzuk a székürítést. a fejbőr viszketésénél. fele ecet. és kezeljük ezeket. Hámlás. „titkostanácsosi szöglet" stb. Graphites D6-12. Es- .). a tífusz. Silicea D6-12. a vérkeringés és vele együtt az energia-anyagcsere megszűnése. szárazra dörzsölés. A férfiak hajhullásának gyakran a formája is örökletes (kopaszodás a halántékon vagy a fejtetőn.1 0 . Lycopodium D 3 . gyógyföld. az ivarmirigyek vagy a pajzsmirigy betegségei hajhullást okozhatnak. nehezebben is emészthetők. A füstölt hal és a szardínia magas sótartalmát sohase tévesszük szem elől! A friss hal nem túl gyakori fogyasztása a természetes táplálkozásban megengedett. A fejmasszázs nem a hajat. Halbőrűség (ichtyosis): 1. naponta váltogatva vegyünk félfürdőt. ha azonban az állati fehérje fogyasztása tilos. Hal: fehérje. keringési zavar. fele víz. Arsenicum D4. A szardíniát általában kémiai tartósítószerekkel állítják elő. Minden második nap mossunk hajat csalánkivonattal (1 marék csalánt főzzünk 1 liter ecetben és vízben. délután karlocsolást. Acidum phosphoricum D3. most a tendencia a leépülésre és a pusztulásra irányul. így az influenza. fejfájás.). Száraz hajnál néhány csepp bojtorjángyökér-olajjal dörzsöljük be a fejbőrt. Ha nem alkálimentes szappannal mostunk hajat. ecetes vízzel öblítsük le. A tengeri halak általában zsírosabbak az édesvízi halaknál. A kerek foltokban történő kopaszodás külön zavar. Halál: az élet megszűnése. A hajhullás oka anyagcserezavar. 5 percig). Hajhullás: egyes betegségek. zsurlótea. comb. Éljünk természetesen.: Thallium aceticum D6. Amíg az élet a felépítési és fenntartó folyamatok felé tendál. hanem a fej bőrét lazítja. Belsőleg zsurlóié. A fej bőrének kiválasztási zavara. A rendszeres kefélés fényt kölcsönöz a hajnak. víztaposást.és részben zsírdús. A halál beálltával megszűnnek a lelki megnyilvánulások. a kefélés irányát azonban váltogatnunk kell. Gondoljunk a pajzsmirigy és az ivarmirigyek zavaraira. vitamingazdag táplálék. álmatlanság. mint a többi húsféle. végezzünk naponta levezetést ecetvizes lemosásokkal. Natrium muriaticum D6 Silicea Dl2-vel váltogatva a fejbőr korpásodásánál. általános idegesség. a romlott hal halmérgezést okozhat. A hal könnyen romlik. Kezelése: helyileg naponta hideg vizes fejmosás.

1/2 g forrázat formá- Hashajtók jában. méhgörcsök. vérzéscsillapító hatású érgyógyszerkivonatot állítanak elő. Sok elmebetegségnél belső. hólyaghurut. Élénkítsük a keringést. Hamamclis virgiana: amerikai varázscserje. mergentheimi sók) és hashajtó ásványvizek. gyógyföld. lázas állapotban (lázálom). Kólika Hashajtók: székrekedés kezelésére és béltisztításra használatos ki. részleteiben nem tisztázott okok szintén hallucinációkhoz vezethetnek. és így válnak mérgezővé. a manna. a tamarind. amelyek a külső érzékelés hamis megítélésén alapulnak. Legtöbbször azonban bakteriális rothadás során keletkezett mérgekről van szó.és vastagbélre ható hashajtó. a gyümölcssav.és levezető szerek. Négyrétű kendő hajtogatása Hasfájás: 1. Hangrésgörcs (laryngospasmus): a gégefő hangrésének görcsös elzáródása. Szamárköhögés ellen. a bordaívtől a combig érő kötés a törzsön. az agaragar. Hidegen. illúzióknak nevezzük. a glaubersó. előfordulhat az is. a tejcukor. a fügeszörp. vagy gyomormosással gondoskodnunk kell az azonnali gyomorürítésről. a nátrium-foszfát. Mezítláb járás Hasborogatás: több rétegben hajtogatott. Halmérgezés: bizonyos halak íváskor vagy állandó jelleggel méreganyagokat termelnek. kábítószerek. Az enyhe hashajtók közé tartozik. Ismerünk érzési. a szenna levele és termése. Harántsüllyedés: a láb boltozatának lesülylyedése lábgyengeség következtében. a krotonolaj. mind a vékony. a podophyllingyanta. A homeopátiában az aranyér gyógyszere. Hánytatószerek adásával. ritkábban a kérgéből. Harmatos fűben járás: 1. a rebarbaragyökér. Azokat az érzékcsalódásokat. köhögés elleni szer. hogy a halak a vízből mérget vesznek fel. a bengekéreg. Enyhe bélstimulánsként és síkosító . hallási és látomás hallucinációkat. valamint szén használatos a bél méregtelenítésére. Nagyon erős. a kökényvirág. Ugyancsak a vékonybélre hat az erősebben izgató ricinusolaj és a kén.123 Hallucinációk: érzékcsalódások. valamint gyomoréi bélgörcs esetén. Hashajtók. a jalapengyökér. Hallucinációk méreghatásra is létrejönnek (alkohol. Ezeknek tehát van valamilyen félremagyarázott alapjuk. Gyermekeknél fokozott görcshajlam jele. vérzékenység és agyvérzés esetén a fejtől való elvezetésre. és elsősorban a vékonybélre hat a keserűsó. illetve az ezekből nyert sók (karlsbadi. Az erős hashajtók közé tartoznak a főként a vastagbélre ható anthracinontartalmú drogok. mint az ágyékgöngyölést bélés gyomorsüllyedésnél. melegen gyomorfekély. Megfelelő cipő viselésével és idejében elkezdett lábápolással megelőzhető. Görcsoldó. Harmatfű (Drosera rotundifolia): gyógynövényjúnius-július. baktériummérgek). mint pl. amely a spasmophilia keretei között nyilvánul meg. ízlelési. Közbülső kendővel és gyapjúkendővel szorosan betekerni. Nincs reális alapjuk. Leveleiből.

Egy teáskanálnyit tíz percig főzzünk egy csésze vízzel. s a hashártyagyulladás nem terjed tovább. Hp. ha a gyulladás a környező szervekből (a vakbélből. Echinacea 0. (Gyomorvagy nyombélfekély áttörése. hogy a szervezet idővel csak mindig nagyobb adagok bevételére reagál. Ferrum phosphoricum D3. Gyökeres apró szulák. elesettség. Ez utóbbi nem túl heves. a lenolaj és a lenmag. este fogyasszuk. a petefészekből) indul ki. Hashártya: tükörsima. Ha a gyulladásos terület letapadással elhatárolódik környezetétől. Egy teáskanálnyit egy pohár vízzel forrázzunk le. ha kórokozók vagy idegen testek kerülnek a hashártyára sérüléskor. köménymag. sikamlós. a vérkeringés útján. vérszegénység. citromfű és pünkösdirózsa-levél azonos arányú keveréke. böfögés. tarackgyökér. Egy teáskanálnyit 2 csésze forró vízzel öntsünk le. a beteg kerül minden mozgást. Schrammkeverék: 3 rész szennalevél. Helyileg hideg borogatások a törzsre. Hasmenés (diarrhoea): gyakori. mint pl. Ajánlatos tehát váltani ezeket a szereket. hamar gyulladással és gennyképződéssel reagál.) A hashártyagyulladás akut lefolyása viharos. Reggel és este egy csészével igyunk belőle. de nem minden esetben. láz. Hányás. a belek és a hasi szervek letapadása. Fájdalomérző idegrostokban gazdag. Magas láz lép fel. diffúz hasi fájdalmak lépnek fel. cickafark és szennalevél azonos arányú keveréke. borsmentalevél. étvágytalanság. antibiotikus kezelés szükséges. felső és.: Aconitum D3. . vajszínű cickafark és szennalevél azonos mennyiségű keveréke. mellkasi légzés. Bengekéreg. ami annyit jelent. deszkakemény. nyugalom. hogy kivédjük a hozzászokást. A hashártya biztosítja a hasi szervek súrlódásmentes mozgását. Éjszakára ágyékpakolás. A has érzékeny. általános hashártyagyulladás keletkezik. sápadt arc. Egy teáskanálnyit egy pohár vízzel forrázzunk le és hagyjuk néhány óráig állni. Krónikus lefolyású betegség. a légzés óvatos. forró pakolások ajánlatosak. Különösen az erős hashajtók esetében gyakran lép fel hozzászokás. Idegen testekkel és gyulladáskeltőkkel szemben igen érzékeny. Atropinum sulfuricum D3-4. amely a hasüreg falát. Gyulladásos izzadmány és hasvízkór keletkezése. Martin-tea: bengekéreg. székrekedés. Áttörés vagy fenyegető áttörés esetén műtét. Hashártya-tuberkulózis: a tuberkulózis bacilusai a véráram útján vagy a környező megbetegedett szervekből jutnak a hashártyára. Bryomia. szomjúság. A has puffadt. Üledékét ne igyuk meg. többé-kevésbé folyékony székürítés. Üledékét ne igyuk meg.Hashajtó tea 124 vagy a környező szervek gyulladásainak átterjedése révén. Enyhe esetekben koplalás. Kezelése: a tbc általános kezelése. helyi gyulladásról beszélünk. édeskömény. Mercurius solubilis D4. Arsenicum D4. hideg verítékezés. Hashajtó tea: lásd Székrekedés. Többnyire ez a helyzet. Chininum arsenicosum D4. összenövése gyakori. fáj. Ha a genny áttör a hasüregbe. Oka a tápcsa- anyagként hatnak szájon át bevéve vagy beöntés formájában egyes növényi olajok és olajos magvak. 2-2 rész édeskömény és édesgyökér. sérülések. Beesett. gennyes vakbélgyulladás. fedősejtekből álló kettős hártya. alsó pakolások evés előtt és evés után. karikás szem. esetleg nem is jelentkezik. ánizs. Hashártyagyulladás (peritonitis) jön létre. az epehólyagból. 1 rész ánizs. hagyjuk kihűlni. mechanikus és gyulladásos izgalmakra igen érzékeny. valamint az összes hasüregi szervet borítja. vagy ha nem jön létre letapadás.

A hasnyálmirigy emésztőnedvei az epevezetéken kiválasztott epével a Vater-papillán keresztül ürülnek a nyombélbe. Basedow-kórban. A székletbe emésztetlen zsír kerül. a gyomortartalom gyors ki- . külső és belső mérgezés (pl. Hasmenés elleni szerek: tölgyfakéreg. A kezelés sikeréhez elengedhetetlen a korai sómegvonás és a konyhasó nélküli ételek fogyasztása. A hasvízkórság hátterében a keringés szívelégtelenség okozta pangása. vérontófü. a májkeringés elégtelensége (májvénatrombózis. végül linuzitlevest. A külső emésztőnedv-elválasztáson kívül a hasnyálmirigynek belső elválasztása része is van. Vízkór. a szükségletnek megfelelően. Bélhurut.és zöldhályog. pl. A hámlás lemezes és pikkelyes formában történhet. Ez az emésztőnedv zsírok. egésztest-lemosások. amit erős hasi fájdalmak. som. félelmi állapotban. Emésztési zavarokkal. májzsugor) és vesezsugorodás állhat. nehézszagú gólyaorr. a gyomor mögött. Hályog: 1.). Súlyos esetben 1-2 napig csak teát igyunk. később sótlan sajt formájában fogyasszunk. skarlát. bennük termelődik a cukoranyagcserében fontos inzulin. elszarusodott sejtrétegének lelökődése kisebb vagy nagyobb hámpikkelyek formájában. Kezelése: 1. Cartica papayát adunk az étkezéshez. A fólfúvódott hasban akár 25 1 folyadék is lehet. melynek kezelése az alapbetegségtől függ. Szénhidrátokat csak könnyű. makk. Inzulin hiányában a szervezet nem tudja elégetni a szénhidrátokat. A normális hámlás észrevétlenül történik. a bőr dörzsölése ruhával. kávészén. Nagyfokú. gyulladásos ok nélkül. almakúra. Kezelése: száraz dörzsölés. H á m l á s : a hámlás a bőr felső. füzénylevél. az emésztó'mirigyek kiválasztási zavarával öszszefüggő emésztési zavar. A bélpasszázs gyorsulása a vastagbélben. hashártyagyulladás és súlyos keringé- Hányás si zavarok jellemeznek. cickafark. Szürke. gyógyföld. apró bojtorján. többnyire veleszületett betegségként fellépő hámlás esetében halbőrüségről beszélünk. zsályalevél. Fontos jel. pajzsm irigy túl tengésb 61. leégés a napon stb. Néha bekövetkezik a hasnyálmirigy önemésztődése (Pancreasnecrosis). s a következményes hasmenés (a székletből nem szívódik fel elegendő víz) ideges alapon is létrejöhet.125 toma bármely részének gyulladása. Hasnyálmirigy (pankreas): hosszúkás. néhány nappal. cukorbetegség alakul ki. mirigyes szerv. a lép és a patkóbél között helyezkedik el. Hányás: a gyomorperisztaltika irányának megfordulása. oldható formában vegyünk magunkhoz. illetve héttel a gyulladás lezajlása után lép fel. földi szeder levele. Hasvízkórság (ascites): szabad folyadékgyülem a hasüregben gyulladásos jellemzők. Ezek a hasnyálmirigyben szigetszerűen elszórt sejtek (Langerhans-szigetek). aztán gyümölcsleveket. fürdés. valamint táplálkozási zavarok következtében fokozott hámlás léphet fel (gyógyszerkiütések. borsfü. Pancreasnedveket vagy növényi fermenteket. iszappakolás. bárányhimlő. A hasnyálmirigy-gyulladás ezért mindig súlyos következményekkel járó megbetegedés. pl. a húgyvérűség veseelégtelenségnél) lehet. 1. A bőr gyulladásos izgalma. különösen a zsíremésztés zavarával jár. elszarusodott laphámréteg. A gyomorban megkezdett emésztés folytatására naponta 600-800 ml hasnyálmirigy-emésztőnedv ürül. fekete áfonya. A bőr alsóbb rétegeiből állandóan pótlódik a felső. Fehérjét tejfehérje. fehérjék és cukrok hasítóenzimeit tartalmazza.

A kezelés a kiváltó októl függ. hashajtás. keringési zavarok a jellemzők ilyenkor. Kezelése: koplalás. Hányás. esetleg mustárliszttel együtt felhelyezve akut gyermekbénulás. béltartalom lebontási anyagai is előidézhetnek. A csecsemőt lehetőleg anyatejjel tápláljuk. Kalium phosphoricum D6. Ferrum phosphoricum D6. Súlyos esetben fiziológiás sóinfűziókra is szükség lehet.különösen a keresztcsont tájékán. folyékony savanyú szagú. Bch. Silicea D l 2 .). szénavirágzsák. Hidegen alkalmazva ideggyengeség és hátizomgyengeség. Meleg pakolások a hasra. lumbágó. Calcium phosphoricum D6. a lábak melegítése. Tünetei: hirtelen fellépő hasi fájdalom. —félék. Natrium sulfuricum D6.: Natrium sulfuricum D6. gerincferdülés. ürítése. öblítéssel. Bechterewkór. A páciens kap egy kevés vizet a bal kezébe. A ~ felhelyezésekor ügyelni kell a nedves ruhák feszességére . majd rögtön a lábszár belső felületén lefelé a bokáig. csak tea. sápadt arcszín. 3-5 g virágot forrázat formájában kivezetés és izzasztás céljából. gerincmerevség. a kamillatea megnyugtatja a gyomor idegeit. A koplalás. Bch. de egyéb kórokozók (pl. bágyadtság. émelygés. A csillapíthatatlan terhességi hányás olyan veszélyes lehet. Kívülről száraz ruhával és gyapjútakaróval letakarják. szamárköhögés és asztma ellen javallott. Kalium chloratum D6. bélpasszázsakadály. ibolyagyökér. valamint a szervezet kiszáradása. gerincvelő-gyulladás és annak következményeinek kezelésében hatásos. az ezerjófü. Natrium phosphoricum D6. Hátborogatás Hátleöntés: a test teljes hátsó felületének leöntése. gyógy föld. Kezelése: koplalás. levezetésére szolgálnak: teáskanálnyi mustármag. Magnesium phosphoricum D6. akut gerincvelő-gyulladás. amivel a szív tájékán megnedvesítheti a mellkasát. Gyakran előfordul fertőző betegségek kezdetén. Kalium phosphoricum D6. Hárs (Tilia cordala): 1. nagy mennyiségű széklet. a melissza. szomjúság. Ezután a csípő bal oldaláról indulva. Hátborogatás: két-négy rétegű hátborogatás. kapotnyak.Hányás-hasmenés 126 Hánytatószerek (Emetica): a gyomor ürítésére. Fájából orvosi szenet készítenek. A vízsugár útja: a jobb lábfejtől indulva a lábszár külső felülete a csípőig. Mérgezéskor gyomormosást végzünk. Magnesium phosphoricum D6 görcsök esetén. nyugtalanság. gyomor-. a combközép tájékán a jobb karra vezetik a vízsugarat. különösen gyerekeknél. melyet a baktériumok méreganyagai és a gyomor-. hogy szükségessé válhat a magzat eltávolítása. a teaivás. hányás. amely a válltól a térdhajlatig ér. Forrón. külső és belső mérgezések esetén ideges okokból vagy agyi izgalomnál (tengeribetegség stb. Hányás-hasmenés: többnyire romlott ételek fogyasztásakor salmonellák. A hányás a gyomor ürülését szolgálja annak túltelítettségénél. hasmenés. a szervezet kiszáradása. miközben egy . Natrium phosphoricum D6. Natrium muriaticum D6 terhességi hányásnál. Staphylococcusok) által is kiváltott betegség. míg a hasmenés alább nem hagy. gyomoröblítés.: Ferrum phosphoricum D6. szén a méregtelenítésre. Gyakran lép fel nyáron tápszeres csecsemőknél.

erőteljesebbé válik a szív és a zsigeri szervek működése. A reakció beállta után a bal oldalon lefelé vezetik a vízsugarat. émelygést. Hát. hogy a víz a gerincoszlopot érintse. Kialakulását elősegíti a vizelet visszatartása. miközben a víz a jobb vállon és a jobb kar hátsó Heads-féle zónák hezen viseli el. ügyelve arra. el. álmatlanságot és depressziót okozhat. A gumitömlőt vízszintesen tartva. a légzés. anélkül. elhízás. hörgőasztma. illetve bal oldalon egy adott bőrszakaszt is ellát. az oldalak és a lábak irányába húzódó fájdalmakat. vizelési ingert. tüdőbetegségek. lábmaszszázs és Thure Brandt-féle belső masszázs. Ezután a hát jobb oldalán lefelé. ezért csak ritkán és nagyon indokolt esetekben javasolt. A méh hátrahajlik és fokozza a vérpangást. A kezelés hatására javul a gerincvelő vérellátása. teltségérzetet. H á t r a h a j l ó méh: okai: általános kötőszöveti gyengeség és a méh tartószalagjainak megnyúlása. A —t nem szabad alkalmazni általános és idegi gyengeség. torna. és rövid ideig itt tartják. illetve a bal lapockát locsolják. majd a combközép tájékán bal oldalra áttérve az imént leírt módon a bal kart. szívdobogást. melyet hideg lemosás követ. Legyengült embereken ülő helyzetben végzik a kezelést. hányást.| húzódó fájdalmas havivérzést. Ilyen esetekben rögtön a karoktól indítják a vízsugarat. krónikusan hideg lábak vagy idült székrekedés okozta vérpangás a kismedencében. nyomást. Ezt a műveletet kétszer megismétlik mindkét oldalon. szív. a széklet rendezése. hogy a vízsugarat az ülep alatt vezessék át a túloldalra. meleg zabszalmafürdő. onnan az agyba továbbítódik. hogy a hideg víz ne legyen túlzottan kellemetlen. Minden csigolyához 1 idegpár tartozik. ami jobb.és gerincvelő-betegségek. a jobb kar mentén a jobb lapockáig vezetik a vízsugarat. I gyomortájéki nyomást. ezáltal mély belélegzésre késztetve a pácienst. A vízsugarat lassan vezetik felfelé. Kezelése: egészséges étrend. Heads-féle zónák (Henry Head): a bőrérzékelés az érzőidegeken keresztül a gerincvelőbe jut. a húgyhólyag túltelítettsége. Törzsborogatás és víztaposás. fejfájást. a vérképző szervek betegségeinek kezelésére használják. A ~-t sok páciens kellemetlennek tartja és ne- Heads-féle zónák . miután kevés vízzel megnedvesítették mellkasát és hátát.és keringési zavarok esetén. levertséget. A belső szervek érzékelése az Hátleöntés ülő és álló helyzetben oldalán folyik le. Ez keresztcsonttájéki fájdalmakat.127 maréknyi vízzel ledörzsölik a páciens hátát. a hideg lábak kezelése: közvetlenül a felkelés után végzett hideg félfürdők.

pióca. Schlenz-fürdők. mint a gyűszűvirág. zsírok. Calcium fluoratum D l 2 . A testen bárhol fölléphet. így az egyes belső szervek fájdalma az adott bőrterület fájdalmát is kiválthatja. Májgyulladás és sárgaság Herba: az egész növény receptíráskor használt neve. Az adott zónák felől is hathatunk a belső szervekre (reflexmasszírozás. Gyulladásos. De okozhatja a magas kalóriatartalmú tápanyagok egyensúlyának felbomlása (fehérje. Férfi nemi hormon Hernia: 1. mivel a legkisebb mozdulat is fájdalmas. Hp. Izomreumatizmus. A gerincvelőben harántösszeköttetések vannak a szimpatikus ganglionok és a bőrérzékelő idegek között. Övsömör. Keringésjavító teákhoz keverhetjük. hát. Reumás eredetnél melegedő szénavirágfürdők. Cseppek. mechanikus. hólyagos kiütés. a nemi szerveken.Helichrysum arenarium 128 Hevítés: forró gőzökkel. szénhidrátok). vízkezelésekkel. Kezelése: az érintett bőrfelület beszórása gyógyjölddel. szénavirágzsák.: Arnica D3. melyet többnyire vírus okoz. A kiropraktikai gyógymód azonnali gyógyulást eredményez. Natrium sulfuricum D6. reuma elleni teák. . Arnikas bedörzsölések. Napfürdő Hemiplegia: 1. pakolások. Hiánybetegségek: az életfontosságú szerves (vitaminok. Macskatalp Helioterapía: 1. 1. kötőszöveti maszszirozással. Hérics (Adonis vernalis): tavaszi hérics. Herehormon: 1. Rhus toxicodendron D4-10. Táplálékhiány ese- életidegrendszer szimpatikus részén keresztül továbbítódik. Kalium phosphoricum D6. Sérv Herpes (sömör): kis. a sérült izom bevérzése vagy reumás és hűléses izomkeményedés is. köpölyözés. A beteg tartása merev. ha nem is annyira hatásos. Kezelése: forró pakolások. Féloldali bénulás Hepatitis: 1. Silicea D l 2 . ezt követően edzés locsolásokkal. Helyileg: baunscheidtizmus. Ezeket a zónákat nevezzük Heads-féle zónáknak. Okozhatja az izomrostok szakadása is. Sokkal kevésbé mérgező. rövidpólyázás és félfürdők. melynek gyökere a gyűszűvirágéhoz (digitális) hasonlóan szíverősítő. lázas betegségek alkalmáyal. Sulfur D4.: Calcium phosphoricum D6. vagy forró növényi borogatásokkal végzett fizikális gyógymód. gyógyszeres ingerekkel). pakolásokkal. a boglárkafélékhez tartozó növény. Bch. általában a bőr és a nyálkahártyák átmeneténél. Bch. Viszont nyugtató hatású. Tartarus emeticus D4. Legtöbb esetben az érintett terület csigolyarándulása okozta idegbecsípődésről van szó. viszketnek. Herpes zoster: 1. Javulásnál ezenkívül ágyék-. vízhajtó hatású. Nux vomica D l . gőzpakolások. a hólyagocskák csoportosan helyezkednek el. fehérjék) vagy szervetlen (nyomelemek) anyagok hiánya váltja ki. gyorsan beszáradnak. túlzott napozáskor vagy a mentsruációval kapcsolatban (amikor a szervezet ellenálló képessége átmenetileg csökken) szokott megjelenni herpes.és felsőtestlocsolások. a szemen. Ecetvizes lemosások. Hexenschuß (lumbágó): az ágyéktáji izomzat hirtelen föllépő fájdalma. gyulladásos. porok és tabletták formájában vehetjük be.: Natrium muriaticum D6. comb-. Kezdetben égő érzést okoznak. Helichrysum arenarium: 1.

illetve megelőzhető a ~ kialakulása. felléphetnek a vérerek görcsös összehúzódása és keringési zavarok következtében is. Amennyiben ez nem áll fenn. mindig meleget váltunk ki. álmatlanság. Kneipp érdeme. minden betegségfolyamatra. a szükséges melegérzés ilyenkor csak a fürdő után lép fel. megalapozatlan. Hideg lábak: utalhatnak rossz keringésre vérszegénységnél. Hahn és fia vezették be a természetgyógyászatba ezt a kúrát. és mindaddig nem sejtett gyógyeredményeket tudtak felmutatni. a hideg kezeléstől tartózkodó óvatosok azonban sokszor kellemesen csalódnak a kezelések áldásos hatását látva. fázásnál sohase végezzünk hideg kezelést! . gyógyítható. Mivel a hivatalos orvostudomány nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Később át kell térni a váltakozó lábfürdőkre. Fejfájás. A hőmérséklet kútvízhideg legyen. Az egészséges táplálkozással. Az első hidegérzést hamar kellemes. A beteg mozogjon sokat a szabad levegőn. A gräfenbergi földműves. utána térdöntözést. Reggelenként vegyen félfürdőt vagy végezzen egésztest-lemosásokat. az idegrendszert és az érrendszert. Matthes. Ennek feltétele. A hideg kezelésekkel ugyanis sohasem hideget. A hidegtől való félelem. ami még ma is elterjedt. laikusok kezdték el alkalmazni a hideg víz csodálatos gyógyhatását. egyenletes melegérzés váltja fel. A normális ke- Hidegvíz-kúra ringési viszonyok helyreállítására a normális reakció elérése miatt van szükség. hogy a melegérzést éles fájdalomérzet nyomja el. 1. Néha előfordul. ez ad jelet a fürdés befejezésére. érrendszeri betegségeknél. Ennek következménye a fej vértolulása. mint a ~ egyik formája.129 tén éhségérzei keletkezik. Ezért tanácsos reggel. sós meleg lábfürdőket. hogy a hideg vizes kúrákkal való kezeléseket rendszerében egyre inkább individualizálta. ivarmirigyek) zavara is okozhatja. víztaposás javallott. ami nem más. hogy a kezelendő test vagy testrész a kezelés előtt közvetlenül mindig meleg legyen. A változó kor is csaknem mindig a lábak hidegségével jár. Mint minden melegkezelés előtt. ez általában 4-20 másodperc.• mány a vízgyógyászattal. hurutos megbetegedések. Csak ezen két laikus munkája nyomán kezdett el foglalkozni a modern természettudo. A fürdővízhez adott hó gyorsabb reakciót hoz létre. sohasem a hideg. Minél rövidebb ideig tart a fürdő. az ágyból kikelve hideg fürdőt venni.) gondoskodnunk kell az előmelegítésről. hirtelen vagy fokozatosan kialakuló szöveti elváltozásokkal (mezotrófia) vagy látszólagos szövetszaporodással jár. A keringési zavarokat szívgyengeség és a belső elválasztás (pajzsmirigy. kiegészítő anyagokat és a tápanyagok harmonikus egyensúlyát. Kneipp a hahni tanulmányok alapján egymástól függetlenül hidegvíz-kúrákat fejlesztettek ki. itt is feltétel a test meleg volta. 15 °C-nál ne több. meleg fürdő stb. mozgással vagy melegítéssel (ágymeleg. Séta előtt végezzen rövid víztaposást.és szövetveszteséggel. Hideg fürdó'k: időtartamuk a reakció időpontjától függ. Kezdetben vegyen a beteg naponta fahamus. Nyáron mezítláb járás. mellkasi és szívpanaszok. nőknél húgy-. ezután fejlesztették ki a hidroterápiát (Winternitz. Ebben az esetben ez az érzés számít a reakciónak. melynek összeállítása során figyelembe kell venni a vitaminokat. Borzongásnál. Táplálkozás. annál jobb hatású. de mindenfajta testállapotra is kidolgozta. ivari gyulladások léphetnek fel. Straßburger). Prießnitz és a wörishofeni pap. A lábak hidegségének megszüntetése különösen a Kneipp-kúra elején fontos. Hidegvíz -kúra: a két liegnitzi körorvos. Élénkíti az anyagcserét. Csak a meleg gyógyít. A ~ gyakran súly.

tej. Kötelezi az egyént és a társadalmat is. amelyből idegek és erek lépnek ki. a külső behatásokra és foglalkozási ártalomként fellépő betegségektől. testi gyengeség. Hidronephrosis: 1. Vízkezelés Hidrothorax: 1. Krónikus gyulladás következményeként lép fel. annál hatásosabb. Zsákvese Hidroterápia: 1. A környezetszennyezéssel a természetes vizekbe kerülő higany. Mellkasi folyadékgyülem Hidrokel: a here vízsérve Higanymérgezés: főképp foglalkozási betegség. Gyomorégés. sápadtság jelzi. amelyek a tüdőbetegségeknél megduzzadnak és fertőződhetnek is. ezenkívül Hiperemezis: 1. Akut mérgezés (szublimát) esetén súlyos veseroncsolás jöhet létre. rendszeres szájápolás. Akut mérgezés esetén: hánytatószer. Hindhede. hogy tudományosan bebizonyítsák a vegetáriánus étrend és a modern táplálkozás előnyeit. így jön létre a hörgő-tbc. Foglalkozásváltoztatás. Hindhede már 1912-ben rámutatott a krumpli és a krumplilé (1. Gyomorsavhiány Hiperaciditas: 1. Óvja az egyént a helytelen életmód következtében. csak a reakció megjelenéséig végezzük. Hányás Hiperemia: vérrel való telődés. Nyálkazacskó-gyulladás. gyomormosás. Fürdő. reszketés. szájöblítés zsályával. A bőrön keresztül történő kiválasztás fokozása Schlenz-fürdőkkel és pakolásokkal. Jelentésre kötelezett foglalkozási betegség. Hipaciditas: 1. vagy ha a vese túlnyomórészt szétroncsolódott. A higiéniánál a közösségi feladatokon és a felvilágosításon van a hangsúly. vagyis azt a helyet. ahol a légcső a szegycsont és a szív erei mögött két ágra válva a véredényekkel együtt mindkét oldalon egy-egy tüdőlebenybe lép. Higiéné: az egészséges életről szóló tanítás. Minél hidegebb a kezelés. jó vérátáramlás. amely vesegyulladás képében. görcsök. Munkatársaival fontos kísérleteket végeztek önmagukon. . Itt szedődnek össze a tüdő nyirokutai a nyirokcsomókba. mozgással vagy ágyba fektetéssel. Célja elsősorban a megelőzés. Gyomorsav-túltermelés Magát a hideg kezelést mindig csak rövid ideig. dán táplálkozáskutató és politikus. nyálfolyás. Leöntés és Pályázás. Hílus: valamely szerv betorkollását jelenti. hasmenés. húgyvérűség (veseelégtelenség) formájában zajlik. hányás. 1. 1. Higróma: nyákfelszaporodás az ínhüvelyben és a nyáktömlőkben. A tüdőkapukat értjük általában híluson. az ilyen vizekből kifogott halak elfogyasztásakor fennáll a higanymérgezés veszélye. Krónikus mérgezéseknél: naponta tejfogyasztás.Hidronephrosis 130 feladata az emberek együttéléséből származó betegségek elleni küzdelem. különösen a fertőző betegségek létrejöttének és terjedésének megakadályozása. nemritkán tbc-s eredetű. de annál mélyrehatóbb is. gyógy fold. állati és hársfaszén. Hideg alkalmazása után gondoskodjunk a beteg újramelegítéséró'l. Mikkel (1862-1945): az orvostudományok doktora. Waerland) húgysavoldó hatására.

különben nem sikerül a hipnózis. amit éber állapotban nem tenne. A sejtosztódással történő megnagyobbodás nem hipertrofia. egyéni és tömeghipnózissal gyógyított rábeszélés nélkül. Hipertrofia: valamely szerv megnagyobbodása egyes sejtjeinek megnagyobbodása révén. hogy az alvás betegségüket valószínűleg meggyógyítaná. Hippokratész: görög orvos. a reumás jelenségek újra fellángolnak és átmeneti súlyosbodás után gyógyulásnak indulnak. és a testnedvek helytelen összetételével magyarázta a betegségek létrejöttét. Vérnyomás. Krisztus előtt 460-ban született Kosz szigetén. Hipotóniás fürdőit: míg a legtöbb fürdő' ásványi anyagokat és organikus anyagokat tartalmaz kiegészítő anyagaiban. A tapasztalat szerint ezeknek a kondenzvizeknek a szokásos forrásvizekkel ellentétben. Vércukor. A rábeszélés erejével a gyógyulásba vetett hitet erősítjük meg. mint a szervezeté. A hipnózis lehet egyéni vagy tömeghipnózis. a normális történéseket is betegesnek tartja az egyén. és elaltatta őket. A gyógyító hipnózisnál csak annyira kapcsoljuk ki a beteg éberségét. hogy olyasmit tegyen. hanem hiperplázia. 1. a gyógyítás atyja volt. Ezeknek az ozmózisnyomása kisebb. A neki tulajdonított írásokból kitűnik. Hipnózis: a szuggesztió külön formája. depreszszió) is előfordul. mely először gyermekkorban jelent- Hipertónia: magas vérnyomás. A természet gyógyerejének mozgósítását tartotta a gyógyítás alapjának. Ilyen a vízgőzből lecsapódott víz (magyarán desztillált víz) és a természetes meteorvizek (esővíz. pszichés úton történő befolyásolás a célja. ami nem tartalmazza a fenti anyagokat. ami ma is meghatározza az orvos kötelességeinek etikai vonatkozásait. Fürdés során a bőr fokozottabban ingerelhetővé válik. Ezért hívjuk őket hipotóniásnak. A szerv fokozott igénybevételekor szokott előfordulni. Az atóniás vízkezelések lehetnek egész és részkezelések. Neurózis és valódi elmebetegségek esetén (melankólia. Senkit sem lehet tehát akarata ellenére hipnózisban rábírni arra. A vízkiválasztás fokozódik. Alkalmazásakor a hipnotizált olyan állapotba kerül. addig a hipotóniás fürdőnél olyan vizet használ az ember.131 Hiperhidrózis: túlzott verítékezés Hirschprung-kór Hipotónia: alacsony vérnyomás. Szükség van a beteg egyetértésére is. A hippokratészi eskü az. melynek során a jelentéktelen. aki a hipnózist a gyógyításba bevezette. a valóságban csaknem atóniásak. 1. sőt a kiegészítő anyag nélküli fürdőben is vannak ásványi sók. hogy betegségszemlélete és kezelési módszerei tovább élnek a modern biológiai orvostanban. különös tulajdonságaik vannak. többnyire forró fürdők (36-40 °C) radiumemanacis kiegészítéssel vagy anélkül. hóolvadásből nyert víz). Hipoglikémia: a vércukor normális szint alá süllyedése. hogy a külső környezet ingereire ne reagáljon már. Hirschprung-kór: ritka veleszületett betegség. Hipochondria: a szervezet állapotának állandó megfigyelése. de szuggesztiókra különösen érzékeny maradjon. 1. Kezelés előtt azt mondta betegeinek. Vérnyomás. . nő a kiválasztása és erősebb a fellépő általános reakció: a fürdési reakció és a kezdeti súlyosbodás. Wettestrand volt az. Gyógyításra is fölhasználható. amiben alkalmas a szuggesztió befogadására.

Szöveti hormonok Hisztéria: az az állapot. semmiképpen sem mindig célszerű. ha az ember fokozottan ügyel a vitaminok és az ásványi anyagok bevitelére. ritkábban féléber állapot. A betegség tünetei a makacs székrekedés és a has fájdalmas puffadása. A tojást és a húst nem szabad megsütni. szénhidrátok vagy fehérjék egyoldalú fogyasztásával. A természetgyógyászat tapasztalatai szerint és a modern táplálkozástudomány eredményei szerint a Hollywood-kúra elutasítandó. pl. kivéve a salátákhoz felhasznált mennyiséget. A hisztériás reakció nem tudatos. A vitaminszükséglet biztosítására a következő vi- kezik. 125-250 g túrót 2-4 kanál lenolajjal elkeverünk és reggelihez elfogyasztjuk. Kezelése: 1. hogy a fehérjetúlterhelést ellensúlyozni lehet azzal. Hízókúra: a természetgyógyászatban nem zsírok. ne keverjük meg. vagyis a betegségszínleléssel. bénulások. hogy ma már tudományosan bizonyított a fehérjetúltápláltság és a bélrothadás káros volta. vagyis pl. görcsrohamok. a párolás és a grillsütés megengedett. Hollywoodi kúra: a Cooley-féle táplálkozási rendszert hívják így. Naponta 120-140 g húst vagy 120 g húst és 2 tojást ír elő ez a diéta. beszél a . amely ideje alatt nem szünetel a mozgás (alvás közben mocorog. a margarin és a zsír semmilyen formában nem megengedett! A főzéshez olyan kevés vizet használjunk. Székrekedés. A kövér hús fogyasztása tilos. A hisztéria viszont akarattól független. amikor a lelki izgalom testi változásokban vagy funkciózavarokban nyilvánul meg. Cooley azt hiszi. mintegy meghazudtolva azt a tényt. a zöldségléből főzzünk levest. kielégítő' magyarázatot nem tudunk adni erre a betegségre. A felsoroltakon kívül általános ideggyengeség. hasmenés. A szimuláló részvétet akar kelteni maga iránt. Holdkórosság: álmosság. Nem szabad befőttlevet. a krumplit hajában. Csak a főzés. Legtöbbször a vastagbél végbélbe való torkolásának teljes elernyedésével jár. Hisztamin: 1. Mindezt a vitamintartalom megőrzése miatt kell tennünk. Egységes. Ezek lehetnek hányás. túlérzékenység tünetei észlelhetők. Beteges lelki zavar. Fényinger hatására (telihold) nő a mozgásigény. A fehérjéket állítja a táplálkozás középpontjába. vérzések stb. a szimulálás akaratunktól függő. A cukor. Az acidózist napi 1 teáskanál nátrium-karbonát (szódabikarbóna) adásával egyenlítjük ki. A kúra ne tartson tovább 10 napnál. Kezelése: reggelente az ágyból kikelve teljes lemosás vagy félfürdő. A hisztériáról a legkülönbözőbb felfogások terjedtek el. esténként nedves zoknik viselése. tudatos dolog. ritkábban az egész vastagbél érintett. mezítláb járás. amennyire keveset csak lehet. vagy egyéb előnyt akar húzni a színlelésből. Ezért ajánl Cooley kémiailag tiszta paraffinolajat (!!).Hisztamin 132 beteg). A hízás előidézésére különösen alkalmas a lenmagos müzli vagy a lenmagolaj és túró keverékéből készült ételek. a tudatalattiban jön létre. a zöldséget forró vízben tegyük oda. Lefedett edényben minél rövidebb ideig főzzük az ételt. autoszuggesztió) várhatjuk. a vaj. amelyért a szimuláló felelősséggel tartozik. hanem bőséges. melynek gyógyulását csakis a tudatalattira ható kezelésektől (hipnózis. természetes állapotban főzzük meg. olajokat és majonézt sem enni. Gyakran összetévesztik a szimulálással. Amorális cselekedet. a tanácstalanság jele. Hámozás helyett kefével dörzsöljük le a zöldséget. egészségesen összeállított vegyes étrenddel érik el a kívánt testsúlyt.

ami megfelel a természetes gyógyítás alapelveinek. amit alkohollal hígítanak.vagy narancslevet. a hasonlóságokon alapuló gyógymód. amely megerőltető izomtevékenység után anyagcserezavar következtében lép fel. Az a szer. a sóbevitel tetszőleges lehet. az úgynevezett hatványok szerint. így 1:100=C 1. kisebb adagban a hasonló tünetekkel lefolyó betegséget meggyógyíthatja. Nagyobb hígításoknál százas hatványról is beszélhetünk. Ezt adjuk homeopatikus hígításban. 5 csepp Viosterol (vagy egyéb A-vitamin. Annyi vizet. 1:10 000=D4 stb. Természetgyógyászati szempontból ezt a táplálkozási formát el kell utasítanunk. ahol a betegséget gyógyító. mivel értelemszerűen nyomon követi a betegség alakulásának irányát. A folyékony hígításokból cseppenként naponta 3-4 szer 5 cseppet adunk. 1 evőkanál tápélesztő (szárított élesztő). nem muszáj csökkentenünk. és a tudományukat arra a széles hatókörre al- . Ma kb. mivel ellentmond a modern táplálkozástudomány eredményeinek. Sovány tejet igyunk író helyett. Megalapítója Sámuel Hahnemann. A tejadagot teával és kávéval fogyasszuk. ami az adott betegséghez a Homeopathia leghasonlóbb. D12től közepes és e felett magas potenciáról szoktunk beszélni. A salátát sóval. A teához adjunk citrom. Betegséggel gyógyítja tehát a betegséget. hogy mint gyógyító princípium a totalitás igényével lép fel. Általában tízes hatvány szerint hígítunk. A hígítás mindig növekvő sorrendben történik. Az oldhatatlan fémekből. A gyógynövényekből friss eszenciákat. A homeopátia is elismeri a kezdeti roszszabbodás jelenségét. hogy jóllakjunk. organikus és anorganikus anyagokból tejcukros reszeléket készítenek a hígításokhoz. azaz 1:10=D1. ott a homeopátiával nem ér el semmit sem az ember. funkcionális mechanizmusnak tekinthetjük. A gyógyszerek egészségeseken való kipróbálásánál minden objektív és szubjektív tünetet feljegyeznek. a reszelékek porából késhegynyi adagokat.133 taminkoktélt igyuk: 1/2 pohár paradicsomlé. vagy a belőlük készített tablettákból 3-4-szer egyet veszünk be. A sportban jelentős szerepet játszik. 1:1000=D3. 2500 természet adta gyógyszerképet ismerünk. a gyógyulási fázis csak ezután kezdődik. amennyi csak jólesik. A verejtékezés megindulása után beiktatott pihenő a holtpont leküzdését és magasabb teljesítmény elérését eredményezi. Ahol nem ez a helyzet. Holtpont: a csökkent teljesítőképesség állapota. 1:10 000=C2 stb. A tojásételekhez még egy tojás fehérjéjét hozzáadhatjuk. a száraz növényekből (drogokból) és az oldható anyagokból törzstinktúrákat készítenek. A homeopátia elleni legnagyobb kifogás. borssal és ecettel készítsük. A hatékonyságot illetően a D6-os hígítástól felfelé alacsony potenciáról. A homeopata kezelést alkalmazó feladata a beteg panaszaiból és a betegség tüneteiből megtalálni azt a gyógyszerképet. vagyis a betegség átmeneti súlyosbodását a kezelés megkezdése után. kávét és teát ihatunk. Homeopathia: helyesebben homeoterápia. 1:100=D2. Ez a kifogás annyiban jogos. hogy a homeopátiának csak ott van esélye a sikerre. ha nem áll fenn vízretenció. mivel visszafordíthatatlan bántalmakról van szó. ami nagyobb mennyiségben az egészséges embert megbetegíti.és D-vitamin-sűríttnény). Természetes táplálkozással ugyanúgy célt érhetünk. Paradicsomlé helyett más gyümölcslevet vagy tejet is tehetünk a koktélba. s a nagyobb sorok összehasonlításával a mindig visszatérő tünetekből találják meg a gyógyszerképet. A homeopátia kritikus művelői ezt a tényt nem is vitatják. A homeopátia a biológiai módszerek közé tartozik. és megpróbálja azt egy hasonló irányban haladó gyógyszerképpel befolyásolni.

mint a nagy hígítású magas potenciájú szerek.3 . az évek során lassan korábbi véleményével ellentétben magashatékonyság-pártivá vált. hogy a genny a szemüregbe vagy a koponyába tör utat magának. megközelítőleg szimmetrikus. magashatékonyság-pártiak. melynek keretein belül a homeopátia haszna vitathatatlan. kalmazzák. elutasítják a magas hatásfokú anyagokat. a magas hatékonyságú gyógyszerek hígításai azonban a fenti anyagszemlélettel nem foghatók fel. Sok modern tudományos eredmény igazolja a tanait. függetlenül a természettudományos kifogásoktól. Homotoxintan: elnevezés H. Ezeknél a hígításoknál ugyanis véletlenszámba megy. K. és csak az alacsony. ha egyáltalán gyógyszeres kezeléseket alkalmaz. illetve a közepes hatékonyságú anyagok gazdag lehetőségeivel élnek (alacsonypotencia-pártiak). megakadályozva a gyógyítás egyoldalúvá válását. akik nem voltak képesek megszabadulni a természettudományos nézetektől. amilyenek pl. Hydrastis D 2 .és gyümölcskúra. a kémiai tartósítószerek és élvezeti szereket sem. előnyben részesíti a homeopata gyógyszereket. Silicea D12. Böjtkúra. ha az üvegcsébe belekerül az eredeti anyag egy-egy molekulája. Gennyes folyamat esetén görögszéna-borogatások. Az étrend nem tartalmazhat mérgeket.: Cinnabaris D3. A homeopátia gyakorlati sikerei minden teoretikus kifogás ellenére megakadályozták tudományos megsemmisítését. Jellemző tünete a szemek fölött fészkelő fejfájás. Kezdetben fejgőzölés. Itt megoszlanak a vélemények. A homeopátia több mint 150 éve tartja magát. Az orrgaratban fellépő gyulladások esetén ez a vékony összekötő csatorna gyakran megduzzad és lezáródik. így elzárt gyulladás alakul ki egyik vagy mindkét üregben. Kezelése: reggel és este orrgyakorlat Jaminzcal. Reckeweg után. amelyet hideg arclemosás követ. aki kezdetben elutasította a magas potenciájú szereket. fennáll a veszély. ami homeopata szerek bevetésével és biológiailag megfelelő diéta betartásával történik. Ezek szerint az alacsonyabb hatású gyógyszerek kevésbé hatásosak. Hp. Az alacsony és közepes hatású szerek hígítását még összhangba lehet hozni valamiképpen az uralkodó kémiai természettudományos nézetekkel.) a mindenkori beteg . comb.Homotoxintan 134 gyógyszerképének és állapotának megfelelően kell kiválasztani. A homeopata szereket külön diagnosztikai beosztás alapján választják ki és rendelik el. akik inkább a tapasztalatnak hisznek. gőzpakolások. agyagos vizes ing. A betegség a szervezet mérgek elleni harcának kifejeződése (az ember ellen = homotoxin). nyálkahártyával bélelt és az orrüreggel vékony csatornával összeköttetésben álló üreg helyezkedik el. Ehhez rövid göngyöléssel való elvezetés lefelé. gyümölcslé. A homeopátia azonban azt tanítja. az élelmiszer színezésére szánt festékanyagok. hurut vagy gennyes gyulladás formájában. amely előrehajláskor fokozódik. Azok. mindkét oldalon két. Hepar sulfuris D3-6. Ha a homloküreg tartalma elgennyesedik. hogy nem egy kritikus homeopata. ha más elvezetési lehetőség nem kínálkozik. hogy a hígítás erősíti a gyógyhatást (a potencíalas kettős értelme). A következő ellenvetés a hígítások kérdése. Mindenesetre elgondolkoztató. spanyolkabát. A természetgyógyászat. Ez a méreg elleni védekezés tehát méregtelenítésre irányuló öngyógyítás. Azok.és felsőtestleöntések. Az egyes betegségeknél a homeopata szereknél hígítási fokukkal felsorolt gyógyszereket (Hp. Homloküreg-gyulladás. felső szemszél felett. -hurut (sinusitus): a homlokcsontban a belső.

A növényi táplálékból és ezekből az anyagokból építi fel az állati szervezet ismét saját hormonjait. illetve állati szervezetekből történő izolálása.vagy részfürdő formájában veszik. a születés helyével a középpontban. Ezen alapul pl. kőzúzóval vagy kőfogóval történik. vagyis körforgásról van szó. Kivezetőcsatorna nélkül. Akkor szokott előfordulni. Homokfürdő: a mesterségesen vagy a tengerparton a naptól felmelegített homokban teljes. Magnesium phosphoricum D6.vagy hasonfekvés akadályozza a —t. Spigelia D4-6. elhízás eseténjavallott. majd ezután meleg vízben lefürdik. Húgyhólyag Hólyagkövek: vagy a vesemedencéből származnak. Az életidegrendszeren keresztül a belső elválasztású mirigyek szoros összefüggésben állnak az anyagcserével. Hólyagos bőrkiütés: 1. Hólyag: 1. A hormonok leépülési termékei elsősorban a vizelettel és a Hólyagos hámkiütés széklettel távoznak a szervezetből. Némelyikük kémiai szerkezete ismert. vagy magában a hólyagban jönnek létre.: Natrium phosphoricum D6. A Nap. Kezelése: az érintett testrész zsurlófüves borogatása. Az egyéb kezelésmódok egybeesnek a hólyaggyulladásnál leírtakkal. Rubia tinctorum 0. így pl. A beteg a homokfürdőláda forró homokjában 30-60 percig fekszik. Erős izzasztó hatással jár. közvetlenül a vérkeringésbe jutnak. amelyek ezeket a leépülési termékeket vitaminjaik és hormonjaik felépítéséhez használják.1 0 . Reuma. fél. ha valaki nyitott szájjal alszik. Silicea D l 2 . a Hold és a bolygók állását mutatja be a születés pillanatában. a vékonybélben is termelődnek hormonok. neuralgiák. anyagcserebéli és fejlődési zavarokat idéz elő emberben és állatban. vizelési ingert és hólyaggyulladást válthatnak ki. Silicea D l 2 . A bőr körülhatárolt ödémája Hólyagos hámkiütés (pemphigus): újszülötteknél előforduló betegség. majd hideg homokot hozzákeverve 45-50 °C-ra állítják be a hőfokot. Az anyagcsere-funkciókat elősegítik vagy gátolják. ma már lehetséges néhány hormon alapelemeiből történő mesterséges előállítása. A hólyagkő eltávolítása hólyagtükrözéssel. Jégárpa Horkolás: a nyitott szájon keresztül történő lélegzetvételkor rezgésbe jövő garatvitorla által keltett hang.: Kálium chloratum D6. Horoszkóp: a csillagjóslás asztrológiai alapja (asztrológia). onnan a növényekbe. szoros kapcsolatait tükrözi. ami a növényvilág és az állatvilág egymásrautaltságát.135 Kálium bichromicum D6. hiányuk vagy elégtelen képződésük súlyos növekedési. hanem a szövetekben is.: Lithium carbonicum D2. Nemcsak a belső elválasztású mirigyekben. Az állati ürülék a földbe kerül. Hólyagvérzést. A mesterséges fürdőnél a homokot előbb 100 °C-ra hevítik sterilizálás céljából. a terhesség korai felismerése. Tel- . Bch. anyagcserezavarok. Hp. Csalánkiütés. fő hatóanyagként Calcium sulfuricum D6-12. Bch. Hormonok: a belső elválasztása mirigyek váladékai. Az életfolyamatokkal szorosan összefüggenek. Lycopodium D 3 . Sarsaparilla D3. az izmok elernyedése révén kinyíló száj lehetővé teszi a —t. Hordeolum: 1. Az orrlégzés akadályozottság. A létező hormonoknak valószínűleg csak egy részét ismerjük. A szabad orrlégzést minden esetben biztosítani kell. Körte és zsurlóié. az oldal. A háton fekvés kedvez.

vagy ha a tömegben hőpangás következik be. Hidegen: kb. vesegörcsökben. vörös bőrszínnel járó eszméletlen állapot. Ezt külsőleg borogatások. Prießnitz tanítása szerint csak a meleg képes gyógyítani. víztaposás javasolt. Jól össze tudta egyeztetni a természetgyógyászatot a kutatások eredményeivel. Gyulladások. átnedvesedett. ha magas külső hőmérsékletnél nedves levegőn tartózkodunk. duzzadt. Égő érzés vagy egyéb idegizgalmi tünet lép föl. Erős hatást gyakorol az anyagcserére. A szervezetben lejátszódó anyagcserefolyamatok termelik. Hőguta: léphet fel. Ezek tehát nem hideget.Hólyagos kiütés 136 dés gyorsulása. Hólyagos kiütés: 1. Hufeland a modern biológiai szemléletű orvos mintaképe. Azonnal vetkőztessük le a beteget. Kisebb volumenű. Kiegészítő táplálékként zöldség. a mezmerizmust és a himlő elleni védőoltást. A hurutos nyálkahártya vérbő. Szükség esetén végezzünk mesterséges lélegeztetést. hasára tegyünk hideg borogatást.és méhfájdalmakban hatásos. Winsch H ő p a n g á s : a szervezet fokozott hőtermelés (láz) vagy csökkent hőleadás (gutaütés) okozta túlmelegedése. érelmeszesedésben. Görcsök is kialakulhatnak. mert az alapvető életfolyamatok nélküle elképzelhetetlenek. szépségápolásként gyakran alkalmazzák. H u m u l u s lupulus: 1. az orron tüsszögés stb. H ő k u l t ú r a : 1. A hőguta tünetei: erős fejfájás. A legtöbb természetgyógyászati eljárás a betegség leküzdéséhez szükséges hőközlésen alapszik. a szívműkö- . mert a test izzadással vagy meleg kisugárzásával nem tud elegendő hőt leadni. pakolások. fokozott nyáktermelődéssel és hámsejtlelökődéssel jár. C h r i s t o p h Wilhelm (17621839): a berlini Charite belgyógyászprofesszora volt. A hideg vizes kezelések az anyagcsere serkentése útján hőtermeléshez vezetnek. besugárzások formájában valósítják meg. hideg lábfürdő. Hufeland. Komló H u r u t : a nyálkahártya-gyulladás egyszerű formája. melyben mesterséges úton állítanak elő hullámokat. Egyszeri adagja 1-2 g. így a szemen fénykerülés. Fejére. Miután magához tért a beteg. hanem meleget akarnak kelteni.és gyümölcspürék. naponta több alkalommal 1/8 1 vízzel adott beöntés javítja az arcszínt. magasított felsőtesttel fektessük le árnyékos helyre a friss levegőn. Elősegítette a homeopátiát. Herpesz Hólyagos moszat (Fucus vesiculosus): szerves jódtartalmú drog. Schlenz és Winsch csak a hő gyógyítóerejére támaszkodott. mellkasára. 15 c C-os természetes hideg hőmérsékletű vizet alkalmazunk a bélmüködés serkentésére és az aranyér kezelésére. A gyógyításban is fontos szerepe van. Kezelése: 1. szívgyengeség. jürdők. kövérségben. jes tej helyett sovány tej. fellazult. vagy tengeri hullámfürdő. H ő : melegvérüek számára az élethez elengedhetetlenül szükséges. Dörzsöljük a karokat és a lábakat. főzetét pajzsmirigybetegségben. hólyag. s ezeket a területeket tudományosan elismertté tette. Hullámfürdő: fürdő. vagy a szervezetet késztetik fokozott hőtermelésre. Adjunk hideg beöntést (1/2-1/4 1). ha helytelen módon túlöltözünk hőségben.

csipkebogyómag. érzékszerveik igen fejlettek. spárga. arckoponyájuk viszonylag kicsi. magnetizmust és életenergia-átvitelt írjunk elő neki. édesgyö- . 3-5 nap elteltével hideg ülő. iglicegyökér. orrgyökük. békaszittyógyökér. sokat lazítson. szív és keringés) túlsúlyúak.és napkezeléseket kapjon. amely égő érzést. a sikeres diplomata és hivatalnok típusa. szalagok. A belső csíralemez (mirigyek. A nemspecifikus gyulladásokat vírusok vagy a Trichomonas okozza. törzsük és végtagjaik hosszúak. gyümölcsnapok. Léteznek szerinte még harmonikus és diszharmoni- Húgyhajtók kus tercier alkatok. A külső csíralemez (idegek. A három alapnatúra. zsurló.) túlsúlyúak. csalán. Kerek. 2. A középső csíralemez (izom. Mikroszkópos vizsgálattal kell tisztázni. a nyugalmat. mellkasi átmérőjük nagyobb a hasi átmérőjüknél. az ún. homeopata alacsony hatékonyságú szereket. középső és belső csíralemez). szintén kerek. inak. mozgótípusúak. az ún. Izomzatuk fejlett. közepes és magas hatékonyságú szereket. orruk kerekded. táplálkozó-érzékelő természet. enyhe masszírozást. Könnyen elhíznak. állandó vizelési ingert vált ki. Élvezik az életet. zeller. az ún. gőzfürdőkre. sásgyökér. Ötletemberek.137 illetve az egyes helyi megbetegedéseknél leírtak szerint. nádgyökér. homlokuk közepesen nagy. a homlokuk hátsó része és az álluk előreugró. táplálkozástermészetüek. csont. Fő tevékenységi területük lelki téren van. A táplálkozótípusnál alkalmazzunk enyhe kivezető és levezető kezeléseket: váltakozó meleg és rész vízkezeléseket Kneipp szerint igyon ez a típus gyógyteákat. 1. okos kereskedők. Agykoponyájuk nagy és hoszszúkás. melyet 1-2-szer frissítsünk fel. Szakorvosi vizsgálatra és kezelésre van szükség. Húgyhajtók (diuretika): a szervezet vízkiválasztását serkentik bőséges vizelet termelésével: seprőzanót. Egészséges alaptípusokhoz viszonyított alkattípusrendszert állított fel. Az izomerő kibontakoztatása áll náluk előtérben. lestyán. nem az erőre és a tömegre helyezik. vagy esetleg specifikus gyulladásról. 3. bőr és érzékszervek) túlsúlyú emberek. belek. Ivóleves koplalás. aranyvesszőlevél. gyomor. törzsük és végtagjaik vékonyak. zsurló. A kezelést illetően minden típus mást igényel. táplálkozó-mozgó természet. hagyma. Az érzékelő természet enyhe lassan erősödő víz-. Tokájuk van. bodzagyökér. illetve Tripper. Huter. ajkuk. a három alaptermészet megfelel a három csíralemeznek (külső. levegő. Éjszakára hideg ágyékpólyázás. tornára. Ezeken az alaptermészeteken kívül Huter megkülönböztet 3 másodlagos natúrát: 1. a sikeres vállalkozó típusa. Nyakuk rövid. ízületeik lazák. bőrük finom. máj. A mozgó természetnek kemény. érzékelő alkatúak: agykoponyájuk nagy. homlokuk közepesen nagy. szappanfügyökér. Különféle gennykeltő baktériumok okozhatják. H ú g y c s ő g y u l l a d á s (urethritis): nyákos vagy gennyes folyással járó gyulladás. petrezselyem. tüdő stb. tripperről van-e szó.és félfürdők. porc. mellkasi átmérőjük hasi átmérőjüknél kisebb. Teaként rekettye. Keresik a jólétet. 1. a sikeres tudós típusa. pakolásokra. A tettek emberei. C a r l (1861-1912): a natúratan megalapítója. érzékelő-mozgó természet. ritmikus tornát. Nemi betegségek. hogy a leggyakoribb fertőzésről. végtagjaik rövidek. A hangsúlyt az érzékelésre. 3. csontosak. lázfürdőkre. inasak. Húgycső-megbetegedések: kezelése: meleg kezelések: zabszalmás ülő és teljes fürdők. babhüvely. biokémiai készítményeket szedjen. körtelevél. 2. lágy formák jellemzik őket: arcuk. borókabogyó. mélyreható kezelésekre van szüksége: Schroth-kúrára.

Cannabis D 3 ^ . Kálium chloratum D6. meleg fahamus. húgyvezetékkövekről és hólyagkövekről szoktunk beszélni. Nux vomica D3-4. divertikulumok. elsősorban húsos étrendnél. Pulsatilla D3-4. Köszvény. A hólyagrák a leggyakoribb rosszindulatú tumor. bűzössé válik. a vizelettel választódik ki. Férfiaknál az anatómiai viszonyok mássága miatt a fertőzésnek ez a módja nem következik be. A szemes kávé és a kínai tea is vízhaj- tó hatású. hal).: akut gyulladásban: Aconitum D3. A nyálkahártya kitüremkedhet ezek között a bordák között (szerzett divertikulumok).Húgyhólyag 138 D4. zsurló. A hólyaghurut. Ezért már kislány korban meg kell tanítanunk.: Ferrum phosphoricum D6 kezdetben. lestyángyökér. De náluk is előfordul a húgyutak kólifertőzése. a hólyagfal izomzata megvastagszik. Cantharis H ú g y u t a k kólifertőzése: gyakori. az ún. a hólyaggyulladás és a hólyagkövek főként nőknél fordulnak elő (a rövid húgycső miatt).és tejnapok. Eupatorium purpureum D4. krónikus gyulladásnál: Chimaphila D l . a maradék húgysav gyakran rakódik le porcközeiben. Gyümölcs. s kényelmi szempontból a végbél kitörlése szinte mindig hátulról előre történik. leggyakoribbak a hólyagfal kitüremkedései. vagy a húgycsőből bekerült (műszeres katéterezés. Gőzborogaféltestfürdők tások a törzsre. Elhelyezkedésüknek megfelelően vesekövekről. Therebinthia D3-4. Lycopodium D10. Dulcamara D2. sós lábfürdők. borókabogyó. A húgyhólyagon gyakran előfordulnak fejlődési rendellenességek. édesgyökér és borókabogyó azonos arányú keveréket néhány óráig állni hagyjuk. A . bordássá válik. Húgyhólyag: összegyűjti a vese által kiválasztott vizeletet. majd 10-20 percig főzzük. 1. Nátrium muriaticum D6. nem izgató koszt. Abencoicum D2. gennyes húgycsőgyulladás) kórokozók. nem választódik ki teljesen. Javulás esetén egésztest-lehideg és combleöntések beiktatásával kezdjük meg az edzést. Hólyagkő is okozhat húgyhólyaggyulladást. Calcium phosphoricum D6. a vesevezetékek és a vesék fölszálló kólifertőzése. mosások. Hp. a koncentrált vizeletből kicsapódó anyagokból jönnek létre. vagy a véráram útján. Húgykövek: a húgyutakban képződő kövek. Silicea D12 gennyedésben és krónikus lefolyásnál. fájdalmas vizeletürítés. hogy a nők végbelüket elölről hátrafelé töröljék ki. zabszalma. kér. 1. Többnyire állati sejtek sejtmagvából származik (hús. Belladonna D3. Teák: medveszőlőlevél. H úgy sav: nitrogéntartalmú anyag. A hólyagfekélyek többnyire tbc-s eredetűek. Kezelése: kezdetben zsurlós és zabszalmás ülőfürdők. Erős vizelési inger. Mivel nőknél a végbélnyílás és a húgycső nyílása igen közel van egymáshoz. a kólibacilusok a rövid húgycsövön keresztül könynyen a húgyhólyagba kerülhetnek. reflexszerűen kiemelkedik. főként nőkön előforduló betegség a hólyag. Krónikus hólyaggyulladásban a vizelet bomlik. Hólyaggyulladás (cystitis): oka a törzs és a lábak megfázása. Ha a hólyagürítés akadály ellenében történik. Pl. a fehérje-anyagcsere során keletkezik. idegen testek. ilyenkor a vér közvetíti a belekből a húgyutakba a fertőzést. Vesekövek. gennytől zavaros vizelet jellemzik a klinikai képet. súlyos esetben véres. Fokozott képződés esetén. Bch. Fűszermentes. Acidum nitricum D3. a májban képződik. Magnesium phosphoricum D6 hólyaggörcsben és vizeletakadás esetén. törzspakolás. Nátrium sulfuricum D6 a vizeletürítés zavara esetén. A hólyag leggyakoribb jóindulatú daganatai a nyálkahártyapolipok.

fityma petefészek petevezeték méhszalag anyaméh hátsó hüvelyboltozat méhszáj méhnyak hüvely kisajak nagyajak húgyutak kóli.b 11. mint a hólyaggyulladásnál. 22. sima izomból és nyálkahártyából álló vezetékek. húgyvezeték (uréter) 10. 21. mellékvese 2. A húgyvezetékek képesek aktívan összehúzódni. 29. vese 9.vagy egyéb baktériumokkal történő fertőzése antibiotikumokkal vagy szulfonamidokkal tartósan nem kúrálható. 18. 25. elülső húgycső húgycső ondóhólyag ondóvezeték prosztata mellékhere here pénisz makk 19. 27. Nephropur váltakozva) tartós eredményt érhetünk el. a vesemedencéből a hólyagba vezetnek. vesekehely 6. véralvadékok) vesegörcs keletkéz- . növényi kivonatokkal erősítve ezek ha- tását (Cystinol. 13. vesekéreg 4. éppúgy. 24. A gyógyszerszedés abbahagyásakor ugyanis újra megjelennek a kórokozók.139 Húgyutak Húgyvezeték /. vesevéna 8. veseartéria 7. 23. vesemedence 5. Ezért a gyógyszeres kezelés kiegészítéseként állandóan öblítenünk kell a hólyagot. 20.a hátsó húgycső 11. idegen testek által kiváltott ingerekre (kövek. húgyhólyag 11. Húgyvezeték (uréter): vékony. 26.c 12. 28. 16. vesevelö 3. 14. 15. 17. húgyteák ivásával.

főként az ízületek és a szív. Ez súlyos mérgezési tünetekhez vezet. Egyes vegetáriánus irányzatok teljesen elutasítják a húsfogyasztást. Ezzel azonban még semmit sem mondtunk a fogyasztott . A túlnyomóan húsos táplálkozás keringési zavarokhoz. eszméletlenség. Emiatt a hús egészségre gyakorolt hatásában jelentős szerepet játszik az is. Húgyvérűség (uremia): a veseműködés kiesésekor vagy beszűkülésekor felszaporodnak a vérben a vizelet anyagai. míg más természetgyógyászati irányzatok bizonyos kompromiszszumokra hajlanak. a kilélegzett levegő vizeletszagú. A vegyes táplálkozás ellensúlyozza a hús mérgező hatását. Hindhede önmagán végzett kísérletekkel kimutatta. minél inkább a vegetáriánus étrend felé hajlik a táplálkozás. Meleg fürdők hideg lemosásokkal. A hurka. milyen körülmények között élt az állat. ez vizeletpangást hoz létre a vesemedence tágulásával. H ú s : a húst és a belőle készült élelmiszereket (hús-. hányás. csökkenti a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenállását. s az uremias tüneteket megszüntessük. Hp. görcsrohamok. s nem szabad mindennap húst fogyasztanunk. A sertéstenyésztéskor mesterséges kövérséget (elhízást) idéznek elő. Vízhajtó teák. aranyveszszőgyökér és lestyángyökér 2-2 rész. hogy a vért a visszatartott. hanem gyökér. fejfájás. Az izzadság. Az ember fejlődéstörténetileg nem minden-. Acidum hydrocyanicum D4. méghozzá annál inkább. ezért a disznóknál többféle betegség előfordul. hentesárukat) a természetgyógyászat mindig fenntartással kezeli. mint ezt a vegetarianizmus tanítja. Cuprum arsenicosum D4. A hússal az állati salakanyagokat is magunkhoz veszszük. ha nem is ennyire kiélezett. legfeljebb a köret. Ma már a művese segítségével lehetőség nyílik arra. vesevérzésekhez vezet.és gyümölcsevő. A sertéshús nem alkalmas arra. sápadtság. A hús fehérjéi aminosav összetételüket tekintve megfelelnek a teljesértékűség kritériumainak. mivel a disznó maga is anyagcsere-betegségben szenved. részint a tűz segítségével készített táplálékkal tartja fenn magát. Szarszaparillagyökér por alakban vagy főzetként. homokiborona-gyökér 3-3 rész. viszont 5-40% állati zsírt is tartalmaz.és a marhahús ebből a szempontból tűrhetőbb. légszomj (asztma).és keringési rendszer betegségei. kevés kivételtől eltekintve. A vesekövek elakadhatnak a húgyvezetékben. mérgezési tünetek lépnek fel. súlyosbodó elesettség. szénhidrátokat csak nyomokban. Kezelése: gyümölcs. amelynek húsát fogyasztjuk. A nagy menynyiségben fogyasztott hús a szervezetben savanyú vegyhatást hoz létre és bőséges salakanyag-képződéshez vezet. a hányadék. magas vérnyomásra való hajlamhoz.és tejnapok. nyers koszt. vegyes. látászavarok. urémiát okozó anyagoktól megtisztítsuk. fokozza a betegségek iránti fogékonyságot. Ezért a hús semmiképpen se legyen fő táplálékunk.és kolbászféléket het. A hús és a húsfélék súlyának 15-20%-a a fehérje (a szárított húsfélékben ennél több is van). A borjú. részint a sertéstartás következtében. hogy a kizárólagos húsfogyasztás súlyos vesekárosodásokhoz.: Apocynum cannabium 0. A keverékből 2 evőkanálnyit egy csésze vízzel 15 percig főzünk. naponta 23-szor egy csészével iszunk belőle. anyagcserezavarokhoz vezet. A dán táplálkozáskutató. egésztest-lemosások naponta többször. érvágás. A kultúrember azonban már több 10 000 éve. Ha csak húst fogyasztunk. hogy anyagcsere-betegek fogyasszák. Az egyéb tenyésztett fajtáknál is ugyanez a helyzet. részint örökletes alapon. míg újabb vértisztításra sor nem kerül.Húgyvérűség 140 táplálék tápértékéről. görcsös rángások. Teák: szarszaparilla-gyökér.

Vízkör Hyosciamus niger: 1.és végtagfájdalmakkal együtt járó formáját többnyire Salmonella baktériumok okozzák.141 fenntartással fogyasszuk. hasmenéssel. hideg lábak. maró hatású öblítések. Méhelőreesés Hüvelyhurut: idegen anyagok (helyi fogamzásgátló szerek). Tünetei: a hüvelyben jelentkező égés és fájdalom. Mercurius solubilis D4. Pajzsmirigy-túlműködés . hideg lábak elleni kezelést. A mérgezés idegbénulással járó változatát a botulizmus bacilusa okozza. Hydrastis D l . Bizonyos betegségekben teljesen tartózkodnunk kell a hústól. Hydrops: 1. Hp. Ezek az élelmiszerek igen sok sót tartalmaznak. asztma. méhgyulladások. A húsmérgezés hányással. fej. mit is daráltak bele. lázzal. hanem zsurlófüvet tartalmazó meleg ülőfürdőket. gombás fertőzések okozzák legtöbbször. Kezelésére ne alkalmazzunk hüvelyöblítéseket. mivel mindig többen ettek a mérgezett húsból. Orbáncfű Hyperthyreose: 1. rendezzük a székletet. Vegetáriánus táplálkozásnál a fertőző betegségek lefolyása enyhébb és gyorsabb. harmonikus vegetáriánus étrendet kell összeállítanunk magas vérnyomásnál. Húsmérgezés: tömegesen lép fel. Schlenz-fürdőket. megfázás. egészséges. ezért az egészséges táplálkozásra aligha alkalmasak. Ezenkívül a kolbászfélékről nehéz megmondani. folyás. Acidum nitricum D3.: Apis D3. köszvény esetén. grippék. Hüvely -előreesés: Hyperthyreosis 1. Beléndek Hypericum perforatum: 1. A vegetáriánus étrend gyógyhatása jelentős szerepet játszik a természetgyógyászatban. mint húsos vegyes táplálkozás esetén. fűszeresek. a reuma néhány formájában. ágyékgöngyölést.3 . bizonyos vesebetegségeknél.

: Acidum phosphoricum D3. diftéria. Calcium phosphoricum D6-12. Silicea D l 2 . és sebészeti úton kell eltávolítani. Ferrum phosphoricum D6-12. Nux vomica D6-10. ágyék. Okai: alultápláltság. mezítláb járás. daganatos burjánzása. Belsőleg 1. Okai: született hajlam vagy alultápláltság következményeként. izgatószerek használata (alkohol. masszázs. Tünetei: erős idegfájdalmak. az érzékelés eltompulása. Hp.és ánizstea. A környéki (perifériás) idegrendszerben bénulásokat idézhet elő. koffein). az életvitel rendezése. Natrium sulfuricum D6. Zincum valerianicum D4-6. ólom vagy az idegekre gyakorolt nyomás. szifilisz stb. ijedség. Idegfájdalom: 1. ágyék. levendula-. Idegrendszer Idegesség: az idegek enyhe ingerlékenysége vagy gyengesége okozza (neuraszténia). Sárgaság Idegdaganat (neurinoma): az idegsejtek kóros.I Ibolya (Viola odorata): leveleit. könnyű torna. túlzott igénybevétel és súlyos betegségek. különösen a szabad idegvégzó'déseken. Ideggyulladás (neuritis. amely már kis megterhelések esetén is fellép. Bch. Ambra D2-6. cukorbetegség.mint minden agydaganat agynyomást okoz. Magnesium phosphoricum D6. A gyengeség lehet veleszületett vagy az élet folyamán szerzett jellegű (idegkimerültség). Stannum D6-12. alkohol. Kalium phosphoricum D6. Ichthyosis: halbőrűség. Belsőleg macskagyökér-. mint pl. Kezelése: lelki és testi nyugalom. nyugtató eljárások. 1. lazítás. az érintett izomzat tónusának gyön- . légfürdők. Kalium sulfuricum D6-12. 2-4 grammnyi mennyiségét forrázat vagy gyenge főzet formájában alkalmazzák. lelki nyugtalanság (félelem. beriberi. Neuralgia és Akupunktúra Ideggyengeség (neuraszténia): az idegrendszer nagyfokú fáradékonysága. az érintett ideg által ellátott terület zsibbadása. Avena sativa 0. víztaposás. Az amputációk után gyakran keletkezik ~. komló-.és rövidgöngyölés. Az ideggyengeség jele az ingerlékenység.: Kalium phosphoricum D6-12. leöntések. tüdőgyulladás és bőrbajok kezelésére. Polyneuritis): okai: különféle fertőzések (grippe. Kezelése: nyugalom. Az agyban leggyakrabban . Zincum D3-6. Ideggyengeség. Passiflora 0. Silicea D6-12. fenyőtűlevél-fürdő. teljes lemosás. Acidum picrinicum D6. fenyőlevélfürdők. anyagcseremérgek. citromfű.és rövidgöngyölés. mely erős fájdalommal jár. virágait és minden föld feletti részét használják felső légúti betegségek. köszvény. mint pl. autogén tréning. galagonya-. mirigyműködési zavarok. nikotin. Natrium muriaticum D6-12. Natrium phosphoricum D6-12. masszázs. torna. Hámlás Icterus: 1. kielégítetlen becsvágy). kimerültség.) kórokozói által termelt mérgek. Idegek: 1. amely az okok megszűntével rövid időn belül elmúlik.

spanyolkabát. ágyék. sós vizes ing. Arnica D3. Az idegpontmasszázs a Head-féle bőrzónák területén végzett speciális masszázs.és majoránnaolajjal. Hp. rövidgöngyölés. A kiváltó okok. míg a vegetatív idegrendszer a szervezet szöveteinek és szerveinek működését szabályozza. a testrész meleg vizes fürdetése. amely a sejt táplálásáról és a sejtek egymástól való elszigeteléséről gondosko- . a reflexzónamasszázshoz hasonlóan. Elvezetés a fej irányából. Nyers vegetárius étrend. Magnesium phosphoricum D6. Az idegrostot egy velőhüvely veszi körül. Rhus toxicodendron D4-10. magas vérnyomás megszüntetése . daganatképződés. Az ideghártyán leváláskor kisebb repedések keletkeznek. metil-alkohol által okozott mérgezés. Baunscheidt-terápia. melyek súlyosabb esetben vaksághoz vezetnek.és rövidgöngyölés. Elvezetés a fej irányából. Kezelése: elektromos készülékkel összeforrasztják a retinán keletkezett repedéseket és megfelelő kezeléssel igyekeznek eredeti helyére és állapotába visszajuttatni. Gelsemium D3-6. A fájdalmak enyhülése után áttérés hideg. mellyel a különféle zsigeri szervekre gyakorol jótékony hatást. valamint a görcsös és elernyedt bénulásokra gyakorolt hatása miatt szintén az idegmasszázs egy fajtája.: Belladonna D5-6. Belladonna D3-A. szénapolyvás pakolások a fájdalmas testrészre. ecetes vizes borogatás. lábfej. a keringési zavarok megszüntetése. Bellis perennis D2-4. A központi és a környéki idegrendszer az ember környezetével tart kapcsolatot. hatására az ideghártya mögött megindult vérzés. általános vérmérgezés. Az idegsejtek nyúlványokkal (dentritekkel) kapcsolódnak egymáshoz. vértisztító teák.utóbbi esetben szigorú böjtkúrával. Kezelése: naponta arcleöntés. Lehetséges okai: szifilisz. Bch. melyeken keresztül az ideghártya és az érhártya közé behatol a folyékony üvegtest és elválasztja azokat egymástól.és altestgőzölés. nagyfokú rövidlátás. Ezek közül az egyik különösen hosszú. Különösen fontos a vérzések megszüntetése és a kiáramlott vér eltávolítása. Mercurius solubilis D4. alkohol és nikotin élvezetének teljes melló'zése. a kúra végén rövid. ezt idegrostnak nevezik. gőzölések és leöntések alkalmazására. Kalium phosphoricum D6. szemborogatás szemvidítófűvel. Szem Ideghártya-gyulladás (retinitis): gyakorta társul látóideg-gyulladáshoz. Ideghártya (retina): 1. pl. Hp. cukorbetegség. Kezelése: naponta többször ecetes vizes lemosás. Lábfejgöngyölés és -Jürdők. nedves zokni. Bedörzsölések édeskömény. hideg fiirdők. Idegrendszer: bár felépítése alapján különbséget teszünk vegetatív és környéki idegrendszer között. Schlenz-féle fürdők. Tünetei: fényérzékenység. Vegetárius és nyers étrend. borsmentás kámforral és vibrációs maszszázs. alsólábszár-göngyölés. Silicea D12 felváltva Calcium fluoratum Dl2-vel.Idegrendszer gülése. A retina műtéti vagy lézeres kezelése. Ideghártyaleválás: az ideghártya leválik az alatta elhelyezkedő' érhártyáról. majd sós vizes göngyölések. Piócakezelés. látási zavarok léphetnek fel.: Ferrum phosphoricum D6. Kalium phosphoricum D6-12. Sajátvér-kezelés. amely bénulásig fajulhat. Okai: ütés vagy igen magas vérnyomás stb. szemkáprázás és a látóképesség fogyatkozása.: Aconitum D3-6. A Dicke-féle kötőszöveti masszázs a vegetatív idegrendszerre. böjt. az idegrendszert mégis egységes egészként kell felfognunk. Idegmasszázs: az ideg mentén vibráció segítségével végzett masszírozás. gőzpakolások.

elsősorban fehérjékkel szemben. akiknek vegetatív idegrendszere különösen könnyen és gyorsan reagál. csak azok az emberek őrizték meg. herezúzódás. a mozgórostok az agy parancsait közvetítik a szervekhez. Az ájulástól a súlyos kollapszusig több fokozata ismert. az érzékelőidegek pedig a hátsó szarvakon lépnek be. Idegsokk (sokk): az idegrendszer összes funkciójának. és a koponyát különleges nyílásokon át hagyja el: ezt a 12. feladatuk az érzékszerveken keresztül érkező ingerek felvétele. amelyeket kórosnak tartunk. mely a gyengeelméjűség egyik veleszületett formája. a fej érzékelő. ami gyakran betegséget okoz. A gerincvelőből kilépve egyesül a két rost. párba rendezett ideget agyidegnek nevezik.bizonyos külső ingerekre meghatározott mozgási reflexválaszok érkeznek az agy (akarat) kikerülésével. Vegetatív idegrendszer. A környéki idegrendszer idegei a gerincvelőben erednek. ideg a paraszimpatikus idegrendszeren keresztül kapcsolatban áll az egész testtel. különösen annak kedvezőtlen alakulását. Az ember ezt a tulajdonságát már régen elveszítette. Idioszinkrázia: a szervezet veleszületett vagy szerzett érzékenysége bizonyos anyagokkal. 1. Egy kis csoportjuk az agy speciális dúcaiban ered. és emiatt gyakran betegnek is tartják. Idiótaság: elmebetegség. Sokkot okozhatnak: a napfonatra mért ütés. ezek folytatása a végtagokban továbbfutó környéki idegrendszer. Erős pszichikai hatások okozzák az erre hajlamos személyeknél. A központi és a környéki idegrendszer működése akaratlagosan befolyásolható. A légnyomás. balesetek és sérülések (sebesülési sokk). 1. főn okoz gyakran időjárás-érzékenységet. félelem és szorongás. melyhez a szimpatikus idegrendszer határláncának rostjai is társulnak. Az idegsejtek az agykéregben és az agydúcokban. a gerincvelőben vagy a környéki (perifériás) idegrendszerben. valamint a gerincvelődúcokban fordulnak eló' nagy mennyiségben. levegő-páratartalom. A környéki idegkötegekben többnyire mindkét idegrostfajta megtalálható. köszvényes reumás panaszok számítanak ide. fejfájások. hogy a természetben élő állatok előre megérzik az időjárás-változást.melyek a gerincvelőben elhelyezkedő speciális közvetlen kapcsolatok . A hegyvidéken a.Idegsokk 144 fenntartásának összeomlása. Kollapszus. A reflexíveken keresztül . Ez a képesség vegetatív idegrendszerével áll összefüggésben. dik. változásai hívják fel a figyelmet a légköri feszültségekre. égések. Védelmükről a koponya és a gerinccsatorna gondoskodik. és a megfelelő védekezőreakciók is ahhoz kapcsolódnak. Az idegrostok speciális feladatokat látnak el: az érzőrostok ingereket vesznek fel a külvilágból és továbbítják azt a központ felé. migrén. Többnyire a normálistól eltérő jelek mutatkoznak az ilyen embereknél. A központi idegrendszer az agyból és a gerincvelőből áll. A szervezet ezen anyagokra speciális módon allergiás reakcióval válaszol. többek között a vérkeringés Időjárás-érzékenység: biztosra vehető. Az idegrostok kábelekhez hasonlóan kötegekben futnak az agyban.és mozgatóidegei. hogy fel tudjanak készülni a védekezésre. Ezek alkotják a környéki ideget. . a X. Utóbbi esetben az érintett nem érzékeli a sebesülés okozta fájdalmat. hőhatás. Római számokkal jelölik őket. elektromos feszültségek stb. Kezelése: az idegnyugtatás és a vérkeringési zavar megszüntetése. nagy hideg. A mozgatóidegek az elülső szarvak ganglionsejljeiből lépnek ki.

Immunitás: a szervezet kórokozókkal vagy azok mérgeivel. Oltás) és passzív immunizációt. Mivel az anyai vérből az újszülött ellenanyagokat örököl. Megkülönböztetünk aktív (1. illetve egyéb méreganyagokkal szembeni védekezése. Bch. Ha a kilövellt ondó nem tartalmaz megtermékenyítőképes ondósejteket. Hallucináció. csak később reagál a fertőzésekre. Kezelése: kisebb gyermekeknél célszerű lekötni az ótvart. A szervezet immúnissá vált a szóban forgó fertőző betegségekkel szemben. ezután kenjünk 10%-os kénkenőcsöt az érintett bőrfelületre. Hideg farkasalmafőzetes borogatás. kezdetben védett bizonyos betegségekkel szemben. fel nem használt ellenanyagok a szervezetben maradnak. Bélelzáródás. hogy a nemi aktus nem kivitelezhető (impotencia coeundi). Ezeknek a zavaroknak a hátterében többnyire lelki betegségek állnak. feloldják vagy méregtelenítik. Impotencia Ileus: 1. A védekezéskor keletkezett. Mercurius solubilis D4. Hp. Kis gennyhólyagokból áll. Kezelése nélkül középen meggyógyulnak. melyeket csak a mélylélektan segítségével fedhetünk fel.vagy penicillinkezelés. hogy a nemi aktus végbemegy ugyan. Modern változata a galvánáram-kezelés (galvanoakusztika). A szervezet az idegen anyagok ellen a vérben képződő ellenanyagokkal védekezik. Gyerekeknél különösen gyakran terjed át az ótvar az egyik területről a másikra. gyógycélokra mesterségesen felhasználható. illetve nem ismerik fel. Mercereum D3. csak pszichote- . Előfordulhat az is. terméketlenségről van szó.: Rhus toxicodendron D6. kezelési forma. kamilla. cickafark a pörkök felpuhulásáig. Illúzió: valóságos érzékeléseken alapuló érzékcsalódás. Vízhajtó. Ez a folyamat irányítható. dörzsöléssel kiváltott továbbterjedést megakadályozzuk. Impotencia alatt általában csak a férfi impotenciáját értjük. Az ellenanyagok a méreganyagokat bekebelezik. Nátrium phosphoricum D6. és ha a következő alkalommal hasonló baktériumok kerülnek be. ezek szaporodását a már jelen lévő ellenanyagok meggátolják. Impotencia: nemzésre vagy közösülésre való képtelenség. sterilitásról. ártalmatlanná teszik azokat. beleértve a fejbőrt is. Impetigo (ótvar): a bőr felületes gennyedése. A női impotencia nem vezet a nemi aktus lefolyásának zavarához.145 Iglice (Ononis spinosa): gyökerét márciustól októberig 2-4 g-os adagban fó'zetként vagy öntetként alkalmazzuk. nemi hidegségről (frigiditásról) szoktunk beszélni. Lehet veleszületett (az anyától örökölt) vagy szerzett. A passzív immunizáció során olyan állat vagy ember vérében keletkezett ellenanyagokat juttatnak be a fertőző betegségtől védendő szervezetbe. Ignipunktúra: izzó vassal történő égetés. zsurló. I. kifelé gyűrűszerűén vagy körkörösen terjednek tovább. 1. Többnyire a valóság lelki igények szerinti átváltoztatása.: Silicea D12. Impotencia esetén csak bizonyos körülmények között ébred fel a nemi vágy. amely természetes úton vagy mesterségesen előidézve már átesett a betegségen. Szérumkezelés. A női impotencia hátterében lelki okok állnak. hogy a vakarózással. de magömlés nélkül (impotencia generandi). amik összefolyva elpörkösödnek. a pénisz merevedése (erekció) azonban nem vagy csak részlegesen következik be. Makacs eseteknél sajátvér. Viola tricolor D2. ezt gyakran nem is tartják impotenciának. Streptococcusok vagy Staphylococcusok okozzák. úgy. illetve egyik emberről a másikra. amikor ezek az ellenanyagok elfogynak.

A nyugalomba helyezéssel a szervműködés is megszűnik. A nemi szervek. hogy megszabaduljunk a neurózistól. Különösen szembetűnő az atrófia bénulásoknál. gócok vagy a testüregek megnyitása. az egyéni reakciókészséget messzemenően tekintetbe vesszük. az izmok elektroterápiája. meg kell próbálnunk leleplezni ezeket. sem melegnek nem tartja a beteg. illetve szövet nincs igénybe véve.Inaktivitási atrofìa 146 nem ajánlatos. A gyógyszereket és a gyógykezeléseket a beteg adottságainak megfelelően alkalmazzuk. E szerint az ember arra törekszik. hogy az adott szerv. A kezelés célja. „használaton kívülivé válik". önmagában azonban. Nincsenek betegségek. az idegrendszerre és az anyagcserére. 33 °C. le kell építenünk őket. Kezelésként aktív és paszszív mozgásgyakorlatok. Oka legtöbbször az ivarmirigyek vagy az agyalapi mirigy csökkent működése. A kisebbségi érzések a környezettel szemben negatív élményekből táplálkoznak. amit az idéz elő. túlhaladott. de fokozott kíméléskor. Ha egy kezelési mód életfontosságú (vitális indikáció). Individuálpszichológia: megalapítója Alfréd Adler. Indifferens. megkisebbedéséről van szó. A természetgyógyászati kezeléseknél az egyént. az ember megpróbálja ezeket az életben valóságos vagy látszatsikerekkel kompenzálni. vagy víz alatti kezelésre alkalmasak. gipszkötések után is. fejlődését és erősítését elő- Indikáció: gyógyszerre vagy kezelésmódra vonatkozó javallat a betegségtüneteknek és az individuális reakciókészségnek és az alkatnak megfelelően. ugyanazt a betegséget különböző egyéneknél különböző gyógyszerekkel kezeli az egyéni reakcióktól függően. Az embernél a víz esetében ez a hőmérséklet 35 °C. a terhelés az inaktivitási atrófia ellenszere. masszázs. a teljesítmény fokozása. az ivarmirigyek szervi betegségei is előidézhetnek impotenciát. A kontraindikáció (ellenjavallat) az az állapot. csak a beteg emberek. lodva önálló tant állított fel. hogy a beteg életét megmentsük. tekintettel kell lenni rájuk a kezelési tervben. amikor valamilyen okból az egyébként szóba jövő kezelés . Individuum: az egyén. az individuálpszichológiát. Inaktivitási atrófia: a hipertrófiával ellentétben itt a szövetek eltűnéséről. Incízió: az élő szövet bevágása idegen testek eltávolításánál. A nevelés célja a kisebbségi érzés csökkentése és az életkedv. korlátoltsága miatt. hogy a visszamaradt szervek funkcióját. szénsavas víznél kb. aki Freudtól és a pszichoanalízistől eltávo- rápiával gyógyíthatunk. langyos fürdők csak a test tisztán tartására szolgálnak. Az individuálpszichológia a mélylélektan fontos építőköve. Indifferens hőmérséklet: hidroterápiában azt a hőmérsékletet nevezzük így. amelynél a fürdő szinte semmilyen hatást sem gyakorol az erekre. A szervek és funkcióik gyakorlatoztatása. levegőnél 18-20 °C. Ez a kompenzálás lehet hasznos és káros is. Infantilizmus: a test vagy az egyes szervek és a lélek gyermeki szinten való megállapodása. a gyomor és a béltraktus egészséges táplálékkal való ellátása jönnek szóba. amelynél a fürdővizet sem hidegnek. Siegmund Freud tanítványa volt. hogy a veleszületett kisebbségi komplexusokat kiegyenlítse. A homeopátia helyezi a legnagyobb hangsúlyt az egyéni gyógyszerezésre. adott esetben ezeket is fel kell ismerni. Ez utóbbiak vezetnek neurózishoz. a fönnálló ellenjavallatok ellenére mernünk kell alkalmazni.

Formáját tekintve tulajdonképpen a spanyolkabát rövidített változata. különösen gyermekkorban. élő kórokozók bevitele a szervezetbe. a sejtekre kívülről érkező hatást. a tüdők. Gyorsan adjuk rá a betegre. hanem a kéz akaratlan mozgásai keltik. az agy stb. Szénaviráging: az inget összegöngyölve szénavirág-kivonatba mártjuk. hidegrázás esetén mele- Inger gen. Sós vizes ing: borzongás. vádliig vagy bokáig érő. Infarktus: valamely verőér elzáródása. amelyek ~ formájában hatást gyakorolnak az életfolyamatokra. bodzafa golyócska). asztmás állapotok. Influenza: 1. amelyek ott megtelepedve fertőző betegséget vagy gyulladást idéznek elő. Csökkenti a viszketést. Az ingakilengéseket nem sugárzások. ezt a képességét ingerlékenységnek nevezzük. skrofulózis. tumorszerű növekedést mutató szövetelemek megjelenése. hámiások. Az ingerlékenység a sejtek normális tulajdonsága. amely helyek vagy tárgyak feletti kilengései útján víz és ásványi anyagok elhelyezkedéséről. anyagcsere-betegségek. Agyaging: agyagból vagy gyógyföldből készítsünk híg pépet. arra alkalmas személyek esetében parapszichológiai úton nyert észleléseket hozhatnak felszínre a tudatalattiból. A száraz kendőkbe és a gyapjútakarókba való bepólyálást az egész test bepólyálásához és a spanyolkabáthoz hasonlóan végezzük. Az ingeket csaknem mindig kiegészítőkkel készítjük. ad felvilágítást. csillagászati: fonálon vagy hajszálon lengő tárgy (gyűrű. 1. A kezeket és a lábakat nem fedi a nedves kendő. A lelki infantilizmus kezelése a pszichoterápia feladata. A szervezet az ingerekre válaszol. Inger: biológiában ingernek neveznek minden. Grippe Infusum: többes száma infusa. különben hidegen alkalmazzuk. Mivel azonban a kilengések alapjául szolgáló észlelések valódiságára vonatkozó kritériumai nincsenek. Ing: Kneipp-féle pályázási módszer. hetente 1-2-szer végezzük. limphatikus alkat. Infekció: fertőzés. hosszú ujjú inget használunk belső kendőként. Infiltrátum.147 segítse. kiütések és bőrbetegségek. Inga. Ezek többnyire egymás mellé rendelt folyamatok. a fölrakáskor ügyeljünk arra. Alkalmazási területe: bőrbetegségek. Ezután gondos bebugyolálás következik. Gyakori a szív. Az ingerek a sejtekre hatnak. Ezek. betegségekről. Alkalmazási területe: fertőző betegségek. Erős kezelés. vagy idegen. Ezek leggyakrabban vegyi. a vese. infarktusa. Hidegen adjuk föl. A verőér által ellátott terület elhal. Az ~-t egyes esetekben betegségfelismerésre és a megfelelő gyógyszer kikeresésére is használják. annak szerveire. az ~ eredményeivel szemben nem árt az óvatosság. de tudatos vagy öntudatlan fantáziaképzelgésekkel is előidézhetők. amelyek bizonyos in- . Technikája megegyezik a szénavirágingével. különösen a gyermekbetegségek. fizikai ráhatások. Öntet. rachitis. amit általában embólia okoz. a lép. csökkenése kóros elváltozásokra utal. helyét hegszövet tölti ki (hegesedés). valamint építőköveire. Alkalmazási területe: skrofulózis. köszvény. infiltráció: gyulladásos sejtek és gyulladásos folyadék beáramlása a szövetekbe és a szervekbe. melynél egy hosszú. különben kihűl. hogy a lábak belső oldalához jól hozzásimuljon. a születendő gyermek neméről stb. a testre. 1 liter vízhez 20 g sót teszünk.

HIS-köleg. ezáltal eló'segítve a gyógyulást. A pulzus teljesen szabálytalan. Az idegnyugtatás a pajzsmirigyműködés egyensúlyozása. Hogy ki hogyan reagál az ingerekre. jobb pitvar. Az állandó vagy időszakos szívritmusgyorsulást a pajzsmirigy túlműködése vagy a vegetatív idegrendszer túlzott ingerlékenysége okozza (paroxysmalis tachicardia). az elsősorban az öröklött hajlamoktól függ. gázok. mechanikus vagy vegyi ingerek segítségével működésbe hozzák a szervezet védekező mechanizmusait. Áthangolás. mely testi és lelki magatartásformákban jut kifejezésre. porlasztott folyadékok). 6. A normális ütemen kívüli összehúzódások (extrasystolék) oka a túlzott ingerlékenység. természetes táplálkozás. illetve idegi túlterheltség lehet. pitvar-kamrai csomó. Légtéri inhaláció: olyan atmoszférában való tartózkodás. a szívizomzat gyulladása vagy valamilyen méreg hatására fellépő károsodása. 2.és lábfej fürdőkkel. ritmusáért a pitvarizomzat hegesedése felelős. Belélegezhető gyógyszerek (gázok. gőzök. hogy a szervezet könnyebben megbirkózzék vele. Strophantus D2. A pajzsmirigy-túlműködés fokozza az ingerlékenységet. Kezelése: az életvitel normalizálása. szinuszcsomó. 4. ahol a belélegzendő anyag nagy koncentrációban van jelen. ingerületvezető rendszer végzi. Hp. a szívizmok összehúzódását irányító. illetve magából a szívből kiinduló ingerek szabályozását egy izom. rendszeres testmozgás. A rohamszerűen jelentkező szívritmusgyorsulást a szemekre gyakorolt erőteljes nyomással lehet ideiglenesen megszüntetni. gőzkészülékkel. gerek hatására a szervezetben egymástól függetlenül játszódnak le. Az ingerületvezető Felülről lefelé haladva: 1. Ingerlékenység: az idegrendszer fokozott működése. Fokozott vagy csökkent ingerlékenység vagy a kötegben bekövetkező megszakítás következményeként a szívműködés gyorsulása. 1. a vérkeringés serkentése leöntéses kezelésekkel: felkar. a baldrián és a komló csökkentik azt. Oleander 0.és idegköteg. Ingerületvezetési zavarok: a szív működését. illetőleg fokozott ingerlékenységet. kötegágak Inhaláció: belélegzés. lassulása.: Cactus 0. 1. 2. . esetleg a szívösszehúzódások ritmusának szabálytalanná válása lép fel. Káros anyagok (por. A legújabb készülékekkel elérhető a belélegzett anyag gyors vérbe jutása. kívülről. A normális ingerlékenység mellett megkülönböztetünk csökkent. 5. A lassan lejátszódó akut vagy az idültté vált kórfolyamatok lefutását felgyorsítják. az ún.Ingerkezelés 148 rendszerben bekövetkező megszakítások a szívműködés lelassulásához vezetnek. Ingerkezelés: nem specifikus. bal pitvar. és a vérmérsékletben nyilvánul meg. porlasztó-inhalálóberendezéssel. Inhalálhatunk még fejgőzöléssel. Egyszeri belégzés: maszkon keresztül vagy célzott sugárban lélegzi be a beteg a gyógyszert. 3. baktériumok) belégzése belégzési betegségekhez vezet.

Kalium chloratum D6. torna. forró szénapolyvás zsákok. nedvedzéssel és hámlással járó gyulladása. agyagos vagy gyógyföldes göngyölések. takonykór 3-8 nap. ún. masszírozás.149 ami feleslegessé teszi az intravénás injekciót. ágyék környékén) egymással érintkező bőrfelületeinek vérbőséggel. az izomerőnek.és halmérgezés 8-48 óra. amit baktériumok. Intestinum: 1. Intoxikáció I n k r ó t u m : közvetlenül a vérbe kiválasztott hormonanyag. Bch. szifilisz 14-21. skarlát 4-7 nap. síkos anyagot termelő ínhüvelyekben futnak. mint a bőr alatti szövetekbe. tífusz 8-21 nap. erős fájdalom. Inszufficiencia: képtelenség. a mirigytevékenységnek. így például a szívizom teljesítményének. Inhúzódás: az inak hirtelen. Hp. grippe 1-3 nap. papagájkór 8-14 nap. A különböző fertőző betegségeknek eltérő az inkubációs idejük: lepra néhány év.) befecskendezése az izomzatba a bőr alatti kötőszövetbe. nyomás vagy kórokozók hatására ezek száraz vagy vizes gyulladása léphet fel. a vérpályába. • Interkosztális neuralgia: a bordaközi idegek fájdalmas izgalma. tripper 3-4 nap. és inkább a bőrbe. Túlterhelés. amely többnyire ficam következménye. Intertrigo: a bőr kipállása. ínhüvelygyulladás: az alak. később masszírozás. A hajlatok (nőknél az emlő alatt. . a billentyűzáródásnak az inszufficienciájáról szoktunk beszélni. agyag. Zsigerek Intoxikáció: a szervezetben létrejövő mérgezés. tej stb.: Arnica D3. vérhas 2-7 nap. malária 10-20 nap. vörössége és mozgás közben tapasztalható súrlódásuk. valamint a hónaljban. csontkinövések. utókezelésük megegyezik az előbbiekkel. erős megnyúlása. a táplálkozás és az anyagcsere okozhat. lépfene 1-3. a lábfej és a lábujjak inainak bizonyos szakaszai a súrlódást csökkentő. Csak végszükség esetén adunk tehát a természetgyógyászatban injekciót. Inkarceráció: a sérv kizáródása. tetanusz 6-14 nap. Kezelése: nyugalom. sárgaláz 4-6 nap. A besürűsödött ínhüvelyi váladékból kemény csomók keletkezhetnek. leöntések. a belső' elválasztású mirigyek váladéka. Kezelése: nyugalom. hideg borogatások. mely mirigykivezető cső nélkül a vérbe jut. fertőző agyhártyagyulladás 1-4 nap. az ujjak. Injekció: oldott gyógyszerek vagy gyógyító anyagok (saját vér. nem próbálja meg megkerülni a szervezet védőkapuit. Tünetei: az inak duzzanata. valamely teljesítmény elégtelen volta. Silicea D l 2 . gyermekbénulás 2-10 nap. kolera 1 nap. veszettség 14 hónap. ha csak egy mód nyílik a gyógyító anyagok egyéb úton való bevitelére.vagy gyógyföldborogatások. Ruta D2. bárányhimlő 14-21. a kéz. Apis D3. Calcium fluorarum D12-vel felváltva. A csontkinövéseket nyomással vagy ütéssel szét kell zúzni. Salmonella-fertőzés 12-21 nap. A természetgyógyászat le hetőleg elkerüli az injekcióadást. esetleg testüregekbe vagy az egyes szervekbe. az alsó lábszár. hús. kiütéses tífusz 9-14 nap. mumpsz 18-20. szamárköhögés 7-14 nap. kanyaró 9-14 nap. ami a fertőzéstől a betegségtünetek megjelenéséig tart. Inkubációs idő: az az időszak.: Ferrum phosphoricum D6.

Oka: hideghatás. Kezelése a kiváltó ok szerint végzendő. A beteg ferdén tartja a gerincét (skoliózis).: Arnica D3. Lycopodium D6-12. mert így kevésbé fáj a gyulladt ideg.vagy kétoldali isiász. A cső végére bélcsövet vagy beöntőcsövet (üvegből vagy kemény gumiból) erősítenek. szénazsákok. töprengés nélkül jön. félfürdő. hetente lábfürdőt. előzőleg meleg lábon. Előfordulhat egy. űrtartalma kb. Váltakozó láb. 150 zelésére alkalmazzák. Rhus toxicodendron D4-10. Isiász: a nagy ülőideg (nervus ischiadicus) fájdalmas gyulladása. Intravénás: érbe adott. Schlenz-fürdők.és ülőfurdő. mozgás. végezzünk gőzölést. masszírozás. a nyálkahártyákba (iontoforézis). A gyógyításban is szerepet játszik. medencei vérpangás. A gerincoszlop érintettségénél kiropraktikai kezelés. vegetáriánus táplálkozás. műanyagból készülhet. ütés (pl. a széklet rendezése. Ionok: elektromosan töltött atomok. nagy jelentősége van a művészi alkotások létrejöttében. Colocynthis D 3 .Intrakutan Intrakutan: a bőr rétegeibe hatoló. sajátvér-kezelés. Nagy adagokban hánytató. Fontos szerepe van a szervezet cukorégetésében. és az ebből levont következtetéseket nevezzük intuíciónak. a gyermekgyógyászatban zsírérzékeny csecsemők hasmenésének ke- . Inzulin: a hasnyálmirigy Langerhans szigetcsoportjának hormonja. tejcukorban és sejtanyagokban gazdag. combgyorslocsolás. Elektromos áram segítségével ionokat juttathatunk be a bőrbe. a vajból hiányzó auxonokban. felakasztható vagy felállítható. nyomás. Alján kifolyónyílás található. Reumateák. Magas savtartalma révén igen könynyen emészthető. 1 1. Ipecacuanhagyökér: hánytató gyökér (Uragoga ipecacuanha). melyhez gumicsövet csatlakoztatnak. Inula helenium: peremizs. írisz: szivárványhártya. gumiból. anyagcserezavarok (cukorbetegségek). lábpólyázás sós vízzel. Segíti a székürítési. Emellett hideg lábfej. Kiegészíti az egészséges. atomcsoportok. író: a vaj köpülése után visszamaradó tejrész. ásványi anyagokban. az ideggyök nyomása csigolyaporckorong-sérv vagy a csigolyaízület betegsége miatt. teljes értékű táplálkozást. valamint kevés zsírt tartalmaz. az egészséges táplálkozás fontos részét képezi. mivel vitaminokban. Belladonna D3. húgysavmentes étrend. Az intuíció a zsenialitásból származik. a növény Brazíliában honos. ami a helyzetből könynyen adódik. Naponta vegyünk fahamus lábfürdőket. Fájdalmas rohamok esetén tegyünk forró pakolásokat. féljürdő comböntözéssel. terhesség). Irrigátor: beöntőkészülék. Intuíció: azt a tudást. különböző kórokozók és baktériummérgek által kiváltott gyulladás. Koplalás. az ideg kifejezetten nyomásérzékeny. Hiánya esetén cukorbetegség lép fel.és vádlipólyázások. molekulák vagy molekulacsoportok. Hp. ami veleszületett adottság. Fontos szerepet játszanak a szervezetben történő anyagátalakulás természettudományos megítélésében. Aconitum D4-6. Ammónium muriaticum D3. A nervus ischiadicus lefutása mentén erős fájdalom jelentkezik a csípőben és a lábon. Javulás után váltakozó kezelések. Kis adagokban köptető és béltevékenység-élénkítő hatású. később comböntözés. Az edény üvegből. nyers koszt. Gnaphalium polycephalum D2-6.

A magasabb kéntartalmú iszapok esetéhen az előbbi fizikai hatáshoz kémiai hatás is társul. A vázizomzat mozgásához szükséges energiát a cukor elégetése biztosítja. iszapfiirdőkre használják. agybetegségek. Amennyiben az izmokat nem használják. legyengülnek és sorvadásnak indulnak. Anyaguk viszont simább. jobban felhordható. mint az utóbbiak. Calcium phosphoricum D6. Izolálás: a beteg elkülönítése a többiek védelmében. Ezért iszappakolásra. teáját és fó'zetét isszák. erősen függ a pillanatnyi hangulattól is. A tasakok tartalmát felhasználás előtt vízzel el kell keverni és fel kell melegíteni. A harántcsíkolt vázizomzaton kívül sima izomzat is található a szervezetben. savanyú. a „hús". Az ásványi iszapok hatásukban a szerves iszap mögött állnak. amelyet a vegetatív idegrendszer vezérel. Silicea D l 2 . a felesleget pedig a bőrön keresztül a környezetnek leadja. izomrostkötegekből áll és a vázizomzatot alkotja. mivel vízfelvevő képességük rosszabb és a hőt sem képesek olyan hosszú. amely akaratunktól függően végzi munkáját a vegetatív idegrendszer irányításával. ennek során hő keletkezik. többnyire kovasavból. szerves anyagokból áll. A legismertebb ásványi iszap a Pistyan-iszap és az észak-olaszországi Battagliában kitermelt fango. Németország híres ásványi iszapjai az Eifel-fango (Bád neuenahr) és a Jura-fango (Bad boll). Világszerte elterjedt gyakorlat. hegyi zuzmó. Köhögéscsillapításra jó. mészsókból és főleg növényi eredetű bomló. A rostok mikroszkóp alatt harántcsíkoltak. de vízfelvevő képessége kiváló (Wilhelmshaven). Alkohol Ivókúrák: természetes ásványvizek kúra- Izom Izlandi zuzmó (Certaria islándica): északi. Az ízlelőszerveken kívül lelki befogadókészségre is szükség van az ízérzéshez. Karantén. A rothadás kénhidrogén keletkezéséhez vezethet. A túlerőltetéstől megerősödik (hypertrophia). Ez a funkció akaratlagosan irányítható. A tengerparti iszap növényi anyagtartalma csekélyebb. Az iszap nagy vízfelvevő. de rossz hővezető képességgel rendelkező anyag. Bch. illetve ernyednek el. az ízlelés árnyalatait a szaglás segítségével érzékeljük. alóla csak a szív harántcsíkolt izomzata képez kivételt. Görcseit és bénulását az ideg- szerű fogyasztása. Csak édes.: Magnesium phosphoricum D6. Izom: az izomzat. Ischiuria: 1. Abnormális testi és lelki állapotban (lelkibetegségek. finomabb szemcsézetű. a Vizeletretenció Iszap: lassan folyó vagy álló vízben.151 Cimifuga D2. hogy a legismertebb iszapokat szárított formában csomagolva árusítják. tengeröblökben képződő' lerakódás. sós és keserű ízt tudunk megkülönböztetni. terhesség) változik az ízlelés is. Natrium sulfuricum D6. ízlelés: a nyelven és a szájnyálkahártyán lévő ízlelőbimbók közvetítésével lezajló folyamat. Szervetlen anyagokból. 1. Svédországban a zárt tengeröblök rothadó tengeriszapját használják fel sokféleképpen. A motoros idegek késztetésére húzódnak össze. . Kalium phosphoricum D6. Fertőző betegségekben és elmebetegségekben szükséges a beteg izolálása. Iszákosság: 1. ideig tárolni. ezt atrophiának nevezik. Kalium chloratum D6. Ezt a szervezet hőregulációs rendszere a test állandó hőmérsékletének fenntartására fordítja.

böjt. Tartarus emeticus D4-6. Belladonna D3-6. alakjuk az ízületben történő mozgásoktól függ. Mercurius solubilis D 3 ^ t . gőzölések.: Ferrum phosphoricum D6. Belülről nyálkahártya béleli az ízület zárt üregét. szénapolyvás ing. Natrium phosphoricum D6.D 3 . vízhajtó és izzasztó hatású drogokból készült teák fogyasztása. 1. Izomkeményedés: az izmok megkeményedése izomreumalizmus esetén. időváltozás (hideg. Baunscheidt-féle kezelés. Izomláz: valószínűleg anyagcseretermékek felhalmozódása okozza. melyet szalagok erősítenek meg. Görcsök. Chamomilla D3. Nux vomica 0. Izületek: két csont közötti mozgékony öszszeköttetés. forró borogatá- . Fokozatos terheléssel és a túlterhelés elkerülésével megelőzhető. Sajátvér-injekció. jegenyekéregből. melyet ízületi folyadék tölt ki. egészséges táplálkozás. Reumatizmus. A krónikus gennyes gócok (mandula. rugalmas porcszövet borítja őket. kőrisfakéregből. Az egymáshoz kapcsolódó csontfelületek megvastagodnak. Ranunculus bulbosus D2. bedörzsölések. Gelsemium 0 . a test állapotának áthangolása megfelelő lapaszok segítségével. Bryonia D3. Magnesium phosphoricum D6. Az izommerevedés az izmok megkeményedését okozhatja. Natrium muriaticum D6.Izomgörcs 152 sok. Nux moschata D3. betegségek. Izomgyengeség: az izomerő egyénenként változó. Az ízületek feladata a mozgás. spanyolkabát. Schlenz-féle Jürdők. a nyaki izmok görcse pedig nyakmerevedéshez vezet. Ha az ízületet nyugalomba helye- rendszer működési zavarai okozzák.: Aconitum D3-6. Kezelése: 1. Ferrum phosphoricum D6. melyek az érintett izmot meg is béníthatják. Főleg a lábfej és a lábszár izomzatában (lábikragörcs) lép fel. Fájdalmat okoz.vagy a gerincvelő megbetegedései is. Calcium fluoratum D l 2 . Kezdetben meleg szénapolyvás teljes vagy gőzfürdők. Olykor galandféreglárvák és trichiák élősködnek benne. fűzfakéregből.és keresztcsonttáji izmok görcse lumbágóhoz. melyet masszírozás követ. 1. A csontvégeket kötőszövetes tok borítja. A kúrát a vérkeringés serkentése céljából hideg vizes kezelésekkel folytatjuk: ecetes vizes teljes lemosások. Bch. mint az anyagcsere-folyamatokból származó mérgező anyagok vagy a helytelen táplálkozás következtében lerakódott salakanyagok. Az egyik csontvég kisebb-nagyobb gödröt képez (ízületi vápa). Leggyakoribb betegsége a reumás eredetű izomgyulladás. leöntések. A lágyék. Staphysagria D3-4. piócakezelés. nedvesség és huzat) válthatja ki. Kezelése: a kiváltó ok megszüntetése. Az ízület környezetében lévő inak mozgását és az ízület védelmét szolgálják az ínhüvelyek. homokisás és erdei káka gyökeréből. a másik csontvég ebbe illően kitüremkedik (ízületi fej). Gócfertőzés) ugyanúgy okozhatják. Egészséges vegetárius és nyers ételek. Kalium chloratum D6. Izomgörcs: legtöbbször kifáradás vagy rúlerőltetés következménye. Kezelése: a fertőző gócok megszüntetése. Kezelése: forró fürdő. Calcium phosphoricum D6. Rhus toxicodendron D4-10. rövid begöngyölés. Cimicifuga D2-6. hiányos táplálkozás. az érintett területek ingerlése. Izomreuma: a hajlam örökölhető. Hp. Kalium phosphoricum D6. mozgáshiány (atrophia) következtében és időskorban csökken. Dulcamara D2-3. okozhatják azonban az agy. rendszeres testmozgás. Tünetei: hirtelen fellépő heves fájdalmak. Az ízületet alkotó csontok formái nagyon különbözőek. köpölyözés. fogak.

Az alapbetegség kezelése. Ecetvizes lemosások. A szem kötőhártyájához. ízületi reumatizmus: akut formája valószínűleg vírusbetegség. krónikus gyulladásnál Ibers. lemerevedik.: Aconitum D3—4. A szívbelhártya-gyulladás heges gyógyulásakor szívbillentyűhiba keletkezhet. Colchicinum D3-4. Gyakran egyszerre több vagy szinte mindegyik ízületet megtámadja (polireumatizmus. Váltakozó lázmenet. Natrium muriaticum D6.3 . A mozgás biztosítja az ízületek egészséges állapotát. nyers koszt. Chininum sulfuricum D2. Izületi idegen testek: szabadon úszó. főként ha baktériumméreg jut a szervezetbe. Kezelése: koplalás.3 . Gyakori az ízületi fogyadékgyülem. piócakezelés. Belsőleg: fuzfakéreg. A túl hosszú ideig tartó nyugalomba helyezés krónikus ízületi elváltozásokhoz vezet. Natrium phosphoricum D6. bár ez is előfordul. a mozgáskorlátozottság. poli=sok). Bryonia D l . Mercurius solubilis D4. sűrített levegővel dolgozó gépekkel történő munkavégzés stb. nád és kákagyökér kivonatban. Magnesium phosphoricum D6 elviselhetetlen fájdalom esetén. Hp. Ilyenkor az ízületekben . Kalium chloratum D6. Silicea D l 2 . Caulophyllum D2-6. Lázkezelés.153 zik. az érintett ízületek locsolása. baktériummérgek hatására.: Kalium chloratum D6. homokboronagyökér. erőszakos behatásokra (csonttörés. ivóleves koplalás. Kezelése: az ízület nyugalomba helyezése a folyadékgyülem felszívódásáig. Calcium phosphoricum D6 utókezelésként és krónikus eseteknél. Műtéti eltávolításra szorul. Apis D3. rándulás. vegetáriánus táplálkozás. Izületi folyadékgyülem: az ízületi folyadék kóros fölszaporodása. Egyidejűleg vagy az ízületi reumatizmust megelőzően csaknem mindig mandulagyulladás is fellép. visszafejlődik. Bch. melyek balesetek során lepattant darabkákból jönnek létre. Kezelése: 1. A krónikus forma főként egyes ízületeket érint. Ferrum phosphoricum D6. átfázás gyakran szerepel kiváltó okként. nyírfakéreg. Helyileg: felszívató kezelésként agyagpakolás. ficam. vérmérgezésnél. Pulsatilla D4-6. Bch.és szívbelhártyagyulladás is felléphet egyidejűleg. gyümölcsnapok. szívizom. Spiraea ulmari 0. Defor- izületi reumatizmus máló ízületi betegségek során is keletkezhetnek. A gyulladás tünetei a fájdalom. ha idegen fehérje. Az izületi gyulladás tehát a legtöbbször nem helyi bakteriális gyulladás. egyszerre több ízület krónikus reumatizmusa. a légutak és a tápcsatorna nyálkahártyájához hasonlóan az ízületi tok nyálkahártyája is gyakran reagál túlérzékenységi reakcióval. ízületi duzzanat megjelenéséhez vezet. Natrium muriaticum D6. Az ízületek érintettsége sokszor csak az általános túlérzékenységi reakció részjelensége (allergia). réti legyezőfü. valamint külső erőbehatásra könnyen begyulladnak. A hideghatás. ritkán fordul elő. Rhus toxicodendron D4-6. Izületi reutamizmus.: Ferrum phosphoricum D6. Kalium phosphoricum D6 magas láznál és a szív érintettségénél. Calcium phosphoricum D6-12. duzzanat. Az ízületben hirtelen fellépő fájdalom kényszertartáshoz vezet. Akut gyulladásnál mindig gondoljunk gonorr/ieas-fertőzésre. Izületi gyulladás: az ízületi tok belső felülete és a környező kötőszövet túlerőltetéskor. Acidum benzoicum D2. Az ízületi folyadék fertőződésekor gennyképződéskor gennyes ízületi gyulladásról vagy ízületi gennyedésről szoktunk beszélni. Dulcamara D 2 . főként sérüléseknél.) és gyulladások kísérőjelenségeként szokott előfordulni. lágy vagy kemény csontból vagy porcszövetből álló idegen testek. Kalium sulfuricum D6.

hangyasav. A pangás által létrejött izzadmányt transudatumnak nevezzük. Mercurius solubilis D4-6. szénavirágfürdők. Psorinum Dl 5. izsóp és zöld dióhéj főzete és nyers fokhagyma vagy fokhagymáié. csontpusztulás jellemzik. Ecetvizes lemosások. Magnesium phosphoricum tűrhetetlen fájdalmaknál. Zsurlótea. Lachesis D8-10. az ízületi tok megvastagodása. Hp. Sószegény.: Boletus Iaricis D l . vö. A verejtékezés tehermentesíti a veséket. Natrium phosphoricum D6. Izületi tuberkulózis: a tbc-bacilus vérrel vagy nyirokkeringéssel történő szóródása okozza. Silicea D12. pióca. Ginseng 0. A túlzott kéz. saját vizelet. Kivezető teák.és lábizzadás kellemetlen jelenség. Bch. A vesék tehermentesítése és a kiválasztás érdekében izzadás előidézése (elvezetés a bőrre) naponta többszöri hideg lemosásokkal átépülési és leépülési folyamatok zajlanak. vérből) vagy gennyből állhat. az ízületek orsószerű deformálódása. a kiváltó ok kezelése. szénazsákok. vegetáriánus étrend.2 . fölszívató kezelés iszap. Schlenzjürdők. vagy csont-tbc során közvetlen továbbterjedéssel jön létre. Izzadság: a verejtékmirigyek váladéka. mely folyadékból és fehérjékből (pl. Lycopodium D6. Kezelése sószegény vegetáriánus koszt. Az izzadmány gyakran gyűlik .ízületi tuberkulózis 154 össze a testüregekben vagy üreges szervekben (szívburok. kiegészítésül Lebertran. Hahnemanni D 1 0 15. sós ingek. Pangásos kezelés.: Ferrum phosphoricum D6. Lefolyása lassú. Magnesium phosphoricum D6.és túrópakolásokkal. Calcium phosphoricum D6 utókezelésre és krónikus eseteknél. levegőkezelés. az edzettség fokozása. Kezelése: nyers koszt. Belsőleg: zsálya. 1.és hasüreg. Natrium phosphoricum D6. piócakezelés. azt egyúttal lelki hatások is befolyásolják. zabszalmafürdők. valamint az árvácska. Izzadás (exudatio): a vérplazma és a vér alakos elemeinek kiválása gyulladásos folyamatoknál. Az ilyenkor elveszített folyadékmennyiséget feltétlenül pótolni kell. a legyezó'fű. porcsinkeserűfű. leghatásosabb a vízibors. hogy a verejtékmirigyek a vesékhez hasonló feladatot látnak el. iszap-. ízületek). ízületi fogyadékgyülem. Mivel az izzadást a vegetatív idegrendszer vezérli. Salvia 0. fagyöngy. iszappakolások az ízületekre. Calcium carbonicum.és kenderkefűtea. láp-. vitamindús vegetáriánus étrend.: Calcium phosphoricum D6-12. a káka. természetes magaslati napfény (2000 m-en). Fizikai dolgozók szervezete akár napi 6 liter izzadságot is képes kiválasztani. kivezetés a bőrön és vizeletelvezető rendszeren keresztül. Verejtékezéskor a szervezet hőt és anyagcseretermékeket ad le. rizsnapok. Lábizzadás. Izzadmány: a savós hártyák gyulladásos váladéka. fűszermentes vegetáriánus étrend. hideg ecetvizes vagy olajos bepólyázások. gyümölcsnapok. Fiatalokon gyakori. kendőzéssel. Fény. s onnan tűszúrással vagy trokárral végzett punkcióval távolíthatók el. Kiválasztása a szervezet hőszabályozását szolgálja. Áthangoló kezelés: saját vér. a homokiborona-gyökér. Hp. nyers koszt. Reumatizmus. Silicea D l 2 . mell. Bch. Ecetvizes lemosások. méhméreg. Iaborandi D2-3. Natrium muriaticum D6. sós pakolások. Kalium chloratum D6. Kezelése: átmeneti nyugalomba helyezés.: Antimonium crudum D4-6. Calcium carbonicum D6-12. fangopakolások. A túlzott verejtékezés (hyperhidrosis) a Basedow-kór és a tüdő-tbc egyik tünete lehet (utóbbi esetében többnyire éjjel). sószegény. Kezelése: gyakori hideg lemosások. a nád. Ebből következik. szénavirágpakolások. Kalium phosphoricum D6 magas láznál és a szív érintettségénél.

Belsőleg hársfavirág. forrón fogyasztva. Schlenz-féle fürdő. bodza. szauna. földi tömjén. szénapolyvazsákok. gőzölések. asztma.155 (30-60 percenként). másodszor pedig augusztusban szedik föld feletti részeit. • . forró lég. Egyszeri adagja 2-3 g forrázat formájában. júniusban. Schlenz-féle fürdők. ribiszkelevél. tarackbúza híg forrázata. forró göngyölések. feketeribiszke-levél. homokfürdő. forró légfürdő.és szaunajürdők. éjszakai izzadás. majoránna. Izzadás Izsóp Izsóp (Hyssopus officinalis): virágzása előtt. Javallatai: hörghurut. Izzasztófürdő: gőzfürdő. Izzasztó-szerek: I. elektromos fényfürdő.

A szemhéj piros. Jodakne: 1. Bch.: Pulsatilla D3^4-. 1 N az az erő. Silicea D6. melyek az egyes betegségekre jellemzőek. A természetgyógyászatban egyáltalán nem alkalmazunk jégtömlőt. egyébként minden a járást befolyásoló tornát így hívunk. görögszéna.4 . valamint az izmok összjátékának zavara idegbénulás. de főképpen a székrekedésre. duzzadt.J Járás: az ember többé-kevésbé lassú előrehaladó egyenes tartással végzett mozgása. Mercurius solubilis D4. Jejunum (éhbél): a vékonybél része. Tegyünk a szemre borogatásokat (lenmag. nehogy fagyási jelenségek lépjenek fel. Calcium fluoratum D3-6. 1 joule megfelel annak a munkának. amivel 1 N(ewton)-nyi erőt az erő irányában 1 m-rel elmozdíthatunk. Staphisagria D 3 . Silicea D12 és Calcium fluoratum D6 váltogatva. Járomcsont: arc. Jégárpa (hordeulum): a szemhéj gennyes szőrtüszőgyulladása. valamint a béltevékenységet.vagy pofacsont. csak hideg borogatást. Jégtömlő: gumiból vagy bádogból készült jéggel töltött tömlő. Jeges italok: károsítják a fogzománcot és a gyomor-. Akne Joghurt: forralt. A csontváz és az ízületek betegségei .a csípőtől a lábujjakig . illetve az izgatószerek közé sorolja őket. mivel csökkenti a vérátáramlást és a szervezet természetes védekezését. Járóiskola: speciális esetben az amputáltak számára létesített iskola. . krumplipép).: Ferrum phosphoricum D6. Kifakadás után vegyünk szemvidítófüves szemfürdőket. hegymászás: 1495-2095 J. N=kgm/s. viszket. biciklizés: 1590 J. Az egyes izommozgások zavara. járás 880 J. Ajoghurtbaktériumok jótékony hatással vannak a bélflórára és gyógyítólag hatnak a különféle emésztési zavarokra. esetleg hosszabb forralással besűrített tejet baktériumokkal oltanak be. a nyombél duodenum folytatása. Hp. A láb ritmikus támaszkodó és lendítő mozgásai hozzák létre a járást. Zuntz szerint ennek alapján egy 70 kg-os ember óránkénti energiaszükséglete a következőképpen alakul. Joule: a hő nemzetközi egysége. Legfeljebb 2-3 óráig hagyjuk fent. kiugró csont az arc két oldalán. ami 1 kg tömegű testet 1 m/s-ra gyorsít fel. majd meghatározott hőmérsékleten tárolják. úszás 2850 J. Hepar sulfuricus D 3 . ahol mülábbal gyakorolják a járást. melyet mindig kendőbe borítva teszünk a testre. álló helyzet: 335 J. ezért a természetes táplálkozás elutasítja a jeges italok fogyasztását. A beinduló erjedési folyamat során tejsav termelődik. Csak vérzéscsillapításra használjunk jégtömlőt. gerincvelőéi agybetegségek esetén feltűnő járászavarokhoz vezet.1862 J.is járászavarokat okozhatnak. 1 cal=4. Abszolút ágynyugalom: 293 J. az élvezeti.

nátha. amelyek elengedhetetlenül fontosak a magasabb szférák eléréséhez. Ennek az a célja. mert csak ebben az állapotban emelkedhet meditáció és koncentráció segítségével magasabb tudati állapotba. A modern lazítási gyakorlatok. A jódhiány a pajzsmirigy csökkent működéséhez vezet. testi és szellemi koncentráció segítségével a tudat magasabb szféráinak elérése. J ó d t a r t a l m ú gyógynövények: alkalmasak reakciómentes jódbevitelre. az ún. Juniperus communis: boróka.157 J ó d : csekély mennyiségben szükséges az anyagcseréhez. A jóslás. kötőhártya-gyulladás. gyomor-bél traktus panaszok. ír moha (Cargeen). A jóga céljai emlékeztetnek a keresztény misztika célkitűzéseire. Juglans regia: dió. különösen az autogén tréning a —ból ered. Jóga: jelentése: feszültség. a jövőbe látás a betegségfelismerésben is szerepet játszhat. Adolf (1859-1936): könyvkereskedő és természetgyógyász. Adolf dolgoktól. melyek hosszabb gyakorlással sajátíthatók el. mely csak bizonyos emberek. Néha egyes gyógyítók is felhasználják saját vagy médium általi jósképességüket a betegségek felismerésében. s ennek a mozgalomnak a vezetője volt. túlérzékenységi reakcióhoz: jodakne. túladagolás pedig fokozott működéséhez (Basedowkór). Csekély menynyiségű jódot juttathatunk be velük gyógycélból: hólyagos moszat (Fucus vesiculosus). Jóslás (clairvoyance): a természetes határokon túllépő. Minden általunk ismert gimnasztikai gyakorlat az ősi jógából ered. A legtöbb látó telepátiával dolgozik. melynek célja. A ~-t légzési technikák egészítik ki. . A ~-t megtisztulás és a földi örömöktől való tartózkodás előzi meg. A ~ testi és szellemi koncentrációs és ellazító gyakorlatokból áll. A látó látja a múltat és a jövendőt (próféciák). a fölfoghatón túli érzékelés. Just. homoki istác (America maritima). a Harz-hegységbeli Blangenburgban megalapította az Ifjúság Forrását. látók természetadta képessége. Indiában széles körben elterjedt módszer. hogy a jógi képes legyen elszakadni testétől és az e világi Just.

Olajos oldatát szívgyengeségben és keringés-összeomlásnál az izomba fecskendezve adják.1 gcal = 17. májbajok és epebetegségek esetén. felfúvódás elleni hatású. Kallusz. a gyógyult törvégek mozgathatók lesznek (pszeudoarthrózis). Kakukkfű (Thymus serpyllum): virágzó növény. puffadásnál teaöntetként (1-4 g) kivonatként vagy tinktúrában adjuk. agyagból. Emésztési panaszoknál. mint a sebeknél. A kalluszképződés alapját a csonttöréskor keletkező vérömleny. Kálmos (Acorus calamus): nádszerű. Először. szénhidrát • 4. Kámfor: a kámforfából desztillálással nyerik. egyszeri adagja 2-4 g. izzadságfokozó. forrázat formájában. Kádfürdő: a kádban lévő vízmennyiségtől függően teljes. a csont széttörésekor kilépő sejtes elemek és főként a csonthártya sejtalkotói képezik. A csont keményedése. Gyakran alkalmazzák emésztési zavarok. homokból áll. Belsőleg kis mennyiségben tisztítólag hat a gyomorra. Törzsgyöke keserű. Élénkíti az agyat. A végelgyengülés is kachexiához vezet. 1 gcal = 4. zöldségfélék. Vagy csak sima. a rák utolsó stádiuma. Számukra legfeljebb a félfürdők vétele ajánlott.és csontszövetre emlékeztető szövetté. zsír = 9. a keringést és a légzést. A teljes és háromnegyed fürdő gyenge vérkeringésű betegek kezelésére nem alkalmas. a tbc.- K lás tapasztalható. A terhesség alatt néha nem megfelelő a csontosodás.1 gcal=17.2 J. Kalória: a hő korábban használatos egysége. A következő anyagok g-kénti energiatermelése: fehérje = 4. Kámforolaj: bedörzsölésre használjuk reumánál. A kálmost fürdőkiegészítőként is felhasználják. a törés gyógyulása a mészanyagcserével és a belső elválasztású mirigyek működésével áll szoros összefüggésben. köszvénynél és hátfájásnál. gátolja a hörgők nyáktermelését. időskorban ugyancsak hiányos lehet a csontosodás.1862 J. A szilánkos törések ezért sokszor gyorsabban gyógyulnak. éteres olajokat és egy acorin nevű keserűanyagot tartalmaz. iszapból. Amennyiben a törés nem csontosodik. izgatja a bőrt és a nyálkahártyákat. 1977 óta a Joule helyettesíti. mint az egyszerű törések. a tejelválasztást és a nemi működést. vagy gyógynövényeket. bár a terhesség vége felé javu- .1 gcal = 38 J. majd rendes csontszövetté alakul. Kneipp után egy darab kámfor növényi olajjal való Kachexia: genyvesség. Vízhajtó. álízület képződik. kötőszövetes hegszövet képződik. A csontképzést elősegíthetjük helyes táplálkozással (nyers gyümölcsök. ásványi anyagokat tartalmazó vízből. háromnegyedvagy félfürdőt különböztetünk meg. sokfelé elterjedt növény. kalluszképződés: a csontszövet hegszövetét nevezzük így. Súlyos krónikus betegség. savanyú káposzta).2 J. amely előbb porc. mint pl.

Bch.egyes szemizmok beidegzése bénult. ritkábban fel. szabálytalan vörös kiütések által alkotott foltok. toroköblítésre (gurgulázásra). tuberkulózisra. Belladonna D3-4. középfülgyulladásra és tüdőgyulladásra. rándulásoknál. Hepar sulfuris D3-6. melyeknél a távolabb tekintő szemgolyók nézővonala nem párhuzamos. Pulsatilla D4. felfúvódás. A kancsalságot megfelelő kezeléssel többnyire meg is lehet szüntetni. de a cumisüvegből táplált gyermekeknek sovány tejet és ánizsteát adunk. Kamilla (Matricaria chamomillae): virágját öntetként gyulladásoknál. majd száradnak és lehámlanak. A kancsal szem nézővonala a tárgyat fixáló másik.0 grammnyi mennyisége főzet vagy levelének 2-4 g-ja forrázat formájában felső légúti hurut.és Jélsőtestleöntések. Kamillagőz: 1. Fer-rum phosphoricum D6. amely leggyakrabban gyermekkorban. A —ban szenvedő betegek különösen fogékonyak diftériára. ritkábban felnőtteknél jelentkezik. szamárköhögésre.: Aconitum D3. Meleg teljes fürdő. ezt követően naponta többszöri teljes lemosás. A kamillaolaj gyulladásgátló és görcsoldó. reumás és görcsös állapotokban. Kankalin. agyagos vizes ing. Tünetei: jellegzetes. egészséges szemétől eltér. A ~ operatív korrekcióját általában nem tanácsos a 10. gyümölcsnapok. A kamilla virágját májustól júniusig kell gyűjteni. kötőhártyagyulladás. melyet hideg leöntés követ. amelyek megjelenését 3-4 nappal nátha. köhögés. Fejgőzölés Kancsalság: a szemek helyzetbeli rendellenessége. A kiütés megjelenésekor a láz ismét felszökik. A római kamilla (Anthemis nobilis) öntetét a szőke haj mosására. a szemizmok beidegződése jó.amelyek különböző általános betegségek vagy sérülések következményei . Az ember addig keveri a kámfort. szár nélkül. Gyakori a kettőslátás. ápolására szokták alkalmazni. Kanyaró (morbilli): emberről emberre terjedő vírusos fertőző betegség. Az eltérés lehet befelé. Egyébként ibolyalevél.és testápolásként. melyeket arcleöntéssel fejezünk be. Kezelése: böjt. és a bénulás irányába a szem nem mozdul. Belsőleg görcsös emésztési zavarok és menstruációs görcsök esetén fogyasztják. amíg fel nem oldódik. ágyban fekvőknél a felfekvés megelőzésére. illetve székrekedés ellen hatásos. Az egész testet elborító kiütések elhalványulnak.159 szétdörzsölésével készül. Kámforszesz: kámforszeszes bedörzsölést végzünk zúzódásoknál. Csak külsőleg használjuk. Vékony rétegben szétterítve az árnyékban hamar kiszárad. Légfürdő. hideg sós vizes rövidgöngyölés vagy ing a kiütés megjelenéséig. Nem bénulásos eredet esetén a szemmozgások minden irányban szabadok. bőr.vagy lefelé irányuló. inhalálásra és pakolások készítéséhez használják. kifelé. Bryona D4. életév előtt elvégezni. levertség. körülhatárolt. és magas láz előzi meg. Erősíteni kell a szem izmait és idegeit meleg szénapoly- Kanyaró vás borogatásokkal. Emellett általános erősítésképpen mezítláb járás. Hp.5-1. comb. Mercurius solubilis D4. Kneipp receptje szerint diónyi kámfort oldunk fel 1/4 1 szeszben. lemosásokra. csak a virágfejeket vágjuk le. a végtagok erősítésére. valamint naponta többszöri arcledörzsöléssel. majd 5-7 nap múlva mérséklődik. később vegetárius étrend. étvágytalanság. félfürdők. A ritkább bénulásos formánál viszont .és lándzsásútifű-tea. A csecsemők megszokott étrendjüket kapják. Sulfur D10. tavaszi (Primula officinalis): gyökerének 0.: Ferrum phos- .

Karantén (vesztegzár): fertőzött vagy arra gyanús személyek elkülönítése különleges zárt helyen. Rák Karcsúság: többnyire alkattól és a testi felépítéstől függ. Az ilyen gyulladások következményeként a kapuérben vérrög képződhet (trombózis).Kapillárisok 160 Belsőleg tengerihagyma-készítmények. bél. ha szövődmények (pl. Karbamid: a fehérjék lebontásának végterméke. Kapillárisok: I.: 1. emiatt többnyire ágynyugalomra van szükség. . Hánytató. egymás mellett lévő furunkulus összeolvadásából. epehólyag és lép vénáinak összefolyásából képződött és a vért a májhoz vezeti. Máj. kb. lázzal. A kapuérben kialakuló pangás következtében vérömleny keletkezhet a hasüregben. Láz esetén lázkezelés. mozgáshiány és nehéz ételek hatására kialakulhatnak efféle pangások a kapuérben. combleöntések. Calcium phosphoricum D6. Kapotnyak (Asarum europaeum): törzsgyökerét tavasszal vagy augusztusban szedjük. Kezelése: ágynyugalom. rövid göngyölés. az az étkezés és a természetes életmód segítségével javíthat alakján. vérrögképződés nélkül is. gyümölcsleves gyümölcsdiéta. Kapuér: vérértörzs. de igazán karcsú soha nem lesz. napi 30 g mennyiségben választódik ki a vizelettel. ésszerűtlen fogyókúrákkal ne törekedjünk a lehetetlenre. incíziót kell végeznünk. az arcon és az ajkakon fordul elő. A karbunkulus beolvasztása görögszéna-flastrommal. A bőr lépfenefertőzése ugyancsak rosszindulatú karbunkulusokat hoz létre. Hajszálerek Kapor (Anethum graveolens): magjából érés után 1-3 grammnyit főzetként vagy forrázva fogyasztunk. Magnesium phosphoricum D6. A májban képződik. Aki természettől fogva molett. Eközben sárgaság és véres széklet mutatkozik. Karcinóma: 1. Ha elhúzódik a karbunkulus kifakadása. A has bőrvénái a köldök körül élesen kirajzolódnak és kidudorodnak. gyengeséggel. vízhajtó teák.: Apocynum 0-D2. Vérkeringés. Koplalás. Furunkulus. Egyszeri adagja főzetként. 1. Kalium sulfuricum D6. illetve fertőzésgyanús területről érkeztek. azokra a hajókra pedig kikötési tilalom vonatkozik. a személyzetre kijárási tilalom. puffadásgátló. Leggyakrabban a nyakon. Kapuérbetegségek: a kapuér gyulladásait leggyakrabban a gyomor. amelyek fedélzetén fertőző betegek vannak. a fertőzés elterjedésének megakadályozása érdekében. Innen májtályogok is kialakulhatnak. ecetes vizes teljes lemosás. nyers étrend. a háton.és bélcsatornából behurcolt kórokozók idézik elő. amely azonban a lecsapolás után hamarosan ismét feltöltődik. Hp. Kezelése: naponta 5-7-szer ecetvizes lemosások. hasnyálmirigy. öntetként vagy friss alakban 0. Phosphorus D6-12. A szívműködés gyengülése. Kalium phosphoricum váltakozva Natrium muriaticum D6-tal. gyümölcsdiéta. melyet medúzafejnek neveznek. félfürdők általi elvezetések. Sokszor jár súlyos általános tünetekkel. tüdőgyulladás) lépnek fel. böjt. Karbunkulus jön létre több kis. amely a gyomor. Segíti a tejelválasztást.5-1 g. Az embernek mindig a testalkatának megfelelő keretek között kell maradnia. Hp. phoricum D6 váltakozva Kalium chloratum D6-tal. nitrogént tartalmaz. A kiválasztott mennyiség a táplálék fehérjetartalmától függ.

Szív.és érpanaszok esetén lassan merítsük be a karokat. vékonybél 17. nyaki erek 2. vesék 8. sziv 5. gyomor 13. alsó üresvéna 6. Karfürdő: hideg ~: mindkét kart hónaljig hideg vízbe kell mártani és 20-30 másodpercig a vízben hagyni. lépvéna 15. vastagbél 16. Kényelmes tartást vegyünk fel. hideggel (fürdővel vagy lemosással) fejezzük . Ágyban fekvő betegek külön-külön is fürdethetik mindkét karjukat. lép 12. kapuér 11. kerüljük a túl mély hajlást! Nem túl gyors karlengetésekkel vagy szárazra dörzsöléssel melegítsük fel a végtagokat! A karfürdő élénkíti a keringést. májvénák 10. valamint nyugtatja a szívet ideges és gyulladásos eredetű szívbetegségeknél. Levezet a koponyából és a mellkasból. a test főülőere 7. ritmuszavaroknál. gyomorvénák 14. máj 9. levezeti a meleget gyulladásos folyamatoknál. felső üresvéna 3.161 Érrendszer Karfürdő Kapuérrendszer: 1. 5-20 percig végezzük. bélvénák Kardiospasmus: a nyelőcső görcse a gyomorszájnál. Meleg ~: 35-38 °Cos legyen a víz. aortaiv 4. a kezekkel kezdve.

Puffadás. gennyedő. A bal kar lemosása ugyanígy történik. Éteres olajaikat cseppenként adjuk. az anyagcserét és az idegrendszert. az ideges panaszokra (írógörcs). levezet a koponyából és a nyakból. Karminatívák: éteres olajtartalmuknál fogva nyugtatólag hatnak a gyomor és a belek mozgásaira. A májban ezek A-vitaminná változnak. Hat az izmok és az idegek reumás megbetegedéseire. A második lemosás után a beteg kifelé . majd a karokon felfelé. Fontos keringésjavító eljárás. Karotin: előfordul zöldségekben és bogyós gyümölcsökben. Élénkíti a keringést. Tehermentesíti a keringést. a majoránnának (Origanum majoranna). Mindkét kart a vállak magasságáig öntsük le. a kapornak. Ajánlott angina pectorisban. a kamillavirágnak. Melegedő fürdő: 35 °C-ról indulva melegítsük a fürdőt forró víz hozzáadásával fokozatosan 40-41 °C-ra. a köménymagnak. a vállakon tíz másodpercig elidőzünk. A karlemosás a kéz és a váll fenti sorrendben történő folyó víz alá tartásával is végezhető. hogy a vízsugár a kar és a kéz belső oldalát érje. nehezen gyógyuló sebeknél. Hideg karfurdö be. Reflexesen hat a szív vérátáramlására és a légzésre. 1. A jobb kézen kezdünk. görcsoldó hatású. ez bőséges friss táplálék fogyasztásával biztosítható (sárgarépát egész évben ehetünk). egészen a vállakig. Puffadásnál gátolják a gázképződést. a levendida virágának. Karminatív hatása van a koriandermagnak. Ha a beteg nem tud előrehajolni. ezáltal csökkentik a görcsös hasi fájdalmat (a hascsikarást). a borsmentalevélnek. majd visszatérünk lefelé a kezekre. Karies: 1. egy állványra vagy a mosdóra támaszkodik. nyirokérgyulladásban és körömágygennyedéseknél. ülő helyzetben ugyanígy végezzük a lemosást. A napi karotinszükséglet 1-5 mg. gyulladásgátló. itt szélesebb vízsugárral mosunk le. Leöntés.Karies 162 fordítja karját. a vad majoránnának (Origanum vulgare). valamint a kálmos gyökerének. reumában. mivel annak elővitaminjai. a zsurlónak. a vállig hajtjuk végre a leöntést. az édesköménynek. meleget ad. Izzadás kezdetekor hagyjuk abba a fürdőt. Karpakolás: a kézpakolás folytatása. ízületi betegségekben. Közvetlenül fájdalomcsillapító és gyulladásgátló hatásúak is. teaként vagy por alakban adjuk. a cickafarknak. A beteg törzsből enyhén előrehajol. az ánizsnak. A lábpakoláshoz hasonlóan a kendőket ferdén felfelé tekerjük a végtagra. ugyancsak külön-külön vagy keverékként. Puffadásgátló teák. a vidrafűnek. Fogszuvasodás Karleöntés: 1. A növényeket egyedül vagy keverék formájában öntetként.

A szénhidrátok közé tartozó kalóriadús táplálék. a mellkas. Kovasavat tartalmazó drog. melyek egyébként sem a természetben. A bőrt gondosan megszárítjuk. és főleg a máj és az izmok tárolják. anyagcserezavarokban adjuk. gabona. A szintetikus gyógyszerek. miután a kezeléssorozatot meg kell ismételni. és területenként 5-10 percig dörzsölünk. viaszok és vazelin felhasználásával készülő gyógynövénykészítmények. sebekre kennek vagy testnyílásokba helyeznek. A fő keményítőforrások: burgonya. A szappanmaradékot puha törülközővel letöröljük és másnap reggel langyos vízzel lemossuk. Kefir: az édes tej kefirmaggal (élesztő és baktériumkeverék) történő erjesztésekor tejfólszerü aludttejital. nem tiszta hatóanyagként alkalmazza a gyógyszereket. A természetgyógyászat többnyire természetben előforduló formában. Bőrbetegségekben. Az állati keményítőt glykogénnek hívják. K e n ő k ú r a : kezelési eljárás. Zöldhályog.163 Kenőszappankúra vagy szintetikus úton állítják elő. Tiszta hatóanyagok csak ritkán kerülnek felhasználásra. K e n ő s z a p p a n k ú r a : fél. 1. Ezeket a szereket vagy természetes alapanyagokból nyerik. Kataplazma: melegített pépek felülúszója. A kúra menetébe minden héten egy szünnapot iktassunk be. melyeket a bőrfelületre. Egy kúra 4-6 hétig tart. Kenderkefű (Galeopsis ochroleuca): virágzó növény 2-4 g-ját enyhe főzetként alkalmazzuk.5^4 g mennyiségben főzetként adjuk. a lábakra. balzsammal vagy szappannal kenik. amely az állati és növényi szervezetekben tartalékanyagként szolgál. amelyeket az anyagcsere feldolgoz. a has és a hát felületére kenünk. A szintetikus úton előállított gyógyszerek egy része a természetben egyáltalán nem is fordul elő. másfél evőkanál zöldszappant vagy közönséges sötét színű sötétszappant esténként evés előtt kevés vízzel hígítva a karokra. Ha a bőr túl Katarakta: a szemlencse elhomályosodása. Az emésztőnedvek egyszerű cukrokká hasítják. nem tartoznak a természetgyógyászat eszközei közé. A Balkánon édes tej helyett lótejet használnak a kefirkészítéshez. amely során a testet kenőccsel. Vízhajtó hatású érelmeszesedésben. Keményítő (amylum): egyszerű cukrokból felépített szénhidrát. olajok. Kecskeruta (Galega officinalis): a növényt magjával együtt cukorbetegségben (vércukorszint-csökkentő) 0. sem az emberi testben nem fordulnak elő. . Ha a bőr allergiásán reagál a kezelésre. helyette tiszta olajjal kenjük be. liszt. az érintett területet nem szabad beszappanozni. Vízhajtó. izzasztó és tejelválasztást fokozó hatású. Kenőcs (unguentum): zsírok. majd ugyanilyen hosszú szünet következik. Kemoterápia: kémiai úton nyert gyógyszerekkel történő kezelés.

Dagasztás után sütik. A kenyér minősége attól függ. Keresztcsonttájéki fájdalmak: okai a gerincoszlop. hogy a rágás folyamata nagyobb hangsúlyt kapjon. masszírozás és bedörzsölés. A finomra őrölt liszt fogyasztásának fogszuvasodás. menstruációs nőgyógyászati betegségek. majd mossuk le. A természetgyógyászat ezért a teljes értékű gabona felhasználását írja elő. friss gabonapépként fogyasszuk. csira és ivarszervi betegségek. ásványi-. Mivel a sütés folyamán a kenyérliszt tápanyagtartalma csökken. Kálium phosphoricum D6-12. mellhártyabetegsé- gek. Ezáltal a gabona veszít vitamintartalmából. krónikus székrekedés a következmé- (auxon) tartalma magas. A bőr túlérzékenysége esetén abba kell hagyni a kezelést. a fent említett népbetegségek elkerülése végett. A gabonaszem felépítése: 1. Bár a finomlisztből készült kenyér emésztésekor kevesebb salakanyag keletkezik. hanem nyersen. Indikáció: bőr-. húgy- béldaganatok. A kenyeret ne frissen. bizonyos esetekben a zab és az árpa is. liszttest. a keresztcsont. élesztővel készülő kenyér) és a rozsból készült kenyér. hogy az egész gabonaszem csírástul benne van-e. s az őrlést közvetlenül a fogyasztás előtt végezzük. A kenyérlisztet teljes értékű gabonából állítsuk elő. nyomelemés növekedési anyag- érzékenyen reagál az ingerre. Kenyér: kenyérgabonák lisztjéből készül. 10-20%-ot müzli formájában vegyük magunkhoz.és ásványianyagtartalma. és csont-. mivel a tárolás során csökken a kenyérliszt vitamin. hanem némi állás után fogyasszuk. élesztő hozzáadásával vagy savanyú tésztás erjesztéssel teszik lazábbá a tésztát.Kenőszappan-pakolás 164 nye. a második héten két órát maradjon a bőrön. Kenőszappan-pakolás: a végtagok reumatikus betegségének népies gyógymódja. gőzölések. csökken a benne lévő csírázást serkentő anyagok tartalma is. öt összenőtt csigolyából álló csont. ez a jó kihasználás nem pótolja a vitamin és az ásványi sók hiányát. A finomliszt 50-70%-ban kiőrölt. Kezeléséhez először a kiváltó okot kell tisztázni. Heti 2 alkalommal kell végezni. A kenyérgabonák vitamintartalma. Nátrium muriaticum . 3. Keresztcsont (Os sacrum): a medence hátsó falát alkotó. melyre a gerincoszlop támaszkodik. Hp. A korpakenyerek és a teljes értékű gabonakenyerek közé tartoznak a Grahám-kenyér (búzakorpából. gluténréteg.: Arnica D3. tuberkulotikus általában hasi nyirokmirigy-. 1. Kenyérgabona: gluténtartalmú gabonafélék. A kenyérliszt egy részét. a korpát. vagy eltávolították-e belőle a létfontosságú alkotórészeket az őrlés során. a szappanréteget első alkalommal csak 20 percig tartsuk rajta. 2. majd meleg fürdőt veszünk. és csak a harmadik héttől kezdve hagyjuk rajta egész éjjel.5 óráig a bőrön hagyjuk. A bőrre kenőszappant kenünk és vászonnal becsavarjuk. a rozs. különösen gyermekkorban. sütésre alkalmasak. az ágyékizomzat bántalmai. ne csak kenyérként. zavarok. Idetartoznak a búza. Kezelése: helyileg forró pázsitfűvel töltött zsákocskával való borogatás. ugyanis őrlés előtt eltávolítják a gabonanemüek héját.

a kálmosban. többnyire alacsony vérnyomás. a vállakon átvetve előrevezetjük és rögzítjük. Sepia D6-10. ájulás. (Egészségért imádkozok. maximum 1 g. Helonias D2.3 . nedves lenvászon pólyát az ábrán látható módon felhelyezünk a mellkasra. öblítések. a másik kettőt pedig átvetjük a vállakon. hideg karfürdők a keringés serkentésére.: Lachesis D8-10. Keringés: 1. Natrium muriaticum D6. Varetrum album D3. Magnesium phosphoricum D6.: Ferrum phosphoricum D6-12. Bch. úgy.) Szerintük a betegség a bűn és a tudatlanság következménye. Kollapszus Kén Keringési zavarok: tünetei: szédülés. valamint gennyesedéssel járó bőr- Keresztyén tudomány: amerikai szekta. Egy 30-40 cm széles. Bch. a szív és az érrendszer kimutatható szervi elváltozásai nélkül. akik kényelmetlennek találják a karok mozgásának korlátozását a sállal való teljes betekerés esetében. Kakukkfű Keserédes csucsor (Solanum dulcamara): szárát kora tavasszal vagy ó'sszel gyűjtik. Kezelése: egészséges. Hirtelen fellépő —at lumbágónak nevezik. Levét bőrbajokban. Ammonium carbonicum D l . 1. asztmában. Ledum D2. az ezerjófűben. a serdülőkor és a klímakritérium idején a belsó' elválasztású mirigyek működésének megváltozása. B-vitaminokban dús. Kálium phosphoricum D6. a gyermekláncban. Okai: a vegetatív idegrendszer működési zavarai. Sepró'zanót-. szívpanaszok. majd hátul keresztezve.165 D6-12. Kék vaskalap: 1. akik a háború idején vagy a háború után fokozott testi-lelki szenvedéseken mentek keresztül és hoszszabb ideig hiányos táplálkozást folytattak. Keserűanyagok (amara): a vegetatív idegrendszeren keresztül élénkítik a gyomor. Calcium phosphoricum D6. félfürdők.: Kalium phosphoricum D6. Keringési elégtelenség: 1. a gyomorsav-elválasztás elősegítésére használják. az enciánban. reumában alkalmazzák. Szükség esetén három törülközővel is végezhető. Előfordulnak a vidrafűben. gyöngyvirágkészítmények. tagjai betegségek esetén csak az imádságot tartják gyógyító erejűnek.5-2 m hosszú. Erre ugyanilyen módon egy száraz lenpólyát és egy gyapjúkendőt helyezünk. pikkelysömörben. A szektát Mary Baker-Eddy alapította 1879-ben.és a bélműködést. váltó lábfürdők. ingadozó. hogy az egyikkel betekerjük a beteg mellkasát. sóban és fűszerekben szegény étrend. Egyszeri adagja 1/4. Keresztkötés: azok részére. Hp. Gyakori olyan személyeknél. Étvágygerjesztőként. Vérkeringés . Sisakvirág Kén: külsőleg alkalmazva élősködők által okozott. az ürömben. Kerti kakukkfű: I. szamárköhögésben.

Egyes betegségekre is utalhat a kéz formája. illetve tüdőbetegségek velejárói. Levelét fűszerként használják. így pl. Kézpólyázás: a kéz bebugyolálása. a kézről az alkatra mindenképpen bátran következtethe-tünk.Kénhidrogénes fürdők 166 betegségek kezelésére alkalmas kenőcsök alkotórésze. sorsára és fejlődésére következtetni. kézvonalak és tenyérdombok jelentősége azonban vitatott. hanem izgatószerekkel megpróbáljuk tovább fokozni a teljesítményünket. egyes betegségekre való hajlamra és az ösztönökre. illetve az ujjpercek arányait. Hatásukat részben gőzeik belégzése révén fejtik ki. A kendőknek szorosan a kézre kell simulniuk. Javallatai: reuma. a fejvonalakbó! a szellemi képességekre. különösen a tenyér formájából. Az ún. Kézjóslás (chirologia): megkísérel a kéz. Kis vérfű (vérfíí. a szívvonalból az alap kedélyállapotra és a kedély alakulására szoktak következtetni. annak ráncaiból. A vizelet és gyomornedv kiválasztását fokozó hatású. Tapasztalt orvosok szagról is felismerik a betegségeket. A lábpólyázáshoz hasonlóan háromszögletüre hajtott kendővel történik. az auxonok. beleértve a csuklót is. kiemelkedéseiből az ember jellemére. késhegynyi. Rebarbara Kipárolgás: a verejtékmirigyek a közti anyagcserének megfelelően szagos anyagokat választanak ki. reumatikus ízületi gyulladások elleni fürdők adalékanyaga. bőrbetegségek. Belsőleg csak tisztított formában. a természetben rendszerint csekély mennyiségben előforduló anyagok. nem lazítunk. Az egészségesek verítékezése a verejték mennyiségét és szagát illetően különbözik a betegek verejtékétől. maximum teáskanálnyi mennyisége ajánlott székletrendezés. A pakolások lepedőjén érezhető szag különösen intenzív és jellemző a betegekre. a kéznek kényelmesen kell nyugodni a pólyában. ha a fáradtságot nem pihenjük ki rögtön. Kiegészítő anyagok a vitaminok. Ki/áradás és Stressz. legfőképp bőrkiütések kezelése céljából. vértisztítás. a sorsvonalból a környezetnek a képességekre gyakorolt hatása. Akkor lép fel. Kézpólyázás Kiegészítő anyagok: a táplálkozásban igen fontos. Az életvonal hosszából az élet időtartamára. a nyomelemek és még néhány fel nem fedezett friss anyag. Kimerülés: a túlzott igénybevétel következménye. ez tudományosan is elismert. Hormonbetegségek befolyásolhatják az ujjak hosszát. Kénhidrogénes fürdők: kénhidrogén-tartalmú vizekben végzett kénes fürdők. Pimpinella saxífraga): gyökerét tea vagy tinktúra formájában köhögés és rekedtség ellen használják. A homeopátia gyakran alkalmazott gyógyszere. mivel a kéz az emberi test tartozéka. Kínai rebarbara (Rheum palmatum): I. a dobveróüjjak bizonyos krónikus szívbetegségek. melyet gyulladásos bőrbetegségek ellen adnak. . I.

zabszalmával. kémiai ingerek. száraz kiütéseknél: Kalium chloratum D6. Antimonium crudum D3-6. Belladonna D4. a természetgyógyászat általános kezeléseinek alkalmazásában a kiütés típusa nem játszik jelentős szerepet. melyek lassan beszáradnak és meggyógyulnak. A homeopata szereket a kiütés tulajdonságainak alapos vizsgálata után rendelik el. valamint az ekcéma. Bár gyakran alapoznak természetgyógyászati ismeretekre. A természetgyógyászat a legtöbb esetben megkísérli kivezetni a szervezetből a beteganyagokat. az ún. Natrium sulfuricum D6. Belsőleg kivezető füvek és gyógynövények: árvácska. Helyi pakolások és fürdők zsurlóval. a gennyedés és a hámlás. Silicea D l 2 . melyeket nem szabad elnyomni. amely különböző formákban. a hólyagképződés. Béribéris 0-D2. Kneipp különösen fogfájás és szemgyulladás gyógyítására ajánlja ezt a kezelést. búzakorpával. túróval. bőrizgatásra és bőrön való gyulladáskeltésre alkalmas (1. Baunscheidtizmus. Silicea D I 2 . Kezelése: böjtölés. hogy belső folyamatokat befolyásoljon. Ennek a felfogásnak az értelmében a kiütések a belső tisztulás jelei. nem tartoznak a természetgyógyászat módszerei közé. Kiválasztóolaj (Kneipp-féle gonoszolaj): ricinust és krotonolajat tartalmaz. Pusztulanciák). Calcium sulfuricum D6. gyógyulási krízis megnyilvánulásai. Croton D4-6. Fontaneila. a hólyagos és a hámló kiütések gyakran erős viszketéssel járnak.167 Kiütés: a bőr legfelső rétegének gyulladása. pl. hanem az egész ember kezelésével belülről kell gyógyítani. a széklettel és a vizelettel távoznak el. Petroleum D3-6. Schlenz-fürdők. különböző intenzitással jelentkezhet. 24 órán belül kis gennygyülemek jelennek meg a bőrön. az injekciós regenerációs terápia. A természetgyógyászat úgy fogja fel a kiütéseket. Kalium phosphoricum D6. Kalium phosphoricum D6. Calcium phosphoricum D6. Thuja D2-12 stb. a vese-. az oxigén és az ózonkezelés. s gyakran alkalmazzák őket természetgyógyászok. Calcium phosphoricum D6. Kalium sulfuricum D6. kutyaszőlőszár. Külső ráhatások: fényes melegsugarak. nyers koszt. füstiké és gyógyiszap. Sérv. Nátrium muriaticum D6. A pír. Natrium muriaticum D6. Kivezetés: 1. Levezetések Kívülálló (iskolán kívüli) kezelések: a hagyományos orvostan által nem elismert betegségmegállapító és gyógyító módszerek. a duzzanat a leggyakoribb megjelenési formái. Áthangolás. iszappakolások. a sótól és a fűszerektől. a neurálterápia.: nedvező kiütéseknél: Kálium chloratum D6. Staphisagria D3-4. egésztest-lemosások az anyagcsere izgatására és áthangolására. iszappal. Kizáródás: zsigeri kizáródás: 1. Rhus D6-10. valamint az állati fehérjéktől és a zsíroktól való tartózkodás. Néhány csepp olajat kenünk a fül mögé vagy a tarkóra. Bch. Ilyenek az akupunktúra. Kiválasztás: a kiválasztott anyagok a szervezetre nézve haszontalan vagy káros anyagok. Az áthangoló kezeléseknél az ember gyakran mesterségesen hoz létre kiütéseket és tartja fenn őket. Kizáródhatnak még kövek is. a homeopátia. Csak külsőleg. Az akut kiütések. Calcium fiuoratum D6. zsurló hozzáadásával. Hp.: Sulfur D3-10. mint külsőleg jelentkező gyógyulási folyamatokat. lepkeszeggel. Többnyire az anyagcsere a felelős a kiütések létrejöttéért. Graphites D3-6. azért. melyek az izzadsággal. a hó- . kiválasztószerként használatos. kamillával. Arsen D6-10. szigorú növényi táplálkozás. Nátrium sul- Kizáródás furicum D6. Rögtön utána égető és feszítő érzése lesz a betegnek. 1.

a beleket és a gyomrot böjt-. A betegség a természettől kapott erő általános gyengülésekor vagy az egyes részek erejének csök- lyag. Állami támogatás híján ma még az ilyen irányú kutatások nagyrészt privát szanatóriumokban és gyógyhelyeken történnek. hogy a beteget a lehető leghamarabb mozgásra serkentse. A szervezet aktiválásának állandó igénybevételével. Szívbetegek kezelésénél az orvos egyik legfontosabb feladata. Változó kor Klinika: tudományos vezetésű. valamint azok funkcióit elsorvaszthatja. Kímélés: a testi erőket fekvőkúrák. Beöntés Klizma: 1. Klorózis: 1. természetes táplálkozással tartható fent. a kutatást és a képzést szolgáló kórház. Beöntés Klorofill: a növények zöld színanyaga. ágynyugalom. A természetgyógyászat és a biológiai orvostan egyelőre még klinikahiányban szenvednek. Eletreformer és természetgyógyász volt. a modern hidroterápia alapítója.Kímélés 168 Klimaktérium: 1. de legalábbis természetellenes a természetes zöld anyagok helyett a klorofillt kémiai formában bevinni a szervezetbe. Nagyjából a földrajzi szélességtől. a tengerszint feletti magasságtól. A gyógyklímájú gyógyhelyek azok a helyek. a tengerektől való távolságtól. Lelkész volt. . a szárazföld tömegétől.csak átmenetet képezhet a rehabilitációs kezeléshez. mielőtt még jobban legyengülne. valamint a helyi adottságoktól függ. ha azt akarjuk. Az egészséges állapot csak természetes életmóddal. vagy kizáródhat a meniscus (ízületi porcogó a térdben) is az ízületi résben. és a szerveket. hogy a szervezet aktiválhassa a betegség leküzdéséhez szükséges energiáit. Sápkór Kneipp. Súlyosabb betegségek esetén ajánlott a kímélő éghajlat által nyújtott kímélet. A biológiai klinika fölállítása minden természetgyógyászjogos követelése. A legfontosabb növényi tápanyagok szintézise csak klorofill segítségével képzelhető el. kémiailag az állati vér vörös színanyagával rokon. hogy a beteg teljesen felépüljön. Sebastian 1921-ben született Stefansriedben és 1897-ben Wörishofenben halt meg. mert hosszú távon gyengítő hatású. és ezáltal káros lehet az egészségre (trópusok). ezért nem hiányozhat az egészséges táplálkozásból a zöld növény. ahhoz hasonló biológiai tulajdonságokkal rendelkezik. A . Klíma: egy adott hely egy bizonyos évszakban fellépő időjárási és sugárzási jellemzőit jelenti. az anyagcsere izgatásával az izgató klíma fokozza az egész szervezet aktivitását. A növényi táplálékból származó klorofill az emberi anyagcserében is jelentős szerepet játszik. A gyógyklíma a gyógyuláshoz szükséges klímafaktorokat foglalja magába és mentes a terhelő klíma tényezőitől. A ~ nem tarthat túl sokáig. Nevéhez kapcsolódnak a Kneipp-féle locsolások. Kliszter: 1. gyümölcs.és az epekő. míg a kímélő klíma mindkettőt tompítja és a szervezetet alig veszi igénybe. Az ember természetes ereje az egészség hordozója. ahol gyógyhatású fürdők is vannak. a nagy tengeráramlatokhoz és a nagy légmozgásokhoz való viszonytól. A terhelő klíma állandóan működésben tart bizonyos funkciókat. amelyre azért van szükség. Helytelen.és lékúrák segítségével kíméljük. A betegségek kezelésénél egy adott klíma biológiai hatása az elsődleges. a hidegvíz-kezelések reformátora.

ezáltal csökken a vér koleszterinszintje. Nem zsír. 1888. melynek lényege az érpálya befogadóképessége és a vér mennyisége között létrejövő aránytalanság. de orvosi rendelőkben is kúrálnak Kneipp szerint. Arterioszklerózis. Innen származik a neve is. Kollapszus: a környéki (perifériás) keringés múló zavara. Ismerünk Kneippgyógyhelyeket és Kneipp-gyógyfürdőket. Koffein: a szemes kávé és a kínai tea alkaloidja. a véredények belső rétegében. Nedves zokni Kneipp-gyógyhelyek: államilag elismert gyógyhelyek. Kneipp -féle csontliszt: 1. Epesavak és lecitin tartják a koleszterint oldott állapotban. a koleszterin kristályos formában kicsapódik az epehólyagban és az epeutakon. melyet gyakran az ivarmirigyek csökkent működése is előidéz (klimaktérium). A felsoroltakon kívül vannak gyógyotthonok és szanatóriumok is. Főbb munkái: Vízkúrám. Oka lehet a keringő vérmennyiség csökkenése (vérvesztés. a Kneippfürdőhelyeken és szanatóriumokban képzett Kollapszus egyének végzik. fehér szén: az állati csontokat addig hevítik. Magas koleszterinszint esetén a szervezet megpróbál megszabadulni a koleszterinfeleslegtől. csak zsírszerű anyag (lipoid). Epekő. amikor a vér nem tölti ki az ereket.169 kenésekor jön létre. hangsúlyozza azonban. helyreállítása. ami nagyrészt koleszterinből áll. Ezek a helyek rendelkeznek az összes kúra végzéséhez szükséges felszereléssel. a mozgási ingereket és a természetes gyógynövényeket foglalja össze Kneipp tanításai alapján. 2.és Schroth-féle gyógyhelyek is. fekete csontliszt: állati csontok izzításával nyert orvosi szén (állati szén). Normálértéke a vérben 250-290 mg %. melyek klímája Kneipp-kúra végzésére alkalmas. amelyekben a terápiákat kivitelezik. kiválasztása elsősorban az epén keresztül történik. ami a természetes életmódot. valamint finomra tört tömjén-cserjemagvak azonos arányú keveréke. Kneipp-kúra: kezelési rendszer. 1886. így kellene élnetek. képzett orvosok vezetésével. izgatja az idegrendszert és a keringést. ezáltal az oldat stabilitása csökken. 1. Ez az epesavak és a lecitintartalom csökkenéséhez vezet. míg krétafehérek nem lesznek. amelyet fáradtság elleni izgatószerül szokták fogyasztani italként vagy tablettában. I. a vízkezeléseket. szürke szén: a fekete és a fehér szén. A Kneipp-kúra természetes alapokon nyugvó egész kezelés. Kólamag: a kóladió egy trópusi fa koffeint és teobromint tartalmazó gyümölcse. A csontlisztet Kneipp általános testi és csontgyengeségben szedette betegeivel. kémiailag többértékű alkohol. valamint alultápláltságnál. kortól és nemtől függően. nagy . de a stressz is megemeli a koleszterinszintet. Kneipp-féle harisnya: 1. A fehér szenet megőrölve krétaporszerü port kapunk. A koleszterin az artériák falában is lerakódhat. Prießnitz. Koleszterin (epezsír): az állati zsír anyagcsere során jön létre. Az anyagcsere kóros változása. hogy a krétapor hatása meg sem közelíti a csontlisztet. A csontliszt helyett krétapor szedését is ajánlja. Léteznek ezenkívül Felke-. az edzést. A beteggyógyítás feladata a természetes erőnlét és az összteljesítmény visszaszerzése. 3. Elvezeti szer. A természet közreműködése nélkül nem lehetséges a gyógyulás.

A többféle szerből új. folyadékvesztés. az anyagcsere kémiája nagyrészt a kolloidkémia törvényei szerint játszódik le. meleg kendőkbe. vérvesztéseknél is elő szokott fordulni. és ennek alapján mint hasonló szert lehetne alkalmazni. a leghasonlóbb a megfelelő. Belsőleg kámforinjekciók. A hasra tegyünk forró pakolásokat. erős szemes kávé. Mustárpakolások a lábra és a mellkasra. Birchner-Brenner munkásságát folytatva tudományosan megalapozta a modern táplálkozástant. és friss gabonapép bevitelével fedezte az ember napi auxonszükségletét. Hahnemann éppen a hivatalos orvostudomány annak idején szokásos komplex gyógyszerkezelését tartotta áttekinthetetlennek. hányás-hasmenés miatt) vagy az érpálya kóros kitágulása (hosszan tartó álláskor).: Ammónium carbonicum D l .és nyugtatószerként adjuk. Nem oldhatók. eltűnnek a komplexussal összefüggésbe hozható testi és funkcionális jelenségek is (pszichoterápia). A komplexhomeopátia az egyes betegségkomplexusoknál a szóba jövő gyógyszereket azok szokásos hígításában egy gyógyszerkomplexusként adja be. küzdött az ilyenfajta gyógyszerrendelés ellen. Hp. azok közlése a beteggel. Csaknem minden élő anyag kolloid. vagy egy érzelem által összetartott. arra számítva. hogy sikeresen lehet alkalmazni a komplex gyógyszereket. Keserűszerek. melyek alig vagy egyáltalán nem képesek az állati és a növényi sejtek falán átlépni (dializálódni). Tőle származik a mezotróphia fogalma. így elmarad a hasonló gyógyszer keresése. elfojtott képzeletkört. lázas megbetegedéseknél. Lachesis D8-10. Komplexhomeopátia: a homeopata tanítás szerint az egyéni reakciótól függően az Komplexus: eredeti jelentése „összefogott". Kezelése: a végtagokat bugyoláljuk be jól száraz. komplex gyógyszer áll elő. amire egyébként gyakran szükség van kezdetben. Súlyos műtéteknél. szívszerek. Werner 170 egyes kórképeknél a szóba jövő számos gyógyszer közül csak egy. Werner (1892-1970): pozsonyi és rostocki higiéniaprofesszor. A pszichoanalízisben a komplexus a tudatalattiba száműzött kellemetlen.3 . A belőle készült bor és főzet a gyo- . táplálkozáskutató. A tapasztalat azonban mégis azt mutatja. Kolloidok (enyvszerű anyagok): a szerves kémiában így nevezzük azokat a nem kristályosodó anyagokat. az oldatok és a szuszpenziók közötti átmenetet képviselik. Kondenzáció: gázok vagy hűtéssel. amelyet szigorú homeopata értelemben egészséges embernek beadva újra vizsgálni kellene. A keveréskor az egyes szerek hatása elvész. A végtagok megmelegedése után végezzünk hideg részlemosásokat. Kollath. Komló (Humulus lupulus): virágjának 2—4 grammját öntetben altató. sűrítése nyomással Kondurangokéreg: egy dél-amerikai cserje kérge. ebből indult ki. elsősorban a táplálkozásreform betegségek megelőzésében való szerepét kutatta. felfedezte az auxonokat. hogy ily módon mindenképpen sikerül bejuttatnia a megfelelő gyógyszert is.Kollath. a gyógyszerváltogatás. árnikagyökér-főzet kortyonként. erős érzelmi töltésű élményt jelent. Veratrum album D3. ennek folyamatait állatkísérletekkel igazolta. A pszichoanalízis feladata a komplexusok feltárása. 1. A komplexhomeopátia azonban ellentmond a Hahnemann által felállított homeopata alaptanoknak. ami állandóan hat a lélekre. így csaknem mindig megszűnnek ezek.

izmos atlétikusokat. hólyagkövek stb. kifelé gorombán fellépő. szangvinikusnak. Ezek részint öröklöttek. Régebben gyomorrák elleni szernek tartották. izomzatát és teljesítményét illetően gyenge aszténiást vagy leptoszómot. az esetek többségében fennáll ez a hasonlóság. keresik az egyensúlyt. mivel a világon két lény sohasem hasonlíthat teljesen egymásra. az öröklési képet. csak hozzávetőlegesen sikerülhet. élénk temperamentumú. gyenge izomzatú piknikusokat. magas. Ha valakinek túl sok vére volt. normális és erős természetű emberek. A régi orvosok a négy klasszikus temperamentum szerint különböztették meg az embereket. ha túl sok nyá- . Ez csak fenntartással igaz. vesekövek. Minden olyan kísérlet. részint szerzett tulajdonságok. A csoportosítás tehát csak egy vagy több hasonló jegy alapján történhet. de fölépítését. elviselhetők. Kretschmer tanítása szerint a piknikus és a cyclothym alkat sok mindenben egyezik. Professzor Kretschmer megkülönböztet kerekded. hosszú és Konstitúció erős csontú. ugyanígy az aszténiás és a schizothym típus. mélyenérzők. és vékony. borongós hangulatú schizothym alkatokat a cyclothym alkatúaktól. székletkövek. több alkotóelemből összeálló. Pszichés reakcióik alapján megkülönbözteti a magányos. mindent vagy semmit gondolkodású. természetesek és hajlékonyak a vitatkozásban. ingerelhető és kevésbé ingerelhető alkatúak. E szerint vannak gyenge. Kongesztió: 1. reagálását értjük. kolerikusnak. szilárd testek: epekövek. Az alkat természetéhez tartozik ugyanis. akik társaságkedvelők. A konstitúció magába foglalja tehát az öröklő anyagot. a fajok szerinti beosztáshoz vezet. Konstitúció alatt az egyes ember testi és lelki jellegzetességeit. vékony. Létezik egy testi reakciómód alapján történő beosztás is. azonban nem lehetséges csalhatatlanul következtetni a külsőből a lelki tulajdonságokra. amely megpróbálja az ember sajátos tulajdonságait rendszerbe szedni. belül érzékeny. s ezeket a típusokat a testnedvek különböző keverékeinek tartották. A külső jegyek alapján történő beosztás. elősegíti az emésztést. Konstitúció: testi felépítés és lelki beállítottság. hosszú csontú. Már a külső megjelenésből következtetni lehet a lelki beállítottságra és a reakcióhajlamra. Csoportosíthatunk külső és belső jegyek alapján.171 mor gyógyszere. tekintettel az öröklött összefüggésekre. vékonycsontú. valamint ennek a reagálóképességnek a megjelenési képét. alaphangulata változóan vidám vagy szomorú. akik temperamentuma gyors és kényelmes. ha túl sok epéje. hogy egyéni. Vértolulás (a fejbe) Konkrementumok: kicsapódással keletkezett. étvágygerjesztő hatású.

fagyasztási eljárások. Konvulzió: agyi károsodás okozta görcsök. hexametiléntetraamin. másoknál a nervus vagus dominál (vagotóniások). A természetes táplálkozásnál a konyhasót tengeri só vagy tengeri só és élesztő keveréke helyettesíti. sterilizálás). zöldségek. Az újabb módszerek a hideggel vagy a hevítéssel történő konzerválás (jégszekrények. Lelki ~: autogén tréning. oxibenzoesav.. használata előtt kérdezzük meg az összetételét!). Kontraktúra: valamely ízület mozgásának akadályozása. A tisztított konyhasót étkezési sóként használják.vagy Sepia-nők. Kénytelenek vagyunk konzerválni az ételeket. Kontraszt: a vízgyógyászatban a hideg és a meleg váltakozása által kiváltott inger. ami a táplálék legkisebb értékvesztéséhez vezet. gyökerek és gumók tárolása). növények és gyümölcsök hőkezelése (pasztőrözés. Konyhasó (nátrium-klorid): kő alakban a természetes oldatból vagy a tengervízből (sóié) lepárlással nyerik. itt ugyanazok az ellenérvek. I. ne- . A homeopátia már Hahnemann óta beépítette rendszerébe a Kretschmer-féle típusokat. Nux vomica típusúak stb. Koncentráció: a testi és szellemi energiák összpontosítása egy célra. mélyfagyasztás). így például zellersót stb.Konktaktfertőzés 172 hogy megromoljanak. mint a kémiai úton történő élelmiszerszínezésnél. Az életidegrendszer reakciói alapján egyeseknél a szimpatikus idegrendszer van túlsúlyban (szimpatikotóniásak). szárításon (növények. Konzerválás: az élelmiszerek és a gyógyszerek tartósítása. Huter. gyümölcsök). de használnak növényi sókat is. Ma már nem az egyes szövetnedvek felszaporodásával magyarázzuk az egyes temperamentumokat. hűtőházak. kemikáliák hozzáadása (szalicilsav. Konktaktfertőzés: beteg vagy vele érintkező személyek. Minél nagyobb a kontraszt. de akkor nagyon eredményesen. aki metodikailag kidolgozta. erre ügyeljünk.és Mayrkúrák. A típusokat a szerekről nevezték el. A régi módszerek a száraz tároláson (magvak. így vannak Pulsatilla. A növényi sók növények és tengeri só keverékei (esetleg konyhasót tartalmaznak. A cél: a beteg állapotának figyelembevételével a leghatékonyabb kontraszt megválasztása. bórsav). illetve tárgyak érintése útján terjedő fertőzés. hogy minden egyes esetben az a módszer kerüljön alkalmazásra. la. ha túl sok fekete epéje volt. annál erősebb a reakció és a szervezetre gyakorolt gyógyhatás. Az öszszes konzerválószert nem utasíthatjuk el. ami elsősorban a bakteriális lebontódás elleni védekezés. Ilyenkor azonban életfontosságú anyagok mennek tönkre. amik csak bizonyos típusú emberekben hatnak. melankolikusnak nevezték. ezért sohasem szabad elsősorban konzervált táplálékot fogyasztanunk. mint egyetlen és leggyakoribb ásványi ízesítőszert. csupán azt kívánjuk. A váltakozó ingerek a kontraszt hatékonyságát fokozzák. A koplalást Dewey vezette be a modern természetgyógyászatba. 1:1 arányban. Koplalás: a szilárd táplálékfelvételtől való teljes tartózkodás. a besózáson és a tejsavas erjesztésen (savanyú káposzta) alapulnak. A kémiai konzerválást a természetgyógyászat alapvető meggondolásokból elutasítja. Just különösen gyakran alkalmazta. A homeopátiában ismerünk konstitútiószereket. flegmatikusnak. s Buchinger volt az.

ha szigorú értelemben ezeket nem is sorolhatjuk ide.és zöldséglevet ír elő ez a kúra. míg a gyomor hozzá nem szokik az üres állapothoz. magas vérnyomásnál stb. Böjtölés közben gyógykrízisek < lépnek fel. kortyonként 3 pohár meleg vizet. Koplalókúrát lehetőleg külön koplalóotthonokban. Ezután éhségérzet helyett a koplaló könnyűnek és felszabadultnak. üröm. tapasztalt orvos vezetésével végezzünk! Az enyhe. Másnap kezdődik a tényleges koplalás. tojást. A szigorú koplalás alatt csak teát iszunk. ivóleves koplalásnál napi 750 ml gyümölcs. nekik is szükségük van azonban tapasztalt vezetőre! A koplalás előtt és alatt bélfürdőkkel és beöntésekkel kell gondoskodnunk a rendszeres béltisztításról. Este végezzünk béltisztítást. Úgy is abbahagyhatjuk pl. Szükség esetén töltsük a napot ágyban fekve. a beteg állapotának és a gyógycélnak megfelelően. krónikus gyulladásoknál. Ezeket a gyógykríziseket a betegnek a koplalást vezető orvos segítségével kell legyőznie. valamint bizonyos gyógyleveket ihat a beteg. A koplalókúrákat napokig. sokszor úgy kell visszatartani. hetekig folytathatjuk ebben a formában. Ilyenkor az alapbetegségnek megfelelően gyógyteát kortyolgatunk (borsmenta. a második nap pépet együnk tej nélkül. Ha a koplaló önkényesen abbahagyja a koplalást és kiadós evésbe kezd (főként ha zsíros. esetleg délben böjtlevest. fehérjedús táplálkozásba). ezerjófü stb. Tulajdonképpen a gyümölcsnapok is koplalónapok. a harmadik nap tejjel. nem nehéz testi munkát végző betegek otthon is végezhetik. súlyos. súlyos zavarok. lázas betegségeknél az étvágy újrajelentkezéséig folytatott koplalás a szervezet jelentős öngyógyító mechanizmusa. Reggel igyunk éhgyomorra 3/4 óra alatt. A koplalás időtartamát ugyancsak az orvos határozza meg. szükség esetén az éhség csillapítására úgy. erősnek érzi magát. A koplalást követő két hétben ne vegyünk magunkhoz állati fehérjét (húst. hogy újra megtöltsék. Reggel. délben és este 100-100 ml gyümölcs. Gyógykoplalásnál csak az első három napon lép fel éhségérzet. körte. sajtot). vesebetegségeknél. sokkszerű tünetek lépnek fel. Az anyagcsere-folyamatoktól tehermentesített szervezet minden erejét összeszedve szállhat szembe a betegséggel. hagyma. Hetente kétszer beöntéssel vagy bélfürdővel tisztítsuk ki a beleket. kortyonként iszogassuk.) vagy üres böjtlevest eszünk. vagy közvetlenül a tisztítókúra után. Az ivóleves koplalásnál csak gyümölcs. A koplalás abbahagyása után a vegetáriánus. tejet. hogy a kúra alatt erősen kiszárad és kellemetlen szájszaga lesz. ivóleves koplalást megbízható. hogy első nap a három főétkezés egy-egy tányér szénhidrátos nyák legyen. keringési zavaroknál. A koplalót fel kell készítenünk arra. Ez- . s nem várja. retek). Ezeket az adagokat ne egyszerre főétkezésként fogyasszuk el. majd vegetáriánus táplálkozásra való áttérés formájában történhet. Koplalás abbahagyása: nyers táplálékra. amibe előzőleg 30 g glaubersót oldottunk fel. Szigorú koplalásnál csak néhány csésze teát iszunk. a koplalást. Ezenkívül semmit se igyunk vagy együnk egész nap. sószegény étrend kialakítása a következő lépés.173 Emésztési és anyagcserezavaroknál. A koplalás menete: az ember vagy nyers táplálkozás és gyümölcsnapok után kezdi a koplalást. Koplalás abbahagyása egész napra elosztva ezt a mennyiséget.és zöldséglevet iszunk kortyonként. Ezek a kúrák mélyreható áthangoló kezelések súlyos akut és krónikus anyagcsere-betegségekben. nehogy egész szervezete rámenjen a koplalásra. melyeknek nagy jelentőségük | van a gyógyulásban.és zöldségleveket. melissza. hogy az egyik adag a következő adásáig kitartson. valamint 50 ml gyógynövénylevet (zeller.

agybetegségeknél. az alapbetegség kezelése. amit előzőleg forró ecetes vízbe mártottunk. részfürdő és részpakolások a szervezet méregtelenítésére szolgálnak. Ezenkívül nyákoldó és köptető hatású is. Szív Kovasav: a növényi kovasav a gyógyászatban fontos szerepet tölt be. ágynyugalom. erős elvezető hatása van. a bőr és a szövetek elernyedése és a felesleges zsírrétegek operatív korrekciójával foglalkozik.Koptatás 174 köpetürítést. a karokat is befoglalva. Koptatás: a gabona csírájának eltávolítása az őrlés előtt. Natrium muriaticum D6. Chamomilla D3. után először csak nyers kosztot együnk. Plumbum D4-6. rák és pajzsmirigy-megbetegedés esetén szigorúan tilos a koplalás! A kúra során végzett légjürdők. a húgy. hat a vesén keresztüli kiválasztásra. tegyünk a hasra négyszeresen összehajtott kendőt. 1. Vese. Reggeli koplalás. Ez a művelet a gabona elértéktelenedéséhez és denaturálásához vezet. Izzasztó. köménymag-. Bch. A tbc-s hegesedést a kovasav elősegíti. A beteg nyugtalan. Megakadályozza az érelmeszesedést. agyvérzésnél. kenderkefü. 1 1/2 óra hosszat hagyjuk fenn. Kovászpakolás: tüdőgyulladás esetén alkalmazott. májelégtelenségnél. Kólika: a has üreges szerveiben fellépő görcs.5 kg érett kovászt egy lenkendőre hidegen kb. 1. SiliceaD12. Dioscorea D2. Kalium phosphoricum D6. Klizmák. amit erős simaizom-összehúzódás hoz létre. a mellkasra felhelyezzük és előmelegített kendőbe burkoljuk. Ködös tudatállapot: órákig. Szaruhártya Koronaartériák: koszorúerek.és epegörcs. megkönnyíti a . mivel fontos kiegészítőanyagokat távolítanak el belőle. vagy a szerv túl erős nyújtása. koplalás. madárétek. Natrium sulfuricum D6. mellkasra helyezett pakolás savanyú. Korai beszűró'dés: a tüdő felsőlebenyének körülírt gyulladása. rugalmasságot kölcsönöz az ereknek. akut és krónikus alkoholmérgezésben és neurózisokban (elsősorban hisztériában) szokott előfordulni. nád. bőrpírt idéz elő. 1. Hp. Kerüljük a mélyreható kezeléseket (Schlenz-jürdők). jelentős hatással van a gyulladásos védekezésre is. Tüdőtuberkulózis. mezei sás. Magnesium phosphoricum D3. epilepsziánál. Nux vomica D4-6. libapimpótea.: Colocynthis D4. Kezelése a kiváltó ok szerint történik. A felnőttkori tbc gyakran kezdődik korai beszürődéssel. keze és lába hideg verítékes. 1 cm vastag rétegben felkenünk.: Magnesium phosphoricum D6. de semmi esetre sem szabad megismételni. Kozmetika: 1. Kólika előfordulhat a belekben. Kornea: 1. hetekig tartó zavart tudatállapot. Tbc. nyavalyatörésnél. Az orvosi ~ a testi torzulások. Kezelése: melegítés. Este 2. Calcium phosphoricum D6. édeskömény-. majd fokozatosan térjünk át a vegetáriánus táplálkozásra. Szépségápolás. erjedésben lévő tésztával. A legjelentősebb kovasavtartalmú növények: zsurló. Teafőzéshez fel kell főzni ezeket. madárkeserüfü. Elhízás Koszorúerek. húgyvérűségnél. hányás. szívkoszorúerek: 1. Kóma: eszméletvesztés cukorbetegségnél. eszméletvesztés is előfordulhat.és az epevezetékekben. Szív Korpulencia: 1. mérgezéseknél.

A . szövődmény nélküli gyulladás kezelése: hideg zsurló-. Fertőtlenítik a kötőhártyazsákot. hanem a nyálkahártyák gyulladása vagy idegi izgalom. kakukkfüvet. Nyákoldó. 1. köptető hatású anyagokból áll. Expectoratio. Kalium sulfuricum D6. hogy köldöknél a has függőleges középvonalában a kitüremkedést benyomják. ilyenkor pszichológiailag kell kezelni. szappanfüvet. gennyes köpetnél: Natrium phosphoricum és sulfuricum. az ingerköhögést köhögéscsillapító szerekkel. Kökény (Prunus spinosa): 1-3 virág forrázatából enyhe hashajtó tea készíthető. A célköhögést a kiváltó ok megszüntetésével és expektoránsokkal kezeljük. amelyet teaként magában. és annak megfelelően kell folytatnunk az általános kezelést. A rendszeres tisztálkodás elhanyagolása a ~ gyulladását eredményezheti. illetve farkasalma-borogatások. a légutak gyulladásainál az egész szervezet gyulladása kezelendő. székeléskor erőlködés. Az ingerköhögésnél nem idegen test váltja ki a köhögést. amelyek kívül a szemek felett helyezkednek el. . Könnyek Köldök: a magzati vérkeringés a —öt a méhlepénnyel összekötő köldökzsinóron keresztül bonyolódik. Tályogok kezelése: görögszéna-borogatás. martilaput. Kezelése: köpet nélküli száraz köhögésnél: Ferrum phosphoricum D6. Calcium phosphoricum D6. ilyenkor célköhögésről beszélünk. ilyenkor megduzzad. édesköményt. Az újszülött köldökzsinórját világra jötte után két helyen elkötik. az így keletkezett ráncot ragasztószalaggal összefogják. A köhögés rossz szokás is lehet. felnőttkorban hirtelen nagy megerőltetés okozhatja (főleg kissé elhízottakon). A zavaró anyag jelenlétével köhögési ingert vált ki. ökörfarkkóró virágát. Édesgyökeret. kivörösödik. A — b ő i nyert illóolajból 5-20 cseppet a gyomortevékenység regenerálására és bélgázképződés (meteorizmus) leküzdésére vagy fűszerként fogyasztják. ánizst és tüdőzuzmót szoktak használni erre a célra. Egymagában fogyasztva egyszeri adagja 1-5 g.ha nagyon zavaróvá válna operációval szüntethető meg.tulajdonképpen begyógyult seb. véres köpetnél: Calcium sulfuricum D6. majd az elkötések között elmetszik. ibolyagyökeret. Mindig keresnünk kell a kiváltó okot. Könnyek: a könnymirigyek váladéka. primulagyökeret. teakeverékek alkotórészeként vagy porrá őrölve fogyasztanak. a ~ begyógyul és behúzódik. görcsös köhögésnél: Magnesium phosphoricum D6. Silicea D6. Köhögés elleni tea: a tüdő és a légutak gyulladásos megbetegedéseinek kezelésére szolgál. tapadós köpetnél: Kalium chloratum D6. A sűrű. A keringési zavar okozta köhögés esetén erősítenünk kell a szívet és a keringést. Gyermekek —ét úgy kezelik. ezért a hasfal gyenge pontja. A köhögéscsillapítók ezekben az esetekben csak a kezelés részét képező kiegészítő kezelések. tapadós nyák távozásának elősegítésére nyákoldó anyagokkal szokták elfolyósítani a köpetet. Natrium muriaticum D6. Calcium fluoratum D6. orvosiziliz-levelet és -gyökeret. az újszülött köldökéből kilógó köldökzsinór maradéka 6-8 nap elteltével leszárad. nem önálló gyógymódok. Köldöksérv: csecsemőknél. a gyulladás tályogképződés és vérmérgezés veszélyével fenyeget. hogy megóvják a kiszáradástól. Kömény (Carum carvi): ernyősvirágú növény magja.175 Köhögés: célja a légutakban található köpet vagy idegen test eltávolítása. szükség esetén az orvos által elvégzett bemetszés (incizió). Kalium phosphoricum D l 2 . és a szemgolyó elülső részét nedvesen tartják. felnőtteknél . Az enyhe.

A harc középpontjában jelenleg a környezetszennyezés áll.és halántéktáji fájdalmak kísérik. A természetes környezetet a technika fejlődése mindjobban leépíti és szétrombolja. A köpölyöző harangot légüressé teszik. illetve a köpőcsésze kifőzésével. Köpölyözés: a sajátvér-kezeléshez és a piócakezeléshez hasonló. A harangocskákat cca.Könnyfolyás 176 Könnyfolyás: könnymirigy gyulladás. beszáradása. A véres —nél a köpölyöző üveggel cca. A köpet bakteriológiai vizsgálata értékes információkkal szolgálhat minden felsőlégúti gyulladás. következménye. Szem. nyílt tbc-\el állunk szemben. 20-30 perc múlva távolítjuk el. szociális viszonyok. a légcső és a hörgők által kiválasztott nyák.és arclemosások használatosak könnymirigygyulladás esetén. klórmész hozzáadásával. A köpetet fertőtleníteni kell mésztej. 50-125 g vért lehet eltávolítani. amely fölé helyezik a köpölyöző üvegcsét. Genynyesedés esetén görögszéna-borogatások. Ha azonban nagyobb lesz a köpet mennyisége és véressé vagy gennyessé válik. amelyben hisztaminszerü anyagok termelődnek. homlok. Környezet: a lakóhely. szabad vége kivételével szorosan összenőtt a körömágygyal. zephirol. A körömágyon fekszik és a kis. amit feltétlenül tisztázni kell. arcideg-neuralgia (arcfájdalmak) stb. porral való belélegzése). amely kékesvörösre színeződik. Orrzuhany zsurlófüteával. Ha tbc-bacilusok vannak a köpetben. majd a bőrre helyezve a kezelt bőrfelületre szívatják a vért. az légúti betegség jele. mert az nem vagy csak nehezen gyógyuló berepedéseket okozhat. nem specifikus ingerterápia. Könnymirigygyulladás: kötőhártya-gyulladásnak vagy orrhurutnak a könnycsatornán át történő továbbterjedése okozza. Éjszakára szemvidítófü-teába mártott borogatások. majd égve a bőrre helyezik. táplálkozási lehetőségek hatással vannak az egyes emberre. Ezért nem szabad túl mélyre hatolni körömápoláskor. Az embert egységnek tekintő szemléletnek a betegségfelismerés és -kezelés terén figyelembe kell venni a beteg környezetét is. különösen tbc esetén. nátha. A csekély mennyiségű reggeli köpet normális jelenség. meggyújtják. azokat védő szarulemezke. Kezelése: szemvidítófüből készült teával gyakori lemosás a külső szemzugtól befelé az orrtő irányába. Könnyfolyás. A száraz ~ alkalmazásakor kis üvegharangokban melegítéssel vagy a levegő kiszivattyúzásával vákuumot keltenek. a torok. gennyesedés és fekélyképződés is kialakulhat belőle. amely komoly fenyegetést jelent az élet és az egészség szempontjából. Köröm: a kéz és lábfej ujainak végén található.előtt egy Köpölyöző csappanta és köpölyöző harang rugós szerkezet segítségével apró sebet ejtenek a bőrön. fehér félholdra emlékeztető körömgyökből nő. Ha a vákuumkeltés hővel történik. 5-6 hónap alatt nő le. Köpet (sputum): krákogás vagy köhögés által a felszínre hozott. faforgácsot tesznek vagy spritituszt öntenek az üvegcsébe. a gége. és az örökölt hajlammal együtt meghatározza testi és lelki fejlődését. hogy képes legyen az illetőt helyesen megítélni és számára segítséget nyújtani. A körömgyöktől az ujjbegy külső széléig a ~ cca. fennáll a cseppfertőzés veszélye (a köpet szétkenése. A ~ szélső. Az üveg azonnal a bőrbe szívódik. utat . A véres .

mely primitív ösztönök késztetésére alakul ki. éjszakára gyógyfold-. A körmök külső szélét óvatosan megtisztítjuk. I. Körte (Betula alba): a friss hajtások leveleit por vagy tea formájában a vesekiválasztás serkentésére használjuk. Silicea D12 váltogatva. duzzanat. a beolvadás kezdetén Apis D3 vagy Belladonna D4-6. melyek a körömágyra átterjedve annak elgennyesedéséhez vezethetnek. majd hideg leöntés. Körömbenövés. különösen akkor.vagy görögszéna-pakolás a kézre és a karra.szaruburjánzás indul meg. ha ez utóbbi 24 óra elteltével sem vezet sikerre.177 Körte tes meleg fürdők. csonthártya. Körömágy- Körömápolás: a természetes ~ a köröm rendszeres mosását.különösen idősebb embereknél . ece- Körömgyulladás (gennygyülemmel) Körömrágás: az ujjszopáshoz hasonló. fenyegető gennyedés esetén Mercurius solubilis D3-4. ha a lábbeli viselése amúgy is gondot okoz. 5gEgyszeri adagja .és agyagpakolásokat tegyünk. gyakran azzal társuló szokás. a köröm eltávolítása. valamint pszichés problémák megszüntetésére irányul. Körömgyulladás (panaritium): kisebb sérüléseken keresztül kórokozók jutnak az ujj szövetei közé. Hp. Fürdőket echinacea. vitamindús táplálkozással kell gondoskodni a köröm egészséges növekedéséről. melyet esetenként sebészetileg kell végrehajtani iszap. gennyedés esetén görögszéna-pakolások. Kezelése a neveléstől függ. A ~ szarurétegében gombák és baktériumok telepedhetnek meg. Myristica sebifera D3 az érés gyorsítására és a megnyitásra. Köröm és körömágy nyitva ekcéma. Egészséges. Kezelése: forró szénavirág-borogatás. fájdalom. vö.: a betegség elejér Silicea D3. agyagés zsurlópakolás felváltva feketegyökérpép. A mély gyulladások a helyi viszonyoktól függően ínhüvely-. Olykor szükségessé válik a . Ha ezt elhanyagoljuk. lüktetés és gennyképződés jellemzik a folyamatot. lenmag. Bch. könnyen előfordulhat. Kezelése: szénapolyvás forró kéz. Lakkozása és festése nem áll összhangban a természetes életmóddal. Bőrpír. táplálkozási zavarok. esetleg . A körmök felpuhítására 15 perces sós.és nyirokérgyulladáshoz vezetnek. valamint a belső kiválasztás zavarai szintén a ~ foltosodását okozhatják. Törékeny körmök kezelése: hideg leöntéssel végződő forró fürdők. pikkelysömör és más bőrbetegségek kórokozóinak. kamilla és farkasalma főzetőből készítsünk. A helyi nyirokcsomók gyulladásánál fennáll a vérmérgezés veszélye.: Calcium fluoricum D2. Megnyitás előtt. hogy a köröm benő a körömágyba vagy az azt övező bőrbe. Körömágy-gennyesedés: gyulladás. ilyenkor új ~ nó' a helyére. Hepar sulfuris D3 kezdődő gennyesedésnél.eltávolítása. kefélését és vágását foglalja magába. Ilyenkor a köröm foltossá válik. különböző mélységbe.és lábfürdők. A lábkörmöket is rendszeresen ápolni kell.

váltogatva Natrium phosphoricum D6-tal.vagy szőlőfürtkokkuszok (1. léteznek ezenkívül még nem kimutatható organikus és anorganikus salakanyagok is. vö. fokozatosan emelve a dózist. Euphrasia D2. A köszvény rendszerint valamelyik kisízület érintettségével. gombát. öröklött hajlam mellett. Belladonna D 3 ^ . a vérnyomás magas lesz. Schlenz-fürdők. Lánc. gennyedés jellemzik a klinikai képet. Viszketés. a fülporcokban csomók keletkeznek.és felsőtestlemosások. Szembetegségek. Calcium phosphoricum D6. duzzadt. Aethiops antimonalis D3-4. Idővel elmerevednek. nincs étvágya. káposztát. hüvelyeseket. fejfájás jellemzik. Szénavirág. könnyezés. Magnesium phosphoricum D6. Kalium chloratum D6. Bch. levert. Mercurius solubilis D4. A beteg gyakran lázas.vagy zabszalmafürdők pakolásokkal. Roham esetén alkalmazzunk meleg kezeléseket. felszínes gyulladásokat phlegmonéknak. fájdalmasság. Bch. Egésztestlemosások ecetes vízzel. Phlegmone: bőrpír. Szénaviráging. Kötőszöveti gyulladás: sejtszövetgyulladás. megnyitás. Baktériumok) a kórokozóik a legtöbb esetben. Natrium muriaticum D6.és szénazsákok. locsolások. barna kenyeret. megvastagszanak az ízületek. Hp. spenótot. spanyolkabát. Silicea D l 2 . purinanyagok nagy mennyisége miatt a húgysavképződés fő forrása. Calcium fluoratum D l 2 . az alkohol is súlyosbítja a betegséget. A húsfogyasztás (a húgysavak előanyagát képező ún. A köszvény kialakulását a helytelen táplálkozás. A nyirokerek mentén terjed. Antibiotikumok. heves fájdalmakkal kezdődik.Köszvény 178 a hideg kezelésekre. Iszappakolások. Később áttérünk . gőzök. Szénavirág. Bryonia D3-6. égő érzés.: Aconitum D3. Egésztest. Pulsatilla D3-4. láz. a könnyutak elzáródása. víztaposás. Genynyedésnél forró görögszéna. Abrotanum D l . Böjtölés. Kezelése: vegetáriánus étrend. amely nem tartalmaz spárgát. allergiás izgalmak (szénanátha). A húgysav elsősorban a porcszövetben és a porcszövethez közeli részeken halmozódik föl. melyek kémiailag bizonyíthatóan tiszta húgysavból állnak (tophi). Natrium sulfuricum D6.: Aconitum D3-4. Silicea D l 2 . Colchicinum D4. a nagylábujjnál podagráról. Zsíranyagcsere zavaránál a vérben szabadon keringő' zsírfrakciók gátolják a húgysavbontó enzimeket. Natrium phosphoricum D6. A körülhatárolatlan. félfürdők. A fájdalmas ízület piros. Kezelésük: gyakran váltott zsurlós pakolás kezdetben. a körülírtakat tályognak nevezzük. Dióhéjtea. idegentest-érzés. citromféléket. illetve a húgysavat bontó enzimek hiányával magyarázható. A magas húgysavszint a húgysavképző anyagok túlsúlyával. a helytelen életmód idézi elő. Apis D3. levertség.: Ferrum phosphoricum D6. a szövetekben lerakódó salakanyagok okozzák.2 .: Ferrum phosphoricum D6. Hepar sulfuris D4-6. szénavirágos váltakozó lábfürdők. Az ízületek közelében. amelyek a többi anyagcserezavarban is szerepet játszanak. Hp. A vér húgysavszintje magas. por. zabszalma és krumpliszsákok. füst. míg hasmenése nem lesz a betegnek. Teljes gőzfürdő. valamely kézízület fájdalmánál chiragráról szoktunk beszélni. Mercurius solubilis D4-6. Kalium sulfuricum D6. a szem túlerőltetése. speciális gyulladáskeltők. Belladonna D4. ebből 3-szor 10-40 cseppet adjunk. duzzanat. gyü- Köszvény (Arthritis urica): húgysav-anyagcserezavar okozta ízületi betegség. A természetgyógyászati szemlélet szerint a húgysav csak egyike a felszaporodott káros salakanyagoknak. gázok. Kötőhártya-gyulladás: külső izgalmak okozzák: sérülés. rossz közérzet. A vesék zsugorodnak. Belsőleg őszikikericstinktúra vagy -bor.

Dicke és H.: Ferrum phosphoricum D6. Amennyiben a gennytermelődést nem sikerül időben megállítani. még mielőtt az agyvelő- mölcsnapok.) jöhet létre. a csontot fel kell vésni. Aristolochia pakolások (farkasalma). Silicea D6. Rhus toxicodendron D4--6. bárányhimlő stb. a dobhártyán ejtett bemetszéssel (paracentézis) kell a genny eltávolításáról gondoskodni. a bőr alatti szövetek és az izomzat reflexes feszültségét. vagy az agy. de az esetek többségében nem reped meg.: Calcium phosphoricum D2 és Nátrium muriaticum D6 vagy Nátrium sulfuricum D6 és Nátrium phosphoricum D6 váltogatva naponta ötször. a keresztcsonttól kiindulva a faron és a háton felfelé végzik. így akar hatni a belső szervekre. Ha a gennyesedés már elérte a csecsnyúlványt. Innen vagy utat tör magának a bőrön keresztül a szabadba. de leggyakrabban a vér közvetítésével különféle fertőző betegségek szövődményeként (skarlát. A kóros kövérség a zsírral borított testrészek fájdalmasságával is járhat (fájdalmas kövérség).: Apis D3. Kneipp szerint a kövérség gyengeséggel jár együtt. az agyalapi mirigy zavara. Elsősorban görcsös állapotokban hatásos (migrén. érgörcsök. Mercurius solubilis D6. Fogyasztás. Leube): speciális ujjtechnikával próbálja megszüntetni a bőr. Echinacea. Pyrogenium D10-15. és itt helyezkednek el az anyagcserét és a zsigeri működést irányító agyközpontok (ganglionok) is. Gyógyítása táplálkozáskezeléssel. ivarmirigy-betegségek jöhet- . asztma. 1. Ilyenkor a genny a csecsnyúlvány üregeibe hatol. Hepar sulfuris D3-12. csak erre kiképzett orvosok és masszőrök alkalmazhatják. Pajzsmirigybetegség. A beteg végtag nyugalomba helyezése. Kötőszövettnasszázs (E. valamint egyes. Középfülgyulladás (Otitis média): a középfül közvetlen sérülései következtében. Kalium phosphoricum D6. Bch. igyekszik valamilyen irányban utat törni magának. A ~ betegsége a működések zavarát okozza. Kövérség (adipositas): a természetellenes életmód. E kamra aljából erednek az agyalapi mirigy nyúlványai. A dobhártya kidomborodik. A hozzá tartozó agykamra szoros kapcsolatban áll a két félteke agykamráival. Ha a gyulladásos folyamat következtében termelődő genny nem szívódik fel. A kötőszöveti maszszázs az idegrendszeren keresztül hat. Lachesis D8-12. a zsíros. a garat felől a fülkürtön keresztül. mielőtt a csecsnyúlványt elérné. amit általános erősítő kezelésekkel kötünk össze. Belladonna D4. de befolyásolja a vegetatív zavarokat is. székrekedés). Ben.179 Középfülgyulladás A kötőszövetmasszázs vonalvezetése nek szóba. a testi munkától való tartózkodás. illetve az agyhártya irányába nyomul tovább. amit ki kell küszöbölnünk. egészségtelen táplálkozás. A masszázs technikája külön tanulandó. Hp. hogy a genny szabadon eltávozhasson. Középagy: a két nagyagyféltekét az agytörzzsel összekötő agyrész. belső elválasztásit mirigyműködéstől függő anyagcsere-betegségek következtében a test bizonyos részein vagy mindenütt hatalmas mennyiségű zsír rakódhat le. az egész életmód megváltoztatásával történik.

a testhőmérséklet hirtelen csökkenése. amikor a szervezet teljes ellenálló képességét aktiválja. Kalium sulfuricum D6. olajban sütve marad meg benne leginkább a vitamintartalom. mert a fellépő betegség eleve lanyha reakciót váltott ki. Krotonolaj: Croton tiglium nevű növény magjának olaja. Héjában párolva vagy nyersen. vagy pedig azért. következetesen folytatni keli.8% fehérjét és 1. Kezelése: a láz ideje alatt naponta többszöri. Krumpli: a krumplifélék családjába tartozó krumplinövény (Solanum tuberosum) gumója. a dobhártya vörössége és duzzanata. éles fülfájdalmak. egyes esetekben bőrirritálásra és helyi gyulladások előidézésére.2% zsírt.: Belladonna D4. ún. görögszéna-borogatás. kalciumtartalma viszont alacsony. Helytelen elkészítésnél kárba vész a vitamintartalma. Krumplipépzsák: Kneipp szerint: a hajában főtt krumplit kis zsákokba vagy kendőkbe téve csomómentesen összetörjük. Hp. Krízis: az az állapot. Ferrum phosphoricum D6. Kalium chloratum D6. Mercurius solubilis D6.: Ferrum phosphoricum D6. Pulsatilla D4—6.és nyombélfekélynél evés előtt kúraszerűen vegyünk be egy evőkanálnyi krumplilevet. Krónikus: az akut ellentéte. Helyileg szénapolyvazsák. Nem szabad abbahagyni a kúrát. Bch.és vitamintartalma is magas (különösen C-vitamin-tartalma). a Baunscheidt-féle olaj és a Kneipp-féle Malefiz-olaj alkotórésze. csak az idültté vált gyulladás esetén marad nyitva. mint a re átterjedve életveszélyes gyulladásokat okozhatna. Erős bőrirritáló. vegetárius étrend.Krákogás 180 gyíthatatlanságot! A krónikus betegségnél az akut betegségekkel szembeni védekezés meggyöngült. míg el nem érjük a gyógyulást. Silicea D 6 . amelyben a gyógyulás lehetséges. amelyet nem szabad a helytelen kezelés eredményének tekintenünk. nyelésbénulás következhet be. A betegség jellegzetes tünetei közé tartoznak: a láz. Ugyanúgy helyezzük fel a zsákot. mert az akut védekezés kimerült. Silicea D l 2 . Cinnabaris D6. Sok keményítőt tartalmaz (18%).4 . ami a krumpli fajtájától és annak solanintartalmától függően lép fel. Hosszadalmas. Az ember ilyenkor megpróbálja a betegséget újra akut stádiumba hozni. Hatására a kórfolyamat meghátrál. Ideges típusú embereknél a ~ szokás is lehet. Kalium phosphoricum D6. pl.1 2 . heteiben a betegség átmenetileg súlyosbodik. amit neveléssel kell leküzdeni. Nyersen csak kis mennyiségben fogyasztható. Krumplilé: gyomor. Asványianyag. sokáig tartó. valamint 1. s a betegség krónikus stádiumba lépett. böjt. Hepar sulfuris D 3 . Cseppenként adagolva alkalmazzák hashajtásra. kezdeti súlyosbodási reakcióval állunk szemben. Krákogás: többnyire rekedtséget kísérő hang. megfelelő reakciókészségre utal. Semmiképpen sem jelent gyó- . vagy azért. A krumplilevet frissen nyomjuk ki. A gyulladás lecsengése után a dobhártyán ejtett bemetszés összenő és begyógyul. Ezzel magyarázható. Túladagolásnál. amely a gégében a hangszálakra lerakódott nyálka eltávolítási kísérlete közben keletkezik. hogy a kezelés első napjaiban. ezáltal biztosítva a váladék folyamatos eltávozását. Capsicum D 3 . Calcium phosphoricum D6-12. Acidum hydrofluoricum D6. az ágyból való felkelés utáni teljes lemosás. piócakezelés. hashajtó és gyulladáskeltő hatású. A kezdeti rosszabbodás jó jel. Natrium phosphoricum D6.

rekedt köhögés. A duzzasztási idő letelte után a ~ forró legyen. a felsó' légutak krónikus gyulladásai. bó'rgyulladások. ínhüvelygyulladások. mellhártyagyulladás. Három csésze vízzel állandó keverés mellett 5-8 percig főzzük. burgonya fogyasztását. Az öreg. arthritis.azonban nem frissmag-kása. Dr. de Európában. a gyomor és a bélcsatorna görcseinek oldására jó. hasonlít a diftéria tüneteihez. mert azt megfőzik. hogy rák esetén a sejtlégzés tejsavas erjedéssé fajul. különösen Dél-Kelet-Európában is széles körben elterjedt gabonaféle. isiász. Tünetei: hirtelen fellépő. További alkalmazási területei: duzzanatok. Szárított gyümölcsként leggyakrabban mazsolát kevernek hozzá. lenmagból. A már a szövetekben felgyülemlett tejsavat tejsavtartalmú élelmiszerekkel. ficamok. napraforgóból és a belőlük nyert olajból származnak. Többször ismétlődik az erre hajlamos gyermekeknél. ásványi anyagokban és rostokban gazdag.181 szénavirágzsákot. Mindez biológiai termelésből származó nyers étrendbe épül be. Ezt friss állapotban durván megzúzzák és a frissmag-kása készítésének megfelelően feldolgozzák. mivel a tökéletesen működő rendszer nem fogékony a rákra. árpából és zabból álló (újabban kölessel gazdagított) gabonaétel. folyadékgyülemek. hogy megdagadjon. gyümölcsízzel vagy beáztatott aszalt gyümölccsel kitűnő. hurutjai. ami által a búza egyhangúságát változatosabbá tehetjük. A Wearland-féle eredeti . búzából. Bechterew-kór. köszvény. tejsavas levekkel és zöldségfélékkel vezeti ki. állott ~ olyan . Rákdiéta. hogy a sejtlégzés rendszerét támogassa. amelyek a szervezetben tejsavat képeznek. amely a bélmozgásokat serkenti. a medencei szövetek gyulladása (csak a láz szűnte után alkalmazzuk!). Kezelése: gyakran váltott forró vizes torokborogatás. Kuhl-féle tejsavas é t r e n d : a Nobel-díjas Warburg megállapította. Kukorica: Amerikából származó. 1. ugató. Légcsőgyulladás. A tűzhelyről le- Kukorica véve a kását legalább két óráig melegen tartjuk (főzőláda). A főzéssel a hőre érzékeny anyagok elbomlanak. Fontos szerepe van a tejsavas céklalének. hidegen tortaszerűen szeletelhető. négyféle magból készített keveréket számítunk.vagy citromhéjat reszelünk bele. Ezek kukoricából. Kuhl ezért az általa kidolgozott étrendben kerüli azokat az élelmiszereket. Természetes tisztaságú. tályogok. kalóriadús táplálék. Kuhl arra törekszik. A ~ készítéséhez a zabot és az árpát előzőleg hántolni kell. tejföllel. amely naponta fogyasztandó. de nem a diftériabacilusok okozzák. hexensussz. K r u p p : agégefőés a légcső rostos lepedékkel járó gyulladása. Az élelmiszeripar keményítőt és cukrot (szőlőcukor) állít elő belőle. mivel bizonyítottan kedvező hatással van a rákbetegségekre. Fájdalomcsillapításra. furunkulusok. dióból. kövérség. ízületi gyulladások. savanyú káposztával. a mirigyek alulmüködése. Az egész magvakból álló négyféle gabonát tartalmazó —val helyettesíthető a Kollath-féle frissmag-kása. ez a frissmag-kása esetében elkerülhető. Vitaminokban. tejjel. rozsból. a levegő páratartalmának növelése. a tápcsatorna hurutjai. fogyasztás előtt durván összezúzzuk és egy marék mazsolát adunk hozzá. A főzés befejezése előtt ízjavító gyanánt kevés narancs. gazdag linolsavtartalmú olajakat használnak. K r u s k a : a Wearland-féle étrendben szereplő speciális. cukor. Hidegen-melegen egyaránt fogyasztható. Korlátozza a szénhidrátok. Egy tányérra öt evőkanál zúzatlan. Az étrendet a rák megelőzésére és kezelésére ajánlja. mint a keményítő (liszt). aludtejjel. I.

melyet a végbélbe vagy a hüvelybe kell helyezni. 3.és a mellékpajzsmirigy. a máj. tobozmirigy. 6. Feltételezések szerint a vércukorra ható anyagot tartalmaz. a zsír-. 9. csecsemőmirigy. a tobozmirigy. golyó vagy kúp alakúak. a petefészek. Külső elválasztású mirigyek: a nyál-. 7. a here. hasnyálmirigy (szigetcsoportjai). a prosztata és a tejmirigyek. a bélmirigyek. 8. csak kukoricából készült ételek fogyasztására épülő táplálkozás hiánytüneteket okoz. Henger. . a hasnyálmirigy. ezt a nézetet azonban nem osztja mindenki. Kvarclámpa: ibolyántúli sugarakat kibocsátó fényforrás. a herék.készülnek. Ezért az egyoldalú. amely mesterséges napfény előállítására szolgál. A kukoricacsövek beporozatlan bibéit főzet formájában vese. testhőmérsékleten könnyen olvadó anyagból . 2. here tású mirigyek az agyalapi mirigy. 4. melyek a bőr pellagrás megbetegedésében nyilvánul meg.többnyire kakaóvajból . a gyomor-. A hüvelykúpok golyó alakúak és globulusnak nevezik őket. a nyak-. az izzadság-. amelyek a B-vitaminok nikotisavamid tartalmát hatástalanítják. mellékpajzsmirigy. 5. petefészek.Kúp 182 anyagokat tartalmaz. Kúp (suppositorium): gyógyszerforma.és hólyagbetegségek. pajzsmirigy. A belső elválaszA külső és belső elválasztású mirigyek: 1. a csecsemőmirigy. a pajzs. növényi vagy mesterséges hatóanyagokat kevernek bele. mellékvesék. agyalapi mirigy. a mellékvese. a hasnyálmirigy szigetei. valamint vesekő és cukorbetegség gyógyítására lehet alkalmazni.

a magunkba fordulásra törekszik. A görcsös állapot sok betegség forrása. Silicea D12. A biológiai orvoslás úttörője.és táplálkozásreformer. az izmok és a szervek tudatos elernyesztésének. ruha. A Drezda melletti Fehér Szarvas szanatórium alapítója. Görcsös állapot lép föl. visszaeshet. Lamium album: fehér árvacsalán. Ha túl keményen bánunk a beteggel. majoránna. dr. a torna. tevékeny ember feszültségét meghatározott ritmusú lazítás kell hogy ellensúlyozza. Levendula Lazítás: életünk természetes folyásának ritmusa van. teljes testi lazítás mellett. egészséges viszonyok helyreállításáig terjedő időszak. Lahman. a lemosások. Az éber. kömény és kömény magja. ánizs. a locsolások és a kiadós nyugalom. molyüző. Autogén tréning. Ajóga tanítása által előírt lelki lazítás a külső zavarok. Tünetei: éles. hanem a testi folyamatokra is áll. turbolya. Larynx: gége. a művészetekkel és az irodalommal való foglalkozás (melyet nem szabad túlzásba vinnünk) elősegítik a lazítást. az ember képtelen lesz az ellazulásra. a rendszeres pihentető alvás. Az enyhe vízkezelések. kecskeruta. Laryngitis: gégegyulladás. csak úgy előzhető meg. ahol természetes gyógymódokat alkalmazott és azok tudományos alapjainak kidolgozásán fáradozott. valamint a citromfű teája. aminek a lazítás látja kárát. Lábadozás (rekonvaleszcencia): az akut betegség átvészelésétől a normális. Ez nemcsak a lelki. ingerek tudatos kikapcsolására. ha túl óvatosak va- tatási időszak alatt. med. Laktáció: tejmirigyek tejelválasztása szop- L a v a n d u l a officinalis. húzó zörej.: 1860-1905. A modern társadalmi élet feszített tempót diktál a létért való küzdelemben. Cuprum D4-6. bazsalikom. Lényeges a testi-lelki túlerőltetést ellensúlyozó sport. hogy edzéssel újra visszanyerje eredeti rugalmasságát. Bch. A munkáiban összefoglalt természetgyógyászati koncepció orvosi körökben is visszhangra talált. Heinrich. sédkender. Hp. Lavandula spica: 1. kapor. ha az ember tudatosan lazít.: Magnesium phosphoricum D6. földi tömjén. meditáció. koriander. tartását. Spasmophil (görcskész- Laryngospasmus: ségre hajlamos) gyermekeknél előforduló hangszálgörcs. Különösen jó lazító hatása van a hasi légzőgyakorlatoknak.: Magnesium phosphoricum D6. Lappangási idő: inkubációs idő fertőző betegségek esetén.Lactagogumok: a szoptatás idején a tejelválasztást serkentő szerek: barátcserje. . lelki és szellemi terhelésnek kell kitennünk a lábadozót. Ipecacuanha D3. Rendszeres testi.

mustárliszt. Felső-Bajorországban és Allgauban láb alatt az egész lábszárat értik. sérülésektó'l és hidegtől való védelmén kívül sajnos a divat céljait is szolgálja. Szabályozza a keringést. lábtorna. Helyi gyulladásokban. Mezítláb járással. át kell képezni olyan munkakörbe. célja a levezetés. Meg kell próbálnunk eredeti munkakörében újra munkaképessé tenni a beteget. kényelmetlen cipő okozhatja. bénulása. zsurló. valamint agyagtaposással. Kiegészítők: szénavirág. esetleg szűk. a lábizzadás gátlása. A legtermészetesebb viselet a szandál. fekélyeknél. vagy a lábizomzat gyengesége. A lábfürdőt lábszárközép fölé érő edényben kell venni. A lábfájás kezelése a kiváltó októl függ. lábtornával. masszírozással és lábfürdőkkel erősítsük a lábat. a b c d Lábdeformitások: a) sajkaláb. amely nem befolyásolja a mozgást. a medencei szervek gyulladásainál. b) gacsos láb. d) süllyesztett és széles láb . agyagtaposás. Kneippkúrá). lúdtalp. amit el tud látni. piszoktól. süllyedéses láb és 3 iébujjak különféle alakváltozatai a lábdeformitások leggyakoribb formái. A szoros cipő bütykök. csak megtámasztják a lábat. sajkaláb. Fontos a megelőzés és a deformitások kezelése. tyúkszemek. Dongaláb. hideggel végezzük. fahamu. sebeknél. A 10-15 percig végzett 3539 °C-os melegfurdőt hideg kezeléssel (térdlocsolás vagy térdlemosás) fejezzük be. Mindig meleggel (5-10 percig) kezdjük. A láb egészségének megőrzését a szandálviselés teszi lehetővé. Lábdeformitás: a láb alakjának eltorzulása. Célja az általános melegítés. Lábfájás: oka többnyire a láb izmainak. sérülés. Kneipp nagy jelentőséget tulajdonított a mezítláb járásnak (1. ízületeinek gyulladásos vagy reumás elváltozása. idegeinek. Lábápolás: mezítláb járás. kamilla. hólyag- gyünk. A lábkörmök ápolása rendszeres körömvágással. c) lúdtalp. Lábbeli: láb portól. ez a rehabilitáció folyamata. meghonosodott ez a provinciális kifejezés. A váltakozó lábfürdőnél 2-3-szor egymás után hideg-meleg vizet használunk. lehet veleszületett vagy szerzett. lábfürdők. valamint a váltakozó fürdőre való előkészítés érzékenyebb betegeknél. bőrkeményedések kialakulásához vezet. A betétek nem gyógyítanak. gacsos láb. annak a gyógyulási hajlam és gyógyulási szándék láthatja kárát.Lábápolás 184 A lábdeformitások leggyakoribb oka az izomzat gyengesége. a láb hidegségének megszüntetése. az izmok és az inak gyengeségénél. az edzés. nagyon lényeges azonban a mezítláb járás is. A dongaláb többnyire veleszületett rendellenesség. lúdtalpasságnál. A hideg lábszárfürdőt csak addig végezzük. ha ez nem sikerül. Lábápolás. L á b f ü r d ő : tulajdonképpen lábszárfürdőnek kellene nevezni. Hordjunk megfelelő lábbelit. harmattaposás. s mivel Kneipp Allgauból származik. Gyakran okoznak lábfájást a láb deformitásai. míg melegérzés vagy látszólagos fájdalomérzés föl nem lép a lábakban (vagyis néhány másodpercig). Ez utóbbit bénulás. Levezet a fejből és a szívből. és nem is pállik benne a láb.

Javulás esetén 2-3 nap alatt fokozatosan hidegkezeléssel váltsuk föl a fenti kezeléseket. majd gyapjúkendő kerül. így mandulagyulladásnál. Erős lábizzadásnál kivezető hatású. a gőz egy részét hagyjuk elillanni. Kiválthatja visszér. kényelmetlen lábpozíció és a szervezet nagyfokú vízvesztesége (pl. Gyapjútakarót és egy közti ruhát csavarjunk a derekunkra. és üljünk le egy székre úgy. melyet Lábikragöngyölés: a lábikra begöngyölése bokától térdig. Hp. Utána száraz pakolást készítünk. idegességnél és anyagcserebetegségeknél. A gőzölgő edényre rácsot teszünk. 40-41 °C-ig melegítjük a vizet. a lábak vérkeringésének javítása. A nedves ruhát feszesen rá- . hogy a kendők leérjenek a földre. asztmában. Levezet a mellkasból. 1-2 óra múlva hideg lemosás következik. bronchitisben. A gőzölgő edény a lábunk alá kerüljön úgy. spanyolkabát javallt általános kivezetésként.185 hurutnál. árnikatinktúrás bedörzsölés. A láb gőzölése: (lásd még a gőznél). rövidpólyázás. Kálium phosphoricum D6. kolera). a vizes végét a lábra tekerjük. A melegedő lábfürdőt 37 °C-on kezdjük. rosszul gyógyuló sebeknél. Bch. fahamus lábfürdő. Camphora D l . masszázs. kismedencei pangásnál alkalmazzuk még levezetésként. köszvénynél. Nem izgató táplálkozás. érelmeszesedésben. Télen viseljen a beteg gyapjúzoknit. tüdő. Az izzadást ezért nem szabad elnyomni.: Arnica D3. szűk harisnya. reumánál. Lábgőzfürdők. Nyáron járjon mezítláb a beteg. Ajánlott lázas betegségeknél. erre teszi fel kényelmesen a beteg a lábát.és vesegyulladásnál. erre száraz ruha. A gőz akadálytalanul szállhasson föl a kendők alatt. vesegyulladásnál jó hatású. Kezelése: a lábfej erőteljes hátrafeszítése. Vegyünk le az alsó testfélről minden ruházatot. vagy ágynyugalmat rendelünk el. légfürdők. majd a száraz felével becsavarjuk. egyébként fahamus sós fürdők ajánlatosak térdöntözéssel befejezve. A kendőket lassan húzzuk össze. az izzadás kezdetéig. Lábizzadás: a természetgyógyászatban a szervezet önmérgeződésének kivezetéseként fogjuk föl a láb izzadását. Ruta D2. alsó lábszárgöngyölés. Hideg lábaknál és a bőr vizenyős duzzanatánál is jó hatású. mozgás. Gyakori vérsze^ génységnél. ha annak egyik felét bevizezzük. A nedves és a száraz ruhát egy hosszú törülközővel is helyettesíthetjük. Lábikragöngyölés Lábikragörcs: a lábikra megerőltetése vagy túlnyújtása által okozott fájdalmas izomgörcs. A lábgőzölés hatása megegyezik a meleg lábfürdő hatásával. sőt a szervezetet az izzadás fokozására kell serkenteni. Lábizzadás csavarják a lábra.: Magnesium phosphoricum D6. hogy a kendők letakarják.

amely a látóképességet jelentősen csökkenti. Graphites D3-10. A technikai kivitelezést illetően nem különbözik az alsó lábszárpólyázástól. Fiúknál bizonyos fejlődési zavarok esetén a here is a lágyékcsatornában foglal helyet. De manapság mindinkább elfogadott a korai operáció. Natrium phosphoricum D6. idegbetegségek (sclerosis multiplex). és csak a nemi fejlődés időszakában vándorol le a herezacskóba. s beszéd közben nazális színezetű lesz a hang.: Silicea D l 2 . naponta váltson. a talp szélén. lépegessünk kerek fatörzsön. egyébként 12 éves korig várni lehet vele. A mezítláb járás. Vö. amelyhez a hasizmok egy része illeszkedik. Bch. Ügyeljünk. zsurló.: Lycopodium D10. hogy az ágyékhajlatban simán feküdjön föl a kendő. Kiterjedt bénuláskor a beteg nem képes nyelni többé. A bénulás a méregtelenítéssel párhuzamosan csaknem mindig teljesen visszafejlődik. Járjunk felváltva lábujjhegyen.Lábpólyázás 186 Lágyéktáj: a has és a felsőcomb közötti átmenet a combhajlatban. a fej fényfürdőztetése. bodzáié. víztaposás és a láb- Látóideg-gyulladás (Neuritis optica): a látóideg gyulladásos betegsége. Lágyéksérv: 1. Mindig a kiváltó okot kell kezelni. Belsőleg: zsályatea. irányába. a szandálviselet. Kalium phosphoricum D6. Tárjuk szét és hajlítsuk be a lábujjakat. A diftériabacilus méreganyaga okozta szájpadbénulás gyakran fordul elő torokgyík (diftéria) alatt vagy után. Vitamindús gőzölés. Lábpólyázás: az alsó lábszár pályázásának csípőkig meghosszabbított változata. Lágyszájpadbénulás során a szájüreg és az orrüreg nincsen többé egymástól elkülönítve. Hp. Itt vonul a lágyékcsatorna. Kezelését lásd a kivezetésnél. illetve a nagy szeméremajakig. Nevét a keresztirányban húzódó lágyékszalagról kapta. szifilisz. Sérv alkohol). a sarkunkon. harmatos fűben járás. skarlát. gyomorszondán keresztül kell táplálni ilyenkor. fejelvezetés a lábfej Schlenz-fürdők. mérgezések (metil- fürdők a rossz lábbeli okozta deformitásokat képesek gyógyítani vagy kialakulásukat meggátolni. a nőknél a kerek méhszalag húzódik a medencéből a herékig. Nyeléskor folyadék csöpög az orrból. hogy a kendő hosszanti része a lábon is hosszába essék. hátha mégis bekövetkezik a herék leszállása. Silicea D6-12. lágyéksérvről beszélünk. Ha ebbe a csatornába bejutnak a hasi zsigerek. ételek. lábtorna.: Ideghártya-gyulladás. Fájdalmas becsípődések miatt szükségessé válhat a korai operáció. Lábpólyázás L á b t o r n a : mezítláb járás a füvön vagy kavicsokon. . úgy. A tyúkszemek és a ~ egyéb elváltozásainak hátterében többnyire a helytelen lábbelik viselete vagy a lábápolás hiánya áll. Gyakoroljuk a fogást a lábujjainkkal. amelyben a férfiaknál az ondózsinór. Lehetséges okai: melléküreg-betegségek. A sarokról lassan gördüljünk előre. L á b u j j a k : a kéz ujjainak felelnek meg. A kendőket kissé ferdén helyezzük föl. foggranulómák.

A lázas állapot után vegetáriánus ételeket fogyasszon a beteg. elősegítik a lázat. baktériumokkal. .és gyüA friss ivólevek biztosítják a Ugyanakkor iz- gyógyuláshoz nélkülözhetetlen vitaminokat kiegészítő anyagokat. hígított gyógyfölddel. a további lázkeltés csak hasztalanul gyengíti a szervezetet. reggel és este bizonyos határok között ingadozik. Befejezése a gyógyító krízis vagy lízis legyen. fönnáll annak a veszélye. visszatérő (remittáló) lázról. Kálium phosphoricum D6. pakolásoknak. Ilyenkor az jut kifejezésre. és ivólé. mölcsnapok. A láz megítélése nem a láz magasságától (alacsony. közepes és magas testhőmérséklet). majd kapjon szárazpakolást. A természetgyógyászat lázas állapotban sohasem engedélyezi a húsevést. Fontos a teafőzettel. A lázkeltést orvosi irányítás mellett kell folytatni. Ha nem vehet fürdőt a beteg. A láz a természetgyógyászat szerint a természet gyógyítótevékenysége. majd száraz. A reggeli hőmérséklet alacsonyabb az estinél. rövidhullámmal stb. Az emberi test hó'mérséklete átlagosan 37 °C.: Ferrum phosphoricum D6. Ez az elmélet az alapja a forró fürdőknek. Hatásos levezető kezeléseket kell alkalmaznunk. Bch. nehogy fehérjehiány lépjen fel. s a láz nem tér vissza. hogy a betegséget koncentráltan intenzív krízishelyzetbejuttassák. forró vizes egész vagy féltestpólyázást kapjon. Részes egésztest-lemosások jöhetnek szóba. ha a láz lassan múlik. hogy minden erejét a betegség legyőzésére fordíthassa. forró teát vagy ivólevet igyon. szénaviráginget. később tejfehérjékben gazdag táplálkozásra kell áttérnie. 10-20 °C-os ecetes vízzel mossuk le. Béltisztításra naponta hideg vizes beöntési adunk.5 °C. céljuk ezzel. Csak az izzadás lecsengése után kezdjünk másfajta kezelésekbe. Tehermentesítő táplálkozás javasolt: koplalás. melynél normális hőmérsékletű és lázas periódusok váltják egymást. hogy a beteg szervezet nem képes önmagában legyőzni a betegséget. Izzadás után 20 °C-os vízzel mossuk le a beteget. A normális testhőmérséklet felső határa hónaljban 37. végbélben mérve 37. meleg beteget naponta 3-szor. A lázas betegnek ágyban kell feküdnie és energiáival takarékosan kell bánnia. Ha a testhőmérséklet a betegség folyamán gyorsan normalizálódik. mielőtt elérte volna célját. kritikus lázcsökkenésről beszélünk (krízis). Más a helyzet a krónikus lázas állapotoknál. fogkefével végzett szájtoalett is. Hidegrázásnál 35—40 °C-ra melegedő félfürdőt vegyen a beteg. meleg vizes tömlőkkel.187 Láz: kóros állapot miatt kialakult extrém magas testhó'mérséklet-emelkedés. hidegrázás esetén sohase végezzünk hideg kezelést! A lázas. mely nagyjából mindig azonos testhőmérsékletet jelent. szükség esetén akár óránként vagy kétóránként is 20%-os. így beszélhetünk állandó (kontinuus) lázról. amelynek az elérésére Láz hiába törekedett a beteg szervezet. Borzongás. hogy a gyógyfolyamat leáll. zasztással egyenlítjük ki a folyadékháztartást. esetleg váltogatva. Itt meg lehet próbálni lázkeltéssel elérni azt az állapotot. a mesterséges lázkeltésnek ma/án'aplasmódiummal. oldódó lázról (lysis). A láz lefolyásából a tapasztalt orvos következtetni tud a betegség okára. valamint időszakonként föllépő (intermittáló) lázról. melynél jelentős reggeli és esti hőmérséklet-különbség áll fönn. előmelegített lepedőben utánmelegítést végzünk. Ha a lázat csillapítókkal idő előtt lejjebb visszük. hanem annak lefolyási formájától függ. Ha ekkor sem sikerül legyőzni a betegséget. meleg vizes tömlőt tegyünk oldalához és a lábaihoz. 12 órán keresztül. A természetgyógyászat módszerei tehát támogatják. Ezt a kezelést a beteg erőnlététől függően naponta 1 -2-szer ismételjük. A melegképződés forrása az anyagcsere. Kálium chloratum D6.

kamilla) kielégíthetjük a csecsemő folyadékigényét és megszüntethetjük a lázszomját. kicsavart ruhát használunk. Megkülönböztetünk ön. és ezáltal rávezeti a beteget gondjainak megoldására (pszichoanalízis). hogy a ruha közben ne mozduljon el. feltárja és tudatossá tegye azokat. A ledörzsölést a gyógy céltól függően naponta többször. ezért nem szabad róla megfeledkezni. a bal láb. hideg. Kálium sulfuricum D6. főleg lázas betegségek alkalmával. elmezavarok). hogy pszichológus vagy pszichiáter (elmegyógyász) kezelésére szorul a beteg.és kívülálló személy által közvetített szuggesztiót. Utóbbi végezhető egy vagy több személyen. Sorrend: a jobb kéz. Ha lelki zavarok okozhatnak testi betegségeket. Néhány eljárás arra irányul. gyakran félóránként is ismételjük. a hátat vagy az egyes végtagokat nedves ruhával takarjuk be. mint a jobb. A gyógyító személy tudatosan vagy öntudatlanul is befolyásolhatja a beteg pszichés állapotát. szándékosan a lelki oldalról közelítik meg a betegséget. neurózisok. Erősítik a keringést és a légzést. Rész. a kar külső része. a bal kar ledörzsölésének rendje megegyezik a jobb karévat. zsírokban és növényi magvakban előforduló lipoidok. éber állapotban vagy hipnózisban egyaránt. Lázfürdő: 1. a lábszár külső része. Minden nagy orvosegyéniség ezt öntudatlanul teszi.és egésztest-ledörzsölést ismerünk. a váll. a lábszár belső része. Kezelése: púderozás vagy gyógyfólddel való beszórás. a hát. Lecitin: az agyban és az idegekben. a kar és a mellkas belső oldala.Lázfürdő 188 ecet erősíti. hogy a problémákat tudatossá tenné. tejben. mozgás és torna után alkalmazzuk. A hatást a vízhez adott . Szakember dönti el. cukrozott tea adásával (édeskömény. A ledörzsöléseket ágymeleg testen. akkor fennáll a lelki ráhatással való gyógyítás lehetősége is. a jobb lábfej. ugyanakkor minden testi betegség a pszichére is hat. valamint az epében. tojássárgájában. a forró kezelések Lázkiütés: különösen izzadt bőrfelületeken jelentkező apró hólyagocskák. frissítenek és edzenek. A lelki ráhatás alapvető módszerei a szuggesztió és a lazítás. Lázszomj lép föl újszülötteknél a születés utáni első napokban a jelentős folyadékvesztés miatt. Más eljárások során a gyógyító behatol a beteg tudatalattijába és közvetlenül arra gyakorol gyógyító hatást. Akik pedig erre tudatosan speciális technikákat alkalmaznak. Lelki betegség: kiegyensúlyozatlan pszichés állapot. a törzs. melynek nedvességét és hűvösséget állandóan fölfrissítjük. közvetlenül fölkelés. Érzékeny betegek esetén a mellkast. élénkítenek. Tágabb értelemben a különböző veleszületett vagy szerzett pszichiátriai kórállapotok (gyengeelméjűség. amelynek tartós fennállása esetén kóros reflexek. a talp. és a testet úgy dörzsöljük vagy finoman ütögetjük. anélkül. Nedves. Ledörzsölések melegelvonás által az egész anyagcsere kíméletes élénkítésére szolgálnak. Nátrium muriaticum. 40 °C-os láz is előfordul. majd pedig testi (szomatikus) betegségek keletkezhetnek. hogy a beteg kibeszélje magából tudatalatti élményeit. Lelki r á h a t á s : mivel sok betegséget lelki zavar okoz. Az idegsejtek felépítésében és az anyagcserében játszanak fontos szerepet. a fenék. a gyógyulás folyamatában szerepe van a léleknek is. Híg.

Leginkább reggel. és lenkendőbe csomagolják. a gyomor nyálkahártyáját védő diétás étel. A közönséges a lenrost-előállítás mellékterméke. Epegörcs esetén sikerrel használható csillapításra. Meleg szobában vagy független helyiségben közvetlenül az ágy elhagyása után gyorsan és egyenletesen kell végezni. hogy nedves legyen. | Lepedöfürdö .189 Lemosás: Kneipp által kidolgozott hideg kezelések. mint a görögszénatapasz esetében. amelyet hidegen kell tárolni. majd finomszitán átpaszszírozzuk. A lenmagot külsőleg lenmagzsákocska formájában alkalmazzák. Sűrű. amelynek minősége messze elmarad a különleges. Görcs. A ledörzsöléshez legmegfelelőbb a durva lenanyag. A leves kitűnő. Két fajtája van. és fokozza a tápanyag hasznosulását. így kb. felmelegítés. ~ után nem szükséges megszárítkozni. magas edénybe feltéve készítjük. 37 °C-ra felmelegítjük (nem hevítjük!) és minden étkezés előtt kortyonként vagy kanalanként fogyasztunk belőle. Nagy értékű aminőés linolsavtartalma van. felsőtest-. kivezetés.és fájdalomcsillapító. edzés. Leves készítéséhez 1/8 1 nyákot veszünk. A természetgyógyászatban külsőleg és belsőleg egyaránt igen gyakran alkalmazzák. .alatt az egész test vagy egyes testrészek hideg vízzel. Tej helyett tetszés szerinti gyümölcs. étkezési célra termesztett lenmagé mögött. esetleg megismételjük. Müzlire szórva is fogyasztják. lázas betegségek esetén a láz csökkentésére 1/2 óránként megismételhető. egyenletes nyomással végzett nedves ledörzsölését értjük. 1/3 háztartási ecet) használjunk.és részleges lemosásokat. hogy ki ne fusson. valamint lázkezelés céljából. anyagcsere-fokozás. Célszerű havas víz vagy hó alkalmazása. valamint hányás elleni hatása van. de ne csöpögjön. Lehetőleg melegen helyezzük a fájdalmas és gyulladt helyre.vagy zöldséglé is használható. a szív keringésének serkentésére és tehermentesítésére. míg a leves már nem húz szálat. közbülső kendővel lefedjük és gyapjúkendővel bekötjük. vagy pedig a lenmagokat kis zsákocskába töltve rövid ideig főzik. Előzőleg alaposan ki kell csavarni. Állandóan kevergetve. Minél hidegebb a víz. altest. a forrástól számítva pontosan 7-10 percig fó'zzük. A keverést addig kell folytatni. Ha kihűlt. Zavart reagálóképesség esetén ecetes vizet (2/3 víz. A nyákot 50 g Linusitból (3 púpozott evő- Lenmag kanál) 1 1 hideg vízzel. A alkalmazásának gyakorisága a kitűzött céltól függ. hanem az ágyban vagy fizikai munka végzésével gondoskodjunk a test felmelegedéséről. A legkedveltebb és a gyógyászatban gyakran alkalmazott formája a Linusitnyákleves. Megkülönböztetünk teljes. olajos kását főznek belőle. az ágy elhagyása után végzik. 3/4 1 nyákot kapunk. annál hatásosabb. Teaként tisztán vagy -keverék egyik alkotórészeként is használatos. Finomra őrölve müzli formájában vagy forró vízben duzzasztott állapotban lenolaj helyett bélmüködés szabályozására és gyarapodást elősegítő tápszerként rendszeresen fogyasztható. amelyhez habverő vagy háztartási robotgép segítségével 1/8 1 sovány tejet keverünk. Lenmag: a len (Linum usatissium) magas olajtartalmú magva.

Lenolaj

190
kodnunk. Ezeket adott esetben a megfelelő módon kezelnünk kell. Lestyán (Levisticum officináié): gyökeréből és zöld részeiből, 1 -3 g forrázat vagy főzet formájában, vízhajtóként. Fűszernövény. L e u k é m i a : fehérvérűség. Súlyos betegség, amelyet éretlen fehérvérsejtek kóros felszaporodásajellemez. Amennyiben a lépben és a nyirokcsomóban képződő lymphociták elszaporodásán alapul, lymphoid —ról, amikor a csontvelőben képződő leukocytákén, akkor myeloid eredetű —ről beszélünk. Súlyos levertség és fáradtságérzet, vérszegénység, lépnagyobbodás, verejtékezési hajlam kíséri; a lymphoid ~ esetén a nyirokcsomók duzzanata is utal a betegségre. Ritkább esetben, ha krónikus lefolyású betegség, akkor is akut módon lázzal, a torokgyulladással, nyálkahártyavérzéssel, nyirokmirigy- és lépmegnagyobbodással, súlyos általános levertséggel kezdődik. Vérráknak is nevezik. Kórházi kezelést igényel. Mai lehetőségek (pl. csontvelő-átültetés) következtében egyes típusai gyógyíthatóvá váltak. Levegő: Földünket gáznemű réteg veszi körül, amelynek legalsó rétegében játszódik le az életünk. A ~ életfontosságú elem. Lélegzésünk anyagbázisa. Kb. 76% nitrogénből, 2 2 % oxigénből áll, változó mennyiségű szén-dioxidot, argont, nyomokban más gázokat, vízgőzt és szilárd részecskéket, mint pl. por, korom stb. tartalmaz. A helyiségek szellőzésére különösen ügyelni kell, hogy a szén-dioxid és a vízgőz légtérben való felgyülemlését elkerüljük, mert rossz közérzetet és egészségkárosodást okozhatnak. Különösen érvényes ez a fürdőhelyiségekre, amelynek légtere majdnem mindig vízgőzzel túltelített. Nemcsak a levegő összetétele,

Lenolaj: lenmagból préselt olaj (Oleum lini), amely magában vagy túróval keverve csökkent anyagcserénél kedvező hatással van az anyaghasznosítás fokozására, székrekedésnél a bélfalat síkossá teszi. Lepedőfürdő: a testet nedves lepedőbe csavarják, majd ezt követően szárazra dörgölik. Leptosom testalkat: 1. Konstitúció Lesoványodás testsúlyvesztés egyéb tünetek nélkül. Hiányos (alultápláltság) vagy helytelen táplálkozás, valamint étvágytalanság következtében jöhet létre. Kezelése: a helytelen táplálkozásról a természetes táplálkozásra való áttérés. Kiegészítő ételek a linuzitleves és a lenolajtúró. A pszichés okok kiderítése és megszüntetése beszélgetés (pszichoterápia) útján kísérelhető meg. Az anyagcsere fokozása enyhe kezelésekkel: bőrkefés és száraz dörzsölés, egyszerű lemosások, mezítláb járás, enyhe testmozgás. Ágyban fekvő betegeknél maszszázst, részpakolást, kendőzést alkalmazzunk. Hp.: Abrotanum D2, Jodum D4-6, Phosphorus D6. Biokémia: Kálium phosphoricum D6 és Nátrium sulphuricum D6 javallt általános anyagcserezavarban és idegrendszeri zavarok esetén, valamint Magnesium phosphoricum D6, váltogatva Kálium phosphoricummal. Szoptatós anya lesoványodása esetén adjunk Kalcium phosphoricum D6-ot és Nátrium muriaticum D6ot, kötőszöveti gyengeségben Silicium D6ot. A lesoványodás hátterében sokféle anyagcsere-fokozódással járó senyvesztő betegség is állhat, melyeket tisztázni kell, mielőtt feltételeznénk, hogy egyszerű lesoványodásról van szó. Tuberkulózisra, rákra, Basedow-kórra, cukorbetegségre, vesezsugorra, vérképzőszervi megbetegedésekre és az agyalapi mirigy betegségeire kell gyana-

191 de a hőmérséklete, a légnyomás és nedvességtartalom is hatással van a szervezetünkre. A test természetes védekezőrendszerével, különösen a hőszabályozással védekezik az ingadozások ellen a kultúrember a ruházatával. Az elpuhulás veszélyeit friss levegőn való tartózkodással, mozgással és légfürdővel kerülhetjük ki. Levegőnyelés: nem minden, a gyomorban képződő és felgyülemlő, illetve a gyomor felfúvódása következtében a mellkasi szervekre, főképpen a szívre nyomást gyakorló levegő származik az emésztés folyamatából, I. Felfúvódás. Vannak emberek, akik megszokásból, sietségből, belső nyugtalanság következményeképpen beszéd és evés közben vagy máskülönben, akaratlanul levegőt nyelnek. Ilyen esetben lazitási és mély kilégzés közben végzett nyelési gyakorlatokkal vagy hosszabb ideig tartó pedagógiai munkával kell a bajt orvosolni. Levendula (Lavandula officinalis és spica): a növény virágai epehajtó, illetve idegcsillapító hatású illóolajat tartalmaznak. Virágait ezért nyugtató vagy epeteák alkotóanyagaiként alkalmazzák. Levezetés, visszavezetés: pangást vagy vértolulást szoktunk levezetni, illetve viszszavezetni egy másik áramlási területre. A fejből a karokba, a mellkasba, a törzsbe vagy a lábakba vezethetjük vissza a pangást, a mellkasból a karokba vagy a lábakba, a törzsből a lábakba, ritkábban a karokba, a lábakból a törzsbe vagy a karokba. Levezetés a lábakba: mezítláb járás, jeges víz, harmat- és víztaposás, lábfürdők, térdés comblemosások, lábfej-, láb- és vádlipakolások, nedves zokni. Levezetés a karokba: karfürdők, karpakolások.

Levisticum officinale

Levezetés a törzsbe és az altestbe: rövidpakolás, Nedves ágyékpakolás, törülközőn való ülőfürdő, féltestfürdő. üldögélés.

Levezetés a mellkasba: kendős pakolás. Levezetés a méhbe túl gyenge menstruáció kezelésére, vagy kimaradó havivérzés beindítására fürdők, a belső elválasztásit mirigyek zaülőfürvart működése esetén: Külsőleg: forró lábmustáros lábfürdők, forró dők, lábfürdők, iszappakolások, forró, illetve váltakozó hőmérsékletű hüvelyöblítések, az altest és a combok masszírozása, a comb bőrének ingerlése a belső oldalon. Az ágyékhajlat, a keresztcsont, a szeméremcsont tájékának kezelése pusztulanciákkal, baunscheidtizmussal, fontanellákkal. Piócakezelés a comb belső felületén. Belsőleg: szennalevél, aloé, sáfrány, mirha, borókabogyó, szerecsendió, gyömbér, paprika, bors, mustár, torma, hagyma, fokhagyma, gyökér (angelika), üröm, glaubersó. ezerjófű, petrezselyemmag, ütések, angyalszélfű,

Ajánlott elhíasztma, epekő, pszichó-

zás, reuma, ideg- és ízületi gyulladások, kikeringési zavarok, izgalmi álmatlanság, állapotok,

zisok esetén, ha ezek menstruációs zavarokkal járnak együtt. A kiválasztószervekből, azaz a bőrből, a belekből, a veséből történő, a testmérgek és a káros anyagcseretermékek eltávolítására szolgáló levezetést kivezetésnek nevezzük. Kivezetés a bőrön keresztül: kendőzés, pakolás, lyözés, szőrkötél bőrizgató kenések és tapaszok. Köpöpiócakezelés, stb. hólyaghúzó baunscheidtizmus,

Kivezetés a bélbe: bélfürdők, hashajtók. Kivezetés a vesén keresztül: szerek. Kivezetés a gyomron: gyomormosás, hánytatószerek. Levisticum officináié: 1. Lestyán

Légcsőbetegségek

192
vosi tüdőfü, lándzsás útifű, orbáncfű stb. Hp.: Antimonium sulfuratum aurantiacum S3, Ammonium muriaticum D2, Mercurius solubilis D4, Hyoscyamus D3-4. Bch.: Ferrum phosphoricum D6, Magnesium phosphoricum D6, Calcium fluoratum D6. Légembólia: elzáródás a vérpályába jutott levegő következtében, 1. Embolia. Légfürdő: a természetgyógyászat legfontosabb ellenállóképesség-fokozó eljárásai és ingerlő eszközei közé, illetve a rendszeres bőr- és testápoláshoz tartozik. Élénkíti a vérkeringést, a bőr anyagcseréjét, de az anyagcsere egészét is, valamint fokozza a kivezetést és a kipárolgást. A —t különösen Rikli, Lahmann és Just hasznosította gyógykezelés céljából. A ~ kedvezően befolyásolja a belső elválasztása mirigyek zavarait és ideges zavarokat, de a vérkeringési betegségekre is jó hatása van. Gyakorlatilag nincs olyan betegség, amelynek gyógyításában ne lenne hasznos a ~. A ~ nem napfürdő, ezért árnyékos helyen végzendő. Légkúravidékek: kúravidékek 1. Klimatikus gyógy-

Légcsőbetegségek: többnyire tüdő- és gégebetegségek kísérő tünetei. Mellkasi fájdalmak, kínzó, ugató köhögés jellemzi. A túl hideg levegő, füst és por ingerlik a légcső nyálkahártyáját. Diftéria és krupp esetén rostos izzadmányok keletkeznek a nyálkahártyán. A membránok súlyos légzési akadályt képezhetnek. Ugyanígy a pajzsmirigy-megnagyobbodás (golyva) is okozhat légzési akadályt a légcső összenyomásával. A gégetuberkulózis átterjedhet a légcsőre, és ott is okozhat fekélyeket. Idegen testek gyulladásokat és fekélyeket idézhetnek elő. A kezelésnek az alapbetegséghez kell igazodnia. Légcsőgyulladás, -hurut (tracheitis és bronchitis): megfázás, por, füst, vegyi gőzök által okozott ingerlés, fertőző betegségek (kanyaró, tífusz, szamárköhögés, grippe stb.). A náthával, homloküreg-, szem- és gégehuruttól kísért akut hörghurutra a száraz hörgés jellemző, amely szavaz levegő és füst hatására súlyosbodik, nyálkás-gennyes köpetürítés, láz kíséretében vagy anélkül, általános betegségtünetek. Kezelése: böjt, ágynyugalom, naponta több, 5-10 lemosás ecetes vízzel, szénapolyvás ing, valamint izzasztás céljából a mellgöngyölés és Schlenz-fürdők. Belsőleg: mellteák és köhögést fokozó szerek. Martilapu-, fokhagymaés lándzsásútifü-lé. Hp.: Aconitum D3--4, Belladonna D3-4, Bryonia D3, Hepar sulfuris D4, Tartarus emeticus D4-6. Krónikus hörghurut, elhanyagolt akut hörghurutból kifejlődött, dohányzás okozta hurut, asztma, szívpangás száraz köhögéssel és gyér köpettel, kínzó légszomj. Kezelése: a hideg lábak felmelegítése. Naponta fahamulábfürdők, hozzá rövid göngyölés, combleöntés, felső leöntés naponta váltogatva, zabszalma-egészfürdők teljes lemosással, Schlenz-fürdők, vérkeringés-kezelés. Belsőleg: cickafark, martilapu, ökörfarkkóró, or-

Légszomj (dyspnoe): lehet állandó vagy rohamszerűen fellépő. (Asztma.) Légutak: a légutak az orrlyukkal kezdődnek, az orrmelléküregekkel, a torokkal, a gégével folytatódva a légcsövön át a tüdőig vezetnek. A torokban kereszteződnek a légutak a tápcsatornával. A gázcsere során a légutakon át kerül a levegő a tüdőbe, és innét jut a felszínre ismét az elhasznált kilégzett levegő. Légzőgyakorlatok, légzőtorna: a légzőszervek átlevegőztetése, „kiszellőztetése"

193 Légutak

Légzőgyakorlatok, légző torna

/. orrüreg 2. orrkagylók 3. orrgaratüreg 4. torok 5. nyelvcsont 6. gége 7. légcső (trachea)

8. tüdőkapu 9. jobb felsőlebeny 10. hörgők 11. bal felsőlebeny 12. középső lebeny 13. jobb alsólebeny 14. bal alsólebeny

15. hörgőtag 16.a. tüdőhólyagocska szemből 16.b. tüdőhólyagocska belülről 17. tüdőhólyagocska hajszálerezete

mellett a légzötoma nemcsak a mellkas, a tüdő, a belső szervek és a rekeszizom mozgását szolgálja, hanem az ellazulást is. Az állva végzett légzőgyakorlatok gyakran nem vezetnek ellazuláshoz, sőt ellenkezőleg, görcsös állapotot eredményeznek. Leghasznosabbak a teljes nyugalomban végzett

lazító légzőgyakorlatok. Az ember hagyja, hogy a mellkas és a has előbb lelapuljon (kilégzés), majd lassú belégzés következik a mellkas és a has kidomboritásával. Ajánlatos kezdetben csak a hasi légzést gyakorolni, úgy, hogy az ember csak a rekeszizmával, mélyen a hasba lélegzik be. Csak ak-

Lélek

194 sen van a hangsúly. A kezekkel képzett ellenállás nagysága fokozható. A kilégzés passzív, a mellkas süllyedését követi. Kerüljünk minden préselést! A kilégzést követő szünet annál hosszabb legyen, minél mélyebb volt a belégzés. Ez a légzés szívműködésre való hatása miatt nagyon lényeges. A kezekkel képzett ellenállás nagysága nyomással fokozható. A légzőgyakorlatok célja, hogy a teljes, természetes légzés mechanizmusa rögzüljön tudatalattinkban. Lélek (pszyché): a lélekkel kapcsolatban nincs egységes álláspont. Az emberiség ősidők óta hisz a lélek létezésében, amely az emberi testtől független. Ez az elképzelés a legprimitívebb vallásokban is fellelhető. A lelket általában testetlen, halhatatlan egységnek képzelik, amely a halál után elhagyja a testet. L é p : hosszúkásán ovális, a vér- és nyirokrendszerbe szűrőként bekapcsolt szerv, a vér tárolására szolgál. A bal bordaív alatt helyezkedik el, és csak pangás, duzzanat vagy daganat kifejlődése következtében nagyobbodik meg és válik kitapinthatóvá. Rendkívüli mértékben megnövekedhet. A ~ lebontja az elhasznált vörösvértesteket és nyirokszerveiben új fehérvértesteket termel. Sima izomzatának összehúzásával a lép szivacshoz hasonlóan összenyomódik és vért juttat a vérkeringésbe, ha hirtelen fellépő vérveszteség vagy testi megerőltetés miatt ez szükségessé válik. Az összehúzódást oldalunkban érzett szúrásként érzékelhetjük. A lép fontos szerepet játszik a fertőzésekkel szembeni természetes védekezési folyamatokban. Lépfene (anthrax): a lépfene bacilus által előidézett fertőző betegség. Beteg szarvasmarha, bőre, sörtéje terjeszti. A lépfene hentesek, állattartók, kefegyártók foglalkozási

kor térjünk át a mellkas egyidejű kidomborítására, ha a hasi légzés már jól megy! 10 mély légvétel reggel és este, fekvő helyzetben, teljes ellazulás mellett bőven elegendő. A légzőgyakorlatok túlzásba vitele egyáltalán nem hasznos! A rendszerességen és a gondos kivitelezésen van a hangsúly. Csak az végezzen hasi légzést állva, menet közben vagy emelkedőn fölfelé, aki már elég gyakorlott! A belégzés, a kilégzés és a légzésszünet aránya 1:2:3 legyen! Minél hoszszabb a légzésszünet, annál rövidebb és mélyebb lesz a belégzés. Járás és fölfelé menet közben rövidebb a légzésszünet, a belégzés az oxigénszükségletnek megfelelően hoszszabb. Csukott szájjal lélegezzünk be, a kilégzés akadály ellenében, félig összeszorított szájjal történjen! Asztma és tüdőtágulás esetén a légzőgyakorlatot zümmögéssel egybeköthetjük, úgy, hogy kilégzéskor lassan zümmögő hangot adunk. Az állva vagy a menet közbeni légzőgyakorlakat egyidejű kar-, illetve láblengetéssel is végezhetjük. Ilyenkor előfordulhat azonban, hogy a lazítás nem lesz teljes, görcsök alakulhatnak ki. A fokozott hasi légzés gyakorlása különösen piknikus alkatúaknái lényeges, akiknél a rekeszizom magasan áll; a hasi légzésben tér ki ugyanis legmagasabbra a rekesz. A hasi légzés gyakorlását nehezíthetjük úgy is, hogy könyvet vagy egy medicinlabdát teszünk a hasra, így ellenállással szemben történik a légzés. A rekeszizom lazítása és lejjebb tolódása mellett a hasi légzés az aorta passzív mozgását is előidézi, aminek következtében a máj és a hasi szervek vérellátása javul. A mellkasi légzés a magasra nőtt, aszthéniás alkatúaknái játszik fontos szerepet. Kezdetben a mellkasi légzést is csak fekve, teljes izomellazulás mellett végezzük. A segítő átfogja a mellkast azon a részén, ahol annak kiterjedése a legnagyobb, majd fölszólítja a beteget, hogy a képzett ellenállással szemben lélegezzen. A belégzé-

195 betegsége. Szepszist okozhat. Kezelése: 1. Karbunkulus, Lázkezelés. Belégzés következtében kialakult tüdőlépfene esetén kezelés: 1. Tüdőfene. Fertőzött hús vagy tej fogyasztása következtében fellépő béllépfene ritka és majdnem mindig halálos kimenetelű. Libabőr: libabőrösségnél a hajszálak égnek állnak. Hideg, mechanikus vagy elektromos ingerlés hatására következhet be. A faggyúmirigyek széle libabőrösségnél kiáll a bőrből; a bőr ilyenkor nem sima, hanem reszelős. Libapimpó (Botentilla anserina): a növényt és gyökerét (májustól júliusig) 2-4 g-os adagban, enyhe főzetként adjuk vérzéscsillapításra, nyálkahártyahurokban, asztmánál, szamárköhögésnél, epilepsziánál, fájdalmas menstruálás, bélgörcsök esetén. Lichen irlandicus, ír zuzmó, carrageen: 1. Zuzmók Lichen islandicus: 1. Izlandi zuzmók. Liek, Erwin, sebész, 1898-1935: a természetes gyógyítás és a szociális reform úttörője. Ling, Per Henrik, 1776-1846: költő és a svédtorna és általában a betegtorna alapítója. Liniment: sűrűn folyó, olajokból, zsírokból és szappanból álló bedörzsölőszer, a bőr ingerlésére és puhítására használják. Linum usatissimum, linusitleves: 1. Lenmag Lipoidok: 1. Zsírszerű anyagok

Locsolások

Liquor (folyadék): az agy-gerincvelőfolyadékot értik alatta. Liszt: finomra őrölt növényi (gabo«a)magvak. Az aprítást nem szabad túlzásba vinni, hogy az egyes keményítőszemcsék egyben maradjanak. A kiőrlés foka szerint különböztetik meg a liszteket: lisztsúly, az őrléshez használt gabona súlyának százalékában. Szitálással és fehérítéssel különösen fehér liszt előállítására törekednek. De a lisztet vitamin és kiegészítő anyagaitól megfosztják és vegyi anyagokkal kezelik, ezáltal élettani szempontból elértéktelenedik. Kizárólagosan finomliszttermékek fogyasztása hiánybetegségek (mesotrophia) kialakulásához vezet. A teljes őrlésű és töretes lisztek ezzel szemben értékesek és az egészséges táplálkozásban fontos szerepük van. Túlnyomórészt ezeket használjuk. Fogyasszunk teljes őrlésű lisztekből sütött kenyereket. Locsolások (öntözések): Kneipp vezette be a locsolásokat a hidegvíz-kezelések közé. A locsolás minden esetben az egyénre szabott formában alkalmazható vízkezelés. Időtartama, erőssége és kiterjedése a beteg idegrendszerétől függ. Csak a jól fölmelegített testet locsoljuk, borzongásnál vagy hideg lábaknál előmelegítést kell végeznünk! Sohase locsoljuk a beteget étkezés után! Meleg szobában, huzatmentes helyen végezzük a kezelést. A locsolás mindig a szív irányába történjen. A reakció bekövetkezése után (a locsolt terület enyhe kipirosodása) hagyjuk abba a kezelést, sose folytassuk ezután a locsolást! Törülközés nélkül öltözködjünk föl újra, mozgással melegedjünk föl. A locsolást hideg vízzel, nyugodtan, nem erős nyomással, az adott locsolásnak megfelelő vonalvezetéssel végezzük. A locsológumit függőlegesen tartva a vízsugár ne legyen

Lordó/.is

196
Lúg: a savakhoz hasonlóan súlyos marásokat okoz, melyeket tejjel, hígított tej- vagy citromsavas gyomoröblítéssel kezelhetünk. A nyelőcső sérülése esetén masszírozással kell megakadályozni a nyelőcső varas öszszenövését. A —ok alkalikus kémhatásúak, savakkal sókat alkotnak. Lumbágó: 1. Derékzsába Lupulinum (komlómirigy): a komlótoboz levélpikkelyeiből keserűanyagot és illóolajokat nyernek ki. Nyugtató hatású, a nemi izgalomra is. Por alakban 0,05-0,1 g egyszeri dózisként. Lupus (bőrfarkas): 1. Bőrtuberkulózis Lúdtalp (bokasüllyedés): 1. Lábdeformitás Lymphogranulomatosis (Hodgkin-betegség): a nyirokrendszer lázzal, vérszegénységgel, bőrviszketéssel, izzadással, hasmenéssel, lesoványodással, nyirokmirigy- és lépduzzanattal járó megbetegedése. Kezelése: sugárkezelés és citosztatikumok adagolása, kórházi keretek között. Ez a betegség természetes gyógymódokkal nem gyógyítható.

ujjnyinál hosszabb. A cső szája 10 cm-nél ne legyen távolabb a testtől, mindig lefelé tartsuk. Ügyeljünk arra, hogy locsolás közben a locsolt testrészen széles sugárban folyjon le a víz! Minél szélesebb a vízsugár, annál gyorsabban lép föl és annál erősebb a reakció. Ha nehezen következik be a reakció általi melegedés, végezzünk váltakozó locsolást! kar-, Részlocsolások: alsó térd-, comb-, hátlocsolás, és felső locsolás. arclo-

Ezekből épül föl a teljes locsolás. Ezenkívül van még fejlocsolás, csolás és füllocsolás is. Lordózis: 1. Tartáshibák Lógó has: a has süllyedése zsigeri süllyedésnél, a hasfal izmainak elernyedése és megnyúlása terhességnél, kövérségnél. Kialakulását megelőzhetjük a gyermekágy alatti tornával, a has bepólyázásával. A már kialakult lógó hasnál a torna és a masszírozás segít. Lógó mell: az emlő elernyedése általános kötőszöveti gyengeségben, túl kövér és túl nehéz mellek esetén. A sport, a masszírozás és melltartó viselése ajánlott. szemlocsolás,

a folyadékot az ondóhólyag. Csak telítetlen zsírsavakban gazdag zsírokat fogyasszunk. s az élet során egyre magasabb értéket ér el. Teák alkotórészei. amely kevés tartalék tápanyagot is tartalmaz a csíra számára. nagyon nehezen befolyásolható. hólyagok képződhetnek rajta. Magaslati napsugárzás: biológiailag hatékonyabb. Magaslati klíma: magashegységbeli klíma. A napi zsírfelvétel 50-60 g-ra csökkenthető. Nem minden esetben csökkenthető a magas koleszterinszint diétával. A hímivarsejtek a herék csírasejtjeiben képződnek. A magaslati napsütés fő jellemzői az ibolyántúli sugárzás és a külön elektromos töltés (lásd az Aránnál). A porcsinfű (Polygonum aviculare) és a borsos keserüfű (Polygonum hydropiper) gyakori alkotórésze a kovasavas teakeverékeknek. Mag: növényvilágban a csíra megtermékenyített tartós formája. Magas koleszterinszint: Kezelése: a zsíranyagcsere zavarainak rendezésével a koleszterinszint messzemenően rendezhető. Mivel a szénhidrátok zsírokká alakulhatnak át. mint az alacsonyabban fekvő területek napsugárzása. májbántalmak esetén javallt.M Macerálás: drogok hideg vizes kivonata. Az ondó a női petesejt megtermékenyítését szolgálja. majd leszűrjük. A napsugárzás intenzitása nő. a dülmirigy (prosztata) és a húgycső kis mirigyei választják ki. hasvízkór. köhögéscsillapító és nyákoldó hatású. Füzetként kedvezően hatnak a krónikus reumás folyamatokra. Macskatalp (Gnaphalium dioecum): virágja piros. a levegő oxigéntelítettsége. A drogokat hideg vízzel leöntjük. Embernél a hímivarsejteket tartalmazó ondófolyadékot értjük alatta. hőmérséklete és a hőmérséklet-ingadozás is mérséklődik. Jellemzői: a légnyomás süllyed. kerüljük a koleszterintartalmú ételeket. erősen barnul. a Gn. Megfelelő mozgással segítsük az anyagcserét. Az olaj. melynek tagjait kovasavtartalmuk miatt gyakran alkalmazzák gyógycélokra. A bőr hamar leég. A magaslati napsugárzás élénkíti az anyagcserét és befolyásolja az idegrendszert. Adagja 2-4 g öntetként. 1200-2000 m közötti. arenarium sárga virágú. A növényi magvakat élelmiszerként és gyógyszerként széles körben alkalmazzák. ügyeljünk a szénhidrátbevitelre is! Szigorúan kerüljük a cukrot és a lisztet. Biológiai hatása intenzív. csak lassan szabad magát hozzászoktatnia . Csökkentsük a stresszt is! A nem ritka örökletes magas koleszterinszint. A betegnek csak lassan szabad növelnie a napsugárzásnak kitett bőrfelületet. a víz gőznyomása. Ilyenkor gyógyszeres kezelésre van szükség. hólyagpanaszok. a porréteg és a felhőréteg abszorbeálja a napsugárzás egy részét. Madárkeserűfű: növénycsoport. néhány óráig áztatjuk. Pakolások és porok alapját képezik. mely már fiatalkorban föllép és a szülők egyikénél is kimutatható. vörös lesz. ahol a pára.és liszttermelés alapanyagai.

Kiválasz- az erősebb sugárhatáshoz.és vadmályva. egy garat-. 1. Malátakivonat: vákuumban besűrített. amelyet sikerrel alkalmazott betegek gyógyításában. A sörgyártás alapanyaga.t g. melyeket az orvosi zilizhez hasonlóan alkalmaznak. két orr. diasztázis útján elcukrosított maláta. melyet virágzása idején gyomorkeserű teaként fogyasztanak. illetve gyermekeknek enyhén hashajtó hatású tápszerként alkalmazzák. E folyamatot minden esetben magas láz és hidegrázás kíséri. rozs. sütőipari segédanyag. Ezeken kívül egyéb. mint láz. ahol a sugárzást kvarclámpákkal végzik. A veszélyes helyen élő emberek moszkitóhálókkal védik magukat a rovarcsípések ellen. búza). Közülük csak a két szájpadi mandula látható tükrözés nélkül. a láz rendszertelenül is felléphet. a tudomány nem ismeri el létezésüket. nehogy rosszabbodjon a helyzet. A kórokozók fajtájától függően e fejlődési stádium 3 vagy négy napig tarthat. nehogy kárát lássa a napozásnak. Malva silvestris): virágai és levelei nyálkadrogok. Bizonyos alkati jellemzők és betegségek esetén a legnagyobb óvatossággal kell eljárnunk. Utóbbi fő célja. pl. Magnetizmus (mesmerizmus): bizonyos emberekből sugárzó erő. ettől függően 3 és 4 napos maláriás lázat különböztetünk meg. Mandulagyulladás (tonsillitis): a nyaki nyirokcsomók mirigyeinek (két szájpadi. Franz Anton Mesmer (1734-1815) nevű orvosról nevezték el a jelenséget. Erősítőszerként. Maláta: magas auxon. melyet az anopheles szúnyog terjeszt csípésével.és a nyelvmandulák) duzzanata. és az általuk elért gyógyeredményeket pusztán a szuggesztió hatásának tulajdonítja. Majoránna (Origanum majorana): gyógyés konyhai fűszernövény. egyszeri adagja: 2 . bizonyos szúnyoglárvákkal táplálkozó halfajok betelepítésével megakadályozza a betegséget terjesztő rovarok szaporodását. Ha a beteget egyszerre több faj fertőzte meg.Magnetizmus 198 sa más-más stádiumban van. nehogy föllángoljon a kóros folyamat. és ezáltal betegségeket képesek meggyógyítani. de a megelőzés is igen fontos feladata. lázzal járó általános tünetek is jelentkeznek. Malefiz-olaj. csak érezni. Idült hurutok esetén 2-4 g —ból készült forrázat fogyasztása javallott. Kétségtelen.és vitamintartalmú csírázó gabonamagvak (árpa. Ugyanez áll a mesterséges sugárzásra is. A kórokozó egysejtű élőlény (plasmodium). amely az emberi vérben bizonyos fejlődési szakaszokon megy keresztül. hogy a mocsarak lecsapolásával. Althaea rosea. és ezáltal elpusztítja őket. Mályva Mályva (fekete. Mivel ezeket az erőket nem lehet mérni. ezenkívül plasmodiumokat pusztító szerekkel. A ~ elleni küzdelemnek nemcsak a betegek gyógyítása. váltóláz): fertőző betegség. amely érintés útján másokra is átvihető. Megtámadja a vörösvértesteket. hogy ilyen erőkkel megáldott emberek tudnak hatni a környéki (perifériás) és a vegetatív idegrendszerre. a Kneipp-féle: tóolaj Malva silvestris: 1. Malária (mocsárláz. azok belsejében szaporodásnak indul. a kínafa kérgéből készült gyógyszerekkel lehet meggátolni a vérbe jutott kórokozók szaporodását. A duzzanat helyi tünetei: nehéz nyelés és szúró nyaki fájdalom. vagy a kórokozók szaporodá- .

Ez az egyszerű. Bch. A helyi gyulladásos folyamat több fokozatát különböztetik meg: 1. simplex). édeskés szagú bevonat. A Plaut-Vincentféle ~ többnyire enyhe lefolyású. Bch. általában csak az egyik oldalon alakul ki. 3. súlyos vérképzőszervi (agranulocitózis leukémiák) is megnyilvánulhatnak fekélyes —ban. izzasztás. Magnesium phosphoricum D6.199 levertség. Gelsemium D3. Helyileg: torok bepólyálása (1/2 óránként ecetes ruhával vagy naponta háromszor agyaggal). Tünetei: a mandula és az azt körülvevő szövetek duzzanata.: Belladonna D3-4. . Lachesis D10. de meg kell győződni róla. a diftéria jele. hogy hátterében valamely súlyos betegség húzódik meg. a mandulák beporzása gyógyfölddel vagy Heisler-féle kávészénnel. ulcerosa). Echinacea 0. Kezelése: l. A mandulák beporzása gyógyföldde\ vagy kávészénnel. 2. Kezelése: száraz étrend. Kezdetben: szénapolyvás főzetbe mártott ing vagy fokozatosan emelkedő hőfokú szénapolyvajürdőz. A legártalmatlanabbnak tűnő ~ (t. c) A sárgásfehér. zsályával. a szív vagy az ízületek gyulladásos megbetegedését idézheti elő.: Calcium phosphoricum D6-12. pl. borsmentával. Gyakran krónikus gyulladás jele. Nyomásra genny távozik a mandulákból. Silicea D6-12. citromlével. Natrium muriaticum D6. az idegek. a szívet és a vérkeringést! Kezelése: lázkezelés. L. Natrium sulfuricum D6. A mandulák és a környező szövetek duzzanata.) kíséretében fordul elő. 1. tífusz stb. Leggyakrabban lánckokkuszok okozzák. böjt. Amennyiben nem kezelik ki teljesen. lacunaris vagy follicularis). sokkal inkább egy általános gyulladási folyamat tüneteként. Toroköblógetés kamillával. A gyermekkorban jelentkező garatmandula-megnagyobbodás az ún. A mandulákat csak abban az esetben szabad eltávolítani. Calcium phosphoricum D6-12.: Ferrum phosphoricum D6. A krónikus ~ kevés panaszt okoz. Magnesium phosphoricum D6. Calcium sulfuricum D6. A mandulák duzzanatán kívül izzadmányok is láthatók. hogy nem szifiliszes fertőzés okozza-e. Mandulatályog: a gennyes mandulagyulladás szövődményeként. ezek: a) kis sárgás tüszők a mandula felületén elhelyezkedő lakunákban (t. Idült mandulagyulladás. simplex) esetén is fennáll annak a lehetősége. A ~ nem tekinthető önálló betegségnek. Több fertőző betegség (ízületi reuma. a vesék. Calcium sulfuricum D3-6. ha feladatának már nem képes megfelelni. b) Az összefüggő tüszők letörölhető. Silicea D6-12. M a n d u l a m e g n a g y o b b o d á s : csak gyermekkorban tekinthető alkati tulajdonságnak. vörössége lepedék és izzadmány nélkül. bőr kefélésével. kezelés Symbioflor I-gyel. bőrszerű bevonatot képeznek (t. vagy a gyulladást más terápiával. felváltva Kalium chloratum D6-tal. pseudomembranacea). adenoid burjánzásokhoz vagy vegetációkhoz vezethet. Kenetvizsgálattal zárják ki a diftéria lehetőségét. Gócból kiinduló fertőzések. Mercurius solubilis D4-6.és gyümölcsnapok. Gujacum D3. később vegetárius alapétrend. más néven hurutos ~ (t. tapadó. Ezek a kórokozók az általános tüneteken kívül magas lázat és levertséget idéznek elő. a felsőtest leönté- Mandulatályog se. orröblítések. Orrhurul. Symbioflor I-gyel. Roeder-íé\e módszerrel nem lehet gyógyítani. fejfájás stb. Roeder-féle kezelés hetenként 1-2 alkalommal. Apis D3. ecetes vizes lemosások vagy részleges lemosások a lázas állapot idején. skarlát. Natrium phosphoricum D6. A mandulákon látható fekélyes elváltozásokat különleges kórokozók idézik elő (A. Minden mandulagyulladás után ellenőrizni kell a vizelet fehérjetartalmát. Kalium phosphoricum D6. amely csak a szövet sérülése árán távolítható el. Calcium fluoratum D l 2 . Hp.

: Bargum muriaticum D4. Calcium sulfuricum D6. kellemetlen szájszag. Kezelés: ágynyugalom. A gyúrással (pétrissage) a lágy részeket egészen a csontokig megdolgozzák. A péphez apránként 150-200 g hideg vizet keverünk. A marás fokától függően. az égéshez hasonló. Jó vese. puha. végül dörzsölő és lazán rázó mozdulatok zárják. keserűanyagokat. Calcium sulfuricum D3-6. Görögszénamagból. lúgok és fémsók általi roncsolása. hogy a vegetárius konyha számára tisztán növényolajokból állítson elő olyan margarint. sportnál és az elhízás esetén önálló kezelésként alkalmazzák. Ehhez lágy. Kezelése: 1. Amenynyiben szükséges. Silicea D6-12. az orvos a fekélyt feltárja. ha lúgos anyag marta ki. gyakran visszatérő betegség. Savmérgezés. M a r á s : a bőr és a nyálkahártyák savak. használnak. Silicea D6. A tályog behegedése vagy feltárása után gennyürülés. Normálértéke: 35—40 mg%. orrhang. nyelési és légzési nehézségek. ha a lágy részeket a kezek ellentétes irányú mozdulataival nyújtjuk.: Magnesium phosphoricum D6. A dörzsölés (frikció) ököllel. Fájdalmak. A megnövekedett érték a húgyvérüség (veseelégtelenség) egyik jele. keményített növényi és állati zsiradékból készült mestersé- . M a r a d é k nitrogén: a fehérje nitrogéntartalmának eltávolítása után a vérszérumban maradó. zsurlóból és kamillából készült teával végzett gargalizálás. többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajokat. M a r g a r i n : vajhoz hasonló. A vese működési zavarai a ~ szintjének növekedését okozzák. Betegségek kezelésének részeként. A maródás helye körülhatárolt. Főzve vagy köhögés elleni teakeverékben a légutak. M a n d u l a t e j : 1. Marhagalandféreg: 1. lepedékes nyelv. a tüdő gyulladásos megbetegedéseinél köptetőként adjuk. amely mind tartalmi. Mivel vitaminokban szegény. majd tiszta lenvászonba csavarva kipréseljük. A vizet felitatva egy mozsárban péppé zúzzuk. melyeket vitaminokkal dúsítanak. A reform-élelmiszereket gyártó ipar arra törekszik. ritkább esetben az agyvízből mérik. Hepar sulfuris D3.és hólyagbántalmaknál is. testápolásnál. 1/2 kávéskanál mézzel édesíthetjük.és testnedvek szív felé való áramlását és megnyugtatja a bőridegeket. tenyéréllel vagy az ujjhegyekkel végzett körkörös mozgás. A kívánt hatásnak megfelelő erősségű simítások (effleurage) minden esetben a szív felé irányulnak. Hp. majd gyúrással folytatódik. ha azt sav okozta. mind élvezeti tulajdonságai tekintetében a vajjal egyenértékű. Egyszeri adagja 2-4 g öntetként vagy főzetként. Növényi levek. A ~ lágy simításokkal kezdődik. Többnyire a vérből. A hatás fokozható. Ez elősegíti a vér. a gyártás során mesterségesen pótolják vitamintartalmát. Galandféreg M a r r u b i u m vulgare: Pemetefű M a r t i l a p u (Tussilago farfara): levelei elsősorban nyákot. a fehérje-anyagcsere során termelődött nitrogén. csíraolajokat stb.Mandulatej 200 ges zsiradék. éteres olajokat és galluszsavat tartalmaznak. görögszéna-borogatás a tályogos oldalon. pl. Masszázs: a test szöveteire és a szervekre ható bizonyos fogások. Gyógyulását követően néha átterjed a másik mandulára is. Naponta többszöri teljes lemosással előidézett izzadás. Ez megszünteti a testnedvpangásokat és izomkeményedéseket. Bch. duzzadt. nyeléskor jelentkező fájdalmak. Lúg. Készítése: 30 g hámozott édesmandulát néhány órára hideg vízben áztatunk.

Mozgásszervi betegségek esetében a —t többnyire passzív gimnasztika követi. A csonthártyamasszázst a nagy csontoknál alkalmazzák. Álló helyzetben értékelik és 7 főtípusba sorolják a testtartást. Kamillavirág Mayr. amelyeket bélkárosodások okoznak. Akupunktúra) alkalmazzák. Mayr ezeket a testtartásformákat a normálistól eltérőnek tekinti. . valamint a salakanyagok elvezetésére. A béltisztítás a cél. hanyagtartás. amelyek különösen a gyomor. aki egy erre a kúrára kiképzett orvos felügyelete alatt kiküszöböli az étkezési hibákat. kacsatartás. A kúra eredményességét segíti a hasfalon keresztül. A testtartástípusok: normál tartás. illetve a tea.vagy idegpontmasszázsnál (1. Ennek célja a fokozott izommunka következtében felszaporodó salakanyagok elvezetése. A betegnek újra meg kell tanulnia az alapos rágást. amely néhány naptól 3 hét időtartamig terjedhet.201 Mayr. magvetőtartás és nagydobostartás. máj és bél állapotára térnek ki. mind zsigeri szerveket érintő betegségek kezelhetők. a punktiókat (pontmasszázs) pedig az idegek masszírozásakor. az ezt megelőző hőkezeléssel fokozható a masszázs hatékonysága. kézfejjel vagy tenyéréllel paskolásokkal a bőr és a lágy részek vérellátása fokozható.és haskörfogatot. Álló helyzetben mérik a nyak hosszúságát. róla nevezték el az általa kidolgozott diétát. támadóállás. Ezt követi a kórelőzmények felvétele. a nyálkahártyák. prosztatamasszázs. Franz Xaver M a t r i a c a r i a chamomillac: 1. A tenyérrel. vállmagasságot. Ehhez csatlakoznak a szokásos klinikai vizsgálatok. a körmök és a haj állapotát vizsgálják. vigyázzállás. Ennek célja az izmok erősítése és az ízületek ellazítása. —zsal mind a mozgásszerveket. melyet a masszőr végez. hogy milyen betegségek fordíthatók vissza a Mayr-kúra segítségével. A sportolókat verseny előtt és után is masszírozzák. F r a n z Xavér (1875-1965): osztrák orvos. a lapockák közti távolságot. Masszázs izomkeményedések megszüntetésére. Thure Brandt-féle maszszázs) az ujjakkal végezhető. a bőr. vékonybél és lágyék magasságát (az ún. ~ mindenekelőtt egy speciális diagnosztikai eljárást dolgozott ki. amely abból a feltételezésből indul ki. illetve eloszlatására alkalmas. Mayr-méretek). mely speciális technika elsajátítását igényli. A test nyílásai felől elérhető testrészek masszírozása (mandula-. A vibrációkat a székrekedés elleni hasmasszázs során. A ~ egyik különleges formája a vegetatív idegrendszeren keresztül a szervezetre ható kötőszövetmaszszázs. és csak az a beteg számolhat sikerrel. hogy a legtöbb betegséget bélpanaszok okozzák. A zsemlét szeletekre kell vágni és a falatokat a szájban nyállal alaposan össze kell keverni (kérődzéselv). Hozzá teáskanálnyi tejet szürcsölve folytatni kell a rágást. A kúrához száraz zsemle és tej csatlakozik. naponta végzett bélmasszázs. Majd ebből kiindulva azt állapítják meg. a nyelv. Este teát kell fogyasztani. fekvő helyzetben a has nagyságát. különösen az ingerpontok. a mell.és a zsemlekúrát betartja. szintén kanalanként. Kezelés: teaböjttel kezdődik. melynek során a testnedveket.

Mágia 202 bamérgezés). Kezelése: szőlőcukor intravénásán és inzulin intramuscularisan adagolva. Májgyulladás (hepatitis): leggyakrabban vírus okozza. festékanyaggal telített sejtek telepeit színük miatt —nak nevezik. a fehér ~ jó szellemeket és erőket idéz meg. A ~ mirigysejtjei két nagy hajszálérrendszer között találhatóak. elsősorban az arcbőrön jelentkezik. tüdő) genynyes megbetegedésének szövődménye. Ha tehát a májat mérgezésekkel vagy gyulladásos folyamatokkal túlterhelik. vérmérgezés következtében vagy valamely máj környéki szerv (epehólyag. feladatai közé tartozik az epe termelése. Tünetei: kezdetben gyomor. amely elzsírosodással és az elhalt szövetek kötőszövetes átépülésével járó betegség. s csak ezután jut el a táplálék egy hajszálérrendszeren keresztül a szervezetbe további feldolgozásra. Leggyakrabban veleszületett vagy lassanként kialakuló anyajegyek. Ezt a tápanyagok méregtelenítése. baktériumok által termelt mérgek (szepszis. különben. végül a máj zsugorodik. részben azonban hegesedés lép fel. A ~ naponta cca. Májfolt: általában a bőrfelületen barna folt formájában jelentkező. Ilyenkor sárgásbarna foltok formájában. a bőr és a belszervek vérzése. utóbbiakat chloasmának nevezik. amely idővel zsugorodik. amulettek. gom- . Máj: a szervezet legnagyobb mirigyszerve. L. láz.azonban néhány napon belül halálhoz vezet. Időskorban halmozottan fordul elő. tífusz) vagy (igen ritkán) a terhesség ideje alatt termelődő méreganyagok. Az A-típusú vírus a gyomorbél csatornán keresztül. enyhe sárgaság. Kezelése: többnyire műtéti beavatkozás indokolt. Szűrő és méregtelenítő szerv.5 kg. a B-vírus fertőzött ember vérszérumával nem megfelelően sterilizált műszerek. Májtályog: gyakorta trópusi amőbás bélfertőzés szövődményeként. esetenként elgennyesedett echinococcustómlők okozhatják. amely hányással folytatódik. Az elpusztult májszöveteket lehetőség szerint regenerálja a szervezet. mint sárgaság esetén. A vékonybél és a vastagbél első szakaszának ereiből álló kapuérrendszer a tápanyagokkal telített vért a —hoz szállítja. = varázslat): titkos erők megidézése a természetfeletti hatalom megszerzése céljából. rekeszizom. Nemi úton is terjed Mágia (gör. Okai: súlyos mérgezések (foszfor. melynek következményeként súlyos anyagcserezavarok keletkeznek. amely az epevezetéken az epehólyagba jut. titokzatos rítusok segítségével. ráolvasások. Enyhe lefolyású ~ esetén a tünetek idültté válhatnak és részleges gyógyulásra is van remény. és a kiváltó ok megszűnésével magától eltűnik. Felléphet a belső elválasztási folyamatok zavara esetén is. feldolgozása és raktározása követi. 3/4 1 epét termel az elhasználódott vörösvértestecskék festékanyagából.és bélrendszeri tünetek. A ~ nagyméretű szerv. amely a jobb bordaív és a rekeszizom által alkotott ívben helyezkedik el. Okkult gyógymódok. onnan pedig a patkóbélbe ürül.: terhesség idején. alsó vége egy magasságban van a jobb bordaíwel. A fekete ~ gonosz démonokat és szellemeket. tűk vagy fecskendők közvetítésével terjed. Májatrophia (=zsugorodás): a májsejtek elhalása. áldások. fokozatosan kötőszövetek termelődnek benne. delírium. mint pl. Súlya felnőtteknél: 1. a súlyos . majd hasmenés. Ezek között helyezkednek el az epeutakká vastagodó epekapillárisok. kloroform.

főleg reteksaláta. de fehérjedús koszt (80-100 g fehérje). ezerjófü. nyers koszt túróval körítve. malária) következtében elpusztulnak a májsejtek. A szívbajt kell kezelni. aloé. Naponta teljes lemosás és félfürdő. pontra célzott vízlövettel. virágzatát. Bch. Kezelése: 1. katángkóró és kökényvirág teája. szifilisz. zöldség-.: Nátrium sulfuricum D6. esetleg ecetes borogatás. Fermenthiány pótlása. Csak garantált. idültté válhat. állandó minőségű készítményei szabad alkalmazni! Májzsugor. 1. Salátakúrák. Idővel a kötőszövet zsugorodni kezd és visszahúzódik a bordák alá. sok mozgás és a májtól való elvezetés. Podophyllum D2. Májatrophia Májusi gyöngyvirág (Convallaria majális): szívre ható glikozidákat tartalmazó növény. 1. gyümölcslevek. ételmérgezés (szalmonellózis) szövődményeként is. forró. mézzel. a lábak és az altest szerveinek püffedése jelentkezhet. A nyelőcső visszereinek tágulata következtében vérhányás is felléphet. májvédő anyagok fogyasztása (pl. Sárgasággal vagy anélkül zajlik. puha gyümölcsök és saláták formájában. Kezelése: kevés. Gyulladásos betegségek és daganatképződés esetén is megdagadhat a máj. Ezáltal a máj megnagyobbodik és megkeményedik. aranyérképző dès. Kerülni kell a finomított cukor fogyasztását. szárát és leveleit használják. Májzsugor és Rák.203 (szérumhepatitis). Májsorvadás: 1. kórokozók mérgei. Okozhatja a bél. tuberkulózis. Legalon). illetve édes gyümölccsel kell helyettesíteni. Szövődménye az esetek cca.: alkohol. tüdőpangás: az elégtelen szívműködés esetén kialakuló általános pangás résztünetei. a hevített zsiradékok mellőzendők. A májműködés serkentése lágyékborogatással. Májzsugor. vérmérgezés. Májmegnagyobbodás: a máj a jobb bordaív alatt kitapinthatóvá válik. Okozhatják mérgek. mint pl. helyüket varasodon kötőszövet foglalja el. Legtöbbször a máj tájékán keletkező vérpangás okozza. pázsitfüvirággal töltött zsákocskák a májra és a máj működésének segítésére. Sulfur D4-6. Tünetei: emésztési zavarok. Hp. Nyers ételeket kell fogyasztani. Szigorúan sószegény étrend javallott. Kalium phosphoricum D6. a has vízzel való telítődése. vegetárius étrend. 1/3-ában: májzsugor. vidrafű.: Magnesium muriaticum D3. M á j k ú r a : a primer vérszegénység speciális kezelése nyers májjal vagy májkészítményekkel. Chelidonium D2. rövidgöngyöléssel. Csak élettanilag értékes növényolajok fogyaszthatók. szintetikus gyógyszerek. Ezt követően fezpuérpangások. cickafarkfű. A biológiai orvoslás gyakorta helyettesíti vele a gyűszűvirágot és a strophantust. étvágytalanság. a nyelőcső vénáinak tágulása. Májzsugor Kalium sulfuricum D6. Májpangás. Belsőleg: szén és máriatövismag a szervezet . borókabogyó. zsurlófü. Bryonia D3-6. rosszullét. de ilyenkor nem mindig tapintható ki. telítettségérzés. M á j r á k : majdnem minden esetben más szervek rákos megbetegedéséből származó áttét (metasztázis) a májban. Belsőleg: orbáncfű. Sárgaság. pl. később 60 gra bővíthető. Kezelése: a kiváltó októl függően. gyümölcskúrák. gyomor és az epeutak gyulladása is. Felléphet szívbelhártya-gyulladás. Váltó ülőfürdők. drogok. az élvezeti cikkek és mesterséges gyógyszerek abszolút mellőzése. A napi zsírfogyasztás kezdetben csekély (20-40 g). májkeményedés: krónikus mérgezések (alkohol. Kezelése: a máj messzemenő kímélése.

4. méregtelenítése céljából.: Impotencia. illetve petefészek-gyulladás. álmatlanság. nagy labdák. Alvást elősegítő. hirtelen felszökő. fájdalomcsillapító. Kálium sulfuricum D6 és Nátrium sulfuricum D6 óránként váltogatva. melyek súlya 2-3 kg között mozog. Kálium chloratum D6. Félfürdők. törzs borogatások. hideg lábak elleni gyógymódok. A —gyakorlatok megdolgoztatják az összes mozgatóizmot. görcsoldó és vérzéscsillapító szerek készülnek belőle. rövid. Kezelése: böjt. Bch. félfürdők.és ágyékgöngyölések. 3. Hatóanyaga Legalon néven kerül forgalomba. valamint a hormontermelés elégtelensége. Gyakorlat: Zárt állásban a labdát mellmagasságban eldobjuk. 1. Alkalmazására csak orvosi javaslatra és felügyelet mellett kerülhet sor. és ezáltal a termékenységre is. Többnyire kört alkotnak. zsurlós ülőfürdők. és a résztvevők egyike dobja. Hp. Vannak puha.5 g. Gyakorlat: Lökjük el a labdát előbb jobb. a gyógytornában gyakran használt eszköz. A tripper egyik gyakori szövődménye lehet. 3-4 hétig tartó. A természetes táplálkozás a székletürítés rendezése.Mák 204 a nőknél: a veleszületett rendellenességek ritkaságszámba mennek. Plumbum D6. többhetes szünet után újból visszatérő láz. . Thure Brandt-féle masszázs.és ondóvezeték-gyulladás és ezáltal okozott hegek. Schlenz-féle fürdők. Legtöbbször tripper okozta here-.a terheléses tornához tartozik. májvédőanyag-tartalma miatt sárgaság és cukorbetegség kezeléséhez alkalmazzák. Meddó'ség: többnyire a női nemi szervek gyulladásos betegsége okozza: méh-. Férfiaknál és nőknél egyaránt felléphetnek olyan lelki zavarok. mint a tífusz esetében. 2. vö. kivonatát élelmiszerek adalékanyagaként. Tünetei: fejfájás.és ágyékgöngyölések. Calcium fluoratum D12. lázkezelés. amelyek kihatással vannak a nemi aktusra. majd bal kézzel. váltó ülőfürdők. A férfi nemi szervek betegségei is okozhatnak —et. Kneippkúrákkal kezelhető. illetve altesti vérpangás súlyosbítja. amely kitűnő májvédő anyag. A . Silicea D l 2 . Medicinlabda: amint nevéből kitűnik. Gyakorlat: Terpeszállásban lendítsük a labdát fentről lefelé. hányás. mellékhere.: Aurum D4-6. Ha a gyulladást vérkeringési zavarok. amennyiben előírásszerűen végzik. a másik pedig elkapja. Máltai láz: kecsketej által terjesztett. Máriatövis (Carduus marianus): érett magvait teaként. Carduus marianus 0. majd lentről dobjuk el. M á k (Papaver somniferum): levéből nyerik az ópiumot. erős izzadással járó. Kezelése: pszichoterápia. Egyszeri adagja 2. ezért sok betegnél kezdetben nem alkalmazható. székrekedés esetén Nátrium muriaticum D6. combleöntések. Quassia 0-D3. rövid. Tünetei a tífuszéira emlékeztetnek.: Kálium phosphoricum D6. hátleöntések. a Földközi-tenger medencéjében honos fertőző betegség. majd balra. petevezeték-. Gyakorlat: A labdát lendítsük mindkét kézzel jobbra. az általános idegesség kezelése. Csak orvosi rendelvényre.

Melasz: a répacukorgyártás barna. keresztény ~ formájában számos. A ~ keleti vallásokból származik. légzőgyakorlatok és belső koncentráció segítségével ellazulásí állapotot érjenek el vele. A nyugati szemlélethez és igényekhez igazodó formái: autogén tréning.főként hideg kivonatban . minél kevésbé szokta meg a hidegrázásokat és az éghajlat hatásait. A meditáló napi gyakorlása során olyan ellazultsági fok elérésére törekszik. Yoga. vitaminokban és auxonokban szegény mellékterméke. ideggyulladás. önfegyelem és bizonyos szabályok betartása segítségével az életöröm elérése. Meditáció: az egyéni önmegvalósítás életprogramja. sűrűn folyós.és vesegyulladás. majd magasból dobjuk el. 8. 6. bensőségességhez és belső békéhez vezet. karantén. isiász. gyomorhurut stb. a játékban a gyakorlatok során szerzett készség ellenőrzésére. a labdát farmagasságban kézben tartva a fej felett átdobjuk. Kalium phosphoricum D6 az erősítő Calcium phosphoricum D12 mellett. fertőtlenítéssé. A természetes B-vitamin-tartalma problematikus. Natrium phosphoricum D6 és Silicea D12. A hólyag és a húgyutak gyulladásaiban alkalmazandó. arra használják. melyben elmélyülését többé semmi sem zavarja. és ezen túlmenően a legnagyobb fokú elmélyüléshez. Megelőzés (Prophylaxis): a betegségek kialakulásának és elterjedésének megakadályozása egészséges életmóddal. transzcendens ~.: Ferrum phosphoricum D6. Gyakorlat: Terpeszállásban előrehajolva dobjuk át a lábak között a labdát. transzcendens. Kalium sulfuricum D6. A megfázás formái: nátha. A karokat nyújtsuk hátra. lazitási gyakorlatok. de nem idegen a keresztény és iszlám vallástól sem. A nádcukormelasz a nádcukor előállítása során keletkező hasonló melléktermék. Melegedő fürdők: kb. Az erős szellemi koncentrációhoz társuló mély ellazulás távol tartja a meditálótól a külvilág ingereit. amelynek célja a nevelés. A szervezet ellenálló képessége lehűléskor csökken. zen. ami a ~ tulajdonképpeni célja. Egyszeri adagja: 2 g. Natrium muriaticum D6-12. annál gyakrabban reagál betegesen a lehűlésre. Edzéssel kell megelőzni a megfázást. A belső koncentráció a tiszta gondolkodáshoz és szemlélődéshez (kontempláció). Megfázás (hűlés): az egész szervezet vagy egyes testrészek lehűlésekor jön létre. reuma. jóga. Gyakorlat: A labdát fej felett lendülettel dobjuk hátra. Bch. többnyire kolostorok falai között gyakorolják.vizeletfertőtlenítő anyagokat tartalmaznak. A kezelés a tünetektől függ. A ~ semmi esetre sem pótolhatja a természetes répaszirupot vagy a virágmézet. baktériumok telepedhetnek meg és indulhatnak szaporodásnak. A ~ ezenkívül versenyzésre és stafétadobásra használható. keringési zavarokkal áll összefüggésben. azonkívül cukorfinomításból származó vegyszermaradékokat is tartalmaz. Gyakorlat: Lendítsük a labdát zárt állásban lentről felfelé. hogy testi gyakorlatok. 25 °C-ról 39-41 °C hőmérsékletűre melegítjük fokozatosan a . Gyakorlat: Átdobás a hát felett. Nyugaton a —t legtöbbször vallási köntösétől megszabadítva. amely megvilágosodáshoz (enstázis) vagy eksztázishoz vezet. részleteikben egymástól eltérő iskolákban. mindenekelőtt a buddhizmusból.205 5. hólyag. amelyet répaszelettel keverve állati takarmányként hasznosítanak. Melegedő fürdők Medveszőlő (Arctostaphylos uva ursi): levelei . edzéssel. Minél gyengébb az ember. A bal láb kicsit előbbre áll. 7.

a bőr elválasztó folyamatainak serkentése és az idegek megnyugtatása. Mellékhere-gyulladás (epididymitis): akut. egyébként vegetárius. A legtöbb esetben adalékokkal együtt alkalmazzák és hideg kezelésekkel fejezik be. forró ülőfürdők és a kiváltó ok kezelése. az izmok ellazítása. Aurum D4. a betegség jellegétől és kívánt hatásától függően változik. nyers étrend.és felsőtestleöntések. Makacs esetekben böjt. a csontokban elmeszesedést. A verejtékezés kezdetekor abbahagyjuk a fürdést. Hp. Spongia D3-6.és ékcsontüreg.és gőzpakolás. Orrgyakorlatok. száraz pakolást alkalmazunk ezután. Rhododendron D 3 . Mellékpajzsmirigyek: a pajzsmirigy mögött elhelyezkedő négy. A velőállomány termeli az adrenalin nevű hormont. lencseméretü belső elválasztása mirigy. Krónikus változatának hátterében gyakran tuberkulózis áll. dülmirigy és ondóvezeték gyulladásából vagy általános fertőzések (tífusz. Clematis D2. Silicea D l 2 . Túltermelődésük esetén a csontokban szövetburjánzások (ostitis fíbrosa) léphetnek fel. általában hideg vizes lemosással fejezzük be. Az esetek többségében az ezeket kiváltó náthát kell kezelni: szénapolyvás és kamillás fejgőzölések.: Cinnabaris D3. A melegedő fürdők a keringés élénkítését. agyagos vizes ing. Pulsatilla D4. az izmok ideges ingerlé- Mellékvesék: a vesék felső szélén elhelyezkedő életfontosságú belső elválasztása mirigyek. a pangások megszüntetését szolgálják. a száraz meleg helyi alkalmazására. különösen a részfürdők. Kálium bichromicum D6. Meleg párna: elektromos árammal melegített párna. Ezek orrhurut és az orrnyálkahártya gyulladása esetén szintén megbetegszenek. Melléküregek: az arckoponya nyálkahártyával bélelt üregei. Időtartama cca. Az általuk termelt hormon a mészanyagcserében játszik szerepet. 10-12 g. Symbioflor I. homlok. amely kétféle úton terjedhet át a mellékherékre: tripper által okozott húgycső. valamint a rostacsontüreg. súlyuk kb. duzzanat. Fekélyt és fisztulákat okozhat. végül hideg orrmosások. Hiányuk a vérben mészhiányt. görögszéna. amely a vegetatív idegrendszerre hat . Az akut ~ kezelése: nyugalom. Tünetei: erős fájdalom. spanyolkabát. comb. mumpsz stb. Hp.) révén a vérpályákon keresztül. Kisméretűek.: Arnica D3. Célja a bőr ereinek kitágítása. majd fokozatosan hűlő. fürdőt. Velőből és kéregállományból állnak. melyeket az orrüreggel csatornák kötnek össze: két arc-. Ha erősebb verejtékezés a célunk. 15-20 perc. Tuberkulózis esetén általános tuberkulóziskezelés. A meleg kezelést hideggel. Spigelia D4-6. Hideg arcmosás. másodlagos gyulladás. magas láztól kísért gennyesedés léphet fel.Meleg fürdők 206 kenységét és izomgörcsöket (tetania) okoz. Hamamelis D2. Hydrastis D2-3. Az üregekben az orrüreggel összekötő csatorna elzáródása következtében fájdalmas. forró. Elvezetésként: rövid göngyölés. Hepar sulfuris D3-6. magas láz. Meleg fürdők: az alkalmazott hőfok 33-37 °C.

Száraz ~: gondoskodni kell róla. Vizes ~: kevés ecetes vizes lemosás. Mellhártyakaverna: a mellkasban. Altalános pangás. Silicea D l 2 . bordareszekció.3 . Abrotanum D l . Mercurius solubilis D4. reuma) alkalmazzák. vizes gyulladásos izzadmányt exudatumnak. Nátrium muriaticum vizes ~ esetén. nem túl legyengült állapotban lábfejgőzölés. Gyógyuláskor gyakori a mellhártyalebenyek összenövése és a kötőszöveti hegesedés. A kéreg a corticosteron és cortison stb. a nyirokutakon. A kéreghormonokat újabban számos betegség kezelésére (pl. Tartarus emeticus D6. ha a ~ egyéb gyulladásos kórelőzmény nélkül támadta meg a beteg szervezetét. gennyesedés esetén Silicea D l 2 . Mellkasi nyomás: 1. Bch.diagnosztizálásakor alapos vizsgálattal ki kell zárni a tuberkulózis megbetegedést. Az ún. gyakoribb azonban a tüdő és a mellhártya tbc-s megbetegedésénél. Arsenicum D5. Kezelése: böjt. majd a gyógyulást követő időszakban hosszú időn át folytatott légzőgyakorlatok az összenövések elkerülése érdekében. A kendőket a megfelelő magasságban az ágyra tesszük.: Nátrium muriaticum D6. Cantharis D4-6. mely általában fájdalommentes. Mellkasi folyadékgyülem: a mellkasfal és a tüdő között fölgyülemlő vérfolyadék (szérum). a tüdőn vagy a hasüregen keresztül jutnak el az érintett területre.a mellkasban létrejövő izzadmányok. Mellhártya: a tüdőlebenyek felületét bevonó hártya. Kálium chloratum D6-tal váltakozva száraz ~ esetén. különösen akkor. A . Kálium carbonicum D4.207 és a cukoranyagcserét szabályozza. nevű hormonokat termeli. melynek kórokozói a véren. hogy a beteg lábai állandóan melegen legyenek. Száraz . és hátradől. Angina pectoris Mellkaspólyázás: a hónaljtól az alsó bordaívig érő pólya. Arsenum jodatum D4. a véredényeket összehúzza. Mellhártyagyulladás (pleuritis): a mellhártya gyulladásos megbetegedése. Nátrium phosphoricum D6.: Ferrum phosphoricum D6. Sajátvér-kezelés. Hepar sulfuris D6. Ezután a kendőket lehetőleg köze- Mellkaspólyázás . melyek hiánya az ún. Délelőtt rövid göngyölés.: Bryonia D l . vizes ~ esetén száraz étrend. a vizenyő lecsapolása pleurapunkcióval. Addison-kórt idézi eló'. Görögszéna-pakolások. a szív tevékenységét és a vérnyomást fokozza. Tünetei: száraz ~: szúró fájdalom lélegzetvételkor. Idejében elkezdett. a gennyes izzadmányt pedig empyemának nevezik. szívtájéki szorítás. tüdőkollapszus vagy izzadmány következtében keletkezett üreg. száraz köhögés és láz. illetve gennyesedés által kísért . naponta több alkalommal ecetes vizes lemosásokkal végzett izzasztás. Bch.rostanyagok lerakódásával járó . Vizes ~: légszomj. Hp. Nátrium sulfuricum D6. délután alsólábszárgöngyölés. Apis D3.változatát különböztetjük meg.és vizes . gyümölcskűra. a mellhártya zsigeri lemeze és a mellhártya között. vízkór részjelensége is lehet. mellkasi túrópakolás. Az ágyban ülő beteg fölhúzza az ingét a nyakába. ágyékgöngyölés. hegesedést megelőzendő Kalcium fluoratum D l 2 . Gennyesedés esetén ecetes vizes le- Mellkaspólyázás mosások. A láz ideje alatt lázkezelés.

a változás korában következik be. a nyálkahártya készen áll a megtermékenyített pete befogadására . Hp. A menstruáció kezdetére (Menarche) a 11. Az emlő lassan növekvő csomóiból indul ki. havivérzés): a nemileg érett nők méhéből rendszeres időközönként havonta jelentkező vérzés. leggyakrabban 28 nap. és pes belégzésben simán. Járványos agyhártyagyulladás Menopauza: a menstruáció abbamaradásának időpontja. ebből képződik a sárgatest. Az időközök 21-31 nap között egyénenként változóak lehetnek. A sárgatesthormon hatására a méhnyálkahártya növekedésnek indul.3 .Mellrák 208 ba jöhetnek. A labirintus megbetegedése. tüszörepedés. és így a vérereket sem zárja kellőképpen. hányás. Chininum sulfuricum D3. amely nem húzódik össze megfelelő mértékben. Gyógyítása műtét. Az anyaméh feladata a megtermékenyített pete befogadása. és 16. nyálkahártya megvastagodása. Hajlam vagy idősebb nők esetében működési gyengeség húzódhat meg hátterében. 3. Mellrák (mamma carcinoma): a mell rosszindulatú daganata.: Acidum benzoicum D 2 . Gyakran a méhizomzat gyengeségén alapul. fülzúgás és féloldali nagyothallás vagy süketség rohamszerű fellépése. ezáltal fokozott vérzést idézve elő. Menarche: az első menstruáció jelentkezésének időpontja. Meniere-kór: szédülés. Arnica D3. A petét a petevezeték csillangói felfogják és a petevezetéken át az anyaméhbe szállítják. Menstruáció (havibaj. életév között kerül sor.vagy daganatgátló gyógyszeres kezelés. Miómák is akadályozhatják az anyaméh összehúzódását. Agyhártyagyulladás Meningiti* epidemica: 1. amely néhány perctől órákig tarthat. Melilotus D3. amelyeket a természet a megtermékenyítetlen pete elhalása miatt hullat". Meningítis: 1. ránc nélkül egymásra hajtjuk a test köré. Kiváltó okként a belső kiválasztás zavarai is szó- Menstruáció: I. Az erős és gyakori vérzés vérszegénységhez vezet. üres tüsző vérzik. A felrepedt. mint férfiaknál. Erőssége szintén egyénenként változó. Menstruációs zavarok és a tünetek hátterében meghúzódó mindenkori alapbetegség. Pontosan két menstruáció között kerül sor egy. emellett az elhúzódó és a túl gyakori vérzést is —nak nevezik. Kezelése: 1. Legtöbbször azonban az altest vagy a medence valamely szervének gyulladása által előidézett pangás okozza. A —k „véres könnyek. Átlagosan 4-6 napig tart. nőknél sokkal gyakoribb. Glonoinum Dì-i. Lényeges szerepe van a tömeges emlő-szűrővizsgálatoknak. esetleg hormon. Speciális emlő-röntgenvizsgálattal (mammographia) lehetséges a rosszindulatú daganatot idejében felismerni. Benne kell kifejlődnie a magzatnak. a petefészekben lévő érett tüsző felrepedése következtében a peteleválásra (ovuláció). 2. Menorrhagia: erős vérzéssel fellépő menstruáció. amely valószínűleg érelmeszesedéssel függ össze.

: Belladonna D3-4. Acidum sulfűricum D l . Antimonum crudum D4. és itt lerakódnak. helyváltoztatás. Ha nem jön létre megtermékenyülés. Bryonia D3.209 felkészül a pete befogadására.3 . Erős vérzés (1. Pulsatilla D2-4. a sárgatest a terhesség alatt és a szoptatási időszak végéig fennmarad és megakadályozza az újabb peteérés bekövetkezését. A sárgatest elhalásával a méh nyálkahártyája lelökődik. Kezelése: sok mozgás a szabadban. a petefészek helyzetének megváltozása. valamint a petefészek fejletlensége is előidézheti. Kötőszövetmasszázs. 2. Félelem. migrén. piócakezelés. Secale cornutum D l . Ipecacuanha D3-4. Lilium tigrinum D 2 . fejnyomás. Sepia D6-10. Kimaradás (amenorrhoea): terhességen és a menopauzán kívül lelki hatások. krónikus székrekedés. idült fertőzés. tehát a lelkiállapot is befolyásolja a hormonális folyamatokat. Hideg ülőfürdő.3 . Hp. Sabina D6. Hamamelis 0. hogy ebben a periódusban elmaradt a pete megtermékenyülése. Pulsatilla D4-6. havi ciklusnak (ciklus=kör) is szokták nevezni. 3. ülőfürdők. A fertőzést követő 6-14 nap múlva görcsök lépnek fel. a begyógyult seb mélyén mérgek keletkeznek. amelyek az idegpályákon keresztül a gerincvelőbe kerülnek. lábfürdők. váltó ülőfürdők. Csökkent mennyiségű és fájdalmas vérzés.3 . Caulophyllum D2-4. Ha a tetanusz tünetei mutatkoznak. Kezelése: piszkos sebeket fel kell vágni és kitisztítani. neuralgiák. senecio-cseppek. Borsmenta Menyanthes trifoliata: 1. saját vérrel való kezelés. Különböző izmokban rohamszerű merevgörcsök alakulnak ki. A ciklus során érvényesülő hormonális hatások befolyásolják a szellemi és lelkiállapotot is. vérszegénység. az érésben lévő tüsző tüszőhormont választ ki. A tüszőhormon új nyálkahártya felépítését készíti elő. pásztortáska. Vérzéscsillapítás: ecetes vizes borogatások. klímaváltozás zavarokat és változásokat idézhet elő a ciklus időbeli lefolyásában. Hp. az altestben fellépő gyulladá- Merevgörcs sok és pangások ülő életmód következtében. amelyek gyakran először az alsó állkapocsnál kezdődnek és később átterjednek a nyak. a verej- .3 . vagy pedig a szoptatási idő befejeződött. Sabina D3-6. ecetes vizes lemosásokat kell alkalmazni félóránként. gond. fejfájás. Mentha piperita: 1. De ugyanez fordítva is igaz. reggeli félfürdő közvetlenül az ágyból kelve. Meleg hasborogatások.és környezetváltozások. aggófű.3 . depresszió. Menorrhagia). nedves zoknik. Hp. Belladonna D4. Aristolochia D l . Háborús sebesülések. a sárgatest elhal. Vidrafű Merevgörcs (tetanus): ha földdel tetanuszspórák vagy -bacilusok sebbe jutnak. Apis D3. Platinum D4-6. de legyengülést okozó betegségek (vérszegénység).: Aconitum D4. Ha bekövetkezik a megtermékenyülés.: Belladonna D3-6. Helonias D2. hely. ijedség. fejletlenség. lábfürdők. Mivel e jelenségek lefolyása egy körben ábrázolható. általános testi legyengülés. Belsőleg: zsurlótea. A keresztcsont és a has irányába kisugárzó fájdalom. a fej hideg borogatása. Millefolium D2. Kezelése: nyugalom. A . tetanusz elleni széruminjekciót kell adni a betegnek. Calcium carbonicum Hahnemanni D3-6. Menstruációs zavarok: 1. székletrendezés. Egészséges táplálkozás. Cimicifuga D2-4. Erigeron canadensis D2. kerti földdel vagy lovaglóutak földjével érintkezésbe került sebek különösen hajlamosak tetanuszfertőzésre (lótrágya). Chamomilla D 2 .és törzsizomzatra. Dulcamara D2.kóros megváltozása esetén orvoshoz kell fordulni. és jelzi. forró szénapolyvás inget. Platinum D4-6. ágyékgöngyölés. A bélrenyheség megszüntetése.

Mesmer. egészséges. Elsősegély esetén a szájon keresztüli lélegeztetés is alkalmazható. Ennek során a műveletet végző személy vagy közvetlenül szájon keresztül. amelyet róla mesmerizmusnak neveztek el. nyelvét lekötjük. vagy gézdarab közbeiktatásával biztosítja a beteg légzését. Háton fekvés: a fejhez térdelve megfogjuk az alkarokat. és libapimpóteát itatunk a beteggel. Csak kiegészítő anyagokban gazdag. Az egészséges alapétrend védelmet nyújt. és kezeivel a mellkasra oldalsó irányból teljes testsúlyával nyomást gyakorol. A beteg hátát alápolcoljuk. karjait széles mozdulattal feje mellé emeljük 2. Franz Anton 210 A mesterséges légzés alkalmazása tékezés fokozódásáig. Franz Anton (1734-1815): orvos Bécsben és Párizsban. vastüdővel vagy biomotor segítségével is fenntartható. A nyelvet kihúzzuk és lehetőség szerint lekötjük. Ha az eszméletlen beteg hason fekszik. ha kitartóan és egyenletesen végzik. Karjait a feje mellé emeljük. A legtöbb civilizációs és öregkori betegség a . a gyógyászatba bevezette az állati magnetizmust. A be. természetes friss ételekkel való kiegészítése vezet a gyógyuláshoz. Mestrophia (féltáplálkozás): az egészségi szempontból nem teljes értékű táplálékkal is fenntarthatóak az életfolyamatok. A karokat a mellkasra nyomjuk 3. később Fraunfeldben és Meersburgban. A mellkast összenyomjuk 4. ami percenként 16 lélegzetvételnek felel meg. fejét oldalt fordítjuk. Mesterséges légzés: elsőként szabaddá kell tenni a légutakat. A karokat a kiinduló állásba visszük légzés az ún. hogy légútjai felszabaduljanak. hogy a mellkas saját rugalmassága által kitáguljon. majd elengedi. A kézi . ám az életfontosságú anyagok krónikus hiánya következtében különféle egészségi és szövetkárosodások lépnek fel. . A műveletet végző személy a beteg csípőjén lovaglóülésben elhelyezkedik. mivel elfáradhat. A mesterséges lélegeztetést végző személyt időnként le kell váltani. Majd a mellen keresztezzük és a mellkasra nyomjuk.talaján fejlődik ki. Mesmer. és a művelet csak akkor vezet eredményre.helyett a 1.és kilégzést segítő mozgások két-két másodpercig tartsanak. és széles mozdulattal széttárjuk. hogy a nyelvgyök ne zárja el a légutakat. A sebre libapimpóval kitömött zsákot kötünk.

A mediális képességeket azonban ezekben az esetekben a látnokság és gondolatolvasás körébe kell sorolni. utánmelegedésről gondoskodjunk. szőlőcukrot és sókat vesz fel a szervezet (ezért tejet. A kavicsokat először benedvesítjük. tejet és szőlőcukrot juttatnak a beteg gyomrába. Felfúvódá- Méhdaganatok Mezei zsurló (Equisetum arvense): a növény terméketlen hajtásait mindig mezőkön. Mezítláb járás: az edzés egy fajtája. ha nincs módunk a harmatban való járásra. A láb meleg legyen. miómák. leveleit és virágját. Méhdaganatok: jóindulatú esetekben a méh miómái okozzák. Az edzés időtartama a reakciótól függ. májbetegség. Fontos az okok tisztázása. hashajtó. maszszirozza a talpakat. Gyomorszonda segítségével gyümölcsleveket. sohasem erdőben vagy nedves. Priefinitz és Kneipp különösen fontosnak tartják a mezítláb járás kedvező hatását az egészségre. amikor a beteg nem képes nyelni. Fürdők.és húgyhólyag-bántalmak kezelésére alkalmazzuk. magas vérnyomás. közvetlenül vezetik be a szondát. Mezei katáng (Cichorium intybus): gyökerét tavasszal és ősszel.211 Mesterséges táplálás: abban az esetben válik szükségessé. Nehezen gyógyuló sebek. A kezelésnek a kiváltó okhoz kell igazodnia. aki az okkultizmusban a túlvilág és e világ között kapcsolatot tud létesíteni. csalánkiütések. tisztásokon. mozgással melegedünk fel újra. a rosszindulatú daganatok idejében történő felismerése vagy kizárása érdekében. Kemény hóban ne járjunk mezítláb! Nedves köveken való gyaloglás: 3-5 percig. étvágygerjesztő. mocsaras helyen gyűjtik. lelki hatások is lehetnek kiváltó okai. puha hóban végezzük. Kakukkfű . Metasztázis: áttételes daganat. húslevest nem célszerű ilyen módon bejuttatni). epekiválasztást serkentő hatású. tojást. terhességi rendellenességek. Rák. Télen hótaposás: 1-3 percig. elsősorban a Kneipp-kúra pakolásai készülnek belőle. mint pl. sárgaság esetén. Kovasavtartalmú drog. polipok. vese.és nyirokkeringés útján. Ez egy álomhoz hasonló állapotban (transz) vagy okkult praktikák révén történik. A tbc kovasavkezelésére. Meteorizmus (haspuffadás): sok 1. vérkeringési betegségek. de jóindulatú daganatok. a méhnyálkahártya gyulladásos megbetegedései. Rák és más rosszindulatú daganatok esetén az elsődleges daganattól távolabbi daganatcsomók kialakulása a vér. Médium: olyan személy. érelmeszesedés. Menstruációs zavarok. Levezető a fejből és a felső testfélből. Mezei thymian: 1. Az okkult orvoslás alkalmanként betegség felismerésére vagy gyógyszerválasztásra alkalmaznak ~-ot. Speciális formái: harmatos füvön való gyaloglás: 3-5 percig sétálunk a harmatos fűben. pakolások. vetélések. de ilyenkor csak vizet. Ezek hatalmas mére- Metrorrhagia: a menstruációtól függetlenül fellépő méhvérzések. 2 -4 g-nyi mennyiségben forrázatát vagy gyenge főzetét fogyasztják gyomorhurut. sejtosztódás következtében. 1. majd törülközés nélkül zoknit húzunk. a lábizomzat tornáztatását jelenti a szabad levegőn. csak ha a hó lágyan tapad a lábhoz. A ~ beöntéssel is végezhető. Elzáródás esetén a gyomorfalon ejtett nyíláson keresztül. vízkiválasztás élénkítésére használják a főzetét. vagy a nyelőcső nincs átjárható állapotban.

zöldes. M é h m é z : magas cukortartalmú virágnektárból készül. sőt súlyos esetben az egész anyaméh előreeshet a szeméremrésbe. Mercurius solubilis D4. hátfájdalmak jelentkezhetnek ilyenkor. Lachesis DIO. általános erősítés is ajánlott. Hamamelis 0-D2-vel váltogatva. Hydrastis 0-D2. Belladonna D3-4. Mivel többnyire az egész méhet el kell távolítani. (Előreesés.: Aurum D4. A műtét többnyire csak célzott természetgyógyászati kezeléssel kerülhető el. prolapszus. Nem vérző mióma esetén általános kezelés: egésztest-lemosás. Echinacea 0.: Apis D3. pásztortáska. Méhgyulladás (endometritis): az egyszerű nyákos gyulladást hurutnak nevezzük. Ha a hüvelyfal izomzata is gyenge. féltestfürdők.) Torna. valamint az egyszerű. Pulsatilla D3-4. Conium D4. Ha azonban a kismedencei kizáródás vagy a nyomási panaszok miatt a műtét nem kerülhető el. váltakozó lábfürdők. fejfájás. érzéketlenné tévő eljárás (deszenzibilizálás) során. Belsőleg: zsurló. a hüvely fali része. . Általában kvádlik formájában juttatják a bőr alá. nagyobb duzzanat esetén alkalmazzunk szénavmg-pakolást. menstruációs zavarok és fehéres. gyengeség. meg kell próbálni az anyaméh megtartásával kihámozni a tumort. Cantharis D6. szédülés. izom. Sepia D3-6. de allergiás betegségeknél is alkalmazzák. Trillum pendulum D l . ugyanazok a kiesési tünetek lépnének fel. erős és túl hosszú ideig tartó havivérzések.Méhgyulladás 212 váltakozó ülőfürdők. ha ez nem lehetséges.: Calcium carbonicum Hahnemanni D4 Kálium carbonicum D4-gyel váltogatva. senecium és conium maculatum cseppek. pásztortáskatea kortyonként. könnyen felszívódó cukrok adják. aggófü.és ideggyulladásoknál. Fontos szerepet játszik szívbetegségeknél.) A medenceizomzat erősítése szükséges ilyenkor Thure Brandt-fé\e masszírozással. Gyakran társul hozzá a petefészek és a petevezeték egy. Acidum nitricum D3. ezt félóránként cseréljük.és ágyékpakolások a havivérzések közötti időszakban. antibiotikus anyagok. törzs. A változó korban a miómák zsugorodnak. melyet a méhek gyomrukban emésztőnedvek hozzáadásával tartósítanak.3 . Vérzéseknél tegyünk hideg ecetvizes borogatásokat. Vérzéscsillapításként tegyünk hideg vizes borogatást az alhasra. Súlyos esetben nem kerülhető el a műtét. ritkán húzódik rá az izomzatra. M é h helyzetváltozásai: a medencefenék gyengülésekor vagy a méhfüggesztő szalagok megnyúlásakor a méh is kimozdulhat eredeti helyéből. Alhasi és keresztcsonti fájdalmak. A műtéti megoldással. Méhcsípés után tegyünk hideg borogatást a bőrre iszap hozzáadásával. Túl gyakori. zsurlós ülőfürdők. az előreesést a hüvelybe helyezett támasztógyürű felrakásával akadályozhatjuk meg. A méhnyálkahártya-gyulladás többnyire csak a nyálkahártyát érinti. Belsőleg: zsurlótea. (Pesszáriumok. Hp. lesüllyedhet. bélrenyheség. különösen fiataloknál. mint a változó korban. ülőfürdők. ezért a változó korba jutott miómás beteg miatt nem kell többé aggódnunk. ne siessünk. nyomást gyakorolva a környező szövetekre és panaszokat okozva. A kezelés kiegészítője természetszerűleg a szőlőcukor. fagyöngy. Cukorbetegek nem fogyaszt- tekét is ölthetnek. nem specifikus. és a környező kismedencei kötőszövet is begyulladhat. M é h m é r e g : kis mennyiségben áthangoló szerként adják reumatizmusban. félfürdő és levezető ágyékpakolások. Hp. Kezelése: egészséges táplálkozás. esetleg gennyes-zöldes folyás jellemzik a betegséget. A méz gyógyító erejét a benne lévő nyomelemek. esetleg kétoldali gyulladása is (adnexitis). Hp. aggófü.

A szervezet először megpróbálja közömbösíteni a bekerült mérget a májban. Különösen idősebb korban szükséges a rendszeres nőgyógyászati ellenőrzés. A mérgek vagy a felszívódás helyén. a sérült vagy ép bőrön és a nyálkahártyákon keresztül juthatnak a szervezetbe. mivel ezek vegyvizsgálata fontos támpontot nyújthat a mérgezés okának megállapításához. mert sokszor a mérgezés kezdetén szükséges szakszerű beavatkozás mentheti meg a beteg életét. de a hányadékot. ~ esetén azonnal orvoshoz kell juttatni a beteget. meghatározott szövetekben és szervekben fejtik ki hatásukat. a hashajtók. kóros anyagcsere-folyamatok következtében termelődő anyagok okoznak. rendszertelen vérzést okozhat. homloküreg-gennyedés és szénanátha esetén). vagy ettől távolabb. a ScWe/iz-fürdőnek nagy a jelentősége a méregtelenítésben. melyek a szervezetben a táplálkozás. Különösen a bőrön keresztüli kivezetésnek. krónikus gyulladásoknál (fehér folyás) szokott előfordulni. folyadékokat. Korai felismerés esetén a műtét és a besugárzás jó prognózisú.és bélöblítés. Ennek Mérgezések számtalan módja van. a Ráknál és a Megelőzésnél. a pakolásnak. Mérgek a külvilágból szándékosan vagy akaratlanul. A mérgező hatás a mennyiségtől és az egyedi érzékenységtől függ. hanem a tudatalattiból származik. vizeletet és más váladékot is gondosan meg kell őrizni. a húgyutakon. . altató. esetleg halált okoznak. Mélypszichológia: magában foglalja az öszszes lelki folyamatot. Jarvis. amelyek a mérgezés okára utalhatnak. Gyümölcsecetkúránál mézet kever a gyümölcsecetbe. a bőrön és a bélen keresztül történő kiválasztás serkentése mind méregtelenítenek. s ezáltal betegséget. A kezelés elsődleges célja a még fel nem szívódott mérgek eltávolítása és további felszívódásuk megakadályozása. Méhrák: rendellenes vérzések. Kezelését 1. a vérben is vannak mérgek elleni antitestek. vagy a szervezetben. Ilyen esetben mielőbb orvosi vizsgálatokra van szükség. de különösen újra jelentkező vérzés a változó korban méhrákra gyanús jelek. valamint ágybavizelés és izomgörcsök esetén ajánlja a mézet. a gyógyföld. amelyeket vagy kívülről a szervezetbe jutó anyagok. Mérgezések: gyakran halált okozó betegségek. a borogatásoknak. hogy fogyasztásuk az emberre káros lehet. folyás és fájdalom.213 hatnak mézet cukor helyett. Vérzéshajlamot. Méreg: mérgek mindazok a kémiai anyagok. az emésztőcsatornán. Méregtelenítés: célja a szervezet méreganyagoktól való megszabadítása. glikozidákat vagy mérges hatású éteres olajokat tartalmaznak. Tanácsos eltávolítani.és köhögéscsillapító szerként. Ezenkívül fontos a kiváltó krónikus gyulladás kezelése. Néhány növényi méreg helyesen adagolva fontos gyógyszer. 1. A hánytatószerek. a hüvelyen. a veséken. a gyomor. Ételmaradékokat. 1. tablettákat. Az egészséges anyagcsere során is keletkeznek mérgező anyagok. amely nem a tudatból. a bélfürdők. A lépes méz igen hatásos légúti betegségekben (orrdugulás. a sejtműködés és a szervműködés súlyos zavarát idézik elő. a szén a méreg megkötésére. a Gyümölcsecetnél. Dr. olyan mennyiségben. Mérges növények alkaloidákat. amelyeket a szervezet eltávolít. nehogy újabb polipok keletkezzenek. a melegedő és a forró fürdőknek. Méhpolip: a méhnyálkahártya jóindulatú tumora. Pszichoanalízis.

hűsítő itallá válik. tisztító. Glonoinum D6. így a felszínen képződő piszkos hab eltűnik. a szívműködés és a véralvadás nélkülözhetetlen eleme. az izomingerlés.: Ferrum phosphoricum D6. A főzés után a mézes vizet tiszta pléh vagy másmilyen edénybe szűrjük. szoptatáskor és csecsemőkorban nagy a mészszükséglet. Hp. bedugjuk a hordó csap- . Néhány nap múlva erősen mustosodik. ha a bor abbahagyta a forrást. Agyi érgörcsön alapul. A lép duzzadt. a kiválasztási folyamatok és a vérkeringés fokozása. nyugalom. nem csökkenő magas láz. Migrén: rohamszerűen fellépő. különösen szénsav és foszfát sójával. Sanguinaria D3. Ezután a keveréket 1 1/2 óráig lassú tűzön főni hagyjuk. többnyire féloldali fejfájás. Baktériumok. Ezekben az időszakokban gyakran előfordul a mészhiány. általános rossz közérzettel. Gelsemium D3-6. amelyek szabad szemmel nem láthatóak és az élővilágban mindenütt megtalálhatóak. Colocynthis D3-6. az alkattól és az egyes esetek lefolyásától függően. A mérgek közömbösítése céljából kávészén. A következőképpen adja meg elkészítési módjait: tiszta rézüstben 60-65 1 lágy vízhez melegítés után 6 1 mézet keverünk. Mészanyagcsere: a mész sóival fontos szerepet játszik az ásványi anyagcserében. Ha már lehűlt.6 . a mellékvesehormonok és a hipofízis elülső lebenyének egyik hormonja irányítja. Fejtől való elvezetés. Mikózis: 1. Az agyba való szétszóródás súlyos agyhártyagyulladáshoz. aluszékonysággal. Aconitum D3. iható lesz. 14 nap erjedés után a friss mézbort egy másik hordóba tesszük. Kalium carbonicum D6. kígyómarás esetén a végtagok elszorítása stb. Meleg pincében 5-10 nap múltával erjedésnek indul. Digitalis D l . A terhesség alatt. A normális csontfelépítés. 20 °C-ra). amelyhez az agyhártya. tápláló és erősítő szert ajánlja. tej.és tüdőgyulladás Hánytatószerek. Natrium muriaticum D6. Kezelés: lázkezelés. M é z b o r t Kneipp mint oldó. Egy részük betegséget idézhet elő. 3-4 hét elteltével a bor tiszta. gyomor. A második hordóban az erjesztés időtartama 10-14 nap. Tüdőtuberkulózis) a vérpályára és a fertőzött területen csomócskák képződése (milium = kölesszem). Belladonna D6-12. Pulsatilla D4. csontlágyulás és tetánia a következménye. fényérzékenységgel jelentkező előstádium. így az élesztőtől mentes lesz. A mészanyagcserét az epitheltestek hormonjai. A D-vitamin jelenléte elősegíti a mészanyagcsere jó néhány feladatát. vegetáriánus táplálkozás. Miliaris tuberkulózis: a tuberkulózisbacilusok szétszóródása (vö. aminek rachitis. hagyjuk kihűlni. körülbelül a napsugár melegítette víz hőmérsékletére (kb. gyakran előzi meg fáradtsággal.és bélmosás. sok zöldet tartalmazó táplálkozásnál a mészszükségletet fedezi az étkezés. Palackokba öntve. a seb kiszívása. Gombás megbetegedések Mikroorganizmusok: többnyire egysejtű állati vagy növényi élőlények. Kezelése: az életvitel rendezése. jól bedugaszolva hideg homokban tároljuk. Beh. 1. A mésznek az allergiás folyamatokban is jelentős szerepe van. Egészséges. a tüdőbe irányuló szétszóródás tüdőgyulladáshoz hasonló tüneteket eredményez. Magnesium phosphoricum D6. különben könnyen megundorodunk tőle. gondosan megtisztított hordóba öntjük. fázékonysággal. amit azonban csak kis adagokban szabad fogyasztanunk. Ignatia D6. Nux vomica D6-12. Spigelia D4-6. gyógy/öld. hashajtó szerek.Mészanyagcsere 214 ját.: Iris D3.

rövidpó- Mozgás készült fürdő. a test és lélek megtisztítása. Mocsárivókúra: gyomor. vitamin. Mocsárfürdő: aprított és finoman megszűrt mocsár és víz vagy ásványvíz keverékéből . altesti és nő- lyázás. Bch. 1. Calcium fluoratum D l 2 . kókuszdió. Fokozatai a jógához hasonlóan. azonban beltartalmilag egyenértékű a mogyorófélékkel. mogyoró. az ízületi alkálimentes szappan használatával. az elülső és a hátulsó nyaki nyirokcsomók duzzanatával járó fertőzőbetegség. Indikációi: reumatikus betegségek. A mélyebb szöveteket is átjáró állandó és egyenletes meleg okozta vérbőség gyulladásellenes hatású. Legismertebb fajtái: dió. SiliceaD12. gyakran ágyékés cserélünk. Mocsárláz: 1. szigorú vegetárius diéta vagy nyers étrend kivitelezése során nélkülözhetetlen. természetes ~ hatékonyságát. Silicea D l 2 . amely általában a billentyű reumás gyulladásának következménye. Mirigyláz (Pfeiffer-féle): elsősorban gyermekeken előforduló. Az izomzat erősítése. Natrium muriaticum D6. Rövid. mandula. mert az eljárás erős hatással van a vérkeringésre. eksztázis és végül az Istennel való misztikus egyesülés. gazdag zsír-. A teljes ~ mocsárpakolással vagy mocsárborogatással pótolható. A mocsár a női nemi hormonokhoz hasonló növényi hormonokat tartalmaz. Arcgőzöléssel. A mocsár rossz hővezető tulajdonságával magyarázható. Bch. Mozgás: alapvető általános faktor. lemosások. lazítás. Misztika: a keleti jóga európai megfelelője. ezért a —kúrák sikerrel alkalmazhatók különféle nőgyógyászati betegségek kezelésében. Malária Mogyorófélék: kemény héjú. Mogyoróvaj vagy mogyorókrém: mogyoróból. megvilágosodás. zsurlófőzettel vagy alkohollal való ledörzsöléssel kezelik. Mitesszer (komedo): besűrűsödött faggyú. Mitralis (kéthegyű) szívbillentyűhiba (más néven mitrális vitium): a bal pitvar és kamra közötti kéthegyű szívbillentyűn keletkezett heg. A földimogyoró a hüvelyesekhez tartozik. ízületi és izomgyulladások.215 vagy tífusz esetén szokásos kezelési módszerek járulnak. Tüdőtuberkulózist is. A mocsár vízzel átitatott földből és a vízszint alatt elpusztult növények bomlásnak indult részeiből áll. különösen fontos szerepe van az egészség megőrzésében.és szájnyálkahártyagyulladás kezelésére használják. agyagmaszkkal. A ~ ideje alatt orvosi felügyelet indokolt.: Natrium phosphoricum D6. Kalium phosphoricum D6. agyagpólyázás a melyet nyakra. hideg nyakpólyázások. A beló'le készült tinktúrát fog. gyakran földimogyoróból készült kenhető.és bélgyulladások kezelésére alkalmas. igen értékes növényi élelmiszer. Célja a léleknek Istennel való közvetlen egyesülése. Mirha: trópusi fafajták gyantája. hogy a —ben jobban elviselhetők a magas és az alacsony hőmérsékletek. Kezelése: az egyes nagy —t kinyomják.és ataontartalmú magvak. Kezelése: teás vagy ivóleves koplalás. mint egy hagyományos vízfürdőben. paradió. magas lázzal. gyógyászati panaszok. amely a bőr faggyúmirigyének kivezetőnyílását eltömi és a felületén megtapadt portól fekete színű.: Ferrum phosphoricum D6. A kereskedelemben kapható mocsársók és -kivonatok nem helyettesíthetik a valódi.

Leggyakrabban gyermekkorban alakul ki. mivel a mozgás az. Böjt. Hp. gyengeség. Ferrum phosphoricum D6. Részfürdőkbe vízmenynyiségtől függően értelemszerűen kevesebbet kell tenni belőle. illetve -gép .vagy gyümölcslénapok. az egészséges állapot fenntartásában és a gyógyulásban. Vö. A mozgás alapvető tényező a szív és a keringés egészségesen tartásában. Kálium chloratum D6. a tornakezelésekhez tartoznak. mert az csökkenti a fürdő hatását. Általános izom. Mozgáskezelés. A —t elsősorban gyermekeknél a tüdőgyulladás vagy grippe okozta tüdőpangás. kórokozója vírus. Kezelése: ágynyugalom. gyümölcs. Egy hét múlva a láz kritikus csökkenése. a fültőmirigy fájdalmas duzzanata.végzett kezelések is.vagy görögszéna-borogatás a fültőmirigyre és a herékre. Mustárfürdő. A mustáros lábfürdők a fejtől való elvezetést szolgálják. a herék alápolcolása. tehermentesíti a szívet. szénapolyva. mozgásterápia: a szervek és azok funkcióinak a követelményekhez való hozzáigazítása. emelkedő teljesítmények elérésével. fél órán át állni hagyjuk. a könnyű munkák. Mercurius solubilis D4. Tünetei: láz. A szívizom és ezáltal a szív ereje is a csontvázizomzat erejétől függ. a beteg folyamatos megfigyelése mellett rendeljük el. Mumpsz (parotitis epidemica): fertőzőfültőmirigy-gyulladás. vérkeringést és légzést serkentő hatása miatt. A mozgásterápia tehát elengedhetetlen az egész ember kezelésében. a gerinctoma. a széklet rendezése. ami élénkíti a keringést. A keringésnek különösen jót tesz a Terrain-kúra. Indikációit 1. Mustárpakolás. A túl sok mustárliszt használata vagy a túl hosszú fürdőzés a bőr felhólyagzását okozza. funkciók fönntartása. Skorbut. Nátrium muriaticum D6.: Plumbum D4-6. illetve lágy ékgöngyölés. különösen a kerti munka. majd meleg vízzel lemossuk. A pép készítésekor ne használjunk 50 °C-nál melegebb vizet. Lehetőleg frissen őrölt lisztet használjunk.: Kálium phosphoricum D6. valamint kollapszus kezelésére alkalmazzák. fejfájás. Mustárliszt: a Brassica nigra őrölt magja víz jelenlétében bó'rizgató mustárolajat választ ki. mozgásterápia 216 többször végzett teljes lemosás.és ízületmozgató a torna. 5-10 percig állni hagyjuk. A kezelés után a bőrt meleg vízzel le kell öblíteni. Bch. Nem szabad 50 °C-nál melegebb vizet alkalmazni. Ez minden kezelés alapja és a megelőzésé szintén. Mustárfürdő: 200 g frissen őrölt mustármagot langyos vízben híg péppé keverünk. Müller-Barlow-kór: C-vitamin-hiány okozta csecsemőkori skorbut. hogy csak bizonyos izmok és ízületek lesznek igénybe véve. A pép helyett alkalmazhatunk forró vizes göngyölést is. Egyoldalú mozgásoknál. 1. 30 g mustárlisztet keverünk.Mozgáskezelés. amely gyors járómozgásokból áll. egyoldalú terheléseknél fönnáll az a veszély. Részfürdők készítésekor 10 liter vízbe kb. Naponta . Aconitum D3-4.Röhnkerék. a hasnyálmirigyet és a heréket betegíti meg. a belső' anyagcsere folyamatainak normális végbemenetele mind a mozgástól függenek. majd 37 °C-os fürdővízbe keverjük. mivel az a mustárolaj képződését gátolja. Tornakezelések még a különféle gépekkel . Kímélet. a jüjtőmirigyet. Ilyenkor 100 ml vízbe 3 csepp mustárolajat adunk. A mozgásterápia speciális fajtái. pl. mustáros göngyölés: a mustárfürdőnél leírt módon elkészített pépet a bőrre kenjük és begöngyöljük.

pásztortáska.217 Mustárpapír: gyógyszertárakban kapható papír. Kalium carbonicum D4. Indikációi: migrén. Belsőleg: zsurló-. fiatalkorúaknál testi. 1. 15 percig a bőrön hagyva bőrizgató szerként kell alkalmazni. amelyre mustárlisztet vittek fel. fejfájás. Hp. vérzéscsillapító hatású ecetes borogatás. Vízbe kell mártani. Myelitis: 1. Calcium stibiatosulfuratum D 2 . Calcium carbonicum Hahnemanni D4. és max. növekedési és szellemi visszamaradottság (kreténizmus). illetve a gyógyszeres kezelést (túlműködés esetén) követő szöveti elhalás. Gyulladások vagy hiányos táplálkozás.3 .: Aurum D4. Tünetei: rendszertelen erős vagy elhúzódó vérzések. önmagában vagy csoportosan előforduló daganata. Myoma: az anyaméh izomzatának különböző méretű (cseresznyemagtól gyermekfej nagyságig terjedő). idősebb felnőttek csontvelőjében keletkező. Fiatal nőknél a műtét következtében gyakran súlyos. gyengeség. Kezelése: a hiányzó pajzsmirigyhormon állandó pótlása. Szívizom Myxödéma jás. gyomorfájdalmak.3 . Myocardiumkárosodás: szívizomkárosodás. Myositis: izomgyulladás. Valószínűleg a klimaktérium idején magától összezsugorodik. (Súlyos vérszegénységhez vezethet. klimaxra emlékeztető tünetek léphetnek fel. reuma. Közvetlenül az ágy elhagyása után teljes lemosások vagy félfürdők. Szívizomgyulladás Myocardium: 1.és libapimpótea kortyonként. amely gyengíti a szív teljesítményét. Hydrastis 0-D2 (Hamamelis 0-D2-vel váltakozva). csonttöréseket. szellemi és lelki tompaság. keringési zavarok. Kezelése: 1. esetleg vérellátási zavarok következtében keletkező negédes. Félóránként váltott. . Szívtágulat. Izomreuma. illetve Szívgyengeség. Okai: a pajzsmirigy örökölt betegsége vagy pajzsmirigy-operáció során bekövetkező orvosi műhiba (eltávolítás).) Hátfá- Myxödéma: a pajzsmirigy csökkent működése által okozott bőrduzzanat és az irhakötőszövet elnyálkásodása. Tünetei: hajhullás. csontdeformációt okozó rosszindulatú daganatok. Trillium pendulum D l . Myocarditis: 1. Kezelése: csak végső esetben ajánlott az anyaméh eltávolítása. Gerincvelő-betegségek Myelomák: ritkán előforduló. fehérfagyöngy-.

olyan általános megfigyelés.és gyógymódok súlypontját ezért a légfürdők képezik. Otosclerosis. melynek hiánya esetén a fejlődési folyamatok a természetben visszamaradnak és kárt szenvednek. Silicea Dl2-vel váltva. Megkülönböztetünk hosszúhullámú és rövidhullámú diatermiát. hogy a túlzott és szabályozatlan napsugárzás az arra hajlamos embereknél súlyos izgalmi állapotokat és bizonyos betegségek súlyosbodását idézheti elő. ingerli a bőridegeket. Nap: hogy a napfény az életfontosságú tényezők közé tartozik. láz.vagy lenolajjal kell bekenni. időskori ~ esetén Kalium fluoratum D l 2 . Ezzel szemben a tüdő és más szervek tuberkulózisai esetén a napsugárzás a betegség súlyosbodásához vezet. Nagyothallás: a hallásélesség csökkenése. fokú égés keletkezik az azzal járó tünetekkel: fejfájás. Anyajegy Nagyfrekvenciás kezelés: 1 millió vagy annál nagyobb rezgésszámú árammal történő kezelés. ízületi. pl. Az égett bőrfelületet orbáncfű.és más vitaminok keletkezését és pigmentképződéshez vezet.és fejlődési zavarokhoz vezet. a Diatermiánál. A napfény hiánya növényeknél és állatoknál súlyos anyagcsere. levertség. . amelynél a szórt napfény hatása érvényesül. Bch. Natrium muriaticum D6-12. főleg magas hegyi napsugárzás hatására. Silicea Dl2-vel váltogatva. Napégés: a napsugárzás ingerli a bőrt. Kalium chloratum D6. borsmentafőzetes borogatásokat helyezni rá. Némelyik bőrbetegség. rendkívül kedvezően reagál a napsugárzásra. Ismerjük a napfénytől elzárt nyomortanyák egészségkárosító hatását: a fertőzésekkel szembeni ellenálló erő csökkenése. elősegíti a D. hogy a szórt fény és a közvetlen napfény mérsékelt hatása hasznos. Mindig a kiváltó okot kell kezelni. Ha a besugárzás túl gyorsan történik. melyet a méhen belüli életben elszenvedett betegség vagy az életkor előrehaladásával a közép. értágító hatásával fokozza a vérellátást.és belsőfül betegsége okoznak. serkenti a verejtékmirigyek tevékenységét.N Nadragulya (Atropa belladonna): levelei és a belőle készült kivonatok kis adagokban bélgörcsök esetén hatásos. Másrészt az is köztudomású. amely nem szorul bizonyításra. A természetes életmódnál tehát abból kell kiindulni. mirigy. 1. bizonyos rendszabályok betartása mellett alkalmazható. L. a tuberkulózis és az angolkór kialakulásának kedvez. ha lehet. Naevus: 1. vérkeringési betegségekben szenvedők is rosszul viselik a napsugárzást.: Natrium phosphoricum D6. Fertőzött sebek és sipolyok mutatnak feltűnően jó gyógyulási hajlamot intenzív napsugárzás hatására.és csonttuberkulózisok is jól gyógyulnak közvetlen napsugárzás. Hőt kelt a testben. a pikkelysömör. A természetes élet. és 2. 1. de az erősebb közvetlen napsugárzás csak különleges gyógyászati célra.

így a —t napi több órára növelhetjük. Prof. amely a növény tápanyagként való hasznosításakor felszabadul. hallási zavarok és néha bénulási panaszok lépnek fel. lábszárak és Narkózis combok ugyanígy. vénykötelesek és csak orvosi utasításra és ellenőrzés mellett szedhetők. Bier. amely összeköttetésben áll a hasi szervek valamennyi szervének idegeivel. hogy a Németalföld sugárzásviszonyai között hasonló eredményeket lehet elérni. St. A ~-t előidéző gyógyszereket belégzéssel intravénás vagy . A fej. mint magas hegyi viszonyok között. 3. nyak és szemek védelméről szellős kalapokkal. vértolulás. nap: Lábak. kimutatta. Rollier besugárzási sémája: 1. Tudatzavarok is előfordulhatnak. Berlin. nap: Lábfejek. Eleinte az időtartamot percenként növelhetjük. Napfürdő: csak különleges esetben alkalmazható. 5.és gyógyerejét. Már az ókorban is alkalmazták a ~-t gyógyászati célra. 10-10 percig. kimerültség. A külsőleg alkalmazott napfénykezelés mellett a természetgyógyászatban fontos szerepet játszik a napenergia belsőleges . szemkáprázás. Szélvédett helyen. amelyben a beteg nem érez fájdalmat. A csont-. első-hátsó oldala. 2. Többnyire csak egyes testrészek napoztatásáról van szó. alváshoz hasonló állapot. törzs. Leysin svájci orvosok nevéhez fűződik.219 Napfonat (Plexus solare): a vegetatív idegrendszer legnagyobb idegdúcfonata. A besugárzási időtartamot lassanként 1 óráig növelhetjük. hányinger. A napkezelést is árnyékban hűsöléssel felváltva. Az egész test napfürdőztetéséhez is az egyes testrészek fokozatosan növelt napoztatása után jutunk el. első és hátsó oldalon egyaránt 5-10 percig.növényi nyers ételekkel megvalósítható . helyi érzéstelenítésre vagy altatószerként alkalmaznak. nap: Lábak. Arnold Rikli (1823-1906) dolgozta ki. Narkotikumok: az idegrendszerre bénítólag ható szerek. hogy elkerüljük a napszúrást és a hőgutát.és mirigytuberkulózis hatékony magas hegyi napkezelés Bernhard. Mivel használatuk számos veszéllyel jár. nyáron lehetőleg a reggeli órákban végezzük a —t. 10-10 percig. amelyet ezért napfénytápláléknak is szokás nevezni. A tavaszi napsütésnél különösen ajánlatos a fokozatosság elvét betartani. ízület. kendőkkel és napszemüveggel gondoskodjunk. a „Napdoktor". a lábak elnehezülése. Ez a nyers ételekben szabaddá váló napfényenergia jelentős szerepet játszik az anyagcserében és Schlickeysen és Bircher-Benner szerint ez magyarázza a nyers ételek magas táp. hát. illetve a pihenés és testmozgás évszaktól és a külső hőmérséklettől függő váltakozása közben ajánlatos végezni. nap: Lábfej és lábszár besugárzása. Napszúrás: a fedetlen fejre túl hosszú ideig tűző nap hatására (sokszor órákkal később) heves fejfájás. A növény növekedése során magában tárolja a napfényenergiát. Tuberkulózis esetén még fokozottabb óvatosságra van szükség az időtartam növelésénél. 4. ásítás. amikor a levegő hőmérséklete még nem túl magas. Moritz és Rollier. A beteget nem szabad nagyobb távolságra szállítani. Módszeresen és a természetgyógyászatnak megfelelően. Használata azonban nem volt általános. vízgyógyászati és diétás alkalmazási módokkal kombinált formáját a svájci gyáros.alkalmazása is. és a fő ütó'ér (aorta) elülső részén szorosan a rekeszizom alatt helyezkedik el. Narkózis (altatás): mesterségesen előidézett. miközben a többi testrészt letakarják. nap: Az egész test besugárzása elölró'l-hátulról 10-15 percig. amelynek a testi reakciókhoz kell igazodnia. melyeket narkózis előidézésére. törzs.

és főként megakadályozza a betegség továbbterjedését.rothadáshoz (mumifikációhoz) vezet. szervrészek és szövetek elhalása. törvényesen felelősségre vonható. a műtétek elvégzése eló'tt eló'idézett mesterséges alvás. Bch. nyálfolyással. arra pedig egy négynyolcszorosan hajtogatott nedves vászonkendőt. Kneipp-fé\e zokni: a lábfejgóngyölésnek Kneipp által módosított változata. különböző kórokozók által. Tengeribetegséget és az epilepsziás rohamot megelőzően is előfordul. Nasturium officináié: 1. szakszerű kezelés lehetővé teszi a teljes gyógyulást. Nedves zokni. Vízizsálya Nausea (=hányinger): émelygéssel. Az egyszerű ~ esetén az érintett testrész formája és állaga megmarad. Legelterjedtebbek a tripper (gonorrhorea) és a szifilisz (luesz). melyet a nagy mennyiségű orrváladék termelődése kísér. A nedves kendőt felmelegedése után kicseréljük. amely nem azonos a természetes alvással. Orrhurut. Nedvedző sömör: ekcémás hólyagok felfakadása okozza. kicsavarnak és felhúzzák. melyet benedvesítenek.: Kalium chloratum D6. vírus és mikroorganizmusok (trichomonas) . Nemi betegségek: fertőző betegségek. és a gyapjútakaróval szorosan körültekeri magát. Aki nemi betegséget kap. A ~ egy. 1. Silicea D12. Kalium phosphoricum D6. Nátha: az orrnyálkahártya gyulladása. Nekrózis: szöveti elhalás. elsősorban nemi úton terjednek. majd vastag. a nedves felpuhulással járó . Legtöbbször meghűlés után jelentkezik. Calcium phosphoricum D6. melynek szára lehetőleg többujjnyival hosszabb legyen a nedves zokninál.Nasturium officinák- 220 intramuscularis injekcióban vagy szájon át adagolva juttatják a szervezetbe. mert nélkülözi annak néhány fontos jellemzőjét. Natrium muriaticum D6. szükség esetén kényszerkezelésre kötelezi őket a törvény. Egy székre gyapjútakarót terítünk. A göngyölésnél alkalmazott ruhát itt lenből vagy pamutból készült zokni helyet- Nedves kendőn ülés tesíti. fertőző stádiumban van. öklendezéssel járó tünetcsoport. a végbél izgalmi állapota és székelés elősegítésére. Natrium sulfuricum D6. illetve vírusok által okozott fertőzés. A beteg ráül. Napjainkban a fölsorolt betegségekhez még a nemi úton terjedő gomba. testi sértést követ el. Felsőtestét és lábait ruházat borítja. az úgynevezett lágyfekély A nemi betegek hatósági ellenőrzés alatt állnak. száraz gyapjúzoknit húznak rá. és ha ennek ellenére másokat megfertőz. Calcium sulfuricum D6. A korai. Natrium phosphoricum D6. Lehetséges okai: allergiás ingerlékenység (szénanátha) vagy baktériumok. Az alvadásos ~ az elhalt részek kiszáradásához (gangrénához=üszkösödéshez). Szervek. Nedves törülközőn ülés: Kneipp-féle alkalmazási mód aranyér.

amelyet az idegrendszer izgalma vált ki. mely a herecsatornácskákban a közti sejtekben jön létre. A férfi nemi hormon a tesztoszteron. illetve barnásvörös csomócskák jelennek meg. az izzadás. a comb belső oldalain és a nyakon jelentkezik. anyagcserebetegségek (elhízás. az élettől való félelem vagy megvalósulatlan életcélok állhatnak. Neuralgia (idegfájdalom): egy érzékelő idegrost vagy annak közvetlen környezetét érő helyi izgalom kínzó idegfájdalmakat okoz. Ideggyengeség Neurodermia (neurodermatitis): az ekcéma egyik változata. szifilisz. az érintett területen vörös. szív. megakadályozza a tüszőhormon hatását a terhesség kezdetén. Ideggyulladás. Az érintett ideg által ellátott területen érzékelési zavarok jelentkeznek. az érintett területtől függően pl. Az ilyenkor jelentkező fájdalmak periodikusan lépnek fel. Nemi hormonok (szexuális hormonok): az ivarmirigyek hormonjai. Neuroma: 1. a mirigyek kiválasztó tevékenysége. Övsömör. bizsergés. Kezelése: 1. a húgycső. gócfertőzés). pl. Verbascum D2. és a sárgatesthormon. Kiütés. Rhus toxicodendron D4-10.: Kalmia D2. Arctájéki fájdalmak. méreganyagok: fertőző betegségek kórokozói által termelt mérgek (grippe. az elvörösödés. Leggyakrabban a könyéktájon. A vérkeringés. Stannum D4-10. a hirtelen hízás vagy fogyás jelenségeit. a hüvely és a fityma érintett. bordaközi idegek (Nervi intercostales). az emésztés és az anyagcsere normális funkciói a vegetatív idegrendszeren keresztül szoros kapcsolatban állnak a lelki élettel. következményes fehérjehiánnyal és fokozott vérkoleszterin-szaporulattal járó tünetegyüttes. Cimicifuga D l . lschias.vagy bélneurózisról beszélünk.221 okozta fertőzések is társultak. Colocynthis D6-12. a térdhajlatban. Arctájékifájdalmak. az izgalmi és gátlási ingerületek túlfeszítettségének következménye. 1.és ólommérgezés. Neurasthenia: 1. mely az érő petében termelődik. A női nemi hormon a tüszőhormon. Ha az említett jelenségek kórossá válnak. Nemzőképesség: 1. továbbá alkohol. a sárgatesthormon a bekövetkezett terhességet védi. ízületi reuma. Az ilyen jellegű tünetek hátterében kielégítetlen becsvágy. Meddőség Nephritis: 1. Aconitum D3. Vesegyulladás Nephrolithiasis: 1. ülőideg (Nervus ischiadikus). Belladonna D3-6. Vesekő Nephrosis: nagyfokú vesevizenyővel és fehérjevizeléssel. Gya- Neurózis korta vérszegénység vagy a klimaktérium okozta változások állnak a háttérben. amely a tüszőérés után létrejövő sárgatestben képződik. Példaként hadd említsük meg az elsápadás.: 1. hányás. Hp. Övsömör. Az övsömört gyakran igen fájdalmas neuralgiák előzik meg.6 . Melilotus D2. Spigelia D3-6. A tüszőhormon a női nemi szervek és a méhnyálkahártya fejlődéséért felelős. a lágyékhajlatban. A ~ által leggyakrabban érintett idegek: arcideg (Nervus trigeminus). Neurózis: egy az agykérgi folyamatok egyensúlyi zavara. Bch. A kö- . Ezek folyásokhoz és gyulladásokhoz vezetnek. Idegdaganat Neuron: a ganglionsejt és nyúlványai. cukorbaj). Okai: az idegekre gyakorolt nyomás. Magnesium phosphoricum D6. köszvény. lschias. Fejfájás. hasmenés. malária. Kínzó viszketéssel kezdődik.

valószínűleg a kátrány és egyéb égéstermékek okozzák. rosszullét. A növekedési hormonokat főleg az agyalapi mirigy mellső lebenye termeli. Éppen ezért a keringési és érbetegségekben szenvedőknek egészségük megtartása és visszanyerése érdekében le kell mondaniuk a nikotin fogyasztásáról. tehát majdnem teljes mennyisége elég. az ún. amikor a kórfolyamat már visszafordíthatatlan. hogy saját fehérjéit energianyerés céljából lebontsa. A dohányzás következtében jelentkező rák nem biztos. A kezelés a szervezet általános erősítésén túlmenően a lelki zavarok megszüntetésére irányuljon. C. érelzáródás. anélkül. amely már kis mennyiségben halálos. A ~ általános tünetei az említetteken kívül a következők lehetnek: munkaképtelenség. vetkezmény a koszorúerek görcsös összehúzódása. de a pajzsmirigy és a thymus (csecsemőmirigy) is részt . amelyek kortól. fáradtság. fejfájás. amely hoszszú és rendszeres fogyasztás után támadja meg és pusztítja az ereket. és ezért kisebb mennyiség is elegendő belőle. A szervezet fokozatosan hozzászoktatható. látási zavarok. mint ahogy minden szervi baj egyben lelki megterheléssel is jár. amelyet a szervezet számára biztosítani kell annak megakadályozására. Ezért a gyógyítás igen lényeges eleme a betegség pszichés oldalról való megközelítése. A nikotin élvezete nem Nitrogénminimum: az a nitrogénmennyiség fehérje formájában. Növekedés: a végleges testsúly és testméret lassankénti elérése. hányás. 25 éves korig tart. lassanként növekedő adagokban kerül a szervezetbe. akut mérgezési tünetek. szédülés. Nikotin: alkaloida. ha füst formájában. A krónikus nikotinmérgezésnél mérsékletes fogyasztás mellett nem alakulnak ki a tünetek. A nikotin tehát kifejezetten az erekre ható méreg. gyomor. Nagyon tág fogalom. álmatlanság. a bázisban gazdag étrend mellett a fehérjenitrogénnek 90%-a. Az anyaméhben történő fogamzással kezdődik és cca. Az örökölt testméretek elérését a belső elválasztása mirigyek tevékenysége irányítja. Savfelesleggel rendelkező táplálkozás esetén magasabb a fehérjeszükséglet. a dohány méreganyaga. pellagra-védőanyag. a fehérjemolekulák fontos alkotója. Ezek: nyálfolyás. szívdobogás. rossz közérzet. Nikotinsavamid: a B-vitamin-csoport egyik tagja. Csak túlfogyasztáskor jelentkezhet hasmenés. a normáktól való eltérés nem utal feltétlenül betegségre. nemtől és alkattól függőek. Röse bebizonyította. hogy kialakulnának a súlyos. mint pl. a pulzus és a bél perisztaltikájának meggyorsulása vagy meglassulása. de a növekedés éveiben az életmód és a környezeti tényezők is befolyásolják. Az előírt fehérjeszámok az energiakutatók vizsgálatai alapján 118 g (Voit) és 30 g (Röse) fehérje között ingadoznak. Ellenmérge: az erős babkávé. hogy a nikotin rovására írható. Hoszszan tartó fogyasztása többnyire súlyos érfalkárosodásokat okozhat. Minden lelki jelenség okozhat valódi szervi megbetegedést. fejfájás. Normák: az egészséges emberre jellemző nagyságrendek és működési teljesítmények. Nitrogén: a levegő fő alkotórésze. fokozott verítékezés. látási zavarok és a kezek enyhe remegése. amenynyiben szükséges pszichoanalízissel.és bélgörcsök. mert az általa okozott elváltozások már csak krónikussá válva okoznak panaszokat. epeúti. A nikotin élvezete azért különösen veszélyes. hogy a fehérjeszám nagysága a táplálék összetételétől és fajtájától függ. érfalkeményedés.Nikotin 222 illik bele a természetes életvitelbe.

Böjt-. A fejlődési szakaszban zajló növekedés nem egyenletes. Felnőtteknél növekedési zavarok csak a testvégződéseket érintik: orr. amely mérgező alkaloidokat. Ez főként a hát és a lábak izmait érinti. Növényi levek: mechanikus aprítást követően friss növények kipréselése útján nyerik. akik kis növésű. ha a gyermek a fehérjét nem bírja. történhet azbesztszürőn keresztül hidegen szűréssel. feszülésnek van kitéve. A szójatej KeletÁzsiában a tehéntejet pótolja.223 vesznek a növekedés irányításában. amelynek során minden szilárdabb anyag kiválik. Nux vomica Növényi étrend: az emberi táplálkozás. Ilyenkor az izomzat erős nyúlásnak. A természetgyógyászati gyakorlatban csak homeopatikus tinktúraként alkalmazzák. Az ő törpenövésüket veleszületett hajlam és nem kóros zavar okozza. ellentétben a liliputiakkal. Nux vomica (hánytatódió.és lábfej. A fejlődési szakasz keretében végbemenő növekedésen kívül ismeretes a szervezet állandó egyensúlyi állapotának fenntartásához szükséges növekedés. Ilyen esetekben chondrodystrophiás törpeségről beszélünk. varjúszem): az indiai Strychnos nux vomica nevű cserje termése. áll. Konzerválásuk. Auxonok. tavaszi és diétakúrák étrendjéhez és frissnövény-kezeléshez használják. Növekedést serkentő anyagok: 1. E fájdalmakat növekedési fájdalmaknak nevezik. A ~ a csecsemő. amely a legnagyobb hatóanyag-tartalmat eredményezi. inkább lökésszerű. fordított esetben óriásnövés alakul ki. Elégtelen mennyiségű növekedési hormon képződése esetén törpenövés. a vegetárius táplálkozásnak pedig alapja. amelynek során az elhalt. de más tekintetben normálisan fejlett emberek. Növényi tej: szójababból vagy mandulából nyert tejszerű készítmény. de főleg a természetes táplálkozás és életmód fontos alkotórésze. A törpenövést a csontok növekedési zónáinak betegségei is okozhatják. elhasználódott sejteket a szervezet folyamatosan pótolja. kéz.és gyermektáplálkozásban az állati tej pótlására szolgál. fülek. ha a fejlődési szakasz még nem zárult le. vagy pasztőrözéssel. . amely sokszor izomlázra emlékeztető fájdalmakat okoz. Vitaminok. strychnint és brucint tartalmaz. E mirigyek betegsége vagy működési zavara növekedési zavarokat idézhet elő'.

Hetente kétszer szénavirágfürdők. ezalatt az arc elkékülhet. a nyelvét gyakran elharapja. szűrőszitán áttörjük. A beteg hirtelen összeesik. félig bevizezett kendőt is. üröm. gézdarabot). Ügyeljünk a jó zárásra. valamint a pangásnál távolítsuk el a kendőt. majd eszméletlenné válik. majd 2 órán keresztül főzzük. vagy erősen beüti a fejét. agyvérzés vagy daganat. mint azt a vádlipólyázásnál leírtuk. Kezelése: tiszta növényi táplálkozás. gyújtogatás stb. fejfájás) jelentkezhetnek. sok nyers táplálék. a légzés körülbelül 1/2 percre kihagy. Agaricus muscarius D6. N y a v a l y a t ö r é s : epilepszia. majd a rángógörcs átterjed az egész testre. adonisz.: Acidum hydrocyanicum D6. vagy vele- . Bch. Magnesium phosphoricum D6. A beteg szája habzik. kötőszöveti masszázs ajánlott. levendula. Oka lehet agysérülés. Cuprum D4-10. Naponta végezzen egésztest-lemosásokat. Bufo D10. Absinthium D3. holdkórosság. ingerlékenység. Az arc görcsösen eltorzul. előtte gyakran felkiált. kétszer sós vizes ing. Silicea D2. eszmélet. Gyakran nyomon követhető az idegbetegségekre való családi hajlam. Lenmag. Rizsnyák: 50-100 g rizst 12 órán keresztül vízben áztatunk. a beteg összeszorítja a száját. Kalium phosphoricum D6. Ezért védeni kell az epilepsziást a sérülésektől.: Ferrum phosphoricum D6. árpagyöngyből (árpanyák) vagy rizsnyák. Hurutos. félfürdők. terhességi eklampsziá). és cseréljük. Cicuta virosa D4. 2 óráig főzzük. különben túl sok meleg jut a nyakra. 1. járjon mezítláb. éjszakára is fennhagyhatjuk az ilyen pólyát. Használhatunk egy hosszú. Nyákfőzet: a gyomor. Nyakpólyázás: nedves ruhát teszünk tenyérnyi szélességben a nyakra. végül 1 liter vízzel felengedjük. majd szürőszitán áttörjük. zabpehelyből. Artemisia D4-6. Hp. gyulladásos állapotban. Erre száraz gyapjúvagy flanelkendőt teszünk. A görcsök lezajlása után a beteg mély álomba merül.és tudatzavarokkal járó megbetegedése. különös tünet is fellép: ködös tudatállapot. Belsőleg: baldriángyökér. az Agyhártyagyullaszületett vagy szerzett fokozott görcskészség (pl. szitán kétszer áttörjük. a beteg tartózkodjon sokat a szabadban. Forró. Argentum nitricum D6. Néhány betegnél a görcsök helyett egyéb. fejét különösen óvjuk. Zabnyák: 1-3 kanál zabpelyhet 1 liter vízben fél óráig főzünk. fagyöngy. kényszeres cselekedetek. A rohamok fellépése előtt jellegzetes tünetek (rosszkedv.Ny Nyaki dásnál merevség: 1. mielőtt átmelegedne. Az agyag és a túró jól elszívják a meleget. hogy az kétszer körbeérjen.és bélcsatorna gyulladt nyálkahártyája rövid távú védelme érdekében használatos. váltogatva Kalium phosphoricum D4. Árpanyák: 2-4 evőkanál árpagyöngyöt 12 órán keresztül vízben áztatunk. nem heves gyulladásos tüneteknél hosszabb időre. végül 1 liter vízzel felengedjük. úgy. A központi idegrendszer periodikus görcsrohamokkal. fogai közé próbáljunk meg puha tárgyat helyezni (kendőt. Linusitnyák.

Nyálfolyás: a száj nyálkahártya gyulladása okozza. mely többnyire idült gyulladás szövődményeként alakult ki. lándzsás útifű (Plantago) magvai. Feladatuk a bőr. Nyelvgyulladás Nyálkatömlő-gyulladás: a nyálkatömlők kicsi. N y á l k a t a r t a l m ú d r o g o k : orvosi ziliz (Althaea officinalis) gyökere. gyapotvirág. Natrium muriaticum D6. Hp. Kezelése: az általános erőnlét fokozása. Skarlát esetén égő fájdalommal jár (1. vadmályva (Malva silvestris) virágok. láz. higanymérgezés következtében fokozódhat a nyálelválasztás. Natrium sulfuricum D6. Allium sativum D4. Bch. Terhesség.: Calcium fluoricum D6. Szifilisz (luesz) esetén fekélyek keletkezhetnek a nyelven. hideg ecetes borogatás. Nyálkahártya: a szervek belső felszínét borító hámtakaró. valamint a száj fertőző betegségeit. begyulladhatnak. nyelv alatti és sok szájnyálkahártya-mirigy váladéka. martilapu (Tussilago farfara) levelei és virágja. hígított mirhatinktúrás ecsetelés. Acidum nitricum D3. 1. Acidum nitricum D3. Apis D3. fogzás. Arnica D3-6. virágzata. az ökörfarkkóró virága (Verbascum thapsiforme). amelynek során a szájban lévő falatot vagy folyadékot a garaton és a nyelőcsövön keresztül a gyomorba továbbítjuk. Kötőszövetből és nyálkát termelő szövetből áll. Nyálkahártyapolip: a nyálkahártya jóindulatú daganata. Jodum D4. Emésztés. Gyulladásos betegségek esetén a szervezet védekezési reakciójaként fokozódik a nyálkaelválasztás.225 Nyál: a fültó'-. Kalium chloratum D3. az izületek közvetlen környezetében helyezkednek el. levelei. illetve forrázatukat teákhoz keverik. Bryonia D3. A nyelés zavarainak hátterében az agy nyelési központjának károsodása. Aconitum D3-^l.: Mercurius corrosivus D6-10. Hp. Kalium chloratum D3-6. izlandi és ír zuzmó (Carageen). nehezebbé váló mozgás. Tünetei: duzzanat. Nyelvcsap (uvula): kis. szőlő nagyságú nyálkahártyanyúlvány a lágy szájpadon. Túlterhelés következtében megduzzadhatnak. a nyelésben részt vevő izmok bénulása vagy a szájpad veleszületett vagy szerzett elváltozásai állhatnak. vagy főzeteiket. Mercurius solubilis D4-10. Belsőleg: fehér pemetefű (Marrubium vulgare) leveléből készült tea. az inak.: Apis D 3 . a szájnyálkával keverik és a szénhidrátok előemésztésére szolgál. Natrium phosphoricum D6. ízületi nedvvel töltött zacskók. Kezelése: pihenés. Nyelvgyulladás: a nyelvcsúcson elhelyezkedő szemölcsök vörösödése és duzzanata. Nyálka (mucus): a nyálkahártya nyálkatermelő sejtjeinek és mirigyeinek váladéka. Hp.: Iris D2-6. az ízületi tokok és a csontok mozgása közben fellépő súrlódás csökkentése. Gyakran kíséri a gyomor. Idült ~ esetén vérképvizsgálat szükséges (anaemia veszélye).és bélgyulladást. tüdőzuzmó (Sticta pulmonacea).vagy kamillateás szájöblítés. Bch. gennyesedés esetén görögszéna-borogatás. hogy a nyálkahártyát simán és csúszósán tartsa. alsóállkapocs-. A nyálkatermelődéssel járó gyulladásokat hurutnak vagy hurutos gyulladásnak nevezzük.: Kalium phosphoricum D6 óránként. fájdalom. Hideg kivonatként alkalmazzák. . Feladata. Zsálya. de a környezetből és a vérerek útján oda került kórokozók is előidézhetnek gyulladásokat. ezáltal védőréteget képezve. Nyelés: az a tevékenység. gargarizálás zsályával. Málnanyelv).

csak hazai fű- . több lében meg kell mosni a növényeket. lestyán. esetleg zúzott fokhagymát is tehetünk bele. uborka. ha felületük olyan rücskös. Ugyanezen okból nem ajánlott a zöldfélék turmixolása sem. mert olyan méreganyagot tartalmaz. Simára kevert aludttejjel vagy tejszínnel tetszés szerint hígítható és ízesíthető. azonban a mindennapi étkezés része lehet. majd a következő apróra vágott fűszernövényekkel ízesítjük: sok borágó. esetleg sebészi eltávolítás. sárgarépa. kisvérfü. friss nyersanyagokat szabad felhasználni alapos tisztítás után. majoránna. A káposztaféléket 20 percig áztassuk az említett oldatban. citromfű. ízlés szerint bármely fűszernövénnyel fűszerezhető. sóska. a salátákat száraz ruha. A legdúsabb. citrom és fűszernövények keverékéből dresszing vagy önállóan fogyasztható nyers étel készíthető. Áthangoló. Nyers ételek készítése: kizárólag hibátlan. vagy az utóbbi fűszernövények helyett cickafark. tárkony.Nyelvlepedék 226 szernövényekkel ízesítsük ételeinket: petrezselyem. öntet nélkül is élvezhető zöldféléket lehetőleg önmagukban fogyasszuk. Konyhasó felhasználása nélkül. Hacsak nem feltétlenül szükséges (műfogsor). Nyelvrák: a nyelv nyálkahártyájának rosszindulatú daganata. Egy tojás sárgája kb. A leveles zöldségféléket és salátákat a bélférgek petéinek elpusztítása céljából legalább 10 percig konyhasóoldatban (1 lapos kávéskanál konyhasó 1 liter vízhez) áztassuk. hogy ezáltal elkerüljük vitaminjaik. pl. amely csak hevítés hatására bomlik el. ruta. gyomornyálkahártya-gyulladás vagy valamilyen lázas betegség következtében kialakuló elváltozás a nyelvháton. Kevés citromlével ízesítjük. A növényeket lehetőleg röviddel fogyasztásuk előtt daraboljuk fel. Pipázóknál gyakori. sok citromfű és kis varjúháj vagy metélőhagyma. gyermekláncfű. erős kefével megtisztítjuk. Paradicsompüré vagy tejszín (tejföl). Hámozásuk csak akkor szükséges. leveles zöldségek és zöldség-gyümölcsök. az olajat vékony sugárban öntve. bazsalikom. ne aprítsuk túl kicsire a zöldségeket. Ezenkívül használható még: némi majoránna és kakukkfű.0 1 olajhoz elegendő. 1. Nyelvlepedék: a gyomormüködés zavarai. paradicsom egyidejű fogyasztását ajánlja. salátaféleségekbó'l és dióféleségekből álló étrend. rozmaring. 0. Zöldbab nem alkalmas nyersen való fogyasztásra. kevés citromfű. Bircher-Benner a gyökerek. mert azáltal jelentősen csökken tápértékük. tárkony. kerek repkény. 2 rész citromlevet vagy borecetet habverővel addig keverünk. bazsalikom. pl. A zsenge.5-1. kapor. gumós növényeket és gyökereket bő. folyó víz alatt. Nyers ételek: nyers gyümölcsökből. hogy nem lehet tisztára mosni. Rák. kisvérfü. Ezt követően folyó vízben vagy nagy űrtartalmú edényekben. Nyers étrendhez illő majonéz: 1 tojássárgáját kevés hideg vízzel simára keverünk és folyamatos keverés mellett cseppenként olajat adunk hozzá. Amikor a keverék sűrűsödni kezd. erre valószínűleg nem is alkalmas. felmentjeik és ízanyagaik lebomlását. metélőhagyma. Az alacsony létartalmú növényekhez dresszingeket adhatunk: 3 rész olajat. kapor. Nem huzamosabb ideig történő fogyasztásra szánták. a zöldségeket rozsdamentes késsel aprítsuk. turbolya. Kezelése: korai stádiumban sugárkezelés. zöldségekből. de továbbra is állandóan keverve adjuk hozzá. olaj. kövi varjúháj. amíg megzavarosodik. retek. paradicsom. vöröshagyma. az anyagcserét tehermentesítő' és gyulladásgátló hatású. A vitamintartalom csökkenését és a növényi fermentek bomlását megakadályozandó. kirázás vagy centrifuga segítségével megszárítjuk.

Ez a krónikus ~ (pl. cékla tejszínes dresszinggel. Mercurius solubilis D3 -4.: kezdetben Belladonna D3. Zöldség-gyümölcsök: paradicsom. gennyesedés esetén Hepar sulfuris . a tüdőelágazásnál stb. tépősaláta. Mai mozgásszegény korunkban ez a segítség elmarad. karfiol. durvára reszelt retek. reggelire gabonafélékből és gyümölcsökből összeállított ételek fogyasztása (Bircher-müzli. amely a kulcscsont alatti vérérbe torkollik és vezetődik vissza a vérbe. Nyirok és nyirokérrendszer: a vérkeringésből kilépett és a szövetközökben összegyűlt folyadék. jelentős szerepe van. Nyirok. a hónaljban.és nyirokérgyulladás: kialakulását és lefolyását 1. Láz kezelése. tápanyagokat szállít nekik. Kezelése: ágynyugalom. vagy a genny levezetése incízóval. fűszernövényes dresszinggel. A nyirokcsomók megduzzadnak. könyökhajlatban. Mindkettő súlyos kórkép lehet. bőrbetegségek. karalábé tejszínes dresszinggel. A nyak tájékán keletkeznek gyakran ilyen fekélyes mirigymegnagyobbodások. és ha végül a méreg vagy a kórokozók a vérbe kerülnek. Nyirokmasszázs. Kollath-féle reggeli és Kruska). amelyek a nyiroknedvet ismét a vérkeringésbe juttatják. alapdresszinggel. amelyeket felmelegedés után ki kell cserélni. finomra gyalult káposzta majonézzel. Helyileg: hideg borogatások zsurlóforrázattal. Az egészség és gyógyulás azonban a jó nyirokkeringéstől is függ. amelyek fájdalmas piros csíkokként kirajzolódnak. mert a fertőzések elleni védelemben pl. kézi (Vodder): a nyirokkeringés mozgását a légzés és az izmok nyomása segíti. combhajlatban. és a nyirokkeringés hiányt szenved. A szövetek sejtjeit körülmossa. A nyirokerek nagy nyikorérköteggé egyesülnek. de mindenekelőtt a hüvelykujj lassú és egyenletes mozgása közben növekvő. Ezek a nyirokcsövecskék az egész szövetet behálózzák. majd csökkenő nyomást gyakorol a bőrre. általános vérmérgezés (szepszis) alakul ki. pl. Nyirokmirigy. durvára reszelt zeller. begyulladnak és fájdalmassá válnak. ödémák. A szervezetbe behatolt mérgeket és baktériumokat a behatolás helyéhez legközelebb eső nyirokcsomó feltartóztatja. pl. mint egy lecsapolórendszer. és elvezeti a bomlástermékeket. Ha a szűrőn átlép a behatolt anyag. uborka. endívia. a láz folyamatos mérése és figyelemmel kísérése feltétlenül szükséges. tuberkulózis) esetén fordul elő gyakran. E téren próbál a ~ segíteni. A nyirokmirigyek elgennyesedhetnek és felfakadhatnak. majd öszszegyülnek a nagyobb nyirokerekben. A gyümölcsökhöz gabonapelyheket adhatunk. Láz esetén 1. A mozdulatok könnyedek és kellemes érzetet keltenek. savanyú káposzta alapdresszinggel. bizonyos helyeken több is van belőlük. A fertőzés behatolásának helyére forró szénzsákocskát vagy görögszéna-borogatást helyezünk. majonézzel.227 Gyökérzöldségek: durvára reszelt sárgarépa. Ebben a rendszerben számtalan szűrőállomásként működő kis nyirokcsomó található. nyersen vagy fűszernövényekkel és dresszinggel. spenót füszernövényes dresszinggel. begyulladnak a nyi- Nyirokmirigy. A kezelés hoszszabb időn át folytatandó. hogy a fehérvérsejtek segítségével ártalmatlanná tegye. Hp. skrofula (görvély).és nyirokérgyulladás rokpályák is. A kéz. Reumatizmus. Leveles zöldségek: fejes saláta. majd finomcsövekben ismét összegyűlik. baleset utáni regeneráció esetén különösen ajánlott az alkalmazása. mely általában fehérjetartalmú savós anyagból áll.

amelyeknek alig mérhető mennyiségben való jelenlétére elengedhetetlenül szükség van az élethez és az életfolyamatokhoz. Sajátvér-kezelés. 1. Nyiroksömör (Lupus erythematodes): enyhén hámló. narancsvirág tea formájában vagy egyéb készítményként. Kezelése.és agyagpakolás. réz. Jelenlétükkel katalizátor szerepet játszanak az anyagcsere-folyamatokban. Kalium bichromicum D4. Az elváltozás az orr oldalán szimmetrikus. Krónikus gyulladás esetén Graphites D6-12 és Baryum carbonicum D6-12. A nyomelemek a test anyagának csak mintegy 0.: Kalium phosphoricum D6. Aurum D4. Közülük a legfontosabbak: kobalt. Levezető eljárások a fejből. túró. Bél Nyombélfekély (ulcus duodeni): a gyomorfekélyek egyik gyakori formája a gyomorkapu közelében. 1. Myristica sebifera D6. Schlenz-féle fürdők. üres gyomor. a kötőszövet kollagén rostjainak elváltozásaival járó idült betegség.: Kalium phosphoricum D6. éjszakai éhség esetén. A nyombélnek ebben a szakaszában a gyomornedvek hatására savanyú kémhatás uralkodik. erős. Belsőleg: macskagyökér. Silicea D l 2 . D3. vöröses elváltozásokkal járó (gyakran az arcbőrön kezdődő). Robina pseudacacia D3. Calcium fluoratum D l 2 . Ezek pótlásáról folyamatosan gondoskodni kell a táplálkozás keretében.1%-át teszik ki. Hp. Magnesium phosphoricum D6. Kezelése: naponta többszöri arclemosás. Hp. levendulavirág. Gyomorfekély. Nyomelemek: olyan kémiai elemek. Bch. Bch. ezt az ásványanyagban gazdag vegetárius étrend biztosítja. jód. Calcium phosphoricum D6. Általános leöntéses kezelések testedzés céljából. éles fájdalom. Tünetei: több órával az étkezés után. a nyombél felső részén. fluor. majd Silicea D6-12. mely evés vagy tej fo- . Kiegészítőként vegyünk fenyőtű fürdőket macskagyökérfőzettel. Uránium nitricum D4. Nyombél (duodenum).: Arsenicum jodatum D4. Nyugtatók (szedatívumok): tompítják a központi idegrendszer ingerekkel szembeni érzékenységét.: Anacardium Orientale D6-12.Nyiroksömör 228 gyasztása után csökken. Calcium fluoricum D l 2 . könnyen átterjed az orr területére is. szilícium. Calcium sulfuricum D l 2 . komló. mangán.

Olyan módszerek. olyan értelemben. mert gyakorlásukra csak különleges képességű személyek képesek.és vérkeringési betegségek megelőzése céljából végzett kúrák. Mivel ezek az erők nem mutatható ki. Olajpakolások: néhány evőkanál olajat lapostányéron felhevítünk. Olajos magvakból préselés útján nyerik. Péter Bechmann által Ohlstadtban a szív. ha az érintett a folyamatok és összefüggések valódiságáról meg van győződve. amelyeket a tudományos ismeretekkel nem vagy még nem lehet összhangba hozni. Ezenkívül minden telítetlen zsírsav telítődik a kinyerési eljárás során. Ezek az eljárások amelyeket a tudomány mereven elutasít.ó Obstipáció: 1. operációkat) asztrológiai vonatkozásoktól teszik függővé. Személyek vagy tárgyak által gyógyítási céllal közvetített gondolat. folyékony vegyületek. 20 ml konyak. Néhány csepp nitroglicerint adhatunk még hozzá az epejárat elzáródását okozó görcs oldására. Olajok: éghető. mozgásterápia a vízkezelés egyszerűbb formáival. egy réteg vattát . Okkult gyógyítóeljárások: a biológiai orvoslásban játszanak bizonyos fokú szerepet. kis szünetet közbeiktatva bevesszük. amelyek a gyógyszereket a diagnózis megkerülésével a horoszkóptól függően választják ki. Olasz olaj: 200 ml olívaolaj. és ugyanilyen módon választja ki egy sor gyógyszer közül az arra az esetre legmegfelelőbbet. hogy a jelentős döntéseket (pl. A természetes táplálkozás szempontjából csak hidegen préselt olajok jöhetnek számításba. mert eredményei a hagyományos orvostudoraány tapasztalataival nem egyeznek már csak azért sem túlságosan elterjedtek. és nem mindenki alkalmazhatja még akkor sem. 2 tojássárgája és néhány csepp borsmentaolaj keverékét két részre elosztva. Székrekedés Ohlstadti kúra: dr.és gyógyerőátvitel is ide sorolható. és nehéz kizárni. és ezért a tudomány ezeket elveti. Egy hét kihagyással 1 -2-szer megismételhető. Az olajok értékét telítetlen zsírsavtartalmuk adja. zsírok és zsírban oldódó vitaminok alkotják. a betegség felismeréséhez vagy a megfelelő gyógyszeres kezeléshez alkalmazzák. így pl. az asztrológiát és a horoszkópot segítségül hívják a kórfolyamat prognosztizálásához. Vannak azonban olyan módszerek is. ezért a sarlatánságnak nyújt táptalajt. Az ingamódszer bizonyos szervek feletti kilengésmóddal határozza meg a betegséget vagy a betegséggócot. a vegyi úton extrahált olajok általában tartalmazzák a kémiai kivonószer maradékát is. ezért nem taníthatóak. Olajkúra epekövek esetén: 4-5 egymás utáni napon reggelenként éhgyomorra 50-200 ml tiszta vagy tojássárgájával és tejszínnel kevert olívaolajat kell inni. ezért a csalás lehetősége is fennáll. Orvosi felügyelet alatt végrehajtott terepkúrák. Médium bevonásával vagy anélkül látnoki és gondolatolvasási módszereket is alkalmaznak betegség felismerésére és gyógyszerkezelésre.o.

Ó-láb: A lábak rachitises görbülete. Oltóenzim: a gyomormirigyek váladéka. Köldökgyulladás belemártunk és kinyomkodjuk. Oligomenorrhoea: ritka és kis mennyiségű havivérzés. Reumatikus és krónikus gyulladás esetén alkalmazzák. hogy ne csöpögjön. és így megakadályozható a lábak deformálódása. Oltás: az immunitásra épít. rossz közérzettel járó oltási betegség zajlik le. Az előtisztított víz sterilizálására szolgál. Ez a védőoltás alapja. 24 órán belül tetszőleges időtartamig fennmaradhat.és baktériumgátló hatása oxigén jelenlétében. előbb be kell hogy oltassa magát azért. valamint a hímlővíruscsoport vírusaival dolgozó laboratóriumi személyzet és a himlőalarm esetén bevetésre kerülő személyzet oltását is. hogy himlős betegekkel. Egyébként a 12 évesek újraoltási kötelezettsége. A tuberkulózis elleni Calmett-oltás gyengített törzsekből származó tbc-bacilusokat használ fel. amennyiben az első oltás sikeres volt. legtöbbször az ivarmirigyek csökkent működésének következménye. az oltás helyén kis pusztulaképződéssel. ma már érvényét vesztette. immunitást hagyva maga után. alapvető meggondolásokból. Enyhe lázzal. amelyekhez himlővírusok tapadnak. A kórokozó gyengítése annak bizonyos állatfajokban vagy speciális táptalajokon való továbbtenyésztésével történik. Serkenti a helyi vérkeringést és kellemes melegérzetet kelt. de védelmet biztosítanak számára a szokványos tbc-s fertőzéssel szemben. A természetgyógyászat ezekben az esetekben is azt tartja jónak. ami a betegségek ellentétes hatás általi gyógyítását jelenti. hogy ez a diszciplína eleve elutasítja az úgynevezett kontráriaelvet. ami ellen a természetgyógyászat követői mindig tiltakoztak. és vastagon beborítjuk vattával. akiknél előfordulhat.Ó-láb 230 zálással szemben az. Bazsalikom Omphalitis: 1. Olygodinamikus hatás: nemesfémek növekedés. illetve olyan tárgyakkal kerülhetnek érintkezésbe. és ezért törekszik a maximális védekezőképesség elérésére. ahol kötelező a himlőoltás. forrón az ízületre helyezzük. Omicium basilicum: 1. Csak bizonyos csoportok védőoltása kötelező még. Ha valaki olyan országba akar utazni. ha a szervezet saját erejéből győzi le a betegséget. A himlőoltásnál például a tehénhimlős hólyagból nyert folyadékot oltják be az emberbe. A természetgyógyászat képviselői eleve elutasítják az oltásokat és a passzív immunizációt is. Menstruációs zavarok. amely elrendelte a himlő elleni első és második ismétlőoltást. és flanelpólyával zárjuk. Újabban bevezették a betegekkel kapcsolatba kerülő kórházi személyzet. amely a tej kazeintartalmát megalvasztja. 1. A legyengített kórokozó szervezetbe történő bejuttatásával a betegség gyengített formában zajlik le. A természetgyógyászati ellenvetés a szérumkezelés általi passzív immuni- . Ma már jó néhány államban nem követelik meg ezt. és tiltakoznak a hatóságilag elrendelt oltási kényszer ellen. ami immunitást hagy maga után a valódi himlővel szemben. Oltási kényszer: az 1874. Természetes életmód és D -vitamin-adagolás segítségével védekezhetünk a rachitis ellen. amelyek az embert már nem betegítik meg. április 8-án hozott himlőoltási rendelet. hogy megkapja a szükséges oltási bizonyítványt. megmaradt.

Gelsemium D4. idegen testek eltávolítását és sebek lezárását. narkózisban vagy helyi érzéstelenítéssel végzik. Az értelmes. Tartózkodni kell az izgatószerek és az alkohol fogyasztásától. gyümölcskúra. illetve az agyhártyára. Schlenz-féle fürdők. A műtéteket szigorú aszeptikus körülmények (csíramentesség) mellett. Apis D3. beöntések. Nux vomica D6-12.és hátleöntésekkel. Fűszermentes étrend. teljes lemosás. Az arcon és a hajas fejbőrön támadó orbánc átterjedhet az agyállományra. elkerülhetetlen sebészi beavatkozásokat a természetgyógyászat nem veti el. Tünetei: a lappangási idő mindössze 1-2 nap. Lachesis D10. Kezelése: túró. ülő. lázkezelés. comb. mezítláb járással. súlyos rosszullét esetén Kalium phosphoricum D6. Agnus castus D3-4. China D6. ágyékborogatásokkal. Ezután hidegrázás és magas láz Orrgarat kezdődik. Ártalmatlan jelenség. rövid göngyölés. Orbáncfű (Hypericum perforatum): virágzó növényének 2-4 g-ját használjuk fel öntetként. Hp. Az ~ felső részében helyezkedik el a garatmandula. az altesti pangások megszüntetésére és az altest és a hátgerinc idegeinek erősítésére irányul. Caladium seguinum Dl 2. Graphites D3-6. alvás közbeni pollúciók formájában jelentkező ondófolyás túl erős nemi izgalom jele lehet. Ez jelentheti kóros szövet eltávolítását. Lent a garatban folytatódik. belsőleg: zsurló vagy lándzsás útifű tea formájában. Rhus toxicodendron D4-6. az érintett bőrfelület forró szénapolyvás borogatása. Szemgyulladás Orbánc (erysipelas): sztreptokokkusz okozza. mely fölül és hátul vakon végződik.: Belladonna D3-4. hólyagképződés esetén Kalium chloratum D6. Tövises iglic Operáció: kóros elváltozások megszüntetésére irányuló sebészi beavatkozás. Orbáncfuolaj.és gyomorbántalmak. Éjszakai. Orchitis (=heregyulladás): mumpsz idején fordul elő. 1.és félfürdőkkel. Hp. Majoránna Orrgarat: agarat legfelső része. Cantharis D6.: Acidum phosphoricum D 3 . A legközelebbi nyirokcsomóhoz vezető nyirokutak vörösek és duzzadtak. amely azonban csak sérült bőrön át fertőz. víztaposással. Staphisgaria D4-10.és székletürítés közben előforduló ondófolyás fiataloknál és hoszszabb ideig tartó nemi önmegtartóztatás után. duzzadttá válik. Phosphorus D10. valamint menstruációs zavarok esetén adjuk. Nem szabad este túl későn vacsorázni és a gyomrot megterhelni. természetes csatornákból akadályok. a gyulladásos pír éles határú.vagy agyagpakolások. Selenium D10. A beteg bőre körülírt területen vörössé. Dioscorea D6. hámláskor a visszaesés megelőzésére Kalium sulfuricum D6. elöl pedig az orrüreggel áll összeköttetésben. Ononis spinosa: 1. vizelet. erős duzzanat esetén Natrium phosphoricum D6. Bch. Ideg-.231 Ondófolyás (spentiatorrhoea): nemi izgalom nélkül. különösen Origanum majoranna: 1. Az ~ az orrüreg és . de lángnyelvszerű nyúlványokat bocsáthat ki magából. annál inkább a felesleges beavatkozásokat és a fontos vagy állítólag „szükségtelen" szervek nyomós ok nélküli eltávolítását. A kezelés a nemi izgalmak kerülésére. amelyet félóránként meg kell újítani. Europhorbium D4. az Égésnél. fejfájás esetén elvezetés a lábfejek irányába.: Ferrum phosphoricum D6 enyhe esetekben. A bőr gyulladásának megszűnése után a láz hirtelen megszűnik. böjt. máj. Ophtalmia: 1.

Hp. Kalium jodatum D2. a fej felőli elvezetés ecetes vizes teljes lemosással. félfürdővel és combleöntéssel. Kalium chloratum D6. Száraz. A műveletet addig ismételjük. Silícea D l 2 . Ezt követően még háromszor megismételjük a gyakorlatot tiszta levegő beszívásával. Szénapolyvás és kamillás fejgőzölés. fokozott orrvérzési hajlam.: Lemna minor D3. Kezelése: a náthát nem szabad ecseteléssel vagy egyéb helyi kezeléssel lefojtani. Mercurius auratus D4. grippe és tüdőgyulladás) kísérőtünete is lehet. ürömmel. bűzös orrhurut) és szaglóképesség-csökkenést okoznak. amíg mindkét orrnyíláson át háromszor belélegeztünk. Tünetei: égő.: Natrium muriaticum D6 negyedóránként váltva Ferrum phosphoricum D6-tal. Gelsemium D4-6. rövid begöngyölés. zsályával. Orrgyakorlatok. viszkető garat. Magnesium phosphoricum D6. gennyes váladékozás. Natrium sulfuricum D6. melyet a beteg végül kiköp. Böjt. A leggyakrabban melléküregi gyulladás. Aconitum D3-4. Ezt az orrnyílást újra befogjuk ujjunkkal és a másikon lélegzünk ki. kétoldalt a fülkürt torkollik ide. a szervezetet kiválasztásra kell serkenteni. Konyhasós öblítések: 1/2 kávéskanál konyhasó 3/4 liter a száj felől hozzáférhető és tükör segítségével megvizsgálható. vérszegénység és skrufulózis okozza. a mandulák duzzanata. nyálkahártya-duzzanat. a folyadékot az orrüregbe töltik. Az orrban zajló bomlási folyamatok bűzös varasodást (Ozanea.: Jodum D4. sómentes és vegetáriánus étrend. Kezelése: a hideg lábak kezelése. Camphora D1. Camphora Rubini D1. Acidum nitricum D 3 . A krónikus ~ a nyálkahártya burjánzását okozza: sűrű. Ammonium c a n o n icum D3. Hp. Orröblítés: orröblítővel.Orrgyakorlat 232 végzett gargarizálás. a nyálkahártya sorvadása. és a szabad nyíláson lassan belélegzünk. Arsene jodatum D4. Calcium phosphoricum D6-12. fejfájás. Ecetes vizes teljes lemosások. Különböző fertőző betegségek (kanyaró. gyakori hideg arcmosások. végtagfájdalom. Eupatorium perfoliatum D2. Orrgyakorlat: mutatóujjunkkal befogjuk egyik orrnyílásunkat. repcsénnyel Orrzuhany . A beteg fejét hátrahajtja. Asa foetida D3. orrzuhannyal vagy teáskanállal végezhető. felváltva Natrium phosphoricum D6-tal. bő váladéktermelődés. Orrhurut (nátha): okai: hűlés. bűzös orrhurut esetén: Kalium bichromicum D3-4. gőzölés teljes lemosással összekötve. zsurlóforrázattal végzett orröblítés. tüsszentési inger. levertség. Nux vómica D4. Magas láz és erős fejfájás melléküregi gyulladásra utalhat. zsurlós orröblítés. Bch. az orrlégzés akadályoztatása. diftéria. vegyszerek. ismeretlen kórokozók. Kalium phosphoricum és sulfuricum D6. Majd ujjúnkat megcserélve a másik orrnyíláson át lassan kilélegzünk és újra beszívjuk a levegőt. kevés folyadék fogyasztása.

vese- Orvosi szén és szívbetegségek által előidézett helyi vérbőség. Aconitum D6. Kezelése: eltávolítása csak műtéttel lehetséges. Ez utóbbi esetben a kávéporban még csekély mennyiségben megtalálható. Carbo vegetabilis D 3 . Tüneti kezelése: hideg tarkóborogatások vagy hideg tarkóleöntések. Sanguinarium nitricum D l . ritkább esetben a homlok és az áll (zsíros felületek) vörös és sárga bőrelváltozásai. Orvosi szén: hársfa levegőtől elzárt térben történő égetésével állítják elő. víztaposással és váltó lábfürdőkkel. az egész szervezetet érintő elváltozás: ütés. Az arcról való elvezetés teljes lemosással. Melilotas D 3 . leukémia. A kávéból Heisler szerint szokás szenet készíteni. Kalium sulfuricum D6. vérzékenység.: Carbo animalis D3-6. mezítláb járással. harmatos fűben járással és friss vízzel végzett orröblítéssel. . Natrium phosphoricum D6. Lachesis D10. Hp. Hp. ritkább esetben viszkető ekcéma keletkezhet. bél. Kezelése: a kiváltó okok megszüntetése.: Nátrium nitricum D3 vagy Hamamelis D2 5-10 percenként 5 csepp. Hp. ideges zavarok. Orrvérzés: oka lehet helyi vagy általános. Silicea D12. Kezelése: 1. Agaricus muscarius D6. félfiirdővel. Natrium muriaticum D6-12. Helyi elvezetés váltó lábfürdőkkel.: Calcium carbonicum Hahnemanni D6-12. Teucrium marum verum D l . Kezelése: a kiváltó mérgező anyagok fogyasztásának mellőzése. orrüregben keletkező fekélyek. Helyileg: vértisztító teák. babkávé) fogyasztása nagyban hozzájárul kialakulásához. értágító hatású italok (alkohol. Nátrium sulfuricum D6.és bélhurutban. Orsógiliszta (Ascaris lumbricoides): nagysága és kinézete a földgilisztáéhoz hasonló. A székletben féregpeték találhatók. Trágyázott földben termelt zöldség útján terjed. Bch. A kávéból készült szénpor bevált módszer diftériában a mandulák beszórására. az orrüregbe hatoló idegen testek okozta sérülések. zuhanás. Álló vagy ülő helyzetben szájon keresztül történő légzés. a széklet rendezése. levertség. Hasfájás. jóindulatú burjánzása. a bőr és orr viszketése.6 . Féregkúra. A csillapíthatatlan erős vérzést vérzéscsillapítóba mártott tamponnal kezelik. Az érintett területeken csomócskák képződhetnek.: Silicea D12. forró vízbe mártott vattadugó. Sepia D6. tífuszban. víztaposással. Calcium sulfuricum D6. Bch. magas vérnyomás.233 vízben feloldva. mezítláb járással. sóés fűszermentes táplálkozás. A csomócskák elgenynyesedhetnek és hegesen gyógyulnak. Méreganyagok közömbösítésére és azok megkötésére adjuk belsőleg.és ivarmirigyzavarok (terhesség esetén rosszabbodik az állapot). az állati szenet húsmaradékokból és vérből. a szívműködést és a keringést élénkítő koffein előnyös hatású. comböblítéssel. Bryonia D3. Kalium phosphoricum D12. Nux vomica D6. vegetáriánus étrend. Kalium phosphoricum D6-12. Natrium phosphoricum D6. némi vízzel hígítva a nem oldódó felszívó hatású szénport akut gyomor. vérszegénység. Gyomor-. rosacea): tünetei: az orr és az orcák. Millefolium D2.: Calcium fluoratum D l 2 . Orr-rezesség (akné. Orrpolip: hosszan tartó vegyi hatás vagy idült gyulladás következtében keletkező orrnyálkahártya kocsányos növedéke. Crocus D3. vérhasnál és mérgezések esetén. Bch. Calcium fluoratum D12. ilyenkor aeroszol hatol az orrüregbe. 15-20 cm hosszú.: Calium phosphoricum D6-12. orrsprayvel is bejuttatható.3 .

ezáltal zavar keletkezik a hangvezetésben. vö. de nem olyan erőteljesen. az ~ magasabb hőfokú legyen (36-37 °C). ami a hallóképesség csökkenését és végül süketséget okoz.vagy kémiai úton.: Calcium fluoratum D3. Öröklött hajlam. Kezelése: a vérellátás javítása fülöntéssel. vagy oxigénpalackból elosztón keresztül vezetik a vízbe. Hp. féregüzőszerekkel szemben ellenálló élősködő. O v a r i u m h o r m o n o k : a tüsző. Phosphorus D6. Orvosi ziliz (Althea officinalis): gyökere és levele gyulladásgátló. Orvosi veronika (Veronika officinalis): a virágzó növényből (júniustól augusztusig) főzetet készítünk. Nyálka. nyugtató hatású. Csontpuhulás Ostitis: 1. Terhesség idején fokozódhat. amely az ovális ablak keretében a kengyel elcsontosodásához vezet.és sárgatestpetefészekhormonok. Az ívjáratok . sem a melegérzet fokozódása nem jön létre. Fülfájás. érgörcsök (Raynaud-gangréna) és a férfiak prosztatarákjának kezelése. a szénsavfürdőkhöz hasonló módon tehermentesítik és szabályozzák a vérkeringést. 1. Egyéb alkalmazási területei: a gyomorfekély. fürdőadalékokból a vízben állítják elő. bőrbetegségekre és különböző gyulladásos hurutok kezelésére adjuk. itt a véráram elszállítja a sejtekhez. Oxigén: életfontosságú gáz. Csontgyulladás Ostorgiliszta (Trichocephalos dispar): 4-5 cm hosszú. Alkalmanként 4 g.és köhögés elleni szerként alkalmazzák. Otosclerosis: a fülben csontos labirintustok megbetegedése.és kovasavtartalma döntő jelentőségű. A zilizszirup köhögés elleni szer. A növényt gyökér nélkül a virágzási idő alatt és után tüdő. Oxigénfürdők: nyugtató hatásúak. A fürdőzés időtartama: 15-20 perc. Vértisztítóként. gyöngyvirág-preparátumokkal. Jelenléte elengedhetetlenül szükséges minden energiatermelő oxidációs folyamathoz. a vastagbélben élő. Megcsontosodás Osteomalacia: 1.a szénsavfürdőhöz hasonlóan . A tartós siker kilátásai bizonytalanok. Kémiai módszer esetén hidrogénperoxidot vagy nátrium-perborátot adnak a fürdőhöz.Orvosi tüdőfű 234 térségében képzett nyílással megkísérelhető a hallóképesség javítása. ahol részt vesz az égésfolyamatokban. A sárgatesthormont ismétlődő és fenyegető vetélés esetén használják. Az —nak az energiatermelésben és az anyagcserében egyaránt fontos szerepe van. Ossifikáció: 1. Hideg kivonata különösen a mellkasi szervek gyulladásainál. Az oxigént . többnyire teakeverékben. Graphites D6. majd barnakő hozzáadása után indul meg az oxigénfejlődés. Egyszeri adagja 3-4 g. A nem megfelelő körültekintéssel végzett hormonkezelés károsodást is okozhat. Oxidáció: oxigénnel való egyesülés. Menstruáció. Mivel a szénfürdővel ellentétben itt sem bőrpirosodás. a női nemi szervek fejletlensége és a változás idején fellépő panaszok esetén alkalmazzák. Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis): bolyhos növény. Féregkúra Otalgia: 1. amely a belélegzett levegővel jut be a szervezetbe. de a húgyutak megbetegedéseinél is hasznos. vagy kipréseljük a levét. A tüszőhormont a petefészek csökkent működése (amenorrhoea). amit égésnek neveznek.

illetve súlyos esetekben egészen feketén elszíneződik. az ízületi fájdalmak. Az íny barnásán. Érvágás. Egészséges. ma ismét több figyelmet szentel neki az aranelmélet. Orrhurut Ólommérgezés: foglalkozási betegség ólommal dolgozók körében. Élénkítsük a kiválasztást &We«z-fürdőkkel. és az ózonterápiában alkalmazzák. három oxigénatom alkotja. vas adása javallt. műanyag tömlő segítségével.235 Oxigénkezelés: oxigénkészülék és légzőálarc segítségével végzik. Ózon: oxigénszármazék. Bélférgek Ozaena: Bűzös orrhurut: 1. de előfordulhat ólomcsövekből álló vízvezetékből származó víz fogyasztásakor is. az arcbőr sápadt. tályogok és elfertőződött sebek. ivókúrák és külsőleg közvetlenül. adjunk tejet és hashajtót a méreg bélből való eltávolítására. bélbeöntés. de vérellátási zavarok. vérszegénység. Oxyurák: 1. az alkar bénulása. . és a légutak elzáródása. Biológiai jelentősége vitatott. Ózon szénavirág szénavirág- pakolásokkal és a bélen keresztüli levezetés elősegítésével. gangrénák. a szervezet oxigénellátásának javítására. székrekedés. valamint légzőfelület-csökkenéssel járó tüdőbetegségek és a vér útján történő oxigénfelvételt károsító mérgezések esetén. a beteg sovány. érszűkület és májgyulladás esetén is alkalmazzák. Az újraélesztés és mesterséges lélegeztetés fontos eszköze. rövid pakolásokat vagy gőzpakolást a törzsre. Továbbá végezzünk edzésként egésztest-lemosásokat. Erős baktériumpusztító hatása miatt fekélyek. Alkalmazási formái: hígításban oxigénnel együtt injekció formájában. 1. gyakoriak a kólikák. súlyos esetben izomgörcsök. erősítő táplálkozás. Akut mérgezésnél gondoskodjunk a gyomorürítésről. Ólomtartalmú edényekből fogyasztott táplálékkal is bejuthat a szervezetbe az ólom. félvagy egésztest-fürdőkkel.

levertség. a bélflóra hibás összetétele. A szervek működése alábbhagy. Léteznek olyan testi és lelki betegségek. hajlamok nagy száma áttekinthetetlen. 1. a szövetek rugalmassága . Ahol ezt bizonyíthatóan meg lehet állapítani. az Ágoston-rendi Gregor Mendel által felfedezett genetikai törvények szerint. szellemi és lelki tulajdonságainkat. Vegetáriánus étrend. általános gyengeség. Ezek a bélből felszívódván a szervezetbejutnak. szédülés. A természetes életmód. Köptetőteák keverékeként adjuk. amelyeket ilyen örökletes tényezők okoznak. az izomzat tömegének csökkenése. szinte kizárólag vitaminokból állnak.0 — csökken. genetikai betegségekről beszélünk. a bőr ráncosodása. A sejtek és a funkciók fiatalon tartásának ez a legjobb módszere. mint pl. bélfürdők és vértisztító eljárások. s a visszamaradó üledéket teljesen kicsavarja. A gyógyszerész által előállított öntetet 5 percig hagyják állni. főként Evitamint tartalmazó táplálkozás rendkívül fontos. A gyakorlatban használt öregedés elleni szerek. ingerlékenység. Tünetei: általános panaszok. az úgynevezett geriatrikák. majd kinyomják vagy leszűrik a vizet . munkaundor. Forralt vízből állítják elő. Kezelése: az életmód rendezése és természetes táplálkozás. a receptnek megfelelően 5-15 percig meleg helyen állni hagyják a forrázatot. a mozgás. enyhe lemosások és locsolások.— 0. nyers ételek.vagy egyéb lyukacsos kendőn keresztül végzi a szűrést. Önmérgeződés (autointoxikáció): anyagcsere-betegségek. A lanyhulás öregedést jelent.az előírásoknak megfelelően. Mivel az egyes öröklési tényezők. A zsírpárnák eltűnése. képességeinket elődeinktől örököljük. Megkülönböztetünk domi- Ödéma (=vizenyő): a test vagy a szervek szövetei között nyirokcsatornákban folyadék felgyülemlése. Öregkori üszkösödés: 1. a csontok törékennyé válása. a mértékletes evés és ivás az öregedés ellenszerei. Üszkösödés Öröklés: testi. Öregkori gyengeség: az életerő öregedéssel járó csökkenése. az őszülés. a szemlencse időskori látásgyöngeséget okozó elmerevedése. e törvényszerűségeket csak néhány. a hallócsontocskák nagyothallást okozó összenövése jellemzik. A szokványos /eakészítésnél az ember vászon. fejfájás. Öregedés és öregedési panaszok: az érett kor elérése után a leépülési jelenségek halmozott fölléptét értjük ezen. az ízületek merevsége. valamint a vastagbélben jelentkező pangások mérgező anyagok termelődését okozzák. egyszerűen ellenőrizhető tulajdonsággal kapcsolatban követhetjük nyomon. az állandó tevékenység a legbiztosabb ellenszere az öregedésnek. Vízkór Ökörfarkkóró: köptető. Az egészséges táplálkozás. A vitamindús. Öntet (infusum): gyógynövényrészek vagy gyógynövénykeverékek vizes oldata. majd kinyomják.

237 náns genetikai tulajdonságokat. A kiütéseket gyakran idegfájdalom előzi meg. hanem a környezeti hatásoktól is. A természetgyógyászat ecetsavas agyagos földet és timsót.: gimnáziumi professzor Ansbachban (1765-1850).pozitív és negatív értelemben is. esetleg elgennyednek. dr. Ötnapos váltóláz: volhiniai láz. recesszív tulajdonságokat. amelyek csak akkor nyilvánulnak meg. Ezáltal baktériumoknak és gyulladásoknak ellenálló védőréteg alakul ki (cserzés). becsvágy. hatalomvágy stb. Reumás izom-. Ösophagus: 1. Schlenz-fwáők.2-0. koplalás. hogy hogyan fejlődnek bennünk a különböző hajlamok. amelyek akkor is átöröklődnek az utódra. ha az adott betegség létrejöttében az örökletes tényezők a döntőek.és csontfájdalmak lépnek fel. és ezáltal lelki és testi zavarok okozóivá válhatnak. tetvek által terjesztett betegség. bőrpírt okoz. leszáradnak. A hólyagocskák kipukkadnak. ha mindkét szülőnél megtalálhatók. amelyeket elnyomni igyekszik. A kultúrember arra törekszik. s ehhez a körülmények jelentősen hozzájárulhatnak . a rák bizonyítottan nem örökölhető. Csak akkor beszélünk örökletes betegségről. a németországi Hydrophatikus Egészségügyi Egyesület alapítója. de legfőképp növényi cseranyagokat (tannin) és egyéb gyógynövényeket alkalmaz: cickafark. Örtel. mely 5 naponként jelentkező lázzal jár. Öröklött hajlamok: életünket. apróbojtorján. vagy egy teáskanálnyi főzetét (kb. hogy uralkodjon ösztönein és az értelem vezérelje. megnyilvánulási lehetőségeinket szüleink ivarsejtjeinek egyesülése révén kaptuk ajándékba. gubacs. Ösztön: bizonyos tevékenységekre való késztetés. csordaösztön. nemi ösztön. A gyakorta örökletesnek tartott betegségek közül pl.. előfordulhat azonban nem típusos lázmenetet mutató megbetegedés is. amely az ideg lefutásának megfelelően hólyagképződést. egészségesek maradunk. A szülők ivarsejtjeinek sejtmagvában rejlenek öröklött tulajdonságaink. a víz. a lép duzzadt. ha nem. megbetegszünk. Örvénygyökér (Inula helenium): gyökerét por alakban 0. 1832.5 g. Nagyon fontos. önfenntartási ösztön. Eközben konfliktusba kerülhet ösztöneivel. A pszichoanalízis felfedi az elnyomott ösztönöket és pszichoterápiával gyógyít.és a természetgyógyászat laikusmozgalmának előharcosa. áfonya és vörös áfonya levele. Az ~ túlnyomórészt a legszélesebb értelemben vett létfenntartást szolgálja. zöld dióhéj és diólevél. hogy örökletes alkati tényezők hajlamossá tehetik az egyént e megbetegedésre. katángkóró. Örökölhetünk jó és beteges hajlamokat is. ideg. külső megjelenési formánkat. de feltételezhető. Kezdetben néha kénytelenek vagyunk fájdalomcsilla- . Lázzal is járhat. Eucharius Ferdinánd Christian. Eletünk azonban nemcsak az örökletes tényezőktől függ. szomjúság. ha csak az egyik szülő hordozza azokat és ún. fuzfakéreg. a tuberkulózis sem. Övsömör (Herpes zoster): ideggyulladás. de továbbvisszük ezt a hajlamot. Ha az élet során a betegségre való öröklött hajlam kifejezésre jut. 6) köhögéscsillapítóként adjuk légcsőhurut esetén. Nyelőcső Övsömör Összehúzó hatású anyagok (adstrigentia): a szövetek felületi rétegeiben található fehérjék kicsapódása a szövetek összehúzódását okozza. tölgyfakéreg. phil. Éhség. Kezelése: ágynyugalom.

míg hasmenése nem lesz a betegnek. szénavirágfürdők. Mercurius solubilis D4. Hp. pítókat és altatókat adni a betegnek. Köszvényben.Őszi kökörcsin 238 Őszi kökörcsin: mérges gyógynövény. Apis D 3 . Naponta 5-6-szor ecetvizes lemosás. Magjának alkoholos kivonatát (tinktúráját. a belőle készített bort) emelkedő dózisban 10-40 cseppig . Bch. Rhus toxicodendron D6-10. Iszap. vesekövességnél hasznos. vegetáriánus gyógy táplálkozás.: Natrium muriaticum D6 kétóránként.addig adjuk. kezdetben energikus Schlenz-fürdők. Naponta bélürítés beöntésekkel. Ranunculus bulbosus D2-4.: Mezerum D3. .és túróborogatás. Kezelése: nyers koszt. iszaping váltogatva. Csökkenti a bél húgysavkiválasztását.

Pajzsmirigy-elégtelenség: súlyos esetekben pajzsmirigykészítmények adagolása szükséges. ha csupán hőelvonásra alkalmazzuk. a borogatandó testrész nagyságától függően. Közvetlenül a gégefő alatt. borogatások: a borogatás egy alsó. Súlyosabb esetekben Basedow-kór alakul ki. hogy a test kipárolgásai a nehezen tisztítható gyapjúkendő magába szívja. a testtel közvetlenül érintkező nedves. hosszú ideig fennálló zavarok esetén kialakuló kreténizmus jellemzi. egy. amit 2-6-szorosan összehajtogatunk. A pakolásokat váltjuk. Ha a pajzsmirigy működése csökken vagy teljesen leáll. Ha elejét akarjuk venni. majd kicsavarjuk. kalmazhatunk. A bőr felpüffed. használhatunk lepedőt. A nedves kendőt jól csavarjuk ki. használjunk erre a célra gyapjú-.vagy nyersselyem kendőből és egy felső száraz kendőből áll. A pajzsmirigy megnagyobbodásának nem mindig hormontúltengés a következménye.. ami azonban nem jár a belső elválasztás egyidejű zavaraival. A forró pakolásokat 1. Myxödéma. a törzspakolást száraz és gyapjútakaróval bugyoláljuk be. amelyeket egy középrész köt össze. len legyen. amelyeknek jellegzetes tünete a golyva (strúma). ha azonban melegen tartás és izzasztás a célunk. de egyéb oldatot is al- A felső borítás. 1. ha nincs kéznél kifejezetten e célra készült lenpólya. a légcső mellett helyezkedik el. hasmenés és fokozott verejtékezés lép fel. A nagy pakolásokat. 1.vagy többrétegű len. Pakolások. szellemi tompaság.p — Paeonia officinalis: 1. sok esetben csökkent hormontermeléssel jár. myxödémák keletkeznek. törülközőt vagy zsebkendőt.vagy barchentkendőt. a Gőzpakolásoknál. pólyák. Pajzsmirigy-túlműködés: kezelése 1. a szemgolyó kidülledése és a szapora pulzus. a kisebb pakolásokat gyapjúkendővel. A jódhiányos táplálkozás strúma kialakulásához vezethet. Teljes pakolás Pakolás: vászonkendőből készítjük. a fölső.a vízhez többnyire ecetet teszünk. az ún. A pajzsmirigy túlműködése esetén ideges ingerlékenység. Basedow. amely a thyroxin nevű hormont termeli és közvetlenül a vérpályába üríti. Alsó kendő céljára. ne csöpögjön. amelynek szélei 2-3 ujjnyival érjenek túl a nedves kendő szélein. flanel. Pünkösdi rózsa Pajzsmirigy (thyreoidea): két galambtojás nagyságú lebenyből álló szerv. mielőtt elérnék a testhőmérsékletet. Pajzsmirigy. Ezt hideg vagy meleg vízbe mártjuk . álmatlanság. a nedves és a külső kendő közé helyezzünk még egy száraz . Belső elválasztása mirigy.vagy alsópakolást.

a behatás helyén mutatkozó feloldó és elvezető hatással. Ingek. Alkalmazási technikájuk leírása a címszavak alatt szerepel: Teljes begöngyölés (teljes pakolás). Ha a melegképződés túl sokáig várat magára. Részbegöngyöl és: Lábpólya. A meleg borogatások a bőrerek azonnali kitágulásához vezetnek. borogatások 240 gatott testrészt. és a vérellátás javulásán kívül a bőrszervek tevékenysége is fokozódik. Az eltávolítás gyorsan. simán és gyűrődésmentesen helyezzük a testre úgy. A hidegen felhelyezett borogatások izgató hatásúak. A következő formákat alkalmazzák.csak csökkent reakcióképesség esetén alkalmazzuk. hogy a reakció vérszegény vagy idős. valamint forró italok fogyasztásával elért belsőleges melegítéssel fokozhatjuk. különleges formája: Spanyolkabát. feszesen. a testet szárazra kell törölni. és a körülményektől függően a mélyebb rétegekre is hatással vannak. Nagyobb borogatások túl gyakori felhelyezése legyengüléshez és hőveszteséghez vezet. túró és gyógynövényforrázat. Mellpólya (különleges formája: Rövid göngyölés). és a víz elpárolog. külső hőforrással segítsük elő. agyag. felesleges kitakarás nélkül történjen. l . tehát melegedés.l 1/4 óra elteltével a bőr vérkeringése fokozódik.különleges esetektől eltekintve . A nedves kendőt gyűrődésmentesen kell felhelyezni. gyapjú borítókötéssel ellátva meleget vonhatnak el. melegen tartanak és izzasztó hatásúak. Alsólábszárpólya (különleges formája: Nedves zoknik). só. elesett embereknél nem jön létre. lenkendőt. akkor meg kell szakítani a kezelést. A tartós alkalmazás során kiegyenlítődés jön létre. Nagyobb pakolásokat lehetőleg a reggeli és a kora délelőtti órákban helyezzünk fel. A melegen tartást ágymeleggel vagy póttakarókkal. de kapkodás nélkül. és erőteljesen felélénkíti a nyirokáramlást. dunyhával. anélkül hogy meleget adna le. Azonban . A hosszabb ideig való alkalmazás nem izgató. Head-zónák). Fejpólya. amíg a hideg kezelés nem lehetséges. A hidegkezelést 10-20 °C-os vízzel kell végezni. Rövid göngyölés (Félpakolás). Ez a rövid ideig tartó ingerlő hatás bizonyos fokú igénybevételt jelent az érrendszer számára. az idegrendszer szembetűnően megnyugszik. A hideginger rövid ideig tartó érösszehúzódáshoz és az azt rögtön követő értáguláshoz (reakció) vezet. Nagyobb borogatások alkalmazásakor szükséges a felügyelet. mind a mélyebben fekvő érágakra. a hatás időtartamától függően. Karpólya. hanem kifejezetten nyugtató hatású. Alsó begöngyölés (Háromnegyedes pakolás). Az alsó kendőt alaposan kicsavarva. A test többi része eközben maradjon alaposan betakarva. vagy szükség esetén mesterségesen fel kell melegíteni. majd 1 1/2-2 óra múlva verejtékezés következik be. meleg borogatáshoz gyógynövényfőzetek hozzáadása szokásos a betegségtől függően. A borogatást csak meleg szobában. vagy pedig rövid időre felhelyezett hideg borogatással fejezzük be a kezelést. Agyékgöngyölés (Altestbegöngyölés). pólyák. Hidegen való alkalmazáshoz ecet.Pakolások. A teljes anyagcsere fokozott serkentése következik be. Kézpólya. lehetőleg ágyban és meleg testen alkalmazzuk. Az alvást lehetőleg ne zavarja meg a borogatás levétele. hogy a bőr és a kendő között ne maradjon levegő. Nyakpólya. Lábgöngyölés. A borogatásokat általában adalékok nélkül használjuk. A mélyebben fekvő szervekre az idegpályákon keresztül hat (1. A rövid időre felhelyezett borogatások gyakori váltással elért hűtő és melegelvonó hatása lázcsillapításra használható. A használt kendőket leforrázzuk majd a napon megszárítjuk. mind a felszíni bőrerekre. Ha borzongás jelzi. sál. A borogatás eltávolítása után vagy könnyen betakarva száradni hagyjuk a boro- . gyorsan.

Orvos. gyümölcsdiéta. láz. Papilloma: a bőr felhámjának (hámszövet) jóindulatú daganata. Kezelése: böjt. hányingerrel. szemölcs.241 Borogatások (Kötések). bélnedv. elveszítette Bázelben katedráját. Panamakéreg: a chilei szappanfa kérge. Felsőborogatások. és vándoréletet élt. Vitaminok Papagájkór (psittakózis): beteg madár váladékával terjedő vírusbetegség. a vérkeringés romlik. súlyos esetben a kékes színű és vérző foghús megduzzad és kivörösödik. a fog elveszti tartását és kiesik. Alsóborogatások.és végtagfájdalmakkal. Szappantartalmú. Ülés nedves kendőn. Forradalmasító nézetei miatt korának „akadémikus orvostudománya" üldözte. A fogtáskák kifekélyesedése és elgennyesedése is bekövetkezhet súlyos esetben. Bejelentési kötelezettséggel járó. nyomásra a fognyaktáskából genny ürülhet. Naponta többszöri ecetes vízzel történő lemosás és agyagos ingek. a száj és a nyaki nyirokcsomók duzzanata járul.és érrendszeri megbetegedések is okozhatják. Papaver somniferum: kerti mák. C-vitaminban gazdag fűszer. pl. Nem az elmélet. szív. A foghús visszahúzódik a fogakról. Paprika: spanyolbors (Capsicum annuum). Panaritium: ujjgyulladás Pangás: a testnedvek (vér. a modern tudományos gyógyászati szemlélet egyik legfontosabb képviselője. Rossz szájízzel és -szaggal jár. hanem a természet kutatása és a betegágy mellett szerzett élő tapasztalat döntő az orvoslásban. 4%-os főzetét köptetőszerként és mellteákhoz keverve használják. Leggyakrabban csupán a foghús fokozott vérzékenysége és a fogak meglazulása jelzi a zavart. Fő oka azonban a természetes életmódtól való eltávolodás. Hideg vizes beöntések. valamint az életerő (belső orvos) fenntartása és támogatása állt. A bélmozgás serkentésére alkalmas. Pankreas: hasnyálmirigy Paradentózis salátaként használatos. Kiváltó ok lehet a fogkőképződés. lázkezelés. amely cseppfertőzés útján emberre is átterjedhet. Különböző testrészekre helyezett pólyák. Ezenkívül anyagcserezavar. Az állkapocscsont és a gyökérhártya elsorvad. Paradentózis: a fogágy (paradentium) krónikus lefolyású betegsége. amely a szövet gyulladásos folyamataiban és visszahúzódásában nyilvánul meg. Tanításának középpontjában a természetes életmód megelőző és gyógyító hatása. zöldségként és . a rágás hiánya a túlságosan puhára főzött ételek és a puha kenyér fogyasztása következtében. nyirok. közösségre veszélyes betegség. vagy az állkapocs rendellenessége következtében egyes fogak vagy fogcsoportok egyenlőtlen megterhelése. amely működési zavarokhoz vagy alaki deformitásokhoz vezet. Különben mint a tüdőgyulladás esetében. étvágytalansággal és lázzal jelentkezik. További hibát jelent a rosszul összeál- Panthotensav: 1. Barnás színű köpetürítéssel járó tüdőgyulladás. 1-2 hét múlva fej. Paracelsus: Theophrant Bombast von Hohenheim. amihez általános betegségérzet. 1493-1541. vizelet) áramlásának meglassulása vagy kiürülésük akadályoztatottságának folytán kialakuló kóros állapot. Törzsborogatás.

vitaminokban és ásványanyagokban igen gazdag félig zöldség. Furunkulus stb. Ezeket az eseteket a fizika ismert törvényszerűségeivel magyarázni a természetfeletti érzékelés helyett (mint valami sugárhatást) kérdéses. A fogak masszírozása citromhéjjal. normálisan magyarázható eseményeket természetfelettinek tüntet fel. P a r a s z i m p a t i k u s : X. nap. amely az idegrendszerben a szimpatikus ellentéte (1. sport. lított étrend és az ásványi anyagok hiánya.: Jodum D4—6. az anyaggá változtatás (materializáció).: Okkult gyógymódok. csodavárás. Vö. Oka lehet az izomban és a beidegző idegben egyaránt. Silicea D3-6. Tartós.aktív mozgásra képtelen állapotba kerülése. megszokásszerű használata nem tanácsos. Felhasználják krémek alapanyagául. de legalábbis nem bizonyítható. Tüneteit és kezelését 1. Vesetályog és Tályog. Paradicsom: a Solanum lycopersicum gyümölcse. A fertőzés a ménből kiindulva a nyirokpályák útján terjed. Ez azonban nem ok az érzéken kívüli érzékelés valódi előfordulásának megkérdőjelezésére. A távmozgatás (telekinézis). amelyet a vér útján gennykeltők okoznak. Paratífusz: a kórokozócsoportot és az általuk előidézett kórképet ma a salmonellák közé sorolják. Vegetatív idegrendszer). Kezelése: 1. Paralízis (bénulás): egy izom . Phosphorus D5. és szalmonellózisnak hívják. Levegő. illetve a hólyagot.Paradicsom 242 vagy a lágyékszalag felett a hasfalban tályoggá alakul. P a r a n e p h r i t i s : a vesét körülvevő szövetben keletkező gyulladás vagy tályog. a telepátiát és a jövendölést az „általunk ismert érzékszerveken kívüli érzékelés" formáiként tartják számon. Víztiszta. Kezelése: egészséges életmód. színtelen. bőr alá injekciózásra és belsőleg. a széklet vastagbélben való besürüsödésének megakadályozására. fény. mivel a paraffin a rákkeltő anyagok közé tartozik. Értékes. a fogkó' eltávolítása. Hegesen visszafejlődik . Hibás emlékképek. Paraffinolaj (Paraffinum liquidum): a petróleumfinomítás desztillátuma: nem valódi olaj. a kísérletek jelenségének kutatása ma még nehézségekbe ütközik. Az egészséges. Parametritis: a női ivarszerveket a kismedencében körülvevő kötőszövet gyulladása. agyideg (Nervus vagus). Ezért ezeket parapszichikus fenoméneknek nevezik. szagtalan folyadék. félig gyümölcs. tornáztatása útján lehetséges. Nem minden természetfeletti jelenség valós. Kezelésében a kiváltó ok (műtéti) megszüntetése (műtét). Nyers és főtt állapotban sokoldalúan felhasználható. általában terhesség alatt vagy azt követően. Kialakulása a mozgatópályák (központi) működésképtelenségéből eredhet. nyers ételek fogyasztásával a fogakat rágásra kényszerítjük. Nátrium phosphoricum D l .vagy izomcsoport . teljes gabonából készült kenyér fogyasztása (nem túl friss állapotban). így ma már a látnoki képességet. rendszeres és alapos fogmosás. és sok esetben az okkult bemutatók trükkökön alapulnak. átfúrhatja a vastagbelet. a Petevezeték-gyulladásnál. Parapszichológia: az okkult jelenségek kutatása tudományos módszerekkel. különösen nem hashajtásra. Hp. A foghús púderozása kávészénnel és fluorbevitel. A ~ tudománya az okkult jelenségek egész sorának szerzett tudományos elismerést. valamint az idegizom működésének regenerálása.

a fej. Pulsatilla D4-6. A pasztörizált italok csak meghatározott ideig tárolhatók. a béltisztulás biztosítása az alapvető kezelési módok. rövid begöngyölés.és testizomzat-merevség. mezítláb járás. a pattanás heggel gyógyulhat. ami a faggyúmirigyek tartalmának pangásához vezet. só. Kezelés: Schlenzfürdők. térdízület. kénes szappanok).és térdleöntések. Belsőleg: vértisztító kezelések. Parotis: 1. szőrtüsző- Pellagra faggyút feketére színezi. Pellagra: a B2-faktor-(nikotinsavamid)hiányos táplálkozás következtében.és fűszerszegény koszt. Kezelése: egészséges életmód és egészséges táplálkozás.: Agaricus muscarius D4. Naponta vagy hetente napozzunk. valamint a szurokkal. ez a növényen élősködő gomba (Cystopus candidus) hatása. tinktúraként vagy kivonatként alkalmazzák. Leállítja az erjedést. de idősebb korban artériakeményedés esetén. A bőrt meleg vízzel. a nyelv remegésével és a járás bizonytalanságával jár. Hp. amely lehetővé teszi a béltartamilag értékes anyagok megkímélését.: Silicea D6. Silicea D12. Mitesszerképződés a faggyúmirigyek fokozott működése következtében. életév felé csökken a pattanásos bőrre való hajlam. amely a karok. mitesszer. 1. Bch. agyagos vizes ing. alkalikus szappannal mossuk (Tölzer-szappan. majd hígított Hamamelis-tinktúrával vagy arcszesszel kenjük be. Calcium sulphuricum D6. de a vegyiparban a klór és a szurokgőzök. tegyünk iszappakolásokat. kar. A pattanásosság összefügg a belső anyagcserévei és a hormonműködéssel. Jodatum D6. Manganum aceticum D6. a nagy agytörzsdúcok kiesési jelenségeként kialakult arc. A genny a felszínre törhet.és krómacne). a spórák kivételével.és krómmérgezés hasonló tüneteket hozhat létre (jód. Mumpsz Pasztörizálás: italok tartósítására szolgáló eljárás. kis gennyes göböcske képződik a bőrön. fenyőtűlevél-fürdők. Fültőmirigy Parotitis: 1.: Magnesium phosphoricum D6. Teaként. kreatinszappan. a 30. Többnyire az arcbőrön jelentkezik. A mitesszerek begyulladnak. A félórás hőkezelés 57-65 c C-on elpusztítja a legfontosabb baktériumokat. Rhus toxicodendron D4. gyulladás. Serdülőkorban fokozott a faggyúmüködés és a mitesszerképződés. Pattanás (acne vulgáris): bőrbetegség. Patella: térdkalács. Gyógyszeres vagy ipari jód. Párolás: 1. Bch. bolgár kúra. Kálium phosphoricum D6-12. gimnasztika. Pattanás: pörsenés.: Sulfur D6. A környezet pora ezt a . de a hát és a has bőrén is előfordulhat. A kiváltó ok tehát a fokozott faggyúmirigy-müködés. Főzés Pásztortáska (Capsella bursa pastoris): vérzéscsillapító szer. Calcium phosphoricum D6. ecetes vizes teljes lemosások. A drog egyszeri adagja: 2-4 g. Ujjbetegségek. Paronychia: körömágygyulladás. Hp. Sepia D4-10. Járványos agyvelőgyulladás után. többnyire lökésszerűen jelentkező betegség. Az eljárás Louis Pasteur (1822-1895) francia higiénikusról kapta nevét.243 Parkinson-kór (paralisis agitans): a központi idegrendszerben kiterjedten fellépő idegsejtpusztulás következménye. vegyünk arcgőzfürdőt. petróleummal vagy egyéb olajokkal végzett munka is pattanásossághoz vezethet. Berberis aquifolia D l .

zsurlófurdők és -borogatások. rothadó anyagokon tenyésznek. Szaporodásukhoz az esetek többségében magas nedvességtartalom szükséges. de súlyos betegség. Ezzel szemben a sajtgyártás során az ellenőrzött körülmények között te- Peristaltika: 1. Periostitis: 1. élesztő.Pemphigus 244 nyésztett gombatörzsek veszélytelenek (camembert. gyümölcsök. Az élelmiszereken keletkező penészgombák mérgező anyagokat (aflatoxin) termelnek. nyers növényi ételek. Lachesis D10. gorgonzola).: Rhus toxicodendron D6. Hashártyagyulladás Perkutan: a sértetlen bőrön keresztül ható. hűvös helyen kell tárolni és penészes árut soha nem szabad megvásárolni. hogy az élelmiszereket száraz. méhperforációk súlyos hashártyagyulladás kialakulásához vezetnek.és bélműködési zavarok. ecsetelések. csecsemőknél köpetürítés serkentésére. Megszívlelendő szabály. Kelet-Tirolban és Egyiptomban gyakori. húsok. amelyek a baktériumokat megölik vagy szaporodásukat gátolják (penicillin). Perikarditis: 1. Észak-Olaszországban. Pepszin: gyomomedvferment. amely sósav jelenlétében a fehérjéket alkotórészeire bontja. Szívburokgyulladás Periosteum: a csontot övező csonthártya. hanem behatol azok mélyebb rétegeibe is (kenyér. A férfi ivarsejttel történő megtermékenyítés után új egyed fejlődik a petéből. Az illóolajokat a bőr felszívja. valamint főleg étvágytalanságban és hasmenésben megnyilvánuló gyomor. tejpótlás. máj. szakaszosan zajló. Bélperisztaltika Peritonitis: 1. delírium. Felnőtteknél ritka. Cantharis D6. csupán néhány asztmás betegnél idézhetnek elő rohamokat. Gyógyszeres bedörzsölések. kezek) kivörösödése és viszketése járul hozzá. A penész nemcsak az élelmiszerek felületén helyezkedik el. amely a gyermekek és újszülöttek esetében többnyire ártalmatlan lefolyású. ahol a szénhidrátszükségletet főleg kukoricaliszttel fe_ dezik. Pemphigus: hólyagos bőrkiütés. A főzés sem megoldás. bénulások. Jellegzetes tünetként a fénynek kitett bőrfelületek (arc. vitaminban gazdag teljes értékű étrend. Penészgombák: bomló. Betegséget ritkán okoznak. Pete: női ivarsejt. mely az utódra vonatkozó információkat tartalmazza. Megkülönböztetünk fej-.valószínűleg fertőző betegség (vírus?). Barnás-sárgás-zöldes elszíneződés közben gyógyuló pattanások és hólyagok képződnek. Perforáció: szövet átfúródása sebesülés vagy gyulladás következtében. A közönséges . szédülés. zöldségek stb. gyengeség. Hp. Euphorbium D6. reumatizmus ellen. Kezelése: a bőr fényérzékenysége miatt a fény kerülése. Táptalajon olyan anyagcseretermékeket állítanak elő. mert a penészgombák által termelt toxinok hőre nem érzékenyek. A hasüregbe nyíló gyomor-. Csonthártyagyulladás amelynek jellemző tünetei: fejfájás. Kezelése: egészséges táplálkozás. A spontán megpenészedett ételek fogyasztásra alkalmatlanok. tészta. Krónikus lefolyású. rockfort. . görcsök. epehólyag-. ecsetés csöves penészgombákat. A bőr megkeményedik és repedezetté válik. Ranunculus sceleratus D4—6.) Ezért nem elegendő a felületükön elhelyezkedő penészrétegek eltávolítása.

a keresztcsontba kisugárzó fájdalommal kezdődik a petefészek-gyulladás. illetve a nyirokutak mentén terjedő fertőzés is. A legkülönbözőbb kórokozók válthatják ki a betegséget. mozgás. ágyékpakolás. A hashártyához fűződő kapcsolat miatt csaknem mindig heves. a méh gyulladásával függ össze.és szén-dioxid-fürdőnél. viszketés. a borogatást meg lehet ismételni. Krónikus petefészek-gyulladás. Lachesis D10. A hideg láb kezelése. Székelési zavarok. Aerothermkészülék segítségével is készülhet. Amint a bőr megnyugszik.245 Petechiák: pontszerű bőrvérzések. majd gyapjú. Belladonna D3-4. leukémia esetén). 1. iszap. este. A petefészekciszták nagyon ritkán fajulnak el rosszindulatúan. térdlemosás. Adnextumor.: Arnica D3. féltestfürdők. A tripper és az egyéb kórokozók a méhből jutnak a petevezetékekbe. a hashártyáról. Petefészektumorok: többnyire jóindulatú tumorok (ciszták): csak terjedelmük miatt okoznak panaszokat. Váltakozó ülőfürdők. mert hólyagokat és makacs kiütéseket idézhet elő. a megtermékenyülés a beteg oldalon lehetetlenné válik. a környező kötőszövet is (adnexitis).vagy flanelkendővel lekötik. A ~sal azonban nem szabad elaludni. nyomásérzékeny. Petróleummal átitatott lenvászondarabot helyeznek a beteg ízületre. a borogatást eltávolítják. szénavirágzsák. és a legkisebb megfázás. Petefészek-gyulladás: a gyulladáskeltők általában direkt úton jutnak a petefészekbe a méhből. Kezelése: egészséges táplálkozás. Súlyos esetben mérlegelni kell a műtét lehetó'ségét. Pezsgőfürdő: úgy hat. Petrezselyem (Petroselinum sativum): zöldje és gyökere fűszerzöldség. mint az oxigén. A hosszabb havivérzés kiváltó oka is lehet Pezsgőfürdő ciszta. A — este ajánlatos feltenni. minden 3. többnyire a petefészek. a székrekedés megszüntetése. 1-2 óráig rajta hagyják. A kétoldali petevezeték-gyulladás csaknem mindig terméketlenséget von maga után. többnyire megbetegszenek a petevezetékek. Meleg zsurlós ülőfürdők hideg kezeléssel a végén. Egésztest-lemosások. A gyógyulás többnyire hegesedéssel jár. Ebben az esetben a vízsugár-légszivatytyú elve szerint a beszívott levegőt a víz . Petróleumborogatás: régi háziszer krónikus ízületi gyulladásokra. A petefészek és környéke duzzadt. melej olajjal bedörzsölik és vattával befedik. vagy megcsavarodva az őket borító hashártya izgalmát váltják ki. hogy az utóhatás lejátszódására az egész éjszaka rendelkezésre álljon. Ehhez hasonlóan készül. Apis D3. meleg fahamus fürdők. a láb átfázása) esetén újrakezdődik a gyulladás. Thure Brandt-féle maszszázs. a beteg gyenge pontja marad a petefészek. a bőrt megszárítják. Ritkán következik be a petefészek izolált gyulladása. Echinaceakivonat injekció. Hp. kb. az akut fázisban láz jelentkezik. Sulfur jodatum D3. de előfordulhat a vérrel. Ha forróságérzet. lehűlés (többnyire alsó lehűlés. folyás. Graphites jönnek szóba. pl. Petevezeték-gyulladás: izolált előfordulása ritka. Petefészek-gyulladás. összepréselt levegőt engednek egy elosztón keresztül a vízbe. különböző vérzési rendellenességekben (pl. mint az oxigénfürdő. bőrpír lép fel. Gyökere és magva hatásos vizelethajtó szer. esetleg a környező kötőszövetről.: Apis D3.és lápfürdők vagy pakolások. alhasi pakolások. rendszertelen és fájdalmas havi vérzés. Ha nem kúráljuk ki alaposan a betegséget mindjárt az elején. Hp.

A pépet kendőre kenjük. kalciumban gazdag étrend. Phosphaturia: a kalcium-foszfátok kiválása következtében tej szerűen zavaros. Pfeiffer-féle mirigyláz: 1. ezüstös színű pikkelyek alatt gyulladt. illetve fürdetése ezek forrázatával. a sima izomzat ellazulását hozza létre. lehetőleg forrón. és ugyanúgy. agyagos vizes ing. Ha dús szaponintartalmú fürdőadalékot adnak hozzá. még a körmöket és a fejbőrt is érinti. vörös megvastagodott bőr látható. zsurlós Schlenz-fé\e fürdők. haj. Agyag. lúgos kémhatású vizelet. Pihenés: célja a lazítás és az erősítés. 2 rész édeskömény és 2 rész édes- nyomása komprimálja. Lachesis D8-10. Alkalikus étrend vagy . Többnyire a könyököt. Hp. Kialakulásában az alkati tényezők mellett a helytelen táplálkozás. simán terjedő gyulladás.: Apis D 3 . amelyek jóindulatúak ugyan.és vérkeringése javul. mint minden borogatásnál. száraz vagy gyapjúkendőt teszünk. csukamájolaj fogyasztása és a kötőhártyagyulladásnál leírt kezelés. Penicillinkeze\és. idejében alkalmazott incízió. az életmód a tevékenység és a táplálkozás megváltozásával kell hogy járjon. Mercurius solubilis D6. de ezenkívül vér. de hajlamosak az elraArosodásra. Pigmentdaganatok: a bőr festékanyagait termelő pigmentsejtek burjánzása. Pigmentek: a szövetben található szemcsés vagy oldott festékanyag. Normál körülmények között különféle szervekben és szövetekben (bőr. sajátvér-kezelés. Fölülre. Rhus toxicodedron D4-6. rendkívül finom szemcséjű hab keletkezik. Mirigyláz Phlegmone: az irhasejtszövet nem határolható körül élesen. krumpliból. Leggyakrabban az anyajegyekben fordulnak elő (naevi). Kezelése: fűszermentes étrend.1 5 . a környezet. mint a bombákból. de egyes esetekben az egész testet. ellentétben a minden oldalról körülhatárolt tályoggal. leges napfürdők. amit nyugalommal. Fáradási tüneteknél. Belladonna D4. Belsőleg: teakeverék: 3 rész földitömjén. Nyers ételek. színével borogatjuk a beteg testrészt. lenmagból készítjük. Pikkelysömör (pszoriázis): idült bőrbetegség.és farkasalmateás kötések és a seb öblítése. a lokális gyulladást elősegíti a pépes borogatás.és gyógyföldpakolások. amely főleg gyermekeknél fordul elő. Kezelése: forró görögszéna-borogatások. a teljesítőképesség csökkenésénél javallt. Vitamindús. a térdkalácsot. A kezelt terület nyirok. változatossággal és kiegyenlítéssel érhetünk el. A pihenőkúra a klíma. szem) fordul elő.és epefestékből is képződhetnek és lerakódhatnak a testben. de a külvilágból (korom.Pépes borogatás 246 hányás által előidézett savveszteség esetén fellépő ártalmatlan jelenség. a levegó't egy elosztón keresztül engedik a kádba és keverik a vízzel. Phlyktaene: a kötőhártya és a szaruhártyaszegély hólyagképződéssel járó gyulladása. amely hosszabb ideig megmarad (habfürdő). gyümölcsök. Ezt követően zsurló. A gyulladt bőr és nyálkahártya lágyítását. Pépes borogatás (kataplazma): görögszénamagból. Tünetei: a leváló. 3 rész szélfű. tetováláskor használt festékek) is bejuthatnak. különösen a zsíranyagcsere betegségei és a belső elválasztású mirigyek működési rendellenességei játszanak döntő szerepet. zsírok és fehérjék fogyasztásának szigorú mellőzése. részben örökletes hajlam hatására. Hepar sulfuris D3-12. Pyrogenium D l 0 .

nyirokpangás. ahol kihányja a vért. Fertőtlenítőszer használata után nem harapnak a piócák. Szükség esetén 8-10 nap múlva megismételhetjük a kezelést. Ha újra fel akarjuk használni az állatot. lehetőleg a megbetegedett testrészre helyezze föl a piócákat. A kezelés helyét vízzel. 1.247 keserű csucsor szára. főként ha megkeményedett visszeres csomók gyógyításáról van szó. A pióca nemcsak helyi hatást fejt ki. amely Dél. nyirokcsomó-gyulladás esetén. Ha az ember gyulladásra vagy vérrögképződésre akar hatni. koszorúér-megbetegedés. vértolulás. általában 1 és 10 között mozog. vérrögképződés és az ahhoz társuló gyulladásos megbetegedések. megakadályozza a vérrögképződést és gyulladásgátló. majd megtapadás után az edénykét eltávolítjuk. Általános hatásai: vértisztító. Graphites D6-12. nyugtató és felszívó hatású. méregtelenítő. A szívási idő 20 perctől 1/2 óráig terjed. a keverékből 1 evőkanálnyit 3 csésze vízzel leforrázunk és negyed óráig állni hagyjuk. illetve a beteg általános állapotától függ. Kalium sulfuricum D6. . gyulladásgátló. visszeresség.: Kalium phosphoricum D6-12. Piknikus: 1. A német pióca (Hirudo officinalis) Európában. Piócánként kb. közepes (1-3 g) és nagy (3-5 g) piócákat. major (széleslevelü útifű). sós vízbe tesszük.: Berberis aquifolium 0 . utána hideg vízben megmossuk. Piócakezelés: áthangoló és vérlebocsátó kezelési mód. ötszöröse távozik az utánvérzés során. 1.'Bch. Helyileg alvadásgátló. Kisgombazuzmó.D 2 . Útifű. Egy pióca kb. ennek kb. magas vérnyomás. A piócát ecetes vízbe tevéssel pusztíthatjuk el. 50 mles vérveszteséggel számolhatunk. Alkalmazási területei: gyulladások. ezért ezt ne használjunk. a kiserkenő vér odacsábítja az állatot. különösen a vénás rendszerben. rögtön lefordul. Plantago lanceolata fülgennyedés. hanem az egész szervezetre hat. Nagyság szerint megkülönböztetünk kis (0. Ehhez bizony néha sok türelemre van szükség. Calcium fluoratum D l 2 . gyorsítja a nyirokkeringést.5-1 g). ne parfümös szappannal tisztítsuk meg. Ánizs Pióca (Hirudo): a laposférgekhez (Platoda) tartozik. aranyeres csomók. sózzuk be a piócát. mielőtt steril kötést tennénk rájuk. Basedow-kór. Menstruációs zavarok.és Délkelet-Európában használatos. Alkat Pimpinella anisum: I. Ha be akarjuk fejezni a kezelést. Magnesium phosphoricum D6-12. ejtsünk kis szikével vágást a bőrön. pangásgátló. A piócák száma a folyamat kiterjedésétől. Thuja D2-12. Ma már szinte csak a magyarországi piócát (Hirodo officinalis) használják. Az állatok maguktól leesnek. Arsenicum D4-10. érgörcsök. migrén. 15 ml vért szív magába. érelmeszesedés. Hp. de orvosi felhasználása miatt Németországban már csaknem kipusztult. görcsök. illetve a comb belső felületére. magasvérnyomás-betegség. Délnyugat-Ázsiában és ÉszakAfrikában elterjedt. A csípések helyét hagyjuk néhány óráig tovább vérezni. Plantago lanceolata (lándzsás útifű): P. hűvös helyiségben tároljuk a következő felhasználásig. Naponta 3x1 csészével fogyasztandó. görcsoldó. Pityriasis. fülgyulladáskor a fül mögé stb. korpázó hámlással járó bőrbetegség. A piócákat kis üvegedényben helyezzük fól a bőrre. Menstruációs panaszok esetén az ágyéktájra. Ha a pióca nem akar harapni. Tenyésztik. oldja az erek görcsét. alsó lábszárdaganatok.

hogy a vér mennyisége és sűrűsége megnövekszik. Hp.: Calcium carbonicum Hahnemanni D6-12. valamint vízkóros pangások kiürülésekor. Gelsemium D4. kimelegedés. szédülés. orr. krónikus szívbetegeknél (részben oxigénhiány ellensúlyozására) gyakran fordul elő. Hp. Ideggyulladás Polyuria: kórosan megnövekedett vizeletkiválasztás diabetes insipus. Gyakori előfordulását a hátsó húgycső és az ondóhólyag gyulladásos ingere okozhatja. és nyálkahártyavérzések léphetnek fel. bó'vérűség. Madárkeserűfű Polyneuritis: 1. vértolulás: a vér mennyiségének felszaporodása. szigorúan sószegény. Túlnyomórészt jóindulatúak. Műtéti úton való eltávolításuk javasolt.és méhvérzés. Nux vomica D6-12. Izületi reuma Polycythaemia: I. Hashajtó hatású. beoltásával a túlérzékenység megszüntethető.3 . Pleuritis: 1. Eközben gyakori az agyi nyomásfokozódás. anyagcserebetegeknél. Dioscorea D6. Poliomyelitis: 1. Polyarthritis: 1. Gyermekbénulás Polipok: nyálkahártyák nyeles kinövései. Ha az ingert kiváltó pollenfajta ismert. Szenegagyökér Polygonum aviculare: 1. Iszákos embereknél. cukorbetegség esetén. Az arra érzékeny egyének nyálkahártyája náthával. 1. 1. Mellhártyagyulladás Pneumokoniosis: 1. Az arcszín feltűnően vörös. ha a vörösvértestek (polycythaemia) a csontvelő-tevékenység fokozódása következtében szaporodtak fel. a szívet és a vérkeringést megterhelve. Caladium seguinum D12. Allergia) reagál. amelyek krónikus gyulladások által kiváltott ingerek hatására az orr. méh. A ~ nehézszagú borókaporral púderozva lassanként összezsugorodnak és eltűnnek. Köszvény Podophyllin: a Podophyllum peltatum gyökeréből alkoholos kivonással nyert gyanta. hörghuruttal és asztmával (szénanátha. Pollúció: férfiaknál (többnyire serdülőkorban. Staphisagria D4-10. Thuja D2 belsőleg és Sanguinarium nitricum Dl szippantóporként alkalmazva orrpolipok esetén. Többnyire a természet önsegítő reakciója önmegtartóztatás következtében kialakult ondópangás esetén. érvágással. Pollen: virágpor. húgyhólyag. gyakran kékesvörös. A lép is megduzzadhat.: Acidum phosphoricum D3. Phosphorus D10. Mellhártyagyulladás.Plethora vera 248 váltó krónikus gyulladást kell kezelni. főleg füféléké. Portüdő Podagra: 1. Vértolulás Polygala senega: 1. Phosphorus D6-12. fül és bél nyálkahártyáján képződnek. Az ilyen betegeknek minden csontjában vörös csontvelő található. Könnyen véreznek. kisebb adagokban az epefolyást serkenti és oldja az epegörcsöket. Plethora vera. köpölyözéssél. azonban rákká is fajulhatnak. vegetárius étrend. Teucrium marum venum D l . A vérnyomás emelkedhet. A ki- . a vérkeringés serkentése leöntésekkel. China D6. Kezelése: az életvitel rendezése. a nemi élet megkezdése előtt) akaratlanul bekövetkező magömlés. Pleuraempyem: gennyes mellhártyaömleny.

vas-oxid. Homöopátia. A hideg vizet izzasztás előidézésére használta. A portüdő különösen hajlamos a tuberkulózisra. és törekedni kell képződésének megakadályozására. Gyümölcs. Potencia (=képesség). gerinctorna és maszszázs. Potentina anserina: 1. Portüdő esetén zsurlótea. Nem a hideg. Munkakör-változtatás ajánlott. ízületbe ágyazott korongok. Porcdaganat: jóindulatú porcszövetből álló szövetszaporulat. A ~ munkavédelmi eszközökkel megakadályozható. Konzervatív kezelési módok. 1799-1851: paraszt Graefenbergben. A porckorongsérvet. Por formájában a tüdőbe került szén. Préselt levek: 1. feladatuk az ízületi mozgások elősegítése. a csontoknál lágyabb szövetek. a fülben is megtalálhatóak mint támasztószövetek. Porcok: rugalmas. porcosán átalakul és nyomni kezdi a gerincvelőt vagy a gerincvelőből kilépő idegeket. az ízület védelme. Porckorong-károsodás: a csigolyák közötti lemez kopása. A ~ munkahelyi ártalom: bejelentési és kártérítési kötelezettség alá esik. pusztulása. Egészséges életmód. Kórokozókat és virágporallergéneket tartalmazhat. Légzőgyakorlatok. Schlenz-fürdő. Gyógyítása műtéti eltávolítással történik. A modern hidegvíz-kezelés megalapítója. a csontkovács által végzett kezelés. A por egészségkárosító hatású.249 Por: levegő legapróbb és legfinomabb szilárd részecskéi. és csökkentik a tüdő rugalmasságát. meg kell operálni. a közepén lévő kocsonyás szövet kitüremkedik. Gyógyítása: speciális kezelés Priessnitz. dohány hatására megkeményednek a nyirokpályák és a nyirokmirigyek. Vinzenz csontkovács által. Borogatás Presbyopia: öregkori látáshiba. ha hetek után sem javul konzervatív kezeléssel. Vinzenz. mészkő. Porbelégzés okozta betegségek: a légutak porbelégzés okozta megbetegedése. közepén a méhszájjal.és zöldséglevek Priessnitz. Hajlamosak az elcsontosodásra és a húgysavtárolásra. kvarc. lassú növekedést mutat. Porckorongok: elasztikus. Portio: a méhnek a hüvelyen át tapintható és megközelíthető része. Ez megterheli a vérkeringést. Kezelése: mint a légcsőhurut esetén. alkalmazkodásra való képtelensége. 1. kiegyenlítő sport. Az orvosságok hígítási fokának jelölése. Porckorongsérv: ha a két csigolya közötti porckorong erőszakos behatásra bereped. A szemlencse megkeményedése következtében a szemnek a kor előrehaladtával egyre fokozódó. Libapimpó Pólya: 1. mint pl. vagy a csontváz elasztikus összeköttetéseit biztosítják: a légcső tartását biztosítják. Vö. iszappakolás a leghatásosabbak.: Impotencia. az ízületeket fedik. ha- .

izzasz- nem a hideg víz hatására keletkezett meleg gyógyít! A begöngyöléstechnika (Priessnitz-begöngyölés) megalapítója. és nem minden esetben okoz panaszokat. Prognózis: a betegség valószínű lefolyásának kórjóslata. zsurlós ülőfürdők. Sepia D6-10. Tünetek: fájdalmas és kis mennyiségű vizeletürítés mellett gyakori vizelési inger. Kezelése: tökmag. hideg beöntések. Prissnitz-göngyöiés: az anyagcsere. de korlátozódhat annak valamelyik lebenyére is. Hp. meleg fahamus lábfürdők. Technikáját 1. P r i m e r : közvetlenül keletkező betegségek vagy egy betegség első tünetei. Alapjául a betegség felismerése. orvosi. Öblítő teák. A súlyosabb esetében a húgyhólyag nem képes maradéktalanul kiürülni. Pakolások. előesés Prosztata: dülmirigy. Végbél- Prosztatagyulladás (prostatitis): leggyakrabban a húgycső hátsó szakaszáról átterjedő gyulladás. Húgyhólyaggyulladás. 1. Méhelőesés. Primerkomplexus. és ezáltal különbözik a jóslástól. VxosTXaXamasszírozás. Tiltotta az izgatószerek fogyasztását. hogy mekkora a hólyagban visszamaradó vizelet mennyisége. A betegségtünetek felismerésén és az orvosi tapasztalaton alapszik. tályogképződések vagy gennyes vizelel. emelkedő hőmérsékletű. Primerfertőzés. Kezelés: mint ekcéma esetén. Minden esetben meg kell állapítani. sok B-vitamin fogyasztása. Tünetei: fájdalmas és nehéz vizeletürítés. az ennek eredményeként kialakuló vizeletpangás húgyvérűséghez (veseelégtelenség) vezet. párolgás és izzadás fokozására hideg. Emellett légfürdőket és nyers vegyes kosztot írt elő. tuberkulózis esetén a vérárammal jutnak el a kórokozók a prosztatába. akut stádiumban ágynyugalom. Ilyenkor csak a katéterezés segít. vagy különféle fertőző betegségek.^ . bőrpírt és ekcémát okoz. kiváltó okainak ismerete. Belladonna D 3 . Kiváló okától függően lehet akut vagy krónikus lefolyású. A tüneteket legtöbbször a húgycső összenyomása okozza. gyakran még éjszaka is. A prosztata kötőszövetének jóindulatú burjánzása okozza. ágyékgöngyölések. melyeket hideg leöntés követ. ez a várható élettartamra is vonatkozik. Érintését kerüljük. fájdalmas és nyomásérzettől kísért székletürítés. P r o l a p s : előesés. egész és részleges begöngyölések. A benne visszamaradó vizelet bomlásnak indul és húgyúti fertőzéseket okoz. P r o s z t a t a m e g n a g y o b b o d á s (prostata hypertrophia): többnyire időskorban jelentkezik. füszermentes étrend. Primulabetegség: a cserepes növényként széles körben elterjedt primula levelének mirigyszőre viszketést. a székletürítés rendezése. amelynek alapját érzékfeletti érzékelések képezik. fájdalmakat. egészséges.Prissnitz-göngyöiés 250 végbélből indul ki. az egyes kórképek lefolyása. P r i m u l a : kankalin. Kezelése: egészséges. mozgás. 1. amely a hólyagból vagy a . Az esetleges felfázások a nyálkahártyák megduzzadását és a húgyutak elzáródását okozhatják. A folyamatot csak nagy vonalaiban lehet megjósolni.: Pulsatilla D3-6. a kiválasztás. Kiterjedhet az egész mirigyre. pl. füszermentes étrend. és a parapszichológia területéhez tartozik. valamint az alkati és egyéni reakciólehetőségek ismerete szolgál. 100-150 ml-es mennyiség esetén sebészeti beavatkozással kell biztosítani a maradéktalan ürítést a vesék károsodásának megelőzése céljából.

Teák: porcikafü. Acidum picrinium D6. Bőrviszketés. Kezelése: 1.: Sabal servulatum 0-D3. egysejtű. Krupp Psittakózis: 1. A növekedés férfi nemi hormonokkal végzett kezelésekkel gyorsítható. Pruritus: 1.251 tófürdők. A ~ gyakran neurastheniával jár együtt. Természetgyógyászati kezelése: 1. csomós kiütés (a hajlatok szabadon maradnak). a női Jű /gafesmormonnal erősen lassítható. Protozonbetegség: szabad szemmel nem látható. Az anyagcsere és belső folyamatai lejátszódásának közege. az álomkóré. a szi- . Prosztatarák: a dülmirigy rosszindulatú daganatos megbetegedése. idegen Psychoanalysis filiszt (lueszt) előidéző spirocheták stb. medveszőlőlevél. álmokból. mellen. valamint a háton. katartikus (megtisztító) kezelésként alapították. A végtagok hátoldalán kialakuló viszkető. különféle trópusi betegségek kórokozói (Trypanosomák). Ezek az emberek érzékenyek és határozatlanok. becsvágy. Proteinek: 1. a sejtmag nélkül. Hp. és a nemiek mellett más hatásokat is számításba vett. Kökény Prurigo: viszkető kiütés.. Fehérjék Protézis: elveszített testrészek anyagból készült pótlása. altesten. képzettársításokból. Prunus spinosa: 1. valamint a székrekedés okozta medencei vérpangás elkerülése. Vérhasam őbák. nem a baktériumokhoz tartozó állati élőlények által okozott betegségek. Bőrviszketés • Pseudokrupp: 1. majd. ami eredetileg az elnyomott érzelemélmények kibeszéléséből és a „hisztériás " betegségtünetek bekövetkező gyógyulásából állt. hormonkezelés. amint lehetséges. illetve a sejtet kitöltő fehérjetartalmú rész. ma/ón'aplazmodiumok. Meleg ülőfürdők. Tünetei: ua. főképpen fiatalkori nemi élmények és szexuális kívánságok elfojtott komplexusai. csak későbbi stádiumban keletkeznek a medencecsont szöveteiben áttételek. Populus tremoloides D l . azonban ezt a szük értelmezést kitágította. mint a prosztatamegnagyobbodás esetén. Psychoanalysis: rejtett lelki összefüggések és a tudatalattiba száműzött lelki élmények (komplexusok) emlékekből. Freud felfogása szerint a neurózisok öntudatlan. pl. mint pl. lenmag.2 . Tanítványa. Rák és Prosztatamegnagyobbodás. Belsőleg: amennyiben a rákos daganat jelenléte biztonsággal kizárható.5 csésze vízben 15 percig főzünk. Sepia D10. az életben elért si- Protoplazma: sejttest. Staphisagria D3-6. éber állapotban vagy hipnózisban történő szisztematikus feltárása. áttérés a hideg félfürdőkre és víztaposásra. fahamus. Pikkelysömör Psychastenia: gyenge lelki alkat. Magnesium carbonicum D l 2 . Naponta többször fogyasztunk belőle l-l csészényit. j4fto/io/absztinencia és az ülő életmód kerülése. Psychiatria (lélekgyógyászat): elmebetegségek és lelki zavarok kezelésére specializálódott gyógyászati ág. Sigmund Freud és Breuer 1889-ben ún. Papagájkór Psoriasis: 1. Adler. A protozoák a vérben vagy a bélben élnek. A daganat lassan növekszik. lestyángyökér egyenlő arányú keverékéből 1 teáskanálnyit 1. a felfázás és a „hideg lábak". sós.

továbbá az érintett ember életútja szempontjából vizsgálja a betegségek fellépésének jelentőségét. 1. lelki okok által előidézett. Az újabb használat előtt minden esetben le kell mosni. a lelki zavarok nemcsak lelki problémákban nyilvánulhatnak meg. Már a beteg bizalmát élvező orvos megnyugtató szavai a betegség ártalmatlan jellegéről. pszichiátriai módszerekkel befolyásolható. Minden gyógyulási folyamatban tudatosan vagy anélkül is szerepe van. Psychogen: lelki gyökerű. valamint izzadság vagy a bőrt irritáló váladékok felitatására használják. hogy mindent feltárjon. Psychosomatika: lélek és betegség összefüggéseit. Púder: növényi keményítőből (rizs. Vérontó pimpó Ptosis: szemhéjgyulladás vagy a felső szemhéj izmainak vagy idegeinek bénulása esetén a felső szemhéj lelógása. de részben örökölhető. Vérhasgyökér. hanem arra törekszik. főleg az orvosi hivatásban. P. A ~ nagy szolgálatot tett a gyógyításnak azzal. kukorica. önszuggesztió. és állandó konfliktusok közepette élnek.hajlam kérdése. . Gyógyászati és kozmetikai célokra. tormentilla: 1. Ez egyéni vagy csoportos kezelés keretében. Individuálpszichológia. A ~ eredményeit gyakorlatilag jellemfelismerésre és alkalmassági vizsgálatokra használják fel. amely a nyálban a szénhidrátok előemésztését végzi. Psychologia: a lelki élettel foglalkozó tudomány. Ezeknek döntő jelentőségük van az emberekkel foglalkozó munkakörökben. A ~ lehetséges formái: az őszinte beszélgetés. a szervi bajok hatására keletkező lelki zavarok kifejlődését. hogy rávilágított. szükség esetén operatív beavatkozásra is sor kerülhet. melyek kerek vagy sikertelenség. mindenekelőtt a lelki zavarok szerepét a testi betegségek kialakulásában és megfordítva. A modern ~ nem rekedt meg egyoldalúan a lélekboncolás e történeti szempontból érdekes töredékei mellett. sem a külvilággal. Psychosis: elmezavarok és elmebántalmak gyűjtőneve. Túlságosan gyakori és erős púderozás a pórusok eltömődéséhez vezet! Puffadás (meteorizmus): a normális emésztés során a vastagbélben erjedés és rothadás útján gázok keletkeznek.Psychogen 252 Psychoterapia: gyógyítás lélektani eszközökkel. A pszichoszomatikus szemléletmód a természetgyógyászati kórtan egyik része. A pszichopaták nincsenek tisztában sem önmagukkal. Nagy —ról olyankor beszélünk. búza) vagy ásványi anyagokból (zsírkő. és attól elválaszthatatlan. cink-oxid. ha a személyiség átalakításához a lelki kezelés minden eszközét meghatározott tervnek megfelelően felhasználják. ami az ember védőmaszkja mögött rejlik (Jung). szakszerű pszichoanalízissel történik. Ptyalin: a száj nyálmirigye által termelt enzim. a —hoz tartozik. Psychopathia: abnormális lelki alkat. A . Kezelése az ok megszűntetésére irányul. Pszichológiai. A lelki alkatra és a reagálási lehetőségekre és képességekre megjelenési formájukból próbál következtetéseket levonni és prognosztizálni. szuggesztió. hanem a testi funkciókban is okozhatnak zavarokat. titán-oxid) készült finom por. hipnózis.

édeskömény. váltakozó ülőfürdők. Naponta alsótestpakolások. Belsőleg vidrafű. 1 rész kardamon és kálmosgyökér. Egésztest-lemosások ecetes vízzel. melyet 10-20 percenként váltogassunk. láz. édeskömény. 3 rész kamillavirág és borsmentalevél. így a káposztafélék. Lycopodium D3-6. Pumpernickel: rozstörekből kovászolással készülő kenyér. Lassú a ~. köménymag. koriander. köménymagteát vagy édesköményes. a részint emésztetlen táplálék a vastagbélbe jutva jelentős mértékű rothadást és gázképződést vált ki. az epe elvezetési zavarai megakadályozzák a táplálék teljes hasznosítását. ha a vérmennyiség kevés az erekben. vérszegénység és nem kellő mennyiségű vér esetén (kollapszus) a ~ felgyorsul (tachycardia). Ha a vérkeringés megfelelő. A gyomor és a belek mozgászavarai. a hüvelyesek. Akut puffadásos rohamban forró ecetvizes borogatásokat tegyünk a hasra. tíz percig állni hagyjuk. köménymag.: Carbo vegetabilis D3-6. apró szén javallt. akkor a ~ kicsi és gyenge. átlagosan 60-70 ütés percenként. 1 rész köménymag. Az ütőér a felszínen hozzáférhető. Ánizs. Aktív és passzív mozgás. A keverékből egy teáskanálnyit egy pohár forró vízzel öntünk le. Ingerületvezetési zavarok. Chamomilla D2. több óráig állni hagyjuk. Ebből a keverékből egy teáskanálnyit adunk egy pohár forró vízhez. Pulmonarla officinalis: tüdőfű Pulzus: az érfal által továbbított szívverés. Édeskömény. Szokásos kitapintási helye az orsócsontér (artéria radiális) közelében van. Puffadásgátló tea: 3-3 rész kamillavirág. Nátrium phosphoricum D6. A csecsemők és a klimaxos nők különösen hajlamosak a puffadásra. Naponta egy csészével fogyasztunk belőle. Bélfürdő. Súlyos esetben a has felpüffed. combleöntések. Vidrafű. teljes leöntésig fokozva. 1. Emésztési zavarokban a gázképzés fokozódik. Bch. föltolja a mellkasi szerveket. Féltestfürdők. Hp. édeskömény azonos Pumpernickel arányú keveréke.: Kálium phosphoricum D6. kitapintható és megítélhető az érverés. Naponta 3-4-szer egy csészével fogyasztunk belőle. kamilla. Egészséges teljes táplálkozás ajánlott. befolyásolja a szívet és a szív vérátáramlását (Römheldféle gasztrokardiális tünetkomplexus). illetve szegfüszegolajból 6-8 cseppet tegyünk meleg vízbe. A teljes őrlésű kenyér sajá- . ánizs. Nátrium sulphuricum D6. Belsőleg édesköményt. A véredények megkeményedései érezhetőek. nyomására és a vérkeringés erejére lehet következtetni. ha percenként 60-nál kevesebbet ver (bradycardia). a véredények telítettségére. cickafark és ezerjófű l-l arányú keverékéből egy teáskanálnyit 1 pohár vízzel forraljunk fel. akkor a verőér telített és a ~ erős és telt. a friss kenyér erősen gázképzőek. illetve köménymagos tejet adjunk. később felsőtestpakolások. köménymag.253 nagyrészt a széklettel ürülnek. agynyomás esetén és sárgaságnál az epesavak hatásának következményeként fordul elő. Bizonyos élelmiszerek. súlyos fertőző betegségek utáni lábadozás idején. 2 rész macskagyökér. borsmentalevél és macskagyökér. Az érverésből a szívműködés szabályozására vagy zavaraira. A széklet rendezése. A ~ egyénenként változó. munka közben. ez sportolóknál. gyógyföld. Krónikus puffadásban meg kell szüntetnünk a puffadást kiváltó emésztési zavart. Pszichés hatásokra. Naponta egy csészével fogyasztunk belőle. 1 teáskanálnyit adunk egy pohár forró vízhez. 1/2 csészényit igyunk meg 1/2 órával étkezés előtt. A ~ rendellenességei a szív ingerképzési zavaraival függnek össze. Tíz percig állni hagyjuk.

húgyhólyag.Purpura 254 csök ellen. és Billroth-batisztot borítunk rá. alkalmazzák. Petevezeték-gyulladás Pyuria: gennyes vizelet. Főképpen fájdalmas betegségek esetén.vagy kiválasztást serkentő olaj. dülmirigy. pustulantiák) bedörzsölésével. Putrid: rothadt. mellhártyagyulladás. . Többnyire a húgyvezetéken felhúzódó gennyesedések és vérnyirokúton terjedő gyulladások okozzák. Purpura: petecskór. női nemi szervek) gyulladása esetén. ízületi gyulladás. fájdalommal járó gennypangás a méhben. szakállgyulladás. epehólyaggyulladás. Bepúderozzuk és védőkötést helyezünk rá. mint pl. Pyosalpinx: 1. különösen gyermekeknek adják idegnyugtatóként. fülgyulladás. karamelltó'l és pirított magvaktól kapja. míg a méhszájon keresztül való távozása akadályokba ütközik. Pyelitis: 1. Pyeolonephritis: vese. Pustulák a bőrön: a bőrön erős ingerhatású szer (ún. A kívánt hatásfoktól függően 5-10 óra múlva távolítjuk el. Gyomorzáró görcs Pyoderma: a bőr gennyes megbetegedése: furunkulus. A kívánt bőrfelületet habkővel egyenletesen feldörzsöljük. befedjük egy pustulantiummal átitatott gézlapocskával. Ezeknek az olajoknak legtöbbször crotones babérolaj képezi az alapanyagát. Vö. karbunkulus. amely mindaddig tart.5-1 g-nyi mennyiséget gyenge főzet formájában gör- Pyeolocystitis (vagy cystopyelitis): húgyhólyaggyulladással együtt járó vesemedence-gyulladás. húgycső. Pylorusspazmus: 1. Vesemedence-gyulladás tos ízét dextrinektől. gennyes kiütések mesterséges létrehozása. ideggyulladás és idegfájdalmak stb. Baunscheidt-olaj. Kneipp-féXs malefiz. bűzös (rothasztó baktériumok által okozott). Pyometma: lázzal. ótvar stb. Pünkösdi rózsa (Paeonia ofTicinalis): gyökere (tavasszal vagy ősszel) 0.: Baunscheidtizmus. a húgyutak (vesemedence.és vesemedencegyulladás.

a szem környékén. Csalánkiütés. . Kezelése: 1.— Quercus robur: 1. melyek leginkább az arcon. Tölgyfakéreg Q — Quinke-féle ödéma: a bőrön hirtelen fellépő nagy. de máshol is előfordulhatnak. piros kiütések. Csalánkiütéssel együtt jelentkezhet.

Rachitis: 1. Rádiumkezelésnek a rosszindulatú daleginkább jelentősége. Radioaktív ásványvizeket fürdő-. a kevéssé gazdag lelőhelyek kiaknázásának erőltetése. Rövidhullámúak és biológiai hatásuk tekintetében a röntgensugarakhoz hasonlítanak. Eközben az atommagok áthelyeződése következtében új elemek keletkeznek. 1. és nem gondoskodik megfelelő kikapcsolódásról. urán. Kezelése: 1. Rádium: radioaktív alkáli földfém. . fizikailag és szellemileg túlterheli magát. neuralgiák. röntgensuegyütt gárhoz hasonlóan. A természetben előforduló legnehezebb elemek (rádium.) természetes — á n kívül a magfizikai átalakulással nyert mesterséges elemek —át ismerjük még. ganatok van reuma és krónikus fájdalmak eseés különböző betegségek a esetén tén. az erdők felelőtlen kiirtása újabb telepítések nélkül. A röntgensugáréhoz hasonló károsodásokat okoz.és magzatkárosodások. Tágabb értelemben könyörtelenül célratörő kúra. a betegséget gyökerénél (latinul radix) megragadó törekvő kúra. A mesterséges —sugárforrások emellett pozitív elektronokat is kibocsátanak.— R - Rablógazdálkodás: a természet kincseinek kizsákmányolása a későbbi generációk érdekeinek figyelmen kívül hagyásával. amely minden külső behatás nélkül zajlik. Angolkór Radiális bénulás: az orsócsontideg sérülése vagy ólommérgezés által kialakuló kézbénulás. Bénulás. tórium. amikor valaki természetellenesen él. Radix: növényi gyökér. Radioaktivitás: bizonyos kémiai elemek sugárenergia kibocsátása közben lejátszódó bomlásra való hajlama. amely a betegnek okozott kellemetlenségeket is figyelmen kívül hagyja. Sugárforrás környezetében védelem nélküli tartózkodás súlyos biológiai elváltozásokhoz vezet: vérképzőszervi zavarok. A mélyebb rétegek besugárzásához röntgensugarakkal kell alkalmazni. ivó. a gyöktörzs (rhizoma) és hagyma (bulbus) mellett. növény (húsos) gyökerének receptúrabeli megnevezése. isiász. Tágabb értelemben az egészséggel szembeni rablógazdálkodásról is beszélhetünk. A föld kizsákmányolása a tápanyagok pótlása nélkül. a természeti kincsek mértéktelen kiaknázása. Radikális kúra: egy. Utóbbiaknak nagy áthatolóképességük miatt gyógyászati jelentőségük is van. pete. aktinium stb. Röntgensugárzás által okozott károsodások. folytonosan és túlzott mennyiségben fogyaszt izgatószereket. ame- lyet uránszurokércből nyernek ki. A természetes ~ a 3 ismert sugárzáson alapszik: alfa-sugarak (pozitív töltésű héliummagok). béta-sugarak (negatív elektronok) és gamma-sugarak (elektromágneses sugarak). amelyek az eddig ismert 98 elemhez vannak rendelve és sok száz lehet belőlük (radioaktív izotópok).és inhalációs kúrákhoz alkalmaznak köszvény.

váltófürdő. Daganat.: J. tüdő. Nőknél 30. A ~ mindenekelőtt különböző ingerek hosszú időn keresztül kifejtett krónikus hatásának következményeképpen alakul ki. Baktériumok okozta ingerek hatása és mindenekelőtt vírusok is okozhatnak rákot. Kémiai: ma már több mint 500 anyagot ismerünk. L. Oka környéki (helyi) idegrendszeri zavarokban keresendő. A dohányzáskor keletkező kátránytermékek is okozhatnak (ajak-. Pirított termékek. nyelv-.és gyomor-) rákot. Rágás: az alapos rágás biztosítja a táplálék magas fokú hasznosítását. Kezelése: egészséges étkezés. Raynaud-betegség: a kéz. a szexuálhormonok is vezethetnek rák kifejlődéséhez a nemi szervekben. Mivel gyakori. A szervezet saját anyagai. még a Fletscher címszó alatt. ember —ban hal meg. életév. miszerint bizonyos földsugárzás-frekvenciák felelősek a rák kialakulásáért. életév után válik gyakoribbá a jelentkezése. hosszú ideig tartó állandó mechanikus ingerek hatására helyi rák alakulhat ki. amely előbb kifehéredéshez. Rassz: 1. melyet alkati hajlam vagy méreghatás (mindenekelőtt a nikotin) idéz elő. amelyek nem fejlődtek vissza teljesen. Priefinitz tanítványa. hacsak nem olyan erős sugárfertőzésről van szó. A tudomány tiltakozása mindenekelőtt a földsugárzások előfordulásáról és védőeszközökkel elérni vélt hatástalanításukról szóló. Gyermekkorban többnyire a magzati életből visszamaradt szövetekből alakul ki. mint az atomsugárzás. mint a legkisebb hullámhosszú sugárzások hatása következtében (röntgen-. végül pedig az érintett terület üszkösödéséhez (gangrena) vezet. Kreosotum D4. Az ilyen behatások következtében kifejlődő rák csak hosszú idő elteltével alakul ki. nők esetében az emlőben is. túlhevített állati zsírok. A természetes táplálkozás fontos alkotóeleme. mint pl. Némely biológus állítása. férfiaknál a 40. amely a civilizáció fejlődésével egyre inkább terjed. nem kielégítően bizonyított állítások ellen irányul. De alapvetően minden életkorban előfordulhat ~. H. nem feltétlenül állnak ellentétben általános tudományos ismereteinkkel. A ~ nem kifejezetten az időskor betegsége. H. majd kékes elszíneződéshez.: Secale D2-6. Hp. következetes természetgyógyász. A legkisebb hullámhossztartományba tartozó rövidhullámok rákkeltőek. Fizikai úton. Ezek gyakran a tápanyaggal kerülnek a szervezetbe. valamint a kemikáliák túlzott mértékű alkalmazását. tömény alkoholok hosszú időn keresztül való fogyasztása közrejátszhat az emésztőcsatornában kialakuló daganat létrejöttében. A természetgyógyászat (életreform) ezért mindig is ellenezte élelmiszerek festése és tartósítása céljára Rák kemikáliák használatát. csakúgy. Alkat Rausse. Ezért fiataloknál csak ritkán fordul elő. Nem fertőző betegség. Kötőszövetmasszázs. R á k (carcinoma) (=hámszövetből kiinduló rosszindulatú daganat): 1. amelyek bizonyosan rákkeltőek. rádiumatombomlás-sugárzás). A ~ gyakori betegség. a vérellátás szabályozása. Franké álneve. A kéményseprők és az anilingyártók rákbetegségei az ismert foglalkozási betegségekhez tartoznak. J. A hidegvíz-kezelés kidolgozója. ám a kor előrehaladtával sokkal többször fordul elő. anélkül hogy örökletes tényezőkről lenne szó.és lábujjakban jelentkező érgörcs. A ~ sejt- . 1805-1848. Ma minden 5.257 R a p h a u s : retek. egy család több tagjánál is előfordulhat. aki felhívta a figyelmet a táplálkozás nagy jelentőségére a természetgyógyászatban.

a gyógyulás műtéttel csak időleges.és nyirokpályákon a ~ távolabbi testrészekbe is eljuthat és ott tovább burjánozhat. Vitamingazdag. biztos diagnosztikai módszer. hogy a rák egységes kórfolyamat. hanem az általános betegség helyi megjelenése. linusitleves. hogy ingerekre rákképződéssel reagáljon. A bőr és nyálkahártyák fedősejtjei (ephitelium). amely útjukba áll.Rákdiagnosztizálás 258 rend. hosszabb időn keresztül rövid időközönként alkalmazva. A leukémiát (fehérvérsejtek kóros szaporodása) vérráknak is nevezik. és a ráksejtek szétszóródtak. fehérjedús ét- . A természetgyógyászati kezelés a fő hangsúlyt azokra az eljárásokra helyezi. amely esetében éretlen kötő. amely a vér pH-értékétől függ. Bizonyos —formák esetén szóba jöhetnek (röntgen-rádium-kobalt) besugárzások. Rendszertelenül és mértéktelenül szaporodnak és szétrombolnak minden szövetet. szigorúan vegyszermentes élelmiszerek fogyasztása útján normalizálandó az ásványianyag-háztartás és erősíthető a védekezőrendszer. A ~ csak akkor okoz fájdalmat. Ha a helyi daganatot operációval eltávolítják. Idősebb korban a szűrővizsgálatokon való részvétel feltétlenül ajánlatos. gyakran képződik újra ugyanazon a helyen. vagy ahogyan leggyakrabban nevezik. anyagcsere serkentése. vérben élősködő parazita jelenléte. ha fájdalomingerület-vezető idegeket érint. Fontosabb azonban minden természetes funkció. a szarkóma. Azonban nincs egyedül üdvözítő. amellyel a rák valamennyi formáját felismerni vagy gyógyítani lehetne. A természetgyógyászat felfogása szerint a ~ nem helyi megbetegedés. amelyekben természetes körülmények között nem fordulnak elő. Az alternatív gyógyászat rákdiagnosztikai módszerei is vitatottak. Egy más módszer szerint a le- burjánzás. Ezeket az elszórt telepeket áttéteknek (metasztázisok) nevezik.) Rákdiagnosztizálás: jelenleg egy egységes rákdiagnosztikai módszer után kutatnak. Fontos az idejében végzett operáció. Brehmer szerint a Siphonophora polymorpha nevű. nyers koszttal kiegészített. daganat. recidiva. amelyek fokozzák a szervezet ellenálló és védekező képességét. Magas hőmérsékletű (40 °C feletti) fürdők. mozgás.és Iscador-kezelés során fehérfagyöngy-preparátumokat injekcióznak szérumpreparátumok stb. Az eközben keletkező mérgező anyagcseretermékek vérszegénységet és legyengülést (kahexia) okoznak. tehát a szervezet hajlama. mint a légzés. hogy a természet által számukra kiszabott határokat túllépik és benyomulnak olyan szövetrétegekbe. injekciózása mellett. Ezt a kezelést savpreparátumok véráramba injekciózásával kombinálják. Amikor már megkezdődött behatolása a szomszédos szövetekbe. naponta tej savas cékláié.és támasztószöveti sejtek rosszindulatú burjánzásba kezdenek. amely láthatóan jelzi. kinövés. Ezért a daganatban szövetek szétesése és vérzés keletkezhet. a ráknövekedésre gátlólag hatnak. (De általában véve a rákbetegségek oka soktényezős. Csak korai felismerés esetén kecsegtet sikerrel az operáció. mert abból indulnak ki. Utóbbi esetben a kórokozók vírusok is lehetnek. A vér. Más szövetek rosszindulatú burjánzása is ismeretes: pl. Ilyen rendezetlen növekedés esetén az újonnan képződött sejtek működése nem mindig biztosított. amelynek előfeltétele a korai felismerés. A Plenosol. hogy a folyamatot az általános megbetegedés határozza meg. a mirigysejtek és az endothel oly mértékben burjánzanak. öszszefüggésbe hozható a rákos és reumatikus kórfolyamatokkal anélkül hogy ő maga e betegségek kórokozója volna. ez az ún.

és amelyik görbéje azonos lefutású a beteg vérmintájával. Alapvető szempontként elmondható. Nemcsak a rák. valamint a Kuhl-féle tejsavas erjesztéssel készült ételek. de ha a hidegkezelést nem megfelelően felmelegített testen vagy túl hosszú ideig és nem a megfelelő technikával. Ezek közé tartozik a nyerskoszt-diéta. A bőr véredényei rövid ideig tartó összehúzódás után kitágulnak. röntgen. Az étkezésre vonatkozó egyéb tudnivalókat 1. Egyes esetekben a természetgyógyászati kezelés eredményes. A hidegkezelés után mozgással biztosítjuk a test újbóli felmelegedését a ~ segítése és a sikertelen ~ elkerülése érdekében. ultrahang.259 vett vérmintába biokatalizárt kevernek. Nem lehet a rákot pusztán diétával megelőzni vagy kezelni. A jól előmelegített bőr és a rövid. intenzív hideginger segíti a ~ sikerét. Rebarbaragyökér (Rhizoma rhei): az orvosi rebarbara (Rheum palmatum) gyökere. A ~ annál gyorsabb és teljesebb. Sohasem szabad fázó vagy hideg testen hidegkezelést alkalmazni. a bőr kipirulása és felmelegedése lép fel. Az így kapott kapilláris görbe azonban nem rákspecifikus. A vízgyógyászatban a test hideg vízre való reagálását értik alatta. gondoskodni kell az alapos bemelegítésről. A rákdiagnosztika ma különböző vizsgálatok (labor. vagy egyébként fennálló testi indiszponáltság állapotában végzik. mindig előbb mozgással vagy ágyban. egygrammos por alakban adott adagjait hashajtóként alkalmazzák. Reakció (ellenhatás): az orvoslásban általában ingerválaszt jelent. gyenge. azt a gyógyszert kapja a beteg. Rákdiéta: többféle rákmegelőzésre vagy rákkezelésre alkalmas diéta létezik. De ugyanez nem mondható el általánosságban. a túróból és lenolajból készült ételek. Ugyanezzel a módszerrel gyógyszereket tesztelnek. mivel nincsen egyetlen kifejezetten rákellenes diéta sem. alultáplált és érmegkeményedésre hajlamos emberek reagálnak ilyen módon. Kis dózisait étvágygerjesztő szerként. sikertelen ~. Agyagból vagy gyógyföldből készült arcpakolás. hanem egyúttal más szervi betegségek jelenlétére is utalhat. fél-. minél nagyobb a különbség a bőr eredeti hőmérséklete és a víz hőfoka között. Kezelése: naponta többszöri Recidiva hideg vizes mosás. az ún. hogy a táplálkozás a természetes gyógymódnak csak az egyik alkotóeleme lehet. A ~ a legfontosabb ismérv a hidegvíz-kezelés megítéléséhez. és elsődleges célja a betegség mielőbbi felismerése (megelőzése). arcmasszírozás heti 1-2 alkalommal. a Rák címszó alatt.) együtteséből áll. Lúdbőrözés lép fel. Időjárási viszonyoktól függetlenül. hőpalackkal stb. Ráncosodás: ha a bőr alatti zsírszövet és a rugalmas rostok elsorvadnak. így más betegségeket is jelezhet. Általában vérszegény. Frissítő melegérzet. Más módszerekkel a vérminta spektroszkópos vizsgálatával a szervezet ásványianyag-háztartását vizsgálják. a bőr megráncosodik. Ezek az eljárások azonban meglehetősen bizonytalanok. nem eredményes. . Ellentéte. majd papírkromatográfiás módszerrel vizsgálják. a kezdeti véredény-összehúzódás állandósulásában nyilvánul meg. mely a sikeres kezelés legfőbb biztosítéka. lehetőleg minél többet tartózkodjunk a szabadban. Az így kapott eredményekből következtetni lehet a betegség helyére és fajtájára. izotóp stb. amelyeket a megfelelően megválasztott módszerrel kezelni lehet. Recidiva: visszaesés.

mint pl. Reggeli böjt: az amerikai Edward Hooker Dewey (1840-1904) nevéhez fűződő módszer. néhányuk bizonyos agyközpontokon halad keresztül. a fény hatása pupillareflexet. Ezért nagy jelentőségük van betegségek felismerése szempontjából. reflexívvel közvetlenül a mozgatóideggel kapcsolódik öszsze. A ~ feltétele. A ~ mérhető. amelyeknél az agy és a tapasztalatok (mindennapi rutin) is . főleg ribonukleinsavat. pótlása. Rectum: 1. Szaruhártyát ingerlő idegen test pislogási reflexet. A Huneke-féle neurálterápiában használatos novokaint is injekciók formájában alkalmazzák a román Anna Aslan professzor módszere szerint. A Bogomoletzszérum. a térd vagy ín kopogtatása izom-ín reflexet vált ki és így tovább. speciális szérumok és sejtrészek befecskendezése. melyet Alekszander B. E minden esetben fellépő feltétlen —ek mellett vannak még feltételes —ek is. a nyálképződés megindulása ínycsiklandó illatú vagy látványt nyújtó ételek hatására. csontvelőből. és pozitív vagy negatív irányba való eltolódásából a kórfolyamatokra vonatkozó következtetéseket lehet levonni. izolált formában fecskendeznek be. A regeneráló kezelés során speciális sejtrészeket. Vannak olyan. szájon keresztül szedik. míg az izomszövetek megerősödnek. Regeneráció: szövetek és sejtek megújulása. hogy az ingervezető pályák és a reflexívek rendben legyenek. Reggelente csak kis mennyiségű gyümölcs. nyirokmirigyből és lépből nyert kivonat. A . amelyek az oxidációs és redukciós folyamatokat szabályosan vagy szabálytalanul váltogatják. Regenerációs terápia: célja a regeneráció és a revitalizáció. a garat falának érintése öklendezési reflexet. esetleg teát vagy vizet szabad inni. amely általánosan KH3 néven ismert. tipikus és tudatunktól függetlenül adott válasza. Nem minden ~ a gerincvelőn. Módozatai: a sejtterápia különböző formái. A kötőszöveten keresztül jut a szervezetbe.különféle gyomorbetegségek kezelésére is kiváló- Recidivalo: időlegesen visszatérő kóros állapot. Végbél Redoxpotenciál (redukciós-oxidációs potenciál fogalmának rövidítése): az energiafolyamatok állandó oxigénfelvételből (oxidáció) és oxigénelvonásból (redukció) állnak. heti 3 injekcióban bőr alá adják. Reflex: testünknek egy bizonyos ingerre adott rendszeres. Az oxidáció során pozitív elektronok válnak szabaddá. ahol egy ún. A citoplazmaterápia keretében csak a mag nélküli sejtplazmát fecskendezik be oldat formájában. orosz professzor kísérletezett ki. az ebédet pedig a szokásos ebédidő előtt már 1-2 órával el lehet fogyasztani. főképpen az enzimek és vitaminok körébe tartozó anyagcsererendszerek. Az ingert az érzőidegek a gerincvelőhöz vezetik. a redukció során pedig a negatív elektronok száma növekszik meg. A . Redukció: oxigénelvonás kémiai vegyületekből.vagy zöldséglevet. Dewey a mindennapi reggeli étkezés elhagyását javasolta. a redukciós folyamatok energiát fogyasztanak. legtöbbször hidrogénnel való egyesülés útján. A szérumokat általában 3 héten át. ~anyag.hatására csökken a szövetek zsírtartalma. A prokaint. Míg az oxidációs folyamatok energiát szabadítanak fel.Recidivalo 260 szerepet játszanak.hiánya esetén a zavarokat ezekben a régiókban kell keresni. A . A ~ elsődleges feladata a szervezet védelme a károsító hatásoktól.

a gazdasági és a szociális ~ lehetőségeit. érdes. hogy egészségünket megőrizhessük. mint az eredeti. 1 1/2 rész édeskömény. de nagy felületű izom. megnő a munkabíró képesség. tízóraira pedig gyümölcs vagy müzli. Rehabilitáció (=helyreállítás): a testi hibák vagy betegségek következtében korlátozott testi vagy szellemi funkciók helyreállítása. Az alapbetegség kezelése. A keverékből 1 teáskanálnyit öntsünk le 1 pohár forró vízzel. Ammonium bromatum D 3 . Csuklás (singultus). Kalium chloratum D6. A ~ tágulása a mellkast kitágítja (belélegzés). a maradékot forraljuk fel. A ~ hatására javul a körérzet. amelyek a vesére. Rekeszizomgörcs. pongyolapitypang-gyökér. A mellkasi légzéssel egyber a belszervek masszírozása és lazítás végezhető.4 . ezek kiválasztását serkentik. A keverékből 1 teáskanállal teszünk 1 csésze vízhez.: Ferrum phosphoricum D6. Dewey szerint minél nagyobb a reggelente jelentkező éhségérzet. Arnica D 3 . a lépet és a gyomrot is rögzíti. standardizált kivonatát érbetegségekben. Olyan növényekből áll. 2 1/2 rész szeder. D. Reconvalescentia A beteg képességeinek lehető legnagyobb mértékű érvényesítése érdekében kell meghatározni az orvosi kezelés módját. 1 rész borsmenta. a verejtékmirigyekre. kupolaszerű. A szív formája a ~ helyzetétől függően változik. elcsukló hang) túlerőltetés következtében. szerint az éjszaka megkezdett lebontó folyamatokat a reggeli elfogyasztása megzavarja. és még csinosabbak is lehetünk. illetve ezek tumorai miatt. Rekeszizomsérv esetén a gyomor és más hasi szervek a mellkasba türemkednek. Magnesium phosphoricum D6. 1. Működését a rekeszideg vezérli. vékony. 1 rész ánizs és édeskömény. mely összetételénél fogva helyettesíti a napközben szokásos italokat. . Az ún. a gége gyulladása. esetleg aludttej fogyasztását engedélyezi. hagyjuk állni néhány óráig. Ezután a felét öntsük le. Légzőgyakorlatok.: Belladonna D4-6. eperlevél és feketeribizli-levél. Vízhajtó teakeverékek alkotórésze. Mint minden kompromisszumos megoldás. 2-2 rész szederlevél. A keverékből 1 teáskanálnyit tegyünk 1 csésze vízhez. Bromum D3-4. alacsony vérnyomásnál adják.261 an alkalmas. a gyomorra. A tüdő és a szív a — o n helyezkedik el. Kezelése: árnikavizes gurgulázás. annál indokoltabb —öt tartani. majd azt követően a foglalkoztatási. szívbetegségekben. Emellett fogyasztó hatású is. reggeli kisböjt reggelente egy csésze tea. napi adagja 2-5 g. levezetés a lábakba. a májra és az epeutakra hatnak. a hangszalagok bénulása. 2-2 rész hólyagos moszat és ír moha. Jodum D 3 . Kalium phosphoricum D6. a két részt közvetlenül fogyasztás előtt újra keverjük össze. Rekedtség: a hang megváltozása (fakó. Hp. 6-6 rész. Beszéd és dohányzási tilalom. természetesen ez utóbbi sem olyan hatékony. Reconvalescentia: lábadozás. mert a szervezet kénytelen a lebontásról „dolgavégezetlenül" átállni az emésztésre. ilyenkor a hasüregben elhelyezkedő szervekre nyomást gyakorol. útifűgyökér. majd 6-8 óráig hagyjuk állni.1 0 . Részben a májat. 1/2 rész kakukkfű. Reggeli tea: a reggeli tea vértisztító tea. a légutak nyálkahártyájára. Rekeszizom (diaphragma): a mellkast és a hasüreget egymástól elválasztó. Rekettye (Genista tinctoria): virágzó növény. Az ideg bénulása a ~ leállásához vezet. Bch. Homokiborona-gyökér. 1 rész borókabogyó.

A kezelés az alapbetegségnek megfelelően történik (gyógyszeresen). Kezelését minden esetben a kiváltó okhoz kell igazítani. A pitvarok gyulladásos elváltozásai hegesedés következtében szabálytalan ingerületvezetést hoznak létre. illetve egyes esetekben szívritmus-szabályozóval (pacemakerrel). anyagcseremérgek (pajzsmirigy-túlműködés) idézhetnek elő. Szem Retro flexió: hátrahajló méh. mellbimbó. áramlanak. Tápanyagok felszívódása a bélcsatornában. és arra az elképzelésre utal. izzadmányok felszívódása a szövetekben és a testüregekben. végbéltájéki. Retrográd amnézia: emlékezetkiesés. Parkinson-kór. Ezek a szívdobogást rendszertelenné teszik. akaratlagosan nem befolyásolható. Rendszertelen szívműködés: oka többnyire ingerületvezetési zavar. Bizonyos feltételek mellett egyes anyagok a bőrön keresztül is felszívódhatnak a szervezetbe. Retroverzió: hátrahajló méh.és epeserkentő hatású szerként használatos.Rektális Rektális: a végbelet érintő. 262 kevés citromlével elkevert olívaolajjal történő bedörzsölés. különösen a hajlatokban (szájzug. Az agyrázkódás (baleset) eszméletlenség lezajlása után jelentkezik. a szívműködés lassúbbodását (bradycardia) a vérbe került epesavak okozhatják. végbélnyílás. Jelenti továbbá kificamított ízület vagy eltört csont visszaillesztését eredeti állapotába. Valószínűleg az időskori —t is hasonló elváltozások idézik elő. Retina: 1. egymás utáni összehúzódása. hogy a betegséget okozó nedvek a szervezetben keringenek. amikor a beteg nem tud arra visszaemlékezni. Repedések (rhagadok): a kiszáradt bőrön keletkező repedések. folyást jelent. A ~ lehet neurózis jele is. paralysis agitans. A szívizom ingerlékenységének fokozódása miatt különálló ütéseket és összehúzódásokat produkál a szív. A pajzsmirigy-túlműködés a kezek finom remegését (vö. Repozíció: sérv esetén a hasfalon kitüremkedő zsigeri szervek visszahelyezése a hasüregbe. A test lehűlésekor jelentkező ~ nem egyéb. bénulással járó remegést. Gyors pulzust láz. vér felszívódása a szövetekben. Intenzitásától függően megkülönböztetünk finom és erős remegést. gázok stb. ami a kamrák területén ütéskiesést eredményez.: Basedow-kór) idézi elő. Respiráció: 1. Kezelése: vitamindús étrend. Reszorpció: különféle anyagok felszívódása. Légzés Reszkető bénulás: 1. Ezen a néven foglalják össze az . A rohamszerűen fellépő gyors szívdobogás (tachycardia) a szívizomzat ideges túlingerlése. hogy a finom mozgások által hőt termeljen. mint a szervezetnek azon igyekezete. Reuma: a szó áramlást. ujjak ízületei). Retek (Raphanus niger): a frissen reszelt gyökér máj. hogy mi történt vele.) felszívódása. Remegés (tremor): az izmok vagy egyes testrészek gyors. Parkinson-kórt okoznak. Az agytörzs szöveteinek elváltozásai jellegzetes. a szervezetbe mesterségesen bejuttatott anyagok (injekciók.

1. és az esetek többségében meghűlés váltja ki. nyers ételek. Akut ~ esetén: teljes lemosások és leöntések. pakolások (fango és mocsár). Részalkalmazás: az egész vagy teljes alkalmazással szemben egyes testrészek vagy -tájak kezelése fürdőkkel.: 1. Heinrich Roeder (1866-1938) szerint a mandulák fontos helyet foglalnak el a nyirokrendszerben. léböjtkúrák. Baunscheidtféle kezelés. leöntésekkel. Carex arenaria. melyek az izomzatot. Gőzölések. A rágás és nyelés révén a mandulák rendszeresen kiürülnek. Roeder-féle kezelés Rhamus catharticus: varjútövis. dr. Rikli. borsos keserüfu. A betegséget a szervezetet ért fertőzések és a szervezetben zajló toxikus folyamatok okozzák. Rh. Arnold (1823-1906): svájci gyártulajdonos. zabszalmás teljes fürdő. Áthangoló eljárások. réti legyezőfü. A ~ közvetlenül a mandulákat veszi célba. Rheum officinale: 1. A toxikus folyamatok hátterében gyakran genynyes gócok (1. Az állapottól függően böjt. szervműködés vagy szövet regenerálása és teljes helyreállítása. Gócfertőzés) állanak és allergiás alapon fejlődnek ki.esetén: a teljes lemosások mellett meleg szénapolyvás és részfürdők. növények gyökerét jelöli.vagy ízületi reuma. nyírfalevél.és borókaié. valamint a szellemi és fizikai teljesítőképesség szubjektívjavulása. gőzpakolások. Ricinusolaj: a Ricinus communis magvainak zsíros olaja. Rebarbara Rhinitis: orrnyálkahártya-gyulladás. Kutyabengekéreg. káka. Izom. Rhagadok: repedések. Kezelése: a terápia fő célja a gócok felderítése és megszüntetése. váltó leöntések. Schlenz-íéle fürdő. Idült . Eltávolításukkal a nyirokrendszert és egyben az egész szervezetet megfosztjuk egyik legfontosabb méregtelenítő szervétől. masszírozás. az általa alkalmazott gyógyeljárások homlokterében az atmoszféra változó ingerhatásai állnak.és nádgyökér. Teák: füzfakéreg. sajátvér-kezelés. Revitalizáció: egy szerv. a napfényterápia úttörője. napfürdő. göngyöléssel stb. Enyhe hatású hashajtó. varjúbenge. adagja: 1-2 evőkanál forró kávéban vagy tejben elkeverve. a belőlük nyert olaj nem tartalmaz mérget. az izületeket és az egyes szerveket védő burkokat támadják meg. és funk- Roeder-féle kezelés: mandula-szívás üvegharanggal. pillanatleöntésekkel.egyik jellegzetes megjelenési formája ún. csalán. Az általános közérzet. Bár a magvak mérgezőek. Nyírfa-. aranyruta.263 anyagcseremérgek okozta. köpölyözés. fájdalmas és gyulladásos betegségeket. Hp. frangula. szénapolyvás ing viselete. vegetáriánus étrend. Roeder-féle kezelés: az eberfeldi orvos. A . ami fokozza kiválasztótevékenységüket. . szénapolyvás zsákocskák felváltva ecetes és langyos borogatással. szauna. Rhizoma: receptekben előforduló szakkifejezés. reumás csomók képződésével jár. gőzöléssel.

meggyorsul a nedvkeringés. a krónikus mandula-. melyek később felhólyagzanak. Kezelése: hideg borogatások. viszketés. 1. A kezelés hatására javul az általános erőnléti állapot. melyek végül elrákosodhatnak (röntgenrák). Enyhe. Létrejöhet azonban általános allergiás reakció (lásd az allergiánál) és fertőzés is. A csont. Kálium phosphoricum D6. Ezt követően az érintett bőrfelület sejtjei elhalnak.a —t folyamatosan végzik a szervezet öntisztításának serkentése érdekében. Római-ír fürdő: 1. gyakran kíséri felső légúti hurut és kötőhártya-gyulladás. a székrekedés elhárítása. Bch. rövid ideig és ritkán szabad végezni. és reflektorikus hatást gyakorolnak a legkülönbözőbb szervekre. A —nek az üvegharanggal végzett leszívás mellett része a vattában végződő kampóval végzett garatmandula-masszázs. Súlyos esetben gyógyítani kell a fellépő szívelégtelenséget is.és klímaterápiával történő kezelésének atyja. Rohamszerű tachycardia: rohamszerűen fellépő szapora szívműködés.: Ferrum phosphoricum D6 negyedóránként. Hp. bőrpír. általános roszszullét. serkentik a nyirokfolyadék áramlását.különösen a magas vérnyomás kezelésekor . nehezen gyógyuló fekélyeket okozva. nagyfokú duzzanatnál forró szénavirág-pólyázás. Az arc bőrének idült értágulatokkal. izzasztó. Böjtkúrák és nyers diétás kezelések mellett .: Nátrium muriaticum D3-6. Ezenkívül csírasejt-károsodások. rövid ideig tartó lázzal jár.Rohamszerű tachycardia 264 mények között is előfordul. Röntgensugár-ártalom: a röntgensugarak a bőr felületén vörös foltokat okoznak. A húsevők béltraktusában normális körül- . a mandulák méregtelenítő funkcióját. Bch.: Dolichos pruriens D3. gyorsabban gyógyulnak a helyi betegségek. valamint az emberi vastagbélben (bélrothadás). orr.elkerülése végett a diagnosztikai céllal végzett röntgenbesugárzást is csak korlátozott területen. Rollier. a tarkó nyirokcsomóinak duzzanata. A . az ujjal végzett szájpadi mandulák és egy vattával burkolt gömbbel végzett orrmandulamasszázs is. fertőző gyermekbetegség. dójukat egy harang formájú szerkezettel végzett leszívással igyekszik serkenteni. A leggyakoribb tünetek a bőrduzzanat. Kezelése: naponta többször hideg lemosások.és garatnyálkahártya-gyulladások.elleni oltás. Orr-rezesség.és ízületi tuberkulózis magaslati nap. Ingerületvezetési zavarok. Rosacea: 1. majd különösen az orron élénkvörös göbökkel járó gyulladásos bővérűsége. feszülés. Rosmarinus officinalis (rozmaring): egyszeri adagja 1-2 g levél forrázat alakjában. böjt. különösen vérképzőszervi betegségek jelentkezhetnek. Forró légfürdő Rózsahimlő (rubeóla): vírusos. iszapborogatások. vizelethajtó és a gyenge havivérzést tonizáló hatású gyógynövény. Ezért a terhes nőknek ajánlott a . August (1874-1954): svájci orvos. Tünetei: vöröses kiütések. Rothadás: a fehérjék bakteriális leépülése. A kezelés által a baktériumoktól megvonják a táptalajt. A terhesség ideje alatt fellépő ~ gyakran a születendő gyermek fejlődési rendellenességét okozhatja. Emésztést serkentő. Rovarcsípések: a csípés helyén túlérzékenységi és védekezési reakció keletkezik a különböző állati mérgekkel szemben.

napon meleg kádfürdő.és felsőtestöblítést. A rühatkák különösen a kézhajlat. Hosszú távú. hónalj és a hímivarszerv puha és meleg bőrfelületét kedvelik. hogy kizárólagos növényi étrend fogyasztása mellett a fehérjeminimum igen alacsony szinten mozoghat (20-30 g). Az egészséges ruházat ezeket mind kiküszöböli. Melegen tart bennünket. A bőringer oly mértékig fokozódhat. részben saját magán végzett kísérletei alapján megállapította. Carl: fogorvos. A lencse által megtört fénysugarak az ideghártya előtt fokuszálódnak. egészségtelen hőpangást idéz elő. egy bizonyos távolságon túl homályosan lát. magasfrekvenciájú. A felső. A célszerűtlen ruházat.265 Röse. Az ágy melegében viszketést okoz. R u p t u r a : izmok. Rövid göngyölés: a testet a hónaljtól térdig textíliába csavarják. mozgás és sportolás. Rühesség kozva félfürdőket. táplálkozástudós. A vizes gyógymódokkal javítható a szem vérellátása. comb. kis amplitúdójú elektromos sugárzások.és az alsóruházatnak is porózus anyagból kell lennie. Felböfögés R u h á z a t : az ember által kitalált testfedés. Ügyelni kell a felsőruházatra és az ágyneműre is! Rövid göngyölés Rövidhullámok és ultrarövidhullámok: a szervezetben hő termelésére alkalmas. amelyek a bőrbe járatokat fúrnak. vagy válta- . A Bates által kidolgozott szemgyakorlatok a szemlencse rugalmasságának visszanyerését és fénytörő képességének javulását célozzák. Kezelése: a test bedörzsölése naponta perubalzsammal vagy valamilyen kémiai rühellenes szerrel 3 napon keresztül. így a beteg minden távolságra egyaránt élesen lát. Oka: a szem tengelyének meghosszabbodása vagy a szemlencse torzulása. Az öltözködés reformja nehezen tudott szembeszállni a mindig uralkodó divattal. Célja a bőr felé történő elvezetés. Általában operációval szüntethető meg. Tiszta alsóneműbe öltözni és a régit kifőzni. Rövidlátás: a szem fénytörési hibája. Kneipp a rövidlátóknak ajánlja a napi teljes lemosást. nem szabad szorítania. a nem megfelelő anyagok használata puhánnyá teszi az embert. hogy gyulladáshoz (ekcémaképződéshez) vezet. felszívja az izzadságot és a kipárolgást. Riihesség (scabies): bőratkák okozzák. aminek bizonyos tekintetben gyakran maga is behódolt. belszervek vagy erek szakadása. ami vakaródzásra késztet. Helyileg: szemmosás szemvidítófű forrázatával és arcöblítések a szem erősítésére. Rózsahimlő Ructus: 1. védi a testet az időjárás viszontagságaitól. Rubeóla: 1. Kezelése: konkáv lencsék viselésével a fénytörés korrigálható. zöld szappannal jól bedörzsölni és hideg vízzel leöblíteni. ehhez a mezítláb járást. A beteg rövid távolságra élesen. Kimutatta az egészséges ásványanyagcsere és az enyhén lúgos kémhatású tápanyagok fogyasztásának jótékony hatását a fogak egészsége szempontjából. akadályozza a keringést. a 4. a diathermikus sugárzásnáljóval nagyobb áthatoló képességűek.

bőrbetegségeknél és allergiás megbetegedésekben a bőr felső rétegeibe fecskendezünk 0. nap adunk injekciót. Naponta ugyanennyivel emelve a dózist. Petevezeték-gyulladás . A továbbiakban 5 alkalommal. 1 ml-ig emeljük a dózist. A sajtok zsírtartalma változó.s Sajátvér -kezelés: betegségek gyógyítása kezelt vagy kezeletlen sajátvér-injekciókkal. 5 napos szünetekkel. borogatások készítésére is alkalmazzuk a természetgyógyászatban. A csípős sajtok izgatóanyagok. a hormonbetegségeket. A kezelés során fellépő reakciók miatt csak a tapasztalt természetgyógyász által végzett sajátvér-adás lehet hatásos. hogy a kezelést tapasztalt természetgyógyász végezze. Tbc-ben. Az összes többi sajtfélét fűszerekkel állítják elő. több ezer alfajjal rendelkező bélbaktériumok. tüdőgyulladásban naponta 10 ml saját vért adunk az izomzatba. Közéjük tartozik a tífusz kórokozója és a korábban paratífusz-bacilusnak nevezett mikrobák. A sajtanyag természetes formái az édes tejből származó kenősajtok és az aludttejből előállított túró. amelyek hányással és hasmenéssel járnak. Akut. Salpingitis: 1. — Sajt: a tejfehérjét tartalmazó termékek gyűjtőneve. Krónikus izületi megbetegedéseknél és allergiás betegségekben ultraviola fénnyel besugárzott vért adunk vissza. a terhességi hányást gyógyíthatjuk eredményesen ezzel a módszerrel. enyhe vagy közepesen súlyos bélfertőzéseket (szalmonellózist) okoz. 1 ml-rel emelve a dózist 5 mlig megyünk el. A keletkező savót a benne lévő sókkal és a tejcukor nagy részével eltávolítják. fokozza a szervezet ellenálló képességét. Vértisztítás Salix alba: fehér fűzfa. Ezután minden 3. vagy aludttejből tejsavas erjedéssel. A méregtermelő alfajok halálos kimenetelű betegségeket okozhatnak.5 ml-ig megyünk el. Többnyire élelmiszerek útján terjed. A sterilen vett vizelet 5 ml-éhez 1 csepp fenolt adunk. A sajátvéradás áthangoló kezelés. illetve ezek különféle baktériumok által kiváltott erjesztési és rothadási folyamatokon mennek keresztül.5 ml-rel fokozatosan növeljük. megkülönböztetünk sovány és zsíros sajtokat az alapanyagul szolgáló tej minősége szerint. gyomor. a dózist 0. 0. pakolások. A túró egészséges étel. Itt is lényeges. magas lázzal járó fertőző betegségekben.és nyombélfekélynél. Többé-kevésbé sósak is. A húgyutak gennyes gyulladásait.1 ml-t. és az izomba fecskendezzük. vérmérgezésnél. Többnyire változatlan állapotban adjuk vissza a vért. Salmonellák: az amerikai Salmon nevű állatorvosról elnevezett pálcika alakú. édes tejből készül oltófehérje hozzáadásával. az allergiás betegségeket. hörgi asztmánál rövidhullámmal kezeltet. Salaktalanítás: 1. Saját vizelettel történő kezelés: ez a kezelés a vizelettel ürülő hormonokat és antitesteket hasznosítja.

a félfürdők. ne használjunk szódát vagy szódabikarbónát. Fekete bodza.és bélcsatornában okozott marás. értékes anyagok keletkeznek. amely a legfelső szakaszon súlyosabb. Orvosi szappanfű Sarjszövet: fiatal. sőt új. amely a természetes gyógyerőre is serkentő hatással van. Földi bodza Sandriedgras (Carex arenaria): gyökere. Technikailag helyesen kell felhelyezni a kellő melegítő hatás elérése érdekében. ebulus. egészséges táplálkozás. 1. Kénsav esetén olajat és nyálkás italokat adjunk. erekben gazdag kötőszövet. Általában azonban étrendünk bázisban gazdag legyen. Kifejlesztett egy olyan kezelési módot.267 Salvia offícinalis: zsálya Sambucus nigra: 1. Sál: a Kneipp-félepólya különleges fajtája. iszapingek. E kendőknek a bepólyálás előtt a beteg tarkójának fele magasságig kell érniük. Secale D3-4. Savmérgezés: tömény. vaj. comblocsolás. Hp. Közömbösítés égetett magnéziával. Egy négyszögletes lenkendőt háromszögűvé hajtunk és meg- . Bch. például fekély miatt szövethiány keletkezik. Egy nagy gyapjútakarót és egy közbülső kendőt egymásra terítve. hátat. ahol sérülés vagy szöveti szétesés. Saponaria offícinalis: 1. búzacsíraolaj vagy E-vitamin-készítmények. Kálium phosphoricum D6 2-3-szor naponta. inhalátorral vagy vákuumgőzölögtetővel előállított savgőzök belégzésével. kenyér. liszt. zsírok. felső szélén tenyérnyire visszahajtjuk. S. 2-8 g fó'zet formájában. akkor Sál ezeket az élelmiszereket kell túlnyomórészt fogyasztani. Érett szürkehályognál: műtét és szemüvegviselet. hüvelyesek. amelynek keretében a betegeknek szerves és szervetlen savakból módszeresen készített keverékeket adagolt. Savfelesleget tartalmazó élelmiszerek: hús. tojás. Soha ne adjunk vizet. reuma és ízületi bántalmak. gríz. Az ételek savanyításához ezenkívül ecetet használjunk. a kötőszöveti sejtek lesznek többségben. folyékony savak által a gyomor. olajok. mezítláb járás és víztaposás. A savakat zárt légtérben. Bodzavirág. Idő múltával az erek visszafejlődnek. és ajánlatos a Berg-féle szabályhoz tartani magunkat. savtartalmú fürdőadalékokat tartalmazó fürdővel.: Calcium fluoratum D12. rizs. felső locsolások váltakozva. Savkezelés: Kappf abból a megfigyelésből indult ki. antiszeptikumokkal végzett hüvelyöblítésekkel vagy belsőleg adagolt savcseppekkel juttatják a szervezetbe. A felsoroltak gyakran meggátolják a kezdődő szürkehályog súlyosbodását. hogy a savüzemekben dolgozó munkások lényegesen egészségesebbek és kevésbé fogékonyak a betegségekre. Nátrium muriaticum D6. Savanyítás: az élelmiszerek konzerválása ecetsavval vagy tejsavval történő savanyítással (savanyú káposzta). ami sok eret tartalmaz. rövid pakolások. A mellet. Silicea D12. nyakat és felkarokat öleli körül. ezért rózsaszínű (vadhús). majd lejjebb kevésbé súlyos tünetekkel. Kezdetben túl sok sarjszövet képződik. Naphtalinum D6. A savanyodás során az eredeti tápérték nem megy veszendőbe. Ha savanyító étrendet kívánunk alkalmazni. A savkeverékek ingert gyakorolnak a szervezetre. diófélék. Alkalikus táplálkozás. 1. mint a többiek. A kapillárisok és a fehérvérsejtek átalakulásából jön létre ott. tüdőbetegség és bőrbajok elleni szer.: Causticum D4.

ezerjófü. szívasztma esetén alkalmaznak a fejtől való elvezetés céljából. répa.6 . Ferrum D 2 . melynél az egyik lábra csak futólag támaszkodik rá a beteg. a májsejtek megbetegsze- nedvesítjük. ánizs. késhegynyi adagokban. magasított cipőt kell viselnie a betegnek. ilyenkor nem tűnnek fel a bőr alatti kapillárisok. Amikor a beteg lefekszik. akárcsak a fej vértelensége ájulás és hirtelen izgalom (ijedség. Ivólevek: spenót.) esetén. térdleöntés. vérszegénységről van szó. Ezt az ágyban ülő páciens hátára helyezzük olyan módon. a kendő másik sarkával ugyanígy járunk el. Nátrium sulfuricum D6. pongyola pitypang. sebek. Csontlisztet. Kálium permanganicum D3. szénavirág-ülőfürdők. még az érelmeszesedésnél. Pulsatilla D 3 . a csípőízület válto- . jól záró tartást. a nedves kendő a hátára feszül. Sántítás léphet fel sérülések után. átmeneti sántítás léphet föl (intermittáló sántítás). vasport is adjunk. A kendő szemben lévő sarkát hajtásokba rendezve a mell és kar felett áthajtva szorosra húzzuk. A felső légutak. Egyen a beteg sok vastartalmú főzeléket: spenótot. és ott tűrjük a törzs alá. benediktgyökér. Ma már ritkább. hogy a felsőtest oldalsó részét is fedje a nedves pólya. valamint fejtől való elvezetéshez használatos a hideg ~. Egészséges táplálkozás.: Calcium phosphoricum D6. a kar és a törzs között betűrjük. Dugjunk a nyak köré egy lenkendőt. amikor még nem fejlettek a nemi szervek. Most egy másik nedves kendőt terítünk a mellére és kétoldalt betűrjük.3 . tüdő. mezítláb járás ajánlott. Ha az egyik láb rövidülése okozza a sántítást. Teák: üröm. és a gyapjútakaró adja a nyak körül és lefelé a pólyának a feszesen. Nátrium muriaticum D6.Sántítás 268 zásai. csak utóbbit a kar felett vezetjük. Meleg —at asztma. Sárgaság (icterus): ha az epeelfolyás akadályba ütközik. érelmeszesedés következtében. Ha a nyálkahártyák is halványak. és a váltakra hajtjuk. ezenkívül szénavirág-pakolások. vérontófu.: Kálium carbonicum D4-6. Ferrum phosphoricum D6. csalán. Kálium phosphoricum D6. Cuprum D 4 . trombózis. Sápkór (klorózis): a vérszegénység egyik formája a fejlődő (serdülő-) korban. öröm stb.6 . Az artériák meszesedésekor vérátáramlási zavarok miatt fájdalom. ízületi gyulladás. Arsenicum D6. csalánt és sóskát. szamárköhögés. a gerincferdülés. pemetefű. Silicea D l 2 . S á n t í t á s : járászavar. hogy ne szúrja a gyapjútakaró. A véredények simaizomgörcse veseelégtelenségben szintén sápadtsághoz vezet. ezért ez a láb rövidebb ideig van a földön. Hp. L. Ebben az esetben azonban a nyálkahártyák színe normális. Bch. martilapu. hogy a hoszszanti oldal gallér módjára körülveszi a nyakat. A száraz kendővel beborítjuk a nedveset megfelelő hajtogatással a nyak és váll körül. Kneipp-féle sál Sápadtság: a bőr haloványságát vastag bőr is okozhatja. mellhártya minden gyulladásos megbetegedése esetén. sok nyers és friss táplálék javallt. ideggyulladás. az alsó végtag fájdalmas betegségei. Felsőtestlemosások ecetes vízzel.

szénavirág. a széklet agyagszínűvé válik. zabszalma és krumpliszsákok a májtájra. cikóriagyökér. Teák: borsmenta. G u s t a v (1843-1893): fényképész. vagy fokozódik a vörösvértest-szétesés. Hp. A pakolásokat kihűlés után 1-2 alkalommal felfrissítik. Rühesség Schlenz. befejezésül hidegkezeléssel. máriatövis. és olyanok is. Majd 37 °Cos vízzel leöntés és pihenés zárja a kezelést. Magas hőmérsékleten. Az eljárást róla nevezték el Schlenz-kúrának. Forró pakolások. előfordulhat fertőzés. Ferrum phosphoricum D6. A beteget meleg fürdőbe helyezik. és legalább 1 óra hosszat tart. Schlickeysen. Az epejavtartalom a bőrben viszketést okoz. Epeelzáródáskor nem jut epefesték a bélbe. Schlickeysen. és diétával. A fürdőket heti 1-3 alkalommal végzik. Ecetvizes vagy citromos egész lemosások a viszketés enyhítésére. védi a terhességet. Gustav Sárgatest (corpus luteum): a petefészek follikulusaiból képződik tüszőérés után. 1. Súlyos májgyulladásnál is hiányzik az epefesték a székletből. Kalium chloratum D6. korpafürdők. Szénavirágegésztestfürdők. Natrium muriaticum D6. amelyek tárgyak vagy testnedvek (pl. epe jut a véráramba. Vannak élelmiszerekkel terjedő májgyulladásvírusok is. idetartozik a fertőző májgyulladás is. Natrium phosphoricum D6. később sok tejfehérjét tartalmazó vegetáriánus táplálkozás és sok cukrot tartalmazó gyümölcstorták. és a benne termelődő sárgatest/jormo/z révén belső elválasztású mirigyként működik. ha viszont bekövetkezett a megtermékenyítés. A havivérzés bekövetkezésével a sárgatest visszafejlődik. nemi úton is). vérehulló fecskefü. Scabies: 1. nyers koszt. ha azonban a tárgyak fertőtlenítése nem kielégítő. Agyékpakolások. ivókúrák. Majd langyos lemosás következik. A nyers étrend bevezetésének úttörője. Kalium phosphoricum D6. A következő napon langyos teljes vagy részfürdő következik. amelynek hőfoka az esetektől függően 39-43 °C között változik. A kúrát akut és krónikus betegségek széles körére ajánlják.: Natrium sulfuricum D6. A gyógyászati céltól függően különböző gyógyfüvek kivonatát adják a fürdőhöz. Mannheimban. apróbojtorján. a szem ínhártyája. Az epeutak elzáródásához görcsös lelkiállapot (funkcionális zavar) is vezethet (düh. elegendő ideig sterilizálva elpusztul a májgyulladás vírusa. felsőtestpakolások. Szigorúan kíméljük a májsejteket az állati zsírok. vírusinfekció okozza (hepatitis). valamint gyógyteakezeléssel egészítik ki. A méreghatás okozta májkárosodások során is besárgulhatnak a betegek.269 nek. Felfogása szerint a nyers étrend belső „napfénytápanyag". Ezt száraz pakolásban vagy 37 °C-os fürdőben eltöltött 1 óra időtartamú izzadás követi. Elgyengült és lázas betegeknél a fürdőket forró borogatásokkal helyettesítik. Túlhevítőfürdők. lásd a májatrófiánál. a szervek és a szövetek elszíneződését hozza létre. vér) útján terjednek (pl. A fertőző sárgaságot. pemetefű. Kezelése: koplalás. pongyola pitypang és gyökere. . ahol Kneipp-féle vászon helyett frottírlepedőket használnak a teljes pakoláshoz. erős fűszerek. később New Yorkban élt. bánat). anélkül hogy mechanikus elzáródásról lenne szó. élvezeti szerek vagy kémiai gyógyszerek kerülésével. ami bizonyos vérszint elérése esetén a bőr. Maria (1881-1946): Hungeburg (Innsbruck mellett) autodidakta gyógyász „bevezette" a túlhevítő fürdők és forró pakolások alkalmazását a hideg alkalmazási módok elvetésével.

A modern civilizációban elterjedt ételek aránytalanul sok zsírt . A Schrothdiéta zsír-. B | 2 . Ebben a szilva pektintartalmának duzzadóképessége játszik fontos szerepet. 2. Folyadékmentes napok és engedélyezett folyadékmennyiség fogyasztásának periodikus váltakozása. A kúra menetrendje meglehetősen egyszerű: három héten keresztül „kis ivónapok". ezáltal stimulálva a szervezet hőregulációs központját. A fehérje-anyagcsere végtermékeként ugyanis sok káros anyag termelődik: húgysav. ásványi anyagok. amelyet minden reggel háromnegyed vagy teljes pakolás formájában 2-3 órán keresztül alkalmaznak: az éjszaka folyamán átmelegedett testet hideg. majd száraz ruhákba csavarják. Reggel a pakolás előtt gyógyfüvekből készült teát vagy forralt bort kap a páciens. amelyek nagyobb koncentrációban ártalmasak. amelyet fokozott hőtermelésre késztetnek. amely anyagok keringési betegségeket okoznak. szilva). A. sók és más egyéb anyagok. Ezzel egy időben fokozott izzadás lép fel. ezenkívül a szervezet fehérjefogyasztása is csökkenthető alkohol segítségével. Schreber. folyadékmentes napok és „nagy ivónapok" váltják egymást. amelyen a kalóriabevitel nem haladhatja meg a 300 kalóriát. ezzel serkenti a vérellátást. A kúra során nem alakul ki vitaminhiány. Jelentős az idegrend- . A kúrában fontos szerepe van a fehérjementes diétának. A kúra folyamán fokozódó sókiválasztás kedvezően hat az ödémákra és a magas vérnyomásra. dr. A káliumhiányt a folyadékmentes napokon káliumban gazdag gyümölcsök fogyasztásával lehet elkerülni (sárgabarack. a Schrebergarten alapítója. Szintén lényeges eleme a kúrának a nátrium-klorid-hiányos étrend.. B 6 . hozzákapcsolták azokat a modern diagnosztikához és a korszerű terápiákhoz. Schroth-féle pakolások. D. Az anyagcsere során az alkohol gyorsabban ég el. Igen csekély mennyiségű alkohol fogyasztása ugyanis fokozza a szervezet általános teljesítőképességét. Ennek hatására a bőr vérerei kitágulnak. Az első fázisban a bőr hidegérzékelő receptorait ingerlik. amely a szervezet áthangolását célozza. Schroth-kúra: Johann Schrothról (17981856) elnevezett gyógymód. fehérje. 3. A legutóbbi időkben bebizonyosodott. nedves lepedőkbe burkolják. Délben szilvalevest szabad fogyasztani. (1808-1861): általános orvos.és kalóriaszegény. B 2 . Szívműködést serkentő hatása nélkülözhetetlen. természetes erjesztésű bor fogyasztható. cca. Schroth-féle gyógydiéta. Ezt egy folyadékmentes nap követi. periodikus változása. E három alapelven az elmúlt 150 esztendőben semmit sem változtattak. Dániel Gottlieb Moritz. lipcsei magántanár. a hideg vizes kezelés és a gyógytorna alkalmazásának egyik előharcosa.és sómentes ételekből áll. savak. így a vér a zsigeri szervekből a perifériák felé áramlik. A második fázisban meleg pakolás segítségével a nőközpont hőérzékeny sejtjeinek működését fokozzák. hogy a túlzott fehérjefogyasztás káros következményekkel jár. A csekély mennyiségű alkohol fokozza a bőr kitágulását. 500-600 kalóriatartalommal. C. amely a székletürítést szabályozza. A bor a vesék vérbőségét idézi elő. mert a bor sok fontos bioelemet és rengeteg vitamint (B. mint más anyagok. A kúra ideje alatt italként alkohol. A kúra három alkotóeleme: 1.és koleszterint tartalmaznak. H) tartalmaz. ammónia. A kúrának fontos eleme a folyadékmentes napok és az engedélyezett folyadékmennyiség fogyasztásának állandó. Az energiát a szénhidrát-anyagcsere biztosítja. A gyógymód egyik legfontosabb eleme a Schroth-féle pakolás. A kúra mindig egy „kis ivónappal" kezdődik.különösen telített zsírokat .Schreber 270 szerre gyakorolt pozitív hatás is.

mindenképp pasztörizálatlan tejet szabad fogyasztani. szilva. Csak friss. mazsola. a szemmozgató izmok működési zavara. esetleg némi zabpehellyel és mézzel elkeverve megenni. bab. Ellenjavallatok: májzsugor. paradió. Este 2 szelet toastot vagy lenmagos kenyeret szabad fogyasztani 2 narancs levéből és 1 citrom vagy grapefruit levéből készült gyümölcskoktél kíséretében. Reggel tea vagy forralt bor. narancs. mogyoró. Csak frissen fejt. A Schroth-kúrát minden egyes beteg egyéni adottságaihoz igazítják. különféle erdei bogyók. Bismarck háziorvosa. nyers gyökerek. 15 órától kezdve maximum 1 liter természetes tisztaságú bor fogyasztható. délben beáztatott szilvát vagy sárgabarackot szabad enni teljesen sómentes péksüteménnyel. májgyulladások. földieper. hogy a gabonaszemeket a víz ellepje. borsó. karalábé. A gyümölcsöket és gyökérféléket alaposan meg kell rágni. nagy ivónap 800-1000 kalóriafogyasztással. víz. a zsíranyagcsere betegségeit és a húgyvérüséget (veseelégtelenséget). A módszer legfőbb célja azonban a megelőzés. Ernst: professzor. Fogyasztható élelmiszerek: nyers gyümölcsök. Ugyanez vonatkozik a vajra is. Gyökérfélék: sárgarépa. málna. de mindenképpen 37 °C-nál hidegebb hőmérsékleten szabad meginni. mandula. főleg az elhízást. zab. Scilla maritima: tengeri hagyma. Gyümölcsök: alma. Csíráztatás: este egyenlő menynyiségü búzát és rozsot kis tálkában vízzel leöntünk. méz. datolya. pajzsmirigy-túlműködés és az alkoholizmusra való hajlam. Este újból leöntjük vízzel. Közömbösíti az egyre terjedő érelmeszesedés kialakításáért felelős kockázati tényezőket. Ezt követi az ún.271 Pakolás előtt forralt bor vagy tea fogyasztható. Boradagjukat teával. bénulások. A gabonaféléket csírázó állapotban. Másnap reggel a vizet leöntjük róla. vagy közvetlenül elfogyasztásuk előtt le kell reszelni. banán. lehetőleg szabadban tartott tyúkok tojását szabad nyersen. érzékelésizavarok. árpa). feketeretek. Az agyban és a gerincvelőben támasztósejtjei (gliasejtek) időszakosan burjánzani kezdenek. A tejet hidegen vagy langyosan. szőlő. elkészítéséhez vitaminokban. A természetgyógyászat egyik úttörője. bükkmakk. ásványanyagokban és nyomelemekben gazdag zöldségféléket választanak (pl. ribiszke. annál egészségesebb. paradicsom. körte. Sclerosis multiplex Schweninger. lenmag. kókuszdió. Zsírmájban szenvedő páciensek fehérjeadagjukat sovány túró formájában fogyaszthatják. őszibarack. zsenge zöldborsó. nyers tej. Cukorbetegek nem ehetnek sárgabarackot és szilvát. hogy időben felismerjék. Sclerosis multiplex: idegrendszeri betegség. nyers tojás. cseresznye. füge. egres. magas vérnyomást. napraforgómag. Ebédre zöldségleves. Ezt a müve- . teljes őrlésű gabonából készült kenyér. A betegséget feltételezhetően vírusfertőzés okozza. durva pehelynek vagy teljes őrlésű gabonából sütött kenyérré feldolgozva szabad enni. sokféle betegség gyógyítására alkalmas. Gabonafélék általában (pl. vaj. diétás levekkel és ásványvízzel helyettesítik. A berlin-lichterfeldi Stubenrauch Kórházban ő hozta létre az első nyilvános természetgyógyászati kórházat. Mivel a Schroth-kúra a szó szoros értelmében salaktalanító kúra. karórépa. nyersebb az étel. sárgarépa. Minél természetesebb. és a magvakat egy napig a tálkában hagyjuk. Leggyakoribb tünetei: látóideg-gyulladás. dió. Kezelése szempontjából nagyon fontos. A mézek közül kizárólag a tiszta virágméz fogyasztása javallott. mák. búza. A vesekőben és egyéb vesebetegségben szenvedők nem tarthatnak folyadékmentes napokat. póré). rozs. szeder.

végül a lábfejek. a maximális menynyiségi korlátokhoz nem kötött élelmiszerekből több is fogyasztható. nyak. 1 1 tej. cca. napraforgómag stb. hát. só. Sécale D3-10. de megengedhető naponta 1 nyers tojás és 2-3 evőkanál méz. A kicsírázott gabonát kis mennyiségekben. Rendszeresen fogyasszunk olajos magvakat (dió. lábszár. rebarbara. természetes fűszerek. Nux vómica D6-12. hogy a magvakat nagyon alaposan megrágjuk. Seb: gyulladásos bomlási folyamatok vagy sérülések következtében kialakult roncsolódott szövetek. belladonnagyökérrel végzett „bolgár kúra". Csak durva és nagy szemű zabpelyhet fogyasszunk lehetőleg szárazon vagy nyers tejben megpuhítva. ecet.). 70 g (5 púpozott evőkanál) zabpehely. és az elpusztult eredeti szö- letet addig ismételjük míg a magvak jól látható. Nem szükséges. max. mell. A seb ezt követően hajlamos a zsugorodásra. Nyugodtan ehetünk kevesebbet is. 1. pótkávé. granulados szövetekkel pótolja a hiányt. Szűk csatornák sebei gyakran okozzák a csatorna szűkületét vagy elzáródását (striktúra). esetleg szárazon és folyadék ivása nélkül együk meg. árpa.közvetlenül felkelés után hideg ledörzsölés a következő sorrendben: arc. aki erre nem képes. de elfogyasztásakor alaposan keverje el nyálával. nikotin. legalább 500 g gyümölcs és gyümölcsféle.vagy rozspehellyel helyettesíthető. Hp. az a gabonát közvetlenül evés előtt darálja meg. a húgyvezeték. minden élvezeti szer (alkohol. csak szomjúságunkat csillapítsuk tiszta vízzel. 2-3 napig tartson. 125 g teljes őrlésű gabonából készült kenyér. has. spárga. SulfurDlO-15. amely kezdetben az érképződés miatt vörös. mogyoró. legalább 1/2 cm-es csírákat hajtanak. A mellhártya és a hashártya közötti sebek gyógyuláskor összenövésekhez vezethetnek. majd mellső oldala. babkávé. tea). 10-14 °C-os hőmérsékleten tároljuk. Reggelente és esténként a gabonamagvakat egy szitába helyezve folyó vízzel alaposan leöblítjük. Reggelente . 50-100 g olajos mag. hátsó. A napi étrendet a következők szerint kell összeállítani: napi 50-^250 g csíráztatott gabonaféle. pl. bors. fűszernövények. A sebszövet funkcionálisan alacsonyrendű. a tálkát lehetőleg lefedve cca. pl. A leghelyesebb minden élelmiszert csak magában és nem vegyesen fogyasztani. Mivel a búza lassabban csírázik.a menstruáció ideje alatt is .: Acidum picronitricum D6. burgonya (minden formában). Csak ritkán sikerül az elpusztult szövetekkel egyenértékű szövetet termelni. később kifehéredik. amit azonnal abba kell hagyni. Naponta legfeljebb csak háromszor szabad enni. testmozgás. karok. A ledörzsölést minden esetben hideg helyiségben végezzük! Mezítláb járás. ún. Étvágytalanság esetén néhány napig böjtöljünk. Ebből keletkezik a seb. a nyelőcső vagy a bél sebei.Seb 272 20-60 g vaj. mézzel és zabpehellyel elkeverve müzli formájában. de mivel a diétának nem célja az éhezés. karfiol. nyers tejjel. Rágás. . A csírákat ne engedjük túl hosszúra nőni. durva búza-. hogy ez idő alatt a magvak megpuhuljanak. Lampert. amelyeket a szervezet igyekszik kipótolni. Mindenképpen tartózkodni kell a következők elfogyasztásától: modern nyers étel-összeállítások. A csíráztatás időtartama cca. saláta. ezért a sebgyógyulás gyakran sebzsugorodáshoz vezet. cukor. ilyenkor a szervezet kötőszövetekkel. max. így könnyebben el lehet őket rágni. kakaó. már 24 órával a rozs előtt ajánlatos beáztatni.vagy Schlenz-féle túlfűtött fürdők. A teljes őrlésű gabonából készült kenyeret csak szikkadtán. Rendkívül fontos. Silícea D6-12. több részletben fogyasztjuk el a nap folyamán. malátakávé. mustár. ha valamely testrész elfárad. légfürdő (a napozás tilos!).

Kezelése: természetes táplálkozás. esetleg vakságot. A modern során a régi eljárásokkal szemben már nem egész sejteket. Az állati sejtek ezenkívül ún. macskagyökönke (Valeriána officinalis). kerekrepkény (Glechoma hederacea). centriolumot is tartalmaznak. sejtmagból és sejtfalból áll. Seb. Sejt: a legkisebb. komló (Humulus lupulus). A kezelés napján cca. libatop (Chenopodium vulvaria). szív.273 vetet nem képes helyettesíteni. kötőszöveti sejtek. pl. így a kezelés eredményesebb. A Paul Niehans professzor által kidolgozott ~ állati embriók szerveiből nyert sejtek beadását írja elő. porcsejtek. az operációs sebek a feszülés következtében a heg berepedéséi okozhatják. Műtétileg gyógyítható. Sejtplazmából. és legkorábban csak fél év elteltével lehet megismételni. hogy a beteg szervezetébe injiciált sejtalkotó elemek beépülnek a kezelt személy sejtjeibe. amely bőrzsírosodást. A szárazsejt-terápia során mélyhütéssel dehidrált sejteket alkalmaznak. hanem csak a sejtekből kivont anyagokat. az immunrendszer erősítése. májbajok. Sejtterápia: a kezelt személy szervezetéből vagy idegen szervezetből származó fiatal vagy embrionális sejteket fiziológiás konyhasóoldatban a páciens testébe fecskendezik.és vérkeringési betegségek. kapormag (Anethum graveolens). tavaszi hérics (Adonis vernalis). szarumák (Glaucium cornicu- Sejtterápia latum). citromfű. fekete peszterce (Ballota nigra). mirigysejtek. csarabfű (Calluna vulgáris). A sejtek alakja és felépítése funkcióik szerint eltérő: pl. javítva azok szerkezetét. regenerálás. mandulakorpás lemosások és lágy víz használata. Enyhén alkoholos arcvízzel végzett arcbőr-zsírtalanítás. Újabban jó eredményeket értek el a modem sejtterápia és a szérumterápia kombinációjával a krónikus betegségek kezelésé- A sejt sematikus ábrázolása Jobb oldalon: centriolum. zsurlós. a pünkösdi rózsa virágai (Paeonia officinalis). DNS-t és RNS-t juttatnak a beteg szervezetébe. nagyezerjófű (Dictamus albus). bazsalikom (Ocimum basilicum). reuma. levendula (Lavandula spica). mirigyek alulmüködése. állati eredetű zsiradék fogyasztásától és lúgos kémhatású szappanok használatától való tartózkodás. A szaruhártya sebei látási zavarokat. de a kiújulás veszélye fennáll. alatta: sejtfal. így azok hosszabb ideig tárolhatók. Bal oldalon: sejtmag. Sebszakadás: 1. A kezelést egy nap alatt kell elvégezni. A ~ lényege. Az idegrendszer sebei csökkenthetik az idegek telj esítőképességét. Secale cornutum: anyarozs. Nyugtató hatású gyógynövények: szagos libatop (Chenopodium ambrosioides). önállóan is életképes élőlény. 6 injekciót kap a beteg (Niehans napi 12 injekció beadását javasolta). nem szabad több napra vagy hétre kiterjeszteni. üröm (Artimesia vulgáris). alatta: sejtplazma . Javallat: általános revitalizálás. idegsejtek stb. Seborrhoea: a faggyúmirigyek fokozott váladéktermelése. hámsejtek. Sedativumok: nyugtatószerek. mitesszerképződést és a hajas fejbőr korpásodását okozza. Kamillás.

A sugárzás az idegrendszert ingerli. A sepdelenkészítményekkel felhígítható a húgysav. A sörélesztőből hidegen kicsapódó seprőből 30 kg-nyit forró vízben elkeverünk. melyek meghatározott betegségek kezelésére alkalmasak. foszfor. Amikor az erjedés erőteljesen beindul. amely a gyógyulást követően gyakran hámlani kezd. isiász. kelések esetén. forró borogatás. Alkalmazása: szívbetegségek. sepdelent készített. Kizárt sérvnél forró fürdő vagy forró kötés aján- ben. a bőr duzzanata és vörösödése. meg kell szüntetni. Az emberi szervezetre a kozmikus sugárzás radioaktív elektronjai negatív. Adagja 2-4 g. gyümölcslékúra. kreuznachi gyógyszerész által kidolgozott gyógymód. hideg ülőfürdők és féltestfürdők. felsőtestlemosások ajánlatosak ilyenkor. Kezelése: agyag. az elalvás elősegítésére adjuk. A sérv. Müller szerint e kórok mellett fontos szerepet játszik a betegségek kialakulásában a túlzott mértékű húgysavtermelődés is. Seprővirág (Calluna vulgáris): virágzó növény. Béltisztítás beöntéssel. tbc-nél. reuma. a köldök. vérkeringése megszűnik. innen az ingerek a véredényekre terelődnek. mielőtt a beleken repedés keletkezne. öntetként kövességben (epe-. Ha a sérvtartalom kizáródik. akkor kezdődik a fürdés. amely enyhe bőrpírral és magas lázzal jár. melyet hideg lemosás követ. néha hidegrázással járó láz.és túrópakolások.Semen 274 célra. Ennek hatására a hajszálerek megbénulnak és vérpangás jön létre. Általános tünetei: magas. Az alkotóelemek különböző keverési arányával négy alapkeveréket állított elő. Sertésorbánc (erysipeloid): az orbánchoz hasonló betegség. a has középvonala. ráknál. szaponintartalmú drog. és 1 vizeskanna sörélesztőt adunk hozzá. ezáltal elhal. Sérv (hernia): egy testüreg szerveinek kiboltosulása. A kizáródást amilyen hamar csak lehet. E módszer Wiedermann-kúra néven terjedt el. pl. víztaposás. A sérvképződés leggyakoribb helyei a lágyékhajlat. az elektromosság elektronjai pedig pozitív hatást gyakorolnak. Sérvkötő használatával az első hetekben elérhető a sérvkapu megkisebbedése. Sepdelenopátia: Alexander Müller. A láz emelkedése esetén rövid göngyölés. gyümölcsnapok. Semen: receptekben növényi magvak megnevezése. Hp.és kis mennyiségű tejsav keverékéből áll. kén. A mellüreg vagy a hasüreg zsigerei az izomzat veleszületett vagy szerzett gyengesége következtében kitüremkednek a testüregekből. Hegekben is gyakran keletkezik sérv (hegsérv). A készítmény citrombor. Senegagyökér (Polygala senega): köptető hatású. Seprőfürdő: dúsított élesztőfürdő. megszüntethető a vérpangás. Az alapbetegség kezelése a döntő. csak a virágját nyugtatószerként. a rekesz. ún. Sérvhajlam esetén általános erősítéssel megelőzhetjük a sérvképződést. Orbáné. anyagcserezavarok. mindkét esetben specifikus baktérium okozza a betegséget. vesekő). Ennek súlyos hashártyagyulladás a következménye. Felsőtest-borogatások. majd ezek keverésével 9 gyógyszerkeveréket. illetve a sérvre való hajlam lehet veleszületett vagy szerzett.: 1. Cinkkádat ne használjunk erre a . semlegesíthető a negatív sugárzás és felerősíthető az elektronok által keltett pozitív ingerület. Senyvedés: fokozatos soványodás és gyengeség senyvesztő betegségek esetén. és Bch. Böjt.

hidegrázás. A nyak nyirokcsomói duzzadtak. a hidegrázás elmúltával. Sinusitis: 1. felnőttek esetében sokkal súlyosabb lefolyású (toxikus ~ ) . Mechanikai izgalmak (lovaglás. napján magas láz. Többnyire gyermekek kapják meg. menetelés. Hp. Bch. Olajos faggyúbőség Singultus: csuklós. körülírt bőrgyulladással. Kórokozója ismeretlen. duzzadt csomócskákkal (szemölcsök). a sérvzsák tehermentesítésére. Szöveterősítő. Lachesis D10. a szájpadlás és a mandulák sötétvörös színűek. A kiütések megjelenése után 14 nappal a bőr hámlani kezd. Kezelése: zsurlós hideg vizes lemosások. Kalium phosphoricum D6. A síráskényszernek nincs köze lelki felindultsághoz: agyi érel- . Sírás: lelki megrázkódtatás hatására fokozott könny kiválasztás. Utókezeléshez D6-12. Apis D 3 . hetében). A betegség a beteg vagy használati tárgyainak megérintése útján terjed. A betegség lezajlása tartós védettséget nyújt. vesegyulladás (legtöbbször a betegség 3. agyagpakolások. tűzpiros kiütések jelennek meg a törzsön és a végtagokon. Majd apró. a sérvkapu záródásához vezethet. Mercurius corrosivus D6. Gyógyföldpakolások. később hideg félfürdők. egy hét múlva csökken. Lényeges a teljes értékű táplálkozás. Böjt. S k a r l á t : járványos fertőző betegség. ízületi reuma kialakulása jelentkezhet szövődményként. Kalium chloratum D6. éjjel is. Sheborrhoea: 1. Ezenkívül még gyakori teljes ledörzsölés. magas láz esetén hideg borogatás. Hidegrázás esetén kezdetben forró szénapolyvás ing. A fertőzés 2-5.és izomgyulladás. loküreg-gyulladás Hom- Skarlát meszesedés vagy sclerosis multiplex által előidézett agykárosodás okozhat minden okot nélkülöző sírásokat. a trigeminusneuralgiánál fájdalomcsökkentő hatású. Ülőfürdők.: Ferrum phosphoricum D6-12. A gyulladt terület beszórása gyógyfólddel.: Ferrum phosphoricum D6. A tartós nyomás. a sérvzsák zsugorodásához. nyelési és torokfájdalmak. Középfülgyulladás. Málnanyelv. Sisakvirág (Aconitum napellus): a gyökeréből készült preparátum fájdalmak esetén pl. Műtét nélküli sérvkezelés: a hasizomzat és a kötőszövet erősítése helyesen végzett tornagyakorlatok által. de öröm is lehet.275 latos a visszahelyezés elősegítésére. Sinus pilonidalis: a szőrtüszők befúródása a bőrbe. Lázkezelés. nedves ingek. gyümölcslénapok. Melléküreg-gyulladás. gyümölcskúra. hányás. A nyelv sötétvörös. dörzsölődés) gyakran okoznak sinus pilonidalist gáttájon és a végbél körül. A mandulagyulladás kezelése. speciális sérvkötő hordása szükséges. Kiváltó oka többnyire fájdalom. később vegetárius étrend. masszírozással. szklerotizáló szereket is fecskendeznek a sérvcsatornába. Belsőleg: gyógyföld. székletrendezés. Gennyes mandulagyulladás fejlődik ki. szívbelhártya. A száj környéke kiütésektől mentes. Ferrum phosphoricum D6. bázisos étrenddel. A láz kezdettől számítva kb. kovasavdrogtea. Kezelése: vö. amely sírógörccsé is fokozódhat. Belladonna D3-6. nagyon ritka a másodszori megbetegedés. 2-3 alkalommal sós ing a kiütések erősítésére. amit a sérvkötő kifejt. A sérvkapu és a fejlődő izomzat kezelése sérvkenőcsökkel. A nem visszahelyezhető sérveket műtéti úton kell megszüntetni. étvágytalanság.

A testi sokk életveszélyes lehet. levegő. Skrofulózis: gyermekeknél fordul elő. sós ingek. Solidago v i r g a u r e a : aranyruta. víztaposás.). kálmosgyökér. Testi ~: sápadtság.3 . A konyhasó a vesével és a verítékkel állandóan kiválasztásra kerül. ami ebben a mennyiségben élvezeti szernek számít. Teák: martilapu. Vitamindús friss ételek hatására a beteg meggyógyul. anyagcserezavarok. Bőr. A szokásos sózáskor a szervezetbe naponta ennél jóval több sót viszünk be (10-15 g-ot). Soványság: az izomzat fejletlenségével és a zsírpárnák kis terjedelmével vagy hiányával járó állapot. csont. izzadás. Hp. a vizelettel egyébként kiváló anyagok visszamaradnak a szervezetben (húgyvérűség). csukamájolaj.és nyálkahártyák vérzési hajlama. lemosások. hegyes orr. enciángyökér. linusitnyákleves. csak konzerveken éltek. fény. éhezés vagy emésztő belső betegségek. Möller-Barlow. a kórképtől függően. A vér normális sótartalma fontos a vizeletképzéshez: ha ez az érték csökken. amit a táplálék sótartalma bőségesen fedez. Baryum carbonicum D6-12. gyakran kóros mirigyműködés (többnyire a pajzsmirigy vagy az agyalapi mirigy). akik hónapokig nem jutottak friss zöldséghez. oxigénkezelés. Gyakran nátha és szemhéjszéli gyulladás kíséri a bőr-. Okozhatják: veleszületett alkati tényezők. Kezelése: egészséges táplálkozás. Okai: sebesülések (sérülési sokk). az egész szervezetet mélyen megrázó esemény (megrázkódtatás).: Natrium phosphoricum D6. hányás stb. kékesvörös színűvé válik és vérzik. Ügyeljünk tehát a sószegény étkezésre. Bch. vér vagy vérpótló anyagok adagolása. harmatfű. Ferrum D 2 . légzéscsökkenés. vérnyomásesés. akik hajlamosak kiütésekkel és mirigyduzzanatokkal reagálni. mérgezések. Csecsemőskorbut 1. Teendők: szigorú ágynyugalom vagy vízszintes elhelyezés. A foghús meglazul. Régen tengerészek és kutatóúton lévők betegsége volt. a vérkeringés összeomlása. nap.és vérkeringés-szabályozó szerekkel történő kezelés. és egyidejűleg mirigytuberkulózisban szenvednek. Calcium carbonicum Hahnemanni D3-12. S o k k : hirtelen fellépő. szív. túróból és lenolajból készült ételek fogyasztása. Graphites D 3 . a test melegen tartása. Hozzá Calcium phosphoricum D6-12. fertőzések. S k o r b u t : C-vitamin-hiány okozta betegség. Jodum D4—10.Skorbut 276 fokozott izzadás. folyadékadagolás. „elnyomható" pulzus. Silicea D12. sós fürdők. Solanum d u l c a m a r a : édeskeserű csucsor. Sulfur D4-12. mezítláb járás. Phosphorus D6-12. Calcium phosphoricum D3-6.vagy bronchialmirigytuberkulózis tüneteit. ún. Kezelése: egészséges étrend. diólevél.: Arsenicum D6-12.1 2 . Natrium muriaticum D6-12. A bőr. síróés ordítógörcsök. S ó h á z t a r t á s : a vér állandó jelleggel 570-620 m g % konyhasót tartalmaz. ernyedtség. az izomzatba és a csonthártya alá szivárgó vérzések. Silicea D12 és Magnesium phosphoricum D6. leöntések segítségével. A napi sószükséglet körülbelül 2 g. Vérszegénységet és a fogak elvesztését idézi elő. A felesleges konyhasó a szövetekbe kerül és ott vizet köt meg. félfürdők. Mercurius solubilis D4—6. mivel a kötőszövetet mint raktárt túl- . alig tapintható. szívgörcs. mint legfontosabb szer. nyálkahártyák és mirigyek gyulladásban vannak. Étvágygerjesztő keserűteák: üröm. A labilis idegzetű embereknél a lelki ~ idegsokkot okozhat (remegés. Calcium phosphoricum D6.

antilymphatikus szer.és sejtplazma sók által fenntartott ozmotikus nyomása állandó. elektromos szerek. észtereket és illóolajat választanak le az erjedt anyagból. ahol a sótartalmú tápanyagokat is kerülni kell.: Konyhasó. Ez olyan szabású. 1. Az I. fogfájáscseppek. hajhullást. I. Egy teljes fürdőhöz 3-9 kg só szükséges. ideggyulladások. anyagcsere-betegségek. ami nyomelemeket és egyéb. kifejezett gyógytáplálkozás. a köpeny nyaktól a földig ér. bőrgyulladást. a II. Sószegény é t r e n d : 1. A tengeri só használata. Spagyrik (=leválasztani és gyűjteni): a teljes gyógynövényt gyökerével együtt egy speciális élesztőfajta hozzáadásával erjesztik. Konyhasó.és ínhalálókúrákra használják reuma. II. a felső légutak gyulladásai esetén. A Zimpel-szereket természetgyógyászati alapkezelés keretében alkalmazzák. A vér. Mesterséges ~ konyhasóból. Anyalúgból. psoraszer. specifikus szerek. Sós jürdők. amelyeket felhasználásuk szerint neveznek el: pl. mirigytuberkulózis. ami átmenetileg javallt szív. Sör: alkoholtartalmú élvezeti szer (átlagosan 5% alkoholt tartalmaz). hogy ujjai a kéz ujjhegyeit is takarják. a szervezet számára fontos sókat is tartalmaz. komló hozzáadásával nyerik. A sóháztartás egyensúlya életfontosságú. Sóláz: a nőközpont érzékenysége esetén a szomjúság és a túlzott sófogyasztás lázat okozhat. Sók: savak és lúgok egyesülésekor keletkező vegyületek. Szünet nélkül sómentes diétát ne alkalmazzunk tovább 3-4 hétnél. vérszegénység. epilepsziaszer.5% sótartalmú konyhasós források. ágybavizelés-cseppek. az I. skrofulózis. a tápcsatornában és a légutakban pedig nyálkahártya-gyulladást okoz. Spanyolkabát: a teljes begöngyölés Kneipp-fé\e módosított formája. speciális szerek és III. csoportba tartozókat külsőleg használják. a szájban. Spanyolkabát S ö m ö r ö k : különféle fajtájú apró hólyagok képződésével járó bőrbetegségek (más néven: herpesz). A spagyrikus szerek komplexek. csak néhányat kiragadva a példa kedvéért.és vesebetegségeknél. nagymértékben közömbösíti a konyhasó káros hatását. és II. csoport szereit belsőleg. majd azt követően desztilláció segítségével étert. A beteg a nedves köpenyt magára ölti. 32 a III. Hosszú ideig tartó tárolás alatt érlelik. A konyhasómentes diéta. csoport tagjai közül. féregszer.277 terheli. melyet a szervezet önállóan szabályoz. Sós fürdők: teljes vagy részfürdők. csoportból. ásványokból és tengeri sóból készülhet. állatszer(l). Az elhamvadt maradékot a desztillátummal még egyszer kilúgozzák és az ásványi alkotórészekhez adják. mellkasszer. árpa élesztő gombás erjedésével. Az életfontosságú sók bevitelét állandóan biztosítani kell a szervezet számára. Sós f ü r d ő k : legalább 1. amelyeket három csoportra oszt. a III. elektromosszer D vagy Chelidonium-ZimpelKomplex Nr. Fürdő. A szervezet nagy adag sóval történő mérgezése lázat. Zimpel 35 szert használ. majd lefekszik a teljes pakolás- . csoport 20 különböző speciális szere közül. vérszer. fejfájást. a lábfejeket teljesen beborítva. A nedves lepedő helyett egy nagy kabátformára szabott lenköntöst használnak. Vö. göngyölések vagy nedves ingek formájában 2%-os sóoldattal alkalmazzák Kneipp szerint.

- Specifikus-dinamikus hatás: a zsírok és a szénhidrátok bizonyos keretek között rövid távon kalóriahordozóként helyettesíthetik egymást. Specifikus: bizonyos fajtához alkalmazkodó. B . A köntöst kisimítják. Stanger.vitamin. és a szív. bizonyos fajtára jellemző. a lábakat pedig külön-külön szorosan becsavarják. friss gyümölcs fogyasztása. vagy materializáció útján a szellemvilág létezését és tevékenységét bizonyítsák. Spiritizmus: a szellemvilággal való foglalkozás és az arra irányuló kísérletek.és vaskészítmények. bénulások és székrekedés esetén alkalmazzák. A továbbiakban úgy járnak el. Specifikus szer: egy bizonyos betegség esetén némi biztonsággal ható szer. ulmi cserzőmester nevéhez fűződik. Seprőzanót Spasmophilia: Görcsök gyermekkori tetania. ingerlékenység stb. különösen vizelési kényszernél használatos. Stigmata maydis: a kukorica (Zea mays) beporzatlan bibéjének receptúrabeli megnevezése. A — nak gyakorlója alkatához és korához kell igazodnia. Spondylitis: 1. Főzet formájában vizelethajtó hatású. kopogási jelek. Előfeltétele: a csontok fokozott törékenysége mészhiány vagy daganatos áttétek következtében. asztaltáncoltatás stb. 1. Valószínűleg a B-vitamin-csoport hiánya okozza. ami gyakran előfordul a versenysportban. . amely az általános kezeléssel szemben a betegség sajátosságaira irányul. Európában ritkán fordul elő. mint a teljes pakolásnál. egy bizonyos mennyiségű fehérjét (fehérjeminimum) naponta biztosítani kell a szervezet számára az egészség és a teljesítőképesség megőrzése érdekében. a szervek túlzott elhasználódása lehet a következmény. S t a n g e r f ü r d ő : gazdag csersavtartalmú egzotikus algák (Plantasuccus) kivonatát vagy tímárcsert tartalmazó egyenáramú elektromos fürdő. különösen a földieper fogyasztása ajánlatos.Spartium scoparium 278 S p o r t : ésszerű alkalmazása test és lélek számára igen egészséges. Spartium scoparium: 1. Fáradt arc.gyulladásai.és hólyagkövek esetén. idegek és ízületek legkülönbözőbb reumás megbetegedései. Kezelése csak vitamindús táplálkozással történik. Főleg európaiak megbetegedése trópusi és szubtrópusi vidékeken. idült táplálkozási hiánnyal járó betegség. A spiritiszta jelenségek tudományosan nehezen bizonyíthatóak. a karokat a test mellé helyezik. anyagcserezavarral. Specifikus kezelésnek azt nevezik. könnyen az ellenkező hatáshoz vezet. isiász. Tej. amelyek túlhajtott sportolásra utalnak. hoz előkészített száraz kendőkre. A sportsérülések szakorvosi kezelést igényelnek. neuritis és krónikus . olyan jelek. vese. A sport az egyoldalú munkavégzési tevékenységeket ellensúlyozza. Gerincoszlop-gyulladás Spontán faktúra: nagyobb erőszakos behatás nélküli csonttörés. alvászavarok.és vérkeringési megbetegedések korai kialakulása. Eltúlzása azonban. a széklet zsírtartalmának növekedésével. amelyet az izmok. S p r u e : hasmenéssel. Máj. segítségével kapcsolatba lépjenek vele.főleg a női nemi szervek . A parapszichológiával csak jelentéktelen és vitatott kapcsolata van. hogy médiumok.

migrének. ausporttal.és kimerültségi állapot az általános alkalmazkodási szindrómához tartozik. alkalmazott szer. anyagcsere-betegségek.vagy kétoldalú. ijedség. fekélyképzőhelyileg: szénapolyvás zsákok. Ha az alkalmazkodóképességünk felmondja a szolgálatot. mint pl. magas vérnyomás. sérülések. Ha ennek mértéke túlzott. zaj stb. esetleg műtét. hideg. a gyomor-bél traktusban fekélyek jönnek létre. de az intenzívebb és hosszú ideig fennálló stressz szintén. stresszorok: izommunka. szabadság tornával. Helyesen adagolva egészségesen tart és azzá tesz. Alkalmazkodási betegségként alakul ki a gyomorfekély. Ezek a vészreakciók a test védekezőképessége mozgósítását jelzik. Ha az embert az életben nem érik kihívások. Ilyen ún. A stresszorok a vegetatív idegrendszert és a hormonmiri- (Actinomyces) fűszálakon növekszik. Nagyon súlyos károsodás esetén rövid idő alatt halál is bekövetkezhet. Az orvostudományban használatos erős szívgyógyszer. Stigmatizáció: krónikus sebei megjelenése Krisztus szenvedéseinek mély átélése hatására. A ~ lehet egy. Stomachicum: 1. Lelki stresszorok lelki zavarokhoz vezetnek. feszültség. amelyek hatása a digitáliséhoz hasonló. A mellékvesekéreg megnagyobbodása. kimerül. Vö. angina pectoris. folyamatok fisztula-. hanem pszichikai élmények és behatások is előidézhetik.: Beszéd. kikapcsolódás meditációval.mindig némasággal jár együtt. Gyomorbetegség esetén Süketség gyeket támadják meg. gyógyszerek. Golyva Sugárgomba-betegség: a sugárgomba Stressz: fokozott igénybevétel. De többnyire a test ellenállásra rendezkedik be. tréninggel. súlyos krónikus csomóképződéssel járó gennyesedést okoz. annak kimerültség lesz a következménye. Nemcsak a testbe jutott ágensek. a bioritmus togén betartása. és a fűszálak rágcsálásakor kerül a szájba. görcsök és az általuk kiváltott betegségek. kórokozók. Ez fokozódó idegességben mutatkozik meg. foltokban jelentkező hólyagokkal. déssel és szövetburjánzással járnak együtt. Kezelése: az életmód szabályozása. Az ilyen gennyes Kezelése: gyógyfold. Süketség: a hallás hiánya veleszületett vagy a belsőfül és a hallóidegek megbetegedései által. Lelki alapokon nyugvó testi tüneteket jelent. Normális adagban rugalmassá és alkalmazkodóképessé tesz. nyomás. 1. A stressz az élet tartozéka. kábítószerek. . Strúma: 1. A riadó-. a nyirokszervek zsugorodása. L. Distressz. idején. Magva szívre ható glykozidokat tartalmaz. hasmenés. Strophantus: afrikai télizöldfélék. vérkeringési zavarok. Distressz. a stressz megbetegít. Selye János súlyos károsító tényezők által előidézett betegségtünetek összefoglalásaként alkalmazta e megnevezést. Strophulus infantum: kisgyermekeknél előforduló csalánkiütés.279 Greiff szerint vércukorcsökkentő hatással is rendelkezik. Ha a szájban apró sebek találhatók. A genny a torokba és a tüdőbe jutva ott szintén gyújtásokat idézhet elő. de emellett aktív lazítás jógával. akkor is beteggé válik. az asztma. de lényegesen gyorsabb és erősebb. A veleszületett . ami újabb károsító tényezőkkel szemben védettebbé teszi. ellenállás. meleg.

Hycrocotyle asiatica D2. ezért az egészségeseknek is lassan kell hozzászokniuk a vízhez. Betegek. ha kellőképpen betakarjuk őket. félfürdők és felsőtest leöntése általános kezelésként. Bch. 1. Kerüljük a szelet és a huzatot! A csecsemők könnyen kihűlhetnek.1 Sz 1 S z a b a d b a n végzett fürdő: hideg fürdő folyó. a mindennapi életben is. napozással melegedjünk föl. A telt gyomorral. így szaglása nem a legjobb. a tüdőgyulladás különösen jól reagál a levegőztetésre. ma szintetikus úton állítják elő. ha azonban figyeljük őket. nyugodtan levegőztethetők. melyek lassan az egész arcon elterjednek. a testmozgás (úszás). szárazra dörzsöléssel. A fürdő után mindig gondoskodnunk kell a test újramelegítéséről. játék célja is az újramelegedés. valamint kis gennygyülemek megjelenése. Szakállasok szőrtüszőgyulladása: a szőrtüszők és a faggyúmirigyek gyulladása.: Kálium phosphoricum D6. Jellemzői: bőrpír. Hp. A közben végzett torna. Igen erős ingereket jelent a szabadban végzett fürdő. a lég.: Hepar sulfuris D3. Betegeket is szabadlevegőztethetünk. szénavirágpakolás. biztosan nem hűl ki. Egyesíti a hideg fürdő. Emellett fejgőzölés. A szaglósejtek fonalszerűen közvetlenül a szaglóidegekben folytatódnak. legyengült állapotúak. vagy szélesre tárhatjuk az ablakot. A szaglóideg emberben nem különösen fejlett. amelynek leveleiben. Nevét a fehér fűztől (Salix alba) kapta. A szamárköhögés. szaglószerv: a szaglószerv speciális szerkezetű nyálkahártya. a Gombabetegségeknél. amely a felső orrkagylót és az orrsövényt borítja. Külsőleg Echinacea purpurea kenőcsök. szénavirágfürdő. A csecsemőkori szamárköhögés veszélyes betegség. Szaglás Szagok. Ezt a hatóanya- . gyerekek és öregek nem minden esetben fürödhetnek a szabadban! Szívbetegek sem úszhatnak odakint. melyet a bőrbe hatolt kórokozók (gombák) váltanak ki.vagy állóvizekben.és a napfürdő hatásait. Szalicilsav-tartalmú növények: a lázcsillapító és reumaellenes hatású szalicilsavat. amelyet az orvoslásban gyakran alkalmaznak. mozgással. kén. és forró vizes tömlővel gondoskodunk melegen tartásukról. szaglás. Ferrum phosphoricum D12. Szabadlevegőztetés: az edzést szolgálja. A beteg ágyát télen is kitehetjük a szabadba. túlhevült. Szaglóideg: 1. Kezelése: zsurlófőzetes arclemosás. szerencsétlenségekhez. A szaglásnak jelentős szerepe van a közérzet alakulásában. a levegőztetés a leghatásosabb természetes gyógymódja. Míg a gyermek alszik és meleg a lába. hajszolt állapotban vett fürdő gyakran vezet ájuláshoz. virágaiban és kérgében található a salicin nevű glykozida. lábadozók. duzzanat. Kálium sulphuricum D6. Kálium chloratum D6. éjszakára zsurlóborogatás. Nátrium muriaticum D6.

ezt a korosztályt különösen óvjuk a fertő- Szaponintartalmú gyógynövények zéstől.és szájüregi. porcikafű. Kétóránként egésztest-lemosások. ökörfarkkóró. százszorszép. 2-2 rész bodzavirág és orvosi zilizgyökér. naponta 3-szor 1 csészével fogyasszunk belőle. Éjszaka a pályázást minden köhögési roham után cseréljük ki. szappanfű. az erős köhögés orr. Arnica D3. gyomor. 6-8 órai állás után röviden főzzük fel. felső légúti huruttal kezdődik. tarackbúza. A természetgyógyászatban a füzfakéreg napi többgrammos adagjával alkalmazzák a reuma kezelésére. nyírfa.: Belladonna D3-6. Drosera D2-10. Ferrum phosphoricum D6. 1 1/2 rész kakukkfű. vadárvácska. Tea: 1 rész harmatfü. Calcium phosphoricum D6. minden hurutos megfázás hátterében állhat fertőző szamárköhögés. sovány tej szerepeljen. A keverékből egy teáskanállal adjunk 1 pohár vízhez. vesék stb. Hogy a kívánt hatást elérjük. vadgesztenye. általános hurutos fázisba megy át. Oxidáció útján utóbbiból szalicilsav képződik. A salicin bizonyos enzimek hatására glykózra és saligeninre. Szaponintartalmú gyógynövények: földitömjén. gombernyőfű. hogy nem minden esetben lép föl a jellemző görcsös köhögési fázis. kakukkfűből. Különösen a csecsemőket és a kisgyermekeket (3 éves korig) viseli meg a betegség. Étvágytalanságnál koplaljon a beteg. A beteg nagy mennyiségű nyákot ürít. Natrium sulfuricum D6-tal váltogatva.) fokozó hatásuk van. sok gyógynövényben megtalálhatók hatóanyagként. napfürdőztetés. Seifenrinde. illatos ibo- . aranyvessző. Kezelése: szellőztetés. a szalicilsav alkoholos alakjára bomlik. Silicea D12. valamint a szem kötőhártyája alatti vérzéseket okozhat. kenderkefű. molyűzőbó'l. harmatfüből.: Kalium phosphoricum D6. vidrafű. Hp. Veratrum D3-6. Ezután 1-2 héttel következik a görcsös köhögési stádium. Sand-Segge. Magnesium phosphoricum D6. Bch. Néha a szamárköhögéssel egyidejűleg kanyarós is lesz a gyermek. Fokozzák a test zsírfelvételét. tövises iglic. a fertőzésveszély főként a betegség első 5-6 hetében kifejezett. ördögszekérből készített teát itassunk. Kalium bichromium D4. A köhögési rohamok halmozottan. Az étrendben főként zöldségek. levezetésként reggel. édeskeserű csucsor. körömvirág. Enyhe tünetekkel. kankalin. annál súlyosabb lefolyású a betegség. szabadlevegőztetés. 1 rész ánizs.és hasnyálmirigyek. zsurlófű. lándzsás útifű. A fűzfán kívül a virágzó réti legyezőm (Ulmaria filupendula) és az árvácska is tartalmaz szalicilsavat. Magnesium phosphoricum D6. Szaponinok: vizes oldatban erősen habzó anyagok. Hepar sulfuris D3. délben és este ágyékpólyázás. nagy mennyiségű drogot kell fogyasztani. főként éjszaka jelentkeznek. Valódi gesztenyelevélből. Coccus cacti D2. Ipecacuanha D l . Zsírt és édességeket ne adjunk. Szamárköhögés (pertussis): a szamárköhögés bacilusa által terjedő. fertőző gyermekbetegség. Izgató és váladékok kiválasztását (hörgőnyálkahártya. Néhány hét után a köhögés csillapodik. görögszéna. A növénygyógyászat éppen ezért reuma kezelésére gyakran alkalmazza a porított füzfakérget vagy a fűzfakéreg forrázatát a szintetikus szalicilvegyületek helyett. Ezek a növények a reumateák gyakori alkotóelemei. A járvány terjedésének idején gondolnunk kell arra. gyümölcsök. édesgyökér. Tartarus emeticus D4-6. Elsősorban a felső légutakat támadja meg. Kalium chloratum D6.6 . minél kisebb gyerekről van szó. szárcsagyökér. Bingelkraut. középfülgyulladás is keletkezhet.281 got tartalmazza a fekete fűz (Salix purpurea) és a fekete nyárfa. Ebben a fázisban tüdőgyulladás.

a káliszappanok kenhetők. Calcium sulfuricum D6. Szappanok: magasabb szénatomszámú zsírsavak alkálisói. 1-^t g-nyi mennyiségét fó'zetként elkészítve köptetőnek használják. Seifenrinde = Quillaja saponaria. Kezdetben 10-15 percig tartózkodunk az izzasztóhelyiségben. Magnesium phosphoricum D6. Ezzel szemben állandó orvosi felügyelet mellett hüléses reumás megbetegedések. lúgos. illetve a megvakulás veszélye. Alkáliák (nátronlúg. A légfürdő alatt felhevített terméskőre vizet öntünk. Szauna: Finnországból származó forró légfürdő. szóda). 1. Bch.és hasnyálmirigybetegségekben). Szíves vérkeringési. amely enyhe hashajtó hatású. altesti beteg- lyagyökér stb. fönnáll a látászavar. A fordító megj. A kenőszappanokat a skrufulosis kezelése során a testre kenik. . magyar nevüket a rendelkezésemre álló forrásmunkákban nem találtam meg. (Bingelkraut = Mercurialis perennis. amely augusztusban tartalmazza a legtöbb szaponint. A pipereszappanok sok zsírt tartalmaznak. Natrium phosphoricum D6. a kötőhártya táplálja. Ennek ellenére alkálitartalmuk izgatja az érzékeny bőrt. bőrbajok. Később beiktathatunk egy második. olajok és zsírok főzésével nyerik. gyulladásokkal szembeni védekezése ezért korlátozott. Mercurius corrosivis D6. Sand-Segge = Carex arenaria. kellemetlen szagú.) Szappangyökér (Saponaria officinalis): a szappanfű gyökere. A túl erős gőzfejlődést kerüljük. felnőtteknél a zsíremésztés zavara okozza (egyes epe. alkoholban oldott szap- Szappanszerű széklet: száraz. 15-25% relatív páratartalmú levegőt tartalmazó zárt térben történik a fürdőzés. Belladonna D3-4. Emiatt többnyire szükség van szemorvosi kezelésre. ezáltal gőzpára keletkezik. Aconitum D3^4. 8-10 perces izzasztóperiódust. érrendszeri betegségben (érelmeszesedés). A nátronszappanok szilárdak. Mivel ezek hegszövettel gyógyulnak. Rák. Szarkóma: kötőszövetből. ilyenkor fekélyek keletkeznek rajta. amelyek a bélizomzatra és a bélnyálkahártyára hatnak. Natrium muriaticum D6. Calcium fluoratum D l 2 . Elengedhetetlen azonban azt követően legalább 1/2 óra pihenő. hideg levegőn vagy hóban végzett mozgással megszakítjuk. Könnyen bekövetkezik a szaruhártya sejtszétesése. mert ez károsan hat a vérkeringésre.Szappangyökér 282 Szaruhártya-gyulladás: a szem szaruhártyájának nincsenek erei. hideg vízbe merüléssel. amelyet az előbbi módozatok valamelyikével fejezhetünk be. A csecsemőknél a hígitatlan tehéntejjel való táplálás. 70-90 °C-os száraz. Híg szappanoldatokat beöntés formájában hashajtóként alkalmaznak. Szappanspiritus: pan. Szappankúp: egy darab pipereszappan vagy glicerin és nátronszappanból készült kúp. Kezelését 1. kálilúg. világosszürke széklet. trombózisban vagy tüdőtuberkulózisban szenvedők számára azonban tilos a szaunázás. mely sok kálisót és zsírsavakat tartalmaz.: Kalium phosphoricum D6. Graphites D4-10. Kalium chloratum D6. hogy a szervezetet ne erőltessük túl. A ~ fontos eleme a test lehűlésével előidézett váltakozó inger is. Hepar sulfuris D4—6. izomzatból kiinduló rosszindulatú daganatos burjánzás. puhák (kenőszappan). a Szemgyulladásnál. A ~ tehát nem gőzfürdő. majd hideg vízzel való leöntéssel. Silicea D l 2 . Pulsatilla D3-4.

a meleg vízzel történő szájöblítés és a gargarizálás. alulról . majd fejünket hátrahajtjuk. anyagcserezavarok pl. higany) hiányos táplálkozás (különösen A. a szájüreg akut és idült gyulladásai esetén naponta 2-8 alkalommal megismételjük. mint a bélflóra. zsályával. heveny és idült szájüregi és garati gyulladások (mandulagyulladás) által okozott. Kálium chloratum D3-6. Acidum nitricum D3. Apis D3.amelybe friss citromlevet facsarhatunk .: Ferrum phosphoricum D6. A fogínyt citromhéjjal dörzsöljük. kamillával és citromos vízzel. vitamindús étrend. borsmentás.vagy garathurut szolgál. és naponta kétszer l-l csészényit iszunk is belőle. benne helyezkednek el a fogsorok. gyógyszerek kiválasztódása a száj nyálkahártyáján keresztül (ólom. gyümölcsök. Különösen alkalmas általános testápolásra és megelőző eljárásként.: Mercurius corrosivus D6-10. Belladonna D4. Kiköpjük. dohányzás. Nátrium muriaticum D3-6. Roeder-fé\e kezelés. majd cca. A kórokat kell kezelni: fogorvosi kezelés. Acidum sulfuricum D3. Az egészséges ~ több ártalmatlan baktériumtörzsből tevődik össze. Szájfürdő: szánkat 15-25 °C hőmérsékletű vízzel megtöltjük. Kálium bichromicum D4-6. Szájszag: rossz fogak. repcsény és zsálya forrázata ajánlott. A C-vitamin hiánya hólyagosodást okoz. Szájnyálkahártya-gy u Uadás (stomatitis): helyi kémiai ingerek. Kezelése: gyümölcslevek. Szájpenész (soor): gyermekeknél és súlyosan beteg felnőtteknél fordul elő. az alapbetegség gyógyításával.: Kálium phosphoricum D6. A szájnyálkahártya és a fogíny kivörösödése. a szájflórában beállott kóros változások okozhatják. és a vizet lehetőleg minél lejjebb engedve gargarizálás nélkül szájöblítést végzünk. A —be torkollik oldalról a két fültőmirigy. akut és krónikus gyomorbetegségek. Ehhez 1 evőkanál mézet tejben feloldunk. Hűsítő. tisztító és serkentő hatású. Szájüreg: elöl a fogak és az ajkak.és C-vitamin-hiány hatására alakul ki. Bch. Ilyenkor a Symbioflor I nevű gyógyszerrel végzett helyi kezelés szükséges. Hp. Öblítéshez kamilla. A száj. Kálium chloratum D3-6. Száraz köhögés.283 ségek. Bch. Kálium phosphoricum D6. Szájöblögetés zsurlóval. alul a nyelv. fokozott nyálelválasztás jellemzi. elhízás esetén igen hasznos. Szájápolás: rendszeresen kell végezni a száj/lóra megzavarása nélkül. pl. kamillás. Csak mesterséges színezék és adalékok nélküli biofogkrémek. Betegségek fellángolásakor egyes. A ~ során a fogak közé szorult ételmaradékokat is el kell távolítani. felváltva Nátrium muriaticum D6-tal. Hp. Szájflóra: hasonló jelentőségű. Nátrium muriaticum D6. zsályás vagy repcsényes szájöblítés és gargarizálás. 1/3 1 vizet .zárt szájjal többször.: Mercurius corrosivus D6-10. Kálium chloratum D6. Alapjául többnyire száj. felül a kemény szájpad. Egészséges emberben az önmagában ártalmatlan gomba nem válik kórokozóvá. edzés és vértisztítás céljából. Kezelése: a száj mosása zsurlófőzetes ecseteléssel.és orrüreg mézes oldattal való kikenése. hátul a lágy szájpad. kétoldalt pedig az arc által határolt üreg. illetve -porok használata javallott. káros hatású fajok elszaporodhatnak. a torokmandulák és a mozgatható nyelv. nagy nyomással átszűrünk fogaink közt. duzzadása és vér- Szájüreg zése. Belülről a száj nyálkahártya borítja. Idetartozik a fogak kefével végzett tisztítása.

ezek fogyasztását is korlátozni kell. Speciális izmok teszik lehetővé a szemlencse előredomborodását a szem közelre való alkalmazásakor. Fényben és közel nézéskor szűkül a pupilla. Innét a szem hossztengelyére merőlegesen futva képezi a szivárványhártyát. egészen a szaruhártya határáig.és védőszervei közé tartoznak a fent. A látóideg a látott képet az agyalapra vezeti. ehhez pedig a fényérzékeny látóideghártya. erjesztés nélkül készül. igénybe veszi a rágást. A szem különböző irányba történő mozgatását végző szemizmok közvetlenül a szemgolyón tapadnak. Az étrendnek sómentesnek kell lennie. Ha az ínhártya nem fekszik elég szorosan az érhártyára. fiatalokon figyelhetjük meg ezt). az ínhártyán áttörve a tölcsér alakú szemüreg csúcsán át az agy belseje felé halad. csak levegő lazítja fel. az arckoponyában. mielőtt elérnék a csapokat és a pálcikákat. a mozgásérzékelést szolgálják. keresztüljutnak az ideghártya rétegein. hiányzik az ideghártya. az orrgyök két oldalán. Védőberendezéseivel a szem zsírszövetbe ágyazva a tölcsér alakú csontos szemüregben található. Ez utóbbi mögött pedig a kocsonyás üvegtest található. Az érhártya szorosan az ínhártyához simul. A szaruhártya. Belül az inhártyára a véredényekben gazdag érhártya tapad. csak a durva észlelést. Szem: fényérzékelő szerv. A könny állandó jelleggel. átlátszó szaruhártyába megy át. vakfolt. A látóidegfőnél. A szivárvány- . A csapok feladata a nappali látás és a színlátás. Ropogós. a szemhéjak a kötőhártyával és a szemizmok. a szemlencse és a szivárványhártya között van az alulsó szemcsarnok. a kötőszöveti zsákon kívül elhetyezkedő mandula formájú és nagyságú könnymirigyek. Közvetlenül e mögött helyezkedik el a szemlencse. Az ideghártya tulajdonképpen előrehelyezett agyrész. A ~ a rágás és a táplálék nyállal való elkeveredésének helye. amelyek az emésztést segítik elő. amely elöl a kerek. kemény. a pálcikák szürkületi látáskor.Száraz étrend 284 hártya közepén lévő kerek nyílás a pupilla. az erek az érhártyán áttünve kékes fényt kölcsönöznek a szemnek (gyerekeken. külső rugalmas hártyával borított képződmény. a szivárványhártya hátulsó része és a szemlencse képezik a hátulsó szemcsarnok határait. távolba nézéskor és szürkületkor tágul. A szemlencse átlátszó. A szem segéd. A fénysugarak. A szem golyó alakú. gyenge megvilágítás esetén lépnek működésbe. Itt van az ún. Mindkét szemcsarnokot folyadék tölti ki. egyenletesen oszlik el a szemgolyón és pedig a nyelv alatti nyálmirigyek nyílása. Szegfűszegolaj : a szegfűszeg virágrügyéből nyert illóolaj. Jól emészthető. A látóideg a szem hátsó oldalán lép ki. ahol a látóideg belép a szembe. melynek rostjaiból lesz a látóideg. A pupilla hoszszanti és körkörös szemizmai segítségével képes a tágulásra és a szűkülésre. Kívülről az ínhártya határolja. a széli részek elnagyoltabb felépítésűek. A középen lévő ideghártyarész különösen érzékeny. Mivel a zöldségek és a gyümölcsök nagyon lédúsak. Szárított kenyér: lapos rozskorpa/re/iyér. amelyet reuma és szúnyogcsípés elleni bedörzsölőszerként alkalmaznak. mely a szemgolyót belülről kitöltve ráfeszíti az érhártyát az ideghártyára. Levesek és szószok nem fogyaszthatóak. Ezek helyett aszalt gyümölcsöket alkalmaznak. mely a fényképezőgép filmjéhez hasonlóan képfelvételre képes. Száraz étrend: ennek során a szervezet lehetőleg semmi vízhez sem juthat. ami a tészta dagasztásakor kerül bele. ott.

a vesekeringést. Ez utóbbi a könnycsont árkában. Ezek képesek a szem minden irányú mozgatására. krónikus kötőhártya-gyulladás és szemhéjgyulladás kezelésére. közvetlenül a szemrés mellett. A felső és az alsó szemhéjon lévő könnycsövecskék a felesleges könnyet a könnycsatornán át a könnyzacskóba vezetik. Az írisz színének vagy szerkezetének változásai fönnálló vagy már átvészelt betegségekre mutatnak. A szemizmok mozgását az agy hangolja össze. megpörkölve. hogy az egyes mozgások mindkét szemen mindig azonos irányban. hogy a nyakra nehogy nyomást gyakoroljon (szoros gallér). arcunkat légvételkor csak rövid időre emeljük ki a vízből. A szempillák faggyúmirigy-gyulladását árpának. látásgyengeség esetén javallt. Felke atya volt az iridológia nagymestere. üröm. Hetente 3-4-szer vegyünk szemfürdőt. akut gyulladásos folyamatoknál naponta többször.285 nedvesen tartja azt. Szemes kávé: a Coffea arabica nevű növény gyümölcse. Kétszer-háromszor ismételjük. Kötőhártya borítja a szemhéjak belső részét. Timsós vizet is használhatunk.és keringési betegségekben szenvedők. az orrcsont tövénél található. Ez utóbbi faggyúmirigyeket tartalmaz. ideges emberek mindenképpen tartózkodjanak tőle! Szemfürdó': csaknem mindig arcfürdővel egybekötött fürdő. A meleg szemfürdők csak beolvasztó kezelésként jönnek szóba. A koffein elsősorban érméreg. Ezt a módszert elsősorban laikusok alkalmazzák. A szemmozgást szolgáló szemizmok közül négy egyenes. Szív. Ennek a szabályozásnak a zavara kettőslátásban nyilvánul meg. a szemhéj faggyúmirigy-gyulladását jégárpának nevezzük. A felesleges könnymennyiség a szemsarokban gyűlik össze.és érmüködést. Szem. gyulladásos folyamatoknál. Orvosok ritkán alkalmazzák a szemdiagnosztikát. serkenti a légzést. úgy.és arcfiirdő . Élénkíti az agyműködést. Innen a könny a könnyvezetéken keresztül jut az alsó orrkagylóba. tartós fogyasztása esetén mindenképpen a szervezet károsodásával kell számolnunk. vigyázva arra. belül kötőhártya borítja őket. Hideg gyógynövényeket is használhatunk a szemfürdőhöz. A szemhéj bőre alatt vannak a szemhéj izmok. kettő pedig ferde. a szív. Ignacz von Peczely nevéhez fűződik az iridológia megalapítása. valamint a szemgolyó elülső. Az ember vízbe meríti az arcát. édeskömény. Kívül bőr. Koffeintartalma következtében izgató élvezeti szer. A szemfürdő a szem erősítésére. Zsurló. mivel mindeddig nem sikerült a szemdiag- Szemfürdő nosztika eredményeit a hagyományos orvostani diagnosztikával meggyőzően öszsze vetni. A vízben többször kinyitjuk és becsukjuk a szemünket. látható részét. ami már átvészelt betegségekre is vonatkozhat. Szemdiagnózis (iridológia. amit vászonkendőn szűrünk át. alattuk pedig egy kötőszövetes lemez (tarsus) található. szemvidítófü. egyszerre jönnek létre. A szivárványhártya egyes részei szerveknek vagy szervrészeknek felelnek meg. zöld bodzakéreg a bevált szerek. A kétféle szövet határánál két vagy három sorban találhatók a szempillák. íriszdiagnosztika): a szivárványhártya változásaiból történő betegségfelismerés. ezért a kávéivás nem egyeztethető össze a természetes életmóddal. A szemhéjak kívülről védik a szemgolyót.

Szemgyakorlatok 286 Szemlocsolás: a jobb szemen kezdjük. Nátrium sulfuricum D6-tal váltakozva. a homlokon háromszor körbevezetjük a vízsugarat. elszarusodott ~ esetén Calcium fluoratum D12. Gyenge vízsugárral legyezőszerű vízsugár elérésére törekszünk. Szemvidítófű (Euphrasia officinalis): az ajakosak közé tartozó mezei virág. hideg lábaknál fahamulábfürdők hideg lemosásokkal. Szemvidítótea: lemosások és hideg pakolás esetén. Kezelésében és eltűnésében lelki ráhatások is szerepet játszhatnak (ráolvasás). ott. Hp. Kezelését 1. szakorvosi kezelés szükséges. egészséges táplálkozás ajánlott. a szaruhártya és az érhártya is begyógyulhat. szivárványhártya-gyulladásról. szaruhártyahomály és szemizombénulás esetén alkalmazzuk. Acidum nitricum D3-10. a szembelsőt. Ferrum picrinicum D4—6.: Thuja D3-12. A betegségeket fénykerülés jellemzi. Méz: félkanálnyit 5 percig 1 1/2 1 vízben főzzünk. néha fertőző. ha a szaruhártya érintett. Eltávolítása: ezüst-nitráttal. Szemgyulladáson általában a szem látható részeinek. Leggyakrabban kezeken. Calcium carbonicum Hahnemanni D6-12. szőrös bőrfelületeken fordul elő. a szaruhártyának és a szemhéjnak a gyulladásait értjük. A váltások szünetét használjuk ki a belégzésre. Szemtorna: a Bates-féle látóiskola megpróbálja elérni a szemlencse rendszeres feszítésével és lazításával a lencse nagyobb mozgékonyságát és tűrőképességét. Többnyire kötőhártya-gyulladással együtt jelentkezik. hogy ne kelljen szemüveget viselnünk. sós vízben borogatások. Kezelése: mezítláb járás. A virágzó és a száraz növényt júniustól októberig Szemhéjszéli gyulladás: akut és krónikus (néha gennyes) gyulladás a szemszéjszélen (árpa). nehéz szagú boróka porával. Mercuris jodatus flavus D4. A többi szemgyulladásnak külön neve van. A szem vérátáramlása javul. Bates-féle: 1.: Kálium chloratum D6. vérehulló fecskefü tejszerű nedvével. Szemgyakorlatok. éles fény kerülése. és naponta ötször mossuk meg vele a szemet. különösen. Édesköményvíz. füst. szoktunk beszélni.és egésztest-lemosások általános kezelésként. . Háromszor naponta 1 késhegynyi kréta. így váltogatjuk 3-4-szer. a kezelés élénkíti a szaruhártyát. Antimonium crudum D4. majd a másik szem következik. gyakran elszarusodó burjánzása. Aloés szemfürdő: egy késhegynyit adunk 1 1/2 1 forró vízhez. Bch. A szem erősítésére szemfürdők. Szemgyengeség. Nem izgató. Por. látóhártya-gyulladásról stb. így pl. a kötőhártya. Rövidlátás. Szénavirág-pakolás és szénavirágfürdő. arclocsolások szolgálnak az általános kezelések mellett. jel. sugárzó hő. Szemlocsolás iránya Szemölcs: a felhám körülírt. arcon és hajas. Szemgyulladás: a szem és védó'szervei néha begyulladnak. arclemosások. kiterjedés szerint.

ülőfürdők. Esténként citrom levével kell bedörzsölni. Kezelése: a végbélnyílás gyakori hideg vizes mosása. az agy gyulladásos és daganatos betegségei.: időskori szédülés esetén Arnica D3-6. a tájékozódást megzavaró látványeffektusok is. Reggel arcmaszszázs. 1. vagy az agyban fellépő vérhiány. Belsőleg kis hurut kezelésére ségben mérgezési szemkezelésre alkalmazadagban gyomor. Szervneurózis: a neurózis egyik formája. Szexuálhormonok: 1. aminek következtében a bélizomzat túlzott ingerlékenységi állapotba kerül.287 gyűjtik. vérszegénység esetén Ferrum carbonicum D2. zsurlófü főzetével. amely egy bizonyos szerv bántalmaiban vagy hibás működésében nyilvánul meg. Külsőleg zák.: agyi vértolulás esetén Ferrum phosphoricum D6. Szerves vegyületek: széntartalmú vegyületek. Hp. hogy a tea alját ne fogyasszuk el. továbbá keringési zavarok. amelynek három ívjárata a vízmértékhez hasonlóan működik. A szeplősödési hajlam a kor előrehaladtával csökken. és a fej helyzetéről állandóan tájékoztatja a központi idegrendszert. Neurózis. Széklet Szennalevél (Fólia sennae): önmagában vagy teakeverékben alkalmazva enyhe hashajtó hatású. de önállóan fellépő veleszületett. a bélnyálkahártya lehámlott sejtjeiből. főleg a táplálékban lévő cellulózból. Baryum carbonicum D 6 . beöntés. Vérmérgezés. fülzúgással és nagyothallással járnak. a gyomor okozta szédüléskor Nux vomica D6. Nyáron ajánlatos fényvédő krémet használni. Nagyobb mennyitüneteket okoz. Szédülést idézhetnek elő a szem zavarai és bizonyos. Bch. Mivel forró vízzel elkészítve görcsöt okozó gyanta oldódik ki belőle. . Nemi hormonok Szédülés: legtöbbször a középfül betegsége. Ez utóbbit Meniére-szindrómának nevezik. az epebetegségek okozta szédülések esetén Bryonia D6. melyek hányással. Szepszis: lázzal járó általános fertőzés. Mindig a kiváltó okot kell kezelni. 1. Szeplők: a napsütötte bőrfelületen lévő kis barna vagy sárgás festékanyagfoltok. a gyomorpanaszok okozta szédülés kezelésére Natrium phosphoricum D6. a szén-oxidok és a fémkarbidok kivételével. Fájdalmak közepette csak kevés széklet és gyulladásos nedvek távoznak. esetleg vérpangás okozza. időskori gyengeségnél Calcium phosphoricum D6. a szennateát hidegen fogyasszuk. mert kihűlés után a gyanta megkeményedik és leülepszik. A testhelyzetünket érzékelő szerv a belső fülben található. Széklet (faeces): emésztetlen ételmaradékokból. nedves törülközőn való ülés. A természet anyagcseréjében kiemelkedő szerepet játszanak.8 . többnyire fülzúgással járó szédülésérzetünk támad. A napfényben szegény évszakokban elhalványulnak és nyáron előtűnnek. elhasználódás következtében kialakult károsodás is. Ügyelni kell arra. Székelési kényszer (tenesmus): oka a végbélnyílás vagy a végbél gyulladása. és hagyni kell a bőrön megszáradni. Szervi fogyatékosság: lehet a testalkat részjelensége. amely az illető szerv működését korlátozza. Silicea D12. A vérhassal járó vastagbélgyulladás és néhány bélféreg okozta betegség esetén gyakori.és béladják. Ha e szervünk működésében zavarok keletkeznek vagy zavarkeltő ingerhatások érik. betegség által szerzett.

A végbél környezetében lévő gyulladásos betegségek. esetleg egy pohár gyümölcslevet (alma. Az epe a székletet világossárgától sötétbarnáig változó színűre festi. hűvös hasborogatások. hogy az ember a bél jelzését nem hagyja figyelmen kívül. Székletkő: szén. nikotin. gyümölcsöt. Lehetőleg mindig azonos napszakban. Székrekedés Székletürítés: reflex. végzetes kimenetelű lehet. A széklet gyakori szándékos visszatartása következtében a reflex normális jelentkezése megszűnik. pl. felhasználatlan emésztőnedvekből és nyálkából áll.: Sulfur D6-10. Ha nem sikerül a bélelzáródást gyors operatív beavatkozással megszüntetni. a sima izomzat görcsös állapotba kerül. apró szulák zöldje és gyökere. mint pl. akkor is fel kell keresni a mellékhelyiséget. A tejes étrend világossárga. de pszichés okok is vezethetnek görcsök és ezáltal ~ kialakulásához. Hp. bizmut és más gyógyszerek is feketére színezhetik.és végbél telítettsége hoz működésbe. mert a vörös vérfestéket az emésztőnedvek barnásfekete színezékké változtatják. autogén tréning. fekély vagy gyulladás). citrom vagy narancs) fogyasztani. atóniáról beszélünk.vagy sárgarépáié evőkanalanként. A természetes életvezetéshez tartozik az is. A végbélnyílás elernyed és a vastagbél sima izomzata ritmikusan összehúzódik. A reflex csak az egész vastagbél megfelelő tónusa esetén jön működésbe. Böjtölés. zöldséget bőséggel fogyaszt.Széklethányás 288 Székrekedés (obstipatio): a székletürítés akadályoztatásán alapul. Rendkívül súlyos betegségtünet. rebarbaragyökér. Krónikus méreghatások. Nux vomica D4-6. ami a —t szintén akadályozza. ezáltal a béltartalom előre és kifelé sodródik.és foszforsavas sólerakódásokat tartalmazó besűrüsödött széklet. akkor a fájdalomtól való félelem miatt visszatartott széklet okoz ~-t. is keveredhet. ólom. Székletszabályozás: 1. Kutyabengekéreg. az elfogyasztott tápláléktól függően. koplalás közben is keletkezik széklet. Bénulásos formák esetén kötőszövetmasszázsok. Nagyon jó hatású a lenolaj vagy 1-2 evőkanál meleg vízben duzzasztott őrölt lenmag. A széklethez bélférgek. lazitási gyakorlatok. genny stb. mert a végbélnyílás vagy a végbél sérült (berepedezések. szurokszerű széklet a gyomor vagy a bélrendszer felső szakaszának vérzésére utal. ajánlatos reggelente éhgyomorra rendszeresen néhány szem vízbe áztatott aszalt szilvát vagy fügét. akkor is elmaradhat az ürítési inger. az alsó bélszakaszból származó friss vér. egészséges étrendet. Ha a székletürítés fájdalmas. ha ennek esetleg nem érzi az ember azonnali szükségét. baktériumokból és felesleges. . A fekete. féregpeték. női bajok is okozhatnak hasonló problémát. szennalevél és -hüvely. A féregnyúlványt irritálhatja. hasmasszírozás ajánlott. por vagy tabletta formájában belsőleg. és alig vagy egyáltalán nem jön létre ürítési inger. Makacs esetben bélfürdők. De fekete áfonya. kökényvirágtea. S z é k l e t h á n y á s (miserere): bélelzáródás következtében fellépő széklet hányása.6 . Ha a természetes étrend ellenére problémák adódnak. amelyet a vastag. Kezelése: aki természetes életmódot folytat. mindenekelőtt teljes őrlésű lisztből készült kenyeret. aligha fog hasonló zavarokkal küszködni. Ha a táplálék salakanyag-tartalma alacsony. a normál étrend barna. Ilyen esetben a végbél befogadóképessége elég nagy. Ha a tónus túl nagy. a húsos étrend sötét színű —et eredményez. vagy ricinusolaj. fokhagyma. Ha ez túl alacsony. Bryonia D 3 .

A szénavirágzsákot forró vízzel megnedvesítve gőzedénybe is tehetjük. légcsőhurut és a nyálkahártya duzzanata okozta légszomj formájában szokott jelentkezni. Natrium muriaticum D3-6. Szénavirágzsák: egy megfelelően nagy zsákot 2/3-ig megtoltunk szénavirággal. : Arsenicum D6-10. Ezután a zsákot présben vagy két deszka között kinyomjuk. az edényt letakarva 5-10 percig állni hagyjuk. Alapvegyületeik . Az erősen aromás illatú szé- Szénhidrátok navirág a legjobb minőségű. A kezelt terület beborítása az adott testrész pólyázási technikája szerint történik. Beh. szorosan rácsavarjuk a kendőket. Magnesium phosphoricum D6. Opium D3-4. Szénanátha: füvek és virágok virágporával szembeni túlérzékenységi reakció. változó öszszetételű. különböző mezei virágok. Plumbum aceticum D4-6. Sinapsis nigra D3.: Ferrum phosphoricum D6. Szénavirág: a széna tárolásakor a nehézségi erő következtében a széna alján összegyűlő növényi részek összessége. Specifikus deszenzibilizálás virágporkivonatokkal. Az orr öblítése zsurlófüves főzettél.: Ferrum phosphoricum D6 negyedóránként váltogatva Natrium muriaticum D6-tal. a virágzási idő alatt. Magnesium phosphoricum D6. Ezután fölfektetjük a zsákot.1 0 . Csak májusban. hogy fölső és alsó szélénél ne képződjön levegős tér. saját vizelettel. füvek virágaiból és leveleiből áll.vagy gumikendőbe takarjuk. Alumina D3-6. Makacs esetben Ferrum phosphoricum helyett Kalium phosphoricum. comblocsolás. Szénhidrátok: szénből. mielőtt hideg alkalmazásával (egésztest-lemosás vagy -locsolás) befejeznénk a kezelést. Schlenz-fürdő. A zsákot mindig szorosan tegyük föl a kezelendő testrészre. Aralia racemosa D3. lehetőleg száraz táplálékok. A zsák hőmérséklete 38-40 °C legyen. A zsák levétele után a beteget még 1/2-1 óráig jól bebugyolálva pihentetjük az ágyban. _félfürdő. és széles felületével szorosan rácsavarjuk a kezelendő testrészre. Gelsemium D3-6. A kézfejjel megtapintva a zsák jó meleg legyen. Általában l . A párolgási hőnek nem szabad elillannia. Calcium phosphoricum D6-12. nátha. júniusban lép fel. száját bekötve leöntjük forró vízzel. rövid pakolás. Virágmagvakból. Silicea D12. mivel a hatást elsősorban a szénavirág éteresolaj-tartalma szabja meg. Natrium sulfuricum D6. Kalium chloratum D6. Erős bőrizgató szer. Az allergiás betegségek közé tartozik. és egy gyapjú. Natrium sulfuricum D6. Chininum arsenicosum D4. Áthangolás saját vérrel. egésztest-lemosás. Natrium phosphoricum D6. H p . Kezelése: gyümölcs. bizonyos állati és növényi anyagok bőr alá fecskendezésével. A szemüreget vattacsomókkal védjük. Levezetés: mezítláb járás. vegetáriánus táplálkozás. A vízgőzzel történő hevítésnél nem kell kinyomnunk a zsákot. legyengült betegeknél 3/4 óránál hoszszabb ne legyen a kezelés. ne túl forró. hidrogénből és oxigénből álló vegyületek.289 Graphites D3-6. Natrium muriaticum D3-6. Calcium fluoratum D l 2 . Kötőhártya-gyulladás. Beh. Kalium phosphoricum D6. Sabadilla D4. Sepia D6. Kalium sulfuricum D6. Silicea D l 2 . víztaposás.l 1/2 óráig hagyjuk fönn a zsákot. Lycopodium D 6 . Magnesium muriaticum D4.

és keringési betegségekben szenvedők edzésére szolgál. A vér cukortartalmát ez a szabályozás azonos szinten tartja (100 mg%). főként a női test szépségének megőrzése. Ha hormonalultermelődés miatt nem raktározódik elegendő cukor. A bőrbe felszívódott szénsav . A mellékvese hormonjai és a hasnyálmirigy alakítják át a frissen fólszívott cukrot a májban glikogénné. ezáltal a szív munkája csökken. Orb. Alkalmazásuk különösen a napfürdőzés után jelentkező kiszáradás ellensúlyozására alkalmas. A vérnyomás és a pulzusszám alacsony lesz.és hajápolás. A természetes életmód csak a természetes szépségideált ismeri. Ezeknek az emésztés során egyszerű cukrokká kell lebomlaniuk ahhoz. ez utóbbiakban szódabikarbónát oldanak föl a vízben.8 0 °C-nál helyi szövetfagyasztó hatással bír. a párolgási hideg hatására szénsavhó keletkezik. valamint a szépséghibák eltüntetése. a felesleg a vizelettel választódik ki. Szénsavas fürdő: a vízben a túltelített. fúvónyílásokon keresztül a vízben. mivel ezek zsírrá alakulnak át a szervezetben. A szépség fogalma nagyon ingadozó.Szénsavas fürdő 290 kitágítja a bőr hajszálereit. Az alacsonyabb hőmérsékletet melegebbnek találjuk. a glikogén. a gyümölcsös a tejcukor. Ezek közül a legfontosabbak a keményítő. Ha ezek közül kettő kémiai kötésbe kerül. így például a nádcukor. bizsergő érzést okoz. egyénenként változó. elsősorban az izmokban zajló energiafolyamatokhoz. tüzfoltok stb. A krumpli. hogy bekerülhessenek a vérbe. kettős cukrok jönnek létre. Az egészséges táplálkozás szénhidráttúlsúlyos. a testhőmérséklet nem változik. és fölhasználásra kerülnek a táplálkozásban. Szépségápolás: a test. Sok szénhidrát van még a gyümölcsökben. és hangyasavval szabadítják fel azt. nehogy eltömje a az egyszerű cukrok. így a liszt és a süteményfélék a táplálkozás fő szénhidrát-hordozói. lásd cukorbetegségnél. kezelésére használják.és napraforgóolaj). köröm. A természetes szépségápolásnak része a bőr-. A szőlőcukor (glukóz. az öregedés jeleinek. a cellulóz. ha több molekula cukor kapcsolódik össze. a szőlő-. mely . A szív kitartóbban. kevesebb a levelekben és a hazai zöldségek leveleiben. A szénsavas fürdő elsősorban szív. célszerűbben dolgozik. A finom bőrpúdert azonban rendszeresen le kell mosni. dextróz) mindegyik életfolyamathoz szükséges. A bőr túlzott mennyiségű váladékozása vékony púderréteggel ellensúlyozható. a napfény. Többértékű cukrok jönnek létre. A különféle természetes olajok zsírozzák a bőrt (dió. a levegő és a mozgás. Ismerünk természetes (Nauheim. mivel az anyagcsere-fokozódás kiegyenlítőleg hat. Szénsavhó: ha a palackból jövő szénsavat kis tartályban (kesztyűujjban) fogjuk föl. oldott szénsav enyhe bőrizgalmat. A természetes táplálkozásnál kerülnünk kell a fehér lisztet és a fehérített cukrot. Tápanyaghiányban a zsírokból ismét szénhidrátok lesznek. A szénsavhavat anyajegyek. illetőleg fokozott cukorbevitelnél zsír lesz belőle. vagy patronból kiengedett szénsavat oszlatnak el egyenletesen. amely csak a természetes életmóddal érhető el. ezek biztosítják a májban tárolt cukrok leadását is az anyagcserébe. a gabonamagvak és az abból származó élelmiszerek. az ápolt külső megteremtése. Oeynhausen) és mesterséges szénsavas fürdőket. ami szövetpusztításra alkalmas. a dextrin. E célt szolgálja a természetes táplálkozás. ezeknek harmonikus viszonyban kell lenniük a táplálék fehérjéivel és a zsírokkal. A felesleges szőlőcukor normális körülmények között állati keményítőként (glikogénként) raktározódik a májban és az izmokban.

pattanások a száj és a végbélnyílás nyálkahártyáján. Szifilisz (luesz. és első tünetei csak 5 év múlva vagy még később jelentkeznek. rövid ideig rajta hagyjuk. a szervezet kanyaró. nap között a fertőzés helyén először kemény kerületű fekély keletkezik (kemény fekély. Mivel a természetgyógyászat általában nem alkalmaz állati szérumokat. ún. láz. hajhullás. stádium) a Wassermann-féie vérszérumreakció is pozitívvá válik. A bőrfelületen és a csontokon fekélyek és csomók képződnek. A ~ természetes gyógymódjában fontos szerepe van a lázkezelésnek és a kiválasztást fokozó kezeléseknek. Az érzékeny bőr tisztítására nem alkalmasak a lúgos szappanok. fejfájás. Ez ellen a fehérjeanyag ellen a szervezet antitesteket képez. hogy korábban nem alkalmazták-e ugyanannak az állatfajtának a szérumát. A kamillagőz is alkalmas a bőr ápolására. amelyek először kemények. a nagy erekben tágulatok (aneurysmus) alakulnak ki. gyógyfóldből és gyógyfüvekből készült arcpakolások feszessé teszik és tisztítják a bőrt. csomócskák. nyolc hét múlva a kórokozók a vérbe kerülve keringenek. amelynek foganatosítása érdekében rendőri kényszer is igénybe vehető. védőhatóanyagokon (antitestek) kívül az illető állatfajta fajtaazonos fehérjetestanyagát is tartalmazza.és skarlátszerű kiütésekkel vagy viszkető csalánkiütéssel. majd meleg lágy vízzel leöblítjük. minden külső beavatkozás nélkül is. A fertőzést követő 14. A —t csak orvosi gyakorlat folytatására jogosult orvos kezelheti. A szimbiózis fontos szerepet játszik a növény. nap és 2 1 . mint minden nemi betegséget. A fekély néhány héten belül hegesedéssel gyógyul. majd később meglágyulnak. akkor másik állatfajta szérumát kell beadni. stádium a késői szakasz. ízületi fájdalmakkal. és kialakulnak az általános tünetek. Súlyosabb esetekben ún. anaphylaktikus sokk is felléphet. Az agy és hátgerincvelő késői lueszes elváltozásai agylágyulásban (paralízis) és gerincvelősorvadásban (tabes) nyilvánulnak meg. Szilikózis: 1. Az agyagból. csavarhúzó formájú kórokozó idézi elő. bujakór): a vérben és a szövetnedvekben élő Spirochaeta paliida nevű. Portüdő Szimbiózis: egy vagy több egyed vagy egyedek csoportjainak közös érdekből való együttélése. Szérumbetegség: állati vérplazma. A fertőzés tehát csak a bőr vagy a nyálkahártya sérülésein keresztül jöhet létre. vörös foltok. pl. A fertőzést követő kb. . amelyeknél nem áll fenn a szérumbetegség veszélye. Jót tesz a bőr és az arc maszszírozása is. Ebben az állapotban (2. Kezelése: mint a csalánkiütésnél. a növényvilágban a zuzmók algákkal szimbiózisban élő gombák. Ezért szérum beadása előtt minden esetben tisztázni kell. csók vagy a beteg ember sebéből jut az egészséges ember Szimbiózis szervezetébe. amelyet fertőző betegségek esetén megelőzési vagy kezelési céllal fecskendeznek be. Törvényben előírt kezelési kötelezettséget von maga után.és állatvilág közti anyagcserében. ha igen. primer affektus). levertség. gumifekélyek. a természetgyógyászati kezelések során ezek a zavarok ritkán fordulnak elő.291 bőr pórusait. Ma már alaposan fehérjementesített szérumokkal dolgoznak. bőrkiütések. amely nemi közösülés. A véredényekben elváltozások. ha később ugyanazt a szérumfajtát még egyszer beadják. Ilyen esetekben némi tojássárgájával és néhány csepp citromlével (majonéz) dúsított olívaolaj használata javallott. így pl. Az olajat vékonyan felkenjük a bőrre. lázzal reagál. A 3.

és elősegítik a növényi vitaminok. amelyek a szimpátia révén szoros kölcsönhatásban vannak egymással.) fontos szerepet játszanak. közte és a szívizomzat között csekély mennyiségű folyadék található. Az állati ürülékek trágyázzák a növényeket. A szimpátiahitből kiindulva a szimpátiagyógyításban a hasonlósági vizsgálatot alkalmazzák. a szívbeihártya béleli. Belső üregeit fedősejtréteg. A bal szívfél két- Az állatok oxigént lélegeznek be és szénsavat lélegeznek ki.és asztallábat erősítenek. A szív körülbelül ököl nagyságú. Szimbiózisvezetés: 1. A szívhártya a pitvar-kamrai átmenetnél.Szimbiózisvezetés 292 bert. mely kozmikus egységbe foglalja mindkettőt. Szimpátia: együttérzés. ujj. hormonok termelését. Ugyanígy élnek együtt a fiziológiai baktériumflórákban a baktériumok és a gazdaszervezet. amikor is pl. az okkult orvostudomány része. és amelynek alapja a szimbiózis. így kiegészítve egymást. Szimpatikus: 1. Nem szabad összetéveszteni a lelki betegségekkel. Három hetet lehet azonban ezzel várni. A szívet ízomfal osztja jobb és bal részre. egy törött lábhoz eltört szék. Baktériumflóra Szimbólumok: jelképek. mely mágikus eszközöket használ.és lábkörmeit vagy más testrészeit elássák. mert korábban nem alakul ki a ~. abból cukrot és keményító't stb. képviseleti hit. A betegségek gyógyításánál a lelki tényezőkön alapuló gyógyító szimbólumok (kegytárgyak stb. hogy állatok képviselik a beteg em- . az álmok elemzésénél a lelki élet jelképei fontos szerepet játszanak. Nagy szerepet játszik az ún. állítanak elő és oxigént bocsátanak ki. Szimulálás: betegség látszatának tudatos keltése. mely zárt. Vegetatív idegrendszer Szimpatikus szemgyulladás: az egyik szemen sérülés következtében kialakult gyulladásnak átterjedése a másik szemre. Szimpathetikus orvoslás: a néphitből származó. Más személyekhez érzelmi alapon való vonzódás. Kívülről a szívet a szívburok fedi. hormonok szolgálnak az állati hormonok felépítésének alapjául. sokszor még évek múlva is lehetséges. azaz. a táppénzcsalási bűncselekmények körébe tartozik. A ~ azt állítja. Fő tömegével a szegycsont mögött helyezkedik el. A növényi táplálékokban lévő vitaminok. Szívmegnagyobbodásnál vagy -tágulásnál határa ezt a vonalat általában túllépi. hogy a rész az egészet képviseli: a beteg haját. ez sikamlóssá teszi a szívet. A pszichoanalízisben. képesség mások örömének vagy bánatának átérzésére. Szív: nagyrészt harántcsíkolt izomzatból áll. hogy a világban minden dolog erővel telített. a képzet. az egészséges szem megmentése érdekében a beteg szemet el szokták távolítani. hogy így szabadítsák meg bizonyos betegségektől: vagy. szívbillentyűkké alakult.és növényvilág közti anyagcsere körforgásáról beszélhetünk. tudományos alapot nélkülöző gyógyítási eljárás. a növények felveszik a szénsavat. bordaközig húzott függőleges vonalig ér. a bal szélen a szív csúcsával nagyjából a szegycsont közepétől az 5. Az állat. amikor az ember betegségeit az állatra „viszik át". jobb széle körülbelül egybeesik a szegycsont szélével. Amikor egy gyulladásos szemsérülés nem akar gyógyulni. valamint a nagyerek kilépésénél ráncot vetve megvastagodott.

az alsó. a tüdőbe áramló vér 10. szívizom Koszorúserek: 17. majd onnan a tüdőbejut. a felső. a felső és az alsó nagyvénán keresztül a jobb kamrára továbbítódik. jobb kamra 8. aorta 18. a jobb szívfél háromvitorlájú billentyűvel elválasztott pitvarra és kamrára oszlik. a kéthegyű (mitrális) billentyű egyik vitorlája 7. a testből származó vér 5. a tüdőartérián keresztül. a jobb koszorúér 19. A jobb pitvarba folyik a nagyvérkör szén-dioxiddal teli vénás vére. jobb kamra 14. majd az aortán át újra a testbe. onnan a bal kamrába. szívbe torkolló nagyvérköri gyűjtöér 2. a testbe áramló vér 16. A tüdőkeringésből az oxigénnel telített. jobb pitvar 6. tüdővénák 11. A . friss vér a tüdővénákon keresztül a bal pitvarba folyik. a testből származó vér 3. aorta 15. a tüdőből érkező vér 12.293 Szív Szív /. a tüdőartéria billentyűi 9. a bal koszorúér vitorlája. szívbe torkolló nagyvérköri gyűjtöér 4. bal pitvar 13.

ezt azonban fölülvezérli az életidegrendszer a szívműködés gátlásával vagy gyorsításával. a gyomorhurut. különösen a bal kamráé. amelyeket felmelegedés után megújítunk. Szívbaj (Vitium cordis): szívbillentyűzavar. a szövetekben és a testüregekben folyadékgyülemek szaporodnak fel. vagy áteresztővé. 60-70 ml. Bár a szívizom harántcsíkolt izom. hogy a szabad pupillaszegély hegesen összenő a lencsével. Kezelése: a keringés tehermentesítése pihenéssel és szív olyan pumpa. Arsenicum D5. Könnyfolyás. nem lép föl zavar. A koszorúerek biztosítják ezt. Bryonia D3. Fejtől való elvezetés: lábfurdők. és ezt követően . Kezelése: a szem fénytől való védelme (kötés. erősödik a szívizomzat is. tripper. Fennáll a veszélye. vesegyulladás. zavaros szivárványhártya jelzi. Cinnabaris D3. elmosódott. illetve a szem sérülésén keresztül a szembe jutott kórokozók. Túróval. közvetlenül annak a szívből való kilépésénél meg a billentyűknél. Ezenkívül nagy a gyógyulás utáni visszaesés veszélye. sötét szemüveg. a lábak elnehezülése. szükség esetén átlagteljesítményét 6-8-szorosra tudja növelni. A szívizomzat egyes részeinek szerkezete a szóban forgó rész feladatának megfelelően alakult. Ha a szív idővel kimerül.Szivárványhártya-gyulladás 294 zöldhályog alakul ki. legfejlettebb a kamraizomzat. A szívhártyagyulladás hegesen gyógyul és összeszűkíti a szívbillentyűket.: Kálium chloratum D6 és Nátrium muriaticum D6 felváltva. Ha pangás miatt nő a szív terhelése. lábszárborogatás. a rámért feladat nagyságának megfelelően. a vérkörben pangás jelentkezik. szifilisz. A koszorúserek jobb és bal ágra oszlanak. A szívbetegség dekompenzálódik. Csak terhelésnél derül ki. Bch. később Silicea D12. úgynevezett ingervezető rendszere. vagy az akadály előtti szívüreg tágul ki. Szigorúan vegetárius étrend. míg a szív képes teljesítményének fokozásával kompenzálni a szívhibát. tuberkulózis. Ferrum phosphoricum D6 váltakozva Nátrium phosphoricum D6-tal. mivel a vérvisszaáramlás következtében több vért kell fölvennie. A szívnek saját idegrendszere van. Izomzata megvastagszik. vagy véráram útján. legkevésbé fejlett a pitvarok izomzata. Hp.: Belladonna D3. a jobb szívfél izomzata erősödik. percenként átlag 4 1 vért továbbít. a szaruhártyán keletkezett fekélyből kiinduló folyamat szaruhártyára való átterjedése. A szív nagyon érzékeny idegi befolyásokra. cukorbetegség. fájdalmak. köszvény. Mindaddig. ha a tüdőkeringésben lép föl pangás. Pupillaizgató szerek a beragadás megakadályozására. Spigelia D3. semmiféle élvezeti méreg. szemvidítófűvel vagy gyógyfölddel készült borogatások. A vitium lehet veleszületett vagy szerzett. a köhögés. kórokozók és anyagcseremérgek távhatása. Fokozott szívmunkánál a vér 5-6-szor megfordul percenként. Ennek tünetei a légszomj. a gyomorműködés zavara. A vér 10%-ára van szükség a szívizomzat vérellátásához. Nem minden szívbetegséget értünk tehát szívbaj alatt. amely minden szívdobbanásnál felnőtteknél kb. sötét szoba). A nagy teljesítményű szívizomzat érellátása bőséges. rosszul záródóvá teszi őket. elvezetés a bőrre rövid göngyölésekkel. a máj megnagyobbodása. csak a szívbillentyűk károsodását. gyógyulásokra és vérátáramlásának csökkenésére. Szivárványhártya-gyulladás (iritis): előidézhetik: reumatizmus. hogy a szív tartalékának egy részét már nyugalmi működésre fordítja. mégis akaratunktól függően működik. nedves zoknik. Tartalékai rendkívüliek. a pupillák beszűkülése. melyek az aortából erednek. A beteg billentyűs szívfélnek többletmunkát kell végeznie.

Hp. boroszlántapasz stb. a szegycsont mögötti fájdalom. Naja tripudians D10. Élénkítésül enyhe leönlések és pályázások. Szívgörcs: a szív egyes részeinek a véráramlásból való kiesése. a mandulagyulladás. vegetáriánus étrend. Létezik a vérmérgezésnek egy speciális formája (Lenta-sepsis. Szívgyengeség: szívizomgyengeség miatt fellépő átmeneti vagy tartós keringési za- Szívblokk: 1. 1. levezetés a szívből. Lachesis D10. ágynyugalom. Hp. ivóleves koplalással. Az alapbetegség kezelése elsődleges. gyöngyvirág. pontosan adagolva az egyéni szükségleteknek megfelelően. Veratrum viride D l . ágyékpólyázás. Lachesis D10. sószegény. többnyire mindkét szívburok heges összenövéseivel kell számolnunk. elpusztítják azokat. Spigelia D3-6. akadályozhatja azt mozgásában. Ennek a betegségnek a nyomásérzékenység.6 . és minden terápiára rezisztensek. a skarlát. gennyessé válhat. A vízkiválasztás fokozása vízhajló. páncélként körülzárva a szívet. és még egyszer beborítja a szívet külső szívburokként. Az energiával való takarékoskodás. Endocarditis lenta). az Angina pectorisnál.: szívburokgyulladás: Aconitum D3-6.és tüdőbetegségeknél a gyulladás ráterjedhet a szívburokra (pericarditis). egyébként vegetárius étrend. Kalium carbonicum D4-6. a szívburok megkeményedhet. de sohase használjunk jeget! A szívjáték bőrének ingerlése növényi kenőcsök bedörzsölésével vagy flastromokkal (mustártapasz. Naja tripudians D10. vegetáriánus étkezéssel. Calium phosphoricum D6. Bryonia D3. Apis D 3 . Veratrum viride D3.g y u l l a d á s : elsősorban a szívbillentyűket érinti.: Aconitum D3-6. lemosások. A belső és a külső szívburok között keskeny rés található. A szív külső burka a nagyereknél visszahajlik a szív felső részére. S z í v b e l h á r t y a . vagy az egyes részek áramlásának csökkenése a szívtájék görcsös fájdalmához vezet. a szívtájék felett hallható dörzsölés a legjellemzőbb tünetei. gyümölcsnapok a lázas időszakban. Ilyenkor megszaporodik ez a folyadékmennyiség. Bch. nyers koszt. Spigelia D3-6. melyek részben a karba sugárzanak ki. amiben körül- . Súlyos fertőző betegségek. Hp. Kezelése: az alapbetegséget mindig figyelembe kell vennünk. Phosphorus D5-10. Vryonia D 3 . Kalium phosphoricum D6. Apis D 3 . Vádlipólyázás. Rakjunk hideg vizes borogatást a szívtájra.295 rendszeres mozgással.: Calcium fluoratum D12. Ha ebbe a hegszövetbe mészsók válnak ki. Gyulladásos szív-. így az izületi reumatizmus. Az anyagcsere tehermentesítése koplalással.3 . Szívburki folyadékgyülemmel levezetés izzasztással vagy a vizeletkiválasztás fokozásával. légszomj. törzsborogatások útján. Kezelése: koplalás. Koplalás. rövid pályázás. sikamlós fedősejthártyából áll. törzsborogatások a levezetésre. tavaszi hérics és gyűszűvirágkészítményekkel. Arsenicum D5-10. Ingerületvezetési zavarok Szívburok (pericardium): a szívburok a szívizmot borítja be kívülről. lábpólyázás. az erős locsolások és a teljes fürdő kerülése. vagy testnedv kiválasztása nélkül gyulladás következik be. A gyógyulás ritkán vezet az eredeti állapot helyreállításához. amelynél speciális kórokozók telepszenek meg a szívbillentyűkön. - Szívgyengeség belül egy evőkanálnyi szövetnedv van. A szívizomzat erősítése galagonya.) jót tesz. sószegény. a Szívmegnagyobbodásnál. a vérmérgezés kísérő tünete. Silicea D l 2 . mellhártya.: 1. Szívburki folyadékgyülemnél: Apocynum 0-D2.

az ajkak szederjessége. Ha nagyobb terület hal . szívdobogásérzés. enyhe locsolások. karlocsolások. Calcium phosphoricum D6. az arc. ha a szívizom kezdeti megerősödése. vagy a szív egyes részeinek kitágulása révén jön létre. melynek kiesése után a szív nem tud tovább dolgozni. sápadtsággal.: Kalium phosphoricum D6. mellkas. egésztest-lemosások.: Kalium phosphoricum D6. ziháló légzés. 1. Galagonya. felsőtestlemosások. az Angina pectorisnál. Kezelése: a keringés tehermentesítése koplalással. a szívüreg idővel kitágul. megvastagodása után nem győzi a fokozott terhelést. a szívizom táplálkozási zavarai állhatnak. a Szívmegnagyobbodásnál. szigorú ágynyugalom betartása mellett kezelhetjük a beteget. ivóleves és gyümölcsnapokkal. A szívgyengeség tünetei: rövid. Az alapbetegség kezelését 1. illetve szorító érzés. légszomjjal. Bch. szívburok) gyulladása. Súlyos esetekben mustárpakolás a vádlikra vagy a hátra. a Szívnél. Gyakori részlemosások (karok. Szív kiszélesedése: a szívizom megerősödése folytán.). Krónikus formája is előfordul. amelynek a szerepe nem döntő a szív munkáját illetően. galagonya-. Szívkoszorúserek: a szívizom jelentős saját vérellátási szükségletét biztosítják. Több fertő ző betegség kísérő vagy utótünete (reumatizmus. 1. és olyan helyen van. szívizom. a vizeletmennyiség csökkenése. tífusz stb. Bch. valamint a szív túlterhelése alkoholfogyasztás következtében. és a szívizomzat ezen része elhal. hirtelen szívhalál következik be (szívszélhűdés). különösen szívizom-károsodásnál. légszomj és a szervezet vérelosztásának zavara lesz a következménye. Kezelése: sószegény étrend. asztmaszerü légszomjjal járó rohamok (szívasztma). melynek hátterében testi megerőltetés. még a Szívizomgyulladásnál. tavaszi hérics és gyűszűvirágkészítmények.Szívgyulladás 296 el. Ennek szívdobogásérzés. Szívizomgyulladás: csak szívbelhórtyagyulladással együtt fordul elő. diftéria. A szívizomzat fokozott megerősödésénél a szívcsúcs lökése emelővé válik. szorító fájdalomérzéssel és rendszertelen szívműködéssel. Ha a keringésből kiesett terület nem túl nagy. Calcium phosphoricum D6. víztaposás. még a Szívmegnagyobbodásnál. részfürdők. L. lábak. Többnyire intenzív kórházi kezelésre van szükség: csak kisebb infarktusok esetén. 1. Megnagyobbodik a szív akkor is. a Szívbajnál. vegetáriánus táplálkozás. a lábak ödémája. és elernyed. szívtáji fájdalom. Szívmegnagyobbodás: ha a szív valamelyik ürege szívbillentyű-elégtelenség vagy fokozott ellenállás miatt nem ürül ki teljesen. Szívgyulladás: az egész szív vagy egyes részeinek (szívbelhártya. Karjürdők. szédülés. az adott üreg térfogata a maradék vér térfogatának megfelelően megnagyobbodik. a keringés-összeomlás megelőzésére a kritikus időszakban. törzs). skarlát. súlyos esetben injekcióra is szükség van. köhögés. légzőlorna. Natrium muriaticum D6. ellátási területük keringése megszűnik. váltakozó lábfürdők és víztaposás a keringés élénkítésére. Natrium muriaticum D6. gyógyulását. Gyöngyvirág-. comblocsolások. felsőlocsolás. Szívinfarktus: ha a szív koszorúserei görcs vagy vérrög következtében elzáródnak. akkor megfelelő kezeléssel elérhetjük az infarktus hegesedését. sószegény vegetárius koszt. vagy olyan terület. var.

vagy a túl csekély folyadékbevitel váltja ki. 20%-os vízveszteség pedig halálos. melyek alatt légritka teret hoznak létre. Bch. Szomjúság: folyadékfelvételre való késztetés. ijedség is kiválthat szívszélhűdést. Szívóharangok: a köpölyözőfejekhez hasonlóan félgömb alakúak. és ezzel a gyulladást hatásosan segítik. egyéb táplálkozás és ital nélkül. vízhajtó hatású gyógynövények a tehermentesítésre. Előidézhetik a szívinfarktus. Arsenum jodatum D4. elektromos baleset.297 gyöngyvirág. Szívókezelés: a testre helyezett szívóharangokkal. ha nem vesszük komolyan és nem kezeljük őket.l 1/2 liter Ha a fokozott izzadás (munkavégzés a trópusokon vagy meleg szobában) vagy kórosan fokozott vizeletkiválasztás (diabetes insipidus) lép föl. Többnyire lelki alapon jelentkező/w«Ar/o/ió7w (működési) zavarokról van szó. és csúcsuk a harang belsejével összeköttetésben lévő gumilabdaccsal van ellátva. amelyek azonban organikus (szervi) szívbetegség előfutárai lehetnek. melyet a tápanyagok természetes folyadéktartalma biztosít. leszoktatható erről. Hp. A szomjúsági központ izgalmát a túlzott sóbevitel. ennek arányában nő a szomjúság is. l . 1. Rhus toxicodendron D4—6. A száraz napon a beteg csak kétszersültet vagy aszalt szilvát eszik. a pitvarok lebegése nem ritmikus összehúzódás esetén.: Magnesium phosphoricum D6. Már 10%-os vízveszteség súlyos zavarokat idéz elő. Calcium phosphoricum D6—12. A szervezet nagyon érzékenyen reagál a vízveszteségre. a túl erős kiválasztás. Natrium sulfuricum D6. A mandulák Roeder-kezelése. A ~ erőteljesebb formája a köpölyözés. Ha a szomjazó nem kap elegendő vizet. emlőmirigy-gyulladások Szomjúság esetében. . a gyulladás helyére a hajszálerekből vért szívnak. Aconitum D6. Vesebetegségnél és vízkóros ödéma esetén alkalmazzák. Natrium phosphoricum D6. melyet centrálisán a köztiagy irányít. Ferrum phosphoricum D6. gyűszűvirág a szívizom erősítésére. Súlyos trauma. Bier-féle ~furunkulusok. Szomjaztató kúrák: rövid ideig tartó ivástilalom vagy tartósan csökkentett folyadékbevitel. Ha csak rossz szokásból iszik valaki túl sokat. Phosphoricum D8-10. Kalium sulfuricum D6. A normális napi folyadékbevitel.: Calcium phosphoricum D12. Kalium phosphoricum D6. karbunkulusok. Natrium muriaticum D6. Ermegkeményedés. elmeszesedés. tavaszi hérics. Szklerózis: megkeményedés. Bch. Párhuzamosan csökkentenünk kell a sóbevitelt is. súlyos kiesési tünetek jelentkeznek. Szívszélhűdés: a szívelégtelenség következtében beálló hirtelen szívhalál. amelynek segítségével felhelyezésükkor a levegőt kiszivattyúzzák alóluk. Vesebetegségek és vízkór esetén a szomj azási napokat koplalással kötjük össze. Szívneurózis: organikus szívbetegség tüneteit nem mutató szívpanaszok. Szobaárnyékszék-gőzölés: 1. Kalium chloratum D6. Arsenicum D4-6.: Arnica D6-10. Altestgőzölés Szomjazó napok vagy száraz napok: a Schroth-kúra során a kis vagy nagy ivónapokkal együtt komplex kezelési rendszer részei. anélkül hogy kiesési tünetektől kellene tartanunk.

Szuperaciditás. A szöveti hormonokat bizonyos enzimek a szervezetben újból felépítik. Vértisztító kúra. tályognak nevezik. L. székrekedés. nem oldódó anyagok lebegése folyadékokban. mert a gyümölcssavak megtámadják a fogzománcot. A táplálkozás savtúltengés áthangolásával és a kivezetés élénkítésével gyógyítható. A szürkehályog lehet veleszületett vagy szer- Szövetmosás: a vértisztító kúra során a szövetek átöblítése. A . Szöveti légzés: belső légzés. Szőrkefe: 1.és vesebetegségek. ami a pupilla szürke elszíneződését hozza létre. A természetgyógyászatban a .adott esetben tudatosan vagy öntudatlanul döntő szerepet játszik. Szöveti salakanyagok felszaporodása és a szövetnedvek kóros összetétele helytelen táplálkozás következménye. A szőlőfogyasztás után ajánlatos fogat mosni. A hisztamin az allergiás betegségeknél játszik fontos szerepet. mézben. Fehérjében és vitaminokban gazdag hüvelyes. hólyag. Bőrreakciókat is létrehoz. máj. Szuszpenzió: finom. A feliszapolt gyógyföld is szuszpenziót alkot. hyperaciditás: 1. Kiterjedésének megfelelően csökkenti a látásélességet. kivezetés a szöveti salakanyagok kóros felszaporodásánál. ideggyulladások. Fontanella Szuggesztió: ráhatás.Szójabab 298 szervezet közvetlenül. amely Európa enyhébb klímájú területein is megterem. Emésztőszervi betegségek. még az Ásványi sók anyagcseréjénél. glykóz): édes gyümölcsökben. Mesterséges táplálásra használják beöntés vagy injekció formájában. melyek az életközponti idegrendszerre hatnak. Szőlőn vagy gyümölcsleven kívül semmit sem szabad fogyasztani. a befolyásolt személy a befolyásolóval (suggestor) azonosítja magát. Szövetgyulladás: 1. Ha körülírt. valamint kvádlikat és csalánkiütést. melynek lisztjét a vegetárius konyha sokféle módon alkalmazza. reuma. Legfontosabb képviselőjük a hisztamin és a cholin. Szójatej és szójatúró is készülhet belőle. Amíg a ~ hat. A megszokott étrendhez fogyasztott szőlő súlynövekedéshez vezet a magas szőlőcukor-tartalom miatt. A beteg a sötétet és a világosat még meg tudja különböztetni. lelki befolyásolással. Warburg szerint a ráknál a belső légzést tejsavas erjedés helyettesíti. A sejtek oxigénfelvétele a vérből és a szén-dioxid vérbe történő leadása. Gyomor- Szójabab: kelet-ázsiai babfajta.és epebajok. Szövetek: egyforma sejtek sejtcsoportosulásai. Ilyen állapotban van a tejben a zsiradék is. részleges vakságot okozhat. befolyásolják az érrendszer feszültségét. Kötőszövet-gyulladás: a szövetek körülhatárolatlan gennyes gyulladása. köszvény. kémiai átalakítás nélkül képes hasznosítani. S z ő l ő k ú r a : szőlővel végzett gyümölcsvagy gyümölcslékúra. Vértisztításra alkalmas. de a befolyásolhatóság (suggestibilitás) egyénenként változó. Szürkehályog (katarakta): a szemlencse elhomályosodása. Szőlőcukor (dextróz. sok állat vérében és testnedveiben előforduló cukorfájta. elhízás esetén javallott. Szöveti h o r m o n o k : a szervezetben keletkező anyagok.

299 zett. Bármely életkorban fölléphet, gyakoribb azonban időskorban. Időskori anyagcsere-változások, cukorbetegség, a belső elválasztás zavara, bizonyos mérgezések éppúgy szürkehályoghoz vezetnek, mint a szem sérülései (sebtályog), belső szembe-

Szürkehályog

tegségek vagy az üvegfúvók foglalkozási betegsége. Ez utóbbinál az izzó üvegmaszsza tartós infravörös sugárzása okoz szürkehályogot. Ilyenkor munkahelyet kell változtatni. Kezelése: szemlemosások naponta 4-szer szemvidítófüvel.


Tabes dorsalis: a gerincvelői hátsó gyökérrostok bántalma szifiliszes (lueszes) fertőzés következtében. Köznyelven (helytelenül) hátgerincsorvadásnak nevezik. Tachykardia: ingervezetési zavarok (gyor-

T
elő. A Canthariden tapaszkezelés során hólyagokat idéznek elő, és a hólyagok tartalmát növekvő hígításban, az általános áthangoló kezelésre alkalmazott sajátvér-kezeléshez hasonló módon beinjekciózzák. Tarackbúza (Agropyrum repens): gyökerének főzete reuma- és ízületi bántalmak esetén alkalmazott szer. Egyszeri adagja: 2-8 g. Taraxacum officinalis: 1. Gyermekláncfű, pitypang Tarkómerevség: a tarkó merevsége agyhártyagyulladáskor, 1. Agyhártyagyulladás. Tartás: a csontváz biztosítja. A lábfej boltozatán nyugodva a combcsont és a lábszárcsontok egyenesen állnak. A medence a keresztcsonttal a gerincoszlop alapját képezi. Mivel a keresztcsont előrehajlik, az ágyéki csigolyák ezt hátrahaj lássál egyensúlyozzák. A mellkasi részen a gerincoszlop megint előre-, a nyaki részen hátrahajlik. A tartást az izmok biztosítják, s mivel az izomzat akaratlagosan mozgatható, a tartás kifejezi lelkiállapotunkat és egész személyiségünket is. Büszkeség, levertség, ernyedtség, akaraterő, ezek a tulajdonságok mind kifejezésre jutnak a tartásban. Tartási hibák: a gerincoszlop hiányosságai erősen befolyásolják a tartási hibákat. A lordózis az alsó gerincszakasz túlzott előrehajlása, túl erős medencei előrehajlás következménye lehet. A púposság (kypho-

sult szívműködés). Takonykór (malleus): az embert csak ritkán támadja meg. A kórokozó bacilusok beteg lovak orrváladékából, a bőr apró sérülésein keresztül jutnak be az emberi szervezetbe. Kezdeti tünetei: helyi gyulladások és nyirokérgyulladás. Később: az izmok gennyesedése, az orrnyálkahártyán, a gégefőn és a garatban keletkező tályogok, tüdőgyulladás, szepszis, magas láz. Kezelése megegyezik a vérmérgezés kezelésével: forró, szénapolyvás teljes göngyölés, helyi görögszéna-borogatások. Félóránként hideg, ecetes vizes lemosások, böjt, gyümölcslékúra, gyümölcskúra. Sok folyadék fogyasztása ajánlott. Tanacetum vulgare: gilisztaűző varádics. Tapaszok: a külső bőrre szánt gyógyszerkészítmények felhelyezésére szolgálnak, amelyek alapmasszája olaj- és zsírsavakból, olajokból, zsírokból, viaszokból, gyantákból és terpentinből vagy ezek keverékéből állnak. A bőr ingerkezelésére a szívótapaszok, amelyek bőringerlő anyagokat (Canthariden, mustárolaj, bors, boroszlán, boglárka stb.) tartalmaznak. Enyhébb ingerlésre bőrpírt, hosszabb ideig tartó, erősebb ingerléskor hólyagképződést idéznek

301 sis) a mellkasi csigolyák fokozott hajlata, a szkoliózis az oldalirányú elhajlás. A tartási hibákat fejlődő korban kell megelőzni. Egészséges életmóddal, tornával, az izomzat erősítésével és a gerincoszlop mozgékonyságának fokozásával megakadályozhatjuk a tartási rendellenességeket. Tartós fürdő: hosszú ideig (naponta több óráig) tartó meleg fürdő, izgatott idegállapotú beteg megnyugtatására. Tavaszi fáradtság: tavasszal föllépő fáradtság és teljesítménycsökkenés. Oka a kiegészítőanyagok, a vitaminok és más regeneráló anyagok hiánya. Ajánlatos tavaszi kúrát végeznünk. Tavaszi hérics (Bellis perennis): virága köhögéscsillapító és vértisztító, belsőleg vérköpésnél vérzéscsillapító. Adagja: 2-4 g füzetként. Tavaszi kúrák: tavasszal gyakran végeznek rutinszerűen vértisztító kúrákat, akkor is, ha semmilyen betegség nem áll fenn. A kúra célja a megelőzés, a szervezet megtisztítása a téli salakanyagoktól, elárasztása vitaminokkal és erősítő hatású kiegészítő anyagokkal. Tavaszi szemgyulladás: tavasszal fellépő kötőhártya-gyulladás, a fejlődő korra jellemző. A beteg viseljen védőszemüveget. Kezelése: 1. Szemgyulladás, illetve Kötőhártya-gyulladás. Tályog (gennyduzzanat, gennyzacskó): a gennyes gyulladások egyik formája. A test bármely részén okozhatnak a kórokozók tályogot. Tályogképződéskor a testszövet gennyes beolvadása következik be. A forró tályog akut gyulladás eredménye. A szervezet falósejtekként működő fehérvérsejtek-

Táplálék bázistartalma

kel próbálja meg elpusztítani a kórokozókat. Eközben olyan anyagok jönnek létre, amelyek beolvasztják a környező szöveteket. Ha mód van rá, a tályog megpróbál áttörni, kiürül és ürege elhegesedik. Kezelése során megpróbáljuk puhítani a tályogot, hogy az áttörhessen, feltéve ha nem áll fenn a testüregbe történő ürülés veszélye. A lepkeszeg, a szénavirág és az iszappakolások segítik a beolvadást. Hp.: kezdetben Silicea D 3 , Apis D 3 , később Hepar sulfur D 3 , Myristoca sebifera D 3 . Bch.: kezdetben Ferrum sulfuricum D6, később Silicea D6-12, Kalcium fluoratum D6 abban az esetben, ha a tályog nem akar beolvadni. Kálium phosphoricum D6 bűzös, rothadó tályog esetén. A test belsejében lévő tályogokat műtéti úton kell feltárni, esetleg meg lehet próbálni a tályog izolálásával, betokosítását is. A hideg tályog általában krónikus gyulladás, többnyire tbc-s folyamat eredménye, és szemben a meleg tályoggal, kevésbé fájdalmas. Lassan törik át, gyakran izmok és inak mentén süllyedve keres olyan helyet, ahol felszínre juthat. Ezért nevezik a tályognak ezt a formáját süllyedéses tályognak. Az alapbetegségek kezelése a legfontosabb. Tápanyagok: olyan szerves és szervetlen anyagok, amelyekből az élőlények a testüket alkotó anyagokat felépítik, 1. Táplálkozás. Tápélesztő: 1. Élesztő Táplálék: természeti termékek, melyek a táplálkozást szolgálják. Minden élőlénynek szüksége van —ra. Két fajtáját különböztetjük meg egymástól: az élelmiszereket és tápanyagokat. Táplálék bázistartalma: az egészséges táplálkozásnak bázisokban gazdagnak kell

Táplálkozás

302
anorganikus anyag van még, melyek az élethez az egészséges állapothoz, a táplálék megfelelő hasznosításához fontosak. Ha ezek részben vagy egészen hiányoznak, növekedési zavarok jelentkeznek, betegségek lépnek fel (mesotrophia). Ilyenek az ásványi anyagok és a nyomelemek mellett a vitaminok, az auxonok, a friss anyagok stb. Ezek az ún. kiegészítő anyagok jelentős szerepet játszanak a szervezet egészségesen tartásában. A friss, ép élelmiszerekben még megtalálhatóak, idővel azonban, még az élőben történő leépülési folyamatok, a tárolás, a konzerválás és a főzés, a feldarabolás hatására eltűnnek. A táplálkozásnál tehát az egyes anyagok kalóriaértéke mellett azok frissanyag-tartalmát, illetőleg éltető erejét is figyelembe kell vennünk. W. Kollath ezért tudatosan megkülönböztet élelmiszereket és tápanyagokat. Kiegészítő anyagokban gazdag élelmiszer még élő táplálék. A tápanyagok többnyire kalóriahordozók, kiegészítő anyagokat nem vagy csak csekély mennyiségben tartalmaznak. A főzés és a konzerválás az élelmiszereket mindig tápanyagokká változtatja. Ezért kell, hogy friss táplálék legyen étrendünk egy része, csak az energiahordozókat vegyük magunkhoz tápanyag formájában. Az emberi szervezetnek főként vitaminszükséglete kiegészítésére és hormonjai felépítéséhez van szüksége olyan anyagokra és élő anyagokra, melyek a növényi szervezetben jönnek létre. Ugyanakkor a növényeknek is szükségük van életanyagaik felépítéséhez ha kisebb mennyiségben is - állati és az emberi vitamin- és hormonháztartás leépülési anyagaira, melyeket a fenti szervezetek a széklettel és a vizelettel választanak ki; 1. Trágyázás. A természetben tehát szoros kapcsolatban állnak egymással a növények és az állatok, egymásra vannak utalva. A szervezet nem minden felvett tápanyag hasznosítására képes. Az emésztetlen táplá-

lennie. Túlnyomórészt bázisokat tartalmaznak a gyümölcsök, a nyers és a párolt zöldségek, a krumpli, a tej, 1. Berg. Táplálkozás: minden élőlénynek szüksége van táplálkozásra az életben maradáshoz, a fejlődéshez, a munkához, a mozgáshoz és a szaporodáshoz. A táplálkozás az anyagcserét biztosítja, a szervezetet nyersanyaggal látja el, amiből az emésztés során a belső anyagcsere számára felvehető és feldolgozható anyagok származnak. A szervezetben az égés hatására hő keletkezik. Ennek a melegvérüeknél van fontos szerepe (az ember is ezek közé tartozik). A tápanyagok közül háromnak az égése során szabadul fel hő; ezek: a fehérjék (1 g 4,1 gcal=17,2 J), a szénhidrátok (ugyancsak) és a zsírok (1 g 9,1 gcal=38 J). 1 cal=l gKalória az a hőmennyiség, ami 1 g víz 15 °C-ról 16 °C-ra való melegítésére szolgál. A melegigény kortól, nemtől, nagyságtól és súlytól, valamint egyéb jellemzőktől függően különböző. Nyugvó ember melegigénye kisebb, mint a munkavégzőé, ez utóbbié annál nagyobb, minél nagyobb a teljesítménye. A nyugalmi energiaszükségletet, mely a keringést, a légzést, a növekedést, a testhőmérséklet fenntartását stb.-t biztosítja, alapenergia-szükségletnek nevezzük. Ez felnőtteknél napi 1500-2000 kalória. Munkavégzésnél az alapenergia-szükséglet, az energiaszükséglet kétszeresére, többszörösére is nőhet, az igénybevételtől függően. Az energiaforgalom nem abszolút értékű, függ az energiaszállító élelmiszerek összetételétől is; 1. Fehérje, Szénhidrát, Zsír. Ezeknek az anyagoknak harmonikus arányban kell lenniük egymással. Egyikük túlzott vagy csökkent mértékű fogyasztása magasabb összkalória-szükséglethez vezet, esetleg súlyos anyagcsere-betegségek lépnek fel. Ezeken a tényleges kalóriahordozókon kívül sok olyan organikus és

.

.

.

Nemcsak tápanyagok. a zavar gyakorlással megszüntethető. nehezen kiválaszthatók. kertben termesztik. A túlzott tárolás lelassítja az anyagcserét és ártalmas az egészségre. Tárkony (Artemisia dranunculus): saláta és fűszer. Azonban az állandó igénybevétel gyakori fejfájással és gyors kifáradással bosszulja meg magát. felnőtteknél hiánybetegségek okozhatják. Az energia nemzetközi egységét nem kalóriákban. A táplálkozás során ezért ügyelnünk kell arra. melyeket a szervezet nem képes azonnal hasznosítani. Ezáltal a lencsebeállításért felelős szemizmok egyre inkább elkorcsosulnak. hanem kiválasztási termékek raktározására is képes a szervezet. Ha képtelen erre. melyek kevés salakanyagot képeznek. míg a szervezet ki tudja választani a termelődött összes húgysavat. Csecsemőknél tej. ha- Távollátás nem joule-ban fejezik ki: 1 joule=4. 1. A gyűjtőlencse viselése megkíméli a távolbalátót az alkalmazkodás kényszerétől. így pl. Táplálkozás okozta károk: helytelen táplálkozás okozta betegségek.309 lék salakanyagként távozik. vagy ha a szervezet nem képes megbirkózni a kiválasztandó salakanyag-mennyiséggel annak bősége miatt.vagy lisztérzékenység. a szervezet pedig a tárolt anyagokból fedezi pillanatnyi szükségleteit. ezáltal a szemizmok ellazulhatnak. és ügyeljünk arra. Az értékes anyagok.16862 kalóriának felel meg. Ezt kiegészítik még a szellemi és pszichés lazítási gyakorlatok. kialakul a köszvénybetegség. Lazítás céljából tenyerünkkel zárjuk le a szemünket. Az ideális táplálkozás a saját kertből származó tápanyagok fogyasztása (Scheber-kert mozgalom). amíg el nem éri a . Idősebb korban (presbyopia) a ~ nem a szem deformációján. ha a kiválasztás nem működik megfelelően. Eleinte a távollátó ezt a hibát alkalmazkodó izmai segítségével korrigálja. Tápsók: az ásványi sókban szegény civilizációs étrend kiegészítésére készített mesterséges keverékek. Kancsalság esetén a kancsal. lazító és látásjavító gyakorlatokat kell végezni. Távollátás (hypermetropia): fiatalkorban a szemgolyó hibás felépítésénél alapul. mintha egyáltalán nem fogyasztunk salátát. hogy az energiahordozókat olyan formában vegyük magunkhoz. aminek következtében a kép a retina mögött keletkezik. Az anyagcsere feladata a szervezet számára káros anyagok kiválasztása vagy méregtelenítése. és elkezdi tárolni a húgysavat. tehát csökkent teljesítményű szemet külön kell kezelni. tárolásra kerülnek a raktározásra képes szervekben és szövetekben. Természetes táplálkozás mellett nincs rájuk szükség. pl. s amelyek kiegészítő anyagokban gazdagok. hanem a szemlencse rugalmasságának csökkenésén alapszik. hogy bázistúlsúlyú legyen az étrendünk. mint a már hoszszabb ideje tárolt. Berg-féle táplálkozási szabály. Egyben ez az oka az anyagcsere-betegségeknek és az anyagcserezavaroknak is. üzletben vásárolt zöldség. akkor. Az egészség szempontja és a táplálék frissértéke a döntő. A táplálkozás összetételénél kerüljük a savképzőket. Az újonnan érkezett anyagok elraktározódnak. rögtön fogyasztásra kerülő fejes saláta értékesebb. vagy amelyek tárolására képes a szervezet. A lazításból és teljesítménynövelő gyakorlatból fokozatosan felépülő látásjavító gyakorlatokat az egyes esetekhez igazodva kell összeállítani. A felvett anyagok közül sem hasznosíthatjuk mindegyiket. A frissen begyűjtött. Kezelése: ha a szemizmok működési zavaráról van szó. Mivel az izomzat rúlfeszítéséről is szó van. egészséges. Persze ez utóbbi is jobb annál.

amely a kínai kamélia. erősítés céljából félfürdők.és istállótakarmányozás. Izgató hatású élvezeti szer. teacserje leveleiből készült. Kezelése: hideg lemosások. A parapszichológia tárgykörébe tartozik. A minőségi tej nyersen is fogyasztható. Ezért gyenge étvágyúak a —t csak étkezés után fogyaszszák. A felnőttek számára értékes tápanyag. Az ember számára anyja vagy más nő teje jelenti a természetes táplálékot. Arclemosások és leöntések. Rövidlátás. Állati tejjel való pótlása a másfajta fehérje-összetétel és az eltérő tápanyag. Fehérjéje. A pasztörizált ~-t nem kell forralni. különösen a vitamintartalom tekintetében. Szemfürdők és szemmosások hideg vízzel vagy szemvidítófűvel. Ultraibolya-besugárzás hatására növekszik rachitisellenes hatóanyagtartalma. szem másik teljesítőképességét. A sovány tej a tejzsíron kívül a tej összes fehérje-. Tejcukor (laktóz): szőlőcukorból és galaktózból álló összetett cukor. Egyébként ~ fogalma alatt kínai —t (fekete vagy zöld ~) értünk. szívdobogást. 1. felnőtteknél nagyobb mennyiségben vizelethajtó hatása van. Teaböjt: 1. Az állati tej értéke egészségügyi szempontból az állattartástól függ. Ezt az eljárást a Batesféle iskolákban végzik. a tej fő alkotórésze (a tehéntej 5%-a). növényi részek vagy ezek keverékeinek vizes kivonata (hideg. A zöldtakarmány és a legeltetés értékesebb tejet eredményez. és annyiban kapcsolódik az orvosláshoz. Ideges izgalmi állapotokat. ásványi és kiegészítő anyagait tartalmazza. Túró és aludttej nagyobb mennyiségben is fogyasztható. naponta 2-szer. Tárgyak távolból történő mozgatását. A tejcukrot késhegynyi adagokban emésztési zavarok esetén a bélműködés szabályozására is alkalmazzák. A tej a legértékesebb tápanyagforrások közé tartozik. különö- . forrázat. bőrkiütések). Laktagogumok. A tejjel kórokozók is a szervezetbe kerülhetnek. Ezért fogyasztás előtt fel kell forralni.és theobromintartalma miatt vízhajtó hatású. A leveleket zölden vagy fermentálva fekete —ként leforrázzák. telekinetikus úton is végbemehetnek. Belsőleg zsálya. és ezzel párhuzamosan áll. Gyermekeknél gyakran fordul elő idegen tejjel szembeni túlérzékenység. Felnőttek napi 1/2 liternél többet ne fogyasszanak belőle. 3 percig. Csecsemőknél teáskanalanként adagolva enyhe hashajtó. valamint homöopatikus porok és tabletták készítéséhez használják.és diólevélfőzet. különösen a kazein az összes fontos aminosavat tartalmazza. ritkább esetben felnőtteknél is. Tejelválasztást serkentő szerek: 1. A tejfehérje fajtaspecifikus. Telekinézis (pszichokinézis): távmozgatás. A ~ könnyen emészthető és laktató hatású.és ásványianyag-tartalom miatt nehézségekkel jár. Böjt Tej: az ember és az emlősállatok mellmirigyeinek (emlő) váladéka az utódok felnevelése céljára. illetve folyamatok távolból való befolyásolását értjük alatta.Tea 310 sen a kazein (túró) értéke. A homöopatiában a nem oldódó orvosságok. mint a száraz. bár ezáltal veszít értékéből. amely koffein. hogy bizonyos folyamatok a távgyógyításban gondolatátvitel segítségével. főzet). amely allergiás tünetekben nyilvánul meg (hasmenések. Tea: szárított növények. Tejfolyás: bőséges tejképződés vagy a tejcsatornák hiányos záródása miatt következik be. teljes lemosások. nyugtalanságot és álmatlanságot idézhet elő.

A sugarat a háton levezetik combközépig. A széken elhelyezkedő Teljes leöntés: az egész test kezelése leürítéssel. Telítettségi érték: az elfogyasztott étel lebontásának ideje. valamint a végbél és a hólyag záróizmainak teljes érzéketlenségét és bénulását vonja maga után. ott áthaladnak a bal oldalra. a kis edényét pedig lécrácsra cseréljük. Teljes gőzölés beteget 2 lenvászonból készült lepedővel és gyapjútakarókkal nyakig betakarják. vérzés. Tarkó magasságában a sugarat jobbra-balra ingázva mozgatják (nem a háton!). és nem engedik a felszálló gőzt elillanni. maréknyi vízzel megnedvesítik a beteg hátát és mellét. majd ezt hideg lemosás. A bal lábon megismételjük ugyanezt. Ezután a sugarat combközépnél átvezetik a jobb kézre. Teljes bénulás: a gerincvelő sebesülés. majd megállás nélkül a belső oldalon vissza a sarokig. Ha ez a nyaki gerincvelőben történik. és a gyógyulási folyamatokban tudatalatti szerepe van. azonnali halált okoz. A jobb karon felfe- . Egy ülés 10 percig tart. amennyiben lehetséges. az érzékszervek által történő lelki befolyásolás normális útjának alkalmazása nélkül. A parapszichológia tárgykörébe tartozik. befejeztével a pácienst ágyba fektetik és alaposan betakarják. kisebb része pedig jobb oldali mellkasán folyjon le. jobboldalt farközépig. vagyis emészthetősége. leöntés vagy fürdő követi. Kezelése: az ok megszüntetése (esetleg műtéttel). A kezelés idejére felhelyezett hideg homlokborogatás enyhülést ad a betegnek. Itt kis ideig elidőzve a beteg jobb oldalán folyatják a vizet. a reakció jelentkezése után balra le. Kádfürdők Teljes gőzölés: az egész test gőzölése a fej kivételével. a szék elé pedig egy kisebbet helyeznek el. és megismétlik az előbbi műveletet. hogy a víz nagyrészt a beteg hátán. A lepedők és a takarók földig érnek. Gerincváz rajza Teljes fürdő: 1. Lelki befolyásolás. Egy szék alá nagyobb edényt (lefedett vödör). gyulladás vagy daganat miatt bekövetkező teljes megszakadása a lábak. A vízsugár útja: a jobb láb hátoldalán. Ekkor eltávolítjuk a nagy edény fedelét. Ezután bal oldalon a csípőig vezetik fel a sugarakat. és a kar mentén felfelé haladnak a vállig.311 Telepátia: gondolatátvitel.

lábtól vállig. karjait magasba emeli. Alkalmazása lé haladnak a vállig. A szegycsonton jobbra-balra ingázva vezetik. majd ugyanezt elvégzik a bal oldalon is. Ezután a vízsugarat a jobb kar külső oldala mentén a mellre vezetik. Ha sor kerül a mell és a has vezetésére. Gyenge sugárral az óra járásával megegyező irányban köröket rajzolnak a törzsre. fartól vállig locsolják. ezért ajánlatos a fokozatosság elvét betartva a gyengébb hatású változatokat elébe iktatni. ahol az előbbi műveletet megismétlik. Ezután a vízsugarat cikcakk vonalban alulról felfelé. a jobb kar külső oldalán a lapockáig. és a reakció beálltakor bal oldalon levezetik. az csak igen kis nyomású vízsugár alkalmazásával történhet. és a bal lábszáron levezetik. strúmában szenvedők esetében a jobbra-balra ingázó sugárvezetést mindig combmagasságban végzik. A lábszárakat felfelé a lágyékhaj latig. izgalmi állapot. A vízsugár útja: mindkét láb hátoldalán a medence magasságáig. és általános edzettséget biztosít. végül a sugarat visszavezetik a jobb kar mentén. majd onnan a combközépen áthaladva a hát jobb oldalára vezetik a 9 10 2 1 Teljes pillanatleöntés: a vízsugár útját a nyilak jelzik a számok sorrendjében . majd a jobb oldalon farig. ott három kör leírása után a jobb kar belső oldalán le. A kezelést a talpak végigveretése és az egész test permetezése zárja. ahol gyengébb nyomású sugárral három kört írnak le. majd felülről lefelé vezetik. A ~ az egész keringési rendszerre és az anyagcsere-folyamatokra serkentőleg hat. A bal lábszáron lefelé haladnak a sarokig. A hát jobb oldalát több vonal mentén. ahonnan a víz nagyobb részét a test mellső oldalán folyatják le. A jobb és bal oldal locsolása közben a páciens „támadóállást" vesz fel. majd lefelé a kiindulási pontig locsolják. A sugarat a törzs érintése nélkül a combokon át a bal karhoz.és újra levezetik. A légzési zavarban. Hatásos eszköz az anyagcsere-folyamatok serkentésére elhízás esetén. ezen fel.Teljes pillanatleöntés 312 vízsugarat. a vízsugár az oldalvonal mentén a hónalj magasságáig hatol fel. A törzs mellső oldalán lefelé haladva combközépen átvezetik a bal oldalra. A leöntéses módszerek közül a legerőteljesebb hatású. Ellenjavallatai: arteriosclerosis. szívelégtelenség. gyengülőerősödő permetezéssel kezdődik a hátoldalon. asztmában. Ezt követően a pácienst megfordítják. Teljes pillanatleöntés: lassú. A karokat és a lábakat a vízsugárral végigveretik. A combközépen áthaladva a bal karon megismétlik az előbbi műveletet.

A hideg tengeri kúrák igen hatásosak. A tengerparti tartózkodást homok. A nyílt tengerben való fürdést a víz sótartalma és a hullámverés teszi gyógyításra alkalmassá. amelyek a szívre és a vizeletkiválasztásra vannak hatással. Természetes életmóddal. A négyévesnél fiatalabb gyermekek és a süketnémák nem fogékonyak a betegségre. A Keleti-tenger hullámzása gyenge. a szájban. körhintán vagy hintán lépnek fel. Érvágás és nyugtatószerek. A terhesség utolsó harmadában a veseműködésben fellépő zavarok a fehérjevizelés. Székelési kényszer Tengeribetegség: a ritmikus vagy imbolygó mozgások által keltett zavarok. sőt fontos szerepet játszanak a védekezésben és az anyagcsere-folyamatokban. repülőn. Mozgás Terhességi mérgezések: akkor alakul ki. vasúton. vizenyőképződés és magas vérnyomásban nyilvánulnak meg. Természetes baktériumflóra: a szervezetben a nyálkahártyákon számos olyan baktérium található. a sztreptokokkuszok stb. amelyekre szükség van az egészséges ásványianyagcseréhez.313 közben indokolt az óvatosság. ilyenkor súlyos hányást okoz. ínhüvelygyulladás Tenesmus: 1. A fogyasztáshoz meg kell tisztítani a keserű ízű anyagoktól. Tengeri hagyma (Scilla maritima): liliomféle. Terepkúrák: 1. Hp. félelemérzet. hanem a tengerparti klíma is hozzájárul a gyógyeredményekhez. ha még a tünetek jelentkezése előtt vagy kezdetén alkalmazzák.: Natrium phosphoricum D6 Kalium phosphoricum D6-tal váltva. autóban. Minden gyógyszer csak akkor lehet hatásos. Bch. végül teljes apátia. A belső fül ívjáratainak ingerlése okozza. hogy milyen intenzív hullámzás szükséges a gyógykezeléshez. Ilyenek az egyes kólifajták. Cerium oxalicum D3. amelyek semmiképpen sem kórokozók. Kisebb mennyiségben vízhajtó teakeverékek készítéséhez használható. A legsúlyosabb tünet a rángógörcsroham. Megelőzés: a hajó fedélzetének közepén. a vastagbélben és a hüvelyben.: Cocculus D6-10. A kúra során a tengeri szél hűsítő hatása is gyógyító lehet. amely a gyűszűvirágéhoz hasonló anyagokat (glykozidok) tartalmaz. megfelelő étrenddel megelőzhető. mint a sós források. szédülés. Kezelése: vesegyulladáskor. Tendovaginitis: 1.és intenzív napfürdőzéssel lehet eltölteni. Az esetek többségében a terhesség első háromnégy hónapjában jelentkezik. amelyek hajón. mert nagyon megterheli a vérkeringést. Tünetei: rosszullét. A tengeri üdülőhelyek között aszerint választhatunk. szorongás. az Adria vize majdnem olyan magas sótartalmú. hányás. rángógörcs esetén azonnali terhességmegszakítás. és ezt követően konyhasótartalmú fűszerként az egészséges táplálkozásban használható. Ez a baktériumflóra fizio- . az orrban. A kúrákat minden esetben orvosi felügyelet mellett kell végezni. de legyengült szervezetű beteg kezelésére nem alkalma- Természetes baktériumflóra sak. a legintenzívebb az Atlanti-óceáné (Biarritz). Tengeri fürdő: a tengeri fürdőkúra során nemcsak a tengerben vagy az előmelegített tengervízben való fürdés. A tengerek sótartalma is különböző. így pl. lehetőleg hanyatt fekve tartózkodjunk. Tengeri só: számos oldott állapotban lévő sót és nyomelemet tartalmaz. a torokban. ha az anya szervezete a magzat anyagcserevégtermékeit nem képes hatástalanítani. az Északi-tengeré eresebb.

timsó) alkalmazása. akkor dysbakteriózisról beszélünk. vízgyógyászat. valamint a természetes védekezőrendszer irányítása. valamint a /égés napfürdő. amely a betegségek leküzdését az emberi szervezet öngyógyító képességével. vö. nyers vagy szárított növények vagy növényi részek.Természetgyógyászat 314 ugyanúgy része. A hőszabályozás zavarai. A kóros anyagcseretermékek felhalmozódása önmérgeződéshez vezet. A fiatal korosztály —a a sejtek átörökítő tulajdonságainak megváltozása következtében (akceleráció) rendkívül mértékben megnövekedett. mert arról az anyagcsere-folyamatok változására lehet következtetni. Testápolás: az általános egészséggondozás körébe tartozik. Ha ez a flóra elfajul. valamint természetes ásványi anyagok (gyógyfold. A testhőmérséklet a külső hőmérséklettől többékevésbé független. Gyógyszerként: friss. mocsár) végzett kúrák. fény-. Testalkati típusok: 1. kréta. Figyelmet érdemel a fokozatos vagy hirtelen változás (fogyás vagy hízás). A ~ szerint a szervezet és a lélek egységet alkotnak. a nemtől. Egészséges baktériumok telepítésével megfelelő vakcinák adásával (szimbióziskeltés) hozzák létre a fiziológiás baktériumflórát. mozgásterápia. piszoktól. izzadságtól és a bőrfelület által kiválasztott anyagoktól való megtisztulás mellett fontos szerepe van a szervezet erősítésében. és alkati. Testhőmérséklet: az ember melegvérű. baktériumoktól. A bakteriális fertőzés kórokozóját bakteriológiai vizsgálatokkal derítik ki. fog-.és szépségápolás . esőszerű locsolással lógiás. meghűlés gyengítik a szervezet ellenálló képességét és kedveznek az infekciók (fertőzések) kialakulásának. Tetania: 1. száj-. hátat fordít annak. A mesterséges. fejlődése zavart szenved. illetve örökletes tényezők befolyásolják. pl. edzésében. a természetben elő nem forduló anyagok használatát elveti. az életkortól. Az anyagcsere és az ellenállás zavart szenved. levegő. A testmagasságot a növekedés befejeződése után leginkább a gerincferdülés és különböző tartáshibák befolyásolják. Különösen anlibiotikumkezelés után kell számítanunk a természetes flóra megváltozására. Idősebb korban a fejlődés lezáródásakor elért testmagasság a gerincoszlop porckorongjainak zsugorodása következtében csökken. mivel a kezelés során nemcsak a kórokozók. a táplálkozástól és a konstitúciótól. köröm. Öblítések és fürdők.és napfürdők. melynek okát tisztázni kell. vegyi úton előállított. mint a légzőgyakorlatok és a torna. Mellékpajzsmirigyek Tetanus: 1. szabályozása révén igyekszik elérni. Konstitúció Testsúly: függ a test méretétől. az egészséges szervezet része. bőr-. természetes ásványi és szerves anyagokkal (kréta. Ezt természetes gyógymódok alkalmazásával valósítja meg: táplálkozás. iszap. A kezelés enyhe. Testmagasság: a növekedési folyamat eredménye. Természetgyógyászat: az a tudomány. a testgyakorlatok. A portól. Ilyenkor a természetes baktériumflórát ismét helyre kell állítani. a 36-37 °C közötti tartományon belüli állandó testhőmérsékletét energiaátalakítással és a test hőregulálása révén tartja fenn. az egyes címszavakkal. hanem a természetes baktériumok is elpusztulnak. Merevgörcs Térdgyorslocsolás: a beteg 4 -5 m-re áll a locsolást végző személytől.

a fej. Megismételjük a locsolást és a csapdosást. A sípcsontot ne érje erős sugár. A lelki egyensúly zavarának jele. majd a lábszár belső oldalán visszatérünk a sarokig. Térdöntözés: alsólábszár-öntözés. Amint a reakció bekövetkezik. Elöl a jobb lábon kezdve a vádli belső oldalán haladunk fel a térdkalácsig. itt kb. Hatása: a bőr. 10 másodpercig elidőzünk. 2-3szor körbelocsoljuk a térdkalácsot. azonban a vegetatív idegrendszer zavarai esetén is előfordul. a bal lábszár belső részét gyengített vízsugárral locsoljuk. A bal lábon ismét a térdhajlatig haladunk. az izomzat.és ivarszervek. majd miután itt 10 másodpercig végezzük a locsolást. miközben a beteg lassan körbefordul. mint a jobbon. Esőszerü spricceléssel fejezzük be az egészet. Ezután a vízsugárral gyorsan felfelé és lefelé haladva megcsapdossuk az alsó lábszárat. A másik oldalról ugyanígy járunk el. visszatérünk a jobb térdhajlatra. templom) ülni. azt az izomhasadékot. Baloldalt az egészet megismételjük. Edz és megszünteti az említett szervek pangását. Félelme nem szűnik meg a helyiség elhagyásakor. a kismedencei szervekre (húgy. A sípcsont direkt locsolását kerüljük. az izmokon kell haladnunk. . fölfelé a lábaktól a térdhajlatig. A reakció kezdeténél megyünk vissza újra a bal oldalra. mozi. A locsolás időtartama a reakció kezdetétől függően egyénenként különböző. beleértve a térdet is. Utána teljes sugárban folytatjuk a vádliizomzaton oldalt felfelé a térdhajlat feletti részig. lefelé visszük a vízsugarat a belső oldalon a bokáig.315 Tériszony Térdgyorslocsolás: a vízsugár vonalvezetése kezdődik. majd az első oldalon visszatérünk a kiindulási ponthoz. ugyanúgy. onnan az alsó lábszár belső szélén keresztül a bokáig vezetjük a vízsugarat. Térd. Térdhajlat: a hátsó térdárkot nevezzük így. felfelé menet a locsolócső végén az ujjunkkal tompítsuk a vízsugár erősségét. Ennek bekövetkeztekor abbahagyjuk a locsolást. Most a jobb lábszár külső részét teljes.és alsólábszár-öntözés Tériszony: kényszerneurózisokhoz tartozik. Elöl a térdkalácsig vezetjük a vízsugarat. Ezután a beteg előre kilép az egyik lábával. a vastagbél) gyakorolt reflexes hatás levezetőleg hat a gyomor. A beteg megfordul. az alsó lábszárcsontok keringésének élénkítése. A lábujjaktól fölfelé a lábfejen haladunk háromszor oda-vissza. Végezetül a talpakat locsoljuk váltogatva. A beteg nem képes félelemérzet nélkül emberekkel teli helyiségekben (színház. jobb oldala néz a locsolást végző felé. abba kell hagynunk a locsolást. a nyak és a mellkas szerveire. elidőzünk itt a reakció kezdetéig. ahol a comb felé haladó nagy idegek és erek haladnak. A bal lábat ugyanígy kezeljük. A jobb lábfejen kezdünk. azután a vádlikon lassan felmegyünk a térdhajlatig.

A beteg kezelőszékben fekszik. hogy azok visszanyerjék és megtartsák eredeti és természetes állapotukat. héten begyógyulnak a fekélyek. A fertőzés után 3 héttel lassan emelkedő láz. T h u r e B r a n d t masszázs: javallatai: az anyaméh és a hüvely süllyedése. vagy a fekélyek átfúródhatnak a hashártya irányába. nyomó. meddőség stb. borsófőzelék-szerű hasmenés. T h u r e Brandt-kezelés. öszszenövések. T h e r m o f o r : a test egyes részeinek felmelegítésére vagy melegen tartására szolgáló hőtároló eszköz. a has puffadt. pszichoanalízissel kell feltárni és megszüntetni. A felső végtagok. majd keresztcsont-kopogtatás következik. Amennyiben az idegrendszer eró'sítésével és szabályozásával nem szüntethető meg. levertség. masszírozó kéz irányába tolja. T h r o m b o p h l e b i t i s : vérrögképződéssel járó vénagyulladás. Azonban a visszaesés sem kizárt. Ezek a hasfal és a combok izmainak tornáztatásából állnak. Nyolc nap elteltével már látható. Kakukkfű Thyreoidea: 1. csavaró. mert ebben az időszakban a szervek különösen kedvező módon ellazulnak. vérpangás. A vizeletből. a női bajok tornával történő kezelésével foglalkozott. égetett cserépből készült palackok. Ezután pihenés. T h y m u s vulgáris: 1. székletből és vér- . A belet a masszázs előtt ki kell üríteni. menstruációs zavarok. a tulajdonképpeni ~. 1. gyenge és fájdalmas menstruáció esetén. A kezelést a havivérzés idején is folytatják. fejfájások. hidegrázás. A has bőrén apró kiütések jelennek meg (roseolák). Vénagyulladás. majd lassanként magát a gócot masszírozzák. Fennáll a halálos kimenetelű bélvérzés veszélye is. A belső masszázst megelőzően keresztcsont-kopogtatást végeznek. lepedékes nyelv. és 8-14 napon át tartja magát. Ezt követi a belső kezelés. hátizmok és a combok terpesztő izmainak tornáztatásáról van szó. A végbélnyílás izmainak periodikus összehúzása ilyen esetekben tornagyakorlatként szolgál. tehát a vérnek a medencéből való elvezetését célzó gyakorlatokat kell végezni. mert a kezdetben megduzzadt nyirokgócokból fekélyek keletkeznek. A kezelést naponta végzik. amely a teljes ellazulás állapotában a Tífusz: vízben. Egy hét alatt a láz eléri csúcspontját. Gumiból. izzadmányos gyulladás a női szervekben. elektromos fűtésű párnák. Süllyedés esetén különösen a medencefenék izomzatát masszírozzák. amivel a női medencében lévő szervek és tartószalagok feszesebbé tételét kívánta elérni. tejben és más élelmiszerekben lévő tífuszbacilus által okozott bélfertőzés. A 4. megnagyobbodott lép jelzi. levertség. Pajzsmirigy Gyakran nem képes az úttesten vagy szabad területen átkelni bénító félelem nélkül. Végül befejezésül ismét torna.Thermofor 316 kezelendő szervet a külső. A kezelés első részét tornagyakorlatok képezik: a vért a medencébe vezető gyakorlatok kimaradt. Először a betegséggóc környezetét. agyagból. a láz lassan alászáll és a tünetek viszszafejlödnek. A zavar a tudatalattiban gyökerezik. A masszázs köröző. fémből. Bélvérzés is felléphet. T h u r e B r a n d t (1819-1894): svéd őrnagy. a medenceizomzat gyengesége. hogy a kezelés folytatása sikerrel jár-e. krónikus gyulladások. Minden egyéb zavar esetén elvezető. A kéz egyik ujját a hüvelybe vagy a végbélnyílásba vezetik. feszítő és emelő mozdulatokból és a megrövidült szövetrészek nyújtásából áll. A tipikustól erősen eltérő esetek is előfordulnak.

hólyag. Mandulagyulladás Torma (Cochlearia armoracia): belsőleges és külsőleges (tormatapasz) alkalmazás köszvény. Tisztítókúrák: 1. alkohol) kerülésével szüntethető meg. koleszterinképződéshez és lerakódáshoz vezet. ezek az irányzatok sokszor tojáskúrákat írnak elő. A ~ összefogja a közös és jellegzetes tulajdonságokat. fehérjetestekből. Kneipp öblítésekhez javalija néha. ásványi sókból. később vegetárius étrend. Tonsillitis: 1. természetes tápanyag. tüdő.317 bői kimutatott bacilusok és különleges szérumreakciók teszik biztossá a diagnózist. Diéta: böjt. reuma. hogy a részletekben egyéni különbözőségek is mutatkozhatnak. víztaposás. Crataegus 0. Tünetek: fejfájás. Waerland elutasítja a tojásevést. Nyersen és főve. Bár állati eredetű táplálék. ezenkívül egyéb tápanyagokat és hatóanyagokat is. gyulladásos szembetegségekben. gyümölcskúra.6 . A tojás sárgája fehérjét és zsírokat. Ezt tudományosan nem sikerült igazolni. Vértisztítás Tojás: a madártojás .és csontgyulladások léphetnek fel. 1. A tojáskúra naponta egy 9 napos tojás fogyasztását jelenti. amely többnyire hurutos jellegű. Torokgyulladás (torokhurut. A láz csökkenésekor rövid göngyölés. különösen a lázas időszakban. felső. fél. Fej- . dohány stb. alkati. Különbséget teszünk egy betegség típusos és attól eltérő lefolyása között. fülbetegségek.és ülőfürdők. de magában foglalja azt is. szemkáprázás. a kacsa és a sirály tojása . Típus: egyéni dolgok és folyamatok egyező tulajdonságok szerinti csoportosítása. mezítláb járás. epehólyag-. Kezelése: elvezetés a lábak és az altest irányába. koleszterint. vese-. 30 napig. lecitint. a betegségeket gyógyítja (a 9 napos tojás). A krónikus ~ nagyon makacs. hideg fürdők. Echinacea 0. ritkábban a liba. ideg-. kefalint Torokgyulladás tartalmaz.és légcsőgyulladások. Arsenicum D4-6. Lábfürdők. rákkeltőnek tartja. A mértékletes tojásfogyasztás ártalmatlan. A túlzásba vitt tojásfogyasztás érelmeszesedéshez. mert nincs a világon két teljesen egyforma dolog. kínzó köhögés. fűszerként és zöldségként használják. Megkülönböztetünk pl.és alumíniumsójaként fordul elő. minden hibájával együtt. pl. Egyéb irányzatok szerint a tojás az életet táplálja. kar-. csekély mennyiségű szénhidrátból és zsírból áll. A változás éveiben gyakran előfordul. Baptisia D l . ~ általánosítás. Kezelése: gyakori hideg lemosások. Tolulások (kongestiók): vértolulás a fejben. A tojásfehérje csaknem teljesen nélkülöz minden vitamint. fülzúgás. Timsó: a természetben a kénsav kálium.és alsólest-borogatások ecetes vízzel és szénapolyvás főzettél. A betegség alatt vagy azt követően vérkeringési zavarok. trombózis. a hátsó garatfalon sűrű nyálka. A torok kiszáradása. pharyngitis): megfázás vagy mérgek által okozott ingerek (füst.3 .a tyúk.az élelmiszerek közé tartozik. Trephonok. Pyrogenyum D6-15. történhet a vegetáriánus táplálkozás részeként is. Hp. spanyolkabát. valamint zsírszerű anyagokat (lipoidokat). skorbut esetén. reakciós és betegségtípusokat. Enyhén öszszehúzó hatású.: Ferrum phosphoricum D 3 . hasvízkór. gyakran váltott hideg borogatások fejre és törzsre. Utókúraként félfürdők keserűteákkal. és csak a károsító anyagok (füst. Belső elválasztású mirigyek és az idegi irányítás zavarai okozzák. Sajátvér-kezelés.) idézhetik elő a — t .

Gőzfürdő. Ezeknek az anyagoknak azonban újra vissza kell jutniuk a talajba. Natrium phosphoricum D6. izmok és szövetek normális feszességi állapota. Növényi főzetek. Növekedés Tracheitis: 1. a kertekben ezeket az anyagokat rendszeresen. 1. A biológiai dinamikus trágyázás során a komposztkészítés csak bizonyos növényfajták hozzáadásával történik. Kalium chloratum D6. Légcsőgyulladás Traganth: keleti pillangósvirágúakból származó növényi nyálka.: Kalium chloratum D6. zsurlóval való gargarizólas. amelyek a szervezetben zavarokat idézhetnek elő. Apis D 3 . Az ideális trágya a komposzt. Trágyázás: a növény a talaj szerves és szervetlen anyagaiból klorofill és napfény segítségével építi fel a számára fontos tapes növekedési anyagot.és felső leöntés vagy félfürdő. s általában nem nagyon építenek a komposzttal való trágyázásra. majd később hideg kezelésekkel felváltani.vagy teljes lemosás a nyaktól való elvezetés céljából. Bch. • Török fürdő: a római-ír fürdő másik megnevezése. és ezáltal parapszichikai tevékenységet végezni. A mesterséges trágyázás a kémiai műtrágyák fölhasználása. Ilyenkor kémiai formában juttatjuk a földbe az alapvetően fontos tápanyago- fájás és a torokban sebfájdalom. míg a szokványos földművelésben minden felhasználható növényi részből komposztot készítenek. Tónus: az erek. Belladonna D3-6. Ez utóbbiak a növényi táplálkozásban fontos testanyagok és testnedvek felépítésére szolgálnak. és maguk a baktériumok által hatnak. hogy az egészségre vonatkozó törekvés itt is érvényesüljön. Transz: olyan állapot. a ~ elernyedése ellazuláshoz vezet. víztaposás. Nyakra helyezett agyagpakolás. . Harmatos fűben járás. Silícea D12. mályvával. fahamulábfürdők. Toroklepedék: 1. Felsőtest. comb. az antitoxinokat. Megkülönböztetünk ektotoxinokat. A médiumok képesek saját magukat —állapotba hozni (autoszuggesztió). Antitestek. Árum triphyllum D 2 . Váltakozva térd-. Zsályával. 1. A szervezet ezek ellen különleges védőanyagokat termel. Kalium sulfuricum D6. állati ürülékkel keverve. amely különösen alkalmas szuggesztiók befogadására. Lábgőzölés. Ammonium bromatum D 3 . földdel keverve. A hipnózis során a hipnotizőr hozza létre. A növénytermesztés során a szántóföldeken. Központilag irányított és a központi idegrendszeren és a vegetatív idegrendszeren keresztül szabályozott állapot.3 . hogy a földet termékenyen tartsuk. 1.Toroklepedék 318 Törpenövés: 1. A természetben ezt a növények pusztulása. de magasabb rendű növényi és állati szervezetek által is képzett anyagcseretermékek. Tölgyfakéreg (Quercus robur): erős csersavtartalmú drog. A ~ túlzott ingerlése görcshöz. az állati részek bomlása. A bőrnél ugyanezt az állapotot turgornak nevezzük.: Mercurius corrosivus D6. amelyek a baktériumsejten belül keletkeznek. amelyeket baktériumok képeznek sejten kívül. Difteria Toxinok: baktériumok. hogy a hipnózist hatékonnyá tegye. mezítláb járás. Kezelése: vegetárius és nyers ételek. a kiválasztás biztosítja. mintegy anyagcseretermékként. A komposzt rothadt növényi részekből és ásványi anyagokból áll. A ~ tabletták és emulziók kötőanyagául szolgál. Hp. valamint endotoxinokat. célzottan kell pótolni.

E módszer propagandistái csodálatos gyógyulást ígérnek minden. róka. A természetes trágyától jelentős mértékben eltérő mesterséges trágyán termesztett növények sem lesznek biológiailag teljes tápértéküek. duzzanatai. ecetes vizes lemosások. A tojásokat közvetlenül a keltetőszekrényből kivéve. ott is elenyésző számban érik el a 120 éves kort. Itt is. Eletreform. Ezeket az állításokat idáig nem sikerült egzakt módon bizonyítani. amely a sertés. hogy a keltetett tojásból származó ~ gyomron át történő felvétele egyáltalán hatásos lehet-e. Gyulladásai és betegségei 1. Noha szükség van organikus trágyázásra. amelyek a vérereken át az izomzatba jutnak. A kúra 30 napon át napi egy tojás elfogyasztásából áll. Ebből a fajta trágyából hiányoznak a férgek és a talajbaktériumok által létrehozott organikus anyagok az állati kiválasztás során keletkező hormonanyagcsere-termékek és sokszor az anorganikus nyomelemek is. Mennyisége a 9 napja keltetett tojásokban a legnagyobb. Az ilyen hús elfogyasztása következtében a gyomorban és a bélben fejlődnek ki a fiatal béltrichinellák. vérkeringési zavarok lépnek fel. hogy a terméshozamot növeljék. teljes lemosások. A hús 70 °C fölé hevítésekor a trichinellák elpusztíthatok. Arcfájdalom. A természetes életmódhoz természetes trágyázás és növényápolás tartozik. búzacsíra) embrionális anyagainak analógiája az egyetlen tudományos vitaalap. Ha a beteg túléli a fertőzést. spanyolkabát. még nem tudni. nyest húsában tenyészik. hogy a Trigeminus trephonokat a gyomornedv elroncsolja.rákot is beleértve . másik részével mozgatóidegként a rágóizmokat látja el. valamint a 120 éves életkor elérését. Trigeminus (háromosztatú ideg): V. levertség. Tüdőgyulladás és bronchitis kísérheti. borz. Újabb kutatások azt mutatják. Hatósági húsvizsgálat hivatott a trichinellával fertőzött hús kereskedelmi forgalomba való kerülését megakadályozni. később vegetárius étrend. Bár eleinte fokozható a terméshozam. Trephonok: fias tojások embrionális folyadékában található kiegészítő anyagok. kutya. Trigeminus és az általa ellátott terület . Hogy az életmeghosszabbító 9 napos tojáskúra propagálói saját maguk elérik-e a kitűzött céljukat. láz. verítékezés. nyersen kell meginni. A kínai „rothasztott tojás" is valójában 9 napos tojás kell hogy legyen. medve. macska.esetére. agyideg. Gyakori a 4-6 héten belül bekövetkező halál. Alexis Carreinak sikerült csirkeszívszövetet kioperált állapotban —kai életben tartani. A láz idején böjt. A megtámadott izmok fájdalma. Trichinózis: kórokozója a Trichinella spirális. fenntartással kell fogadni őket. Ez idáig a trephontartalom és a növényi csírák (pl. A kínaiak sem érnek meg magasabb életkort. mint az európaiak. 1. így kérdéses. izomfájdalmak esetén rövid göngyölés. a trichinellák elpusztulnak és mészburokban betokozódnak. egyébként gyógyíthatatlan betegség . Kezelése: kezdetben hánytató és hashajtó szerek. ez a hatás nem tart a végtelenségig. amely egyik részével az arcot és fejet érzőidegekkel. Az ettől való eltérés huzamosabb időn keresztül a növények és az azokat fogyasztók elfajzásához is vezet.319 kat.

a szívbillentyűk és ízületek károsításával. ezek a szunnyadó gócok fellángolhatnak és a tu- Trigonella foenumgraecum: 1. gyümölcskúrával. pályázással trombózisveszély esetén. ondózsinórra. lemosásokkal. Bch. és ezáltal meddőséghez vezetnek. ondóhólyagra. Carduus marianus 0. Bekövetkezett -— nál: nyugalom. hogy észrevenné. Böjt. Belsőleg átöblítő hatású teák. A góc helyén kötőszöveti hegesedés és meszesedés keletkezik. Kórokozói gonokokkuszok. Lázkezelés túlhevítő fürdőkkel. és az elakad egy szűkebb érszakasznál. Lachesis D10. Hp. A fertőzést követő 1-3 napon mutatkozó tünetei: a húgycsőnyílás égése. . mert szaruhártya-hegesedéshez és ezáltal vaksághoz vezetnek. Penicillinkezelés. Hamamelis D2. Arsenicum D4-6. Érelzáródáshoz vezethet. Ha a rögöt vagy annak egy részét a véráram magával ragadja. melyek a fogamzást és gyermeknemzést gátolják. főképp a pangás miatt károsodik. Ferrum phosphoricum D6. A szervezet belső védekezőereje leküzdi a fertőzést. embólia keletkezik. borogatásokkal. Ezért közvetlenül a megszületés után a fertőzés veszélyének megelőzésére ezüstoldatot csepegtetnek az újszülött szemébe. Apis D 3 . por) vagy táplálék útján a szervezetbe kerülve különösen jellegzetes gyulladásos tüneteket okoznak. mellékher