Sáfrány Attila: Mese a vándormadárról A lélek olyan, mint egy rebbenékeny madár.

A madár is repül, én is azt teszem, ha hozzád jövök - mondta az angyal az embernek. A madarak is riadt állatkák, én is messze kerülök tőled, ha félni látlak. Az ember megtörten ült az ágyán, és üres tekintettel nézte a mennyezetet, ahol az angyalt látta lebegni. lmondok egy mesét, még mielőtt itthagynálak, egy mesét a vándormadárr!l" - bátor#totta az angyal. $özelgett a tél, már hideg volt. %zott test&, didergő madárkák gyülekeztek az ágakon. 'sszeb(jtak, hogy egymást meleg#tsék. )e is t*dod, milyen rossz az, ha a metsző hidegben nin+s aki melegségével betakarna. Az is, ha a magányban senki sin+s aki tekintetével átölelne, hogy lelket öntsön beléd. ,e én itt vagyok veled"- mondta az őrzőangyal szeretettel a hangjában. %zott test&, didergő madárkák gyülekeztek az ágakon - folytatta a mesét - ám a mi madar*nk nem volt ott köztük. -edig ő is *gyan(gy fázott, sőt még inkább fázott egyedül g*bbasztva a félreeső fa ágán. .alami ismeretlen vágy hajszolta a madarakat, őt is a készülődés izgat! érzete ker#tette a hatalmába, akár+sak a többieket, mégsem hallgatott hevesen dobog! sz#ve (tra ind#t! szavára. Az ő riadt sz#vében egy másik hang is megsz!lalt, amely az ittmaradást követelte tőle. z volt az ismeretlentől val! félelemnek a hangja, amely erősebbnek bizony*lt a vándor(tra val! ösztönzésnél, elvegyülve egy másik, lénye legmélyéből jövő érzettel, amely maradásra késztette. Az ág, amelyben megkapaszkodott, rég +s*pasz volt/ a rozsdabarna sz#n& avar a földön világosan a t*dtára adta, hogy az eltávozás napja egyre közelebb. 0em reménykedett a +sodában, hogy ez a nap valami folytán elodázhat! lesz, mégsem +satlakozott a többiekhez. gyszer aztán mégis fogta magát, és közéjük repült. 1allgatta miről +sivitelnek. gyetlen közös akarattá vegyült össze a sok kis madárlélek kiáltása. 2yerünk innen melegebb tájakra, ott ismét boldogok lehetünk" - üzente ez a közös akarat. )alán +sak az ő beleegyezése hiányzott ebből az egységes szándékb!l, a kétségei miatt. zt mondva le+sendes#tette hangját a mesélő angyal. ,e látod, én itt vagyok veled3 ne félj. - s(gta az ember fülébe. 4sak ő hiányzott ebből az egységes szándékb!l, ő volt az egyetlen külön akarat" - folytatta a történetet. 5tt a boldogság6- kérdezett vissza magában. 7 amikor végre fölröppent a raj, ő maradt. 8lt a +s*pasz ágon egymaga, az elmenőket követte tekintetével, m#g +sak el nem t&ntek a horizonton. 9ost mikor messze kerültek tőle, nagyon közel érezte őket magához. .ágy!d! madársz#vében szinte érinteni t*dta emléknyom*kat. lr*gaszkodott ő is, és röpült, szárnyalt egész napon át. 7oha le nem szállt volna, ha az éhség és a fáradtság vissza nem tér#ti a földre. Az éhség és a fáradtság mellett (jb!l érezte a +sontig hatol! hideget. 'sszek*porodott, és reménytelenségbe veszve várta a véget. Az őrzőangyal összeroskadtan ülő emberre nézett. 7zerető mosoly villant meg a szája szegletén. :me az ember, akit őrzök az idők végezetéig" - mondta ünnepélyes t!n*ssal, majd (jb!l közeli hangon folytatta a mesét. A reménytelenségbe veszve várta a véget a vándormadár, valami eddig ismeretlen belső erő mégsem engedte teljesen elveszni a kilátástalanság érzetében. ;lni akart. gyes-egyedül, mindenkitől elhagyva is élni akart. 0em t*dni, hogyan vészelte át a tél

nem volt tehát mit kérdeznie. s abb!l tartotta fenn magát. =ajta k#vül. A magány (tja a félelemmel kezdődik. ő már nem is kereste a maga társát.zárta le a meséjét ezzel a szenten+iával az angyal. Arra szállt. azok viszont rá se heder#tettek.nyomorát.e megtan*lta szeretni őket. mint amelyen ősszel elk#sérte tekintetével a társait. s némán nézte az embert. 'römmel köszöntötte a visszatérteket. amely most fészekrakásra ösztönzött minden madarat. hhez pedig itthon kellett maradnia. hiszen az idő ismét sürgetett. hogy hagyjalak" . köztük élni (gy is. Az őrzőangyal. Az ember megad!an b!lintott.mondta az őrzőangyal az embernek szeretettel teli. Az ember fölegyenesedett. . a belső hang (jb!l megsz!lalt. <gyekezett mindegyiket külön-külön üdvözölni. 9ost pedig itt kell. de ellenkezést nem t&rő hangon. hogy sohasem tartozott és fog közéjük tartozni. de a szeretettel végződik" . hogy eközben j!l t*dta. amikor azok (tra keltek3 meg kellett ismernie a magányt a maga könyörtelen val!jában. elhallgatott. amerre a szél sodorta. A tavasz visszatértével *gyanazon az ágon várakozott a horizontott kémlelve. velük lenni. 7ohasem kérdezte meg tőlük3 miért jöttetek vissza6 Az ő szemében ott volt a szomor(ság3 a magány és az átélt k#nok örök pe+sétje a tekintetébe #r!dott. Azokéban ebből semmit sem talált. amit elh*llajtott a kietlen föld. .

Sign up to vote on this title
UsefulNot useful