P. 1
Marai Sandor - Szinbad Hazamegy

Marai Sandor - Szinbad Hazamegy

|Views: 16|Likes:
Published by Bogdán Erzsébet
Szinbad hazamegy
Szinbad hazamegy

More info:

Published by: Bogdán Erzsébet on Apr 23, 2014
Copyright:Traditional Copyright: All rights reserved

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

04/23/2014

pdf

text

original

SZINDBÁD HAZAMEGY

AKADÉMIAI KIADÓ HELIKON KIADÓ

Els kiadás: 1940, Budapest A jelen kiadás az 1943–as (Révai) kiadás alapján készült © Márai Sándor örökösei Vörösváry Publishing Co. Ltd. (Toronto), Ferenczy–Verlag (Zürich) * 1992 Printed in Hungary

K.GY. EMLÉKÉNEK Kékliéknek, a kis Bródynak, a vörösbajszú f pincérnek, az íróknak, s mind a n knek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték t, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt. M.S.

Szindbád, a hajós, író és úriember – fiatalabb éveiben szeretett ez álnév mögött rejt zködni – egy májusi reggel korán indult el Óbudáról, mert estére hatvan peng t kellett szerezni. Szindbád bizonyos ünnepélyességgel és titkos, bels szorongással készült útjára. Az irodalmi viszonyok, legalábbis a hajós számára, utolsó id ben érezhet en megromlottak. E májusi napon már kora hajnalban felébredt, sokáig köhögött és cigarettázott, mérlegelte az esélyeket. Pápai, a Színház és Élet szerkeszt je, egy hónap el tt megváratta Szindbádot az el szobában, s végül kiüzent titkárn jével, hogy nem ér rá fogadni. „Húsz év el tt – gondolta Szindbád, könyökölve, köhögve, dünnyögve és cigarettázva az ágyban – e pimaszságért kardélre hánytam volna.” De Szindbád tudta, hogy már nem fog kardélre hányni senkit az életben. Huszonöt év el tt, Poldi névre hallgató kedvenc kocsmárosa bormérésében, a „Mély pincé”-ben, megesett még, hogy egy idegen huszártisztet, kivel este ismerkedett meg, a nyolcadik fröccs után átölelt és meggyomrozott rettenetes ökleivel, mert az a gyanúja támadt, hogy a szótlan és komoran nyakaló hadfi t, Szindbádot, hatvanhetesnek nézi. Szindbádnak nem volt semmiféle politikai véleménye – rangján és méltóságán alul valónak érezte az ilyesmit –, de nem szerette, ha bármikor is egy kalap alá veszik a kormánypártiakkal. Mint író és úriember, az ellenzékkel tartott, nem annyira meggy z désb l, mint inkább jóízlésb l, híven családja hagyományaihoz. A huszártiszttel kés bb összecsókolództak és örök barátságot fogadtak. Ez volt az utolsó eset Szindbád életében, mikor er szakkal és tettlegesen védett meg egy elvet vagy legalább egyfajta világias meggy z dés látszatát. Aztán csak apró párbajügyei akadtak, melyeket végül mindig elsimítottak a gyakorlott segédek. – Nem segít semmi – gondolta komoran Szindbád –, végül mégiscsak írni kell valamit. Úgy tervezte, hogy feltápászkodik, villamosra ül, bemegy a „London” szálloda söntésébe, délig megírja a kéziratot, személyesen viszi föl a Magyar Szabadság szerkeszt ségébe – Várdali, a segédszerkeszt , Szindbád híve és tanítványa, bizonyosan besiet a kézirattal a f szerkeszt höz és elhozza az utalványt –, ebédre elnéz az írók és kártyások társas körébe, feketézik és alsózik, s este hat, legkés bb hét óra felé hazatér Óbudára. Oroszlán, az orvos, elmúlt télen megmentette a hajóst a halál torkából, s utolsó id ben különös szigorral intette Szindbádot a korai lefekvésre. „Tudom, tudom – mosolygott és dörmögött ilyenkor az öreged Szindbád –, visznek már szentképnek Máriapócsra.” De most az egyszer igazán a kora esti órákban akart hazatérni, pénzzel és ajándékkal, ahogy komoly id kben egy óbudai családf höz illik. „Szent ügy” – mormogta Szindbád, s harisnyáit keresve, kászálódni kezdett. A pénz Zsókának, kisleányának kellett, vizsgaruhára. Szindbád szeretett kényesen és sokáig öltözni. Mint regényh se, Felvéghy úr, is legszívesebben inast és titkárt tartott volna – inast, aki felhúzza ernyedt lábaira a harisnyát, és megdögönyözi az öreged Szindbád petyhüdt inait, s titoknokot, aki öltözködés közben h ségesen számot ad az alagi istállók bizalmasabb híreir l, felolvassa a Szindbád által szerz dtetett magánkutató jelentését arról a józsefvárosi leánykáról, akit a hajós, bonyolult nagylelk ségi

amerikai íróasztalhoz ill . ahol az száll meg. nagy figyelmet.. a hölgyek esküit és hazugságait. hogy a fiatal hölgy. ahol a szivarozó Sachernével a f hercegek bizalmas természet éjszakai kirándulásairól.. olcsó karosszékét rizték a Burgban. mint aki nem tartja illend nek. kevéssel kés bb egy büntetett el élet színházi újságíró karján belépett a „Pólai cápá”-hoz címzett szálloda dunai oldalra tekint kapuján.” Így ült az ágy szélén. aki soha nem indult el hazulról b rtokba zárt havannái és szattyánzacskóba rejtett aranyrúdjai nélkül. s kibámult az alacsony ablakon.” Az elképzelés feldühítette. kitartást. Természetesen Ferenc Józsefr l is beszéltek. A titkár természetesen nem is lehetett volna más. akik egyformán szívükön viselik és hallgatag komolysággal rzik a nemzet gondjait. hol Felvéghy úr. H. igazi érkezésekkel. verandával és házikápolnával. de megkövetelem. Meddig játszol még. csak szállodák vannak. Régi kedvünk! – gondolta most.. ha iszik – gondolta Szindbád –.rohamában. Érkezését jó el re megírta a „Magyar Király” tulajdonosának.. Hol volt Ferenc József. akinek csak nádfonatú. kezében harisnyával. szájában a dohányfüst keser ízeivel. Hol volt már mindez?. a mesél vel: a g zbe készültek. hogy regényh sét és pártfogóját. sem tapintatosnak. gondolta Szindbád. Mérgesen és a szokottnál fürgébben öltözött. személyesen tisztelegjen régi vendégénél. a versenylovak esélyeit. „Az sem baj. mint a patrícius-fogadós a tollforgató urat kedvtelve és méltóságteljes udvariassággal címezni szokta. mint keleti urakhoz illik. úrnak. . sápadtan és szakállasán. A „Magyar Király”-hoz címzett fogadóban. Szindbád még másképpen utazott Bécsbe... bejáró növendéknek íratott be az Angol Kisasszonyokhoz. hol volt Sacherné asszony.. s melyet utoljára egy Montmorency hercegn hideg ujjai szorítottak a halálos ágyon.. mint kicsapott színész vagy rágalmazásért elítélt álhírlapíró. a „Sacher” termeiben zavarja. a „költ fejedelem”-nél. hírt ad – noha sem a titkár. méltóságteljesen s mégis alázatos f hajtással írja fel mocskos kézel je szegélyére a hajós körmönfont és nehezen megérthet aznapi parancsait. az Angol Kisasszonyoknál neveltetett józsefvárosi házmesterleányok szenvedélyes h ségnyilatkozatait és a magánkutató jelentését. „Talán még az elefántcsont rózsafüzér is ott lapult a kéziszatyrában – gondolta felháborodottan Szindbád –. aki sz kszavú bizalmassággal adja hírül. Felvéghy urat. vakaródzva. Szent István templomának árnyékában szállott meg Szindbád. öreg Szindbád?. kinek Felvéghy délután a H vösvölgy erdei sétaútján még máriaremetei úrilakot ígért. hogy tudjon a bécsi fogadók aznapi érkezéseir l. hogy csontjai is beleropogtak. s megnyújtózott. hol Szindbád a mesél társaságában er t akart gy jteni a nap zavaros. sem gazdája nem tudnak angolul – a londoni t zsde gabonakötéseir l. s némán. Hunyorgott. hogy szalonkabátba öltözve.. akinek éppen kedve és pénze van. aki szivarfüstfellege mögött a Monarchia fáradtvér urainak legbecsesebb titkait rejtegette. Bécsben talán már nincsenek is igazi fogadók. most már a Lánchíd utcai bejáraton. a bécsi versenyek esélyeir l és egy hietzingi varrón lábikráiról beszélget a nagyúr. s csak másfél óra múltán távozott el onnan. mert titkos találkája volt a Lukács evangélistáról elnevezett hévizek forrásai el tt Artúrral. s a magyar urak bécsi fogadósa soha nem mulasztotta el.. melyet Felvéghy úr tizenhatodik születésnapjára ajándékozott neki. utasításait.

s legtöbben azt sem tudták. Gárdonyihoz. – Írósors. Egy id ben könnyen. szívesen és sokat hazudott a n knek. – Töltött káposztát f zök. ahol Szindbád helyét egy ideje Zsóka. hogy A láthatatlan ember szerz je jó ideje meghalt már. melyet az egri várfalak öveznek. A n k. hogy az egri remete Szindbád tiszteletére éjfél után csárdást szokott táncolni. Óbudán nem szeretik a hitelt. lábujjhegyen lépdelt át. A haza közömbös. a fiatal kocsmáros adott kölcsön zsírt meg hagymát a vacsorához. Nyolcra várhat. sokáig hittek Szindbádnak: elhitték. hogy a kávéüzlet gondja mellett a fiatal Medve színészi pályára készül lépni. mint a vadak. fiatal arcot. kinek vizsgaruha kellett Mária ünnepére. Szindbádot mulattatta a n k hiszékeny . mintha égne a ház. kedves. Felült az ágyban. A kett s ágy el tt. felriadt. mikor már a kegyszerekben utazó ügynökök is lefeküdtek. – Ismerek a városnál egy urat. megigazítsa kócos. kedvesem. Most. fojtott hangon. mert felnyögött és a párnákba fúrta arcát. és nem iszik útközben sehol. az örök csillagok alatt szomorú.. megállott a hajós. akivel együtt jártam disznótorra a Dunántúlon. s megérezte Szindbád nézését. mikor nesz kél a bozótban. azon a különös. s mintha kísértetet látna. A villanyszámlát is meg kell fizetni. s békén álmodja a dombtet n. Bort is hozok a Mókus-pincéb l. Nincs pénz a házban. minap már próbát énekelt Szibill-b l a közeli Kisfaludy Színházban. De az asszony. a kávéstól hozattunk ebédet. s a kanonokok közül csak a fiatalabbak merészkednek be a „Korona” éjféli szélvonattal átszell zött termeibe. Tegnap már Medvét l. Egyel re csak beszéljen Medve úrral az ebéd ügyében. bizonyosan fontos számára. E kérés hallatára Szindbád. oldalt hajtott fejjel. aki jó barátja. kiugrott az ágyból. azzal a hajnali lépéssel. Majd intézkedem – ismételte makacson és zavartan a hajós. A szobán. Nem szerette a könnyelm ígéreteket. Legtöbbször azt ígérte nekik. – Tegnap kikapcsolták a villanyt. tágra nyitott szemekkel bámult az oldalt hajtott f vel állongó Szindbádra. ahogy csak sokat t r asszonyok tudnak. a kisleány foglalta el. De ígérje meg. s az egri fogadóban csárdást táncolnak majd éjfél után. és gyöngéd figyelemmel nézte a hajnal langyos fátylaiba göngyölt. ahogy az öreged vadmacska lopakodik a kertek alján zsákmánya után.. mert nem szeretek sötétben vacsorázni. hogy néhány siet s mozdulattal. mint az irodalom dolgaiban tökéletesen tájékozatlan lények. – Itthon vacsorázik! – sikoltotta halkan az asszony. – Pénzt kellene szerezni – mondta az asszony halkan. s közelebb lépve Szindbádhoz. a hajós vállaira nyugtatta kezét. – Zsókának vizsgaruha kell. s Mókus úr. hogy Egerbe viszi ket. A cip ket kézben vitte. mint a vándorlegények. Szindbád. – Majd elintézem – mormogta b ntudatosan Szindbád. álomtól meleg fürtjeit. elgondolkozott. hogy korán hazajön. míg pongyolájába bújt. Lesz ruha Zsókának.terepismeretet és önfegyelmet követel feladataihoz. a villanyt is kifizetjük majd. s a fésülköd asztalhoz futott. kedves. – Kedves Szindbád – suttogta forrón. Kérjen gyertyát is kölcsön. némán és fegyelmezetten sikoltani. Hallom. – Ma korán hazajövök. amint megszokta. hogy ápolja kapcsolatait a sajtóval. A gyermek anyja mellett aludt. titkos álmait. ahol kisleánya és felesége aludtak.

s az elkopott szív ütemér l nagy m gonddal készített. mely irodalmi tájékozatlanságuk dacára is figyelmeztette ket. vonakodtak téli id ben külföldre utazni. kicsiben. „Felfázom.. az orvos. a középkorú özvegyek. aki most alvástól kipirult arccal. reményked pillantással állott el tte. s hajnalban elhozatom magának a Diana–fürd b l a dögönyöz t. s esze ágában sincsen budakalászi özvegyekkel Bécsbe utazni. különösképpen nem akart hazudni. salétromszagú kocsmák. apró. kócos fejjel. De most. Ez az asszony. morze-táviratszer en ábrákkal és jelekkel telerajzolt villanyfelvételeket. amit kávéházak. emberi gondok savanyú g zeit l párás társas körök. Mit is hozott ez az asszony a hajós kissé már rozoga. mint egykor Ferenc József. ha n kkel beszélt. Szindbád megfontolta ez szinte vallomás jelent ségét. a Medve-féle óbudai kávéház biliárdasztalának szomszédságában.” De az özvegy er s maradt. hogy mégis hisz nekem” – dörmögte néha. zsarnok férjük ágya mell l. hümmögve és füttyentgetve. elgondolkozott e szerény sors felett. megfontolta szavát. mintegy szatyorban. aki még Szalvátor f hercegnek és Orth Jánosnak vágott tyúkszemet. kártyaszobák. forró csábítás és hazugság gyönge órájában egy budakalászi nagyfuvarozó meglehet sen fiatal özvegye. akit Szindbád a hitvesi gyöngédség óráiban néha Evelinnek is nevezett – emlékül egy krétafehér arcú podolini n re. s Oroszlán. s Arács környéki olasz rizlinggel iparkodott megzavarni az özvegy bodrosra kolmizott. viharvert életébe?. a pehelyágyról. Szent István templomának harangszaváról s egy bizonyos „kontusovka” nev pálinkáról adott el . Télen legtöbbször Bécsbe csábította a n ket. Szindbád bizalmas óráiban megvallotta. hogy a hajós hazudik. de nem sz nt meg unszolni az özvegyet. méltatlankodó horkanások közepette szokta szemlélgetni a hajós szív-fényképeit. Ez az asszony. kiknek jól men kif zésük volt a Józsefvárosban vagy gyümölcskertjük a sasadi domboldalon. melyet a közeli Dóm–pincében mérnek a kövér. s cigarettája füstje mögül kémlelte a hatást.tájékozatlansága. s Szindbádnak. S ennek az egynek. málladozó körúti bérházak avas és molyos plüsshencserekkel bútorozott szobáiban ötvenöt éven át hasztalan keresett a hajós. „Csodálatos. hogy öregedett Szindbád. S Szindbád csodálta a n k nagyszer szimatját. Zsóka anyja. stájerországi barátok. mikor elnézte a kedves arcot. az öreged író. „A »Magyar Király«-nál még cserépkályhák vannak – mondta. sz ke fejét – a bécsi szálloda sárga huzattal borított bútorairól. a helybeli középiskola tornatanárának feleségére. elhozta az öreged Szindbád életébe mindazt. a rossz természete miatt akkoriban határszélre szám zött diáknak egyszer megmutatta betegesen fehér húsú térde fölött hímzett harisnyaköt jét –. kiket Szindbád leginkább szívelt. melyet Szindbád kölyök . ez az asszony ismerte Szindbád titkait. még akkor is. Szindbád” – vallotta meg az érzelmes. nagy tenyerével megsimította a pihékt l selymes nyakszirtet. mikor a hajós a „Pólai cápá”-hoz címzett fogadó étkez termében – ahol tiszteletére és utasításai szerint f zött hallevessel. csillogó szemekkel. Most. s t n d mozdulattal. hogy ennek az asszonynak „aranyból van a térdkalácsa is”. aki naphosszat Heinrich Zschokke regényeit olvasta. a kétely és b ntudat hajnali óráiban. Elhozta az otthon illatát. fakádakban is fürödhet. különösen a tapasztaltabbak. ahogy vidéki n k indulnak éjszaka világgá horkoló. De a n k.. – Ha akarja.

. Elhozta a békét. veszekedés. ünnepies illata elkeveredik a sebtiben f zött vacsora. melynek vesztét soha nem kívánta komolyan. oly egyedül e lebzsel és ügynököl . vagy egy pesti kávéház sarokasztalánál. Elhozta a vidéki szobák naftalin– és almaszagát. amely úgy érinti meleg nyári délután a hazatér vándor arcát. mint a napsütés a barlangok odvas öblét. danázás. kitömött állatai között. mikor az emberi szívek oly csendes reménykedéssel kezdenek dohogni. . gumikerekes kétfogatún. ennek az asszonynak oldalán. mint a budaörsi présházak hordóiban az erjed újbor. szerkeszt ségek el szobái. mint mikor a sötéted szobában két megkínzott szív végre egyszerre dobban. s aztán a vizsla szimatával. Elhozta a csendet. mikor az ügyeletes rend r is megunta már figyelni a virágzó galagonyaés bodzabokrokba húzódott. vagy a Nyírség nádasai között. ruszin falvak. s a szénparázs és a frissen mosott. amilyennek a búcsú és a halál pillanatában kénytelen majd hinni az ember. Így élt Szindbád. melyet a hajós hasztalan keresett hajnalban a Nyulak szigetének bokrai között. jókedv csörömpölés a konyhán. mikor ígérnek valamit!) –. melyben voltak apró neszek is. mindig útra készen. vasalt fehérnem üde. rögzítsen valamit az álomból. a n k érthetetlen indulatairól. Elhozta a csendet. szivarszagú világban. sörösüvegek között. melyet id nként lila tintába mártott. egyszerre úgy érzik. mely elkerülte lelkét. mely a Saxlehner-féle földek közelségéb l szívott fel az érés id szakában valamilyen kesernyés bölcsességet. mely alkonyat felé hangzik fel az óbudai ház udvarán.. vasúton. vagy egy könyvtár kissé dohos és lehangolóan ünnepélyes. a pénz félelmes bukfenceir l s a magyar nemzet sorsáról. mint De Grieux lehetett a pusztában. mint egy szelíd anyai pofon. mert örökké menekült. akik az égre néznek és kezüket szívükre szorítják. – egyedül. mikor a háziasszony és a cseléd versenyt vasalnak húsvét el tt. aki hajón. kukoricanadrágban és vízhatlan csizmában. oldalt hajtott fejjel. melyek hazudnak és a n kt l. mely szótalan volt. könny flintával kezében baktatva a vad után. Elhozta azt. a Nemzeti Múzeum sz rös. dunántúli présházak. s aztán elnyújtózva a páfrányszagú árnyékban. a zsírban sisterg hagyma. Elhozta a majálisok jókedvét. oly egyedül. nem érezte sürg s szükségét az utazásnak.korában elveszített már. hazátlan szerelmesek nyögdécselését. mintha az Árpád–házi szent élet királyleány egyik elhullajtott keszken jét keresné. egy szál tollal kezében. a borjúmáj és a petrezselymes újburgonya szagával. most el ször. mint Szent Dávid lehet a Holdban. nem tartozva senkihez. neszelve és riadozva keresett mindenfelé a világban. szalonnát pirító urak fél szemmel a parázsló t z s a patakba h tött palackok fölé hajolgató menyecskék térdhajlását lesik. nem egészen veszélymentes magányában – (Szindbád kett t l félt csak kalandos életében igazán: a könyvekt l. mikor a h vös erd alján az ingujjban heverész . s két meleg kéz eskü nélkül is örök szövetségre fonódik össze. hogy az élet talán mégsem volt az a félelmes és megalázó kaland. melyet talán csak álmodott már egyedül Magyarországon. hogy estére már valamelyik vidéki város vendégfogadójának ivójában gondolkozik majd az emberek felfoghatatlan aljasságáról. majd újabban a divatos gépkocsikon hajszolta mindenfelé az életben a megnyugvást és pihenést. hogy aztán. Elhozta a kora szi éjszakák mustíz nyugtalanságát. nem ébredt minden délben azzal a gondolattal. hogy Szindbád. s csak Szindbád alakja imbolygott az alvó sziget bokrai között.

. szomjas torokkal s még szomjasabb fülekkel. végzett már a Magyar Szabadság tördelésével. fagyott földeken. mint az agarak. Szindbád ritkán beszélt csak a sérelemr l. behavazott kárpátaljai kisvárosok. Várdali. – Tudod-e. – A búcsút kaptad. az írók is akkor futnak csak jól. kedvesem. Nézte az asszonyt a hajós. Úgy tanulta. Szindbád búcsúját. hogy egészen apró legyen a töltelék a káposztában. az irodalommal fert zött segédszerkeszt . E tünemény fölött mélyen elcsodálkozott. s az általános meghatottságban és zavarban hosszúakat csókolt bele az oltár el l rózsaszín zavarban elvonuló óbudai menyasszonyokba. mely éhezteti az írókat. hogy milyen jó lesz elmenni innen. ha éhesek és boldogtalanok. mellyel szíve felelt e kísértésre. a »London« szálloda éttermében.” Várdali hallgatott ilyenkor. – Új szakácskönyvet kellene írni. vidéki rokont játszani esküv kön az újlaki templomban. valahol.” S mikor a segédszerkeszt hallgatott: „Bródynak volt igaza – mondta még halkan. hogy hatóságok vagy n k ármánya kulcsra csukja t. Így ettem egyszer. hogy két felfogás küzd itt egymással. a n k és a férfiak dolgának ismerete öt évtized alatt megtanította Szindbádot arra is. kis madár – gondolta. Ez a n elhozta Szindbád szívébe és életébe a békét. azzal a rejtélyes áradással. „Mint az agarak – dünnyögte néha. s a hajós körülnézett. mely felelni tud az élet és az álmok kérdéseire. El ször életében nem akart föltétlenül és mindenáron elmenni valahonnan és valaki mell l. szes. akkor talán még vihetnem valamire a hazában. Ötvenöt éven át volt hazátlan s minden városba és minden kocsmába azzal az érzéssel lépett. Én az apró töltelékek híve vagyok. nyúzott éjszakai vadállatokhoz hasonlatos fejét a fröccsel teli pohár fölé hajtva. ahogy a tavaszi vadvíz ömlik el a komor. lóversenypályák és irodalmi kávéházak között. hogy íróknak nem tesz jót a boldogság. s mélyen megvetette ezt a világot. dohogó választ. Ötvenöt éven át úgy nézett meg minden ajtókilincset. a szenvedések. Tudja. s már csak ritkán járt el nagybácsit és távoli. De hangosan. a magány. Szindbád tanítványa és tisztel je. mintha tartani lehetne t le.Ötvenöt éven át utazott a hajós. és oldalt hajtotta fejét. ahol szerényen megállt a násznép között. csillogó szemekkel hallgatta a hajós tanításait –. mert hitt a boldogságban. nádasok. mely e komisz korban az írók és úriemberek szívében parázslott. Ezért feleségül vette Zsóka anyját. mint egy jó könyvre. Aztán egy napon megérkezett ez a n . a vándort. és gyöngédség áradt el szívében. haragosan. s az utas ember e romlott és agyafúrt világban nem is lehet eléggé óvatos. hogy nem érdemes az érthetetlen fölött túlságosan csodálkozni. melyik könyvemnek volt igazán sikere? Az Álmoskönyvnek. – Sokat nem kaptál t lem.” Gúnyosan mondta ezt a hajós. éjfél után. A hajós gyanakodva hallgatta azt a csendes. s olcsó cigarettája füstjén át. melyeket nem borít semmiféle zöld viganó. kártyaszobák. szigorúan azt mondta: – A fontos az. De az élet. helyére tette a harcos lapban az utolsó öngyilkost és sikkasztót is. „Egyetlen sikerem volt csak ebben a világban – horkant fel ilyenkor Szindbád. és fejét vakarta. s fintorgó mozicsillagok bámulására szívesebben adja ki pénzét. mikor Várdali.

Az egyfogatúak. odakészítették-e a könny homokfutó ülésére a kockás skót takarót. zabot eladni. mert bérkocsit látott állongani a „Medve” kávéház bejárata el tt. A bérkocsi. Mindenki gépkocsin járt. Az asszony felnézett Szindbádra. s ennek a tölteléknek ízét huszonöt esztend múltán sem tudom elfelejteni. hogy komolyan és férfiasan mulatnak e reggel a „Medvé”-ben. a hajós. – Hideg id t jelent. és arra is. s hosszú rudakra göngyölt perzsa futókat szorongattak maguk mellett az üléseken. de aztán elt ntek kedves kocsisai a standokról. – Minden úgy lesz. hogy a húst ropogósra süssék. kilépett a világba. óvatos léptekkel körüljárta az gyelg bérfogatot.Ungváron. nem hoz-e szégyent reá kocsisa. melyet minden reggel olyan érzésekkel keresett fel. hanem a csontos húsdarabkák valók. jobb lábbal lépve át a küszöböt. úgyszólván teljesen elt ntek már a forgalomból. ahogy akarja. homlokába nyomta puhakalapját. s botjára d lve szemlélte egy ideig. befogtak-e annak rendje és módja szerint. s szeme megtelt szerelmes melegséggel és könnyekkel. mint egy szerzetes otthonában. kedves – súgta halkan. a cájg. ahogy el z este megparancsolta. s a fekete szem és tragikus arckifejezés örmények. Nem sok futott már ez alkalmatosságokból Budapest poros utcáin. mint egy vidéki úr. – Vigyázzon. melyek Szindbádban múlhatatlanul a g zfürd és a színinövendékek emlékét keltették fel. s fényesre vakarták-e a lovakat. mintha bocsánatot kérne valamiért: – Még ma is élnek emberek. valamikor gumikerek volt. különös módon csak a Rombach utca tojáskeresked i vitették még magukat és árujukat e rozzant szekerekkel. De a karmonádlihoz ragaszkodom. szokása szerint babonás módra. a lovak. s . legföllebb csak közlekedni lehetett vele. a Budai Színkör kardalosn it a városligeti Víztorony irányába. Vigyázzon az egészségére. Mint vidéki ember. – Kulcsokkal álmodtam – felelte kitér én a hajós. s Szindbád emlékezni vélt a lovakra is. ahová a kolduló barátok jártak bort inni éjfél után. csendesen és mosolyogva. körülbelül az utolsó példányok egyike a városban. hajnali sétakocsizásra. Az utcán. mint a cs sz a dobra került birtokot. s aggályosan mustrálja. hogy a csontos részt kapja. Már csak az egészen elszánt és beavatott emberek vitették magukat früstökölni májusi reggeleken az óbudai „Medve” kávéházba. Szindbád sokáig ragaszkodott a fogatokhoz. hogy a székelygulyásba nem színhús. a földszintes házacska kapuja el tt megállott Szindbád. S fél karral magához szorította az asszonyt. oly komoran és szenvedélyesen. sörözni a szolgabíróval. s mint ahogy a süket világ heged séhez illett is. kérem. aki a napfényes reggelen a közeli megyei székvárosba készül. s kocsikázni már nem. e jelb l rögtön tudta. még egyszer körülnézett a lakásban. akik nem tudják. Így mondta. Máskülönben nem járt már senki lovaskocsin a városban. a város végén. Aztán. egy kocsmában. s Oroszlán nagykép és gyermekes tanácsai miatt is. Felhúzta cip it. Homlokába húzott kalappal. tekintettel koromra. De a kocsi. ahol egyszer és puritán volt minden. mint valamikor Szindbád vitte hajnalban. kik sz nyegekkel kereskedtek. mindez ismer s volt Szindbád számára. melyre nem vigyáz már senki. a magasból. e kocsikban. A dagadóról lemondok. mely sebes volt és büdös. Csak vigyázzon. csak az Isten és Szindbád.

mintha Óbuda lakói valamennyien elmentek volna a szomszéd házba. és felült a bakra. Kacsintott. s dörmögve. – Tollkeresked k! – mondta aztán bizalmasan. hogy talán még Óbudán sem lehet bölcsességgel és mérséklettel elviselni az életet. – Csigavér – dörmögte Szindbád. Csak helyeselni tudom. – A „Vörös malom”-ból érkeznek. és egyik karját könyökben meghajlítva. A pesti nép inkább a feketekávét szereti. Írt és füvet kérni bolond szívekre és szenvedélyekt l dagadt hasakra. De az ilyesmi ritka tünemény. – Pestiek – mondta a kocsis. hogy az utas. kissé szégyenkezve. kinek szíve oly nehéz. imbolygó üteméb l. hajlott a föltevésre. barátságos és kedves zötyögést. nem is utazhat elég kényelmesen. mert Szindbád. mint a huszár. elindult az aranyszín májusi reggelben Pest felé. Szindbád világéletében szeretett kényelmesen utazni. Szindbád udvariasan mondotta: – Ritkán fordul el . aki ne ismerte volna személyesen a hajóst. A kétfogatúval sok mindent lehetett csinálni. – De teljesen részegek – mondta menteget dz hangon. A kétfogatú néha száguldott. Én még nem is láttam részeg pestieket. hogy a merkantilvilág is tiszteli az sök nagy hagyományait. és felcsapott masinisztának.fülessapkában. a füvesasszonyhoz. A kocsis kissé merev mozdulatokkal kísérte beszédét. mert az vitatkozásra ingerli ket. mint a gödény. elnyújtotta hosszú lábait a kocsiban. A földszintes házakkal szegélyezett utca oly csendes volt. hogy a hunyó fényesség pesti éjszakában ez alkalommal kit n vendégei akadtak. lassan kocogva és poroszkálva. ezt a józan mákonyt. – Már Széchenyi megmondotta. hogy e részletek nem érdeklik többé. s folyton sírnak és csuklanak. – Mehetünk – mondta boldogan a kocsis. hogy . S felszállt a kocsiba: – Mehetünk? – kérdezte. aki kissé bizonytalan léptekkel. – A kocsi ugyan vendégeimé. Én magam ismertem ugyan egyet a Király utcában. nagyságos uram. a beavatott ember hangján Szindbád a kocsistól. szemmel láthatóan részt kért a rozspálinkából maga is. Nyilván nem volt különösen fontos hajdani utasai számára sem. A Templom utcában kevesen jártak e májusi reggelen. Behunyta szemét. E régi pesti kétfogatúak törött rugós hintázásában volt még valami a másik élet lebeg . sepr pálinkát lehelve lépett el a „Medve” söntéséb l. kézlegyintéssel mutatta. de soha nem sietett. – Nagyon helyes – felelte komolyan Szindbád. – Szindbád úr! – kiáltott örvendezve és tiszteletteljes hangon a kocsis. e cinkos mozdulattal mutatta. ahogy múltak az évek. és a taxamér tizenhat peng t mutat már. néha poroszkált. Nem akadt bérkocsis a városban. – Lovas tisztek? – kérdezte halkan. kegyszerkeresked volt. mint poggyásza. s tör dött testében emlékez örömmel élvezte az ismer s ringást. rozspálinkát akartak inni. csak éppen nagy távolságokra nem lehetett indulni vele. Azt mondotta. gépkocsik kormánykerekei mellett bukkantak föl. A kocsi. hogy az iparosodás és a kereskedelem lesz Magyarország jöv je. Most mindenesetre alaposan szemügyre vette Szindbád a fogatot. és eltápászkodott az ülésen. s a „Kis Szarká”-ban úgy ivott. aki leszállt a lóról.

melyet kidobott e könnyelm mozdulattal az ablakon. melyre Szindbád felrakta a lábát. s mi közben tudjuk. mint az október végi. a rozzant kocsiban. eloszlik az id ben és a napsütésben. Ez a föltevés egy pillanatra elszomorította. hogy Szindbád hatvan peng t keressen estére. mint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött. botjára d lve és csukott szemekkel. amit akarnak. Poroszkáltak a meleg reggelen Budapest felé. Nem lehetett megbánni semmit. mikor a lovacska oly fürgén ügetett a keskeny sínpálya vaslécei között. velünk és nélkülünk.siet sen jussanak el valahová. De a kocsi kellemesen himbált. a kisülés támlájában. amely olyan rövid már. hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán. hasonló közlekedési eszközt – utoljára a szigeti lóvasút kényelmetlen ülésein érezte jól magát. hogy nem érdemes túlságosan bölcsnek lenni az élet hátralev szakában. a n k hazudhatnak. s Szindbád nem tudta sajnálni a fölösleges tizenhat peng t. ahol e hajnali órában is a ragadozók nyugtalanságával és agyafúrtságával járkáltak már a szomorú emberek a mindennapi kenyér után. A villamos néhány fillérért elvitte volna utasát az izgatott városba. „Soha nem lesz bel lem takarékos ember. a villamos sokkal olcsóbb volt. mert pontosan erre vágyódott szíve mélyén ma reggel. mustszagú délutánok. és az élet csodálatos illata áradt el a Duna menti táj fölött. A hajós fáradt szíve dobolni kezdett a májusi napfény érintésére. „Üzemköltség” – gondolta a hajós. Igen. melyet Szindbád mind mohóbban és egyre szomorúbban keresett az életben. Aztán volt itt egyfajta kényelmesség az ülésekben. aminek célja az lett volna. amit l szenvedtünk. s nagy botjára támaszkodva. a kocsis és a lovacskák: mintha láthatatlan temetési menetet kísérnének. megélni még egyszer a májusi reggelt. s mindaz. bizalmas és ismer s. azt súgta neki. Ez a legszebb az életben. „A villamos olcsóbb” – gondolta b ntudatosan. a szigeti ház egykori lakosát! – nem tudta megbánni e könnyelm cselekedetet. tizenhat peng b l talán már a villanyszámlát is kifizette volna Zsóka anyja. hogy az élet közömbösen megy tovább. mert tisztelte és utálta a villamost. s minden más. Talán ez a legszebb az életben. melynek suttogására mind gyakrabban kénytelen volt figyelni utolsó id ben. gondolta szórakozottan a hajós. mert egy hang. a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken. igen. De a valóságban sütött a nap. De arca. az úr. mert sütött a nap. hasztalan élek akár száz esztend t is az óbudai braunhaxlerek között” – folytatta az önvád néma magánbeszédét a hajós. kissé el red lt a kocsiban. mely tizenhat peng s kezd megterheléssel indult el az útra. mikor levette az éjszakai fuvar költségeinek gondját az ismeretlen és duhaj tollkeresked k részeg vállairól. akkor még harcias és Oroszlán tanácsait szívb l megvet Szindbádot. gondolta most. a férfikora delén baktató. Tizenhat peng . mintha találkára vinné utasát. melyekb l kilógott a lósz r. s mind ritkábban talált meg az élet valamely divatjamúlt tüneményében. megfürdetni arcunkat a sisterg tavaszi napfény illatában és g zeiben s tudni. mely oly nyugodt és méltóságteljes volt e pillanatokban . és vizsgaruhát vehessen Zsókának. mikor kilépett a Templom utcai ház kapuján. amit az érthetetlenül rövid életben szíve és hajlamai sugallatára cselekedett az ember. csukott szemekkel Szindbád. Nem tudta sajnálni. még a lótakarók és a lovak szagában is volt valami meghitt. mint ez a viharvert bárka.

s a betev k oly bizalmasan társalogtak a hivatalnokokkal. hogy írják ezt a május reggeli könnyelm séget is a többihez. végül is mosolyogni kezdett. Szindbád tudta. a százasokhoz és ezresekhez. mi az értéke egy embernek. hazudnak és gyilkolnak e városban. éhes és izgatott emberek a pénzt. aki nem akar már semmiféle közvetlen kapcsolatot e romlott világgal –. Ezért most is vállat vont. a pénzzel nem tudott rendet tartani a hajós. mit árulnak e városban a pénzért. ismerte az öblös hangú közéleti férfiak becsületszavának és fogadkozásainak értékét. s fejmozdulattal intett. „Oda kell írni a többihez” – gondolta mellékesen. hogy harca a pénzzel reménytelen. a szalmazsák és a fülledt emberszag gonosz páráit. oktalanul és jókedv en. tudta. tudta. örökké hallgatag arca.is. mikor és hogyan csalnak. mint a holland zsidók – csak éppen ragaszkodni nem tudtak egymáshoz. mint egy keleti istenszobor már nem is kérdez . melyet Szindbád elszórt és eldobált félszázad alatt a kártyaszobákban. a szerelmi illat és a könny parf m. s ezt az érzést túlzással és széles mozdulatokkal leplezte önmaga el tt. érezte a bankókon a vér és izzadtság. s tudta. mikor jancsibankó volt. Nem félt a pénzt l és nem is tisztelte. önmaga számára is megmagyarázhatatlan értesültséggel tartotta számon. hogy a bölcs király jegyében kik. Legszívesebben takarékkönyvet váltott volna a budai F utca régi banküzletében. melynek jelenségeit valamilyen érthetetlen. hogy olyan okos pénzdolgokban. Szindbád és a készpénz. Mindent túlfizetett. s néha már azt hitte. a számlálhatatlan bankjegyköteghez. mint szent jelképet és gonosz hatalmat. amikor még arany volt. s más helyeken. noha oly pontosan ismerte a tárgyak és világi dolgok igazi értékét. A többihez. melyik n fizet érzéssel az érzésért s melyik érdemtelen arra. Csak bánni nem tudott vele. ahol délután hatkor lehetett felébredni – mint ez úriemberhez illik is. mint egy kofa a nagy vásárcsarnokban. vagy átmeneti kabátnak. a grinzingi és tabáni kocsmákban s szállodákban. bal zsebében tartotta a pénzt. esküsznek hamisan. hol mérnek tiszta bort és igazi költészetet. a tizenhat peng emlékére. Félig behunyt szemmel járt a világban. A valóságban a hajós megfontolt természet volt. Látta a pénzt. Ismerte a pénzt. mely teli pofával hazudott világgá üres számjegyeket. nem is csodálkozó. Mikor zsebébe nyúlt. az igazságos arcképét. Ismerte a bankjegyek fogását. hol lehet olcsó és megbízható harisnyákat vásárolni. Aggályos volt és megfontolt. és nem érdemes már sokat hajbókolni a gonosz bálvány el tt. borosan és behunyt szemekkel is meg tudta különböztetni. mindennek ismerte . a józan élet és megbízható polgári család tagjaihoz illik. Nem. mintha odaszólna egy láthatatlan f pincérnek. s látta. néha megbámulta egy kósza százasbankó bal sarkában Mátyás. könnyedén. s tudta. a lóversenyek rácsos pénztárai el tt. hogyan szerzik a szomorú. a kártyás ember tapintó ujjhegyeivel – mint a vakok – a tízest az ötvenest l. e mozdulatban mindig volt valami a vállvonásból. Mindent tudott a pénzr l Szindbád. hogy egy férfi akár csak egy cigaretta elszívásának id tartamára is rosszkedv legyen miatta. s a betétkönyvet otthon belevarrni a szalmazsákba. mint egyetlen nagy család. hogy el húzza a bankókat vagy futtassa kissé a zöld posztómez n a sárga csikókat. Mindent tudott Szindbád. pontosan tudta. ahol a pénztáros naphosszat miséket írt a hangjegypapirosokra. Ebben a bankfiókban szeretett volna pénzt tartani Szindbád.

s oly áhítatos.. felhajtott gallérú. ösztön és az értelemnek milyen félig hunyt pillantású. mikor fekete és tragikus. sz keségét és kékselyem ábrándját. a lovacskák vígan poroszkáltak Árpád király útján. oly vérforraló. Ment a kocsi a napsütésben. mindig e lomha és hatalmas test közelében lakott. serétet küldenének minden igazi író b re alá. és semminek az árával nem tudott tör dni. a csömör és az undor hideg kifejezésével s mégis oly álmatag és sóvárgó szemekkel. vajákos titkairól – miféle szimat. mely halványsárga volt e reggelen. a szótlan nyírségi úriember tartott az si kastélyban a fiatal Szindbád oktatására – egy lengyel úr s egy kicsapott. s úgy önteni le a borospohár tartalmát. kandi sugara oktatta Szindbádot a világ ismeretére?. eszmélet. ismerte éjszakai titkait. mely oly édes és engesztel . s nézte a Dunát. e s r tavaszi reggelen. nadrágzsebben cigarettát sodorni. Felvéghy úr utazott az si koronázó város és Pest–Buda között. ismerte hangját és színeit. de máskülönben keveset. a tanítványnak – szag után megy. Szagolta a nagy víz nedves erjedt illatát. ismerte minden változását és szeszélyét. ismerte nyári ricsaját. aki legalább úgy félt Szindbád atyjának pofonaitól és kutyakorbácsától. mintha Pozsonyból érkezne a vendég s a lovak a híres. beteges iszonyattal és g ggel húzódva meg a batár belsejében. mellyel valamikor Szindbád bolondos regényh se. Magisterei és preceptorai. s néha maga is csodálkozott. mint a város legszennyesebb titkainak és véres bizalmatlanságainak tudója. Iskolában nem tanulta mindezt. Szindbád leérettségizett. mintha titkot tudna és rizne szíve mélyén. amint kíváncsian és önfeledt tartással el bújik a szerelmi nyoszolya dunyhája alól. hogy Szindbád szíve megtelt nyugtalan örömmel. vörös postakocsit vontatnák. titkot. mellyel a férfiak hazájuknak és a becsületnek tesznek fogadalmat. mint az anyák csókja. mint a róka. amit mi tudunk. ismerte. ezért lakott mindig a Duna közelében.. a lengyel és a vándorszínész. Szindbád szerette az örök dolgokat. az óbudai gyárak minden salakja . sárga arcán a halál. hogy az ivó ember ádámcsutkája ne mozduljon kortyolás közben – de ez volt aztán minden. mint a hajós fiatal korában –. mely vígan poroszkált tavaszi kedvében a Vaskapu felé. a férfiakról és a n kr l. Nézte a vizet. mint a purzicsándohány. honnan tudja mindezt a tárgyakról és a természet tüneményeir l. Amikor csak tehette. megtanították fél kézzel. – Az író – mondta néha Várdalinak. Így ült Szindbád is az öreg bérkocsiban. hol tanulta a világ titkos tudományát Szindbád? Hol szerezte alapos és félelmetes ismereteit? maga sem tudott e kérdésekre felelni. De most. De az emberek nem tudtak semmit Szindbádról. madarait és embereit. mint életünk egyetlen. maguk sem tudtak többet az életr l. mint az eskü. az állatokról és a démoni szellemekr l. mint egy kóbor költ . mikor ideges. Ha tudnák az emberek. igaz szeret jének meztelen lába. Szindbád jó viszonyban élt a Dunával. kiket atyja. himbálta utasait. nyestprémmel bélelt bundájába burkoltan.értékét. az öreg Duna mentén. öreg vándorszínész. melyben elkeveredett a tavasz minden f szere. igazán csak a legszükségesebb id n át s szórakozottan járt az iskolába. Mikor. a babonákról és az élet köznapi. A két mester. oly végzetesen ismer s és szívet szorítóan bizalmas volt a Duna. mikor az öngyilkosok versenyt úsznak az álmodó sirályokkal Paks felé.

melyre meghívja a környék rangosabb puskásait. hogy eltévedt az életben. melyet koktélnak neveznek. A hajós hátrad lt az ülésen. de azokkal is csak a legszükségesebbet. kockás bekecs. mert a Duna hömpölygése mindig a múló emberi sorsra emlékeztette. miféle boldogságot? Most. aki személyesen ismer két színészn t. szennyes jégködmön borította a vizet. Ezért inkább ezt kérdezte a kocsistól: – Isznak-e még a „Kék hordó”-ban reggelenként eperpálinkát? – Csak az úriemberek – mondta a kocsis – és az öregebb kocsimosók. melyek sorsukat úsztatták e folyamon. Legszívesebben már csak kocsisokkal és pincérekkel beszélgetett. Most mérgesen szólt. s máskülönben is elég jól érezte magát. A kocsizás Szindbádban mindig kellemes érzéseket ébresztett. De ilyesmir l nem szeretett beszélni. s otthon. De meg van írva. mikor már csaknem vége volt mindennek. s egy reggelen ledobta a víz ezt a szennyes köntöst. de a valóságban régen beletör dött már. mint fáradt és bölcs vérét. – Kászonyi Pista mondta. míg végre Szindbád testében és szívében kezdett buzogni. Még mindig remélte szíve mélyén. – Így vesznek ki a szép szokások – mondta mérgesen Szindbád. – Err l nem hallottam. vagy meszes és petyhüdt erekben. ahol a boldogság lakik! Mit várt Szindbád az élett l. az ezer évekre és a vándor népekre. A kocsis nem felelt. amire vágyott! Most már tudta néha. s szívében az érzések olyan kocsonyássá fonnyadtak össze. s zergetollas kalap. hogy a korcs nemzedék újabban nem iszik reggelire eperpálinkát. mely nem tiszteli az sök hagyományait. s valahol vidéken állanak csak meg egy ház el tt. – Jó helyr l tudom – mormogta a hajós. hogy nem is olyan régen. vastag. hogy veszélybe jut a nemzet. mintha megijedt volna e hírt l. hogy a kocsis és a lovak egy napon túlhaladnak az úti célon. szarvasb rbetétes lovaglónadrág volt. hangjában dohogó indulattal. mintha megértették volna Szindbád rosszalló mormogását. és a lovak közé csapott. – Hallom. valamelyik. hogy negyvenéves korában legnagyobb gondja a méhek rajzása legyen.és a nagyváros minden moslékja. A népek életére gondolt Szindbád. milyen kevés és milyen egyszer volt mindaz. mint a természetét. mely ezer éven át csörgedezett e hazában. ruganyos és kemény. gyapjas. Nem okolhatott mást. mint a százéves tokaji bor a földt l és id t l fekete palackokban. a zsírtól és az izzadságtól. mely az irodalom végzetes kalandjába eltévedt úriembert örökké zte két világ partjai között. Emlékezett. nagyságos úr – mondta a kocsis. Ilyen ruhában szeretett volna életehosszat bandukolni a hajós. melyben legszívesebben életehosszat járkált volna. szállodacímkékkel teleragasztott angol b röndje fenekén csakugyan rzött még egy . vagy az újbor lefejtése. szaporábban kezdtek ügetni. s talán nem is okolhat mást ezért. melynek sötétzöld szalagja fekete már az id t l. s az emberi életre gondolt. újabban valamilyen förtelmes kotyvalékot iszik az ifjúság. vagy a téli körvadászat. s a lovak. Nagyon kevesen isznak már eperpálinkát a városban. könny csizma. és visszavonult hallgatásába. mintha megfürdött volna a tengerben. néhány hét el tt. Szindbád igazában arra született. szeszek zagyvalékát. A ruha. s üdén és sz kén kezdett áradni. néha elcsodálkozott. amilyet a kasznároknak adnak el a Rákóczi úti kereskedésekben. a hajógyár körül léket vágtak a halászok a jégbe.

mert nem volt pénze a szerelemhez. a maguk módján. aki hajóra szállt és elment az újvilágba. gondolta Szindbád. A zsakett okozta–e. olyan áhítattal. Arany is az volt és Pet fi is. De most inkább mulattatók voltak az írók. a kocsis és a mesél . szemközt a Balatonnal. De err l még Zsókával sem szeretett beszélni. Berzsenyi úr volt. hogy a mesél megjelenése . vagy fontoskodtak. néha áhítatos tisztasággal. aki – Várdali szigorú és talán nem is egészen elfogulatlan megállapítása szerint – utolsó id ben ismételte m sorát. Volt egy id . ereiben a gonosz csók mérgével. Barátai és közönsége. s olyan reménytelenül és egész sorsával volt író. akik. melyet szívével és tollával védett. A hévizek forrásai el tt Artúr várakozott.. mintha csakugyan olyan nagy veszély lenne a börtön és a packázó hivatal! Szindbád megvetette a politikát. mintha soha nem tudná.” S élesen látta ezt a másik hazát. mikor nyílik alkalom e világban elmondani valami újat és érdekeset Árgirus királyfiról és Hófehérkér l. boros pillantással bámulva a magyar tájat. magánosan. és szó nélkül felmászott Szindbád mellé az ülésre. a kisgyermekek a Margitszigeten és az Állatkertben. mélyen köszönt. mit is keres még az emberek között? Egy hang ilyenkor azt mondta neki. vagy a becsületr l. egy és ugyanaz. kinek a legnemesebb érzésekre és a legf bb igazságokra kell nevelni nemzetét. mint a földmér k. mellyel valaki vállalja sorsát és szerepét a világban. mintegy állandó készenlétben élt. dohogott a hajós. s tragédiáját világos pillanatokban nagyon egyszer en látta. magyar és rült. vagy Artúr arckifejezése. Szindbád szerint. hogy az író. oly kevéssé tudta csak megérteni ezt a világot. hogy mégis dolga van ezen az érthetetlen világi versenyen. sem igazi írókra – mert a kett . mindig csak a végs dolgokról beszélhet: az szr l. hogy néha csodálkozott. türelmesebben ítélték meg Artúr m sorszámait. h l ajakkal A vén cigány esküigéit skandálva. a mesél .lovaglónadrágot. mindenáron. vagy az emberi végzetr l. néha fesletten. Ezt természetesen csak a szakemberek észlelték. ahogy kell és illik a világ szennyes akaratával szemben. szívében a haza minden fájdalmával. hanem a nagylelk ség és az igaz indulat. borosan és koldusszegényen is. Szindbád érzelmes ember volt. A hajós úrnak született. hogy úrnak és írónak született egy világban. úr. akik vizslaszimattal tartottak számon minden emberi és m vészi jelenséget a városban. vagy megrettenve hallgattak. aki igazi úr volt. s azt tartotta. „Jelet kell hagynom – gondolta ilyen pillanatokban. kiknek délel tt és délután mesélt. csukott szemekkel –. a hajós. mindenképpen és költ . mint egykor sei karddal és buzogánnyal. Nem a rang és mód jelentette a hajós számára az urat. nemes és komor. de bizonyos. hogy volt egy másik Magyarország. s megbicsakló nyelvvel.. s oly keser volt már szívében. Most hármasban hajtottak hát tovább. vagy a n kr l. mikor minden író szíve mélyén Vörösmartyra szeretett volna hasonlítani. Mindössze arról volt szó. Már messzir l megismerte a bérkocsiban közeled hajóst. ahogy csak a sz zleányok tudják rizni a kedves arcképét imakönyvükben – a kedvesét. Artúr ebben az id ben már éjjel–nappal zsakettet viselt. üveges. amelynek nem volt többé szüksége igazi urakra. az élet értelmét rzik karjaik között.

az otthonnak egy nehezen meghatározható. a forró medencében. volt e szagban valami a testi sors. Mert terjengett itt valamilyen ismer s és nyers illat a meleg leveg ben. – Nem szeretem Hófehérkét – mondta néha. csak a hajós és kortársai számára érzékelhet válfajában. elnyújtózva a forró vízben. évtized el tt vásárolta. ahol a kevés józanoknak és értelmeseknek is alkalmazkodni kell a környezet téveszméihez. megszeppent elégtétellel. térdük alá szedett lábakkal. szültek és a halállal viaskodtak a régi emberek. a dörzsöl törl k kissé klóros szaga. A hajós belépett Artúrral a gyógyfürd el csarnokába. mintha örökké valamilyen érthetetlen és rejtélyes ünnepre készülne.már e korai órában is bizonyos felt nést keltett a Zsigmond király útján.!” — idézte néha. Szindbád nagyra becsülte a mesél t. melyet még nem bontott meg a kor csákánya s ahol a hajós jól érezte magát. a vasúti kocsiban is gyakorolnak a magukkal hozott. mint ahogy a nagy zenészek útközben. amelyben aludni is szokott. s gyakran magával vitte a g zfürd be. s a hajós csendesen fülébe húzatta Artúr meséit. Mert a mesélés mellett az alvás volt másik.. az legalább magyar volt. hogy a fürd vízben meséljenek neki. miután elmondta gonoszkodó gyászbeszédét áldozata. ahol nem volt semmiféle különös látnivaló. ahová a hajós bérkocsija most bekanyarodott. mintha a világ egyetlen rültekháza lenne. –A mai napra . – Nagy stréber volt. mikor az utas bálból vagy éjszakai kávéházból érkezve. A zsakettet nagyon régen. a régi török fürd ben. mint a nagyon régi családok hálószobáinak szaga. Berzsenyi ravatala fölött. néma zongorán. Igen. és szimatolt. Szerette az egyemeletes. de nem is kellemetlen. Ez a fürd a ritka helyek közé tartozott a városban. nyögtek. a szónak valamilyen nemesen hazátlan. akik mindig csak illedelmesek és forgatják a szemüket. lila orral és dideregve átlépett az üvegajtó küszöbén. igazi szenvedélye a komoly és ünnepélyes férfiúnak. hogy várjon – szólt oda Artúrnak. a szappan és az izzadság keverékéb l. ahol lesz a v legény. Ezek a legveszélyesebbek. Már a bejárat és a folyosók szagát is szerette a hajós. törökös módon. És Artúr mesélt. emlékez szimatolással a hajós. s mindenest l mégis barátságos és elviselhet volt az egész. természetes és emberi illata. a hajós. Ilyenkor megültek. s mégis otthon volt. a meleg víz. az elítélt s az ítéletvégrehajtó egyszerre. Olyan volt Artúr a zsakettben. egyszerre otthon érezte magát. aztán az emberi testek nem éppen finom. sárga ház méreteit. Gyöngéje volt. potrohos hassal álmodoztak. s inkább megfelel ízlésemnek. szerelmeskedtek. sem kanári. A vízben mesélt. szerette a kapualjat. minden alkalommal. aludtak. „Emberek valánk! miért szégyenlen k ezt. Artúr úgy tudott aludni. szép mostoha sokkal szintébb n . mintha tartani lehetne t le. orrcimpáját tágítva. János vitézr l mesélj. hogy a félszem és kemény indulatú Kölcsey is itt áztatja bütykeit. Akkor már a gonosz. ahol éltek. ahol nem volt bútor. ahol olyan arckifejezéssel áztak a forró nedvekben a nyugdíjas emberek is. – Mondd meg a kocsisnak. s h ségesen ragaszkodott a viharvert ruhadarabhoz. s mégis. az egészség és a betegség. férfias és komor értelmében. az éjszaka és a nyavalya. különösen téli hajnalokon. Nem bízom az effajta n kben..

– Az írók valóban különös emberek. s nagyon kedvesen bókolni és udvarolni kezdett. üsse k . – Az kicsoda? – kérdezte a hölgy. mint mindig. hogy a világháborúban élete kockáztatásával ellopta az ezredkasszát s elment egy hétre Lembergbe pálinkát inni és lányokkal mulatni. aki itt lakott közel. Nagyon bátor ember volt – mondta elismer f hajtással. mint aki helyesbíti szavait –. mint ahogy a legtöbb Nepomuki Szent János görbedezik az országutak mentén. Megint kezet csókolt. mintha szivarozna is. – Igen – mondta Szindbád. Általában hasznos. – Biztosan sokat ülnek együtt és megbeszélik irodalmi terveiket. amíg fürdünk. De az id s hölgy. s egészen mély hangon felelte. mert barátja a vitkovici oroszlánnak. s szereti a fiatal hagymát és a disznósajtot. kövér kezét kinyújtotta az ablaknyíláson át. Szindbád úr – s a kövér hölgy megmutatta a sárga födeles regényfüzetet. Ezenfelül egy id ben fekete b rzekét is hordott. miközben letépte a g zfürd jegyeket. nagysám? – kérdezte kissé vidékiesen. S amíg Artúr. mikor a szellemóriások az örök dolgokról vitatkoznak. Nem szeretem. De elébb igyon sört. Minden. Kedvencem Szukulics. és szívére szorította két kézzel a füzetes regényt. merengve. hogy a neves íróbarátaim közé tartozik. a fürd khöz vezet lépcs kön megfontoltan haladva fölfelé. a legg gösebb ember a városban. mintha egy hangot hallana: – Igaz – mondta felemelt kézzel.hogy Virág Benedek. Szindbád a pénztárablakhoz könyökölt. mintha a fürd zésnek egyetlen célja lenne. de nyugodt lélekkel bizonyíthatom. Én jegyet veszek és el remegyek. mint olyan sokan a magános n k a régi Magyarországon: – Az új Szukulics-regényt. mikor az élet különösségén elgondolkozott. Nagyon jó. Szindbád. mintha egy vidéki úrilak ablakából nyújtaná kezét e májusi reggelen az arra lovagló ulánustisztnek. ürügyet találni az ismerkedésre. – Szukuliccsal – mondta megfontoltan Szindbád – irodalomról csak keveset vitatkoztam életemben. Majd elhozom egyszer a vitkovici oroszlánt kedves nagysám tiszteletére. a földig ér tükör peremén fekete üvegtáblákon aranybet kkel hirdették belvárosi . lebeg zsakettszárnyakkal. s megfürdetem. a Szarvas téren. költségemre. A lépcs ház egyik szögletében. ha az írók. Ez a parancsom. A leveg be nézett. – Arról híres. Nem csoda. olykor megfürödnek. elfogadta Szindbád kézcsókját. Milyen szép lehet. amit tudok róla. ha kocsisom görbe háttal ül a bakon. s lassú léptekkel elindult az emeletre. és oldalt hajtotta fejét. hogy teljesítse a hajós parancsait. már ismerte a hajóst. újkori divat szerint.már megtartom. soha nem fürdött. – Ó! – mondta a hölgy ábrándosan. – Milyen különösek az írók! – mondta megszeppenve a pénztárosn . s szomjasan figyelte Szindbád minden szavát. Mondd meg neki. aki a város megbízásából osztogatta itt a fürd jegyeket. világos serrel józanra kell innia magát. s legényesen kabátja hajtókájának gomblyukába gy rte a jegyeket. – Fekete lovag a címe. – Nem akarok nagyzolni. a kincstár nem tudott meg semmit. mert fontos világi dolgaim vannak. hogy barna sert iszik. Azt hiszem. Puha. Családja kés bb megtérítette a hiányt. azt parancsolom. – Mit olvas. fehér tincseit lobogtatva elsietett. – Egy másik szellemóriás – felelte Szindbád. – Majd megmondom neki – ígérte Szindbád.

melyet bokánál madzaggal kell megkötni. s még a koporsóba is elkíséri az embert. egész kosárral. visszaérkezett. – „Egy szép. mikor még nem ismerte a pénz és a n k értékét. hogy akkor Róza letarolta kedvemért a fél Svábhegyet. Kínáltak itt kézzel varrott cúgoscip t. éppen úgy. nagyon határozottan. hogy Cecília volt a legérdekesebb testalkatú n Európában. mintha az élet örökös lakodalom lenne. vörös rózsát. és közölte a boros lóápolóval Szindbád egészségügyi parancsát. – Különös – mondta aztán. akinek szerelménél csak vallásos hajlama volt tisztább és bens ségesebb. S megint a lépcs k felé fordult. mert a walesi herceg is tudta. – Innen küldtem a virágot neki – mondta Szindbád.. kinek barátsága talán a legnagyobb kitüntetés és kegy volt a régi világban egy szép és tehetséges n számára. s hosszan elgyönyörködött a fekete üvegre rögzített aranybet s szövegben. szuszogva a mesél .. amíg Ön sampuszt ivott a hölggyel az orfeum különhelyiségében. télen és nyáron. mert megérezte. mint ahogy kihalt a közönség. a fürd vendégei között sem viselt senki cúgos sárga cip t. aki kés bb irodalmi szalont tartott fenn az Újvilág utcában. ahol minden és mindenki ismerte. szótlanul kötötte derekára az ágyékköt t. – De amit mondok. hosszúkás formájú. hogy Artúr. mert tudta. Igaz. Szindbád megállt e múlt századbeli céghirdetések el tt. – Amennyiben? – kérdezte megjátszott közönnyel.keresked k áruikat és címüket. s termeiben a welesi herceg és az a mélyen vallásos magyar gróf is megfordult. Cecíliára?. Aztán felfedezte a hirdetések között a hajós annak a belvárosi virágkeresked cégnek címtábláját is. Most sem szólt többet. s az öreg. Artúr elhallgatott. hogyan felejt a világ! Talán már nem is él kívülem senki a városban. s botja hegyével a hirdet táblára mutatott. májusban. a legkedvesebb. E cégek java része régen megsz nt már. és félelmesen lehangolták. „Ez volt a legfinomabb viselet” – gondolta elismer emlékezéssel Szindbád. beszéljünk másról – mondta nagyúrian és finoman. – Általában hallgatni szoktam az ilyesmir l – mondta megrovó hangon a hajós. – Emlékszem-e? – dünnyögte Artúr. – Mindig rózsát. sárga everlasting cip . nem titok. – Nekem kellett várni reggel ötig az el csarnokban.” E virágüzletb l. némán vetk zött. kinél kell farsangi hosszú fekete keszty t vásárolni. itt ismerte meg a kegyes gróf. melynek tulajdonosa valamikor az irodalmi ízlésér l híres Róza volt. – Emlékszel-e C. „Itt kezdte Róza. melyben a kényes és érzékeny lábak is fürgén lépdelnek. és sóhajtott –. vagy meleg alsót. melyet este egyetlen mozdulattal rúgott le az ember a lábáról!” De már itt. Az emlékek utolsó id ben néha keser hevességgel rohanták meg Szindbádot. kövér dögönyöz -mesterek olyan tisztelettel és örvendezéssel fogadták. ebben a virágüzletben – gondolta most Szindbád –. Szindbád is gyakran küldött gyöngéd növényeket a hiszékenyebb hölgyeknek. – Emlékszel-e még? – kérdezte félhangon. mintha valamilyen konstantinápolyi nagyúr tért volna . különös. a szépek szépe. mely e fürd ben elhelyezett hirdetésekb l tudta meg. s nyugodt léptekkel ballagott le a fürd medencébe. Mégis. fiatal éveiben. aki közben beszélt a kocsissal. vizslakutya szín . aki tudná. és mögötte áll. hogy ilyenkor nem illik kérdésekkel zaklatni a hajóst. Csak egyszer küldtem neki orgonát.

Alagon vagy Megyeren. öreg angyal. amelynek halál és enyészet a neve. színes csillagokkal. és mustrálni kezdi háza táját és jószágait. mint a napkeleti égbolt az Ezeregyéjszaka egyik meséjében – égbolt. hagymás burgonyák. Ezek a hegyes pókhasak. ahol a kupola színes ablaküveggel bevágott fényrésein tarka sugárban zuhogott be a májusi napsugár. feküdtek. Mert a medencékben férfiak áztak. melyet most szégyenl s óvatossággal engedtek a meleg vízbe. s mintha pislogó szemmel vigyorogtak volna ennyi emberi reménytelenség láttán. mintha már készülnének a másik. Leült Szindbád a fels lépcs fokon. a nagy. gyúrt tészták örömeir l. akik az angol tréner felügyelete mellett szakmányba izzadtak a hetven fokos h légkamrában. ami ízlésben. nagyúri magyar hasak. mikor hosszú útról tér haza. a Boszporusz partján. középs medence partján csakugyan elmosódott a forró ködben Nyugat és Kelet. s az özvegy már bizalmas találkát is adott e májusi reggelen a délceg temetésrendez nek a városligeti „Kéménysepr ”-ben. zöldre és sárgára festve helyenként a vizet. aki így meztelenül. török pasákkal övezve. háremébe és kéjlakába. csupaszon. szemügyre vette az ismer s képet. mellükön összefont karokkal. a falak mellett. vagy a k padokon feküdtek. hiszen elhaladt fölöttük az élet. Magánosak voltak itt a férfiak és meglehet sen reménytelenek. sörbett l és a földi hurik dédelgetéseit l kissé megviselt. s a régi vágású. mint egy bukott. akiknek muszáj volt. csukott szemekkel. ahogy a borostöml t engedik vidéken a kút mélyébe. s elvegyült a g zölg medencék vizében. lant és szárnyak nélkül – s alaposan körülnézett. Mindent és mindenkit ismert itt Szindbád. mint a gazda. Nedves és s r csend uralkodott az évszázados oszlopokkal támogatott. no meg a fiatalabb zsokék Alagról. rangú és sorsú férfiak. mintha a lovacskák futása mindennél. mint a kétnapos hullák a halottnéz ben. s r zsírban sült húsok. mintha egy részeg fest áztatná itt hajnali kábulatban ecsetjeit. majd a többiek. Keszeg lábakon viselték potrohukat. hogy annál is könnyebbek legyenek délutánra. odaliszkok babusgatásától ernyedt tagjait – leült a fels lépcs fokon.vissza. melyben. kikr l megfeledkeztek a rokonok. vörösre. kékre. múltban és emlékben elválasztotta a két világtáj lakosainak lelkét. . kétoldalt húzogató Artúrt –. a színes fényrésekkel. négyszáz esztend el tt. mikor Dreher úr páholyában oly gondterhes mozdulattal emeli szeméhez messzelátóját. boltozatos teremben. Olyan volt ez a kupola. lábait megmártotta a forró vízben. Mert a g zfürd be már csak azok jártak. melynek ereje gyógyította a podagrát és a lankadó életkedvet is. s aztán rövid nyel fakéssel vakarták le hátukról és csapkodták maguk körül az izzadságot. még a serf zésnél is fontosabb dolog lenne e világon. kislányos módra. melyek leragyognak az emberi nyomorúságra és meztelenségre. szemvillanással maga mellé parancsolta a szeméremköt jét valóban szemérmesen. áztak és hallgattak itt a férfiak. melyek szemérmetlenül adtak hírt disznótorok. minden korú. S miel tt elnyújtózott volna a meleg tóban. A színes csillagok leragyogtak tarka fényeikkel a kupolamennyezetr l e meztelen és szomorú férfiúi együttesre. kissé összeolvadt minden a g zölg párákban. már Musztafa Szolimán pasa is áztatta podagrás. zsakett nélkül különösen hatott. huzamosabb meztelenségre. Mert itt. Magánosan és szomorúan ültek. janicsárjai élén. a nyájasan kerekek.

ezek a gyógyvizekkel hasztalan öblögetett. de még a falon függ ismétl órának is eláll a szívverése. akinek számára igazán közömbös. akik mintha mindegyre felugrani készülnének az ebédl asztal mell l. oly gyöngéden tudta tapogatni a negyvenes évek felé baktató úriember kappanhájait. aki munkahelyén. oldalt hajolt fejjel. hogy aranyporral és gabonával megrakott hajói zátonyra futottak a Vaskapunál. s természetesen mindig zsakettben. élete minden fordulatában tapasztaltan és h ségesen állja meg helyét. s egy kis jóakarattal akár a Lovaregylet tagjának is nézhették az avatatlanok. s vágásaikban és hajlásaik között valamikor el lehetett rejteni a török vagy a labanc el l a fontosabb okmányokat. akinek bizonyos korban nincs megfelel méret hasa. másik Magyarországon a has jelképezte. hogy nem is komoly ember. fehérgyapjas fejét mellére ejtette. a támlákon átvetett. dögönyöz k markos fogásával reménytelenül tépett és gy rött magyar úri hasak mindig felderítették Szindbádot. daliás és arányos termetét még az ötvenes esztend ben is meg rizte. „A férfi akkor szép. mint aki bánatában nem tehet másként. hogy a méltósághoz és emberi ranghoz szükséges kappanhájat. mintha leölni készülne vasárnapra. mert megtudta. kellemesen domborodó pocakot a férfiúi korban is megszerezze. a legnagyobb kártyacsaták és politikai viták közepette vagy karosszékekben. bizonyos g ggel aludt e pillanatokban. mint egy igen nagy úr.melyek kett s párnával csüggöttek a mellkas alatt. aranysz ke. amikor tízezer ember ordította hörg vakkanásokkal a „befutó” ló és a lovas nevét: a versenypálya korlátjának d lt ilyenkor Artúr. vajon belef zték–e a levesbe a malac máját és veséjét is?. sikeres mesélés után. mintha valamilyen f benjáró dolog. hanem megfontolt férfiú. Mert a has tekintély volt Szindbád világában. Szindbád felfogása szerint. de arra természetesen vigyázott. melyik ló gy z. s olyan szeretettel tudta megsimogatni Szindbád tokáját. a régi. ahová elkísérte néha Szindbádot a finish pillanatában. . s t a kisebb családi ékszereket. A has mutatta. Látták aludni a lóversenyen. Szindbád maga nem volt hajlamos a kövérségre. Látták aludni t az írók és szaklapszerkeszt k társaskörének molyette díványain. hogy néha. sorsfordulat múlna azon. klepszidrákat is. s minthogy itt zsakettje valóban hivatalos viseletnek számított. aki pedig huszonhat éves volt. Szindbádnak nagy véleménye volt a férfiúi hasakról. Most letelepedett Szindbád mellé a vízbe. mint a széllelbélelt. virslit evett tormával. hiszen végül úgyis kedvesének. A hasas ember. a háziasszonynak. Artúr alvásairól valóban mesék keringtek a városban. ha kövér” – idézte néha egy józsefvárosi keszty sné mondását. s azonnal elaludt. hogy a szakácsn nek. szívesen id zik vendégl i asztalok mellett. az élet komoly és mulatságos dolgaihoz igazabban értett.. de szomorúan volt az. lecsügg karokkal. s levest akarna f zni a hajós nemesebb bels részeib l. kákabél soványak. A mesél is kövér volt. köténykéjét illedelmesen megigazította dereka körül. mintha egy jól irányzott golyó segítségével az imént végzett volna magával. aki viseli. hogy az úr. a híres színészn nek ajándékozza az egész istállót. de a családi ebédl ben is olyan szigorral tudja vizsgálni az asztalra kerül malacbecsináltat.. hogy visel je nem holmi futó ember. A hajósnak az volt a véleménye. A valóságban Artúrnak a lovakhoz annyi köze volt csak. családjában. hogy valamilyen alamuszi s egyáltalán nem fontos ügylet után szaladjanak.

csak ágyában nem. akik pedig minden szerkeszt ség körül lebzselnek. aki levelet.és kávéfoltos. ahol lakott. zsákmány reményében. sorsokat igazított. akik Árpáddal . ismer s és otthonos volt a pesti szerkeszt ségekben. s általában magános. igazságot osztott vagy a nemzet szívét derítette fel. s annyi bölcs és csendes megvetéssel.. mintha az Aranybulla els példányának kéziratával iparkodnának valamely földi hatalmasság színe elé. kissé üt dött urak lakták hónapszámra. mely abban a pillanatban került el a szed gépb l. tinta. Ebben a szállodában nem tudott aludni Artúr. csendes horkanásokkal. s hazai és külföldi lapokból kivágott. emberkerül . s hosszú hallgatások közepette várta az utalványt. amely csak itt. csapzottan s mégis oly t n d és messzire néz pillantással. aki benn ült a segédszerkeszt vedlett b rdíványának egyik szögletében. De máskülönben szívesen és jóíz en aludt mindenütt a világon. ahogyan sei. aki ismerte már famulusa gyöngéjét. akik reggelenkint maguk sem tudták. amíg Szindbád bölcs g ggel és nyugalommal az utalványra várakozott. lovagló ülésben ott ült Álmosy.Néha szerkeszt ségek folyosóin is aludt a mesél . ahogy a delfinek úsznak. a g zfürd ben övezte a megfelel korú és tapasztalatú embereket. a cigarettacsutkák parazsától kiégetett. Artúr ismerte mindezt. jó hírt hozna és örömmel nyomná le a szobába lépve a kilincset. hiszen úgysem jön senki. felt rt kabátgallérral. Nem zavarta a járókel k lépteinek csikorgása. átadta magát annak a különös. Ez a szálloda nem messze épült a budai hévizekt l. karcsúan és izmosan. miért nem kötik fel magukat az ajtókilincsre. amíg Szindbád. szemügyre vette a g zfürd belvilágát. semmiféle földi helyzethez nem hasonlítható állapotnak és jóérzésnek. mellén összefont karokkal. Most is aludt hát. állva. e sötét hajófolyosókra emlékeztet el szobákban. hosszú. az üvegablakos ajtók mögött. kissé a falnak d lve. s csak a másnapi lapból tudták meg. és aludt. nyugtalansága és szívbeli izgalma itt lüktetne. ahogy talán csak sei várhatták török rabságban valamelyik pasa szabadító levelét. amint éppen Szindbádra várakozott. cigarettát sodort és vörös meggyfaszipkából szívta a füstöt. a nagy tengerjáró hajók után. oly áhítattal vitték a nedves. Az egyik k padon magánosan. csak a szállodában nem.. a szennyes fehér köpenyekben fel és alá siet szed k. mett rök fontoskodása. mintha az ország minden kételye. magyar és idegen nyelv rejtélyek és különlegességek felragasztott gy jteménye szórakoztatta az avatatlant. felt rt kabátgallérral. az ország egyik legrégibb családjának sarja. Ezek a régi pesti szerkeszt ségek a szélvonatos belvárosi bérházakban oly zajosak és nyugtalanok voltak. hogy a kézirat. a sötét. kik ceruzával fülük mögött.és makulatúraszagú munkaszobákban. s oly ünnepélyesen és alamuszian vonulnak végig a folyosókon. nyomdafestékszagú „levonat”-okat. Mindenütt tudott aludni a mesél . s amint jobban és mélyebben elmerült a forró vízben. a hosszú. Artúr ez alatt künn állott a folyosón. állva. sör. mellyel el z este bíbel dtek. s nem zavarták a n k sem. oly türelmesen. Holott a valóságban nem is olvasták a cikket. s nyugodtan aludt a folyosón. hála irodalmi összeköttetéseinek. pesti szerkeszt ségi folyosók valamelyikén. Szindbád jóvoltából és máskülönben is. ahol Pet fi és Kossuth olajnyomatban sokszorosított képe nézett le a szerkeszt kre a falról. a frissiben szedett és egyetlen példányban „lehúzott” kutyanyelveket. sötét folyosókon. De Artúr itt is tudott aludni.

A széls medencében. érthetetlen mesterséggel töltené magános élete hátralev napjait. de mindenest l mégis sért dött arckifejezéssel. a massz rnek. de szívük mélyén sohasem értik meg. s megrúgta a víz alatt a mesél t. s azon sem csodálkozna. vagy egy-egy szerelem elvirágzását. De Szindbád. s ahol Bródy Sándor üldögélt valamikor órákon át – mintha szül városában. Szindbád nyírségi társa. Az úriember nyírségi volt. hogy az állam gépezete nélkülük is forog tovább. akik udvariasan elviselik ugyan sorsukat. ami a városban történt vagy történni készült. A dögönyöz k hajlongva állottak a márvánnyal bélelt fülke ajtajában. vagy valamilyen más. a válásokról és az új szerelmekr l. keleties és mellékes. s a készül öngyilkosságokról. Pápai. Szindbád elfeküdt a vízben. s várták úri vendégeiket. ha jól látom. hogy már csak itt találkozzanak. a zempléni völgyek kékesbarna mez ségeit. s ködlovagoknak látta az embereket. a készül színdarabokról. aki szentül hitte. De mind rokonok voltak itt a g zben. most egy nyugalmazott miniszter ázott. s szórakozottan szorítsanak kezet. oly közönyösen és komolyan nézett most maga elé. hogy nyalábolja át és úsztassa le a Dunán. Volt itt néhány ember. meleg ködben és forró vízben. üdvözléseket és jeleket osztogatva sétált a medence partjain. ha vadászat és uralkodás helyett egy napon trafikot lenne kénytelen nyitni . mint aki mindent ért már. lóhátról és egy domboldal magasságából. rokonok voltak abban a finom és nemes vándorlásban is.érkeztek e földre. mennek-e zlesre az elkövetkez vasárnapon? A valóságban nem ment már Szindbád semmiféle lesre. azzal a nyájas. melyeket az okos emberek ceruzával kezükben számítottak ki s természetes készséggel el re láttak a városban. hogy „mindent tud”. munkatársai és valamelyik frissiben felfedezett színészn cske társaságában. és ezt . s szegr l-végr l atyafiságot tartott Szindbáddal. hájjá s r södött maradékaiból. melynek langyos vizét különösen az öregebb urak kedvelték. hogy leszedjenek róluk valamit a tegnapi névnapi ebéd fölösleges. s néha csakugyan megjövendölték valamelyik iparlovag id el tti bukását. gy jtve az anyagot lapja bizalmas hírekkel telített fejrovata számára. mintha a Duna-parti sétányon vonulna fel. Mindent tudott err l a világról. és elégedetten pislogott. ahol mindenr l hírt adott. A színházi szerkeszt oly der sen. mint a szövetipar tavaszi újdonságairól. s mindegyik ült és megmaradt helyén. Egerben tanulta volna a minaret árnyékában ezt a törökös türelmet és vízi bölcsességet –. integetve. mert öreg lettem és türelmes. ahogy általában nézel dni szoktak a nyugalmazott miniszterek. az izgatott város csendesebb rejtekhelyein. Most kézmozdulattal üdvözölték egymást. Most inthetnék Gyulának. – Ez az ember itt. aki a múltkor nem ért rá fogadni engem. Artúr – mondta szelíden Szindbád. mint a zöld hordóba ágyazott leanderek a vízivárosi kocsmák udvarán. kémlelhették valamikor szemük elé illesztett tenyerük alól. mely elvitte ket si földjeikr l. az Árpádok ivadéka. amelyekr l a szerkeszt köreiben úgy beszéltek. vállat vont a színházi szerkeszt láttán. mintha még mindig az lenne a legfontosabb dolog életükben. – Ébredj. a g zfürd ben vagy egy belvárosi vendégl sarokasztala mellett. aki ebben az id ben olyan okos volt már. a lapszerkeszt . kinek családja ezer éven át élt a hazában. komoly mozdulattal. De már nem akarok beleszólni az emberek dolgába.

. újból megrúgta Szindbád titoknokát. ajkuk hangtalanul mozog. Ezért hiányzik minden úriembernek az a négyszázötven havonta. A valóságban legtöbbször n k vagy uzsorások neveit mormogják ilyenkor. E felhívásra a mesél figyelni kezdett. Artúr. mert a szerelem olyan. mintegy visszatér a habok közé. idegen országban talán meg sem értenék. t n dtem. vagy balsiker üldözi ket családi életükben. mert e különös reggelen valóban kedve támadt élete nagy tapasztalatait közölni valakivel –. módja volt-e ehhez Vajda Jánosnak. átmennek egyik kocsmából a másikba. Titkot mondok el. mert a vaspálya a jöv . s titokban számolnak hozzá. de érzésem szerint ill bb tárgy egy hazafias közíró tollára. Szindbád oly ritkán beszélt közgazdasági kérdésekr l. mikor pislogva látja. Már a Rothschildok vonakodtak errefelé vasutakat építeni. hogy Szindbád ilyen nagy jelent ség bejelentésre határozta el magát. annyi. s jegyezd meg ezt a számot. sápadtak és merev tekintet ek. éjfél után. Én nem tudom. vagy duhaj ifjúkorában gy jtött adósságait kell e részletekkel törleszteni. mint a hód. ez minden. – Négyszázötven. Máshol a költ k. S mert látta. hogy Magyarországon minden jóravaló embernek örökké hiányzik az a négyszázötven peng havonta. melyet vagy az elvált feleségének köteles fizetni n tartás címén. hogy borosan bóbiskolok józsefvárosi kocsmák vörös abrosszal leterített asztalai mellett. ha mérgesek. elmennek szerecsenyországba aranyport gy jteni vagy mákonnyal kereskedni. a titok.? Nálunk az írók. Sok mindent láttam én hosszú életemben Magyarországon. külvárosi bormérések asztalai mellett. ringó rónaságokkal. Nagy rejtély ez. melyet egyszer en lehetetlen tisztességes munkával megszerezni. Rossz jel az ilyesmi. mint a vízi emberek. még nem hallotta a városban senki. ujjaik között olcsó cigaretta füstölög. én mondom neked. Sok id be tellett. el ttük a borospohár. amíg a hitel tart. melyt l a haza szenved. Ritkán esett meg. Felült. tágra nyitott szemekkel. Sokáig számolgattam. vagy új szerelmének óhajtana elsején átnyújtani. Ezt is csak addig csinálhatják. Artúr úgy hallgatott e hírre. mondok neked valamit. halkan folytatta: – Figyelj ide. figyelj jól – mondta kissé ünnepélyesen Szindbád –. mikor egyedül ülnek. De kérdem. vizes és tétova . és mély hangon. melyet órákon át nem érintenek meg. Négyszázötven. füleit hegyezte. hasztalan áldotta meg a Teremt arany búzával. mint a villamosság: csak bizonyos légköri feltételek mellett jelentkezik. mintha imádkoznának vagy átkot rebegnének. s láttam a magános magyar férfiakat. hogy a vadász puskacsöve elé került. életem javát reááldoztam. Szegény világ ez a miénk. még ha némelykor úgy tetszett is. Rimbaud még így cselekedett. hogy e hírek hallatára Artúr valósággal felébredt a forró vízben. míg végre megtudtam az igazat. mély hangon Szindbád. – A titok – mondotta bizalmas.. mint Fitos Murcika válásának hiteles története. hogy a mesél megint horkolni készül. ennyi az igazság. mi az. jegyezgettem. Nyitva volt a szemem. míg fölfedeztem ezt a titkot. Sokat figyeltem. aki még geopolitikával is foglalkozott.mondta Artúrnak: – Az utolsó komoly úriemberek egyike a sajtóban Hoitsy Pál volt. férfias és komoly magányban. ha nagyon mérgesek.

mindenen felül. mint egy vagyonbukott római Néró idejében. meg a hölgy szobájába vásárolt zongora részleteit. s kútvizet ittak hozzá. hogy elmentem deszkát árulni. ez a varázsszó. Láttam szakállas embereket a hordón. Most már tudod. s közben hallgattam és dünnyögtem. hogy húsz éven át parizert vacsoráztak vöröshagymával. amint ez már édesapámnak is szokása volt. szóváltás. figyeltem és gondolkoztam. hogy estére érette jönnek a liktorok –. szes hajú. Láttam magas rangú katonákat. melyet képtelen megvalósítani a magyar. Minden ezért történik a városban. ezért olyan sok a krakéler a városban. Láttam írókat. s ez a herkulesi feladat. akik tollukat a gy lölet és a pletyka undok mérgeibe mártották tinta helyett. Ha egyszer nem leszek már. hogy kimondjam. amennyiért kifizethetik élemedett korban reájuk szakadt szerelmük lakásbérét. akir l homályosan sejteni lehet. amíg megértettem ezt. mintha nyársat reggeliztek volna. hogy odaadják az elhagyott hitvesnek. túl a családon. soha nem tudta meg senki. De ez nincsen a földön. mert hírét vette. Négyszázötven. mert tudtam. Nekem még alapt kém sem volt soha annyi. voltak pályámon pillanatok.kézzel sz fürtjeit igazgatta. Ezért olyan kemény és szúrós itt a férfiak pillantása. és mérgesen nézett egy horkoló. Néha én is hasonlóan érzem magam. némán viselték egy életen át ezt a titkot. melyet Árpád er vel. akinek kézimunka-el nyomdája van a Kaplony utcában. aki a földbérlettel vesz dik Borsodban. mint afféle jó családból való. hogy valamilyen gyanús dologgal foglalkozik. mintegy megbocsátottak. vagy a makkdisznó és a Stüszi Vadász megsegítettek. mert hiányzott a készpénz. akinek szüksége volt e négyszázötvenre. vagy a kedvesnek. semmiben. mert ezt a négyszázötvenet teljességgel lehetetlen munkával megszerezni. Nagy titok ez. Elkeseredett világ volt mindig ez a miénk. mert máskülönben nem tudtak volna eleget tenni úri kötelességüknek. Nem mondom. Ha meghallod egy napon. s egészen olyan volt. elég szégyen. mely mindig el mászott a vízb l. s tájékozatlanul mondotta: – Sok pénz az. hogy magadfajta m vészember ilyen áhítattal kénytelen beszélni a pénzr l. Harmincöt éven át számoltam. mikor a sebes lábú lovacskák. álla már-már a forró vízbe ért. aki a szomszéd lépcs fokon hevert. mert tudták. fegyverrel és fortéllyal szerzett. amit egy ember keres a családban. Éppen csak elt rtek. négyszázötven. s minden pénz kevés. hogy összekaparják elsejére a négyszázötvenet. de eltévedt atyafinak. mint az orrszarvú az Állatkertben. hogy a négyszázötven hiányzik nekik. mikor a ketrec közelében rákezdtél Hófehérkére és Árgirus királyfira. – Elég szégyen – mondta Szindbád. eskü és hazugság. amit tudok. Téged sem méltányolt más igazán idehaza. mert minden család éhes. Azok sem tudják megszerezni ezt a pénzt. melyet elsején a jövedelmen felül el kell teremteni valahogyan. amint tele torokkal üvöltöttek a haza üdvér l. akik máskülönben ezreseket keresnek: mert a család él azon a pénzen. meséld el az Állatkertben a kis . eladták lelküket és becsületüket. id sebb emberre. meséld majd el a pesti gyermekeknek. Aztán kellene. hogy máskülönben úriember vagyok. Szindbád úr. akik díszük és rangjuk hideg g gjébe zárva. a római termálfürd ben. iskolákban kellene tanítani. külön. s a zsíros fogású bankók egy göngyölegét rejthettem el bal kabátzsebemben. Tudom. s nem tudnak minden elsején gondoskodni arról. aki felvágta ereit. ideje. De az irodalom nem segített soha. ezért a töméntelen ostoba párbaj. külön. mint a farkas.

nemcsak az elvesztett ifjúságot és egészséget. – az utolsó költ . Bement a dögönyöz khöz.. fáradtan megtérni az egykor daliás úriembereket. vannak-e egyáltalán. petyhüdten. S amíg a dögönyöz fehér és izmos teste minden porcikáját végigtapogatta. Szindbád halk hangon érdekl dött a város bizalmasabb eseményei fel l. s bens séges viszonyban éltek az irodalom kiválóbb egyéniségeivel. mikor elhagyta a fürd házat. és rosszkedv en mondta: – Nekem is ez a négyszázötven hiányzott. hogy megtapogassa a hajós izmait s szappanozva. mintha Kelet álomvilágának színes cserepeit illesztették volna a török k m vesek a kupola fényréseibe. mert megizzadt a dögönyözésben. Szindbád tanácsa és parancsa szerint. délcegen és komolyan ült a bakon. látták pocakosan. ahogy a halottmosót várja közvetlenül halála után az ember. kemény izmú testét. Mintha kerestek volna itt valamit. hason feküdve a nedves deszkapadon. kellemes nyögések között a hajós. hová járnak az új költ k. mikor felbontja a marha tetemét –. Tíz. mert a dögönyöz nem kímélte régi vendégét s olyanokat markolt Szindbád lapockáin. titkos erej vizekhez. aki id közben. melynek mindenest l élet a neve. hogy az utolsó él írók egyike nem kótyavetyélte el testét a gyanús külvilágban földi méltatlanságokra és haszontalanságokra. A dögönyöz k sz kszavú emberek voltak. mint a mészáros. aki néha még idetéved.. s mintha a forró víz csakugyan csodaforrásból fakadna. s nagyot nyögött. nekilátott. egy életen át. markolászta Szindbád rejtélyesen ellenálló. Artúr? – kérdezte Szindbád. azon t n dött. nem. Amíg Lajos. – Szeretném megkeresni ket. S felállt. s balzsamos sugaraival megszüntetne minden fájdalmat az emberi testekben és lelkekben. – Különös – mondta Szindbád. s Artúr társaságában helyet foglalt a bérkocsi ülésén. aki harminc esztendeje gyúrta. mintha meg akarna gy z dni róla. fáradt fejét szappanos karjára hajtva. Mert az írók jártak e forró g zzel telített ezeregyéjszakai barlangba legszívesebben. paskolva. s mindent tudtak. – Hová járnak most a költ k. A kocsis. a másik. Az írók hosszú évszázadokon át h ségesek maradtak a Szent Gellért sziklabarlangjából buzogó.gyermekeknek. legyintett egyet. g gös testét kinyújtóztatta. melyet megrágott a gond. – Nagyon kevés költ van már – mondta megvet hangon a mesél . harminc éven át figyeltek egy-egy férfiúi testet. merre tanyáznak. világos sörrel teljesen józanra itta magát. vajon mi fáj nekik? Ez a kérdés foglalkoztathatta kés bb is. járnake még költ k a török pasák egykori fürd házába? – Csak Petri Mór – mondta Lajos. mikor elhelyezkedett az ülésen. Lajos – kérdezte most. s ha vannak. rendes világból. – És az új nemzedék. – Vajon hová járnak most a költ k?. A dögönyöz k ismerték a város testi és lelki titkait. akik ünnepélyesen fogadták. kemény csípésekkel és csikarásokkal életet öntsön a fáradt tagokba. – Zoltán. a szenvedély és a hörcsögpofájú kaland. Szindbád. . ami a városban történt. húsz. akik végül is oly megadással és tör dötten feküdtek a massz r keze alá. inas. valahonnan mélyr l és messzir l.

F ként az tetszik. Szindbád nagyra becsülte az asszonyokat. bizonyos Attila nev . szegedi füstölt szalámit. ahol Szindbád hajdan. baromfiak. s végül igaz . növények. Minden megváltozott. és bólintott. mely édes és nem facsar könnyeket. és magyaros. megn sült és nem jár sehová. akik id nként. f zelékek. és a „Bucsinszky” kávéházban ül. szabadkai abált szalonnát. Vácra. amely füstös állapotában is puha és hússzer marad. hogy sok öröme telne mostanában a költ kben. télvíz idején félórát utazni a küls Lipótvárosból vagy a Damjanich utcából a nagycsarnokba. jókép sertéskeresked n ket. Artúr híres volt emlékez tehetségér l. boldogabb és vállalkozóbb éveiben. s arról a sajátos képességér l. s elismer en bólintott. ha éppen kedveskedni akart a csalánba fektetett vízi szörnyetegekkel valamelyik hölgyismer sének. – De útközben vegyünk a bácskai hentesnél tokaszalonnát. A japánokkal tartott. Most csaknem alázatosan kérdezte: – Ne mondjam el inkább a Gondolatok a könyvtárbant? Végeznék vele. mint aki tehetetlenül teljesíti egy kényúr parancsait – s rövid a szalonna”. – Van egy. barátságosan és szakszer en beszélgettek a birkab r ködmönös. – Nem – mondta Szindbád. különben is csak a kövér n ket szerette.. közel a csarnokhoz. és idei rákot. s szakszer en pislogott. s keservesen nekifohászkodott. – Nem szabad elmaradni a korszellemi mozgalmaitól. új szamócát. Meg akarom keresni a költ k nyomát. mely megörvendezteti a kedves férfi gyomoridegeit. a belekben.az elátkozott. hogy férjük vagy kedvesük számára személyesen válasszák ki az ételek. téli reggelen. perzsabundában. Nem hiszem. piros orrú kofákkal. meglazultak kapcsolataim az irodalommal.. Így kezd dik egyik verse. el tudja indítani a szerelem kóros folyamatát a gyomorban. – Menjünk a „Csikágó”–ba – mondta érett t n dés után Szindbád. prügyi tormát. – „Hosszú az Úristen – mondta Artúr.. aki lakkcip ben és vörös mellényben rótta ötven éven át a budai utcák macskaköveit. mikor a kacér gésa szerelméért esdenek. kosárral. a „Curia” szállóba hívogatták ebédezni a termetesebb. hogy szalonnáról is szó van benne. hogy egy adag borsos. mint a nyári kolbász. fagyos káposzta. még az irodalmi kávéházak is. a Váci utca kültelki végz désének irányában. – Férfias vers. – Igen – mondta a hajós. füstölt holmik közül a falatot. hogy minden magyar verset betéve tudott. Mióta Óbudán lakom. hajnalba virradó éjszakai kalandozás után. – Szép vers – mondta Szindbád. akik „gyomruk mélyéb l fakadó” érzelmeikre esküdöznek. hajnali órában szívesen vásárolt soroksári kenyeret. De nem vetette meg a férfiakat sem. – Ebben az ízlésében osztozott a haza sok szellemi kiválóságával. akik nem átallottak kosárral karjukon. aki jó magyar. teljes méltósággal és férfiúi tekintélyük fenntartásával ballagtak ki a nagycsarnokba. Tudta. s az élet más ilyen kedvességeit. s végül a szívben is. Szindbád úr. És a fiatalok?. amíg átjutunk a hídon. – A fiatalokról nem lehet tudni semmi biztosat – mondta Artúr. húsok. Mindenekel tt a bácskai hentes kereskedése elé hajtottak. De ez is olyan különösen viselkedik. Tudsz valamit Attila m veib l?. Szavalj csak Attilától valamit..

s mintha egy let nt kor dics ségét akarná megaranyozni. Így ült Báta. minden asztal emlékeztette Szindbádot a h si id re. egy csavaros oszlop árnyékában ott ült Báta. türelmes. s az apróhirdetéseket olvasta. mint isteni és ördögi gyökerekb l f tt elixír. egyenes léptekkel követte bizalmasát. mert már ismerték Szindbád ízlését. monoklisan. s az irodalom úgy bugyborékolt e barokk katlanban. g gösen. hogy megértse a férfitest és a férfilélek igazi hajlamait. minden páholy. „Megfogyott a m vész úr” – mondta a csinos arcú asszony a pénztárban. mintha tudnák. ravaszkás és nyakatekert csókok. mindjárt kilovagol. öreg. orchideával gomblyukában. tokaszalonna és soroksári kenyér legalább úgy hozzátartozik téli reggeleken a szerelemhez. Szindbád elment ifjúkora e nagy barátjának és egykori mentorának asztala mellett. a hajdani hírlapíró. mert kedve szottyant e reggelen az írók és színészek tanyáján fogyasztani el egy pohárka portugál sherry bort s harapni hozzá egy falat kétszersültet. sért dötten. fiatal hagyma. melyen Báta. monokliját szemébe csíptetve. s tudja. hosszas t n dés után. az írók tekintélye hasonlíthatatlanul nagyobb volt. mintha már koporsója után ballagna a Kerepesi temet ben. a f város által ajándékozott díszsírhely irányában. barokk pompát. mint a hivatalnokok címe és rangja. pincérek. – Az élet elfogy. De most csak borostás kép mozgóképkölcsönz k aludtak itt. ténsasszony – mondta szelíden Szindbád. unalomból és nagyúri kedvtelésb l. fejét g gösen hátravetve a reggeli lapot olvasta– oly g gös és kétked mosollyal vértelén. s oly résztvev én nézett Szindbádra. mintha a londoni Pall Mall egyik clubjából tévedt volna ide. fitymáló mosollyal. melyt l megújhodik és f nixként a világ színe elé lép a nemzet. márvány fülkéi. A kávékonyha mellett. mely az egykori földesúr utolsó birtoka lesz magyar földön. t n d pillantással búcsúzott a gyakorlati . írók. mint a katona. szelíd dicsfénnyel hintette meg azt a kissé poros. Szindbád úgy ment végig a füstös és meleg termeken. szívbéli aggodalommal választottak ki. zsokék és szaklapszerkeszt k között. mint a nemt k és markotányosnék. mint a nagy szavak. a n k úgy jártak a harcos írók és költ k után. s oldalt hajtott fejjel. a magyar irodalom egyik h skora. aki a város urának közeledtét jelenti fényl rézkürtökön. aki eléggé érett. n k. mint Ady Endre egyik verses kézirata. –Ezért kaptuk. A „Csikágó”-ban Artúr ment el re. világfi és Szindbád egykori mentora.m gonddal. alázatos és asszonyi ahhoz. A bácskai üzletben hamar végeztek. híres fest k mesterkeze által festett falfestményei között és alatt valamikor a h skor virult fel. hogy csak olyan n vel érdemes komolyan foglalkozni. hogy egy pohár hideg trencséni borovicska. egy darabka fejsajtot és fiatal hagymát. s nagyon el kel testtartással. keskeny ajka körül. mikor a tollak villogtak még a hazában. mint a fullajtár. Minden erkélyfülke. aki sok évvel a harcok után még egyszer ellátogat a csatatérre s mesterségesen fegyelmezett közönnyel keresi az elhullott bajtársak sírkeresztjeit. Szindbád kihúzott tartással. hogy aztán átnyújtsa sétalovaglás közben e nemes és drága növényt – melyet egy arany guineáért vásárolt Fourton és Mason urak méregdrága üzletében – Londonderry hercegn nek. míg lovásza künn várja a Hyde Park bejáratánál. a lord. melynek csavaros oszlopai. bizalmas mozdulatok és nevetséges esküdözések. mint a fegyverek. A napfény besütött a nagy üvegablakon. a vagyon és a készpénz sem számított annyit a városban. s csitítja a tüzes kancát. bölcs.

abból az alkalomból. s csak Szindbád apjának. mint az élet oly sok más fordulatában. egy n kezét. hogy negyven éve volt már állástalan. már korán reggel oly eleven élet pezsgett itt. állandóan valamilyen delejes révületben. tolakodó.tanulmányokba elmerült jelenségt l. Itt ült zöldeskancsi szemekkel. mint valamilyen nagyszabású vállalkozást. életérzés. aki minden este fillér nélkül megy el hazulról. itt ült Dide. s átadták magukat rejtélyes életük és még sokkal rejtélyesebb mesterségük szertartásainak. Hajdan már pitymallatkor összegy ltek itt az írók. ez volt a h skor. Nagyon régen. homlokába hulló hajfürttel. s a nyíri nádasokat felcserélte az irodalom vadászterületének mocsaraival. az emberi kapcsolatok változatai közepette szenderedett el. Itt ült minden reggel Zoltán. kaland és pénz után. s hajnalban hazatérve. együtt jártak éjszaka a villogó. A reggeli órákban a klasszikus termek meglehet sen üresek voltak. egy kutyanyelvre sebtiben. szegény volt. mikor törzsvendégnek számított a híres kávéházban. és mosolygott. a valóságban semmi baja nem volt. mindig el kel en és . Viszonyuk még sokáig eleven maradt. az élet. a járda szemetét. magas állógallérban. nem tökéletes mentor az. csak az. néhány év el tt. mikor heteken át figyelte a józsefvárosi szobatársak nappali és éjszakai életét –. zöld tintával lekent kézirat szövegét. szótárak és kéziratpapírok közepette. és állandóan kövér n kbe volt – tragikus hangsúllyal – szerelmes. már reggel kilenc órakor is. cip zsinór vékonyságú rikító nyakkend vel. a költ : nyaka körül színes horgolt kend vel. a fellegeket az üvegablak mögött. ópiumos elragadtatásban szemlélve a kávéházat. háttal a tülköl . s az élet minden tüneményét varázsos és elragadtatott önkívületben érzékelve. harmincöt vagy még több esztend el tt. Fekete haja szikrázott. hogy költ volt. Bátával való kapcsolatainak lazításában sem engedelmeskedett tökéletesen a bölcs atya parancsának. mikor Báta barátai és tisztel i estélyt rendeztek a neves arszlán tiszteletére. az emberi arcokat. a keménykez és sokat tapasztalt nyírségi úriembernek egyik pesti látogatása szüntette meg e bonyolult társas viszonyt. mikor Szindbád felkerült a Nyírségr l a f városba. ügynököl . s belülr l mégis egy tigris életszomjával leskel d . kenyérért és örömért tüleked Nagykörútnak. mint a gy lölet fekete lángja. költ nyomorát. mint egy amerikai ütem irodában. Már régen nem volt a h skor e két nagy alakja között másféle kapocs. aki a hallgatag és álmodozó pillantású. beavatott és szakért arszlán. a bordó mellényes. a „Csikágó” termeiben. aki pénztelenségét. Igen. Báta volt az els komoly barát. – Vigyázz – mondta a bölcs úr egy ilyen látogatás alkalmával. éhes és életkedvt l remeg városban élmény. mint egy hivatalban. társadalmi eseményt. Másképp volt ez Szindbád ifjúkorában. melynek hordereje és jelent sége el l nem vonhatja el magát senki: itt ült. Szindbád elhaladt Báta asztala mellett. s francia regényeket fordított németb l magyarra. A nagy ablakok egyikéhez telepedett. Akkor mindketten fényes kürt kalapot viseltek. dandysen. elátkozott költ . Utoljára itt találkoztak. csaknem vérszomjas Szindbádot karon fogta és bemutatta az irodalom közterein. alkalmi kiadók részére. s csak az évek. égre vonító bibliai panaszát oly intézményesen szervezte meg. francia pezsg t és szarvasgombát hány! De Szindbád. mint emlékeik. együtt laktak a Józsefváros egyik bútorozott szobájában.

Szindbád helyet foglalt az asztalnál. tehát mindenest l mindazt. s e csoda egyetlen értelme a szellem és a bet – nagyobb csoda. s mindennél nagyobb csoda a magyar nyelv. Még mindig látta a másik színt. „Nem véletlen. Mikor ült itt?. de csak bizonyos fanyalgó nagylelk séggel. s zöld vagy vörös tintával. igen!” – gondolta Szindbád.. Tíz év el tt?. az a néhány. az áhítatot. kibontotta a zsírpapírból a tokaszalonnát. rültekkel és színes. De keze a zsebkéssel még mindig nem nyúlt a tokaszalonna után. mint a n k és a szerelem. hogy megszegje a fokhagymaillatú szalonnadarabot – de megállt keze a késsel a leveg ben. sebesen írt. az élet dagályának valamilyen hulladékát lesve.. hintáslegényre emlékeztet külsej ember. csíkos trikóinget és keménykalapot visel . s nekilátott. amint a kéziratpapír fölé hajol. nem látta többé a mozgóképügynököket. Látta az irodalmat. „Talán csak Sziklay bácsi mutatkozik még néha – gondolta engesztelten Szindbád –. meg néhány vidéki n szívében élt.. Hová lettek az emberek. a tükörablak el tt. Mert már csak az álhírlapírókat és az álírókat lehetett látni a városban – az igaziak. mely a csalódásig hasonlít Shakespeare nyelvére. különös. kényszerb l.. ezt a kávéházat. a h skor emberfeletti alakjai? Hol élnek az írók. s elbúcsúztat egyet-egyet az írók közül! Jó fej az öreg! Sas!.. minden pillanatban rágyújtott. valamilyen villamos és öntudatos izgalomban. mintha szédülne. E pillanatban. mintha álmában is raccsolva beszélgetne az istenekkel az Olümposzon. s mély hangon angolul kezd szavalni. mikor még igazi volt. ezen a májusi reggelen. az ünnepi lap részére. mert húsvét elmúlt és pünkösd közeleg. hanem szép és bátor szélmalomharc. hogy verset ír. s behunyta szemét és kissé hátrad lt.. és igaz tartalma már csak a lelkekben és az irodalomtörténetben. ahol Ambrus Zoltán egyeztette – oly gonddal. Látta a régi kávéházakat. igazi Donkizsottokkal. s melyb l mégsem ért senki egyetlen szót sem. a fiatalok és öregek. nadrágja hátsó zsebéb l el húzta hosszú nyel szegedi zsebkését. sem az angol ruhás. Lengyel menekült!”. mikor megáll a Jókai-lepellel borított koporsó fölött.. a magyar írók. nem is meztelen kenyérharc. minta partra sodort. hogy idetévedtem früstökölni” – gondolta most. mely elmerült a múlt Atlantiszával az id mélységeiben. élni az sök földjén – az írók nem jártak már sehová. félig döglött halak. ami a nemzetnek jogot adott az irigy népek között. a játékszabályokat. s egyszerre elt nt a kávéház látképe félig csukott szemei el l. Így füstölgött Szindbád. oly angolsággal. ahol éppen letelepszik Dide asztalához egy vasbotos. – „Merre van Karinthy? Lehet. mereng pillantással ültek itt. ahol leadják ugyan a verset is. „Karinthy. gúnyrajzot. s megint a „Csikágó”-t. akik oly tátogó szájjal. aki rizte még titkos barlangjában a nyelvet. s rögtön el is dobta a cigarettát. zöld tintával.. verset. Így ült Dide. elbeszélést vagy fordított verses drámát spanyolból. mintha . tehát nem kiagyalt „program”. a „Balaton”-t. félelmes élességgel látott múltat és jelent a hajós. Tegnap?. vezércikket. szemközt a tokaszalonnával. nagyszív jellemekkel. Látta Didét. mintha az élet csakugyan csoda lenne.. a halál és a gyermekek. a „Valériá”-t. a szellemet. mint egy kúriai bíró a jogegységi döntvényeket – a haza m veltségét a franciás szellemmel.. sárga cip s álhírlapírókat. s verset írt.tartózkodóan ült itt. és szomorúan mosolyogni kezdett. az újak és a régiek? – kérdezte révedezve Szindbád. ahol Paulini Béla szerkesztette a Fidibuszt.

aki titokzatos zengés . az álom és a révület. mintha francia író lenne. cigarettából. s nem tisztázta. az örök és múlhatatlan Szent Magyarországot. a halandzsát. kancsi önkívület. hanem értelmetlen s-ködbe burkolta és végleg összezavarta a fogalmakat!) Hol vitatkozik. homályosan látta a füstszín jelent. Michelangelóhoz. s hosszú. betegségb l és lázas szándékokból.” Most emlékezett. áldozattal és szenvedéllyel alkotott m veir l. mely álomból. várakozott egy nemzedék. „A régi írók – gondolta. . s élesebben látta e fátyol mögött a múltat Szindbád. Rákosi még azt mondta – horkant fel mérgesen Szindbád –.” Így dohogott Szindbád. füstös és nyugtalan Panteont. Mikszáth nagyobb író volt. mint a haza és a férfierény. megtermékenyítik olyan költ k érzésvilágát is. költ és kufár. jeruzsálemi Doktor a Templom harmadik udvarában. vaksi áhítatban hajolva francia napilapok fölé Színi Gyula. Az írók néha elzüllöttek.. mint egy vérbeli író kézirata. (Az enciklopédia. a vers és a próza. szentnek.. s vértelen szája hangtalanul mozgott. örökké a legnagyobb tisztesség egy napilap részére a kézirat. monokliját igazgatva. a költ és vajákos. mint ahogy Dosztojevszkij is annak tartotta Szent Oroszországot. melynek lapjaira feljegyezte az Új Enciklopédia címszavait. kegyetlen és okos pillantással Tódor. a tehetségtelen és botfül akarnok s a bet sáfárjai ellen kötöttek. ha történetesen Párizsban születik? Hol mászkál ideges-aggódó. s titkos vérszerz désben éltek. mint Zöldi Márton. zsebében a jegyz könyvvel. aki a vége felé hanyatlott kissé. de tervez je és lángesz hirdet je megalkotta helyette az új nyelvet. de az irodalom szent volt. s egyszerre kalmár és csillagjós. a szerkeszt azt is köteles kinyomtatni. mert kitanulta a kézm vességet. melynek legnagyobb gondja a napi cigarettaadagon és a vacsorapénzen túl mégis a magyar m veltség volt. mint az Oltáriszentséget a hív k. koldusszegényen s oly úri megközelíthetetlenségben. de az írók kiálltak egymásért. ezt a különös. a spanyol történelemhez és a cement chicagói árfolyamához. mely fogalmakat lett volna hivatva tisztázni e zagyva korban. gyanakvásból. mely tökéletesen illett a korhoz. melyet az erénycs sz bugris. Ifjúkoromban még úgy tisztelték a magyar bet t a szakmában. mint a karsztfolyók az irodalomba. melyek bizonyosan becsempészik a szerz t a Francia Akadémia padsorai közé. Hol ül csendes. mintha vitatkozna valakivel – még összetartottak. tervelt. különös hömpölygés verssorai már kiáradtak.. hogy hirdetési ügynökök írjanak bírálatot írók vérrel. álmodozott. minden b nével és förtelmével. mert nincs nagyobb tisztesség egy lap számára. hol szaladgál. S látta a régi.) Hová lett Dide. ahol az erkélypáholyokban s az oszlopok tövénél ott gubbasztott. (Mert Szindbád és a régi írók szentnek tartották hazájukat. Karinthy?. mondatokat. kik soha nem hallottak ez sforrás nevér l. hiszen senkiben nem lehet már bízni . élményb l. kissé selypít raccsolással a század utolsó szellemi gavallérja és lovagja. izgatott Olümposzt. sorsból. Elképzelhetetlen volt Kiss József idejében – aki pedig nem vetette meg a pénzt.. ideggel. s sz cs is.. Szász Zoltán. melyet egy író a szerkeszt asztalára hajít. m veltségb l és Ötletb l épített egy álomvárat. az a szent. aki egyszerre ért a zsiráfokhoz. kinek életjáradékot rendelt egy bonmot–jáért Lajos Fülöp?. vitatkozott. hogy akár a szennyes gatyáját is nyomdába adhatja. mély áramú és nemes mondatokat vetett egy életen át papírra.nem lenne ma is. soha nem készült el. s szívesen elüldögélt közgy lések után a nagybankok igazgatóinak szobáiban –.

zsebeiben régi Revue des Deux Mondes-okkal. Mikor fordul egyet a kávéház ajtaja. Clemenceau beszédei mit érnek stiláris szempontból. kigúnyolva önmagát és a világot. – „Kuthy Lajos. a kávéházban felváltva olvasta Renan m veit és a Pesti Hírek válás-rovatát. hol bujkál a márki?” (így t n dött Szindbád. s dal .) Mert a tüneményb l egy példány élt csak valahol a városban. melyet nem lehetett írásban rögzíteni. mintha valamelyik író kivándorolt gyermeke lenne. mintha nagy terheket cipelne. aki író s ami irodalom. mint egy kutató Ausztrália fennsíkjainak mentében.. s a székesegyház tövében. Mikor a világháború kitört. aki – a márki hanyag felfogása szerint – még mindig kinn él a Margitszigeten. beszélt képtelenséget és fönségeset. egy gyógyszerész özvegye orrom majszolta” – s apró. és legyintett. szívében halálos friggyel jegyezte el magát mindennel. a magyarokról és a franciákról. állandóan úton volt. hogy füle hallatára születik a stílus. ki tud róla. Mindig görnyedten járt. a világkép megváltozott. a hallgató úgy érezte. húsos orra alatt somolyogva és kemény kézel jét húzogatva. De a valóságban mindent tudott a márki. éjjel elszökött a ravatalról. . éjszaka. Nem.–mondta néha. oly kenetteljes trágársággal szólott. meglep szavakkal tárva fel egy ember vagy egy jelenség titkát. hol süllyedt el. Vagy ezt mondta: „Hallom. beszédében keverve a franciát és a magyart. ez a különös ember. s mikor beszélt. mintha soha más egyebet nem olvasott volna. kenyereslányoknak udvarolt. ismerte az írók pénzügyeit. híres atyja nevét. s társaságban oly megvet hangon fitymálta az írók emlékét. aki úgy élt az irodalom határterületén. éles és er s. de nyelvalkotó készsége vetekedett az írók lelkes és igaz újító szándékával. s közben. húsos orra mindig jókedv en szimatolt a világban. a bet és az irodalom nagy háborújának miféle Mazuri– mocsarában?. kinek nem szabad kiejteni id közben akadémikussá el lépett. megvádolta Ady Endrét. s a múlt héten látták még az »Ezüst kacsá«-ban. mintha kett ig sem tudna számolni. tudta. élveteg. Arany János m fordításokból tengeti szomorú életét!” – s a mennyezetre nézett.. kockás nadrágjaival!”. ujjheggyel és nyájas mosollyal üdvözölve ismer seit a márki. éppen Nancyban voltam. mint a zsaroló pletykalapokat! „Merre él a márki – gondolta Szindbád –... mintha Rabelais valamelyik beszélyéb l lépett volna el . hogy Budapesten nem természetesek a n k.. hogy nem halt meg. amint borosan vitatkozott a kocsmárossal. mintha a Hamlet magyar fordítása valamilyen alkalmi munka volna. de talán Európában sem élt több. melyet szakmányba és sordíjért végzett a magános költ . s olyan különös rokonságban élt az írókkal és az irodalommal. de legnagyobb gondja közben mégis egy új francia pénzügyminiszter bemutatkozó beszédének stiláris tisztasága volt. Vagy ezt mondta: „Szomorú. mint egykor a szegénylegények. senki nem volt már pontosan a helyén. s hol bérelt a »tigris« élemedett éveiben szerelmi találkák céljaira titkos lakást. és hasán összefonva kezeit. mintha ez lenne minden. pesti pletykalapokból kivágott bizalmasságokkal. malmozni kezdett. szerelmi gondjaikat. mindent tudott az írókról.. jegyz könyvében külvárosi n k lakáscímeivel vagy sebtiben lemásolt magyar verssorokkal. hol él. A márki soha nem írt. Valahol éltek és bujkáltak még az írók. . illatszert és cukorkát kínálgatva a kenyereslányoknak. s lép be hajbókolva.Óbuda és a Küls –Józsefváros szélességi övei között. sebesen pislogó szemeivel oly ártatlanul nézett asztaltársára.

aki oly okos. Hol volt Osvát. Csak a könyvek éltek és porosodtak még valahol a magyar Quartier Latin. és társalgás közben pontosan ki kell mondani a poéneket. mikor a jótékony zsarnok lehunyta szempilláit.) „És Osvát!” – gondolta Szindbád. az író is. mint egy ókori pap a Templom legfels bb lépcs fokán. éppen csak megáll egy pillanatra a küszöbön. s szabad öklével.. akik a másik világból valók voltak. melyeknek h sei nyugodtan és udvariasan beszélgetnek. A régi Magyarországon még felt ntek néha ilyen rejtélyes úriemberek. (így jellemezte egyszer Csehov h seit Szindbád el tt F. melyek élni fognak az áhítatosabb emlékez k szívében. mint a hasisev k. kezében az ezüst nyel lovaglóostorral. vizsgálva egy jelz karátját. kémlel pillantással a fekete keretes szemüveg mögött. mert nem szokott ilyesféle helyekre járni. kutya!” – s el húznak szalonkabátjuk hátsó zsebéb l egy hosszú. S hol volt már Török Gyula. J. s lelövik a vendéget. a fiatal Török” – dünnyögött Szindbád. aki úgy ült az aranyfüstös szellemi zsibvásár fölött. hogy átnyújtsa neki új beszélye kéziratát? Hol volt Tömörkény. mint csaknem valamennyien. váratlan pillanatban leemeljék orrukról a fekete szalagos szemüveget. s írásaiban olyan kékesszürke köd és okos szomorúság terjengett. a hallgatag. a város egyetlen igazán nagyvilági embere és arbiter elegantiaruma. mintha még mindig itt kószálna az alföldi kurtanemes író valahol a Körúton. lobogó. hozzáértés nélkül. mikor leánya meghalt.. úrian és hangtalanul. vont csöv pisztolyt. fehér pátriárka-sörényével. csendes és komoly hittel. – „Szakállt viselt. mint másnak a boldogság. a kávéházi asztal márványlapjára ütött.. aki regényt írt a magyar úri rend jelképér l. hideg. de számon tartva azt is. mintha a legfontosabbat elfeledte volna. mert meghalt az egyetlen ember. az alföldi ezerholdakat költötték el az írói munka életformájára. inkább meghalt. papos fekete ruhában. szegényen és engesztelhetetlenül. s az írók különösen fellélegzettek. amib l az . új világban. s tiszta. a zöldköves gy r r l. aki mindent tudott a magyar vidék él ir l és holtjairól. akik apai örökségüket. akik maguk nem írtak semmit.. s kiadták Török Gyula m veit. mint az óbudai javasasszony. hogy belép a forgóajtón Lövik Károly. mint Csehov novelláiban. mely nem markolta a bicskát. s hunyorító pillantással az Új Id k szerkeszt jét keresi. valamennyien.” S nem eshet-e meg. hogy megvesse ket. s ugyanakkor rejtélyes árvaságban maradtak itt. lovaglóruhában. vagy ha igen. hogy Goethe Wertherje lélektani szempontból érthetetlen?. s mintha unná az életet e megrettent és sz köl kis. jó viszonyban élt a novaji halottlátó asszonnyal.” Szíven l tte magát. hogy aztán udvariasan tönkremenjenek. – „Hol van már Osvát?. láthatatlan patikamérlegen emelve és méregetve az írott szavak súlyát. a Múzeum körút ódondászainak polcain. mint Keleten az urak. szép magyar nyelven írt beszélyeket.. a pillanatban. kopottas. s halkan mondják: „Hogyan? Kegyed nem hiszi.. csak titokban áldoztak az írás és olvasás szenvedélyének. e különös emberek. lelkes és beavatott volt e különös világban. hogy aztán. amíg magyarul beszélnek Pesten és Budán? – „Az ám. arisztokraták barátja. az írók s szellemi rokonaik. a kiadó is. vagy felváltották a zsíros földeket készpénzre s könyvkiadó vállalatot alakítottak. a készpénz vagy a n k ingatag erénye. akinek az irodalom. a magyar bet és az írók dolga olyan magánügye volt. s már arra sem érdemesítette az embereket. felhevültén és el kel én.és legenda övezte az irodalom nádasaiban emléküket. a fest és író. Halj meg.. ahol botfül ek az emberek.

Már csak a szövegírók maradtak itt. mint aki sok hányattatás és bolyongás után. hol voltak e ködlovagok és árnyalakok. s mindenest l rzött és kifejezett valamit. egyszer írt csak kritikát a régi Magyarországba. keménykalapjában. Természetesen Ede beszélt így. vértelen ajkai között az örökké parázsló szivarral. s most már mégiscsak megszegte a tokaszalonnát. aki id közben kényelmesen elhelyezkedett a márványasztal mellett. aki már gy jtötte akkor is a morfiumot. régi f pincér-szokás szerint megmerítve tenyerét a kenguruerszényben. aki írók nemzedékeit etette. – De az írók kivesztek a városból. mely kioltja egyszer izgatott életét. a szellem e titokzatos vajákosai.. s lassan szétesett az irodalom. az írók életét. emlékezett vidéki alkonyatokra és párizsi hajnalokra. s azok. s „Uram”-ozva és sz kszavú kérlelhetetlenséggel adta vissza az irodalmi divatfinak is a máshol oly kapós kéziratot! Hol voltak mind. örökké Annára. számon tartotta azt is. az igazság. Hol volt a komor bíró. mint az egész Gothai Almanach. aki valahol egy rácsos ablakú szobában. zsebében egy Verlaine-k tettel. e kopott. hogy egy kezd költ nek . szerencsétlenségeiket és gyermekes hiúságukat... aki kávéházi asztalok mellett törvényt ült kézirat és jelenség fölött. mikor meghalt Osvát. s tanáccsal. szörpölte a keser feketét. Victor Hugóról és Tiborc jogairól. az irodalmi f pincér. készpénzzel. – Felelj arra. sistergett és trafikált. mely felszívódott idegeibe. Mindez itt volt még tegnap e termekben. a gyógyintézet mély csöndjében emlékezik már Anna sz keségére s a bánatra. Princessas cigarettával és prágai sonkával támogatta az irodalmat. s oldalt hajtott fejjel édes álomba merült. Órákat tudott gyalogolni. végre hazaért. Tiszteletteljesen állott meg Szindbád széke mögött. mint Juhász Gyula.. aki benne él „minden félrecsúszott nyakkend jében”?. rágcsálta az irodalmi kis imbiszt. ahogyan kívül éltek a társadalmon. a szépség és a magyar nyelv ellen!. Meghalt Osvát. Szindbád háta mögött megszólalt egy mély hang: – Csak az írók számára. megítélte kézirataikat. a magyar lélek e kísérteties vándorlegényei. szemközt a hajóssal. gyermekek és h sök.irodalom el állott. minta hitel. szomorúak. mely itt tanyázott a mélyben és a karzatokon. s mégis volt a karmestere annak a különös együttesnek. ha egy író levágatta nyáron nullásgéppel a haját. s Annára. Az írók féltek t le s mégis úgy szerették. Szindbád úr – mondta a hang udvariasan és tiszteletteljesen.. ami Magyarország tartalma és értelme volt. a költ . aki csak feketét és hideg vizet ivott. s amelyben mindenki fújta a maga hangszerét. h ségesebben és nagylelk bben. akik húsz peng ért írnak a bankigazgatóknak. barokk pompa fanyar díszletei között. s kezét frakkja szárnyai alá dugva. – Ne aludj – mondta Artúrnak. maga nem tudott írni. hol Csáth Géza. s így beszélt: – Tulajdonképpen akkor ért véget az irodalom. vigasztalta. fél méter távolságban. s tudva és akarva sem tudtak vétkezni lényük titokzatos törvénye. Szindbád úr. van-e még hitel az irodalmi kávéházakban? De miel tt Artúr felelhetett volna. Pádi. írt és álmodott. de aztán rögtön elszégyellte magát. h sies nagyságukat a lemondásban és a módban. Szindbád lehajtotta fejét. fecseg k és a halálba-hallgatók. mint az apjukat. magányosak és cigányok. az aprópénzt csörgette. vitatkozott pénzr l.. hektikás testében a legszebb magyar szavak indulatával.

miközben a mellényzsebében viselt kemény tölgyfa fogpiszkálóval (a hajós gy lölte a puha feny fából faragott piszkálókat) döfködni kezdte sárga agyarait. sót és paprikát!. Megvárta. Kaffka Margit meghalt. mert észrevette. melyben a munkások fizetését cipelik. ami szent volt ebben a városban?. biliárdozva és bizalmas híreket cserélve. amint az ég szem írón felolvasta neki új verseit. de néha már azt hittem. s összefont karokkal hallgatta. kissé úgy. De aztán minden megváltozott. s mindig csak adtam és felírtam. A régi írók mind urak voltak a maguk módján. a régi „Csikágó”–ba. hogy elhozhatják a szilvapálinkát. mintha eszel sök panaszait hallgatta volna. csak ritkán látogatott már el ide. a grófok is tanulhattak t lük. s a mágnások él képeket rendeztek Nagy Endre úr felügyelete mellett. – Hát igen – mondta aztán. Ebben az irattáskában hozta fel Egerb l az új kéziratot a Pesti Hírlapnak vagy az Új Id knek. s hangjából olyan megvetés csengett ki. vagy a gonosz szellem. hogy Szindbád. s palackozott bort ivott. késhegyen egyensúlyozva a szalonnadarabot. ott balra. s kissé. A megtollasodott zsidók sem érezték már kötelességüknek. Jani. vidéki ember hangján Szindbád. s mindjárt el is számolt Légrády Imrével vagy Wolfner Pepi bácsival. ahol mindig a sarokasztalnál ült. ez volt minden. – Befutót játszanak – mondta Gyula. nagykép és szívtelen. kérem. s úgy rizte az irattáskát. szigorúan és komolyan.. Van szilvapálinkánk is – mondta halkan. Már a lóverseny sem a régi. komolyan és óvatosan. mintha szerelmes gyermekeit. még úr volt. – Ifjúkoromban még így früstököltek az úriemberek. kérem. Aztán forradalom volt és dögvész. Oly ártatlanul nézett maga elé. tanácskér en és kutató pillantással néz körül. Ne tessék szerénytelenségnek tartani. és közel hajolt az író füléhez. az óbudai„Medve” kávéház fekete márványasztalai mellett. – kiáltott reá egy elódalgó pincérre. hogy az értékes közlést meghallják a szundikáló mozgókép-ügynökök. mint az óbudai gyárak pénztárosai szombat este a b rtáskát. Leggyakrabban Kaffka Margittal jött ide. kiknek szívügye volt még a magyar irodalom: Osvát úr és én.új cip t vagy szállóhelyet keressen. – Mi van a lóversennyel? – kérdezte a tájékozatlan. és sóhajtott. Szindbád lenyelte a szalonnát.. amit az irodalomért tettek néha. magánosan. amikor még volt irodalom és színház. Ez így volt. az oszlop mellett. s csaknem áhítattal figyelte a szalonnázó hajós mozdulatait. mintha nem is töltene hosszú éjszakákat zsokékkal. csak mi ketten tör dtünk már az írókkal. hogy nem is jártam rosszul.. Mintha soha nem hirdette volna az irodalompártolás szent kötelességét Széchenyi és Szemere Miklós! Frivol lett a város. s Osvát úr továbbra is figyelemmel hallgatta az írók el adásait. mely mindent megmart és kikezdett. mintha tartana t le. Én gy jtöttem levéltárcámban a bon–okat és kézjegyes számlákat.. melyet elébb b ségesen meghintett paprikával. Péterfy úr öngyilkossága óta ketten maradtunk csak. . hogy több esztend s párizsi tartózkodásra küldjék el az újonnan felt nt lángészt. A háború okozta ezt. s egy napon észrevettem. s egykedv en legyintett. kézfejjel megtörölte bajszát. vagy részeket a Színek és évekb l. összehajtotta és nadrágja hátsó zsebébe dugta a hosszú nyel bicskát. és magános. Aztán Gárdonyi is elmaradt. melyet maga mellé fektetett a székre. amíg Szindbád eltünteti bajsza alatt az ízes falatot.

legkevésbé az.mintha a város titkos. a szó orvosi és tornatanári értelmében egyáltalán nem egészséges. J. az egész város savanyú. – Mindenki befutót játszik. az irodalom barátja. egyetlen mozdulattal leöblíti a dupla adag szilvapálinkát. a zöld gyepen sem. aljas szenvedélyeir l adna hírt. ahogyan valamikor csak színészn k és nevel n k neveit ejtették ki az írók. húsz év el tt a lóverseny még ünnep volt. s torkát reszelte. a fodrász zekszerlt frizíroz utolsó fürtjeikb l. – Milyen lehetne a helyzet? – kérdezte Ede. s a kávéház az a sajátos. Vastörvények ezek. Az egész város eladná a lelki üdvösségét egy jó befutó-tippért. mi ketten tudjuk még. s általában úgy viselkednek. Ki emlékeznék err l szebben és biztosabban. a két elegáns fest fivér társaságában. oldalukon messzelátó lóg sárga b rtokban. mert a szilvapálinka forró lángja kellemesen égette nyeldekl jét. gondterhes izzadtságban töri fejét. dalkölt k plajbásszal és m sortervekkel felszerelve ülnek a versenyek napján a kávéházak hátsó szobáiban. sz fejét hátrahajtva. hogy már nem is akar igazán nyerni. Mintha magasugrók kormányoznák a szellemvilágát! Nem mondom. akik németül beszélnek. milyen izgalom hatja át Budapestet. tüdejük és szívük elkopik ugyan a . a hivatalnak packázásai és a pénz durvaságai ellen. mint a tavaszi szerelem. vadonatúj párizsi kalapjában. Tíz. senki nem tagadhatja meg érvényüket büntetlenül. hogy a tüdejére és szívére vigyázzon. mint a terézvárosi bérházak másodemeleti lakásaiban elhelyezett rossz hír rulettklubokba. aki néha boldogult apja szellemében. és sóhajtott. állítólag egészséges. A többiek már olyan leplezetlen pénzéhséggel járnak a lóversenyre. – Mi a helyzet a pesti kávéházakban? – kérdezte kissé rekedten a hajós. hogy minden jóérzés embernek kedve lenne kivándorolni a Monarchiából? Akkor még ünnepély volt a lóverseny. a villanyoskalauzok is. holott a városban csak H. gyanús dolgokat m velnek. hogy fiatal költ k számára az egyetlen egészséges dolog az irodalom és a kávéház. Szindbád úr. s nincs többé ünnep és áhítat sehol. de olyan bölcs. Szindbád úr. hárman állanak Össze. n k feláldozzák erényüket. s gondterhesen nézte. szakért és tárgyilagos szemmel nézi a lovakat és az embereket. s nincs már semmi poézis az egészben. hogyan csíphetne el az üget n egy jó befutót. baksört isznak. s oly áhítattal ejtik ki züllött kancák neveit. de a szó irodalmi értelmében egyedül hasznos légkör. mint nagyságod. mint Báttaszéky úrral vitatkozni éjszakahosszat a „Csikágó”–ban! De az írónak nem az a dolga. mintha megtagadná a hitelt az egész világtól. amint a hajós csukott szemekkel. s kifordította tenyerét. a város megtelik gyanús alakokkal. De mi ketten. aki a múzsák szolgálatára felesküdött. ha nem vagyok szerénytelen. úszni és síelni járnak s más ilyen. pepita nadrágot és galambszín kamáslit viselnek. – A fiatalok sportolnak. hogy lelkére és szellemére vigyázzon. és ötven filléres tétekkel játszanak. De a kávéházban sem jobb a helyzet – mondta Ede. mint éppen Szindbád úr? Ki írta meg igazabban. hogy nem jobb a tüd nek hótalpakon csúszkálni a Svábhegyen. az írónak az a dolga. Ma befutót játszanak. s talán Hunyady Sándor az egyetlen. hogy húsz peng vel megfogadhassák valamelyik új istálló titkos cs dörét. mikor a tavaszi versenyekre megérkeznek Bécsb l a Ring kávéházainak utolsó sipistái is. ahol az írók kissé védve vannak a világ kísértései. úr ért valamit a lovakhoz. mintha ez érne valamit. A tüzes szem bárón mind ritkábban t nik fel a Lovaregylet páholyai el tt.

Szindbád úr? – kérdezte csendesen. s kivette szájából a fogpiszkálót. Hetek telnek. Úgy veszik és adják az írókat. ami sohasem egészen az egészség. s széttárta karjait és elsietett. amint személyesen és igazi m gonddal hozott ki a konyháról vasárnap délel tt egy vel s csontot az ott söröz Márkus Miksának. is megbecsüli még az irodalmat. légköréhez. akik abból élnek. s figyelmesen bámészkodott. ahogy Szindbád úr szereti. s Vörösmarty úr nem a strandra járt. mint Gáspár apó a Corneville–i harangokban. amit a szakért aztán lefaragcsál a csont szélér l s külön fogyaszt el. olyan inas. Minek is olvassam el egy költ verseit. életmódjához s mindahhoz. Az írók. Én az ilyen irodalomra nem adok semmit. hogy az embernek néha eszébe jusson valami. ami kell hozzá. s írni kezdett. s aztán tökéletes m vészi formában ki is tudja fejezni azt. italaihoz. borssal és sóval b ségesen meghintve. – Írni. a diósgy ri fajtából. s a rádió parancsszavára hajnalban lefekszik a padlóra. ételeihez. a Magyar Szabadságnak.. az írók. s lassan. megállott Szindbáddal szemközt. hogy jó távfutók vagy mellúszók legyenek. akik egészségesen élnek. Most. majd kerítünk lila tintát is. ami másnak még nem jutott eszébe. még arra is vigyázott. igen – mondta készségesen és szolgálatkészen az irodalmi f pincér. Az irodalom legyen h séges önmagához. különösen árvának és magánosnak érezte magát. hogy kávéház nélkül nincs irodalom. hanem valami más is. Pesten. se b rdarabkák. Én vagyok az egyetlen f pincér. akir l biztosan tudom. – Azonnal. Nagyon örvendek. mint régen a kupecek a „Debrecen” étteremben a lovakat. valami veszélyes és életellenes. Andorfy még ügyel az ilyesmire. . kérem. Írni akarok valamit pünkösdre. Szindbád bemártotta a pennát a lila tintába. s nem írok fel hitelbe egyetlen irodalmi imbiszt sem.nikotintól és a feketét l. frakkszárnya alatt ezüstjeit csörgette. Ede. és ég felé rugdossa talpait. aki ezt tudom még. akiknek becsvágyuk. pillantást vetett a szelíden szunnyadó mesél re. színészeket és színészn ket. kérem. hogy végre megint ír valaki a „Csikágó”-ban. se hús. fáradt léptekkel körüljárta az asztalt. ötleteket és lelkeket. nagyságos uram. darabtémákat és dalokat. – Írni. – Err l jut eszembe – mondotta aztán –. Pet fi úr nem síelni járt. Ezek itt – mondta mellékes mozdulattal. az írók. amit a régi írók mind tudtak. Szindbád hosszan utána nézett. törvényeihez. s ez a fontosabb. – Hol van a régi ország.. hogy a csonton apró mócsingdarabkák tapadjanak. de lélekben h tlenek az irodalomhoz. s nemrégen láttam. – A lelkekben – felelte csendesen a hajós. Rosszkedv en mondta ezt. adjanak papírt és pennát. s az asztalok mellett könyökl emberekre mutatott – legtöbbször már csak szerz déseket írnak. mint a kéjhölgyek. hanem az „Arany Ökör”-höz. egészséges emberek lehetnek. oldalt hajtotta fejét. Nagyságod tudja még s én is tudom. hogy reggelenként a Mein System utasításai szerint tornagyakorlatokat végez. hogy meg rzik vonalaikat?. meg kétrét vágott miniszterpapírt. De aztán elhozták a tintát és a papírt. hogy elment az irodalmi f pincér. igen – mondta lelkesen. Óriási különbségek ezek. De máskülönben a kutyáké már az egész mesterség. akik nem biliárdoznak. hanem a „Pilvax”-ba. no meg Andorfy úr a „Keszey”– ben. de szellemük kivirul.

amint borosan ment a rikító kirakatok. Néha kocsmákban is hallotta. Írt. hogy megünnepli a pesti kirándulást. éjfél után. melyet apró levonások ellenében akkor is bevált minden szerkeszt ségi szolga. biztosan többet. Néha a legnagyobb vitatkozás és zsivaj közepette is hallotta. mikor számon kérik az életen mindazt. mint a magános n k nézése. mert az id sürgetett. amit ez a hang fölkavart Szindbád lelkében. Írt. Ezt a hangot hallotta már zsenge ifjúkorában a hajós. mikor hallotta ezt a hangot. s szemlét tart a régi kocsmák valamelyikében. mert az id délfelé járt. a bérkocsi künn várta Szindbádot a „Csikágó” bejárata el tt. s csak olyankor írt. hogy bevigye a kéziratot a f szerkeszt nek. a vacsorapénzt és azt a másik pénzt. csak a Duna lassú áramlását és mély lélegzetvételét. mintha maga is Dickens egyik h se lenne. s minden magyar szó. íróasztala el tt üldögélve. mikor élesen és tisztán hallja ezt a hangot. s mint vidéki emberhez illik. amikor nem is hallani mást. Ez a hang élt. a szegénység. Írt. talán a boldogság úticélja felé lehetett volna jegyet váltani. valamilyen angolból magyarra fordított könyv nemes papirosra nyomtatott sorait kémlelve. Néha otthon is hallotta. a szegény és homályos pesti égbolt csillagképei alatt. hajnal felé. Ezért írt.Írt. egész életében hallotta Szindbád. a Király utcai „Bécsi Sörház”-ban. s komoly volt. mely az élet dorbézolását követi. a szükség és a csábítás óráiban is vigyázott reá. s az élet megtelik azzal a kifejezésre alkalmatlan bölcsességgel. mikor a söntésben hideg már a füst. Mély volt ez a hang. Mit mondott ez a hang. mert hallotta ezt a hangot. hiszen a nap már jelent s üzemköltséggel kezd dött. hallotta a szigeti csendben. a zajos Körúton. üdvözöl néhány régi f pincért a múltból. mintha nem is lenne orvosság a macskajajra. mert pénzt kellett szerezni. egyedül. Néha utcán hallotta. mert estére hatvan peng t kellett szerezni. visszatér szólamokkal. zengett . vagy a „Kis Piszkos”ban. s néha komor volt. az irodalombarát segédszerkeszt egy óra tájban várta már Szindbádot. Hallotta a magány és a vásári tolongás színhelyein. ahol várják már a Pickwick–klub tagjai. mert semmi máshoz nem értett. s estére kürt kalapban lép majd be a klubház kapuján. hallotta éjszaka a Sziget mély csöndjében. hogy olyan pillanatban vegye csak kezébe a tollat. amivel adós maradt. a könnyelm ség és a szertelenség. hogy elmondják mindazt. s a taxaméter már régen meghaladta a duhaj tollasok által Szindbádra maradt tizenhat peng s alapösszeget. mint minden igaz költ és magyar élete. kártya közben. mellyel. ha egyszer idejében érkezik. s elhozza az utalványt. s a bolthajtásos termekben úgy szállong a pörköltök és a csapolt ser keser szaga. mikor a játék közömbös ördöge pergeti a zöldasztalon az emberi sorsokat. volt-e értelme és tartalma. mint a csalódott lélekben az indulatok. mint a heged hangja. S végül más okból is írt. melynek igazi tartalma a halál. mely esend volt és boldogtalan. mint a végzet vijjogása. vagy a „London” szálloda söntésében. a virtus. Írt. melyet szavakban ki lehetett fejezni? Egyetlen szó kevés volt. mikor valahol baglyok huhognak a víz partján. ahol megfelel a csapolt sör h mérséklete. s szomorú volt. legízesebbek és leghatalmasabbak is er tlenek voltak ahhoz. a legszebbek. mint a férfiak kérdése. ha a házipénztárt becsukták már a kiadóhivatalban. Ezt a hangot. az izgatott írók és szakírók társas körében. s életében. talán többet is – igen. osztogatja a hétköznapok és az ünnepnapok esélyeit. s Szindbád elhatározta. cigarettázva és emlékezve. körülnéz a város ismertebb ebédez helyein. mert Várdali.

szomorú kedvest az anyás szeret . a bet volt Ausztrália. mert a hang megszólalt. Zalába. hogy minden szeretet reménytelen s nem is célja. s az számára is elveszett id legesen a haza. fél karral. A hang megmondott mindent. mikor Világos után elveszett a haza. a kékeszöld víz partjain túl. olyan igazságokat. körülbelül úgy. mely hosszan visszhangzik a nyári illatoktól fülledt Alagútban. aki nem tudott megnyugodni e hang hallatára. Írt. szemérmes sírásának hangját. Szindbád volt az els s a hosszú családfa törzsén az utolsó hajtás. Hallotta a férfiak rekedt szavát. s csak a koporsó nyomában értik meg. s egyszerre hallani vélte az id és a lelkek süllyeszt jében elt nt Magyarország minden hangját. akit szerettek. a leszámolás és a számonkérés órájában megmondani. kengurukkal és bumerángos bennszülöttekkel. a Lánchíd felé. a „Régi Nyár”-ból érkezve. vidéki söntések pohárcsengését. de nem tudták szavakkal kifejezni. hogy hálát arasson érzéseiért az ember. nyári éjszakában a gumi-rádlit. Hangokat hallott Szindbád. ami az élet illanó értelme volt. a pintyek és feketerigók csivogását a dunai szigetek sárga füzei között. amint elhalad a g zös éjszaka az Alföld afrikai síkságában és némaságában. egy perccel a függönyhúzás el tt. mintha a láthatatlan mélyheged hangadása megszólaltatta volna lelkében az egész zenekart. ahová kivándorolt. s a n i sikoly hosszan száll és visszhangzik még az Alagút boltíve alatt. s kéknyel bor mellett könyökölve oly messzire látni el Somogyba. a tátrai feny k suhogását. s ezért borba. elment az irodalomba. A Duna áramlását hallotta. kalandba és zenébe ölték e hang kérdéseit. minden hangot hallott. s mindenfélét suttogott Szindbád fülébe. mikor cigányzene szólalt meg valahol. Szindbád hallotta a hangot. elment a világ idegen területeire. amint nyári alkonyatkor fölhallatszik szavuk a hegytet n roskadozó Kisfaludy-ház tornácára. ahol cigányzene szól. mikor a kocsi áthajt. ahogy báró Mednyánszky Cézár vándorolt ki Ausztráliába. zsúpfedel ház félig nyitott ablakai mögött. éjszaka. a víz fanyar–üde jó szagát érezte. mint mindig. fiatal. a boldogság. sz ke n k boldog sikoltását. amint nem bírnak megbirkózni vérükkel és indulataikkal. mintha erre haladt volna át minden. hallotta az erdélyi vízesések és erdei patakok locsogását. Szindbád számára az irodalom volt a külföld. mert az szabadságharcának is volt Világosa. eperbólétól könnyedén mámoros. mintha a béke szigete és a boldogság utolsó tartománya lenne Magyarország. hallotta a rozsnyói Rákóczitorony harangjának zúgását. hallotta a kaszárnyák hajnali trombitaszavát.valahol Szindbád lelkében. mikor a kocsisok az ostor hegyével hegyeset csettintenek és kocogni engedik a pesti. Ezt a hangot hallotta minden se. vonatfütty rikkantását. mely a magyar élet kísér zenéje volt. hallotta a pesti színházak illatszeres és ünnepi csendjében. szomorú és poros városra. azt a zajt. Ezt a hangot is hallotta Szindbád. az ifjúság és a csodálatos várakozás. amelyet szelíden ölel át a Duna. mikor a Gellérthegyr l lenéz a vándor az elkókadt. amint utolsó útjára kísérik a Farkasréti temet ben az egyetlen embert. a vad kaland. hallotta Pest lélegzetvételét. melyek hallatára a halálos ágyon is felnyögnek az emberek. a színlap suhogását és egy selyemviganó zizegését. mint egy elszunnyadt. a badacsonyi nádasok békáinak kuruttyolását hallotta. Mindezt hallotta . ruszin anyák édeskés-szomorú énekét egy kékre festett. Hallotta a n k elfojtott. az igazat súgta a hang. melyet talán még a n k sem mernek a kedves férfinak a gy lölet és a bosszú.

apró cip je kopogott a púpos köveken. a kih lt érzések pernyéje és hamuja. Szindbád beszélyeinek örök h sével. a pillanatokban. s olyan emlék maradt a hang és a jelenség után. egy héttel kés bb már fanyalogva készülnek a találkára. a másik Magyarországot. csukott szemei mögött derengeni kezdett a látomás. s képeket látott. szalagos. s hosszan nézni a Duna partján emelked gótikus álomépületet. mikor tavaszi szél borzolja soraikat – gyorsan fölvázolta a papírra. az álmatag és sorscsapásoktól edzett hírlapíróval. Írt. aggályos arccal figyelt a hangra. és utánanézett a lilakalapos n nek. minden különösebb ok nélkül. fátyolos. Ezt az utcarészt különösen szerette itt. hogy e palotába egyszer hazatér mindenki. Most egy n ment a vízivárosi utcán. s hallgatta a kis cip k. csukott szemekkel. becsvágy és hiúság. Szindbád szeretett megállani a Víziváros sz k utcáiba vezet lépcs k fels fokán. mely a valóságból sugárzott. mint mikor az ember felijed az élet s r jében s szíve fölött rzött levéltárcája után kap. mert unják már a régi szerelmet. a lépcs kkel. s Szindbád néha csukott szemekkel. mint a t zhányók tövében a megalvadt láva. mint Nagy Lajos vagy Ferenc József korában. csak mert tavasz van. melyért tegnap még halálba akartak menni. vagy sz van. Mit látott ilyen pillanatokban Szindbád? A valóságot látta. s hitt benne. Szindbád nem épített semmit az emberi érzésekre. az olasz külsej házakkal s a dunai kilátással. távolodó léptek ütemes neszét. a Donáti–lépcs felé sietett. kétségbeesés és bosszú . E képeket siet s kézzel – apró. olyan fenséggel és távlatban. mert egész életében hallotta ezt a hangot. melyben egy kék szalagot. aki a Duna partján született. mint az alvajárók. melyet csak értett és csak érzett át igazán. A lilakalapos n elt nt a Donáti-lépcs kanyargós sikátoraiban. akik egy héttel elébb még le akarták nyelni bosszúból és szerelmi bánatukban a cip gombolót. Nem volt zenei ez a hang. mert e pillanatokban. a Ponty utca vagy az Iskola utca egyik emelked pontján. Most ment el a boldogság. a teret a budai Vigadó el tt. hogy táj és évszak. Szavak. mely a térkép mögött élt s a látomást.Szindbád. Mert az élet alján az unalom volt. gyermekfogat s anyja arcképét rejtegette. mikor a hang megszólalt. melyek oldalvást d ltek. mert a hajós szívében még mindig hatalmasnak látta hazáját. Szindbád behunyta szemét. E képeket élesen és csalhatatlanul látta. gondolta Szindbád. mintha az ország még mindig egykori hatalmában és fényében tündökölne. mint a sarjúrendek. kis cip jének kopogása elhalt a csendes utcák odvas mélyében. sikolyok. a n k. hogy megfejtse értelmét. És írt. sóhajtások adták össze e hang bels értelmét. mintegy kottába kell írni és hangszerelni kell a magyar élet zenéjét. egész szívvel érzett az ünnepi pillanatokban s ugyanakkor értelmével tudta. felh k és ételek. mintha nem is a Tomasek-féle cukrászdából érkezne. hajfürtöt. Tudta. mikor tollat vett kezébe. ahol titkos találkája volt Rezeda Kázmérral. de nem hasonlított a világ értelmes és önkényes zörejeire sem. lila kalapkája alól oly ártatlanul bámult nefelejcskék szemeivel a tavaszi világba. akinek szemébe tegnap pillantottak el ször a Széna téri másodhetes mozi el csarnokában. s epekedve gondolnak egy földmívelésügyi fogalmazó tubákszín nyakkend jére. mely az Országházát mutatta az átelleni parton. Mert a hajós bölcs volt. lila bet kkel. hogy dolga van a földön. mely figyelmeztette. hogy a boldogság költöz madár.

szalagcsokros cip t visel n nek. hogy az emberi kapcsolatokat nem szabad a távoli és hömpölyg id be építeni. hogy mindent megéljen. melynek szirtfokáról oly hidegen. soha nem lehetett tudni. s hosszan. s a csodálatos az volt. A hajós már csak azokat a férfiakat becsülte. vagy a hivatalf nök zsörtöl d önkényével magyarázták boldogtalanságukat. az újságokból kivágják bukott görög köztársasági elnökök fényképét is. gondolta a hajós. cselekedtek és álmodtak az emberek. hangokat halljon. hetvenkedések. oly fölényesen idomították ennen szenvedélyeiket és indulataikat. várakozások és reménykedések. múló és romlandó javak birtokáért. az adóprésre. melynek ismeretéért a hajós nagy árat fizetett. hogy gyávák voltak érzéseikhez. hogy emlékezzen. mint a ligeti menazsériából megszökött puma a gödöll i erd ben. éppen olyan áhítattal és odaadással. a h vös és mérlegel értelem fény zését: az dolga éppen az volt. esküdözések. mellyel teleaggatták életüket és szalonkabátjukat. hogy a n ket a legkülönfélébb dolgok nyugtalanítják. a Donáti-lépcs kanyarodójánál. felborult és elt nt a szenvedély örvényében. mint a vértódulásos csókok egy vízivárosi kapualjban. mikor megtudta.éppen úgy megszabják az emberi kapcsolatok min ségét és h fokát. és túlbecsülték azokat. Az emberek a politikára panaszkodtak. Szindbádnak az volt a dolga. hogy a n kért csak bizonyos óvatossági rendszabályok mellett érdemes szenvedni. a becsvágyért. Halántéka deresedett már. hogy e titkot még az irodalom sem tudta az emberek értésére adni. öreg feleségük rigolyáit panaszolták. De tudja azt is. Volt itt egyfajta titok. s akármilyen nyájas és fegyelmezett volt az emberi külvilág. a t zbe bámuljon. öngyilkosságok. megalázkodások. mint Hagenbeck úr Hamburgban az oroszlánokat. valahányszor elindult egy-egy lilakalapos n nyomában a Donáti-lépcs n vagy másfelé. az író és hajós. az szi bef zés néha éppen olyan fontos nekik. s eszébe jutottak mind a fájdalmak. A hajós ismerte a férfiak és a n k szívét. beavatottan és indulat nélkül nézte az emberek tébolyodott párharcát. unalmak. De a valóságban a legtöbb emberi baleset igazi oka az volt. melyek eltöltötték szívét ötven esztend n át. gyöngéden elnézegetik a harcias bajszú államférfi vonásait. De most mégis utánanézett a lilakalapos. s ugyanakkor meg kellett menteni lelkében azt a szemléletet. Oda kellett perzselni magát az élet lángjához. amit a Kárpátok bércei között akartak. a kíváncsiság vagy a hála. s aki visszanézett és elengedte bódulatában a kormányt. dús lombú partjai között. akivel tavaly még elmentek a máriabesny i búcsúra – miért? Mert az emberi szívek alján a várakozás és a reménykedés lappangott. s közben mindig odaégesse magát ahhoz a lánghoz. kétségbeesések. verekedésüket a n kért. utolsó pillantásával az elhagyott haza fátyolos. miféle várakozás rejt zik s r jében. nem engedhette meg magának az érzés és a szenvedély dolgaiban az okosság. akik elég tapasztaltak és fegyelmezettek voltak. A pillanat könny indián kenuján siklott a boldogság és az öröm. míg a hajós megtanulta. mint ahogy annak a ferencvárosi kéménysepr mesternek fényképét csodálgatták. a hiúságért. Okosnak kellett volna lenni. s . az élet csodálatos. ahogy a kivándorló nézheti a búcsú pillanatában. s tudta. a pénzért. mely az emberi öntudat alján füstölög. az aranyfüstért. mely az emberi szívek alján parázslik. Sok id be tellett. címért és rangért. mint a szeretet. ismer s tájait. hogy éppen ö.

akinek keze fogásán érzett. szavak nélkül vállalva végzetét. A hajós mindent tudott a város szobáinak titkairól. Szindbád ismerte ezt a férfias szemérmet. valami végül mindig elvitte ket.ugyanakkor távol maradjon mindent l. mint a ligeti kikiáltó a barlangvasút titkairól. A régi Magyarországon még szemérmesek voltak a férfiak. akinek keze fogásán a lúg. egy szalagrongyot vagy elsárgult szagosbükkönyt riztek halott anyjuk imádságoskönyvében. Szindbád világában még úgy jártak a férfiak a végzet csillagai alatt. Szindbád ismert még egyfajta férfit a régi Magyarországon. Máskülönben behunyta szemét. mint nyári napokon a harisnyát. néma szolgálatra. néha nem is volt több. Már csak az anyákat tisztelte. az érzés. rossz helyesírással fogalmazott önvallomásaikat. mint egy séta emléke . mintha valamennyien egy titkos világi rend szerzetesei lennének. sért dött sietségükben ottfelejtett. egy érzés szolgálatában éltek. hevületeir l soha nem jelentek meg hírek a lapok pletykarovatában. Írt. mellyel a n k az élet titokzatos ünnepélyének. amint szertartásos módon. elnyelte ket egy józsefvárosi háromszobás lakás szelíd unalma vagy a pesti éjszaka vörhenyes fény barlangja. s összeszorított ajakkal éltek egy emléknek. hogy pelenkát is mosott életében. szalagot. nem teljesen tiszta f z ket. mindazt a vajákos szemetet. Szindbád behunyta szemét. mely hirtelen kerekedik a szívekben. mindent megértett. meg rizni lelkében mindent. melynek fordulóin a n k oly könnyedén váltották táncosaikat. némán és sápadtan állott. hadarva és nyálat köpködve beszéltek érzéseikr l. amire az emberek feltették lelkük üdvösségét. a lemondásra vagy az örökös. elgörbült hajt ket. ahol a szerelmet úgy játszották. s látta a másik világot. Szindbád emlékezett egyfajta emberre és a világra. A hajós tudta. mert ismerte az embereket. és semmit sem bocsátott meg. melyre nagy bet vel írták fel félelmetes hazugságaikat. mint a bridzsjátékot. sajnálta és megvetette ket. mint a m ért a tájképet a tárlaton. a szerelemnek oltárán áldozni szerettek. akik életükhosszat egy néma eskü. s nem átallja gumikeszty nélkül. elvitte ket a Nagykörút villamoskocsija vagy az új gavallér kétfogatúja. kabalás szerelmi kegytárgyaikat. s az emberek oly teli szájjal. egy ötlet. mintegy füstöl vel járnak a szerelem nyomában. mert n i arcokat látott. amelynek kopott díszletei között a férfi. s lélekben egy napkeleti bálvány közömbös pislogásával nézett utána a körtáncnak. s a halottkém sem állapíthatta meg haláluk igazi okát. érzéseir l. Írt. mint a viharfelh a nyári táj felett. s megvetette azt az újmódi társas életet. a Donáti-lépcs fokain. s csak olyan n nek csókolt kezet. csak nekik csókolt még kezet a városban. melyr l senki nem tudott meg soha semmit. hogy helyén kell maradni. amikor a szerelem még titok és eskü volt Magyarországon. amit a n k emlékbe hagytak. úgy nézze azt. amit szeretett. a mosószappan érdességét érezte. vidéki városok sz k utcáinak egyik fordulója mögött. és nyugodtan nézni ket. mellyel a n k elhazudták a szerelem igéit. szeszély. levelet. s hallotta a hangot. a babonás tárgyakat. személyesen sulykolni és mosni a szeretett férfi szennyesét. Csak az anyákat tisztelte a hajós. igen. akit megrohant egy érzés orvtámadása. virágot. elvitte ket az unalom és a kaland. készen a halálra. akinek szerelmi ügyeir l. Így t ntek el a n k a múlt díszletei között. ahol hideg pillantású és bádogkép fenevadak ólálkodtak és lesték az élet zsákmányát. könnyes és szájpirosítótól zsírosan foltos keszken ket.

Szindbád ismerte még e férfiakat. a jókedv . akik rizték még az egyfajta becsület íratlan szabályait szívükben. s néha érthetetlen végzet volt. s ahol az emberek száját örök eskü pecsétje zárta le. s éltek férfiak. Volt itt valami az emberek pillantásában. olyan magányban. A szerelem nem volt közügy. oly kényességgel. hallgató Magyarországot. esküdöznek. mint ahogy a hazajáró lélek imbolyog a régi temet kben. úri filozofálgatásukban. A gáláns. ahol már a pincérek is tudtak minden törzsvendég bizalmas csalódásairól és szenvedélyeir l. mert hazájának az a sajátsága. Mert éltek még igazi n k Magyarországon. elkerülték a város és az újfajta élet rikácsoló piacát. a belvárosi és Duna–parti kávéházakban. emlékeznek. ilyenkor már átl tt szívvel. de messze rejt ztek. aki. rend ri riadóautóval. érzékeny és büszke szívekben? Volt egy Magyarország. ahol nem mosták az emberi élet szennyesét a lapokban. ahogy talán a „Nemzeti Kaszinó” sárga selyemfüggönnyel borított ablakai mögött sem vigyáztak a férfiúi becsületre. várakoznak. s csak ket becsülte már a becsvágyó. mint a mozgóképszínházban a lassított felvételek. ismerte magános útjaikat. hogy id nként elvész: egy sem értette meg a magyart. ahogy a haldoklók gyónják meg b neiket. hogy szomorúság van a nemesebb szívekben. méltóság és nemesség. „Csak a régi Magyarországon tudtak hallgatni az emberek” – gondolta néha Szindbád. hiú és fecseg városban. de k is oly halkan és komor szenvedéllyel. az emberi indulatokról csak a költ k beszéltek. b vér és szertelen olasz. hogy senki nem hallotta ajkukról egy n nevét. amit halandó külországi ember nem értett meg soha. melynek titkát csak a halott férfi ismerte. Volt itt valami. s lélekben velük érzett és el akarta mondani azt. varázslat és fert zés. Írt. hadaró és sugárzó értelm francia. mert látta e másik világ férfiainak arcát. mint szívük és érzéseik. csendes beszédjükben. ami e férfiak szívét kínozta. aki áthallgatott a halálba egy n i nevet. szegény. hivatásosan búsult és rikkantgatott. aminek b vitalából elég volt néhány nemzedéken át kortyolni. Csak Szindbád és a hozzá hasonlók tudták. idegbaj és áhítat. lassú érzés ánglius. nagyon sápadtan feküdt a pesti mellékutca bútorozott szobájának törött rugós díványán. tudta. a vakaródzva Istent keres és megváltásról locsogó muszka. mely éppen olyan szemérmes és úri volt. tudta.a h vösvölgyi erd ben. mert látta és ismerte a másik. Ismerte szívüket. összesereglett háznéppel. Mikszáth és Gárdonyi egy életet éltek le úgy. Megismerte e másik világ embereit arckifejezésükr l. a lengyel. s az idegenb l idevándorolt ember fattya egy napon már ezzel a . hogy ez az ország szívében szomorú. Látta ket kutyával járni alkonyatkor a présházak körül. A régi Magyarországon még tudtak hallgatni érzéseikr l az emberek. a sunyin kíváncsi és verejtékes buzgalomban érzékel német. ahol barátság és szerelem még a becsület pallosának védelme alatt élte titkos és igaz életét. Arany János. és tudta. hol szenvednek. a fakép . hadaró házmesterrel és jajveszékel takarítón vel: a férfi. a parázsban hamuvá porladt az a szalaggal átkötött levélcsomag. ruházatukról. mi lehetett e szemérmes. sért döttségükben. s Szindbád néha t n dött. magános hajlamaikban. mi bántja szívüket. Írt. s a vaskályhában már elhamvadt a t z. kinek idegei olyan vontatottan mozogtak.

a csillár.. mintha seik is Álmosy sapjával. de égett és parázslott minden igaz magyar lelkében. egészséges és büszke emberek eldobtak. csipkefodros papírral bélelt f részporos köp csészével. mintha a világ veszélyes lenne. az sök üvegszem . mely hallgatott egyfajta szomorúságra. melyet nem érthetett meg idegen. amit látott. hideg áhítattal bámészkodó arcképe.. Mi volt ez a bánat igazában? Mi adta Széchenyi kezébe a pisztolyt a döblingi tébolydában. mint a dobra került kastély egyetlen kéménye. ahogy csak a hortobágyi pásztor és az állat tud hallgatni a végzettel szemközt. férfiak és n k szemérmes. otthont és kedvest. hímzett emlékjelekkel. mint idegen nációk embereinek lelkében. örömnek és akaratnak. igaz ok nélkül. pofozkodtak és hajnalban részegen sírtak a szegedi resti asztala mellett. és elment harcolni Kossuth csapatában Komárom alá. zsidó gabonavigécek zergetollat t ztek kalapjuk mellé. széna. oly komoran. vízivárosi százéves pesti és budai bérházak huzatos lépcs házait. Mifajta varázslat volt ez. hogy aztán soha többé ne találja meg egészen lelke nyugalmát? . bef tt. a kerek asztalt a névjegytartóval. figyelmesen. az almáriom. az emeleti lépcs fordulatoknál a sarokba állított. a rézkalitkát a mátyásmadárral. mint a bányat z? Ki értette ezt a bánatot. mellyel szép. amiért élni érdemes? Mib l volt több vagy kevesebb a magyar lelkekben. hegyeset köptek. mert a nemzetnek dolga van a Tisza és a Duna között? Ki értette ezt a szemérmet. Miért siratták és temették az írók ezt a nemzetet minden id ben. naftalin. mert látta e lakásokat és nehéz volt a szíve attól.. Látta a józsefvárosi. pusztulásvágynak és sért döttségnek.bánattal szemében ébredt. s a halálnak. akinek szívét egyszer átjárta egy Balaton–parti éjszakán a holdfény. minden rizte egyfajta megrettent áhítatban ezt a szomorúságot. alma. s minden vajákos és baljós prófécia felett milyen titkos er vel élt és hallgatott át ezer évet a nemzet. papramorgót reggeliztek. a politúros. elvonult életét. -zve beszéltek. a bor. hogy varázslat történt vele: ivott a titkos bánat nehéz vizéb l. erzsébetvárosi. zaj nélkül és óvatosan.. a rózsák illata és a heged szó. A magyar úgy rizte ezt a . szitált dohány illatával s r n megtömött szobákat. a balog és suta kalandnak hajítottak oda mindent. ahol a függöny. néha felrobbant. melyt l a magyar ilyen reménytelenül magyar volt. melyt l magyarrá lett mindenki. a bef tteket a ruhásszekrény tetején. csaknem szégyenkez Mária Terézia-korabeli szalonbútorokat. az üvegajtós el szobákat. Mi volt az értelme e vad és szomorú indulatnak. ha meg akarja rizni élete formáit és lelke sajátságait! Írt. melynek b völetében a sváb fegyvert fogott. a nyírségi vezérrel érkeztek volna egy ezredév el tti hajnalon Vereckére. foszladozó családi képekkel. cseresznyefa bútorokkal.és emberszagát. s megtudta. mintha minden magyar ekrazittal zsebében élné életét. micsoda vegyítési hiba. ahol oly nehezen mozdul a csengetésre valaki. és magyar lett. pipatóriummal és régies könyvszekrényekkel megrakott lakásaikat. fojtott lánggal. melyet túl kell élni kérdés és felelet nélkül. s mifajta nyugtalanság egyengette oda élete útját?. s e tárgyakon és lakásokon is érezte a szomorúságot. a pusztító szenvedélynek. csendes szertartásaikat. az osztrák ellen. szimatolta a régi szekrények öreg ruha. s a magyar nem is élhetne elég csendesen. pályát és becsületet. önfeláldozásnak és egy ábrándhoz halálig h konokságnak miféle keveréke volt a titok. hol hibázták el a képletet. e hosszú és sötét el szobából nyíló. néha csak füstölg n.

mint egy napkeleti ünnepség kristálycsillárokkal teleaggatott Yildiz–kioszkja. Így élt a magyar. hogy elmondja e bánatot. mintha még mindig. Mert Szindbád szentül hitte. nagyon csendesen élt. s ha csengettek. a kávéházban is úgy ült. hallgatta mindezt. aki régen meghalt már. e fojtott várakozást. a vendégl ben félóra hosszat törölgette az asztalkend be a villát. Mert hasztalan ragyogott Budapest. Írt. s a szobákat minden télen megjelöli a kiskáplán krétával. hadakozó. csendesen. Írt. s ezért írt. irigy világban azt. t n dve szagolgatta a pékek kenyerét. látta. s a f városban gyanakodva nézegetett a villamosok és társaskocsik után. örökké a tatár. ha saját pincéje van. ahol mindig kissé szám zetésben és Tomiban élt. a világ minden kincséért sem adta volna mosodába a fehérnem t. mintha fenyegetne a veszély. amelyben tudtul adja mindenkinek.szerény és szemérmesen úri otthont. s a f városi lap mellett még mindig prenumerált a Nyírvidékre vagy a Felvidéki Újságra. mindenki félt a változástól. Szindbád tudta. hogy h tlen felesége vásárlásaiért nem vállal többé felel sséget! A magyar büszkén szerette Pestet. valahol óvatosan zongoráztak. Dzsingisz kán egyik elkésett. húsz. javaira. alsóját együtt mossák a város gyanús alsónem ivel. ahol valamivel biztonságosabban mozgott a magyar. mert ismerte a vidéki házak bels szerkezetét. a csend úszott ez életek felett. Kelet és Nyugat határvonalán. Y. olyan óvatos szorongás fogadta e vészjelt a lakásban. Boldizsár nevének kezd bet it. mint a nagyvárosok bérházainak lakásaiban. ami örökségbe reámaradt s az Övé. de gyanakodva élt itt. hogy a fürge szellem pesti nép ármányt tervez ellene valamiben. kétked arckifejezéssel kortyolgatta a sarki kocsma kénezett borát. kissé hetvenked pompájával. s örökké emlékezett egy földszintes sárga házra. mely oly magányosan áll a Nyírség jegenyéi és szélmalmai között. harminc esztendeje lakott már Pesten. torma és burgonya hever a pince sarkában. mintegy varázsos és szertartásos áhítatban. mintha csak vidéken vizsgálnák meg a szerkeszt k igazi h séggel és óvatossággal az érthetetlen világ zagyva híranyagát. mintha a pénzbeszed . s minden világeseménynél fontosabb lenne X. aki a gázszámlát hozta. húsiparos úr nyilatkozata a kolozsvári Ellenzékben. a könyvespolcon régi folyóiratok vörös vászonba kötött évfolyamai hevertek. akit illet. ahol lopóval lehet leszívni a hordóból a bort. neve elszitált . mert meg kellett mentenie valamit az örökké ólálkodó. Menyhért. s Szindbád hasztalan töltött el évtizedeket a szépséges. mellyel a magyar meg akarta védeni ez idegen és sajátságai ellen tör . nyelvére tör idegenek el l. a dohányszitában sárgarépa itatta át nedvességgel a dohányt. mintha legbölcsebb lenne rögzíteni és üvegbura alá helyezni az életet. mintha holland tájra festette volna egy komor fest . ha egy vidéki fogadó kissé egérszagú párnáira hajtotta le néha fejét. jelt adjon ez óvatos és szívós ellenállásról. otthonára. e nemes sért döttséget. a Duna partjain: a magyar szívében vidéki ember maradt. hogy a magyar csak akkor érzi otthon magát. mert látta a vidéki lakokat. nyugtalan. b zös lehelet és véres fogú pribékje lenne. üde s ifjú. hogy ingét. felírja a szemöldökfára Gáspár. igazán nyugodt csak akkor volt. miel tt megmártotta az ételben. mint a békanyál a tavak vize felett. stréber és okos városban. ahol a meztelen térd tiroli télire meggyalulja a fagyos káposztát. mintha tartani lehetne t le. minden igaz magyar. a török vagy a német el l menekült volna.

hol romlott el. szomorú emlékét riznék szívükben. a kertben iromba színekkel mázolt agyagtörpe. emlék. mely egymáshoz f zte s a másikat. mely belepett a házban mindent. hogy a szavak csodálatos tégláiból egy-egy pillanatra összerakja még az emlékek mélyvizében elsüllyedt földszintes sárga házat. Ebbe a házba vágyott vissza Szindbád. a kassai havasok hideg-tiszta leheletének illatát érzi. már kora tavasztól gondosan csukták a háziak s rizték a szobákban azt a dohány. mert elmúlt az id . de minek emléke?. kételyét és reménytelenségét. déltengeri szerelmes utazás boldog. zsíros-barna szántóföldjei felé vezetett. tudta. amely olyan. Szinyei-Merse pipacsos mez i. mi a neve annak a szomorúságnak. A leveg már csíp sebb erre.az évszázadokban. a gazda szattyánb r papucsa is úgy lapult a h vös viaszosvászon hencser el tt.. az . róka és nyuszi rizték a fehér kaviccsal felhintett utakat. mintha a ház lakói örökké tudakolnák a bandzsal. mint egy elsietett eskü miatt sz zi magányba és tiszta egyedüllétbe. tavaszi hólét l lucskosan csillogó. Talán itt állott a ház. a fájdalmasabbat és bonyolultabbat. s szerette volna megfejteni a titkot. Ezért is írt. Hol állott ez a ház? Talán a Hernád partján. mintha a ház ura egy angol társas körben füstölte volna el élete java idejét. a legközönségesebb tárgyak is. az íróasztalon aggályos rendben hevert a levélnyomó. fehér szögekkel kipitykézett ül garnitúra támláján indiai selyemkend k hevertek.. mintha Artúr. soha nem állott meg a ház el tt az a könny homokfutó. mi történt az élettel. s a vándor. Piroska és a farkas. s nyomában sompolyogva. melyek a schönbrunnisárgára festett lakóház elhanyagolt kertjére nyíltak. a mesél járt volna egyszer erre. mint a legtöbb magyar. melynek üléséb l az igaz barát vagy az élet örökké h séges asszonytársa kászálódott le. amelyben úgy merevedtek meg a szoba bútorai és a használati tárgyak. Valamilyen nehezen meghatározható sért döttség emléke fogadta e vidéki lakokban a belép t. s a füstös vászonra ráfestette szíve minden sötét indulatát. a falba vert szögön a gazda vadászfegyvere. Szindbád ismerte a házak lakóinak lelkét. szavakkal soha ki nem mondott kérdésre. siket sorstól életük értelmének magyarázatát. Mintha minden emlék lenne e házakban. hogy az üveges tornácon ott függ a bejárat ajtaja mellett. A zöld selyemmel behúzott. mintha a ház asszonyai egy napkeleti kaland. mikor megáll a ház sötétzöldre lakkozott kerítése el tt. Talán csak az életnek. mint a különös állatok a vidéki múzeumok spirituszos üvegeiben. fenséges sért döttségbe visszavonult asszony télhajnali lehelete. Ismerte e ház minden szobáját Szindbád. mint Klapka papucsa a poprádfelkai múzeum üvegszekrényében. s a „Nagy Napóleon” aggályos faggatása sem adna választ a fájdalmas. mely Rákóczi városából a sárosi tájak. A vastag falú úriszoba zöld zsalus ablakait. az asztalon pasziánszkártya hever. melyet évszámra nem akaszt már vállára senki.és b rszagú nyirkos h vösséget és magányt. A társalgóban régi kubai és havannai szivarok arany–bíbor gy r jével teleragasztott kályhaellenz állott a barna cserépkályha el tt. a széles út mentén. mely elválasztotta ket. tujás és feny s kertjei. agyagba merevedtek az örök mesék naiv alakjai. mely eltelt a hallgatásban és várakozásban. mint az országút finom ezüst pora az út menti gömbakácok lombkoronáját. mikor a magánynak és emlékeknek él úriember még Nimród-kedvvel rótta a csatakos tavaszi lucernásokat.

h vös és komor szobákban folyt itt az élet. az okot. amely arra késztette. amely hazudik és érzeleg. melynek olyan illata volt. vagy amint éppen a levelet írja. mérgesen. hogy a nagy író honatya is volt s barátja Tisza Kálmánnak. s Mikszáth m veit is azért olvasta csak. „A rossz irodalom tanította meg hazudni a n ket. s szerelmes regényt már csak a ház kisasszonyainak szobáiban lelhetett a kutató. hanem türelem és jámbor szándék is kellett hozzá. aki helyén állott az életben.zlábú papírvágó. nem didergett a vendég télid n sem. melyet csak a háziak értenek igazán. hogy a rossz könyv. Könyv kevés akadt csak az ilyen házban. Az ilyen házakban. hogy húsz esztend n át ne lépje át a hitvesi hálószoba ajtaját. hanem a ház lakóinak lelkében is tisztaságot és rendet tudott tartani. hogy megzavarják a háziurat pisztolytöltés közben. mert szilvóriumnál és a bükkfával f tött. ahol már a kutya is barátságos vakkanásokkal sietett a vendég elé. jóíz és örök illata volt. Az ilyen házba csak belépett az ember. mert már . ha kalendáriumot olvasnak” – morogta a hajós. s nemcsak az almáriomok fiókjaiban. Mert az élethez nemcsak virtus kellett és okosság. „Egyszer haza kellene menni” – gondolta néha a hajós. s azt tartotta. mintha egy régi jog vasszabályait riznék. Írt e házakról is. minden a helyén van. Ritka volt a n . rendetlenül állanak a szobákban. a könyvek komoran sorakoztak a polcokon. mintha részt kellene venniök a háziak perpatvarában. a Thököly házából való ón tintatartó. Látta e g gös. „Sok múlik a n kön is” – gondolta ilyenkor dünnyögve. nyájas és meghitt illemmel múlt itt az élet. pillantással valahogy mindent a maga helyére tett. mert valamilyen szerencsésebb sorsfordulat vagy egy okos asszony életfortélya megmentette a háziak lelkét a szomorúság és a g gös sért döttség végzetét l. Okosabb. melyek a béke szigetén állanak valahol. mint tavasszal a hasas zöld üvegvázákban elviruló kerti virágok szaga. hogy az utasnak kedve támad leheveredni a ház kertjének egyik sötétzöld lombozatú platánfája alatt. A béke és a türelem illata úgy úszott a szobákban. s írt. ahol egy okos asszony és türelmes férfi tartott rendet. tölgyfák alatt. s Szindbád nem bánta ezt. egyfajta mosolyogva csodálkozó beletör dés. mintha tartani lehetne t le. senki nem nyitott be kopogtatás nélkül a másik szobájába. Ezért is írt. dölyfösködni és becsvágyuk után loholni a férfiakat. a háziak magázták egymást. böffentgetve és dohogva melegít öreg cserépkályhánál is kellemesebb meleget árasztott az a nyugalmas szívélyesség. a lombon át. udvariasan és örökké sért dötten. s így nézni hosszan az égbe. mert hallotta. mert a könyvek nagy többségét gyanakvással szemlélte. írt. tartózkodó elismeréssel a hajós. s már úgy érezte. S látta a boldogabb lakokat. mintha semmiféle könyvet nem olvasnak a jó szándékú emberek. a hálószobában két ágy állott egymás mellett. szomorú házakat Szindbád. melyben megmagyarázza hitvesének a sért döttséget. mert a házigazda abbahagyta a szépirodalmat Vas Gereben idejében. s olyan valószín tlenül kék e házak fölött az ég. éjjeliszekrénnyel s a hozzávaló teljes felszereléssel. mert szerette volna megfejteni e büszke lelkek titkát. A kamra éppen olyan tömött volt jóíz és hasznos holmival. nyirkos. mely nélkül nincs összhang a szívekben. mert emlékezett egyfajta vidéki életre. mely szóval. hallgatni a darazsak döngését s a tornácon vajat köpül cselédlány csendes danázását. Nyirkos. s a bútorok is oly sután. mint a magyar kenyérnek: anyagias és mégis ünnepélyes. mint a háziak lelke. mozdulattal. többet árt.

Mindent tudott a magyarokról Szindbád. csempefogaik között a barna papírszipkába illesztett médiát szorongatva. Legf képpen azért írt. de becstelenséget még a nyugdíjért sem tudott elkövetni. mint a magyar családok évszázados. Írt. hallgatag népet. vodkalehelet . Írt. Írt. mert látta a magyar évszakokat. annyira szerette. mindent ismert. s mindent szeretett. elutasítanak valamilyen hetvenked és szemtelen divatot. szidta megrettent életfélelmüket. tükrös könyök . kékes erekt l és borsónyi szepl kt l jellegzetes kezüket felemelik. Ismerte dohányszagú. s szerette volna életre rázni a nemzet er it. mint a környez népek jelleme és idegzete. ízlése finomabb volt. mert szerette ket. módban. mert ételben. óvatos szemérmüket. mert szerette hazáját. mert ismerte a magyarokat.másképpen. erjed szomorúsággal. hadar és falba veri fejét igaz ok nélkül. hangulatban. bibircsókos orrú. nem térhetett soha többé haza abba a boldog házba. A magyar meghalt a nyugdíjért. melynek végzete talán az volt. mert nem bír idegzetével. a szarvasfogas arany óraláncot hasukon. de kegyetlen nem volt soha. szótlanul. arcukon. s olyan méltóság ömlik el lényükön. mikor minden magyar olyan. ezt a különös. hajlamaikat. s végül is ítéletet kénytelenek hirdetni a földi perben. italban. okos. zsémbelt a nemzettel. A magyar magányos volt. Ismerte ket. mert minden magyart rokonának érzett. karneolgombos. mely örökké húzódik. Ismerte szemük állását. mint Don Quijote. legszívesebben lándzsával rontana szélmalmoknak. hömpölyg . mozdulataikon. A magyar tudott szigorú. aki hiúzb r lábzsákjaiból nehezen kászálódik ki a magyar vidéki város fogadója el tt. mindent szidott rajtuk. szertelen és duhaj lenni. kocsiderékra való irat és rakomány bizonygatja már a pörösköd igazát s oly reménytelen. amint az okuláré mögül oly türelmes és finoman megvet pillantással bámulják a világot. s Szindbád szerette. szemléletben. a havat. mint egy bundás. jelleme. mikor meghiggadnak. kiduzzadó. Látta a telet. hódsapkás orosz úr. szertelen hajlamaikat. a deret. magatartásban. amint órákon át tudtak ülni az avas budai kávéház egyik szögletében. kézlegyintésüket. Szerette az öreged magyarok tekintélyes és mégis szerény életmódját. mint a vágyak és az emlékezés álomfogatán. amint éppen boldogult Ráth Zsigmond valamelyik vezércikkét olvassák a reggeli lapban s oldalt hajtott fejjel gyönyörködnek a neves közíró stílusának egyes hajlékonyabb és pezsg bb fordulataiban. már nagyon kevesen tudnak csak álmodni a világban. s e mellékes mozdulattal. mindent megvizsgált rajtuk. Hosszú életében Szindbád mindig der s . hogy idegzete. s egész nap zsörtölt és veszekedett velük. kétszer is átfordított sötétkék ünnepl ruháikat. mintha valamennyien jogászok és bírók lennének. a karácsonyt és a Luca székét. A magyar tudott álmodni. enyves pislogásukat. s szíve megtelt pezsg örömmel és édes. mintha áldozópapok lennének valamilyen délfrancia faluban. mely úgy érkezett valamikor Oroszország fel l Ungvárra. Ismerte ket sihederkorukban. írt. amint apró köves címergy r vel ékített. hogy jelt adjanak az élet rendetlenségében. mert sajnálta a magyart. jellemben er ket érzett idehaza Szindbád. zörg és kerekre keményített kézel iket. mint aki már mindent látott. érthetetlen birtokperei. s szánkójában és poggyászaiban hozza a tél kellékeit.

keresztrejtvényt fejtettek. s mintha a házakban és lakásokban békét kötöttek volna egymással az emberek tél idejére: minden ablak oly sárga fénnyel világított. a bend k és a szívek farsangja. melynek tagjai a szám zetésben végül is tisztességgel megöregedtek. ahol leemeltek a kampós szögr l egy tál borsóba való oldalast. és a vidéki figaró kacsafarokszer fürtöket sütött és göndörített a forró vassal a segédjegyz homloka fölött. melyeknek a végén a h s ismeretlen célból külföldre utazott. vörösen izzó vaskályhák el tt ültek a szerelmesek. ettek. hallotta a máramarosi farkasok vonítását. a konyhákban új illatok kezdtek terjengeni. szerelmeskedtek az emberek. a v legények és táncosok pótgallért dugtak a frakk szárnyának hátsó zsebébe. szitáló hóesésben. puha és rejtett ünnepben. hurka. faggyúszagú és jókedv tót hajtók kíséretében. újbor. neszelték a nagyb g sök makacsságával a kéményben brúgózó északi szelet. havas. ünnepélyes tél is elsüllyedt az id ben. Ezért írt Szindbád a télr l. mint egy-egy ukrán bombavet különítmény. szánkókból.és füstszagával. Mert a régi. s a hölgy cip jét szárítgatták. Szánkócsilingelés hallatszott valahol. mintha is ott állana a nógrádi megyeháza nagytermében. hideg-ravasz pillantású magándetektív – a szökevény n k lába nyomát. A hó meg rizte – mint egy nagy botos. torma. a n k céklát f ztek s hosszú regényeket olvastak. vagy zúzmarás bajusszal farkaslesre indulna a bártfai erd be. Szindbád leírta a régi telet. tánctól és érzelemt l megizzadt testek. szekrény tetején száradó birsalmák. s éltek a csendes. prémekb l és kend kb l kibontakozó kék. a cigányok hangoltak a megyeháza nagytermében. vadhús szaga keveredett benne. a tepsikben fánkok sültek és malacok pirultak. s átható zsírszaggal árasztották el a konyha mellett az el szobát. veres orrú. mint a zsidócseresznye a havas erd ben. báli éjszakák pacsulija. vörösbort ittak. az udvaron disznót öltek és pörköltek. a kályha mellett ültek. melyr l még a férj sem tudott. a szobák megteltek a nagyokat durrogó bükkfagyökerek parázs. a vendégl sök oly elégedetten olvasták reggelenként a lila tintával sokszorosított étlapokon ezt a szót: „disznótor” vagy „citromos kolbász”.és rózsaszínruhás hajadonokat. a kisasszonyok karmantyúba rejtett vörös ujjú kezecskéikkel céltudatosan szorongatták a Széna téri jégpálya homályosabb szögleteiben a gavallérok kezét. vagy a disznótor alkatrészeit vizsgálná nagy m gonddal az egri „Vörös rák”-ban. mint a r zserakás. áthevült. melynek fehér hétköznapjai között a naptár hivatalos ünnepei úgy virítottak. seal-kucsmával fejükön. s nézné az els táncosuk karján imbolygó leánykák kövér vádliját. mintha nagy ünnepség el tt állana a nemzet. mert a kedves lábty k vékony talpa átázott az ideúton az Iskola utca havas latyakjában. a n k báléjszaka el tt titokban új kék szalagot húztak f z jükbe. s amíg írt. A család és a bizalom ünnepe volt a tél. az ezüst holdfényt. Illatos volt a régi magyar tél. feny pálinka. hallgatták. melegedett a szíve. a budai legénylakásokban gutaütéses szín . s a nyugdíjasok oly komoran sétáltak a budai Margit-rakparton. Télen táncoltak. .ünnepnek érezte a telet Magyarországon. az asszonyok fagyos orral tértek vissza a kamrából. melynek parazsa fölött a makk disznó gubás öregembere melengeti bütykös kezeit. s csak egy gondterhes évszak maradt helyette. a kék havat. a gyertyákkal ékített csillár alatt. s várták a kocsikból. ahol este hatkor is lehet forró véres hurkát kapni télid ben.

elborítja fullasztóan illatos lila pompájával Pest szomorú köztereit. amilyen Szindbád szíve is volt. melyet közömbös kezekkel kémcs be helyez és elemeire bont. mint egy tudós az élet sanyagát. mit éreznek az ömleng szerelmesek. kiknek nem jutott hely az élet vagy a színház színpadán. elfonnyadt mirigyeket. melynek szövegét még a legnagyobb költ k sem tudták versbe szedni. e légies eledelekr l. s mintha vízben. mert a bárányhús csak tavasszal ízes. orvosságokról. hogy a ráctemplom harangja ijedtében ütni kezd. mint egy rült. feny kkel díszített teherkocsik viszik szét a városba az új sert. mint a foszlós kalács. roskadozó. mintha ez a m velet lendítene még sorsuk esélyein valamit. a nyitott ablakú kávéházakban néger zene csörömpöl. mintha életében másféle könyvet nem olvasott volna. melyeket az óbudai füvesasszony szárított tealevelekkel és erdei gyökerekkel tömött lakásában mérnek a hív betegek számára. mint a hajnali fényt l részeg madarak a Vérmez t szegélyez gesztenyefák lombjai között. aki vörös kakast dob békés háztet kre. mely tavasszal rikkantani kezd. a n k izgatottan és mindenre elszántan turkálnak a belvárosi boltokban a színes rongyok között. Írt a hónapos retekr l és a fiatal hagymáról. írt az életr l. étkekr l. olyasféle. Írt a tavaszi borokról. melyeket a merészebb n k szemtelen biztonsággal fogyasztottak a gavallér társaságában is. Írt. mert oly szakszer en vizsgálta s érzékelte a tavaszt. s a múlt és a Tabán ürügyén a férfi a kisasszony csíp jét szorongatja s akkorákat hazudik. a budai melegforrások körül aggályos képpel keser savas vizet szürcsöl öregurakról és fiatal asszonyokról. megmozgatja az emberi belekben. hogy e növények illata is hozzátartozik a tavasz ünnepéhez. amint kiömlik zöldhabos áradásával a magyar tájakon. megdobogtatja az olyan elkopott. mikor végigmennek a sz k utcákon. dohányfüstt l ízetlen gyomrokat. akik bels szerveiket locsolgatják a gyógyvíz kortyaival. felvirágzott. Írt a fokhagymás báránygerincr l. Írt a tavasz anyagias és testi szertartásairól. meleg párákkal g zölg nyírségi tavaszi tájakról. érzékszervekben a szunnyadó nyavalyákat és titkos vágyakat. melyet húsvét táján tálalnak el ször a figyelmes háziasszonyok. mint a nárcisz vagy a kankalin. földben és leveg ben láthatatlan cigánybanda kezdene hangolni. ideges veséket és mérges epéket tudná megengesztelni. mintha a tavasz ereje nemcsak a petyhüdt beleket. füvekr l. Írt a Tabánról. hanem a csalódott szíveket is. és n k. mintha vészjeleket küldene szét a világba. zsörtös és duzzadt májakat. s közben oly vérpezsdít pillantásokkal édesítik meg egymás számára a keser pillanatokat. mint valamilyen perzsiai vásáron. a férfiak különös gonddal nyesegetik reggelenként orrlyukaikból a sz rszálakat. e kopott. a pesti Duna–parton úgy hömpölyög a városi nép. kigyújtja a gesztenyefák gyertyáit a Duna-parton és a Várkert lankáin. de fölényesen és éles zengéssel tudja elfütyülni minden feketerigó és cinege. a törzsvendég feketéjéhez szerecseny bölcs dalokat . mint Turgenyev úr regényeit. melynek fülhasogatóan hamis romantikáját a hajós szívb l megvetette. sokat tapasztalt és szenvedett szíveket. hibás morze-jelzéssel kopogó. hogy megtudja az igazat. poloskás és csákányra érett városnegyedr l. meggyújtja a szíveket.Írt. mirigyekben. úgy árad a világból az a könnyekre és dagályos elragadtatásra késztet zene. mert látta a tavaszt és a nyarat. tudván. írt a nedves. melyek megújhodott díszletei között oly elmerülten sétál a vándor. de senki nem tudta nála jobban.

A külországokról csak a képeslapokban olvasott. vállat vont. mert kell a színes rongy. ismeretlen összetétellel készülnek az étkek s érthetetlen nyelven hazudnak a n k. hogy elmegy Krakkóba. egyszer és utolszor életében. hivatal el tt. Írt. pénztelen ifjúságának fülébe. másféle vizek soha nem érdekelték. máskülönben nem járt soha külországokban. a zöldpaprika. mit érez az utas. mint a fehérre meszelt vendégszoba a zsalu résein átszitáló erd illatú napsütéssel. Párizsról és Londonról csak a Tolnai Világlapjából szeretett értesülni. a sült szalonna íze. aki tudott valamit a bécsi versenyek lovairól. A tengerhez atyja vitte le. Mindenki gyanús volt odakünn a világban. s aztán inkább csak Pozsonyba utazott. hallgatja a gyantás illatú reggel hangjait. de a csomagolás pillanatában tétovázni kezdett. mert jelet akart hagyni az aratások napjairól. a fehér kend ben kenyér és szalonna lapul. andalodik a divatos zenedarab olcsó és édeskés dallamán. az ablak alatt asszonyok mennek. borodnyicát és rizikegombát. üvegburaszer ég alatt. mikor végre megpihen valahol a világban és otthon érzi magát. melyet sárosi domboldalak árnyékában fogyaszt el a kiránduló. mindenki pénz után lohol. Ezért nyáron is csak itthon utazott. s bólétól mámorosan baktat éjfél után a Gellérthegy virágzó barackfái alatt. Írt. Írt. hogy úriember ne menjen idegenbe. kell a pénz a vacsorához. mint Ruth és Eszter a bibliai tájakon. mert ismerte a toprongyos pompa titkos gondjait. mert fel akarta jegyezni. mert azt tartotta. szakajtóban. mert ott ismert egy f pincért. ahol gyanúsak a borok. a cip . Írt. az agyagkorsóban h l a víz. s örökké rizte a kékeszöld végtelenség emlékét. a pipacsok bujakóros dühvel ütköznek ki a táj szép. mert este kigyulladnak a vendégl k kertjeiben a színes fények. mikor Péter-Pál napján sárga lánggal kezd égni a táj. rizte emlékét a pillanatnak. Szindbád csak Magyarországon érezte jól magát. mint a vándorszínészek és a madarak. Egyszer komolyan gondolt reá. a tenger néma tájait. Szindbád egyszer látta csak a tengert. málnát. az új keszty iramszarvasb rb l. nevetnek és tótul beszélnek. hóna alatt frakk-kabáttal és a nagyapa ezüstórájával. a közelben erdei patak csobog. ahol a hajós otthon érezte magát. mintha nem is kellene vezekelve megjárni az utat. az egyiptomi robotmunka és a túlcsurranó si gazdagság jelképei láthatók a világoskék. mert fel akarta jegyezni. mely a franciák szerint az Irgalom Hegyére vezet. s csukott szemmel is elmondta a szavakat. fonott kosárban viszik a szamócát. a lovakat . mint az érzés egy emberb l. milyen nyáron a rozskenyér. melyeket a tavasz. mintha nem is kellene reggel nyolckor. Természetesen a magyar tengert látta.kornyikálnak. s a nyár olyan er vel árad e hangokból és jelenségekb l. szíve megtelik békével. mint semmi mást e világon. barna arcán. A külvilág nem vonzotta Szindbádot. s a b ség és a szegénység. e zöld szem kerít n duruzsolt a város boldogtalan. mert úgy szerette a magyar nyarat. Szindbád zsenge gyermek volt még. mikor megpillantotta a fiumei móló végében a szent és örök tájat. Írt. pofázza a fiatal libát. mikor nyári reggeleken felébred az iglófüredi fenyvesek között. az asszonyok oly g gös derékkal lépdelnek a hajladozó férfiak nyomában. Szindbád. megjelenni a Lónyay utcai jótékony intézet vasrácsos pénz tárainál. s a koldus város átadja magát a tavaszesti szertartások éhes és bódult ünnepségeinek. s Bécs volt a világnak az a legtávolabbi pontja.

mert le akarta kottázni a tücskök zenéjét. a délibáb reng a táj felett. az állat ázsiai és sállapotbeli közömbösséggel t ri a bögölyök csípését. Írt. s egy pillanatra is úrnak érzi magát. mintha a vajda kövér és féltékeny feleségének baját látná el. jöttöd mily bánatos nekem”. mikor az asszonyok napsütést l és t zhelylángtól verejtékes. mert szerette Jókai regényeit olvasni nyáron. boldog. lyukas huzatú díványán elheverve. melyek az Anna-bál éjszakáján olyan konokul brácsáznak bele a rezg csárdás lampionos. úgy gondolt Jókai könyveire Szindbád. ismerte szemük vágását és nyelvüket. mint a tücskök. s valaki fennhangon Anyegin verssorait szavalja a feketés-zöld lomboktól h vös és homályos tisztás közepén. mint egyfajta b vös lexikonra. ájult és forró. de nem szabad még beülniök a bandába. melyet csak az ismert. Írt. mert le akarta írni a negyven fokos alföldi deleket. melyekben a málna. mint ahogy ez a boldogság . vagy a másikat. mintha a magyar éppen útra kelne. fél füllel az asszonyok vihorászó fecsegését hallgatja. ami a magyar élet értelme. meg kell szólaltatni a magyar nyár minden alakját és tüneményét. szegény Bérczy Károly egy-egy magányos. hazatérni Napkeletre.. Írt. kegyetlen és közömbös karjaival szívére ölel minden piheg és várakozó életet. rikkantó és önkívületes fergetegébe. legf ként Az aranyembert és A k szív ember fiait. piros arccal állanak a nyárikonyhában a szirupszagú. melyek valahogyan kimaradtak Jókai m veib l. tengeri f vel bélelt.. tudta. akik már tudnak cincogni az apák hangszerén. hogy Shakespeare. mert azt tartotta. a vendégek könny halványzöld bort isznak kis kerek poharakból. mert fel akarta jegyezni a köcsögben eltett íróstej ízét. mikor a sz ke víz és a kék ég átadják magukat az esthajnal ölelésének. sürgöl d hangulatát. e fekete palástos komor szeret . izgatott és megszállott íróélet minden tapasztalatát beleadták orosz és magyar nyelven: „A Múzsa csak a szerelemnek t ntével jött meg. mikor a birkaperkelt oly véresen piroslik a hortobágyi pásztorok bográcsában. melyek Szent György napján kezdik és a hévízi békák koncertjét. mindebben a boldogság visszfénye sugárzott. mintha sürg s dolga lenne. hogy a rumi csak akkor boldog. amellyel a költ elsóhajtja: „Tavasz. h ségében és gomba-szagú. Írt. mintha Árpád ivadékai éppen megismételték volna a vérszerz dést.kifogták. és most nyihorászva legelnek a patak partján. Írt. amelybe a négerarcú halott költ s fordítója. Írt. a kajszibarack és a meggy üde. mert néven kell nevezni. s közben komolyan olvassa Lövik Károly Vadászújságját vagy az Akadémiai Értesít t – írt. ha szivart kap. az iglófüredi szálloda dohos. akik valahogyan hozzá tartoztak a magyar nyárhoz. fénytörésében. s a csend oly nagy. azt a sort. te szerelem idénye. oly sejtelmesen és rejtetten. mint a kívül rekedt cigánypurdék. akinek m veiért érdemes pénzt adni. Írt. szortyogó kondérok el tt. s mindig elcipelt vándorútjaira az olcsó Magyar Könyvtárban megjelent Jókai regényekb l néhány füzetet. a nyári délutánok vihogós. s a nagyb g s a szupécsárdás utolsó fordulatainak önkívületében olyanokat húz a vonóval a nagyfenek hangszer hasára. mert ismerte a cigányokat. mert volt az alföldi nyári estékben egyfajta varázslat.” Ezeket a sorokat szerette Szindbád. s az éj. Dickens és Turgenyev mellett Jókai az egyetlen író. édes illata keveredik. akit már elért egyszer a Tisza partján az este. melyben minden benne van. mert a nyár illataiban. páfrányillatú zivatar utáni üdeségében. izzadt. a háziúr pipázik a tornácon. mintha az ország megértette volna végzetét.

s útnak eredt Pozsony. mintha egy versbe rögzített halhatatlan szerelem emlékére még egyszer pompás köntösbe öltözött volna a világ. holott el z en huszonöt éven át operettszínészn volt vidéken.és mustszag versenyt úszott a leveg ben az ökörnyállal. szibarack. a férfiak krákognak álmukban. És jelet kellett hagyni az es r l. aki mindenképpen a nemzetet képviseli a tarka és gondtalan világban –. Az szi utazás varázsát különösen élvezte a hajós. mintha a világ lassan forduló forgószínpadán külön tervezték volna díszleteit. Az sz érintésére oly varázslatosan elváltozott a magyar táj. g gös Felvidék felé. s egy ismer s fogású férfikezet keresnek. s e jeladásra a lakásokban felnyögnek a kései nyáréjszaka révületében álmodó emberek. elhagyott fürd hely gyógyszalonjában. mert vége az ünnepélynek. Szindbád meghúzódott a vasúti kocsi ablaka mellett a sarokülésen. ember és állat fölött leborítja titokzatos fátylait egy kéz. mit érez az utas szi délutánokon a rozsnyói temet ben. szerette lábon eladni a termést. útközben is. a n k kinyújtják kezüket a sötétben a szomszéd ágy felé. a szüzek felnyögnek nyoszolyáikon. a disznó nyugtalanul kezd röfögni az es zajára. Fülledt szépség volt ez. A bankókat ilyenkor bal kabátzsebébe gy rte. a pókhasú szúnyogok elülnek a fehérre meszelt kamra pókhálós. idejében el tudta adni a könyveseknek. a róka bozontos farkát csóválva lopakodik a kertek alól a savanyú füstszagú erd szél felé. s a hazai közönség rajongó lelkesedése közben játszotta a Kárpátoktól Pécsig az Osztrigás Micit és a Hajdúk hadnagyát. akinek trafikja van most a Krisztinavárosban. mintha ellenség ólálkodna a ház körül. tapogató kezekkel bezárják a red nyöket.tüneményének sajátja: mintha rögtön. a megvalósulás pillanatában már az emléke lenne valaminek. mint egy negyvenöt éves. ezer kavics zöreje hallatszik az es csatornából. holdkóros léptekkel az ablakhoz sietnek. mert Szindbád. sszel megvárta az els es t Szindbád. s táj. Szeptember vége felé oly érett volt a táj. mintha valamilyen hivatalos személyiség lenne. mely Szent István napja után kezd dobolni a háztet kön. s aztán komolyabb úticélok felé irányította szekere rúdját. s oldalt hajtott pofával úgy ugatja az els szi es t. szalmasárga hajú asszony. felhúzta keszty jét – a hajós ebben az id ben már örökké csak fekete ruhát viselt. mintha már a mustot ízlelnék és köszörülnék torkukat. kopog az es a háztet kön. mintha neszelné a kést és a r zselángot. házak. s álomtól ittas. vademberi ünnepsége és kannibáli táncai után. egy Balaton-parti présházban vagy a sziget tölgyei alatt megálmodott és papírra vetett. mert jelet akart hagyni. mely az elmúlás bölcs igézetét hozza a lelkeknek a nyár pörkölt húsú. ha mindazt. akit kedvese ottfelejtett a kih lt. a zsellérasszonyok fejükre borítják szoknyájukat s így sietnek. ünnepélyes és ökörnyálas. meztelen talpakkal cuppogva a dagadó sárban a letarolt földek felé. amit nyáron az iglófüredi szállodaszobában. Bécs vagy az örök. vasrácsos ablakmélyedésében. különösen. akik a földdel és árendásokkal bíbel dtek. mintha a halottak virágnyelven sietnének elmondani még . ahol úgy burjánzanak a virágok a sírokból. mint ezt még seit l örökölte. Írt. a vadludak nyugtalanul kémlelik a látóhatárt. s elégedetten bámult ki az ablakon. s a kertekben valóban nyíltak még az szi virágok. a kutya az eresz alá áll. mintha zongorázna valahol egy n . jó gazda módjára.

zszem . mintha már hoznák is az étekfogók a vaddisznófejet és a sült ökörcombokkal megrakott ezüst tálakat. leginkább csak pipázva üldögélt volna a sátornyílásban. megszállt Miskolcon a „Koroná”-ban. aki nem is lehetett volna más. idejében kaszálják-e a füvet. mint akinek sürg s . Igazán boldog talán csak a Szigeten volt. mely eltöltötte a vándor szívét. Mert szívében nomád volt Szindbád. különös madárhangokat. mert emléket kellett állítani az érzésnek. fehér tornácos kerti háza el tt öntözte. kinek sei még a tatárok el l menekültek valahová Farádra vagy Csorna mögé. a szüret és a présházak felé. akik a csónakokat kötözték és az öngyilkosok zsebeit kutatták át a szigeti töltés füzekt l árnyalt iszapjában. georgiai. hallgatta a szigeti szoba ablakából hajnalban a vadludak húzását és más. melynek „Geszti szerelem” volt a neve. a hajós nomád volt szívében. amit évszázad el tt gyávák vagy tunyák voltak kimondani. tót. ahol a múlt és a falak g gösen rizték egy vad és halhatatlan szerelem emlékét. míg az asszonyok. mert szíve mélyén még mindig élt egy másik Szindbád. zsidó. (Egyik szék magasabb volt az asztal körül. s órákon át elbeszélgetett a szigeti néppel. mintha kész lenne a hajós egyetlen mozdulatára a Fert be ugrani. sszel kitört a nomád vér a hajóson. hogy g gös ebédvendégeik közül egyik se n je túl emberfejhosszal az asztalnál szomszédját.egyszer valamit. kispörkölt illatú magyar vidéki fogadók. fahéjillatú örmény s aztán persze egy kegyencn . figyelte a fák és virágok változását. kiket nomád útjain rabolt. ahol valamikor Rákóczi Ferenc vendégeskedett. s a magyarban megszólal a nomád vér. zaklatott életében. akivel aztán megbeszélik a szorgos város bizalmasabb irodalmi és társadalmi botrányait. Erzsébet királyné kis szobra körül. A népet szerette a hajós. az eszel s illattal ájuldozó és tárulkozó rózsakertet. sem az állapotot. mely a vadludak hangjára figyelni kezd és utazásra késztet. a kertésszel. Írt. hasztalan bérelt lakást Óbudán s máshol is. Így utazott Szindbád évtizedeken át a szürke falú. oly ünnepélyesen indult neki az Avasnak. mikor lebámult a krasznahorkai vár Franciska-szobájából a gömöri táj halványzöld áradásába. sváb. hogy vacsorához idejében h tsenek be egy üveget abból a könny csigerborból. dolgoztak és készültek az estére – vagy fél tucat szorgoskodott volna a sátor körül. másik alacsonyabb. Igen. lelkére beszélt az öreg Böcög nek. ügyelt. aki Ybl vadsz l vel befuttatott. mintha a borpincék között találkozója lenne valamelyik öreg luteránus sírból kimászó kísértettel éjfélkor. melyben eltöltött tizenhat esztend t. s az élet és az id megállt volna e varázsos helyen. mert az Andrássyak vigyáztak. mikor füstölni kezd a táj. mint dunántúli magyar. mert emléket akart állítani a magyar sznek. Írt. s oly áhítattal leste volna Szindbád minden szavát. s kampós botját karjára akasztva. leült az ebédez asztal különféle magasságú székeinek egyikére. mert közülük való volt szíve. büszke és figyelmes. s a szobákban.) sszel útra kelt a hajós. a fákat és a virágokat szerette s az utazást szerette. s aki szótlan volt. szeretett beszélgetni Kernács bácsival. mélyen beszívta a táj illatát. az öreg ügyeletes rend r törzs rmesterrel s hajóstársaival. ahol nem lehetett lakásnak nevezni a szobát. és emlékei szerint. aki legszívesebben sátorban lakott volna valahol a Nyírség szikes tájain. s legszívesebben most is alföldiesen nyergelt lovon és pisztollyal a nyeregkápában járta volna az élet bonyolult vadászterületeit.

mindez vonzotta Szindbádot. Oldalt hajtott fejjel írt. Ilyenkor a démonnal viaskodott Szindbád. tiszta. mintha viaskodna valamivel vagy valakivel. fohászkodó mozdulattal kulcsolta össze ujjait. és feje fölött nyújtózkodva. s a leányok halkan énekeltek. mindent meg kellett tudni. bandzsi sündörgése az égen. a hold vigyorgó. István napja után. szagolni. Ezért írt Szindbád. s olyan dohos. bölcs vidéki szerzetesnek. De legf ként azt szerette volna. Ezért írt Szindbád. nedves és emberi korhelyszagosság ömlött ki a boltíves mélységekb l. Ilyenkor útnak eredt. szerelmes órája után elalszik kedvese mellén. mikor már hosszú Vben kezdtek húzni a szigeti víztorony fölött a darvak. a pince.dolga van. ha k b l faragott asztal és pad várja a diófa alatt. hogy a hajós ilyen makacson emlékezett reá s nem bírta elfelejteni? A sz l k illata. s írás közben néha kinyújtotta karjait. amikor azt a mélyheged hangot hallotta. mikor egy bizonyos hangot hallott s derengeni kezdett a látomás. csaknem testi illata. s Mohácsról olvasott egy vastag könyvet. ahol alkonyatkor a dércsípte sárga. Lassú bet vetéssel írt. mert nomád volt. az este els árnyainak settenkedése. s amíg a leányok danáznak és tapossák a mustot. máskülönben oly csendes volt a táj és az este. mint egy fiatal n . Csak a füst és az ének szállott az szi ég felé. mint a tapló a fatörzshöz. melynek évszázados vasajtaját feltárta a vincellér. s mindig csak olyankor írt. s néha nyugtalanul kezdett fészkel dni a pesti kávéházban. melynek nincs neve. mikor a körutat felmosta a zápores . vörös és kék sz l t kék között hosszan lehet üldögélni egy diófa alatt. s mindent látnia kellett a hazában. hogy aztán írni tudjon. Vérvörös és sötétkék volt a sz l . mint egy öreg. Szindbád az asztal k lapjára könyökölt. mely elkísérte a magyart Ázsiából. melyre a hajós még kés bb is. Szindbád valamilyen történelmi könyvet olvas. a falusi kenyér érdes fogása és tömör. mikor élete els boldog. melyek mélyen és baljósan tárultak. n i szemek fölé kellett hajolni. a k pad. De err l a titokról csak kevesen tudtak az országban. a piruló szalonna vagy a füstölt sonka jó íze. mely kiadta most a nappal magába szívott melegséget. Egyszer Tolcsván látott a hegyoldalban egy fa alatt ilyen régi asztalt és k padot. melynek emléke e helyhez tapadt. valahányszor csak útnak indult sszel. Mi volt értelme és tartalma e pillanatnak. a r zsefüst kesernyés szaga. fekete volt és vigyorogva guggolt a lovasok mögött. melynek szavát nem érti senki. mert eszébe jutott egy régi szüret. . kalapját a dércsípte f re hajította. mintha írás közben mélyen elcsodálkozna valamin. mindent meg kellett ízlelni. nem tudta elfelejteni. mert nélküle talán nem is tudnak szüretelni Magyarhonban. be kellett lélegzeni a Tátra feny illatát és a Bükk éles. melyek mélyén csalódott sz zlányok. sokszor visszaemlékezett. Ez volt a pillanat. így várakozik a vacsorára. s mindent el kellett kissé felejteni. Olyan szüretre vágyott Szindbád. melynek olyan tudálékos és komoly szaga volt. s a pillanatot. mint a délibáb – a látomás. melyben elfért Magyarország. öngyilkos földesurak hevertek. kutak fölé kellett hajolni. a nyeregkápába kapaszkodva – a démonnal. ami fáj az embereknek. s nem volt maradása többé az irodalmi világban. hogy a józan élet ember szájában is összefutott e szagra a nyál. borókaíz leveg jét. csak a magyar. nyögve és nehezen. mint az öngyilkosok kútja.

. hogy megtette a magáét. vigye fel a kéziratot Várdalinak a szerkeszt ségbe. s hozza el az ebédez helyre az utalványt. – rikkantotta a kocsis. ahol savanyú tüd t lehet kapni. amit nem lehet szavakkal elmondani. lassú léptekkel végigment még egyszer az arany. Ilyenkor mindig a Svábhegyen van. és megrántotta a gyepl ket. intett Edének. van ma „Gundel”-nál vel s csont? . mely mindig megejtette. hogy egy ember megeszik egy halat!. – Nem bánom – mondta Szindbád.. mint a bába a vajúdó anyát –. melyek magukba zárták a magyar irodalom furcsaságainak emlékét. Kétségek kínozták. a hajós.. Szindbád lassan ocsúdott abból az aluszékony Önkívületb l. – Kés már. – Mit gondolsz. Pesten van-e Glück Frigyes? Mert akkor elmehetnénk marhahúsra a „Pannóniá”-ba! – Glück úr a Svábhegyen van – mondta a kocsis készségesen. szerkeszt úr?. s a hajós lassan magához tért enyhe aléltságából. Ilyenkor már csak Petrovics Elek úr ül a „Gundel”-nál.. mert most már. és fejét csóválta. s beült a kocsiba. amit elmondtunk s arról is. mert kés n szokott ebédelni.) Pest. Mir l írt? Mindenr l. az ebéd gondjai kezdték foglalkoztatni. –Tegnap vitte fel egy kollégám.és márványpompa díszletei között. melynek taxamér je harmincöt peng t mutatott már. ijedten kérdezte: – Kiadjuk ezt a tárcát. (Így írt Szindbád. S félig összehúzott szemhéjai mögül figyelmesen nézte a poros körúti fákat. mint aki nem gondolt a legfontosabbra. – Menj – mondta a kocsisnak – valahová.. felhajtotta az utolsó szilvapálinkát. – Igaz – mondta Szindbád bocsánatkér hangon. elutazom – mondta fáradtan Szindbád. s eld lt az ülésen. De Szindbád nem adta meg egykönnyen magát: .Aztán pontot tett. – A „London”–ba!. helyesen cselekedett-e.. s régen megették az utolsó vel s csontot. Szindbád úr – mondta rosszalló hangon a kocsis.. De a Belvárosban harangoztak. nagyságos úr? – kérdezte tisztelettel a kocsis. – Azt hiszem. mikor felvitte a Magyar Szabadság szerkeszt jének a pünkösdi tárca nedves kefelevonatát. a város bend je korgott. e szomorú és ügynököl város úgy ragyogott e májusi napon. csak az. mert látni akarom még egyszer Pestet. mert most nyílnak az orgonák. – Nem tudod – kérdezte az Oktogon sarkán. De a nyomdász. mikor írt valamit. hogy állítsa össze a számlát. mikor els szóra megfogadta a kocsis tanácsát. Tudniillik négy hasábon át nem történik benne semmi. a Király utca sarkán masamódlányok siettek és ostyatölcsérb l nyalogatták a színes olasz fagylaltot. mint az skori borostyán a különös szúnyogot. az irodalmi f pincérnek – aki az egyik márványoszlop tövéb l olyan áhítattal figyelte a hajós m ködését.. felköltötte Artúrt. mikor a forgalmi rend r megállította egy pillanatra a bérkocsit –. írt és szolgált a nemzetnek. – Elutazik. – Két óra elmúlt. mintha ünnep lenne valahol Bagdadban. s a „London” irányába kezdett bandukolni a kétfogatúval. – De lassan hajtsál.

Amíg lekászálódott az ülésr l. mintha örökké sajnálnák. s gondosan megparancsolta a kocsisnak. hogy egy félreértés következtében egyszer eljöttek Afrikából. – Lassan elfelejtem a f városi szokásokat. ahol a hajós lelke. mint a piros bugyogós majmok a talján kintornáján. s Szindbád elégedetten szemlélte a régi épület bejáratát. ha tudta volna. szerecsenek. a „London”-ban legfrissebb most a csapolás. és beleegyez en sóhajtott. hogy Szindbád s a hozzá hasonló vendégek mélyen megsért dnének. hogy idejében megjelenhessen a riport Az Estben. hogy bejövök Budapestre. s aztán ebédezzen meg a hajós költségén maga is a söntésben. Egy pillanatra most csakugyan utasnak érezte magát. aki megvetette a korszer divatokat s szerette a férfias életmódot és szórakozásokat. nem hajtott a divatos. ha áthajtunk a Margit– hídon. mikor a megvasalt Regulát viszi szekéren Szegedre. kérdés nélkül a csap alá állított egy fülespoharat s teleengedte tiszta.– Tarján. mint a csendbiztos. Mert a régi „London”-ban valóban együtt volt minden. nagy vendégl k irányában. az imént szállott le a szomszédos indóház füstös üvegteteje alatt a vasútról. Azt hiszem. – Tarján urat jól ismerem. A kocsi megállott a szálló kapuja el tt. Itt nem sétált fehér strimflis. mikor nem hallgatott Szindbád unszolására. akik a korszer nagy szállodákban úgy kuksolnak a f portás ketrece árnyékában. kissé szemtelenül a fiákeros. s oly g gösen ült a bakon. sárga sörrel. lélekben sorra vette az érveket. A „London”-ba több okból járt Szindbád. melyek kissé roskadozó szálloda és vendégl gyakori látogatására késztették. mintha valamennyien tagjai lennének a csonka haza megnyirbált vasúti hálózata miatt sorvadó pályaudvar. hogy a kocsis – csalhatatlan ösztönével. aki vidékr l érkezett. hogy menjen el lovakat itatni valahová. amit egy úriember. mikor a söntés üvegajtaján át megpillantotta a fogatot s a vendéget. okvetlen félretesz számomra egy adag csonthúst. s úgy hajtatott a közeli szállodába. ha egyszer . Itt persze nem ugráltak tányérsapkás. régen nem járt a f városban. én fuvaroztam t. térdnadrágos svájci a kapualj boltívei alatt. A kertet – az oleánderekkel díszített vasrácsos el teret – már kitették a szálloda elé. a „Nyugati pályaudvar barátai”-hoz címzett társas egyesülésnek. Itt nem siettek fel és alá gömb alakú kávéf z vel szerecsenek. mint Arany János. egy fogadótól megkövetelhetett. Szindbád úr már régen él Óbudán – mondta bizalmasan. Mégis azt mondom. kék burnuszban és vörös fezzel. amire e napon vágyott. s a fehér terít s asztalok mellett. S t rte. s pontosan ide hozta Szindbádot. mert a „London”-ban tudták. s gyorsan kellett hajtani. felülr l lefelé. a sisterg napsütésben oly komoly arcú emberek ültek. – Igaz – mondta Szindbád. hogy a kocsis a „London” szálloda kapuja elé hajtson vele. s tájékozatlanságában kocsit fogadott. – A „London”-ban fél kett kor csapolnak – mondta makacson a kocsis. szerencsés és céltudatos együttesben. Ezért a csapos. mikor még Mágnás Elza nyomában jártunk. okosabb. szíve és gyomra megtalált mindent. s örömmel állapította meg. akik id vel már úgy beszéltek magyarul. mint általában a régi pesti fiákerosok – helyesen cselekedett. fürge groomok. De a „London”-ban jól ismerték Szindbádot. s ragyogó datolyaszemük oly megvetéssel bámulta a vendégeket.

megállott a kapuban. hogy most indul az utolsó vonat. mint egy vedlett sz r . mellyel eljuthatnak még a boldogsághoz és az örömhöz. A régi ágynem k. mintha a pokol portása lenne. hogy egy napon mindenkinek vezekelni kell az élet b neiért és gyávaságaiért –. Nem hajlongtak itt szalonkabátos managerek. mintha minden szobában benn felejtett volna a hanyag szobaasszony néhány napra egy-egy magános öngyilkost. mintha valóban csak nyakkend jét kötné meg valamilyen regényes és vállalkozó szellem kirándulás el tt. sötétbordó térít k és takarók: mindebben volt valamilyen finom dohosság. mintha egymástól kapnák a jó címet. szakadozott. mintha végig akarná farsangolni a telet Pesten. a tisztesség kedvéért kissé alkudott is. De volt itt valami más. lázasan és sebtiben csomagoltak. emberek után maradt ez a szag. ahol az emberek hosszú tartózkodásra rendezkednek be a szobákban. Szindbád miel tt belépett volna a fogadó kapuján át az el térbe. amelyekbe nemzedékek törölték bele az emberi élet szennyét. A halál szaga volt a szobákban. akik minden nyelven tudtak. az éjjeliszekrényb l. hallgatag ember oly közömbösen nyújtotta át az öngyilkosjelölteknek és a szerelmeseknek a szobakulcsot. g zfürd szagú légkörben úgy alusznak el. keresztet vetnek. hümmögve hallgatta a pofaszakállas szobaf nök el adását a szobaárakról. sárga selyemerny vel borított villanykörtét. s ez a szag a szállodai részhez tartozott. az asztal fiókjából. Mi volt ebben a szagban? Volt valamilyen megnemesedett g zfürd szag is az egészben. aki pedig olyan tekintélyes poggyásszal érkezett. s aztán az unalom szaga is. ha le nem késik. ami kárpótolta a vendéget e divatos kellékek és változatok hiányáért. szemügyre vett mindent. s aztán csalódottan és céltalanul ültek naphosszat a szobában. melyet a „London” mély emberismerettel rendelkez portása kiutalt számukra – a pofaszakállas. aki tudja. De ez a kirándulás a halál volt.ilyen majomparádéval fogadná az érkez t valaki. öreg kutya fogadja farkcsóválva a ritka. hogy a g zfürd . s aztán estefelé oly ügyesen kötötte fel magát egy régi nyakkend vel az ablakkilincsre. Mindenekel tt itt volt a szag. fejét forgatta. a szállodai szoba asztalát és az ágyakat leborító kopott. ahogyan csak a nagyon régi fogadókban érezni ezt. hogy a sötétben keresztbe rakják mellükön kezüket. s az ismer s. délután még rumos teát hozatott fel a szobába. ahonnan nem tért meg eddig utazó. mint a komolyabb és okosabb halottak szokták. mikor leoltják az éjjeliszekrényen a foszlott. és szimatolni kezdett. A szag bizalmasan fogadta Szindbádot. elalvás el tt megnézik a pókhálós mennyezet négy szögletét. mintha hírt hallottak volna. ahonnan lépcs k vezettek fel az emeleti szobákhoz. akik egy napon kitörtek vidéki otthonukból. gondosan felakasztották a szekrényajtó bels oldalán két rajzszeggel meger sített madzagra . bámulták a zajos Vilmos császár utat. mert erre semmi szükség nem volt a „London”-ban. öreg szállodai törülköz k. megrettent és tájékozatlan életek szaga. Ez a szag áradt a szekrényekb l is.és egérszagú helyiségekben aztán a hosszú útra induljanak. látatlanba kivették a szobát. ahol a vendégek többsége csak magyarul beszélt. az ágy alól. s az öngyilkosok. kedves vendéget. egy id ben el szeretettel keresték fel a „London” szobáit. lompos.

Mindenféle szagok maradtak a szerelmesek után. nem volt illatos. a „London” vendége. mintha tartana t le. azt sem érdemelték. a pénzéhséget. feln tt. valahol fütyörészett a folyosó végiben a bérszolga. s szívében napkeleti békével és bölcsességgel szimatolta a „London” szobáiból szivárgó szerelemszagot. valamilyen rózsaolajból. selyemsz r ölebek a farkasokra. kortyolt a város szomorú férfinépe. a hiúságot. spanyolb r szappanból kevert. mely úgy vonta be a kopott bútorokat. akik úgy emlékeztettek már csak az igazi n kre. s egy pillanatra idegesen nézett körül. mint a nyálas orrú. szaglószerveit megérintette e régi. paradicsommadár tollait villogtatta egyfajta n e városban. illat. melyet a vidéki gyógyszertárban a reménytelenül szerelmes patikuslegény kevert illó olajokból az ártatlan arccal Budapestre utazó menyecske számára. s egyáltalán nem értették. az érzékek ostoba lakomájának asztala mellett ült. oly komolyan kezdte nézegetni nadrágszíját. mert a városnak már nem voltak kapui. Élt. A szag. mint a markotányosn k csata el tt rumos feketével a zsoldosokat. Az utas belépett. elillant szerelmek illata. hogy egy igazi férfi kapcát váltson miattuk. Különös szag volt ez. komolyan nézett az emeletek irányába és elismer en szimatolt. amely úgy is illant el. mikor a szerelem szaga megérintette érzékszerveit. nem volt hasonlítható semmiféle divatos párizsi illatszerhez. mert tudta. mint ahogy e szagos vizek emléke elpárolog a kézfejr l és az ágy párnáiról. Mit is felejtett odahaza. a szívtelen kalandot. hogy a boldogságot már nem árulják sehol Pesten. Szindbád ismerte ezt a szagot. Az öngyilkosok és az unalom szaga uralkodott a szállodaszobákban. mikor esténként betévedt néha a roskatag pesti fogadó ablakred nyeinek résein és a vendégszobákba.nyakkend iket. egyszerre felocsúdott és emlékezett. csípejét riszálta. pofázott. de nem is volt embertelen. kiket a hajós szívében egyt l egyig görlöknek nevezett – mintha megtagadná a n i rangot ett l az emberfajtól –. s akiket csak azért nem négyeltek fel és szegeztek ki a város négy kapujára egy napon a feldühödött férfiak. Szindbád tudta ezt. amely szerette volna kifejezni egy érzés testi fokát és lelki dagályát is. hogy „kúrázni” – ez volt a szökések igazoló szava a vidéki családokban – Pestre utazzon? Most. emlékszer illat maradt a „London” szobáiban utána. mint a hamisított l rét a lelkiismeretlen kocsmárosok. vigyorgott. Az új n k. testies és mégis fellengz s illat. mikor sebtiben csomagolt. mintha otthon felejtett volna valamit. els sorban természetesen szappan és az olcsó illatszer ragadós illata. melyet a szerelmesek felejtettek a régi szálloda szobáiban s a rongyos vörös futósz nyeggel borított homályos folyosókon. Csak a becsvágyat árulták. a „London” szobájának vásott kilincsét soha nem nyomta le a könny kéz. A boldogságot felejtette otthon az utas. mint a holdfény. hogy a megviselt szíjazat nem bírja majd el a kebelbe szorult súlyos bánatokkal megterhelt emberi szervezetet. kölnivízb l. mely az örömöt hozta volna. . úgy kínálgatták szerelem helyett a hiúság és érzékiség mákonyos italával a férfiakat. s a magános úriember. a hazugságot árulták. mert végül is ennyi volt csak a szerelem. mintha ez lenne a szerelem örök illata. az érzéstelen és önz kéjt mérték ki utcán át. De Szindbád gyanakodva szimatolt. mit is keresnek hát Budapesten? A boldogság nem jött el. S csak könny .

A hajós rendkívül gondosan megválogatta a kávéházi asztalt.mikor találkára várja ket a „London” szobáiba. ahol valódi. A „London” kapuja el tt még ott ragadt a falon a nagy. s aztán nem bírta elviselni a valóságot. ami a merengéshez. S a hajós engesztelten fordult e nyájasabb. mikor az óra nem volt alkalmas arra. magassága tökéletesen megfelelt a célnak: csak ilyen asztalon lehetett oly figyelmesen és gondterhesen könyökölni. beérte azzal. régies bet kkel a „Café” szót égette az üveges. A kapubejárattól jobbra nyílott a tejüvegablakos ajtó. kipedert bajszú. hogy a numero 5-ben önakasztással vetett véget életének egy bolond ember. kockás ruházatú. mintha családtag érkezett volna egy vidéki otthon tornácára. hogy a „London” kávétermében még fekete márványból vannak az asztalok. aki oly közönnyel bámulta a szállóvendégek krétával fekete táblára írott névsorát. elhelyezni újságot. régi fekete márványból faragott asztalok mellett makaóztak a vendégek. s nem haragudott volna érette. megbízhatóságnak sokféle feltételét elárulta a fekete márványasztal. mely a szüntelen táruló ajtón át a fogadó el csarnokába áradt. ásítozva üldögélnek szerte a városban. mintha már a gyászjelentés szövegén gondolkozna. az élet hiúságainak megvetéséhez és az ábránd könny lábú lovának nyargalásához szükséges. mintha még mindig remélni lehetne. emberibb. hogy éjfél után is hír érkezik egy bolond férfiról. felutazott vidékr l Pestre. ha érkezése alkalmával csengetni kezd most a jelz harang. akik mesterségszer en vájkálnak a pesti kávéházak márványasztalai mellett az emberi és családi becsületben. s úgy hunyorított fáradt szemeivel Szindbád. szi délutánokon és hosszú téli éjszakákon. mely olyan örvendez kongással jelentette mindenkinek a vendég érkezését. és szimatolt –. üsthöz hasonló sárgaréz jelz harang. Szindbád bizalommal nézegette e barátságos kondulású harangot. melybe cikornyás. mintha már az öngyilkossági hírt olvasná a lapokban. de máskülönben ritka volt már az olyan kávéház Budapesten. aki már méltóságteljesen lépdelt felfelé a lépcs kön. A magános ember után nézett. aki feláldozta éjszakai nyugalmát egy n ért: Szindbád szívesen elid zött a „London” kávéházban. aki hitt a boldogságban. A hajós különösen azokat a kis öntöttvas lábú. melyet fenn a szobában papírra vet majd. Ízlésnek. mikor már a hivatásos zsarolók és azok. – Várdalinak dolga lesz holnap – dörmögte Szindbád. így a berendezési tárgyakat is. melyeknek térfogata. – Megírhatja majd. Különös szag volt ez. korszaknak. s mélyet szippantott abból a s r illatból. De a portás éppen egy deres hajú. emléknek. . kerek asztalokat szerette. a férfias magányhoz. hogy belépjen a tajtékpipa szín barna faburkolattal borított boltíves terembe. mely mellé id nként letelepedett. De voltak itt másféle szagok is. miel tt az ablakkilincsre felköti magát. szívet és gyomrot derít illatok felé. s oly mellékes mozdulattal vette át a pofaszakállas kezéb l a széles karikára f zött szobakulcsot. egyetlen pesti kávéházban sem lehetett már mását találni. búskomor férfiúval foglalatoskodott. hogy gyengéd pillantást vetett az ajtó felé. A „Csikágó”-ban természetesen pompa és muzeális el kel ség jellemzett mindent. – Nem véletlen – gondolta Szindbád. Most. mintha ez a kávéházszag tökéletesen egyesítene magában mindent.

olyanok. de bens séges izgalom hatotta át. keveset beszéltek. mintha nagynénije lenne minden vendégnek. egyáltalán nem közömbös. mint aki szíve mélyén tudja. Nemcsak a csapos. bódulat és feledkezés. Nyugodtan lépett be a hosszú terembe. s oly aggályosan adta ki a cukrot. hanem élni. s a bal oldali ajtó felé tartott. átérezték a pillanat jelent ségét. különös érzékenységgel neszelte Szindbád. a csendes id töltésnek e békés szigeteit már ostromolja az id vad árvize. hogy elsöpörje e menedékhelyeket. mint szakmabeli emberek. A büfében id sebb. A „London”-ba csendes emberek jártak. s a reggeli vagy délutáni lapot. Ezért elfordult a kávéházi bejárattól. Nem kávézni jártak ide az emberek. E hírre a vendégl népét olyan csendes. hazátlanul tud gubbasztani a pesti pitymallat hideg derengésében. szigorú arcú. Hiányzott itt a leveg b l és az emberek viselkedéséb l az az ideges. s oly bánatosan. a szemlél désnek. hogy nagy csalódás itt már nem érheti. s figyelmes pillantással szemlét tartott az asztalok felett. borostásan. mely az üzleti világ kávéházait jellemezte. mikor az ügyeletes cseng je a nagy karmester érkezését jelzi. mint a vendégek. oly zordan. hosszan el tudtak gyönyörködni egy színes nyomatú angol folyóirat tájképeiben. mint a zenekart. mintha nem is fordult volna ki sarkaiból és alóluk a világ. s tudták. melyik asztal mellett telepszik meg a hajós. siet s. természetesen pohárban – Szindbád s a vele egykorú és hasonló ízlés emberek valami erkölcstelenségfélét éreztek abban. mely a vendégl be vezetett. mint egy békebeli német tartományocska fejedelemasszonya a pátensleveleket. hogy a vendég jól érezze magát s hosszabb tartózkodásra rendezkedjék be. rumot és a citromot. s nem kell sok hozzá. amelyet aztán oly figyelmesen olvasott el a vendég. hamu.és gyufatartót. a pincérek is értesültek már a hajós érkezésér l. hogy a magánynak. hogy nincs az a mámor. A pincérek öregek voltak itt. akik elolvasták a vezércikket és az apróhirdetést. els bet t l az utolsóig. nyugtalanul vitatkozó modor és szemlélet. a pincérek éppen úgy ráértek. A „London”-ban nem sietett senki. mely hajnalban káposztalevest és üvegsört fogyaszt a pesti kávéházakban. feketekávés poharat. hogy látni lehetett: a jövevény nemcsak feketézni óhajt itt. Pillantását követte és aggályosan figyelt a f pincér. mint a „London” kávéháza. kávét szörpöl . Ilyen helyeken. mint a vendégek. mert tudta. az éjszaka vándor népe. mustrapillantású kaszírosn üldögélt. kérdés nélkül hozták a törzsvendég feketéjét. Szindbád megállott az ajtóban. hanem élete egy szakaszát is hajlandó eltölteni a boltívek alatt. mintha a sorok rejtett értelmét is meg akarná fejteni. valahogyan túlesni az életen. Az . s általában úgy viselkedtek a vendégek. ahogyan kellett és illett. A „London” kávéházába még olyan körültekint en léptek be s a fekete márványasztalok mellett oly körülményesen foglaltak helyet a vendégek. ahol a sétautakon kis lordok sétáltattak bernáthegyi kutyákat. aki már másodszor eresztett egy vágásra való friss sert a Szindbádnak el re elkészített füles pohárba.vizespoharakkal megrakott nikkeltálcát. az emlékezésnek. ha valaki csészéb l issza a feketét! –. De nem jártak ide a duhajok sem. az éthordó és a boros. mely el tudja oltani lelkében a magány és a kétely savanyú füsttel terjeng gyehennaparazsát. ha azt akarta a kávés. megfejtették a képes német családi lapokban a rejtvényeket.

tartózkodón. mert Szindbád megérkezett. halkan és udvariasan beszélt. mintha Felvéghy úr személyesen érkezett volna valamelyik versenyr l s zsebeiben dagadnának a bankók és az aranyak. kávéházban. nagyságos uram? – kérdezte aggályosan a f pincér. akinek szolgálata életük célja és értelme volt. melyr l Szindbád nemrégen. de t rhet elismeréssel nyilatkozott. telítve azzal az olasz rizlinggel. mintegy két hónap el tt. amíg a f pincér és a boros vetélked buzgalommal leseperték az asztalról az eltávozott vendég által otthagyott kenyérmorzsákat. aki Szindbád érkezésének hírére ijedten szaladt a jégszekrényhez s fejvakarva kezdte mérlegelni és vizsgálni a délel ttr l megmaradt f tt marhahúst. s melyre a hajós id közben már felajzotta gyomoridegeit. és kissé el rehajolt. a személyzet abban a szempillantásban kényszerült vele foglalkozni. mintha nem tudják kihozni a konyháról az ételt. amilyet csak vendégl kben hagynak maguk után a magánosan étkez . fogadókban. Mindenki szolgált Szindbádnak. hogy végre megérkezett a vendég. összetört fogpiszkálókat s más ilyen ebédközi szemetet. Így érezte a szivaros. mégis úgy sietett mindenki udvarlására és szolgálatára. Az éthordó nem vett részt a nagytakarításban. megvet vagy méltányol minden teljesítményt. Pápaszemét orra hegyére illesztve. s hallgatag módon. A b völet varázsa áradt el a „London” éttermében. Az . aki olyan komolyan és figyelmesen állott Szindbád el tt. Így érzett a f pincér. fejedelmien fizet. félhangosan bet zte az étlap rendjét s gondterhesen kihúzta az elfogyott ételek neveit. aki mindent tud. Milyen ünnepélyes csengése volt ennek a szónak! A régi Magyarországon az ebéd jelentette a köznapi élet ünnepi óráját. de könyörtelenül észrevesz. keveset szól. egyik kezében az étlappal. Ebben az órában máskülönben is meglehet sen üres volt már a „London” étterme. s már be is h tött néhány kétliteres szikvizes üveget. kiknek nyugdíjuk van és hosszú életre készülnek.asztalválasztás oly körülményesen és alaposan átgondolt tervek szerint történt. Szindbádnak különös sajátsága volt. helyet foglalt és kezébe vette az étlapot. telket választanak a Zuglóban. aki magasba emelte és a világosság felé tartotta a Szindbád számára elkészített pohár sört. mint a tanár vizsganapon a tanfelügyel el tt. Így érezte ezt a konyhában a chef. hogy vendégl ben. kenyérbélb l gyúrt pajzán alakzatokat. maradt-e a nyakbavet s szíjon hordott barna dohányosboltban szipka. mert úgy érezte a személyzet. aggályosan. – Ebéd lesz. Egy szót sem szólt a hajós. s ha éppen szólt. a fogasra akasztotta kalapját és botját. nehogy a hanzli gyanújának árnyéka is felmerülhessen a hajós kételyekre hajlamos lelkében. média és Sztambul cigaretta? Így a söntésben a csapos. mindenhol. ahová csak belépett. Tudta jól. mely „egy perccel el bb” elfogyott. rosszkedv és céltalan élet emberek. s némán és türelmesen várta. Szindbád leült az asztalhoz. aki nyugtalanul nézett utána. másik. magasra emelt kezében a csonka plajbásszal. feje fölé. ahogy a boldog emberek. – Ebéd! – mondta röviden és határozottan Szindbád. Szerencsére szabad volt az ajtó mellett az egyik sarokasztal. hogy Szindbád semmiért sem haragszik oly komolyan. kocsmában.

. hogy itthon van az áldott hazában. s ne csak bend tömés és táplálkozás legyen bel le. az asztal a legszegényebb ember számára is megterül valahogyan e csodálatos országban. mint bárhol a világon. mintha divat. noha nem volt éhes. Ezért kissé elcsodálkozott.ebéd volt az a pillanat. az ebéd ünnep volt. Igen. sütöttek és f ztek a vastepsikben és zománcos kondérokban. Csak ebéd közben békült meg önmagával és sorsával valamennyire a magyar. valamilyen sajátos és illetlen gondolattársítás folytán ezt mondotta: – Egy jó falslevest. A leves nedvei ágyazták meg a gyomorban az elkövetkez ételek helyét. mintha valamilyen si pogány szertartásnak áldozna most. Mindenekel tt a levesek sorrendjét vizsgálta meg. az étkezés szokásainak korszer változása soha nem tudná felborítani a magyar ebédez asztalok házirendjét. emlékekt l és gyomorsavtól elvásott szájában kellemesen összefutott a nyál. oly aggályosan. melynek tagjai ebédid re félretesznek bút. s ízekt l. mintha táltos lenne s szóval. s úgy ült le a fehér kend vel megterített asztalhoz. Nem volt véletlen az sem. a leves indította el a lélekben azt a komoly. haragot és gy lölködést. Olyan mozdulatokkal ült le az ebédl asztalhoz minden magyar. rotyogtattak. hogy a nap igazi étkezése az ebéd. igével. A helyesen megválasztott levessel kezd dhetett csak az a szelíd és méltóságteljes szertartás. Szindbád is úgy vélekedett. férfihoz méltó magyar ebédet leves nélkül. gyomra már ritkán követelt valamilyen különös falatot. hogy az étkezés valóban meleg és igazi emberi ünnepséggé alakuljon át. emelkedett lelki folyamatot. kézzel és szájjal pogány áldozásba kezdene. mintha valamilyen si rítus gyakorlatának kiviteléhez kezdene most. a leves. Ebédnél érezte az ember igazán. végigfutotta az étlapot. Szindbád fölényesen és gyakorlottan. A szemüveges éthordó tudta. De az étrend m szavainak olvasása jó érzésekkel töltötte el a hajós emlékekt l terhes eszméletét. hogy Szindbád lelke mélyéb l megveti a falsleveseket. hogy szép régi szokás szerint a magyar ebéd el tt keresztet vetett. melynek során nemcsak a gyomor telt meg. Szindbád úgy vélekedett. rövid imát mormolt. s amíg a háznép illedelmesen várakozott. amit pesti és vidéki vendégl kben kotyvasztottak. amely feltétele volt annak. Szindbád nem tudott elképzelni igazi. s csak aztán merítette meg kanalát a levesben. lelki szemeit elfordította a gondok fekete tájaitól. e kérdésre oly idegesen szisszent fel. ahogyan csak az tud étrendet olvasni. s kényszer ségb l sem . mikor az élet gondjai és reménytelenségei közepette a magyar ember egy pillanatra magába szállott. hanem a lélek is jóllakott. aki egy hosszú életen át mindent megízlelt már. úgy áradt el a déli harangszó szavára a gyomrokban és szívekben valamilyen szelídebb érzés mindenütt. emberhez méltóbb íze van. mint a British Museum egyik szakért je egy régi egyiptomi írástekercset. mikor a f pincér. mintha tyúkszemére léptek volna. nagyságos uram? De az éthordó. háromfelvonásos áhítatos színjátéka az életnek. ahol mindennek más. a hús és a tészta oly vaskövetkezetességgel követték egymást a magyar asztalon. hogy leves nélkül nincs ebéd a magyar számára. újkori felfogások. amerre magyarok éltek. aki már ismerte Szindbád elveit. igazibb. minden más csak ráadás és falánkság. a családf összefonta kezeit. Mintha egyetlen nagy család lenne a nemzet. mert a hajósnak csak szíve mélyén volt fontos az étel.

tudta azt is. remélni lehetett. – Ragut? – kérdezte komolyan. miért. nemcsak gyomrában. A hajós ebben az id ben ott tartott már. Szindbád. A f pincér olyan mélyen elszégyellte magát a hibás megjegyzés miatt. S Szindbádnak. s mint aki észbe kap. A pincér oly boldogan sietett el a rendeléssel. szétbontotta térdein a szájkend t. – Nincs még veszve minden – gondolta bizakodva a hajós. hanem szívében is történt valami. hogy az alább következ . Már az étlapok nyomtatott címfeje is jelt adott és útbaigazította az utast. F tt marhahúst rendelt. csak húslevest májas gombóccal vagy ragulevest. Szindbád úr – mondta az id s pincér mély hangon. törmelékekb l. családos vendégei. amerre hányatott életében megfordult. kappant mutatott. aki élete alkonyán csak a f tt marhahúst szerette. s a hab ujjnyi vastagon. mert mindig mértéktartó volt az életben. és messzire nézett. Ez az emlék. úgy nézte Szindbád is az étlapot. melyet a csapos id közben csakugyan remekbe készített ki – hanzlinak nyoma sem volt a sárga italban. – Nem bánom. „Hubertusok” s a vendégl sipar más. mindenütt. A „London”-ban olyan ismer s volt a hideg ételzsír szaga is. amíg kényelmesen elhelyezkedett az asztalnál. „Nimródok”. eszébe jutott. épületeit és életszokásait. Ha a tulajdonos nevét és a vendégl címét övez rajzolat Fortunaszelencét s nyulat. újra felépíteni egy let nt világ ízlését. a jó ég tudja. a várakozás és készül dés e pillanataiban úgy érezte. mintha a többi már nem is érdekelné. évtizedes tapasztalatok birtokában. zsebkésével lenyeste egy kenyérvég héját. De vigyázz. aki cserepekb l. hogy s r legyen. Szindbád ebédelt. halat. Amíg evett. Mindenhol evett a hajós Magyarországon. – Egy jó ragut. s engesztelt lélekkel ebédelni kezdett. mikor helyet foglal az „Aranykacsák”. helyes nyomon jár-e. mintha csakugyan lenne hely a világon. Az egyik asztal mellett magas. különféle szín „Hordók”. Mint egy kutató. S Szindbád. mikor lehajtotta az els pohár sört. inkább csak kíváncsiságból evett. hogy a szálloda emeleti szobáiban csizmahúzó is akad az éjjeliszekrényekben. rácsos karosszék ágaskodott. mint a nagy francia ínyenc. amelybe a karon ül kisgyermeket ültették s etették a „London” vidéki. segélykér én nézett az éthordóra.fogyasztana soha mást. hogy a . keze ügyébe állította a sót és paprikát. mintha a szomorúság és szorongás érzése kissé enyhülne szívében. és csirkemájat is adjatok a zöldborsóhoz és a galuskához. litografáló tintával sokszorosított szöveg sem csalja meg a vendég gyomrát és szívét. megvigasztalta és felderítette. Boulanger tábornok. Szindbád merengve emelte fel álmos pillantású szemét az étlapból. víg és szomorú „Hajósok”. komoran és tárgyilagosan. keményen és megülepedetten telepedett meg a sörital felszínén –. m remekek vásott darabkáiból iparkodik újra megalkotni egy elt nt korszak nagyszer ségét. nem éppen falánkságból. „Kispiszkosok”. hogy hátrált egy lépést. si jellegzetesség jelképeihez címzett helyiségekben az asztalnál. páros és magányos „Szarkák” és „Galambok”. ahol a vándor kissé otthon érzi magát.

jó szagú hozzávalókban élne tovább egy íratlan m veltség. mely eltölti a magyart. melyért a magyar küzdött és dolgozott ezer éven át. úgy igazított útba a magyar lélek. azt mondotta. Mint valamilyen titokzatos Baedeker. élt Erdély. mikor a ceglédi restiben vagy a városligeti Wampeticsnél elt n dött az ebéd lehet ségein. mint a külországokban. mely vidéki f z asszonyok ibrikjeiben rotyogott. vásott íny ember nem érzékeli a vendégl k és fogadók pörköltillatában. Ezenkívül szerette a köménymagos kenyeret is Szindbád. hogy csak Bécsben. s nem volt senki a hazában. legalább úgy. s nem kellett lebecsülni ezt a másik. amikor a magyar még nyakába kötötte ebédhez az asztalkend t. s emlékezett közben. mint a lób rre írt békekötések emlékeiben. ízlés és életkedv útveszt i között egyegy étlap. Utazott a hajós az országban. s tudta közben. aki makacson és esztelenül szajkolni meri a közhelyet. mértéktartóan.kocsmákban. ahol nyomtatták az ételek nevét. s egy-egy marhapörköltet ugyanazzal az aggódó érdekl déssel vizsgált meg – a szegedi „Tiszá”-ban vagy a kassai L csei-házban –. élt az sök tetteinek emlékében. mert eszébe jutott egy halászlé. komoly pillantással meredt a tányéron illatozó csonthúsra. hitében. életmódjában. a Balaton és a Tátra tájainak derengésében. melynek emlékét a hajós meg rizte abból az id b l. igazibb bizalommal merítheti meg kanalát a vendég a levesben. sem . botfül . Mindez egység volt. Ez volt a kenyér. halpaprikás vagy vargabéles alakjában. igen. amit sehol a világon nem tudtak utánozni. hogy jóllakjon. Szindbád tudta. hogy a házi kenyér meg rzi a fiatal dagasztó asszony lényének varázsát is. mely a haza titkos és igazi tájain kalauzolja át az utast. ekével és karddal. s nem volt benne szálka. Ebédelt. hogy csak az ostoba és irigy. mely legalább olyan igazi és éppen úgy jelenti Magyarországot. élt a névtelen magyarok munkájában. ha otthon dagasztották. két kezébe fogta a kést és villát. A háromnapos soroksári kenyér szaga Szindbádban valamilyen történelmi emlékezés folyamatát indította el. Levesekben is élt egy nemzet életörömének. savanyú sörszagában ugyanazt az életérzést. s ezért szigorúan és áhítattal evett. a magyar szavak mágiájának tudója és hív je. tempósságának öntudata. igazibb áhítattal vallotta és hitte ezt. mint a Millenniumi Emlékm vagy Vargha Gyula összegy jtött versei. Mindenhol evett a hajós e hazában. anyagiasabb kultúrát sem. mártásokban. mint a vendégl kben. mint Szindbád. hogy Magyarországon minden jobb. a híres Meissl és Schadlnál lehet jó marhahúst kapni. Szindbád ebédelt. aki mélyebb hittel. melyet a szegedi híd tövében mértek az egyik halászkocsmában. A nemzet nyelvében élt. töretlen és örök magyarság: Szindbád ebédelt. mikor Vörösmarty verseit olvassa vagy Szinyei Merse tájképeit nézi. különösen. de nagyon figyelmesen. f szerekben. ahol hibás helyesírással írják az étlapot. a Hortobágy. de legalább úgy élt ebben a szóban is: „bográcsgulyás” – s csak az ostobák. pesti szakácsok tepsijeiben kelt varázslatos életre egy-egy sertéspörkölt. érzéketlen. hanem kissé áldozott is e pillanatokban valaminek: egy let nt világot ünnepelt. de a nemzet a hasában is élt. mintha rögtön keresztüldöfne mindenkit. mintha ízekben. nagykép ek és siketek nem értették ezt. mint ahogy megállott régi királyok temetkezési helyei vagy a Halászbástya csipkeívei és függ kertjei el tt. A haza élt a költ k és írók szavaiban. s nemcsak azért evett. s oly villogó szemekkel. Már a kenyérben volt itt valami. élt a tudósok m veiben.

az egri „Korona” emlékét. amikor az élemedett korú pincérn oly áhítatosan hozott el a konyhából egy roston sült süll t citrommal és újburgonyával. nyomába sem jöhet a külföldi sonka a magyarnak. a nagyobb vidéki fogadók ételjellegzetességeinek ízét és különösségét. a debreceni „Bika”. „Koroná”-iban és „Sas”-aiban a söröspoharakat azok a méltóságteljes emberek. s a prágai hentesek minden féltékeny ármánya dacára. mert tudták. Mintha nagy térképet látna – melynek egyes fontosabb gócpontjain. s a déli csapolás hírére a vész-bírák komolyságával fogták kézbe és emelték magasba az ország különféle „Kas”-aiban. hogy akik dagasztották. s az ételen érzett. „Biká”-iban. ahol Böcög úr igazán csak azért kelt fel néha a sarokasztal mell l. A vidéki s egynémely ritkuló és elhaló pesti vendégfogadóban élt még a régi. hogy ebéd után is kedve támad az arrajárónak lenyelni néhány soványabb darabkát a ritka sültb l. s a miskolci „Koroná”–t. elébb tet t l talpig megtisztálkodtak s megmosták még a lábukat is. ahol emberölés miatt ült két-három évet. Szindbád ebédelt. a szegedi „Kas”. aki méltósággal és er s ösztönnel táplálkozik. s a vörös lé emléke múlhatatlanul felidézte egy kapros-brinzás galuska látképét. a fehér hajú és pirospozsgás vendégl s oly nyájasan fogadta az idegent s oly aggályos gonddal és szeretettel tudta megbeszélni a vándorral az estebéd részleteit. a hegy. a rozsnyói „Stiglitz”. s eszébe jutott egy holdas este Badacsonyban. hogy személyesen bontson valamelyik vendége számára egy üveg egri médocot. és meg kellett védeni becsületét. a portás oly barátságosan üdvözölte az ismer s vendéget. mintha nem veszett volna még ki minden úri szokás. hogy sz zleányillatú süll vel kedveskedjék a magános és mereng utasnak. hogy Unterreiner úr könyörtelenül levágat közülük néhányat a ritka vándor tiszteletére akkor is. . a csirkék visongani kezdtek húsvét táján a fogadók udvarán a vendég kocsijának érkezésére. a kassai „Schalk-ház”. úri magyar szívélyesség és vendéglátás hagyománya. meg rizve e rajzokban az örök haza töretlen vízi és hegyi egységét akkor is. a híres „Szikrá”-ban szaggattak izmos karú. s ez a sódar. ahol olyan jóíz en sül és serceg a flekkenhús. melyet a kecskeméti sz l ben. természetesen csak a hozzávaló savanyúkáposzta kíséretében. mert tudja. Eszébe jutott. perdönt en bizonyította. a soproni „Lövér”. s a marosvásárhelyi „Édes Lyuk” emléke jelent meg lelki szemei el tt. fortélya kellett volna hozzá. hogy a magyarnak er re van szüksége a világban. melyet – a hajós ízlésének megfelel en – a spitz–nek nevezett részr l egy darabban vágott le a híres hentes. melyeket Kogutowitz Manó és fiai gyártottak. mintha családtag érkezett volna Vácról. úgy rizte a hajós lelkében magyar vidéki pályaudvarok éttermének emlékeit. paprika.és vízrajzi térképek mintájára. mintha valóban egy testet öltött sell állott volna be konyhalánynak erre az estére a vendégl konyhájába. hogy a magyar: egyéniség. hogy ezt a sz kszavú ízességet étellé s rítse egy emberfajta. mert nem bírt a vérével.burgonya – a s r vörös lében csodálatos jóíz vé f tt össze hagyma. ahol Unterreiner úr. a „Hableány” tornácán. Erre a halászlére emlékezett a hajós. ha nincs még itt a rántott csirke hivatalos ideje. patríciusi kedvesség a hazában. mikor az irigy ellenség már esztelen önkénnyel szétszabdalta ezt a teljességet –. Ebédelt. olajbarna arcú menyecskék a „hír s város” vendégei részére. apróhal. tiszavíz s a nagy darab harcsa – mintha évszázadok bölcsessége. hogy Kassán evett egyszer egyfajta sódart a Malom utcai Freudenfeld üzletében.

Végül körözött liptait rendelt. mint az ételt fogyasztotta a hajós az ebéd alkalmával. mely e különös májusi napon egyetlen pillanatra sem volt h tlen a hajós szívéhez – mintha vége lenne valaminek. melybe csak villáját szúrta bele. ebéd közben sem múlt el Szindbád lelkéb l. azt sem tudják már. Ilondinak volt igaza. melyben fekszik is azóta. Szindbád ebédelt. – Legközelebb.. A f pincér. késheggyel. tiszteletteljes távolban álldogáló f pincér és étekhozó. – Nincs már disznótor ideje. szótlanul s igazi étvágy nélkül. de még a borosfiú is lehajtották fejüket e vád hallatára. hogy szorongástól és fájdalomtól kissé megviselt arcát ne lássa e pillanatban a fürkész pillantású. Szindbád bólogatva fogyasztotta a liptait. egyfajta életnek vagy életmódnak. hogy már pillantásra sem érdemesíti. és a mennyezetre nézett. s jóllehet a „London” chefje e napon igazán kitett magáért – könnyeket csikaró. hogy a vágott hagyma. s kemény hangon mondotta: – Szégyen és gyalázat. ecetes zöldpaprikát is küldött a marhahúshoz. hogy idejében lepirítsák. noha a f pincér igazán mindent elkövetett. aki kéz alatt jó el re megvette magának a koporsót. félkövéren s megfelel s r ség faggyúkkal övezve. s ebéd közben néhányszor titokban megsimogatta a kabát alatt szíve helyét. eltolta a tányért a marhahússal. rejtett szorongással étkezett.akik ápolták még a hagyományokat s tudták. s az egészet aztán Szindbád szemei el tt öntötte nyakon egy korty világos serrel. – Pesten. só. hogy a rakott burgonyát már sehol sem t zik m sorra a pesti vendégl kben. –. – Utoljára vidéken ettem rakott burgonyát – mondta a hajós. ha erre jár nagyságod. apró.. bolond nagybátyámnak. de a nap emlékei. s a tányér fölé hajolt. Ezzel a titkos. mintha jóvá akarna tenni valamit. a változott világ benyomásai. lesz rakott burgonyánk. mintha úgy megvetné ezt a világot. úgy látszik. cip jük orrát nézték. bors. A szorongás nem enyhült szívében. De tartott t le. Ma citromos kolbászunk van – mondta menteget dzve. Ilyen komoly gondolatokkal foglalkozott ebéd közben a hajós. hogy a karikára vágott keménytojás mellett füstöltsonka és kolbász is való belé. de csak úgy turkált benne. amelynek húsrésze valóban a csont körül tapadt. a végzett munka . s természetesen személyesen vigyázok majd. – Talán csakugyan gyalulják már nekem valahol a deszkát. bátortalan hangon. hogy egy pohár tiszta. s megsemmisülten hallgattak. köménymag. az étekhordó. – Igaza lenne Oroszlánnak? – t n dött a hajós. s ezért szigorúan nézett a f pincérre. világos sör a déli órákban mintegy visszaadja a töpreng hajlamú magyar lelki egyensúlyát. kapperli mellé beledörzsöljenek a liptaiba néhány olajos ajókagy r t is. szégyenkezve a f pincér. ahogy a hajós szerette – mégis inkább emlékeit. Mert az érzés. paprika. Itt csakugyan otthon érezte magát a hajós. – Citromos kolbász! – mondta szigorúan Szindbád. s szerencsére talált még egy darab csonthúst. vagy talán az életnek mindenest l?. s kissé el rehajolt. hogy észreveszik arcán a baljós gondolatok és érzések kinyomatát. mérges. S az egészet természetesen le kell pirítani! – Szólok a f nöknek – rebegte halkan. snittling. és nagyon fájt a szíve. mert odabenn fájt és lüktetett valami.

ahol a falon a kápolnai csatáról festett kép olajnyomata függ. vagy: „Disznótor” – múlhatatlanul felkeltettek a hajós lelkében bizonyos emlékeket és benyomásokat. kortyolni kezdett. Szindbád színültig töltötte a kis. melyek elterelték figyelmét a környez világról. így dohogott a hajós. szívében és modorában egyformán nyájas és szívélyes Magyarország jelképét. ebéd és sörital elfogyasztása után. különös útikönyvet. és sért dötten nézett a leveg be. a dunyhás és püffedt hasú téli horkolások boldog látképét. hogy a magyar akkor volt utoljára igazán boldog. vastag és kemény fogású zöldüveg poharat.utóhangjai még teljesen elfoglalták eszméletét. Ez volt a fontos. s meleg fénnyel árasztotta el a „London” füstös termeit. asztal mellett hosszan elüldögél . mint egy falusi hajadon tenyere. –Elébb megízlelem. S amíg felkente a kenyérhéjra a liptait s gondosan kortyolta a sört. leengedi sokat ízlelt. a cékla és a cikakáposzta alkatrésze csak. mert a káposztával s hurkanem ekkel dagadozó tál felidézi a b ség és boldogság látomását. Az italhordó elhozta a bort. s megtörölte a szájkend vel szája szélét. mintha az ebéd végeztével nagy veszedelem vagy t zvész veszélye vonult volna el a „London” fel l. mert nem bízom a boraitokban. mikor nemcsak divat és tréfás szokás szerint. E pillanatban a nap is ragyogni kezdett. eltolta a tányért. melynek a citromos. a tulajdonos is fellélegzett a pénztárfülkében s a f pincér örömében kezét dörzsölte és halkan fütyörészve sietett a konyhabejáratot övez spanyolfal . összehúzott szemöldjei alól gondterhesen nézett a mennyezetre s fejét hátraszegve. nem pedig a citromos kolbász. az ételhordó és a boros oly boldogan. s felnyitotta szemeit. – Fél litert hozzál. Most. a gondtalan. hanem a disznótor elébe letelepedett magyar lelkében. megkönnyebbülten siettek teljesíteni parancsait. hanem mélyen és becsületesen fontos volt minden igaz férfi számára. hogy pontosan elfért Szindbád öklében. talpatlan. Még az idegenek is átérezték a teremben e pillanat fontosságát. mikor a hajós visszavonhatatlanul kimondta véleményét. véres és májas kolbász. elgondolkozva forgatta szájában az els . doromboló. De Szindbád a valóságot sem becsülte: – Adhatják a bort – mondta. s a vendégek asztalai alatt tele van a padló cigarettacsutkával. az igazi ünnep nem is ez ételek ízében és illatában ölt testet. Már csak ott kapni tiszta bort Pesten. csukott szemekkel. vastag üvegb l öntött pohárnak olyan kellemes fogása volt. hogy a disznótor. Szindbád lenyelte a bort. Ezen a napon már csak lelkével ebédelt Szindbád. szódával – folytatta megvet hangon. mikor Szindbád. poharazó. lelkében visszhangzottak a f pincér szavai. aggódva követte Szindbád nyeldekl jenek mozdulatait. A boros kimeresztett szemekkel. Aztán megízlelte a bort. sokat próbált torkán az els korty bort. s még mindig látta azt a másik. szelíd. s egy pillanatig így maradt. E szavak: „Citromos kolbász”. Szindbád tudta. magasba emelte az italt és a világosság felé tartotta. – Iható! – mondta aztán Szindbád óvatosan. az élet profán ünnepélyeinek egyike legyen: tehát nemcsak eledel és borkorcsolya. melynek tetézett tálai elé leül. langyos kortyot. fokhagymás. A f pincér. A kis. mint aki a lélek legmélyebb tárnáiba szállott alá s nem akar id el tt elsietetten nyilatkozni. melynek titkos adatait csak ismerte igazán. hanem valóságos ünnepség.

amelyet Szindbád megkövetelt. mintha közös titkot riznének. szilvát árultak. Az igazi kocsma más volt. melyeket a pesti vendégl k némelyikében mértek. ahol a bornak megvolt az a sz zi. melynek értelmét szavakkal nem lehet elmondani s csak érzésekkel lehet elgondolni. amikor átlépett a vásott küszöbön. miel tt kimondta az ítéletet. „Pista Bácsik”–hoz vagy kártyaalakzatokhoz címzett kocsmacégérek el tt a hajós s átérezte a kutató lélek izgalmát. ahogy magyar férfihoz illett. szintén szólva. kéknyel ek. mind ez éjszakai emberek úgy néztek egymásra. mikor egyes nevesebb budai vagy pesti bormér k elhatározták. s a hátralév fejlemények már csak természetes következményei Szindbád állásfoglalásának. az öregasszonyok. ahol étel mellé mérték a bort. áhítattal kiválasztott. badacsonyi fehérek talán már csak a helyszínen s egyes. fügét. hogy zöld olajfestékkel lakkozott asztalaikon egy-egy tál pörköltet vagy meleg házikolbászt is elfogyaszthat a bor mellé a vendég. ahol még igazi bort mérnek.mögé. arácsi asztaliak. egri sillerek. a merengés. Hányszor megállóit jókép . emberi és si íze. s felhajtotta az idegen helyen az els pohár bort – bizakodva. a pincér. titkot. Bor dolgában nem szerette Szindbád a tréfát. Ezért kedvelte a bort Szindbád nyugodtan és rendszeresen. domoszlói hárslevel ek. a vendégek. leült a cigarettaparázstól foltos. ápolt. hogy ne érezze magát egészen hazátlanul az emberi világban. pincehideg. számon tartott és szigorral ellen rzött pesti és budai bormérésekben voltak élvezhet k. füredi. A hajós is hajlott a felfogásra. mint a búcsúsok a híresebb búcsúk és vásárok színhelyeit. A hajós mélyen lelkébe nézett és megfontolta szavát. akik kend s kosaraikban borkorcsolyának való. de ritka volt a divatos vacsorázóhely Budapesten. Mert a bor nemcsak mámort adott a magyarnak. múltba nézés. a hajós és elvbarátai által igen nagy m gonddal. ahol sebtiben cigarettázni szoktak s a fiókos szekrényben hideg sonkáskocka maradékokat és Szindbád alig érintett körözött liptaiját rizték a pincérek. akik cukros szirupba mártott datolyát. már egyáltalán nem bízott Szindbád a borokban. bikavérek. Kegyhely volt az. Valamit el kellett felejteni s csak a nemes. hogy a nap nagy kérdése eld lt. A vendégl kben. Mindenki megkönnyebbülten érezte. villányiak. kénezetlen bor tudott segíteni ideig-óráig a kételyt l és emlékekt l kínzott lelken. hanem feledkezést is. sasadi vörösek. s ezért tért be szívesen Szindbád a kevés helyek egyikére esténként. ahogy a forráskutató keresi a föld mélyében elrejtett nedveket. csopaki ned k. ahol a kocsmáros. biztató külzet . kék vagy piros kend vel borított asztal mellé. akik négerbabát és nyalánkságokat cipeltek hasas kosaraikban. A hajós úgy járt hosszú pályája során a tiszta bor nyomában. hamisítatlan. Mind e neszmélyiek. a vándor éjszakai árusok. megfelel következetességgel „vágott”. Valamit el kellett felejteni. jöv t szemlél ábrándozás komoly és ünnepélyes gyülhelye. rajnai rizlingek. zöldszilvánik. a férfiúi élet egyik zarándokhelye. hogy igazi bort talán már csak olyan kocsmában mérnek. vastagon megborsozott mogyorós süteményt kínálgattak. Szindbád oly gondterhes emlékezéssel tartotta számon a helyeket. a kucséberek. soltvadkerti kadarok. mert az ember . A borért k világában forradalmi újításnak számított az is. kellemes íz borital. inárcskakucsiak. ahol nem adnak a bor mellé meleg ételt. akadt tiszta.

mintegy öncélúan ürítgetik a poharat. aki ilyenkor a hajós asztalához telepedett. ha azt akarta a kocsmáros. hogy négy helyet valóban talált a Duna két partján Szindbád. amelyet aztán csaknem sajnált elfogyasztani a szakért . méretben és világításban. hogy az ivó vendég csakugyan megtalálja lelke békéjét. igen. itt-ott lehetett csak lelni még egy-egy pókhálós palackot. s h fokában. mint ahogy a gyermek veszi szájába anyja csecsét. s mélyen megvetette azokat a vedel kumpánokat. ha szerelmeskedés. Már az els három-négy pohár bor után elkomolyodott. jól tudta ezt. olajos s r ség ízében élt valami a régi olasz venyigék hagyományaiból! Szindbád nem röstellte fiatalabb éveiben a fáradságot. sem magyarázni. s aztán rögtön elkedvetlenedve. Mert Szindbád hitt benne. igen! Az a délvidéki virágolaj színére emlékeztet . hogy csak a magyar tud méltósággal inni. hogy elvonuljon a világtól s feledve irodalmat és családi életet. szagban és modorban. (Polditól tudta ezt a hajós. teljesen fölöslegesen. Szindbád. A somlyói. mely a poharazó ember kedélyvilágát jellemezte. talán még a bornál is jobban szerette a hajós. Aszt úr kocsmájában mérnek még abból a hordóból. aki teljesen otthonos volt a komolyabb és szakszer bb ivók világában. szószátyár kocaivók nem zavarják a komoly férfit borivás közben. csókolódzás közben a férfi. inni s nem ritkán aludni is szokott. a magyar borok e fejedelmi rangú els je. s órahosszat utazott a személyvonattal. Négy helyet ismert csak Szindbád a városban. a pincér kéretlenül állította a vendég elébe a rizlinget. vihorászó.) Szindbád csak olyan helyen kedvelte a bort. néma és tiszteletre méltó lelkiállapotot. úgy Szindbád sem szerette. mely valamikor színültig volt telve a nemes Somlyóival. Mint az egészen okos n k. kinek „Mély pincé”-jében Szindbád enni. akik csak az italmennyiség kedvéért. máskülönben is ünnepélyes és borongó arckifejezése szigorúan elváltozott. oktalan locsogással zavarják önhitt asztalszomszédok azt a mindennél különösebb. s jaj volt a tapasztalatlan idegennek. mint ahogy az ember nem szívesen használ föl egy nemzeti m emléket a köznapi szükségletek céljaira. akik nem szeretik. terepkutatása annyit ért csak. figyelme. háromnapos lelkigyakorlatnak. Ötven esztend s életének minden tapasztalata. ha borozás közben hiú szavakkal. hogy távoli ismeretség ürügyén fölösleges kérdésekkel zaklassa fel a mereng írót abból a mélyebb lelkiállapotból. ahol azzal a bizalommal és nyugalommal emelhette szomjas ajkaihoz a poharat a vándor. A ritka helyeken. egy bizonyos lelkiállapot felidézéséhez múlhatatlanul szükséges adalék. mert eszébe jutott. Mert a bor csak eszköz volt. ahol a hajós és elvbarátai szigorú és kérlelhetetlen felfogásának megfelel bort mértek. magános ivásoknak és kocsmai t n déseknek adja át magát. mert a beszéd csak eltereli a szerelemr l a figyelmet. éppen olyan kivitelben és elrendezésben. Szindbád ritkán szólt borozás közben. mintha kiveszett volna már a magyar kocsmák pincéib l. csodálatos pontosan a helyén volt minden. illatában. ahol fecseg emberek. szavakat is intéz hozzájuk. melyet már csak egészen kis sz l területen szüreteltek. mikor kedve támadt. a köznapi italok e legnemesebbjét – mert a somlyói. mert az ember holtáig tanul és csalódik. áhítatos. hogy Zsámbékon. futó kocsmai asszony népség. melynek hangulatát mindennél. ahol nem kellett gyanakodni. kedvenc tabáni kocsmárosától. Mindenki .holtáig remél. kissé fátyolosan édeskés íz s bels tartalmában mégis oly jellemes és egyéni bor. ahogy ez kellett hozzá.

hogy megfelel borfajták helyes és arányos vegyítésével évtizedeken át ugyanazt az egyforma kedvesség . lakoma közben. jelt adott. savanyúugorkát és ecetes paprikát kér a hideg vacsorához. és fejét csóválta. A bor barátja volt a magyarnak. amint elhinti az szi nap aranyfátylát Tokaj vagy Badacsony töppedt sz l fürtökkel dúsan megtömött. Nem. hogy szánalom. igen. kibontja a magával hozott papírcsomagból a füstölt karajt. a világosság felé tartotta a pohár bort. mint a keleti mesék hercegkisasszonyai. illata nem változott az évjáratokkal. A bor iható volt a „London”-ban. s az óbudai. már délután hatkor lefoglalták számára az asztalt. ahol a vendég majd kényelmesen elhelyezkedik. A bornak jellemesnek kellett lenni. A boros helyesl én bólintott. s pillantásra sem érdemesíti a kétdecis stucniban eléje helyezett rizlinget. a bor segített elviselni az élet reménytelenségét és értelmetlenségét.más csak iszákoskodott és torkát locsolta. s elég volt a kétely egy hulláma a tapasztaltabb ivó számára. annyira megbízik annak változhatatlan sajátságaiban. illatú és jellegzetesség bort helyezzék a vendég asztalára. harcokkal és kétségbeeséssel megmunkált magyar föld illatából és a napfény édességéb l. Szindbád fölemelte a „London” rizlingjével töltött zöld poharat. s a bor jellegének és jellemének legkisebb változása elkedvetlenítette az okos és jellemes ivókat. a nagy kritikus. mint a fegyver és a paripa. A borossal nem . nemes emberek és turf-szakért k részére rendezett néha a pozsonyi „Fehér ló”-ban vagy a „Nemzeti Kaszinó” különtermében: – Nem boldog a magyar. képtelen lett volna arra. A borban élt a feledkezés és a biztatás szelleme. a magyar bor meg rzött valamit a vérrel. különben nem ért semmit. aszúillatú lankáin. si munkával. mely egyes helyeken buzogott még a hazában. hogy hozhatják az új eresztést. részvét vagy baráti hajlam befolyásolja bírálatát. verejtékkel. intett a tiszteletteljesen és áhítatosan közelben ólálkodó borosnak. mint egykor a csatlósok a vitézt. rendíthetetlennek kellett lenni. a bolond Felvéghy ezt szokta mondani az els pohár bornál. legyintve és elmosolyodva bajusza alatt. Szindbád tehát megitta a fél litert. De Szindbád most már elérkezett annak a finoman dereng lelkiállapotnak els lépcs fokára. s ezt mondta csendesen. Az igazi bor íze. a hajós nem ismert részrehajlást ilyen megállapításokban. De milyen messzi volt ez a rizling attól a borfajtától. Nagykörút menti bormérésekben tudták ezt. A bornak. ahol pedig már nevén szólította a söntés fölött kalitkában gubbasztó szajkó. melyet színészn k. oly töretlen épséggel rizte egy-egy soltvadkerti kadar vagy Füred környéki rizling jellegzetes ízét. kétségtelenül. s melyet a hajós egyedül becsült! Mert a jó kocsma. s gondosan ügyeltek a dohos pincékben a bort kezel kék kötényes svábok. elkísérte az élet harcaiban. A bor iható volt. mert eszébe jutott. úgy ismerték szokásait. hogy a borivó ember oly kényes. álhírlapírók. hogy örökre elmaradjon a kocsmából. s mikor a második fél liter els poharát leküldte gégéjén. mely a mindennapos nirvánához vezetett. tepert s pogácsát. mint ahogy a múzeumban rzik a nemzeti kegytárgyakat. a magyar nem volt boldog. s mint Gyulai Pál és Keszler úr. mint az asszonyh ségnek és a férfiúi becsületnek. Szindbád tudta. hogy barátja és regényh se. amilyen csak kevés volt már a hazában. mint valamilyen rigolyás családtag rögeszméit.

lehetett kételyeit megbeszélni. Ezért megvárta, amíg Artúr és Várdali, az irodalmi hajlamú segédszerkeszt , akik e pillanatban léptek be a „London” éttermének ajtaján s tiszteletteljesen közeledtek Szindbád asztalához, helyet foglalnak, várt, amíg a szótlan férfiak megkapják a rendelt italt, intett Artúrnak, hogy rizze meg a hatvan peng t, melyet elhozott a mesél , mert a f szerkeszt kiutalta az ünnepi tárca tiszteletdíját, s Szindbád kalandos napokon nem szeretett ilyen szent pénzt, Zsóka vizsgaruhájának vételárát tartani magánál, s csak aztán mondta ki a kérdést, mely huzamosabb ideje kínozhatta a hajós lelkét: – Milyen lehet négy deci?... A kérdés elhangzott, s mindenki mereven nézett maga elé. Még Artúr is, aki pedig a borital kérdéseiben a közömbösek közé tartozott – legszívesebben csak feketekávét ivott, nagyon sok cukorral –, oly gondterhesen pillantott körül, mintha az élet végs kérdésére kellene megadnia a választ. A kérdés elhangzott, a hajós maga elé nézett, és fejét csóválta. Várdali hosszú füstöket fújt, és csillogó szemmel meredt a hajósra. Mint Szindbád észjárásának és gondolatvilágának titkaiba beavatott ember, tökéletesen átérezte a kérdés jelent ségét. Szép ott lenni, gondolta Várdali, mikor valamilyen történelmi fordulat esik meg a magyarok életében. Finom, szenzációkon, gyilkosságokon, nagy eseményeken edzett idegzetével úgy neszelte a hajós kérdésének jelent ségét, mint az agár a nyulat. A kérdés elhangzott, s a „London” söntésében már tudtak róla, a csapos aggódva méregette a polcokon rendbe rakott félliteres és literes üvegeket, s iparkodott szemmérték szerint megállapítani, milyen lehet négy deci. A f pincér lelkében is visszhangzott a kérdés, s a szakmabeli férfiú, aki ványadt, kitaposott cugoscip jében egy hosszú pincéréleten át vándorolt már különböz kocsmák és vendégl k ételfoltos térít vel letakart asztalai között, némán mozgatta száját, így ismételte a kérdést, s iparkodott átérezni annak minden finomságát. Szindbád négy szóval kimondott valamit, aminek meglep és elképeszt értelme azonnal áthatotta a szakma eszméletét. A kérdés elhangzott, s most már száll a leveg ben – így képzelte Várdali –, túl a „London” füstös falain, behatol mindenhová, ahol a városban és az országban borospohár fölé hajolnak a gondterhes, komoly és szótlan férfiak, a kérdés élni fog, amíg a magyar poharat emel ajkaihoz; tehát Örökké fog élni, gondolta áhítatosan és megrendültén Várdali. Szindbád kimondta a kérdést, állát tenyerébe fektette s visszavonult t n d hallgatásába. Kimondott a hajós valamit, amit csak az egészen beavatottak értettek, azok, akik tudják, hogy az emberi dolgok igazi értelme nemcsak a valóság, hanem az ábránd is, mely a valóság lehet ségeib l összeáll. Mert a kocsmák világában oly nagy jelent ség volt ez a kérdés, mint a tudomány világában a nehézkedés vagy a viszonylagosság törvényének kérdése. Mert a nap minden órájának minden pillanatában megesett a hazában, hogy a számos kocsmák egyikébe beállított a szomjas vándor, s kért két decit, vagy hármat tisztán, vagy kért rögtön egész litert, ha már ilyen duhaj volt a kedve, vagy kért klasszikusan és egyszer en fröccsöt, esetleg kisfröccsöt, tréfát vagy hosszúlépést – amelyet inkább csak gyógyvíznek nevezett Szindbád – vagy házmestert, a három deci bornak és két deci víznek e szeszélyes, ötletes keverékét: de mióta a magyar iszik, nem történt

meg soha, hogy valaki rögtön, els szóra, négy decit rendelt volna tisztán. Csakugyan, milyen lehet?... – gondolták Várdali, Artúr, a pincérek, a „London” tulajdonosa, s különösen Artúr bámult kissé ijedten, félig nyitott szájjal maga elé, mintha valamilyen veszélyes vizsgán kellene felelni egy kérdésre, mely megváltoztatja az eddig ismert és érvényes jogszabályok és megegyezések összességét. Milyen a külzete? Hogyan fest?... Szindbád és barátai úgy megszokták már a borital mértékegységeinek rögzített alakzatait, hogy a kérdés, mely a hajós mélységekre hajlamos lelkéb l el tört, új geometriai képzetek alkotására szólította fel ket. – Az ám, milyen lehet – mondta Várdali, és elégedetten pislogott. Egész lényét eltöltötte a pillanat jelent sége. De Szindbád nem felelt. Szemét félig lecsukta, amint szokta, mikor visszavonult az emberek közül a nirvána világába. Szindbád számára most kezd dött valami, ami az élet értelme volt. Most kezd dött a hallgatás. Mind érezték ezt, akik az asztal körül ültek s áhítatosan hallgattak. A pincérek csendesen, lábujjhegyen jártak a hallgató asztal körül, az utolsó vendég is elment már, az étterem életében elkövetkezett az a két óra, mikor véletlenül sem téved be vendég az utcáról, a szakács kioltja a konyha t zhelyén a parazsat, a konyhalányok plajbászt nyálazva, papucsos meztelen lábukat a konyhaszék alá vonva, levelet írnak a falubeli kedvesnek, a vendégl sné moziba megy, a kocsmáros laposakat pislog a késeket törölget pincérn bokája felé, s az utolsó magános vendég oly észrevétlenül ül a sarokban, mint aki már lemondott minden földi rangról, s nem akar mást, csak csendben és tisztességgel befejezni e délutánon magános és céltalan életét. A csapos a divatos szólamot fütyörészi a söntésben és összeönti a megmaradt borokat a nádfonattal burkolt üvegbe. Az ajtó nyílik néha, de csak az esti lapot adja be a sarki rikkancs. A falon keretben lóg a képes újság, de a vendég ahhoz is közömbös, hogy kinyújtsa utána kezét. Ilyenkor szeretett hallgatni Szindbád. Ilyenkor szerette legjobban a kocsmát, délután négy és hét között, mikor a hideg zsír- és füstszag lassan szell zik a félig nyitott fels ablakon át, az asztalokat már leszedték, a személyzet bóbiskol és dolga után jár a kih lt teremben, a városban mindenki üzlete, gondjai, szenvedélyei után szaladgál, a f pincér nem zaklatja többé a vendéget aggódó és udvariaskodó kérdéseivel, s olyan béke és nyugalom árad el a teremben, mint egy középkori kolostor refektóriumában. Ilyenkor szeretett néhány gondosan megválasztott férfi társaságában hallgatni Szindbád. Most úgy érezte, hogy ez a különös nap, amikor minden olyan volt, ahogyan már ezerszer látta s olyan is, mintha most látná életében el ször és ugyanakkor utoljára mindazt, amit szeretett, elérkezett a fordulathoz, mikor békéit lélekkel adhatja át magát a hajós a nirvána hullámainak. Mert Szindbád szíve mélyén hitt a keleti bölcsességben, s legszívesebben pap lett volna Buddha valamelyik kolostorában, ahol a beretvált fej szerzetesek oly közömbösek, mint a sás a szent tavakban, s a fájdalom úgy pereg le a lélekr l, mint a vízcsepp a lótuszlevélr l. Ilyen szerzetes szeretett volna lenni Szindbád. De az élet arra kényszerítette, hogy egy életen át harcoljon a bet vel, a lélekkel, a démonnal s aztán veszélyesebb ellenfelekkel, melyekkel a sárkányöl Szent György sem

tudott volna megbirkózni: a méltatlan környezettel, a tudatlansággal, ízléstelenséggel, az álirodalommal, a süket embertelenséggel. E harcban elfáradt Szindbád. Most csendesen ült a „London” asztalánál, barátai körében, s úgy hallgatott, mint aki már mindent elmondott az emberekr l, s tudja, hogy hasztalan szólt, minden írás hiába, egy homokszem el nem moccant a hazában. Jobb keze tenyerébe hajtotta fejét, mereven nézett egy láthatatlan jelet a falon, mint Belsazár, mikor ebédez palotája falán megjelentek a Mene, Tekel, Fáresz t zjelei, a múltba nézett, fél füllel hallotta már csak a csörömpöl és tülköl jelen zörg hangjait, s gondolkozott. Artúr és Várdali halkan szóltak, s szavaikat nem intézték közvetlenül Szindbádhoz. Várdali a híres bankárról beszélt, aki a reggeli órákban mérget ivott, mert elkártyázta a betev k pénzét. Szindbád fél füllel hallotta a hírt, s legyintett: – A halottnak nincs dohánya – mondta, és vállat vont. Mint a múltban, az igazi hallgatás óráiban, ma is csak végs , sz kszavúan fogalmazott igazságokat mondott Szindbád. Úgy értette, pesti tájszóval, hogy aki meghalt, nem érdekes ember többé, mert nincs pénze; quantité négligeable a halott, olyan mennyiség az emberi világban, melyet figyelmen kívül lehet hagyni. (Várdali titokban felírta ezt a megállapítást is kézel je szegélyére.) Ebben az órában, mikor a hajós nekikészült barátaival a hallgatásnak, mint egy keleti szerzetes az elmélkedésnek, már nyugtalanabbul dobogott Szindbád és Budapest szíve. Ez volt az óra, hat felé, mikor bezárják az üzleteket, a masamódok rizsporral kenik orrukat s oly gondosan igazítják tollas kalapjukat a belvárosi divatkereskedések munkaszobáinak hályogos tükrei el tt, mintha még mindig élnének igazi gavallérok a városban, akik este bérkocsiban a máriaremetei Wippnerhez viszik a május esti idei libához és szamócához az asztaltársnak választott kis hölgyet; holott Szindbád tudta, hogy a valóságban oly ritka már a nagylelk úriember a városban, mint az üstökös az égen, a fiatalság oly félelmesen józan, megfontolt és pátoszmentes, mint az öreg angol trénerek Alagon, májusi estéken a n knek feketét fizetnek a belvárosi eszpresszókban, s húsz esztendeje nem esett meg, hogy író vagy színész öngyilkosságot követett volna el egy n miatt a városban! A kávéházakban meggyújtják a lángokat, rikítóra festett terézvárosi ügyvédnék és orvosnék lepik el a kávéházak sarokasztalait, kártyáznak és piros körm kezekkel titkos jeleket adnak a bankokból, üzletekb l, rendel kb l, irodákból és hivatalokból délutáni kávéra és újságolvasásra törzsvendégi g ggel „foglalt” asztalukhoz megtér uraknak, a politikai és társadalmi ürüggyel alakított társas körök szobáiban keverni kezdik a kártyákat a csontos kez krupiék, s a várost áthatja az este el érzete, az a finom és szomorú izgalom, melyben a vágy és a reménytelenség, a kielégületlenség és a pénztelenség gondjai vegyülnek el. A neonfények vonítani kezdenek a mulatók, üzletek, színházak gondoktól sötét homlokzata fölött, s a város oly félelmesen megváltozik, mint egy karavánszeráj, ahol mindenki a boldogságot keresi. De Szindbád hallgatott, mert tudta., hogy a boldogság más vidékre költözött, s csak könny lábnyoma maradt a szigeti sétautak vörös agyagjában. Ezt a lábnyomot látta most élesen Szindbád, indiánpillantással; s hallgatott. Hét óra felé Artúr felébredt, és figyelmeztet hangon mondotta: – Kezdhetünk hazamenni, Szindbád úr.

– Igen – mondta Szindbád. De nem ment. Lélekben látta az óbudai házat, ahol már sütöttek és f ztek tiszteletére, talán petróleumot is töltöttek a lámpába, s a töltött káposztát szigorúan a hajós utasításai szerint készítették el. Az asztalt megterítették, ahogy illett, s a Mókuspincéb l Zsóka elhozta a bort. A hajós is érezte, hogy itt az id , mikor múlhatatlanul haza kell menni, mert az id eljárt, dolgát elvégezte a városban, megírta, amit akart, s a pénz, melyet el akart venni a város kapzsi körmei közül, ott lapult a h séges titoknok bels zsakettzsebében; látta a várost e tavaszi napon, látta a helyeket, ahol az ifjúság és a férfikor szép órái elteltek, s nem kötötte többé semmi a városhoz, melynek népe lihegve szaladt a tavaszi este szórakozásai felé, mintha a Ligetben a kikiáltó mást is árulna, mint szédülést és émelygést, melyet a körhinta forgása, a tavaszi gerjedelmek és az óriáskifli okoznak. Gondolkozott, mit is tehetne még? Felmehetett volna az írók társas körébe, ahol ez órában már meggyújtották a kártyaszobában a lámpákat, s a vendégek oly bölcs, zárkózott, mindent tudó, semmit l vissza nem riadó, minden emberi titkot ismer és megért pillantással ülték körül a zöld asztalt, mint a diplomaták a Downing Street vagy a Quai d'Orsay palotáinak tárgyalóasztalát, mikor népek és földrészek sorsa felett döntenek. Szindbád élesen látta képzeletében a termeket, ahol a vigyorgó pojáca, a szerencse játszott az emberek sorsával, s vállat vont, mert nem remélt már a kártyaasztaltól jelent s változást életében, sajnálta a pénzt, melyet végül is er szakkal venne el Artúrtól, hogy aztán a Zsóka vizsgaruhájára szánt összeg valamelyik szaklapszerkeszt zsebébe vándoroljon kártyajárás közben. A bölcsességekre és értesültségekre sem volt kíváncsi többé, melyeket e beavatott emberek körében gy jthetett volna; Szindbád tudta már a legf bb bölcsességet, mely úgy hangzott, hogy az élet eliramlik. A város lihegve szaladt a tavaszi este vörhenyes fényei felé, s a hajós gondolkozott, hová is mehetne még, miel tt hazatér Óbudára, vacsoraid ben, ahogy illik a családf höz, aki napközben kalandos és gondterhes munkával kereste a szomorú városban családtagjai számára a pénzt. Hét óra volt, mert az id eljárt, s Szindbád nem tartozott a vendégek közé, akik felugrálnak a kocsmai asztaltól, amelyhez egyszer alapos megfontoltsággal és igaz m gonddal letelepedtek. Volt id , amikor két-három napon át is elüldögélt egy-egy barátságosabb kocsmasarokban, s nem szerette az asztaltársakat, akik idegesen felállanak már a második napon, nyegle sietséggel, mintha csakugyan halaszthatatlan dolga is lenne az embernek a világban. Szindbád az örök dolgokat szerette, s a kocsma, a bor, a nirvána, az elmerülés, Buddha és a bölcsesség örök dolgok voltak. Ezért most is b ntudatosan, de ugyanakkor kissé rosszallóan nézett Artúrra, aki hét óra múltán ilyen szószátyáran figyelmeztette a hazatérésre. Rosszallóan nézte cigarettája füstjén át a mesél t, s b ntudattal gondolt arra, hogy Óbudán már kisütötték a karmonádlit. Szindbád föltétlenül korán akart hazatérni ez este. De valami volt e nap hangulatában, ami figyelmeztette, hogy ez a nap és ez órák különböznek mind az ezer és ezer óráktól és napoktól, melyeket a hajós megélt. A bor iható volt a „London”-ban, s Szindbád lelke eltelt azzal a könny emlékezéssel, amelyben minden, amit a hajós valaha megélt,

hogy elhagyja a várost. hogy ez emlékre még a bölcs ember is behunyja egy pillanatra szemét. mint ezt Oroszlán is tanácsolta s mert nem volt többé keresnivalója ebben a városban. úgy . Ebben az órában élni kezdett a város. és elaludt. Szindbád látta a szobákat. Szindbád haza akart menni. A mesél felocsúdott és örvendezve bólintott. nappali és éjszakai sétakocsizásokat. Szindbád bólintott ilyenkor. csak békét és feledkezést. s élete alkonyán t n dni kezd. melyt l nem várt már csodát. melynek van keze. Már esteledett. fürgén figyelni kezdett. Szindbád társaságában végre megértette. s az utcáról bevilágított a félhomályos terembe az ívlámpa. Jolán. és Szindbád nem mozdult. hogy hasztalan minden er lködés. s a folyosón és konyhaszagú el szobán át oly fesztelenül jár és kél Budapest minden szerelmi nyomorúsága – n k danolásznak. s különös alakok léptek be a „London” éttermébe. látta a bútorozott albérleti szállásokat. A „London” csillárait lassan már felgyújtották. – Kezdhetünk hazamenni – morogta néha gépiesen a mesél . A májusi este úgy szállt le a szomorú városra. Ezért most sem sietett. nyugtalanul és izgatottan. Artúr aludt. A kocsis. ahol a n k esti találkára öltöznek. mint a szellemidéz k ülésein a médium szájából el párolgó ködalak. – Haza kell menni – mondotta gépiesen Artúrnak. Aztán csuklott egyet. Mint a hammelni patkányfogó sípszavára. s haza akart menni Óbudára. amelyet még egyszer látott e tavaszi napon s ahol már csak félig talált mindent régi helyén. érdemes volt-e valaha is felállni a kályha mell l egy érzelem miatt? Mindent látott Szindbád. hallotta az édes füttyöt az ifjúság ajkán és az aprópénz csörgését a boldogtalan és szegény pesti nép nadrágzsebében. látta a konyhát a Zichy Jen utcában. Szindbád haza akart menni. hogy visszatérjen életébe. korán. és Várdali oly mélyen hallgatott. nem kell sietni. az okos n lakásában. mint oly gyakran életében.ködszer alakzattá változott. ahol a pesti férfiak vizes kefével tisztogatják egyetlen tavaszi kabátjuk könyökét és gallérját. szomjasan. melyet ifjúságáról álmodik az ember. De még soha nem sikerült ez a vállalkozás. Máskülönben is nehéz volt hazamenni. Szindbád látta a „London” tükörablakain és cigarettája füstfelh jén át az alkonyodó várost. melynek arany napja körül tébolyodott tavaszi bogarak lejtettek körtáncot. hogy ez a nap telítve van valamilyen érthetetlen tartalommal. melyet úgy ismert. ötvenöt éven át. és mégsem egészen ember. s egy titkos hang mégis azt súgta. semmi nem marasztalta többé a városban. most az egyszer nem lesz Szindbád úr háromnapos” – gondolta sajnálkozva a kocsis. „Úgy látszik. rekedt hangon kérnek és ígérnek –. Ötvenöt éve készült hazamenni. aki a söntés asztala mellett bóbiskolt s várta a hajós parancsait. férfiak fojtott. mint aki e tavasz estén. mint az álom. aki megélt már a hajós társaságában többnapos budapesti. mert felnyílt az ajtó. ahol kutyák és macskák között gubbaszt a hokedlin a bölcs asszony. Szindbád már csaknem megmozdult. van hangja. s mégsem szól tökéletesen emberi hangon. a legbölcsebb emberb l is napihír lesz egy napon. megmozdult. idejében hazaér még. mintha az id csákánya lebontotta volna a múlt tekintélyes és nemes épületét. mint a koldusok a vándortarisznyát.

s ráér emberek kiszámították. de kissé gyanús középkori Madonnáról. melyet a csapos eléje állított. szakértelme és . s mint egy nagy m vész vagy bukott. Els nek Elemér érkezett. Artúr rögtön felébredt.mozdultak meg a hírre. mint Hapci törpe a Hófehérkér l készített divatos. Elemér a „London”-ban ült. Igen. intettek egymásnak a szerkeszt ségekben. Elemér szótlanul lépett az asztalhoz. oly szótlanul és fölényesen. hogy e délutánon szakított évtizedes szokásaival. s a módban. megkeresni az élet és az elt nt világ emlékeit: s volt valamilyen mély. Elemér fölemelte a „London” rizlingjével töltött zöld poharat. valamilyen si és szemérmes elérzékenyülést l nedves szemeivel gyanakodva és pislogva nézte a bort. megjárta a várost. s a hír. csak mikor megpillantotta Szindbádot. ajkaihoz illesztette s Szindbád. behunyta szemét. aki pontosan ismeri látogatása jelent ségét. egykor ünnepelt és félelmes politikus. Ez a világ. rajzos mozgóképben. ahogy csak a középkori lovagok tudtak a barátságért áldozatot hozni. írt s most hallgat a „London”-ban –. kissé mérgesen. A jelenséget a hajós asztaltársasága tisztelettel fogadta. hunyorogva. meg néhány Dohány utcai bormérést – zavartan s mégis az olyan ember komolyságával és tekintélyével. De Elemér ma nem ment Óbudára. oldalt hajlott fejét. akik valamilyen íratlan szerz dés törvénye szerint Szindbád világához tartoztak. megmozgatott az emberekben valamit. melyet valahol a padláson találtak. mellyel évtizedek óta mindennap elindult a Dohány utcából. aki tekintély volt és magányos egyéniség. Várdali és a mesél olyan érdekl déssel lesték a fejleményeket. s állandóan könnyez . „Elemér a Londonban ül Szindbáddal!” – mondták a beavatottak. Óbudát és az írók társas körét. melyet Elemér szigorúan és fellebbezhetetlenül „felülmúlhatatlan”-nak min sített. hogy a Góbisivatagba is eljuthatott volna a fáradsággal és türelemmel. zöld zsalugáterekkel és muskátlival ékes udvarára. Eljött Elemér. ahogy a kortársak beszélhettek Goethe és Beethoven karlsbadi találkozásáról. ahogy m keresked k leshetik a Louvre múzeum szakért jének véleményét egy tetszet s. a Szindbád világához tartozó emberek tudtak a fordulatról. Elemér ivott – ivott?.. telefonáltak. csak a hozzáért k által méltányolható el kel ség és lovagiasság a tényben. zavart mosollyal. mert már csak egyfajta kadarkában hitt. körülbelül úgy. Szindbád is magasra emelte álmodozó. hogy az 5-ös villamoson idejében kiérjen Óbudára. ahol egyfajta kadarkát mérnek. Elemér szemei nedvesek voltak. mintha csakugyan valamilyen számottev esemény történt volna a város életében. hogy Szindbád Pesten jár látogatóban – fürdött. mikor elhagyta igazi világát. mint mindig. Szindbád világa. ahogy ajkához illesztette a poharat. a nyájas Mókus utcai borház dió. zárt volt. leült barátja asztala mellé s lemondott ez estére az óbudai kadarkáról. mert Szindbád bejött a városba. aztán lehajtotta a bort. s a hír. s Várdali nyelvével csettintett. amint fölkereste Szindbádot a „London”ban. alacsonyan és vörösen.. emlékekt l és rizlingt l kissé már mereng tekintet . Megállt a „London” küszöbén. lehet leg rangrejtve szeretne maradni. hogy a hajós bejött Óbudáról Pestre. benne volt egy magános és szigorú férfiélet minden engesztelhetetlen tapasztalata. nem ment az írók társas köréb l nyílegyenesen Óbudára. azok az emberek. s nem enyhült el bb szigorú arca.és eperfákkal teleültetett. leengedte az els kortyot. fehér falú. mintha a képzelet lovait nógatná sebesebb futásra. Milyen durva ez a szó! Elemér megízlelte. gyanakodva nézett körül.

s nem is volt semmi más baja. aki megveti kissé foglalkozását. s az el fizet k megsért dtek a kegyetlen igazságoktól. amikor Szindbád. vajon önt-e a csapos egyes nevesebb budapesti vendégl kben hanzlit a frissen csapolt serhez. úgy tetszett. aki személyesen ismert két színészn t. erkölcseir l és ízlése fel l. De most megérkezett Elemér. . akik lányuk jöv jét féltették. sötétkék ruhájában oly választékos jelenség volt. s ezenkívül nem tudott csinálni semmi mást ezen a világon. az idegenné változott világban olyan helyen s olyan emberek között volt. kérlelhetetlen és szigorú ember volt. rágyújtott. akinek nevét már pedzik a lapok. Szindbád szeretett volna hazamenni. egy id ben egy kormánypárti lap szerkeszt i üzeneteit szerkesztette. Elemér úgy ivott. mert tudta. mintha lenne az új külügyminiszter-jelölt. akik még ápolták a barátság és a férfierény szép szokásait. a mesél társaságában. mérgesen könnyezve. Szindbád tudta ezt. zsebkend jébe fuldokolt egyet. – Talán mégis háromnapos lesz – gondolta a söntésben reménykedve a kocsis. kiket szeretett. csak éppen az. s máskülönben is teljesen szótlan. a bécsi Jockey Clubban volhíniai birtokait. mert Szindbád asztala mellett ülhetett. ahonnan szemmel tarthatta a csapos gyanús mozdulatait. és belépett Kászonyi Pista. Az árnyalakok leültek az asztalhoz. ötvenöt éven át. gyanakodva s szívében mégis elmondhatatlan jóérzéssel. hogy már elmúlt negyvenéves. biztatott csügged makói el fizet ket. minden bajra tudott írt. ahogy Liszt Ferenc zongorázott. aminthogy egyáltalán nem bízott többé a világban. hogy egyszer mégis végérvényesen hazamenjen. S bár nem mozdult helyér l. középen választott hajzata olyan gondosan fésült és szabályos volt. Elemér nem bízott ebben a borban. hogy megállapítsa. a jegyzékeket és ultimátumokat. Szindbád világához tartozott. Elemér lenyelte a bort. Elemér egy élet alkonyati idejének legszebb szakát áldozta a feladatra. S felnyílt az ajtó. hosszú ujjaival oly hanyagon nyúlt a fröccsös pohár után. csontos. s elmerültek a hallgatásban. egy vadász kitartásával ült lesben különféle söntések megfelel szögleteiben. akik szenvedtek h tlen kedvesükt l vagy a lábujjak betegségét l. karcsúan és elegánsan. s csak azért hagyott fel a szerkeszt i mesterséggel. megérkezett a Templom utcai földszintes ház elé. hogy várják már a Templom utcában.bölcsessége. s tisztelettel és szeretettel figyelte öreg barátja kortyolását. mélyen magába merült. egyike a keveseknek. vigasztalt aggódó anyákat. finom. mint egy külügyminisztériumi tisztvisel . s általában mindent megmondott. lovagiasan és baráti készséggel. aztán vörösen és mérgesen hallgatott. a szó bonyolultabb értelmében. Öreg volt már. mintha az elébb kártyázta volna el a bolond Szemere társaságában. Már pitymallott. hogy ma este sem eszik odahaza töltött káposztát. már nekilátott volna. köhögött. elterülve a rozzant kocsi ülésein. mintha rejtélyes módon. s Szindbád tudta. s id nként nyugtalanító híreket hozott Szindbádnak az új nemzedék szórakozásairól. Most itt ült Elemér vörösen. Mindig így történt. Most jól érezte magát Szindbád. mintha az angol király kerti ünnepségér l érkezne. mert a kislánynak pattanások virultak a hátán. mert a végén már mindenkinek csak igazat üzent. ahol egy tujabokor árnyékában szórakoztatta az orosz nagykövet feleségét. belépett és helyet foglalt Szindbád balján.

. Szindbád hallgatta ezt a boldog. amikor éppen ráért életében. sötét fény szemeit. ahol érzett még az esti f zés-sütés s a hideg töltött káposzta illata. mintha Oroszlán vádjait szajkolná. mint a f hercegeket. melyre a gyertyaláng különös alakzatokat rajzolt. fáradtságnak nyoma sem látszott rajta.” Egy szekrényben mintegy száz kötet könyv hevert. mellékesen. behunyta szemét s mellén keresztbe fonta karjait. s szívét. mikor és hol volt ideje megírni e könyveket?. melyet Artúr dél óta rzött. látta Artúr fehér gyapjas fejét s látta elt nni a fogatot a pezsg hajnali fényben. Most csend volt Óbudán. mert álomban is megérezték. és megrúgta útitársa bokáját. Óbuda mélyen aludt a reggeli csöndben. s az ágy körül székeken. mely e hajnali pillanatban ötven peng t mutatott. Magánosan feküdt az ágyon. Háza küszöbér l utánanézett még a kocsinak és a poroszkáló lovaknak. nyújtózott s megnézte a taxamér órát. Most már igazán utazott Szindbád. A kocsis büszkén ült a bakon. a földi ingókat nézte. Csak a San Marco utcában fütyült valaki. aki elunta a korhely férj miatt való aggódást.A ház mélyen aludt. Hálóingben feküdt itt. s A tengerszem hölgy akadt kezébe. különös békesség és nyugalom ejtette meg. Lapozott a füzetben. melyeket magáénak mondhatott. „Majd frakkban temetnek el – gondolta Szindbád –. s most elcsodálkozott a hajós. kissé sért dötten és mégis engesztelten. Kissé remeg ujjakkal lenyomta a kapukilincset és bement a házba. hogy vigye vissza a fogat a titoknokot a budai szállodába. s vállat vont. adja oda a kocsisnak. A reggeli fényben. Kinyújtotta kezét egy ilyen narancsszín füzet után. mint az összeesküv k kara az operában. telt karú n k. Aztán megparancsolta. a napot az égen. mint egy sért dött hitves. aki munkába igyekezett vagy éjszakai légyottról érkezett s oly teli tüd vel. de a vaksi fénynél homályosan látott csak. és nagyon sápadt volt. A házi nép aludt még. a csukott zsalukat. hasasan és szuszogva. Szindbád felnyitotta nagy. hogy a hatvan peng t. s nem nyitotta fel a zsalukat.. csapolt sör és vadászkolbász várja az élet vándorait. ahol oly reménytelen volt minden. akik morganatikus házasságot kötöttek s a f pincéreket. s máskülönben is elsötétedett a világ szemei el tt. A gyertya lángja megvilágította Szindbád ágyát. csukott zsalus ablakokkal. az átvirrasztott és áthallgatott éjszaka után. Szindbád lemászott az ülésr l. A mennyezetet nézte. Lábujjhegyen ment szobájába. boldogan fütyörészett most. hogy a kóbor gazda hazatért. Intett a mesél nek. a borospalack torkába t zött ég gyertyát odaállította ágya mellé. bizonytalan mozdulatokkal levetkezett és lefeküdt. melyeket Szindbád írt. különösen sápadt volt a hajós. ahol fekete-zöld erd k. a Lajos utca irányában. felnézett az égre. Ezért kiejtette ujjai közül a füzetet. megállt a sötétben. mely berlini kék volt e reggelen. kiegyenesedett. Most csakugyan hazaindult a hajós. könyvek. — Artúr! – mondta csendesen a hajós. s nagyot sóhajtott. asztalokon elszórt Jókai-füzeteket. Tizenöt inge hevert egy szekrényben s három rend sötét ruhája. az ünnepi tárca tiszteletdíját. a bútorokat nézte. barna és meleg árnyakkal borított tisztások. köztük a frakkja is. melyek úgy hallgattak. mely néhány pillanattal elébb még vadul dobolt. Szindbád gyufát keresett el . a . mintha az élet nagy majálisára indulna. hogy még Artúr sem tudott az avas szobákban aludni. önfeledt hajnali füttyszót. meggyújtotta a gyertyát. apróra megnézte a házat.

nyájassága. ami az élet b völete. mert tudta. Most bölcs volt a csukott szem arc. s Szindbád hallotta a pejszín ostorhegyes nyerítését. Döcögött a májusi fényben a batár. s mosolygott. hogy idejében kell elmenni egy világból. csukott szemekkel. s mosolygott. a hajós. szidta Felvéghyt. Így mosolygott és utazott a hajós. hogy sok sikertelen és reménytelen bolyongás után most végre csakugyan hazaindult utasaival a vörös postakocsi. A világ elmaradt a batár mögött.gyertyaláng mellett. közömbös és szigorú. amit l Szindbád az életben szenvedett s amit szeretett. vijjogó szavát. melyhez nincs már igazi közünk. az élet és az álom díszleteit látta. Úgy érezte Szindbád. . mert ismeretlenné. .. melyeken a vörös batár áthaladt. A vörös postakocsi még egyszer elindult. Hallotta a kocsi dübörgését Szindbád s látta a tájakat. holott okosabb nem mozdulni többé a Vízivárosból. Kronprintz Irma nevetett így. aki utazni viszi a n ket. már elhagyta a hatvani vámot s elhagyott mindent. Csak Keleten tudnak ilyen közömbösen és méltóságteljesen nézni az urak. értelme volt. mert végre hazament. s a kocsi belsejéb l n i nevetést és dörmög férfibeszédet is hallott.. kedvessége. megbízhatatlanná és félelmessé változott a világ. és Szindbád mosolygott. mikor vége van valaminek. s minden benne volt és vele utazott. s Rezeda Kázmér dörmögött a kocsiban. Lassan hajtott a kürt kalapos kocsis. a kocsis rézkürtjének nyers. A gyertya csonkig égett s utolsó lobbanásával megvilágította Szindbád arcát. a bolond nagyurat.

Készült a Gyomai Kner Nyomda Kft. ISBN 963 055 754 1 (életm ) Akadémiai Kiadó / ISBN 963 05 62 16 2 (kötet) Akadémiai Kiadó / ISBN 963 208 061 0 (életm ) Helikon Kiadó / ISBN 963 208 226 5 (kötet) Helikon Kiadó / HE 351 . A sorozatot tervezte Szántó Tibor.48 (A/5) ív terjedelemben.Kiadta az Akadémiai Kiadó és Helikon Kiadó. Megjelent 6.-ben (felel s vezet Szász Imre ügyvezet igazgató) 1992–ben. A kiadásért Zöld Ferenc f igazgató és Molnár Magda igazgató felel. Felel s szerkeszt Steinert Ágota. a F zf i Papírgyár Helikon ofszetpapírján. M szaki szerkeszt Badics Ilona és Ondrejovics Gabriella.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->