You are on page 1of 272

VÍZKONFLIKTUSOK

KÜZDELEM EGY POHÁR VÍZÉRT
SZERKESZTETTE:
GLIED VIKTOR
VÍZKONFLIKTUSOK – KÜZDELEM EGY POHÁR VÍZÉRT
Szerkesztette: Glied Viktor
Lektorálta: Dr. Wilhelm Zoltán, egyetemi docens
Dr. Pánovics Attila, egyetemi adjunktus
Kiadó: IDResearch Kft. / Publikon Kiadó, Pécs
Nyomda: Topik Bt.
ISBN 978-963-88332-9-7
A tanulmányok tartalmáért a szerzők tartoznak felelősséggel.
A kötetben megjelent tanulmányok szerzői jogi védelem alatt állnak, azokat
felhasználni, másolni, sokszorosítani, továbbadni kizárólag a kiadó engedélyé-
vel lehet.
A kötet megjelenését támogatta:
Nemzeti Kulturális Alap
Pécsi Zöld Kör
Előszó 5
Glied Viktor ;
Globális vízproblémák
Selján Péter zp
A természeti erőforrásokért folyó küzdelem biztonságpolitikai vonatkozásai
Glied Viktor ¡z
Kiszáradó Afrika, szomjazó kontinens – Afrikai vízproblémák
Faragó Éva o;
A nigériai Borno tartomány vízgazdálkodása
Grünhut Zoltán 8¡
Vízért szomjazó, véráztatta föld
Az arab-izraeli konfliktus vízügyi kérdéseiről
Vörös Zoltán zzy
Háborúban a környezetért, a környezettel szemben
Kína vízproblémái a 21. század elején
Ágó Ferenc zy;
Biztonságpolitikai strukturális és funkcionális analízis alkalmazása
a közép-ázsiai vízkonfliktusban
Wilhelm Zoltán – Déri Iván – Kisgyörgy Péter – z;z
Orbán Zsuzsa – Szilágyi Sándor
Hagyományos vízmenedzsment Indiában
Keserű Dávid zpz
Ausztrál vízproblémák
5
Hegyi Ákos zoy
Chicago vízbázisvédelme
Varga Miklós zz;
Tankerbalesetek a tengereken
Horváth Norbert z¡p
Politikai vizeken – Határvízi diplomáciai esetek
Grünhut Gábor zy;
A megmérgezett folyó
5
Előszó
A Vízkonfliktusok – Küzdelem eg y pohár vízért című tanulmánykötet fóku-
szában a környezeti szűkösség fogalma áll, kiemelt tekintettel az édesvíz-
hiány és vízszennyezés okozta problémákra, illetve részben a szűkösség
következtében kialakuló konfliktusok módjaira, megjelenésük lehetséges
földrajzi helyeire, az okaira és a várható következményekre. A mű szerzői
főként környezetpolitikával, konfliktuselemzéssel, gazdaság- és társada-
lomföldrajzi, valamint nemzetközi jogi (elsősorban vízjogi) kérdésekkel
foglalkozó fiatal kutatók, környezetvédelmi szakemberek, ezáltal a kötet
referenciaként szolgálhat a közép- és felsőoktatásban tanuló hallgatók-
nak, környezetvédelmi szakembereknek, de jellegénél fogva rengeteg
érdekességet tartogat környezetünk védelme iránt fogékony, szerencsére
gyarapodó számú olvasóközönség számára is.
A környezetpolitika, mint önálló szakpolitika fogalma a közelmúltban
vált használatossá hazánkban. A környezetpolitika egyértelműen széle-
sebb értelmezési keretet ad a politikai aktorok számára a környezetvéde-
lem fogalmánál, hiszen képes összehangolni különböző szakpolitikai
(energiapolitika, klímapolitika, közlekedéspolitika, szociálpolitika, ipar-
politika, agrárpolitika stb.) döntéseket. Mint önálló szakpolitika, a
környezeti értékek megjelenítésében és a környezeti érdekek előtérbe
helyezésében érdekelt minden egyes, környezetet érintő gazdasági és
politikai döntés esetében. Az eddiginél előremutatóbb és átláthatóbb
struktúrákat határoz meg, ennek következtében a jövőbeni folyamatok
ökológiai és társadalmi hatásai a mainál jobban feltérképezhetők lesznek.
A környezetpolitikai kutatások képesek különböző természet- és társa-
dalomtudományi diszciplínák eredményeinek hasznosítására, szinteti-
zálására, bonyolult gazdasági és társadalmi struktúrák elemzéseinek
összehasonlítására, az összefüggések feltárására, illetve egybefűzésére.
Ezen vizsgálatok speciális válfaja a részben környezeti szűkösség követ-
keztében kirobbanó konfliktusok elemzése.
A kötet szerzői a „vizes ügyek” különböző aspektusait vizsgálják ugyan,
de a tanulmányok célja minden esetben közös: felhívni a figyelmet az
emberiséget érő kihívásokra, bemutatni a következő évtizedek várhatóan
súlyos környezeti, politikai és társadalmi problémáit, új fogalmak segít-
ségével megoldásokat találni a felmerült gondokra.
A szerkesztő
7
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
GLIED VIKTOR
Az 1980-as évek közepétől mintegy harminc országban – főleg a sivata-
gos, félsivatagos területeken – volt 1000 m
3
/fő alatt a hozzáférhető édes-
vízmennyiség. Számos térségről elmondható, hogy az egy főre jutó víz
éves mennyisége nem érte el az 500 m
3
-t, azaz krónikus vízhiánnyal küz-
dött. 2010-re Katar, Kuvait, az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd-Arábia,
Jordánia, Szíria, Izrael, Jemen, Omán, Algéria, Líbia, Egyiptom, Málta,
Szingapúr, Mali, Botswana és Dél-Afrika szembesül majd kétségbeejtő
vízhiánnyal, de több mint negyven országnak lesznek vízproblémái, első-
sorban a fejlődő térségekben. Az előrejelzések szerint a gyarapodó népes-
ség, valamint a fokozódó vízigény, továbbá az éghajlatváltozás miatt az
említett régiókban a helyzet tovább fog súlyosbodni, az egy főre jutó víz-
mennyiség drámaian alacsony szintet érhet el, 2025-re pedig a vízhiány a
Föld nyolc milliárd lakosából már három milliárdot fog érinteni.
A globális vízkészletek alig 3%-a édesvíz, ám ennek jelentős része jég
formájában a sarkvidékeken, valamint felszín alatti vizekben található.
Nem meglepő tehát, hogy az emberiség jelenleg a meglévő édesvízkészle-
tek mintegy 45%-át használja és ez az arány az előrejelzések szerint néhány
évtizeden belül 70%-ra növekszik. Ennek egyik legfőbb oka az alapvető
vízellátási gondokkal küzdő észak-, közép-, és kelet-afrikai, közel-keleti,
közép- és dél-ázsiai, valamint távol-keleti országok robbanásszerű né-
pességnövekedése, amely hatalmas vízszükséglet-növekedést indukál.
A fogyasztás kisebbik részét kommunális szükséglet, nagyobbik hányadát
azonban az ipar és főként a mezőgazdaság által felhasznált vízmennyiség
adja. A Föld jelenlegi hat milliárdos népessége évenként mintegy 75-80
millió emberrel növekszik. 1950 óta a Föld lakossága megháromszoro-
zódott, ugyanakkor minden szükségletet egybevéve a vízfelhasználás
a hatszorosára növekedett. A megújuló vízkészleteket figyelembe véve
évente fejenként 1700 m
3
ivóvíz áll rendelkezésünkre. Általánosan elter-
jedt nézet szerint a létfontosságú természetes erőforrásokat vizsgálva ez
olyan mennyiség, amely elegendő a népesség ellátására. Fontos azonban
hangsúlyozni, hogy az emlíettt mennyiség rendkívül egyenetlenül oszlik
el földrajzi szempontból: míg egyes területek bővelkednek az édesvízben,
addig sok országnak okoz gondot a minimális mennyiségű ivóvíz bizto-
8
GLIED VIKTOR
9
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
sítása. Ahhoz, hogy a globális vízkrízis súlyosbodjon, nincs szükség arra,
hogy a Földre lehulló csapadék összmennyisége csökkenjen, elég, ha az
eloszlása megváltozik, és a szárazabb területekre a jelenleginél is keve-
sebb, a vízben bővelkedő vidékekre (beleértve a tengerek és az óceánok
felszínét) a mostaninál több jut belőle. Márpedig éppen ez történik, mivel
a klímaváltozás úgy alakítja át az időjárási rendszereket, hogy a csapadék
eloszlása nem az egyensúly, hanem a szélsőségek irányába módosul, és
emiatt például Európa déli felében, illetve Ázsia nagy részén tartós víz-
hiány lesz. Azonban nem azért, mert a Föld kifogy a vízből, hanem mert
az eloszlása megváltozik.
A fentiek ismeretében kiemelten fontos terület a nemzetközi kapcsola-
tokban a vízügyi kérdések szabályozása, mely már a 18. század utolsó har-
madában megkezdődött, de jelentős fejlődésről a 19. század végétől beszél-
hetünk. A „vizes” diplomácia szerepének felértékelődése az urbanizációs
folyamat gyorsulásával, az ipari felhasználás mértékének növekedésével
és a népességszám emelkedésével egyidejűleg ment végbe. A külpolitika
felismerte, hogy a természeti erőforrások iránti növekvő szükséglet viszá-
lyokat generálhat, melyeket szerencsés még elmérgesedésük előtt ren-
dezni. A nemzetközi kapcsolatok kialakítása során olyan, addig isme-
retlen, vagy kevésbé fontosnak vélt tényezők szükségességét ismerték
fel, mint az erőforrások feletti dominancia kialakításának, vagy a
természeti kincsek kiaknázásának szabályozása. A nemzetközi szabá-
lyozást igénylő legfontosabb kérdések a határokon átnyúló folyók és
tavak használatával összefüggő kérdések voltak, eleinte főként a ha-
józás szabadságának tekintetében. A nemzetközi közösség első, majd
második világháborút követő átalakulása, a földrajzi/ökológiai egy-
ségek megtartását figyelmen kívül hagyó rendezések, a mesterségesen
kialakított határok és nagyléptékű gazdasági fejlődés szükségessé
tette a környezetvédelmi tárgyú szerződések rendszerének létrehozását.
A két- vagy többoldalú nemzetközi szerződések jelentős része az ENSZ
keretein belül, a két-, vagy többoldalú szerződések államok között, sok-
szor nemzetközi szervezetek közreműködésével köttetett. A szerződések
tárgya a 20. század 50-es, 60-as éveitől kezdve legtöbbször a víz haszno-
sítása volt, és szinte kivétel nélkül a nemzetközi folyókkal, vagy tavakkal
voltak kapcsolatosak. A határokat átlépő környezeti hatások problémája
először a vízügyi kapcsolatokban jelentkezett.
8
GLIED VIKTOR
9
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
A természeti kincsek feletti szuverenitás kérdését érdemes tágabb
értelemben vizsgálni. Az 1972-es stockholmi környezetvédelmi konfe-
rencián kiadott nyilatkozat alapján minden államnak joga van természeti
erőforrásainak hatékony ellenőrzésére, azonban jellegénél fogva a víz
mint erőforrás feletti szuverenitás nem érvényesülhet teljes mértékben.
Ez elsősorban a víz fizikai mivoltából fakad, ugyanis a folyókat csak
attól a ponttól lehet ellenőrizni, ahogy azok átlépik az ország határait. Az
abszolút területi integritás igénye a víz esetében megkérdőjeleződik, nem-
zetközi jogászok úgy fogalmaznak, hogy egy állam számára csak addig
biztosítható a folyók használatának joga, amíg azzal más állam számára
nem jelent veszélyt. Világszerte 261 nemzetközi vízrendszert tartanak
nyilván, melyek földünk felszínének 45,3%-át borítják. Bolygónk lakossá-
gának 40%-a szintén ezeken a területeken él. Csak az ismertebb folyókat
említve a Duna vízgyűjtője 17, a Kongó és a Niger 11, a Nílus 10, a Rajna
és a Zambézi 9, az Amazonas 8, a Gangesz, a Brahmaputra, a Menga, a
Jordán, a Mekong, a Tigris, az Eufrátesz és a Volta 6, a La Plata, a Visztula
és a Neman 5, az Amur, az Elba, az Indus, a Limpopo, az Ogooue, az
Okavango, az Orange, a Szenegál, a Narva és az Odera 4, az Orontész,
az Avas, a Dnyeper és Dnyeszter, a Gambia, a Garonne, az Irrawaddy, a
Lempa, a Maputo, a Moa, a Neretva, az Ob, a Rhone, a Salvwen, a Szajna,
a Vardar és a Volta vízgyűjtője pedig 3 országot érint. Az Oregon Egyet-
em egy kutatócsoportja 1995 és 2003 között Wolf, Stahl és Macomber
vezetésével 1831 esetet megvizsgálva arra keresett választ, hogy mekkora
az esélye egy, az említett térségekben kirobbanó vízháborúnak. A vizsgá-
lat során történelmi, gazdasági, társadalmi és ökológiai elemzéseket foly-
tattak, az anyagokat összehasonlították, esettanulmányokat, modelleket
készítettek és egy -7 – +7 (-7 – -1: konfliktus, erődemonstrációtól a hábo-
rúig; 1 – 7: diplomáciai megoldás, verbális fenyegetéstől a kooperációig)
között elhelyezkedő skálán osztályozták a konfliktusok valószínűségét.
Négy pontban foglalták össze a kutatás eredményeit:
1. Megállapították, hogy 1228 esetben sikerült tárgyalásos úton rendezni
a vízmegosztás kapcsán felmerülő nézeteltéréseket, és csupán 507
esetben robbant ki incidens a felek között, azaz az esetek kéthar-
madában a diplomáciai megoldás „győzött”.
2. A természeti erőforrások megosztása, így a vízmegosztás is neural-
gikus pontja lehet a szomszédos államok kapcsolatának. Megváltozott
politikai vagy környezeti viszonyok között, megegyezés hiányában a
viszony megromolhat, ugyanakkor látunk arra is példát, hogy éppen a
10
GLIED VIKTOR
11
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
vízügyekben kibontakozó együttműködés van hatással a kapcsolatok
alakulására. A vietnami háború idején is zavartalanul működött az
1957-ben létrehozott Mekong Bizottság, de India és Pakisztán, Izrael
és Jordánia között is folyamatosak voltak a tárgyalások a vízmegosztás
kapcsán.
3. A vizsgált esetek 86%-ában a vízminőség rohamos romlása, azaz
nagymértékű és alighanem tudatos szennyezés, illetve a felvízi ország-
ban megkezdett, vízhozamra veszélyt jelentő műtárgy építése kapcsán
robbant ki fegyveres konfliktus.
4. Az érintett felek a nézeteltéréseket javarészt bilaterális alapon ren-
dezik, az esetek alig egyharmadában vonnak be harmadik felet vagy
nemzetközi szervezetet döntőbíraként.
A Világbank alelnöke, Ismail Serageldin 1995-ben meglepő kije-
lentést tett a New York Times hasábjain: „Amennyiben a 20. század
háborúi az olajért folytak, a 21. század a vízért indított háborúkról
szól majd”. Hat évvel később az ENSZ főtitkára a következő mondat-
tal indította az Amerikai Geográfusok Szövetségének konferenciáján
tartott beszédét: „Megindult a versenyfutás a tiszta vízért”. Az utóbbi
évtizedben olyan, eddig kevésbé ismert fogalmak kerültek be a poli-
tikatudomány szótárába, mint a „környezeti szűkösség”,„vízháború”, „víz-
konfliktus”, vag y „nedves diplomácia”. Az ENSZ Környezeti Programjának
(UNEP) szakértői, brit, amerikai, skandináv és német kormányzati és
civil szervezetek, neves külföldi (Peter H. Gleick, Thomas Homer-
Dixon, Lester R. Brown, Aaron T. Wolf) és magyar (Rakonczai János,
Bruhács János, Boda Zsolt, Takács-Sántha András) kutatók kezdték
használni írásaikban az előző fogalmakat. A biztonságpolitika is las-
sacskán beépíti tanulmányaiba a környezeti szűkösség hatásainak elem-
zését, az államközi kapcsolatok vizsgálata pedig a politikai-gazdasági
érdekek mellett egyre többször használja a környezeti érdekek kifejezést.
A környezeti degradáció, a természeti erőforrások mennyiségi és minő-
ségi romlása magában hordozza a társadalmi feszültségek kialakulását,
vagy a meglévők fokozódását. Az International Alert független brit
kutatóintézet 2007-2008-ban folytatott felmérésében 46 országot vizsgált
meg és olyan modelleket készített, melyek az érintett térségekben felme-
rülő környezeti konfliktusok okait, lehetőségeit és módjait elemzi.
A témánkat érintő „vizes” konfliktusok valószínűsége a következő
folyók megosztásának kapcsán a legnagyobb: Gangesz, Brahmaputra,
10
GLIED VIKTOR
11
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
Mekong, Han, Ob-Irtisz, Limpopo, Orange, Szenegál, Okavango,
Zambézi, La Plata. Wendy Barnaby szakértő szerint azonban nincsenek
kizárólag a vízért kirobbanó konfliktusok. Meglátása szerint a természeti
erőforrások megosztását inkább tárgyalásos úton rendezik az érintett
felek, ahogy történt ez a Nílus, a Gangesz, vagy az izraeli-palesztin és
izraeli-jordán vízmegosztás esetében. Barnaby állítását alátámasztja,
hogy 1820 után több mint 400 államközi egyezmény született „víz”
témában, és ezeknek mintegy felét az utóbbi ötven évben írták alá.
Kevin Watkins és Anders Berntell, a téma jeles szakértői azonban más
állásponton vannak. Ahogy több tanulmányukban is hangsúlyozzák,
a vízért folyó küzdelem már napjainkban is zajlik. Példaként említik a
2006-os libanoni konfliktust, amely során az izraeli légierő lebombázta
a máktermelés központjának számító libanoni Bekaa-völgy földművesei
számára létfontosságú litani öntözőcsatorna-rendszert. Izrael már több
esetben konfrontációba került szomszédaival a víz miatt. 1964-ben sú-
lyos fegyveres konfliktus alakult ki a zsidó állam és Szíria között, miután
Damaszkusz bejelentette a Jordán folyót tápláló Hazbani és Banjasz el-
terelését. Az izraeli tüzérség hatékony fellépésének következtében Szíria
visszavonult, azonban ezek az események már egyértelmű jelei voltak egy
átfogó összecsapás közeledtének. Az 1967-ben kirobbant, ún. hatnapos
háború során Izrael katonai stratégiájában hangsúlyos szerepet kapott
a vízforrások és vízgyűjtő területek elfoglalása, főként Szíria területén.
A háborúban aratott izraeli győzelem alapvetően rendezte át a térség
„víztérképét”, hiszen Izraelnek a vízelosztás kapcsán (is) sikerült Szíriát
abszolút előnytelen helyzetbe kényszeríteni, mely miatt Damaszkusznak
esélye sem maradt arra, hogy valamilyen módon befolyásolja a zsidó
állam vízellátását. A Golán-fennsík nyugati és északi részeinek meg-
szállásával Jeruzsálem ráadásul tökéletes pozícióba került a Jarmuk folyó
ellenőrzésének szempontjából. Mihail Gorbacsov az utolsó szovjet párt-
főtitkár, mint a Víz Világtanács tagja 2000-ben úgy nyilatkozott, hogy
„vízüg yi szempontból legveszélyeztetettebb térség a Közel-Kelet, hiszen a víztartalékok
itt kimerülőben vannak, melynek következtében a politikai feszültségek könnyen
eszkalálódhatnak. A víz itt az eg yik olyan tényező, amely miatt soha nem lesz béke”.
A térség szinte összes országa vízhiánnyal küzd, mégis a legkomolyabb,
egyéb tényezők által is terhelt konfliktus Izraelben bontakozott ki. Az
izraeli-palesztin szembenállás neuralgikus – bár kevésbé ismert – kérdése
a vízmegosztás, hiszen a zsidó állam biztonsági okokra hivatkozva nem
12
GLIED VIKTOR
13
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
engedi magánkutak fúrását a már manapság is túlnépesedett Gázai-öve-
zet és Nyugati Part területén.
A térség másik „vízkonfliktusa” Törökország, Szíria és Irak között
bontakozott ki az Eufrátesz használatát illetően a nyolcvanas évek
második felében. A három ország a hatvanas évek folyamán, szovjet
közvetítéssel számos egyezményt kötött a folyón építendő két nagy duz-
zasztógátról (Keban és Tabqa). Ankara 1987-ben ugyan megállapodott
Damaszkusszal a vízmegosztásról, azonban rövidesen húsz duzzasztógát
és öntözőrendszer építésének tervét jelentette be, mondván, kedvez-
ményes kőolaj vásárlási szándékát a déli szomszédok visszautasították.
A török kormány 1990-ben megkezdte az Atatürk duzzasztógáthoz kapcso-
lódó víztározó feltöltését, mely az Eufrátesz évi átlagos vízhozamát Szírián
belül harmadára csökkentette. A műtrágyázott területeken áthaladó, sókkal
és vegyi anyagokkal szennyezett víz mégis létfontosságú a világ egyik leg-
magasabb népességnövekedési rátájával küzdő Damaszkusz számára.
Mivel más nyomásgyakorló eszközt nem talált, a szír kormány mene-
déket adott kurd szeparatista csoportoknak, hogy alkalomadtán túszként
ajánlja fel őket a víz körül folyó alkudozás során. A szakadár csoportok
akcióiban 1984 és 1993 között közel ötezer török és kurd katona, valamint
civil veszítette életét. 1993-ban Demirel török miniszterelnök és Asszad
szír elnök sikerrel kecsegtető egyeztetéseket folytatott az Eufráteszt
illetően, megállapodás végül a török fél hajlíthatatlansága miatt még-
sem született. A folyó vizének alig egyötöd része éri el Irakot, melynek
rendkívül kiszolgáltatott helyzetén tovább ront, hogy a 2003-as katonai
intervenció és az azóta is zűrzavaros belpolitikai helyzet következtében
a közműrendszer állapota leromlott, a lakosság egyharmad része nem jut
minden nap tiszta vízhez. Törökország helyzete rendkívül érdekes, hiszen
az mellett, hogy geopolitikailag különösen előnyös helyzetben van, tagja
a NATO-nak, folynak a tárgyalások európai uniós tagságáról, s a föld
egyik legkiterjedtebb felszín alatti édesvízkészletét tudhatja magáénak.
Ennek ellenére a törökök ügyelnek a takarékosságra, Ankarában az utóbbi
évek során már többször korlátozásokat vezettek be a vízhiány miatt.
A tervek szerint rendkívül súlyos szárazság idején a két övezetre osztott
török fővárosban 48 órás váltásokkal zárnák el a csapokat: két napig csak
az egyik, míg a következő két napon csak a másik városrészben lenne ve-
zetékes víz.
A történelem során azonban számos más példát is találunk, amikor
a szembenálló felek az ellenséges területeken található gátrendszer
12
GLIED VIKTOR
13
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
lerombolásával igyekeztek hadászati fölényt elérni, a lakosságot demorali-
zálni. 1943. május 16-áról 17-re virradó éjszaka brit harci repülők speciális
bombákkal támadták meg Észak-Rajna-Vesztfáliában a Möhne, az Eder
és a Sorpe folyók völgyzárógátjait. A Ruhr-vidék fegyvergyártási kapaci-
tását kívánták ezzel megbénítani. Az amerikai légierő a vietnami háború
során több ízben támadta a Mekong gátrendszerét, hatalmas áradásokat
előidézve ezzel. 2001-ben a NATO légiereje lebombázta a tálibok egyik
központjának számító afganisztáni Kandahar városát elektromos áram-
mal ellátó Kajak-i vízerőművet, de hasonló eszközökkel gyengítették egy-
mást a harcoló felek Srí Lankán több mint húsz éven keresztül, amikor
gátakat robbantottak fel, és óriási kiterjedésű rizsültetvényeket árasztot-
tak el vízzel, használhatatlanná téve ezáltal a termőterületeket.
Az energiaforrások, erőforrások – eleinte a víz, majd később pár-
huzamosan a szén és a kőolaj, illetve a földgáz – biztosítása a gazdaság
számára az ókor óta alapvető célja a hatalmi központoknak, államoknak.
David Zhang, a Hong Kong-i Egyetem tanára az elmúlt években a
történelem közel nyolcezer fegyveres és politikai konfliktusát elemezte
és arra a következtetésre jutott, hogy az esetek egy jelentős részében a
természeti erőforrások kimerülése vezetett politikai összetűzése, fegyve-
res incidens kirobbanásához. A második világháborút követő évtizedek
tendenciái, a fosszilis energiahordozók iránti kereslet folyamatos növe-
kedése, a források kimerüléséről szóló hírek, az antropogén tényezőkre
is visszavezethető globális felmelegedés és klímaváltozás következtében
tapasztalható erőforrás-leromlás, az óriási mértékű környezetterhelés
és környezetszennyezés több szempontból egyre nehezebbé teszi a
szükséges javak előállítását, illetve biztosítását. Az energiahordozókban,
szénhidrogénekben gazdag országok számára dollármilliárdokba kerül
az új lelőhelyek feltárása, az infrastruktúra kialakítása, a szállítási útvon-
alak kiépítése és a logisztika megszervezése. Drágul tehát a kitermelés,
ugyanakkor a kereslet – bár a gazdasági válság hatására kisebb ütemben
– folyamatosan növekszik. A piacon megjelenő „új” gazdasági szereplők,
mint Kína és India energiaigényei hatalmasak, gazdaságuk szükségle-
tének kielégítése komoly gondokat okoz, miközben saját erőforrásaikat
fokozatosan felélik, a meglévő természeti erőforrásokat kimerítik, vagy
degradálják, komoly társadalmi feszültségeket generálva a nagyvárosok
és a vidéki lakosság között.
Az indiai szubkontinens népességnövekedési rátája – bár az utóbbi
években csökkenő tendenciát mutat – még mindig magas, a lakosság
14
GLIED VIKTOR
15
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
száma évente 17 millióval gyarapodik. A vidéken élő 700 millió ember
egyharmadának élete közvetlenül a folyóvizektől függ. India környezeti
állapota rohamos tempóban romlik, a duzzasztógátak – köszönhetően
az erdőirtásnak és a mérhetetlen szennyezésnek – rövid idő alatt elisza-
posodnak. A tengerszint-emelkedés miatt a folyók vize a torkolatok több
száz kilométeres körzetében sóssá válik, a beszivárgó só pedig tönkrete-
szi a felszín alatti vízkészleteket. Az olyan metropoliszok, mint Új-Delhi,
Mumbai vagy Bangalore mérete döbbenetes ütemben növekszik, a
kormányzat képtelen kezelni a rendkívül sokrétű szükségleteket, az in-
diai városok az utóbbi évtizedben a közösségi erőszak színterévé váltak.
A központi irányítás legitimitása a kilencvenes évek óta folyamatosan
gyengül, az egészségügyi rendszer nem képes alkalmazkodni a kihívások-
hoz, kétszer annyian halnak meg vérhasban, mint AIDS következtében.
A járványok kialakulásának kedveznek az utóbbi évek hatalmas árvizei
is, melyek következtében sok tízezren veszítették el otthonukat. India, fi-
gyelmen kívül hagyva a vele szomszédos Bangladesh szükségleteit, 1975-
ben duzzasztó-gátrendszer építésébe kezdett a Gangesz folyó 11 kilomé-
teres szakaszán. A Farakka-gát Kalkutta gyorsan növekvő vízigényének
kielégítése érdekében jelentős vízhozamot vont el a Gangesztől. Bár a két
ország 1977-ben harminc évre szóló megállapodást kötött a vízmegosz-
tásról, az egyezséget Delhi lényegében figyelmen kívül hagyja. A dhakai
kormány többször is a szerződés megújítását szorgalmazta, annak Bang-
ladesh számára előnyös átalakításához India azonban nem járult hozzá.
A környezeti katasztrófáktól és vízhiánytól különösen sújtott Bangladesh-
ből hatalmas tömegek menekültek át a szomszédos indiai tartományokba,
Asszamba és Tripurába. A bevándorlókkal kapcsolatos konfliktusok az
1980-as évektől felerősödtek és 1983 során első ízben véres összecsapá-
sokba torkolltak. Az indiai központi kormánynak csak 1985-ben sikerült
a válságot egy gátszabályozás ígéretével, valamint a bengáli telepesek
részbeni visszatelepítésével megoldani, egyúttal a mintegy 4000 km hosz-
szú határt Bangladesh és India között lezárni.
Az utóbbi években több konferenciát is tartottak a hat országot érintő,
dél-kelet-ázsiai Mekong folyóval kapcsolatban. Ezeken megállapították,
hogy amennyiben Kína nem biztosítja megnyugtató mértékben a vízho-
zamot a november és május közötti száraz időszak során, akkor a lejjebb
fekvő országok, köztük Kambodzsa, Vietnam és Thaiföld komoly víz-
hiánnyal nézhetnek szembe a jövőben. Peking azonban bejelentette, hogy
37 duzzasztógátat épít a folyón, melyek egyikének építése miatt 1997-ben
14
GLIED VIKTOR
15
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
négy napra teljesen elzárta a „csapot”. A vízhozamkiesés iszonyatos pénz-
ügyi és gazdasági terhet jelentett Vietnam számára. Az ENSZ keretein
belül működő Mekong Bizottság folyamatosan sürgeti az érintett felek
együttműködését a probléma megoldásában, azonban a testület sikeres
munkáját alapjaiban megnehezíti, hogy annak sem Kína, sem a szintén
érintett Myanmar nem tagja. Vietnamnak és Thaiföldnek is égető szüksé-
ge van édesvízre, hiszen a torkolatvidékeken benyomuló sós víz tönkre-
teszi a termőföldeket és a felszín alatti vizeket. A válság súlyosságát jelzi,
hogy közel ötven millió ember függ a Mekong vizétől.
A környezeti szűkösség hosszútávon felerősítve egyéb, gazdasági-
társadalmi-politikai problémákat, szinte minden esetben erőszakos konf-
liktushoz vezet. A szűkösség megléte azonban csak részben vezethető
vissza környezeti okokra, számos esetben olyan társadalmi struktúrák
befolyásolják, mint a korrupt, vagy elavult intézményrendszer, az elhibá-
zott közpolitikai irányvonalak, vagy a tudatos emberi hanyagság. A téma
világszerte legelismertebb kutatója, Thomas Homer-Dixon a kiváltó
okokat tekintve alapvetően három nagy csoportba sorolja a természeti
erőforrások szűkösségét:
• a forrás vagy utánpótlás megsérüléséből adódó szűkösség (supply-in-
duced scarcity),
• a kereslet növekedéséből adódó szűkösség (demand-induced scarcity),
• a társadalmi változásokból fakadó szűkösség (structural scarcity).
1. ábra: Vízhiányos térségek
16
GLIED VIKTOR
17
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
Az állandósuló aszály és szárazság arra ösztönözhet kormányokat,
hogy fokozzák az öntözést és áradásszabályozó intézkedéseket fogana-
tosítsanak. Amennyiben a folyókból vagy állóvizekből történő vízkivétel
növekedése olyan mértéket ér el, amely már drasztikusan befolyásolja az
ökológiai egyensúlyt, veszélyezteti a felszíni vízforrás szempontjából föld-
rajzilag „lejjebb” elhelyezkedő ország(ok)/térség(ek) vízellátását, a konf-
liktus kialakulása aligha kerülhető el. Ha a nagypolitika szintjén megje-
lenő vita élelmiszerhiánnyal és markáns demográfiai növekedéssel pá-
rosul olyan régiókban, melyek történelmi, etnikai, vallási ellentétekkel
terheltek, a fegyveres összecsapás szinte biztosra vehető. A nemzetközi
beavatkozás – amennyiben ahhoz a nagyhatalmak bármelyikének érdeke
fűződik – elsősorban nem a szűkösség okainak megváltoztatását célozza,
hanem politikai rendezést sürget, ráadásul a segélyezés fejében ösztönzi a
stratégiai szektorok (energiaipar, közszolgáltatások, feldolgozóipar, építő-
ipar, távközlés) privatizációját. A tőkehiányos, megfelelő szakértelemmel
nem rendelkező és nem kellőképpen innovatív hazai vállalkozások eleve
esélytelenül indulnak a tendereken, a transz- és multinacionális vállalatok
pedig – bár az utóbbi évtizedben a közgazdasági közgondolkodásban is
előtérbe került a társadalmi felelősségvállalásra való nyitottság – kizáró-
lag profitmaximalizálásban érdekeltek. A kiszolgáltatottság csökkenti a
döntéshozók mozgásterét, akik legitimitásukat úgy próbálják meg stabili-
zálni vagy visszanyerni, hogy ellenségképet kreálnak, ezáltal terelve el
a figyelmet a belpolitikai, társadalmi problémákról. Az „ádáz ellenfél”
szerepét természetesen nem csupán egy külföldi országra lehet ráhúzni,
hanem egyes, határokon belül élő népcsoportokra, vagy etnikumokra is.
A fokozódó vízhiány Európa déli részeit is érzékenyen érinti. Legin-
kább a gazdaságilag fejlett Spanyolországban jelentős az öntözési igény,
ezért a vizekben szegényebb Murcia térségébe már harminc éve távolabbi
területekről vezetik át a vizet. A 2007-es esztendőben tapasztalt súlyos
aszály miatt azonban a szomszédos Kasztília csak vonakodva engedte át
a vizét. A két tartomány vitája odáig fajult, hogy Kasztília légi felmérések-
kel vizsgálta meg az öntözött területek nagyságát és a víztározók állapotát
a szomszédos területeken. Szakértők szerint a „vízháború” azt bizonyítja,
hogy Spanyolországnak új vízgazdálkodási politikára van szüksége.
A növekvő keresletet eddig új víztározók létesítésével elégítették ki, ha
azonban a folyók kiszáradnak, akkor a tározók sem segíthetnek. A meg-
oldást többen a kommunális víz árának jelentős emelésében látják, hiszen
csak ez vethet véget az olyan pazarló vízfogyasztásnak, mint például a
16
GLIED VIKTOR
17
GLOBÁLIS VÍZPROBLÉMÁK
golfpályák fenntartása. Egy golfpálya öntözéséhez a mediterrán régióban
egy millió köbméter édesvíz szükséges évente, mely egy 12.000 lakosú
kisváros vízfogyasztásának felel meg. Számos nagy költségvetésű, az EU
által is támogatott spanyol projekt indult az utóbbi években a vízhiány
csökkentésére, a fenntartható vízgazdálkodás alapjainak megteremtésére.
Dél-Európában azonban nem csak Spanyolország küzd az édesvíz hiánya
okozta problémákkal. 2006 nyarán Horvátország és Görögország egyes
részein is korlátozásokat vezettek be a kommunális vízhasználat terén.
A kicsiny Málta – felszíni édesvízkészlet híján – kénytelen attól az Olasz-
országtól importálni a drága „árut”, amely a déli régióiban maga is „vizes”
gondokkal küzd. Ne legyenek senkinek sem illúziói azzal kapcsolatban,
hogy a vízkereskedelem óriási üzlet, hiszen a tiszta víz ára a közeljövőben
az egekbe szökhet. Franciaország már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy
szívesen exportálna vizet Dél-Spanyolországba, mint ahogy teszi azt Le-
sotho a Dél-afrikai Köztársaság, vagy Törökország Izrael irányába.
Az Amerikai Egyesült Államokat sem kerülik el a vízproblémák.
A Mississippi vize rendkívül szennyezett, s ahogy az a New Orleans-i tragé-
dia kapcsán világossá vált, még a jól kiépített gátrendszer sem képes ellenáll-
ni a több irányból érkező hirtelen áradásoknak, természeti katasztrófáknak.
A Colorado és a Rio Grande vízmegosztását illetően nem csupán Arizona
és Nevada került szembe egymással, de a népességrobbanással szembesülő
Mexikó is nagyobb vízhozamot igényelt Washingtontól. 1994-ben a gazda-
sági recessziótól sújtott közép-amerikai ország 2,8 millió m
3
vizet követelt
északi szomszédjától. Washington pénz folyósítására hajlandó volt, azon-
ban saját farmerjai nyomására a vízhozam növeléséhez nem járult hozzá.
A terrorizmus is felismerte, mekkora káoszt és gazdasági gondokat
okozhat a közműrendszerek, gátak ellen elkövetett támadás, vagy a
kommunális ivóvíz szennyezése. Az Afrikában kirobbanó viszályok
során általánossá vált az ellenség kútjainak megmérgezése, ahogy történt
ez az utóbbi években a darfúri, csádi vagy a kenyai konfliktus esetében.
Az elmúlt évek során az al-Kaida több ízben is fenyegetett mérgezéssel,
minek hatására a nyugat-európai országok jelentősen megerősítették a
közművek védelmét, az Egyesült Államok hadserege és a Nemzeti Gárda
pedig már 2002-ben több mint 110.000 katonával vigyázta közel 168.000
vízközmű telephelyét. 2002-ben az olasz titkosszolgálat leleplezett egy
marokkói csoportot, melynek tagjai az Egyesült Államok római nagy-
követségének vízrendszerét akarták megmérgezni ciánt tartalmazó vegy-
szerrel. 2000-ben az ausztrál rendőrség letartóztatott egy zavart elméjű
18
GLIED VIKTOR
férfit, aki fel akarta törni Queensland szennyvíztelepének informatikai
rendszerét, elárasztva a folyókat, parkokat a bűzös folyadékkal. 2001-ben
palesztin terroristák megrongáltak két nyugati parti zsidó telep, Yitzhar
és Kedumim kútjait, mire megtorlásként az izraeli hatóságok ideiglenesen
elzárták a Jerikóba vizet szállító vezetéket. Oszama bin Laden 2001-ben
a nagy, főként keresztények lakta fülöp-szigeteki városok vízhálózatának
megmérgezését helyezte kilátásba, az al-Kaida helyi sejtjeivel szembeni ke-
mény fellépések folytatódása esetén. A 2002-es év során Nepálban a mao-
ista terroristák több vízerőművet megrongáltak, azonban a legnagyobb
pusztítást a Bojpuri duzzasztógát felrobbantása jelentette, mert a rongálás
következtében több százezer ember maradt fél évig áram nélkül. 2003-ban
a jordániai hatóságok sikerrel akadályoztak meg egy iraki terroristák által
tervezett merényletet, melynek célja a Jordániában állomásozó amerikai
csapatok vízkészletének beszennyezése volt. A szomáliai polgárháborúban
szokványossá vált a vízkészletek mérgezése, a kormányzat 2005-ben hirdet-
te meg a „kutak elleni harcot”. Kenyán erőszakhullám söpört végig ugyan-
ebben az évben, az öntözött területekért kirobbant összecsapások a kikuju
és maszáj törzsek között összesen nyolcvan halálos áldozattal jártak.
Napjainkban 1,1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, és ez a
szám néhány évtizeden belül 3 milliárdra emelkedhet. A borúlátóbb
forgatókönyvek még ennél is messzebbre mennek, ezek szerint 2025-re
az emberiség 66%-ának nem lesz elegendő ivóvize.
Felhasznált irodalom
Bruhács, János: Nemzetközi vízjog. Akadémiai Kiadó, 1986.
Grünhut, Zoltán: A Jordán folyó és vízgyűjtőjének szerepe a közel-keleti kon-
fliktusban. http://www.publikon.hu/application/essay/208_1.pdf
Homer-Dixon, Thomas: Környezet, szűkösség, erőszak. Typotex Kiadó, 2004.
Rakonczai, János: Globális környezeti problémák. Lazi Könyvkiadó Kft. 2003.
Small, Ben: Mythical Water Wars. Columbia Political Review.
http://cpreview.org/issue/dec-2008/water
Watkins, Kevin – Berntell, Anders: A global problem: How to avoid war over
water. In. International Herald Tribune, 2006. augusztus 23.
Wolf, Aaron, T. – Stahl, Kerstin – Macomber, Marcia F.: Conflict and Cooperation
within International River Basins: The Importance of Institutional Capacity. In-
ternational Studies Association, Portland, Oregon, 25 February – 2 March 2003.
Wolf, Aaron T. – Kramer, Annika – Carius, Alexander – Dabelko, Geoffrey
D.: Managing Water Conflict and Cooperation. In.: State of the World 2005.
The Worldwatch Institute. 2006.
19
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK
BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
SELJÁN PÉTER
Ma már nyilvánvaló, hogy meghatározó paradigmaváltás, ha úgy tetszik
korszakváltás éveit, évtizedeit éljük. Napjainkra egyértelműen kiderült,
hogy a gazdaságnak és a jólétnek az az extenzív formája, amely a fejlett
világot jellemzi, nem tartható fenn és nem is követhető a lemaradt orszá-
gok számára. Ehhez nem áll rendelkezésükre elég energia, nyersanyag,
és egyre nagyobbak a környezeti ártalmak is.
1
A növekvő fogyasztás
és erőforrás-felhasználás, amely a gazdasági növekedést és az ipari
országok javuló anyagi helyzetét az utóbbi évtizedekben fenntartotta,
egyben pusztította bolygónk talaját, vizét, levegőjét, flóráját és faunáját.
2

A termelés és a fogyasztási szükségletek korlátlanságának illúziójára
épülő fogyasztói társadalom anyagi és szellemi pazarlása maga is része
volt a növekedés motorjának. Az utóbbi években viszont mintha a ter-
mészet kezdene bosszút állni a korlátlan kizsákmányolásért, a globális
problémák fokozódó megjelenése pedig a „mégis” létező korlátok jelenlé-
tére utal.
3
Napjainkban már egyre többen gondolják úgy, hogy ökológiai
korlátokon belül szükséges tartanunk az emberi aktivitást és a természeti
erőforrások megóvására, illetve a megújuló források arányának növelé-
sére kell koncentrálni. A természeti környezet mértéktelen kihasználása
az erőforrások megújulását, végső soron pedig a fenntartható fejlődés
alapvető feltételeit veszélyezteti.
4
A hidegháború végeztével a biztonsági tematikákban lényeges vál-
tozásokat idézett elő, hogy a diplomáciai gondolkodásba bekerült a
környezet, a szűkös természeti erőforrások felhasználásának, a népes-
ségnövekedés korlátozását célzó lépések tárgyköre. Korábban kevéssé
számon tartott fenyegetések kerülhettek előtérbe, valamint egyre inkább
lehetségessé vált a környezetre káros ügyek globális kezelése.
5
Egyes fejtegetések szerint a globális környezeti kihívások veszélyt
jelentenek a nemzetbiztonságra, sőt, az erőforrások szűkössége, a túl-
népesedés vagy a népességvesztés súlyos konfliktusokhoz vezethet.
A hagyományos biztonságfelfogás hívei úgy gondolják, hogy a környe-
zettudatosság fokának emelkedése, a technikai fejlődés és a társadalmi
cselekvés eredményt hozhat egy sor olyan kérdésben, mint például a
20
SELJÁN PÉTER
21
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
környezetszennyezés, az energiapazarlás vagy a népesedési problémák.
6

Egy valami azonban egészen biztos. Az az illuzórikus feltételezés – mely
egyes konzervatív gondolkodói körökben egészen a kilencvenes évek
közepéig tartotta magát – miszerint a gazdasági tevékenység független
a természettől, egyszerűen nem tartható tovább. Elavult állítás az is,
hogy a gazdaság elsődleges célja a növekedés. Az, hogy a világgazdaság
termelése több mint ötszörösére növekedett a 20. században, a történelem
legnagyobb mértékű környezetrombolását okozta.
7
Korunk bajai egyre
mélyülnek és az emberiség jövőjét, biztonságát fenyegetik. Mind az
egyének, mind az államok jólétét és egészségét veszélyeztető globá-
lis fejleményeket a biztonságot fenyegető tényezőkként kell kezelni.
8

Az emberiségre veszélyt jelentő kihívások között kiemelt szerepe van a
globális problémáknak, amelyek nem egymástól elszigetelten jelentkeznek,
hanem egymással összefüggésben, egymás hatását felerősítve hatnak.
A klímaváltozás, a népességrobbanás, a fenntarthatatlan fejlődés és
más aggasztó jelenségek negatív következményei kizárólag nemzetközi
összefogással előzhetőek meg, illetve csökkenthetőek.
9

A gazdasági fejlődés mai meghatározó folyamatai egyrészt összefüg-
gésben vannak a globalizációval, másrészt olyan problémákat jelentenek,
amelyek megoldatlansága negatívan befolyásolja a fenntartható fejlődés
lehetőségét.
10
A globalizáció, a hozzá kapcsolódó gazdasági, társadalmi,
politikai következmények feldolgozása napjaink egyik legnagyobb, s talán
legnehezebb kihívása.
11
Gyulai Iván ökológus, a globalizáció lényegét a
fogyasztói társadalom kultúrájának erőszakos elterjesztésében látja.
Ebben a folyamatban az emberek igényei hihetetlen sebességgel nőnek,
a természeti erőforrások egyre fogynak, a következményeket pedig jól
mutatják a környezeti változások.
12
A második világháborút követő
rohamos gazdasági növekedés környezetromboló hatásai az 1970-es évek
elejére ráirányították a figyelmet a népességnövekedés, a világélelmezés
és a meg nem újuló természeti erőforrások korlátozottságának prob-
lémájára.
13
A természeti erőforrások
A Föld erőforrásait megújulók és nem megújulók csoportjába sorolhatjuk.
A nem megújuló erőforrások közé tartoznak az ásványi anyagok, a fosszilis
(szén, kőolaj, földgáz) energiahordozók, míg a megújulók a napenergia, a
20
SELJÁN PÉTER
21
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
geotermikus energia korlátozottan, a biomassza, a szél és a víz energiája.
Az emberiség jelenleg éppen a meg nem újuló erőforrásokkal folytat,
ha úgy tetszik, rablógazdálkodást.
14
Az ásványi eredetű energiaforrások
fokozott felhasználásának két negatív következménye van. Az egyik
az, hogy mivel a készletek nem korlátlanok, kimeríthetőek. A másik a
használatukkal járó környezeti ártalom, és ez az, ami az emberiség szá-
mára a legaggasztóbb veszélyt jelenti.
15
Az emberiség energiagondjait ma sokféleképpen ítélik meg. Lé-
nyeges eltérések vannak a készletek nagyságának és azok kimerülési
ütemének becslésében, a megújuló energiaforrások várható jelen-
tőségének megítélésében, valamint az energiaigény várható alakulásának
előrejelzésében is. Vannak, akik az elmúlt időszak tendenciáit előrevetítve
világszerte az energiaigény további gyors ütemű növekedésével számolnak,
és alapvető energiaforrásnak továbbra is a hagyományos fosszilis energia-
hordozókat és az atomenergiát tekintik. A környezetvédelmi szakértők
szerint a környezeti károk ma már olyan súlyosak, ami szükségessé teszi a
fosszilis energiahordozók felhasználásának radikális csökkentését, illetve
az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozását.
16
A társadalom és gazdaság fejlődésében áttörést a szén, a kőolaj és a
földgáz felhasználásának elterjedése hozta, lényegében a szén ki-termelése
adta az ipari forradalom motorját. A mai kor technológiai forradalmainak
eredményeiből viszont mintha látszólag kimaradna az energiaszektor.
Az 1940-es évektől nagy reményeket fűztek a nukleáris energiához, az
áttörés azonban nem következett be, az atomenergia nagy környezeti és
társadalmi kockázata, illetve költségessége miatt mindezidáig nem tudott
teljes egészében a hagyományos forrásokkal versenyképessé válni.
17
Az
alternatív energia-források kutatásával is az áttörés lehetőségét keressük,
de költséges mivoltuk és a kialakult energetikai rendszerek átalakításának
nehézségei miatt ez sem következett be.
18
A gyors ipari fejlődés – a népességnövekedéssel párosulva – a természeti
erőforrások sokáig korlátozhatatlan kitermelését okozta. A rendelkezésre
álló készletek és a felhasználásuk üteme között nyíló szakadék az
1960-as évektől egyre nyilvánvalóbbnak látszott. Néhány nyersanyag
esetében csak egészen rövid időre látszottak biztosítottnak a készletek.
A kereslet növekedése és a kőolaj mint diplomáciai nyomásgyakorló-
eszköz megjelenése következtében 1973-ban bekövetkezett az első
olajárrobbanás. A nyersanyagok oldaláról is sürgetővé vált az újrahaszno-
22
SELJÁN PÉTER
23
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
sítás, felvetődött a kiválthatóság kérdése, egyre fontosabbá vált a
technológiai fejlődés szerepe.
19
A megújuló természeti erőforrások
hasznosítása során is jelentkeztek problémák. Leginkább a termőföld és
az édesvíz kapcsán körvonalazódtak a nehézségek.
Sokáig az édesvízkészleteket is a megújuló erőforrások közé sorolták,
mára egyértelmű, hogy ennek csak a víz körforgásában jelenlévő része
számítható ide. Az 1980-as évek végére az is nyilvánvalóvá vált, hogy az
élelmezési problémák mellett a lakosság ivóvízzel való ellátása is gondokat
fog okozni. Ráadásul a mennyiségi problémákat minőségi problémák is
fokozzák.
20
Erőforrások és konfliktusok
21
Nem törvényszerű, hogy a csökkenő forrásokért folyó verseny fegyveres
összecsapásokhoz vezessen, de eddig is számos esetben előfordult már,
és arra sincs semmiféle biztosíték, hogy ennek a kockázata csökkenne
a jövőben. Napjaink konfliktusainak nagy részében szerepet játszanak a
különböző gazdasági tényezők, anyagi szükségletek, azaz a pénz. Az utóbbi
évek mintegy ötven háborújának és fegyveres összecsapásának körül-
belül egynegyedében a természeti erőforrások is hozzájárultak a feszült-
ség kialakulásához vagy súlyosbodásához, illetve a harcok folytatásához.
A természeti kincsek bősége sokszor polgárháború forrása is egyben,
hiszen egyes területek vezetői gyakran egy hatalmas nyersanyagkincs
felfedezését követően nyilvánítják ki autonóm törekvéseiket, mint láttuk
ezt Szudán, Mexikó, vagy Kelet-Timor esetében. Latin-Amerikában,
Afrikában és Ázsiában egyaránt gyakoriak az olaj, a fémek, ásványkincsek,
drágakövek vagy faanyag birtoklásáért vívott harcok.
22
SELJÁN PÉTER
23
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
1. ábra Konfiktusos zónák: az instabilitás leginkább azokat a régiókat fenyegeti,
ahol sok a biztonsági kockázati tényező
Forrás: The DCDC Global Strategic Trends Programme 2007-2036 5.o. http://www.mod.uk/NR/
rdonlyres/94A1F45E-A830-49DB-B319-DF68C28D561D/0/strat_trends_17_mar07.pdf
Jó példa erre a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol a harcok
kiindulópontja és fő tétje a gyémántkereskedelem ellenőrzése, a kőolaj és
egyéb nyersanyagforrások megszerzése. A kongói háborút a részt vevő
felek száma miatt (a harcokban nem kevesebb, mint fél tucat állam
fegyveres erői vettek részt) Afrika első világháborújaként is szokták
emlegetni. Az Afrikában fel-fellobbanó regionális konfliktusok egyik
gyakori jellemzője, hogy kereskedelmi célokért vívják őket.
Egyes országokon, régiókon belül a természeti erőforrások is
biztonsági kockázatot hordoznak magukban. Nigériában például külön-
böző fegyveres milíciák küzdenek egymással és a külföldi befektetőkkel
az olajért. Nem véletlenül szokták mondani, hogy „a fekete arany
Afrikában inkább átok, mint áldás.” Hasonló jelenség volt megfigyelhető
Latin-Amerika esetében a 19. században. A kontinens gazdag nyersanyag-
kincsei és mezőgazdasági termékei révén a 16. századtól bekapcsolódott a
világgazdaságba, ezáltal a természeti kincsek és adottságok a régió egyes
államai, államszövetségei közötti fegyveres konfliktusokhoz vezettek.
24
SELJÁN PÉTER
25
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
Természetesen a történelem során a megújuló természeti erőforrá-
sokhoz, a vízhez, a termőföldhöz, erdőkhöz és halászterületekhez való
hozzáférés is viták kirobbantója volt. A források elapadásával egyidőben
nem csökken a kereslet, ezáltal fokozódik a feszültség a lakosság és a kor-
mányzat, vagy a lakosság egyes csoportjai között. A világ több pontján,
például Haitin, Mexikóban, Brazíliában, Elefántcsontparton, Nigériában,
Ruandában, Szudánban, Bangladeshben, Pakisztánban és a Fülöp-szige-
teken is volt rá példa, hogy a helyi erőszakos cselekmények a szűkösség
okozta tényezőkből fakadtak.
A népesedési problémák
Az emberiség jövője szempontjából az egyik legnagyobb kihívást a
Föld népességének exponenciális növekedése jelenti. A gyors népes-
ségnövekedés egyik oka, hogy az orvostudomány és az egészségügy fej-
lődése az elmúlt 60-70 évben lényegesen csökkentette a halálozási
rátát. Ugyanakkor a globalizált világkereskedelem és a technológiai fej-
lődés kedvező hatásait kihasználva az élelemmel rosszul ellátott terü-
letek helyzete is javult. E két folyamat következtében jelentősen
meghosszabbodott a produktív életkor, ezek együttes hatása pedig
demográfiai robbanást okozott.
22
2. ábra: A Föld népességének változása (1950-2015)
23
A Földön az ember rendelkezésére álló produktív földterület
folyamatosan csökkent az elmúlt évszázad alatt, manapság csupán 1,5
hektár jut egy főre. Ugyanakkor egy tipikus észak-amerikai (vagy nyugat-
európai) mai ökológiai lábnyoma
24
4-5 hektár, azaz háromszor akkora,
24
SELJÁN PÉTER
25
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
mint a Föld erőforrásaiból ráeső igazságos részesedés lenne. A fel-
mérések szerint a világ lakossága, már 1996-ban többet fogyasztott,
mint amennyit a természeti erőforrások megengedtek. E tendencia
veszélyességét a természeti erőforrások egyenlőtlen kizsákmányolása
25
, és
a világ népességének intenzív növekedése teszi hangsúlyosabbá.
26
Az utóbbi hatvan évben több mint négy milliárddal nőtt a
bolygónkon élő emberek száma. Optimista becslések szerint 7-8
milliárd között stabilizálódhat a népességszám, de 2051-re akár a
kritikus 11 milliárdot is elérheti. Külön problémát okoz, hogy a
népességnövekedés a legszegényebb országokban tart majd tovább,
ahol a 18 éven aluliak aránya az össznépességen belül gyakran eléri az
50%-ot
27
, míg a fejlett világban a társadalom elöregedése súlyosbíthatja
az egyébként is komoly gondokat okozó munkaerőpiaci helyzetet,
a nyugdíj- és egészségügyi rendszerek fenntartásának nehézségeit.
A fejlődő országokban a népességnövekedéssel sem az iskolai férőhelyek
növekedése, sem az egészségügyi ellátás, sem pedig a munkahelyek
teremtése nem tud lépést tartani.
28
A folyamat nagy része városokban
megy majd végbe, amely óriási megapoliszok (több mint 8 millió
lakos) létrejöttét eredményezi majd.
29
A túlnépesedés hatalmas tár-
sadalmi és környezeti feszültséget okoz. A további növekedés eleve
magában hordozza a konfliktusokat, mint ahogy azt a Római Klub
tudósai már az 1972-ben megjelent, A növekedés határai című elem-
zésükben kifejtették.
30
A kritikus népesedési helyzetet felismerve a nagy népszaporulattal
rendelkező országok közül a legnépesebb Kína érte el a legeredményesebb
születésszám-csökkentést, igaz, az 1979-ben bevezetett egygyermekes csa-
ládmodell elfogadottságát politikai eszközökkel, az emberi jogok jelentős
korlátozásával, szankcionálással érték el. A második legnépesebb ország,
India központilag propagált, illetve anyagilag ösztönzött férfi sterilizációs
és számos egyéb programmal kísérletezett kevés eredménnyel, az azóta
elmaradt intézkedések hiányát pedig jól mutatja India töretlen, bár lassuló
népességnövekedése.
31
26
SELJÁN PÉTER
27
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
3. ábra: Ökológiai lábnyom és népesség régiónként, 2005.
Forrás: The 2008 Living Planet Report - World Wide Fund for Nature (WWF) 26.o.
http://assets.panda.org/downloads/living_planet_report_2008.pdf
A romló természeti környezet és a gyorsan növekvő lakosság miatt
egyre inkább valószínűsíthető az erőforrásokért vívott háborúk kitörése
államok között.
32
Ha az emberiség létszámának növekedését poli-
tikai eszközökkel nem sikerül kellőképpen szabályozni, az alapvető
emberi szükségletekkel összhangba hozni, akkor az éhínség, fegyveres
konfliktusok és betegségek miatt az emberiség tömeges pusztulása fog
bekövetkezni, amely drasztikus létszámcsökkenést okoz.
33
Élelmiszerbiztonság
A népességnövekedés egyik legkritikusabb területe az élelmiszerhiány
megjelenése. Jelenleg úgy fest, hogy a fejlett világban az élelmiszer-
túltermelés, míg a fejlődőben élelmiszerhiány állandósult.
34
A megbízható
élelmiszerellátás az emberek biztonságérzetének egyik alapvetően
meghatározó tényezője. A termőföld, mint az emberiség élelmezésének
legfontosabb feltétele, kiemelt szerepet kap a szükségletek kielégítésében.
A gondot a művelhető területek korlátozottsága
35
, a környezeti problémák
(pl. talajerózió), és az egy főre jutó termőterületek, valamint vízkészletek
nagyságának folyamatos csökkenése okozza. Mindezek alapján az embe-
riség élelmezése, illetve annak konfliktusok nélküli biztosítása azon
26
SELJÁN PÉTER
27
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
múlik, hogy az élelemtermelés volumene lépést tud-e tartani a népesség-
növekedéssel.
36
Az amerikai Országos Hírszerzési Tanács (National Intelligence
Council, NIC) Global Trends 2015 című jelentése szerint a mező-
gazdasági termelési technológiák fejlődésének köszönhetően a világ
gabonatermelése 2015-ig előreláthatólag ki fogja szolgálni a növekvő
népesség élelmiszerfogyasztását. Ennek ellenére úgy tűnik, az élelmiszer-
elosztás és a hozzáférhetőség problémáján nem sikerül hosszútávon
változtatni. A Világbank becslése szerint az élelmiszerkereslet 2030-
ra 50%-kal fog megemelkedni a globális népességnövekedésnek, az
életszínvonal-növekedésnek és az ázsiai, dél-amerikai középosztály a
nyugati élelmiszerfogyasztási trendekre történő áttérése miatt.
37
A konfliktusokkal terhelt Fekete-Afrikában a következő 15 évben
várhatóan 20% körüli mértékben emelkedhet a súlyosan alultáplált
emberek száma. Azokon a területeken, ahol elnyomó kormányok vagy belső
konfliktusok és tartós természeti katasztrófák súlyosbítják a helyzetet,
akadályozzák a humanitárius segélyműveleteket, fennáll majd az éhínség
veszélye, mint például Szomáliában, Csádban és Szudán déli részén.
A segélyezők nyilván vonakodóbbak lesznek azon szituációkban, amikor
erőfeszítéseiket fegyveres konfliktus nehezíti. A termelékenységi ráta gén-
módosított növényekkel való növelése lehetőséget adhat a fejlődő világ
elszegényedett országaiban felmerülő élelmiszerigény kielégítésére.
38
A megművelhető földterületek és halászati lehetőségek csökkenése a
jövő konfliktusainak lehetséges forrásai közé tartozik. Már napjainkban
is komoly konfliktusokat válthatnak ki a földművelő, illetve a nomád
állattartó népek közötti összetűzések. Az állattenyésztőnek legelő, míg a
földművesnek jó minőségű föld és jó termésátlag kell a létfenntartáshoz.
Szárazság esetén megeshet, hogy az állattenyésztő más megművelt
földjére tereli állatait, ebben az esetben pedig természetes, hogy a föld-
tulajdonos minden eszközzel megpróbálja majd megvédeni a családjának
megélhetését biztosító termést. A halászat tekintetében a hagyományos
halászati körzetek egy részén a halfajok kipusztulása, vagy más térségekbe
vándorlása várható, de egyre nagyobb problémákat okoz a túlhalászat
is, amely radikálisan csökkenti egyes népszerű halfajok állományát.
A halászok megpróbálhatnak új területeket keresni, ahol viszont nagy
eséllyel más ország/térség/vállalat halászai dolgoznak majd, akik a
halállomány csökkenésének elkerülése érdekében valószínűleg megpró-
bálnák távol tartani a „betolakodókat”.
28
SELJÁN PÉTER
29
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
Leginkább alterglob
39
gondolkodók javaslatai arra az elméletre ala-
poznak, mely szerint a fejlődő világban a helyi élelmiszertermelés
fellendülését kell elérni, önálló, régióspecifikus út kimunkálásával.
Jelenleg a nyugati országok mezőgazdasági termelése olyan eszköz- és
energiaigényes, hogy ennek a fejlődő országokra adoptálása eleve fenn-
tarthatatlan fejlődési ívet eredményez. Az élelmiszersegélyek csak az akut
krízishelyzetek megszüntetésére alkalmasak, hosszútávon nem oldják
meg a problémákat.
40
Vízproblémák
A túlnépesedés kapcsán könnyen lehet, hogy „új” konfliktusforrással kell
majd számolnunk a jövőben, mégpedig a vízlelőhelyek és vízkészletek
kérdésével. Jelenleg a Föld lakosságának harmada nem jut elegendő
mennyiségű, vagy megfelelő minőségű ivóvízhez. Ez a probléma elő-
reláthatólag súlyosbodik, 2050-re már több mint 8 milliárd, 2100-ban
pedig várhatóan 10 milliárd ember igényli majd a tiszta vizet. A népesség
számának rohamos növekedése szempontjából kritikus területnek számít
Afrika, Latin-Amerika, Ázsia és a csendes-óceáni térség. A nemzetközi
kapcsolatokban a víz elosztásának kérdése egyre nagyobb szerepet játszik
majd, a „nedves diplomácia” megjelenésének fontossága nehezen vitat-
ható.
41
Számos állam – különösen Afrikában, Közép-Ázsiában, valamint a
Közel-Kelet térségében – egy főre vetített, rendelkezésre álló megújuló
vízmennyiség nem éri el a kritikus határértéknek tekintett évi 1000 m
3
-t.
Ezekben a térségekben különösen fontosak a békét elősegítő és fenntartó
intézkedések, egyezségek a jövőbeni konfliktusok elkerülése érdekében.
A vízmegosztási kérdések tartós, valamennyi érintett fél bevonásával
történő rendezése nélkül, a világ számos régiójában nem biztosítható
hosszantartó béke. A vízforrások regionális természeti kincsek, a víz-
hiány viszont globális probléma, melynek kezelése csak összefogással
lehetséges. A víz ugyanúgy lehet a kooperáció és az integráció közvetítője,
ahogy a konfliktusok kiéleződésének oka is.
42
Energiabiztonság
A második világháború után kibontakozó rohamos gazdasági fellendülés-
nek az 1973-as – majd azóta ciklikusan ismétlődő (1979, 1989) – energia-
28
SELJÁN PÉTER
29
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
válság vetett véget. A döntéshozókban ekkor tudatosult, hogy a Földünk
energia- és nyersanyagkészletei nem korlátlanok, nem kimeríthetetlenek.
Márpedig minden fejlett gazdaság függ a rendszeres energia-ellátástól.
Világunkban az energiafelhasználás terén is rendkívüliek az egyenlőtlen-
ségek. Ma egy iparosított piacgazdaságban egy átlagpolgár nyolcvanszor
annyi energiát fogyaszt, mint mondjuk a Szaharában élő társa. A világ
népességének negyede fogyasztja el a világon termelt elsődleges energia
háromnegyedét.
43
A Nemzetközi Energia Ügynökség (International
Energy Agency, IEA) World Energy Outlook 2008 című jelentése szerint
a világ energiarendszere válaszút elé érkezett. A jelenlegi energiaellátási
és felhasználási trendek nyilvánvalóan fenntarthatatlanok környezetileg,
gazdaságilag és társadalmilag egyaránt.
A kőolaj és a földgáz napjaink meghatározó energiahordozója a
világon. E kettő közül is jelenleg az olaj az emberiség legfontosabb
energiaforrása, és nem valószínű, hogy az alternatív energiaforrások
elterjedésének ütemét illető optimista feltételezés ellenére ez középtá-
von változni fog. Jelenlegi tudásunk szerint az olajkészletek körülbelül
negyven évre elegendőek. Az olajkészletek csökkenése mellett kevésbé
környezetszennyező hasznosítási lehetősége magyarázza a földgáz utóbbi
25 évben bekövetkezett előtérbe kerülését az energiahordozók között, és
szerepe a jövőben várhatóan egyre nagyobb lesz. Mindazonáltal a fel-
tárt olajlelőhelyek tartalékai, a kereslet mértéke, a kitermelési költségek
és a fogyasztói árak kilátásai a politikai-gazdasági folyamatok tükrében
kiszámíthatatlanabbak mint valaha. Egyöntetű vélemény, hogy katasz-
trofális vagy visszafordíthatatlan környezeti károk elkerülésének érde-
kében csökkentenünk kell a globális szén-dioxid kibocsátást. Az ener-
giabiztonsági problémák megoldásához és egy környezetkímélőbb ener-
giarendszer létrehozásához kormányzati akaratra és társadalmi belátásra
van szükség.
44
Az energiaszerkezet radikális megváltoztatásának nem
csak súlyos műszaki nehézségei vannak, de legalább ilyen jelentősek a
politikai és gazdasági érdekellentétekből származó korlátai is.
A Nemzetközi Energia Ügynökség forgatókönyve (Reference Sce-
nario) szerint a világ energiafelhasználása átlagosan 1,6%-kal nő majd
évente. A jövőben Ázsia áll majd az energiaverseny élére, felváltva
Észak-Amerikát, mint a vezető energiafogyasztó régiót, mely utóbbi a
világ energiakeresletének több mint felét adja. Mivel Kína és India gyors
gazdasági növekedése révén az energiafogyasztás mértékének drámai
emelkedésével néz majd szembe, energiakereslet-növekedésük előrelátha-
30
SELJÁN PÉTER
31
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
tólag megelőzi az Egyesült Államokat a következő húsz évben. A globális
olajkereslet átlagosan 1%-ot emelkedhet évente, azaz míg 2007-ben 85
millió hordót termeltek ki naponta, addig 2030-ban már 106 millió hordó
napi termelésre lehet majd szükség. Az olajlelőhelyek számával és a kiter-
melhető olaj mennyiségével a következő húsz évben nem valószínű, hogy
mint problémával kell majd foglalkoznunk. Arra azonban nincs garancia,
hogy az előrejelzések szerinti fogyasztásnövekedést figyelembe véve ki is
tudjuk majd termelni a megfelelő mennyiséget.
Mindezen riasztó adatok tudatában ugyanakkor növekszik majd a mo-
dern megújuló energiaforrások szerepe.
45
A Global Trends 2015 szerint
a globális gazdaság 2015-re energiahatékonyabb lesz. A hagyományos
iparágak, ahogy az áruszállítás is, sokkal gazdaságosabb felhasználók
lesznek, ráadásul az energiatermelés hatásfoka is javul majd. Ugyanakkor
a globális gazdasági és a népességnövekedés közel 50%-kal emelheti meg
az energiakeresletet a következő tizenöt évben. A jövőben a földgáz-
használat minden más energiaforrásénál jobban megemelkedhet, főleg az
ázsiai gázfogyasztás megháromszorozódásából adódóan.
46
Az Északi-sark jégfelületének olvadásával kitermelhetővé válnak
jégréteg alatt található, jelentős földgáz- és kőolajkészletek. A természeti
változások komoly nemzetközi vitát generálhatnak, hiszen óriási vagyon,
a Föld készleteinek mintegy egynegyede található itt. A határviszonyok
most is tisztázatlanok, az érintett nyolc ország (Oroszország, USA, Kana-
da, Izland, Norvégia, Finnország, Svédország és a dán fennhatóság alatt
álló Grönland) között heves politikai és diplomáciai vitákra kell számí-
tani az Északi-sarkvidékre vonatkozó területi igényekről. Fegyveres kon-
fliktusra nem, diplomáciai problémákra azonban lehet számítani, hiszen
valamennyi érintett számára fontosabb lenne a tárgyalóasztalok melletti
megegyezés.
47
Az eddigi magatartásunk folytatásával Christopher Flavin,
a Worldwatch Institute (Világfigyelő Intézet) elnöke szerint: „az emberi-
ség azt kockáztatja, hog y soha nem látott éghajlatot alakít ki – természetellenes,
felg yorsult tempóban –, és ez a változás drámaibb, mint bármely éghajlatváltozás
bolygónk életében […]. Ha nem kezd csökkenni az üvegházgázok kibocsátása a kö-
vetkező évtizedben, nag y a veszélye annak, hog y olyan elszabadult folyamatot idézünk
elő, amelyben megbomlik bolygónk éghajlata, és amelyet utódaink nem tudnak majd
megállítani.”
48
30
SELJÁN PÉTER
31
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
Az energia és a geopolitika kapcsolata
Az amerikai Országos Hírszerzési Tanács (National Intelligence Council,
NIC) által 2008-ban kiadott Global Trends 2025 című jelentése külön
kihangsúlyozza, hogy a magas és az alacsony energiaáraknak egyaránt
nagymértékű közvetett geopolitikai hatásai lehetnek, márpedig a kö-
vetkező húsz évben bármelyik előfordulhat.
49
Az amerikai Energiaügyi
Minisztérium (Department of Energy) szerint a jövőben is magas olajárak
várhatók a készletek korlátozottsága és a növekvő fogyasztás miatt.
A föld azon 32 állama, melyek energiaszükségletük több mint 80%-át
importálják jelentősen lassabb gazdasági növekedésre számíthatnak, mint
amilyet alacsonyabb olajárak mellett érhetnének el. Néhány ilyen ország
esetében – szakértők szerint – fennállhat az államkudarc (államcsőd)
kockázata is, mint például a Közép-Afrikai Köztársaságban, a Kongói
Demokratikus Köztársaságban, Hondurason, Haitin, vagy Laoszban.
Magasabb árak esetén ugyan könnyebb lehet a saját készletekkel
rendelkező országok sorsa, de gazdasági növekedési kilátásaik könnyen
romolhatnak, ez pedig politikai zűrzavart eredményezhet. A hatékony,
szolgáltatás-orientált OECD tagországok gazdaságai sem immúnisak a
külső hatásokkal szemben, csupán kevésbé sebezhetőek. Kína tekintélyes
anyagi tartalékaitól elkényelmesedve könnyen áldozatául eshet a magas
olajáraknak, ami még jobban megnehezítené a több tízmillióra tehető,
főleg vidéki szegény réteg felemelését. Kínának is több hazai szenet
kellene kibányásznia és szállítania, több atomerőműre és hatékonyabb
energiafelhasználásra lenne szüksége, hogy a magas importköltségek alól
mentesüljön, azonban a szénhidrogének fokozódó felhasználása növeli
károsanyag-kibocsátás mértékét.
50
Magas árak esetén a nagyobb exportőrök, mint Szaúd-Arábia,
Oroszország, Irak, vagy Irán szert tehetnek azon anyagi erőforrásokra,
amelyek gazdasági erejük és diplomáciai befolyásuk növeléséhez szük-
ségesek. Mindez csak azon múlik, hogy milyen hatékonyan fektetik be
a kereskedésből származó profitjukat. Tartósabb olajárzuhanás esetén
az olajbevételekre alapozó országok nem tudnák fenntartani tervezett
költségvetési egyensúlyukat vagy finanszírozni a hazai befektetéseiket.
Irán számára egy 55-60 dollár körüli, vagy az alatti áringadozás is
komoly választás elé állítaná a rezsimet: vagy populista gazdasági segély-
programokat indít be, vagy folytatja hírszerzési, biztonsági műveleteit és
egyéb programjait a regionális hatalmának kiterjesztése érdekében.
52
32
SELJÁN PÉTER
33
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
4. ábra Bizonyított olajtartalékok 2007 végén
51
(Ezer millió hordó)
Forrás: BP Statistical Review of World Energ y, June 2008. 7.o.
http://www.bp.com/liveassets/bp_internet/globalbp/globalbp_uk_english/reports_and_
publications/statistical_energ y_review_2008/STAGING/local_assets/downloads/pdf/statistical_
review_of_world_energ y_full_review_2008.pdf
A Global Trends 2025 című jelentés kiemeli, hogy a fennálló tendenciá-
kat figyelembe véve fennáll az energiabiztonság „militarizálódásának”
esélye. Egyes államok az energiaforrásaik feletti ellenőrzésüket politikai
kényszerítő eszközként alkalmazhatják (energiafegyver). Oroszország
például az európai és kelet-ázsiai energiahálózat ellenőrzésére törekszik,
ami lehetővé tenné Moszkva számára az orosz érdekek határozottabb
képviseletét és befolyásának növelését a térségben. Ugyanakkor ott van
a terrorizmus és a kalózkodás problémája, amely komoly fenyegetést
jelenthet az energia-előállításra és a szállításra egyaránt. Az al-Kaida
vezetői nyilvános nyilatkozataikban már jelezték, hogy szándékukban áll
a Perzsa-öböl olajlétesítményeinek megtámadása. Így az energiavezetékek,
létesítmények és hajószállítmányok védelme kulcskérdés lesz a fegyveres
erők számára az energiabiztonság érdekében, mint azt látjuk Szomália
partjainál. Mindemellett komoly veszélyt hordoz magában a stratégiai
32
SELJÁN PÉTER
33
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
fontosságú energiatermelő országokban bekövetkező instabilitás, a felke-
lő mozgalmak és konfliktusok is. Egy, az energiaellátásban kulcsszerepet
betöltő ország államkudarca a kívülálló hatalmak katonai intervencióját
tenne szükségessé az energiaáramlás stabilizálása érdekében.
53
Deák
János és Szternák György a következőképpen ír erről:
„Fontos felismerés, hog y az energiabiztonságot a kül- és biztonságpolitika alapvető elemévé kell
tenni, hiszen az ellátási útvonalak biztosítása, az olajvezetékek, tankerhajók, kikötők vag y
éppen kőolaj-finomítók elleni terrortámadások megelőzése éppúg y biztonsági kérdés, mint a
forrásországok politikai stabilitásának biztosítása vag y az energiabiztonságot veszélyeztető
globális és regionális konfliktusok kezelése.”
54
A globális felmelegedés hatásai
A globális felmelegedés problémaköre olyan kihívás, amelyet csak nem-
zetközi együttműködéssel lehet kezelni. A Kormányközi Klímakutató
Szervezet (Intergovernmental Panel on Climate Change
55
– IPCC) 2007-
es jelentése szerint az egész emberiségre komoly veszélyt jelenthetnek
a klímaváltozás következményei. A felmelegedés folyamatának egyik
legdrasztikusabb hatása az emberiség életterének beszűkülése, azaz a
megművelhető földterületek csökkenése, amely szorosan összefügg a né-
pességnövekedéssel, az elsivatagosodási folyamatokkal, a sarki jégmezők
olvadásából következő tengerszint-emelkedéssel, valamint az emberiség
környezetszennyező tevékenységével.
56
A globális felmelegedésnek közvetlen gazdasági hatásai is lesznek. Az
AEA Technology és a Stockholm Environment Institute (SEI) elem-
zései szerint a globális felmelegedés hátrányosan érinti többek között az
energiafelhasználást, a vízgazdálkodást, a mezőgazdaságot is. A klíma-
változásnak az energiabiztonságra gyakorolt hatása miatti növekvő aggo-
dalmaknak is köszönhető, hogy előrelépések történtek a világpolitikában
és gazdaságban az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások
kutatásának ösztönzése terén.
57
A globális felmelegedés miatt kialakuló éghajlatváltozás Afrika orszá-
gaira jelenti a legnagyobb veszélyt. A szélsőséges időjárási jelenségek, a
hőmérséklet emelkedése és a szárazság miatt csökkenhetnek a termés-
átlagok, ezáltal romlik az élelmiszerbiztonság. Dél-Amerikában, Ázsia
számos térségében, de Észak-Amerikában, Európában hasonlóképp ro-
molhat majd az élelmiszer- és energiabiztonság a tengerszint-emelkedés,
a szárazság és egyéb időjárási anomáliák következtében.
58

34
SELJÁN PÉTER
35
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
A klímaváltozás egyik győztese Oroszország lehet. Hiszen jelentős
kiaknázatlan földgáz és olajtartalékokkal rendelkezik Szibériában és az
Északi-sarkon, amelyek a hőmérsékletemelkedéssel nyilvánvalóan hozzá-
férhetőbbekké válnának. Ezen készletek kitermelése áldás lenne az orosz
gazdaságra nézve, tekintettel arra, hogy jelenleg az orosz export 80%-a
és az állam bevételeinek 32%-a az energiatermelésből és nyersanyagokból
származik. Ráadásul a megnyíló arktiszi vízi átjárók további gazdasági
és kereskedelmi előnyöket nyújthatnak.
59
Oroszország a fagyott talaj fel-
olvadásával jelentős mezőgazdasági területekhez juthat, olcsóbbá válhat
az ásványok és nyersanyagok kitermelése a térségben.
60

A felmelegedés negatív hatással lesz majd a válságkezelő műveletekre
is. A békefenntartó tevékenység sokkal költségesebb lesz az élelmiszer- és
az ivóvíz-beszerzési nehézségek miatt, mert mindent távoli bázisokról
kell majd biztosítani. Ezenkívül lehetséges, hogy átmenetileg a békefenn-
tartó kontingensek feladatai a rászorulók élelmiszer- és ivóvízellátásának
biztosításával is bővülnek.
61
A Pentagon egy 2004-es jelentése szerint a klímaváltozás következté-
ben az élelmiszerbiztonság, a vízellátás biztosítása és az energiabiztonság
eléréséért vívott versenyfutás az anarchia szélére sodorhatja a világot.
62

Egy korábbi tanulmány szerint a katasztrofális ivóvíz- és energiahiány
2020-ra kiterjedt háborúkhoz vezethet. Nyilván azok a következmények
jelentik majd várhatóan a legnagyobb kihívásokat, amelyek az erőforráso-
kért, illetve a létfenntartásért vívott harc formájában jelennek majd meg.
Az ökológiai menekültek hatalmas áradatával kell számolnunk, ami ko-
moly feszültséget kelthet a „befogadó” területeken. A korlátozott kész-
letek teljes mértékű megosztása nyilvánvalóan nem lehetséges, így aki
ezeket a forrásokat birtokolja, az minden eszközzel meg fogja akadályozni
a készletek kimerítését.
63
Összegzés
A második világháború után kibontakozó és önmagát gerjesztő módon
hihetetlenül felgyorsuló tudományos-technikai fejlődés alapvető változást
hozott az emberiség életében, lehetővé tette, hogy az ember teljesen bir-
tokába vegye a Földet, fokozza természeti erőforrásainak kiaknázását.
64

A környezeti problémák gyökerei is elsősorban arra vezethetők vissza,
hogy az emberiség nem ismerte fel kellő időben tevékenységének káros
következményeit. Most már látható, hogy csak közös gondolkodással és
34
SELJÁN PÉTER
35
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
cselekvéssel menekülhetünk a súlyos következményektől. Nyilvánvalóvá
vált, hogy a Föld készletei nem kimeríthetetlenek, s a rohamos népesség-
növekedés miatt aligha lesznek kielégíthetők a fokozódó igények.
65
A nem megújuló energiaforrások szűkös volta (például olaj, földgáz)
már régóta lehetséges konfliktusforrásként él az emberek tudatában. Mára
már egyre világosabb, hogy a környezeti problémák is okozhatnak vagy
súlyosbíthatnak fegyveres konfliktusokat, hiszen egyre fontosabbakká
válnak az olyan megújuló erőforrások, mint pl. az erdők, halászterületek,
az ivóvíz és a termőföld. A környezeti problémák képesek olyan helyi
konfliktusokat előidézni, vagy súlyosbítani, amelyek a meglévő társadal-
mi (pl. etnikai vagy vallási) megosztottságból fakadnak.
66
Ily módon a jövő konfliktusainak egyik lehetséges forrása az ivó-
vízkészletek, a megművelhető földterületek, a halászati lehetőségek, az
energiaforrások és ásványkincsek csökkenése. A globális felmelegedés
hatására létrejövő klímaváltozás súlyos következményekkel járhat a világ
biztonságpolitikai helyzetére. A közjószág jellegű problémák az egész em-
beriséget fenyegetik és ugyanakkor valódi konfliktusokat is okozhatnak.
Az olajlelőhelyekhez, mint természetes erőforrásokhoz való hozzájutás
minden modern ipari társadalom létszükséglete.
67
Miközben a társadalmi élet valamennyi területén kimutathatóak
az előrevivő, az emberi haladást képviselő trendek, korábban fennálló
egyensúlyok bomlanak meg. Az ennek következtében megjelenő új vagy
felerősödő kockázatok, fenyegetések és veszélyek a korábbiakhoz képest
akár súlyosabbak is lehetnek. Így nem kizárható, hogy az emberiség olyan
történelmi fordulóponthoz érkezett, amely során léte foroghat kockán.
68

A jelenlegi fenntarthatatlan és a fenntarthatósági pályára álló fejlődési
periódus között a váltás új egyensúlya csak a tudásforradalom globális
végig vitelével, a gazdálkodás ökoszociálissá tételével, és közösségi poli-
tikaalkotással jöhet létre.
69
A környezet szabályozott hasznosítására van
szükség, amely a természeti erőforrásoknak a társadalom reális igényei-
nek kielégítésére történő igénybevételét jelenti oly módon, hogy az erő-
források a következő generációk igényeit is ki tudják elégíteni, és ne ve-
szélyeztessék a fennálló ökoszisztémát.
70
Az emelkedő energiafogyasztás, a gazdasági- és népességnövekedés
megkérdőjelezi az energiakészletek hozzáférhetőségét, megbízhatóságát
és megengedhetőségét. Ilyen esetben nőhet a feszültség a korlátozott
erőforrásokért vívott versenyben, különösen abban az esetben, ha e ver-
36
SELJÁN PÉTER
37
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
seny mellé közel-keleti politikai zűrzavar, vagy a megnövekedett igények
kielégíthetetlensége miatti bizalomvesztés társul.
Nyilvánvaló, hogy az energiahiány elkerülése érdekében mindent meg
fognak tenni az országok, hogy a jövőbeni energiabiztonságukat szavatol-
ják. A legrosszabb esetben ez akár államok közötti konfliktusokhoz is ve-
zethet, amennyiben a kormányok vezetői a belső stabilitás megőrzéséhez
és rezsimjük túléléséhez elengedhetetlennek tartják az energiahordozók-
hoz való hozzáférést. Mindazonáltal bármilyen, a kereslet kielégíthetet-
lenségének lehetőségét elkerülendően megalkotott stratégiának komoly
geopolitikai következményei lehetnek. Energiabiztonsági megfontolások
késztetik Kínát és Indiát is energiaügyi érdekeltségek megszerzésére és a
katonai képességeik fejlesztésére is, a feszültségek növekedésének, vagy
akár egy fegyveres konfliktus esetére.
71
Az igen valószínűtlen, hogy pusztán a klímaváltozás hatásai köz-
vetlenül államok közötti fegyveres konfliktust váltanának ki, de a
felmerülő kérdésekben való nézeteltérések kiválthatják egyes álla-
mok tiltakozását, illetve elképzelhetők háborús küszöbszint alatti fegy-
veres konfliktusok (alacsony intenzitású konfliktusok). Az egészen va-
lószínű, hogy a vízproblémák miatt egyes régiókban az ivóvízkészletek
megosztására lesz szükség, ami szintén nem lesz minden konfliktustól
mentes.
Még nem világos, hogy a folytatódó globális gazdasági válság, és
a szélsőséges mértékben hirtelen ingadozásokat produkáló olajárak,
hogyan befolyásolják majd a klímaváltozásról, energiabiztonságról és
a környezetvédelmről szóló vitákat. Véleményem szerint az a globális
keresletcsökkenés és recesszió, amelynek most mind tanúi lehetünk,
egy korszakváltás küszöbét jelzi (de az is lehet, hogy mindez valamikor
korábban kezdődött, és már az előszobában vagyunk), amely hosszabb
távon új irányt adhat a történelemnek, megváltozhat az emberek világ-
nézete, gondolkodása, alapvető értékei. Egy nagyobb horderejű változás
bekövetkeztével bizonyos mértékben csökkenthető lehet a meg nem újuló
természeti erőforrások kimerüléséből fakadó környezeti és társadalmi
problémák súlya, valamint elkerülhetők lehetnének a fegyveres konflik-
tusok. Ellenkező esetben el kell majd szenvednünk rossz döntéseink és
káros tevékenységünk következményeit.
36
SELJÁN PÉTER
37
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
Felhasznált irodalom
A világ helyzete 2008: fenntartható gazdaság. Worldwatch Institute (Világfigyelő
Intézet). Amtmann Mária (ford.), Budapest, Föld Napja Alapítvány, 2007.
BP Statistical Review of World Energy, June 2008. http://www.bp.com/
l iveassets/bp_i nternet/globalbp/globalbp_uk_engl ish/reports_and_
publications/statistical _energy_review_2008/STAGING/local _assets/
downloads/pdf/statistical_review_of_world_energy_full_review_2008.pdf
Letöltve: 2009.02.25.
Buday-Sántha, Attila: Környezetgazdálkodás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-
Pécs, 2002.
Deák, János – Szternák, György: Az energia, mint az országok és a szövetségek
biztonsági problémája. Szakmai szemle: a Katonai Biztonsági Hivatal Tu-
dományos Tanácsának kiadványa, V. évfolyam, 2009/1. szám
Global Trends 2015: A Dialogue About the Future With Nongovernment Ex-
perts.
http://www.dni.gov/nic/PDF_GIF_global/globaltrend2015.pdf
Letöltve: 2009.02.25.
Global Trends 2025: A Transformed World
ht t p://www.dni . gov/nic/PDF_2025/2025_Global _Trends_Fi nal_
Report.pdf Letöltve: 2009.02.22.
Lévay, Gábor: A globális felmelegedés általános, világméretű hatásai. In.: Új
honvédségi szemle, LXI. évfolyam, 2007/6. szám, 34-46.o.
http://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/a_glo-
balis_felmelegedes Letöltve: 2009.02.15.
Lévay, Gábor: A globális felmelegedés biztonságpolitikai hatásai - in.: Felderítő
Szemle, VI. évfolyam, 2007/1. szám, 35-53.o.
http://www.kfh.hu/publikaciok/2007-1.pdf - Letöltve: 2009.02.15.
Lits, Gábor: A csökkenő vízlelőhelyek lehetnek-e veszélyforrások? In.: Hadtu-
domány, XIV. évfolyam, 2004/3-4. szám
Mapping the Global Future: Report of the National Intelligence Council’s 2020
project, Based on Consultations With Nongovernmental Experts Around
the World
http://www.foia.cia.gov/2020/2020.pdf Letöltve: 2009.02.20.
Palánkai, Tibor: A globális átalakulás kihívásai - Elkerülhetők-e a kataklizmák?.
In.: Magyar Tudomány, 167.évfolyam, 2007/2. szám
http://epa.oszk.hu/00600/00691/00038/pdf/204-225.pdf
Letöltve: 2009.02.20.
38
SELJÁN PÉTER
39
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
Rakonczai, János: Globális környezeti problémák. Lazi Könyvkiadó, Szeged,
2003.
Sántha, Attila: Környezetgazdálkodás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1996.
Selján, Péter: A konfliktusok háttere. In.: Kapu, XXI. évfolyam, 2008/8-9. szám.
59-61.o.
http://www.seljan.hu/fajlok/peter/Seljan_konfliktusok_hattere.pdf
Letöltve: 2009.02.25.
Szabó, János: A fenntartható fejlődés civilizációs történeti beágyazottsága In.: A
globális problémák biztonsági dimenziói - Tudományos konferencia, Buda-
pest, ZMNE, 2007. november 9. TIT Hadtudományi és biztonságpolitikai
Közhasznú Egyesület
Szabó, János: Fenntarthatóság, kockázatok, biztonság. Zrínyi Kiadó, Budapest,
2007.
The 2008 Living Planet Report - World Wide Fund for Nature (WWF)
http://assets.panda.org/downloads/living_planet_report_2008.pdf
Letöltve: 2009.02.19.
The DCDC Global Strategic Trends Programme 2007-2036
http://www.mod.uk/NR/rdonlyres/94A1F45E-A830-49DB-B319-DF68
C28D561D/0/strat_trends_17_mar07.pdf Letöltve: 2009.02.25.
Vámosi, Zoltán: A globális problémák és a biztonság összefüggései. In.: A
globális problémák biztonsági dimenziói. Tudományos konferencia, Buda-
pest, ZMNE, 2007. november 9. TIT Hadtudományi és biztonságpolitikai
Közhasznú Egyesület
Vester, Frederic: Az életbenmaradás programja. Gondolat Kiadó, Budapest,
1982.
World Energy Outlook 2008, Executive summary. International Energy
Agency.
http://www.worldenergyoutlook.org/docs/weo2008/WEO2008_es_
english.pdf Letöltve: 2009.02.16.
Végjegyzetek
1
Szabó János: Fenntarthatóság, kockázatok, biztonság. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2007. 13.o.
2
Vámosi Zoltán: A globális problémák és a biztonság összefüggései. In.: A globális problémák biztonsági
dimenziói. Tudományos konferencia, Budapest, ZMNE, 2007. november 9. TIT Hadtudományi és bizton-
ságpolitikai Közhasznú Egyesület 16.o.
3
Fenntarthatóság, kockázatok, biztonság 14.o.
4
A globális problémák és a biztonság összefüggései 18.o.
5
Fenntarthatóság, kockázatok, biztonság 51.o.
6
Fenntarthatóság, kockázatok, biztonság 52.o.
38
SELJÁN PÉTER
39
A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK FOGYÁSÁNAK BIZTONSÁGPOLITIKAI ASPEKTUSAI
7
A világ helyzete 2008: fenntartható gazdaság. Worldwatch Institute, ford. Amtmann Mária, Budapest, Föld
Napja Alapítvány, 2007. 23.o.
8
Fenntarthatóság, kockázatok, biztonság 64.o.
9
A globális problémák és a biztonság összefüggései 9.o.
10
U.o. 12.o.
11
Rakonczai János: Globális környezeti problémák. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2003. 5.o.
12
U.o. 13.o.
13
U.o. 18.o.
14
Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2002. 39.o.
15
Sántha Attila: Környezetgazdálkodás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1996. 240.o.
16
U.o. 241-242
17
Az atommaghasadás ma is az energiabiztonság egyik legmegbízhatóbb eszköze, de ugyanakkor folyamatosan
ott lebeg az atombalesetek réme a fejünk felett. Gondot okoznak az elöregedő reaktorok vagy a nukleáris
hulladékok megbízható tárolása is.
18
Palánkai Tibor: A globális átalakulás kihívásai - Elkerülhetők-e a kataklizmák? In.: Magyar Tudomány,
167.évfolyam, 2007/2. szám.
http://epa.oszk.hu/00600/00691/00038/pdf/204-225.pdf Letöltve: 2009.02.20.
19
Globális környezeti problémák 22.o.
20
U.o. 26.o.
21
Selján Péter: A konfliktusok háttere In.: Kapu, XXI. évfolyam, 2008/8-9. szám 60.o.
http://www.seljan.hu/fajlok/peter/Seljan_konfliktusok_hattere.pdf. Letöltve: 2009.02.25.
22
A probléma lényege, hogy a fejlődő országok esetében az életkor növekedése a produktív korszakba esett, és
a korábbi magas halálozási arányokra számító társadalmi beidegződések miatt ezt produktívan is használták,
ezáltal a korfa erőteljesen torzult.
23
Forrás: Global Trends 2015: A Dialogue About the Future With Nongovernment Experts 20.o.
http://www.dni.gov/nic/PDF_GIF_global/globaltrend2015.pdf - Letöltve: 2009.02.25.
24
Az úgynevezett ökológiai lábnyom egy-egy ország, vagy régió életmódjával a környezetre gyakorolt hatásait
számszerűsíti, megmutatva, hogy mekkora terület képes eltartani az ott lakókat. A mutatót a természetvédel-
mi világalap (World Wide Fund for Nature, WWF) Living Planet Report című jelentéseinek összeállítói, Rees
és Weckernagel vezették be.
25
Az USA átlagos ökológiai lábnyom mutatója 9,4, az Európai Unióé 4,7, míg Magyar-
országé 3,5. World Wide Fund for Nature (WWF): The 2008 Living Planet Report, 36-38.o.
http://assets.panda.org/downloads/living_planet_report_2008.pdf Letöltve: 2009.02.19.
26
A globális problémák és a biztonság összefüggései 17.o.
27
Ezt a jelenséget ificsúcsnak nevezzük.
28
Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás 27.o.
29
A városiasodás természetes jelenség, a problémát a népesség minden feltétel nélkül végbemenő városokba
áramlása és a lakosság nagy részét tekintve rosszul ellátott nagyvárosok kialakulása jelenti.
30
Fenntarthatóság, kockázatok, biztonság 54-55.o.
31
Globális környezeti problémák 20.o.
32
A globális problémák és a biztonság összefüggései 21.o.
33
Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás 29.o.
34
U.o. 31.o.
35
A szélsőséges természeti adottságok miatt a Föld szárazföldi területének alig több mint egyharmada, 34
százaléka használható közvetlen mezőgazdasági termelésre. Globális környezeti problémák 23.o.
36
Globális környezeti problémák 26.o.
37
Global Trends 2025: A Transformed World 51.o. http://www.dni.gov/nic/PDF_2025/2025_Global_
Trends_Final_Report.pdf. Letöltve: 2009.02.22.
38
Global Trends 2015: A Dialogue About the Future With Nongovernment Experts 26.o.
39
A globalizáció negatív hatásaira (nem utasítják el a globalizációt) próbálnak alternatív megoldásokat, válas-
zokat találni.
40
Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás 35.o.
41
A konfliktusok háttere 61.o
42
Lits Gábor: A csökkenő vízlelőhelyek lehetnek-e veszélyforrások? In.: Hadtudomány, 2004. november, XIV.
évfolyam, 3-4. szám 150.o.
43
Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás 37.o.
40
SELJÁN PÉTER
44
U.o. 3-4.o.
45
World Energy Outlook 2008, Executive summary 4-5.o.
46
Global Trends 2015: A Dialogue About the Future With Nongovernment Experts 28.o.
47
Lévay Gábor: A globális felmelegedés biztonságpolitikai hatásai. In.: Felderítő Szemle, VI. évfolyam, 2007/
1. szám, 47.o. http://www.kfh.hu/publikaciok/2007-1.pdf Letöltve: 2009.02.15.
48
A világ helyzete 2008 110.o.
49
2008 nyarán még 150 dollár körül járt egy hordó olaj ára, 2009. februárjára visszaesett 35 dollárra.
50
Global Trends 2025: A Transformed World 45.o.
51
Forrás: BP Statistical Review of World Energy, June 2008 - 7.o. http://www.bp.com/liveassets/bp_internet/
globalbp/globalbp_uk_english/reports_and_publications/statistical _energy_review_2008/STAGING/
local_assets/downloads/pdf/statistical_review_of_world_energy_full_review_2008.pdf.
Letöltve: 2009.02.25.
52
Global Trends 2025: A Transformed World 51.o.
53
U.o. 66.o.
54
Deák János – Szternák György: Az energia, mint az országok és a szövetségek biztonsági problémája - Szak-mai
szemle: a Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Tanácsának kiadványa, V. évfolyam, 2009/1. szám 19.o.
55
A World Meteorological Organisation (WMO) meteorológiai világszervezet és a United Nations Envi-
ronment Programme (UNEP, az ENSZ környezeti programja) által 1988-ban létrehozott kormányzati
panel. Tanulmányait folyamatosan közli mért adatokkal és előrejelzésekkel. http://www.ipcc.ch/ Letöltve:
2009.02.18.
56
A globális felmelegedés biztonságpolitikai hatásai 35-36.o.
57
AEA Technology, Energy and Climate Change
http://www.aeat.co.uk/cms/ip-energy-cc/ Letöltve: 2009.02.18.
58
A globális felmelegedés biztonságpolitikai hatásai 38-43.o.
59
Global Trends 2025: A Transformed World 52.o.
60
A globális felmelegedés biztonságpolitikai hatásai 49.o.
61
U.o. 50.o.
62
guardian.co.uk: Now the Pentagon tells Bush: climate change will destroy us - 22 February 2004.
http://www.guardian.co.uk/environment/2004/feb/22/usnews.theobserver. Letöltve: 2009.02.18.
63
Lévay Gábor: A globális felmelegedés általános, világméretű hatásai. In.: Új honvédségi szemle, LXI. év-
folyam, 2007/6. szám, 40.o.
http://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/a_globalis_felmelegedes.
Letöltve: 2009.02.15.
64
Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás 19.o.
65
Globális környezeti problémák 183.o.
66
A globális problémák és a biztonság összefüggései 23.o.
67
Fenntarthatóság, kockázatok, biztonság 57-58.o.
68
A fenntartható fejlődés civilizációs történeti beágyazottsága 26.o.
69
U.o. 32.o.
70
Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás 12.o.
71
Global Trends 2025: A Transformed World 66.o.
41
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS
AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
GLIED VIKTOR
Bevezetés
Napjainkban 1,1 milliárd ember nem jut rendszeresen elegendő és tiszta
ivóvízhez, ez a szám pedig az előrejelzések szerint néhány évtizeden be-
lül megháromszorozódhat. A borúlátóbb forgatókönyvek még ennél is
messzebbre mennek. Ezek szerint 2025-re az emberiség 66%-ának nem
lesz elegendő és fogyasztásra alkalmas ivóvize. A 21. század egyik leg-
súlyosabb, megoldásra váró problémája tehát egyértelműen a permanens
vízszennyezés és a fenyegető vízhiány. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy
évente 5-8 millió ember veszíti életét és közel 300 millióan betegszenek
meg szennyezett, vagy fertőzött víz fogyasztása miatt, főként Afrika és
Ázsia, a fejlődő országok környezeti szempontból egyébként is súlyosan
terhelt részein.
1
A vízhiány a kommunális ellátás akadozása, vagy teljes
megszűnése mellett egyéb következményekkel is jár: a mezőgazdasági
élelmiszerhozamok a túlöntözés, a szélsőséges időjárási körülmények
(szárazság, aszály, esőzések), valamint a természeti katasztrófák hatására
fokozatosan erodálódó termőterületek következtében csökkenek, a lakos-
ság az alapvető tápanyagokhoz sem jut hozzá megfelelő mennyiségben.
Ez előbb-utóbb arra sarkalja majd emberek százezreit, hogy másutt, vagy
más körülmények között keressenek boldogulást. Míg az alkalmazkodás-
ra való hajlam sokszor hiányzik, addig az akarat sem mindig elég, hiszen
adott környezeti tényezők mellett az élelmiszerhiány csökkentésére tett
lépések hatékonysága viszonylag kicsi, a terméshozamok pedig fizikailag
nem növelhetők egy bizonyos mennyiség fölé.
Más megoldás nem lévén, emberek tízezrei kizárólag az elvándorlás-
ban látják a kiutat nyomorukból. A városokba történő költözés mellett
megindul a migráció olyan mezőgazdaságilag, vagy iparilag fejlettebb
területek irányába is, melyeket kevésbé érintenek az előzőekben vázolt
hatások. A vándorlás ugyan általában határokon belül történik, mégis
a rurális, vagy a modernizáció kezdeti szakaszában lévő társadalmak
esetében a meglévő etnikai-vallási ellentétek könnyen kiéleződhetnek az
42
GLIED VIKTOR
43
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
„őslakosok” és az érkezők között, mint látjuk ezt a szenegáli-mauritániai
konfliktus, az etióp Borana, vagy a szudáni Darfúr esetében. A véres
összeütközések kizárólag ökológiai okokra való visszavezetése jelenleg
vitatott, de a kutatók többsége elismeri a sivatagosodás és környezeti
változások következményeit, illetve erre vezeti vissza a nomádok és a
földművelők konfliktusát. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának
kidolgozói határozott összefüggést tártak fel a földterületek kimerülése, a
sivatagosodás és a konfliktusok okai között, különös tekintettel a csapa-
dék mennyiségének lassú, de folyamatos csökkenésére, amely a nomád ál-
lattartók, hagyományos földművelő társadalmak és a modern, gépesített
mezőgazdaságban dolgozók között kelt feszültségeket.
2
A jelentést azon-
ban a témában jártas szakértők közül többen kritizálták, mivel a globális
klímaváltozás helyett inkább a helyi okokra vezették vissza a problémák
gyökerét. A humanitárius katasztrófa színteréül szolgáló Darfúr központi
régiójának népsűrűsége mintegy hatszorosára nőtt, 3 fő/km
2
-ről 18 fő/
km
2
-re
3
, a Száhel-övezet déli részén található térség ökológiai jellemzői
ugyanezen időszakban nagymértékben változtak. A szudánihoz hasonló
gyökerű incidens van kialakulóban a hagyományosan „konfliktusos” dél-
etiópiai Oromia/Borana tartományban, ahol a szomszédos Szomáliából
átszivárgó, a helyiek kiépített itatóhelyeit kisajátító állattartók és a velük
portyázó, felfegyverzett muszlim lovas csapatok okoznak egyre súlyosabb
problémát. 2009 elején az állandó gerri támadások elől már 70.000 etióp
menekült el a területről, az összecsapásokban több százan meghaltak.
A fő probléma a vallási, etnikai ellentéteken és ökológiai gondokon túl
azonban az, hogy a mezőgazdasági területek aránya növekszik a hagyo-
mányos nomád szállások közötti útvonalakon, melynek következtében
a nomádok csupán megművelt területeken áthaladva, azokat legelőként
használva képesek folytatni hagyományos szállásváltó életmódjukat.
4

Amennyiben egyértelműen környezetei romlás miatt akadozik, vagy
szűnik meg egy adott területen az élelmiszertermelés, az exportőrök azt
fegyverként használhatják a kényszerhelyzetbe került, behozatalra szoru-
ló államokkal szemben, melyek súlyos összegeket is képesek kifizetni az
élelmiszerekért. Mivel mostoha gazdasági helyzetük miatt ezen országok-
nak nincsenek többletforrásaik, előbb-utóbb olyan, stratégiailag fontos
területektől kell pénzt elvonniuk, mint az oktatás, vagy az egészségügy.
A segélyek nem oldják meg a problémákat, a hitelek pedig még inkább
kiszolgáltatják az adósságspirál csapdájában vergődő, kilátástalan hely-
zetbe kerülő harmadik világbeli országokat.
42
GLIED VIKTOR
43
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
A Worldwatch Institute már az 1988-ban kiadott előrejelzésében
hangsúlyozta, hogy a globálisan megmutatkozó vízhiány „a harmadik
évezred küszöbén a világban jelentkező és eddig alábecsült nyersanyag-
hiányok közül a legmeghatározóbbak közé fog tartozni”
5
.
A vízhiányt illetően az alábbi tendenciák figyelhetők meg:
• az általános vízszükséglet a 20. század kezdete óta megháromszorozó-
dott;
• világméretekben lényegesen nagyobb mennyiségű vizet termelnek ki,
mint amennyit a csapadékmennyiség pótolni tud;
• a felszínalatti vizek szintje valamennyi kontinensen rohamos ütemben
süllyed;
• a mezőgazdaság édesvíz felhasználása, közel 70%-kal, stagnáló ter-
melési hatékonyság mellett globálisan még mindig a legnagyobb.
A második világháborút követő dekolonizációs folyamat során lét-
rejövő, etnikai-vallási kisebbségek sokaságát magában foglaló afrikai,
ázsiai államok instabil rendszere eleve magában hordozta – és hordozza
napjainkban is – a konfliktusok kiéleződésének lehetőségét. Ez párosul
azzal a ténnyel, hogy a részben mesterségesen kialakított határok több-
sége nem követi az ökológiai egységeket, így a folyók, tavak, vízgyűjtő
területek, termőföldek birtoklásáért rendre diplomáciai és időről-időre
fegyveres incidensek alakultak ki. Mindezidáig kizárólag természeti
erőforrások megszerzéséért kevés esetben robbantak ki összecsapások,
e szempontok inkább csak kiegészítő szerepet töltöttek be a különböző
gazdasági, etnikai, vagy vallási indíttatású viszálykodások során, azonban
a reguláris haderő mellett a gerilla hadviselés és a high-tech eszközeit
felvonultató ún. „új háborúk” egyre gyakoribbá válnak a környezetszeny-
nyező multinacionális vállalatokkal, vagy a nemzeti vagyont, közösnek
hitt javakat – vízkészletet, energiahordozókat – kisajátító, illetve kiárusító
hatalommal szemben.
A vízellátás hosszútávon történő biztosítása alapvető célja és feladata
minden országnak, hiszen a kormányzat legitimitása ellenkező esetben
rohamosan csökkenne. A közszolgáltatások ellátásának színvonala, a köz-
szolgáltatásokat nyújtó szervezet hatásköre országonként és térségenként
változik, igaz, Afrika számos részén nincs kiépített vezeték- és csatorna-
rendszer. A prioritások is folyamatosan változnak, főként, ha a népesség
élelmiszerellátásának biztosítását vetjük össze a kommunális vízellátással,
esetleg az ipar szükségleteivel. A csapdahelyzet egyértelműen érzékelhe-
44
GLIED VIKTOR
45
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
tő, komplexitása pedig komoly fejtörést okoz, amennyiben az energiater-
melés szükségességét is hozzávesszük a problémakörhöz. Az égető szük-
ségletek a puha diplomácia megoldásait kevéssé értékelő afrikai és ázsiai
országok egy részét arra sarkalják, hogy keményebb fellépéssel adjanak
nyomatékot igényeiknek. A politikai döntéshozatalt befolyásoló tényezők
ráadásul nagymértékben eltérnek az „Észak” országaiban megszokottól,
a vallási, vagy kulturális értékek különbözőségének hangsúlyos jelenléte
és érvényesítésének elsődlegessége ugyanis (számunkra) számos esetben
irracionális lépéseket eredményez.
Globálisan mintegy 261 nemzetközi vízrendszert tartanak nyilván,
ebből több mint ötven a fekete kontinensen található. Afrikában 34 fo-
lyón legalább kettő, 28-on pedig három, vagy annál több ország osztozik
(Volta, Limpopo, Orange, Ogooue, Szenegál, Okavango). A Kongó és a
Niger tíz-tíz, míg a Zambézi nyolc, a Csád-tó pedig négy országgal határ-
os. A 30 millió km
2
területű kontinensen ezen kívül több mint 300 fel-
szín alatti kiterjedt vízbázis létezik, amelyek a „határokat átlépve” számos
ország területére kiterjednek.
6

A vízen való osztozás ősi szükségszerűségét a sária (iszlám jog) kife-
jezésben is nyomon követhetjük, ugyanis a szó töve eredetileg vízmeg-
osztást jelent, melynek jelentősége egyre inkább felértékelődik, hiszen
a globális vízkészletek alig 3%-a édesvíz, ám ennek jelentős része jég
formájában a sarkvidékeken, valamint felszín alatti vizekben található.
Nem meglepő tehát, hogy az emberiség jelenleg a meglévő édesvízkész-
letek mintegy 45%-át használja és ez az arány az előrejelzések szerint
néhány évtizeden belül 70%-ra növekszik majd. Ennek egyik legfőbb oka
az alapvető vízellátási gondokkal küzdő észak-, közép-, és kelet-afrikai,
közel-keleti, közép- és dél-ázsiai, valamint távol-keleti országok robba-
násszerű népességnövekedése, amely hatalmas vízszükséglet-növekedést
indukál. A fogyasztás kisebbik részét kommunális szükséglet, nagyobbik
hányadát azonban az ipar és főként a mezőgazdaság által felhasznált víz-
mennyiség adja. Ez utóbbi esetében nagyon gyakran előfordul, hogy a
hagyományos fölművelési módszerekhez szokott, újítani nem tudó, vagy
nem akaró tulajdonosok túlöntözik a földeket, szikesedést idéznek elő,
ezáltal csökkentve az amúgy is szűkülő termőterületeket. Az elkövetkező
évtizedek során a környezeti szűkösség valószínűsíthetően öt fajta konflik-
tust fog eredményezni:
44
GLIED VIKTOR
45
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
1. lokális konfliktusok, melyek a helyi erőforrások leromlásából fakad-
nak;
2. etnikai és társadalmi ellentétek, melyeket migráció idéz elő;
3. nagyobb területen kialakuló belháborúk, felkelések, államcsínyek,
függetlenedési törekvések;
4. nyersanyagok birtoklásáért kirobbanó, államok közötti fegyveres
összecsapások;
5. globális problémák, melyek kiélezik az Észak-Dél, vagy a Kelet-Nyu-
gat szembenállását, esetleg a civilizációk közötti ellentéteket.
7
Ezek mindegyike tágabb értelmezési keretet ad a kutatások során
vizsgált, konfliktusok kialakulásához vezető okoknak, ezáltal új kontex-
tusba helyezve a környezeti biztonság fogalmát.
A World Water Council (Víz Világtanács) 1998-ban készített jelentése
8

azon térségeket vette sorra, ahol komoly esélye van a krónikus vízhiány
következtében kialakuló konfliktusnak. A szervezet az afrikai kontinens
kapcsán a mediterrán térséget, a Nílus-medencét, a Száhel-övezetet és a
Kongó-medencét jelölte meg, mint lehetséges összecsapások helyszíneit.
Gyakorlatilag úgy is tekinthetünk a régió vízdeficitjének mennyiségé-
re, mint a lakosság ellátásához szükséges élelmének megtermeléséhez
szükséges vízre, a vízért folytatott küzdelem 2006 nyara óta ugyanis
valójában a világ gabonapiacain folyik. A 2007-ben történt élelmisze-
rár-robbanás okát a szakértők részben a bioüzemanyagok előállításához
szükséges növények, illetve az energianövények termelési volumenének
nagymértékű növekedésében látják, holott kizárólag ezen magyarázat
félrevezető lehet, ezért más szempontokat is figyelembe kell vennünk.
A részben spekulációs jellegű, jelzálogpiaci válság elől menekülő tőke
terménypiaci megjelenése abnormális, és a valóságos szükségleteket csak
hosszútávon tükröző virtuális keresletet gerjesztett a főbb mezőgazda-
sági termények iránt. A világ nagy terménytőzsdéin 2008 áprilisában a
világ éves búzatermésének a négyszeresére, kukoricatermésének a nyolc-
szorosára, szójatermésének pedig a 19-szeresére volt nyitott állomány.
9

A reálgazdasági folyamatok arra ösztönözték a földműveseket, hogy olyan
élelmiszer-, vagy takarmánynövényeket termesszenek, melyeket a keres-
kedők 2006 és 2008 között viszonylag magas áron vettek át.
10
Azonban
az eltúlzott piaci reagálás valódi oka az volt, hogy 2001-től kezdődően az
átalakuló mezőgazdasági trendek hatására a világméretű gabonakészlet
46
GLIED VIKTOR
47
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
felére csökkent, amely akár azt is jelezhetné, hogy visszaszorultak a piaci
mechanizmusokat befolyásoló, szabályozó tényezők, ám rohamos népe-
sedési tendencia, meredeken emelkedő energiaárak és globális gazdasági
válsághelyzet mellett ezen összefüggés természetesen érvényét veszti. Az
egyes piacok mozgásai szorosan összefüggnek egymással, így várható volt
a nyersanyagpiaci fellendülés valamilyen formában történő átterjedése az
élelmiszerek, azon belül a gabonafélék globális piacára is.
11

„Ahol vízhiány van, ott a jövőben gabonahiánnyal kell számolni” – állítják a
stockholmi Nemzetközi Vízügyi Intézet (SIWI, Stockholm International
Water Institute) munkatársai. Az intézet az ENSZ Fenntartható Fejlődés
Bizottságának 2004-es New York-i ülésén mutatta be a vízkészletek fo-
gyásával kapcsolatos előrejelzését, mely ugyan a jelenleginél borúsabb
képet mutat, mégis egyfajta mérföldkő lehet a különböző területeken je-
lentkező problémák kölcsönhatásainak feltárásában. A SIWI vezető szak-
értője, Malin Falkenmark szerint a fejlődő országokban a mezőgazdaság
a vízfogyasztás 70-90%-áért felelős. Ha csökken a felhasználható víz
mennyisége, a mezőgazdasági növények sem jut elegendő mennyiségű
tápanyaghoz. Az átlagos napi táplálékbevitel előállításához szükséges
víz legalább 2000 liter, tehát ötszázszor több mint amennyit egy ember
naponta fogyaszt. Ezen adatok fényében még inkább érthető, hogy az
öntözésre használt víz miért teszi ki a teljes vízfogyasztás 70 – van ahol
sokkal több – százalékát. Mivel a vízfelhasználás az ipar és a kommunális
fogyasztás területén is emelkedik, a vízfogyasztás egyes szektorai köz-
ötti verseny növekszik, és majdnem mindig a mezőgazdaság vesztes.
12

Természetesen a spekulánsok – kihasználva az élelmiszerhiány okozta
kiszolgáltatottságot – felverik az árakat, cinkostársként nem egyszer
bevonva a kereskedésben érdekelt vállalatokat, vagy NGO-kat. Az egyre
növekvő élelmiszerimport természetesen nem oldja meg a gondokat,
viszont újraértelmezi a hagyományos nemzetközi munkamegosztási ren-
det. Szudán óriási mezőgazdasági potenciállal rendelkezne, azonban az
évtizedek óta folyó polgárháború és az iszlamista kormányzat pazarló
gazdálkodása miatt adottságait nem tudja kihasználni. Annál inkább
Kína, mely a természeti erőforrások feletti dominancia megszerzésével
párhuzamosan egyéb szektorokban is befolyást szerez. Elemzők szerint a
pénzügyileg stabil országok – nem feltétlenül a katonai szempontból leg-
erősebbek – tudnak majd érvényesülni a „harcban”. A 80 millió lakosú
Egyiptom az 1990-es évek vége óta szorul jelentős gabonaimportra, sőt
46
GLIED VIKTOR
47
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
napjainkra behozatala már megközelíti a világelső Japánét. Kairó jelenleg
teljes gabonaszükségletének 40%-át importból fedezi, élelmiszerfüggő-
ségét folyamatosan növekvő népessége tovább súlyosbítja. A 34 millió
lakosú Algéria gabonaszükségletének jóval több mint 50%-át fedezi kül-
földi vásárlásból. A 2006-ban a Közel-Keletre és Észak-Afrikába impor-
tált gabona és egyéb mezőgazdasági termék megtermelésének vízigénye
közel akkora mennyiséget tett ki, mint a Nílus Asszuáni-gátnál mért éves
vízhozama, azaz mintegy 84 milliárd m
3
.
13

1. ábra: Vízhiányos és veszélyeztetett területek Afrikában 2025-ben
forrás: UNEP, Global Environment Outlook (GEO), 2000.
48
GLIED VIKTOR
49
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
Észak-Afrika és a Nílus-konfliktus
Észak-Afrika – hasonlóan a Közel-Kelet számos országához – komoly
vízhiánnyal küzd, mely a népességnövekedéssel párhuzamosan egyre
súlyosbodni fog az elkövetkező évtizedekben. A leginkább fenyegetett
országok, köztük Algéria, Líbia és Egyiptom tett ugyan lépéseket a prob-
léma enyhítésére, illetve a jövőbeni krízis megelőzésére, de nem tudni,
hogy erőfeszítéseik hatékonynak bizonyulnak-e. Az ENSZ alapok, az
Európai Unió és kisebb mértékben Washington és Peking által nyújtott
fejlesztési pénzek segítségével ezen államok megkezdték vízvezeték- és
csatornarendszerük kiépítését és felújítását, valamint vízgazdálkodásuk
fenntartható pályára történő állítását, melyben a kommunális felhasználás
mellett kiemelt szerep jut a mezőgazdasági és ipari vízfelhasználás racio-
nalizálásának, ideértve a csapadék összegyűjtését, az öntözéses rendszer
átalakítását, szennyvíztisztító-telepek építését, a meglévők fejlesztését,
továbbá a folyók és tavak szennyezettségi fokának mérésére szolgáló mo-
nitoring tevékenységet. Míg a Maghreb-országok többségének kizárólag
belpolitikai konfliktusokkal kell szembenézniük, addig Kairó helyzetét a
Nílus vízhozam biztosításának fontossága miatt külpolitikai akadályok is
nehezítik. Egyiptom, a katonai erő használatát több esetben is kilátásba
helyező észak-afrikai hatalom, kilenc országgal (Szudán, Etiópia, Kongói
Demokratikus Köztársaság, Burundi, Ruanda, Tanzánia, Kenya, Uganda,
Eritrea) osztozik a lakosság 97%-át vízzel ellátó Níluson, illetve annak
forrásvidékén. Napjainkban is a földművelés Egyiptom népességének fő
megélhetési forrása, a kinyert víz 90%-át a mezőgazdaságban használják
fel. A folyó vízhozamának ma már alig 10%-a éri el az egyre inkább el-
mocsarasodó és a járványok terjedésének kedvező terepet biztosító tor-
kolatot. Egyiptom és a felvízi országok konfliktusát tovább súlyosbította,
hogy a szudáni kormány nagymértékű folyószabályozási (gátak kialakí-
tása, folyóelterelések) program kidolgozását kezdeményezte az 1970-es,
majd az 1990-es években. Több, az észak-afrikai nagyhatalom regionális
dominanciáját és a volt gyarmattartó országok Kairó érdekeit szem előtt
tartó külpolitikáját tükröző Nílus-egyezmény (1902, 1959) megkötése
mellett, az utóbbi 150 év során egyiptomi vezetők számos alkalommal
deklarálták, hogy akár fegyverrel is biztosítani fogják a számukra nélkü-
lözhetetlen vízhozamot, erre azonban – kisebb incidensektől eltekintve
– napjainkig nem került sor. Az Izraellel 1979-ben kötött békeszerződést
követően Szadat egyiptomi elnök kijelentette, országa a jövőben kizárólag
48
GLIED VIKTOR
49
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
egy dolog miatt fog háborút indítani: ha a vízellátását fenyegetve érzi. Ezt
tükrözi az államfő 1980-ban elmondott beszéde, amelyben leszögezte,
ha Etiópia véghezviszi a folyó szabályozásával kapcsolatos terveit, Kairó
kénytelen lesz erőszakkal fellépni Addisz Abebával szemben, de hason-
lóképpen járna el Kartúm esetében is. Mindezek alapján nem meglepő,
hogy egyes katonai források szerint Egyiptomnak kész haditerve van
Észak-Szudán, Észak-Csád és Délkelet-Líbia elfoglalására.
A polgárháború végeztével, majd az Eritreával folytatott harcokat
követően Etiópia gazdasága növekedésnek indult, az 1970-es évektől
kezdődő népességrobbanás napjainkra már kritikus méreteket öltött,
ezért a kormány bejelentette, hogy 200 db kisebb gátat készül építeni a
Nílusra, ezáltal 500 millió m
3
-t felhasználva a folyó vizéből öntözésre és
vízenergia előállítására. Etiópia a terméshozam növelése érdekében több
ízben hangsúlyozta, hogy 3,7 millió hektárnyi földterületet vonna be az
öntözéses gazdálkodásba a közel három millió embert érintő éhínség
csökkentése céljából. Az Addisz Abeba-i kormányzat által tervezett mun-
kálatok összesen 15%-os vízhozamcsökkenést okoznának a folyó felsőbb
részein. Ez több szempontból sem elfogadható Kairó számára, a Nílus
ugyanis az ország 80 milliós népességének 85%-át látja el élelemmel, így
minden cseppjére szükség van. Az egyiptomi kormányzat ráadásul nagy-
szabású, vízigényes projektet kíván indítani, melynek keretében közel
200.000 hektárnyi földet vonnának mezőgazdasági művelésbe, illetve ez-
zel egyidejűleg hét millió ember áttelepítését is tervezik a Nílustól nyugat-
ra fekvő, sivatagos területekre. Kutatók kétségbe vonják, hogy a folyó víz-
hozama elegendő lesz mindkét óriásprojekt megvalósításához. Az etióp
tervek megvalósítását India hatalmas tőkeinjekcióval segíti, a kelet-afrikai
országban jelenleg is 350 nagyberuházás zajlik Delhi támogatásával, fő-
ként az energiaszektorban. Az indiai kormányzat 2008-ban bejelentette,
hogy az elkövetkezőkben évente 500 millió dollárral szeretné növelni az
afrikai beruházásai mértékét, mellyel ugyan még nem éri el a kínai befek-
tetések szintjét, de nagyhatalmi státusza egyre megkérdőjelezhetetlenebb
a fekete kontinensen.
14
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Kadhafi líbiai elnök néhány éve
bejelentette, megoldja népe vízgondjait, mégpedig az ország déli, gyéren
lakott részén nemrég felfedezett óriási kiterjedésű felszín alatti vízbázis
kiaknázásával. A tervezett program keretében egy csővezetéken keresztül
vezetnék el a vizet az északi, nagy népsűrűségű területekre, emellett ön-
tözési célú sótalanító berendezések tucatjait állítanák munkába a tenger-
50
GLIED VIKTOR
51
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
parton. A projektnek azonban két komoly buktatója van, melyek akár
egyenként is meggátolhatják sikeres megvalósítását. Előrejelzések szerint
egyrészt az összköltségek elérhetik a 32 milliárd dollárt, mely összeget Lí-
bia még külföldi segítséggel sem képes előteremteni. A másik, Egyiptom
tiltakozását is kiváltó probléma pedig, hogy a líbiai felszín alatti vízbázis
kiaknázása hatással lenne a Nílus vízszintjére is, melyet Kairó biztosan
nem fog tétlenül szemlélni.
2. ábra: Kínai befektetések Afrikában 2006-ban
Forrás: UNCTAD http://lh4.ggpht.com
Természetesen az említett óriási beruházások nem valósulhatnának
meg saját erőből, külföldi tőke bevonása nélkül. Amíg a kilencvenes évek
50
GLIED VIKTOR
51
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
közepéig főként a volt gyarmattartó országok (Franciaország, Nagy-Bri-
tannia, Európai Közösség más tagállamai) támogatták a fejlesztéseket,
addig az energiaszektort érintő befektetések egyik fő donorává mára
Kína lépett elő, amely – mint már említettem – ezáltal igyekszik befolyást
szerezni a politikai és gazdasági szférában egyaránt. Peking jelenlegi se-
gélyezési politikája nagymértékben eltér az eleddig Afrikában megszokott
metódusoktól, ugyanis az ázsiai nagyhatalom az amerikaiak és európaiak
által szabott feltételektől eltérően látszólag nem kér a segélyekért cserébe
mást, mint „nyitott” befektetési lehetőségeket. Ez azért is felettébb csábí-
tó az afrikai vezetők számára, mert a kínaiak nem várják el a hatalom de-
mokratizálását, a pluralizált politikai rendszer kialakítását, a kormányzás
átláthatóságának megteremtését és az emberi jogok tiszteletben tartását.
Ráadásul, az ázsiai befektetők a vetélytársaiknál lényegesen alacsonyabb
árakat tudnak ajánlani, ugyanis hazai alapanyagok, alkatrészek és humán-
erőforrás
15
felhasználásával valósítják meg elképzeléseiket, továbbá kom-
oly állami támogatással a hátuk mögött tehetik mindezt. 2006-ban az Af-
rikába irányuló kínai segélyezés és tőkebefektetés volumene meghaladta
a 6 milliárd dollárt, a külkereskedelemé pedig az 56 milliárdot.
16
A kül-
földi befektetések lebonyolítását segíti az 1994-ben alapított China Exim
Bank, amely hosszú lejáratú kölcsönöket bocsát a kínai befektetők és az
afrikai országok rendelkezésére. 2006 végén 259, részben a bank által
finanszírozott projekt futott az afrikai kontinens 36 országában, főként
az infrastruktúra-fejlesztés területén. Két hatalmas vízerőmű-beruházás
kiemelkedik a többi építkezés közül. A Nílusra épített Merowe-gát Szu-
dán történelmének legnagyobb vízügyi és energetikai beruházása. Az 1,8
milliárd dollárból megvalósuló gát főként kínai pénzből és technológiá-
val épül, kivitelezése során ötvenezer embert telepítenek ki az érintett
területről, a projekt ökológiai és társadalmi hatásai felbecsülhetetlenek.
A lakóhelyükről elüldözött földművesek tiltakozó akciókat szerveztek a
gát építése ellen, a tüntetések során a rendőrség több esetben a demonst-
ráló tömegbe lövetett. A kínai munkások ugyanakkor visszautasították a
szudániak azon kérését, hogy az ő kútjaikat használják állataik itatásához,
akik így kénytelenek új kutakat ásni, vagy máshol keresni a megélhetés-
hez szükséges vizet. A 2003-ban indult beruházás ellen nemzetközi civil
szervezetek és szakértők tiltakoznak, a hatástanulmányokat a szudáni
hatóságok titkosították.
52
GLIED VIKTOR
53
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
A Nílus-régióhoz tartozó államok nézeteltéréseiket évek óta igye-
keznek tárgyalásos úton megoldani. Az 1967-ben megalapított Műszaki
Együttműködési Fórum 1992 óta, azaz a környezetvédelmi és fejlesztési
munkacsoportokkal történő kiegészítést követően, hatékonyan működik.
A folyamatot Nílus-medence Kezdeményezésnek (NBI) nevezték el,
melynek keretében 1997-ben a Világbank, az UNDP (ENSZ Fejlesztési
Program) és a Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Iroda nyomására Eritrea
kivételével valamennyi partmenti ország tárgyalásokat kezdett a Nílus
fenntarthatóbb hasznosítása és a regionális partnerkapcsolatok fejlesztése
érdekében. Az együttműködésnek ezt az átmeneti formáját 1999 febru-
árjában indította útjára Dar es Salaamban a Nílus-medence Államainak
Vízügyekért Felelős Miniszteri Tanácsa (Nile-COM). Mérföldkőnek te-
kinthetjük továbbá, a 2002 novemberében világbanki támogatással léte-
sült titkárságot, mely az ugandai Entebbében székel, valamint a politikai,
gazdasági egyeztetések és döntések gyakorlati megvalósításáért felelős
Technikai Együttműködési Bizottság (TECCONILE) létrehozását.
A Viktória-tó
Afrika természetes állóvizeinek vízszintje szinte kivétel nélkül csökken.
A Csád-tó rövidesen kiszárad, utánpótlására a szakértők – köztük Isaac
Held amerikai kutató – jelenleg nem látnak reális esélyt. A Tanganyika-
tó, a Malawi-tó, vagy a Viktória-tó esetében azonban biztatóbb a hely-
zet, hiszen több kivitelezhetőnek tűnő vészforgatókönyv is készült arra
az esetre, ha az említett tavak vízszintje a kritikus pont alá süllyedne. A
Nílus egyik forrásának számító Viktória-tó helyzete különösen érdekes,
ökológiai romlása politikai-gazdasági feszültségeket egyaránt magában
hordoz. A tó alapvetően nem számít sekélynek (átlagmélysége nem éri el a
75 m-t), és bár kiterjedése óriási (a föld harmadik legnagyobb tavának tar-
tott Viktória partvonala 3500 km), vízmennyisége csupán hatoda a Tan-
ganyika-tóénak. Vízutánpótlásának 85%-a felszíni forrásokból szárma-
zik. Ezek közül a legfontosabb a Kagera folyó, amely Burundi és Ruanda
hegyei között ered, s utóbbi, valamint Tanzánia között természetes határt
képezve ömlik a Viktória-tóba. A 1970-es évektől kezdődően a csapadék
mennyisége folyamatosan csökken a térségben, az átlaghőmérséklet
azonban az előrejelzések szerint nem emelkedik jelentős mértékben.
A klimatikus változások tehát olyan negatív tendenciákat indítottak
el, melyek következtében felgyorsult a tó vizének párolgása. Mivel az
52
GLIED VIKTOR
53
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
utánpótlás mennyisége az esőhiány miatt apad, így az átlagos vízszint fo-
lyamatosan csökken. A másik fő probléma a halállomány ijesztő mértékű
fogyása. A partvidéken élő, növekvő számú népesség szinte kizárólag az
édesvízi halak fogyasztásából biztosítja fehérje-utánpótlását, így esély sem
mutatkozik arra, hogy a jövőben csökkenhet a halászat volumene. Míg
húsz évvel ezelőtt egy halász akár 90-270 dollárt is meg tudott keresni ha-
vonta, addig manapság sokan már ki sem hajóznak reggelente, mondván,
nem éri meg a több napos távollét. Sok tízezer család marad ezáltal jöve-
delem nélkül, számukra nincs más lehetőség, mint a költözés. Ezen csa-
ládok fiataljai sok esetben az ugandai ADF (Allied Democratic Forces)
lázadó csoporthoz csapódnak, vagy nagyvárosi bűnözői hálózatok tagjai
lesznek. A partmenti országok, Uganda, Kenya és Tanzánia – amellett,
hogy egymást okolják a Viktória-tó problémáiért – folyamatosan keresik
az együttműködési lehetőségeket. Uganda és Kenya komoly ipari kapaci-
tásokat telepített a tó partjára, melynek eredményeként a cukorgyárakból,
gyapotfeldolgozó és vegyi üzemekből nagy mennyiségű károsanyag kerül
a tóba és a Viktória-Nílusba. Szudán és Egyiptom több ízben tiltakozott
a szennyezések miatt, és úgy tűnik nem eredménytelenül, mivel Kenya az
utóbbi években igyekszik nagyobb hangsúlyt fektetni a környezetvédelmi
előírások betartására, szabályozza a hulladéklerakás lehetőségeit és a gyá-
rak szennyezőanyag kibocsátását.
A tó ugandai–kenyai határon fekvő északkeleti része kőolajban, föld-
gázban és egyéb nyersanyagokban gazdag terület. A kenyai kormányzat
évek óta vitatja a térségben található – jelenleg az ugandai hadsereg által
megszállt – Migingo-sziget hovatartozását, mondván, a mesterségesen
meghúzott, gyarmati korszakból hátramaradt határok nyomvonalát ideje
lenne felülvizsgálni. A konfliktus 2004-ben robbant ki, miután Kenya
partjai mentén halászó ugandaiak telepedtek meg az 1 km
2
területű és
lényegében alig lakott szikladarabon. Az ugandai hatóságok 2009 márciu-
sában jelentették be, hogy a Kenya partjaitól 15 km-re fekvő földdarabon
élő, az érkezőknél eleve nagyobb adóterhekkel sújtott „őslakosok” csak
vízum birtokában maradhatnak Uganda területén. A Nairobi kormányzat
– miután felmerült a katonai beavatkozás lehetősége – 2009 májusában
tárgyalásokat kezdett az ugandai delegációval a szigeten élő kenyaiak
jövőbeni sorsáról, megegyezés azonban nem született.
Tanzánia népességének 18%-a, 6,3 millió ember él a Viktória-tó part-
vidékén, ennek ellenére az itt található régiók meglehetősen fejletlenek az
ország keleti körzeteihez képest. A Kelet-afrikai Közösségen belül a Dar
54
GLIED VIKTOR
55
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
es Salaam-i kormányzat állt a tó védelmét célzó kezdeményezések élére.
A Viktória-tó Projekt (LVR) keretében Uganda, Kenya és Tanzánia kö-
zös programokat dolgoz ki a tó fejlesztése érdekében, szorosabbra fűzik
gazdasági-politikai kapcsolataikat, megosztják egymással a környezetvé-
delem és vízgazdálkodás területén szerzett tapasztalataikat. A közös gon-
dolkodás elősegítheti a régió integrációjának folyamatát, közös projektek
generálását. Erre szükség is lesz, ugyanis mindhárom ország bejelentette:
komoly vízenergia beruházásokat tervez az elkövetkező évtizedekben.
A fejlesztések terén napjainkban Uganda jár legelőrébb, miután amerikai
segítséggel 2003-ban megkezdte a Viktória-Nílusra tervezett Bujagali-
gát kivitelezését. A vízerőmű, az előzetes számítások alapján, a lakosság
95%-ának biztosítaná az áramellátását. A beruházásnak sok ellenzője is
akad, kenyai és szudáni tiltakozók mellett széleskörű civil összefogás
bontakozott ki. A protestálók szerint a rendszer korántsem termelné meg
a szükséges energiamennyiséget, összességében drága és tovább növelné
a feszültséget a térség egyébként is instabil belpolitikai helyzetben lévő
országai között.
17
A Csád-tó
18
A tavak kiszáradásának egyik legkétségbeejtőbb példája a Száhel-övezet
középső részén található Csád-tó, mely alig négy évtized alatt 96%-kal
zsugorodott. Az egykor hatalmas kiterjedésű állóvíz területén jelenleg
négy ország, Csád, Nigéria, Niger és Kamerun osztozik. A tó térfoga-
ta elsősorban a trópusi éghajlati tényezőktől függött, hiszen a fő táp-
láló folyók (Chari-Logone, Komadougou-Yobe) ebben az éghajlati övben
erednek és vízgyűjtő területük (nagyrészt Niger, Csád és Nigéria, kisebb
részben, de vízmennyiségi szempontból jelentős Kamerun és a Közép
-Afrikai Köztársaság) is ott, a Csád-tó pedig a szavanna és az alacsony
szélességek száraz éghajlata határán található. Az üledékmintákból
valószínűsíthető, hogy a tó a történelem során többször is kiszáradt,
azonban eleddig visszanyerte eredeti állapotát. A problémák az európai
gyarmatosítók megjelenésével már a 19. században elkezdődtek, ugyanis a
hódítók hamar felismerték a Szaharához közel eső vízforrás fontosságát.
A helyzet a 20. század hatvanas éveitől kezdett súlyosbodni, miután a
dekolonizációs folyamat következtében függetlenné váló Csád-parti afri-
kai országok fenntarthatatlan és pocsékoló vízgazdálkodási projektekbe
kezdtek. Az antropogén hatások negatív következményei (fokozott víz-
54
GLIED VIKTOR
55
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
kivétel, túlöntözés, folyóelterelési munkálatok) pontosan egybeestek az
éghajlatváltozás első jeleinek felismerésével, csökkent a csapadék mennyi-
sége, a természetes víztározók szintje pedig tragikus mértékben zuhant.
A növekvő népesség és a csökkenő vízhozam – főként Nigériában – olyan
vízgazdálkodási tervekkel párosult, melyek előrevetítették a Csád-tó öko-
lógiai katasztrófáját.
3. ábra: A Csád-tó zsugorodása
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:ShrinkingLakeChad-1973-1997-EO.jpg
56
GLIED VIKTOR
57
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
Az 1980-as évekre a tó vízvesztése olyan méreteket öltött, hogy a part-
menti országok is kénytelenek voltak intézkedéseket tenni a megmentése
érdekében, igyekeztek – tapasztalatok szerint kevésbé hatékonyan – ra-
cionalizálni öntözőrendszereik működését, csökkenteni a vízhasználat
volumenét (pl. redukálva a Chad Irrigation Project keretében művelés alá
vont földterületek nagyságát). Ezek a lépések azonban nem bizonyultak
elégségesnek a tó állapotának helyreállításához, hiszen a vízszint azóta is
folyamatosan csökken. A Csád zsugorodása, a halállomány jelentős csök-
kenése kilátástalan helyzetbe hozza a partján élő halászokat, a turizmus-
ból élőket, akik kénytelenek elvándorolni, vagy más munkalehetőségek
után nézni. A kiszáradt meder néhol kiválóan alkalmas mezőgazdasági
művelésre, és ezt a betelepülő, főként nigériai hausza törzsek ügyesen ki
is használják. A lakókörnyezet romlásából fakadó migráció ugyan még
nem okozott a szudánihoz, vagy a ruandaihoz hasonló konfliktust, de
a folyamatnak még nincs vége, amit az is bizonyít, hogy Nigerben már
feszültség tapasztalható az „őslakosság” és az érkező nomád/félnomád
lakosság között. A tó medencéjében évtizedek óta átalakuló fauna szem-
tanúi vagyunk, a biodiverzitás csökken, számos veszélyeztetett állat- és
növényfaj végleges eltűnésére kerülhet sor.
A tó fontosságát felismerve már 1964-ben létrejött a Csád-medence
Bizottság, amely megállapította a meder kiterjedését és koordinálta a
nemzetközi, valamint regionális szervezetek tóval kapcsolatos munkáját.
A partmenti négy ország 1973-ban csatlakozott a folyók és állóvizek
élővilágának védelméről szóló Ramsari-egyezményhez.
19
Mindezek azon-
ban nem voltak elegendőek, és úgy tűnik, hogy a belga kezdeményezésre
2000-ben létrehozott, alternatív energiaforrások kutatását elősegítő
Mega-Chad projekt sem hoz áttörést a tó vízutánpótlásának biztosításá-
ban. Ennek legfőbb oka talán Nigéria hozzáállása, mely a kőolaj és fölgáz
eladásából származó óriási bevételeiből talán képes lenne finanszírozni
egy vízgazdálkodási reformot, erre azonban a kormányzat nem nyitott.
A mostaninál sokkal szorosabb és hatékonyabb összefogás jelentene re-
ményt a Csád-tó számára, mindezek hiányában a tó el fog tűnni.
Nyugat-Afrika
1968 és 1973 között eltérő földrajzi eloszlásban ugyan, de 15-30%-kal
csökkent a csapadék mennyisége Nyugat-Afrikában, melynek eredménye-
képpen a térség három legfontosabb folyója, a Niger, a Volta és a Szenegál
56
GLIED VIKTOR
57
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
vízhozama 40%-kal esett vissza. Tekintve, hogy Nyugat-Afrika 17 állama
összesen 25 vízgyűjtő területen osztozik, e radikális változás állandó fe-
szültséget gerjeszt az érintett folyómenti országok között. Nigéria és Ni-
ger a Niger folyó, Szenegál, Mauritánia és Mali a Szenegál folyó, Ghána
és Burkina Faso a Volta folyó, míg Nigéria, Kamerun és Csád a Csád-tó
vízmegosztása miatt került szembe egymással. Az említett országok egy
része ráadásul a Száhel-övezetben található, ahol a globális klímaváltozás
következtében kialakuló környezeti problémák, úgy mint a sivatagoso-
dás, a vízhiány, a migráció, és a szikesedés hatványozottan vannak jelen.
A térség területileg jelentős országai, mint például Nigéria, Niger, vagy
Mauritánia elsősorban a vízerőművekre építették és építik energiaellátá-
sukat, illetve öntözési rendszerük ellátását. A Niger folyóra összesen húsz
vízerőmű építését tervezik a partmenti országok, melyek közül Guinea
és Benin külön-külön 4-5 gátat hozna létre. A csökkenő vízhozam és a
nagy „vizes” projektek megvalósításának nehézségei önmagukban rejtik
a konfliktus lehetőségét.
A jelenleg 130 millió lakosú Nigéria az 1980-as évektől kezdve küzd
egyre súlyosabb energiahiánnyal. Abuja a kilencvenes években megkez-
dett két nagy „vizes” projekt megvalósításában látja a helyzet megoldását.
Bár a 4200 km hosszú Niger folyóra tervezett Kainji és Jebba vízerőmű
beruházási költségei elérik a 135 millió dollárt, előreláthatólag 1,6 millió
hektár, eddig terméketlen terület kerül művelés alá, mely egyrészt enyhít-
het az északról, a Szahara térhódítása miatt elköltöző fölművesek százez-
reinek helyzetén, másrészt a gátak által termelt energia megoldhatja – ha
csak ideiglenesen is – az érintett területek gondjait. A feszültség azonban
fokozódhat is, mivel a folyó felsőbb részein található Niger és Mali is
bejelentette, hogy két gát építését tervezi a Nigerre. Nigériai szakértők
attól tartanak, hogy a tervezett beruházások éves szinten akár 10%-kal
csökkenthetik a folyó vízhozamát, ez pedig veszélyezteti Abuja terveit.
A két szomszédját bíráló ország azonban szintén nem marad adós átgon-
dolatlan projektekkel. A nyugat-afrikai nagyhatalom a Nigert – és köz-
vetve a Csád-tavat – tápláló Yobe folyón 1972 és 1992 között két hatalmas
gátat (Tiga, Challawa) épített, óriási területeket vonva ezáltal öntözés
alá. A hidrológiai, gazdasági és ökológiai szempontokat figyelmen kívül
hagyó beruházások következtében a Yobe vízhozama 60%-kal csökkent
a nyolcvanas évek elejére.
20
Ennek következtében jelenleg a folyó alig
1%-ban járul hozzá a Csád-tó vízellátásához. A csökkenő vízmennyiség
kritikus helyzetbe hozta Nigéria több autonóm régióját, melyek erőtelje-
58
GLIED VIKTOR
59
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
sen tiltakoztak a kormányzatnál az építkezések miatt, mire a nyomásnak
engedve 1999-ben a szövetségi kabinet érdekegyeztető tanácsot hívott
össze, amely azóta is folyamatosan közvetíti a Yobe folyó mentén élő
farmerek kéréseit a hatóságok felé.
A Niger-medence a hagyományos észak-déli migrációs útvonal köz-
pontja, a Burkina Fasoból, Csádból, Maliból és Nigerből érkező menekül-
tek, elvándorlók többnyire a folyót érintve igyekeznek Elefántcsontpart,
Nigéria, Benin és Kamerun irányába, hogy a jobb megélhetés reményé-
ben kávé-, kókusz-, illetve banánültetvényeken vállaljanak munkát. A Ni-
ger partján élő bozo és somono törzsek halászai nagy szárazságok idején
tömegével indulnak el az iparilag fejlettebb delta irányába, ahol azonban
munkalehetőség híján sokan a MEND (Niger-delta Jogi Egyenlőségéért)
elnevezésű fegyveres mozgalomban és egyéb gerillacsoportokban köt-
nek ki, vagy egyszerűen menekültcsoportokhoz csapódnak. A MEND
2006-ban hirdetett fegyveres harcot a delta-vidéket környezetét súly-
osan károsító olajvállalatok ellen és több száz áldozattal járó támadásokat
intéz olajfúrótornyok, vezetékek, kiszolgáló egységek ellen. A környezeti
degradáció azonban nem csupán a Niger-deltában okoz gondokat. 2002/
2003-ban a lázadó RUF (Revolutionary United Front) Sierra Leone-ból
és Libériából indított támadásai elől tízezrek menekültek a Guinea-i határ
mellől északra, Futa Dzsallon és a Niger folyó felé Mali irányába. A „nép-
vándorlás” okozta károkat (erdőirtás, túllegeltetés, vízszennyezés) 2006-
ban kezdték felmérni, miután a Niger-medence országainak kormányfői
2004-ben közös cselekvési tervet fogadtak el a terület élővilágának és
ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.
21

A Volta folyó (Fekete-, Fehér-, és Vörös-Volta) megosztása miatt a
hetvenes évektől kezdődően éleződött Ghána és a Felső-Volta Köz-
társaság (1984-től Burkina Faso) között a viszony. Accra 1965-ben kezdte
meg történelme legnagyobb vízügyi beruházását, melynek keretében
létrehozta az Akosombo vízerőművet és a Volta tavat. Ez utóbbi 8500
km
2
kiterjedésével jelenleg a legnagyobb mesterséges tó a világon.
Az Akosombo kiemelten fontos Ghána számára, hiszen a gát fedezi a
gyors gazdasági növekedést produkáló ország energiaellátásának 95%-át.
Néhány aszályos évet követően 1998-ra azonban oly mértékben csökkent
a Fekete- és Fehér-Volta vízhozama, hogy az már veszélyeztette a víz-
erőmű működését is. Burkina Faso már a nyolcvanas évek végén bejelen-
tette, hogy három gát építését tervezi, de ekkor még Ghána megnyugtató
válaszokat kapott a vízhozamot érintő kérdéseire. A kilencvenes évekre
58
GLIED VIKTOR
59
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
azonban Burkina Faso gondjai megszaporodtak, a kormánynak mielőbb
megoldást kellett találnia a gyors ütemben növekvő lakosságszám okozta
népegészségügyi gondokra. Elsőként a főváros, Ouagadougou vízellátási
problémáit orvosló Ziga-gát építését jelentették be, majd nem sokkal
később újabb projektek tervei kerültek napirendre, melyek nem kevesebb,
mint 1500 kisebb vízügyi beruházást tartalmaztak. A helyzet végül odáig
fajult, hogy Ghána 1999-ben fegyveres beavatkozást helyezett kilátásba,
miután Burkina Faso a Bagre-gát építési munkálatai során több mint
7000 hektárnyi mezőgazdasági területet árasztott el vízzel Észak-Ghá-
nában. A problémákat szaporítja továbbá, hogy a folyó nagymértékben
szennyezett, az őshonos növényzet pusztul, miközben a vízi jácint, a vízi
kaktusz, valamint különféle kagylófajták pedig elszaporodnak. Jelenleg
nincs sok esély a konfliktus belátható időn belüli rendezésére, mivel
kompromisszumra egyik fél sem hajlandó.
1989 végén nyílt fegyveres összecsapásokhoz vezetett a Szenegál és
Mauritánia között természetes határvonalnak számító, 1700 km hosszú
Szenegál folyó túlhasználata miatt egyre éleződő konfliktus. Mauritánia
területének legnagyobb része sivatag és félsivatagos legelő, a lakosság
fő megélhetési forrása – Afrika sok más országához hasonlóan – a me-
zőgazdaság. A hetvenes években több, egymást követő aszály nyomán
országszerte éhínség jelei mutatkoztak, melynek enyhítése érdekében a
kormány a terméshozamok növelését határozta el. A folyamatos öntözés
lehetőségének biztosítására a mauritániai kabinet tőkebefektetéssel járult
hozzá a Bafing folyón, Mali területén, valamint a Szenegál torkolatánál,
Szenegálban egy-egy gát (Manantali-, illetve Diama-gát) megépítés-
éhez. A három állam által közösen finanszírozott és kivitelezett víz-
erőmű építkezések 1988-ra fejeződtek be.
22
Túlnyomórészt a már említett
környezeti tényezők és egyéb politikai nézeteltérések hatására az egy-
üttműködés azonban zátonyra futott, pedig a Szenegál folyó használatá-
ról már 1963-ban történtek egyeztetések egy vegyesbizottság keretében.
A megbeszéléseket Mali, Mauritánia, Guinea és Szenegál 1972-ben for-
malizálta, létrehozva a Szenegál Fejlesztési Szervezetet (SDO). Az aszá-
lyos időszakot követően az SDO keretein belüli kooperáció megfeneklett,
Mali tiltakozása mellett mind Szenegál, mind pedig Mauritánia önálló
projektekbe kezdett. Mivel az öntözés lehetőségének megteremtése nyo-
mán jelentősen emelkedett a Szenegál-menti földek értéke, a mauritániai
mórok vezette kormányzat úgy döntött, kisajátítja a szomszédos Szenegál
tulajdonában lévő, parti területeket is. Ennek következtében majdnem
60
GLIED VIKTOR
61
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
70.000 szenegáli földműves volt kénytelen elhagyni azt a földet, mely
mindaddig elsődleges megélhetésüket biztosította. 1987 és 1991 között
a szembenálló felek több ízben is összecsaptak, a patthelyzetet ered-
ményező harcokban százak haltak meg. 1990-ben francia, német és
szaúdi diplomáciai közbenjárásra közeledni kezdett a szembenálló felek
álláspontja. Ígéretet kaptak: amennyiben megegyezésre jutnak, számos
mezőgazdasági és vízgazdálkodási projekt valósulhat meg külföldi fi-
nanszírozásból. A vitás felek elsősorban arra kerestek megoldást, miként
osszák meg egymás között a vízerőművek működtetési költségeit, illetve
miként kompenzálják Malit a csökkenő vízhozam miatt. Az Afrikai Egy-
ségszervezet közvetítési kísérletei 1990 végére kifulladtak, addigra pedig
már több mint 250 ezren menekültek el a térségből. 1991. július 18-án
Diouf szenegáli és Taya mauritániai elnök ideiglenes megállapodást írtak
alá a békés rendezés jegyében. Végül, a 2000-es évek elején született meg
az az egyezség, amely remélhetőleg hosszútávon rendezi a Szenegál folyó
mentén található országok nézeteltéréseit.
23

Dél-Afrika
A környezeti kihívásokra adott válaszlépések kialakításának érdekében
létrejövő kooperációknak rendszerint kisebb médiavisszhangja van, mint
a fegyveres konfliktusoknak. Vannak országok, melyek gazdasági, illetve
katonai potenciáljuk alapján kiharcolják a regionális politikai vezető sze-
repet, majd azt kihasználva „ráveszik” a szomszédos országokat, hogy
kössenek velük kereskedelmi megállapodásokat létfontosságú nyersanya-
gok cseréjéről. Remek példa erre az egyre nagyobb nyersanyag gondokkal
küzdő Dél-afrikai Köztársaság, melynek folyói szennyezettek, iparának és
mezőgazdaságának pedig mind több vízre van szüksége. 1986-ban Preto-
ria segítséget nyújtott a lesothoi kormányzat elleni katonai puccshoz, az
új vezetés pedig harminc éven át tartó, hiábavaló tárgyalásokat követően,
néhány hónap alatt megegyezett a vízkereskedelem feltételeiről. Lesotho
jelenlegi egyetlen valós és hosszú távú fejlődési esélye a „végtelen” mennyi-
ségben rendelkezésére álló víz, a baszutok „fehér aranya”, illetve a vízener-
gia hasznosítása, a „szomszéddal” közösen létrehozott Lesotho Highlands
Water Project keretében. A dél-afrikai Pretoria-Witwatersrand-Vereening
háromszög alkotta ipari régió számára az enklávé vize életbevágóan fon-
tos, Maseru pedig nemcsak az anyagi ellentételezésből, hanem a vízgyűjtő
területek infrastruktúrájának technikai fejlesztéseiből is profitálhat.
24
60
GLIED VIKTOR
61
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
A Zambézi folyó vízgyűjtő területén kilenc ország (Kongó Demok-
ratikus Köztársaság, Angola, Zambia, Botswana, Namíbia, Zimbabwe,
Malawi, Tanzánia és Mozambik) osztozik. A vízgazdálkodás terén
kialakított együttműködés gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza,
ekkor határozta el ugyanis Észak- és Dél-Rhodesia, hogy közös vízerőmű
építésébe fognak. Az elektromos áramtermelés bővítését mindkét terület
támogatta, ugyanis északon a rézbányászat fejlesztéséhez, délen pedig a
térség iparának és mezőgazdaságának a világkereskedelembe való bekap-
csolásához volt szükség hatalmas energiatartalékra. A problémák megol-
dására hivatott Kariba vízerőműrendszer 1953 és 1963 között épült meg, a
mai Zambia és Zimbabwe határán 760 km hosszan kanyarog. A gát jelen-
leg a két ország áramellátásának 34%-át biztosítja. Zambia 1964-ben el-
nyert függetlenségének következtében a rhodesiai föderáció felbomlott,
dönteni kellett tehát, hogy a beruházók milyen keretek között finanszí-
rozzák a vízerőművet, és milyen arányban részesüljenek a megtermelt
energiából. A felek úgy vélték, hogy egy közös bizottság, az ún. Kö-
zép-afrikai Energia Együttműködés (CAPCO) keretein belül fejezzék be
a munkálatokat és egyeztessék a vitatott kérdéseket. A CAPCO-t két zam-
biai és két dél-rhodesiai miniszterből álló ellenőrző szerv felügyelete alá
helyezték. A Zimbabwe függetlenségét (1980) követő zavaros időszakban
nem került elő a vízerőmű ügye, egészen 1987-ig, amikor az üzemeltetők,
a két ország parlamentjének felhatalmazásával létrehozták a Zambézi
Hatóságot (ZRA), melynek fő feladata a folyómenti országok vízgazdál-
kodásának ellenőrzése, ajánlások tétele, fejlesztési tervek készítése volt.
Napjainkban a Kariba-gátat a zambiai és zimbabwei kormányzat közösen
működteti, a költségeket és a hasznot is fele-fele arányban megosztva.
A ZRA hatásköre sokat gyengült, az operatív munkát az igazgatótestület
irányítja, melyet a közös minisztertanács felügyel. 1987-ben Botswana,
Mozambik, Tanzánia, Zimbabwe és Zambia közös akciótervet (ZACP-
LAN) készített a Zambézi folyó jövőbeni felhasználása kapcsán. A terv
összesen 19 projektet tartalmazott, melyeket az ENSZ is támogatott,
azonban – főképpen politikai akarat híján – ezek közül csupán egy való-
sult meg. 2002-ben a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) titkársága
kezdett tárgyalásokat az érintett országokkal a Zambézi vízfelhasználásá-
ról. Ezek eredményeként jött létre 2004-ben a Zambézi Vízgazdálkodási
Bizottság (ZAMCOM), amely átfogó programot készít és felügyel a folyó
fenntartható fejlesztése kapcsán.
62
GLIED VIKTOR
63
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
A kontinens egyik legtisztább folyója, az Okavango Angola, Bots-
wana és Namíbia területén kanyarog. Deltavidéke, amely Afrika egyik
legérintetlenebb természeti csodája, Botswana belsejében található.
A polgárháborútól sújtott Angola korábban nem fektetett hangsúlyt a fo-
lyó vizének hasznosítására, míg Botswana és Namíbia kisebb mezőgazda-
sági projekteket leszámítva kizárólag kommunális fogyasztásra használta.
A népesség növekedésével párhuzamosan utóbbi két ország a kilencvenes
évek elején fejlesztésekbe fogott, melyek eredményeként újabb mezőgaz-
dasági területeket vontak művelés alá. A közös projektek megvalósításá-
nak jegyében már 1994-ben létrejött egy bizottság (OKACOM), amely
az Okavango-medence országainak fejlesztési terveit volt hivatott össze-
hangolni. Rövid időn belül kiderült azonban, hogy a bizottságban résztve-
vő partnerek érdekei egészen eltérőek, nem meglepő tehát, hogy Angola
és Namíbia – mint felvízi országok – kevéssé veszik figyelembe Botswana
igényeit. Namíbia és Angola helyzete különösen kényes, hiszen a folyó
több száz kilométer hosszan a szomszédos országok közötti határként
is funkcionál. Botswana 1996-ban a Ramsari-egyezményre hivatkozva
bejelentette, hogy minden erővel megakadályozza Windhoek és Luanda
folyamgazdálkodási terveit, mert azok negatív hatással lennének egyrészt
az Okavango-deltára, másrészt közvetve a belső területek turizmusára,
közlekedésére és iparára. Botswana kezdeményezésére széles nemzetközi
összefogás jött létre, amelyben a nagy, multinacionális NGO-k mellett
kisebb, helyi civil szervezetek képviseltették magukat. A vízgondokkal
küzdő Namíbia arra hivatkozott, hogy el kell látnia az ország belse-
jében élő, növekvő népességét, míg Angola világossá tette, főképpen
déli szomszédjának meggondolatlan vízgazdálkodása miatt kényszerül
lépéseket tenni az Okavango vizének „megvédése” érdekében. A luandai
kormányzat részéről több olyan nyilatkozat látott napvilágot, melyek arra
utaltak, hogy akár fegyveres úton is biztosítani fogják a számukra szük-
séges vízhozamot. Az ellentétek elsimításáért felelős OKACOM egyelőre
nem képes megfelelni az elvárásoknak, s bár Angola aktív résztvevője a
tárgyalásoknak, a megegyezés még várat magára.
Namíbia és Botswana között 1996-ban alakult ki diplomáciai konf-
liktus a Chobe folyón található és a két ország határán fekvő Sedudu/
Kasikili sziget hovatartozását illetően. Az eset azért is példa értékű, mert
Afrikában számos olyan területet találunk, melyről több évtizedes (vagy
évszázados) döntések vannak érvényben. A stratégiai szempontból fontos
sziget jelentősége az utóbbi évtizedben növekedett meg, miután az év
62
GLIED VIKTOR
63
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
nagy részében víz alatt lévő terület a folyó vízszintjének tartós csökkené-
se következtében 8-10 hónapra szárazzá válik, így érdemes építkezni rajta.
A két ország a Hágai Nemzetközi Bíróság elé vitte az ügyet, mely 1999-
ben úgy döntött, hogy a Sedudu Botswana fennhatósága alá tartozik.
Namíbia azzal a feltétellel fogadta el a döntést, hogy hajói akadálytalanul
átkelhetnek a sziget melletti vizeken, illetve a Botswana nem állomásoz-
tat katonaságot a kérdéses földdarabon.
25
Mint láthattuk, egymástól nagy földrajzi távolságokra lévő térségek
hasonló vízproblémákkal küzdenek, melyek fókuszában a növekvő
népesség kommunális vízfelhasználása, a fejlődő ipar és mezőgazdaság
fenntarthatatlan vízgazdálkodása, a vízszennyezés és a politikai-gazdasá-
gi érdekellentétek állnak. Ha arra gondolunk, hogy egy New Yorkban élő
ember nem egészen 1 dollárt, míg egy accrai lakos ennek háromszorosát
fizeti ki egy köbméter vízért, egy Dar es Salaamban lakó 166 litert, míg
egy vidéki tanzániai alig 12 litert fogyaszt egy nap, és a zambiai „felső tí-
zezer” ingatlanjainak alig 20%-ban van folyóvíz, akkor biztosak lehetünk
abban, hogy a vízgondok egyre inkább a fekete kontinens napi kihívá-
saivá válnak. Líbia, Mauritánia, Burkina Faso, Etiópia, Szomália, Mali,
Niger és Kenya helyzete kétségbeejtőnek tűnik, de az afrikai országok
szinte mindegyike küzd valamilyen „vizes” problémával. Tanulmányom-
ban igyekeztem Afrika minden térségével foglalkozni, kiemelve azokat a
tipikus példákat, melyek megvilágítják az egyes konfliktusok gyökereit.
Számos kezdeményezés és több tucat program fut napjainkban, melyek
orvosolni hivatottak a vízgondokat, de ezeket csak az afrikai emberek
oldhatják meg, a nemzetközi közösségnek pedig figyelemmel kell kísérnie
a törekvéseket és minden segítséget meg kell adnia a kontinens lakóinak.
Felhasznált irodalom
Alao, Abiodun: Natural resources and conflict in Africa. University Of Roches-
ter Press, 2007.
Bart, Fokkens: Pre-water audit for the Komadugu-Yobe River Basin, northern
Nigeria and southern Niger(IUCN - The World Conservation Union, Fede-
ral Ministry of Water Resources and Nigerian Conservation Foundation)
Kano, Nigeria, 2005
Berga et al (eds.): Dams and reservoirs, Societies and Environment int he 21.
century. Raylor and Francis Group, London, 2006.
64
GLIED VIKTOR
65
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
Brown, Lester R.: Plan B 3.0: Mobilizing to Save Civilization (2008)
http://www.earth-policy.org/Books/PB3/PB3_Hungarian_Ch04.pdf
Brown, Lester R.: State of the World 1988: A Worldwatch Institute Report on…
Worldwatch Institute 1988.
Bruhács, János: A nemzetközi vízjog. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986.
Douglas, E. M. – Githui, F. W. – Mtafya, A. R. – Green, P . A. – Glidden, S . J.
–Vörösmarty, C. J.: Characterizing water scarcity in Africa at different scales
In. Journal of Environmental Management, 2006.
Ellis, Linden J.: China Exim Bank in Africa – Opportunities for Strengthening
Environmental Standards for Hydropower in Sudan.
http://www.wilsoncenter.org/index.cfm?topic_id=1421&fuseaction=topics
.event_summary&event_id=224956
Ewald, John et al: Lake Victoria Region. Strategic Conflict Analysis. SIDA,
Stockholm, 2004..
Gleick, Peter H.: The World’s Water 1998-1999: The Biennial Report On Fresh-
water Resources. World Watch Institute, Washington, 1999.
Golitzen, Katherin George: The Niger River Basin. The World Bank, Wash-
ington, 2005.
Hamerlynck, Oliver – Duvail, Stephanie: The rehabilitation of the delta of the
Senegal River in Mauritania. Fielding the ecosystem approach. IUCN Mau-
ritania. Switzerland and Cambridge, 2003.
Homer-Dixon, Thomas: Környezet, szűkösség, erőszak. Typotex Kiadó, Buda-
pest, 2004.
Horváth, Norbert: A Csád-tó. In. Afrika Tanulmányok folyóirat (főszerk. Búr
Gábor) 2008. II.évfolyam. 3. szám.
Klaphake, Axel – Scheumann, Waltina: Understanding transboundary water
cooperation: Evidence from Africa. Technical University of Berlin, 2006.
Kebebew, Fassil – Tsegaye, Diress – Synnevag, Gry: Traditional Coping Strate-
gies of the Afar and Borana Pastoralists in Response to Drought. Drylands
Coordination Group, Mekkele Univesity, Norway, 2001.
Losoncz, Miklós: Dráguló élelmiszerek: új globális kihívás? In. Élet és irodalom
LII. évfolyam 29. szám, 2008. július 18.
Mwangi, Benin: Indian Investment in Africa: In the Shadows of China. African
Path, 2008/7.
http://business.africanpath.com/article.cfm?articleId=68347
Morenth, Péter: A lesothoi vízprojekt. In. Afrika Tanulmányok folyóirat (fő-
szerk. Búr Gábor) 2008. II.évfolyam. 3. szám
64
GLIED VIKTOR
65
KISZÁRADÓ AFRIKA, SZOMJAZÓ KONTINENS – AFRIKAI VÍZPROBLÉMÁK
Niasse, Madiodio: Climate-Induced Water Conflict Risks in West Africa: Rec-
ognizing and Coping with Increasing Climate Impacts on Shared Water-
courses. Centre for the Study of Civil War, International Peace Research
Institute, Oslo, 2005.
Parker, Douglas D. – Tsur, Yacov (eds.): Decentralization and Coordination of
Water Resource Management. Kluwer Academic Publishers, Boston, 1997.
Rakonczai, János: Globális környezeti problémák. Lazi Könyvkiadó Kft. 2003.
Synthesis Report, Sudan Post-Conflict Environmental Assessment. (United
Nations Environmental Programme), Nairobi, 2007. http://www.humanit
arianreform.org/humanitarianreform/Portals/1/cluster%20approach%20p
age/clusters%20pages/Environment/UNEP_Sudan_synthesis_E.pdf
Szabó, János: Élelmiszerár robbanás és erdőirtás az Amazonas vidékén In. EU
Agrárgazdasága 2009./3.
Watkins, Kevin (ed.): Human Development Report. 2006. UNDP. New York,
2006.
Végjegyzetek
1
Szubszaharai Afrika, Dél- és Délkelet-Ázsia, Közép- és Dél-Amerika egyes országai.
2
Sudan. Post-Conflict Environmental Assesment, (United Nations Environmental Programme, 2007). 81.
3
Uo. 85.
4
Kebebew, F. – Tsegaye, D. – Synnevag, G.: Traditional Coping Strategies of the Afar and Borana Pastoralists
in Response to Drought. Drylands Coordination Group, Mekkele Univesity, Norway, 2001. 23.
5
Brown, Lester R.: State of the World 1988: A Worldwatch Institute Report on… Worldwatch Institute, Was-
hington, 1988. 22.
6
Rajasekaram, V. – Simonovic, S. P. – Nandalal, K. W.: Decision Support System for Reservoir Water Mana-
gement Conflict Resolution. In: Journal of Water Resources Planning and Management, ASCE. November/
December 2005.
7
Homer-Dixon, T.: Környezet, szűkösség, erőszak. Typotex Kiadó, 2004. 14.
8
Gleick, P. H.: The World’s Water 1998-1999: The Biennial Report On Freshwater Resources. World Watch
Institute, Washington, 1999.
9
Szabó, J.: Élelmiszerár robbanás és erdőirtás az Amazonas vidékén In. EU Agrárgazdasága 2009./3.
10
Több országban az árrobbanás hatására extraprofit-ellenes intézkedéseket vezettek be, például exportilalmat
rendeltek el, ez pedig rendkívül érzékenyen érintette a termelőket.
11
Losoncz, M.: Dráguló élelmiszerek: új globális kihívás? In. Élet és Irodalom LII. évfolyam 29. szám, 2008.
július 18.
12
Brown, L. R. Plan B 3.0: Mobilizing to Save Civilization (2008)
http://www.earth-policy.org/Books/PB3/PB3_Hungarian_Ch04.pdf
13
Uo.
14
Mwangi, B.: Indian Investment in Africa: In the Shadows of China. African Path, 2008/7.
http://business.africanpath.com/article.cfm?articleId=68347
15
Számos esetben köztörvényes bűncselekmények miatt elítélt rabokat alkalmaznak az építkezések során.
16
Linden, E. J.: China Exim Bank in Africa – Opportunities for Strengthening Environmental Standards for
Hydropower in Sudan. http://www.wilsoncenter.org/index.cfm?topic_id=1421&fuseaction=topics.event_
summary&event_id=224956
17
Douglas, E. M. – Githui, F. W. – Mtafya, A. R. – Green, P. A. – Glidden, S .J. and Vörösmarty, C. J.: Characte-
rizing water scarcity in Africa at different scales In. Journal of Environmental Management, 2006. február. 10.
66
GLIED VIKTOR
18
A fejezethez bővebben lásd: Horváth Norbert az Afrika Tanulmányok 2008. II. évfolyam 3. számában meg-
jelent cikkét. A tóval kapcsolatos információkat pontosította és kiegészítette: Faragó Éva hidrológus.
19
Az 1971-es megállapodás elsősorban természetvédelmi célból született, a nemzetközi jelentőségű vizes terü-
letek élővilágának megvédésére vonatkozott
20
Bart, J. M.: Pre-water audit for the Komadugu-Yobe River Basin, northern Nigeria and southern Niger(-
IUCN - The World Conservation Union, Federal Ministry of Water Resources and Nigerian Conservation
Foundation) Kano, Nigeria, 2005. 11-14.
21
Golitzen, K. G.: The Niger River Basin. The World Bank, Washington, 2005. 69.
22
Hamerlynck, O. – Duvail, S.: The rehabilitation of the delta of the Senegal River in Mauritania. Fielding the
ecosystem approach. IUCN Mauritania. Switzerland and Cambridge, 2003. 27-29.
23
Berga et al (eds.): Dams and reservoirs, Societies and Environment int he 21. century. Raylor and Francis
Group, London, 2006. 66.
24
lásd bővebben: Morenth Péter: A lesothoi vízprojekt című cikkét. In. Afrika Tanulmányok 2008. II. évfolyam 3.
25
Alao, A.: Natural resources and conflict in Africa. University Of Rochester Press, 2007. 225.
67
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
FARAGÓ ÉVA
Bevezetés
Ma Magyarország üledékes medence területein (Kisalföld, Alföld, Zalai-
medence stb.) a vízellátás uralkodóan fúrt kútból kitermelt, egészségre
veszélytelen rétegvízből, annak tározásával és vezetékhálózatba való szét-
osztásával, folyamatos kémiai és biológiai ellenőrzés mellett, iparszerűen
történik. A lakossági fogyasztó vízkorlátozást nem, vagy csak alig ismer.
Vízügyi helyzetünk Európán belül is kiemelkedően jó.
Egy vízföldtani értelemben hasonló környezetben, Nigériában a
Csád-medencében, a vízellátás nagyrészt egyedi fúrt kutakból kitermelt,
egészségre veszélytelen rétegvízből, kémiai és biológiai ellenőrzés nélkül,
valamint kisebb arányban részlegesen ellenőrzött fertőtlenített felszíni
vízből történik. A lakossági fogyasztó azonban, ha a társadalom sanya-
rúbb helyzetben lévő többséghez tartozik, ismeri a vízhiányt.
A fenti jellemzés mindkét esetben hiányos. Magyarországon kevésbé
esik arról szó, hogy a rétegvizek megcsapolása, a talajvíz és a felszíni vizek
nagyfokú elszennyezése miatt; a kémiai és biológiai ellenőrzés pedig töb-
bek között technológiai kényszerűségből, a tározás és a kisebb-nagyobb
távolságban való vezetékes szállítás miatt is szükséges. Itt eltekintek a
vízfelhasználás végtermékének, a szennyvíznek a problémájától. Ezzel
szemben a mezőgazdasági művelés alatt álló Csád-medence nigériai ré-
szén, a felszín alatti víz még szennyezéstől mentes, a lakosság többnyire
önkiszolgáló, azaz maga szállítja az egyes kutaktól a vizet otthonába.
A térségben – brit gyarmati örökségként – csak Borno állam fővárosában,
Maiduguriban üzemel egy kis kiterjedésű felszín alatti vezetékes háló-
zat. A magyar (vagy akár európai) háztartásonkénti vízfogyasztást meg
sem közelítő északkelet-nigériai fogyasztás előnye a lényegesen kisebb
szennyvízképződés.
Egyértelmű különbséget a két terület között a következőben látok:
míg hazánkban (és az ún. „fejlett országokban”) a vízgazdálkodással
kapcsolatos kérdésekben az emberi igényeket lassan megelőzi a környezet
védelmének szempontja, addig Nigériában a vízhasználat még mindig
68
FARAGÓ ÉVA
69
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
ember-, illetve közösségközpontú (lehet). Ez utóbbi nem az egyéni kom-
fort elsőrendűségét jelenti.
A vízbeszerzés története
A Csád-tó környékének gyarmatosítás előtti múltját többek között a brit,
a francia és a német kormány által a 19. században indított expedíciók
tudósításaiból ismerjük. Az ivóvíz a mainál nagyobb kiterjedésű, édes-
vizű Csád-tó, az esős évszakban, és az azt követő néhány hónapban, a
bőségesebb időszakos felszíni vízfolyásokból és részben a visszamar-
adó lefolyástalan tavakból, illetve egész évben a faágakkal biztosított,
sekélyebb-mélyebb ásott kutakból (Miller et al, 1968:12) volt nyerhető.
Nem csak a nomád, hanem az itt élő helyhez kötött közösségeket is a
természeti körülményekhez való alkalmazkodás és a mobilitás jellemezte
(Kyari, 2006:7). Kanem, illetve Borno állam történetében az uralkodó
udvara, azaz a főváros többször elköltözött, az okok között a víz vonzása
(Alkali, 1983:62), illetve vízzel kapcsolatos problémák is szerepeltek.
A mobilitást a helyi növényi és ásványi anyagokra alapozott, kis időigényű
lakhelyépítés is megkönnyítette. A vízhasználat hagyományos módja ma
csak ott él, ahol a brit gyarmatosítás idején bevezetett, európai technoló-
giával készült vízellátó létesítmények hiányoznak, vagy az idők folyamán
tönkrementek.
Az akkori népesség nagyságának meghatározására a Poroszország
követeként a térségben tartózkodó Gustav Nachtigal, német orvos tett
kísérletet. 1870-1873 között tartózkodott Kanem/Borno-ban, becs-
lésekre hagyatkozva az államalakulat népességét közel 70.000 főre tette.
20-24.000 km
2
állandóan lakott területet vett alapul, és így 4 fő/km
2
nép-
sűrűséget határozott meg (Nachtigal, 1987:91). Ez a terület a mai Borno
tagállam területének kb. harmada, népességének pedig 1,5 %-a!
A brit korona Bornot 1901-ben hódította meg, és csatolta az Észak-
Nigériai Protektorátushoz, a tartományt az ún. közvetett uralom elvén
igazgatta. Az európai kormányzó az északi és a déli protektorátusokat
csak 1914-ben egyesítette Nigéria néven. Az ország végül sok afrikai
szomszédjához hasonlóan 1960-ban nyerte el függetlenségét, de a brit,
illetve angolszász jelenlét továbbra is erős maradt. A brit kormányzás
lassan alakította ki igazgatását a muszlim vallású és történelmi állam-
alakulatokba szerveződött Észak-Nigériában. A helyi uralkodók brit
függésbe hozásával, a korona mint új adószedő fokozatosan egy európai
68
FARAGÓ ÉVA
69
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
értelemben stabilizált államot igyekezett építeni, mely idővel a közvetett
uralmat felváltva a brit politikai, közigazgatási minta formai másolója
lett. Hatása jelentkezett többek között az urbanizáció erősödésében is
(Waziri, 1998:19), és exponenciális népességszám-növekedést generált.
Borno új fővárosa, a brit alapítású Maiduguri lakossága 1910-ben kb.
10.000 fő, 1924-ben 15.000 fő, 1947-ben 41.500 fő, 1950-ben 56.700 fő,
1963-ban 88.200 fő (Waziri, 1998:25). 1991-ben a főváros magját alkotó
Maiduguri Metropolitain Council körzet
1
területén 462.800 fő, a népessé-
get alábecsülő 2006-os népszámláláskor 521.500 fő élt (National Bureau
of Statistics, Nigeria, Official Gazette FGP 71/52007/2,500).
2
Borno
tagállam lakosságát a népszámlálások 1991-ben 2.536.000 főben, 2006-
ban 4.151.200 főben állapították meg
3
(Factbook, Nigerian Population
Comission; BOSEEDS 2005:1-5). Ez 2006-ban 59 fő/km
2
népsűrűség-
nek felelt meg.
1. ábra: Nigéria Borno tagállamának elhelyezkedése a Csád-medencéhez képest
70
FARAGÓ ÉVA
71
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
A vízellátást kezdetben a brit korona azon törekvése alakította át,
hogy a szavannai területeken az állattartást támogassa, ösztönözze, illetve
biztosítva a száraz évszakban is a vizet a nomád lakosság számára, ezáltal
letelepítse a vándorlókat (Udo, 1970:195). A függetlenség elnyerését kö-
vető időszakban a népességszám növekedése vált meghatározó és egyben
gazdasági-politikai tényezővé.
A kormányzat 1933-tól kezdődően cementgyűrűs ásott kutakat és
kút-sorokat építtetett. A vízföldtani kutatásban a jövőre nézve döntő
felismerését 1934-ben tette közzé két brit geológus.
4
Borno és Dikwa
emirátusok területén az uralkodóan neogén üledékekkel kitöltött Csád-
medence tektonikai eredetű, és artézi víz megléte valószínű. Ez alapján a
kormány – az US AID segélyével kiegészítve – 1955-ben kútfúrási prog-
ramot indított, mely 1962-ig közel egyenletes eloszlású térbeli hálóban
166 produktív (és 65 sikertelen
5
) mélyfúrású kút építésével zárult (Miller
at al, 1998:13). Ekkor Bornoban a Csád-tó körüli 100 km-es sávban a
középső vízadó rétegre szűrőzött kutak szabad kifolyásúak voltak, a nyu-
galmi nyomásszint a tó (nyugati) partvonalánál elérte a terepszint feletti
20 m-t is, a szabad kifolyású hozam az építés évében a 300-400 l/percet.
A kutak mélysége a földtani képnek megfelelően a tótól távolabbi mint-
egy 250 m-től a tó partjára vonatkozó 430 m-ig terjedt (Barber, 1965:
Appendix 3-4).
A fúrási program adatainak összegzéséből született meg a Csád-me-
dence neogén időszaki üledékösszletének és a Csád Formáció három víz-
adó szintjének felismerése
6
(2. ábra) Már a mélyfúrási program első éveit
követően megfigyelhető volt az artézi kutak túlnyomásának, így hoza-
mának csökkenése, 1961-től az US AID finanszírozásában amerikai geo-
lógusok végeztek részletesebb vízföldtani elemzést és tovább képezték a
helyi szakembereket is. A vizsgálatok vízhasználat szempontú (pozitivitás
megléte, vízbeszerzési adottság feltérképezése, vízkémiai jelleg) övezetes-
séget határoztak meg a Csád-tó partvonalával közel párhuzamos lefutás-
ban. A tanulmány eredményei és műszaki karbantartási iránymutatásai a
mai napig alapirodalomként szolgálnak a helyi szakemberek számára.
A függetlenség elnyerése után a szövetségi kormány ún. Vidéki Víz-
ellátási Programja (Federal Rural Water Supply Program), az 1996-ban
alapított Nigériai Kőolajipari Alap (Nigerian Petroleum Trust Fund) víz-
ellátási programja és a tagállami kormány kisebb kútfúrási programjai
jelentették a legfontosabb beruházásokat. 2005-ben Borno kormányzója
– választási programját betartandó – új, a korábbi kormányok kezdemé-
70
FARAGÓ ÉVA
71
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
nyezéseinél jóval nagyobb méretű kútfúrási programot hirdetett (Borno
Water Project). A két évre tervezett program keretében 101 új kút létesült,
ezek fele a gyorsan növekvő főváros peremterületein.
A helyi kútfúró szakma az 1960-as évek angolszász fúrási módszerét
sajátította el és azóta is őrzi. A függetlenség elnyerését követően betele-
pült német fúrási vállalkozás, a Preussag részvénytársaság, a vízpiac je-
lentős szereplőjévé vált, de végül az európai tulajdonos kivonulásával a
cég helyi leányvállalata rövid idő alatt összeomlott.
A központi (gyarmati, majd szövetségi és tagállami) kútfúrási prog-
ramok mellett kisvállalkozók kézi fúrással számos 40-60 m mély (felső
vízadó), 4” átmérőjű csőrakatú kutat fúrtak, és fúrnak ma is egyedi víz-
ellátási céllal.
A dekolonizációs időszakban a projektek adatai sajnos rendszerezetlen,
hiányos szerkezetben és formában maradtak fenn, nagyon megnehezítve
a tudományos értékelést. 1970-ben Burke és Durotoye kimutatták, hogy
a Csád Formáció vastagsága az ún. Bama Homokzátony vonalában (a 2.
ábrán Maiduguri vonala) hirtelen megnő. Ez alapján feltételezték, hogy
ez a vonal tektonikai eredetű, és az Ős-Csád-tó egykori határát képezte.
Burke 1975-ben összefoglalta a Benue-árokhoz kapcsolódó, valamint a
Csád-medence körül megmutatkozó negyedidőszaki szerkezeti mozgások
és vulkanizmus működését (Kogbe, 1983:356).
Az elmúlt néhány év tudományos közleményei jellemzően közvetett
módszerekkel: izotóp nyomjelzéssel (Goni, 2003; Goni, 2006; Maduabu-
chi et al, 2006) és a távérzékelés segítségével (Leblanc et al, 2007) léptek
előre.
A Csád-medence nigériai részének földtani jellemzése
A Csád-medence fejlődése szerkezetföldtani eseményhez, a Kamerun-
árokrendszer névvel meghatározott riftesedéshez, és annak kísérő jelen-
ségeihez (a litoszféra ma is zajló felemelkedése, alkáli vulkanizmus – forró
pont sorok) kapcsolódik. A Benue-árokban az Észak-Atlanti-hátság egy
keresztirányú vetője folytatódik.
A forró pontokkal magyarázott alkáli vulkanizmus szintén mindkét
oldalon megtalálható. A Benue-árok észak felé Y alakban ágazik ketté:
nyugati ága a Csád-medence déli határát képező Biu-plató bazalttömbjé-
ben végződik, a nyugati ágat a Mandara-hegység keleti oldalán húzódó
vulkánsor (Kapsiki-Roumsiki) kíséri. A fúrások is harántoltak vulkáni
72
FARAGÓ ÉVA
73
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
kiömlési kőzeteket, így Nigéria területén Bama városban, Kamerun terü-
letén a Chari-Logona folyódelta területén.
A felszíni időszakos és állandó vízfolyások mai vonala, az Ős-Csád-tó
partvonalának változása (parti zátonyok) és a medencét határoló hegy-
ségek kiemelkedésének vonalai azonos feszültségtérhez tartoznak. E
szerkezeti vonalak a műholdfelvételek alapján lehatárolhatók (Leblanc,
2007).
A három durvatörmelékes vízadó szint a Csád-medence neogén
üledékképződésének szakaszaiként értelmezhető, melyek a tektonikai
fejlődéshez és a több tanulmányban kimutatott éghajlati ciklusokhoz
kapcsolódnak (Thambyahpillay, 1983; Gumnior, 2005).
Ismert, hogy a Bama-zátony vonala (Ős-Csád-tó partvonala) a meden-
ce belsejében is határoló zóna a pleisztocén medenceüledék kifejlődése
és vastagsága vonatkozásában. Az alsó vízadó csak a Bama-zátony ÉK-i
oldalán ismert.
2. ábra: A Csád-medence földtani vázlata Borno területén
Forrás: Miller et al, 1968 nyomán
72
FARAGÓ ÉVA
73
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
Az US AID fúrási adatainak feldolgozása (Miller et al, 1968) nem tar-
talmaz szerkezetföldtani értelmezést, de az adatok ábrázolása egy ilyen
szempontú vizsgálathoz figyelemre méltó kiindulási képpel szolgálhat.
A középső vízadó felső réteghatárának a terepszinthez viszonyított
mélysége két alapvető jelleget mutat: a Bama-zátony vonalában egy nagy-
ságrenddel nagyobb mértékben nő (180 m 60 km távolságban, azaz
0,3%), mint a zátony vonalától ÉK-re (60 m 100 km-en, azaz 0,06%).
Legmélyebben a Baga-félsziget alatt húzódik (366 m tsz.f.). A rétegfelszín
lejtése nem pontosan a Bama-zátony alatt törik meg, hanem ennél össze-
tettebb vonalban: csak a Yo folyótól (Niger-Nigéria határ) kb. Maiduguri
magasságáig azzal párhuzamosan, de DNy-ra eltolódva (a medencében
hátrébb) halad; Maiduguritól két irányt követ, először Ny-K-i, majd ismét
ÉNy-DK-i vonalú. Ez kirajzol egy lépcsőzetesen leszakadó medence-ké-
pet: a középső vízadó egy feltételezett ÉK-DNY-i szerkezeti zóna mentén
a Damboa–Maiduguri vonaltól ÉNy-ra lényegesen mélyebb helyzetű,
mint a másik oldalon. Ez a sekélyebb oldal a Mandara-hegység előtere.
A középső vízadóra szűrőzött kutak vízadó képességének területi elosz-
lása ÉNy-Dk-i irányú, azaz a Bama-zátonnyal és a Csád-tó mai medencé-
jének nyugati partvonalával párhuzamos zónásságot mutat. A szabad ki-
folyás határvonala, és annak a 2005-2007 évi fúrási kampány keretében
megfigyelt eltolódása, szintén azonos irányú. A legjobb vízadó képességű
kutak a Csád-tó mai medencéjének nyugati partvonala mentén és kö-
zel koncentrikusan a Baga-félsziget (a Csád-tó legkeskenyebb része) körül
találhatók.
A Csád Formáció üledékföldtani jellemzése
A nigériai területről leírt Csád Formáció folyóvízi-tavi üledékes összlet,
mely a pleisztocén során képződött a Csád-medence déli, DNY-i határán
emelkedő idősebb szilikátos kőzettestek ( Jos-fennsík, Mandara-hegység)
víz általi lepusztulásával. A formáció jellemzően agyagos összlet, három
szintben vékony, durvább törmelékes rétegek (hordalékkúp, delta, tópart,
folyómeder üledékei) betelepülésével. A durvább törmelékes rétegek
térbeli változékonysága mindhárom szintben, ha eltérő jelleggel is, meg-
figyelhető (Barber, 1965, Miller at al, 1968; Goni, 2006). Mind a vízadó
szintek, mind az agyag vastagsága a medence közepe felé nő.
A Csád Formáció a medence peremi részén az alaphegységet képező
prekambriumi korú gránitra, a medence mélyebb részein felső-kréta pa-
74
FARAGÓ ÉVA
75
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
lákra, homokkőre, kis területen a paleocén korú Kerri-Kerri Formációra
települt.
A felső vízadó szint három további részre osztható, amely szintén
vízföldtani értelmezésből ered: 0 – kb. 40 m közötti „A” szint, melyet
nyílt tükrű talajvíz jellemez, a kb. 40 – kb. 70 m közötti „B” szint, mely
átmenetet képez a kb. 70 – kb. 100 m közötti, nyomás alatti rétegvíz-kész-
letet tartalmazó „C” szint felé. A vastagságértékek Maiduguri területén
kerültek leírásra (Goni, 2006).
A 2005-2007 közötti kútfúrási kampányban Maiduguri területén öt-
ven, a felső vízadóra szűrőzött kút épült. Ez a feltárási sűrűség lehetővé
tette a vízadó szint térbeli jellemzőinek részletesebb megfigyelését.
Maiduguri folyamatosan növekvő területének túlnyomó részén van
durva törmelékes betelepülés a „B” és a „C” szintekben, ez alól kivétel
pl. a város északi részén, a Baga út mentén Zajiri. A durvatörmelékes
betelepülések jellemzően finom kavicsos durva homok, homokos finom
kavics, közepes szemcseméretű homok üledékek, közepesen-jól osztá-
lyozott, koptatatlan-kerekítetlen szürke és rózsaszín kvarc szemcsékkel
és színes elegyrésszel, helyenként aleuritos, agyagos frakcióval. A betele-
pülések vastagsága a néhány métertől a 10-15 m-ig terjed, és a vékonyabb
rétegek általában 2-5 szintben is megtalálhatók. A város nyugati részén, a
Kano út déli oldalán, a fúrások alapján lehatárolható egy nagyobb terület,
ahol korrelálhatók a nagy vastagságú vízadó rétegek (jellemzően 55-70
m mélységtartományban). Hasonló betelepülést tárt fel két fúrás kisebb
területi kiterjedésben a város déli részén, az Old Molai út mentén 60-75
m mélységben. Mindkét réteg nagyon jó vízadó képességű (az Old Molai
út menti egyik kút 760 l/perc hozammal üzemel).
Maiduguri a Bama-zátony egy arra közel merőleges folyóvölgy ke-
reszteződésében és a Jere-mélyedés DNy-i szélén fekszik. A Felső Vízadó
durva törmelékes betelepüléseinek térbeli elterjedése összefüggést mutat
a jelenkori üledékképződési környezettel.
A felső vízadó durva törmelékes része egy Maiduguri–Ngala közötti
Ny-K-i szelvényben a következő képet mutatta: Muna (Maiduguri keleti
széle) faluban még a Maiduguri-ra jellemző több szintű homokrétegek
találhatók meg 54-58 m, 63-65 m és 68-72 m között; Maiwa faluban a fel-
szín közeli kavicsos homok, homokos kavics összlet több szintben nagy
vastagságban (12-15 m, 18-33 m, 42-46 m), Dingeshiri faluban a felszín-
közeli homokos kavics összlet 10-18 m között, majd homok 78 (?) – 83 m
között; Farjallari faluban és Dikwa városban a felszínközeli homokréteg
74
FARAGÓ ÉVA
75
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
6 – (?) 24 m között, Ngala-Dambore faluban a felszíni és közeli homok 0
– (?)6 m és (?)12-(?)18 m között. A durvább törmelékes üledékek szem-
cseméretének, vastagságának és települési mélységének térbeli eloszlása
egy, a Bama-zátony vonalától távolodva elvékonyodó, illetve finomodó
szemcseméretű tendenciát mutat, ami ezen üledékek medenceperemről
való behordását támasztja alá. Az általánosan jellemző gyenge osztá-
lyozottság és a kerekítetlen-koptatatlan üledékanyag közeli, illetve rövid
idejű szállítást jelez. A mai lefolyási irányokat figyelembe véve lehordási
területként a Mandara-hegység valószínűsíthető.
A középső vízadó szint a 2005-2007 évi fúrási kampány fúrásaiban
jellemzően finom, közepes szemcseméretű, közepesen osztályozott,
gyengén kerekített és koptatott, uralkodóan szürke kvarc anyagú homok
kevés színes elegyrésszel. Az US AID fúrásaiból leírt szemcseméret-
változás nem volt megfigyelhető. Az összlet vastagsága a medence köz-
éppontja felé haladva 10 m-ről akár 50 m-ig nő.
Vízföldtani jellemzés
A 2005-2007 évi kútfúrási kampányban végzett szivattyútesztek nem
mutattak ki hidraulikai összefüggést a felső és a középső vízadó szint
között, bár a szivattyúteszteknek ez nem volt közvetlen célja.
Ugyanakkor az 1960-as évektől kezdődően ismert, hogy mindhárom
vízadó összlet hidraulikus nyomása regionálisan csökken: a felső vízadóé
kisebb (1,1 m/év), a középső vízadóé nagyobb mértékben (2,5 m/év)
(Goni, 2006).
A stabil izotóp vizsgálatok kimutatták, hogy a középső és az alsó víz-
adó vízkészlete azonos korú, mely csapadékosabb, hűvösebb éghajlat alatt
azonos idejű és mechanizmusú beszivárgásból származik. A felső vízadó
„C” szintjének vízkészlete szintén megegyezett a mélyebb rétegvizek pa-
ramétereivel, míg a sekélyebb felső vízadó szintek kevert karaktert mutat-
tak. A kevert paramétereket a beszivárgási folyamatok mellett okozhatja a
kutak több szintű szűrőzése, illetve talpig való kavicsolása.
Az 1960-as években a középső vízadó szint hidraulikus nyomása a
Maidugurin áthaladó ÉNy-DK-i határvonaltól ÉK-re magasabb volt a
felső vízadó szintben kialakult nyomástól, valamint az alsó vízadó szint
nyomása is magasabb volt a középső szint nyomásánál. Ezek a relációk
ma is fennállnak, azzal a különbséggel, hogy a középső vízadó magasabb
nyomásának határa eltolódott a Csád-tó felé, kb. 20 km-rel.
76
FARAGÓ ÉVA
77
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
A Csád-tó hidraulikailag összefügg a felső vízadó talaj- és sekély ré-
tegvíz-készletével, ugyanakkor a hidraulikai hatás a tó körül kis területen
mutatható ki, valószínűleg a földtani adottságok miatt (vékony vízadó
rétegek a felszín közelben, kis területi hidraulikai összefüggés).
Pénzügyi háttér
Nigéria – mint ismeretes – Afrika elsőszámú és a világ tizedik legna-
gyobb olajtermelő országa volt 2005-ig.
7
Az alapvetően olaj- és gázex-
portból származó állami bevételek folyamatosan nőnek. A szövetségi
kasszából történő tényleges kiutalás a bruttó havi juttatásnak az üteme-
zett adósság törlesztésével és egyéb levonásokkal csökkentett, valamint a
forgalmi adó és egyéb százalékos bevételekkel növelt összege.
2006 áprilisában a szövetségi kormányzat 46,1%-ban, a 36 tagállam
összesen 23,4%-ban, a tagállamokat alkotó körzetek tanácsai (Local
Government Council) összesen 18%-ban részesedtek (FAAC, 2006:
19-34.) Ekkor Borno tagállamnak havi juttatásként az 1. táblázat össze-
gei jártak.
1. táblázat: Borno állam jóváhagyott központi juttatása 2006 áprilisában
Havi szövetségi juttatás
(konvertálva USD-ra)
Havi összes szövetségi
kiutalás (konvertálva
USD-ra)
Borno tagállam kormánya 11 912 683,6 16 494 788,5
Borno körzetei összesen 10 019 944,9 13 813 225,7
Borno összesen 21 932 628,5 30 308 014,3
Forrás: FAAC, 2006:19-34
E havi juttatások kifizetése a tagállamoknak, illetve a tagállam kor-
mányától a körzeteknek nem mindig időben, illetve zökkenőmentesen
történik. Bornóban a kormányzó többször jogot formált arra, hogy a kör-
zeteknek szánt juttatásokat visszatartsa. A szövetségi elnök több hónapra
befagyasztotta a kiutalásokat, amikor Borno kormányzója nem tudott
elszámolni a központi kasszából külön a tagállami fejlesztésekre kapott
120 milliárd naira több mint felének felhasználásáról.
Borno állam bevétele a szövetségi havi juttatások mellett kiegészül a
forgalmi adókból származó bevételekkel (5-10%) és az állam saját bevé-
76
FARAGÓ ÉVA
77
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
teleivel (állami tulajdonú termelő és szolgáltató vállalatok). 2004-ben az
összbevétel 226,065 milliárd USD-nak, 2005-ben 239,823 milliárd USD-
nak megfelelő nemzeti valuta volt (BOSEDS, 2005:17).
A tényleges kiadásokat nehéz meghatározni, a hivatalos jelentések
személyes érdekekből megváltoztatott tételei miatt. Példaként a köz-
szolgálati havi bérek 2005-2007 közötti időszakban átszámolva 7000 és
42.000 Ft között alakultak, a segédmunkástól az osztályvezetői szintekig.
A titkárok (a minisztériumok második vonalbeli emberei) és a (tagállami)
miniszterek hivatalos havi fizetése 170.000–210.000 Ft volt. Még egy
fontos szempont: a benzin literje 100-120 Ft körül alakult. Mindenesetre
a 2006-ban regnáló kormányzó Ali Modu Sheriff 2003-2007 közötti első
ciklusában a bevételek fedezték – a közigazgatás és a közintézmények
megszokott szintű üzemeltetése mellett – több fejlesztési program meg-
valósítását és az azokban résztvevő nigériai politikusok és! szakemberek
személyes igényeit. A tagállami programok elsősorban infrastrukturális
jellegűek voltak a vízellátás, a lakhatás, az egészségügy, az oktatás és a
közlekedés területén. Borno állam önálló projektje magában foglalja a
fővárost ellátó Alau-tározó és a kapcsolódó szivattyútelep felújítását,
valamint a vízkútfúrási programra, az ún. Borno Water Project-re (továb-
biakban BWP). A BWP keretében Borno állam három db új dél-afrikai
Super Rock gyártmányú és két olasz Ellettari gyártmányú hidraulikus
fúróberendezést vásárolt, valamint 101 db, 30-400 m mély kutat épített,
melyeket az üzemeltetők hálózatba kötöttek, illetve egyedi vízbázissá
alakítottak (szivattyú, generátor és-ház, víztorony, csapsor).
Az emberi tényező
Egy, az Ali Modu Sheriff harmadik hivatalban eltöltött évének tisztele-
tére kiadott, a kormányzó sajtóosztálya által írt és szerkesztett magazin
idevonatkozó cikkrészlete jellemzően bemutatja a program sajátságait:
„Őexcellenciája, hogy a vidéki lakosság számára is elegendő vizet
biztosítson, egy EL200 és egy EK300 típusú fúróberendezést vásárolt
397701200 nairáért, a berendezések azóta is eredményesen működnek
vidéken.
Ali Modu Sheriff kormányzó, hogy az ivóvíz biztosítására vonatko-
zó tervét megvalósítsa, öt „Szuper berendezés 200” nevű különleges
fúróberendezést vásárolt. Ezen gépek segítségével egy kutat 24 óra alatt
meg lehet fúrni, a fúrófej képes vastag kőzeteken keresztülhatolni és
78
FARAGÓ ÉVA
79
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
bármilyen terepen alkalmazhatók, továbbá képesek 1500 m-es mélység
elérésére, ellentétben a hagyományos fúróberendezésekkel, melyek csak
600 m-t tesznek lehetővé. A kormányzó magyar szakemberek segítségét
veszi igénybe, hogy oktassák mérnökeinket és egyúttal közreműködjenek
a kútfúrásban az egész állam területén. A kormány már aláírta a szerző-
dést a magyarországi partner vállalattal. Jelenleg a munka folyamatban
van, és néhány területen a lakosság már azokból a kutakból fogyaszt.”
(Sawa, 2006:4).
Ugyanebben az újságban, 10 oldallal később…
„Az elromlott kutak felújítása mellett a kormány öt fúróberendezést
vásárolt, melyekkel egy kút 24 óra alatt megfúrható, és 120–1800 l/perc
hozamú kutak építhetők. […] A munka már megkezdődött, ennek kereté-
ben több mint 70 kút készült el a fővárosban és néhány vidéki körzetben.
A kormány a 2000 vállalkozásba adott kúthoz búvárszivattyúkat hozott
be. Ugyanígy transzformátorokat, illetve generátorokat vásárolt és helye-
zett el a raktárakban, hogy megfelelő vízellátást biztosítson mind a fővá-
ros, mint a vidék számára.”
Minden a kormányzó személyéhez kötődik, és ez nem kizárólag hí-
zelgő rá nézve: Bornoban Ali Modu Sheriff kormányzó a saját kezében
tartotta az összes számára fontos területet. Bár Nigéria az angolszász
közigazgatást átvevő szövetségi köztársaság, az északi tagállamokban a
kormányzók a hagyományos (feudális) uralkodók eszköztárával kormá-
nyoznak (uralkodnak), a látszatdemokráciát többé-kevésbé fenntartva.
Bornoban is a háttérből irányító kormányzó határozta meg a képvise-
lőház tagjait, akiket aztán megválasztatott, ő jelölte ki a közigazgatási
hivatalok elöljáróit, tőle függött minden jelentősebb program. Bár for-
málisan volt éves költségvetés, a fúrás költségének tényleges kiutalásához
az állami kútfúró vállalat vezetőjének állandóan jóváhagyó kormányzói
aláírásokat kellett szereznie.
A két hidraulikus berendezés története és ára tipikus a kormányzó
beszerzési eljárásaira nézve: az olasz gyártó a gépeket egyenként 300.000
euroért adta el egy lagos-i cégnek, ahonnan Borno kormányzója egy
üzlettárs barátjának közbeiktatásával vette meg azt többszörös áron.
Az idézett cikkben szereplő kútfúró berendezésekre vonatkozó állítá-
sok több mint túlzóak és nyilvánvalóan propaganda célzattal íródtak:
a vásárolt berendezésekből kettő hidraulikus (EK2000 és EK3000) és
három a „Super Rock Drills cc.” nevű dél-afrikai cég „RockDrill 5000”
típus-megjelölésű berendezése volt. Ez utóbbi nem 1500 m, hanem 300-
78
FARAGÓ ÉVA
79
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
330 m fúrására volt alkalmas és semmiben sem volt különleges, 24 óra
alatt pedig biztosan nem volt alkalmas kútfúrásra. Más propaganda-do-
kumentumban olvasható, hogy a dél-afrikai berendezéseket egyenesen a
kormányzó számára tervezték, ez pedig eleve nonszensz.
A kormányzó választási kampányában meghirdetett vízellátási prog-
ram 2000 kútban öltött testet. Talán nem is szükséges megjegyeznem,
hogy a 2000 Afrikában csak egy kedvelt szám a „sok” kifejezésére: csu-
pán óriási mennyiség két évre, hiszen ezt figyelembe véve átlagosan 2,7
nap alatt kellett volna egy kútnak elkészülnie. Ismerve, hogy a főváros-
ban 50 kút létesült két év alatt, egy vidéki körzetre átlagosan 75 kút jutna,
ami településenként egynél többet jelentene. A néhány száz fős falvakat
– az esetleges nomád felhasználókkal együtt – egy kút is kiszolgálja,
ennél nagyobb település esetében körzetenként csak 1-3 van. A Csád-tó
körüli zónában, ahol a középső vízadóban még felszín feletti nyomásszint
uralkodik, kevés település található teljesen víz nélkül (a BWP keretében
néhány körzetben végzett felmérés szerint pl. Marte körzet 50 településé-
ből 3, Mafa körzet 35 településéből 2). A Csád-tótól távolabbi területeken
a helyzet rosszabb, itt azonban pontos felmérés nem készült. A két évre
tervezett BWP befejeztével, 2007 nyarán a kormány bejelentette, hogy
folytatja a „2000 kutas” programot. 2007 júliusától 2008 végéig – már
magyar részvétel nélkül – mindössze három új kút létesült…
A BWP, mint a tagállam, vízellátásának javításáért felelős kormány-
program végrehajtása nem tért el a javak helyi elosztási módjától: egy-
részt a kormányzó, másrészt politikus barátja és rokona, a fúróvállalat
(RUWASA) ügyvezető igazgatója határozták meg az új kutak helyét és
a vízadó kiválasztását. A tág család és a politikus barátok-üzlettársak
mellett egy új, az európai szakemberek nevével fémjelzett kút néha az
ellenzéki párthoz tartozó faluközösségek szavazatának megnyerésére is
szolgált, ezáltal lekötelezve őket. Emellett az ügyvezető igazgató szemé-
lyes – a kormányzó által egyébként nem támogatott – ambíciója, hogy a
következő választásokon az északi zóna szenátor-jelöltje legyen, nagy sze-
repet játszott a kiválasztásban. A politikusok gyakorta személyes ügyként
kezelték, hogy elintézzék egy kút létrehozását volt szülőfalujukba, illetve
édesanyjuk falujába. A vízigényt a lakosságszám alapján meghatározó
európai gyakorlat Bornoban azért sem működött, mert a program idején
nem állt rendelkezésre aktuális népszámlálási adat.
80
FARAGÓ ÉVA
81
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
Konklúzió
Borno tagállam vízbeszerzési adottságai a térségben kiemelkedőnek
tekinthetők: a Csád-medence mennyiségi és minőségi értelemben leg-
kevésbé sérülékeny vízkészleteivel rendelkezik. Nigéria kőolajtermelé-
sének köszönhetően elő tudná teremteni a szükséges anyagi fedezetet
a vízgazdálkodás racionalizálására. Ugyanakkor a vízellátás (mint más
infrastrukturális terület is) karbantartása és fejlesztése a kormányzó
szavazatait biztosító eszköz, így törzsi származásra, pártállásra és egyéb
érdekekre érzékeny, nem pedig általános állami szolgáltatás.
A népesség folyamatos növekedése mellett a térség problémája az
egész Csád-medencében ható gyorsabb talajvízszint-csökkenés a felső
vízadóban, illetve lassabb nyomásszint-csökkenés a középső és alsó víz-
adóban. Ez a korábban kialakított vízbeszerzési létesítmények módosítá-
sát, illetve kiváltását teszi szükségessé, hiszen az ásott kutak fokozatosan
kiszáradnak. A gyarmati időszak programjainak keretében fúrt egykor
artézi kutak a Csád-tótól távolodva övezetesen elvesztik pozitivitásukat.
Amennyiben a vízszint tovább süllyed és eléri a terepszint alatti 8 m-t,
a ma gyakori felső szívású szivattyúzás lehetősége elveszik, a kút hasz-
nálhatatlanná válik és csak egy új, nagyobb csőátmérőjű mélyfúrású kút
építése válthatja ki azt. A vízföldtani adottságok következtében a Csád-
medence potenciális ivóvízbázisa a felső helyett a középső és alsó vízadó
lesz, ami 250 m-es, vagy annál mélyebb kutakat jelent.
Felhasznált irodalom
Barber, W. (1965) : „Pressure Water in the Chad Formation of Bornu and Dikwa
Emirates, NE Nigeria”, Geological Survey of Nigeria Bulletin No.35., Fed-
eral Ministry of Mines and Power, Lagos, Nigeria
BOSEEDS. Borno State Economic Empowerment and Development Strategy,
2005, Borno State Governor’s Office, Department of Budget and Planning,
Maiduguri, Nigeria
FAAC (2006): „Summary of Gross Revenue Allocation by Federal Account
Allocation Committee for the Month of April 2006 shared in May 2006”
(2006), The Source Vol.19.No.10. ( June 12, 2006) pp.19-34.
Goni, I. B.: Tracing stable isotope values from meteoric water to groundwater
in the southwestern part of the Chad basin, in: Hydrogeology Journal, 2006,
14, pp. 742-752.
80
FARAGÓ ÉVA
81
NIGÉRIA BORNO TAGÁLLAMÁNAK VÍZELLÁTÁSA
Governor Ali Sheriff – An Agent of Positive Transformation, in: The Achiever
and Pacesetter, 2006. május 29,, Ministry of Home Affairs, Info & Culture,
Maiduguri, Nigeria, pp.10-20.
Gumnior, M.: Zur spätquartären Flussgeschichte NE-Nigerias, Morpholo-
gische, lithostratigraphische und pedologische Untersuchungen im Sedi-
mentationsbereich der Tschadsee-Tributäre Komadugu Yobe und Koma-
dugu Gana, Ph.D. disszertáció, Frankfurt am Main, 2005
Kogbe, C. A. (ed.) (1983): Geology of Nigeria, Elizabethan Publishing Co.,
Lagos, Nigeria
Kyari, M. (2006): „Borno in the Rabih years, 1893-1901”, Seidensticker-Brikay,
G. – Kyari Tijani (szerk): Borno Sahara and Sudan Series, Vol II., Maid-
uguri
Leblanc et al (2007): Remote sensing for groundwater modeling in large semi-
arid areas: Lake Chad Basin, Afrika, Hydrogeology Journal 15., Springer
Verlag, pp. 97-100,
Miller, R. E. – Johnston, R. H. – Olowu, J. A. I. – Uzoma, J. U. (1968): „Ground
–Water Hydrology of the Chad Basin in Bornu and Dikwa Emirates, NE
Nigeria, with Special Emphasis on the Flow Life of the Artesian System”,
Geological Survey Water-Supply Paper 1757-I., US Geological Survey, Wash-
ington D.C.
Muhammad Nur, A. (1983): „Economic factors in the history of Borno under
the Seifuwa”, in: Bala Usman – Nur Alkali (szerk): Studies in the History of
Pre-Colonial Borno, Northern Nigerian Publishing Co.Ltd., Zaria, Nigeria
Nachtigal, G.: Sahara and Sudan, Vol. III. , reprint (1987) by Fisher, A. G. B. and
Fisher, H. J., Hurst, C. & Co. Ltd. , London
Platte, E. – Thiemeyer, H. (1995): „Ethnologische und geomorphologische
Apekte zum Bau von Brunnen und Getreidespeichern in Musene (NO
Nigeria)”, in: Brunk, K.-Greinert-Byer, U. (ed.) : Berichte des Sonderforsc-
hungsbereichs 268, Band 5: 113-129, Universität Frankfurt am Main.
Sawa, N. P. (2006): „Celebrating Three Years of Excellence in Borno State”, in:
The Achiever and Pacesetter, 2006. május 29,, Ministry of Home Affairs,
Info & Culture, Maiduguri, Nigeria, pp.3-6.
Thambyahpillay, G. G. R. (1983): Hydrogeography of Lake Chad and Environs:
Contemporary, Historical and Paleoclimatic, Annals of Borno, Vol.I., Uni-
versity of Maiduguri, Nigeria.
Udo, Reuben K. (1970): „Geographical Regions of Nigeria”, Heinemann Edu-
cational Books Ltd. , London
82
FARAGÓ ÉVA
Waziri, I. M. (1998): „Urbanisation in Borno Province 1900 – 1960”, in: Borno
Museum Society Newsletter no. 36-37, Borno Museum Society, Maiduguri,
Nigeria
Végjegyzetek
1
Maiduguri város területét több közigazgatási körzetre (local government) osztották, így az egész város
népessége a körzetenkénti összesítéssel nem került nyilvánosságra. Egyes vélemények szerint elérheti akár az
egy milliót is.
2
www.nigerianstat.gov.ng/Connections/Pop2006.pdf
3
Nigéria ma 36 tagállamból áll, ami folyamatos osztódás révén alakult ki. A mai Borno tagállam a történelmi
Borno egy részét jelenti, és 1991 óta változatlan területű, kb. 70000 km
2
.
4
Raeburn, C. & Jones, B.: The Chad Basin, Geology and Water Supply, Bull. Geol. Surv. Nigeria No.15.
5
(Barber, 1965) szerint 30 sikertelen és 231 produktív kút létesült.
6
Barber & Jones (1960): The Geology and Hydrology of Maiduguri, Bornu Province, in: Rec. Geol Surv.
Nigeria.
7
http://www.eurotrib.com/files/3/060907_biggest_oil_production_increases_1995_2005.jpg
83
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
AZ ARAB–IZRAELI KONFLIKTUS VÍZÜGYI KÉRDÉSEIRŐL
GRÜNHUT ZOLTÁN
Az Egyiptomból kivándorló zsidó nép számára, a Kánaánt, vagyis a
megtestesült földi paradicsomot jelentette a Jordán-völgy, melynek keleti
partjára két (és egy fél), nyugati partjára pedig kilenc (és úgyszintén egy
fél) törzs telepedett le. Ahogyan az egyiptomi kultúra és gazdaság fejlő-
désében központi jelentőséggel bírt a Nílus, úgy a zsidó nép történetében
a Jordán folyónak jutott hasonlóan rendkívüli szerep, s bár az évszázadok
során a zsidóságot diaszpórába kényszerítették óhazájából, a Hermon-
hegytől a Holt-tengerig kígyózó folyam mindig is elsődleges vízforrásnak
számított a Szentföldön, bármilyen uralom alatt is állt a terület. A Jordán
biztosította édesvíz fel-, illetve kihasználása körüli konfrontáció, 1948
után, vagyis Izrael Állam megalakulását követően erősödött fel, egyrész-
ről a sorozatos fegyveres összecsapásokba torkolló etnikai, vallási, területi
és politikai okokra visszavezethető arab–izraeli szembenállás, másrészről
pedig a demográfiai és gazdasági tényezőkkel magyarázható igénynöve-
kedés miatt. Napjainkban egyre több publikáció és elemzés jelenik meg
a sokrétű konfliktus vízügyi aspektusairól, az érintett felek álláspontjai
azonban csak lassanként közelednek, holott ivóvíz szempontjából a Közel-
Kelet valamennyi országa ínségre van kárhoztatva. Miközben úgy véljük,
hogy az éghajlatváltozás, a hőmérsékletemelkedés, a csapadékhiány, vala-
mint a rohamosan gyarapodó népességszám fenyegető kihívásként egy-
üttműködésre sarkallja a régió államait, azok többnyire önálló módsze-
rekkel igyekeznek – rendszerint eredménytelenül – kielégíteni lakosságuk
növekvő szükségleteit. A térség országainak vízügyi helyzete ma még ke-
zelhetőnek látszik, így a gazdasági fejlődés és a lakosság zökkenőmentes
ellátása érdekében a források nagyobb volumenű kimerítésére törekednek
a kormányzatok, miközben a készletek folyamatos apadása, szennyezése,
a vízfelhasználás általánosan pazarló módszerei nyilvánvaló ökológiai, s
abból szükségszerűen következő humanitárius katasztrófa felé sodorják a
térséget. A vízhiány gazdasági, társadalmi és politikai kríziseket hozhat,
háborúk kitörésével és feltartóztathatatlan migrációval járhat, a készletek
racionálisabb felhasználását elősegítő regionális együttműködésekre
ugyanakkor még az arab/muzulmán államok között sincs hajlandóság.
84
GRÜNHUT ZOLTÁN
85
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
Simon Peresz korábbi izraeli kormányfő, külügy- és védelmi minisz-
ter, jelenlegi köztársasági elnök Az új Közel-Kelet című könyvében négy
tényezőt emelt ki a régió vízkonfliktusaival kapcsolatban: a természeti
tényezők szerepét, a népesség gyors növekedése okozta kockázatot, a
környezet meggondolatlan kihasználásának problematikáját, valamint a
felmerülő kihívások kapcsán megmutatkozó téves politikai hozzáállást.
1
Az első problémaforrás összetevői széles körben ismertek. A térség
államai Egyiptomtól Szíriáig, Szaúd-Arábiától Irakig, Jordániától Izraelig
egytől-egyig vízhiánnyal küzdenek, az egy főre eső, évente újratermelődő
vízkészlet Törökországban a legmagasabb – megközelítőleg 800 m
3
/fő –,
de még ott is jelentősen az európai átlag alatt van. A vízfelhasználási racio-
nalizálásra pénzügyileg és tudományosan is sokat áldozó Izraelben 300
m
3
/fő ugyanez az érték, a Palesztin Hatóság területén 175-180, Kuvaitban
mindössze 12-15 és Katarban is csak 35-40 m
3
/fő. Észak-Afrika, a Kö-
zel- és a Közép-Kelet mintegy 75%-át sivatag borítja, mely csak költséges
és vízigényes úton vonható, a növekvő lakosságszám miatt egyre inkább
égető szükségletnek számító megművelés alá. Súlyos problémát jelent a
ritkán hulló csapadék, mely többnyire összpontosítva, vagyis szűk terü-
letre, heves záporok kíséretében érkezik, ezáltal rendkívül megnehezítve
felfogását és hasznosítását.
A természeti adottságok alapján racionálisan kikövetkeztethető tény,
hogy a folyamatos népességnövekedés csak tovább súlyosbítja a vízhiány
fokozódó problematikáját. Külön hangsúlyozható, hogy míg Izraelben és
Jordániában elsősorban a fejlett/fejlődő ipari-gazdasági követelmények
igényelnek egyre több vízforrást, addig a Palesztin Hatóság területén
a kommunális, vagyis az egyszerű fogyasztási ellátás megoldása is ko-
moly gondokat okoz. A kihívás kezelésével kapcsolatban Simon Peresz
elismeri
2
, hogy az egész régió szempontjából létkérdés valamilyen módon
további vízforrásokhoz jutni, álláspontja szerint azonban a készletek bár-
milyen alternatíva szerinti bővítése nem jelenthet eredményes megoldást,
amíg a népességrobbanás üteme nem lassul. Simon Peresz elsősorban az
oktatásban, a nők helyzetének javulásában (tehát a nemek közötti teljes
egyenlőség megvalósulásában, a karrier- és munkalehetőségek, státusz-
esélyek azonos szintre kerülésében), valamint az általános gazdasági
prosperitásban látja a demográfia okozta vízhiány csillapításának lehe-
tőségét, mely nélkül egyúttal képtelenség felszámolni az élelmiszerhi-
ányt, valamint az akut válságokat generáló szegénységet is. Mindehhez
azonban szükség van a térség békéjére, stabilitására és demokratizálására,
84
GRÜNHUT ZOLTÁN
85
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
amelyek egyöntetűen alapfeltételei bármilyen bizalmi alapú, eredményes
együttműködésnek.
A környezet meggondolatlan ki-, illetve felhasználása alatt elsősorban
az irracionális, primitív, pazarló, valamint a reprodukciót figyelmen kívül
hagyó vízgazdálkodást értjük, melyet tovább súlyosbít a konfrontációs
célzatú szennyezés. A térség országai közül elsősorban Izrael az, amely
tudományos kutatások-fejlesztések, de egyúttal jogi lépések által is
igyekszik komolyan venni a fenntartható fejlesztések szempontjait, habár
kétségkívüli eredményként értékelhetjük, hogy az 1994-es izraeli–jordán
békeszerződésben a Hasemita Királyság is elismerte a felhasználásra,
valamint a szennyezésre vonatkozó korlátozások, illetve szükségszerű
tiltások fontosságát. A vízgazdálkodás racionalizálásának lehetőségeivel
az 1950-es évek óta foglakoznak izraeli tudósok. A kutatásuk eredmé-
nyeként megalkotott öntözési rendszer nemcsak világhírűvé, de számos
országban követendő alkalmazássá is vált. Az ún. „csepegtető-vízgazdál-
kodás” az elpárolgó, vagyis a napsugarak által felszárított és ily módon
elpazarolódó vízmennyiség redukálására alkalmas. A módszer lényegét a
talajba, vagy nagy ültetvények esetén közvetlenül a termesztett növények
fölé vezetett csőrendszerek adják, melyek folyamatos csepegtetéssel min-
dig csak annyi vizet jutatnak a növényre, melyet az azonnal fel tud szív-
ni. Érdekesség, hogy a térség más országai a politikai szembenállás miatt
nem hajlandók átvenni a technikát, holott bizonyított tény: a módszer
segítségével hatalmas vízmennyiséget és – bár a rendszer kiépítés drága
– hosszútávon dollármilliókat lehetne megtakarítani.
A közel-keleti vízhiány negyedik összetevőjeként Simon Peresz a
történelmi konfliktuson alapuló politikai hozzáállást jelölte meg, mely
– álláspontja szerint – nemcsak, hogy ellehetetleníti a racionális együtt-
működés esélyét, de még determinálja is az állandó háborús fenyegetett-
ség állapotát. E minden pragmatikus lépést megbénító, ideológiai alapú,
emocionális értelemben extrém módon felfokozott hozzáállás a kölcsö-
nös bizalmatlanság állapotába kényszeríti a régió országait, népeit, holott
az édesvíz, mint általános emberi szükséglet biztosítása, a legkevésbé sem
identitási kérdés.
86
GRÜNHUT ZOLTÁN
87
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
A közel-keleti vízkonfliktus eseményei a kilencvenes évekig
A brit mandátumi időszak (1922-48) alatt két fontosabb vízügyi koncepció
született Palesztinában. 1926 során Pinchas Rutenberg villamosenergiá-
val foglakozó vállalkozása kapott hetven évre érvényes koncessziót, hogy
a Jarmuk és a Jordán folyón áramfejlesztőket létesítsen. A standard víz-
hozamot igénylő beruházás megvalósításához szabályozott keretek közé
kellett kényszeríteni az addig korlátlanul öntőző arab földműveseket, akik
nemtetszésüknek még csupán erőtlenül tudtak hangot adni.
3
1937-ben
aztán a palesztinai brit főkormányzóság Michael G. Ionides hidrológust
kérte fel a térség vízenergiából táplálkozó áramhálózatának, illetve ön-
tözési rendszerének megtervezésére. Az Ionides-tervet 1939-ben hozták
nyilvánosságra, alapelemei a következőképpen összegezhetőek: a Jarmuk
vízhozamának meghatározott részét csatornán keresztül a Kinneret-tóba
szándékoztak vezetni, ahol aztán egy duzzasztón keresztül áramot fejlesz-
tettek volna, s az erőműn átfolyó vizet végül a kelet-ghori csatornán át a
Jordán keleti partvidékére, ott kiépített szerteágazó öntözőrendszerekbe
tervezték levezetni. A javaslat ellen heves tiltakozás tört ki, elsősorban
Palesztina zsidó lakosai között, mondván a beruházás következtében
az általuk lakott és művelt területek vízellátása egyértelműen veszélybe
kerülne. Amerikai cionista kapcsolatait kihasználva, a Zsidó Nemzeti Ta-
nács (Vaad Leumi) egy alternatív elképzelést – az ún. Lowdermilk-tervet
(1948) – készíttetett, melyet rövidesen be is nyújtott a brit főkormány-
zóság számára. A vízprojekt számottevő zsidó bevándorlással számolt,
minek okán az Ionides-tervvel ellentétben nem Transzjordániába, hanem
Nyugat- és Dél-Palesztinába kívánta azt a vízmennyiséget levezetni,
melyre kommunális, ipari, illetve öntözési szempontból arabok és zsidók
egyaránt igényt tartottak. A Lowdermilk-terv tulajdonképpen a Jordán
vízhozamának egészét nyugat felé kígyózó csatornákba terelte volna,
mondván, a létfontosságú édesvíz minél közelebb ér a Holt-tengerhez,
annál kevésbé hasznosítható a belekeveredő magas sótartalom miatt. Az
elképzelés szerint a vízutánpótlását vesztő Holt-tengert egy, a Földközi-
tengertől épített csatorna táplálta volna, vagyis mind a nélkülözhetetlen
édesvíz pazarlását, mind pedig a Holt-tenger kiszáradását egy vízügyi
terv keretében kívánták megoldani, melynek alapvető hibája azonban az
arab érdekek figyelmen kívül hagyása volt.
1948. május 14-én, miután David Ben Gurion kikiáltotta Izrael Állam
függetlenségét, a szomszédos arab országok azonnal támadásba lendül-
86
GRÜNHUT ZOLTÁN
87
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
tek. A közel egy évig húzódó harci cselekmények során Izrael megőrizte
szuverenitását, sőt, határait még ki is tudta bővíteni az 1947-ben elfoga-
dott, ún. 181-es ENSZ-felosztási tervhez képest. A Jordán folyó forrása
izraeli kézben maradt, attól délebbre azonban Szíria, illetőleg Jordánia
kizárólagos fennhatósága alá került a nélkülözhetetlen vízkészlet. Mind-
ez már az ötvenes évek elején konfrontációkhoz vezetett, amikor a zsidó
állam bejelentette, hogy a folyó forrásánál (vagyis a Dan, a Hazbani és a
Baniasz találkozásánál) víztározó építésébe kezd. Izrael a Lowdermilk-
terv egy speciális, a Holt-tenger partvidékének arab fennhatóság alá
kerülése, valamint a költségek visszafogása miatt egyszerűsített változata,
az ún. Lowdermilk-Hays-terv szerint kezdte meg saját vízhálózatának
kiépítést.
4
Az 1953-ban induló munkálatokat hadüzenetként értelmez-
te Szíria és Jordánia is, melyek az ENSZ-hez fordultak panaszukkal.
A Biztonsági Tanácsban még az Egyesült Államok is megszavazta az
építkezések beszüntetését követelő határozatot. David Ben Gurion izraeli
miniszterelnök erről hallani sem akart, mivel a tározót és a hozzá kap-
csolódó öntözőrendszert létfontosságúnak tartotta mind a lakosság, mind
a gazdaság ellátásának szempontjából.
5
Az Egyesült Államok végül az
Izrael számára folyósított segélyek megvonásával, valamint az amerikai
adótörvények módosításának fenyegetésével
6
tántorította el a gazdasági
nehézségekkel küzdő zsidó államot az építkezések folytatásától.
Közben a palesztinai arabok számára kedvező, egykori Ionides-
tervnek is készültek felújított változatai. Ilyen volt például az 1951-es
MacDonald-terv, mely ugyan a Jordán folyó mindkét oldalára tervezte
öntözőrendszerek felépítését, ekkora azonban már a Nyugati part (vagyis
történelmi nevén Júdea és Szamária) is jordán fennhatóság alá került, így
a beruházás kizárólag arab érdekeket szolgált, csakúgy mint az 1953-as
Bunger-terv, mely szintén Szíria, Jordánia, valamint az utóbbi által meg-
szállt palesztinai arab területek lakosságának és gazdaságának kedvezett
volna. Az amerikai nyomás által sem megoldott, csupán halogatásra
késztetett vízügyi problémák 1955-ben ismét felszínre törtek, miután Iz-
rael kisebb ütemben újraindította a korábban félbehagyott építkezéseket.
A lépésre Szíria katonai választ adott, légi és tüzérségi támadás alá véve
a munkásokat, illetve közvetve egész Északkelet-Izraelt. Az akció meg-
torlást szült, mire a fegyveres összecsapások eszkalálódását elkerülendő,
Dwight D. Eisenhower amerikai elnök, Eric Johnston személyében
küldöttet menesztett a térségbe. A vízügyi tárgyalások közel két évig
zajlottak jelentősebb végeredmény nélkül, pedig az előterjesztett Johns-
88
GRÜNHUT ZOLTÁN
89
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
ton-terv, mely csak a térség nemzetközi folyóiról rendelkezett, egy rend-
kívül átfogó, gondos és igazságos vízgazdálkodási elképzelés volt. Ku-
darcát elsősorban az okozta, hogy ratifikálása esetén az arab államok de
facto elismerték volna Izrael Állam létjogosultságát, melyről hallani sem
akartak. Az egyeztetések egyre nyilvánvalóbb zátonyra futását Egyiptom
fokozódó szovjet orientációja, valamint Szíriával létrejött államszövetsé-
ge miatt az Egyesült Államok sem akadályozta meg. A közel-keleti víz-
kérdéshez való amerikai hozzáállás módosulását tökéletesen tükrözi,
hogy Izrael és Jordánia, mint a Washington oldalán megmaradt politikai
partnerek, jelentős amerikai kölcsönöket kaptak saját vízgazdálkodási
tervük megvalósítására.
7
Közel tízéves, viszonylagos nyugalmat követően
8
, 1964-ben Szíria és
Libanon bejelentette, hogy a Jordán folyót tápláló Hazbanit, Haszbaját,
Hovaszant és Baniaszt még mielőtt izraeli területre lépnének elterelik,
így megakadályozva, hogy Izrael üzemeltetni tudja nemzeti vízellátást.
9

A terv szerint a Haszbaja és a Hovaszan patakok folyásirányát átemelőkkel
és pumpákkal változtatták volna meg, mindkettőt egy alagúton keresztül
a libanoni Litaniba terelve, míg a Hazbanit csatornával szándékoztak
összekötni a Baniasszal, majd a két folyó teljes vízhozamát egy, az akkor
még szír fennhatóságú Golán-fennsíkon 73 km-en át kígyózó csatornával
a Jarmukba vezetni. Utóbbi folyón, immáron jordán részvétellel, duzzasz-
tó építését tervezték (Muheiba-erőmű), mely egyrészt energiafejlesztésre,
másrészt az elterelt források öntözési célú felhasználására szolgált volna
Szíria és Jordánia, de inkább utóbbi számára. A damaszkuszi kormány
továbbá nyíltan hangoztatta, hogy a Kinneret-tó (jogtalanul bitorolt)
partvidékén átemelő építését tervezi, ily módon édesvizet pumpálva a
Golán-fennsík – egyébként kevéssé számottevő – mezőgazdasági ültet-
vényeire.
10

Az izraeli vezérkari főnök, Jichák Rabin a fenyegetést értékelve el-
vetette egy komoly katonai beavatkozás lehetőségét, két okból is: egyrészt
nem akarta Izraelt háborús kezdeményezőként feltüntetni (habár a vízel-
terelés kétségkívül casus bellinek minősült), másrészt tudta: a provokatív
szándékú bejelentés elsősorban egy háborút kirobbantani kívánó Szíria
törekvéseit tükrözi, vagyis amíg konkrét fejleményekre nem kerül sor, ad-
dig Izraelnek nem szabad lépnie, ezáltal okot adni a fegyveres összecsapá-
sokra. 1964. november 3-án a Golán-fennsíkon állomásozó szíriai tankok
tüzet nyitottak a völgyben dolgozó izraeli traktorokra, mire válaszul az
Izraeli Védelmi Erők álcázott páncélosai azonnal ellentámadást indítot-
88
GRÜNHUT ZOLTÁN
89
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
tak, komolyabb ütközet azonban nem alakult ki, órákon belül újra csend
honolt Galileában. Tíz nappal később a szír tüzérség aztán egy újabb tá-
madást hajtott végre, ezúttal egy izraeli járőrosztag ellen. Három katona
vesztette életét. A rögtönzött válaszcsapás során két szír tankot kilőttek.
November 14-én Rabin megkapta Lévi Eskól miniszterelnök engedélyét
egy átfogó offenzíva megindítására, melynek keretében az izraeli légierő
komoly csapást mért a Golán-fennsíkra telepített szír támaszpontokra.
Damaszkusz válaszul hozzákezdett a korábban közölt vízelterelési terv
megvalósításához: katonai védelem gyűrűjében szír buldózerek jelentek
meg, alig több mint egy km-re az izraeli határtól.
Az események tükrében Jichák Rabin tanácskozásra hívta az illetékes
katonai vezetőket, köztük David Elazárt, az északi körzet, valamint Jiszrá-
el Tált, a páncélosok parancsnokát, továbbá a hadműveleti főnököt, Chá-
im Bar Levet. A vezérkari főnök azután érdeklődött, van-e rá lehetőség,
hogy még mélyen izraeli területről kilőjjék a szír tankok biztosításában
dolgozó buldózereket, ily módon vagy offenzívára, vagy visszavonulásra
kényszerítve a szír erőket. A parancsnokok megerősítették Rabint, hogy
a terv bizonyos technikai fejlesztések, illetve hadászati feltételek mellett
kivitelezhető. Precíz, szinte minden összetevőre (a tankok tűzerejére, az
aknák sebességére, a természeti és időjárási tényezőkre) kiterjedő elemzést
készítettek az illetékesek, majd miután Lévi Eskól is engedélyét adta, az
izraeli páncélosok korábban elérhetetlennek hitt távolságból szisztemati-
kusan valamennyi szír bulldózert és tankot elpusztították a határ mentén.
A bosszúra kész damaszkuszi kormányzatot Gamal Abdel Nasszer egyip-
tomi elnök önmérsékletre szólította fel, mondván, még nem megfelelőek
a körülmények egy általános arab offenzíva megindítására.
Az elkövetkező évek során Egyiptom és Szíria nyíltan háborúra törő
politikája azonban nem hagyott kétséget afelől: közeleg az Izraellel való
leszámolás időpontja. Az ellenséges arab államokat hadianyagokkal, kato-
nai kiképzőkkel és pénzzel ellátó Szovjetunió egyre nyilvánvalóbb közel-
keleti szerepvállalása okán, Izrael a fegyverszállítások azonnali növelését
követelte John F. Kennedy, majd annak halála után Lyndon B. Johnson
amerikai elnöktől. A szembenállás kiteljesedéseként a hidegháborús fegy-
verkezési hisztéria egyik preferált térségévé vált a Közel-Kelet, ahol 1967
nyarára három – az egyiptomi, a szír, valamint az elpusztítani szándékolt
izraeli – hadsereg állt készen egy totális összecsapásra.
11
A június 5-én
kirobbant ún. hatnapos háború Izrael elsöprő győzelmével végződött,
és nem csak mindent megbolygató nemzetközi és biztonságpolitikai, de
90
GRÜNHUT ZOLTÁN
91
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
releváns vízügyi következményekkel is járt. Talán túlzó lenne a vízkérdést
a konfrontáció központi elemeként értelmezni, ugyanakkor kétségtelen
tény: 1967. június 10-ére Izrael katonai, s szintúgy vízügyi szempontból a
térség domináns regionális hatalmává vált.
Mindezek után vizsgáljuk meg tételesen is, a vízkészletek oldaláról
közelítve, mit nyert Izrael az 1967-es háborúban. Legfontosabb következ-
ményként sikerült nemcsak harcászati
12
, de a vízforrások feletti rendelke-
zés szempontjából is számára előnytelen helyzetbe kényszeríteni Szíriát,
minek hatására a damaszkuszi kormányzatnak esélye sem maradt arra,
hogy számottevő módon befolyásolja a zsidó állam vízellátását. Másod-
sorban Izrael elfoglalta a Jordán teljes nyugati partvidékét, azzal felügye-
leti hatalmat szerezve a folyó teljes szakaszára. A vízforrások bővülésével
párhuzamosan, ugyanakkor rendkívül problémás kötelezettségekért is
felelőssé vált Izrael, hiszen az ellenőrzése alá kerülő, nyomasztóan fej-
letlen, korábban jordán és egyiptomi megszállás alatt tartott palesztinai
arab területeken tulajdonképpen a kommunális vízellátás alapfeltételei
sem működtek, miközben az elmaradott mezőgazdasági ültetvényeken
kezdetleges öntözési módszerekkel pazarolták a vízkészleteket. Miután
Izrael kiterjesztette katonai és civil közigazgatását a Nyugati partra (avagy
Júdeára és Szamáriára), valamint a Gázai-övezetre, az említett térségek
sok más tényezőhöz hasonlóan vízügyi szempontból is kedvezőbb hely-
zetbe kerültek. Ennek hátterében persze elsődlegesen nem az izraeli
kormány önzetlen területfejlesztési szándékai, sokkal inkább az elfoglalt
területek felszínalatti vízforrásaihoz való hozzáférési törekvés keresendő,
mely átfogó infrastrukturális beruházásokat, szivattyúállomások és veze-
tékrendszerek kiépítését követelte meg, ezek előnyős velejáróiból pedig a
palesztinai arabokat sem zárták ki, részben azért, mert ily módon Izrael
egyúttal ellenőrzési, s ha szükségessé vált, akár korlátozási jogokat is
szerzett a vízfogyasztás terén. A sokszor szennyezésekhez és pazarláshoz
vezető ön-, illetve közösségi célú kútfúrásokat felváltó, a felek számára
egyaránt kedvező lehetőségeket biztosító modern szivattyú- és tisztító-
állomások eredményeként, az édesvíz meglehetősen sokáig marginális
válságpontja maradt az egyre mélyülő konfliktusnak. Pedig a palesztinai
arabok szomszédságába költöző zsidó telepesek már az 1970-es évektől
nagy mennyiségben használták kommunális és mezőgazdasági szükség-
leteik kielégítésre a vitatott térségek vízkészleteit, nem is beszélve arról az
évi több millió m
3
ivóvízről, mely e területekről áramlott csővezetékeken
át Izraelbe.
90
GRÜNHUT ZOLTÁN
91
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
A hatnapos háború nyomán megváltozó vízügyi körülményekre az
arab államoknak, köztük elsősorban a jelentős vízforrásokat elveszítő
Szíriának és Jordániának is reagálni kellett. Kihasználva katonai túl-
súlyát, Damaszkusz megkétszerezte vízkiemelését a Jarmuk folyóból,
ennek következtében azonban Jordánia nyugati része még inkább víz-
hiányos területté vált.
13
A két állam közötti, növekvő feszültség meg-
oldásaként felmerült egy, a Jarmuk folyón építendő duzzasztó, valamint
ahhoz kapcsolódóan a felek számára egyaránt kedvező öntözési rendszer
kialakításának lehetősége, Izrael azonban – mivel a Jordán folyóba ömlő
Jarmuk hozamának csökkenése komoly veszteségeket okozott volna
számára –, heves diplomáciai manőverekbe fogott, s sikerült is elérnie,
hogy a beruházáshoz szükséges kölcsönt ne adja meg a Világbank. Tartva
attól, hogy e vétó csak meghatározott ideig odázhatja el a szír-jordán kö-
zös tervet, a Jarmuk folyóból való vízkiemelés fokozása érdekében Izrael
gyorsütemű infrastrukturális fejlesztésekbe kezdett, s évi közel 100 millió
m
3
-re emelte fogyasztását a vitatott forrásból.
A vízmegosztáshoz kapcsolódó, egyre inkább kiéleződő körülmények
azonban csak egyetlen szegmensét képezték az 1973 őszén újra robbanásig
feszülő arab-izraeli válságnak. A sorban következő negyedik, ismét csak
Izrael magabiztos sikerével záruló háború, leszámítva a Szuezi-csatorna
konzekvens rombolását, valamint néhány víztározó elpusztítását, nem
járt komolyabb vízügyi következményekkel, a status quo nem változott.
Nem így az 1982-es libanoni háború, amikor a palesztin terrorinfrastruk-
túra szétverését célul kitűző izraeli hadsereg egyúttal lehetőséget nyitott a
dél-libanoni vízforrások, köztük a Jordánt tápláló Hazbani, illetve mellék-
folyói fokozottabb kihasználására is. Egyes tanulmányokban még mindig
találkozhatunk olyan – bizonyítást soha nem nyert – feltételezésekkel,
melyek szerint Izrael titkos alagutakon és gyorsított ütemben kiépített
csőhálózatokon keresztül éveken át lopta a Litani vizét. Habár tény, hogy
az izraeli kormányzat anno megpróbálta a folyó hozamát is beleszámíttat-
ni a Johnston-tervbe, sőt később – sikertelen – vízvásárlási tárgyalásokat
is kezdeményezett Bejrútban, semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy Dél-
Libanon közel húsz évig tartó megszállása idején Izrael bármilyen módon
igyekezett volna elterelni a demarkációs vonalnak számító Litani folyót.
A Libanonból érkező vízforrások bővülésére sokkal egyszerűbb magyará-
zat adható: egyrészről a háborús helyzet okán tízezrek menekültek el,
mely a folyamatos visszatelepülés ellenére jelentős fogyasztáscsökkenéssel
járt, másrészről új vízkészletek megnyitásával (különböző hegyi patakok
92
GRÜNHUT ZOLTÁN
93
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
vizének összegyűjtése), valamint technikai beruházásokkal (új szivattyú-
és tisztítóállomások, mederkotrások) Izrael úgy tudta növelni a kérdéses
vízhozamot, hogy közben a dél-libanoni lakosok is kellő mennyiségű
ivóvízben részesültek.
Vízkérdés napjaink izraeli-szír viszonylatában
A zsidó állam megalakulása óta Izrael és Szíria hadiállapotban áll, béke-
szerződés máig nem született, a felek között fegyverszüneti egyezmény
van érvényben. Fentebb már részletesen foglalkoztunk azon vízügyi
kérdésekkel, melyek többször is nyílt fegyveres konfliktust okoztak, s
szintúgy kitértünk a hatnapos háború politikai-hidrológiai szempontból
fontos következményeire. Az aktuális szír kormányzatok számára eljut-
tatott izraeli békepróbálkozások eleddig rendre zátonyra futottak, a felek
által megfogalmazott alapkövetelések, úgy tűnik nagyon messze állnak
egymástól, még tárgyalási alapnak sem elegendőek. Hasonlóan az izraeli-
palesztin relációhoz, Szíria kapcsán is Jichák Rabin volt az első izraeli
kormányfő, aki a kilencvenes évek elején megállapodásra kívánta vinni
béketörekvéseit. Mivel ajánlatára Damaszkuszból az a válasz érkezett,
hogy amíg Izrael nem üríti ki a hatnapos háború során megszállt vala-
mennyi „szír terület”, addig nincs miről tárgyalni, az egyeztetések már el
sem kezdődtek. Bár voltak később is izraeli próbálkozások (Ehud Barak
és Ehud Olmert is igyekezett közvetett kapcsolatot teremteni a két ország
között), Szíria álláspontja a tárgyalási alapfeltételek minimumát tekintve
nem változott. Jeruzsálemi illetékesek, de egyúttal nemzetközi szak-
értők szerint is, Damaszkusz követelése elsősorban azért elfogadhatatlan,
mivel olyan (a Kinneret-tó északkeleti csücskében található) területek
átadását tartalmazza, melyeket Szíria az 1948-49-es háború folyamán
szállt meg.
14

1991-ben az izraeli kormány készíttetett egy tanulmányt, mely azt a
fontos kérdést fejtegette: a Golán-fennsíkon legfeljebb meddig lehet visz-
szavonulni ahhoz, hogy Izrael még biztonságban tudhassa vízellátását.
15

A fennsíkról való teljes kivonulás lehetőségét rendkívül kockázatosnak
minősítették a vízügyi szakértők, Szíria térnyerését a Kinneret-tó partján
pedig minden eszközzel megakadályozandó fenyegetésként határozták
meg. Az elemzés szerint Szíria jelentősebb duzzasztó-, emelő-, illetve
csatornarendszer nélkül a Golán-fennsík vízkészleteit legfeljebb lokális
igények kielégítésére tudná használni, azok azonban a tértextúra ritkulása
92
GRÜNHUT ZOLTÁN
93
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
miatt már most is csekélynek nevezhetőek. Ebből következőleg, izraeli
katonai és hidrológiai szakértők szerint két lehetőség adja magát: egyrész-
ről a Golán-fennsíkra visszatérő szírek komoly vízügyi beruházásokba
fognak, melyek alapjaiban fenyegetnék Izrael hidrológiai helyzetét, más-
részről, amennyiben sikerülne rávenni Damaszkuszt, hogy mondjon le a
Golán-fennsík vízforrásairól, a kieső készletek fejében kárpótolni lehetne
a Jarmuk folyóból, minek következtében úgyszintén csökkennének Izrael
vízkészletei, de legalább a két vitatott forrásból az egyiket (nemzetközi
jogi értelemben is) stabilizálni lehetne.
Mivel azonban a két ország között mindmáig nem kezdődtek tárgya-
lások, sőt az elmúlt évek során (2006-ban a libanoni események és Szíria
terrortámogató tevékenysége, 2007 őszén pedig Damaszkusz eltitkolt
nukleáris törekvése, illetve annak izraeli lebombázása miatt) többször is
fenyegetett háború, avagy korlátozott fegyveres összecsapás kitörésének
lehetősége, így jelenleg nincs értelme teljesen hipotetikus vízmegosztási
tervekről beszélni.
Az édesvíz szerepe az izraeli-libanoni kapcsolatban
Hasonlóan Izrael és Szíria viszonyához, Jeruzsálem és Bejrút között sincs
hivatalos diplomáciai kapcsolat, a felek 1949 óta nem kötöttek békeszer-
ződést. Ugyanakkor Libanon sem az 1967-es, sem az 1973-as arab-izraeli
háborúba nem kapcsolódott be, így ennek köszönhetően 1949 és 1970
között több mint húsz évig, a körülményekhez képest nyugodtnak volt
nevezhető a két ország kapcsolata, melyet aztán a Jordániából erőszakkal
kiűzött Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) dél-libanoni megje-
lenése dúlt fel.
16
Az északi szomszéd területéről végrehajtott palesztin
terrortámadások rendszeressé válása miatt
17
, az izraeli hadsereg 1982-ben
átfogó offenzívát indított a milíciák kiűzése, illetőleg megsemmisítése
érdekében.
18
A céljait csak részben megvalósító katonai akciót követően,
Izrael – keresztény szövetségeseinek közreműködésével – ütközőzónát
alakított ki Dél-Libanonban, melynek meggondolatlanul gyors kiürítésé-
re 2000 májusában adott parancsot a békéért áhítozó Ehud Barak.
19

Az izraeli hadsereg közel húsz évig tartó libanoni jelenlétének reali-
zálódó, illetve csupán feltételezésként létező hidrológiai következményei-
vel fentebb már foglalkoztunk, így jelen fejezetben a két ország vízügyi
kapcsolatának és konfliktusának történetét a 2000-es izraeli kivonulástól
folytatjuk. Bejrút éppen visszanyerte – egyébként a Hezbollah párhu-
94
GRÜNHUT ZOLTÁN
95
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
zamos térnyerése okán csak korlátozott – szuverenitását az ország déli
területei felett, rövidesen egy jelentősnek mondható vízátemelő, illetve
ahhoz kapcsolódó öntözőrendszer felépítéséről határozott a Wazzani fo-
lyón, amely egyik legjelentősebb táplálója a Hazbaninak és így közvetve
Izrael legfontosabb vízforrásának, a Jordánnak. A libanoni kormány úgy
tervezte, hogy az állam eleinte 5 millió m
3
vizet emel majd ki évente,
melyet Dél-Libanon kommunális és gazdasági igényeinek kielégítésére
fordítanak, később pedig 9 millió m
3
-re növeli ezt a mennyiséget, így
biztosítva az északabbra fekvő térségek ellátását is.
Az építkezés 2001 márciusában kezdődött, a hivatalos átadást pedig
2006. októberre hirdette meg a libanoni kormány. Izrael nem sokkal a
munkálatok megkezdését követően nyíltan hangot adott nemtetszésének,
s a probléma hamarosan napirendre került az ENSZ-ben, az Európai
Unióban és az amerikai politikai körökben is. Ariel Saron izraeli minisz-
terelnök casus bellinek minősítette a Wazzani folyón zajló munkálatokat,
annak ellenére, hogy a térségbe érkező vízügyi szakértők többsége meg-
állapította: még a libanoni kormány által tervezett magasabb, évi 9 millió
m
3
-es kitermelés sem fenyegeti Izrael, Hazbaniból származó, éves szinten
138 millió m
3
-es vízfelhasználását.
20

Nemzetközi porondra kerülve a kérdés előrelátható módon osztotta
meg a különböző feleket: az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország
támogatta a libanoni kormány Wazzani folyóval kapcsolatos elképzelé-
seit, s véleményüket a térségbe küldött szakértőik megállapításaival is
igyekeztek reprezentálni. Izrael panaszait nem meglepő módon csak az
Egyesült Államok karolta fel, hangsúlyozva azonban, hogy a kialakult
konfliktusos helyzetet mindenképpen diplomáciai eszközökkel kell ren-
dezni. Nábi Berri, a szélsőséges libanoni Amal Párt parlamenti szóvivője,
a „cionista ellenségen aratott győzelem”-ként aposztrofálta a csatorna-
rendszer építését, míg Hasszán Naszrallah, a Hezbollah terrorszervezet
politikai és katonai vezetője felszólította fegyvereseit az építkezésen
dolgozók védelmére.
21

A térség viszonylagos biztonságára igen komoly kockázatot jelen-
tő „Wazzani-incidens” végül hirtelen gyorsasággal oldódott meg, egyes
vélemények szerint az akkor már küszöbönálló iraki intervenció kö-
vetkeztében, melynek sikere alapfeltételként kívánta meg az Egyesült
Államoktól, hogy izraeli szövetségesét tétlenségre kényszerítse. Minden-
esetre 2006 nyarán Jeruzsálem bebizonyította, hogy nem áll szándékában
lerombolni a folyón létesített vízátemelőt, mely sértetlenül került ki a
94
GRÜNHUT ZOLTÁN
95
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
harcokból, annak ellenére is, hogy a Hezbollah Észak-Izraelben rakéták-
kal szétlőtt egy víztározót, a Wazzanin álló építmény közelében pedig
Katyusa-kilövőbázist működtetett.
Izrael és Jordánia kapcsolatának vízügyi dimenziói
1994. október 26-án Izrael Állam és a Jordán Hasemita Királyság hivata-
losan békét kötött, mellyel formálisan is lezárult a két ország közötti hosz-
szú háborús korszak. A felek megállapodásukban igen részletesen szabá-
lyozták a vitás vízügyi kérdéseket, melyeket Husszein jordán király még
egy 1990-es interjújában, a két állam közötti háború egyetlen lehetséges
konfliktusforrásnak nevezett. A békeszerződés hatodik pontja általános-
ságokban, második melléklete pedig részleteiben tisztázza a problémás
vízmegosztási tárgykört. A jelzett hatodik pont összegezve kimondja:
• a felek elismerik egymás jogát a Jordán és a Jarmuk folyó vízho-
zamához, valamint az Araba/Arava térség felszínalatti vízforrásaihoz,
mégpedig a második mellékletbe foglalt mennyiségi és minőségi
kvóták értelmében, melyeket elfogadnak és tiszteletben tartanak;
• vízigényeik kielégítése érdekében a felek elismerik praktikus, az
érintettek számára egyaránt elfogadható megoldások kidolgozásának
szükségszerűségét, hangsúlyozva, hogy a vízkérdést mindenképpen
regionális együttműködés tárgyává kell tenni, egyúttal a szerződők
garantálják, hogy az önálló lépések semmiben sem korlátozhatják a
másik fél vízügyi jogosítványait;
• a felek elismerik: meglévő vízkészleteik nem elégítik ki szükségleteiket,
amely miatt különböző módon, például regionális vagy nemzetközi
együttműködésekkel, további forrásokat kell biztosítani;
• az előző pont értelmében a szerződő felek megegyeznek abban,
kölcsönösen tenniük kell vízhiányuk mérséklése érdekében, ezért
együttműködést valósítanak meg a következő területeken:
1. vízkészletek védelme, valamint a pazarló módszerek
kiküszöbölése;
2. szennyeződések megakadályozása;
3. vízhiány mérséklése;
4. felmerülő vízügyi kérdésekkel, illetve a készletbővítés
lehetőségeivel kapcsolatos információcsere és közös kutatások.
96
GRÜNHUT ZOLTÁN
97
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
A békeszerződés konkrét vízügyi kérdéseit, a meglévő vitás pontok
konszenzusos feloldását, a két ország közti vízmegosztás pontos számait,
valamint annak földrajzi és „hidropolitikai” aspektusait az egyezmény
második melléklete tartalmazza. A jelzett rész elsőként a Jarmuk folyó
vízkészletének megosztásáról rendelkezik, deklarálva, hogy Izrael a nyári
időszakban (május 15. és október 15. között) 12 millió m
3
, a téli időszak
(október 16. és május 14. között) alatt pedig 13 millió m
3
vizet emelhet ki
a Jarmukból; a folyó további hozama Jordániát illeti.
A Jarmuk folyóból történő izraeli vízkiemelés kapcsán kivételt jelent
azon esztendő téli időszaka, amikor Izrael ugyanaz év nyári periódusában,
a rendkívüli szárazság okán, többlet hozzáférést biztosít Jordánia számára
a Jordán folyó vízhozamából (erről egy külön testület jogosult dönteni).
E kivételes esetekben Izrael 20 millió m
3
plusz vízforrás kiemelését enge-
délyezi Jordánia számára a Jordán folyóból, mely mennyiséget a Hasemita
Királyság még ugyanaz év téli időszakában viszonozza a Jarmuk hozamá-
ból (vagyis ilyenkor Izrael nem 13, hanem 33 millió m
3
vizet emelhet ki
a folyóból). Fontos hangsúlyozni, hogy Izrael a téli időszak során akkor
is kérvényezheti ezt a plusz 20 millió m
3
-t a Jarmuk hozamából, ha a
tárgyév nyári periódusában Jordánia nem igényelt többlet hozzáférést a
Jordán folyóból. Ez esetben a Hasemita Királyság értelemszerűen kérvény
nélkül jogosult a következő év nyári időszakában többlet 20 millió m
3
-
nyi édesvízre a Jordán folyó hozamából. A szerződés értelmében, Izrael
a nyári periódus ideje alatt, míg Jordánia pedig a téli időszak során nem
kérvényezhet plusz hozzáférést az érintett vízforrásokból. E speciális víz-
készlet-átadásokkal kapcsolatban még egy aspektust szükséges kiemelni:
Jordánia előre szabott árakon köteles Izrael számára kifizetni a plusz víz-
források kitermeléséhez szükséges technikai műveletek energiaköltségeit.
A vízügyi melléklet második témaköre a Jordán folyó hozamának
megosztásáról rendelkezik. A II/I/2/a
22
pont – az imént leírtak tükrében
– megerősíti, hogy amennyiben Izrael az előző év téli időszakában élt
plusz 20 millió m
3
-nyi opciós lehetőségével a Jarmuk folyóból, akkor azt
a következő év nyári periódusában köteles kiegyenlíteni a Jordán vízkész-
letéből. A II/I/2/b pont értelmében, a Hasemita Királyság a téli időszak
során jogosult 20 millió m
3
vizet elraktározni a Jordán azon szakaszából,
mely a Jarmuk becsatlakozásától délre terül el. Amennyiben e vízmeny-
nyiségen felül a jelzett térségben ártéri vízkészletek keletkeznének, úgy
azokat az elpazarolódás megelőzése érdekében a két fél aktuális megálla-
podása alapján lehet felhasználni, csatornahálózatokba pumpálni.
96
GRÜNHUT ZOLTÁN
97
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
A II/I/2/c pont az összefüggő vízrendszerre hivatkozva kimondja:
Izrael a jelen szerződés aláírását megelőző mértékű vízkiemelésre jogo-
sult a Jordán és a Jarmuk folyóból, valamint a Tirat Zvi (Wadi Yabis)-
medence hozamából. A bekezdés továbbá leszögezi, hogy Jordánia, az
izraeli felhasználással azonos mértékű kitermelésre jogosult ugyanezen
forrásokból, de csak akkor, ha az nem fenyegeti az izraeli vízkiemelés
teljességét. Vagyis a jelzett pont deklarálja: Izrael vízfelhasználását nem
fenyegetheti Jordánia hasonló tevékenysége. Mindez talán a szerződés
legkarakteresebb üzenete, mely a különböző vízhozamokról szóló meg-
osztási konszenzusok közé bújva, egyértelműen megköveteli, hogy a Ha-
semita Királyság – szerződésszegés nélkül – ne veszélyeztethesse Izrael
vízellátását.
A két ország vízkiemelését – a benyújtott dokumentumok alapján
– Közös Vízügyi Bizottság ellenőrzi, mely szerv egyúttal gondoskodik az
esetleges vitás helyzetek konszenzusos megoldásáról is.
23

A II/I/2/d pont értelmében, Jordánia a téli időszak bármely időpont-
jában jogosult egyszeri, 10 millió m
3
sótalanított vízforrásra, melynek
átadásakor, a fentebb már említett eljáráshoz hasonlóan, Amman csak a
technikai műveletek energiaköltségeit köteles megtéríteni Izrael számá-
ra.
24
A II/I/3-as bekezdés szerint, a felek kooperációs megoldást keres-
nek Jordánia krónikus vízhiányának kezelésére, mely értelmében évi 50
millió m
3
, közvetlen fogyasztásra alkalmas, pótlólagos édesvízforrást
igyekeznek előteremteni a Hasemita Királyság számára. A bekezdés
továbbá leszögezi, hogy a szerződés aláírását követő egy éven belül a Kö-
zös Vízügyi Bizottság javaslatot terjeszt elő e vízmennyiség beszerzésé-
nek lehetőségeiről.
A következő (II/I/4-es) bekezdés a tárgyalt vízforrásokkal összefüggő
építményekről, illetve azok használati jogairól rendelkezik. Az „a” pont
szerint, az érintett objektumok és kapcsolódó technikai berendezéseik (a
szükséges energiaráfordítással egyetemben) azon ország tulajdonát képe-
zik, melynek területén működnek, függetlenül attól, hogy éppen melyik
fél számára termelnek. A „b” pont mindezt a később megépülő, hasonló
funkciójú rendszerekre vonatkozóan fogalmazza meg irányelvként.
A szerződés vízügyi mellékletének második fejezete a lehetséges víz-
elraktározási alternatívákat tárgyalja. Az első pont értelmében, Izrael és
Jordánia közös költségek mellett vízátemelőt épít a Jarmuk folyó 121/
Addiszíja megjelölésű szakaszán, ahonnan a vizet az Abdullah király-
98
GRÜNHUT ZOLTÁN
99
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
csatornába, a Hasemita Királyság területére eresztik majd. A lehetséges
körzetet meghatározva, a „b” pont egy hasonló funkciójú építmény fel-
húzásáról rendelkezik a Jordán folyón.
A tárgyalt melléklet harmadik fejezete a vízforrások általános, illetve
kifejezett minőségi védelméről rendelkezik. Az „a” pont értelmében, a
felek vállalják, hogy saját hatáskörükben mindent megtesznek az érintett
vízkészletek minőségének védelméért, a szennyeződések elkerüléséért,
továbbá az illetéktelen hozameltérítések megakadályozásáért. Ennek
érdekében Izrael és Jordánia, a Közös Vízügyi Bizottság felügyelete
alatt, ellenőrzőtestületet választ, mely az érintett vízforrások bármelyi-
kén vizsgálatokat végezhet, kontrollállomást építhet ki. A felek továbbá
vállalják, hogy mindaddig egy köbméter kommunális, avagy ipari eredetű
szennyvizet sem engednek e felszíni, illetve felszínalatti vizekbe, míg azt
az előírt tisztítási módszerekkel mezőgazdasági felhasználásra alkalmassá
nem tették. A II/III/d pont nyíltan megköveteli, hogy az adott vízfor-
rások általános minősége a folyásirány minden pontján közel azonos le-
gyen. A vízvédelemmel kapcsolatos bekezdés rendelkezik a Jordán folyóba
torkolló magas sótartalmú vizekről is, előírva, hogy a felek – a megállapo-
dás aláírását követő négy éven belül – e forrásokat, a megfelelő eljárások
mellett, kellően sótalanítsák, vagyis korlátlan felhasználásuk lehetőségét
megteremtsék. A témakörrel kapcsolatos utolsó, „f” pont, a két ország te-
rületén kiépült öntözési- és csatornarendszerek, valamint vízgazdálkodási
építmények mindkét fél által garantált védelmével foglakozik.
A következő fejezet az Emek Ha’arava/Wadi Araba térség felszínalatti
vízforrásairól rendelkezik. Az előírtak szerint Izraelnek továbbra is jogá-
ban áll bizonyos mennyiségű édesvíz kiemelése ezen, egyébként a Hase-
mita Királyság szuverenitása alá tartozó forrásból.
25
Szintén az „a” pont
értelmében, a felek tartózkodni kötelesek minden olyan tevékenységtől,
mely negatív irányban befolyásolhatja a vizsgált terület felszínalatti vizei-
nek minőségét. A II/IV/b pont megerősíti Jordánia szuverenitását az
Emek Ha’arava/Wadi Araba térség felszínalatti vízkészlete felett, amikor
kimondja, hogy az izraeli kitermelés módjának illeszkednie kell a hatályos
jordán törvényekhez, s arról, továbbá az alkalmazott tisztítási eljárásról
Jeruzsálemnek beszámolót kell készítenie az illetékes jordán szervek
számára.
A vízkérdéssel foglalkozó melléklet ötödik fejezete leszögezi, hogy a
Jordán és a Jarmuk folyó hozamával kapcsolatos megállapodások csakis
a felek közös megegyezése alapján módosíthatók. A jelzett szerződésrész
98
GRÜNHUT ZOLTÁN
99
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
továbbá megköveteli a felektől, hogy bármilyen vízüggyel kapcsolatos te-
vékenységüket, hatásvizsgálat céljából, időben jelentsék be a Közös Víz-
ügyi Bizottság számára.
A következő fejezet a felek együttműködésére vonatkozóan előírja,
hogy az érintett nemzeti hatóságok valamennyi releváns vízügyi adatot
idejében küldjenek meg a Közös Vízügyi Bizottságnak. A „b” pontban
a felek elismerik kooperációjuk szükségességét a fejlesztési, tartalék-
képzési, valamint a hatékonysági célzatú tevékenységek megvalósítása
terén, melyet bilaterális, regionális és nemzetközi szinten is érvényesíteni
kívánnak.
Az izraeli–jordán békeszerződés vízkérdéssel foglalkozó második
mellékletének utolsó fejezete a Közös Vízügyi Bizottság összetételéről,
illetékességéről, illetve feladatairól rendelkezik. Eszerint a testületnek
országonként három-három, vagyis összesen hat tagja van, működését
a két ország aktuális kormányai tevékenyen segítik. A Bizottság műkö-
dése során szakértőket kérhet fel, albizottságokat és vizsgálótestületeket
alakíthat.
Vízmegosztás Izrael és a Palesztin Hatóság között
Izrael és a Palesztin Hatóság (PH) – pontosabban a palesztinai arabok
képviseletében, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) – között
több vízügyi megállapodás is született az 1990-es évek dereka óta. Az el-
sőt 1994-ben, az ún. „Osló-1” (vagy más néven a Gáza–Jerikó) egyez-
mény keretei között alkották meg. A dokumentum kilenc pontból álló
második melléklete, még csak nagy vonalakban rendelkezett a vízkérdés
különböző aspektusairól.
Az első két, tartalmilag szorosan összetartozó pont kimondja, hogy a
Gázai-övezetben, illetve a jerikói zónában működő valamennyi vízrend-
szer, valamint az azokkal összefüggő építmények a PH hatáskörébe kerül-
nek át
26
, kivéve azokat, melyek az adott térségekben fekvő izraeli telepek,
illetve katonai bázisok ellátását biztosítják. A harmadik pont leszögezi,
hogy az imént említett, izraeli hatáskörben biztosított vízforrások minő-
ségének egyeznie kell az általános ivó- és mezőgazdasági használatú vizek
elvárt minőségi kvalitásaival. Amennyiben ez nem így alakul, s felelőssé
minden kétséget kizáróan a PH tehető, akkor annak valamennyi vízügyi
jogosítványát vissza kell vonni. A szerződés szerint, az izraeli telepeken
és katonai bázisokon folyamatosan ellenőrizni indokolt az adott források
100
GRÜNHUT ZOLTÁN
101
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
minőségét, s az eredményekről havi rendszerességgel tájékoztatni kell a
PH-t is. A negyedik pont ugyanezt tartalmazza az izraeli telepek és kato-
nai bázisok vízellátásának mennyiségi előírásaival kapcsolatban.
27

A következő pont értelmében, a PH-nak ki kell fizetnie azon vízfor-
rások költségeit (mennyiségi és szállítási szempontok szerint is), melyeket
Izrael biztosít a palesztin önkormányzat lakosainak (ideértve az izraeli
területről érkező vízmennyiséget, valamint a gázai és jerikói körzetben,
az izraeliek által, az ott élő arab lakosság számára kitermelt forrásokat is).
A hatodik pont előírja, hogy a PH és a Mekoroth (izraeli vízmű) külön
megállapodást is kössön minderről, míg a következő – hetedik – szerző-
désrész még egyszer nyomatékosítja a PH felelősségét az érintett térségek
vízminőségéért. A nyolcadik pont értelmében a felek Közös Vízügyi
Bizottságot alakítanak, melynek feladatait, működését – szűk formában
– az utolsó bekezdés tisztázza.
Az 1995-ben elfogadott, a Palesztin Hatóság területét jelentősen
kibővítő „Osló-2” megállapodás harmadik melléklet, első fejezetének,
negyvenedik bekezdése rendelkezik a vízügyi kérdések szabályozásáról.
A dokumentum – nemcsak a megnagyobbodott területi hatályosságának
köszönhetően – a megelőző egyezményhez képest már sokkal részle-
tesebb formában foglalkozik a felek közötti vízügyi kapcsolatokkal.
A bekezdés kilenc nagyobb témára bontva tisztázza a kérdést, melyek kö-
zül a „víz és szennyvíz” az első. A nyitó rendelkezés ünnepélyesen leszö-
gezi, hogy Izrael Állam elismeri a palesztinok édesvízhez való jogát a
Nyugati parton
28
, míg e deklaráció konkretizálását a jelen megállapodás-
ban rögzítik a felek. A második pont kölcsönös egyetértés alapján hang-
súlyozza, hogy a térségnek pótlólagos vízforrásokra van szüksége, s ennek
okán a szerződők szorosan együttműködnek. A következő pont szerint,
a felek – egymás illetékességén belül – garantálják a másik vízhez való
jogát, egyúttal vállalják, hogy az átmeneti időszak
29
alatt együttműköd-
nek a Nyugati part vízügyi kérdéseinek megoldásában (mind ivó-, mind
szennyvíz tekintetében). Melyek ezek a területek? Az ellátás mennyiségi
szükségleteiről és az esetleges pótlólagos forrásokról való gondoskodás;
szennyezések megelőzése, kezelése; racionális vízfelhasználási módszerek
alkalmazása; a klimatológiai és hidrológiai folyamatok figyelembe vétele;
készletek megóvása; mindennemű szennyvíz újrahasznosítási célzatú
megtisztítása; a vízrendszerek működtetésének, fejlesztésének és karban-
tartásának összehangolása, védelmük szavatolása. A szerződés szerint, az
100
GRÜNHUT ZOLTÁN
101
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
imént sorolt kitételeket a felek, a térség valamennyi köz-, illetve magán-
tulajdonú vízrendszerére vonatkozóan irányadóként fogadják el.
A következőkben a hatáskörök átruházásáról rendelkeznek a felek,
amikor kimondják, Izrael Állam minden olyan, a Nyugati parton esedé-
kes vízügyi feladatát, valamint az azzal összefüggő jogokat, kötelezett-
ségeket és felelősségeket a PH illetékességébe utalja, melyek kizárólag az
autonómia lakosságának ellátásával kapcsolatosak. Fontos hangsúlyozni,
hogy a PH által, a saját vízügyi hatáskörei ellátásához használt rendszerek,
építmények és technikák a szerződés szerint nem képezik a PH tulajdo-
nát. E kérdéssel kapcsolatban további megállapodások szükségességét
követeli meg a szerződés egyik későbbi pontja.
Az „Osló-2” megállapodás vízkérdéssel kapcsolatos bekezdésének
egyik legmarkánsabb témakörét, a harmadik csoportban tisztázott meny-
nyiségi mutatók alkotják. Az első pont deklaratív megállapítása szerint,
a Nyugati part arab lakosságának vízszükséglete körülbelül 70-80 millió
m
3
-re tehető a „közeljövőben”. A következő pontban ennek ellenére
úgy rendelkeznek a felek, hogy az „átmeneti időszak” alatt csupán 28,6
millió m
3
vízforrást kötelező biztosítani az autonómiában élők számára.
A szerződés e részében kerülnek kifejtésre a felek ellátási kötelezettsé-
gei is. Ezek szerint, Izrael, a Palesztin Hatóság teljes területére nézve,
összesen 8,1 millió m
3
vízforrást biztosít, továbbá a dzsenini körzetben
1,4 millió m
3
-nyi szennyvíz megtisztítását vállalja (annak technikai
költségterhével együtt), míg Júdeában egy vezetékhálózat kiépítésével
járul hozzá a stabilabb kommunális ellátáshoz. Szintén e pont alapján,
a PH kötelezettségei az alábbi módon összegezhetőek: 19,1 millió m
3

édesvíz kiemelése és megtisztítása az autonómia lakossága számára; egy
új vezetékhálózat kiépítése Izrael és a Gázai-övezet között (melynek át-
adását követően Izrael vállalja, hogy azon 5 millió m
3
-nyi vízmennyiséget
továbbít a térségbe); valamint két rendszer-összekötőállomás kialakítása a
Nyugati parton. A tárgyalt rész értelmében, a PH illetékességébe tartozik
a kötelezően biztosított 28,6 millió m
3
, és a megelőző pontban, a Nyugati
parton élő arab lakosok számára szükségletként megjelölt 70-80 millió m
3

közötti (41,4-51,4 millió m
3
-nyi) mennyiségi különbség kiemelése és meg-
tisztítása is, mégpedig a felek által közösen elfogadott vízforrásokból.
A következő – negyedik – témacsoport, a felállításra kerülő Közös
Vízügyi Bizottságról rendelkezik. Az első pont kimondja, hogy a felek,
a jelen szerződésben foglaltak megvalósítása érdekében, az átmeneti idő-
102
GRÜNHUT ZOLTÁN
103
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
szak idejére Közös Vízügyi Bizottságot hoznak létre, melynek feladatköre
az alábbiak szerint foglalható össze:
30
• a készletek felhasználása terén kialakítandó együttműködések koordi-
nálása;
• a víz- és szennyvízrendszerek üzemeltetése során kialakítandó együtt-
működések összehangolása;
• a vízkészletek és a kapcsolódó infrastruktúra védelmének elősegítése;
• adatközvetítés a hatályos víz- és szennyvízügyi törvényekről, szabályo-
zásokról;
• a közös szabályozások betartásának ellenőrzése;
• esetleges vitás kérdések rendezése;
• a felek közti vízellátás ellenőrzése;
• folyamatos ellenőrzés a hatályos megállapodások alapján;
• bármilyen más vízügyi kérdés megvitatása.
A III/I/40/16-os pontban a felek kijelentik, hogy a nyugati parti víz-
megosztással kapcsolatban további ellenőrzési mechanizmusokra van
szükség, mely értelmében Közös Ellenőrzési Testületet állítanak fel.
31
A szerződés vízügyi mellékletének hatodik témaköre a vízmegosztás
költségeivel összefüggésben leszögezi, hogy az adott felhasználó az elő-
írt díjak szerint köteles megtéríteni a másik féltől érkező vízmennyiség
terheit [értsd: vízforrás m
3
-ként + kitermelés (tisztítással) + leszállítás].
A III/I/40/19-es pont ezzel kapcsolatban megköveteli, hogy a Közös
Vízügyi Bizottság az előző pont konkretizálása végett, belátható időn
belül határozatot hozzon a költségtérítéses vizek mennyiségi és minőségi
elvárásairól, szállítási ütemezéseiről, valamint egyéb összetevőiről.
A felek közötti együttműködés – Közös Vízügyi Bizottságon felüli
– részleteit, a harmadik melléklet hetedik témaköre pontosítja. Eszerint
a szerződő felek, többek között az alábbi intézmények és kooperációs
lehetőségek kereteiben kívánják az esedékes vízügyi kérdéseket össze-
egyeztetni:
• Izraeli-Palesztin Gazdasági Együttműködés Bizottsága;
• Közös Izraeli-Palesztin–Amerikai Bizottság (elsősorban a vízellátás
fejlesztési kérdéseivel foglalkozva);
• különféle regionális fejlesztési programok;
• víz- és szennyvízügyi közös beruházások;
102
GRÜNHUT ZOLTÁN
103
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
• a már létező, illetve a közeljövőben felállítandó hatóságok bevo-
násával gazdaságossági módszerek fejlesztése, az eddigi ismeretek és
technikák megosztása;
• természetes és mesterséges tartalékképző technikák fejlesztése;
• víz- és szennyvízadatok, kapcsolódó térképek, tervek és kutatások
cseréje.
A nyolcadik témakör a vízkészletek, valamint a vízrendszerek, illetve
az azokhoz kapcsolódó építmények védelméről rendelkezik. A felek
kölcsönösen biztosítják a vízkészletek esetleges szennyeződése és minő-
ségromlása elleni hatékony fellépést, továbbá a vízrendszerek és a kapcso-
lódó építmények védelmét. A szerződők vállalják, hogy nemcsak a saját,
de a másik fél víz- és szennyvízkészleteinek megóvása terén is hasonló
intenzitással közreműködnek, a vízforrásokat, valamint a kihasználásuk-
hoz szükséges rendszereket és építményeket biztosítják az illetéktelen
felhasználókkal, illetve az esetleges szabotázscselekményekkel szemben.
A szerződés egyúttal leszögezi: amennyiben ez nem valósul meg, úgy az a
fél, amelyiknek hatáskörében sor került a környezet-, avagy infrastruktú-
rakárosító esetre, kártalanítani köteles a másik felet.
Az átmeneti jellegűnek szánt „Osló-2” megállapodás elfogadása óta,
Izrael és a Palesztin Hatóság nem kötött olyan szerződést, mely átfogóan
érintette volna a vízügyi kérdéseket. Az 1997-ben napvilágot látó, Hebron
státuszáról szóló egyezmény, az egy évvel későbbi Wye River-i memoran-
dum, valamint az azt szintén egy évvel követő Sarm el-Sejk-i megállapo-
dás egyaránt kihagyta tárgykörei közül, a korábbi rendelkezések ellenére
továbbra is vitás vízmegosztási problematikát. Habár a 2000 nyarára össze-
hívott Camp David-i békecsúcs előzetes napirendjén szerepelt a vízkérdés
végső rendezése is, a közben élénkülő palesztin terrorakciók légkörében
eleve kudarcra ítélt konferencia bármiféle megegyezés nélkül zárult.
Az állandósuló erőszak nyomán, 2001 februárjában a Közös Vízügyi
Bizottság (amerikai részvétellel) határozatot adott ki, melyben megköve-
telte a felektől a víz- és szennyvízkészletek, továbbá a vízrendszerek és az
azokhoz kapcsolódó építmények fokozott védelmét. A dokumentumot
az erezi határátkelőnél írta alá izraeli részről Noah Kinarty, míg a PH
képviseletében Nabil el-Sárif. A határozat a következőket tartalmazta:
• A felek, még a jelenlegi súlyos körülmények között is, mindent
elkövetnek a víz- és szennyvízkészletek, a vízrendszerek, valamint az
azokhoz kapcsolódó építmények fokozott védelme érdekében.
104
GRÜNHUT ZOLTÁN
105
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
• A felek hangsúlyozzák, és egyúttal a lakosság figyelmét is felhívják
arra, hogy e vízkészletek és -rendszerek mindkét nép szükségleteit
szolgálják. Károsításuk azonos következményekkel jár az izraeli és a
palesztin fél számára egyaránt.
• A felek külön erőfeszítéseket tesznek a gázai és a nyugati parti
városok és egyéb települések vízellátásának zökkenőmentes biz-
tosítása érdekében, melynek sikeréhez kérik az érintett teljes népesség
együttműködő és támogató hozzáállását. A felek egyúttal nyomatéko-
san felkérik a lakosságot, hogy tartózkodjon a vízügyi infrastruktúra
(csatornahálózatok, át- és kiemelő állomások, tisztítóüzemek, áramel-
látók és egyéb létesítmények) rongálásától.
• A felek nyomatékosan kérik a lakosságot arra is, hogy tartózkodjon
az imént sorolt ágazatokban dolgozók bántalmazásától, a szervíz- és
ellenőrzőcsoportok munkájának akadályozásától.
A 2005 nyarán lebonyolított egyoldalú gázai kivonulást követően
Izrael a felszámolt zsidó telepekhez és katonai bázisokhoz tartozó víz-
rendszereket, szennyvíztisztítókat a PH hatáskörébe utalta. Egyedül
a tisztításhoz használt klórtartályokat szállították el, mivel a palesztin
fél a megjelölt időpontig nem tudott elfogadható garanciát felmutatni
annak bizonyítására, hogy a kémiai vegyületeket megfelelő biztonsági
előírások szerint képesek elzárni az illetéktelenek elől. Az „Osló-2” meg-
állapodásban, a gázai palesztinoknak rögzített vízügyi kötelezettségei tel-
jesítését Izrael a kivonulást követő időszakra is vállalta, sőt a jeruzsálemi
kormányzat még arra is hajlandóságot mutatott, hogy a felszámolt zsidó
telepek határában kialakított, a gázai palesztinok számára többségében
sértetlenül hátrahagyott ültetvények vízszükségleteinek bizonyos részét –
megfelelő ellentételezés fejében – biztosítsa. A gyümölcsösök kiirtásával
és felgyújtásával, valamint a gazdasági épületek, melegházak és vezeték-
rendszerek megrongálásával azonban a gázai palesztinok egyértelműen
kifejezték abbéli szándékukat, hogy a többlet vízforrások beszerzésének
effajta lehetőségével nem kívánnak élni.
A Hamasz 2006-os választási győzelme nyomán az izraeli–palesztin
vízmegosztás – korábban is akadozó – folyamata végképp az össze-
omlás szélére került. A gázai székhelyű terrorszervezet nemcsak, hogy
nyíltan tagadja a zsidó állam létezéshez való jogát, de állandó rakéta- és
terrortámadásaival a háborús helyzet stabilizálására, illetve Izrael lakossá-
gának permanens megfélemlítésére törekszik, miközben az Izrael-ellenes
104
GRÜNHUT ZOLTÁN
105
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
nemzetközi hangulat szítása érdekében szánt szándékkal teszi ki a saját
ellenőrzése alatt élő palesztin népességet katonai műveltek veszélyének.
A 2007 nyarán Gázában lezajlott, százak halálával járó palesztin polgár-
háború nyomán, nem hivatalos formában két részre szakadt a Palesztin
Hatóság területe: a Gázai-övezetet a Hamasz kerítette hatalmába, míg a
Nyugati part megmaradt a korábban Jasszer Arafat által vezetett rivális
Fatah, az Izraellel békeszerződéseket kötő Palesztinai Felszabadítási
Szervezet elsőszámú mozgalmának irányítása alatt.
A mindezek nyomán ellenőrizhetetlen terrorbázissá váló Gázai-
övezetet, a sorozatos rakétatámadásokra válaszul, 2008 őszén többször
is – segélyezésre, víz-, üzemanyag- és földgázellátásra, illetve utazásra
kiterjedő – blokád alá helyezte Izrael. A fentebb részletezett izraeli-pa-
lesztin vízügyi szerződések hatályossága számos oknál fogva kérdésessé
vált (csak kettőt említve: a Hamasz nem ismeri el sem a megállapodások
érvényességét, sem Izrael Állam létezéshez való jogát).
A Gázai-övezetre jellemző, igen magas biztonsági kockázattal járó,
zavaros politikai viszonyok ellenére, Izrael továbbra is juttat édesvizet a
térségbe, még a látszatát is elkerülve annak, hogy a nemzetközi közösség
– ez esetben alaptalanul – humanitárius katasztrófa előidézésével vádol-
hassa a zsidó államot. A Palesztin Hatóság másik nagyobb területi egy-
ségében, a Nyugati parton valamelyest kezelhetőbbek az időről-időre
fellobbanó ellentétek. Vízkészletek szempontjából utóbbi térség sokkal
gazdagabb, mint a félsivatagos Gázai-övezet, s bár kommunális és gazda-
sági szükségletei kielégítésére a Nyugati part arab lakossága is egyre több
vízforrást követel, a rendelkezésre álló és az igényelt vízmennyiség között
lényegesen kisebb a különbség, mint Gáza esetében. A Nyugati part ter-
mészeti körülményekhez képest fennálló vízbősége létfontosságú Izrael
Állam számára is, az ország vízellátásának közel egynegyede származik e
térségből, melynek egy, a gázai kivonuláshoz hasonló feladása ellen nem
csak biztonságpolitikai, gazdasági, etnikai, történelmi és vallási, de hid-
rológiai érvek is szólnak.
Mit hozhat a jövő?
Közhelynek tűnő megállapítás, de a közel-keleti konfliktus legfőbb
kérdéseinek megoldása nélkül egyszerűen lehetetlenség a térség víz-
problémáit kezelni. Mindennek persze tökéletesen ellentmondanak az
egyébként Izrael-ellenes álláspontjukban egyetértő muzulmán államok
106
GRÜNHUT ZOLTÁN
107
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
között is létező robbanással fenyegető, akut vízkonfliktusok. A Török-
ország, Szíria és Irak részvételével évtizedek óta zajló Tigris-Eufrátesz
hidrokonfrontáció, nagyon súlyos következményekkel járhat, és ugyan-
ez vonatkozik az Egyiptom és Szudán, valamint a Szíria és Jordánia
között feszülő szembenállásra is. Ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, be
kell látnunk, a muzulmán államok között éppúgy a katonai fenyegetés az
esetleges vízkonfliktusok feloldásának – pontosabban kényszerítő erejű
elrettentésének – leggyakoribb eszköze, mellyel Szíria, Libanon, avagy
Irán vádolja Izraelt.
A körülmények ilyen irányú alakulása nyilvánvaló összefüggésben áll
a térségben tapasztalható intenzív demográfiai növekedéssel és élelmi-
szerhiánnyal, minek okán az egyes államok mind több és több vízforrásra
igyekeznek szert tenni. A tárgyalásos kooperáció esélyeit tovább rontja,
hogy a tágan értelmezett szubrégióban egyedül Törökország rendelkezik
szükségleteit meghaladó vízkészletekkel, az összes többi állam hiánnyal
küzd, tehát egyszerűen nincs is miről tárgyalniuk saját vízbázisaik meg-
osztása kapcsán. Persze ez nem jelenti a vízügyi kooperációk intézménye-
sítésének lehetetlenségét, csak éppen nem szabad figyelmen kívül hagyni
a szubrégió akut vízhiányából fakadó azon következményeket, melyek
jelentősen megnehezítik a feltétlen bizalmat igénylő együttműködések
térnyerését. Mindezek ellenére hangsúlyozni kell, bármilyen vízügyi
ellentétek is legyenek, bizonyos területeken alapvető fontosságú lenne
mielőbb tartós és rendszeres partneri kereteket kialakítani. Ezek közé
tartoznak:
• gazdaságossági és racionalitási szempontok (pl.: nemzetközi édesvíz-
vezeték-rendszerek, gazdaságos technikák intézményesítése, ország-
határokon átnyúló csatornarendszerek, hatékonyabb vízmegtartási
módszerek alkalmazása);
• újrahasznosítási szempontok (modern és hatékony szennyvíztisz-
títás);
• vízvédelmi szempontok (szennyezések radikális mérséklése, szank-
cionálása).
Alternatívák a térség vízhiányának mérséklésére
Az újrahasznosítás és a vízvédelem racionálisan belátható módon képes
hozzájárulni a hiány mérsékléséhez. Mindehhez szemléletváltásra, meg-
felelő jogszabályi keretekre, azokat betartató hatóságokra, illetve tech-
106
GRÜNHUT ZOLTÁN
107
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
nikai fejlesztésekre és beruházásokra (csatornahálózatok kiépítésére, va-
lamint modern és hatékony tisztítási eljárások intézményesítésére) lenne
szükség. Ezen – részben költséges – intézkedések alapvető fontosságúak,
hiszen első lépésként a pazarlást szükséges visszafogni, primitív módsze-
rek és fejletlen vízrendszerek alkalmazása esetén a vízforrások bővülése
csak még nagyobb mértékű pocsékolással járhat.
1. Nemzetközi vízvezeték-rendszerek létesítése
Az opció már régóta létezik a köztudatban mint „kezelési módszer”, ed-
dig azonban csak Izrael Állam próbálkozott ennek megvalósításával. Si-
mon Peresz, korábban idézett könyvében, egy Törökországból kiinduló,
onnan szerteágazó regionális vezetékhálózat megépítésében látta a térség
vízhiányának részleges megoldódási lehetőségét: „Az eredeti terv (melyet
Törökország 1987-ben javasolt a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi
Tanulmányok Központjában
32
– G.Z.) két fővezetéket, egy keletit és egy
nyugatit irányzott elő, amelyeknek a végső kiépítéskor már oldalcsator-
nái is lennének. A keleti vezeték Szírián és Jordánián keresztül Szaúd-
Arábiába, onnan pedig az Öböl-fejedelemségekig és Ománig vezetne.
A nyugati vezeték Szíriába, Izraelbe, a Nyugati partra és Jordániába,
onnan pedig Szaúd-Arábiába szállítaná a vizet”.
33
Az elképzelés az arab
államok ellenállása miatt kudarcba fulladt, bár egy vezeték építése – mely
elkerüli a zsidó államot, de érinti az eredeti tervben említett valamennyi
arab országot – vontatott ütemben mégis elkezdődött.
Simon Peresz másik javaslata az édesvíz piaci értelemben vett vásárlása
és tartályokban (vasúton, avagy hajón) történő szállítása volt, melyben Iz-
rael partnere, gazdaságossági okokra hivatkozva, ismét csak Törökország
lehetne. Ezen alternatíva kapcsán két dolgot kell feltétlenül mérlegelni:
egyrészt a pénzügyi szempontokat, vagyis hogy egy köbméter megvásá-
rolt víz költsége (tehát a kialkudott árfolyam és a szállítási terhek) ne le-
gyen irracionálisan magas, másrészt az önálló cselekedet hatására vélhető-
en háttérbe szoruló regionális együttműködési lehetőségek következmé-
nyeinek felvállalását (mely különösen Izrael szemszögéből lehet fontos).
Izrael 2000-ben kötött először vízvásárlási megállapodást a török
kormánnyal, az egyezményt azóta kétszer is (2002-ben és 2004-ben)
megújították. A Manavgat folyóból éves kvóta szerint, a legutolsó megál-
lapodás értelmében 50 millió m
3
édesvizet szállítanak tartályhajókon As-
kelónba, onnan pedig csatornákon keresztül Izrael különböző pontjaira.
108
GRÜNHUT ZOLTÁN
109
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
A szerződés – újabb hosszabbítás nélkül – húsz évre érvényes, az évente
leszállított mennyiség a zsidó állam jelenlegi szükségleteinek körülbelül
7-8%-át fedezi. Egy köbméter „török” víz, valamennyi költséget felszá-
molva körülbelül 0,6-0,7 dollárba kerül Izraelnek, mely hozzávetőlegesen
megegyezik ugyanennyi tengervíz, napenergia alkalmazására épülő sóta-
lanítási költségével.
Természetesen Izrael nem zárkózik el a vízkereskedelem más álla-
mokra történő kiszélesítésétől. Ennek bizonyítékául hajlandóságot mu-
tatott egy regionális „békevezeték” megépítésére, melyen meghatározott
áron szabva Jordánia és a Palesztin Hatóság (PH) is vásárolhatna vizet,
sőt földgázt, kőolajat és elektromos áramot is – izraeli közvetítéssel – Tö-
rökországtól.
34
Készültek tervek egy török-szír, ugyanakkor mégis regio-
nális jelentőségű vízhálózat kialakítására is, melynek beruházási költségeit
Jordánia és Izrael is támogatta volna. A közös pénzekből finanszírozott
csatornát kizárólag a Törökországgal szomszédos Szíriáig szándékozták
megépíteni, az ily módon többlet vízforrásokhoz jutó Damaszkusz pedig
meghatározott mértékben csökkentette volna vízkiemelését a Jarmuk,
illetve a Baniasz folyóból, ezáltal készletnövekedéshez segítve Jordániát,
a Palesztin Hatóságot, valamint Izraelt. Az említett tényezők okán kiváló
tervnek tűnő beruházás végül Szíria elutasítása miatt bukott meg, mivel
a damaszkuszi kormányzat hallani sem akart bármiféle Izraellel történő
együttműködésről.
2. Közös mezőgazdasági eg yüttműködés
A súlyos vízhiánnyal küzdő országokban oly módon is csökkenteni lehet-
ne a szükségleteket, hogy a mezőgazdasági termelést, mint fő felhasználó
ágazatot, jogszabályi döntésekkel keretek közé szorítanák, az így felszaba-
dult vízforrásokat más, jövedelmezőbb gazdasági szférákba, valamint a
növekvő kommunális igények kielégítésére fordítanák, a megugró élelmi-
szerigényeket pedig árufelesleggel bajlódó államok exportjaiból fedeznék.
Persze e függőségi helyzet egyrészről globális értelemben vett stabil egy-
üttműködést követel, másrészről a természeti adottságok – illetve egyre
nyilvánvalóbb hiányosságok – ellenére még mindig többnyire agrárjellegű
közel-keleti államok mély gazdasági és társadalmi szerkezetváltását.
108
GRÜNHUT ZOLTÁN
109
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
3. Regionális vízüg yi hatóság
Bár a jelenlegi konfrontációk alapján elképzelhetetlen, mégis alapvető
fontosságú lenne egy, a Közel- és Közép-Kelet, továbbá Észak-Afrika
államait átfogó regionális vízügyi hatóság felállítása, mely bárhol ellenő-
rizhetné a vízfelhasználás mértékét és módját, a szennyvíztisztítás és
újrahasznosítás technikai előírásainak betartását; elősegítené az édes-
vízkészletek szennyezésének megelőzését, kezelését; ösztönözné és egy
vízbank keretében pénzügyileg is támogatná a modern, gazdaságos
technikák intézményesítését; tárgyalásos úton közvetítene a vitás víz-
ügyek rendezésében.
4. Szennyvíz újrahasznosítási technikák fejlesztése és alkalmazása
Szennyvízének 60%-os, elsősorban mezőgazdasági és öntözési célzatú
újrahasznosításával, Izrael Állam úttörő a régióban. Előrejelzések sze-
rint ezen, már ma is világszenzációnak számító arány egészen 90%-ig
emelkedhet 2020-ra
35
, így okkal állítják vízügyi szakértők: ha a Közel-
Kelet többi állama is legalább szennyvízének egynegyedét képes lenne
újrahasznosítani, már érzékelhetően csökkenne a térségben tapasztalható
vízhiány.
5. A „Med-dead”, a „Red-dead”, illetőleg a „Med-dead-red” víziók
Az angol elnevezésekből eredő beruházási tervek alapötlete, a fentebb
már említett 1948-as Lowdermilk-tervből fakad, mely – mint láttuk
– egy csatornával kívánta összekötni a Földközi-tengert és a Holt-tengert,
így megoldva egyrészt utóbbi vízutánpótlását, másrészt a Jordán folyó
hozamának teljes kihasználhatóságát. Habár a terv megvalósítását Izrael
Állam függetlenedése nyomán elvetették, mégsem tűnt el végérvényesen
egy asztalfiók mélyére, sőt készültek továbbfejlesztett változatai is. Eleinte
a „Med-dead”, vagyis a Földközi- és a Holt-tenger összekötését tartották
egyszerűbbnek, később azonban felmerült a „Red-dead”, vagyis a Vörös-
és a Holt-tenger közötti csatornaépítés teljesen megegyező célzatú terve
is, mely mellett elsősorban a kedvezőbb domborzati adottságok szóltak.
Bár előrelépés egyik elképzelés kapcsán sem történt, az immáron több
éve tartó szárazság és aszály miatt újra elővették a terveket, sőt izraeli és
jordán szakemberek már tárgyaltak is egy Akaba/Eilattól a Holt-tengerig
érő csatorna megépítésének lehetőségeiről.
110
GRÜNHUT ZOLTÁN
111
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
A ma még távolinak tűnő beruházást egyes, vélhetően inkább profit-
szerzési, semmint hidrológiai szempontok által vezérelt csoportok már
tovább is gondolták, megalkotva a „Med-dead-red” projektet, mely a
Holt-tenger vízutánpótlásán, valamint a vízforrások általános bővülésén
túl, a tengereket összekötő csatorna turisztikai lehetőségeit hangsúlyozza.
Habár mindegyik ötlet megvalósítása jelenleg komplikáltnak és rendkívül
költségesnek látszik, akármelyik változat hasznos lehetne a Holt-tenger
megmentése és turisztikai fejlesztése érdekében.
Összegzés
A Biblia szerint az Egyiptomot hátrahagyó zsidók pusztai vándorlásuk
során, Isten segedelmével menekültek meg a szomjhaláltól, amikor Mózes
sziklából fakasztott vizet. Napjainkban hasonló csodatételre lenne szük-
ség, hogy az egyre fenyegetőbb regionális vízhiányra átfogó, valamennyi
állam számára megnyugtató megoldást lehessen találni. A sok évtizedes
ellenségeskedés, a feloldhatatlannak vélt ideológiai, vallási és civilizációs
ellentétek, valamint a gazdasági-demográfiai okokkal magyarázható, több
összetevős (ivóvízre, élelmiszerre, megművelhető földterületre kiterjedő)
szükségletnövekedés miatt, a felek egyre távolodnak egymástól, a médiá-
ban mindennapos hírnek számító politikai-katonai feszültségek mellett
mind inkább élesedő ökológiai rivalizálás jellemzi a térséget. Manapság
– tényeken és fikciókon alapuló – könyvek és filmek tucatjai jelenek meg
a közel-keleti olaj- és gázkészletek birtoklásáért folytatott ádáz globális
harcról, titkos diplomáciai manőverekről, a jövő bestsellerei azonban már
könnyen lehet, hogy a térségbeli vízforrások megszerzéséért kirobbanó
konfliktusokról íródnak majd.
Felhasznált irodalom
Ariyoruk, Ayca: Turkish water to Israel, Washington Institute, 2003. augusztus 14.
Bushinsky, Jay: Turkey-Israel make undersea connection, Washington Times,
2006. április 30.
Darwish, Adel: The next major conflict in the Middle East: Water wars, 1994.
Deconinck, Stefan: The Wazzani-incident in the summer of 2002, Waternet,
2006.
Grünhut, Zoltán: Izrael és Törökország – Hidrológiai és energetikai kooperáció,
Publikon Portál, 2007.
http://www.publikon.hu/htmls/tanulmanyok.html?essayID=292
110
GRÜNHUT ZOLTÁN
111
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
Hiniker, Mike: Suistanable solutinos to water conflicts in the Jordan Valley,
GCI, 1999.
Isaac, Jad – Hosch, Leonardo: Roots of the water conflict in the Middle East,
ARIJ, 1992.
Issar, Arie: The past is the key to future: The water resources of Israel, PCRS,
2000.
Kaya, Ibrahim: Possible Turkish water export as a tool for peace and stability in
the Middle East, Turkish Weekly, 2005. február 6.
Klump, Valdean: Hydro-politics along the Jordan river, STIA, 2002.
Lefkovits, Etgar: Israel and Turkey plan energy pipeline, Jerusalem Post, 2006.
május 11.
Libiszewski, Stephan: Water Disputes in the Jordan Basin Region and their Role
in the Resolution of the Arab-Israeli Conflict, ENCOP, 1995.
LoBaido, Anthony: Israel plans water pipeline from Turkey, World Net Daily,
2001. április 12.
Mirkasymov, Bakhtiyar: Water resources issue in the Middle East conflict,
JMEG, 2005.
Naor, Mordechai: Eretz Israel – Das zwanzigste jahrhundert, Könemann, Köln,
1998.
Pamukcu, Konuralp: Water-realted cooperation between Turkey and Israel,
SFCG Bulletin, 2004.
Peresz, Simon: Az új Közel-Kelet, Múlt és jövő könyvek, Budapest, 1995.
Seliktar, Ofira: Turning water into fire, MERIA, 9. szám, 2005/július
Weitz, Gidi – Ben David, Amir: Gazprom’s eye fixed on Israel, Yediot Ahronot,
2006. május 17.
Végjegyzetek
1
Peresz, S.: Az új Közel-Kelet, Múlt és jövő könyvek, Bp. 1995. 138.o.
2
Uo. 139–141. o.
3
A 1948–49-es háború során aztán Izrael megsemmisítette ezen áramfejlesztőket, miután azok produktuma
kizárólagos jelleggel és kárpótlási kötelezettség nélkül Transzjordánia, illetve Szíria hatáskörébe kerültek.
4
A terv szerint a Jordán folyó és a Kinneret-tó vizét végig izraeli területen haladó csatornarendszeren keresz-
tül kívánták a Negev-sivatagig, illetve a Gázai-övezetig vezetni.
5
David Ben Gurionnak (1886-1973), Izrael első miniszterelnökének mindig is nagy álma volt, hogy lakhatóvá
és termővé tegye a Negev-sivatagot, vagyis a zsidó állam több mint felét kitevő kő- és homoksivatagot. Céljai
megvalósítása érdekében megszállottan ragaszkodott a nélkülözhetetlen édesvízhez, melynek egyetlen for-
rása csakis a Jordán folyó lehetett. A politikától való visszavonulását követően Ben Gurion a Negev-sivatag-
ban lévő Sde Boker kibucban telepedett le. Feleségével, Paulával együtt ott is temették el.
6
Az adótörvények módosítása kapcsán, az Eisenhower-adminisztráció kilátásba helyezte, hogy az amerikai
állampolgárok által külföldre jutatott adományokat, segélyeket és ajándékokat súlyos adókkal terhelik meg.
E lépés esetleges realizálódása tovább mélyíthette volna Izrael gazdaság válságát, melynek, mint a falat
kenyér, úgy kellett az amerikai testvérek és szimpatizánsok ekkoriban is már 100–120 millió dollárra rúgó
támogatása.
112
GRÜNHUT ZOLTÁN
113
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
7
Részletesen lásd: Seliktar, O.: Turning water into fire, MERIA, 9. szám, 2005/július.
8
Már 1962-ben is voltak komolyabb összecsapások az izraeli–szír határvonalon, miután a szíriai hadsereg nagy
rendszerességgel lőtte a galileai zsidó telepeket (félév alatt 98 támadást regisztráltak).
9
A vízeltérítési-terv legelszántabb támogatói a szíriai Ba’ath mozgalom nasszerista képviselői, valamint Háddzs
Amin al-Husszeini, korábbi nácibarát jeruzsálemi főmufti voltak.
10
Naor, M.: Eretz Israel – Das zwanzigste jahrhundert, Könemann, Köln, 1998. 377.o.
11
Végül negyedik hadviselő félként az arab szövetség oldalán bekapcsolódott Jordánia is, mely döntés később
Husszein király sok évtizedes uralkodásának kétségkívüli legrosszabb lépésének bizonyult.
12
Itt érdemes hangsúlyozni, hogy Izrael a Golán-fennsík szírek lakta részét rövid időn belül átengedte ENSZ-
igazgatás alá, ami csak formálisan realizálódott, mivel gyakorlatilag a terület visszakerült Szíriához.
13
Az 1967-es háború nagy veszteseként Jordánia nemcsak, hogy jelentős kiterjedésű területekről ( Júdeáról,
Szamáriáról és Kelet-Jeruzsálemről) volt kénytelen lemondani, de vízellátása is súlyos veszélybe került,
miután a Jordán folyó izraeli, a Jarmuk pedig – deklaratív fenyegetéssel – szír ellenőrzés alá került. A hatna-
pos háborút követően a Hasemita Királyság nyugati területeire közel harmadannyi édesvízhez jutott, mint
korábban.
14
Nemzetközi jogi előírásokra alapozott összevetésképpen: Szíria 1948–49 folyamán, egy általa is indított of-
fenzív háború során, jutott ki a Kinneret-tó partjára, mely területszerzés az ENSZ 181-es számú határozatára,
avagy az 1922-es palesztinai brit mandátumról szóló rendelkezésre hivatkozva, de mindenképpen illegális
megszállásnak minősül. Ellenben Izrael 1967-es katonai szerepvállalása defenzív háborúnak tekinthető,
önvédelemre hivatkozva pedig a nemzetközi normák elismerik a területfoglalás jogosságát, sőt a megtá-
madott fél, biztonsága szavatolhatósága érdekében, legálisan fenn is tarthatja ezen okkupációt, mint ahogy
egyébként ezt az 1967-ben elfogadott 242-es számú ENSZ-határozat a közel-keleti fejlemények kapcsán meg
is erősítette, mondván Izraelnek csak akkor kell kivonulnia „az utolsó háború során elfoglalt területekről”
(nem is feltétlenül az összesről…), ha az érintett arab államok békét kötnek vele.
15
A tanulmány, mely hasonló megközelítésben foglalkozott a Nyugati part kérdésével is, később nyilvánosságra
került a Ha’aretzben és a Policywatch-ban is. Részletesebben lásd: Libiszewski, S.: Water Disputes in the
Jordan Basin Region and their Role in the Resolution of the Arab-Israeli Conflict, ENCOP, 1995.
16
1970 őszén – a nevezetes fekete szeptember idején – Husszein jordán uralkodó hadat üzent az országában
garázdálkodó palesztin gerilláknak. A tömeggyilkosságokkal és menekülttáborok lerombolásával járó offen-
zíva következtében palesztinai arabok tízezrei hagyták hátra a Hasemita Királyságot, többségük Libanonban,
Szíriában, az Arab-félszigeten, valamint Irakban telepedett le. A muzulmán tömegek megjelenése, alapjaiban
megbolygatva a kényes vallási megállapodásokon alapuló államrendszert, főként Libanonban okozott tár-
sadalmi-politikai válságokat. A növekvő feszültség 1975 során polgárháborúba torkollott, s a lépésről-lépésre
teret nyerő palesztin terrorszervezetek párhuzamosan Izrael ellen is rendszeresítették merényleteiket.
17
A libanoni hadsereg abszolút passzívan szemlélte a palesztin terroristák Izrael-ellenes támadásait. Valójában
Libanon ekkorra már négy részre szakadt: az ország keleti részét a szír hadsereg szállta meg, a déli területeket
a PFSZ uralta, északon a keresztény milicisták próbálták visszaszerezni hatalmukat, míg a középső területek
etnikailag erősen vegyes összetételűek voltak.
18
A palesztin terroristák támadásai állandó fenyegetést jelentettek Izrael (főként északi részének) lakosaira
nézve (1974 – Ma’alot, 1978 – parti autópályán történt busztámadás. Utóbbi merényletet követően nyomult be
először az izraeli hadsereg Dél-Libanonba, később az ENSZ kezeskedése okán azonban kivonult), sőt a het-
venes évek elejétől már Nyugat-Európában sem érezhették magukat biztonságban az izraeli–zsidó érdekelt-
ségek (egyik legtragikusabb bizonyítékként lásd az 1972-es müncheni olimpiát). Az izraeli hadsereg 1982-es
libanoni inváziójának közvetlen kiváltó oka, Slomo Argov, Izrael Állam londoni nagykövetének megtá-
madása volt, mely után Ariel Saron védelmi miniszter parancsot adott a „Békét Galileának” hadművelet
megindítására.
19
Ugyan a PFSZ távozásra kényszerült, a Libanonban maradt palesztinokat azonban rövid időn belül „felkarol-
ta” a főként szír és iráni támogatással működő síita Hezbollah, tovább folytatva az Izrael-ellenes terrortá-
madásokat. A libanoni muzulmánokat katonailag segítő szír hadsereg is a Bekaa-völgyében maradhatott, s
miután (feltehetőleg saját testvére „megrendelésére”) palesztin merénylők végeztek Basir Dzsemajel libanoni
elnökkel, a szövetségesnek szánt keresztényeket sem tudta Izrael visszasegíteni a hatalomba.
20
A Hazbani vízgyűjtő-medencéjének éves kapacitása 150 millió m
3
-re becsülhető.
21
A Hezbollah saját sárga-zöld lobogóját a csatornarendszer több pontjára is kitűzte, melyre válaszul az izraeli
légierő gépei többször is tüntetőleg átrepültek az építmény felett.
22
II. melléklet, I. (első) fejezet, 2-es számú bekezdésének, „a” pontja, vagyis II/I/2/a.
112
GRÜNHUT ZOLTÁN
113
VÍZÉRT SZOMJAZÓ, VÉRÁZTATTA FÖLD
23
A két állam közti Közös Vízügyi Bizottságról a szerződés 2-es számú mellékletének 7. fejezete rendelkezik
(lásd a folytatásban kifejtve).
24
A szerződés aláírásakor Izrael számára még nem voltak adottak a technikai lehetőségek e sótalanított víz
Jordániába való eljuttatásához, így a II/I/2/d pont úgy rendelkezik, hogy a feltételek megteremtéséig Izrael
közvetlenül a Jordán folyó hozamából biztosítja a jelzett vízmennyiséget.
25
A szerződés szerint, a feleknek 1994 évvégéig kellett megállapodniuk e vízmennyiség pontos mértékéről.
Mindenesetre a tárgyalt fejezet „c” pontja – mely valószínűsíthetően Jeruzsálem unszolására került bele az
egyezménybe – leszögezi, hogy Izrael akár évi 10 millió m
3
-t is kiemelhet e forrásból, amennyiben a Közös
Vízügyi Bizottság ahhoz jóváhagyását adja, s a kitermelés hidrológiai szempontból nem káros, illetve nem
fenyegeti Jordánia e vízkészletből tervezett éves felhasználást.
26
Már az első pont is felszólítja a PH-t, hogy nemcsak üzemelési, de tisztítási, karbantartási és vízvédelmi
szempontból is felelős az adott objektumokért, valamint az érintett vízforrásokért.
27
Amennyiben a Mekoroth (izraeli vízmű) akadálytalan munkavégzését a PH akadályozza, úgy annak vízügyi
jogosítványait a szerződés értelmében vissza kell vonni.
28
Azért csak a Nyugati parton, mert az 1994-es „Osló-1” megállapodás már deklarálta a palesztinok ezen jogát
a Gázai-övezetre vonatkoztatva.
29
Ezen „átmeneti időszak” pontos meghatározása azóta is vita tárgyát képezi. A PH szerint a jelzett periódus
mindaddig fennáll, míg meg nem alakul a független palesztin állam, ezzel szemben bizonyos – főként jobbol-
dali – izraeli körök azonban azt hangsúlyozzák: a Palesztin Hatóság stabilizálódásával e szakasz befejeződött,
s így párhuzamosan Izrael Állam ilyen irányú kötelezettségei is megszűntek.
30
A Közös Vízügyi Bizottság határozatait, napirendjét egyhangúan fogadja el, a tagokat a felek között egyenlő
arányban kell megosztani.
31
E testületek tagjainak delegálásáról, működésének és feladatainak konkretizálásáról a szerződés egy későbbi
pontja rendelkezik.
32
Törökország számára központi jelentősége van annak, hogy az akut vízhiánnyal küzdő közel-keleti térség
egyik legfőbb vízügyi exportpartnere legyen, minek következtében regionális, sőt akár globális értelem-
ben is „hatalommá” válhatna Ankara. Mindemellett a vízexportból származó bevételek tökéletes forrásai
lehetnének az ország európai integrációs felzárkóztatásának (már ha ezt még támogatják a törökök), s nem
mellékesen jelentősen növelné Ankara nemzetközi respektjét is, ha együttműködésre tudná kényszeríteni a
Közel-Kelet folyamatos konfrontációban álló feleit.
33
Peresz, S.: Az új Közel-Kelet… 144. o.
34
A projekttervet részletesen lásd: Grünhut Zoltán: Izrael és Törökország – Hidrológiai és energetikai koope-
ráció, Publikon Portál, 2007. http://www.publikon.hu/htmls/tanulmanyok.html?essayID=292
35
Konuralp Pamukcu: Water-realted cooperation between Turkey and Israel, SFCG Bulletin, 2004.
114
Izrael térképe
115
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT,
A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
KÍNA VÍZPROBLÉMÁI A 21. SZÁZAD ELEJÉN
1
VÖRÖS ZOLTÁN
„Harcolni minden eg yes csepp vízért vag y meghalni...
Ezzel a kihívással áll szemben Kína.”
Wang Shucheng, vízüg yi miniszter, 2001.
Földünk lakosságának több mint hatodát fenntartó Kína gazdasága – ha-
bár a világgazdasági válság Pekinget is érintette – megállíthatatlanul nö-
vekszik, világpolitikai szerepe egyre jelentősebb, az új évszázad minden
eddiginél komolyabb kihívása, a környezet súlyos degradációja, azonban
megálljt parancsolhat az ázsiai nagyhatalom sikereinek. Ökológiai elem-
zések, tanulmányok tízezrei évtizedek óta figyelmeztetnek a környezeti
értékek pazarlására és szennyezésére, az életet adó víz fenntarthatatlan
használatára. A baljóslatok úgy tűnik, Kínában egyszerre válnak valóra.
A kínai civilizációnak évezredek óta otthont adó folyóvölgyek kiszárad-
nak, vagy az ország más részein megállíthatatlanul áradnak, vizük olyany-
nyira elszennyeződik, hogy fogyasztásra alkalmatlanná válik. Az emberek
uralmuk alá hajtják az áradó folyamokat, a végletekig kizsigerelik vízho-
zamukat, eközben azonban figyelmen kívül hagyják a medencék élővilá-
gának helyzetét és a folyók geológiai, biológiai jellemzőit. A környezeti
problémák kezelésére ez idáig nem sikerült megbízható gyógymódot ta-
lálni, a megoldási javaslatok – részben – továbbra is a gazdasági fejlődést
és a nagyhatalmi szerep elérését célozzák, további régiókat bevonva ezál-
tal a víz-válságba. A fő célokért (és szükségszerűen a természetért, azaz a
tiszta vizekért és az egészséges növény- és állatvilágért) folytatott „küz-
delem” első felvonását Peking groteszk módon a természettel kénytelen
megvívni, s miközben kis csatákban felül tud kerekedni a környezeten, a
végső összecsapás feltartóztathatatlanul közeleg. A tanulmány igyekszik
bemutatni az ázsiai óriást érintő számos vízprobléma mindegyikét, az
emberek által okozott környezetrombolás szörnyű következményeit és
116
VÖRÖS ZOLTÁN
117
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
várható hatásait, valamint a kihívásokra adott sikeres vagy éppen félre-
sikerült válaszokat és kitér a Kínai Népköztársaság történetének hatvan
éve alatt folyamatosan változó környezettudatosság szintjére is.
1. ábra: Kína tartományai
Forrás: http://www.xhes.com/v800/cp.htm, szerkesztve a szerző által.
Bevezetés
Mikor Mao Zedong, a Kuomintangot sikeresen legyőző Kommunista
Párt vezetője a véres polgárháborút követően 1949-ben kikiáltotta a Kí-
nai Népköztársaságot, az ország gazdasága romokban hevert, népessége
éhezett. Mao a sztálini út követésében, majd az 1960-as évektől a saját
klikkje által teremtett „kínai kommunizmusban” látva országa felemel-
kedését, megalapozta a párt uralmát és döntései sem a több százmilliós
népesség igényeire, sem a környezeti értékekre nem voltak tekintettel.
116
VÖRÖS ZOLTÁN
117
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Hibás lépések százainak következtében milliók haltak meg békeidőben,
folyók és tavak apadtak ki, számos térség flórája és faunája alakult át vagy
károsodott súlyosan a következményekkel nem számoló iparosítás, a gát-
építések és egyéb áradás-megelőző beruházások következtében.
Azt a Kínát, amelyet ma ismerünk, végül az 1970-es végén a Deng Xi-
aoping által elindított nyitás politikája alapozta meg. A reformok először
a mezőgazdaságot érintették, mely hamarosan képessé vált a drasztikusan
megnövekvő népesség ellátásra. Jelentős lépésnek és a nyitás egyik legelső
és legfontosabb mozzanatának tekinthető az olyan elkerített gazdasági
övezetek létrehozása, melyek külföldi cégeknek teremtettek kedvezmé-
nyes feltételeket a letelepedéshez. A kínai utas politika sikeres volt, a
GDP az 1980-as évek második felétől átlagosan 8,8%-kal nőtt évente, a
gazdaság minden mutatója javult, a párt vezetői a tervezett és irányított
reformok további szakaszait is elindították. A Szovjetunió bukása után
kialakult unipoláris világhoz Kína jól alkalmazkodott, négy évtized alatt
Peking a világ potenciális nagyhatalmává vált.
A környezeti értékek védelme terén ugyanakkor jó ideig nem történt
változás, és Peking még akkor sem volt hajlandó feladni az erőltetett iparo-
sításon alapuló gazdasági fejlesztést, amikor a vezetők már felismerték: a
környezet rombolása a jövőben visszafordíthatatlan változásokat idéz elő.
A vízkérdéshez is inkább a Mao alatt megismerhetett kommunista fel-
sőbbrendűséggel, semmint a kínai társadalomra jellemző hagyományos
„természet-tisztelettel” és megalapozott tervekkel álltak hozzá. Tízesével
épített gátak, valamint új gigantikus, mesterséges csatornák építésével
próbálták meg normalizálni a vízellátást, táplálni a kiszáradó folyókat és
kielégíteni a gazdasági igényeket. Egyes számítások szerint napjainkra az
ország teljes évi bruttó hazai terméke tudná csak fedezni az ugyanannyi
idő alatt okozott környezeti károk helyreállítási költségét.
2
Vízproblémák
Ha csak pusztán az országos adatokat nézzük, Kínában az éves újraterme-
lődő vízkészlet mennyisége igen magas, Brazília, Oroszország, Kanada,
az Egyesült Államok és Indonézia után a hatodik helyen található a listán
(1. táblázat). A képet értelemszerűen ugyanakkor számos más tényező is
árnyalja, melyek közül kettő, a népesség száma és eloszlása meghatározó,
nem is említve a gyárak szennyezését és az ariditás/elsivatagosodás egyre
fokozódó mértékét.
118
VÖRÖS ZOLTÁN
119
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
1. táblázat: Éves újratermelődő vízkészlet, 2005.
Ország milliárd m
3
/év
Brazília 8233
Oroszország 4507
Egyesült Államok 3051
Kanada 2902
Indonézia 2838
Kína 2830
Forrás: greenfacts.org
Kína a maga 1,3 milliárd lakosával a Föld legnépesebb állama, így az
egy főre jutó éves újratermelődő vízkészlet csupán 2140 m
3
.
3
Az észak-
afrikai és közel-keleti, súlyosan vízhiányos területekhez képest – ahol
az egy főre jutó mennyiség alig éri el az 500 m
3
-t – jobb helyzetben van
az ország, a vízhiány mégis mindennapos probléma és az elkövetkező
években még komolyabb hiány alakulhat ki: a vízmennyiség és a lakos-
ság, valamint a gazdasági központok területi eloszlása ugyanis korántsem
egyenletes. A lakosság és a gazdaság igen tekintélyes hányada északon
4

található, miközben a régió nem rendelkezik komoly vízkészletekkel (2.
táblázat). Ez a földrajzi probléma főleg a Sárga-, Huai- és Hai-folyók (2.
ábra) medencéjében érzékelhető, ahol a lakosság 34,7%-ára a vízkészletek
mindössze 7,5%-a jut, miközben az ország GDP-jének több mint 32%-át
itt termelik. Kína déli régióban pedig fordított a helyzet, hatalmas víz-
készletek mellé viszonylag kisszámú népesség párosul. Dél-délnyugat-
Kínában a vízvédelemre több pénz jut, hiszen például a nagy folyamok
forrásai és a Jangce jelentős szakasza, valamint több, köztük a legna-
gyobb nehézipari város, Csungking [pinyin: Chongqing] is itt fekszik.
A lakosság több mint fele fertőzött vizet használ, a nagyvárosok kéthar-
madában súlyos az ivóvízhiány, csupán a szennyvizek 10%-át kezelik, azt
is többnyire csak mechanikusan szűrik, biológiai lebontó baktériumokkal
és kémiai szerekkel ritkán tisztítják.
118
VÖRÖS ZOLTÁN
119
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
2. táblázat: A vízkészletek, a lakosság, a gazdaság és a megtermelt GDP
százalékos területi eloszlása
5
Vízgyűjtő területek Víz (%) Népesség (%) GDP (%)
Kína 100 100 100
Song-Liao 6,9 9,7 11,3
Hai 1,5 10,0 11,3
Huai 3,4 16,2 13,7
Sárga 2,6 8,5 7,1
Jangce 34,2 34,3 32,7
Gyöngy 16,7 12,1 13,8
Délkeleti folyók 9,2 5,5 7,5
Délnyugati folyók 20,8 1,6 0,8
Belföldi folyók 4,6 2,1 1,8
Észak* 19,0 46,5 45,2
Dél** 81,0 53,5 54,8
* A Song-Liao, Hai-, Huai-, Sárga- és Belföldi folyók vízg yűjtő medencéi
** A Jangce- és Gyöng y-folyó, valamint a délkeleti és délnyugati folyók vízg yűjtő medencéi
2. ábra: Vízgyűjtő területek
Forrás: saját szerkesztés
120
VÖRÖS ZOLTÁN
121
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
A 2. táblázat adataiból jól kimutatható a hatalmas aránytalanság,
amely a vízkészletek eloszlását illeti. Peking a probléma megoldására
számos, a déli régió vízét felhasználó megoldást dolgozott ki, ezek sike-
ressége azonban kérdéses. A vízproblémákat tovább bonyolítja az ország
déli részét befolyásoló monszun éghajlat is, melynek köszönhetően az
éves csapadékmennyiség főleg április és július között hullik.
6
Az északi
folyók éves vízhozamának maximuma gyakran 10-20-szorosa a víz-
hozam minimumának (míg délen ez az arány csak 2-3-szoros), ráadásul
a csapadékos, valamint a száraz évek gyakran felváltva következnek egy-
más után, súlyos áradásokkal és aszályokkal sújtva az ország északi tarto-
mányait. Látható, hogy ilyen természeti adottságok, illetve a gazdaság víz
és energia éhsége mellett a vízmenedzsment és a vízkészletek megvédése
komplex feladat, melyet előbb-utóbb – az ember környezettel szembeni
felsőbbrendűségének ideológiája ellenére – meg kell oldani.
A vízmenedzsment első lépései
Ha a mai értelemben vett vízmenedzsmentnek természetesen még nem is
nevezhetjük, folyószabályozások már a kínai civilizáció születésétől kezd-
ve zajlottak, mert a feljegyzések alapján a kommunisták hatalomra jutását
megelőző 2100 évben (i.e. 206-1949) 1056 alkalommal szárazság, 1092
esetben pedig áradás
7
okozott felváltva bajt a lakosságnak. Látható, hogy
szinte minden évben súlyos környezeti kihívásokkal kellett szembenéznie
a folyók mentén élőknek, ezért dolgoztak ki már a császári időkben is
vízügyi beruházásokat a természeti katasztrófák kárainak csökkentésére,
1949-re azonban mindössze 23 duzzasztógát épült meg. Összehasonlítva
az azóta létesült több mint 85.000 gáttal és tározóval, valamint az árvíz-
jelző-rendszerrel, az elmúlt fél évszázad igen termékenynek mondható,
de a számok nem minden esetben mutatnak tényleges javulást. A fenn-
tartható felhasználás és -védelem ugyanis nem valósult meg, azaz a vizek
racionálisabb használatát és tisztítását, a pazarlást egyre inkább kizáró,
eltervezett, gondosan fejlesztett, az elosztás ésszerűségét szem előtt tartó
vízpolitika az 1980-as évekig nem született meg.
Mao uralma alatt a kormányzati látókör középpontjában a Sárga-folyó
állt, melyet az 1950-es években nem kevesebb, mint 156, szovjet segít-
séggel kivitelezett projekttel kívántak szabályozni, 1955-ben 46 óriás gát
építését kezdték meg a folyón. Azonban a vízgyűjtő területen végzett ha-
talmas munkálatok, csakúgy, mint az ország többi részén található csator-
120
VÖRÖS ZOLTÁN
121
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
na, víztározó, valamint gát többsége – a megvalósult formájában – feles-
leges volt és nem vette figyelembe a szakmai és környezeti szempontokat.
Az építmények a tervezés hiánya és a gyenge minőségű kivitelezés miatt
leomlottak, a tározók átszakadtak, a csatornák többségét pedig maguk a
parasztok tették tönkre, miután a termelékenységi mutatóik drasztikusan
a korábbi szint alá estek. A gátszakadás egyik legismertebb példája az
1950-es évek elején rosszul megépített Banqiao tározó esete, mely 1975-
ben szakadt át, megölve közel 200.000 embert és befolyásolva további 11
millió életét.
A környezeti problémákkal és a folyók helyzetével komolyabban csak
Mao Zedong halála után kezdett el foglalkozni a kínai vezetés, a gazdaság
helyreállítása azonban prioritást élvezett. Az alapvető és átfogó szabályo-
zás, a Víztörvény, csak egy évtizedes előkészítés után, 1988-ban készült
el, de jelentősége messze túlmutatott önmagán: számos további határo-
zatnak adott teret és megalapozta az 1990-es évek vízügyi beruházásait.
A törvény első cikkelye kimondta, hogy a dokumentumot megfogalmaz-
ták „a racionális fejlődésért, hasznosításért, gazdaságosságért és a vízkészletek vé-
delméért, a vízkatasztrófák megelőzéséért és irányításáért és a vízkészletek fenntart-
ható hasznosításának megvalósításáért azzal a céllal, hog y a társadalmi fejlődés és a
nemzeti gazdaság igényeit kielégítsék.”
8
Ennek értelmében a törvényalkotók
olyan vízügyi és egyéb gazdasági beruházásokat kívántak létrehozni,
melyek már figyelembe veszik a környezeti adottságokat.
Az 1980-as években tehát már kézzelfoghatóbbá vált a környezettuda-
tosság egy adott szintje, a helyzet mégis tovább romlott az alábbi tényezők
együttes jelenléte miatt:
• erőltetett gazdasági növekedés a párt hatalmának megőrzése
érdekében;
• egy egységnyi GDP előállításához az ipar 20-30-szor (de még ma is
7-15-ször) annyi vizet használ fel, mint a fejlett gazdaságok;
• a víz ára töredéke, a szubvenciók miatt nemcsak a hasonló kondíciókkal
rendelkező országok, hanem a nagy vízkészletekkel rendelkező ál-
lamok árainak is;
• a városokba özönlő néptömegek ellátása, egyre magasabb életszínvo-
nal biztosítása;
• a zavaros évtizedek alatt is folytatódtak a sokszor koncepciótlan, az
ökoszisztémát figyelmen kívül hagyó vízügyi beruházások, melyek
káros hatására ekkor derült fény.
122
VÖRÖS ZOLTÁN
123
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Az 1988-as törvény mellett számos más dokumentum született a to-
vábbi szennyezések és hibás vízügyi beruházások elkerülése végett. Ilyen
volt az 1984-es Vízszennyezés-megelőző (Water Pollution Prevention
and Control Act) és az 1997-es Áradás-szabályozó (Flood Control Act)
törvény. A minisztériumi irányítást is megváltoztatták, a kutatások szerint
úgy tűnik, előnyére. Míg korábban a vízgazdálkodással kapcsolatos ten-
nivalókat számos minisztérium (Vízkészletek, Vízenergia, Közlekedési,
Agrár stb.) között szétaprózva kezelték, addig mára ezek a feladatok
egy tárcán belül, a Vízügyi Minisztériumban (pontos elnevezése: Water
Resources Ministry) összpontosulnak. A szemmel látható igyekezet, az
elfogadott határozatok és törvények, az összevont vízügyek ellenére a
21. század első évtizedére a vízgazdálkodás elkeserítő helyzete továbbra
sem mutatott javulást. A legfrissebb felmérések szerint Kína népességé-
nek több mint fele, körülbelül 700 millió ember nem jut
9
az Egészség-
ügyi Világszervezet (WHO) sztenderdjeinek megfelelő minőségű víz-
hez, évente 750.000-en
10
halnak meg a szennyezett levegő és víz miatt,
miközben egy 2006-ban nyilvánosságra hozott listán a világ húsz leg-
szennyezettebb városából 16 kínai volt.
11
Az ország lakosságának és gaz-
daságának károkat okozó vízproblémákat három csoportra oszthatjuk,
melyek az esetek többségében összefüggenek egymással, egyes helyeken
ráadásul egyszerre vannak jelen. A komoly gondokat okozó vízbőség
(áradások), vízhiány (aszály, szárazság), valamint vízszennyezés elleni
egyidejű védekezés összehangolt és minden részletre kiterjedő programot
igényelne, természetesen a környezeti szempontok figyelembevételével.
Ugyanis mint a Banqiao tározó-gát példája is mutatja, sok esetben az át-
gondolatlan lépések okozzák a még nagyobb károkat.
Áradások
A kontinens nagyságú ország területét évezredek óta sújtják áradások,
a főbb folyók középső és alsó szakaszai – ahol a Kínai Népköztársaság
népességének fele él, és a mezőgazdasági termelés harmada, az ipari
termelés és a városok kétharmada található – a legveszélyeztetettebb
körzetek közé tartoznak. A kínai árvizek hatalmas károkat okoznak, a
halálos áldozatok száma elérheti a milliós nagyságrendet, a mezőgazda-
sági területek elöntése, vagy az elővigyázatosságból elrendelt kitelepítések
pedig szinte bizonyosan több millió ember életét befolyásolják. A helyzet
nagymértékben köszönhető az ország földrajzi és éghajlati jellemzőinek,
122
VÖRÖS ZOLTÁN
123
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
együttes hatásuk a történelem eddigi legnagyobb áradásait okozták Kína
területén (3. táblázat). A gazdasági növekedés fenntartása és a lakossági
vízellátás szempontjából tehát alapvető fontosságú, hogy Peking minden
lehetséges eszközt bevessen az árvíz elleni védekezésre, a mesterséges
építmények (gátak, tározók, védőgátak) mellett jelzőberendezések telepí-
tésével és az időjárás-előrejelzés fejlesztésével.
3. táblázat: A halálozási adatok alapján összeállított áradások 10-es top-listája
Rangsor Ország Év Esemény Halottak száma
1. Kína 1931 országos áradások 2,5-3,7 millió
2. Kína 1887 A Sárga-folyó áradása 900000-2 millió
3. Kína 1938 A Sárga-folyó áradása 500000-700000
4. Kína 1975 A Banqiao-gát
átszakadása
230000
5. Kína 1935 A Jangce áradása 145000
6. Hollandia 1530 A Szt. Felix áradása Több mint 100000
7. Észak-Vietnám 1971 Két folyó deltája
kiáradt
100000
8. Kína 1911 A Jangce áradása 100000
9. Hollandia 1287 A Szt. Lucia áradása 50-80000
10. Hollandia 1212 Az Északi-tenger
áradása
60000
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_natural_disasters_by_death_toll#Top_Ten_
Deadliest_Floods_and_landslides
Az áradások fő okaként az éghajlatot, a földrajzi viszonyokat és az ant-
ropogén tényezőket nevezhetjük meg, azonban míg korábban leginkább
az előbbiek határozták meg a folyók arculatát, addig az utóbbi évtizedek
erőteljes emberi beavatkozása felborította a természetes viszonyokat.
A Kínát sújtó áradások típusai:
• Ún. „városi áradás”: Ez a típusú áradás a gyors gazdasági fejlődésnek
köszönhető. A rohamos ütemű urbanizáció – mely az utóbbi évtizedek
és várhatóan a közeljövő kínai fejlődésének velejárója – három-négy-
szeresére növelte a városok lélekszámát. A települési infrastruktúra
fejlesztése képtelen volt követni a migrációs növekedés mértékét,
az újonnan érkezők pedig emiatt kénytelenek voltak a külső, sok
esetben árvízveszélyes területeken (ártereken) letelepedni. Az ezen
szakaszokon meglévő gátrendszer megfelelt ugyan a mezőgazdasági
124
VÖRÖS ZOLTÁN
125
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
földek védelméhez szükséges szintnek, a lakott, urbanizált területeket
ugyanakkor nem volt képes megfelelő színvonalon óvni az áradástól.
A védművek kiépítése sok esetben költséges lenne a települési taná-
csok számára, vagy éppen politikai okokból nem érdekeltek benne,
ugyanis a fejlődés akadályaként tekintenek az érkező munkaerő
visszautasítására, ennek köszönhetően ugyanis a munkaerőhiányban
szenvedő gazdaság mutatói romlanának.
• Villámárvíz: A hegyvidékes területeken fordul elő, az erdőirtások
következtében hirtelen érkezik, a lakosságszámhoz képest viszonylag
sok áldozatot követel. A népesség növekedésével az áldozatok száma
emelkedhet, a védekezést a folyók további szabályozásával kívánják
elérni;
• A fő folyók áradása: Kína fő folyóinak mentén az árvízvédekezés
hatékony formája alakult ki, a védelmi rendszereknek köszönhetően a
sok életet követelő áradások száma lecsökkent.
• Víztározó medencék: hasonló a probléma, mint az urbanizált
területek esetében. A korábban árvízvédelmi térségeknek kijelölt
részek benépesültek, ezért nagy árvizek esetén a kiöntött/elterelt/
eltérített folyók elöntik az itt létrejött településeket és infrastruktúrát.
A kormányzat igyekszik új tározókat létrehozni vagy némi kártérítés
fejében kitelepíteni az ott élőket;
• Vezeték-szivárgás: Az elhasználódott vezetékek és mesterséges csa-
tornák szivárognak, átszakadnak, elöntve ezzel a mezőgazdasági (és
városi) területeket;
• Parti áradás: A tengerszintek emelkedése és a klímaváltozás következ-
tében pusztító ciklonok idézik elő;
• Erózió, üledékesedés: A szabályozások következtében egyes folyóme-
der szakaszokban és tározó medencékben a felsőbb szakaszok eróziója
következtében szállított hordalék csökkenti a víztározó-képességet, a
folyó ezáltal kiléphet medréből.
A kínai kormány áradások elleni küzdelmének köszönhetően nap-
jainkra már kiépült a felszíni megfigyelőállomásokból, meteorológiai
radarokból és műholdas hálózatokból álló rendszer, mely képes a me-
teorológiai folyamatokat vizsgálva előre jelezni az áradásokat. A külön-
böző mérőállomásokat felszerelték a legújabb adattovábbító és elemző
eszközökkel, hogy esős évszakban a lehető legpontosabb és legaktuáli-
sabb adatok ismeretében, a lehető leghamarabb dönthessenek a szükséges
124
VÖRÖS ZOLTÁN
125
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
lépésekről, illetve informálhassák a gátak és tározók személyzetét a fel-
adatokról. A korábbi évekhez képest a lakosság értesítése is elsődleges
prioritást kapott, a televízión és rádión való tájékoztatás a kormányzat fel-
adata. A kommunikációs csatornák használatának segítségével sikereseb-
ben elkerülhetők a nagyobb tragédiák. A 6600 csapadékfigyelő és 2300
csapadékelemző állomásból, 420 radarból és 4 meteorológiai műholdból
álló modern rendszer
12
segítségével hatékonyan csökkenthető a halálos
áldozatok száma és az anyagi károk nagysága.
A gátak és tározók, mint a rendszer alapvető fontosságú elemei, fontos
szerepet játszanak a vízhozam szabályozásában. Ugyanakkor a folyó kü-
lönböző szakaszain épített védművek elemi követelménye, hogy átgondolt
stratégia szerint épüljenek, figyelembe véve a folyó ökológiai sajátossága-
it. Mint láthattuk, a kommunista éra első évtizedében, szovjet segítséggel
épített létesítmények nem feleltek meg az említett kritériumoknak és nem
voltak képesek betölteni a nekik szánt funkciót, az áradások megelőzését.
A Sanmenxia-gát „riasztó példája lett a lehetséges következményeknek: megzabo-
lázták ug yan, ám [...] Kína legnag yobb öntözőcsatornájává változtatta át a Sárga-
folyó alsó harmadát. A felső szakaszon is súlyos katasztrófát okozott [...] mert a
vízmérnökök fig yelmen kívül hag yták az irdatlan mennyiségű (évente jelenleg mint-
eg y 1,6 milliárd tonnányi sárgás iszapot. [...] Az átgondolatlan tervezés miatt a
Sanmenxia ug yanannyi áradást okozott, mint amennyinek elejét vette, s ug yanannyi
ember életét tette tönkre, mint ahányat megmentett [nem beszélve a súlyos környezeti
károkról – a szerző]. A hiba orvoslására végül eg y újabb hatalmas gátat kellett
építeni.”
13
A kormányzat a gátépítések pozitív hatásainak (energiatermelés,
áradások számának csökkenése, hatásuk gyengítése) hangoztatásával (a
negatívumok ellenére) folytatja a beruházásokat, rengeteg „vizes épít-
mény” áll tervezés, vagy kivitelezés alatt, ám az 1980-as évek óta már
átgondoltabb módszer alapján tervezik a különböző vízügyi beruházáso-
kat. Az előrejelző rendszerekkel kiegészített komplex projektek – egy-egy
kivételesen esős évszakot leszámítva – egyre inkább képesek a folyók
vízhozamának kezelésére. Mint láthattuk, előfordul, hogy maguk a rosz-
szul tervezett védművek okozzák az áradást, ahogyan az évtizedek óta
a nagyobb beruházásoknál történik. Ilyenkor a gátak visszaduzzasztják
a folyót, elárasztva egész völgyeket és kitelepítésre ítélve ezres, sőt, mint
azt a Három Szoros-gát esetében látni fogjuk, milliós néptömegeket.
Az áradások azonban továbbra is nagy veszélyt jelentenek majd a folyók
mentén élő népességre, az elsivatagosodás következtében ugyanis megnő
126
VÖRÖS ZOLTÁN
127
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
az árvizek veszélye, ráadásul az évek folyamán a hordalék-lerakódásnak
köszönhetően a gátak víztartó képessége is csökken.
Vízhiány, aszály
A vízproblémák másik súlyos eleme a vízhiány, mely a klímaváltozásnak
és az elsivatagosodásnak köszönhetően egyre hatványozottabban je-
lentkezik, még komolyabb kihívások elé állítva a hatóságokat. Az eddig
is hatalmas károkat okozó vízhiányos, aszályos időszakok a jövőben
meghosszabbodhatnak, hatásai súlyosabbak lehetnek, az érintettek köre
ugyanis hatalmas: Kína közel 100 millió hektáros mezőgazdasági ter-
mőterületének fele nincs öntöző-rendszerrel ellátva, így a terméshozam
fokozottan függ az időjárástól. Az elmúlt négy évtizedben a mezőgazda-
sági területek ötödét, 20 millió hektárt érintett a szárazság, az aszályos
időszaknak mégsem a terméshozam-csökkenés és élelmiszerhiány lehet a
legkatasztrofálisabb következménye, ugyanis a keleti nagyvárosok népes-
ségének vízellátása már most is akadozik.
A probléma egyik okozója, a globális éghajlatváltozás nem csupán
Kínában érezteti hatását, de itt lehet az egyik legsúlyosabb és legkorábbi
következménye. A Tibeti-fennsík gleccsereiből és vízadó rétegeiből ere-
dő Sárga-, Mekong és Jangce-folyók vízhozama fokozatosan csökken, a
gleccserek évről-évre láthatóan visszahúzódnak. „A légkör melegedése és
a súlyosbodó szárazság felborította az ökoszisztéma ingatag egyensúlyát.
A kínai meteorológiai hivatal szerint a térség átlaghőmérséklete a 21.
század végére akár 3-5 Celsius-fokkal is emelkedhet. Csinghaj [Qinghai]
tartományban [...] a hajdani 4077 tóból már legalább 3000 kiszáradt, s a
többi is végveszélybe került – egyre nyomulnak feléjük a terjeszkedő ho-
mokdűnék. Mindezek mellett a gleccserek összfelülete évről-évre 7%-kal
zsugorodik. Az olvadó jég ugyan ideig-óráig táplálja még a folyókat, ám a
kutatók úgy vélik, hogy a jelenség hosszú távon katasztrófát hoz a Sárga
[…]” és a többi Tibeti-fennsíkon eredő folyókra.
14
Az ország nyugati
határvidékén, Hszincsiang [Xinjiang] ujgur autonóm területen magasodó
Tiensan-hegység [Tian Shan] gleccserei is „aggasztó sebességgel” tűnnek
el.
15
„A hegység egyes számú gleccsere 20 millió köbméternyi jéggel lett
kisebb az elmúlt négy évtized alatt, 1993-ban ráadásul két részre hasadt.
Az olvadás miatt a keleti szakasz 3,5, a nyugati szakasz pedig 5,9 méterrel
rövidül évente. […] Kínában, elsősorban Tibetben és Hszincsiangban
mintegy 46 ezer gleccser összesen 60 ezer négyzetkilométernyi területet
126
VÖRÖS ZOLTÁN
127
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
borít el”. Itt „található a kínai gleccserek kétötöde, amelyek 20%-kal hú-
zódtak vissza, a hóhatár pedig 1964 óta 60 méterrel került magasabbra.
A Kínai Tudományos Akadémia statisztikai adataiból kiderül, hogy a
gleccserek belső hőmérséklete az utóbbi két évtized alatt 10%-kal emelke-
dett.” Peking kénytelen a mainál nagyobb felelősséggel odafigyelni a lég-
kör globális felmelegedésének kérdésére, miután már a politikai vezetés
által jóváhagyott tanulmányokból is egyértelműen kiderül, a fennsíkokon
található gleccserek eltűnésének üteme gyorsul és ez az ország legna-
gyobb folyóira is veszélyt jelent.
Az ország szárazabb területeit ráadásul az elsivatagosodás fenye-
geti, napjainkban a sivatagok adják Kína összes szárazföldi területé-
nek mintegy 27,5%-át, ez az arány 1994-ben még csak 17,6% volt.
16

A folyamat során a termőtalaj a száraz és félszáraz övezetekben degradá-
lódik, termőképessége csökken az emberi tevékenységek és/vagy a tartós
szárazságok, áradások következtében. „A terjedő sivatagok okozta pusztítás
1968-ban váltott ki globális fig yelmet, kilenc évvel azelőtt, hog y az ENSZ megtartot-
ta első értekezletét a kérdésről. Minteg y 250 ezer ember és több millió háziállat pusz-
tult el az erőteljes szárazság hatéves időszaka alatt Nyugat-Afrikának a Szaharától
délre eső Száhel-övezetében, amely Mauritániát, Szenegált, Malit, Burkina Fasót,
Nigert és Csádot sújtotta. Riasztó, de az elsivatagosodás üteme globálisan g yorsul”
– állapította meg az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP). Af-
rika a leginkább érintett földrész; területének kétharmada sivatag vagy
száraz terület. Az Egyesült Államok területének majdnem egyharmada
érintett az elsivatagosodás által, Latin-Amerikában és a karibi térségben
ez az arány az összterület egynegyede, Spanyolországban egyötöde”,
Kínában pedig napjainkban figyelnek fel a probléma valódi jellegére.
Az elsivatagosodás főként a nem fenntartható modernizáción alapuló fej-
lődés problémája, okai közé tartozik a túltermelés, a túllegeltetés, a nem
megfelelő öntözési gyakorlat és az erdők kivágása is
17
, melyek mind-mind
jellemezték és jellemzik a kínai mezőgazdaságot.
A klímaváltozás okozta aszályok (csakúgy, mint az áradások) tehát
szintén súlyosan visszavethetik a gazdasági fejlődést, de a 2007 áprili-
sában született kormányjelentés – mely elismeri ugyan az egyre rosz-
szabb helyzetet – mégis nagyobb problémának tartaná a károsanyag-
kibocsátás csökkentését célzó gazdasági átalakítás költségeit, mint a
sivatag további térnyerését. „A klímaváltozást értékelő országos jelentés
szerint Kínának, amely hamarosan a világ legnagyobb üvegházhatást
fokozó gázkibocsátójává válik, elsősorban mégis a gazdasági fejlődésre
128
VÖRÖS ZOLTÁN
129
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
kell koncentrálnia, s csak ez után jöhet a gázkibocsátás korlátozása. A
több mint tucatnyi kormányzati testület – köztük a Tudományos és Tech-
nológiai Minisztérium, a Külügyminisztérium, az Országos Fejlesztési és
Reformbizottság, valamint az állami környezetvédelmi kabinet – közös
munkájának eredményét leszűrő tanulmány szerint az átlagosnál maga-
sabb átlaghőmérséklet a sivatagi területek megnövekedéséhez, elhúzódó
aszályhoz, a gleccserek megolvadásához és egyre növekvő járványokhoz
vezethet Kínában. 2020-ra a kínai átlaghőmérséklet 1,1-2,1 Celsius-fok-
kal emelkedik, ami Kína északi részén súlyosbodó szárazságot és rend-
kívüli időjárást eredményez, míg a keleti régiókban [a változó éghajlatnak
köszönhetően, a megépült védőgátak ellenére] egyre több áradásra kell
felkészülni. A kínai rizs- és gabonatermesztés 37%-kal eshet vissza az
évszázad második felére, ami súlyos veszélybe sodorja az ország hosszú
távú gabonabiztonságát.”
18
Kína tehát nem hajlandó feladni a gazdasági eredményesség hajszolá-
sát, az ideig-óráig tartó szükségintézkedésektől várja a helyzet javulását.
A Tibeti-fennsíkon alkalmazott „eső-csináló”
19
technika mellett a víz-
hiányt más folyókból történő átvezetéssel kívánják pótolni (pl. Dél-Észa-
ki Vízátvezetési Projekt) és a folyók vizének felhasználása helyett kutak
fúrásába kezdtek. Nem biztos azonban, hogy a próbálkozások sikerre
vezetnek: a felhők kristályokkal történő bombázásának eredménye még
nem bizonyítható egyértelműen, a monumentális csatorna ökológiai
katasz-trófát okozhat és a kutak fúrása sem jelent már sokáig megol-
dást. „A hetvenes években mindössze három méter mélyre kellett ásni,
a kilencvenes években már kétszázra, manapság pedig legalább 400
méter mélyre kell lefúrni az iparilag fejlett Észak-kínai síkságon ahhoz,
hogy tiszta vizet találjanak. A sűrűbben lakott területeken nemsokára
teljesen elapadhatnak a kutak. A 11%-os gazdasági fejlődést felmutató
Észak-kínai síkság iparosodottabb területein élő 200 millió ember pedig
60%-ban már jelenleg is a talajban található vízforrásoktól függ, márpe-
dig a New York Times riportja szerint 30 éven belül a talaj vízkészletek
teljesen elapadhatnak, ha a „kitermelés” mostani üteme folytatódik.”
20

A talajvíztükör süllyedésének másik súlyos következménye a globális
piacokat is érzékenyen érintő élelmiszerhiány lehet. Kína búzatermésé-
nek több mint fele és kukoricatermésének harmada a súlyos vízhiánnyal
küszködő Észak-kínai-síkságon található.
21
Az elsivatagosodás megelő-
zése érdekében is számos kezdeményezés látott napvilágot, a kormányzat
segítséget nyújt az extenzív legeltetés visszaszorításához és az érintett
128
VÖRÖS ZOLTÁN
129
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
területek fásításához. Peking a Góbi-sivatag terjedését és homokviharait
Mongóliával közösen kidolgozott tervekkel igyekszik megakadályozni,
de a nem megfelelően megvalósított projektek miatt egyre nagyobb te-
rületet érint a probléma és egyre súlyosabbak a károk. Környezetvédők
szerint ugyanakkor a kínai kormánynak többet kellene tennie az egy-
szerű faültetésnél. Meg kell akadályoznia a föld túlhasználatát, mert ezt
tekintik az erózió legfőbb okának. Egységes szabályozás hiányában egyes
területeken egész évben legeltetnek, miközben a termőtalaj regenerációja
nem megy végbe, a legelőknek esélyük sincs a pihenésre, ez pedig a föld-
minőség további romlásához vezet. A problémát súlyosbítják a hatalmas
mezőgazdasági projektek, valamint az olyan iparágak fejlesztése, mint a
külszíni bányászat.
22
Kína két legnagyobb városa, Peking és Sanghaj (több más nagy-
várossal egyetemben) is bajban van. A kevés (és tisztítás nélkül ihatatlan)
folyóvíz miatt hatalmas mértékben szivattyúzzák ki a város környé-
kén fellelhető talajvizet, melynek mennyisége drasztikusan csökken,
így évről-évre mélyebbre kell fúrni a kutakat, vagy újakat kell nyitni.
A városok süllyedése további aggasztó mellékhatása a felszín alatti vizek
kiszipolyozásának. A probléma elsősorban Sanghajt fenyegeti, ugyan-
is az előbb vázolt folyamattal párhuzamosan a tengerszint folyamatosan
emelkedik
23
, a sós víz pedig beszivárog a város ivóvízbázisát jelentő talaj-
vizekbe. Peking ezzel szemben úgy tűnik, képes diverzifikálni forrásait
(noha igen szűk keretek között). A kutakból kinyert vízmennyiség mellett
a környező tartományoktól vásárlással, a 2008-as olimpiai játékok idejére
a Sárga-folyó elterelésével látta el magát, hamarosan pedig a Dél-Északi
Vízátvezető csatornán keresztül a Jangce vízét is felhasználhatja lakos-
sága ellátására. Természetesen a főváros érdekében elterelt folyók is sú-
lyos következményekkel járnak: a Juma-folyó Peking alatti szakaszán élő
földművesek 2004-ben arra ébredtek, hogy a folyam kiszáradt. Akkor egy
állami tulajdonú vegyipari gyár vízellátását kívánták megoldani a vízho-
zammal. A gazdák heves tiltakozása semmit sem ért, az elterelő gát alatti
szakaszon élő 120.000 paraszt megélhetése szűnt meg.
24
Vízszennyezés
Talán a vízproblémák egyik legégetőbb kérdése a szennyezés, mely tehe-
tetlen emberek és állatfajok millióit fenyegeti, a Greenpeace felmérései
szerint ugyanis a világ tíz legszennyezettebb folyója közül hét Kínában
130
VÖRÖS ZOLTÁN
131
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
található. A mérgezett felszíni- és talajvizeket rendkívül nehéz és pénz-
igényes megtisztítani – ráadásul a fő szennyező gyárak és vegyi üzemek a
20. század utolsó évtizedéig bármiféle szabályozás nélkül mérgezhették a
folyókat. A szennyező gyárak bezárására, vagy károsanyag-kibocsátásuk
csökkentésére a környezettudatosság alacsony szintjén gondolkodó és sok
esetben korrupt politikai réteg korábban kísérletet sem tett, az új évez-
redben azonban megkezdődött az előírásokat be nem tartó vállalatok
szankcionálása.
Kína a vizek osztályozására öt kategóriát vezetett be, a vizek pH
és károsanyag-koncentrációja alapján. Az I., II., és III. osztályú vizek
emberi fogyasztásra alkalmasak. Az I. osztályú vizek forrásvidékeken
és védett természeti területeken találhatóak, míg a II. és III. osztályúak
első, illetve második kategóriájú ivóvizet jelentenek. A IV. osztályú vi-
zek emberi fogyasztásra alkalmatlanok, csupán ipari és mezőgazdasági
célokra használhatók. Az V. osztályba soroltak pedig csupán a nehéz-
iparban használhatóak fel. Azok a folyóvizek, melyekben a nehézfémek
és kemikáliák koncentrációja meghaladja a kívánt határértékeket, nem
kerültek besorolásra, a táblázatokban „rosszabb, mint V. osztály”-ként
vannak feltüntetve. Ezekre az országos sztenderdekre támaszkodva a
folyók és állóvizek állapotának vizsgálatát az Állami Környezetvédelmi
Igazgatóság (State Environmental Protection Administration – SEPA) és
a vízügyi minisztérium közösen végzi.
Az adatok részletes bemutatása előtt az alábbi jellemzőket állapíthat-
juk meg:
• a vizek minősége mindig jobb a felsőbb szakaszokon – közelebb a
forrásvidékekhez – mint az alsókon, mivel a folyó azon szakaszain
értelemszerűen kevesebb szennyező város, gyár vagy mezőgazdasági
terület engedi tisztítatlanul szennyvizét a vízbe;
• a folyók főága tisztább, mint a mellékfolyóié – mivel a koncentráció
jóval magasabb a kis vízhozamokban. Az állítás hatványozottabban
igaz az északkeleti régióban, a Sárga-folyó középső szakaszának
vízgyűjtőterületén található folyókat alapul véve (4. ábra);
• a városi szakaszok jóval szennyezettebbek, mivel a városi szennyvíz és
a gyárak folyékony hulladéka tisztítatlanul kerülnek a folyóba;
• a déli folyamok tisztábbak, mint az északiak – mivel a lakosság és az
ipar jelentős hányada északon található;
• ebből következően a keleti, nagyobb népsűrűségű területek vízfolyá-
sai is jóval szennyezettebbek, mint akár az északnyugatiaké.
130
VÖRÖS ZOLTÁN
131
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
A 3. ábrán jól látható, hogy a délen található Jangce és Gyöngy-folyók
vize jobb minőségű, 76 illetve 82%-a emberi fogyasztásra alkalmas. Mi-
közben az ország északi régióinak kell a vízhiánnyal is megküzdeniük,
a vizek szennyezettsége is ezeket a területeket érinti hatványozottabban.
A Sárga-folyót leszámítva, az északi folyók vizének kevesebb mint 35%-a
I., II. vagy III. osztályú. A legszennyezettebbnek a Hai-folyó minősül,
mindössze 22%-a iható, és ami még sötétebb képet fest róla, a különböző
szakaszokon bevizsgált vízének 57%-a nem felelt meg az V. kategóriának
sem. A helyzet némileg javult a 2002-es adatok óta, az első három osz-
tályba sorolt folyók mennyisége nőtt, míg az V. osztályúnak kategorizált
vizeké csökkent.
25

3. ábra: A hét fő folyó szennyezettsége, 2006
Forrás: Hong-Ying, H. –Yu-Dong, S.: Water environmental situation and
pollution control in China
A tavak és tározók vizsgálata sem festett rózsás képet a helyzetről
(4. táblázat). A 2006-ban az állami adminisztráció által kiadott A kínai
környezet állapota című jelentés
26
, mely 27 tavat és tározót vizsgált, meg-
állapította, hogy ezen állóvizek 48%-a nem felel meg az osztályozásnak,
19%-uk V. osztályú, és csupán 33%-uk alkalmas emberi fogyasztásra.
Ezen állóvizek szennyeződésének fő összetevője a nitrogén és a foszfor,
ennek köszönhetően komoly eutrofizációs
27
problémákkal kell majd
szembenéznie a környezetvédelmi hatóságoknak. A talajvizek vizsgálata
21, fejlett iparral és nagy populációval rendelkező város esetében a felső
rétegekben található vizeket fogyasztásra teljesen alkalmatlannak minősí-
132
VÖRÖS ZOLTÁN
133
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
tette. A mélyebb rétegek vizsgálatakor 12 keleti parti város alatt található
vizeket nyilvánítottak mérgezettnek.
28
4. táblázat: Tavak és tározók vízminőségének vizsgálata, 2006
Tavak Számuk
I.
osztály
II.
osztály
III.
osztály
IV.
osztály
V.
osztály
Rosszabb,
mint V.
osztály
Folyóvízi
tavak
9 0 1 1 1 2 4
Kisebb tavak 5 0 0 1 0 0 4
Tározók 10 0 1 4 0 2 3
Összesen 27 0 2 6 1 5 13
Arány (%) 0 7 22 4 19 48
Forrás: Hong-Ying, H. – Yu-Dong, S.: Water environmental situation and
pollution control in China
A tények az ország politikai vezetését is cselekvésre sarkallták. Látva
az egyre szaporodó gondokat és aggasztó adatokat, 1996-ban és 2002-ben
is módosították az 1984-es Vízszennyezés-megelőző Törvényt, valamint
az 1988-ban elkészült Víztörvényt. Átlátható felelősségi szinteket hoztak
létre, a helyi, területi hatóságoknak kiterjedtebb jogosítványokat adtak,
bizonyos mértékben a civil környezetvédő szervezetek segítségét is
igénybe véve. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek, százszámra
zárják be a gyárakat, a helyi hivatalnoki réteg egyre kevesebb helyen tud
szemet hunyni a szennyezések felett. A városi és ipari szennyvíz feldolgo-
zását, megtisztítását is megkezdték, a 2000-es évek eleji 15%-hoz képest
manapság már a szennyvíz 37-38%-át kezelik, miközben a kommunális
szennyvíz mennyisége az urbanizációnak köszönhetően nagymértékben
növekedett.
29
Az adatok tekintetében is kimutathatóak apró változások,
a déli országrész folyói mindenesetre már jobb minőséget mutattak
2006-ban, mint pár évvel korábban, az átütő eredményekre azonban még
várni kell… A megjelenő és egyre nagyobb befolyást szerző civil nyilvá-
nosság a korábbinál nagyobb sajtóvisszhangot képes generálni, melynek
köszönhetően a legtöbb szennyezésre fény derül, így a lakosság (időben)
értesülhet a veszélyekről. A helyzet mégsem tekinthető pozitívnak, a helyi
hatóságok még mindig inkább előnyben részesítik a gazdasági, mint a
környezeti érdekeket és a SEPA mind humánerőforrás, mind a pénzügyek
tekintetében alulfinanszírozott a hatalmas feladat ellátásához. A szaporo-
dó törvények fókuszában pedig eleddig az ipari szennyezések megelőzése
132
VÖRÖS ZOLTÁN
133
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
és kezelése állt, miközben a mezőgazdaság és a lakosság is egyre nagyobb
mértékben mérgezi a vizeket.
Néhány, az utóbbi években történt súlyos folyó-szennyezések közül:
• 2005, Egy észak-kínai vegyi üzemben történt robbanás után Harbin
vízkészleteit lezárták a helyi hatóságok, mivel a benzolkoncentráció
az egészségügyi határérték százszorosát is elérte. A vegyi üzem és
a nagyváros közötti 200 kilométeres szakaszon lakó emberek […]
valószínűleg megitták a mérgező vizet. Harbin, Észak-Kína egyik
legfontosabb, négymilliós nagyvárosának vezetői döntöttek a csa-
pok elzárásáról. A tényleges okokat azonban – a kínai szokásoknak
megfelelően – csak másnap közölték.
30
• 2006, 20.000 ember maradt vezetékes víz nélkül Szecsuan [Sichuan]
tartomány Guanyin településén, mert egy erőműből vegyszer került a
terület vízbázisát adó folyóba. Az üzemből nagymennyiségű fluorid
és fenol került a környezetbe, olyan nagy koncentrációban, hogy a
veszélyes anyagok sárgára festették a Yuexi-folyó vizét.
31
• 2008, Csaknem 200.000 ember maradt víz nélkül Kína középső
részén, mivel egy szennyezés következtében több folyó vize sötétvörös
színűvé vált, felszínükön pedig hatalmas buborékok jelentek meg.
Az állami média jelentése szerint nagyon veszélyes vegyi anyag került
a vizekbe, ugyanakkor kezdetben nem tudták, hogy pontosan honnan
indult a szennyezés. Elsősorban a Jangcéhez kötődő Han-folyó leg-
alább három mellékfolyója, a Hszinlung, a Tienkuan és a Tungcsing
volt érintett az ügyben.
32
• 2008, A hatóságok felszólították a lakosokat a Közép-Kína Honan
[Henan] tartományának egyik megyéjében, hogy ne igyanak csap-
vizet, és ne merjenek vizet a folyóból, mert nagy mennyiségű vegyi
anyag került bele.
33
A Sárga-folyó halála
A Sárga-folyó helyzetét különböző problémák nehezítik, katasztrofális
körülményeket teremtve ezzel a folyó medencéjében. A Sárga-folyó (4.
ábra), a kínaiaknak „csak” A folyó, lévén a medencéjét kultúrájuk bölcső-
jének tekintik, „ahol az ország egykori lakói először művelték és öntözték
a földeket, ahol először készítettek porcelánt és kevertek puskaport.
Ugyancsak ezen a vidéken törtek magasba, majd tűntek el a történelem
színpadáról az első császári dinasztiák.”
34
A világ hatodik, Kína második
134
VÖRÖS ZOLTÁN
135
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
leghosszabb folyója, 4667 km hosszan kanyarog Csinghaj tartományból
egészen a Pohaj-tengerig [Bohai]. Már ha eljut addig, az 1990-es években
ugyanis egy esztendőt leszámítva minden évben akadt olyan időszak,
amikor a meder kiszáradt és a folyó nem ért el a tengerig.
4. ábra: A Sárga-folyó szakaszai, vízének minősége, és három,
a folyó mentén fekvő szennyező város
Forrás: saját szerkesztés
A folyó földrajzilag három szakaszra osztható. 3472 km-es felső sza-
kaszán kristálytisztán érkezik meg a partján található első nagyobb vá-
rosig, Lancsouig [Lanzhou]. A település gyárai itt drasztikus mértékben
szennyezik a folyót
35
, noha közel sem annyira, mint a keletebbre fekvő
nagyobb iparváros, Shizuishan helyi üzemei. A gyógyszergyárak és vegyi
üzemek
36
itt tisztítás nélkül engedik a folyóba halálos mérgeiket. A hegyes
tájakon a folyómeder keskeny, sodrása gyors, épp ezért megfelelő víz-
erőművek működtetésére.
37
Középső szakasza 1206 km hosszú, sodrása
már jóval lassabb, vízhozamának 43%-át ezen térségben gyűjti be. Ekkor
halad át a Lösz-fennsíkon is, felveszi sáros, löszös törmelékét, melyet a
folyó alsóbb szakaszain rak le. A Sárga-folyó ezen szakasza a legszeny-
nyezettebb, nem csupán a partja mentén terjeszkedő iparvárosok, hanem
a vízgyűjtő területéről érkező kisebb folyóknak köszönhetően is. Ezek
ugyanis olyan mértékben „koszosak”, hogy még ipari hasznosításra is al-
kalmatlan a vizük. A Fen-, illetve a Jing-, Wei-, Luo-folyók (4. ábra) az ott
található gyárak és üzemek szennyvize miatt már forrásuktól kezdve sú-
lyosan terheltek mérgezőanyagokkal. Alsó szakasza a Csengcsoutól [egyes
134
VÖRÖS ZOLTÁN
135
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
magyar forrásokban Hangzhou; pinyin: Zhengzhou] a tengerig terjedő
786 km-es, védőgátak közötti meder, lassú folyása miatt hordalékának
nagy részét itt rakja le. Ennek köszönhetően a folyó vízszintje magasab-
ban van, mint a talajszint, egyes helyeken akár tíz méterrel is.
A Sárga-folyót sokan a világ egyik legszeszélyesebb, legvadabb folyó-
jának tartják, nehezen hajózható, lösz-hordalékát (melyről a nevét kapta)
lerakva sokszor kilép medréből, megváltoztatva folyását és átalakítva a
környező tájat
38
, állandó árvizeket okozva. 1940-ben két amerikai mér-
nök a következőképp fogalmazta meg véleményét a folyamról: „Talán sehol
máshol a világon nincs még eg y ilyen folyó, amely ennyire ne lenne hasznára az emberi-
ségnek. A Sárga-folyó ellenség, ahelyett, hog y segítő társ lenne.”
39
1949-ben a folyó becsült 58 milliárd m
3
-es vízhozamából, mindössze
7,4 milliárd m
3
-t használtak fel, a relatív alacsony lakosságszám mellett
még nem alakult ki komoly ipari tevékenység, mindössze a mezőgazdaság
igényeit elégítette ki az iszap színű folyam. Hatalomra jutását követően
Mao, a japánok és a Kuomintang felett aratott győzelmén felbuzdulva
úgy gondolta, a Sárga-folyót is meg tudja hódítani, megszüntetve ezzel az
áradásokat. A már említett, szovjet segítséggel megkezdett beruházások
a kommunista vezetők első tervei között szerepeltek. Az ideológiának
köszönhetően magabiztos fölénnyel kezdtek neki a szabályozási munkák-
nak, nem egy átgondolt, a folyó egészére kiterjedő stratégia részeként,
a környezeti következményekkel mit sem törődve. A rossz kivitelezés
megbosszulta önmagát, a gátak leomlottak, a tározók átszakadtak, a már
művelésbe vett földek ismét a folyam martalékává váltak.
Az 1954-ben elfogadott Alkotmány 6. cikkelye is hűen tükrözi az
akkori környezet-tudatosság és átgondoltság teljes fokú hiányát. Az alap-
törvény kimondja, hogy az államnak kisajátítási joga van a vízfolyásokra,
valamint a vízhasználat során azoké az elsőbbség, akik térben és időben
előbb jutnak vízhez. Azaz a folyó felső folyásánál élők mások igényeinek
figyelembevétele nélkül használhatják fel a vizet, egyeztetésre sincs szük-
ség. Az ilyen dekrétumok és az átgondolatlan vízügyi beruházások miatt
a folyó ökoszisztémája súlyosan károsodott az évek alatt. A kezdeti hibás
lépések után a gát, védőgát és tározó építések összehangoltabbak lettek,
a folyót sikerült az emberi igények uralma alá hajtani, számos vízerőmű
segítségével pedig energiát nyerni belőle. Az érintett hatóságok 1989-ben
terveket készítettek a folyó vizének használatát illetően, egyenlően eloszt-
va a várt 58 milliárd m
3
-es vízhozamot az érintett tartományok között
és mindössze 17 milliárd m
3
-t terveztek a Sárgában hagyni. A hozam
136
VÖRÖS ZOLTÁN
137
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
azonban egyik évben sem érte el a várt mennyiséget, ráadásul egyes tar-
tományok bármiféle következmény nélkül, a megengedett kvótánál több
vizet használtak fel. Ennek köszönhetően lassacskán kiapadt a meder,
1997-ben már 226 napra(!) maradt száraz a folyó alsó szakasza. De az
Államtanács, a Kínai Népköztársaság végrehajtó szerve sem mindig vette
figyelembe a szabályokat. 2002-ben súlyos szárazság alakult ki Kínában,
ezért a Santung [Shandong] tartományi kormányzat 1,8 milliárd m
3
extra
kvótát kért Pekingtől a Sárga vizéből. A kérést (túl)teljesítették: 8 milliárd
m
3
extra kvótát adtak, miközben a többi tartomány hasonló szárazságtól
szenvedett.
A Sárga-folyó fontos szerepet játszott a kínai civilizáció kialakulá-
sában és úttörő szerepet játszhat a bukásában is. Völgyében ringott a
kínai civilizáció bölcsője, és ugyanitt szűnhet meg a termelés, melynek
köszönhetően több millió ember maradna élelem és víz nélkül. A bolygó
lakosságának nagy kihívásai közül a víz hiánya okozhatja ugyanis a leg-
nagyobb katasztrófát, a kőolaj- és földgázmezők kiapadása esetére szá-
mos alternatív megoldást dolgoztak már ki, a víz azonban pótolhatatlan
„nyersanyagnak” tűnik. A Sárga az öntözés, a fejlődő gazdaság és a
társadalom vízigényeit már nem képes kielégíteni. Az újonnan felmerü-
lő gazdasági és demográfiai változásoknak, illetve a klímaváltozásnak
köszönhetően a modern kor legnagyobb kihívása már nem az áradás
elleni védekezés, hanem a víz fenntartható használata és elosztása.
A Kínai Népköztársaság kormánya az 1990-es évek végén ismerte fel a
problémákat és fogalmazta meg a változtatás igényét. 2001-ben a kínai
vezetés minden idők legnagyobb környezetvédelmi programját indította
el, az első szakaszban 6,1 milliárd dollárt előirányozva a zöld reformokra.
Kérdéses azonban a siker. Baljósan rohamos ütemben mennek tönkre a
folyók. Több ezer éves, küzdelmes együttélés után mindössze 25 év alatt
eltűnt a Sárga-folyó alsó szakasza, súlyosan károsodott az ökoszisztémája.
A reformok ellenére a jövő sem túl fényes, az előrejelzések alapján a Sárga
vízgyűjtő medencéjének lakossága tovább növekszik, a háztartások víz-
igénye megháromszorozódik, a gazdaságé megduplázódik, és a várható
szükségletek már bőven meghaladják a folyó ésszerű használhatóságának
határait.
136
VÖRÖS ZOLTÁN
137
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
A Jangce
A Természetvédelmi Világalap (WWF) által 2007-ben kiadott jelentés a
10 legveszélyeztetettebb folyó közé sorolta a Jangce-folyót. „Az elmúlt
ötven évben a városok százaiból származó, a folyót érintő szennyezés
mintegy 73%-kal növekedett. Egyes mérések szerint az ipari szennyezés
és a szennyvíz kibocsátásának mértéke elérte az évi 25 milliárd tonnát.
Ez a mennyiség az ország teljes szennyvíz-kibocsátásának 42, míg a
teljes ipari szennyezés-kibocsátásnak 45%-a. A CCICED (a Környezet-
védelmi és Fejlesztési Nemzetközi Együttműködés Kínai Bizottsága)
szerint a Jangcébe engedett nitrogén 92%-a mezőgazdasági eredetű.
A hajózásból származó szennyezés szintén jelentős mértékben felelős a
folyó rohamosan romló állapotáért. Mindemellett a hullámterek draszti-
kus csökkenése – melynek oka a mezőgazdaság térfoglalása – csökkentet-
te a meder méregtelenítő képességét is.”
40
5. ábra: A Jangce és a Három-szoros gát
Forrás: saját szerkesztés
A figyelem oka nyilvánvaló. A Jangce Kína legnagyobb, a világ
harmadik leghosszabb folyója, 6380 km hosszan, kilenc tartományon
át kanyarog a Kelet-kínai tengerig. (5. ábra) A folyó szennyezettségéről
szóló első riasztó hírek a 2000-es évek elején jelentek meg, a víz minősége
azonban még mindig messze jobb, mint az ország északi részén, ráadásul,
az utóbbi évekre valamelyest javult is a helyzet.
41
Két giga-beruházás
kapcsán azonban van ok az aggodalomra: a Három Szoros-gát és a Dél-
138
VÖRÖS ZOLTÁN
139
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Északi Vízátvezető projekt alapjaiban változtatták meg, illetve fogják
megváltoztatni a folyó arculatát.
A Három Szoros-gát
A Három Szoros-gát a kínai és a világtörténelem talán legnagyobb
volumenű vízügyi beruházása, mely számos nemzetközi és kínai szak-
értő szerint is katasztrofális következményeket okoz – építése alatt már
okozott is – a környezet számára. A Három Szurdoknál építendő gát
ötlete nem újkeletű, az elképzelésért viszont nem Mao-t terheli a felelős-
ség: majdnem 80 éve, 1919-ben még Sun Yatsen Terv az ipar fejlesztésére (A
plan to develop industry) című cikkében írt arról, hogy áramtermelés és az
áradások elleni védekezés szempontjából érdemes lenne gátak sorozatát
építeni erre a szakaszra. A Kuomintang-éra alatt számos tanulmány
született egy óriásgát megvalósíthatóságáról a Jangce felső szakaszán (5.
ábra), ennek jegyében a kínai kormány 1944-ben amerikai tudósokat és
szakértőket kért fel a helyszín alkalmasságának megállapítására. A pro-
jekt a világháború, majd a kommunistákkal vívott polgárháború miatt
megfeneklett, az elképzelés viszont tovább élt, és Mao a Jangce kapcsán
is hitte, le tudja győzni a természetet. 1954-ben, 30.000 ember életét
követelő súlyos áradások tűzték ismét napirendre a gát kérdését. Hosszas
egyeztetések és „viták” után Mao 1958-ban zöld utat adott az építések-
nek, végül (szerencsére, ismerve az ezekben az években a szovjetek se-
gítségével épített gátak minőségét) mégsem kezdődött meg a kivitelezés.
A nagy ugrás katasztrofális eredményei, a szovjetekkel történt nézetel-
térések, majd a hatalmát féltő Mao által elindított kulturális forradalom
elvonták a figyelmet a Szurdokról. Deng Xiaoping gazdaságot fellendítő
politikája aztán az energiahiány mérséklése céljából ismét napirendre
tűzte a gát megépítését. Az 1980-as évek elején kiválasztották a végleges
helyszínt, a fokozódó hazai és nemzetközi felháborodás azonban újabb
és újabb megvalósíthatósági tanulmányokat szült, tovább késleltetve ez-
zel a projekt megkezdését. A legnagyobb vita a gát szükségessége körül
zajlott: Dai Qing újságíró ugyan egy cikkben kívánta feltárni az építmény
felépítésének káros következményeit, de a cenzúra megszűrte az írást.
Végül Dai 1989 elején, több szakemberrel együtt kiadta Jangce! Jangce!
című könyvét, mely hatalmas vihart kavart. Az ugyanazon év nyarán
zajlott Tienanmen téri mészárlás után viszont betiltották a publikus – így
többek között a projektről szóló – vitákat is, az írót bebörtönözték és
138
VÖRÖS ZOLTÁN
139
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
megkezdték a gát építésének előkészületi munkálatait. Az Országos Népi
Gyűlés a folytatódó tiltakozások ellenére végül 1992-ben döntött a gát
kivitelezéséről.
A végleges tervek szerint egy multifunkcionális gát készül el, mely
hasznosítható az árvíz-szabályozásban, energiatermelésben és a folyó
hajózhatóvá tételében. A három fázisra osztott építkezést hivatalosan
1994. december 14-én kezdték meg, noha földmunkákat már 1993-ban
végeztek a helyszínen. A finanszírozásba a környezetet érintő súlyos
károk miatt sem a Világbank, sem az amerikai Export-Import Bank, sem
az Ázsiai Fejlesztési Bank nem szállt be, így a megközelítőleg 90 milliárd
jüanos költségeket a Kínai Fejlesztési Bank, illetve állami és egyéb kül-
földi pénzintézetek hiteleiből kívánták fedezni. A beruházás azonban
drágább lett, a költségek szinte megduplázódtak, becslések szerint elérik a
180 milliárd jüant (körülbelül 5200 milliárd forintot) is. Az 1997-ig tartó
első fázis során lezárták a folyó fő medrét és egy másik csatornát nyitot-
tak, valamint megkezdték a projekt egyik legkritizálhatóbb szakaszának
végrehajtását: a lakosság kitelepítését. A gát magasságát végül 185 m-re
tervezték, hogy 175 m magas víztömeg visszaduzzasztására alkalmas le-
gyen. Az így létrejött tározó valójában egy 600 km hosszú mesterséges
tó, melynek csak a környező hegyek szabnak határt. 2008-ig a becslések
szerint mintegy 1,2 millió embert fosztottak meg otthonától és további
200-300.000 lesz kénytelen elhagyni házát, ha a tározó vizét a végleges
szintre duzzasztják. A tó végleg eltűntet tizenkét nagyvárost és kétezer
egyéb települést a föld színéről, miközben számos lakos számolt be a helyi
hivatalnokok kapzsiságáról, kiknek köszönhetően a kitelepítettek nem
kapják meg a nekik járó pénzt. Az 1998-tól 2003-ig tartó második sza-
kaszban 135 m-re növelték a tározó-medence vízszintjét, miután elkészült
a gát egy része. Az első generátor 2003-ban kezdte meg az áramtermelést,
miközben tesztelésre átadták a kétirányú, öt lépcsős zsilip-rendszert is.
A harmadik fázisban, a hajóemelőt leszámítva minden elkészült, még a
határidő előtt. A víztározó a végleges magasságát 2009-ben fogja elérni,
miközben 2012-re 22,500 MW energiát fognak termelni a turbinák, de
már most a Három-szoros a világ legnagyobb vízerőműve, megelőzve
a Brazília és Paraguay határán álló Itaipu-gátat és több energiát termel,
mint amennyi a projekt tíz éven belüli megtérüléséhez szükséges lenne.
A gát számos haszonnal jár a kínai kormányzat számára, az általa okozott
károk azonban helyrehozhatatlanok.
140
VÖRÖS ZOLTÁN
141
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
A gát egyik előnye a folyószabályozás és az árvízvédelem terén nyil-
vánul meg. A projekt támogatói fő érvként a folyó középső és alsó sza-
kaszainak árvízszabályozását hozták fel. Szakértők azonban ezt is meg-
kérdőjelezik: a Három Szoros csupán a felső szakasz térségében lehulló
csapadékot tudja felfogni, a középső szakaszokon kialakuló áradásokra
nincs befolyása, ráadásul éppen az esős évszakok idején engedik le a táro-
zó vízszintjét 145 m-re, hogy a gát felfoghassa az árvizeket. „Nem ennyire
látványos, de még nagyobb veszélyt rejt, hogy a gát megszűri a Jangce
által a tenger felé szállított évi 530 millió tonnányi iszapot. Ez egyrészt
a tározó fenekén leülepedve eltömítheti a turbinákat, másrészt az iszap
hiánya a folyó további szakaszán és a deltában a sokszorosára gyorsíthatja
a part erózióját. Ez azt az évmilliók üledékéből álló földnyelvet is veszé-
lyezteti, amin a 17 millió lakosú Sanghaj fekszik.”
42
Ráadásul a hordalék-
lerakódás komolyan befolyásolhatja a duzzasztó kapacitását is. Az iszaple-
rakódás ellen folyamatos tisztítással és kisebb gátak építésével próbálnak
meg védekezni. A gát mellett kardoskodók második érve a vízenergia
hasznosítása volt, a folyók adottságainak újbóli felismerése ugyanis lökést
adott az ország vízenergia programjának az 1990-es években. Ráadásul a
Három Szoros vagy bármely más vízerőmű üzembe helyezésével számos
környezetet szennyező szénbánya kerülhet bezárásra. 2011-2012-re mind
a 32 turbina üzembe áll majd, és az erőmű látja majd el a környező tarto-
mányokat, megtérítve ezzel a beruházás költségeit. Sokak szerint azonban
ez is kérdéses: a vízerőmű által előállított energiát nem lesznek képesek
kifizetni a fogyasztók, a szolgáltatók így az olcsóbb szénhez nyúlnak
majd vissza. A gát pozitív hozadékának tekintik a hajózhatóságot, és ezzel
egyidejűleg a folyómenti turizmus fellendülését, végül pedig a vízszállítás
lehetőségének megteremtését is. A duzzasztónak köszönhetően több víz
jut majd a mezőgazdaság számára, emberi fogyasztásra és vízhiányban
szenvedő északkeleti országrésznek is, a tározó ugyanis a Dél-Északi Víz-
átvezető Projekt egyik jövőbeni pillére lehet.
A gát építésének negatív következményei közé sorolják a térség fló-
rájának és faunájának teljes átalakulását, a mikroklíma megváltozását, a
számos kitelepítést, valamint a történelmi korok emlékeinek eltűnését.
A projekt – kiváltva a szénerőművek termelését – csökkenti ugyan a
kén-dioxid kibocsátást, részben így redukálja a savas-esők kialakulásának
esélyét és ezáltal javít a környezet minőségén, a legújabb kutatások szerint
azonban mégis hozzájárul az üvegházhatású gázok kialakulásához a táro-
zóban elárasztott növényzet elbomlásával. Ráadásul a hatalmas építkezés
140
VÖRÖS ZOLTÁN
141
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
során is óriási mennyiségű káros anyag került a levegőbe. „A folyón az
ökológiai egyensúly teljesen felborult, a Jangcéban élő ritka fajok pusztul-
nak ki míg mások elszaporodnak: a gát közelében élők katasztrófafilmbe
illő patkányinvázióról számoltak be (a jelentések kétmilliárd patkányról
szóltak, ezek több ezer négyzetkilométernyi gabonaültetvényt taroltak
le 2007 nyarán).”
43
Szintén komoly problémát okozhat egy esetleges
partomlás. „A leglátványosabb fenyegetést a víztározó összeomlása je-
lenti: 2003 óta eddig 91 helyen szakadt be a tározó partja, összesen 36 ki-
lométernyi partszakaszon. Ezek a földcsuszamlások olykor ötven méteres
hullámokat hoznak létre a vízen, ami miatt több százezer ember lakóhelye
került veszélybe.”
44
Ráadásul az egész komplexum földrengés-veszélyes
helyre épült, szakértők szerint a táj ily’ mértékben történt átalakítása
komoly problémákat szülhet, a gát esetleges átszakadása a felduzzasztott
hatalmas víztömeg miatt felbecsülhetetlen pusztítást okozna. A félelem
nem alaptalan: a 2008 májusában Szecsuan tartományban bekövetkezett,
több mint 80.000 ember halálát követelő és több milliót otthontalanná
tevő földrengés ugyanis a szakértők szerint egy hatalmas víztározó miatt
következett be. „Amerikai és kínai tudósok szerint egyre valószínűbb,
hogy a katasztrófát az epicentrumtól öt kilométerre található cepingpui
víztározó okozta. A víztározó 153 méter magas gátja 315 millió tonna
vizet tart meg, és csupán 500 méterre fekszik a földrengés törésvona-
lától. A kutatók úgy gondolják, hogy a víz olyan nyomással nehezedett
az alatta levő kőzetrétegekre, hogy az a törésvonalat szétfeszítette, és ez
olyan láncreakciót indított el, ami a földrengéshez vezetett. Fan Xiao, a
Szecsuani Geológiai és Ásványtani Intézet munkatársa szerint igen való-
színű, hogy a gát megépítése és a víztározó 2004-es feltöltése vezetett a
katasztrófához. Fan utalt arra, hogy a földrengés nagyon szokatlan volt,
korábban soha nem volt hetesnél erősebb földmozgás a térségben. Chris-
tian Klose, a Columbia Egyetem egy megfigyelőközpontjának kutatója
szerint ilyen mértékű aktivitás a törésvonalon évmilliók óta nem volt.
Az viszont már korábban több esetben is igazolódott, hogy a víztározók
tudnak földrengéseket okozni – az amerikai Hoover-gát esetében is ta-
pasztaltak ilyen, de jóval gyengébb jelenséget. A cepingpui gát építését
– ami 2000-től 2006-ig zajlott – egyébként végigkísérte a geológus
szakértők tiltakozása, akik úgy vélték, hogy nem szabadna egy ekkora
létesítmény egy törésvonalhoz ilyen közel megépíteni.”
45
Megdöbbentő
és korábban nem várt hatás az időjárás megváltozása is. „Modellek és
meteorológiai mérési adatok alapján [...] 2000-től napjainkig jelentős
142
VÖRÖS ZOLTÁN
143
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
változás figyelhető meg a térségben, melyek közül a 2004-es év a leg-
kiugróbb, ugyanis ekkorra készült el a gát egy jelentős része és a víz több
kanyont is elárasztott. A folyó felduzzasztásával, a gát mögött tulajdon-
képpen egy mesterséges tó keletkezett. Az így létrejött nagy kiterjedésű
vízfelszín felett a levegő gyorsabban válik telítetté mint korábban (azaz
annyi vizet tartalmaz a levegő amennyi fizikailag lehetséges), emiatt
hamarabb kihullik belőle a nedvesség, így a gát környékén a csapadék
mennyisége jelentősen növekedett. Ez nem feltétlenül rossz hír, hiszen
sok területen szükség van a csapadékra, de ezzel együtt más területeken
csökkent a mennyisége. A gát időjárás módosító szerepe közel 160 km
2

kiterjedésű területen érezhető ma, ami tízszer nagyobb, mint amekkorát
eredetileg feltételeztek.”
46
És a hírek szerint a kitelepítéseknek sincs még
vége, 2020-ig további négy millió lakost telepítenek ki Csungking ből (5.
ábra): „További négymillió embert költöztetnek át Kínában a gigantikus
Három Szoros-duzzasztó térségében. […] Az elkövetkezendő években
Közép-Kínában a gigantikus erőmű és védmű kezdeténél található
Csungking város központjától távol eső kerületek lakóit fogják átköltöz-
tetni, elsősorban azokról a területekről, ahol a 600 km hosszú víztározó
már erodálni kezdte a Jangce-folyó partját. A város alpolgármestere, Yu
Yuanmu kijelentette, hogy az áttelepítéseket a régió 2007 és 2020 kö-
zötti fejlesztési terveivel összhangban, lépcsőzetesen valósítják meg. Yu
szerint az áttelepítés nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy megóvják
a víztározó térségének ökológiáját. Az átköltöztetettek Csungking köz-
pontjától busszal egyórányi távolságba kerülnek, az első kétmillió embert
öt éven belül helyezik át.”
47
A Három Szoros-gát mindenesetre elkészült
és értékelhető pozitív eredményei ellenére egyre több jel mutat arra, hogy
totális katasztrófát fog okozni a Jangce-völgyében.
A Dél-Északi Vízátvezetési Projekt
A kétezres évek elején az északi országrész folyóinak vízhozam-csökke-
nésére, a régió súlyos vízhiányára, a talajvizek szennyeződésére és a vizek
fertőzöttségére a kínai vezetésnek mindenképpen megoldást kellett talál-
nia, főként mivel a népesség, az ipar és mezőgazdaság jelentős hányada
erre a térségre koncentrálódik. A döntéshozók ebben az esetben is egy
grandiózus és már korábban felvetett elképzelést poroltak le és kezdtek
el kidolgozni. A Vízkészletek Minisztériumának tisztségviselője, a Dél-
Északi Vízátvezetési Projekt tervezéséért és kivitelezéséért felelős iroda
142
VÖRÖS ZOLTÁN
143
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
alelnöke a tervről készített tanulmányában a Jangcét, mint bőséges víz-
hozammal rendelkező folyót mutatja be, amely tehát alkalmas (!) arra,
hogy vízét a Sárga és Hai-folyók, valamint Peking felé tereljék. A tények
azonban mást mutatnak. A Jangce a Tibeti-fennsíkon ered, évtizedek óta
csökken a vízhozama, egyre szennyezettebb, ráadásul nagy mennyiségű
víz elvezetésével kiszáradhat, mint az a Sárga-folyó alsó szakaszának
esetében történt. Ezáltal helyrehozhatatlan károkat szenvedne a folyó
egyedülálló élővilága és a meder mentén élő népesség is kénytelen lenne
elhagyni lakhelyét. A tények és kritikák most sem győzték meg a kínai po-
litikusokat, a Maoban ötven évvel ezelőtt felvetődött ötlet kivitelezéséről
Peking végül 2002-ben döntött.
6. ábra: A Dél-Északi Vízátvezetési Projekt
Forrás: saját szerkesztés
A víz átvezetését három nyomvonalon tervezik megvalósítani.
A gátakkal és kilométernyi alagútrendszerrel kiépített Nyugati-csatorna
a Jangce forrásvidékéről vezetne át vizet a Sárga-folyó felső szakaszába.
A terv óriási méreteire jellemzően az első fázisban öt duzzasztógátat és
260 km alagutat, a másodikban egy duzzasztót és 304 km alagutat, míg
az utolsóban még egy duzzasztót és 508 km alagutat építenének, illetve
fúrnának. Az így átvezetett 17 milliárd m
3
/év víz a Sárga felső és kö-
zépső szakaszát táplálná. Ennek az elképzelésnek a megvalósíthatóságá-
ról a mai napig viták zajlanak, a munkálatok valószínűleg nem kezdődnek
144
VÖRÖS ZOLTÁN
145
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
el a következő években. A középső csatorna a Jangce-ből és mellékfolyó-
jából a Hanból szállítana vizet a Sárga-folyó alatt Pekingbe és Tiencsinbe.
A terv sarkalatos pontja a Sárga-folyó alatti csatornás átvezetés, onnantól
ugyanis a gravitációnak köszönhetően folyna a főváros felé a víz. Ezen a
szakaszon 2004-ben kezdték meg az építkezéseket és 2008-ra elkészült a
csatorna északi felének 307 km-es része. Peking ezen keresztül már 2008.
szeptember 18. óta kap vizet – noha még nem a Hanból, hanem a szintén
szárazsággal és vízhiánnyal küszködő Hopej [Hebei] tartományból (1. és
2. ábra, illetve 2. táblázat). Ennek az útvonalnak a végső befejezési idejét
2010-ben határozták meg, a távlati tervek között szerepel azonban a
Három Szoros-gát által létrehozott hatalmas tározó vizének hasznosítása
is: egy csatorna vezetne innen a számítások szerint évente 13 milliárd
m
3
–nyi vizet a középső csatornarendszerbe. A keleti útvonal igényli a
legkevesebb átalakítást, a víz a Jangce alsó szakaszáról, a Császár- vagy
Nagy-csatornán
48
keresztül folyna a Sárga-folyóig, ott szivattyúk segít-
ségével átvezetnék a meder alatt, majd a fizikai törvényszerűségeknek
köszönhetően folyna tovább. Csengcsou városánál pumpálnák át a vizet
a mesterséges csatornába, melyet később öt fokozatban 40 m magasra szi-
vattyúznának fel, majd a Sárga-folyó alatti átvezetését követően újonnan
épült csatornákon át haladna az északkeleti városok, elsősorban Tiancsin
és Peking felé. A munkálatokat megkönnyíti, hogy a szükséges csatornák
és tavak 90%-a már elkészült. Ez az útvonal évente 14,8 milliárd m
3
/év
víz szállítására lenne alkalmas. A munkálatok 2002 év végén kezdődtek
el, a kivitelezés befejezése ugyanakkor csak 2012 körül várható, a víz
szennyezettségének mértéke ugyanis kétségessé tette a projekt megvaló-
síthatóságát, hiába indítottak a vizek tisztításáért számos vízjavító és tisz-
tító beruházást. A programok első fázisa (a középső és keleti útvonalon)
mintegy 180.000 embernek ad munkát. A kínai vezetés reményei szerint
a beruházás növelni fogja a GDP-t és megszilárdítja a gazdasági növeke-
dést, megoldja a szomjazó észak vízproblémáit és nem okoz majd vissza-
fordíthatatlan ökológiai katasztrófát. A terv ellenzői természetesen más
véleményen vannak. Amennyiben a csatornarendszerek el is készülnek, a
vízmennyiség csak ideig-óráig lesz képes ellátni az ipart és a lakosságot,
a mezőgazdaság gondjain pedig már nem tud segíteni. Ráadásul súlyos
természeti következményei lehetnek, ha a Jangce tervezett mértékű vízel-
vonása megvalósul, erre az eshetőségre azonban egyelőre nem készültek
forgatókönyvek…
144
VÖRÖS ZOLTÁN
145
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Nemzetközi vízproblémák
Kína a súlyosbodó belső vízproblémái mellett szomszédaival is szembe
kerülhet a folyók vizének felhasználása kapcsán – noha ebben az esetben
előre láthatólag nem mint szenvedő alany vesz részt a konfliktusokban.
Mind az északnyugati határánál fekvő Kazahsztán, mind a délkeleten
fekvő ázsiai országok vízkészletei függnek a Kínában eredő folyóktól,
vélhetően azonban nem fognak/nem tudnak sem releváns diplomáciai,
sem bármiféle katonai lépést kezdeményezni az ázsiai óriás ellen. Peking
az energiaéhség csillapítása és a további gazdasági fejlődés érdekében
döntött az északi Irtisz és Ili, valamint a déli Mekong és Salween [Nú
Jiāng] folyók vizének nagyobb mértékű kihasználásáról.
A kínai vezetés az elszakadást, vagy a nagyobb önállóságot célzó
ujgur szeparatista mozgalmak aktivitását figyelembe véve a Hszincsiang
ujgur autonóm terület fejlesztését, és ezáltal a népesség han nemzetséggel
való felhígítását, valamint az ebben a térségben található olajkészletek
kitermelését tűzte ki célul. Az elképzelések megvalósításához az Irtisz,
valamint az Ili-folyóból kívánják biztosítani a vizet, azon folyamokból,
melyeknek vízhozama elengedhetetlen Kazahsztán számára. A Fekete-
Irtisz-Irtisz-Ob együtt a világ ötödik leghosszabb folyóját alkotják, össze-
kötik a kontinens két nagyhatalmát, Kínát és Oroszországot. Az Irtisz
a mongol Altáj-hegységben ered, első, Fekete-Irtisznek nevezett szaka-
sza 618 km hosszan kanyarog Hszincsiang tartományban, majd a kazah
határ túloldalán ömlik a Zaisan-tóba, ahonnan már Irtisz néven folyik
tovább az Obba, majd a Jeges-tengerbe. Kína már az 1990-es években
tervbe vette egy 300 km hosszú csatorna építését az olajmezők ellátására
és az ötéves tervben meghatározott gazdasági-fejlesztési célok elérésére.
A mesterséges mederben a Fekete-Irtisz vízhozamának 20%-át vezetnék
el. A következmények pedig Kína határait elhagyva éreztetik majd ha-
tásukat: Kazahsztán vízierőművei működésképtelenné, a kereskedelem
szempontjából alapvető kikötői hajózhatatlanná válhatnak, a folyó és az
általa táplált Ob élővilága pedig súlyosan károsodhat. A csatorna ellen
orosz szakemberek is élénken tiltakoznak, féltve az Ob-folyót, elfelejtve
ugyanakkor azt a tényt, hogy az Irtisz erőforrásait az egykori szovjet
tervek is ki akarták aknázni. A másik, nagy horderejű terv az Ili vizének
felhasználását irányozza elő, szintén gazdaságélénkítő célokat szem előtt
tartva. A szovjet érában a kazah oldalon épített vízerőmű tönkretette a
folyó addigi élővilágát és veszélybe sodorta a folyó torkolatánál található
146
VÖRÖS ZOLTÁN
147
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Balkhash-tavat, drasztikusan lecsökkentve átlagos vízszintjét. A kínai
tervek megvalósítása nemcsak az erőmű működését nehezítené, hanem
teljesen kilátástalanná tenné a Balkhash jövőjét, és az ott élő emberek
megélhetését is.
A gátépítések manapság nem kapnak kiemelten nagy sajtóvisszhangot,
a híradások középpontjában is csak grandiózus méretei miatt szerepelt
néhány alkalommal a Három Szoros, a környezetet súlyosan károsító
hatásairól kevés szó esett. Léteznek azonban más kínai elképzelések
és építkezések is, melyek még a Jangcén épülő óriásgátnál is kevesebb
figyelmet kapnak: a kínai kormány már az 1980-as években döntött a
Mekong [Lancang Jiang] felső szakaszán létesítendő hatalmas Mekong-
kaszkádról, azaz nyolc vízerőmű megépítéséről. A Mekong, az ország
legnagyobb folyóihoz hasonlóan szintén a Tibeti-fennsíkon ered, hogy
megtegye 4023 km-es útját a kínai Jünnan [Yunnan] tartományon,
Burma/Myanmaron, Thaiföldön, Laoszon, Kambodzsán és Vietnámon
át a Dél-kínai-tengerig. A folyó Ázsia egyik legfontosabb vízrendszere,
völgyében 100 millió lakossal, akiknek többsége a Mekongból él. A folyó
felső, kínai szakasza igen meredek hegyek és sziklák közt zúdul alá, al-
kalmassá téve ezáltal a vízenergia hasznosítására. Elméletben Jünnan
tartomány rendelkezik az ország vízenergia kapacitásának negyedével,
ennek kihasználását reméli Peking a kaszkád létrehozásával. A Jünnan-
tartományban építendő nyolc erőmű mellett Tibet területén is terveznek
néhány gátat. „A beruházást kísérő média-figyelem hiánya meglepő”
49
,
figyelembe véve a folyó alsóbb szakaszain osztozó országok, NGO-k és
környezetvédő szervezetek tiltakozását. Ha a terv kidolgozásra kerül, a
komplexum annyi energiát fog termelni, mint a Három Szoros, ráadásul
a tizedik ötéves-tervnek megfelelően képes lesz „fejleszteni a nyugatot, il-
letve energiával ellátni a keletet”
50
. A Mekong mentén található országok
alapvető érdeke, hogy együttműködjenek Kínával a folyó felhasználását
illetően. Számos próbálkozás történt a közeledésre, tényleges egyezmény
azonban nem született.
51
Kína mindeközben további erőművek építését
tervezi a Salween
52
és Brahmaputra
53
[Yarlung Zangbo] folyókra, ko-
moly problémákat okozva ezzel Burma/Myanmar és Thaiföld, valamint
India és Banglades növekvő népessége számára. Peking energiaéhsége
tehát nem csupán belföldi, hanem a nemzetközi folyóira is káros hatással
lehet, ráadásul a kínai vezetés ez idáig nem kívánt érdemben foglalkozni
a folyamok alsó szakaszain élő népek jogaival.
146
VÖRÖS ZOLTÁN
147
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Zöld GDP
„Még 2005 márciusában Hu Jintao pártelnök és Wen Jiabao miniszterel-
nök” beszélt arról, hogy „szükség van egy „új fejlődési modell” avagy egy
„új gazdaságélénkítő modell” kialakítására, amelynek a legáltalánosabb
célja egy minden szempontból harmonikus társadalom [...] elérése len-
ne.”
54
Ez a megfogalmazás összhangban áll a Világbank környezetvédel-
mi specialistája, Andres Liebenthal szavaival és a zöld GDP fogalmával.
„Minden értelmes ember számára világos, hog y a dolgoknak meg kell változniuk
– mondja Liebenthal – csak még az nem tiszta, milyen stratégiát kell folytatni. Kí-
sérleti projektek folynak a gazdasági teljesítmények ökológiai hatásának – zöld GDP
– kalkulálására, de egész eszközrendszereket kell átalakítani, hog y létrejöjjön eg y
komplett zöld GDP rendszer, beleértve az árképző rendszereket és a természeti erőfor-
rásokra kivetett adókat. A víz ára jelenleg csak a szállítási és a kezelési költségeket
tartalmazza, nem tükrözi azt, hog y a víz szűkösen áll rendelkezésre, és nem foglalja
magába a vízszennyezés miatti költségeket sem – magyarázza Liebenthal. Kínában
a felső vezetők körében népszerű a zöld GDP, mert szeretnék szűkíteni a gazdagok
és a szegények közötti szakadékot, hog y kezelni tudják a társadalmi instabilitást.
A helyi vezetők azonban nem örülnek annak, hog y a régió fejlődésének – és a vezetők
teljesítményének – értékeléséből le kell vonni a környezeti veszteségeket. De nincs más
út. Ahog y a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium kutatója Nathan Nankivell írta
nemrégiben jelentésében: Becslések szerint az éves gazdasági növekedésnek 7%-át kell
a társadalmi stabilitás megőrzésére (vag yis az elégedetlenek fékentartására) fordítani.
A szennyezések költsége pedig már 8–12 % közötti összeggel csökkenti a GDP-t
évente.”
55
Kínában „komoly viták [folynak] arról, hogy miképpen lehet-
ne úgy befolyásolni az árak alakulását, hogy megelőzhető legyen a víz-
készlet szennyezése és pazarlása. Egyes tartományok és városok 2004 és
2006 között előkészítő programokat végeznek zöld GDP-jük felmérése
érdekében, és a későbbiekben az itt nyert tapasztalatokra fognak építeni
a többi térségben.”
56
Peking az évtized végére, három lépcsőben kívánja
bevezetni a zöld GDP-t
57
a környezet és vizek további szennyezésének
csökkentése érdekében, bár a kínai politikai berendezkedés erőteljesen
gátolhatja az újfajta indexek bevezetését. „A közgazdászok körében el-
térő becslések vannak arra nézve, mennyibe kerül Kína zöldebbé tétele.
A Világbank szakértői úgy számolják, hogy a levegő- és a vízszennyezés
az ország GDP-jének 8%-át viszi el. Persze, másként érintenék a szennye-
zési költségek az egyes régiókat. Sanhszi [Shanxi] tartományban, a szén-
bányászat központjában negatív mérleget hoznának ki a szakértők, ha a
148
VÖRÖS ZOLTÁN
149
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
környezetpusztulás és -szennyezés költségeit integrálni kellene a gazda-
sági mutatóba. Azaz az elmúlt évtized teljes helyi gazdasági növekedését
lenullázná a környezeti kár – idéz hivatalos személyeket a Deutsche Bank
jelentése. „A zöld GDP nag yon jó ötlet – mondja Kína környezetvédelmi ve-
zetője – csak nag yon nehéz lesz a helyi viszonyokra alkalmazni és végrehajtani. Már
életbe lépett eg y új rendelet, amely komoly büntetéssel sújtja azokat a hivatalnokokat,
akik környezetvédelmi hatáselemzés nélkül hag ynak jóvá projekteket, indokolatlanul
alacsonyan szabják meg vag y elengedik ipari üzemek szennyezési büntetéseit, megha-
misítják a jelentéseket vag y elhallgatják a környezeti baleseteket. Ezt is nag yon nehéz
lesz ellenőrizni, mert a kínai környezetvédelmi hatóságnak nincs elég embere arra,
hog y a nag yon g yakori környezeti baleseteket kivizsgálja.”
58
Konklúzió
Kínának most kell megfizetnie a környezetrombolásért, melyet a kom-
munista hatalomátvétel óta véghezvitt, és a gazdasági eredmények kímé-
letlen hajszolása – a kínai politikusok szerint – megkívánt. A lehetséges
következmények pedig talán még a vártnál is szörnyűebbek lehetnek,
ráadásul hatalmas népességet érintenének. A kínai lakosság ugyanis
nincs tisztában a valósággal, az állami cenzúrának köszönhetően csupán
a Pekingben tomboló homokviharok és az ihatatlan csapvíz képében ta-
lálkoznak a válsággal. A politikai elit pedig nem akar elképzelni egy olyan
jövőt, ahol a városi lakosság alapfokú ellátása nem megoldott, viszont a
gazdasági visszaesés elégedetlen néptömegeket szülne, szintén megren-
getve a párt hatalmát.
A problémák jelen vannak, a megoldási kísérletek nem feltétlenül si-
keresek, a helyzet fokozatosan romlik. Ilyen körülmények pedig az egész
bolygóra kiható következményekkel járhatnak: százmilliók élete kerülhet
veszélybe, összeomolhat a gazdaság, súlyos világgazdasági válságot okoz-
va, és a környezet még nagyobb mértékben degradálódhat. Az ilyen for-
gatókönyvek elkerülése végett a hatóságoknak mihamarabb szabályoznia
(és ellenőriznie) kellene az ipari vízfelhasználást, drasztikusan emelnie a
víz árát (még ha ez felháborodást is szülne a lakosság körében), az ideig-
óráig tartó szükségintézkedések helyett alapvető reformokat végrehajta-
nia, a környezetet romboló grandiózus terveket (lásd: Három Szoros-gát)
elvetnie és a gazdasági fejlődést a fenntarthatóság szintjére emelnie. Fon-
tos lépéseket kellene tenni a mezőgazdasági vízhasználat kérdésében is, a
rossz minőségű csatornákon át kiszivattyúzott víz 50%-a ugyanis kárba
148
VÖRÖS ZOLTÁN
149
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
vész. Óriási megtakarítást (ugyanakkor természetesen drága beruházást)
jelentene a súlyosan vízhiányos területeken (például Izraelben) már siker-
rel alkalmazott csepegtető öntözéses technika elterjesztése.
Két dolgot azonban látni kell Kína kapcsán: a hatalmas területek fel-
ügyelete és ellenőrzése és az óriási népesség ellátása rendkívül nehéz fel-
adat, valamint az országban kialakult sajátos diktatórikus rendszer és (az
urbanizált lakosság számára érzékelhető) jólét fenntartása sokszor csak
látszatintézkedésekkel érhető el, komolyabb megszorítások soha nem lá-
tott felháborodást indíthatnának el a társadalom körében. Ezt pedig jelen
gazdasági- és életszínvonal növekedés mellett nem fogja megkockáztatni
a pekingi vezetés. Hamarosan kiderül, hogy az idő őket igazolja-e…
Felhasznált irodalom
Bánhidi, Ferenc: Kína gazdasági fejlődésének tendenciái a nyolcvanas években.
Konjunktúra és Piackutató intézet, Budapest, 1987.
Brown, Lester R.: Stabilizing Water Tables. In: Outgrowing the Earth: The
Food Security Challenge in an Age of Falling Water Tables and Rising Tem-
peratures. W.W. Norton& Co., New York, 2005.
http://www.earth-policy.org/Books/Out/ch6_water.pdf
Burgh, Hugo de: Kína – Barát vagy ellenség? HVG Könyvek, Budapest, 2007.
Cannon, Kathleen A.: Water as a Source of Conflict and Instability in China.
Strategic Analysis, Vol. 30, No. 2, 2006. http://www.idsa.in/publications/
strategic-analysis/2006/apr-jun06/KathleenCannon.pdf
Challmann, Don: The whole Dam Story: A Review of the China Yangtze Three
Gorges Dam. Energiea, Vol. 11, No. 1, 2000. http://www.caer.uky.edu/
energeia/PDF/vol11_1.pdf
Diószegi, István – Harsányi, Iván – Krausz, Tamás – Németh, István: A 20.
század egyetemes története. I. kötet. Korona Kiadó, Budapest, 1999.
Gernet, Jacqes: A kínai civilizáció története. Budapest: Osiris Kiadó, 2005, 472. o
Giordano, Mark – Zhu, Zhongping – Cai, Ximing – Hong, Shangqi – Zhang,
Xuecheng – XUE Yunpeng: Water Management in the Yellow River Ba-
sin: Background, Current Critical Issues and Future Research Needs. CA
Research Report 3. http://www.iwmi.cgiar.org/assessment/FILES/pdf/
publications/ResearchReports/CARR3.pdf
Gleick, Peter H.: Water Conflict Chronology. 2008, Pacific Institute for Studies
in Development, Environment, and Security. http://www.worldwater.org/
conflictchronology.pdf
150
VÖRÖS ZOLTÁN
151
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Glidden, Lisa – Darrin, Magee – Meierotto, Lisa: It’s Power, Dam It! - Effects
of Transnational Environmental Advocacy on Local Water Governance.
http://www.allacademic.com/meta/p_mla_apa_research_citation/0/5/9/
9/5/p59955_index.html
Hu, Hong-Ying – Song, Yu-Dong: Water environmental situation and pollution
control in China. http://www.wfeo.org/documents/download/Water%20E
nvironmental%20Situation_China.pdf
Jordán, Gyula: Kína története. Budapest: Aula, 1999
Jordán, Gyula – Tálas, Barna: Kína a modernizáció útján a XIX-XX. században.
Budapest: Napvilág kiadó, 2005
Kulcsár, Kálmán: Kína a világpolitikában. Budapest: Akadémia kiadó, 2007
Larmer, Brook: Gyilkos folyam. In: National Geographic Tematikus szám,
2008. július.
Liang, Linda: Water Management and Allocation of the Yellow River Basin.
Report to CA/IWMI, 2005. http://www.iwmi.cgiar.org/assessment/files_
new/research_projects/River_Basin_Development_and_Management/
Liang_WaterPolicy_YRB.pdf
Liu, Zhiyu: Flood Forecasting and Warning in China.
http://na.unep.net/flood/CHINA_FL.pdf
McAlister, John: China’s water crisis. Deutsche Bank China Expert Series, 2005.
http://www.cbiz.cn/download/aquabio.pdf
Molen van der, Irna – Hildering, Antoinette: Water: cause for conflict
or co-operation? ISYP Journal on Science and World Affairs, Vol. 1,
No. 2, 2005, 133-143. http://www.scienceandworldaffairs.org/PDFs/
VanDerMolenHildering_Vol1.pdf
Nguyen, Quang M.: Hydrologic impacts of China’s upper Mekong dams
on the lower Mekong river. http://www.mekongriver.org/publish/
qghydrochdam.htm
Pálinkás, Károly: Szomjhalál fenyegeti Kínát? National Geographic Mag-
yarország online, 2007. http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&r-
ov=3&id=10204
Ponseti, Marta – López-Pujol, Jordi: The Three Gorges Dam Project in China:
history and consequences.
http://ddd.uab.es/pub/hmic/16964403n4p151.pdf
Polonyi, Péter: A nagy kormányos Mao Ce-tung. Terebess Ázsia e-tár.
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/mao.html
Polonyi, Péter: Kína története. Budapest: Maecenas, 1994
150
VÖRÖS ZOLTÁN
151
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Porter, John W. – Cheng, Xiaotao – Zou, Jinzhang: National Flood Man-
agement Strategy Study. http://www.ghd.com.au/aptrixpublishing.nsf/
AttachmentsByTitle/PP+FloodManagementChina+PDF/$FILE/Zou_
FloodManagementChina.pdf
Sievers, Eric W.: Water, Conflict, and Regional Security in Central Asia. N.Y.U.
Environmental Law Journal Vol. 10, 2002. http://www1.law.nyu.edu/
journals/envtllaw/issues/vol10/3/v10n3a2.pdf
Suo, Lisheng: River Management and Ecosystem Conservation in China. Pro-
ceedings of the Ninth International Symposium on River Sedimentation,
2004. http://www.irtces.org/old/irtces/report/9isrs/LishengSuo.pdf
Tálas, Barna: A kínai kommunisták újabb „hosszú menetelése” a szocialista pi-
acgazdaság felé. Budapest: Budapest Bank Tanulmányok, 1994 40-43. o.
Wang, Xiaoyan: Grain Production in the Yellow River Basin. Report to CA/IWMI,
2005. http://www.iwmi.cgiar.org/assessment/files_new/research_projects/
River_Basin_Development_and_Management/YRB_Wang_2005.pdf
Wang, Xinbo: Water governance in China: The failure of a top-down approach.
http://www.sdnetwork.net/files/pdf/chapter6-xinbo.pdf
Weinthal, Erika: Water Conflict and Cooperation in Central Asia. UN Hu-
man Development Report 2006. http://hdr.undp.org/en/reports/global/
hdr2006/papers/Weinthal%20Erika.pdf
Xia, Jun – Yongqin, David Chen: Water problems and opportunities in the hy-
drological sciences in China. Hydrological Sciences–Journal–des Sciences
Hydrologiques, 46(6) December 2001.
http://cig.ensmp.fr/~iahs/hsj/460/hysj_46_06_0907.pdf
Zhang, Guanghui: Water Shortage Problems and Strategies for Water Sustain-
able Utilization in China. Institute of Hydrogeology and Engineering Geol-
ogy, Chinese Academy of Geological Sciences. Water Shortage Problems and
Strategies for Water Sustainable Utilization in China.
Zhu, Ruixiang: China’s South-North Water Transfer Project and Its Impacts on
Economic and Social Development.
http://www.mwr.gov.cn/english1/20060110/20060110104100XDENTE.pdf
Zhu, Zhongping – Giordano, Mark – Cai, Ximing – Molden, David: The Yellow
River Basin: Water Accounting, Water Accounts and Current Issues. Water In-
ternational. 29:2-10, 2004. http://www.iwmi.cgiar.org/assessment/FILES/
word/ProjectDocuments/YellowRiver/ZhuGiordanoCaiMolden1.pdf
152
VÖRÖS ZOLTÁN
153
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Internetes források
Mekong flood, MRC’s roles, dams in China, and a failed alarm system. State-
ment of Thai People’s Network for Mekong, 2008. http://www.terraper.org/
file_upload/FINAL_Statement%20on%20Mekong%20flood%20and%20
MRC_18Aug08.pdf
Who’s Behind China’s Three Gorges Dam. 2007. Web: http://www.probeinter
national.org/files/Behind3GInternational.pdf
The Most Polluted City in the World. The Epoch Times, 2006.
http://en.epochtimes.com/news/6-6-10/42510.html
The New Great Walls: A Guide to China’s Overseas Dam Industry.
http://www.internationalrivers.org/files/New%20Great%20Walls%20low
%20res.pdf
Rising Seas Threaten China’s Sinking Coastal Cities. National Geographic
online
http://news.nationalgeographic.com/news/2008/01/080117-AP-china-
risin.html
South-to-North Water Diversion Project, China. water-technology.net
http://www.water-technology.net/projects/south_north/
Már Kína is ökológiai katasztrófától tart. Index.hu, 2007.
http://index.hu/tudomany/kornyezet/3gorges27090/
Még négymillió embert költöztetnek máshová a Három Szurdok duzzasztó
térségéből. Zöldtech.hu, 2007.
http://www.zoldtech.hu/cikkek/20071017-harom-szurdok
Kínai törvénymódosítás a vízszennyezés megelőzéséért. China Radio Interna-
tional, 2007.
http://hungarian.cri.cn/1/2007/08/28/2@79565.htm
Harc az elsivatagosodás ellen. China Radio International, 2003.
http://hungarian.cri.cn/1/2003/08/15/2@131.htm
Hebei Water Resources Bureau announces water transfer to Beijing. Probe In-
ternational
http://www.probeinternational.org/index.php?q=beijing-water-crisis/
news-and-opinion/hebei-water-resources-bureau-announces-water-trans-
fer-beijing
Időjárás-módosító óriás gát épül Kínában. origo.hu, 2007.
http://idojaras.origo.hu/20070706-idojarasmodosito-orias-gat-epul-
kinaban.html
152
VÖRÖS ZOLTÁN
153
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
Ismét súlyos vízszennyezés történt Kínában. Ázsia.net, 2006.
http://www.azsia.net/modules.php?op=modload&name=News&file=arti
cle&sid=7998&mode=thread&order=0&thold=0
China plans to set up green GDP system in 3-5 years. China Daily, 2004.
ht t p://www.chi nadai ly.com.cn/engl i sh/doc/2004- 03/12/content_
314332.htm
Clear Water and Blue Skies: China’s Environment in the New Century. World
Bank, 1997.
A pazarlás nagy fala. Polgári Szemle, 4. évf. (2008) 5.
http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_digest&ID=37
Végjegyzetek
1
Tanulmányomban a magyar fordítással rendelkező földrajzi nevek esetén a magyar átírást vettem alapul,
egyéb esetekben, illetve a személynevek leírásánál azonban a szakirodalom által elfogadott pinyin átírást vet-
tem alapul.
2
Joanovics, Á.: Kína, vallás és környezetvédelem. Ma és Holnap folyóirat VI. évfolyam 1. szám
3
2005-ös adat. Forrás: greenfacts.org
4
Az összehasonlíthatóság kedvéért a régiók alapjául a vízgyűjtő-medencéket és nem a tartományok elhelyez-
kedését vettem alapul. Lásd: 1-es és 2-es ábra.
5
Jun, X. – Yongqin Chen, D.: Water problems and opportunities in the hydrological sciences in China.
http://www.cig.ensmp.fr/~iahs/hsj/460/hysj_46_06_0907.pdf
6
Ezzel szemben északon az éves mennyiség 80%-a június és szeptember között hullik le.
7
Jun, X. – Yongqin Chen, D.: Water problems and opportunities in the hydrological sciences in China. 6.o.
http://www.cig.ensmp.fr/~iahs/hsj/460/hysj_46_06_0907.pdf
8
Giordano, M. – Zhu, Z. – Cai, X. – Hong, S. – Zhang, X. – Xue, Y.: Water Management in the Yellow River
Basin: Background, Current Critical Issues and Future Research Needs.
9
Mcalister, J.: China’s water crisis. Deutsche Bank China Expert Series, 2005.
http://www.cbiz.cn/download/aquabio.pdf
10
750.000 kínai hal meg évente a szennyezett víz és levegő miatt. http://vilag.transindex.ro/?hir=6739
11
The Most Polluted City in the World. The Epoch Times.
http://en.epochtimes.com/news/6-6-10/42510.html
12
Zhiyu, L.: Flood Forecasting and Warning in China.
http://na.unep.net/flood/CHINA_FL.pdf
13
Larmer, B.: Gyilkos folyam. In: National Geographic tematikus szám, 2008. július. 120. o.
14
Larmer, B.: Gyilkos folyam. In: National Geographic tematikus szám, 2008. július.
15
Rohamosan fogynak a Tien-san gleccserei Kínában. http://www.azsiaportal.hu/rohamosan-fogynak-a-tien-
san-gleccserei-kinaban.html
16
Pekinget is fenyegeti Kína sivatagosodása. http://nice.mconet.biz/kina/penkinget_is_fenyegeti_kina_si-
vatagosodasa_kina_2299_360190.html
17
Elsivatagosodik a Föld.
http://www.hirextra.hu/hirek/article.php?menu_id=2&cat=6&article_id=34176
18
A klímaváltozás Kína gazdaságát fenyegeti. http://www.zoldtech.hu/cikkek/20070508kinaklima
19
A folyók megmentése érdekében időjárás módosító programba is belekezdett a kínai kormány, „a tüzérség
ezüst-jodid kristályokkal bombázza a Sárga-folyó forrásvidéke felett úszó felhőket. A kristályok felveszik
a nedvességet, a keletkező, immár kellően nagy tömegű vízcseppek pedig esőként lehullnak.” Larmer, B.:
Gyilkos folyam. In: National Geographic tematikus szám, 2008. július.
20
Pálinkás Károly: Szomjhalál fenyegeti Kínát? http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=
10204
21
Brown, Lester R.: Plan B 2.0: Rescuing a Planet Under Stress and a Civilization in Trouble 2006.
http://www.earth-policy.org/Books/PB2/pb2ch3.pdf
154
VÖRÖS ZOLTÁN
155
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
22
Pekinget is fenyegeti Kína sivatagosodása. http://nice.mconet.biz/kina/penkinget_is_fenyegeti_kina_si-
vatagosodasa_kina_2299_360190.html
23
Rising Seas Threaten China’s Sinking Coastal Cities.
http://news.nationalgeographic.com/news/2008/01/080117-AP-china-risin.html
24
Brown, Lester R.: Plan B
25
Hong-Ying, H. – Yu-Dong, S.: Water environmental situation and pollution control in China.
http://www.wfeo.org/documents/download/Water%20Environmental%20Situation_China.pdf
26
State Environmental Protection Administration of China. State of the Environment in China.
http://english.mep.gov.cn/standards_reports/soe/SOE2006/200711/t20071106_112569.htm
27
A vízben a növények (fitoplanktonok) elszaporodása többlet tápanyag (nitrogén és foszfor) hatására. A
később elpusztuló fitoplanktonokat baktériumok fogyasztják el, a folyamat sok oxigént igényel. Ennek
köszönhetően az állatfajok kipusztulhatnak, a vizek súlyosan szennyeződhetnek.
http://www.atmosphere.mpg.de/enid/2___ce_ni_t_panyagok/-_Eutrofiz_ci__3h4.html
28
Hong-Ying, H. –Yu-Dong, S.: Water environmental situation and pollution control in China
29
uo.
30
Helyszíni jelentés: mérgező vizet ittak!
Hírszerző: http://www.hirszerzo.hu/cikkprint.6272
31
Ismét súlyos vízszennyezés történt Kínában. Ázsia.net: http://www.azsia.net/modules.php?op=modload&
name=News&file=article&sid=7998&mode=thread&order=0&thold=0
32
Pokolian néznek ki a folyók Kínában.
Index.hu: http://index.hu/politika/bulvar/flykn2371/
33
Méreg került a csapvízbe Kínában.
Index.hu: http://index.hu/politika/bulvar/knvgyszr1713/
34
Larmer, B.: Gyilkos folyam. In: National Geographic tematikus szám, 2008. július. 109. o.
35
„Lanzhou, a Selyemút hajdani kereskedőállomása ma petrolkémiai központ, a városban és környékén hasonló
üzemek százai működnek. 2006-ban három alkalommal vörösre, negyedszer fehérre festette a Sárga-folyót az
elszivárgó vegyszer” – Brook Larmer: Gyilkos folyam. In: National Geographic Tematikus szám, 2008. július.
114. o.
36
Larmer, B.: Gyilkos folyam. In: National Geographic tematikus szám, 2008. július. 108. o.
37
Csakúgy, mint a folyó középső szakaszán, a Jinshan-völgyön áthaladva.
38
Az alsó szakaszán hat, hét meder-változást jegyeztek fel.
39
Giordano, M. – Zhu, Z. – Cai, X. – Hong, S. – Zhang, X. – Xue, Y.: Water Management in the Yellow River
Basin: Background, Current Critical Issues and Future Research Needs.
40
Folyók az összeomlás szélén. origo.hu:
http://www.origo.hu/tudomany/20070425folyok.html
41
Hong-Ying, H. – Yu-Dong, S.: Water environmental situation and pollution control in China
42
Már Kína is ökológiai katasztrófától tart.
Index.hu: http://index.hu/tudomany/kornyezet/3gorges27090/
43
Uo.
44
Uo.
45
Ember okozhatta a tavalyi földrengést Kínában.
Index.hu. http://index.hu/tudomany/kornyezet/quake90203/
46
Időjárás-módosító óriás gát épül Kínában. Origo.hu: http://idojaras.origo.hu/20070706-idojarasmodosito-
orias-gat-epul-kinaban.html
47
Még négymillió embert költöztetnek máshová a Három Szurdok duzzasztó térségéből.
Zöldtech.hu: http://www.zoldtech.hu/cikkek/20071017-harom-szurdok
48
„A Császár- vagy Nagy-csatorna olyan csatornarendszer Kínában, amely a Jangce alsó folyásának rizstermő
vidékeit kötötte össze az észak-kínai politikai centrumokkal. Legnagyobb kiterjedése idején Hangzhou és Peking
között húzódott. Összességében kb. 1930 km hosszú volt, ezzel a világ legnagyobb mesterséges vízi útjaként
tartható számon. Érintette Pekinget, Tiancsint, valamint Hopej, Santung, Csiangszu [ Jiangsu] és Csöcsiang
[Zhejiang] tartományokat. Megépítését az tette szükségessé, hogy Kína természetes vízi útjai többnyire nyugat-
kelet irányúak, s az észak-déli szállítás nagy nehézségekbe ütközött. A csatorna első formájában a Sui-dinasztia
Sui Yangdi nevű hírhedt császárának uralkodása alatt épült fel 605-ben, a Tang-korban vált jelentőssé, ettől fogva
egészen a 19. századi vasútépítésekig a kínai belső kereskedelem egyik legfontosabb útvonala volt. A 20. század-
ban az elhanyagoltság miatt nagy része feltöltődött, elmocsarasodott. Jelenleg csak a Hangzhou és Jining közötti
szakasza hajózható.” A pécsi tudós, Bárdi László nemrégiben végighajózta az utat és filmsorozatot is készített
utazásáról.
154
VÖRÖS ZOLTÁN
155
HÁBORÚBAN A KÖRNYEZETÉRT – A KÖRNYEZETTEL SZEMBEN
49
Glidden, L. – Magee, D. – Meierotto, L.: It’s Power, Dam It! Effects of Transnational Environmental Advo-
cacy on Local Water Governance. http://www.allacademic.com//meta/p_mla_apa_research_citation/0/5/
9/9/5/pages59955/p59955-1.php
50
The dams are part of a regional development strategy that is the centerpiece of China’s Tenth Five-Year Plan
(2001-2005), two components of which are xibu dakaifa (Opening the West) and xidian dongsong (Send
Western Electricity East). InGlidden, L. – Magee, D. – Meierotto, L.: It’s Power, Dam It! - Effects of Tran-
snational Environmental Advocacy on Local Water Governance.
http://www.allacademic.com//meta/p_mla_apa_research_citation/0/5/9/9/5/pages59955/p59955-1.php
51
Formálisan létezik ugyan Mekong-egyezmény, melyet 1995-ben meg is újítottak, Kína azonban nem írta alá
a dokumentumot és a szerződésben foglaltak végrehajtására kijelölt Mekong Bizottság (Mekong River Com-
mission – MRC) munkájában sem vesz részt. Így a Mekong mentén élők jogait és érdekeit szem előtt tartó, az
összes érintett országot tömörítő egyezményre még várni kell.
52
Peking 13 gát építését tervezi, miután azonban a Salween környezetvédelmi területen folyik át, és a folyó
ökoszisztémájába való belenyúlás természeti katasztrófát okozna, a kivitelezéseket egyelőre leállították. Kína
azonban nem adta fel tervét, hogy energiát nyerjen a folyó vizéből.
53
Kína nagyszabású tervei mellett India is erőművek sorozatát tervezi a folyóra.
54
Burgh, H.: Kína, barát vagy ellenség? HVG Könyvek. 2007. 26.
55
Zöld GDP: a dolgoknak meg kell változniuk – mondja a Világbank. Dolgozz Velünk:
http://www.dolgozzvelunk.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=435
56
Burgh, H.: Kína, barát vagy ellenség? HVG Könyvek. 2007. 22.
57
China plans to set up green GDP system in 3-5 years. China Daily:
http://www.chinadaily.com.cn/english/doc/2004-03/12/content_314332.htm
58
Zöld GDP: a dolgoknak meg kell változniuk - mondja a Világbank. Dolgozz Velünk:
http://www.dolgozzvelunk.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=435
157
A BIZTONSÁGPOLITIKAI STRUKTURÁLIS ÉS
FUNKCIONÁLIS ANALÍZIS ALKALMAZÁSA
A KÖZÉP-ÁZSIAI VÍZKONFLIKTUSBAN
ÁGÓ FERENC
A mai vízgazdálkodási helyzet tragédiája Közép-Ázsiában egyértelműen
a múlt irracionális környezetgazdálkodásában gyökerezik. A 19. század
közepén erősödő orosz kolonizáció hatására megszűnt létezni a sária
(iszlám törvénykezés) szerint működő, a természet rendjével tökéletesen
harmonizáló vízhasználat, ami annak volt köszönhető, hogy Oroszország
külkereskedelme erősen függött az amerikai gyapottól. A helyzet még to-
vább romlott az amerikai polgárháború utolsó éveiben, amikor a gyapot
mennyisége csökkent a világpiacon, míg az ára rohamosan növekedett.
Tulajdonképpen ez a folyamat adta a cárnak a közép-ázsiai gyapotöv
létrehozásának ötletét, amely napjaink krízishelyzetének kialakulásához
vezetett. A Szovjetunió megalakulását követően, a tagköztársaságok ha-
tárainak kijelölésekor ugyan a természetes határokat részben figyelembe
vették, azonban a Közép-Ázsiában élő, mozaikszerűen elhelyezkedő
nemzetiségek esetében a határok kijelölése nem volt következetes. Volt
viszont egy másik nagyon fontos rendezőelv, melynek érvényesülnie kel-
lett a terület felosztásában: logikus gazdasági egységeket akartak megte-
remteni egy olyan sivatagi, félsivatagi zónában, ahol az öntözéstől függő
gyapottermesztés az uralkodó mezőgazdasági ágazat.
A világháborúk után a sztálini-hruscsovi gazdasági és ökológiai át-
alakítási tervek eredményeképpen és a tervgazdálkodás növekvő elvárá-
sainak nyomására a térség környezeti állapota rohamosan romlott, külö-
nös tekintettel a termőföldek minőségére nézve. A gyapotföldek – így az
öntözött földek – mennyiségének növelésével a tápláló folyókból egyre
kevesebb víz jutott el az Aral-tóba. A kétségbeejtő prognózisok szerint
az ötvenes évek óta gyorsuló folyamat néhány évtized alatt a tó eltűnését
eredményezi. A probléma felismerését követően az 1980-as években ke-
rült elő újra az a régóta érlelt, grandiózus és meglehetősen utópisztikus
szovjet ötlet, melynek fő célja az volt, hogy a szibériai folyók vízének délre
terelésével a növekvő közép-ázsiai vízigényt kielégítsék.
158
ÁGÓ FERENC
159
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
A Szovjetunió 1991-ben történt felbomlásával, a központosított víz-
gazdálkodás megszűnésével, és az új, a vízhasználat szempontjából
különböző érdekű nemzetállamok megszületésével a biztonságpolitikai
krízishelyzet mindenképpen kooperatív megoldást követel. Kutatások
alapján arról győződhetünk meg, hogy az intenzív, közösen kialakított
vízgazdálkodás egy adott nemzetközi folyón kiemelten fontos bizton-
ságpolitikai kérdés, kiváltképpen abban az esetben, ha a kérdéses terület
félsivatagi, sivatagi zónában helyezkedik el, és kimagaslóan nagy a folyó
társadalmi, ökológiai és gazdasági vonzata. A modern biztonságpoli-
tikai iskolák közül a funkcionális analízis kérdésével legtöbbet talán a
Koppenhágai Iskola foglakozik (jelesül Barry Buzan, Ole Weaver), mely
kutatók munkáiból a biztonságpolitikai komplexum, mint alapfogalom
értelmezését emelem ki, hiszen ennek a definíciója és értelmezése egy
vízgyűjtő terület esetében sokrétű lehet.
Biztonságpolitikai komplexum
A klasszikus értelemben megfogalmazott biztonságpolitika egy komplexu-
mot a katonai értelemben vett baráti és ellenséges viszonyok tükrében
határoz meg. Ezt a meghatározást ma sem tudjuk figyelmen kívül hagyni,
hiszen napjainkban is elképzelhető egy ilyen jellegű biztonságpolitikai
komplexum. Abban az esetben, mikor több vonatkozásban is kérdések
és ellenérdekek merülnek fel az érintett felek között, többszintű biz-
tonságpolitikai komplexumról beszélünk. Ebből következően könnyen
bizonyítható, hogy egy adott vízgyűjtő terület olyan többszintű bizton-
ságpolitikai komplexum, melyben ellentétes érdekek kapcsolódnak a fo-
lyó vízének használatához, többek között ökológiai, gazdasági, politikai
és társadalmi viszonylatban. Így könnyen belátható, hogy Közép-Ázsia
(Kazahsztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Kirgízia)
egy biztonságpolitikai komplexum, melyben a folyón történő vízgazdál-
kodásban érdekellentétek figyelhetők meg, és a megoldás párbeszédet,
valamint együttműködést igényel. Ebbe a rendszerbe bele kell vennünk
Afganisztánt is, mivel az Amu-darja vízgyűjtőjének 8%-a Észak-Afga-
nisztánban található és a stabilizálódó országban egyre épülnek az ezen
forrásvidékre alapuló öntözött gazdálkodások, így ez a folyamat jelentős
vízkiesést eredményezhet a későbbiek során az alvízi országok számára.
A közös cél, és az ellentétes érdekek konfliktuspotenciáljának semlegesí-
tése érdekében a közép-ázsiai országoknak – beleértve Afganisztánt is –
158
ÁGÓ FERENC
159
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
együtt kell működniük a vízgazdálkodásban a klasszikus integrációs
mechanizmusok, azaz a kölcsönös bizalomépítés, nyitottság, informá-
ció-csere biztosításával és a gazdasági kooperáció alapján, amely további
impulzusokat adhat az integráció további szélesítéséhez, és a régió stabi-
lizációjához.
Megvizsgálván az effektív vízgazdálkodási rendszert, elkülöníthetünk
politikai, technikai, és intézményesített funkciókat. A politikai funkciók-
ban megkülönböztetünk ökológiai, gazdasági és szociális vonzatú politi-
kai folyamatokat, a jogi és intézményi vonatkozású folyamatok a reálpoli-
tikai helyzet miatt nem érvényesülnek igazán.
A téma megalapozásánál elengedhetetlen annak tisztázása, hogy tu-
lajdonképpen párhuzamba állíthatók-e a Koppenhágai Biztonságpolitikai
Iskola funkcionális analízisének kérdései a gazdasági, szociális ökológiai
szférában megjelenő konfliktusok kiváltó okaival. A konfliktus mint
társadalmi jelenség csak társadalomtudományi fogalmakkal definiálható
és nem magyarázható pusztán természeti jelenségként. Ezért a probléma
mélyebb és komplexebb analízist igényel, mely figyelembe veszi a kultu-
rális jegyekkel felruházott emberi természetet. Kijelenthetjük tehát, hogy
a környezeti hatások nem vezetnek direkt módon konfliktushoz, ellen-
ben állandó és egyre növekvő mennyiségben hatást gyakorolnak a tár-
sadalomra. A társadalom reagálása a környezeti hatásokra azonban már
kiválthat környezeti okokra visszavezethető konfliktusokat. A környezeti
konfliktus fogalmának tisztázása mellett meg kell említenünk a termé-
szeti erőforrás szűkösségének vagy hiányának jelenségét is. Természeti
erőforrás hiányáról akkor beszélünk, ha egy meghatározott jószág csak
korlátozott mennyiségben, vagy nem megfelelő minőségben áll rendel-
kezésre. Samson és Charrier a következőképpen rendezi táblázatba a víz-
konfliktusokat kiváltó okokat.
160
ÁGÓ FERENC
161
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
1. ábra: Vízkonfiktusokat kiváltó okok
Forrás: Samson, P., Charrier, B. 1997.
Egy adott vízgyűjtő terület országait karakterizálhatjuk úgy, mint egy
képzeletbeli csoport tagjait. A köztük lévő kapcsolatrendszer kialakulását
Frederic W. Frey (1993) modellekkel szemlélteti, és kiemeli a kapcsolat-
rendszer kialakulásában szerepet játszó azon tényezőket, melyek konflik-
tushoz vezethetnek egy adott folyó vízgyűjtő területén. Modelljeivel el-
sősorban a víz fontosságát emeli ki egy adott szereplő szempontjából,
amelyet az egyik legmegfoghatatlanabb faktornak nevez. Ez az állítás
igaz Közép-Ázsiára is, hiszen a víz relatív felértékelődése, nemzetgazda-
ságban betöltött szerepének növekedése itt is megtörtént a Szovjetunió
felbomlása után. Egy másik nagyon fontos tényező egy adott állam
földrajzi elhelyezkedése a folyó forrásától a torkolatig értendő szakaszán,
amely egyben megadja a geopolitikai helyzetét is. Ennek megfelelően egy
ország elhelyezkedhet a folyó forrás- vagy felső, középső, valamint alsó,
vagy torkolati szakaszán. Kedvező helyzetben van a folyó felső szakaszán
lévő, ami lényegében azonosat jelent az elsőséggel; az alsó szakaszon el-
helyezkedők pedig az utolsót jelentik, ez pedig geopolitikai értelemben
160
ÁGÓ FERENC
161
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
véve talán a legkedvezőtlenebb. Nemzetek közötti stabil helyzetről
abban az esetben beszélhetünk, amikor a felső szakaszon elhelyezkedő
nemzet katonai értelemben véve a legerőteljesebb és legkevésbé van víz-
gazdálkodási érdekeltsége a nemzetgazdaságában. Legkevésbé stabil a
nemzetek közötti viszony fordított helyzetben, amikor az alsó szakaszon
található ország katonai értelemben a legerősebb és legnagyobb az igénye
a víz felhasználására, ugyanakkor a felső szakaszon található ország is je-
lentős vízfelhasználó. A leginstabilabb helyzetre a közép-ázsiai államok
vízgazdálkodása remek példa, mert az immár független államok nagy-
mértékben próbálják kihasználni nyári évszakban a rendelkezésükre álló
vízkészleteiket. A felső szakaszon lévő országok (Tadzsikisztán, Kirgízia)
folyóikat elsősorban vízenergia előállítására, melyre természetesen a téli
hónapokban van a legnagyobb szükség. Az olvadékvízből táplálkozó fo-
lyókon tározókat létesítenek, majd a téli hónapokban használják fel a víz
helyzeti energiáját; közben az alsó szakaszon levő nagyobb katonai erőket
képviselő országok (Türkmenisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán) hiányt
szenvednek a gyapottermesztéshez elengedhetetlenül szükséges vízből a
nyári hónapokban. Mint említettem, a nemzetközi folyókkal kapcsolatos
konfliktusok legtöbbször más problémakörök árnyékában jelentkeznek.
Ilyen az általános államközi konfliktusok klímája, a bizalom, a gyanakvás
vagy az ellenségeskedés. Még súlyosabb a helyzet, ha a vizet politikai
eszközként, vagy alkupozíció erősítésére használják egy más jellegű
konfliktusban. Ezekben az esetekben a víz megosztása tovább élezheti a
meglévő nézeteltéréseket. Ez a politikai mentalitás nem idegen a közép-
ázsiai vezetőktől sem, ahol az állandó kölcsönös gyanakvást a regionális
hegemóniára való törekvés itatja át.
A téma feldolgozásához feltétlen tisztázandó a térség országaiban ki-
alakult vízhasználat szociális és gazdasági háttere. A szociális tényezők
vizsgálatakor a mezőgazdasági szektorban dolgozók arányát, valamint az
adott államok nemzetgazdaságban realizálódó gyapottermelésből és víz-
energiából származó bevételét kell elemeznünk. Fontos kitérni a vízzel,
vízgazdálkodással kapcsolatos nemzeti törvényekre, mert sok esetben a
jogállamiság kudarca vagy a jogszabályok hiányosságai segítik elő a konflik-
tushelyzetet. Nem utolsó sorban megemlítem, hogy milyen ökológiai ve-
szélyek merülnek fel az egyes államokban. Ezekből a kiindulási pontokból
egyértelműen bizonyítható, hogy a vízgazdálkodás, és az ahhoz kacsolódó szociá-
lis, gazdasági és ökológiai tevékenységek fontos nemzetbiztonsági tényezők.
162
ÁGÓ FERENC
163
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
1. táblázat: Néhány jelentős gazdasági és szociális jellegű adat a
közép-ázsiai országokról
Kazahsztán Kirgízia Tadzsi-
kisztán
Türkme-
nisztán
Üzbe-
gisztán
Lakosság (mill.)
Városi lakosság (%)
Vidéki lakosság (%) [1]
14.862 [6]
56
44
4.92
34
66
6.09
28
72
4.74
45
55
24.88
37
63
Szegénységi mutatók
1996-1999 [1] 4,3 US
dollár/nap értéken szá-
molva
Ennek a vidéken élők
aránya (%)
31
57
84
90
96
78
34
81
Nincs
adat
Nincs
adat
A várható népesség 2025-re
(mill.)
17,1 5.9 8.3 7.3 33.8
GDP növekedése (%)
A mezőgazdaságban meg-
termelt GDP (%)
Az iparban megtermelt
GDP (%)
9.4
7
37
6.2
46
27
10.6
24.3
24
8.0
26
32
7.0
24
16
A mezőgazdasági szek-
torban dolgozó lakosság
aránya (%) az össznépes-
séghez viszonyítva
16,5[6] 31[4] 65[1] 34[5] 34[3]
Az öntözött növényekből
származó jövedelem GDP-
beli aránya (%)
81 90 85 91 91
A táblázat forrásai
1
Az intézményes vízgazdálkodási struktúra és a jogi normatíva re-
gionális szerkezete sajnos mit sem ér, ha nincs mögötte a nagypolitika
döntési képessége. Ezt az állítást igazolja a tárgyalt közép-ázsiai helyzet
is. Az általánosan meglévő kölcsönös gyanakvás és felszínes, jelentéktelen
érvényű politikai párbeszédek jellemzőek a térségben a nemzetközi víz-
gazdálkodás szintjén is. Kutatásaim során az elméleti síkon értelmezett
konfliktus-típusok közép-ázsiai megfelelőivel kísértem végig a potenciális
és meglévő konfliktusforrásokat. A gazdasági szektorok között fellelhető
ellenérdekből fakadó konfliktus egyik legszemléletesebb példája az ener-
giatermelés és a mezőgazdaság kapcsolata, de mellette megemlíthetjük a
halászat és a növénytermesztés érdekellentétét is. Továbbá jelen vannak
az allokációs konfliktusforrások is, hiszen a forrásországok az elsődleges
162
ÁGÓ FERENC
163
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
döntéshozók a vízhasználatban. A felvízi országok fokozottab energia-
termelésre használják a vizet télen, míg az alsó országok öntözésre nyá-
ron, ezek a tevékenységek pedig időben egyértelműen összeférhetetlenek.
A probléma megoldására a közép-ázsiai államok 1992-ben olyan energia
konzorciumot hoztak létre amely a víz- és energiakereskedelem terén
működik. A konzorcium létrehozása integrációs lehetőséget biztosít.
Először is a tagállamok elismerték, hogy a víz ma már gazdasági jelen-
tőségű árucikk, melynek mindenkori értékét annak hiánya, vagy bősége
határozza meg. Másodsorban a vízben szűkölködő országok energiában
– Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán a hatalmas szénhidrogén
készletekkel rendelkezik –, míg Tadzsikisztán és Kirgízia vízben gazda-
gok, de utóbbiak fosszilis energiahordozókkal szinte egyáltalán nem ren-
delkeznek. A gazdasági együttműködés égisze alatt megteremtődhetné-
nek a regionális kooperáció alapjai. A valóság sajnos egészen mást mutat.
A kölcsönös bizalmatlanság, a centralizált és nyitott nemzetgazdaságok
összeférhetetlensége, az információ cseréjének és szabad áramlásának
hiánya, a regionális hegemóniára való törekvés mostanáig nem az együtt-
működés jeleit mutatja, és a vízgazdálkodás napjainkig sokkal inkább
konfliktusteremtő tényező maradt a régióban. A lokális konfliktusok
tárgyalásakor két tematikus térkép összevetésével támasztom alá a közép-
ázsiai – egyébként is igen bonyolult viszonyrendszerű – állapotokat.
2. ábra: Népsűrűség Közép-Ázsiában
Forrás: http://enrin.grida.no/aral/aralsea/english/general/map1.htm
164
ÁGÓ FERENC
165
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
3. ábra: Öntözött területek Közép-Ázsiában
Forrás: http://enrin.grida.no/aral/aralsea/english/land/map2.htm
A két ábra jól szemlélteti, hogy a legsűrűbben lakott és a legnagyobb
öntözött területtel rendelkező régió Közép-Ázsiában a Fergana-medence.
Ez az egybeesés már önmagában hordozza a konfliktushelyzetet, de ez a
tényező még nem lenne annyira kirívó, ha a medence nem lenne tele más
jellegű feszültségekkel is. Nehezíti a térség helyzetét a Kokandi Kánság új-
jászületését szorgalmazó szeparatista csoport, valamint a szélsőséges Üzbég
Muszlim Szervezet tevékenysége. A régióban a folyók, és az öntözhető föl-
dek hovatartozása miatt komoly határviták vannak Kirgízia, Üzbegisztán
és Tadzsikisztán között. A természeti úton meghúzott határokat helyenként
10 km-en belül háromszor is átszeli valamelyik stratégiai jelentőségű víz-
forrás, és ennek jelentősége egy lokális konfliktusban felértékelődik, hisz a
forráshoz közelebbi lakosok bármikor elzárhatják az öntözés lehetőségétől
a forrástól távolabb esőket. Az etno-kulturális feszültségek tovább bonyo-
lítják a helyzetet. A régióban megjelenő időnkénti véres konfliktusok egyik
fő oka, hogy az itt élő nomád kirgizek legeltető állattartással foglalkoznak,
ami összeférhetetlen a letelepedett, földműveléssel foglakozó üzbég és
tadzsik lakosok életmódjával. Ez a helyzet teremti meg a legklasszikusabb
vízkonfliktus alapjait, mivel jelen esetben a víz lehet konfliktust kiváltó ok
és egyben eszköz is, valamint a létező érdekellentétek egymásba kapcsolód-
hatnak, és egymást generálhatják, ami esetünkben sokszor meg is történt.
164
ÁGÓ FERENC
165
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
A világ egyik legnagyobb környezeti katasztrófája Közép-Ázsia víz-
gazdálkodásának kudarcához kötődik. A víz túlzott mértékű mezőgaz-
dasági felhasználásának káros hatásait remekül szimbolizálja az Aral-tó
esete. A sivatagos, félsivatagos területen található Aral-tavat két folyó
táplálja, az Amu-Darja és a Szir-Darja. A második világháborút követő
évtizedekben a közép-ázsiai gyapot- és rizstermesztéshez az említett
folyók vízét használták, így azok vízkészlete rohamosan fogyatkozott.
A Szovjetunió felbomlásával és a közép-ázsiai köztársaságok függetlenné
válásával az eredetileg egységesként működtetett rendszerben komoly
zavarok keletkeztek, a vízügyi együttműködés esetlegessé vált. Ennek
következtében a világ akkori negyedik legnagyobb tava, az Aral-tó víz-
utánpótlása jelentősen csökkent, 1990 és 1993 között kettévált egy kisebb
északi, és egy nagyobb méretű déli medencére, átlagos mélysége pedig
az 1965-ben mért szinthez képest 2002-re felére redukálódott, miáltal
a só koncentrációja pedig több mint kétszeresére emelkedett. Mind-
ezek hatására a halállomány mennyisége is radikálisan megfogyatkozott.
A halászok többségének megélhetése veszélybe került, így elhagyták
otthonaikat, és a környező városokba költöztek. A tó helyén keletkező
medence sós porának hatására Üzbegisztánban az utóbbi években jelen-
tősen nőtt a légzőszervi megbetegedések aránya. A túlzott mértékű ön-
tözés csökkentette a felszíni ivóvízkészleteket és a felszín alatti vizek
mennyiségét. Ennek következtében Kirgízia, Tadzsikisztán és Üzbe-
gisztán tekintetében édesvízszűkösség jelentkezett, mely már most is sú-
lyos konfliktusforrásnak számít, s ez még tovább mélyülhet a jövőben.
2

A térség országait autokratikus módszerekkel irányító vezetőknek nyil-
vánvalóan nem érdeke, hogy a külpolitikai feszültségek kiéleződése nyo-
mán jelentkező gazdasági problémák belső konfliktusokhoz vezessenek.
A régió már így is beleesik az orosz érdekszféra várható terjeszkedésének
útjába, de etnikai kevertségének következtében fogékony a radikális
iszlamista eszmékre is. Az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IMU) szaka-
dár csoportjai közel két évtizede gerilla-hadviselést folytatnak az üzbég
kormányzat ellen, a mozgalom napjainkra Közép-Ázsia egyik legbefolyá-
sosabb szélsőséges szervezetévé vált. Militánsai 1996-ig Afganisztánból
végezték műveleteiket, vezetőik részben Iránból, részben Pakisztánból
irányították az akciókat.
3
E radikális erők stratégiai célja a térség sze-
kuláris kormányzatainak megdöntése és iszlám alapokon nyugvó állam-
alakulat létrehozása a Fergana-völgyben, mely egyaránt kiterjed Kirgízia,
Tádzsikisztán és Üzbegisztán területére. A szélsőségesek reményei szerint
166
ÁGÓ FERENC
167
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
a létrejövő Nagy Fergana Kalifátus döntő központtá válhat a radikális
iszlám további terjesztése során Közép-Ázsiában. A magas hegyek által
védett völgy egyben a régió nagy folyóinak a forrásvidéke, prognoszti-
zálható tehát, hogy az összetett probléma, tartós rendezés híján újabb és
újabb konfrontációhoz vezet.
Az Aral-tó egészének megmentéséről a szakértők, a nemzetközi
intézmények, és maguk a tagállamok is lemondtak, szinte teljes érdekte-
lenséget mutatnak. Nagyon szomorú ugyan, de konstatálni kell, hogy az
Aral-tó esetleges teljes kiszáradása sem generálna komolyabb nemzetközi
konfliktust. A tó katasztrófája a jövőbeni kooperáció szükségességének
tulajdonképpeni szimbóluma lehetne, hiszen a regionális együttműkö-
dés fiaskójának szülöttjeként könyvelhetjük el. Külön figyelmet igényel
azonban az a tény, hogy az Aral-tó kiszáradt medrében felhalmozódó só
ma már nem csak a régió talajdegradációjában játszik nagy szerepet, de a
Tiensan gleccserinek 100 éven belüli 25%-os csökkenésében, valamint
a régió átlagtól eltérő klimatikus felmelegedésben is. Ennek rövid és
hosszútávú ökológiai következményei könnyen beláthatóan tragikus
következményekkel járhatnak; elsősorban azért mert az Amu-darja és a
Szír-darja vízutánpótlásának túlnyomó többsége gleccserolvadék.
Mindezeket a negatív tendenciákat figyelmen kívül hagyva sorra
készülnek az új víztározók, gátak, és a vízutánpótlást megoldó ötletek és
tervek. Egy részük lassan megvalósulni látszik, mint például a 3500-4000
km
3
vízkapacitású Arany Évszázad Tó megépítése Türkmenisztánban,
valamint újra reneszánszát éli a szibériai folyók délre terelésének ötlete,
mely feltűnően nagy orosz támogatottságot élvez. Valószínűnek tartom,
hogy az igazi megoldást nem az új és nagyszabású „mérnöki csodák”
hozzák majd meg, sokkal inkább egy jól összehangolt regionális léptékű
együttműködés kialakítása és intézményesítése.
A regionális vízgazdálkodási probléma megoldására sok nemzetközi
intézmény ajánlotta fel segítségét: a szakosodott ENSZ szervek, mint a
UNEP és a UNDP, a GRID, de jelen van a térségben a Világbank és az
ADB is. A legsikeresebb szereplő az USAID, de minden nemzetközi te-
kintélyű szakember egyértelműen elégedetlen az eddig elért eredmények-
kel, amit a politikai elit döntésmechanizmusával magyaráznak.
166
ÁGÓ FERENC
167
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
Felhasznált irodalom
Akiner, Shirin: Regional Cooperation in Central Asia. P.187. In.: Economic De-
velopment and Reforms in Cooperation Partner Countries: the relationship
between regional economic cooperation, security and stability. Colloquium.
2-4 May 2001 Bucharest, Romania. NATO: Economics Directorate and Of-
fice of Information Press. 2001.
Krutov, Anatoly N.: Environmental changes in Uzbekistan’s Aral zone. P 245-
260 In.: Glanz, Michael H. Creeping environmental problems and sustainable
development in the Aral Sea basin. Cambridge, University Press. 1999.
Buzan, Barry: People, Sates and Fear. 1991 In. Dyer, H. C. Environmental Secu-
rity as Universal Value. Implication for International Theory. The Environ-
ment and International Relations, 22-40. New-York: Routledge 1996.
Dukhovny, V.: Osnovnye principü vodohozyaistvennoi sztrategii v basszine Ar-
alskogo Morya. (Basic principles of water strategy for Aral sea basin) Volume
I. Tashkent: WARMAP. (In Russian) 1996.
Frey, Frederick W.: The Political Context of Conflict and Cooperation Over
International River Basin. Water International, 54-68. USA 18 (1993).
Glanz, Michael H. Creeping environmental problems and sustainable develop-
ment in the Aral Sea basin. Cambridge, University Press 1999.
Gleick, Peter. H.: Water and Conflict. International Security 79-112, vol.18 No.1
(summer). The John Hopkins University Press, USA 1993.
Homer-Dixon, Thomas.: Environment, Scarcity and Violence. Princeton p.252
University Press UK, 1999
Horsman, Stuart: Environmental Politics in Central Asia The Environmen-
tal-Nationalist Linkage in Post-Soviet Central Asia. www.psa.ac.uk/cps/
1998%5Chorsman.pdf
Horsman, Stuart: Environmental security in Central Asia. In briefing paper new
series No. 17. In.: Columbia International Affairs Online (CIAO) 2001.
http://www.ciaonet.org/pbei/riia/hos01.html.
ICG Asia Report No34 Central Asia: Water and Conflict 30 May 2002 Osh/
Brussels. www.icg.org
Katona, Magda: Harmadik hullám – ázsiai despotizmus és/vagy iszlám
radikalizmus? http://attac.zpok.hu/cikk.php3?id_article=629
Kipshakbaev, N. K.: Kak vsje nachinalos (How all started). Melioratsia I Vod-
noe Khosyaistvo (Melioration and Water Management) 1: 2-4. 2002.
Kliot, Norit: Water Resources and Conflict in the Middle East London and New
York: Routledge and Courzon. 1994.
168
ÁGÓ FERENC
169
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
Klötzli, Stefan: The water and Soil Crisis in Central Asia – a Source for Future
Conflict? Occasional paper No. 11. Environmental and Conflict project.
Zurich: Center for Security Studies and Conflict Research. 1994
Land and water ‘reform’ in the 1920s – agrarian revolution or social engineer-
ing? In.: Central Asia; Aspects of transition. Edited by Everett-Heath, Tom.
Routledge Curzon. London, 2003.
Libiszewski, Stephan: What is an Environmental Conflict? ENCOP Occasio-
nal Paper No. 1. Center for Security Policy and Conflict Research Zurich/
Berne, July 1992. http://fsk.ethz.ch/encop /1/ libisz92.htm
Lobbying grows in Moscow for Siberia-Uzbekistan water scheme Rustam
Temirov:2/19/2003.
http://www.eurasianet.org/departments/environment/articles/eav021903.shtml
McKinney, Daene C.: Basin-scale Integrated Water Resources Management in
Central Asia Prepared for: Third World water Forum; Regional Cooperation
in Shared water Resources in Central Asia. Kyoto, March 18, 2003.
Micklin, Philip: Managing water in Central Asia, , in: Central Asian and Cauca-
sian prospects. The Royal Institute of International Affairs, 2000.
Mukhammadiev, Bakhtiyor R.: Legal Aspects of interstate cooperation for
transboundary water resources management in the Aral Sea basin In.: AW-
RA6IWRI-University of Dundee, 2001. www.awra.org6proceedings6dunnd
e01/Documents/mukhammadievPoster.pdf.
Muzafarov, Damir Ramiliecici: Problems of Economic Integration in Central
Asia. P231-235. In: Economic Development and Reforms in Cooperation
Partner Countries: the relationship between regional economic cooperati-
on, security and stability. Colloquium. 2-4 May 2001 Bucharest, Romania.
NATO: Economics Directorate and Office of Information Press. 2001.
Orlovsky, Nikolai S.: Environmental changes along the Karakum Canal. In.:
Glanz, Michael H. Creeping environmental problems and sustainable deve-
lopment in the Aral Sea basin. Cambridge, University Press. 1999.
Szalkay, Csilla: Édesvízért folyó konfliktusok a világban és kialakulásuk
lehetőségei Magyarországon Budapest, 2004.
http://www.publikon.hu/htmls/tanulmanyok.html?ID=24&essayID=190
Transboundary freshwater dispute resolution: theory, practice and annotated ref-
erences, by Beach, Heather L. The United Nations University, 2000, p. 122)
Zonn, Igor S.: The impact of political ideology on creeping environmental
changes in the Aral Sea basin, p. 157-187. In.: Glanz, Michael H. Creeping
environmental problems and sustainable development in the Aral Sea basin.
Cambridge, University Press. 1999.
168
ÁGÓ FERENC
169
VÍZKONFLIKTUS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
Végjegyzetek
1
Water resources in the Europe and the Central Asia region. Volume II. Issues and strategic directions 2003
IBRD/ WB Washington USA
UNESCO Water related Aral sea basin vision. For the year 2025. Draft of 31 October 1999 By the UNESCO
Division of water Sciences with the cooperation of the scientific advisory board for the Aral sea basin. Vision
draft: 31. Oct. 1999.
EIU Country Report of Economic Intelligence Unit Kazakhstan, Kyrgyzstan Tajikistan, Turkmenistan,
Uzbekistan. 2005.
www.fao.org/countries
www.icg.org ICG The course of cotton: Central Asia Destructive monoculture Asia report N 93. c. 11. 2005
28 February.
Statisztikai jelentés 2003. Kazahsztán, Almaty. 2004.
2
Szalkay, Cs.: Édesvízért folyó konfliktusok a világban és kialakulásuk lehetőségei Magyarországon Budapest,
2004. http://www.publikon.hu/htmls/tanulmanyok.html?ID=24&essayID=190
3
Katona, M.: Harmadik hullám – ázsiai despotizmus és/vagy iszlám radikalizmus?
http://attac.zpok.hu/cikk.php3?id_article=629
171
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER –
ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
Bevezetés
A víz Földünk legjellegzetesebb alkotórésze és talán ez a legfontosabb
erőforrás, melyet bolygónk az emberiségnek nyújt. Ennek ellenére pla-
nétánkon szinte mindenütt mostohán kezelik az élet e létfontosságú épí-
tőelemét. Hosszan elemezhetnénk azokat a folyamatokat, melyek révén
a víz egyre kisebb mennyiségben és egyre rosszabb minőségben áll ren-
delkezésünkre. Ezért ma mind több régióban válik stratégiai fontosságú
tényezővé. Magyarországon, becslések alapján, a globális felmelegedéssel
összefüggésben – a hazai éghajlatkutatók meggyőződése szerint – nyá-
ron a csapadékmennyiség csökkenése prognosztizálható. Ezzel teljesen
egybecsengenek a VAHAVA-projekt eddigi megállapításai: „Magyar-
országon – hosszú távon – fokozatos felmelegedés, a nyári csapadék
mennyiségének csökkenése és egyes szélsőséges időjárási események
gyakoriságának, valamint intenzitásának növekedése várható.”
2
Talán
nem túlzás azt állítanunk, hogy ezen forgatókönyv bekövetkezését
megelőzően tanulnunk kell olyan területek évezredes vízkezelési tapasz-
talataiból, melyeken a fentiekben leírt, Kárpát-medencére vonatkozó
szélsőségek nem szokatlanok.
Ilyen India, melynek egyes területein a hazánkra is jellemző évi csapa-
dékmennyiségek mérhetők, az átlaghőmérséklet azonban jóval magasabb.
Az ott alkalmazott ősi vízkezelési módok – természetesen megfelelő
módosításokkal – használhatóak lennének hazánkban is. Ezen gondo-
latmenet alapján indiai tanulmányútjaink legfőbb céljai voltak: a helyi
szakirodalmi feldolgozás, a terepbejárások, interjúk elkészítése során
párhuzamokat találni a (lehetséges) hazai és az ottani viszonyok között,
majd az eredményeket térinformatikai eljárások segítségével összegezni.
Ezáltal hazánkban is használható modellt alkotni a fent említett negatív
hatások bekövetkeztének esetére.
1
172
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
173
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
Eredmények
Ma az emberiség fejlődéstörténetének – a preindusztriális és indusztriális
fázist követően –, egy újabb szakaszát éljük, a posztindusztriálisnak ne-
vezett stádiumba jutottunk. Ez azt jelenti, hogy a természet-társadalom
kölcsönhatás erősödik, kiegyensúlyozódik. A társadalmi-gazdasági tér
(földrajzi környezet) totálissá vált (TÓTH J. 2001). Ebben a térben külön-
leges szerepet töltenek be a számukban is egyre szélesebb körűvé váló
természeti erőforrások. Gondoljunk csak bele: a kőolajbányászat történe-
te 1859-ben kezdődött, nem egészen 150 éve, ma pedig már létezni sem
tudunk nélküle.
A természeti erőforrások tehát a társadalmi-gazdasági térbe ágyazot-
tan vannak jelen. A természeti szféra részét képezik ugyan, de társadalmi
igény nélkül értelmezhetetlenek. Főleg a gazdasági tevékenységek számára
fontosak, de – az ember biológiai lény voltából fakadóan – a mindennapi
életünkhöz is elengedhetetlenek. Hasznosításuk általában infrastruktúrát
igényel. Kiaknázásukhoz a helyi társadalom részvétele szükséges, de
felhasználásuk történhet a lokális közösség nélkül is (1. ábra). Jelen ta-
nulmányunkban egy általánosan hasznosított természeti erőforrásra – a
vízre – épülő társadalmi örökségről kívánunk szót ejteni. A természeti
örökség esetünkben egyrészről a felszín alatti, illetve felszíni vízkészlet,
másrészről a kiaknázást elősegítő tradicionális infrastruktúra, amelyek
helyi változatai jóval többet jelentenek egyszerű vízkivételi objektumok-
nál: a kulturális örökség részét is képezik.
1. ábra A természeti erőforrások helye a társadalmi-gazdasági (földrajzi) térben
(szerk. WILHELM Z.)
172
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
173
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
A vizsgált területen, 365 napon belül egyszerre jellemző a kínzó víz-
hiány és a pusztító vízbőség. Mindezért az itt élőknek a rendelkezésre álló
vizet évezredek óta gyűjteni és tárolni volt ajánlatos, majd a felhasználás
helyére kellett juttatni, de gyakran a jelentős víztöbblet elvezetése volt
szükségszerű (SZEGEDI N. – WILHELM Z. 2008).
Dél-Ázsia vízháztartása a monszuntól függ. A nyári monszun során az
éves csapadékmennyiség 70-90%-a lehullik Elő-Ázsia nagy részén, kivé-
ve Srí Lankát és a Maldív-szigeteket. A monszuntól függetlenül a terület
északi része jelentős mennyiségű csapadékot élvez a Ny-ról érkező cik-
lonok hatására is. Viszonylagos állandósága ellenére, a monszun térben
és időben nagyfokú variabilitást mutat. Kimutatható összefüggésben áll,
pl. az El Nińo anomáliákkal. 1871 és 2001 között a 22 aszályos évből 11
El Nińo anomália idején sújtotta Dél-Ázsiát. 1901 és 1990 között, mind
a hét kiugróan erős anomália idején Elő-Indiában a csapadékmennyiség
elmaradt az átlagostól (KUMAR, K. R. et al. 2003).
Dél-Ázsia területén jó néhány jelenős folyórendszer található: a Gan-
geszé, a Brahmaputráé, a Meghnáé, az Indusé, a Godavarié, a Mahanadié
és a Narmadáé. Ezek emberek millióit tartják el. Az itt található folyókat
négy fő csoportba oszthatjuk: a Himalája folyói, a Dekkán folyói, a part-
vidékek folyói és a belső lefolyásúak (1. táblázat).
1. táblázat Dél-Ázsia jelentősebb folyóinak néhány jellemzője
Folyó Forrásának helye Hossza (km)
Forráságának
eredete
Vízgyűjtő-
terület
10
6
km
2 Hó-
jég
Eső
Indus
Manasarovar
(Tibet)
2.880 ● ● 0,47
Gangesz
Gangotri (Uttar
Khashi)
2.525 ● ● 1,086
Brahmaputra
Kailash-hg.
(Tibet)
2.900 ● ● 0,58
Meghna/Barak Manipur-hg. 900 ● 0,078
Sabarmati Aravalli-hg. 371 ● 0,021
Mahi
Dhar (Madhya
Pradesh=MP)
583 ● 0,034
Narmada
Amarkantak
(MP)
1.312 ● 0,098
Tapi
Betul (Madhya
Pradesh)
724 ● 0,065
174
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
175
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
Mahanadi
Nazri Town
(MP)
851 ● 0,14
Godavari
Nasik (Maha-
rashtra=M.)
1.465 ● 0,31
Krishna
Mahabaleshwar
(M.)
1.401 ● 0,29
Pennar
Kolar
(Karnataka)
597 ● 0,055
Cauvery
Coorg
(Karnataka)
800 ● 0,81
A Himalájában eredő folyók az olvadó hóból és a gleccserekből táplál-
koznak (és természetesen esővízből is), ezért egész évben szállítanak vi-
zet. Ezek vízgyűjtő területe 2,32 millió km
2
, vagyis a teljes terület 55%-a,
míg a fennmaradó 45%, 1,9 millió km
2
esővíz táplálta folyókhoz tartozik.
A Dekkán-plató folyói rendkívül ingadozó vízjárásúak, sokuk időszakos
vízfolyás. A partvidékek folyói rövidek, kis vízgyűjtő területtel, ezek kö-
zül is számos kiszárad a csapadéktalan időszakban. Nyugat-Rajasthan le-
folyástalan vidékének folyói időszakosak, sekély tavakba ömlenek, mint
amilyen a Sambhar, vagy erózióbázis nélküliek.
Az egy főre jutó édesvízkészlet tekintetében a terület államai között
jelentős különbségeket regisztrálhatunk. Mindemellett megjegyzendő,
hogy a fogyasztásban is komoly eltérések vannak, de mindegyik ország
rendelkezik még mobilizálható készletekkel (2. táblázat). A felszíni
vizek döntően a monszun időszakában elérhetőek (június-szeptember),
azonban jórészt felhasználatlanul folynak a tengerekbe. A folyók víz-
hozamában óriási évszakos eltéréseket tapasztalhatunk. A Brahmaputra
1:4, a Gangesz 1:6, a Godavari 1:10, a Narmada 1:12 arányban szállít vizet
száraz, illetve csapadékos időszakban (WILHELM Z. 2001).
2. táblázat Az egy főre jutó édesvízkészlet és fogyasztás Dél-Ázsiában 2002-ben
(m
3
/fő/év)
Ország Elérhető készlet Fogyasztás
India 2.158 612
Pakisztán 3.250 1.269
Banglades 19.210 217
Nepál 7.623 154
Bhután 120.405 13
Sri Lanka 2.642 573
( Forrás: MONIRUL QADER MIRZA, M. – AHMAD, Q. K. 2005: Climate Change and Water
Resources in South Asia. A.A. Balkema Publishers, Leiden, p. 5.)
174
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
175
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
A természeti tényezők szeszélyeitől való ilyetén függés, rövid időn belül
a vizet a társadalmi-gazdasági élet középpontjába helyezte. Sehol máshol
a Világon nem találunk annyi hiedelmet, vallási rítust, amely a vízzel len-
ne kapcsolatos, mint Indiában. Már a terület ősi civilizációinak is fontos
volt ezt kultuszaiban jelezni. A korai Indus Civilizáció (Harappa Kultúra)
településeinek életében központi szerep jutott a szakrális szerepkörökkel
felruházott vízgyűjtőknek, medencéknek, mint Mohenjodaro esetében a
Nagy Fürdőnek. India D-i, dravida nyelvű államaiban, melyekben a korai
városszerkezeti elemek továbbéltek, a mai napig a települések centrális el-
helyezkedésű létesítményei a templomok, „templomvárosok”, udvarukon
a medencékkel (WILHELM Z. 2008b).
3. táblázat Az indiai GDP növekedése (%)
Év Növeke-
dés
Év Növeke-
dés
Év Növeke-
dés
Év Növekedés
1993-94-es árakon 1999-2000-es árakon
1951-52 2,3 1969-70 6,5 1987-88 3,8 2000-01 4,4
1952-53 2,8 1970-71 5,0 1988-89 10,5 2001-02 5,8
1953-54 6,1 1971-72 1,0 1989-90 6,7 2002-03 3,8
1954-55 4,2 1972-73 -0,3 1990-91 5,6 2003-04 8,5
1955-56 2,6 1973-74 4,6 1991-92 1,3 2004-05 7,5
1956-57 5,7 1974-75 1,2 1992-93 5,1 2005-06 9,0
1957-58 -1,2 1975-76 9,0 1993-94 5,9 2006-07 9,2
1958-59 7,6 1976-77 1,2 1994-95 7,3
1959-60 2,2 1977-78 7,5 1995-96 7,3
1960-61 7,1 1978-79 5,5 1996-97 7,8
1961-62 3,1 1979-80 -5,2 1997-98 4,8
1962-63 2,1 1980-81 7,2 1998-99 6,5
1963-64 5,1 1981-82 6,0 1999-2000 6,1
1964-65 7,6 1982-83 3,1 2000-01 4,4
1965-66 -3,7 1983-84 7,7 2001-02 5,8
1966-67 1,0 1984-85 4,3 2002-03 4,0
1967-68 8,1 1985-86 4,5 2003-04 8,5
1968-69 2,6 1986-87 4,3 2004-05 6,9
(Forrás: PANAGARIYA, A. 2008: India – The Emerging Giant. Oxford Univ. Pr., New York, p. 5.)
Természetesen a vizek gyűjtésének, felhasználásának vallási kényszere
is a profán gazdasági szükségleteken nyugszik. Az indiai gazdasági sikerek
(3. táblázat), a „zöld forradalom” velejárójaként, de a népességnövekedés
és a középosztály izmosodásának, nyugati életformát idealizáló életstí-
lusának következményeként is, a vízfelhasználás az utóbbi évtizedekben
176
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
177
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
jelentős mértékben megnőtt. Csak a háztartások vízfelhasználása 1990 és
2000 között a hatszorosára emelkedett, de az ipari vízszükséglet is duplá-
zódott (MADARI, D. M. 2007, WILHELM Z. 2008a).
2. ábra Az öntözéses és az öntözés nélküli mezőgazdálkodás jövedelemkülönbségei
India néhány államában
(BRISCOE, J. – MALIK, R. P. S. 2006 alapján)
A fokozódó vízigények az agráriumot sem hagyták érintetlenül. A me-
zőgazdaság munkahelyteremtő és jövedelemtermelő képessége egy-
értelműen függ a víz hozzáférhetőségétől, felhasználásától (2. és 3. ábra).
Ugyanakkor a sajátos szubvenciós rendszer (4. ábra) – mellyel a felszín-
alatti vizek gyors felhozatalához szükséges áramot dotálják – miatt a
farmerek nincsenek tisztában az erőforrások valódi értékével. Ebből kö-
vetkezően a mezőgazdasági célú áramfelhasználás jelentősen emelkedett
(5. ábra) szinergikusan növelve a káros környezeti hatásokat.
Ezek a tényezők az egész országban – helyenként drasztikusan – csök-
kentették a talajvíztükör szintjét (6. és 8. ábra), mivel az öntözővizet, a
tradíciók dacára, ma már jórészt kutakból biztosítják. Ez alól csak a cse-
kély tőkeerővel rendelkező és a teljes vízfogyasztáshoz képest marginális
felhasználással jellemezhető törpebirtokok jelentenek kivételt, melyeken a
mai napig inkább a hagyományos tankrendszer él tovább (7. ábra).
A fokozódó vízfelhasználás és így a növekvő környezetterhelés miatt,
Indiában is egyre inkább belátják, hogy a konvencionális gyűjtési és fel-
176
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
177
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
használási technikák újjáélesztésére szükség van. Ennélfogva a téma helyi
kutatói és publikációik száma növekvőben van. Eltérő okból tehát, mint
hazánkban, de hasonló céllal, komoly figyelmet szentelnek a szubkonti-
nensen a problémakörnek.
Részben a szakirodalomra támaszkodva, részben a terepbejárásokra,
több mint ötven hagyományos vízgyűjtési, vízkezelési módszert sikerült
összegyűjtenünk Indiában. Hely hiánya miatt, részletesebben csak néhá-
nyat mutatunk be, azokat, amelyek különösen érdekesek, vagy amelyeknek
hazánkban is létjogosultságát látjuk. Ugyanakkor ezeket a metódusokat
regionális bontásban a 4. táblázatban foglaltuk össze. Meg kell jegyezzük,
hogy a szárazabb területek, természetes módon, jóval több vízgyűjtési és
-tárolási módszert indukáltak, mint a nagyobb csapadékú terrénumok.
Ugyanakkor látnunk kell: a látszólag óriási számban előforduló tradicio-
nális technikák egy része ugyanaz, csak a nevük változik regionálisan.
3. ábra A napszámosok alkalmazásának átlagos ideje havonta, öntözést alkalmazó,
illetve azt nélkülöző falvakban
(CHAMBERS, R. 1988 alapján)
178
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
179
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
4. táblázat Hagyományos indiai vízkezelési módszerek területenként
Természetföldrajzi
egység
Közigazgatási terület Hagyományos vízgyűjtési/
kezelési módszer
Transz-Himalája
Ladakh ( Jammu &
Kashmir), Lahaul és Spi-
ti (Himachal Pradesh)
zing, kul
Nyugati-Himalája Jammu & Kashmir, Hi-
machal Pradesh, Uttar
Pradesh (UP)
kundal, kuhl, guhl, naula,
khatri
Keleti-Himalája Sikkim, Arunachal
Pradesh
jhora, khloa, khup, bund,
apatani
Északkeleti-hegyvidék Nagaland, Manipur,
Mizoram, Tripura, Meg-
halaya
bund, zabo, bambusz
csepp-öntözés, tuikhur
Brahmaputra-völgy Assam-völgy jampoi, dong
Hindusztáni-alföld
Punjab, Haryana, Delhi,
Uttar Pradesh, Bihar,
Nyugat-Bengál
jhalar, chuhi, bund, nadi,
kund, baoli, dighi, pokhar,
johad, ahar pyne, kana
nadi, pukur
Thar-sivatag
Rajasthan, Gujarat tanka, nadi, taalab, johad,
bandha, sagar, samand,
sarovar, kohar, kui, baoli,
par, beri, tank, bavdi,
baori, jhalara, toba, kundi,
khadin, virda
Központi-magasföl-
dek
Rajasthan, Uttar Pra-
desh, Madhya Pradesh
bund, bavdi, talab, kund,
baori, tank, haveli, bhanda-
ra, jali karanj, pat
Keleti-magasföldek Bihar, Orissa ahar pyne, kata, munda,
bandha
Dekkán-plató
Maharashtra, Karnata-
ka, Andhra Pradesh
bhandara, phad, talparige,
kere, katte, arakere, vola-
kere, devikere, kunte, kula,
anicut, kunta, bund
Nyugati-Ghatok Maharashtra, Karnata-
ka, Kerala
surungam, qanta
Nyugati-partvidék Gujarat, Maharashtra,
Karnataka, Kerala
virda, kund, pat, keri,
kette, anicut
Keleti-Ghatok Orissa, Andhra Pradesh,
Tamil Nadu
bandha, ayacut, bund
178
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
179
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
Keleti-partvidék
Orissa, Andhra Pradesh,
Tamil Nadu
kunta, go kunta, dona,
revu, oddu, anicut, kasam,
eri, ryot, kulam
Szigetek
Andamán- és Nicobar-
szk. Lakshadweep-szk.
bund, split bamboo water
harvesting system, lépcsős-
kutak, ásott kutak
(ATHAVALE, R. N. 2003, BRISCOE, J. – MALIK, R. P. S. 2007, CHAUHAN, G. S. – DUBEY,
R. N. 2004, CHOPRA, K. ET AL. 2003, IYER, R. R. 2007, JEET, I. 2001, MANDAL, R. B.
2006, WILHELM Z. 2008a, WILHELM Z. – BENOVICS G. – DÉRI I. – KISGYÖRGY P. 2008,
WILHELM Z. – BENOVICS G. – ORBÁN ZS. 2008 alapján)
Zing: Ladakhban található vízgyűjtési módszer, olyan kis vízmeden-
cék, melyek gleccserek olvadékvizeit gyűjtik össze. Alapvető kelléke az
a kiscsatornákból álló rendszer, amely a vizet a tartályhoz vezeti. A nap-
közben olvadó jég cseppjeiből származó víz tölti fel a csatornákat, mely a
medence felé mozog. A vizet estig gyűjtik így, ezután kerül felhasználás-
ra. A churpun, a hivatalos ellenőr felel az egyenlő mértékű vízelosztásért.
Ladakh magashegységi hideg sivatagában a vízszerzés egyetlen módja a
gleccserek olvadékvizéből származik, de ez is csak késő nyáron lehetsé-
ges. Kitalálták a módját, hogyan lehet a gleccsereket közelebb hozni a
falvakhoz és így a vízforrásokat könnyebben elérni, amely még a tavaszi
öntözést is lehetővé teszi. A gleccserek vizét fémcsöveken a falvakhoz
közel vezetik a hegy árnyékos oldalán, mely az ottani gyűjtőben újrafagy,
mesterséges gleccsert képezve a felhasználás helyéhez közel.
Khatri: Sziklába vájt, kb. 3x3 m alaprajzú, 1,5 m mély üreg, melyet
az erre specializálódott kőművesek 10.000-20.000 rúpiáért készítenek
el
3
. Ezek a tradicionális vízgyűjtők Himachal Pradesh állam Hamirpur,
Kangra és Mandi körzeteiben elterjedtek. Két típusuk ismert: az állatok
számára, illetve a mosásra használt víz gyűjtésére szolgál az egyik, melybe
az épületek tetejéről csővezetékkel szállítják az esővizet. A másikban az
emberi fogyasztásra szánt, kőzeten (jobbára homokon) átszűrt vizet gyűj-
tik. Ezek a rezervoárok egyéni és közösségi tulajdonban is lehetnek. Elő-
fordulnak állami birtokban lévő khatrik is, melyeket a panchayat
4
kezel.
Kuhl: Hagyományos öntözőrendszer Himachal Pradeshben, melynek
csatornáival a természetes felszíni vízfolyások (khud-ok) vizét vezetik
el. Egy tipikus, közösségi használatban álló kuhl 6-30 gazdát szolgál ki,
nagyjából 20 ha terület öntözését biztosítva. A rendszer egy ideiglenes fő-
falból – ennek anyagát jórészt a vízfolyás nagyobb görgetegei adják – áll,
180
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
181
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
melyet a folyószűkületekben (khud) emelnek a víz elterelésére és raktáro-
zása, illetve ennek a mezőgazdasági területekre vezetése céljából. A mai
fogalmak szerint a kuhlok egyszerű építmények voltak, nagy élőmunka-
ráfordítással. A kuhlok a víz kivételét szolgáló moghakkal (agyag kiveze-
tők) vannak ellátva, ahonnan az öntözővíz a teraszozott földekre kerül.
A víz a gravitációnak megfelelően mozog parcelláról, parcellára, a felesle-
get pedig visszavezetik a vízfolyásba. A khulokat a faluközösségek építik
és tartják fenn. Az öntözési periódus elején a kohli (vízfelügyelő) szervezi
a munkálatokat, vagyis a karbantartást, a főfal építését, általában a rend-
szer működőképessé tételét. A kohli egyfajta mérnöki szerepkört teljesít.
Az, aki nem vesz részt a munkálatokban – kivéve az alapos indokkal
távollévőket – az adott évre kizárja magát az öntözés haszonélvezői kö-
zül. A víz megtagadása egykor vallási szempontból is büntetés volt, a
közösségi szolidaritás elvesztését is jelentette az egyén számára. E súlyos
megtorlás elkerülésére fel lehetett ajánlani más, közösségi célú erőfeszí-
tést. A kohli felügyelte a víz kezelését és elosztását is.
4. ábra Az áram ára és előállításának költsége India néhány államában
5
(BRISCOE, J. – MALIK, R. P. S. 2006 alapján)
Apatani: A nagyjából 1600 m tszf. magasságú területek és az enyhe
lejtésű völgyek árasztásos rizsművelését és halgazdálkodását ötvöző
rendszere ott, ahol a csapadék éves mennyisége 1700 mm körül van és
forrásokban, kis vízfolyásokban gazdag a vidék. Ez a vízgazdálkodási
180
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
181
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
szisztéma ötvözi a felszíni- és a felszín alatti vizek használatát Arunachal
Pradesh állam Subansiri körzetének apatani (Ziro környéki) törzsei által.
Az apatanik földjei teraszosítottak, ahol a parcellákat 0,6 m-es, bambusz-
sövényre tapasztott agyagfalakkal választják el. Minden telek rendelkezik
be-, illetve kivezető nyílással. Az alacsonyabban fekvő telek bevezető
nyílása a felette lévő kivezetője. A telek szükség szerint feltölthető, vagy
leereszthető a nyílások nyitásával vagy zárásával. A természetes folyóvizet
2-4 m-es falakkal határolt, 1 m széles csatornákkal vezetik el, az erdős
hegyoldalakról, a megművelt területekre.
Zabo: A szó jelentése „befogott víz”. Nágaföldön használatos, ruza-
rendszerként is számon tartják. Olyan vízkezelési módszer, amely vegyí-
ti az erdőgazdálkodás, a földművelés és az állattenyésztés érdekeit.
A falvakban, a zabok a magasabb hegyhátakon helyezkednek el. A lehulló
csapadék útja egy, a hegytetőn elhelyezkedő védett erdőben kezdődik,
ahonnan különböző teraszokon keresztül mozog lefelé. Ezt a vizet kis
tavakban gyűjtik össze a középső teraszokon, ahonnan legelőkre vezetik,
majd innen a rizsföldekre jut.
5. ábra A mezőgazdasági célú áramfogyasztás emelkedése Indiában 1980 és 1994 között
(BRISCOE, J. – MALIK, R. P. S. 2006 alapján)
Az egykor a Duna mentén, még az árvízvédelmi gátak megépítése
előtti időben alkalmazott fokgazdálkodás itteni megfelelői az ahar
pynék. Ez a Hindusztáni-alföldön használatos hagyományos módszer,
az árvizek vízfeleslegének gyűjtésére. Itt a talaj homokos, nem őrzi meg
a nedvességet. A felszín alatti víztükör mélyen helyezkedik el. Az itteni
folyók csak monszun idején szállítanak nagyobb mennyiségű vizet, amely
gyorsan lefolyik, vagy elszivárog a homokba. Kell a rendszerhez az ahar,
182
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
183
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
egy három oldalról elgátolt vízgyűjtő medence, a negyedik oldalt a terület
természetes lejtője adja. És a pynék, a mesterséges csatornák, melyek a
folyóvíz mezőgazdasági hasznosítását teszik lehetővé. Ez a rendszer a
brit uralom idején, a XIX. században kezdett veszíteni jelentőségéből,
de a függetlenség után sem javult már a helyzet. 1949-ben Gaya körze-
tében – itt világosodott meg Buddha – az ismétlődő árvizeket vizsgáló
bizottság szerint az áldatlan állapot a hagyományos ahar pyne rendszer
felbomlásával magyarázható. Az utóbbi időben egyébként néhány bihari
faluban kezdeményezték a rendszer revitalizációját.
Bengál árvízi csatornái: egykor itt az árvízi csatornák különleges rend-
szere működött. A magasvíz ezeken a csatornákon át a földekre áramlott,
nem csak termékenyítő iszapot, hanem halakat is magával hozva, melyek a
tavakba és víztárolókba kerülve az ott élő szúnyoglárvákkal táplálkoztak.
Ez elősegítette a malária kordában tartását. A rendszer hosszú évszáza-
dokig funkcionált. Sajnos a XVIII. századi maratha háborúk és az angol
hódítás nyomán a módszert elhanyagolták és soha nem élesztették újjá.
Eri: A Tamil Naduban öntözött területek harmadán erit használtak,
vagyis a tank itteni változatát. Az erik kiemelkedő fontossággal bírtak
az ökológiai egyensúly biztosítása, az árvízvédelem, a talajerózió meg-
előzése, a talajvízszint fenntartása és a jelentős csapadékú időszakban a
lefolyó víz összegyűjtése tekintetében. Az erik jelenléte a mikroklímára
is jótékony hatással volt, nélkülük a rizstermesztés majdnem lehetetlen
lett volna a területen. A britek megjelenéséig a helyi közösségek tartották
fenn az eriket. A korai brit uralom idején katasztrofális következmények-
kel járó kísérlet történt a földből származó jövedelem növelésére. A falusi
erőforrások túlzott mértékű, központosított kisajátítása a hagyományos
társadalom széteséséhez, gazdasági alapjának megrendüléséhez vezetett.
Az erik fenntartására szánt jövedelem eltűnt, így ez a nagyszerű vízgaz-
dálkodási rendszer hanyatlásnak indult. Ennek következtében Tamil Na-
duban is jelentős veszély fenyegeti a felszín alatti vízkészletet (8. ábra).
Kund-ok/kundi-k: A kund, vagy kundi felfordított csészéhez hasonlít
a csészealjon, és az esővizet gyűjti ivóvíz gyanánt. Főleg a Thar-sivatag
nyugat-rajasthani, homokos részein, illetve Gujaratban használatosak.
Lényegében a víz a csészealj-szerű gyűjtőről a felszín alá süllyesztett,
centrális helyzetű, kör keresztmetszetű aknába jut. A hulladék bemosó-
dását szűrő akadályozza meg. A bevezető nyílás oldalait természetes ere-
detű, fertőtlenítő hatású anyagokkal vonják be (mész, hamuszármazék,
aktív szén stb.). A legtöbb akna felett kupolaszerű a tető. A vizet vödörrel
182
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
183
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
emelik ki. Az akna mélysége és átmérője a vízszükséglet függvénye. Azok
rendelkeznek vele, akiknek van pénzük és elég helyük a megépítésére.
Régebben a szegényeknek köz-kundokat építettek.
6. ábra: A talajvíztükör esése (%) Punjabban 1966 és 1996 között
(KAUR, D. 2007 alapján szerk. WILHELM Z.) – Jelmagyarázat: 1 = 0-15 2 = 15-30 3 = 30-60
Kui-k/beri-k: Nyugat-Rajasthanban találhatók ezek a 10-12 m mély
vermek, amelyeket a tankok közelébe mélyítenek, összegyűjtendő az
elszivárgó vizet. Csapadékhiányos területeken esővíz gyűjtésére is hasz-
nálatos. Az akna száját általában nagyon szűkre készítik. Ez csökkenti a
begyűjtött víz párolgását. Az akna lefelé számottevően kiszélesedik, így
a beszivárgási felület jelentékeny. Az építmények szája agyagból készül,
melyet befednek és gyakran le is zárnak. A kuik vizét nagyon takaréko-
san használják, mint az egyetlen tartalékot krízishelyzet esetén. A kuik,
berik környékén a felszín alatti víztükör 90-107 m mélyen van és ez is
184
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
185
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
jórészt sós. Sok helyen azonban a felszín alatt gipszréteg fut (itt bittoo-
ként ismert). Ez az öv a szóban forgó vízgyűjtő technika a kulcsa. A beri
mélyítése során, amikor elérik a gipszet, kikövezik az aknát. Azokon a
területeken, ahol a bittoo sekélyen van, szűkre építik az akna száját. Ahol
a vízzáró réteg mélyen van, az akna is sokkal szélesebb, megnövelendő a
beszivárgási felületet. Napjainkban már az öreg mestereket nem kérik fel
új berik kivitelezésére.
7. ábra: Az öntözés típusa birtokméret szerint (a terület %-ában)
(MALIK, R. P. S. 2005 alapján)
Jhalara-k: Mesterséges, közösségi használatú tankok Rajasthanban és
Gujaratban, vallási rítusok végzésére is használatosak. Gyakran téglalap
alakúak, három, vagy négy oldalról lépcsőkel határolva, melyek a külön-
böző vízállás-szintekhez igazodnak. A jhalarák a talajvizet gyűjtik össze,
biztosítva a környékükön élők folyamatos és egyszerű vízellátását. Vizüket
fürdési és rituális célokra használták, ivóvízként nem. Jodhpur városának
nyolc jahalarája van, ezekből kettő a városban, a többi a környékén. Ezek
közül a legidősebb a Mahamandir Jhalara, melyet 1660-ban készítettek.
Virda-k: Sekély kutak, amelyeket alacsony térszínekbe (jheel) mélyí-
tettek. Ezek a gujarati Great Rann of Kutch részét képező Banni füves
pusztáján találhatók. A nomád maldharik építették, akik ezen a vidéken
mozogtak. Ma már letelepedtek, de a virdákat továbbra is használják.
Az esővizet gyűjtik bennük. A terület hullámos felszínű, a hátak között
184
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
185
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
depressziókkal. A víz monszun idején tanúsított természetes mozgását
felmérve jelölték ki a virdák helyét. Ugyanakkor a maldhariknak ki kellett
dolgozni azt a technikát is, amely az ivóvizet elkülönítette az ihatatlan
sós víztől. A talajon átszűrődő esővíz a sűrűbb sós víz felett gyűlik össze,
melyet egy kb. 1 m-re lenyúló szerkezettel emelnek le. A két réteg között
egy más minőség, a brakkvíz foglal helyet. Az édesvíz kinyerése után, ez
a víz felemelkedik és a virda alján gyűlik össze.
8. ábra A felszínalatti vízkészlet ingatag helyzete Tamil Naduban
(MISRA, S. 2005 alapján)
Phad: A közösségi fenntartású phad öntözési rendszer Északnyugat-
Maharashtrában terjedt el 300-400 évvel ezelőtt. A Tapi vízgyűjtőjének
három folyójához – Panjhra, Mosam és Aram – kapcsolódott Dhule
és Nasik körzetében, egyes helyeken a mai napig használatban tartják.
A rendszer duzzasztógáttal, vagy terelőgáttal kezdődik (bandhara). E
felett ágaznak ki a csatornák (kalva) – 2-12 km hosszúak –, melyek a vizet
a növénytermesztés helyére juttatják. Mindegyiknek közel azonos a kapa-
citása, 450 l/perc. Ezekből további elosztócsatornák (chari) viszik tovább
a vizet a phad különböző területeire. A sarang-okon keresztül folyik a víz
az egyes parcellákra. A felesleg a kivezetőkön (sandam) távozik a csator-
nákba. Az ilyen módon öntözött területi egységeket kayam baghayat-nak
nevezik, melyeket további négy részre osztanak, ezek a phadok. Egy phad
10 és 200 ha közötti kiterjedésű, az átlagos méretük 100-125 ha. A falu
minden évben eldönti, hogy melyik phadot művelik, és melyiket hagyják
186
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
187
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
parlagon. Azonos phadon csak egyfajta növényt termesztenek. Cukorná-
dat egy-két phadon mindig ültetnek. Ez a váltógazdálkodás biztosítja a
talaj termőképességének megőrzését, sótartalmának kordában tartását és
az egészséges vízháztartásának megőrzését. A rendszer nem csak egy, az
öntözési szisztémák közül, hanem közösségépítő és -megtartó is egyben.
Vav/vavdi/baoli/bavadi: A hagyományos lépcsős-kutak elnevezése
Gujaratban vav, illetve vavdi, ugyanakkor Rajasthanban és Észak-In-
diában baoli, vagy bavadi. A nemesség építtette kutak stratégiai, de
emberbaráti célzattal is készültek. Szekuláris építmények voltak, ahonnan
bárki vehetett vizet. Szobrok és feliratok ékesítették e kutakat, jelezve
társadalmi és művészeti fontosságukat. A lépcsős-kutak elhelyezkedése
használatuk körülményeit jelezte. Ha az a településen, vagy annak szélén
helyezkedett el szociális célokat szolgált, ahol az emberek gyülekeztek,
találkoztak, eszmét cseréltek a hűsében. Ha a kút a lakott területen kívül,
kereskedelmi útvonal mentén volt, pihenőhelyként funkcionált. Sok fon-
tos lépcsős-kút található a fő katonai- és kereskedelmi útvonalak mentén.
Ezeknek a struktúrának a tönkremenetelét a mezőgazdasági művelés
intenzívebbé válása siettette.
A gujarati metropolisztól, Ahmedabadtól 130 km-re ÉK-re található
Patan városa, amelyet a turisták elsősorban fantasztikus lépcsős-kútja,
a Rani-ki-vav (1. és 2. kép) miatt keresnek fel. A település hosszú ideig
őrizte egy ősi hindu királyság fővárosának rangját, mígnem 1024-ben
mohamedán uralom alá kerülvén, jelentőségét elveszítette. Ez a hatalmi
váltás azonban nem akadályozta világraszóló lépcsős-kútjának megépí-
tését, melyet 1050-ben vettek használatba. Az idők során a kút kezelését
egyre inkább elhanyagolták, mígnem teljesen feliszapolódott, minek
következtében kiváló állapotban maradt ránk, csak az 1980-as években
tárták fel újra.
Jóval fiatalabb, a szintén gujarati Adalaj városának (Ahmedabadtól 19
km-re É-ra) vavja (3. kép). 1499-ben vették használatba, Rudabai királynő
volt az építtetője. A kút maga 5 emelet mély, a Rani-ki-vavhoz hasonlóan
ezt is lélegzetelállítóan gyönyörű faragások, művészeti megoldások díszí-
tik. Az 1499-es év arany betűkkel került a gujarati lépcsős-kút építészet
nagykönyvébe, mivel ekkor készült el Ahmedabadban a Dada-Hari-vav
is. Ettől mintegy 200 m-re áll egy másik lépcsős-kút is (Mata Bhavani
kútja), melyet ma már hindu templomként használnak.
186
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
187
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
1. kép A patani Rani-ki-vav egyik gazdagon díszített oldalfala (a szerzők felvétele)
Összefoglalás
A vízellátás problémaköre hazánkban, csakúgy, mint Indiában a tudomá-
nyos és a közérdeklődés fókuszába került, igaz, más-más ok miatt. Ma-
gyarországon a tiszta víz árának növekedése neuralgikus pont, Indiában az
elérhető készletek és a minőség ügye a fő kérdés. A legkézenfekvőbb víz-
szerzési megoldás nyilvánvalóan a csapadékvíz összegyűjtése és megfelelő
kezelése. Indiában olyan évezredes technikák léteznek erre, melyek fel-
használása számunkra is alternatívát jelent. Ezeknek némi fantáziával való
hazai alkalmazása, egyúttal a tudományos figyelem centrumába állítása
származási helyükön, mindkét fél számára hasznos. Megjegyzendő, hogy
Magyarországon az átlagos éves csapadékösszeg – jelentős különbségekkel
ugyan – mintegy 600 mm, ami azt jelenti, hogy 100 m
2
gyűjtőfelületről,
vagyis egy családi ház esetében gyakran meglevő tetőfelületről, évente
mintegy 60 m
3
víz összegyűjtése várható, mely átlagos fogyasztást fel-
tételezve, egy átlagos magyar család 9-10 hónapnyi vízszükségletének felel
meg. A hagyományos ciszternás gyűjtés újbóli elterjedésével jelentős elő-
relépést tennénk a vízbázisvédelem útján. Északnyugat-Indiában hasonló
csapadékmennyiség mellett jóval nagyobb párolgás közepette hatékony
technológiák alkalmazására volt szükség a víz kumulálására. A kundikat,
baolikat és más indiai metódusokat hazánkban multifunkciós – a víz-
felhasználáson kívül művészeti, rekreációs stb. – céllal használhatnánk.
188
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
189
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
Mindemellett kiemelkedő fontosságú lehet, ha a csapadékgyűjtési
technológiákkal a kutak használatát háttérbe szorítjuk. Ebben az eset-
ben, a sokszor illegálisan mélyített, felszín alatti vizeket kiemelő, azokra
veszélyt jelentő metódusokat váltanánk fel a sokkal kevésbé veszélyes, a
gyűjtött víz paramétereit tekintve is többféle módon használható mód-
szerekkel.
2. kép A Rani-ki-vav sok ezer kőszobra közül néhány (a szerzők felvétele)
3. kép Az Adalaj-vav föld alatti világának részlete (a szerzők felvétele)
188
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
189
HAGYOMÁNYOS VÍZMENEDZSMENT INDIÁBAN
Felhasznált irodalom
Athavale, R. N. 2003: Water Harvesting and Sustainable Supply in India. Rawat
Publications, Jaipur, 239 p.
Baranyai, Gábor – Hegyi, Ákos – Wilhelm, Zoltán (2008): Rainwater Harvest-
ing as a Sustainable Water Management Model in Hungary. In: Geographia
Pannonica Nova 3. Progress in Geography in the European Capital of Cul-
ture, Imedias Publisher, pp. 301-314.
Briscoe, J. – Malik, R. P. S. 2006: India’s Water Economy. Oxford Univ. Pr.
– World Bank, New Delhi, 79 p.
Briscoe, J. – Malik, R. P. S. eds. 2007: Oxford Handbook of Water Resources in
India. Oxford Univ. Press, New Delhi, 354 p.
Bugya, T. – Wilhelm, Z. (2006): Sustainable Rainwater Management in Hungary.
In: Columbia University Seminar Proceedings Vol. XXXVI., pp. 116-129.
Bugya T. – Wilhelm Z. 2004: Vízbázis-védelem, fenntarthatóság, költ-
ségcsökkentés. II. Magyar Földrajzi Konferencia.
http://www.geography.hu/cdrom/mfk2004/cikkek/bugya_wilhelm.pdf
Chambers, R. 1988: Managing Canal Irrigation. Cambridge Univ. Pr., 308 p.
Chauhan, G. S. – Dubey, R. N. eds. 2004: Water Resource Management. Shri
Natraj Prakashan, Delhi, 374 p.
Chopra, K. – Rao, C. H. H. – Sengupta, R. eds. 2003: Water Resources, Sustain-
able Livelihoods and Eco-System Services. Concept Publishing Company,
New Delhi, 450 p.
Iyer, R. R. 2007: Towards Water Wisdom. SAGE Publications, New Delhi, 271 p.
Jeet, I. 2001: Water Resource Management. Manisha Publications, New Delhi,
277 p.
Kaur, D. 2007: Impact of Agriculture on Water Tables: The Case of the Indian
Punjab. In: Robinson, P. J. – Jones, T. – Woo, M. eds.: Managing Water Re-
sources in a Changing Physical and Social Environment. Societa Geografica
Italiana, Rome, pp. 57-65.
Kumar, K. R. et al. 2003: Climate Change in India: Observations and Model Pro-
jections. In: Shukla, P. R. – Sharma, S. K. – Ramana, P. V. eds.: Climate Change
and India. Tata McGraw-Hill Publishing Company, New Delhi, p. 32.
Madari, D. M. 2007: The Economics of Urban Water Supply. Kalpaz Publica-
tions, New Delhi, p. 67.
Malik, R. P. S. 2005: Water and poverty. Background paper for the World Bank
Report, p. 4.
Mandal, R. B. ed. 2006: Water Resource Management. Concept Publishing
Company, New Delhi, 360 p.
190
WILHELM ZOLTÁN – DÉRI IVÁN – KISGYÖRGY PÉTER – ORBÁN ZSUZSA – SZILÁGYI SÁNDOR
Misra, S. 2005: Groundwater Challenges for Rural Water Supply in Tamil Nadu.
Powerpoint presentation to South Asia Water Day, World Bank, February
Monirul Qader Mirza, M. – Ahmad, Q. K. 2005: Climate Change and Water
Resources in South Asia. A.A. Balkema Publishers, Leiden, 322 p.
Panagariya, A. 2008: India – The Emerging Giant. Oxford Univ. Pr., New York, p. 5.
Szegedi, N. – Wilhelm, Z. 2008: Dél-Ázsia társadalomföldrajza. In: Horváth
G. – Szabó P. – Probáld F. szerk.: Ázsia regionális földrajza. Eötvös Kiadó,
Budapest, pp. 403-562.
Tóth, József (2001): A társadalomföldrajz alapjai. In: Tóth J. szerk.: Általános
társadalomföldrajz I. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, pp. 17-19.
Wilhelm, Zoltán 2001: Bengál környezeti jellemzői a XX. század elején. In:
Kovács J. – Lóczy D. szerk.: Vizek és az ember. PTE TTK FI, Pécs, pp.
283-302.
Wilhelm, Zoltán 2008a: Fenntartható vízkezelési módok Indiában és ezek ma-
gyarországi hasznosíthatósága. In: Orosz Z. – Fazekas I. szerk.: Települési
környezet. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, pp. 272-276.
Wilhelm, Zoltán 2008b: Adatok az indiai urbanizáció folyamatának vizs-
gálatához. Modern Geográfia 2008/2, pp. 1-57.
Wilhelm, Zoltán – Benovics, G. – Déri, I. – Kisgyörgy, P. 2008: Tradicionális,
fenntartható vízkezelési módszerek Dél-Ázsiában és ezek hazai hasznosít-
hatósága. In: Fodor I. – Suvák A. szerk.: A fenntartható fejlődés és a
megújuló természeti erőforrások környezetvédelmi összefüggései a Kárpát-
medencében. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs, pp. 81-90.
Wilhelm, Zoltán – Benovics, Gábor – Orbán, Zsuzsa 2008: Tanulhatunk-e
a tradicionális indiai vízkezelési metódusokból? In: Csima P. – Dublin-
szki-Boda B. szerk.: Tájökológiai Kutatások. Budapesti Corvinus Egyetem,
Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék, Budapest, pp. 171-177.
Internetes források
www.rainwaterharvesting.org
www.vahava.hu
Végjegyzetek
1
A tanulmány elkészítését a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj tette lehetővé.
2
Forrás: VAHAVA projekt Tudományos Tanácsa: Éves Jelentés I. - 2003-2004, p. 14.
http://www.vahava.hu/file/osszefoglalas_2003_2006.pdf
3
2009 augusztusában kb. 40.000-80.000 Ft.
4
Falusi, választott, legkevesebb öt tekintélyes főt számláló képviselőtestület. Döntésük mindenkire kötelező érvényű.
5
A paisa az indiai rúpia váltópénze, 100 paisa = 1 rúpia, mely kb. 4 Ft-ot ért 2009 augusztusában.
191
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
KESERŰ DÁVID
Az ausztrál vízbázis és vízfelhasználás
Az üvegházhatású gázok mértéktelen kibocsátása rengeteg negatív követ-
kezménnyel, például Földünk légkörének átlaghőmérséklet-emelkedésé-
vel jár, melynek ok-okozati összefüggéseként veszélybe kerül bolygónk
vízbázisa is. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy napjainkban globális
léptékben növekszik a víz iránti igény, és ez alól Ausztrália sem kivétel,
mivel az egy főre eső vízfogyasztásban világviszonylatban a legkisebb
kontinens vezet.
1
Canberrának, Perthnek vagy Adelaidenek a többi víz-
hiányos ausztrál városhoz hasonlóan meg kell oldania az emberi és az
ipari-mezőgazdasági felhasználásra szánt vízkészletek hosszútávú meg-
teremtését, tisztítását és természetbe történő visszajuttatását. Ez azonban
az egyre súlyosabb ökológiai problémák tükrében egyre nehezebb feladat
és egyre nagyobb összegeket emészt fel.
Ausztrália hagyományosan rendkívül komoly vízproblémákkal küzd,
az utóbbi évtizedekben erőteljesen észlelhető globális klímaváltozás hatá-
sai erre csak ráerősítenek. A fő problémát az jelenti, hogy míg a kontinens
a Föld területének 5,6%-át foglalja el, addig a felszíni vízkészletek csupán
1%-ával rendelkezik. Ausztrália planétánk legszárazabb térségei közé tar-
tozik, a Szahara után itt található a Föld második legnagyobb sivatagos
területe. A klímaváltozás okozta gondokat csak tetőzi a gyakran kiszámít-
hatatlan csapadékmegoszlás, és a folyók mértéktelen kihasználása, főleg
annak tükrében, hogy az ausztrál vízbázis nagyon sebezhető, érzékenyen
reagál a környezeti változásokra. Az összes földrész közül
2
átlagosan
Ausztráliában esik a legkevesebb csapadék, azonban az itt élő lakosság
egy főre eső vízfelhasználása világviszonylatban is rendkívül magas (1310
m
3
/fő). Természetesen mindez a kommunális, az ipari, a mezőgazdasági,
és az egyéb kereskedelmi hasznosítással együtt értendő. Földünk egyéb
térségeihez hasonlóan Ausztráliában az összes vízmennyiség 72-75%-át
az agrárszektor alkalmazza. A szélsőséges időjárási viszonyok miatt pedig
nem csak a szárazföld belsejében fekvő települések, hanem a partközeli
nagyvárosok víztartalékai is óriási veszélynek vannak kitéve, csökken a
víztározók szintje, sok helyütt vízkorlátozásokra van szükség, a folyók
192
KESERŰ DÁVID
193
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
vízgyűjtői kimerülnek, a felszín alatti vizeket kiszipolyozzák, a városi
infrastruktúra és csatornarendszer pedig elavult, felújításra szorul.
Ausztráliát az 1980-as évek óta aszály és szárazság sújtja. A politi-
kusok azonban csak az 1990-es évek derekán kezdtek el foglalkozni a
kérdéssel, amikor nyilvánvalóvá vált a nagyvárosok víztározói szint-
jének csökkenése, illetve a vízpocsékolás már egyre érzékenyebben
érintette az urbanizált vidékeket is. Ez arra sarkallta a döntéshozókat,
hogy tegyék félre a környezeti gondok megoldásával szemben tanúsí-
tott elutasító, tartózkodó magatartásukat és vegyenek végre tudomást
azok létezéséről. Nyilvánvalóvá vált, hogy a fenyegető vízhiány súlyos-
bodásának elkerülése érdekében gyors beavatkozásra van szükség, de
az esetek nagy részében elsietett félmegoldások születtek, legtöbbször
csupán vízkorlátozásban öltöttek testet. A civil és kutatói szféra ko-
moly nyomást gyakorolt a kormányzatra miután bebizonyosodott, hogy
az antropogén okokra visszavezethető éghajlatváltozás súlyos hatással van
az ausztrál vízbázisra. Az aggasztó vízválságot – hasonlóan a klímavál-
tozáshoz és a fejlődő országokban uralkodó szegénységhez, vagy a túl-
pörgetett fogyasztáshoz – az állami beavatkozáson túl az összes érintett
szereplő felelősségvállalásával lehet enyhíteni, vagy megoldani, ugyan-
olyan természetességgel akár, mint amiként száz évvel ezelőtt ugyanezen
szféra elindította a máig ható, és a jövőt veszélyeztető piaci folyamatokat.
A vízhiány hasonlóan súlyosan érinti Ausztráliát, mint a válságos
helyzetben lévő Közel-Keletet, és az Egyesült Államok délnyugati tagál-
lamait. A Nemzetközi Vízgazdálkodási Intézet (IWMI) által összeállított
térkép alapján az ország partközeli területei vízhiányosak, viszont a kon-
tinens nagyobb részéről nincsenek rendelkezésre álló becslések, azonban
a földrajzi sajátosságokat ismerve a belső területek ugyancsak nem
bővelkednek vízutánpótlásban. A legaggasztóbb képet a Murray-Dar-
ling-alföld és a hozzá kapcsolódó vízgyűjtőterületek – azaz a legurbani-
záltabb vidékek – mutatják, mely alapján az alföld az úgynevezett „kö-
zeli fizikai hiány” állapotában van. Ennek kapcsán az égető problé-
mát az jelenti, hogy az itt található folyók vizének több mint 75%-át
használják el mezőgazdasági, ipari és háztartási-fogyasztási célokra.
A kormányzat – kissé megkésve bár – minden erejével azon dolgozik,
hogy a kialakult helyzeten változtatni tudjon, így elindította azt a grandió-
zus vállalkozást, melyet később még tárgyalni fogok.
A földrész vízgyűjtőinek éves vízhozama 391 millió km
3
, ez a konti-
nens geográfiai jellemzőinek köszönhetően csupán egy ország területét
192
KESERŰ DÁVID
193
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
érinti. Az ausztrál környezetvédelmi minisztérium munkatársai által
készített tanulmányok azt jelzik, hogy a változatlan ökológiai rendszer
fenntartása érdekében a komplett felszíni vízhozam mindössze 20%-át
fordíthatnák emberi fogyasztásra, azonban a felszíni vízgazdálkodási ter-
vek közel 26%-a felülmúlja ezt az arányszámot.
3
A folyók nagymértékű
kihasználtságának mérséklése, illetve a növekvő vízszükségletek kielégí-
tése végett az 1970-es évek végén kezdődött meg a talajvízkészletek és a
rétegvíz tartalékok kiaknázása. Az 1985 és az 1996/97-es időszak között
megközelítőleg 5 millió km
3
-el nőtt a talajvizek hasznosítása. Szintén
az 1996/97-es időszakot alapul véve azt mondhatjuk: minden ausztrál
lakosra 350 liter/nap vízfogyasztás jutott, ennek 50%-át a kerti locsoló-
berendezések, 25%-át pedig a toalett öblítések tették ki. Ezzel szemben
az ázsiai, az afrikai és a latin-amerikai fogyasztókra 50-100 liter/nap fo-
gyasztás jutott, míg az Egyesült Államokban ugyanez az érték 400-500
liter/nap között mozgott. Míg világszinten az emberek kétharmada ke-
vesebb, mint 60 liter vizet használ naponta, addig az ausztrálok csak a
zuhanyzás során ennek több mint a dupláját.
4

Veszélyben az ausztrál vízhálózat
A Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutató Intézet (CSIRO) által
végzett kutatások szerint a szélsőséges időjárási jelenségek száma tovább
növekszik, a déli és délkeleti országrészben csökkeni fog a csapadék
mennyisége, viszont a keleti partvidéken intenzívebb esőzéseket jósol-
nak. A változások az egyébként is érzékeny, sebezhető térségeket érintik,
többek között Brisbane-t és a tőle északabbra fekvő területek nagy részét.
A tengerszint átlagos emelkedése és a már említett fokozott csapadék-
hullás következtében Ausztráliában is növekszik az áradás veszélye.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy 2040-re a tengerszint 20 cm-el, a folyók
szintje pedig a partközeli részeken ennek duplájával fog emelkedni a kon-
tinens partjainál, az áradások pedig akár 50%-al több kárt okozhatnak,
mint napjainkban.
A déli, a délkeleti, és az északkeleti térségekben egyre gyakrabban
fordulnak elő aszályok, a kilencvenes évekig azonban a régióban eddig
nem volt szokványos a tartós szárazság. A CSIRO elemzései szerint a
klímaváltozás hatására akár 20%-kal is kevesebb csapadék hullhat Dél-
Ausztráliában. A folyók többsége ebben a térségben található, így feltétle-
nül megoldást kell találni a vízgyűjtő területeket sújtó problémára, külön-
194
KESERŰ DÁVID
195
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
ben emberek százezrei maradhatnak ivóvíz nélkül. A csapadékhiány
következtében, azonos párolgási intenzitás mellett, minden évszakban
fokozottabb lesz a párolgás mértéke, mely a folyók vízhozamát, és az
éltető vízhez történő hozzájutás esélyét csökkenti.
5
Az aszály az elkövet-
kező száz évben települések tucatjainak hanyatlását okozhatja, főként a
kontinens belső területein, de veszélybe kerülhetnek olyan nagyvárosok
is, mint a nyugat-ausztráliai Perth, a dél-ausztráliai Adelaide, vagy a keleti
part – sőt egész Ausztrália – legismertebb és legnépesebb városa Sydney.
Az Ausztrál Környezetvédelmi Hivatal felmérései szerint 1975 és 1996
között majdnem 50%-kal csökkent Perth felszíni vízellátása, 1997 és
2004 között az adatok tovább romlottak. Nyugat-Ausztrália fővárosa az
ivóvíz egyharmadát felszíni víztározókból nyeri, a maradék kétharmadot
pedig a talajvizek adják. A szárazság folytán a felszín alatti vízkészletek
nem tudnak regenerálódni, így a talajvíz kiaknázása miatt folyamatosan
csökken a tartalék mennyisége. A CSIRO folyamatosan figyeli, és elemzi
a Perth vízgazdálkodásával kapcsolatos terveket, és környezeti, gazdasági,
illetve társadalmi hatástanulmányokat készít, melyek által a település mel-
lett fekvő, a közeli Swan-folyóig húzódó Gnangara-halom talajvízkészle-
tének egyensúlyát kívánják megőrizni. A földrajzi képződmény megköze-
lítőleg 20 km
3
édesvizet tartalmaz, mely önmagában nem tűnik soknak,
de Perth 0,2 km
3
-es éves fogyasztását figyelembe véve igen jelentős.
Környezetvédelmi szakemberek felülvizsgálják, hogy a régióban használt
technológiák és a térségre vonatkozó stratégiák megfelelnek-e az új kihí-
vásoknak, így optimalizálni tudják illetve dinamikusan fejlődő pályára
állíthatják a vízellátás korszerűsítését. Perth olyan különleges helyzetben
van, melyet bolygónk legtöbb városa nem mondhat el magáról: körül-
belül nyolcvanezer háztartás rendelkezik saját vízszivattyúval. Ennek az
a következménye, hogy a vízművek termelési szintjét jóval meghaladják
az egyéni felhasználások, ezért napjainkban már minden használónak
engedélyeztetnie kell a házi berendezéseket. Természetesen az ily módon
kinyert víz minősége megfelelő tisztítás nélkül nem felel meg az egész-
ségügyi előírásoknak,
6
így a törvényi szabályozásnak megfelelően csak a
pázsit öntözésére, kertészkedésre és ipari célokra lehet alkalmazni.
Sydney esetében a helyzet még kritikusabb, a folyók vízhozamának
csökkenése következtében a település csak a mesterségesen épített víz-
tározókban bízhat. A város két évre elegendő víztartalékot képes felhal-
mozni, így elmondhatjuk, hogy Sydney a Föld egyik legnagyobb raktárka-
pacitással rendelkező városa, azonban az aszály és a csapadékmennyiség
194
KESERŰ DÁVID
195
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
tartós csökkenése nyomán a tározók nem tudnak a kellő mértékben
újratöltődni.
7
Kutatók azt jósolják, hogy 2020-ra az Adelaide-i ivóvíz
minősége az Egészségügyi Világszervezet (WHO) biztonsági szintje
alatt lesz, ezért mindenképpen rendezni kell a település vízügyi helyzetét.
Az Adelaide-i Egyetemen professzorai kidolgoztak egy alternatívát a vá-
ros ivóvízellátásának biztosítására, sótalanító parkok létrehozásával ter-
vezik megoldani a vízigényeket. Dél-Ausztrália fővárosa az éves vízfog-
yasztásának felét a Murray-folyóból fedezi, azonban az elmúlt időszakban
a sótalanítási eljárás költségei csökkentek, manapság kevesebb, mint egy
dollárból kinyerhető egy köbméter ivóvíz. A metódus során a tengervíz-
ből kivonják a felesleges sótartalmat, és emberi fogyasztásra is alkalmas
vizet állítanak elő. Az egyetem kutatóinak vizsgálatai alapján a kinyert víz
minősége maximálisan megfelel az egészségügyi előírásoknak. Kisebb
sótalanító üzemek már működnek az országban, viszont a kitermelés gaz-
daságossá válása következtében további, a nagy metropoliszok ellátására
is alkalmas telepek kerülnek megépítésre.
A trópusi ciklonok intenzitása fokozódik Észak-Ausztráliában, ezáltal
a csapadék mennyisége is megnövekszik. Az özönvízszerű esőzéseknek,
a zivataroknak, és a trópusi ciklonoknak „köszönhetően” az elmúlt évek
során számos esetben maradtak áram nélkül a Brisbane környékén élők.
A fent leírtakból jól látszik, hogy a klímaváltozás hatásai és a környe-
zeti változások másként érintik a kontinens egyes területeit. Míg északon
hosszabb ideig tartó monszunra, addig délen nagy szárazságra lehet
számítani. Egyébként ez a tendencia egészen az 1950-es évektől kezdve
megfigyelhető. A nehézséget az jelenti, hogy az alacsonyabb népességű
északi területek víztöbblettel, de a sűrűn lakott déliek – az óriási vízfo-
gyasztók – vízhiánnyal küzdenek. Minden vizsgálatot egybevetve a fo-
lyók vízszintje és vízhozama csökken.
A Rudd-kormány megoldási tervezete (Water for the Future)
A problémákra eddig leghatékonyabban a Kevin Rudd vezette munkás-
párti kormány igyekszik választ adni. A kormányzat égisze alatt megvaló-
suló Water for the Future elnevezésű tervezet hosszútávú megoldást keres a
klímaváltozással járó kihívásokra, a szárazságra, és a növekvő vízigények-
re. A projekt 2008 és 2018 között 12,9 milliárd dollárt fektet stratégiai
programokba, a vízgazdálkodás fejlesztésébe, és a vidéki-városi vízpoli-
tikai reformokba. A terv nemzeti összefogást sürget, ugyanis a vízellátás
196
KESERŰ DÁVID
197
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
megfelelő biztosítását nemcsak a központi szinten, hanem tagállami kere-
tek között is szabályozni kívánják. A nemzetközösségi kormány feladata,
hogy a globális klímaváltozás időszaka alatt stratégiai iránymutatásokkal,
és tanácsokkal lássa el az államokat, illetve a helyi önkormányzatokat.
A vízproblémák rendezésében elkerülhetetlen a döntéshozók összefogá-
sa, továbbá meg kell szüntetni a hatáskörök és illetékességi területekek
megállapítása körül kialakult bizonytalanságot, mivel a vízkérdésben
csakis közös felelősségvállalással lehet előbbre jutni. Penny Wong, az
éghajlatváltozásért és a vízügyekért felelős miniszter kijelentette, hogy „a
tagadás, a halogatás és az eg ymásra mutogatás nem oldja meg a vízhiány kérdését”.
8

A sűrűn hangoztatott kooperáció kapcsán a Water for the Future-t négy
kulcsfontosságú, prioritást élvező területre bontották.
Első lépésként az ausztrál kormány tudományos, és műszaki cso-
portokkal vizsgáltatja az ausztrál folyók vízhozamát, a talajvízrendszer
kapacitását, valamint a klímaváltozás hatását. A szkeptikus ausztrál
politikusok is elimerik, hogy az emberi tényező is befolyásolja a klíma
változását, 2007-hez viszonyítva az elmúlt 18 évből 16-ban melegebb volt,
mint az azt megelőző 50 évben bármikor. A szárazság, és a hőmérséklet
emelkedése a folyók vízszintjére nézve abszolút negatív hatásokkal jár.
A vizsgálatok egyértelműen kimutatták a vízállás csökkenését, a Murray-
folyó vízgyűjtőterületének átlagos vízhozama 1997 és 2007 között majd-
nem 49%-kal csökkent az 1997-et megelőző összes olyan év átlagához
képest, melyben mérést végeztek.
9
A második lényeges elem a vízellátás biztosítása, mivel a Brisbane
környéki víztározók szintjei a 2004 óta folyamatosan tartó gyenge csa-
padékhullásnak köszönhetően a kapacitásuk 38%-ára süllyedtek. Ennek
köszönhetően a városban hatos szintű vízkorlátozás van érvényben, de
az ország többi nagyvárosa sincs jobb helyzetben. Míg a nem megújuló
vízforrások mennyisége csökken, addig az ausztrál városok folyamatosan
terjeszkednek, becslések szerint 2050-re az ország lakosságának száma a
jelenlegi 21 millióról 33 millióra fog növekedni, így mindenféleképpen
megoldást kell találni a vízhiány okozta gondokra. Ezért a kormány a Wa-
ter for the Future program keretén belül közel egymilliárd dollárt fordít
a Nemzeti Városi Víz és Sótalanítási Tervre
10
. A kabinet a tagállamokkal,
a helyi önkormányzatokkal és a civil szférával karöltve olyan új, inno-
vatív rendszereken dolgozik, melyek tartalmazzák a sótalanító üzemek
létesítését a partok mentén, a víz újrahasznosításával foglalkozó terveket,
és a csapadékvíz elvezetésével kapcsolatos projektek kivitelezését. Az el-
196
KESERŰ DÁVID
197
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
képzelés elsősorban az ötvenezer fős, vagy az annál népesebb települések
fejlesztésére koncentrál. A továbbiakban pedig a tagállamok később
is felhasználhatják az egymilliárd dollárból fennmaradó pénzössze-
get a városi vízreformok elindítására. Melbourne építési szabályzatában
például helyet kaptak olyan elemek, melyek szerint az irodaházak építésé-
nél esővízgyűjtő ereszrendszert és szennyvíz-hasznosító berendezést kell
létrehozni. A kivitelezők anyagi támogatást kapnak ehhez a kormánytól,
illetve a helyi önkormányzattól. Természetesen az alacsonyabb népességű
területek sem maradnak forrás nélkül, számukra egy 250 millió dolláros
alapot hoztak létre az újítások megvalósítására.
11
A döntéshozók úgy
vélik, hogy a szóban forgó tervezetek végrehajtásával ki lehet elégíteni
a városok növekvő vízigényét, garantálni lehet a vízbiztonságot, illetve
megfelelő „fegyvert” adnak a városok kezébe, hogy azok eredményesen
vehessék fel a küzdelmet az éghajlatváltozás kihívásaival.
A tervezet harmadik pillére a megfontoltabb vízhasználatra vonat-
kozik, ugyanis napjainkban a kevesebb – „sok kicsi sokra megy” elv
– is rengeteget számít, mivel Ausztráliában alig van olyan település, ahol
ne lenne érvényben valamilyen vízkorlátozás. A kormány álláspontja
szerint a klímaváltozás és a növekvő vízigény ördögi kombinációja
folytán az emberek nem engedhetik meg maguknak az éltető folyadék
felesleges pocsékolását. Éppen ezért a víz védelme és a hatékonyabb
fogyasztás a vízgazdálkodási tervek gerincét alkotó kettőst jelentik.
A kabinet célja végeredményben az indokolatlan vízfogyasztás minimali-
zálása és a felhasználás racionalizálása. A városi térségekben 250 millió
dollárt költenek a háztartások támogatására, ezáltal – hasonlóan a közel-
és távol-keleti országok törekvéseihez – hatékonyan működhet az otthoni
vízmegtakarítás,
12
melynek lényege az esővízgyűjtő tartályok számának
növelése és korszerűsítése. Ausztrál családok ezrei részesülnek az előirány-
zott keretösszegből, így jelentősen könnyebbé válik az egyéni újrahasznosí-
tási rendszer kiépítése, a kor kihívásainak megfelelően történő átalakítása.
A kormány további 250 milliót fordít a városi vízhálózatok – többek kö-
zött a csatornarendszer – megújítására. A mértéktartó vízhasználat másik
lényeges eleme a mezőgazdasági hasznosítás, ennek kapcsán a központi
kabinet és a tagállamok közös erőfeszítéseket tesznek, szorosan együtt-
működnek és fejlesztik az öntözőrendszer infrastruktúráját, hogy minél
kevesebb pazarlással, de az eddigihez hasonlóan jó minőségű élelmiszer
kerülhessen a lakosság asztalára. A megfontolt vízhasználatra vonatkozó
felkészítés már az iskolákban elkezdődik, ennek kapcsán az ausztrál
198
KESERŰ DÁVID
199
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
kormány oktató programokat szervez. A gyerekek így megtanulhatják,
hogyan spórolhatnak bolygónk egyik legértékesebb kincsével, legyen szó
zuhanyzásról, mosogatásról, autómosásról, vagy a pázsit gondozásáról.
A tájékoztató előadások egyik fő célja – a fenntarthatóságra és a környe-
zettudatos gondolkodásra történő nevelés mellett –, hogy a csöpögő csa-
pok és a szivárgó víz nélküli élet ne csak utópia legyen. A diákok tovább-
adhatják szüleiknek az iskola falai között megszerzett tudást, elősegítve
ezzel az üzleti élet, az ipar, és az agrárszektor felelősségvállalását.
Végül a folyók tisztaságának és egészségének megőrzése rendkívül
fontos feladat, hiszen a vízügyekért felelős miniszter is hangoztatta, hogy
„Ausztrália folyói és mocsarai számos funkciót és értéket képviselnek: gazdaságit,
környezetit és kulturálist. Túl sokáig gondoltuk a folyóinkról és a talajvízrendsze-
rünkről, hog y kifog yhatatlan, mágikus víz források.”
13
A Murray-Darling-rend-
szer az ország legnagyobb és legfontosabb vízbázisa, viszont az alföld víz-
készletét túlzott mértékben használják a farmerek és a térségben működő
ipari vállalatok. Ennek okán döntött úgy a kormány, hogy a vízpiacon
jogokat vásárol, így a vizet közvetlenül a védelmébe veheti. Első körben
központi kezdeményezésre, állami beruházás keretében 50 millió dollárt
fordítottak a Murray-Darling-alföld folyói és mocsarai egészséges kör-
nyezetének, illetve a természet egyensúlyának helyreállítására. Második
körben további jogosultságokat vásároltak Queenslandben és Új-Dél-Wa-
lesben. A Water for the Future-program 12,9 milliárdos költségvetésből
3,1 milliárdot a Murray-Darling-alföldön megvalósuló tervre fordítanak.
A projekt számos egyéb intézkedést tartalmaz, melyek lényege a térség
vízgazdálkodásának fenntartása. Korszakalkotó megállapodás született
2008 szeptemberében, ugyanis az ausztrál az új-dél-walesi kormánnyal
közösen megvásárolta a Toorale Gyapjú Üzemet, mely Ausztrália egyik
jelentős mezőgazdasági vállalatának, a Clyde Agriculture-nek a kezében
volt. A több mint 910 km
2
-es tulajdont közel 24 millió dollárért sikerült
megvenni, és a kabinet véleménye szerint ez sem nagy ár a környezet
biztonságának megóvásáért, viszont a helyiek nem örültek a döntésnek,
ugyanis az üzem a környék legnagyobb foglalkoztatója volt. A gyár évente
14 millió m
3
vizet használt fel a Warrego és a Darling folyókból, illetve az
ártérről is begyűjthette a vizet, azonban a szerződés megkötésével ezen
jogosítványai megszűntek. A kormány tervei szerint az állam felvásárolja
az alföld területén fekvő öntözőblokkokat, melyek darabjáért akár 150
ezer dollár is ütheti a földművesek markát. Természetesen a kontinens
többi folyójának épsége is fontos – Yarra, Peel, Harvey –, de a Murray-
198
KESERŰ DÁVID
199
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
Darling helyreállítása egyértelmű prioritást élvez. A folyók egészséges
környezetének megóvása érdekében a nemzetközösségi kormány leg-
utóbb 2009. május 28-án közel 303 millió dollár értékben vásárolt jo-
gosultságokat a Twynam Mezőgazdasági Csoporttól, mely a Lachlan,
Macquarie, Murrumbidgee és Gwydir folyók mentén nyolc tulajdonnal
rendelkezik. Viszont a megállapodás következtében a Vízügyi Miniszté-
rium szakemberei a felhasznált víz je-lentős hányadát visszajuttathatják a
természetbe.
14
Vízkorlátozások
Egyre többször megesik, hogy a hosszantartó szárazság, vagy egy hőségri-
adó kapcsán a Föld különböző pontjain fekvő települési önkormányzatok
vízkorlátozásokat vezetnek be. A szabályozás nem újdonság, hazánkban
is – igaz csak néhányszor – előfordult már hasonló eset, viszont az ausz-
trál helyzet teljesen egyedi, szinte egész évben, folyamatosan érvényben
van valamilyen vízhasználatot tiltó rendelkezés. A víztározók kimerülése,
a fokozódó vízhiány, és a kontinens sajátosságainak következtében tuda-
tosult a döntéshozókban, hogy átfogó változtatásokra van szükség. Ennek
kapcsán fogalmazódott meg a Water for the Future-program keretében
kidolgozandó gazdaságosabb vízhasználat, mely felelős gondolkodáshoz
mérten, a már aktuális vízkorlátozási trendek mellett megoldhatja az
ivóvízkészlet fenntarthatóságának problematikáját.
A vízkorlátozás fajtája és mértéke államról államra változik, azonban
számos hasonló elemet tartalmaznak. Az összes államban létezik vala-
miféle szabályozás a locsolásra, az autómosásra, az úszómedencék fel-
töltésére vonatkozólag. Elmondható, hogy szinte mindegyik nagyváros
esetében életében van valamiféle korlátozás, sok esetben már évek óta.
Az elmúlt két-három év során a megszorítások száma folyamatosan nö-
vekszik. Például a Queensland államban található, alig nyolcezer lakosú
Kingaroy városában 2007 októberében a legszigorúbb, azaz hetes szintű
korlátozást vezettek be. Ennek kapcsán minden kültéri vízhasználatot
külön engedélyhez kötöttek az illetékes hatóságok, így a tiltó rende-
letet megszegők súlyos pénzbírságra számíthattak.
15
A legrosszabb hely-
zetben mégis a már többször említett nagy városközpontok vannak. Az
ausztrál települések víztározóinak 2009-es állása egy kivétellel sehol
nem haladja meg a lehetséges kapacitás 60%-át
16
, ezért mindenhol leg-
alább kettes, hármas szintű vízkorlátozás van érvényben. Hiába Sydney a
200
KESERŰ DÁVID
201
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
Föld egyik legnagyobb tárolókapacitással rendelkező városa, mégis el kell
mondani, hogy a metropoliszban 2008 februárja óta a legmagasabb szintű
megkötés van érvényben. Ez azt jelenti, hogy kézi locsolót, vagy a külön-
féle kerti öntözőrendszereket csak szerdán és vasárnap délelőtt tíz óra
előtt, illetve délután négy óra után szabad bekapcsolni. Autómosás csak
a lakhelyen történhet, de kizárólag olyan magasnyomású tisztító beren-
dezéssel, vagy kézzel könnyedén kikapcsolható, szórófejes slaggal, mely
percenként maximum tíz liter vizet fogyaszt. Az ablak-, házfal mosásra,
és az ereszcsatorna tisztítására a fenti szabályok érvényesek. Továbbá
tömlőt és slagot egyedül a medencék töltésekor szabad felügyelet nélkül
hagyni, azonban a tízezer liternél nagyobb űrtartalmú úszómedencék fel-,
és újratöltéséhez a Sydney-i Vízmű engedélyére van szükség. Az országút,
az utca felület, és a járda pedig csak biztonsági okokból, vészhelyzet ürü-
gyén, vagy építési munkálatokkal szorosan összefüggő tevékenység
kapcsán locsolható. A tűzoltással és egyéb vészhelyzettel kapcsolatos
tevékenység mentességet élvez a vízkorlátozás alól.
A Water for the Future-program grandiózus vállalkozása során meg-
fogalmazott tervek sikeressége, illetve megvalósulása esetén – ha nem is
azonnal, de idővel – remélhetőleg enyhíthetnek a korlátozásokon. Sőt,
a legoptimistábbak azt remélik, hogy a takarékossági intézkedések, és
a korszerűsítések fokozatosan meg is szüntethetik a vízkorlátozásra vo-
natkozó szigorú szabályokat. A megoldáshoz természetesen nem csak a
kormány által a projektbe ölt dollármilliókra, hanem a hétköznapi ember
környezettudatos cselekedetére, és felelős gondolkodásra is szükség van.
Záró gondolatok
2007 decemberében a munkáspárti miniszterelnök, Kevin Rudd bejelen-
tette, hogy Ausztrália ratifikálja a Kiotói Jegyzőkönyvet. Ebből is látszik,
hogy az ausztrálok manapság sokkal több gondot fordítanak a víz- és
klímaproblémákra, mint akár öt évvel ezelőtt. Erre enged következtetni
a 2005 februárjában hatályba lépő Kiotói Protokollt megelőző időszak
éghajlatváltozásért felelős gazdasági főtanácsadójának egyik nyilatkozata,
mely szerint „hatékonyabb lenne kitelepíteni a csendes-óceáni szigetországok lakos-
ságát, mint az ausztrál ipart a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére kötelezni”.
17

Azonban úgy tűnik, a politikusok is belátták, hogy komolyan kell venni
a környezeti problémákat, és erre hajlandók áldozni, nem spórolva sem
pénzt, sem energiát. Elképzelések százai születtek, illetve állnak kidol-
200
KESERŰ DÁVID
201
AUSZTRÁL VÍZPROBLÉMÁK
gozás alatt, melyek Ausztrália sérülékeny vízgazdálkodását hivatottak
megreformálni. Ehhez köthetően Penny Wong 2009 júniusában aláírta
az illetékekre, a büntetésekre és a vízpiacra vonatkozó legújabb törvényi
szabályozásokat, melyek 2009 szeptemberében, illetve 2010 januárjában
lépnek hatályba.
18
Kiderült, hogy a döntéshozók tervek kidolgozásának
jegyében az államosítástól sem riadnak vissza, nemzetközösségi vagy tag-
állami kézbe véve a vízgazdálkodást, az erőműveket, az öntözőrendsze-
reket, szinte mindent tényezőt, ami a vízzel kapcsolatos. Amennyiben ez
az ára egy egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtésének, abban az
esetben senki sem vitatkozhat a döntések jogosságával. Egyértelmű, hogy
a nemzeti kormány egyedül nem képes megoldani minden vízproblémát,
de a célok világossá tételével, és a keretprogram megalkotásával a kor-
mányzati szintek együttműködhetnek, így megvalósulhat a tényleges víz-
ügyi reform, melynek kapcsán a mindenkori ausztrál kabinet követendő
példát állít mindannyiunk elé.
Ausztrália régiói
202
KESERŰ DÁVID
203
Felhasznált források
Bergkamp, Ger – Sadoff, Claudia W.: „A víz a fenntartható gazdaság-
ban”. In: A világ helyzete 2008 – Fenntartható gazdaság. Budapest,
Föld Napja Alapítvány, 2007.
Bíró, Dávid: A globális felmelegedés politikatörténete. Budapest, Nap-
világ Kiadó, 2003.
Flannery, Tim: Időjárás-csinálók. Miskolc, Akkord Kiadó, 2006.
Satterthwaite, David – McGranahan, Gordon: „Ivóvízellátás és csa-
tornázás”. In: A világ helyzete 2007 – Városaink jövője. Budapest,
Föld Napja Alapítvány, 2006.
Internetes források
http://idojaras.origo.hu/20081018-szarazsag-ausztral ia-delkeleti-re-
szen.html
http://portal.water.wa.gov.au/portal/page/portal/home
http://www.awa.asn.au/AM/Template.cfm?Section=Home1&Template
=/Templates/TemplateHomepage/AustralianWaterAssociationDEVE-
LOPMENT_1503_20060616T144659_LayoutHomePage.cfm
http://www.cana.net.au/water/index.html
www.cecaust.com.au/pubs/pdfs/AWP.pdf
http://www.environment.gov.au/soe/2001/publications/report/pubs/
soe2001.pdf
http://www.environment.gov.au/water/index.html
http://www.environment.gov.au/water/policy-programs/water-act/
pubs/water-charge-termination-fees-rules-2009.pdf
http://www.environment.gov.au/water/policy-programs/water-act/
pubs/water-market-rules-2009.pdf
http://www.greenleft.org.au/2007/698/36241
http://www.sca.nsw.gov.au/
http://www.sydneywater.com.au/Savingwater/WaterRestrictions/
http://www.theage.com.au/articles/2003/06/23/1056220540323.html
http://www.warwickhughes.com/water/
202
KESERŰ DÁVID
203
Dél-Ausztrália vízhasználatának megoszlása
Forrás: http://www.waterwatchadelaide.net.au/
Végjegyzetek
1
About water and Australia.
http://www.waterquality.crc.org.au/consumers/Consumersp2.htm - 2009. 06. 22.
2
Az Antarktiszt is beleszámítva.
3
State of the Environment 2001. Independent Report to the Commonwealth Minister for the Environment
and Heritage.
4
http://www.getgreen.com.au/2007/04/09/australian-water-crisis-facts/ - 2009.04.28.
5
2008 októberében Melbourne és Adelaide csapadékmennyisége messze a megszokott átlag alatt volt.
6
A víz növényvédőszert, olajszármazékot, baktériumokat, és vegyi anyagokat is tartalmazhat.
7
Flannery, T. (2006): Időjárás-csinálók. Akkord Kiadó. 103.
8
Penny Wong’s Speech to the 4th Annual Australian Water Summit Sydney, Convention and Exhibition Cen-
tre, 2008. április 29.
9
Penny Wong’s Speech to the 4th Annual Australian Water Summit Sydney, Convention and Exhibition Cen-
tre, 2008. április 29.
10
National Urban Water and Desalination Plan.
11
National Water Security Plan for Towns and Cities.
12
Rainwater and Greywater Program.
13
Penny Wong’s Speech to the 4th Annual Australian Water Summit Sydney, Convention and Exhibition Cen-
tre, 2008. április 29.
14
http://www.environment.gov.au/water/policy-programs/entitlement-purchasing/twynam/index.html
15
http://www.kingaroy.qld.gov.au/pdfs/200709waternewsletter.pdf
16
Sydney víztározója 2009. június 18-án 61,3%-os szinten állt.
17
Flannery, T. (2006): Időjárás-csinálók. Akkord Kiadó. 240.
18
http://www.environment.gov.au/water/policy-programs/water-act/market-charge-rules.html
204
A Murray-Darling-alföld
forrás: Department of the Environment, Water, Heritage and the Arts, Australia
205
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
HEGYI ÁKOS
A Nagy-tavak rendszerét Földünk legnagyobb felszíni édesvíz rendsze-
reként és forrásaként tartjuk számon a sarki jégtakarót figyelmen kívül
hagyva. A tavak összfelszíne hatalmas, 246.049 km
2
, ami Magyarország
területének több mint 2,5-szerese. A tavak az Atlanti-óceánnal a Szt.
Lőrinc-folyón keresztül csatlakoznak. Az akár tengerméretűnek is mond-
ható vízrendszer a Föld felszíni édesvízkészletének 18%-át adja. Víz-
gyűjtő területe Franciaország méretű, 37 millió embernek adva otthont,
mindegyikük ivóvize innen származik. 26 millió lakos közvetlenül kapja
ivóvizét a tórendszerből, 11 millió pedig a tavakhoz kapcsolódó felszín
alatti vízbázisból kerül ellátásra. A víz 99%-a a 10-15 ezer évvel ezelőtti
jégkor maradványaként a természet ajándéka, mindössze 1% ami évente
megújul. A vízbázis hihetetlen gazdag flóra és fauna otthona, többek
között globálisan veszélyeztetettnek vagy ritkának tartott 128 fajé és 50
természetes társulásé. Több szempontból is érdekes ezért, hogy az ame-
rikai oldalon a tópart 80%-a magántulajdon és csak 20%-a hozzáférhető
a köz számára. Ezzel ellentétben a kanadai oldalon a tópart mindössze
20%-a van magántulajdonban. A Nagy Tavak ma már nem csak termé-
szeti értékeikről, hanem épített környezetükről is híresek. A tavak mellett
helyezkedik el számos, ipari, kereskedelmi és adminisztratív funkciókat
ellátó nagyváros is, köztük Chicago, Milwaukee, Detroit, Cleveland és
Toronto. Chicago a Nagy-tavak legnagyobb városa, lakossági és ipari
célra naponta megközelítőleg négy milliárd liter vizet használ fel, melyet
számos fejlesztésnek és beruházásnak köszönhetően kiemel a Michigan-
tóból, a szennyvizet nem vezeti vissza, azt a Mexikói-öbölbe juttatja.
A Nagy-tavak természeti adománya meghatározó szerepet játszott a ré-
gió történelmében és a mai napig alapját képezi a mezőgazdasági, ipari
– kiemelten az acélipari –, hajózási kereskedelmi, halászati, és rekreációs
tevékenységeknek.
A Michigan-tó a harmadik legnagyobb víztest, megközelítőleg
190 km széles és 495 km hosszú (58.016 km
2
), partvonala 2575 km. A
szóban forgó tavak között az egyetlen, amelyik teljes terjedelmében az
Egyesült Államok területéhez tartozik. Térfogatát tekintve a második
legnagyobb (5000 km
3
). Átlagos mélysége 85 m, legmélyebb pontja
206
HEGYI ÁKOS
207
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
282 m. Vízgyűjtő területe felszínének kétszerese, ez négy államot érint:
Illinoist, Indianat, Michigant, Wisconsint. A Michigan-tó a Huron-tótól
hidrológiailag elválaszthatatlan, a Mackinac-szoros kapcsolja össze.
A Michigan-tó elnevezés az indián „Michi-gama” kifejezésből szár-
mazik, jelentése nagy tó. Méretéből adódóan az Egyesült Államok leg-
nagyobb édesvizű tava, egyben a világ ötödik legnagyobb tava is.
A tó eredeti méretéhez képest ma kisebb, ennek ellenére szignifikáns
mind az emberiség, mind természetes ökoszisztéma számára. A legutóbbi
évtizedek felmérései alapján azonban a tó évente megközelítőleg 30 cm-
rel növeli méretét a part rovására. A Michigan környékén úgy 10-14 ezer
évvel ezelőtt jelenhetett meg az ember. A woodlandi indiánok a tókörnyé-
ki erdőkben telepedtek le, kezdtek el mezőgazdasággal foglalkozni. Az
európai bevándorlókat természeti kincsek sokasága vonzotta ide, mára
pedig Amerika harmadik legnagyobb urbanizációs központjává vált.
A Michigan-tó megközelítőleg hat millió lakos számára biztosít ivóvizet,
számos rekreációs lehetőséget nyújt, valamint a belföldi és a nemzetközi
vízi kereskedelem egyik pillérét adja. A tó vízminősége és mennyisége
pedig virágzó ipari és kereskedelmi központok kialakulását tette lehetővé,
mint például a tágabb értelemben vett Chicago környékit, amely az egyik
legnagyobb ipari-kereskedelmi centrum a mai Egyesült Államokban.
A Michigan-tó vízi ökoszisztémája számos alapos változást élt meg az
elmúlt másfél évszázadban. A 19. században a lakosság és az ipar növeke-
déséből adódóan, valamint a korlátlan környezetszennyezés és a megfele-
lő infrastruktúra és technológiák hiányában a Nagy-tavak, de leginkább
a Michigan-tó minősége katasztrofális szintet ért el. Az 1850-es években
ebből adódóan több alkalommal kolerajárvány tört ki. A tavat a Chicago-
folyó szennyezte el, ami több tízezer lakos számára a nyílt szennyvíz-
elvezetés eszközévé vált. A helyzetet tovább nehezítette a nagy chicagói
tűzvész. A tűz martalékává vált épületek törmelékének jelentős részét
ugyanis a Michigan-tóba dobták. A mai Chicago egyik legismertebb bel-
városi látványossága, a Grant Park is ezen törmelékre épült, kiszakítva a
tóból egy jelentős területet. Az 1891-es tífuszjárvány volt az utolsó csepp
a pohárban. Chicago városvezetése felismerte, hogy nem lehet és nem is
szabad a Michigan-tavat tovább szennyezni. Egy igen jelentős mérnöki
projekt kivitelezésével a Chicago folyásirányát megfordították. A kialakí-
tott gát- és csatornarendszeren keresztül naponta közel 4 milliárd liter víz
folyik a Nagy-tavakból a Mexikói-öböl irányába. Ennek következtében
ma már nem a szennyvíz és a tó szennyezettsége jelenti a Michigan-tó
206
HEGYI ÁKOS
207
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
ökológiájával foglalkozó szakemberek számára a kihívást és fenyegetetést,
hanem a vízi invazív fajok. Megtelepedésük után majdnem lehetetlen eze-
ket kiirtani, gyakran pedig ez a természetes vízi élővilág egyes őshonos
fajainak kipusztulását hozza magával. Természetesen a szennyeződések
közvetítői szintén befolyásolják a Michigan-tó ökoszisztémájának sértet-
lenségét.
Chicago az 1930-as évek óta végez monitoring programokat tava-
in, így a Michigan-tavon is. A mérések gyakorisága és pontossága, a
vizsgálatokba bevont helyszínek száma nagy mértékben növekedett az
utóbbi években. A folyamatos adatgyűjtésnek köszönhetően lehetővé
vált hosszú távú vízminőségi tendenciák meghatározása már az 1970-es
évektől. 1977-ben a 75. Illinois Állami Közgyűlés felkérte az Illionois
Environment Protection Agency-t (IEPA), hogy végezzen rendszeres
vízminőségi és tóágyi vizsgálatokat a Michigan-tó ökológiai és vízminő-
ségi értékeléséhez. Ennek megfelelően Chicago város és az IEPA a mai
napig együttműködve végzi monitoring tevékenységeit 80 helyszínen.
A vízmintákat hajók igénybevételével gyűjtik be meghatározott ponto-
kon. Ezek részben bójákkal jelzettek, részben a rögzített ponttoktól adott
távolságokra vannak elhelyezve. A felszíntől számított egy méteres mély-
ségből szivattyú segítségével emelik ki a meghatározott vízmennyiséget
egy tartályba. Ez az eljárás zord időjárás esetén is egyszerűen elvégezhető.
Három minta kerül kivételre minden helyszínen: egy bakteriológiai, egy
mikroszkopikus, egy pedig vegyi vizsgálatokra. Néhány előre kijelölt
helyszínen további mintavételre is sor kerül: cián, fém, peszticidek, kloro-
fill, higany mennyiségének kontrolálásához. Az egyes minták külön-kü-
lön, speciálisan tárolva és jégben tartva kerülnek átszállításra a Chicago
Water Purification Division Laboratories épületébe, valamint az IEPA
laboratóriumaiba. Kétszer egy évben, tíz mintavételi helyről származó
minta vizsgálata cserélődik a két labor között, a minőségbiztosítási prog-
ram részeként. A tópartoknál, főleg fürdőhelyek közelében vett mintákat
helyi intézmények vizsgálják.
208
HEGYI ÁKOS
209
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
1. kép: A vízmintákat begyűjtő hajó, Michigan-tó
Chicago vízellátásának történelme egészen az 1800-as évek elejére
nyúlik vissza. Az akkori hadügyminisztérium utasítására épült fel 1803-
ban a Fort Dearborn-i erőd a Chicago folyó torkolatánál a regionális
kereskedelem védelme érdekében. Az 1812-es indián felkelés az eredeti
erődöt megsemmisítette, de 1816-ban újjáépítették. Az erődítmény, mint
a biztonság jelképe, egyre több letelepedni vágyót vonzott, 1833-ban
már 350-en települtek köré, ami megkívánta az első közkút megépítését.
A település ezután még gyorsabban nőtt, egy évvel később az állandó
lakosság már több mint 2000 főt számlált. A megnövekedett vízigényt
így az egy kút nem tudta már ellátni. Ekkor jelentek meg üzletemberek,
akik megalakították az első vízműveket. Feladatuk végtelen egyszerű
volt, friss vizet szállítottak lakossági megrendelésre. Az első időszakban
a vizet a Chicago folyóból vették, később a szennyezettség növekedésével
már a Michigan-tóból. Mivel a lakosságszám emelkedésének üteme egyál-
talán nem lankadt a következő években, évtizedekben, az infrastruktúra
kiépítése pedig részben vagy egyáltalán nem kezdődött el, az ivóvízbá-
zisok elszennyezése egyre érezhetőbbé vált. A szennyeződések jelentős
fertőzéseket és betegségeket hoztak. Egyértelművé vált, hogy a folyó- és
tópartról nem lehet fogyasztásra alkalmas vizet kivenni. 1842-ben a víz-
ellátást még mindig egy magántulajdonban lévő cég, a Chicago Hydraulic
Company végezte. Ebben az időben készült el az első szivattyú-állomás
és víztározó. Egy 25 lóerős gőzmeghajtásos motor szivattyúzta ki a vizet
a Michigan-tóból egy, a parttól 45-m hosszan kiépített csövön keresztül.
A víz egy magasba emelt fahordóba került, innen gravitációsan jutott el
több száz méter távolságba az utcák alatti üreges fatörzsekben. 1851-re
azonban a város lakossága ismételten drasztikusan megnövekedett,
ami a vízellátást ezen formáját is kinőtte. 1854-re, hosszas tervezési és
208
HEGYI ÁKOS
209
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
előkészítési fázis után, új megoldás született. A parttól majdnem 200
m-re került elhelyezésre a Michigan-tavon az új, vízkivételre épített
úgynevezett bölcső. A bölcső elnevezést a műtárgy alakjáról, de inkább
funkciójáról kapta. Szerepe ugyanis a bölcsőben elhelyezett érték, a
tárna védelmének a fenntartása volt és az is a mai napig. A fából készült
bölcsőbe egy 1x1,5m-es nyíláson áramlott be a víz, amit beszivattyúztak
a Chicago Avenue-n megépített állomásra. A gőzzel meghajtott motor
napi 9 órát üzemelt hétfőtől szombatig, napi 30 millió liter vizet kiemelve
ötven éven át. Mindössze három év elteltével a víz iránti kereslet ismét
meghaladta a kapacitást, így egy újabb állomást kellett üzembe helyezni,
melynek szivattyúja napi 45 millió literrel növelte az ellátás mértékét. Ez a
kapacitásbővítés sem elégítette ki már a kezdetektől fogva a napi vízszük-
ségletet, sőt a fertőzéseknek köszönhetően a vízkivételt biztosító bölcsők
is túl közelinek számítottak a parthoz képest. A chicagoi vízellátó rend-
szert ekkor a város vezető mérnöke, Ellis H. Chesbrough ismerte leg-
jobban, aki a vízellátás problémájának megoldására egy 1,5 m átmérőjű,
a föld felszíne alatt 18 m-rel fekvő csatorna megépítését javasolta, amely
a Michigan tó vizét a parttól 3,2 km-ről juttatta el a víztározókig. A terv
szkeptikus fogadtatása után a vízellátó csatorna megépítése 1864-ben el-
indult. Az ásás napi 3,5 m-t haladt az agyagos, sziklás, homokos, gázzal
töltött kőzetben. Egy évvel később az ötoldalú, fából készült bölcsőt a
parttól 3,2 km-re kijelölt helyszínen elsüllyesztették, majd a vizet kiszi-
vattyúzták belőle. Ekkor a furást megkezdhették az ellenkező irányba is,
a part felé. A csatorna fúrói 1866 novemberében találkoztak, mindössze
20 cm eltéréssel. A csatorna 1867 márciusában kezdte meg működését az
újonnan épített szivattyúállomással egyetemben. Ezzel egyidejűleg épült
meg a víztorony is William W. Bozington tervei alapján.
2. kép: Víztorony
210
HEGYI ÁKOS
211
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
Az új rendszer közel 70 millió liter vizet volt képes biztosítani Chi-
cago számára naponta, ami 60%-kal több volt, mint az akkori szükséglet.
Az 1871-ben bekövetkezett végzetes tűzvész szinte csak a víztorony és
a vízmű épületét kímélte meg a városban, ami így egy ideig útjelzőként
is szolgált. Ma a régi vízmű részben látogatói-információs központként
működik, friss információkat szolgáltatva Chicago kulturális életéről, de
működő gépparkja is megtekinthető.
3. kép: Chicago Avenue vízmű
1889-ben csatolták Chicagohoz Hyde Park és Lakeview területét,
amely két vízkivételi ponttal és egy szivattyú állomással bővítette a
nagyváros vízrendszerét. Chicago ivóvízellátásának soron következő
fejlesztési mérföldköve a Michigan-folyó folyási irányának megfordítása
volt 1900-ban. Ezzel elérték, hogy a folyó által összegyűjtött szennyvíz ne
jusson be a Michigan-tóba, ami jelentősen csökkentette az állóvíz elszeny-
nyeződését és biztosítja mai napig az ivóvíz minőségének fenntartását.
Innentől a vízrendszer bővítését, stabilizálását célzó beruházások száma
megnövekedett, ütemük felgyorsult. A Central Park-i és a springfieldi
szivattyúállomások megépítése után, 1909-ben átadták az első betonból
készült Blue Island-i csatornát. 1911-ben használatba került a város dél-
nyugati részét ellátó Edward F. Dunne névre keresztelt bölcsője is, a hoz-
zá kapcsolódó csatornával és szivattyúállomással. 1912-ben megkezdték
az ivóvíz klórozását, 1918-ban átadták a Wilson Avenue-i csatornát és a
Mayfair szivattyúállomást, 1922-ben pedig megindult a mai napig leg-
nagyobb Chicagoi-csatorna építése a Dever bölcsővel együtt. 1926-ban
210
HEGYI ÁKOS
211
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
már az első vízszűrő, víztisztító üzem építése is megindult. 1927-bem,
1928-ban, majd 1935-ben, egy-egy újabb szivattyúállomás kezdte meg
tevékenységét. 1947-ben Chicago lett az Egyesült Államok első városa,
amelyik a legkorszerűbb víztisztítási technológiákat használta a South
Water Plant megnyitásával. 1964-ben pedig a világ legnagyobb víztisztító
üzeme nyílt meg Chicagoban James W. Jardine Water Purification Plant
néven, 1966-ban a South Water Plant méretét a Jardin Plant 50%-ára
növelték. Az 1980-as évektől egyre több külváros csatlakozik a chicagoi
ivóvíz-rendszerre. Az 1990-es évektől pedig megkezdődött a gépparkok
rekonstrukciója, az elektromos, távvezérelt rendszerek kiépítése.
Ma hét hivatal koordinálja Chicago és környéke településeinek folya-
matos vízellátási feladatait. Ezek közül a Bureau of Water Distribution
felel a vízellátó rendszer gerincvezetékeinek építéséért, illetve a mint-
egy 7.000 km gerincvezeték, 47.132 tűzcsap és több mint 45.000 szelep,
tolózár karbantartásáért. A Bureau of Water Treatment felel a chicagoi
vízrendszer víztermeléséért, víztisztításáért és minőségi ellenőrzéséért.
A Bureau of Water Quality évente 15.000 mintát vesz a víztisztító üze-
mekben, 10.000 mintát pedig az ellátó rendszerből, ezzel biztosítva a
Safe Drinking Act előírásainak betartását. A Bureau of Water Pumping
felügyelete alatt áll a 12 szivattyúállomás, a három vízvételi bölcső, a vízi
járművek, a vízvételi tárnák és ellátó csatornák működtetése és karban-
tartása. A hivatalok közötti koordinációt a Bureau of Administrative Ser-
vices végzi nem kis felelősséggel, hiszen a fenti számokból is jól látható
a vízellátó rendszer összetettsége és a szolgáltatási terület óriási mérete.
A 12 szivattyúállomás naponta megközelítőleg és átlagosan négy milliárd
liter vizet juttat el a mintegy 2500 km
2
-es lakóövezetbe, kereskedelmi és
ipari területekre.
A mai napig a korábbihoz hasonló elv alapján jut el a víz a felhaszná-
lókhoz. Három, a vízkivételt biztosító bölcsőből kettő folyamatosan, egy
pedig készenléti állapotban tartva juttatja el a Michigan-tó vizét felszín-
alatti csatornákon keresztül a szivattyúállomásokhoz. A tóparttól 3-4 km
távolságban lévő bölcsők már sokkal modernebbek, ellenállnak a víz-
nyomásnak, a viharos időjárási körülményeknek, a téllel érkező jegesedés
különböző formáinak. A víz egy, a tó fenekétől mindössze 1,5 m-re lévő
nyíláson áramlik be a bölcsőbe. A víz a víznyomás által a tárna külső ol-
dala körül emelkedik fel egészen a tárna teteje közelében elhelyezett nyí-
lásokig. Innen a víz gravitációsan jut a csatornákba, amelyek 22-60 m mé-
lyen vannak a tó szintjéhez képest. A súrlódáscsökkentő anyaggal bevont
212
HEGYI ÁKOS
213
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
betoncsatornák 3-6 m átmérőjűek. Stratégiailag talán a legjelentősebb a
Dever bölcső (10 m mélyen lévő, 2,3 m átmérőjű), de a chicagoi vízellátó
rendszer gyöngyszeme minden bizonnyal a belvárostól alig pár lépésre
megépített Jardin Water Purification Plant, azaz a világ legnagyobb víz-
tisztító üzeme. A délebbre elhelyezett tisztító üzemmel együtt (South
Purification Plant) biztosítják, hogy a chicagoi vízrendszer megfeleljen,
sőt felülmúlja az összes előírt követelményt, amelyeket az Environmetal
Protection Agency és az Illinois Pollution Control Board állított fel.
4. kép: Dever bölcső
5. kép: Jardin víztisztító, mögötte Chicago belvárosa
A csatornákból a nyers víz egy bemeneti medencébe jut, ezután nyolc
mozgó szűrő végzi a fizikai tisztítást. A vizet 8 m magasba emelik szi-
vattyúkkal, majd megkezdik a kémiai kezelését. Összesen hatféle vegy-
szert adagolnak a vízhez. Ezek: klór a fertőtlenítéshez, alumínium-szulfát
a szennyezőanyagok koagulációjához, polifoszfát a csövek bevonásához,
foszfát-keverék a korrózió megelőzéséhez az elosztórendszerben, aktív
szenet a nemkívánatos íz anyagok és szín eltávolításához és fluoridot
212
HEGYI ÁKOS
213
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
szuvasodás ellen. Ez első hallásra talán akár túlzásnak is tűnhet, de a
valójában a felhasznált mennyiségek relatíve kicsik. A vegyszerek és a víz
aránya 15:1.000.000. Miután a megfelelő vegyszereket hozzáadták, a víz
nyolc keverő medencén folyik keresztül. Ezután kerül tovább az ülepítő
medencébe. Ezek a medencék körülbelül 4000 m
2
alapterületűek és 9 m
mélyek. A rendkívül lassan mozgó víz itt lehetővé teszi az üledékek 90%-
ának eltávolítását. A következő lépés a filtrálás. Itt a víz 48 kettős szűrőn
halad lefelé, nagy körültekintéssel osztályozott kavics és homok rétegeken
keresztül. Ezek a szűrők több mint 3000 millió liter vizet képesek meg-
szűrni naponta. A kristálytiszta víz ezután két, egyenként 550 m hosszú
vízgyűjtőn keresztül szállítódik egy 4 hektáros földalatti tárolóba, ahol
még egy utolsó klóros tisztítást kap. Innen a víz gravitációsan három 5
m átmérőjű csatornán jut el a szivattyúállomásokra. Hat állomáson a víz
a csatornákból 1.200 lóerős elektromos motorral, hat másik állomáson
gőzmeghajtásos motorok segítségével jut a gerincvezetékekbe 276 kPa
nyomással.
Jelenleg a chicagoi vízellátó rendszer a világváros teljes vízigényét ké-
pes kielégíteni. A rendszer maximális kapacitása 7,5 milliárd liter, ennek
egyelőre a közelébe sem értek. A fejlesztések azonban ennek ellenére sem
állhatnak meg. A folyamatban lévő tanulmányok az vizsgálják, miként
lehetne még távolabb elhelyezni a parttól a vízkivevő bölcsőket, ami még
jobb minőségű vizet adhatna a lakosság számára.
Azt a fentiekből egyértelműsíthetjük, hogy Chicago város és von-
záskörzete a gazdasági lehetőségek racionális keretei között, csúcs-
technológiák felhasználásával, a fenntarthatóság és költséghatékonyság
megteremtése mellett, valamint több évtizedre, sőt akár egy fél évszázad-
ra előretekintő stratégia alapján mindent megtett annak érdekében, hogy
felhasználóit ellássa egészséges ivóvízzel úgy, hogy közben maximálisan
védje környezetét, vízbázisát. Azonban a vízbázisvédelem is kétarcú.
Magától értetődő, hogy a vízfelhasználás modernizálása, tökéletesítése
és szabályozása önmagában félsiker, bármennyire is nélkülözhetetlen.
Ahogy a chicagoi példa is tökéletesen bizonyítja, a vízbázisvédelem leg-
alább ugyanolyan súlyú része a vízhasználat által keletkezett szennyvíz,
illetve a csapadékvíz kezelése, tisztítása. Optimális esetben a vízellátó
rendszer fejlesztését és bővítését meg kell előznie, vagy legalább együtt
kell, hogy járjon a szennyvízelvezető rendszer bővítésével, kialakításá-
val. Ha Chicagot vesszük továbbra is példaként, akkor pedig szinte egy-
értelmű a kérdés: mi történik a világ legnagyobb vízművéből származó
214
HEGYI ÁKOS
215
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
vízmennyiséggel, hogyan védik a Michigan-tó vízminőségét több mint
10 millió pontszerű – lakossági és ipari – felhasználótól, egyben szennye-
zőtől? A válasz egy újabb világelső szenzáció, a világ legnagyobb vízműve
mellett Chicagoban található a világ legnagyobb szennyvízkezelő üzeme
is. Az Egyesült Államokban több mint 19.600 szennyvíztisztító telep
működik állami tulajdonban. Ezek összesen megközelítőleg 132,5 milli-
árd liter tisztított vizet bocsátanak ki naponta. Átlagosan 4-8 millió liter
tisztított vizet juttatnak el patakokba, folyókba, más felszíni víztestekbe.
Ezek közül hét üzemel Chicagoban, ahol a szennyvíztisztítás kezdete
1919-re tehető. Ekkor született meg az a rendelet, amely előírta Chicago
és vonzáskörzete számára szennyvíztelepek építését és működtetését a
Michigan-tó vízminőségének védelme érdekében. Meghatározásra került
az ellátásra kötelezett terület, amit hét szolgáltatási területre bontottak.
Mindegyik terület saját szennyvíztisztító telepére juttatja el szennyvizét
a csatornarendszeren keresztül. Ezek az üzemek általában két egységből
állnak. Az egyik a szennyvíz tisztítását végzi, a másik a tisztítás közben
eltávolított szilárd üledék, az iszap kezelését végzi. A hét üzem kapacitásai
nagy eltérést mutatnak. A Lemont üzem a legkisebb kapacitású (9 millió
liter/nap), a legnagyobb (4,5 milliárd liter/nap) pedig a Stickney üzemben
van. Bár Chicago és Pécs összehasonlítása nem mérvadó, ennek ellenére
a kapacitás összevetése érzékelteti a hatalmas különbséget. A Pécsi Víz-
mű Zrt. 2007-ben összesen 9,3 milliárd liter szennyvizet kezelt, azaz a
Stickney üzem két napos üzemmennyiségét. Ez a több mint 150-szeres
különbség méltó bizonyítéka annak, miért a világ legnagyobb szennyvíz-
telepe a Stickney Water Reclomation Plan. Az 1919-es rendeletalkotást
11 év előkészület, tervezés és építés követett, 1930-ban adták át a Stick-
ney nyugati részét, 1939-ben a délnyugatit. A Stickney üzem 2,4 millió
ember által lakott, több mint 673 km
2
területet lefedő térségből fogadja
a szennyvizet, Chicagoból és az agglomeráció további 43 településéről.
A 226 hektáron 650 alkalmazottal működő üzem 2,8 millió m
3
/nap
tisztított szennyvizet (DO 9,3 mg/L, BOD
5
5 mg/L, TS 1225 mg/L, SS
8 mg/L, TKN 2,7 mg/L, NH
3
-N 0,78 mg/L) juttat a Mexikói-öböl felé
irányított csatornákba és folyókba (Chicago Sanitary and Ship Canal).
A bioszilárdító üzembe naponta 600 tonna nedves bemeneti anyag érke-
zik, 45 perces szárítási eljárásokat követően 150 száraz tonna végtermék
keletkezik naponta. A valamivel több mint egy milliárd dolláros befek-
tetéssel létrehozott üzem korszerűsítése szinte folyamatos, legutoljára
2006-2007-ben indult meg egy átfogó költségcsökkentést és kapacitás-
214
HEGYI ÁKOS
215
CHICAGO VÍZBÁZISVÉDELME
hatékonyság növelést célzó felújítás, modernizáció. Az 2018-ig tervezett
munkálatok költsége meghaladja a 170 millió dollárt, melynek során több
mechanikai eszköz cseréje, csatornák rehabilitációja mellett a számító-
gépes irányítási rendszer véglegesítése is megtörtént.
6. kép: Stickney szennyvíztisztító telep
1. táblázat: Működési adatösszesítő, Chicago 2008.
Üzem
Mennyiség
Millió l/nap
Kifolyó (mg/l)
Engedély
megsér-
tése
Engedély
megfele-
lősége
Biomechanikai
oxigén igény
Szusz-
penzált
szolid
NH
4
-
N
Stickney
üzem
2979 3 6 0,6 0 100%
Calumet
üzem
1083 2 5 0,2 0 100%
North Side
üzem
927 2 6 0,2 0 100%
Kirie üzem 174 2 3 0,6 0 100%
Egan üzem 109 2 2 0,1 0 100%
Hanover
Park üzem
34 2 4 0,2 0 100%
Lemont
üzem
9,46 2 5 0,1 0 100%
Összesen 5315 2 5 0,3 0 100%
216
HEGYI ÁKOS
Chicago városa az elmúlt 200 évben a világ egyik leggyorsabban fej-
lődő régióközpontja lett. Ennél sokkal fontosabb, hogy miközben több
tízezerszeresére nőtt lakossága és ipari kapacitása, képes volt az egyik
legkörnyezetszennyezőbb gócpontból a világ egyik legtudatosabb víz-
bázisvédelmi egységévé fejlődni, kiváló hosszútávú stratégiák mentén,
politikai támogatást élvezve, anyagi ráfordításokat nem a középpontba
állítva, csúcstechnológiákat alkalmazva. A chicagoi példa jól érzékelteti,
miért kell állami irányítás alatt, jól koordinált és szakemberek által veze-
tett bizottságok felügyelete alatt hagyni a felszíni és a felszín alatti vizek
kezelésének ügyét. A vízbázisvédelem jövője tehát a folyamatos és jól
átgondolt fejlesztés, az innováció alkalmazása, valamint a költséghaté-
konyságra való törekvés, nem pedig a profitmaximalizálás.
Felhasznált irodalom
Great Lakes Forever Foundation, Our Lakes, Our Responsibility, Chicago, Il
2009
Illinois Environmental Protection Agency, Lake Michigan Monitoring,
Chicago, Il 2009
United States Environmental Protection Agency, Lake by Lake: Michigan,
Chicago, Il 2003 Primera, Stickney/Calumet Water Reclamation Plants,
http://www.primerachicago.com/markets/municipal/fp-2.php, 2009.07.20
Pécsi Vízmű Zrt., Üzleti Jelentés 2007, Pécs, 2008
Metropolitan Water Reclamation District of Greater Chicago, Water reclamation
Plants, Chicago, Il, 2008
U.S. Geological Survey, Estimated use of Water in the United States in 1990.
217
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
VARGA MIKLÓS
Bevezetés
Az olajszállító hajók sérüléseiből adódó környezeti károk az óceánokat és
tengereket érő folyamatos olajszennyezések ugyan csak csekély hányadát
teszik ki, azonban a balesetek következményeiként bekövetkező pusztí-
tás vezető hírként szolgál a média számára. A nyersolajjal szennyezett
partszakaszt védőruházatban megtisztító szakemberek és önkéntesek, az
elpusztult halak és madarak, valamint a kétségbeesetten nyilatkozó halá-
szok látványa újra és újra felébreszti bennünk a felelősség érzetét. Miért
történik meg időről-időre mindez?
A hagyományosan használt hajózási útvonalakon a folyók, csatornák,
tavak, tengerek és óceánok egyaránt szennyeződnek, a környezetkárosítás
nagyobb része az olajipar megszokott, mindennapi tevékenységéből adó-
dik. 2007-ben a világ olajtermelése mintegy 85 millió hordó
1
nyersolajat
tett ki naponta, ennek több mint a felét tankhajók szállították a célál-
lomásra.
2
A legforgalmasabb kereskedelmi útvonalként számon tartott
Hormuzi-szoroson keresztül 2006-ban naponta 16,5–17 millió hordóval
szállítottak Japán, az Egyesült Államok, Nyugat-Európa, illetve egyéb
ázsiai országok felé. A második legforgalmasabb útvonalon a Maláj-
félsziget és Szumátra szigete közötti Malacca-szorosban szintén ebben
az évben napi 15 millió hordó olaj szállítását bonyolították le elsősorban
japán és kínai felvevőpiacok számára. Szintén rendkívül forgalmas és
földrajzi elhelyezkedéséből adódóan népszerű útvonal a Szuezi-csatorna,
a VLCC (Very Large Crude Carriers) osztályú óriástankereknek azonban
– mivel nem tudnak áthajózni az egyiptomi átkelőn – a Szuezi-csatorna
helyett Afrika megkerülésével kell közlekedniük, ez nagyjából tízezer km-
es kerülőt és komoly többletköltségeket jelent az Európa, vagy az Egyesült
Államok felé vezető tengeri úton. Egyiptom úgy tervezi, hogy 2010-re mé-
lyíti a csatornát, így a 22 m-s merülési mélységű, teljesen feltöltött hajók is
használhatják majd a rövidebb vízi utat.
3
Ez egyrészt némileg tehermente-
síti a fekete kontinens partjai mentén húzódó útvonalakat, azonban tovább
szennyezi az amúgy is rohamosan romló vízminőségű Földközi-tengert.
218
VARGA MIKLÓS
219
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
Az Arab-félsziget és Afrika közti Bab el Mandeb-szoros forgalma
2006-ban 3,3 millió hordó olaj volt naponta. A Kaszpi-tenger térségéből
származó olajat a tankerek a Boszporuszon keresztül hajózzák be Dél- és
Nyugat-Európa kikötőibe. A Panama-csatorna túl szűk az olajszállító
hajók számára, így annak forgalma 2006-ban a Boszporuszon ugyanazon
az évben átfuvarozott nyersanyagmennyiségnek csak az ötödét tette ki,
mintegy fél millió hordónyi fekete aranyat naponta.
4
A tankerbalesetek azért jelentenek nagy fenyegetést a környezetre,
mert ilyenkor nagyon rövid idő alatt hatalmas mennyiségű szennyező-
dés kerül a környező vizekbe. A víz felszínén szétterülő olajréteg a víz
és a levegő között záróréteget alkot, ezáltal megakadályozva a levegő
oxigénjének feloldódását. A víz oldott oxigéntartalma csökkenni kezd,
rövidesen pedig megindul az élőlények pusztulása. Az algák, a plankto-
nok és a moszatok egyaránt nagyon kényesek a víz tisztaságára, ezért a
víz minőségéről árulkodó, egyfajta indikátor élőlényeknek is tekinthetők.
Az olaj roncsolja ezen apró állatok táplálékait megkötő vízréteg felületi,
neusztonnak nevezett vékony hártyáját, minek következtében tömegével
pusztul a víz élővilága. Az algák, planktonok és moszatok nagymértékű
eltűnésével megszakad a tápláléklánc, a negatív folyamatok pedig kritikus
hatással lehetnek a halállományra. Az olajszállító hajók balesetei túlnyo-
mórészt zátonyra futás miatt következnek be. Mivel a zátonyok többsége
a kontinensek közelében találhatók, a szennyeződést a hullámok hamar
kimossák a partra, ezért a hajókat többnyire igyekeznek minél hamarabb
egy elzárható öbölbe vontatni. Általában a tankerbaleseteknél kisebb vo-
lumenű, ám rendszeres olajszennyezéssel jár a hajótestek és olajtartályok
tengervízzel történő, egyébként tiltott mosása.
A tengeri környezet védelme érdekében regionális és univerzális nem-
zetközi szabályokat egyaránt kell hozni. Az olajszennyezés az 1920-as
évektől kezdődően jelentett egyre nagyobb problémát, főként a halászat-
tal foglalkozó országok számára, melyek időben érzékelték a probléma
súlyosságát. Az 1954-ben Londonban elfogadott „Egyezmény a tengerek
olajszennyezésének megelőzésére” (Convention for the Prevention of
Pollution of the Sea by Oil) szolgáló konvenció bizonyos területeken
megtiltotta a szándékos szennyezést, a rendelkezést pedig 1958-ban az
ENSZ két újabb tengerjogi konvenciója
5
követte. A Torrey Canyon
6
1967-
ben, Cornwall partjainál bekövetkezett balesetének hatására 1969-ben el-
fogadott két brüsszeli egyezmény a tengerszennyezés polgári jogi felelős-
ségével, illetve olajszennyezés esetén a nyílt vizeken való beavatkozással
218
VARGA MIKLÓS
219
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
kapcsolatosan tartalmazott rendelkezéseket. Az ITOPF (International
Tanker Owners Pollution Federation Ltd.) elnevezésű szervezet 1974 óta
vezeti adatbázisát a tankerekből, kombinált szállítókból és uszályokból
származó olajszivárgásokról. A vállalat a kutatások tapasztalatai alapján
három kategóriába sorolta az olajszennyezéseket. Az első kategóriába
a hét tonnánál csekélyebb szennyezések, a középsőbe a hét tonnánál
nagyobb, de 700 t-nál kisebb, a legfelsőbb kategóriába a 700 t-nyi olajszi-
várgást meghaladó mértékű szennyezések kerültek. Az ITOPF által be-
gyűjtött adatok alapján
7
, az 1974 és 2001 között történt majd tízezer eset
85%-a tartozott a legkisebb szennyezési kategóriába. A kimutatásokból
megállapítható, hogy a 700 t-nál nagyobb olajszennyezések száma a biz-
tonsági előírások szigorításának és a technológiai fejlődésnek (műholdas
navigációs rendszerek elterjedése, fejlett irányítási modellek) köszönhető-
en az 1970-es évekhez képest a 2000-es évekre a hetedére csökkent. 1970
és 1980 között átlagban 25, 700 t feletti olajszennyezés történt évente, az
1980-as években 9,3-ra, a ’90-es években 7,8-ra, 2000 és 2008 között pe-
dig 3,6-ra redukálódott ez az érték
8
. 1970-ben, ’72-ben, ’75-ben,’76-ban,
’78-ban és ’79-ben is évente több mint 300.000 t olaj került a tengerekbe,
de ’77-ben is majdnem elérte ezt a határt a szennyezés mértéke (298.000
t). Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Atlantic Empress 1979-es
katasztrófája a maga 287.000 tonnás szennyezésével kiemelkedően ron-
tott a hetvenes évtized utolsó évének statisztikáján (összesen 608.000 t).
A következő évtized statisztikája jelentős „javulást” eredményezett,
annak ellenére, hogy nagy környezeti károkat okozó tankerbalesetekben
ekkor sem volt hiány. A tengereket ért, egy évre vetített olajszennyezés
mértéke csak 1983-ban haladta meg a 300.000 t-t – „köszönhetően” a
Castillo de Bellver 252.000 t-s szivárgásának –, három évben (1980-
ban, 1988-ban és 1989-ben) pedig 100.000 és 200.000 t között maradt.
Az évtized azonban már súlyos ökológiai katasztrófát okozó tankerbal-
esettel búcsúzott az Exxon Valdez „jóvoltából”. Az 1990-es évek olaj-
szennyezéséről szóló statisztika hasonló képet mutat, az évtized második
felében azonban az előző évekhez képest már nem volt olyan év, amikor
az olajszennyezés mértéke meghaladta volna a 100.000 t-t, és ez a trend a
21. században általánossá vált, melyet még a Prestige 2002-ben bekövet-
kezett 63.000 t-s olajszivárgása sem tudott megtörni.
9
A statisztika ilyen
mértékű javulása elsősorban az egyes kormányok és vállalatok együttmű-
ködése eredményeként elfogadott különböző tengeri egyezményeknek
és a kommunikációs rendszerek technológiai fejlődésének köszönhető.
220
VARGA MIKLÓS
221
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
A megállapodások sorában az első, nagy jelentőségűnek nevezhető
aktus az 1973. november 2-án Londonban elfogadott, a hajókról szár-
mazó szennyezés megelőzésére érdekében kötött nemzetközi egyezmény
(International Convention for Prevention of Pollution from Ships).
A megegyezés által megfogalmazott irányelveket 1978. február 17-i
jegyzőkönyvével az ún. MARPOL-egyezmény vitte tovább, mely 1983-
ban lépett hatályba, és a már említett javulást hozta az olajszennyezések
okozta környezeti károk statisztikájában. A MARPOL-egyezményben
foglaltak értelmében az államok kötelezettsége a szerződés végrehaj-
tása, a konvenció bármilyen jellegű megsértése tilos, és a hajó felett
hatáskörrel bíró állam jogszabályaiban szankcionálandó. Egy adott állam
zászlaja alá tartozó hajó hatásköre a nyílt tengeren teljeskörű, egyéb
területeken pedig vagy a lobogója szerinti állam vagy a parti állam bír
hatáskörrel. A kikötői hatóságok ellenőrzik az egyezmény betartását, és
az azt sértő szennyezésekről a zászló államának tesznek jelentést. 1982.
december 10-én, kilenc évig tartó tárgyalások eredményeként, a jamaicai
Montego Bayben, az ENSZ III. Tengerjogi Konferenciája alkalmával
írták alá azt a Tengerjogi Egyezményt (UNCLOS), mely ezt követően
a tengerszennyezéssel kapcsolatos nemzetközi jogi szabályozások ke-
retszerződésévé vált. Az újabb lépcsőfokot az Olajszennyezési Törvény
(Oil Pollution Act – OPA90) 1990-ben történt elfogadása jelentette az
Amerikai Egyesült Államokban. Ennek eredményeképpen Washington
szigorú szabályokat hozott a vizein közlekedő tartályhajókkal kapcsola-
tosan és deklarálta, hogy a szennyezőt korlátlan felelősség terheli az oko-
zott kárral kapcsolatban, a büntetésre és a kármentesítésre vonatkozólag.
Az olajszállítók okozta szennyezések megelőzésére hozott harmadik
fontos nemzetközi jogi aktus az ISM kód bevezetése volt 1998 júliusá-
ban. Az ISM kód olyan biztonsági irányító rendszert, szabályzatot jelent,
mely konkrét előírásokat határoz meg a hajótulajdonosok számára mind
hajóik, mind parti vállalataik esetében. Azóta is újabb és újabb szabá-
lyozások kerülnek bevezetésre az olajszállító hajók okozta környezeti
károk további csökkentése érdekében. Az Európai Unió szállítóhajóinak
sorából mára már kivonták a szimpla hajótestű tankerhajókat, melyek
sokkal sérülékenyebbek a dupla falú olajszállítóknál. Az Egyesült Álla-
mok és számos más ország hasonló intézkedést készül bevezetni 2012-
től. Az USA tulajdonában álló tankerhajók egyébként az 1995 és 2005
között bekövetkezett, hét tonnánál nagyobb mértékű olajszennyezések
(232 eset) negyedének voltak a részesei
10
, a dél-koreai zászló alatt hajózó
220
VARGA MIKLÓS
221
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
tankerek ugyanebben az időszakban 15 alkalommal (6,4%) bizonyultak
felelősnek. A balesetek számát tekintve az előbbi országok hajóit a japán
és brazil, majd pedig a német és brit tankerek követik a sorban. Az egyes
országok balesetet szenvedett hajóinak száma természetesen nem árul-
kodik az általuk tengerekbe juttatott olaj mennyiségéről, vagy az okozott
ökológiai kárról, hiszen egy nagy flottának matematikailag nagyobb az
esélye arra, hogy balesetet szenvedjen. 1995 és 2005 között az egyes orszá-
gok olajszállító hajóiról a tengerekbe juttatott olaj mennyiségét tekintve
az Egyesült Királyság áll a vezető helyen, szinte kizárólag a Sea Empress
által okozott ökológiai katasztrófa következtében 72.360 t olaj ömlött a
tengerbe, míg a második helyet a spanyol hajók foglalják el, a szennyezés
többségéért felelős Prestigenek „köszönhetően” (63.000 t).
11
A tankerhajók több fajtáját különböztethetjük meg terhelhetőségük
alapján. A nagyobb terhelhetőség nagyobb méretet is megkövetel, ez pe-
dig meghatározza, hogy a tankerhajó mely tengeri utakat veheti igénybe.
1. táblázat: Tankerhajó osztályok
Tankerhajó
osztály
Hossz
(méter)
Legnagyobb
szélesség
(méter)
Maximális
merülés
(méter)
Minimális
teher (t)
Maximális
teher (t)
Seawaymax 226 24 7,92 10.000 60.000
Panamax 294,1 32,3 12 60.000 80.000
Aframax n.a. n.a. n.a. 80.000 120.000
Suezmax n.a. n.a. 16 120.000 200.000
VLCC 470 60 20 200.000 315.000
ULCC n.a. n.a. n.a. 320.000 550.000
Forrás: saját szerkesztés
Jelenleg a világon mintegy 90 hajót sorolnak a VLCC tankerhajó
osztály alsó kategóriájába, a 220.000 és 279.000 t, ugyanakkor majd 380
tankert a VLCC hajóosztály felső kategóriájába, a 279.000 és 320.000 t
között terhelhetőek közé, és csak hét olyan olajszállító van, mely még
ezeknél is nagyobb.
Torrey Canyon
A Torrey Canyon, olajszállító tartályhajó 1959-es, egyesült államokbeli
üzembe helyezésekor 60.000 t szállítási kapacitással rendelkezett, a hajót
222
VARGA MIKLÓS
223
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
azonban később Japánban 120.000 t nyersolaj szállítására alkalmassá
bővítették. Balesete idején a hajó a kaliforniai Union Oil alá tartozó
Barracuda Tanker Co. tulajdonában volt, de a British Petroleum bérelte,
és libériai zászló alatt közlekedett. A hajó 297 méter hosszú, 38,2 méter
széles és 20,9 méter merülési mélységű volt. 1967. február 19-én indult
utolsó útjára a Kuvait National Petroleum Co., Mina Al-Ahmadiban
található finomítójából, és március 14-én érte el a Kanári-szigeteket,
ahonnan Milford Haven felé indult tovább. A hajó egy navigációs hiba
következtében 1967. március 18-án szenvedett hajótörést a Hét Szikla-
zátonynál a Scilly-szigetek és Cornwall partjai között. A hajón a LORAN
elnevezésű navigációs rendszert alkalmazták, aminél a szakértők már
akkoriban is sokkal pontosabbnak tartották a Decca rendszert. Egy
halászflottát elkerülő manővert követően a kapitány vitába keveredett
egyik beosztottjával a hajó irányítását illetően, és mielőtt nézeteltérésüket
tisztázhatták volna, a tanker zátonyra futott. Sikertelen kísérletet tettek a
hajó kiszabadítására, minek következtében a dán mentőcsapat egyik tagja
életét vesztette. Az illetékes brit hatóságoknak egy korábbi kisebb baleset
ellenére sem volt egységesen kidolgozott mentőterve az ehhez hasonló
esetekre, ráadásul a parti olajszennyeződésekkel sem tudtak mit kezde-
ni. A cornwalli katasztrófaelhárítók, miután a Torrey Canyon hajóteste
kettétört a zátonyon, úgy döntöttek, hogy repülőgépről bombázzák szét
a hajót, egyszerűen felgyújtva az olajat. A baleset következtében össze-
sen 119.000 t szennyezőanyag ömlött a tengerbe. Egyéb tengeri élőlények
mellett 25.000 tengeri madár, 100.000 t alga és 35.000 tonnányi hal
pusztult el
12
a szennyezés 700 km
2
-es körzetében. Az olajszennyezés
mellett a hajók és motorok takarítására használt első generációs, mérgező
oldó- és mosószerek használata tovább növelte a környezeti károkat. 42
hajóról nagyjából 10.000 tonnányi ilyen oldószert szórtak az olajfoltra a
tengeren, de ezeket alkalmazták a partot ért szennyezések eltakarításakor
is. A hajó tulajdonosa ellen kiadott elfogatóparancsot az ügyben eljáró
brit jogász leleményessége és a francia kormány együttműködése ellenére
sem sikerült foganatosítani, bár ehhez a baleset után négy hónappal a
szingapúri kikötőben a hatóságok igen közel jártak. A katasztrófa követ-
keztében számos kezdeményezésre került sor. Ilyen volt többek között a
már említett, a hajókról származó szennyezés megelőzésére kötött 1973-
as nemzetközi egyezmény mellett az 1969-es Civil Felelősség Egyezmény
(Civil Liability Convention), amely a hajótulajdonosokra vonatkozóan
szigorú kötelezettségeket állapított meg.
222
VARGA MIKLÓS
223
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
Sea Star
1972. december 19-én a Sea Star dél-koreai szupertanker a Horta Barbosa
brazil tankhajóval történt összeütközését követően mintegy 115.000 t
nyersolajat eresztett az Ománi-öböl vizébe. A baleset után mindkét hajón
robbanások voltak, így azonnal megkezdték a legénység kimentését. Bár
a Sea Star megjavítására még tettek kísérleteket, a tankhajó december 24-
én az öböl fenekére süllyedt. A baleset körülményeiről és az azt követő
mentési akcióról kevés információ látott napvilágot.
Jakob Maersk
Az 1966-os építésű, 261,81 méter hosszú dán olajtanker 1975. január
29-én a portugál Leixőes kikötőjébe (Porto közelében) való behajózás
közben futott homokpadra. A Maerskline Navigation Company tulajdo-
nában lévő hajó 88.000 t nyersolajat szállított. A balesetkor bekövetkezett
robbanások által keltett tűz napokig égett, a 32 fős legénység hat tagja
vesztette életét. Nagyjából 15.000 tonnányi olaj érte el és szennyezte be
mintegy 32 km hosszan a partokat. A baleset által kiváltott környezeti
károk a szállított olaj fajtája miatt viszonylag csekélynek tekinthetők.
A takarítás első hete alatt mindössze hat elpusztult vízimadarat találtak,
és a tengeri halállomány sem szenvedett különösebb károkat, ugyanakkor
a katasztrófaelhárítás költségei mintegy 2.8 millió USD-t tettek ki.
Hawaiian Patriot
1977. február 23-án a Hawaiian Patriot nevű tartályhajó teljesen fel-
töltve, 99.000 tonnányi nyersolaj rakományával Indonéziából tartott
Honolulu irányába. 480 km-re nyugatra jártak Hawaii partjaitól, amikor
jelentették, hogy a hajótest borítása megsérült a viharban, és az olaj a
raktérből a tengerbe szivárog. Aznap mintegy 18.000 t nyersanyag került
az óceánba, míg február 24-én a hajó lángra kapott és felrobbant. Heve-
sen égett órákon át, mielőtt teljes rakományával a rakterében elsüllyedt.
A legénység közül egy ember vesztette életét. Az óceáni áramlatok a
szennyezést Hawaii partjaitól nyugati irányba távolodva oszlatták szét,
így az nem érte el a szárazföldet. Mivel a szennyezés súlyosabb környezeti
károk nélkül, „természetes” módon oszlott szét, az esettel kapcsolatosan
nem történt jogi felelősségre vonás.
224
VARGA MIKLÓS
225
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
Urquiola
1976. május 12-én az Urquiola tankhajó a la coruńai Coruńa Oil Termi-
nal felé hajózva egy vízfelszín alatti, ismeretlen objektummal ütközött,
a sérült orr-részből pedig olaj kezdett a tengerbe szivárogni. A kikötői
parancsnokság a robbanás veszélyétől tartva az Urquiolát kiparancsolta
a kikötőből, távol a finomítótól. A sérült tanker a vontatás közben ismét
megfeneklett és a hajótesten keletkezett lyuk tovább hasadt. A kormányos
és a kapitány kivételével a legénység minden tagja elhagyta a fedélzetet,
miután a hajó dőlni kezdett. Két óra múlva a hajón bekövetkezett robba-
násban a kapitány életét vesztette. A 16 órán át tomboló tűzben hozzá-
vetőlegesen 513.000 hordó olaj égett el, és a sűrű füst ellepte La Coruńa
városát. A mérgező füst miatt a hajó körül egy mérföldes körben bizton-
sági zónát alakítottak ki. A biztonsági intézkedések ellenére május 14-én
újabb robbanás rázta meg a tankert. A hajón keletkezett sérülésen át
naponta körülbelül 2200 hordónyi nyersolaj folyt a tengerbe, és összesen
mintegy 180-220.000 hordónyi olaj szennyezte be a spanyol partokat. Egy
kisebb tankhajó május 21. és május 25. között nagyjából 50.000 hordónyi
nyersolajat szivattyúzott át az Urquiola rakteréből, de a viharos időjárás
miatt fel kellett függeszteni a műveletet. Június 8-án a hajó far-részét,
nagyjából 22.000 hordónyi olajjal 8 km-rel odébb, egy védettebb helyre
vontatták. A spanyol haditengerészet, a spanyol óceánkutatók tiltakozása
ellenére, mintegy 2000 tonnányi kémiai diszperzáns anyagot használt
fel az Urquiola roncsa körül elterülő olaj semlegesítésére. A szennyezett
partszakaszt hónapokon keresztül, elsősorban kézi munka alkalmazásával
tisztították meg.
Amoco Cadiz
A chicagoi székhelyű Amoco vállalat Amoco Cadiz nevű tankhajója libé-
riai zászló alatt indult utolsó útjára a Perzsa-öbölből Rotterdam kikötője
felé. 1978. március 16-án a több mint 230.000 t nyersolajat szállító tan-
ker a breton halászfalu, Portsall kikötőjétől hat km-re futott zátonyra.
Délelőtt a kormányos a kormányrendszer meghibásodását jelentette a
kapitánynak. A kormány beragadt a megadott pozícióban, a part felé irá-
nyítva a hajót. Bardari kapitány leállíttatta a motorokat és távírón, majd
tíz perccel később rádión is leadta a baleseti skálán első fokúnak számító,
ún. TTT-jelzést, mely azt jelezte, hogy hajója kormányozhatatlanná vált.
224
VARGA MIKLÓS
225
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
A Le Conquet navigációs központ 10:20-kor rögzítette a segélykérést, de
munkatársai csak 11 óra után léptek kapcsolatba a hatóságokkal, akik
azonnal nekiálltak felkutatni a legközelebbi vontatóhajót. Az időeltolódás
miatt a kapitány nem tudta elérni a hajó chicagoi tulajdonosát, ezért a
központ segítségével a cég genovai képviseletével próbálta meg felvenni
a kapcsolatot, de nem járt sikerrel. 11:20-kor, miután a hiba kijavítására
tett kísérletek nem vezettek eredményre, a kapitány vontatási segítséget
kért. 11:28-kor az Amoco Cadiztól 13 mérföldnyire tartózkodó, 10.000
lóerős Pacific nevű óceánjáró mentő-vontatóhajó H. Weinert kapitány
irányításával visszafordult, és felvette a kapcsolatot a sérült tankerrel. We-
inert kapitány felajánlotta közreműködését az ilyen esetekben szokásos
Lloyd-formula (segítségnyújtási egyezmények) alapján; az Amoco Cadiz
vezetői viszont a kivárás mellett döntöttek. Miközben Bardari kapitány
megpróbált kapcsolatba lépni a tulajdonossal, a hajó megfeneklett. A 8-10
km/h-s erősségű szélben szinte elkerülhetetlennek látszott a katasztrófa,
ennek ellenére a kapitány továbbra sem fogadta el a Pacific ajánlatát,
mely végül 14:00 után nem sokkal kezdhette meg a megfeneklett Amoco
Cadiz vontatását. Bardari kapitány továbbra is tétovázott a hajó mentését
illetően, a vontatás azonban nem állt le, sőt a távolabb tartózkodó Simson
vontatóhajó is az olajszállító megsegítésére indult. 16:00-kor az Amoco
Cadiz megkapta az engedélyt Chicagoból, így négy és fél órával az első
vészjelzés leadása után, elfogadta a Lloyd-féle nyílt formula alapján tör-
ténő segítségnyújtást. A nehéz körülmények miatt a mentés többször is
kudarcba fulladt, az Amoco Cadiz motorjait pedig elárasztotta a tenger-
víz. Weinert kapitány 21:39-kor teljes erővel vontatni kezdte a tankert, a
szállító hajófala azonban megrepedt, miután már másodjára akadt fenn
egy zátonyon, a raktérben lévő olaj pedig szivárogni kezdett.
Éjfélkor megérkezett a haditengerészet egyik helikoptere, amely meg-
kezdte a legénység kimentését. 1:45-re a 24 fős legénységből 22 embert
sikerült evakuálni, a kapitány és egyik tisztje hajnali 5-ig még a fedélzeten
maradtak. Március 17-én reggel 10 óra körül az Amoco Cadiz hajóteste
a nagy hullámverésben kettétört és 1,6 millió hordónyi nyersolaj ömlött
a tengerbe. A hajóroncs maradványait végül a francia haditengerészet
semmisítette meg. A tankhajó tengerbe szivárgott rakománya nyugati
irányban Pointe Saint Mathieu városig, keleti irányban pedig a Bréhat-
szigetig, több mint 400 km hosszan szennyezte be a partot. A térségben
11 évvel korábban történt olajszennyezéshez képest az Amoco Cadizból
nagyjából kétszer annyi olaj jutott a tengerbe.
226
VARGA MIKLÓS
227
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
Az Atlantic Empress és az Aegean Captain
Az Atlantic Empress 276.000 t nyersolajat szállító görög tartályhajó
1979. július 19-én 19 órakor Trinidad és Tobago közelében egy viharba
kerülve ütközött össze a 200.000 t olajat szállító Aegean Captain nevű
olajtankerrel. Az Aegean Captain fedélzetén elszabadult tüzet a legény-
ségnek sikerült megfékeznie, így a hajót Trinidad, onnan pedig Curacao
irányába vontathatták. A lángoló Atlantic Empressen július 23-án, 24-én
és 29-én bekövetkezett robbanások nagyban megnehezítették a mentési
munkálatokat. A baleset 26 halálos áldozatot követelt a legénységből.
Az ütközésben megsérült Aegean Captain egyes számú tartályából és a
görög hajóból összesen 287.000 t olaj folyt el. Augusztus 2-án a sérült
Atlantic Empress vontatása közben további 26.700 t nyersolaj került
Barbados vizeibe, végül a következő nap hajnalán elsüllyedt a hajó.
A mentőalakulatoknak sikerült megakadályozni, hogy az olajszennyezés
elérje a partokat, így elkerülve egy sokkal súlyosabb ökológiai katasztrófa
bekövetkeztét a térségben. A két egymást követő szennyezés a legna-
gyobb volt az olajszállító hajók terhére írhatók közt. Az esetről azonban
hamar elterelődött a média figyelme, mert a Mexikói-öböl területén lévő
IXTOC I olajkútnál bekövetkezett a történelem eddigi második legna-
gyobb olajszennyezése.
Burmah Agate
1979. november 1-jének reggelén a texasi Galveston-öböl bejáratánál
összeütközött egymással a Burmah Agate és a Mimosa nevű tankerhajó,
utóbbi egy kb. 2,6 méter széles és 5 méter hosszú lyukat szakított a Burmah
oldalába az ötös számú tartály közelében. Az ütközés után bekövetkezett
robbanás hatására a szivárgó olaj begyulladt. Az USCG (az Egyesült Álla-
mok partiőrsége) azonnal értesítette a helyi szerveket, hogy kezdjék meg a
mentést. 12:30-ra a Mimosa legénységének mind a 26 tagja megmenekült,
a Burmah Agate 37 fős legénységének azonban csak hat tagját sikerült
megtalálni. Az ütközés következtében nagyjából 48.000 t olaj került az
öböl környéki vizekbe. A Burmah Agate tulajdonosa vállalta a felelősséget
az olajszennyezésért, és megbízta a Clean Water Inc.-et a takarítási művele-
tek végrehajtásával, a Smith International Inc.-et pedig a hajó kimentésére
és tűzoltásra szerződtették. A Burmah Agate 1980. január 8-áig égett,
majd február 1-jén feldarabolásra a texasi Brownsvillebe vontatták.
226
VARGA MIKLÓS
227
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
Independentza
1979. november 15-én a román Independentza és az Evriali olajszállító
hajó a Boszporusz-szoros déli bejáratánál összeütközött egymással.
Az ütközés következtében az Independentza kigyulladt, és a rakteréből
kiszivárgó 110.000 tonnányi benzin és olaj több mint két hónapon keresz-
tül égett az öbölben. A balesetben az Independentza 42 fős legénysége
életét vesztette.
1934-ben csupán 4.500, 1995-ben pedig már 46.914 hajó haladt ke-
resztül a szoroson, mely átlagosan évente 10%-os emelkedést jelentett
a hajóforgalom terén. Az ilyen mértékű növekedés kedvezőtlen időjárási
körülmények idején nagy veszélyeket rejtett magában. A tengeri balesetek
megelőzéséről szóló nemzetközi szabályozás 1972-es bevezetésével a szo-
rosban tíz csomóra korlátozták a hajók maximális sebességét, 1982-ben
pedig kötelező közlekedési útvonalakat állapítottak meg a hajók számára
a szoroson történő átkeléskor.
13
1994-ben bevezették a Boszporuszon
áthaladó hajók radar felügyeletét, ez azután drasztikusan csökkentette a
balesetek számát. Míg 1991-ben 40, 1992-ben 39, 1993-ban 25, 1995-ben
már csak 4, 1996-ban pedig mindössze 2 baleset történt.
14
Castillo de Bellver
1983. augusztus 6-án a spanyol Castillo de Bellver tartályhajó 252.000 t
nyersolajat szállított, amikor 70 mérföldre Fokvárostól ismeretlen okból
tűz ütött ki a fedélzetén. A lángoló hajó a szárazföld felé sodródott, és a
hajótest a part közelében kettétört. 24 mérföldre a partoktól a hátsó rész,
közel 100.000 tonnányi nyersolajjal a tartályaiban felfordult és elsüllyedt.
A hajótest elülső darabját a mentőalakulatok nyílt vizekre vontatták és
irányított robbantással süllyesztették el. A szennyezés a megváltozó szél-
viszonyok hatására végül a parttól távolodva belesodródott az észak-nyu-
gati irányú Benguela-áramlatba. Annak ellenére, hogy nagy mennyiségű
olaj került az óceánba, a flórát és faunát ért károk minimálisak voltak.
Mintegy 1500 párzásra összegyűlt szulát ért olajszennyezés, melyeket az
egyik partközeli szigetről sikerült összegyűjteni. A diszperzittel beszórt
terület közelében néhány fókát láttak felbukkanni, de ezek valószínűleg
nem szennyeződtek be.
228
VARGA MIKLÓS
229
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
Odyssey
1988. november 10-én a 65.000 t, Líbiában regisztrált, és az angol Polem
Bros. of London tulajdonában álló Odyssey 900 mérföldre Újfundland
partjaitól, a nyílt óceánon hajótörést szenvedett. A hajó segélykérő jelét
aznap késő este a dél-írországi Valentina központnál fogták, ahonnan
kapcsolatba léptek a falmouthi brit kutató- és mentőbázissal. A baleset
helyszínére érkező szovjet meteorológiai hajó, a Passat a lángok miatt egy
mérföldnél közelebb nem tudta megközelíteni az Odysseyt. A kanadai
katonaság egyik gépe a terület fölé repülve két kiégett, üres mentőcsó-
nakról adott jelentést. A halifaxi mentésirányító központ is arról számolt
be, hogy nem találtak túlélőket. A balesetben a legénység 15 görög és 12
hondurasi tagja vesztette életét. A mentőosztag tagjai később úgy nyilat-
koztak, hogy a roncsból egy 3 mérföld széles, 10 mérföld hosszú olajfolt
szivárgott ki.
Exxon Valdez
Az Exxon Valdez tartályhajó 1989. március 23-án, reggel 9 óra 12 perckor
indult el az alaszkai Valdez kikötőből. Az öbölből kivontatták a tankert,
majd átadták az irányítást Joseph Hazelwood kapitánynak, aki azonban
nem sokkal 11 óra után elhagyta a hajóhidat és magánlakosztályába vo-
nult. A hajót automata pilóta kormányozta, és mivel a kikötőből kivezető
utat jéghegyek zárták el, a hajó engedélyt kapott a kikötőbe vezető útvonal
használatára a partiőrségtől, melynek az volt a feladata, hogy szabad utat
biztosítson az Exxon Valdez számára. Főként emberi mulasztás okozta
irányítási problémák miatt a hajó március 24-én 12 óra 4 perckor a Prince
William-szorosnál a Bligh Reef szikláira futott.
A hivatalos jelentés szerint az Exxon Valdez 196,5 millió liter olajat
szállított, amiből a baleset során közel 400.000 t került a tengerbe. Még
a katasztrófa napján egy magán cég diszperzitet szórt le helikopteréről
a szennyezett víz felszínére, de mivel nem volt elég nagy a hullámzás,
a módszer nem segített a helyzeten, így nem folytatták tovább az ilyen
jellegű próbálkozásokat. A mentőakció első fázisában egy elkülönített
olajfoltot égetéssel kíséreltek meg eltűntetni, és az olajfolt méretét ezáltal
sikerült csökkenteni, a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt azonban
ez a módszer sem volt a későbbiekben alkalmazható. Fölözőgépekkel és
torkolatzárral láttak neki a kármentesítésnek, de mivel a fölözőgépek az
228
VARGA MIKLÓS
229
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
első 24 órában még nem tudtak készenlétbe állni, a sok olaj és a tengeri
moszat kezdte eltömíteni a berendezéseket.
Az Exxon vállalatot sokan vádolták azzal, hogy túl lassan kezdett
hozzá a terület megtisztításához a baleset után. A kármentesítést, mely-
ben 11.000 alaszkai lakos mellett számos Exxon alkalmazott is részt vett,
hivatalosan az amerikai partiőrség vezette. A sziklákkal szegélyezett part-
szakasz egyes részeit magas nyomású forró vízzel tisztították meg, ennek
következtében azonban a part mentén végig kipusztították a plankto-
nokat, melyek a tápláléklánc alapját képezték. A kiterjedt kármentesítés
ellenére az amerikai NOAA (Nemzeti Óceánkutató Intézet) egyik ta-
nulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2007-ben is még több mint
96.000 liternyi olaj maradt a partmenti talajban.
Az alaszkai partokat mintegy 1500 km-es hosszúságban ért károkról
minden részletre kiterjedően készültek tanulmányok az Exxon Valdez ka-
tasztrófájának vizsgálatakor. A legmegalapozottabb számítások 250.000
és 500.000 közé teszik a tengeri madarak és 300-ra a fókák, 250-re a sasok
és 22-re a bálnák elpusztult egyedeinek számát. Több százmillió lazac és
heringikra semmisült meg továbbá. Az előbb említett károkat a térség
élővilágának populációi a mai napig nem tudták kiheverni, és az Észak-
Karolina Egyetem által végzett felmérések szerint egyes fajok populáció-
inak akár harminc évre is szükségük lesz a regenerálódáshoz.
1994-ben az anchoragei bíróság 287 millió dollárnyi kártérítés és öt
milliárd dolláros büntetéspénz megfizetésére kötelezte az Exxon Ship-
ping Co.-t, ami megegyezett a vállalat akkori éves bevételé-vel. A vállalat
többször is fellebbezett, míg végül 2008. június 25-én az Amerikai Leg-
felsőbb Bíróság a fizetendő büntetés összegét 2,5 milliárd dollárról 507,5
millió dollárnyi kompenzációs kártérítésre csökkentette. Az Exxon vál-
lalat álláspontja szerint a 25 millió dollár feletti kártalanítási pénzösszeg
kifizetésére kötelező ítéletek nem jogszerűek, mivel a vállalat két milliárd
dollárt költött az olajfolt eltakarítására, és további egy milliárdot az ahhoz
kapcsolódó polgári jogi és büntetőjogi költségek kifizetésére.
ABT Summer
Az ABT Summer tartályhajó 1991. május 28-án, a Perzsa-öbölben ta-
lálható Kharg-szigeteki terminálból teljesen feltöltve, 260.000 tonnányi
nehéz nyersolajjal Rotterdam felé tartott. 900 mérföldre járt Angola
partjaitól, amikor fedélzetén robbanás történt. A 32 tagú legénységből
230
VARGA MIKLÓS
231
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
öten életüket vesztették a balesetben. A kiszivárgott olajfolt több mint
200 km
2
-es területen terjedt szét a hajó körül és hatalmas lánggal égett.
A hajó három napig állt lángokban, mielőtt június 1-jén elsüllyedt volna.
A roncs helyzetének meghatározására irányuló későbbi kutatások nem
vezettek eredményre. Mivel a szennyezés nagyon messze történt a par-
toktól, az olaj legnagyobb része valószínűsíthetően csekélyebb környezeti
kárt okozva lebomlott a vizekben.
MT Haven
1991. április 11-én 12:30-kor a Troodos Shipping tulajdonát képező MT
Haven olajszállító hajó, ciprusi zászló alatt, 144.000 tonnát kitevő nyers-
olaj rakománnyal rakterében Genova partjainál horgonyzott, amikor két
robbanást követően lángok lepték el a hajót. Alig 70 óra múlva, április
14-én 10:15-kor a Haven már el is süllyedt. A baleset a legénység öt cip-
rusi tagjának életét követelte, és több mint 50.000 tonnányi nyersolajjal
szennyezte be a Földközi-tengert. A baleset idején a mentési munkálatok
a hajó parttól történő elvontatására tett kísérletekre, és a tengerbe került
olaj elégetésére korlátozódtak. A baleset utáni kármentesítési munkálatok
során a katasztrófaelhárító egységek összegyűjtötték a kiömlött nyers-
anyagot a tengerről és a partról is. A vizsgálatok még 12 év múlva is
kimutatták a szennyezést végig az olasz és francia Riviéra mentén, ezért
2003-ban hozzákezdtek a helyreállítási munkálatokhoz, melyek során el-
távolították a Haven roncsa körül 120 km
2
-es körzetben, 10 cm mélyen
15
a
tengerfenék iszapjába beszivárgott kátrányt és a roncsban maradt olajat.
A hírekben arról is lehetett hallani, hogy még az iraki-iráni háború
idején a tankert egy francia gyártmányú Exocet levegő-víz rakéta találta
el, és nem volt alkalmas az újbóli üzembe helyezésre. A hajót üzemeltető
vállalat tulajdonosait, Lucas Haji-Ioannout és fiát, Stelios Haji-Ioannout
hét év börtönre, Christos Doulest, a cég korábbi igazgatóját pedig két év
négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Az MT Haven roncsai
jelenleg Genova partjai közelében, 33-83 méteres mélységben fekszenek
a tengerfenéken, hogy a mélytengeri búvárkodás szerelmesei számára
népszerű turistalátványosságot nyújtsanak. Az MT Haven hajóteste 334
méteres hosszával és 51,06 méteres szélességével jelenleg a világ legna-
gyobb tengeri roncsa.
230
VARGA MIKLÓS
231
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
Braer
1993. január 5-én reggel 5:19-kor a lerwicki parti őrséghez jelentés érke-
zett arról, hogy a 85.000 tonnányi nyersolajat szállító MV Braer tanker
motorja a norvégiai Bergenből Quebec felé tartó útján leállt, de a le-
génység nincs közvetlen veszélyben. A hajó ekkor Sumburgh Headtől
12 mérföldre délre tartózkodott, de az erős, 10-11-es erősségű szélben
délnyugat felé sodródott. A parti őrség mentőhelikoptereket riasztott
és helyi vontatóhajókat mozgósított. 8:50-kor a hatóságok, attól tartva,
hogy a hajó megfeneklik, a Horse-sziget közelében meggyőzték a Braer
görög kapitányát, Alexandros S. Gkelist arról, hogy ürítse ki hajóját.
Az erős északnyugati helyi áramlatok következtében a Braer végül el-
kerülte a Horse-szigetet és tovább sodródott a Quendale-öböl felé. A Star
Sirius megközelítette a Braert, kapitánya úgy döntött, hogy megpróbál
vontatókötelet rögzíteni a hajóhoz, a kísérlet azonban kudarcba fulladt.
11:19-kor a Star Sirius megerősítette, hogy az MV Braer Garths Nessnél
zátonyra futott. A Braerből kiszivárgott olaj beszennyezte a környező
vizeket, január folyamán sok haltetemre és összesen 1538 madártetemre
bukkantak a takarítási munkálatok során.
Sea Empress
1996. február 15-én este a Milford Haven felé hajózó Sea Empress a
kikötőbe vezető öböl bejáratánál sziklákhoz csapódott, és rakteréből olaj
kezdett szivárogni a tengerbe. A katasztrófa első pár napja során 73.000
t nyersolaj ömlött ki a Sea Empress 130.000 tonnányi rakományából,
beszennyezve ezzel a Pembrokshire Coast National Park területét. Az
érintett madarak 83%-a fekete réce volt, és a mintegy 15.000 egyedet
számláló helyi populációnak a harmada pusztult el a baleset következté-
ben. Milford Havenben egy ideiglenes madárkórházat is felállítottak, ahol
megtisztították a szárnyasokat a szennyeződéstől. A nagy erőfeszítések
ellenére egy mérgezett madár élethossza átlagosan mindössze hét napra
rövidült le.
A legkisebb, Brit-szigetek parti vizeiben honos tengeri csillag faj
csaknem teljesen kipusztult. 250 példányából mindössze ötöt találtak
életben, melyek egyedszámát azután a kutatóknak egy szaporább tengeri
csillag segítségével sikerült mára kb. ezerre növelni. Kisszámú fókacsapat
tartózkodott a térségben a katasztrófa idején, nagyobb populáció nem
232
VARGA MIKLÓS
233
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
szennyeződött a balesetben, mely a partszakasz 200 km-es részét borí-
totta be nyersolajjal. A kármentesítés teljes költsége elérte a hatvan millió
angol fontot. A partszakasz és az élővilág teljes megtisztítása, majd hely-
reállítása öt évbe telt. A Sea Empresst megjavították és más néven még
2004-ig közlekedett a vizeken.
Prestige
A japán gyártású Prestige tankerhajót a Bahama-szigeteken helyezték
forgalomba, egy Libériában bejegyzett görög cég tulajdonában állt, de
egy másik görög cég üzemeltetette, és egy Svájcban bejegyzett, amerikai
tengeri szállítmányozási joggal rendelkező orosz cég, a Crown Resources
bérelte. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a Prestige biztosítását a
London Steam-Ship Owners’ Mutual Insurance Association társaságnál
kötötték. 2002. november 13-án a Prestige 77.000 tonnányi rakományá-
val Északnyugat-Spanyolország partjainál került viharba és hánykolódása
során a 12 tartály egyike megrepedt. A kapitány azonnal észlelte, hogy a
hajó süllyed és értesítette erről a spanyol mentőosztagokat. A hatóságok
felszólították a Prestige-t, hogy folytassa útját északnyugati irányba, tá-
volabb a spanyol partoktól. A portugál és a francia kikötők egyike sem
adta meg az engedélyt a kikötésre. A francia parti őrség felszólítására a
Prestige ismét irányt váltott és déli irányba, portugál vizek felé hajózott
tovább. Lisszabon kirendelte a haditengerészetet is, hogy megakadályoz-
za a tanker közeledését. A késlekedés, és a vihar következményeként a
helyzet súlyosbodott, míg azt jelentették a hajóról, hogy törzsének jobb
oldalából egy közel 14 méteres darab szakadt le, és a rakományként tárolt
olaj a tengerbe ömlik. November 19-én, reggel 8 óra körül, nagyjából
250 km-re a spanyol partoktól a Prestige hajóteste kettétört és a délután
folyamán elsüllyedt. A korábbi szivárgásokból származó olaj ekkorra már
elérte a partokat. A Prestige görög kapitányát, Apostolos Mangourast a
mentőcsapatokkal nem megfelelő együttműködés és környezetkárosítás
vádjával vették őrizetbe.
A Prestige roncsaiból naponta közel 125 t olaj szivárgott a tengerbe,
beszennyezve a tenger felszínét és a partvonalat, különösen Galícia térsé-
gében. A területet ért környezeti károk a cápafajokra, a tengeri flórára és a
vízi madarakra nézve egyaránt katasztrofálisak voltak. Galícia tartomány
vezetése kénytelen volt fél évre felfüggeszteni a partmenti halászatot, ez
pedig gyakorlatilag csődbe vitte a halászokat. Galícia és a központi kor-
232
VARGA MIKLÓS
233
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
mány több ezer önkéntes bevonásával hatalmas mozgalmi aktivitás kere-
tében tisztíttatta meg a partokat, és egy évvel a baleset után a tartomány
több partszakasza kaphatott kék zászlós minősítést az Európai Uniótól,
mint a korábbi években. A Prestige-ből kiszivárgott olaj mennyiségéről
szóló hivatalos jelentések messze álltak a valóságtól. Miután 2004-ben a
maradék 13.000 millió liternyi olajat sikerült kiszivattyúzni a roncsból,
már biztosan lehetett tudni, hogy több mint 90 millió liter (húsz millió
gallon) olaj szivárgott a tengerbe, vagyis a hajó rakományának több mint
80%-a. A tengeri élővilágot ért környezeti károk legalább tíz évig ki-
mutathatók lesznek. Helyi aktivisták 2003-ban megalakították a Nunca
Mais (Soha Többé) nevű szervezetet, egyfajta kormányellenes színezetű
politikai platformként egy újabb katasztrófa elkerülése érdekében.
A balesetet követő években mérnökök, robotok segítségével próbálták
meg lezárni a hajótesten keletkezett rést, ezáltal napi húsz literre redukálva
a szivárgást. Az olajat ezután külön erre a célra tervezett alumínium tartá-
lyokba szivattyúzták át, melyeket a vízfelszínre húztak. Végül olajlebontó
baktériumokkal teli iszapot pumpáltak a raktérbe. A művelet költségei
meghaladták a 100 millió eurót, a galíciai partvonal megtisztítása pedig
további 2,5 milliárd euróba került. Az akkori európai közlekedésügyi
biztos, a spanyol Loyola de Palacio a történtek hatására elfogadtatta az
Európai Unió döntéshozatali szerveivel a szimpla hajótestű olajszállítók
betiltására vonatkozó törvényt.
2006 márciusában a Prestige-ből újabb olajszivárgást észleltek. Ki-
derült, hogy a korábban becsült 700-1300 t helyett 16.000-23.000 t olaj
maradt a roncsban, a hajótestbe pumpált baktériumok pedig elkorrodál-
ták a hajótörzs lemezét, ezért a hatóságok gyors beavatkozást sürgettek,
nehogy újabb katasztrofális szivárgás következzen be.
COSCO Busan
2007. november 7-én az oaklandi kikötőből indult útjára a Hong Kong-i
Fleet Management Ltd. által üzemeltetett COSCO Busan nevű konténer-
hajó, mely a sűrű ködben reggel 8:30-kor a San Francisco-i Oakland-öböl
hídjának ütközött. A hajótest bal oldala felszakadt, és 220000 liter IFO-
380-as üzemanyag folyt az öböl vizébe. Kalifornia állam kormányzója,
Arnold Schwarzenegger szükségállapotot hirdetett és a helyszínre érke-
zett, hogy megtekintse a tisztítási munkálatokat. Barbara Boxter szenátor
és Gavin Newsom polgármester egyaránt kritikával illette a parti őrséget,
234
VARGA MIKLÓS
235
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
mivel a kezdetben általuk megbecsült olajszennyezés mértéke meg sem
közelítette a ténylegest. 2007. november 30-án az Egyesült Államok kor-
mánya polgári pert indított a hajó és annak kapitánya ellen. 2008. július
23-án a szövetségi ügyészség vádat emelt a Fleet Management Ltd. ellen.
A vádemelés hat pontot tartalmazott a rakomány dokumentumainak
meghamisításával, a szövetségi nyomozás hátráltatásával, valamint gon-
datlan kezelés vétségével kapcsolatban.
2008. október 23-án a Kaliforniai Hajózási Bizottság nyilvánosságra
hozta 18 oldalas jelentését, mely szerint a baleset John Cota kormányos
sorozatos hibáinak a következménye. A jelentés szerint a kormányos hét
súlyos hibát követett el, többek között elmulasztotta az útvonal digitális
térképének alapos átnézését, valamint a látási viszonyokhoz képest nem
biztonságos sebességet megválasztva hajózott.
Az SS Cape Mohican által 1966-ban okozott súlyos szennyezés után
a COSCO Busan esetét tekinthetjük a legsúlyosabbnak a San Francisco-
öbölben. Az olaj beszennyezte a félsziget északi partjait, beleértve a Gol-
den Gate Nemzeti Park védett partvonalát, Ocean Beachet és a Marin
Headlands területét. Több mint ötven nyilvános strandot kellett lezárni, a
turizmus komoly károkat szenvedett. 1856 elpusztult madarat gyűjtöttek
össze és három tengeri emlős tetemére is rábukkantak
16
. Az öbölben élő
halakból, rákokból és kagylókból vett minták a vízi élőlények húsának
emberi egészségre káros szintjét állapították meg, ezért a halászati és
rákász szezon kezdetét is hetekkel el kellett halasztani.
Konklúzió
A felsorolt olajszállító hajók baleseteinek példáján igyekeztem érzékeltet-
ni, hogy milyen események vezettek az utóbbi negyven év legsúlyosabb
olajszállító katasztrófáihoz. A balesetek két leggyakoribb kiváltó okaként a
kedvezőtlen időjárási körülményeket, illetve személyi mulasztást, emberi/
vezetői alkalmatlanságot jelölhetjük meg. Azokban az balesetekben, me-
lyekben az imént felsorolt összetevők együttesen voltak jelen, a tragédia
elkerülhetetlen volt. Találunk eseteket, amikor a kapitány tétlensége ve-
zetett a helyzet súlyosbodásához, de ez legtöbbször abból adódott, hogy
bár a felelősség a kapitányt terhelte, a hajó tulajdonosának beleegyezése
nélkül, nem mert anyagilag kedvezőtlen döntést hozni abban a tudatban,
hogy bizonyosan elveszíti állását és munkáltatója akár még kártérítési pert
is indít ellene. Annak ellenére, hogy a ’90-es évekre a bevezetett intézke-
234
VARGA MIKLÓS
235
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
dések, illetve a technika fejlődésének következményeként javult a hajózási
baleseti statisztika, valós ökológiai katasztrófát okozó szerencsétlenségek
továbbra is történnek mind a mai napig. Problémát jelent, ahogyan az a
felsorolt példákból is kitűnik, hogy a tankhajó „hivatalos” okmányaiban
szereplő származási hely, tulajdonos, a tulajdonos székhelye, legénysé-
gének összetétele és zászlaja sok esetben nem egyezik meg a valósággal.
A hajók hamis papírokkal történő üzemeltetése még egy ideig kibúvót
jelenthet a hatályos jogszabályok betartása alól a vállalatok tulajdonosai
számára. Annak ellenére, hogy az említett változások következtében a
balesetek megelőzéséhez szükséges jogi keretek és technikai feltételek
mára már adottak, a bekövetkezett balesetekkel kapcsolatos felelősségre
vonás terén, illetve az érintett vállalatokkal szemben megítélt kártérítés
tényleges kifizetésének ügyében számottevő változás a gyakorlatban nem
következett be. Az üzemeltető felelősségének megállapítása megtörténik
ugyan, de az adott jogi kereteken belül azonban sok esetben nem lehet az
okozott kárral arányban álló kártérítés kifizetését elérni. A civil szerve-
zetek fontos nyomásgyakorló szerepet kaphatnak, amennyiben képesek
együtt demonstrálni a szennyező ellen és bojkottálni a jogi felelősség alól
kibúvó vállalatok benzinkútjait, képesek olyan profittól megfosztani az
adott vállalatokat mely arányban állhat a büntetés összegével.
A civilek szerepvállalását amúgy sem lehet eléggé kihangsúlyozni,
hiszen a balesetek többségében aktívan részt vettek a kármentesítési
munkálatokban. A civilek önmagukban persze általában nem képesek
megváltoztatni a nagyvállalatok gazdasági stratégiáit, viszont lobbyere-
jüket latba vetve befolyásolhatják kormányuk érdekeit és hazájuk szabá-
lyozását. A megelőzés terén persze kevésbé valósul meg a kormányok
kooperációja, holott a szennyeződés nem áll meg az országhatároknál.
A katasztrófaelhárítás és kármentesítés esetében már tűzoltás folyik és az
együttműködés csupán az adott probléma terén alakul ki. Több esetben
láttunk arra példát, hogy a katasztrófa elhárításakor a hivatalos szervek,
nem környezetbarát anyagokat alkalmaznak (bizonyos esetekben a civil
szakértők tiltakozása ellenére), sőt egyes helyzetekben kifejezetten „di-
lettáns” hozzáállással, más országokban tapasztalt gyakorlattól teljesen
eltérően, elavult eszközökkel és módszerekkel próbálták megakadályozni
a szennyezés továbbterjedését.
A tendenciák szerencsére pozitív irányba hatnak, a nemzeti kor-
mányokat mindössze „noszogatni” kell, hogy kövessék a már meglévő
nemzetközi trendeket. Addig is, amíg ez meg nem történik, fel kell hívni
236
VARGA MIKLÓS
237
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
a média és a lakosság figyelmét az olyan vállalatokra, amelyek korrupció,
üzleti cselek, kihelyezett leányvállalatok, ezáltal lokális jogszabályok, vagy
joghézagok kihasználása útján próbálják meg kikerülni a fennálló, tenge-
reink és partjaink tisztasága felett őrködő nemzetközi egyezményeket.
Felhasznált irodalom
Bándi, Gyula – Bruhács, János –Kiss, Alexandre – Raimond, R. R.: Nemzetközi
környezetvédelmi jog. Jegyzet a környezetvédelmi szakjogászképzéshez,
Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet, Budapest,
1993.
Amato, Ezio: An Enviromental Restoration Programme 12 Years After: the
HAVEN Wreck, Les journées d’information du CEDRE – 6. oct. 2003.
Aybay, Gündüz – Oral, Nilüfer: Turkey’s authority to regulate passage of vessels
through the turkish straits, In: Perceptions, Journal of International Affairs,
1998. jún.-aug., 3.vol., 2. num.
Huijer, Keisha: Trends in Oil Spills from Tanker Ships 1995-2004, 2005.
www.itopf.com/_assets/documents/amop05.pdf
Holloway, Marguerite: Szennyezett partok. In. Tudomány, Budapest, 1991.
december
International Tanker Owners Pollution Federation Ltd.: Accidental Tanker Oil
Spill Statistics, 2001.
http://www.itopf.com/information-services/data-and-statistics/statistics/
International Tanker Owners Pollution Federation Ltd.: ITOPF Handbook
2008/09, 2009.
Kovács, Roland: A tengerek és óceánok szennyezése, különös tekintettel az olaj
okozta károkra (Szakdolgozat), Szeged, 1998.
Lagadec, Patrick: Major Technological Risk – An Assessment of Industrial Dis-
asters, Translated from the French by H. Ostwald, Pergamon Press, Oxford,
New York, Toronto, Sydney, Paris, Frankfurt, 2004.
Makleit, László: Az emberi tevékenység hatása a tengerek ökológiai rendszereire
(szakdolgozat), Debrecen, 2002.
Natural Resource Damage Assessment for the Cosco Busan Oil Spill – Bird
Injury Summary, February 2008.
www.ibrrc.org/pdfs/cosco-busan-nrda-bird-injury-factsheet-feb-2008.pdf
Myers, Patrick: Az óceánok szennyezése, Búvár, Budapest, 1991/1
236
VARGA MIKLÓS
237
TANKERBALESETEK A TENGEREKEN
Internetes források
• www.cedre.fr
• www.eia.doe.gov
• www.greenpeace.org
• www.incidentnews.gov
• www.itopf.com
• www.lboro.ac.uk
• www.news.bbc.co.uk
• www.wikipedia.org
Végjegyzetek
1
Barrel (hordó) A kőolajiparban használt angolszász mértékegység, egy tonna (tonna a továbbiakban t) kőolaj
hozzávetőleg egyenlő 7-7,5 barrellel. (A magyarországi kőolajokra alkalmazott átváltási arány 7,55 bbl/
tonna). 1 barrel = 158,987146
2
Brown, Lester R.: Plan B 3.0: Mobilizing to Save Civilization (2008)
http://www.earth-policy.org/Books/PB3/PB3_Hungarian_Ch02.pdf
3
Karabell, Z.: Parting the Desert: The Creation of the Suez Canal (2003) p.14.
4
Fekete, Zs.: Az EU és Oroszország energiaügyi kapcsolatai a földgáz és kőolaj kereskedelem tükrében. (szak-
dolgozat) Budapest 2007. http://elib.kkf.hu/edip/D_13259.pdf
5
Egyezmény a nyílt tengerekről (Convention of the High Seas) Genf, 1958; Egyezmény a nyílt tengereken
folytatott halászatról és a tengeri élővilág megőrzéséről (Convention on Fishing and Conservation of the Li-
ving Resources of the High Seas), Genf, 1958.
6
1967. március 18-án Nagy-Britannia partjainak közelében a Torrey Canyon nevű libériai hajóból 136 millió
liter olaj ömlött a vízbe. Európa partjai mellett ez volt az első nagyobb ilyen jellegű baleset.
7
International Tanker Owners Pollution Federation Ltd.: Accidental Tanker Oil Spill Statistics, 1. p., 2001.
8
International Tanker Owners Pollution Federation Ltd.: ITOPF Handbook 2008/09, 9.p., 2009.
9
International Tanker Owners Pollution Federation Ltd.: ITOPF Handbook 2008/09, 9.p., 2009.
10
Huijer, K.: Trends in Oil Spills from Tanker Ships 1995-2004, 6. p, 2005.
11
Huijer, K.: Trends in Oil Spills from Tanker Ships 1995-2004, 6. p, 2005.
12
Kovács, R.: A tengerek és óceánok szennyezése, különös tekintettel az olaj okozta károkra (Szakdolgozat),
Szeged, 1998.
13
Aybay, G. – Oral, N.: Turkey’s authority to regulate passage of vessels through the turkish straits, 6-7.p.,
In: Perceptions – Journal of International Affairs, 1998. jun.-aug., 3.vol., 2. num.
14
Mesut Pektaş: Istanbul as a metropole, faces potential disasters, 64. sheet - Istanbul Metropolitan Municipal-
ity – Deputy Secretary General and CEO of Disaster Management Center.
15
Amato, E.: An Enviromental Restoration Programme 12 Years After: the Haven Wreck, 6.p., Les journées
d’ information du CEDRE – 2003. október 6.
16
Natural Resource Damage Assessment for the Cosco Busan Oil Spill – Bird Injury Summary, February
2008.
239
POLITIKAI VIZEKEN
HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
HORVÁTH NORBERT
Bevezetés
Víz. Ez a három betű kifejezi az élet bölcsőjét, az ősi környezet egyik al-
kotó elemét, melyből a földi lét származik. A sokféleképpen értelmezhető
közeg, legyen szó a kémiai, fizikai, biológiai, vagy éppen az energetikai
értelemben vett vízről, minden formájában elemi fontosságú jelentéssel
bír. Minden jel arra mutat, hogy a fenntarthatatlan fejlődés útján járó és
egyre szűkösebbé váló világunkban, ahol háborúk dúlnak a nyersanya-
gokért, ahol az eltérő környezeti tényezők által predesztinált, civilizációk
és emberi sorsok között tátongó szakadékok egyre szélesebbre nyílnak
1
,
a víz szerepe fokozatosan felértékelődik, és aktuálissá válik a politikai
értelemben történő meghatározása. Ez az újszerű fogalom (ti. „határvízi
politika”) – komplexitásából adódóan – nagymértékben eltér a hagyomá-
nyos, a 20. század nyolcvanas évtizedéig elfogadott államközi diplomáciai
megközelítésektől. A nemzetközi kapcsolatokban megjelenő értékeket és
érdekeket tovább árnyalja, ugyanis egyetlen fontos célkitűzésként kizáró-
lag a víz biztosítását tartja szem előtt, ezáltal háttérbe szorítva a gazdaság
vagy politika egyéb területén megjelenő együttműködési lehetőségeket.
Bár a mai napig sokan kifogyhatatlan természeti erőforrásnak tekintik,
pontosan nagymértékű szennyezéséből és egyes területeken szűkössé-
géből adódóan okkal feltételezhető az, hogy a víz megszerzése lesz a
jövőbeni politikai-gazdasági folyamatok fontos mozgatórugója (Afrika és
Ázsia bizonyos részein már ma is az). Globalizálódó világunk államközi
kapcsolataiban fellelhetünk olyan hézagokat – talán a nemzetközi jog jel-
legéből adódóan –, amelyek akár a nemzetközi szokásjog kodifikálásával,
vagy államok közötti egyezmények születésével, új államok létrejötté-
vel és új problémák megjelenésével, vagy felerősödésével további szabá-
lyozást igényelnek. A már meglévő nemzetközi jogszabályok sok esetben
a mostaninál hatékonyabb megvalósítást kívánnak, szankcionálási lehe-
tőségek hiányában, a nemzetközi szervezetek és kimondottan az ENSZ
tehetetlensége nyomán a környezetvédelmet érintő döntések végrehajtása
240
HORVÁTH NORBERT
241
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
nem, vagy nem megfelelően történik meg.
2
Európa, és ezen belül Magyar-
ország szempontjából rendkívül fontos kiemelni ez utóbbi problémát, hi-
szen kontinensünk vizeinek és vízgyűjtő területeinek szinte mindegyike
államhatárok által tagolt. Hazánkban a felszíni vízkészlet
3
több mint
90%-át olyan vízfolyás adja, amely határfolyó és/vagy nem hazai eredetű,
vagyis ezen vizeink tisztasága nagymértékben felvízi szomszédaink fele-
lőssége.
4

Alapfeltevésként tehát kijelenthető, hogy a biológiai, kémiai, fizikai,
stb. értelemben vett hazai felszíni vízkészlet tiszta, természetes állapot-
ban való elérésének és megőrzésének alapvető feltétele a „politikai vize-
ink”, határvizeink rendezettsége. A tanulmány számos szakirodalomból
merítve, áttekintő jelleggel azt vizsgálja, hogy Magyarország számára
milyen lehetőségek adódtak, adódnak a felszíni vízkészlet megóvására
a diplomáciai és a politikai döntések tükrében, és kiemel egyes konkrét
ügyeket, melyek a legjobban rávilágítanak a már említett sérülékeny hely-
zetünkre.
A Duna vízgyűjtője
Európa leghosszabb folyójának természeti értékét és gazdasági súlyát ha-
gyományosan nagyra tartották. A koraújkor kezdetétől a Duna jelentette a
történelmi vízi útvonalat a Kárpát-medence áruszállítási hálózatában, a 19.
század közepétől az ipari létesítmények mellett a fellendülő mezőgazdasá-
gi termelést is „táplálta”. Már az 1900-as évek első évtizedeiben történtek
nemzetközi kezdeményezések, amelyek a Duna és vízgyűjtő medencéje
megóvása érdekében jöttek létre.
5
Az 1920-ban aláírt trianoni békedik-
tátum alapján a Duna medencéjét feldarabolták, folyóvizei államhatárok
mesterségesen kialakított vonalát jelentették. A közös érintettségből kifo-
lyólag az 1920-as években körvonalazódni látszott egy, az érintett hatal-
mak közötti – először kétoldalú szerződésekben
6
, majd trilaterális pak-
tumban (Magyarország-Csehszlovákia-Románia) létrejött nemzetközi
összefogás (CRED – Commission de Regime des Eaux du Danube).
A második világháború végeztével a nemzetközi erőviszonyok megvál-
toztak, új államok és blokkok jöttek létre, szükségessé vált tehát a korábbi
egyezmények megújítása, újak megkötése. Magyarország 1949-ben a
Szovjetunióval, 1950-ben Romániával, 1954-ben Csehszlovákiával, majd
1956-ban a már semleges Ausztriával kötött újabb kétoldalú megállapo-
dásokat. A szovjet tömb felbomlásával és a rendszerváltással egyidejűleg
240
HORVÁTH NORBERT
241
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
újabb szerződésmegújítási hullám szemtanúi lehetünk a régióban.
7
A fo-
lyó vízgyűjtőjével kapcsolatos környezetvédelmi együttműködések terén
új szemléletű, multilaterális törekvések eredményeként tekinthetünk az
1992-es Helsinki Egyezményre, a nemzetközi jelentőségű vízi utakról
szóló európai megállapodásra (Genf, 1996), illetve a Duna védelmére és
fenntartható használatára irányuló együttműködésről szóló 1994-es Szó-
fiai Egyezményre. Magyarország és további három „dunai szomszédja”
mára már az Európai Unió tagja, így a közösségi szabályozás az állam-
közi, vízvédelmi kapcsolatokat is nagyban befolyásolta.
Az EU-ban a kilencvenes évek végén történtek törekvések a felszíni és
felszín alatti vizek minőségi állapotának megőrzése, vagy eredeti környe-
zeti állapotába való visszaállításának közösségi szabályozása érdekében.
Igaz, már a hetvenes évek közepétől találunk olyan közösségi jogszabá-
lyokat és irányelveket, amelyek az említett területet részben lefedték,
de kimondva-kimondatlanul hatékonyságuk sokszor megkérdőjelez-
hető volt. Részben ezen korábbi irányelvek – az azóta eltelt évek során
– továbbfejlesztett változatainak egységesítéseként, részben újabb, vagy
lefedetlen szabályozási területek áthidalása érdekében született meg egy
komplexebb és sokkal szélesebb körű direktíva: az EU Víz Keretirány-
elve
8
(továbbiakban: VKI, keretirányelv). A VKI már nem csupán egy-
séges szabályozást ajánl tagállami szinten, hanem együttműködésre
ösztönzi az európai államokat. A keretirányelv határ menti együttmű-
ködések szempontjából kihangsúlyozza a határvízi problémák rende-
zésének fontosságát az Integrált Vízforrás Kezelés (IWRM – Integrated
Water Resource Management) nemzetközi együttműködési alapelvére
9

hivatkozva, valamint nem bizonyos országokhoz tartozó folyószakaszo-
kat jelöl meg, hanem vízgyűjtő(ke)t, vízgyűjtő egységeket említ. Ez azért
is fontos, mert például Ukrajna nem tagja az EU-nak, ezért a VKI nem
vonatkozhat rá kötelező érvénnyel, mégis részt vesz annak megvalósításá-
ban, mivel a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik és a már említett Szófiai
Egyezmény tagja
10
, amelyben a szerződő felek szintén vállalták a keret-
irányelv normáinak elfogadását.
11
A VKI mechanizmusa szerint 2009-ig
Magyarországnak fel kell mutatni egy olyan végleges vízgyűjtő-gazdálko-
dási tervet, amelyet előzetes egyeztetések és tanulmányok alapján állítanak
össze, és amely stratégiai irányokat jelöl ki a 2015-ig megvalósításra kerü-
lő lépésekhez. A keretirányelv jövőbeni céljainak teljesülése valószínűleg
megoldást fog kínálni a Trianon utáni dunai vízgyűjtő területek határok-
242
HORVÁTH NORBERT
243
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
kal tagoltságának problematikájára, és a bős-nagymarosi vízlépcső ügyé-
ben is megkezdődhet majd a tényleges rehabilitáció.
A Duna
A Duna folyó magyarországi főágának hossza 417 km, ebből kö-
zel 180 folyami kilométer Szlovákia és Magyarország földrajzi határ-
vonalával esik egybe. A nemzetközi feszültséget okozó, precedens értékű
bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer tervezéséből kialakult államközi vita
a klasszikus határmenti problémák közé sorolható. Környezetvédelmi
szempontból a politikai (és ökológiai) konfliktusforrás a részben osztrák
kivitelezésű, hírhedt „C variáns”
12
1992-re történt megvalósulása és je-
lentős mennyiségű folyóvíz elterelése. Ezek következtében a környező
ökoszisztéma került veszélybe. A komplex ökológiai rendszer egyensúlya
megbomlott, és ez a mai napig negatív hatással van a fő Duna-ág és mel-
lékágainak környezetére, a Szigetköz élővilágára, a környező települések
ivóvízkészletét biztosító jelentős felszín alatti vizek mennyiségére és mi-
nőségére, valamint a hajózhatóságra is. A kormányciklusokon és politikai
rendszereken átívelő diplomáciai ügyben igazán egyik fél (szlovák-magyar)
sem tudott érdemleges fellépést tanúsítani. A hágai Nemzetközi Bíróság
1997-es döntését követően a szlovák és a magyar fél közösen kereste a
megoldást a környezeti károk mérséklésére és az ökológiai rehabilitációra.
Az álláspontok folyamatosan közeledtek, felmérések, kutatások készülnek
az ügyben napjainkban is.
13
A megfelelő diplomáciai feltételek mára lassan
megteremtődtek, és a következő években megkezdődhet a valódi cselekvés
időszaka, a környezetkárosító tevékenység megszüntetése. A magyar-szlo-
vák közös stratégiai vizsgálat elvégzése után környezeti rehabilitáció indul-
hat az érintett területeken. Mostanra az említett VKI is közös cselekvésre,
megegyezésre kötelezi az érintett államokat. Az elterelés által okozott károk
helyreállítása a megszabott 2015-ös határidőig
14
kell megtörténjen, ezért a
terveket a már említett, 2009 decemberéig leadandó vízgyűjtő-gazdálkodá-
si tervbe – a közösen kijelölt környezeti célok elérését szolgáló intézkedé-
sek körébe – kell beleilleszteni
15
és az azt követő évek során megvalósítani.
A magyar-szlovák stratégiai vizsgálat és a vízgyűjtő-gazdálkodási terv
kialakításának eredményekképpen egy használható megoldást kapunk a
Szigetköz és a folyó felső-magyarországi szakaszán az ökoszisztémájának
stabilizálására.
242
HORVÁTH NORBERT
243
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
A Duna tisztaságának és jó állapotának megőrzése Magyarország
felelőssége is, éppen ezért az országhatárunkat átlépő Duna víztisztasá-
gának minőségében ugyanannyira érdekeltek vagyunk, mint amennyire a
számunkra fontos felvízi szomszédjaink. A folyó tisztaságának megőrzé-
se érdekében elengedhetetlen Magyarországnak is intézkedéseket tennie,
annak tudatában, hogy erre nem csak a VKI, hanem egyéb uniós irány-
elv is kötelezi.
16

Két fontos beruházást kell megemlíteni, amikor a Duna vízminősé-
gének javításáról beszélünk: egyik a Budapesti Központi Szennyvíztisz-
tító megépítése, a másik a Ráckeve-Soroksári Duna-ág rehabilitációja.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító az ÉlőDuna projekt részeként
egy komplex szennyvíz-korszerűsítési beruházás keretén belül fog meg-
valósulni, illetve részben már meg is valósult. Kiemelkedő szükségességét
az a megdöbbentő adat is mutatja, hogy jelenleg a visszaömlő víz 49%-a
biológiailag tisztítatlan. Várhatóan 2010 után, a részben EU-s források se-
gítségével kivitelezett munkálatok befejeztével és az üzembe helyezéssel
ez a számadat 5%-ra fog csökkenni, és ezzel nagymértékben hozzá fog
járulni az alvízi vízminőség jelentős javulásához.
17

Ha a Duna kapcsán vízrendezésről beszélünk, meg kell említenünk
a Ráckeve-Soroksári Duna-ág rehabilitációját (továbbiakban: R/S/D).
A folyó ezen ágán az utóbbi 10-15 évben egyre gyakoribbak a kommunális
szennyvízbevezetésekből származó, bemosódó szennyeződések, és ennek
hatására a felső 20 km-es szakasz vízminősége szinte teljesen alkalmatlan
fürdésre, továbbá kihatással van a lejjebb fekvő szakaszok minőségére is.
A projekt keretében iszapkotrási, szennyvízelvezetési és tisztítási munkák
fognak megvalósulni, összesen 36 milliárd forintnyi költségvetést emész-
tenek fel.
18
A két beruházás szükségessége számos múltbéli mulasztásra
emlékeztet. Az 1950-es években a térségben lezajlott ipari fejlesztéseknek
és a szocialista stílusú, a környezetvédelmet nem ismerő területrende-
zésnek és településfejlesztéseknek köszönhetően, az addig árvízvédelmi
funkciókat ellátó Duna-ág a régió szennyvizeinek gyűjtő-jévé vált. Fon-
tos tehát a két program (R/S/D és ÉlőDuna) szinergiája, a VKI-ban fog-
laltak maradéktalan megvalósítása. A határvízi problémák megoldása és
a vízminőségi feltételek biztosítása szempontjából a Duna magyar szak-
aszán a közeljövőben remélhetőleg sikerül kilábalni az elmúlt évtizedek-
ből rajtunk maradt környezetromboló vízügyi állapotból.
244
HORVÁTH NORBERT
245
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
A Dráva
A Dráva Európa egyik leggyorsabb sodrású és legtisztább felszíni vizei
közé tartozik. A folyó dél-tiroli forrásától a Dunába kapcsolódó torkola-
táig bezárólag 695 km hosszú, és ebből 168 folyami kilométeren keresztül
halad a magyar-horvát határon, annak magyar vagy éppen horvát olda-
lán.
19
A folyó menti térség kiterjedt, védett és felbecsülhetetlen természeti
értékű élővilágnak ad otthont, több mint száz védett és hét őshonos
növény-, illetve megközelítőleg 300 védett állatfaj található meg itt.
20

A Dráva emellett kiválóan használható vízenergia előállítására, mivel
a forrástól a torkolatig számított esése meghaladja az egy kilométert (1110
m). Bár jelenleg 22 vízerőmű található a folyón, ezek közül jelenleg még
egy sincs a magyar, illetve a magyar-horvát szakaszon.
21
A Horvát Köz-
társaság kormánya 1992-ben kezdeményezte a folyó horvát-magyar határ-
tól délebbre eső 29 km-es szakaszán – Novo Virjénél – egy újabb erőmű
kiépítését. A tervezett beruházásban érintett szakaszon – ami ténylegesen
nem része a Magyar Köztársaság területének – egy az erőművel járó 3,5
km hosszú alvízcsatorna is megvalósult volna, amivel az erőmű utáni
vizet vezették volna vissza a Drávába.
A horvát fél által készített hatástanulmány 1998-ban került nyilvános-
ságra, viszont a dokumentum kizárólag a horvát területekre vonatkozó
hatásokra terjedt ki, nem vizsgálva a magyar oldalon felmerülő esetleges
következményeket. Határfolyó és határhoz közvetetten kapcsolódó kör-
nyezeti beruházás lévén a magyar kormány már 1999-ben jelezte, hogy
diplomáciai vizekre szeretné terelni az „ügyet” és kérte az országhatáron
átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló Espooi Egyezmény alkal-
mazását, mivel valószínűleg határon inneni területek is érintettek a beru-
házás későbbi hatásaiban.
22

Az Espooi Egyezmény alapján deklarálható, hogy a magyar hatóságok
és a lakosság is részt vehetnek a horvátok előzetes hatásvizsgálati eljárásá-
ban, a magyar félnek véleményezési joga van a határmenti beruházást ille-
tően, amit kötelesek figyelembe venni a megvalósíthatóság vizsgálat során.
Civil oldalról egyértelmű elutasítottság övezte a tervezett projektet. A ci-
vil szervezetek közül főként a Dráva Szövetség, a Nimfea Természet-
védelmi Egyesület, a Védegylet és a WWF említhető, akik a kiegészítő
horvát hatástanulmány után is kitartóan (2004 február) kérték a magyar
kormánytól, hogy foglalja kormányhatározatba a magyar fél elutasító
álláspontját.
23
A magyar kormány kétoldalú tárgyalássorozat keretében
244
HORVÁTH NORBERT
245
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
egyeztetett horvát partnerével, ennek eredményeképp 2003-ig elkészült
a (már említett) horvát fél által kiegészített környezeti hatástanulmány,
amely kitért az esetleges határon átterjedő hatásokra és változásokra is.
De mi is szerepelt a vízerőmű beruházásának terveiben? A folyó
tervezett felduzzasztásával, és ezáltal erdőterületek elárasztásával éves
szinten 640 GWh mennyiségű energia kitermelése vált volna lehetővé,
ami csupán egy Barcs nagyságú város energiaszükségleteinek ellátására
elegendő. Igaz, az alvízcsatorna megépítésével szabályozni lehetett volna
a vízhozamot az eredeti mederben, viszont ezt a csatornát is csak a védett
fajok szempontjából hasznos területek megszüntetésével lehetett volna
megvalósítani.
A Dráva-erőmű ügyében kipattant vita egyik sarkalatos pontja a me-
der mélyülésének kérdése volt. Felmerült ugyanis az az elképzelés, hogy
az amúgy is folyamatosan mélyülő folyómederre megoldást nyújthat az
erőmű, a duzzasztással és a várható vízhozamcsökkenéssel.
24
A horvát
hatástanulmány nem tér ki részletesen erre a pontra, kizárólag egy általuk
megszabott, biológiai szempontból minimális vízhozamot állapít meg
25
.
Ezzel ellentétben a horvát fél a 2003 októberében tartott közmeghallga-
táson határozottan kijelentette, hogy nem nyújt a folyamatos medermé-
lyülésre megoldást a megépítendő erőmű.
26
A Magyarország által folytatott elutasító diplomáciai fellépés egyéb-
ként jogalapot jelent több szempontból is, még ha ezeket nem, vagy
részben hangsúlyozta a magyar fél. Egyrészről a már említett Espooi
Egyezmény kapcsán van többek között véleményezési joga hazánknak,
másrészt az 1990-ben született Zágrábi Egyezmény
27
mondja ki, hogy a
folyó hasznosítására történő beavatkozásokhoz a két állam közös akarat-
ának nyilatkozata szükséges. Harmadsorban történt egy megállapodás
Pécsett 1994-ben
28
, amely egyértelműen rögzíti
29
, hogy közös egyetértés
megléte esetén lehet a drávaihoz hasonló beruházást kezdeményezni.
Mindemellett Magyarország 2004-ben az Európai Unió tagja lett, kö-
telező érvényű lett rá tehát a már említett Víz Keretirányelv normáinak
betartása, melynek a hazai jogba történő átültetéséről 2004-ben kormány-
rendelet formájában gondoskodott a magyar állam.
30
A Duna vízgyűjtő
folyói közé tartozó Dráva állapota a fentiekben leírt kifogások miatt nem
hogy javulna, hanem romlana a jelenlegi (vízerőművekkel szabályozatlan)
helyzethez képest, ezért is kifogásolható a projekt. A VKI-t egyébként az
EU-ba igyekvő Horvátország is magára nézve kötelezőnek tartja (már a
Szófiai Egyezmény kapcsán is).
246
HORVÁTH NORBERT
247
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
A VKI mellett az EU Madárvédelmi-
31
és Élőhelyvédelmi Irány-
elvének
32
sem felel meg a beruházás, mivel többek között olyan védett
állatfajok élőhelyét korlátozhatja, mint a kis csér
33
, mely a folyón kialaku-
ló kavicszátonyokon költ. A magyar diplomácia sikerének és a civilekkel
együtt vállalt közös ügyért való kiállásának köszönhetően a beruházás
nem fog megvalósulni. Ehelyett kezdeményezések és határokon átívelő
összefogások indultak, melyek megpróbálnak megoldást találni a meder
fokozatos mélyülésének problémájára
34
, újra felmerült a közös nemzeti
park létrehozásának ötlete, ami annak idején nem valósult meg épp a
Novo Virje-i Vízerőmű ügyében képviselt horvát álláspont miatt. Jelenleg
a Duna-Dráva Nemzeti park és a horvát Kopácsi Rét Naturpark között
együttműködés folyik
35
, és tervezik egy ún. bioszféra-rezervátum felállí-
tását a Dráva, a Duna és a Mura mentén.
36
A Dráva-menti államok céljaik
deklarálására 2008 szeptemberében a szlovéniai Mariborban megrende-
zett Dráva Szimpóziumon nyilatkozatban hozták nyilvánosságra kö-
zös szándékaikat a vízhasznosításban, a természetvédelmi és környezet-
védelmi összefogásban, valamint az élőhelyek megőrzésében, rehabilitá-
lásában.
37

A Rába
A Rába Nyugat-Magyarország meghatározó határfolyója, Passail mellől
ered, Stájerországból (Ausztria) érkezik hazánkba és Szentgotthárd ma-
gasságában éri el az osztrák-magyar határt, majd Győrnél torkollik a Du-
nába. Négy fő folyóvíz táplálja, a Lapincs, a Pinka, a Csörnöc-Herpenyő
és a Gyöngyös. Határon túli szakasza 110,7 km hosszú, a határon inneni
pedig ennek csaknem kétszerese (211,3 km). Magyar és osztrák oldalon
23 olyan létesítmény található, amely potenciális szennyvízkibocsátónak
számít, és csak magyar oldalon nagyjából kétszer ennyi település, amely
közvetlenül a folyó szomszédságában fekszik.
A folyó 2009-ben már lassan kilenc éve habzik. Ennek komplex okai
vannak. Egyrészt három bőrgyár érintett (Wollsdorf, Jennersdorf és
Feldbach városánál) mint károsanyag kibocsátó, valamint a szennyezés
komplementereként egy geotermikus erőmű (helyileg Fürstenfeldnél)
is talán felelősségre vonható. Ezek csupán a valósághoz igen közel álló
hipotézisek, mivel a szennyezés okát a vizsgálatok befejeztéig nem lehet
pontosan meghatározni. Mindenesetre határfolyóról lévén szó, Ausztria
és Magyarország között heves diplomáciai vita alakult ki a 2000-es év-
246
HORVÁTH NORBERT
247
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
tized második felében a Rába habzás miatt. Mindkét ország fő célja a
szennyező források felfedése és mielőbbi megszüntetése. A magyar fél a
már említett Espooi Egyezményben foglaltak szerint érdekelt és egyben
hatásviselő fél is. Eddig hazánk nem élt a nemzetközi jogban foglalt lehe-
tőségeivel, inkább a tárgyalásos utat választotta több-kevesebb sikerrel.
A probléma konkrét megoldásának előkészületeit 2007 májusában
fektette le a két fél. Már Persányi Miklós minisztersége idején is történtek
egyeztetések és persze osztrák ígéretek a habzás mérséklésére, mégsem
konszolidálódott a helyzet. Fodor Gábor miniszteri beiktatása után ígért
határozottabb fellépésének
38
először a Rába Akciócsoportban, majd
ennek közvetett következményeképpen a 2008. július 26-ára kidolgozott
Rába Akcióprogramban adott nyomatékot.
39
Ennek lényege az ügyben
először, közösen megmozduló határmenti felek határozott fellépése
volt. Az akciócsoport első lépéseként meghatározta a szennyezés való-
színűsíthető okát és ennek megszüntetésére dolgozta ki együttműködési
programját. A politikai nyomásfokozás eszközével élve, 2007 júniusában
az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága kihelyezett ülését Szent-
gotthárdon tartotta, ahol a tagok petícióban kérték az osztrák felet, vonja
vissza az érintett habzó anyagot a folyóba engedő gyárak működési enge-
délyét. Ennek elmaradása esetén a magyar tárgyalódelegáció kilátásba he-
lyezte, hogy nemzetközi bírósághoz fordul a Rába-ügyben.
40
A magyar
állam részéről Sólyom László köztársasági elnök fejezte ki nemtetszését,
továbbá civil szervezetek is demonstráltak, így tiltakozva az osztrák fél
hozzáállása ellen.
41

A Rába-ügy megoldásának kulcsa azonban főként a határozott diplo-
máciai fellépésen múlt, mint ahogyan az 2007 júliusában is látható volt a
folyón történt újabb habzás észlelése kapcsán.
42
A határozott kormányzati
politika újabb lényeges eredményét konstatálhatta a közvélemény és a
szakma ősszel, egy sor szennyező tényező mérséklődésével. 2007 októbe-
rére a kiváltó okokkal kapcsolatban a következő eredményeket érte el (a
már említett akcióprogram keretében) a magyar környezetvédelmi szak-
tárca az osztrák félnél
43
:
• szigorodtak a kibocsátási határértékek,
• a mintavételek automatizálódtak,
• az osztrák hatóságok gyakrabban ellenőrzik a bőrgyárak kibocsátását,
akár szúrópróba-szerűen is,
248
HORVÁTH NORBERT
249
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
• a Bécsi Műszaki Egyetem által kifejlesztett, megnövelt teljesítményű
vízszűrő-rendszer hatósági engedélyeinek kezdeményezése a bőr-
gyárak részéről az osztrák hatóságoknál,
• a bőrgyárak naftalin-1,5 diszulfonát kibocsátásának felezése,
• a fürstenfeld-i geotermikus erőmű sótartalmú termálvíz-kibocsá-
tásának csökkentése, majd az erőmű bezárása,
• közös rehabilitáció.
2007 ősze teljesen eseménytelenül zajlott a folyón, néhány kisméretű
habzást leszámítva, melyet nem bizonyíthatóan az osztrák oldalon lévő
gyárak okoztak.
44
Talán kicsit elhamarkodott volt a Környezetvédelmi és
Vízügyi Minisztérium azon 2007. októberi kijelentése, hogy a Rába az év-
tized környezetvédelmi sikertörténete. Bár komoly előrelépések történtek
a szennyező tevékenység feltárásában, de a történet közel sem ért véget az
akcióterv kidolgozásával és részleges végrehajtásával, mivel 2008. január
végén újabb nagymértékű szennyezés történt, amely a wollsdorf-i bőr-
gyárból került a folyóba.
45
A korábban megállapított határértékeket soro-
zatosan lépte túl az osztrák vállalat. A bőrgyár az akcióprogramban lévő
tájékoztatási kötelezettségének sem tett eleget a határérték túllépésének
észlelését követően, ezért az akkori szakminiszter újabb kérésben fordult
osztrák kollégájához annak érdekében, hogy rábírja a szennyezésért fe-
lelős céget, tartsa be környezetvédelmi vállalásait. Az előzetes tapasztala-
tok alapján magyar részről feltételezték, hogy az osztrák fél továbbra sem
hajlandó változtatni az ügy során tanúsított addigi „hanyag” magatartá-
sán. Ugyanakkor a magyar szaktárca tisztában volt vele, hogy a tényleges
habzás majd csak 2009 után szüntethető meg, mivel a gyárakba szánt
vízszűrő rendszerek üzembe helyezése és a fürstenfeld-i Geotermikus
Fűtőmű leállítása a tervek szerint ekkorra fejeződik be.
46

A határozott fellépést nem lehetett egy osztrák részről félig-meddig
betartott
47
akciótervvel letörni. Ezért a januári újabb és nagyobb szennye-
zés után, a magyar minisztérium érvényesítő politikáját a 2009-es célok
teljesítésének mihamarabb történő elérése vezérelte Ausztriával szemben.
A zöld tárca vezetője, Fodor Gábor 2008. február 20-ra összehívta az
osztrák-magyar határvízi bizottságot, és újból kezdeményezte az osztrák
üzemek termeléscsökkentését, illetve működésük felfüggesztését, mind-
emellett a bizottság ülésén kérte az osztrák hatóságokat a vízszűrőrend-
szerek engedélyezésének felgyorsítására.
248
HORVÁTH NORBERT
249
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
A 2008-as év diplomáciai eredménye, hogy a szennyezés valószí-
nűsíthető fő okozóinál – az osztrák bőrgyáraknál – sikerült elérni a
naftalin-szulfonát emisszió több mint felére csökkentését. Ugyanakkor
akadémikusok szerint hiába szorították vissza ezen anyag kibocsátását,
a folyó habzása változatlan maradt.
48
Franz Voves, stájer tartományi mi-
niszterelnök 2008 áprilisi, Vas megyében tett látogatása után leszögezte,
hogy még azon hónap végére – az előzetes tervek szerint – leállítják a
fürstenfeld-i erőmű működését, amely a Lapincs-folyón keresztül áll
kapcsolatban a Rábával, és vélhetően a szennyezés másik nagy kiváltó
tényezője – az említett bőrgyárakon kívül.
49

Mindez azonban feltételezhető volt 2008 első hónapjaiban, mivel – a
teljeskörű vizsgálatok hiányában – civil vélemények szerint a Németújvár
(Ausztria) melletti kommunális szennyvíztisztító üzem is szerepet játsz-
hat a habzás létrejöttében.
50
A koalíciós szakítás után kinevezett Szabó
Imre környezetvédelmi miniszter is elégedettségét fejezte ki a Rába-ügy-
ben, büszkén hangoztatva a szennyezés kapcsán kidolgozott cselekvési
terv
51
végrehajtásának folytonosságát. Az nyíltan látszik, hogy a Rába
diplomáciai megoldása egyértelmű kormányzati presztízsként szerepel a
magyar politikai közéletben.
Az ügyben elért végső eredmények a nyolc év távlatához képest
üdvözítők, bár (a már korábbi eredmények után hitt „megoldás” miatt)
szkepticizmusra adnak okot. Részsikerként fogható fel Olajos Péter euró-
pai parlamenti képviselő EP elé terjesztett és 2007. júniusban elfogadott,
ún. „lex Rába” direktívája.
52
Ezzel a szabályozással számos vegyi anyag és
irtószer koncentrációját lehet ellenőrizni és kontrollálni (a kijelölt határér-
tékekhez kötötten), nemcsak a Rábán, hanem számos más európai folyón
is. E döntés szépséghibája, hogy a Tanács az Európai Parlamenttel együtt
a vasi folyó szennyezésénél felmerülő naftalin-szulfonátra vonatkozó
szabályozást nélkülözve fogadta el irányelvként.
53

Előrelépésként könyvelhető el az is, hogy 2008 második felében a Ma-
gyar-Osztrák Vízügyi Bizottság megbízásából elkészült az ún. Rába-sur-
vey, egy átfogó, komplex károsanyag-kibocsátást vizsgáló jelentés.
54
Ez a
vizsgálat megerősítette a már elért diplomáciai részsikereket, vagyis kons-
tatálta a jennersdorfi és a feldbachi gyárakban visszaszorított naftalin-1,5
diszulfonát koncentrációkat és azt is megállapította, hogy a wollsdorfi
gyár kibocsátási értékei a megengedettnél magasabbak. Az érintett gyár
azonban a tanulmány elkészülte után (2008 november) bejelentette, hogy
a cserzési folyamatban használt naftalin-1,5 diszulfonát szintet 90%-kal
250
HORVÁTH NORBERT
251
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
visszaszorítja.
55
Örömre ad okot az is, hogy a 2007-es állapotokhoz képest
mennyivel közelebb került a két ország álláspontja.
A Rába Akcióprogramban lefektetett közös árvíz-védelmi rendszer
kidolgozására és az ökológiai rehabilitációra két közös projekt (előkészí-
tési fázisban) megkezdődött, ezáltal közelebb hozva a már említett Víz
Keretirányelv végrehajtását nyugati határfolyónkon.
A Tisza és mellékfolyói
A Tisza hazánk leghosszabb folyóvize. Igaz, hogy csak néhány kilomé-
teren keresztül, de Ukrajna és Románia után a szlovák-magyar határt
érintve halad tovább. Vízgyűjtője olyan területen fekszik, amely otthont
ad számos szennyező ipari tevékenységnek is. Ilyen szennyező forrás volt
a nagybányai (Baia Mare, Románia) színesfémbánya. Mindenki előtt
ismeretes a 2000. évi nagybányai ciánszennyezés. A több tonnányi hal és
számos egyéb populáció pusztulásával járó, hatalmas környezeti károkat
okozó katasztrófa nagyrészt emberi gondatlanságból történt a Tiszán és
a Szamoson egyaránt. A 2000-es incidens klasszikus példája volt a hatá-
ron átnyúló szennyezésnek, és nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi
vízjoggal foglalkozó szakértők és szervezetek körében.
A szennyezés kapcsán két nemzetközi jogi szerződés, a már említett
1992. évi Helsinkiben kötött vízjogi egyezmény és a szintén 1992-es ipari-
baleset-egyezmény vált jogilag alkalmazhatóvá.
56
A két egyezményt rati-
fikáló országok azonban 2001-ben úgy döntöttek, egyértelműen a Tiszán
és mellékfolyóin történt ciánszennyezés hatására, hogy új szerződésben
kívánják megerősíteni a határokon átterjedő, ipari balesetből származó
folyószennyezések polgári jogi felelősségét és az okozott károk megté-
rítését. Ennek fényében született 2003-ban a Kijevi Jegyzőkönyv, amely
kihangsúlyozta a szennyező fizet alapelvét.
57

Továbbá 2003. szeptember 15-én köttetett egy bilaterális megál-
lapodás Magyarország és Románia között a határvizek védelméről és
fenntartható hasznosításáról.
58
Ez az egyezmény is magában foglalja az
1992-es Helsinki, az 1994-es Szófiai vízjogi megállapodás
59
és az EU
VKI alapelveit. Az említett új paktum tudatában a román és a magyar
fél meghatározta a felállított Magyar-Román Környezetvédelmi Vegyes
Bizottság feladatait és hatáskörét. Ez alapján a nevezett bizottság eseti al-
bizottságokat (továbbiakban ad hoc bizottság) hozhat létre egyes konkrét
ügyek kapcsán.
60
A nagybányai ciánszennyezést követően a magyar kör-
250
HORVÁTH NORBERT
251
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
nyezetvédelmi minisztérium is szükségesnek látott meghozni bizonyos
védelmi intézkedéseket. Az első Nemzeti Környezetvédelmi Program
keretén belül létrehozott egy monitoring rendszert a határokon átterjedő
szennyeződések riasztására és lajstromba vette a Tisza vízgyűjtője men-
tén működő veszélyes és baleset esetén nagymértékben szennyező ipari
forrásokat.
1998-ban a román hatóságoknak benyújtotta engedélyezési kérelmét
és ezzel együtt szándékát is a kanadai-román Rosia Montana Gold Cor-
poration vállalat egy, Verespatak (Románia) mellé tervezett színesfém-
bányával kapcsolatban. A cég Európa legnagyobb külszíni aranybányáját
tervezi kiépíteni a területen, egyes becslések szerint ugyanis legalább 330
tonna arany és 1300 tonna ezüst található a föld alatt.
61
A nagybányai
katasztrófánál érintett bányánál alkalmazott technológiához hasonlóan
Verespatakon is cianidos eljárással üzemelő bányát kívánnak nyitni.
A tervezett bánya a Verespatakon, az Abrud-patakon, az Aranyos folyón,
és a Maroson keresztül lesz kapcsolatban a Tiszával, tehát egy esetleges,
a nagybányaihoz hasonló szennyezés körülbelül 400 km-es szakaszon át
„utazna” román vizeken, mire elérné a magyar határt.
62
Bányatevékeny-
ségek eddig is zajlottak a régióban, az abrudbányai rézkombinát szintén
ciános eljárással termelt ki hatalmas mennyiségű nemesfémet 1990-ig,
tizenhét éven keresztül.
63
2003-ban a rézkombinát visszavonta a román
környezetvédelmi tárcához benyújtott engedélyezési kérelmet, ez is azt
bizonyítja, hogy nem zárható ki a környezetre gyakorolt veszélytelensége
a tervezett ipari tevékenységnek, a cég által hiányosan biztosított techno-
lógiai feltételek tükrében.
64

Magyarország többször is felszólította a román kormányt, hogy ne
engedélyezze a veszélyes beruházást. A már említett Espooi Egyezmény
miatt hazánk is hatásviselő fél a beruházás esetleges következményeit
vizsgálva, így lehetőségünk adódott a bánya terveinek véleményezésére és
a környezeti hatásvizsgálati eljárásban való részvételre.
65
Az információk
összegyűjtésére 2004 novemberében a Magyar-Román Környezetvédelmi
Vegyes Bizottság egy ad hoc szakbizottságot hozott létre. A nemzetközi
környezeti hatásvizsgálat 2005 januárjában kezdődött, és 2006 nyarára
ért véget. A magyar szaktárca később közleményében köszönte meg a
bányavállalat által benyújtott környezeti hatástanulmányt, majd ezen év
szeptemberében eljuttatta hivatalos véleményét a román félnek, amiben
határozottan elutasítják a bánya megépítését.
66

252
HORVÁTH NORBERT
253
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
2007-ben elkészült annak a független nemzetközi szakértői csoport-
nak a hatástanulmánya is, melyet az ügyet vizsgáló ad hoc szakbizottság
kért.
67
Sajnos ez a dokumentum sem bizonyult döntő jelentőségűnek az
ügy kapcsán, ugyanis nem tért ki a károsnak valószínűsíthető tevékenység
összes szegmensére. Mivel jelenleg is folyik az eljárás a verespataki ipar-
fejlesztési övezet településrendezési terv módosítása stratégiai környezeti
vizsgálatával kapcsolatban, a végkimenetelt illetően semmilyen végső
státuszt nem lehet megállapítani.
Az viszont biztos, hogy a bánya veszélyezteti az egyéb román felszíni
(és felszín alatti) vízfolyások mellett a Maros, és ezáltal a Tisza magyar-
országi szakaszát, igaz erre határozottan rámutató jelentés nem történt.
Ez esetben viszont több nemzetközi irányelv és bilaterális egyezmény
alapján is megállapítható lenne a projekt szabálytalansága. Ilyen irányelv
például a már többször említett VKI és az Európai Parlament és a Tanács
2006/21/EK irányelve az ásványi nyersanyag-kitermelő iparban keletke-
ző hulladék kezeléséről
68
, valamint a veszélyes anyagokkal kapcsolatos sú-
lyos balesetek veszélyeinek ellenőrzéséről szóló irányelv
69
(Seveso II.
Irányelv).
70
Továbbá a beruházás az egyes köz- és magánprojektek kör-
nyezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló irányelv
71
és a 2004-ben
megkötött magyar-román határvízi egyezmény
72
szempontjából is aggá-
lyos.
A térség több nemzetközi szervezet védelmét is élvezi, a folyószeny-
nyezések mellett nagy hangsúlyt fektetnek az államok közötti árvízvéde-
lem megvalósulására is.
Konklúzió
Hazánk – földrajzi okok miatt – a folyóvizeink kapcsán rendkívül ki-
szolgáltatott helyzetben van, ezért a megelőzés lehetősége hazánk számá-
ra csekély mértékű. A bős-nagymarosi vízlépcső, és tiszai ciánszennyezés
okozta események politikai-gazdasági hatásait ismerjük, ezért kiemelkedő-
en fontos a kormányzat által kezdeményezett diplomáciai és politikai lépé-
sek megtétele. Jogi eszközeink megfelelő érvényesítése és a civilekkel való
összefogás kiépítése is lényeges része az egységes álláspont kialakításában.
A nemzetközi jog ugyanakkor nem mindig tud kielégítő megoldást nyúj-
tani egy-egy specifikus problémára, éppen ezért szükségesek a nemzeti
cselekvési mechanizmusok a hatékony védelem eléréséhez a nemzetközi
felszíni vizeink fölött. Mindezek a tényezők tehát elősegítik, hogy „politi-
252
HORVÁTH NORBERT
253
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
kai vizeink” tiszták maradjanak, és ezáltal alapját képezzék a felszíni víz-
folyásaink rendezettségének, környezeti állapotuk tekintetében. Össze-
gezve ez nemzetközi, nemzeti, kormányzati, és tudatos civil cselekvést
kíván meg és ezen aktorok felelőssége elsősorban határvizeink tisztasága.
Sokan megkérdőjelezhetik, milyen érdekünk fűződik ehhez? Magyar-
ország nyersanyagok és gazdasági erőforrások tekintetében hátrányos hely-
zetben van a többi európai országgal szemben. Nagy folyóink és egyéb
felszíni vizeink megfelelő természetes környezete, természeti kincsei és
földrajzi elhelyezkedése tálcán kínálja például a turizmus vagy éppen a
hatékony vízi közlekedés, áruszállítás által befolyó nemzeti többletbe-
vételünket. Ezeket a lehetőségeket meg kell teremteni, élvezhetőbbé,
használhatóbbá kell tennünk folyóinkat, és nem szabad hagynunk, hogy
káros emberi beavatkozás áldozatai legyenek.
Felhasznált irodalom
Bruhács, János: A határon túli környezeti károk orvoslásának problémája:
nemzetközi magánjogi egyezmények. Jura 2005/1.
Bruhács, János: Bevezetés a nemzetközi jogba. Jegyzet. PTE ÁJK Továbbképző
Központ, 2001.
Herczegh, Géza: Bős-Nagymaros. Valóság 2004/2.
Homer-Dixon, Thomas: Környezet, szűkösség, erőszak, Typotex, 2004.
Horváth, Zsuzsanna – Bándi, Gyula – Erdey, György – Pomázi, István: Az
Európai Unió Környezetvédelmi Szabályozása, Átdolgozott Kiadás, Com-
plex Kiadó, 2004.
Hornok, Ernő: Verespatak, Rekline Stúdió, 2005.
Kardos, Gábor: A vízhez való jog. Acta Humana 15. évf. 2004/1. sz.
Kerekes, Sándor: A Megkérdőjelezett Sikerágazat, Magyar Tudományos
Akadémia, 2003.
Bándi, Gyula: Környezetvédelmi Kézikönyv, Complex Kiadó, 2002.
Nagy, Boldizsár: Bős-breviárium – Áttekintés a jogvita állásáról, Beszélő 2005/10.
Rakonczai, János: Környezeti változások és a környezetpolitika, különös tekin-
tettel az Alföldre. – In: Nagy E. (szerk.): Az Európai Unió bővítésének
kihívásai. 2004.
Somlyódy, László (szerk.): A Hazai Vízgazdálkodás Stratégiai Kérdései, Magyar
Tudományos Akadémia, 2002.
254
HORVÁTH NORBERT
255
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
Végjegyzetek
1
Homer-Dixon, T.: Környezet, szűkösség, erőszak. 2004. 107.o.
2
Bruhács, J.: Környezetszociológia, környezetpolitika. 1995. 250.o.
3
Hazánk ivóvíz igényének 90%-át a felszín alatti vizekből elégíti ki, igaz ennek fő forrásai a felszíni vizeink.
4
Moser, M. – Pálmai, Gy.: A környezetvédelem alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005. 299.o.
5
Papp, K.: The Danube waters management: bilateralism and multilateralism from
Hungarian viewpoints
http://www.expozaragoza2008.es/ContenidosAgenda/tda/ST0401.pdf, 2008. december 20.
6
Magyarország-Ausztria 1923, Magyarország-Románia 1924, Magyarország-Cseh-szlovákia 1928.
7
Magyarország-Ukrajna 1993, Magyarország-Szlovénia és Magyarország-Horvátország 1994.
8
Az EU Víz Keretirányelv (VKI) magyar nyelvű honlapja – www.euvki.hu.
9
Water Encyclopedia,
http://www.waterencyclopedia.com/Hy-La/Integrated-Water-Resources-Management.html, 2008. decem-
ber. 20.
10
A Szófiai Egyezmény tagja még az Európai Közösség és tagállamai, valamint Bosznia-Hercegovina, Horvá-
tország, Moldova, Montenegró, Szerbia.
11
Az EU Víz Keretirányelv (VKI) magyar honlapja – www.euvki.hu
12
Miután 1988-ban a magyar kormány az eredeti terveket végleg felrúgta, Szlovákia a folyóból bizonyos
vízmennyiséget a dunacsúni gát segítségével egy szlovák olda-lon megépített csatornába terelt vízenergia
hasznosítás céljából (A tervezett közös vízlépcsőrendszer egyoldalú, ún. C-variánsa).
13
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményei a magyar-szlovák tárgyalásokról
http://www.szigetkoz.biz/kvvmkozlemeny/main.htm, 2008. december 20.
14
Az EU Víz Keretirányelv (VKI) magyar honlapja - www.euvki.hu, 2008. december 20.
15
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményei a magyar-szlovák tárgyalásokról
http://www.szigetkoz.biz/kvvmkozlemeny/main.htm, 2008. december 20.
16
A települési szennyvíztisztításról szóló 91/271 EGK Irányelv
17
ÉlőDuna projekt - http://www.eloduna.hu/, 2008. december 20.
18
Sajtóközlemény: Nemzetközi Duna Nap, KvVM, http://www.kvvm.hu/data/sajtokozlemenyek/8.pdf, 2008.
december 20.
19
Szilvássy, Z.: A huszonnegyedik vízlépcső, Mérnök Újság, 2004. március.
http://revfalu.uw.hu/page79.html, 2008. december 20.
20
Ökotúrák a Dráva mentén
http://www.drava.shp.hu/hpc/web.php?a=drava&o=1152624465, 2008. december 20.
21
Burián, A.: A nemzetközi Dráva – http://www.hidrologia.hu/vandorgyules/24/3szekcio/240302.doc, 2008.
december 20.
22
Az említett egyezményt ekkor már mindkét érintett ország ratifikálta.
23
Egyértelmű kormányhatározat rögzítse a novo virjei vízerőmű elutasítását!
Greenfo, http://greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=6881, 2008. december 20.
24
Szilvássy, Z.: A huszonnegyedik vízlépcső, Mérnök Újság, 2004. március.
http://revfalu.uw.hu/page79.html, 2008. december 20.
25
40 m3/s – több civil szakértő szerint ez a hozam komoly kockázatokat hordoz
26
Toldi, M.: A Drávát nekünk kell megvédenünk, Mérnök Újság, 2004. május.
http://revfalu.uw.hu/page81.html, 2008. december 20.
27
1990/6. számú nemzetközi egyezmény, mely létrejött a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv
Szocialista Szövetségi Köztársaság Képviselőházának Szövetségi Végrehajtó Tanácsa Között a Dráva folyó
közösérdekű szakaszának hasznosításáról.
28
127/1996. (VII. 25.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya
között Pécsett, 1994. július 10-én aláírt, a vízgazdálkodási együttműködés kérdéseiről szóló egyezmény
kihirdetéséről.
29
3. cikk 3. pont
30
2221/2004 (VII. 21.) Korm. rendelet.
31
A Tanács 79/409/EGK irányelve.
32
A Tanács 92/43/EGK irányelve.
33
DRAVA Europen Little Tern River
http://www.sterna-albifrons.net/xoops/modules/news/, 2008. december 20.
254
HORVÁTH NORBERT
255
POLITIKAI VIZEKEN – HATÁRVÍZI DIPLOMÁCIAI ESETEK
34
LIFE Lebensader Obere Drau - http://www.life-drau.at/?tpl=text&id=1&menu=2&lng=&sub_id=2,
2008. december 20.
35
Duna-Dráva Nemzeti Park, GEF 2/1
http://ddnp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=sub_194, 2008. december 20.
36
Duna-Dráva Nemzeti Park, GEF 2/1
http://ddnp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=news_111_1446, 2008. december 20.
37
New `Drava Declaration´ Signed, ICPDR, http://www.icpdr.org/icpdr-pages/drava_declaration.htm, 2008.
december 20.
38
Fodor: a habzó Rába ügyében elfogyott a jó szándékú türelem, MTI.hu.
http://www.mti.hu/cikk/204925/, 2007. december 20.
39
Rába Akcióprogram, Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság honlapja,
http://www.nyuduvizig.hu/?m=181, 2008. december 20.
40
Petíció a Rába érdekében teendő legsürgősebb intézkedések ügyében, az Országgyűlés honlapjáról,
http://www.parlament.hu/biz/korb/kapcsolat/peticio.pdf, 2008. december 20.
41
Mint például a Pro Natura St. Gotthard civil szervezet.
http://ixionweb.hu/pronas/, 2008. december 20.
42
Az akcióprogram ekkor még javában a megvalósítási fázisban tartott – ezt mutatta a habzás, a korábbiakhoz
képest kisebb mértéke is – a magyar miniszter mégis a jövőbeni szennyezések elkerülésére intette az osztrák
felet.
43
Előrehaladási és záró jelentés a Rába Akciócsoport tevékenységéről, Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és
Vízügyi Igazgatóság honlapja
http://www.nyuduvizig.hu/?m=183, 2008. december 20.
44
Vizsgálják a szennyeződés forrását a Rába magyar szakaszán, KvVM
http://www.kvvm.hu/data/sajtokozlemenyek/65.pdf, 2008. december 20.
45
Fodor Gábor magyarázatot vár az osztrák társminisztériumtól a Rábát szennyező wollsdorf-i bőrgyár
határértéket meghaladó kibocsátása miatt, KvVM.
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=1&sid=1&hid=1718, 2008. december 20.
46
Fodor Gábor a határértékek betartatására szólítja fel az osztrákokat, KvVM.
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=1&sid=1&hid=1724, 2008. december 20.
47
A Rába akciócsoportok csütörtökön találkoznak, Népszava online.
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1009041, 2008. december 20.
48
Hab a Rábán, Népszabadság Online.
http://nol.hu/cikk/485841/, 2008. december 20.
49
Bezárják a fürstenfeldi geotermikus erőművet, Népszabadság Online.
http://nol.hu/cikk/489780/, 2008. december 20.
50
Korszerűtlen osztrák szennyvíztisztító is szennyezheti a Rábát, Magyar Nemzet Online.
http://www.mno.hu/portal/557574?searchtext=g%C3%BCssing, 2008. december 20.
51
Rába Akcióprogram, Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság,
http://www.nyuduvizig.hu/?m=181, 2008. december 20.
52
Európai “Lex Rába” védi a folyókat, Népszabadság Online.
http://nol.hu/cikk/495921/, 2008. december 20.
53
Szabó Imre üdvözli az Európai Parlament döntését, KvVM,
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=4&sid=82&khid=1892, 2008. december 20.
54
Rába survey 2008. Összefoglalás, KvVM,
http://www.kvvm.hu/cimg/documents/Raba_survey_2008_osszefoglalas.doc, 2008. december 20.
55
Elkészült a Rába magyar-osztrák vízminőségi vizsgálatának közös értékelése, KvVM,
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=4&sid=82&khid=2101, 2008. december 20.
56
Bruhács, J.: A környezeti károk miatti nemzetközi felelősség, OTKA.
http://www.otka.hu/print.php?akt_menu=3886&, 2008. december 20.
57
Bruhács, J.: A határon túli környezeti károk orvoslásának problémája: nemzetközi magánjogi egyezmények.
Jura 2005/1. 48-60. o.
58
196/2004. (VI. 21.) Korm. rendelet, http://www.aquadocinter.hu/themes/VKI_hirek/Jogi_hatterag_2004/
196_2004_korm_rend_R_H_egy.pdf, 2008. december 20.
59
The Convention Danube River Protection Convention, DCPR,
http://www.icpdr.org/icpdr-pages/drpc.htm, 2008. december 20.
60
Környezeti tájékoztató a magyar-román környezetvédelmi együttműködés alapján, KvVM,
256
HORVÁTH NORBERT
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=12&sid=69&hid=1733, 2008. december 20.
61
Románia-környezetvédelem, KvVM, http://www.ktm.hu/index.php?pid=4&sid=26&hid=1500, 2008. de-
cember 20.
62
Persányi Miklós a verespataki beruházásról tájékozódott, KvVM.
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=10&sid=53&hid=485, 2008. december 20.
63
Hornok, E.: Verespatak, Rekline Stúdió, 2005. 48.o.
64
Persányi Miklós sürgős tájékoztatást kért Romániától a verespataki fejleményekről, KvVM.
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=12&sid=69&hid=242, 2008. december 20.
65
Magyarország részt vesz a verespataki beruházás környezeti hatásainak vizsgálatában, KvVM,
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=12&sid=12&hid=717, 2008. december 20.
66
Súlyos hiányosságok és ellentmondások a hatástanulmányban. Hivatalos magyar vélemény a Verespatakon
tervezett aranybánya nyitásáról, KvVM.
http://www.kvvm.hu/index.php?pid=4&sid=26&hid=1334, 2008. december 20.
67
A független jelentés az eljárás szempontjából egy munkaanyag volt, nem befolyásolta a hivatalos magyar
véleményt.
68
Az EP és a Tanács 2006/21/EK Irányelve,
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2006:102:0015:0033:HU:PDF, 2008. de-
cember 20.
69
A Tanács 96/82/EK Irányelve, http://www.mkeh.gov.hu/index.php?name=OE-eLibrary&file=download
&id=3995&keret=N&showheader=N, 2008. december 20.
70
A teljes felsorolásban meg kell említeni az ügy kapcsán már említett és kiemelt fontosságú Espooi egyez-
ményt is.
71
A Tanács 1985. június 27-én kelt 85/337/EGK irányelve, amit 1997-ben a 97/11/EK irányelvben módosítottak:
http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=DD:15:03:31997L0011:HU:PDF, 2008. december 20.
72
Persányi Miklós és Ilie Sârbu aláírták a román- magyar határvízi egyezményt,
Greenfo, http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=5534&PHPSESSID=c, 2008. december 20.
257
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
GRÜNHUT GÁBOR
2000. január 30-án a késő esti órákban nagymennyiségű cianiddal és
különböző nehézfémekkel szennyezett víz ömlött a Zazar-, illetve Lá-
pos-patakba, majd azokon keresztül a Szamoson át a Tiszába, amikor a
romániai Nagybánya (Baia Mare) mellett működő meddőhányó ülepítő
tavának gátja a ránehezedő víznyomás alatt átszakadt. Habár a bányavál-
lalat munkatársai sürgősen megkezdték a gát 28-30 méteres sérült szaka-
szának helyreállítását, a mintegy 100-120 ezer m
3
-nyi mérgező anyag az
addig regisztrált legsúlyosabb szennyezést okozta a folyórendszerben.
A környezetkárosodást tovább tetézte, amikor bő egy hónappal később
(március 10-én délelőtt) a borsabányai (Baia Borsa) nehéz- és színesfém
kitermelésével, valamint kohósításának előkészítésével foglalkozó állami
bányavállalat völgyzárógátas szennyvíz-ülepítőjének gátja szintén átsza-
kadt, és becslések szerint mintegy 20 ezer m
3
nehézfémmel szennyezett
iszap került a tározó alatti völgybe, majd a Novac-patakon és a Visó
folyón keresztül több hullámban ugyancsak a Tiszába.
Az eltelt kilenc év során sajnálatosan megtapasztalhattuk a szennye-
zések rövidtávú gazdasági, mikroökonómiai következményeit, és mára
biztosabb következtetéseket tudunk levonni a hosszabb távú ökológiai
hatásokat illetően is. Jelenleg is folyamatban van egy kártérítési per a Ma-
gyar Köztársaság és a cianidos szennyezést okozó vállalat között, amelyet
nehezen követhető módon bonyolít az alperes jogutódlással történő sok-
szori megváltozása, minek okán előreláthatólag még éveket kell várni az
eljárás lezárására.
A Tisza folyó
A Tisza természetrajza
Bár a média megalapozott, illetve feltételezett információkra hivatkozva
rengeteget foglalkozott a kérdéssel, ezen cikkekből és tanulmányokból
mégsem ismerhetjük meg igazán a szennyezés elsődleges „áldozatát”:
258
GRÜNHUT GÁBOR
259
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
magát a folyót. A Tisza vízgyűjtő-területét 157.186 km
2
-re becsülik, az
érintett húsz nagyobb és számos kisebb folyó és patak medrét, lefutását
az évmilliók alatt külső (köztük a víz és a szél), illetve belső (kéregmozgá-
sok, vulkáni tevékenység) felszínalakító erők, éghajlatváltozás; az elmúlt
két évszázad során pedig többnyire az emberi beavatkozás alakította mai
formájára. A már önmagában jelentős tiszai vízrendszer a világszinten is
kiterjedt méretűnek számító Duna-vízgyűjtő részét képezi.
A Tisza két forrása, az ukrajnai Szvidovec-hegységben megközelítőleg
1600 m magasan eredő, ún. Fekete- és Fehér-Tisza, Rahótól körülbelül
másfél km-re egyesül. A hegyvidéki jellegű Felső-Tisza a Szamos tor-
kolatáig tart. Ezen, pliocén korban – mintegy 1,5 millió évvel ezelőtt
– kialakult domborzati viszony következménye, hogy bár a vízgyűjtő
külső peremét hirtelen emelkedő magashegységek határolják (a Mára-
marosi-havasok), melyek szerepe a csapadék (különösen a hó) vissza-
tartásában alapvető, még sincsenek e térségben számottevő természetes
tározómedencék (tavak vagy kavicstakarók), így a hegyvidéki területek
víztartalékai könnyedén lefolynak, illetve kimerülnek. Szintén e topo-
gráfiai jellegzetességnek tudható be, hogy a tiszai vízrendszer árhullámai
jelentékenyek, vagyis a folyó vízjárása – hasonlóan a vízgyűjtő kezdeti,
hegyvidéki szakaszának időjárásához – szélsőségekbe hajló. A Szamos
beömléséig a vízgyűjtő-terület 13.173 km
2
-re duzzad, és eme 258 km-es
úton a tengerszint feletti magasság 103 m-re csökken le, vagyis a folyó
esése a felső szakaszon 1577 m.
A pleisztocén időszakban a Tisza középső szakaszának alakulását
elsősorban a helyi jellegű tektonikus lemezmozgások határozták meg:
így például a Bodrogköz–Szatmári-síkság mérsékelt megsüllyedése és
a Nyírség erőteljesebb megemelkedése, melyek következtében a folyó
medre északra tolódott és egy éles északnyugati kanyarra kényszerült az
Alföld peremén. Érdekes, hogy a csapadékban lényegesen szegényebb
területen kígyózó Szamos teljes vízgyűjtő-területe (15.882 km
2
) nagyobb,
mint a felső-tiszai szakaszé. Az Alföldre kiérve hirtelen sokat veszít esési
energiájából a folyó, így hordalékának lerakására kényszerül. A Tisza
vízgyűjtőjének hazai részét három nagy hordalékkúp öt részre tagolja.
A Nyírség hordalékkúpja a felső-tiszai folyórendszer (Kraszna, Szamos,
Túr) és a Körösök–Berettyó vízrendszere közé ékelődik. A Bükkalja
hordalékkúp a Sajó–Bódva–Hernád völgyeit választja el a Zagyva–Tar-
na vizeitől. Végül a Maros hordalékkúpja a Maros-völgyet különíti el a
Körösök vízgyűjtőjétől. A csekély lejtés további következménye, hogy a
258
GRÜNHUT GÁBOR
259
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
folyó e területen keskenyebb, medre lényegesen kisebb mélységű, mint
a felsőbb szakaszokon. Gyakoriak a levágott kanyarulatok és az árvizek
által létrehozott övzátonyok. E térség jelentős mellékfolyói a Zagyva,
a Hármas-Körös és a Maros (utóbbi az Erdélyi-medence déli részének
vizeit gyűjti össze 30332 km
2
-nyi területről).
1
Az Alsó-Tisza a Marostól a Dunáig tartó szakaszon még két folyó, a
kisebb hozamú Aranka és a téti Duna-torkolattól mindössze 9,6 kilomé-
terre beömlő Béga csatlakozik a Tiszához.
Emberi beavatkozások a folyó medrében
Egyes kutatók
2
már a rézkortól datálják a folyómederrel kapcsolatos ki-
sebb szabályozási tevékenységeket, jelentősebb tájátalakításokról azonban
csak az 5. századtól kezdődően beszélhetünk. Ekkorra alakult ki ugyanis
az ártéri- vagy fokgazdálkodás, mely a vízelvezető és vízvédelmi funkció-
in túl lehetővé tette a földterület megművelője számára, hogy a körülmé-
nyes öntözési módszerek nélkül állítsa elő a létfenntartásához szükséges
javakat, mégpedig az elhagyott ártéri medrek egységes vízrendszerré való
összekapcsolásával. A vízszabályozás így nem az árvíz gyors levezetésé-
vel, hanem annak előre átgondolt szétterítésével történt, mely lehetővé
tette a halászati tevékenység gyakorlását, valamint a takarmánynövények
lényegesen egyszerűbb termesztését. Az ártéri gazdálkodás hanyatlása a
15–16. századra tehető: az újabb és újabb földterületek művelés alá vonása
okán a csatornarendszerek eltömődtek, az ártéri erdők területi aránya je-
lentősen lecsökkent, így a Tisza-völgy gyors mocsarasodásnak indult.
A 19. század közepén kezdődtek meg azok a nagyarányú vízrendezések,
amelyek eredményei a Tisza-völgy mai vízföldrajzi képében köszönnek
vissza. Az országgyűlés 1807-ben fogadta el a XVII. tc.-t, mely az árvizek
elleni védekezést és az ármentesítést kivette a vármegyék hatásköréből,
és azt a munkákban közvetlenül érintett földbirtokosok kötelezettségévé
tette. Az 1810-es évektől kiterjedt térképészeti felmérés és rögzítés indult
meg a Tisza tekintetében, majd a Helytartótanács szervezeti egységeként
létrehozták a Vízi- és Építészeti Főigazgatóságot. 1846. augusztus 27-én
Vásárhelyi Pál tervei, és gróf Széchenyi István szervezése, illetve pénz-
ügyi támogatása felhasználásával Tiszadobnál megkezdték a szabályozási
munkálatokat.
3
Az árhullám minél gyorsabb levezetése érdekében főként
árvízvédelmi töltések építésére, valamint (összesen 102 esetben) folyó-
kanyarulatok átvágására került sor. A szabályozást megelőző 1419 km-ről
260
GRÜNHUT GÁBOR
261
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
mindössze 966 km-re „zsugorodott” a Tisza, esése a kilométerenkénti 3,7
cm-ről 6 cm-re emelkedett. A folyó ily’ módon megtöbbszöröződő ener-
giája a meder mélyüléséhez és a már amúgy is alacsony vízszint további
süllyedéséhez vezetett, mely mind a hajózás, mind pedig az öntözés szem-
pontjából hátrányt jelentett. A munkálatok másik következménye a folyó
víz- és hordalékviszonyainak megváltozása lett. A szabályozást követően
egyes helyeken gyorsabban erodálta partjait a folyó, amely szükségessé
tette egész partszakaszok kikövezését. A szegedi árvízkatasztrófa (1879)
aztán újbóli beavatkozásokat követelt: 1884-ben az országgyűlés megal-
kotta az első tiszai fejlesztési programot, melynek értelmében nekifogtak
az Alföld mélyebb fekvésű területeit elborító belvizek elvezetéséhez. Tíz
évvel később, 1894-ben a parlament szentesítette Kvassay Jenő tiszai
korrekciós tervét is.
4
1908-ban húsz évre szóló cselekvési programot fo-
gadtak el a Tisza szabályozásával kapcsolatban. Az 1930-as évek aszályai
nyomán fellendült az öntözés, mely – mint fentebb már volt róla szó – a
Közép-Tisza, illetve a Körösök vidékén több évszázados múltra tekint
vissza. Az 1937-ben elfogadott „Az öntözőgazdálkodás előmozdításához
szükséges intézkedésekről” szóló XX. törvény az öntözés lehetőségeinek
korszerű megteremtését, illetve kibővítését kívánta elérni.
5
A második vi-
lágháborút követően újabb problémaként jelentkezett a párolgással össze-
függő talajszikesedés.
Napjainkban 149 tiszai holtmedret tartanak számon, értékes vegetáció-
juk és faunájuk természetvédelmi szempontból is jelentőssé teszi ezeket.
A halastavak közül legjelentősebbek a hortobágyiak (összterületük meg-
közelíti a 6000 ha-t), ám külön kiemelendő a Tisza-tó, amely 127 km
2
-nyi
kiterjedésével a Kárpát-medence második legnagyobb felszínű állóvize
(a Kisköre és Tiszavalk közötti folyószakasz felduzzasztásával – a kis-
körei vízlépcső 1973-as üzembe helyezése következtében – hozták létre).
6

Árvízvédelmi (Kunkápolnás, Füredkócs) és (főként a Keleti-főcsatorna
mentén) öntözési célú tározókat is kialakítottak a folyón.
A Tisza flórája és faunája
A felső-tiszai szakaszon, a kettős forrásnál, 1500 m talajszint feletti
magasságban tűlevelű erdő a jellemző növényzet, melyet lejjebb, a kon-
tinentális éghajlati zónába ereszkedve bükkösök váltanak fel (főként az
Északkeleti-Kárpátokban). A folyó árterének eléréséig aztán „menet-
rendszerűen” jelennek meg a különböző égeresek, bokorfüzesek, illetve a
260
GRÜNHUT GÁBOR
261
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
ligeterdők. A 19. századi folyószabályozások következtében a korábbi ár-
tér jelentős része a víztől elzárt oldalra került, így az élővilág – elsősorban
az áradások elmaradása, illetve a mezőgazdaság térhódítása miatt – je-
lentősen átalakult. A gyakori parti bokorfüzesek aljnövényzete szegényes-
nek mondható, de 200-450 m-re a szárazföld belseje felé ezt felváltja az
ún. puhafás (más néven fűz-nyár) ligeterdő, és az arra jellemző, az egyes
szinteket összekapcsoló, egyéb növényzetre rátelepedő, kúszónövények-
ből álló „fátyoltársulás”.
7
Az egykori ún. keményfa (vagy tölgy-kőris-szil)
ligeterdők mára csak foltokban, ritkásan maradtak fenn. A holtágaknak
is megvan a jellemző növényvilága – mondhatni mikro-faunája –, mely
a vízellátástól függően ugyan eltérő lehet, de kivétel nélkül mindegyik
kiemelkedő természeti értéket jelent. Ilyen elzárt helyeken még található
fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), vidrakeserűfű (Polygonum amphibi-
um), esetleg vízidara (Wolffia arrhiza) is. A sekélyebb vízben váltakozva
nád (Phragmites australis), gyékények (Typha spp.), tavi káka (Schoenop-
lectus lacustris), illetve harmatkása (Glyceria maxima) is nő.
8
A Tisza állatvilága rendkívül gazdag. Az eltérő környezeti feltéte-
lekhez alkalmazkodott fauna az élőlényközösségek rendkívül összetett
hálózatát adja, így nem csak fajgazdagságával, de sokszínűségével is kitű-
nik. A gerinctelen élőlények legfontosabbjai a kérészek (Ephemeroptera),
álkérészek (Plecoptera) és tegzesek (Trichoptera) lárvái.
9
A leggyakoribb
csigafajok: a kavics csiga (Lythogliphus naticoides), a fialló csiga (Viv-
iparus acerosus) és a kerekszájú csiga (Valvata piscinalis). A kagylók közül
elsősorban a folyami fajták élnek itt nagy számban, és fontos megemlíteni
a kisebb testű rákokat is. A gerinces állatok közül a halakat feltétlenül
szükséges kiemelni, mivel az európai édesvízi halfajok számát tekintve is
kiemelkedő, mintegy 68 halfajt azonosítottak eddig a Tiszában. Érdekes
– és egyben a természeti értékét is bizonyítja – hogy a folyó, halfaunája
alapján több szakaszra tagolódik.
10
A Kárpát-medencében előforduló
valamennyi fajta kétéltű és hüllő megtalálható a Tisza mentén is. A folyó,
illetve a folyóhoz kapcsolódó területek madárvilága ugyancsak tarka
képet mutat: partifecske, jégmadár, a gémek és sasok különböző fajai,
fekete gólya, valamint holló mind megtalálható itt. A vonulási időszakban
több mint 200 madárfaj lakóhelye a Tisza-vízgyűjtő.
11
Az ártér hegyvi-
déki szakaszán még előfordulhat barnamedve (Ursus arctos) és farkas
(Canis lupus) is. A hullámtéri erdők ragadozói a nyuszt (Martes martes),
a borz (Meles meles) és ritkábban a vadmacska (Felis silvestris). Régóta
dokumentált, stabil állománya van jelen a vidrának (Lutra lutra).
12
Az itt
262
GRÜNHUT GÁBOR
263
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
előforduló legnagyobb emlős a gímszarvas, gyakori az őz, a vaddisznó és
a róka.
A nagybányai és borsabányai szennyezés lefolyása
Nagybányán és környékén már évszázadok óta intenzíven folyik az arany,
ezüst, ólomérc és cink kitermelése. A település körzetében számos, ki-
sebb-nagyobb ülepítő tó található, melyek az itt létesült ipari üzemekkel
együtt már régtől károsítják a lakosság egészségét.
13
Az 1990-es évek ele-
jén – a rendszerváltozást követően – egy ausztrál-román vegyes vállalat
olyan üzem létesítésére kért engedélyt az illetékes hatóságoktól, amely egy
már korábban felszámolt ülepítő medence meddőanyagát mosta volna át,
a térségben mindaddig nem használt technológia segítségével kinyerve
különböző fémeket (elsősorban aranyat). Az engedélyezési eljárás hét évig
tartott, a vállalat mind a 15 – akkoriban szükséges – létesítési dokumen-
tumot beszerezte.
Az aranybányászatról – röviden
Az aranybányászat az egyik legősibb mesterség, hiszen e nemesfém már
a legrégebbi civilizációkban is különleges jelentőséggel bírt. Ismerünk i.e.
4000 tájáról származó lelőhelyeket az ókori egyiptomi és núbiai királysá-
gok területén, de a későbbi korokban a kínai Távol-Keleten is intenzív
kitermelés folyt. A perzsák, görögök, rómaiak már fizetőeszközként is,
ám elsősorban a hatalom megjelenítéséhez, díszítéshez használták az
aranyat. Nyugat-Afrika kincsei a kora középkortól kezdődően áramlottak
Európába, míg az „Újvilág” 1492-es felfedezésével Közép- és Dél-Ame-
rika nemesfém készletei is nagy gyorsasággal kerültek a földfelszínre.
A 19. század során Észak-Amerikában is kitört az „aranyláz” (1848 – Kali-
fornia, 1857 – Brit-Kolumbia, 1896 – Klondike és Yukon, stb.), majd szűk
száz évvel
14
Ausztrália felfedezését követően az európaiak ott is megnyi-
tották az első aranybányákat (1851 – Ballarat, 1867 – Gympie, stb.).
Az értékes fém kinyerésének legősibb módja az aranymosás, mely ma
már többnyire gépekkel történik, rendszerint nagynyomású vízáteresztés-
sel, ún. „zsilipezési” technikával, de világszerte számos bányában, ahol
ez gazdaságosabb, vagy egyszerűen a helyi adottságok mást nem tesznek
lehetővé, még mindig kézi erővel választják le a nemesfémet a keményebb
rétegekről. Említésre méltó a higanyos eljárás is
15
– mely a környezetre ká-
262
GRÜNHUT GÁBOR
263
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
ros hatásai miatt szigorú biztonsági feltételeket követel –, illetve témánk
szempontjából különösen érdekes egy másik kémiai processzus: az ún.
cianidos technológia.
A MacArthur-Forrest eljárás
Carl Wilhelm Scheele svéd kémikus fedezte fel elsőként (1783), hogy a
cián bizonyos vegyülete oldani képes az aranyat, de még száz év kellett
ahhoz, hogy e megállapítást a skót John Stewart MacArthur hasznosíta-
ni tudja az ásványi ércek tekintetében. A kémiai reakció, az ún. Elsner
egyenlet a következő: röviden és közérthetően annyi az eljárás lényege,
hogy a porított érctartalmú anyagot nátrium-cianid (NaCN) oldattal
kezelik, minek hatására maga az arany is elegyedni kezd az arany-cia-
no-komplex oldatban. Ezt követi a második lépés, amikor ezen oldatból
cinkpor hozzáadásával leválasztják a már szilárd aranyat.
Nagybánya
Amikor 2000. január 30-án este a töltés átszakadt, hirtelen nagy mennyi-
ségű nátrium-cianid és különböző fém-cianid vegyületek zúdultak köz-
vetlenül a folyóba. A bekerülő mérgező anyagok következtében a plank-
tonikus fajok 70-100% közötti pusztulási arányát mérték szakemberek a
Tisza magyarországi szakaszán. Még az év februárjában egy nagyobb ára-
dás vonult le a Tiszán, mely egyfelől ugyan segített a cianid koncentráció
csökkentésében, másfelől azonban hátráltatta az élővilág regenerálódását.
A folyami rákok mintegy fele eltűnt, ugyanakkor a kagylók és különböző
csigafajok jobban átvészelték a szennyezést. A leglátványosabb a halak
tömeges pusztulása volt: csak hónapokkal később lehetett – a kihalászott
tetemek és a korábbi évek statisztikái alapján – a tényleges kárt közvetett
módon megbecsülni, számszerűsíteni. Az összes elhullás megközelítőleg
1241 tonnát tett ki, ennek mintegy harmada ragadozó hal, míg 15%-a
a piacon leginkább keresett ponty volt. Az elpusztult haszonhalak be-
csült és számított értéke nagyjából 874 millió forintot tett ki. A szennyezés
előreláthatóan megváltoztatta a folyóban élő halfajok hosszú távú össze-
tételét is, amit pusztán újra- és betelepítésekkel nem lehet orvosolni.
264
GRÜNHUT GÁBOR
265
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
Borsabánya
2000. március 10-én a borsabányai völgyzárógátas szennyvíz-ülepítő
átszakadása a Tisza azon szakaszát is károsította, mely az előző hónapi
történéseket követően még érintetlen maradt. A Tiszabecsnél elvégzett
mérések azt mutatták, hogy a különböző nehézfémek (elsősorban ólom,
réz és cink) koncentrációi a magyar szabvány szerinti, ún. „erősen szeny-
nyezett” vízminőségi osztály értékeit is jelentősen meghaladták. A Tisza
teljes szakaszán halpusztulás ugyanakkor nem volt tapasztalható, jóllehet
a január-februári katasztrófa következtében ekkorra már szignifikánsan
lecsökkent a halállomány. Az első, nagyobb szennyező hullám tíz nappal
később hagyta el Magyarország területét, az áradásoknak köszönhetően
gyorsabban, amint az várható volt. További környezeti károkat okozva
a szennyezés azonban kijutott az ártérre is, ahol nehezen eltávolítható
vékony üledékréteget képezett.
Társadalmi, gazdasági hatások
Legérzékenyebben a Tisza mellett lakó, halászatból és turizmusból élő
társadalmi csoportokat érintették a szennyezések, sokak munkája, kerese-
te szűnt meg. Hamar nyilvánvalóvá vált továbbá, hogy a magyar-román
nemzetközi kapcsolatok szintjén is következménye lesz a történteknek:
Pepó Pál akkori környezetvédelmi miniszter február 14-én a tárca szak-
embereivel együtt Romániába utazott, ahol a kérdéses bányavállalat kép-
viselőjével és román kollégájával is tárgyalt. Másnap Gabriel Dumitrascu,
a román vízügyi, erdészeti és környezetvédelmi minisztérium környezet-
ellenőrzési hivatalának vezérigazgatója kijelentette, hogy a környezeti
kárt okozó nagybányai Aurul társaság az egyedüli felelős minden követ-
kezményért, és emiatt „Románia nem fog kártérítést fizetni sem Magyar-
országnak, sem Jugoszláviának a ciánszennyezés következtében kelet-
kezett károkért”.
16
Ezt követően, visszafogott eredményekkel, Gönczy
János, a Tisza–Szamos kormánybiztosi iroda vezetője próbált egyeztetni
a kialakult helyzetről. A különböző médiumoknak köszönhetően az
ország teljes lakossága figyelemmel kísérhette az eseményeket, mint azt
Zsigmond Csilla Dalma szociológus egy akkoriban készült tanulmánya
is tárgyalja, a cianidos-szennyezés hetekig vezető hírnek bizonyult.
17

A merev álláspontok miatt, a Magyar Köztársaság végül úgy döntött,
kártérítési igényét polgári peres úton kívánja érvényesíteni.
264
GRÜNHUT GÁBOR
265
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
A jog eszközei
Vizsgálódásainkat e téren nem korlátozhatjuk pusztán azokra a nemzet-
közi és regionális egyezményekre, illetve belső jogszabályokra, melyek
akkor voltak érvényben, amikor a környezeti katasztrófa bekövetkezett.
Az azóta megalkotott, és hatályossá vált jogi eszközök – noha nem vagy
csak korlátozott számban rendelkeznek visszaható hatállyal– kétségtele-
nül befolyásolják a folyamatban lévő kártérítési per majdani eredményét.
Egy másik szempont, ami miatt érdemes bővebben áttekinteni a kialakult
jogi rendszereket, hogy a jövőben esetlegesen bekövetkezendő hasonló
katasztrófák rendezésének vezérelveit – az ésszerűség, a gazdaságosság és
a környezetben bekövetkezett károk gyors felszámolásának szempontjai
mentén – miképpen alkották meg.
ENSZ egyezmények
Kiemelendőek az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által megalkotott,
és 1991. február 25-én a finnországi Espoo-ban, „Az országhatáron át-
terjedő környezeti hatások vizsgálatáról”
18
szóló-, valamint a Helsinkiben
1992. március 17-én aláírt a „Határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi
tavak védelmére és használatára” vonatkozó egyezmények. Előbbi meg-
határozta – a környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó hatályban lévő jog-
szabályokra tekintettel – az érintett felek-kel folytatandó konzultációkra
vonatkozó azon eljárásokat, amelyeket a tervezett projektek országha-
táron átterjedő környezeti hatásai nagy valószínűséggel érinthetnek.
Utóbbi egyezmény szabályozása az ipari tevékenységek miatt esetlegesen
előidézett nagytérségű veszélyeztetések, illetve a határon túl terjedő kör-
nyezeti hatások megelőzése, az ipari balesetekből eredő károk mérséklése
a felkészüléssel kapcsolatban, illetve a károkozás esetén a nemzetközi
segítségnyújtás témaköreit fedi le. E két alapdokumentum mentén továb-
bi nemzetközi jogi szabályok születtek, így például a Londonban 1999.
június 17-én elfogadott, a „Vízről és egészségről” szóló jegyzőkönyv, vagy
a 2003. május 21-én, Kijevben kihirdetett stratégiai környezeti vizsgá-
latról szóló jegyzőkönyv (ún. SEA-jegyzőkönyv), melynek célkitűzései a
környezet (beleértve az egészséget) magas szintű védelmének biztosítá-
sára irányulnak, továbbá arra, hogy az ezekkel kapcsolatos szempontok
beépüljenek a fenntartható fejlődés biztosítását célzó intézkedésekbe és
eszközökbe.
19
266
GRÜNHUT GÁBOR
267
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
EK jogszabályok
Felsorolni is képtelenség lenne az Európai Közösség által alkotott vo-
natkozó jogi szabályozásokat. Ezen eszközök egy része a nemzetközi
egyezmények implementációja érdekében kiadott különböző szintű
dokumentumok. Természetesen mellettük vannak olyan egyedi rendele-
tek, irányelvek is, melyek egészében előzmény nélkül állóak, speciálisan
a tagállamok vagy egy részük által érintett problémakörökre reagálnak.
A fontosabbak: 80/68/EGK direktíva „a talajvíz védelméről, meghatá-
rozott vegyi anyagok esetében”, 82/501/EGK irányelv „az ipari balesetek
országhatárokon túlnyúló hatásairól (ún. Seveso I.), majd újragondolása-
ként a 96/82/EK Tanácsi irányelv (ún. Seveso II.) melyekben rögzítésre
kerültek a veszélyhelyzetre való felkészülés, a lakossági tájékoztatás, a kö-
zös riasztási, értesítési rendszerrel kapcsolatos alapelvek, kiegészülve a
kölcsönös segítségnyújtás, az információ-áramlás, a kutatás témakörei-
vel.
20
Kiemelendő még a Tanács 92/43/EGK irányelve a természetes élő-
helyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről, az Európai
Parlament és a Tanács 2000/60/EK irányelve a vízpolitika terén a kö-
zösségi fellépés kereteinek meghatározásáról, valamint szintén az Eu-
rópai Parlament és a Tanács által kibocsátott 2006/21/EK irányelv az
ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről és a
2004/35/EK irányelv módosításáról. Tekintve, hogy az analógia alkal-
mazása, mint a bíróságok jogértelmező/fejlesztő tevékenysége hazánkban
is elfogadott, a fenti jogszabályok relevanciával bírnak témánk szempont-
jából is, ám helyhiány miatt elemzésükre sajnos nincsen mód.
Multilaterális és bilaterális nemzetközi szerződések
Az 1994. június 29-én Szófiában megkötött konvenció „a Duna védelmé-
re és fenntartható használatára irányuló együttműködésről” határkőnek
minősül a Tisza folyó védelme szempontjából is, hiszen utóbbi – mint
fentebb leírtuk – a Duna vízgyűjtő területén helyezkedik el. E tényt is
figyelembe véve, az egyezmény a szennyező fizet és az elővigyázatosság
elvét axiómává emeli, és a részes felek kötelezettségeként határozza meg
többek közt, hogy „minimálisra csökkentik a balesetszerű szennyezések
kockázatát”, valamint „kritikus helyzetben kölcsönösen segítséget nyúj-
tanak egymásnak”.
21
266
GRÜNHUT GÁBOR
267
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
A magyar-román kétoldalú egyezmények közül említésre méltó „az
egyezmény a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya
között a környezet védelme terén való együttműködésről” (kihirdetve:
2000. december 14.), a 196/2004. (VI. 21.) Korm. rendelet „a Magyar
Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a határvizek védel-
me és fenntartható hasznosítása céljából folytatandó együttműködésről
szóló Egyezmény kihirdetéséről”, valamint a 2006. évi LXXXV. törvény
„A Magyar Köztársaság és Románia között a magyar-román államhatár
rendjéről, az együttműködésről és a kölcsönös segítségnyújtásról szóló,
Bukarestben, 2005. október 20-án aláírt Szerződés kihirdetéséről”. Ez
utóbbi jogszabály értelmében a határon átnyúló környezetszennyezés
tekintetében köteles a felelős szerződő fél az okozott sérelem jóvátételére,
ami történhet az eredeti állapot helyreállítása, kártérítés vagy elégtétel
formájában, illetve ezek külön-külön vagy együttes alkalmazásával is.
A jóvátétel mértékének meghatározására, a kimentési okokra és a végre-
hajtásra is tartalmaz szabályokat a törvény.
Belső jogi szabályozás
A Magyar Köztársaság országgyűlése által alkotott jogforrások két fő
csoportba sorolhatóak aszerint, hogy valamely közösségi jog átültetéséről
rendelkeznek, a harmonizációs kötelezettség végrehajtását szolgálják-e,
avagy önálló jogi aktusok. Előbbiek száma – uniós csatlakozásunkból
következően is – csak az elmúlt években ugrott meg számszerűen, míg
az utóbbi kör több jogterület, különböző szintű jogszabályaiban található
meg. Pusztán a felsorolásuk is meghaladná e tanulmány kereteit, ezért
csak a legfontosabbakat említem: a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi
LVII. törvény, a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az
érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-
terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004.
évi LXVII. törvény; a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól
szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet; a felszín alatti vizek védelmé-
ről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet; a vízbázisok, a távlati víz-
bázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízi létesítmények védelméről
szóló 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet; az ivóvízkivételre használt
vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni víz, valamint a halak életfeltételeinek
biztosítására kijelölt felszíni vizek szennyezettségi határértékeiről és azok
ellenőrzéséről szóló 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelet.
268
GRÜNHUT GÁBOR
269
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
Tekintettel arra a tényre, hogy ma már Románia is az Európai Unió
tagja, sok szakember célszerűbbnek tartja – a megelőzést szolgáló, fo-
lyamatos és hatékony együttműködés, monitoring mellett – ha egy eset-
legesen felmerülő hasonló környezeti katasztrófa bekövetkeztekor nem
kártérítési per útján, bíróság előtt érvényesítik igényeiket a felek, hanem
mediátor közreműködésével jutnak inkább egyezségre. Ennek még nin-
csen kialakult gyakorlata Kelet-Európában.
A per
Már több mint hét éve, 2001. december 4-én vette kezdetét az ún. „ci-
ánper” a Fővárosi Bíróságon (FB), melyben a Magyar Köztársaság, mint
felperes nyújtott be kártérítési keresetet az akkor még Aurul néven be-
jegyzett bányavállalattal, mint alperessel szemben.
22
A peresített összeg
28 milliárd 596 millió forint (kárelhárítás címén mintegy egymilliárd
forintos; ökológiai, gazdasági, illetve szociális károk címén mintegy 8,5
milliárd forintos; rehabilitáció címén pedig több mint 18 milliárd forintos
kártérítési igényt kívánt érvényesíteni a felperes). Emellett a Szolnoki és
Tiszafüredi Városi Bíróságokon kisebb „horderejű” perek is indultak a
vállalattal szemben, melyeken keresztül többnyire vendéglátással, illetve
egyéb, turizmushoz köthető szolgáltatásokkal foglalkozó magánszemé-
lyek igyekeztek megtéríttetni milliós nagyságrendű kárukat.
Nemzetközi kártérítési ügyekben jártas jogászok már a per elején je-
lezték, hogy az eljárás – tekintettel fontosságára, és az érvényben lévő szabá-
lyozásokra (a hivatalos megkeresésre, valamint az alperes idézésére csak a
nemzetközi jogsegély által előírt módon van lehetőség, a bizonyítási proce-
dúra időigényesebb, stb.) – nagy valószínűséggel évekig fog húzódni.
A magyar fél már a keresetlevélben többek közt azt kérvényezte a
bíróságtól, hogy kötelezzék az alperest a keletkező cianid lebontására,
illetve vízfelesleg-levezetők, vésztározók és biztonságos méretű gátak
kialakítására.
A per kezdeti szakaszán számos előzetes kérdésben kellett dönteni,
hogy például mely állam eljárásjogi, illetőleg anyagi jogi jogszabályait al-
kalmazzák. 2003 szeptemberében két kirendelt szakértői bizottság kezdte
meg munkáját: szemlét tartottak az ülepítőnél és a bánya környékén.
A Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei már novemberre elkészítet-
ték állásfoglalásukat, a román fél következtetéseinek ismertetése azonban
a hiteles fordítás csúszása miatt csak késedelemmel történt meg.
268
GRÜNHUT GÁBOR
269
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
A bizonyítási eljárás lezárultát követően, a Fővárosi Bíróság 2005.
május 2-i döntésének értelmében az időközben már Transgold SA-vá át-
keresztelt vállalatnak 75%-kal vissza kellett fognia termelését. Az alperes
megtámadta a határozatot, a Fővárosi Bíróság 2005. október 25-én kelt
döntésével azonban nem adott helyt a kérelemnek. Következő lépésként
a Transgold SA felszámolási eljárást kezdeményezett önmaga ellen. 2006.
május 8-án részítélet született, melynek értelmében a felszámolási eljárás
alatt álló céget terheli a felelősség a tiszai ciánkatasztrófáért, továbbá a
vállalat azonnali biztonsági intézkedéseket köteles végrehajtani. Az el-
marasztalt cégben egyébként a román állam is közvetetten érdekelt,
mégpedig a 44,8%-os tulajdonjoggal bíró Regia Autonoma Plumbului si
Zincului Remin (magyarul Remin Ólom és Cink Önelszámoló Vállalat)
révén. Egy korábbi tárgyalási napon felvetették, hogy a két ország között
érvényes jogsegély-egyezmény értelmében a bíróság függessze fel az el-
járást, azonban mivel az vagyonjogi kérdésekre nem vonatkozik, ezért az
Fővárosi Bíróság nem adott helyt a kérelemnek.
Jelenleg a per abba a szakaszába érkezett, melyben a kártérítés össze-
gének pontosítása zajlik. Azonban továbbra is kérdéses, hogy mire a Fő-
városi Bíróság meghozza jogerős ítéletét, lesz-e még olyan alperes, akivel
szemben azt érvényesíteni lehet?
23

Mint fentebb leírtuk, 2005. október 20-án Magyarország és Románia
olyan együttműködési és kölcsönös segítségnyújtásról szóló szerződést
kötött, mely a jövőben bekövetkező hasonló katasztrófák esetén gyor-
sabb, összehangoltabb és emiatt hatékonyabb kármentésítést tesz lehető-
vé, a hatáskörök és részfeladatok pontos meghatározásával.
24

Felhasznált irodalom
Árpási, Zoltán: Mosonyi Emil – a vízépítés professzora, Kossuth Kiadó, 2006.
Bellon, Tibor: A Tisza néprajza. Ártéri gazdálkodás a tiszai Alföldön, Timp Kft,
2003.
Blazovich, László (szerk.): A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban
(Dél-Alföldi Évszázadok sorozat) Csongrád Megyei Levéltár, 1996.
Böhm, András: Úszó- és gázlómadarak. A Kárpát-medence vadrécéi, sirályai,
gémféléi, továbbá más úszó- és gázlómadarai, Kossuth Kiadó, 2004.
Deák, Antal András: A háromszögeléstől a Tisza-szabályozásig, (Források a Víz-
ügy Múltjából sorozat) Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, 1996.
Deák, Antal András – Lanier, Amelie : Széchenyi István és Sina György közös
vállalkozásai, L’Harmattan Kiadó Kft., 2005.
270
GRÜNHUT GÁBOR
271
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
Endes, Mihály: Az élő Tisza, Csokonai Kiadó, 2002.
Fehér, Alajos – Kurucz, Gyula: Ember – táj – mezőgazdaság a Tisza-tó
környékén, MTA Miskolci Akadémiai Bizottság, 1994.
Gera, Pál: Ciánméreg és vidravédelem. Dokumentumkönyv a 2000. február-
jában bekövetkezett ökológiai katasztrófa után a Szamos és Tisza folyókon
folytatott vidrakutatásról, Alapítvány a Vidrákért (3BT Műhely), 2000.
Gera, Pál: A megmérgezett folyó (Élő Környezet sorozat), Accordia Kiadó, 2001.
Harsányi, Ildikó: Fekete magyarok – fehér magyarok, Fríg Kft, 2005.
Hámori, Péter: A magyar hajózás képes története, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999.
Kovács, Sándor: Ahol a Tisza születik. Kárpátaljai barangoló a forrásvidéken (2.
bővített kiadás), Hungarovox Kiadó, 2005.
Nagy, Sz. László: Hol a Tisza erdőt nevel..., Nimród Alapítvány, 1995.
Pálfai, Imre: Tisza-völgyi holtágak, Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisz-
térium, 1995.
Révész, László: A karosi honfoglalás kori temetők - régészeti adatok a Felső-
Tisza-vidék X. századi történetéhez, Herman Ottó Múzeum, 1996.
Szentpéteri L., József: A Tisza virágai, Alexandra Kiadó, 2004.
Szilágyi, Miklós (szerk.): A tiszai halászat. Az eszközök és fogási módok
történeti változásai, Akadémiai Kiadó, 1995.
Tálas, László: At the fringes of three worlds – hunter-gatherers and farmers in
the middle Tisza valley, Damjanich János Múzeum gondozásában, 1996.
Teplán, István (szerk.): A Tisza és vízrendszere I-II. kötet (Magyarország az
Ezredfordulón IV. A Területfejlesztési Program Tudományos Alapozása
sorozat) MTA Társadalomkutató Központ, 2003.
Tóth I., János: Környezetszociológiai felmérés a Tisza mentén, Csongrád Me-
gyei Természetvédelmi Egyesület, 2003.
Tóth I., János: A tiszai ciánszennyezés. Rendszerszemléletű elemzés, Magánki-
adás, 2002.
Tóth, M. Ildikó: Varázsos tájak. A Felső-Tisza vidék, Sóstó Fejlesztési, Be-
ruházási és Vállalkozási Rt., 1997.
Várkonyi, Ágnes (szerk.): Táj és történelem. Tanulmányok a történeti ökológia
világából, Osiris Kiadó, 2000.
Végjegyzetek
1
Lásd az erre vonatkozó mellékletet, in. Szerk.: Teplán István: A Tisza és vízrendszere I-II. kötet (Ma-
gyarország az Ezredfordulón IV. A Területfejlesztési Program Tudományos Alapozása sorozat) MTA Tár-
sadalomkutató Központ, 2003.
2
Például, Tálas László: At the fringes of three worlds - hunter-gatherers and farmers in the middle Tisza valley,
Damjanich János Múzeum gondozásában, 1996. Illetve Bellon Tibor: A Tisza néprajza. Ártéri gazdálkodás a
tiszai Alföldön, Timp Kft, 2003.
270
GRÜNHUT GÁBOR
271
A MEGMÉRGEZETT FOLYÓ
3
Ekkor még figyelembe vették a zseniális mérnök, Huszár Mátyás korábban készült terveit is. Továbbá lásd:
Deák Antal András: A háromszögeléstől a Tisza-szabályozásig, (Források a Vízügy Múltjából sorozat) Vízü-
gyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, 1996.
4
Kvassay Jenő (Buda, 1850. július 5. – Budapest, 1919. június 6.) vízmérnök, a magyar vízügyi szolgálat
kiemelkedő alakja. Nevéhez fűződik a Vízjogi törvény megalkotása (1885: XXIII. tc.), valamint az Országos
Halászati Felügyelőség és a Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat megszervezése.
5
1. § (1) A jelen törvény célja az öntözéses gazdálkodás lehetővé tétele érdekében szükséges munkálatok
végrehajtása, mégpedig elsősorban a Tisza és Hármas-Körös folyókon egy-egy duzzasztómű létesítése, a
Tisza mentén két szivattyútelep, továbbá a mindezekkel kapcsolatos öntözőcsatorna-rendszerek megépítése,
valamint az említett munkálatokkal létrehozott öntözőművek megfelelő kihasználásának előmozdítása.
6
Bővebben lásd: Fehér Alajos - Kurucz Gyula: Ember - táj - mezőgazdaság a Tisza-tó környékén, MTA Mis-
kolci Akadémiai Bizottság, 1994.
7
Ilyen liánnövény a komló (Humulus lupulus), az ebszőlő csucsor (Solanum dulcamara), a sövényszulák
(Calystegia sepium), a ritka ligetiszőlő (Vitis sylvestris), a gyakoribb, parti- és vadszőlő (Vitis riparia, Par-
thenocissus inserta), valamint a süntök (Echinocystis lobata). Bővebben: Nagy Sz. László: Hol a Tisza erdőt
nevel..., Nimród Alapítvány, 1995.
8
Lásd: Pálfai Imre: Tisza-völgyi holtágak, Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, 1995.
9
A tiszai kérészeknek mintegy 50 faja ismert. Lásd: Szentpéteri L. József: A Tisza virágai, Alexandra Kiadó, 2004.
10
Olyan, Európában ritka, vagy veszélyeztetett halfajok jelentős állományai élnek még itt, mint a szivárványos
ökle (Rhodeus sericeus), balin (Aspius aspius), halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus), harcsa (Silurus
glanis). De előfordul a balkáni csík (Sabanejewia aurata), réti csík (Misgurnus fossilis), kurta baing (Leucas-
pius delineatus) és találhatóak – endemikus – csak itteni fajok, mint a széles durbincs (Gymnocephalus ba-
loni), selymes durbincs (G. schraetzer) és a lápi póc (Umbra krameri). Bővebben a halászatról: Szerk.: Szilágyi
Miklós: A tiszai halászat. Az eszközök és fogási módok történeti változásai, Akadémiai Kiadó, 1995.
11
Lásd az ide vonatkozó részeket: Böhm András: Úszó- és gázlómadarak. A Kárpát-medence vadrécéi, sirályai,
gémféléi, továbbá más úszó- és gázlómadarai, Kossuth Kiadó, 2004.
12
Gera Pál: Ciánméreg és vidravédelem. Dokumentumkönyv a 2000. februárjában bekövetkezett ökológiai katasz-
trófa után a Szamos és Tisza folyókon folytatott vidrakutatásról, Alapítvány a Vidrákért (3BT Műhely), 2000.
13
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja 2000. évi külön beszámolójában idézi Ioan Gherhest, a nagybányai
Környezetvédelmi Ügynökség igazgatóját.
14
Bár történelmi bizonyítékok alapján a hollandok már a 17. sz. elején elérték a kontinens partjait, James Cook
brit tengernagy volt az, aki 1770-ben birtokba vette azt a Korona számára, és az angolok létesítették itt az első
állandó települést is 1788-ban.
15
Helyhiány miatt erről bővebben lásd: United Nations Environment Programme, Report on activities under
the UNEP mercury programme, 2007. november 12–16. Bangkok.
16
Ciánszennyezés. Románia nem fog kártérítést fizetni? Szabadság (Kolozsvár), napilap, 2000. február 15.
17
Lásd: Zsigmond Csilla Dalma: Ökológiai katasztrófa vagy véletlen baleset? A ciánszennyeződés romániai
sajtóvisszhangja In: Magyar kisebbség – Nemzetpolitikai szemle, VI. évfolyam 20. szám
18
Az Európai Közösség 1991. február 26-án írta alá az egyezményt, és 1997. június 24-én ratifikálta (ez a hatály-
balépés dátuma). Főbb rendelkezéseinek végrehajtásáról a 97/11/EK irányelv rendelkezik.
19
A bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2001/42/EK irányelv (a
stratégiai környezeti vizsgálatról szóló ún. SEA-irányelv) ültette át a Közösség gyakorlatába a benne foglaltakat.
20
Az irányelv nevét egy súlyos következményekkel járó ipari baleset olasz helyszínéről kapta. Hazánk jog-
harmonizációs kötelezettsége keretében megalkotásra került a katasztrófák elleni védekezés irányításáról,
szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi
LXXIV. Törvény IV. fejezet és annak végrehajtását szolgáló, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos
balesetek elleni védekezésről szóló 2/2001. (I.17.) Korm. Rendelet.
21
Magyarországon az Egyezmény a 74/2000. (V.31.) Korm. rendelettel került kihirdetésre
22
A Fővárosi Bíróság Polgári Kollégiumának bírájára, dr. Császár P. Emőkére osztották le az ügyet, mely az FB
4.P. 23771/2001 számot kapta.
23
Vasile Tatar máramarosi környezetvédő aktivista a Strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság előtt nyújtott
be keresetet a Román Köztársasággal szemben, mivel az a vállalatnak kiadott engedélyekkel megsértette a
környezetvédelmi szabályokat. 2009 januárjában a bíróság helyt adott a keresetnek.
24
Lásd: 2006. évi LXXXV. A Magyar Köztársaság és Románia között a magyar–román államhatár rendjéről az
együttműködésről és a kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Bukarestben, 2005. október 20-án aláírt Szerződés
kihirdetéséről.
Szerzőinkről:
Ágó Ferenc biztonságpolitikai szakértő
Déri Iván P.hD. hallgató, PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola
Faragó Éva hidrogeológus
Glied Viktor politológus, P.hD. aspiráns, PTE BTK Politikai Tanulmá-
nyok Tanszék
Grünhut Gábor jogász, PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék
Grünhut Zoltán politológus, P.hD. hallgató, PTE BTK Politikai Ta-
nulmányok Tanszék
Hegyi Ákos P.hD. hallgató, Rush University, Chicago, Illinois, USA
Horváth Norbert politológus hallgató, PTE BTK Politikai Tanulmányok
Tanszék
Keserű Dávid politológus hallgató, PTE BTK Politikai Tanulmányok
Tanszék
Kisgyörgy Péter P.hD. hallgató, PTE TTK Földtudományok Doktori
Iskola
Orbán Zsuzsa közgazdász hallgató, PTE KTK
Selján Péter biztonság- és védelempolitikai szakreferens, ZMNE
Varga Miklós politológus hallgató, PTE BTK Politikai Tanulmányok
Tanszék
Vörös Zoltán politológus hallgató, PTE BTK Politikai Tanulmányok
Tanszék
Wilhelm Zoltán egyetemi docens, tanszékvezető, PTE TTK Földrajzi
Intézet