Professional Documents
Culture Documents
Előszó
I. A zsidók eredete.
II. A zsidók tulajdonságai
III Az anyagi érdekek elve
IV. Ábrahám korszaka
V. Izsák korszaka
VI. Az egyiptomi időszak
VII. A mózesi időszak
VIII. A zsidó elv reakciója
IX. A római időszak
X. Egy keresztény előítélet
XI. A középkor
XII. Zsidó korrupció
XIII. A zsidók előrehaladása a középkorban
XIV. A zsidók zsidók maradnak
XV. A zsidók ma
XVI. Gazdasági hódítások
XVII. A Rothschild dinasztia
XVIII. Társadalmi hódítások
XIX. Politikai hódítások
XX. A zsidó sajtó
XXI. Az "Izraeli világszövetség"
Záró megjegyzések
Hans Schmidt könyvéből, Idők és játékok vége (=End Times/End Games). A zsidó évszázad
utolsó hónapjai (P.O. Box 11124, Pensacola, FL 32524, USA).
Egy változatlan természeti törvényhez híven az emberek célja az, hogy helyzetüket mások
kárára javítsák meg. Ez a tény a sok irigységen alapuló versengés és háború oka, ahol az
emberek egymás fölé akartak kerekedni.
Hogy a háborúkat milyen módon vívják meg, azt különféle tényezők befolyásolják, melyek a
földrajzi helytől, a társadalmi és politikai viszonyoktól és az érintett népek szellemétől
függenek. Az elvek, melyek minden hódítás alapja, a következő három tényezőből állnak:
Az első két elvről föltesszük, hogy ezek általánosan ismertek, mert Róma, a régi Görögország
és a pápaság, Oroszország és Németország újabbkori történelme semmi más, mint ezeknek az
elveknek a bemutatása.
Az anyagi elveken nyugvó győzelem nem az erő győzelme a gyöngeség fölött vagy a tudás
győzelme a tudatlanság fölött, hanem a ravaszság győzelme az önbizalom és a merészség
fölött. Célja, hogy az emberi lét minden eszközét kezébe kapja és a nemzetek teljes jólétét
kezébe kaparintsa, amely ezek számára egyet jelent a szolgaságba való süllyedéssel, amíg
végül a hódító kényének-kedvének lesznek kiszolgáltatva.
Ennek az írásnak az a célja, hogy bemutassa ennek a hódításnak a módját, és a zsidó hatalom
fölemelkedését bemutassa, és annak a napjainkban elért meglepő kiteljesedését elmagyarázza.
A zsidó nép ugyanis valószínűleg az első, amely azt a titkos hatalmat - az anyagi érdekek
elvét - annak teljességében fölfedezte. Mindenesetre ez a nép az egyetlen, amely képes volt
arra, hogy az említett elvet a hódítás eszközeként használja.
I. A zsidók eredete.
A zsidók eredetileg ugyanolyan arab törzs voltak, mint a többi arab törzs akik rablásból és
állatcsordáikból éltek. Az Ótestamentum nem mond semmit arról hogy a zsidók az arabokból
származnak, de az arab dokumentumok, különösen a Korán leírja, hogy Ábrahám ("Ibraham-
Allehi-Selam"), egy arab pátriárka, törzsével és nyájaival Arábiában ("Hiddjaz") élt, és ő
vetette meg a szent raaba (Kiabeh) alapjait Mekkában, amely régóta az egyistenhit fellegvára
volt, és ahol ma is Imák szállnak az éghez Ábrahám, Ismael és Mohammed Istenéhez.
Nem ismerjük a körülményeket, melyek Ábrahámot arra indították, hogy törzsével együtt
elhagyja Arábiát, de kivándorlása kétségtelenül arra a kívánságára vezethető vissza, hogy
helyzetét megjavítsa. Ez a föltételezés annál alaposabb, hogy ugyanez a kívánság indította el
minden időben a nomád népek támadásait az arab félszigettel szomszédos országok ellen.
II. A zsidók tulajdonságai
A rablási vágy olyan szenvedély, amely a zsidók második természetévé lett, és amelynek
ösztönösen engedelmeskedik. A nyereség utáni vágy olyan erősen gyökerezik szervezetében,
hogy ez minden más érzést, minden más szenvedélyt kiolt. A zsidó nem ismeri például az
öntiszteletet. Ha kigúnyolják, úgy tesz, mintha nem venné észre, ha megdicsérik, kinevet, de
ha nem kap meg egy fillért, akkor tigrisként dühöng. Életének egyetlen célja a nyereség. Ezért
minden, ami nem erre a célra irányul, számára nem érdemes figyelemre.
Különben az emberek közötti folyamatos ellentét tana az arabok velük született elképzelése,
amelyet mind a Koránban, mind a Talmudban megtalálunk - ez a két könyv a szemita eszmék
és hagyományok gazdag tárháza. De ha úgy is tűnik, hogy az arabok és zsidók egy
véleményen vannak erről, ennek az eszmének a gyakorlatba ültetésének módja egyáltalán
nem ugyanaz. Az arab lovagias szellemével válaszvonalat húz a hadi állapot és a béke között,
míg a zsidó nem ismer el semmiféle fegyverszünetet és szüntelenül harcol.
Egy ilyen rendkívül jó képességű nép természetesen azt a várakozást ébreszti föl., hogy
nagyszerű eredményeket fog szülni. De a zsidók által valaha létrehozott legnagyobb csoda
biztosan az, hogy fölfedezték az anyagi érdekeltség elvét, ennek társadalmi és politikai
robbanó erejét és ennek alkalmasságát arra, hogy ezzel meghódíthassák a világot. Ez a
fölfedezés az ennek a népnek adatott képességek fokozatos fejlődésének eredménye. A
környező törzsekkel való viszonynál a zsidók mindig a következő politikai-gazdasági
igazságokat tartották szem előtt:
"Nem aki vesz, hanem aki takarékoskodik, lesz jómódú."
"Aki takarékoskodik, uralkodni fog azok fölött, akik pazarolnak."
Emellett megfigyelték, hogy az emberek általában nem helyeznek nagy súlyt birtoklásra, mert
az a kívánság, hogy valamit megszerezzenek, ami nem az övék, arra viszi őket, hogy
elveszítsék szemük elől azt, ami már az övék. Ebből vezették le a zsidók azokat az
alapelveket, amelyek emberemlékezet óta kereskedelmi, társadalmi és politikai rendszerük
alaptétele lett.
Amikor első kísérleteik sikeresek voltak, működésüket ki akarták bővíteni, úgy, hogy egy
gazdag és termékeny országba vándoroltak ki, és ezért elhatározták, hogy elhagyják hazájukat
- Arábiát.
Ezzel a tervvel a zsidók megdöbbentő zsenialitást mutattak, mivel ezzel minden elvvel
szakítottak, melyeket elődeik a hódítások során betartottak, és új elvet mondtak ki, az anyagi
érdekek elvét. Ezenkívül ezt tiszta és egyszerű módon valósították meg, nem volt szükséges
hozzá testi erőszak vagy vallási befolyás.
De hallunk arról, hogy Ábrahám és törzse később Egyiptomba vonult, egy országba, mely
régóta híres volt gazdagságáról és termékenységéről. Igaz az, hogy a zsidók sajátos
kivonulásukat éhínséggel indokolták, amely akkor Kánaánban dühöngött. De valójában ez az
"éhínség" nem volt más, mint egy égő szomj, melyet a zsidók a fáraó kincseivel akartak
eloltani. Eleinte megtalálták számításukat Egyiptomban, mert hamarosan egy csomó aranyat
és ezüstöt valamint hatalmas nyájakat szereztek. De mohóságuk hamarosan annyira magukra
haragította az egyiptomiakat, hogy a fáraó kiűzte a zsidókat országából, és ezt a lépését ezek
erkölcstelenségével és cselszövéseivel indokolta.
Egyiptomból való visszatérésük után a zsidók vadul elözönlötték Kánaánt, ahol az ott élő
lakosság kárára gazdagok és hatalmasak lettek.
V. Izsák korszaka
Izsák éppen úgy mint Ábrahám azon igyekezett, hogy hódításai során lehetőleg sok
gazdagságot halmozzon föl, és megszerezze Kánaán lakosainak tulajdonát. E célból
megduplázta rabló követeléseit és megszállta a filiszteusok országát. Szándékainak
eltusolására újra azt az állítást használta, hogy éhínség tört ki az országban.
Mielőtt folytatjuk történelmi visszapillantásunkat, meg kell említenünk néhány fontos dolgot,
melyek a zsidók minden megszállásakor és az ezt lezáró kiűzésüknél megfigyelhetőek.
Szeretnénk a nyilvánosság figyelmét fölhívni ezekre, mert ezáltal a zsidók politikája, és
rafinált cselei, amelyekkel a világot gazdaságilag hatalmukba akarják keríteni, nyilvánosságra
jutnak.
Az első említésre méltó tény az a különleges gondosság, amellyel a zsidók minden fegyveres
harc alól kibújnak azzal a néppel szemben, melyet le akarnak igázni. Az említett időszakban
vállalkozásaiknál alapvetően szellemi eszközöket használtak, és soha nem nyúltak fizikai
erőszakhoz. A ravaszság volt már akkor is kedvenc fegyverük; természetesen a zsidók
érdekében állt, hogy elkerüljék a vér folyását. Így soha nem játszódtak le fegyverekkel vívott
csaták, amelyek a fizikai elvet - melynek ellentéte az anyagi elv - jellemzik.
A másik említésre méltó tény a zsidók viselkedése, amit akkor tanúsítottak, amikor egy
országból vissza kellett húzódniuk. Nemcsak mindig sikerült nekik rabolt dolgaikat magukkal
vinni, hanem visszavonulásukat még ellenfelükkel szembeni erkölcsi győzelemnek is
nevezték, amennyiben önmagukat üldözött népnek nevezték és minden felelősséget
ellenfelükre hárítottak. A zsidóknak ez a politikája való macchiavellista mestermű, melyet egy
más faj vagy szekta sem tudott utánozni. Korunkban is ez jellemzi a zsidóság lelkét és
szellemét.
VI Az egyiptomi időszak
Egy zsidó kalandorokból álló előőrs földerítőként lépett be Egyiptomba. Újra egy éhínség
szolgált ürügyül nekik, hogy beszivárogjanak egy országba. Ez az előőrs nagy sikert ért el,
mert az emberek nemcsak Egyiptom lakóinak kárára gazdagodtak meg, hanem még az
uralkodót is függővé tették sajátmaguktól.
Miután megmutattuk, hogy hogyan kezdte el a zsidó nép belépését a történelembe azzal, hogy
más népek kincsére rátette a kezét, a következőkben történetének második részét vizsgáljuk
meg.
Ezt a második korszakot a zsidó nép politikájának teljes reformálása jellemzi. A mózesi
változtatások nem jelentettek kevesebbet, mint a zsidó elvekről való formális lemondást. Ez a
forradalom megszüntette a zsidó nép fő elvét - az anyagi érdekek elvét - és helyére újat tett,
mely fizikai és teokratikus (istenelvű) elvek egységéből állt.
Ez a változás a "kiválasztott nép" sorsát irányító férfiak fejében lezajlott reakció eredménye
volt. Ezek a nemes férfiak elszörnyedtek, mikor fajukat olyan mélyre süllyedve látták, hogy
az már az utcai rablástól és az uzsorától sem riadt vissza. Egy nép, gondolták, mely a
nemzetek vezetője szeretne lenni, a jólét és civilizáció felé vezető utat nyíltan és becsületesen
kell, hogy járja. A gyávaság elvét, ami miatt az emberiség megveti őket, méltatlannak kell
nyilvánítania céljai elérésére.
De a mózesi elv győzelme csak akkor lett volna lehetséges, ha a régi zsidó elv követőit
teljesen eltették volna az útból. Ezeket ennélfogva az aranyborjúval együtt - ami az uzsora
szellemének jelképe, amit az anyagi érdekek elvével azonos - megsemmisítették. A fegyveres
hódítás elve vezetett Kánaán elfoglalásához és Júda királyságának megalapításához.
Mivel ez az időszak csak egy olyan elv magyarázatához szolgál, amellyel ebben a
tanulmányban nem akarunk foglalkozni, azzal az időszakkal folytatjuk vizsgálatainkat,
amikor Júda királysága eltűnt és az anyagi érdekek elve újra első helyre lépett.
Amikor az asszírok és perzsák megtámadták őket, lehet hogy volt a zsidók között még egy
párt, amely lehetségesnek tartotta a hódítást fegyveres erővel, de ezt a pártot a régi elv
támogatói hamarosan elhallgattatták. Ez utóbbiak meg voltak arról győződve, hogy ha a
próféciák megvalósulnak, és Izrael fiai elérik a világ uralmát, akkor ezt nem történhet
fegyveres erővel, hanem az anyagi érdekek elvének bevetésével.
"Mi hasznunk van abból" mondták, "ha saját országunk, királyságunk, erődítményeink és
hadseregünk van, ha mindezt egyetlen vihar éjszaka el tudja sodorni és minket idegen hódítók
rabszolgáivá tehet?" - "Nem, a mózesi elv lehet hogy szépnek tűnik, de csaló dolog.
Gazdagságunk és hatalmunk nem koncentrálódhat egy helyen; mindenütt és sehol kell, hogy
legyen, úgy, hogy ellenségeink nem kaparinthatják meg. Nem lehet országunk, királyságunk,
de az kell hogy a célunk legyen, hogy minden ország gazdagságát és a világ gazdagságát
kezünkbe kaparintsuk. Szétszórva a világon nem lehet megállapodott hazánk, hanem mindig
ott kell föltűnnünk, ahol a leggazdagabb az aratás. Csak Ábrahám, Izsák és Jakab elvei
képesek arra, és fogják a jóslatokat beteljesíteni, melyek Izrael fiainak a világ fölötti uralmat
jósolták meg.
A két elv közti konfliktus a zsidó népet két pártra osztotta, melyek hosszan harcoltak az
uralomért. Ennek a konfliktusnak a következményeként a zsidók hamarosan elkészültek arra,
hogy sokféle országba vándorolnak ki, majd újra Cion vonzotta őket, nemzetük látható
központja. A decentralizálási irányzat lett aztán győztes, és ez adta a kivándorlásnak a
kezdőlökést, amely ma a "babilóniai fogság" néven ismert. DE ez a "fogság" valójában nem
volt más, mint a zsidók egy agresszív sakkhúzása, melynek célja az volt, hogy hódítóikat
uzsorával és ravaszsággal tegyék éretté a meghódításra. Politikai és katonai vereségük után a
zsidók úgy akarták magukat kártalanítani, hogy a perzsákat kifosztották, és az nyilvánvaló
tény, hogy miután a zsidók letelepedtek a perzsa birodalomban, hozzájutottak az ország
kincseihez és végül is a kormány és a politikai hatalom is a kezükbe került. Ezt a győzelmet
Eszter és Mordechai intrikáival érték el, melynek során az öreg királyt, Ahasvérust
eszközként használták, és az állam irányítását kezükbe kaparintották.
IX A római időszak
Egyébként a rómaiak is nagy hibát követtek el, amikor fegyvereiket olyan pont ellen vetették
be, amelynek lerombolása a zsidók hatalmát már nem tudta komolyan veszélyeztetni. Végül is
a zsidók már régen fölcserélték hatalmi bázisukat egy elvvel, amely most működésük egyetlen
alapelve volt, és a rómaiaknak ez ellen az elv ellen kellett volna harcolniuk, és ezt kellett
volna megsemmisíteniük. De ilyesmire nem voltak képesek, és Jeruzsálem lerombolásával
Titus fölszámolta az egyetlen akadályt, amely a zsidókat a többi nemzet elleni még
gátlástalanabb támadástól visszatartotta. Ettől az időponttól fogva a zsidók örökre lemondtak
a saját országról és mózesi hagyományaikról, és elkezdték a világ meghódításának nagy
munkáját az anyagi elvek segítségével.
Az imént vázolt okok, melyek a zsidókat arra bírták, hogy hazájukat elhagyják, megcáfolnak
egy, a keresztények között gyakori előítéletet: ezek egységesen abból indulnak ki, hogy a
zsidók azért szóródtak szét a Földön, mert nem voltak hajlandó Jézus Krisztus isteni
küldetését elismerni. A történelem bebizonyítja, hogy ez csak egy előítélet, mert számos
bizonyítéka van annak, hogy a zsidók szétszóródása önkéntes és tervezett kivándorlás volt.
A szétszóródás önkéntességének egyik bizonyítéka az, hogy a zsidók már négyszáz éve
Jeruzsálem meghódítása előtt, a makkabeusok idejében elkezdtek minden lehető országba
kivándorolni. Hogy nem erőszak volt a zsidók szétszóródásának oka, azt azzal is be lehet
bebizonyítani, hogy Titus csak egy pár ezer zsidó hadifoglyot vitt magával római
diadalmenetére. Ez a pár ezer Júdea lakosságának csak kis töredéke volt. Ez csak egy a sok
bizonyítékból, hogy a zsidó szétszóródás önkéntes volt. Továbbá meggondolandó, hogy a
rómaiak soha nem űztek el egy népet sem hazájából, és nincs ok arra, hogy föltételezzük,
hogy a zsidókkal, akiktől amúgy is meglehetősen féltek, másképpen jártak volna el.
Miután leírtuk, hogy a zsidó nép szétszóródása egyszerűen agresszív manőverük a világ
meghódítására, a következőkben a zsidók tevékenységét a Római Birodalom további
időszakaiban és a középkorban akarjuk megvizsgálni.
XI A középkor
Az az állítás, hogy a zsidó faj szétszórt képviselői egyesült és rémisztő egészet alkotnak, nem
üres frázis, hanem valóság, melyet matematikai pontossággal be lehet bizonyítani. Első
bizonyítékként azt akarjuk bemutatni, hogy a nyugati nemzetek mai civilizációjának közepén
azok a faji kötelékek, melyek a zsidókat kötik össze egymással, sokkal erősebbek, mint a
zsidók és keresztények közötti kötelékek. A második bizonyíték abban a körülményben rejlik,
hogy ugyanazok a vallási és történelmi hagyományok és ugyanaz a faji egység áll fönn a világ
bármely részén lakó zsidók között, Kamcsatkától San Franciscóig, és Európa szívében éppen
úgy jelen van, mint Középázsiában. Ezt az egységes, szétszórt és mégis egyesült néptestet
egyetlen gondolat és egyetlen eszme tartja ébren: az, hogy tagjai a "kiválasztott nép" részei, és
a világ kincsei az ő jogos tulajdonuk. Kérdezzük csak meg - amit gyakran megtettünk - a
Tatárország sztyeppéin keresztül vonuló zsidó szerencselovagot, vagy az előkelő New Yorki
Tőzsdei ügynököt, aki a bécsi Leopold utcán, a londoni Lombard utcán vagy a New Yorki
Wall Streeten sétál, és ugyanezt a hitet és bizakodást találjuk mindegyiküknél.
A zsidó összetartás olyan nagy, hogy ha bárhol a világon egy zsidót támadás ér, akkor az öt
világrész zsidói egy emberként állnak mellé. Hogy ezt egy példával mutassuk meg,
gondoljunk egy eseményre, mely napjainkban játszódott le. Amikor Grant tábornok
Tennessee államban ellenséges hadsereggel állt szemben, bosszantotta az a nagyszámú zsidó,
akik hadserege nyomában jártak, mint a kutyák a szarvas után, és parancsba adta, hogy a
zsidóknak el kell tűnniük a környékről. Rögtön fölzendült minden nagy amerikai városban a
zsidók harci és gyilkosságról szóló kiáltozása, és a mózesi vallás hívei azon nyomban egy
bizottságot alapítottak, amely rögtön Washingtonba ment, hogy Lincoln elnököt meggyőzze a
Grant parancs igazságtalanságáról. Az elnök figyelmesen meghallgatta a bizottság panaszait,
és jó szívvel írt Grant tábornoknak egy levelet, melyben arra kérte őt, hogy vonja vissza
parancsát. Grant tábornok leszögezte válaszában, hogy teljesítette az elnök kívánságát és
visszavonta parancsát, de hozzátette, hogy szerinte a zsidók ma sem jobbak mint akkor,
amikor Krisztust keresztre feszítették.
Ahol zsidók élnek, ott minden zsidó biztosan számíthat szállásra, segítségre és támogatásra. A
héber nyelv sajátságos írásával a különféle országokban élő zsidók között kapocsként szolgál,
és összeköti egymással a világon szétszórt zsidó közösségeket. A valódi szabadkőművesség a
zsidóké, melyhez viszonyítva a mi szabadkőművességünk csupán gyerekjáték.
A középkorban a zsidó kalandorok megelégedtek kis lopásokkal, és mint olyan emberek, akik
puszta létükért küzdenek, nem követeltek túl sokat. Rongyokban járva tűrték panasz nélkül
keserű nyomorukat, de hitük végső hivatásukban rendületlen maradt. Hiába keresünk a
történelemben olyan színjátékot, amely akár csak távolról is hasonlítana a zsidók
önmegtagadásához, amellyel évszázadokon keresztül követték céljukat, a világ meghódítását.
Ennek az önmegtagadásnak és szigorú fegyelmük segítségével tudtak az uzsora katonái hűek
maradni zászlajukhoz, az anyagi érdekek elvéhez, és józan, aktív és hatalmas emberek lettek
belőlük.
Ez az elv tövény lett a zsidók számára, amelyért spártai életmódot folytattak és a lustaság
vagy mulatozás rontásaitól megvédte őket. Ez a szigorú fegyelem és életvitel része a zsidók
sikerének más fajok elleni harcukban, és a zsákmány halmozásánál. Ennél a kereskedelmi és
pénzügyi konfliktusnál gyakran előfordul, hogy a zsidó konkurenseit százával szorítja ki a
pályáról, csak azért, mert az anyagi érdekek elve, a nyereségre való kilátás őt józanabbá,
aktívabbá és hatalmasabbá teszi, mint konkurenseinek százait együttvéve.
Csak kevesen fogják elhinni ha azt állítjuk, hogy a zsidók minden ellenére jámborak. Ez az
állítás annál furcsábbnak tűnik, mert sokan ma a zsidókat a legszörnyűbb emberfajnak tartják.
Természetesen még meglepettebbek lesznek ezek az emberek, ha hozzátesszük, hogy a zsidók
mindkettők egyszerre: egyrészt nagyon erényesek másrészt rendkívül kicsapongóak, sőt a
kicsapongás terjesztői. Ezt a látszólagos ellentmondást el kell magyarázni, hogy ennek teljes
jelentősége világossá váljon.
A zsidó erényes, ha tapasztalata szerint ennek gyakorlati haszna van és nem azért mert plátói
szeretetet táplál az erény iránt. Ha erényes, hosszabb lesz az élete és így pénzhez jut; ez
tökéletesen elég neki, és így mélyen tiszteli az erényt. De ha az anyagi érdekek elve arra
kényszeríti, hogy erényes legyen, ugyanez az elv másrészt arra kényszeríti, hogy kicsapongó
legyen.
A zsidó pontosan tudja, hogy milyen előnyökkel jár az erény, és ezért ezt saját
monopóliumának tekinti. "Az erkölcs" gondolja "kitűnő dolog, melyre nagyon kell ügyelnem.
De nem lehet mindenki tulajdona, mert akkor nem lehet pénzzé tenni." Számítással vagy
spekulációval teszi az erényt is adókötelessé és a kicsapongást a rombolás eszközeként
használja.
Így pédául az olasz köztársaságok, Velence, Génua és Firenze tele voltak zsidókkal. Ezeknek
a köztársaságoknak az elszegényedése arra kényszerítette a zsidókat, hogy a délen kicsalt
kincseiket összepakolják és északra költözzenek; így telepedtek le Németországban,
Hollandiában és Lengyelországban, ahol a kereskedelem, ipar és az általános jólét
föllendülőben volt. Anglia jött utoljára sorra, csak a 18. század végén, miután Hollandiától,
amely addig előtte járt, elvitatta a tengeri és kereskedelmi elsőséget. A zsidók
Spanyolországban voltak a legkevésbé sikeresek. Itt a helyi lakosság kivándorlásra
kényszerítette őket, mert idegen betolakodóknak és a mórok szövetségesének tartották őket.
A zsidók középkori történetének rövid áttekintése után most egy specifikus kérdéssel kell
foglalkoznunk, amely az utóbb mondottakkal szoros összefüggésben áll és már önmagában is
tényleges csodának lehet tekinteni. Arra a figyelemre méltó tényre gondolunk, hogy a zsidók
nem keverednek más népekkel. Annak ellenére, hogy sok országban laknak szétszórva, hogy
más fajokkal évszázadok során szoros kapcsolatba kerültek, a zsidók ma is azok, akik
ezernyolcszáz évvel ezelőtt voltak. Ugyanazokat a tulajdonságokat, ugyanazt az embertípust
fedezzük föl náluk, mintha azt sem az idő, sem a szokások, sem a kapcsolat az idegen
elemekkel sem befolyásolta volna a legcsekélyebb mértékben sem.
Vagy- vagy! Egy ember vagy zsidó, vagy német, francia, amerikai, orosz, stb... akar lenni. De
nem, a zsidók azt állítják, ők mindkét tulajdonságot egyesíteni tudják, és míg állítólagos
'hazafiságukat' - például mint franciák - nagyon szívesen mutogatják, a legcsekélyebb
gátlásuk sincs, ezzel egyidőben zsidó nemzetiségükkel büszkélkedni. Crémieux és Annarid
Lévy, korunk két zsidó híressége nyíltan elmondták, hogy "ujjuk hegyéig zsidók", és mivel az
ujj hegyén túl nincs semmi, ezeknek az egyéneknek szükségszerűen igen rossz franciáknak
kell lenniük.
XV A zsidók ma
Végül eljött a régen várt nap. A szabadság tavaszán, amikor a feudalizmus öreg és düledező
épülete nagy robajjal ledőlt, a régi politikai, polgári és egyházi erőknek rémület futott át
csontjain, amelyből nem gyógyultak meg, és soha nem fognak fölgyógyulni. Akkor az új
korszak eszméi mindent elsöpörtek, ami útjukba állt, és minden tiltakozást könyörtelenül
elfojtott. Ez volt a francia forradalom napja. akkor a szabadság harangjai a zsidókért is
szóltak, akik, alighogy lerázták láncaikat, hatalmuk teljes méretét leleplezték és ráléptek arra
az ösvényre, amely őket a legrövidebb időn belül a világ meghódításának útjára viszi. Most
tűnt el az egyetlen akadály, mely a zsidóknak eddig az útjában állt.
A zsidók zárt egységben támadták ellenfeleiket, minden fronton legyőzték őket és zászlójukat
a régi Európa romjaira tűzték. Azóta a zsidóság lobogója lobog az európai hatalmi terület
minden erődítményén, sőt, az egész világon, melynek jelszava a materializmus és az anyagi
érdekek lettek. Súlyos jelentésű szavak, a zsidó világuralom kulcsa!
Az egész hódító hadjárat a zsidóknak egyetlen egy puskalövésébe sem került. Eltekintve attól,
ami a forradalom és a liberalizmus eredményeképpen érett almaként hullott ölükbe, mostani
pozíciójukat főleg azoknak a példátlan intrikáknak köszönhetik, melyekkel egyik
ellenségüknek a másik után adtak mattot. Így sikerült nekik, maguknak ügyes taktikázással
egy központi helyzet előnyeit biztosítani, amelyből kedvük szerint minden irányba tovább
nyomulhatnak előre. Amikor másokat összezavaró játékaikat játsszák, ma a forradalmakat
támogatják és holnap a kormány uralmát támogatják, egyik kezükkel államokat veszélyeztető
utópiákat támogatnak, a másikkal a királyokat védik, sőt új arisztokráciákat alapítanak, akkor
azon vannak, hogy mindkét oldal adósukká váljon, és minden üzletből, amellyel foglalkoznak,
hihetetlenül magas nyereségük legyen. Mindannyian tudjuk, hogy mind a kormányoknak,
mind a forradalmi pártoknak pénzre van szükségük, és a zsidók szívesen hiteleznek - mely
számukra zsíros nyereséggel jár, mind pénz alakban, mind koncessziók és előjogok
formájában.
Láttuk, hogy a nagy vallási és politikai forradalmak, melyek az egész keresztény világot
alapjaiban rendítették meg, és különféle csoportokra és pártokra osztották, a zsidók számára
valóságos isteni ajándék voltak, mert az általuk létesített zűrzavar az ő hódításukat hatalmas
lépéssel lendítette előre és lehetővé tette számukra, hogy uralkodó állásokat foglaljanak el a
pénzügyben, az államirányításban és a társadalomban. Ez a hódítás, hangsúlyozzuk még
egyszer, nem a képzelgés szülötte, hanem világszerte tapasztalható valóság. Maguk a zsidók
nem csinálnak titkot ebből, hanem szabadon elismerik és ezt nevezik "a zsidóság fő és legelső
problémájának".
A zsidók már a középkorban mesés jövedelmeket halmoztak föl, és így jutottak bizonyos fokú
befolyáshoz. De ahhoz, hogy gazdasági hatalmuk a mai rendkívül nagy mértékét elérje, és a
zsidók a különféle országok vagyonának oroszlánrészét kezükbe kaparintsák, sok más
tényezőnek is szerepet kellett játszania. Első helyen a kozmopolita eszmék kiterjedését
nevezzük meg, az európai nemzetek erkölcsi elképzeléseinek és szokásainak egységesedését,
a nyilvános közlekedési eszközök fejlődését és a nemzetközi kapcsolatok intenzívebbé
válását.
Ilyen módon a zsidók a dolgokat rövid időn belül odáig vitték, hogy ma ők a legjobbmódú és
legbefolyásosabb embercsoport, akiknek olyan hatalmi helyzete van, melynek nincs párja a
történelemben. Hatalmas tőkéjükre támaszkodva, melynek súlya a népeket fojtogatja,
irányítják a pénzvilágot és az ipart. Korunk legnyereségesebb és legnagyobb vállalkozásai
Európán kívül és azon belül zsidó monopóliummá lettek, például az osztrák déli vasút -
Középeurópa fő közlekedési ere -, Brazília bányái, az Egyesült Államokbeli Union Pacific
Railway, melyet Jay Gould irányít, stb...
De tovább megyünk és azt állítjuk, anélkül, hogy bennünket túlzással vádolhatnának, hogy
nincs köztünk senki, aki valamilyen módon ne fizetne a zsidó hatalomnak adót. Mindannyian,
kivétel nélkül megfizetjük adónkat a zsidóknak, ha lakbért fizetünk, ha házat veszünk, ha
kenyeret eszünk, ha ruhákat hordunk. Még a királyok és nemesek sem tesznek másként: egy
kezünkön megszámolhatjuk azokat közülük, akik nem adósai a zsidóknak és így függetlenek
tőlük.
A zsidó gazdasági hatalom bizonyos módon olyan, mint a láthatatlan kobold, aki mindenkinek
büntetlenül belenyúlhat a zsebébe. Ahogy Goethe Faustjának szelleme a kulcslyukon is be tud
jönni, és mindenütt ott van, de senki sem látja. Nagyon illik hozzá a csábító szerepe. Az a
gyanúnk, hogy ezt a szerepet a régi időkben a bűn apjától magától lopta el, mert sátán
szavaival szól hozzánk: "Imádj, és elvezetlek a szerencséhez."
A zsidó gazdasági hatalom csodálatos kifejlődésével párhuzamosan, vagy sokkal inkább mint
ennek elkerülhetetlen és közvetlen következménye, a zsidó nép egyes képviselői mind
nagyobb gazdagságra tettek szert. A középkor ragacsos uzsorása mindenütt modernen
bankárrá vagy tőzsdei ügynökké vált. A valaha volt vándorzsidók ügyes spekulánsokká lettek,
a régebbi ószeresek vagy használtcikkkereskedők pedig elegáns áruházakat és ipartelepeket
rendeztek be.
De egy ideig hiányzott a korona az épületről, azaz a vezető elv megtestesülése egy konkrét,
látható hatalom formájában, amely minden emberi vállalkozásnak tulajdonsága. így ahogy az
egyház hatalmát a pápa és a katonai hatalmat a császár testesíti meg, a zsidók hatalma
szükségszerűen egy dinasztia kialakulásához kellett hogy vezessen, mely létének alapja és
annak folyamatos igazolása az anyagi érdekek elve.
A zsidók eme "saját maga által kinevezett ura" nem határolja le hatalmát azokhoz a
milliárdokhoz, melyeket magáénak nevez, hanem ez még nagyobb mértékben látható lesz,
amikor az a hihetetlen mennyiségű arany mozog, melynek iránya az ő minisztertanácsának
irányításától függ. Minden zsidó milliomos, aki Párizsban, Bécsben, Berlinben vagy az USA-
ban pénzügyi műveleteket visz véghez, a Rotschildok tábornoka, mivel tevékenységeinél
mindig figyelembe veszi a pénzügyi barométer állását
A Rotschildok gazdagsága elképzelhetetlen méretű. Anselm Rothschild, aki nemrég halt meg
Bécsben, egy milliárd franknyi vagyont hagyott hátra. Ennek megfelelően a család három
ágának vagyona három milliárd dollárra becsülhető. Ez pontosan megfelel annak a a hadi
kárpótlásnak, melyet a francia kormány csak nagy nehézségek között tudott kifizetni.
Egyetlen család lett tehát olyan gazdag, amely egy nemzet gazdagságával hasonlítható össze!
Ha meggondoljuk, hogy ez a hihetetlen gazdagság millió szerencsétlen ember munkájának a
gyümölcse, akkor akár abban is kételkedhet az ember, hogy normális-e.
Mióta világ a világ, soha nem voltak ilyen természetellenesek a viszonyok! A Rothschild-
család főnöke e körülmények között uralkodó a szó legszorosabb értelmében, és alattvalói az
emberek azon milliói, akik folyamatosan azon fáradoznak, hogy hatalmát és csillogását
lehetővé tegyék! A Rotschildoknak tucatnyi kastélyuk van, tulajdonképpen királyi paloták,
melyek a legszebb és legvirágzóbb tájakon vannak. Ott élvezik nagyszerű pompájukat, ott
hallgatják meg a világ gazdagjainak a hízelkedését, melybe a császárok és királyok is
beletartoznak, és mégis, a Rothschild család feje nem helyez súlyt arra, hogy királynak
nevezzék. Őfelsége nyilvánvalóan meg van elégedve azzal, hogy király és teljes mértékben
élvezi azt a hatalmat, melyet mérhetetlen gazdagsága biztosít.
Ezenkívül a Rothschildok, mint a zsidó nép látható vezetői az utóbbi időben szokásukká
tették, hogy ők tegyék le az alapkövét minden kizárólag zsidók számára létrehozott jóléti
intézménynek. Amit szabad más királyoknak, az természetesen szabad a zsidók királyának is.
Ezeknek a zsidó autokratáknak a hatalma annyira mérhetetlen és határtalan, hogy minden más
király és császár hatalmát lényegesen túlszárnyalja. Amikor pár éve két nagy birodalom, a
francia és a porosz véres háborúba kezdett, amely mindkét félről katonák százezreit vitte
csatába, Mégis szükség volt arra, hogy egy harmadik hatalmasságot bevonjanak, hogy újra
nyugalom legyen Európában. Ez a hatalmasság nem volt más, mint Rothschild, ez az "Isten
kegyelméből uralkodó király", akinek aláírása föltétlenül szükséges volt, hogy rajta legyen a
békeszerződésen, melyet Franciaország és Poroszország 1871-ben Versaillesban kötött.
A zsidók hatalma jól ismert az USA-ban és könnyen érezhető. Biztos forrásból ismert, hogy
az amerikai ezüstdollár érvénytelenítését fizetőeszközként 1873-ban a Rotschildok egy
ügynöke és annak szövetségesei eszközölték ki. Neve Ernest Seagal volt. Ezért utazott
Washingtonba, és az a gyanú, hogy megvesztegetéssel indította el a dolgot. A dolgot olyan
ügyesen vitték véghez, hogy eltelt egy idő, amíg a nyilvánosság észrevette, hogy mi történt.
Ennek kapcsán utalunk arra, hogy a missourii képviselő, Richard P. Blank állandó fáradozása
és munkatársaié a kongresszus két kamarájában tette lehetővé, hogy az amerikai ezüstdollár
újra érvényes fizetőeszközzé vált. Függetlenül azok jövendölésétől, akik ellene voltak a két
fémből álló pénz újonnani bevezetésének és ennek rettenetes következményeit jósolták, az
ország gazdasági életében nem történt változás, attól eltekintve, hogy az arany értéke
erőteljesen lecsökkent és az ezüsté megnőtt, amíg a két fém értéke kiegyenlítődött.
A törvény reformálói ezért nyilvánosan azt mondták, hogy a zsidók ugyanolyan emberek,
mint a többiek, és ezért világszerte joguk van az emberi jogokra. Elméletük emberséges
színezetétől elvakítva ezek az emberek nem voltak képesek ennek a népcsoportnak a
veszélyességét fölismerni, akik a nemzeti szolidaritás álarca alatt mindig a világ uralmára
törekednek és világszerte ezen dolgoznak.
Ha a diplomáciánál kezdjük, megállapítjuk, hogy ez a terület tele van zsidókkal. Ugyanez igaz
a törvényhozó gyűlésre is Angliában, Franciaországban és Ausztriában, ahol a
legbefolyásosabb tagok a zsidó faj tagjai. Zsidó miniszterek és állami tisztviselők szintén nem
ritkák.
Vegyük például Disraelit, akit ma Lord of Beaconsfieldnek hívnak, aki a brit parlamentben a
konzervatívok vezetője, akiről Daniel O'Connell ezt mondta egy beszédjében: "Ha családfáját
követni tudnánk, akkor minden bizonnyal fölfedeznénk, hogy közvetlen utódja a Krisztussal
együtt keresztre feszített rablógyilkosoknak." Aztán itt van Goshen, akit nemrég neveztek ki a
brit tengeri haderő első admirálisának, és az angol nemességben is találunk zsidókat, mint Sir
Nathanael Mayer de Rothschild, Sir Moses Montefiore, Sir Francis H. Goldsmith, Sir David
Louis Salamons, Benjamin Samuel Philips, Sir Albert David Sasson, Sir Julius Vogel
(Újzéland főügynöke ), Sir Borrow Herbert Ellis, Baron de Worms, Baron de Stern, Baron
Albert Grant és sok mást.
A porosz nemzetgyűlésben ott van a hangos Lasker, a simulékony Armin - mindkettő zsidó.
Gambetta és Castelar, Franciaország illetve Spanyolország "nevelői" szintén zsidók, és
mindketten megpróbálják az emberiség megmentőjének szerepét játszani.
Hogy folytassuk ezt a nap mint nap folytatódó előremenést a politika terén, a zsidók
sajátságos, ravasz taktikát követnek, melynek fő alapelveit a következő módon lehet
összefoglalni:
2. Mindig azon vannak, hogy hasznuk legyen ellentéteinkből. Ezzel a céllal szemük előtt
tőkéjüket és befolyásukat hol az egyik, hol a másik fél rendelkezésére bocsátják, miközben
nagyon ügyelnek rá, hogy mindkét félnél ott legyenek képviselőik. Ennek a politikának a
segítségével a zsidóknak rendszerint sikerül az egyik párt győzelmét saját hasznukra fordítani.
A hatalomnak ilyen fölosztása olyan, mint egy jó kártyaelosztás, amelyben mind a négy szín
benne van, tehát tulajdonosa mindig nyer pár pontot, mindegy, hogy melyik szín lesz adu. Így
Franciaországban vannak imperialista, republikánus és szocialista zsidók is. Ha az
imperializmus győz, az urak Fould, Pereire és társaik lesznek azok, akik a zsidó érdekeket
képviselik. Ha a köztársasági oldal vagy a kommün győz, akkor Crémieux úr vagy Marx
Károly polgártárs áll készen arra, hogy a zsidó kártyakészlet egy új színét játssza ki aduként.
Ennek az okos trükknek a segítségével a zsidók megőrzik presztízsüket a kormány bármilyen
változásával szemben és céljukhoz a világ meghódításához, közelebb jutnak, még ha a
körülmények változása jelentős is. Fölfedezték annak a titkát, hogy hogyan lehet nyerni
minden párttal, és eggyel sem veszíteni. Ezt a játékot, melyet a zsidók olyan mesterien
játszanak minden nemzettel, a nemzetközi politika porondján vagy a tárgyalóasztalnál
nagyobb keretek között folytatják.
Itt a nemzetek stratégiájukban ugyanazt a szerepet játsszák, mint egy nép pártjainak
belpolitikájában: az a hatalom lesz az adu, amelyik az európai hangversenyben éppen az első
hegedűs. Mutassuk meg ezt egy példán:
A pénzügyi vita esetén, mely pár éve a zsidók és a románok között tört ki, az utóbbiak szintén
szigorúan az előbb vázolt politika szerint cselekedtek. Dr. Strousberget, egy porosz zsidót
választottak vezetőjüknek, biztosították, hogy az US zsidó Peixotto lett az Egyesült Államok
konzulja, és végül Dr. von Levit, egy másik porosz zsidót küldtek a dunai hercegségbe és
Szerbiába, hogy ott mindenféle intrikákkal fönntartsa a zsidó befolyást.
Itt közbevethetnénk a megjegyzést, hogy porosz zsidók Sadowa előtt [Königgrätz, ahol
Poroszország 1866-ban döntő vereséget mért Ausztriára] nagyon ritkák voltak, de a Sedani
győzelem után [Franciaország fölött 1870 szeptember 2-án] kifejezetten nehéz lenne olyan
zsidót találni, aki ne hordana állandóan egy Bismarck képet zsebében, mert az alázatosság a
zsidó nép nemes jellemvonásainak egyike. Tényleg nincs ok arra, hogy az emberek miért ne
térdelnének le tisztelettel az erősebb előtt, míg a gyengéket lelkiismeretlenül bántalmazzák és
becsapják.
Ausztria csak kissé van jobb helyzetben. Ott a zsidóságnak van a legnagyobb szava a
politikában és nagyobb a befolyása, mint a nagybirtokosoknak és a nemességnek.
Németországban azon fáradozik, hogy a militarizmust és a nagynémet elvet gazdasági
hatalma segítségével kordában tartsa. Oroszországban és más ortodox vallású országokban a
zsidóságnak először a még létező nemzeti és vallási fönntartásokat kell áthidalnia, hogy ott is
kezébe vehesse a gyeplőt.
A zsidóság Oroszországban mégis már régóta rémisztő sikereket mondhat magáénak. A krími
háború és a jobbágyfölszabadítás előtt a zsidó lakosság csak Lengyelországban és az osztrák-
német határ közelében egy területen valamint a Dnyeper mentén volt található. Az ezeken a
területeken levő nagyvárosok akkor még biztosítva voltak a zsidó megszállás ellen, mert az
akkori törvények szerint az izraelitáknak tilos volt ott megtelepedni, vagy hosszasabban
tartózkodni.
Oroszországban körülbelül 4 millió zsidó van; egyetlen más országban sincs ennyi belőlük.
De a zsidók gyűlölik Oroszországot, mert ott nincs annyi hatalmuk, mint Angliában. A
következő 1878 március 29-én írt távirat önmagáért beszél:
Így vonulnak angolok és zsidók kéz a kézben és támogatják egymást, amennyire csak telik
tőlük. A következő kép illusztrálja a két rész viszonyát talán a legjobban: A zsidó az az angol
számára, ami a vadászkutya a vadásznak. Amikor az angol fölemeli puskáját - ennek két
csöve az ipar és a kereskedelem -, akkor a zsidó a kutya szerepét játssza, vagyis
megszimatolja a vadat és azt ura felé hajtja.
De a zsidó mohó kutya, amelyik soha nem szállít urának zsákmányt anélkül, hogy előbb egy
szép darabot magának lehasítana. De mit tehetne ura? Kutya nélkül nem lehet vadászni. Ezért
az angolnak meg kell elégednie azzal, amit a kutya visz neki. A zsidók nélkül az angol gyárak
termékeinek fele megrohadna a kikötőkben és az áruházakban.
Franciaország ugyanezt játssza, és ugyanezzel a céllal, vagyis hogy vevőket találjon termékei
számára. Így a három szövetséges azt tekinti céljának, hogy az emberiséget azzal lássák el,
ami az életet kellemessé és kényelmessé teszi. Az angolok és franciák az ehhez szükséges
termékeket állítják elő, a zsidó pedig ügynökként ás alkuszként dolgozik.
Ez az ipari és kereskedelmi szövetség így szilárd, okosan kigondolt szerkezetet alkot, melyet
az önzés ragasztóanyaga tart össze, így szinte széttörhetetlen. A szövetségesek mindenütt
támogatják egymást és mindent együtt csinálnak; ennek a szoros együttműködésnek
köszönhető, hogy a nyugatnak sikerült, minden országot adófizetőjévé tenni. Egy másik
eredménye az, hogy a zsidók, akiknek sem országuk, sem állandó lakóhelyük nincs, Párizst,
Londont, New Yorkot és San Franciscot főhadiszállásukká építették ki, melyekben a zsidó
hatalmat és a zsidó befolyást támogatják. Különösen London és Párizs olyan kereskedelmi és
pénzügyi központok, ahol a zsidó rablóhadjáratok szálai összefutnak. Mert ezek után a
városok után vágyik Izrael: itt táncolnak gyermekei kéz a kézben az ottlakókkal az aranyborjú
körül. A többi országokban, Németországban, Oroszországban és keleten a zsidók csak harcra
kész hordák vagy piócák, akik arra vágynak, hogy a népek jólétét fölszívják és kapcsolatba
hozzák azt a két központi pénzügyi központtal.
Amerikában a zsidók majdnem ugyanolyan hatalmasok, mint a régi világban. Itt a nagy és
kiskereskedelem minden szála kezeiken át fut. Ami politikai aktivitásukat illeti, ez jól
összehasonlítható az európai zsidókéval. Ennek bizonyítására csak arra kell
visszaemlékeznünk, hogy egy August Belmont nevű zsidó (a Rotschildok ügynöke és
valószínűleg a család törvénytelen fia) évek óta vezetője egy politikai párt nemzeti
bizottságának, melyet okos vezetése az egyik vereségtől a másikhoz vezetett. A vele
szembenálló párt pénzügyi vezetése ugyanis ahhoz vezetett, hogy az üzletek fölvirágoztak -
miért akarna hát ilyenkor változást?
Néhány évvel ezelőtt egy ifjú Rothschild meglátogatta az USA-t, állítólag egészségének
gondozására, de valójában azért, hogy hercegi tulajdonát megnézze. New Yorkból San
Franciscoba utazott, és amikor visszatért keletre, megállt a fővárosban, hogy a meghallgassa a
pénzügyminiszter hízelgését és utasításokat adjon neki, hogy milyen további törvények
szükségesek az US pénzügyi politikájához. Alig érkezett meg ez az ifjú Rotschild
Washingtonba, a pénzügyminiszter meglátogatta, fölvette a pénzkirály utasításait és ezeket
szó szerint megvalósította.
XX A zsidó sajtó
1840-ben Krakkóban összehívták az izraeli tanácsot. Ez egy ökumenikus gyűlés volt, ahol a
"kiválasztott nép" legjobb képviselői találkoztak megbeszélésre. A találkozó célja az volt,
hogy az ahhoz szükséges eljárásokat dolgozzák ki, hogy a zsidóság a déli sarktól az északi
sarkig kiterjedhessen.
"Mit beszéltek?" mondta a gyűlés többi résztvevőjének. "Amíg a sajtó nincs kezünkben, addig
minden, amit mondotok teljesen haszontalan! Hiába alakítotok társaságokat, kölcsönt, csődöt
és hasonlókat. amíg a sajtó nincs kezünkben, hogy a világot elaltassuk, nem érjük el célunkat
és uralmunk csak képzelgés marad." Ezeknek a szavaknak erős hatása volt a gyülekezetre.
Akik hallották, megértették, hogy ez jövendőmondás volt, hogy szellemüket új fény
világította meg, hogy tevékenységüknek határozott irányt mutasson.
Ez a nap annak az ördögi műnek a kezdete, melynek az a célja, hogy a sajtót hadigépezetté
alakítsa, egyfajta tüzérséggé, melynek tüze minden olyan akadályra irányulhat, mely ellenáll a
zsidók pénzügyi és politikai hódításának. Az összeesküvők terve, melyet azért gondoltak kis
és ültették át a gyakorlatba, hogy a sajtót uralmuk alá vegyék, így néz ki:
Minden ország sajtóját kivétel nélkül a zsidók három osztályba sorolják, mégpedig:
Az első osztályba azok a lapok tartoznak, melyeket a zsidók támogatnak, vagy előfizetés vagy
pedig a részvényekkel, melyeket e célból vásároltak föl a zsidók. Erre példák: The Lodon
Times, Les Débats, L'Indépendence Belge, La Revue des Deux Mondes, New York Tribune,
stb... Ezeknek az újságoknak a kiadói és a zsidók között nincs szerződés vagy megállapodás:
A zsidók rá vannak utalva a kiadó szimpátiájára és pártfogására, melyet ennek föl kell mutatni
ahhoz, hogy az előfizetéseket negyedévenként meghosszabbítsák. Az ilyen hű előfizetőkre
természetesen tekintettel kell lenni, és különösen a részvényesekre, és ha egy kiadónak
bizonyos megfontolások tiltják, hogy nyilvánosan lándzsát törjön érdekükben, legalábbis el
kell kerülnie, hogy újságja hasábjaiban olyasmi forduljon elő, ami ezeknek kellemetlen vagy
veszélyes lehetne. De ez teljesen elegendő a zsidók számára, és joggal, mert nem kicsinység
olyan befolyásos újságok méregfogát kihúzni mint a The Times, Débat, New York Tribune,
stb...
A második osztály, mint előbb említettük, olyan újságokból áll, amelyek névleg egy bizonyos
nemzet újságai, valójában azonban zsidó szócsövek, Ezek az újságok igazi farkasok
báránybőrben, mert noha angolnak, franciának, amerikainak vagy németnek adják ki
magukat, valójában alapvetően zsidók. Ezek az újságok kitűnő szolgálatot tesznek a
zsidóknak, amennyiben a közvéleményre hatnak, mert az emberek ritkán veszik észre, hogy a
bennük levő cikkeket a zsidók törzse adta ki, mely magát franciának vagy angolnak adja ki. A
nép úgy véli, hogy ezek a lapok valamelyik ország közvéleményének a változását tükrözik
valamelyik országban, pedig valójában csak a zsidó ördög képét tükrözik, aki minket teljesen
hülyének néz, és a "modern világnézet" tanaival és látszatvalóságaival bolondít. Majdnem
minden európai országban találunk ilyen fajta újságot. Angliában például a Daily Telegraph,
mely napi 100 ezer példányban jelenik meg, és akinek egyedüli tulajdonosa egy zsidó. A
Daily Telegraphot néhány éve vette meg egy Levy nevű zsidó 20 ezer dollárért. A Levy
család két tagja nevét Lawsonra változtatta, és Mr. és Mrs. Lawson néven megjelentek a
walesi herceg legutóbbi báljának vendéglistáján. A Daily Telegraph főszerkesztője, Edward
Lawson parlamenti képviselő és arra vár, hogy báróvá üssék.
A zsidó újságok harmadik osztálya büszkén lobogtatja a zsidó zászlót és nem használ álruhát,
ahogy már a nevük is mutatja: A zsidóság, Israelit, Israelitische Bibliothek, Jewish Chronicle
(Baltimore), Jewish Messenger (New Jersey), American Israelite (Cincinnati), Jewish Record
(Philadelphia), San Francisco Hebrew, Occident (Chicago), Independant Hebrew (New
Jersey), Jewish Gazette, stb.. Ezek és más zsidó sajtótermékek a világ zsidó közösségeiben
elterjedt folyóiratok. Ennek a sajtónak az a föladata, hogy Izraelt támogassák, amikor a
nemzsidók (pogányok) kincseiért folytat rablóhadjáratot. Ez a sajtó harci kiáltásokat hallat és
előre korbácsolja a zsidókat. Ezek nélkül az újságok nélkül a zsidó mozgalom nem lenne
teljes, és tevékenysége nem lenne annyira erős belülről.
A módnak a leírása, ahogy a zsidók a sajtót saját hasznukra fordítják, fölfedi szemünk előtt
egy titkos, ijesztő hatalom létét. Újságok százai melyek zsidó parancsnak engedelmeskednek,
ijesztő csapatot képeznek, mely ellen harcolni szinte reménytelennek tűnik. Azt a kevés
újságot, melyek az áldozatok rendelkezésre állnak önvédelemre, a zsidók állandóan
gúnyözönnel és rágalmakkal zúdítják tele újságok hasábjainak százairól. Amikor a zsidók
1868-ban a románokkal vitatkoztak, a románoknak a legnagyobb fáradsággal két vagy három
lapot sikerült találniuk, melyek hajlandók voltak ügyüket képviselni a közvélemény ellen. A
zsidók nagyon gyorsan annyi újságot állítottak csatasorba saját érdekükben, hogy a
szerencsétlen románokat az egész művelt világ fanatikusokként vetette meg. Mindenki, aki
nem akarja, hogy a zsidók kifosszák, reakciós; ha védelmére bikacsökhöz nyúl, barbár.
Végül egészítsük ki az eddigieket azzal, hogy a zsidók nyomása az újságírásra egyáltalán nem
korlátozódik az említett trükkökre és fogásokra. A zsidók sikert sikerre halmoznak, és minden
újságot kezükbe akarnak kaparintani, melyekhez hozzá tudnak férni. Hogy hűek maradjunk a
valósághoz, el kell mondanunk, hogy ez sikerül nekik, ha kiadóként, ha levelezőként vagy
könyvbírálóként működnek. ma még a könyvkereskedelem is zsidó kézben van; mindenütt
zsidókat látunk könyvkereskedőkként és könyvkiadókként. Csak ők tudnak bennünket
fölvilágosítani, de amikor már teljesen fölvilágosodottak leszünk, akkor már anyagi és
erkölcsi értelemben is a rabszolgáik leszünk.
XXI. Az "Izraeli világszövetség"
Például ennek a szervezetnek nagy tisztikara van: újságírók, titkos ügynökök, kémek,
hírvivők, és sok jól képzett ember, akik sok nyelvet tudnak és a világ minden országát
ismerik.
Valószínűleg egy kormány sem olyan jól informált és rendelkezik olyan hű hírhozókkal, mint
ez a zsidó szervezet. Számtalan szolgája odaadását és hallgatását azzal az előnnyel köti össze,
hogy a világ minden népét képviselik. Itt sajátságos emberi kaméleonokról van szó, akik
alapelveiket éppen olyan könnyen váltják mint bőrszínüket. A világszervezetnek kitűnő
irányító szerve van. Irodái vannak, melyek egyetlen föladata, hogy ennek levelezését
Kamcsatkától San Franciscoig intézzék; más irodáinak az a föladata, hogy a zsidó és
zsidóbarát sajtót irányítsák, hogy ezek bármikor egységeket állítsanak harcba, amikor a zsidó
támadó hadseregnek akadály kerül útjába.
Záró megjegyzések
Elérkeztünk dolgozatunk végére. Meggyőződésünk, hogy elértük célunkat, és az olvasónak
képet adtunk a zsidók hatalmának jelenlegi állásáról. Ahogy leírtuk, nem túlzás azt állítani,
hogy a zsidók ma minden koronás fő és a világ minden nemzetének hatalmát lábbal tiporják.
Ezzel a zsidók világhatalma tény, melyet nem lehet vitatni. A zsidók világhódítását anyagilag
megkönnyíti a napjainkban világszerte elharapózott rossz szokás, nemcsak a nemzetek hanem
a városok részéről is, hogy kölcsönöket vesznek föl, és így zálogba rakják nemcsak a
közösségek, hanem a nemzetek jólétét is. Ez a szokás vezetett természetesen a ma
tapasztalható gazdasági leálláshoz.
Ezek a tények mindenkinek kézzelfoghatóak. Egy ember meg tud talán szabadulni
adósságától, amikor csődöt mond vagy hitelezőivel megegyezik, de ha közösségek vagy
nemzetek teszik ezt, akkor az "adósság el nem ismeréséről" szoktak beszélni. Mi a különbség
az egyén és a csoportok adóssága között? A kérdést másképpen is lehet fogalmazni:
Elzálogosíthatja-e egy apa gyermekének tulajdonát? Biztosan nem. Mit kell tehát tenni? Erre
a kérdésre az egyetlen válasz: Kerüljük el, hogy eladósodjunk! Az egyén vagy a nemzet jóléte
függ ettől. Az uzsora hatalma megtörik, ha minden adósság igazságos módon szűnik meg.
Azok a nemzetek, melyek valaha hűek voltak a hit és becsület parancsaihoz, most arra vannak
ítélve, hogy fejüket meghajtsák az álnokság és az uzsora előtt. Ezeknek az elveknek az uralma
nagy szerencsétlenség az egész emberiség számára, mert nem lehet eltitkolni, hogy az egész
modern társadalom ezek által a csőd szélére jutott, és most szörnyű katasztrófa előtt áll, mely
alapjait rázza meg a velejéig. A döntő konfliktus szörnyű lesz, mert az elnyomott és elvérzett
tömegek mindent egy lapra fognak föltenni, hogy a zsidó rabszolgaság igáját lerázzák és a
zsidóság kozmopolitikus ezerfejű hidrájának a fejét lefegyverezzék.
Disraeli egy idővel ezelőtt fölemelte szavát a kozmopolitizmus ellen, mely az egész jelenlegi
világrendet azzal fenyegeti, hogy kiemeli sarkaiból. Ennek az izraelita államférfinak lehet
hogy nincs teljesen igaza, de ezekkel a szavakkal különbséget tett a kozmopolitizmus két
egymással az átmérő vonalán szembenálló formájával, a zsidó kozmopolitizmus és a szociális
reakció kozmopolitizmusa között; és amíg ő, talán szándékosan a következményt ítéli el
ahelyett, hogy az okot ítélné el, azt nem veszi észre, hogy a nemzetközi munkásszervezetek
kozmopolitizmusa nem más mint a logikus válasz az először a zsidók által kinyilvánított
kozmopolitizmusra.
Hogyan lehetséges az, hogy ezek az államférfiak így fölbuzdulnak, ha nyilvánvalóan tűrik és
védik a baj gyökereit? Nem, ha tényleg vissza akarják állítani a társadalmi egyensúlyt, akkor a
gyökérnél kell elkezdeni, és a támadást a kozmopolita bajhozók ellen elindítani. Így, és csakis
így sikerülhet az emberiséget megszabadítani a legnagyobb bajtól, mely valaha is sújtotta.
Ezért jelszavunk:
A fenti tanulmány előszó Izrael Shahak könyvének német kiadásához. Pár szó a Shahak
könyv német kiadásáról (a könyv magyarul a http://holhome.cjb.net oldalon olvasható):
Izrael Shahak könyve most először van a német könyvpiacon, A Lühe kiadónak van meg
minden joga. Olvassa el Ön is, hogy milyen jogai vannak a zsidónak. Megerőszakolhat nem
zsidó gyerekeket, de meg kell ölnie őket azután, ahogy állatokat is megölhet. Rabolhat,
gyilkolhat, megsemmisíthet. Julius Streicher úgynevezett zsidók ellen uszító írásaiban
kifejezetten nem túlzott, ahogy Shahak professzor ezt igazolja könyvében. Shahak nem
akárki. Ő volt az ENSZ német bizottságának tanácsadója. A bizottság elnökségében volt
Willy Brandt, Dr Degenhardt érsek, Dr. Helmut Kohl és más ismert személyiségek. Shahak
rendszeresen írt a fenti bizottság híradásaiban.
Rendelje meg a Ön is a könyvet:
LÜHE-Verlag
Postfach 1245
D-24390 Süderbrarup
DM 36,00