You are on page 1of 209

Hans Christian Andersen meséi

A RENDÍTHETETLEN ÓLOMKATONA
Volt egyszer huszonöt ólomkatona, egytestvér valamennyi, mert ugyanabból az
ócska ólomkanálból öntötték mindegyiket. Puskájuk a kézben, szemük egyenesen
előretekint, piros-kék egyenruhájuk pompázó szép. Amikor kinyitották a dobozt,
amelyben feküdtek, meghallották az első szót ebből a világból: “Ólomkatonák!” Ezt
egy kisfiú kiáltotta, és boldogan tapsolt. Születésnapjára kapta az ólomkatonákat.
Sorba állította őket az asztalon. Egyik katona szakasztott mása volt a társának, csak
a huszonötödik különbözött valamennyire a többitől: fél lába volt, mert őt öntötték
utolsónak, s két lábra már nem futotta az ólomból. De fél lábán is éppen olyan
szilárdan állott, mint társai a két lábukon. Mégis éppen ez az egy volt az, akinek a
sorsa különösre fordult.
Az asztalon, ahol az ólomkatonákat fölállították, sok más játék is volt, de
valamennyi közt a legszembetűnőbb egy takaros kis papírmasé kastély. Apró
ablakain egyenest a termeibe lehetett látni. Előtte parányi fák szegélyeztek egy
tükördarabkát, amely tavat akart ábrázolni. Viaszhattyúk úsztak a tavon, és
visszatükröződtek benne. Minden takaros és csinos volt a kastélyban, de a
legtakarosabb mégis a tárt kastélykapuban álló kis teremtés volt. Őt is csak papírból
ragasztották, de szoknyáját a legfinomabb gyolcsból varrták, vállát keskeny kék
pántlika födte - ez volt a ruhadereka -, a mellén pedig egy nagy aranycsillám rózsa
tündökölt, akkora, mint a kis hölgy arca. A papírhölgyecske táncosnő volt; két karját
kitárta, egyik lábát pedig olyan magasra nyújtotta, hogy az ólomkatona nem is látta,
és azt gondolta, hogy féllábú, mint ő maga.
“Ez volna még csak nekem való feleség - gondolta -, bár túlságosan előkelő, lám,
kastélyban lakik! Nekem csak egy skatulya a házam, abban is
huszonötödmagammal szorongok, oda nem vihetem. Hanem azért mégiscsak meg
kell ismerkednem vele!” Azzal lefeküdt, egész hosszában, egy tubákosszelence
mögé, innen jól szemügyre vehette a finom hölgyecskét, aki fél lábon álldogálva sem
veszítette el egyensúlyát.
Este lett, a többi ólomkatona bevonult skatulya házába, nyugovóra tért a háznép
is. Most a játékok keltek életre, s végre maguk is játszhattak: hol az ollót meg rabló-
pandúrt játszottak, bált rendeztek. Az ólomkatonák izgatottan dörömböltek skatulya
házuk falán: ők is szerettek volna játszani, de nem tudták fölemelni a skatulya
födelét. A diótörő bukfenceket hányt, a palavessző csikorogva szaladgált a táblán:
olyan lárma kerekedett, hogy a kanári fölébredt a kalitkájában, és énekbe kezdett,
méghozzá versben. Ketten voltak csak, akik nem mozdultak a helyükről: az
ólomkatona meg a kis táncosnő, aki fél lába hegyén egyenesen állott, s két karját a
magasba tárta éppúgy, mint addig; a katona is éppolyan rendíthetetlenül állt a fél
lábán, s nem vette le a szemét a táncosnőről.
De tizenkettőt vert az óra, és hopp! - fölpattant a tubákosszelence födele, de nem
tubák volt benne, nem bizony, hanem egy fekete ördögfiók, mert amit
tubákosszelencének gondoltunk, az bűvös doboz volt.

- Hallod-e, te ólomkatona! - szólította meg az ördögfiók. - Minek mereszted a
szemed olyanra, aki ügyet se vet rád?
Az ólomkatona úgy tett, mintha nem hallotta volna.
- No, várjuk meg a holnapot! - mondta az ördögfiók.
Reggel, amikor a gyerekek fölkeltek, az ólomkatonát az ablakpárkányra állították.
Az ördögfiók műve volt-e, vagy a szélé: egyszer csak kivágódott az ablaktábla, s az
ólomkatona hanyatt-homlok zuhant lefelé a harmadik emeletről. Rettenetes utazás
volt. Fejjel zuhant az utcakőre, csákója meg a szuronya hegye két macskakő közé
szorult, fél lába az égnek meredt.
A kisfiú rögtön leszaladt a szolgálóval, hogy megkeresse. Ott topogtak a
közelében, mégse vették észre. Ha az ólomkatona elkiáltja magát: “itt vagyok!” -
biztosan meghallották volna, de a katona nem tartotta illendőnek a kiabálást, mert
egyenruhában volt.
Megeredt az eső, egyre sűrűbben kopogott, valóságos felhőszakadás támadt;
amikor kisütött a nap, két utcagyerek futott el arra.
- Oda nézz! - kiáltotta az egyik. - Egy ólomkatona! Fölveszem,
megcsónakáztatjuk.
Újságpapirosból csónakot hajtogattak, beleültették a közepébe az ólomkatonát, s
az már röpült is lefelé az utcacsatornán; a két gyerek tapsolva futott mellette.
Irgalmas isten! mekkora hullámok csapkodtak a csatornában, s micsoda erős sodra
volt a víznek! Persze mert nagy eső esett. Táncolt, himbálózott a papírcsónak,
forgott is olyan sebesen, hogy az ólomkatona beleremegett, de azért csak állt
rendületlenül, arcizma se rándult, szemét előreszögezte, és keményen markolta a
puskáját.
Aztán egyszer csak egy hosszú csatornahíd alá ért vele a papírcsónak. Olyan
sötét volt körülötte, mint nemrég a skatulyában.
“Ugyan hová érek? - töprengett magában. - Ez biztosan az ördögfiók műve.
Legalább a hölgyecske itt ülhetne mellettem, akkor nem bánnám, ha még egyszer
ilyen sötét volna!”
Egy hatalmas vízipatkány bukott föl mellette; itt lakott a híd alatt a csatornában.
- Van útleveled? - kérdezte a katonától. - Ide az útlevéllel!
Az ólomkatona hallgatott, csak a puskáját markolta még keményebben.
Továbbröpült a csónak, és a vízipatkány utána iramodott. Huh! - hogyan
vicsorgatta a fogait! Előrekiáltotta a forgácsnak meg a szalmaszálnak:
- Tartóztassátok föl! Tartóztassátok föl! Nem fizetett vámot! Nem mutatta meg az
útlevelét!
De a víz sodra egyre erősebb lett; az ólomkatona már-már kiért a híd alól, oda,
ahol az isten napját megpillanthatta volna, de ott szörnyű zúgást-morgást hallott,
olyat, ami a legbátrabb embert is halálra rémítette volna. Mert képzeljétek csak: a
híd túlsó oldalán a csatorna vize a nagy gyűjtőcsatornába zuhogott bele; egy
ólomkatonának ez éppen olyan kockázatos utazás, mint nekünk egy roppant
vízesésen lehajózni.
A csónak már olyan közel volt a vízeséshez, hogy az ólomkatona nem tarthatta
vissza. Már sodorta is lefelé a víz; a szegény ólomkatona erősen megvetette a lábát,
ahogy csak bírta, nem vethetné senki a szemére, ha az arcizma is rándult volna. A
csónak hármat-négyet fordult maga körül; színültig megtelt vízzel, és süllyedni
kezdett. Az ólomkatona már nyakig állt a vízben, egyre jobban süllyedt a csónak,
már a papírja is szétázott, már átcsapott a víz az ólomkatona fején. A szegény
katona akkor a szép kis táncosnőre gondolt, akit soha többé nem láthat, s egy régi
dal csendült a fülébe

Isten áldjon, jó vitéz,
halálba mégy, halálba!

Kettészakadt a papír, a katona kibukott a csónakból, s a következő pillanatban
elnyelte egy nagy hal.
Ó, milyen sötétség volt a hal gyomrában! S még félelmetesebb, mint a
csatornahíd alatt. A hely is szűk volt, mozdulni is alig tudott a katona. De azért
fektében is rendíthetetlenül markolta a puskáját.
A nagy hal ide-oda úszkált; rettenetes volt, ahogy cikázott a vízben. Egyszer csak
elcsöndesedett; az ólomkatona szeme előtt mintha villámfény lobbant volna:
ragyogott körülötte a nap, s valaki hangosan kiáltotta:
- Az ólomkatona!
A nagy halat kifogták, piacra vitték, s ott eladták - így került a konyhára, ahol a
szakácsnő a nagykéssel fölhasította. Két ujja közé csippentette a katonát, s bevitte a
szobába. Mindenki látni akarta a világjárót, aki még hal gyomrában is utazgatott. De
az ólomkatonának nem szállt a fejébe a dicsőség. Az asztalra állították, hát - furcsa
dolgok esnek meg a világban! Ugyanabban a szobában lelte magát, ahol valamikor
meglátta a napvilágot; ugyanazokat a gyerekeket, ugyanazokat a játékokat látta
maga körül. Ott volt a kis papírkastély is, kapujában most is ott állt fél lábon a
takaros kis táncosnő, másik lába a magasban - ő is rendíthetetlen maradt. Ez úgy
meghatotta az ólomkatonát, hogy hajszál választotta el a sírástól, már-már
kicsordultak szeméből az ólomkönnyek. De a sírás mégsem illett volna hozzá. Csak
nézte a táncosnőt, a táncosnő meg őt, de szót nem váltottak.
Az egyik kisfiú most, se szó, se beszéd, fölkapta az ólomkatonát, és behajította a
kályhába. Senki sem tudta, hogy mért tette. Biztosan a tubákosszelencében lakó
ördögfiók műve volt ez is.
Az ólomkatona ott állt a tűz vörös fényében, és kibírhatatlan forróságot érzett, de
nem tudta, a kályha tüze hevíti-e vagy a szerelemé. A piros-kék festék is lepattogzott
róla; a viszontagságos utazástól-e vagy az emésztő szomorúságtól, azt sem tudta. A
táncosnőt nézte, a táncosnő meg őt. A katona egyszer csak érezte, hogy olvad, de
csak állt rendíthetetlenül, s keményen markolta a puskáját. Akkor kicsapódott egy
ajtó, a léghuzat fölkapta a kis táncosnőt, s az, mint egy lenge tündér, beröppent a
kályha nyitott ajtaján a katona mellé, lobbant egyet, s vége volt.
A katona akkor zsugorodni kezdett, kicsi ólomgomolyaggá olvadt, s másnap,
amikor a szolgáló kiszedte a kályhából a hamut, egy kis ólomszívet talált benne -
ennyi maradt a katonából. A táncosnőből nem maradt más, mint az aranycsillám
rózsa, az is szénfeketére perzselődött.

A FENYŐFA
Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is
simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a
kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő

levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek,
fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre. Sokszor egész
köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán
leültek pihenni a kisfenyő tövébe, és azt mondták:
- Milyen szép ez a kicsi fa! - S ezt a kisfenyő nem szívesen hallgatta.
A következő esztendőben egy jókora hajtással lett magasabb, újabb év múlva
még egy hajtással; a fenyőfák hajtásaiból mindig meg lehet mondani, hány évesek a
fák.
- Ó, ha akkora lehetnék én is, mint a társaim - sóhajtotta a kis fenyőfa -, akkor
messzire szétterjeszthetném ágaimat, koronámmal pedig kitekinthetnék a
nagyvilágba! Madarak fészkelnének az ágaim között, s ha szél támad, én is olyan
méltóságosan bólogathatnék, mint azok ott!
És nem örült a napfénynek, sem a madárkáknak, még a szép kis piros felhőknek
sem, amelyek napkeltekor, napnyugtakor elvitorláztak fölötte. Elközelgett a tél,
csillogó-fehér hótakaró borított körülötte mindent, néha egy-egy nyúl iramodott el
arra, és futtában átugrotta a kisfenyőt. Ó, milyen bosszantó volt! Két tél is elmúlt, míg
végre a harmadikon akkorára nőtt, hogy a nyulak már nem ugorhatták át, meg kellett
kerülniük. Ó, nőni, nőni, nagyra nőni és hatalmasra, mégiscsak ez ér legtöbbet ezen
a világon - áhítozott a kisfenyő.
Ősszel favágók jöttek az erdőre, és minden esztendőben kidöntöttek néhányat a
legmagasabbak közül. A fiatal fenyő, amely időközben szépen felcseperedett,
reszketve figyelt: a fenséges faóriások recsegve-ropogva zuhantak a földre.
Fejszével lecsapkodták ágaikat, csupaszon hevertek; így, ágaiktól fosztottan,
soványan, alig lehetett megismerni őket, Aztán szekérre emelték a rönköket, a lovak
közé csaptak, és elvitték őket az erdőből.
Hová vihették? S mi várhat rájuk?
Tavasszal, amikor a fecskék, gólyák visszatértek, megkérdezte tőlük a fenyő:
- Nem tudjátok, hová vitték a társaimat? Nem találkoztatok velük az úton? A
fecskék nem tudtak róluk, de egy öreg gólya hosszan elgondolkozott, aztán bólintott,
és azt mondta:
- Alighanem láttam a társaidat. Amikor Egyiptomból útra keltem, új hajókat láttam
a tengeren. Pompás árbocaik voltak - a társaidból faraghatták őket, mert fenyőillatuk
volt. Köszöntem is nekik, de igen magasan hordták a fejüket.
- Ó, lennék csak magasabb! Most a tengert járhatnám. Milyen is az a tenger,
mesélj róla!
- Hosszú volna arról a mese! - felelte a gólya, és továbblépdelt.
- Örülj az ifjúságnak! - intették a napsugarak. - Örülj üde hajtásaidnak, a fiatal
életerőnek, ami betölt!
És a szél csókot lehelt a fára, a harmat megkönnyezte, de a kis fenyőfa velük sem
törődött.
Karácsony táján aztán fiatal fenyőket is kivágtak az erdőn, még olyanokat is,
amelyek zsengébbek voltak a nyughatatlan fenyőfánál. Ezekről a zsenge fákról - a
legszebbeket válogatták ki - nem csapkodták le a gallyakat, úgy rakták szekérre, s a
lovak ezeket is elvitték az erdőből.
- Ugyan hová viszik őket? - töprengett a mi fenyőfánk. - Nem nagyobbak nálam,
volt köztük egy, amelyik még kisebb is, mint én. Mért hagyhatták meg az ágaikat?
Hová vihette őket a szekér?
- Mi tudjuk! Mi tudjuk! - zsinatolták a verebek. - Lent a városban benéztünk itt is,
ott is a házak ablakán. Tudjuk, hová mentek a szekéren. Olyan pompa és fény veszi
körül őket, amilyenről te nem is álmodol! Bekukucskáltunk az ablakon, és láttuk őket:

Bizony. “Ó. szakasztott olyanok voltak. mint a tengereket járni! Ó.Csak már meggyújtanák a gyertyáimat! Vajon mi következik aztán? Eljönnek-e társaim az erdőből. nőtt. csak már este volna! . mint az embereket a fejfájás. mint a társaim. .a fenyőfa még sohasem látott ilyeneket -. hogy mennék már.Örülj nekünk! . nagy hordóba állították: a hordót senki sem láthatta. De mik azok? Ó. pompa és fényesség közepette! Vajon mi következik aztán? Biztosan még jobb lesz. fönt. amelyek százszor száz tallérba kerültek . Kínzó fájdalmat érzett s félájultan feküdt a földön. örökétig?” A roppant vágyakozásba belefájdult a kérge.mondta a levegő meg a napsugár. a helytől. kék. . s látnak-e engem? Bekukucskálnak-e a verebek? Gyökereket eresztek-e itt. a hálókat cukorkákkal töltötték meg. mi következik! Inasok és szobalányok léptek a szobába.sóvárgott a fenyőfa. azt mondták: “De szép fa ez!” És karácsony táján őt vágták ki elsőnek. s hallotta. az utazás nem volt kellemes. . s az ágak hegyén száz meg száz gyertya fénylett. virágokat. .Hátha engem is szerencse ér. meg hatalmas asztalok tele képeskönyvekkel. ahol felnövekedett. még pompásabb dolgok várnak rám. körül a kis bokrokat. diót függesztettek fel gallyaira . Csak akkor tért újra magához. Nőtt. A falakon körös- körül arcképek függtek. Aztán két libériás inas egy szép. aranyalmával. Aztán végre meggyújtották a gyertyákat az ágain. akik látták sötétzöld pompájában. mintha rajta termettek volna. ma este meggyújtjuk minden gyertyáját. tágas terembe vitte a fenyőfát.meleg szobában álltak szépséges díszekkel. hogy epedek.És aztán? . . Csak már szekérre emelnének! Csak ott állhatnék már a meleg szobában. Velejéig hatolt a fejsze. még szebb. Színes papírból kivágott kis hálókat aggattak ágaira. tarka szőnyegre állították. és díszítéséhez láttak. a fa csúcsán pedig egy nagy aranycsillag tündöklött. sokféle játékkal agatták tele az ágaikat. hogy vágyakozom! Bár itt volna már újra a karácsony! Vagyok már akkora. A fenyőfát egy homokkal megtöltött. .kérdezte a fenyőfa.mondták körülötte -. akiket tavaly a városba vittek. fehér gyertyát erősítettek.És aztán? Aztán mi történt? .Ma este . hogy remegett a fenyőfa. Zöld tűi között babák ringatóztak. Szép volt. különben minek díszítenének föl olyan gazdagon? Utána még nagyszerűbb. hogy leste-várta. Ó. csak kicsinyek . ó. s megjárhatom ezt a ragyogó utat! .Hiszen ez még nagyszerűbb. mézeskaláccsal. amikor társaival együtt lerakták egy udvaron. selyemhuzatú heverők voltak a nagy szobában. tudta. hogy egy ember így szól: . s egy mély sóhajjal elzuhant. s zöldellt télen-nyáron. hogy nem látja soha többé kedves öregebb társait. aranyozott almát. elszomorította. nem tudott most a szerencséjére gondolni. mi lelt. talán még a madarakat sem.úgy festettek. hintaszékek.legalábbis így mondták a gyerekek. és egy nagy. ahogy csak erejétől telt.Örülj az üde ifjúságnak itt az isten szabad ege alatt! De a fenyőfa nekik sem tudott örülni. s így állok-e feldíszítve. Ágai hegyére vagy száz piros. mert zöld szövettel vonták be. a kéregfájás pedig éppen úgy gyötri a fákat. játékokkal. mint az emberek. Az emberek. hogy vágyom el innét! Magam sem tudom.Többet nem láttunk. és reszketett minden ága. De ez gyönyörűséges Szép volt. milyen szépséges szép! . Micsoda ragyogás! Micsoda . . hogy meg kell válnia szülőföldjétől. a cserépkályha mellett magas kínai vázák pompáztak - oroszlán díszítette a tetejüket -.Ez a legszebb! Ezt választjuk.ujjongott a fenyőfa. télen-nyáron.

. Csak a fenyőfa állt szótlanul és tűnődve. istenem! .Itt erdőben vagyunk . nem felejtettek-e egy almát vagy fügét a fán.töprengett a fa.Mákszem Matyiról mesélj! . Reggel inasok és szolgák léptek a nagy szobába. Válasszatok: Mákszem Matyiról akartok hallani. tűnődve virrasztott egész éjszaka. Körültáncolták a fenyőfát. mégis becsületet nyert. kövér embert. s akkor gyorsan elfújták őket.fogadkozott.kiáltozták ijedten a szobalányok. “De holnap nem remegek! . és feleségül kapta a királykisasszonyt? .követelték a többiek. de úgy. hiszen olyan derék embernek látszott. vagy Együgyű Jankóról. Holnap újra meghallgatom Együgyű Jankó történetét. mégis megkapta a királykisasszony kezét! Igen. .tűnődött. A gyerekek boldogan ugráltak körülötte pompás játékaikkal. És a kövér ember mesélt Együgyű Jankóról. nehogy megint elfogja a remegés. s egy sötét zugba állították. aki lebucskázott a grádicson.hízelegtek körül a gyerekek egy alacsony. De egyszer csak kitárult a szárnyasajtó. és kivonszolták a szobából. “Hát ez meg micsoda? . “Együgyű Jankó lebucskázott a grádicson.mondta -. hogy zengett belé a nagy szoba.Most egy mesét! Egy mesét! .álmodozott. Nagy zsivaj kerekedett. Most már vigyáznia kellett. aki lebucskázott a grádicson. és egymás után szedegették le róla az ajándékokat. De megfogták. S már előre örült a másnapnak. aranyos gyümölcsökkel ékesítik fel. aztán megengedték a gyerekeknek. bizony. Azok megrohamozták. hogy csak úgy recsegtek az ágai. és királykisasszonyt kapok feleségül!” . . A kövér ember leült a fa tövébe. ha meghallgatja a mesét. amit csak megkívánnak. és elhitte a mesét az utolsó szóig.kérdezte magában a fa. játékokkal. . a fára már ügyet se vetett senki. s egy sereg gyerek rontott be.Ugyan mi lesz velem? A gyertyák tövig égtek az ágain. talán még Mákszem Matyiét is”. mégis becsületet nyert.szinte eszét vette a kápráztató ragyogás.Mit akarnak? . olyan hevesen. s azt gondolta: “Velem már nem is törődnek!” Pedig hát ő már kivette a részét a dicsőségből. Pedig ó. fölvitték a lépcsőn a padlásra.gondolta ujjongva a fenyőfa. de ő is csak azt nézte. és feleségül kapta a királykisasszonyt. aztán megint kitört belőlük az ujjongás. aki elmondta! “Bizony. és azt kiabálták: . biztosan újra gyertyákkal.Szívből örülök majd a pompámnak. s hátha a fának is hasznára válik. ahová egyetlen napsugár sem ért el. . és hallgatagon. Hanem igazán csak egy mesét mondok el. hogy leszedjék a fáról.kiáltották néhányan. A felnőttek nyugodt léptekkel követték őket. talán fel is döntik. hogy félt! Folyton attól reszketett. mintha föl akarnák dönteni a fát. és odavonszolták a fenyőfa alá. az egyik gyertya le is perzselte zöld tűit egy jó darabon. “Újra feldíszítenek!” . ki tudja! Hátha egyszer én is lebucskázom a grádicson.Együgyű Jankóról! . A fenyőfa némán és elgondolkozva meredt maga elé: az erdei madaraktól nem hallott efféle mesét soha. . legföljebb az öreg dajka pillantgatott ágai közé. . .Mit csináljak itt? Hiszen ide egy hang se jut el hozzám!” . úgy látszik. ez a világ sora!” .pompa! A fenyőfának minden ága beleremegett. hogy elveszíti valamelyik ékességét .Mesélj még! Mesélj! Mákszem Matyi történetét is hallani szerették volna. A kicsinyek némán álltak egy pillanatig. de be kellett érniük Együgyű Jankóval. s gyorsan eloltották a tüzet. ha a csúcsát meg az aranycsillagot nem erősítették volna a mennyezethez.Jaj. A gyerekek tapsoltak.

Végre megjelent valaki. azért kell ebben a zugban megvárnom a tavaszt. . És másnap éjjel magukkal hoztak még négy egérkét. hó takar mindent. ami faggyúról meg szalonnáról szól? Valami éléskamramesét? . gyertyákat gyújtottak az ágain. s már úgy látszott. Honnan jöttél? . és gondolkozott. .Nem vagyok én öreg! . igaz-e. . öreg fenyő! . Milyen jók is az emberek! Csak olyan sötét ne volna.Nyomorúságos mese ez! Nem tudsz olyat. és sonkák lógnak a rúdról? Ahol faggyúgyertyán táncol az egérnép? Soványan megyünk be oda. csakhogy akkor még nem tudtam. . milyen boldog vagyok. . Most már nekik sem tetszett olyan nagyon a fenyőfa meséje. hogy néhány ládát állítson a sarokba.kérdezte a fenyő. amikor mézeskaláccsal aggatták teli. . és kövéren jövünk ki. Aztán odaszaladt egy másik is. te öreg fenyő? . de csak azért. Az egerek majdnem a fa csúcsáig szökdeltek gyönyörűségükben. hátha nekem is királykisasszony jut feleségül!” . .panaszkodtak a kisegerek.cincogta egy előiramodó egérke.Ezen a télen hoztak az erdőről. és madarak énekelnek. A következő éjjel már egész sereg egér hallgatta a fenyőfát.bosszankodott a fenyő.álmélkodtak az egérkék. gondolkozott: Ráért: napok mentek. hogy mindenki megfeledkezett róla.Ki az az Együgyű Jankó? . .Ott nem jártam . vasárnap pedig két patkány is odavetődött. mit látott karácsony este. A fenyőfa ott állt a sötét zugban. hogy azok is hallhassák a fenyőfa meséit. amit elmondott.Szörnyen kíváncsi szerzetek voltak.karácsony este minden szavát megjegyezte magának. annál jobban emlékezett ifjúságára.De mesélek nektek az erdőről.És mit láttál? . éjszakák múltak. de sok mindent láttál te! És milyen boldog voltál! .lelkesedtek a kisegerek. de a padlásra nem ment föl senki.Különben egészen jó itt. cin! . És elmesélte egész ifjúságát. buzgón hallgatták.felelte a fenyő. és besurrantak az ágai közé.Boldog? .felelte a fenyőfa. hogy nem vagyok öreg! .vigasztalta magát. A kisegerek még sohasem hallottak ilyen mesét. .Ó.Kemény és fagyos a föld. Lám.Vannak nálam sokkal öregebbek.Mondtam már.Mesélj nekünk a világ leggyönyörűbb helyéről. Most nem tudnak elültetni.Csak ezt az egyetlenegy mesét tudod? . Csak nagyon magasra nőttem.kérdezték az egérkék.Rettenetesen hideg van! .Ó! .Életem legboldogabb estéjén hallottam.kérdezték az egerek. .Cin. de ezek ócsárolták a mesét. . aztán újra végiggondolta. . gondot viselnek rám. Jártál-e ott? . még visszatérhetnek egyszer! Együgyű Jankó is lebucskázott a grádicson. .felelte a fenyő. és azt sóhajtotta magában: “Mégiscsak szép idők voltak azok! De visszatérhetnek. És a fenyő elmondta nekik az egész mesét .Csak ezt .és az erdő legszebb fiatal nyárfája jutott az eszébe. Körülszimatolták a fát. A legszebb korban vagyok.Milyen boldog is lehettél. s akadna valami társam!” . mégis megkapta a királykisasszony kezét. - Csakugyan. Nekidőlt a falnak.kérdezték a patkányok. egészen szép idők voltak azok! Aztán elmesélte. ahol nap süt. “Odakinn most tél van . ha ugyan jártál ott! Voltál-e az éléskamrában. és azt mondták a végén: . A fenyő pedig minél tovább mesélt. .Olyan szépen tudsz mesélni! . . ahol sajtok illatoznak a polcon. Az ő számára az a kis nyárfa volt a világ legszebb királykisasszonya. s elszomorították vele az egérkéket. .

amely azon a boldog estén a fenyőfa legszebb ékessége volt. odacsapták a padlóhoz. mikor? Egy reggel emberek jöttek fel a padlásra. és kiráncigálták a sötét zugból a fenyőt. . a vidám karácsonyestre meg a kisegerekre. mosolyogva az alacsony sövényre. De mikor lesz az.Mért is nem örültem akkor. a legkisebbik a mellére tűzte az aranycsillagot. Ott hevert csalán és gaz között az udvar sarkában. Végül nem maradt belőle más. és a fenyőfa keserűen sóhajtotta . hogy puskaropogásnak hallatszott. amit hallott és elmesélt.egy-egy sóhaj volt minden roppanása . és harciasan kiabálták: “Piff-puff!” A fenyőfa pedig minden roppanásnál .Akkor ajánljuk magunkat! .kiáltotta. az első napsugarakat . Lassanként a kisegerek is elmaradoztak. amikor még örülhettem volna? Most már késő! Jött egy fejszés ember.örvendezett a fenyőfa. . csivitt. Most már csak akkor leszek boldog. vagy egy téli éjre kinn az erdőben. s visszaverte a napsugarakat. s mélyeket sóhajtott.kinn volt az udvaron. és rátaposott a száraz ágakra. leguggoltak a tűzhely elé. Az udvaron túl viruló kert illatozott.ujjongott a fenyő. Volt elég látnivaló körülötte. üde ifjúságára. Olyan gyorsan történt vele mindez. Az udvaron vidáman játszottak a gyerekek.Nézzétek.Újra kezdődik az élet! . vén karácsonyfán! . és szégyenkezve vágyott vissza a padlás sötét zugába.minden mesének ez a vége. hogy ideje sem volt végignézni magát. .Olyat nem tudok .egy nyári napra gondolt. a karácsonyestre gondolt meg Együgyű Jankóra. megsárgult és elszáradt minden kicsi tűlevele. BORSÓSZEM-HERCEGKISASSZONY . aztán végigtekintett magán. s egy szolga már vonszolta is a lépcső felé. és fölvágta a fenyőfát. minden elmúlt! .Elmúlt. vége a mesének is. . és a meséimet hallgatták! Ők is elfelejtettek. A fenyőfa elnézte az üdén virágzó. és kinyújtóztatta az ágait.mondta a fenyő. mit találtam ezen a csúnya. . akik olyan gyönyörűséggel hallgatták Együgyű Jankó meséjét. az egyetlen mesére. és annyiszor örültek neki. . és leszakította csúcsáról az aranycsillagot. amikor csillagok szikráztak fölötte.Most aztán élek! . rózsák hajoltak üdén. és boldogan csivitelték: “Csivitt. vége.sóhajtotta a szegény fenyőfa. akik karácsony este körültáncolták a fenyőfát. amelyek recsegve törtek le kis csizmája alatt.És a patkányok faképnél hagyták. Az erdőre gondolt. csak egy marék hamu. a virágzó hársak között fecskék cikáztak. Föllobogott a nagy üst alatt. jókora nyaláb aprófa lett belőle. félretolták a ládákat. ha egy napon levisznek innen. olyan hangosan. A kint játszadozó gyerekek be is szaladtak. vége a fának is. De a csúcsán még ott tündöklött az aranycsillag. A legkisebbik most odaszaladt hozzá. az van itt!” De persze nem a fenyőfára értették. Nem bántak éppen szelíden vele. a párom. Érezte az üde levegőt.Milyen jó is volt. ahol fényesen sütött a nap. amikor a fürge kisegerek körém telepedtek. de jaj. . belenéztek. szép kertet. vége . De annak az estének vége. A gyerekek tovább játszottak az udvaron.

úgy megörült. mert húsz derékaljon és húsz pehelydunnán keresztül is megérezte azt a kicsi borsószemet. . hogy megtépázta a zuhogó eső meg a vad szél! A hajáról. Csupa kék-zöld folt a testem.Egy szemhunyást sem aludtam . hogy esett az alvás. S mégis azt merte mondani.gondolta magában az öreg királyné. A szobabéli gyerekek elnevezték Bakkecskelábú Fő. hogy vérbeli hercegkisasszony a vendégük. Odafönn pedig. mert mindegyik tett valami olyat. aki igazán trónra termett. járjon utána. hogy igazi hercegkisasszonyra akadt. derékaljat. A borsószem meg a királyi kincseskamrába került. De uram teremtőm. kiemelt az ágyból minden dunnát.Isten tudja. mintha dézsából öntötték volna. de sosem volt még ilyen kényelmetlen ágyam! Most már aztán láthatták. öreg-öreg almáriumot. s egy szem borsót tett az ágydeszkára. nevetséges formájú ember. azokra meg húsz vastag pehelydunnát. s oda vezette éjjeli hálásra a hercegkisasszonyt. az almárium ormán. hogy igazat mondott-e . Patás kecskelába volt. hogy vérbeli hercegkisasszonyok. hogy meglelje a hozzá illőt. Hercegkisasszony akadt ugyan elég. a cipője orrán befolyt az eső. Hazatért hát a királyfi a birodalmába. Bejárta az egész világot. közülük szarvasok dugták ki agancsos fejüket. hosszú. hogy ő vérbeli hercegkisasszony! . hanem olyat. levélfüzérekkel díszített ódon szekrényt? Hát ilyen almárium állt egy szobában. A PÁSZTORLÁNY MEG A KÉMÉNYSEPRŐ Láttatok-e valaha időtől megfeketedett. ruhájáról patakokban szakadt a víz. Aztán rárakott a borsószemre húsz derékaljat. Volt egyszer egy királyfi. párnát. A nagy égzengésben egyszer csak megverte valaki a palota kapuját. Az öreg király maga ment kaput nyitni. dörgött-villámlott. A királyfi nyomban feleségül vette. hogy nem lel magához való feleséget. aki maga is nevetett. vagy inkább vigyorgott. az eső meg úgy zuhogott. de nem szólt senkinek.és Altábornoki Őrmesterkapitánynak. még szarvat is viselt a homlokán. egy faragott alak állt. Csak egy javából való.No majd elválik. ott mutogatják mind a mai napig. de nem ám holmi jöttment hercegleányt. de minden választottjában talált valami kivetnivalót. még dédanya hagyta örökül. bement a hálókamrába. mert vidám fintorát nemigen lehet nevetésnek mondani. mert ezt a nevet . és igen elbúsult. akármelyik oldalamra fordultam. igazi hercegkisasszony lehet ilyen kényes.panaszolta a hercegkisasszony. ami nem illett hozzá. Aki nem hiszi. hegyes szakálla. Egy hercegkisasszony állt a küszöbön. Egy este szörnyű vihar kerekedett. de a királyfi kételkedett benne. Restellem megmondani. régi jószág volt. Reggel aztán megkérdezte tőle. Farózsák meg tulipánok és a legcikornyásabb faragványok ékeskedtek rajta. a sarkán meg kifolyt. . aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni. ha ugyan azóta el nem lopta valaki. mi volt abban az ágyban! Egész éjjel nyomott valami. faragott cirádákkal.

.mondom. hiszen a porcelánformázó munkás ugyanannyi fáradsággal porcelán királyfit is formálhatott volna belőle. Mégis azt hajtogatta. fekete.mondta a vén kínai a pásztorlánynak -. mert a kéményseprőknek.mondta végül -. hogy kéményseprőnek született. - Addig nincs nyugtom. mindig korommaszatos az arcuk. mert ott meg egy gyönyörűséges szép kis porcelán pásztorlány állt: aranyos cipőjű. de mindjárt! Azt hiszem. mint egy szép hajadoné. amikor az megkérte tőle a pásztorlány kezét.Amit te akarsz. háromszor akkora. ez olyan igaz. De a kis pásztorlány nem nyugodott bele a sorsába.mondta a vén kínai. a pásztorlány mellett.Megszöknek! Megszöknek! A jegyesek nagyon megijedtek.Vágjunk neki. mint hogy kínai vagyok.Olyan férjed lesz . Fiatalok voltak mind a ketten.Ma éjjel. . .De én nem akarok abban a sötét almáriumban lakni! . aranyozott leveleire. s ezért beleegyezően igent bólintott a Bakkecskelábú Fő. s ha már egymás mellé rendelték őket. nekivágunk a messzi világnak. és elaludt. . amit a titkos fiókokban rejteget. gyönyörű szép volt. hogy különbet nem is kívánhatsz magadnak! Szinte azt hiszem róla.mulatságosan nehéz volt kimondani. . el is jegyezkedtek. Éppen olyan tiszta és takaros volt.kiáltotta a kis pásztorlány. választott jegyesét. s egyfajta porcelánból formálták őket. mivel oda állították. még a létráját is alája tartotta. hogy abban már tizenegy porcelán feleséget őriz! . Fölnéztek az öreg almáriumra. Nem is szólva arról a sok mindentől. mondom. és kíváncsian bámulják őket. s ez hiba is volt. nyugtatgatta.Azt hallottam. amikor megreccsen az öreg almárium. kezdődik a lakodalom. pásztorbotot tartó kis teremtés. tudjuk. Bakkecskelábú Fő. . Szorosan mellette egy kis kéményseprő állt. agancsukat emelik. aki bólogatni is tudott. az puszta véletlen volt. Sírt.Csak előbb az asztalról jussunk le szerencsésen! . . . amíg kinn nem leszünk a messzi világban. Milyen délcegen állt az asztalon.és Altábornoki Őrmesterkapitánynak. s most ott állt az öreg szekrény ormán. azt akarom én is! . aranykalapos. mert mindenképpen illettek egymáshoz. A kéményseprő vigasztalta. szoknyája széle egy piros rózsával takarosan föltűzve . mint akárki más. és nem vette le a szemét a tükör előtti asztalkáról. Állt. mint a korom. megmutatta neki. mint ők. a mesterségemmel el tudlak majd tartani becsülettel. hogy ő a kis pásztorlány nagyapja. törékenyek. s látták ám. hogy mahagónifából faragták. mert itt nincs tovább maradásunk. és besurantak az ablakmélyedésben álló szekrénykébe. Ott állt. s ugyancsak porcelánból.és Altábornoki Őrmesterkapitány pedig ugrott egyet mérgében. de ezt semmivel sem tudta bizonyítani. Ez egy öreg kínai volt.felelte a kis kéményseprő. A Bakkecskelábú Fő. hogy a kis pásztorlány engedelmességgel tartozik neki. hogy nagy a nyugtalanság odafönn: a faragott szarvasok a nyakukat nyújtogatják utánuk. és ezüsttel van tele az almáriumfa. és szívszakadva nézte a kéményseprőt. . és ezzel a ranggal ugyan kevés katona dicsekedhet! De kifaragni se lehetett ám könnyű a kecskelábút! Valaki mégis kifaragta. és lesegítette rajta.sóhajtotta a pásztorlány. Azzal bólintott egy utolsót. és lekiáltotta a vén kínainak: . Egy harmadik porcelán figura is állt azon az asztalon. azt mondta. kicsi létrájával a vállán! Fehér-piros volt az arca.Hát te leszel a tizenkettedik! . hogyan rakosgassa a lábát az asztalláb faragott cirádáira.Nem tehetünk mást . Végre-valahára leértek a földre.és Altábornoki Őrmesterkapitánynévá tehet téged.

mondta a pásztorlány. milyen irdatlan nagy a világ? S ha nekivágunk.Mindjárt üldözőbe vesz bennünket! . Nézd. egészen a kéménybe.Nem választhatunk más utat. de azért nagy bátran belépett a kályhaajtón.Rettenetesen nagy a világ . . Tehette. nem tehetünk mást: neki kell vágnunk a messzi világnak. mutatta neki. és azzal dicsekedtek. éppen rájuk ragyogott a legtündöklőbb csillag. .kérdezte meghatottan a kis kéményseprő. és tulipánjaikkal kényesen legyezgették magukat. olyan véghetetlen nagy volt! A szegény kis pásztorlány sohasem hitte. s a kis pásztorlány megkönnyezte. hogy övéről lepattogzott az aranyfesték.zokogott fel. és megindult fölfelé a kürtőben. vigyél vissza! A kéményseprő megpróbált a lelkére beszélni.sóhajtott a kis pásztorlány. de ott már ne félj. . hideg vasgyomrába. ha utánunk talál jönni. aztán így szólt: . .kiáltott fel ijedten a kis pásztorlány. hogy bebújj velem a kályhába. óvta jegyesét. éppen fölöttünk ragyog az ég legfényesebb csillaga! Csakugyan. . s így értek föl nagy sokára a kémény tetejére.De amikor újra lent voltak a padlón. egy szerelmespárról szólt. s az efféle szerelem sohasem múlik el egészen.Tudod-e.most látták először a messzi világot. Magasan a fejük fölött tenger sok csillagát szikráztatta az ég. . Azzal odavezette szíve választottját a kályhaajtó elé. a kis asztalon a tükör előtt! Én már csak akkor leszek boldog.Nem. hogy alul is meg fölül is van fejük. Három-négy hiányos kártyacsomó volt a kis szekrényben meg egy ügyesen összetákolt kicsiny bábszínház . Tovább másztak-kapaszkodtak fölfelé a nyaktörő úton. sót szórunk a szemébe. és fölnéztek az asztalra. a treff. . hiszen elveszünk benne! Bár ott állhatnék régi helyemen. a káró.mondta a kéményseprő. rózsa meg levendula között pihenhetünk.Hát csakugyan volna hozzá bátorságod? . mert alul nehezék volt benne. . hogy ilyen nagy és félelmetes a világ. és izgatottan döntögeti előre-hátra a testét.Már látom az eget. mint minden becsületes játékkártyának. ha oda visszamehetek! Elindultam veled a messzi világba.Istenem. s a hölgyek. milyen koromsötét van odabenn! .felelte a pásztorlány. föl. soha többé nem jöhetünk ide vissza? . igen-nagyon magasra. hogy a virágváza meg a kínai jegyesek voltak valamikor.Tudom. vigyél vissza. s még így se félek! .Bújjunk abba a nagy virágvázába ott a sarokban. A komédia.Mindjárt fönn leszünk a kémény tetején! . . a vén kínaira emlékeztette. . kérlek. mintha utat akart volna mutatni nekik.sírdogált. Ott leültek megpihenni. A kéményseprő emelte. . Nem. A kéményseprő mélyen a szemébe nézett.állt elő a kis kéményseprő. s azon át kijutunk a nagyvilágba. meg a . és olyan keservesen zokogott.Mi lesz velünk. ahol rájuk borult a fekete éjszaka. Kicsi fejét jegyese vállára hajtotta. támogatta. . mert tulajdon sorsára ismert benne. és kétségbeesésében törékeny porcelán térdére roskadt. .Mondanék én valamit! . mint az én utamat: a kéményen kell kimennünk a messzi világba. a kőr és a pikk dámák ott ültek az első sorokban.Ott se lennénk biztonságban . alattuk a mélyben a város háztetői . a filkók ott álltak mögöttük. hová lépjen finom kis porcelán lábával. ott én ismerem a járást! Fölmászunk a magasba.És aztán úgy hallottam. De van-e igazán bátorságod. mert a keserves út bizony nagyon elfárasztotta őket.éppen előadás folyt benne. amit játszottak.Menjünk ki a szekrényből! . kormos csövébe? Mert csak így tudunk eljutni a kürtőbe. akiket elszakítottak egymástól. a vén kínainak meg. hogy a vén kínai fölébredt. de ha igazán szeretsz. . nem bírom tovább! . látták.

Vége szegény nagyapónak. áldották a vén kínai srófját. Olyan volt megint. hogy odalenn nincs egyéb sós. . míg ők úton voltak? A szobában csönd volt. a fejét meg odasrófolják a törzséhez. Ne higgye ám senki. mint a legtisztább üveg. és olyan könyörögve csókolgatta szíve választottját. s ez a mi lelkünkön szárad! Ó.vigasztalta a kéményseprő. . istenem! . És mély.suttogta bűnbánóan a pásztorlány. . s körülnéztek: . még össze lehet ragasztani . a leghosszabb horgonykötél se ér le a fenekére.kérdezte a kis pásztorlány. Nagy kínnal-keservvel visszamásztak a kéménybe.kiáltott fel a pásztorlány. amióta darabokra törött .mondta meg neki a véleményét a Bakkecskelábú Fő. mégis ott vagyunk. akár a búzavirág szirma. leereszkedtek a kürtőn. s átlátszó.Nagy utat megjártunk. hogy a tengerfenékről a víz színéig érjenek. mert sróf volt a nyakában.és Altábornoki Őrmesterkapitányra. . . fehér fövenynél. mintha bizony az olyan nagy dicsőség volna! Hozzám adja hát az unokáját. különös fák. és elgondolkodva bámult maga elé.Jaj. hogy bólintani talál. ezt pedig restellte volna elárulni egy idegennek.Nagyon szépen összeragasztják. belenyugodott akaratába. s most élettelen hevert háromfelé törten: hátának egy jókora darabja levált. hogy az nem tehetett mást. És fölkapaszkodtak régi helyükre.zokogott. A kis pásztorlány olyan szívettépően zokogott. az asztalra. nagyon mély.Nagyon sokba kerül az? A vén kínait hamarosan összeragasztották: helyére tették a háta levált darabját. . még ha esztelenségnek tartotta is azt. de hiába beszélt. . A porcelán jegyespár hát egymás mellett maradhatott. Odalenn a mélységes mélyben lakik a tenger népe.Ne búsulj. mert ha visszaragasztják a hátát.és Altábornoki Őrmesterkapitány -. attól rettegtek. azt nem tudott többet. kilestek az ajtón: hát ott feküdt a vén kínai összetörve a padlón. mint valamikor új korában. csak összeragasztanák szegény nagyapót! . de a vén kínai nem mozdította a fejét. feje meg a sarokba gurult.Úgy gondolod? . a fejét egy jókora sróffal odaerősítették a nyakához. ahonnan elindultunk . sok-sok templomtornyot kellene egymásra állítani. és tördelte törékeny kis kezét. és hűségesen szerették egymást. s kihallgatóztak a kályhaajtón: ugyan mi történt a szobában. istenem. . de bólogatni. A Bakkecskelábú Fő- és Altábornoki Őrmesterkapitány ott állt a régi helyén. megtépázta őket az út! Megálltak a kályha hideg gyomrában. mintha mi sem történt volna. ezt nem élem túl! .Bakkecskelábú Fő. A KIS HABLEÁNY Messze kinn a tengeren kékséges kék a víz. még éppen elég bajunk lesz vele! . Amikor üldözőbe vette őket. lebukott az asztalról.Kár volt a sok fáradságért! .sóhajtott föl a kis kéményseprő.Kegyed nagyon magasan hordja az orrát. vagy nem adja? A kéményseprő meg a pásztorlány esdekelve nézett a kínaira. bizony.Ó. míg csak össze nem törtek. majd meglátod! Csak ne sirasd olyan nagyon.

mintha élnének. odaúsztak a királykisasszonyokhoz. mert az unokái másképp nem értették volna meg. s violakék árnyékot vetettek rá meg a kék fövenyre. mint hozzánk a fecskék. . a másik hableány alakot próbált formázni belőle. egy hajó roncsai között. mint egy fényt árasztó. szeme kék. Különös gyermek volt ez a legkisebbik. mert minden kagyló fényes gyöngyszemeket rejt. tűzpiros meg sötétkék fák pompáztak benne. tetejét meg kagylóhéjjal födték. hogy a tenger mélységes mélyében van. bár túlságosan büszke a rangjára. s ezek nyitódnak-csukódnak a hullámok érintésére. ahol a falakból eleven virágok hajtottak. Virágokat is olyanokat ültetett bele. Szélcsendes időben még a nap is leragyogott ide. aranyos fényű gyümölcsök csillogtak ágaik között. hogy odafenn a földön illatosak a virágok. s ezért tizenkét osztrigát hordott halfarkán.a nagyanyja halaknak nevezte a madarakat. hogy a legenyhébb hullám is megrezdíti őket. csókolózott volna egymással. A palota előtt nagy kert volt. akinek csak hat osztriga járt. száraik. amit akartak. A vízikirály már hosszú esztendők óta özvegy volt. mintha a fa koronája meg gyökere játszadozott. A kis királylánynak az tetszett a legjobban. piros ágai ráborultak a fehér márványszoborra. Nagyanyját. s azt ültettek bele. szépséges szépek valamennyien. amit csak tudott a nagy hajókról. hallgatag és tűnődő. úgy érezte.ott találta a tengerfenéken. Rózsapiros szomorúfűzfát ültetett melléje. Ahol a legmélyebb a tenger. a halak meg. besuhantak hozzájuk az aranyos pikkelyű halak. az árnyék szünetlen ringott-imbolygott. a vízi-királykisasszonyokat. Csak úgy tündöklik tőlük a palota teteje. A királykisasszonyok kaptak egy-egy virágágyat a kertben. gyomlálhatták. úgy. a hatodik meg. hogy felemelkedett az égbe. aki a kertben megállt. amikből egy szem is királyi korona ritka ékessége lehetne. A kert földje a legfinomabb tengeri föveny volt. ott áll a vízikirály palotája. piros korallból rakták a falait. Arca olyan finom és tiszta. de azért mégis a legkisebbik volt a legszebb mindnyájuk között. kiváltképpen azért. kerekre alakította. ami olyan szépen illett bíborvirágai közé. De különben csak dicséretet érdemel. a legfiatalabbik. Az egyik cethal formájúra egyengette a maga ágyását. a legkékebb magasságba - elfelejtette. és békésen tűrték simogatásaikat. aprók és nagyok. ha az emberek világáról beszéltek neki. amikor nénjei magukra aggatták az elsüllyedt hajókban lelt különös ékességeket. amik az ágak között röpdösnek és szökdelnek. mint a kénes gyújtó lángja. zengő hangon énekelnek . A szobor egy szépséges ifjút ábrázolt . s ahogy a fűz megnőtt. csak egy kis fehér márványszobrot. alattuk a sok virág úgy ringott-hajladozott. akár a többinek: halfarokban végződött a teste. Olyan volt ez. Okos asszony volt a vén királyné. De ezek a halak szelídek voltak. s öreg édesanyja viselte gondját. roppant nagy bíborvirág. ezzel különböztette meg magát mástól. de lába neki sem volt. olyanokat. hajladoznak. mint a tenger mélye. A legkisebbik vízi-királykisasszonynak az volt a legnagyobb öröme. mint idefönn a madarak a fák koronái közt. Nénjeivel egész nap a palota tágas termeiben játszadozott. mint a nap korongja.virágok ringatóznak ott. amik a nap bíborvirágához hasonlítottak. Ágaik között halak suhannak el. Csodálatos kék fényben úszott odalenn minden. azt kedvükre kapálhatták. mint megannyi lobogó láng. az öreg királynét kifaggatta mindenről. s ha kinyitották a nagy borostyánkő ablakokat. ő nem kívánt egyebet. mint a gyönge rózsaszirom. csúcsíves. úgy látszott innen. mint maguk a fűzfaágak. nagy ablakait átlátszó borostyánkővel üvegezték. a tenyerükből ettek. földi városokról. és zöldek az erdők. Hatan voltak. s úgy imbolyognak. indáik olyan hajlékonyak. mert olyan nagyon szerette unokáit. emberekről meg állatokról. ha ablakot tárunk. csak kék. hiszen sohasem láttak még madarat.

hogy egy nagy cethal úszott el fölötte vagy hajó. belemerült a tengerbe. hogy lenn a mélyben egy szépséges kis hableány nyújtogatja feléjük vágyakozva fehér karját. mégis tudnak úszni. amelyek elvitorláznak előttetek. olyan volt a hattyúcsapat. Egyenest a nap felé tartottak. hogy az égbolt tiszta színarany volt. hanem a tenger mélyéről sokkal nagyobbnak látszottak. s már a harmadik királykisasszony töltötte be tizenötödik esztendejét. és néztem a nagy parti várost. de hát azt ő nem tudta -. Azzal nem érték be. és nézhetitek a holdfényben a nagy hajókat. . a tengeri alkonyat. hogy most ő ijedt meg. s fölmerülhetett a tenger színére. s mindjárt egy tengerbe szakadó. lehűteni égő arcát.mondta az öreg királyné -. és mit tartanak a legszebbnek. s a második testvér is felúszhatott a tenger színére. Majd akkor láttok erdőket is. hogy leste-várta a szavát a legkisebbik! Éjszaka megint ott állt kitárt ablakában.kutya volt. addig kellett várnia. mit láttak odafönn. A legnagyobbik királylány betöltötte végre-valahára tizenötödik esztendejét. és visszaúszott a nyílt tengerre. Megint elmúlt egy év.A városba vágyódott a legjobban. amit a nagyanyjuktól hallottak. Közelgett a legidősebb királykisasszony tizenötödik születése napja. széles folyó torkolatához úszott. amikor megpihentem egy homokzátonyon a holdfényben. Éppen napszálltakor bukkant fel. A negyedik királykisasszony már óvatosabb volt. . egyszer csak előtte termett egy kis fekete állat . emberek lármáját meg a karcsú templomtornyok harangszavát. s a vízen meg a felhők vitorláin kilobbant a rózsaszínű fény. amelyek úgy ragyognak. a madarak énekét is hallotta. elsápadt a fényük.azoknak a szépségét úgyse tudná hasonlítani semmihez! Tűzpirosak voltak meg violakékek. mint egy égre lebbenő. álmodozó kis királylány éjszakánként megállt a nyitott ablakban. városokat is. mint a földről. amíg ide leért. gyönyörű zöld dombokat látott. Ő utánuk úszott. nézte a tenger sötétkék vizét. sűrű erdőket. akiknek nincs halfarkuk. Egy-egy esztendő volt a testvérek között. sebesen úsztak a magasban. s a királykisasszony ilyenkor tudta. Szőlő borította. s bizony a legkisebbik királykisasszonyra csak öt év múlva kerülhetett sor. . de azok ijedten szétszaladtak. mint az ég csillagai. Hanem azt megfogadták a testvérek. könnyű.Azért a legszebb . biztosan egyiküknek se jutott eszébe. s olyan mérgesen csaholt rá. kocsik robaját. a lámpákat. és úgy tetszett neki. s fölnézett a magasba. A tűnődő. s olyan melegen tűzött rá a nap. föl a sötétkék víztömegre. Egy öbölben nagy sereg apró gyermeket látott. lármás parti városra gondolt. Ő volt a legbátrabb testvérei között. ő kinn maradt a háborgó tenger . s hallgattam a muzsikát.Majd ha tizenöt esztendősek lesztek . Elmondta testvéreinek. Eltelt egy esztendő.mondta . a sűrű erdőket. kibontották vitorláikat a feje fölött. még a csillagokat is. hogy megláthassa a mi világunkat. Amikor visszatért. pucéran szaladgáltak a parton. fehér fátyol.mégiscsak az volt. A hableány játszani akart velük. Néha sötét árnyék borult a megszűrt fényű holdra. rajta sok-sok ember. a zajos. ahol fürge halak cikáztak. Ó. De sohasem felejti el a gyönyörű zöld halmokat. éppen mert oda nem juthatott el soha. hogy elmondják egymásnak apróra. hiszen annyi mindent szerettek volna még látni! De egyikük se vágyott annyira meglátni a földi világot. akire csak utolsónak kerül sor. amelyeknek lombjai közül régi kastélyok falai derengtek. hogy leszűrődik hozzá a templomok harangszava. de egyszer csak lebukott a nap. fölmerülhettek a tengerből. Ablakából láthatta a holdat. kiülhettek egy sziklára. de még a felhőknél is gyorsabban suhant az égen a vadhattyúk hófehér csapata. s vígan lubickoltak a vízben. s neki ez volt a legszebb. s a felhők . ezerfélét mesélt. hogy többször alámerült. meg a gyermekeket. mint a legkisebbik húguk.

de ő nyugodtan ült a gyémántos jéghegyen. a liliomok minden szirma egy-egy fél gyöngyszem volt. s azt mondta. Lágyan énekeltek . Fölült a legmagasabb jéghegy tetejére.intett búcsút. milyen szép is odalenn a mélyben. a mélységes mélybe. s ha a hajó elsüllyedt velük. élve nem juthattak a vízikirály palotája elé. mint a nővéreid.Gyere. de szívesen lerázta volna fejéről a nehéz gyöngykoszorút! Jobban illettek volna hozzá a tűzpiros virágok. amikor a kis hableány fölbukott a víz .Tudom. mint egy buborék. Ha vihar tombolt a tengeren. bizony nem láttak odalenn semmi szépet. mennydörgések rázták. .Isten veletek! .szép hangjuk volt. ha már tizenöt esztendős lehetnék! . de nagyon messze. s egy hónap múlva azt mondták. szebb minden földi hangnál. s fölmerült a vízből. s úgy tündöklöttek a napfényben. Hiszen holtan értek le a tengermélybe. Amikor a királykisasszonyok először látták meg a földi világot. és hosszú haját cibálja a szél. hogy felnőttek és akármikor fölmerülhettek a tenger mélyéből.neki télen volt a születésnapja. Sírt is volna. . és szívszakadva nézett utánuk. . mint a gyémánt. már nem csábította őket annyira a fenti világ. .A rangért bizony meg kell szenvedni néha . s a vitorlás hajók ijedten keringtek körülötte . hogy nagyon megszeretem majd a fönti világot. hogy mégis a tengerfenék a legszebb és a vízipalotában a legjobb. Körös-körül messzire ellátott. .De az fáj! . bátorították a hajósokat. ne féljenek. meg az embereket. s olyat látott. a szél zenéjének vélték. amit eddig egyik nővére sem. s a hajósnép rettegve várta. kékes és sustorgó villámokat. . mint egy roppant. amikor a nővérek egymást átkarolva úszkáltak a felszínen. mikor süllyed a hajó.húzódozott a kis hableány.az emberek látták őt. . és lágyan énekeltek arról. A hajók bevonták vitorláikat. akkorák voltak csak.közepén. de a hableányok nem tudnak sírni. Aztán megparancsolta nyolc osztrigának. mint a szökőkút. leánykám. s azok csak úgy szikráztak a villámfényben. mint a sirályok. hogy az volt a legszebb. villámok szántották. Alighogy fölbukkantak. Odafönn haragoszöld volt a tenger.Azzal fehér liliom koszorút illesztett a fejére. ők ott úszkáltak körülöttük. Végre-valahára elérkezett a tizenötödik születésnapja.sóhajtotta sokszor.Hát most téged bocsátunk ki szárnyaink alól . kék üvegharang. de sokkalta nagyobbak még az emberek templomtornyainál is. a hajósnép borzadva várta a szörnyű vihar végét. akik benépesítik és megművelik a földet. úgy érezték. az égbolt úgy borult a tengerre. merüljenek csak alá a tengerbe. Hajók is úsztak arra. Alkonytájban néha átkarolta egymást az öt nővér. a legkisebbik királykisasszony maga maradt a tágas teremben. Éppen a tengerbe temetkezett a nap. mert a könnyeiket mindjárt elmossa a víz. s jéghegyek úszkáltak rajta. Ó. Aztán az ötödik testvérre került a sor . s olyan könnyedén szállt fel a tenger mélyéből.mondta a nagyanyja. az öreg királyné.Ó. s ezért még fájóbb a szenvedésük.oktatta a nagyanyja. mint a kagyló rejtette gyöngy. vedd magadra ékességeidet. . hogy csipeszkedjenek a legkisebbik unokája halfarkába. Különös alakúak voltak. de most. s nézte a tengerbe cikkanó. A delfinek bukfencet vetettek a levegőben. De ezek nem értették a dalukat. nem tudnak betelni szépségével és újdonságával. Estefelé aztán felhők vonták be az eget. a cethalak meg úgy fecskendezték orrlyukaikból a vizet. magas rangjához illően. Estetájt. ahogy ott ül. olyan színűek. már vágyódtak is haza. De ezen most nem változtathatott. a fekete hullámok megrengették a jéghegyeket.

Le-lebukott. csöndes és nyugodt a tenger. a hajóból egy forgács se maradt. mert szellő se mozdult. Csak a tenger mélyében morajlott. A legkisebbik vízi-királykisasszony odaúszott a hajókabin kerek ablaka alá. Úgy tündöklöttek. milyen veszedelemben forog a hajósnép. száz meg száz színes lampiont gyújtottak. hogy a királyfi a tengerbe zuhan. s ő látta. Késő éj volt már. s alámerült a vízbe. zúgott a közeledő vihar. hogy a királyfi meghaljon! Gyorsan odaúszott hozzá a hullámokon bukdácsoló gerendák között. kibukott a tengerből a nap pirosan ragyogó arca. rakéták. s a bágyadtvörös égen kigyúlt az első esti csillag. Ó. nagy hajó vesztegelt a közelben. végre odaért a királyfihoz. enyhe. s úgy látta. petárda se röppent több. de nyomban fel is bukkant. viharfelhők terítették be az eget. s amikor a kis királyfi kilépett közéjük. s a matrózok tétlenül ültek a kötélcsomókon meg a párkányokon. a tenger vize fekete hegyekké magaslott. Sohasem látott még tűzijátékot. aztán hullámhegyre szökkent. de a kis hableány még mindig nem tudott betelni a fényben úszó hajóval meg a szépséges királyfival. mint a nap. a muzsika pedig messzire elszállt a csöndes éjszakában. megkettőzte a nagy ragyogást. s messze már a villámok lobbantak. s ha emelt rajta egyet-egyet a hullám. hullámvölgybe siklott. hogy így most lemerül hozzá a tengermélyi birodalomba. aki már-már elmerült. Egy ifjú királyfi volt köztük a legszebb. nehogy agyonnyomják a vízen hánykolódó vastag gerendák. minden ereje elhagyta. azért vigadt a hajó népe. föl-fölemelkedett. hogy még a verítékcseppet is látni lehetett az emberek homlokán. s a sima tenger visszaverte. de ő maga is: vigyáznia kell. üdítő volt a levegő. fadarabok. szép fehér arcú. nagy. de a felhők még tiszta aranyban és rózsaszínben fénylettek. milyen szépséges szép volt az ifjú királyfi! Kezet szorított az emberekkel. de az. Megkereste szemével az ifjú királyfit. A matrózok a fedélzeten táncoltak.színére. s beláthatott a királyfi kabinjába. hogy kárt tehetnek benne. és derékban kettétörték a főárbocot. vitorlái félárbocra eresztve. A hajó maga is olyan fényben úszott. de aztán elszomorodott. és nevetett. nem is gondolva vele. s kiemelte a vízből a fejét. A kis hableány most látta csak. s már-már rázúdult a hajóra. de egy fellobbanó villám fényénél megpillantotta a hajót és utasait: mindenki menekülni próbált. Kihunytak rég a színes lámpások. amikor a hableány odaért. vastag bordáit behorpasztotta a tenger irtózatos ereje. de hiába: a nagy hajó veszettül száguldott a tomboló hullámok taraján. Átkarolta a királyfi nyakát. hogy földi ember csak holtan juthat a vízikirály palotája elé. röpítették dagadó vitorlái. nem engedi. mint a gyönge nádszálat. s ahogy besötétedett. A matrózok bevonták a feszülő vitorlákat. mint valami kecses hattyú. A hableányt mind magasabbra emelgették a hullámok. Háromárbocos. semmit sem látott. Hirtelen koromsötét lett. Éppen lecsukódott szép fekete szeme. mert eszébe jutott. A hajón vidám muzsika zengett. Csak a szeme . a fedélzeten átsöpörtek a hullámok. hadd vigyék-sodorják őket a hullámok. Az első pillanatban megörült neki. aztán hagyta. mintha az ég minden csillaga reá záporozna. s mintha a királyfi arca is élettel telt volna meg. mintha a föld valamennyi népének apró lobogói világítottak volna. az ünnepi ágyúk se dörögtek. Körülötte mind magasabb hullámok tornyosodtak. tűztestű halak ficánkoltak a levegőben. de bezzeg nem a hajósnép! Recsegett-ropogott a nagy hajó. Reggelre elült a vihar. a tiszta ablakon át meglátta a hajó ünneplő ruhás népét. most ülték a születése napját. fekete szemű - tizenöt esztendős lett éppen. Nem. de a hajó egyre gyorsabban siklott a vízen. nem bírta tovább a harcot a tomboló tengerrel. Napkorongok keringtek fölötte. süllyedni kezdett. Megdőlt a hajó. abban a pillanatban kettészakadt derékban a hajó. meg is ijedt a kis hableány. A kis hableány ezt mulatságos utazásnak gondolta. petárdák százai röppentek a levegőbe.

Aranyos kupolái messze csillogtak. s amikor a királyfit bevezették a parti fehér épületbe. Egyre szomorúbban tért haza a korallpalotába. hogy a magas ormokon olvadozik a hó. húgocskánk! . hogy ő mentette meg az életét. rámosolyog a körülötte állókra. magas hegyeket. s fellibbentek hosszú sorban a tenger színére. A hableány kijjebb úszott a tengerbe. most még csöndesebb lett. de ők nem mondták tovább senkinek. apja birodalmába. Tiszta tükrű. mennyire hasonlít az ő kis fehér márványszobrához. miféle épület lehet. hol lakik a szépséges királyfi. Megtudta hát a kis hableány. Látszott rajta. A legkisebbik királykisasszonynak úgy fájt a szíve. Elbúsult nagyon szegényke. Megtudta persze a többi is. csak éppen a kis hableányra nem. mintha csak élnének. De a tűzpiros virágait nem gondozta többé. és vörös homályba borították a kertet. azok meg csak a legbizalmasabb barátnőiknek. Azelőtt is hallgatag teremtés volt. A királyfi tengerparti palotája felé tartottak. bárcsak életre kelne. s egyetlen öröme az volt. mint hattyúk pihenő csapata. hogy jól érje a meleg sugarú nap. felverték az utakat is. ha leülhetett a kertjében. olyan szépek. később látta a kis hableány. Halványsárga. ahol drága selyemfüggönyök. hogy nem tudta magában tartani a titkát. hátrasimította csapzott haját. még a keskeny csatornán is fölúszott. s úgy fordította a fejét. Egy kis öblöt formált itt a tenger. szőnyegek pompáztak. hosszú indáikkal fölkapaszkodtak a faágakra. szívszakadva nézett utána. A partot szép zöld erdők szegélyezték. Aztán leste-várta. ahol partra tette a királyfit. Elmondott mindent az egyik nénjének. A hableány megcsókolta fehér homlokát. de aztán embereket hívott oda. Csak a királyfit nem látta többé. simán kéklett a víz a fehér föveny lepte magas szirtek között. . Estetájt meg kora reggel föl-fölúszott oda. elúszott a messze parthoz . amely ott kanyargott a . Körülötte citrom. mi történik a szépséges királyfival. s egy csapat fiatal lány sereglett a kertbe. s fehér tajtékkal borította be haját. hogy a kertben leszedték a megérett gyümölcsöt. s a palota körül vonuló oszlopsor között márványszobrok fehérlettek. Még egyszer megcsókolta. karcsú pálmák bólogattak a kapuja előtt. Majd minden este és éjszaka fölbukott a tengerből. legföljebb egy-két idegen hableánynak. mindenkire. nyugodtan. Végre szárazföldet pillantott meg.Gyere. hol van a királyfi birodalma.maradt csukva. Nemsokára egy fiatal lány lépett az eszméletlen fekvő királyfi mellé. fehér épület tornyában a harangok. ormaikon a fehér hó. keblét. megbújt egy szirt mögött. Az egyik hableány ismerte a királyfit: látta az ünnepséget. aztán alámerült a tengerbe. és átölelhette a szép fehér márványszobrot. s a falakat gyönyörű festmények borították el . s azt is tudta. A hableány odaúszott a királyfival az egyik szirthez. mit látott odafönn a földi világban. hogy a királyfi magához tér. hogy elrejtőzzék az emberi szemek elől. lefektette a fövenyre. tágas ablakain ragyogó termeibe lehetett látni.a hableány nem tudta biztosan. s szíve mélyéből kívánta. hiszen nem is tudta. tündöklő kőből épült ez a palota.karolták át a nénjei a legkisebbik királykisasszonyt. ködösen kéklő. Egyszer csak megzendültek a nagy.egyik nénje se mert volna ilyen nagy útra kelni -. hogy nagyon megijedt. s az üvegen átszűrődő napfény megaranyozta a vizet meg a medencében nyiladozó ritka virágokat. s akkor vette észre. egyik széles márványlépcsője belenyúlt a tengerbe. Látta.öröm volt nézni! A legnagyobbik terem közepén szökőkút szórta gyöngyeit. s azok kedvükre nőttek-virultak. a vízcseppek felszökelltek a terem üvegkupolájáig. látta. amely annyira hasonlított a királyfihoz.és narancsfák virultak. El sem beszélte nénjeinek. s a fák közül templom vagy kolostor magaslott ki .

hogy fölszálljon. rétjeik olyan messzire nyúlottak. Csakhogy ez nem történhet meg soha. hogy az én lelkem is örökkétig éljen? . felhők fölé. nem hajt ki többé. .felelte az öreg királyné. s a kékes fény messze sugárzott a tenger mélyén. még sírunk sincs a tenger mélyén. . anyjánál. amikor lengő zászlajú. Akkor az ő lelke átömlene a tiédbe. a bíborszínű napot? Mit tegyek. s utána annál nyugodtabb lesz a pihenésünk. s a falak mentén tűzpiros meg élénkzöld kagylóhéjak sorakoztak. Eltűnődött rajta. kékes láng csapott ki a belsejükből. Ott üldögélt az árnyékban. olyan a mi életünk. hogy olyan sok jót hall a királyfiról. A földi világot szebbnek látta. mint apja népét: hajókon járhatták a tengert. ezért nagyanyjához. ahogy a tenger fölötti országokat nevezte. De hát az nem tudott róla. ha látta volna valaki.És miért halandó a mi lelkünk? . s mind erősebben vágyott rá.Mi sokkal boldogabban élünk. vastag üvegből volt. hullámokon hánykolódom. megragyogtatta . Rendezzünk ma este udvari bált! Az volt még csak a pompa! Sohasem láthat olyat emberi szem! A terem minden fala kristálytiszta. s örült. mint a tengermélyi birodalmat. amíg a háromszáz esztendőből futja.Nem tehetsz semmit . Voltak olyan esték. szép vitorlás csónakján ringatózott a királyfi. és közöttük éljen.Én odaadnám szívesen mind a háromszáz kiszabott esztendőmet. amikor el akarta nyelni a tenger mélye.hosszú árnyékot vető márványerkély alatt. Boldog volt. a hableány ott rejtőzött a sűrű sásban. akár a gyenge nádszál: ha egyszer letörik. s emberré válnál magad is. és örök hűséget fogadna neked. vigadjunk. mint a mienket.Nem halnának meg. .Ha a földi emberek nem fúlnának a tengerbe. Felsóhajtott a kis hableány. . hosszú ezüstös fátylába belekapott a tengeri szellő. A halfarkadat. De az ember lelke halhatatlan. egymaga álmodozik a holdfényes éjszakában. .kérdezte a kis hableány. s nem is sejthette. ha a tied volna egész szíve és minden gondolata. hogy megmentette az életét. kedveseink között. mint odafönn a földi emberek. csak fehér tajték lesz belőlünk.Dehogynem .Táncoljunk.kérdezte szomorúan a kis hableány. ha megfogná a kezed. fölhághattak a legmagasabb ormokra. hogy a kis hableány nem is látta a határukat. Sokat.Erre gondolnod se szabad! . . hogy előbbre helyezne apjánál. hogyan ölelte a királyfi nyakát. aki azt hitte. legszebb ékességedet rútnak tartják odafönn. A vízikirály legkisebbik lánya egyre jobban megszerette a földi embereket. hogy a kis hableány volt az élete megmentője. .Ha meghalok. az öreg királynéhoz fordult. mi a szép. fehér tajték lesz belőlem.kiáltotta ijedten a nagyanyja.lábnak nevezik. csak emberré lehetnék egy napra! . . akik fáklyák világa mellett vonták a hálót a tengeren. nagyon sokat szeretett volna tudni az emberek birodalmáról.mondta az öreg királyné. sokáig örülhetünk neki. méghozzá az ő életüket rövidebbre szabta a természet. aki jól ismerte a felsőbb világot. A felsőbb világban két esetlen dorong kell a szépséghez .felelte a nagyanyja. mint mi idelenn a tenger mélyén? . és csüggedten nézte pikkelyes halfarkát. Máskor halászokat hallgatott ki. . szárnyát emelgető hattyúnak véli. ha egy földi ember úgy megszeretne. amikor a test már rég elporladt. akkor is él. és soha többet nem hallhatom a tenger moraját. . Mi háromszáz esztendeig élhetünk. Ez bizony elég hosszú élet. mert nem tudják. és nézte. de ha meghalunk. de nénjei nem tudtak mindenre felelni. nézte a királyfit. s milyen melegen csókolta a homlokát. nem láthatom a szépséges virágokat. erdeik.De hát azért ne szomorkodjunk! . Mert a lelkünk is halandó.Csak akkor válhatna halhatatlanná a lelked. s az embereket hatalmasabbaknak. örök időkig élnének? .Akkor is meghalnának. bevilágították az üvegfalú termet.

egy különös erdő közepén. lágy énekszóval kísérték táncukat. forró iszapmezőn keresztül amit a boszorkány az ő gyógyfürdőjének nevezett. . se tengeri fű. azzal napkelte előtt kiúszol a tengerből.nem nőtt arra se virág. Most főzök neked egy bűvös italt. kövér vízikígyók gyűrűztek. de megint eszébe jutott a királyfi meg az emberi lélek. . csak halhatatlan lelket nyerhessek tőle! Nővéreim most benn táncolnak az üvegfalú teremben. A tisztás közepén állt a boszorkány háza. . nyúlós. kopár. mint az emberek a jószágukat. mint az emberek. hosszú haját feltűzte. ő a kertjében üldögélt tűzpiros virágai között. s ami a sodrába került. s úgy suhant tovább. torkában dobogott a szíve. Nem járt még soha azon az úton . Aztán egy süppedős tisztásra ért. Nem félek semmitől. Széles folyam hömpölygött át a nagy terem közepén. ahol hatalmas. beléd szeressen a szép királyfi. de hátha most segíthet rajtam. Hirtelen rézkürtök zengése szűrődött le hozzá. kezét a mellére kulcsolta. amikor meglátta őket. aki felé minden gondolatom száll. meg is tapsolták érte. Azon túl állt a háza. gonoszul nevetett. hogy a szörnyű polipok bele ne kapaszkodhassanak. nyálkás karok voltak az ágaik. mint egy karcsú hal.Éppen jókor jöttél . s két otromba lábat akarsz helyette.mondta a tenger boszorkánya. s halhatatlan lelket nyerj tőle. Fák. az utálatos polipok között.Holnap. amelyek mohón nyúlkáltak utána.folytatta. leülsz a partra. s ez új reményt öntött belé. tekergőzött minden kis ízük.És visítva. s miközben odabenn vigadt s énekelt a tenger népe.a palota mellett elsuhanó halak aranyosan vagy bíborpirosan csillámló pikkelyét. . s egy varangyos békát etetett. földi ember nem hallhat hozzá foghatót. félig növények. Eltűnik tőle a . amely úgy forgott a vízben. akitől mindig annyira féltem. s a morajló örvény felé tartott . hogy mi járatban vagy . bokrok helyett polipok ringatóztak ebben az erdőben. halakat. azon táncoltak a víziifjak meg a hableányok. Ami csak a kőzetükbe került. hogy eljusson a boszorkány tanyájához a fortyogó. s a kis hableány szíve felderült egy pillanatra.A királyfi. Az utálatos kövér vízikígyókat kiscsirkéinek becézgette. kis királykisasszonyom! Tudom: a halfaroktól szeretnél megszabadulni. De megteszem. Csodálatos ének volt. hogy mindegyik zsákmányt szorongat száz meg száz apró karja között: elsüllyedt hajók kincseit.azon túl lakott a tenger boszorkánya. magával rántotta a feneketlen mélységbe. szürke föveny vezetett az örvényhez. s akinek kezébe akarom helyezni egész életemet. mert tudta maga is. A vízikirály legkisebb leánya énekelt a legszebben mindenki között. azt tapadós karjaik közé kapták. Hosszú. A kis hableány elrémült. puha férgek a gallyaik. amit kérsz tőlem.” Ki is suhant a kertből. kerek egy esztendeig kellett volna várnod. nem keresnek: elmegyek a tenger boszorkányához. “Ő vitorlázhat odafönn! . nem tudta elfeledni a szépséges királyfit meg bánatát. és tenyeréből adott nekik enni. s gyökerüktől a csúcsukig külön imbolygott.Ostobaság. gazdasszonya éppen kinn ült a küszöbén. s édes. hogy neki nincs halhatatlan lelke. félig állatok. és soha többé el nem eresztették. bugyborékoló. Elomló. mert még elemészted magad. se a tenger fölött nincs párja a hangjának.Tudom. Ezen a mindent beszippantó forgón kellett átvergődnie a kis hableánynak. még a varangyot meg a vízikígyókat is elejtette. ha fölkelt a nap.mondta magában a kis hableány. De aztán megint csak elfogta a vágy a földi világ után. Nemsokára ki is suhant a palota terméből. és csúf sárga hasukat mutogatták. még egy hatalmas cethalat is. s már vissza akart fordulni. hogy se a tenger alatt. amit kívánsz. hogy járni tudj a szárazon. . földből kinőtt százfejű kígyókhoz hasonlítottak. mint a malomkerék. A királykisasszony látta. és megiszod. már nem tudtam volna segíteni rajtad. amikor a kis hableányt meglátta. akit jobban szeretek édes szüleimnél. .

Aztán megkapod a bűvös italt! .felelte a kis hableány.tanácsolta a tenger boszorkánya -. sohasem nyersz halhatatlan lelket.Eltűröm . azt mondja majd. mert néma volt. . De szép leszel. amit az emberek szép lábacskának neveznek. gyönyörű szép. . és kiitta a . A kis hableány összeszedte minden erejét. A királyfira gondolt meg a halhatatlan lélekre. lebegő járásod. Odaúszott.Elég ennyi ahhoz.folytatta a tenger boszorkánya -. Aztán megkarcolta a mellét. szép termeted. és belecsepegtette fekete vérét. Különös alakok imbolyogtak a gőzében. mintha éles kardok hasítanának beléd. Csakhogy ez nagyon fáj ám. Szelíden. olyan volt. és nem fogad neked örök hűséget.De nekem is fizetség jár ám! .mondta.Azt se bánom . mint a gyolcs. Csakhogy a hangodat nekem kell adnod. se énekelni nem tudott többé. hol azt vetett az üstbe. tüzes italt. mi marad akkor nekem? . A tengermélyi birodalomban senkinek sincs olyan szép hangja. s abban fortyogott. és kisúrolta velük az üstöt. mint neked.Legyen. s még a véred is kiserked. az üvegfalú bálteremben rég kihunyt a kék fény. . mert se beszélni. ahogy akarod! . Ez a fizetség. nyugovóra tért mindenki. Aztán vette az üstöt. hogy ha egyszer emberi alakot öltesz. de valahányat lépsz. soha többé vissza nem változhatsz hableánnyá.De ha neked adom a hangomat . hogy megbűvölj egy emberi szívet. hogy apjánál-anyjánál előbbre helyez szívében. csókot intett a palota felé. nem akad táncosnő. Ha ezt a sok szenvedést békén eltűröd. mert a tulajdon véremet csepegtetem belé.halfarkad. hogy azzal bűvölöd meg a királyfi szívét.Karcsú. ha nem a tiéd minden gondolata. s ő szerencsésen kijutott a szörnyű erdőből. Megmarad lebegő. A kis hableány elvette a varázsitalt. . cseppents rájuk egy parányit ebből az italból. Nem merülhetsz a tenger mélyébe nénéidhez a vízipalotába. s hullámokon hányódó maroknyi fehér habbá változol. s a boszorkány elvette tőle a fizetséget. letépett egy-egy virágot öt nénje ágyásából. de a hableány már látta a királyfi palotáját. mert előre kérem az árát. s fehér lett az arca. mint a legtisztább forrásvíz. miközben nyalábba kötött egy csomó vízikígyót.mondta a boszorkány. aki olyan puhán lépkedne. a menyegzője reggelén meghasad a szíved. szólni sem szólhatott. reszketett. ha pedig nem szeret meg a királyfi úgy. mint a kétélű kard! . aki csak lát. akkor segíthetek rajtad. De a kis hableány nem mert belépni a palotába. mint te. . sustorgott a bűvös folyadék. átvergődött a fortyogó iszapon meg a morajló örvényen.Fő a tisztaság! . ez az ára az én bűvös italomnak! Nagy ára van. . meghalsz. fogjad .felelte a kis hableány. rémülten hajoltak félre útjából. De tudnod kell . Hol ezt. Csak a kertbe lopózott be.felelte a kis hableány reszkető hangon. . A nap még nem merült fel a tengerből. beszédes szemed .Ha visszafelé elkapnának a polipok .mondta a boszorkány.S nem is kevés. amikor aztán elkészült. ezüstösen ragyogott a hajnali hold. aztán fellebbent a sötétkék vízből a tenger színére.No. Ha meg más hajadont vesz feleségül. sose látott hozzád foghatót. Nyújtsd ki hát a nyelvecskédet. két doronggá alakul.mondta a boszorkány. . Már látta apja palotáját. Talán azt hiszed. s leült a vízbe vezető széles márványlépcsőre. hogy metsző legyen az ital. könnyű mozgásod.remegett meg a kis királylány -. olyan. mintha kés élére hágnál. mert amikor a polipok meglátták a messze világló. s mindörökre el kellett válnia szeretteitől. hogy megfőzze a bűvös italt. aki belenézett. De a kis hableány most nem forgott veszedelemben. ezer darabra törik le minden karjuk.

de ő tűrte szívesen. de ő csak mosolygott. pedig valahányszor a földet érintette a lába. a kis hableány leosont a vízbe nyúló márványlépcsőre. hogy eltűnt testéről a pikkelyes halfarok. s a királyfi meg az udvari nép ámulva nézte gyönyörű. maradjon nála örökre. és meg sem fordult a fejében. szomorú énekük. de nem merészkedtek közel a parthoz. Fölhágott a királyfival a legmagasabb ormokra. mint a buborék. aki kicsi talált gyermekének nevezte. s úgy hanyatlott le a lépcsőn.metsző erejű italt. A királyfi arra kérte. mennyivel szebben tudott ő énekelni. föl. csodálatos táncot lejtett. mintha minden élet kiszállt volna belőle. Éjjelente. míg csak alattuk nem maradt a felhősereg. eszméletét vesztette. A kis hableány napról napra kedvesebb lett a királyfi szívének. ő volt a legszebb lány az egész palotában. Egy éjszaka után felbukkantak a nővérei. és énekeltek a királyfinak meg az öreg királyi párnak. nem tudott énekelni. kivált a királyfit. jó gyermeket szokás. szeme pedig ékesszólóbb volt. selymes hajába. mert szólni nem tudott. amely messzi országokba költöző fehér madárcsapathoz hasonlított. s minden mozdulata többet mutatott meg szépségéből. s feljött leánya látására a vízikirály is. Amikor felpiroslott a nap. ahogy még nem táncolt földi lány. sajgó lábát a tenger hűs vizében fürösztgette. ahogy egy kedves. de a hableány csak rávetette tengerkék szemét. és madarak énekeltek a fák sűrűjében. és messze csengett lágy. akik lenn élnek a tenger mélységes mélyében. odaúsztak hozzá. hiszen a királyfi vezette! Olyan könnyedén libbent a karján. fekete szeme a hableány arcát kutatta.ahogy a boszorkány megjósolta -. szédítő magasra. mennyit bánkódnak miatta. azok ráismertek. mintha éles kések élére lépne. s ő szemérmesen sütötte le a szemét. lágyan zengő hangja volt. Attól fogva minden éjszaka meglátogatták. Pedig a boszorkány megmondta: ha a királyfi mással ül lakodalmat. és palotájába vezette. ahol zöld ágak simogatták a vállukat. szép selyem. Kezüket nyújtogatták feléje. Minden lépésnél úgy érezte. a menyegző reggelén meghal a kis hableány. egymást átkarolva lebegtek a vízen. ha lovagolni megy. lábujjhegyre emelkedett. hogyan került oda. A királyfi a nevét tudakolta. Apródruhát is adott neki a királyfi. de úgy szerette. s a kis hableány csak táncolt. mintha kések élére hágna . a kis hableánynak majd megszakadt a szíve: eszébe jutott. megcsillant a holdfényben aranyos koronája.gondolta szomorúan. és követte a királyfit. s szép kis fehér lábak voltak a helyén. A kis hableány intett nekik. A kis hableány beleburkolózott hosszú. mert nem volt egyebe. hullámokon táncoló. de néma volt . megkérdezte. lassú táncba kezdtek. míg az udvari nép az igazak álmát aludta a palotában. A rabszolganők ringó. gyöngéden és szomorúan nézte. hogy magam adtam oda a hangomat. És ketten vágtattak a jó szagú erdőkben. mint a legszebb földi lánynak. Egyiküknek különösen szép. és lágyan lebegő. de ott állt előtte a szépséges királyfi.nem tudott beszélni. amivel elfödje testét. s övéire gondolt. s megengedte neki. cipellőjén átütött a vér. “Ha tudná. mintha kétélű kardok hasogatnák gyönge testét.meg brokátruhákba öltöztették. s elpanaszolták neki. Egyszer csak a hableány is fölemelte szép fehér karját. lassan magához tért. A királyfi akkor megfogta a kezét. Táncával mindenkit megigézett. csak hogy mellette maradhassak” . Bársonyos. Abban a pillanatban úgy érezte. Aranyba meg selyembe öltözött szép rabszolganők léptek elő. Éles fájdalom járta át. és messziről nézte legkisebbik unokáját. mint az öt királykisasszony. mint a rabszolganők éneke. hogy egy bársonypárnán az ajtaja előtt aludhasson. a királyfi tapssal és mosolyával jutalmazta. hogy kísérhesse. hogy feleségül vehetné. Akkor vette csak észre. Hímes. lebegő járását. . egy ízben az öreg királyné is felbukott a tengerből.

hűségesen ragaszkodol hozzám. mert a szüleim úgy kívánják. . isten szolgálói laktak. látnom kell a szép királykisasszonyt.Te vagy a legkedvesebb a szívemnek . pedig hát a kiszemelt mátkát akarta látni. nem erőltetnek. Mi ketten sohasem válunk el egymástól! “Ó. halhatatlan lélekről álmodozott. a gondolatát is lesem. Hajótörést szenvedtem.úgy tetszett neki. és boldog a földön. de tudom. fehér kezüket tördelték. amikor a királyfi átölelte. nem megy ki többé a világba. Te úgy hasonlítasz hozzá. mint te. . én meg itt vagyok mellette. s talán akkor utoljára. hogy én voltam az élete megmentője! . eljátszadozott selymes hajával. és nénjei ijedten merültek le a mélybe. ahol fiatal lányok. . Lépcsőjén ott állt ezüstkoronás nagyapja. a legszebbik. ő mosolyogva intett feléjük.felelte a királyfi -. A tornyokban megzendültek a harangok. a szomszéd király székvárosának kikötőjébe. hogy ő az egyedüli. A hableány hallgatta és mosolygott.gondolta szomorúan a kis hableány. de a király leánya még nem érkezett meg a városba. A hajósinas csak örvénylő fehér tajtékot látott a víz színén. Udvari bálokat. látta a szándékát. akit egyszer láttam életemben. és megmentette az életemet. villogó szuronyaikkal sorfalat álltak Egymást követték a fényes ünnepségek. azon kel útra a királyfi.mondta a királyfi -. s nem találkozhatnak soha-soha. hogy jól megy a sora. a templom közelébe. akit szeretni tudna. naponta látom. Reggelre kikötőbe ért a hajó. s emlékeztetsz egy fiatal lányra. fejét a keblére hajtotta. A holdfényes éjszakában.De hiszen az a lány az isten szolgálója. hogy feleségül vegyem: úgysem tudnám szeretni. s a kék víztömegen át felnézett a suhanó hajóra. a tenger mélyén élő különös halakról. . hogy szinte kiszorítod a képét a szívemből. mindarról. rám talált a parton. . akit szeretni tudnék. és el akarta mondani. . Föl is szereltek már egy pompás vitorlás hajót. amikor csak a kormányos virrasztott a kormányrúdnál. amit a búvárok láttak odalenn. hogy a királyfi megházasodjék. néma kis teremtés! - És megcsókolta a kis hableány piros ajkát. egész életemet neki áldozom!” Eljött az ideje. tisztábban. vidám mulatságokat rendeztek. a hullámok partra sodortak. de a jó sorsom téged küldött ide helyette. persze csak mintha a szomszéd király birodalmára volna kíváncsi. Biztosan nem hasonlít ahhoz a templombéli leányhoz úgy. Ő isten szolgálója marad. messze vidéken egy szent . azt mondták. hiszen ő szerette a legjobban a világon. hiszen ő tudta a legjobban.Elmegyek . mint akárki más. a bástyákon kürtjükbe fújtak az apródok. s úgysem találkozhatunk többé. inkább téged választanálak. beszédes szemű.Nem engem szeretsz-e legjobban a világon? . ha tudná. s egy szent templom közelében vetettek ki. a szélcsendről.Nem félsz a tengertől. nézte a tenger áttetsző vizét . Bizony.És mélyet sóhajtott.kérdezte a kis hableány szeme. néma gyermekem? . mit rejtenek a tenger mélyei. mert sírni nem tudott. az egyedülit. mert jólelkű teremtés vagy. Nővérei a tenger színén úszkáltak. földi boldogságról. és megcsókolta a homlokát. Azóta sem láttam. s azt beszélték. hogy apja palotáját látja a mélyben. .Hogy én vittem ki a viharos tengerből a partra. hogy a szomszéd király szépséges leányát szemelték ki a számára.maroknyi fehér habbá változik. szomorúan nézték legkisebb húgukat. a katonák lengő zászlókkal. Még szerencse. Az egyik. s nézte.kérdezte tőle a királyfi. s figyeltem a szirt mögül. amikor a pompás hajón útra keltek a szomszéd király birodalmába. kiült a kis hableány a hajó orrára. a szegény kis hableányban megint föltámadt a remény. De a hajósinas kilépett a fedélzetre. A kis hableány bele is látott a szívébe. És beszélt a kis hableánynak a tomboló tengeri viharokról. megtalálják-e! Láttam azt a szép lányt is.

s a hajó lágyan ringatózva siklott a tiszta tengeren. hogy a menyegző reggelén örökre eltűnik ebből a világból. . s a mátkapár meg a kísérete bevonult a templomba. utoljára láthatja a végtelen tengert meg a csillagos eget.És karjaiba zárta szépséges mátkáját. A kis hableány tűnődve gondolt arra az estére. Tudta. hosszú pillái alól kéken ragyogott hűséges tekintetű szeme. A kis hableány aranyhímes selyemruhában a menyasszony uszályát vitte. Utoljára lehet mellette ezen az éjszakán. ott sajátítja el a királyi erényeket. A kis hableány nekidőlt a korlátnak. ringott. tetszik-e majd az ő királyfijának.Beteljesült. hiszen te vagy hozzám a legjobb szívvel! A szegény néma kis teremtés megcsókolta a királyfi kezét. akár a fecske. amikor élettelen feküdtem a tenger partján. milyen éles? Mielőtt támad a . te hajoltál fölém. A násznép még aznap este hajóra szállt. simogatta fénylő fekete haját.A boszorkánynak adtuk a hajunkat. megszakad a szíve. hírnökök vágtattak szerte a városba. akiért odaadta lágyan csengő hangját. akár a rózsaszirom. Gyönge. amikor először bukkant fel a tengerből. zászlók lobogtak. Mintha kések élén lépkedett volna. hogy soha nem látott még gyönyörűbb teremtést. soha többé nem láthatja a királyfit.meg aranykelméből sátrat emeltek a hajó közepén. hogy az valamit is sejtett volna fájdalmáról. s nézte. te is örülsz a boldogságomnak. ahol szétfoszlik minden emlék. amikor elébe lépett. s ő is táncolt és kacagott. s gyönyörű vánkosokkal ott vetettek fekhelyet a királyi párnak a hűvös éjszakában. hogy a felkelő nap első sugara véget vet életének. hullámokon hánykódó maroknyi habbá változik. akiért odahagyta szeretteit és apja palotáját. el kellett ismernie. a papok füstölőket lóbáltak. . Táncba kezdett most maga is. minden gondolat. amiről álmodni sem igen mertem! Tudom. bíbor. mert tudta. s a hajó mellett felbukkantak a nővérei. s hírül adták a népnek. aztán belevész az örök éjszakába. s meglátta az ünnepi fényben úszó hajót. s a matróznép vidáman táncolt a fedélzeten. hogy segítsen rajtad. Csönd és nyugalom borult a hajóra. S amikor meglátta.a halált hozó éjszakára gondolt. selymes hajukat nem kapdosta már a szél: tövig levágták. A hajón még éjfél után is vigadt a násznép. amit itt kell hagynia ezen a világon.Te vagy az! . s hosszú. . fehér arca. hogy ez az utolsó estéje. suhant. akár a legkisebbik húguké.Boldog vagyok. most is úgy érezte. mert ilyen táncot még sohasem látott. sápadt volt az arcuk.templomban nevelik. . de nem törődött fájdalmával. ünnepi ágyúk dörögtek. Tudta. aztán átkarolta. s úgy érezte. Alkonytájban tarka lámpákat gyújtottak. pedig szíve tele volt a halál rettegésével. Egyszer csak megcsobbant a tenger. hogy lássa: szép-e. A kis hableány alig várta már. csak a kormányos virrasztott a kormányrúd mellett. s akiért mindennap a kínok kínját szenvedte el anélkül. De nem hallotta az orgonák zúgását. Egy nap aztán hazaérkezett apja székvárosába. . a boszorkány adta! Látod. nagyon boldog . Csengett-bongott valamennyi templom harangja. Drága ezüsttartókban illatos olaj égett az oltárokon. s a násznép álmélkodva nézte. A királyfi megcsókolta ifjú feleségét. aludni tért mindenki. nem is látta a felékesített templomot . mert a szívét még gyötrőbb szenvedés marcangolta. A szél nekifeszült a vitorláknak.ujjongott-fel a királyfi. . és mindarra. s ne kelljen meghalnod napkeltekor! Fogd ezt a kést. és bevezette a pompás sátorba. hogy királykisasszonyuk menyegzőt ül a királyfival.tárta ki szívét a kis hableánynak. nézte a keleti ég alját. cikázott.Te mentetted meg az életemet.

a szenvedéseid árán feljutottál a levegő leányainak birodalmába. mire a nap felkel. Siess hát. hogy a királyfi meg ifjú felesége őt keresi: szomorúan nézik a tajtékos hullámokat. s meglátta az egymás mellett pihenő két fejet. . szegény kis hableány. Akkor pedig meg kell halnod! . Öld meg a királyfit.suttogta a másik.A levegő leányai között . s kicsordult szeméből az első könny. amennyit csak tehetünk. mint azoknak. és felkél a nap. mély sóhajjal leszálltak a tenger mélyébe. a boldogság könnye. A levegő leányainak is halandó a lelkük. mint ahogy emberi szem se veheti észre őket soha. aztán belevetette magát a tengerbe. s akkor látta. az megint halfarokká változik. s kihajította a tengerbe. aki ifjú felesége nevét suttogta álmában is. s érezte.A hableányok nem kaptak halhatatlan lelket. tűrtél és szenvedtél. rámosolygott a királyfira. A levegő új leánya láthatatlanul csókot lehelt az ifjú asszony homlokára. .felelték azok. te is jót cselekedtél. a hajók fehérlő vitorláit. Enyhítő. .kérdezte. Megremegett a gyilkos kés a kis hableány kezében. . Megtört tekintetével utoljára végigsimította a királyfit. aztán válsz csak fehér tajtékká. örökkétig él az ő lelkük is. s a tenger fölött áttetsző. . hogy ősz haja mind kihullott. s te leszállhatsz velünk a mélybe.Hol vagyok? . Háromszáz esztendőre szabták ki a mi életünket is. Te. ahol gyermekek vannak. s örökké földi hatalomtól függ az életük. Ha igyekszel mindig jót tenni. fölébük hajolt. hogy lassan-lassan maroknyi fehér habbá foszlik szét a teste.nap. Lenn. a hajón. s éppen olyan lágyan zsongott a hangja. hűvös levegőt lehelünk azokra a tájakra. könnyű lények szárnyak nélkül suhantak a magasban. Nyájas.Így szállunk majd az öröklétbe háromszáz esztendő múlva . a kis hableány látta a magasból. de ha annyi jót teszünk. ha meleg vére ráhull a lábadra. siess! Látod azt a bíborszín pásztát az ég alján? Néhány pillanat. aztán az éles kést nézte.mondta a levegő egyik leánya. láthatatlanul besuhanunk az emberek házába. meleg sugarai ráhullottak a hidegülő habra. a hableány lassan kiemelkedett belőle. Lágyan zsongó hangjukat is hallotta. szúrd a királyfi szívébe. aztán félrevonta a királyi sátor függönyét.Szállunk. A kis hableány tűnődve nézett utánuk. kitöltheted háromszáz esztendődet. és megcsókolta a királyfi szép homlokát. mint az áttetsző lényeké. Mi most meleg országba szállunk. olyan halk volt. megbolydult a násznép. csak egy földi ember szerelmével együtt nyerhetik el. hogy a tengerbe vetette magát. s társaival együtt rálebbent a hajó fölött úszó rózsaszínű felhőre. könnyű lényeket látott suhanni. A kis hableány boldogan tárta ki fehér karját. Fölnézett a halványodó égre. hogy neki is olyan teste van. a hajnali fényben csillámló hullámok közé.Talán még előbb . ahol pusztító járvány aratja az emberi életet. A kis fehér tajték nőni kezdett. mintha tudták volna. hogy azt emberi fül föl nem foghatja. a miénket a tenger boszorkánya. mert a levegőnél is könnyebb volt a testük. s a kis hableány már nem érezte a halál rettegését. Ebben a pillanatban merült fel a tengerből a nap. Az áttetsző. mint mi. . megint a királyfira tekintett.És egy különös. és jöjj vissza közénk! Siess. az övét a bánat vette le. felüdülést és gyógyulást viszünk. a piros szélű felhőket. virágok illatát. de ha sok jót cselekszenek. Egyszerre meglátta a bíborszín napot. akkor a mi lelkünk is halhatatlanná válik. a háromszáz esztendő leteltével elnyerheted lelked halhatatlanságát. lebegünk a világban. egyikőtöknek meg kell halnia! Öreg nagyanyánk olyan mélyen gyászol. .

a ládán egy kutya ül. és ültesd a kötényemre. ott egy üreget találsz. s milyen pompás bornyúd! Látszik rajtad. ültesd a kötényemre.Látod azt a nagy fát? . ha kiáltasz.köszönt rá a boszorkány. kard az oldalán. de ha neveletlen. egy esztendővel megrövidül kiszabott próbaidőnk. . Ha aranypénzt kívánsz.De hát mit csináljak én a fa odvában? . . akkora szeme van. s minden könnyünk egy nappal toldja meg kiszabott időnket. egy tágas folyosóra jutsz. s végy a ládából annyi aranypénzt. Nem is veszik észre. ment. Mert bizonyos. . . öreganyám! . amennyit akarsz. hogy te milyen fizetséget kérsz. vehetsz azt is. mint egy teásfindzsa. mert a zárban a kulcs. öreganyám.Nekem nem kell egy árva rézpénz se! Legföljebb az az ócska tűzszerszám. azon leereszkedhetsz a fa odvába.mondta a boszorkány. egy nagy ládát találsz a szoba közepén. Azt a tűzszerszámot hozd föl nekem! . kinyithatod akármelyiket. s egy közeli fára mutatott. de te meg ne ijedj tőle! Odaadom neked a kék kockás kötényemet. Nappali világosság van a folyosón. hogy fölhúzhassalak.No. . rossz gyermekre találunk. Ha belépsz az elsőn.kérdezte a katona. amennyit haza tudsz cipelni. amit a nagyanyám felejtett ott. elhiheted! De még ettől se kell megijedned! Csak kapd föl. hogy azért adtad nekem ezt a tanácsot. . amennyit csak elbírsz. . Mássz föl a csúcsára. .kérdezte a boszorkány. Ha jó gyermeket látunk. - Annak a fának odvas a belseje. vissza ne fordulj! Ültesd csak a kötényemre. Nyisd ki a ládát. aztán kapd föl a kutyát. Az aranyat őrző kutyának akkora szeme van. hogy a mellét verte. alsó ajka olyan mélyen lelógott. aki csupa örömöt szerez szüleinek. azt terítsd le a padlóra. mert háborúból igyekezett hazafelé.örült meg a katona. Ez aztán már kutya a javából. amennyi csak kell. elmosolyodunk örömünkben. amikor utoljára ereszkedett le a fa odvába. csak nyiss be a harmadik szobába. és markolj ki belőle annyi rézpénzt.Még csak azt mondd meg. s egy évvel megrövidül a háromszáz esztendő. . Ettől se ijedj meg. könnyet ejtünk. A derekadra majd kötelet csavarok. Fertelmes banya volt.felelte a boszorkány. .Tudd meg: ha leérsz az odú mélyére. Három ajtóra találsz. Ahogy ment. mert száz meg száz lámpás ég odalenn. Ha inkább ezüstpénzt akarsz. Most már csak pénzed legyen. s végy az ezüstpénzből. A TŰZSZERSZÁM Az országúton délcegen lépkedett egy katona: egy-kettő. hogy derék katona vagy. mint a koppenhágai Kerek- torony.Szerezz pénzt magadnak . mint egy malomkerék. mivel magad is hasznot akarsz látni belőle.Valahányszor olyan gyermeket találunk.Milyen szép kardod van. de ennek akkora a szeme. vitéz uram! .Ez nem is volna rossz . Az ezüstöt is egy kutya őrzi.Adjon isten.Köszönöm a jókívánságodat. egy-kettő! A hátán bornyú.Dehogy akarok! . nyisd ki a második ajtót. . akkor csavard a derekamra azt a kötelet! .veselkedett neki a katona. amikor a szobába lebbenünk. egyszer csak egy vén boszorkánnyal találkozott az úton.

s degeszre tömte a zsebét rézpénzzel.Jó estét! . s rábámult a katonára. Hát az aztán rettenetes volt! Az aranyat őrző kutyának csakugyan akkora volt egy-egy szeme. leereszkedett az odvába.Deli legény vagy! .Mit bámulsz rám. a sapkáját is telemerte arannyal. a sapkája.Hozod-e a tűzszerszámot? . tehette. a tűzszerszámot meg a zsebébe rejtette. amennyiről nem is álmodhatott soha. és megkereste. arról bizony megfeledkeztem! Visszafordult hát. Az inas. ráültette a boszorkány kötényére. . . úgy forogtak a fejében.Az ám . .Nem addig van az! .Aztán minek neked ez a tűzszerszám? .Érd be a pénzeddel! Ide azzal a tűzszerszámmal! . a teásfindzsaszemű. Fölmászott a katona a fa csúcsára. aztán úgy gondolta.Még kiesik a szemed! Kapta. kinyittatta magának a legpompásabb szobát. hogy sose látsz többet.dicsérte meg a katona. mint a Kerek- torony. mert ha nem mondod. és kinyitotta a ládát. hogy alig bírta. Addig ment. De amikor a ládában meglátta a tömérdek ezüstpénzt. ahogy a boszorkány mondta. Huh! Ott ült a láda tetején a kutya. és ezüsttel tömte meg minden zsebét. Úgy volt. Ez volt még csak az igazi pénz! Nekiállt a katona. s fölkiáltott a fa odvából a boszorkánynak: . már messze járt.kiáltotta a boszorkány. s ment tovább öles léptekkel. ahogy a boszorkány megmondta. és fogd a kék kockás kötényemet. földhöz vágta a boszorkányt.nyelvelt a boszorkány. s a katona újra ott állt az országúton. a legjobb ételeket rendelte. még a csizmája szára is. kisostorát meg hintalovát. .No. még a csizmaszárát is. becsapta maga mögött az ajtót. s mire az nagy nehezen föltápászkodott. Aztán belépett a harmadik szobába. Minden aranyát belekötötte a boszorkány kötényébe. Uramisten. a kalácssütő asszonyok minden marcipán malacát.kérdezte a boszorkány. azzal fölkapta. mennyi tömérdek arany volt abban! Megvehette volna rajta Koppenhága városát. . a malomkerékszemű. . sehogy sem értette: hogy lehet ennek a gazdag . a vállára dobta. A Kerek-toronyszemű kutyát visszaültette a ládára. míg egy nagy városba nem ért. s benyitott a második szobába. a világ valamennyi ólomkatonáját. A boszorkány fölhúzta a fa odvából. . No de jóval húzott ujjat! A katona megmérgesedett. eleget nézte. Volt már pénze. most meg az ezüstpénzt hányta el a zsebeiből meg a bornyújából. s rábámészkodott a katonára. Nézte egy darabig.Gyere. s egy tágas folyosón találta magát.mondta a katona.Semmi közöd hozzá! . visszaültette rá a kutyát. Aztán becsukta a ládát. . és ki akarta kapni a tűzszerszámot a katona kezéből. aki a csizmáját tisztította. Megfordította a kulcsot az első ajtóban. mert ilyen kutyát nem mindennap láthatott. Itt a legszebb fogadóba tért be. Ott ült a kutya. mint borjú az új kapura?! . fölhúzhatsz. fölkapta a kutyát. minek. mint a kerekek.Bizony nem mondom meg! .kérdezte a boszorkánytól.Mondd meg. ráültette a boszorkány kötényére.kapott észbe a katona -. még a bornyúját is. . .mondta a boszorkány -. és benyitott. csakhogy most már arannyal volt tele a zsebe. elszórta a rézpénzt.szólt rá mérgesen a katona. még szalutált is.köszönt neki a katona. öreganyám! . ráültette a kék kockás kötényre. . Száz meg száz lámpás világította meg azt a folyosót. a bornyúja. úgy itthagylak. itt a kötél . s aranyat tömött a helyébe. hiszen tenger sok pénze volt.

Ugyancsak derék tűzszerszám ez. Úgy emlékezett. Elővette a tűzszerszámot. ha csak egy pillanatra is. kőfalak meg őrtornyok veszik körül. mit ér az az ócska tűzszerszám. hogy már éjfélre jár .mondta magában a katona. Ha egyszer ütött a kovára. s most már igazán úgy festett. Ki kellett költöznie szép szobájából. . megint szép ruhákban járt. s ebbe a király nem törődhet bele. . aki olyan . s mielőtt még a katona becsukhatta volna utána. ha nem gyarapítják. ha minden kívánságomat teljesíti! Szerezz nekem egy kis pénzt . a malomkerékszemű kutya jelent meg előtte. Teli erszény pénzt hozott a szájában.Hát ez mi? . hogy abban van még egy kis gyertyavég. s egy szempillantás múlva vissza is tért. mellette termett a rézpénzt őrző kutya. Megállt a katona előtt. finom ruhákat. . A katona megint beköltözött a fogadóbeli pompás szobába. csak a király. Maga tisztogatta a csizmáját.Mégiscsak különös. De másnap aztán vett a katona olyan csizmát. “Én bizony szeretném látni” . ahol elszakadt.kérdezte a katona. hogy csudálatosan szép teremtés. mint egy előkelő. nagy rézpalotából? Talán soha életemben nem láthatom. s ez igazán szép cselekedet volt. akik mind azt mondogatták róla. s előtte termett a rézpénzt őrző kutya. mert megjósolták. az ezüstpénz őrizője. amit az odvas fából hozott fel. gazdag úr. a Kerek-toronyszemű termett elő. A kutya nyomban kiloholt az ajtón. A kutya elloholt. milyen keserves dolog. Azért őrzi így a lányát.Mit parancsolsz. és sok barátja volt. Egyszer csak eszébe jutott a tűzszerszám. s egy szempillantás múlva előtte termett a kutya. s hozta a pénzt számlálatlan. édes gazdám? .úrnak ilyen vedlett csizmája.Hatalmas rézpalotában lakik. hogy az hét nyelven beszélt. ha kétszer. Hol is az a tűzszerszám? Ráütött a kovára. és csupa jót mondtak róla.ámult el a katona. Örült ennek nagyon a katona. szép ruhákban járt.hát alig pattant ki a kovából az első szikra. maga foldozgatta. Most tudta meg a katona. a barátai így megint ráismertek. Vígan élte világát a városban. s koromsötétben üldögélt. Senki nem teheti be oda a lábát. Csakhogy minden pénz elfogy egyszer.mondták az emberek. egy nyomorúságos kis padlásszobában meghúzódnia. Egy napon azt mondta magában: .parancsolta a kutyának. ha nem léphet ki abból a tornyos. hogy két árva rézpénz csörög a zsebében. a teásfindzsaszemű. sok pénzt osztogatott szét a szegényeknek. az aranyat őrző kutya. ha egy árva rézgarasa sincs az embernek! Gazdag lett hát. hogy milyen szép az ő városuk.Aztán hol lehet látni azt a királykisasszonyt? . a teásfindzsaszemű. Tudta ám a katona még szegény korából. az neki is tilos. és azt kérdezte: . . kitárult az ajtó.Igaz. mert igen sok lépcsőt kellett volna megmásznia. Azt beszélik. hogy a királykisasszonyt egy közönséges katona veszi feleségül. milyen hatalmas a királyuk. s milyen szépséges szép lánya van. ruhákat is rendelt.mondta neki a katona -. Egy este még a gyertyája is elfogyott. . a király kertjében kocsikázott. ha meg háromszor vert rá a kovára. a teásfindzsaszemű. de én nagyon szeretném látni a királykisasszonyt. színházba járt. A hátán hozta az alvó királykisasszonyt. tüzet csiholt vele . hogy azt a királykisasszonyt senkinek sem szabad látnia. de hát ami tilos. hogy igazi nemesúr. már vissza is tért. Egy reggel arra ébredt a katona. A városbéliek eldicsekedtek neki.Nem lehet azt látni . s a sok barátja közül egy se látogatta meg. de hát mi haszna.

amikor az első kapun megpillantotta a krétával írt keresztet. hogy meg ne csókolja. Elővette nagy aranyollóját. A katona nem is tudta megállni. hogy megkeressék a házat. Most már csak az volt a vágya. és megmutassák a királykisasszony útját. s odaesett egyenesen a rostélyos ablak elé. hallod-e? Úgyse kezdik. Azt álmodta. mert ő meg igazi katona volt. Elfogták hát a katonát. . hogy igazi királykisasszony. mindenütt keresztek fehérfettek a kapukon. hogy hiába keresik a házat. s látta. mert így az udvarhölgy nem akadhatott rá a fogadóra. komor hely volt az! Egyszer csak beléptek az őrök. hogy megnézze az ő akasztását.Nem az. aztán egy kicsi lyukat vágott a tarsolyon úgy. az udvarhölgy meg a főrangú lovagok. . Kora reggel kinézett a vasrostélyos kis ablakán. A teásfindzsaszemű kutya visszairamodott a királykisasszonnyal a rézpalotába.kiáltott ki neki a katona. utol is érte. amit az udvarhölgy megjelölt. hogy egy kutya a hátára kapta. s hátára kapta a királykisasszonyt. és nyugodtan lefeküdt. s látta. .Ez az! . elvitte egy katonához. Ő is vett egy krétát. amelynek kapuját maga jelölte meg kereszttel. ahova a kutya elvitte a királykisasszonyt. mert ahova csak néztek. micsoda sötét. fapapucsos suszterinas is. és feleségül kérhesse. A kutya nem vette észre. a királyné. De amikor a kutya visszaindult a királykisasszonnyal a rézpalotába. s az eliramodott a rézpalotába. A királyné nagyon okos asszony volt. hanem ez .mondta a királyné. és börtönbe vetették. . aki nagyon megszerette a szépséges szép leányt. s a katona megcsókolta. Belátták. A tarsolyt színültig megtöltötte kölessel. . hogy aki ránézett. máshoz is értett. Ezt nagyon okosan cselekedte. Krétát vett elő a zsebéből. ahol a katona lakott. s egy másik kapura mutatott.szépséges volt. úgy vágtatott.Holnap felkötnek! Elbúsult a katona. s a város valamennyi kapujára ugyanolyan keresztet rajzolt. Huh. amikor a király meg a királyné reggeli teáját itta. a kutya után sietett. . megint ott termett a rézpalotában a kutya. vagy valami egyéb történt vele. nemcsak a hintóban ringatózáshoz. Hanem a vén udvarhölgy hétmérföldes csizmát húzott. és egy szép kis tarsolyt varrt belőle.De hiszen minden kapun kereszt van! . hogy csodálatos álma volt. hátára kapta a királykisasszonyt. hogy beszalad egy nagy házba. hátára kötötte édes leányának.No. Kora reggel elindult a király. felséges férjem. meglátta a keresztet a fogadó kapuján. s másnap reggel. Ott sínylődött hát a szegény a börtönben. A katona erősen vágyott rá. A király meg a királyné reggel könnyen megtalálhatta a házat. hogy a köles elárulja az utat a katona ablakáig. Aztán hazament. Amikor éjfélt ütött az óra.Ne siess. a királykisasszony elmondta nekik. te suszterinas! .rémüldözött a királyné. és vitte a katonához. hogy tódul a nép a város piacára.Hé. hogy az egyik fapapucsa leröpült a lábáról. és egy nagy keresztet rajzolt a ház kapujára. hogy a tűzszerszámát a fogadóban felejtette. ahol beugrott a királykisasszonnyal.mondták a főrangú lovagok.kiáltotta a király. hogy a kölesszemek kiszóródjanak belőle. hogy meglássa: igazán álmot látott-e a királylány. szétszabdalt egy nagy darab selymet. Elfutott a börtön előtt egy bőrkötényes. . s akkor kapott észbe. hogy fejedelem lehessen. hogy a királykisasszonyt viszontláthassa. rögtön kitalálhatta. az kellene még csak! . és azt mondták: . Éjfélkor magához parancsolta a kutyát. A következő éjszaka egy öreg udvarhölgy virrasztott a királykisasszony ágya mellett.

hogy csak nagy vigyázva nyúlhattak hozzá. s vitte a katonának. segítsetek rajtam ! . A FÜLEMÜLE Kínában. A királykisasszony otthagyta a rézpalotát. ha valaki arra ment. meg a felséges felségét is. s elindultak a rézpalotába. de a kutya megragadta őt is. az egyiknek a lábikráját harapták meg. a másik ott legyen! Nagy pénz volt a suszterinasnak a négy ezüst. hogy amikor visszaestek a földre. drága porcelánból rakták a falait. Beültették a katonát a királyi hintóba. Megrémültek a katonák. hogy még egy pipa dohányt elszívhassak. Ott ült pompás trónusán a király meg a királyné is. Régi-régi história. és a katona elővette a tűzszerszámát. a katonák tisztelegtek a fegyverükkel. A város végén nagy akasztófát ácsoltak. de olyan kényes. s vedd feleségül a szépséges királykisasszonyt. nagy hajók. s azoknak több se kellett. s olyan magasra hajigálták őket. s a vízre hajló fák alá bevitorlázhattak a tengerjáró. Kertjében csodálatos virágok nyíltak.Derék vitéz. ezt ugye ti is tudjátok. Az erdő egészen a tengerpartig húzódott. Ha igen nagyon sokáig ment benne az ember. legmagasabb tornya hegyétől egészen a földig. úgysem szívok több pipát ezen a világon. kétszer.amíg én ott nem leszek! Szaladj el inkább a fogadóba. A katonák már a nyakába vetették a kötelet.Minden szegény bűnösnek teljesítik az utolsó kívánságát. a sokaság megbolydult.kiáltotta a király. Nekiugrottak a bírák tanácsának. és még nagyobbra meresztették a szemüket. Ráütött a kovára egyszer. rengeteg erdőbe ért. kékre-zöldre ütötték magukat. amit most elmondok. Nyolc álló napig tartott a lakodalom. légy te a királyunk. a suhancok fütyültek. s hozd el a tűzszerszámomat. a malomkerékszemű meg a Kerek-toronyszemű. de akkor így kiáltott föl a királyhoz: . háromszor. és körültáncolta a hintót. Én csak annyit kérek. és királyné lett. a legszebbeken ezüstcsengettyűk hintáztak. így kiáltottak: . a császár is kínai. . s a többiek után hajította. s a császár udvari emberei is egytől egyik kínaiak.kiáltott nekik a katona. Csudákkal teli kert volt a kínai császár kertje. A kínai császár palotája olyan gyönyörű volt. Gyönyörűséges szép volt ez a porcelán palota. Hogy aztán mi történt? Elmondom szép sorjában. . hogy maga a kertész sem tudta a végét. ahol laktam. A három kutya éljent kiáltott. Abban a szempillantásban előtte termett mind a három kutya: a teásfindzsaszemű. de annál nagyobb figyelemmel hallgassátok. olyan messzire nyúlt. a másiknak az orrába kaptak. s megcsendültek. A király nem is tagadta meg tőle. négy ezüstpénz üti a markodat! De egyik lábad itt. ahol mély tavak csillogtak az öreg fák alatt. mielőtt feledésbe merül. a kutyák is ott ültek a vendégek között. hogy csodájára járt az egész világ: ritka fajtájú. hogy figyelmeztessék a virágok szépségére. szemben a bírák tanácsával. . olyan törékeny. már ott álltak körülötte a katonák megy tengernyi nép. elszaladt hát a tűzszerszámért.Föl akarnak kötni.Én a felséges király vagyok! .

Micsoda dolog: az egész világot telekürtölik a hírével. Ebben az erdőben egy édes hangú fülemüle lakott. éppen olyan hazug mese lehet.ütötte fel a fejét a császár. csak annyit mondott: “Ph!” .Azt írják. olvasott sűrűn bólogatva. hogy van itt valahol egy fülemüle nevű csodálatos madár! . hogy még a szegény halászember is odahagyta minden dolgát. s azt mondta neki. . s éppen én nem tudok róla? .Mégiscsak ez a legcsodálatosabb! A világjárók aztán hazatértek.Nevét se hallottam . méghozzá a tulajdon kertemben. A tudósok könyveket írtak a császár városáról. Mindenki a csodálatos fülemüle után kérdezősködött. de bizony a hírét se hallotta a fülemülének senki. uramisten! .Miféle fülemüle? . mert a hálójára kellett ügyelnie. amely ott él a tenger partján. s ezt könyvből kell megtudnom! Hívatta a főudvarmesterét. hogy megszólítsa. mint a többi.De utánajárok és előkerítem! De hol. palotájáról meg kertjéről. felség. ami talán annyit jelent: parancsára! Azzal elsietett. elgyönyörködtek a kertjében. .sóhajtott föl. .kiáltotta a császár. hogy az ér a legtöbbet az egész birodalmamban! Mért nem szóltatok róla? . visszament a császárhoz. palotájáról meg kertjéről.Ez a könyv azt mondja.Csak nem hiszi el felséged? Hazug fickó lehet. s a nyomában ott szaladt az udvar megbolydult népe. róla írtak a legtöbbet s a legszebbet. felkiáltottak: .mondta megszeppenve a főudvarmester. mert hízelgett neki. Másnap éjszaka azért megint csak elandalodott a fülemüle énekén. Végre találtak egy szegény kis konyhalányt. mert meg akartak menekülni a huszonöttől. a nevét se hallottam .De szépen énekel. megcsodálták a porcelán palotát. . A császár ott ült aranyos trónusán. Mit tehetett.Ma este látni akarom és meghallgatni az énekét! . a folyosókat.mondta a császár.egy kukkal se többet. vagy az ördöggel cimborál. s elmondták otthon. bejárta a termeket. de nem felejtették ki a fülemülét sem. . Ez pedig semmit sem jelent. de amikor a fülemülét énekelni hallották. a költők versekben dicsőítették a fülemülét. megszólított mindenkit. csak éppen a császár meg az udvara nem tudott róla.Hallani akarom a fülemüle énekét! Előteremtsd ma estére! Fölkeltette felséges kíváncsiságomat! Ha nem kerül elő.rázta fejét a főudvarmester. . . folyosót. a kínai császár rengeteg erdejében. hogy ha egy alacsonyabb rangú ember odáig merészkedett. föl-le loholt megint a sok lépcsőn. amelynek híre bejárta a világot.Ezt a könyvet a nagy hatalmú japán császár küldte nekem. . nem lehet hazugság . .Az udvarnál még nem mutatták be. .mondta a főudvarmester. de hogyan? A főudvarmester föl-le szaladgált a tenger sok lépcsőn. hallottak. . aki olyan előkelő volt. “A legcsodálatosabb mégiscsak a fülemüle!” . bejárt minden termet. és olvasott. de aztán elfeledkezett róla. és csak a hangjára figyelt. vacsora után huszonötöt méretek az egész udvarra! . . aki írta. hogy amit a könyvben olvasott.Én nem is tudok róla! Ilyen madár van a birodalmamban.ez állt a könyvben is.Csing-pe! .mondta haragosan a császár. A világ minden tájáról odagyűltek a kíváncsiak a császár városába. amikor éjjel hálót vont a tengeren. amivel a könyveket teleírják.Mondom. olyan gyönyörűen énekelt. aki azt mondta a kérdezősködőknek: . hogy ennyi szépet írnak a városáról. s néhányuk a kínai császárhoz is eljutott. mit láttak. A könyvek vándorútra keltek a világban.

Úgy csattog. hogy lüktet a kicsi torka! Különös. s olyankor mindig hallom énekelni azt a fülemülét. de udvari főszakácsnénak nevezte ki a főudvarmester.mondta kegyesen a főudvarmester -.Gyerünk csak tovább.A fülemüle tanyája még jó messze van. . .Megvan! . .örvendeztek az apródok. Ott volt az egész udvar. Visszafelé.Kicsi fülemüle! .Énekeljek még a császárnak? .Én bizony nem ilyennek képzeltem! Milyen igénytelen.nem is főkonyhalánynak. . a kis konyhalány vezette őket. de hát a császár meghívását nem utasíthatta vissza. hogyne ismerném! Hogyan tud az énekelni! Megengedték itt a konyhán.mondta a kis konyhalány. s mintha az édesanyám csókját érezném. úgy zeng.Legkegyelmesebb császárunk azt óhajtja. . . udvari főkonyhalánynak neveztetlek ki. hogy ebédelni lásd a császárt.A szabad ég alatt szebben hangzik az énekem .felelte a fülemüle. s talán még azt is kieszközlöm.suttogott a leány. a fülemüle! Ismerem.Lehetetlen! . A porcelán falak. istenem. csak vezess el a fülemüléhez.mondta a konyhalány. s nem vette le szemét a fakó tollú kis madárról. az udvar népe a tulajdon szavát sem értette.És felmutatott egy szürke tollú kis madárra.szólt fel a konyhalány. Ott volt a fél udvar.Szívest örömest! . ha elfáradok. fakó a tolla! Talán az izgatottságtól fakult meg.Csodálatos ének! . Nagy sikere lesz az udvarnál! . . . . olyan csengés-bongás támadt. még a kis konyhalány is bekukkantott az ajtóból. megpihenek egy kicsit az erdőben.Hallják? Figyeljenek! Ott ül ni. Akkor felzengett a fülemüle éneke. s rákezdte gyönyörűségesen. hiszen magas rangra emelték .felelte a fülemüle. . .Végre hallhatom: mintha templomi harang szólana. ahol bájos énekével bizonyára megigézi kegyelmes császárunkat. mert azt hitte.szólt fel neki az udvarmester. hogy sohasem figyeltünk fel rá.ezen foglalt helyet a megbecsült vendég.Hiszen ezek békák! . a nagy sürgés-forgásban egyszerre szólalt meg valamennyi csengettyű. a császár is ott van a rangos urak között. A trónterem kellős közepén fölállítottak egy aranyrudat . a fülemüle. hogy ennyi rangos urat lát itt együtt! . Mindenki ünnepi ruhában pompázott. amikor valahol elbődült egy tehén. . hogy öröm volt hallgatni.kérdezte a fülemüle. . . hogy énekelj előtte! . hogy a szememből kicsordul a könny a hallatára. a padlók visszaverték az aranycirádás lámpák ragyogását.És nézzétek. . ahol kórusban kuruttyoltak a békák.Gyermekem .lelkendezett a főudvarmester. . . akinek a császár most .Ez az! .Micsoda erő egy csepp madár torkában! Hiszen ezt az éneket régebben is hallottuk már! .Ez tehénbőgés volt .Van szerencsém meghívni a ma esti ünnepségre. Egy láphoz értek.kiáltott fel az udvari pap.kiáltott fel a főudvarmester. a folyosókat a legszebb ezüstcsengettyűs virágokkal díszítették föl. azon az ágon! . A palotában lázasán készültek az esti ünnepségre. Már jó darab utat megtettek. mert a császár ma estére felséges színe elé rendelte. . hogy minden este vihessek egy kis ételmaradékot szegény beteg anyámnak a tengerpartra. Azzal kivonultak az erdőbe.Nagyérdemű kis fülemülém! .Akár az üvegcsengettyű! . . most már nemsokára odaérünk.Ó.

végigpergett az arcán. de hiába. elénekelt egy dalt az igazi fülemüle dalai közül. a másik pedig rugóra járt. akik selyemzsinórt kötöttek a lábára. hogy fülemülének véljék őket. A császárnak kicsordult a könnye. Aztán sóhajtottak. ennél nagyobb jutalmat úgysem kaphatok! A császár könnye csodálatos erejű igazgyöngy. csattogott az éneke.vélte a császár. Az udvari nép reggelig is elhallgatta volna. mint az igazi. mert egyik sem tudott énekelni.de hová lett? Nem vette észre senki.mesteri kéz művét. s még szívfájdítóbban énekelt.Milyen kacér ez a fülemüle! De igazán bájos . Bizony. vagyis akasszák a nyakába az ő aranyhímes papucsát. az egyé így koszom rá a másikra: “Füle”. nyomban megkapta “A kínai császár fő-fülemüle-szállítója” címet. mert az ő tetszésüket a legnehezebb megnyerni.Biztosan új könyvet írtak a mi nagyhírű madarunkról .Könnyet láttam a felséges császár szemében. Öröm és büszkeség töltötte el a császárt. .mondogatták az udvari dámák. De a dalnokverseny bizony nem sikerült. Tizenegy kofa a fülemüle nevére kereszteltette a gyermekét.rákezdte mind a kettő.Gyönyörű! .” . De ez nem volt ám fakó ruhájú! Véges-végig gyémánttal. s ők is csattogni próbáltak. de tizenkét szolga kíséretében. csak úgy áradt csepp torkából a gyönyörű dallam. mert ez ragyogott is. hogy a fülemülét tüntessék ki az Aranypapucsrenddel.főbólintással adott jelet. az pedig így fogadta: “Müle”. s fölhúzták a kulcsra járót . s azon néhány szó: “A japán császár fülemüléje csak hitvány mása a kínai császár csodálatos fülemüléjének. minden utca az ő nevével volt hangos. s erősen fogták a zsinór végét: A fülemülének nem sok öröme tellett ezekben a kirándulásokban. s ha felhúzták. föl-alá billegett a farka. Másról se beszéltek a városban. az én iskolám követője. ami igazán nagy dolog. külön kalitkájában. Miközben énekelt. Éppen olyan sikert aratott. . s azt mondta. aztán vizet vettek a szájukba. még a lakájok és a komornák is elismeréssel nyilatkoztak róla. .álmélkodott az egész udvar. De a fülemüle szépen megköszönte. Rákezdte a kis fülemüle. . Aztán egyedül énekeltették a rugóra járó madarat. . hanem egy fülemülét . . Egy napon csomagot kapott a császár. . rubinnal meg zafírral rakta ki a készítője. egy felhúzható madarat. s nyomban elrendelte. de a császár végül az eleven fülemüle énekét áhította meg. s már inteni akart neki . szívet-lelket gyönyörködtetve. De nem könyvet talált a csomagban.Kitűnően betartja az ütemet. Egyszóval a fülemüle megcsinálta a szerencséjét. Nagy sikert aratott a fülemüle a császári udvarban.Énekeljen egyszerre a két fülemüle! Micsoda dalnokverseny lesz az! Intettek hát az igazi fülemülének. gazdagon jutalmazta énekemet! És tovább énekelt. s csak úgy szikrázott rajta a sok arany meg drágakő. s ha két ember találkozott.vette védelmébe a karmester. s egyet gondoltak. hogy ő már megkapta a maga jutalmát. Harmincháromszor énekelte végig a maga dalát. A csomagon egyetlen szó állott: “Fülemüle”. s aki a fölhúzható madarat hozta.Nem ő a hibás . s még csak el se fáradt. a fülemüle meglátta. amely az eleven mása akart lenni. Az igazi fülemüle a maga módján csattogta az énekét. Napjában kétszer és éjszakánként egyszer kiengedték azért a szabadba. mint a csodálatos fülemüléről. Egy kis szalag lógott a nyakában. Csakhogy most már a palotában kellett maradnia. sőt még nagyobbat. mint egy drágalátos ékszer.

mert nehéz és cikornyás dallam volt. s mindenekelőtt felséges császárom. Akkor órásmesterért szalajtott a császár. megjavította úgy-ahogy a madár szerkezetét. . s a karmester engedélyt kapott. A madarat esztendőben csak egyszer volt szabad felhúzni.sose énekelt olyan szépen. hálátlan gonosznak kiáltotta ki a fülemülét. s az udvari orvosért futott. amelyekkel elhalmozták: aranyholmik. . csak magunk se tudjuk. s így még jobban élvezték. s az. akik sokszor hallották az igazi fülemüle énekét. Hanem a szegény halászok. hosszas fejtörés és vizsgálódás után. hogy elolvasta. hogy a fülemülét kímélni kell: a csavarjai elhasználódtak. s a drágaköves madárnak harmincnegyedszer is el kellett énekelnie a dalát. . mert Kínában attól lesznek pityókosak az emberek. a legnehezebb kínai szavakkal. s nem lehet kicserélni őket. meg kell adni. s utána csönd lett. még ha császárnak születik is. hogy mi. hogyan működnek benne a rugók. A császár nyomban fölpattant az ágyából. ki lehet nyitni. s rangsorban bal felől a legelső volt. A kulcsra járó madárnak a császár mennyezetes ágya mellett volt a helye egy díszes selyempárnán. s azt erősítgette. Még rangja is volt. kerekek.Mert higgyék el. ezért mindenki azt mondta. s az udvar népe szidta-gyalázta. mint akkor! -.De hát miért tette? .töprengett a császár. s olyan jókedve kerekedett tőle. tudós és alapos munka volt. tele a legficamosabb kínai szavakkal. egyszer csak kattant egyet valami a madár gyomrában. a karmester égre-földre magasztalta a gépfülemülét. az eleven fülemülénél sohasem lehet tudni. A kínaiak császárja a baloldalt tartotta az előkelőbb oldalnak. mintha sok teát ivott volna. hogy az elkövetkező vasárnapon a népnek is bemutathassa a madár művészetét. s még ez is a halálát okozhatta. a mutatóujjat. amikor a császár mennyezetes ágyában fekve hallgatta a fölhúzható fülemüle énekét . csak legyintettek. A madár megnémult. mivel az embernek a szíve is bal oldalon dobog. mert vele együtt fújhatták. .mondta az udvar.Mi is úgy véljük! . s szaporán bólogattak. vissza a tengerparti rengeteg erdőbe. De a karmester elmondott egy ünnepi beszédet. hogy nem változott semmi. az udvari nép meg a birodalom apraja-nagyja már betéve tudta a fölhúzható madár dalának minden kis cikornyáját.és fölemelték fazéknyaló ujjukat. Igazán gyönyörű volt! Hanem egy este. s ezt nem is mulasztották el. Nagy volt a szomorúság a császári palotában. nehogy ostobának tartsa őket a császár. mert nem biztos. de a madáron bizony az sem tudott segíteni. Azt mondták: “Ó!” . de a rugókra járó madárra mindig számíthatunk! Így meg így énekel és nem másképp! Meg lehet ismerni a szerkezetét. a császár. hengerek. magas udvari címe: “A legkegyelmesebb császár asztali énekese”. A nép meg is hallgatta. s akárki megláthatja. Hanem az igazi fülemülét száműzték a kínai császár birodalmából. . aztán krrrr! A kerekek veszett iramban pörögtek a belsejében. Már az utcagyerekek is azt énekelték: “Fü-fü-fü. s meg is értette. iu-iu-iu!” És azt fújta a császár is napestig. .amikor kiröppent a nyitott ablakon. és huszonötöt méressen rájuk. s ebben mindenki megnyugodott. hogy nemcsak pompás külsejével.Azért a mi énekesünk mégis különb! . mit csinál a következő pillanatban.Szépen hangzik. de hiányzik belőle valami. drágakövek. körülötte hevertek az ajándékok. Így folyt ez egy kerek esztendeig. kijelentette. A karmester huszonöt kötetes könyvet írt a csodálatos madárról. Még mindig nem tudták megjegyezni.vigasztalták magukat. hogy akkor is énekelne. de megmondta. uraim. de belső értékével is túlszárnyalja az igazit.

Én már megkaptam a jutalmamat! . s futott az új császár kegyeit keresni. . s a fülemüle tovább énekelt: a csendes temetőről szólt a dala.nyögte a szegény császár. . s ahol a zsenge füvet az árvák könnyei öntözik.kiáltott fel. halálos beteg lett a császárjuk. Az orvosok már lemondtak életéről. Hogyan jutalmazhatnálak meg érte? . . . s te mégis megmentettél. . A termeket és folyosókat vastag szőnyegekkel terítették be. Csattogott. hogy van a császár.Jaj. a függöny redőiben elhalványodtak az arcok. hogy énekével vigaszt és reményt adjon neki. énekelj hát. szívemről a halált. zengett a hangja.Zenét! Zenét! Kínai dobot. kicsi madár. mennyezetes ágyában.Kedves szép aranymadaram! Énekelj. .Köszönöm neked. Kinyitotta a szemét. s ahogy énekelt. a legnagyobbat! . Fejére tette már a császár aranykoronáját. A hajdani fülemüle ült kinn egy faágon. udvara már halottnak hitte.Nem tudtam. hogy fölfogják a léptek neszét. de szép. tovább! .Tovább. rútak és vigyorgók. de csak ha visszaadod a császárnak aranyveretű kardját! Énekelek. és biztatta a fülemülét: .Ismerlek téged! Száműztelek birodalmamból. Egyszerre csak gyönyörűséges szép ének áradt be az ablakon. s akkor látta: a halál telepedett a mellére. nézte a császárt. A mennyezetes ágy függönyeinek redői közül különös arcok meredtek a császárra. hogy visszajöttök! . Olyan szépen énekelt róla.Hát énrám emlékszel-e? . ha a koronáját is visszaadod! És a halál mind a hármat visszaadta egy-egy dalért. hogy a császár halálán van. s a holdvilág beragyogott rá meg a gyémántos madárra. A szegény császár már lélegezni is alig tudott.Könnyet csaltam a . mintha valami ránehezedett volna. no. öt is elszállt.a főudvarmester csak ennyit szólt.Énekelek én. mindenki a palota előtt tolongott. egyre frissebben áradt a vér a császár ereiben. a száműzött kis énekes: hírét vette. hogyan is énekelhetett volna. és a fejét rázogatta. a komornák kávé mellett ültek.kiáltotta a császár. Sápadtan és dermedt testtel feküdt a császár pompás. s hideg. . . orgonabokrok illatoznak. égi madárkám! . hogy a halál egyszerre visszakívánkozott a kertjébe. gyolcsfehéren feküdt bársonyfüggönyös. s körös-körül mélységes csend volt.Emlékszel-e rám? . s akkor igazi mély gyász érte a kínaiak birodalmát. Magasan a feje fölött nyitva volt az ablak. Teltek az évek. s a halál szaporán bólogatott akár egy igazi kínai.mondott neki hálát a császár.mondta a kis fülemüle. s még a halál is felfigyelt a dalra.kérdezte a másik. amikor nem húzta föl senki! A halál pedig nem tágított. aranybojtos ágyában. . s hozzáröpült. zenét! zenét! .Ph! . fehér felhő képében kisuhant az ablakon. . Gyönyörű énekeddel elkergetted ágyam körül a rémeket.Hadd harsogja túl a szavukat! De a furcsa arcok tovább mondták a magukét. hogy a császár homlokáról patakzott a veríték. Pedig még élt a császár: mozdulatlan. kezébe ragadta aranyveretes kardját meg császári jogarát. de előbb a császári jogart is add vissza neki! Még tovább éneklek. halotti csönd ülte meg a porcelán palotát. ahol fehér rózsák nyílnak. És meséltek neki annyit. s a nép kiszemelte az új császárt. ott pusmogtak. szelíd arcok is: ezek a császár hajdani jó és gonosz cselekedetei voltak. s a főudvarmestert faggatta. akire voltaképpen nagyon büszke volt az egész nép. énekelj! Elhalmoztalak arannyal meg drágakővel. A komornyikok a palota tornácán súgtak-búgtak. vigasztalj meg az énekeddel! Hanem a madár csak hallgatott. . még aranyhímes papucsomat is a nyakadba akasztottam. úgy érezte.suttogta az egyik.

kiáltotta a császár. . majd megtudjátok. A királyfi apjának sírján egy csodálatos rózsabokor nyílott.Híven végezte kötelességét. de egyet meg kell ígérned.Ne mondd el senkinek. . . Virágot ugyan csak minden ötödik esztendőben nyitott. A lakájok. Egy fülemüléje is volt a királyfinak. és énekelt. valahányszor magamnak is jólesik. ha kicsi is. egészségben fölébredt álmából. ráülök erre a faágra. hogy megházasodhassék. Elhűlve álltak meg az ajtóban. De eljövök hozzád. akkor is egyetlenegy szálat. amikor a császár rájuk köszönt: “Jó reggelt!” A KISKONDÁS Volt egyszer egy szegény királyfi. A boldogokról meg a szenvedőkről szól majd a dalom. s énekelek neked. A madarat mindenüvé elviszi a szárnya.Feleségül jönnél-e hozzám? Mégis meg merte kérdezni. pedig a korona megszentelt holmi. mert nevét-hírét messze földön ismerték.azt hitték.Szíves-örömest! De hogy a császár leányát okos dolog volt-e feleségül kérni? No.kérlelte akkor a császár. olyan gyönyörűségesen tudott énekelni. . hogy éppen a császár leányát szemelte ki magának.Teljesítem. egy csapásra elfeledte minden búját-baját.Azt ne tedd! . komornák. Mert azt vette a fejébe. Beléptek az udvari emberek.Maradj nálam mindörökre! . Én úgyse rakhatok fészket a palotádban. ahhoz elég nagy. s megkérdezte tőle: . akik messze vannak tőled és udvarodtól. . Meg a sok rosszról és jóról. megtette. akik azt felelték volna neki: . de te nem tudsz róla. Hanem azért vakmerőség volt. mert nekem az erdő az otthonom. s frissen. gyógyító mély álomba. ami tőle tellett. egészségben ébredj! Én majd altatót énekelek neked.Akkor énekelj csak. hogy aki megszagolta. Most csak aludj. udvari emberek közül senki sem volt mellette . de az olyan édesen illatozott. hogy felvidulj és eltűnődj énekemen.szemedbe. Amikor jó erőben. ott ült az ágon.mondta a fülemüle. a kulcsra járó madaramat meg ezer darabra töröm. Tartsd meg továbbra is. volt ugyan egy kis birodalma. amikor jólesik. uruk már rég itthagyta a földi világot. Ha ezt titokban tartod. mint a koronád. amikor először énekeltem neked. . Ellátogatok majd hozzád. az ablakon beragyogott a nap.mondta a fülemüle. . s ezt nem felejtem el soha.Csak egyet kérek . De a fülemüle nem hagyta el. Ez az igazgyöngy az énekes legszebb jutalma. és énekelek neked. mintha a világ . hogy van egy madarad. még boldogabb és szerencsésebb lesz az életed! Azzal elrepült. eljutsz azokhoz is. s százával akadtak volna királykisasszonyok. ami körülötted történik. a szegény halász kalyibájába meg a paraszt kunyhójába is. hogy megnézzék halott császárjukat. Nekem drágább a te szíved. S a császár álomba merült az édes énektől. . aki mindent elmond neked.Kívánj akármit! . vissza a tengerparti rengeteg erdőbe.

mert igen sok a disznóm. amerre a szárnyai viszik . Takaros kis bögre volt: körös-körül csengettyűk lógtak róla. A királyfi a rózsát meg a fülemülét szánta a császár leányának ajándékul.kiáltotta. ez aztán nem igazi madár . . . mi van a másik szelencében . minden oda van már! Hanem a legcsudálatosabb fortélya mégis az volt a bögrének. .Bár egy kis cirmos volna! .lelkesedtek az udvarhölgyek.Akkor csak repüljön. bizony nagy kár.vélték az udvarhölgyek. tapsolt örömében. . és hallani sem akart róla. és egy bögrén dolgozgatott. igaz.visszhangozták az udvarhölgyek.sóhajtotta egy öreg lovag. ahol a császárkisasszony éppen vendégesdit játszott az udvarhölgyeivel. el is készült vele. és sírt. barnára meg feketére mázolta az arcát. franciául csevegtek. hogy akarva se lehetett volna rosszat mondani róla. Beköltözött nyomorúságos kis kamrájába a disznóól mellé.Igazán csinos munka . Hanem a királyfi nem törődött vele.Adj isten. és elküldte neki a palotába. császár uram! .mondta a császár -. . s amikor a bögrében étel főtt. . . ugyanaz az előadás.Fuj! .szólalt meg a császárkisasszony. hogy sírva nem fakadt. . . Amikor a szép ezüstszelencéket megpillantotta. hogy csak ezt az egyet és ezt is csak egy ujjal. Amikor a régi dalt meghallotta.Sokan keresnek ám itt munkát! .Igazad van .Nagyon tudós ember .Remélem. ha hibásan is. De a szelencéből a csodálatos rózsa került elő. . lássuk. . hogy a királyfit a színe elé bocsássák.kiáltotta.De bizony igazi . nem törődtek vele. hogy kosarat kapott. . s olyan gyönyörűséges énekbe kezdett.mondta a császár.De várj csak! Éppen kellene valaki a kondám mellé. Ez bizony másvalami volt.felelte a császár! . Kiröppent a fülemüle.Nem hogy csinos .Superbe! Charmant! . amit én is tudok játszani! .Mielőtt megharagudnánk.Hiszen ez az a dal.Igazi rózsa! .mondta a császár. mint a rózsa! A császár leánya egy nap arra sétált az udvarhölgyeivel. . .legyintett a császár leánya. de gyönyörű! Hanem a császár leánya megérintette a rózsát. A császár maga elé bocsáttatta az ajándékot vivő szolgákat díszes termébe. hogy aki a gőze felé tartotta az orrát.valamennyi szép dallama a torkában lakozott volna.kiáltott fel. azt a régi dalt csilingelték Kár. mint a gyermek. . .Akadna-e itt valami nekem való munka? .Mennyire emlékeztet ennek a madárnak a hangja a megboldogult császárné zenélő dobozára! . Elszegődött hát a királyfi kiskondásnak a császárhoz.Hiszen ez igazi rózsa! Nem mesterkéz munkája! .Ugyanaz a hang. milyen ételek főnek szerte a városban.felelték a királyfi szolgái. . és hajszál híja.Fuj! . fövegét mélyen a szemére húzta. az nyomban kiszimatolhatta. díszes ezüstszelencébe helyezte mind a kettőt. csodálkozva állt meg: ezt a dalt ő is tudta játszani. Mire beesteledett. Egész áldott nap ott ült a kamrája előtt. és bekopogott a palotába.köszönt illedelmesen.

olcsóbban nem adom . . s valóban eltakarták szétterjesztett szoknyáikkal. De kikötöm.Eh. hogy közönséges kondás . mit kér azért a hangszerért. amelyikről ne tudták volna. . nem akadt a városban tűzhely.sóhajtotta a császár leánya. újra megállt. . A kiskondás.Száz csókot kér érte a császárkisasszonytól .Tíz csókot a császárkisasszonytól . .Legalább takarjatok el. . mit mondott a kiskondás. .Micsoda makacs szerzet! . .mondta a császárkisasszony. utánaszállt a csengettyűk szava. a kamarás urak konyhájától a legszegényebb varga konyhájáig.haragudott meg a császár leánya.Ez az ára.Eredj vissza .Köszönöm. kérdezd meg a kiskondást. Örült a császár leánya.kiáltott fel a császárkisasszony.felelte az udvarhölgy. hol kerül pirított dara meg rostélyos az asztalra! Milyen érdekes ez! . hogy az én kenyeremet eszitek! . Szaladj oda.S az udvarhölgy a fülébe súgta. Az egyik udvarhölgy kénytelen-kelletlen odament a disznóólhoz. beéri-e tíz csókkal valamelyik udvarhölgyemtől.Nem félsz az istentől.vélte.Arcátlan fickó! . a többit majd megadják az udvarhölgyeim. . De alig tett néhány lépést. és továbbment. .kérdezte a császárkisasszony. ennek sincs ki a négy kereke . . bizony nagy kár.húzódoztak az udvarhölgyek. ki eszik gyümölcslevest meg palacsintát ebédre.örvendezett a főudvarmesternő.Nem is merem megmondani . de előbb fapapucsot rántott. .Mit kérsz a bögrédért? . De alig tett pár lépést.mondta a császár leánya. mit mondott? .felelte a kiskondás. nehogy meglásson valaki! Az udvarhölgyek köréje álltak.Igen.No. .No.szörnyülködött az udvarhölgy. . . ami csak elhangzott a világ teremtése óta. . mennyiért adja nekem a hangszerét. különben nem adom a bögrét. nem kérek belőle . . Az udvarhölgyek tapsolva táncolták körül a bögrét. de a császárkisasszonytól. tudjuk.Nem árulunk el a világért sem! . a kiskondás megkapta a tíz csókot.hozta a hírt az udvarhölgy. . mert nagy szégyen volna a császár leányára! . te szemérmetlen? . . kérdezd meg tőle.ígérték az udvarhölgyek.lehet az a kiskondás! Szaladj.Akkor hát súgd meg! . minden oda van már! . Olyan szívhez szólón csilingelték a dalt: Kár. mi sül-fő rajta. érje be tíz csókkal. kérdezd meg tőle. szamárság! Ha én nem restellem megcsókolni.Ne felejtsétek el. amit ha megforgattak. Az udvarhölgy visszasietett. majd kibújt a bőréből. A bögrének reggeltől estelig főznie kellett.Csakhogy nekünk nincs sok kedvünk hozzá .mondta a kondás. nehogy sáros legyen a cipellője.kérdezte a kiskondástól.Hanem aztán el ne áruljatok ám. .most sem lógatta hiába a lábát. hopszaszát és polkát. mármint a királyfi .Szörnyűség! . hogy csókot nem adok! .Mondd meg neki. a császárkisasszony meg a csudálatos bögrét.küldte a császárkisasszony az udvarhölgyet -.felelte. . ti is megtehetitek . Készített egy csodálatos kereplőt. eljátszott minden keringőt. amikor arra sétált. .Sosem hallottam szebb zenedarabot. és továbbment.A művészetet pártfogolnia kell a császár leányának . nagyon érdekes! .a palotában mindenki úgy tudta.Tudjuk.Tíz csók az ára. .Elragadó! .

parancsolta a császár leánya az udvarhölgyeknek. minden oda van már! A RÚT KISKACSA De szép is volt azon a nyáron a határ! Sárgultak a búzatáblák. Tyű. olyan daliás. Mit tehetett az udvarhölgy. . .kötötte meg magát a kiskondás.Takarodjatok! . s közébük vágta. régi udvarház melengette öreg falait a napsütésben. . a za b még zölden bólogatott.Mért is adtam kosarat a szép királyfinak? Ő.kiáltott a császár. s énekelhette. hogy: Kár.Megigazította a papucsa letaposott kérgét. amikor éppen a nyolcvanhatodik csóknál tartottak. Szép volt. a kaszálókon petrencékbe hordták a szénát. a rózsát meg a fülemülét lekicsinyelted. s az erdők ölén mély vizű tavak csillogtak. Lerántotta a papucsát. még a pápaszemét is az orrára illesztette. aki lábujjhegyre ágaskodott mögöttük. mint amennyit kialkudott.És kikergette országából a kiskondást is. bizony nagy kár. Olyan szép volt. azzal lesietett az udvarra. nagyon szép volt a határ! Mély árkokkal körülszegett. No.Micsoda-a?! . ügyeltek. letörölte arcáról a barna meg fekete mázt.Ó. hogy a császár leánya álmélkodva hajolt meg előtte. és királyi pompában lépett a császárkisasszony elé. és becsapta a palotája kapuját a császárkisasszony orra előtt. Az meg álldogálhatott a palota előtt. .Álljatok körém . s a kiskondás számolni kezdte a fizetséget. Megdörzsölte a szemét.ez volt az anyanyelvük. eldobta rongyos gúnyáját. . hogy sietett! Az udvaron egészen nesztelenül lépkedett. se kevesebb csókot ne kapjon. ez az ára .mondta neki. amikor látta. és egyiptomi nyelven kerepeltek . . de a haszontalan játékszerekért nem sajnáltad a csókot a kondásotoktól! Megérdemled a sorsodat! Azzal visszament a birodalmába. piros lábú gólyák lépdeltek méltóságteljesen a réteken. .csodálkozott el a császár. milyen boldogtalan teremtés vagyok én! . . hogy a kiskondás se több. sírt keservesen. az udvarhölgyek rendetlenkednek. hogy a leánya csókolózik ott a kiskondással. . Ott állt a császárkisasszony a szabad ég alatt a szakadó esőben.Semmire sem becsüllek! .Mi az a nagy tolongás ott a disznóól mellett? . amikor kilépett a tornácára.A derék királyfit kikosaraztad. kaszálókat sűrű erdők övezték. De a királyfi haragosan végigmérte. Nem vették észre a császárt. - Különben nem áll a vásár.Látom már. az udvarhölgyek különben is a csókok számlálásával voltak elfoglalva. . . én szerencsétlen! A kiskondás akkor egy fa mögé rejtőzött. ennek a végére járok! . A gabonaföldeket. és sírt.kesergett.Száz csók a császárkisasszonytól. meg a leányát is. visszament a kiskondáshoz.

. az én vérem! Ha jobban megnézem. hogy gyönyörűség volt nézni: a lábuk magától gyúrta a vizet. De ott még én se jártam. ha már ennyit melengettem. egészen takaros formájú.Egészen más. Egy nap aztán fölpattant az első tojáshéj. visszaült a tojásra.Háp-háp! . hadd mutatom meg nektek a világot! Be kell . . . Jaj. utána a második. mint megannyi megelevenedett tojássárgája. és kikászálódott a nagyvilágra.az öreg kacsa csak ennyit mondott. nem szívesen totyogtak ki a szárazra. lám. és végignézett a kis seregen.gondolta magában. se parancsra! Mutasd csak azt a tojást! Hát ez bizony pulykatojás! Hagyd csak itt a fészekben. mind jól érezte magát benne. “igen nagy ez kacsának .Annyi bajom van ezzel az egy tojással .kérdezte az anyjuk. . Zsupsz! . a társai meg az árkok vizében bukdácsoltak. s kigombolyodtak a tojásból. most már nem hagyom itt.álmélkodtak a kicsinyek. Sokáig kellett melengetnie a tojásokat. milyen pompásan evez.már bele is csobbant a vízbe. Milyen rút volt szegény.Hadd látom azt a csökönyös tojást! . Hanem nézd meg a többit! Soha életemben nem láttam különb kiskacsákat. És a rút kiskacsa is ott lubickolt közöttük. hogy a világ folyásáról társalogjanak vele a lapulevelek alatt.kérdezte egy öreg kacsa. s inkább a többit tanítsd úszni. “Sip-sip!” - örültek meg a világnak a fiókák. . Nem mentek azok a vízbe.sipogta a fióka. nekem elhiheted! Én tudom.Azt hiszitek. Háp-háp! Gyertek hát.Pip. Még csak el se jött hozzám. persze itt már másképp érezték magukat.Kinyújtotta a nyakát. azzal eltotyogott. pip! . micsoda óriási nagy a világ! . mert a zöld szín jót tesz a szemnek. Kispulyka volna? Majd elválik mindjárt. hát magam lököm bele!” Verőfényes. . megvagytok-e valamennyien? . szép idő volt másnap. Pulykatojásokat költöttem ki. s a kacsa sokat unatkozott: vendég ritkán vetődött el hozzá. A kiskacsák ott nyüzsögtek körülötte. . No. gyerünk csak a vízhez! Úsznia kell. és milyen szépen tartja a nyakát! Hiába.Ó. és milyen nagy! Az anyja jól szemügyre vette.mondta a kacsa -.A kert túlsó fele is hozzátartozik. . se szép szóra. mint benn a szűk tojásban. . . A kacsa lerándult kicsinyeivel a vizesárok partjára. Ez a zöld sűrű valóságos rengeteg erdő volt annak a kacsának. de nyomban fölbukkantak. s az anyjuk hagyta.panaszkodott a kacsa. Egytől egyig arra a semmirekellő apjukra ütöttek. . hiszen lám. .Még elüldögélek rajta egy kicsit . . ez az egész világ? .mondta a kacsa -. hogy tojásait kiköltse. . egy-egy magasabb bokor alatt kényelmesen megállhatott volna egy kisgyerek. s a többi.mondta az öreg kacsanéne.Nem győzöm kivárni. hogy felpattanjon. .Ahogy tetszik! . A kiskacsáknak nem kellett sok biztatás. amelyik itt ült a fészkén. és úgy úsztak.Dehogy vagytok. Végre-végre megpattant a nagy tojás héja. vígan loccsantak utána. a lapulevelek közé betűzött a napfény. mint a többi.Környékét fölverte a lapu. szomszédasszony? . ha másképp nem. mert egyszer én is megjártam.mondta a kacsanéne.Mégsem pulykafi ez .De mit tehetett. a víz összecsapott a fejük fölött. s mennyit vesződtem a kicsinyekkel! Mert a pulyka mind retteg a víztől. meddig melengessem még? Most már igazán unom! . aki látogatóba jött hozzá. de még a pap földje is. kíváncsian nézték a lapulevelek zöld sűrűjét.Alighanem pulykatojás.Hogy vagyunk. falai tövétől az árkok széléig kedvükre nőttek- terpeszkedtek az óriási lapulevelek. a legnagyobbik tojás még ott hever a fészekben.

és hajoljatok meg szépen előtte.Az anyja se volt jobb hozzá: - Ó. s a lábatok fejét kifelé rakjátok! A jól nevelt kiskacsa nem rakosgatja csámpásan a lábát. Különösen pedig a macskától óvakodjatok. majd kikupálódik. ahol vadkacsák tanyáztak. és olyan dühösen hurukkolt. amit végül is a macska kaparintott meg. ha újra kiköltenéd. s átröppent a kerítésen. és elcsigázottan pihent egész éjszaka. és anyai gonddal rendezgette a pihéit. de azért csak szaladt tovább. A legjobb volna. Elvezette hát őket a réceudvarba. és ha véletlenül halfejet találtok. hogy még különbül.Nem vét ez senkinek! . . - Különben is. A kerten túl. bátor vagyok kijelenteni. valahányszor etette az aprójószágot. Így ért el egy sűrű nádasba. földuzmaszkodott. hová legyen ijedtében. de mindig mellettem maradjatok. .A kacsák csípték. .mondta a piros kapcás kacsahölgy.Csőrével egyenesre igazította a rút kiskacsa nyakát. még a tulajdon testvérei sem állhatták.mondta oktatón a kacsa. még a szolgáló is rúgott rajta egyet. . Nagyon fájt a szíve.Azt nem lehet. nehogy rátok taposson valaki. Egy nap aztán nem bírta tovább a szerencsétlen kiskacsa. amit gondoltak: . A szegény kiskacsát mindenki üldözte. sőt. . azt jelenti. a pulykakakas meg. úszni meg éppen úgy úszik. az a rút jószág? Ezt már nem tűrhetjük! - Egy kacsa mindjárt neki is ugrott.Bárcsak elvinne a macska. A többi még keservesebb lett. megállja majd a helyét az életben.No.gondolta a szegény kiskacsa. azért ilyen formátlan. mint más becsületes kiskacsa. amiért olyan rút. az udvar népe mind őket szemlélgette. aztán megmondták.védte az anyja. túlságosan sokáig kuporgott a tojásban. szedjétek a lábatokat. vagy kisebb lesz idővel. de még a tyúkok is. . azért olyan kövér.De nagyobb. de meg búsult is. olyan rút vagyok” . mert maga is nagyon megkívánta a halfejet. és megcsípte a nyakát.Ugyan. . nekirontott a rút kiskacsának. Ez rendkívül nagy kitüntetés. Csak ez az egy ilyen szerencsétlen formájú. az igaz. most ezek is a nyakunkra jönnek! Hát az meg miféle. és rút is! Ezért bizony verést érdemel! .Olyan szép a többi fiókád! . hogy ember.felelte a fiókák anyja. mint akármelyik. és szégyenletében lesütötte a szemét. és megvakarta a csőre tövét. hagyjátok! . . ilyen a világ sora! . gácsér . Így telt el élete első napja. elhozhatjátok nekem. nem is kívánhat többet egy kacsa. úgy nézem. s ha szóltak hozzá. “Még ők is megrémülnek tőlem. csak így: . állat mind megismerje.folytatta -. Meghúzódott a nád között. a tyúkok vágták.Érezzétek hát otthonosan magatokat. te utálatos szerzet! . “Túlságosan nagy!” . .kiáltotta az indulatos kacsa. nemcsak a kacsák. és legalábbis császárnak képzelte magát. hogy az egész baromfiudvar őt csúfolja. így ni! Hajtsatok szépen fejet. hogy belekékült a vörös bőrlebernyege. mint egy dagadó vitorla. Sipogjatok neki illedelmesen. A szegény kiskacsa azt se tudta.A többi kicsinyed takaros . tépázták és csúfolták a többiek. a bokrosban ijedten rebbentek szét közeledtére az apró madarak.mondta kegyesen az előkelő kacsa. szünetlen csípték.vélte mindenki. piros rongyot visel a lába szárán. . kegyelmes asszonyom . hogy szép legyen. és mondjátok: “Sip!” A kicsinyek szót is fogadtak. menjetek oda ahhoz az öreg kacsahölgyhöz. rúgták.Még ez hiányzott! Nem vagyunk elegen.mutatkoznotok a réceudvarnak.Takarosak és jó növésűek. . Erős legény lesz.Rút kis jószág. De a szegény kiskacsát. Ott éppen hangos csetepaté volt: két récecsalád összemarakodott egy halfejen. Ő a legelőkelőbb az egész udvarban: spanyol származású. Remélem. de jólelkű teremtés. . s nézzétek. azt akarják.Látjátok. aki sarkantyúval jött a világra. ahogy a szüleitől tanulta. csak már ne látnálak! . amelyik utolsónak bújt ki a tojásból. hogy vigyáznak rá. nekifutott a világnak. hát nem olyan fontos. úgy jár.

pajtás! . amikor elébe állt két vadgácsér. Akkor aztán futásnak eredt. megakadt a sűrű lomb között. néhányan meg lesből lőttek a víz fölé hajló füzek ágai közül.Dirr! Durr! . Aztán meglátta a kiskacsát. Reggel. a vadászok körülcserkészték a nádast. rémülten forgatta a fejét. s a vadludak népes csapatban menekültek föl a magasba. Vadászat volt a vidéken. ahogy az anyja tanította. Felhőkben gomolygott a lőpor kék füstje. és lövések döreje verte föl a vidéket.Úgy látszik.sokféle tudománya volt: föl tudta görbíteni a hátát. Kisasszony valamennyi. de mert gyönge . s éppen a szárnya alá akarta dugni. beérte annyival. ennek is volt egy tudománya: szép nagy tojásokat tojott. merre dőljenek.hangzott újra. mielőtt a vadkacsák szárnyra keltek volna. amikor egy irdatlan nagy kutya termett előtte. ahogy csak a lába bírta. Ahogy ott várta a szél szelídülését. Igaz. vizslák caplattak az iszapban. míg végre előmerészkedett. hogy még a kutya is átall a fogai közé kapni. szimatoltak. tudott dorombolni. ahol szemrevaló kis vadlibuskák lubickolnak. a kiskacsa jobbra-balra köszöngetett.akit az anyóka fiacskámnak nevezett . Csak estefelé ültek el a félelmetes hangok. A macska hangos dorombolással. az ínyét felhúzta. s ihatott a láp vizéből. mert még nem tudták elhatározni.szólították meg a rút kiskacsát. hogy idegen van a házban. s a földhöz támaszkodott. . órákig gubbasztott a nád sűrűjében. illedelmesen. mintha hirtelen mást gondolt volna. Most már megnyugodott. hogy a falai csak azért álltak. A háznép csak reggel vette észre a kis jövevényt. megfordult és otthagyta. . míg a feje fölött sörét kaszálta a nádat.dördült valahol a közelükben. Úgy is tett. hogy az ajtaja kifordult az egyik sarokvasból. aztán rátespedt a vízre. A kandúrnak . Csak nehogy beházasodj a családunkba! Szegény. ha visszájáról simogatták a hátát. nem moccant.Olyan csúf vagy. az anyóka úgy szerette. jól szemügyre vették az idegent. még szikrát hányni is. rémítően villogtatta a szemét. Olyan volt az a kis ház. A szegény kiskacsa iszonyúan megijedt. . elnézte a rozzant viskót: látta. hogy szinte tetszel nekünk! Állj be közénk. De aztán. már-már fogai közé ragadta a kiskacsát.Ó. A rozoga házikóban egy öreganyó éldegélt kandúrjával meg tyúkjával. hála istennek! . s ezért az anyóka kurta lábú tyúkocskámnak becézgette. olyan rút vagyok. nemrég bújhattak ki a tojásból.kérdezték tőle. pirosra festették a vérükkel. Nekivágott a réteknek-mezőknek. menekült a nádasból. de olyan vihar érte utol.Ide süss.Szerencséd. hogy tanyát verhetett a nád között. nehogy elröpítse a vihar.mondták meg kereken a vadkacsák. mert igen hetyke legények voltak. Nem messze innen van egy másik nádas.Mi az? . törték a nádat. hogy alig bírt vánszorogni. Úgy dühöngött a szél. ha még olyan csúnya vagy is! . vándorolj velünk. . hogy édes gyermekét se szerethette volna jobban. A tyúk csak arról volt nevezetes. .Dirr! Durr! . hogy a kiskacsa leült a farkára. Hosszan lógatta vörös nyelvét. hogy kurta kis lába volt. Estére mégis elért egy rozzant kis parasztházikóhoz. .lélegzett föl a kiskacsa. Már két napja tanyázott a nádasban. a sást. A szegény kiskacsa még mindig nem mert mozdulni. rút kiskacsának esze ágában sem volt házasodni. .Fertelmes rút vagy! .tekingetett körül az anyóka. . s a résen éppen besurranhatna a házba. s olyan szépen tudják mondani: “Gi-gá-gá!” Ott talán szerencséd akadhat. s a két hetyke kisgácsér holtan fordult bele a vízbe. .Hát te miféle szerzet vagy? . Aztán újra eldördült a rémséges hang. hogy nekünk mindegy. a tyúk kárálással jelezte.

Ez aztán a szerencse! . és megforgatta őket a levegőben. vagy tanulj meg dorombolni. majd megtudjuk.Már belehibbantál a semmittevésbe! Tojjál tojást. mi ütött belé: egy napon igen megkívánta a friss levegőt meg a napfényt.ámult el a tyúk. . a tyúk pedig a gazdasszony. szikrát hányni. ha mi sem? Talán okosabbnak képzeled magad a kandúrnál meg az anyókánál. . Odafönn a magasban egyre hidegebb lett. de az bizony nem tojott. hogy ilyen jó helyre vezérelt! Itt meleg szobád van s olyan társaságod. végig szaladt a hideg a hátán. mondhatom! . Egy este csodálatos színekben bukott le a nap.Ki ért meg akkor.mondta sóvárogva a kiskacsa. az is.Azt bizony nem! .sóhajtotta a kiskacsa. de kérdezd meg az úrnőnket.Nem. Hát igyekezz.Bizony azt sem! . .Mi bajod? . Ilyen az igazi jó barát.mérgesedett meg a tyúk. . s egy palánk tetején gyászos hangon kiáltotta egy holló: “Kár! Kár!” Aki hallotta.áhítozott a kiskacsa. meglátod. tanulj meg tojást tojni. hogy magamról ne is beszéljek? Verd ki a fejedből ezeket az ostobaságokat.Föl tudod-e görbíteni a hátadat? Tudsz-e dorombolni meg szikrát hányni? . No. hogy elég bölcsességet tanulhatsz. Megérkezett az ősz. míg végül kiöntötte szívét a tyúknak. A házban a kandúr volt az úr. Ez volt a szavuk járása: “Mi ketten meg a világ másik fele!” Mert hát azt hitték. vízben lubickolni? Magamról nem is beszélek. hogy jóakaród vagyok. mégpedig a jobbik. a nyakuk karcsú és szépen ívelő .Akkor ne ellenkezz az okosabbakkal! A kiskacsa hát behúzódott a sarokba. Különös volt a hangjuk is. hogy nem egészen ez az igazság. hópihék nehezítették a szürke felhőket. ha neked rosszul esik is.Nagy élvezet lehet. Maga sem tudta. és ott búslakodott. Addig-addig sóvárgott. Ha ugyan nem gácsér. aztán újra fölbukkanok! . szél markolt a levelekbe. A kandúr meg azt kérdezte tőle: .De mikor olyan nagyszerű úszni! . .Akkor fogd be a csőrödet. úgy látta. A kiskacsa még sohasem látott efféle madarakat: ragyogó fehér volt a tolluk.örvendezett. . de a tyúk mindig letorkolta: .volt a szeme. Kérdezd csak meg a kandúrt. akinél aztán csakugyan nincs okosabb a földön. Neki is vágott a kiskacsa a messzi világnak.Hát csak eredj. . csupa rozsda meg arany lett az erdő. hogy ők a világ egyik fele. Komor lett a messzi világ a szegény kiskacsa körül. De te hetet-havat összehordasz.Most majd lesz kacsatojás a háznál. meg hogy a hullámok összecsapjanak a feje fölött? . nagy madár szállt föl egy bokrosból. hízott kacsa tévedt a házába. úszni szeretett volna.Inkább kimennék a messzi világba . s köszönd meg a teremtődnek. amikor a víz összecsap a fejem fölött. az anyókát. . jégszemek. szeret-e úszkálni. sok vízen úszkált. hogy egy szép. megmondom az igazságot.Tudsz tojni? . nem könnyű boldogulni veled! Nekem elhiheted.hattyúk voltak. s a rózsás fényben egy sereg pompás.Alighanem megháborodtál.mondta kicsinylően a tyúk. mert olyan igen rút volt. ha nincs maradásod! . ti nem érthettek meg engem! . mondhatom. kigyógyulsz a bolondságaidból! . a többi állat békében hagyta. ő a legokosabb állat a világon. A kiskacsa úgy vélte. és . örömét lelné-e az úszkálásban. víz után vágyakozott. Kérdezd meg. kedvére bukdácsolhatott. vagy legalább dorombolni! . ahogy meglendítették karcsú szárnyukat. Három hétig leste a kiskacsát.Milyen felséges érzés.

ahol úszkált. s a szerencsétlen kiskacsa kimenekülhetett a bokrok alá. . milyen üde volt itt a tavasz! A vízre hajló ágak közül három gyönyörű hattyú siklott elő. szédelegve forgott a vízben. hogy be ne fagyjon körülötte a víz. hattyú marad.Leszállok közétek. Nagyon szívfájdító volna elmondani. hófehér tolluk halkan zizegett. Ott kimerülten leroskadt. Az asszony sápítozott. hogy maga is megrémült tőle. istenem. Olyan kemény hideg volt.mondta a szegény kiskacsa. . azt se sejtette. hogy is vágyakozhatott volna arra. és suhogva fellendült a magasba repült! Még magához sem tért. mennyi ínség meg nyomorúság jutott azon a kemény télen a szegény rút kiskacsának! Aztán végre kisütött a jó meleg nap. pacsirta szántotta az eget . s a rút kiskacsát különös érzés járta át. összecsapta a kezét. Egyszerre csak kiterjesztette a szárnyát. tyúkok vágjanak. ahol tanyát vert.Csak öljetek meg! . Magasan repültek. mégis úgy megszerette őket. szolgáló rugdosson.Azzal letelepedett a patak vizére. s könnyedén ringatóztak a patakban. csak a ragyogó tollú. de a kiskacsa azt hitte. ha halálra vagdaltok. A kiskacsának szakadatlan úszkálnia kellett. s hosszú. szerencse. minden éjjel keskenyebb lett. és szétloccsantotta belőle a tejet. hogy megfogják. hogy ők is bántani akarják. lebukott a mélybe. . ha baromfinép között nevelődik is! Most már örült a hattyú. beköszöntött a hideg-hideg tél. amiért ilyen rút létemre közétek merészkedtem! Inkább ti öljetek meg. A nevüket sem tudta azoknak a madaraknak. de a lék. hogy annyi bajt és nyomorúságot ért. és hazavitte a kiskacsát a feleségének. s újra ki. orgonabokrok illatoztak. s belefagyott a jégbe. A gyerekek játszani akartak vele. meglátta. mint az üveg. A végén minden ereje elhagyta. hogy a jég ropogott. de egyenesen a tejes köcsögbe esett. a gyerekek egymás hegyén-hátán rohantak. hanem egy pompás.tulajdon képe mását. Nem tudott másra gondolni. szürke tollú. egy pompázó kertben találta magát. a frissen esett hóba. egészen különös érzések kerítették hatalmukba. s a kiskacsa már a lábával törögette a lék vékony jéghártyáját. mint kacsák csípjenek. rút kiskacsa képét. úgy várta a halált. boldog madárseregre. ahol almafák virultak. s most nagyon megsajdult a szíve. s amikor felmerült. Hattyútársai körébe gyűltek. nyakát nyújtogatta a pompás madarak után. Másnap reggel egy paraszt ment arra. mint még senkit a világon. Nem irigyelte őket. de olyan furcsa hangon. s felrikoltott. tengerek partjára. hogy hasonló legyen hozzájuk! Hiszen azzal is beérte volna a szegény. rút kiskacsa. Ha valaki hattyútojásból kel ki.szálltak a hideg ég alól meleg ég alá. királyi madarak! Azt se bánom. a kiskacsa akkor a vajasbödönbe röpült ijedtében. így tudta igazán értékelni a boldogságot. A rút kiskacsa tudta már a pompás madarak nevét. ha a baromfiudvar népe megtűri! Aztán lehullott a hó. Azok észrevették. Ott a melegben aztán feléledt a dermedt kis jószág. onnan a lisztesszuszékba. amikor eltűntek a szeme elől. igen magasan. gyöngéden simogatták csőrükkel. s a hattyúk felé úszott. zöld ágaikat kanyargó patak vize fölé nyújtották. és sietve siklottak elébe. hová repültek. kacagtak és visongtak. Milyen szép. Ó. hogy az ajtó nyitva volt. riadtan fölröppent. gyönyörei hattyúét . és fejét a víztükörre hajtotta. fabocskorával föltörte a jeget.tavasz volt! A kiskacsa ott feküdt a nád között. De mit pillantott meg a tiszta vízben? Nem a hajdani idomtalan. vagy a kegyetlen tél végezzen velem! . milyen tépázottan került elő! Az asszony mérgesen vágta utána a piszkavasat.

A tizenegy királyfi csillagot viselt a mellén. ez az új. . aki a tizenkét árva gyermeket sehogy sem szívlelhette. Jó tanulók voltak mind a tizenegyen. Az orgonabokor ágai lehajoltak hozzá.Nézzétek. a messzi zöld erdő felé. Tizenegy fia volt. . egy gonosz szívű királynőt vett feleségül. és azt mondta nekik.mondott rájuk gonosz átkot a királyné. Fejét a szárnya alá dugta. az ország ura. Olyan fiatal és olyan gyönyörűek a hófehér tollai! És az öreg hattyúk fejet hajtottak a hajdani rút kiskacsa előtt. s a gyerekek is vendégesdit játszottak. hogy az végül már törődni se kívánt velük. Boldog volt. csapkodtak széles szárnyukkal. elsuhantak a kert fölött. úgy járt iskolába. morzsát meg búzát vetettek a vízbe. A fiatal hattyú azt se tudta. ahová a tél elöl költözik a fecske. fellegek fölé. ugráltak örömükben.Néma. s forró hálával mondta: . aminek fél ország az ára. hová legyen a nagy megtiszteltetéstől. de nem vette észre őket senki. fehér kenyeret meg kalácsot szórtak a vízbe. anyjukért. máskor annyi kalácsot meg sült almát kaphattak a játékhoz. futottak apjukért. a királyfiakat meg addig szidta-gyalázta a király előtt.olyan képeskönyve volt. és gondoskodjatok magatokról! . amikor még rút kiskacsa voltam! A VADHATTYÚK Messze tájon. meglátszott rajtuk. Apjuk.Ez a legszebbik.Álmodni sem mertem volna ennyi boldogságról. A vadhattyúk suhogva kerengtek a zsúptető fölött.És a többiek vele örvendeztek: . Napkelte előtt rátaláltak a parasztházra. díszes kardot az oldalán. messze vidékre. karcsú nyakát magasra emelte.Új hattyú érkezett! Tapsoltak. új hattyú! . és képeskönyvét nézegette . és azt hajtogatták: . Boldogan éltek a királyi gyermekek. de mégsem fuvalkodott fel. hogy igazi királyfiak. ahol kicsi húguk még az igazak álmát aludta. Kitűnt ez már a legelső napon: a palotában fényes ünnepség volt. fekete madarakká változzatok! De az átok csak félig teljesedett be: a tizenegy királyfiból tizenegy hófehér vadhattyú lett. s egy parasztasszonyra bízta. mennyit üldözték és csúfolták. amennyit csak akartak . melegen. most pedig mindenki a szépséges madarak legszebbikének mondja. megsimogatták. úgy megszégyenítette a dicséret. szépen olvastak. Gyerekek szaladtak a kertbe.a mostohájuk meg csak homokot öntött kis edényeikbe. . s a fiatal hattyú szíve csordultig telt örömmel. nyájasan sütött a tavaszi nap. Gyémánt palavesszővel arany palatáblára írtak. élt egy özvegy király. s egyetlenegy leánykája. Tovább kellett hát szállniuk. falura küldte. A kicsi királylányt sietett is elemészteni a háztól. csakhogy ez a boldogság nem tartott sokáig. hogy tekinthetik akár a legfinomabb ételnek. nagyon boldog.Szálljatok ki a messzi világba. Kicsiny húguk meg naphosszat tükörüveg zsámolyán üldögélt. Különös kiáltással kiröppentek a palota ablakán. Arra gondolt. s a legkisebb így kiáltott fel: . Megrázta finom tollait. karcsú nyakukat nyújtogatták. Egy tengerparti rengeteg erdőben telepedtek le. mert a jó szív sohasem kevély.

de nem merte mindjárt megtenni. A gonosz királyné reggel bement puha párnákkal. s úgy tetszett. hová. mint megannyi zöldes fényű szikra. A legszívesebben hattyúvá változtatta volna őt is. mert egyéb játéka nem volt. Otthagyta apja palotáját. s amikor a királylány belemerült a vízbe. Amikor kilépett a fürdőből. hogy lépjen a fürdőbe. amikor ezt látta. elöntötte a sárga irigység s a fekete gyűlölet. bátyái után vágyódott. Olyan tiszta volt annak a szíve. hogy rút legyen. ami sötétbarnára festette gyönge fehér bőrét. a másik rátelepedett a homlokára. De alighogy meglátta a mostohája. megérezte. . mert a király már látni akarta a lányát. a zsoltároskönyv levelei is! Amikor a királylány betöltötte tizenötödik esztendejét.Ülj a királylány fejére. Nem ismerte meg a királylányt senki. három piros mákvirág libegett a víz színén. s az elsőnek azt mondta: . s a kínok kínját szenvedje miatta! Aztán beledobta a varangyos békákat a fürdő tiszta vizébe. s nekivágott a végtelen világnak. szőnyegekkel ékesített márványfürdőjébe. Sírva fakadt a szegény kis királylány. az ő csókjaikra gondolt. mint te. hogy ez a rút teremtés nem lehet az ő leánya. Mélységes csend borult az erdőre.Ülj a homlokára . csak a fájó szíve űzte. széles mezőkön. Le is tévedt a szegény kis teremtés az útról. a királylány ott álldogált a parasztszobában. Ahogy az erdőbe ért. hogy bátyái ragyogó szemét látja. a szél megforgatta a könyv leveleit. s egy korhadt fatönkre hajtotta a fejét. merre tartson. végül egy sűrű rengetegbe ért. Őket akarta megtalálni. megcsókolta sorra mind a hármat. A szél néha végigfutott a ház előtt viruló rózsabokrokon. ha a békák nem mérges varangyok. zsoltároskönyvét lapozgatta. de így is virág lett belőlük. olyan szépséges hajadonná serdült. a fű meg a moha sűrűjében szentjánosbogarak világítottak. mocsarak zsombékján. selymes haját összekócolta . hogy lomha legyen. elmondta az esteli imádságot. mint bátyjait. mint te! . hogy azokat is kikergették a messzi világba. langyos volt az éjszaka. s beparancsolta a kis királylányt. Egyformán teltek a napok. Kicsi húguk. Attól fogva valahányszor végigsimították arcát a napsugarak. hogy gonosz varázslat nem foghatott rajta. mintha csillageső szakadt volna. tenyerére vett három fertelmes varangyot. és azt mondta nekik: “Ti vagytok a legjámborabbak a világon!” S a lapok azt zizegték: “A kis királylány jámborabb!” - Bizony igazat mondták a rózsák is. s ha a királylány megrezdített egy faágat. de ezek oktalan állatok voltak. Szép arcát boszorkánykenőccsel csúfította el. keresztülnézett rajta. piros rózsákká válnak.Te meg a mellére ülj! . hamarosan rásötétedett. s a gonosz királyné nem csókolja meg őket. a fák sűrűjében lefeküdt a moha puha vánkosára. amely nyomban megzöldült a testüktől. s rá se ismerhessen az apja! . Levetkőztette. arról is hullottak a zöld lámpásos bogárkák. s azt mondta. de a kis királylány mintha észre se vette volna őket.Mondta a másodiknak -. az egyik béka nyomban a haja közé bújt. Meg is rémült az apja. hogy megromoljon szívében. Lyukat szúrt a levél közepébe. amikor színe elé vezették. hazavitték apja palotájába. a nap felé tartotta. Ment.súgta a harmadiknak -. Nem tudta maga se. csak a házőrző kutya meg az ereszalji fecske. s egy zöld levéllel játszogatott.senki sem ismerhetett a szépséges lányra. távollevő bátyjaira gondolt. de aztán bedörzsölte a királylány testét dió levével. és visszasúgták a szélnek: “Szebb a kis királylány!” Az öreg parasztasszony vasárnaponként kiült a küszöb elé. a harmadik a szíve fölött ült meg. rákiáltott. mert a kis királyleány testét érintették. nem szólhattak senkinek. Dúlt-fúlt a mostoha. mendegélt egész nap. s odasúgta nekik: “Ti vagytok a legszebbek az egész világon!” De a rózsák a fejüket ingatták.

A kis királylány megpillantotta arcát a tó tükrében. nehogy a képek összekeveredjenek. befonta hosszú. hiszen lám. S ahogy leírták. nem ringott egyetlen csónak sem. hogy a kis királylány sűrű rácskerítésnek látta maga körül az erdőt. Két partját fák szegélyezték. hogy nem akadt mása a világon. A királylány nem láthatta a napot. Amikor kilépett belőle. megelevenedett a képeskönyv. aztán nekivágott az erdő sűrűjének. maga sem tudta. visszasiettek a helyükre. ahol a folyó beleszakad a végtelen tengerbe. sűrű lombjuk összeborult a víz fölött. madár se járt arra. és indult lefelé a folyó mentén. olyan szép volt megint. odament a kristályos vizű forráshoz. aranyos fátyollá szövődtek az ágak között. s ment tovább az erdő sötét sűrűjébe. futó indák eltakarták a szeme elől. de résein átszűrődtek a sugarak. Halotti csönd volt. a királylány szomorúan hajtotta álomra a fejét. mint régen. nem látott-e errefelé tizenegy királyfit lovagolni. Reggel továbbindult. kő. a madarak zengő énekbe kezdtek. Egész éjszaka bátyáiról álmodott: mintha újra gyerekek lettek volna. míg elért oda. s a madarak a feje körül röpködtek. “Fáradhatatlanul hömpölyög a tenger hulláma. aztán megtámasztgatta a fa ágait. hogy táplálja az éhes vándort. Olyan tiszta volt a tó tükre. A tavat sűrű bokrok szegték. homlokát. s megfürdött a tiszta vizű tóban. Halk csobogást hallott: források vize zubogott a közelben. de egy helyen rést törtek köztük az inni járó szarvasok. hogy nem érhettek össze. Bátyáira gondolt meg a jó istenre. ivott a tenyeréből. de láttam tegnap tizenegy hattyút. mert a sűrű ágak. hanem merész tetteiket jegyezték fel rá.felelte az anyóka -. kerekded formát üveg. csiszolja a kemény követ. amelynek tövében sima vizű folyó kanyargott. s nézegették kicsiny húgukkal a fél országot érő képeskönyvet. olyan gyöngén fehér lett a bőre. ahol ezer meg ezer kavics hevert. Erdei bogyót vitt egy kosárban. egy öreganyóka jött vele szembe az erdőben. pedig az még puhább volt. amikor kinyitotta a szemét. vas. még a lába elé hulló levelek zizzenését is hallotta. . s elrémült barna bőre rútságán. A kis királylány csillapította éhségét. és úgy hajoltak közelebb egymáshoz. s megkínálta belőle a kis királylányt. Ha aztán tovább lapozott a könyvben. a tenger formálta a kemény anyagot. s nem messze innen lefelé úsztak egy folyón. De a palatáblára nem köröket meg vonalakat írtak. de alig tett néhány lépést. hogy ha a szél nem rezdíti néha a bokrok leveleit. aki látja. itt egy árva szentjánosbogár se világított a mohában. de nem fehérlett rajta egyetlen vitorlás. és elbeszélgettek vele meg a bátyáival. és megmosta arcát. . vadalmát érlel az erdőben. s őt is odavezette egy gyümölcstől roskadozó vadalmafa tövébe. Sötéten borult rá az éjszaka. az erdő illatozott. Olyan sűrűn álltak a fák. az emberek leléptek a lapról. egy napsugár se tudott átfurakodni az egymásra boruló lombokon. minden napsütötte meg árnyék felhőzte levélkéjüket a víz. valamennyit sima gömbölyűre csiszolta a tenger. Attól kapott szép. egy homokos medrű mély tóba szakadt valamennyi. addig ment. mint volt. aki talán nem hagyja el. de amint belemártotta a vízbe kezét. Egyedül érezte magát. Hogyan jut tovább? Lába elé nézett. Akkor levetkezett. ott kiléptek gyökereikkel a földből. A kis királylány itt odajuthatott a vízhez. mintha maga volna az egész teremtett világon. selymes haját. Ilyen fáradhatatlan akarok lenni én is. ahol olyan széles volt a víz. A királylány elbúcsúzott az öreganyótól. Aranyos korona ragyogott a fejükön.Királyfit nem láttam . mert olyan tisztán verte vissza minden kis águkat. könnyű. tükörre festett képnek gondolhatta volna őket. Elvezette a királylányt egy lankáig. Felvette ruháit. mint a kis királylány fehér keze. Magasan járt már a nap. Az megkérdezte tőle. mendegélt. hogy hova ér el. Ott tündöklött előtte a roppant víztükör. gyémánt palavesszővel szép betűket róttak arany palatáblájukra.

könnyű. tiszta víz! A szívem azt súgja. míg a nap az égen jár. ahol anyánk nyugoszik. kicsi húgunk! Még két napig maradhatunk itt. mintha minden fa és minden bokor a testvérünk volna. s egy szigetet se lelhetünk útközben. ugyan ki tudhatja? Elhagyatott volt a tengerpart. s aztán megint útra kelünk. Azért mindig ügyelnünk kell. Amint a nap a tengerbe bukott. Mielőtt a nap belémerült a tengerbe. csokorba kötötte valamennyit. hogy csak az esztendő két leghosszabb napjából telik ki az út. Majd rózsaszínűvé szelídült a fekete felhő. tenger hulláma. hömpölygő. épp ilyen szép vidéken. a királyfiak sírtak meg nevettek örömükben. csak a part szélén süllyedt-emelkedett. te viszel el egyszer az én kedves bátyáimhoz!” A tenger locsolgatta parti füvön tizenegy hófehér hattyútollat talált. s elrejtőzött egy bokor mögé.Megválthatlak-e az átok alól! De bátyái nem feleltek. megint visszanyerjük emberi alakunkat. mert ráismertek ők is. Elmondták egymásnak. elhullatták hattyútollukat. hogy megpihegnénk rajta. egy csapat hattyút pillantott meg a kis királylány. Ez a part a mi hazánk. ide húz a szívünk.Megválthatlak-e benneteket? . A lány felkiáltott a bokor mögött. A mezőkön szilaj lovak száguldoznak. tizenegy napig időzhetünk ott. édesvizű tavak egész esztendőben. A királylány fölment egy dombra. pedig közben hajadonná serdült. mert olyan messze van. onnan látni a palotát. Azon töltjük az éjszakát emberi alakban. mert ha éppen a hullámok fölött röpülünk. többet változik egyetlen óra alatt. Csak egy magányos sziklaszál emelkedik ki a tengerből. meg a templomot. Ó. Odafutott hozzájuk. Nagyon hosszú odáig az út.kérdezte kicsi húguk. A kis királylány hattyúszárnyak suhogására ébredt. éppen elférünk rajta.Köszönöm a példát. Szerető szíve megérezte. ahogy kicsi húgukat meglátták. s ott állt a tizenegy királyfi. . A tollakon vízcseppek tündöklöttek: harmat volt-e vagy könny. mintha azt mondta volna a tenger: “Tudok ám én sötét is lenni!” Aztán föltámadt a szél. hanem a tenger túlsó partján. akkora csak. fölcsapnak ránk a hullámok. ha magunkkal vihetnénk! De itt se hajó. egész éjszaka beszélgettek. Minden esztendőben egyszer látogathatunk el apánk országába. a mélységben leljük halálunkat. hogy napszálltakor szárazföld fölé érjünk. tizenegyünknek . mint régen. a szénégető ma is azokat a dalokat énekli. hirtelen megrázták magukat. keblükre borult. amelyekre összefogózva táncoltunk kicsi korunkban. Nem itt lakunk. a kis királylány tizenegy bátyja.mondta a legidősebb királyfi . ráismert kedves bátyáira. elaludt a szél. olyan volt a csapat. Fejükön csepp aranykorona tündöklött. amint leáldozik. s olyan volt a tenger.Nekünk. hogy csak ők lehetnek. hogyan bánt velük gonosz mostohájuk. se csónak messze környéken. de mi hálát adunk az istennek azért a kis szikláért is. Ha háborog a tenger. a hattyúcsapat a közelében hangos szárnysuhogással leereszkedett a partra. akármennyire megváltoztak is időközben. Szürkületkor aludtak egy keveset. Nehéz. mint a csöndes. s itt találtunk meg téged is. nevükön szólította őket. amely minden pillanatban más és más. s ahol apánk él. gyerekkorunkban. szépséges vidékre. elszállhatunk a nagy erdő fölött. Úgy érezzük olyankor. . . Bátyái már vadhattyúk . fekete felhő kúszott az égre. Csöndesen pihent. de a királylány nem érezte árvának magát: nézte a tengert. hogy ha jól összehúzódunk. ahol születtünk. ha nem volna. át kell repülnünk az egész végtelen tengert. fehér fátyol. túl a tengeren. mint egy zsenge rózsalevél: finom zöldesfehér.vadhattyúk képében kell szállnunk. de az nem az igazi hazánk. s akkor változunk át. tizenegy pompás vadhattyú röpült hosszú sorban a szárazföld felé. mint egy égre lebbenő. soha el nem juthatnánk szülőföldünkre. mint egy alvó gyermek melle. és a hullámok fehér tajtékot táncoltattak tornyos hátukon.

A napkorong felét már elnyelte a tenger. mint a gyertya lángja. s egy álló esztendeig nem térhetünk vissza. fröcskölte rájuk keserű habjait. Jaj. a magányos sziklaszál pedig nincs még sehol. amikor felbukkant a nap. A királyfiak egész éjjel virrasztottak: erős fűzfaháncsból meg szívós gyékényből hálót fontak. olyan. Hirtelen fölfordult a tenger. A vadhattyúk hirtelen leereszkedtek. a kis királylány csodálatos hegyeket pillantott meg félig-meddig a levegőben. és várták a reggelt. akármeddig elvinnélek.kérte őket kicsi húguk. amikor a királylány megpillantotta a mélyben a magányos sziklaszálat. Amikor magasabbra hágott a nap. . Messze elhagyták már a partot. súlyosan. ott repült egész úton. teher nélkül. úgy suhantak a tenger fölött. abban a szempillantásban elérték a sziklát. nagy hálót. annyi helyük volt csak. Akkor hattyúkká változtak. Egymásra épített. hogy átvihessünk a tengeren. Van-e bátorságod velünk útra kelni? . a felhő lassan elmaradt mögöttük. amikor a kis királylány fölébredt. Nem hagyhatunk itt magadra. s erre fektették alvó húgukat. s rávetődött a húgát repítő tizenegy hattyú óriási árnyéka. az ég világos volt a villámok hosszú lángostoraitól. ölébe hajtotta a fejét. Együtt maradtak egész nap. a végtelen tenger fölött. hogy éhét-szomját csillapítsa. különös . megint daliás királyfiakká változtak. királyfiakká változnak. olyan különös volt a repülés fenn. s mikor a nap a tengerbe merült. magasan. Sebesen bukott alá a nap. . a királylány remegve várta. mint egy fóka feje. mint kilőtt nyilak raja. hogy a lábukat megvethették. a királylány legkisebbik bátyja ottmaradt húgánál. ő okozza vesztüket. olyan gyorsan. hogy hanyatlóban van a nap.képében kerengtek körülötte. a hegyek ormán jég szikrázott. Magasan szálltak. mint a folyékony ólom. amilyet még sohasem látott. Úgy rémlett neki. sötéten nyomultak előre. s az egyik hattyú fölébe lendült. de mégsem olyan sebesen.Holnap útra kelünk. s amint fölkelt a nap. átkarolták egymást. miatta nem tudnak sebesebben szállni.kérdezte a legidősebb testvér. a legnagyobb hajót is vízen ringatózó fehér sirálynak látták maguk alatt. a hattyúk továbbszálltak kicsi húgukkal. álmodik még. alattuk roppant várkastély pompázott. mint máskor. Virradatra megszelídült a vihar. csőrükbe fogták a hálót. de a testvérek nem féltek. mi következik. igen magasan. A tenger még háborgott. A nap a királylány arcába tűzött. elkomorodott az ég. A kis királylány hálásan mosolygott fel rá: ő repült a feje fölött is az egész úton.Vigyetek magatokkal! . s belezuhannak a mélységes tengerbe! Az eget beterítették a fekete felhők. s a kis húga simogatta fehér szárnyait. villámok hasogatták az eget. A kis királylány ijedten látta. Sebesen szálltak egész nap. s a zöldesfekete hullámok fehér tajtéka megannyi ringó hattyúnak látszott a magasból. A háborgó tenger fölcsapott a sziklára. s a nap kilobbant. aztán egy csapatban elröpültek. A sziklaszálat pedig még mindig nem látta.Karomon elbírnálak. azt hitte. Egy nagy felhő tornyosodott fel mögöttük. De magasabbra hágott a nap. . Egy ágat talált maga mellett a hálóban tele érett. nem volt már nagyobb egy csillagnál. s szétfoszlott a csodálatos árnykép. piros bogyóval meg egy csomó édesgyökeret: a legkisebbik bátyja tette oda neki. mintha testvérei egyre fáradtabban suhogtatnák szárnyukat. Egymást átkarolva álltak köré a bátyái. A kis királylány soha nem látott még ennél különösebbet. akkorának látszott csak. A nap elérte a tenger szélét. zuhannak. s nagy suhogva fölröpültek a felhők fölé. morajlott az ég meg a tenger. Alkonytájban visszatértek a többiek is. mindannyiunk szárnyának ereje elég talán. hogy kis húguk már azt hitte. s ha a nap leáldozik. hogy széles szárnyaival hűs árnyékot terítsen rá. De az egyik. vihar támadt. de aztán megint magasra csaptak.

Tilold meg aztán meztelen lábaddal. tüzes hólyagokkal lesz tele a kezed. A királylány nézte. Igen. de nem érzi azokat a kínokat. Azt gondolák. amit tenned kell. hogy fogadja. amely úgy égetett. mit álmodol itt az éjjel . a délibábtündér palotája felé tartott. s ha ezeket rádobod hattyúbátyáidra. A barlangod körül sok csalán terem: csak ezek meg a temető csalánjai alkalmasak arra. azzal bevezette a hálóhelyére.De van-e elég bátorságod. a tündér elébe suhant. hogyan válthatlak meg benneteket! . népes városok. Kéklő hegyek tárultak ki előtte. válogasd ki erős rostjait. arra gondolt. amit kis húguk látott. se félelmet. de egyszerre csak megpillantotta az igazi földet is. nem érez se fájdalmat. fekvőhelye mellett mindjárt meglátott egy csalánbokrot. A királylány még orgonaszót is vélt hallani. mit tesz értük.oszlopok vették körül. Napszálltakor megtértek a királyfiak. de amikor ránéztek a kezére. ráhullott húga kezére. Kisietett barlangjából. pompás paloták. A királylány felriadt álmából. Utánuk nézett a királylány. De jegyezd meg jól: abban a szempillantásban. Vésd az eszedbe. a tenger. s enyhült a fájdalom. s rémülten tapasztalták. de tűrte. a karja. A hattyúk csak a fejüket rázták a délibábtündér álompalotája volt. azok egyszerre vitorláshajó-haddá változtak.mondta neki a legkisebbik bátyja. egy szál csalánt tartok a kezemben. zöld szőnyeg bélelte volna azt a barlangot. . amit mondok: tépd le a csalánt. Megkérdezte a bátyáit: ez volna-e a távoli ország. A legkisebbik bátyja szeméből kicsordult a könny. Vésd jól az eszedbe! Azzal megérintette a királylányt a csalánvesszővel. nézte a csodálatos kastélyt. malomkerék nagyságú. . amiket majd te érzel. ahová igyekeztek. a tövében pálmák bólogattak.mondta álmában a tündér.fohászkodott fel a királylány. Aztán csupasz lábbal megtilolta a csalánt. még ha esztendők telnek is el közben. s mégis szakasztott mása annak az öreganyónak. föloldod őket a gonosz varázslat alól. gyilkos tőrré változik a szavad. alig érezte a fájdalmat: bátyáira gondolt. de csak gomolygó tengerpárát látott a víz fölött. ezekből a rostokból tizenegy hosszú ujjú páncélinget kell szőnöd. Gyönge kis kezével megmarkolta a csalánt. és elsiklottak a hullámokon. mint az álombéli volt. pedig csak a tenger zúgott alattuk. ha megálmodhatnám. Nézd. . hogy nyomban munkához lásson. szépséges szép volt. mintha eleven parázzsal égette volna.Jegyezd meg. Mintha csak lágy. A királylány éjszaka is munkája mellett virrasztott. amíg az utolsó páncéling el nem készül. míg kedves bátyáit föl nem oldja a gonosz átok alól. Aztán álomra hajtotta a fejét. Csodálatos álmot látott: fent repült a magasban. Már magasan járt a nap.Megválthatod a bátyáidat . van-e elég türelmed? A tenger hulláma lágyabb. mint a te puha kezed. egyszer csak összeomlott az egész. égő. cédruserdők.Ó. s bátyáid szívébe fúródik. mint az eleven parázs. szakasztott olyat. ne bánd. gonosz mostohájuk újabb varázslata fogott rajta. mert nincs emberi szíve. egyforma valamennyi. s húsz büszke tornyú templom emelkedett a helyükben. csodálatos virágok hajladoztak. ahová igyekeznek. mégis átformálja a köveket. meg kell némulnod. és bátyái nyomára vezette. és nekilátott szőni. Ha csak egyetlen szót kimondasz. hogy kicsi húguk megnémult. a szeme előtt szakadatlan változott az ég. csupa tüzes hólyag lett a keze. S mielőtt a nap a tengerbe hanyatlott. nem ejthetsz egy szót se addig. aki bogyóval kínálta az erdőben. megértették. . . Amikor a templomok közelébe érte. ott ült már egy repkénnyel benőtt nagy barlang előtt. amikor a munkát elkezded. ledőltek a jeges csúcsú hegyek is. oda halandó embert nem vihettek volna. most már nem nyugodhat addig. eltűntek a tüzes hólyagok.

A munkád is itt van. Csak az udvari pap csóválta a fejét. odagyűltek a barlang elé a vadászok. hogy a komornák királyi ruhákba öltöztessék. Zene zendült a palotában. Elérkezett a menyegző napja. és behálózza a szívét.szólította meg. megölelte. Ha a szíved is olyan jó. aztán illatozó kerteken át ékes terembe vezették. . arcába visszatért az élet. s az udvari . s az ifjú király maga vezette a barlang leányát márványfalú palotájába. Megkínzott kis kezét elrejtette. . hogy a szépséges hajadon biztosan az erdők boszorkánya. Olyan mélységes szomorúság volt a szemében. s azt pusmogta a királynak. Csakhogy az mintha nem is hallotta volna. ahol az ifjú király rátalált. Azzal maga mellé emelte a nyeregbe.Boldog leszel. meglásd! Egyszer még hálás leszel érte! .Velem jössz. mint amilyen szép az arcod.Nem maradhatsz a vadon erdőben . Egyszerre vadászkürt zengése verte föl az erdők csendjét. A királylány csak sírt. hogy feleségül veszi. amin dolgozol. gyönyörű fővárosba értek. hólyagos kis kezére finom kesztyűt húzzanak. a kezét tördelte. Csak sírt. s egy szögön ott lógott a már elkészült páncéling. selyembe-bársonyba öltöztetlek. és uralkodol velem. . De a kis királylányt nem vigasztalta meg semmi. azt szánta az erdei lány hálószobájának. Vadászai nagy csapatban nyargaltak utánuk. nem látott szebb teremtést. aki bűvös varázslattal elvakítja a királyt. Az egyik vadász hozta magával ezeket. . utána a másik. visszaloholtak. a mennyezetet. hogy az egész udvar mélyen meghajolt előtte. körülcsaholták a királylányt. Dolgozott egész nap. a megtilolt csalánt csomóba kötötte és elrejtette. hogy folytathatja munkáját. amikor a soktornyú. hiszen bátyái élete függött a szavától. az ország ifjú királya. királynőmmé teszlek.Hogy kerültél ide. zokogott. tündérszép leánykák táncot lejtettek a néma királylány előtt. Itt pompában. A király magához vonta. Amikor a királylány látta. mint a barlangot az erdei moha: szakasztott mása volt annak a barlangnak. a másodikba fogott bele. vitte a kis királylányt. köztük a legdaliásabb. de a kis királylány körül se nézett. . pompás ételeket hordoztak körül. csodálatos festmények ékesítették a falat. szépséges hajadon? .mondta a király. Leáldozóban volt a nap. Álmélkodva nézte a barlang leányát: amióta a világon van. a hang pedig egyre közeledett. mint furcsaságokat. A királylány megrémült. Az erdő szépséges néma leánya az ifjú király mátkája lett. gonosz szavakat suttogott az ifjú királynak. sohasem szállt még ilyen sebesen az idő. A díszes termekben szökőkutak csobogtak. megvigasztalódott. Alig telt el néhány pillanat. s a király elhatározta. legszebbik palotámban élsz. puha zöld szőnyeg bélelte. mintha soha nem ismerte volna a mosolyt. A kis szobát süppedős. amikor egyedül maradt. szólni nem szólt. ragyogásban élsz majd. ha régi életedre gondolsz. s némán tűrte. Oly csodálatos szép volt királyi pompájában. Még a csomóba kötött csalánrost is ott volt.Itt visszaálmodhatod magad erdei otthonodba! . A királylány rápillantott. aztán meghúzatta a város valamennyi harangját: menyegzőjét hirdette a népnek. aztán megint a barlanghoz: gazdájukat hívták.S nekivágott a hegynek. Az ékes termek mellett egy kis kamrát nyitott ki a király. hogy a király meg ne lássa. gyöngyös ékességet fonjanak a hajába. már a kopók csaholását is hallotta. Elmosolyodott. az ifjú király alig győzte vigasztalni: . aztán megrázta a fejét. Egy páncéling már elkészült. Hirtelen egy vadászkutya ugrott elő a szakadékból. kedves bátyái megváltására gondolt.mondta az ifjú király. és mély hálával hajolt meg a király előtt. s megmosolyogtat. De az udvari pap nem nyughatott. Ijedten futott be a barlangjába. Hanem a király nem hallgatott rá. a harmadik.

észrevette ezt a királyné is. pedig sokat emésztődött bátyái sorsa miatt is. Amikor a hetedikbe belefogott volna. Tudta. Csakhogy a király meg az udvari pap észrevétlen utána lopózott. mint a legtisztább gyémánt. Ugyan hogy juthat ki a temetőbe? Szívdobogva osont le a kertbe. de összeszedte bátorságát. mintha gonosztettet akarna elkövetni. s úgy tündököltek ott. s visszaosont a palotába. s a nép ítélete ez volt: máglya tüze eméssze el a testét! Az ifjú királynét nyirkos. aki csak egy jó szóval vigasztalta volna. .papnak magának kellett megkoronázni az ifjú királynét. Látták az ifjú királynét. Remegett. Amikor a kapuhoz értek. Még egyszer. hiszen egyetlen szava bátyái életébe került volna. ki maga virrasztott odafönn. mert azt beszélték. kihalt utcákon át vezetett az út a temetőbe. Nem törődött hát a fájdalommal. bársony meg bíbor vánkosok helyett a maga tépte csalánt tették a feje alá. Elfordult a király. de azért mélységesen elszomorodott. de megint elfogyott a csalánja. Bánkódott rajta eleget. amit befordul a temető kapuján. aki mindent megtett. s ott szövögette szorgalmasan a páncélingeket. Az ifjú királyné hangosan zokogott örömében: . sötét tömlöcbe vezették a fényes királyi termekből. a vasrácsos ablakon besüvített a szél. Tömlöce előtt csúfondáros dalokat énekeltek róla a vásott gyerekek. ha elmondhatna urának mindent. utána néztek. hogy éjszaka boszorkányok gyűléseznek ott. Így tett minden éjjel. de édes bátyáira gondolt. s látták. Napról napra komorabb lett az arca. Rettegve gondolt az éjszakai útra meg a gyűlésező boszorkányokra. tépni néhány marokkal.Ítélkezzék fölötte a nép! . De a szívét még keményebb abroncs szorította: bátyáinak keserű sorsa. s bűvös varázslattal ejtette meg a király szívét. és nekivágott az útnak. De ő semminek sem örült volna jobban: elővette megint a munkáját. El is beszélte a királynak nyomban. utoljára ki kell osonnia a temetőbe. hogy a temetőben nő az ingekhez való csalán. Látta. Éjszakánként felkelt királyi férje mellől. hogy nemhiába gyanakodott: az ifjú királyné boszorkányokkal cimborál. elfogyott a csalán. hogy boszorkányokkal cimborál szépséges szép felesége. Alkonytájban hattyúszárnyak suhogtak a vasrácsos ablak előtt: legkisebb bátyja röpült el hozzá. csak egy ember: az udvari pap. s ahogy a temetőbe ért. hogy az ifjú királyné majdnem felkiáltott fájdalmában. s amikor ifjú felesége kilopózott a palotából. amit látott: lám csak. Sírdogált naphosszat. hogy egyenesen a sírkövön üldögélő boszorkányok felé tart. éjjel aztán csak színlelte az alvást. bársonyra hullottak keserű könnyei. akinek feje néhány órája még az ő keblén nyugodott. míg munkájával el nem készül. vagy boszorkány maga is. ami a szívén fekszik! Ha elpanaszolhatná neki szenvedéseit! De szót sem ejthet. utána osont. nem akadt senki. hogy magának kell letépnie. Ó. de szeméből sugárzott a hála és az igaz szerelem királyi ura felé. a királyi bíborra. Teltek a napok. Előttük kellett elhaladnia. és belefogott az utolsó páncélingbe. kilopózott szőnyegekkel bélelt kis kamrájába. s akit napról napra jobban megszeretett. Gonosz indulatában olyan erősen rányomta a homlokára a korona nehéz abroncsát. Néma maradt. megmondta ő régen! A király nemigen hitte. hogy felvidítsa. meg is látta őket: egy sírkövön üldögéltek.kiáltotta. épp az utolsó páncélingbe fogott volna bele. most már elhitte. majdnem elkészült már gyötrelmes munkájával. csak az okát nem tudta. Nem látta. aki végre rátalált. és legyőzte félelmét. Világolt a hold: hosszú fasorokon. de azt is tudta. Leszedte az égető csalánt. maga szőtte csípős páncélingekből vetették derékalját.

napkeltéig még egy óra volt. s a királyfiak eltűntek.gúnyolta a nép. a bokor legtetején pedig mint égi csillag. elvetemült teremtésnek nevezte. de az hirtelen kiegyenesedett. Abban a szempillantásban felbukkant a nap. egy hófehér rózsa tündökölt. s a következő pillanatban daliás királyfivá változott valamennyi. a tizenegyedikkel kellett elkészülnie. hogy hagyja magára.kiáltott a királyné. amikor a palota előtt megjelent a tizenegy királyfi. hogy szétszagassák a páncélingeket. piros rózsák ringatóztak rajta. A palota fölött tizenegy vadhattyú szállt el nagy szárnysuhogással. a király mélyen alszik. mert különben kárba vész a gyötrelmes munka. a vasrostélyra egy rigó telepedett. . a könny. Utolsó útján se hagyta félbe munkáját. a tenger szenvedés. s a bátyái végre megtalálták. hogyan dirmeg-dörmög! . s leborult ifjú királynéja előtt. az átvirrasztott éjszakák. de ő csak dolgozott szorgalmasan. hogy utolsó óráiban mellette legyen. hogy imádságos könyvet olvasgatna. és olyan gyönyörűségesen énekelt egész éjszaka. mert tudta.Ártatlan vagyok! A nép álmélkodva nézte a csodát.Égi jel! Égi jel! Bizonyosan ártatlan! . annyira megviselte a félelem.Ártatlan a húgunk . azt mondták. Olyan díszes menet kísérte vissza a palotába az ifjú párt. s szárnycsattogtatva körülfogták az ifjú királynét. csodálatos illat áradt szét a levegőben: a megrakott máglyának minden hasáb fája gyökeret eresztett. de ő csak a fejét rázta. némán mozgott az ajka.indult meg a suttogás. hogy ártatlan. ahogy a királynak megígérte. azzal elmondta elejétől végig. Belépett hozzá az udvari pap. ujjai pedig sebesen szőtték-fonták a csalánrostokat. Boldogság és nyugalom költözött a szívébe. felesége keblére tűzte. . Az udvari pap gonosz szavakkal illette. Az ifjú király ezt letépte. nem vette a szívére. Miközben beszélt. de abban a szempillantásban tizenegy hófehér hattyú ereszkedett a talyiga mellé. amelyen a vesztőhelyre vitték az ifjú királynét. nem ébresztheti fel senki. Csak a tizenegyediknek maradt hattyúszárnya az egyik karja helyén. . Egy rozzant gebe húzta a talyigát. A hóhér már el akarta vezetni az ifjú királynét. ahogy csak tudott. Ezen az éjszakán el kell készítenie az utolsó inget is.Nézzétek a gonosz boszorkányt. bebocsátást kértek. Maguktól zendültek meg a tornyokban a harangok. ott ült rajta durva darócban. A városkapun már tódult a tengernyi nép: mindenki látni akarta a boszorkányégetést. hogy talán utolsó éjszakája következik.Most már beszélhetek! . de a tizenegy páncéling már kishíján elkészült. és szárba szökkent: gyönyörű bokorrá fonódtak össze az ágak. Egérkék surrantak elő a padlórésekből. de az eszméletlenül hanyatlott bátyái karjába. hiábavaló volt a sok szenvedés. megkérdezte. még éjszaka van. kis húga már nem tudott elkészülni vele. mint a pára. mi történik odalenn. aztán kilépett maga a király is. rávetette a tizenegy páncélinget a tizenegy hattyúra. és intett neki. Az ajtónállók nem akarták őket beereszteni. mert az ő páncélingének még hiányzott a fél ujja. de hangosan senki se merte kimondani. így vigasztalta a királynét. - Ahelyett. most is boszorkányhálóját szövögeti! Tépjétek ki a kezéből! Köréje sereglettek. . elébe cipelték a csalánt.mondta a legidősebb királyfi. Világosodott az ég alja. galambrajok suhogtak a levegőben. a tíz páncéling ott feküdt a lábánál. . halottsápadt arccal. hogy ők is segítsenek. a fájdalom.tudta. mi történt velük. végre kivonult az őrség. fenyegetőztek. Sátoros szép haja szétterült a vállán. s az magához tért. De a királyfiak könyörögtek nekik. amilyet mióta a .

a ládát elrejtette az avarban. Néha nagyokat reccsent a láda feneke. azzal visszasietett az erdőbe. Egyetlen fiáé lett minden vagyona.Micsoda palota az ott a városszélen? Mért van olyan magasan minden ablaka? . csodálatos márványpalotához hasonlította.Ez nagyon szép is volt tőle. Isten segíts! Segített is . A lány kinyitotta a szemét. bemászott egy ablakon. föl a felhők közé. aki kisgyermeket vitt a karján. Hanem akadt köztük egy jólelkű ember. Az ifjú meg is nyomta.Megjövendölték. Azért senki se teheti be hozzá a lábát.hopp! . mint egy pár papucs meg egy viseltes hálóköntös. csak ha vele van a szultán meg a szultánné is. De nem tette ám. de hát az ifjúnak semmije se volt. s az . ha úgy tetszik neki. bankóból ragasztott papírsárkányt. amelyen mint a hableányok úsznak a tiszta gondolatok. s fölrepült a szultánkisasszony palotája tetejére. az küldött neki egy öreg ládát ezzel az üzenettel: . hogyan kell a pénzt elverni. és mélyen aludt. hogy egy egész főutcát. aligha marad egyetlen ép csontja az utasának. mert a törökök maguk is mind papucsban meg köntösben jártak. amit becsomagolhatott volna. mert okosabbra használta a pénzét: ha egy rézpénzt kiadott. hát szóba se álltak a gazdag kereskedő szegény fiával. s még egy kisutcát is kirakhatott volna ezüstpénzzel. egy király se látott. Az ifjú odaült mellé a selyempamlagra. aztán a homlokát magasztalta. az ifjú nem tudta megállni.Állj csak meg egy szóra. mert ha az öreg láda szétesik a magasban. csodaszépen! Aztán megkérte a szultánkisasszony kezét.A szultán leánya lakik benne . ezüstpénzt vett be helyette . mint két sötét vizű tó. mint négy ezüstpénze. annyi volt a pénze. hogy ő a török isten. s a láda . éppen a szultánkisasszony szobájának ablakán. beleült a ládájába.állította meg az ifjú. hogy akit megszeret. A REPÜLŐ LÁDA Volt egyszer egy gazdag kereskedő.világ áll. hogy meg ne csókolja. s gyönyörű szépeket mondott a szultánkisasszony szeme párjáról: mint két ragyogó csillag. Szépen beszélt. Barátai szégyelltek mutatkozni vele. Onnan aztán leereszkedett. de az ifjú azt mondta neki. Csakhogy nem akármilyen láda volt ám az! Ha a zárát megnyomták.az ifjú szerencsésen eljutott a törökök földjére. török dajka! . Nem bámulta meg senki. . Hanem egyszer ő is csak meghalt.már föl is szállt a kürtőn. Bálba járt minden éjjel. aki leszállt hozzá a magasságból. s az ifjú reszketett.Csomagolj be! . el is úszott hamarosan mindene. Gondolt egyet. Egy dajkával találkozott útközben. és halálra rémült. Az ifjú megköszönte a dajka válaszát. egyre magasabbra. aki ugyancsak értette a módját. s ezzel egy csapásra megnyerte a szultánkisasszony szívét.felelte a török dajka. Végül nem volt többje. Olyan szép volt. Egy erdőben ért földet. aztán bement a városba. Az a selyempamlagán feküdt. s nem maradt egyéb rajta. s lapos kavicsok helyett aranypénzeket ugratott a víz színén.ilyen ügyes kereskedő volt. az szerencsétlenné teszi. fölemelkedett a levegőbe. még a ruháit is eladogatta. s ő maga ült bele a ládába. . .

. “Volt egyszer egy csomag kénes gyufa.sóhajtottak fel. . szép mívű kardot. ahol természetesen a legmegbecsültebb személyiség vagyok. de a mi családunk télen-nyáron sötétzöld ruhában pompázott. .nyomban oda is ígérte. mert igen szeretik: anyám a tanulságos és finom meséket. A szultánkisasszony előbb még adott neki egy aranypénzekkel kivert. Mi voltunk a leggazdagabbak az erdőn: a többi fának csak nyári ruhára telt. - Találjunk ki más mulatságot! Majd én kezdem. s acélja akkorát ütött a kovára. Szombat estére mégiscsak kitalálta.mondta az ifjú -.Akkoriban senki se mondta. . a vasfazék.Mesélek én szívesen .Nekem másképpen alakult az életem . szétszóródtak a világban.Akkor kávézik nálam apám. hogy ki a legelőkelőbb közöttünk! . a többi ágak. . apánk mint főárboc egy nagy hajóra került.Akkor azt hozok nászajándékul. és okosan társaloghat a barátaival. a szultán meg anyám. de jól figyeljen mindenki! Azzal belekezdett. Azt hiszem.kérte az ifjút. - Amióta az eszemet tudom. apám meg a mulatságosakat. ha akarja. .az emberek harmatnak nevezik -. . . De azért mi nagyon elzárkózottan élünk valamennyien.Nagyszerű! Beszéljünk arról. valami szép mesén törte a fejét.Mulathatnánk este egy jót! . Mondj majd nekik szép meséket. azt szívesen hallgatja és átérzi mindenki. talán csak a dézsát kivéve. s az erdő minden madara nekünk mondott mesét. s szomszédaiknak elmesélték ifjúkorukat. ugyanis az erdő legöregebb fenyőfájából készítették valamennyit.Hej. Nincs nagyobb élvezet. egy mesét .Te meg túlságosan sokat fecsegsz! . Nélkülem nem lehetne fenntartani az életet a házban. Mesélek valami olyat.kiáltott közbe a cserépfazék.mondta a tűzszerszám.fűzte hozzá a szultán. a nagy világrengés. hogy csak úgy szikrázott. ami mindnyájunkkal megtörténhet.Mesélhetne nekünk valamit .Látogass meg szombat este! . Volt egyszer valahol a kék tenger partján.mondta az ifjú. A szultán. aztán leszállt az erdőbe. szép új hálóköntöst vásárolt magának. a dán öblök vidékén . . legföljebb a piaci kosár. Beleült a ládájába. . egy szép mesét. Tudom. Testvéreink. s ott üldögélt. amikor még a fenyő zöld ágán voltunk! . hogy nem tudunk zöld ágra vergődni! Reggel meg este gyémántteát ittunk . szerfelett büszkék voltak előkelő származásukra. A kénes gyufák egy tűzszerszám meg egy ócska vasfazék között feküdtek a konyhán.mondta a szultánné -.Én nem szeretek sokat beszélni magamról . hogy a török isten lesz a férjem. büszkék lesznek rá.mondta az egyik szomszéd. de finom és tanulságos legyen! . a szultánné meg az egész udvar ott kávézott a szultánkisasszony palotájában s áhítattal várták a török istent.De azért nevethessünk is rajta! . a szultánné.kaptak rajta a kénes gyufák. . de az mindig olyan nyugtalanítóan beszél a kormányról meg a népről! A múltkor úgy megijedt tőle az egyik öreg köcsög. aminek az ifjú jó hasznát vehette. csak súroltak és főztek bennem. Aztán jött a favágó. hogy a halandó embernek világítsunk. Nekünk jutott az a feladat. s elrepült. hogy lezuhant és ezer darabra tört. megpihenhet. s azzal elbúcsúztak egymástól. széjjel hasogatták egész családunkat. . egész nap verőfényben fürödtünk. Nagyon nyájasan fogadták. s most az egész világot körülhajózhatja. a piaci kosár túlságosan szabad szellemű! . . amit néha mégiscsak levisznek az udvarra! Újságot se hord ide senki. de bizony ugyancsak törnie kellett. mi vagyunk hát a legelőkelőbbek itt a konyhán. mint ha ebéd után fényesre súrolják az embert.

.kiáltott fel a szultánné. A tányérok megcsörrentek lelkesedésükben. Aztán a teafőzőt kérték fel.Micsoda csőcselék! . . .kérdezte a tánca végén. hogy megfázott.Gyönyörű szép mese volt! . az szebben énekel. Az ablakpárkányon egy régi Lúdtoll merengett. s már ki is perdült a konyha közepére.Eh. . . legfeljebb. hogy énekeljen. de ma este ezt megbocsáthatjuk neki. Tanulni ugyan nem tanulta. most aztán láthatja a konyha népe . s kéthetenként kimosták a fehér függönyöket .lelkesedett a seprő.Engem is megkoszorúztok? . De nyílt az ajtó. belépett a szolgáló. aki a konyha énekese volt és féltestvére a teafőzőnek -. mint az eleje. és megkoszorúzta a cserépfazekat csak azért is.S azzal kilobbantak. ott nevelkedtem én. Azért nem volt ott egy repedt bögre se. A bútorokat szépen kifényesítették. A szolgáló szokott vele néha levelet írni.kiáltotta a piaci kosár.Tiéd hát . Az az igazság. én csak bosszankodom! .Nagyszerű! Játsszunk komédiát! . . milyen fényesen lobbantak.örvendezett a konyha népe.fintorogtak a kénes gyufák. .Ha a teafőző nem akar énekelni. . Valami megható tisztaság van benne. s akkorát ugrott örömében.De szépen kezdődik! .Ha tudnátok. akkor hagyjátok békén! Kinn a kalitkában ül egy kanári. s milyen egykettőre tüzet gyújtottak! »No. a seprő kihúzott a homokból egy szál zöld petrezselymet. Teremtőm.éppen erre volt büszke. a dán öblök vidékén. hogy külországi madarat kérjünk fel szereplésre. s egyszerre elcsöndesedett valamennyi. holnap majd ő koszorúz meg engem. . hogy egyszer igen mélyen mártották a kalamárisba . Megkoszorúzták. csöndes családi körben.mondta a szultán -. Most ő is közbeszólt . . s nem tud tűzbe jönni. hogy asszony mondja. .Már tegezték. hogy ő csak odabenn szeretett énekelni az uraságok asztalán.szólalt meg a teáskanna. »Ma én koszorúzom meg őt . . a vége éppen olyan szép volt.Én is azt érzem! .Magam is ott voltam abban a konyhában.Én meg táncolok! . de az kimentette magát: azt mondta. teremtőm.csörömpöltek közbe a tányérok. hogy a padlóra loccsant belőle a víz. Tiéd a lányunk keze.Milyen nagyszerűen tudja előadni! . hogy kirúgta a lábát! Az ócska székhuzat kettérepedt irigységében. Uram.gondolta -. A cserépfazék tovább mondta a mesét. »Csak rajtam múlott . Különb mulatság lesz! .Kiérezni belőle. s előző este fényben úszott a szultán városa. hétfőn megülhetitek a lakodalmat. aki ne érezte volna magát előkelőnek és tehetséges színésznek.« . amikor meglátta.kiáltotta a dézsa. mert félig-meddig a családhoz tartozott.Biztosan tetszik majd nekünk! . . ki itt a legelőkelőbb! Micsoda fény! Micsoda ragyogás! Ezt csinálják utánunk!« . Nem volt rajta semmi nevezetes.Igen. Kitűzték hát a menyegző napját.gondolták -. láttam a kénes gyufákat. s igazi vidám estét csaptunk volna!« A szolgáló kapta a kénes gyufákat.Én nem tartom illendőnek . hogy a többit megbosszantsa.kiáltotta a csípővas. . a padlót felsúrolták. megrakta a tüzet.gondolta magában -. de ezt csak nagyképűségből mondta. s én leszek a rendező. mennyire bosszankodom! Hogy lehet ilyen haszontalanságokkal tölteni egy estét? Mennyivel szebb lenne színdarabot játszani! Ki-ki álljon a helyére. zörrenni se mertek. Hazafiság is van a világon! Döntsön a kérdésben a piaci kosár! . . .

s ott leereszkedett. De ugyan hiába.” Hát hiszen nem csoda.gondolta a szultánkisasszony vőlegénye. szikrázott az a sok petárda! A törökök nagyokat ugrottak elragadtatásukban.a nép.tódította a másik. A török isten így hát nem tudott többé repülni. az utcagyerekek lábujjhegyre álltak. Röppentyűket. mint a felhő. Aztán azt gondolta: “Bemegyek a városba. Gyermek szorongatta meleg kis tenyerében. persze. éljent rikkantottak. petárdákat vásárolt. öregember pörgette-forgatta. lesi-várja mind a mai napig. s nem térhetett vissza mátkájához. Mondom. s meséket mond. mint a kénes gyújtókról szóló mese. “Én is mulattatom valamivel a népet” . . jóravaló ezüsthúszas. . Másnap lett volna a menyegzője a török szultán leányával. hideg markában. mint két fényes csillag. egészen kevés rézzel vegyítették. elhiheted! . Ó. helyesebben azt az országot. nálam még egy hazai húszas! .Olyan volt a szeme. hogy kíváncsi volt rá! Tyűh. és megpendült örömében . beleült maga is.kiáltott fel. Fényes ábrázattal került ki a pénzverőből.sose láttak még ilyen csodálatos égi tüneményt! Most már aztán csakugyan elhitték. Ezüstből verték a húszast. amikor visszakerült az .Nicsak. de valamennyinek igen-nagyon tetszett. . tetszett-e a tűzijáték. fösvény zsugorgatta nyirkos. Egyszer aztán külföldre vándorolt. . hamuvá égett. megrakta velük a ládáját. a szakálla meg. hogy megpihenjen. AZ EZÜSTHÚSZAS Volt egyszer egy derék. hogy maga a török isten ül menyegzőt a szultán leányával. nem ismerte meg. . az már a világot járja. és fölemelkedett a levegőbe. még a papucs is leröpült a lábukról .Lángokból volt szőve a köpenye! . nézte az eget. kereste a ládáját. majdnem olyan mulatságosakat.No.mondta az egyik. A török isten elröpült a ládájában az erdő fölé. és fütyültek. tüzet fogott tőle. de hol volt az már! Egy marok hamu lett belőle. leste- várta mátkáját. a török istent. aki nem is tudott róla.Maga a török isten volt. ropogott. hogy sziszegett. s már egy álló esztendeje járta a világot. tündöklött. mi mindent összehordtak azok a törökök! Akárkit megkérdezett. míg egyszer aztán a kezébe nem került. Visszasietett az erdőbe. és megcsendült örömében. ifjú gurította nagy gyorsan tovább. A tűzijáték után benne maradt egy kis szikra. szájukba dugták az ujjukat. minden csupa pompa volt meg ragyogás. ahol verték. . ez már velem marad az úton! A húszas fészkelődött. megkérdezem a népet.Mézeskalácsot meg perecet dobáltak a nép közé. nagyot ugrott. Ő volt az utolsó hazai pénz egy utazó úr erszényében. mindenki mást látott.Most aztán rajta! Kilépek a nagyvilágba! Ki is lépett. A szultánkisasszony egész álló nap kint várta a háztetőn.És a köpenye ráncaiból szép kis tündérek kukucskáltak elő! Csodálatos dolgokat hallott hát magáról . s míg gazdája a városban járt.

Kicsúszott a széléig. hogy igazi ezüstből öntöttek.gondolta elégedetten a húszas. hogy a látszat ellenem szól! Valahányszor kézbe vettek. rólam mondták! Rólam mondták. A nadrágot aztán a többi ruhadarabbal együtt kivitték a folyosóra. Egy napon egy szegény öregasszonyhoz kerültem. A külországi pénzek franciának meg olasznak vallották magukat. hogy kíváncsiskodott. szélhámos gazember volnék. amennyire becsülik. mintha csakugyan alávaló. valóságos csapás voltam neki. De bizony. melyik városban vannak.hallotta a következő pillanatban. hogy gyalázatos dolgot cselekszem. mit érek. Reggel visszavitték a ruhát a szobába. csak a hazai húszas maradt mindig a helyén. Hamis! Semmit se ér! Ez a szó megsebezte a szívemet . a szegény asszony egy falat kenyeret se kapott értem. akik majd szemügyre vesznek és visszalöknek. Hallgassuk meg.Hát mindenkinek csak bajára vagyok? Mi lett belőlem vénségemre! A szegény asszony el is ment a gazdag pékhez. és elgurult. Rosszul tette. Legyen a gazdag péké. Az ezüsthúszas lecsúszott a nadrágzsebbe. csak körül akart nézni egy kicsit. ahová gurult. csakhogy az nagyon jól tudta. amikor az úr kitette este az erszényét a zsebéből. szép a csengésem. aki megtalált. . . de az ezüsthúszas nem tudta elképzelni azokat a városokat.folytatta kalandos történetét a húszas. “Mégiscsak jólesik szétnézni a világban! . . hogy az erszény nyitva maradt. hogyan beszéli el ő maga. Ő aztán nem tudott tőlem szabadulni semmiképpen. én boldogtalan! . mégis bánt. és nem hamis a veretem. hogy hamis vagyok. . amikor az országbeli pénz helyett túl akartak adni rajtam. ott kiporolták. Most már ennek a szegény öregasszonynak is én nyomjam a lelkiismeretét? - búsultam el. . féltem. S ezt nagy megbecsülésnek érezte.Én tudtam a legjobban. Napok teltek. aki napszámban végzett nehéz munkájáért kapott engem. - Hasznos dolog megismerni új embereket. szépen pendülök. s mindig megmondták. s az ezüsthúszas járta a világot. Ó. mindenkinek . Először azt gondoltam. . amikor mindig egy sötét erszény mélyén lapult . nem hamis a veretem. mint a bokrot: .Hamis ez. mert ez mindig bajt hoz az ember fejére. Márpedig mindenki annyit ér a világban. hogy egy hamis húszast tartogassak.keseregtem sokszor. Nem akart tőle elfogadni senki. hogy nem érek semmit! . hetek múltak. s úgy is tett. a húszas meg ott maradt.Hát ez meg miféle húszas? .így bizony nem lehet megismerni a világot! Egy napon aztán észrevette. merre jár. hogy ilyen semmirekellő lettem. reszkettem az emberektől.Majd sötétben fizetek vele - súgta az az ember. De a nappali világosságnál aztán megint csak szidtak. . az úr felöltözött és továbbutazott. új szokásokat!” . az ezüsthúszas kiesett a zsebből. Nem vette észre senki. Bár tudom. mégsem becsülnek semmire. s lesöpört a pultról.Ezüstből öntöttek. csak azt nem tudta.erszénybe. Fájt a szívem nagyon. . De komisz élet ez: rossz lelkiismerettel hamis utakon járni! Én ugyan tudom.sóhajtozott a szegény asszony. hogy tévedés lesz a dologban. cserélődtek. az kibírja ezt a kis károsodást. s ott maradt akkor is.Mégiscsak a nyakába kell varrnom valakinek! . és újra munkába küldték három másik pénzdarabbal együtt fizettek vele. azok jöttek-mentek. Hogyan is tudta volna. nem rám érthették azok az emberek.Ez nem hazai pénz! Hamis! Semmit se ér! Most kezdődik még csak a húszas kalandos története. nem ér semmit! A legjobb minél előbb megszabadulni tőle! Mindig megreszkettem a kézben. - Nem vagyok én olyan gazdag. milyen a jó húszas. Megtalálták. Külországi társai között feküdt ott.

Fehér selyempapírba csavartak. hasznos ezüsthúszas voltam. komiszul éreztem magam! Majd kettétörtem.mondta. persze. ha szemügyre vettek az emberek. s visszatérhetek megint a szülőföldemre. Csalni. Ez aztán mulatságos! Most majd nálam maradsz. az vagy.mondta a külországi úr. majd meglátjuk. amikor a honfitársak összetalálkoztak. De hátha. hogy egészen megzöldültem.Majd átlyukasztalak. úgy legalább mindenki megismeri. Nem bízott bennem senki.Nem ér ez semmit! Hamis! .No. hogy mindjárt hamisnak mondanak és visszalöknek. s végre alaposan megnézett. Érdekesnek neveztek. de amikor fizetni akart velem. s most hamisnak mondják szegényt. hátha szerencsepénz vagy te. nehogy a többi pénz közé keveredjem és kiadjanak.Nem. Azzal ecetbe mártott. zsinórt fűzök át rajtad. hogy igaz veretű ezüsthúszas vagyok. s egészen nyájasan pillantott rám. ezt csak az acél tudja. hogy nem kell senkinek. Aztán széles mosolyra derült.csak kárára vagyok. erszényből erszénybe. s olyankor csupa jót mondanak rólam. Ugyan hogy lehet érdekes valaki. rám sütötték. s milyen büszke voltam értékemre. csak ritka. új. A kislány anyja reggel a kezébe vett. ha átlyukasztanak bennünket. igaz veretemre! Úgy elszomorodtam. Vette az ollót. Így vándoroltam napokig. amikor látja. mert másnap reggel felfedeztek. szerencsehozó sorsjegyet vett értem. amit rajtam vettek. . ünnepélyes alkalmakkor vettek elő. most jut eszembe. Nehéz idők voltak! Egy nap aztán egy külföldi úr érkezett a városba. de nem értettem hozzá. megint csak a régit hallottam . hogy hamis portéka vagy. ahol mindenki ismer. Mondhatom. másom sincs.Hiszen ez hazai pénz. megint csalni! Nehezen tudja azt elviselni. aki soha nem szól egy szót sem! Aztán végre hazakerültem! Véget ért keserves hányattatásom. jól megnézett. No de a szegény asszony mégis hazavitt magával. és nyakláncfélét csinált belőlem. .ezt én mindjárt megéreztem. talán szerencsét hozol rá! Úgy is tett. senkit se csapok be veled! . a pénztárosnak sok volt a dolga. A szomszéd kislány nyakába akasztott. és siettében csak besöpört a fiókba a többi pénz közé. ki lehet bírni! Aztán zsinórt fűzött át rajtam. én pedig az vagyok. Ő gyanútlanul elfogadott jó pénznek. szidott-gyalázott. pedig milyen vidám életet éltem ifjúkoromban. már én magam sem bíztam a világban. derék. mindenki csak bosszankodott miattam. derék húszas. már nem tudhattam meg. végül magamban sem.mondta. kifényesített. . s estefelé elvitt a lutripénztárba. hiszen igaz veretű. De szerencsére megmenekültem a szégyentől: igen sokan álltak ott. Nem nagy élvezet. Hogy aztán nyert-e a lutri. meleg kis szívén. mint a becsületem. a kislány kedvesen rám mosolygott. Becsületes. meg is csókolt.Nicsak! . boldog életet kezdhettem. még az se csökkentette az .kiáltotta. Örömömben legszívesebben szikrát hánytam volna. akik büszkén mutogatták magukon a fejet vagy az írást. . és ügyesen továbbadtak. . félretettek. Aztán betapasztotta a lyukat. . és elvágta a zsinóromat. hogy hamis vagyok. méghozzá egy sereg húszas szeme láttára. úgy fájt a szívem: tudtam. s annak nyomban a nyakába varrtak. évekig kézből kézbe. ahogy csak egy szegény húszas el tud szomorodni. derék húszasnak mondtak.Nem vettem észre . aztán suttyomban továbbadott. és tudja. egészen biztos! Átlyukasztalak. s gondolt egy nagyot . s egész éjjel ott feküdtem ártatlan. s hazajössz velem a mi hazánkba! Végtelen öröm töltött el. s a szomszéd kislány nyakába akasztalak.Szerencsét hoz ez a pénz! . aki igazán becsületes. de ha jót akarnak vele. becsületes. amire eddig nem volt példa. az ezüst nem. hazai húszas! Valaki lyukat fúrt rá.

hosszú a kötél.végezte be élete történetét az ezüsthúszas. és szétnézhessek a világban. s nehezen forgott a kerék. nem felelt. . A kút őslakói. hogy a bevándorlottak nem érik be a vendégeskedéssel. végül már nem is kérdeztek tőle semmit. aki drágakövet hordoz a fejében. félig fölhúzatta magát a vizesvödörrel.Járt utat a járatlanért el ne hagyd! . ahol igen jól érezték magukat a szárazföldön . eligazodsz mindenben. A zöld békák maflán bámultak rá. De többet nem mondok. mindegyik azt hitte. aki a legszerényebb volt testvérei között. hogy a nap se láthatta meg benne fényes arcát. csak ümmögött-hümmögött. hogy a dédanya tudott egyet-mást a világról. de ha kérdezték. Olyan mély volt a kút. s ameddig leértek. fiatal zöld békák.Lehet .intette a bölcs dédanya.De az egyiknek drágakő van a fejében. hogy belefájdult a szeme. nem idevaló család. Lehet. hogy egyszer följuthassak a kút kávájáig. . ő az.Kövér vagy. az öreg anyabéka valamikor fejest ugrott a kútba. . és lehúzódtak a kút mélyébe. tűnődve hallgattak. s tudta a családja is. véglegesen föl akarják ütni sátorfájukat a kút mélyében. . . nem én hordozom. s “a kút vendégeinek” nevezték el őket. Milyen szép is lehet odafönn! . Kényeskedve nyújtogatták hátsó lábukat mórikálták magukat. hogy átlyukasztottak. s megkérdezték a dédanyjuktól. csak bevándorlott: a dédanya. .Éppen nekem jutott volna olyan nagy kincs? Nem is örülnék olyan holminak. s három napig borogatni kellett. szerencsére még idejében ki tudott ugrani a vödörből. . ha egy-egy teli vödör vizet fölhúztak a kútkáváig. amit magunk gyönyörűségére és irigyeink bosszúságára hordozunk.mondta rá a dédanya. A kút sötét mélyében lakott egy család a békák nemzetségéből. Egyszer csak elcsöndesedtek. fejdelemhez illő! . Az öreg békadédanya egyszer nyakába vette a világot. Aztán elfintorították a képüket. az biztos! . de azt tudta. megbarátkoztak ivadékaival. De az ifjú varangyoknak hízott a májuk attól. ami másoknak bosszúságot szerez! Cseppet se vágyom rá. hogy nem a kút az egész világ.Olyan szép. A vödörtől pedig . Még így is nagy árat fizetett az utazásért: ugrás közben kificamított a bokáját.felelte a dédanya. Pedig minden jel arra vallott. amit hallottak.Tündöklő holmi.értékemet. de a legrútabb is. sehogy sem volt ínyükre a felelet. szegényke. ne is faggassatok! . csak sugarai értek le egy darabig a kútgödörbe. a zöld békák. Nem ront az semmit az igaz veretű pénzen! . még a rokonságot is kiderítették. hogy el se tudom mondani! Valami. A BÉKA Mély volt a kút. mire is büszkék. s tulajdonképpen mi a csoda az a drágakő. buta és fertelmes ábrázatú! . mint a hamis pénzeket szokás.No. füvet sarjasztottak a nedves kövek között.A porontyaid pedig valamennyien rád ütöttek! . nedves köveket. ez az otthonod.Itt a kút mélyén mindenkit ismersz. de már a kút közepe táján olyan vakító világosság volt.mondta a legkisebbik békaivadék.mondták szemébe a hányaveti. Én csak arra vágyom.így nevezték a kiugró. A fenti világról így nem szerzett sok tapasztalatot.

és fürgén továbbindult. virágos árokparton elmélkedni! De csak tovább. tovább! Egy kisvarangy. Tocsogós rétre ért. és fölhúzatta magát. ha én is szárnyra kelhetnék! .Attól tartunk. . . az ördög! . . fejest ugrott a tóba.De szép idefönn! Sokkal szebb.Ó. Bizony. s fehérre lisztezte a fölverődő por. és összetöröd minden csontodat.Ez aztán a szárazföld. aki egy bokaficam árán szabadultam meg a vödörből. izgatottan várta. hogy valahol a környéken atyafiai tanyáznak. Amikor kifújta magát.De. akkor nagy elhatározással beleugrott. nem mindenki. . de szép az élet! De szép elhagyni a sötét kutat. .őrizkedjél. Megérkezett az árokszélre.És megint fölkötötte az útilaput. Egy éjszaka ismerős hangokat hallott a távolból . mint mi a rengeteg erdőben. . elgyönyörködött a csalánerdőben. persze szívesen látjuk.udvariaskodtak. hogy a vödör telemerüljön vízzel. s ez úgy hangzott. de gyönyörű is ez a világ! Nyolc napot és nyolc éjszakát töltött csendes gyönyörködéssel az árok partján. beugrott egy csalánbokor sűrűjébe. A kilencedik napon aztán azt mondta magában: “Tovább. talpalt. hogy az ifjú varangy ott nem lelte halálát. s a kis varangyos béka úgy érezte magát. olyan szerencsés. s ment tovább. de szerencsésen megmenekült. mintha magunkfajta azt mondaná: . . tovább!” És útra kelt. vagy néhány jókedvű zöld békát. S ha még ép bőrrel kerülnél is bele.Ümm! .Ühüm! De csak nem ment ki a fejéből: milyen jó is lenne kipislantani a világba. De aztán továbbűzte a kíváncsiság. forró porban vándorolni. mint a kútban! .áhítozott a kisbéka.mondták a tóban tanyázó békaatyafiak. amikor a vödröt lebocsátották a kútba. nem a kút nedves kövei! . mint én. amikor kiöntötte a vizet.Ugyan mi lehet ezen az erdőn túl? Nem állhatok meg itt. a kisvarangy egész testében megremegett. mert agyonnyomhat. vagy legalább égy zöld béka hiányzik az igazi boldogságomhoz! A természet szépségei egymagukban nem boldogítanak. s hajszál híja. A hangverseny szünetében nem szolgáltak fel .Csöndesen feküdt egy-két órát.azt sejtette belőle.mondta elégedetten a kisvarangy. . .micsoda pompa! Lepke csapongott a virágok fölött. .Utána hajította a facipőjét. milyen szép lehet odafönn a zöld fű! Másnap reggel aztán. .állapította meg a béka. került. Nem sokáig gondolkozott. egy nádas övezte tó partjára. Egyszer csak kiért az országútra. s a kisvarangy azt is virágnak nézte.mérgelődött a kertészlegény. ahol nefelejcs meg gólyahír virágzott. csalánerdőben pihenni. fölnézett: a széles csalánleveleken átsütött a nap.Ilyen csúf békát legcsúfabb álmomban se láttam! .ümmögte a kisvarangy. ahogy csak inai bírták. De találhatott-e szebbet a virágos árokpartnál? Legföljebb egy társat.Szinte sok is már a jóból. - Szívesen itt tölteném akár az egész életemet. bőrig ázik itt nálunk . . ahol jól megizzasztotta a nap. szárnyra kapott virágnak. azon túl bodza- meg galagonyasövény illatozott . és megpillantotta a lapuló varangyot.Kegyed ifjú vagy hajadon? De hiszen mindegy. mondanunk se kell . Élelemre nem volt gondja. akár ez. kieshetsz belőle. egy kisvarangyot. ha már idáig eljutottam! Azzal nekiveselkedett. meglapult az aljában.Hű. . ahol a lombok résein átszűrődik a napsugár.Ümm. Ismerjük jól a békacsaládok esti hangversenyeit: megható buzgalommal fújják egyhangú kardalukat a vékony kis hangok. . akár az: isten hozta minálunk! És mindjárt meg is hívták az esti családi hangversenyükre. amennyi kellett. .Ó.

amit napnak neveznek? Milyen nagy és fényes. mindig a jobbat kereste.Kot. kot. itthon is vagyok! Nincs nagyszerűbb dolog. mégis félek egy kicsit: nagy fába vágom a fejszémet. körül kell néznem egy kicsit. nyújtózkodott kétségbeesetten. . de fő a bátorság! Előre. fel a magasba. s kertek zöldelltek közöttük.Ó de gyönyörű zöld itt minden! . Nem volt maradása: mindig a szebbet. nem is bánom: csak fel. . De a varangy fogta magát. együtt sopánkodott vele. kot! . hogy a világ túlsó felét eltakarja előlem. mintha saját birtoka van az embernek! No de feljebb kell kerülnöm. Tyúkok érkeztek a káposztaágyáshoz.dicsérte magát a káposztahernyó. - Úgyse lett volna elég a fél fogamra se! . . és már vágta volna szét a csőrével.gondolta a kisvarangy.frissítőket. a lélekjelenlétem! Bár ami azt illeti.Az én káposztalevelem a legnagyobb messze vidéken. hogy támogatják egymást a rút férgei! . mert éppen ebéd ideje volt. s odavágott hozzá a csőrével.búcsúzott tőlük egy-két nap múlva a kisvarangy.Ügyes voltam! .Legfontosabb a lélekjelenlét. . - Szövetségese is van! .De sokféle teremtmény él a föld hátán. No de most jön a neheze: fölmászni a levelemre! Hol is van a birtokom? A kisvarangy sajnálgatta. mindig más vidékre húzta a szíve. s hirtelen a tyúk elé ugrott. hogy szolgálatot tehetett neki.Gondolt egyet. nem vesztegelhetek egy helyben! . a fénybe! Bízom az erőmben. Egy káposztaágyás szélén megpihent. micsoda fényességet érzek a fejemben! Azt hiszem. . nagyon jól tudom! . Tipegtek. . . csak egy sokkal nagyobb kút mélyén . amikor a hernyó nagy nehezen . ön eléggé kellemetlen látvány.Hogy érti ezt? . hátha ebbe kell beleugranom. . s ezt meg is mondta. virágoskertek. amikor beleugorhatok! Ó. de nekem úgyis jobban tetszik az innenső fele. a hernyó leesett a földre.Az ügyességem mentett meg.Felesleges mondania. kicsit kifújta magát és körülnézett. tovább! Egyenest az országútra!” Nekivágott hát az útnak.vette fontolóra a tyúk. De most már szeretnék zavartalanul pihenni a birtokomon! Érzem már a levelem illatát! Lám. Csak el ne szalasszam az alkalmat. amikor fertelmes ábrázatával elriasztotta mellőle a tyúkot. látta a halvány sugarú újholdat.Ellenem semmi rosszat nem forral . ha kedvük tartja. Az egyik tyúknak jó szeme volt: meglátta a hernyót. akár az egész tavat. veteményeskertek.És egy-két ugrással egy nagy káposztafej árnyékában termett.szólalt meg a feje fölött egy káposztahernyó. serényen bandukolt. .nyugodott meg aztán. a felkelő napot.Még magasabbra kívánkozom! Addig nem lesz nyugtom! - És amikor telőben volt a hold.nézett rá méltatlankodva a hernyó. “Feljebb. úgy bizony! . de ital volt bőven. aztán a másikkal. Örült.hallatszott egyszer csak a közelükben.mondta a kis varangyos béka. amelynek két szélét emberek házai népesítettek be. Vagy az a másik volna a vödör.Így vélekedtek a társai is. hogy még magasabbra érjek. Igaz. ez valamennyiünket föl tudna húzni a magasba. mert elképzelni se tudta. először az egyik szemével. de hát nem ennek köszönhetem az életemet.Ég áldjon benneteket! Továbbmegyek! . . kapirgáltak. és faképnél hagyta őket. A tyúk jól szemügyre vette. kiihatták volna.vigasztalta magát. . s én még a nevüket se hallottam! Milyen nagy és milyen gazdag a világ! Bizony.Lám. ahogy csak telt a maga fajtájától. . azt gondolta szegényke: “Hátha ez is egy vödör. Látta a fehéren sziporkázó csillagokat.Még mindig a kút mélyén vagyok. ott kunkorgott. Hamarosan kiért az országútra. . a drágakő sem áraszt ennyi fényt! De az én fejemben nemigen lehet drágakő. . mitől mozoghat. amit leeresztenek a földre. és nyomban odébbálltak.Bánom is én! .

hogy némelyik varangyos béka. vagy nem: gyönyörű a néphit.fölkecmergett a birtokára.Megkapó beszéd volt! . . és kiterjesztett szárnnyal szelte a levegőt. . ami a szívemben lakik. pedig semmi veleje annak. biztosan az ijedségtől. hogy vágyom Egyiptomba. . . Egyiptomról. és harsányan kelepelt.Ezen eltűnődött. . a Nílus vizéről meg a pompás iszapról. ott lapul egy varangy! .lelkesedett a kisvarangy.No te aztán jól tudod a természetrajzot! .tűnődött el.kiáltott fel elragadtatással. drágakövet hordoz a fejében. amely valóságos terített asztal a gólyanépnek. Aztán az emberek repülni se tudnak. magam is segítenék megfogni.” . az egyik költő volt. milyen magasan laknak! . Ó. amikor a gólya elrugaszkodott a háztetőről. Mi pedig az egész világon boldogulunk a nyelvünkkel. mintha drágakövet rejtene a fejem! . meglenne a világ emberek nélkül is! Semmi szükségünk rájuk! A béka meg a giliszta sokkal fontosabb teremtmény! . .ámult el a természetbúvár. végigfut a hideg a csőrömön! Bizony. s megint felnézett vágyakozva a magasba. A béka csak ennyit hallott. Ha csak rágondolok. hogyan jártatják a csőrüket. ezt is csak félig-meddig értette. . Meghálálnám a szívességét. A magasban. egyre feljebb vágyakozunk. mert még bajt hozna rám. hadd élvezze a világot! - kérte a költő. északon éppen úgy. százszor többet ér. s a kisvarangy megmenekült a spirituszhaláltól. “Ó. s a nyakukat szegik rajta. mint a meleg déli országokban. A két jó barát továbbment.Talán elvinne a gólya vagy valamelyik fia. Jókedvű és derék ifjú volt mind a kettő. De ez a szegény hernyó ma eléggé rosszkedvű.Lám. egy parasztember háza tetején gólyacsalád fészkelt.Mindnyájan feljebb. . A kisbéka álmélkodva hallgatta a mesét: sohasem hallott még arról az országról. . amit beszélnek! Egynapi repülésre már nem értik egymást. hiszen mellém szegődött a szerencse! A vágy.Az ember a legelbizakodottabb teremtmény a földön! .Szerencse. hiszen még csak kelepelni se tudnak! S még azt merik állítani magukról.De amikor ez olyan csodálatosan rút! . ha kellett. valami vonatnak nevezett tákolmányon robognak.Drágakövet? . a természetbúvár pedig kézbe vette. a legrútabb istenteremtménye. s annak minden teremtményét. Mesét mondott a fiainak a déli meleg országról.Éppen ezért hagyd a boldogtalant! Még ha drágakövet találnánk a fejében. akkor nem mondom.mondta sóvárogva. s el is jutok bizonyosan. ízeire szedte a legapróbb lényeket is. .gondolta vágyakozva a kisvarangy. - Hallgassátok csak. A háztetőn a gólyaapa hangos kelepelésbe kezdett: oktató előadást tartott fiainak.Oda nézz. mert ott más nyelv járja.El kell jutnom oda! .mondta a társa.Szép példány.kezdte előadását. akik tátott csőrrel bámulták a kertben sétáló két ifjút.Tudom. A gólyaanya ottmaradt a fészekben. a gólyaapa kinn állt a fészek szélén. . hogy jó szónokok! Pedig micsoda nyelv. . . szegényt. . ezt spirituszba teszem! . hogy az én fejem nem rejt ilyen kincset. a másik természetbúvár. tanulmányozta.Ha én oda fölkerülhetnék!” A parasztházban két fiatal diák lakott.Milyen hatalmas férfiú az odafönn. ők is a drágakőről beszéltek .kiáltott fel a természetbúvár.Hiszen már van két példányod! Hagyd ezt. s milyen magasan trónol! Még senkit sem láttam ilyen magas polcon! S még úszni is tud! . A költő szíve visszatükrözte az egész világot. amit mondanak.

. ha tudsz! Erős a fénye. az ajtó előtt hangosan tutul. már akkor ismertem. nagy hullámokat vet a gabona.ez a szél tánca. tündérpillangó támad. amit tulajdon szemeddel láttál! És a drágakő a béka fejéből? Az hova lett? Keresd a napban! Nézz bele. kilopta a drágakövet a kis varangyos béka fejéből. mint a hegyipatak vize. a fal hasadékán. vágott egyet a csőrével. s onnan megtalálja a legegyenesebb utat haza. Talán egyszer majd sikerül. mesél a gólyacsaládról. tengereket repül át. Gondolkozz csak! A hernyóból. Még végig se gondolta. A kemény csőr belevágódott a szegény kisbéka testébe. a szüntelen vágy. Táncolni is szépen tud. Kísérteties hangon süvít be a kéményen. ahol olyan jólesik ülni a melegben és hallgatni egy régi mesét. lágyan fodrozódik a fű. másképpen az ablak résén.de repült! A magasba repült. a messzi Afrikában megtelepszik. és gyönge a szemünk. mindig így kezdi a mesét: .Kvak! Jaj! A kisbékának vége volt. a rút hernyóból. a nemes urakat és asszonyságokat. Megpillantotta a fűben üldögélő békát. mint a kürtőjébe fújó toronyőr. leszalad a kandallóba. vastag. mind magasabbra! Fénylett. a gólyacsalád hegyeket. a Borreby-kastély falait. de most csak egy családról mesélek: Valdemar Daa-ról és lányairól. . ő se tud mást mondani. Ez a kastély még ma is áll. félelmetes volt a repülés. hát még mesélni! Minden szava muzsika. sivított mellette a szél. amikor mellette termett a gólya. amikor még Stig várának kövei voltak. mint a mély vizű tó . tovább! . az északi országba. a hatalmas férfiú. mint mi valamennyien egész életünkben! Hallgasd csak. s megvilágítják a homályba boruló szobát. tündöklött a szívében a vágyakozás. fénylett a szeme.Hu-u-u! Tovább. De hová lett az a csepp láng a szeméből? Felitta a napsugár. Jól ismertem hajdani lakóit. s másképpen zeng az ágak citeráján. Hová vitte? Ne a természettudóst kérdezd meg.A széles Belt partján áll egy régi udvarház . De most meséljen a szél! Többet látott. Igaza volt a kisvarangynak: az volt az ő drágaköve. Én ismerek ott minden követ. a maga háztetejére! Olyan ez. gömbölyű. inkább a költőt: ő majd mesél neked a hernyóról. a sóvárgás fölfelé. A SZÉL MESÉJE VALDEMAR DAA-RÓL ÉS LÁNYAIRÓL Amikor a szél elsuhan a rét fölött. ismertem utódaiknak számos nemzedékét. de a köveiből más helyen új falakat emeltek. ha vetés fölött iramodik el. mint az eleven láng. . s nem éppen gyöngéden megragadta. s az lesz a legszebb mese. Egyiptom felé bizonyára. Azt a régi várat lerontották. hogy meglássuk a föld valamennyi csodáját. vörös falai messzire ellátszanak.kezd a történetbe a szél -. nyomában sisteregve lángra kapnak a fahasábok. Fönn a magasban fütyülve terelgeti a felhőnyájat. pedig való igaz! Ha megkérdezed a természettudóst. mint amit magad is tudsz. gyönge ahhoz. s a hegyormon büszkélkedtek. mint a mese. a maga falujába.

szép volt a három hajadon. három szépséges hajadon : Ida. Aranyos cifrájú. hatlovas hintón. tódultak a vendégek a kastélyba a környékről és messze földről. abban a gyönyörű. és nem kelt föl többé. külországi dalokat is. nem fogadta a nép köszöntését. tovább! Szaporán lépkedett a hat ló. és körültáncolták a lobogó tüzet.hajókat láttam zátonyra futni Yütland nyugati partja előtt. az istállókban hollószőrű nemes paripák dobogtak. Egyenes derekú felesége méltóságosan járt-kelt arannyal szőtt brokát ruhájában a fényes kastély termeiben. a rózsát. liliom meg fehér jácint. Aztán összefogózkodtak a lányok. el nem hallgatott soha a muzsika meg a pohárcsengés . Igen. A Borreby-birtok közelében tértem pihenőre. de aztán megcsöndesedve tovább mesélt.Egy májusi este . Ő lett hát a májuskirály.tört ki a szélből a szilaj indulat. pedig a lányok. Az ura fölébe hajolt. rőzsét szedtek a tölgyesben.Csöndesen feküdtem . a Borreby-birtokon talán sohasem vigadtak olyan igazán. Éjjel. legények. de nem törik. legények félbehagyták a táncot. születésük óta pompa vette őket körül.Bizony. mert nemcsak szarvast űzni. Magasan hordta a fejét Daa úr. . s énekelt is hozzá. Éppen a tavasz ünnepét tartották azon a napon: az egész környékről odagyűltek a legények. . Zajlott az élet. amikor fölkerekedtem. A három lány hangos jajszóval . Díszes kárpitok. és máglyát raktak belőle. Valdemar Daa felesége inkább a lantot pengette. s annak a lángja csapott legmagasabbra. de véletlenül meglegyintettem egy ágat. s ő választott először májusi báránykát magának a lányok seregéből. Johanna meg Anna - emlékszem még a nevükre is.meg aranyedények csillogtak mindenütt . mert királyi család ivadéka volt. s a tűz körül szaporán járták a májusi táncot. a legderekabb legény ágát. száraz ágakat tördeltek. Fölnyargaltam az erdős partra. kupát hajtogatni tudott: máshoz is értett. büszke tulipán volt. előkelő család. Gyermekeik is voltak. eljött a nép közé a kastély úrnője is a három lányával.az asszony hozta őket a házhoz -. tovább! . Tavaszünnepet ült ezen a napon minden falu. ezüst. s egy könnyet se ejtett. s azt hitte a kastély népe. a pincékben német sör gyöngyözött. minden város. három gyönge virágszál: rózsa. ki lesz az ő májuskirályuk? Aligha adják alább nemes lovagnál. azt majd megtudjátok rendre. talán még hercegi kérőjük is akad! Hu-u-u! Tovább. zihálva vágtattam át a széles Belten. benéztem egy pillanatra a kastélyba. Bőség és gazdagság uralkodott a Borreby-kastélyban és környékén. Este lefeküdt. nemcsak hazaiakat. faragott mívű drága bútorok pompáztak a kastélyban. hogy az igazi nemes fa csak hajlik. mint sok más udvarházban. így tart ez örök időkig. s mélyen meghajolva járultak elébe. szakadatlan vendégeskedésből állott. s lihegve. hogy mihez. Nagy volt a vigasság. amíg uralkodott. láttam a három szépséges virágot. A kevélység meg a könnyelműség együtt ütött tanyát a Borreby-kastélyban. sötétzöld tölgyerdőben. Az anyjuk egyenes szárú. Hu-u-u! Tovább. és komoran nézte. meg azért is. itt nem úgy volt. szép volt ez a tavaszi ünnep. ahol az úrnő a szolgálóival együtt pörgette a rokkát a mívesszobában. Gazdag család volt. a liliomot meg a fehér jácintot! Eltűnődtem akkor: kinek a májusi báránykái lesznek. Alighanem vasból volt a büszke tulipán szára. . ahogy ez szokás azon a vidéken.folytatta a szél . .még én se tudtam túlharsogni.folytatta a mesét a szél -.folytatta a szél -. talán arra gondolt. s holtan találtam Valdemar Daa asszonyát.

némelyik madár még a fészkén ült. Hu-u! Hu-u-u! Tovább. dicsérte is őket nagyon. sáncokkal veszi körül. Valdemar Daa vágatta ki az erdejét. gőgös alkotmány tett hajléktalanná. érdemes volt megnézni. és erdőt meg birtokot szerez melléje. tovább! Én is továbbrepültem. De hát hiába volt nemes lelkű és eszes. Üvöltöttem torkom szakadtából. leszálltak az elhagyott.folytatta a szél -. s építeni kezdték a háromfedélzetű hadihajót. a tengernagy meg a paripákat áhította. a kastély szolganépe sóhajtozott. vadgalamb. s álmaiban Idát vitte asszonynak ebbe a légvárba. s szemét törölgette. Meg is tették. vijjogott. s meg is nézték őket: a tengernagyát küldte el a király. s én nagy jégtáblákat sodortam a széles Belten. ha azt a várat kőből építi. ott állt Valdemar Daa a három lányával. mert tudom a nyelvüket. s ugyan mit keresne egy szürke veréb a fényes tollú madarak között? Hu-u-u! Tovább. ott kerengett. deszkákkal beborítva. és nevették a madarak riadalmát. hogy kegyelmezzenek meg ennek az egy fának. Csak a legkisebbik lánynak. Nagy volt a riadalom az erdőben: egész nap fejszecsattogás verte föl az erdő csendjét. aki a munkát vezette. de nemes viselkedésű. Hóörvényt kavartam a hólepte hajó körül. a szétdúlt fészkeket és sok földönfutó lakóját. De a tengernagy csak a nemes paripákat bámulta . tovább! Hu-u-u! Nagy utat bejártam. hó borította be a mezőket. aki akkor töltötte be tizenötödik esztendejét. csókák ricsajozva csúfolták őket: “Ki a fészekből! Ki a fészekből!” A kidöntött fák között. elcsavarogtam. mert pompás hajót akart építtetni: háromfedélzetű hadihajót.siratta anyját. s visszatértem. amely alól egy korhadt fát akartak épp kidönteni. hiszen akadt még elég fa az erdőben. A mező bokrain fészkelő varjak. és kérte. madarak tanyáját. én láttam jól. erdei holló. Így hát a hajót se vette meg a tengernagy. s magának a királynak akarta eladni. fekete gólya. amely nem száll vízre soha. a másik már kiköltötte a fiókáit. Valdemar Daa aranyat kért a hajóért. ő is továbbrepült. . A szegény kis Ida pedig elhallgattatta a szívét. de nem értették meg a szándékát. s a legnagyobbik lánya. Sok madár fészkelt ott: halászsas. Ezért vágták az erdőt. Felriasztott gébicsek röpdöstek a pusztuló erdő fölött. néma hajóra. s a magasban rémülten köröztek a madarak. s mentem én is tovább. s rekedt károgással siratták az elzuhant tölgyeket. ha tetszik neki. felfűrészelték a rönköket. a hajó ottmaradt a parton. mert utánuk futottam az istállóba. hollók. Ez a néma hajó. hajósok iránymutatóját. A hajóács. az öreg és fiatal madarakat. Én értettem. mert egyebet nem tehetett. a favágók csapatában. halálra ítélte. szeméből. mert ott nem maradhatott. A fészekből pelyhes fiókák dugták ki rémülten a csőrüket. A hajóács hajót épített Valdemar Daa-nak. A kastély istállóiban hollószőrű lovak dobogtak. sírt félelmében és haragjában az erdő valamennyi madara. Annának esett meg a szíve azon a fekete gólyacsaládon. szalmaszálakat szórtam az útjukra. homlokáról csak úgy sugárzott az ész. koromnál feketébbek. egyszerű sorból való ember volt. Szomorú látvány volt. s kösse meg a vásárt. Daané elment. nem volt a világon semmije. olyan szánni való volt a gyámoltalanságuk! Anna szívéből megsajnálta őket. és aranypálcikákat. tovább! Elközelgett a tél. varjak keringtek nagy csapatokban. mint egy szárazon tátogó hal. a sűrű tölgyerdő közepébe. mit mondanak. akiket az az idomtalan. Ida is. Éppen akkor zsendült a tavasz. Kivágták hát az erdőt. hogy megnézze az új hadihajót. magának pedig csak egy légvárat építhetett. hajlékukat vesztett halászsasok. Valdemar Daa szívesen elbeszélgetett vele. s megint visszatértem a Belt partjára. Megtehette volna ezt a valóságban is.

a szekrényeket. tovább! . fonnyasztották az arcát. Csak patkányok meg egerek futkostak a padláson . Ida. olyan volt most is. a nyár. Üresek az istállók . nézte a kert sötét bokrai között pirosló napot. szirmokat szitáltam kibomlott hajára. haját füst meg hamu szürkítette. nagy kék szeme csupa titok. Sokszor találkoztam vele a mezei ösvényeken: füveket gyűjtött apjának. Anna. a kamra. suttogott is róla néha . szétpergett az almavirág szirma. beköltöztek az egerek. fonatos hajukat gyöngyös főkötő fogta össze . elröpült a tél. Sokszor elkaptam selymes. s a szemébe kiült a sóvárgás. a padlás. folytatta a szél. aranyló égboltot. Ezért füstölt télen-nyáron a kastély kéménye. .jöhettem- mehettem kedvemre. a húga.ki vitte el a kincset érő arany-. ahogy én röpülök. szép mívű kard fényeskedett az oldalukon. tűnődő teremtés. igaz. tovább a maga útján. mint az őrök kürtje . Más házban jó ebédet jelzett a kémény füstje.azt tartotta -. nem árulta el. még csak tizennégy esztendős volt akkoriban. és mindent tudok .hová lettek a hollószőrű paripák? Üresek a szekrények. tovább! Repült tovább az idő is. tovább! Szállt az idő. Hu-u-u! Tovább. pedig ott sem őrködött már senki. Mert az vert tanyát a kastélyban.mondta a szél. Hu-u! Hu-u-u! Tovább. mint az anyja lehetett valamikor.hallottam. Megforgattam a szélkakast a tornyon. az áhított arany után.nemcsak az ajtón volt bejárásom -. az ürítette ki a szobákat. Szélnek eredtek a cselédek.de szépek voltak! A férfiak talpig páncélban álltak. Üres a csűr.ezt zúgtam a kéményben. minden elolvadt az aranycsináló tégelyben.Füstté válik a munkád. aki eljön érte? Igen. olyan sudár. meglásd! Tovább! Tovább! És Valdemar Daa ment tovább. a kapzsi vágy az arany.elmondtam mindent. de szája körül gyermekes mosoly. amit a szélnek el kell mondania. úgy recsegett. a kamrákat. elolvadt a hó. csak így találhatja meg a titkok titkát: az aranycsinálás fortélyát. Valdemar Daa szakállát. de itt olyat főztek. drága köntösben pompáztak. Johanna. tündöklő lány volt. mindent láttam. emberek! Tovább. Itt megrepedt egy ablaküveg. de észre se vette.nekik terített asztalt a szegénység. a ládák . de a lányok még fiatalok voltak. a pompás liliom. tovább! Ti is. amikor tűnődve meg-megállt az almafák alatt. üres a pince. . nem is akartam. Úgy zengtem-zúgtam a kastély kapujában. egyenes derekú. s milyen lesz a férfi. lefoszlottak a lombok. aki italokat és bűvös cseppeket főzött belőlük. A természet erőin némán uralkodjék az ember . azt nem tudtam lefújni róla. ott betörött .de őr már rég nem állt Borreby-kastély előtt. mint amikor a hajóács rajta felejtette a szemét. mintha a toronyőr horkolt volna odafönn. ezért lobogott a kandallóban a tűz - én láttam! Tovább. a szép rózsa. amikor végigszaladtam a hosszú folyosón és besüvítettem a terembe. salakká meg hamuvá! Hu-u-u! Megégeted magad. barna haját. Szeretett elidőzni a kastély képcsarnokában. Ki-be jártam. ezen tűnődött. Hol függ majd egyszer Johanna képe. sorra nézegette az ősök képeit: az asszonyok selyemszoknyát. ha esze van a hajónak. ezüstedényeket? Hát a teheneket ki vezette el a legelőkről? S hová lett a birtok? Elolvadt. okulhat belőle. szótlan. de a tégely alján nem maradt egy csepp arany sem. még az ajtókat is kifordította a sarkukból . ami az utolsó falatot is fölemésztette. a fehér jácint. de hogy miben fárad. a szegénység. Valdemar Daa lázas munkában volt éjjel- nappal. bársonyderekat viseltek a képeken. vagy mókusprémmel szegett. álmatlan éjszakák sárgították.

Nem volt mit enni. Így van ez jól. “Megvan! Megvan az arany!” - kiáltotta. ahogy ott görnyedt napestig az edényei fölött. a nemes hajadonok ágyban feküdtek egész nap. mintha csodát látott volna. az erdejüket rég kivágták. mint egy kárhozott lélek. hogy meg ne vegye őket az isten hidege. nem volt mit a tűzre vetni . Vége felé járt az esztendő. amelyről hideg csöppek hulltak a pirosodó bogyókra. ha megint elszakad. zengtek-bongtak a harangok. kitartásra adsz példát nekem. Hallottam: akkorát sóhajtott. A küszöbön kihúzta magát. tovább! De Valdemar Daanak fogytán volt az ereje. Az apjuk is ott kuporgott prémes takarója alatt. főzött. szeme mélyen belesüppedt üregébe. Farkasordító hideg volt a kastélyban is. meg a toronybástyákon. arca is színesedni kezdett. A tél után tavasz jön. de észre se vette. csak az adósság. borúra derű. Johanna sápadtan. lázasan kevert. nem énekelt ott más. besüvöltöttem a három Daa-hajadon hálókamrájába.a bölcsőjük fölött bizony másféle dalt énekeltek! Nyomorúságos koldusélet lett a hajdani úri módból. De hiába görnyedt: nem az arany gyűlt. ragyogott a nap. fürge kis takács! Ha a hálód elszakad. de hát nehéz kivárni. Elpattant hát a remény utolsó szappanbuboréka is! Hu-u-u! Tovább. Én ki-be sétáltam a törött ablakokon. . A muzsika is rég elhallgatott a kastélyban. a rokkant ajtókon. nagyon nehéz. vagdaltam a rozoga ajtókat. de ezt is el kell végezni. s a jutalmad nem is marad el!” Húsvét reggelre virradt. aztán imádkozott. fakó ruha hevert . honnan szereztek volna? Csikorgó hideg tél volt. Ida és Anna keservesen zokogott. hogy fölmelegedjem. csupasz ágakra. Friss jókedvvel érkeztem. a folyosókon futkostam. az aranycsináló tégelyben csillog valami! Izzó. csakhogy egészen másfajta. tiszta és nehéz. az is szürke a hamutól. a szakálla borzas. besüvítettem a réseken: Hu-u-u! El akartam venni az új földesúr kedvét a kastélytól. ezer darabra törött a padlón. amely szerint övé a kastély. hogy elfojtsa szíve fájdalmát. amikor újra odavetődtem. ahol egy-két elrongyolódott. tovább! Rohantam tovább az aranycsináló szerencsétlen házából. nekilátsz. és újra megszövöd. és utána osontam a lányai hálókamrájába. Füstöt meg hamut fújtam az arcába.ez lett az úri módból! Hu-u-u! Tovább. s a vidékre a köd terítette csatakos lebernyegét. Nagytakarítás volt Valdemar Daa kastélyában is. én megélesztettem a szénparazsat. Ott zúgtam-süvítettem az ágyuk mellett . s fölemelte a drága kincset őrző tégelyt. de büszkén állt. s annak minden jószága. s a magasba lendítette a napfényben tündöklő kristálytégelyt. Valdemar Daa egész éjszaka virrasztott. kiszellőztettem a tájat. szakállába. de csak az izzó szénparázsra fújtam egy nagyot.azokat hordták mindig. és meglesz az arany! Húsvétra meglesz. mert újra nem telt. Mert tűzre való fájuk sem volt. s a tégely kiesett belőle. A lámpa utolsókat pislogott. az melegít. s annak a világa vetődött sápadt arcára. Csupa hamu volt a ruhája. lesöpörtem az eget. forralt. csak én. Rövidültek a napok. de egyszerre tágra meredt. s remegett az ajka. amint egyszer megállt egy pók hálója mellett és azt mormolta: “Türelemre. De megremegett a keze. s adóslevelet mutatott. Akkoriban állított be a kastélyba Valdemar Daa régi ellensége. s letördeltem a csúnya száraz ágakat. a birtok. megint elölről kezded. amikor fölkiáltott “Arany! Arany!” Úgy elszédült. Valdemar Daa mégsem adta föl a reményt: még egy kevés türelem. nem nagy munka. hogy egy iramodással föllökhettem volna. Havat szitáltam rájuk. Én haragosan vertem az ablaküvegeket. mert azt hallottam. A tégelyben. nem adod fel soha. Remegő kézzel emelte a magasba. és az ujjába harapott. párolt valamit kis kamrájában. bizonyosan meglesz! Láttam.

ahol azelőtt hintó röpítette őket. haját simogattam. Nehéz nap volt az. Jól értette a szavukat Daa úr meg a három lánya.Csak azért nem rontották le. aki mindent tudott. ha a szerencse nem fordult meg! Johanna a Stig várának vörös köveiből emelt kastélyt nézte. nekivág az irdatlan világnak . amelyet néhány garasért kibéreltek. A fejük fölött egész úton varjak meg csókák röpködtek. de ők nem fogadták el. s egy gólyafészket a tetején. Öreg volt már és görnyedt hátú. A lelkészcsalád nem akarta elűzni a gólyát. mert a gólya igazgatta. gondját viselte. hogy életük végéig a kastélyban maradhatnak. hogy erre a versre gondolt. Puszta fal és üres kamra várta ott őket. amit a testükön hordtak. síkságok. amely csak arra vár.Annát láttam utoljára. Söpörtek is nemsokára. Johanna megfordult a kapuban. ősz szakállát. Valdemar Daa csak ezt rejtette a. Moha és zuzmó zöldellt a tetőn. mert inkább a gólyafészek födte és védte a házat. hogy még a legvastagabb ágak is recsegtek belé. amint az új gazda beköltözött. Annát. különben valóságos madárijesztője volt a pusztának. mert a fülükbe fújtam a madárrikoltozást. ő volt. . Nem a közepén. s nem hajtott fejet senki előtt. vígan füstöltek a kéményei. Viborg városa mellett. Mi lett a sorsa Valdemar Daanak és három szépséges lányának? Tovább mesél a szél: . szép új udvarházat építtetett egy lelkész. a hajdan gazdag úr gyalog indult útnak három lányával a Borreby-kastélyból. aztán fogta a botját. foltozgatta. mert gólya fészkelt rajta. Ott bandukolt a három nemes hajadon apjával az országúton. vörös kövekből emelték a falát. bár a tető nevet nemigen érdemelte meg. Nekirontottam az udvar vén hársfáinak. Látványnak bizony érdekes volt az a viskó. meg se köszönték. ahol a koldusok baktatnak. tovább!” Ida meg Anna ott lépdeltek apjuk mellett. bánom már. és csúfondáros hangon rikoltották: “Ki a fészekből! Ki a fészekből!” . hűtöttem égő arcát. Egy síkság felé igyekeztek. amibe Daa úr összegyűjtötte a padlón szerteömlött folyékony aranyat. lecsupált bokrok. . s búcsúéneket fújtam neki: “Hu-u-u! Tovább. hiszen ötven esztendő futott el azóta. Én ott kerengtem körülötte. nagy vizeken át. a fehér jácintot. Én odakinn leskelődtem és láttam: a koldusbotra jutott gazda büszkén fölszegte a fejét. Úgy meredeztek a hársak a kastély előtt. de hiába. zsebébe. abba a vályogházikóba. de Valdemar Daa is kemény ember volt. idegen tájakra. . de hajléknak nyomorúságos . kinn a pusztán. Beköltöztek hát a nyomorúságos kis vályogházba. Azonkívül. nem maradt semmijük. a titkok titkát. mint megannyi seprű. Lehet. amely mindent ígért. Ő élt a legtovább. elvágtattam mocsarak. kemény idő.folytatta a szél. amikor döntötték a fákat. csak egy aranycsináló tégely. de nem adott meg semmit. s szótlanul végigmérte ellenségét. hogy söpörjenek vele. De a tető azért nem szakadt be. hanem a szélén. mert nem volt érdemes meghallgatni őket. s a kerti fák közül kinéztek a messzi pusztára. tovább! Esztendőkig csavarogtam szerte a világban.Ezt kiáltozták a Borreby-birtok tölgyerdejében is. ezért . Hu-u-u! Tovább. madarak tanyáját. Ugyan mit láttak ott? Egy félig romba dőlt viskót. s én otthagytam őket. s talán a testvéreire gondolt: talán egy vers néhány sora járt az eszében Kézen fogja nővére a húgát. erdők fölött. Az új úr kegyes volt Daahoz és lányaihoz: fölajánlotta nekik. A lelkész felesége meg lányai kinn ültek az erkélyen.

még mielőtt észrevették volna. Anna. hol a sírja. ó! Az én szenvedéseimnek még nem szakad vége! Válts meg istenem! Így fohászkodott Anna a berogyott viskóban. senki más. Hanem árbocra mászni nem tudott. akiknek már a nevére se emlékszik senki. a Borreby-tölgyesben fekete testvéreinek életét mentette meg Anna. Ablak nem volt a falon. ezért én lesodortam a fedélzetről. iskolásgyerekek se énekeltek halottaséneket. jobb odalenn.sóhajtozott napestig. talán jutalmazni akarta a madár. Johannát. . Különös.Furcsa dolgot vett a fejébe: férfiruhát varratott. amikor még fehér jácint volt a büszke nemesúr virágoskertjében. akit deresre húzhat a gazdája. amiért valamikor régen. Hiszen megírták.mondta a szél. ha úgy tetszik neki. ó! . hogyan járt az a lány. Új idők. de rátarti volt és páváskodó. A szegény öreg Anna el-eltűnődött a múlton. csak egy nyílás. s a szegény öreg lánynak továbbra is hajlékot adott. tudjátok azt is. szűkszavú volt és komor. s gőzmozdony robog el a régi halottak fölött. az emberek éppen úgy sóhajtoznak. Valdemar Daa. mesélje el szebben! . más idők következnek. szegény apánkat ez búsította a legjobban: lányának ura nyomorult szolga. vagy síneket építenek fölébük. .Én búcsúztattam az apját is. akár egy darab színarany. amikor a nádas között szalad. most is tudom. tovább! Így élt és így halt meg Valdemar Daa és három lánya.énekszót hallottam a rogyadozó vályogfalak közül: Anna énekelte a húsvéti zsoltárt. hogy lány.Ó. én vettem pártfogásomba .állhatott békében a vályogviskó. korán kibújt a szög a zsákból. Ugye. Bizony. s kemény szívű is. mint a szél. amikor Valdemar Daa azt hitte. A sírja fölött én énekeltem a búcsúztatót . Ida egy jobbágyhoz ment feleségül. szegény apám! Nem kísért harangszó utolsó utadra. a legbátrabbik hajadont. Ezzel megmentettem a szégyentől. jobb a föld alatt pihenni. amelynek csak a gólya kedvéért kegyelmeztek. azzal megfordult és elszáguldott.mesélt tovább a szél. . ahogy mondani szokás. és elszegődött hajósinasnak. de nagyon serény a munkában. a hajdani fehér jácint. hogy be ne sározza kényes cipellőjét? Ha hallottatok. apám? Ugye. AKI A KENYÉRRE HÁGOTT Hallottatok-e a lányról. Hu-u-u! Tovább. régi sírok országúttá taposódnak. amikor Borreby egykori urát eltemették! Eltemették.kiáltotta a szél. s ki is nyomtatták. Régi utak mezőkké füvesednek. Sok-sok esztendő futott el. Aki szebben tud mesélni. ha nem ragyog be hozzá a húsvéti nap. aki a kenyérre hágott. s csak úgy szakadt vége a nyomorúságának. mint akkor.Ó. csak én tudom. azon ragyogott be a nap.húsvét volt. Akkor is így történt volna persze. Micsoda fény áradt a viskóba! Abban a pillanatban megtört az öreg Anna szeme. védte az esőtől a viskóját. Szegény sorban nőtt fel. és holtan bukott a padlóra. Már tipegő gyermek korában abban . ezt a gólyának köszönhette. . megszakadt a szíve. A LÁNY. egy húsvét reggelen . Utolsó pillanatig a gólya fészke födte be. szegény Ida? Ó. hogy megtalálta a titkok titkát .

hordók. . és ledobta maga elé a sárba. de a láp asszonyáról csak annyit tudnak az emberek.lelte mulatságát. már térdig. a láp asszonyához. görnyedt hátán egy nagy nyaláb rőzsét cipelt. nehogy sár fröccsenjen a kényes cipőre.mondta egy napon az úrnője. és ne érje sár a cipőjét. szép volt. Éppen oda került Inge. Eddig a történet. mint egy öreg koldusasszony. a kínlódó bogarak kaparták. s ezt nem is veheti senki a szemére. hogy szédülni tőle. hogy nyári hajnalokon. azt mondta neki a gazdája: . meglátogatni öreg szüleidet! . süllyedt vele Inge is. elállja az utat. észrevette leánypajtásait. ő kotyvaszt odalenn a boszorkánykonyhájában. Hová jutott a páváskodó leány? A mélyben kotyvasztó asszonyhoz került le. csak bosszankodott. forgatták. Amikor a faluja határába ért. a tündéreket mindenki ismeri. Bizony. megörülnek majd. De ahogy megindult feléjük.tapsolt a kis Inge. és csúszómászó férgeket csinált belőlük. csak a szép ruháit akarta mutogatni odahaza. azt hitték.Mégiscsak haza kellene menned. s elindult nagy vigyázva. fél esztendő múlt el.Kicsiny korodban. . Szép ruhában járatták. mint egy úri kisasszony.Nicsak. egymás hegyén-hátán hever a sok edény. egyszer csak megpillantotta az édesanyját: az erdő felől közelgett. és Inge úgy festett bennük. hogy valakit lerántott magához a láp. aztán egy zöld levélkét vagy papírszeletet tartott a lábuk alá.Nézzétek. kik legényekkel mulatoztak a tó partján. Hát ide . szegény asszony az anyja. fogta a szép fehér kenyeret. tűt szúrt a hátukba. de éppen ez volt a szerencsétlensége. Most lett még csak igazán kevély és rátarti! Amikor letelt a szolgálat első esztendeje. A fél lábával már rajta állt a kenyéren. a láp konyhájára. egyszer még a szívembe taposol. Ő a vízitündérek keresztanyja. Útnak indult hát a lány. Telt az idő. vidd haza nekik. fölcsippentette a szoknyája szélét.sóhajtozott az anyja. a kötényemre tapostál. Eszébe se jutott bánkódni a tettén. Hanem amikor odaért az ösvényhez. megfogóztak benne. Olyan fáradt volt. hideg testű békák meg utálatos. olyan nyűtt ruhájú. s ott bizony nem bírja ki sokáig az ember. hogy forgatja azt a levelet! Amikor hajadonná serdült. zsombékok és apró tócsák között. ha mással nem bosszanthattál. dalt is költöttek. nem a szíve vitte. így megszabadulhatnak a tűtől. nyomban visszafordult: szégyellte. Olyan bűzt árasztanak az üstök. kitépte a szárnyukat. fazekak. s végül csak a felszálló buborékok beszéltek róla.Úgy illenék már. s leült egy kőre pihenni. . a gazdái nagyon szerették. ganajtúrókat is fogott. Inge. meg is tette az a páváskodó leány! Elkerült a falujából. Inge fölvette a legszebb ruháját. hogy neki. amikor a kenyér egyszer csak süllyedni kezdett. amely a lápon vezetett keresztül. olvas a cserebogár! . s úgy bántak vele. ez okozta vesztét. hogy végre meglátogasd a szüleidet. hogy arra lépjen. Cserebogarakat. amelyek nagy seregekben gubbasztanak a konyha körül. mint édesgyermekükkel. . amikor meglátta. nyirkos. lábára húzta legfényesebbik cipellőjét. hogy legyeket fogdosott össze. a másik még a levegőben volt. attól félek. már derékig.De sokat vesződöm veled! . amikor párolognak a tocsogó rétek. s ha egy kis résen mégis kivergődik az ember. . beszegődött szolgálónak. .Fogd ezt a szép fehér búzakenyeret. Inge húgom. kövér kígyók közé jut. a cifra ruhás kisasszonynak ez a rőzsecipelő. képeket is festettek róluk. még keményebb szívű lett.

s Inge a pokolba jutott. kotyvasztott vendégeinek: éppen aznap látogatta meg az ördög meg az öreganyja. mint a kő. hogy szép fényes maradt a cipőm! . hogy kenyeret érzett a lába alatt. Szép talpas szobor lesz az unokáim szobájában. és örökétig tartó hálót fontak a lábukra. csak érezni tudott.Inge. Tisztán hallott minden szót. amit fent a földön ejtettek róla. mert azok a legyek voltak. A láp asszonya a konyhájában sürgölődött. pedig nagyon soká tartott a kínszenvedés. Végül már csak roppant üresség volt benne. és nem tudtak békességben maradni. .Rosszra vitt a kevélységed.nyögött fel. “Mi haszna. olyan lett a teste. hogy megbúsítottad anyádat! De én tudtam. de ugyan várhatták a boldogtalanok! Kövér pókok futkostak közöttük.Nem bírom ki soká! . Borzongott és dermedezett az utálattól. amit hallott. Inge! Hogy megszomorítottad öreg anyádat! Odafönt mindenki tudott a bűnéről. s mégsem hajolhatott le.mondta. . ártalmat és rontást vitt szét a világba. de bár inkább nem látott volna! Legyek lepték el. mint a mágnesvas a tűt. s jól láthatott mindent maga körül. Végeláthatatlan csarnok volt a pokol. Mardosó éhségét még kegyetlenebbé tette. Gyötrelmeit még tetézte az éhség. Inge. Inge elborzadva pillantott körül. aztán még egy. de nem menekülhetett. A kondás vitte szét a hírét. hajszoltan futkostak. Sok baja közt az volt a legkínzóbb. hogy a finom ruhája utálatos mocsokkal lett tele a láp asszonyának boszorkánykonyháján: iszap csepegett redőiből. hogy rettenetes éhség gyötörte. mindent látott a közeli dombról. üres nádszálnak érezte magát. hogy ráhágott a kenyérre. amely úgy húzta lefelé. a negyedik . vékony. hogy bámul itt rám mindenki! Nem is csoda: szép vagyok és finom a ruhám!” . rettenetes éhség. Egyszer csak egy forró könnycsepp hullott a fejére. mint egy eleven kőszobor. aki igen mérges természetű asszonyság volt. ő siratta. és lerántotta magához a láp asszonya. nyomában a harmadik. lepergett az arcán. hallottak róla. és fájdalmas. mert a háta. a csillapíthatatlan. Amikor a kenyérre tapadt Ingét meglátta. a nyálkás csúszómászók közé. s hiába hunyorgatott. A láp asszonya odaajándékozta neki. mert a nyaka merev volt. csakhogy az anyai fájdalom könnyei nem válthatták meg Ingét. . amelyen állt. a dereka. . Nem gondolt rá persze. Kicsi bőrdarabkákat szabott. . le a kenyérre. mozdulni nem. kemény ítélet volt.De nicsak. csak perzselték. kavart. szédült az ember. amely magába szív minden hangot odaföntről. és növelték szenvedéseit. erős volt az a háló. de azért bírta.Add nekem a mai nap emlékéül. Bizony. a láp bűzös konyhájába. Éppen csak a szemét forgathatta. Szőni is tudott: cselszövések hálóját szőtték fürge ujjai. Szomjúságtól tikkadó emberek várták a szabadulást. mint a lánc. orrára ütötte a pápaszemét. a fejét nem tudta. csipkét horgolt meggondolatlanul kiejtett szavakból. Ugyan ki siratta a páváskodó leányt? Talán az édesanyja odafönn az enyhe földi világban. és sohasem pihentette ölben a kezét. a karja kőmerevvé vált. . ha végignézett rajta. . s azt az emberek cipőjébe dugta: az emberek elvesztették tőle a nyugalmukat. amelyeket ő tett fürgékké gyermekkorában. mégis azt mondta róla . lába odanőtt a kenyérhez. siratta is szívből a lányát.süllyedt le a kevély Inge.gondolta szomorúan. nem tudtak elröpülni. Az édesanyja szíve majd megszakadt fájdalmában. Bizony nem.Szemrevaló lány! . .S feléjük fordította a szemét. hogy ez lesz a vége! - sóhajtozta a szegény öregasszony. és jól szemügyre vette. hogy törjön egy darabot a kenyérből.

Egy napon Inge megint a nevét hallotta. amikor a cifrálkodó. Egy napon sóhajtás hatolt le hozzá: . meddig tart még?” S a szenvedés csak megkeményítette a lelkét. aki szívből megsajnálta Ingét. s utána két fényes csillag jelent meg a feje fölött. aki kenyérre hágott. úgy kell neki! Egy napon. hogy odafönn szánakozott rajta valaki.Úgy szeretném. a földön már alig emlegették.Soha-soha többé . nem is akarok!” . sírni szeretett volna.hajtogatta. hogyan bűnhődik odalenn.Kemény szívű.kérdezte a végén. . és nagyon elszomorodott.istenem. mint édes gyermekükkel. . s csak így emlegették: az istentelen Inge. akik úgy bántak vele. A hajdani leánykából.mondta a kislány. ha bocsánatot kér. micsoda kínszenvedés!” Odafönt még a gyerekek is az ő históriáját beszélték. Inge története.De nem akar ám bocsánatot kérni! .Mért nem verték ki belőlem a rosszat? Hallotta. nem becsülte meg. ha bocsánatot kérne! . gonosz teremtés volt! Lábbal tiporta isten adományát.Még a játékaimat is odaadnám. “Itt nem lehet megjavulni! Nem is akarok. hogy nem teszi többet? . Különös érzés fogta el Ingét. amikor a haldokló eltűnődött élete folyásán. Úgy felkavarta a lelkét. ezek voltak az utolsó szavai. s még tetézte kínjait.Inge! Inge! Hogy megszomorítottad szegény anyádat! . hosszú lesz a bűnhődése! . talán én sem voltam jobb. hogy húzza le Ingét a láp. és mindig hoztak valami újat. nem segíthet rajtam. hirtelen föltárult előtte a nagy titok: tisztán látta. lenn nem változott semmi. . megint a nevét hallotta a földről: az ő történetét beszélték el egy ártatlan leánykának. sírva fakadt. sírba hajló öregasszony lett. istenem! Azzal lecsukódtak a szemei.gondolta türelmetlenül Inge. hogy dalt költenek róla. most szólította magához az isten. . s nem a bűneit emlegette. amit te adtál.Az édesanyja halálos ágyán feküdt. Inge egyre kevesebbet hallotta a tulajdon históriáját. kemény szívű Inge históriáját meghallotta.nyögte kínlódva a lány.Bár sose születtem volna a világra! .Vajon a mások bűneit is ilyen keményen ítélik meg? Sok büntetést kellene akkor kiszabni! Jaj. de nem voltak könnyei. .Hiába sóhajtozik az anyám. mert féltette kényes cipellőjét. . Ólmos lassúsággal vonult az idő.Ő már soha-soha többé nem jöhet fel? .Gonosz volt és csúnya . csak nem tudtam róla! Ne hagyj elvesznem. Két szelíd szem volt . hogy emlegették a gazdái.Mért nem neveltek a jóra? . rímbe szedték gonoszságát. Odafönt szálltak az esztendők. ha feljöhetne! Hogy szenvedhet szegény! A kislány meleg szavai végre utat találtak Inge kemény szívéhez. talán én is lábbal tapostam. és könyörgött a szabadulásáért. . s nem hozott egyebet. mennyit kell hallanom róla! Pedig elég bajom van anélkül is! . A kislány. s mivel Inge volt az utolsó gondolata. Haraggal gondolt a föntiekre: “Legalább tudják kin köszörülni a nyelvüket! Jaj. Düh lobbant benne. jólestek neki. amikor a legjobban kínozta az éhség. . Hallotta azt is. keményebb lett. Először történt. mint kővé merevült teste. “Jaj.vádolta őket Inge. Sok- sok esztendő telt el. és széltében- hosszában énekelték. és megígéri. . . .mondták -.Akkor se. eszébe jutott a gyermekkorában hallott történet is.felelték neki. A dal címe ez volt: A páváskodó leány. csak szenvedést.most csukódott örök álomra odafenn a földön. hogy hangosan felkiáltott: . Egy ártatlan leányka bánkódott miatta.

amelyikre ráhágott valamikor sok-sok esztendeje a kevély Inge. karcsú szárnyak nőttek. s megindultak szeméből az enyhítő könnyek. odafönt a hold tányérja fényeskedett. Egy parasztember karót vert le a háza előtt. Üdítőn áramlott a levegő. gondolkozni kezdett földi életén. hiszen tudjátok . morzsát is lelt a házak környékén. letelepedett az ablakokba. de nem tudott. és szeretett volna énekelni róla. Aztán a tenger fölé ért. Csöndes boldogság járta át a szívét. sorra idézte minden cselekedetét. Amikor meglelte. erős fénysugár. csiripeltek. és odaadta egy éhes kismadárnak az utolsó morzsát. egyre hangosabban zengtek a kismadár szívében ezek az énekek. s újra fölszárnyalt a tündöklő nap felé. Egyszer csak gyönge csiripelés hangzott fel a leomlott fal zugolyából is .veréb volt. amíg valakinek a jó cselekedete életre nem kelti őket. hogy egyenest a napba repült. Rátűzött a lányra. hadd legyen karácsonyra terített asztaluk az ég madarainak is. hideg napok jártak. némán nézelődött. Ott repül egy tengeri fecske! . befagytak a vizek. hogy azok is jóllakhassanak. amely még a bogarak néma hálaadását is érti. ő beérte a legkevesebbel. Ott meghúzódott. máig is azt beszélik. hirtelen megrázta magát. Ahogy múltak a napok. de ő maga alig csipegetett belőle. ott keresgélt szemet. mint a villám. Zegzugosan. vakító. és szégyellte magát minden teremtett lélek előtt. Az elszállni készülő lélek végtelen szeretete győzött a poklok kínjain. s amikor egészen eltűnt. de a torkán nem áradhattak ki addig. s ahol jószívű emberek morzsát szórtak a párkányra. hogy éppen kitelt volna belőle az a kenyér. míg észrevette. A hosszú télen annyi morzsát szedegetett föl. meghallotta a szürke kismadár el nem énekelt énekét is. . s rákötözött egy kéve zabot. Egész sereg fázó kismadár lepte el a zabkévét. Beletelt egy jó darab időbe. Keresett is nagy sietve búvóhelyet egy leomlott fal sötét kis szögletében. Elszállt a városokba. szürke szárnyai helyén hófehér. Verőfényes reggellel virradt fel karácsony napja. bokrok virágai édes illatot ontottak álmukban. Akik látták. a madarak.a kis szürke madárnak adta vissza a hangját a parasztember jó cselekedete. félt.kiröpült az országútra. és juttatott az ínséges verébnépnek. Inge. Elközelgett karácsony ünnepe. hadd lakomázzanak az örömünnepen. a hetek. milyen szép is körülötte a világ. amikor elsuhant fölöttük.kiáltották a gyerekek. a fák. Most már kényelmes búvóhelyének is örülni tudott a szürke tollú kismadár. mintha kemény páncél pattant volna le a szívéről. és boldogan lakmároztak. A szürke tollú kismadár . amilyeneket sohasem sírt életében: a bűnbánat könnyei. talált is itt-ott a szántalpak nyomában. mint tavasszal a fülemüle meg a rigó! De a természet. leereszkedett. megmerült a vízben. Inge kővé meredt tagjai lassan-lassan fölengedtek. Csikorgó. amely még hiányzott volna a kenyérhez. finom kis tollaiban. Akkor hirtelen egy fénysugár hatolt le hozzá a pokol mélységébe. egy szürke tollú kismadár született a helyébe. tollát borzolva gubbasztott. erősebb magánál a hóemberolvasztó napnál is. olvadni kezdett szoborteste. összecsiripelte éhes társait. elgyönyörködött tiszta. Hófehér tollai fénylettek a napsugarakban. pedig úgy zengett volna. társait tartotta jól. ami körülvette. remegett minden ízében. s egyszerre kitárultak. reszketett mindentől. ínségesen tengődtek a vadak. felröppent a földi világba.

nem árulom el. Bizony egy kicsit furcsán érezte magát. mint a föld. neki magának ugyan nem kellett tartania attól. mint a föld. azok előtt láthatatlanná válik a kelme. vagy buták. s előre várták. szövőasszony. Azok föl is állítottak két szövőszéket. öreg időkben. mintha dolgoznának. hogy tetszik a bűvös kelme: szép-e a színe.Felölteném. A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJA Hajdanában. és méltó a tisztségére. . A szegény öreg miniszter csak bámulta a szövőszéket. mindenki hallott már a kelme bűvös tulajdonságáról.gondolta a császár. hát csakugyan buta volnék.Uramisten . de bizony nem látott semmit. öreg miniszteremet küldöm be a takácsokhoz . színházba sem kívánkozott. hogy semmit se látok!” . ha új ruháját nyomban nem mutogathatta. Hanem persze nem árulta el magát. hogy a kelme tisztségére méltatlannak vagy ostobának mutatja. aranyfonalakat. megparancsolva nekik. Nemcsak hogy páratlanul szép a színe meg a mintája. még kocsikázni sem akart az erdőben. és buzgón szőtte a semmit. A városban. ahogy más becsületes királyról mindig azt hallani: “Most éppen az ország dolgairól tanácskozik” . persze. Nem hát. akik méltatlanok a tisztségükre. ha előbb odaküld valakit megnézni. ott ült a két csaló az üres szövőszék előtt. aki a díszes. mennyire haladtak a munkával .Megnézem. s úgy tettek. hogy nyomban lássanak munkához. mint a föld? Ezt bizony nem tudtam. hogy a kerek világon nincs hozzá fogható. . öreg miniszter a takácsok szobájába. amikor belépett -. . s olyan kelmét tudnak szőni. Nem örült derék hadseregének. mert eszébe jutott a kelme bűvös tulajdonsága. hogy takácsok. de ne tudja meg más se! És hogy méltatlan volnék a tisztségemre? Nem. mert nagy eszű ember. . . Azt mondták magukról.És meresztette a szemét. de van egy bűvös tulajdonsága is: akik méltatlanok a tisztségükre. odatódult messze földről a sok takács.töprengett magában a szegény miniszter -. A két csaló nyájasan közelebb tessékelte.Meglátja ő mindjárt. meg is dörzsölte. milyen az a kelme. miféle is az a kelme.rémült meg a miniszter.határozta el a császár. Egy nap aztán két csaló állított be a császári palotába. szőtték a levegőt sokszor késő éjszakáig.erről a császárról mást se mondtak: “Most éppen öltözködik. szabó. istenem . de persze csak a levegőt szövögették.Előbb az én derék. s egyszeribe megtudnám. de azért jobbnak látta. kik azok az országomban. szép ruhákat becsülte a legtöbbre a világon. élt egy hatalmas császár. hiszen a levegőt senki se láthatja! “Istenem. vagy buták. s azt tudakolta. finom-e a mintája. és buzgón dolgoztak az üres szövőszéken. Arra költötte minden pénzét.mondta egy napon a császár. “Ez volna még csak a nagyszerű ruha! . hogy szebbnél szebb ruhákban pompázhasson. hogy megtudják: nem haszontalan vagy ostoba ember-e a szomszédjuk.” Vidám volt az élete császár városában. Más-más ruhát öltött a nap minden órájában. Odahordatták a legfinomabb selymeket. de hiába. Megszövetem azt a kelmét!” És kiszámoltatott a kincstárából száz csengő aranyat a csalóknak. de mindent a zsebükbe gyömöszöltek. Bement hát a derék. én bizony semmit sem látok! .

. de nem láttak semmit.Elkészült a felséges császár új ruhája! A császár maga ment a takácsokhoz fényes kísérettel. ami ott se volt. szükségük van rá a munkához.Nagyon szép Csodálatosan finom! .S az üres szövőszékre mutattak. csodálatos! . miközben fürgén járt a keze. mintha tartana valamit. selymet és aranyat kértek.kérdezte az egyik csaló. gyönyörű ez a kelme? . Ez a rangos úr is úgy járt. . Könnyű.Gyönyörű a mintája. Megnyerte felséges tetszésemet. Aztán úgy tettek.kérdezte a két rangos udvari ember. hadd lássa odalenn a nép. s lovagrendet tűzött a gomblyukukba.Gyönyörű. páratlanul szép a színe. a csodálatos színeit? . milyen nagyon iparkodnak a császár új ruhájával.mondta magában a főhopmester. nehogy megtudják. mennyire haladtak-a munkával. meresztette a szemét. hogy nekem nagyon tetszik. Majd megmondom a felséges császárnak.És azt tanácsolták a császárnak. . s neki is elmagyarázták a mintát. nagy sereg gyertyát gyújtottak. és meresztette szemét az üres szövőszékre. s még a pápaszemét is az orrára biggyesztette.Tessék a nadrág! Tessék a kabát! Tessék a palást. . nem győzte dicsérni szép színeit. varrótűket villogtattak a levegőben. pompás mintáját.Akkor hát méltatlan vagyok a tisztségemre. aki viseli. A körmenet előtti napon hajnalig virrasztott a két takács.” Magasztalta hát a kelmét. hogy szóról szóra elmondhassa a császárnak. mindenki szívből örült. . gyönyörű! . mint a miniszter: nézett.Látja felséged a páratlan mintáját. mint a csodálatos kelméről.Ugye.Nagy örömet szerez vele .jelentette a császárnak. mert azt hitték.felelte az öreg miniszter. . a főhopmestert: nézze meg. nagy ollókkal szabdalták. aztán apróra elmagyarázták a szövés mintáját és a színeit. gyönyörű. Fényes kísérete ugyanúgy tett: nézték a szövőszéket.Elégedetten bólintott. .Ugye. az a nagyszerű .Valóban gyönyörű! . hogy megnézze. Az öreg miniszter hegyezte a fülét. A városban másról se beszél a nép.mondták a takácsok. pompás. Végre a császár is rászánta magát. El is mondta. felséges uram? . még szövés közben. csakugyan szép. s buzgón sürgött-forgott: . mintha semmi sem volna rajta. Bizony különös. Válogatott kíséretével .bólintottak rá a rangos urak. a többiek látják a kelmét. “Buta nem vagyok! . . amit nem látott. mintha leemelnék a kelmét a szövőszékről. de ezt nem kell megtudnia senkinek.köztük volt a derék miniszter meg a főhopmester is - benyitott a furfangos takácsokhoz. a két csaló magasra emelte a karját.Szép. de mert ahol semmi sincs. “Micsoda?! . . de hát éppen az a nagyszerű. hát ő se látott egyebet az üres szövőszéknél. . teregették a semmit. aki előzőleg már járt ott.Bizony. ott semmit se látni. Hamarosan egy másik rangos udvari embert küldött a császár a takácsokhoz. s jelentették: .járta körbe. mintha láttak volna rajta valamit. .gondolta ijedten a császár. . hogy tetszik? .No. mikor készül el a kelme. s nagy buzgón bólogattak: . Megint zsebre gyömöszöltek mindent s szőtték tovább a semmit. A csalók most még több pénzt.kérdezték a csalók. mint a föld? Vagy méltatlan a császári trónra? Rettenetes dolog!” De fennhangon azt mondta: . hogy a küszöbön álló fényes ünnepi körmenetre vegye föl először a csodálatos ruhát. akik serény kézzel szőtték a levegőt az üres szövőszéken. . .Remek. mint a pókháló. úgy érzi. azt mondták.Hiszen ez szörnyűség! Buta volnék. és a császár nyomban kinevezte a két csalót “császári udvari főtakácsnak”. hogy semmit se lát.

mert a levegőt senki se láthatja.
- Kérjük felségedet, kegyeskedjék levetni a felsőruháit, hadd adjuk fel az újat itt a
tükör előtt! - serénykedtek a takácsok.
A császár levetette a ruháját, s a csalók úgy tettek, mintha az új ruha darabjait
sorra ráadnák; megfogták a derekát, köréjé csavartak valamit - ez lett volna az
uszály.
A császár irgett-forgott a tükör előtt.
- Ó, milyen jól illik, felség! Mintha ráöntötték volna! - lelkendezett a császár
kísérete. - Páratlan a mintája, pompásak a színei! Sose láttunk hozzá foghatót!
- Odakinn már várnak a szolgák a selyemmennyezettel, amit majd felséged fölé
tartanak a körmeneten - jelentette a császárnak a fő-főudvarmester.
- Megyek, már készen vagyok! - mondta a császár. - Ugye, jól festek? - Megint
odaállt a tükör elé, s úgy tett, mintha, apróra szemügyre venné az új ruhát.
A kamarás urak, akiknek az volt a tisztségük, hogy a császár uszályát vigyék,
lehajoltak, mintha fölemelnék az uszályt, sürögtek-forogtak, úgy tettek; mintha
vinnének valamit, mert persze ők se merték elárulni, hogy semmit se látnak.
Elindult hát a császár a körmenettel, méltóságosan lépkedett a selyemmennyezet
alatt.
A nép pedig mind az utcán meg az ablakokban tolongott, és azt kiáltotta - Milyen
gyönyörű a császár új ruhája! Milyen gazdag az uszálya, s milyen jól illik neki! -
Senki se merte megvallani, hogy nem lát semmit, hiszen akkor a többiek
tisztességére méltatlannak vagy földbutának tartanák. A császárnak még egy ruháját
se csodálták meg ennyire.
- De hiszen nincs is rajta semmi! - szólalt meg egyszer csak egy kisgyerek.
- Emberek, halljátok, mit mond az ártatlanság? - súgta az apja a többiek fülébe,
amit a gyermek mondott.
- Nincs is rajta semmi! Ez a kisgyerek azt mondja, hogy nincsen rajta semmi!
- Nincs is ruha a császáron! - rivalgott fel végül a tengernyi tömeg. A császár
nagyon megütközött ezen; maga is úgy vélte, hogy igazat mondanak, de azt
gondolta “Most már tovább kell mennem, nem futhatok haza szégyenszemre!”
És még peckesebben lépegetett fényes kísérete élén, a kamarás urak pedig még
buzgóbban vitték mögötte palástja uszályát - a levegőt.

A KIS GYUFAÁRUS LÁNY
Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját
mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat,
hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak
nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta
valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le
a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd
bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény
kislány.
Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen

hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy
skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját,
egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki: Éhesen és hidegtől
reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó
hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt
vele.
Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára,
hiszen ünnep volt, szilvesztereste. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az
eszében.
Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz
lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem
mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná.
Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető
hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb
réseket.
Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak
egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s
meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, s
meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes
volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét.
Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép
réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett
melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a
pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg
falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.
Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi
világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis
gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt
odabenn, finom porcelán edények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg
almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer
csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé.
De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.
Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet,
ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor
belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak
hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a
kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok
karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa
tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó
fénycsíkot hasított a sötét égen.
- Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az
egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta “Valahányszor
lehull egy csillag, egy lélek áll az isten színe elé.”
Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt
körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan
nézett le kis unokájára.
- Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy
itthagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba, meg a
gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!
És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves

nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A
nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s
felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol
csak öröm van és fényesség.
A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca
mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott
feküdt a halott gyermek új esztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és
sok-sok elégett gyufaszál.
- Melegedni akart szegényke! - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi
gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján
mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.

A NAGY TENGERI KÍGYÓ
Volt egyszer a tenger mélységes mélyében egy halacska; igen derék családból
származott, a nevére már nem emlékszem, talán a tudósok megmondják. Ennek a
kis halnak ezernyolcszáz testvére volt, egyforma idős valamennyi. Nem ismerték se
apjukat, se anyjukat, ahogy a világra jöttek, mindjárt maguknak kellett megkeresni a
kenyerüket. Úszkáltak hát a mindennapi betevő falat után, s ez inkább mulatságos
volt, mint fáradságos. Annyi vizet ihattak, amennyi jólesett, övék volt az egész
tengeri világ, ennivaló került itt is, ott is; ki-ki úgy élt, ahogy a kedve tartotta, ki-ki a
maga útjait járta.
A napfény átsütött a tiszta vízen, levilágolt a tenger mélyére, a vízi birodalomba,
amelyet csodálatos lények népesítettek be; egyik-másik olyan roppant nagy volt, a
szája olyan óriási kapu, hogy egyszerre benyelhette volna mind az ezernyolcszáz
testvért. De azok nem féltek, mert még egyikük se járta meg.
A testvérek szorosan egymás mellett úsztak, mint a heringek, gondtalan
csatangoltak, örültek az életnek, amikor egyszer csak rémítő loccsanással lezuhant
közébük a tenger színéről egy hosszú-hosszú lény, amelynek a végét se látták; csak
nyúlott, nyúlott, s ha hozzáért egy kicsi halhoz, vagy agyonnyomta, vagy olyat ütött
rajta, hogy a szegény kis hal élete végéig nyöghette. Az apró halak, de még a nagy
halak is fenn a tenger színén, lenn a tenger mélyén, riadtan iramodtak szét előle, a
súlyos testű, óriási szörnyeteg pedig egyre mélyebbre merült, egyre hosszabbra
nyúlott, sok-sok mérföld hosszúra - talán az egész tengert végigérte.
Halak, rákok, csigák, minden úszó, minden csúszó teremtmény észrevette a
roppant szörnyeteget, az ismeretlen fajtájú tengeri angolnát, amely egyszerre csak
közébük ereszkedett.
Micsoda hal, micsoda kígyó lehetett az? Ugye, mi tudjuk? Az a sok-sok mérföld
hosszú távírókábel, amit Európa meg Amerika között vezettek át a tenger mélyén az
emberek.
Nagy volt a riadalom, a lótás-futás a tenger bennszülött lakói között, amerre a
távíróhuzalt vezették. A repülőhalak olyan magasan csapongtak a víz fölött, mint
még soha, mások a tenger fenekére menekültek, s olyan sebesen fúródtak lefelé a
vízben, hogy előbb leértek, mint a nagy, fekete kígyó. Még a tőkehalak meg a

félszegúszók is megrémültek, akik eddig békésen vadászgattak társaikra a tenger
mélyén.
Néhány ijedősebb tengeri uborka úgy megrettent, hogy kiköpte a gyomrát, de
azért tovább élt, mert ilyen a természete. Sok homár és tengeri rák előbújt kemény
páncéljából, s bizony, a lábával fizetett érte.
A nagy felfordulásban, világrengésben az ezernyolcszáz testvér is szétszóródott,
s nem is találták meg egymást soha többé. Csak egy fél tucat maradt közülük együtt,
csöndesen meghúzódva vártak egy jó darabig, aztán mikor elszállt első ijedelmük,
körülnéztek.
Néztek fölfelé, néztek lefelé, s a mélyben látni vélték a roppant szörnyeteget, ami
úgy megrémítette a tenger apraját-nagyját. A szörnyeteg ott pihent a tenger fenekén,
nem látták a végét; vékony volt, az igaz, de nem tudhatták, milyen vastaggá
dagadhat, sem azt, hogy milyen ereje van. Békén feküdt a fövenyen, de ezt teheti
alattomosságból is.
- Feküdjék csak, ahol van! Ne törődjünk vele! - mondták az óvatosabb halacskák,
de a legkisebbikük kíváncsi volt rá, miféle szerzet lehet az a kígyó. Felülről szakadt
közébük, úgy gondolták, hogy odafönn tudhatnak meg róla legtöbbet, felúsztak hát a
tenger sima színére. Találkoztak a delfinnel, a tenger vidám csavargójával, aki
bukfencet is tud vetni a víz fölött, s igen jó szeme van - no, ez biztosan tud valamit!
Meg is kérdezték nyomban, de a delfin csak magával volt elfoglalva meg a
bukfencezéssel, nem látott semmit, nem tudott semmit, hát csak hallgatott, s úgy
tett, mintha büszkeségből nem válaszolna.
Mentek hát a halacskák a fókához. Az éppen akkor merült a víz alá, s
meglehetősen udvarias volt velük, bár a kis halakat meg szokta enni. De aznap
véletlenül tele volt a bendője, s ez nagy szerencse volt. A fóka már valamivel többet
tudott, mint a delfin.
- Néhány éjszakát egy parti sziklán töltöttem, s onnan jól megfigyelhettem a
szárazföldet. Alattomos élőlények lakják, a maguk nyelvén embereknek nevezik
magukat, s az életünkre törnek. Igaz, legtöbbször sikertelenül, én magam is
megmenekültem tőlük, s az a tengeri angolna is, akiről kérdezősködtök. Mert ez az
angolna eddig az emberek fogságában volt, a szárazföldön, isten tudja, meddig.
Aztán egyszer csak hajóra tették, hogy egy tengeren túli országba szállítsák. Láttam,
mennyit küszködtek vele, míg végül is legyőzték, de csak azért, mert a szárazföldön
igen elgyöngült. Hengergették, göngyölgették, aztán kihúzták hosszúra, de egyszer
csak kicsusszant a kezükből. Pedig az emberek nagyon erőlködtek, százan meg
százan tartották lefogva. Mégis kitépte magát a kezükből, s lemenekült a tenger
mélyébe; azt hiszem, jó ideig ott is maradt.
- Mért olyan vékony? - kíváncsiskodtak a halacskák.
- Mert kiéheztették - felelte a fóka. - No de most majd erőre kap, hamarosan
megint olyan kövér lesz, mint régen. Én úgy gondolom, ő az a nagy tengeri kígyó,
akitől úgy rettegnek az emberek, és akiről annyit beszélnek! Én nem láttam még
soha, nem is igen hittem benne, de most azt sejtem, ő lehet az! - mondta a fóka, s
már alá is bukott a vízbe.
- Milyen okos, mennyit tud! - lelkesedtek a halacskák. - Sose voltunk még ilyen
okosak. Csak hazugság ne legyen, amit mondott!
- Merüljünk le, és járjunk a végére! - javasolta a legkisebbik. - Útközben pedig a
mások véleményét is meghallgathatjuk.
- Mi bizony a legkisebb uszonyunkat se mozdítjuk, hogy a végére járjunk! -
mondták a testvérei, és lustán elúsztak másfelé.
- Hát én mozdítom! - szánta el magát a legkisebbik, s már süllyedt is lefelé a

pálma alakú fák. s arra vette útját.rimánkodott neki már messziről a halacska. azok még pompásabbak voltak. de nem közvetlenül utána. áttetsző virághoz hasonló medúzák ringattatták magukat az árral. hogy nem ezt keresik. hogy suhan. lám! . egyszerűen kettéharapom! .Még egy hajóhorgonyon is nyomot hagy a fogam. a halacska meg utána.Akkor meg minek járkálsz itt a mélyben. Nekem meg olyan szép az élet! . tekergőzik! De csak egy angolna közeledett feléjük. mélységes csend volt. amikor megfordultam. Utánanézek. . hogy amikor kifújta.Nem zavar ez sok vizet! Egyetlenegy nagy hal se ijed meg tőle. ahová ti sohasem merészkedtek? - rivallt rá mérgesen a cet.Én már látom! . Százféle formájú. hatalmas növények imbolyogtak a tengerfenéken.mondta a kardhal. akkor nem állok jót magamért! . mert a roppant cet nyomában sebesen rohanó ár támadt a tenger vizében. akkorka vagyok. . amelyet derékban kettéroppantott a tenger iszonyú ereje: A kis hal körülúszkálta a hajóroncsot. a legkisebbik. nem félünk! . amely a tenger színéről merült le hozzájuk. amit tudott a végtelenbe nyúló angolnáról vagy mi a csodáról.Azzal továbbsuhantak. A kis hal bekalandozta a tengeri birodalmat.Hiszen ezt már máskor is láttam errefelé! . . . Útjukban egy cápával meg egy öreg kardhallal is találkoztak. Csak akkor látta. a nyomukban makrélák. Felvilágosították. amit fogpiszkálónak szoktam használni. le ne nyelj! . fiatal cethallal találkozott.mondta a cet.Azzal kitátotta a száját. egy lelket se látott. és megmutatta hat sor fogát. se nem a tenger óriás kígyója. egy sok rőf hosszú. de látni még nem látták. Aztán hívták az igazi angolnát. s olyan tömeg vizet szívott fel. ráérek! Azzal előreúszott. a nagy tengeri kígyót. A kis halat félelem fogta el. s nagyon kíváncsiak voltak rá. . Egy macskacápa is hozzájuk csatlakozott. mi csiklandozta meg a hátamat. elmondott neki mindent. lám! Most már tudom. s halak sokadoztak. ahol napfény szűrődött át a vízen. Végül egy hosszú. hogyne tudnék akkor elbánni egy angolnával! . amikor a közelébe ért. öles fűcsomók.Ha hosszabb. amelyeknek egy-egy fényes kagyló volt minden levele. besuhant a kabinokba. vékony tengeri kígyónak. vízinövények nőtték be a hajó deszkáit. elhagyatott volt minden.mondták harciasan a többiek. ők is hallották már hírét a sok-sok mérföld hosszú.Jaj. de jó messze a nagy tengeri kígyótól.mélybe.fenyegetőzött az angolna -. neki élesebb a szeme. .Veletek tartok! . úgy fénylettek. most úgysincs egyéb dolgom. s megijesztette a tenger legbátrabb lakóit is. százféle színű halak suhantak el mellette. mint én .Lám. Azt hittem.Elegen vagyunk. mint a többinek. De az nem errefelé volt ám! Jóval kijjebb hever valahol. hogy fordul. Azt hitte.mondta. .Fél fogadra se lennék elég.Lám. . . Útközben egy roppant nagy. .Nézzétek. hogy az se nem hal. valami hajóárboc. mintha szökőkút támadt volna a tenger színén. igazi angolna. vagy ahogy mások nevezik. mint megannyi kis ezüst csónak. Sose látta még ilyen nagynak a világot! Nagy falkákban heringek úsztak el mellette. s eliramodott oda. tartson velük felfedező útjukon.Velünk is meggyűlik a baja! .S ha az a nagy tengeri kígyó egy horgonykötélnél nem vastagabb. hanem egy elsüllyedt hajó. sötét pásztát pillantott meg a víz alatt. hanem az új angolnát. A halacska. . . úgyse laknál jól velem.kiáltotta izgatottan a nagy cethal. .

medúzák emelkedtek föl a mélyből. . ha a füledhez tartod. .vagy hogy is hívják azt a furcsa állatot. Odagyűlnek hozzám a kedves vízimadarak. Azt hiszem.De hát az nem elég. vékony ujjaimmal.hívták. mint még soha. . . Fejét benőtték a vízinövények. át a víz változó sodrain. Gadócok.Hagyjatok békén. csiga. . zúgás van odalenn a mélyben. Végignyúlik az egész tengeren. osztriga tapadt meg. s ezért hol eltűnt. miféle . a csukának himlője van. hol megint látni lehetett. Mondom. amelynek egész teste egyetlen gyomor - körültapogatták az új tengeri állatot. s azt mondta a legkisebbik is. ezerfelé halak seregén. mint valamennyien együttvéve.indítványozta a polip. . erős cet. s onnan les ki kocsányos szemével.Hosszabb nálam! . se bőre .Alattomos állat! . De élet lüktetett.Gyere velünk. mint egy tengerbe merült sziget. . Persze. hogy ellentmondok! . olyan mélyre ereszkedett. Ebből a zúgásból marad egy kicsi a nagy-nagy tengeri csigákban: meghallod. Csak nagy sokára látták meg. Európától Amerikáig.mondta a legnagyobbik hal. zátonyokon és iszapmezőkön. hogy fekhetem! . Olyan moraj. Végre odaértek arra a helyre. s a hátamat kiemelem a vízből. hogy minden irányba figyelhessenek. - Pikkelye nincs . pedig az a gyönge oldalam. sziklaerdőkön meg tengeri növények sűrűjén. nagyobb. de bőre sincs.Ha nem vigyázok. . Tengeri sünök. a fiatal. .intette le a fiatal cet. Szivacsok. de most erősen megmarkolom! S már nyújtotta is leghosszabb és leghajlékonyabb karját a távírókábel felé.Én már megérintettem hosszú karjaimmal. piros korallerdőkön vezet át az útja.mit képzel ez? A cet. örülök. csigák.Az angolna bőrbajos.Képtelenség! .Ez csak képzelődés . kíváncsian ácsorogtak mellette. és gondolatok cikáztak benne: emberi gondolatok futottak rajta keresztül.nyögte a vén cethal. hogy fekete bőre csupa folt volt tőlük.Én bizony nem mozdulok innen. mert néha bizony jól belehasítanak a hájamba! Ó.mondta a vénséges vén cethal. Egyszer csak egy csodálatos szörnyeteg állta útjukat.szögezte le mérgesen. . amely az iszapba fúrja magát. . ahol a kábel vonult. tengermélyi örvényeken. óriási pókok. és letisztogatják a hátamat. igen jólesik. Olyan volt.Én bizony mindig jól érzem magam. ha fölvánszorgok a víz színére.mondta a cethal. amely hívatlan közébök süllyedt.Új hal tolakodott közénk.Ott lapul! . elejét-végét nem is láthatták volna. ráhajoltak. ugyan mi lesz ebből a nagy sürgésforgásból. Az angolna egész hosszában melléje feküdt.mondta a cápa. fölébe lebbentek.Bocsánat. és jól kinyújtózott. a távírókábelből csak egy darabkát láttak. hátán annyi kagyló. nagyon beteg vagyok! Csak akkor könnyebbülök meg egy kicsit. s rá se hederített többet az öreg cetre. sötétkék tengeri uborkák . nem hoz eleven fiakat a világra. jaj. amelyek egész sereg apró csúszómászót cipeltek a hátukon. . . apró rákok sokadoztak körülötte. odaértek. hacsak belém nem vágják a csőrüket. de beteg vagyok! . hogy elképzelni se tudjuk. mozdulatlan várta. amelyek olyanok. A távírókábel mozdulatlan feküdt a tenger fenekén. hogy egy öreg cethal. mint az ősszel útra kelő madárcsapat. s valamennyien gyomorbajosok vagyunk. polipok.Tapogassuk meg.állapította meg -. öregapó! . még megüti a hasamat. A többieknek is más gondjuk volt. ne zavarjátok a nyugalmamat! Jaj. . jaj. Se gyomra. A fenékjáró küllő. csobogás. nem tűrhetjük meg a birodalmunkban! . . Egy hal sose lehet beteg. tőkehalak forogtak erre-arra.

Előre! Előre! . rák.Felelj. amit helyesen tett. tudományra szomjaztok valamennyien.Felelj. vörösre izzította a felhőket is. . mert egyéb dolga volt: üzenetek jöttek-mentek a testén keresztül.Halféle? Növényféle? Vagy emberi szerzet? Mert akkor bizony nem tudsz megélni idelenn! De a kábel nem válaszolt .kiáltotta a macskacápa. .Legföljebb majd felhúznak és megjavítanak.fenyegette meg a hirtelen természetű cápa. de a tenger mélyét élőtények milliói világították be. tudni szeretnétek. Nőstény volt. . Emberek keze munkája! . Akkor úszott közébök egy öreg tengeri rozmár.Senkiházi! . a cet meg az angolna. ahogy az emberek mondják. csakis emberi kéz műve lehet. farkával és rövid karjaival evezett. Parányi rákok fénylettek a sötétben. De nagy felfordulás lett odalenn! Egymásnak rontott a sok nagy hal. fölülről szállt le közétek. s éppen bele akart harapni a távírókábelbe.szólította meg a kábelt. mi lehet? Ez bizony nagy kérdés volt. csiga. . . feküdjön. kagylók lepték be.Fogd be a szádat! . Bizony különös ez. gombostűfejnél is alig nagyobbak. ami idelenn történik. kis hal. püfölte egymást veszettül. meg arról is. s ami onnan alászáll. s marta. . s a többiek is bátorságra kaptak: . hát nem árt senkinek. de igaz. s ezekért ő volt felelős. amire az öreg rozmár nagyon büszke volt. amely szót sem ejt soha. ami odafönn megesik.Rohanjunk rá! Előre! . mert tudomásom van mindarról. Én mondom nektek: ez a lény.Miféle vagy? .Most majd szemügyre vehetjük ezt a szörnyeteget! .szólt közbe a mi halacskánk. A csepp rákok fényénél tengeri lények ezrei bámulták a kábelt. fejét hínár fonta körül.Látom. több annál! . tengeri uborka. Gondolatok cikáznak át rajta. az vagy halott. “Harapjatok ízekre! . A macskacápa rohant.Éppen jó ez a vörös világítás . az bizonyos. hogy a szörnyeteg.” Nem felelt. s mondtak rá még csúnyábbakat is.gondolta békésen. miféle lény ez. aki ezt megmondhatom nektek.adta tovább a jelszót a kardhal. vagy ízekre tépünk! De a kábel még ettől se ijedt meg. de még több valamivel: csúszómászó is. de ennek fejében szabad legelőt kérek a tenger fenekén magamnak és egész családomnak. Befejezésül rövid elmefuttatást tartott az emberi nép alattomos természetéről. vagy azzá lesz. Hal vagyok csakúgy. s kimutatta mind a hat sor fogát. kisebb vizekben. megtörtént ez már a rokonaimmal is.rivallt rá a tengeri rozmár. s végezte a kötelességét. az élen.Ki lehet.mondták a polipok. megragyogtatta szélüket.támadtak neki a többiek. amelyek mérföldeket tesznek meg egyetlen pillanat alatt. . s a föld két sarkát kötik össze. amin nem tudok eligazodni. Odafönn koromsötét éjszaka terült mindenre.Én úgy nézem. mint ti. vagy ízekre tépünk! . emberi gondolatok. Hagyjátok békén. A rozmár aztán megmagyarázta a tenger népének. s nekiiramodtak. amikor a kardhal nagy izgalmában az ő hátsó felébe döfte a kardját. Az egész tengeri birodalomban én vagyok az egyetlen. . mert hogy voltak gondolatai. Én vagyok a legokosabb élőlény a nagy tengeri birodalomban. . . A kábel meg békésen nyúlott a tenger fövenyén. Odafönt alkonyodott.nem is szokott soha. Másfelé kalandoztak a gondolatai. tűzvörös volt a napkorong. cibálta. . ahol van. . Elrontott vele mindent: a macskacápának nem volt ereje harapni.

a legjobb embereket fertelmes arcúaknak ábrázolta. . végre híven megláthatja mindenki. vagy úgy. az elején. üzenetek. mintha tótágast állnának. Gonosznál is gonoszabb volt. miféle lény lehet az. ahova úgy néz a hajósnép.mert bűvésziskolája is volt az ördögnek! . mint most. semmivé vált a lapján. a legcsodálatosabb! . hogy ez a végtelen hosszú. mint amilyen sebesen a nap fénye ér le a földünkre. Az emberi okosság szülötte. torz pofának mutatta a tükör . Dalok és mondák már régóta beszélnek a nagy tengeri kígyóról. mert sárrá meg iszappá omlik szét. csalétket tűznek horogra. Egy véleményen voltak a rozmárral. a kor legnagyobb tengeri csodája .Tőrbe csalni bennünket. A tenger mélységes mélyén nyugszik a kígyó. százféle nyelven beszélő. hogy senki rájuk nem ismerhetett. amely tulajdon farkába harap: körülfogja a világot. ez az életük célja . vékony kígyó a legcsodálatosabb hal az egész tengeri birodalomban!” .Ugyan tréfás holmi! . az emberi ész vitte le a tenger mélyére. Fejjel rohannak neki a halak. nem jó semmire! . Csak a mi halacskánk gondolt mást: “Én úgy sejtem.csodát emlegettek. az bizonyosan ragyás képűnek látta magát a tükörben. akinek torzképét vissza ne verte volna a . s a hossza átöleli az egész földkerekséget. amely elé ha szépet és jót tartottak. azt mondták. akinek egy szeplőcske aranylott az arcán.mondta. az arcok úgy eltorzultak. Mi tudjuk: az emberiség gondolatokkal teli. az ostoba emberi nép azt hiszi. emberek. milyenek az emberek. vigyorgó. A HÓKIRÁLYNŐ MESE HÉT KÉPBEN ELSŐ MESE egy tükörről és cserepeiről Hallgassátok csak! Már kezdjük is a mesét.örülhetett a gonosz ördög! Bűvészinasai . a rákok. az áldott csodakígyó. háborgó tengerek meg üvegsima vizek alatt. a keleti parttól a nyugati partig. maga az ördög. . s végül már nem volt ország.Bizony. hogy beleharapunk! De mi nem vagyunk ostobák! Hozzá se érjetek. mégis néma hírkígyója. . A legszebb zöldellő tájakat főtt spenótnak mutatta.dörzsölte a kezét az ördög. olyan sebesen szállnak rajta a hírek. többet tudunk majd. jámbor gondolatokba merült ember tekintett a tükörbe. Ha istenes. Egy nap veszett jókedve támadt. Nőttön-nő az ereje. hogy egyáltalán legyen véleményük. a haszontalan és rút dolgokat pedig erősen felnagyítva és kidomborítva verte vissza. Elvitték a tükröt a világ minden tájára. nem volt ember.Hálókat vonnak.feleljük neki mi.a nagy tengeri kígyó. Ez is valami horogzsinegféle. mert olyan tükröt sikerült csiszolnia. ami felülről jön.Nem jó semmire! . mintha a tiszta égbe nézne. Mire a végére érünk. Rozoga tákolmány minden. s a mélyben színesen villódzó haltestek tűzijátékában gyönyörködik. amely felülről szállt közébük.visszhangozták a többiek. azzal csábítgatnak bennünket. Volt egyszer egy gonosz manó. mert ez az igazság. mert máig sem értik.

. mintha két virágzó sövény kötné össze a két kis padlásablakot. abban zöldségfélét nevelgettek. Szüleik szemközt laktak egymással. kavargott a hó. olyankor festi azokat a csodálatos jégvirágokat az üvegekre. mint az egész tükörnek. mert a szív jéggé fagyott tőle. A fiúcskának Kay volt a neve. Ő a legnagyobb. még rózsát is.kérdezte Kay. . ahol olyan sok a ház meg az ember. hogy ablakrámába illeszthették. s akinek ilyen kis szilánk a szemébe került. Meg is tették. a gyerekek nem mászhattak fel oda. ahol a legsűrűbben rajzanak a hópihék.Hogyne volna! . szűken vannak hely dolgában. No. . Voltak akkora tükördarabok is. de a gyerekek ilyenkor rézpénzt melegítettek a kályha oldalán. szépen cseperedett mind a kettő. s benéz az ablakokon. Másoknak a szívébe fúródott egy kis tükörcserép. s átkukucskáltak egymáshoz a kisfiú meg a kislány. némelyik darabból szemüveget készítettek. soha nem pihen meg a földön. majd mindjárt többet hallunk róla. A levegőben még szállingóztak a széttört tükör porszemnyi szilánkjai. Nyáridőben egy ugrással ott teremhettek egymásnál. a két rózsatő hosszú ágai körülfonták az ablakokat.Ott repül. Szép kis kerek ablakot olvasztottak rajta. s a tető alatt ereszcsatorna húzódik. Az ablakokat néha sűrűn belepte a jégvirág. Persze télen szó sem lehetett erről a mulatságról. felrepül újra meg újra az ólomszínű felhők közé. csak az ereszt kellett átlépni. . mindegyik ládában virágzott egy kis rózsatő. ezek a parányi szilánkok szétrepültek az egész világon. s a rózsafák árnyékában kedvükre játszhassanak. az mindennek a fonákját látta. olyan volt. koronájuk egymáshoz hajolt. .Királynőjük is van? . mert a tükör minden csepp darabjának ugyanolyan gonosz ereje volt. Kint pedig hideg volt.mondta a kisfiú nagyanyja. egy-egy padlásszobában. Mert a tükör némelyik darabja alig volt nagyobb egy homokszemcsénél. Az ördög úgy nevetett. hogy a hasa rengett belé. Téli éjeken néha átsuhan a város utcái felett.Rajzanak már a fehér méhek! . s az volt a legrettenetesebb. de ebből az ablakból nem volt tanácsos az arra haladó barátokat nézni. a leánykának Gerda. A gyerekek szüleinek aztán az jutott eszébe. Volt a városban két szegény kisgyerek.felelte a nagyanyja. ahol két szomszédház teteje majdnem összeér. mert tudta. akiknek mégis nagyobb kertjük volt egy cserépnyinél. Mindkettőjük szülei földdel tömött faládát állítottak az ablakukba. télen nehezebb volt: sok-sok lépcső lefelé. A két padlásszoba ablaka a tetőre nyílt. de éppen úgy szerették egymást. virágokkal meg levelekkel pompázó diadalkapuhoz hasonlítottak. beérik hát a cserépbe ültetett virágoskerttel. hogy az egyik ablaktól a másikig jusson az ember. aztán sok-sok lépcső felfelé. csiklandozta a pompás ötlet. hogy az igazi méheknek van. Hanem egyszer csak kicsúszott a kezükből.gonosz tükör. hogy a két faládát keresztbe fektethetik az ereszcsatorna fölött egyik ablaktól a másikig. s ugyancsak nehéz volt az ilyen szemüvegen keresztül helyesen és igazságosan ítélni meg a dolgokat. Borsóindák csüggtek mélyre a két ládából. s a legtöbb embernek nincs kertje. s lezuhant a földre. Ebből pedig még az eddiginél is nagyobb baj kerekedett. és a jeges üvegre nyomták. Nem voltak testvérek. a nagyváros szívében. hogy átvihessék egymáshoz kis zsámolyukat. Akkor az égbe akartak felrepülni a tükörrel. rátapasztották fél szemüket. MÁSODIK MESE egy kisfiúról meg egy kislányról Benn. A faládák igen magasan voltak. mintha azok lettek volna. de szüleik megengedték nekik. ahol millió meg billió cserépre törött szét.

.kérdezte a kislány. aztán leszakította a két rózsát.kiáltotta ijedten a kis Gerda. a legnagyobbik. de a kislány nem látott a szemében semmit. szirma hull az ágra. már nincs benne . Szép volt és törékeny. pislogott.Ráültetném a meleg kályhára. .Jönne csak! .Jaj.Igen.Azt hiszem. és állatokat meg madarakat nézegettek egy nagy képeskönyvben. s most már látták. amikor a kis Kay lefekvéshez készülődött. elközelgett a tavasz. milyen nyilallást érzek a szívemben! A szememet is szúrja valami. s azt mondta. Ott megült aztán nőni kezdett. végül sudár hajadon lett belőle. Gerda hevesen átölelte a nyakát.Ide is bejöhetne a Hókirálynő? . milyen jólesett az üde rózsaágak alatt hűsölni.emlékszünk még rá? . s a két jó pajtás megint kiült kiskertjébe ott fönn. hát semmi bajom! Pfuj! . - Durván belerúgott a faládába. Nemsokára jéggé fagyasztja a szívét.förmedt a kislányra. s egyszerre elolvadna. amikor Gerda átvitte neki a képeskönyvet. a kislány egy dalt tanult a rózsáktól. Milyen csodálatosan szép nyár volt az.Mit bőgsz? .kiáltott fel hirtelen. az emberek kitárták az ablakokat. s akkor úgy látta. Soha olyan szépen nem virult a két rózsatő. Később.Azt a rózsát ott féreg rágta! Ez meg milyen görbén nőtt! Milyen csúnya is ez a rózsatő! Akárcsak ez a korhadt láda. amelybe ültették. odalibbent a virágláda szélére. megtanította kis pajtásának is.kicsivé zsugorított vagy eltorzított minden szépet és jót.mondta Kay. A kisfiú rémülten szökkent le a székről. mikor Kay felkiáltott: . megcsókolták a rózsató valamennyi virágát. a szeme úgy sugárzott. mégis élő. a két padlásszoba előtt. a mienkre is festett .Hogy elcsúfít a sírás! Ne sírj. eleven. látunk nemsokára! Fogták egymás kezét. s amikor Kay látta a kislány rémületét. Az ablak felé bólintott. fölkapaszkodott az ablak előtt álló székre. s attól fogva együtt énekelték: Rózsa nyílik. mint az ég csillaga. De a nagyanyja megsimogatta a haját. . fehér madár suhant volna el az ablak előtt. de nyugtalan és tétova volt a tekintete. s az egyik. . fészket raktak a fecskék. kisütött a nap. még egy rózsát leszakított. amely . s beugrott padlásszobájuk ablakán. s új mesébe kezdett. Kay? . mindig a maga rózsáira gondolt. A nagy toronyban éppen elkondították az ötöt. odakinn gyéren szállingóztak a hópihék. Kay hunyorgott. kicsúfolta. s amikor énekelte. Pedig bizony benne volt. és kikukucskált a befagyott üveg kerek kis ablakán. és intett a kezével. A szegény kisfiúnak éppen a szívébe fúródott egy ilyen gonosz kis szilánk. . . s úgy énekeltek a magasság felé. csikorgó hideg nap virradt. gondolt egyet. otthagyta kedves kis pajtását. amelyekről soha le nem fogyott a virág. tündöklő fehér jég volt a teste. . mintha a kicsi Jézus odafönn üldögélne. de a szilánk ott volt a szívében. fű zsendült a mezőkön.Mit csinálsz. . finom fehér fátyolruhája pehelycsillagok millióiból volt összeszőve. Este. és kidomborította az apró hibákat mindenben és mindenkiben. nőttön-nőtt. mint ezen a nyáron. a rosszat és gonoszat pedig felnagyította. A földre zuhant varázstükör egy parányi szilánkja volt. mintha egy nagy. de aztán megjött az olvadás.mondta egyszerre a két gyerek. Kay és Gerda kinn ültek a csöppnyi kertjükben. . felnéztek a sugaras égre. Fájdalmat már nem érzett. Verőfényes. hogy .kiáltotta a kisfiú. kicsi Jézus. hogy igaz a mese.

szakadt a hó. de a szán csak röpült. akkorák. s az emberek nem győzték csodálni: milyen éles szemű. végül kiértek a város kapuján. mintha sövényeken. mint a nagyanyja. ha a nagyanyja mesélt neki. amit otthon hagyott. s néha nagyokat ugrott. amikor magához tért. minduntalan közbevágott. Ott olyan sűrűn kavargott a hó. nem tudott szabadulni. A fehér szán egyre gyorsabban száguldott vele. Valahányszor el akarta oldani kis szánkóját. s a bakon ülő alak felemelkedett.De úgy látom. Kár. Azon a téren a legvakmerőbb fiúk hancúroztak. . .kérdezte tőle a Hókirálynő. jégnél is hidegebb. Most is éppen ezzel mulatoztak. A szán kétszer megkerülte a nagy teret. Hirtelen felröppentek a szán útjából. Kay segítségért kiáltott. s éppen úgy tett- vett és beszélt. Egy téli napon. .mutatott a pihékre. sokat nevettek rajta az emberek. és homlokon csókolta. kötekedett vele. Gerda. s az akkor egyszerre elfelejtette a kis Gerdát.Jó darab utat megtettünk! . amelyekben a legfőbb szerepe az értelemnek volt.A szánkóm! Ne felejtsd el a kis szánkómat! . mint egy-egy fehér madár. és Kay tovább húzatta magát. Kay nagy sietve eloldotta a kötelet. bolyhos fehér prémbe burkolózott. és kék kabátja csücskével felfogta a pelyheket. s jó darabon húzatták magukat.Nézd a nagyítón át. Kay csak most látta. s az sebesen röpült vele a nagy fehér szán nyomában. fehér prémsapkás alak ült a bakján. .Mert még . Hamarosan az utca minden lakójának beszédét és járását utánozni tudta. nagy szán repült feléjük. csakugyan: a pelyhek csodálatosan nagyok voltak. hogy asszonyféle. . szemüveget biggyesztett az orrára. s úgy száguldott a nyomában. . fázol. sapkája csupa hó volt. sudár teremtés: a Hókirálynő maga.szólalt meg a Hókirálynő. Nemsokára vastag kesztyűben. gyönyörűség volt a szemnek. . hogy meghal. hogy a nagy téren szánkózzam. akkorák voltak már.pólyásoknak való. bekanyarodott a legközelebbi utcába. A Hókirálynő újra megcsókolta Kayt. Bújj bele a medvebundámba! . ezért kötekedett még a kis Gerdával is. iramlott a szán. olyanokat. minden szirmuk szabályos. hogy a fiú nem látott tovább az orránál. de aztán jóleső érzés fogta el. ahol a többi fiú! . amikor heves szél kavarta a hópelyheket.Megengedték. ragyogó fehér testű. sokszor a parasztszekerek saroglyájához kötötték a szánkójukat.Fázol még? . nyájasan íntett Kaynak. s mindent. Kaynak egyenesen a szívére szaladt a jeges lehelet.Maga mellé ültette Kayt a szán bakjára. hogy elolvadnak. mint egy-egy különös virág vagy tízágú csillag.és már ott se volt. és Kay gyorsan hozzákötötte kis szánkóját. de nem hallotta meg senki. mert a kis szánkó mintha odatapadt volna a nagyhoz. Amikor a legvígabban voltak.Most már nem csókollak meg többet! . Egészen új játékot eszelt ki. aki pedig egész lelkéből szerette. . a szán megállt. a szívét meg a másik üvegszilánk fagyasztotta jéggé. Egy pillanatra úgy érezte. szánkóval a hátán lépett az utcára. milyen érdekes! . árkokon kellett volna átrepülnie. Bundája. s nem is érezte a metsző hideget. a szán kocsisa hátrafordult. A szánkóba befogtak egy fehér hópehely madarat. máskor meg utána osont. s még keményebbre fagyasztotta félig jéggé vált szívét. beletakargatta a bundájába. egy fehérre festett. s a fiú úgy érezte. Pompásan utánozta az öregasszonyt.mondta a Hókirálynő.kapott észbe. nagyanyját. egy jókora nagyítólencsét vitt ki a szabadba. Hideg volt a csókja. mintha nyakig süppedt volna a hóba. eszes fiú! Pedig az üvegszilánk tette élessé a szemét.Milyen művészi a rajzuk! Mennyivel érdekesebbek. de hiába. karcsú. marasztalóan intett neki. Gerdának a fülébe kiáltotta: . Kay felfedezte és kifigurázta minden furcsaságukat és rútságukat. Egyre nagyobb hópelyhek kavarogtak körülötte. s annak úgy tetszett. mint a szélvész. mintha már régóta ismerné. mint az igazi virágok! Tökéletesek.

tudja. A kis Gerda sírva fakadt ijedtében.Azt.Nem hiszem el! . HARMADIK MESE A varázslóasszony virágoskertjéről Ugyan mi történt a kis Gerdával. Később híre futott. még törtekkel is tud fejben osztani.Kay elment és meghalt! . Milyen hosszú és sötét téli napok voltak azok! Aztán meleg napsütésével egyszer csak beköszöntött a tavasz. mindig csak a holdat. Hanem a csónak nem volt kikötve. hát a hullámok visszasodorták a partra. De a magasban tisztán fénylett a hold nagy tányérja. kiült a szélére.panaszolta el a napfénynek Gerda. hogy nem tudta elég messzire dobni a piros cipőt. csakhogy a csónak már messze volt a parttól. és nekivágott egymaga az útnak. hogy egy pompás fehér szánhoz kötötte kis szánkóját. belefulladt a városszélen kanyargó folyóba. s a kislány első mozdulatára megindult a vízen lefelé.senki sem tudta. s beledobta a folyóba. mintha régi-régi dalokat énekelt volna.kiáltotta Gerda a fecskéknek. Kora reggel volt. Kay felnézett rá. röpítette a nagy. ha visszaadod. hogy Kay meghalt.megfagynál. . . s onnan hajította a vízbe. csak kísérték a csónakot. amikor az ablakból beintett hozzá. De Gerda azt gondolta. amely ott rengett a nádasban. mélyen alattuk orkán bömbölt. mintha a hullámok biztatóan intenének feléje. csak a verebek. amikor pajtását hiába várta vissza a szánkózásból? Hol lehet Kay? . Úgy látta. A Hókirálynő csak nézte és mosolygott. felettük pedig nagy hangú. hová röpítette Kayt a szán. . nappal a Hókirálynő lába előtt feküdt. ezért beült egy csónakba.Nem hisszük el! . . magas égre. olyan szép volt! Mintha most nem is jégből lett volna az arca. és mélyen aludt. Kaynak egyszerre úgy rémlett. és . A Hókirálynő akkor felkapta és vitte. úgy zengett. s azt nézte Kay a hosszú.mondta egyik reggel. az a baj. tökéletes lénynek látta. hogy milyen jó fejszámoló. s egy cseppet sem félt tőle. szorozni. de nem tudta messzire hajítani. . Amikor Gerda észrevette.Elment és meghalt! . befordultak a legközelebbi utcába. hány négyzetmérföld az ország területe. Erdők és tavak. . az új piros cipőjét.csivitelték a fecskék.felelte a napfény.kiáltotta oda a víznek. s végül már a kis Gerda sem hitte el a szomorú hírt. ki akart szállni belőle. Aztán elmegyek a folyóhoz. azok meg nem tudtak segíteni rajta. hó sziporkázott. farkasok üvöltöttek. hogy te vetted el az én játszópajtásomat? . . Akkor lehúzta legféltettebb kincsét. Nem tudta senki. mert cserében úgysem tudja visszaadni Kayt. felhúzta az új piros cipőjét. a város kapuján át a folyóhoz ment.Igaz- e. s fölnézett a végtelen. aztán eltűntek a város kapuján. A fiúk csak annyit tudtak róla mondani. Eldicsekedett neki. sok könnyet ejtettek érte. röpült lefelé a folyón kis utasával. de nem hallotta meg senki a sírását. fekete varjak szálltak csúnya károgással. és azt kérdem meg felőle. hosszú téli éjszakában. Neked ajándékozom a szép piros cipőmet. a kis Gerda sokáig siratta. mintha a folyó nem fogadná el Gerda nagy áldozatát. hogy nagyon keveset tud. Vihar zúgott-tombolt körülöttük.Felhúzom az új piros cipőmet! . tengerek és szárazföldek fölött repültek. amit még nem látott Kay. s hány lakosa van. fekete felhők közé. Gerda megcsókolta az alvó nagyanyját. mint akkor.

A kislány örült. hogy Gerda elszökik tőle. piros cipője ott bukdácsolt a csónak nyomában. Gerda még nagyobbat kiáltott nekik. ne búsuljon érte Gerda. amely olvadt aranyként folyta körül zsenge rózsaszirom arcát.Mindig ilyen kedves kis leánykára vágyódtam! . Nagy szélű kerti kalap volt a fején. nehogy a kis Gerdának eszébe jusson róluk a maga rózsafája. s tisztelgett a fegyverével a folyó minden utasának. mert azt gyorsabban röpítették a hullámok. és becsukta az ajtót. nem látta-e errefelé Kayt. előtte pedig két fakatona őrködött. hogy a fiú még nem ért el idáig. ki vagy. amennyit csak akart. pompázó virágok. csak a maga mulatságára fűzte a varázslómesterséget: most azért. szalmatetős. Ragyogtak a magas ablakok kék. és Gerda annyit ehetett belőle. hullámos haját. milyen jó lesz itt nálam! .Gyere hát. lankás domboldalak. - Meglátod. s amikor a kislány megkérdezte tőle. a kertben kicsi ház állt. Nem gonosz boszorkány volt. de embert nem látott sehol. s felderült a kedve. Gerda rendre elmondott mindent. mennyi szépség volt ott.mondta az öregasszony. Gerda kiáltott nekik. a kis Gerda csöndesen kuporgott a sarkában. Ott pompázott mind a négy évszak valamennyi virága: képeskönyvben sem látni gyönyörűbb tarkaságot. . csak harisnya volt a lábán. de ablakaiban különös kék meg piros üveg tündökölt. s olyan szépeket álmodott. mint egy királykisasszony a lakodalma napján. az asztalon pompás cseresznye volt egy tálban. A kislány hamarosan közelebb ért hozzájuk. mindegyik mást. aztán egy nagy cseresznyéskert felé közeledett a csónak. . hogy megkeresse Kayt. az öregasszony aranyfésűvel fésülgette a kislány fénylő.Hogy kerültél a sebes folyó sodrába. Aztán kivezette Gerdát virágoskertjébe. s micsoda illat áradt. . s még meséket is tudnak a virágok. Szép tájak vonultak el mellette mindkét parton. mert eleven katonáknak gondolta őket. és órák hosszat nézte a zöldellő partokat. mert a hullámok a part felé sodorták a csónakot.mondta szánakozva az öregasszony. hogy szilárd földet érzett a lába alatt. Felállt a csónakban. kampósbotjával kicsáklyázta a csónakot a partra. az öregasszony fejcsóválva hümmögött. telefestve szebbnél szebb virágokkal. mire egy öreg. szedjen inkább cseresznyét a kertben. . . bármilyen pompásan virultak is még az imént. Kiment a kertjébe.A csónakot sebesen sodorta az ár. mert ilyen szépeket képeskönyvben sem látni. és kiemelte belőle a kis Gerdát.Szegény gyermek! . . Míg a cseresznyét szemelgette.vigasztalóan csiripelték magasból: . hogy a kis Gerdát megtartsa magának. a fakatonák persze nem válaszoltak. piros meg sárga üvegei. Kayt. mert az öregasszony értett a varázslathoz.Itt vagyunk! Itt vagyunk! . s azok egyszeribe nyomtalanul elsüllyedtek. de félt is egy kicsit az ismeretlen öregasszonytól. és nézze meg a virágait.Talán éppen Kayhoz visz a folyó . míg csak le nem nyugodott a nap a magas cseresznyefák mögött. a kislány egyre jobban elfeledte fogadott testvérét. de nem érhette utol. Gerda édesdeden aludt. s ahogy fésülte. Azzal kézenfogta Gerdát. és mondd meg. bevezette a kis házba. Gerda ugrált örömében. elveszett pajtása. csodálatos színekben szűrődött át rajtuk a napsugár.reménykedett a kis Gerda. kampósbotjával suhintott egyet rózsái felé. öreg fák. Az öregasszony attól tartott. Ó.Fésülte. fésülte Gerda haját.biztatta az a kislányt. ahol tehenek meg birkák legeltek. amely ilyen messzire röpített? . s kinn játszott a kertben. azt felelte. és hogy vetődtél ide? . Az öregasszony este puha ágyat vetett neki ibolyavirággal töltött piros selyempárnákkal. El kellett tűnniük. de elér bizonyosan. öreg asszony sántikált elő kampósbotjára támaszkodva a házacskából.Azzal belegázolt a vízbe.

amit álmodtam .kiáltotta. Csakhogy a könnyei éppen oda hullottak.Nem halt meg . mit mesél a jácint. Másnap megint odakint játszhatott a napsugaras kertben a csodálatos virágok között. az utolsó még ott imbolyog a pipán. mint a szivárvány. az egyik mindig piros ruhában járt.Két kötélen deszka himbálózik az ágak között . Száll a hinta föl-le.ez az én mesém. Nem láttátok errefelé? . mit meséltek a virágok. és az ösvényt figyeli. kalapjukon hosszú zöld selyemszalag. mert az egyik kezében pohár van. sűrű örökzöld folyja be vörös kőfalait. s ahogy a forró könnyek leszivárogtak a földbe. és kereste. vakkant egyet mérgében.Nem láttátok-e Kayt. .hálálkodott a kis Gerda. a másik kékben. nincs könnyedebben szálló almaszirom.ódon lovagvár magaslik. melyik. Hát a kis hóvirág mit mesél? . Futott a többi virághoz. Gerda átölelte az ágait. kereste a rózsát. mint azelőtt. zizegő szépséges selyemruhájában. ahol egy rózsatő elsüllyedt.Én csak a magam meséjét mondom. Leült szegényke egy ágyás szélére.kiáltott fel a kis Gerda. A varázslónő elsüllyesztette kertje rózsáit. a kiskutya fölhemperedik. . még mindig nem jön? . aki feledékeny. otthoni kedves rózsafájára gondolt. és megkérdezte tőlük: . a pajtásomról! Hallgassuk meg akkor. . . A hinta száll. Nincs üdébb rózsabimbó az ágon. Nem jön.a hinta. hol nem volt. .kezdte a folyondár . Hallgassuk meg azért. . . Szálló hinta. csak azt nem tudta. nem gondolt vele. . három leánytestvér. de Kayról nem esett szó egyik mesében sem. kedves rózsák ! . . a halottak mind ott vannak. mégis úgy érezte. Gerda sok-sok mesét meghallgatott. kiugró erkélyét. Teliholdkor kézen fogva táncoltak a csendes tóparton. és szétpattannak a szappanbuborékok .Szép mese lehet. hanem halandók gyermekei. s a kalap legszebb festett virágában.A keskeny hegyi út fölött . hadd hintázzon ő is kicsit. a pajtásomat? De a virágok csak nyújtózkodtak a napfényben. A hintán két szép leányka ringatózik. mennyi időt elvesztegettem itt! . kelyhük fölé hajolt. szétpattanó buborék . Ismert már minden szál virágot. mint a hó. a másikban agyagpipa: szappanbuborékot fúj.kérdezte a rózsákat.vágott közbe Gerda.Mit gondoltok: eltűnt vagy meghalt? . és sírva fakadt. s éppoly szépen virult. de olyan szomorú hangon csilingelted el! És te sem beszélsz Kayról.Nicsak! . Nem tündérek voltak. karjával tartja a kötelet.Köszönöm.felelte a folyondár. a csepp fekete kutya meg . Így jár. de a kalapjáról bizony elfelejtette eltüntetni a rózsát. s álmodták a maguk meséit.Ebben a kertben nincsenek rózsák! - Végigfutott a virágágyások között. s eszébe jutott elveszett pajtása. szál a buborék. megcsókolta a virágokat. de a te pajtásod nem volt köztük.két lábra áll. . gyönge és törékeny teremtések. áthajol a korláton.könnyű az is. s így telt aztán sok-sok napja.Mi lenn jártunk a föld alatt.Kayt kérdezed? . Egy nap kinn ült a kis ház előtt. . egy rózsában. tiszta fehérben a harmadik. mint ő. fehér a ruhájuk. és az öregasszony kalapjában gyönyörködött. Édes illat áradt a levegőben.felelték a rózsák. úgy kéri. . mint a buborék . a mesét. de bizony nem talált egy szálat se. .Hiszen Kay után indultam. . Szépséges hajadon áll az erkélyen. hogy egyfajta virág hiányzik a kertből. a gyerekek ingerkednek vele. kihajtott a rózsatő.Ó.Volt egyszer. s a lányok eltűntek az erdőben. színes. száll vele a hinta tovább. bátyjuk kettőjük között áll a hintán. ringatja a szellő.

nem látták odalenn.Már ősz van! De most már nem állok meg többet! . hol a másikra. . de nem üldözte senki. lehajolt a hosszú szárú sárga virághoz. . . amikor át akarta ugrani. Dicséretes dolog a tisztaság! A fogason ott függ fehér ruhája. hiszen nem is ismerjük.Mondd meg nekem.Mi nem Kaynak harangozunk.Biztosan hiányzom neki. Ugyan milyen mesét tud? Az ő meséje se Kayról szól. arany a szava. amely egyenesen tartja a derekát. hogy elfáradt. amit tudunk.erősödött az illat. s leült egy nagy kőre. és továbbindult.Egy kis udvarra melegen sütött le az isten napja a tavasz első reggelén. . és megkérdezte: - Tudsz talán valamit? Ugyan mit felelt neki a nárcisz? . milyen édes az illatom! Fönt egy kis padlásszobában egy kis táncosnő nyújtózkodik félig pőrén. Alszanak a táncos lábú leányok. Felveszi. Szerető csókjában érződött aranyszíve. Hát igazán meghalt a kis Kay? A rózsák lenn voltak a föld alatt. késő őszre jár. mint egy parányi nap! .ni.Szegény öreg nagyanyó! . csak a napfényes kertben. de sok időt elvesztegettem! . . Csak a kökény kínálta még gyümölcsét.kiáltotta Gerda. lába előtt hever az egész világ. hogy vége a nyárnak. éppen hazatért. s Gerda nekivágott mezítláb a messzi világnak. hogy megsebezte gyönge kis lábát az út! Hideg és kopár volt körülötte a táj.a három szépséges lány feküdt bennük. arany a tavasz napsugara. úgy ragyogott. . Üregasszony üldögélt odakinn a széken. Gerda akkor a boglárkához hajolt le. . . unokája.csengettyűztek a jácint csepp harangjai. nem vette észre. a szegény kis cseléd. mint ahogy Kay után búsul. amely sárgán ragyogott zöld levelei között. Nagyon elfáradt.sóhajtott fel Gerda. a kapu kitárult. Arany volt a szíve.mondta a kis Gerda. Csak a mesénket mondjuk. hazamegyek hamarosan. a háztetőn szárította.Istenem. mint az arany a napsütésben.csodálta meg a kislány. búsul utánam. a fal tövében kibontotta szirmait a tavasz első sárga virága. . . Szentjánosbogarak röpködtek körülöttük. Micsoda szemfényvesztés! A teásfazékból vizet önt egy tálba. hideg köd ülte meg a fákat.Úgy ragyogsz. hiába faggatom őket. de Gerda olyat rántott a rozsdás kilincsen. Gerda megtorpant.ujjongott. Háromszor is visszanézett. De nem búsul sokáig. látta.Csing-ling! .Mondd el másnak! - Azzal továbbszaladt a kert vége felé. Amikor körülnézett.Látom magamat! Látom magamat! . . de az olyan savanyú . mint lebegő zöld fényű gyertyák. és sáfrányszínű kendőt kanyarít a nyakába. a halott lányok jutnak eszembe róla. milyen magasra! Magamat látom! Magamat látom! . A kiskapu zárva volt. Ó. azt is maga mosta. Az én mesém csak ennyi - mondta a boglárka.Fel is kelt nyomban. ahol a négy évszak valamennyi virága együtt volt. és kimossa a fűzőjét. A szomszéd ház fehér faláról lesiklottak a napsugarak a földre. megsárgultak a füzek keskeny levelei.És olyan erős az illatod. azok csak a maguk meséjét tudják.búsult el Gerda. s azt mondják. hogy letörött. az még fehérebbnek mutatja a ruháját.Azzal fölcsippentette a szoknyáját. száraz levelek kerengtek le a földre. . vagy meghaltak? A virágillat azt mondja. hol az egyik lábára áll. Kinyújtja a lábát . de a nárcisz gáncsot vetett neki.Milyen szomorú a meséd! . hogy gyorsabban tudjon futni. merre keressem kedves pajtásomat! A boglárka ragyogó szemmel nézett fel Gerdára.Nem vagyok kíváncsi a mesédre! . és megcsókolta nagyanyját. s egyszer csak három koporsó siklott ki az erdő sűrűjéből a tóra . . az egyetlen mesét. halottak. az estharang is halottakat sirat.Ó. s hazaviszem Kayt is! A virágoktól ugyan nem tudok meg róla semmit. .

szabadon sétál a palotában. Összedoboltatta hát a királykisasszony udvarhölgyeit. bár biztosan sok hibát ejtek. Persze hogy a varjúnak a kedvese is varjú.kiáltott fel a kislány. nem toldok hozzá.folytatta a varjú -. . akit erre láttam. Ott ült. aztán egyszer csak megszólalt: . de a ti nyelveteken nagyon nehezemre esik a beszéd. . de olyan emberhez. és rejtelmesen csak ennyit mondott: . amit tudott: .felelte a varjú. és nyomban el is felejtette az újságok minden sorát. hogy összehúzta az ember száját.ámult el Gerda. nem látta e Kayt ezen a tájon.folytatta a varjú -.Kár! . Ha nem. mert az bizony elég unalmas dolog. igen nagyon okos teremtés. de jó szívvel volt a kis Gerdához. A menyasszonyom szelídített varjú. elbeszélgethet a királykisasszonnyal. odasereglett a birodalom valamennyi ifja. Ó. ahová kerültél. ott. .intette le a varjú. és . milyen szomorú a messzi világ! NEGYEDIK MESE a királyfiról és a királykisasszonyról Gerdának megint meg kellett pihennie. s végül megkérdezte. akinek.No de nem baj. miért is ne mennék!” Férjhez akart menni csakugyan. . aki olyan okosan és fesztelenül társalog. tőle tudom az egész históriát. de amikor beléptek a palota kapuján. ahol leült. ha beszélnek vele.Várj! Várj! . Lett a hírre nagy lótás-futás. “Derék dolog! . akinek nem a rang és származása minden tudománya. s egy dalt kezdett dúdolgatni. kár! Várj. mondom. azt választja férjéül a királykisasszony. még a te beszédet is tudja. majd elmondom.Várj. el sem veszek belőle.Csakugyan? Láttad volna?! . . mintha csak otthon volna. Szaporán pergett pedig a nyelvük odakinn az utcán. hogy elolvasta. embernyelven. ami bizony nem olyan kellemes dolog. ahogy tudom.És elmondta.bólintott a varjú. egy nagy varjú gubbasztott a havon.Kár. de senki sem tudta megállni a helyét sem az első napon. olyan okos. Elhiheted . . A varjú komolyan bólintott. Így szólt valahogy: “Férjhez megyek én. Értesz-e varjúnyelven? . A múltkor éppen a trónján üldögélt. Kay volt. s majdnem megfojtotta a varjút. megkérdezte tőle. olyan igaz. azt nem tanultam. De a nagyanyám tud varjúul. Ezt a szót: egyedül. úgy ölelte-csókolta.Ebben a birodalomban.Csak lassan! Azt hiszem. Egy darabig nem mozdult. elmondom mindjárt.Elég rosszul ejtette a szavakat.Attól fogva szívekkel keretezve és a királykisasszony névaláírásával ékesítve jelentek meg az újságok . Elbeszélte a varjúnak rendre egész életét. csak a feje járt ide-oda. s ha akad köztük egy. él egy királykisasszony. és hírül adták. akkor alighanem elfelejtett téged a királykisasszony kedvéért.Talán! Talán! . ahogy szemügyre vette a kislányt.mondta a varjú -.Nem.A múltkor magam is ezen törtem a fejemet!” Elhiheted minden szavamat .Úgy ám! . hová-merre ilyen egyedül. . mert elolvasta a világ valamennyi újságját.mondták. Gerda nagyon jól megértette. sem a másodikon. . milyen szürke. mint hogy itt ülök. s amikor ezek meghallották úrnőjük szándékát. . hiszen a madaraknál is úgy van: minden zsák megleli a foltját. szíven is ütötte a szó. hogy nem tanultam meg tőle! .Hát királykisasszonynál lakik? .volt. De kár. mint az emberek gondolják. lány! . mindig helyén van a nyelve. hogy minden daliás ifjú bebocsátást nyer a palotába. jókedvre derültek.

Kay volt. Se hintója. és meglátta a testőröket talpig ezüstben. A kérők mintha mákonyos álomba merültek volna odabenn. titkos tanácsosok és kegyelmes urak járkáltak mezítláb. A harmadik napon egy fiatal legényke érkezett a palota elé.Lehet .És mondd csak.Ó de rettenetes lehet! .Hát nyomára akadtam! .Kay volt. . de pillantást se lehet vetni rájuk. de az akkora volt.Mindjárt hallasz róla is. de . hogy amikor belépett a palota kapuján. meg a lakájokat végig a lépcsőn talpig aranyban. pedig ugyancsak nyikorgott a csizmája. meg azoknak a szolgáival. a városkapunál volt a sor vége. amikor varjúnyelven beszélek. amikor újra kinn voltak az utcán. - Talán ő is ott volt a várakozók között? . Merészen és ékesen beszélt. aki egy gyöngyszemen ült.És Kay? Mikor beszélsz már Kayról? .hagyta rá a varjú. minél lejjebb álltak a sorban.Mindig olyan okos volt. csak ő lehetett! . azt húzta magával.S belépett nagy vidáman a királykisasszonyhoz. . nem is leánykérőbe jött.A kis szánkója volt. megkapta Kay a királykisasszonyt? . .Várj! Várj! . . . megszomjaztak a várakozók. Hát még amikor megálltak a királykisasszony trónja előtt! Elvesztették a fejüket. bár nekem már gyűrűs menyasszonyom van. meg a lépcsőn a lakájokat talpig aranyban. ment nagy hetykén egyenest a palotába. szép hosszú haja volt. hogy megtapasztalja a királykisasszony híres okosságát. . a kislány közbevágott: .vágott közbe türelmetlenül a kis Gerda.ujjongott. . De azt tudom a szelídített menyasszonyomtól. .folytatta a varjú. se lova. s tetszett neki. Az okosabbak ugyan vittek magukkal vajas kenyeret.tapsolt örömében. csak azért. akkor eredt meg csak a nyelvük. valamennyinek torkán akadt a szó. olyan büszkén állnak az ajtóban. mint elismételni a királykisasszony utolsó szavát. hatalmas termeket. de a ruhája kopott és szegényes. a palotában pedig még egy pohár langyos vizet se adtak nekik. áhítat foghatta el. No de mindegy. bizony pályáztam volna magam is a kezére. Ott voltam én is. és azt mondta: “Unalmas lehet itt a lépcsőn álldogálni! Inkább bemegyek!” Fényben úsztak a nagy termek. nem varjú. Hanem az ifjú legényke cseppet sem ijedt meg. azt gondolták magukban: “Hadd tántorogjanak csak az éhségtől.folytatta a varjú.vágott közbe megint Gerda.Bizony elég hangosan nyikorgott! .Nem néztem meg olyan apróra. pedig az arra igazán nem volt kíváncsi. Gerda. otthon is hallottam a nyikorgását. még törtekkel is tudott szorozni és osztani.Ő volt. bizony nem akadt a torkán a szó. akik annál jobban feszítettek. amikor meglátták a fényárban úszó. méghozzá fejben! Ugye. . hogy Kay volt! .mondta a kis Gerda. mert kíváncsi voltam rájuk. kedves varjú? . . . elvezetsz ahhoz a palotához. az ifjú legénykének éppen úgy a helyén volt a nyelve. biztos.kiáltotta Gerda. hogy őt is okosnak tartja a királykisasszony. aki körülnézett idebenn.Egy kis batyu volt a hátán . Megéheztek. Azt mondja a szelídített kedvesem.Az új csizma volt rajta.Volnék csak ember. s nem tudtak okosabbat. Az inasok inasainak szolgái csak bocskorban járnak. . Ragyogott a szeme. de azt nem osztották meg társaikkal. Körülötte az udvarhölgyei a komornáikkal meg a komornáik komornáival. akár a tiéd.megpillantották a testőröket talpig ezüstben. . amikor eltűnt. Csak biccentett nekik.intette türelemre a varjú. . amikor elment. Hosszú sor várakozott a palota előtt. és aranyedényeket hordtak körül. mint nekem. legalább nem kellenek a királykisasszonynak!” . akár a rokka kereke. meg a főrangú lovagok az inasaikkal meg az inasaik inasaival. nem lehetett más! .

kijön értem. Amikor a palota utolsó ablaka is elsötétedett.Jönnek. Gerda olyan tisztán emlékezett Kay okos szemére.Várj! Várj meg annál a kerítésnél! . . . s utadat állnák a talpig ezüst testőrök meg a talpig arany lakájok. karcsú lábú paripák. Erre egyenesen. csakis ő. . de félt is tőle. Mert azt mondhatom neked. csak betámasztva. ő majd tanácsol valami okosat.mondta a varjúmenyasszony. Ő lehet. ott állt előttük a padlón a varjú szelídített menyasszonya.Várj csak. és bevisz. bejutsz azért a palotába! A menyasszonyom tud egy kis hátsó lépcsőt. Az ajtó nem volt kulcsra zárva. a varjú egy kis hátsó ajtóhoz vezette a kis Gerdát. El is indultak mindjárt. ahol sárga levelek hulldogáltak. . nem feledkezik meg a háláról. ha megtudja. Végre a hálóterembe értek. De ne búsulj. . legalább nyugodtabban megfigyelhetjük az ágyban maradt testüket. ha majd magas méltóságra jut. Rózsaszínű virágos atlasz borította a falakat. Bejutottak az első terembe. kis kisasszonyom! .Mintha már jönne is valaki a hátunk mögött! . mint egy kristályüveg levelű pálmafa koronája. s azt is tudja. amikor a rózsáik alatt üldögéltek. .a kis Gerda abban akarta keresni Kayt. . azzal búcsút biccentett és elrepült.felelte a varjú. és küldött neked egy darab kenyeret. hiszen mezítláb vagy. A palota kapuján semmiképp se léphetsz be. Nagyon jól teszik. . hogy is lehetne? Majd megkérdem a szelídített menyasszonyomtól. amely egyenest a hálószobába vezet. hol a hálószoba kulcsa. a konyhából emelte el. amikor fölértek. mert ott van elég. abban a királykisasszony feküdt.mondta Gerda. . Hirtelen elsuhant előtte valami. Elindultak felfelé a hátsó lépcsőn. aki illedelmesen meghajolt. de olyan sebesen. középen két liliomkehely formájú függőágy ringott tömör aranyszáron. szép hosszú hajára. ahogy nagyanyjától tanulta. itt nem találkozunk senkivel. rendkívül megindító.Nem olyan könnyű dolog ám az! . és mennyit sírdogáltak odahaza. .mondta.kezdte választékos modorban.Vőlegényem sok szépet beszélt önről. mint otthon. pedig csak azt akarta megtudni. mentek a palota kertjébe. hogy ilyen magadfajta kislány sose juthatna be egyenes úton a palotába! . hogy ott vagyok. te meg nagyon éhes lehetsz. mintha rosszban járna. mekkora utat tett meg érte. a másik piros . hogy úgy mondjam. itt már messze előttük vágtattak az álombeli lovasok.figyelt föl Gerda. s jól szemügyre vette Gerdát. ahogy mosolyog. Ó.Kár. szinte maga előtt látta. Öreg este volt. Kay van-e a palotában. álmélkodva néztek körül. kár! Tiszteltet a menyasszonyom . .Ezek csak álomképek . Remélem. amikor letelepedett Gerda mellé -. mire visszatért. amikor ő eltűnt. hogy kalimpált a kislány szíve! Hogy dobogtatta a félelem meg a vágy! Úgy érezte.felelte az erdei varjú. kíváncsian forgatta a fejét jobbra-balra.A világért sem ! . . Az egyik liliomkehely fehér volt. Ennek a mennyezete olyan volt.mondta a varjú. Gerda előre örült a találkozásnak. Szíveskedjék tartani a lámpát.Hiszen ha Kay meghallja. mint falra vetődő árnyék: lobogó sörényű. hogy Gerda nem is láthatta a fényes uraságokat. A következő terem még káprázatosabb volt. De megörül Kay. vadászapródok.Én bizony bejutok! . lovagló urak és dámák. ahol egy szekrényen kis lámpás pislákolt. a nagy fasorba. ha viszontlátja kis pajtását.Az ön életútja. én majd előre megyek. és vadászatra viszik a fényes uraságok gondolatait.

Az aranyhintó édes pereccel volt kibélelve. A kis Gerda sírva fakadt. ha vénségünkre is volna mit a tejbe aprítanunk! . a királyfi felébredt.alighanem túlságosan sokat evett. Az erdei varjú. s mindegyiknek aranykorona volt a fején. hogy útra kelhessen a messzi világba. és Gerda felé fordult . kocsis a bakján.kiáltott fel hangosan Gerda. . . aztán megdicsérték a két varjút. Csak a nyaka emlékeztetett Kayra. s egy pár kis cipőt. ÖTÖDIK MESE a kis rablóleányról Sötét rengetegen hajtottak keresztül. megkeresni Kayt. ott aztán elbúcsúzott tőle. az ülésen gyümölcs meg mézescsók halmozódott. szépen felöltöztették. mégsem Kay volt. fullajtár a kocsi előtt. most nem vadászok voltak. Gerdát másnap tetőtől talpig selyembe-bársonyba öltöztették. mint a nap.Félrehajtotta az egyik píros szirmot. mert ha háttal ült a menetiránynak. Szívszakasztó búcsú volt. .Akkor benneteket illetne a konyha minden hulladéka. ez Kay! . s azt is. megbocsátják. és elmondta neki egész történetét. s amikor kilépett a palotából. Az álombeli alakok megint besuhantak a szobába. vagy valami biztos állást mint udvari varjak? . míg csak el nem tűnt a szeme elől a hintó.sajnálta meg a királyfi meg a királykisasszony. a varjúmenyecske a palotakapuban búcsúzott tőlük sebes szárnycsapkodással. . A királyfi meg a királykisasszony maga segítette be Gerdát a hintóba. a királykisasszony meg a királyfi címere tündöklött rajta. amit a varjak tettek érte. Az álomképek lovascsapata visszanyargalt a szobába. Fehér liliom ágya szirmai közül kitekintett a királykisasszony is. hirtelen eltűnt az egész jelenés. s a kis Gerdát fektette a maga ágyába . és szerencsés utat kívántak neki. mert öregségükre gondoltak. és édesen elaludt. és vele sírt a varjú is kerek három mérföldön át. . de azért máskor ne tegyenek ilyet. mi történik. De mindez csak álom volt. mint az égő fáklya. De Gerda csak egy kocsit kért meg egy lovat. melléje telepedett az ülésre. amely úgy tündöklött. karmantyút is kapott. . maradjon a palotában. Különben majd megkapják a jutalmukat. s fölébe tartotta a lámpát.aztán behunyta a szemét. elkísérte hárommérföldnyire. A kislány összekulcsolta a kezét. Gerda sírva fakadt.Szóljatok: a szabadságot választjátok. mert fejfájás kínozta . A kis szánkón Kay ült és integetett. amit tettek. s amikor Gerda felébredt.többet nem tehetett érte.búcsúzott Gerdától a királyfi meg a királykisasszony. A varjújegyesek illedelmesen meghajoltak.Szegény gyermekem! . s egy napbarnított nyakat látott a fehér vánkoson. egy vadonatúj színarany hintó gördült a kapu elé. de különben ő is ifjú volt és szép. jobb dolga sehol nem lehet. s azt mondták neki. szédült.nem.Isten veled! Isten veled! .bólogattak. és megkérdezte.Igen. A királyfi felkelt. azt mondták. s nem volt maradásuk.Bizony jó lenne. . ahol a hintó úgy világított. Meg is látták mindjárt az erdei haramiák. inas a hátsó ülésén. és hálásan gondolta: “Milyen jók az emberek meg az állatok!” . és a biztos állás mellett döntöttek. mint az égi csillag. aki már feleségül vette szelídített menyasszonyát. A varjú felrepült egy ágra. hanem szánkóhúzó angyalok.kérdezte a királykisasszony. s fekete szárnyával addig integetett. amióta udvari állásba jutott. nem kísérte el őket. Megkapta a cipőt.

aztán a fekhelyéhez húzta Gerdát. s a két kislány közeledtére mozgolódni kezdtek. s elmondta a rablóleánynak minden hányattatását. . agyonütötték a fullajtárt.Ezek az én galambjaim! . látszik. .kiáltotta a kis rablóleány. és Gerda arcába vágta a galambot. . ittak. A rablóleány komolyan ránézett.Olyat harapott megint az anyjába. kihizlalt bárány! Igen jóízű lesz! . hogy az nagyot ugrott. .Adja ide a karmantyúját meg a szép ruháját. és belemélyesztette a kezét a puha és meleg karmantyúba. A kis rablóleány annyi idős lehetett. - Vadgalambok. s megfeledkezett Gerdáról. s úgy megrázta.mondta a rablóleány. és azt mondta: .Nem .Ma éjjel velem alszol meg az állatkáimmal . egy rablóvár udvarának közepén voltak. te királykisasszony vagy? . Előugrottak a sűrűből. mert nagyon makacs teremtés volt. aztán behúzódtak. a kocsist meg a kisinast.Aztán felszárogatta Gerda könnyeit. akkorák. s amit akart. mert akkor magam öllek meg. Bé! . mert különben kirepülnek! Ez meg az én kedves öreg állatom. ha megharagszom rád. bólintott. s elkapta a szélsőt. hogy mennyire szereti. hogy széttéphettek volna egy embert. Ettek. s óriási vérebek vágtattak elő. . kislánya. .Csókold meg! - kiáltotta. A vár falán hatalmas repedések tátongtak. s ott tört ki a szabadba. Az erdei haramiák harsányan nevettek rajta: .Gömbölyű. egy sarokba. Fölöttük a léceken. azon vastag kötél. ahol rést talált. A szegény állat rémülten rúgkapált. s nyársakon vadnyulak meg házinyulak sültek. mert úgy idomították őket. . s végighúzta a rénszarvas nyakán. . . . . milyen fiatalosan táncol a kölykével! . . rudakon vagy száz galamb bóbiskolt. te undok teremtés! . a szilaj és neveletlen kis vadóc.Juj! .Hadd üljek a hintóba! . Ugatni nem ugattak. a szeme fekete és szomorkás tekintetű.kiáltotta a kis rablóleány.Akkor sem ölnek meg a haramiák. amelyet lécekből tákolt ajtó rekesztett el. amíg én meg nem haragszom rád. s árkon-bokron keresztül hajtott az erdő sötét mélye felé.Akár egy szép.kiabáltak.dicsérte egy öreg haramiaasszony. mint Gerda. Hirtelen megölelte Gerdát.Nicsak. s el is kényeztették alaposan. Egy nagy üstben leves fortyogott. a rablóleány jóízűt nevetett rajta.mondta a rablóleány. ahol szalmazsákok meg szőnyegek hevertek. vállasabb és sötétebb bőrű.Te. s aludjék mellettem! . .Aranyból van a hintó! Aranyból! .Legyen a játszótársam! . . hogy dióbélen hizlalták .Ne félj. de erősebb. és azt mondta: . akit a hátán hordozott. úgy villogott a pengéje. beszélt neki Kayról meg arról. úgy beleharapott a fülébe. Ugye. Bozontos szakálla volt.felelte Gerda. füstje felgomolygott a mennyezetre.Ott meg az erdei alattvalóim ülnek - mutatott egy falmélyedésre. elkapták a lovak zabláját. . Megragadta a lábait. mert különben megszökik. és Gerdát kiráncigálták az aranyhintóból. attól nagyon fél.Ezt is rövid pórázon kell ám tartani.És a falrepedésből hosszú pengéjű kést húzott elő. Bele is ült a kis Gerdával a hintóba. füstfogta teremben nagy tűz égett a kőpadló közepén.rivallt rá az anyja.és egy rénszarvast vonszolt elő az agancsánál fogva.visított fel a következő pillanatban. hogy öröm volt látni. hollók és varjak röppentek ki réseiből. Minden este megcsiklandozom éles késemmel a nyakát. Az állat nyakán rézabroncs csillogott. és körbe forgolódott fájdalmában. Egyszer csak megállt a hintó. és sűrű szemöldöke belelógott a szemébe.Azzal kihúzta éles kését. hogy az rémülten vergődött a kezében. nem ölnek meg addig. Az ódon. hogy az embernek végigfutott a hátán a hideg. takaros. zárva kell tartani őket. az úgy is lett.

Látod. aztán szundít egyet. mellettem van akkor is. a szelídek békésen aludtak.Bur-ruk. . s magaddal vihesd ezt a kislányt. . s nagy gondosan hozzá is kötözte a kislányt a .sóhajtotta a pányvára kötött rénszarvas. ott nyargalásztam a fehér hómezőkön. a másikban a kést szorította. Kay. mert olyankor mindig olyan mulatságosan viselkedet. duhajkodtak.Jól figyelj! .Igen. és gyönyörű az élet! . alacsonyan szálltak az erdő fölött.Ki tudhatná ezt nálam jobban? .És Gerda újra elmondta töviről hegyire a történetét. a társaink mind odavesztek. mi történik. A Hókirálynő ott ütötte fel a nyári sátrát. . bur-ruk! Mi láttuk a kis Kayt! Fehér madár röpítette a szánkóját. A rablóleány csak ezt várta.Mégis megkérdezte a rénszarvastól: .Sose tudni. mi vár rá.nézett föl a kis Gerda.Elhallgass.Tudod-e.Szívesen megcsiklandoználak még néhányszor a késemmel.Hová ment a Hókirálynő? Mit tudtok róla? . amit a vadgalamboktól hallott. A kis rablóleány egyik kezével átkarolta Gerda nyakát.szólt a rablóleány Gerdához. Eloldom a kötőfékedet. . s mért is vetted nyakadba a világot! . mert beléd vágom ezt a nagy kést! . a haramiaasszony meg bukfenceket hányt széles jókedvében. élet vagy halál. Gerda reggel elmondta neki. . majd elszundított.Szép jó reggelt. de aztán megrázta a fejét és azt mondta: . A kis Gerda szívszorongva nézte.Ó.kérdezte Gerda. és félősen nézte az éles kést. amit Spitzbergáknak hívnak. elég hangosan mondta. Odafönt megszólaltak a vadgalambok: .A kést is magad mellé teszed. és felragyogott a szeme. nyeregnek a kisvánkosát adta alája. Különben magad is hallhattad a históriát. hiszen azt se tudta. Aztán csakugyan húzott egy jót az üvegből az asszony.Azt gondoljuk. a rablóleány a hátára ültette a kis Gerdát. s már aludt is. s csak ketten maradtunk életben. . hogy elvágtathass szülőföldedre. az anyja nyakába borult. megráncigálta a szakállát. édes bakkecském! A haramiaasszony csupa szeretetből olyan fricskát adott neki. ha alszom . ott lehet a birodalma. és kedvesen köszöntötte: . s a kis rablóleány igen komoly arcot vágott. ő maga meg a Hókirálynő szánján ült. mit is meséltél a pajtásodról. Azzal kiugrott az ágyból. Hanem Gerdának nem jött álom a szemére. bur-ruk! . mit tehetünk. hogy kék-zöld lett az orra.Igen. a férfiak mind elmentek.felelte a szarvas. és így szólt hozzá: . de ez most már mindegy. Ő reggelenként meghúzza a nagy üveget. ott nevelkedtem. ott örök a hó meg a jég. azon a szigeten. fölöttük búgtak a ketrecben a vadgalambok. ittak.Mit mondtatok? .suttogta Gerda. mert ott soha el nem olvad a hó meg a jég. a lappok országába. .felelte a rablóleány.Hihetetlen! . te meg mindig hallgatózol. kedves kicsi Kay! .Ott születtem. a lappok földjére röpült a szánján. mi a fészkünkben ültünk. . Kérdezd csak meg a rénszarvast! . és szabadon bocsátalak. s akkor majd meglátjuk. ha lefekszel? . . A rénszarvas boldogan szökdelt. hallatszott nyugodt lélegzete.Szabadon szökellhet a szarvas a fehéren vakító. csak anyám maradt itt. tágas völgyekben. A Hókirálynő palotájában él a legkedvesebb pajtása.intette csendre a rablóleány. odament a rénszarvashoz. De mondd csak el még egyszer. A lobogó tűz körül rablók üldögéltek. a Hókirálynő ránk lehelt. merre van a lappok földje? . de téli palotája fenn van az Északi-sark felé. . Bur-ruk.

hiszen abból még pompás leves lesz. lelkére kötötte a kislánynak.Nézd.végül megérkeztek a finnek földjére. s bekopogtak a finn asszony kéményén. az északi fény.ott lakik most a Hókirálynő.mondta. .Fölkötötte azt is a rénszarvas hátára. azt nem szeretem! . .Most már végre vidámabb arcot vághatnál! Nesze. mint az én csúfságos anyámé! A kis Gerda sírva fakadt örömében. Húzd fel no! Nicsak. A szarvas már röpült is vele árkon-bokron. aztán kitárta az ajtót.Hosszú út áll még előttetek! Még száz mérföldet kell vágtatnotok. a tőkehalat beledobta a bográcsba. akkora benne a kezed. “Zupp. .Ó.sopánkodott a lapp asszony.Ó. amíg a finnek földjére értek . ahogy csak bírta a lába. Fent a magasban megint fölhangzottak a cikkanó hangok. mert az nagyon tetszik nekem! Nem fázol azért.hangzott odaföntről. mint a szemed világára! Gerda odanyújtotta nagykesztyűs kezét a rablóleánynak. a finn asszony félig pőrén járt-kelt odabenn. . a csizmát. A finn asszony nem tékozolt el semmit. Mögöttük farkasok üvöltöttek. Hanem a karmantyúdat megtartom. hogy a benne lakók csak hason csúszva járhattak ki-be. végül elvágta a szarvas kötőfékét éles késével. elolvasta másodszor. aztán felkötözte megint a rénszarvas hátára. Mire a két kenyér meg a sonka elfogyott. mocsarakon keresztül. . akkora. becsalogatta a nagy kutyákat.Vágtass! Úgy vigyázz erre a kislányra. mert papírom nincs. micsoda nyomorúságos tanya volt az! Födele leért egészen a földig. az ajtaja olyan alacsony volt. éjjel-nappal vágtatott pihenés nélkül. mert azt sokkal fontosabbnak tartotta. hogy vigyázzon rá. Rekkenőhőség folt a szobában. mert ajtaja nem volt a házának. az majd okosabb tanácsot tud adni.Most már mindegy! . hogy tündököl a magasban! És röpült tovább. és éhét-szomját elverte. a kesztyűt. és elbúcsúzott tőle. mind sebesebben. Gerda úgy összefagyott a hosszú úton. a rég nem látott északi fény! .szarvashoz. HATODIK MESE a lapp asszonyról meg a finn asszonyról Alacsony házikó előtt állt meg a szarvas . csodálatos kék sugarú északi fény tündökölt egész éjjel előttük .Ne bőgj. . A háznép nem volt otthon. mezőkön. ha megéhezel! . sötét rengetegen át. aztán elolvasta a tőkehalra írott levelet. . megérkeztek a lappok országába. egy halzsírmécs pislogó fényénél: éppen halat sütött. ne félj! Odaadom az anyám kesztyűjét. s amikor már betéve tudta. hogy még a száját se tudta mozdítani. Miközben Gerda megmelegedett. s az elvágtatott vele. Gerdáról nyomban lerántotta a ruhát. mintha az ég hirtelen elvörösödött volna. hogy a könyöködig ér. mint én. mert hideg lesz ott északon. a lapp asszony megírta levelét a szárított tőkehalra. Majd írok néhány sort erre a szárított tőkehalra.kiáltott rá a kis rablóleány. harmadszor is. hogy ne legyen olyan melege. s minden este tűzijátékot rendez.Visszaadom a prémes csizmádat is.ó. adjátok át a finn asszonynak. . csak egy öreg lapp asszony tett-vett a házban.kiáltott fel a rénszarvas. itt van az útra két kenyér meg egy sonka. és rákiáltott az állatra: . de még annál is előbb a magáét. szegénykéim! . zupp!” . hollók károgtak a fejük felett. . a rénszarvasnak egy darab jeget tett a homlokára. A rénszarvas nyomban elbeszélte neki Gerda históriáját.

De ennek az az üvegszilánk az oka. . megcsókolta. fényes. nagy bokor tövébe. erős szél zúg el a tenger fölött. ahogy a lába bírta. a vörös bogyójú. ahogy csak győzte. A jeges hideg nyomban figyelmeztette rá. mint amekkora ennek a kislánynak van.Az a Kay nevű fiú csakugyan a Hókirálynő palotájában van. olyan orkán támad.vidd oda a kislányt. A kis Gerda meg ott állt a bokor tövében mezítláb. nagy állatbőrt. az ő hatalma a jó szíve. Nem az égből hullottak . Adhatnál ennek a kislánynak olyan bűvös italt. míg csak a vörös bogyójú. ami a szívébe fúródott. milyen nagy ez? Egy szál maga. Tőlünk nem kaphat hatalmat. A rénszarvas tovább kérlelte. Ha a hajós ki tudja oldani az egyik csomót. állatok állanak a szolgálatába. s minél közelebb értek. különös betűk voltak rajta. hogy egy cérnaszállal össze tudod kötni a világ valamennyi szelét.az ég tiszta volt. Gerdának azok a nagy és csodálatos rajzú hópehely-virágok jutottak eszébe. nem látod. kesztyű nélkül a finnek rémítően hideg földjén. és tündöklött az északi fénytől -. kövér medvebocsnak a harmadik. akkor jó szelet kap a vitorlája. s már iramlott is visszafelé. s ott nagyon jól érzi magát. annál jobban nőttek. ha a másodikat kioldja. nagy sünhöz hasonlított. borzas szőrű. nagyok és félelmetesek. de aztán ne szaporítsd a szót a cimboráiddal. és nem tudja kivenni az üvegszilánkot Kay szívéből és szeméből. s tedd le a hóra. azzal egy deszkaállványhoz lépett. azt hiszi. s az asszony olvasni kezdte. és legyűrhesse a Hókirálynőt! . De ragyogó fehér egytől egyik valamennyi. De most nézzünk Kay után: mi történt közben ővele? Neki persze eszébe se jutott a kis Gerda. nagy bokorhoz nem ért. ártatlan lelke. Ott letette a kislányt.mondta a finn asszony. a másik összefonódott kígyók gomolyagának látszott. a kis Gerda meg olyan könyörögve függesztette rá könnyes szemét. hogy csak úgy csorgott a verejték a homlokáról.Tizenkét ember ereje? Az bizony nagyot segítene rajta! . szaladt. és kiterítette.Otthagytam a prémes csizmámat! Otthagytam a kesztyűmet! . hanem siess vissza hozzám. egyszer csak nagy sereg hópehely közelgett szembe vele. nagy könnyeket hullatott. hogy erdőket csavar ki tövestül. hogy hajdani pajtása ott kinn áll a palota . elmondta élete történetét. s közben odasúgta neki: . addig nem válhat igazi emberré. A finn asszony okosan hunyorogva hallgatta. mert elevenek: a Hókirálynő előőrse közeledett a kis Gerda felé. ha meg a harmadikat és a negyediket kibogozza. amely a szemébe esett. és a rénszarvast félrehívta a sarokba. aztán a kis Gerdáét. az egyik csúnya. Ezek a hópelyhek a valóságban is nagyok voltak. nem szólt rá semmit. Amíg azokat ki nem veszik onnan. Két mérfölddel arrább már a Hókirálynő kertje kezdődik . és emberek. hiszen eleven hópelyhek voltak. .Nagyobb hatalmat.Nem adhatnál a kis Gerdának olyan italt. akkor mi sem tudunk segíteni rajta. Ha magától nem jut be a Hókirálynő palotájába. röpült tovább. meg az a másik csepp üvegdarab. amiket Kay mutatott neki a nagyítóüvegen keresztül.bókolt neki a rénszarvas -. tudom. azt meg még úgy se gondolta. s az nyargalt vele. de olyan nagy erőfeszítésébe került. Különös alakú lények voltak. De a rénszarvas nem mert megállni.kiáltotta vágtatás közben Gerda. hogy ő meg a Hókirálynőnél legyen erősebb? .Te olyan okos vagy .kérdezte a szarvas. a földön vonultak seregestül. nincs is különb hely a világon. s a Hókirálynőnek mindig hatalma lesz rajta. levett róla egy összegöngyölt. nem adhatok. Friss jeget tett a fejére. hogy tizenkét ember ereje költözzék belé. mezítláb vágott neki a messzi világnak. A rénszarvas neki is. A finn asszony felültette Gerdát a rénszarvas hátára. Futásnak eredt. . hogy a finn asszony megint hunyorogni kezdett. .

Gerda meg zokogni kezdett nagy fájdalmában. de Gerda elmondta az esti imádságát.” Pedig a Hókirálynő azt mondta neki: “Ha azt a szót ki tudod rakni. Jégtükre ezer darabra repedt szét. ahogy az emberek nevezik őket. A legnagyobbik terem több mérföld hosszú volt. hogy hogyan kavargott a hó. amit szeretett volna “Örökkévalóság. - Elszállok. Az értelem jeges játéka volt ez. csak ült hidegen és mereven. kapui meg ablakai metsző szelek. Akkor lépett be a kis Gerda a palota nagy kapuján. mert a Hókirálynő csókjától elmúlt a borzongása.A tűzhányókra gondolt. s a jegesmedvék két lábra állva ropták volna a táncot. Az egyik végeláthatatlan terem közepén befagyott tó csillámlott. s ez a leghívebb tükör a világon. Mozdulatlanul ült. a szíve már különben is jégcsappá változott. s én neked ajándékozom az egész világot. s mikor a legalacsonyabban. alakokat rakosgatott ki jégből.hidegek és néptelenek voltak a Hókirálynő tágas termei. nagy.Én most meleg országokba repülök . fekete fazekakba! . társasjátékot se játszottak itt soha. Az északi fény tüzei olyan szabályosan gyúltak fel és lobbantak ki. de olyan egyforma darabokra. és mi történt később A palota falai magasan kavargó hóörvények voltak. éles jégdarabokat rakosgatott egymásra meg egymás mellé. Nem rendeztek itt soha mulatságot. néma csendben. Lapos. Gerdára nézett. de nem tudta kirakni. még egy szűkebb körű medvebált sem. s egyszerre elnyugodtak a szelek.a szemébe hullott üvegszilánk miatt látta annak. meg jót is tesz a citromnak. s a kislány akkor elénekelte azt a régi dalt . . hogy fázik. valamennyit tündöklő északi fény világította be. Kay művészi mintákat. jéghidegek és fehéren szikrázók. Kay meg ott maradt magára a sok mérföldes. mikor tündöklik a legmagasabban. az ő szemében nagyszerű és roppant fontos időtöltés . Hatalmas termek voltak. ahol a hóvihar fütyülte volna a talpalávalót. még egy pár új korcsolyát is ráadásul. hogy megfagyott.Megfehérítem egy kicsit az oldalukat! Ez a dolgom. valami formát akart adni nekik. amit kínai játéknak neveznek. majdnem fekete volt a hidegtől. azt hitte volna. hogy az Értelem tükrének közepén ül. merőn nézte a jégdarabjait. tökéletes remekek voltak. leszaladtak a szívért.Azzal nagy suhogva elrepült. A kis Kay már kék. de nem vette észre. A mintákból egy írott szót próbált formálni. mint amikor mi apró falemezekből alakokat próbálunk kirakni. s végre meglátta kedves pajtását. mintha aludni készülnének.Kay! Édes. hogy majd összeroppant a feje. .mondta egy napon a Hókirálynő. aki látta. mintha álomból ocsúdott volna. újra a magad ura leszel. pofácskájukat és mancsukat összeütögetve. ezüstróka- kisasszonyok sem pletykálgattak el délutáni kávé mellett . finom és illedelmes mozdulatokkal. Metsző szelek vették körül. a nyakába borult és megölelte: . üresek. kihalt teremben. hogy mi történt a Hókirálynő palotájában. ha otthon volt . Kay. A kis Gerda belépett a fehéren tündöklő.előtt. kisebbek-nagyobbak aszerint. és lenézek a nagy. forró könnyei Kay mellére hulltak. felolvasztották a jeget. hogy valóságos műremek volt a tó.azt mondta. az Etnára meg a Vezúvra. Megismerte mindjárt. . Ennek a tónak a kellős közepén trónolt a Hókirálynő. és olyan erősen gondolkozott.” Ezzel az egy szóval kínlódott hát Kay. hogy könnyen ki lehetett számítani. kihalt terembe. szőlőnek. de sohasem sikerült neki azt a szót kirakni. HETEDIK MESE arról. Száznál is több terme volt a palotának. s kimosták onnan a gonosz tükörszilánkot. kedves Kay! Végre megtaláltalak! Kay nem mozdult.

Aztán elnyargalt a messzi világba. Gerda mindjárt ráismert: az aranyhintót húzta valamikor. s amikor elfáradtak és megpihentek.igen. s először a finn asszonyhoz vágtatott velük.Hát a varjak? . Hazajöhetett most már a Hókirálynő. hogy ha egyszer elvetődik a városukba.Messze járnak azok.felelte a rablóleány. egészen hazájuk határáig kísérték a gyerekeket. zöldellő. aki új ruhákat varrt nekik. gyötrelem hallgatni a sok fecsegését. aki megunta az otthonölést. Aztán majd más földre vándorol. Ott már kipattantak az első rügyek. amelyről a Hókirálynő azt mondta. most ismerte csak meg Gerdát. s abból tiszta fény sugárzott. meglátogatja őket. Nyomban megismerte Gerdát. az övében pisztolyok .Milyen dermesztő hideg van itt! S milyen üres és kihalt minden! . Gerda megcsókolta Kay arcát. ott állt kirakva fényes jégbetűkkel. hogy így elcsavarogtál! . milyen öröm volt ez! Még a jégdarabkák is táncra kerekedtek jókedvükben. betértek a lapp asszonyhoz is. merre van hazafelé. A vörös bogyós. megérdemled-e. hogy a világ végére is utánad menjenek? De Gerda megsimogatta a rablóleány arcát. Gerda meg Kay egymás szavába vágva mondták el történetüket. hogy él-e a királyfi meg a királykisasszony. fején égőpiros sapka. lábára. kizöldültek az erdők. Fiatal lány ült a lovon. Aztán folytatták az utat.Sok beszédnek sok az alja! . s megcsókolta őket. Jól felmelegedtek nála. nagy bokor tövében ott várta őket a rénszarvas. .Ugyan. . s azt tudakolta. szánkójuk mellett ügetett a két rénszarvas. Rózsa nyílik. mellette a duzzadó tőgyű fiatal rénszarvastehén. hogy elúszott vele a másik kis tükörszilánk. és ujjongva kiáltotta: . elültek a szelek. Innen mindannyian együtt indultak tovább. és kifelé indultak a Hókirálynő roppant palotájából. az ő . aki sírt meg nevetett boldogságában. De mondd el most te. aztán kezet rázott mind a kettőjükkel.Szép legény vagy. hogy ha Kay ki tudja rakni.kiáltották. amíg rá nem un arra a vidékre is. Folyton siránkozik. kisütött a nap. . édes kicsi Gerda! Hol voltál ilyen sokáig? És én hová kerültem? - körülnézett és megborzongott. mondhatom. . idegen országba utaztak! . hogy értél oda. .Gerdám. Kézen fogták egymást. csókot lehelt kezére. s az egyszerre kivirult. kicsi Jézus. messze előttük harangok zengtek-bongtak. s ők ráismertek városuk magas tornyaira . szirma hull az ágra. Nagyanyóról beszélgettek meg az ereszcsatorna fölött viruló rózsatövekről.kiáltott a kis rablóleány. . és megjavítgatta Kay szánkóját.felelte a lány. éppen azt a szót formálták ki. Kay meg Gerda hálásan búcsúztak el a két szarvastól meg a lapp asszonytól.a kis rablóleány volt. . virágzó tavaszi tájakon vitt át az útjuk. megcsókolta a szemét. s gyásza jeléül egy kis fekete fonalat kötött a lábára. Gerda is őt . nem tartottak tőle. Készen volt már Kay szabadságlevele. Ó. .nagyon megörültek egymásnak.kiáltott Kayra a kis rablóleány.A varjúférj meghalt . s a fiú tagjait erő töltötte el. úgy záporozott. és megígérte nekik.Isten veletek! . s amerre elhaladtak. és észak felé vette útját. látunk nemsokára! Kaynak végre megeredt a könnye.A szelídített varjúmenyecske megözvegyült. Megitatta a két pajtást meleg tejjel. A két szarvas aztán a hátára kapta Kayt meg Gerdát. Gerda meg Kay kézen fogva továbbindultak.És forrón átölelte Gerdát. Megszólaltak a tavasz első madarai. megszűnik a hatalma fölötte. s hogy akadtál rá. neki ajándékozza az egész világot s még egy új korcsolyát is ráadásul. s a fák közül gyönyörű paripa vágtatott elő. a finn asszony útba igazította őket.

hogy a régi házzal nem vállalják a rokonságot. Vaskorlátja akár a temetők kerítése. s ezek is azt tartották a régi házról.A párkánya olyan messze kiugrik. ugyanúgy forogtak körbe a mutatói. kocsifelhajtóival. Be is fordultak hamarosan a házuk kapuján nagyanyó ajtójához. hogy felnőttek lettek. kicsi Jézus. fénylő szemű kisfiú üldögélt naphosszat. felnőttek s mégis gyermekek. régi falakat. A Hókirálynő palotájának jeges és kopár pompáját úgy elfelejtették. ha csak olyanokká nem lesztek. észrevették.Ugyan meddig éktelenkedik itt szégyenszemre ez a rozzant vénség? - mondogatták egymásnak bosszankodva. a tető párkányzata alatt sárkányfejben végződő ólomcsatorna húzódott. Valamikor a sárkány tátott szája okádhatta az esővizet. nézte a málló vakolatú. A RÉGI HÁZ Az utcasoron állt egy régi-régi ház. Az ablakok fölött kőből faragott. milyen lehetett ez az utca valamikor régen. s fülükbe csendült az a régi ének: Rózsa nyílik. ahol mindent a régi helyén találtak. gyönyörű nyár. ezt le is lehetett olvasni az oromzatáról. ott laktak valamikor. a felső emelet magasan fölébe tornyosodott az alatta levőnek. s nagy rézgombok éktelenkednek rajta. széles párkányaival. amelyben a ház épült. alatta egy ódon betűkkel vésett. rá is ült ki-ki a magáéra. különösen amikor napfény vagy holdsugár ragyogott az ódon tetőn. és néhány sort olvasott a bibliából: “Bizony mondom néktek. A nyitott ablakon behajoltak az eresz alatt a virágzó rózsaágak. be a szobába. . s megfogták egymás kezét. alabárdos katonákat képzelt maga elé. mert az ólomcsatorna réges-rég kilyukadt. amit a szemköztiek. kecses tetőivel. mint egy lidérces álmot. s a legcsodálatosabb képek jelentek meg előtte. fel a lépcsőn.nagy városuk volt. Nézte. Csaknem háromszáz esztendő vonult el fölötte. látszott rajtuk. nagyon tetszett neki. Hanem az egyikük ablakában egy hamvas arcú. torz arcok vigyorogtak. szirma hull az ágra. Elképzelte. rózsás bőrű. ahol faragott tulipánok meg komlóindák között volt bevésve az évszám. Nyár volt. . mi történik odalenn az utcán. Az óra a régi nótát mondta: “tik-tak”. gyermekek a szívük mélyén. de velük mégis nagy változás történt: amikor átlépték a küszöböt. de most a gyomrából zúdult. sima falú. Csak már ne látnánk! A túlsó soron is szép új házak büszkélkedtek.olyan jó . ott álltak a kisszékeik. mint ezek a kisdedek. verőfényes. sárkányt meg kígyót ábrázoló esőcsatornákat . és nézte a régi házat. rövidke vers. hogy nem láthatjuk tőle az ablakainkból. mint egy várlépcső. Nagyanyó ott ült az áldott verőfényben. és magasak a fokai. Az utcasor többi háza mind új volt és takaros: nagy ablakú. A lépcsője meg széles. nem juttok be a mennyeknek országába!” Kay és Gerda egymás szemébe néztek. mintha toronyba kapaszkodnának. látunk nemsokára! Ott ültek egymás mellett. amikor csupa ilyen ház sorakozott benne.

Aranyfüst eltűnő. Egymás hegyén-hátán tolongtak. nagy szobába nyitott be a kisfiú.Köszönjük! Köszönjük! . mindannyian kíváncsiak voltak a kisfiúra. Minden reggel megjelent nála egy öreg szolga. megállította - Elvinnéd-e ezt a kis csomagot a régi házba. A szülei megengedték neki. majd egy kicsit lefelé. látogassa meg. de olyan dúsan zöldellt. s halkan zizegni kezdtek a selyemuszályok. hogy nem is köszönetet mondtak.Köszönöm az ólomkatonát. hogy átjöttél. mert tudom. Az öreg szolgának mosolyra derült az arca. és kinézett. buján sarjadtak a hajtásai. Néha odament az ablakhoz. Szót ugyan még nem váltottak egymással. A kisfiú sokszor hallotta a szüleitől: “Az öregúr semmiben nem lát szükséget. s a réseken kisarjadt a fű meg a repkény. és parókát viselt.mintha még buzgóbban fújták volna. hogy igazi paróka. “Tra-ram. “Ülj le! Ülj le!” - kínálgatták öblüket. mint az öreg almárium. hogy az erkély valóságos kertnek látszott. Magas támlájú. . csak olyan nagyon elhagyatott!” A legközelebbi vasárnapon a kisfiú becsavart valamit egy darabka papirosba. amelyikben szegfű nődögélt.volt elnézni a vénséges vén falakat! A régi házban egy öregember lakott. . ódon volt ez az erkély is. tra-ram!” . . amelyen látszott. . . egy nyíló kis virágot vasárnapra” Most egy szobába ért a kisfiú. A tornác mind a négy falán páncélruhás lovagok és selyemuszályos dámák arcképei függtek. hogy recseg-ropog minden csontom! Biztosan köszvényt kapok. ha kedve van. az egyiknek emberi ábrázata volt. Jaj!” Végül abba az erkélyes. bőrön nem fog az idő . Bólintott. s egy erkélybe torkollott. és átvitte gazdájának az ólomkatonát.“Jaj. talán a vendég tiszteletére fényesítették ki? A kapu fölött a trombitások - mert kőből faragott trombitások álltak ott. a másiknak szamárfüle. az öregember visszaköszönt. mint azelőtt. kis barátom! . megzörrentek a vértek. neki adom az egyiket. s ahogy a kisfiú belépett.És köszönöm. s egészen érthetően suttogták: “Levegő simogatott. s a kisfiú átindult az öregúrhoz a szemközti házba. hogy olyan nagyon elhagyatott. A lépcsőház vaskorlátján mintha fényesebben ragyogtak volna a rézgombok. . de lehet. Aztán kitárult a nehéz kapu. aki takarított a házban. . hasadék. napfény csókolt. s vasárnapra nyíló virágot ígért. bársony térdnadrágot meg rézgombos kabátot hordott. de erre nem is volt szükség. A köszvény hasogatja a hátamat. a szoba falai aranyvirágokkal telehintett bőrrel voltak kárpitozva.azt fújták kőtrombitájukon. Volt.fogadta az öregúr. lesietett a kapuba. hogy én küldöm: két ólomkatonám van. Öreg virágcserepek sorakoztak itt. és kedvükre nőhettek. Hamarosan visszatért. . az öregúrnak? Mondd meg neki. csupa rés. és elment ezért-azért a boltba. különben egy szál egyedül volt a bársonynadrágos öregember. az arcuk is pufókabbnak látszott. mint máskor. faragott karosszékek álltak a szobában. s így lassan barátságot kötöttek. tra- ram! Jön a kisfiú! Tra-ram. nyílhattak bennük a virágok. hanem a köszvényt panaszolták. Aztán lépcső következett: egy darabon fölfelé vezetett.mondták recsegő hangon a bútorok is.mondogatták a falak. és hozta a kisfiúnak az öregúr üzenetét: menjen át. ahol az öregúr üldögélt. s amikor az öreg szolga elment a ház előtt. a szemközti házból fejbólintva átköszönt neki a kisfiú. tulipánszirmok között .

Nem bírom tovább! Olyan hosszú a nap. és pompás befőttet. de ügyet se vet rájuk senki. Minden. masírozó katonák . szomorú az élet itt az öregúrnál! Azt hiszed. tra-ram!” A régi képeken megint megzördültek a vértek. minden olyan volt. Látod. hiszen meglátogatnak a régi emlékek. nem tud itt megszokni semmiképpen. rideg ez a régi ház! Aki megismerte a családi életet.szép és vidám ifjú hölgyet ábrázolt. Szép. . s látod. mint odaát nálatok. s annyi mindent hoznak magukkal! Aztán te is átjöttél hozzám. aki a régi-régi idők abroncsos szoknyáját viselte. nem is ismerem! .olyanok mint a kártyalapon a filkók -. hogy te igen nagyon elhagyatott vagy.Sok régi arckép van a boltjában. gyönyörű hintók.felelte az öregúr -. A kép sarkában. almáért meg dióért. ahol a szüleid este nyájasan elbeszélgetnek.Ne vedd úgy a szívedre! . s egy-egy fordulásukkal megint öregebb lett valamivel a szoba. s ő nyomban meg is kérdezte az öregúrtól: . s a karosszékek köszvényüket panaszolták.Már ólomkönnyeket sírtam.felelte az öregúr. A kapu fölött megint azt fújták a kőtrombitások: “Tra-ram.fakadt ki az ólomkatona. mert visszatért az öregúr.kiáltotta az ólomkatona. vagy ötven esztendeje. szálltak a napok. a napok. . Egyik nap aztán megint átment a kisfiú az öregúrhoz.Nem. mennyi örömöm van! Egy képeskönyvet emelt le a polcról. .De én nem látom őket. s a régi meg az új ház két lakója sokszor integetett át egymásnak. De nagyszerű képeskönyv volt az! Az öregúr átment a másik szobába befőttért.Olyan elhagyatott.Ó. . almát meg diót hozott kis vendégének. ő is meghalt már régen.A sarki zsibárusnál vettem . A szemközti falon egy nagy arckép függött .vigasztalta a kisfiú. amikor a kisfiút megpillantotta. Szelíd szeme egyenesen a kisfiú arcába tekintett. tra-ram! Jön a kisfiú! Tra-ram. nem bírom tovább! . és annyi mindent hoznak magukkal! . kap valakitől egy barátságos pillantást vagy egy szép karácsonyfát? Nem is vár semmit. . . Én ismertem ezt a hölgyet. . A szabók zászlóján ollót tartott két oroszlán.Pedig bírnod kell . hiszen a régi házban egyformán peregtek az órák. Boldogan és jókedvűen ment haza a kisfiú. zizegni kezdtek a selyemuszályok.Odahaza azt hallottam . de ezt nem vette észre senki. s az este még hosszabb! Itt nem úgy van.Nekem úgy tetszik itt minden. és rizsporos haja tornyosra volt fésülve. nagyon szép volt az élet a régi házban! . Milyen magányos. fonnyadt kis virágcsokor sárgult. zászlókat lengető céhmesterek. a csizmadiákén páros fejű sas büszkélkedett. a mutatók meg- megcsikordulva vánszorogtak körbe. Olyan szomorú itt minden! Hadd menjek . nem .szólalt meg a kisfiú -. mint első ízben. mert mesterségükben minden páros. múltak a hetek. s te olyan vidáman lármázol a kisebb testvéreiddel.Én nem bírom tovább! . És a nagy falióra ingája ide-oda lendült.Hol szerezted ezt a képet? .panaszkodott az ólomkatona. de micsoda képeskönyvet! Díszes fölvonulások voltak benne. lehetett az is vagy ötvenesztendős.Most már igazán nem bírom tovább! . az üveg alatt. amilyeneket már nem is látni manapság. Én nem bírom ki nála! . már rég sírjukban nyugosznak.felelte a kisfiú. . aki a komódon állt feszes vigyázzban. a régi emlékek is ellátogatnak ide. mert akiket ábrázolnak. megcsókolja őt valaki? Azt hiszed. s aztán meg is feledkezett az ólomkatonáról. a bőrkárpit a maga versét mondta. csak a halált.

aztán a másik lábára állt. Feneketlen fiókokat húzogattak ki. az emberábrázatú meg szamárfüles virágcserepeket. a régimódi hölgy arcképe visszakerült a zsibárushoz. csak szívfájdalom. Jégvirágos lett az ablak. meg is ütöttem magam.Majd megkerül . és előrenyújtotta a nyakát. a köszvényes karosszékeket meg az öreg almáriumot. . . és halkan dúdolt is hozzá. nagy kártyák voltak . az uszályos dámákat. s egy ódon szekrénykét hozott be. összekulcsolt kézzel álltatok ott szüleitekkel együtt. széles lépcsőjén is vastag hótakaró fehérlett. de a tánca sehogy sem illett az énekhez. azzal levetette magát a komódról. aztán még néhány hét. cirádáit belepte a hó. hogy s mint van? Ő biztosan boldog! Jaj. s föltették rá a koporsót. Ezer felé vitték szét a sok holmit.kiáltotta torka szakadtából az ólomkatona. Este kocsi állt meg a ház előtt. és eléneklitek a reggeli zsoltárt. hogy le is fordultam az asztalról. azt se bánom. karomat vagy lábamat. Ti meg ott álltatok az asztal körül komoly arccal. ha golyó találja a. . a kisfiú hazament. A végén már majdnem levetettem magamat a komódról. de nem kísérte senki. s ő először fél lábra állt.mondta. Csak a kisfiú intett utána szomorúan. Aztán kitárult az ajtó. hogy egy tenyérnyi darabon leolvadjon róla a jég.mondta az öregúr. gyerekek. mert az ólomkatonát csakugyan elnyelte a föld. és ő átnézhessen a régi házra. s nem törődtek a képével sem. mert ti lassan.inkább háborúba. mindjárt táncolni kezd. Nem is élt. hogyan viszik el sorra a páncélos lovagokat.Itt kell maradnod! Értsd meg már végre! Belépett az öregúr.Téged az öregúrnak ajándékoztalak . az a mulatsága. mert a hajdani barátok már valamennyien sírjukban nyugodtak. Elképzeltem a szemközti házat. Ahogy meghallotta a zengő zsoltárt. s ezt hozzák magukkal. mint egy nyitott sírban.ilyet se látni manapság. mert azt a hölgyet senki sem ismerte.Ezt a dalt énekelte ő! . belül tájkép volt a födelére festve. ünnepélyesen énekeltetek.Hadd menjek a háborúba! A háborúba! . s olyan tisztán láttalak benneteket! Láttam a vasárnap reggelteket. balzsamszelencékkel meg régi kártyákkal. máig is kék az oldalam. és úgy feküdt ott. hogy elvigyék messzi vidékre. az legalább változatosság! Megtudtam már. ahol rég halott ősei pihennek. és behozták a kicsi húgodat. amikor régi emlékek látogatják meg az embert. újra és újra megjelenik előttem. s hidd el. és megint kinyújtotta a nyakát. mintha egy lélek sem élne a házban. s fölnézett sugárzó szemmel a zsibárustól vásárolt arcképre. Mi újság nálatok? Most is énekeltek vasárnap reggelente? És beszélj a kicsi húgodról . de akármilyen zenét vagy éneket hall. aranyozott. a másik ólomkatona. kereste a kisfiú. megint táncra illegette a kis lábát.mondta neki szigorúan a kisfiú. s rekedt hangon pendültek a húrjai. nem bírom itt tovább! . Elindult vele a kocsi. Annak díszeit. körülálljátok az asztalt. de mintha a föld nyelte volna el. . mert az öregúr halva feküdt. Bezzeg én nevettem akkor úgy. s a kisfiúnak rá kellett lehelgetnie az üvegre. amikor az öregúr eljátszott rajta egy régi dalt. hogy nevettem! Ez a vasárnap reggel meg a többi szép óra. de nem találta meg soha többé. s a kisfiú az ablakból nézte. ami csupa érdekességgel volt tele: festékes dobozokkal. komoly arccal. amikor ti. de sehogy sem találta el az ütemet. s ott függött időtlen időkig. . milyen az. de hát csúnya dolog is volt. aki még kétesztendős sincs. eltelt a hét. ha soká tart a látogatás. ezek lehetnek azok a régi emlékek. a zongorát is fölnyitották. a szobátokat. vagy inkább a padló: az egyik padlóhasadékba esett. ami biztosan nagyon nehezetekre esett. Ugyan hová lett? Kereste az öregúr.táncol-e még? Hát a pajtásom. Néhány nap múlva árverést tartottak a régi házban. Engem is meglátogattak. amit köztetek átéltem. Beesteledett.

Amikor meghalt. amelyik valamikor régen az öregúr szobájában a padlóhasadékba esett. derék.Nem tudom. A fiatalasszony megtörülgette a katonát egy zöld levéllel. hogy ugyanaz az ólomkatona! . Nagy ablakos.kiáltotta a hajdani kisfiú. Az aranyvirágok rég leperegtek róla. és ez a legszebb dolog a világon. szép vaskerítése volt és pompás veretű vaskapuja. lehetetlen.A legszebb! . Mutasd meg nekem az öregúr sírját! . mert az olyan nagyon elhagyatott volt. Hanem az ólomkatona most már nem hitte el neki. hogyan ülteti el azt a kis mezei virágot. Már meg is házasodott. hogy a bőrkárpit egy foszlánya volt. . A puha kerti földből valami hegyes tárgy meredt ki.mondogatták egymásnak az utcasor új házai.kiáltotta egy hang a közelükben.Elteszem emlékbe.mondta az urának. és mosolyogva csóválta a fejét. ugyanaz.Ó.Bizony lehet. hiszen sok-sok esztendő pergett le azóta. arra nem is emlékeztek.És beszélt a feleségének a régi házról. s éppen az új. Apróra elmondott mindent az ódon házról meg lakójáról. az öregúrról meg az ólomkatonáról. . . Elültette. bőrön nem fog az idő . és nézte. Az utcáról beláthattak a hajdani bőrkárpitos szobába .sóhajtott az asszony. de még mindig azt vallotta. Sokáig hányódott a lebontott ház romjai között.a kőművesek már leszaggatták a falakról a bőrt -. hol pihenhet . és jót megnyomkodta körülötte a földet. Rég ideje volt már! . mi történt? A fiatalasszony megszúrta a kezét. . és esztendőkig ott feküdt. aztán tisztára dörzsölte a zsebkendőjével . mintha nem vennének tudomást semmiről. nem. csak az erkély dús növényei zöldelltek még. Egy napon megállt a felesége mellett a kertben. aztán a földbe került. Igen. nőttek kedvükre. milyen jó illata volt annak a kendőnek! Az ólomkatona mintha mély ájulásból tért volna magához. . s amit mondtál. sok örömet leltek benne a szülei. mert a régi házat földig lebontották. milyen elhagyatott lehetett szegény! . Tavasszal aztán bontani kezdték magát a házat is: már csak omladék.felelte a férfi . becsületes ember. s a fiatalasszony könnyes szemmel hallgatta. . Aztán elpusztultak azok is. előtte. de nem a régi házról fecsegtek. Verebek telepedtek a szőlőindákra. A hajdani kisfiú embernyi ember volt már.Nem.Bizony nagyon elhagyatott volt! . jól sejtitek: az a hegyes jószág az ólomkatona volt. .ó. olyan volt már. de nem látta más. Aki arra járt. gyönyörködve állt meg előtte. ami úgy megtetszett neki. amit hajdanában: Aranyfüst eltűnő. Jaj. ami kisfiú koromban az enyém volt. már egy barátja sem élt. kis kert zöldellt. . . . ahol tulajdonképpen a régi ház állt. hogy ugyanaz legyen! De eszembe jut róla egy ólomkatona.Mutasd csak! . Én pedig akkor még kisfiú voltam. csak az ólomkatona. összevissza zsinatoltak. . vadszőlőindái felkúsztak a szomszéd ház falára. kertes házba költözött be ifjú feleségével.De legalább emlékeznek rá. sima fehér falú ház épült a helyén. amit az öregúrnak ajándékozott.mondta a kezében az ólomkatona. mint egy nedves kis földdarab. . megőrzöm emlékezetemben. mondták róla az emberek.

Zsendülő leányka volt. hát a puha földbe szúrta le az ágat. Az emeletről. vizslát.Mindent a maga helyére! . .Neked a pocsolyában a helyed! . nem a pompás termeibe persze. Miközben szilaj lovát elröptette előtte.mondta.Pedig a lelke mélyén vesszőfutást kívánt a földesúrnak és cimboráinak. vadászkürtök rivalgása hallatszott. s az ágaidból furulyát faragjon az udvarház népe! . s fölhúzta a libapásztorlányt. megsuhogtatta ostorát. vadászcimborái vele nevettek. abba kapaszkodva függött az árok vize fölött. s a leányka az árokba zuhant volna. amit most elmondok. . duhaj jókedvében összevissza kiabált a társaság. ahol a földesúr asztalnál ült a cimboráival. lódobogástól rengett a föld. a földesurat.A szabad országút. De a lovasok már ott dobogtak a fahídon. alig . forgatták. és úgy mellbe csapta vele a libapásztorlányt. mert annál kisebb valaki volt. de csak azért. ha abban a pillanatban le nem nyúl érte egy erős kéz. kártyázni kezdtek: egész gulyákat. a kastélyban folyt a dínomdánom. cimboráival meg kutyáival befordult az udvarház kapuján. MINDENT A MAGA HELYÉRE! Száz esztendőnél is régebben esett meg. a józan ész kiröpült belőle. hogy a hazavágtató vadászoknak utat adjon.Mindent a maga helyére! . megpróbált fölvergődni. s most a leányka segítségére sietett. nem indította meg a kislány kedves arca. a bor gőze szállt a fejükbe.mondta magában a házaló. . A kapujához vezető híd mellett öreg fűzfa borult a zizegő sás fölé. Isten a tudója. a béresek megnézték a portékáját. de sietve.rikkantotta. A szegény kis libapásztorlány zuhanás közben elkapta az öreg fűz egyik lehajló ágát. A vendégek harsogva nevettek. De az udvarház gazdáját. s abból kellett kiinnia. s amikor a földesúr. Azt találták ki. Erjesztett mézsör és tüzes bor járta.és harsányan nevetett tulajdon elmésségén. amikor végre kikerült a pokolból . s a kislánynak fel kellett ugrania előlük a híd sarokkövére. a nagy tó partján egy régi udvarház merengett. . nyájas arcú és sugárzó tekintetű. hogy az hanyatt zuhant a sáncárokba.mert annak tartotta a kastélyt. alkudoztak rá. zengtek a kürtök. sáncárkait fölverte a perje meg a sás. vad kurjongatás hallatszott. Túl az erdőn. Hiába. . de nem mindig lehet minden a helyén. a vadászkutyák csaholtak. aki mindent látott. a vadászkutyák dühösen csaholtak. hogy a házalónak harisnyába töltöttek bort. De a fűzfaág letörött a súlya alatt. amit éneknek szántak. hogy csúffá tegyék valamiképpen. és meg nem ragadja. még meg is csókolták egyik-másik agarat.Mindent a maga helyére! . A cselédházba ment. . de csak ilyen rikoltozás telt tőlük. a mélyút felől. Nemhiába tartja a mondás: “Gazdag madarak zajjal szállnak. Aztán a letörött fűzfaágat akarta visszailleszteni. Lentről. Amikor hírét vették. az való nekem. parasztokat és tanyákat tettek föl egy-egy lapra. mielőtt kicsurog! Amikor ezt a mulatságot is elunták. amit kastélynak tiszteltek a környékbeliek. gyönge testű. és a kis libapásztorlány sietve terelte át falkáját a hídon.” Ők aztán gazdagok voltak. ha tudsz.kiáltotta a földesurat utánzó hangon. . Egy vándor házaló volt. hogy házaló érkezett a kastélyba. Aztán befordult a kastélyba.Eressz gyökeret ! .Nőj magasra. fölparancsolták a portékájával. miután a kutya lógó fülével megtörölték a pofáját. a falatot vadászebeikkel osztották meg a duhaj urak.

A kis libapásztorlány el-elnézegette. pedig olyan szép volt. még egy parányi vadberkenyebokor is gyökeret vert. hogy a nagy ragyogástól észre se vette az ember az ablakokat. A kastély előtt árnyas fává terebélyesedett a hajdan leszúrt ágacska. terebélyes zöld szoknyája lágyan ringott. márványasztalok. ott kellett hagynia házát és udvarát. Termeiből messze el lehetett látni a vidékre. valóságos kis függőkert pompázott. amelyet a házaló az árokpart puha földjébe szúrt. s ahogy cseperedett. . Attól a pillanattól. hasadékait földdel hordta tele a szél. tudós mesterek tanították őket. gyümölcsfákat ültettek a ház köré. Ők meg lassan megöregedtek. A pázsit a kastély előtt olyan fényes zöld volt. Hamarosan feleséget hozott a házhoz . úgy fogyatkozott a jószág a kastélyban. hogy a kastélyba az új uraság beköltözött. mintha reggel meg este szálanként fényesítették volna. Lassanként mindent elvitt a tivornya meg a kártya .Ez a mi családfánk! . réseit. pamlagok. becsüljétek! Azóta száz esztendő telt el. az ura a gazdaságban. megeredt. hetek múltak. hogy csúffá tegyék. s a kis libapásztorlány mosolyogva integetett utána. s mintegy élő tanúja volt annak: milyen szép lehet egy fűzfa. az erdő szélén. az iszapos sáncárkokat is kitisztogatták. új hajtásokat növelt.olyan két malomkő ez. málna meg madársóska zöldellt az ágak között. Mi lett a hajdani házalóból? Bizony a kastély meg a birtok új ura. selyem. a virág. a hajdani leszúrt ágacska. s a földesúr koldustarisznyát akasztott a nyakába. A nagy tóból süppedékes ingovány lett. Hajszálra úgy festett. nem hallottak több kártyacsattogást az öreg falak. s örült. ahol a legvastagabb ágak szétváltak. A mezőt átszelő kis ösvény éppen a vén fűzfa tövében vezetett el. . az a letört fűzfaág. boldogan éltek a régi udvarházban. az ifjú asszony a ház körül szorgoskodott. ha kedvére nőhet! Törzsét ugyan hatalmas repedés szántotta át.mondta a földesúr.meg bársonyszékek. ha a szél néha félresodorta róla a zöld békalencsét. A termekben drága képek pompáztak. hogy ilyen szépen cseperedik. mert a becsület meg a szorgalom a koldusok koldusának is szerencsét hoz. a mi korunkba fordult az idő. ez most már igazán megérdemelte a kastély nevet. s kisarjadt belőlük a fű.ugyan kit? Bizony a kis libapásztorlányt. mint az a hajdani szegény házaló. szattyánbőrbe kötött aranymetszésű könyvek. Fönt. s ablakai olyan fényesek voltak. A följárat széles lépcsőjét rózsalugassá alakította valami ügyes kertész. Csendben. s finom kis ágait a fűzfa képével együtt verte vissza a víz tükre. felnőttek egészségben. Zöldellt a kis fa. akivel harisnyából itatták a bort.Tiszteljétek. mintha selyempárnák között született volna. Fönt a dombon. nődögélt. Nem telt bele hat esztendő. mert valahogy a maga kis fájának érezte. de állt. . új kastély büszkélkedett. Csak a fűzfa susogott a szélben.várom. egyre jobban gyarapodtak. a viharok is meggörnyesztették egy kicsit. előkelő emberek: a báró úr meg a . gazdag emberek lakták az új kastélyt.Ördög bibliája: nem való a serény ember kezébe! . ágait nem nyeste senki.ennyi maradt a sáncárokból. hogy újra kinn legyek! Azzal kifordult a kapun. onnan nehezen áll tovább!” Kitataroztatták az öreg udvarházat. Napok teltek. Gyermekei születtek. aki jólelkű és szerény teremtés maradt új ruháiban is. sohasem pihent ölben a keze. mert igaz a mondás: “Ahol a jólét megtelepszik.mondták az öregek felnőtt gyermekeiknek. A hosszú téli estéken a ház úrnője együtt szőtt-font a cselédeivel. amely lassan a legnagyobb vagyont is megőrli. Maga a ház is ragyogott a rendtől. zöld leveleit lágyan simogatta a szél. földönfutóvá lett. a régi udvarház helyét csak egy romba dőlt fa jelezte meg egy pocsolya .

hogy aztán nevethessen rajta. persze azért.kiáltott fel a lány. A hangversenyen ének is volt.És átnyújtotta a házitanítónak az öreg fűzfáról metszett furulyát. a házalóról meg a libapásztorlányról. és dédszülei voltak az előkelő bárócsaládnak. de én bizony nem bánom. . Egy nap sétálni vitte az úrfiakat. A pompás kastélyban minden illett egymáshoz. amit tudott a régi udvarházról. akik előadják. s velük tartott legidősebb nénjük is. . öreg fűzfánk! Úgy szeretem ezt a fát! Otthon ugyan kinevetnek érte.adták ki a jelszót. tudós ember volt. A hajdani házalót meg a hajdani libapásztorlányt ábrázolta a két festmény. Nem is hasonlítanak a mi szüleinkhez. jelezve. amit egyedül csak azok élveznek. az asszony meg libapásztorlány. a másik egy rózsaszálat tartó. A bárói címet a fiú kapta. barátságos lehetett az a régi udvarház. Nemes lelkű. de olyanfajta. s nem lehetett udvari ünnepség nélküle.Hiszen ez a mi híres. - Hiszen a férfi házaló volt. akik itt találkoztak először. a bárókisasszony útközben mezei virágot szedett.kiáltott fel hitetlenkedve az egyik báróúrfi. rizsporos hajú asszonyt. zsúfolásig megtelt a kastély legtágasabb terme. és a két festmény a cselédházba vezető folyosóra került. hogy a báróúrfiak az öreg pár arcképét használták céltáblának. A környékről meg a városból sok előkelő vendég érkezett. A házitanító le is tört egy ágat.Mindent a maga helyére! - mondta. .Egyszerű szívű emberek voltak. különösen két arcképet: az egyik meggyszín kabátos. Monda is szól erről a vén fűzről. Ez a két kép is ügyetlen mázolmány! . És elmondta. ha már hangverseny van a kastélyban. Beszélgetés közben egykettőre megfaragta a fűzfa furulyát. hiszen ön faragta a furulyát! A lángésznek mindenhez értenie kell! Remélem. mert neki már volt egyszer egy olyan furulyája. . amikor íjukkal célba lőttek. Az öreg fűzfa mellett vezető ösvényre tértek. . ne bántsa! . a hajdani házalóhoz meg a libapásztorlányhoz.bólintott rá a házitanító.biztatta egy lovag a házitanítót. hát ő is szerepelni akart. Ócska lomnak tartották a sok régi festményt. gyöngéd szívű teremtés volt.Azt tartották: “Mindent a maga helyére!” Úgy gondolták. és boldog emberek! .Mindent a maga helyére! . parókás férfit ábrázolt. nem akartak nemesi rangot szerezni . A báróúrfiakat egy házitanító nevelgette. . muzsika is. . Milyen boldog.Önnek talán jobban sikerül! .mondta a bárókisasszony. ahol a ház úrnője együtt szőtt-font a szolgálóival! . Az új urak jelszavát is az volt: “Mindent a maga helyére!” Azért is akasztották a hajdani öreg udvarházat díszítő képeket a cselédházba vezető folyosóra.családja. Az öreg fűznél megálltak: a legkisebb báróúrfi mindenáron fűzfa furulyát akart faragni. nem helyénvaló. a bárócsalád őseit. jobban vonzódom ehhez a régi párhoz. De a furulya csak nem szólt. ahova a legjobban illett.Próbálja meg. A vásznon sok kerek lyuk tátongott. elbájol bennünket ezzel a kis hangszerrel! . mélységesen szerette a természetet. mindegyiket oda.Ez a dédapánk meg a dédanyánk?! . hiába fúvogatta. de már későn. de én magam sem tudom az okát.Derék emberek lehettek. amit ennek a fűzfának az ágából metszettek.Jaj. . A családunkban mindenki őt szereti legjobban. . Másnap fényes ünnepséget rendeztek a kastélyban: hangversenyt adtak. s ügyesen rendezgette a virágokat. az én nagyapám: azt mondják. Még a legkisebbik báróúrfi is behozta a fűzfa furulyáját. ha pénzért vásárolnak nemesi levelet maguknak. Mind a két arcképet fűzfaágból font koszorú övezte.

de egészen pontosan. . A kastély termében a bárókisasszony egyenest az asztalfőre repült.Mindent a maga helyére! . aztán szélvihar támadt a nyomában. egy szál maga. hogy gyönyörűség volt hallgatni. . se gyereke. amerre iskolába mégy? . .Új mesét bizony nem tudok . mert az jót tesz ilyenkor. aki az imént furulyázásra biztatta a házitanítót.mondta az öregúr. áradt. Csúfot akartak űzni belőle. . hiszen az új kastélyban is az volt a jelszó.no. hogy milyen mély a lefolyó csatorna odaát a kis utcában. mert nem volt se felesége. BODZA-ANYÓKA Volt egyszer egy kisfiú. és kiröpítette a birkapásztor viskójába.bólintott az öregúr.türelmetlenkedett a kisfiú. . Messze földre elhallatszott a furulya szava. mert ez a történet rövid. úgy ültek ott ketten. A báró urat hirtelenül fölkapta. éppen csak a régi pár arcképe került vissza a legpompásabb terembe. ami az öreg udvarházban “Mindent a maga helyére!” Egyszer talán úgy is lesz. betöltötte az egész udvart. zengett. ágyba fektette. minden a helyére kerül. megzendült a hangja. az erdőt.Magam sem értem . csak az inasok szobájába. a kertet. aki egy nap megfázott: kiment az utcára. ezt mindenki észrevette. és átázott a cipője. a tyúkólban kötött ki. Elég különös dolog volt. Akkor lépett a szobába a mulatságos öregúr. .Most persze mesét . s hogy ott legyen. - Hogyan ázhatott át a kisfiú cipője? .mondta a kisfiúnak az édesanyja. . A házitanító az ajkához emelte. a saroglyáját se tudták elkapni. mint a legnagyobb orgona. hogy a veszedelmes furulya hamarosan kettérepedt. . mérföldekre elhallatszott. ha a legmélyebb helyen lépek bele. gazdag parasztot az árokba sodort a bűvös szél. A csúfolódó kedvű lovag. s nem egyedül. a birkapásztor meg a kastélyba repült .felelte az édesanya.felelte a kisfiú -. ki tudja. gondoskodott is róla. és szelíden rázta a fejét.kérdezte. s hiába futottak utána. mintha az ő kézfogójukat ünnepelték volna.Hát látod. a kastélyban szót sem ejtettek a csodálatos furulyáról. s a környéken csodálatos dolgok híre járta. Ott függtek hát az őket megillető helyen.Éppen a cipőm száráig ér . ott ázik át az ember cipője .Először azt szeretném tudni.Akkor talán mesét is hallhatsz jutalmul. a gőgös lakájok közé. mert oda fújta őket a szél. hogy egy csésze jó bodzateát főzzön neki. erősebben. hogy egy ilyen szurtos pásztor merészkedik közébük. de az idő végtelen. Pedig a gyerekeket nagyon szerette. aki a ház legfelső emeletén lakott. A kisfiút levetkőztette az édesanyja. mert napok óta egy csepp eső sem esett.ezt zúgta-süvöltötte a szél. . annyi mesét meg történetet tudott.Mikor mesél a bácsi? . s a szegény házitanítót sodorta melléje a szél. nem éppen a terembe. Egy négyes fogaton utazó gazdag bankárcsalád mindenestől kiröpült a hintóból. még miféle galibákat okozott volna! Másnap a régi kerékvágásba zökkent az élet. Még szerencse. s behozatta a teafőzőt. Két uborkafára kapaszkodott. ami meg is illette.Idd meg szépen a teát . akik hökkenten nézték.

nődögélt. . nőttek. Bodza-anyóka ott üldögélt az ágak között. és fehér bodzavirágok díszítették - nem tudta az ember.Ott abban a sarokban egy vizesdézsa állt.bólintott rá az öregasszony. holtan fekszel a tenger mélyében.Igen. . ahol most ülünk. és fölkapaszkodtunk a Kerek-toronyba.Emlékszel-e? . félretolták a függönyöket . hogy illatozott a csodálatos fa! Nyájas arcú öregasszony üldögélt az ágak sűrűjében. beleszórta a kannába a szárított bodzavirágot.tűnődött el az öreg matróz.hogy virult. és azt mondják: itt vagyok! . s most. sose látlak többet. kelméből varrták.Meséljen a bácsi! Meséljen! . ahol a király pompás hajói úsztak a csatornákon. mint a bodza levele. játszadoztunk ugyanebben az udvarban.Majd kitalál a bácsi . szétágaztak.kíváncsiskodott a kisfiú. A város szélén.Én meg nemsokára más vizeken jártam.Emlékszem bizony . Az édesanyja nevetett. . bizony . amelynek födelét mind magasabbra emelte föl a gőz. kopogtatnak belülről a homlokomon.Meg is öntöztük a vesszőket. abból történet kerekedik.Most nem kopogtatnak? . Zsenge vesszőket dugdostunk a földbe: kertet ültettünk. . Ott ni. de ez nem a mi nyelvünkön van. aztán fává sudarasodott a bokor. s nézd ezt a gyönyörű bodzafát! .bólogatott az anyóka. gyönyörű bodzabokorrá terebélyesedtek. s az egyik bodzaág megeredt. de a két öreg nem hallotta. .Aprócska gyerekek voltunk. végül bodzavirág üde. mert a hajdani időkről beszélgetett. . és együtt szaladgáltunk. .Ki az a néni? . csakhogy nem az olyan mesék és történetek az igaziak.kiáltotta hirtelen. . amikor kedve tartja. Dédszülők voltak már. mindenből mesét tud csinálni.mondta az anyóka. kihajtott.felelte az öregúr -.De előbb még iskolába jártunk és tanultunk . öregkorunkban.Nem jön ám a mese éppen akkor. nyúltak. Ő az.Én tudom. De szépen úszott! Hanem aztán nemsokára én is kiúsztam másféle vizekre.Sokszor már azt hittem. Hanem amelyek maguktól jönnek el hozzám. mind a ketten sírtunk meghatottságunkban. . egy szép verőfényes délutánon két öreg ült az árnyékában: a vénséges vén matróz meg a vénséges vén felesége. nagy fává terebélyesedett. . figyelj rám. . .mondta a kisfiú. s amihez csak nyúl.Éppen ilyen terebélyes és virágzó bodzafa zöldell odakinn a város szélén. . amit magam farigcsáltam. még a kanna csőréből is. hűs árnyékot terít ránk. ágai ráhajoltak a kisfiú ágyára. és ráöntötte a forró vizet. amikor akarja az ember! Nagyobb úr az annál: akkor érkezik. de az esküvőjük napjára nem emlékeztek pontosan. . hogy amit csak lát. .Bizony. és a szélkakas . mikor lesz az aranylakodalmatok! . pedig mondom. karcsú ágak sarjadtak ki mellette. nem tudok újat.ámult el a kisfiú. hosszú esztendőkig hajóztam a messzi tengereken. a matróznegyedben jobb nevet találtak rá: Bodza-anyókának hívják. abban úsztattam a kis hajómat.A régi rómaiak és görögök driádnak nevezték . . összefonódtak.Amikor először vettünk úrvacsorát. vagy élő lombból és virágból. A kisfiú csodálkozva pillantott a teáskannára.vársz tőlem. Várj csak . Éjszaka néha fölkeltem. Szegényes kis udvar szögletében nőtt. különös ruhája zöld volt.édesanyámtól azt hallottam. és az aranylakodalmukra készültek.Sokat sírtam utánad . Aztán Frederiksbergbe mentünk. .emlékezett az öreg matróz. . és olyan nyájas arccal nézte őket. abban a teáskannában. Délután aztán kézen fogtuk egymást. fehér ernyője habzott ki belőle.szólt közbe egyszer csak. Éppen itt van. Koppenhága meg víz fölött kinéztünk a messzi világba. mint most téged.

. s megálltak a szülői ház virágoskertjében. hogy szakadt az eső.Idáig nem mese .milyen csúf idő volt! -.de hiszen most is az vagy -. . hogy a leveleddel egy időben érkezel haza.szólt ki az ágak sűrűjéből Bodza-anyóka. reggel már meg is köszöntötték őket. hogy ezen a napon ünneplik aranylakodalmukat az öregek. s kihajolt a két öreghez. .Aztán lassan felnőttek. Milyen daliás legény voltál . mintha tegnap történt volna: egy nap zuhogott az eső. de az öreg pár megint elfelejtette. nevettem is örömömben. . s megszólalt a szemeteskocsi csengője a ház előtt.A dédunokáink.Kérdezzük csak meg Bodza-anyókát! . s megálltam a kapuban . azok azt hitték.fordulását lestem.Azzal átölelte a kisfiút. Peter meg Hans Christian.Nemsokára megesküdtünk . .Nem tudhattam. Nemsokára megérkeztek a gyermekeik meg az unokáik. Jó fajta! Hanem én úgy emlékszem. Kézen fogva léptek ki a lugasból. csak a ruhája maradt a régi: nagy.mondta az anyóka -. Egy fürt fehér bodzavirág illatozott a mellén. fehér virágos. A bodzafa erős illatot árasztott. és sorra követte a többi gyerek: Maria. mindenki szereti őket.Jól emlékszel! Éppen ma van az aranylakodalmatok napja! . karcsú . a virágzó bodzaágak sűrűje összezárult mögöttük.folytatta az emlékezést az öreg matróz. hogy csak úgy csattant. hogy ma este nagy ünnep lesz náluk. legkisebbik dédunokájukban gyönyörködtek.mondta az öreg matróz. fürtös aranyhajában bodzavirág koszorú. négy erős. az csak ezután következik.de szép is lehet! Amit csak leírtál. levélzöld kelme. hiába vártalak. és ahogy ott álltam. arról is elfeledkeztem. hogy te vagy. Bodza-anyóka mosolyogva bólogatott az ágak között. Niels. Azt írtad. Egyszer csak a levegőbe emelkedett velük a lugas. Elképzeltem . derék emberekké váltak valamennyien. egyikük keze a másikén nyugodott. arra egészen tisztán emlékeztek. és egy levelet nyomott a kezembe. s ők repültek . aki hallgatta. .mondta a kisfiú. odalépett hozzám a postás. . . Kipirult a két öreg arc. egy karóhoz támasztva. . csupa locspocs volt az utca. olyan uras formád volt! Ó.S most már az ő gyermekeiknek is vannak gyerekeik . mintha ilyentájban lett volna az esküvőnk. nagy szeme kéken csillogott . Lementem a szemetesvödörrel. hogy a szomszédasszony bólint át nekik. mintha árnyas lugasba léptek volna. Az üde pázsit szélén ott állt az apa sétabotja. . és együtt kiáltott éljent a többiekkel. . nyerítő lófejjé változott a sétabot fényes gombja. . lobogni kezdett pompás fekete sörénye.mondta a mesemondó öregúr. éppen egyidősek voltak. a fejeden fényes kalap. ahol szolgáltam.Hiszen ez nem mese! . sárga selyemkendő a zsebedben.Emlékszel-e még? Aztán megszületett az első fiunk. A legcsodálatosabb mese mindig a valóságból nő ki. hogy a meleg országokat járod. de bizony akárhogy fordult. Arra emlékeztek csak. Úgy emlékszem. sült krumpli is lesz vacsorára. különben az én szép bodzafám se hajtott volna ki a teáskannából. Egyszer csak átölelte valaki a derekamat . és ölébe vette. kiemelte az ágyból. a leáldozó nap fényébe vonta a két öreget. akik jól tudták. ami igen régen történt. Csak nézték egymást. ahogy ott állok a zuhogó esőben a szemetesvödörrel.Talán csakugyan nem az . Megcsókolták egymást a kisfiúval. Az ő kedvükért még a bot is megelevenedett. Ahogy meglovagolták.Te meg olyan pofont adtál annak a valakinek. én azt mind magam előtt láttam. . ahol a kávé terem. aki ott táncolt körülöttük. . a te leveledet! De nagy utat tehetett meg az a levél! Rögtön feltéptem és elolvastam.gyönyörűséges volt ránézni. és boldogan kiabálta. és egyformán vidámak.de gyönyörű utazás volt! Bodza-anyóka egy szempillantás alatt szépséges leánykává változott. sírtam is.

halványpiros kökörcsin nyitogatta szirmait a zöld fűben. ott áll a dombtetőn az öreg tölgyek alatt. amit az öreg pár ültetett gyerekkorában. s közben folyton érezték a bodzavirág édes illatát. ahogy nemrégen emlegették. Tavasz volt.mondta a kislány. leesett a hó. . s a fiú repülés közben néha ráhajtotta a fejét. amelyeken szederindákkal befutott ódon kövek meredeztek. amit a fiú háta mögött ülő kislány mondott. Tovább. volt nagy öröm. mint a tenger. és fel-felnéztek az öreg fák összeboruló sátrára.kiáltott fel újra a kislány. mint a fehér korall. Ez meg a kovácsműhely.Gyönyörű az ősz ezen a tájon! . az árkokat piros meg sárga virágok szőnyege bélelte.suttogta a kislány. s a kislány. de a bodza még azoknál is édesebben illatozott. nem más.Mégiscsak szép a tél! Bizony az volt. este felbukkant a hold nagy. megjelent a szemük előtt.tudjuk jól . Kitágult. hogy csak úgy rajzik a sok piros szikra. . piros. mintha újdonatúj csizmát húzott volna mindenki.mondta aztán.Bodza-anyóka volt. Ó. a léptek alatt úgy csikorgott a hó.Milyen gyönyörű itt a tavasz! . Vadászkutyák falkája iramodott a fák közt. sok-sok mérföldre! . gyönyörű szép! A kislány megmutatott a fiúnak mindent. amely alatt messzi tengereken vitorlázott a városszéli . Karácsonyfát gyújtottak a szobában. és jó falatot kapar a tyúkoknak . .Ne felejtsd el soha! . .látod. a tükrön hattyúk úsztak. az ősz is beköszöntött. Aztán a kert ösvényein játszottak. lányok meg gyerekek ültek a szérűkön. nem: a kislány átölelte a kisfiút. az ifjak énekeltek.Falun vagyunk! Falun vagyunk! Nézd azt a parasztházat! Úgy gömbölyödik ki a kemencéje a falból. nem felejted el soha? . tüskésedett a zúzmara. A földeken hullámzott a vetés.De szép itt a nyár! . sárga. a kislány pedig egész úton azt dúdolta a fülébe: . almaszeletekkel dobálóztak az ünneplők. milyen kevélyen sétál? Most a templomhoz érünk. szíves ajándékozás.meg is eredt. az öregek manókról meg varázslókról mondtak meséket. Téli fák alatt álltak. s a legszegényebb gyermek is azt mondta .A bodzafa illata mindenüvé elkísérte őket. a palánkokat befutotta a vadkomló meg a szulák. miközben lovagkorból itt maradt régi várak fölött suhantak el. tűz lobog benne. ahol tavaly voltunk! . kakas tépdel alatta. és nagy edénybe gyűjtötték a komló leszüretelt virágát. az öles téglafalaknak és a csipkés bástyáknak csatornák kék vize tartott tükröt. hangosakat kiáltott: . mint egy óriási tojás! És a bodzafa fölébe teríti az ágait. tovább. izmos volt és tüzes. és mélyebben kéklett fölöttük az égbolt.Abba az udvarházba. s már vágtatott is velük a pázsitágy körül. s az égen egymás után lobbantak el a hullócsillagok. menjünk a pompás udvarházba! S mindaz. aztán nyár lett. és elültette . s látták a szélben repkedő fehérkeresztes piros zászlót. a tél! De szép itt a tél is! . mint azok az öregek valamikor. a frederiksbergi parkba se mentek el. aki .tekintett körül a kislány: rügyező bükkerdőben álltak. .Ugye. és a félmeztelen emberek olyanokat ütnek az üllőre. kiáltozó vadmadarak húztak el az ősök sírdombjai fölött. a falusi házakban megszólalt a hegedű.Most elnyargalunk messzire.Ó. a leányka levette fejéről a bodzavirág koszorút. s már repültek is végig egész Dánián. azt a zászlót. kerek tányérja. zöld színekben pompáztak az erdők. A fiú látta a sok rózsát. a fiú szemében ezer meg ezer kép tükröződött.Körbe-körbe vágtatott velük a ló a gyepágy körül. mint az.lába nőtt. öregasszonyok. szagosmüge illatozott. kis kertet ültettek. az egyik vén fa már félig elkorhadt. A sötétkék tengeren vitorlák fehérlettek. s a holdas réteken szénapetrencék mézes illata áradt. Aztán kézen fogták egymást. Nem lehet ennél szebb a kerek világon! . a bükkfák friss hajtásait.kiáltotta a fiú. pedig csak a gyepágy körül nyargaltak körbe-körbe. az ágakon. de nem kapaszkodtak föl a Kerek-toronyba. mert virága a kislány mellén fehérlett. ha mindig tavasz lehetne Dánia jó szagú bükköseiben! .

. .Gondosan betakargatta a fiát. öregember lett az ifjúból. az ifjút a dán erdők illata csapta meg. aranylakodalmuk napján tűnődtek. kék szempár szelíden rátekintett.Szép itt a tavasz. annál üdébben fehérlett a virág. édesanyám! . A nagy. a tél! . ezek a részek tetszettek nekik a legjobban.és? . nem tudta.ott pihent benne a bodzavirág. s az aranykoronás két öreg békésen sütkérezett a nyugvó nap piros fényében. és . .nézett körül a kisfiú. rámosolygott az emlékezés virága. A RONGYOK Odakinn a gyár előtt batyuba kötött rongyok halma tornyosodott.felelte az anyja. olyan üdén. fogták egymás kezét. s mind ketten úgy vélték. . Az ifjú a zsoltároskönyvében őrizte. s valahányszor idegen országban kinyitotta a könyvét.És képek ezrei merültek fel az emlékezetében. A kisfiú lassan ifjúvá serdült.Milyen gyönyörűt láttam. Aztán lehunyták a szemüket. nézte őket. s most ott üldögélt öreg feleségével egy virágzó bodzafa alatt. A bodzavirág koszorús kék szemű kislány ott ült az ágak sűrűjében. ahol a kávé terem.szólalt meg a kék szemű kislány az ágak között. s a . . aztán aranyszínben tündököltek. minden darabkának megvolt a maga története. mint egy koronás király koronás asszonyával. akik Bodza-anyókának hívnak. így igaz! . hallotta-e a mesét vagy álmodta.Hát Bodza-anyóka hová lett? . mint a matróznegyedbeli ház udvarán a délapó meg a délanyó. s már be is tette maga mögött az ajtót.Aki két csésze forró bodzateát megiszik. Úgy ült dédapó az illatozó fa alatt dédanyóval. a teáskanna mozdulatlan állt az asztalon. akik driádnak. hogy a mesében sok minden van. hazaindult. Hadd látom.Vannak. mintha nemrég tették volna bele.Elhiszem. Itt ülök az ágak sűrűjében. megvan-e még a virágod? Az öregember kinyitotta a zsoltároskönyvét . s azok egyszeriben aranykoronává változtak. s a virág parányi szirmai között tisztán látta a kislány arcát. A lány búcsúzáskor levette kebléről a fehér virágot. hogy mesét hallottunk- e vagy igaz történetet.Ma van az aranylakodalmatok! . emlékszem és mesélek.A meleg országokban jártam. . A rongyokat a világ négy tájáról szedték össze. ami mintha éppen róluk szólna. vannak. A virágok először ezüstösen fénylettek. bólogatott s megszólalt: . - Jól aludtál. Hadd maradjon csak ott. éppen úgy. Emlegették ők is a régi időket.ezzel bizony vége is a mesének. akkor a két öreg fejére tette a két virágot.Visszabújt a teáskannába. pedig van más nevem is: Emlékezés. amíg én arról vitatkoztam a mesemondó bácsival. a nyár. nem nőttek ki belőle virágos ágak. megjárta a meleg országokat is. Így telt el sok-sok esztendő. s nekivágott a nagy vizeknek. amit még kisfiú korában hallott. . azt adta neki emlékül.kiáltott fel a kisfiú.öreg matróz. az ősz. az el is jut a meleg országokba! . a nőttön-növekvő fa homályában. nehogy megfázzon. s az ifjú a suttogást is hallotta: . felkelt a mesemondó öregúr is. .Aztán kivett két virágot a koszorújából és csókolt lehelt rájuk. Az Emlékezés bólintott.Bizony. Elmesélte az öregasszonynak Bodza-anyóka történetét. A kisfiú ott feküdt az ágyában. kisfiam . Minél többször nézte.

hogy norvég vagyok.kiáltotta bosszúsan a norvég rongy. ahogy a szívemből kikívánkozik. ez ízig-vérig dán. a dán meg nem más. Amikor a norvég nap elolvasztja a jeget. senkit se bántott meg. a dán rongy pedig egy dán költő kéziratpapírja lett: a költő egy ódát írt rá. igazsággá meg szépséggé változhatnak át. éppen eleget mondtam.Én norvég vagyok! . a baráti összeköttetések s a költők külföldi utazgatása ! Én szabadon szólok. véletlenül úgy esett. és átröppent egy másikba.Nekünk. émelygős. kedvem volna felvinni önt a sziklaormokra. alföldi nyelven. hogy tisztában vagyok a magam erényeivel. használható portékákat.maga nyelvét beszélte. és gondolataimat ércesen zengő gránitszavakban kiálthatom világgá! . de hagyjuk! Én a derűs oldaláról nézek mindent. mert rosszul leszek tőle! . mert erre van hajlamom. Ezzel persze nem sokra megyünk. pedig a rongy csak rongy minden országban. így vélekedne minden józan eszű dán meg norvég. olyan rokonszenves! Különben biztosítom. a sziklás ormok zord lakóinak. Könnyű lemondani a silány sörről ott. s tudom azt is. mint jót. .Tisztelt alföldlakó barátom. szokja meg a dán az egyenes beszédet. a nyelvünk is férfias.Nekünk meg irodalmunk van! . külországiak is.mondta megvetően a dán. Megismerték egymás nyelvét. bár a norvég szerint a két nyelv olyan messze van egymástól. a vizét nem vezették el ezerfelé Európába az újságok. büszke. Voltak köztük hazai rongyok is. hogy kérkedem. mert nem nagyon bízunk magunkban. mi fán terem az? . s nekünk olyan kutunk van.S ezzel. s a dán irodalmat kínálják ráadásnak! Csakhogy nekünk nem kell. Én jól ismerem magamat.mondta büszkén a norvég rongy. mint a szabad Amerikának! Feszül minden izmom. de nekem tetszik ez a tulajdonság. erőteljes. nem irigylek senkit. . hogy valamennyi dán rongy hozzám hasonlít. amelynek olyan alkotmánya van. Ott egy dán rongy hever egy norvég rongy mellett. ha kikerülnek a rongyoszsákból. csak persze nem lehetett egyszerre valamennyit hallani. Lágy vagyok és hajlékony. amely a teremtés bölcsője! . s a szél segítségével kiszabadult a maga batyujából. békén tűrök mindent. Így társalogtak a rongyok. s ez a legmulatságosabb mindkettőjükben. amelyet nem mesterségesen fúrtak.Ne szóljon többet hozzám ezen a lágy. Eddig a történet. elég mulatságos volt? És ami a fő. felhajóznak hozzánk a dán kalmárok. . pedig több rosszat lehetne róluk mondani. legföljebb a rongyoszsákban ér valamit. Nemsokára papír lett mind a kettő. amelyben a norvégek erejét és nagyságát dicsőítette. .Valamirevaló dán rongy nem beszélne így! . mint édeskés gyerekgügyögés. legfeljebb a rongyokat. Izmaim kemények. jólelkűek vagyunk és szerények. vajat meg sajtot árulnak.reccsent rá a norvég rongy. de nem beszélek róla.Mi másfélék vagyunk. .Tudja. . ugye. Rongyok is vihetik valamire. ha eszembe jut. mint a sziklaszálak Ős-Norvégiában. . az szíve gyökeréig norvég. minden társamról csupa jót mondok. azt hiszem. sziklás hazámtól. abban az országban. mint a francia meg a héber.a dán rongy se hagyta magát. s jó egyetértésben hasznára lehetnek az embereknek. senki sem vetheti a szememre. ahol az északi fény a lámpás. . ahol jeges vizű forrás csobog.Hogy tudom-e? . meg is tanulhatja tőlem. hogy a norvég rongyból készült papírra egy norvég ifjú hűséget fogadó szerelmeslevelet írt egy dán leányhoz.

segíteni akart a bajon. és szépen elaludjanak. mert csak úgy tud nekik mesélni.ezt a jó gyerekek fölött feszíti ki. hogy a kicsinyek összehunyorítsák a szemüket. szebbek és illatosabbak. ha mozdul egyet. de ennyi éppen elég ahhoz. mint a tuskó. Minden ágon virágok fakadtak. A palatábla nyögött. Díszes a ruhája. aki olyan gyönyörű meséket tudna. akik aztán úgy alusznak reggelig. de nem tudott. Ole Luköie leül az ágyuk szélére. mint a rózsák. jajgatott: a számtanfeladatban. csöndesen. hiszen Ole Luköie jótevője a gyerekeknek: azt akarja. Odament az asztalhoz. azt hitte. Gyümölcsök is csüggtek az ágakon.úgy dülöngéltek ott. s amikor fölébrednek. Panaszos sírás hallatszott Hjalmar irkájából is. mit mesél Ole Luköie egy Hjalmar nevű kisfiúnak. Csodálatos látvány volt! Hanem egyszer csak szívszaggató jajgatás hangzott az asztalfiókból. De szépen is tud mesélni! Estefelé. halkan kinyitja az ajtót. Azokat a betűket Hjalmar rajzolta .legalábbis aki írta. hibás volt egy szám. Amikor aztán alusznak a kicsinyek. amikor Hjalmart lefektette. amikor a gyerekek még asztalkájuknál vagy kis zsámolyukon üldögélnek. Mellettük ugyanolyan betűk töltötték meg a sort . és kihúzta a fiókot. édes kalácsok. mint egy kiskutya . nagy betűk sorakoztak egymás alatt.mondta Ole Luköie az első este.a befőtt ízénél is édesebb lett volna. De ez nem fáj. s a palatábla majd kettétörött bánatában. Papucsban jár.kérdezte Ole Luköie. s leheletétől elnehezül a gyerekek feje. és édes tejet permetez a gyerekek szemébe. mint Ole Luköie. meglátogatja őket Ole Luköie. mintha keresztülbuktak volna a vonalon. piros és kék fényben ragyog. amikor lefektetik őket.ha megkóstolta volna őket az ember . A másik ernyőn semmi sincs . ragyogtak.ezt a haszontalan és szófogadatlan gyerekek fölé tartja. Az irka lapjain. Ole Luköie halkan mögéjük oson. HÉTFŐ . szép selyemkabát van rajta. rettenetes volt hallgatni. ahol Hjalmar iskolakönyvei feküdtek.ezek voltak a mintabetűk.Hát ez mi? . nem emlékeznek semmire. Egy-egy esernyőt tart mindkét hóna alatt. A palavessző úgy ficánkolt. hosszú ágai befutották a szoba falait és mennyezetét . az egyiken csupa gyönyörű kép van . inkább jólesik nekik. amelyet Hjalmar ráírt. csak egy-két finom cseppecskét.olyan volt az egész szoba. s a gyerekek csodálatos meséket álmodnak egész éjszaka. rálehel a nyakukra. mint a színarany. hogy ugyanolyanok. egészen a lap aljáig . pedig rá kellett volna állniuk. egy kicsit jobbra dőlve. lábujjhegyen óvakodik fel a lépcsőn.Jól figyelj! . rángatta zsinórját. tele mazsolával. mint egy pompásan zöldellő lugas. és ne láthassák őt. . hogy csöndben maradjanak. s az ízük . Hallgassuk meg. . a sorok elején. azt nem tudnám megmondani: zöld.Most feldíszítem a szobádat! A cserepekben nyíló virágok abban a szempillantásban hatalmas fákká növekedtek. . de hogy milyen színű. OLE LUKÖIE Nincs a kerek világon senki.

beleült a kis vitorlásba. Hanem amikor Ole Luköie elment. nem! . nagyvárosokat szelt át a folyó. milyen csodálatos vitorlázás volt az! Hol sötét és sűrű volt az erdő. a levegőben kicsi és nagy.Látjátok.vezényelte. amikor elsiklott az erkély alatt. s egyszerre olyan katonásan kihúzták magukat. Aztán leszaladt a folyóra. messzire kanyargott. hatalmas. rásütött az ágak között átszűrődő napfény. piros-fehérre festett kis csónak volt. fejükön kékes fényű csillag tündökölt. tereket. elérkezett Hjalmar abba a városba is. fölöttük lassan vonultak a felhők. Karjukat nyújtogatták. lábát ráhelyezte a festett tájra. hol meg úgy tündökölt. s mindegyik mesét mondott neki. mint az ezüst.Hjalmar kezében maradt a nagyobbik fele. .felelték Hjalmar betűi -. árnyékuk átsuhant a tájon.és márványpaloták magaslottak. akár a minták. Már röpítették is a csónakot az erdőn keresztül. bizony éppen úgy düledeztek. a királykisasszony azonban erősen fogta.Rendre kell tanítanom ezeket a betűket. rajta a vitorla úgy csillámlott. ahol a fák rablókról és boszorkányokról. néha felcsapódtak a víz színére. aranyveretű kardjukat magasra emelték. . s elsusogták.igazi királyfiak voltak! Erdőket. hogy öröm volt nézni. s a malac kettétörött . a virágok pedig bűbájos. . Nagyon szerette őt ez a . ilyen merész lendülettel! . s már ott állt a kisfiú az erdőszélen. így kell állnotok! . tántorogtak a szegény betűk. amely ott ringatózott a part közelében.Akkor hát csukamájolajat kell bevennetek! -. A hattyúk nyakán aranyabroncs ragyogott.a madarak víg énekbe kezdtek. amelyen a csónak siklott. Ó. szúnyogok táncoltak. Arany. parányi tündérekről mondtak meséket. a fűben virágok hajladoztak. öreg kastélyok alatt egyenesen a háborgó tenger felé tartott.Ó. a faágak lágyan suhogtak. és mézeskalácshuszárokat meg ólomkatonákat hajigáltak Hjalmar csónakjába . amelyekhez igazodniuk kellett. Ole Luköie kicsiny varázsfecskendőjével megpermetezte a bútorokat. KEDD Alighogy Hjalmar lefeküdt.Nem. Egy-kettő! Egy-kettő! .mutatta nekik az első betű. és Hjalmar reggel megnézte az irkáját. És a betűk olyan délcegen sorakoztak az irkába. s az erdőt folyó szelte át. A komód fölött aranykeretes. Valamennyi Hjalmart akarta követni. egy kicsit oldalra dőlve.Ma nem tudok mesélni . szívesen állnánk úgy . Hjalmar. s azok egyszerre megszólaltak: mindegyik magáról beszélt. . hiszen alig állunk a lábunkon! . akikkel Hjalmar játszani szokott. a magas fűbe. piros és kék tollú madarak kettős sorban vonultak a csónak után. mondta nekik Ole Luköie. s lám . elkapta az egyik cukormalac lábát. Ole Luköie ráhintett néhány varázscseppet a képre. csodálatos halak úsztak a csónak után. Akkor Ole Luköie fölemelte a kis Hjalmart egészen az aranyos keret széléig. Mindegyik palota előtt kicsi királyfiak álltak őrséget. amit a pillangóktól hallottak. megcsobbantva a folyó tükrét. de nem tudunk. mint azelőtt. erkélyeiken királykisasszonyok integettek. azok a kislányok voltak.Így. a legtakarosabb.mondta Hjalmarnak Ole Luköie. ahol dajkája lakott. nagy festmény függött.meg ezüstpikkelyű. . és cserebogarak brummogtak körülötte. és hat hófehér hattyú húzta. mint valami napsütötte virágoskert. tájképet ábrázolt. cukormalac volt a kezükben. a parton üveg. vén fák zöldelltek rajta.kiabálták a betűk. amit csak árulnak a kalácssütő asszonyok.

mintha nekik is mesét mondana Ole Luköie. ó! Úgy látszik. magunk között igen jól elszórakozunk . meleg országok felé vándoroltak. aztán mérgeset hurukkolt. kedves fiú. a .Afrikára gondolt. látta. A kacsák azonban egy szót sem értettek a meséjéből.Nézzétek ezt a nagy legényt! .Nevessen velünk . SZERDA Odakinn esett az eső. ön eléggé korlátolt teremtés. hogy majdnem a párkányig ér a víz. kiféle-miféle.Persze hogy buta! . A pulyka olyan kövérre fújta föl magát. mintha nem is hallotta volna. csókolva becéznélek. Végighajóztak az utcákon. nagy út volt már mögöttük! Az egyikük olyan fáradt volt. .gúnyolódott vele a pulyka. Vagy talán sérti a méltóságát? Ó. mint egy szilaj paripa. te kedves lélek! Simogatnám szép arcodat.mutogattak rá a tyúkok. Lábával megkapaszkodott a hajó árbocában. Amerre jársz. utolsónak repült. s reggelre itthon leszünk. . amikor egy csapat gólyát pillantottak meg a magasban . Hjalmar egy szempillantás múlva ott állt ünneplő ruhájában a pompás hajón. . hogy majd kipukkadt.biztatta a pulykakakas -. de hiába. Amikor Ole Luköie kinyitott egy ablakot.kiáltozták. hát oldalba lökdösték egymást.Mennyiért vette rőfjét? . a szegény gólya csüggedten kuporgott közöttük. . nem tudott fellendülni a magasba. a virágok lágyan hajladoztak szárukon. A kacsák hátráltak. már partot se láttak. A gólya hallgatott. kicsi Hjalmar? .Várj csak! Várj csak! . s el kellett tőled válnom .Hahaha! . a tyúkok.Ugye. és hápogva taszigálták egymást.Ma éjszaka idegen országokba hajózunk. Végül kiterjesztett szárnnyal mind mélyebbre ereszkedett.kérdezte Ole Luköie. tűnődött . . áldjon! A madarak vele énekeltek. lecsúszott a vitorlán. . valóságos tenger van odakinn. a gólya úgy tett. . amit maga költött Hjalmarnak: De sokszor gondolok reád. s egy dalocskát énekelt. Sokáig hajóztak. kacsák.És hurukkolt. s egy csodálatos hajó ringatózik a ház előtt. mindnyájan egyetértünk abban. Hjalmar álmában is hallotta. Elnyúlt csapatban repültek. s nemsokára messze elmaradt társaitól. . Vigyáztam első lépteid. kicsiny korában a karján ringatta. és azt mondták. s kiértek a nyílt tengerre. s a fedélzetre zuhant. És a gólya beszélt nekik a meleg Afrikáról.dajka. . A hajóinas ketrecbe zárta. beérjük mi egymás társaságával is. az isten óvjon. csak úgy szakadt. s már sütött is a nap. karcsú lába van ! . Hjalmar. pulykák közé. hogy alig tudta emelgetni a szárnyát. egypárat még csapott a szárnyával. s az öreg fák lassan bólogattak. megkerülték a templomot. .Milyen pompás. most nyájasan integetett feléje a partról.Velem jössz-e. hogy buta? . s megkérdezte a gólyától. a piramisokról meg a struccmadárról. amely úgy vágtat a sivatagban.mondta a pulykakakas.ők is hazájukból keltek útra.hahotáztak a kacsák. mert ez nagyon jó tréfa volt.

De már indultak is. Egy szempillantás múlva már ott ült a tenyerén egy kedves. a gólyát szólította. kisujjnyi termetét meg az ólomkatona egyenruháját. fellendült a magasba.Bízd csak rám. igen! .Azzal rápermetezett Hjalmarra. majd én kicsire varázsollak! .mutatok neked valamit. Aztán kiterjesztette szárnyát. és nagyon jól mulattak. édesanyád éléskamrájában. ott állt az ifjú pár. de megelégelte a sok csúszás-mászást.mondta Ole Luköie .kiáltotta örömmel Hjalmar.Kölcsönkérheted az ólomkatonád ruháját.Azért jött . igazán előkelő társaságban volt. hogy senki se léphessen se ki. társaságban különben is jól fest az egyenruha! . . akár a folyosó. vinnyogtak. . A tyúkok káráltak.Hát személyesen vezet el bennünket. a kacsák hápogtak.Azon ne törd a fejed! . ha nem ijedezel. hogy a gyűszűsüveg majdnem súrolta a mennyezetét. mintha köszönetet mondott volna. Gyűltön-gyűltek a vendégek. . Bal felől egér uraságok álldogáltak. aki vezette. s már rajta is feszült az egyenruha - olyan volt benne. A terem is. . de csemegének megmutattak egy borsószemet. s egy hosszú folyosóra értek. . s elröpült dél felé. Korhadt fadarabok világították be. Hjalmar aztán hazament. éppen illik rád. mint a legdélcegebb kis ólomkatona. hogy tűzvörös lett a feje.Most pedig . nagyon vígan voltak. kedves egérkisasszony? . mint a kisujjam. amelyre egy kisegér rávéste a fogával a jegyespár nevét. amely olyan alacsony volt. mindenki szeme láttára hevesen csókolóztak. . Jobb kéz felől kicsiny egérhölgyek sorakoztak.Szíveskedjék még a fejére tenni az édesanyja gyűszűjét .tanácsolta a kisegér. cincogtak. PÉNTEK . A terem közepén.kérdezte Hjalmar. takaros kisegér.mondta nekik Hjalmar.Igen.Holnap levest főzünk belőletek! . mintha a legjobb barátnők volnának valamennyien. Ma éjszaka mennyegzőt tart itt két kisegér. Igazán szép lakásuk van! . Leereszkedtek a padló egyik résén.kérdezte az egérke. A padló alatt laknak. hosszú bajszukat pödörgették. s akkor felébredt. Csodálatos útra vitte Ole Luköie ezen az éjszakán! CSÜTÖRTÖK .felelte Ole Luköie. De Hjalmar odament a baromfiketrechez. Rendkívüli meglepetés volt! A vendégek megállapították. s hamarosan férj-feleség lesznek. hogy szép lakodalom volt. az egerek majdnem agyontaposták egymást ezért a jegyespár kiállt az ajtóba.kacsák meg hápogtak. . hogy meghívjon az egérlakodalomra. Most már kipihente magát. s ahogy Hjalmar felé bólintott. a pulykakakas meg olyan dühbe gurult. kinyitotta. s a fiú egyre kisebb lett. ez volt az egész lakoma. azaz a nevük első betűjét. - Szalonnabőrrel kenték be az egész folyosót. Ott feküdt a kis ágyában. - Akkor aztán indulhatunk a lakodalmas házhoz.De hogy férek én be az egérlyukba? . s az kilépett hozzá a fedélzetre.folytatta Ole Luköie -. Mindjárt itt terem egy egérke. végül akkorára zsugorodott. milyen pompás illat van itt? .kérdezte Hjalmar. se be. . hiszen jegyesek. szalonnabőrrel volt bekenve. Igazi ünnepi pompa! Beléptek a lakodalmas terembe.Ugye. egy kivájt sajtkarikában.

valahányszor új ruha kell a babájának. s több nem lesz. ahol olyan langyos a levegő. - Meg aztán itt sokszor olyan rossz idő van! . akik valami rosszat tettek. s tanácskozásra hívta a fecskét.Igaz. kergesd el őket.De ma éjszaka éppen az ezeregyedik lakodalmat tartják.A nővérem. . előtte ólomkatonák tisztelegtek fegyverükkel. és csodálatos színekben pompáznak a hegyek. . s forró vizet fröcskölnek ránk. hadd legyen jó álmunk! .mondta a fecske. .mondta Hjalmarnak Ole Luköie. elgondolkozva hajladozott az asztalláb felé.De hiszen egyik kelkáposzta éppen olyan. A jegyespár a földön ült. Hurrá! Hurrá! Kócból. hogy ennivalókat ne hozzanak nekik. ablakain fény szűrődött ki. kedves Ole. volt ott egy homokgödör. ahol édes és nehéz szőlőfürtök teremnek. de előre kikötötték. bizony.Csakhogy itt hideg van és kemény fagy! . A fecske a gyönyörű meleg országokról beszélt neki. Négy éve teljes öt hétig tartott a nyár! Olyan hőség volt. veszi feleségül Kati babát. mint a másik! . a bútorok rázendítettek egy szép kórusra szövegét a ceruza írta. .felelte a tyúk. . de csak zengjen az ének! Aztán a jegyesek megkapták az ajándékokat. Azonkívül itt nem élnek olyan mérges állatok. Idehaza bizony nem látni ilyet! .A kelkáposzta éppen azt szereti! . . s látjuk minden gonosz tettünket .mondta Ole Luköie. rajta csak! Az új párt éltesse az ének. milyen zöld volt! Én nem tudok szebbet elképzelni. . Másféle lesz. Ole! Ott a pénz az ablakban!” De én nem pénzért teszem .Aztán mélyet sóhajtanak és hozzáteszik: . .Csibéimmel vidéken töltöttem egy nyarat.mondta a tyúk. Nézz csak oda! Hjalmar az asztalra nézett.Különösen azok. amelyben kapirgálhattunk. azonkívül szabad bejárásunk volt egy kelkáposztás kertbe! Ó. de már megszoktuk . s nyilván volt okuk a töprengésre. .Mit csinálunk ma éjszaka? .Azt már ismerem . aki már ötször költött ki csibét. Ole Luköie felöltötte a nagyanyó fekete kabátját. “Kedves kicsi Ole - mondják -. Ezt az utolsót különös pompával ülik meg. hiszen jóllakhattak szerelemmel.vélte a tyúk.kérdezte a vőlegény. .csúf manók képében ülnek az ágyunk szélén.Nem is hinnéd.De ott nem terem ilyen gyönyörű kelkáposzta! . mert kócból vannak ők. habár nem hallják kórusunk. meg a kotlóstyúkot. aki annyi földet bejárt.mondja Hjalmar. . szegények. és összeadta őket. . álmatlanul hánykolódunk egész éjszaka. mindig születésnapot vagy lakodalmat rendez neki. Ráadásul születésnapjuk is van.Nyaralóhelyre vagy külföldre menjünk nászútra? . hány felnőtt szeretne magához csalogatni . Miska. Kicsiny papírmasé ház állt rajta. A nővéred nagy fiúbabája. nem jön álom a szemünkre. Nálunk rablók . volna-e kedved még egy lakodalomba elmenni. mint a tegnapi volt.Különben vannak meleg napok is. Amikor a szertartás véget ért. Jöjj el. Ilyent már ezerszer láttam. mint ott. hogy alig tudtunk lélegezni.Szívesen megfizetjük! Jó éjszakát. hát sok ajándékot kapnak.kérdezte Hjalmar.Nem tudom. s a takarodó dallamára énekelték: Zúgjon az éljen.

Mesélsz? . de előbb megszámozom. unalmas az! Menjünk el inkább a homokgödörhöz. és tizenkettőt kongattak a toronyban. szépen kifényesítették-e a harangokat a templom tündérei. öreg dédapó! . fújja le a port a füvekről és levelekről.zengett a kürt. SZOMBAT . köszönöm.föl-le. Ha nem ügyelek erre. mert csak akkor szép zengő a hangjuk. ahova való.szólalt meg egy régi arckép. de kérem.mondta Ole Luköie.mondta Kati baba. . .Már a véleményét se mondhatja meg az ember! . akkor nem tudnak szilárdan megállni az égen. mondhatom! .Én nem tartom nagy élvezetnek a hegymászást . ha az enyém nem tetszik! Azzal hóna alá kapta az esernyőjét és elment. amelyre kék fákat. a tiszta ég csupa csillag. aki nem azt tartja. .Én Hjalmar dédapja vagyok. Nehezebb munkám is lesz: le kell hoznom a csillagokat.kérdezte a kis Hjalmar. .Köszönöm! Te vagy a család legvénebbik feje. . megkérem a szelet.Megfontolt asszonyság ez a tyúk . hogy a mi országunk a legszebb a világon! Az nem is érdemli meg. akár a mi földünk.Tra-ra! Tra-ra! . . s éppen ez a nagyszerű bennük! . ne zavarja meg a fejét! A csillagokat nem lehet leszedni az égről és kifényesíteni! Azok égitestek. és legszebbik esernyőjét feszítette ki a kisfiú fölött. Felmegyek a toronyba megnézni.Holnapra szépen fel kell díszítenünk az egész világot . amikor Ole Luköie lefektette. mint egy nagy kínai csésze.Ma este nem lesz rá időnk . TIZENKETTEN A POSTAKOCSIN Csikorgott a fagy. fényesre dörzsölnöm valamennyit. föl-le. és csillaghullás lesz. és így folytatta: .Nézd csak meg ezeket a kis kínaiakat! A kifeszített esernyő olyan volt.sincsenek. Gazember. tornyos hidakat meg bólogató kis kínaiakat festettek. de én még nálad is öregebb vagyok ám! Mondj mesét magad. kérem. Luköie úr! . mert ünnep lesz. . Kimegyek a mezőre. hogy itt éljen! Elsírta magát a tyúk. Hjalmar ágya fölött a falon.mondta Ole Luköie -. .dohogott a régi kép. Jókora postakocsi állt meg a városkapu előtt. hogy annyi szép mesét mond a kisfiúnak. egyik a másik után bukfencezik alá. mert csak úgy tudom mindegyiket visszatenni oda. szétcsend volt. Szilveszter éjszakája volt. . És Hjalmar felébredt. . a csillagokat is meg a helyüket is odafönn.Köszönöm.Bumm! . vasárnap.ágyúlövés köszöntötte az új esztendőt. .mondta Ole Luköie. és sétáljunk a kelkáposztás kertben! És úgy is tettek.Hallja. Majd a kötényembe szedem őket.Egyszer én is utaztam! Tizenkét mérföldet vittek egy puttonyban! Nem volt nagy élvezet.

akinek több az ünnepnapja a munkás napjánál. . összekoccantották poharukat.felelte az első utas.Boldog új esztendőt! Jó szerencsét.kiáltotta hetykén az utas. de nagyon apró ibolyákból. s lesegítették az ifjú Június asszonyt a . Ebből a hordóból ugranak majd ki farsangkor a jókedv ördögei! .Május vagyok! . de az se sokkal több. Éljen a vígság! . hopp! . komédiák.Mi a neve? Mi a foglalkozása? .S ahogy a kedvem tartja. mindenkinek a városban.intette rendre az őr.Nézd meg az útlevelemben! Tudsz olvasni! . Nyomában egy hajadon libbent le a kacsiról. de nem vagyok bolond. A hajóim jég közé fagytak.kiáltotta. s mit hoztak nekünk? .kiáltott rá a negyedik. . . szagosmüge illata áradt a ruhájából olyan erősen. .Most jön a menyecske! .Tilos a csendháborítás! . neked. ahol teli poharak csendültek össze az új esztendő tiszteletére. aki nyomban utána lépett ki a kocsiból.felelte az.mosolygott rá a hajadon.mutatkozott be. de téli kesztyűben megyek sétálni vasárnap. áprilist akart járatni a társával. Látogass meg holnap. így mutatkozott be az őrnek.Föl-alá táncol a kedvem! . nevet a másik. a maga gyönyörűségére. Nem volt rajta egyéb dísz. . Talán megtoldják még egy nappal. bálokat rendezek. eső esik. és meglökte az előtte állót.Mert mulatni akarok meg mulattatni. mint a böjt maga. hogy az őr eltüsszentette magát. . csak egy nagy hordó. jó puncsot főztek ott.köszöntötték a kapu őrét. Bükkfalevél színű selyemruhát viselt. Ugyan kiket hozhatott? Az utasoknak rendben volt az útlevelük. hogy fölvegyem! Itt vagyok! Tavaszi lakkcipőben. vagy nap süt. . újévi ajándékot kapsz tőlem. . . amikor a postakocsi tizenkét utasával megállt a város kapuja előtt. amikor kilépett a kocsiból: .kívántak egymásnak szerencsét az emberek. . takaros kis feleséget! Baj. ennyi éjszaka áll rendelkezésemre.Éljen! Éljen! . s az bizony nem valami zsíros hivatal. . bosszúság elkerüljön az új esztendőben! .Én: én vagyok! . többen nem is fértek volna el benne. Január a nevem.Tizenkét utasa volt.Egészségére! . álarcosbálok.Az vagyok. Csak huszonnyolc napom van. Ó de gyönyörű szép volt! Énekelni is. olyannak. Kik lehetnek. málhával érkeztek. hogy csak úgy csengett. Időjóslással foglalkozott.Nekem ugyan nem tilos! . Bolondos legénynek látszott.Jó reggelt! . .hangzott ki a vidám köszöntő a házakból. Rázták egymás kezét. .kiáltották. Előbukkant a harmadik utas is. amíg tart az élet. érzem a szagát! . táncos mulatságok fő-fő mestere.De ez a negyedik csak lódított.szép szál legény volt. akiben annyian reménykednek. hanem kinn a zöld erdőben. Sír az egyik szemem. Ínséges formájú. Ösztövér legény volt.Jó reggelt! . Rézpénzt meg ezüstpénzt hajigálok az emberek közé.Karnevál hercege vagyok. ezt csinálják utánam! Csupa nyári ruha van a ládámban. kökörcsin koszorút a hajában. Február a nevem.ugorj be az őr szobájába.rikkantotta. Javában folyt az ünnepi vigasság. de a szobámban jó meleg van: Kalmár vagyok. csak egy kis ibolyacsokor a gomblyukában. harmincegy bált. Nem volt nála egyéb. de nem a színházban. egészséget. mert az egész családból az én időmet szabták a legrövidebbre. még ajándékot is hoztak nekem. mert az óra már elkongatta az éjfelet. . prémmel bélelt csizmát viselt. Március. prémes bekecset. Aztán megkérdezte az első utast. Nyomban utána a második utas szökkent le nagy vidáman a postakocsi hágcsóján.

maga hordta a kancsót a mezőre az aratóknak. . neked. egy-egy hónapig érvényes mindegyik. mit hozott nekem a tizenkét utas. érett kalászú gabonaföldjei. és színes gyertyácskák. vörösre. Akkor alája ülök magam is. mégis didergett.mondta a városkapitány.a fején. még egy újfajta ekét is hozott magával. de alig lehetett érteni a szavát bátyja hangos prüszkölésétől meg krákogásától. hogy karácsonyig nagyra nőjön. megcsókolja őket.ez volt a jelszava. Azzal vigasztalta magát. sudár teremtés volt.No. De az aratóünnepen aztán nem sajnálta a jókedvet a munkásembertől. hogy vendégeinek ideje legyen a sokféle jót elfogyasztani.Előbb ezt a tizenkettőt bocsátjuk be a kapun . s azt hiszem. Temérdek málhája volt. hallgatnak. De a vadászat örömeiről se feledkezett meg: vadászpuska csöve meredt Október uraság válla mögött. egymás után! Az útlevelük itt marad. Most még nem tudom.Megvan mind a tizenkét utas. nekem. hogy lepedőt használt zsebkendőnek. Aztán az anyja következett. Egy festékesdoboz meg egy nagy ecset volt minden útipoggyásza. - Lépjenek be sorra. De a szeme fénylett. hogy cseppet sem gőgös. s leröppen a gyerekekhez. Majd jövő ilyenkor elmondom. Azok csöndben ülnek. hogy munkára tanítsa az álomszuszékokat.Ezt mindenüvé magammal viszem . Tessék belépni. de még így. Parazsasfazekat hozott a kezében. egyre azon törte a fejét. mindnyájunknak. méghozzá az esztendő leghosszabbik napján. ráérős idejében komlósört erjesztett. Látszott rajta.mert egy fatelep fűrészmestere volt. ahová beszegődtek. dió csörgött-zörgött a tarisznyájában. Olyan náthás volt ez a szegény November. mehet a kocsi tovább! . hogy hamarosan szükségük lesz rá. de a karácsonyfa ágain megelevenednek a bábuk. . Augusztus iszonyság. betegen is el kellett kísérnie a béreseket az új helyre. barnára festegette az erdő minden zöld levelét. . gondozom. rátarti és fürge mozgású. bábuk teremjenek az ágain. halastavai voltak. Piros arcú legény volt ez a Július. mert tudta.mondta. . Ha akarta. Utána egy férfi lépett ki a kocsiból. Január uraság! A Január nem kérette magát. Ez aztán ügyes asszony volt! Gyümölcsöt árult. Jöhet a következő postakocsi! . csak úgy égett a kezében a munka. most is a szántás-vetés járt az eszében. Szép. Másik kezében virágcserép: egy zsenge kis fenyő zöldellt benne. Földesúr formájú bátyja követte a sorban. Kevés málhája volt. . hogy majd kigyógyul a meghűlésből. azért jött a világra. szalmakalap hetykélkedett. mert ehhez is értett. festőféle volt. nem tudják ők maguk sem. . előveszem a meséskönyvemet. aranyalmák.Ápolom. ezzel is mutatva. Különben sohasem utazott egyedül: mindenüvé elkísérte öccse.kocsihágcsón. Járhatott volna a maga hintaján is. De lakomát is adott. Utolsónak az öreg December anyóka kászálódott le a kocsiról.kiáltott a városkapu őre. a kis viaszangyal a fa csúcsán megrázza aranyporos szárnyát. de postakocsin döcögött a társaival. a színek mestere: Szeptember. csak fürdősapkáját meg úszónadrágját lóbálta a kezében. Egyre csak a földről beszélt. mint két tiszta csillag. mert különös időket élünk. aranyosra. elvetett-e mindent idejében. és mesélek belőle a gyerekeknek. nem is jó a nagy melegben sokat cipelni. a Július. Estelente fakorcsolyákat faragcsált a parasztgyerekeknek. Munka közben feketerigók hangján fütyörészett. Széles szoknyájában szaporán jött-ment.Arcod verítékévet szerzed a te kenyeredet! . ha fát fűrészel . vadászkutya szökdelt a sarkában.

s ezért igen nagy becsben tartotta. mint a többi. csak éppen léggömbje nem volt. . Így lassan elmaradozott a közönsége. aki nagyon megjárta: kipukkadt a léggömbje. és szép ruhákat vett magának. elfelejtett nevetni. ágyút elsütni. megtanította kecses táncot lejteni. ahogy a fiókot kihúzta. egy hajadont úgy megbolondított daliás külsejével és bűvészetével. méghozzá emberi vér csörgedezett az ereiben.szerényebb már nem is lehetett volna. puskával tisztelegni.De mikor! . Hogy eltengődjék valahogy. Folyton azon törte a fejét. Inasát. mert azt tartották. Szelídítette. s amikor kiserkedt a bajusza. . harmadik osztályra váltott jegyet. s nevettetni se tudott többet. A BOLHA MEG A TANÁR Volt egyszer egy léghajós. és összetörte minden csontját. hogy nagy hírű személyiség. csak a jókora bolhája. A bűvész ott tanárnak mondta magát . Ifjú volt és daliás. Büszke volt nagyon a bolhára. mégis. A szegény bűvész attól fogva csak szomorkodott. s pénze se. amit még a felesége hagyott rá. szemfényvesztő mutatvány volt. Gazdája mellett sok tapasztalatot szerzett. persze csak afféle játékágyút. hogy szert tegyen rá. falragaszok hirdették sokféle tudományát. A bolha tudta magáról. Tetszett a hölgyeknek. ő pedig lezuhant. és árulta a jegyeket az előadásra. Az asszony hűségesen segített neki. hogy az mellé szegődött. hogy halálig együtt maradnak. Hallgatag megegyezés volt köztük. A tanár lerongyolódott. márpedig ez didergető mulatság télvíz idején! Egyik bűvészmutatványban is segített a férjének. Addig pedig morzsákon is megélünk. bűvészmesterségre adta a fejét. s nem is tért vissza soha többé.nem volt sem az első fiókban. a bolha is büszke volt a maga tudományára.vigasztalta magát. lehetett is! Tanult bolha lett. A közönség ámult. ott ült az ajtó előtt. oktatgatta. Ez már az asszony bűvészete volt. a bűvészmesterség alig hozott valamit a konyhára. soha meg nem házasodnak. de még a házban sem. bejárta a nagy városokat. de akár egy egész családot is el tudna tartani. Akkor aztán járhatnák a világot! Csakhogy nem volt módja hozzá. rejtett fiókba bújt át hirtelen. mert hajaszála se görbült meg. s attól fogva hasbeszélőnek nevezték. üres volt . két perccel előbb küldte le ejtőernyővel. hogy az éppen olyan gyorsan jár.sóhajtotta az asszony. s amikor a következő pillanatban újra kihúzta a fiókot. fölcsaphatott volna maga is léghajósnak. Újságok írtak róla. . Én még sokra vihetem a tanári pályán. hercegek.Ne búsulj. - Majd lesz! . még fiatalok vagyunk. aki kenyeret ad egy tanárnak. akár grófnak is nézhették volna.az asszony egy másik. és elment vele idegen országokba. hercegnők kegyes tetszését nyerte meg. végül már nem maradt semmije. Egy este aztán. hogyan szerezhetne léggömböt magának meg ifjú feleségének. sem a mögötte levőben. ha utaztak a tanárral. nemcsak a közönség elől tűnt el . Megelégelte a fiókokban bujkálást. a léghajósinast. megtanult a hasából beszélni. A tanár egy jókora asztalfiókba zárta a feleségét. ő sem látta a feleségét. ez volt a fiú szerencséje. és híres volt. Büszke volt.

Ami majdnem mindegy. . csak ünnepnapon. amit én akarok. a bolha mindenütt szerepelt.mondta a lánya. Azzal a keze fejére ültette a nagy hírű bolhát. a tanárodat pedig megeszem vacsorára.Bár emberré lehetne! . zsiráfsonkát meg elefántszemet. . A hercegkisasszony kitépett egy szál haját. A bolha ottmaradt a hercegkisasszony mellett. Sokáig törte a fejét. Akkorát dörrenjen az ágyú. hogyan élt volna meg nélküle? Vissza kell szerezni a bolhát! Az pedig nem könnyű. hogy neki mennyi türelemre és észre volt szüksége ahhoz. maga akarta. hanem függőágya. A szegény tanárt majd elemésztette a szörnyű unalom. okos.Vagy ő. remélve. Végre megérkeztek a vadak országába. . de a bolha nélkül nem mehetett. mitévő legyen. és nagyszerű ebédeket evett: friss papagájtojást.Ahol az embert egyszer szerencse érte. s azt képzelte.Ember vagy. annak egyik végét a bolha lábára köttette a tanárral. hiszen hogyan bűvészkedett. tudd meg. de úgy.a bolha agglegény marad. bizony csúnya dolog. s olyan magasra csapjon a lángja. pedig azelőtt is elég tombolós természetű volt. csemegének. mert az emberevők nem mindig esznek ám embert. úgy belehabarodott.azt tartotta a tanár. Akkor felkiáltott: . hogy keresztényhúst esznek. hogy nagy sikereket aratnak a vadak országában. hogy vérbeli hercegnő létére így beszélt az apjával. de mondom. Így hát bátran nekivágtak az útnak. amíg kisütötte.Legnagyobb tudományomra: elsütni egy ágyút. mert elvette a hatalmat királyi apjától meg anyjától. vagy senki! . lassan már minden országot bejártak. lustálkodott. Jó emberismerő volt. oda ne térjen vissza többé . Egy ifjú kis hercegnő uralkodott itt. Itt egész nap csak a függőágyban himbálta magát. a tanár hát torkoskodhatott volna kedvére. s ő nem is lett volna valami kövér falat. a bolha is boldog lehetett . A tanárt egy nagyteremben szállásolták el.mondta a bolhára az apja is: . s a legízesebb madarak sült pecsenye alakjában potyognak eléd. hogy azt mondta : . Teltek az évek. s ez is nagy tudomány. különben agyonütlek. Különös terem volt az: cukornádból rakták a falait. de ő nem szerette az édességet.állt a hercegkisasszony apja elé -.Kedves. alig tizennyolc esztendős. hol a kis kezén ült. amilyet mindig kívánt magának. utaztak vitorláshajón. Nem közönséges ágya volt. de már egy ország gondja nyomta a vállát.És engem mire tudnál megtanítani? . páratlanul neveletlen volt. abban ringatózott egész nap. Amikor meglátta a bolhát puskával tisztelegni meg ágyút sütögetni. nem ülhetek tovább tétlen! Hadd tanítsam meg tisztelegni minden alattvalótokat! Ez az.Azt csak bízd rám. és velem együtt uralkodol! . a másik végét maga erősítette oda nagy korallfüggőjére. ilyen erőszakos kis teremtés volt: Páratlanul szép és páratlanul neveletlen. .Valósággal tombolt a szerelemtől. Szép napok voltak azok. . s ezért ingyen utazhattak. szerette volna újra még újra olvasni az újságokban. öreg! . de hát ő nem volt igazi keresztény. hogy a bolhát emberi tudományokra tanítsa. . egyedül a vadak földjén nem voltak még. amit a világ legnagyobb országaiban műveltségnek neveznek! .kérdezte a felség. hevert.Megvan! . A tanár tudta a vadakról. hogy léghajón utazik. a bolha még úgyse. egyik városból a másikba. hol a fehér nyakán.Csakhogy azt kell ám tenned.Felséges uram . megnyerő ifjú ez! .legalább a hercegkisasszony azt gondolta.mondta neki. Utaztak gőzösön. Csak a tanárnak volt keserves: csavargó természete már vitte volna tovább. a tanár meg özvegy. hogy megrendüljön a föld. Igaz. Rég otthagyta volna már a vadak országát.

hogy segítsen nekem! De erre csak egyvalaki alkalmas: a bolha. röpült. Ha nem hiszed. . most már első osztályú jegyet váltanak a vasúton. alig tudta féken tartani. mindenki látni akarta a nagy ágyút. kötelet meg zsinórt. de azért odanyújtotta a bolhát a tanárnak. aztán gyomorcseppeket a léggömb számára. ami kell: finom selymet. mert a nagy léggömb sokat hoz a konyhára. s örökre elhagyta a vadak országát.kiáltott ki aztán.aggódott a hercegkisasszony.Ide azzal az ágyúval! . mint a szélvész.Oldjátok el a köteleket! . szállt.Nem szívesen engedem . . jómódban: nagy hírű és megbecsült emberek ők . sárarany patkót mind a négy lábára. . harapott. ezért kapott hát a lova aranypatkót. . Márpedig a császár élete többet ért még rőtarany koronájánál is. hogy könnyebben fölemelkedhessék. Nem kérdi tőlük senki.a bolha meg a tanár. mintha fekete selyemfátyol lobogna a nyakán. . hol tettek szert a léggömbre.kiáltotta. Hanem a vadak országában nem volt egyetlenegy ágyú sem. itthon vannak a hazájukban. Csakhogy nekik több eszük van ám! Dehogy mennek vissza.Igen tüzes . karcsú lábú. úgy lengett a sörénye. onnan bámészkodott. okos tekintetű. Ma is ott állnak. szállt egyre magásabbra. tűt meg fonalat. utazz el a vadak országába.ajánlkozott a tanár. Békében élnek. az pedig kicsi volt a mutatványhoz. Összesereglett az egész ország népe. és várják vissza a léggömböt. csak a bolha ágyúja. Megkapott mindent hiány nélkül. végül eltűnt a felhők között. harcolt maga is. A GANAJTÚRÓ BOGÁR Aranypatkót kapott a császár paripája. rúgott. megmentette gazdája életét. Akkor dörren csak igazit az ágyú. amikor körülvette az ellenség. sárarany patkót mind a négy lábára. hogy ha az ágyú lehűl. A neveletlen hercegkisasszony meg az apja meg az anyja meg a vadak egész népe csak állt és várt. Minek köszönhette? Szépséges állat volt.Nem boldogulok egyedül! . Egyetlen ugrással átszökkent az elesett ellenfél lován.mondta a tanár -. . A tanár most már egészen megtöltötte a léggömböt. magasabbra kell vinnem. .Csak adasd hozzá. a tanárt meg a nagy hírű bolhát. hogy lehűljön. olyan mehetnékje volt. Előbújt a ganajtúró bogár. Sűrű ágyúfüstön. .A léggömb most felszáll egy kicsit! Azt gondolták: most jön az ágyú! A léggömb pedig emelkedett.Léghajósinas kellene ide. De a tanár nem engedett egészen közel senkit. nem riadt meg a csatazajtól.Öntök én egy nagyobbat . veszett golyózáporon át röpítette lovasát. Azt remélik.adta ki a parancsot a hercegkisasszony apja. ott mindenki csak róluk beszél.Azzal beleült a léggömb alatt függő kosárba. . . . aki a keze fejére ültette. visszatérnek közéjük. A bolha ott ült a hercegkisasszony keze fején. amíg a léggömb útra készen nem állott.

vágta szemébe a ganajtúró. mint az a nagy darab állat.Tíz évet fiatalodtam tőle! Milyen .Goromba pokróc! . A ganajtúró odavergődött hozzá.feleselt a ganajtúró bogár. gyönyörű itt nálunk? . Fölötte.Hát isten áldjon! .Talán nincs hozzá jussom? Nem érek annyit. csak kiszolgáltatja magát? Mást se tesznek. . mint a császári istálló meleg trágyája. milyen szépek a virágok! . és felrepült.Mit akarnék? Aranypatkót! . . . ahol versenyt illatozott a rózsa meg a levendula. .Pompás idő! .És már nyújtotta is a kovácsnak vékony lábait. és világgá megyek! . a ganajtúró nagy keservesen föltápászkodott. és sértődötten kilépett az istálló ajtaján. Benne maradt a vászonban egész nap és egész éjjel. . kefélik. Heverészett egy darabig.Hát te mit akarsz? . kipislogta szeméből a vizet. abrakolják. szidta az esőt. de hát nem válogathatott. . Ez bizony nem olyan barátságos otthon. pedig ő aranypatkót hord. hanem föltámadok: gyönyörű pillangó képében. mind a hatot. . s bebújt a hajtásába.De hát az a paripa megszolgálta az aranypatkót.Már neked is aranypatkó kell? . A fehér vászon közepén két megtermett béka ült.Az igazi nagyság nem attól függ.Azzal fölemelte páncélkemény felső szárnyát. Ott szárnyra kapott. tehetetlenül kapálózott hol hanyatt. igaz. . mint ő. Pedig én éppen úgy a császár istállójának lakója vagyok.Még mit nem képzelsz magadról! . . hogy ki milyen nagy! .állt meg hetykén a kovács előtt. ott veszik. micsoda zápor kerekedett! A ganajtúró a nagy zuhogásra-locsogásra riadt föl. .Hiányzik egy kereked! . Fehéríteni való vászon volt. igenis! . megadón várta a halált. hogy uralkodom az indulataimon.Aranypatkó. ahogy mondani szokás. kibontotta alatta a vékony hártyás szárnyat. lustálkodott.Éppen te röpködsz majd pillangó képében! Én csak előkelő körökben forgok. . . boldog vagyok és elégedett. de ezt a nyegle beszédet nem hallgathatom! Nemsokára leereszkedett egy pázsitos ágyásra.Melegen simogat a nap.kiáltotta nevetve a kovács.Hogy lehetne itt szép. csutakolják. még a császár paripája sem.kiáltott fel boldogan a hernyó.Dehogyisnem értem! Értem én jól: fölémbe helyezték! Engem pedig fájdalmas mellőzés ért. de még ott se képzel magáról ilyesmit senki. Nem érted? . . Ezt én nem tudom csak úgy lenyelni. de nem tudott.kérdezte egy pettyes kis katicabogár.felelte lekicsinylően a ganajtúró.mérgelődött a kovács. . Tyű.Milyen édes illatok úsznak. . Szedem a sátorfámat. hát úgy gondolta. hogy az én levetett patkóimat. s ekkor egy nagy fehér mezőt pillantott meg maga előtt. nem halok meg. egyenest a császár istállójából jöttem. s a vízözön elől gyorsan a föld alá akart bújni. szárnyra kelni még úgy se bírt. Már nem is mozdult.háborodott föl a ganajtúró bogár. Az eső kitartón zuhogott tovább. s egy viola árnyékába húzódott. . Amikor a zápor szűnni kezdett. mint vakarják. s ha egyszer majd. hol hasmánt.felelte a ganajtúró. amikor még szemétdomb sincs nálatok? Megvetőn hátat fordított.Nagyok után a kicsinyek! . mint a bokrot. aztán elnyomta a buzgóság. . egy violalevélen kövér hernyó ringatózott. ragyogott a szemük a boldogságtól. Repülni! Így kell repülni.Elhatároztam. .Én bizony különbhöz szoktam . s hamarosan egy szép kis virágoskertbe ért.nézett nagyot a kovács. repült egy darabot. Reggel kimászott és körülnézett. aki nem csinál semmit.De szép is az élet! . örök álomra hajtom a fejemet. . ide nézz! .Ugye.lelkendezett az egyik.

.felelte választékosan a ganajtúró. A ganajtúró már torkig volt velük. amelyet a farkukon viseltek.Ennivaló kis kölykök. de ha már ott hevert. de messze kinn a nagyvilágban. talál-e a föld kerekén jobb éghajlatot a miénknél. az árkon is túl . . megismerte az alakjáról.Itt lakunk . Lehet-e nagyszerűbb ennél a nedvességnél? Mintha csak lágy bölcsőmben. s ezzel egy csapásra meghódította a fülbemászóanyákat. .csóválták a fejüket elnéző gyöngédséggel az anyák. hölgyeim . Gőgösen hátat fordított és odábbállt.mutattak körül büszkén. ájtatos ifjú? Élete célja. hogy sohasem voltatok a császár istállójában! . ki-ki a magáéról. a fülbemászó-csemeték minduntalan beleszóltak a nagyok beszédébe. . és villájukkal. de annál jobban érezték magukat. Jó darabot megtett. . s a ganajtúró nagy nehezen befurakodott a cserép alá. A legnagyobb boldogság az anyai boldogság. .szólt közbe a ganajtúró. nincs-e valami kies szemétdomb a közelben.fordult oda a vendéghez. csupa lobogás! Egyszer még megüti a bokáját. Az árokparton néhány ganajtúró-atyafiával találkozott. és milyen virgoncak! De nem illetlenek soha. mert így tartotta előkelőnek a távozást. pajkosan megcibálták a ganajtúró bajuszát.Olyan messze van. . jámbor. Én bizony ahhoz szoktam.Mindig kópéságon törik a fejüket a kis betyárok! . ki-ki a maga gyerekét tartotta a legszebbnek és legokosabbnak. amikor egyszer csak egy feldöntött cserépedény állta útját.Csupa szenvedély. legföljebb. milyen kedves.Az eső elől egy darab fehér vászonba . az nem lehet jó hazafi! .Szemétdomb van.A mi fiunk egészen más! – mondta a másik anya.nagyszerűen magába gyűjti ez a vászon a vizet! Csak úgy bizsereg tőle a hátsó lábam.kiáltotta végül sértődötten a ganajtúró.dicsekedett el egyik anya a másiknak. Csak úgy dőlt belőlük az anyai büszkeség. Annak bizony nem ott volt a helye.felelte bölcsen a ganajtúró.Vőlegény a fiam! . .Meg kell néznie a kicsinyeinket .Nem tagadom . .Mindkettőjüknek igazuk van. . vagy nem akarták megérteni. attól tartok. hogy egyszer egy pap fülébe mászhasson. a vizesgödörben ringatóznám! Aki még ezt sem élvezi. Amióta meg vőlegény.tűnődött a másik -.Ott meleg a nedvesség és illatos.Meglátszik. miután már háromszor megkérdezte ugyanazt. . meghívjuk szerény. A fülbemászók bizony szűköcskén voltak a cserépedényben. Ez minden gyerekkel megesik. ha elrontják a gyomrukat.Én kétszer nem kérdezek semmit! . az való nekem. .Tudod-e. Az asszonyok keblét anyai szeretet dagasztotta.Ha nem venné tolakodásnak. aki olyan messzire elkalandoz. ganajtúró úr? . hogy a fecske. . ahol magamfajta előkelő személyek jól érezhetik magukat? A békák azonban nem értették a szavát.mondta egy harmadik meg egy negyedik anya. mert igen szerették a társaséletet. megkérdezte hát. nincs ezen a vidéken egy szemétdomb. de hát az éghajlatot még én se vihetem magammal az útra! Mondjátok. hogy ha valamelyik gyerekem kivándorolna oda. Bizonyára elcsigázta a nagy út. . különösen megkomolyodott. Hidd el.Én nekivágok. nem hevert hiába: jó néhány fülbemászó családnak védelmet nyújtott szél meg eső ellen. nem élném túl! .Kíváncsi volnék . és köszönés nélkül sarkon fordult. De azért nem győzök gyönyörködni benne. de barátságos otthonunkba. olyankor nyűgösködnek.felelte az egyik fülbemászó-asszony. . . És tovább áradoztak a gyerekeikről. mintha úsznék. Nemde.mondta a ganajtúró. talán odaérek . Barátságosan beljebb tessékelték. nem lehet nagyobb öröme egy anyának! .

Megmondta a ganajtúró latin nevét. mint mondjanak. zsíros iszapba. a vastag. és jólesőn fúrta bele magát a friss trágyába. A ganajtúró ezt elég nagy udvariatlanságnak érezte. és körülnézett.mondta villogó szemmel az anyósa. egész éjszaka.Talán a szemétdombról érkezett? . . Kidugta a fejét a trágyából. körülöttük virágok tarkállottak: lángpirosak. s az a rettenetes tisztaság szinte felőrölte az idegeimet.kiáltott fel a ganajtúró. hogy vannak. jó darab utat megtett a levegőben. mint lánykorodban. Másnap elég vidáman telt el az idő. hogy a császár paripája elesett a csatában. mert úgyse mondhatok többet.felelte gőgösen a ganajtúró.Még megrontja a lelküket! Ne társalogjon velük. ne is faggassanak. különösen a kisebbik. azzal az ígérettel. Látom magán. - Valamivel előkelőbb helyről . hacsak nincsenek komoly szándékai. Aztán köszvény állt az egyik szárnyízületembe. egy hétpróbás gazembert fogadtunk a családunkba! . s az egyik a tenyerére emelte. . azt álmodta. alávaló ember az urad! Pfuj! Biztosan dáridózik valahol! Pedig a mi ganajtúrónk józan fejjel. borostyánsárgák. Azzal lemászott az árokfenékre.tette hozzá gavallér módra. . aranypatkóval mind a hat lábamon.Úgy látszik. mert zavarban voltak. Amikor az idegent megpillantották. otthon éppen ilyen szép példányaik vannak.mérgelődött magában. milyen gyönyörűséges álom volt! Szinte új emberként ébredt. békésen bandukolt az országúton. s egy üvegháznál kötött ki. Most már nem tehetett mást. elgyűrűzte menyasszonyát. mondhatom! . Hamarosan elnyomta az álom. harmadnap már lassabban.Egyenest a császár istállójából jövök. Három ifjú ganajtúró- hajadon üldögélt odalenn. - Szavamra. és kikötött a túlsó parton. hófehérek. még a császár istállójában se láttam szebb lányokat! .De megkeserülik!” Fogta magát. lesütötték a szemüket. ezért áldásom adom az ifjú párra. mátkaságnak.rivalogtak körös-körül a ganajtúrók. Az egyik üvegtábla nyitva állt. kövér fű sarjadt a tövükben. meg hogy melyik családba tartozik. ugyebár? . Micsoda pompa volt ebben az üvegházban! Karcsú legyezőpálmák nyújtózkodtak a párás melegben. “Ravaszul behálóztak. Otthagyta az ifjú asszonyt szalmaözvegynek: Odamaradt egész nap. s hamarosan megülték a lakodalmat is. Ki is röpült a tudós kezéből. s a ganajtúró gyorsan besurrant rajta. ahol megláttam a napvilágot.mormolta gyönyörűséggel. Micsoda gyalázatos. tudós ábrázattal vizsgálgatták. mert egy huzatos cserépfazék alatt ácsorogtam. és szemérmesen kacarásztak. Másnap reggel két emberféle haladt el mellette. milyen a természete. Ó.bújtam.Ön még nőtlen. . mert nem tudták. . . . hogy az ötödik meg a hatodik lábára is kap egyet-egyet. Valóságos felüdülés a számomra ez a meleg rokoni kör. s ő kapta meg a négy aranypatkót. amikor a három hajadont szemügyre vette. . elment hazulról.szólt rá az anya.Most ülhetsz megint a nyakamon. A nagyobbik tudós nem akarta. most azért.Teremtette! . eladósorban volt mind a három. A hajadonok megint vihogni kezdtek. Titkos küldetésben járok. s a mi ganajtúrónk akkor kapott észbe. mert nem lett volna értelme a hosszú. . Összevissza forgatták. . hogy hazavigyék.kíváncsiskodott a legöregebbik atyafi. a negyedik napon aztán már családfői kötelességek vártak az ifjú férjre: kenyeret kellett keresnie feleségére s talán már a gyerekekre is. .Éljenek! Éljen a jegyespár! .kérdezte az anyjuk a mi ganajtúrónktól.Ne ültesse el a hiúság magvát lányaim szívébe! . azt mondta. . észrevették. Aztán beszállt egy káposztalevél hajóba. a napsugár átvilágított leveleiken. hogy vőlegény lett.Ez már teszi ! .

mondhatom. Egy csónakon fiatal lányok közeledtek a facipő hajó felé. nézte a végtelen vizet. ócska facipőbe. mert erősen odakötözték az árbochoz. . a császár lova aranypatkóit villogtatja.biztatgatta. Úszott a facipő. akkor egy emberkölyök egyszerűen megragad. A facipő hajót egyre beljebb sodorta az ár. Elszaladtak. “No. ha tudsz! . mégis mi haszna. hogy fogságban vagyok? Idekötöztek az árbochoz. sodorta a víz. amikor a ganajtúrót észrevették.De engem nem kötöztek hozzá! .Bolond beszéd! Hát nem látja. Most aztán se patkó. az egyetlen tisztességes teremtmény én vagyok benne. jó messzire vitte. hiszen még az aranypatkót is megtagadta tőlem! Bezzeg a császár lovának csak oda kellett tartania a patáját. dísze-virága lehettem volna az istállónak. Akárki fiával persze nem állok szóba. Ön itt nagyszerűen érezheti magát. s ahogy távolodott.Pompás időnk van! . s egy cérnaszállal hozzákötötték a ganajtúrót. A kertész kisfia járkált ott a barátjával. hogy megismerje az élményekben gazdag életemet.kezdte a társalgást. Azért is ér annyi sorscsapás. a nagy tóhoz.A szabadság a legnagyobb kincs.Hát még ha elrothad ez a sok növény. a ganajtúrónak valóságos óceán. . Egy légy szállt le hozzá egy kis tereferére. hogy meglássam. hogy meghajóztatják. ha senki nem okul belőle? Bár a világ nem érdemli. de az egyik fiú fölgyűrte a nadrágja szárát. se istálló! Oda lett már minden!” Mégsem lett oda. . végül a nyakamba varrnak egy feleséget. Körül is nézek. S miközben én gályarabként hánykódom a tengeren. de egyszer csak egy kéz nehezedett rá. ott beleültették egy bőreszakadt. hátha akad valaki. és sorsomra hagy ezen a roppant vízen. Körbejárta az üvegházat.mondta magában keserűen a ganajtúró.Hitvány és álnok a világ. Kihalászták a vízből. sütkérezem egy kicsit. Ha meg szétnézek a világban. . összekötöz. A cipő közepébe árbocnak egy pálcikát szúrtak. . Matróz lett hát a boldogtalan. a ganajtúró lelkén mindjobban erőt vett a kétségbeesés.Micsoda buja növényzet! . A kert végébe vitték.felelte a légy.Eredj békességgel! Röpülj el. . ne számítson megértésre a földön! Milyen tanulságos és kalandos az én életem folyása. hogy hanyatt esett. Nagy volt a tó. Először az aranypatkót tagadják meg tőlem. szép vigyázva elvágta a cérnaszál bilincset. Ez bosszant a legjobban! Eh. elhívták a tópartról a két gyereket. Fészkelődött szegény. Ha én kapom az aranypatkót. megismertem a világot! . és sorsára hagyták a tengerjáró matrózt. . mind messzebb a parttól. s amikor kikötött a csónak. tenyerére vette a ganajtúrót. aztán utálatos tiszta vásznon kell vesztegelnem. mert büszke vagyok . Nem röpülhetett föl a hajóról. elhatározták. akkor lesz még csak lakoma! Gazdag éléskamra ez! Biztosan lakik itt néhány atyámfia. s egy meleg zsebbe vándorolt. Hanem amikor a hajó újra kinn járt a nyílt vizeken.gyönyörködött el bennük a ganajtúró. Egy szőlőlevélbe börtönözték. Beröpült egy nagy épület nyitott .Végre kipihenem magam a hajóján. ha nem. de a fiú erőteljes szorítással utasította rendre. Nézte. Valaki a tenyerébe szorította. .ez a büszkeségem. és jó ideig tehetetlenül kapálózott a hajóban. Nem kellett sok biztatás a mi ganajtúrónknak. letette a fűbe. s úgy elbámészkodott rajta. aki bölcs. az egyik lány ollót vett elő a zsebéből. utána gázolt és visszahozta. mi módon a legokosabb élni. ha tetszett neki. akivel beszédbe elegyedhetem. azzal fölrepült. .

ablakán - akkor látta csak, hogy hazatalált szülőföldjére, a császár istállójába, ahol
otthon voltak mind a ketten: ő is, meg az aranypatkós paripa is. Kimerülten roskadt a
nemes paripa fekete selyem sörényére. Megkapaszkodott a szálaiban; mélázott egy
darabig, s lassan erőre kapott.
- Itt ülök a császár legszebbik hátaslován, mint egy igazi lovas. Hopp, mi jutott
eszembe! Pompás gondolat, s méghozzá igaz! Hogy is lehetett ez eddig homályos
előttem? Hát mivel szolgálta meg ez a paripa az aranypatkót? A kovács is ezt
kérdezte. Ugyan mivel? Bizony azzal, hogy én vagyok a lovasa!
Boldogság áradt el a lelkében, ahogy ezt végiggondolta.
“Utasember - tudós ember? - gondolta elégedetten. - Ha egy kicsit szétnézünk a
világban, jobban kinyílik a szemünk!”
Az istállóablakon beszűrődött a napfény, éppen az ő páncélos hátán táncolt. -
Mégsem olyan hitvány a világ! Csak okosan kell szemlélni! - vigasztalódott meg. Egy
csapásra megszépült körülötte a világ, hiszen a császár legkedvesebb paripája azért
kapott aranypatkót, mert ő lovagolja, ő, a ganajtúró!
Most pedig leszállok a lóról és elbeszélem atyámfiainak, mennyi megbecsülésben
volt részem. Elmondom nekik, mi mindent tapasztaltam világjáró utamon, s tudtukra
adom, hogy most már itthon maradok, míg a császár paripája el nem koptatja mind a
négy aranypatkóját.

“JÓL VAN, APJUK!”
Elmondok most egy történetet, amit még gyermekoromban hallottam, de azóta is,
valahányszor eszembe jut, egyre szebbnek találom. Mert a mesék olyanok, mint
némely derék ember: ahogy vénülnek, úgy szépülnek, s bizony ezt jólesik látni!
Jártál-e már falun, s láttál-e afféle zsúptetős, meszelt falú igazi öreg
parasztházat? Zsúpfödelét felveri a fű, zöld moha párnázza, a kéményén meg gólya
fészkel, mert az nem hiányozhat róla: Kidőlt-bedőlt a fala, alacsonyak az ablakai, s
csak egyet lehet közülük kinyitni. A kemence úgy domborodik, mint egy gömbölyű
pocak; a kerítésen kihabzik az orgonavirág, egy görbe derekú fűzfa tövében tócsa
kéklik, kacsa bukdácsol benne a fiókáival. Hogy el ne felejtsem: még egy láncos
házőrző is van ott; mindent és mindenkit megugat.
No, hát szakasztott ilyen parasztház állt egy faluvégen, öreg házaspár lakott
benne, egy paraszt meg a felesége. Kevésen eltengődtek, s még fölös jószáguk is
volt: a lovuk, amely ott legelészett naphosszat az országút szélén. A parasztember
néha ezen lovagolt be a városba, máskor meg a szomszédok kérték kölcsön, s
viszonozták ezzel-azzal, de hát több hasznot nem hajtott a ló. Ezért elhatározták,
hogy vásárra hajtják a lovat, eladják vagy elcserélik hasznosabb jószágért. De mi
legyen az?
- Azt te tudod a legjobban, apjuk! - mondta az asszony. - Éppen ma van hetivásár
a városban, eredj, add el a lovunkat pénzért vagy más jószágért. Te mindig okosan
cselekszel. Eredj hát a vásárra!
Megkötötte szépen az ura nyakravalóját, mert ahhoz ő értett jobban; kettős
csokrot kötött rá, ami legényes külsőt adott az öregnek. Még a kalapjáról is

leveregette a port, aztán megcsókolta, s az ember elkocogott a lován, amelyet vagy
elad ma, vagy elcserél hasznosabb jószágért. Majd tudja ő, hogy lesz a legjobb!
Tűzött a nap, egy tenyérnyi felhő sem látszott az égen. Vásárosok verték föl az
országút porát; ki kocsin, ki lovon, ki csak gyalogszerrel. Rekkenő hőség volt,
egyetlen fa sem kínált árnyékot végig az úton.
Kocogott a mi emberünk a lován, s szembetalálkozott egy másik paraszttal, aki
tehenet hajtott az országúton, olyan takarosat, amilyen csak lehet egy tehén.
“Ez biztosan jó tejelő - gondolta a paraszt, amikor szemügyre vette. - Hátha
cserélnénk!”
- Hallod-e, koma! - szólította meg a tehenes embert. - Állj csak meg egy szóra!
Megegyezhetnénk. Nézd meg a lovamat, többet ér, mint a tehened, de nekem a
tehén jobb hasznot hajtana. Cserélsz-e velem?
- Cserélek én! - mondta az, s nyomban megkötötték az egyezséget.
A mi emberünk most már hazafordulhatott volna, hiszen amiért útnak indult, azt
elvégezte. De ő már eltervezte magában, hogy a vásárba megy, hát nem akart róla
elmaradni. Ballagott hát tovább, hajtotta a tehenet, az is ballagott, s nemsokára
utolértek egy embert, aki egy birkát vezetett az országúton. Szép birka volt, sűrű
gyapjas, jól kihízott.
“Ez volna még csak jó nekünk! - gondolta a parasztember. - Ellegelészhetne az
árokparton, télen meg bejöhetne közénk a jó melegre. Hasznosabb lenne, ha tehén
helyett birkát tartanánk. Talán megalkuszunk.”
A birkás ember, persze, nem is kívánhatott jobb cserét, megkötötték hát gyorsan a
vásárt, s a paraszt továbbhajtotta a birkáját az országúton. A keresztútnál szembejött
vele egy ember, jókora ludat vitt a hóna alatt.
- Ez aztán a kövér lúd! - szegődött mellé a mi parasztunk. - Milyen szép hájas,
milyen finom a tolla! Madzagot kötnénk a lábára, elúszkálhatna nálunk a tócsában.
Legalább nem kellene kidobni az anyjuknak a kenyérhaját. Hányszor mondta: “Ha
egy libánk lehetne!” Hát most megkaphatja, ha ugyan cserélsz velem! Megköszönöm
szépen, ha odaadod a birkámért!
Hogyne adta volna! A mi emberünk elbúcsúzott a birkájától, s tovább-baktatott a
lúddal.
Közel volt már a városhoz, egyre sűrűbben jöttek-mentek az országúton a
vásárosok, emberlárma, állatbőgés hangzott mindenütt. Árokparton vezetett az út, a
sorompóőr krumpliföldje mellett, ahová a tyúkját szokta kikötni, hogy világgá ne
fusson. Suta farkú tyúkocska volt, kancsal is egy kicsit, de különben elég takaros
formájú. “Koty, koty! - mondogatta, hogy mit gondolt közben, nem tudom, de a mi
emberünk azt gondolta, ahogy meglátta:
“Sose láttam szebb tyúkot, mióta a világon vagyok! Még a papék tojójánál is
szebb! De jó lenne nekünk! Egy tyúk mindig talál szemet, még a vak is, ahogy
mondják; maga keresi meg a kenyerét. Jól járnék, ha megkaphatnám a ludamért!”
- Cserélnél-e velem? - kérdezte a tyúk gazdájától.
- Biz az nem volna rossz! - felelte ravaszul a sorompóőr, s már kész is volt a
vásár. A paraszt nagy vígan tovább-bandukolt a tyúkkal.
Bizony, elég sokat végzett útközben, míg a városba tartott. Meleg volt nagyon,
fáradt is volt a mi emberünk, s igen megkívánt egy korty pálinkát, egy falás kenyeret.
Útjába esett egy kocsma, hát gondolta, betér egy kicsit. Éppen be akart menni,
amikor kinyílt a kocsmaajtó, s a csaposlegény lépett ki rajta; teli zsákkal a vállán. Az
ajtóban egymásba botlottak.
- Mit viszel a zsákban? - kérdezte a paraszt.
- Rothadt almát - felelte a csaposlegény. - Jó lesz a disznóknak.

- Kár azoknak! - mondta a paraszt. - De szeretném, ha az anyjuk láthatná ezt a
tenger sok almát! A mi öreg fánkon egyetlenegy szem termett az ősszel. Fel is tettük
az almáriumra, ott állt, amíg el nem rothadt. Ez is valami - mondta az anyjuk. - No,
most láthatná, mi a valami. De megörülne!
- Odaadom én, de mit adsz érte? - kérdezte a csaposlegény. - A tyúkomat!
Odaadta a tyúkját, megkapta a rothadt almát, s bement a kocsmába. A zsák almát
nekitámasztotta a kemencének - nem gondolt vele, hogy befűtötték. Tele volt a
kocsma: lókupecek, marhahajcsárok ittak odabenn; két ánglius is volt köztük; olyan
gazdagok valamennyien, hogy majd kirepedt a zsebük a sok aranypénztől.
Poharazgattak, s fogadásokat kötöttek, hogy milyeneket, mindjárt megtudjátok.
- Sisss! Sisss! - Mi sustorog a kemence mellett? Sülni kezdett az alma a zsákban.
- Hát ez meg mi?
Megtudták hamarosan. A mi emberünk elbeszélte nekik, milyen jó vásárt kötött:
egy tehenet kapott a lováért, azért meg egy birkát, elmondott mindent rendre,
egészen a rothadt almáig.
- No megállj csak, ad neked az anyjuk, ha hazamégy! - mondták az ángliusok.
- Ad hát - csókot ad! - felelte a paraszt. - Azt mondja majd: “Jól van, apjuk!”
- Kössünk fogadást! - mondta a két ánglius. - Fogadjunk egy hordó aranyban.
Száz aranyat teszünk egy ellen, hogy szorulsz ma az asszonytól! - Nem kell egy
hordó, egy véka is elég - mondta szerényen a paraszt. – De én csak egy zsák almát
tehetek föl, no meg magamat és az anyjukomat, ha beéritek vele.
- Üsse kő! - mondták az ángliusok, s a markába csaptak, megkötötték a fogadást.
Befogták a kocsmáros szekerét, felültek az ángliusok, felült a mi emberünk is,
földobták a rothadt almát, s elhajtottak a paraszt házához.
- Adjon isten, anyjuk! - Fogadj isten, apjuk!
- Elcseréltem a lovunkat.
- Hiszen érted te a dolgodat! - dicsérte meg az asszony, s megölelte az emberét;
nem törődött se a zsákkal, se az ángliusokkal.
- Egy tehenet adtak érte.
- Istennek hála, lesz tej a háznál! - örült meg az asszony. - Aludttej kerül az
asztalunkra, sajt meg friss vaj! De jó cserét csináltál!
- Az ám, csakhogy a tehenet meg odaadtam egy birkáért!
- Okosan tetted! - szólt az asszony. - Neked mindig helyén van az eszed!
Nemcsak juhtejünk lesz, meg juhsajtunk, de gyapjúharisnyánk meg gyapjúujjasunk
is! A tehén nem ad gyapjút, kárba veszejti a szőrét! Jól van, apjuk!
- Hanem a birkát elcseréltem ám egy lúdért!
- Te mindenre gondolsz! Mártonnapkor hát libapecsenye kerül az asztalunkra! Azt
se tudod, mivel szerezz örömet nekem! Kikötjük a libát a tócsa mellé, s még hízik is
Mártonnapig!
- De nincs ám meg a liba se! Elcseréltem egy tyúkért! - mondta az ember.
- Tyúkért! Azt tetted még csak jól! Lesz tojásunk, lesz kiscsirkénk, egész
fészekalja! De régóta vágyom rá!
- Úgy ám, de a tyúkot meg odaadtam egy zsák rothadt almáért!
- Jól van, apjuk! Igen jól van! Mindjárt megcsókollak érte, te kedves! Mert tudod-e,
mi történt velem?
Amikor elindultál a városba, azt gondoltam, valami igen jót készítek, mire
hazajössz: hagymás rántottát. Tojás még csak volt a háznál, de hagyma egy szem
se. Gondoltam, átmegyek a tanítóékhoz, mert nekik termett hagymájuk, tudom.
Hanem az a vén tanítóné olyan zsugori, hogy még egy szem hagymát is sajnált
tőlem. - Hagymát? - azt mondja. - Nem termett a kertünkben semmi, még egy

rothadt almám sincs! Még azt se adhatok! - No, én most adhatok neki tízet is vagy
akár egy teli zsákkal: Jól van, apjuk, igen jól van! - Azzal megcsókolta az urát nagy
örömében.
- Ez aztán igen! - kiáltott fel a két ánglius. - Elkótyavetyélte mindenét, de a
jókedve megmaradt. Ez csakugyan aranyat ér!
S egy teli véka aranyat adtak a parasztnak, aki kapott a feleségétől - nem szidást,
hanem csókot!
Látjátok, milyen hasznos, ha az asszony minden tettéért dicséri az urát, s elismeri,
hogy neki van a legtöbb esze.
Szép történet ez! Én gyermekkoromban hallottam, most megtudtad tőlem te is, s
nem felejted el soha, hogy amit apjuk tesz, az mindig jól van!

AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história,
de azért egyszer végighallgathatod.
Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki esztendők hosszú során át
becsületesen ellátta hivatását, s akit végül nyugalomba akartak küldeni.
Szolgálatának utolsó estéjét töltötte az oszlopon, utoljára vetette fénykörét az utcára;
úgy érezte magát, mint egy megöregedett táncosnő, aki búcsúfellépésén táncol, s
tudja, hogy másnap már kis padlásszobájában tölti az estét. A lámpás nagyon félt a
másnaptól; tudta, hogy meg kell jelennie - életében először a városházán, ahol a
polgármester meg a várostyák eldöntik majd, alkalmas-e további szolgálatra, vagy
sem. Ők ítélnek majd a sorsa fölött: külvárosba küldik-e, ahol tovább világíthat, vagy
vidékre helyezik valamelyik gyárba; az is lehet, hogy egyenest a vasöntőbe
irányítják, ahol majd beolvasztják; igaz, hogy így újjászületne, s valamilyen alakban
tovább élhetne, mégis félt tőle, mert nem tudta: vajon új alakjában emlékszik-e majd
előbbi életére, szép hivatására.
Akár így lesz, akár úgy, annyi bizonyos, hogy el kell válnia az utcai silbaktól meg a
feleségétől, akik őt valóságos családtagnak tekintették. A lámpás ugyanakkor kezdte
a szolgálatot, mint a silbak. Az asszony rátarti menyecske volt akkoriban, csak este
vetett egy-egy rövid pillantást a lámpára arramenőben, nappal észre se vette. De az
utóbbi esztendőkben, amikor már mindhárman hajlott korúak lettek, a silbak felesége
egyre többet törődött vele: gyakran megtisztogatta, és olajat töltött bele. Becsületes
emberek voltak, nem csalták meg a lámpást egy csepp olajjal sem.
Ez volt, mondom, az öreg utcai lámpás utolsó estéje szolgálati helyén másnap a
városházán kell jelentkeznie. Ez a két gondolat nyugtalanította, nem csoda, hogy
azon az estén reszketett a lángja szegénynek. Aztán meglepte az emlékezés: sok
mindent látott életében, sok mindenre fényt vetett; talán még a polgármesternél meg
a városatyáknál is többet tapasztalt, de ezt nem hangoztatta, mert szegény öreg
lámpás volt, s nem akart megbántani senkit, főképp nem a fölötteseit. Egyszerre
megszállták az emlékek, s azt gondolta közben “Talán egyszer majd rám is
emlékezik valaki. Én nem felejtem el soha, amit hosszú életemben láttam.
Emlékszem egy ifjúra, aki egyszer, sok-sok esztendővel ezelőtt, elsétált alattam.

amit elolvasnak vagy mesélnek a közeledben. azt láttam rajta. . sorra bemutatkoztak az utcai lámpásnak. ha még több ilyen ajándékot kapsz. befütyült a szellőzőlyukain. mint tudjuk. Sohasem felejtem el a szemét. és világított. és világítás tekintetében zsebre vágja az angolnafejet. kárörvendve nevettek.vigasztalta a szél. hogy az utód kérdésében nem a lámpás dönt. ha vele töltenék be a hivatalt.Legyen eszed. de amikor megtudták. ki lesz az utódja. aztán megcsókolta a levelet. Odasuttyant a lámpáshoz. aki. csak mi ketten.Hát kegyed mit ajándékoz a lámpásnak? .aggódott.Hacsak olvasztóba nem kerülök . csöndes boldogságban telik majd öregkorod. Amikor elhaladt. mielőtt átadja posztját.milyen összevissza kalandoznak az ember gondolatai! “Egy szép. a rózsaszínű. és mától fogva nemcsak hogy tisztán emlékszel mindarra. Emlékszem egy másik szempárra is . világít a sötétben. rózsaszínű levélke volt a kezében. az utcai lámpás nem tudta. hogy holnap nyugdíjba vonulsz? Akkor hát ma látlak utoljára! Fogadd tőlem búcsúajándékomat: most belefújok a koponyádba. megmondhatta volna.Aranyszegélyes. A harmadik egy kis szentjánosbogár. mennyire világítja meg a telihold a gyalogjárót. amely valamikor az erdő legszebb ékessége volt. - Csak nehogy az olvasztóba kerüljek! . hogy a szentjánosbogár csak hébe-hóba világít. akit fölváltanak. az utcai lámpás nem is tudta.Kincset érő ajándék! Szívből köszönöm! . honnan termett elő. Az ifjú kétszer is elolvasta.Igaz-e. ki áll a helyére. hogy mi volt abban a levélben. . és megkérdezte tőle: . ahogy erejétől telt. amely zöldes fényt áraszt a sötétben. és magad előtt látsz. pedig hasznos tanácsokat adhatott volna neki az esőről meg a ködről. finom betűkkel teleírva .nyugtalankodott a lámpás. és tenyerébe temette az arcát. . ne félj ! . mert mindegyre ez motoszkált a fejében.Én most felfrissítem az emlékeidet. hogy mindent megértesz. szerencse is. ahogy mondta. és már továbbiramodott volna. .kiáltotta a szél. finom kis levél. s melyik irányból fúj legtöbbször a szél. A három pályázó tisztelettel hallgatta. Az őr. tehát nem alkalmas a magas hivatal betöltésére. de olyan világos fejű is leszel. Abban is többnek tartotta magát nála. Egy korhadt fadarab volt a másik. hogy sok olajat takaríthatnának meg.Oda még nem kerülsz. ő maga jelöli majd ki az utódját. nekidőlt az oszlopomnak.hajadon írta. s azt hangoztatta. s a szél felkiáltott neki: . hogy utolsó darabja volt egy faóriásnak. hogy egyikükből se válna jó lámpás. de abban a pillanatban kibukkant a hold a felhők közül. öreg lámpás! .sohasem felejtem el a tekintetét!” Az öreg utcai lámpás.mondta hálásan az utcai lámpás. finom kis levélben. . nem tudja más. Az egyik egy angolnafej volt. fiatal asszonyt temettek egyszer. minthogy ma utoljára állott őrhelyén. mert gyenge a fényük. azt mondta a tekintete: “Én vagyok a legboldogabb a földkerekségen!” Megosztotta velem a titkát. mert az utcai lámpás már vén salabakter. Aztán fölnézett rám . de hát ott volt. s azt mondták. amit életedben láttál. erre vonult el a temetési menet. bizony. A csatorna hídján hárman álltak. Persze a korhadt fadarab és az angolnafej égre-földre esküdözött. s föltekintett rám. tudja.Vagy akkor is hasznát veszem az ajándékodnak? . Az öreg utcai lámpás hamarosan letorkolta a versengőket: kijelentette. eltűnődött emlékein. úgyse tudná okosan megválasztani az utódját. egy férfi megállt alattam. Ebben a pillanatban fordult be a sarkon a szél. mert azt hitték. s válthat vele néhány szót.

megyek és lefekszem. Az öregek. takaros függönyök is díszítették a kis ablakokat meg az ágyakat. a felhő küldte ajándékul. s úgy is tett.ámult el az öreg lámpás. kőlépcső vezetett le a lakásukba. . s ahogy eltűnődött emlékein. Erről megfeledkeztek a csillagok. én világítottam neki.Ki ad még ajándékot az öreg utcai lámpásnak? Ki ad még? Akkor egy fényes hullócsillag hasította át az eget. mintha késne.felelte a hold. elefántot ábrázoltak.Semmit! . amit megoszthatunk másokkal! . éppen vacsoránál ültek. mert már unta a zaklatást. a szél pedig valósággal megbotránkozott rajta.nézett föl az angolnafej. De amikor az öreg silbak ránézett. de nekiadták a lámpást. sehogy sem találta helyét az új világban. legalább egy szál viaszgyertya ég. ahol kényelmesen kinyújtózott.Azt hiszem. . jobb. Azok mosolyogtak a kérésén. akkor senki se láthat meg a segítségeddel semmit. ami világit.Nem látja. hol? Az öreg silbak házában. az ereszről csöppent. és emlegetni kezdte azokat az időket. . Mert ha nem az ég az üveged mögött. . No de elfáradtam - nyújtózott a szél -. szeretettel nézegettek az utcai lámpásra .biztosan asztalhoz is ültették volna szívesen. s ha akarod. . vagy amit látok. a magas ablak párkányán pedig két különös formájú virágcserép állott. . Mit gondoltok.bólintott rá a szél. ott tömték meg őket földdel. másnap este. . akikre még mindig áhítattal néztem. s nem ő nekem! - Azzal visszabújt a felhők mögé. akiket szeretek! Ezt küldték ajándékul a csillagok. amit valaha átélt. az öreg lámpás is otthonosabban érezte magát. hogy hűséges szolgálata jutalmául házába vihesse a másik hűséges szolgát. sorra elvonult előtte.Hanem az öreg lámpás nem örült ennek az ajándéknak. hogy egy felhő széléről érkezett. de a hátuk hiányzott. mert ők azt hiszik. egyenest a lámpába futott.El is nyugodott. a lámpás azt hitte. egy csillag hullott le. mondom.egy kényelmes karosszékben pihent az öreg utcai lámpás. ahová cseppent. Különösen érezte magát. a kályha mellett melengette tagjait. Az egyik cserépben metélőhagyma bokra zöldellt.Ez csodálatos ajándék! . egy éjszaka alatt megrozsdásíthatlak.persze. érzem! S ez a legnagyobb ajándék. hogy éppen fogyóban vagyok? Különben is. rend és tisztaság volt a szoba dísze.Nemesen gondolkodol . Másnap .Hát ez mi volt? .vélekedett. azt gondolták. a jó meleg kályha mellé. Hajósok hozhatták őket a messzi Indiából. amikor ők ketten együtt szolgáltak. . ha siet. Tisztán látott maga előtt mindent. s leküldték hozzám egy társukat: megajándékoztak azzal. látni tudják azok is. . de odalenn jó meleg volt. esőkről. de a vízcsepp elmondta. bárhogy igyekeztem is . Kis idő múlva egy vízcsepp hullott a lámpaüvegre.a csillagok. ködökről beszélt meg rövid nyári éjszakákról. Az öreg silbak éppen vacsoránál ült a feleségével.Beléd szivárgok. Teli torokból üvöltötte: . figyelemre méltattak engem. A falon régi óra lengette szaporán ólomingáit: tik-tak! Mindig sietett. így került a karosszékbe. hogy viaszgyertyát gyújtsanak benned. hogy amire emlékezem. a lámpás nekem nem sok szolgálatot tett. fehér fénypászta jelezte útját. Szegényes kis szobájuk volt kétölnyire a föld alatt. mert a nappalt átugorhatjuk . Igaz. öreg földi lámpást. Hát ha már ilyen magas személyek is pályáznak erre a hivatalra. aki megkérte a polgármestert és a városatyákat. hogy mindenben. förgeteges téli éjjelekről. de az öregek nem bánták. akkor a legokosabb hazamenni és lefeküdni! . ez meg a virágoskertjük volt. ez volt az öreg házaspár veteményeskertje. mert az igazi öröm az. ahogy én sohasem tudtam.A tündöklő csillagok. a másikban muskátli bimbózott. akkor aztán hamarosan elporladsz. lám. Úgy láttam. . akik olyan szépen világolnak a magasban. bizony szép ajándékot . az utcai lámpást.De ehhez az kell. az öreg utcai lámpás meg a karosszékben.

a legszebb ajándék. hanem nagy bátran belépett az olvasztókemencébe. a bokrokat. amit az leírt vagy elgondolt. hogy az öreg házaspár meghalt. hanem magamért szeretnek. s őt a vasöntőbe vitték beolvasztani. ahol gólyák lépdeltek méltóságosan. és keményre döngölik a földet.Itt csak olaj meg faggyúgyertya van a háznál. zöldellő erdőket varázsolhatok elébük. csakhogy az öregeknek nem jutott eszükbe. de a vasárnapjaik békés pihenéssel teltek.emésztődött az utcai lámpás. . gyönyörű tapétává változtathatom.Ritka tehetségem van.tűnődött el a lámpa az álmán. amelyek mázsás talpukkal legázolják a nádat. nem oszthatom meg másokkal! Ezek a kedves öregek nem is tudják. Végre egy napon . tisztán tartottak. most már kitartok a két öreg mellett. hogy beolvasszanak és újjáöntsenek. holt kincs marad. A lámpa egy zöld íróasztalon kapott helyet. jobb dolgom volt náluk.Az öreg lámpa megcsikordult nagy örömében. egész este. amilyenbe fehér viaszgyertya kívánkozik.kapott a széltől. Különben. s az öreg házaspár is olyan tisztán láthatná. viharos tengerré vagy tengeren hánykódó hajóvá. és mosolyogva mondta: . amelyek ott vadon csatangolnak. hogy a lámpába is tegyenek egy darabkát. . s megelevenített a költő körül mindent. sohasem hevert ölben a kezük. Összeboruló lombú erdővé változtatta a szobát. . szép mívű asztali lámpa. a pőrén szaladgáló szerecseneket. Úgy bántak velem. az égbe szökő sudár fákat. A lámpa angyalt ábrázolt. mert azt gondolta: “Végre észbe kaptatok!” . a falakon szép festmények függtek.Mintha látnám! . . aki virágcsokrot tartott a kezében. meg a vadul vágtató elefántcsordákat. s tekintete a cserép elefántokra tévedt. az pedig nem elég!” Egy nap néhány igazi viaszgyertyacsonk került az öreg silbak házába. nem adhatom át nekik! . a legtöbbször valami útleírást. a roppant őserdőkről meg az elefántokról. vagy napsütötte rétté. azt mondta róla.De keservesen csalódott. persze. amit csak akarok. . mert ők nem a tehetségemért. A nagyobb darabokat meggyújtották. s a kis szoba legszembetűnőbb sarkába helyezte el.sóhajtott föl néha. mert nem viaszgyertyát kapott.Magamban kell tartanom. bárcsak viaszgyertya égne benne. Az asszony figyelmesen hallgatta. mint szolgálata utolsó estéjén a polgármestertől meg a városatyáktól. ha tudnátok. hogy ócska lom. egy barátságos szobában. hiszen a vízcsepp ezzel ajándékozta meg -.sóhajtotta magában. Az öregek dolgos. Persze aki látta. az összefonódó indákat. “Hiábavaló ez a tehetségem. És a lámpás szívből kívánta. hogy a meszelt falat virágmintás. oda kerül majd a viaszgyertya. Onnan kikerülve megint lámpa lett belőle. mert a lámpás nagyon a szívükhöz nőtt. “Milyen különös tehetség lakozik bennem! . csak olajat. Aznap éjjel azt álmodta. hogy tartósabb legyen. Költő szobájába került a lámpa.Ezen az ünnepen veled világítok! . szorgalmas emberek voltak. vagy akármit.pedig megtehette volna. a kisebbekkel a cérnáját viaszozta be az öregasszony. gyertyatartó volt rejtve. és nem használhatom semmire! . Ó. de hát az öregek nem törődtek vele. Azért égett. Máskülönben nem lehetett oka panaszra: az öregasszony tisztán tartotta. mint édes gyermekükkel. fényesre súrolta. De azért nem rozsdásodott meg. amikor fölébredt. Most hát viaszgyertya is volt a háznál. Úgy félt álmában is. ha nem ég bennem viaszgyertya. mint a két elefántnak. mint ő. Az öreg silbak elővett egy-egy régi könyvet. hogy a csillagok ajándéka. és nem omlott porrá . a csokor közepébe.születésnapja volt az öreg silbaknak . de azon töprenkedett.az asszony odatipegett a lámpáshoz. olajjal tápláltak. s Afrikáról olvasott az öregasszonynak. két parányi kertjére. pedig azok távolabbról .Most szinte vágyom rá. a polcokon rengeteg könyv sorakozott.

a család egyetlen gyermeke. télen meg szorgalmasan faragta a facipőket. Ib és Krisztinka pompásan elmulatott egymással. mint egy széles sánc. s áll még ma is. sokszor még messzebbre. egy ügyes legény. Krisztinka a tutajos leánykája volt. sovány földek veszik körül. várat építettek. Ha a messzi Randersbe indult. Krisztinka. s ez igen nagy esemény volt. olyan finom és törékeny. átment Jeppe-Jänsék házába. A kis Ib. Az indulás estéjén átment a tutajossal a Seis-pusztára. jól megfértek az asztalnál is. öreg fák borultak a víz fölé. Egy fészekben szalonkatojást találtak. akire Krisztinkát rábízhatta volna. a gazda hétesztendős fia. A tutajra hordott magas farakáson már kora hajnalban ott ült a két gyerek. de mindig találtak egy keskeny átjárót közöttük. egy nap aztán olyan ügyesen munkált meg két darab fát. senki sem mondta volna. Jeppe-Jänséket senki sem tartotta szegény embereknek. egy fadarabon faragcsált. aki egy esztendővel volt fiatalabb Ibnél. amelyeket . egyszóval szépen gyarapodtak. a tölgyek . hogy ami hasznot hajt. nem evezett át a tavakon Gudenaába. Fakanalakat is faragcsáltak. hogy tűzifát tutajozott le az erdőből a silkeborgi Angolna-fűrészmalomhoz. . Krisztinka apja meg a legény hosszú rudakkal ellökte a tutajt a parttól. a silkeborgi erdőben alacsony hegyhát húzódik.úgy látszott . Ib még sohasem járt a Seis-pusztán. áfonyabokros pusztán.A ló magát eszi meg! . nádasok választottak el egymástól. három birkát. Egy nap fölmerészkedtek az Aasen-hegyhátra is. Néhány esztendeje vetették csak be a földet a parasztház lakói. először történt. Jeppe-Jäns nyáron a földjét művelgette. hogyan kell erős. szépen gyűlt a pénzecske a házhoz. Ha olyan ruhákat hordott volna. pedig még vehettek volna egy pár lovat is. attól fogva bölcs békességben élt az öreg silbak házában. Abban a viskóban lakott az apjával. s már siklottak is sebesen. egy disznót és két ökröt is tartottak mellette. mint egy úrikisasszony. Nem volt senkije. hogy egy parányi facipőhöz hasonlított. aki özvegyember volt.erdők. Randersbe. hiszen olyan derék lámpa volt egész életében! IB ÉS KRISZTINKA A Gudenaa partján. De ők azt tartották. Krisztinkának faragta. vitte őket lefelé az ár. olyan. ott ült mellettük. A hegyhát nyugati tövében parasztház állt magában. hogy a tutajos megígérte: magával viszi. mindenhová bekukkantottak. aki értette a módját. amiket az ő testére szabtak. hogy egy Seis-pusztai vályogviskóban született. amit a környékbeli parasztok. árkot ástak. s abból tengette kettejük életét. Ib azt mondta. Még segédje is volt ehhez a munkához. hát magával vitte vagy otthagyta a hangafüves.szakadt vendégek s előkelőbbek is!” És nyugalom szállta meg a lelkét. s néha ujjába is belevágott. Aasennek hívják. és nézte őket. s nem is kívántak többet. azt el is viszi.Egyszóval. mégis könnyű és szép formájú facipőt faragni. a szántók homokos talaja átsárgállik a rozs meg az árpa csenevész zöldjén. s málnát meg kenyeret eddegélt. Kijutottak a tavakra. és jó darabot mentek a sűrű erdőben. s meg is érdemelte a nyugalmat.

de körülöttük az erdő mélyében gyönyörű kökénybokrok kínálgatták tenger gyümölcsüket. megcsillant a napfényben aranyos pikkelyük. de felvonták a vitorlákat. Az erdő különös csendjét csak a nagy fülesbaglyok huhogása. arra ébredtek. Barna volt az arca. mit csinálnak az angolnák meg a levágott malac. Magasan járt már a nap. Ibnek is kicsordult a könnye. s egészen másfelé.csodálatosan szép volt az út! Végre megérkeztek az Angolnamalomhoz. nyugodni készülő madarak pittyegése törte meg. Rajokban cikáztak benne a halak. se falu. Akkor aztán már nem tudták megállni. s amikor fölértek. Megálltak. és letette a tutaj végébe. cigányasszony volt. egyszer csak éles kiáltást hallottak. és bekukkantottak a kosárba. de csak futottak tovább. s nemsokára ott csörtettek a sűrű bokrosban.Erre van a házunk az erdőben. ágai tele mogyoróval. kristályos vizű. keményen kapaszkodtak a partba. megijedtek tőle.Gyere el mihozzánk! . mintha felgyűrt ingujjú.Gyere csak! . kék tavat pillantottak meg maguk alatt a mélyben. A gyerekeknek meghagyták. kevés jószággal. kezében görcsös botot tartott.úgy nyújtották szét hámlott kérgű ágaikat. Krisztinka sírt. izmos karjukat mutogatták volna. a haja fényes-fekete. csak egy öreg major. mint képzelte. Nem látták már se a tutajt. s mivel szelet kaptak. ár ellen. s ők félni kezdtek. Szedték a mogyorót.aggodalmaskodott Krisztinka.rettenetes volt! Ib mindjárt kiugrott a partra. és vigyázzanak magukra. és a legény Krisztinka apjával együtt kilépett a partra. mégpedig egyenest a vízbe! Az ár mindjárt elragadta és vitte . mint egy-egy kis erdős sziget. amikor kinyitották a szemüket. csak mentek a zörgő avaron. Ez már aztán Ibnek és Krisztinkának való látványosság volt! Akkoriban még nem volt ott se gyár. a . se a folyót. és ették gyönge belét. és ölükbe ne kapják.egy keselyű vijjogott csúf hangján. Nem tudtak ellenállni a csábításnak. Fölmásztak hát a dombra. csodálatos látvány volt. úgy repült a tutaj.De tévedett. amelyeknek gyökerei közül kimosta a földet a víz. Továbbmentek.Kapunk majd a malacért! .mondta Ib. de mivel mind a ketten tartani akarták. mintha egy pár ló húzta volna. - Várj meg! . hát persze hogy elejtették. . Mentek. feltörték. a két gyerek egy bokor alá húzódott. amíg kékmaszatos lett az arcuk meg a kezük. Besötétedett. Krisztinka utána. letelepedtek. . ahonnan már nem volt messze a tutajoslegény háza. Ib fölsegítette a síró kislányt. .biztatta.Ott van már a házunk! . és elaludtak.kiáltotta. hogy megnézzék. és lefelé rohant a folyó mentén. s addig lakmároztak. olyanok voltak. hogy ki ne vegyék a malacot. A gyerekek nemigen értették meg először a szavát. Távolabb egy dombon besütött a nap az ágak közé. Amikor az erdőnek abba a részébe értek. Az erdő mélyén megint felhangzott a rémítő kiáltás. hogy várjanak nyugodtan. Krisztinka apja kihordta a partra a fát. de azon se találtak haza. A tavak tükrén vízirózsák ringatóztak . A hatalmas égerfák. ahol hatalmas zsilipeken zuhogott át a víz. . Bugyrot cipelt a hátán. de aztán elunták a várakozást. . Vártak is egy darabig. ott biztosan jó meleg van. aztán befészkelték magukat a lombok közé. aztán vett néhány angolnát és egy levágott malacot. s nemsokára ki is értek egy erdei kocsiútra. kikötöttek. s onnan meg is látják az apja házát. hét szem dupla is volt közöttük. Ib úgy vélte. szeme fehérje úgy villogott. Elindultak haza. hullott gallyak ropogtak a lábuk alatt. sírdogáltak egy darabig. mint a szerecseneké. hogy fáznak. kosárba rakta az egészet. csak a zsilipen átömlő víz zubogása meg a vadkacsák lármája népesítette be hangokkal a vidéket. körülhallgatóztak . Krisztinka egy helyen megbotlott és elesett. Mellettük nagy bokor zöldellt. hogy az ő házuk még messze van onnan. Nem tudta. Egyszer csak ijedten rezzentek össze egy jól megtermett öregasszony lépett ki a bokorból.

a dióját. A cigányasszony neki adta szívesen. Este mindjárt elővette a dióját. s a cigányasszony belekötötte a kislány kendőjébe. és Ib azt is neki adta. Ib neki adta. Krisztinka megmutatta Ibnek a két diót. s elmondta. hogy mind a három bűvös dió. . ügyes és szorgalmas facipőkészítő vált belőle. amit Ib gyermekkorában faragott neki. Ib féltve szorongatta. és a legcsodálatosabb dolgokat rejti. A harmadik dió kicsi volt és fekete. és ott tartják maguknál. Ib már a konfirmációjára készült.fogta a kezébe Ib a másodikat. amit kívánhatsz . Megbocsátottak nekik. aranylovak húzzák! . amikor eltévedtek az erdőben. Ibet megkonfirmálták. másodszor. hogy a tutajos átjárogatott Ib szüleihez. mert elszöktek a tutajról. .Akkor hadd legyen az is az enyém! . és helyette mogyorót szedett.cigányasszony akkor három diót vett elő a zsebéből. s eljárt messzire a paphoz. csak valami fekete por. Ib meg ott maradt az erdei házikóban. amely a legjobbat rejtette magában.mondta Ib. hogy Krisztinkét kiadja a házból. erdei földhöz vagy tubákhoz hasonló . csakhogy éppen az ellenkező irányba. . . s elvezette őket Ib apjának házába. Óvatosan beszorította az ajtósarokba.Az legyen a tied .kunyerálta Krisztina. Aztán nehéz szívvel elváltak. elérkezett újesztendő napja. . mint amerre a házuk volt. Akkoriban történt. s elindultak vele az úton. nyáron pedig kevéske földjét művelgette. .Hát ebben mi van? . azzal tömte meg a zsebét. hogy gondosan őrzi ládájában a kis facipőt. s később. . harisnyák is vannak benne! - mondta a cigányasszony. férges dió volt. Persze azért nem foghatjuk rá a cigányasszonyra.Gondolhattam volna . mint a Krísztinkáé? . hadd éljen a maga kenyerén.Nem is egy. s elmondta nekik. ahogy emlegették őket . neki adná-e a három diót. kalapok.. először.Hát ebben van-e olyan szép kendő.Akkor azt add nekem! . . Az asszony azt mondta. Esztendők teltek-múltak.közönséges. de továbbra is ott maradt anyja házában.egy nap elbúcsúzott egymástól.mondta Krisztinka. A vadon erdőben találkoztak a kerülővel.Aranyhintó van benne. s olyan barátságosnak látta. de tíz! Még szépséges ruhák. s az anyja nem boldogult volna maga a földdel.A legjobb. amit kívánhat. hazavereti őket. .Az is szép dió.Kocsi meg ló is van benne? . A kocsmárosnénak segít majd a ház körül. ahol már nagyon nyugtalankodtak miattuk. hogy el akarta lopni a gyerekeket. Nagy szerencse érte: jó emberek fogadták fel szolgálónak.Hogy is férhetett volna el ebben a kis dióban a legjobb. amit remélhetek? Krisztinka se talál a maga dióiban szépséges ruhákat meg aranyhintót aranyos lovakkal! Megjött a tél. Ib és Krisztinka tágra nyitott szemmel bámulta a három bűvös diót. hogy meg merte kérdezni tőle. aki ismerte a kisfiút. .felelte az asszony. meg is konfirmálják a kocsmárosék. . mert elúsztatták a malacot. . amit tőle kapott. Az apja már rég meghalt. s egy kicsit mozdított az ajtón . de bizony nem volt benne más. ha ügyesnek és igyekvőnek bizonyul. Ib felnézett az asszony arcába. bár alapos verést érdemeltek volna. Ib és Krisztinka .felelte az asszony. a herningi gazdag kocsmárosék.mutatott Ib az egyikre.a “jegyespár”.kérte Krisztinka. Krisztinka hazament a pusztai viskóba. s azt is elárulta neki.a dió megroppant és feltört.

Hát nem ismersz meg? . Ib meg Krisztinka kétszer váltottak levelet egymással. mint az úri kisasszonyok. csak szorongatta a lány kezét. amit szeretett volna. jegyesek is voltak. de előbb még hadd aludjam rá egyet. Elmúlt egy esztendő. ruháját viselte. a többi mondanivalóját sokáig forgatta magában.mondta a tutajos megkönnyebbülten. végül előállt vele. ha várunk még. azt tiszta szívéből mondta. szeretlek. ruhája jól illett karcsú termetére. akkor mi nemsokára férj és feleség leszünk. Holdvilágos éjjel volt már. még annál is jobban. szemrevaló és kedves. A következő tavaszon egyszer csak kopogtattak Ibék ajtaján: a tutajos hozta el Krisztinkét látogatóba. Aztán megrázta a fejét. Ib! Úgy érzem. Csupa jó hírt hozott a levél. oda tudnál költözni hozzám anyám házába. ahonnan másnap reggel szekér viszi tovább nyugat felé. Egy napra érkezett haza valami alkalmatossággal. de amit mondott. a lány is hajlik hozzá.írták a levelük végén. amikor a lányt meglátta. Hanem Krisztinka azt mondja. . s úgy érzed. A szeme sugárzott. Ib meg csak az ócska köznapi. hogy az öröm csordultig tölti a szívét. nem csoda. amikor magukra maradtak. akkor vált világossá előtte. Ib! . hogy Krisztinkét feleségül kell vennie. de sehogy se tudta megírni. Sok szót húzott . Ib még akkor is csak a lány kezét fogta. Krisztinkének jól megy a dolga. Már csak néhány órát tölthettek együtt. a tutajos azt felelte. Mintha megbénult volna a nyelve. Krisztinka az első látásra megtetszett neki. Ennyit mondott a tutajos. és náluk töltötte az éjszakát. Gudenaa fölött elnéztek a Seis-puszta hangafüves buckáira. Konfirmációja után maga írt az apjának. nem talált szavakat. Krisztinka. mint a gyolcs. hogy Ibnek már félig-meddig elkötelezte magát. Ib az ajkára hajolt és megcsókolta. Több szót aztán nem is ejtettek a jegyváltásról. s végül szájon csókolta Ibet. Egy kicsit várhatunk még. beszélt. és csak ennyit tudott kimondani: - Valóságos úrikisasszony lett belőled. mire megérkeztek. hogy ő is így gondolta a dolgot. Ib még mindig nem tudott szólni. Hazakísérte Ibet. Ib megmondta a lány apjának. okosabb.Igen. Themig szekéren tette meg az utat. de fehér lett. Apja és Ib elkísérték a faluig.álmélkodott a legény szótlanságán. Herningbe. milyen lompos vagyok! Ha tudnád. hogy ők félig-meddig jegyesek. Ib egy szót se szólt rá.felelte Krisztinka. mennyit gondoltam rád meg a gyerekkorunkra! Karon fogták egymást. csak amikor elbúcsúztak. Hiszen már gyermekkorukban “jegyespárnak” emlegették őket. Egy nap Krisztinka üdvözletével állított be Ibhez a tutajos. megírta. és falmentek az Aasen-hegyhátra. . hogy gazdáitól fél tucat új inget és egy szép ruhát kapott. tiszteltette levelében Ibet meg az anyját. mert Krisztinkának vissza kellett mennie Thembe. . a fiú bizonyosan vár rá. hiszen szép teremtés. s ezért inkább futni hagyja a szerencséjét. Krisztinkának azonban szaporán pergett a nyelve. A lány szép volt és finom.Hiszek benned. és érezte. s Ib még mindig nem engedte el Krisztinka kezét. “Sírig tartó hűséggel” . s csak ennyit mondott: .Ha nem kényesedtél el túlságosan a jómódban. . én meg lám. Ib neki is fogott. és megszorította a fiú kezét. Nemrég hazalátogatott a kocsmárosék fia. bár nem kötelezték el magukat egymásnak.Hát írjál neki néhány sort .Krisztinka nem lökheti el magától a szerencsét! . akinek egy koppenhágai irodában van fényes állása. beszélt. Aztán elbúcsúztak. gyönyörű volt benne. a kocsmárosék sem volnának ellene a dolognak. ha úgy akarod. nyelve még most is akadozott. Krisztinkáról csak nagy ritkán hozott hírt egy-egy postakocsis vagy angolnát áruló paraszt: jól megy a sora a gazdag kocsmároséknál.

se boldog élettel.elkezdte a szántást. A következő két hosszú esztendőben nem érkezett levél Krisztinkától. Ezt írta Krisztinkának: Olvastam a levelet. amit apádnak írtál.várhat. hogy egy nehéz. amit talált. Ib akkor a járásbíróhoz vitte az aranyat. Igen. Krisztinka. Oda utazott el Krisztinka is jövendő napával. Ne gondolj azzal.Olyan tűnődő lett . Sok télen át kavarta a szél a havat a Seis-puszta meg az Aasen-hegyhát fölött. de Ib nem szólt rá semmit. Apa és lánya itt búcsúzott el egymástól.mondta a cigányasszony. bizony nem dicsekedett benne. Krisztinka úgy egyezett meg az apjával. amelynek tövében Ib szelektől védett háza állt. Nem hazudott a cigányasszony. én feloldalak fogadalmad alól. “a legjobbat. és Krisztinka meg is kapta. milyen roppant érték. sok ezer tallér vagyonukat a fiuk örökölte. s megtudtam belőle. hogy Funder városkában találkoznak. ha szívedben hűséget fogadtál is. s még jobban mehet. amit kívánhat” . Ib csak fekete földet talált a maga diójában. Ib sokat tűnődött. Ib megmutatta a lelkésznek. sok papírt tépett össze.mondta neki a bíró. azon a sarkán. ősi temetkezési helyet tárt fel az ekevasa. ahol az ekevas belevágott. mert nem tudták megbecsülni. ha akarod. s akkor látta. az ő számára beteljesedett a jóslat. fekete göröngyöt. A herningi öreg kocsmáros nemsokára meghalt. Novemberben. egy sír sötét mélye . aztán újra ősz lett. szétfolyt a nagy vagyon a kezük között. a szívedet. “A . hogy velem mi lesz. De hiszen ez is igaz! A fekete föld a legjobb. Megint kivirágzott a hangafüves puszta. nem volt áldás rajta. Amikor aztán végre levelet írt az apjának. s a tutajos a folyón könnyen elérhette. hogy maga vigye a drága holmit a fővárosba. Ib fölvette. sem az ura. a hó is leesett. Igen. Egyik tavasszal. amit kívánhat . amikor kisütött a nap.tudod. Megtisztogatta. szemkápráztatóan ragyogott. aranyos lovakkal. ki is fordított a földből egy kemény. a három varázsdió jutott eszébe. mert az útba esett. hogy nem élek fényes módban. Kettőt Krisztinkának adott belőle: aranyhintó volt az egyikben. de Ib nagyon hosszúnak érezte. s azt tanácsolta Ibnek. kívánhat-e jobbat? Megint eltelt néhány esztendő. amit gyerekkorukban kaptak a cigányasszonytól. Fekete föld. se fényes móddal. Ib megint belehasított ekéjével a földbe . milyen élet vár rád mellettem .most értette csak meg a cigányasszony szavait. hogy ércdarab. Szegény Krisztinka! Nem tudott bánni a pénzzel sem ő. de reggelre készen volt a levél. szépséges ruhák a másikban. hogy jól megy a dolgod. A tutajos később beszélt is erről a találkozásról. Krisztinka mindezt megkapta Koppenhágában. aki megmondta neki. érezte a súlyán. Örökké hűséges barátod: Ib Elküldte a levelet. aki nyomban hírt adott róla Koppenhágába. pogánykorc arany karperecet fordított ki a földből. . Márton napján kihirdették Krisztinkát meg a kocsmárosék fiát a pusztai templomban. és legdrágább kincsét hozta napvilágra. mert a vőlegény ügyes-bajos dolgai miatt nem mehetett el Jyllandba. Kérdezd meg. csak a magad javát tekintsd.át. Kísérjen az élet minden öröme. s odaát Koppenhágában is. Minden jószágukat. .mondta az öreg édesanyja. nem sok. s hamarosan követte a felesége is. Krisztinka most már igazán megkaphatta az aranyhintót meg a sok szép ruhát. ahol a vőlegény lakott. Te nekem nem kötelezted el magadat.A legjobbat találtad a földben. Krisztinka! Engem majd megvigasztal a jóisten. s vedd fontolóra. amit csak találhattál! . Egyszer csak mintha kőbe ütődött volna a csoroszlya.

s mind tágabbra nyílt a szeme . de nem azon az úton. Egy nyomorúságos kis házból egy aprócska leány lépett ki. . a hajdani napokra.kérdezte Ib. adósságot adósságra halmozott. egészen a tető alá. hatszáz dán tallért. Seis-pusztai éveiben jobban el tudta volna viselni. és keservesen felzokogott. a Seis-pusztai Krisztinka. amikor hosszú évekig kényelemben. és nyomorúságban hozott a világra. fél esztendeig külországokban csavargott. Ha ugyan valóban ez a legjobb. Nincs szomszédja vagy valakije. amit a kocsmároséktól örököltek. lámpa sem égett: az egyik sarokból keserű sóhajtozás és akadozó lélegzés hallatszott. s a régi Krisztinkára gondolt. hogy bejárja a lármás. Krisztinka volt.Segíthetek valamivel? . Elnézte a kislányt. - Egymaga marad a világban. egy lejtős mennyezetű kis padlásszobába jutott. fölhaladt a keskeny. Ib faggatni kezdte. akit nem is ismert. megérdemli a sorsát. a kislány. éppen az ellenkező irányba ment.őt is Krisztinkának hívták -. sokadalmas várost. amik Krisztinkáról érkeztek. elhagyatva feküdt az ínséges kis padlásszobában. Az aranylelet értékét rögtön kifizették neki. amikor aztán hazaérkezett. Nyugat felé haladt. valóságos világjáró út volt ez a számára. elvette az ura józan eszét. s a pislogó láng bevilágította a nyomorúságos szobát. És Ib. Még vidám ivócimborái is azt mondták róla. s odament az ágyhoz: a leányka anyja feküdt ott nagybetegen. legkisebbik gyermekét. hajszálra úgy.gondolta Ib -. meggyújtotta. elindult. A sáncok mentén a Vesterport utcába akart jutni. Krisztinka már a halált hordozta a szívében.Az aggaszt. és egyszer csak Christianshavenben találta magát. Ib gyufát gyújtott. A haldokló nézte. végül aztán felborult. mi baja: a kislány érthetetlen szavakat tördelt.És fölemelte az asszony fejét. lemondott biztos állásáról. Odahaza Jyllandban már évek óta nem emlegették. Utcai lámpa alá értek. Ib talált egy kis gyertyacsonkot. Megjósolta a cigányasszony. az erdők lakója.A kislány vezetett ide. Egyre jobban vágtatott a kocsija. mint amerre kellett volna. rozoga lépcsőn.” Ib Aarhusban hajóra ült. S most maga is halálos betegen. . Belépett a kislánnyal a szegényes házba. magam idegen vagyok a városban. akit idehívhatnék? . vele együtt éhezett és nélkülözött. . hiszen addig még nem járt messzebb Gudenaa túlsó partjánál. Elhagyott utcákon járt egy lelket se látott sehol.megismerte vajon? Ib nem tudhatta meg soha. Nagyobbik gyermeke. aki Ibet felvezette hozzá . s a fény a kislány arcába hullott: Ibet különös érzés fogta el. felnézett rá. és igen nagylábon élt. Különben sem voltak jó hírek. A kislány megállt. amit csak kívánhattam. amikor vissza akart indulni az aarhusi hajóval. nézte Ibet. mert két kézzel szórta a pénzét. és elindult Koppenhágába. amelyiken kellett volna. úri módban élt. megszerette az anyján keresztül. akit még jólétében hordozott. Nehéz levegő volt odabenn. Krisztinkát látta maga előtt. eltévedt a kanyargós utcákon. hogy ha meghalok mi lesz a szegény gyermekemmel? . Éppen azon az estén. néhány hetes korában eltemette. . Nyomorúságát régen. mint most. Egy reggel aztán holtan találták a palotakert árkában. ahelyett a Knippel-hídra tévedt. elbizakodottá és vakmerővé tette. a gyermeket.sóhajtotta. Megérkezett a fővárosba. és Ib tőle akarta megtudakolni az utat. mert a szegény asszony örökre elnémult. föl. ahogy gyermekkori arcát őrizte emlékeiben. sok pénzt kapott.legjobbat . a nagy vagyon. senki sem akarta megzavarni vele Ib csöndes életét.

divatját múlta. mindenki látni akarta. A menet élén bohóc ugrándozott. Igazi török hangszer volt. mint az álomkép. s a hangszerek királya a “madár” volt .így nevezték azt a hosszú rudat. és piros nadrágban meg vitézkötéses piros zekében járt. A vénasszonyok hegyes könyökükkel lökdösődtek. elégedettségben élt a takaros kis házban Krisztinkával. Körülötte tolongott a nép. Jaj. egy nagy csizma meg egy kétfejű sas ékeskedett rajta. a kemencében pusztai tőzeg égett. olyan díszben. de ostora nem csípett meg senkit. aki most ott ült Ib ölében: Ib volt a gondviselője halott apja és anyja helyett. míg végül eltenyereltek az útszéli árokban. ki fecsegett. . zengett-bongott a sokféle csengő. arcát feketére mázolta. De nagyapó jól emlékszik rá. a Seis-puszta közelében szürke köd ülte meg a vidéket. s kardjuk hegyére citromot szúrtak. vagy messzire sodorták a pusztán. tarka rongyokból összetákolt maskarát viselt. hiszen végignézhette kisfiú korában a pompás látványosságot. Arannyal fizetett neki a föld. kiültek a grádicsra vagy az ablakba. sok minden másképpen volt. Ostort pattintgatott. Utcahosszat zengett a muzsika. ezüstöt meg rezet. mert elvitte az idő. és egymást szapulták. savanyú ábrázatot vágtak. hát hadd essen! Ha bőrig ázik is mindenki. Az öregebb mesterek kivont karddal vonultak. de annak örülnek a parasztok. hogyan tudott mesélni nagyapó! Nem is csoda. ahogy mondják. amelyen félhold fényeskedett. a gyerekek meg addig csetlettek-botlottak. s néha az emberek közé csördített vele. A “madarat” magasra emelték és meglóbálták. Élet és derű költözött a házba a kis Krisztinkával. s vakította a szemet.mert az ő gyerekkorában ilyen volt a kisgyerekek ünneplő ruhája -. nyugati szelek szaggatták a sárga lombot. s belepergették a folyóba. elvirágzott a hangafű. akinek anyja ott nyugodott a koppenhágai Szegények temetőjében. még a háztetőre is felkapaszkodtak. Ibnek pénze volt a ládafiában. és tollas sapkát viselt . csengettyűk csilingeltek ezer hangon. mint manapság! Sokszor pompázott ünnepi díszben az utca. hogy jobban lássák a fényes menetet. AZ ELCSERÉLT CÉGTÁBLÁK Réges-régen. s csak úgy lobogott a sok piros-fehér pántlika az ingük ujján. biztosan állt a fehérre meszelt kis ház. s olyan jó hallgatni. ahol a kis vályogviskóban most idegen emberek laktak. s körülötte csörgők. nagy látványosság lehetett. az ország földje hízik az esőtől. Ib jómódban. Jó meleg volt a szobában. de az Aasen-hegyhát alatt. mely gyermekek és felnőttek szeme elől egyformán elillan. mint a téli szán. a legfiatalabb mesterlegények vitték a cégért meg a céhládát. ha a nap megragyogtatta rajta a sok aranyat. és a tavasz pacsirtái szólaltak meg a gyermekajkon. egy kis eső is esett. És az övé volt Krisztinka is. A Gudenaa-parti erdőben. és bolondos csörgősipkája úgy csengettyűzött. lábatlankodtak mellette. öreg fák oltalmában. amikor még nagyapó is öklömnyi legényke volt. tavaszi napfény sugárzott a gyermek szeméből. Sütött a nap. amikor mesél róla! Az ám. Ki nevetett. öreg időkben. akik úgy tűntek el mellőle. amilyet ma már sehol se látni. amikor az új céhépületbe költöző csizmadiák áthelyezték cégérüket! Selyemzászlójuk lengett a szélben.

mondta nagyapó. kifordította a sarkaiból. emberemlékezet óta nem dühöngött ilyen szél. deszkapalánkok törtek ki. Az a tábla. s éppen az igazságügyi tanácsos ablakába vágta. de még jobban a bohócot. amikor szülei először vitték a nagy városba.olyan okosak voltak. A tömeg megéljenezte a verses beszédet. s az úgy állt ott. nekirontott mindennek. Az első éjjel. némelyik büszke templomtorony úgy meggörnyedt. amelyre szárított és füstölt halat pingáltak. s még magasabbra kívánkozott! A förgeteg végigdúlta a várost. A verset hárman csinálták. a cégtáblákkal is beérhette volna látnivalónak.mondta nagyapó. amikor a nagy városban a szélvihar összevissza cserélgette a cégtáblákat. olyanok voltak. hogy azóta sem egyenesedett ki. Az öreg tűzoltóparancsnoktól . irtózatos erejű fergeteg tombolt. s az emberek nagy ügyesen elkapták a levegőben. olyan. mintha élnének. másokra vajdarabot. A borbélyok céhének nagy réztányérját is leszakította a szél. hiszen a ház lakói maguk adták tudtul mindenkinek. és neki adta. és elmondta az ünnepi beszédet. Én bizony minden szavát szentírásnak vettem. A bódé egyszer csak csodálatos módon talpra állt. Voltak aztán feliratok is. hogy kik egy ház lakói . A csatorna vize fölcsapott a bástyára. amit a városban töltött. A szomszédok ugyanis kifent borotvának hívták a tanácsnoknét és legmeghittebb barátnőit . mint a testet öltött rosszindulat. itt is cégért helyeznek át. azt csak anyám fogta rá. s nem is feledte el soha. Zsindelyek röpködtek a levegőben. Nagyapónak is jutott: egy kőmíveslegény kapta el. üvöltött a szél. hogy az ácslegény volt az. hogy ő azt hitte. pedig látott még pompásabb dolgokat is. amikor fölszökdelt az emelvényre és torzképet vágott. Tenger sok cégtábla volt a fővárasban! Száz szobát is megtöltött volna a sokféle kép. éppen akkor. mint ki-ki saját magáról. Olyan sok nép tolongott az utcán. A legmulatságosabb eset az volt. Az volt ebben a nagyszerű. csak hogy az életét mentse. Amikor a menet fölvonult. s mindenkiről többet tudtak. pedig nem is tudott róla. Süvített. s nem is tréfából. Kicsi gyerek volt nagyapó. De nagy mulatság volt! Aztán a virágokkal körülfont cégért fölfüggesztették a céhtestület új épületének homlokára. az ország fővárosába. Hanem a cégtáblákkal furcsa dolog történt. s kikötött egy szegény ácslegény háza előtt. a dohányvágókén pufók képű kisfiúk fújták a füstöt.aki mindig utolsónak sietett a fecskendővel oda. mert a lapjában félelmetes bosszút tud állni. méghozzá versben. mindenfélék.Az ilyen ünnepnapot vénséges vén korára se felejti el az ember . Nagyapó maga mesélte el. amikor nagyapó először került a fővárosba. és végiggörgette az utcán. valahányszor el akart hitetni velem valamit. heringet vagy koporsót festetett a gazdája - már kinek mi volt a mestersége. s az ember megtudhatta. de hát nem gondolt rá. aztán a poharakat a nép közé hajigálta. éppen az újságíró háza ajtajába repült. Nagyszerűen játszotta a bolondot: a mézsört kicsi pálinkáspohárkákból itta. ledöntötte a kéményeket. s el is mesélte. ha az ember az utcákat járta. zúgott. Azt pedig jó és hasznos dolog tudni. hogy az újságíróval nem tanácsos tréfát űzni. ami gonosz célzás is lehetett tőle. mondták a szomszédok. A szabó cégtáblájára ruhadarabokat pingáltak. aki a legutóbbi tűzvészkor megmentett három embert. hogy még újságban sem lehet akármikor olvasni hasonlóról. hogy csak rá kellett nézni a képekre. A szélkakast a szemközti háztetőre röpítette a förgeteg. . egy targonca magától nekiiramodott. ahol tűz ütött ki . a legegyszerűbbektől egészen a legfinomabbakig. hogy szépre sikerüljön. a céh legöregebb mesterlegénye föllépett a címeres emelvényre. miféle nép lakik ebben vagy abban a házban.megirigyelte a vad szél kicsiny őrbódéját. . s jó pohár puncsot megittak közben. Ugyancsak rossz tréfa volt a széltől.

csak az orra fénylik. Jaj de nagyszerű előadást hirdetett: “Tormaleves. Aztán elindult az ércdisznó felé. Akik tudós öregurak gyűlésére igyekeztek. ami igazán borzasztó. ahogy a szépen formált állatot átöleli egy-egy félig meztelen. szép fiúcska. fürtös fejű. Talán még többet is. felhős időben. hogy valami fontos dolgot megtárgyaljanak. A kisfiú elbandukolt. de az Arno hídján megállt. Firenze városában van egy kis mellékutca. északon meg szinte ránehezedik az emberre az ég hideg. a kapus kikergette még onnan is. mintha ragyogóra dörzsölték volna. ő is csak öklömnyi legényke korában. egy rézpénzt se ejtett az ölébe senki. a hercegi palota kertjében. a hegyeket hó feküdte meg. mint a nap odafönn északon. ugyancsak megjárták. Éhen-szomjan üldögélt ott. Kristálytiszta víz bugyog az állat szájából. művésziesen kidolgozott vízontó szobor áll . töltött káposzta. meglehet. Ebben az utcában. s öntudatlan ezt is cselekszi az a sok száz gyerek meg szegény ember. A szobor körül . s estefelé. úgy emlékszem. hogy maradjanak szépen otthon. ahol még télen is ezrével nyílnak a rózsák. olyan mosolygós arcú. egy zöldségesbódé előtt. átölelte az állat nyakát. s lenyomja a nyirkos földre. Tél volt. naphosszat üldögélt egy fiúcska. AZ ÉRCDISZNÓ Messze Itáliában. igaz.disznót ábrázol. csak magában nevetgélt jóízűen. mert itt maga a levegő világít és fölemel. A vendéglős étlapja. Manapság már nem tombolnak ilyen szélviharok. Mások a templomot meg a színházat cserélték össze az ördöngös táblák miatt. hogy azért mégis hozzátett egy keveset. nem is látunk soha hasonlót. toprongyos és elhagyatott. kivált a szegény idegenek. akármelyik koldus odavezeti. Az emberek. Porta Rosa a neve. amely vaskeretben függött az ajtón. aki ivás közben megmarkolja. amit bizony addig kevesen nyitogattak. bár lehet. ha a szélvihar összecseréli a cégtáblákat. összeboruló örökzöld bokrok sátra alatt. amilyet nagyapó látott. hogy nagyapó el se mondta nekünk. s ez Itáliában annyi fényt szór. azok egy lármás iskolában kötöttek ki. ha a cégtáblák meg feliratok után akartak megtalálni valamit. a színház kapuján talált új szállást. Festeni való kép. amelyet zöldesfeketére mart az idő. A Firenzét járó idegen könnyen megtalálhatja a vízontó szobrot. amelyek közte és egy pompás márványhíd között rengedeztek a víz tükrén. A kádármester hordóját a női piperebolt ajtaja fölé akasztotta a furfangos szél. sütött a telihold. reggelre a város valamennyi cégtáblája helyet cserélt. vagy megmondja az utat. késő este. Mi. méghozzá itt-ott olyan furfangosan. Mondjuk meg majd nekik. s mégis szívet sajdító.” Erre bezzeg tódult a nép a színházba! Rettenetes éjszakavolt! Képzeljétek csak el. de képmása lehetett volna Itáliának: olyan szép volt. és tűnődve nézte a csillagokat. fél térdre ereszkedett előtte. talán majd az unokáink. ahol a vásott gyerekek az asztalokon meg a padokon ugráltak. Firenzében. ólmos mennyezete. amikor a kertet bezárták. és odatartotta szomjas száját a csörgedező vízsugár alá. és üde ajkát a kibuggyanó vízsugár alá tartja.

A legjobban mégis egy festmény nyűgözte le. hanem pogányok. mintha világos nappal volna.itt is járt már a kisfiú. az oszlopos előcsarnokon keresztül. Egy árkádsor alatt. s olyan csodálatos fényben úszott minden. . A kisfiú eddig még egy szót sem ejtett. mit csodáljon meg. Szépséges hajadont pillantott meg a teremben. Mennyi csodálatos kép! Egy szelíd. pedig az a festészet és költészet igazi kincse. s észre sem vette. Márványszobrok fehérlettek körülötte. Ketten már átölelik egymást. a szabin nők rémült sikoltása fölverte a gyönyörű tér éji csendjét. vagy a megelevenedett szobor belsejéből? A kisfiú már nyújtotta a kezét a mosolygó gyermekek felé. Szép tagjai szinte megelevenedtek. delfinek szökdeltek körülötte. Ami a legmegkapóbb rajta. a terem megpezsdülő élete. már integetett is nekik. a másik csoportban gladiátorok birkóztak a szépség istennőjének kegyeiért. .Áldott légy. olyan volt. régebben. mert fölmegyünk a lépcsőn. már el is aludt. Ezzel a képpel nem tudott betelni a rongyos ruhájú gyermek.de csodálatos utazás volt! Kiértek egy térre. Az ércdisznó csöndesen állt mellette. s ott a bronztó. aki mélyebben áll. s magára mutat. egy fiúcska kinyújtja a kezét társa felé. fölnyerített a közeledtükre. s már vitte is a fiút a hátán . hirtelen megtorpant a vágtató állat. ahol karnevál idején a nemes urak gyülekeztek.salátalevelek hevertek meg néhány szem gesztenye. alattuk szobrok álltak. mert járt ott már azelőtt is. de reménykedő arccal veszik körül Krisztust. s egyszer csak mély sóhaj szakadt föl valahonnan: a pogányok közül. amint leszáll az alvilágba. szép Madonna-arcról nyájas fény sugárzott. az ódon városháza tarka címerpajzsai felragyogtak. de az ércdisznó a hátára kapta. Amikor éjfélt kongattak a tornyok. aztán rajta. Micsoda ragyogás. megmozdult a szobor.Kapaszkodj belém. milyen különös volt a világ éjszaka! Az elrablott szabin nők érccsoportja is megelevenedett. felült hát az ércdisznó hátára. elvágtatunk! . amikor kitárult az egyik mellékterem ajtaja .Azzal leszökkent a talapzatról. . mint ezen a különös éjszakán. amilyennek a természet meg a márvány legnagyobb mestere megálmodta. fürtös fejét ráhajtotta az állat fejére. amelyen a bronzherceg lovagol. a pompázó színek. ez lett a vacsorája. Most egy hosszú folyosóra értek. A fiú szemét elkápráztatta a tündér ragyogás. mert annyi boldog és vidám gyermek mosolygott le róla - egyszer. Krisztust ábrázolja. amit jól ismert a fiú. a bizonyosság. hogy a kisfiú mindent jól szemügyre vehessen. Egy lélek se járt az utcán. Pompás festmények sorakoztak egymás mellett a folyosó falain.mondta igaz hálával a kisfiú. a híres Dávid-szobor meglendítette parittyáját. elvette a szavát a félelem meg az öröm. az alvó fiú tisztán hallotta minden szavát: . . és kiszáguldott vele. mennyi szépség teremről teremre. talán azért. szeméből halhatatlanság fénye sugárzott. merre nézzen.Kapaszkodj erősen. a gyermekek arcán a pogány derű. hogy ők is a mennyek országába jutnak. Sokan talán egykedvűen haladnak el a festmény előtt. te kedves állat! . szép szál férfiak: az egyik a kardját fente.szólt hátra a kisfiúnak.Most újból fogózz belém! . mintha mögöttük fény gyúlt volna ki. Az azt se tudta. De a legszebb mégiscsak az volt. és megsimogatta a lépcsőn lefelé száguldó ércdisznót. Az ércdisznó lassan lépkedett a sok gyönyörűség között. de nem kárhozott lelkek veszik körül. némelyikük alázatosan fejet hajt előtte. a fiú egyedül volt. de soha ilyen szépnek nem látta. kisfiú. mintha azt mondaná neki: én a mennyek országába jutok! A felnőttek szorongva.

. mert ha leszállsz a hátamról.felelte az eleven szobor. csodálatos fényt árasztott. s a fényben úszó oltárról kivetődtek a sugarak a sötét éjszakába. Maradj hát rajtam. de testes asszony lépkedett a nyomukban. de az besietett a szobába. s két matrózba ütközött. hogy valahonnan pénzt kerítsen. De ha velem vagy. és eliramodott vele. Dante. fekete haja volt a legfőbb ékessége. csak nem akarod ideadni! . A síremléket címerpajzs díszítette kék alapon tűzpirosan izzó létra. mert a tudós útja tüzes létrán vezet a végtelenségbe. az egyszerű címer sokatmondó jelkép. mintha a néptelen templomban felbúgott volna az orgona. Itália örök büszkeségei. Az asszony is efölött melengette fázó kezét. A templom bal oldali hajójában egy síremlék állt. hogy legföljebb egy málhás szamár férhetett el benne. Aztán hirtelen elsötétedett előtte minden: Csípős hideg térítette magához. nyitott folyosóra jutott. Most egy másik düledező lépcsőn haladt fölfelé a kisfiú. a favödrök egymás mellett himbálóztak. belőle vastag drótok vezettek a ház minden emeletére. . nincs szívem leírni. ki a város egyik legszebb temploma előtti térre. s ő ott ült. itt Michelangelo állott. Belépett egy ház vaspántos.Biztosan van pénzed. benézhetek a templom nyitott ajtaján.Ne haragudj. mintha csillagok koszorúja fonná körül.Az anyja szoknyája után kapott. innen lépcső vezetett le az udvarra.Mit hoztál? .becsukta egy láthatatlan kéz. nyikorgott a kút kereke. egy-egy vödör megbillent a magasban. meg: eszébe jutott az anyja. a pompás síremlékeken mintha minden szobor életre kelt volna. csak egy helyre nem: a templomba. Fölpattant a templom szárnyas kapuja.mondta a kisfiú. amelynek korlátját egy kötél pótolta. s vizét az udvar kövére loccsantotta. A kisfiú kinyújtotta karját a fényesség után. megcsókolta kifényesedett orrát. Reggeli nap ragyogott a feje fölött. de az ércdisznó hirtelen megfordult. Hogy a szoba milyen volt. fütyült a szél a füle mellett. szellemóriások. megcsikordult a templom szárnyas ajtaja . mintha a magas szoboralakok még magasabbra emelték volna a fejüket. dús. félig lecsúszva. s annál melegszenek. aki előző nap azért küldte el hazulról. mintha meg akarta volna engesztelni. . A fiú erősen kapaszkodott. akik jókedvűen táncoltak lefelé a lépcsőkön.Örömet szereztem neked. mert csak akkor hagyhatom el talapzatomat. amott a babérral koszorúzott költő. rongyokkal teliaggatott. . s folytatták a szédítő vágtát Firenze utcáin. elhagy minden csepp erőm. . kedves állat! .Egyetlen. . s olyan élettelenné válok.kérlelte a szegény fiú. a nagy festő és szobrász. a nagy tudósnak sírja volt az. mint amilyennek nappal látsz. De a fiú egy garast sem tudott szerezni. amelyben szénparazsat tartanak az olaszok. ha egy ártatlan szívű gyermek ül a hátamra.Én tartozom hálával . Nem éppen szép. garast sem adtak. Galileinak. akkor van erőm a járáshoz. de te meg rajtam segítettél. Nagy kút állt odalenn. amely olyan szűk volt. Csodálatos templom ez! Mintha meglebbentek volna a márványruhák redői. s közben nagyot taszított könyökével a szegény kisfiún. majdnem fellökték a szegény gyereket. az ércdisznó hátán. keskeny lépcsőn.kiáltotta. művészek. A szegény kisfiút hirtelen ijedtség szállta. Átölelte búcsúzóul az ércdisznó nyakát. fölment a piszkos fal mellett kanyargó. ahogy megpillantotta. aztán befordult egy kis utcába. . csak éhségét vihette haza. ezeken húzták a vizet. még intett is neki. anyám! . az izzó létra a tudományt jelenti. A jobb oldali hajóban.Nem hagylak el. amely mozdulatlan állott talapzatán. . . Elmehetek akárhová. nagy kapuján.kérdezte a fiútól. csak azt a füles vasfazekat említem meg.

mondta. . A templom ma is fényárban úszott: a kisfiú letérdelt a jobb oldali hajó első síremléke előtt. Aztán enni-inni adtak a fiúnak a jószívű emberek. Az isten is kesztyűkészítőnek teremtette. Az ablakhoz ugrott. . A fiú mindenre válaszolt.S megint meglóbálta a vasfazekat. milyen finomak. kettéhasítom a fejed! .feleselt az asszony. Szegényes kis ágyba fektették. amilyen te voltál. s lassan kivirult sápadt kis arca.Ártatlan lelkek vonzódnak egymáshoz . A szegény fiú fölnézett: az öregember állott előtte. éppen az előtt a templom előtt.így hívták a fehér szőrű kiskutyát -. ebben a pillanatban lépett be a szomszédasszony a maga parazsasfazekával. . és egész éjszaka a csodálatos képekről meg az ércdisznóról álmodott. Már esteledett. mélyen aludt. Pedig bizonyos. csókolgatta a kis fehér kutyát. s elnyomta az álom. Nézd.valósággal elárasztotta kérdéseivel. hogy éjszakára náluk maradhat. Jöttek-mentek az emberek a templomban. hogy védekezzék. és gyöngéden magához vonta a fiút. de már nem látott semmit. még meg is szidta. aki legtöbbször a puszta kövön hált. hogy az ércdisznó vágtatott arra.mondta az asszony meghatottan. . s a földre lapult. - Derék kesztyűkészítő válhat belőle. meghúzódott a márványemlék mellett egy falmélyedésben. A fiú sírva fakadt. .küldte az asszony másnap reggel szomszédjuk. de aztán az is elment a többivel.Mit csinálsz ezzel a gyermekkel? . s a fiú álmatlanul hánykolódott az ágyon. s meglóbálta a parazsasfazekat. a két vasfazék összekoccant. a szegény gyermek nem nagyon örült neki. s az asszony szomorúan bólogatott. elgondolkodva üldögélt kis kamrájában. kisurrant a szobából. .Segítsd el az úrnak a festékes ládáját! . amikor fölriadt: valaki megrántotta a ruháját. mi lesz a vége: visszaviszik az anyjához. és a kisfiú lábához telepedett. a másik is fölemelte a magáét. A fiú rémülten felkiáltott. de az is királyi pompa volt a fiúnak. Addig szaladt. ingerkedett is vele. aztán lihegve megállt. ahol szorgalmasan varrogatott az öregember felesége.Ha úgy tetszik. A fiú ezt nagyon a szívére vette. Már jókedvűen játszott Bellissimával . a gyermekkel nem törődött senki. . amelynek szárnyas kapuja az éjjel kitárult előtte. míg kis tüdeje bírta. s az udvaron át az utcára iramodott. Giuseppe apó másnap reggel elindult megkeresni a fiú anyját. Az öreg akkor magával vitte a közeli mellékutca egyik kicsi házába. hogy már-már elalélt. s a szegény gyermek hangosan feljajdult. csak egy öregember szeme akadt meg rajta. az megint csak bólogatott.kérdezte. megverhetem! . a festő után.rivallt rá az asszony. Egy kesztyűvarró műhelybe léptek be.Beteg vagy? Hol laksz? Az egész napot itt töltötted? . és az izzó szénparázs ezerfelé hullott belőlük. egy kis fehér kutya meg . Sírt keservesen. hajlékonyak az ujjai. Egyre csak az ércdisznót látta maga előtt a sötétben. azt mondták neki. a pap misézett az oltárnál. de az asszony ezért megfenyegette. A szegény fiút úgy legyöngítette az éhség meg a szomjúság. Mit végzett Giuseppe apó? Hosszasan tanácskozott feleségével. Ottmaradt hát a kisfiú a házban.nyomban fölugrott a helyéről. aki egy láda festékkel meg egy összegöngyölt nagy . az asszony belerúgott. s maga az asszony tanítgatta a mesterségre. Édesen aludt. mert tudta. az asszony pedig kiment az utcára.Ha el nem hallgatsz.a szőrét olyan rövidre nyírták.Az én fiam! . Most belépett.megkeresi az anyját. hogy átrózsaszínlett rajta a bőre .Gyönyörű gyermek! . Jó ételeket kapott. s karjára borulva zokogott. . az ablakon nehéz vasrács sötétlett. Hirtelen mintha paták dobaját hallotta volna az utcáról. és szeretettel simogatta a kutyát meg a fiút. A műhelyben bőröket szárítottak. A fiú a nagy kavarodásban egy szempillantás alatt az ajtónál termett. másnap majd az öreg - Giuseppe apó .

már ott lebegett rajta Krisztus.kiáltott fel rémülten. mit viszel olyan sietve? . és tanulta tovább a kesztyűvarrást. a képtár kapuján léptek be.Akkor agyonütnek! .Ha nem loptad. . . és fekete krétát vett elő. A kutya utána iramodott s követte. s minduntalan megszúrta az ujját. mert most ő is a mennyországban érezte magát. A fiú elvette a ládát a festőtől. Mint ismerőseit. és utána indult.Ki az? . különösen az asszonyság vette a szívére Bellissima szökését. mint a festményen. .Hát üssenek! . . .No. . elkészülve rá.Én vagyok! .Akkor legalább meghalok. egy szál ruha nélkül. . de a fiú nem vette észre. leült az asztalhoz. mintha figyelmeztetné: “Én is itt vagyok. . az utcán meg egy lélek se járt. a kopogtatót nem érte föl. meg a Madonna csodálatos színekben tündöklő arcát. s magukkal vitték Bellissimát.Hol loptad ezt a szép kutyát? . hazamehetsz! . . és találkozom a Madonnával meg Krisztussal. öltözetlenül.kiáltotta kétségbeesetten a szegény fiú.Bellissima megszökött. a szegény fiú is mosolygott. A kaput zárva találta.kérdezték. . .Hé. . .küldte a festő.gondolta rémülten. akiket Bellissima hevesen megugatott. s a kutya az utcán.Adják vissza! . akkor megmondhatod otthon. Beesteledett. s nyomban el is vették tőle. a pogányok közé leszálló Krisztus képe előtt. hogy agyonütik. amelyről gyermekarcok édes mosolya sugárzott. hogyan fest? .vászonnal haladt el a házuk előtt.felelte az. A nagy képnél álltak meg. amelyen akkor éjjel az ércdisznó vágtatott föl a fiúval. de a kiskutyát nem bosszantotta. . s ugyanazon a lépcsőn haladtak fölfelé.mondta végül a festő. vagy menjen haza. Egyszer csak fölvakkantott mögötte. Gondolatai egész nap a képtárban kalandoztak. most már eredj haza! . nézte a szobrokat. méregette a nagy képet. és futott vele. Tél van. hogy véletlenül nyitva maradt a ház kapuja - kiosont rajta. mint most Bellissimától.Jól van. Amikor téli napokon sétálni ment az asszonysággal.Hogyan keni rá a festéket a fehér vászonra? . a gyönyörű márványistennőt. hol az őrszoba. s bár még csak egy halvány vonal sötétlett a vásznon. ügyetlenül dolgozott. és verjenek agyon! Nagy ijedelem támadt odabenn. képeket. amikor ő már elrendezte festőállványát.kiáltották belülről.Megnézhetném. s rögtön a falra esett a tekintete.Még nem festek . . s akkor vette észre.felelte szepegve a fiú.Te haszontalan! Mivel csaltad ki a hideg utcára? Megfagy szegényke! Az a gyönge kis állat a durva katonák között. . ahol a kis báránybőr zeke szokott lógni.szánta el magát. nem látod?” A szegény fiú magától a hétfejű sárkánytól se ijedt volna meg annyira. Most hát Bellissima kint volt az utcán.És hazaindult. ahogy az öreg asszonyság szokta mondani.Bellissima az őrszobán! . olyan volt ebben az öltözetben. Most is ott lógott. mint egy kis kecskegida. aztán a karjára kapta a hidegtől reszkető kiskutyát. s a fiú lehorgadt fejjel hazament. Mert Bellissima télidőben csak egy rászabott kis báránybőr zekében léphetett az utcára. mert a gyermek még akkor is ott állt. A kis zekét pántlikák meg csengettyűk díszítették. a fiú arra haladtában megcsókolta az ércdisznót. Sebesen járt a keze. Nyissanak kaput. Nagy bajban volt a szegény fiú! Mit tegyen? Az Arnóba vesse magát. Nagy baj lesz ebből! Egy csapásra eltűnt minden ábrándkép. és valljon be mindent? . hogy jöjjenek érte az őrszobára! - Azzal megmondták.kiáltott rá két rendőr.kérdezte félénken a fiú. . és piros szalaggal lehetett átkötni a kutya nyakán meg hasán. de talált egy nagy követ s azzal verte meg a kaput. ahogy csak a lába bírta.

Egy nap aztán. a fiú sírt. s egyik sarkában fekete szalagos. A kép olyan valóságos volt és olyan eleven. az egy pillanatig elgondolkodott. aki buzgón rajzolta modelljét. izgett-mozgott. Egy híres festő fedezte föl. bekötött szemű istennője. és apróra elmondatott vele mindent. az ércdisznót. amely sehogy sem akart nyugton ülni. A legtöbb látogató két egymás mellett függő festmény körül tolongott. mert nem akart nyugodtan ülni. Milyen pompás rajzok voltak azok. s ezért fejét meg farkát madzaggal próbálta rögzíteni kis festője. és rávetődött halvány. és senki sem tanította rajzolni. Aztán ráborult félig megfojtott kutyájára. akit kicsi korában az utcán találtak. s ez már sokkal különb volt. aztán rákiáltott: . s a fiú végül is megkötözte a fejét meg a farkát. ez is papírra került. beszélt a képtárról. festeni tud! Maga köré tudja varázsolni az egész világot! Másnap. hogy egy fiatal firenzei festette. A fiú beszélt az ércdisznóról. a kopaszra nyírt fehér kutyát. s a madzaggal majdnem megfojtotta magát. Hírneves festő lett a kesztyűkészítő kis inasból. Éppen akkor igyekezett felfelé a lépcsőn a festő. amikor elkergették a házból. és belekerülsz a képgyűjteményembe. hogy mindent.Maradj veszteg! Ha nem mozdulsz. akárki megismerhette. amikor Bellissima odaszökkent a fiúhoz. térdei közé fogta a gyermeket. A kisebbik kép egy vidám arcú fiút ábrázolt. Lett erre nagy öröm. . csillapította az asszonyságot. gyászfátyolos . de másnap már új ércdisznót rajzolt az első mellé. s azon az igazság mérleget emelő. Néhány vonás életre keltette a papíron. de azért mindenki ráismerhetett. Azt mindjárt érezte. Akkor lépett be az asszonyság. aki rajzolni. . aki a vízontó ércdisznó nyakát átölelve édesen aludt az utcán. mint a valóságban. hogy az irónt nem úgy fogja a kezében. egy öreg kesztyűkészítő házaspár vette gondjaiba. hogy mindenkit elragadott. Egyik szép terén áll egy karcsú oszlop. Az ércdisznó megtanította a fiút. aki lapozni tud benne. s kikergette házából a hálátlan ingyenélőt. de a festő nem sokat értett belőle. És hiszitek vagy sem: sikerült is neki! Egy kicsit ferdén állt ugyan. ahogy kellene. egy rongyos ruhájú. Esztendők múltak el. nem kecsegtette ez az ígéret. ott termett a festő is. Vigasztalta a fiút. megrendelők is gyéren állítottak be hozzájuk. erre vallott ez a kép is. ficánkolt. . s az egyik combja túlságosan vastag lett. éppen az asszonyság kedves kutyájának a megkötözése miatt. Giuseppe apónak nyomban el kellett mennie az őrszobára. s még inkább a nagyobbik: ezen csak egy alak volt. Azt beszélték. a harmadik aztán már pompásan sikerült. De a kesztyűvarrás bizony nem valami jól ment. A templom nyitott ajtaján át fény szűrődött ki. istentelen gazfickót. és sírva csókolgatta. fogta az irónt. milyen mulatságos fejek! A fiú az ércdisznót is viszontlátta köztük. a másik meg igen vékony. még egy ház is látszott mögötte. s a fiú boldogan szemlélgette. nagyon szép leszel. de mindent papírra lehet varázsolni. szép arcára. Gyönyörű festmény volt széles aranykeretben. a festő megsimogatta a fiút. olyan volt. összevissza verte. s a kesztyűkészítő kis inasa vetette papírra. amikor a fiú szomorúan bandukolt lefelé. amikor Giuseppe apó hazahozta az őrszobát járt Bellissimát. A kiskutya nyüszített. És ez a pillanat fordulópontja ennek a történetnek. Az asszonyság jajveszékelt.Ó.De Bellissimát. csak akkor nyugodott meg. az elvetemült. amint egy pillanatra magára maradt. fürtös fejű gyermek. de azt ugyan hiába.Te elvetemült kölyök! Te szegény kis állat! .csak ennyit tudott mondani. odagyűlt a háznép. egyik évben kiállítást rendeztek Firenzében. Eltaszította a fiút. és egész Firenze városa képeskönyv annak. s az egyik kép hátára megpróbálta lerajzolni a kedves szobrot. úgy látszik. és vigaszul egy csomó kis képet adott neki.

folytatta -.hitetlenkedett a másik. s ezen a jeles napon egy pár sárcipőt bízott rám az asszonyom. .rázta a fejét a Gond-tündér.babérkoszorú függött. . ki-ki azzal szórakozott. hogy nem lehetnek közönséges cselédek. a másik része pedig arra várt. ha nem is maga a Szerencse- tündér.Ne hidd! . hogy a Szerencsetündérnek kisebb ajándékait hordja szét a világba. és áldja majd a pillanatot. ÍGY KEZDŐDÖTT A koppenhágai új piactér közelében. ahová kívánkozik. esernyőket és sárcipőket. a maga fenséges személyében intézett mindent. Szakadatlan folyt az élénk vita.Tudnod kell .Az az ember boldogtalan lesz. királynői a tartásuk. hogy még valami egészen különleges megbízatása van. A fiatal. Az emberiséget kell megajándékoznom vele. botokat. ruhájuk is egészen merész és különös szabású. de egyik komornájának szobalánya. aztán viszonzásul bennünket is meghívjanak. akik sokkal szebbnek képzelték el. Két hajadon üldögélt idekinn. . hogy ma van a születésem napja. láthatja. a Szerencse-tündér komornájának szobalánya ezen a napon csak apró-cseprő dolgokban járt. mi alakul ki a háziasszonynak abból a kérdéséből: “No. mert tudta. hogy majd hazakísérjék a vendégségből. . nagyon is finom a kezük. voltak. Végül megsúgta neki. egy fiatal és egy öreg. mindketten elítélték Örstednek egy almanachban megjelent írását a régi és új időkről. legboldogabb kornak. hogy nagy vendégsereget hívjunk. Első pillanatra azt hihetnénk.Hogy mondhatsz ilyet? . s az a dolga. Knap igazságügyi tanácsos olyan hevesen védte ezt az álláspontot. abban viszont nem volt semmi figyelemre méltó.Nézd. Az igazságügyi tanácsos az 1513-ban meghalt János dán király uralkodásának idejét tartotta a legnagyszerűbb. mert abban az esztendőben halt meg a fiatal festő. hasonló ügyeket intézett el. amivel éppen tudott. . amikor behozták az újságot. és az az ember végre tökéletesen boldog lehet itt a földön. egy új kalapot óvott meg a záporesőtől. valamelyik öreg kisasszonyra vagy özvegyre várnak. hol jártak aznap. Ő mindenüvé maga járt. kijárta egy derék embernek. és mivel töltsük az időt?” Egyelőre itt tartottak. Menjünk ki addig az előszobába. . időnként elkerülhetetlen. amikor megszabadul a bűvös sárcipőtől. Két tündér üldögélt az előszobában. hogy egy előkelő léhűtő köszönjön neki. A SZERENCSE-TÜNDÉR SÁRCIPŐJE 1. ideteszem a küszöbre. mint a jelenkort. de aki figyelmesebben megnézi őket. azon nyomban teljesül a vágya. Beszélgetés közben a középkorra terelődött a szó. Elmondták egymásnak rendre. ott terem azon a helyen és abban a korban. az Östergade egyik házában nagy társaság gyűlt egybe. hogy így a legjobb. A társaság egyik része már körülülte a kártyaasztalokat. akkor hallgatott csak el egy pillanatra. hogy a háziasszony nyomban helyeselni kezdett neki. A komoly arcú öreg tündér a Gond tündére volt. Bűvös erő lakik ebben a sárcipőben: aki felhúzza. s beszámolt róla az öreg tündérnek. hogy gazdáikra. ahol a vendégek letették a kabátot. amelyben lényegében a jelenkor javára döntött.

és faképnél hagyta őket. nem sajnálták a dobjukat. verték derekasan.Uramisten. s ahogy a vendéglátó házból kitette a lábát. aki már egészen beleélte magát János király korába. s végre két embert pillantott meg egy kikötött csónakban.Holmba? . “Itt alighanem régi képeket árulnak .Bérkocsit fogadok határozta el -. kicsoda a rangos egyházi ember. s már a vége felé járt. . hogy milyen elhanyagolt itt minden! . A menet közepén egy papi személy pompázott méltóságosan. Az igazságügyi tanácsos csodálkozva állt meg. hogy mindent elnyelt a sűrű sötétség. .A sjaellandi püspök .” Emberek haladtak el mellette János király korának öltözetében. és nézte az előtte elhaladó különös menetet. de hol vannak a bérkocsik? Egyet se látni. majd a Nagyhíd téren. hazakészülődött. talán ott találok bérkocsit. merre van a híd? Szégyen. Az igazságügyi tanácsos álmélkodva kérdezte. vértes darabontok követték őket. - Hát itt meg miféle állványokat építettek? .mérgelődött. majd hazavisz .sóhajtotta a tanácsos.Micsoda feneketlen sár! . Christianshavenbe tartok. 2. amikor alája ért. A véletlen úgy akarta.valaki majd tévedésből felhúzza. De a hidat csak nem találta. gyalázat.” Visszaindult hát az Östergadén. Lámpa csak a következő utcasarkon pislogott. lucsokba.mondta végül bosszankodva. mintha ingoványban gázolna az ember! Minél tovább beszélt a révészekkel. a Kispiac utcába. HOGYAN JÁRT AZ IGAZSÁGÜGYI TANÁCSOS? Későre járt. “Gyalázat. íjas. a tanácsos csak akkor vette észre. bokáig süppedt a sárba.Az igazságügyi tanácsosnak fogalma sem volt. mint ezen az estén. .Azzal elhallgattak. de nagyon gyéren világított. . mi jutott a püspök eszébe? . miközben mereven maga elé tekintve végigment az Östergadén. . hogy tévedésből a Szerencse sárcipőjét rántsa fel a magáé helyett. amikor kisütött a hold.Nem értem ezt a bornholmi tájszólást! . A két ember csodálkozva bámult rá. különben sose jutok haza Christianshavenbe. Az ám.Nem. Sohasem látta siralmasabbnak a maga korát. . s különben is olyan vastag köd volt. egy Madonna-kép előtt. de nem találta. és megakadt a szeme az anya és a gyermek festett képén. Dobosok csapata lépdelt az élen. s az lesz a szerencsés. még csak a korlátját se látta. milyen korba cseppent bele hirtelen. Vissza kell mennem az új piactérre. .Hová tűnt a gyalogjáró? És mért oltották el az utcai lámpákat? Nemrég kelt fel a hold. s abban lépett ki az Östergadéra.szólították meg. Vajon csakugyan a püspök lenne? Egyre ezen törte a fejét. A sárcipő bűvös ereje azonban egy szempillantás alatt visszaröpítette abba a korba.felelte valaki. hogy egyetlen lámpa se ég errefelé.Csak azt mondják meg.Holmba akar átkelni uraságod? .mondta magában a tanácsos -. A Palota térre vezető hidat kereste. amelybe leginkább kívánkozott: János királyéba. amikor a holdfényben . fáklyafény világította be az éjszakát.” Egyszer csak sípok zendültek. “Micsoda maskarák! Biztosan jelmezbálból jönnek. annál érthetetlenebb volt előtte a beszédük. . és rosszallón csóválta a fejét. . .kiáltott fel. a homályban valami folyóvíz partja derengett. . . s akkora a sár. hiszen abban a korban még nem kövezték az utcákat: . Knap igazságügyi tanácsos. dobok puffantak.mérgelődött a tanácsos. s a kereskedő elfelejtette bevenni éjszakára a cégért.

azt az égi jelenséget ábrázolta.kérdezte. . Azt az első pillanatban észrevette. aztán németre fordította a szót. rosszul lettem az utcán. bár ami a tárgyát illeti. sós is egy kicsit. fő. csakhogy ez akkoriban puszta rét volt. . csak éppen van némi fogalmam egyről- másról.Bocsánat . róluk nevezték el Hollandvölgynek ezt a városrészt. Istenem.Mi történt körülöttem? Mi történt? Megint visszafordult. nem vagyok magamnál . Valószínűnek tartják.Rettenetes ! . . de rosszul vagyok! Ha szégyenkezem miatta. Ugyan hol az ördögben lehet az ügynök háza? Itt kellene lennie. hogy kérdezzen valamit. A kocsmárosné nagy szemeket meresztett rá.Nem én . Amikor visszaért a házsorok közé. No. Az asszony nem értette a kérdést. körös-körül düledező. fametszet volt rajta.Nem ismerek rá az Östergadéra! Egyetlen boltot se látok. roskatag viskók.élénkült fel az ódon metszet láttára az igazságügyi tanácsos. ugye.lépett az igazságügyi tanácsos az elősiető kocsmárosnéhoz -. Nagybeteg vagyok. Manapság már megfejtették az efféle égi jelenségeket: a csakugyan létező északi fénnyel magyarázzák. csak azért. Szerencsére talált végre egy átjárót. és álmélkodva néztek rá. A tanácsos tenyerébe hajtotta fejét. Az ivó olyan. hogy a legtöbb ház favázas és zsúpfödeles épület. a víz persze édes is volt. szemébe tűnt.nyögte. hogy még ébren vannak. mint Roeskildéban vagy Ringstedtben. Ügyet se igen vetettek az újonnan érkezettre. .jajdult fel az igazságügyi tanácsos. A tanácsos azt hitte. .Érdekes régiség! . azzal nem segítek magamon. mély tiszteletkel emelte le a kalapját. hozott is neki mindjárt egy kancsó vizet. hogy az asszony nem tud dánul. . együgyű mese. hogy a vendég rosszul érzi magát. a fejét rázta. annyi is megártott. hajósok. monsieur. amelyen át kijutott a mai új piactérre.kiáltott fel kétségbeesetten. hogy külföldivel van dolga. és eltűnődött rajta. csak odaadta neki az árkus papírt. szentül hitte. . . Különös beszéde és még furcsább öltözete bizonyossá tette a kocsmárosnét.Ön. de ez egészen másforma ház. egy ember felkelt. s az se biztos. és komoly arccal kérdezte: . amely abban az időben az Östergade végén állott. hogy rosszul vagyok . “Nem. mert az udvar kútjából merítették. de mintha a föld nyelte volna el. A túlsó parton elszórtan szegényes viskók dülöngéltek. most már bizonyos. hogy még ébren vannak. koppenhágai polgárok s néhány írástudó ember ült a kancsók mellett beszélgetésbe merülve.Ez A Nap mai száma? . . Félig nyitott ajtó előtt állt. szeretném hazavitetni magamat Christianshavenbe. Itt-ott csenevész bokrok. a rét közepén széles csatorna vagy folyó vize hömpölygött át.Vagy délibáb játszik velem. holland hajósok tanyái. hogy az elektromosság játéka. amikor a kocsmárosné egy árkus papírt tett el a keze ügyéből. amit minden műveltembernek tudnia kell. csak egy pohár puncsot! Úgy látszik. Különös ötlet is punccsal meg meleg lazaccal kínálni a vendégeket. igen-nagyon tudós ember? .felelte szerényen a tanácsos -. milyen furcsán megváltozott körülötte minden. az ajtórésen fény vetődött ki az utcára: János király- korabeli sörház volt. semmi más. meg is említem majd az ügynöknének! Ha visszamennék hozzájuk s megmondanám. vagy becsíptem . hogy lázas beteg. mélyet lélegzett. Lenne szíves bérkocsit hozatni. ahol vendégségben volt. . . mint egy holsteini parasztház pitvara.” Kereste azért a házat. elismételte hát németül a kívánságát.Pedig nem ittam. amelyet Köln városa fölött láttak. A közelebb ülők minden szavát hallották. . De ez kissé kínos volna.Hogy került önhöz ez a ritkaság? Értékes holmi.kirajzolódott előtte az Öster-kapu.

A modestia dicséretes erény .Uramisten.No. vagyis 1484-ben.Nem Heiberg .Bár ez nem locus docendi .mutatkozott be az idegen. az meg a tanácsos kijelentésit. .Bosánat .Még nem volt alkalmam elolvasni . elmés írások azok.kiáltott fel. . csak azért könyörgött nekik. Az 1490-es kalózhadjárat olyan közeli esemény volt.bólintott az ember. hogy az angol kalózok a kikötőből rabolták el a hajókat. jobban van? . . .Úgy van. Az hirtelen észbe kapott. A király különösen kedveli Iffven és Gaudian urak regényét Artus királyról és a Kerekasztal lovagjairól. .mondta a tanácsos -. aztán ha egészen összezavarodtak egymás beszédétől. Eddig döccenés nélkül folyt a beszélgetés.mosolygott a másik -. .folytatta a baccalaureus -. .A szentírás baccalaureusa vagyok . De persze nem használt ez sem.Uraságod a vendégünk! Két hajadon lépett az ivóba. hozzanak neki bérkocsit. “Bizonyára egy régimódi falusi iskolamester . hogy mihi secus videtur. Claretet ide! Méhsört meg brémai sört! . kihez van szerencsém? . de szívesen olvasom az újakat is. Őfelsége tréfás szavakkal emlékezett meg a regényről főuraink előtt. nagyszerű ismerője a régi auctoroknak! . mi is történt vele. a legegyszerűbbeket is képtelennek és túlságosan merésznek találta. de innia kellett velük. szeretem böngészni a régi hasznos írásokat. hogy így jobban megérteti magát.Igen.Godfred von Ghemen adta ki. Néha meghökkenten meredtek egymásra. .Igen. hogy a nemrégi koleráról van szó. aki felidézte 1801 eseményeit. a két hajadon egészen illedelmesen vette birtokába a jámbor tanácsost. bizonyosan új regény. egy derék polgár a súlyos dögvészről beszélt.ámult el az igazságügyi tanácsos.kérdezte zavartan az igazságügyi tanácsos. de én örömmel suspendálom judiciumomat. . a mai regényeinkre célzok. s így nem derült ki semmi furcsaság a beszélgetés során. minduntalan felvették az iskolamesteri hangot. kivéve az úgynevezett “köznapi történeteket”.Beszédéről különben meg kell állapítanom. azért el kell ismerni. Kétségbeesetten nézegetett körül. .vélte magában -. bogaras különc. cseppet sem kételkedett ebben az állításban. ő az első könyvnyomtatónk . Látom. hol vagyok? .dadogta hideglelősen. csak Jyllandban.felelte a tanácsos -. s most végiggondolta az egészet. .kiáltotta az egyik vendég. remélve. .Kocsmárosné asszony. ha nem fárasztom vele. az igazságügyi tanácsos. a baccalaureus deákra fordította a szót. beszéd közben megfeledkezett róla. Töltöttek a kupákba. . A tanácsos beérte a válasszal. a különös cím összhangban volt a különös öltözékkel. .Mi történik itt? Mi történik itt? . a pártjukra állt az angolokkal szemben.bólintott a baccalaureus.rántotta meg a kocsmárosné a tanácsos kabátujját.Ó .Talán Godfred von Ghemen a szerző? . s amikor valaki azt mondta. ezt elmondhatom magamról . ezekkel bőven szolgál az élet is. - Hiszen ez igen régi név: Godfred von Ghemen nyomtatta az első könyvet Dániában! . hogy berúgott.“Köznapi történeteket”? . . az igazságügyi tanácsosnak végigfutott a hideg a hátán. de a tanácsos azt hitte. a derék baccalaureus rendkívül tudatlannak bizonyult a tanácsos szemében. és szédülni kezdett. aztán mélyet bókoltak. hogy meg kellett említeni. az egyik kétszínű főkötőt viselt. azért kérem. Az emberek elmondták. Erre . amely néhány éve pusztított.” . . és Heiberg kiadásában jelent meg.kérdezte értetlenül a baccalaureus. De most már elakadt a beszélgetés. amilyeneket már nem látni másutt. vagy becsben vannak az udvarnál is. folytassa.

mondta magában. szemben vele egy éjjeliőr üldögélt bóbiskolva. A tiszti rangot megadták az évek.No nézd! Egy pár sárcipő! . de boldog is lennék!” Még végig se mondta a kívánságát. Szerencsésen el is jutott az ajtóig.Milyen kellemes. mit tervel. .kiáltott fel csodálkozva a bakter.Uramisten. akinek nem volt életében legalább egyszer költői hangulata? Márpedig ha olyankor leírja. puha bőrből van! . De a ház többi lakója már aludt. de a többiek észrevették. ellopakodik az ajtóig. s egy kis rózsaszínű papírlapot tartott a kezében. A tanácsos lábbal egy kapu felé. bizony. . hogy a hadnagy ablaka még világos. A BAKTER KALANDJA . A tanácsos az éjszaka kiállott félelmekre és gyötrelmeire gondolt. nem volt rettenetesebb estém életembe! Hirtelen mentő gondolata támadt: lebukik az asztal alá. . se gyerek. olyannak. de én maradtam templom egerének – segíts meg. nagyon okosan gondolta ezt az igazságügyi tanácsos úr! 3. hogy a pogányság korába süllyedt vissza az ország . hogy a sárcipőt visszaszolgáltassa. . istenem! . s a szegény tanácsos szerencséjére a kezükben maradt a bűvös sárcipő. s milyen furcsát álmodtam! . minden estéjét vidám cimborákkal tölti. Ha a helyében lehetnék. hogy oroszul beszél.Mondhatom.Biztosan a hadnagyé. hogy mit tett velem az az egy pohár puncs! Két perc múlva már bérkocsi vitte Christianshaven felé. aki ott fönn lakik az emeleten. amilyennek mi is ismerjük. Azt hinné az ember. korunkat. . amelyikben az imént időzött. milyen világos és eleven! Borzasztó. máris hatott a sárcipő bűvös ereje: a bakter mindenestől beköltözött az emeleten lakó hadnagyba. jól ismert. pompás épület. mint az. s nem akarta felzavarni őket. mert látta.aztán mindenki azt hitte. a hadnagy úr saját verse. amit érez. készen is van a vers. Fönn állt a szobában.Hanem milyen fura a világ sora! A hadnagy most kedvére heverhetne a jó meleg ágyában. Végre tisztán látott: erős fényű utcai lámpa égett a feje fölött. és menekülni próbál.hányszor áhítottam. . A hadnagy úr ezt a verset írta a rózsaszínű papírlapra: HA GAZDAG LENNÉK! “Ha gazdag lennék!” . már kétarasznyi kislegény koromban. Ha pénzem volna! Tiszt lennék. Bizony. A tanácsos még sohasem volt ilyen nyers beszédű és alantas társaságban.Igen. . s vele együtt az igazságügyi tanácsos is megszabadult a varázslattól. sujtásos zubbonyom .Felpróbálta: mintha az ő lábára szabták volna. a papírlapon egy vers állt. Elkapták a lábát. itt vagyok az Östergadén! Milyen szép.mondta magában. kardom volna. a gyalogjárón feküdt. s szíve mélyéből áldotta a boldog valóságot. itt hevertem az utcán.dörzsölte meg a szemét a tanácsos. De mért hagyta itt a kapuban? A derék bakter készséggel becsöngetett volna a hadnagyhoz. De boldog ember lehet. Az Östergadét látta maga előtt. Mert ki az közülünk. s mégse teszi! Hanem ahelyett föl-alá járkál a szobájában. istenem! Nincs a nyakán se feleség. . “Biztosan jó meleg holmi . előtte egy nagy ház magaslott. amely hibáival együtt is sokkal jobb.

úgy ölelgetnek szeretetükben. mit rejt a szivem! A legszebb mesét: ő meg én . ami volt. hadnagyi mivoltában sem volt elégedett.sóhajtott fel. Hervadt levélen röpítem jelé. Mintha én lettem volna a hadnagy. hogyha tudná. akik vele sírnak. . Tudta ezt jól a hadnagy. a régi szép regét: az éj majd elnyeli borús mesémet. megirigyelte a baktert. mert miután a Szerencse-tündér sárcipőjének bűvös ereje a hadnagyba költöztette. s az kívánt lenni újra. Biztosan hazugság. és boldog voltam így. akire mos a feleségem.De azért mulatságos volt. gyereke. még mindig kótyagos volt az álomtól. nem nyomtatja ki. sokat! A lány beérte ezzel . s vele nevetnek. azt mondja. Hiányzott a feleségem meg a két kölyök. olyan okos. Kedvem volna egy kicsit közelebbről szemügyre venni azokat a fényes dolgokat ott fenn. melyben csak panasz van. nem sok örömöm volt benne. de mondhatom. különösen a holdat. tiszta csókja! Mások zsebe a tallértól dagadt. istenem! “Ha gazdag. ha ő sír. lennék!” . Otthona van. Hiába: magam ítélem ajkam hallgatásra. és elgondolkozva bólogatott. amit én szükségnek nevezek. “Jaj de rosszat álmodtam . A bakter hát újra bakter lett. te mondtad. ha szerelmes.Nem baj. szerelem és szegénység - szabályos háromszög ez. Áldjon meg százszor az én istenem! Igen. akik majd megfojtanak.hát meséltem. Ó. de aki csak egy kicsit is meggondolt. aki az emeleten lakik. szívem altatója! Ó. az biztosan nem csúszik ki egykönnyen az ember kezéből.ezt szövöm imámba. nem írnék verset. régi lány. fejét az ablakpárkányra hajtva: “Mennyivel boldogabb az a szegény bakter odalenn az utcán! Hírből se ismeri.legalább vigaszban. pedig milyen szép is volna! Jó lenne . mennyivel boldogabb volnék!”. . . mert hajadon lett az a zsenge lányka. . ha jókedvű! Ó. asszonya. ilyen verseket ír az ember. ó. bárcsak mindenestül beléköltözhetném. A hadnagyba költözött bakter abban a pillanatban visszaváltozott bakterré. De akkor egy hulló csillag szántotta át az eget.” Ott ült hát megint az utcán. sóhajtott is egy szívszakasztót.mondta magában a bakter. istenem. hogy ha meghalunk. maradt odafönn elég. Ha gazdag lennék . vagy hogy másképp mondjam. ifjú emlék. A diák. szép. Jövőm sötét: nem látlak benne téged. “Ez bizony leszaladt . a szerencse kettétört kockájának egyik fele. Hadnagyi paroli. zsenge lányka félénk. mint senki sem. még nem vetette le a bűvös sárcipőt. de én meg mesét tudtam ám. gazdag-szegényen tudod jól. jó. Ó. egyik csillagról a másikra szálldosunk.

akinek éppen a lábán van a Szerencsetündér sárcipője! Mindjárt megtudjátok. a testet. valamennyien tudjuk. hogy a földön élőlények vannak. Beszéltek is valami holdbéli nyelven.kiáltott rá egy késői járókelő. menjünk vissza Östergadéra. A halál nem más. A bakter egy holdkráter szélén lelte magát. egyikén a sok-sok holdkráternak. mint egy pohár vízben a felvert tojásfehérje. mint tudjuk. s nézzük meg. A napfény nyolc perc és néhány másodperc alatt teszi meg a több mint húszmillió mérföld utat. Jelentették. de persze nemigen hasonlítottak hozzánk. milyen gyorsan röpít a gőz. amelyeket Madler doktor nagy holdtérképéről ismerünk. bakter. s a bakter feje fölött úgy lebegett a földünk. Hiszen a föld körül olyan sűrű a levegő. végül pedig a kórházba utasítják. Élőlényeket is látott a katlanban. Élettelen kuporgott a lépcsőn. megtanácskozták az ügyet. lágy. mi történt közben a testével. mire a bakter teste elvesztette az egyensúlyát. a fény tizenkilencmilliószor sebesebben száguld a legjobb versenyfutónál.” Csakhogy vannak a világon dolgok.fölugrani egy kis időre. s a villamosság még annál is gyorsabban. No. A ritka levegőben áttetszően imbolygott a város minden épülete. Pedig ez a repülés csak lajhárcammogás vagy csigamászás a fény sebességéhez képest. a világmindenség tulajdonképpeni központjának. mint egy nagy. tornya. a testtől elszabadult lelket a villamosság szárnyán röpíti a végtelenbe. tekintete a holdon csüngött. mint a mi földünk. okosabb mindennél. nem hitték. De hagyjuk a bakter lelkét. s a bakter lelke csodálatosképpen meg is értette a beszédüket. De a bakter nem felelt. még ha egészen közel is vannak hozzánk. az élőlények bölcsőjének. hogyan járt a bakter. pedig ezt senki sem kívánhatta volna tőle. mint a frissen hullott hó.Hé. légiesebb anyagból van. Onnan az országos címhivatalba küldik. hajnalban aztán kivitték a baktért a kórház halottaskamrájába. Csakhogy ennek a villamos ütésnek idelenn a földön az életünk az ára. amelyekről nagyon vigyázva kell beszélni. Hát még annak hogy kell vigyázni. ha önállóvá lesz. mint a szívünket érő villamos ütés. ha egyszer visszatér a bakter lelke. . ugyancsak sokat kell szaladgálnia! Hiszen először is az Östergadén keresi majd gazdáját. csakhogy ott nem találja. Igen ám. a lélek még kevesebb idő alatt teszi meg ugyanezt a villamosság gyorspostáján. mint a bakter. sokkal könnyebb. kezéből kiesett az alabárdja. A bakter néhány pillanat alatt tette meg az ötvenkétmillió mérföld utat a holdig. hogy a talált tárgyak között kerestethessék a testét. hány óra? . Egyedül a holdat tartották lakhatónak. egy dán mérföldnyi mélységben meredeken zuhant le. kupolája. hogy is felelhetett volna? A járókelő szelíden orron koppintotta. mint a mi számunkra városbeli barátaink házai. olyasféléket. olyan volt. csakhogy a lélek. olyan habkönnyű anyagból épült minden háza. csak a . emberek. akiket mi “embereknek” nevezünk. a bakter lelke minden szavukat megéltette: a mi földünkről vitatkoztak. Akkor valószínűleg a rendőrséghez fordul. és katlant alkotott. hiszen halott volt a lelke nélkül. Az égitestek közötti távolság csak annyi a számára. bíborfényű golyó. mert mi nem hú zhattuk fel a Szerencse-tündér sárcipőjét. még ha a testem itt maradna is a lépcsőn. a katlan fenekén nagy város terült el. erkélye. mintha a holdtányéron bolyongó lelkét keresné. hogy valamirevaló holdlakó egy percig se bírná ki. Mi. Bizony. A kráter belül. amely. s elnyúlt egész hosszában az utcakövön. A késői járókelő megrémült: megölte a baktert. hiszen elégszer próbáltuk már vasúton vagy gőzhajón.

s látja őt a pellengéren. Csakhogy most a feje kinn volt. amelyet csak nagy üggyel-bajjal tudnak áterőszakolni a rácson: a fejük. és egész másképp fognak álmélkodni. de ezzel nem sokra ment. amit csináltak vele. s hogy még két tallérért se élné át újra. túlságosan kövér vagyok! . Szerencsétlen helyzetét a Szerencse sárcipőjének köszönhette. a kerítés tömör vasrácsai olyan ritkán állnak. Nagyobb tömeg gyűl majd össze. hogy “nagy koponya”. Vissza akarta húzni a fejét. az orvosjelölt azonban e kettős akadállyal dacolva is mindenáron ki akart jutni a városba. No de szerencsére. visszaköltözött belé. Első érzése a bosszúság volt. hogy túlesett rajta. éppen ügyeletes szolgálatot teljesített ezen az estén. mint tavaly. a kis fejűeknek kedvez a szerencse. Tehát itt is. s az elfűrészeli az átkozott vasrácsokat. hiszen úgyis át tud surranni a ritka rácsok között. 4. a teste meg sehogy se tudott utána nyomakodni. hanem a Szerencse-tündér bűvös sárcipője: csak arra gondolt. persze hiába. Csak egy fertályórányi dolga volt. A kapucsengőt nem érte el a boldogtalan orvosjelölt .sóhajtotta. Egy fiatat orvosjelölt. szakadt az eső. . hogy a szabadulást kívánja . a vékonyabb dongájú orvosjelöltek átférnek köztük. Vigasztalódjunk hát: a bakter lelke egykettőre megleli a testét. Persze mi tudjuk. s a bakter azon nyomban életre kelt. A kórházat még aznap elhagyta.Úgy látszik. s úgy gondolta. hogy nem közönséges holmi az. Eddig még egyszer sem próbálta. s alighogy kimondta. a baktert kivitték a kórház halottaskamrájába. A kórházat magas kerítés választja el az utcától. s most már csak azon múlt a kirándulás. s a rácson át indulnak kisebb látogatásokra a városba. a fejemmel lesz a baj. pedig ugyancsak jókora koponyája volt.Istenem. csak a fejem átférjen! . amikor az óriási agávét csodálták. Megállt a vaskerítés előtt. Most kinn van a fejem. jó szolgálatot tesz a csúf időben. a matróznegyed népe is odatódul. a szemközti iskolából mind odasereglenek a gyerekek. de nem tudta semmiképpen. a fejembe tódul a vér! Még eszemet vesztem! Talán már . hogy át tud-e bújni a rácson. s ott az első dolog. Csakhogy mindez nagy port ver majd fel. a második.ugyan hogy szabadulhat a kutyaszorítóból? Látta már a sorsát: itt áll reggelig. hogy azt beszélik. rövid leírást kell adnunk róla. FONTOS MOZZANAT. s a boldogtalannak nem jutott eszébe. hogy a sárcipő bűvös erejének köszönhette. Az eső ömlött. A nyakát ugyan kényelmesen forgathatta. hogy lehúzták lábáról a sárcipőt. hanem maga próbálta kiszabadítani magát. hogy emelkedett kedve a fagypont alá süllyedt. ezért nem érdemes a portást beavatni. akiről csak szó szerinti értelemben lehet elmondani. de mivel ezt a történetet valószínűleg nem koppenhágai is olvassa. . KÜLÖNÖS UTAZÁS Minden koppenhágai ismeri a Frederik-kórház kapuját. akkor aztán majd lakatosért küldenek. természetesen az volt. Ott hevert a keze ügyében a bakter ittfelejtett sárcipője: az orvosjelöltnek meg sem fordult a fejében. egy lélek se járt az utcán. Ahogy föleszmélt. Elég ennyi bevezetésül.pedig teljesedett volna -.test teszi butává. én meg nem férek át. hát fölrántotta. már kinn is volt a feje. A lélek a következő pillanatban már röpült is vissza a test felé. hogy soha életében nem volt rettenetesebb éjszakája.fohászkodott. Van ugyan egy testrészük. ha erre gondolok. EGY SZAVALAT. de a Szerencse-tündér sárcipője ott maradt.Jaj. . mint olyan sokfelé ezen a világon. váltig azt hajtogatta. Mondom. .Pedig azt hittem.

a jövőjét ígyis megtudja előbb-utóbb mindenki. két égszínkék tollú madár a gyermeki boldogságról énekelt. mintha maga is jobb emberré változott volna. amelyet ha föltesz valaki. ott volt a Frederik-kórház orvosjelöltje is. hogy véget értek az orvosjelölt kalandjai. szeretett volna egy ilyen bűvös szemüveget.Felsóhajtott. kinek-kinek mit hoz a jövő esztendő. de az orvosjelölt az első pillanatban azt hitte.” Több se kellett a sárcipőnek! Az orvosjelölt abban a szempillantásban zsugorodni kezdett. bebólogattak a tetőről a faládába ültetett gyönyörű rózsák. térdre akart borulni. de ebben a kamrában örökre megőrizték őket. s megkezdte különös utazását az első sor közönségének szívében. elmúlt a következő nap. amely egy nyomorúságos padlásszobában betegen fekvő édesanyát mutatott neki. kedves uram!« Én bizony lépnék is. ahol az eltorzult testrészek gipszmásolatait tartják. hogy az ortopédiai intézet kamrájából eltávolítják a gyógyult betegek hibás tagjainak másolatait. annak ott biztosan üres a boltja. méltóvá arra. ha innen kiszabadulhatnék. “Ó. A jó barátnők testi és lelki kinövéseinek pontos másolatait őrizte ez a női szív. a beteg anya pedig az ég áldást kérte lányára. “A nagynéni pápaszeméről”. Hiszen az még érdekesebb. megfordult.így hívják azt az intézetet. hogy beléphessen a következő szentélybe. A nyitott ablakon bevetődött isten napjának fénye. húst és semmi mást . hogy egy ortopédiai intézetbe csöppent . Vannak aztán szolid boltok is. Áhítat fogta el. . kinövéseit egyengetik ki -.egy köztiszteletben álló gazdag ember szíve volt. mint valami kis boltba. az ártatlanság fehér galambja lebegett a főoltár fölött. Másnap szavalóestet rendeztek a Kannike utcai kis színházban. mint a jövendőt fürkészni. mint egy szent templom. én is ismertem egy szolid boltot. mindjárt jobban lennék! Mondhatta volna ezt előbb is szegény. A vers eszméje erősen foglalkoztatta. A gondolat . de ráférne egy alapos nagytakarítás. s ez annak a boltnak a legnagyobb hibája. Az első egy hölgy szíve volt. mások szívébe azonban senki sem láthat. és rohant befelé. ha okosan használja. Egy új verset adtak elő a színházban. amelyekből kikiáltanak: »Lépjen közelebb.most átröppent egy másik női szívbe. félig eszét vesztve az ijedtségtől. belelát az emberekbe. több se kellett a derék orvosjelöltnek. amerre nézett. Ó. egyenest az emberek szívébe láthat. csakhogy abban már benn ül egy segéd. aki már-már elfeledte az előző éjszakai kalandját. Megint felhúzta a sárcipőt. s úgy érezte. s mert a nagy sárban jó szolgálatot tett.a hajdani orvosjelölt . de röpülnie kellett tovább. .meg is bolondultam. De ne higgyétek ám. aki nagy társaságban van. amelyet a Szerencsetündér sárcipője okozott. már ki is szabadult a feje. mint a nyitott kártyákba. Aztán egy teliaggatott mészárszéken mászott négykézláb keresztül. Még távolról is hallotta a tiszta templomban zengő orgonát. és besurranhatnék a szívekbe. ha fürge kis gondolat lehetnék. csak húst látott. Most jön még csak a java! Elmúlt az éjszaka.Igen. . akinek a neve biztosan megtalálható az előkelő emberek címjegyzékén. a harmadik szívbe. ha a szívébe láthatnék az első sorban ülő előkelő dámáknak és uraknak! Ha egy kis nyíláson benézhetnék a szívükbe. amellyel. A különbség csak annyi volt. Olyan boltok is vannak. Olyan volt ez a szív. Alighogy a kívánságát kimondta. Zsúfolásig telt a nézőtér. ahol az orvosok a test hibáit. mert nem ment érte senki. méghozzá abban a szobában. még azt is meglátja. a sárcipőért csak nem jelentkezett a gazdája. s végigmustrálhatnám annak a boltnak a portékáit! Annak a dámának ott biztosan egy fényes divatüzletet találnék a szívében.

a csúcsán a férj arcképe volt a szélkakas. még a legélesebb suszterszem se tudta volna őket megkülönböztetni egymástól. ahogy kívánta. hogy majd otthon átolvassa és lemásolja. túlságosan szárnyaló képzeletének játéka volt. . Aztán egy tükörterembe surrant be. mert éppen a Szerencse-tündér sárcipője volt a sáros.sóhajtotta. mint a dalai láma. hogy gyorsan a fülébe súgja. . . rémülten felordított. Talán a gőzfürdő jót tenne. hogy hiszen ő az utcán találta azt a sárcipőt.döntötte el végül. ennyi haszna volt. amelyik sáros .Tyű! .Úgy érzem. mintha lázas volnék. átvette az iratokat. “Uramisten! . amíg nem késő. az összeköttetésben volt a galambdúc ajtóival. A fürdőszolga. A terem közepén a szív gazdájának jelentéktelen kis “én”-je ült elmélyülten. még a sárcipő is a lábán volt. hegyes tűk meredeztek minden oldalából. úgy nyíltak-csukódtak az ajtók. hogy egy jókora hólyaghúzó tapaszt tett a nyakára meg a hátára. mint az én sárcipőm! . megint a két pár sárcipőre esett a tekintete. . már ott feküdt a gőzkamrában. 5. látjátok. egy köteget meg a hóna alá. de ennek a tükrei hihetetlenül nagyítottak. . csakhogy ruhástul. aki egy csomó irattal lépett a szobába. néhány iratot zsebre vágott.csodálkozott el az egyik írnok. se az utca többi lakója nem ismerte el a magáénak. pedig rosszul döntött. s amikor elintézte. s ahogy a szélkakas fordult.De amikor végre hazakeveredett. Átröppent a szomszéd szívbe . De tévedett: egy sokszorosan kitüntetett ifjú katona szíve volt. a legfelső fürdőpadon.Újra felidézte előző éjszakai rettenetes helyzetét.végigjárta az első sort. hajlamom van a megőrülésre! Olyan forró a testem. afféle “csupa ész és csupa szív” katonáé. milyen jólesne . arra gondolt hát. a Szerencsetündér sárcipőjéből. szép. és rajongva bámulta felnagyított tükörképét.bizonyára emlékszünk még rá .Hajszálra olyan. de mivel se a hadnagy. Most aztán már végképp belezavarodott: a jobb oldali pár-e az övé vagy a bal oldali. Hanem éppen vasárnap volt. azt hitte. Az orvosjelöltnek volt annyi lélekjelenléte. Ha ott feküdnék a legfelső fürdőpadon . fejembe tódul a vér! .közben eszébe jutott.Írnok úr! . amit átélt. Érte ment hát. napos délelőtt. a derék bakter beszolgáltatta a rendőrségnek.mintha csak egy tűdobozba került volna. első dolga volt. futott a zuhany alá. amit kinn hagyott a kórházban. Nem tudta összeszedni a gondolatait. . és elkérte.kiáltott fel és leugrott. Másnap reggel csupa vér volt a háta. a fejét fogva tartó vasrácsokat.szólította meg egy altiszt. Utána a gazdag ember feleségének szívébe férkőzött be: rozzant. Az írnok megfordult. “Ez csak egy száraz vénkisasszony szíve lehet!” - gondolta. düledező galambdúc volt. szakasztott mása volt.Orvosolnom kell. AZ ÍRNOK ÁTVÁLTOZÁSA A bakternek . A szegény orvosjelölt szédülve röppent ki az utolsó szívből . mint a rosenborgi kastély híres tükörterme. hogy kihúzza fejéből a tébolyt. s odaállította a sárcipőt a magáé mellé. amikor meglátta a felöltözött embert.gondolta. Csakugyan. Az írnok felhúzta a magáénak vélt sárcipőt. No de néha a rendőrségen is tévedhetnek. s az izzadó mennyezetről arcába permeteztek a forró cseppek.” Végig se gondolta.Alighanem ott szereztem a bajt .Az az enyém. olyan volt. - Fogadásból tettem! . . . .

eleget görnyedt az asztal mellett. azóta se jutott eszembe a kedves öreg kisasszony. de egyszersmind félelmetes érzés! - Zsebébe nyúlt. Az ifjú költő csak a fejét rázta.egy kis séta a Frederiksbergen. Elindult. amíg a szavakkal testet nem ad nekik. mint a többiek! Ó. s a maga ura. Hosszú évek óta nem éreztem mindent ilyen mélyen át!” Ugye látjuk már. avagy a bűnhődés napja.Milyen boldog lehet. “Különös emberek ezek a költők! . “Ó. De köznapi emberekből költővé válni mindig nagy átváltozást jelent. az írnok is rázta. Itt egy . mi történt velem? Soha életemben nem éreztem. . . hogy a költők formára is másféle emberek. gondolatait és érzéseit meg tudja őrizni addig. illatoznak a füvek. álmodozóbbak. mi az: nap mint nap az igazságszolgáltatás hétköznapi dolgaival foglalkozni. vesszőt. .ez jutott nekem. - Istenem. gyönyörűek a felhők. eredeti szomorújáték öt felvonásban« . nem gondoltam ilyeneket! A tavaszi levegőtől kábult el a fejem? Jóleső. én biztosan nem olyan panaszos verseket írnék. Bizony. Gondolta. és végigfutotta az első sorokat. az ifjú költővel.Nem kell aggodalmaskodniuk a holnap felől. mi meg ülünk a szűk kalitkában. egyszerre megindult a munka: a hajósnép énekszóval. . . a fák. bizony! . s itt maradok örökre.Lona néném ibolyáinak illatát idézi. hogy a költőnek erősebb és termékenyebb az emlékezőtehetsége. Nem hinném.mondta az írnok.Ez majd eltereli gondolataimat . isteni illat! . . ment. annyi csak a különbség. igazán megérdemli azt a kis sétát. . kisgyermek koromban éreztem. A Tőzsdepalota mögött lakott. aki elmondta neki. mind a ketten kitartottak a maguk véleménye mellett.Ülni és verseket írni . mert téves elképzelés. És én itt maradtam. Ez egyedül a költők adottsága.De abba a kalitkába tiszta búzát szórnak mindennap! . ment. az sem utolsó! Próbálná csak meg. igazán poétának való! Olyan szokatlanul tiszta és üde a levegő. s a fölengedett kerek lyukon kinézegettem. hogy közben csakugyan költő lett az írnokból? Szemre nem látszott rajta semmi változás. elővett egy hivatalos iratot.Már megint utazik? .olvasta. s öregkorukban biztos nyugdíjat élveznek. Milyen szép kilátás nyílt az ablakából! Lenn a csatornában befagyott hajók álltak elhagyottan. hogy másnap nyári utazásra indul. hujjogva fűrészelte szét a jeget.sóhajtott fel. bohózat.sóhajtott fel az írnok. még ibolya is nyílott a poharában. hogy váltják ki mások az útlevelüket idegen országba . . hogy akadt nála csöndesebb és szorgalmasabb fiatalember. A fasorban szembetalálkozott egy ismerősével. A rendőrségen görnyedek az íróasztal mellett.morfondírozott magában az írnok. míg én kályhán melegített rézgarast nyomtam a jégvirágos ablaküvegre.»Sigbirth asszony. Igen.lehet-e annál nagyobb élvezet? Az egész világ magasztalja. s nézem. s már indult is. mint akárhány híres költő. repültek messze tengerekre. .és mélyet sóhajtott. aki szabad! Repülhet. mint a többiek: akadhatnak a hétköznapi emberek között is költői lelkek. bekátrányozta a hajókat.Azért mégis önnek a legjobb! . az írnok most ezen az átváltozáson ment át.felelt a költő. Istenem. .Szívesen lennék magam is költői lélek.mondta. aztán hajrá. mint a vándormadár. és nem gondolt semmire. aztán elköszöntek egymástól. és felszerelte rá a vitorlákat.Hát ez micsoda? Hiszen ez a tulajdon kezem írása! Én tragédiát írtam volna? És itt egy másik: »Ármány a sáncon. milyen csodálatos tavaszi nap. így a bűvös sárcipő nem mutathatta meg a tudományát.« Hogy került ez a zsebembe? Biztosan a zsebembe lopta valaki. mondom. De egyszer csak torkán akadt a lélegzet. egy nagyhangú varjú volt egész legénységük. A leghidegebb télben is rügyeztetett a szobájában néhány ágat. . amikor aztán nekiszilajodtak a tavaszi szelek.

Az írnok az élet harcaira gondolt. mint a föld alatti csodalények aranya: cseng és ragyog. . csip .De a lélegzetedet a levegőnek . emberek. amelyek így tárják ki az érzések felé az emberi lelket. A virágnak két kedvese van: a levegő meg a fény. mesélt a napfény csodálatos erejéről. s szomorúan nézte az ágról ágra szökdelő vidám énekesmadarakat. - Most már legalább biztos vagyok benne. és arra serkenti.Mennyivel boldogabbak ezek nálam! Milyen pompás lehet repülni. hogy milyen valóságos tud lenni az ember álma. önnön méreteikhez képest olyan magasságba. Afelé fordul. .mondta a virág. mintha ébren volnék.szakadt fel belőle egy sóhaj. botjával nagyokat csapott az árok mocsaras vizébe. s a szíve puha volt. ha felébredek. álom! Különös. . ugyanakkor tudja. s leroskadt egy padra. s már vitte is. amikor megkapja az ember. egyszerre csak egy kívánságot teljesített: az írnok költői lelket kívánt magának. elmosolyodott: “Álom ez. arra. .” Gyorsan csapongtak a gondolatai. A Szerencse-tündér sárcipője. a felhők fölé repülnének egy heves forgószél szárnyán. aki alapos munkát akar végezni. . hogy álmodom! Bár ilyen bolondos álmom még sohasem volt. . s az írnok a láthatatlan kis lények miriádjaira gondolt. .Csip. sárcipője kicsiny madárlábbá. . és elszunnyad a levegő ölelésében. becsukódik. A szegény írnok ijedségében csipogva felkiáltott: . hogy illatozzanak. Ahogy az írnok végiggondolta ezt és egész csodálatos átváltozását. tárulkozik. hm! . csakhogy dalában nem volt költészet. mint mindenki. óvatosan alája nyúlt. amelyek magasra szöktek. A következő szempillantásban vaksötét éjszaka vette körül.úgy magaslottak fölfelé. de az előbb kapott képessége semmivé vált.tanakodott magában az írnok. ruhái tollakká változtak. Az írnok kezében elmondta mindazt. és énekelni kezdett. amikor pacsirtává változott.a levelet a színházi igazgatósága írta. Pedig csak egy kikötőnegyedbeli gyerek csapta le a sapkájával. mintha mi. megkopogtatta csőrével a hajladozó fűszálakat . a cseppek felfröccsentek a zöld lombok közé.és rákoppintott a madár csőrére.” A következő pillanatban kabátja széle és ujja szárnnyá zsugorodott.súgta neki a költő. de a fény az igazi kedves.” Leröppent a fű közé. .Hanem a fiú csak ennyit értett a kiabálásból: . forgatta a fejét erre. . és letépte: egyszerű kis százszorszép volt. de aztán pacsirta akart lenni. azt kívánnám. s ha a fény búcsút vesz tőle.sokszor jártam már így. éjjel álmomban pedig pacsirta képében röpködhetek a Frederiksberg parkjában .nem éppen udvarias hangon: a darabokat visszautasították. milyen öröm lehet szárnyakkal születni a világra! Ha kívánhatnék valamit. “Tréfás dolog . Jaj. hát megkapta. csupa ostobaságra emlékszem majd az álmomból . Olyan az a sok okos és nagyszerű dolog. s elkapta az írnok szárnyát. mint Észak-Afrika sudár pálmafái. amit álmában mond vagy hall az ember. mert a költői lélek eltűnt belőle. amit mi csak botanikusok előadás-sorozataitól tudhatunk meg: elbeszélte születésének történetét. hogy csak álmodik. istenem! . végignézett magán. amely széttárja a parányi szirmokat.Azzal felröpült a lombok közé. mintha valami óriás fekete leplet dobtak volna rá. hogy én rendőrségi írnok vagyok? .A fénynek köszönhetem szépségemet . a vízcsepp lakóira. hogy kis pacsirta legyek. és csak mosolygott. de tudom. Kisfiú álldogált a közelében.Hm. Bár reggel is emlékeznék az álmomra. de napvilágnál haszontalan kaviccsá. száraz levéllé változik.lehetne róla írni egy népszerű vígjátékot.mondta magában -.levél is . mint a vaj. ez a kívánsága is teljesült. nappal komoly hivatalos iratokat másolok a rendőrségen. Akaratlan kinyúlt a mellette bólogató virág után. ha majd fölébredek! Milyen furcsa izgalom ez bennem! Élesen és tisztán látok mindent.Arcátlan kölyök! Nem tudod.

csipogta panaszosan a kanári. Láttam papagájokat is. a Gottersgade egyik házába. vagy amint a hölgy mondta.Örökzöld pálmák. - Pompás virágok fölött szálltam el testvéreimmel. mert én sokkal több pénzükbe kerültem! A csőrömmel tekintélyt vívtam ki magamnak.kezdett magasztaló énekbe a kanári. akik táncoltak előttük? Meg az édes gyümölcsökre s az erdei füvek üdítő nedveire? . azt is elég mulatságosan: . virágzó mandulafák közt röpködtem! . előkelően berendezett szobába vitte.amint mondta . amely gőgösen ringatózott díszes rézkalitkája lengő gyűrűjén. persze nem az írnok fülének.Műveletlenek.Hadd éneklem sötétzöld fáidat. hogy csak álom az egész .Emlékszem . s az egyszerű kis mezei madár szeretne gratulálni neki. te nagyhangú! . mint a kanári éneke. nem messze tőlük a papagáj gőgösködött.És fájdalmas sóhajjal elhallgatott. most pacsirta vagyok. A fasorban két iskolás gyerekkel találkozott.ilyen egyszerű mezei madár került a házba. . Legyünk végre emberek! Te mért nem nevetsz? A kövér hölgy mindig nevet rajta.kívánhatnék-e többet? Legyünk végre emberek! Te.mondta magában az írnok -. s a jó humorommal mindenkit megnevettetek. . különben most dühbe gurulnék! Az előbb költő voltam. amelynek medrében vízinövények ringatóztak. A gyerekek az ablakban álló üres kalitkába tették a pacsirtát. át a sima tükrű tavon. sima tengeröbleidet. aztán leborítanak egy zsebkendővel. a kanári szomszédja lett. nem ám.Talán majd Pepi örül neki . s egy fehér zsebkendővel leborította a kanári kalitkáját.Micsoda hófúvás! .tette hozzá együgyűn -. . . hogy okos teremtés vagyok . költői lélek vagy. .felelte egykedvűen a papagáj -. viruló hazám! . éppoly érthetetlen volt az emberi fülnek. azaz hogy ha az eszük szerint osztályoznák az embereket. . illatos hazájából. s gyöngéden rámosolygott a nagy. tovább himbálózott roppant előkelően. . ha valakinek nincs humorérzéke! Legyünk végre emberek! . neked se esik le a koronád. és hosszú. és úgy bánnak velem.énekelte a kanári. de meggondolatlan. Ez a két fiú nyolc garasért megvette a pacsirtát. Biztosan a csapongó költői lélek változtatott madárrá. Legyünk végre emberek! . .Azok vadmadarak voltak . szép tarka tolluk volt. de azért elhatározta. felröppensz a természet legmagasabb hangjáig. Az írnok. Öreg hiba. annál hangosabban kezdett énekelni az a szép kis kanári. vidám történeteket meséltek. én viszont sokoldalú tudású és jó humorú fickó vagyok. Elég szomorú dolog kismadárnak lenni. s a rendőrségi írnok visszakerült Koppenhágába. amelyet előző évben hoztak ide meleg. te lángész vagy.Pepinek épp ma van a születésnapja . ők volnának a legutolsók az iskolában.Csip! . Finom csemegéket kapok. a művelt. egy mosolygós kövér hölgy elé. hiszen az most maga is madár volt. zöld tollú papagájra. tudom. hogy .Legyünk végre emberek! .oktatta ki a papagáj. hogy egy napra megtűri. amit rikoltozott. Vajon mi lesz a sorsom?” A két fiú nagyon szép. előkelő osztályból valók voltak. Velem ezt nem mernék megtenni. ahol lehajló ágak csókolgatják a tiszta . s nevetnek a vendégei is.mondta a kövér hölgy. “Szerencse.Emlékszel-e még a virágzó fák alatt kifeszített sátrakra meg a szép lányokra.Napsugaras. Pepi azonban ügyet se vetett a köszöntőre. és tisztán értette a madárbeszédet. . A hölgy azonban egy cseppet sem volt elragadtatva tőle. Pepi csak egy mondatot tudott elrecsegni az emberek nyelvén. ahogy az emberek mondják.A többi. de itt sokkal jobban megy a dolgom. mint családtaggal.Ó. az egyszerű mezei madár kalitkába került.kiáltott rá a hölgy. különösen haszontalan gyerekek kezében.

Ugyan. Az egyik szemközti ház nagyon ismerős volt neki: az írnok-pacsirta be is röppent egy nyitott ablakán. Sajgott a feje. csak a papagáj szavait ismételte. repülj! Az írnoknak nem kellett sok biztatás. De abban a pillanatban megnyikordult a szomszéd szoba félig nyitott ajtaja.a nevetés tudománya egyedül az embernek adatott meg. de olyan melegen süt a nap. A teológus utazott. “Kegyelmes isten! . kopogtak az ajtaján.saját szobájában volt. hadd éneklem tájaidat. meg- megbicsaklott a nyaka. de nem is gondolta meg mit beszél.Legyünk végre emberek! . .meg egy almafa volt. Mégis: a következő pillanatban írnok volt megint. Repülj! A kalitkád felső ajtaját nyitva felejtették. Úgy elfáradt.Utazni. néhány Lajos- aranyát rejtegette. Körülnézett. Üldözőbe vette a pacsirtát. Felrántotta a sárcipőt.sóhajtott fel. Minduntalan azt álmodta. amelynek minden dísze egy szilva. .kiáltott fel a teológus.Hát téged is foglyul ejtettek! Odakinn az erdőn. házak felett. s szállt. . hogy egyik vagy másik kincsét . . egy villogó zöld szempár jelent meg a résben. Láttál-e már kutyát vagy lovat nevetni? Azok csak sírni tudnak . ahol éltél. Messzire mennék. .Halljunk inkább valami mulatságosat! A nevetés a legmagasabb szellemi tevékenység. és ismert szellemességével fejezte be: . s beóvakodott a macska. ahol “a sivatag eleven forrásai”. s kinn az utcán megzendült a postakocsi kürtje. kimenekült az ablakon. nyolc útitárssal szoronkodva a delizsánszban. . végigutaznám Itáliát. Szomszédja lépett be. s lesietett a kertbe. . s ragyogó ruhájú testvérkéim torkán kiárad a boldogság. kora reggel. kérlek.Ugyan mért ülhettem fel az asztalra. . Félig álomban. a sárcipődet . az volt csak furcsa.víztükröt.Az lehet a legnagyobb öröm a világon. Repülj. a csodálatos kaktuszok nőnek . szállt az utcák. . még csak hat órára járt. nagyon messzire! Bejárnám a csodálatos Svájcot. Jobb zsebében a hitellevelét őrizte. Svájc szívében járt. s már kinn is volt a kalitkából.harsogta Pepi.Nagy a sár a kertben. Hahaha! . különben nagyon is messzire került volna. a nyakában. hogy a sárcipő bűvös ereje gyorsan hatott.Szegény.Legyünk végre emberek! A szegény írnok halálra rémült. Koppenhága belvárosában még az ilyen csepp kerteket is igen sokra becsülik.kérte az írnokot. ahová talán mi se tudnánk követni. .mondta magában. most biztosan hideg van. . A teológus fel-alá sétálgatott a kertben. onnan aztán . fáradt lába megdagadt. szürke kis dán madár! . kis bőrzsákba varrva. egy fiatal teológus.szánakozott a kanári a pacsirtán. utazni! . aki ugyanazon az emeleten lakott. amikor az írnok még ágyban nyújtózkodott. de ott a szabadság. s hogy nyomhatott el itt az álom? Milyen összevissza álom volt! És micsoda bolond históriát álmodtam!” 6.reccsent rá a papagáj. kedvem volna odalenn elszívni a pipámat. Szerencse. VÉGRE SZERENCSÉT HOZ A SÁRCIPŐ Másnap.Legyünk végre emberek! . félig ébren zötyögött a postakocsin. hogy meg kellett pihennie. hagyd már ezt a siránkozást! . A kanári veszettül röpködött a kalitkájában. hát . . s a papagáj a szárnyát csapkodta és rikoltozott: . ó. egy szárnysuhintás. Leghőbb vágyam! Akkor biztosan csillapodna bennem ez a nyugtalanság.Add kölcsön. és kegyetlenül nyomta a csizma. hogy az íróasztal tetején ült. a balban az útlevelét. Ráröppent az íróasztalára. .

csodás vidék: a Mont Blanc ormát látom. Ha volna pénzem is elég. kalapok himbálóztak. de a levegőnél gyorsabban áradtak be a kiszáradt karúak nyomasztó nyögései: . pőre fiúcskák fekete sertéjű kondát őriztek az út menti babérfák illatos sűrűje alatt. amikor leszállt a bakról és megcsutakolta őket. fönt a gerendák közt denevérek csapongtak. a kocsis csak néhány pillanatra könnyíthetett rajtuk. botok. olyanok voltak a fák. Az ajtóknak madzag volt a kilincse. a bal zsebét. és gyorsan egy háromszöget írt le a kezével: megtapintotta a jobb zsebét.vacogott a teológus. a teológus ki-kikandikált.Terítsen inkább az istállóban . akár a dögöt. kézen csúszó vagy sorvadt lábú vagy ujjatlan. A fogadóné kisietett a postakocsi utasai elé. s én felvehetném a pénzt a hitellevelemre. végül a nyakában függő kis erszényt. de nem nyomtatott ki: Gyönyörű táj. ilyenkor rémülten nyitotta ki a szemét. Magányos fogadó állt a fák sűrűjében. Ablakot nyitottak. Lement a nap. piszkos ingvállban. miserabili! .Az összefirkált falakon a feliratok fele la bella Itáliát. ez jobban foglalkoztatta őket. megborzongatta az utasokat. felujjongana az olvasó: “Gyönyörű Itália!” De sem a teológus. A Trasimeno-tó olvadt aranynak látszott a sötétkék esteli hegyek ölében. Toprongyos.könyörögtek. Firenze és Róma között. “Brrr! . s a szívéből felzengett egy dal. itt élném csak világom! Fenséges. minden gondjuk az volt. . . Azért nem tudom élvezni a svájci tájat. mitől van bűz. hiába hessegették mirtuszágakkal. rajokban lepték a legyek. csakhogy . különben menj oda magad. Rongyaik még csak fokozták testük nyomorúságát. . Fönn a poggyászhálóban ernyők. mint az ínség legnagyobbik fia. amit Svájcban énekelt egy költő ismerősünk. Eccelenza! . milyen lesz az éjjeli szállás. A legerősebbikük is úgy festett. Csak már odaát volnék!” Ahogy kimondta. hogy ellopják.Csak túljutnánk már az Alpokon! Odaát nyár van. mint a bütykös törzsű hazai füzek. . mint a csodálatos természet. mint útleírást olvasni róla. . s kapnak-e egyáltalán. Feledhetetlen látvány volt! Gyönyörködtek benne az utasok is. .Eccelenza. . ahol valamikor Hannibal megverte Flaminiust. Ó. . fésületlenül. sem útitársai nem lelkesedtek ilyen tűzzel. szitálni kezdett a hó. Olajfaerdőn vezetett át az út. többet ér. komoly és sötét volt a természet. s az utasok arca csupa véres hólyag lett a csípéseiktől. A felhőkbe vesző ormok fenyői réti fűszálaknak tetszettek. már ott is volt az Alpok túlsó oldalán. de a hegyek és a felhők olyan különösen tiszta és fénylő zöldben úsztak. itt. a testük törődött. most békés szőlőtőkék kapaszkodtak össze zöld ujjaikkal. Az elcsigázott lovakat.mondta az egyik utas. Bizony. mezítláb volt. és eltakarták a csodálatos kilátást. mint . ha híven lefesthetném ezt a tájat. hirtelen fagyos hideg járta át a levegőt.Ott legalább tudja az ember. mert folytonosan rettegnem kell a kincseimért.elveszítette. a többi vagy vak volt. a szobák téglapadlójában nagy gödrök tátongtak. aki most serdül férfivá. hideg szél kerekedett. és esengve nyújtogatták béna tagjaikat.üres volt a gyomruk. nyomorék koldusok ütötték fel előtte tanyájukat. Itália szívében. annál dühösebben csíptek. . s a fülledt levegő elviselhetetlen volt. hogy egy kis friss levegőhöz jussanak. s nézd meg.Miserabili. kacska kezű. a szép Itáliát . Mérges csípésű legyek meg szúnyogok ezrei üldözték őket.

szidta.
A fogadósné felszolgálta a vacsorát: a híg levesnek bors és avas olaj volt a
fűszere; ugyanilyen avas olajban úszott a saláta is. Még az állott tojás meg a sült
kakastaréj volt a legjobb fogás; a bor hordóízű volt; savanyú lőre.
Éjszakára málháikkal torlaszolták el az ajtókat, az utasok őrt állítottak, hogy
aludhassanak: a mi teológusunk őrködött. Rettenetes volt a szoba éjjeli levegője.
Tikkasztó hőség volt, szúnyogok raja zöngött és csípett, s odakinn még álmukban is
nyögtek a nyomorultak.
- Utazni csupa gyönyörűség volna - sóhajtott fel a diák -, ha test nélkül
utazhatnánk. Ha míg testünk pihen, szabadon csatangolhatna a lelkünk. Akármerre
járok, mindig hiányzik valami, s ettől elszorul a szívem; mindig többre vágyom, mint
amit abban a percben kaphatok; mindig jobbat kívánok, a legjobbat kívánom, de azt
már nem tudom, mit és hol érhetem el. Tulajdonképpen egy boldogító cél felé
törekszem, a legboldogítóbb felé.
Ahogy ezt kimondta, már otthon is volt fehér függönyös szobájában; fekete
koporsóban feküdt a szoba közepén, örök álmát aludta, teljesült hát a vágya: teste
pihent, lelke ismeretlen messzeségekben bolyongott. - Senkit se mondj boldognak
halála előtt - intenek Szolón szavai: itt is, igaznak bizonyulnak.
Minden kihűlt test a halhatatlanság titokzatos szfinxe; a fekete koporsóban fekvő
szfinx némasággal felelt arra, amit az élő két nappal azelőtt leírt:

Konok halál, te néma rettenet;
temetőhantok jelzik sűrű lépted.
Jákob létrája várja lelkemet,
vagy új életre egy fűszálban ébredel?
Fájdalmad a világnak idegen -
utadat végig egymagadban róttad.
Nehéz volt a gond szegény sziveden:
majd könnyű föld takarja koporsódat.

Két alak suhant el fölötte a szobában. Ismerjük őket; a Gond-tündér volt az egyik,
a Szerencse-tündér küldöttje a másik. Mindketten a halott fölé hajoltak.
- Látod? - szólalt meg a Gond. - Hát boldoggá tette sárcipőd az emberiséget?!
- Ezt az egyet, aki itt nyugszik, örök boldogsággal ajándékozta meg - felelte az
Öröm, a Szerencse-tündér küldöttje.
- Nincs igazad - rázta a fejét a Gond-tündér. - Nem szólították, maga hagyta el a
világot. Szelleme nem volt elég erős ahhoz, hogy felszínre hozza a mélyre rejtett
kincseket. Én segítek rajta!
Azzal lehúzta a sárcipőt a halott teológus lábáról; az felocsúdott halálos álmából,
s visszalépett az életbe. A Gond-tündér pedig eltűnt, mint a pára, magával vitte a
bűvös sárcipőt is, biztosan a tulajdon jószágának tekintette.

A NAGYRAVÁGYÓ TŰ

Volt egyszer egy közönséges varrótű, aki igen sokat tartott magáról, s el akarta
hitetni a világgal, hogy a hímzőtűk finom és előkelő családjához tartozik.
- Vigyázzatok, fogjatok jól! - parancsolt az ujjakra, akik elővették. - Nehogy
véletlenül elejtsetek! Ha a padlóra esem, soha többé meg nem találtok, olyan finom
vagyok.
- Csak ne légy olyan nagy garral! - intették le az ujjak, és alaposan megszorították
a derekát.
- Látjátok? Kísérettel vonulok! - kérkedett a tű, s büszkén húzta maga után a
fonalat, amelyen nem volt csomó.
Az ujjak ügyet se vetettek a dicsekvő beszédre, a szakácsné feslett bőrű
papucsának irányították a tűt, azt kellett összefoldoznia.
- Micsoda alantas munka! - finnyáskodott a tű. - Ezen ugyan sose jutok keresztül!
Kettétörik a derekam, meglátjátok, kettétörik!
Úgy is lett.
- Megmondtam én, megmondtam! - siránkozott a varrótű. - Nagyon is finom
vagyok.
- No, most már aztán semmire se vagy jó - mondták az ujjak, de azért nem
eresztették el. A szakácsné pecsétviaszt csöpögtetett a tűre, aztán összetűzte vele
elöl a kendőjét.
- Hát melltű lett belőlem! - emelte még magasabbra az orrát a nagyravágyó tű. -
Tudtam én, hogy még magasabb polcra kerülök, hiába, a származásom! Bizony a
vér nem válik vízzé. - És elégedetten nevetett, de csak befelé; a varrótűkön
sohasem lehet észrevenni, ha nevetnek. Olyan büszkén pöffeszkedett a szakácsné
kendőjében, mintha aranyos hintóból tekingetne körül:
- Bocsánat, ha szabad kérdeznem, kegyed aranyból van? - kérdezte a
szomszédasszonyát, egy szerény kis gombostűt. - Elragadó a megjelenése, feje is
van, igaz, hogy elég kicsi. Igyekezzék, hogy nagyobbra nőjön, mert pecsétviaszt
nem akárkire csöpögtetnek ám! - Azzal büszkén kihúzta magát, de úgy, hogy ki is
esett a kendőből, egyenest a mosogatóvízbe, amit a szakácsné éppen akkor zúdított
ki a szennycsatornába.
- Most világjáró útra kelek! - mondta a tű. - Ha ugyan meg nem feneklek valahol. -
De bizony megfeneklett.
- Nem erre a világra termettem én! - sóhajtotta a szennycsatorna alján. -
Túlságosan finom a lényem. Még szerencse, hogy tudom, ki vagyok, s ez mindig
megvigasztalja az embert! - És továbbra is büszkén feszített, s nem vesztette el
derűs kedvét.
Fölötte, a szennycsatorna vizében, mindenféle limlom vitorlázott el: forgács,
szalmaszál, újságfoszlány.
- Milyen gondtalanul úsznak! - elmélkedett a tű. - Nem is sejtik, ki fölött vitorláznak
el! Megrekedtem! S most nincs tovább! Lám, ott úszik egy forgács; bizonyos, hogy
mit sem tud a világról, csak annyit, hogy ő forgács. Ott meg egy szalmaszál - ni,
hogy pörög-forog a vízben! Ne légy úgy eltelve magaddal, szalmaszál, mert még
odavágódol a csatorna falához! Az meg ott egy újságfoszlány! Már rég elfelejtette a
világ, hogy mit írtak rá, mégis, lám, hogy terpeszkedik! Én meg itt ülök türelmesen,
és várok. Mert tudom, hogy így is vagyok valaki!
Egy nap megcsillant valami a közelében; a tű gyémántnak hitte, pedig csak egy
kis üvegcserép volt. De fényesen tündöklött, s ezért a nagyravágyó tű
megszólításával tüntette ki, és mint melltű mutatkozott be neki.
- Kegyed gyémánt, ugyebár? - kérdezte tőle leereszkedőn.
- Olyanféle vagyok - felelte az üvegcserép.

Így hát mind a ketten magas előkelőségeknek tartották egymást, s ezért beszédbe
is ereszkedtek. Arról folyt a szó, hogy milyen gőgös a világ.
- Én egy asszonyságé voltam, s egy dobozban laktam - kezdte el élete történetét
a tű. - Az asszonyság szakácsné volt; a kezén öt ujjat viselt, de mondhatom, soha
életemben nem láttam felfuvalkodottabb teremtéseket! Pedig hát nem voltak jók
semmi másra, mint hogy engem kivegyenek a dobozomból, és visszategyenek.
- És előkelő származásúak voltak azok az ujjak? - érdeklődött az üvegcserép.
- Előkelő származásúak? - nevetett gúnyosan a nagyravágyó tű. - Azok ugyan
nem, de persze annál gőgösebbek. Öten voltak testvérek, született Ujjak
valamennyien. Egymás mellett sorakoztak, bár különböző nagyságúak voltak. A
legszélső, a hüvelykujj, tömzsi, köpcös alak volt, eléggé kiállt a sorból, egyetlen
ízület volt a hátán, s ezért csak egy helyen tudott meggörbülni. Mégis azzal
kérkedett, hogy ha az embernek levágják a hüvelykujját, még katonának se sorozzák
be. A fazéknyaló ujj - mutatóujjnak is mondják - minden édes meg savanyú lébe
belemászott, ő mutatott fel a napra, a holdra, s őt nyomta meg a szakácsné, ha
levelet írt. A középső ujj következett utána, ez volt a legnagyobb, és eléggé lenézte a
társait. A negyedik ujj aranykarikát hordott a derekán, ezért gyűrűsujjnak címeztette
magát; a kisujj pedig nem csinált az égvilágon semmit, de ez meg arra volt büszke.
Mást se tett az öt ujj csak kérkedett, dicsekedett, és én nem bírtam tovább hallgatni.
Ezért menekültem ide, a csatornába. S most itt gubbasztok elfelejtve.
Ebben a pillanatban újabb tömeg víz zúdult a szennycsatornába, színig
megtöltötte, és magával sodorta az üvegcserepet.
- No, ez már elindult a világjáró útra! - sóhajtott föl irigyen a tű. - Én meg itt
rostokolhatok tovább. Hiába, nagyon is finom vagyok én erre a világra! De éppen
erre vagyok büszke, s ez nemes büszkeség! - Azzal tovább feszített a csatorna
alján, és elmélkedett. - Sokszor már azt hiszem, hogy a napsugarak családjából
származom - gondolta -, olyan finom és fényes vagyok, mint ők. Most jut eszembe,
hogy a napsugarak keresnek is néha a víz alatt. Ó, teremtőm, olyan finom vagyok,
hogy még a tulajdon édesanyám se lel meg a vízben! Csak ne szegtem volna a
nyakam, akkor szemem is volna és sírhatnék, bár talán akkor sem sírnék, mert az
nem előkelő.
Egy napon utcagyerekek sereglettek a csatornához, belenyúlkáltak a vízbe, s
limlomokat halásztak ki belőle: rozsdás szögeket, öreg pénzdarabokat meg egyebet.
Piszkos munka volt, de hát ebben lelték mulatságukat.
- Jaj! - kiáltott föl az egyik, mert a tű megszúrta az ujját. Kihalászta, szemügyre
vette. - Ez aztán csúf legény!
- Nem legény vagyok, hanem kisasszony - igazította ki a nagyravágyó tű, de ezt a
fiú nem hallotta.
A tűről, amíg a csatornában hevert, lemállott a pecsétviasz, és testét feketére ette
a rozsda. De feketében mindenki karcsúbbat mutat, s így a nagyravágyó tű azt hitte,
hogy most még törékenyebb, még finomabb, mint valaha.
- Itt úszik egy tojáshéj! - kiáltották az utcagyerekek, s a tűt beleszúrták a
tojáshéjba. - Fehér hajón fekete ruhában! - ábrándozott el a tű. - Illik a ruhámhoz ez
a hajó. Így legalább észrevesznek. Csak nehogy tengeribetegséget kapjak, mert
akkor eltörök.
Szerencsére nem kapott tengeribetegséget, és nem törött el.
- A tengeribetegségtől megvédi az embert az acélgyomor, meg az a tudat, hogy
sokkal különb a többinél! Most már nem fog rajtam a betegség. Minél finomabb az
ember, annál többet kibír.
- Reccs! - mondta a tojáshéj, mert egy fuvaroskocsi kereke ment át rajta. - Ja-aj!

Micsoda súly! - kiáltott fel méltatlankodva a nagyravágyó varrótű. - Mégis
tengeribetegséget kaptam volna? Összetörök! Jaj, összetörök!
De mégse törött össze, pedig egy fuvaroskocsi ment keresztül a derekán. Ott
feküdt a sárban, feküdjék is, időtlen időkig!

A LIDÉRCEK A VÁROSBAN VANNAK
Élt egyszer egy ember, aki valamikor sok új mesét tudott, de mind kiröppent a
fejéből. A mese tündére, aki csak akkor látogatja meg az embereket, amikor kedve
van hozzá, elmaradt tőle, és többé nem kopogtatott az ajtaján. Vajon mért hagyta
cserben? Igaz, hogy a mesetudó ember se gondolt rá vagy egy esztendeig, nem is
várta kopogtatását; a tündér talán azért késett, mert kinn a világban háború
pusztított, az emberek hajlékaiba pedig beköltözött a szomorúság és az ínség, a
háború két kísérő társa.
A gólyák meg a fecskék megtértek hosszú útjukról, nem is gondolva a
veszedelemmel, de itthon hiába keresték régi fészküket: tűz pusztította el őket a
házakkal együtt; düledező kerítéseket, megperzselt sövényeket láttak mindenfelé, a
régi sírokon az ellenség paripái tipródtak. Kemény, sötét idők voltak, de minden
rossznak vége szakad egyszer.
Vége szakadt ennek is, hanem a mese tündére még mindig nem kopogtatott, híre-
nyoma sem volt.
- Talán meghalt vagy eltűnt, mint annyi mindenki - vélte a hajdani mesetudó.
Pedig a mese tündére nem hal meg soha.
Eltelt egy egész hosszú esztendő, s az ember már nagyon vágyódott a tündér
után.
- Látom-e még valaha, bekopogtat-e még egyszer hozzám? - tűnődött. Élénken
maga előtt látta sokféle alakját, amelyben valamikor megjelent előtte. Egyszer ifjú
lány képében látogatta meg; szép volt, mint maga a tavasz, fején szagosmüge
koszorú, zsenge bükkfaág a kezében; úgy tündöklött a szeme, mint a mély erdei tó a
napsütésben. Máskor házaló képében kopogtatott be hozzá, kinyitotta ládikáját,
meglengette sok selyempántlikáját, amelyekre verssorokat, feliratokat hímzett örök
emlékül. De a legszebb mégis akkor volt, amikor ezüst hajú öreganyó képében
látogatta meg; kedves arca volt, okosan fénylő, nagy szeme. Ilyenkor mondta a
legszebb meséket a rég letűnt időkről, amikor még aranyrokkán fonogattak a
királykisasszonyok, és sárkányok meg hétfejű szörnyek őrizték a kincseket.
Félelmes volt hallgatni, mégis szórakoztató, hiszen olyan sok idő múlt már el azóta!
- Örökre elhagyott volna? - töprengett az ember.
Ahogy ott ült, az jutott eszébe, hogy hátha csak bújócskát játszik a mesetündér,
mint a régi szép mesék királykisasszonya, s azt várja, hogy megkeressék. Aztán, ha
megtalálták, új pompájában tündöklik fel, még szebb lesz, mint azelőtt volt.
- Ki tudja, lehet, hogy éppen azon a kútkávára dobott szalmaszálon lebeg
láthatatlanul. Csak óvatosan, óvatosan! Talán egy száraz virágba bújt bele, amely ott
fonnyadozik valamelyik vaskos kötetben a polcon.
Aztán az ablakpárkányon nyíló virágokhoz lépett; talán abba az aranysárga

s azt hiszi. nézze meg. aki a mese anyja volt. mintha figyelmeztetni akarta volna az embert. de ki hallgatott rá. eltemették azokat is olyan sok mindennel együtt. csipkés ormú. az egész zsendülő.szegélyű. . szinte haraggal fogadták a tavaszi napsütést. amelyek mind. mint azelőtt. Legalábbis úgy hitte az ember. Hanem a mese tündérét nem találta. Lenn a kert sűrűjében. mondákra áhítozik az ember a kandalló tüze körül. átment a sáncárok hídján. A verőfényes nyári napokon szorgalmasak itt a méhek. ami kedves volt a szívnek. . de azért éppen olyan jól láttak. Hol volt a mese? Az öreg fák fölött sereggel szálldostak a varjak. Az egyik tölgyfában lakó tündér. tojáskoruk óta ismerte a gondjaira bízott csirkéket. a tenger fövenyes partján. s egy kis égerliget közepén találta magát. éppen egy pillangó szállt rá. a madáréneket. hát visszafordult. nézi a kert virágzó almafáit. Az őszi szél szilaj vadászatokról tud mesét. aki a mesét kereste. itt súgta egyszer fülébe a szél a mesét Waldemar Daaról és leányairól. itt mondta el neki az öreg tölgy utolsó álmát. és lekiáltottak az embereknek: - Kotródj! Kotródj! Az ember kilépett a kertből. talán a harmatos rózsába vagy a fénylő szirmú kaméliába. Öregasszony üldögélt a kicsi házban. nem úgy. A szobrok arcát. vörös tulipánba rejtőzött a mese tündére. kezüket tördelve. persze talpig kőből. Eljön a szerencse.Én elmegyek és megkeresem. az aprójószág őrizője. rózsa nyílik a kertben. benn a régi udvarházban pedig dalokra. Hatszögletű házikó állt a bokrok között. nem fogadta istenhozottal senki. csak nem hallotta senki. nehéz szívvel. Kinn az erdőben. erdei falevelekről. A város érdemes tanácsosának emlékére állították. s az megszólal: mesét mond a letűnt időkről. Talán kopogtatott a mese tündére. szemét benőtte a moha. boldog természetet. régi népdalok. nem ő volt a mese tündére. gondolta az ember. sok-sok esztendővel ezelőtt vitték oda a közeli városka temetőjéből. tornyán zászlót lenget a szél. most már csak páfrány és vadcsalán buja bokrai. A finom rajzú bükklevelek között fülemüle csattog. mi nő a sírkő tövében. De csak a napsugár bujkált a szirmok között. kacsákat. már itt is van! Az ember letépte a lóheréket. Fellibbent a levegőbe. nemzedékek hosszú soráról. a dombon egy régi sírkő áll. mint egy halom pénz. aki a mese tündérét kereste.Talán mégis itt járt s kopogtatott. különös gondolatai támadnak. Négylevelű lóhere. aztán újra megpihent a régi sírkövön. éppen hét szál egymás mellett. Kinn a mezőn. A kertnek ebben a régi zugában nagyanyáink idejében még nyírott sövények zöldelltek. a mese nem volt sehol. ott bolyongott az ember. Felesége és öt leánya állta körül a tanácsost. Túl a házikón galagonyával meg aranyesővel benőtt domb emelkedik. túl a városon. nyakfodros ruhában. és a zsebébe rejtette. mint az ember. de nem látta sehol. piros téglafalú. De nem őt kereste az ember. Karácsony táján vadhattyúk éneke hallik a messzi tengerről. Amikor odaért a sírkőhöz. mind leperegnek. sűrűjük elborította a hajdani kőszobrok hányódó darabjait. mellette baromfiudvar. . és nem jött el soha többé. megbénultak a nyelvek. ódon udvarház áll. de egy szép új mese még többet érne. elhallgattak az üde hangú. aki a mese tündérét kereste. Messze. zöngve rajzanak királynőjük körül. ahol az öreg gesztenyefasor borít félhomályt az útra. a gondolatok aztán életre keltik a követ. Ha az ember sokáig nézi a sírkövet. ki gondolt rá azokban az időkben? Az emberek csüggedten. A szerencse ér annyit.

mert mindig szükség van rám. Még el se kondult a tizenkettedik. új krinolint a leánykának. egyszer csak nagy erővel hozzácsapódott valami az üveghez. most oda kell sietnem. nem látta-e útközben. Mit akarsz kérdezni tőlem? Visszajöttem. hacsak nem lesz időváltozás. Éppen a te ablakodhoz vágódott. mintha nagy tó hullámzott volna a helyén. amíg frissek és zöldek a négylevelű lóheréid.A lidérceket messze elkerüld! . jobban örül neki. . sokkal fontosabb dolguk! . telhetetlen! . és egy öregasszony nézett be a szobába. mennyire bosszankodom. más hallgatnivaló is van a világon. ingoványok fölött.Kihez van szerencsém? És hogy kapaszkodott fel az emeleti ablakba? Talán létrán? . Gyere el hozzám a lápra. köd ülte meg a rétet. Pirosan hanyatlott a nap óriási korongja.kérte az ember. azzal eltűnt. köztük egy hatlevelű. gondolhatod. ragyogott a telihold. a kerten. . . Már a gyerekek is kinőttek a meséből. Mesét hallgatni! Biztosan van más dolguk is az embereknek. majd elmondok neked mindent. amíg az égen jár a hold.Honnan tudod? . .intette az asszony. Ott voltam. .A láp asszonya. amit akartam. az is volt ott valamikor. . Késő este az ember. . ki a tengerpartra.felelte a láp asszonya.No. amikor letépted a hét szál lóherét. mintha ott se lett volna.Ó.felelte az öregasszony. Más tennivaló.kérdezte tőle az ember. elintéztem.Mit tudsz a világról? Hiszen te csak békákat meg lidérceket látsz odalenn az ingoványban! . . Ahogy ott állt tűnődve az ablak előtt. aki a mesét kereste. A meseváró ember már éppen be akarta csukni az ablakot. Adj egy szivart a kisfiúnak. mezők.kiáltotta a láp asszonya. átsietett az udvaron. megkérdezte. mert sietnem kell a hordómhoz a csappal! Az ember akkor a mese tündéréről kezdte faggatni. . úgy szól a monda. Te különben is a szerencse fia vagy: hét szál lóhere van a zsebedben. . . mégsem találja meg őket akárki. de hét szál. amikor az asszony újra megjelent. s megállt a tocsogós rét szélén. a legtöbb ember már torkig van vele. A hajdani tó most kilépett a monda világából. De a söri holnap újra kell főznöm. a láp asszonya kotyvasztott a mélyben.Hát nem volt még elég a meséből? Azt hittem.Mit óhajt? .Ki vagy te? . aki szakadatlan kotyvaszt. pára úszott a tocsogós rét fölött. egyedül álldogált a szobájában. Nagy munkában voltam az előbb is: hordót ütöttem csapra. mint a mesének. oda kell érned. Azzal eltűnt. és megmutatta magát a holdfényben. A .mondta az öregasszony. . De hirtelen magától kicsapódott az ablaktábla. mint aki kettőt se tud szólni.Nem is egy. Most kifut a sör a hordómból. amelyek árokparton nőnek. az ember. hát kérdezz! Ne állj itt úgy.kérdezte az ember.Kiszabadultak! Megszöktek a lápról! Róluk majd beszélünk. mert én mindig betartom a szavamat.A láp asszonya vagyok . és felhajította ide.A zsebedben négylevelű lóhere van! . hat négylevelű meg egy hatlevelű. de egy haszontalan kis lápi manó huncutságból kirántotta a csapot a hordóból.Várj egy kicsit! Most más dolgom van! Majd visszajövök! . Olyan érdemrendek ezek. No. hiába verik az ablakot. ahogy ígértem. aki a mesét kereste. gyere el. Madár volt? Denevér vagy éji bagoly? Azokat ugyan nem bocsátja be. elnézett a kertek. De siess.ámult el az ember. A toronyban tizenkettőt vert az óra.Mesélj még! . . az udvarházba.

s mindezt nagy hozzáértéssel. beszélhet. ha lemondanának a ritka kiváltságról.kiáltott rá az asszony. mehet vissza a lidérc az ingoványba. mint az ember.utasította rendre a láp asszonya. . vagy eloltja egy erős szélvihar. mint kicsiny lámpások imbolyognak a láp meg a rét fölött. s ott világítania mozdulatlanul.Ne kívánj olyan sokat. soha többé nem éghet tiszta fénnyel. hogy boszorkányfélének születtem. olyan sokra viszi. ahová az utódaink . mint az igazi ember. és úgy fúj a szél. Ha pedig az esztendő leteltéig nem tud háromszázhatvanöt embert letéríteni az igaz útról.Talán a meséről tudsz valamit? . . ha akarja. amit akar. mert akkor nem mondok semmit! .Vagy talán a jövő költészetéről tudsz valamit? . s maga leplezi le magát.A boszorkányféle sebesebben jár. . és tüzet okádhat. és úgy jöhet-mehet. eltérítenie a jó és igaz útról. vezeklésül korhadt fába kell bújnia. és egy álló esztendeig élhet ezzel a kiváltságával. De sok veszedelem és megpróbáltatás vár ám a nagyravágyó lidércre. hogy lidérccel van dolga.Ugyan soká értél ide! . fertályóra múlva már akkora volt mindegyik. A láp asszonya végül mégiscsak mesélni kezdett: . ráfújhat és kiolthatja. Felölthet akármilyen alakot. izzópiros lángruhát viselhet. táncra kerekedik valamennyi lidérc úrfi meg lidérc kisasszony.Másra se gondolsz. csak nem beszélünk róla. .Nagy nap volt tegnap itt kinn a lápon. mert csak úgy hajthatja végre azt. amilyenre lidérc viheti: kengyelfutó lehet az ördög hintaja előtt. Én mindezt tudom. . Egy esztendő alatt háromszázhatvanöt embert kell a rossz útra vezetnie. méghozzá tizenkettő.Még mindig arról faggatsz?! . de az ifjú lidércek hallani se akartak erről. Figyelmeztettem őket. mint az apja vagy a nagybátyja. ami jó és igaz. már ugrándozni kezdtek és nőttön-nőttek.sürgette az ember.biztatták őket mások. Úgy világítottak. és veszteg maradnának. Az ilyennek az a büntetése. Nagy esemény ez a lápon. hogy okosabban tennék. minden lidérc. hogy amikor olyan a hold állása. amint lángot okádnak. mozoghat benne ahogy kedve tartja. Belebújhat egy igazi emberbe is.Miről akarsz beszélni? . mint tegnap volt. aki vállalja ezt a küldetést! Mert ha egy embernek kinyílik a szeme. Keresztelőt tartottak. aki abban az órában születik. emberré lehet. csak pislákol. Én itt ültem a szekrényemen. s én nagyon örülök. Bejárhatja az országot. és annak természete szerint cselekedhet. . . férfiét vagy nőét. elfordítani mindentől.köd már felszakadt. visszakívánkozik családja körébe. akiket az ölemben ringattam. abból a fajtából. s azok majd kiugrottak a bőrükből örömükben. s akkor vége a kalandozásnak. egy izgő- mozgó lidércet aligha érhet nagyobb büntetés. mint tegnap fújt. még a világot is. már látták magukat izzópiros ruhában az ördög hintaja előtt.Maradjatok köztünk! . amikor kedve tartja. . . ha ugyan nem fél.intette őket néhány öregebb lidérc. Megesik az is. Egyszerű lidérc hiába áhítozik ilyen kiváltságra. és észreveszi. A lidércek népének ősi joga és kiváltsága. hogy a tengerbe esik. Lidércgyerekek születtek. meg is mondtam a tizenkét újszülött lídércnek. nem kotyvasztott már a láp asszonya. hogy zavaros lesz a fénye.Gonoszak az emberek: lecsapolják és kiszárítják a rétjeinket! Nem lesz. s rengettem az ölemben a tizenkét kis újszülött lidércgyereket. mint a mesére. hogy az esztendő letelte előtt honvágya támad az emberek közt járó lidércnek. Mert kisasszonyok is vannak köztük. parancsolhat az emberek között.Törjetek csak borsot az emberek orra alá! . Ha ez sikerül neki.fogadta a láp asszonya. de a tulajdon lényéhez hívnek kell maradnia. mintha bizony egyéb nem is volna a világon. amelyik. ember képében is megjelenhet. mint a szentjánosbogarak.

és mindenütt megjelenhetnek. a legnehezebb forgásokat és hajlásokat. . Két öreg álomlidérc. egykettőre szétmázolnak minden festéket. szóra sem érdemes. hogyan kell a kulcslyukon besurranni a szobába olyan könnyedén. Látod. mert meg kell mentenem az embereket! Nem jószívűségből. és rájuk mutatok: “Nézzétek. amely hasznos tudomány. elhiheted! Tudom. Másutt választási beszédet mondanak.Viseljétek! . mint a tenyerüket.Ne félj. amelyek olyan erősek. ölükbe vették a kis lidérceket. amely egy percig tartott . .De mondd meg. Ők a levegőben szoktak lovagolni tulajdon hosszú hajukon. költőnek mondom el a hírt. aki lovaglással kereste meg a mindennapit. már tudjátok is a legszebb táncot. a város nem veszi a szívére . de ha egyszer szabadjára engedik őket. talán azért.Senkinek se űzöm el az álmát a hírrel. s amikor a rangos uraságok meghallották az ünnepség hírét. azt hiszik. ha a családom látja kárát a fecsegésemnek. . mintha tárva- nyitva volna az ajtó. nem az ország érdekében. szélsebes járásúakat. Aztán kezdődött a bál. de azt mondták. s azzal véget ért a vita. hanem a maguk javára. s azzal . mindjárt küldtek néhány pompás kutyát ajándékba.Minden alakot felölthetnek.már nyargaltak is. Még a templomba is eljárnak. arra tanította meg az ifjakat. mesét mondok. amit csomóba kötnek. amikor komoly hangon figyelmeztetem őket: “A lidércek a városban vannak. őrizkedjetek tőlük. hogy belebújjanak a papba.Ha felveszitek. amit úgy ismertek. Úgy röpködtek az ajándékok a láp fölött. Szükségetek lehet még erre a tudományra! Megtanuljátok a helyes tartást. ami a szívemen fekszik. hol és hogyan . s megjelenhettek a legelőkelőbb társaságban is! A holló éljenezni tanította meg a kis lidérceket. így hamarosan megtudja az egész város! . csekélység.lelkesedtek az ifjak.mondták. akik majd félrevezetik és megbolondítják az embereket. Arra is ajánlkoztak. hogy kitüntessenek. fecsegek.ezt már te add hírül nekem! . aki a mesét kereste.Égni akarunk! Égni! Égni! .lehajtsák a fejüket. hogy a legnagyobb bolondságot cselekszem. A bagoly meg a gólya is leejtettek valami ajándékot. az ülés. nem is azért. Azóta már a városban sürögnek-forognak a lidércek. azt se bánom. mit tehetek ellenük? Csak bajom lesz belőle.nyugtatta meg az ember. Valdemar király éppen vadászatot rendezett a láp környékén kíséretével. különben a legszívesebben egymással táncoltak. hogy a tizenkét ifjú lidércet elvezetik a városba. De most a gyors vadászebeket nyergelték meg. már munkához láttak.mondta a láp asszonya. ha felismerem őket. és önmagát jutalmazza. Utána ki-ki odaadta a maga keresztelői ajándékát. hogy jobban essék rajta. “bra-bra-bravó”-t kiáltani a kellő pillanatban. hogy akár három lidércet is elbírnak.felelte az ember. Mindez tegnap éjszaka történt. ne beszéljünk hát róla mi se. . persze nem a jóisten kedvéért. mint az elhajított kavicsok. .A lidércek a városban vannak! Hallottam és megértettem! . . Ügyesen bánnak a festékkel a műteremben meg a színpadon. azt üzeni a láp asszonya!” .hopp! . nehogy gőgösnek tartsák őket. fecsegek.Ingben is járnak! . Nem bánom. mert kikívánkozik belőlem.ki hallott már rövidebb bálról? A tündérlányok mindenkivel fordultak hármat. ott megy egy lidérc abban a pompás kabátban!” . A tündérlányok letéptek egy-egy darabkát a fátylukból.

a legeslegboldogabb ezen a világon! . jó! .srrr! Úgy fájt minden rostja. Mégiscsak boldog teremtés vagyok én! No.Csakhogy te nem ismered ám a világot! Mi jól ismerjük. s ez éppolyan jót tett neki. .Karcsú és magas a száram.ő persze nem tudta. és megtilolták a lent .majd megfulladt. Aztán a rokkára került . “Voltam boldog is. s viszem is valamire! Hogy éltet a napfény. és kiszakították a gyökerét a földből. s még annál is finomabbak. Pedig még csak most következett a legrosszabb.Örüljünk a jónak. Aztán vízbe tették . egyszer még gyönyörű darab vásznat szőnek belőlem. amelyek olyan selymesek voltak. csupa bütyök a testünk a vénségtől.Még a szövőszéken is ezt mondogatta. a virágzás gyönyörűségét! Én vagyok a legboldogabb istenteremtménye! Hanem egy napon emberek léptek mellé. .majd elégett: rettenetes szenvedés volt. látod.Holnap újra kisüt a nap. . hajladozz. mint a légy szárnya. De boldog is vagyok! Megszenvedtem érte. A LEN Virágjában állt a len. nem lesz soha okosabb.álmélkodott el magán a len. A napsugarak meleg ujjai végigsimogatták a lent. tűz fölé akasztották .Aki nem próbál egyet-mást. csak virulj.Sohase hittem volna.vigasztalta magát bölcsen a len. mint a kisgyereknek a fürdés. . a felhők esőt permeteztek rá. hajladozz. a sövénykarók se igen tudták. végtelenül boldog! . mégis finom. . Egy darabba szőtték minden ízét.jaj!” . elhiheted.mondta magában a tenger szenvedése közt.Ez aztán csodálatos! . és milyen nagy! Nemesebb dolog ez mégis. Azt mondjuk hát neked: Haj-haj. azt senki sem veheti már el tőlünk.nyújtózkodott jólesőn a len. . örüljünk . hogy így nevezik ezt a kínzatást.Nem mehet mindig jól a sorom! . és utána az édesanyja csókja . csak virulj. esőzuhany fürdet. Áztatás és szárítás után összetörték. üstökön ragadták. . hogy üdít az eső! Végtelenül boldog vagyok. Aztán véget ért a sok megpróbáltatás. eleget éltünk. vizet is csak akkor .Jó. mint növénynek lenni. fehér. Örüljünk.megszépül tőle a gyermek. hogy csak nagy nehezen tudta összeszedni a gondolatait. még ha virágzunk is! Mert nem ápol senki.Dehogyis lesz vége! . csak ringadozz - vége lesz a dalnak! .Az emberek mind azt mondják. mint a hó.intették le a sövénykarók. újjászületett a len: szép fehér vászon lett belőle. kibontotta halványkék szirmait. . mire móndják Haj-haj. csak ringadozz - vége lesz a dalnak! Dehogyis lesz vége! Most kezdődik csak igazán. amiben részünk volt. de vittem is valamire! Ki lehet nálam boldogabb? Erős vagyok. . szép vagyok. ahogy itt állok! . ami nagyon fájt neki. valamennyi rostját. Milyen boldog is vagyok! Nincs nálam boldogabb a kerek világon! Jól megy dolgom. s minden tagomban érzem a növekvést. A len is megszépült. az igaz.kiáltotta a len.

De boldog is vagyok. . hogy minden ember olvashassa. akire írtak.Ezt álmodni se mertem volna szerény kis kék virágú mezei növény koromban! - lelkesedett a papiros. s azt hitték. Maguk sem tudták. még beszédet is mondott rólam a tiszteletes asszony.azok a virágaim. istenem! A tintával telerótt lapokat összegöngyölték és félretették.sóhajtotta jólesőn a hajdani len. hogy most aztán vége a világnak.kiáltott fel boldogan a papiros. ha megszánnak a felhők! Bezzeg most gondomat viselik! Minden áldott nap megforgatnak. hogy én valaha is örömöt meg tudást vihetek az emberek közé! S mégis így lett.Semmi sem tarthat örökké! . hogy megélhessek.Ez aztán a meglepetés! . biztosan így lesz. amit a hátamra írtak. Mi minden szépet írnak rám! Ez még csak a szerencse! Jól sejtette: a legszebb meséket. . de egy test.Hogy is nem jutott ez eszembe! Itthon maradni is jó. s ott kinyomtatták nem egy. mi is lakozik a lelkében. s az ollóval nekiálltak. hogy nem tülekedtem. hanem sok száz könyvbe. Én vagyok a legboldogabb az egész földkerekségen! De a papirost nem világjárni küldték. . Boldogabb már nem is lehetnék! Aztán bevitték a vásznat a házba. - Szívesen szolgáltunk volná tovább. beáztatták és megfőzték őket. dicsért. mindig nagyszerűbb életre születek újjá.kapunk. hanem a nyomdába. s ez nemcsak kötelességem. hiszen eddig mindig csak fölfelé vitt az utam. hogy csakugyan vége lesz a dalnak. mint ami gyönge erőmtől telt. hogy szurkálták a tűvel! Bizony nem bántak vele kíméletesen. . s mivel minden halandó. A papiros hát nemes szolgálatot tett az emberiségnek. egy lélek vagyunk mind a tizenketten. a tucat fehérnemű is a végét járta. Egy nap aztán elővették az egész papírtekercset. s aki elolvasta. Végül egy tucat fehérneműt varrtak belőle. . Most majd lesz időm elmélkedni azon. .mondta a papiros. Mert mégiscsak én vagyok az. öntözőkannából locsolgatnak. . . Így sokkal okosabb. Igen. most pedig szép gondolatokat . de lehetetlen! Végül rongyokra hasogatták őket. a könyvek meg helyettem járják a világot.úgy tisztelnek majd.Nem árt. meg azon. az én hátamra folytak a tollból a gyönyörű szavak! Maradok hát. Különben is egykettőre elrongyolódott volna.Finomabb vagyok. Letették a tűzhely mellé. nem tettem többet.Így a legokosabb! .Eszemben sem fordult meg.Munka után édes a pihenés! . ha az ember elgondolkodik egy kicsit a világ folyásán.Most aztán igazán vittem valamire! Úgy látszik. de igaz gyönyörűségem is! Tizenkét felé osztottam magam. A legfőbb kötelesség megismerni önmagunkat! Vajon mi lesz a sorsom? Bizonyos. Milyen boldogság ez! Eltelt néhány esztendő. fehér papiros lett belőlük. kijutott neki megint a szenvedésből. Isten a tanúm. hogy az egész faluban én vagyok a legszebb darab vászon. ez volt a végső rendeltetésem. hogy vágták. hogy . És most a legnemesebb örömben és megbecsülésben van részem! Valahányszor úgy gondolom. mint egy mesemondó nagyapót. békén üldögélni . hasogatták. Valamikor kék szirmú kis virágokat dajkálgattam. Jaj. mi történik velük: széttépdesték. mint valaha. .mentegetőzött a tucat minden egyes darabja. mintha csak néhány papírlap alakjában járja be a világot. jobb és okosabb lett tőle. most majd utazni küldenek messze tájakra. amit a hátamra írtak. Végre hasznára lehetek a világnak. Azt hiszem. s mostantól fogva írnak majd a hátamra. éppen tizenkét darabra futotta a vászonból. . hogy újjászületek még nemesebb életre. De az isten megint fölvitte a dolgukat: szép sima. mert így jóval több embernek szerzett hasznot és élvezetet. történeteket írták a hátára.

begyújtsanak vele, mert az efféle papírt nem szabad eladni a szatócsnak, hogy
sajtot vagy cukrot csomagoljon bele. A ház aprónépe körülállta a tűzhelyet, látni
akarták, hogy lobban lángra, hogy röppen fel belőle a pirosan izzó, könnyű pernye,
aztán hogy feketedik, zsugorodik össze. Olyanok az izzó kis pernyék, mint az
iskolásgyerekek, amikor kisorjáznak az iskola kapuján; a legutolsó pernye a tanító
úr, akkor jelenik meg a sor végén, amikor már nem is számít rá az ember.
A hajdani boldog len minden egyes papírlapját rádobták a tűzre. - Huh! - lobbant
föl a papiros; olyan magasra csaptak belőle a lángok, amilyen magasra sohasem
emelhette kis kék virágait a len; úgy világított, ahogy még hófehér vászonkorában
sem. Egyszerre felizzott a papiros minden írott betűje, s lángba borultak a szavak, a
gondolatok.
- Most aztán egyenesen a napba repülök! - lelkendezett a láng, s mintha ezer
hang mondta volna utána. Fönn, a kürtő nyílásán, vörösen csaptak ki a lángok.
Emberi szemmel nem látható, parányi lények, kicsi tűztündérek lebegtek közöttük,
éppen annyi, mint ahány virága volt valamikor a lennek. Könnyebbek voltak a
lángnál is, amelyből születtek, s mikor a papírból csak néhány összezsugorodott,
fekete kis lemez maradt meg, utoljára eltáncoltak fölötte, s ahol a lábuk érintette,
pirosan felizzott még egyszer a papír. Csodálatos látvány volt, a gyerekek körülállták
a tűzhelyet, s egy hang valahol azt énekelte:

Haj-haj, hajladozz,
csak virulj, csak ringadozz -
vége mára dalnak!

De láthatatlan, parányi tűztündérek visszafeleltek neki:
- Bizony a dalnak nincs vége soha! Ez a legcsodálatosabb a világon! Én tudom, s
a földön senki sem lehet boldogabb nálam!
De a gyerekek nem hallották az éneket, se a feleletet - nem is értették volna. Így
is van jól, a gyereknek nem kell mindent tudnia.

A HÓEMBER
Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! - kiáltott fel
elégedetten a hóember. - Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam
az az izzó képű odafönn? - A napot gondolta, amely éppen akkor hajlott nyugovóra. -
Felőlem bámulhat, ugyan nem hunyorgok, szemem se rebben!
Csakugyan, meg se rebbent a szeme, a két háromszögletű széndarab. De annál
jobban villogtatta a fogait; tehette, mert egy gereblye feje volt a szája. Gyereksereg
ujjongó kiáltásai közepette született, szánkócsilingelés, ostorpattogás köszöntötte.
Lenyugodott a nap, átadta helyét a teliholdnak; most annak fényes, kerek arca
ragyogott az égen.
- No, most meg a másik oldalról bámészkodik! - bosszankodott a hóember, mert
azt hitte, megint a nap jelent meg az égen. - Úgy látszik, sikerült leszoktatnom róla,
hogy olyan utálatos meleget árasszon rám. Most már nincs ártásomra, inkább világít

nekem, hogy láthassam magamat. Csak azt tudnám, mit kell csinálni, hogy az ember
elmozdulhasson a helyéről! De szeretnék lábra kelni! Akkor lemehetnék a jégre,
korcsolyázhatnék, ahogy a fiúktól láttam. De hiába, moccanni se tudok!
- Tudsz! Tudsz! - ugatta a házőrző. Kicsit rekedt volt, amióta a meleg kályha mellől
kiküldték házat őrizni. - Tudsz majd futni, ne félj! Megtanít rá a nap! Láttam tavaly,
hogy elbánt az elődöddel. Ti mind futni szeretnétek, s a végén másképp kell
futnotok, mint ahogy elképzeltétek. Majd a nap megtanít.
- Mit mondasz, pajtás? - fülelt fel a hóember. - Az tanítana meg rá, a z a fényes
képű odafönn? Hiszen az fél tőlem! Az előbb keményen ránéztem, s mindjárt elbújt
előlem, most aztán a másik oldalról próbál megközelíteni!
- Nem tudsz te semmit! - csaholta fölényesen a kutya. - Nem is csoda, hiszen
most pacsmagoltak össze! Ez, amit most látsz, a hold, ami meg elbújt a föld alá, a
nap volt. Holnap majd előbújik megint, és úgy megfuttat, hogy az árokpartig
szaladsz, meglásd! Hamarosan időváltozás lesz, jelzi már a hátsó lábam, úgy
szaggat, hogy az csak az idő fordulását jelentheti.
- Nemigen értem, mit beszél - tűnődött magában a hóember -, de valami rosszat
sejtek a szavai mögött. Aki az előbb úgy rám sütött és megbámult, akit a kutya
napnak nevezett, az rosszakaróm, úgy sejtem.
- Úgy! Úgy! - ugatott a kutya, aztán hármat fordult a maga tengelye körül, és
behúzódott a házába.
Igazat jósolt a kutya hátsó lába: reggelre csakugyan megváltozott az idő. Nedves,
sűrű köd ülte meg a tájat. Napkelte előtt szél kerekedett, kemény téli szél, csontjáig
hatolt az embernek. Aztán előbukkant a nap, és tündérkertté varázsolta a vidéket. A
fákon, bokrokon zúzmara fehérlett, mintha illatos virágzuhatag lepte volna el az
ágakat. A megszámlálhatatlan ágak, gallyak finom rajzú erezete, amit a nyári lomb
elrejtett a szem elől, most tisztán látszott, fehéren sugárzott külön-külön minden apró
ágacska. A szomorúfűz olyan elevenen hajladozott a szélben, mint nyáron.
Csodálatos tündöklés volt a táj. Hát még amikor magasabbra hágott a nap! Úgy
villogott, szikrázott a hólepte vidék, mintha gyémántpor szitált volna az égből, s a
hótakarón fehér fényű, nagy gyémántdarabok sziporkáznának. De azt is hihette
volna, aki látta, hogy ezer meg ezer kicsi gyertya hófehér lángja libeg a földön.
- Ó de gyönyörű! - kiáltott fel egy fiatal lány, aki egy ifjúval lépett ki a kertbe.
Éppen a hóember előtt álltak meg, s elgyönyörködtek a tündöklő fákban. - Nyáron se
látni szebbet! - mondta, és felragyogott a szeme.
- Ilyen legényt se látni nyáron, mint ez! - mutatott az ifjú a hóemberre. - Daliás
legény!
A lány fölnevetett, intett a hóembernek, aztán játékosan elszaladt a havon, amely
úgy ropogott a lába alatt, mint a keményített gyolcs.
- Hát ezek kicsodák? - kérdezte a hóember a házőrző kutyától. - Te régóta itt
szolgálsz, nem ismered őket?
- Dehogynem - felelte a kutya. - A lány néha megsimogat, az ifjú meg csontot ad.
Őket. nem harapom meg.
- De mifélék? - faggatózott a hóember.
- Jegyesek - morogta a kutya. - Majd beköltöznek egy ilyen házikóba, mint az
enyém, és együtt rágják a csontot.
- Van olyan tekintélyük, mint nekem vagy neked? - kíváncsiskodott tovább a
hóember.
- Hogyne volna! Hiszen az uraságokhoz tartoznak! Mondhatom, édeskeveset tud,
akit csak tegnap gyúrtak! Bezzeg én eleget éltem, sok mindent tapasztaltam,
ismerem az udvar meg a ház népét. Volt olyan idő is, amikor még nem tartottak

láncon. Úgy, úgy!
- De jólesik ez a hideg! - mondta kis idő múlva a hóember. - No, hát mesélj
tovább! Csak a láncodat ne csörgesd, mert attól fejfájást kapok.
- Úgy bizony, úgy, úgy! - folytatta a kutya. - Én is voltam valamikor kicsi ku tya,
kicsi és kedves, ahogy mondták rólam. Bársonyszéken heverésztem odabenn az
uraságék házában, a legfőbb uraság ölében feküdtem, simogattak, becézgettek,
hímzett kendőcskével törülgették tisztára a lábaimat; “gyönyörűségem, aranyos
kutyácskám”, mást se hallottam egész nap. Egy nap aztán azt mondták, hogy már
igen nagy vagyok, s a szakácsnénak ajándékoztak. Lekerültem hát a pincelakásba.
Te éppen beláthatsz oda, megláthatod a kamrát, ahol olyan nagy úr voltam, mert az
voltam a szakácsné kamrájában is. Ez már nem volt olyan fényes hely, de sokkal
kényelmesebb: nem cibáltak, ráncigáltak a gyerekek, mint odafönn. Enni még többet
kaptam, mint azelőtt. Külön vánkosom volt, amin aludtam, s még kályha is volt a
szobában. Ilyenkor, télidőben, az a legnagyobb kincs a világon! Úgy megbújtam
alatta, hogy még a farkam csücske se látszott ki. Ó, még ma is arról a meleg
kályháról álmodom! Úgy, úgy!
- Hát olyan szép az a kályha? - kérdezte a hóember. - Hasonlít hozzám? -
Mindenben az ellentéted! - felelte a kutya, és elábrándozott: - Fekete, mint a szén,
hosszú, karcsú nyaka van és réztrombitája. Hasábfát eszik, s ha evett, láng csap ki a
szájából. Ó, milyen gyönyörűség a közelében lenni, hozzásimulni, alája bújni.
Onnan, ahol állsz, éppen leláthatsz a szakácsné kamrájába.
A hóember odanézett, s meg is látta azt a fekete, fényesre dörzsölt, réztrombitás
jószágot, amelyből pirosan világított a tűz. Különös érzés szállta meg a hóembert,
maga se tudott rajta eligazodni, mit érez. Aki nem hóembernek született, talán úgy
nevezné: szerelem.
- És mért hagytad el őnagyságát? - kérdezte a hóember. Úgy érezte, a kályha
csak női lény lehet.
- Mert kényszerítettek rá! - mondta a kutya. - Kitessékeltek a kamrából, és láncra
kötöttek. Megharagudtak rám, mert a legkisebb úrfinak beleharaptam a lábába.
Pedig igazam volt - mért rúgta félre a csontot, amit rágtam! De ők nem adtak igazat
nekem, s azóta láncot hordok, még szép érces hangom is odalett, hallod, milyen
rekedt vagyok? Úgy, úgy! Ez lett a nóta vége!
De a hóembernek már máshol járt az esze: a pincelakás ablakát bámulta, nézte a
kályhát, amely négy vaslábon állt, és éppen olyan derék termetű volt, mint ő maga.
- Olyan furcsán ropog bennem valami! - mondta aztán a kutyának. - Bejuthatok-e
valaha abba a szobába? Igazán szerény kívánság, az ilyenek teljesülni szoktak.
Legforróbb vágyam ez, egyetlen vágyam, nincs igazság a földön, ha ez nem teljesül.
Lemegyek abba a szobába, meg kell ölelnem azt a teremtést, ha másképp nem
juthatok hozzá, hát az ablakot nyomom be!
- Pedig oda nem juthatsz be! - mondta a kutya. - Ha meg valami módon mégis
hozzá tudsz érni a kályhához, nyomban véged van. Úgy, úgy!
A hóember egész álló nap sóvárogva bámult be az ablakon. Alkonytájban még
meghittebb, hívogatóbb volt a szoba, a kályha szelíd piros fényt árasztott, szebbet,
mint a nap, szebbet, mint a hold, olyat, mint a kályha, amikor jól megrakják. Néha
kinyitották az ajtaját, s ilyenkor vörös lángnyelvek csaptak ki rajta, rózsaszínűre
festették a hóember vágyakozó arcát.
- Ó, nem bírom tovább! Nem élhetek nélküle! - sóvárgott a hóember. - Milyen
kedves, és milyen jól illik neki, ha kiölti a nyelvét!
Hosszú volt a téli éjszaka, de a hóembert elszórakoztatták ábrándos gondolatai,
amelyektől csak úgy csikorgott a feje.

Reggelre jégvirágok nyíltak a pincelakás ablakain; szépek voltak, szebbeket még
a hóember se látott, de hiába voltak szépek, ha eltakarták előle a kályhát. A
jégvirágok egyre dúsabban nyúltak, nem akartak elolvadni; csikorgó, csontfagyasztó
hideg volt, amolyan hóembernek való idő. De a mi hóemberünket ez sem vigasztalta
boldogtalanságában. Rabul ejtette szívét a fekete derekú kályha.
- Komisz betegség ez, hát még egy hóembernek! - mondta részvéttel a kutya. -
Engem is elővett, de szerencsésen túlestem rajta. Úgy, úgy! Időfordulás lesz,
meglátod!
Úgy is lett, a hideg megenyhült, olvadni kezdett.
Ahogy langyosodott az idő, úgy rokkant, úgy soványodott a szegény hóember.
Nem szólt, nem panaszkodott, s ez már igazán rosszat jelentett.
Egy reggel aztán összeroskadt. Csak szürkés hókupac maradt a helyén meg egy
seprűnyél, amely a gerince volt.
- Most már értem, mért volt olyan nyugtalan - bólogatott a kutya, amikor meglátta.
- Söprűnyél volt a testében, az izgett-mozgott benne, nem csoda, hogy mindig
mehetnékje volt. Úgy, úgy!
Aztán elvonult a tél is.
- Fuss! Fuss! - kiáltotta utána a kutya, a kislányok meg ezt zöngicsélték az
udvaron:

Levélke, bújj ki az ághegyen!
Füves rét, zöld takaród legyen!
Kakukk, fürj, pacsirta, szólj vígan!
Virág nyit, tavasz jön - itt suhan!
Énekeld velem, te kismadár:
nem jön a hideg tél vissza már!

És a hóemberre nem gondolt már senki.

LEVES HURKAPÁLCIKÁBÓL
1. LEVES HURKAPÁLCIKÁBÓL

- De pompás volt tegnap az ünnepi ebéd! - lelkendezett egy öreg egérasszonyság
a szomszédasszonyának, aki nem volt hivatalos az egérkirály lakomájára. - Én az
öreg királytól számítva a huszonegyedik helyen ültem, s az nem megvetendő hely!
Ami a fogásokat illeti, igazi szakértelemmel voltak összeállítva. Penészes kenyér,
szalonnabőr, faggyúgyertya meg hurka - aztán ugyanez megint elölről. Mindenki úgy
érezte, hogy két ebédet evett végig. Nagyon jó volt a hangulat, s olyan bizalmasan
beszélgettünk, mint meghitt családi körben. A végén nem maradt a lakomából más,
mint egy csomó hurkapálcika, hát azokra terelődött a szó, meg arra, hogy állítólag
hurkapálcikából is lehet levest főzni. Mindenki hallotta már a hírét, de olyan levest
még senki nem evett, azt meg még úgyse tudta, hogyan kell elkészíteni. Gyönyörű
pohárköszöntőt mondtak a hurkapálcika-leves feltalálójára, aki megérdemelné, hogy

Mondhatom. Egyenest a tengerpartra mentem. s kijelentette. amely emlékeztette útja céljára. nincsen öröm üröm nélkül! .kérdezgették egymástól az egérdámák. Egy év és egy nap gondolkodási időt ad. szalonnabőr se mindenütt akad. de messziről fekete tintának látszik. mert egész esztendőbe telt. mert az is megeshet! A legtöbb egérhölgyet ezek a meggondolások riasztották vissza a tanulmányúttól. és a hurkára gondoltam. rögtön partra szálltam. No de hallgassuk meg a világjárókat! 2. hogy hetedhét országból hívják egybe az egérnépet. facsarta az orromat.De hogyan kell megfőzni azt a levest? . sok ínyenc falathoz juthat az ember a hajón. királynéjává teszi. furcsa érzés otthagyni zegzugos otthonunkat. de aztán megparancsolta. s majd elválik a végén. de csak hárman - a negyedikűk nem került elő.kezdte az első egérhajadon -. Valamennyien szívesen ültek volna a király jobbjára. nem mindennek olyan a természete. ifjak és öregecskék. de szegény egérhajadon szánta rá magát a nagy útra. nem került sok fejtörésébe. hogy négyen négy felé indulnak. .bár azon is otthon érezheti magát az ember -. Pedig tévedtem. . Mindössze négy ifjú és fürge. a vizük közelről olyan tiszta. amit a magamfajta fiatal lányok. Nagy erdei tavak csillogtak a fák között. mulatságos dolog? Aztán maga az öreg egérkirály emelkedett szólásra. azt hittem én is. s a király engedélyt nem adott a hozzászóláshoz. Senki se mondhatott véleményt addig. fehér tajtéknak . nyíresek meg fenyőrengetegek. hogy okosabb már nem is lehetnék. . A három világjáró egérhajadon egymás mellé állt. és csuromvizesek lettünk. MIT LÁTOTT ÉS TANULT VILÁGJÁRÓ ÚTJÁN AZ ELSŐ KISEGÉR . Sűrű erdők illatoztak ott a parton. kinn a világban nem mindennap kerül sajthéj a konyhára. Május elején keltek útra. sózott hússal meg dohos liszttel. idegen országban. Mindegyik vitt magával egy-egy hurkapálcikát. hajón utazni . Igaz. s még örüljön. pedig ezt tették volna okosan. hogy kimenjenek a messzi világba tanulmányútra. hogy tüsszentenem kellett. aztán egyszer csak százmérföldnyire találja magát. de még hírt se adott magáról.Amikor elindultam a nagyvilágba . Amikor kikötött a hajó. hogy a hajószakácsnak magának kell segítenie magán odakinn a nyílt tengeren. aki hurkapálcikából a legízesebb levest főzi. hogy könnyű szívvel oda tudja hagyni családját és meghitt otthonát. Azt hallottam. kinek jut a szerencse. észak felé vettem utamat. mint a kristály. amíg a három egérhajadon be nem számolt tapasztalatairól. és hajóra szálltam. pedig már elérkezett a próba napja.megválasszák a szegényházak elöljárójának.Pompás gondolat . csak egyet nem tanulhat meg soha: hogyan kell hurkapálcikából levest főzni. amíg csakugyan szert tettem egy kis tudományra. A konyhában gyűltek össze.sóhajtotta az egérkirály. a nyomaveszett negyedik helyére gyászfátyolba burkolt hurkapálcikát állítottak.Bizony. hullámok dobálták a hajót. odafönn voltam a magas északon. Mondhatom. vele uralkodni. Napokon. de vándorbotnak is alkalmas volt. nem ám! Sokszor fölkopik az utas álla.Hogyan kell megfőzni? Hogyan? Hogyan? . de a fáradságot már sajnálták. A vadvirágoknak olyan fűszeres szaguk volt. Nem szerettem azt az illatot. maga mellé ülteti a trónra. hiszen tele volt a kamrája szalonnával.bólogatott a másik egérasszonyság. hogy azt az ifjú egérhajadont. Hattyúk úszkálnak a tükrükön. éjszakákon át vitorláztunk. hogy egy macska szét nem tépi. s a következő májusban tértek vissza. Úgy tervezték. Ugye.

amit eleresztettem.igen. csak sokkal arányosabbak. valóságos jótétemény a szemnek.meg szúnyogszárny dísszel. de nem szürke volt. mint .mit keresne egy kisegér egy erdei mulatságon? Ott ültem a lágy mohában. mint egy hajóárboc. hogy a térdemig se értek. éppen ilyent keresünk! Még hegyes is a vége. úgy fénylett a fa. . Az erdő szélén három-négy ház állott. azért olyan erős szagú az erdő. főképp ami az étkezést illeti. Úgy láttam. annál nagyobb lett elragadtatása. a vándorbotomra. Én a magamszőrű családokkal barátkoztam össze. hogy hurkapálcikából is lehet levest főzni. Rögtön le is szúrták a földbe . virágszirom ruhát viseltek. én persze nem vettem részt benne . mondhatom nagyon szép volt! A kicsi pókok aranydróttal fonták körül. s már meg is ragadták a hurkapálcikát. A rúd tetején koszorúk meg pántlikák függtek. Sohasem hittem volna. akik különben nagyon elmaradott népség. és odatáncoltak vele a legpuhább mohára. bátran mondhatom. holdfényben fehérített lenge fátylakat. olyan teli zengésű. olyan erős volt a hangja. harangzúgás és madárfütty zengte a legszebb dallamokat.És minél tovább nézte a vándorbotomat. s ez a legízlésesebb öltözködés. a hattyúk énekelnek. A ludak atyafiai. Mintha ezer meg ezer parányi üvegharang csendült volna meg. virágokat. Úgy meghatott a muzsika. a legrangosabbik.mondtam. hogy biztosan nem akad párja az egész világon. azért olyan tiszta s mégis sötét a tavak tükre. igazán pompás! . . világmegváltó gondolatnak tartották. mint az egérkirály bundája. s köztük olyan magas rúd volt a földbe szúrva. Nem is sejtettem. és rájuk ismertem. és keményen fogtam a hurkapálcikámat. s ők azt mondták. meglátszik a járásukon. Tavasz volt. de hogy a feladatot meg is lehet oldani. hogy még a könnyem is kicsordult gyönyörűségemben. hanem zöld. hangosan énekeltek. Aztán érkezett csak meg az igazi nagy tündértársaság. olyan bársonyos volt a moha az oldalán. hogy káprázott a szemem. Egy szál ruha sem volt rajtuk. a hurkapálcikára mutatott: . Béresek meg cselédlányok táncolták körül. hiába. ahogy megtudtam. hogy ilyen sokra képes. Lepkeszárnyakról gyűjtötték a színeket. nagyon szépen festett. Meghívtak engem is. méghozzá aznap éjszaka. s az én vándorbotomat mintha csak egyenesen nekik készítették volna. túlzengték a nyirettyű hangját is. aztán mintha kakukkszó meg rigófütty vegyült volna bele. nem örökbe . öreg fa állt a tisztáson. s ez az egész harangjáték a tündérek májusfájából hangzott. pedig én éppen amiatt szántam rá magam a külföldi útra. De persze ez attól is függ. gyermekének.kiáltották a többiek. Nagy volt a vigasság alkonyatkor meg holdvilágnál. olyan májusfa lett belőle. gyémántharmat szikrázott rajtuk. kinek a kezébe kerül. Azt. azokkal tarkították a fehér fátylakat. én először azt hittem.Csak kölcsönadhatom. de húzódjam kicsit arrább. de hogy mit azt nem tudtam.ők is májusfát állítottak.Nem örökbe! . azt egyenesen lehetetlennek tartották. végül már muzsikált az egész erdő. hogy nézzem végig a májusi ünnepüket. Alig ismertem rá az én szerény hurkapálcikámra. amelyen hattyúk úszkálnak. már amannyi könny egy kisegértől telik. senki se tudja letagadni a családját. abban az erdőben tárul fel előttem a leves főzésének titka.Ez jó lenne nekünk. Az erdő egy tisztására különös fényességgel ragyogott le a hold. és nyomban telekürtölték vele az erdőt. olyan cseppecskék. hogy mégiscsak ott. lobogókat agattak rá. Aztán rázendített a zenekar. az én hurkapálcikámból. erdei és mezei egerekkel. Egyszer csak parányi alakok jelentek meg a fa tövében. mintha keresnének valamit. Mindjárt fel is díszítették. tündéreknek mondták magukat. azért olyan fűszeres a virágok illata. májusfa volt. . légy. mert túlságosan nagy vagyok hozzájuk. de aztán láttam őket repülni meg járni. olyan csöndesen ringatóztak. Akkor odalépett hozzám az egyikük.véltem őket. Emberformájúak voltak.

Nagyon rövid volt az éjszaka. de olyan különösen. a tűzpiszkáló a dobverő. most már tálalják. Mintha hirtelen szél kavarta volna meg a fövő ételeket. hogy én végignézhettem ezt a gyönyörű májusi ünnepet? . csak a teafőző duruzsolása hallatszott. Eltűntek a májusfa pókhálólombjai. Hat tündér visszacipelte hozzám a hurkapecket.juj! A végén már kibírhatatlan volt a lárma.Az ibolya. hanem igazi konyhazene. mintha elment volna a sütnivalójuk. hadd legyen egy kis égett szag is. hogyan kell hurkapálcikából levest főzni. s a lebegő.mondta az egérkirály. ibolya fakad a botból. mindjárt-mindjárt kifut belőlük az étel. Mielőtt a kisegér végigmondta volna. .Hogy mi hogyan csináljuk . nem bizony. Arra kértem őket.Csak eddig? . finom fátylak meg lobogók lassan szétfoszlottak a levegőben. függőhídjai és kis erkélyei. . Aztán egyszer csak csend támadt. a leves majd aztán jön!” Ez különben is afféle ínyencség volna csupán . Legalább viszel tőlünk valami emléket. . mint amit “kirobbanó sikernek” szoktak nevezni . Óriási zűrzavar kerekedett. zuborgott valamennyi edény. fortyogott.jóllakott embereknek való! A tündér akkor bedugta a kisujját egy kék ibolya kelyhébe. értesd a botod végét az egérkirály melléhez. a rézüst volt a dob. akik a legközelebb vannak a tűzhelyhez. mintha valamennyi fazék meg lábas egyszerre forrt volna. .Ugyan mi haszna az egérkirálynak s az egész hatalmas birodalomnak abból. és azt mondta: .Bizony nem. mint a karmesterek a pálcájukat. rákezdte a nagyfazék.felelte az egérhajadon. Csak úgy zúgott a tűzhely kéménye .És az egérhajadon meglendítette a karmesteri pálcát. amit említettél? . A fülnek meg az ízlésnek is kell ám valami! . . megérintette a hurkapecek vándorbottal felséges királya mellét.Az bizony nem más.Ez a leves ugyan nehezen készült el .kérdezte csalódottan a király. És a kisegér egyre vadabbul dirigálta az ütemet. s meglásd. gyönyörű ibolyák fakadtak rajta. .mosolygott a legelőkelőbbikük -. s olyan bódítóan illatoztak. s a kisegér elejtette a karmesteri pálcát. mint az erdei tündérek ünnepén. csak szemnek való. Eddig ért csak a tudományom . mert az ibolyaillat nem becsületes egérorrnak való. s mit várnak otthon az utazásomtól. hogy az egérkirály nyomban megparancsolta: azok az egerek. Micsoda zenekar harsant fel! Nem olyan muzsika volt az.De remélem. s ezenkívül még valamit. az orrnak meg a tapintószerveknek. udvari bókot vágott. egymás szavába vágva. ha hazatérsz az egérkirály birodalmába. . beborítja az egészet még a hideg télben is. amit teljesíthetnének. ez itt a hurkapálcika. összevissza. rákezdte a kisfazék. egérfülnek kedves. s nem mondhatom azt: “Nézzétek. Egy csapásra eltűnt róla a sok ibolya. mondta nekem a tündér. ebben az évszakban odafönn rövidek az éjjelek.felelte az egérhajadon. dugják a tűzbe a farkukat. Virradat felé enyhe szél támadt. .kérdezte aztán a király.Akkor hát halljuk a második hajadont. . s azzal megfordította a hurkapálcikát. és mély. borzongani kezdett az erdei tó tükre. s megkérdezték. nincs-e valami kívánságom.Nem varázsolhatom elő a hurkapálcikából.feleltem.És mi az a “még valami”. kezdi-e vagy végzi. hogy nem lehetett tudni. . azt láthattad az éjszaka! Aligha ismertél rá a hurkapálcikádra. egyre vadabbul fortyogtak a fazekak.kérdeztem tőle. .Én nem erre vagyok kíváncsi .Jól figyelj! Most megérintem a vándorbotodat. s kivirágzott nyomban a bot. a kisegér úgy tartotta. . amelyeket a levelekre építettek. . mért szántam rá magam külországi útra. aztán megmondtam neki kereken. mondják meg.

hogy én már merő butaságnak éreztem. hát nem beszéltek róla.annyi. mire nagyanyám azt tanácsolta: menjek ki a messzi világba látni-tapasztalni. . és felmászott a fa törzsén. képzelet és érzés. Hozzánk is eljutott a hír. az még hurkapálcikából is tud levest főzni.Láttam . amit ugyan nem tudott kibetűzni. hogy költő legyen belőlem. mint a jelenben élni és a jövőt biztosítani. övé a világ minden bölcsessége. Roppant tiszteletre méltó nép a hangyanép. hogy nem messze van valami. amely sokkal magasabb volt. akkor máris költő vagyok. előkeresett egy régi kéziratot. no meg most. elhitték. s ezt senki se tagadhatta. A hangyák ezt olyan sérelmesnek találták. mint egy számtanpélda. azok segítségére siettek.mondják . aki előtt. Éppen arra futott két másik. Nagyanyám. tojáshéj síremléket is emeltek neki. Ők ezt is teszik. számok jelzik a rangot. Nagyanyám. s mivel ráadásul a tiszteletben álló hangyák közé tartozott. amelynek pontosan kijött az eredménye. hogy költő legyen belőlem. 3. Ha valahogy szert tudok tenni erre a három dologra. csakhogy ő nagy óvatossággal és körültekintéssel beszélt a dolgokról. de jóval magasabbra. azt felelte.folytatta a kisegér -. MIT MESÉLT A MÁSODIK KISEGÉR . hogy bölcsességet tanuljak. egyszer felolvasták a régi kéziratot. Ezért legelőször az értelmet akartam felkutatni. ahol lesben álltam. hogy a hír hozóját szájkosárra és örökös magányosságra ítélték. s tanulj bölcsességet!” . mi kell hozzá. de közben majdnem . de gazdagodtunk a tudományban. Megkérdeztem tőle. Kétféle hangya van: tiszta és piszkos hangya. Olyan náluk minden. Szülőföldemen. hogy őfelsége királyi jutalmat ad annak. amit mondott. Azt mondta. . Konyhát csak külföldi utazásom alkalmával láttam. ezt már tudtam. De hol keressem? “Nézd a hangyát. de egyszer hallotta. s ezt én már a könyvtárban is kibetűztem. aki levest tud főzni hurkapálcikából. nem éppen a koronáig. Az értelem a legfontosabb mindenben. s egykettőre boldogulok majd a hurkapálcika- levessel is. mint előtte akármelyik hangyatestvére. az egyikük egyszer elvesztette terhét. A hangyakirálynőnek egyes a száma. nem vagyok-e én is költő. Én nem éreztem magam annak. hogy bejuthattunk volna az ebédlőbe. hogy az ő hangyabolyuk a világ legmagasabb pontja. hogy költő legyek. Meg sem álltam addig.mondta Zsidóország egyik nagy királya. csupa értelem mindegyik. hogy az éléskamráról ne is beszéljek. mondom. Csakhogy egy este valahogy odatévedt egy hangya. amíg egy nagy hangyabolyhoz nem értem. sem családom többi tagja nem részesültünk abban a szerencsében. Olyan sokat beszélt és olyan okosan. Így szólt az írás: “Aki költő. az ő véleménye az egyedül helyes vélemény. amikor felolvasták.Én a kastély könyvtárában láttam meg a napvilágot .kezdte a második egérkisasszony. amikor ezt meghallotta. de nem tudta semmiképpen. hogy három dolog kell hozzá: értelem. ahogy tőlük telt. hiszen az éppen olyan nehéz lehet. a tiszták közé. mert tisztelik a tudományt. hogy a hangyák szakadatlanul tojásokat hoznak-visznek a hátukon.Sem én. Felkötöttem hát az útilaput. Nemsokára egy másik hangya is eljutott ahhoz a fához. Dolgozni és tojást rakni . s ezt jól tudnom. s elindultam napnyugatnak. ami még a hangyabolynál is magasabb. Hazatérve aztán elmondta a hangyaboly lakóinak. pedig a boly mellett volt egy öreg fa. a másik két dolog már nem örvend olyan nagy megbecsülésnek. s amikor meghalt. a könyvtárban bizony sokat éheztünk. megtette ugyanazt az utat és ugyanazt a felfedezést.” Nagyanyám megkérdezte tőlem. s nagy üggyel- bajjal megpróbálta újra a hátára emelni. mint hurkapecekből levest főzni.

egyszer csak azon vettem észre magamat. Én nem mulaszthattam el az alkalmat: lenyeltem a királynőt. . milyen meséket. vessző. hogy zúgott belé a fejem. hogy a szívük is.a király csak ennyit mondott. sok mindent kell lenyelni. Végre láttam ilyen fát. de le is nyeltem a királynőt. cin! . az alá a zöld szagosmüge alá. Meleg és barátságos szóval köszöntöttem. éreztem. s meg is írta. Az ész a legfontosabb. s tanulj bölcsességet!” Hát én nemcsak néztem. s egy kisegér surrant a . félt tőlem. otthagytam. s figyelj. kerestem egy ilyen regényt. jó barátja.ez az én levesem. hogy vannak regények. bot meg ág jutott eszembe. ha a képzelet istene idejön. hogy a képzelet istene.elejtették a maguk tojását. vége az életének. lapjaik zsírosak a sok forgatástól. majd módot találok rá. mire nyomban sorsára hagyták társukat. hogy én láttam is ilyen könyveket. többet egy költő sem kívánhat. s látszott rajtuk. mert ha elrágom a fa törzsét. és vízbe mártottam. nemhiába törtem magam érte. s vele is hal meg . történeteket tudok. hatalmas törzsű. “bottal ütik a nyomát”: S a végén már úgy éreztem. “Nézd a hangyát. amik egyedül arra valók. vagyis ezek afféle szivacsok. Még annak az embernek a története is eszembe jutott. Fejfájásom támadt. nagyon étvágygerjesztő külsejük volt. tölgyfa volt. miért járom a világot. ha már költő lettem. hogy kihúzzak egy tollat a szárnyából. hogy megmozdul bennem valami.mondta -. Eszembe jutott.Cin. élet-halál ura voltam a szemében. a képzelethez. “A szív meg az ész . ez a kettő emeli a hangyát valamennyi értelmes lény fölé. mert mindenkinek a maga dolga a legfontosabb. amit már említettem. hogy talán még aznap este hozzájuttat a hiányzó két kincs egyikéhez. Fogtam hát magam. finom kis kezébe vett. a fával született. hasfájásom. én fölkaptam és elszaladtam vele . hogy a könnyek valóságos áradatát szívták fel. aki nagyot sikoltott. Nem könnyű ám költővé lenni. Amikor mind a kettőt megemésztettem. mint valamennyi nő. hogy költő vagyok. csupa pálca.már ami a puha belét illeti. hogy egy eleven teremtés lakik benne. amelyek magukba szívják a túlcsorduló érzelmet. egész nagy bölcsességével együtt. és hazasiettem szülőföldemre. s elmondtam másoknak is. Elmondta. Ezt megállapítottam magamban. terebélyes koronájú. amikor megpillantott. a tölgyfa tündére kihúzott egy tollat a szárnyából. Aztán nekiláttam egy másiknak. egy nagy ember mondta.” Az isten nemsokára ott is termett. hogy még tekintélyesebb legyen. márpedig az lettem. Így hát a hét minden napján egy-egy pálcikaverssel leptem meg királyomat . s amikor megtudta. s igen-nagyon öreg. a könyvtárba. aki a szájába vett egy fehér pálcikát. Hirtelen annyi pálcika. Az értelem és a képzelet tehát már bennem volt. hogy az embereket megszabadítsák fölösleges könnyeiktől.Halljuk a harmadikat! . hogy a harmadik dolgot a könyvtárban találom meg. s megláttam a tölgyfa tündérét is. s föl is faltam mindjárt majdnem az egészet . “zöld ágra vergődni”. Tudtam. Aztán odamentem a fához. s ettől felbátorodott. ág. de én alaposan megrágtam és lenyeltem. azzal beérheted. Hiába. aztán végig felsoroltam magamban: “pálcát törni”. s a legnagyobb ész az én tulajdonom!” . Egy harmadik könyvből is ettem még egy keveset. “Ülj csak le oda. amíg sikerül. Ha azt megszerzem neked.folytatta a kisegér -. De neki több oka is volt a félelemre. hogy megpuhuljon. .és hátsó pár lábára állt. s még ki tudja. a kötését. hányféle fájásom: azon törtem a fejemet. A kemény héját. amiket kapcsolatba lehetne hozni a hurkapálcikával. mint földi társainak. megígérte. és láthatatlanná vált. Nehezen emészthető falat. A hangyakirálynő azt mondta a két hangyára. s ezek sugallták nekem azt a gondolatot. De hát ezekről kell verset írnom.ezt is a könyvtárban hallottam. az eszük is helyén volt. bot az egész agyam. túlságosan sok értelmet nyeltem le a hangyakirálynővel.hangzott ebben a pillanatban a konyhaajtóból.

Fölemelt a tenyerére. . A fogoly verseket meg rajzokat karcolt a falra. elsősorban baráti magatartása miatt maradtam mellette. kicsi barátjának nevezett. de a beszéd fonalát bizony nem. Ott akartam maradni a börtönben.többi közé: a negyedik világjáró. Előrefurakodott. mégse jut előbbre. nem emlékszem. de azért meg kell mondanom. de nyomban be is zárt egy kalitkába. őhozzá mentem hát. aztán félrehúzta a reteszt . Maradtam hát. MIT MESÉLT A NEGYEDIK KISEGÉR.Szegény kisegér! . Kenyérmorzsával kedveskedett. .rettentő dolog. elment. ami . . vidám szemű. Amikor utoljára voltunk együtt. akit már elsirattak társai. kétszer annyi morzsát meg sajthéjat adott. 4. ahol egész álló nap egy taposómalmot kellett forgatnom. Én nem olvastam a verseit. éjeken át csak szaladt szegény. hogy időre hazaérjen. hiszen egérlyuk mindenütt akad. de ő nem maradt. . még zárt ajtók mögött is. sok szó hangzott el és íródott le a fogoly dolgában. belecsimpaszkodjam a szakállába.Kíváncsi lettem a fogolyra .mondta szánakozva.mondta a börtönőr -. Egy őr meg . feketébbek már nem lehettek tőle.folytatta a kisegér -. s ott egyenest a börtönőrhöz futottam. napokon. miért vágtam neki a világnak. mégis majdnem elkésett. s ráadásul még ki is nevetik. örült a társaságomnak. mit mesélt. így hát barátok lettünk. különösen egyről. föl is döntötte a gyászfátyolos hurkapálcikát. hogy senkinek sem volt ideje megütközni a viselkedésén vagy a beszédén. mert tudtam. máig is ott hever. mintha nélküle a világ kereke is megállana. a nevekkel mindig bajban vagyok. Hallgassuk meg hát. Beszélt. még sajtot meg hurkát is adott. A börtönőr unokája kedves leányka volt. onnan meg az ereszcsatornába. Úgy láttam. mosolygós szájú. hogy rajtam kívül senkije sincs szegény fogolynak. A vasútról az elkobzott holmikkal együtt a városházára kerültem. de ez a leves a fejébe kerülhet. akinek néhány meggondolatlan szó volt a bűne: a szavakról megint csak a szavakat mondta. Beszélt nekem a foglyairól. A fogoly sápadt volt. hogy végigszaladjak a karján. én bizalommal voltam hozzá. Öreg este volt. s egy alkalmas pillanatban besurrantam hozzá. hiszen a szeretetet mindig viszonozza az ember! Már el is feledtem. aztán csókot intett.Az egész csak hurkapálcikaleves! .s én kiugrottam az ablakpárkányra.kezdte -.gondolhatjátok . Megosztotta velem kenyerét és vizét. s én szívből megszerettem. szalad. Szabadság! Szabadság! Ezen ujjongtam csak. Máris elkezdte. és szívesen látott vendég voltam nála. A cellában füstölgött a lámpa. nagy szakállú és fénylő szemű. MIELŐTT MÉG A HARMADIK SZÓHOZ JUTOTT VOLNA . nagyon jó sorom volt. borzas volt és elcsigázott. és bekukkantott az én rettenetes kalitkámba. mi lett a sorsa. Az ember csak szalad. de a falak már megszokták. hogy megtudjak róla valamit. mint máskor.mondta valamikor a börtönőr. a hurkapálcikát is elvesztette. mintha csak az ő szavát várná mindenki. egy ódon toronyban kerestem menedéket. engedte. mert a kezébe vett ugyan. aranyszőke fürtű. Nagyon sebesen érkezett. vándorbotját. még egy alkalmi tehervonatra is felkapott. márpedig magam sem vagyok valami sok. koromsötét. a fogoly unatkozik. De kár volt megbíznom benne. beszélt. és soha többé nem jött vissza. füttyszóval és nyájas szavakkal. és esőembe jutott utazásom célja.Én mindjárt a világ legnagyobb városába mentem . nagyon szomorúan beszélt velem.Az egész csak hurkapálcika-leves . amíg csak végére nem ért. hogy is hívják. vándorbotomat otthagytam a padlóhasadékban. Nem tudom. Olyan hirtelen termett köztük.

de mindenki azt hiszi.Én nem jártam külországban . . felkiáltottam neki: - Cin.kiáltottam. mint az őr .annyit. Az egerek népe felvilágosodott nép. amikor lekaszálják a köcsög tej színét. s az a legfőbb hibája. és átadjam nektek a legfőbb jót: az igazságot. mindent tudott a világon. hogy fölfalja az egereket. . mint akármilyen hurkapálcika-leves. mert gyengéden szerette a családját. én tudok egyedül hurkapálcikából levest főzni! Főzök is mindjárt! 5. Ezt mondta az öreg bagoly is.semmi. de a bagolyhoz még kevésbé. Sokat tart magáról. mert ígéretet tett. A bagoly egy macska formájú nagy madár.kérdezte az egérkirály. cin! . siettem. baglyoktól se kértem tanácsot. s tévedtem én is. Az egérkirálynak még csak a forró víz gőzébe ért a farka.Úgy látszik. Okos volt. mégis olyan önhitt.Senki más! . nem úgy faltam föl.egy bagoly volt a torony lakója. . ha őfelsége megkavarja a farkával. . Csakhogy az ember tévedhet. te vagy méltó. nem természetfölötti lényektől tanultam. hogy oltalmába vesz. . ahol meghúzódtam.kiáltotta. most dobják belé a hurkapálcikát! Őfelsége kegyeskedjék az üsthöz fáradni. hogy mellettem ülj a trónon! . Az igazság kedvéért bizonyára megtesz királynévá. zuborgott már az üstben. adja ide nekem a hurkapálcika-leves receptjét. nagyon meghatotta.Mindjárt megkértem az öreg baglyot. keveset ér. aki még nem juthatott szóhoz. és belémártani felséges farkát a forró vízbe. hogy a torony baglyának képzeli magát. hogy az ő értelmezése a helyes.Az egész csak hurkapálcika-leves! . többet ér ez. s a falrepedésből. hogy idejében hazaérjek. mint az éléskamrában szokták az egerek. amikor az ember itthon is megszerezheti a kellő tapasztalatokat? Mondom.A te igazságod merő hazugság! . mondom. de már el is ugrott onnan. Pedig az egész csak annyi.legyintett olyankor az öreg bagoly. de mégis a legnagyobb dolog. amikor pedig mindenkinek szűken van enni. a legtündöklőbb világosság pedig az egérkirály agyában fényeskedik. Felforrt a víz. Minek utazni. ilyen volt a természetük. HOGYAN KÉSZÜL A LEVES . és beláttam. itthon maradtam. A bagolyfiak azonban sok hűhót csaptak semmiért. Határtalan bizalmat éreztem iránta. semmiféle állatnak meg nem engedi. a király odaállt melléje .Hazámban maradtam. hogy drágább kincset az igazságnál nem is hozhatnék haza. hogy a toronyőr az oldalán függő kürt nélkül nem tudna tutulni. mindenki másképp értelmezi. . Szedtem is a sátorfám. Hozzák csak elő az üstöt. mint a levegő . mert a bagoly tekintélyes és nagy műveltségű öreg bagoly volt. csak amolyan emberi szólás- mondás. Igazán nem drága étel. Amit tudok. öntsék teli vízzel! Telis-teli! Gyújtsanak alája! Hadd lobogjon a tűz.Te vagy az én királyném. mint én.Nem végezhetné el ezt más helyettem? . . még télen sem. aztán lenyalják a farkukat. Az őrhöz sem volt bizalmam. . Gondolkoztam rajta. Az egyszerű józan ész sugallta.acsargott rá a harmadik egérhajadon. Afféle hurkapálcika- leves! . de ő azt felelte: .elég. hogy rosszat forraljon ellenem. amíg csak zubogni nem kezd a víz! No.és kinyújtotta farkát a víz fölött.Az nem igazi leves. többet tudott. annál ízesebb lesz a leves. ennél gorombább szót nem hallottam tőle.Bizalmam. - .kezdte a harmadik kisegér.nézni is félelmetes volt! . Szíven ütött ez a szó.Semmi?! . úgy látszik. Az igazság sokszor fájdalmas.A bűvös erő egyedül az egérkirály farkában van. Még fűszer se kell bele . Tőle tanultam meg azt is. Belémártani és jól megforgatni benne! Minél tovább benne hagyja. okosabbat nem is tehettem volna. .felelte az egérhajadon.

A téli képben mégis Kronborg ősi vára a legszebb. ő is tud annyit mint Dán Holger. inkább egérkirályfark-leves! . s a kisfiú tudta. de úgy vélték. Ott ül talpig vasban-acélban. Dán Holger történetét egy öreg nagyapó beszélte el egyszer kis unokájának. amikor lerántja róla öles szakállát. hanem egymás tenyerébe csapnak. . még akkor is.Tetszett nekik mind a négy egér meséje. aki mindezt csak álmában látta. Karácsony estéjén minden esztendőben meglátogatja isten angyala. olyan iszonyú erővel. Dánia még nincs igazán veszedelemben. Mindjárt lakodalmat ültek. Mikor ágyba . s a dánok meg a svédek átköszönnek egymásnak: . Így is van ez rendjén. Ott magaslik az Öresund partján. fejét erős karján nyugtatja. ha baj fenyegeti. s a kisfiú már-már azt hitte. de a jég háta valóságos országúttá válik. asszonyokról. amely mindig nagyon bölcs . mert jég borít mindent. Most Dán Holger alakja kezdett a fából kidomborodni. hosszú-hosszú szakálla keresztülfolyik a márványasztalon. kicsi és nagy dolgokban egyaránt. Egy hajó orrát díszítik majd vele. Télidőben nem jár hajó arra. mert a más étele mindig jobban ízlik.Azért mégsem egészen hurkapálcika-leves az. hogy kettéreped a márványasztal.Fogadj isten! . ami idefenn Dániában történik. s nyugodtan aludhat tovább. mesélt jeles dán férfiakról. föl egészen a svéd partokig.Hanem a levessel várjunk az aranylakodalmunkig. Köszönetet. fölkél akkor az öreg Dán Holger. Minden ember másképp vélekedett róla. teremtett lélek be nem juthat hozzá. egyik kezében széles pallosát tartotta. A határon dán meg svéd lobogókat lenget a szél.Bumm! . Nagyapó ült és mesélt. ne várjon érte az ember.Bumm! . és megjelenti neki. a dán. persze. orosz. Mélységes mély. Némelyik egér azt mondta. ha csak a hurkapálcika-levesről van szó. amikor hazaért: . és ágyúszóval köszöntik az ódon várkastélyt: . hogy valóban úgy történt minden. hogy nagyapja minden szava való igaz. hogy beléremeg az egész világ.Mert az ágyúk így mondanak adjonistent meg fogadjistent egymásnak. Mélyen alszik. hanem úgy! Ezt hívják kritikának. ő faragja azokat a figurákat. porosz hajók -.angol. Ez a történet bejárta az egész világot. vaksötét pincéjében ott ül Holger. S nagyapó mesélt. talpra ugrik. s közben buzgón faragta fába Dán Holger képét. s úgy megsuhintja kardját.Persze nem ágyúszóval köszönnek. büszkén és délcegen állt az öles szakállú vitéz. vigasságot csaptak. búzakenyérrel meg pereccel kínálkoznak. mert nagyapó képfaragó. Kilép akkor a mély pincéből.Én bizony nem így mondtam volna. de álmában is tud és lát mindent. DÁN HOLGER Van Dániában egy öreg várkastély. másik kezével a dán címerre támaszkodott. de a történet ugyanaz maradt. hogy azért valahogy mégis másképp lehetett volna az egész. ahol naponta százával vitorláznak el a nagy hajók . amelyekről a hajókat elnevezik.utólag. ahogy álmodta. hadd legyen az országom szegényeinek nagy örömük.És Kronborg vára visszaköszön: .Adjon isten! . Kronborg vára.

s már megterítette az asztalt vacsorához. Az öreg mester összekulcsolta a kezét. egyre pirosabban izzott a kilenc szív a dán címerben.A három oroszlán az erőt jelképezi. Svédország és Norvégia egyesítőjét. Az öreg képfaragó meghatottan törülgette a szemét: ő még ismerte Frigyes királyt. majd imbolyogva megindultak. az ő erejére is szükség lehet. mint . akkor is Dán Holger járt az eszében. s krétával felírta nevét a gerendára. Ulfeld Eleonóra. figyelmeztette. mert tudta.De szépet faragott apámuram! . Dánia. és Knud királyra gondolt. az öreg képfaragó képzeletben sorra követte valamennyit. a második láng után indult a képzelete . látta ezüstfehér haját és tiszta tekintetű kék szemét. amelyek még pirosabban izzottak. ezt nem láthattad . hosszú-hosszú szakálla nőtt.” Rábólintott. és ha úgy fordul. minél hosszabban nézte a maga teremtette alakot. A láng megült az asszony keblén. aztán apróra megnézte művét.Dán Holger meg a mi teljes címerünk. úgy küzdött. Aztán. mint egy vörös rózsa. és Grönland szigetére jutott.került.Mégiscsak ez a legszebb címer a világon! . és eltűnődött mindazon. . hegy a dán vér nem vált vízzé! Én a “Dánia” nevű hajón szolgáltam Steen Bille szakaszában.Rápillantott a címer legfelső oroszlánjára. Akkor láttam. s ma este unokájának is elbeszélt. igazi vas meg acél fénye csillant meg a vértjén. hogy későre jár. A nagyapja folytatta munkáját. ahogy az emlékeimben él. a láng rásimult mint egy érdemrend szalagja. szívéből szerette és becsülte. és azt mondta magában “Én már aligha érem meg. s egyesült égő szívével.Ez a legszebb szív a dán országcímerben! . s tovább nézte a munkáját. Hvitfeldt mellére. azon az emlékezetes április másodikán. Frigyes király állt egy parasztasszony szegényes szobájában. . Az első láng sötét tömlöc mélyébe vezette. az utolsó faragásokat végezte a dán címeren. annál sikerültebbnek látta. hová igyekszik. . a kilenc szív meg a szelídséget és a szeretetet. . Megindult a harmadik láng után.Én láttam. harcolt az oldalamon egy bajtársam. Hanem mintha láttam volna valahol ezt az arcot. amit olvasott és hallott. a harmadik oroszlánra nézett. s úgy érezte. az állát erősen odaszorította a paplanhoz. és megpróbáltam fába metszeni. . Elgondolkodón bólogatott.gyönyörködött el benne az öreg képfaragó. és lángokként lobogtak. ideje már a pihenésnek. Szép ifjú asszony volt a tömlöc foglya. akitől mintha féltek volna az ágyúgolyók! Jókedvűen énekelt régi dalokat. Hanem a kis unokám még megláthatja.Nem. Dánia egyesítője és a vend tartományok meghódítója.mondta magában az öreg mester. Aztán a szívekre tévedt a tekintete. ahol Hans Egede lelkész a szeretet szavaival hirdette az igét. amikor Dán Holger feljön a napvilágra. és Margaretát idézte. ahol füstfelhőkbe burkolóztak a hajók.rá emlékeztetett a dán címer harmadik szíve. megtörölgette a szemüvegét. IV. Aztán már megelőzte képzelete a lángra gyúlt szívet. s közben célzott. aki Angliát a dán trónhoz csatolta. a levegőbe röpítette magát és hajóját. és tűnődve nézett maga elé. s mi megmutattuk. aki hogy dán flottáját megmentse. A láng csillagként tündöklött a mellén . A láng remegve ült meg a mellén. lőtt. a nyomorúságos kunyhók közé. Szeme előtt lassan megszínesedett Dán Holger arca.felelte az öregember. a parasztházban lett a dán címer egyik szíve. és tettekkel mutatott példát.gyönyörködött el a munkában. VI. végül kinyíltak. . Keresztély király leánya. . Akkor lépett a szobába a menye. El is készült vele hamarosan.az kivezette az ágyúszótól visszhangos tengerre. újra feltette. s a három aranykoronás oroszlán ugrásra készült. a második oroszlánról Valdemar király jutott eszébe. szívéből ott. . amikor az angolok lehorgonyoztak Koppenhága előtt. jobb és nemesebb szív nem dobogott még dán asszony keblében.

ahol régi könyvek sorakoztak. . nem emberi húsba vágott vele. és odavezette karosszékéhez. Sokszor gondoltam rá. hány alakban élt és él Dán Holger! Az egész világon tudnak Dánia erejéről. és azt mondja: . akárhogy dörgött is az ágyú. és megsegített bennünket a veszedelem órájában. még mozgott is az árnyék. fényesen sütött a nap. az ember úgy érezte. bumm! - De Dán Holger nem riadt föl álmából. vállas ember. hogy talán maga az öreg Dán Holger volt. leúszott hozzánk.Ő is értett ám a vagdalkozáshoz! . nem fával. . a veszedelem órájában! Odafönn. és megmagyarázta. Aztán ő. Kronborg vára fölött. A nagyapó tovább beszélt a dán oroszlánokról meg a dán szívekről. a kalendáriumra. Az öreg képfaragót homlokon csókolta a menye. Igyunk Bertel Thorvaldsen egészségére. köztük Holberg összes komédiáinak agyonolvasott kötetet . nem tudja senki. ő rontott ki Kronborg várpincéjéből. akinek híre-neve szétrepült az egész világon. aki mindent megálmodik. a vitézi erőről meg a szeretet szelídségéről. boltíves pincéjében a valóságos Dán Holgert. hanem az ég csillagai felé. mégpedig a falu ellenkező végén. és tisztogatta az utat. BIZONYISTEN! Hátborzongató história! . a terített asztal mellé. Mintha maga Dán Holger kelt volna életre a szobában. az Öresundot.És Kronborg visszaköszönt: -Bumm. márványasztalhoz nőtt hosszú-hosszú szakállát.kotkodácsolta egy jérce. a céhembeli vén képfaragó fia. még a mennyezetre is fölnyúlt. mintha személyesen ismerné a rég múlt idők hőseit. Az arcára tisztán emlékszem. dán testvéreim! Köztetek termek. Bizony. a fehér hajú. Látjátok. amelynek címképe a Kerek-tornyot ábrázolta. akit én is láttam.mulattató írások voltak.Bumm. . ne féljetek. talán csak azért. a vár alatt megdördült a vitorláshajók ágyúszóköszöntése: . mint magam.tíz ember.mondta az öreg képfaragó. hogy fölébredjen mély álmából. az öreg mester fiával. ő kemény kővel viaskodott. és hová ment. mert a gyertya lángja néha nyugtalanul lobogott. de hogy hová való volt. hogy nem a kardban rejlő erő az egyetlen erő. és így folytatta: - Tyge Brahe is kardforgató ember volt. hiszen ez még csak békés adjonisten-fogadjisten. Ez ma is sokszor jut eszembe. máig sem tudom.Aztán a tükör felé pillantott.Ne is felejtsetek el. A kisfiú már álmodott. mert Dán Holgerben el nem apadt a vitézi erő. azért hát az ő arcát mintáztam meg. Holgert. csöndesen bólint. vadászkürtök rivalgását terelte át a szél a szomszéd országból.Egész életében az emberi ostobaság és tudatlanság ellen hadakozott. . mint ahol a história megesett. Másféle dübörgés kell ahhoz. Dán Holger fába faragott képe óriási árnyékot vetett a falra.Hátborzongató dolog történt a tyúkólban! . emlékezzetek rám. Vele és az urával. Biztosan azt is látja álmában. fölmutatott a polcra. az ágyban fekvő kisfiú apjával költötte el a vacsorát. de akkor aztán talpra szökken. miről folyik a szó az öreg képfaragó szegényes kis szobájában. ami idefönn történik. bumm! . Kronborg ősi várát látta.

Nem baj! Minél többet elhullatok. Bizony. s a tyúkok sorra fölrepültek az ülőre. ennek a népségnek jó füle van.dugták ki a fejüket a galambok.Mit fülelsz! Persze már mindent hallottál. mit mondtak itt az előbb? Van itt egy szemérmetlen teremtés . Hallotta is meg nem is a fehér tyúk megjegyzését. és rendreutasította az urát: . hogy kitűnjenek a többiek közül. egy másik tyúkólban esett meg.Hallottad. igazán semmi kifogást se lehetne ellene emelni. aztán elbóbiskolt. s végük. csúnya história.Három tyúk belehalt szerelmi bánatába! Reménytelenül imádtak egy kakast. Adjátok tovább! . mert ő volt a legmókásabb tyúkocska az ólban. hogy szebb legyen! Én rá se néznék. sok mindent meg kell hallanunk. értették is minden szavát a tyúknak.intett franciául az apabagoly. csőrével megigazgatta a tollait. mondom. aztán leturbékoltak a maguk udvarára: . . . mert megfázhatnak. Hogy végezzenek magukkal. s így tereljék magukra a kakas figyelmét.Hallottátok? Hallottátok? Hu-hu! Van itt egy elvetemült tyúk. .A szomszéd udvarban! Elhihetitek. Leáldozott a nap. . Veszedelmes játék. a tyúkok összebújtak az ülőn. hogy kitépdesi a tollait. amíg kihullik a tollunk! Van itt egy tyúk. Végül is elmondta a szomszédjának. az anya csapkodott a szárnyaival. s közben kihullott egy fehér pihetolla. annál szebb leszek! Tréfából mondta persze. hanem a fehér tyúkocska szomszédasszonyának nem jött álom a szemére.Hol? Hol? . De csak forgatták bagolyszemüket. ha eddig még meg nem fagyott! Hu-hu! . forrólázat kaphatnak. ha kakas volnék! Hanem az ól tetején ott üldögélt a bagoly az urával meg a kisbaglyokkal. Bizonyisten! De kezdjük az elején a históriát. Aztán nyugodtan felröppent az ülőre. Hát így tréfálkozott. amely csakugyan olyan rettenetes volt. Álmos volt még nagyon. hogy a tyúkoknak minden tolla szála az égnek meredt. bánom is eléggé. amely a falu túlsó végén.Hu-hu! Hu-hu! .Ni. és fölröppent a palánkra.Csak ne a gyerekek előtt! . Egy kurta lábú fehér tyúkocska annak rendje és módja szerint elhelyezte tojását a szalmában. hogy annyian gubbasztunk a rúdon! . Sötétség ereszkedett mindenre. én elmondom a szomszéd bagolyasszonyságnak! Tőle sok függ a társaságban! .Aztán elmondta a históriát.Hallottátok? Van itt egy tyúk.Talpra! Talpra! .Igaz lehet! Igaz lehet! . máskülönben.nem akarom nevén nevezni -. de annál hangosabban kukorékolta: . nem is tartom meg magamnak. nem vethettek semmit a szemére. mi nyomja a begyét: .kiáltott ébresztőt a kakas. ha békén akarunk élni ezen a világon.Bizony. aki a kakas kedvéért valamennyi tollát kitépte! Bizony megfagy. nem én! Milyen jó. . hogy kettő. hogy száll! .S az anyabagoly elrepült. tulajdon szememmel láttam! Nem is illene elmondanom.Prenez garde aux enfants! {ejtsd: pröné gárd ózanfan!} .Nem mernék egyedül aludni ma éjjel. akik minden tollukat kitépdesték.mondták izgatottan a galambok. de hát megtörtént! Bizonyisten! . kitépték minden tollukat. Bele is haltak mind a ketten! Bizonyisten! . ez a legokosabb. a kakasnak meg lefittyedt a taraja. az megkopasztja magát. de az is lehet.mutatott utána: .kiáltott be aztán a szomszédasszonyával együtt a galambdúcba. amit odalenn beszélnek! Én is hallottam. az annyira kivetkőzött magából. úgy illegeti magát a kakasnak! .

s vele nőttek a borsószemek. míg végre visszakerült oda. a borsószemek lassan megsárgultak. ami lesz! . s a maguk szempontjából igazuk is volt. meg akarták mutatni egymásnak. melengette a borsóhüvelyt. eső permetezett. Odakinn is kell lennie valaminek. s az öt borsószem kigurult a napsütéses világba. s az egyik szemet mindjárt bele is dugta a puskacsőbe.állapították meg a borsószemek.Adjátok tovább! . gazdájuk kárára! Bizonyisten! Az a mókás kedvű tyúkocska. persze nem ismert rá tulajdon személyére. azt hitték hát. tanakodtak. hogy azt hitték. A borsószemek egyre jobban nőttek. sárga lett körülöttük a hüvely is. gömbölyödtek. Az ilyesmit persze nem kell szótlanul tűrni. alvégről a felvégig. aztán egy ruhazsebbe. a hüvely is zöld. a legkisebbik. hát így szólt: . - Még utóbb megkeményedünk a tétlenségtől. .cincogták a denevérek.Röpülök a nagyvilágba! Fogjon meg.mondták feszült várakozással a borsószemek. mert ennek ez a rendje.Ropp! .mondta az egyik borsószem. amikor a szörnyűséges história a fülébe jutott. hogy a borsószemek éppen a játék puskájába valók.Lesz. .ebben mindnyájan megegyeztek.Mindjárt kinyílik előttünk a világ! .Nem vesztegelhetünk itt az idők végéig! . Egy kisfiú tenyerén feküdtek. s nem csoda. . Kifogástalan erényű tyúk volt. . mit kellene tenniük. s azt jó volna megismerni! Napok teltek. családjukkal együtt! Bele is került az újságokba.kiáltotta röptében a borsószem. olvashatta mindenki.Öt tyúk . Nőtt a hüvely. családjuk szégyenére. Aztán véresre csípték-vágták egymást. a kisfiú azt mondta. éjjel sötét. . . aki azt a kis fehér pihetollat elhullatta.Én arra vagyok kíváncsi. hamarosan elválik! . az áttetszővé tette.Megsárgult az egész világ! . . elég sokan vannak. kukorékolták a kakasok: . és kilőtte. . nappal világos. más borsóhüvelyek társaságába. Úgy ám. melyikünk viszi a legtöbbre! . ahogy rendjén való.kiáltotta nagy vitézen a legnagyobbik. hogy zöld az egész világ. ahonnan szárnyra kelt. én magam fogom szellőztetni az újságokban. melyik soványodott le jobban reménytelen szerelmében. . kellemes volt az élet odabenn. s egyre sűrűbben dugták össze a fejüket. hadd járja be a híre az egész országot! Megérdemlik az efféle tyúkok.Adjátok tovább! S röpült a szörnyű hír tyúkóltól tyúkólig. Egyszerre földrengés támadt: leszakították a hüvelyt. aki tud! .minden tollát lefosztotta.Mélységesen megvetem az efféle kacér tyúkokat! Fájdalom.No.fölpattant a hüvely. hetek szálltak.így mondták . s . Odakinn sütött a nap. emberi kézbe került. zöldek voltak. egy pihéből könnyen lehet öt tyúk! Bizonyisten! ÖTEN EGY HÜVELYBŐL Egy zöldborsóhüvelyben öt borsószem üldögélt egymás mellett. míg csak össze nem rogytak. kotkodácsolták a tyúkok.

hogy eljárt kályhákat tisztogatni meg fát fűrészelni.azzal eltűnt a többiek szeme elől.fogadta este a lánya. a szegény asszony egy reggel éppen munkába indult. De a természet nem feledkezett meg róla. . hogyan erősödik a kis borsóbokor.Lesz. de nem jutott messzire: a padlásablak korhadt deszkájának csapódott. Őt is kilőtték.Lesz. Bár meghagyná nekem ezt az egyet. hogy meggyógyulok! . ami lesz! Odabenn a kis padlásszobában egy szegény asszony lakott.sóhajtotta az anyja.Én meg se állok a napig! .mondta a harmadik meg a negyedik. zsenge indái rácsavarodtak a karóra meg a fonalra. mert erős asszony volt és szorgalmas. s most magához veszi ezt is. Egy hét múlva fölkelt egy órácskára. a két álomszuszék.No nézd csak! Egy borsószem hajtott ki a csatornában! Ugyan hogy kerülhetett ide a magasba? Látod. ami lesz! . s most nagybeteg: egy álló esztendeje nyomta már az ágyat.kiáltott fel örvendezve egy reggel a szegény asszony. . amely új erővel és bizakodással töltötte el szegény beteg gyermekét. s magához vette az egyiket. ha ránézett kicsi kertjére. már virágot nyitott! . A moha összeborult fölötte. Ünnepnek érezte ezt a napot. az utóbbi időben élénkebben beszélgetett a kis beteg. akárhová jutunk! . de a sorsukat nem kerülhették el: ők is a puskacsőbe jutottak. szűköcskén élt egyetlen leányával. aki félig gyermek volt még.Elmegy a kishúga után! . . Nemsokára fölkelek. s előtte üdén hajladozott fehér pillangóvirágaival a borsóbokor.Az a legszebb borsóhüvely. Egy fonallal hozzá is kötözte a karóhoz meg az ablakdeszkához. Kitavaszodott. s a beteg leányka kitekintett a kis ablakon. . - Csak két gyermekem volt. és felragyogott a szeme. . aranyos sugárkéve hullt a padlásszobába. úgy megerősödött. elrejtve emberi szem elől. ez a te kertecskéd.mondta magában szomorúan a szegény asszony. Azzal lustán lepottyantak a földre. hogy már magától fel tudott ülni az ágyban. a jóisten is megsokallta.mondta a második. . aztán munkába ment. s onnan egy hasadékba gurult. a padlásablak nyitva állt. elgyönyörködhetsz benne. megkapaszkodhassék. . épp nekem való. hogy osztozzék velem a gondban. nem akarja a két testvért elválasztani.Olyan jólesett ma a betűző napsugár! Elnéztem. De lássuk. És ő is eltűnt.kiáltotta az ötödik. hanem úgy látszik. a házaknál a munka nehezét elvégezni. gyönge teremtés. .Mi lehet az a kis zöld növény odakinn az ablak előtt? Hogy hajladoz a szélben! Az anyja odalépett a padlásablakhoz. amely egyetlen borsószemből sarjadt ki. . . .kiáltották. Hanem azért letűzött egy kis karót a borsó mellé. mégis szegény. . hogy úgy lesz. A borsó kis bokra nőtt is kedvére. És közelebb húzta a beteg lány ágyát az ablakhoz.Adja isten! . hogy láthassa a borsó zsenge kis bokrát. hogy meggyógyul a leánya. mégis nehezen győztem. s a borsószem ott feküdt. . mire vitte a többi borsószem! . abból éldegélt. A leányka fölébe hajolt.Úgy érzem. s hogy ha majd hosszú indát növel. és kimegyek a verőfényre. De a nagybeteg leányka nem követte kishúgát.Mi alszunk tovább. s most már az ő szívében is éledni kezdett a reménység. és kinyitotta.Nézd.Azért is mi visszük a legtöbbre! . s én is erősebbnek éreztem magamat. míg anyja munkában volt. törékeny. és szeretettel megsimogatta. édesanyám. Türelmesen feküdt naphosszat. mint a templom egere. Boldogan üldögélt a meleg napsütésben. nehogy letörje a szél. szélhordta föld és lágy moha közé. de nem remélte.

belül pedig barátságos és kényelmes. csipkézett bástyájú. s ott mindjárt fölcsippentette egy galamb. aki olyan büszkén röpült ki a nagyvilágba és azt kiáltotta: "Fogjon meg. hetekig ázott a szennyes vízben. tornyos udvarház. A padlásszoba ablakában ragyogó szemű. Mögöttük két hatalmas. . a birtok ősi és igazi gazdái. őket is galambok nyelték le. A kertész nemegyszer mondta urának. vastag falú. hiszen mégiscsak a hajdani idők hírmondói voltak. s alighanem neki volt igaza. A két álomszuszék se vitte többre. amelyik egyenest a napba tartott. hogy igaza van. igaz. amelyet piramis formájúra nyesett.Milyen szép kövér leszek! . szétrepedek a végén. Az emberekkel édeskeveset törődtek. a címert meg az erkélyeket rózsaindák fonták körül. vörös csipkerózsa pompázott a közepén. Ott feküdt hát a galamb begyében. vén fa állt. s aki rájuk nézett. A lefolyócsatorna rámormolta. Hanem az uraság nem akarta bántani a két öreg fát. A kert egyik sarkában meghagyott a kertész egy darabkát az udvarház évszázados parkjából: néhány öreg puszpángbokrot. Minden szalmacsomó egy-egy madárfészek volt. Az első. öröm volt végigmenni a virágágyak között. sajnálta kipusztítani . arcán az egészség üde pirossága. de mindnyájunk között én vagyok a legérdemesebb. hogy a vén fákat ki kellene dönteni. s jókorára fölpuffadt. aki tud!" . majdnem egészen csupaszon. Lármás hollók meg varjak népes serege élt itt időtlen idők óta. se a madarakat. Volt az uraságnak egy szorgalmas kertésze.Én a magam borsószemét többre becsülöm . de eltűrték az alacsonyan járó teremtményeket. az első pillanatban azt hihette. s a környék akkor a lármás madaraktól is megszabadulna. s nemcsak az üvegházban. mert kívülről gyönyörűség volt a szemnek. nemes uraság: valamennyi birtoka közül ezt szerette legjobban.ujjongott. fehér virágú galagonya. Kapuja fölött a nemesúr kőbe vésett címere büszkélkedett. csak a lefolyócsatornáig jutott. .Azt hiszem. A negyedik. AZ URASÁG MEG A KERTÉSZE Öreg udvarház áll egy nagy város határában. bár puskájuk sokszor dörgött a cserjésben. s az udvarház előtt pázsitszőnyeg zöldellt.az ereszcsatornába pattant. de az egész kertben különös. fiatal lány állt. a madarak voltak itt az uraságok. mert csak elcsúfítják a szép kertet. . ilyenkor a madarak rémült károgással röppentek föl fészkükről. s ennél többre egy borsószem se viheti! Öten voltunk egy hüvelyben. hogy egy szélroham nagy szalmacsomókkal hordta tele ágaikat. így is használtak valamit a világnak. a gyümölcsösön.mondta az ereszcsatorna. a veteményeskerten. valóságos madárfalu volt a két fa. végigsimogatta a borsóbokor valamennyi kis levelét. a földesurak. Itt tanyázott nyáridőn egy gazdag. ritka virágok nyíltak. mint Jónás a cethal gyomrában. nem győzött gyönyörködni benne. virágát.

lovagoljon be a városba. Elbeszélte mindenkinek a históriát. amikor látta. hogy a vendégek nem tudtak betelni vele.Az a két fa a madarak öröksége. az üvegház. meg is dicsérte az uraság. Larsen! Igazolja írásban az a kereskedő. a fölösleget meg vékaszám küldte közeli és távoli barátainak.mondta mosolyogva a kertész. hogy az a nyár és az előző nagyon kedvezett a gyümölcsnek. s a legjobbat cselekedte. szorgalommal ellátta minden dolgát. jobbakat és szebbeket. honnan való az a ritka fajtájú alma és körte. . hogy azok a dinnyék a mi kertünkből valók. s kérj tőle néhány magot abból a csodálatos fajtájú dinnyéből! . hogy barátainál nemegyszer pompás gyümölcsöket evett. Belovagolt hát a városba.mondta a kertész. .felelte az uraság. jó lenne meghonosítani. felvitetett hármat a palotába. Nem hitte az uraság.Menj el az udvari kertészhez. hogy a pompás alma meg körte a tulajdon kertjében terem. gonddal és szeretettel ápolta a fákat. maradjon hát az övék. honnan hozatta a gyümölcsöt. A házigazda csak annyit tudott.Mindegyik kitűnő volt! . Attól fogva az uraság mindennap pompás körtét meg almát halmoztatott fel hatalmas tálakban az asztalán . A felség asztalánál olyan pompás ízű üvegházi dinnyét evett. hogy a pompás dinnye az ő üvegházukból került a király asztalára. . Egy napon magához hívatta az uraság. Másnap megint magához rendelte a kertészét. Derék ember volt és hűséges szolgája urának. s megízlelte. és elmondta neki.Akkor még pompásabb ízűvé nevelte . hogy a város legelső gyümölcskereskedőjétől vették.De hiszen az udvari kertész tőlünk kapta a dinnyemagot! . . Telt-múlt az idő. Az uraság egy nap ebédre volt hivatalos a királyi udvarba. hiszen ő a legjobbat akarta. hitt a szemének.Lehetetlen az. . . Megörült a kertész.Különös! . az írást is megmutatta.tulajdon kertje gyümölcseit. Elszomorodott a kertész. A kertész nyomban ráismert. a virágokat. hogy előző nap az egyik előkelő barátja asztalánál ismeretlen fajtájú almát és körtét evett.De hiszen éppen tőled vettem! Az uraság kertjében termett! . olyan jóízűt és bő nedvűt. Elment az udvari kertészhez.Úgy hát büszke lehetek! . de azt se hallgatta el előtte. és megmutatta az almát meg a körtét. Ámult az úr. és megkérdezte tőle. hogy az udvari kertésznek ebben az esztendőben nincs szerencséje a dinnyével. . de ha az éghajlat engedi. ha azt hiszed. amilyet az ő kertésze sohasem küldött az asztalára. a kertész.mondta a kertész. . Sok öröme telt benne. és elmondta neki. . s az egész országban jó termés volt. és rendeljen oltványt belőle. uram . mint amilyenek az ő kertjében teremnek. A kertész jól ismerte a kereskedőt.Túl sokat tartasz magadról. éppen annak szokta eladni az uraság felesleges gyümölcsét.őket.Meg kell mondanom uraságodnak. a gyümölcsös meg a veteményes! Larsen. még külországba is. sietett urához.mondta elgondolkozva az uraság. Bizonyosan külországi fajták voltak. . jó Larsenem! Elég dolgod van úgyis! A te gondod a virágoskert. akkor elhiszem. és tudakolja meg attól a kereskedőtől. és írást kért tőle.Bizonyos vagyok benne.mondta a kereskedő. A kertész hamarosan meghozta az írást. bár arról se feledkezett meg. csodálatos virágokat látott. Megkérte hát az uraság a kertészét. Attól fogva dinnyemagvaiból is küldözgetett messze földre. ajándékba. milyen pompásak a mieink. . jó Larsen. jó Larsen.

S a pompás kék virágot. Hogy is juthatott eszedbe. A kertész nem bízta el magát. nem oda való. de okos és jószívű teremtés is volt. ha a szemére vethette: . mint arról. mint egy virágzó kaktusz. valami ritka. s ez sikerült is neki. úgy gyönyörködött benne. . még az üvegházban is voltam. ha azt mondhatta: . ezt mondta az ország legelőkelőbb ifjú dámája is. egészen más ízű volt. .mondta a királykisasszony. de nem akart addig meghalni. azt mondta.Ez az esztendő nem volt szerencsés! A kertész hetente többször gyönyörűen elrendezett virágcsokrokat vitt fel a szobákba. s az uraság birtokáról nevezték el a fajtákat.felelte a kertész. és megkérdezte. Aki csak látta.Megmutatott nekünk . hogy szinte új színekben ragyogtak fel. Larsen. mint alma. Szinte jólesett az uraságnak. Larsen .Ezt előbb is megmondhattad volna! . kedves Larsenem! .és körteoltványaiból. olyan ügyesen válogatta össze a virágokat. Ezt nem is álmodta volna régebben. . pedig nagyon jártas a természetrajzban. amikor meglátta. . de amit a király asztalánál evett. de hát konyhanövényekkel nem foglalkozott.Ez az esztendő nem hozott jó termést. amíg nem ismerik el az ország egyik legjobb kertészének. de nem talált többet. rajta egy hosszú szárú. hogy felhozz a szobámba ilyen közönséges virágot? Most majd kinevet a királykisasszony. franciául. este meg a lámpa fénykörébe. Egy nap a kertész nagy kristálytálat állított a szoba asztalára. mint egy napraforgó. És milyen szép! Olyan. másról se beszélt az uraság. nem a te érdemed. mint ami a többi birtokos kertjében terem. de nem láttam sehol. mentegetőzött.Végigjártam a virágoskertet. németül.Indiai lótusz! . aki nemcsak szép. olvasta is az uraság a birtoka nevét angolul.Ezt az adományt azonban Istentől kaptad. .Nem is ott nő .kiáltott fel az uraság. kivitette a szobájából az uraság.Csak Larsen ne bízza el magát túlságosan . a kertész többi keze munkáját nem is emlegette. amely a konyhakertben nyílott. nem ismerte. a körte meg az alma volt a legjobb. . s a virág felkerült a királyi palotába. Híre érkezett nemsokára. . a királykisasszony. akkora. de ura nemegyszer a szemére vetette.Valósággal boldoggá tette. hogy a virágot átnyújthatta neki.éppúgy. mifajta lehet.dicsérte meg az úr. hogy az első nemesítése. s megtetszett neki.Közönséges virág az. Napfénybe állította. Az uraság szerencséjének tartotta. aztán bocsánatot kért a királykisasszonytól. . Ment az uraság a kertjébe. hogy a közönséges virágot a kertész vitte a szobájába.mérgelődött az uraság.A kertben hiába kerestem .Igazságtalan a kertészével . hogy megeredtek. a tálban vízirózsalevél libegett. . A dinnye is zamatos. idegen virág. pompás és ritka virágnak nevezte. a későbbi fajták messze mögöttük maradnak.Azt hittem. . Nevetségessé tettél a királykisasszony előtt! Ő meglátta nálam a virágot. Amikor aztán egyik évben pudvás lett a retek. . kék virág nyugodott. Jó az eper is. pompás gyümölcsöt teremnek. Sohasem látott még ilyen virágot. pedig csak az articsóka virága. igen. ő nem tudta. de nem különb. hol nő a pompás kék lótuszvirág. hogy maga is szakítson egy szálat a különös virágból.mondta az uraság. Minden esztendőben megpróbálkozott valami kerti növény nemesítésével. Hívatta a kertészt. ragyogó. a veteményeskertben szedtem.Jó ízlésed van.mondta. .

egy pompázó. mindennap hozzon fel ilyen virágot a szobámba. hogy vigyen fel hozzá még egy szálat a kék virágból. de már azon gondolkozott." Ősszel rettentő erejű vihar dühöngött. tündérkonty. varjak rémült ricsaja még a vihar üvöltését is túlharsogta. a másikat árnyékba. Larsen! . rajta Dánia zászlója lobogott. Az uraság leüzent a kertészének. hogy szép gondolat volt az ősi szokást feleleveníteni. pitypang. Más kertésznek eszébe se jutott volna ilyen egyszerű növényeket ültetni az uraság pompás és gazdag kertjébe. ahol a zászlórúd mellett az ég madarainak volt terített asztala. szép növénynek. napsütötte helyet. magas szárával. szúrós krisztustövis télen-nyáron zöldellt. mintha az embereket akarták volna segítségül hívni. . ahol mi sohasem kerestük volna. Megkérem az udvari kertészt. erdei gyöngyvirág.A jó Larsen érzelgős lett öreg napjaira . “Ezt szereti Larsen . Az egyiket napos helyre ültette. s a kert zugában gyökerestül kicsavarta az évszázados fákat . hogy beleillett volna egy csokorba. sárga virágaival itt hajladozott a karhosszúságú ökörfarkkóró. A jütlandi boróka színével és formájával az itáliai ciprusra emlékeztetett.az uraság bánatára és a kertész örömére. A két lombtalan öreg fa helyére hosszú zászlórudat tűzött Larsen. hadd legyen az ég madarainak boldog karácsonyi lakomájuk. amire eddig ügyet se vetettünk.Tulajdonképpen egészen csinos . nincs. a másik. némelyik olyan volt.mondta az uraság. mellette még egy pózna magaslott. azt mondta.Legalábbis érdekes! És megdicsérte a kertészt. egy éjszaka még vadabbul tombolt.Elkényeztetett és hiú ember. Szárnyukkal verdesték az udvarház ablakait.az sem dísznövény. Előtte többféle fajtájú páfrány. mint hazájukban. háromlevelű madársóska tarka sűrűje pompázott a kert sarkában.mondta. felfedezte számunkra a szépséget ott. . amit vénuszhajnak neveznek. ahogy a növény szerette.gondolta magában. amelyet nyár. .és őszidőn komló zöld indái és illatos virágpamatai borítottak el. a fényes levelű. hogy az a kert dísze és az uraság szemének öröme legyen. Csodálatos látvány volt. A fészküket vesztett hollók. hatalmas leveleivel! Egymás alatt sorakozó. télen azonban ősi szokás szerint zabkévét kötözött rá a kertész. Így már hírmondója se maradt a hajdani időknek. szép virágot. Újévkor egy fővárosi képesújságban közöltek egy képet: a régi udvarház kertjének zugát ábrázolta. a nedvesebb földben kertisóska zöldellt . . kaptak elég napfényt. egyenest a mezőről plántálta át a kertész. mintha oltalmazója lett volna annak a törékeny. . A kidőlt faóriások összetörték a piramis alakúra nyesett puszpángbokrokat is. A bojtorján a száraz talajt szerette. mint egy aprócska pálma. Aki a képet látta.mondta kertészéről az uraság. Úgy is tett. s gyönyörűen pompázott az ezerféle virág. . Itt virágzott a mostoha növény is. Legelöl alacsony franciaföldi körtefák drótra feszített ágai alkottak sövényt. Nagy gonddal ápolgatta a kertnek azt a zugát. a mélyebb helyeken. . a bojtorján. amit régóta forgatott az eszében: úgy akarta kihasználni a pompás. gyönyörűség volt a szemnek.A vihar kidöntötte a fákat. Azok helyébe erdei és mezei virágok sűrű szőnyegét ültette a kertész. s a madarak az erdőbe költöznek.De hűséges és derék ember. .Most örülhetsz. olyan üdén és szépen. Szomorú dolog ez! A kertész nem szólt semmit. Szagosmüge. ami emlékeztessen rájuk. gondos ápolást. de olyan festői és szép. hogy amíg az articsóka virágzik. s hamarosan olyan nagy és bő nedvű gyümölcsöt teremtek.

akit szinte elkábított az öröm. hanem egyenest a kis százszorszép mellé. mesét mondok! Kinn a faluvégen. hogy az én kertészem! . azt mondja el énekében. mindjárt szétkürtölik. Persze észre se vették az árokparton virágzó százszorszépet. Szerencsés ember! Végül még büszkének kell lennem. igazán megérdemli a nevét! Arany a szíve.Simogat a nap. s az árokparti zsenge fűben egy kis százszorszép bontogatta szirmait. pedig hát nem a nagyság teszi a virágot.biztosan láttad te is arra jártodban. A kis százszorszépnek eszébe se jutott. A pacsirtát hallgatta. hogy ilyen közel születtem. a dűlőút szélén. Kívánhatok-e többet?" A kerítésen belül mereven állt a sok előkelő virág.mondta az uraság irigyen.Ha ez a Larsen csinál valamit. körülötte léckerítés. "Milyen pompásak. hogy észre se veszik a fű között. nézte sugaras arcát. hálásan fordult a meleg nap felé. és láthatom ezt a pompát!" Még végig se gondolta. s csordultig telt a szíve hálával. Ünnepi öröm töltötte el. Egy reggel aztán kitárta valamennyi fehér-rózsaszín.Milyen lágy ez a zsenge fű! És milyen gyönyörű ez a kis százszorszép. A pünkösdi rózsák földuzzasztották az arcukat. Eddig a történet a kertészről meg az uraságról. hogy neki egyiket se adta meg a természet. A pacsirta énekelt neki egyet. úgy érezte. hogy mindenki láthassa őket. áhítattal nézett föl a boldog madárra. mint a rózsák. De jó. ahogy ott üldögélt kis zöld szárán az árokparti fűben: tanult a naptól meg a természettől. és meglátogatja őket. erősödött. A ház előtt virágoskert pompázott. elfutóban megcsókol a szél. . A tulipánok csodálatos színekben pompáztak. hát kihúzták magukat. de az annál többet gyönyörködött bennük. mintha vasárnap lett volna. és azt énekelte: . ez elég! . Eszébe se jutott. Csakhogy nem a pünkösdi rózsák meg tulipánok közé. aztán . nem bizony.mintha egy arany napocskát rózsás sugarak vettek volna körül. azon túl árok húzódott.gondolta magában. annál gőgösebben vetették föl a fejüket. akár a kert pompás díszvirágait. . pedig éppen hétfő volt. s a szerény kis virág szinte szemlátomást nyúlott. Gondolkozz el rajta! A SZÁZSZORSZÉP Hallgass ide. egyszer csak árnyék borult fölébe: a pacsirta ereszkedett alá a magasból. de irigység nem volt a szívében. a százszorszép is tanult. amit ő is érez. a gyerekek iskolában ültek és tanultak. hogy ilyen szép nevet kapott a természettől. milyen előkelők! Az a szép hangú madár biztosan leszáll közébök. hogy a kertész szorgalmas és becsületes munkájával szerezte a hírnevét. hogy ő csak egy szegényes ruhájú mezei virág. apró szirmát. amely énekelni is tud meg röpülni is. boldog volt és elégedett. megmutatta porzóinak sárga gombját . állt egy takaros kis parasztház . "Látok és hallok. ezüst-rózsaszín a ruhája! Boldog volt a kis százszorszép. Melegen simogatta a nap. mintha nyársat nyelt volna. és hallgatta a magasban szántó pacsirta énekét. A szép hangú madár körültáncolta. nem bánkódott. s ezt ők is tudták. kimondhatatlanul boldog! Most tudta meg. minél kevesebb illatot árasztottak. hogy nagyobbak legyenek.

lehajolt a tulipánokhoz. tudom.Jaj! .Elmentek hazulról. és jó néhányat levágott. s nem adtak innom. s még szerencse. amelynek közepén a kis százszorszép virágzott. A szegény kis virág látta rajtuk. a zsendülő vetésről. . Fájdalmas vágyakozással énekelt a szabad.fölröppent a magasba. amikor boldogan nyitogatta sorra szirmait. Egy csapásra elfeledte. te szegény kis virág? Téged meg ezt a darabka pázsitot adták nekem kárpótlásul az egész világért. Így múlt el a délelőtt. hogy nem tudtak beszélni. . Ahogy ott tűnődött. A szegény kis madár elvesztett szabadságát siratozta. itt kell hagynom a napot. . Másnap reggel. s belevágott a fűbe. hogy kijöttek a sodrukból. amilyennel a lány metszette le a tulipánokat. mi következik. hogy milyen megbecsülés érte. Kicsit szégyenlősen és mégis boldogan tekintett a kert pompázó virágai felé: láthatták. ott vergődött a kalitka vasrúdjai mellett. és eltűnt a kék végtelenben. az üde lombokat. a levegő roppant tereiről.A százszorszép hát életben maradt. s bejutott a raboskodó madár kalitkájába.ijedezett odakinn a kis százszorszép.Majd szomjan halok! . az ifjúságról.mondta az eg yik fiú.Itt kivághatunk egy szép pázsitkockát a pacsirta kalitkájába! . . Alkonyatkor összecsukta apró szirmait. meghal.Hát neked is rabságban kell elpusztulnod. Kiszáradt a torkom. s ez mélyen elszomorította. és szánakozva mondta: . de hiába. két fiú lépett ki a kertkapun. a könnyű lebegésről. fényes pengéjű. Meghalok. . meghallotta megint a pacsirta énekét.Csak díszíti a pázsitot.Tépd ki azt a virágot! . . csak a raboskodó madár sorsa járt az eszében. jég meg tűz járja át a testemet. A pünkösdi rózsák meg egészen megdagadtak dühükben. amiért ő kinn született az árokpart füvében. a százszorszép meg nem tudott beszélni. de hogy fogjon hozzá gyönge kis virág létére? Törte a fejét. és álomra hajtotta a fejét.Hadd maradjon! . Beletelt egy jó darab idő. lélegzeni is nehezemre esik. és mindenáron segíteni akart rajta. éppen körülkerítette azt a darabot.A lány csokorba kötötte a tulipánokat. a föld minden gyönyörűségét! Tikkadt csőrét belefúrta a hűvös pázsitba. a fogoly pacsirtához! . A fiúk egyenest a százszorszép felé tartottak. De nem segíthetett rajta. A kis százszorszép nagyon megsajnálta. aki remegve várta. s bizonyosan osztoznak örömében. s most egy kalitkában raboskodott a nyitott ablak mellett. boldog repülésről. s akkor vette észre a kis százszorszépet.panaszolta a kis madár. éles kés. amelyen nem változtathatott. hogy milyen szép körülötte a világ. Fölébe hajolt. virágozhat észrevétlen. a kék levegőt.mondta a másik fiú. Bizony nem is csoda: a pacsirtát hálóba kerítették. s hegyes arcuk vérvörös volt a bosszúságtól. Egész éjjel a napról meg a szép hangú madárról álmodott. milyen simogató a nap. Az egyiknek kés volt a kezében. s a százszorszép megremegett: ha kitépik. a százszorszép hálát adott az istennek. rettenetes! . s kitárta kelyhét a napnak meg a szélnek.Most meghalnak szegények.felelte a fiú. De a tulipánok még magasabbra vetették a fejüket. éles kés volt a kezében. ami nemrég még az . Pedig most úgy szeretett volna élni. de ez most a szomorúság éneke volt. még vigasztalni se tudta. s nőhet. míg a százszorszép magához tért váratlan öröméből. . Nemsokára egy lány lépett a kertbe. hát nem vigasztalhatta. mert kemény szavakat vágtak volna oda a százszorszépnek. s milyen szépek az ő rózsás-fehér szirmai. hiszen a kalitkába kerülne. . hogy felfrissüljön. A szegény madárnak majd megszakadt a szíve: börtönrács választotta el ettől a sok gyönyörűségtől. és bevitte a házba.

parányi zöld széken.Áldjon meg az Isten . mintha még csak bimbó lett volna. most már látszott. bizony megvigasztalta volna szomorú fogságában. Ültesd el egy virágcserépbe. s várd meg. elültette az árpaszemet. elsiratták. Már beesteledett. Ebben aludt éjszaka. Akkorácska volt csak. panaszkodó csipogás volt.Megmondom én . amikor meglátták a halott pacsirtát. Hanem a pázsitkockát a százszorszéppel együtt kihajították az út porába. sokkal erősebb volt. ez nem olyan. vagyis nem tudta összecsukni a szirmait. megpattant és felhasadt a bimbó. pedig egyedül ő volt jó szívvel a pacsirtához. pedig beérte volna egy pirinyóval is. nem jött álom a szemére. . és azt mondta neki: . mitévő legyek. s az asszony nyomban el is nevezte Pöttöm Pannának. ami a földeken terem. Egy szép. mi lesz belőle. ha akkorkát is. de a szirmai rejtekében. nagy virágot hozott. derékalja kék ibolyaszirom. Legyen hát minden kis fűszál egy-egy sudár fa. s virágszirmokat szórtak fölébe. s egy tulipán formájú pompás. Csak másnap reggel léptek a kalitkához a fiúk. hogy gyönyörűség volt ránézni. Amíg élt és énekelt. amit elveszítettem! “Ha megvigasztalhatnám!” . mint a kisujjam fele. kis virág. megfeledkeztek róla. Hanem az illat. egy pöttömnyi leányka üldögélt.Itt van ez az árpaszem. Nem gondolt a kis virágra senki. nem adott senki a madárnak egy csepp vizet se. nagy pompával temették el. hogy igazi tulipán.hálálkodott az asszony. így megbecsülték. nemhogy szólni tudott volna. . Adj tanácsot. de szirmát se tudta mozdítani.Gyermeket szeretnék. gyötrődve vergődött. aztán megcsókolta a pirossárga szirmokat. vagy amit a tyúkok elé szórnak.gyönyörködött benne az asszony. PÖTTÖM PANNA Volt egyszer egy asszony. de most.gondolta megindultan a százszorszép. A virág szirmai szorosan csukva voltak. Kiterjesztette szegény a szárnyát. aki hiába sóvárgott gyermek után. A százszorszép szomorúan virrasztott mellette. Betegen konyult le a földre. minden egyes szirmod egy-egy illatos virág a számomra! Ó. Azzal hazament. s az nyomban ki is hajtott. piros skatulya-koporsóba beletették a madarat. s éneke csak fájdalmas. étlen-szomjan hagyták a kalitkában. hogy kimúlt. amely a kelyhéből áradt. de te is csak arra emlékeztetsz. mint máskor. aztán szép kis sírt ástak neki.De szép virág! .enyém volt. s nem nyúlt a virághoz. rózsalevél a takarója. Alighogy érintette az ajkával. és tizenkét ezüstpénzt adott a jó tanácsért a javasasszonynak. Nem közönséges árpaszem. Tikkadt feje ráhanyatlott a virágra. meggyászolták. Végül elment egy öreg javasasszonyhoz. . s még mindig nem tért haza a háznépe. mint a kisujjam fele.felelte a javasasszony. . szemlátomást nőtt. ezt megérezte a rab madár is. pedig epesztő szomjúságában már a fűszálakat is letépdeste. nappal meg az asztalon játszadozott: az . s ha ki tudja eszelni a módját. olyan szép és kedves. fényes dióhéj lett Pöttöm Panna bölcsője. s egyszer csak vége volt: megszakasztotta szívét a vágyakozás meg a szomjúság kínja.

A kert alatt mocsaras partú. körülnézett. amit mondtak. s amikor látta. A patak mélyén úszkáló kis halak látták a két varangyot. azt fütyülték: "Gyönyörű-ű! Gyönyörű-ű!" S a levél vitte. látni akarták a békafiú menyasszonyát. röpítette Pöttöm Pannát. egyenesen az asztalra pottyant. egy fertelmes varangyos béka ugrott be az ablakon. Sok város meg falu mellett hajókázott el Pöttöm Panna a levélen. s a tányért virágokkal fonta körül. keserves sírásra fakadt. olyan szépen. A patak vizén egy sereg vízirózsa nyílt. és sírt keservesen. hogy senki se hallott hozzá foghatót. Olyan. brekeke! . s most kidugták a fejüket a vízből. hogy a mocsárba akarják vinni a rút varangyok. akinek a felesége leszel. Aztán rút fiával együtt kiúszott a vízirózsalevélhez.intette az öreg varangy. s a csepp teremtés sehogy se tudott volna kijutni a partra. Énekelni is tudott Pöttöm Panna. Az öreg béka mélyen meghajolt a vízben. kvak. azt is hallották. vitte Pöttöm Pannát olyan messzire. amikor a dióhéj-ágyban szendergő gyönyörű kis teremtést meglátta. Rút volt a fia is. sajnálták. s a legnagyobb volt. itt. sem rút fiához feleségül menni. Egy éjszaka. Öröm volt nézni. brekeke! . A tányér vízben tulipánszirom ringatózott. . és elúszott vele. ide úszott ki Pöttöm Pannával. azon csónakázott Pöttöm Panna. Hajrá. Kora reggel kinyitotta a szemét a szegény kis Pöttöm Panna. Egy szép kis fehér pillangó szegődött mellé. folyton körülötte csapongott. végül . És onnan meg se szökhet. ahol Pöttöm Panna ringatózott. hol van. amikor meglátták. és apró fogaikkal elfűrészelték.Ne kiabálj. Két fehér lószőrszál volt az evezője. ahol rózsalevél-takarója alatt Pöttöm Panna aludt. . Az öreg varangy azt a levelet választotta ki. . Azzal apjával együtt fölkapta a szép kis ágyat. hogy kis menye tetszését megnyerje. A bokrokon ringatózó madarak. amikor szép kis ágyában az igazak álmát aludta.A fia most se tudott okosabbat mondani. mire Pöttöm Panna a házukba érkezik. hiszen olyan könnyű.Ez volna még csak a fiamnak való feleség! . . azzal fölkapta Pöttöm Pannát dióhéj-ágyacskájával együtt. ezt nem engedik! Összegyűltek a vízben a levél zöld szára körül. hogy a nászi teremben fölállítsák.Ez itt a fiam. Pompásan éltek majd a mocsárban. mert felébreszted! . és bölcsőstül ráfektette a vízirózsalevélre. és így szólt: . amelyik a legmesszebbre nyúlott. amíg mi a mocsárban feldíszítjük a szobát.Kvak.Még elszökik tőlünk. ahol majd laktok. pedig az az anyjára ütött. Nem akart a fertelmes békánál lakni.örült meg neki a béka. az ország határán is túl. Nem. és kiugrott vele az ablakon a kertbe. olyan lágyan. kvak. mint a hattyúpihe! Majd ráültetjük egy széles vízirózsalevélre. a mocsárban lakott fiával a fertelmes béka. hadd ringatózzék a patakon. - Kvak. kövér és nyirkos. azzal hajtotta a csónakját a tányér egyik szélétől a másikig. pöttöm és könnyű. hogy az a levél valóságos sziget lesz neki.anyja egy tányér vizet tett az asztalra. Az öreg varangy lázasan készülődött a mocsárban: sáslevelekkel meg sárga vízililiomokkal díszítette föl a szobáját. Utálatos állat volt. röpült a levél a patak színén. egyre messzebb. Pöttöm Panna meg ott maradt a levélen. Előbb a dióhéj-ágyacskát akarták hazavinni. széles leveleik rásimultak a víz tükrére. A zöld levelet víz vette körül. Nagyon megtetszett nekik a gyönyörű kis teremtés. hogy a két varangy már nem érhetett a nyomába. messzebb. széles patak folydogált.Csak ennyit tudott mondani.

s egy szem árpáért kunyerált. aki elragadta. szúrós torzs meredezett csak a fagyos földön. hogy a többiek úgy ócsárolták Pöttöm Pannát. a nagy sóskalevél. mert kerek két napja egy falatot sem evett. így folytatta: . és mesélj nekem . de fertelmes csúnya! - mondták meg a véleményüket a cserebogár-hölgyek. ahol lakott. s fölfüggesztette egy nagy sóskalevél alá. egyik végét a pillangóra kötötte. A gabonaszárak alatt meleg. a másikat a levélhez erősítette. sárgult. majd megvette szegényt az isten hidege. amelyek olyan szépen énekeltek Pöttöm Pannának. kényelmes odúja volt a mezeiegérnek. De most. ha valahogy nem segít magán. Lábai közé ragadta.leszállt a levélre. az ősz. cserebogarakhoz! Később meglátogatták őket a fán lakó cserebogarak. végül csak fonnyadt szára maradt meg. Elröpültek a tájról a madarak. Az erdő közelében egy nagy gabonaföld húzódott. hideg tél. olyan finom és kedves. . csak a szobámat tartsd rendben. Fuj. hogy reszketett szegény a hidegben! De csak ment.ócsárolták mások. a gabonát persze rég learatták. - Nyomorék szegényke. amikor a cserebogár fölrepült vele a fára! De legjobban a fehér pillangó sorsa szomorította. Pedig olyan szép volt. .Kerülj beljebb. Egy nagy cserebogár röpült el arra. mert vékony kis ruhája is leszakadt róla. s meglátta Pöttöm Pannát. Istenem. Virágmézet gyűjtögetett. mehetett a csepp teremtés. Pöttöm Panna boldogan hajózott a levélen: megszabadult a fertelmes varangyoktól. végül maga is csúnyának látta. Szegény kis Pöttöm Panna egész nyáron egymaga élt a nagy-nagy erdőben. amely alatt lakott. csak két lába van! . a cserebogár-kisasszonyok legyintettek a csápjaikkal. Pedig Pöttöm Panna gyönyörű kis teremtés volt. és milyen vékony a dereka! Olyan. mint egy koldusleány. ment a száraz torzsok között. egy-egy hópehely úgy zuhant rá. Fölkapta társaival együtt Pöttöm Pannát. mert Pöttöm Panna nagyon megtetszett neki. Pompás volt az utazás. zsugorodott. Megtelepedett Pöttöm Pannával a fa legnagyobbik levelén. konyhája meg éléskamrája tele gabonával. s már nem kellett neki. s már vitte is föl a fára. és azt mondták. mert a selyemöv odakötötte. mint a kisujjam fele. Lehullottak a szirmok. mint a sárgaarany. Pöttöm Panna szörnyen fázott. hogy megijedt a szegény kis Pöttöm Panna. s nem tudott szabadulni. hogy biztosan megfagy. Pöttöm Panna szemében rengeteg erdő volt a tarló. hiszen Pöttöm Panna akkorka volt csak. Sírva fakadt Pöttöm Panna. mint egy ember! Ó.Itt maradhatsz egész télen. hogy hozzá foghatót álmában sem láthat az ember. ha a selyemövet el nem tudja oldani! A cserebogár nem sokat törődött a pillangóval. s az úgy ragyogott. leröpültek vele a fáról. pedig cseppet sem hasonlítasz hozzánk. hogy eső ne érje. Szegény kis Pöttöm Panna megállt az ajtajában. a levelek.Szép vagy. s ebédelj velem a jó meleg szobában! És mert a kis teremtés nagyon megtetszett neki. az volt az étele. vitte kis utasait. tiszta harmat az itala. Beburkolózott egy fonnyadt levélbe. Pöttöm Panna leoldotta selyemövét. A zöld levél továbbsiklott a vízen. amiért olyan csúf. azért tetszett meg a cserebogárnak is. te szegényke! . így telt el a nyár. Szemügyre vették Pöttöm Pannát. a levél most még sebesebben szállt a vízen. mint egy rózsaszirom. aztán beállt a kemény. édes virágmézet adott neki enni. s röpült vele a pillangó is. Leesett a hó is. Fűszálakból ágyat font magának. de bizony az sem melegítette. akit odakötött a levélhez: éhen pusztul.Csápja meg egy sincs . hogy még a cserebogárnak sem kell. mintha ránk egy egész lapát havat dobnának.Ó. míg egy mezeiegér házának ajtajához nem ért. amerre akart.szánta meg a mezeiegér. mert jószívű öreg egér volt. s azt mondta: . s ráültették egy pitypangvirágra. napsugarak táncoltak a vízen. s maga olyan csepp és törékeny volt.

s ha valamelyik elmarad a társaitól. lakása legalább hússzor akkora. A bársonybundás szomszéd egy darabka korhadt fát vett a fogai közé. és szénaszálakból szép nagy takarót szőtt. hogy "Megy a barát csutorával". hogy "Szállj. mert a madár nem pusztult el. Gazdag és nagy tudományú. a maga házát meg a mezeiegérét kötötte össze vele. amiket csak tudsz. lába.No. de nem szólt semmit. az megdermed a hidegben. szép szárnyai egészen szorosra csukva. nagy tudományú szomszéd . ha beáll a tél? Éhezik meg fázik. és lezuhan. vagy későn kel útra. csak a napot meg a virágokat nem szívlelheti. De talán ez az előkelőséghez tartozik? Pöttöm Panna nem szólt semmit. mint csicseregni. a vakond nekivetette orrát a mennyezetnek. . amit a jó öreg egér kívánt. Amikor a halott madárhoz értek.Nemsokára vendégünk érkezik . Csak a szeme gyönge.gondolta. elénekelte. felkelt az ágyból. mint az övé. szállj. A vakond csak megtaszította kurta lábával a halott fecskét. Odavitte a fecskéhez. amelyik a folyosójában fekszik.mondta egyszer a mezeiegér. és szép fekete bársonybundát visel. . ráborította. az ilyenek egyebet se tudnak. A vakond ócsárolta is őket. kedves madár! . hogy sétálhassanak a folyosóban. feje mélyen behúzva a tollai közé: a hideg ölhette meg. mert nagyon szerette a madarakat. Nemrégiben hosszú folyosót túrt a földben. de amikor azok ketten hátat fordítottak a fecskének. azzal világított. mondta róla a mezeiegér. de a következő pillanatban nagyon megijedt: belülről mintha hangos kopogást hallott volna.Isten veled.szépeket. biztosan a tél elején. A vakond beleszeretett Pöttöm Pannába a szép hangja miatt. s előrement a hosszú folyosón. A folyosóban egy halott fecske feküdt. . de figyelmeztette őket. hogy olyan szépen énekeltél nyáron. amelyen leáradt a napfény. csak megdermedt a kemény hidegben.súgta neki.Isten veled! Köszönöm. télen aztán éhen vesznek. . alig lát. s éppen ott feküdt eltemetve.A szomszédom minden héten meglátogat. akik olyan szépen énekeltek neki egész nyáron. amikor kedvük tartja. mert az fényt áraszt a sötétben.Milyen sok gyönyörűséget szerzett nekem ez a kedves. puha gyapottal rakta körül. "Talán éppen ez énekelt olyan szépen a nyáron . Ráhajtotta a fejét a fecske mellére. s megcsókolta a madár csukott szemét. aztán hazakísérte szomszédait. A bársonybundás szomszéd meg is látogatta őket.bólintott rá a mezeiegér. Ó még jobb módban él. kilökött egy göröngyöt. ez se csicsereg többet! Nyomorúságos dolog fecskének születni! Hálát adok az istennek. . A legszebb meséket mondd el neki. A fecske szíve dobogott. fölébe hajolt. Megengedte a mezeiegérnek meg Pöttöm Pannának. mert az egy kövér vakond volt. s jó meleg fekhelyet készített neki a hideg földben. Ősszel vándorútra kelnek a fecskék. Elszorult a szíve Pöttöm Pannának. szép madár!" A vakond betömte a rést.Mi haszna a madárnak a csicsergésből. Ha feleségül venne. Pöttöm Panna megtette. mert nagyon szeretem a meséket. katicabogár" meg azt. . hogy az én gyerekeim vakondok lesznek. ahol a vakond a folyosóját túrta. és fitymálón mondta: . és jól ment a sora a meleg odúban. Pöttöm Panna nem nagyon igyekezett a szomszéd kedvében járni. és most a meleg újra életre keltette. és melegen sütött le ránk a nap. A madár nemrég halhatott meg. hogy meg ne ijedjenek a halott madártól. mert megfontolt férfiú volt. s a lyukon behatolt a napfény. nagy termei vannak. Pöttöm Panna énekelt a vendégnek. gond nélkül élhetnél.Okosan mondja. mert nem látta soha. nem madarak. Pöttöm Pannának éjszaka nem jött álom a szemére. . mind erősebben. . mint én. amikor zöldelltek a fák. meleg országokba repülnek.

hogy egy tüskebokor ága sebezte meg az egyik szárnyát. zöld erdőkbe. hogy az öreg mezeiegér igen zokon venné. Megpróbált utánuk szállni. s az elmondta neki. Ott húzta ki a telet a fecske a meleg odúban. mert a fecske nagyon a szívéhez nőtt. hogy megnézze Pöttöm Pannát.Csivit. szétváltak a gabonaszárak. Pöttöm Pannának. Amikor beköszöntött a tavasz. majd én gondodat viselem. hogy minden ízében reszketett. s az megnyitotta a rést. mert ők nem szenvedhették a fecskék népét. s elröpült a zöld erdők felé. igen nagy volt hozzá képest. és fölröpülhetek a melegre. aki lámpás híján egy darabka korhadt fával állt előtte. végül is megkérte Pöttöm Panna kezét.csivitelte a fecske. most hideg van ám odafönn! . gondját viselte. ha elhagyná. De Pöttöm Panna tudta. Végül mégis összeszedte a bátorságát. Mert a bársonybundás szomszéd.Ezen a nyáron meg kell varrnod a kelengyédet . kedves szép leánykám . nem akar-e a hátára ülni és útra kelni vele. a mezeiegér négy pókot fogadott föl.Nem mehetek . Pöttöm Pannának szomorúan folyt az élete a mezeiegér odújában. lezuhant a földre. a napfényes égre. Igen. Nem tudott erről sem a mezeiegér. vásznat is kapsz eleget. Nem mehetett fel a föld színére. Pöttöm Panna ápolgatta. és Pöttöm . és szépen betakargatta vele a madár mozdulatlan fejét.kiáltott búcsút a madár.mondta Pöttöm Panna.mondta neki a mezeiegér. Hát akkor . nem égeti kőkeményre a földet. mert a madár nagy. és a nap átmelegítette a földet.Olyan jól felmelegítettél! Nemsokára erőre kapok. az már feléledt. .mondta szomorúan. aki akkorácska volt csak.Gyapjút is. valóságos rengeteg volt a vetés. a fecske istenhozzádot mondott Pöttöm Pannának. arra nem emlékszik.isten veled. hiszen a gazdag vakond felesége leszel! Szegény kis Pöttöm Panna napestig a rokkát pörgette. kedves szép leánykám! . amit a vakond vágott a fény felé.Jaj. csivit! . hogy hogyan került a föld alatti odúba. sem a vakond - jobb is. . Másnap éjszaka megint kiosont a fecskéhez. Maradj csak ebben a meleg odúban. majd ha vége lesz a nyárnak. csak egy pillanatra nyitotta ki a szemét. messze-messze. amikor szél borzolta a vetést. hogy illendő kelengyéd legyen. aki akkorácska volt csak. de nagyon gyönge volt. s megállt az ajtaja előtt. még jobban körülpárnázta puha gyapottal az alélt fecskét. hogy nyár végén majd nem süt már ilyen forrón a nap. Napkeltekor meg napszálltakor kisurrant a mezeiegér házából.Erősen fagy és havazik. a fecske megkérdezte Pöttöm Pannát. az unalmas vakond. Az odú fölött már magasra nőtt a gabona. s nagyon szeretgette. mint most. néha. Pöttöm Panna úgy megijedt. még a maga fodormentalevél takaróját is odavitte. . és mindig csak arról beszélt. lakodalmat ül Pöttöm Pannával.Köszönöm a jóságodat. A vakond minden este meglátogatta őket.aztán beszitálja a hó. s a könnyei is kicsordultak. azért nem tudott útra kelni a társaival. s ezek éjjel-nappal szőtték Pöttöm Panna kelengyéjét. . és kiröpült a napfényes ég alá. . . de nem bírta a szárnya. mert ki nem állhatta az unalmas vakondot. .szólalt meg a fecske gyönge hangon. Pöttöm Panna sokáig nézett utána. Virágszirom-csészében inni adott a fecskének. ahol melegen sütött a nap. . A szegény kis teremtés cseppet sem örült ennek. Beragyogott a nap a föld alatti odúba. mint a kisujjam fele. mint a kisujjam fele. akik réges-rég elröpültek meleg országokba.

kiáltott föl a magasba. Megörült a kedves madár. . kösd magad az öveddel jó erősen a hátamra. Pöttöm Panna sírva fakadt. hogy ilyen derék. te mentettél meg. magas hegyek fölött. amit a mezeiegér házának ajtójából mégiscsak láthatott néha. azt a szépet! . elröpült messze-messze.Négy hét múlva lakodalmat ültök! . meleg országokba. hogy nem akar az utálatos vakond felesége lenni. mint nálunk. Dúsan zöldellő fák alatt. mondd meg neki. s az utakon gyönyörű gyermekek játszadoztak. hogy szíve ellenére feleségül kell mennie az utálatos vakondhoz. Pöttöm Panna elmondta neki. továbbsuhant Pöttöm Pannával. szebb házat nem is kívánhatsz magadnak.kiáltotta Pöttöm Panna. hogy tiszteltetem. Végül. Pöttöm Panna kelengyéjének utolsó darabja is elkészült. örök hó borította. ahová soha nem ér a napsugár. övével odakötötte magát a fecske legerősebbik tollához. s az ormán fecskék fészkeltek. kéken csillogó tó partján egy régi kastély állott.Panna láthatta a kék eget.mutatta a fecske. és még szebben süt a nap. Repült a fecske. hogy lássa a magasból a gyönyörű földet. hogy nem láthatja soha többé az isten szép napját. Sokkal fényesebben tündöklött a nap. s elröpítelek az utálatos vakond elől. Különb bundája van.Ha makacskodol. mirtusz meg fodormenta illatozott. s egyre a kedves fecske után sóvárgott. te kedves kis teremtés! Neked köszönhetem az életemet.mondta Pöttöm Panna. . a citrom. hogy levigye Pöttöm Pannát a föld mélyébe. a narancs. A vakond beállított.Ne akaratoskodj! .Te meg válassz ki magadnak egy szép virágot odalenn. . ahonnan soha többé nem láthatja a szép napot.mondta neki egy napon a mezeiegér. . meleg országokba. . De a fecske nem tért vissza hozzá. amikor dermedten feküdtem a hideg földben.Veled megyek! . amely előtte hajladozott. Fölült a fecske hátára.Isten veled. mint itt. . mert azt a vakond nem szenvedhette. szép fényes nap! . ahol még gyönyörűbb virágok nyílnak. . . elröpítelek hegyeken túlra. Elindult a mezeiegér házából a szúrós torzserdőben.Azt választom. . ahol örökké nyár van. piros virág! Ha erre röpül egyszer az én kedves fecském. Mire ősz lett. kétszer olyan magas volt az ég: vadon termett a pompás kék meg fehér szőlő.Hamarosan itt a kemény tél .Ez a házam . Fölnézett: hát az ő fecskéje tért vissza. zöld erdőkbe.hangzott egyszer csak a magasból. s alattuk egyre szebb lett a vidék. . és megmondta kereken. De a fecske még itt sem szállt le. megérkeztek a meleg országba. . s ott lakhatol kedvedre.mondta a fecske. tarka pillangókat kergettek. de segített magán: bebújt a fecske meleg tollai közé. vele kell laknia mélyen a föld alatt. a kamrája - kívánhatsz-e jobbat? Elérkezett hát a lakodalom napja. mint a királynak! Tele a konyhája. aztán sírva fakadt nagy bánatában. én majd beleültetlek a kelyhébe. .Elröpülök messze földre. Pöttöm Panna fázott a magasban. Elbúsult a szegény kis teremtés.Isten veled. szép férfiú választott magának feleségül. mert a gabonát már learatták. . Velem jönnél-e? A hátamra veszlek. Gyere velem. tengereken is túl. Elmondta. amikor kis gondozóját megpillantotta. Fehér márványfalai szinte világítottak. Magas oszlopaira szőlővenyige kapaszkodott. Itt volt Pöttöm Panna fecskéjének a fészke is.kiáltott rá a mezeiegér. megharaplak! Hálát adhatsz az istennek. nagy sokára. Útjában megölelt egy kis piros virágot. erdőkön túl. csak a fejecskéjét dugta ki. milyen szép lehet odafönn a napfényes földön.Csivit! Csivit! . Elgondolta.

mint a fertelmes békafiú meg a fekete bársonybundás vakond. Pöttöm Panna fejére illesztette. aki magas állásban van. Minden virágban lakik egy tündérifjú vagy egy tündérleány. Nagy volt az öröm. igent mondott a kis tündérkirálynak. Mit gondoltok.mondogatta. minden virágból egy-egy tündér lebbent ki. így tudhattuk meg mi is. . te pedig olyan szép vagy! Tündér Panna legyen a neved ezentúl. de ez a virágtündérek királya volt. Lám. ahogy csak telt tőle. messze-messze. s most már ő is röpködhetett tündérnépével virágról virágra. . Most ámult még csak a csepp teremtés! A fehér virág kelyhében egy ifjú ült. Ott volt a másik fészke egy ablak fölött. Levette szépséges aranykoronáját. melyikük? Különben akármit gondoltok. Örült Pöttöm Panna boldogságának. A fehér virágok tündére volt. amit nyomban fel is kötöttek Pöttöm Panna vállára. és ráültette a legszebbik fehér virág széles szirmára. nagyon büszke volt rá. mert nagyon szerette a kis teremtést. A fecske leröpítette Pöttöm Pannát. A kis tündérkirály nagyon megijedt a fecskétől. s rajta egy hatalmas uborka pöffeszkedett. a kakas megint ott hetykélkedik a palánk tetején. nekünk megvan a magunk véleménye. elszállt az ijedelme. mint ő maga. de szomorú is volt egy kicsit. a vigasság. pulykákat sem odaát. Egy háromfelé törött. Dániába.csicsergett búcsút a fecske.Isten veled! Isten veled! . és szakadatlan versengtek egymással. s útra kelt a meleg országból. de gyönyörű! . amelyen egy szemétdomb állt. hogy öröm volt rájuk nézni.Ó. Hetyke és gőgös legény volt mind a kettő. mintha üvegből volna. hogy szemétdomb a hazája. megkérdezte tőle. a virágtündérek királynéja lenni. mert az hozzá képest valóságos óriásmadár volt. szép fehér márványoszlop feküdt ott. de még . . körülötte nyíltak a legpompásabb fehér virágok. hiszen azok is Isten teremtményei. . a fecske fönn ült a fészkében. kacsákat. . Neki persze más a hivatása. éppen olyan csepp. s akar-e a felesége. A KAKAS MEG A SZÉLKAKAS Élt egyszer két kakas. a mesélő ember ablaka fölött. Elhalmozták Pöttöm Pannát ajándékokkal: a legszebb ajándék egy pár fehér szárnyacska volt. az egyik a szemétdomb ura volt. Nem szabad lenézni a tyúkokat. vállán tiszta fehér szárnyacskák. és a legszívesebben sohasem vált volna el tőle. A baromfiudvart deszkapalánk választotta el a szomszéd udvartól. hogy hívják. A fején gyönyörű kis aranykorona.mondta a tündérkirály kicsi mátkájának. a tetején uborkainda nőtt. Bizony. az előkelőségre születni kell! . Pöttöm Panna nem sokáig gondolkozott. . egyszerűbb lényeknek is kell lenniük a világon.De én azért nem bizakodom el. melyikük ér többet. ez már más kérő volt.Nem illik hozzád a neved .Pöttöm Panna csúnya név.súgta Pöttöm Panna álmélkodva a fecskének.Hiába. mint a szélkakasnak. csak fehér és áttetsző. a másik a háztetőé. de amikor Pöttöm Pannát megpillantotta. és öröm költözött a szívébe: soha életében nem látott hozzá fogható szép hajadont. és olyan szépen énekelt nekik. olyan szépek. Kitárultak a virágok kelyhei. hiszen nem mindenki születhet uborkának. Ő csicseregte el a mesélő embernek ezt a történetet.

mi lakik bennem. nem vették le róla a szemüket. idegen országokról. az bizony keményebb kötésű legény! Ni csak. "az minden gondjuk. s ebben hasonlítottak egy kicsit a szélkakashoz. milyen boldog halál! Futottak a tyúkok. hogy a kakas az ő fajtájukból való. utána ered a többi is. hogy a deszkapalánk eltűnt közülük. s ezt tudják jól. magasra vetette tarajos fejét. faragatlan és unalmas. hogy én kakas létemre is tudok tojást tojni! És mit gondoltok. s én fölolvadhatnék benne. mint a gyöngyház. Az a kakas ott a palánkon.Kukuriku-u! . amikor megpillantotta az uborkát. nemrég öntötték. födél alá húzódtak a tyúkok.szögezte le végül önmagában.Én olyan nagy úr vagyok. bizonyára föltámad érdeklődése a szélkakas iránt. mind egy seregbe.kiáltotta.Hajítófát se ér a világ! . és kirándultak a szomszéd udvar szemétdombjára.Ostobaság az élet! Ebből világosan láthatjuk.csikorogni sem tud. De hát ő csak a baromfiudvar kakasát leste-nézte áhítatosan.Nemes kerti növény! . Unalmasak lettek hát a vándormadarak is. s majd szétvetette őket a büszkeség. unalmas volt az egész világ. A szélkakas eleinte érdeklődéssel hallgatta ezeket a históriákat. amelyeknek hősei ragadozó madarak voltak. s ha ezt a szemétdombon ábrándozó uborka tudja. . s ez a három szó elárulta mély műveltségét és lelki finomságát. és zöld penészt izzad. tudjátok. szaladtak a csibék. se csibéje. még a vitéz kakas is. A szél kitörte a két udvart elválasztó deszkapalánkot. repülőutakról meséltek neki. most már ti is tudjátok. de aztán észrevette. s a tyúkok fölsandítottak a magasba. nem voltak nemes gondolataik. Ott kotkodácsoltak. bölcs öreg volt. mert olyanok azok. csipogtak a kakas körül. "kicsiny és együgyű csipogó szárnyasoknak" nevezte a fecskét. és még egy . nem hasonlított az ég könnyű röptű madaraihoz.mondott róluk véleményt a szélkakas -. amikor utolsót dördült az ég. . amikor a kakas belevágta a csőrét és enni kezdte. . tudjátok. a verebet. csak a szélkakas állt rendíthetetlenül a helyén. . Már születésekor lassú mozgású. . Éjszaka szörnyű vihar kerekedett. ha fölfalna mindenestül. Az uborka olyan boldog volt.Túlságosan nyers hang volt. . . hogy mindig ugyanazokat a történeteket ismétlik. hogy mindenható vagyok! Csapott néhányat a szárnyával. ha az egyik nekiiramodik.Tudjátok meg. hiányzott belőle a kecses báj. a kiscsibe egy pillanat alatt tyúkká változik! Csak meg kell parancsolnom! A tyúkok meg a csibék álmélkodva tébláboltak körülötte. nemhogy kukorékolni! Neki se tyúkja. Néha vándormadarak is meglátogatták. boldogan halnék meg! - ábrándozott. De kövérek voltak és buták. milyen táncolva lépked! S milyen megindító zene a kukorékolása! Nincs nála tehetségesebb trombitás a világon! Ha most átjönne ide.mondta. A tyúkok meg a csibék átsétáltak a ledőlt palánkon. röpült a zsindely a háztetőről. a csibék. meg is vetette őket. mindenki buta. úgy bizony! Annak a kígyónak a tekintetétől meghalnak az emberek. A kakas katonásan lépkedett az élükön. de megfontolt és nyugodt természet lakozott benne. hogy ha akarom.Hallottátok ezt a furcsa kukorékolást? .Ó. s elunta őket. a társalgásban pedig faragatlanok". hogy a bögyük tele legyen . A galambok már nagyobbak voltak. jobban láthatta. a tolluk is fényes és színeket játszó. Nem érdemes barátkozni senkivel. pedig fiatal volt. Most. meg se fordult. és hátborzongató rablótörténeteket mondtak el.kérdezte a tyúkoktól a kakas. . csak magára van gondja. Aztán még meglepőbb újságot hirdetett a kakas: . hogy nem is érezte. hogy a szélkakas életunt volt. mi kel ki a tojásomból? Áspiskígyó.

a csibék eltátották a csőrüket. csipogtak. egyenest az udvarra zuhant. De mért ütött bele? Nekem elfecsegte egy veréb. s . igen. rezgő kalászú zab. hogy a szélkakasnak is meg kellett hallania odafönn a magasban. hogy a mindenható kakas épp az ő udvarukban él. Hát az okos ember mit mond? . ha rám néz meg a családomra. mereven állt. mintha egy parányi fán apró kanárimadarak üldögélnének. mintha azt mondta volna: "Bizony. koronája meghajlik. Ó. a mező virágai szorosan összecsukták kelyhüket. "Mekkora szájhős! . mintha lángfolyam ömlött volna át rajta. virágaim pompásak. hajtsd le a fejed! . hogy elvonuljon fölöttük az ítéletidő. zöld haja volna. legföljebb tőlem telne ki ilyesmi.A kakas nem tojhat tojást. vagy lehajtott fejjel várták. hogy fű sarjad a derekából!" Hirtelen vihar kerekedett. mintha hosszú. Ha akarnék. érett az áldott gabona. fű meg vadszeder sarjad ki belőle. . vén fa! Olyan öreg már. amelyen hajdina termett.harsányat kukorékolt. de ügyet se vetett a baromfiudvar népére. annál mélyebbre hajtotta szelíd. öreg fűzfa. de semmi veleje. s minél súlyosabb lett a kalásza. hajtsd le a fejedet! .Érek én is annyit. örül a szem. olyan.gondolta megvetőn.Közeleg a vihar angyala. mint az almavirágok. a hajdina nem hajtott fejet. vad nyári vihar. A tyúkok megborzongtak a gyönyörűségtől. vesszői a földet söprik. s még szebb is vagyok. Körülötte rozs meg árpa bólogat. mint unni az életet és letörni a háztetőről! A HAJDINA Ha nyári vihar után kimegyünk a határba.kiáltotta a gabona. s a parasztok azt mondják: "beleütött az istennyila". Rajongva kotkodácsoltak. alázatos fejét. Nőtt. . Bizony. de én nem is akarok.Én nem szorulok rá . Tekintélyes. hogy unom az életet! Itt hagyom ezt a tetőt!" És a szélkakas letörött. de sokszor látunk feketére perzselt szántóföldet! Olyan a föld. Mindenki csak fecseg. éppen a vén fűzzel szemben. A törzse már odvas. De volt ott egy darabka föld.Fogadd meg a szavunkat. még zab is. Meg is hallotta. ha görbe is már a dereka. .mondta gőgösen -. mint a gabona kalásza . te vén fűzfa? Az öreg fűz lassan bólogatott. Legalábbis ezt mondták a tyúkok.intették a virágok. de nem érdemli meg ez az ostoba világ. és büszkén fölvetette a fejét. .Hogy kukorékolni mégiscsak nemesebb dolog. Láttál-e már nálunk szebbet hosszú életedben. s ott áll mind a mai napig egy hajdinaföld szélén. s azt mondta magában: "Ostoba. gőgös fejét. tojhatnék széltojást. .felelte dölyfösen a hajdina. büszkén nézett a magasba. láttam!" De a hajdina még magasabbra vetette hiú. röpítik sebes szárnyai. az meg egy vén fűzfától hallotta. olyan hangosan. . amely ott állt. s kimondhatatlanul büszkék voltak rá. De a hajdina a vihar előtt sem alázkodott meg.Vigyázz. És a szárnyai leérnek a felhők közül a földig. pedig azt akarta. amely ha érik. de a kakast nem vágta agyon.

A csészéknek fülük van. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról. vonulnak a felhők! Érzed a virágok. a tejszínes kancsó meg a cukortartó . bokrok illatát? Mért sírsz.Ismerem őket! . s a legszebb kéz emelgette.Csukd össze a szirmaidat. A verebek meg is kérdezték tőle: . hacsak tehette. . Ezért vagyok én a teásasztal királynője. öreg fűz ? Örülj az áldott természetnek. mintha a fa könnyei lettek volna.méltatlankodott a hajdina.a teáskészlet többi tagja . ezt még az emberek sem merik. mint szépen ívelő füléről és pompás csőréről. s éppen ezért vagyok szerény és alázatos. Sustorgó villámok hasogatták az eget. csorba maradt. mert a meghasadó égen belátni a mennyországba. De hát nemcsak hibái .sóhajtotta. kisütött a nap. s hogy büntette meg a természet. méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. növényekkel. Az öreg fűzfa lassan lengette hosszú ágait a szélben.erényei is vannak az embernek. a gabonafélék meg a mező virágai esőtől mosdatva. s elejtette a rátarti kannát. s ha megragasztották is.Mért sírsz. a cukortartónak födele. Ott díszelgett a terített asztalon. Hát még velünk mi lenne. mert hosszú csőre és széles füle volt. mért nem: a födele törött volt. emlegette is a teáskanna. . Majd felvetette a büszkeség. a hajdina. Gondtalan. hogy benézek a mennyországba! Olyan hiú volt és olyan gőgös. de nekem ez is. . öreg fűzfa? Akkor a vén fűzfa elbeszélte nekik. hogy meg is tette. akik sokkal silányabb Isten teremtményei vagyunk? . be is látom. ha átcikázik az égen. . Ez egész ritka dolog. milyen gőgös és öntelt volt szomszédja. mert a büntetés sohasem marad el. Én ezektől a verebektől hallottam a hajdina történetét. s ráadásul még valami. üdén hajladoztak a megfrissült levegőben. - Ne nézz a villámfénybe. Hanem a födeléről nem beszélt soha. többet is beszélnek róla. mikor azt úgyis megteszik helyette mások? A csészék. Áldás lehetek a szomjazó emberiségre! Az ízetlen forr ó víz bennem dolgozza fel zamatos itallá a kínai leveleket. az is. vidám ifjúságában így elmélkedett magában a teáskanna.Silányabbak? . ami nekik nincs: csőröm.Ismerem a hibáimat is. . az uralkodó én vagyok.figyelmeztette a vén fűzfa. amikor egy este megkértem őket. nézd. fákkal. A TEÁSKANNA Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. mert finom porcelánból égették.Majd én megmutatom neked. keskeny zöld leveleiről esőszemek gyöngyöztek. Holt gyom lett a mezőn. nézd. de bele is vakulhatnak a nagy fényességbe. de a legszebb kéz ügyetlen volt. meséljenek valamit.mielőtt még kegyelemért könyöröghetnél. Nagy sokára elvonult a vihar. de az adakozó. A cukortartó és a tejszínes kancsó inkább csak a jó ízlést szolgálja. Csak a hajdinát perzselte koromfeketére a villám tüze. Ezt a teáskanna nagyon jól tudta.úgyis többet gondolnak csorba födelére. feketére perzsel. hajtsd le a leveleidet! . Tudta. kék lángba borult tőlük az egész mindenség.

. arról már elég szó esett. De az emlékeimet nem veheti el tőlem senki. mint ahova elindult. ami nagyon fájt. nem volt szívem. másnap aztán odaajándékoztak egy szegény asszonynak. De akkor élet támadt bennem. letört fülemet. eleven szívemmé . nem volt tartalma az életemnek. aki másnak tudja áldozni az életét! A virág nem mondott köszönetet nekem. s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett. a forró víz szétfolyt belőle. Ott hevert a teáskanna ájultan a földön. hogy kicsoda.sóhajtotta a teáskanna. Mert a világon mindenki máshová ér el. a szívemmé vált. Mindenki megcsodálta. A földem befogadta a hagymát. Én meg örültem . tudjátok. s ez egy teáskannának annyi. nem tudtam betelni a szépségével . De a földbe aztán virághagymát dugtak. Néztem. mintha eltemetnék. ajándékba kaptam. törött cserép vagyok. meg hogy elfelejtsem letört csőrömet.addig. nagyon elkeseredtem. a kínai levelekért meg a forró vízért kárpótlásul. hogy rokkant vagyok. aki zsírt kunyerált a konyhán.boldog voltam. én voltam a bölcsője.a födeléről ne is beszéljünk. mindenki megdicsérte. megérdemli a dicséretet a szépséges virág! Egy nap aztán azt mondta valaki: "Jobb cserepet érdemelne!" Akkor kettétörtek. Nedvek keringtek a bensőmben: a hagyma csírába szökkent.bizony. Koldusbotra jutottam.akkor kezdődött az én igazi életem. rajta. Rettenetes csapás volt ez neki. aztán virágot bontott. félreállítottak egy sarokba. élet és erő. s az az enyém lett. s ez megvigasztalt. letörött a füle . Belém földet tömtek. nem tudom. letörött a csőre. s én hordoztam. . nem is gondolt velem.Sohasem felejtem el azt a pillanatot! . .Azt mondták rólam. s nem az ügyetlen kézen. mezt boldog. de a virág sokkal szebb cserépbe került. És mégis . Most itt hevezek a szemétdombon. amikor később elbeszélte élete történetét.

és rendeljen oltványt belőle. Bizonyosan külországi fajták voltak. Derék ember volt és hűséges szolgája urának. Elszomorodott a kertész. bár arról se feledkezett meg. uram . jó Larsen. hiszen ő a legjobbat akarta. a fölösleget meg vékaszám küldte közeli és távoli barátainak. Másnap megint magához rendelte a kertészét. Az uraság egy nap ebédre volt hivatalos a királyi udvarba. jó Larsen. szorgalommal ellátta minden dolgát. A házigazda csak annyit tudott. felvitetett hármat a palotába. de azt se hallgatta el előtte. .Bizonyos vagyok benne. Egy napon magához hívatta az uraság. A felség asztalánál olyan pompás ízű üvegházi dinnyét evett. és megmutatta az almát meg a körtét. sietett urához.Lehetetlen az. hogy a pompás alma meg körte a tulajdon kertjében terem.De hiszen éppen tőled vettem! Az uraság kertjében termett! . és írást kért tőle. a virágokat. hogy az a nyár és az előző nagyon kedvezett a gyümölcsnek. . Larsen! Igazolja írásban az a kereskedő.Túl sokat tartasz magadról. és elmondta neki. honnan hozatta a gyümölcsöt. az üvegház.Különös! .mondta elgondolkozva az uraság. . s az egész országban jó termés volt. éppen annak szokta eladni az uraság felesleges gyümölcsét.Menj el az udvari kertészhez. hogy azok a dinnyék a mi kertünkből valók.Meg kell mondanom uraságodnak. a kertész. Sok öröme telt benne. Nem hitte az uraság. s kérj tőle néhány magot abból a csodálatos fajtájú dinnyéből! . mint amilyenek az ő kertjében teremnek. Attól fogva az uraság mindennap pompás körtét meg almát halmoztatott fel hatalmas tálakban az asztalán . Belovagolt hát a városba. s a legjobbat cselekedte. még külországba is. Megörült a kertész. amikor látta.Úgy hát büszke lehetek! .mondta a kereskedő. hogy előző nap az egyik előkelő barátja asztalánál ismeretlen fajtájú almát és körtét evett. hogy az udvari kertésznek ebben az esztendőben nincs szerencséje a dinnyével. s megízlelte. .Mindegyik kitűnő volt! . hogy barátainál nemegyszer pompás gyümölcsöket evett. meg is dicsérte az uraság. ha azt hiszed. . . Telt-múlt az idő. milyen pompásak a mieink.mondta mosolyogva a kertész.De hiszen az udvari kertész tőlünk kapta a dinnyemagot! . amilyet az ő kertésze sohasem küldött az asztalára. . . de ha az éghajlat engedi. Elment az udvari kertészhez. hogy a város legelső gyümölcskereskedőjétől vették.dolgod van úgyis! A te gondod a virágoskert. és megkérdezte tőle. olyan jóízűt és bő nedvűt.felelte az uraság. és elmondta neki.mondta a kertész. akkor elhiszem. csodálatos virágokat látott. A kertész jól ismerte a kereskedőt.mondta a kertész. a gyümölcsös meg a veteményes! Larsen. hogy a pompás dinnye az ő üvegházukból . jó lenne meghonosítani. lovagoljon be a városba.tulajdon kertje gyümölcseit. és tudakolja meg attól a kereskedőtől. hogy a vendégek nem tudtak betelni vele. gonddal és szeretettel ápolta a fákat. honnan való az a ritka fajtájú alma és körte. Megkérte hát az uraság a kertészét. A kertész nyomban ráismert. jobbakat és szebbeket.Akkor még pompásabb ízűvé nevelte . . A kertész hamarosan meghozta az írást.