DAVID J.

SCHWARTZ





GONDOLJ MERÉSZET!


























David-nek
David fiunk nagyon felnőttnek érezte magát, amikor hatévesen isten-hozzádot
mondott az óvodának. Megkérdeztem, mi akar lenni, ha nagy lesz. Tűnődve
nézett egy darabig, majd kijelentette:
— Professzor leszek, papi.
— Igen? És milyen professzor? — kérdeztem.
— Tudod, papi — jött a válasz —, azt hiszem, boldogságprofesszor szeretnék
lenni.
Nagyszerű célt talált magának David. Neki és anyjának ajánlom ezen
könyvemet.



Tartalomjegyzék



ELŐSZÓ HELYETT
Mit tehet érted ez a könyv? 15
Légy nagyvonalú! 15
Fedezd föl a gondolkodásodban rejlő varázserőt! 16
A siker irányelvei 17

ELSŐ FEJEZET
Ha hiszel a sikerben, az hozzád fog pártolni 20
A hit hegyeket mozgat 20
Higgy a győzelemben, akkor ki fogod vívni!22
Higgy abban, hogy te vagy a jobb!23
Fordítsuk hasznunkra a önbizalom erejét! 24
Irányítsd pozitív gondolataidat! 26
Hogyan fejlesszük ki önbizalmunkat? 28
Személyre szabott tanulmányi program 28
Tökéletes laboratórium 30
Három fontos tanács 31

MÁSODIK FEJEZET
Gyógyulj ki a kibúvókórból, a csalódottak betegségéből! 33
Szerezz immunitást a kudarcbetegség ellen!33
„Az egészségi állapotom nem a legfényesebb!” 34

Egy fiatalember „szívbaja” 35
Egy beteg ember „fiatal szívbillentyűje” 36
A testi fogyatékosság nem akadály 36
Négy eszköz az egészségügyi kibúvókór leküzdésére 37
„Ahhoz nagyon sok gógyi kell, hogy tényleg sikeres
lehessen az ember!” 38
Fontos a szellem mozgékonysága 39
Nem a tudás a döntő... 39
...de a tudás jelenthet hatalmat 41
Három egyszerű módszer az értelmi képességek kibúvókór gyógyítására42
„Semmi értelme, túl öreg (vagy túl fiatal) vagyok én ehhez!” 42
Fél évszázad alkotóképesség 43
Hogyan lett a banktisztviselőből lelkész
és a tőzsdeügynökből egyetemi tanár? 44
Egy huszonhárom éves ember problémája 45
Három gyógymód az életkor kibúvókór ellen 47
„Másról van itt szó, egyszerűen vonzom a balszerencsét!” 47
A sikernek semmi köze a szerencséhez 48
Győzd le két lépésben a szerencse kibúvókórt! 49

HARMADIK FEJEZET
Építsd ki önbizalmadat, győzd le szorongásodat! 50
A szorongás nem képzelődés 50
A cselekvés kigyógyít a félelemből 51
Bírjuk le félelmünket! 53
Az „emlékbank” 54
Kizárólag pozitív gondolatokat raktározz emlékbankodban! 55
Csak pozitív gondolatokat vegyél föl emlékbankodból! 56
Nincs kereslet a kellemetlenségekre 58
Mind hasonlók vagyunk 59
Kiegyensúlyozott szemléletmód 60
Légy megértő!61
Sohase cselekedj a lelkiismereted ellen! 62
Ne ültess rákos daganatot saját lelkiismeretedbe! 64
Járj te is a helyes úton! 65
Ülj előre! 66
Nézz mindig a másik ember szemébe! 66
Járj 25 százalékkal gyorsabban! 67
Mondd ki a véleményedet! 68
Mosolyogj sugárzóan! 69
Viselkedésedben szívleld meg a következő öt javaslatot 70

NEGYEDIK FEJEZET
Hogyan legyünk nagyvonalúak? 71
Gondolkodásunk nagyvonalúságától függ teljesítményeink nagysága 71
Az önbecsmérlés 72
Ismerjük meg valódi nagyságunkat! 72
A szavak hatása 73
Alakíts ki pozitív helyzetképeket másokban! 74
Negatív és pozitív képek 74
Négy út a nagyvonalú gondolkodás szókincséhez 76
Lásd meg a lehetőségeket, ne csak az adott helyzetet! 77
„Értéknövelő tréning” 82
Őszinte, élénk érdeklődés 83
Mi teszi a jó szónokot? 84
Mi okozza a civódásokat? 85
John felrúgott mindent, mert a kisebb iroda jutott neki 86
Három gyakorlat a kicsinyesség ellen 87
Teszt — Kicsinyesség és nagyvonalúság a gondolkodásban 87
Érdemes nagyvonalúnak lenni! 89

ÖTÖDIK FEJEZET
Milyen a kreatív gondolkodás? 90
A kreatív gondolkodás nem csak a művészek kiváltsága 90
Higgy abban, hogy a feladat elvégezhető... 91
...és elméd megtalálja az utat 92
Egy fiatalember rájön: nincs lehetetlen! 93
Ahol megvan a szándék, ott a megoldás is meglesz! 94
Gondolkozzunk haladó szellemben! 95
Úgy a legjobb, ahogy te csinálod 95
A jégen semmi sem virágzik ki 96
Három módszer a hagyomány bénító hatása ellen 97
Az abszolút tökély elérhetetlen 97
A „hetenkénti javítóprogram” 98
Mindig van megoldás, hallgass csak az eszedre! 100
Egy banktisztviselő története 100
A többletmunka mindig nagy hasznot jelent 102
Fontos az odafigyelés103
A menedzser, aki „segítséget kért” 104
Fülünk, a bebocsátószelep 104
Az odafigyelés és érdeklődés erősíti kreativitásunkat 105
Keresd az ösztönző hatásokat! 105
A könyvelő esete az ingatlaneladással 106
Keresd a szellemi ösztönzést! 107
Az ötleteket tovább kell fejleszteni... 107
...és formába kell önteni 108
A kreatív gondolkodáshoz vezető utak összefoglalása 110

HATODIK FEJEZET
Az ember az, aminek tartja magát 111
Gondolkodásunk határozza meg a sorsunkat 111
A tekintélyes megjelenés segít abban, hogy ennek megfelelően gondolkozzunk
112
David, a magányos cserkész 113
Amit külső megjelenésünk mond — nekünk és másoknak 113
Vásároljunk feleannyit, s fizessük a dupláját! 114
„A világ legnagyszerűbb épületén dolgozom!” 115
A munkához való viszony 116
Hogy látnak mások bennünket? 117
Te hogyan döntenél? 118
A küldöncmunka is lehet hasznos! 119
Az utánzási ösztön 120
Lelkesedj és lelkesíts! 120
Érezd úgy, hogy te vagy a legjobb! 121
Beszéljük rá magunkat a bátorságra! 122
Személyre szabott reklámműsor 123
A legfontosabbak rövid összefoglalása 125

HETEDIK FEJEZET
Válaszd meg a megfelelő környezetet, s első osztályon utazd át az életet! 126
Az ember igen sok tekintetben környezetének a terméke 126
Mindenkori, adott környezetünk határozza meg, hogy mivé válunk 126
Az elnyomott fantázia és a negatív propaganda 127
Azok, akik végképp föladták 128
Azok, akik részben adták föl 128
Akik soha nem adják föl 129
Semmi sem lehetetlen! 129
A „tagadók” 130
Ha kell, változtasd meg a környezeted! 132
Ne is vegyük figyelembe a negatívan gondolkodókat! 132
Ne ugorj be a hamis tanácsadóknak!133
Munka és szabadidő 134
Peter és Paul hétvégéje 135
Óvakodjunk a kitaposott utaktól! 136
Hogyan válogassuk meg környezetünket? 137
A pletyka nevezetű tudatméreg 138
Utazz első osztályon! 139
A környezet fontos sikertényező 141

NYOLCADIK FEJEZET
Minden a helyes hozzáálláson múlik 142
Hétköznapi gondolatolvasás 142
Ha fel akarjuk lelkesíteni az embereket,
saját magunkon kell kezdeni!143
A lelkesedés hasznai 145
Mélyedj el jobban! 146
Élet hassa át minden cselekedetünket!148
Terjesszünk jó híreket! 149
Jó hírek érlelik a jó eredményeket 150
Alapelv: éreztessük az emberekkel, hogy fontosak!151
Senki sem jelentéktelen 152
Adjuk meg embertársainknak a fontosság érzését! 153
Ha elismered mások fontosságát... 153
...önmagadat is fontosabbnak érezheted ezáltal 154
Mutasd ki háládat és elismerésedet! 154
Szólítsuk nevükön az embereket! 155
A dicséret jó befektetés 155
Mit tehet egy rózsa? 157
Ne hanyagold el a családodat! 158
Fontos jelszó: első a szolgálat! 158
A szolgálatkész benzinkutas 159
Nyújtsunk többet, mint amennyit elvárnak tőlünk! 160
A legfontosabb tudnivalók rövid összefoglalása 162

KILENCEDIK FEJEZET
Gondolkozzunk helyesen embertársainkról! 163
A siker egyik alapvető szabálya 163
A kedvesség mint tényező 164
Lyndon B. Johnson módszere 165
Barátságot nem lehet vásárolni 166
Kezdeményezz! 167
Hat szabály a kezdeményezés elősegítésére 168
Senki sem tökéletes 169
Lásd meg embertársaid szeretni való tulajdonságait! 170
A sikeres biztosítási ügynök története 171
Példa a helyes gondolkodásra... 173
...és a helytelenre 173
Az udvariasság nem kerül semmibe 174
Minden csak azon múlik, hogyan szemléljük a dolgokat 175
A fejezetben tárgyaltak lényegi összefoglalása 176

TIZEDIK FEJEZET
Tegyük megszokássá a cselekvést! 177
Váltsd valóra elképzeléseidet... 177
...cselekedj! 177
Miért nem nősült meg George? 179
Miért van új háza Jimnek? 180
Chris önállósítani akarta magát, ámde... 182
Ne várj a tökéletes körülményekre! 183
A jó ötlet önmagában nem elég 183
A cselekvést megkezdeni is cselekvéssel kell 184
Ösztökéljük elménket! 186
A siker varázsszava: Most! 187
Ne utólag beszélj! 188
Hogy akadályozta meg Johnt a nagy felkészülés a
munkában? 189
„Épp a megfelelő állapotban vagyok!” 190
A kezdeményezés hatalma 190
Álljunk ki ügyünkért! 191
Vállalkozz önként! 192
Szokj rá a tevékeny életre! 193

TIZENEGYEDIK FEJEZET
Miképpen tehetjük győzelemmé a vereséget? 194
Sose add meg magad! 194
Hogyan vezetnek a kudarcok sikerre?196
Húzz hasznot a vereségből is! 197
A rokkant színész és a vak lelkipásztor 199
Elemezd hibáidat! 200
Értékes veszteségeink 201
A pech nem mentség 202
Kitartás és kísérletezőkedv a legjobb párosítás 203
Van kiút! 205
Távolodj kissé el, és így kezdd újra! 206
Mindennek megvan a jó oldala 207
Öt hasznos útmutatás 209

TIZENKETTEDIK FEJEZET
Keress olyan célokat, amelyek elősegítik gyarapodásodat, fejlődésedet 210
Az a fontos, hogy hová igyekszünk 210
Tervezd meg jövődet! 211
Személyes tízéves terv 213
Mogyoró házikója 213
Egyetlen cél lebegjen a szemed előtt! 214
Váltsd valóra vágyaidat! 215
Menj, amerre a szíved húz 216
Sosincs túl késő! 217
A cél lebegjen szemed előtt! 218
Tom és Jack (kitalált) története 219
Egy fontos tanulság 220
Hogyan hosszabbítják meg céljaink életünket? 221
A következő mérföld 222
Harmincnapos előmeneteli terv 224
Kerülő út is vezethet a célhoz 225
Fektessünk be... 226
...képzésünkbe, tanulmányainkba... 227
...és ötletadókba! 228
Hogyan ösztönözzük gyarapodásunkat, fejlődésünket? 229

TIZENHARMADIK FEJEZET
Tanulj meg vezéregyéniség módjára gondolkozni! 230
A siker négy alapelve 230
1. Éld bele magad azoknak a gondolatvilágába, akik fontosak a számodra! 230
Joan kudarca 232
Tanulj meg mások szemével nézni! 232
A „bomba üzlet” 233
Talán a „másik” nézőpont a helyes 234
2. Légy mindig emberséges! 235
John „emberséges” módszere 236
Bob négylépcsős szabálya 238
Intézz minden ügyet emberségesen! 240
Az emberi méltóság szent dolog 240
3. Légy haladó szellemű! 241
A három ügynök története 241
Hogy teremtett rendet a káoszból az új tanárnő? 243
A vezetők példája 244
Haladó szellem kívántatik! 245
4. Tanácskozz meg mindent önmagaddal!246
Szakíts időt a zavartalan gondolkodásra!247
A tudatos magány csodatévő ereje 248
Szabadulj meg a külső hatásoktól! 249
A vezéregyéniség alapelveinek összefoglalása 250
EPILÓGUS
Hogyan éljünk a nagyvonalú gondolkodás varázshatalmával? 251
Gondolkozzunk nagyvonalúan... 251
...ha a kicsinyesen gondolkodók le akarnak húzni maguk közé 251
...ha úgy érezzük, gyengülünk 251
...ha elkerülhetetlennek tűnik a szóváltás 252
...ha vesztesnek érezzük magunkat 252
...ha gyöngül a szerelem 253
...ha úgy érezzük, nem jutunk előbbre a szakmánkban 253
Gondolkozz mindig nagyvonalúan! 254
ELŐSZÓ HELYETT
Mit tehet érted ez a könyv?


Légy nagyvonalú!
Mi a célja, az értelme ennek a könyvnek? Miért kell ilyen részletesen taglalni a
nagyvonalúság varázshatását?
Hadd ismertessem egy kulcsfontosságú élményemet: néhány éve egy ügynöki
értekezleten vettem részt, amely igen mély benyomást tett rám. Az illető vállalat
marketingvezetője roppant felajzott lelkiállapotban volt; egy fontos tényre
szerette volna felnyitni munkatársai szemét. Mellette a pódiumon a cég legjobb
üzletkötője állt, aki az éppen lezárt üzleti évben csaknem 25 ezer dollárt
keresett, míg a többi üzletkötő átlagkeresete csupán ötezer dollárra rúgott.
— Nézzék meg maguknak Harryt! — mondta kihívóan a marketingvezető. —
Csak nézzék meg jól! Mit tud ő, amit önök nem? Ötször annyit keres, mint az
átlag. Talán ötször olyan okos, mint önök? Nem mondhatnám. Ötször annyit
dolgozott volna, mint önök? Nem, sőt! Több szabadságot vett ki
bármelyiküknél. Esetleg jobb a körzete? Megint csak nem: az ügyfelek száma
körzetenként körülbelül egyenlő. Netán egészségesebb, mint önök? Jobb a
képzettsége? Nem és nem. Harry, mondhatni, az elképzelhető legátlagosabb
ember... csak egyvalamiben nem átlagos, és ez a nagy különbség önök és ő
közötte: abban, hogy ötször olyan nagyvonalú, mint önök.
Azzal kifejtette, hogy a siker sokkal inkább függ a gondolkodás
nagyvonalúságától, mint az észbeli képességek mértékétől.
Ez a gondolat lenyűgözött. Elkezdtem figyelni az embereket, beszélgetni velük,
hogy kinyomozzam, mi is rejlik igazán a mindenféle fajta sikerek mögött. A
válasz mind világosabb és világosabb lett. A megvizsgált esetek egyre-másra
bizonyították, hogy a bankszámlán található pénz mennyisége s a boldogság, a
megelégedés mértéke egyaránt az ember nagyvonalúságától függ. A
nagyvonalúság eredményei valóban csodával határosak.
Ha tényleg ilyen sokat jelent a nagyvonalú gondolkodás, miért nem gondolkodik
mindenki így?
Gyakran teszik föl nekem ezt a kérdést. Azt hiszem, meg is tudok rá felelni:
gondolkodásunkat igen erősen formálja a körülöttünk lévő emberek
gondolkodásmódja, amely gyakran kicsinyes és szűk látókörű ahelyett, hogy
nagyvonalú, széles látókörű volna. Legtöbbünk nap mint nap szűk látókörű
emberekkel kényszerül tárgyalni. S ha az embernek ilyen közhelyeket kell
hallania, mint "Lesz, ami lesz", "El kell fogadni a dolgokat, ahogy jönnek", vagy
ha azt bizonygatják, hogy az ember nem irányíthatja a saját életét, mivelhogy az
a sors kezében van, s a legjobb, ha el is felejti az álmait, nem ábrándozik tovább
szebb otthonról, jobb életkörülményekről, nos, mindennek már végképp semmi
köze sincs a gondolkodáshoz.
Ki ne ismerné a mondást, hogy a sikernek nagy ára van? Mintha elkerülhetetlen
volna, hogy az ember eladja a lelkét, elhallgattassa a lelkiismeretét és feladja az
értékrendjét ahhoz, hogy az élre kerüljön! Az az igazság, hogy nem kell a
sikerért megfizetni — épp ellenkezőleg: Minden előrelépés hasznot hajt.
Fedezd föl a gondolkodásodban rejlő varázserőt!
Ne vesztegessük a középszerűségre a szót, hallgassunk inkább a történelem nagy
gondolkodóira, például Dávid prófétára, aki ezt mondta: "Olyan az ember,
ahogyan a szíve mélyén gondolkodik." Vagy gondoljunk William Shakespeare
csodálatosan éleselméjű megfigyelésére: "Egy dolog sem rossz vagy jó
önmagában, csak a gondolkodás teszi azzá."
De honnan tudhatjuk, hogy igazuk van-e a nagy gondolkodóknak? Vannak erre
bizonyítékaink? Jogos a kérdés, de könnyű rá megfelelni. Cáfolhatatlan
bizonyítékot jelentenek azok a rendkívüli emberek, akik sikereikkel, nagyszerű
teljesítményeikkel és boldogságukkal ékesen igazolják, hogy a nagyvonalú
gondolkodás valóban csodákra képes.
Azon egyszerű eljárások, amelyekről az elkövetkezőkben szó lesz, semmiképp
sem holmi igazolatlan elméletek, s nem is egyes emberek szerény véleményei és
feltételezései. Jól bevált viselkedési szabályok ezek, különböző élethelyzetekre
alkalmazva, amelyek mindig használhatók, mindig működnek, méghozzá
csodálatos hatással.
Már a tény maga, hogy ezeket a sorokat olvasod, arról tanúskodik, hogy érdekelt
vagy a sikerben. Magas életszínvonalat szeretnél, s hogy megkaphasd az élettől
mindazt a jót, amit megérdemelsz. A sikerben való érdekeltség igen értékes
tulajdonság.
S van még egy értékes tulajdonságod: a kezedben tartod ezt a könyvet, ami azt
jelenti, van elég eszed ahhoz, hogy eszközöket keress célod elérésére. Ha bármit
akarunk építeni — például hidat vagy akár autót —, szerszámokra van hozzá
szükségünk. A sikeres karrier kiépítése közben sokan elfeledkeznek arról, hogy
egy könyv is értékes segédeszköz lehet.
Légy nagyvonalú, akkor nagyszerű életed lesz, nagyszabású, és boldogságban,
teljesítményekben, jövedelemben, barátságban, tiszteletben, megbecsülésben
gazdag.
Hanem elég az ígérgetésből. Járj csak a végére most, azonnal, hogyan teheted
gondolkodásodat csodatevő erővé, önmaga szolgálatában. Kezdd meg felfedező
utadat Disraeli, a nagy brit államférfi gondolatával: "Túl rövid az élet ahhoz,
hogy jelentéktelenek legyünk!"
A siker irányelvei
Az itt következő fejezetek mindegyikében tucatszám olvashatók a praktikus,
célszerű javaslatok, módszerek és alapelvek, amelyek segítségével
megtanulhatod, hogyan kell a nagyvonalú gondolkodás roppant erejét
fölhasználni, hogy kielégíthesd a siker, a boldogság és a megelégedés utáni
vágyadat. Minden módszert az életből vett igaz történet szemléltet. Többek
között megtudhatod, hogyan lehet
• a hit erejével rálépni a sikerhez vezető útra;
• a sikerbe vetett hit által sikert kivívni;
• pozitív gondolatokat kifejleszteni;
• a világszerte pusztító kudarcbetegség, a "kibúvókór" ellen immunitást szerezni;
• fölismerni, mennyivel fontosabb a gondolkodásra való képesség, mint a puszta
okosság;
• agyunkat gondolkodásra, és nem adattárolásra használni;
• elsajátítani a félelem legyőzésének és a bizalom felépítésének technikáját;
• emlékezetünket edzeni, hogy erősödjék az önbizalmunk;
• levetkőzni az emberektől való félelmet;
• önbizalmunkat erősíteni azáltal, hogy vigyázunk a lelkiismeretünkre;
• meglátni saját valódi nagyságunkat és megtalálni előnyös tulajdonságainkat;
• elsiklani az apróságok fölött és a fontos dologra összpontosítani;
• alkotó gondolkodással keresni feladataink mind jobb és jobb megoldását;
• alkotóerőnket kibontakoztatni azáltal, hogy szilárdan hiszünk a feladat
elvégezhetőségében;
• kiterjeszteni gondolkodásunk határait, mozgósítani elménket;

• tovább növelni ötleteink, gyümölcsöző gondolataink mennyiségét;
• elsajátítani a nagy emberek gondolkodásmódját;
• kifejleszteni azt a beállítottságot, amely közelebb visz bennünket vágyaink
eléréséhez;
• kibontakoztatni az őszinte lelkesedés erejét;
• többet keresni úgy, hogy a szolgálatot minden fölé helyezzük;
• elnyerni az emberek támogatását azáltal, hogy a megfelelő módon fordulunk
feléjük;
• elsajátítani a módját, hogy másokról csak jót gondoljunk;
• akkor is nagyvonalúan gondolkodni, ha éppen vereséget szenvedünk vagy
vesztésre állunk;
• szokásunkká tenni a kezdeményezést, s nem megvárni, míg minden feltétel
tökéletesen adott;
• tőkét kovácsolni a varázsszóból: most;
• minden veszteségből gazdagodni valamivel;
• az építő önkritika erejét fölhasználni;
• leküzdeni a csüggedést azáltal, hogy minden helyzetnek észrevesszük a jó
oldalát;
• tízéves tervet csinálni;
• olyan célokat találni, amelyek sikert és hosszú életet biztosítanak;
• harmincnapos előmeneteli útmutató segítségével elérni célunkat;
• kiaknázni gondolkodásunk legnagyobb teljesítő-képességét;
• kritikus helyzetekben bevetni a nagyvonalú gondolkodás varázserejét.


ELSŐ FEJEZET
Ha hiszel a sikerben, az hozzád fog pártolni


A hit hegyeket mozgat
A siker rengeteg csodálatos, pozitív jelentést foglal magában: jó közérzet,
megbecsülés, kényelmes otthon, szabadság, utazások, új és új szerzemények,
anyagi biztonság és gyermekeid jó pályakezdésének biztosítása. A siker
szabadságot jelent: a gondok, a szorongás, a csalódások és a kudarcok
megszűnését. A siker önbecsülést jelent, egyre növekvő boldogságot és
megelégedést. De mindezeken túl a siker azt is jelenti, hogy támogathatjuk a
tőlünk függő embereket. A siker az élet nagy célja.
Sikerre vágyik minden ember, és az élet kellemes oldalaira. Senki sem szereti
magát másodrangúnak érezni, vagy másodosztályú pályát befutni. Legyünk első
osztályúak!
A legsikerszagúbb bölcsességek egyike a bibliai mondás, amely szerint a hit
hegyeket mozgat.
Aki teljes szívével hiszi, hogy meg tud mozdítani egy hegyet, az képes is erre.
Igen kevés ember van valóban meggyőződve afelől, hogy hegyeket tud
mozgatni, ezért is mozgatnak meg olyan kevés hegyet a világon.
De hit által képesek vagyunk hegyeket mozgatni. A sikerbe vetett hit által
képesek vagyunk kiharcolni a sikert. A hit erejében nincs semmi mágikus vagy
titokzatos.
Higgy, és azonnal rá fogsz döbbenni: a sziklaszilárd meggyőződés abban, hogy
végre tudsz valamit hajtani, kitermeli benned az erőt, a képességet, az energiát
— vagyis mindazt, ami segít célod elérésében. Ha szentül hiszed, hogy el tudsz
végezni egy dolgot, magától adódik majd a hogyan.
A földkerekségen naponta ifjú emberek ezrei lépnek be első munkahelyükre.
Mindegyik szeretne valamikor a csúcsra kerülni, de legtöbbjüknek nincs elég
hite ahhoz, hogy valóban megmássza a lépcső legfelső fokait, ezért nem is
jutnak sosem föl odáig. Észre sem veszik a magasba vezető lépcsőfokokat,
mivel nem hisznek a feljutás lehetőségében. Kikötnek és meg is maradnak az
átlagember életformájánál.
Ám ezen ifjú emberek némelyike valóban hisz önnön sikerében. Az ő
alapállásuk az, hogy "az élre fogok kerülni!" És, rendíthetetlen hitüknek hála,
oda is kerülnek. Szentül meg vannak győződve arról, hogy sikerük lesz, és hogy
egy vezető állás elnyerése teljes mértékig reális lehetőség a számukra, ezért
aztán figyelemmel kísérik az idősebb főnökök, menedzserek viselkedését.
Tanulmányozzák, hogyan is fog hozzá a sikeres ember egy probléma
megoldásához, miképpen hoz döntéseket, egyszóval megfigyelik a sikeres
ember magatartását.
Néhány éve történt, hogy egy ifjú ismerősöm elhatározta, lakókocsikkal fog
kereskedni, bár sokan intették, hogy a dolog igen könnyen balul üthet ki.
A fiatalember megtakarított pénze alig háromezer dollárra rúgott. Tervének
ellenzői úgy vélték, hogy csak kezdő tőkének is az összeg sokszorosára volna
szükség.
— Ezen a területen nagyon erős a konkurencia — győzködték ismerősömet. —
Önnek ráadásul nincs is gyakorlata a lakókocsiüzletben, az üzletvezetésről nem
is beszélve.
A fiatalember azonban nem hagyta, hogy saját képességeibe vetett hitét
megrendítsék. Nyíltan beismerte, hogy egyaránt szűkében van a pénznek, a
tapasztalatoknak, és nagy konkurenciával kell megküzdenie.
— A vizsgálataim viszont egytől egyig azt mutatják — fűzte hozzá —, hogy a
lakókocsiipar terjeszkedőben van. Ellenőriztem a versenyképességemet is.
Tudom, hogy a városunkban mindenkinél jobban tudok lakókocsit eladni.
Számolok azzal, hogy egy-két hiba becsúszhat, de nagyon hamar az élre fogok
kerülni.
Úgy is lett. Viszonylag könnyen sikerült pénzt szereznie. Sziklaszilárd hite,
hogy sikere lesz ebben az üzletben, hamarosan két befektető bizalmát is
megnyerte. És tántoríthatatlan meggyőződésével véghezvitte a lehetetlent: elérte
azt, hogy egy lakókocsigyáros minden előleg nélkül rendelkezésére bocsátott
néhány kocsit.
Az első évben több mint egymillió dollár értékben adott el lakókocsikat.
— Jövőre kétmilliós forgalomra számítok! —jelentette ki.
A hit, az erős hit arra készteti a szellemet, hogy megtalálja a célhoz vezető utat
és az eszközöket. A sikerbe vetett hit pedig megszerzi számodra az emberek
bizalmát.
És aki hiszi, hogy hegyeket tud mozgatni, az tud is. Aki azt hiszi, hogy nem, az
nem tud. A kivitelezéshez szükséges erőt a hit teremti meg.
Modern korunkban a hit még nagyobb csodákra is képes, nem "csak" arra, hogy
hegyeket mozgasson. A világűrkutatás legfontosabb, döntő fontosságú
mozgatórugója az a hit, hogy a világűr meghódítható. Ha tudósaink nem hittek
volna abban, hogy el kell jutni a világűrbe, akkor nem lett volna meg bennük
sem a bátorság, sem a kellő érdeklődés, sem pedig az elengedhetetlen lelkesedés
munkájuk elvégzésére. És a hit, hogy a rák gyógyítható, előbb-utóbb megtalálja
az utat gyógyítása titkához.
Higgy a győzelemben, akkor ki fogod vívni!
Az átlag fölötti eredményekbe vetett hit az az erő, amely a nagy könyvek,
színdarabok, az összes nagy műalkotás és fölfedezés mögött megbúvik. A
sikerbe vetett hit ösztökél minden üzletembert, minden egyházi és politikai
szervezetet. A sikerbe vetett hit a sikeres ember legalapvetőbb, legsajátabb,
leginkább elengedhetetlen vonása. Hidd igazán, hogy a tiéd lesz a siker, akkor
valóban el fogod érni!
Az évek során sok olyan emberrel beszélgettem, akik kudarcot vallottak üzleti
vállalkozásukkal, vagy nem sikerült karriert befutniuk. Hallhattam sokféle
indoklást és mentegetőzést. Közöttük a legfigyelemreméltóbbak az ilyenek
voltak: "Őszintén szólva, sose hittem igazán a dologban"; "Valami nem tetszett,
már amikor az egészbe belevágtam"; "Nem is igen lepett meg, hogy rosszul sült
el a dolog".
Aki így gondolkozik: "Nos jó, megpróbálhatjuk, bár nem hiszem, hogy
összejön", az maga ad zöld utat a kudarcnak.
A kétely, a hitetlenség nagy negatív erő! Ha gyökeret tud verni a tudatunkban,
akkor egyre-másra gyártja az érveket, amelyek igazolják az értelmünk előtt. A
legtöbb kudarcban a hitetlenség, a kétely a ludas, vagy az, hogy nem kívánjuk
igazán, meggyőződéssel a sikert. Ha ugyanis a kudarc hite ver gyökeret a
tudatunkban, az hamarosan kudarchoz is vezet. Ezért kell, hogy a győzelemben
higgy, és akkor ki is fogod vívni.
Higgy abban, hogy te vagy a jobb!
Egy ifjú írónő mesélt nekem egyszer művészi ambícióiról. Szóba került egy
híres kolléga neve is.
— Ó — sóhajtott a hölgy —, ő nagyszerű író. Én persze soha nem is
álmodhatok az övéhez hasonló sikerekről.
Bosszantott az írónő hozzáállása, mivel ismerem a szóban forgó írót. Tudom,
hogy nem kiemelkedően értelmes vagy éles elméjű, és más vonatkozásban sem
rendkívüli. Csak éppen pompásan fejlett önbizalommal rendelkezik. Ez az
adottsága igen pozitív hatással van a tudatára, és ez teszi képessé arra, hogy az
ötleteit a lehető legjobban váltsa valóra, és a teljesítményeivel sikert és
elismerést harcoljon ki.
Nézd meg magadnak a vezető személyiségeket, figyeld meg, tanulmányozd
őket! De ne nézd őket ájult tisztelettel, hanem higgy abban, hogy jobb vagy
náluk. Aki ugyanis megelégszik a második hellyel, annak a teljesítménye is
mindig másodosztályú lesz.
Vizsgáljuk csak meg következőképpen a dolgot: az önbizalom az a termosztát,
amely szabályozza, mit tudunk véghezvinni az életben. Vegyünk egy embert,
aki a középszer életét éli. Nem tartja magát sokra, keveset is kap cserébe. Azt
gondolja, hogy nem képes nagy dolgokat véghezvinni, hát nem is teszi.
Jelentéktelennek tartja magát, ezért minden, amit tesz, magán hordja a
jelentéktelenség bélyegét. Az önbizalom hiánya egyre inkább eluralja a
fellépését, beszédét, minden tettét. Önértékelése egyre negatívabb lesz. És lassan
elveszíti környezete megbecsülését is, mivel a többiek mindig azt látják
bennünk, amit mi magunk látunk.
Most pedig vegyünk egy olyan embert, aki a maga szerencséjének kovácsa.
Értékesnek tartja magát, ezért aztán sokat is kap cserébe vagy sokat harcol ki.
Hisz abban, hogy nagy és nehéz feladatok megoldására született, ezért aztán
meg is tud velük birkózni. A mód, ahogy az emberekkel bánik, egész jelleme,
gondolkodása, véleménye, mozdulatai azt sugározzák: ez az ember tud, ez aztán
jelentős személyiség! Az ember önnön gondolkodásának terméke. Higgy
önmagadban, gondolkozz igényesen, nagyvonalúan, nagyszabásúan. Indíts
sikeroffenzívát abban a rendíthetetlen hitben, hogy el is éred a célt. Gondolkozz
nagyvonalúan, és a nagysághoz jutsz el!
Fordítsuk hasznunkra az önbizalom erejét!
Detroitban egyszer üzletembereknek tartottam előadást. Egy úr lépett oda
hozzám, miután végeztem. Bemutatkozott, és így szólt:
— Nagyon tetszettek a fejtegetései. Volna pár perce számomra? Egy személyes
élményemet szeretném megbeszélni önnel.
— Kérem, természetesen — feleltem.
— Ez az élményem azzal van összhangban, amit ön ma este mondott, hogy az
értelmünket önmagunk javára, és nem magunk ellen kell felhasználni. Soha nem
árultam el senkinek, hogyan tudtam kitörni a középszerűség világából, de önnek
szívesen elmesélném.
— Én pedig nagyon szeretném hallani! — válaszoltam.
— Még öt évvel ezelőtt is ugyanúgy robotoltam a szerszámkészítésnél, mint
bármelyik kollégám. Az átlagos mérce szerint egész rendesen kerestem, de az
életszínvonalunk minden inkább volt, mint ideális. Nagyon kicsi házban laktunk,
és sosem volt pénzünk a vágyaink kielégítésére. A feleségem ugyan nem
panaszkodott, de azért nemigen lehetett ráfogni, hogy boldog. Bennem pedig
nőttön-nőtt az elégedetlenség.
Most bezzeg minden egészen másképp van. Nagy birtokunk van, rajta gyönyörű
új házunk, és még egy vityillónk is, pár száz kilométerre innen, északon. Nem
okoz többé gondot, hogy futja-e majd a gyerekek taníttatására, és a feleségemet
sem fogja el a kötelező lelkifurdalás, ha pénzt ad ki egy-egy új ruhára. Jövő
nyáron az egész család Európába röpül, és egy hónapig ott fogunk nyaralni.
Most élünk csak igazán.
— És hogyan tudta mindezt elérni? — firtattam.
— Hogy az ön egyik ma esti mondatát idézzem, hasznomra fordítottam a hit
erejét. Öt éve történt. A fülembe jutott, hogy az egyik itteni, detroiti
szerszámkészítő cégnél volna egy szabad állás. Akkoriban Clevelandben éltünk.
Nagyobb kereset reményében megpályáztam az állást. Vasárnap estefelé
érkeztem. A bemutatkozó beszélgetés persze hétfőre volt kitűzve.
Vacsora után váratlanul nagyon megharagudtam magamra. Miért vagyok egy
ilyen átlagos senki? Miért kapaszkodom egy olyan állásért, amely csak egy
egész parányi előlépést jelenthet?
Máig sem tudom, mi késztetett rá, de gondoltam egyet, és összeírtam öt embert,
akiket évek óta jól ismertem, s akik messze túlszárnyaltak kereset és szakmai
megbecsülés dolgában. Két egykori szomszédom, akik, amióta elköltöztek,
osztályvezetők lettek, két volt főnököm és a sógorom szerepelt a listán.
Ezután megkérdeztem magamtól, hogy mijük is van nekik — a jobb állást
kivéve —, ami nekem nincs. Intelligensebbek? Képzettebbek? Gondos és
őszinte mérlegelés után ezeket a válaszokat el kellett vetnem.
Végül eszembe jutott egy új tényező: a kezdeményezőkészségük. Vonakodva
bár, de be kellett ismernem, hogy ezen a ponton messze elmaradok sikeres
barátaimtól.
Közben hajnali három óra lett, de az elmém csodálatosan friss volt. Első ízben
néztem farkasszemet a hibámmal. Rádöbbentem, hogy mindig is nagyon
visszahúzódó voltam. Mélyebben magamba tekintve megállapítottam, hogy
azért hiányzik belőlem a kezdeményezőkészség, mert nem bízom a
képességeimben.
Az éjszaka folyamán rájöttem, hogy az önmagammal szembeni kishitűség
teljesen eluralkodott rajtam, és ellenem dolgoztatta az értelmemet. Hogy mindig
csak arról papoltam saját magamnak, miért nem tudok egyről kettőre jutni,
ahelyett hogy azt hajtogattam volna, hogy igenis képes vagyok erre. Így
befeketítettem önmagamat saját magam előtt. Megértettem, hogy az
önértékelésem minden tettemben megnyilvánul, és ha én nem hiszek magamban,
más sem fog soha hinni bennem.
Döntöttem: többé egy pillanatig sem fogom magamat másodosztályúnak érezni.
Soha többé nem vagyok hajlandó ócsárolni magamat. Reggel is tele voltam
bizakodással. A bemutatkozó beszélgetésen próbára tettem újdonsült
önbizalmamat. Mielőtt elindultam otthonról, abban reménykedtem, lesz elég
bátorságom, hogy 750, sőt talán ezer dollárral is többet kérjek az eddigi
fizetésemnél. Most azonban, midőn felfogtam, hogy igazán értékes ember
vagyok, 3500-ra emeltem a különbözetet. Meg is kaptam. Feldicsértem
magamat, mert az önelemzéssel töltött hosszú éjszaka során olyan értékeket
találtam magamban, amelyek méltók voltak a dicséretre.
Az új állásban két év alatt olyan ember hírébe kerültem, aki ért hozzá, hogy
megrendeléseket szerezzen. Aztán beütött a recesszió. Ez csak fölverte az
értékemet, hiszen a legjobbak egyike voltam a szakmában. A cégemet
átszervezték, és jókora fizetésemelést kaptam, valamint egy csomó részvényt is.
Aki hisz önmagában, azt kellemes, pozitív dolgok érik.
Irányítsd pozitív gondolataidat!
A te elméd egy "gondolatgyár". Ennek a gyárnak igen nagy a hozama, mivel
rengeteg gondolatot "gyárt" naponta.
A te gondolatgyáradban két üzemvezető irányítja a termelést. Nevezzük őket
Győzelem úrnak és Vereség úrnak. Győzelem úr a pozitív gondolatok gyártását
vezeti. Az olyan érvek előállítása a szakterülete, amelyek azt bizonyítják, hogy
képes vagy valamit véghezvinni, teljesíteni, elérni.
Vereség úr, a másik üzemvezető, kedvezőtlen, negatív gondolatokat gyárt.
Szakértője az olyan érvek előállításának, amelyek azt bizonygatják, hogy
valamire nem vagy képes, hogy gyenge és egyáltalán, alkalmatlan vagy.
Mind Győzelem, mind Vereség úr roppant engedelmes. Mindig
engedelmeskednek neked. Egyetlen kis jellel tudod irányítani üzemvezetőidet.
Ha ez a kis jel pozitív, Győzelem úr azonnal munkához lát. Ha viszont negatív
jelt adsz, Vereség úr lép akcióba.
Ha tudni akarod, hogy is dolgozik ez a két üzemvezető, végezd el a következő
kísérletet. Először mondd magadnak: "Undorító egy nap van ma!" Ezzel
megadtad a jelt Vereség úrnak, aki azonnal akcióba lép, és olyan helyzetet
teremt, amely igazolja a szavaidat. Azt szuggerálja neked, hogy az idő is csúf
lesz ma, hogy a mai üzletek sok jóval nem kecsegtetnek, hogy a haszon egyre
kevesebb, hogy a munkatársaid idegesek, a feleséged pedig rossz kedvében van.
Vereség úr kitűnő munkát végez: pár pillanat alatt mindent elcsúfít, és te,
anélkül, hogy akár csak észrevennéd, valóban borzasztóan fogod magadat érezni
egész nap.
De ha így szólsz magadhoz, a kísérlet kedvéért: "Milyen szép nap van ma!",
akkor Győzelem úrnak adtad meg a jelet. Ő pedig kijelenti: "Csodálatos ez a mai
nap. Az idő kellemes, napsütéses. Élni öröm. Ma jó munkát fogsz végezni. És ez
a nap tényleg szép lesz a számodra."
Vereség úr elmagyarázza neked, hogy sose fogod tudni X urat rábeszélni a
vételre, míg Győzelem úr azt bizonyítja, hogy igenis képes vagy erre. Vereség
úr kudarcot jósol neked, Győzelem úr pedig afelől biztosít, hogy sikerrel fogsz
járni.
Minél több munkát adsz az üzemvezetők bármelyikének, az annál aktívabban
fog dolgozni. Ha Vereség úr több munkát kap, végül magához ragadja az egész
gondolattermelést, s így a gondolkodásod mindenestül negatív jelleget ölt.
Bocsásd el Vereség urat! Nincs rá szükséged. Hiszen ki szeretné, ha valaki
folyton azt hajtogatná neki, hogy semmire sem képes, semmihez sem ért, és
okvetlenül kudarcot fog vallani. Vereség úr semmi segítséget nem nyújt neked
célod elérésében.
Győzelem urat viszont foglalkoztasd állandóan. Valahányszor egy ötleted
támad, mindig őt kérd fel az együttműködésre, s ő majd bebizonyítja, milyen
sikereket tudsz elérni.
Tégy meg egy lépést a siker felé, egy alapvető, elengedhetetlen lépést: higgy
önmagadban és abban, hogy el tudod érni a sikert!
Hogyan fejlesszük ki önbizalmunkat?
A következőkben három módszert ajánlok, amelyek segítségével önbizalomra
tehetünk szert, s azt állandóan erősíthetjük.
• Gondolj mindig a sikerre, s ne a kudarcra. A kudarcorientált gondolkodást
helyettesítsd mind hivatásodban, mind a magánéletben a sikerre összpontosított
gondolkodással. Ha nehéz feladat előtt állsz, gondold mindig ezt: "győzni
fogok!", ne pedig azt; hogy: "aligha járok sikerrel..." Ha versenyhelyzetbe
kerülsz, ezt kell gondolnod: "vagyok olyan, mint a legjobbak!", s nem azt: "a
vetélytársam messze túlszárnyal". Ha előtted áll a nagy lehetőség, gondold
feltétlenül ezt: "igenis, képes vagyok rá!", sohase azt, hogy: "nem tudom
elvégezni". Egész gondolkodásodat vesd alá annak a gondolatnak, hogy sikert
fogsz aratni. A sikerközpontú gondolkodás arra ösztönzi az elmédet, hogy
sikerrel kecsegtető terveket ötöljön ki. A kudarcorientált gondolkodás ennek
pontosan az ellenkezőjét éri el: olyan gondolatokat termeltet ki, amelyek
egyenes úton visznek a kudarchoz.
• Jusson eszedbe mindig, hogy kiválóbb vagy, mint hinnéd. A sikeres
emberekben nincs semmi emberfölötti. A sikerhez nem szükségeltetik
rendkívüli agy. Nincs benne semmi misztikum. És semmi köze a szerencséhez.
A sikeres emberek egytől egyig hétköznapi halandók, akik egyszerűen csak
hisznek önmagukban és a vállalkozásaik sikerében. Sose becsüld le saját
magadat!
• Bízz nagyon önmagadban! Igazi sikert csak úgy érhetsz el, ha széles
távlatokban gondolkodsz, és erősen hiszel. Ha kis célokat tűzöl ki magad elé,
nem is várhatsz nagy eredményt. Legyenek nagyralátó céljaid, s ha hiszel
bennük, roppant sikereket fogsz aratni. Ezt sose felejtsd el, s akkor valóban nagy
gondolatokat, terveket fogsz valóra váltani.
Személyre szabott tanulmányi program
Egy nagyvállalat vezetőinek kongresszusán így szólt egyszer a
felügyelőbizottság elnöke:
— Mindenkitől, aki vezetői állásra pályázik, meg kellene követelnünk, hogy
elvégezzen egy személyes önfejlesztő tanfolyamot. Senki sem mondhatja meg
kívülről, hogyan fejlesszük önmagunkat. Csakis a személyes erőbedobástól
függ, hogy előre tudunk-e haladni a szakterületünkön. Időt, munkát kell áldozni
az önfejlesztésre. Más nem teheti ezt meg helyettünk.
Találó, gyakorlatias szavak. Követésre méltóak. Aki valaha csúcsteljesítményt
ért el az üzleti életben, az iparban, a tervezésben, egyházi vagy művészi
munkában vagy bármi más területen, azt csakis az önmegvalósítás, a személyes
fejlődés tudatos, tervszerű, szigorú ellenőrzésével érte el.
Három pontba szedhető a követelmény, amelyet minden tanulmányi programnak
— s ez a könyv is ez — teljesítenie kell: először is kielégítően be kell mutatnia a
tárgyat; másodszor módszereket kell kínálnia, a dolog mikéntjét; harmadszor
pedig azt kell elénk tárnia, milyen eredményekre számíthatunk.
A te személyes sikertréninged tárgya a sikeres emberek viselkedése és fogásai.
Hogyan menedzselik magukat? Hogyan küzdik le az akadályokat? Hogy tesznek
szert mások megbecsülésére? Hogyan törnek ki az átlagból? Hogyan
gondolkoznak?
Fejlődési programunk mikéntje viselkedési irányelvekből áll. Minden fejezetben
találhatsz ilyen kipróbált, bizonyított hatású irányelveket. Alkalmazd őket!
A program legfontosabb részéről, az eredményekről pedig dióhéjban ennyit: az
itt kifejtett program lelkiismeretes betartásával olyan sikereket biztosíthatsz
magadnak, amelyeket most minden bizonnyal hihetetlennek tartasz. Személyes
tanulmányi programod minden egyes szakasza gazdagon megjutalmaz majd:
nagyobb elismerést kapsz a családodtól, barátaid és kollégáid csodálni fognak,
hasznosnak érezheted majd magad, leszel valaki, többet keresel majd, magasabb
lesz az életszínvonalad, nagyobb a tekintélyed.
Ezt a tréninget teljesen önállóan csinálhatod végig. Senki sem fog a hátad
mögött kukucskálni, és senki sem fogja előírni, mit hogyan tegyél. Ez a könyv
lesz a vezetőd, de csakis te értheted meg saját magadat, csakis te határozhatod
el, hogy ezt a tréninget végigcsinálod, egyedül te ítélheted meg a saját
előmeneteledet, s javíthatod ki esetleges hibáidat. Egyszóval te saját magadat
fogod tanítani, hogyan érj el mind nagyobb és nagyobb sikereket.
Tökéletes laboratórium
Ehhez a munkához, ezekhez a tanulmányokhoz egy pompásan berendezett
laboratórium áll a rendelkezésedre. Ez a labor azokból az emberekből áll,
akikkel nap mint nap találkozol, s akik az emberi viselkedés minden lehető és
elképzelhető mintáját bemutatják. Ha te, a tudós belépsz ebbe a laborba, a
tanulásnak valóban határtalan lehetőségei tárulnak eléd. Ehhez a laborhoz
semmilyen felszerelést nem kell vásárolnod, sem bért fizetned, illetményt
lerónod. Ingyen használhatod, amikor és ameddig csak akarod.
Most, hogy saját laboratóriumra tettél szert, nyilván azt szeretnéd tenni, amit
bármelyik tudós: kísérletezni, megfigyeléseket végezni.
Nem lep meg, hogy bár állandóan emberekkel vagyunk körülvéve, a legtöbbünk
oly keveset tud az emberi viselkedés miértjeiről, hogyanjairól? Tapasztalt
megfigyelő alig-alig akad közöttünk. Könyvünk egyik legfontosabb célja ezért a
megfigyelőképesség edzése, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz; hogy az emberek
viselkedését megértsük. Hamarosan efféle kérdéseid lesznek: "Miért, hogy az
egyik ember olyan sikeres, míg a másik csak küszködik?" "Miért van
egyeseknek annyi barátja, másoknak meg olyan kevés?" "Miért fogadja el
ugyanazt a dolgot X szájából mindenki, amit, ha Y-tól hall, elutasít?"
Ezen tanulmányok során roppant értékes tudnivalókhoz jutsz a megfigyelés
egyszerű folyamata által.
Két ötlet ahhoz, hogyan váljunk jó megfigyelővé: külön tanulmányozás céljából
válassz ki négy embert, a két legsikeresebb s a két legsikertelenebb ismerősödet.
Mialatt ezzel a könyvvel dolgozol, figyeld meg, mennyire tartják magukat a te
sikeres embereid a siker itt bemutatott alapelveihez. A két véglet
tanulmányozása világítja majd meg, milyen fontos is az, amit a következőkben
tárgyalunk.
Minden találkozás, minden kapcsolat lehetőség arra, hogy működésben
figyelhesd meg a siker alapelveit. Törekedj arra, hogy szokásoddá tedd a sikert
hozó magatartást. A megfelelő magatartás második természeteddé válhat, ez
csak gyakorlás kérdése.
Majd mindenkinek van olyan barátja, akinek a kertészkedés a hobbija, s
mindenki hallhatott már efféle szavakat: "Csodálatos dolog megfigyelni, hogyan
fejlődnek a növényeim!" "Figyeld csak, hogy reagálnak a vízre és a trágyára!"
"Nézd, mekkorát nőttek az utolsó hetekben!"
Kétségtelenül izgalmas megfigyelni a természet és az emberi gondoskodás
együttműködését. De még sokkal izgalmasabb lesz megfigyelni saját reakcióidat
egy gondosan megtervezett gondolkodásformáló program hatására. Boldogan
fogod tapasztalni, hogyan nő napról napra, hónapról hónapra az önbizalmad, a
teljesítőképességed és a sikereid. Semmi, de semmi öröm a világon nem
hasonlítható ahhoz a tudathoz, hogy a legjobb úton vagyunk a sikerek és a nagy
tettek felé. És nincs a világon kifizetődőbb becsvágy, mint az, hogy a legjobbat
hozzuk ki magunkból.
Három fontos tanács
Három fontos tanács ahhoz, hogy hogyan lehet ezt a könyvet a legnagyobb
haszonnal forgatni:
1. Olvasd végig a könyvet, amint ráérsz, de ne olvasd túl gyorsan. Minden egyes
gondolatot, szabályt gondolj át alaposan, hogy pontosan tudd, hogyan
fordíthatod majd a saját hasznodra.
2. Ezután fordíts egy-egy hetet minden egyes fejezet alapos feldolgozására. Jó
gyakorlat például, ha a fejezetek végén található összefoglalót mindig kiírod egy
kis papírra, s minden reggel így szólsz magadhoz: "Ma ezt a szabályt fogom
alkalmazni!" Figyelmesen olvasd át a cédulát, tedd zsebre, s a nap folyamán
többször is vedd elő, hogy újra átolvasd. Este aztán ki lehet értékelni, hogyan
sikerült az elv betartása. Mindig határozd el, hogy másnap még jobban fogod
csinálni.
3. Miután minden fejezettel egy-egy hetet eltöltöttél, egy éven át legalább
havonta újra kellene olvasnod a könyvet, közben mindig kiértékelve saját
teljesítményedet. Légy mindig kész a további fejlődésre, tökéletesedésre.
Végezd el a tanfolyamot, kérlek, tervszerűen, vagyis pontos időrendhez
igazodva. A legtöbb embernek fizikai fájdalmat okoz, ha megzavarják a
napirendjét. Az embernek szüksége van rendszerességre, hogy jól érezze magát.
Jelöld ki, hogy a nap mely óráiban akarod végezni a "sikertréningedet".


MÁSODIK FEJEZET
Gyógyulj ki a kibúvókórból, a csalódottak betegségéből!


Szerezz immunitást a kudarcbetegség ellen!
Sikertréninged során tanulmányozd nagyon alaposan az embereket — így
tanulhatod meg, hogyan kell a siker szabályait saját életedben alkalmaznod.
Ha gondosan megfigyeled embertársaidat, észreveheted, hogy a sikertelen
emberek gondolkodását lélekölő kór támadja meg. Ezt a betegséget nevezzük
"kibúvókór"-nak. Akik gyakran vallanak kudarcot, a betegség előrehaladott
stádiumában szenvednek. Kisebb-nagyobb mértékben a legtöbb emberben
bujkál ez a kór.
Fel fogod fedezni, hogy a kibúvókór a magyarázat arra, miért megy az egyik
embernek olyan jól, míg a másik csak küszködik. Megállapíthatod majd, hogy
minél sikeresebb valaki, annál kevésbé hajlamos a kibúvók keresésére.
Azok viszont, akiknek nincsenek sikereik, sem sikerrel kecsegtető terveik,
mindig rengeteg okát tudják a kudarcuknak. Akik mindig közepes
teljesítményekkel állnak elő, rengeteg érvet tudnak felsorolni arra, hogy miért
nem képesek erre vagy arra, miért nem szerezték meg ezt, vagy érték el amazt a
célt.
Ha megfigyeljük a sikeres embereket, világossá válik számunkra, hogy ők is
hivatkozhatnának ugyanazokra a kifogásokra, mint az átlagemberek, csakhogy
ezt nem teszik.
Egyet sem találhatunk az igazán sikeres üzletemberek, politikusok, menedzserek
és egyéb hírességek között, aki ne húzhatna elő, ha akarna, jobbnál jobb
kibúvókat: F. D. Roosevelt például hivatkozhatna mozgássérült voltára, Harry S.
Truman hiányos iskolázottságára, Dwight D. Eisenhower pedig szívpanaszaira.
Az összes többi betegséghez hasonlóan a kibúvókór is egyre súlyosbodik, ha
nem kezelik megfelelően. Ha valaki áldozatul esik ennek a kórnak, a következő
gondolati folyamat megy végbe benne: "Nem mennek olyan jól a dolgok, ahogy
kéne. Mit hozzak fel mentségül, hogy meg ne szégyenüljek? Megrendült
egészség? Hiányos képzettség? Túl öreg vagyok? Vagy fiatalabb a kelleténél?
Pechsorozat? Balszerencse? A feleségem? A neveltetésem?"
Ha a kudarcbetegség áldozata megtalálta a jó kifogást, ki is tart mellette. A
jövőben teljesen ráhagyatkozik a kifogására, s ezzel magyarázza mindenkinek
— önmagának is —, miért nem képes továbblépni.
Ezért a sikerprogramod első lépése az legyen, hogy immunitást szerzel a
kibúvókór, a kudarc betegsége ellen.
Különféle formákban pusztít a kibúvókór, de a legelterjedtebbek a következők:
egészségügyi kibúvókór, értelmi képességek kibúvókór, életkor kibúvókór és
szerencse kibúvókór. Vegyük csak sorra, hogyan védekezhetünk ezek ellen a
kórságok ellen.
"Az egészségi állapotom nem a legfényesebb!"
Az egészségügyi kibúvókór skálája a makacsul hangoztatott "Nem érzem jól
magam"-tól az egészen speciális kibúvókig terjed.
A "megrendült egészség" millió formája szolgálhat kibúvóul arra, hogy az illető
miért nem teheti azt, amit állítólag oly szívesen megtenne, hogy miért nem vállal
nagyobb felelősséget, miért nem keres többet, miért nincs sikere.
Milliók szenvednek egészségügyi kibúvókórban. Vajon jogos mentség-e a testi
gyöngeség? Gondolj arra, hány sikeres embert ismersz te is, aki hivatkozhatna a
betegségére, mégsem teszi!
Az orvosok azt bizonygatják, hogy felnőtt emberek közt nem is létezik "teljesen
egészséges példány". Minden felnőttnek van valamilyen testi hibája. Ez is
hozzájárulhat ahhoz, hogy olyan sokan menekülnek kisebb-nagyobb mértékben
a kibúvókórba — de aki sikerben gondolkodik, az nem tesz ilyet.
Hadd vázoljak fel két esetet, amelyek mintaszerűen mutatják be az egészséghez
való helyes és helytelen viszonyt.
Egy fiatalember "szívbaja"
Clevelandben tartott előadásom után egy mintegy harmincas fiatalember lépett
oda hozzám, és rövid, magánjellegű beszélgetésre kért. Gratulált az
előadásomhoz, de aztán kijelentette:
— Azt hiszem, rajtam az ön módszerei sem segítenének. Tudja, rossz a szívem,
és nagyon óvatosan kell élnem.
Elmondta, hogy már négy orvosnál is járt, de egyik sem tudta megmondani, mi
is a baja tulajdonképpen. Megkérdezte, mit tudok tanácsolni.
— Nem értek a szívpanaszokhoz — feleltem. — De beszéljünk mint laikus a
laikussal. Én az ön helyében a következő három dolgot tenném: először is
felkeresném a legjobb szívspecialistát, akit csak találok, és az ő véleményét
véglegesnek fogadnám el. Ha jól értettem, négy orvosnál volt már, és egyik sem
talált semmi rendellenest a szívén. Csináltassa meg az ötödikkel a végleges
ellenőrzést. Nagyon is lehetséges, hogy nincs a szívének semmi baja. De ha
továbbra is ennyit aggodalmaskodik, könnyen beszerezhet egy igazi, súlyos
szívbajt. Mert aki állandóan valamiféle betegség után kutat, az gyakran magához
is vonzza azt a betegséget.
Másodszor azt javaslom, gondolkozzék el egy kicsit egy híres orvos szavain, aki
szerint négy kórházi ágy közül háromban olyanok fekszenek, akiknek a
betegségét érzelmi okok váltották ki. Gondolja csak el, négy beteg közül most
három egészséges lehetne, ha megtanult volna uralkodni az érzelmein.
Harmadszor pedig elhatároznám az ön helyében, hogy élek, amíg csak meg nem
halok.
Aztán el is magyaráztam neki ezt a tanácsot, amelyet évekkel ezelőtt kaptam egy
tuberkulózisban szenvedő ügyvédtől. Bár a betegsége miatt erősen hátrányos
helyzetben volt, ez nem akadályozta abban, hogy gyakorolja hivatását,
gyerekeket neveljen, és igazán élvezze az életet. Ez az ügyvéd — ma 78 éves —
így fogalmazta meg akkor az életfilozófiáját: "Élni akarok, amíg csak meg nem
halok, és nem fogom az életet a halállal összetéveszteni. Amíg a Földön
időzhetem, élni fogok. Minden perc, amit azzal töltünk, hogy a halálon
rágódunk, annyit ér, mintha már meg is haltunk volna."
Egy beteg ember "fiatal szívbillentyűje"
Nos, lássuk a második példát. Detroitba utaztam repülőn, és ahogy a felszállás
zaja elült, különös ketyegésre lettem figyelmes. Kissé nyugtalanul pillantottam a
szomszédomra, mert a zörej mintha felőle jött volna.
Fülig érő mosollyal válaszolt:
— Á, nem bomba! Csak a szívem!
Nyilván igen megdöbbent arcot vághattam, mert elkezdte magyarázni, honnan
jön a ketyegés.
Alig három hete műtéten esett át — mesterséges billentyűt ültettek be a szívébe.
A ketyegés még eltart pár hónapig, magyarázta, amíg az új szövet be nem szövi
a műanyag billentyűt. Megkérdeztem, mik a tervei a jövőre nézvést.
— Ó, nagy terveim vannak! — felelte. — Amint hazaérek Minnesotába,
elkezdem a jogi tanulmányaimat. Remélem, bejutok valamikor a kormányzatba.
Azt mondják az orvosok, pár hónapig még vigyáznom kell magamra, de aztán
már minden rendben lesz.
A testi fogyatékosság nem akadály
Hát ilyen különbözőképpen lehet egészségügyi problémákhoz viszonyulni! Az
egyik ember, aki még csak nem is tudta, hogy tényleg van-e valami baja, le volt
törve, és egyenes úton haladt a vereség felé. A másik pedig, súlyos műtétje után,
csak úgy sugárzott az optimizmustól és tettvágytól. A különbség egyedül a
hozzáállásban rejlik!
De van még rengeteg eset annak bizonyítására, hogy igenis lehet élni testi
bajokkal.
Régi barátom, azóta jó nevű egyetemi tanár, 45-ben, a háború alatt, elvesztette
az egyik karját. Hátrányos helyzete ellenére, John mindig mosolyog, és csak azt
keresi, hol segíthetne. Ő talán a legoptimistább ember, akit ismerek. Egyszer
hosszan beszélgettünk a fogyatékosságáról.
— Hiszen csak egy karról van szó! — mondta. — Persze hogy jobb lenne két
karral. De a szellemem száz százalékig rendben van, és ezért igazán hálás
vagyok.
Egy másik barátom, aki szintén félkarú, kitűnően golfozik. Megkérdeztem
egyszer, hogy volt képes egy karral ezt a jóformán tökéletes stílust elsajátítani.
A válasza rendkívül tanulságos volt:
— Tapasztalataim szerint egy kar és a helyes hozzáállás mindig többet ér, mint
két kar helytelen hozzáállással.
Gondolkozz el ezeken a szavakon! Nemcsak a golfpályán érvényesek, hanem az
élet minden helyzetében.
Négy eszköz az egészségügyi kibúvókór leküzdésére
Az egészségügyi kibúvókór ellen a következő négy "orvosság" a leghatásosabb:
• Szigorúan zárkózz el az egészségedet taglaló beszélgetések elől. Minden
betegség, még a legegyszerűbb nátha is, súlyosbodhat csak attól, hogy beszélnek
róla. Ha valamilyen betegséget emlegetnek, az úgy hat rá, mint a trágya a
növényre. És különben is, az a legunalmasabb beszélgetőpartner, aki állandóan a
betegségeivel foglalkozik. Természetes igény, hogy panaszkodjunk "gyönge
egészségünkre", de a sikerre vágyó emberek leküzdik ezt. Állandó
nyavalygással, panaszkodással talán (hangsúlyozom: talán) ki lehet csikarni
némi részvétet az emberekből, de tiszteletet, elismerést soha.
• Ne aggodalmaskodj az egészséged miatt. A világhírű Mayo-klinika egykori
tanácsadó szakorvosa írta egyszer: "Az aggódó páciensektől mindig azt kérem
először, hogy uralkodjanak magukon. Amikor például ez az úr eljött hozzám (az
illető szentül hitte, hogy baj van az epehólyagjával, holott nyolc röntgenlelet is
bizonyította az ellenkezőjét), arra kértem, hogy ne röntgeneztesse meg többet az
epehólyagját. Több száz embernek, aki a szíve miatt aggódott, azt tanácsoltam,
ne csináltasson több EKG-t.
• Légy őszintén hálás azért, hogy az egészséged van olyan jó, amilyen. Így szól
a régi mondás: "Nagyon sajnáltam magam a lyukas cipőmért, amíg egy féllábú
emberrel nem találkoztam." Ne siránkozz, hogy nem érzed jól magad, örülj
inkább, hogy többé-kevésbé mégiscsak egészséges vagy. Légy hálás, hogy jó
egészségnek örvendesz, s ez már önmagában is hathatós ellenszer az új
panaszok, fájdalmak és valódi betegségek ellen.
• Gondolj mindig arra, hogy jobb elhasználódni, mint megrozsdásodni. Az élet
arra való, hogy élvezzük! Ezt nem szabad elmulasztani! Ne maradj le az életről!
"Ahhoz nagyon sok gógyi kell, hogy tényleg sikeres lehessen az ember!"
Az értelmi képességek kibúvókór nagyon elterjedt betegség, kisebb-nagyobb
mértékben az emberek 95 százaléka szenved tőle. A kibúvókór más
változataival szemben ennek az áldozatai némán szenvednek. Kevesen ismerik
be nyíltan, hogy nem eléggé értelmesek.
Túlnyomó többségük két nagy tévedésbe esik az észbeli képességekkel
kapcsolatban: először is alábecsülik saját eszüket, másodszor pedig túlbecsülik a
többi emberét.
A legfontosabb tévedés mégis az, hogy a legtöbben összekeverik az észt a
tudással.
Ez a tévedés az oka, hogy olyan sokan nem veszik semmibe saját értéküket.
Nem boldogulnak a kihívásokkal, mert ahhoz "okosabbnak kéne lenni".
Pedig nem a tudás fontos, hanem az, hogy hogyan használja az ember az eszét.
A gondolkodás a döntő, amely az észt irányítja. Nyomatékosan hangsúlyozni
szeretném: a szellem mozgékonysága fontosabb, mint a tudás!
A sok szülőt foglalkoztató kérdésre, hogy legyen-e a gyerekből tudós, így
válaszolt az egyik legnevesebb amerikai fizikus: "Ahhoz, hogy valamikor jó
tudós legyen a gyerekből, nem kell nagy tudásanyag, sem pedig rendkívüli
emlékezőtehetség. A jó jegyek sem fontosak. Egyedül az számít, hogy érdekli-e
a gyereket a tudomány."
Tehát még a tudomány területén is az érdeklődés és a lelkesedés a döntő!
Pozitív, optimista, együttműködésre kész szellemben dolgozó ember több
jövedelemre, megbecsülésre, sikerre tehet szert, mint az, akinek tudása, bár jóval
tetemesebb, de a beállítottsága homlokegyenest az ellenkező.
Fontos a szellem mozgékonysága
Egy diáktalálkozón összefutottam régi évfolyamtársammal, akit már tíz éve nem
láttam. Chuck kimagasló tehetség volt, kitüntetéssel végezte a főiskolát. Azt
tervezgette akkoriban, hogy saját üzletet nyit Nyugat-Nebraskában.
Most megkérdeztem tőle, végül is milyen üzletbe szállt be.
— Hát tudod — vallotta be —, nem lett saját üzletem. Egy éve még senkinek
nem ismertem volna be, de most már ott tartok, hogy tudok róla beszélni. Ha
visszatekintek a főiskolán tanultakra, úgy látom, annak lettem igazán a
szakértője, hogy miért nincs értelme bármiféle üzletnek. Megtanítottak arra,
hogy miféle buktatók léteznek, és hogy miért kell egy kis üzletnek
mindenképpen tönkremennie:
— Biztos tőkére van szükség — mondták. — Figyelmesen kell követni a
konjunktúra hullámzását. Legyen valóban élénk érdeklődés a kínált árucikk
iránt. Legyen a helyi ipar teljesen stabil.
És még kismillió dolog, amit feltétlenül figyelembe kell venni.
A leginkább az bánt, hogy sok gyerekkori iskolatársamból, akik sose jártak
főiskolára, sikeres üzletember lett, én meg épp csak hogy megélek:
könyvvizsgáló lettem. Ha akkoriban valaki meggyőzött volna arról, hogy egy kis
üzlet is lehet sikeres, most semmiképp sem itt tartanék.
Chuckot tehát saját gondolkodásának merevsége akadályozta meg abban, hogy
meglévő tudását jól kamatoztassa.
Nem a tudás a döntő...
Miért vall kudarcot annyi, valóban nagy tudású ember? Van egy régi barátom,
aki zseninek nevezhető, olyannyira fejlett az elvont gondolkodásra való
képessége. A legkiválóbb tudósok társaságának tagja. Nagy tudása ellenére a
legsikertelenebb ismerőseim közé tartozik: alacsony beosztásban dolgozik, mert
fél a felelősségtől; egyedül él, mert a legtöbb házasságnak úgyis válás a vége;
nincsenek barátai, mivel az emberek untatják; soha semmibe nem fektetett be
pénzt, mert azt el is lehet veszíteni. Ez az ember arra használja szuperagyát,
hogy bebizonyítsa magának: ez vagy az a dolog úgysem jöhet össze — pedig a
tudását arra is fordíthatná, hogy a sikerhez vezető utakat keresse.
Ezt a szuperagyat negatív gondolkodás irányítja, gazdája ezért olyan sikertelen
ember. Ahhoz, hogy nagy dolgokat vihessen végbe, semmi mást nem kellene
tennie, mint változtatni az alapállásán!
Vésd újra és újra az emlékezetedbe, hogy a szellem mozgékonysága sokkal
fontosabb, mint a tudás mennyisége. Ez a siker egyik alapvető szabálya, s ezen
semmiféle doktori cím nem változtat!
Néhány évvel ezelőtt összebarátkoztam Phillel, az egyik nagy reklámügynökség
vezető emberével. A piackutatási osztály vezetője volt; méghozzá nagyon kiváló
vezető.
Talán őneki is szuperagya volt? Nagy tévedés! Jószerivel semmit nem értett a
kutatáshoz, éppoly keveset a statisztikához. És, ellentétben beosztottjaival,
sosem járt főiskolára. Mivel szolgált hát rá Phil, hogy harmincezret keressen
évente, míg egyik beosztottjának fizetése sem érte el a tízezret?
Phil az emberi lelkek "mérnöke" volt, a beállítottsága teljesen pozitív. Fel tudta
vidítani a társait, ha csüggedtek. Lelkesen dolgozott, és másokban is lelkesedést
tudott kelteni. Mozgékony szelleme háromszorta értékesebb volt a cég számára
bármilyen magas IQ-nál.
Száz továbbtanulásra jelentkező fiatal közül ötvennél is kevesebb tart csak ki
végig, a diplomáig. Érdekelt a jelenség oka, megkértem hát egy nagy egyetem
felvételi igazgatóját, magyarázná meg.
— Az ok nem az, hogy nem tudnak eleget — felelte. — Olyan diákot nem
veszünk fel, aki nem rendelkezik megfelelő képességekkel. Az igazi ok a
hozzáállásban rejlik. Csodálkozna, ha tudná, hány fiatalember megy el csak
azért, mert nem tetszenek neki a tanárok és a témák, amikkel foglalkoznak, vagy
a diáktársak.
Nemrégiben egy biztosítótársaságnál kellett megvizsgálnom, miért van az, hogy
az üzletkötők negyedrésze — a legsikeresebbek — az összes biztosítási
szerződésnek több mint a háromnegyed részét produkálta, míg az üzletkötők
másik — leggyengébb — negyedrésze mindössze öt százalékot szerzett.
A számtalan személyi akta tüzetes ellenőrzése cáfolhatatlanul bizonyította, hogy
a sikerben megmutatkozó különbségeket nem lehet a jobb vagy rosszabb
képzettség számlájára írni. Kiviláglott, hogy a sikeresek és sikertelenek között
egyedül a hozzáállásban volt különbség. Az "élcsapat" üzletkötői kevesebbet
aggodalmaskodtak, jobban lelkesítette őket az ügy, és szerettek emberekkel
foglalkozni. Született képességeinket aligha változtathatjuk meg — de
megváltoztathatjuk a módot, ahogy használjuk őket.
... de a tudás jelenthet hatalmat
Mindenki ismeri a közmondást, hogy "A tudás hatalom." Ez azonban csak félig
igaz. A tudás csak a hatalom lehetősége. Csak akkor hatalom igazán, ha
használjuk, méghozzá ha alkotóan használjuk.
Albert Einsteintől egyszer megkérdezték, hány láb egy mérföld. Einstein így
felelt:
— Nem tudom. Miért kellene az agyamat olyan adatokkal teletömnöm,
amelyeket egy pillanat alatt megtalálni bármelyik normális kézikönyvben?
Fontos leckét kaptunk itt Einsteintől. Az ő véleménye szerint okosabb az
agyunkat gondolkodásra használni, mint adattárolóvá alacsonyítani.
Mert mit ér egy két lábon járó lexikon? Nemrégiben felettébb érdekes estét
töltöttem barátomnál, egy fiatal, gyorsan fejlődő üzem igazgatójánál. A tévén
épp egy népszerű kvízműsor ment. A versenyző már hetek óta az első helyen
állt, mivel minden lehető és lehetetlen kérdésre tudott válaszolni, a
legkülönbözőbb témakörökben.
Kis idő múltán vendéglátóm hozzám fordult:
— Mit gondolsz, mennyit fizetnék ennek a pasasnak, hogy nálam dolgozzék?
— No, mennyit? — kérdeztem.
— Háromszáz dollárt, egy centtel sem többet! És azt sem havonta, nem is
hetente, hanem egyetlen alkalommal, egyszer s mindenkorra. Pontosan
felmértem, mit ér. Ez a "szakértő" nem tud gondolkodni, csak biflázni. Nem
egyéb, csak egy két lábon járó lexikon, és azt hiszem, jó lexikont már lehet
kapni háromszázért, ha ugyan nem kevesebbért. A fickó tudományának
kilencven százalékát meg lehet találni egy kétdolláros zsebkönyvben.
Nekem olyan emberek kellenek, akik problémákat tudnak megoldani, akiknek
ötleteik vannak és álmaik, s akik megvalósítják ezeket az álmokat. Nálam az
ötletek embere sok pénzt kereshet, nem úgy a tények embere.
Három egyszerű módszer az értelmi képességek kibúvókór gyógyítására
• Sose becsüld alá saját értelmi képességeidet, és sose becsüld túl a másokét! A
tehetség teljesen független a tudás mennyiségétől, és nincs olyan ember, akinek
ne volnának valamilyen területen kitűnő adottságai. Fedezd fel pozitív, egyéni
adottságaidat, és fejleszd őket tovább, hiszen ez a tőkéd az életben. Irányítsd
gondolkodásodat, kényszerítsd elmédet, hogy a javadra dolgozzék!
• Mondd el magadnak napjában többször is: a hozzáállásom fontosabb, mint a
tudásom! Alakíts ki pozitív magatartást otthon, és a munkahelyeden is. Ne
amellett keress érveket, hogy valamit miért nem tudsz megcsinálni, hanem
amellett, hogy igenis meg tudod csinálni. Szoktasd magad ahhoz, hogy sikeres
ember vagy. Alkotó, pozitív módon kamatoztasd értelmi képességeidet.
• Sose feledd, hogy a gondolkodás sokkal értékesebb képesség, mint a tények
bebiflázása. Használd az eszedet új ötletek teremtésére, egyre jobb és jobb
lehetőségek fölfedezésére!
"Semmi értelme, túl öreg (vagy túl fiatal) vagyok én ehhez!"
Az életkor kibúvókór is kudarcbetegség. Lényege, hogy a nem megfelelő életkor
az oka mindennek. Két könnyen felismerhető formában jelenik meg. Többnyire
így: "Öreg vagyok én ehhez!", de olykor azt is hallani: "Túl fiatal vagyok
hozzá."
Bizonyára te is sok olyan embert láttál már, aki imigyen mentegette középszerű
teljesítményét: "Egyszerűen túl öreg vagyok hozzá, hogy elkezdjem." "A korom
miatt nincs esélyem." De nap mint nap hallhatunk ilyen kijelentéseket is: "Fiatal
vagyok ahhoz, hogy ekkora felelősséget vállaljak."
Meglepő, mennyien érzik úgy, hogy épp a koruk gátolja meg őket elképzeléseik
megvalósításában. Nagy kár, hiszen az életkor kibúvókór ezrektől zárja el az
igazi esélyt. Úgy érzik, nem megfelelő korúak, s ezért nem is látják meg az
esélyeiket.
Az életkor kibúvókór első változata a gyakoribb. Jóformán észrevétlenül terjed.
Például egy menedzser elveszti az állását, mert több céget összevonnak. Nem
talál új állást, mert "öreg". Hónapokig keres, de semmit sem talál, végül arra a
belátásra jut, hogy tulajdonképpen egészen kényelmes dolog holtvágányon
álldogálni, s ezt az efféle megjegyzésekkel erősítgeti: "Legalább lesz végre időm
a hobbijaimra."
Fél évszázad alkotóképesség
Az életkor kibúvókór gyógyítható. Néhány éve, amikor egy kereskedelmi
tanfolyamot tartottam, kitűnő szérumot fedeztem föl, amely egy pillanat alatt
képes végezni a betegséggel.
Tanfolyamom egyik hallgatója, Cecil, úgy negyvenes férfi lehetett. Szerette
volna megváltoztatni a foglalkozását és üzletkötőként dolgozni, de úgy érezte,
öreg már hozzá.
— Elvégre — érvelt — mindent megint nulláról kéne kezdenem, s ez nem egy
negyvenévesnek való!
Többször is beszélgettem vele a kora okozta "problémákról", s megpróbáltam a
jól bevált mondással meggyőzni: "Az ember annyi idős, amennyinek érzi
magát." Próbálkozásom azonban hiábavaló volt. Cecil is, mint annyian mások,
ezt válaszolta:
— De én olyan öregnek érzem magam!
Végül eszembe jutott egy jobb érv. Megkérdeztem:
— Cecil, hány éves korában kezd igazán produktív lenni az ember?
Gondolkodott egy pillanatig, majd így válaszolt:
— Hát szerintem úgy húszéves korban.
— Jól van — feleltem —, és mikortól nem az?
— Nos, ha jó karban van, és szereti is a munkáját, akkor akár hetvenéves koráig
vagy még tovább is hasznossá tudja magát tenni.
— Helyes — vágtam rá. — Sokan igen hasznos munkát végeznek még hetvenen
túl is, de egyezzünk meg most abban, hogy az ember produktív korszaka húsztól
hetvenéves koráig tart, ahogy ön az imént megállapította. Tehát fél évszázad.
Ön, Cecil, negyvenéves. Hány évet töltött el a produktív korszakából?
— Húszat — hangzott a válasz.
— Nos, akkor mennyi van még hátra?
— Harminc.
— Egyszóval, ön még a félidőnél sincs, hiszen a jó éveinek mindössze negyven
százaléka telt el!
Cecil arcán világosan látszott, hogy most értette meg igazán a dolgokat.
Rajtaütésszerűen kigyógyult a betegségéből, mert belátta, hogy rengeteg ideje és
esélye van még. Soha többé nem gondolta azt, hogy öreg valamihez, csak azt,
hogy "még olyan fiatal vagyok!" Cecil felismerte, nem fontos, hogy mennyi
idősek vagyunk!
Hogyan lett a banktisztviselőből lelkész és a tőzsdeügynökből egyetemi tanár?
Az életkor kibúvókór gyógyítása gyakran olyan ajtókat is kinyit, amelyekről azt
hisszük, hogy egyszer s mindenkorra be vannak zárva. Egy rokonom hosszú
éveken át próbálgatta a legkülönbözőbb foglalkozásokat — volt eladó, önálló
üzletember s végül banktisztviselő is —, de sehogy sem találta a helyét. Végül
rájött, hivatást érez a lelkipásztorságra. Csakhogy ehhez túl öregnek tartotta
magát. Tény, hogy negyvenöt éves volt már, három kisgyermek apja, anyagi
helyzete nem különösebben fényes.
Ám összeszedte minden energiáját, s így szólt:
— Negyvenöt év ide vagy oda, lelkész leszek!
Hitt önmagában, és rendíthetetlen akarattal tört a célja felé, így kezdett hozzá az
ötéves teológiához Wisconsinban. Pappá szentelték, és kapott is egy lelkészséget
Illinoisban.
Öreg volna? Természetesen nem! Aktív éveinek húsz százaléka még előtte áll.
Nemrégiben beszélgettem vele, s azt mondta:
— Tudod, ha nem hozom meg negyvenöt évesen ezt a nagy döntést, akkor most
életem hátralévő részében öreg és megkeseredett lennék. Így viszont nem érzem
magam huszonöt évesnél öregebbnek.
És nem is nézett ki öregebbnek. Ha legyőzzük az életkor kibúvókórt,
természetes, hogy eltölt bennünket az ifjonti derűlátás. Aki nem fél attól, hogy
életkora korlátozhatja, az életet és sikereket nyer. Az életkor kibúvókór
legyőzésének másik érdekes példája egy volt egyetemi kollégám esete. Bill az
egyetem elvégzése után huszonnégy évig tőzsdeügynökként dolgozott, és csinos
kis vagyont gyűjtött össze. Ám váratlanul arra az elhatározásra jutott, hogy
egyetemi tanár akar lenni. A barátai óva intették ettől, mondván, hogy túl sok
lesz a tanulásból. Bill azonban eltökélte, hogy eléri célját, s be is iratkozott egy
illinoisi egyetemre — ötvenegy esztendős korában! Négy évre rá tudományos
fokozatot kapott. Bill ma egy tekintélyes egyetem nemzetgazdasági tanszékének
vezetője. És boldog. Ragyogva mondja:
— Aktív éveimnek még majdnem a harmada előttem áll!
A kudarcbetegség egy fajtája, hogy "túl öregnek" hisszük magunkat. Győzzük le
ezt a betegséget, ne hagyjuk, hogy a korunk bármitől is visszatartson.
Egy huszonhárom éves ember problémája
Nagy károkat okozhat az életkor kibúvókór másik változata is. Talán egy éve
fordult hozzám problémájával a huszonhárom éves Jerry. Katonai szolgálatát az
ejtőernyősök között teljesítette, utána pedig elvégzett egy főiskolát. Lévén házas
és egy gyermek apja, tanulmányai mellett kénytelen volt dolgozni. Egy nagy
szállítmányozó- és raktárcég üzletkötője lett. Nagyszerű teljesítményt nyújtott
mind a főiskolán, mind pedig a cégnél.
— Doktor úr, van egy nagy gondom — mondta Jerry gondterhelten. — A cégem
meg akar bízni az áruforgalmi osztály vezetésével. Ez azt jelentené, hogy nyolc
ember főnöke leszek.
— Gratulálok, pompás hír! — feleltem. — De csak nem emiatt gondterhelt?
— Tudja; az van, hogy mind a nyolc ember, akiknek a főnöke leszek, sokkal
idősebb nálam. Van, aki nyolc, van, aki huszonegy évvel. Mit tanácsol, mit
tegyek? Elfogadhatok egy ilyen állást?
— Jerry — feleltem —, a cégük igazgatója nyilván elég idősnek tartja önt,
különben nem kínálta volna fel azt az állást. Csak három dolgot kell
megszívlelnie, s akkor minden simán megy majd. Először is: ne gondoljon a
korával. Annak idején egy farmerfiú attól fogva számított felnőttnek, ha
felnőttmunkát tudott végezni. Ennek semmi köze nem volt a korához. Ez éppúgy
érvényes önre is. Ha bebizonyítja, hogy el tudja végezni egy osztályvezető
munkáját, az azt jelenti, hogy elég idős hozzá.
Másodszor: ne éljen vissza új rangjával. Tisztelje az embereit. Kérje ki a
tanácsukat. Érezzék úgy, hogy csapatkapitánynak, és nem uralkodónak
dolgoznak. Ha ezt betartja, az emberei önnek, és nem ön ellen fognak dolgozni.
Harmadszor: hozzá kell szoknia, hogy önnél idősebb emberek dolgoznak a keze
alatt. A legtöbb vezetőnek meg kell ezzel birkóznia. Szokja meg az idősebb
beosztottakat. Idővel nagyobb feladatok is várnak majd önre, s ez a tapasztalat
jól jön még.
És gondoljon arra, Jerry, hogy az életkor nem akadály, hacsak mi magunk azzá
nem tesszük.
Jerry manapság pompásan boldogul. Szereti a munkáját, és azt tervezi, hogy
egy-két éven belül saját vállalkozást kezd.
A fiatalság nem hátrány, bár egyesek azt hangoztatják, hogy bizonyos
foglalkozások — például biztosítási ügynök vagy beruházási tanácsadó —
betöltéséhez szükségképpen érett személyiségnek kell lenni. De az badarság,
hogy egy bizonyos kor alatt nem is lehet elnyerni a tőkebefektetők bizalmát.
Valójában egyedül azon múlik minden, hogy milyen teljesítményt nyújt az
illető. Aki érti a mesterség csínját-bínját és van némi emberismerete, az érett az
ilyen feladatra is. A kornak nincs valós kapcsolata a tudással. Ne beszéld be
magadnak, hogy csak az évek hozzák meg a kellő muníciót ahhoz, hogy
boldogulhass!
Három gyógymód az életkor kibúvókór ellen
• Viszonyulj mindig pozitívan életkorodhoz! Nem lehetsz "túl öreg" semmiféle
feladathoz, csak "még elég fiatal". Kutass mindig új távlatok után, szokj vissza
az ifjonti lelkesedésre, s érezd magad fiatalnak.
• Számítsd ki, mennyi termékeny éved van még hátra. Gondolj arra, hogy
harmincévesen még a termékeny korszak nyolcvan százaléka előtted áll, ha
pedig már ötvenéves vagy, akkor is hátra van még negyven százalék, alkotó
éveid jobbik fele! Az élet nem olyan rövid, ahogy azt a legtöbben gondolják!
• A jövőben foglalkozz azzal, amivel istenigazából szeretnél! Ehhez soha sincs
túl késő, csak akkor, ha elhiteted magaddal, hogy elkéstél! Ne mondd azt többé,
hogy "Évekkel ezelőtt kellett volna belevágni!" — ez a kudarc gondolkodása.
Mondd inkább ezt: "Most pedig belevágok, a legszebb éveim még előttem
állnak!", így, csakis így gondolkodnak a sikeres emberek.
"Másról van itt szó, egyszerűen vonzom a balszerencsét!"
Nem múlik el nap anélkül, hogy valaki a fülünk hallatára ne bizonygatná, hogy
ő egy szerencsétlen flótás, hogy egyszerűen nincs szerencséje. Nem kevésbé
gyakori eset, hogy mások sikerét valaki a szerencse számlájára írja.
Hadd szemléltessem, hogyan is lesz az ember a szerencse kibúvókór áldozata.
Nemrégiben együtt ebédeltem három fiatal, vezető állású hivatalnokkal. George-
ról folyt a szó, akit négyesfogatukból kiválasztva előléptettek.
Miért éppen George kapta meg a befolyásos állást? Ezer okát is tudták ők
hárman: összeköttetései vannak, talpnyaló, a felesége állítólag behízelegte magát
a főnöknél, de a legfőbb ok, hogy George-nak óriási mázlija van. Mondtak
mindent, csak épp az igazságot nem: hogy egyszerűen ő volt a jobb. Jobb
teljesítményt nyújtott, többet dolgozott, s a fellépése is hatásosabb volt.
A sikernek semmi köze a szerencséhez
Nemrégiben egy szerszámgépgyár kereskedelmi igazgatójával beszélgettem a
szerencse kibúvókór problémájáról. Valósággal lázba jött, és az itt következő
esetet mesélte el.
— Ilyen elnevezését a problémának még nem hallottam — mondta —, de az,
amiről ön beszél, minden kereskedelmi igazgató számára a legsúlyosabb gondok
egyike. Pont tegnap láttam erre egy tökéletes példát a cégemnél.
Az egyik üzletkötőm délután négykor megjelent egy százhúszezer dolláros
megrendeléssel. Épp az irodámban volt egy másik, aki olyan kevés megrendelést
szerez, hogy nagy gondjaink vannak vele. Ahogy John elújságolta a jó hírt, ő
meglehetős irigyen gratulált neki, és ezt mondta: "Lám, már megint micsoda
szerencséje van, John!"
Ez az alkalmatlan üzletkötő nem hajlandó beismerni, hogy John pompás
megrendelésének semmi köze a szerencséhez. John hónapokon át puhította az
ügyfelet, újra és újra tárgyalt az illető cég befolyásos embereivel, éjszakákon át
álmatlanul feküdt, azon töprengve, hogy lenne az ügyfélnek a legjobb, terveket
készíttetett a mérnökeinkkel. Johnnak nem szerencséje volt, hacsak nem a
gondosan megtervezett és kitartóan végzett munkát nevezik újabban
szerencsének!
Képzeljük csak el, hogy a General Motors nagykonszernt átszervezik, méghozzá
a szerencse alapján. Nos, hogy nézne ez ki a gyakorlatban? A résztvevők nevét
cédulákra írnák, amelyeket egy nagy tartóba tennének. Akinek a nevét először
kihúzzák, az az igazgató, akiét másodszor, az az igazgatóhelyettes lesz, és így
tovább. Elég bugyután hangzik, nemde? De a szerencse így működik.
Azok, akik vezető állást töltenek be, légyen az bármely területen, nem a
szerencse révén jutottak posztjukhoz, hanem azért, mert képesek voltak
megvalósítani az ötleteiket és kemény munkát végezni, magukat sem kímélve.
Győzd le két lépésben a szerencse kibúvókórt!
Vizsgáld csak meg jól azt, ami embertársad szerencséjének tűnik, és ki fog
derülni, hogy átgondolt tervezés, sikerorientált gondolkodás voltak a szerencse
okai. A sikeres ember, még ha vereséget szenved is, vagyis pechje van, abból is
képes tanulni, hasznot húzni.
Ne gondolkozz vágyálmokban! Ne pazarold lelki-szellemi energiáidat arra, hogy
erőfeszítés nélkül elérhető sikerekről ábrándozol. Senkit sem a szerencse tesz
sikeressé. Sikert akkor érhetünk el, ha megtesszük azokat a dolgokat, s betartjuk
azokat az alapelveket, amelyek a sikerhez vezetnek. Ne építs a szerencsére!
Koncentrálj önmagad nevelésére, hogy kifejleszthesd magadban a győzelemhez
vezető tulajdonságokat. Mert "mindenki a maga szerencséjének kovácsa".


HARMADIK FEJEZET
Építsd ki önbizalmadat, győzd le szorongásodat!


A szorongás nem képzelődés
Ha eluralkodik rajtunk a szorongás, gyakran megesik, hogy így szólnak hozzánk
jóindulatú barátaink:
— De hiszen csak bebeszéled magadnak! Ne rágd magad, nincs is mitől félned!
A legjobb szándékkal nyújtják át ezt az "orvosságot", csakhogy a hatása nem
éppen tartós. Az ilyen nyugtatgatásuk csak pár percre, legföljebb ha néhány
órára enyhítik szorongásainkat, teljes gyógyulást viszont sosem hoz annak
bizonygatása, hogy a bajunk csak képzelgés.
A félelem nagyon is valóságos dolog. Ahhoz, hogy le tudjuk győzni, először be
kell látnunk, hogy valóban létezik.
Manapság a félelemnek jórészt pszichés okai vannak. A szorongás, a feszültség,
a zavarodottság, a pánik: a félelem összes formája az eltévelyedett, negatív
képzelőerőre vezethető vissza. Az ok ismerete azonban önmagában még nem
gyógyítja a félelmet. Az orvos sem elégszik meg azzal, hogy valamely
testrészen megállapítsa a fertőzés jelenlétét, hanem azonnal el is kezdi a
kezelést. A félelemmel is így kell eljárni.
A régi bölcsesség, hogy "csak bebeszéled magadnak", abból indul ki, hogy nincs
is félelem. Csakhogy a félelem nagyon is létező, ahogy mondtuk, nagyon is
valóságos ellenség: a siker legnagyobb ellensége. Megakadályozhatja az embert
abban, hogy éljen a lehetőségeivel, aláaknázza az életerőt, a szó szoros
értelmében megbetegíti az embert. Képes szervi bajokat okozni, megrövidíti az
életünket, és befogja a szánkat, ha szólnánk.
A félelem — a bizonytalanság, a bizalom hiánya — az oka, hogy még mindig
vannak gazdasági recessziók. A félelem a magyarázata annak, hogy annyi millió
ember nem visz véghez semmi említésre méltót, és alig képes örülni valaminek
is.
Roppant erő a félelem. Így vagy úgy, de megakadályozza, hogy megkaphassuk,
amit az élettől kívánunk.
A félelem — bármilyen mértékben vagy formában lépjen is föl — pszichés
fertőzés. Szerencsére van megfelelő gyógyhatású kezelés a lelki-szellemi
fertőzésekre éppúgy, mint a testiekre.
Készülj fel a kezelésre: vésd jól az emlékezetedbe, hogy az önbizalmat ki kell
harcolni, ki kell fejleszteni. Senki sem születik úgy, hogy ez megvolna benne.
Akikből csak úgy sugárzik az önbizalom, akik semmitől sem félnek és mindig
boldogulnak, még azok is lépésről lépésre fejlesztették ki magukban az
önbizalmat.
Te is szert tehetsz önbizalomra. Ez a fejezet elárulja neked, mit is kell tenned.
A cselekvés kigyógyít a félelemből
Néhány hónapja egy igencsak gondterhelt ember fordult hozzám. Úgy
negyvenéves lehetett, igen felelősségteljes állásban: egy kiskereskedelmi hálózat
egyik boltjának vezetője volt.
— Félek, hogy elveszítem az állásomat. Valahogy az az érzésem, hogy meg
vannak számlálva a napjaim a cégnél — mondta idegesen.
— Miért? — kérdeztem.
— Sok minden szól ellenem. Az én üzletemben hét százalékkal csökkent tavaly
óta az eladás, miközben az összforgalom hat százalékkal nőtt. Volt néhány hibás
döntésem az utóbbi időben, s a főnök több ízben is kifogásolta, hogy nem tartok
lépést a cég fejlődésével. Még ilyen ramatyul sose voltam. Kicsúsznak a dolgok
a kezemből, hiába is titkolnám. Megérzik a beosztottjaim, és az elárusítók is. A
többi részlegvezető is rájön, hogy elúsztam. A múltkor a boltvezetők
értekezletén egy "kedves" kollégám azt találta javasolni, hogy az árum egy
részét át kellene adni az ő részlegének, mivel ez, hogy az ő kifejezésével éljek,
"hasznot jelentene a vállalkozásnak". Mint a fuldoklóé, olyan a helyzetem. Áll
körülöttem a bámész tömeg, és csak arra vár, hogy elmerüljek végre.
— És mit tesz ön ez ellen, hogyan akar ezen változtatni? — szakítottam félbe.
— Attól tartok, hogy nemigen tehetek semmit. Csak reménykedhetem.
— Tényleg úgy gondolja, hogy a reménység elég? Miért nem akarja tettekre
alapozni a reményét?
— Tudna valamit tanácsolni? — kérdezte.
— Az ön helyzetében két intézkedés tűnne kívánatosnak. Először is már ma
délután el kéne kezdenie növelni a forgalmát. Az biztos, hogy a forgalom
csökkenésének oka van. Találja meg, mi az. Talán kiárusítást kellene rendezni,
megszabadulni az eladatlan "porfogóktól", és új árut beszerezni. Vagy csinosabb
kirakatot kellene csinálni. Esetleg az elárusítókat kellene jobban ösztönözni.
Persze én nem tudom megmondani, mi fogja növelni a forgalmat, de valaminek
növelnie kell. És nem volna butaság egy bizalmas megbeszélés a főnökével.
Talán azt fontolgatja, hogy elbocsátja önt, de ha hozzá fordul tanácsért, biztosan
ad önnek időt, hogy megtalálja a kiutat. Nem éri meg elbocsátani önt, amíg a
cégvezetés úgy látja, hogy képes megoldani a problémát.
Bátorítóan néztem rá, és így folytattam:
— Sarkallja lendületre a beosztottjait! Hagyjon föl a vízbefúló viselkedéssel.
Mutassa meg, hogy önt nem lehet csak úgy leírni.
Látnivaló volt, hogy lassan bátorságra kap.
— De két intézkedést említett, mi volna a második?
— Afféle biztonsági intézkedésre gondoltam: néhány bizalmasabb emberének a
szakmában tudtára adhatná, hogy nem volna ellenére bizonyos esetben az
állásváltoztatás, persze csak úgy, ha többet kínálnának, mint amennyit jelenleg
kap.
Különben, ha sikerül növelnie a forgalmat, nem hiszem, hogy veszélybe kerül az
állása. De ha mégis fellépne a veszély, jó, ha kéznél van egy-két ajánlat.
Gondoljon csak arra, hogy tízszerte könnyebb úgy munkahelyet találni, ha még
állásban van, mintha már munkanélküli.
Emberünk kis idő múltán telefonon jelentkezett.
— A beszélgetésünk után — mesélte — azonnal munkához láttam. Egész sereg
újítást vezettem be; a legfontosabb az elárusító személyzetet érinti. Azelőtt
hetente csak egyszer tartottam velük megbeszélést, most minden reggel van.
Sikerült fölkeltenem bennük a lelkesedést. Mivel azt látják, hogy én is aktívabb
vagyok, maguk is hajlandóbbak rá, hogy megfogják a munka végét. Éppen csak
a jeladásra vártak. A lehető legpompásabban megy most minden. A múlt héten a
forgalmunk sokkal nagyobb volt a tavalyinál, a bolt átlagát pedig messze
túlszárnyalta.
Kis szünet után hozzáfűzte:
— Ami azt illeti, van még egy jó hírem. A beszélgetésünk óta két állásajánlatot
is kaptam. Természetesen nagyon örülök nekik, de visszautasítottam mindkettőt,
mivel itt minden rendbe jött.
Akinek komoly problémái vannak, nem tud addig a mocsárból kikecmeregni,
amíg rá nem szánja magát a cselekvésre. Jó kezdet a reménykedés, de kell hozzá
a tett is, csak akkor várható győzelem.
Alkalmazd a cselekvés alapelvét, amely szerint a cselekvés kigyógyít a
félelemből. Legközelebb, ha el akar uralkodni rajtad a félelem, először is próbálj
megnyugodni. Aztán találd meg a választ a kérdésre: "Mi az, amit tehetek,
milyen tevékenységgel győzhetném le a félelmet?"
Vagyis először be kell határolni félelmünket, aztán megtenni a megfelelő
intézkedést.
Bírjuk le félelmünket!
Az itt következő táblázat a félelem gyakori megjelenési formáit és a megfelelő,
gyógyhatású cselekvéseket foglalja magába.
1. Külsőd okozta bizonytalanság
Javíts külső megjelenéseden. Esetleg menj el fodrászhoz. Fordíts gondot arra,
hogy ruhád, cipőd tiszta, ápolt legyen. Általában légy ápoltabb.
2. Félelem attól, hogy elveszíted fontos ügyfeledet
Dolgozz kétszeres erőfeszítéssel, hogy jobb szolgáltatást tudj nyújtani. Tedd
jóvá azt, ami ügyfeled bizalmát megingathatta.
3. Félelem attól, hogy megbuksz egy vizsgán
Fordítsd idődet inkább a tanulásra, s ne fölös aggodalmakra. Irányítsd más
dolgokra a figyelmedet.
4. Olyasmitől való félelem, ami kívül áll a hatáskörödön
Szögezd le, hogy az, amit tenni szándékozol, illő és helyénvaló.
5. Félelem attól, hogy mit szólnak majd az emberek
Senki nem tehet úgy még dicséretre méltót sem, hogy ne érné olykor bírálat érte.
6. Félelem a befektetéstől
Elemezd ki az összes tényezőt. Hozd meg a döntést, és tarts ki mellette. Bízz
meg saját ítéletedben.
7. Félelem az emberektől
Szemléld embertársaidat helyes megvilágításban. Ne feledd, hogy a másik is
csak ember, méghozzá hozzád igencsak hasonló.
Félelmeid legyőzésére és önbizalmad kiépítésére alkalmazd a következő eljárást:
Először is: határozd meg félelmed okát. Állapítsd meg pontosan, mi az, amitől
félsz.
Másodszor: lépj a tettek mezejére. A félelem minden formája ellen lehet tenni.
És ne feledd, hogy a habozás csak növeli, erősíti a félelmet. Cselekedj azonnal.
Légy határozott.
Az "emlékbank"
Az önbizalom hiányának igen gyakran a rosszul kezelt emlékezet a közvetlen
oka.
Az ember elméje bízvást hasonlítható egy bankhoz. Emlékbankunkban minden
áldott nap gondolatokat helyezünk el. Ezeknek összessége teszi ki
emlékezetünket. Amikor valamin gondolkozunk, valamilyen problémát akarunk
megoldani, tulajdonképp ezt kérdezzük emlékezetünktől: "Mi az, amit erről a
dologról már tudok?"
Emlékbankunk automatikusan válaszol, elénk adja a helyzetnek megfelelő
információkat, amelyeket korábbi, hasonló esetek során raktároztunk el.
Ha megértetted, hogy emlékbankod mennyire fontos tényező a félelem
legyőzésében és az önbizalom kiépítésében, fordítsd figyelmedet a következő
két teendőre.
Kizárólag pozitív gondolatokat raktározz emlékbankodban!
Ne akarjuk magunkat ámítani; mindig akadnak kellemetlen, kínos, csüggesztő
helyzetek. Csakhogy ilyen esetekben a sikeresek homlokegyenest ellenkezőleg
viselkednek, mint a sikertelenek.
A sikertelenek túlhangsúlyozzák kellemetlen helyzetüket, folyton csak az jár a
fejükben, s így túlságosan nagy súlyt nyer az emlékezetükben. Nem bírnak
szabadulni a problémájuktól, s szinte már nem is tudnak másra gondolni.
A magabiztos, sikeres emberek pedig megoldják a helyzetet, s többé egyetlen
gondolatot sem pazarolnak rá. Arra specializálják az emlékbankjukat, hogy az
csakis pozitív gondolatokat raktározzon.
Vajon hogyan működne az autód, ha reggel, indulás előtt, összeszednél egy
csomó homokot, és a motorba dobnád? Nem sok idő kellene hozzá, hogy a
motor tönkremenjen, és semmiféle teljesítményre ne legyen többé képes.
Pontosan így hatnak az elmédre azok a negatív gondolatok, amelyeket
emlékezetedben elraktározol. Az efféle gondolatok fölös feszültséget, túlzott
kopást idéznek elő szellemi motorodban, ezért zavarok lépnek föl, úgymint
gondterheltség, csalódottság, kisebbrendűségi érzés, amelyek csak kudarcot
hoznak a számodra.
Cselekedj inkább így: magányos pillanataidban idézz kellemes, pozitív
élményeket az emlékezetedbe. Jó gondolatokat raktározz emlékbankodban, ez
megerősíti majd önbizalmadat.
Egy másik kitűnő módszer szerint közvetlen elalvás előtt kellemes gondolatokat
kell emlékbankunkba helyezni. Gondolj mindarra a jóra, amivel az élet
megajándékozott. Sorold föl magadban mindazt a szépet, amiért hálásnak kell
lenned: a párodat, gyermekeidet, barátaidat, egészségedet, jó társadalmi
helyzetedet... Emlékezz azokra a jótettekre is, amelyeket mások vittek véghez
aznap. Idézd föl kis győzelmeidet és sikereidet is. Gondold végig, miért is
érdemes élni.
Csak pozitív gondolatokat vegyél föl emlékbankodból!
Néhány éve Chicagóban egy pszichológusokból álló tanácsadó csoporttal
dolgoztam együtt. A legkülönbözőbb ügyekben fordultak hozzájuk tanácsért az
emberek, mindenekelőtt házassági problémákkal és beilleszkedési
nehézségekkel, vagyis a lelki és szellemi élet kérdéseiben.
Egy délután a csoport vezetőjével beszélgettem a szakmájáról, a beilleszkedési
nehézségekkel küzdő és a környezetüktől szenvedő páciensek kezelésénél
alkalmazott módszereiről. A következő megjegyzést tette:
— Tudja, csak egy dolgot kellene megtenniük az embereknek, és többé nem
volna rám szükség.
— Mi ez a dolog? — kérdeztem kíváncsian.
— Megsemmisíteni a negatív gondolatokat, mielőtt lélekölő szörnyetegekké
nőnék ki magukat. A legtöbb ember, aki az én segítségemre szorul, valóságos
maszek horrormúzeumot épített fel magában. Sok házassági probléma oka
például olyan esemény, ami még a mézeshetek folyamán történt. A mézeshetek
nem sikerülnek olyan jól, ahogy a házastársak egyike — vagy mindketten —
remélték, ők pedig ahelyett, hogy a kellemetlenség emlékét is eltemetnék, egyre
csak rágódnak rajta, míg végül ez az emlék a normális házastársi viszony
akadályává nem lesz. Öt, sőt tíz év múltán is jönnek hozzám emberek ilyen
dolgok miatt.
A pácienseim többnyire persze nem tudják, mi a probléma gyökere. Az én
feladatom, hogy felderítsem a baj forrását, és rádöbbentsem őket, milyen banális
ügyről van szó voltaképpen.
Lélekölő szörnyeteget gyakorlatilag bármiféle kellemetlen eseményből lehet
faragni. Szakmai kudarc, szerelmi bánat, elhibázott befektetés, csalódás a
kamaszodó gyermekben — ezek a leggyakoribb szörnyetegek, ezek
megsemmisítésében kell segítenem a bajbajutottaknak.
Bizonyított tény, hogy egy negatív gondolat valóságos szörnyeteggé nőhet, ha
gyakori emlegetéssel tápot adunk neki; képes aláásni önbizalmunkat és súlyos
lelki bajokat okozni.
Egy magazin nemrégiben Az önpusztítás ösztönéről közölt cikket, amely arra
hívja föl figyelmünket, hogy évente több mint harmincezer amerikai öli meg
magát, a sikertelen öngyilkossági kísérletek száma pedig százezer. Az írónő így
folytatja: "Döbbenetes esetek bizonyítják, hogy ezenfelül is embermilliók
gyilkolják önmagukat, csak lassúbb, kevésbé feltűnő módszerekkel. Mások
pedig pszichés, nem fizikai öngyilkosságot követnek el: állandóan azt keresik,
hogyan alázhatják, büntethetik, nyomoríthatják meg magukat."
A fentemlített pszichológus elmesélte, hogyan mentette meg egy páciensét a
pszichés öngyilkosságtól.
— Harmincas évei végét taposó, kétgyermekes asszony volt, súlyos
depresszióban szenvedett. Élete minden egyes eseményét visszamenőleg
szerencsétlenségként tartotta számon. Tanulmányai, házassága, szülései,
lakóhelyei, mind, mind negatív emlékként maradtak meg benne. Kérdezés
nélkül elárulta, hogy emlékezete szerint sohasem volt boldog. És mivel a
múltbeli emlékeink színezik a jelenről alkotott képünket, nem is látott maga
körül mást, mint borút és éjszakát.
Megkérdeztem, szerinte mit ábrázol a kép, amit mutatok neki. Így felelt:
— Úgy nézem, borzasztó vihar akar itt még az este kitörni.
Ez volt a legkomorabb értelmezése annak a képnek, amit valaha is hallottam.
(A kép egy nagy olajfestmény, alacsonyan álló napot ábrázol, szakadékos,
sziklás part fölött. Olyan ravaszul van megfestve, hogy éppúgy lehet
naplementének, mint napkeltének nézni. Pszichológusunk magyarázata szerint
az ember személyiségéről árulkodik az, hogy mit lát bele a képbe. Erősen
deprimált, lelki zavarokkal küzdő emberek szinte mindig naplementének látják.)
— Mint pszichológus — folytatta beszélgetőtársam — nem változtathatom meg
senki emlékezetének a tartalmát. De ha a páciens hajlandó együttműködni,
segíthetek neki a múltját más megvilágításba helyezni. Így kezeltem ezt az
asszonyt is. Közös munkánk során azt próbáltam elérni, hogy a múltjában ne
totális csalódást lásson, hanem keressen benne örvendetes dolgokat.
Eltelt egy fél év, és mutatkozott némi javulás. Ekkor különleges feladatot adtam
páciensemnek. Minden áldott nap találnia kellett három, számára pozitív
eseményt, s ezt följegyezni. Amikor megint hozzám jött, együtt átnéztük a listát.
Így folytattuk három hónapig. A javulás teljességgel kielégítő volt. Ma már
pozitívan viszonyul a világhoz, és minden bizonnyal van olyan boldog, mint
bárki más.
Amikor ez az asszony fölhagyott azzal, hogy emlékbankjából negatív
gondolatokat vegyen elő, azonnal javulás állt be!
Ha a páciens megtanulja, hogy emlékbankjából csakis pozitív emlékeket vegyen
elő, akkor biztos a gyógyulás, függetlenül a lelki probléma súlyosságától.
Ne növelj lélekölő szörnyetegeket! Ne légy hajlandó emlékbankodból negatív
gondolatokat elővenni. Ha múltbeli helyzetekre, eseményekre gondolsz,
igyekezz mindig emlékeid kellemes oldalára összpontosítani, a kellemetlen
vonatkozásokat pedig elfelejteni. Temesd el a rossz emlékeket. Ha negatív
gondolaton kapnád magad, haladéktalanul és nagyon határozottan fordítsd el
tőle gondolataidat.
Nincs kereslet a kellemetlenségekre
Egy igen fontos és lelkesítő felismerés szerint elménk szereti a
kellemetlenségeket elfelejteni. Ha csak egy kicsit is hajlandók vagyunk
együttműködni, akkor a sajnálatos emlékek mind gyöngébbek és halványabbak
lesznek, míg végül teljességgel eltűnnek emlékbankunkból.
Az emlékezőtehetségnek igen érdekes tulajdonságát fedezték fel a
reklámpszichológusok: annak a reklámnak, amely kellemes érzéseket idéz elő,
nagyobb az esélye, hogy megmaradjon az emberek emlékezetében. Ha
kellemetlen érzéseket kelt a reklám, akkor a néző vagy a hallgató hajlamosabb
azt elfelejteni. A kellemetlenség ellenkezik kívánságainkkal, ezért nem vagyunk
hajlandók emlékezni rá. Egyszóval igazán nem túlságosan nehéz elfelejteni a
rosszat, ha egyszerűen elzárkózunk az elől, hogy emlékezzünk rá. Csak pozitív
gondolatokat végy elő emlékbankodból, és hagyd a többit elhalványulni.
Nagyon gyorsan meg fog növekedni az önbizalmad s az az érzésed, hogy felül
tudsz kerekedni az életben. Hatalmas lépést teszel félelmeid leküzdése felé, ha
nem leszel hajlandó többé negatív, megalázó események felidézésére.
Mind hasonlók vagyunk
Miért félnek egyesek a többi embertől? Miért jönnek zavarba a társaságtól, miért
gátlásosak olyan sokan? Mi rejtőzik a félénkség mögött? Mit lehetne itt tenni?
Súlyos probléma az emberektől való félelem. De van mód a leküzdésére. Akkor
szabadulhatunk meg ettől a félelemtől, ha megtanuljuk embertársainkat
megfelelő megvilágításban látni.
Egy ismerősöm elmesélte, hogyan tanulta meg helyes megvilágításba állítani az
embereket. Története rendkívül érdekes példa.
— Mielőtt bevonultam volna — a második világháborúban —, gyakorlatilag
mindenkitől féltem. El se hinné, mennyire félénk és gátlásos voltam akkoriban.
Úgy éreztem, mindenki sokkal okosabb és jobb nálam. Állandóan a testi és
szellemi tökéletlenségemen rágódtam, egyszóval tökéletes balfácánnak éreztem
magam.
A sors szerencsés szeszélye folytán azonban a katonaságnál kiveszett belőlem az
emberektől való félelem. 1942-ben, a tömeges sorozások idején, az egyik nagy
sorozóközpontban voltam beosztva egészségügyinek. Nap mint nap
segédkeztem a bevonulók vizsgálatánál, és minél több újonc került a szemem
elé, annál inkább csökkent az emberektől való félelmem.
Mennyire hasonlítottak egymásra ezek az ádámkosztümös fiatalemberek, akik
százával haladtak át előttünk! Ki sovány, ki kövér, ki magas, ki alacsony, de
mindegyik bizonytalan és magára hagyott. Csak pár napja még törekvő ifjú
menedzser volt az egyik, a másik farmer, ügynök, gyári munkás vagy éppen
olyan, aki kívül helyezte magát a társadalmon. Pár napja még sokfélék voltak,
de a sorozásnál nagyon egyformák lettek.
Ekkor támadt a sarkalatos gondolatom: rájöttem, hogy az emberekben sokkalta
több a hasonlóság, mint a különbség. Rádöbbentem, hogy a bajtársaimnak
többnyire ugyanazok az érdekei, mint nekem. Ők is szeretnek jókat enni, nekik
is hiányzik a családjuk, a barátaik, ők is szeretnének előbbre jutni, ők is tele
vannak problémákkal, és éppúgy élvezik a kikapcsolódást. Ha pedig a másik
ember alapvetően ugyanolyan, mint én, akkor mi félnivalóm marad tőle?
Ez meggyőző — nem igaz? Ha mások ugyanolyanok, mint mi, nincs többé
okunk félni tőlük.
Kiegyensúlyozott szemléletmód
Két dologra gondolj mindig, ha emberekkel kell találkoznod: először is, hogy a
másik ember nagyon fontos személy. Minden ember fontos! Ebből következik a
második pont: hogy te is nagyon fontos vagy! Szokj hozzá, hogy minden
találkozáskor azt gondold: itt két fontos személy találkozik, egy mindkettőjüket
érdeklő és kölcsönös haszonnal járó megbeszélésre.
A minap hívott föl egy nagy cég személyzeti főnöke, s elmondta, hogy épp most
alkalmazott egy fiatalembert, akit én ajánlottam neki.
— Tudja, mivel nyert meg ez az ember?
— Ugyan mivel? — érdeklődtem.
— A fellépésével, a viselkedésével. A legtöbb álláskereső félve jön ide.
Olyanokat igyekeznek mondani, amit az elképzelésük szerint én szívesen hallok.
Bizonyos szempontból kicsit olyanok, mint a koldus: mindent elfogadnak, nem
válogatósak.
George egész másképp viselkedett. Tisztelettel fordult hozzám, de ami
ugyanilyen fontos, tisztelettel volt önmaga iránt is. És ami még fontosabb:
legalább annyit kérdezett, mint én. Nem az a sunyi fajta. Igazi egyéniség, sokra
viszi majd.
Egymás kölcsönös fontosságának a tudata kiegyensúlyozott szemléletmódot
alakít ki. Így a másik ember nem tesz szert túlságosan nagy, mindent elnyomó
súlyra a gondolkodásodban.
Ha olyan emberrel van dolgod, akit félelmetesen fontos és súlyos
személyiségnek érzel, gondolj arra, hogy azért ő is csak ember, akinek az
érdekei, vágyai és problémái meglepően hasonlóak a tiédhez.
Légy megértő!
Megesik, nem is olyan ritkán, hogy valaki dühödten ráront az emberre,
legorombítja, kritizálja, szemrehányások özönét zúdítja rá. Ha nem vagy
fölkészülve arra, hogy vannak ilyen emberek, súlyosan megsebezhetik az
önbizalmadat, és elhitethetik veled, hogy vereséget szenvedtél. Fegyverre van
szükséged azok ellen, akik tiszteletlenül viselkednek, s meg akarják félemlíteni
embertársaikat. Ez a fegyver a megértés.

Néhány hónapja egy memphisi hotel recepcióján ragyogó bemutatót láthattam a
tiszteletlen emberekkel való helyes bánásmódból.
Nem sokkal öt után történt, nagy volt a hotelban a forgalom, számtalan új
vendég futott be a recepcióhoz. Az előttem álló férfi igen éles, parancsoló
hangnemben mutatkozott be. A recepciós így felelt:
— Igen, uram, fenntartottunk önnek egy gyönyörű egyágyas szobát.
— Egyágyast? — mennydörgött a vendég. — Kétágyast foglaltam!
— Tüstént utánanézek, uram — válaszolt roppant udvariasan a recepciós.
Elővette a foglalások listáját, és átnézte.
— Nagyon sajnálom, de a táviratában egyágyas van. Szívesen adnék önnek
kétágyast, ha volna szabad, de sajnos, mind foglalt.
— Sz... ok rá, hogy mi van a táviratban! — üvöltött a felbőszült vendég. —
Kétágyas szobát akarok!
S következett persze az elmaradhatatlan:
— Úgy nézem, nem tudja, kivel van dolga! Gondom lesz rá, hogy úgy kirúgják,
hogy a lába se érje a földet! Majd meglátja, ne is reménykedjen!
Amikor egy pillanatra szünetelt a szózuhatag, a fiatal recepciós közbeszólt:
— Uram, rendkívül sajnálom, de az ön utasításának megfelelően jártunk el.
A tajtékzó vendég végül is kijelentette:
— Most, hogy látom, milyen gyalázatosan vezetik ezt a... ezt a hotelt, hát a
legjobb lakosztályt sem fogadnám már el! — s ezzel kicsörtetett.
Én léptem most a recepcióhoz, s azt hittem, a fiatalember bizonyára ingerült
vagy zavarban van, miután nyilvánosság előtt úgy legorombították, hogy én
olyat még nem is igen láttam. Ehelyett azonban hangsúlyozottan udvarias,
teljesen higgadt "Jó estét, uram"-mal fogadott. Miután bejelentkeztem, s
megkaptam tőle a szobakulcsot, ezt mondtam neki:
— Csodálom azért, ahogy az imént viselkedett! Nem mindennapi az önuralma.
— Tudja, doktor úr — felelte —, nem is tudok ilyen emberekre haragudni.
Igazából nem is énrám volt dühös, én csak a bűnbak voltam. Talán a nejével
vannak bajai a szerencsétlennek, rosszul megy a bolt, vagy esetleg
kisebbrendűségi érzésektől szenved, és ez volt az egyetlen alkalom, hogy
fölényben érezhette magát. Egyszerűen én adtam meg neki a lehetőséget, hogy
ezt leverhesse valakin.
Kis szünet után még hozzáfűzte:
— Igazából biztosan nagyon rendes fickó... mint a legtöbb ember.
A lift felé haladva azon kaptam magam, hogy hangosan ismétlem: "Igazából
biztos nagyon rendes fickó... mint a legtöbb ember."
Ha legközelebb valaki hadat üzen neked, gondolj csak erre a rövid mondatra, és
uralkodj magadon. Ilyen esetekben csak úgy lehet felülkerekedni, ha hagyjuk,
hogy a másik kitombolja magát, és fátylat borítunk az egészre.
Sohase cselekedj a lelkiismereted ellen!
Néhány éve történt, hogy a vizsgadolgozatok javításánál igencsak megütköztem
az egyik munkán. A diák, aki írta, az előző dolgozatokban és a vitákban is
összehasonlíthatatlanul jobb teljesítményt nyújtott. Azt vártam, ő lesz a legjobb,
de ez a dolgozat a legsilányabbak közé számított. Magamhoz kérettem a diákot.
Paul kisvártatva megjelent. Úgy nézett ki, mint aki szörnyű élményeken ment át.
Ahogy kényelembe helyezte magát egy fotelben, rákérdeztem:

— Mi ütött magába, Paul? Ez nem az a munka, amit magától várok!
Paul gyötrődve bámulta a földet, végül így felelt:
— Professzor úr, amikor láttam, hogy fölfedezte a puskámat, összeomlottam.
Nem voltam képes többé koncentrálni. Higgye el, még életemben nem
puskáztam, de most mindenképpen kitűnőt akartam kapni, hát csináltam egy
cédulát.
Nagyon zaklatott volt, s hogy végül rászánta magát a beszédre, ömlött belőle a
szó:
— Azt hiszem, önnek jelentenie kell most az esetet, és engem akkor kirúgnak.
Az áll a szabályzatban, hogy akit csaláson kapnak, azt egyszer s mindenkorra
kiutasítják.
Arról kezdett beszélni, micsoda szégyent hoz a családjára ez a szörnyű esemény,
tönkretett életéről és a többi. Végül félbeszakítottam:
— Hagyja abba, kérem! Nyugodjon meg. Egyvalamit hadd tisztázzak: nem
vettem észre, hogy puskázott. Sejtelmem sem volt a probléma okáról, amíg
maga ide nem sétált, és ki nem kottyantotta. Nagyon sajnálom, hogy elárulta.
Rövid szünet után így folytattam:
— Mit vár az egyetemtől, Paul? Mit szeretne itt kapni? Lassan megnyugodott
egy kissé. Habozott, majd így felelt:
— Azt hiszem, professzor úr, számomra az volna a legfontosabb, hogy
megtanuljak boldogulni az életben. De attól tartok, hatalmas balfácán vagyok.
— Mindenféle dologból tanulhat az ember. Szerintem ennek az esetnek is lehet
fontos tanulsága a sikertelenség szempontjából. Magának nagyon rossz volt a
lelkiismerete, amikor puskázott a vizsgán. Bűntudatot érzett, ami kiirtotta
magából az önbizalmat, és összeomlott, ahogy az imént kifejezte magát. A
helyes, illetve helytelen cselekvés kérdését általában morális vagy vallási
szempontból szoktuk megítélni. Félreértés ne essék, eszemben sincs itt holmi
prédikációt tartani. De nézzük meg egyszer gyakorlati oldaláról a dolgot. Ha
olyasmit teszünk, ami a lelkiismeretünkbe ütközik, akkor bűntudatot érzünk, ez
pedig leblokkolja a gondolkodást. Nem tudunk rendesen gondolkozni, mert csak
az jár a fejünkben: "És ha rajtakapnak?"
Azt mondta, Paul, hogy mindenáron kitűnőt akart, s ezért tudatosan helytelenül
cselekedett. Az életben még sokszor fog éppily erősen kitűnőt kívánni, és
kísértésbe esik majd, hogy megint a lelkiismerete ellen cselekedjék. Például
nagyon szeretne valamit eladni, és esetleg arra ragadtatja magát, hogy némi
csalással bírja rá az ügyfelet a vásárlásra. Az rááll. Ám akkor mi történik? Magát
nem hagyja nyugodni a bűntudat. Amikor újra találkozik az ügyféllel, zavarba
jön, és kellemetlenül érzi magát. Egyre csak ezt kérdezi önmagától: "Észrevette
vajon, hogy becsaptam?" És rosszul adja elő az ügyét, mert nem tud rá
koncentrálni. Ezért várható lesz, hogy ezzel az ügyféllel nem tud több szerződést
összehozni. Hosszú távon tehát semmi haszna nem lesz a kis manőverekből.
Végül még hozzátettem, hogy igen sok bűnözőnek nem is a terhelő bizonyítékok
miatt akadnak a nyomára, hanem mert saját magukat árulják el bűntudatos
viselkedésükkel. Önnön bűntudatuk miatt kerülnek a gyanúsítottak listájára.
Ne ültess rákos daganatot saját lelkiismeretedbe!
Mindnyájan szeretnénk tisztességesek lenni, tisztességesen gondolkodni és
cselekedni. Ha ez ellen a kívánság ellen cselekszünk, rákkal fertőzzük meg a
lelkiismeretünket. A daganat egyre nő, az önbizalmunkat rágja, míg végül
teljesen be nem kebelezi. Ezért ne tegyünk olyasmit, ami után ezt kell
kérdeznünk magunktól: "Vajon rájönnek?" "Nem kapnak rajta?" "Meg fogom
úszni?"
Ne próbálj úgy kitűnőt szerezni, hogy ehhez lelkiismeretedbe ütköző dolgot
kelljen tenned.
Paul megértett, ami nagy örömömre szolgált. Felismerte a helyes cselekvés
gyakorlati jelentőségét. Azt tanácsoltam neki, hogy ismételje meg a vizsgát.
Amikor megkérdezte, mi lesz a sorsa, azt feleltem:
— Tudom, mi áll a szabályzatban. De be is zárhatnánk az egyetemet, ha
mindenkit kirúgnánk, akinek eszébe jut, hogy puskázzon. Fátylat borítok az
ügyre, ha megtesz nekem valamit.
— Örömmel! — válaszolta készségesen.
A könyvespolcomhoz léptem, kivettem az Ötven év az aranyszabály jegyében
című könyv egy példányát, és így szóltam:
— Olvassa el ezt a könyvet, Paul, aztán hozza vissza. Szívlelje meg J. C. Penney
történetét, aki Amerika egyik leggazdagabb embere lett azáltal, hogy — saját
szavaival élve — egyszerűen sosem tért le a helyes útról.
Járj te is a helyes úton!
Ha az ember helyesen cselekszik, akkor jó a lelkiismerete, s ez erősíti
önbizalmát. Ha viszont helytelenül cselekszünk, két negatív jelenség lép fel.
Először is: bűntudatunk lesz, s ez az érzés fölemészti önbizalmunkat.
Másodszor: előbb-utóbb a többi ember is rájön a turpisságra, s ezért elveszítik
belénk vetett bizalmukat. Járj mindig a helyes úton, és őrizd meg önbizalmadat!
Ez a sikerre vivő gondolkodás titka.
Az itt következő lélektani alapelv igazán érdemes arra, hogy újra és újra
elolvassuk, míg csak egészen át nem hatja gondolkodásunkat: Bizalommal fogsz
gondolkodni, ha bizalommal cselekszel.
Dr. George W. Crane, a nagy pszichológus írta valahol: "Ne felejtsük el, hogy
motio, azaz mozdulat előzi meg az emóciót. Érzéseinket mozdulatok, illetve
akciók kiválasztásával tudjuk közvetlenül irányítani... Ahhoz, hogy ezt a
túlságosan is gyakori tragédiát [Crane-nél a házasság problémáiról volt szó]
elkerüljük, tudatosítanunk kell magunkban a lélektan tényeit. Ha nap mint nap
véghezvisszük a helyes mozdulatokat, akkor hamarosan az érzelmeink is
ezeknek fognak megfelelni. Végezzék el partnerükkel a helyes mozdulatokat —
beszélgetések, gyengéd megjegyzések, gyakori őszinte bókok s egyéb apró
figyelmességek formájában —, s akkor nem kell többé aggódniuk érzelmeik
valódiságáért. Nem lehet sokáig szerelmesen viselkedni úgy, hogy végül
szerelmes ne legyen az ember."
A pszichológusok megerősítik, hogy változtathatunk viselkedésünkön azáltal,
hogy mozdulatainkat és mimikánkat megváltoztatjuk. Például ha mosolygunk,
akkor mosolygósabb is lesz a kedvünk. Egyenes testtartással az ember rögtön
erősebbnek, különbnek érzi magát, mint görnyedten. Fordítva is meg lehet
próbálni: vond csak össze istenigazából a szemöldöködet, érezni fogod, hogyan
komorodik el a kedved.
Nem nehéz bebizonyítani, hogy mozdulataink irányításával tényleg meg tudjuk
változtatni érzelmeinket. Olyan ember például, aki szorong, ha be kell
mutatkoznia, könnyen legyőzheti félénkségét és önbizalomra tehet szert, ha a
következő három dolgot egyidejűleg megteszi: először is magától megfogja az
idegen kezét, s szívélyesen megszorítja. Másodszor: egyenesen a szemébe néz.
Harmadszor pedig ezt mondja: "Nagyon örvendek, hogy megismerhetem."
Ez a három egyszerű cselekvés azonnal elűzi a szorongást, méghozzá
automatikusan. Ha bizalommal cselekszünk, úgy is fogunk gondolkodni.
Cselekedj hát bizalommal, hogy bizalommal is gondolkozz. Cselekedj úgy,
ahogy érezni szeretnél. A következő öt szakasz azt mutatja be, hogyan növelhető
tudatos cselekvés útján a saját erőnkbe vetett bizalmunk.
Ülj előre!
Észrevetted már, hogy ahol csak emberek összegyűlnek — templomban,
tanteremben, tanácstermekben vagy másutt —, mindig a hátsó padok telnek meg
először? Oda nyomulnak a legtöbben, mert nem akarnak túlzottan feltűnni.
Miért nem? Ennek oka az önbizalomhiány.
Ha előreülsz, ez erősíti az önbizalmadat. Ezentúl mindig a legelső sorba ülj.
Persze hogy ott egy kicsit feltűnőbb leszel, de gondolj csak arra, hogy a siker
úgysem maradhat észrevétlen.
Nézz mindig a másik ember szemébe!
Nagyon sokat árul el az emberről az, hogy hogyan használja a szemét. Az olyan
emberről, aki nem néz a szemünkbe, önkéntelenül ilyesmiket kezdünk gondolni:
"Mi rejtegetni valója van?" "Miért fél?" "Át akar rázni?" "Elhallgat talán
valamit?"
Általában két okból nem néz az ember a másik szemébe. Az egyik ez:
"Melletted gyöngének érzem magam." "Senki vagyok hozzád képest." "Félek
tőled." S a másik: "Rossz a lelkiismeretem." "Olyat tettem vagy gondoltam, amit
nem szeretném, ha megtudnál." "Tartok tőle, hogy átlátsz rajtam, ha hagyom,
hogy a szemembe nézz."
Ha nem nézel mások szemébe, azzal nem éppen jót árulsz el magadról. Ezt
kiáltod világgá: "Félek. Nincs önbizalmam." Győzd le a félelmedet azzal, hogy
kényszeríted magadat arra, hogy szembenézz a másikkal.
Ha az ember mások szemébe néz, azzal azt fejezi ki, hogy őszinte és nyíltszívű.
Hisz abban, amit mond. Nem fél. Bízik magában.
Állítsd a pillantásodat a saját szolgálatodba. Szögezd egyenesen a másik ember
szemébe. Ezzel nemcsak önbizalmat nyersz, de megnyered a másik ember
bizalmát is.
Járj 25 százalékkal gyorsabban!
Sokan megkérdezik most: "Mi köze van a járásnak az önbizalomhoz?" De
kérlek, olvass tovább, látni fogod, hogy van összefüggés.
A pszichológusok szerint a lankadt, ernyedt testtartás és a lomha járás szorosan
összefügg az önmagunkhoz, munkánkhoz és embertársainkhoz való rossz
viszonnyal. De azt is mondják a pszichológusok, hogy ezt meg tudjuk
változtatni azáltal, hogy testtartásunkon s mozdulataink tempóján változtatunk.
Figyelj csak egyszer jobban oda, akkor látni fogod, hogy a test mozdulatai,
gesztusai mindig valami lelki történés következményei. Aki "elveszett
embernek", "senkinek" érzi magát, az csoszog, csetlik-botlik, még a mozgása is
félénk. Nem bízik már önmagában.
De van egy másik emberfajta is: belőlük sugárzik az önbizalom, s gyorsabban
járnak az átlagosnál; úgy tűnik, szinte futnak. Az ő járásuk ezt hirdeti: "Fontos
helyre tartok." "Fontos elintéznivalóm van." "Bármibe is kezdek, sikerrel járok."
Járj 25 százalékkal gyorsabban, ezzel a módszerrel erősítsd önbizalmadat. Húzd
ki magad, föl a fejjel, és indulj el. Érezni fogod, hogyan nő meg az önbizalmad!
Mondd ki a véleményedet!
Különböző csoportmunkáknál újra és újra azt kell látnom, hogy tehetséges, éles
elméjű emberek szabályosan megbénulnak, ha vitában kell résztvenniük.
Hallgatásuknak semmiképp sem az az oka, hogy szeretnék kihúzni magukat a
társaságból és elkülönülni, épp ellenkezőleg! Egyszerűen nincs elég önbizalmuk.
A notórius hallgatagok így gondolkodnak: "Az én véleményem biztos nem
érdekes. Csak hülyét csinálnék magamból. Inkább meg sem szólalok. A többiek
amúgyis sokkal többet tudnak. Nem akarom, hogy az egész csoport észrevegye,
milyen műveletlen vagyok."
Minél többször mulasztja el az ember a megszólalási alkalmat, annál
gyarlóbbnak és értéktelenebbnek érzi magát. Többnyire azzal az ígérettel ámítja
magát — miközben titkon érzi, úgysem tartja be —, hogy legközelebb majd ő is
megszólal.
A lényeg az, hogy valahányszor csak elmulasztasz egy alkalmat, azzal mindig az
önbizalmadat csökkented. Ennek következtében egyre kevesebbre tartod magad.
Ez fordítva is igaz; minél többször szólalsz meg, veszel részt vitában, annál
inkább nő az önbizalmad, annál könnyebb lesz a következő megszólalás. Beszélj
szabadon, vesd le a gátlásaidat, s meglátod, hogyan szilárdul meg egyre jobban
az önbizalmad!
Használd ki jobban az önbizalmadat. Szabd ki magadnak, hogy minden
nyilvános vitán, amelyre elmégy, beszélni is fogsz. Mondd ki a véleményedet.
Minden üzleti megbeszélésen, egyesületi gyűlésen és konferencián, ahol csak
részt veszel, szólj hozzá önként. Egyetlen kivételt se engedj meg magadnak.
Kommentálj, tégy javaslatot, esetleg kérdezz. És ne utolsónak beszélj! Te légy
az, aki "megtöri a jeget", s egy ügyes összefoglalással elindíthatja a vitát.
Ne aggódj, hogy talán nem értenek meg! Megértésre fogsz találni, hiszen
legalább annyian lesznek azok, akik veled értenek egyet, mint azok, akik más
véleményen vannak. Ne kérdezd többé magadtól: merjek-e beszélni? Inkább
azon igyekezz, hogy fölhívd magadra a vitavezető figyelmét, hisz csak így fogsz
tudni beszélni!
Ha komolyabb szónoki tanulmányokat szeretnél végezni, s tapasztalatot akarsz
szerezni a szónoklásban, iratkozz be egy tanfolyamra. Ezer és ezer gátlásos
embert juttatott ilyen tanfolyam annyi önbizalomhoz, hogy immár minden
elfogódottság nélkül tudnak emberekkel és emberekhez beszélni.
Mosolyogj sugárzóan!
Egyre-másra azt hallja vagy olvassa az ember, hogy egy mosoly igazi ösztönzést
jelenthet, hogy hatékony orvosság lehet önbizalomhiány ellen. De nagyon sokan
még mindig nem hisznek ebben, mert még sosem próbáltak meg mosolyogni
akkor, amikor félnek.
Végezd el a következő kis tesztet: próbáld meg lesújtottnak érezni magadat, s
közben sugárzóan mosolyogni. A kettő együtt nem fog menni. A sugárzó
mosoly önbizalmat ad, elűzi az aggodalmakat, a félelmet, legyőzi a csüggedést
és a kétségbeesést.
Az őszinte mosoly nemcsak saját aggályainkat űzi el — annál többre is képes.
Megrendíti másokban a velünk szembeni ellenállást is. Senki nem tud komolyan
haragudni rád, ha nyíltan és sugárzóan rámosolyogsz.
Ezt nemrégiben saját bőrömön tapasztaltam. Éppen zöldre vártam autómmal egy
kereszteződésnél. Egyszerre durva lökés taszította előbbre kocsimat. A
mögöttem jövő vezető lába nyilván lecsúszott a fékről, s alaposan próbára tette
ezzel a lökhárítómat. A visszapillantóban láttam, hogy az illető kiszáll.
Kiszálltam én is. Minden elvemet sutba dobva heves szócsatára készültem.
Bevallom, szerettem volna legalább szóban felkoncolni a fickót.
Ám ő, szerencsére, mosolyogva közeledett, és azt mondta:
— Kedves barátom, igazán nem akartam!
Mosolyától és őszinte mentegetőzésétől elpárolgott a haragom. Valami ilyesmit
mormoltam:
— Nem számít, rendben, bárkivel előfordul.
Ádáz haragom egy másodperc töredéke alatt engedékenységgé szelídült.
Mosolyogj, s rögtön szebb színben látod majd a világot. De sugárzóan
mosolyogj! A félmosolynak a hatása is csak félakkora. Teljes hatást csakis
sugárzó mosollyal érhetsz el.
Vesd be a mosoly erejét, amikor csak lehet.
Viselkedésedben szívleld meg a következő öt javaslatot
1. A cselekvés kigyógyít a félelemből. Határold be a félelmedet, és tégy ellene
konstruktív intézkedéseket. Ha tétlenül megragadsz egy helyzetben, az csak
növeli a félelmedet, s rombolja az önbizalmadat.
2. Azon légy minden erőddel, hogy emlékbankodban csakis pozitív
gondolatokat raktározz. Ne hagyd, hogy negatív, önpusztító jellegű gondolataid
lélekölő szörnyeteggé nőjék ki magukat. Ne gondolj kellemetlen múltbeli
eseményekre és helyzetekre.
3. Nézd embertársaidat helyes megvilágításban. Újra és újra szögezd le
magadban, hogy az emberek nagyon is hasonlítanak egymásra, és lényegesen
több bennük a közös vonás, mint a különbség. Igyekezz kiegyensúlyozott képet
alkotni embertársaidról. A többiek is csak emberek. Légy megértő. Sok ember
van, aki "ugat", de "harapni" aligha harap egy is.
4. Szokj hozzá, hogy csakis olyat teszel, amit lelkiismereted helyesel. Ez meg
fog védeni a bűntudattól, amely éppoly pusztító, mint a méreg. A siker
elérésének nagyon praktikus módja az, hogy megmaradunk a helyes úton.
5. Személyiséged ezt hirdesse a világnak: Én bízom magamban, tele vagyok
önbizalommal!
Ezt az önbizalmat a következő kis fogásokkal edzheted:
• Ülj előre!
• Nézz mindig a másik ember szemébe!
• Járj 25 százalékkal gyorsabban!
• Mondd ki a véleményedet!
• Mosolyogj sugárzóan!



NEGYEDIK FEJEZET
Hogyan legyünk nagyvonalúak?


Gondolkodásunk nagyvonalúságától függ teljesítményeink nagysága
Nemrégiben egy nagy amerikai iparvállalat egyik vezető állású alkalmazottjával
beszélgettem. Ez az ember évente négy hónapot azzal tölt, hogy különböző
főiskolákat látogat, ahol végzős diákokat toboroz vállalatának vezetőképző
tanfolyamára. Arról beszélt, menynyire csüggesztő a fiatalemberek nem kis
részének életfelfogása.
— Naponta általában hat-nyolc végzőssel tárgyalok — mesélte —, akik
teljesítményük alapján a legjobbak közé tartoznak, és szeretnének is hozzánk
jönni. Ezeken a beszélgetéseken azt szeretném kideríteni, milyenek az
elképzeléseik, indítékaik a pályaválasztásnál. Meg kell vizsgálni, vajon
alkalmasak-e arra, hogy egy-két éven belül projektvezetőként, osztályvezetőként
vagy egy leányvállalat vezetőjeként önálló munkakörben vagy más
felelősségteljes állásban megállják majd a helyüket vállalatunknál.
Meg kell mondjam, sok ifjú ember személyes céljai a legkevésbé sem tetszenek.
Csodálkozna, ha tudná, mennyi huszonkét esztendős ifjonc van, akit a
vállalatunk kínálta előnyök közül leginkább a biztos nyugdíj érdekel. Úgy
látszik, legtöbbjük szemében nincs is nagyobb siker, mint a biztonság.
Megengedhetjük magunknak, kérdem én, azt a kockázatot, hogy ilyen
emberekre bízzuk a vállalatunkat? Rengeteg ember hajlik arra, hogy
kicsinyesen, szűklátókörűen gondolkozzék. Ebből azt a következtetést lehet
levonni, hogy az igazán érdemes állásokért nincs is akkora versengés, mint azt
általában hinni szokás.
Nem centire vagy kilóra méricskélik az embert, ha a sikerről van szó, nem is a
képzettség vagy a származás dönt; egyedül a gondolkodás nagyvonalúsága és
merészsége az értékmérő. Gondolkodásunk nagyvonalúsága határozza meg
teljesítményeink nagyságát.
Az önbecsmérlés
Ahhoz, hogy nagyvonalúak legyünk, feltétlenül le kell győznünk legnagyobb
gyöngeségünket: az önbecsmérlést, a hajlamot, hogy magunkat eleve rossznak
állítsuk be. Ez a hajlam különböző formákbanjelenik meg.
John például olyan állásajánlatot talál az újságban, ami pontosan megfelelne
vágyainak, de nem tesz semmit, mivel ezt gondolja: úgysem felelnék meg az
elvárásoknak, jobb, ha nem is pályázom meg az állást.
Jim szívesen töltené az estét Andreával, de mégsem hívja fel, mert nem érzi
magát elég menőnek.
Tom úgy érzi, Richards úr vevő lenne az árujára, de nem meri felkeresni, mert
azt gondolja, Richards úr olyan fontos személyiség, hogy nem is ereszkednék le
hozzá.
Peter megpályáz egy állást. A kérdőíven többek között ez áll: "Milyen
kezdőfizetést szeretne?" Peter szerény összeget jelöl meg, mert bár nagyobb
fizetést szeretne, úgy érzi, nem érdemli meg.
Évezredek óta érvényes a filozófusok jó tanácsa: Ismerd meg önmagad! Az
emberek nagy többsége ezt mintha úgy értelmezné: csakis éned negatív vonásait
ismerd meg! Az önbírálat többnyire arra korlátozódik, hogy a hibák,
gyarlóságok, fogyatékosságok hosszú listáját sorolja fel.
Jó, ha az ember ismeri saját gyöngeségeit, hiszen így tudjuk meg, melyek azok a
területek, amelyek még javításra szorulnak. De ha csakis a negatív vonásainkról
veszünk tudomást, akkor aligha tudjuk magunkat értékesnek tartani.
Ismerjük meg valódi nagyságunkat!
A következő gyakorlat ahhoz segít hozzá, hogy felismerjük valódi
nagyságunkat. Kipróbáltam már több képzési programban, s mindig bevált.
• Jelöld meg legértékesebb öt tulajdonságodat. Kérj objektív külső segítséget
ehhez, olyan emberét, aki kellőképp intelligens, és őszinte hozzád (itt többnyire
olyan tulajdonságokat soroltak fel, mint képzettség, tapasztalat, kézügyesség, jó
külső, pozitív beállítottság, erős egyéniség, kezdeményezőkészség).
• Ezután írd be minden jó tulajdonság alá három olyan ember nevét, akik nagyon
sikeresek, de mégsem jellemzi őket az illető jó tulajdonság olyan mértékben,
mint téged.
Ha elvégezted ezt a gyakorlatot, megállapíthatod, hogy sok sikeres ember van,
akit te egy-egy dologban felülmúlsz.
Ebből csakis egyetlen őszinte következtetésre lehet jutni: nagyobb, értékesebb
vagy, mint hiszed. Igazítsd hát a gondolkodásodat valódi nagyságrendedhez!
Gondolkozz olyan nagyvonalúan, olyan merészen, ahogyan az igazi lényednek
megfelel! Soha többé ne becsüld alá önmagadat.
A szavak hatása
Ha valaki hétköznapi társalgás közben "immobiliát" mond, amikor "ingatlanra"
gondol, s "graciózusnak" nevez valakit, holott a "bájosat" jobban értenénk,
akkor nyilván igen nagy szókincse van. De vajon olyan ember szókincse ez, aki
nagyvonalúan gondolkodik? Aligha. Azok, akik fellengzős, idegen szavakat
használnak, nehézségeket okozva ezzel nem egy beszélgetőtársuknak, gyakran
erőszakosságra hajlamos emberek. Ráadásul általában a gondolkodásuk is
kicsinyes, szűk látókörű.
A szókincs értéke nem a használt szavak számán és pompáján múlik. Ami
fontos, méghozzá egyedül fontos, az a hatás, amit a kimondott szavak és
mondatok a beszélő és a hallgatóság gondolkodására tesznek.
Íme egy rendkívül fontos felismerés: Nem szavakban és mondatokban
gondolkozunk, hanem képekben és fogalmakban. A szavak a gondolkodás
nyersanyagát képezik. A hallott vagy olvasott szavak, mondatok agyunkban
automatikusan képekké alakulnak át. Minden szó, minden mondat más és más
képet jelenít meg. Más képet látunk, ha ezt halljuk: "Albert vett egy öröklakást a
legfölső emeleten", s egészen mást, ha ezt: "Albert vett egy lyukat valahol". A
képeket, amelyeket lelki szemeink előtt látunk, azok a szavak változtatják meg,
befolyásolják, amelyekkel a dolgokat megnevezzük, illetve leírjuk.
Vedd úgy, hogy te, amikor beszélsz vagy írsz, egy vetítő szerepét játszod, amely
mások képzeletében vetít különböző filmeket. A teáltalad teremtett képek és
képsorok határozzák meg a te és a többiek reakcióit.
Alakíts ki pozitív helyzetképeket másokban!
Tegyük fel, hogy így szólsz egy társasághoz: "Sajnos meg kell állapítanom,
hogy kudarcot vallottunk." Mit látnak akkor ezek az emberek maguk előtt?
Vereséget, csalódást, a "kudarc" szó egész nyomorúságos, lesújtó tartalmát. No,
és ha ehelyett azt mondod: "Azt hiszem, volna még egy megoldás"? Az emberek
összeszednék magukat, nekibátorodnának, és minden erejüket bevetnék a cél
érdekében.
Ha ezt találod mondani: "Nagy nehézségek várnak ránk", társaid előtt csak
nehezen megoldható, aggasztó probléma képe merül fel. Mondd inkább ezt:
"Kihívás áll előttünk!" Ezzel nehéz, összefogást kívánó, de megoldható feladat
képét sugallod.
Azt mondod a társaságnak: "Nagy költségekbe vertük magunkat"; s ők kidobott,
menthetetlenül elveszett pénzre gondolnak. Mondd ehelyett: "Jókora befektetést
eszközöltünk", akkor olyan kiadást látnak benne, amely hasznot fog hajtani.
Mi tehát a lényeg? Aki nagyvonalúan gondolkozik, képes önmagában és
másokban is pozitív, előremutató, derűlátó helyzetképet kialakítani. Ha
nagyvonalúan akarunk gondolkozni, olyan szavakat kell használnunk, amelyek
nagyvonalú, pozitív képeket sugallnak.
Negatív és pozitív képek
A következőkben a bal hasábban olyan példamondatokat adunk meg, amelyek
kicsinyes, negatív, lehangoló gondolatokat eredményeznek, a jobb hasábban
pedig ugyanazon helyzetek nagyvonalú, pozitív értelmezése látható.
Kicsinyes, negatív helyzetképet sugalló mondatok:
1. Hiába minden, le vagyunk győzve.
2. Voltam már ebben a szakmában, és kudarcot vallottam. Ilyet többé nem
csinálok.
3. Próbáltam, igyekeztem, de hát nem lehet ezt az árut eladni. Nem kell a
népnek.
4. Telített a piac. A lehetséges kuncsaftok háromnegyede megvette az árut.
Legjobb, ha kiszállok.
5. Nem rendelt sokat ez a kuncsaft. Húzzuk ki a listáról!
6. Öt év, az sok. Nem várhatok ennyit, hogy önöknél vezető állásba kerüljek.
Nem pályázom meg az állást.
7. A konkurencia mindenütt előnyben van. Nem várhatják, hogy ekkora
túlerővel szemben felülkerekedjek az eladásban!
8. Ez az áru soha senkinek nem kell.
9. Várjuk ki a recessziót, akkor vegyünk részvényt!
10. Túl fiatal/öreg vagyok ehhez a munkához.
11. Nem fog ez menni, be tudom bizonyítani.
Ezek a mondatok komor sötétség, aggasztó kudarc, csalódás képét sugallják.
Nagyvonalú, pozitív képet kialakító mondatok:
1. Ne adjuk fel. Nézzük más szemszögből a dolgot.
2. Saját hibámból buktam ugyan, de még egyszer meg akarom próbálni.
3. Eddig még nem sikerült eladnom ezt az árut, de tudom, hogy jó, és meg
fogom találni a módját, hogy eladjam.
4. A piaclehetőségek negyede még kihasználatlan. Jók a kilátásaim.
Számíthatnak rám.
5. Keveset rendelt a kuncsaft. Ki kéne puhatolni a valódi igényeit, hogy jobb
kínálattal állhassunk elő.
6. Tulajdonképp nem is túl sok az az öt év. Hiszen még úgy harminc évem van,
hogy a legmagasabb szinten tevékenykedhessem.
7. Mi tagadás, hatalmas a konkurencia. De nem lehet minden előny az ő
oldalukon. Üljünk össze, fundáljuk ki, hogyan győzhetnénk le őket saját
fegyverükkel.
8. Ebben a kiszerelésben talán nem lehet eladni ezt az árut, de
megpróbálkozhatnánk némi változtatással.
9. Most kell befektetni. Fellendülésre játsszunk, ne lanyhulásra.
10. Fiatalnak/öregnek lenni külön előny.
11. Sikerülni fog, hadd bizonyítsam be!
Ezek a mondatok a fény, a reménység, a haszon és a siker képét alakítják ki
bennünk.
Négy út a nagyvonalú gondolkodás szókincséhez
A következőkben leírt négy úton juthatunk el a nagyvonalú ember szókincséhez:
• Használj nagyvonalú, vidám, pozitív szavakat közérzeted leírásához. Ha arra a
kérdésre, hogy érzed magad, így felelsz: "Fáradt vagyok, fáj a fejem, bárcsak
már szombat volna, nem érzem jól magam", akkor tényleg rosszabbul fogod
magad érezni. Ha azonban ugyanarra a kérdésre ezt mondod: "Köszönöm,
csodásan, nagyszerűen, ragyogóan", akkor nemcsak másoknak adtad tudtára,
hogy milyen pompásan megy a sorod, hanem hamarosan tényleg nagyszerűen
fogod magad érezni, s nemcsak nagyszerűen, hanem mindjárt tekintélyesebbnek
is. Kerülj olyan ember hírébe, aki mindig jól érzi magát a bőrében.
• Más emberek jellemzésekor használj baráti, dicsérő szép szavakat. Legyen
törvény a számodra, hogy minden kollégád és barátodjellemzésére találj valami
nagyszerű pozitív kifejezést. Ha távollévő harmadikról beszélsz valakivel,
ügyelj, hogy kedvező fényben láttasd az illetőt. Nem lesz nehéz, hiszen minden
egyes embernek vannak rokonszenves vonásai. Tartózkodj a kicsinyes,
becsmérlő szavaktól.
• Nyilatkozz mindig pozitívan, hogy ebből a többiek kedvet, bátorságot tudjanak
meríteni. Használj ki minden alkalmat a dicséretre. Erre minden ember ki van
éhezve. A párod számára találj mindennap valami különösen kedves, személyes
szót. Figyelj oda azokra, akikkel együtt dolgozol, és dicsérd őket gyakran. Az
őszinte dicséret a siker legjobb eszköze. Élj vele!
• Ha új tervet adsz elő, használj pozitív szavakat. Ha így kezded a mondókádat:
"Pompás hírem van! Itt az igazi esély!", akkor felderülnek a hallgatóság
gondolatai. De ha ezt mondod: "Akár tetszik, akár nem, tennünk kell a dolgunk,
így hát... ", akkor a hallgatóság agyában fakó, lehangoló film kezd peregni, s a
reakciójuk is ennek megfelelő lesz. Ígérj győzelmet, s meglátod, hogy csillannak
majd föl a szemek! Ígérj győzelmet, és támogatni fognak. Árokásás helyett építs
inkább palotákat!
Lásd meg a lehetőségeket, ne csak az adott helyzetet!
A merész gondolkodók arra edzik magukat, hogy ne csak azt lássák, ami van,
hanem azt is, ami lehetséges. Öt példát adunk erre az önképzésre.
• Mik lehetnek egy ingatlan járulékos értékei?
Egy lerobbant farmokra szakosodott, igencsak sikeres ingatlanügynök elmondja
nekünk, mi mindent lehet azáltal elérni, ha az ember megtanulja ott is meglátni a
lehetőséget, ahol csak kevés, vagy éppen semmi nincs még belőle jelen.
— A mi környékünkön a legtöbb farm tönkre van téve, és nem nyújtanak valami
csábító látványt. Ha úgy próbálnám őket eladni, ahogy vannak, nemigen lenne
sikerem.
Ezért így néz ki az üzleti stratégiám: előadom, micsoda hasznot lehetne kihozni
a farmból. Ha csak egyszerűen annyit mondanék, hogy ennyi és ennyi szántó,
ennyi és ennyi erdő tartozik hozzá, ennyi és ennyi kilométerre van a várostól,
akkor az ügyfél aligha lelkesedne. De ha konkrét tervet mutatok, mit is lehet a
farmból csinálni, akkor többnyire nagyon is lelkesek. Megmutatom önnek,
hogyan kell ezt elképzelni. — Irattartót vett elő az aktatáskájából. — Ez a farm
nemrég van a listánkon. Átlagos farm, olyan, mint a többi. Hetven kilométerre
van a városközponttól, öt éve parlagon, ráadásul a ház omladozik. Nos, én ezt
tettem: múlt héten két teljes napot töltöttem odakinn, bejártam az egészet, és
mindent alaposan megtekintettem. A szomszéd farmokon is jártam, és
megvizsgáltam a farm helyzetét a meglévő és tervezett utakhoz képest. Végül
megkérdeztem magamtól: mire lehetne jó ez a farm? Három lehetőséget
találtam, nézze csak.
Ezzel elém tette a javaslatokat. Alaposan kidolgozott, közérthetően előadott
ötletek voltak. Az első terv szerint lovardává kellene alakítani a farmot.
Meggyőző érvekkel szolgált: növekvő város a közelben, egyre erősebb igény a
szabad természet iránt, az embereknek egyre több pénzük jut a szabadidőre, az
utak is megfelelőek. Azt is elmagyarázta, hogyan tudná a farm a kellő számú
lovat ellátni úgy, hogy a lovarda bevételéből jókora tiszta nyereség maradjon. A
terv megalapozottnak látszott, és olyan meggyőző volt, hogy szinte magam előtt
láttam a fák között lovagló tucatnyi vendéget. A másik két tervet is éppily
alaposan dolgozta ki a találékony ügynök. A második szerint a farmot
faiskolaként lehetne hasznosítani, a harmadik pedig baromfifarmmal kombinált
faiskolát javasolt.
— Na most, ha az érdeklődők meggyőzésére kerül sor, nem kell nekik hosszas
beszédet tartani, hogy milyen jól járnak, ha megveszik a farmot. Egyszerűen
felvázolom nekik a sikeres vállalkozássá alakított farm képét.
Ennek a módszernek, hogy a meglévő adottságok mellett a lehetőségeket is
megmutatom, nem az az egyetlen haszna, hogy több farmot adok el és
gyorsabban, mint mások. Más előnye is van: jobb árat kérhetek, mint a
konkurenseim. Szántó, legelő és felhasználási javaslat, az többet ér
mindenkinek, mint csak a szántó és a legelő. Ezért aztán több farmer jön hozzám
az eladni való farmjával, és a jutalékom is nagyobb.
A történet tanulsága: Ne úgy lássuk a dolgokat, ahogy vannak, hanem úgy,
amilyenek lehetnének. A képzelőerő minden dologhoz plusz értéket ad. Aki
nagyvonalú, mindig maga előtt látja azt is, amit a jövőben lehet majd megtenni.
Nem szabad megrekedni a jelenben.
• Mennyit ér egy ügyfél?
Nemrégiben egy üzletvezetői konferencián a következő előadást tartotta egy
áruház-igazgató:
— Annak a talán kissé régimódi iskolának vagyok a híve, amely szerint úgy
lehet az ügyfelet a legjobban megtartani, ha kedvesen és udvariasan szolgáljuk
ki. Nemrég, ahogy átmegyek az áruházon, látom, hogy az egyik eladónk
veszekszik egy ügyféllel. A hölgy aztán eléggé paprikás hangulatban távozott,
mire az eladó így szólt a kollégájához: "Csak nem vesztegetem az időmet egy
kétdolláros ügyfélre, hát nem állíthatom az egész áruházat a feje tetejére, csak
hogy megtaláljam, amit keresni méltóztatik. Egyszerűen nem ér annyit."
Ballagtam az irodám felé, s ez a megjegyzés csak nem ment ki a fejemből. Elég
nagy baj, gondoltam, ha a személyzetünk az ügyfelek egy részét a "kétdolláros"
kategóriába osztja be. Nyomban elhatároztam, tenni fogok ez ellen. Amint az
irodámba érkeztem, felhívtam a marketingvezetőt, és megkérdeztem, az elmúlt
évben átlagban mennyit adott ki nálunk egy ügyfél. A válasz még engem is
meglepett. A marketingvezető pontos számítása szerint áruházunkban az "átlag"
ügyfél 362 dollár értékben vásárolt.
Ezután az egész személyzetet összehívtam, s elmeséltem az esetet. Végül
elárultam nekik, mennyit is ér igazából egy ügyfél. Amikor megértették, hogy az
ügyfelet nem szabad egyetlen vásárlás után megítélni, csakis éves alapon,
sokkalta jobb lett nálunk a kiszolgálás.
Ez, amit az áruház-igazgatótól hallhattunk, minden üzletre érvényes. Egy ügyfél
csakis akkor hoz hasznot, ha több üzletet kötünk vele. Az első adásvételek
többnyire nem is jelentenek profitot. Mindig az ügyfél reménybeli jövendő
kiadásaira gondolj.
Törzsvásárlóvá teheted ügyfeledet, ha igazán értékesnek tartod. Ebben az
esetben mindig szívesen fog nálad vásárolni. Ha valaki lebecsüli ügyfele értékét,
az annyi, mintha egyenesen a konkurenciához küldené.
• Mennyit fizet egy vendég évente az ebédjéért?
Idevágó esetet mesélt egy diák: azt mondta el, miért mondott örökre búcsút egy
önkiszolgáló étteremnek.
— Egy szép nap úgy döntöttem, hogy délben kipróbálom az új önkiszolgáló
éttermet, amelyet csak néhány hete nyitottak. Mostanában minden fillért élére
kell raknom, úgyhogy nagyon megnézem, mi az, amit megvehetek. A
húsételekhez érve megláttam egy mártásos pulykát, nagyon jól nézett ki, és csak
39 centbe került.
A kasszánál a kisasszony egy pillantást vet a tálcámra, és közli:
— Egy dollár kilenc.
Udvariasan megkértem, számolna utána, mert az én számításom szerint 99
centet kellene fizetnem. Dühösen végigmért, és utánaszámolt. Kiderült, hogy 49
centet számolt a pulykáért, innen a különbség. Mutatom neki a táblát, amin a 39
cent áll.
Erre egészen felhúzta magát:
— Nekem édesmindegy, mi van a táblán, a pulyka 49 centbe kerül. Nézze meg,
itt a mai árlistám. Valaki rossz táblát tett ki ott hátul. 49 centet kell fizetnie!
Igyekeztem megmagyarázni, hogy csak azért választottam a pulykát, mert 39
cent volt rá kiírva. Ha 49 lett volna, akkor biztos mást választok.
Ezt a választ kaptam:
— Akkor is 49 centet kell fizetnie!
Fizettem, mert nem akartam jelenetet. De megfogadtam, hogy soha többé nem
eszem ebben az önkiszolgálóban. Évente körülbelül 250 dollárt adok ki ebédre,
de biztosíthatom, hogy ők abból egy centet se látnak!
Jó példája ez az eladó kicsinyes látásmódjának! A pénztárosnő a tíz
nyomorúságos centtől nem látta meg a lehetséges 250 dollárt.
• A vaksi tejesember története.
Döbbenetes, hogy az emberek mennyire nem látják meg olykor a lehetőségeket.
Néhány éve fiatal tejesember csöngetett be hozzánk, hogy a szolgáltatását
felajánlja. Közöltem, hogy van már, aki reggelenként házhoz szállítja nekünk a
friss tejet, és elégedettek is vagyunk vele. Azt tanácsoltam neki, beszéljen a
szomszédasszonnyal.
Így felelt:
— Voltam már a szomszéd hölgynél, de neki csak kétnaponta kell egy liter tej,
és ilyen kevés nekem nem éri meg, hogy idejöjjek.
— Lehet, de nem vette észre, hogy a szomszédék úgy egy hónapon belül mégis
sokkal több tejet vesznek majd? Kisbabát várnak, és annak aztán sok tej kell!
A fiatalember döbbenten bámult rám, aztán így szólt:
— Hogy milyen vak tud lenni az ember!
Ez a család ma kétnaponta hét liter tejet vesz — a fiatalembernél szemfülesebb
tejesembertől. Az első kisfiú azóta két öcsikét és egy húgocskát kapott, és azt
hallani, megint jelentkezik náluk az utánpótlás.
• Mitől leszünk értékesek?
Néhány hete az előadásom után egy fiatalember lépett hozzám, és megkérdezte,
beszélhetnénk-e pár szót. Erről a huszonhat éves fiúról tudtam, hogy
gyerekkorában nagy szegénységben élt, önálló élete első éveiben pedig egyik
szerencsétlenség a másik után érte. De ő semmi fáradságot nem sajnálva építette
biztosabb jövőjét.
Néhány érdektelen kérdés megbeszélése után megkérdeztem, mik a tervei a
jövőre nézve?
— A bankbetétem nincs kétszáz dollár. Az állásom — községi díjbeszedő
vagyok — nem túl jövedelmező, és valami felelősségteljesnek sem nevezhető.
Feleségemmel szűk és zajos lakásban élünk. De megfogadtam, nem hagyom,
hogy akadályozzon mindaz, amim nincs.
Különös kijelentés. Kértem, hogy magyarázza meg.
— Az utóbbi időben gyakran tanulmányozom az embereket. Megfigyeltem
valamit: azok, akiknek kevesük van, mindig csak a pillanatnyi állapotukban
látják magukat. Nem tekintenek a jövőbe, csak a reménytelen jelent látják.
Jó példa erre a szomszédom. Állandóan panaszkodik: a rosszul fizetett állására,
a minduntalan elduguló vízvezetékre, mások mázlijára, az orvosnak kifizetendő,
felgyülemlő honoráriumra. Olyan gyakran emlékezteti magát a szegénységére,
hogy emiatt szentül hiszi, mindörökké így is fog maradni. Úgy viselkedik,
mintha arra volna ítélve, hogy életfogytiglan megragadjon a mostani
állapotában.
Üdítő volt ifjú barátom nyíltsága. Kis szünet után így folytatta:
— Ha csak olyannak látnám magam, ahogy most kinézek, akkor nem is
érezhetnék mást, mint csüggedést. Akkor egy nagy senkit látnék folyton, és az is
maradnék egy életre, egy senki.
Elhatároztam, hogy csak ezért is azt az embert fogom látni magamban, aki egy-
két éven belül leszek. Nem a községi díjbeszedőt látom, hanem a vezető állású
tisztviselőt. Nem látom a szegényes lakást, csakis egy szép, új zöldövezeti
otthont.
Ilyen szemlélettel mindjárt nagyobbnak érzem magam, s ezért nagyvonalúbb,
merészebb vagyok. Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy megéri.
Ugye, milyen ragyogó módszer az önértékelés megszilárdítására? Ez a
fiatalember a legjobb úton van az igazán szép, sikeres élet felé. Tudja a siker
egyik legfontosabb alapelvét: nem az a fontos, hogy mennyink van, hanem az,
hogy terveink szerint mi mindent fogunk még szerezni.
"Értéknövelő tréning"
Az általam "értéknövelő tréning"-nek nevezett gyakorlatokkal azt a képességet
lehet növelni, hogy a meglévő mellett meglássuk mindig a lehetségest is.
• Gyakorold magad abban, hogyan növelheted a dolgok, tárgyak értékét.
Gondolj csak az ingatlanügynök példájára. Töprengj el: hogyan, mivel
növelhetném ennek a szobának, háznak, üzletnek az értékét? Keresd az
értéknövelő ötleteket. A tárgyak, a dolgok értéke ugyanis szorosan összefügg a
hasznosításukra felhozott ötletekkel.
• Gyakorold magad abban, hogyan növeld az emberek értékét. Minél magasabb
fokra lépsz a siker lépcsőjén, annál gyakrabban lesz a te gondod a beosztottak
továbbképzése-fejlesztése. Gondolkozz el: Mit tehetnék, hogy növeljem a
beosztottaim "értékét"? Hogy serkenthetem őket egyre jobb teljesítmények
elérésére? Ne feledd: ha egy emberből a legjobbat akarjuk kihozni, ezt a
"legjobbat" először gondolatainkban kell megjelenítenünk, kiformálnunk.
• Gyakorold magad abban, hogyan növeld a saját értékedet. Naponta kérdezd ki
önmagadat. Gondolkozz: "Mit tehetek ma azért, hogy a saját értékemet
növeljem?" Ne pillanatnyi állapotodban lásd önmagadat, hanem csak úgy,
amilyenné válhatsz, ha akarod. Akkor automatikusan meg fogod találni az utat,
amelyen elérheted az áhított célt: az értéknövelést. Próbáld csak meg! Meglátod,
menni fog.
Őszinte, élénk érdeklődés
Egy közepes méretű (hatvan munkással dolgozó) nyomda tulajdonosa és
nyugalmazott egykori vezetője elmondta nekem, hogyan választotta ki az
utódját:
— Úgy öt évvel ezelőtt könyvelőt kerestem, a könyvelés és egyáltalán az egész
irodai munka vezetésére. Harrynak hívták azt az embert, akit végül is
alkalmaztam. Nem volt több huszonhat évesnél. A nyomdászathoz semmit nem
értett, de a bizonyítványai szerint jó könyvelő volt. Másfél éve, amikor
visszavonultam az üzletből, őt neveztük ki üzletvezetőnek és nyomdafőnöknek.
Most visszatekintve látom, mi volt az a tulajdonság, amely kiemelte Harryt a
többi közül: őszinte, élénk érdeklődést mutatott az egész cég iránt. Nem csak a
könyveléssel és a csekkek kiállításával foglalkozott. Ahol csak lehetett,
segítségére sietett a kollégáknak.
Az első évben, amikor belépett hozzánk, sokan mentek el a cégtől. Harry erre
benyújtott egy új szociális programot, és biztosított afelől, hogy nem túl nagy
költség árán csökkenteni tudja az elvándorlást, így is lett.
Harry nemcsak a saját részlegének a hasznát tekintette, az egész cég javára
dolgozott. Részletes tanulmányt készített a gyártás költségeiről, s felhívta a
figyelmemet arra, mennyire megérné harmincezer dollárt új gépekbe befektetni.
Egyszer súlyos értékesítési válságba jutottunk. Harry odament a kereskedelmi
osztály vezetőjéhez, és így szólt:
— Nemigen értek az eladáshoz, de mégis, hadd próbáljak meg segíteni.
És segített. Egész csomó jó ötlete volt, s ezek hozzájárultak ahhoz, hogy többet
tudtunk eladni.
Ha új munkatárs jött, Harry volt segítségére a beilleszkedésben. Amint
mondtam, Harry őszinte érdeklődést mutatott az egész vállalat iránt. Amikor
nyugalomba vonultam, csakis őjöhetett szóba mint utód. Félreértés ne essék —
fűzte hozzá a nyomdatulajdonos —, Harrynek esze ágában sem volt behízelegni
magát. Nem volt tolakodó sem, aki mindenbe beleszól. Agresszív sem volt, soha
senkit nem támadott hátba. Nem is az a fajta, aki jártában-keltében parancsokat
osztogat. Ő jártában-keltében segített mindenkinek. Úgy viselkedett, mint akit
nem hagynak hidegen a cég ügyei. Úgy tekintette ezeket, mint a sajátjait.
Fontos dolgot tanulhatunk Harry történetéből: kicsinyes, negatív gondolkodásra
vall, hogy elég, ha az ember elvégzi a munkáját. Aki nagyvonalúan
gondolkozik, az egy team tagjának tekinti magát, céljaik, győzelmeik és
vereségeik is közösek. Nem tekinti magát egyedülálló jelenségnek, akkor is
megtesz mindent, ha nem az ő személyes, közvetlen hasznáról van szó. Az az
ember, aki az ő részlegét közvetlenül nem érintő problémára csak a vállát
rángatja, és azt mondja: az ő bajuk, mi közöm hozzá, nem alkalmas vezető
állásra.
Gyakorold magad a nagyvonalú, széles látókörű gondolkodásban. Tekintsd
céged érdekeit a saját érdekeiddel azonosnak. Egy nagyvállalkozásban
feltehetőleg csak kevés ember érdeklődik őszintén, önzetlenül a cég ügyei iránt.
De hát aránylag kevés is az olyan ember, aki nagyvonalúan gondolkozik. Ám
ezek a kevesek jutnak végül a leginkább felelősségteljes, a legjobban fizetett
állásokba.
Sok ember, akiből jelentős, befolyásos személyiség lehetne, hagyja, hogy
jelentéktelen, mellékes apróságok megakadályozzák ebben. Világosan mutatja
ezt az itt következő három példa.
Mi teszi a jó szónokot?
Szinte mindenki áhítozik arra a képességre, hogy nyilvánosság előtt ragyogó
beszédeket tudjon tartani. Ám ez a vágy többnyire nem teljesül. A legtöbb
ember gyalázatosan rossz szónok.
Vajon miért? Az ok egyszerű: aki beszédet akar tartani, szinte mindig mellékes
apróságokra összpontosít a lényeg helyett. Amikor készül a beszédre, ellátja
magát tanácsokkal: "Ne felejtsd el, hogy egyenesen kell állni! Ne izegj-mozogj,
és ne hadonássz! Észre ne vegyék, hogy jegyzetből olvasol! Vigyázz, nehogy
nyelvtani hibát ejts, és semmiképp se mondj »akit« »amely« helyett! Vigyázz,
hogy el ne csússzon a nyakkendőd. Beszélj elég hangosan, de ne ordíts."
Mi történik, ha ez a szónok a hallgatóság elé lép? Szorong, mert egy végtelen
hosszú listát kell fejben tartania a tilos dolgokról. Ez eltereli a figyelmét a
beszédről. Állandóan arra gondol: "Jaj, vajon nem hibáztam?", s ennek
következtében nem is tud jól beszélni. Egyszóval, blamálja magát. Azért vall
kudarcot, mert a jó szónok másodlagos, mellékes, kevésbé fontos
tulajdonságaira összpontosít, nem pedig azokra a kiemelkedően fontos
ismérvekre, amelyek az igazán kiváló szónokot jellemzik. Ezek pedig: a tárgy
pontos, kimerítő ismerete és az őszinte vágy, hogy ezt másokkal is
megismertesse.
Sok kiváló szónok van, aki nem mentes apróbb hibáktól. Az egyik túlzottan
gesztikulál, a másik olykor vét a nyelvhelyesség ellen, a harmadiknak esetleg
még a hangja sem a legkellemesebb. De egyvalami minden sikeres szónokra
igaz: az, hogy van mondanivalójuk, és égnek a vágytól, hogy közölhessék.
Mi okozza a civódásokat?
Elgondolkoztál már valaha azon, mi okozza a civódásokat? Az esetek több mint
kilencven százalékában semmiségeken vész össze két ember.
Példa. John későn és kissé ingerülten tér haza. A vacsora nem ízlik
különösebben, hát húzza az orrát, és kritizálni kezd. Jennynek sem volt valami
idilli napja, s így ezzel védekezik:
— Miért, mit vársz abból a kosztpénzből, amit kapok tőled?! Ez sérti John
büszkeségét, ezért támadásba lendül:
— Nem igaz, nem a pénzen múlik, egyszerűen rossz háziasszony vagy!
És kész is a háborúság. Kellő számú vádpont merül föl mindkét oldalon, amíg
végül fegyverszünetet nem kötnek. Szex, pénz, após/anyós, esküvő előtti és
utáni ígéretek — minden vitás pont bevetésre kerül az ütközetben. Csata után
mindkét fél ideges, feszült. Semmit sem tisztáztak, semmit sem beszéltek meg,
de elég muníciót gyűjtött mindkettő ahhoz, hogy a következő veszekedés még
gonoszabb legyen.
Jelentéktelen apróságok és kicsinyes gondolkodás — ezek a civódások okai.
Ahhoz, hogy elkerüljük őket, le kell szoknunk a kicsinyes gondolkodásról.
Hatásos módszer: mielőtt előhozakodnál valami panasszal, váddal,
szemrehányással, vagy éppen ellentámadást indítanál, kérdezd meg magadtól:
"Tényleg fontos ez?" Az esetek túlnyomó többségében nem fontos, és így
elkerülhetsz egy veszekedést.
Ez a kérdés, mintegy varázsütésre, megjavítja az otthoni hangulatot. Éppolyan
jól hat a munkahelyen is. A hazaúton is, ha egy másik autós vadember módjára
bevág a kocsid elé. Minden vitagyanús helyzetben hatásos.
John felrúgott mindent, mert a kisebb iroda jutott neki
Néhány évvel ezelőtt tanúja lehettem, hogyan teszi tönkre a kicsinyesség egy
fiatalember reményteli karrierjét a reklámszakmában.
Négy, körülbelül egyenlő állású ifjú tisztviselő új irodát kapott. Három iroda
egyforma nagyságú és berendezésű volt, a negyedik kisebb és szegényesebb.
Ez a negyedik iroda jutott Johnnak. Sértett büszkeségében ezt durva
mellőzésnek érezte. Eluralkodott benne a negatív gondolkodás, a duzzogás,
keserűség és féltékenység. Ennek következtében John teljesen kifordult
önmagából. Teljesítménye csökkent, kollégáit elkezdte ellenségesen kezelni.
Együttműködés helyett igyekezett megfúrni az eredményeiket. Egyre lejjebb
csúszott, végül akkora baklövést követett el, hogy a vezetőség, mit volt mit
tenni, felmondott neki.
John kudarcát az okozta, hogy egy jelentéktelen ügyben kicsinyesen
gondolkodott. Csak azzal törődött, micsoda mellőzés érte őt, s nem jutott eszébe
végiggondolni, hogy a cég gyorsan növekszik, s nyilván kifogyott az
irodahelyiségből. Arra sem gondolt, hogy a helyiségeket elosztó ember
valószínűleg nem is tudta, hogy ez az iroda a legkisebb. Johnon kívül senki a
világon nem gondolta azt, hogy az irodája nagysága az ő értékét volna hivatott
jelezni.
Nagy kárt okozhat, ha jelentéktelen ügyben kicsinyes vagy. Ha nagyvonalú
vagy, meg sem fogod érezni az efféle semmiségeket.
Három gyakorlat a kicsinyesség ellen
Először is: mindig nagy cél lebegjen a szemed előtt! A házasságban a nagy cél a
béke, boldogság, harmónia, nem pedig az, hogy felülkerekedjünk a vitában. Az
emberekkel való együttműködésnél a nagy cél az, hogy segítsük őket a
kibontakozásban, és ne csináljunk hibáikból nagy tragédiát. Határozd el, hogy
mindig a nagy célra fogsz összpontosítani!
Másodszor: tényleg fontos ez? — mindig tedd föl magadnak ezt a kérdést,
mielőtt felidegesítenéd magadat. A civódások, veszekedések több mint
kilencven százalékát meg lehet így takarítani.
Harmadszor: ne vesztegesd idődet mellékes dolgokra! Bármire készülsz,
beszédet mondani, valami problémát megoldani vagy munkavállalóknak
tanácsadást tartani, csak az igazán lényeges szempontokra gondolj, azokra,
amelyeken tényleg múlik a dolog. Ne hagyd, hogy mellékes dolgok elvonják a
figyelmedet, összpontosíts a lényegre.
Teszt
Kicsinyesség és nagyvonalúság a gondolkodásban
A következő táblázatban a címszavak olyan fogalmakat idéznek fel, amelyekkel
az életben gyakran találkozunk. A táblázat két hasábja összehasonlítja, hogyan
viszonyul ugyanahhoz a helyzethez a kicsinyes és a nagyvonalú ember.
Ha jól megvizsgálod a táblázatot, megállapíthatod, melyik út kedvezőbb a
számodra.
Kicsinyes ember
Nagyvonalú ember
1. Költségszámla
Úgy próbálja bevételét növelni, hogy meghamisítja a költségszámlát.
Úgy próbálja bevételét növelni, hogy többet ad el.
2. Beszélgetés
Arról beszél, hogy mi rosszat lát barátaiban, a gazdasági helyzetben, a cégnél, a
konkurenciánál.
Arról beszél, hogy mi jót lát barátaiban, a gazdasági helyzetben, a cégnél, a
konkurenciánál.
3. Haladás
A csökkenésben hisz, vagy legjobb esetben is a stagnálásban.
A terjeszkedésben hisz, s eszerint is cselekszik.
4. Jövőkép
Nem lát nagy távlatokat maga előtt.
Jövőjét ígéretesnek látja.
5. Munka
Igyekszik lehetőleg elkerülni.
Igyekszik minél hatékonyabban dolgozni.
6. Konkurencia
Csakis az átlaggal vetélkedik.
A legjobbakkal méri össze erejét.
7. Pénzgondok
Takarékoskodik úgy, hogy kiadásait a legszükségesebbekre korlátozza.
Igyekszik többet keresni, hogy rendkívüli kívánságaira is fussa.
8. Céljai
Nem túlzottan nagyratörőek.
Nagy célokat tűz maga elé.
9. Szemléletmód
Csak azt látja, ami az orra előtt van.
Nagy távlatokra, hosszú távra tervez.
10. Személyes környezete
Kicsinyes emberekkel veszi körül magát.
Nagyvonalú emberekkel veszi körül magát, akiknek nagyszerű, előremutató
ötleteik vannak.
11. Hibák
Minden apró hibából nagy tragédiát csinál.
Nem foglalkozik a jelentéktelen hibákkal.
Érdemes nagyvonalúnak lenni!
1. Ne becsméreld magad. Győzd le a megalázkodást. Összpontosíts az
erényeidre: kiválóbb vagy, mint hiszed.
2. Használd a nagyvonalú emberek szókincsét. Használj pozitív, derűs,
nagyvonalú kifejezéseket, győzelmet, reményt, boldogságot, örömet ígérő
szavakat. Kerüld az olyan szavakat, mint a kudarc, gond, vereség, mert ezek
kellemetlen képzeteket váltanak ki.
3. Szélesítsd a látókörödet. Ne csak a pillanatnyi helyzetet lásd meg, hanem a
lehetőségeket is. Gyakorold magad abban, hogy a dolgoknak, embereknek és
saját magadnak növeld az értékét.
4. Szemléld az állásodat is pozitívan: tekintsd magad teamtagnak, egy valódi
közösség részének, és ne csak a saját személyes feladatkörödre figyelj!
5. Ne foglalkozz lényegtelen apróságokkal, összpontosítsd figyelmedet a nagy
célokra. Nagyvonalúsággal tedd naggyá magad!


ÖTÖDIK FEJEZET
Milyen a kreatív gondolkodás?


A kreatív gondolkodás nem csak a művészek kiváltsága
Legelőször is oszlassuk el a kreatív gondolkodásról elterjedt közkeletű tévedést.
Az emberek nagy többsége, valami megmagyarázhatatlan okból, kizárólag a
tudósok, művészek, tervezők és írók tevékenységét tartja kreatívnak. A kreatív
gondolkodást általában csak olyasmivel hozzák összefüggésbe, mint mondjuk a
gyermekbénulás gyógyszerének vagy a villamosságnak a fölfedezése, egy
regény megírása vagy egy gép föltalálása.
Természetes, hogy az ilyen teljesítmények a kreatív gondolkodás fényes
bizonyítékai. A világűr kutatásában megtett lépések is kreatív gondolkodásról
tanúskodnak. Az viszont már nem igaz, hogy a kreatív gondolkodás csak
bizonyos foglalkozásokhoz van kötve, vagy hogy csakis rendkívüli emberek
volnának képesek rá.
Mi hát a kreatív gondolkodás?
Egy szerény anyagi körülmények között élő család megtalálja a módját, hogy a
fiát mégis jó egyetemen taníttathassa. Ez kreatív gondolkodás.
Egy család az utca legcsúfabb telkéből az egész környék legszebb kertjét
varázsolja. Ez is kreatív gondolkodás.
A lelkész egy ügyes ötlettel eléri, hogy ezentúl kétszer annyian látogassák a
vasárnapi misét. Ez is kreatív gondolkodás.
Ha megtaláljuk a módját, hogy például egyszerűsítsük a könyvelést, hogy
értelmesen foglalkoztassuk a gyermekeket, hogy a kollégáinkat ráébresszük a
munka örömére, hogy megakadályozzunk egy "elkerülhetetlen" összetűzést,
akkor magunk is a praktikus, kreatív gondolkodás példáját adjuk.
Higgy abban, hogy a feladat elvégezhető...
Mit tehetünk a kreatív gondolkodás fejlesztéséért, erősítéséért?
Alapvető fontosságú tanács: ha bármihezhozzá akarsz fogni, mindenek előtt
hinned kell abban, hogy megvalósítható. Ez a hit mozgósítja az értelmet, és arra
készteti, hogy megkeresse a megvalósítás útját. Lényeges tehát: hit abban, hogy
feladatunk megvalósítható.
A tanfolyamaimon ezt gyakran az alábbi példával szoktam megvilágítani.
Megkérdezem a csoportomat:
— Ki tartja önök közül lehetségesnek, hogy a börtönöket harminc éven belül
felszámolják?
Ilyenkor mindig döbbenten merednek rám, és nem hisznek a fülüknek. Kis
szünet után megismétlem hát a kérdést:
— Ki tartja önök közül lehetségesnek, hogy a börtönöket harminc éven belül
felszámolják?
Néhány másodperc múlva, amikor világossá vált számukra, hogy nem viccből
kérdeztem, valamelyikük előrukkol a kifogásaival, amelyek kb. Így hangzanak:
— Komolyan gondolja, hogy szabadon kell engedni a gyilkosokat, tolvajokat,
rablókat? Tisztában van azzal, hogy ez mit jelentene? Állandó életveszélyben
forognánk, nem lenne többé biztonság! A börtönökre egyszerűen szükségünk
van.
A többiek is ugyanazt kezdik erősítgetni.
— Fenekestül felfordulna minden, ha nem lennének börtönök.
— Igenis, vannak született bűnözők!
— Sőt, éppenséggel több börtönre volna szükség!
És ez így megy egy ideig. Jobbnál jobb érveket sorakoztatnak föl amellett, hogy
a börtönökre szükség van.
Úgy tíz perc elteltével — ezalatt a csoport "bebizonyította", hogy börtönök
nélkül nem tudnánk meglenni — így szólok hozzájuk:
— Be kell ismernem, ezt a börtönügyet csak azért hoztam fel, hogy egy fontos
jelenséget megvilágíthassak. Mindnyájan tudtak érveket arra, hogy feltétlen
szükségünk van börtönökre. Megtennének valamit a kedvemért?
Megpróbálnának pár percig erősen hinni abban, hogy a börtönök felszámolása
lehetséges?
A kísérlet kedvéért hajlandók eleget tenni a javaslatomnak. Ekkor azt kérdezem:
— Ha tehát feltételezzük, hogy a börtönök felszámolása lehetséges, milyen
megfontolásokat kellene figyelembe vennünk?
Némi kezdeti habozás után végre megtörik a jég. Valaki ezzel áll elő:
— Hát, bizonyára csökkenthetnénk a bűnözést, ha több ifjúsági központunk
lenne.
Ugyanaz a társaság, amelyik csak az imént bizonyította be, hogy börtönökre
szükségünk van, most pillanatokon belül megtalálja az érveket a fokozatos
felszámolás mellett.
• Harcolni kell a szegénység ellen. A bűnözők zöme a társadalom szegényebb
rétegeiből származik.
• A büntetés-végrehajtó intézményeket nyitottabbá kell tenni, hogy szabadulás
után az elítéltek könnyebben be tudjanak illeszkedni a társadalomba.
• A törvény őreivel meg kell ismertetni a pozitív reformmódszereket.
Ez csak egy kis ízelítő a hetvennyolc javaslatból — ennyit jegyeztem föl —,
amelyek segítségével elérhető lenne a cél: a börtönök felszámolása.
... és elméd megtalálja az utat
Az imént leírt kísérlet cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy ha
megvalósíthatatlannak tartunk valamit, akkor az értelmünk azonnal azon kezd
dolgozni, hogy ezt be is bizonyítsa. Ha azonban hiszünk, valóban hiszünk
benne, hogy a feladat megvalósítható, akkor elménk mindjárt keresni kezdi a
megvalósítás útját-módját.
A megvalósíthatóságba vetett hit utat nyit a kreatív megoldások előtt. Az a hit,
hogy a feladat lehetetlen, destruktív, romboló gondolkodást indít el. Ez minden
helyzetre igaz, az ügy fontosságától függetlenül. Azok a vezető politikusok, akik
nem hisznek őszintén a világbéke lehetőségében, nem is érhetnek el semmit,
hiszen elméjük zárva áll a békéhez vezető, kreatív megoldások előtt. Annak a
közgazdásznak, aki a gazdasági pangást elkerülhetetlennek tartja, sohasem
lesznek értékes, kreatív ötletei a konjunktúra irányítására.
Te is megtalálhatod a megoldást személyes problémáidra, csak hinned kell
benne.
És megtalálhatod a módját, hogy új, jobb házat vegyél, ha hiszel ebben.
• A hit felszabadítja a kreatív erőket. A kishitűség akadályozza őket.
• Higgy — s már el is kezdtél kreatívan gondolkozni!
Egy fiatalember rájön: nincs lehetetlen!
Nemrégiben arra kért egy fiatalember, segítenék neki egy jobb kilátásokkal
kecsegtető állást találni. Akkoriban egy csomagküldő szolgálat hitelosztályán
dolgozott, és ebben nem látott valami nagy jövőt. Megbeszéltük, mi a
végzettsége, és mik az elképzelései. Miután megtudtam róla egyet-mást, ezt
mondtam neki:
— Nagyon dicséretes, hogy tovább akar lépni, hogy jobb, felelősségteljesebb
állásra vágyik. De olyan álláshoz, amilyet ön szeretne, manapság
elengedhetetlen a főiskolai végzettség. Úgy tudom, három félévet már elvégzett.
Azt tanácsolnám, folytassa tanulmányait. Ha nyáron is tanul, két év alatt el tudja
végezni. Biztos vagyok benne, hogy akkor megkapja azt az állást, amit szeretne,
és annál a cégnél, amelyet ön választ.
— Tisztában vagyok vele — felelte —, hogy jó lenne a diploma. De én nem
ülhetek vissza még egyszer az iskolapadba, számomra ez lehetetlen.
— Hogyhogy lehetetlen?
— Először is már huszonnégy éves vagyok. Másodszor pedig néhány hónapon
belül megszületik a második gyerekem, és így is alig jövünk ki a fizetésemből.
Meg kell tartani az állásomat, s emellett nem volna időm tanulni. Egyszerűen
lehetetlen, slussz-passz.
Egész komolyan meggyőzte magát arról, hogy lehetetlen befejeznie a
tanulmányait. Azt mondtam neki:
— Ha azt hiszi, hogy lehetetlen, akkor lehetetlen is. De ha őszintén hisz abban,
hogy lehetséges visszatérnie a főiskolára, akkor meg fogja találni a módját.
A következőket kellene tennie: határozza el, hogy befejezi a tanulmányait. Ez az
egy célkitűzés irányítsa egész gondolkodását. Aztán töprengjen el — de
komolyan! — azon, mi módon lesz képes a tanulásra úgy, hogy közben a
családját is eltartja. Jöjjön vissza néhány hét múlva, és mondja el, milyen
lehetőségeket talált.
Ifjú barátom két hét múlva megint felbukkant.
— Elgondolkoztam azon, amit mondott — kezdte. — Tisztában vagyok azzal,
hogy el kell végeznem az iskolát, és erre el is vagyok szánva. Még nincs minden
elrendezve, de meg fogom oldani.
És meg is oldotta.
Egy vállalkozói szövetségtől sikerült ösztöndíjat szereznie, s ez elegendő volt a
tandíjra, a könyvekre s egyéb kiadásokra. Úgy osztotta be a munkaidejét, hogy
el tudott járni az előadásokra. Lelkesedése s a jobb életre való kilátás magával
ragadta a feleségét is, aki mindenben támogatta őt. A kreatív gondolkodásnak
hála, együtt jobbnál jobb módszereket eszeltek ki pénzük és idejük beosztására.
Két év múlva megszerezte a diplomáját, s hamarosan megfelelő munkába is állt:
egy nagyvállalkozás vezetőségénél kapott asszisztensi állást.
Ahol megvan a szándék, ott a megoldás is meglesz!
A feladat megvalósíthatóságába vetett hit a kreatív gondolkodás egyik alapja.
Szeretném két javaslattal megvilágítani, hogyan tarthatja meg az erős hit a
kreatív gondolkodás erejét:
1. Haladéktalanul iktasd ki a lehetetlen szót mind gondolkodásodból, mind pedig
szókincsedből. A lehetetlen a kudarc szava. Az a kijelentés, hogy egy dolog
lehetetlen, olyan gondolati láncreakciót indít meg, amely végül bebizonyítja
önmagát.
2. Gondolj olyasvalamire, amit szeretnél megtenni, de úgy véled, nem vagy
képes rá. Sorolj föl érveket amellett, miért tudod ezt mégis megtenni. Igen
gyakran szabályosan ellene dolgozunk saját vágyainknak, mivel azokra az
érvekre összpontosítunk, amelyek célunk elérhetetlenségét bizonyítják. Pedig a
figyelmünk összpontosítását csakis az olyan érvek érdemlik ki, amelyek a cél
elérhetősége mellett szólnak.
Gondolkozzunk haladó szellemben!
Mostanában olvastam az újságban, hogy az Egyesült Államok legtöbb
tagállamában túl sok a közigazgatási körzet. A cikk rámutatott, hogy a körzetek
határát többnyire évtizedekkel az első autók megjelenése előtt jelölték ki, tehát
abban a korban, amikor még a lovas kocsi volt a legfontosabb szállítóeszköz.
Manapság viszont, tekintettel a gyors autókra s a jó utakra, nyugodtan össze
lehetne vonni hármasával-négyesével a körzeteket. Így csökkenteni lehetne az
adminisztrációt, s az adófizetők kevesebb pénzért jobb szolgáltatásokat
kaphatnának.
A cikk írója úgy érezte, valóban izgalmas dolgot fedezett föl, s ezért
meginterjúvolt harminc, találomra kiválasztott személyt, hogy lássa, miképpen
reagálnak ötletére. S az eredmény: senki sem tartotta jónak az ötletet, pedig jobb
és egyszersmind olcsóbb közigazgatást lehetett volna így kialakítani.
Ez jó példa arra, hogyan bénítja meg a hagyomány a gondolkodást. A
hagyományhoz mereven ragaszkodó ember gondolkodása ugyanis megbénul.
Így érvel: "Ha száz évig jó volt ez így, akkor jó lesz ezután is; tehát így kell
maradnia. Miért is kockáztatnánk meg a változtatást?!"
Az átlagember soha sincs egészen kibékülve a haladással. A századfordulón
rengetegen tiltakoztak az automobilok ellen azzal a megokolással, hogy csak a
gyaloglás vagy a lovaglás felel meg az emberi természetnek. Sokan azért voltak
a repülőgépek ellen, mert hogy az embernek "nincs joga" behatolni arra a
területre, amely a madaraknak van "fönntartva". És még ma is vannak olyan
őskonzervatívok, akik úgy vélik, hogy az embernek semmi keresnivalója a
világűrben.
Dr. Werner von Braun, a legnevesebb világűrkutatók egyike, frappáns választ
adott az ekképp gondolkodóknak: "Az embernek ott a helye, ahová a vágya
vonzza".
Úgy a legjobb, ahogy te csinálod
Egy üzletvezető valamikor 1900 körül "tudományos" üzleti elvet határozott
meg, amely aztán nagy feltűnést keltett, s még a szakkönyvekbe is bekerült. Az
elv így hangzik: "Egy áru eladásának megvan a legjobb módja. Meg kell találni
ezt az egy módot, és mindig e szerint kell eljárni."
Hasonlítsuk csak össze ezt a véleményt Crawford H. Greenewal-téval, aki a
világ egyik legnagyobb konszernjének a vezérigazgatója. Ő ezt mondta egy
előadásán: "...ezer módja van annak, hogy jól végezzünk el egy feladatot. Éppen
annyi a helyes megoldási mód, ahányan csak megpróbálkoznak a feladat
megoldásával."
Valóban nincs egyetlen legjobb mód egy feladat elvégzésére. Egy gyermek
fölnevelésének, egy áru eladásának, egy lakás berendezésének, egy tájkép
megfestésének nem egyetlen jó módja van, hanem annyi, ahány kreatív
gondolkodású ember foglalkozik vele.
A jégen semmi sem virágzik ki
Ha hagyjuk, hogy elménket megdermessze a hagyomány, nem fognak belőle
kreatív gondolatok fakadni.
Végezd el a következő próbát: terjeszd elő valakinek az itt következő újítási
javaslatokat, és figyeld közben, hogyan reagál az illető.
• A postát, amely ősidők óta állami monopólium, magánvállalkozássá kellene
alakítani.
• Két- vagy hatévente kellene választásokat tartani, nem pedig minden negyedik
évben.
• A kiskereskedéseknek nem kilenctől fél hatig, hanem egytől nyolcig kellene
nyitva tartaniuk.
• Emelni kellene a nyugdíjkorhatárt.
A teszt nem arra kíváncsi, hogy megvalósíthatók vagy értelmesek-e a javaslatok.
Az a fontos, hogyan reagál az illető az efféle ötletekre. Ha csak nevet, és el sem
gondolkodik a javaslatokon (ahogy valószínűleg 90 százalék így reagál), akkor a
gondolkodása minden bizonnyal "hagyomány okozta bénulásban" szenved. De
annak az egynek, aki azt mondja: "Milyen érdekes gondolat, fejtse csak ki egy
kicsit részletesebben!", annak alkotótevékenységre irányuló gondolkodása van.
Három módszer a hagyomány bénító hatása ellen
A hagyomány bénító hatása a legnagyobb ellensége az olyan embernek, aki ki
szeretné magában fejleszteni a sikerközpontú, kreatív gondolkodást. Ez a hatás
merevvé teszi gondolkodásunkat, megállítja az előmenetelt, s megakadályozza
az alkotóerő kibontakozását, íme három módszer a leküzdésére:
1. Légy nyitott az új ötletekre, üdvözöld az újításokat. Űzd el elutasító
érzelmeidet!
Egy igen sikeres barátom, aki vezető állást tölt be egy biztosítótársaságnál, ezt
mondta egyszer: "Sosem állítottam magamról, hogy én lennék a legrátermettebb
a szakmában. De azt hiszem, én vagyok itt a legjobb »szivacs«. Feladatomnak
tartom, hogy magamba szívjak minden új ötletet, amit csak hallok."
2. Fedezd föl a kísérletezés örömét. Törd meg a hétköznapok rutinját. Próbálj ki
új éttermeket, olvass új könyveket járj el új színházakba, köss új barátságokat,
menj egyszer másik úton munkába, utazz idén valami új helyre szabadságra,
jövő hétvégén csinálj valami egészen újat.
Ha például nem a gyártás, a könyvelés vagy a pénzügy területén dolgozol, akkor
érdeklődj a gyártás, a könyvelés, a pénzügyek s az üzlet egyéb területei iránt is.
Ez szélesíti a látókörödet, és felkészít a nagyobb, felelősségteljesebb feladatok
vállalására is.
3. Légy haladó, sose maradi! Ne gondolkozz így: "Ezt így csináltam az előző
munkahelyen is, tehát itt is így fogom csinálni." Mondd inkább ezt: "Hogy
csinálhatnám jobban, mint az előző helyemen?" Az előbbi mondat
múltközpontú, regresszív gondolkodásra utal, míg az utóbbi jövőre irányuló,
progresszív gondolkodásból fakad.
Az abszolút tökély elérhetetlen
Képzeld csak el, mi is lenne a Daimler-Benzből, ha a cégvezetőség egyszer csak
így határozna: "Idén elkészítettük a tökéletes autót. Tovább javítani rajta már
nem lehet. Ezért hát egyszer s mindenkorra leállítjuk a tervezési és fejlesztési
kísérleteket." Az ilyen hozzáállás még a Daimler-Benzet, az egész autóipar
egyik legstabilabb vállalkozását is hamar nagy nehézségekbe sodorná.
A sikeres emberek és vállalkozások a következő kérdést teszik fel: "Hogy
javíthatnám tovább a teljesítményemet, hogyan teljesíthetnék még jobban?"
Emberi vállalkozásokban elérhetetlen az abszolút tökély. Ez azt jelenti, hogy
végtelenek a javítás lehetőségei. A sikeres emberek tisztában vannak ezzel, és
szüntelenül keresik a még jobb megoldást. Ezért aztán nem is azt kérdezik
maguktól: "Tudom-e még jobban csinálni?" Tudják, hogy igen. Az ő kérdésük
ez: "Hogyan csinálhatnám még jobban?"
A "hetenkénti javítóprogram"
Egykori hallgatóm, aki csak négy éve van a szakmában, pár hónapja nyitotta
meg negyedik vaskereskedését. Ez nagyszerű teljesítmény, hiszen a fiatalember
egészen új volt a szakmában, s mindössze 3500 dollár kezdőtőkével vette föl a
harcot a rendkívül erős konkurencia ellen.
Nem sokkal a megnyitó után el is mentem az új üzletbe, hogy gratuláljak neki az
előmenetelhez. Burkoltan megkérdeztem, hogyan sikerülhetett neki három
üzletet sikerre vinni, s még egy negyediket is nyitni, miközben mások egy
üzletet is csak nehezen tudnak sikeresen fenntartani.
— Természetesen igen keményen dolgozom — felelte —, de a négy üzletemet
korántsem köszönhetem egyedül annak, hogy látástól vakulásig munkában
vagyok. Ezt a legtöbben megcsinálják a szakmában. A sikeremet mindenekelőtt
a saját találmányú "hetenkénti javítóprogram"-om számlájára írnám.
— Hetenkénti javítóprogram? Hatásosan hangzik. Mi is ez valójában?
— Egészen egyszerű dolog. Tulajdonképpen egy hétre szóló terv, melynek
segítségével minden héten javítunk a teljesítményünkön.
Hogy megőrizzem a jövőre irányuló gondolataim lendületét, négy részre
osztottam a feladataimat: Ügyfelek, Alkalmazottak, Áru, Reklám. A hét során
följegyzem az újítási ötleteimet, hétfő esténként pedig mindig arra szánok négy
órát, hogy átnézzem a jegyzeteimet, s elgondolkozzam, hogyan is lehetne ezeket
az ötleteket a gyakorlatba átültetni. Kényszerítem magam, hogy a vállalkozásom
minden részletét átvizsgáljam. Nemcsak az a célom, hogy többen vásároljanak
az üzletemben, hanem állandóan ezt kérdezem magamtól: "Mivel lehetne új
ügyfeleket idecsábítani?" "Hogyan lehetne hű törzsvevőket nyerni?"
Fel is sorolt néhány apróbb újítást, amelyek az első három üzletét olyan
sikeressé tették: új módon rendezte el az árut a boltban, s ennek következtében a
vásárlók kétharmada olyan árut is megvett, amit pedig nem is szándékozott,
amikor a boltba indult. Hitelrendszert dolgozott ki, amikor vásárlóinak nagy
része egy sztrájk következtében elveszítette az állását. Egy nagy pangás idején
vetélkedőt rendezett, s ezzel sikerült föllendítenie a forgalmat.
— Csak fölteszem magamnak a kérdést — folytatta egykori diákom —, hogy
mit tehetnék a kínálat javítására. És azonnal jönnek is az ötletek. Higgye el,
pompásan működik ez az én javítóprogramom. "Hogyan javíthatnám a
teljesítményt?" — ez a tudatos kérdésföltevés meghozza a választ. Ritka az a
hétfő este, amikor nem találok ki valami tervet vagy módszert a mérlegem
javítására. És még valamit megtanultam a sikeres üzletvezetés politikájáról, amit
szerintem mindenkinek tudnia kell, aki saját üzletet akar nyitni.
— Mi volna az?
— Nem az a lényeg, hogy milyen tudással vág bele az ember az üzletbe. Sokkal
fontosabb, hogy mi az, amit megtanul, s amit át is tud ültetni a gyakorlatba,
amikor már megnyitotta az üzletet.
A siker feltétele, hogy az ember magas mércét állítson fel mind önmaga, mind
pedig mások számára, hogy mindig keresse a teljesítmény javításának a módját,
hogy kisebb befektetéssel nagyobb haszonra tehessen szert, s kisebb
erőfeszítéssel többet végezhessen. Azok a legsikeresebbek, akiknek ez a
jelszavuk: "Tudom én ezt még jobban is csinálni!"
Mindig van megoldás, hallgass csak az eszedre!
Feleségem és én összejártunk egy ismerős párral, akikkel mindig a dolgozó
feleségek problémájára terelődött a beszélgetés. Sarah az esküvőjük előtt
hosszabb ideig állásban volt, és nagyon szerette a munkáját.
— De hát most — bizonygatta — két kisiskolás gyerekem van, s egy hatalmas
házra kell takarítanom, főznöm. Egyszerűen nem érnék rá. Egy vasárnap este
aztán autóbaleset érte ezt a családot. A két gyerek és Sarah megúszták könnyebb
sérülésekkel, de a férjnek a gerince sérült meg, s ez örökre munkaképtelenné
tette. Mit volt mit tenni, Sarahnak megint munkába kellett állnia.
Néhány hónapra rá megint találkoztunk, s szemünk-szánk elállt a
csodálkozástól, hogy Sarah milyen nagyszerűen győzi új kötelezettségeit.
— Tudjátok — mondta —, fél évvel ezelőtt nem is álmodtam, hogy valaha
képes lennék teljes állás mellett ellátni a háztartást is. A baleset után viszont
nem volt más választásom. Nem fogjátok elhinni, de a munkabírásom a szó
szoros értelmében megkétszereződött. Rájöttem, mennyi fölösleges dologgal
voltam azelőtt elfoglalva. És rájöttem arra is, hogy a gyerekek tudnak és akarnak
is segíteni. Számtalan lehetőséget találtam az időmegtakarításra: kevesebbet
járok vásárolni, kevesebbet tévézek, telefonálgatok, s a többi időpocsékolásomat
is korlátoztam.
Ennek az asszonynak a történetéből fontos tanulságot vonhatunk le: A
munkabírás tudati állapot kérdése. Teljesítőképességünk nagyban függ attól,
hogy mire tartjuk képesnek magunkat.
Ha komolyan hiszed, hogy többre vagy képes, akkor kreatívan kezdj
gondolkodni, és új utakra találsz.
Egy banktisztviselő története
Léteznek valóban új utak és módszerek, s meg is lehet őket találni; ezt bizonyítja
egy magas rangú banktisztviselő története is:
— Bankunk egy másik magas rangú alkalmazottja — meséli — hirtelen váratlan
elhagyta a céget. A részlegünk ezzel meglehetősen nehéz helyzetbe került. Ez az
ember ugyanis igencsak fontos állást töltött be nálunk, s a munkáját nem lehetett
elvégezetlen hagyni, vagy akárcsak halasztgatni az elvégzését.
A távozását követő napon hívatott a részlegünkért felelős alelnök. Elmondta,
hogy beszélt már a másik két kollégával is a részlegből, s megkérdezte őket,
nem vállalnák-e közösen az illető úr munkáját, amíg megfelelő utódot nem
találnak. Nyíltan egyikük sem utasította el, így az alelnök, de azt hajtogatták
mindketten, hogy így sem győzik a saját, szintén sürgős munkájukat. Ezért aztán
meg szeretném kérdezni öntől, nem vállalná-e átmenetileg a pluszmunkát?
A szakmában töltött évek során megtanultam, hogy sohasem szabad
visszautasítani olyasmit, ami esetleg új lehetőségeket kínál. Tehát igent
mondtam, és megígértem, hogy megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy
betöltsem a megüresedett állást, s közben a saját munkámmal se maradjak le.
Az alelnök nagyon örült a beleegyezésemnek.
Amikor kiléptem az irodájából, pontosan tudtam, hogy roppant feladatot
vállaltam magamra. De keményen elhatároztam, megtalálom a módját, hogy
mindkét állásnak eleget tudjak tenni. Elintéztem még a napi dolgaimat, s mikor
véget ért a munkaidő, leültem, s azon kezdtem gondolkodni, hogyan is
növelhetném a teljesítőképességemet. Ceruzát ragadtam, hogy följegyezzek
mindent, ami csak eszembe jut.
Támadt is néhány jó ötletem. Például megegyeztünk a titkárnőmmel, hogy a
telefonbeszélgetéseket egy bizonyos órára időzítse a számomra, és hogy az
összes telefonhívásomat is egy meghatározott időre tesszük; megállapodtunk,
hogy a megbeszéléseim időtartamát negyedóráról tíz percre csökkentjük, s hogy
mindennap egyszerre diktálom le az összes levelet. Kiderült, hogy egész csomó
apró, időrabló feladattól megszabadíthatna.
Már több mint két éve dolgoztam ebben a beosztásban, s most, őszintén szólva,
csodálkoztam, hogy mennyi üresjárat került észrevétlenül a munkaidőmbe.
Egy hét elteltével kétszer annyi levelet diktáltam, mint addig, másfélszer annyi
telefont tudtam elintézni, és sokkal több megbeszélést folytattam, méghozzá
minden stressz nélkül.
Néhány hét múltán megint hívatott az alelnök. Gratulált a jól végzett
munkámhoz. Aztán elmondta, hogy mindenről tájékoztatta a vezetőséget, és
fölhatalmazást kapott arra, hogy a két állást összevonja, engem bízzon meg vele,
és tetemes fizetésemelést is adjon.
Bebizonyítottam hát önmagamnak: Az, hogy mire vagyok képes, egyedül attól
függ, hogy mire tartom magam képesnek.
A munkabírás valóban csak tudati állapot kérdése.
A többletmunka mindig nagy hasznot jelent
Napjaink élénk, forgalmas üzleti életében aligha ritka az efféle eset: a főnök
hívatja egyik beosztottját, s közli vele, hogy volna egy feladat, amit feltétlenül el
kellene végezni. Majd így folytatja: Tudom, hogy önnek is rengeteg a dolga, de
nem tudná ezt az ügyet mégis elvállalni? A beosztott igen gyakran adja ezt a
választ: "Rettentően sajnálom, de a saját munkámmal is alig boldogulok. Igazán
nagyon szívesen vállalnám, de egyszerűen nem tehetem meg!"
Mivel többletmunkáról van szó, a főnök nem erősködik tovább, de tudja, hogy a
feladatot el kell végezni, s ezért folytatja a keresést, amíg csak egy olyan
beosztottra nem talál, aki ugyan éppolyan elfoglalt, mint a kollégái, csakhogy
jobban bízik magában. Ez a beosztott az, aki előre fog jutni a szakmában.
Sikerült meggyőznöm téged arról, hogy érdemes a teljesítményt növelni és
javítani? Ha igen, olvasd el az itt következő kétlépcsős eljárás leírását.
1. Fogadd el készségesen a többletmunkát. Bóknak számít, ha arra kérik az
embert, hogy vállaljon több felelősséget. Aki több felelősséget vállal, azt
bizonyítja, hogy képes új, akár vezetői feladatok ellátására is.
2. Ezután összpontosíts arra a kérdésre: "Hogyan tudok többet végezni?"
Maguktól jönnek majd a kreatív ötletek! Némelyek közülük esetleg a jobb
tervezésre vonatkoznak, mások a kevésbé fontos munkák elhagyására. Akárhogy
is, hadd ismételjem meg a lényeget: egész biztosan meg fogod találni a módját,
hogyan boldogulj a többletfeladattal.
Személyes meggyőződésem szerint a valóban fontos feladatokat csakis elfoglalt
emberekre szabad bízni. Nem vagyok hajlandó fontos munkáknál olyanokkal
együttműködni, akiknek sok idejük van. Nemegyszer volt részem abban a
szomorú és költséges tapasztalatban, hogy nem alkalmas munkatársnak az olyan
ember, akinek sok az ideje.
Az összes tehetséges, sikeres embernek, akit csak ismerek, rengeteg a dolga.
Hogyha ővelük fogok közös munkába, tudom, hogy megfelelően fogják
elvégezni.
Száz esetben láttam, hogy legyen egy szállító mégoly elfoglalt, azért idejében
szállít. De ha olyan emberekkel kellett dolgoznom, akiknek "idejük, mint a
pelyva", mindig keserves csalódás ért.
Fontos az odafigyelés
A legkülönbözőbb rétegekhez tartozó emberekkel folytatott beszélgetéseim
során a következő fölfedezést tettem: Minél nagyvonalúbb valaki, annál
hajlamosabb arra, hogy beszédre ösztönözze a másikat, s minél kisszerűbb,
annál jobban hajlik arra, hogy ő maga tartson prédikációkat.
— A nagyvonalú emberek az odafigyelést választják.
— A kisszerűek a beszédet választják.
Figyeld csak meg: az igazi vezetők, legyen szó bármilyen szakterületről, több
időt fordítanak tanácsok fogadására, mint az osztogatásukra. Mielőtt egy ilyen
ember döntést hoz, efféle kérdéseket tesz föl: "Önnek mi az érzése ezzel
kapcsolatban?" "Ön mit javasolna?" "Mit tenne ön ebben a helyzetben?" "Mit
szólna ehhez?"
Úgy kell felfogni ezt a dolgot, hogy a vezető "emberi döntéshozó gépezet". De
ahhoz, hogy valamit előállítsunk, nyersanyagra van szükség. A kreatív döntések
"gyártásához" a nyersanyagot mások ötletei és javaslatai adják. Azt persze nem
szabad elvárni, hogy a többiek tálcán hozzák az embernek a kész megoldásokat.
De nem is ez a vezető kérdéseinek a célja! Mások ötletei csak felgyújtják a
fantáziáját, kreatívabbá teszik a gondolkodását, s így segítik hozzá az új
ötletekhez.
A menedzser, aki "segítséget kért"
Nemrégiben egy menedzser-továbbképző tanfolyamon vettem részt mint előadó.
Tizenkét szemináriumból állt a tanfolyamom, s a szemináriumok csúcspontja
mindig egy-egy ifjú menedzser beszámolója volt erről a témáról: "Hogy
oldottam meg a legnehezebb menedzsmentproblémámat?"
A kilencedik szemináriumon a menedzser, akinek beszámolót kellett volna
tartania, egészen másképp járt el. Ez az ember — egy nagy vállalat igazgatója
— nem mesélte el legnehezebb problémájának megoldását, ahelyett csak ennyit
mondott:
— Segítségre volna szükségem a legnehezebb menedzsmentproblémám
megoldásához!
A csoport tagjai meglepetten néztek rá.
— Azt hiszem, önök segítségemre lehetnének néhány jó ötlettel — magyarázta.
— Könnyen lehet, hogy olyasmit hallok ma önöktől, ami hozzásegít a
problémám megoldásához.
Elmondta a problémáját, és aztán odafigyelt arra, amit a csoporttól hallhatott.
Ezáltal egyrészt fontos nyersanyagot kapott a döntéséhez, másrészt pedig
lehetőséget adott a csoportnak az aktív részvételre.
Fülünk, a bebocsátószelep
Egy irodában ezt láttam nemrég egy táblán kiírva: "Ahhoz, hogy eladhassuk
bárkinek azt az árut, amit meg kellene vennie, az kell, hogy az árut az őszemével
lássuk." Bárki szemével pedig akkor tudunk látni, ha meghallgatjuk, amit
mondani akar.
A fülünk egyfajta bebocsátószelep, ezen át kapja tudatunk a nyersanyagot,
amelyet alkotó erővé alakíthatunk át. Abból semmit sem tanulunk, ha csak
beszélünk. Határtalan viszont az a tudás, amit odafigyeléssel, kérdezősködéssel
szerezhetünk.
Az odafigyelés és érdeklődés erősíti kreativitásunkat
Próbáld csak ki az itt következő háromlépcsős programot, amely az odafigyelés
és érdeklődés útján erősíti a kreativitást.
1. Bátorítsd beszédre embertársaidat. Privát beszélgetésekkor, értekezleteken,
bárhol, mozgósítsd az embereket, például óvatos noszogatással: "Ugyan, mesélj
egy kicsit az élményeidről!" vagy efféle kérdésekkel: "Az ön véleménye szerint
mit lehetne itt tenni?" "Ön szerint mi a döntő mozzanat?" Bátoríts másokat
beszédre, és kettős győzelmet aratsz: kreatív gondolatokat teremtő nyersanyag
halmozódik föl a tudatodban, és egyszersmind barátokat szerzel. Meg fogod
látni: ha beszédre biztatod az embereket, azok bizalommal fognak fordulni
hozzád.
2. Saját ötleteidet is csiszolgathatod, ha a következő próbának veted őket alá.
Kérdezz meg mindig másokat: "Mit szól ehhez a javaslathoz?" Ne légy
dogmatikus! Sose kürtöld szét úgy az ötletedet, mintha az felülmúlhatatlan és
tökéletes volna! Végezz el előbb egy kis informális vizsgálatot, puhatold ki,
hogyan reagálnának az ötletre kollégáid és üzletfeleid. Ha ezt megteszed, az az
ötleteden csak javíthat.
3. Figyelj oda arra, amit az üzletfeled mond. Az odafigyelés azt jelenti, hogy a
mondottak el is hatolnak a tudatodig. Sokan tesznek úgy, mintha
odafigyelnének, miközben csak arra várnak, hogy a másik levegőt vegyen, s
ezalatt magukhoz ragadhassák a szót. Összpontosíts keményen arra, amit a
másik ember mond. Értékeld ki magadban a mondókáját. Ezzel szélesítheted
saját látókörödet.
Keresd az ösztönző hatásokat!
Egyre több élvonalbeli főiskola kínál menedzser- és vezetőképző tanfolyamokat.
Ezek a programok nem azért olyan hasznosak, mert közlik a résztvevőkkel a
sikeres vállalkozás vezetésének a képletét, hanem azért, mert a hallgatók
lehetőséget kapnak arra, hogy az ötleteiket kicseréljék és megvitassák. A
résztvevők számára a legnagyobb hasznot az itt kapott ösztönzés és ihlet jelenti.
A könyvelő esete az ingatlaneladással

Egy festékgyár ifjú könyvelője mesélt arról a rendkívül sikeres vállalkozásról,
amelyre mások ötletei ösztönözték.
— Egy szép nap ingatlanügynök barátom meghívott a város egyik
ingatlanirodájának az ebédjére.
Ebéd közben egy idősebb úr tartott beszédet, aki látta felnőni városunkat.
Témája ez volt: "Az elkövetkező" húsz esztendő." Azt jósolta, hogy a város
tovább fog növekedni, s kiterjeszkedik a környező vidékre is. Azzal folytatta,
hogy igencsak meg fog nőni a kereslet az olyan apróbb, egy-két hektáros
birtokok iránt, amelyeken úszómedencét, kiskertet lehet létesíteni, lovat tartani,
s egyéb hobbikat űzni.
Lenyűgözött ennek az embernek az előadása. Pontosan azt írta le, amire én is
régóta vágyakoztam. A következő napokban végigkérdeztem jó néhány
barátomat, szeretnének-e valamikor egy kisebb, egy-két hektáros birtokot.
Akivel csak beszéltem, mind ezt mondta: "Nagyszerű lenne!"
Tovább töprengtem a dolgon, s azon rágódtam, hogyan is lehetne ebből az
ötletből hasznot húzni. Egyszerre aztán megvolt a megoldás: Egy farmot kellene
venni és felparcellázni! Úgy gondoltam, hogy értékesebb volna a föld kisebb
parcellákra felosztva.
Találtam is egy meglehetősen lerobbant húszhektáros farmot, 35 kilométerre a
várostól, 8500 dollárért. Megvettem, de csak egyharmadát fizettem ki, a
maradékra jelzálogban egyeztünk meg a tulajdonossal.
Legelőször is fenyőt ültettem mindenütt, ahol eddig nem volt fa. Azt hallottam
ugyanis egy ingatlanügynöktől, akinek adok a szavára, hogy az emberek
manapság fákat akarnak, rengeteg fát!
Meg akartam mutatni a leendő vevőimnek, hogy a birtokuk néhány éven belül
pompás fenyőerdővel dicsekedhet.
Aztán földmérőt hívattam, s a farmot tíz, egyenként kéthektáros telekre
osztottam föl.
Ezután kezdődhetett az eladás. Megszereztem városunk néhány vezető állású
ifjú tisztviselőjének a címét, és kisebbfajta levélkampányt indítottam. Fölhívtam
a figyelmüket arra, hogy háromezer dollárért, egy aprócska városi parcella
áráért, milyen nagy telket vásárolhatnak. Ezenfelül ecseteltem a szabad
időtöltés, a pihenés, az egészségesebb életmód lehetőségeit.
Hat hét leforgása alatt eladtam az összes telket, holott csakis esténként és a
hétvégeken dolgoztam ezen az üzleten. Minthogy harmincezer dollárt kaptam a
telkekért, s az ügy költségei valamivel több mint tízezerre rúgtak (farmvásárlás,
földmérés, reklám s a különböző illetékek), így csaknem húszezer dollár lett a
hasznom.
Ezt azzal értem el, hogy nyitott voltam intelligens emberek ötleteire. Ha nem
fogadtam volna el az ebédmeghívást, akkor sohasem tudtam volna ezt a sikeres,
nagy hasznot hajtó tervet kidolgozni.
Keresd a szellemi ösztönzést!
Igen sok módja és lehetősége van a szellemi ösztönzésnek, de itt csak kettőt
említenék meg, amelyeket könnyen beépíthetsz az életrendedbe.
Először is: találkozz rendszeresen legalább egy szakmai csoporthoz, a saját
foglalkozási területeden, hogy ösztönzést, ötleteket szerezz a munkádhoz.
Keresd más, sikerorientált emberek társaságát. Nap mint nap hallok ilyesmiket:
"Már ezen és ezen a gyűlésen nagyszerű ötletem támadt!", vagy: "A tegnapi
találkozón jutott eszembe..." Ne feledd, hogy az olyan elme, amely csak
önmagából táplálkozik, alultápláltságban szenved, legyengül, s elveszíti azt a
képességét, hogy haladó, kreatív ötletekkel álljon elő. A másoktól származó
ösztönzés nélkülözhetetlen szellemi táplálék.
Másodszor: találkozz rendszeresen legalább egy olyan foglalkozási csoporthoz
tartozó emberrel, akik teljesen távol állnak a szakterületedtől és szakmai
érdekeidtől. Az ilyen emberekkel való kapcsolat szélesíti a látókörödet, és
érzékenyebbé tesz az összefüggések meglátására. Csodálkozni fogsz, hogy az
"idegen" szakmákhoz tartozó emberekkel való rendszeres találkozás mennyire
éberré teszi sikerorientált gondolkodásodat.
Az ötleteket tovább kell fejleszteni...
Az ötletek gondolkodásunk gyümölcsei. De ahhoz, hogy értékessé váljanak, le is
kell őket aratni, és használatba venni.
Egy tölgyfán annyi makk terem, hogy minden évben tekintélyes méretű liget
nőhetne föl belőlük. De a számtalan magból mégis csak egy-két fa lesz. Egyrészt
ott vannak a mókusok, akik igényt tartanak a makk nagy részére, másfelől pedig
kemény a talaj, és ez megakadályozza, hogy a maradék kicsírázzon.
Éppígy van ez az ötletekkel is. Csak nagyon kevés válik közülük valóra.
Romlandó holmi az ötlet. Ha nem vigyázunk, nagy részüket tönkreteszik a
negatívan gondolkodók.
Az ötletek különleges bánásmódot követelnek, keletkezésüktől egészen addig a
pillanatig, amikor átültetjük őket a gyakorlatba. Ötleteid kifejlesztésénél,
hasznosításánál alkalmazd az itt következő három módszert:
• Ne hagyd ötleteidet elillanni. Írd föl őket. Számtalan pompás ötlet születik
naponta, amelyek nyomban el is illannak, mert nem jegyzik föl őket. Rossz
szolgánk az emlékezet, ha ötleteket kell megőrizni és táplálni. Minden ötletedet,
ami csak támad, azonnal írd föl. A termékeny, kreatív gondolkodású emberek
tudják, hogy egy jó ötlet bármikor, bárhol megszülethet. Ne engedd, hogy
ötleteid feledésbe merüljenek, hiszen ezzel önnön szellemed gyümölcseit
rombolnád szét. Csípd nyakon az ötleteidet.
• Később aztán nézd át a följegyzett ötleteket, s raktározd el őket egy
irattartóban. Rendszeresen tanulmányozd ezt az ötlettárat. Némelyik ötletről
ennek során ki fog derülni, hogy értéktelen; ezeket selejtezd ki. De amíg
bármilyen lehetőséget látsz egy ötletben, ne dobd el, őrizd meg.
• Ígéretes ötleteidet ápold, fejleszd, bontakoztasd ki. Gondolkozz rajtuk.
Ütköztesd őket rokon elgondolásokkal. Olvass el minden elérhetőt, aminek köze
lehet az ötletedhez. Vizsgáld meg az ötletet minden nézőpontból, és ha beérett,
használd föl, önmagad, a szakmád, a jövőd érdekében.
... és formába kell önteni
Ha egy mérnökben egy új épület ötlete merül föl, akkor vázlatot készít róla. Ha
egy reklámszakembernek új tévéreklámötlete támad, fölvázol egy képsorozatot,
ami mutatja, hogyan kell majd a kész adásnak kinéznie. Az írók is lejegyzik
vázlatosan az ötleteiket.
Te is fogalmazd meg ötletedet papíron. Két érv is szól emellett: először is, akkor
látjuk igazán az ötletünket, ha kézzelfoghatóan formába tudjuk önteni.
Másodszor, így jobban meglátjuk, mi hiányzik, s hol kell még az ötleten
csiszolni. Azonkívül minden ötletet "el kell adni" valakinek — ügyfélnek,
munkatársaknak, fölötteseknek, barátainknak, klubtársaknak vagy befektetőknek
—, hisz máskülönben értéktelen volna, és ha le van írva, könnyebb megértetni.
Tavaly nyáron két ügynök is jött hozzám azzal a céllal, hogy az
életbiztosításomat a tökéletesebb védelem érdekében megváltoztassam.
Mindketten megígérték, hogy tervet készítenek a változtatások kivitelezésére.
Az első ügynök csak szóban adta elő a tervét. Bőbeszédűen magyarázta, mi is
az, amire feltétlenül szükségem van. De hamarosan teljesen belezavarodtam az
adókba, opciókba, szociális biztonságba és a biztosítási program technikai
részleteibe, amelyeket rám zúdított. Őszintén szólva, nem volt túl meggyőző,
úgyhogy végül nemet mondtam.
A másik ügynök egészen másképp fogott hozzá. A javaslatait papírra vázolta,
minden részletet diagramon ábrázolt. Minden megerőltetés nélkül azonnal
átláttam a javaslatok értelmét, mivel a szó szoros értelmében magam előtt
láthattam az egészet. Ez meg is győzött, és beleegyeztem a változtatásokba.
Határozd el, hogy ötleteidet eladható formába öntöd. Egy leírt vagy képszerűen
ábrázolt ötlet mindig sokkal meggyőzőbb, mint az, amelyet csak szóban adnak
elő.
A kreatív gondolkodáshoz vezető utak összefoglalása
1. Higgy abban, hogy a feladat elvégezhető. Ha hiszel abban, hogy valamire
képes vagy, akkor elméd meg fogja mutatni az utat. A megoldásba vetett hit
teszi lehetővé a megoldást. Irtsd ki gondolkodásodból és szókincsedből a
következő kifejezéseket: "lehetetlen", "nem megy", "megvalósíthatatlan",
"megpróbálni sem érdemes".
2. Ne hagyd, hogy a hagyomány megbénítsa a gondolkodásodat. Légy nyitott az
új ötletekre. Kísérletezz. Keress új utakat. Minden cselekedetedben légy haladó!
3. Kérdezd meg mindennap önmagadtól: "Hogyan csinálhatnám még jobban?"
A tökéletesedésnek nincs határa. Ha felteszed magadnak ezt a kérdést, értelmes
válaszokat fogsz kapni.
4. Kérdezd meg magadtól: "Hogyan növelhetném a teljesítményemet?" A
munkabírás csakis tudati állapot kérdése! A fenti kérdés mozgósítja az elmédet,
amely aztán megtalálja a jobbnál jobb lehetőségeket.
5. Gyakorold az odafigyelést és érdeklődést. Így juthatsz hozzá ahhoz a
nyersanyaghoz, amely a helyes döntésekhez szükséges. Valóban úgy van, hogy
a nagyvonalúan gondolkodó emberek az odafigyelést választják, a kisstílűen
gondolkodók pedig a beszédet.
6. Szélesítsd mindig a látókörödet. Keresd az ösztönzést. Járj össze olyan
emberekkel, akik új ötleteket adnak neked, és hozzásegítenek az új módszerek
megtalálásához. Olyan emberekkel is találkozgass, akik más szakmai és
társadalmi érdekeket képviselnek, mint te.


HATODIK FEJEZET
Az ember az, aminek tartja magát


Gondolkodásunk határozza meg a sorsunkat
Az emberi viselkedés gyakran ad föl valódi rejtvényeket. Elgondolkodtál már
rajta, miért van az, hogy egy bolti elárusító egyes vevőktől előzékenyen,
udvariasan tudakolja: "Mi tetszik?", míg másokat egyszerűen észre sem vesz.
Vagy miért nyitják ki az egyik nő előtt az ajtót a férfiak, a másik előtt pedig
nem? Miért teljesíti a beosztott az egyik főnök utasításait oly készségesen, míg a
másiknak csak nagy morogva hajlandó engedelmeskedni? Miért, hogy az egyik
embert figyelmesen hallgatjuk, a másikat pedig nem?
Nézz csak körül, s megállapíthatod, hogy bizonyos embereket mindig
lekezelnek, míg másokat önkéntelenül is azonnal hölgyemnek vagy uramnak
szólítanak, és kitüntető udvariassággal bánnak velük. Figyeld meg az embereket
magad körül, s látni fogod, hogy vannak, akik tiszteletet és csodálatot
ébresztenek másokban, s vannak, akik nem.
Ha jobban megvizsgálod a dolgot, rá fogsz jönni, hogy azok, akik a legnagyobb
tiszteletet keltik, egyben a legsikeresebbek is.
Mi ennek a magyarázata? Egyetlen szóban össze lehet foglalni: a
gondolkodásmód. A gondolkodás az egyetlen oka. Mások ugyanis azt látják
bennünk, amit mi magunk látunk önmagunkban. Úgy kezelnek minket, ahogy
saját véleményünk szerint megérdemeljük.
Tényleg csakis a saját gondolkodásunk az oka mindennek. Aki minden jó
tulajdonsága ellenére csökkent értékűnek tartja magát, az az is, mivel egyedül a
gondolkodás a meghatározó. Az, aki magát csökkent értékűnek tartja, az ennek
megfelelően fog viselkedni is, és ebbéli mélységes meggyőződését semmiféle
álcázással nem tudja elleplezni. Aki magát jelentéktelennek érzi, az jelentéktelen
is.
Másrészről viszont aki úgy érzi, hogy képes elvégezni a feladatát, az képes is rá.
Ha tekintélyes ember akarsz lenni, először a gondolkodásodban kell azzá
válnod. Valóban hinned kell, hogy jelentős ember vagy, s akkor mások is hinni
fogják.
A dolog logikája a következő: gondolkodásunk meghatározza a viselkedésünket,
viselkedésünk pedig meghatározza a többiek reakcióját.
Saját sikerprogramod egyes lépcsőfokait valójában igen könnyen teheted meg. A
tisztelet kivívása sem bonyolultabb ennél. Ehhez csak az kell, hogy meggyőzd
magad és higgy is benne, hogy rászolgálsz a tiszteletre. És minél jobban
tiszteled önmagadat, annál több tiszteletet fognak irántad tanúsítani. Próbáld
csak ki ezt az alapelvet! Tiszteled például az iszákosokat? Persze hogy nem. És
miért? Mert ők maguk sem tisztelik önmagukat. Hiányzik belőlük az önbecsülés,
ezért hagyják el magukat, és züllenek le.
Az önbecsülés minden tettünkben megmutatkozik. Vizsgáljunk meg hát néhány
olyan pontot, ahol erősíthetjük önbecsülésünket, hogy ezáltal kivívhassuk mások
megbecsülését.
A tekintélyes megjelenés segít abban, hogy ennek megfelelően gondolkozzunk
Sohase feledd, hogy a megjelenésed is "beszédes". Gondoskodj róla, hogy az
csak pozitív dolgokat mondjon rólad. Csak úgy menj el hazulról, ha biztos vagy
benne, hogy megjelenésed olyan embert mutat, amilyen lenni szeretnél.
Íme az egyik legtalálóbb reklámszöveg, melyet valaha kinyomtattak: "A nem
megfelelő öltözködés túl nagy luxus. Nem engedheti meg magának!" Ezt a
szlogent legjobb volna minden irodában, várószobában, öltözőben és iskolában
kifüggeszteni. A rendes megjelenés igazán nem kerül túl sokba. Értelmezd így
az előbbi reklámszöveget: "A megfelelő öltözködés mindig kifizetődik!" A
tekintélyes megjelenés segít tekintélyes ember módjára gondolkodni.
Öltözködésünk eszköz lehet hangulatunk javítására, önbizalmunk erősítésére.
Használjuk ki! Öreg pszichológiaprofesszorunk ezt a tanácsot adta nekünk,
diákoknak, amikor a záróvizsgára készültünk: "Erre a fontos vizsgára különös
gonddal öltözködjenek. Vegyenek új nyakkendőt. Vasaltassák ki az öltönyüket.
Keféljék a cipőjüket tükörfényesre. A könnyed és kifogástalan öltözék
hozzásegíti önöket a könnyed, kifogástalan gondolkodáshoz."
Ez a professzor kétségtelenül értett valamicskét a pszichológiához! Nem vitás:
külsőmegjelenésünk ténylegesen befolyásolja a lelkivilágunkat. A látvány, amit
nyújtunk, igenis kihat gondolatainkra és érzelmeinkre.
David, a magányos cserkész
Tudtommal minden gyereknek van olyan korszaka, amit "fejfedőkorszaknak"
neveznek. Ez azt jelenti, hogy különböző fejfedők segítségével jelenítik meg azt
a személyt vagy figurát, akivel azonosulni szeretnének.
Sose fogom elfelejteni azt a kalapsztorit, amely fiammal, David-del történt. Egy
nap úgy határozott, hogy mindenképp a magányos cserkész akar lenni, csakhogy
nem volt cserkészkalapja.
Igyekeztem meggyőzni, hogy jó lesz ehhez másféle kalap is. Ő azonban
ellenkezett:
— De papa, cserkészkalap nélkül nem tudok úgy gondolkozni, mint a magányos
cserkész!
Végül beadtam a derekam, s megvettem a hőn áhított kalapot. Kell-e
mondanom, hogy amint fején volt a kalap, ő volt a magányos cserkész. Gyakran
gondolok erre az esetre, mivel olyan sokat árul el a külső megjelenésnek a
gondolkozásra gyakorolt hatásáról. Aki volt katona, az tudja, hogy ha
egyenruhában van az ember, akkor katona módján gondolkodik. És ha egy nő a
legszebb ruháját viseli, akkor a szokásosnál is nagyobb örömmel megy el egy
koktélpartira.
A menedzser is menedzserebbnek érzi magát, ha ennek megfelelően van
öltözve. Egy üzletkötő ezt így fogalmazta meg: "Ahhoz, hogy jól végezzem a
munkámat, kell, hogy sikeres embernek érezzem magam. Az pedig csak akkor
megy, ha tudom, hogy úgy is nézek ki."
Amit külső megjelenésünk mond — nekünk és másoknak
A külső megjelenés mindig beszédes; de nemcsak hozzánk szól, hanem
másokhoz is. Hatással van arra, hogy mit gondolnak majd rólunk a többiek.
Elvileg persze igaz, hogy nem a ruha teszi az embert, hanem a lelkéről,
gondolatairól kellene megítélni, de a gyakorlatban először mindenki a
megjelenés után ítél. A megjelenés az első megítélési szempont, és éppenséggel
az első benyomások szoktak nagyon is soká tartani.
Néhány éve egy áruházi pulton mag nélküli szőlőt láttam, fontját 15 centért. A
következő pulton kinézetre ugyanolyan szőlőt árultak, ami azonban műanyag
kosárkába volt csomagolva; ennek fontja 35 centbe került. Az elárusítóhoz
fordultam:
— Mi a különbség a 15 centes szőlő és az itteni drágább között?
— Különbség csak a csomagolásban van — felelte. — A kosárkás szőlőből
körülbelül kétszer annyit vesznek. Egyszerűen jobban néz ki.
Itt van hát a döntő mozzanat: minél szebb a csomagolás, annál jobban fogadják a
tartalmat.
Figyeld csak meg egyszer, kit kezelnek éttermekben, autóbuszon,
rendezvényeken, üzletekben és munkahelyen a legnagyobb tisztelettel és
udvariassággal. Az emberek ránéznek valakire, gyorsan, gyakran nem is
tudatosan felmérik az illetőt, és aztán aszerint bánnak vele. Egyeseknél azonnal
lekezelő hangot ütnek meg, másokhoz tisztelettel és előzékenyen fordulnak.
Igenis, a külső megjelenés beszédes. Egy jól öltözött ember esetében ezt
mondja: "Itt egy tekintélyes ember: okos, sikeres, megbízható. Föl lehet rá
nézni, lehet csodálni, és meg lehet bízni benne. Megbecsüli önmagát, és
rászolgál a megbecsülésre."
Egy rosszul öltözött ember megjelenése ellenben így beszél: "Itt jön egy olyan
ember, aki nem viszi soha semmire. Hanyag, tehetségtelen, jelentéktelen.
Átlagember, semmi több. Nem érdemel valami nagy tiszteletet. Ahhoz van
szokva, hogy ide-oda taszigálják."
Vásároljunk feleannyit, s fizessük a dupláját!
Amikor tanfolyamaimon rámutatok, hogy ügyelnünk kell külső
megjelenésünkre, valaki majdnem mindig megjegyzi:

— Elhiszem, hogy nagyon fontos a megjelenés, de nekem nem
telik olyan ruhákra, amelyekben igazán jólöltözöttnek érezném magam, s
amelyek arra késztetnének másokat, hogy felnézzenek rám.
Sokan rágódnak ezen, s nekem is nagy fejtörést okozott. Ám a válasz igen
egyszerű: vásároljunk feleannyit, s fizessük a dupláját.
Vésd jól eszedbe ezt a tanácsot, és szívleld meg, ha kalapot, öltönyt, ruhát, cipőt,
harisnyát, zoknit, kabátot vagy bármi más ruhadarabot vásárolsz. Az
öltözködésnél sokkal fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Ha ezt az elvet
követed, meglátod, ugrásszerűen megnő az önbecsülésed, és a többiek is egyre
inkább tisztelnek majd. Ezenkívül fölfedezed, hogy anyagilag is előnyösebb, ha
feleannyi ruhát veszel, és kétszer annyit fizetsz érte.
• A ruháid több mint kétszer annyi ideig lesznek jók, mivel a minőségük is
kétszer olyan jó, mint egy olcsóbbé, és a jó minőség mindig meglátszik rajtuk.
• Tovább maradnak divatosak a ruháid. A jó minőségű ruháknál ez mindig így
van.
• Jobb tanácsokat kapsz a vásárlásnál. Ha valami drágábbat veszünk, akkor az
eladónak is inkább érdeke, hogy megtaláljuk az igazit.
Ne feledd: a megjelenésed szól hozzád is, és másokhoz is. Tégy róla, hogy ezt
mondják: "Itt egy tekintélyes személyiség jön, akinek van önbecsülése."
Tartozol azzal az embereknek, de mindenekelőtt önmagadnak, hogy a lehető
legjobban nézz ki.
Az vagy, aminek tartod magadat. Ha a kinézeted elhiteti veled, hogy
jelentéktelen ember vagy, akkor az is vagy. Ha a megjelenésed arra ösztönöz,
hogy kicsinyes légy, akkor kicsinyes is leszel. Legyen a megjelenésed a lehető
legjobb, akkor a gondolkodásod és a viselkedésed is a lehető legelőnyösebb lesz.
"A világ legnagyszerűbb épületén dolgozom!"
Van egy jó anekdota arról, hogy hogyan gondolkozik három kőműves a
munkájáról. Hadd írjam le röviden.
Megkérdeznek három kőművest, mit csinálnak. Az első így felel: — Falat
húzok.
A második kijelenti:
— Óránként hetvenöt centet keresek. A harmadik pedig ezt mondja:
— Hogy én? Hát a világ legnagyszerűbb épületén dolgozom!
Ebből a történetből nem tudjuk meg, mi lett később a három kőművessel, de
vajon te mit gondolsz? Az első kettő minden valószínűség szerint az maradt, ami
volt: kőműves. Nekik nem volt fantáziájuk, és nem sokra becsülték a saját
munkájukat. Semmi olyan tulajdonságuk nem volt, ami nagy sikerekhez
vezethetett volna.
De az a kőműves, amelyik a legnagyszerűbb épület felépítőjének tudta magát, az
biztos nem maradt egyszerű kőműves. Ezt lefogadhatod! Talán munkavezető lett
vagy építési vállalkozó, esetleg építész. Mindenesetre előbbre jutott a
szakmájában, az biztos. Miért? Mert megfelelően gondolkozott. A harmadik
kőművesnek olyan srófra jártak a gondolatai, hogy meg tudták mutatni neki az
utat a szakmai önmegvalósításhoz.
A munkához való viszony
Hogy milyen a munkájához való viszonya, az sok mindent elárul az emberről s
arról, képes-e olyan irányba fejlődni, hogy nagyobb felelősséget vállalhasson.
Egyik barátom, aki munkaközvetítő irodát tart fenn, nemrégiben ezt mondta:
— Ha találunk egy pályázót, aki esetleg megfelelne valamelyik ügyfelünknek,
mindig odafigyelünk arra, hogy mit gondol a jelenlegi állásáról. Ha az illető
fontosnak tartja a jelenlegi állását, még ha vannak is ott dolgok, amelyekkel
elégedetlen, az mindig igen kedvező benyomást tesz.
Miért? Egyszerű: ha a pályázó fontosnak érzi a jelenlegi állását, akkor jó esély
van arra, hogy a következő munkahelyére is büszke lesz. A szakmai teljesítmény
pedig meglepő mértékben függ attól, hogy mennyire becsüli az illető a
munkáját.
A munkánkhoz való viszonyunkból éppúgy, mint a megjelenésünkből, igen
sokat olvashatnak ki főnökeink, kollégáink, beosztottaink, egyszóval mindenki,
akivel csak érintkezésben vagyunk.
Hogy látnak mások bennünket?
Pár hónapja egy ismerősömmel beszélgettem, aki egy készülékgyártó cég
személyzeti főnöke. "Személyes könyvelési rendszeréről" s a belőle levont
tanulságokról volt szó.
— Nyolcszáz irodai alkalmazottunk van a cégnél. A személyes könyvelési
rendszer keretében az egyik asszisztensem és én félévenként elbeszélgetünk az
összes alkalmazottal. Célunk ezzel az, hogy megtudjuk, hogyan segíthetünk a
munkájukban. Ezt azért tartjuk helyesnek, mert számunkra fontos mindenki, aki
nálunk dolgozik, hisz különben nem is alkalmaznánk!
Nemigen teszünk fel direkt kérdéseket az embereknek, inkább arra bátorítjuk
őket, hogy beszéljenek, amiről ők akarnak. A személyes véleményüket,
érzéseiket szeretnénk megtudni. Minden beszélgetés után kitöltünk egy űrlapot
arról, hogy megítélésünk szerint milyen az illető viszonya a nálunk végzett
munkájához.
Elmondom, mire jöttem rá. Annak alapján, hogy kinek milyen a viszonya a
munkájához, az alkalmazottaink körülbelül két kategóriára oszthatók fel.
Az első csoportba tartozók, ha üzletpolitikáról van szó, általában
betegszabadságról, nyugdíjkilátásokról és egyéb szociális juttatásokról
beszélnek. Olyasmiket kérdeznek, hogy mit teszünk a biztosítási
programjavítására, vagy hogy kell-e majd márciusban megint túlórázniuk. Sokat
beszélnek a munkájuk kellemetlenségeiről, arról például, hogy mit nem
szeretnek a kollégáikban. Azok, akik ehhez a csoporthoz tartoznak — az irodai
alkalmazottaknak csaknem nyolcvan százaléka —, úgy viszonyulnak a
munkájukhoz, mint valami szükséges rosszhoz.
A második csoportba tartozók egészen más szemmel nézik a munkájukat.
Tudják, hogy a jövőjükről van szójavaslatokat várnak arra nézve, mit is kellene
tenniük, hogy gyorsabban juthassanak előre. Semmi mást nem várnak el tőlünk,
csakis az esélyt, a lehetőséget. Ezek az alkalmazottak nagy léptékben
gondolkoznak. Gyakran vannak újítási ötleteik. És konstruktívnak tartják ezeket
a beszélgetéseket. Az első csoport tagjai viszont nemegyszer úgy gondolják,
hogy a "személyes könyvelési rendszer" csak agymosás. Általában boldogok, ha
vége a beszélgetésnek.
Megvan a lehetőségem, hogy ellenőrizzem, milyen hatással van a munkához
való viszony a szakmában való boldogulásra. Az előléptetési, fizetésemelési és
egyéb ajánlások mindig hozzám futnak be az alkalmazottak közvetlen főnökétől.
Szinte mindig második csoportbelit javasolnak. A gondokat pedig többnyire az
első csoport tagjai okozzák.
Számomra az a legnagyobb kihívás, amikor megpróbálok egy-egy tagot
kiszakítani az első csoportból, s a másodikba átvezetni. Ez nem könnyű feladat,
hisz addig senkin nem tudok segíteni, amíg nem tartja a munkáját fontosnak, s
nem gondolkodik felőle pozitívan.
Íme a konkrét bizonyíték arra, hogy az ember az, aminek tartja magát. Aki
gyengének tartja magát, és azt hiszi, hogy a legfontosabb képességek
hiányoznak belőle, és aki úgy gondolja, hogy ő a vesztes típus és csökkent
értékű ember, az mindörökre középszerűségre ítéltetett.
Így kellene gondolkozni: "Fontos ember vagyok. Megvan bennem minden, ami
kell. A teljesítményem első osztályú. A munkám igen fontos." Aki így
gondolkozik, annak számára biztos a siker.
Kívánságaink megvalósításának kulcsa a saját magunkhoz való pozitív
beállítottságban rejlik. Mások egyedül a tetteink alapján tudnak bennünket
megítélni. A tetteinket pedig gondolkodásunk irányítja. Az ember az, aminek
gondolja magát.
Te hogyan döntenél?
Képzeld magad egy kis időre egy hivatali főnök helyzetébe, és töprengj el azon,
melyik dolgozót javasolnád előléptetésre vagy fizetésemelésre:
• Azt a titkárnőt, aki főnöke minden távollétét újságolvasásra használja ki, vagy
azt, aki ilyenkor az aprómunkát intézi, hogy tehermentesítse a főnököt?
• Azt a munkavállalót, aki így beszél: "Bármikor kaphatok új állást. Ha nem
tetszik ezeknek, ahogy dolgozom, el is mehetek", vagy azt, aki jó szívvel
fogadja az építő kritikát, és őszintén igyekszik, hogy munkájának minőségét
növelje?
• Azt az üzletkötőt, aki így beszél az ügyfélhez: "Ó, én csak azt csinálom, amit
mondanak. Azt mondták, hogy jöjjek ki ide, és kérdezzem meg, nincs-e
valamire szüksége", vagy azt, aki meg tudja értetni az ügyféllel, csakis azért jött
ki hozzá, hogy segíthessen?
Ugye, most válik világossá, miért nem jutnak egyesek sohasem előbbre? Csakis
a gondolkodásuk akadályozza meg őket ebben.
A küldöncmunka is lehet hasznos!
Egy reklámszakember mesélte nekem egyszer, milyen informális gyakorlattal
"szoktatják" a cégüknél az új fiúkat.
— A mi üzletpolitikai felfogásunk szerint az a legtanulságosabb, ha az újakat,
akik többnyire egyenesen a főiskoláról jönnek hozzánk, először küldöncként
foglalkoztatjuk. Nem mintha azt hinnénk, hogy a levelek ide-oda
hordozgatásához diplomás munkaerő szükségeltetik. Az a célunk, hogy az új
kolléga azonnal megismerkedjen az összes munkafolyamattal s az egész
reklámügynökség elrendezésével, belső struktúrájával. Így aránylag rövid ideig
tart az ismerkedési folyamat, és ezután már rendes feladatokat is kaphat az
újonc.
Megesik az is, hogy némelyik ifjonc ezt a feladatot rangján alulinak tartja, és
nem látja át a fontosságát, hiába magyarázzuk el, hogy mi is a célunk vele.
Ilyenkor tudjuk, hogy nem ő a mi emberünk. Ha olyan szűk látókörű, hogy nem
érti, mennyire szükséges lépcsőfok a küldöncködés a fontos feladatok előtt,
akkor nincs keresnivalója a reklámszakmában.
Így tehát egészen nyilvánvaló, hogy a mindenkori, adott beosztásunkban
nyújtott teljesítményünk nagyon is meghatározza, hogy alkalmasak vagyunk-e
nagyobb felelősséggel járó pozíciók betöltésére.
Mindebből pedig levonható a következtetés: annak az embernek, aki meg van
győződve a munkája fontosságáról, okvetlenül támadnak ötletei a teljesítménye
javítására, a jobb teljesítmény pedig okvetlenül gyakoribb előléptetéshez, jobb
fizetéshez s ezáltal nagyobb tekintélyhez és megelégedéshez fog vezetni.
Az utánzási ösztön
Bárki megfigyelheti, hogy a gyerekek milyen könnyen átveszik mások
viselkedését, szokásait, félelmeit és vonzalmait. Legyen szó kedvenc ételekről,
apró modorosságokról, vallási vagy politikai nézetekről vagy bármi más
jellemző dologról, a gyermek mindezekben igen gyakran szüleinek, nevelőinek,
példaképeinek élő tükörképe, mivel utánzás által tanul.
És ugyanígy tesznek a felnőttek is! Egész életünk során utánozzuk
embertársainkat. Utánozzuk feljebbvalóinkat vagy a kiemelkedő egyéniségeket,
s ezek a személyek formáló hatással vannak gondolkodásunkra,
viselkedésünkre.
Ezt igen könnyen ellenőrizheted. Figyeld csak meg egyik barátodat és azt az
embert, akinek a vezetése alatt dolgozik. Jegyezd fel, miben hasonlít kettejük
gondolkodás- és viselkedésmódja.
Barátod például a következő dolgokban utánozhatja a főnökét: kifejezésmódban,
szóhasználatban, abban, ahogy cigarettára gyújt, az öltözködésében,
arcjátékában és gesztusokban. Ez persze csak néhány a rengeteg lehetőség
közül.
Az utánzási ösztönt úgy is tetten érhetjük, ha megfigyeljük valamelyik főnök és
a beosztottjai viselkedését. Ha a főnök ideges, feszült vagy gondterhelt, akkor a
közvetlen környezetében dolgozók többnyire hasonló magatartást tanúsítanak.
Ha viszont a főnök gondtalan és jókedvű, a beosztottjai is többnyire vidámak.
Vagyis: az, hogy a főnöknek milyen a viszonya a munkájához, meghatározza a
beosztottak hozzáállását is.
Lelkesedj és lelkesíts!
Van egy közös tulajdonságuk a sikeres embereknek: a lelkesedés. Feltűnt már
neked, mennyivel nagyobb lelkesedést tud ébreszteni egy elkötelezett elárusító
egy-egy áru iránt? Vagy az, hogy egy lelkes szónoknak milyen lelkes, figyelmes
közönsége van? Aki lelkes, az lelkesíteni tudja a többi embert is.
Hogyan kelthetünk lelkesedést? Egyszerű: gondolkozzunk lelkesen. Keltsünk
önmagunkban optimista, előretekintő érzéseket, amelyek így fejezhetők ki:
"Nagyszerű ez a feladat, én száz százalékig benne vagyok!"
Az ember olyan, ahogyan gondolkozik. Gondolkozz lelkesen, ezzel előhívod
magadban a lelkesedést. Lelkesedj azokért a feladatokért, amelyeket el kell
végeztetned, s akkor első osztályú teljesítményt kapsz a munkatársaidtól. Ha
"megfertőzöd" őket lelkesedéseddel, minőségi munkát fognak végezni.
Ha azonban a magatartásod negatív, ha "ügyeskedsz" az anyaggal, munkaidővel
vagy egyéb apróságokkal a cég rovására, akkor ugyan mit várhatsz el a
munkatársaidtól?
És még egy ok van arra, hogy pozitívan és példaadóan viszonyuljunk a
munkánkhoz: fölötteseink is a munkatársaink, és saját teljesítményünk minősége
és mennyisége alapján ítélnek meg bennünket.
Ezért igyekezz mindig példát mutatni azzal, hogy pozitívan viszonyulsz a
munkádhoz.
• Mindig pozitívan állj hozzá feladataidhoz, hogy ezzel beosztottaidat is hasonló
gondolkodásra ösztönözd.
• Munkába menet mindennap tarts önvizsgálatot: érdemes vagyok-e minden
szempontból arra, hogy utánozzanak? Vajon minden szokásom olyan, hogy
szívesen látnám viszont a beosztottjaimtól?
Érezd úgy, hogy te vagy a legjobb!
Pár hónapja magyarázta el egy autóügynök sikerének saját találmányú
technikáját. Igen használhatónak hangzik, győződj meg róla te is:
— Feladataim közé tartozik, hogy fölhívjam az esetleges érdeklődőket, és
bemutatót beszéljek meg velük. Ez körülbelül napi két órát vesz igénybe. Három
éve, mikor kezdtem az autóeladást, ez a telefonálás volt a legnagyobb
problémám. Félénk és gátlásos voltam, és tudtam, hogy ez hallatszik is a
hangomon. Azoknak, akikkel én beszéltem telefonon, igazán nem eshetett
nehezére kijelenteni, hogy nem érdekli őket a dolog.
Akkoriban a főnökünk minden hétfő reggel szakmai megbeszélést tartott. Ezek
után a beszélgetések után mindig lendületbejöttem, és jó volt a hangulatom. Sőt
mi több, hétfőnként mintha több bemutatót tudtam volna megbeszélni, mint az
összes többi napon együttvéve. Csak épp ott volt a baj, hogy hétfői
lendületemből semmi nem maradt keddre, hogy a hét többi napjáról ne is
beszéljek.
És ekkor támadt egy ötletem: ha a főnök ilyen lendületet és bátorságot tud belém
önteni, miért ne tehetném meg én is ugyanazt? Miért ne beszélhetnék én magam
a lelkemre, mielőtt elkezdem a telefonálgatást? El is határoztam, hogy még
aznap megpróbálom. Kimentem a bemutató területre, kerestem egy üres kocsit,
és elbeszélgettem egy kicsit önmagammal. Ezt mondtam: "Jó autóügynök
vagyok, és a legjobb leszek. Jók a kocsik is, amelyeket eladok, és igazán jó
üzleteket hozok tető alá. Azoknak, akiket most fel fogok hívni, szükségük van a
kocsikra, amelyeket el szeretnék nekik adni."
Ez az "önfeltöltés" az első pillanattól fogva kifizetődőnek bizonyult. Olyan jól
éreztem magam tőle, hogy nem féltem többé a telefonálástól. Sőt, nagyon is
szívesen csináltam. Most már nem ülök be egy autóba, hogy elbeszélgessek
magammal, de a módszert máig is alkalmazom. Mielőtt tárcsázok, elmondom
magamban, hogy élvonalbeli üzletkötő vagyok, és a legjobb eredményt fogom
elérni, és el is érem.
Pompás ötlet, ugye? Ahhoz, hogy élre törjünk, csak hinni kell, hogy az élen
vagyunk. Beszélj hát a lelkére saját magadnak, hozd magad lendületbe, s
meglátod, mennyivel nagyobbnak és erősebbnek fogod magad érezni!
Beszéljük rá magunkat a bátorságra!
Egyik tanfolyamomon minden résztvevőnek tízperces beszámolót kellett tartania
A vezetői feladatok ellátásáról. Az egyik résztvevő igencsak siralmasan
szerepelt. Keze-lába láthatóan remegett; a mondanivalója teljesen kiment a
fejéből. Öt-hat percig összefüggéstelenül hebegett, végül porig sújtva visszaült a
helyére.
Az előadások végeztével aztán magamhoz hívtam, és megkértem, hogy másnap
jöjjön be kezdés előtt egy negyedórával.
Másnap aztán leültünk együtt, hogy megbeszéljük az előadását.
Arra kértem, próbáljon meg a lehető legpontosabban visszaemlékezni, mire is
gondolt az utolsó öt percben, mielőtt sorra került.
— Nos, azt hiszem, csak az járt a fejemben, hogy mennyire félek. Tudtam, hogy
hülyét fogok magamból csinálni. Tudtam, hogy kudarc lesz az egész.
Egyfolytában azon járt az eszem: "Ki vagyok én, hogy arról papoljak, hogyan
kell a vezetői feladatokat végezni?" Igyekeztem a mondanivalómat az agyamba
vésni, de csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora blama lesz.
— Éppenséggel itt van a probléma gyökere! — vágtam közbe. — Mielőtt kiállt
a közönség elé, lélekben előre jól megbüntette önmagát. Bebeszélte magának,
hogy kudarcot fog vallani. És csodálja, hogy ezek után leszerepelt?! Ahelyett,
hogy összeszedte volna a bátorságát, inkább jól ráijesztett saját magára.
A mai óra négy perc múlva kezdődik. Szeretném, ha a következőket tenné:
szóljon egy-két jó szót önmagához, szedje össze a bátorságát. Menjen át abba az
üres szobába a folyosó túloldalán, és mondja ezt magában: "Nagyszerű előadást
fogok tartani. Tudok valamit, amit a többieknek okvetlenül meg kell tudniuk, s
amit el is akarok nekik mondani." Ismételgesse ezeket a szavakat nyomatékosan,
nagy meggyőződéssel. Aztán jöjjön vissza a terembe, és tartsa meg még egyszer
az előadását.
Bár te is láthattad volna azt a különbséget! Akkora segítségnek bizonyult a
rövidke bátorító beszéd, amelyet a fiatalember önmagának elmondott, hogy az
előadása, bízvást állíthatom, ragyogóan sikerült.
Ne ossz hát ki magadnak több megalázó önbüntetést, hiszen az ember annyi,
amennyit önmagáról tart. Tartsd magad többre, és értékesebb ember leszel.
Személyre szabott reklámmusor
Tom Staley olyan fiatalember, aki feltartóztathatatlanul kapaszkodik fölfelé a
siker lépcsőfokain. Tom naponta háromszor dicsőíti önmagát az úgynevezett
Egyperces Tom Staley-reklámműsorban. Önreklámját egy papírcetlire felírva
állandóan a zsebében hordja, így hangzik:
"Tom Staley, ismerkedj meg Tom Staleyvel, ezzel a fontos és tekintélyes
személlyel. Tom, te nagyvonalú szellem vagy, légy hát nagyvonalú. Gondolkozz
minden tekintetben nagyvonalúan. Megvan minden képességed arra, hogy első
osztályú munkát végezz teljesíts hát ennek megfelelően. Tom, ugye hiszel a
boldogságban a haladásban és a jólétben? Beszélj csak a boldogságról, csak a
haladásról, csak a jólétről.
Csupa lendület vagy, Tom, feltartóztathatatlan lendület.
Fordítsd a hasznodra ezt a lendületet, Tom. Semmi nem állíthat meg.
Lelkesedéssel végzed a munkádat, Tom. Mutasd is ki ezt a lelkesedést.
Tom, nagyon jól nézel ki, és jól is érzed magad. Maradj is ilyen Tom Staley,
már tegnap is pompás fickó voltál, és ma még sokkal pompásabb leszel. Most
pedig indíts, Tom. Rajta, gyerünk!"
Tom azt tartja, ez az önreklám segítette hozzá, hogy sikeres, dinamikus emberré
vált. Így magyarázza:
— Mielőtt elkezdtem volna magamat dicsérni, éppolyan kisebbrendűségi
érzésem volt, mint bárki másnak. Most pedig tudom, hogy megvan bennem
minden, ami a győzelemhez kell, és győzök is. És mindig győzni fogok.
Te is készíts magadnak önreklámot. Sorold föl pozitív tulajdonságaidat,
mindent, amiben jobb vagy másoknál. Kérdezd csak meg önmagadat: "Melyek a
legelőnyösebb vonásaim?" Ne légy szégyenlős önmagad megítélésében.
Írd le, amit megállapítottál, a saját szavaiddal, fogalmazd meg saját, személyre
szabott reklámműsorodat. Olvasd el még egyszer Tom önreklámját, és figyeld
meg, hogy is beszél Tom Tomhoz Te is beszélj önmagadhoz. Légy közvetlen és
szókimondó. Csak önmagadra gondolj, senki másra, amikor önreklámodat
előadod.
Mondd el önreklámodat naponta legalább egyszer, méghozzá fennhangon.
Vonulj el olyan helyre, ahol egyedül lehetsz. Nagyon hasznos, ha tükör előtt
állva mondod. Ismételd el többször is a reklámot, nyomatékosan és nagyon
határozottan. Egész testtel végy benne részt. Érezd, hogy ereidben gyorsabban
áramlik a vér, beszélj szenvedélyesen!
Ezenkívül napjában többször olvasd el magadban ezt a reklámot. Olvasd el, ha
valami bátorságot igénylő feladatot kell elvégezned. Olvasd el, ha vereséget
szenvedtél, ha csalódott vagy. Hordd mindig magadnál önreklámodat, és
használd is!
Sokan, talán a legtöbben nevetni fognak ezen a módszeren, mivel nem képesek
elhinni, hogy a siker nyitja a tudatosan irányított gondolkodás. Ne törődj az
ilyen emberekkel!
A legfontosabbak rövid összefoglalása
1. Formáld külső megjelenésedet tekintélyesre, ez segít a tekintélyes emberhez
méltó gondolkodásban. A külső megjelenés sokat árul el. Növeld az
önbizalmadat! A megjelenés a többi embernek is szól. Gondoskodj róla, hogy
azt mondják rólad: "Íme egy tekintélyes ember, okos, sikeres és megbízható."
2. Érezd fontosnak a munkádat. Ha ez az alapállásod, akkor tudni fogod, hogyan
végezd munkádat még jobban. Ha fontosnak tartod a munkádat, a beosztottaid is
így éreznek.
3. Napjában többször is beszélgess el önmagaddal. Fogalmazd meg
önreklámodat Minden adandó alkalommal emlékeztesd magadat, hogy milyen
pompás fickó is vagy.


HETEDIK FEJEZET
Válaszd meg a megfelelő környezetet, s első osztályon utazd át az életet!


Az ember igen sok tekintetben környezetének a terméke
Elménk munkáját tudatunk irányítja. Ha tehát értelmünk dolgozik, táplálékát
kizárólag a tudatból meríti, és tudatunk beállítottságától függően termeli a
pozitív és negatív, vagyis az építő és romboló jellegű gondolatokat. De mitől
lesz a tudatunk olyan, amilyen?
Tudatunkat alapjában véve környezetünk alakítja ki. Ez a környezet pedig
számtalan összetevőből áll, amelyeket érzékelünk, tudomásul veszünk,
elnyomunk magunkban vagy feldolgozunk. Ezek az összetevők a
legkülönbözőbb dolgok lehetnek: emberek, akiket csodálunk vagy akiket
visszataszítónak tartunk; állatok, növények, amelyek kedvesek a szívünknek
vagy amelyektől undorodunk; tájak, amelyek felvidítanak vagy amelyek
mélabút sugallnak; lelkünket felkavaró zeneművek, gondolatébresztő könyvek;
közéleti események, amelyeket helyeslünk vagy helytelenítünk.
Mindez és még millió egyéb dolog formálja a tudatunkat. Mivel pedig ez a tudat
oly igen befolyásolja ésszerű gondolkodásunkat, jobban szemügyre kellene hát
venni állandó környezetünket, s megvizsgálni, pontosan milyen hatással is van
ránk.

Mindenkori, adott környezetünk határozza meg, hogy mivé válunk
Ha sokat forgolódunk negatívan gondolkodó emberek közt, mi is elkezdünk
negatívan gondolkodni, s ha kicsinyes emberekkel kerülünk túl szoros
kapcsolatba, könnyen átvehetjük a gondolkodásmódjukat. Másfelől pedig ha
olyanokkal barátkozunk, akik tele vannak óriási ötletekkel, eszmékkel, ez
pozitívan befolyásolja gondolkodásunk színvonalát, s a becsvágyó emberekkel
való kapcsolat bennünk is becsvágyat ébreszt.
A szakértői vélemények egybehangzóan állítják, hogy egyéniségünk, amilyennel
pillanatnyilag rendelkezünk —jellemünk, törekvéseink, helyzetünk —
messzemenően eddigi környezetünk termékének tekinthető. Ebből levonhatjuk a
logikus következtetést, amely szerint az, hogy öt, tíz, húsz év múlva milyenek
leszünk, nagymértékben függ a jelenlegi környezetünktől.
Az évek során megváltozik az ember, ezt mindenki tudja, elismeri. De hogy
miképpen változunk meg, az a környezetünktől függ. Mit tehetnénk hát, hogy ez
a környezet jólétet és megelégedést ígérjen nekünk?
Az elnyomott fantázia és a negatív propaganda
A sikerhez vezető úton leginkább az az érzés képez akadályt, hogy a nagyszerű
teljesítmények számunkra elérhetetlenek. Ezt a borúlátó, fatalista hozzáállást az
a tömérdek negatív erő kényszeríti ránk, amely a gondolkodásunkat igyekszik
középszerű nívóra visszanyomni.
Vissza kell térnünk gyermekkorunkba ahhoz, hogy ezeket a negatív erőket
megérthessük. Gyermekkorunkban roppant célokat tűztünk ki magunk elé.
Zsenge éveinkben grandiózus terveket kovácsoltunk, az ismeretlen
meghódítására törtünk, nagy emberré akartunk válni, a legfontosabb hivatalokat
betölteni, izgalmas kalandokat megélni, hírnévről és dicsőségről álmodoztunk,
egyszóval a legelső, a legnagyobb, a legjobb akartunk lenni. És boldog
tudatlanságunkban mindeme célok megvalósítását világosan magunk előtt
láttuk.
Csakhogy mi történt? Még messze nem voltunk elég idősek ahhoz, hogy
álmaink megvalósításán céltudatosan dolgozni kezdjünk, amikor már számtalan
csüggesztő hatásnak voltunk kitéve.

Mindenhonnan csak azt hallottuk, micsoda ostobaság álmodozni, hogy az
álmaink megvalósíthatatlanok, balgák, naivak, idétlenek, hogy a pénz
nélkülözhetetlen a boldoguláshoz, hogy szerencse vagy befolyásos barátok
nélkül semmire sem lehet vinni, és hogy túl fiatalok vagy túl öregek vagyunk
ahhoz, amit el szeretnénk érni.
Zsenge korunktól fogva bombáznak bennünket ezzel a negatív propagandával,
amely azt állítja: "Úgysem viszed semmire, ne is strapáld magad, ne
próbálkozz!"
Eme bombázás eredményessége alapján ismerőseinket nagyjából a következő
három csoportra oszthatjuk.
Azok, akik végképp föladták
Az emberek többsége mélységesen meg van győződve arról, hogy hiányoznak
belőle a sikerhez szükséges feltételek, hogy igazán nagy teljesítményekre és
sikerekre őnem számíthat, mivel az ilyesmi az olyanoknak van fenntartva,
akiknek nagy szerencséjük vagy különleges adottságaik vannak. Könnyű
felismerni az ilyen embert, hiszen széltében-hosszában hirdeti, hogy ő ilyen, és
azt bizonygatja, hogy "így igazán boldog".

Egy intelligens harminckét éves ember nemrég órákon át magyarázta nekem,
miért is olyan elégedett biztos, ám középszerű állásával, amelyben semmi
lehetősége a továbbjutásra. Magyarázata racionális volt és meggyőző. Csakhogy
maga is tudta, hogy becsapja önmagát, és voltaképpen kihívásokra vágyik, olyan
állásra, amely lehetőséget ad a fejlődésre, növekedésre.
Az ilyen ember az egyik véglet, a másik pedig az, aki folytonosan állást
változtat, mert a nagy "lehetőséget" keresi. Semmivel sem jobb észérvekkel
holtvágányon maradni, mint céltalanul ide-oda verődni, és várni a nagy
lehetőséget.
Azok, akik részben adták föl
Jóval kisebb azoknak a száma, akiknek felnőttkorukra is marad reményük, hogy
sikeresek lesznek. Ezek az emberek küzdenek, dolgoznak, terveznek. De úgy
egy évtized múltán megsokallják az akadályokat, elrémülnek, hogy micsoda
versengés folyik a csúcspozíciókért, és arra a meggyőződésre jutnak, hogy nem
érdemes a további sikerekért fáradozni.
Így érvelnek:
— Többet keresek az átlagosnál, jobban is élek az átlagosnál, minek ugráljak
még?
Ezek az emberek valójában tele vannak félelmekkel: félnek a kudarctól, a
társadalom rosszallásától, a bizonytalanságtól, attól, hogy elveszítik, amit már
megszereztek. Nem elégedettek, mivel a szívük mélyén tudják, hogy feladták.
Sok tehetséges, értelmes ember van ebben a csoportban, akik azonban
elhatározták, hogy négykézláb másznak végig az életükön, mert nem mernek
felállni és járni.
Akik soha nem adják föl
Ebbe a csoportba az embereknek talán csak két-három százaléka tartozik. Ők
nem hagyják, hogy eluralkodjon rajtuk a borúlátás, nem hajolnak meg az
elnyomás alatt, nem hajlandók csúszni-mászni. Éltető elemük a siker. Mivel ők
érik el a legtöbbet az életben, ők a legboldogabbak is. Ennek a csoportnak a
tagjai kapják a legnagyobb fizetéseket, ők a legjobb eladók, a topmenedzserek,
ők töltik be szakmájuk vezető állásait. Szeretik az életet, mert izgalmasnak,
érdekesnek érzik. Örömmel tekintenek elébe minden új napnak, minden
találkozásnak, mint egy kalandnak, melyet fenékig ki lehet élvezni.
Semmi sem lehetetlen!
Őszintén: mindnyájan a harmadik csoporthoz szeretnénk tartozni, azokhoz,
akiknek minden évvel csak nő a sikerük, akik nagy teljesítménnyel sokra viszik.
Ahhoz azonban, hogy ebbe a csoportba bekerülhessünk, s meg is tudjunk
maradni benne, le kell győznünk környezetünk nyomasztó deprimáló erőit. Egy
példával világítanám meg, hogyan próbálják meg az első és második csoport
emberei öntudatlanul is visszatartani a többieket.
Tegyük fel, igen komolyan azt mondod "átlagos" barátaidnak:
— Egy szép napon én leszek itt a vezérigazgató-helyettes!
Mi történik? Barátaid valószínűleg tréfára veszik a szavaidat, és nevetnek. Ha
észreveszik, hogy komolyan beszélsz, részvevően mondják:
— Szegény fiú, attól ugyan még odébb vagyunk!
A háta mögött pedig azon kezdenek töprengeni, hogy vajon eszénél van-e.
Nos, tegyük fel, hogy ugyanezt a cég vezérigazgatójának mondod. Ő vajon hogy
reagál? Az egy biztos: nem fog kinevetni, hanem kíváncsian végigmér, és ezt
gondolja: "Vajon komolyan beszél?"
De ismétlem, nevetni nem fog. Nagy emberek sosem nevetnek ki nagy terveket.
Vagy például mi történik, ha azt mondod néhány "átlagembernek", hogy
valamikor luxusvillában szeretnél majd lakni. Biztosan nagy nevetéssel fogadják
ezt a kijelentést, hiszen lehetetlenségnek tartják. De ha olyan emberrel beszélsz
ebbéli tervedről, aki luxusvillában lakik, az nem lesz meglepve. Tudja, hogy
nem lehetetlenség a terved, hiszen ő már véghezvitte.
Azok, akik azt bizonygatják bármiről, hogy lehetetlen véghezvinni, szinte
sohasem sikeres emberek, teljesítmény dolgában pedig az átlaghoz, legföljebb
ha a jó középszerhez tartoznak.
Fegyverkezz fel jól az olyanok ellen, akik arról akarnak meggyőzni, hogy nem
vagy képes a tervedet megvalósítani. Tekintsd negatív jó tanácsaikat kihívásnak,
bizonyítsd be, hogy igenis képes vagy elérni a célodat.
A "tagadók"
Egy dologban légy különösen óvatos: ne engedd, hogy a negatívan
gondolkodók, a "tagadók" megzavarjanak abbéli terved megvalósításában, hogy
a helyes gondolkodás segítségével sikereket érj el. Tagadók mindenütt vannak, s
mintha abban lelnék örömüket, hogy mások pozitív lépéseit elszabotálják.
A főiskolán néhány féléven át Willel barátkoztam. Will a legjobb barát volt, az a
fajta, akitől szorult helyzetben mindig lehetett egy kis pénzt kölcsönözni, s más
dolgokban is mindig készségesen segített. De az élethez, a jövőhöz és
lehetőségeihez csaknem százszázalékosan elutasító volt a hozzáállása.
Megkeseredett, vérbeli tagadó volt.
Akkoriban igen lelkesen olvastam egy ismert újságírónő rovatát, aki nagy
fontosságot tulajdonított a reménynek, a pozitív beállítottságnak és az esélyek
kihasználásának. Ha Will meglátta, hogy ettől a nőtől olvasok valamit, vagy ha
megemlítettem valamelyik írását, azonnal letámadott:

— Az isten szerelmére, Dave, olvasd inkább az első oldalakat, azokból
megtudhatod, milyen az élet. Ez a nő itt úgy akar gyors haszonhoz jutni, hogy a
gyengéknek mond andalító meséket.
Ha arról került köztünk szó, hogyan lehet előbbre jutni az életben, Will mindig
ezt hajtogatta:
— Manapság három módja van annak, hogy pénzhez juss, Dave. Először is:
lopni, tiszta, törvényes úton. Másodszor: gazdag nőt elvenni. Harmadszor:
befolyásos emberekkel megismerkedni.
Elméletének igazodására mindig készenlétben tartott néhány példát. Mivel az
első oldalt olvasta, tudott arról az egyetlen szakszervezeti vezetőről az ezer
közül, aki a szakszervezet pénztárából származó tekintélyes összeggel együtt
mindörökre eltűnt. Hallott azon ritka házasságok egyikéről is, amelyek
milliomosnők és szegény idénymunkások között köttetnek. És ismert valakit, aki
ismert valakit, akinek nagykutya ismerőse volt, és ezért beszállhatott egy bomba
üzletbe, amin meg is gazdagodott.
Will idősebb volt nálam pár évvel, gépészmérnöknek tanult, és mindig kitűnő
osztályzatai voltak. Úgy néztem fel rá, mint egy idősebb fivérre. Olyannyira,
hogy emiatt nagy veszélyben forogtak a siker feltételeiről vallott alapelveim, s
nem álltam messze attól, hogy átvegyem tagadó nézeteit.
Szerencsére még időben magamhoz tértem. Egy este, kimerítő vita után, hirtelen
világossá vált számomra, hogy Will szájából a kudarc hangja szól. Rájöttem,
hogy Will nem is annyira engem, mint inkább önmagát igyekszik meggyőzni.
Attól fogva tanulmányom tárgyává tettem Willt. Nem helyeseltem neki többé,
ahelyett tanulmányoztam őt, és arra igyekeztem rájönni, miért gondolkozik így,
és mire jutott ezzel a gondolkodásmóddal.
Tizenegy éve már, hogy nem láttam Willt, de pár hónapja összefutottam egy
közös barátunkkal. Will Washingtonban dolgozik mint műszaki rajzoló, elég
silány fizetésért. Megkérdeztem barátunkat, vajon megváltozott-e.
— Dehogy, talán még a korábbinál is negatívabban gondolkodik. Elég nehezen
élnek. Négy gyereke van, s ez az ő jövedelmével nem egy leányálom. A
tehetségétől ötször annyit is kereshetne, csak használná azt a nagy eszét egy
kicsit ügyesebben.
Tagadók mindenütt vannak. Egyik-másik igazán jóakaratú, mint az én Will
barátom is, aki kis híján mégis tönkretett. Mások azonban irigyek, féltékenyek,
akik, mivel maguk nem jutnak előbbre, másoktól is irigylik a sikert.
Légy hát mindig résen! Tanulmányozd alaposan a tagadók természetét, és ne
hagyd, hogy megakadályozzanak a sikerhez vezető utadon.
Ha kell, változtasd meg a környezeted!
Egy fiatal hivatalnok mesélte nemrég, miért hagyta ott azt a társaságot, amellyel
munkába járt, és miért csatlakozott egy másikhoz.
— Az egyik úriember csak arról tudott egész úton beszélni, hogy micsoda egy
pocsék hely a mi cégünk. Tehetett a vezetőség bármit, ő mindig talált rajta
kifogást. Elítélően nyilatkozott a főnökéről, és mindenkiről, aki csak fölötte állt.
Persze az áruink is hasznavehetetlenek voltak szerinte, a módszereinkben,
technológiánkban is rengeteg hibát talált. Egyáltalán, valami hibát mindenben
tudott találni.
Feszült és ingerült lettem minden áldott nap, mire az irodába értem. Esténként
pedig, miután háromnegyed órán át hallgathattam, amint nagyképűen és
fellengzősen kiprédikálja a nap során elkövetett gyarlóságokat, lehangoltan és
kedvetlenül tértem haza. Hál' istennek volt elég eszem, hogy átmenjek egy
másik társasághoz, amelyben egészen más légkör uralkodott. Itt ugyanis olyan
emberekkel vagyok együtt, akik nem egyoldalúan látják az élet dolgait.
Ez a fiatalember egyszerűen megváltoztatta a környezetét, hogy ne legyen
állandóan negatív gondolatoknak kitéve.
Ne is vegyük figyelembe a negatívan gondolkodókat!
Félreértés ne essék: minket is az után ítélnek meg, ahogyan viselkedünk.
"Similis simili gaudet", csakhogy a kollégáink nem mind egyformák. Vannak
köztük negatív, és vannak pozitív beállítottságúak. Van, aki muszájból dolgozik,
s van, akit fűt a becsvágy, és előbbre szeretne jutni a szakmájában. Egyeseknek
büdös minden, amit csak tesz vagy mond a főnök, mások, akik tárgyilagosabban
gondolkodnak, tisztában vannak vele, hogy csak az lesz jó főnök, aki előbb jó
munkatárs és beosztott tud lenni.
A csoport, amelyben dolgozunk, igen nagy hatással van a gondolkodásunkra.
Tegyünk róla, hogy helyesen gondolkodó emberek csoportjába kerüljünk.
Az ember munkahelyi környezetében van egy s más, amire ügyelni kell. Minden
csoportban akad olyan ember, aki, mivel tisztában van a saját
fogyatékosságaival, másokat is igyekszik megakadályozni a fejlődésben és
előbbrejutásban. Nem egy törekvő embert kinevetnek, sőt meg is fenyegetnek,
csak mert többet és jobban akar dolgozni. Ne áltassuk magunkat, vannak
féltékeny emberek, akik szeretnék megkeseríteni számunkra a vágyat, hogy
előbbre jussunk.
Ez történik a gyárakban, ahol a munkások gyakran gyűlölik azt, aki gyorsítani
szeretné a termelést. Ez történik a hadseregben, ahol negatív gondolkodású
ifjoncok bandája kigúnyolja és megalázza azt, aki tisztképzőbe akar menni. Az
üzlet világában is megesik, hogy olyanok, akiknek nincs meg a kellő
iskolázottságuk ahhoz, hogy előlépjenek, igyekeznek a mások előléptetését is
lehetetlenné tenni.
Ne is vedd figyelembe az ilyen negatív gondolkodású egyéneket. Az olyan
emberek után igazodj inkább, akik törekvőek és előretekintenek. Velük haladj
tovább.
Ne ugorj be a hamis tanácsadóknak!
Arra különös figyelmet kell fordítanod, hogy csak a megfelelő emberek tanácsát
fogadd meg. A legtöbb cégnél hemzsegnek az önjelölt tanácsadók, akik ismerik
a dörgést, és égnek a vágytól, hogy téged is felvilágosítsanak. Egyszer hallottam
egy efféle tanácsadót, ahogy az irodai életet magyarázta egy újoncnak. Ezt
mondta, mégpedig a legkomolyabban:
— Úgy tud itt legjobban boldogulni, ha mindenki elől kitér, mert ha megismerik
a többiek, akkor tömérdek munkát fognak magára lőcsölni. Mindenekelőtt a
részlegvezetőtől óvakodjon. Ha neki az a benyomása, hogy maga tétlenkedik,
akkor aztán csőstül ellátja tennivalóval...
Ez az önjelölt tanácsadó már harminc éve dolgozott ennél a cégnél, de ennyi idő
alatt egy tapodtat sem jutott előbbre. Éppen a megfelelő tanácsadó egy törekvő,
becsvágyó fiatalembernek!
Legyen hát törvény a számodra, hogy csak olyan ember tanácsát hallgatod meg,
aki valóban értékes dolgot közöl veled.
Igen elterjedt az a hamis elképzelés, hogy a sikeres emberek hozzáférhetetlenek.
Valójában nem így van. A legszerényebbek és legsegítőkészebbek többnyire
éppen a sikeres emberek. Mivel valóban érdekeltek szakmájukban és munkájuk
sikerében, fontos nekik, hogy művük fennmaradjon, és hogy ha egyszer meg
kell válniuk a szakmai tevékenységtől, akkor igazán rátermett ember legyen az
utódjuk.
Egy topmenedzser mondta egyszer:
— Elfoglalt ember vagyok ugyan, de az én ajtómon nem található soha olyan
tábla, hogy "Kéretik nem zavarni". A megbeszélések a kollégákkal a feladataim
egyik legfontosabb részét képezik. Mindenkit egyfajta (alap)képzésben
részesítünk, és a személyes tanácsadás, vagy ahogy szívesebben nevezem, az
oktatás kívánságra mindig rendelkezésre áll.
Bárkinek kész vagyok segíteni, forduljon hozzám akár a munkával kapcsolatos,
akár személyes problémával. A legszívesebben azonban az olyan embernek
vagyok segítségére, aki valóban érdeklődő, s minél többet szeretne megtudni a
munkájáról s arról, hogy az hogyan függ össze a többiekével.
Kézenfekvő okokból viszont nem pazarolhatom az időmet olyanokra, akiknek
valami más kellene, nem a tanácsadás.
Hadd kössem a lelkedre még egyszer: ha kérdéseid merülnének föl, csak a
valóban illetékesekhez fordulj tanácsért!
Munka és szabadidő
Nem egy vállalat ma már csak úgy nevez ki vezetőt, ha előbb az egyik igazgató
beszélt a pályázó feleségével. Egy kereskedelmi osztály vezetője mondta:
— Biztosnak kell lennünk abban, hogy leendő képviselőnk mögött ott áll a
családja, hogy támogatják, hogy nincs kifogásuk a sok utazgatás, a rendszertelen
munkaidő és az ügynöki munkakörrel együttjáró egyéb kényelmetlenségek
ellen, hanem éppenséggel segítségére lesznek az elkerülhetetlen nehézségek
leküzdésében.
Az osztályvezetők és vállalati igazgatók tisztában vannak azzal, milyen
közvetlenül kihat a munkahelyi teljesítményre az, ami munkaidőn kívül, illetve a
hétvégeken otthon történik. Szinte mindig sikeresebb az az ember, aki
szabadidejét tevékeny, konstruktív módon tölti el, mint az, akinek a magánélete
egyhangú, unalmas.
Peter és Paul hétvégéje
Vizsgáljuk meg egy kicsit, hogyan tölti két kolléga, Peter és Paul a hétvégéit, és
hogy mi ennek a következménye.
Peter így állítja össze szabadidejének "szellemi étrendjét":
Egy estét válogatott, izgalmas baráti körben tölt. Másik este moziba,
közgyűlésre vagy valamelyik ismerőséhez megy. Szombat délelőttjét a
cserkészcsapatának szenteli. Délután, ha a boltok nyitva vannak, a
bevásárlásokat intézi, vagy a ház körüli apróbb munkákat végzi. Vannak
nagyobb lélegzetű munkái is; most például fedett teraszt épít a házhoz.
Vasárnaponként mindig van valami különleges családi program. Nemrégiben
hegyet másztak, máskor múzeumba mennek együtt. Olykor elutaznak vidékre,
mivel Peter a közeljövőben telket szeretne venni. Peter vasárnap estéje
nyugodtan telik. Többnyire olvasgat, vagy az elmúlt hét híreit tanulmányozza.
Egészében véve Peter jól szervezi meg a hétvégéit. Érdekes foglalatossággal
telnek, nem unalmasak. Peter hétvégén sok "szellemi napfényt" tankol föl.
Paul "szellemi étrendje" már nem ilyen kiegyensúlyozott. Nemigen tervezi meg
a hétvégéjét.
Péntek esténként rendszerint "túlságosan fáradt", de a forma kedvéért
megkérdezi a feleségét: "Mennél ma este valahová?" Ám ebből sosem lesz
semmi. Paulékhoz kevés vendég jár, és őket is elég ritkán hívják meg.
Szombaton Paul sokáig alszik, s a nap hátralevő részében elbütykölget ezzel-
azzal. Este aztán az egész család moziba megy, vagy a tévét nézi. Paul a
vasárnap délelőtt nagy részét is ágyban tölti. Délután aztán esetleg elmennek
Leóhoz és Lindához, vagy Leoék jönnek el hozzájuk, mivel ők az egyetlen
házaspár, akikkel Paulék összejárnak.
Paul egész hétvégéje az unalom jegyében telik. Legkésőbb vasárnap estére már
az egész családnak az agyára megy az összezártság. Nyílt összecsapásra nem
kerül sor, duzzogásokra annál inkább.
Paul hétvégéje unalmas, fakó, vigasztalan. Ő nem gyűjt magába "szellemi
napfényt".
Vajon milyen hatással van az otthoni környezet Peterre, illetve Paulra? Egy-két
hét távlatában még nem felismerhetők a hatások. De ha hónapokban, években
gondolkodunk, annál feltűnőbbek lesznek.
Petert felfrissíti a környezete, gondolkodásra serkenti, sőt ötleteket is ad neki.
Pault ezzel szemben szellemileg elsivárítja. S ennek a gondolkodása látja kárát.
Peter és Paul helyzete ma még talán egyforma. De néhány hónapon belül meg
fog nőni közöttük a távolság, s egyre egyértelműbb lesz Peter nagy előnye.
A felületes megfigyelő azt fogja mondani: Szerintem Peter egyszerűen
tehetségesebb, mint Paul.
Aki azonban jobban érti a dolog természetét, az tudni fogja, hogy a nagy
teljesítményben különbség legfőbb oka kettejük környezetének különbsége.
A földművelő számára természetes, hogy jobb lesz a termés, ha jól
megtrágyázza a földet.
A mi szellemünknek is szüksége van többlettáplálékra, ha jobb eredményeket
akarunk elérni.
Óvakodjunk a kitaposott utaktól!
Múlt hónapban a feleségemmel igen szép estét töltöttünk egy áruházigazgatónál.
Rajtunk kívül öt házaspár volt még meghíva. Feleségem és én utolsónak
távoztunk, így volt alkalmam föltenni a házigazdának azt a kérdést, amely egész
este fúrta az oldalamat.
— Igazán nagyon kellemes este volt. Egyvalami azonban meglepett. Azt hittem,
hogy önöknek a társaságuk is vezető üzletemberekből áll, erre itt a
legkülönbözőbb foglalkozású emberekkel találkozhattam: íróval, orvossal,
mérnökkel, könyvelővel és tanárral.
Az igazgató mosolyogva válaszolt:
— Nem tévedett teljesen, gyakran látjuk a kollégáinkat is vendégül. De Helen és
énszerintem izgalmasabb olyan emberekkel összejönni, akik egész mással
keresik a kenyerüket. Ha csak olyan emberekkel találkoznánk, akiknek
ugyanazok az érdekeltségei, mint nekünk, akkor, attól tartok, csak a
közmondásos kitaposott utakat járnánk.
Nekem különben is "üzlet" az emberekkel való foglalkozás. Az áruházunkat nap
mint nap a legkülönbözőbb foglalkozású emberek látogatják. Minél többet tudok
meg a legkülönfélébb emberekről, gondolkodásukról, érdekeikről, nézeteikről,
annál jobban tudom, miféle szolgáltatásokra és árukra van szükségük, s mi az,
amit szívesen megvásárolnak.
Hogyan válogassuk meg környezetünket?
Íme néhány egyszerű tanács, amelyek segítségével elsőrangú környezetet
építhetsz ki magad köré:
• Keresd mindig az új társaságokat. Ha társadalmi érintkezéseidet egy szűk
csoportocskára korlátozod, az csak unalmat, rosszkedvet, elégedetlenséget szül.
Ne feledd, amit sikerprogramod megkövetel: légy elsőrangú emberismerő. Ezt
lehetetlen egy kis csoport határain belül elérni.
• Barátkozz olyan emberekkel, akiknek egészen mások a nézetei és elképzelései,
mint neked. Manapság nincs jövője a szűklátókörű embernek. A felelősségteljes,
fontos állásokat olyan emberek kapják, akik egy kérdést több oldalról is tudnak
vizsgálni. Ha tagja vagy valamely politikai pártnak, legyenek olyan barátaid,
akik más politikai nézeteket képviselnek. Rendkívül fontos, hogy találkozz az
"ellenpólusaiddal", vagyis olyan emberekkel, akiknek nézetei nemigen
egyeztethetők össze a tieiddel, de a maguk területén süt belőlük a tehetség és
rátermettség.
• Barátkozz olyanokkal, akikben nincs egy szikrányi kicsinyesség sem. Akit
például jobban érdekel a másik emberen az, hogy hány négyzetméter a lakása,
mint az illető eszméi, elképzelései, s hogy miről lehet vele komolyan
elbeszélgetni, az erősen hajlamos a kicsinyességre. Válassz inkább olyan
barátokat, akiknek a fontosabb dolgokhoz van érzékük, mindenekfölött a
komoly vitákhoz, a tervekhez és ideálokhoz. Ha ezt nem fogadod meg, ha
kicsinyesen gondolkodó emberekkel veszed körül magad, akkor előbb-utóbb te
is elkezdesz kicsinyesen gondolkodni.
A pletyka nevezetű tudatméreg
A mérgektől természetesen mindenki fél, de ha ezt a szót halljuk, többnyire azért
olyan mérgekre gondolunk, amelyek a testnek ártanak. Van azonban másfajta
méreg is, amely még alattomosabban hat, mint ezek: a tudatméreg, amelyet
mind közönségesen pletyka néven ismerünk. Két tekintetben különbözik a többi
méregtói: nem a testet, hanem a lelket mérgezi, és sokkal nehezebb
megszabadulni tőle. A megmérgezett ember többnyire tudomást sem vesz róla.
Csaknem észrevétlenül hat a tudatméreg, de annál nagyobb károkat okoz.
Csökkenti gondolkodásunk nagyvonalúságát, mert arra kényszerít, hogy
kicsinyes jelentéktelen dolgokra figyeljünk. Eltorzítja és meghamisítja azt, amit
a másik emberről gondolunk, mivel a valóság kiforgatásán alapul. Bűntudatot
kelt bennünk azzal szemben, akiről pletykálkodunk. Így néz ki a tudatméreg
összetétele: nulla százalék helyes gondolkodásmód és száz százalék helytelen.
A széles körben elterjedt tévhittel ellentétben a pletyka korántsem a nők
monopóliuma. Nagyon sok férfi él pletykától mérgezett környezetben, s nap
mint nap férfiakból álló pletykapartik ezrein vitatják meg az efféle témákat,
mint: a főnök pénzügyi és magántermészetű problémái, Haffet úr ügyeskedései,
amelyektől előléptetést remél, King úr áthelyezésének esélyei, a Smith úrnak
juttatott különleges kedvezmények forrása vagy annak az okai, hogy új fiút
alkalmaztak. A pletykára különösen jellemzők az efféle fordulatok: "Na mit
szól, épp az imént hallottam...";"... mondhatom, nem éppen meglepő...";"... és
képzelje, meri állítani, hogy..."; "...ezt, persze, nem kell továbbadni..."
A beszélgetés a minket körülvevő világ lényeges alkotóeleme. Nagy részük
hasznos és egészséges, fölvillanyozza az embert, s olyan érzésünk támad tőle,
mintha szép tavaszi napsütésben sétálgatnánk. Az ilyenfajta beszélgetések
megerősítik az embert.
Más beszélgetések ellenben olyanok, mintha mérgező radioaktív felhőn kellene
áthatolnunk, fuldoklunk tőlük, betegnek érezzük magunkat, mivel ezek
elgyöngítenek.
A pletyka nem más, mint negatív megnyilatkozás embertársainkról, s akit ez a
tudatméreg áldozatul ejt, az élvezni kezdi az efféle beszélgetéseket. Ádáz
örömét leli abban, hogy negatív dolgokat mondjon másokról, s nem tudja
közben, hogy viselkedésével elfordítja magától a sikeres embereket, s egyre
inkább elveszti bizalmukat.
Nemrégiben Benjamin Franklinról beszélgettünk barátaimmal, s egyszer csak
közbeszólt egy ilyen "mérgezett tudatú" ember. Alighogy meghallotta, miről van
szó, máris készenlétbe helyezett néhány részletes és igencsak negatív
információt Franklin magánéletéről. Könnyen lehet, hogy Franklin sok
tekintetben tényleg furcsa lény volt, és ha lettek volna a tizennyolcadik
században pletykalapok, biztosan hálás téma lett volna a számukra, de hát az a
helyzet, hogy Franklin magánéletének végképp semmi köze nem volt
beszélgetésünk témájához. Őszintén szólva, boldog voltam, hogy nem valami
személyes ismerősről beszélgettünk.
Természetesen nem tilos másokról beszélgetni, de mondjunk róluk pozitív
dolgokat.
Ha valaki fejszével esik a szomszéd bútorának, tudnia kell, hogy hamarosan a
sajátja sem fog jobban kinézni. És aki szóbeli fejszékkel vagy gránátokkal indul
felebarátja ellen, az éppúgy megnézheti előbb-utóbb önmagát is.
Utazz első osztályon!
Tartsd meg ezt a szabályt mindenben, amit csak teszel, akkor is, ha bevásárolsz,
vagy ha szolgáltatást veszel igénybe. Ezt a szabályt igazolandó az egyik
tanfolyamomon felszólítottam a hallgatóimat, hogy mondjanak el olyan eseteket,
amikor rosszkor akartak takarékoskodni, íme néhány válasz:
— Olcsó öltönyt vettem valami ócska kis üzletben. Azt hittem, nagy fogás, de rá
kellett jönnöm, hogy az öltöny használhatatlan.
— Sebességváltót kellett cserélni a kocsimban. Egy zugszereldébe vittem, ahol
harmincöt dollárral olcsóbban csinálták meg, mint a szerződéses műhelyben. A
"vadonatúj" sebváltó háromezer kilométert bírt csak ki, a műhely pedig
megtagadta a kártérítést.
— Takarékosság végett hónapokig egy lepusztult étteremben ettem. A
helyiséget tisztának éppen nem lehetett nevezni, az ételt hadd ne minősítsem,
néven nevezhető kiszolgálás nem volt, a társaság pedig kevéssé volt főúri. Egy
nap aztán a barátom rávett, hogy ebédeljek vele a város egyik legjobb
éttermében. Dolgozók menüjét rendelte, úgyhogy én is azt kértem. Elámultam,
hogy mi mindent nyújtottak a pénzemért: pompás ebéd, jó kiszolgálás, kellemes
hangulat, s mindezt alig valamivel többért, mint abban a vacak lebujban.
Mondhatom, nagy tanulság volt.
Ez csak néhány a sok érdekes sztori közül. Valaki például azt mesélte, milyen
nehézségei támadtak az adóhivatalnál, csak mert egy "olcsó" tanácsadóval
csináltatta meg a bevallást. Más olyan orvoshoz fordult, aki állítólag kevesebb
honoráriumért dolgozik, s később rá kellett jönnie, hogy a diagnózis teljesen
hibás. És még sok történetet hallottam, hogyan fizettek rá sokan arra, hogy
javíttatások, bevásárlások, szolgáltatások, szállodaárak dolgában "második
osztályon akartak utazni".
Persze lépten-nyomon hallom azt az ellenvetést, hogy:
— Nekem a legnagyobb igyekezettel sem telik első osztályra! A legegyszerűbb
s leghelyesebb válasz erre így hangzik:
— Arra nem telik Önnek, hogy máshol utazzék, mint első osztályon! Hosszú
távon az első osztály egész biztosan kevesebbe kerül, mint a második. Különben
pedig mindig jobb, ha kevesünk van, de az jó minőségű, mint ha rengeteg
kacatot halmozunk fel. Például sokkal jobb, ha van egy pár igazán jó és elegáns
cipőnk, mintha három pár van, amelyekről azonban lerí, hogy filléres áru.
Az emberek a megjelenés minősége után ítélnek, gyakran még csak nem is
tudatosan. Légy hát érzékeny a minőségre! Mindig kifizetődő, hosszú távon
pedig nemhogy drágább, de gyakran olcsóbb is az első osztály, mint a második.
A környezet fontos sikertényező
1. Tudatosan figyeld meg környezeted, hiszen ez formálja az egyéniségedet.
2. Tégy róla, hogy környezeted melletted, s ne ellened dolgozzon. Ne tűrd, hogy
negatív beállítottságú emberek a kudarc felé irányítsák gondolkodásodat.
3. Ne hagyd, hogy visszatartsanak a kicsinyesen gondolkodók! Vannak irigy,
féltékeny emberek, akik örömmel látnák, ha elbuknál. Azokhoz igazodj, akik
nagyvonalúak.
4. Ha jövődről van szó, sikeres emberekhez folyamodj tanácsért. Ne hallgass az
önjelölt tanácsadókra, hiszen ők a kudarc emberei.
5. Töltsd föl magad minél jobban "szellemi napfénnyel". Keresd az új
társaságot. Fedezz föl mindig új, izgalmas tennivalókat.
6. Környezetedből mindörökre száműzd a pletyka nevű tudatmérget, de
nyugodtan beszélhetsz másokról, ha pozitív dolgokat mondasz róluk.
7. Mindig, mindenben utazz első osztályon. Másra nem telik.


NYOLCADIK FEJEZET
Minden a helyes hozzáálláson múlik


Hétköznapi gondolatolvasás
Ugye, gondolatolvasó vagy? Kérlek, ne mondj azonnal nemet erre a kérdésre.
Talán még nem tudatosult benned, hogy nap mint nap olvasol mások
gondolataiban, s mások ugyanígy a tiédben.
Nincs is más lehetőségünk, mint a gondolatolvasás: minden percben más
emberek érzéseivel, viselkedésével konfrontálódunk, s ezeket a jelzéseket
észlelni, elemezni kell, "olvasni" bennük, hogy képesek maradjunk a
kapcsolattartásra embertársainkkal.
Van egy Bing Crosby-sláger, melynek az a lényegi mondanivalója, hogy beszéd
nélkül is meg lehet mondani, ha az ember szerelmes. Ez az egyszerű
megállapítás jókora adag alkalmazott lélektani tanáccsal fölér. Tényleg nem kell
ahhoz beszéd, hogy kifejezzük: szerelmesek vagyunk. Ezt mindenki tudja, aki
valaha volt szerelmes.
Ahhoz sem kell feltétlenül beszélni, ha azt akarjuk kifejezni, hogy "Kedvellek",
"Utállak", "Tekintélyes vagy", "Jelentéktelen vagy", "Irigyellek". Ahhoz sem
kellenek szavak, hogy közöljük: "Imádom a munkámat", "Unatkozom",
"Rosszul érzem magam". Némán is állandóan beszélünk.
Gondolkodásmódunk arról ismerszik meg, ahogyan viselkedünk. Cselekedeteink
tehát tükörképei gondolkodásunknak.
Egy íróasztalnál ülő ember gondolatai könnyen követhetők, például
arckifejezéséből, gesztusaiból, egész viselkedéséből kiérzik, milyen a kapcsolata
a munkájával. Éppígy olvashatunk ügynökök, üzletemberek, tanáraink,
professzoraink, diákjaink, barátaink vagy házastársunk viselkedéséből.
Olvashatunk, és olvasunk is nap mint nap.
Viselkedésünk, hozzáállásunk azonban nemcsak átlátszó, hanem "áthangzó" is.
Ha például a titkárnő azt mondja a telefonba:
— Jó reggelt, itt Smith úr irodája! —, akkor nemcsak az iroda nevét árulta el,
annál sokkal többet is! Ezzel a néhány szóval azt is éreztette: "Kedvelem önt."
"Örülök, hogy telefonált." "Tekintélyes embernek tartom önt." "Szeretem a
munkámat."
Egy másik titkárnő ugyanezzel a rövid mondattal a következőket adhatná
értésünkre: "Ön a terhemre van. Bárcsak ne is telefonált volna. Utálom ezt a
munkát. És ki nem állhatom, ha zavarnak."
Mások érzelmeit tehát kiolvashatjuk arckifejezésükből, hanglejtésükből vagy
hangjuk változásából. Miért van így? Az emberiség sokévezredes történelmében
csak aránylag későn fejlődött ki a maihoz csak kicsit is hasonló beszélt nyelv.
Olyannyira későn, hogy a világ történetéhez viszonyítva azt is mondhatnánk,
most, napjainkban történt ez meg. Évezredeken át jól megvolt az ember néhány,
a mai fül számára értelmezhetetlen hangjelzéssel.
Az emberek tehát évezredeken át csak az arcjáték, a testbeszéd és bizonyos
hangok, de semmiképp sem beszéd útján érintkeztek. És érzelmeinket,
emberekhez, dolgokhoz való viszonyunkat máig is ezen a módon juttatjuk
kifejezésre.
Ha fel akarjuk lelkesíteni az embereket, saját magunkon kell kezdeni!
Egy nagy tekintélyű amerikai professzor, aki hosszú éveken át tanulmányozta a
vezetők viselkedését, ezt mondta egyszer:
— Egészen nyilvánvaló, hogy a teljesítményre a képességeken, adottságokon
kívül egyéb tényezők is kihatnak. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy van itt
még egy másik hajtóerő vagy talán katalizátor, amely az előző tényezőkhöz
járul: a beállítottság. Ha ez megfelelő, adottságaink akkor a leghatékonyabbak, s
eredményeink a legjobbak.
Ennyire alapvető dolog a beállítottság! Az az üzletkötő, akinek hozzáállása
megfelelő, mindig túl akarja teljesíteni a kötelezettségét. A diák, ha megfelelő a
hozzáállása, a legjobb jegyeket képes szerezni, s az igazán boldog családi
élethez is a megfelelő beállítottság segíthet hozzá. Ez segít abban is, hogy jól
tudjuk kezelni az embereket, és ez tesz képessé arra, hogy jó vezető váljék
belőlünk. A helyes beállítottság az élet minden helyzetében segít.
Nem hallgathatom el hát önök előtt a helyes hozzáállás három rendkívül fontos
kulcsmondatát, amelyekkel behatóbban is foglalkozom az elkövetkezendő
oldalakon: "Legyünk lelkesek"; "Mindenki fontos"; "Első a szolgálat".
Hogyan fejleszthetjük ki magunkban az efféle hozzáállást?
Másodéves koromban amerikai történelmet is hallgattam. Élénken emlékszem
az előadásokra, nem mintha olyan sokat tudtam volna meg az amerikai
történelemről, hanem mert itt jutottam hozzá, kissé szokatlan módon, a sikeres
élet egyik alapelvéhez: Ha fel akarunk lelkesíteni másokat, magunkon kell
kezdenünk.
Ezeket az előadásokat, amelyeket mindig egy nagy, legyező formájú
előadóteremben tartottak, igen sok diák hallgatta. A professzor középkorú
úriember volt, nyilvánvalóan nagy tudású, de az előadásmódja kétségbeejtően
fakó. Tényeket, eseményeket zúdított a fejünkre, ahelyett, hogy a történelmet a
maga lenyűgöző elevenségében adta volna elő. Máig is rejtély előttem, hogyan
sikerülhetett neki ennyire érdekes témáról olyannyira unalmasan beszélni, de ő
képes volt eme rendkívüli produkcióra.
Nyilván el tudod képzelni, mekkora volt ezek után a diákok érdeklődése.
Egyesek beszélgettek, mások elszundítottak, s ez hamarosan olyan méreteket
öltött, hogy a professzor két tanársegédjének a sorok közt kellett járkálniuk,
hogy elhallgattassák, illetve felébresszék a hallgatókat.
A professzor időnként szünetet tartott, s ujjával megfenyegette a diákokat:
— Figyelmeztetem önöket, szíveskedjenek az előadásra figyelni. Mellőzzék a
magánbeszélgetéseket, nem ildomos az ilyesmi!
Ez persze nem tett valami nagy hatást a diákokra, annál is kevésbé, mert sok
háborúviselt katona volt köztük, aki alig pár hónappal ezelőtt még az életét tette
kockára, s a szigeteken vagy a bombázóknál maga is történelmet csinált.
Miközben ott ültem és figyeltem, hogyan csinálnak rémes komédiát abból, ami
nagy élmény is lehetett volna, nem hagyott nyugodni a kérdés: miért nem
figyelnek oda a professzorra?
Egyszerre világos volt a válasz: azért nem érdekelte a professzor előadása a
diákokat, mert őt magát sem érdekelte. Untatta a történelem, s ez nem
maradhatott észrevétlen. Ahhoz, hogy másokat felrázzunk, hogy lelkesedést
keltsünk bennük, elengedhetetlen, hogy bennünk is meglegyen a lelkesedés.
Az évek során számtalan helyzetben tettem próbára ezt az alapelvet, s mindig
beigazolódott. Az az ember, akiből hiányzik a lelkesedés, sohasem fog
föllelkesíteni másokat. Az viszont, aki maga is lelkesedik, hamar lelkes
követőkre talál.
Lelkes ügynök sohasem fog ügyfelei érdektelenségére panaszkodni. Lelkes tanár
diákjai mindig érdeklődőek lesznek. S egy lelkes papnak sohasem fog gondot
okozni álmos gyülekezete.
A lelkesedés hasznai
Pár éve, hogy egy általam jól ismert üzlet személyzete összesen alig száz dollárt
adományozott a Vöröskeresztnek. A rákövetkező évben ugyanazok az emberek
csaknem ezeregyszáz dollárt adományoztak.
Az első gyűjtőakció vezetőjéből teljességgel hiányzott a lelkesedés. Efféle
megjegyzéseket tett:
— Szerintem igazán rendes társaság a Vöröskereszt. Bár én még nem kerültem
vele személyes kapcsolatba. Nagy szervezet az, sok pénzt kap a gazdagoktól,
úgyhogy végül is nem olyan égetően fontos, hogy önök adakozzanak. Aki
adakozni akar, az forduljon hozzám.
Egyszerűen semmit sem tett azért, hogy érdeklődést ébresszen a Vöröskereszt
iránt.
A következő évben más vezette a gyűjtőakciót. Ő aztán lelkesedett az ügyért.
Ezer példát mondott arra, hogyan segít a Vöröskereszt vonatszerencsétlenség,
földrengés, árvíz, közlekedési baleset és bármi egyéb szerencsétlenség esetén.
Megérttette az emberekkel, hogy a Vöröskeresztnek mindenki támogatására
szüksége van. Azt javasolta, adakozzon mindenki aszerint, amennyit a
szomszédjának adna, ha azt érné szerencsétlenség. Ezt mondta:
"Nézzék csak meg, mi mindent tett már eddig is a Vöröskereszt!" Vagyis nem
kunyerált adományokért. Azt sem mondta: "Mindenkitől elvárható, hogy
legalább ennyit és ennyit adjon."
Egyszerűen kimutatta lelkesedését a Vöröskereszt tevékenysége iránt. A siker
ennek természetes következménye volt.
Biztosan ismersz olyan közhasznú intézményt, amely fokozatosan veszít
jelentőségéből. Szinte biztos, hogy egyedül a lelkesedés hiányzik belőlük, hogy
újra felvirágoztassák a céget. Az elért eredmény ugyanis egyenes arányban van a
feladat iránti lelkesedéssel.
A lelkesedés pedig nem más, mint az az érzés: "Hogy ez milyen nagyszerű!" A
következő három szakaszból megtudhatod, hogyan növelhető és aktivizálható a
lelkesedés.
Mélyedjel jobban!
Ha végigveszed, mi minden iránt érdeklődsz, biztosan fogsz néhány olyan témát
találni, ami egyáltalán nem érdekel. Talán a társasjátékok, esetleg a zene vagy a
képzőművészet egyes irányzatai. De ha őszintén megkérdezed önmagadat: "Mit
is tudok erről a dologról valójában?", száz az egyhez az esély, hogy a válasz:
"Nem valami sokat."
Bevallom, korábban a legkevésbé sem érdekelt a modern festészet. Nem tudtam
benne semmi egyebet látni összekuszált vonalaknál. De szakértő barátom, aki
rajong a modern festészetért, egyszer elmagyarázta, hogyan kell látni, és mióta
jobban elmélyedtem a témában, én is éppolyan lenyűgözőnek találom.
Ez az élmény megmagyarázza, hogyan kelthetjük fel önmagunkban a
lelkesedést: ahhoz, hogy lelkesedjünk egy téma iránt, többet kell róla
megtudnunk.
Te valószínűleg nagyon csekély vagy éppen semmi lelkesedést nem táplálsz a
poszméhek iránt. De ha tanulmányoznád őket, ha megtudnád róluk, miért
hasznosak, hogyan szaporodnak, hová vonulnak télen, egyszóval, ha
összeszednél mindent, ami csak megtudható róluk, akkor hamarosan
tapasztalnád, hogy kezdenek érdekelni a poszméhek.
Az elmélyedés lelkesítő hatását tanfolyamaimon olykor az "üvegházpéldával"
érzékeltetem. Mintegy ötletszerűen megkérdezem a csoportot:
— Érdekelne itt valakit az üvegházgyártás és eladás? Mindeddig egyszer sem
kaptam igenlő választ. Ezután elmondok
egyet-mást az üvegházakról, s megemlítem azt is, hogy mivel életszínvonalunk
emelkedik, az emberek egyre több olyan dolog iránt is érdeklődnek, amire
nincsen életbevágó szükségük. Hogy igen sok asszony szívesen nevelne
otthonában orchideát vagy narancsvirágot. Hogy ha ezer meg ezer családnak van
úszómedencéje, akkor üvegháza éppen millióknak is lehet, hisz ez aránylag
olcsóbb. Aztán számolok egy kicsit; ha csak minden ötvenedik amerikai
családnak el lehetne adni egy-egy hatdolláros üvegházat, abból hatszázmilliós
üzlet lenne.
Az az egyetlen nehézség ennél a gyakorlatnál, hogy a csoport, amely alig tíz
perce még teljesen közömbös volt az üvegházak iránt, most nagy lelkesedésében
hallani sem akar a következő témáról.
Ezt a módszert akkor is alkalmazhatjuk, ha más emberek iránt szeretnénk
magunkban érdeklődést kelteni. Tudj meg minél többet arról az emberről, akiért
lelkesedni szeretnél. Tájékozódj a foglalkozásáról, a családjáról, származásáról,
gondolkodásáról, céljairól. Meglátod, milyen hirtelen megnövekszik az iránta
érzett érdeklődésed és lelkesedésed. Ha még jobban elmélyedsz a témában,
bizonyosan lenyűgöző személyiséget fedezel föl.
Módszerünk akkor is hatásos, ha egy új környezet iránt szeretnénk lelkesedést
érezni. Fiatal barátaink pár éve úgy döntöttek, hogy Detroitból egy floridai
kisvárosba költöznek. Eladták a házukat, üzleti kapcsolataikat felszámolták,
elbúcsúztak barátaiktól, és elmentek.
Hat hétre rá visszatértek Detroitba. Nem az új állásuk volt az oka ennek, hanem
valami egészen más.
— Egyszerűen nem viseltük el a kisvárosi életet. Egyébként is minden barátunk
Detroitban lakik. Vissza kellett jönnünk — mondták.
További beszélgetéseinkből megértettem, miért nem tetszett nekik a floridai
kisváros. Rövid ott-tartózkodásuk alatt csak nagyon felületesen ismerhették meg
a város történetét, lakosait és terveit, várható jövőjét. Testben ugyan Floridába
költöztek, lélekben azonban Detroitban maradtak.
Pedig van mód rá, hogy lelkesedést keltsünk magunkban új környezetünk iránt.
Gyarapítsuk ismereteinket az új lakóhelyről, tudjunk meg róla minél többet.
Járjunk az emberek közé. Kezdettől fogva tekintsük magunkat a helyi közösség
tagjának, és viselkedjünk ennek megfelelően. Ha ezt megfogadjuk, hamarosan
lelkesedni fogunk új otthonunkért.
Ha tehát bárki vagy bármi — emberek, dolgok vagy helyek — iránt lelkesedést
szeretnél ébreszteni önmagadban, egyet tehetsz: mélyedj el a témában.
Mélyedj el, gyarapítsd ismereteidet, és föl fogsz lelkesülni. Alkalmazd ezt a
módszert akkor is, ha valami nemszeretem dolgot kell elvégezned. Alkalmazd
akkor is, ha valami lassanként untatni kezd. Mélyedj jobban el, ez fölkelti az
érdeklődésedet.
Élet hassa át minden cselekedetünket!
Lelkesedésünk — vagy annak hiánya — érződik mindenben, amit csak
mondunk vagy teszünk. Hassa át ezért minden cselekedetünket élet. Például, ha
kezet adunk valakinek, tegyük ezt is lendületesen. Kézszorításunkkal
igyekezzük kifejezni, igazán örülünk, hogy megismerkedhettünk. A lagymatag
kézszorítás rosszabb a semminél, az embereknek ezt sugallja: ez az ember egy
félhulla. Tudsz olyan sikeres embert mondani, aki lagymatagon fog kezet? Nem
hiszem, hogy egyhamar találnál ilyet.
Mosolyunk is legyen természetes. Mosolyogjunk a szemünkkel is. Senki sem
bírja a mesterkélt, erőltetett, merev mosolyt. Ha viszont igazán mosolygunk,
akkor a többiek melegszívű, lelkes embert látnak bennünk, akivel érdemes
megismerkedni.
Ha valamit megköszönünk, tegyük azt is életszerűen, élénken. Az unott,
automatikus "köszönöm" nem ér többet, mintha azt mondanánk, "blabla".
Köszönetünkkel azt fejezzük ki, hogy "nagyon szépen, szívből köszönjük!".
Tegyük élettelivé minden más szavunkat is. A beszédtechnika egyik elismert
szakértője írta: "Vajon valóban jó a mi »jó reggelt«-ünk? Lelkesen hangzik a
gratulációnk? Érdeklődés csendül ki abból, ha valaki hogyléte iránt
érdeklődünk? Ha szokásunkká válik, hogy szavainkba valódi érzelmeket
vigyünk, az nagyban erősíteni fogja abbéli képességünket, hogy lekössük az
emberek figyelmét."
Általában azt az embert ismerik el, aki hiszi is, amit mond. Beszéljünk hát
szenvedélyesen. Szavainknak legyen ereje, súlya. Beszéljünk akár a
nyúltenyésztők egyletének gyűlésén, vagy reménybeli ügyfelünkkel, vagy éppen
gyermekeinkkel, egy a fontos: beszéljünk lelkesen. Egy lelkesedéssel átfűtött
prédikációra hónapok, évek múltán is emlékeznek a hívek. A kedvetlenül
ledarált szentbeszédet pedig azon nyomban elfelejtik.
Aki a szavait élettel hatja át, maga is dinamikusabb lesz tőle. Próbáld csak ki:
mondd hangosan, nyomatékosan, nagy meggyőződéssel: "Ma ragyogóan érzem
magam!" Nos, ugye, hogy tényleg jobban érzed magad, mint egy perccel
ezelőtt?
Mindent hassunk át élettel. Tegyünk róla, hogy minden szavunk és tettünk ezt
sugallja: "Élő és eleven ember vagyok. Őszintén érzem, amit mondok. Sokra
fogom vinni."
Terjesszünk jó híreket!
Mindnyájan láttuk, tapasztaltuk már, hogy valaki berobban valahová, és ragyogó
arccal kiáltja: "Jó hírem van!" Ezzel azonnal magára irányítja a jelenlévők
figyelmét. A jó hírek azonban nemcsak figyelmet biztosítanak számunkra. Meg
is örvendeztetik az embereket, és föllelkesítik őket.
Ne vezessen félre az, hogy sokkal többen terjesztenek rossz, mint jó híreket.
Rossz hírrel még soha senki nem szerzett barátokat, sem semmi más jót.
Szállíts szeretteidnek mindig jó híreket. Meséld el, mi szépet láttál a nap során.
Ecseteld a mulatságos, örvendetes élményeket, a rosszakat pedig ne is említsd.
Terjessz jó híreket. Nincs értelme annak, hogy a rosszat továbbadjuk. Ezzel csak
aggasztjuk és terheljük szeretteinket. Hozzunk inkább mindennap egy kis
napsugarat a házba.
Észrevetted már, hogy a gyerekek milyen ritkán panaszkodnak az időjárásra?
Nemigen érdekli őket sem a hideg, sem a hőség, amíg csak nem tanítja őket a
"rosszhírterjesztő hadosztály", hogy a kellemetlen hőmérsékletre negatívan illik
reagálni. Szokj hozzá, hogy csak pozitívan beszélj az időjárásról. Ha ugyanis
panaszkodni kezdesz, te is nyomorultabbul érzed majd magad, és másokat is
erre késztetsz.
Az, hogy hogyan érezzük magunkat, erősen attól függ, hogy mi magunk
milyennek tartjuk éppen a közérzetünket. Ne felejtsük el, hogy a legszívesebben
mindenki vidám, lelkes embereket látna maga körül. A mogorva, zsörtölődő
ember társasága kellemetlen.
Beosztottjaid között is csak jó híreket terjessz. Használj ki minden alkalmat,
hogy bátorító szavakat vagy éppen bókokat mondhass nekik. Mesélj a cég
legújabb pozitív intézkedéseiről. Hallgasd meg a gondjaikat. Bátorítsd őket,
ezzel megnyerheted támogatásukat. Ismerd el, dicsérd meg a jó teljesítményt.
Mutass bizalmat. Éreztesd az embereiddel, hogy bízol bennük, és hiszel a
sikerükben. Az aggodalmaskodókat nyugtasd meg.
Van egy üzletkötő barátom, aki mestere a jó hír terjesztésének. Havonta felhívja
az ügyfeleit, és gondja van rá, hogy ilyenkor mindig mondjon valami jót, ha
csak annyit is, mint például:
"Múlt héten találkoztam egy jó barátjával. Megkért, adjam át üdvözletét."
A bankigazgatókat mindenki úgy képzeli el, hogy hűvös, tartózkodó úriemberek,
akik sohasem oldódnak föl. Én ismerek egy egész másmilyent. Szeret így
köszönni a telefonba:
— Jó reggelt! Gyönyörű a világ. Szeretnék önnek pénzt eladni.
Hát ilyen egy rendes bankigazgató? Biztos, hogy sokan azt gondolják, hogy
nem, pedig elárulhatom, hogy ez az úr Délnyugat-Amerika legnagyobb
bankjának igazgatója!
Jó hírek érlelik a jó eredményeket
Nemrégiben meglátogattam egy kefegyár tulajdonosát, s az íróasztalán
takarosan bekeretezett táblácskát láttam, amelyen ez a szöveg volt a látogató
székéből olvasható: "Kérem szépen, jót mondjon, vagy semmit!" Gratuláltam az
ötlethez s megjegyeztem, milyen jó módszer ez arra, hogy optimizmusra
sarkalljuk az embereket.
Mosolyogva felelte:
— Valóban hatásos figyelmeztetés. De sokkal fontosabb az, ami az én
oldalamon áll.
Megfordította a táblát, hogy lássam, mi van a túloldalán: "Jót mondj nekik, vagy
semmit!"
A jó hírek fölrázzák, fölélénkítik az embert, és erősítik jó közérzetét. A jó hír
terjesztésével hozzájárulunk ahhoz, hogy mások is jobban érezzék magukat.
Alapelv: éreztessük az emberekkel, hogy fontosak!
Roppant jelentőségű dolog, hogy minden egyes ember, világfi és remete,
zseniális és együgyű, művelt és műveletlen, öreg és fiatal egyaránt vágyik arra,
hogy fontosnak érezhesse magát.
Gondolkozz csak el rajta: szomszédaink, házastársunk, mi magunk,
gyermekeink, főnökünk, egyszóval mindenki, aki csak él és mozog, osztozik
abban a természetes vágyban, hogy "valaki lehessen". "Valakinek lenni" — ez a
vágy talán a legerősebb, legtartósabb nem biológiai éhség az emberben.
A sikeres reklámszakemberek jól tudják, mennyire vágyik az ember az
elismerésre, a tiszteletre és dicsőségre. A leghatásosabb reklámok ezért
valahogy így hangzanak: "Bölcs ifjú hölgy, aki tud bánni a pénzzel, csakis ...-t
vesz!"; "A legjobbat a legjobbaknak!"; "A különlegesen jó ízlésűek számára
ajánljuk a ...-t!"; "Ha szeretné, hogy a nők irigyeljék és a férfiak csodálják,
hordjon ...-t"; "Az igazi férfi ...-t visel!"
Az efféle reklámszövegek azt sugallják: "Vásárolja meg ezt a terméket, akkor
fontos személyiség lesz!"
Ezt a roppant éhséget, a fontosság iránti vágyat kielégíteni másokban, ez a siker
legbiztosabb útja. Az a hozzáállás, hogy embertársaink fontosak, semmibe sem
kerül, mégis igen kevesen fordítják a hasznukra. Kimerítőbb magyarázat tűnik
itt szükségesnek.
Filozófiai szempontból vizsgálva a dolgot, vallásunk, törvényhozásunk és egész
kultúránk az egyes ember fontosságán alapul.
Tételezzük föl példának okáért, hogy magánrepülőgépeddel kényszerleszállást
hajtasz végre valami elhagyott hegyvidéken. Amint kiderül, hogy valami
történhetett veled, azonnal nagyszabású kutatóakciót indítanának. Senki sem
állna neki töprengeni: "Vajon valóban fontos emberről van szó?" Helikopteres
és gyalogos mentőexpedíciókat indítanának, pedig csak annyit tudnának rólad,
hogy egy ember. Költségekre való tekintet nélkül keresnének, míg meg nem
találnak, vagy míg oda nem lenne minden remény, hogy még megmenthetnek.
Ha egy kisgyerek eltéved, elrabolják vagy valami más veszélybe kerül, senki
sem kérdezi, hogy tekintélyes családból való-e. Minden elképzelhetőt
megtesznek a megmentéséért, hiszen minden egyes gyermek fontos.
Nem túlzottan vakmerő az a becslés, hogy minden tízmillió élőlényre csak
egyetlen ember esik. Az ember tehát, mondhatni, biológiai ritkaság. A teremtés
isteni tervében azonban kétségtelenül roppant fontos.
Senki sem jelentéktelen
Vizsgáljuk meg ezt a gyakorlatban. Laboratóriumi körülmények között, tisztán
elméletben meggyőződhetünk az egyes ember fontosságáról, de ha
gondolkodásunkat a filozófiai szemlélődésről át kell állítani a hétköznapi
helyzetekre, akkor a legtöbbünk bizony hajlamos erről a felismerésről
megfeledkezni. Nézz csak körül már holnap, s azt fogod látni, hogy a legtöbb
ember azt gondolja a másikról: "te egy nagy senki vagy"; "egyáltalában nem
vagy fontos" és "nekem nem jelentesz abszolúte semmit".
Mi az oka ennek az alapállásnak? Általában az, hogy az illető ránéz a másik
emberre, s ezt gondolja: nem tehet értem semmit, tehát nem is fontos.
Csakhogy ez végzetes tévedés. Minden egyes ember, rangtól, vagyontól teljesen
függetlenül, fontos a számunkra. Ezt igazolja fényesen a következő két szakasz.
Adjuk meg embertársainknak a fontosság érzését!
Évekkel ezelőtt Detroitban minden reggel ugyanazzal a busszal utaztam.
Mogorva vén vezetője volt. Százszor is láttam, hogyan csapja be az ajtót rohanó,
integető, kiabáló utasok előtt, akik már csaknem elérték. Volt azonban egy
ember, akivel mindig udvariasan bánt. Erre az utasra még várni is hajlandó volt.
Vajon miért? Mivel ez az ember vette magának a fáradságot, hogy éreztesse a
sofőrrel, milyen fontos embernek tartja. Minden reggel külön köszöntötte.
Gyakran ült mellé, hogy mondjon néhány elismerő szót:
— Maga valóban nagy felelősséget visel. Nyilván kötélidegzet kell ahhoz, hogy
mindennap megtegyen egy ilyen utat, ebben a forgalomban! És milyen pontosan
betartja a menetrendet!
A sofőr legalább olyan fontosnak érezhette magát ezektől a szavaktól, mint egy
Jumbo Jet-pilóta. S ezért aztán rendkívül udvariasan kezelte ezt az embert.
Adjuk meg a kisembereknek azt az érzést, hogy nagy emberek. Megéri.
Száz meg száz irodában ül olyan titkárnő, aki minden erejével támogatja a
főnökét, mivel az jól bánik vele. Akivel éreztetjük, hogy fontos embernek
tartjuk, az kedvelni fog bennünket. S aki kedvel bennünket, többet hajlandó
tenni értünk.
Ügyfeleid többet vásárolnak tőled, beosztottjaid keményebben dolgoznak,
kollégáid a jobb együttműködésre törekszenek, s a főnökeid jobban támogatnak,
ha érezteted velük, mennyire fontosak a számodra.
Érdemes tenni róla, hogy "nagy" emberek még nagyobbnak érezhessék magukat.
Aki nagyvonalú, értékesebbnek ismeri el embertársait.
Ha elismered mások fontosságát...
Hónapokon át jóformán mindennap találkoztam egy liftkezelőnővel, aki maga
volt a testet öltött jelentéktelenség. Középkorú, bájtalan hölgy volt, s aligha
rajongott a munkájáért. Nyilvánvaló volt, hogy a fontosság iránti vágya soha
nem teljesül be. Egy volt azon milliók közül, akik gyakran hónapokat töltenek
úgy, hogy közben egyszer sem érezhetik, hogy bárkinek is fontosak volnának,
vagy hogy valaki észrevenné őket.
Egy reggel, nem sokkal azután, hogy beléptem "törzsvendégei" sorába, arra
lettem figyelmes, hogy új frizurát csináltatott. Megszólítottam hát, hozzátéve a
nevét(!) is:
— Milyen szép az új frizurája, Miss Shaw! Igazán nagyon tetszik!
Mélyen elpirult, köszönetet motyogott, és csaknem kihagyta a következő
megállást. Szemlátomást őszintén örült a bókomnak.
Másnap, amikor a liftbe léptem, barátságos "Jó reggelt, Schwartz doktor úr!"-ral
fogadott. Még sosem hallottam addig, hogy valakit is a nevén szólított volna. És
ezután sem hallottam, amíg csak abban az épületben volt az irodám, hogy bárki
mást rajtam kívül néven szólít. Én ugyanis éreztettem az asszonnyal, hogy
fontosnak tartom. Őszintén bókoltam neki, és a nevén szólítottam.
Éreztettem vele, hogy jelentős személyiség, s ő hálából éreztette velem, hogy én
is az vagyok.
... önmagadat is fontosabbnak érezheted ezáltal
Félreértés ne essék: aki szíve mélyén nem érzi biztosan saját értékes voltát, az
középszerűségre van ítélve. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: Fontosnak kell,
hogy érezzük magunkat, csak így lehetünk sikeresek. Ha segítünk másoknak,
hogy fontosnak érezhessék magukat, azzal magunkat is megjutalmazzuk, hisz
emiatt mi is fontosabbnak érezhetjük önmagunkat. Tessék csak megpróbálni!
Mutasd ki háládat és elismerésedet!
Mindig éreztesd, hogy tudod értékelni azt, amit mások tesznek érted. Legyen ez
szabály a számodra. Soha ne éreztesd senkivel, hogy magától értetődő, amit
teljesít. Szívélyes mosollyal fejezd ki háládat és elismerésedet. Mosolyodból az
emberek kiolvashatják, hogy becsülöd őket, és jó szívvel vagy irántuk.
Fejezd ki háládat és elismerésedet azáltal is, hogy őszinte, személyes
dicséreteket osztogatsz. Az emberek egyszerűen kivirágzanak, ha bókolnak
nekik. Kétéves vagy húsz, kilenc vagy kilencven, mind egyaránt szomjazza a
dicséretet. Hallani szeretné, milyen fontos is ő. Téves az a felfogás, hogy
dicsérni kizárólag nagy teljesítményeket kell. Kicsi dolgokért is meg kell
dicsérni az embereket: megjelenésükért, azért, ahogy a rutinmunkát intézik,
ötleteikért, fáradozásukért. Jó teljesítményekhez mindig gratulálj személyes
beszélgetés keretében.
Ne pazarold arra az időt, hogy az embereket fontosság szerint rangsorold. Ne
kivételezz senkivel. A szemetesember és a vezérigazgató egyaránt fontos a
számodra. Ha bárkit is másodrangúként kezelsz, nem várhatsz tőle első osztályú
teljesítményt.
Szólítsuk nevükön az embereket!
Találékony üzletemberek sokkal több aktatáskát, töltőtollat és hasonló tárgyat
tudnak eladni, mint versenytársaik, csak azért, mert rányomják az árura a vásárló
nevét.
Mindenki szereti a nevét hallani. Felvillanyozza az embert, ha a nevén szólítják.
Egyvalamire vigyázni kell: minden nevet helyesen kell leírni és kiejteni. Ha
hibásan írjuk vagy mondjuk valakinek a nevét, az illető úgy fogja érezni, hogy
nem tartjuk őt fontosnak.
S még valami: akivel nem vagyunk bizalmas ismeretségben, azt szólítsuk
mindig hölgyemnek, illetve uramnak. A kifutófiú is jobban szeret Maier úr
lenni, mint egyszerűen "a Maier". Ez a beosztottakra is érvényes! Mindenféle-
fajta emberre érvényes. Az ilyen megszólítások is hozzájárulnak ahhoz, hogy az
emberek körülöttünk fontosabbnak érezzék magukat.
A dicséret jó befektetés
Nemrégiben részt vehettem mint vendég egy nagyvállalat ügynökeinek az
értekezletén. A vacsora után a kereskedelmi igazgató prémiumot nyújtott át
annak a két részlegvezetőnek, akik munkatársaikkal az elmúlt év során a legjobb
eredményt érték el. Aztán az igazgató felkérte a két részlegvezetőt, hogy
tartsanak negyedórás beszámolót arról, hogyan sikerült elérni csoportjukkal ezt a
rendkívüli eredményt.
Előlépett az első részlegvezető (mint később megtudtam, csak három hónapja
nevezték ki, úgyhogy a siker csak részben volt az ő érdemeinek betudható), és
elmagyarázta, hogyan érte el a szóban forgó jó eredményt.
Beszámolója azt a benyomást keltette, hogy a rekord egyes-egyedül az ő
fáradozásának köszönhető. Hemzsegtek benne az ilyen mondatok:
— Rögtön kezdettől így és így jártam el. Jól el voltak kutyulva dolgok, de én
rendbe hoztam mindent. Nem volt éppen könnyű, de végül is sikerült kézbe
kaparintanom a gyeplőt, és többet nem engedtem el.
Ahogy beszélt, úgy fancsalodott el egyre jobban munkatársainak az ábrázata.
Részlegvezetőjük szépen zsebre vágta a dicséretet, ők pedig mintha nem is
léteznének. Egyetlen szóval sem említette az ő nagyszerű teljesítményüket, ami
végül is a forgalom föllendüléséhez vezetett.

Ezután következett a másik részlegvezető. Az ő alapállása gyökeresen más volt.
Kijelentette, hogy a siker egyedül munkatársai fáradhatatlan szorgalmának
köszönhető. Aztán arra is kérte az embereit, hogy sorban álljanak föl, és
mindegyiket külön-külön megdicsérte a jó teljesítményéért.
Szembeszökő a különbség: az első részlegvezető egyedül önmagára
vonatkoztatta az igazgató dicséretét. Ezzel megbántotta és elcsüggesztette az
embereit. A másik pedig továbbadta embereinek a dicséretet, s ezzel
szemlátomást megörvendeztette őket. Tisztában volt vele, hogy a dicséretet be
lehet fektetni éppúgy, mint a pénzt, és igen jól kamatozik. Tudta, hogy a dicséret
áthárításával arra ösztönzi embereit, hogy a következő évben még lelkesebben
szorgoskodjanak.
Ne feledd: a dicséret hatalom. Fektesd be azt a dicséretet, amit feletteseidtől
kapsz. Add tovább a kollégáidnak, s akkor még nagyobb teljesítmények
fakadnak belőle. Ha továbbadod a kapott dicséretet, munkatársaid tudni fogják,
hogy becsülöd őket.
Most pedig egy rendkívül látványos gyakorlatról lesz szó. Kérdezzük meg nap
mint nap önmagunktól: mivel tehetném boldogabbá feleségemet és családomat?
Szinte túlságosan is egyszerűen hangzik, pedig döbbenetesen hatásos.
Mit tehet egy rózsa?
Üzletkötőknek tartott tanfolyamomon egyik este ez volt a téma: Hogyan
teremtsünk otthonunkban olyan légkört, amely elősegíti a sikert? Egy vitás
pontot megvilágítandó, megkérdeztem a résztvevőket (egytől egyig
házasemberek):
— Karácsonyt, születésnapot és házassági évfordulót leszámítva, mikor lepték
meg utoljára ajándékkal a nejüket?
A válaszok még engem is letaglóztak. A harmincöt ember közül egyetlenegy
ajándékozta meg az elmúlt hónap során a feleségét. Többen is így feleltek:
— Három-négy hónapja, vagy talán fél éve is volt már. És több mint
harmadrésze az egybegyűlteknek így felelt:
— Nem is emlékszem. Ezt tessék elképzelni!
Be akartam mutatni nekik, mekkora hatása lehet egy megfelelő ajándéknak.
Ezért megbeszéltem egy virágkereskedővel, hogy következő este, az óra vége
előtt, jöjjön be hozzánk. Bemutattam az egybegyűlteknek, és így szóltam:
— Szeretném, ha mindnyájan meglátnák, mennyire feldobja az otthoni légkört
egy váratlan kis ajándék. Megegyeztem ezzel az úrral, hogy mindnyájan kapnak
egy-egy szép hosszú szárú vörös rózsát, kedvezményes, ötven centes áron.
Akinek nincs ötven centje, vagy akinek nem ér meg ennyit a felesége (nevetés),
annak megveszem a rózsát magam. Egyedül azt kérem önöktől, hogy adják át
nejüknek a virágot, és holnap számoljanak be róla, mit szólt hozzá. Persze nem
szabad elárulni, hogyan jutott az eszükbe az egész.
Megértették. Másnap este mind azt bizonygatták, milyen boldoggá tették
feleségüket ötven cent befektetéssel.
Ne hanyagold el a családodat!
Minél gyakrabban tégy valami különlegeset a családodért. Nem kell költséges
dolognak lennie. Csakis a figyelmesség számít. Olyasmi, amiből érződik, hogy
nálad a család áll az első helyen.
Számítsd családodat is teamed részének. Tervezd el a családdal való
foglalkozást is.
Az emberek nagy része annyira be van fogva a munkahelyén, hogy szinte
képtelenségnek tűnik, hogy időt szakítson a család számára. De ha tudatosan
tervezzük időbeosztásunkat, akkor biztosan meg lehet oldani. Egy cégvezető-
helyettes mesélte el módszerét, amely szerinte kifogástalanul működik.

— Az állásom rendkívül felelősségteljes, így kénytelen vagyok esténként
munkát hazavinni. De a családomat nem akarom elhanyagolni, hiszen ők a
legfontosabbak az életemben. Főként őmiattuk dolgozom olyan keményen.
Olyan időbeosztást készítettem hát, amely lehetővé teszi, hogy rájuk is tudjak
időt szánni, és a munkámmal is boldoguljak. A fél nyolc és fél kilenc közötti egy
óra minden este a gyermekeimé. Játszom velük, mesélek, rajzolok, felelek a
kérdéseikre, és általában az van ilyenkor, amit ők akarnak. Nemcsak a két kicsi
örül ennek az órácskának, engem is remekül fölfrissít.
Fél kilenckor ők ágyba bújnak, én pedig még két órára leülök dolgozni. Fél
tizenegykor befejezem a munkát, s a következő órát a feleségemmel töltöm.
Elbeszélgetünk a gyerekekről, a feleségem elfoglaltságairól, vagy a jövőnket
tervezgetjük. Pazar befejezése a napnak ez a királyian nyugodalmas óra.
A vasárnapot is a családomnak tartalékolom. Ez a nap teljes egészében az övék.
Programom lehetővé teszi, hogy a családomnak azt a figyelmet tudjam nyújtani,
amit megérdemel. Nekik is, nekem is sokat ad ez az étrend. Én belőle merítem
az energiát.
Fontos jelszó: első a szolgálat!
Természetes, sőt dicséretes a jó fizetés, a gazdagság iránti vágy. A pénz teszi
lehetővé, hogy családunknak megfelelő életszínvonalat biztosítsunk. A pénz
teszi lehetővé, hogy segítsünk a bajbajutottakon. A pénz egyike azon
eszközöknek, amelyekkel vágyainkat beteljesíthetjük.
Russel H. Conwell, a közismert amerikai lelkész, amikor bírálták azért, hogy
pénzkeresésre buzdítja az embereket, így válaszolt:
— A pénz nyomtatta ki a Bibliát, a pénz építi templomainkat, a pénz küldi ki a
hittérítőinket, s az fizeti meg prédikátorainkat, akik aligha lennének sokan, ha
nem tudnánk őket megfizetni.
Az, aki szegény akar lenni, a lelke mélyén bűntudatot érez, vagy pedig
kisebbrendűségi komplexusban szenved. Olyan, mint az a kisfiú, aki, mivel attól
fél, hogy nem tudna a tanulásban vagy a focicsapatban jó teljesítményt nyújtani,
azt bizonygatja, hogy nem is akar jó jegyeket szerezni, és nem érdekli a foci.
Kívánatos cél a pénz. Megdöbbentő, mennyi ember törekszik e felé a cél felé
teljesen kifacsart, visszájára fordított szemlélettel. Ezer meg ezer olyan embert
látni, aki a pénzt az első helyre teszi az életben, mégsincs soha pénze. Miért?
Egyszerű: aki úgy gondolkozik, hogy a pénz mindenek felett, az egyedül a
pénzre gondol, s közben elfeledkezik arról, hogy pénzt sem lehet vetés nélkül
aratni.
Az a mag pedig, amelyből a pénz fakad, nem más, mint a szolgálat. A jóléthez
tehát a következő hozzáállás vezethet: első a szolgálat. Ha a szolgálatot első
helyre tesszük, a pénz már magától jön.
A szolgálatkész benzinkutas
Egy nyári este épp Cincinnatin autóztam keresztül. Kifogyott a benzinem, s egy
olyan benzinkútnál álltam meg, amelyen ugyan semmi különleges nem látszott,
mégis meglepően nagy forgalma volt.
Négy percen belül már tudtam, miért olyan népszerű ez a benzinkút. A kutas,
miután feltöltötte a tankot, ellenőrizte az olajszintet, s letörölte kívülről a
szélvédőt, az ablakhoz lépett, és így szólt:
— Elnézést, uram, ma nagy volt a por, hadd törlöm le gyorsan az ablakot
belülről is!
Gyorsan, ügyesen megtisztította a szélvédő belső oldalát is, amit száz kutas
közül egy, ha megtesz.
Ez a kis külön szolgáltatás egyrészt jelentősen megjavította számomra az esti
látási viszonyokat, de még nagyobb hatása is lett: megjegyeztem magamnak ezt
a benzinkutat. A következő három hónap során nyolc ízben kellett átjutnom
Cincinnatin, s természetesen mindig ennél a kútnál tankoltam. A kiszolgálás
minden egyes alkalommal jobb volt, mint vártam. Érdekes, hogy amikor csak
megálltam ennél a kútnál (egyszer hajnali négy órakor), mindig voltak ott más
autók is. Mindent egybevéve kerek négyszáz liter benzint vásároltam náluk.
A kutas ezt is gondolhatta volna, amikor először álltam meg náluk: "Nem
idevalósi autó, másik államból jön. Egy a húszhoz, hogy az életben még egyszer
itt tankol. Miért kellene extra szolgáltatásokkal törnöm magam? Többször
úgysem látom."
Csakhogy ennél a kútnál nem így gondolkoztak. Náluk első helyen állt a
szolgálat, illetve a szolgáltatás, s így mindig nagy volt a forgalmuk, miközben
más kutak meglehetősen elhagyatottak voltak.
A különbség tehát a szolgáltatásban rejlett. Azt pedig a hülye is láthatta, hogy ez
a szolgáltatás anyagilag kifizetődő.
Amikor a kutas első alkalommal megtisztította a szélvédőmet, jó pénzmagot
vetett el. Mindig, minden helyzetben kifizetődik az a hozzáállás, hogy a
szolgálat az első. Helyezzük mindenek fölé a szolgálatot, akkor magától tódul a
pénz. Ez mindig érvényes.
Nyújtsunk többet, mint amennyit elvárnak tőlünk!
Gondolkozz csak el, melyik producer fog filmjével több pénzt keresni:
Az első gyorsan szeretne meggazdagodni, számára a pénz fölötte áll a nívós
szórakozásnak (vagyis a szolgálatnak). Ezért aztán itt is, ott is lecsíp a
költségből, amennyit tud. Rosszul megírt forgatókönyvet vesz, és másodosztályú
íróval pofoztatja át. A színészek szerződtetésénél, a külső felvételeknél, sőt még
a hangfelvételeknél is csak a pénzére néz. Palira veszi a nézőket, azt hiszi, nem
tudják a jót a rossztól megkülönböztetni. Csakhogy az a producer, aki ilyen
gyorsan akar meggazdagodni, igen-igen ritkán éri el célját. Huszadrangú
művecskéjét nem veszik meg, hiszen ugyanannyit kellene érte fizetni, mint egy
elsőrangúért.
A másik producer a nívós szórakoztatást a pénz fölé helyezi. Nem próbálja
átrázni a nézőket, hanem mindent megtesz azért, hogy még több és jobb
szórakozást nyújtson nekik, mint amit vártak. Mit ér el ezzel? A film befut.
Beszélnek róla az emberek, jó kritikákat kap, és a bevétel is jó. Így hát ez a
producer sokkal többet keres, mint az előző.
Hadd ismételjem meg: helyezzük a szolgálatot mindenek fölé, s akkor a pénz
jön majd magától.
Annak a pincérnőnek, aki minden erejével azon van, hogy a vendéget a lehető
legjobban kiszolgálja, egyet sem kell aggódnia a borravaló miatt: meglesz
mindig. Nem így az olyan felszolgáló, aki mogorván kezeli a vendéget, aki nem
veszi észre, ha újra kell töltenie stb.! Ő hiába is várja a borravalót.
Ha egy titkárnő elhatározza, hogy még szebben fogja megírni a leveleket, mint
ahogy a főnök eddig elvárta, akkor a jövőbeli fizetésemelések szempontjából
igen jó politikát folytat. Ha viszont így okoskodik: "Ugyan minek gyötrődjem
még egyszer amiatt a pár kis maszat miatt?! Pláne ezért a pénzért?!", akkor
sokáig várhat az emelésre.
Íme egy egyszerű, ám roppant hatásos jelszó, amely segítségünkre lesz, ha a
szolgálatot mindenek fölé akarjuk helyezni: Nyújtsunk mindig többet, mint
amennyit elvárnak tőlünk. Pénztermő mag minden apró szolgálat, amelyet soron
kívül teszünk meg valakinek. Pénztermő mag minden extra szolgáltatás az
ügyfelek számára. Pénztermő mag minden új ötlet a teljesítmény javítására.
Az ilyen magvak nevükhöz híven pénzt teremnek. Aki szolgáltatást vet, pénzt
arat.
A napodból mindig szánj egy kis időt erre a kérdésre: "Hogy tehetnék ma
többet, mint amennyit elvárnak tőlem?" Válaszaidat pedig kövesse tett.
Helyezd mindenek fölé a szolgálatot, s akkor magától jön majd a pénz.
A legfontosabb tudnivalók rövid összefoglalása
|1. Tartsd magad mindig ehhez a jelszóhoz: "Lelkes vagyok." Az elért
eredmények egyenes arányban állnak a tanúsított lelkesedéssel. Három módszer
is van arra, hogy föllelkesítsük magunkat:
• Mélyedj el jobban. Ha valami egyáltalán nem tud érdekelni, akkor mélyedj el
jobban a témában, szerezz róla több, pontosabb információt. Ez fölkelti a
lelkesedést.
• Hassa át minden cselekedeted élet: mosolyodat, kézszorításodat, szavaidat.
Légy mindig dinamikus.
• Terjessz csak jó híreket. Soha senki nem ért még el semmi jót azzal, hogy
rossz híreket adott tovább.
2. Tartsd magad mindig ehhez a jelszóhoz: "Mindenki fontos." Embertársaink
többet tesznek meg értünk, ha éreztetjük velük, hogy fontos, jelentős
személyiségnek tartjuk őket. Vésd jól eszedbe a következőket:
• Minden adandó alkalommal mutasd ki háládat és elismerésedet. Éreztesd az
emberekkel, hogy fontosnak tartod őket.
• Szólítsd nevükön az embereket.
3. Tartsd magad mindig ehhez a jelszóhoz: "Első a szolgálat." Légy mindig
szolgálatkész, s aztán nézd csak nyugodtan, hogyan jön magától a pénz. Legyen
örökös szabály a számodra, hogy mindig többet adj, mint amennyit elvárnak
tőled.


KILENCEDIK FEJEZET
Gondolkozzunk helyesen embertársainkról!


A siker egyik alapvető szabálya
Íme a siker egyik alapvető szabálya: A sikerhez szükségünk van mások
támogatására.
Idézd fel magadban újra és újra ezt a szabályt, mert ahhoz, hogy azzá légy, ami
lenni akarsz, egyetlenegy akadályt kell leküzdened: meg kell nyerned mások
támogatását.
Minden osztályvezető arra van utalva, hogy a beosztottjai teljesítsék az
utasításait. Ha nem teszik meg, akkor a cégvezetés nem őket, hanem az
osztályvezetőt fogja elbocsátani. Az ügynök is rá van utalva arra, hogy
megvegyék az áruját; ha nem veszik meg, az csőd.
Az egyetemi dékánnak is szüksége van a tanárokra, hogy tantervét valóra
váltsák. A politikus is rá van utalva a választóira, hogy megválasszák. Egy
írónak okvetlenül szüksége van olvasókra. Egy üzletlánc tulajdonosa azért lett
az, aki, mert az alkalmazottai elfogadták a vezetését, az ügyfelei pedig az
árukínálatát.
A történelem ugyan sok példát tud arra, hogy valaki erőszakkal került hatalmi
pozícióba, és hatalmát aztán fenyegetésekkel és erőszakkal tartotta meg. A
fejébe került annak, aki nem volt hajlandó vele együttműködni.
Manapság azonban vagy önként támogatnak valakit az emberek, vagy pedig
sehogy.
Nem tehetünk hát mást, mint hogy leszögezzük: "Minthogy az áhított siker
elérésében másoktól is függök, el kell érnem, hogy támogassanak, és elfogadják
az irányításomat. Hogy érhetném ezt el?"
A válasz pedig ez, egyetlen mondatban: Gondolkozz helyesen embertársaidról.
Ha így teszel, az emberek szeretni és támogatni fognak. A következő fejezet
hivatott megvilágítani, hogyan is kell helyesen gondolkozni embertársainkról.
A kedvesség mint tényező
Mindennapos jelenet: egy bizottság vagy egyéb csoport megbeszélésre ül Össze.
Előléptetésről van szó vagy egy állás betöltéséről, új klubtag felvételéről,
kitüntetésről vagy cégvezető-választásról, az új revizor vagy üzletvezető
kiválasztásáról. Elhangzik egy név, az elnök pedig ezt kérdi: "És önöknek mi a
véleményük Smith úrról?"
Egyes nevek pozitív válaszokat váltanak ki.
— Nagyon jó ember. Igen nagyra tartják a beosztottai. És a szaktudása sem
utolsó.
— Smith úr? Jó megjelenésű és nagyon emberséges. Szerintem illene a
csoportunkba.
Más nevek viszont csak lagymatag vagy negatív értékelést kapnak.
— Hát ezt azért jobban meg kellene gondolnunk. Úgy néz ki, nem igazán tud az
emberekkel bánni.
— Elismerem, hogy művelt és nagy tudású. A hozzáértését nem vonom
kétségbe. Csakhogy nem tudom, elfogadnák-e őt az emberek. Nem valami
tiszteletet parancsoló személyiség.
Egy fontos állás betöltésekor két tényezőt vizsgálnak meg: az illető szaktudását,
vagyis képzettségét és tapasztaltságát, és a személyiségét, vagyis azt, hogyan
bánik az emberekkel.
Fontos megfigyelés: tíz eset közül kilencben legelső kérdés a kedvesség mint
tényező. S a legtöbb esetben az, hogy az illető kedves ember-e, még nagyobb
súllyal esik a latba, mint a szaktudás.
Ez még akkor is igaz, ha tudósok egyetemi tanárrá való kinevezéséről van szó.
Oktatói pályám kezdetén sok olyan ülésen vettem részt, ahol az új kollégák
kiválasztása volt a vitatéma. Ha egy-egy név elhangzott, hosszas vita
következett, amelyben ilyen kérdések merültek föl: "Hogyan tud beilleszkedni?"
"Elfogadják majd a diákok?" "Hajlandó lesz együttműködni a többi tanárral?"
Gondosan mérlegeltünk minden hasonló kérdést.
Sportszerűtlen eljárás? Tudománytalan? Nem így van! Ha a professzor nem
kedves, ha nem tudja magát elfogadtatni a diákokkal, akkor nem is várhatjuk,
hogy át tudná adni a magas szaktudásának megfelelő anyagot.
Logikusan ebből csak egy következik: az embert nem fölülről húzzák föl egy
magasabb fokra a karrierjében, hanem alulról tolják, emelik. Manapság kinek
volna ideje, türelme fokról fokra fáradságosan felvonszolni valakit maga után a
siker lépcsőin? Az az ember jut csak följebb, akit a teljesítménye helyez mások
fölé.
Azok tolnak, emelnek föl bennünket az egyre magasabb fokokra, akik szívélyes,
kedves embernek tartanak. Kedves embert könnyebb emelni.
Lyndon B. Johnson módszere
A sikeres emberek tervszerűen dolgoznak azon, hogy megtanulják szeretni az
embereket. Azok, akik a siker csúcsait elérték, igen ritkán nyilatkoznak arról,
milyen módszerrel érik el, hogy helyesen gondolkozzanak embertársaikról, s
hogy ezáltal népszerűvé váljanak.
Egy esetet azonban megemlítenék. Jack Anderson, a megbízhatóságáról híres
újságíró számolt be róla. Anderson azt írja, hogy Lyndon B. Johnson elnök
szenátorsága ideje alatt egy cédulát tartott az íróasztalán, melyen tíz szabály állt
arra nézve, "Hogyan legyünk népszerűek?" Ám Johnson nemcsak az asztalára
tette, s azzal szépen elfelejtette ezt a cédulát, hanem Anderson szerint
kétségtelenül gyakran tanulmányozta, mivel a cédula meglehetősen el volt
nyűve.
Johnson elnök szabályai kitűnőek, ezért változtatás nélkül adom őket tovább.
1. Tanuld meg a neveket megjegyezni. Ha erre nem vagy képes, az azt jelenti,
hogy az érdeklődésed nem kellőképp dinamikus.
2. Legyél mindig kedélyes, nehogy másokat feszélyezzen a társaságod.
3. Sajátítsd el a nyugodt, fesztelen viselkedést, hogy semmi ne hozzon ki a
sodrodból.
4. Ne légy önző. Senkire ne próbáld azt a benyomást tenni, hogy mindentudó
vagy.
5. Igyekezz mások számára mindig érdekes lenni, hogy mindenki kaphasson
tőled valami értékeset.
6. Igyekezz az egyéniséged "egyenetlenségeit" kiirtani, azokat is, amelyek talán
még nem tudatosultak benned.
7. Igyekezz őszintén, keresztényi alapon elsimítani minden félreértést, régieket
és újakat egyaránt. Félre minden duzzogást!
8. Gyakorold az emberszeretetet addig is, amíg valóban szeretni nem kezded az
embereket.
9. Ne mulassz el egyetlen alkalmat se, ha gratulálhatsz valakinek a jó
teljesítményéhez, vagy ha kimutathatod együttérzésedet, amikor valaki aggódik
vagy csalódott.
10. Adj az embereknek lelki energiát, akkor valóban vonzódni fognak hozzád.
Mivel Lyndon B. Johnson eme "népszerűségi" szabályok szerint élt, nem volt
nehéz őt "fölemelni". Ezek a szabályok nagy népszerűséget hoztak neki, s
egészen az elnöki székig segítették.
Ha még egyszer megnézzük ezeket a szabályokat, feltűnhet, hogy egyetlen szó
nincs bennük bosszúállásról. Még csak arról sem, hogy jöjjön csak előbb a
másik békülni! Vagy ilyesmikről: Én tudok mindent, mások pedig hülyék!
Nagy emberek, azok, akik élenjárnak az iparban, a művészetben, a
tudományban, többnyire emberségesek, barátságosak. Szakmájukhoz tartozik,
hogy kedvesek legyenek.
Barátságot nem lehet vásárolni
Soha ne próbálj népszerűséget vagy barátságot vásárolni, mert az nem eladó.
Szép szokás az ajándékozás, ha őszinte a szándék: vonzalom, vagy az
ajándékozás öröme. De az őszintétlen, hátsó szándékkal adott ajándékot
mindenki vesztegetésnek vagy otromba talpnyalásnak érzi.
Tavaly, valamivel karácsony előtt, egy közepes szállítmányozási cég igazgatóját
látogattam meg irodájában. Amint épp búcsúzkodni akartam, küldönc érkezett,
egy helybeli autógumi-kereskedő ajándékával. Ismerősöm ezen szemlátomást
felbőszült, s meglehetősen hűvös hangon utasította a küldöncöt, vigye vissza az
ajándékot a küldőjének.
Amint a küldönc eltűnt, ismerősöm rögtön magyarázattal szolgált.
— Nehogy félreértsen. Mindig szívesen adok és kapok ajándékot.
Egész csomó ajándékot sorolt fel, amelyeket az utóbbi napokban üzletfeleitől
kapott karácsonyra.
— Azonban — folytatta —, ha az ajándék nem más, mint nyilvánvaló
vesztegetés, átlátszó kísérlet arra, hogy üzleti kapcsolatba kerülhessenek velem,
akkor nem vagyok hajlandó elfogadni. Ezzel az autógumikereskedővel három
hónapja nem kötök üzletet, mert a cége nem úgy dolgozik, ahogyan kell, és az
ottani emberek sem tetszenek. De a képviselőjük állandóan felhívogat. Ami a
leginkább bosszant — mondta kis szünet után —, az az, hogy ez a fickó múlt
héten itt volt, és nagy pimaszul ezt mondta: "Természetesen szeretnénk megint
üzletet kötni Önökkel. Szólok a Mikulásnak, hogy idén legyen Önhöz különösen
kedves!" Ha nem küldöm vissza ezeket az italokat, akkor megint megjelenik, és
az lesz az első dolga, hogy azt mondja: "Fogadok, hogy örült az ajándékunknak,
nyertem?"
A barátság nem megvásárolható. Ha mégis megpróbáljuk, kétszeres lesz a
veszteségünk: elpazaroljuk a pénzünket, és megvetést keltünk magunk iránt.
Kezdeményezz!
Ha barátságokat szeretnél kötni, kezdeményezz. Vezéregyéniségek mindig így
cselekszenek. Egyszerű így gondolkozni: "Csak tegye meg ő az első lépést";
"Hadd hívjon előbb ő"; "Ugyan, beszéljenek ők előbb". Túl könnyű így
gondolkozni.
Igen, egyszerű és bizonyos mértékben természetes is, csakhogy nem ez a helyes
gondolkodás másokkal szemben. Ha mindig ki akarod várni, hogy a másik tegye
le a barátság alapkövét, nem lesz sok barátod.
Az a valódi vezetői képesség egyik jele, ha valaki hajlandó kezdeményezni az
ismeretséget. Ünnepségeken, rendezvényeken újra és újra megállapíthatjuk: A
jelenlévők közül az a legjelentősebb személyiség, aki a legbuzgóbban köt új
ismeretségeket.
Ha valaki egyszerűen odalép hozzánk, kezet nyújt, és így szól: "Jó napot, John
Smith vagyok!", az minden bizonnyal jelentős személyiség. És minden
bizonnyal, többek között annak köszönheti fontosságát, hogy mindig kész új
barátságokat, ismeretségeket kötni.
Feltűnt már neked, hogy az emberek, ha liftre kell várniuk, szabályosan
megdermednek és megkukulnak? Hacsak nem társaságban vannak, semmit sem
szólnak a többi várakozóhoz.
Egy nap elhatároztam, hogy egy kis kísérletet végzek, és megszólítok huszonöt
ismeretlent, akivel egy lift mellé sodor a véletlen, hogy ellenőrizzem a
reakciójukat. Huszonöt pozitív és barátságos választ kaptam.
Lehet, hogy nem a legszalonképesebb nagyvilági módi ismeretleneket
"leszólítani", de a legtöbb ember örül, ha szólnak hozzá. És meg is éri!
Ha egy idegenhez egy barátságos szót szólunk, az ettől egy kicsit jobban fogja
magát érezni. Ennek pedig az a következménye, hogy mi magunk is jobban
érezzük magunkat, lazítunk kicsit. Minden egyes alkalommal, ha barátságosan
szólunk valakihez, magunkat is megjutalmazzuk ezzel.
Hat szabály a kezdeményezés elősegítésére
A következő hat szabály segítségével sok új ismerőst és barátot nyerhetsz, ha
csak egy kicsit is elszánod magad arra, hogy kezdeményezz:
1. Mutatkozz be minden adandó alkalommal: partikon, gyűléseken, repülőgépen,
munkád közben stb.
2. Tégy róla, hogy a másik helyesen értse a nevedet.
3. Ügyelj arra, hogy helyesen ejtsd ki a másik nevét, vagyis pontosan úgy, ahogy
ő mondja.
4. Írd föl magadnak a másik nevét, és bizonyosodj meg arról, hogy tényleg
helyesen írtad-e fel. Az emberek többsége nagyon ad a neve helyesírására.
Lehetőleg jegyezd föl egyszersmind a címet és telefonszámot is.
5. Új ismerősödnek, akit szeretnél közelebbről is megismerni, írj rövid,
személyes hangú levelet, vagy hívd fel.
6. Végül, de nem utolsósorban, szólj idegenekhez is egy-egy barátságos szót. Ez
neked is melegséget ad, és lendületet a további feladatokhoz.
Aki ezt a hat szabályt alkalmazza, az helyesen gondolkozik embertársairól. Az
átlagember biztosan nem így gondolkozik. Ő sohasem kezdeményez azért, hogy
valakivel megismerkedhessen. Arra vár, hogy a másik mutatkozzon be.
Kezdeményezz! Ne légy félénk. Ne félj attól, hogy amit teszel, szokatlan. Tudd
meg a másik emberről, hogy kicsoda, és tégy róla, hogy ő is tudja meg, ki vagy.
Senki sem tökéletes
Kollégámat és engem nemrégiben felkértek, hogy vizsgáljunk meg egy
fiatalembert, aki egy iparvállalatnál pályázott meg egy állást. A pályázó —
nevezzük Tednek — véleményünk szerint birtokában volt néhány igen fontos
adottságnak: rendkívül intelligens volt, jó megjelenésű, és roppant
becsvágyónak is tűnt.
De találtunk rajta valamit, ami miatt, legalábbis egyelőre, vissza kellett
utasítanunk. Ted nagy hibája az volt, hogy tökéletességet várt el másoktól.
Olyan apró dolgok is fel tudták dühíteni, mint a helyesírási hibák vagy a kevésbé
ízléses öltözék.
Ted egészen meglepődött, amikor ezt meghallotta magáról. De mivel fontos volt
számára, hogy jobb álláshoz jusson, megkérdezett bennünket, hogy mit tehetne
hibája leküzdésére.
Három dolgot javasoltunk neki, amit most neked is összefoglalok:
Először is: ne feledd, hogy nincsen tökéletes ember. Van, aki kevésbé tökéletlen,
mint a másik, de tökéletes ember nincs. Az az ember legemberibb tulajdonsága,
hogy hibázik.
Másodszor: ne feledd, hogy a másiknak joga van másmilyennek lenni.
Ne akard az atyaúristent játszani. Soha ne utasíts el senkit csak azért, mert
mások a szokásai vagy más vallást, esetleg más pártot követ. Természetesen
nem kell mindent helyeselni, amit tesz, de nem szabad ellenszenvet érezni iránta
csak azért, mert másmilyen.
Harmadszor: ne akard megváltani a világot.
Életfilozófiádba vedd föl az "élni és élni hagyni" elvét. Senki sem hallja
szívesen, ha azt mondják neki: "Nincs igazad." Természetesenjogod van neked
is a saját véleményedhez, de vannak esetek, amikor jobb, ha ezt megtartod
magadnak.
Ted lelkiismeretesen követte utasításainkat. Néhány hónap alatt teljesen
megváltozott. Az embereket most olyannak fogadja el, amilyenek.
— Sok olyan dolgot, amin azelőtt tajtékoztam, most teljesen lényegtelennek
érzek — mondja Ted. — Rádöbbentem végre, milyen unalmas volna a világ, ha
mindenki egyforma és tökéletes lenne.
Vésd jól eszedbe ezt az egyszerű, ám annál fontosabb igazságot: senki sem
teljesen jó, és senki sem teljesen gonosz. Tökéletes ember nincsen.
Lásd meg embertársaid szeretni való tulajdonságait!
Ha szabadjára eresztjük gondolatainkat, szinte minden emberen találhatunk egy
egész csomó kifogásolnivalót. Ha viszont helyesen irányítjuk gondolkodásunkat,
ha helyesen gondolkozunk embertársainkról, akkor ugyanazon a személyen a
sok ellenszenves dolog helyett éppen annyi szeretetre-, sőt csodálatraméltó
tulajdonságot találhatunk.
Sosem szabad elfelejtenünk, hogy az emberek többségének fogalma sincs arról,
hogyan kellene helyesen gondolkodni másokról. Ezért történhet meg oly
gyakran, hogy valaki odasiet hozzánk, égve a vágytól, hogy közös
ismerősünkről valami rosszat mondhasson. Egyik beosztottunk a kollégája
kellemetlen tulajdonságairól szeretne beszámolni. Szomszédunk be akar avatni
egy másik szomszéd magántermészetű ügyeibe. Egyik ügyfelünk szívesen
felvilágosítana annak a vetélytársának hibáiról, akihez éppen készülünk.
A gondolat további gondolatokat szül. Ha meghallgatod valakiről a negatív
megjegyzéseket, akkor félő, hogy te is negatívan kezdesz gondolkozni az
illetőről. Ha nem vigyázol, még azon kaphatod magad, hogy lovat adsz a
szidalmazó alá, efféle megjegyzésekkel: "Úgy, úgy, és ez még nem minden! Azt
már hallotta, hogy...?"
Az ilyen gondolatok nagyon veszedelmesek. S a következmény: önmagunknak
ártunk velük.
Kétféle módon is meg lehet akadályozni, hogy mások negatív befolyást
gyakoroljanak ránk becsmérlő gondolataikkal. Az egyik az, hogy amilyen
gyorsan és nyugodtan csak lehet, témát változtatunk, például efféle
megjegyzéssel:
— Jut is eszembe, barátom, már régen meg akartam kérdezni, hogy...
A másik módszer pedig az, hogy elbúcsúzunk. Mondjuk így:
— Igazán sajnálom, de máris késésben vagyok, mennem kell! Vagy pedig:
— Várnak rám, kérem, bocsásson meg!
Ígérd meg önmagadnak ünnepélyesen, sosem fogod hagyni, hogy bárki is
kedvezőtlenül befolyásolja gondolkodásodat.
A sikeres biztosítási üzletkötő története
Ha elsajátítod a módját, hogy csak jót gondolj az emberekről, akkor biztos a
siker. Egy rendkívül sikeres biztosítási üzletkötő tapasztalatait szeretném
továbbadni neked, akinek valóban megérte, hogy csak jót gondol másokról.
— Amikor beszálltam a biztosítási szakmába, nem volt éppen könnyű dolgom.
Úgy tűnt, szinte ugyanannyi a konkurens üzletkötő, mint a reménybeli ügyfél. S
azt is meg kellett tanulnom, amit csaknem minden biztosítási szakember tud: tíz
ügyfél közül kilenc szilárdan meg van győződve arról, hogy nincs szüksége
további biztosításokra.
Sikeres vagyok. De nem azért, mert olyan nagyon értem a biztosításkötés
technikai fogásait. Persze az is nagyon fontos, de a szakmában nem egy olyan
üzletkötő van, aki nálam sokkal többet ért a kötvényekhez, szerződésekhez.
Ismerek valakit, aki könyvet is írt a biztosítási szakmáról, de egy halálos
beteget, aki pedig tudta, hogy csak napjai vannak hátra, sem tudott rávenni arra,
hogy életbiztosítást kössön.
Az én sikerem egyetlen tényezőn alapul: szeretem azt az embert, akivel
biztosítási szerződést akarok kötni, méghozzá őszintén. Hadd ismételjem:
őszintén szeretem. Vannak kollégák, akik úgy tesznek, mintha kedvelnék az
ügyfelet, de ezzel nem érik el céljukat. Senkit nem tudnak átverni. Aki színlel,
annak minden gesztusa, minden szemvillanása, arckifejezése világosan hirdeti:
csalás!
Amikor információkat gyűjtök egy reménybeli ügyfélről, ugyanúgyjárok el,
mint bárki más. Megtudom, mennyi idős, hol dolgozik, mennyit keres, hány
gyereke van és más hasonló dolgokat.
De emellett megtudok olyasmit is, amire más üzletkötők nem gondolnak:
néhány jó okot arra, hogy kedveljem az illetőt. Talán azt, hogy olyan jól végzi a
munkáját, vagy esetleg a múltjában van valami vonzó esemény. Egy-két jó okot
feltétlenül találok arra, hogy kedvelhessem.
Ha aztán az illetőre kell összpontosítanom, gondolatban végigviszem az okokat,
amelyekért kedvelem. Szeretetreméltó képet alakítok ki magamban az ügyfélről,
még mielőtt egy szó is eshetett volna közöttünk biztosításról.
Ez a módszer mindig beválik. Mivel szeretem az ügyfelet, előbb-utóbb ő is
megkedvel engem. Hamarosan nem az asztal túloldalán ülök, hanem az ügyfél
mellett, és együtt dolgozzuk ki a legmegfelelőbb biztosítás tervét a számára.
Megbízik az ítéletemben, mert barátjának tekinthet.
Természetesen nem minden ember fogad el első pillantásra, de azt látom, hogy a
legtöbbjük, ha rendületlenül kedvelem őket, hagyja magát "megtéríteni". Kis idő
múlva aztán üzletet is köthetünk.
Múlt héten harmadszor tárgyaltam egy nagyon nehéz ügyféllel. Ajtót nyitott, de
annyit sem mondhattam, "Jó reggelt", nekem támadt. Becsmérelt, szidalmazott,
lélegzetet sem véve. Ezzel fejezte be: "És nehogy meglássam itt még egyszer!"
Nem mozdultam, csak néztem a szemébe. Öt másodperc múlva ezt mondtam
halkan, és nagyon őszintén, mivel így is éreztem: "De Schulz úr, én mint jóbarát
jöttem önhöz!"
Tegnap tízezer dolláros életbiztosítást kötöttem vele.
Példa a helyes gondolkodásra...
Sol Polk, az üzletember, gunyoros becenevén "a szerszámbrancs királya", úgy
kezdte, hogy semmije sem volt, húsz évre rá pedig már hatvanmilliós értékben
adott el Chicago körzetében szerszámokat.
Sol Polk mindenekelőtt az ügyfelekhez való viszonyát tartja sikerei okának.
Alapelve: "A vásárlót úgy kell kezelni, mintha házam vendége volna."
Hát nem ez a helyes gondolkodás embertársainkkal szemben? S nem ez egyike a
siker legegyszerűbb alapelveinek? Kezeljük úgy az ügyfelet, mint házunk
vendégét!
Más környezetben is használható a képlet. Az ügyfél szó helyébe tegyük ezt:
munkatárs. Tehát: kezeljük úgy munkatársainkat, mint házunk vendégeit. Első
osztályú bánásmódra első osztályú együttműködés és első osztályú teljesítmény
lesz a válaszuk! Ha helyesen gondolkodunk a körülöttünk lévő emberekről, első
osztályú teljesítményekre számíthatunk tőlük.
... és a helytelenre
Ennek a könyvemnek első vázlatát elolvasta többek között jó barátom is, aki egy
menedzsment tanácsadó céget tart fenn. Az előbbi történetre ezt mondta:
— Igen, ilyen jó hatása lehet annak, ha tiszteljük és szeretjük az embereket.
Elmondanám egy személyes élményemet, amely azt mutatja be, mi van akkor,
ha nem szeretjük és nem csodáljuk embertársainkat.
Története igen tanulságos, úgyhogy neked is továbbadnám.
— Cégem egy aránylag kicsi, alkoholmentes italokat gyártó vállalkozásnál
vállalt tanácsadást. Meglehetősen nagy összegről, négy és fél ezer dollárról volt
szó. A vállalkozás rosszul állt, mivel ügyfelünk, aki nem rendelkezett valami
nagy szaktudással, az elmúlt évek során elkövetett néhány jókora hibát.
Három napra rá, hogy megkötöttük vele a szerződést, egyik kollégámmal
kiautóztam az üzeméhez, amely a mi irodánktól úgy háromnegyed órányira
lehetett. Máig sem tudom, hogy történhetett, de valami miatt ügyfelünk rossz
tulajdonságaira terelődött a szó.
Mielőtt észbe kaptunk volna, már arról beszéltünk, hogy ügyfelünket csakis a
saját ostobasága sodorhatta nehéz helyzetébe. Pedig azon kellett volna
töprenkednünk, hogyan kellene problémáit leküzdenie.
Másról sem beszéltünk egész úton, csak hogy micsoda hülye ez a mi ügyfelünk.
A tárgyalás, ami ezután következett, csüggesztő volt. Visszatekintve azt
gondolom, hogy ügyfelünk megérezte, mit tartunk felőle, így okoskodhatott:
Ezek a fickók mintha butának néznének. Felesleges dumával akarnak jól tartani
a pénzemért!
Két napra rá kurta levelet kaptam ügyfelünktől. "Elhatároztam, hogy felbontom
az önökkel kötött tanácsadási szerződést. Az esetleg fölmerült költségek
megtérítésére kérem, küldjék el a számlát."
Negyven percecskére engedtünk negatív gondolatainknak, s ez egy
négyezerötszáz dolláros szerződésbe került! Egy hónap múlva, még nagyobb
fájdalmunkra, fülünkbe jutott, hogy egykori ügyfelünk szerződést kötött egy
másik, nem idevalósi céggel, amelytől meg is kapta a szükséges szakmai
segítséget.
Biztosan nem veszítettünk volna, ha a jó tulajdonságaira próbálunk
összpontosítani. Kétségtelen, hogy jó tulajdonságai is voltak. Jó tulajdonságai a
legtöbb embernek vannak.
Az udvariasság nem kerül semmibe
Egy reggel a barátom hozott el kocsiján a chicagói repülőtérről, hogy elvigyen
egy üzleti megbeszélésre. Kétszer is észrevettem útközben, hogy előreenged
más vezetőket, akik az út széléről akarnak besorolni. Mikor harmadszor is így
tett, nevetve megjegyeztem:
— Te vagy talán a chicagói Egyszemélyes Udvariassági Bizottság? Az kell
legyél, mert rajtad kívül senki sem ilyen udvarias.
Mosolyogva felelte:
— Nem várom el más vezetőktől, hogy udvariasak legyenek. Én így is
megkapom a jutalmam. Egy percet sem veszítettünk azáltal, hogy
előreengedtem ezt a három kocsit, én viszont pompásan éreztem magam tőle. Az
udvariasság segít megőrizni a nyugalmamat.
Igaza van a barátomnak. Azokhoz is érdemes udvariasnak lenni,
akiket nem ismerünk, és föltehetőleg soha nem is fogunk megismerni. Megéri,
mert mi magunk jobban érezzük magunkat tőle. És ez a jó közérzet
megmutatkozik munkánkban és minden egyéb cselekedetünkben is.
A világ legjobb nyugtatószere az embertársainkkal szembeni udvariasság. A
patikában kapható egyetlen kotyvalék sem nyújtja annak az enyhülésnek a
tizedét sem, amit az apró udvariasságok, figyelmességek adnak. Ha helyesen
gondolkodunk embertársainkról, azzal csökkenthetjük a stresszt, a
csalódottságot. A stressz alapvető oka tulajdonképpen a másokkal szembeni
helytelen gondolkodás. Gondolkozz hát pozitívan embertársaidról, így
fölfedezheted, milyen csodálatos valójában világunk.
Gondolkodásunk próbaköve az a helyzet, amikor nem megy minden úgy, ahogy
szeretnénk. Ezért olyan nagyon fontos a következő szabály: Egy kudarc után
csakis saját gondolkodásunktól függ, milyen hamar jön a következő győzelem.
Minden csak azon múlik, hogyan szemléljük a dolgokat
Hogyan kell helyesen gondolkozni, ha a dolgok nem a mi elképzeléseink szerint
mennek? Benjamin Fairless, századunk egyik kiemelkedő személyisége világítja
meg ezt számunkra. Szegényes, egyszerű környezetből származott, s az United
States Steel Corporation vezérigazgatójává küzdötte föl magát. Ő mondta
egyszer:
— Minden csak azon múlik, hogyan szemléljük a dolgokat. Én például sohasem
utáltam egyetlen tanáromat sem. Éppen úgy büntettek engem is, mint bárki mást,
de én úgy gondoltam, saját hibám, megérdemeltem. A főnökeimet is mindig
kedveltem. Igyekeztem mindig teljesíteni az utasításaikat, és igyekeztem többet
tenni, mint amennyit elvártak tőlem, sosem kevesebbet.
Voltak csalódásaim is. Volt, hogy nagyon szerettem volna, ha előléptetnek, s mi
lett? Mást léptettek elő. De én nem éreztem magam a bürokrácia, az előítélet
vagy a főnök hibás döntése áldozatának. Duzzogás, sértett felmondás helyett jól
átgondoltam az egész históriát. Úgy néz ki, az a másik jobban megérdemelte az
előléptetést. Mit tehetnék, hogy legközelebb én érdemeljem ki?
Mindezenközben nem dühöngtem önmagamra a kudarcom miatt, és arra sem
pazaroltam az időmet, hogy megalázzam magamat.
Gondolj mindig Benjamin Fairlessre, ha kudarcot kell elviselned. Gondolj erre:
"Mit tehetnék, hogy legközelebb nagyobb nyereséget könyvelhessek el?"
Idődet, energiádat sose pazarold csüggedésre! Ne becsüld le önmagadat!
Dolgozz tervszerűen a legközelebbi győzelmeden.
A fejezetben tárgyaltak lényegi összefoglalása
1. Könnyítsd meg másoknak, hogy "fölemeljenek". Gyakorold a
szeretetreméltóságot, kedvességet. Igyekezz olyan emberré válni, akit lehet
kedvelni. Ezzel megnyered mások támogatását, és elősegíted saját sikeredet.
2. Kezdeményezz új barátságokat, köss ismeretségeket. Minden adandó
alkalommal mutatkozz be. Ügyelj, hogy helyesen értsd a másik nevét, és hogy
az is megértse a tiédet.
3. Nyugodj bele, hogy az emberek különbözők, és nem hibátlanok. Senkitől se
várj tökéletességet. Ne feledd, a másik embernek joga van másmilyennek lenni.
És ne akard megváltoztatni a világot.
4. Mindenkiben a szeretetre- és tiszteletreméltó vonásokat keresd, ne a
kellemetlenségeket. Ne hagyd, hogy kedvezőtlenül befolyásolják a másokról
alkotott véleményedet. Gondolkozz pozitívan az emberekről, ezzel érhetsz el
pozitív eredményeket.
5. Légy mindig udvarias. Ezzel azt éred el, hogy mások jobban érzik magukat a
bőrükben, s ez a te hangulatodat is javítja.
6. Ne másokat okolj kudarcaidért. Ne feledd: valamely kudarc után csak saját
gondolkodásunktól függ, milyen hamar jön a következő győzelem.


TIZEDIK FEJEZET
Tegyük megszokássá a cselekvést!


Váltsd valóra elképzeléseidet...
Az összes szakma vezéregyéniségei egyetértenek abban, hogy kevés a
kulcspozíciók betöltésére valóban alkalmas, magasan kvalifikált ember. Az
igazgatótanácsok valóban nincsenek telítve. Amint egy gyárigazgató mondta,
sok a magas képzettségű személy, akikből azonban többnyire hiányzik a siker
egyik nagyon fontos összetevője, az a képesség tudniillik, hogy mozgósítsanak,
beindítsanak valamit, és azt sikerre is vigyék.
Minden vezető állás, legyen szó akár egy vállalat vezetéséről, kereskedelmi,
tudományos vagy politikai tevékenységről, tettre kész embert kíván. Ha vezető
állást kell betölteni, ilyen kérdések merülnek föl: "Győzni fogja a feladatot?";
"Meg tud majd küzdeni?"; "Képes lesz eredményeket elérni?"; "Nem csak a
szája jár?"
Mindezek a kérdések egyetlen célra irányulnak: megtudni, vajon az illető a
tettek embere-e, vagy csak a szép ötleteké.
Mert nem elég, ha nagyszerű ötleteink vannak. Egy közepes ötlet, amelyet
kidolgoznak és valóra váltanak, százszorta jobb, mint a legremekebb ötlet,
amely azonban elmélet marad.
Nagykereskedő ismerősöm mondta egyszer: "Az életben semmi nem oldódik
meg attól, ha csak gondolkoznak rajta."
Gondold csak meg, hogy minden nagyszerű dolog, a bébiételektől kezdve a
felhőkarcolókon át a műholdakig, egy-egy valóra váltott ötlet.
...cselekedj!
Ha jobban megfigyeljük az embereket, rájöhetünk, hogy világosan meg lehet
különböztetni a sikereseket a középszerűektől, átlagosoktól, sikertelenektől.
Előbbiek aktívak, utóbbiak pedig passzívak.
Eme két csoport tanulmányozása a siker egyik fontos alapelvét tárja föl előttünk.
Aki sikeres, az a tettek embere. Cselekszik, tevékenykedik, mozgósít, valóra
váltja terveit, elképzeléseit. A sikertelen ezzel szemben a tétlenkedésről
ismerszik meg. Mindent addig halogat, amíg be nem tudja bizonyítani, hogy
nincs is rá szükség, hogy nem is lehet megcsinálni, vagy már túl késő elkezdeni,
esetleg közben elrendeződött magától.
A két típus különbsége megmutatkozik a legkülönfélébb apróságokban. Az első
eltervez egy nyaralást, és el is megy nyaralni. A másodiknak is vannak nyári
tervei, de jövőre halasztja őket. Az első elhatározza, rendszeresen fog
templomba járni. Így is tesz hát. A második is érzi, hogy rendszeresebben kéne
látogatnia a templomot, de ezer okát találja, hogy még várjon a döntéssel. Az
első barátját örvendetes esemény éri, s ő úgy érzi, illenék levélben gratulálni
neki. Meg is írja a levelet. Hasonló körülmények között a második biztosan talál
támadhatatlan érvet arra, hogy ne írjon.
Nagy dolgokban annál láthatóbbá válik a különbség. A sikeres szeretne saját
üzletet nyitni. Meg is teszi. A sikertelen is szeretne saját üzletet, de az utolsó
pillanatban támad valami nyomós ok, hogy szándékától eltérítse. Az első
negyvenévesen úgy határoz, hogy más hivatást választ. Át is nyergel. A második
is szívesen tenne így, de lebeszéli magát arról, hogy a tettek mezejére lépjen.
Ez a különbség minden gesztusban megnyilvánul. Az első elintéz mindent, amit
el akar intézni, s ezenközben melléktermékként önbizalomra,
kiegyensúlyozottságra és nagyobb jövedelemre tesz szert. A másik soha nem
intéz el semmit, mivel nem hajlandó cselekedni, s ennek következtében elveszíti
önbizalmát, szétdúlja lelki egyensúlyát, és a középszerűség jegyében tengeti
életét.
Az egyik cselekszik. A másik elhatározza, hogy cselekedni fog, de nem tesz
semmit.
Mindenki a tettek embere szeretne lenni. Tegyük hát szokásunkká a cselekvést;
ez egyáltalán nem lehetetlen.
Sokan azért süllyednek passzivitásba, mert a tökéletesen megfelelő
körülményekre várnak. A tökéletesség ugyan kívánatos dolog, csak hát semmi
sem lehet abszolút tökéletes, amit ember gondol ki és ember visz véghez. Aki
tehát tökéletes körülményeket akar, örök várakozásra kárhoztatja magát.
A következő esettörténetek a körülményekre adott háromféle reakciót mutatnak
be.

Miért nem nősült meg George?
George harmincas éveinek végét taposó, igen művelt, nőtlen könyvelő.
Chicagóban él. Leghőbb vágya, hogy megházasodjék. Szerető társ, meghitt
otthon, gyermekek utáni vágy. Már több ízben is igen közel volt ahhoz, hogy
megnősüljön, de az utolsó pillanatban — egyszer az esküvő előtti napon! —
mindig talált valami kifogásolnivalót a kiszemelten ("Még épp jókor, mielőtt
jóvátehetetlen hibát követtem volna el!")-
Az egyik füstbement esküvő története különösen tanulságos. Két évvel
történetünk előtt George szentül hitte, hogy végre-valahára meglelte az igazit.
Kedves, bájos, intelligens leány volt az illető. George azonban teljesen biztos
akart lenni a dolgában. Egy este, amikor házassági terveikről beszélgettek, a
lány tett néhány olyan megjegyzést, melyek nem voltak egészen ínyére George-
nak.
George válaszul négyoldalas dokumentumot fogalmazott, amelyben rögzítette
feltételeit. Ha a lány beleegyezik abba, jöhet az esküvő. Az akkurátusan gépelt
és igencsak jogászi stílusban fogalmazott okmány az élet minden elképzelhető
kérdését felölelte. Többek között vallási paragrafust is tartalmazott: melyik
templomba fognak járni, milyen gyakorisággal, s mennyi pénzzel támogatják az
egyházat. Egy másik paragrafus a gyermekek kérdését rendezte: menynyi legyen
és mikor jöhetnek.
George részletesen előírta azt is, miféle emberekkel barátkoznak majd, mekkora
karriert engedhet meg magának leendő felesége, hol fognak lakni, mire adják ki
a pénzüket. Az okmány utolsó oldalán azokat a szokásokat sorolta föl,
amelyeket a lány elhagyni, illetve felvenni volna köteles. A listán olyasmik
szerepeltek, mint dohányzás, ivás, smink, szórakozás és hasonlók.
Az ifjú hölgy, amikor ezt a követelménylistát kézhez kapta, úgy viselkedett,
ahogy bármely értelmes ember viselkedett volna a helyében. Visszaküldte az
okmányt a feladónak a következő levélke kíséretében: "Nekem is elég lett volna,
mint mindenki másnak, a szokásos szöveg: »jóban és rosszban«. Végeztem
veled." George elmesélte a történteket, és bánatosan kérdezte:
— Hát mi volt abban olyan szörnyűség, hogy megírtam azt a szerződést? A
nősülés nagyon fontos döntés, nem? Az ember nem lehet elég óvatos!
Itt nagyot tévedett George. Igenis lehet túl óvatosan eljárni, túl sokat habozni, és
nem akkor, ha házasságról tervezünk, de bármikor, bármit. George a házasságát
éppolyan tökéletesen akarta elrendezni, mint a munkát, a megtakarítást, a
barátságokat és egész életét.
Nem az a sikeres ember ismertetőjegye, hogy ki tudja küszöbölni a problémákat,
még mielőtt fölmerülnének, hanem az, hogy leküzdi a nehézségeket, ha
előállnak. Bele kell törődnünk, hogy módjával ugyan, de engedjünk a
tökéletességből, különben ítéletnapig is várhatjuk, hogy munkába kezdhessünk.
Miért van új háza Jimnek?
Minden nagy döntésnél meg kell magunkkal küzdenünk: cselekedjünk vagy ne,
nekivágjunk-e vagy várjunk még. Egy fiatalember bátor döntése busás jutalmat
hozott.
Jim ugyanolyan helyzetben volt, mint sok millió fiatal társa. Huszonéves volt,
feleséggel, gyerekkel és akkoriban szerény jövedelemmel.
Lakásuk igen kicsi volt. Jim és a felesége házat szerettek volna. Szebb,
otthonosabb környezetre vágytak, tágasabb térre játszóhelyre a gyereknek és
saját kertre.
A házvételnél a fő problémát a foglaló jelentette volna számukra. Jim azonban
egy szép nap, amikor a lakbért folyósította, rájött, hogy a havi részlet egy új
házért sem lehet ennél több.
Felhívta feleségét, és megkérdezte:
— Volna kedved jövő héten egy házat venni?
— Mi ütött beléd? Mondhatom, jó vicceid vannak! Tudod jól, hogy nem
tehetjük. Nem telik a részletekre!
De Jim el volt szánva:
— Ezer meg ezer olyan pár van, mint mi, akik "valamikor" szeretnének egy
házat. Csakhogy legalább a felük sosem jut el odáig. Valami mindig közbejön.
De mi meg fogjuk venni a házat. Még nem tudom, hogyan szerezzük meg a
foglalót, de valahogy meglesz.
A következő héten találtak is egy egyszerű, de szép házat, amely
mindkettőjüknek tetszett. Ezerkétszáz dollár volt a foglaló. Most hát meg kellett
találni a módját, hogy ehhez az összeghez hozzájussanak. Jim tudta, a szokásos
módon nem kölcsönözheti, mert akkor nem marad elég hitele, hogy
jelzálogkölcsönt vegyen föl a vételárra.
De megy minden, csak akarni kell. Jimnek hirtelen jó ötlete támadt. Miért ne
kereshetné föl magát az építési vállalkozót, hogy tőle kérjen ezerkétszáz dollár
kölcsönt? Az először kikérte magának a pimaszságot, de Jim nem tágított. A
vállalkozó végül is beleegyezett. Átadta az összeget azzal, hogy Jim havonta
száz dollárt törleszt majd, kamattal.
Most már csak az volt a kérdés, hogyan hajt föl Jim havonta valamivel több,
mint száz dollárt. A házaspár összeült, s addig számolgattak, míg kisült, hogy a
havi kiadásaikat huszonöt dollárral csökkenteni tudják. Így már csak havi
hetvenöt dollár pluszt kellett Jimnek egy éven át biztosítania.
Újfent jó ötlete támadt. Másnap reggel bement a főnökéhez, és elmesélte neki a
helyzetet. A főnöknek nagyon tetszett, hogy házat akar venni. Jim ekkor így
szólt:
— Nos, ahhoz, hogy megvehessem a házat, havonta legkevesebb hetvenöt
dollárral többet kellene keresnem. Tisztában vagyok vele, hogy ön akkor ad
fizetésemelést, ha úgy gondolja, hogy kiérdemeltem. Én most csak egy esélyt
szeretnék, hogy többet kereshessek. Sok olyan dolog van itt, amit a legjobban
hétvégén lehet elintézni. Megengedné, hogy hétvégén is dolgozzam?
A főnökre mély benyomást tett a fiatalember őszintesége és elszántsága. Tervet
dolgozott ki, amely szerint Jim hétvégenként tíz órát dolgozhatott. Jim és
családja beköltözött hát az új házba.
Mi következett Jim elszántságából, hogy családjának házat vesz?
Az elhatározás megmozgatta az elméjét, hogy megtalálja az utat célja
eléréséhez.
Jim önbizalma jócskán megnövekedett. A jövőben, ha hasonló helyzetbe kerül,
sokkal könnyebben hozza majd a helyes döntéseket. Jim most biztosítani tudja
családjának azt az életszínvonalat, amit megérdemelnek. Ha nem cselekedett
volna azonnal, hanem addig halogatja a döntést, amíg tökéletes körülmények
állnak elő, akkor valószínű, hogy sosem jutottak volna saját házhoz.
Chris önállósítani akarta magát, ámde...
Chris esete jó példa arra, mivé lesznek nagyszerű terveink, ha tökéletes
körülményeket várunk megvalósításukhoz.
Tizenöt éve Chris az amerikai postaügyi minisztérium vámhivatalánál talált
állást. Eleinte szerette is a munkáját, de öt év múltán kezdett elégedetlen lenni.
Nem tetszett a beszűkültség, a rendszeres szolgálat, az alacsony fizetés és az
igen korlátozott előléptetési lehetőségeket biztosító hivatali rendszer.
Ekkor támadt egy ötlete. Időközben jól kitanulta mindazt, amit egy sikeres
importőrnek tudnia kell. Miért ne önállósíthatná magát? Miért ne importálhatna
játékszereket és ajándéktárgyakat? Sok olyan igen sikeres importőrt ismert, akik
nála sokkal kevesebbet értettek a dolog szakmai részéhez.
Tíz éve már, hogy Chris úgy döntött, önállósítja magát. Mégis a vámhivatalnál
dolgozik ma is.
Hogy miért? Valahányszor elszánta volna magát a kiugrásra, mindig közbejött
valami. Pénzhiány, gazdasági pangás, a család megnövekedése, kereskedelmi
korlátozások vagy valami más miatt nem hagyhatta ott állandó állását; valami
ürügyet mindig talált arra, hogy a döntést tovább halogassa.
Igazából az történt, hogy Chris elhagyta magát, és ezért passzív ember lett
belőle. Tökéletes körülmények közt akart csak cselekedni. Minthogy a
körülmények sosem voltak tökéletesek, nem is tett soha semmit.
Ne várj a tökéletes körülményekre!
Két dolgot kell tenned, ha nem akarsz ráfizetni arra a hibás elképzelésre, hogy
addig vársz a cselekvéssel, amíg tökéletes körülmények nem állnak elő.
Először is: számolj a jövőben is akadályokkal és nehézségekkel. Nincs
vállalkozás kockázat, nehézségek és bizonytalanság nélkül. Tegyük föl, hogy
Los Angelesbe akarsz autózni, de csak akkor lennél hajlandó elindulni, ha
teljesen megbizonyosodhatsz afelől, hogy útközben sehol sem lesz elterelés,
nem romlik el a kocsid, az idő jó lesz, egyetlen részeg vezető sem kerül az
utadba, és egyáltalán semmiféle kockázat nem áll fenn. Nos, mikor tudnál így
elindulni? Soha! Ha Los Angelesbe akarsz utazni, okos dolog a térképen előre
megtervezni az útvonalat, alaposan megvizsgálni a kocsit, és ilyen módon a
lehető legtöbb kockázatot kiküszöbölni. De valamennyi kockázat mindig
maradni fog.
Másodszor: ha nehézségek támadnak, küzdd le őket. A sikeres ember próbája
nem az, hogy előre, még mielőtt bármibe belekezdene, ki tudja-e küszöbölni a
problémákat, hanem az, hogy amikor előáll egy-egy nehézség, talál-e megoldást.
Munkádban, házasságodban és minden egyéb tevékenységedben akkor kell az
akadályra összpontosítani, amikor előtte állsz.
A jó ötlet önmagában nem elég
Ne hagyd ötleteidet parlagon heverni! Öt-hat éve lehetett, hogy egy igen
tehetséges professzor elmesélte nekem nagy tervét: könyvet ír egy igen vitatott
személyiség életéről. Ötletei lenyűgözőek, elevenek, izgalmasak voltak. Tudta,
mit akar mondani, és megvolt a készsége, energiája, hogy ki is fejezze.
Dicsőséget, sikert, és nem utolsósorban pénzt remélhetett ötlete valóra
váltásából.
Tavasszal megint találkoztam a professzorral, és naivságomban megkérdeztem,
kész-e már a könyve. (Nem kellett volna, mert ezzel régi sebet szakítottam föl.)
Nem, nem írta még meg. Egy percig még viaskodott magában, adjon-e
magyarázatot a dologra. Aztán közölte, túlságosan elfoglalt, és egyáltalán,
vannak más "kötelezettségei" is, úgyhogy nem volt ideje rá.
A professzor valójában rég örök nyugalomra helyezte ötletét koponyája egy
csendes zugában. Nem tett semmit az ellen, hogy elméje lassanként negatív
gondolatokat kezdjen termelni. Ennek eredményeképpen hamarosan
"meggyőződött" arról, hogy terve megvalósíthatatlan, mivel mértéktelen
munkába és áldozatba kerülne.
Semmi kétség, az ötletek roppant fontosak. Kell, hogy legyenek ötleteink,
terveink új dolgok megteremtésére és a régiek tökéletesítésére. Akinek
nincsenek ötletei, azt a siker is elkerüli.
Csakhogy a jó ötlet önmagában nem elég, ehhez kétség sem férhet. Bármilyen jó
ötletünk támad is az üzleti forgalom növelésére vagy egy munkafolyamat
egyszerűsítésére, értéke csak akkor lesz, ha meg is valósul.
Az emberiség pompás ötletek millióit temeti el nap mint nap, csak mert fél a
megvalósítás nehézségeitől.
Az efféle ötletek később "szellemalakban" kísértik gazdáikat. Jegyezd meg jól a
következő két gondolatot:
Először is: add meg ötleteid értékét azáltal, hogy megvalósítod őket. Lehet egy
ötlet mégoly nagyszerű, ha nem váltják valóra, semmi haszna.
Másodszor: valósítsd meg ötleteidet a saját lelki békéd és megelégedésed
érdekében. Olvastam valahol: a legszomorúbb dolog, ami csak kimondható vagy
leírható, az az, hogy "lehetett volna..." Nap mint nap hallunk ilyen és hasonló
kijelentéseket: "Nem így állnék ma, ha húsz évvel ezelőtt saját üzletet nyitottam
volna!" Vagy pedig: "Tudtam, folyton azt súgta valami, hogy menni fog nekik.
Bárcsak beszálltam volna én is!"
A megvalósítatlan jó ötletek rettentő lelki kínokat okoznak. Viszont a
megvalósított jó ötlet nagy lelki békesség forrása.
Van egy jó ötleted? Ne hagyd parlagon heverni!
A cselekvést megkezdeni is cselekvéssel kell
Egy ifjú, még be nem futott író vallotta be egyszer:
— Az a nagy gondom, hogy gyakran napokig, hetekig nem tudok egy sort sem
írni. Az írás, tudja, művészi, alkotói folyamat. Ihlet kell hozzá, az, hogy az
embert ösztökélje a szelleme.
Nem vitatom, az írás valóban művészi alkotómunka, másfelől viszont egy másik
író feltárta előttem termékenysége, sikeressége nagy "titkát":
— Saját találmányú startmódszerrel dolgozom. Be kell tartanom a határidőket,
nincs módom ülni és az ihletre várni. Fel kell kurbliznom magamban az
alkotószellemet. Módszerem a következő: leülök az íróasztalhoz. Ceruzát
ragadok, firkálni kezdek. Leírok valamit, bármit. Firkálok, gondolatok nélkül.
Mozgásba hozom a kezemet, az ujjaimat, és előbb-utóbb, szinte észrevétlen
átmenettel, bekapcsol az agyam is.
Van úgy is persze, hogy egyszerre csak ötleteim támadnak, mikor nem is ülök az
íróasztalomnál. De az ilyesmi csak rendkívüli "jutalomnak" számít. Jó ötleteim
zöme attól jön, hogy nekilátok a munkának.
A cselekvést is cselekedettel kell megkezdeni, ez természeti törvény. Maga
Thomas Mann, a huszadik század egyik legzseniálisabb írója, a német nyelv
utolérhetetlen virtuóza is így nyilatkozott: "Az írás úgy nyolcvan százalékig
szorgalom dolga."
Magától nem indul be semmi, még azok a masinák sem, amelyeket nap mint nap
használunk. Lakásunkban a fűtés automatikus, de magunknak is cselekedni kell:
beállítani a megfelelő hőmérsékletre. Semmiféle automata nem indul be, ha nem
nyomjuk meg a megfelelő gombot. Az elme működésére is igaz ugyanez: be kell
indítani, ha munkát várunk tőle.
Egy értékesítési hálózat részlegvezetője mesélte, hogyan tanítja meg embereit
arra, hogy reggel "gépiesen" korábban kezdjék meg a munkát és sikeresebben
végezzék.
— A házról házra járó ügynököket gyakran fogadja igen heves ellenállás, ezt
tudja mindenki, aki valaha is házalt valamilyen áruval. Még az öreg rókáknak is
nehezére esik reggelente az első ajtón becsöngetni. Tudják, hogy nem múlik el
nap visszautasítás, barátságtalanság, legorombítás nélkül. Ezért aztán nagyon is
érthető, hogy reggelenként igyekeznek lehetőleg kitolni a munkakezdést.
Megisznak néhány kávét, esetleg autózgatnak egy kicsit céltalanul, csakhogy ne
kelljen kezdeni még.
Személyesen tanítom be minden emberemet. Azt mondom nekik, hogy egyetlen
jó mód van a munka elkezdésére: bele kell vágni. Nem szabad gondolkozni.
Nem szabad halogatni a kezdést. Ezt kell tenni: leparkolni a kocsit, fogni a
mintakollekciót, odamenni az ajtóhoz, becsöngetni, mindent gépiesen, tudatos
végiggondolás nélkül. Kezdje így reggel a munkát, s akkor megtörik a jég. A
második-harmadik lakásban már teljesen éber lesz a tudata is, és meggyőző lesz,
amit mond.
Egy humorista mondta egyszer, hogy a legkeservesebb dolog a világon fölkelni
a meleg ágyból, ki a hideg szobába. Igaza is van; minél tovább hever az ember
ébren és színezgeti magában, hogy milyen utálatos lesz kibújni a meleg ágyból,
annál nehezebben fog tényleg fölkelni. Ám ennél az egyszerű feladatnál is eltörli
a gátlásokat a gépies cselekvés: ledobni a takarót, padlóra a lábat, és így tovább,
gondolkodás nélkül.
Ösztökéljük elménket!
Azok az emberek, akik végeznek is valamit ezen a világon, nem arra várnak,
hogy az ihlet ösztökélje őket, hanem ők maguk mozgósítják elméjüket.
Cselekedj te is így.
Ötletek ébresztésére, tervek kovácsolására, problémák megoldására és minden
egyéb agymunka beindítására az elképzelhető legjobb a "gépies módszer". Ez a
különleges módszer garantáltan segít. Papír és ceruza kell csak hozzá. (Az
összpontosításnál a legjobb segítség egy egészen egyszerű ceruza a legolcsóbb
fajtából. Ennél jobbat drága pénzért sem kapni. Ha választanom kellene egy
hipermodern, szépen berendezett, szőnyegpadlós, hangszigetelt iroda és a papír-
ceruza között, bizonyosan az utóbbit választanám. Ez segít legjobban, hogy
elmémet ráállítsam egy problémára.)
Ha leírod gondolatodat, figyelmed automatikusan erre a gondolatra
összpontosul, hiszen agyunk úgy van berendezve, hogy ha egy gondolatot éppen
írunk, nem tudunk közben máson gondolkodni. Amit a papírra írunk, az
elménkbe is "beíródik". Minden vizsgálat azt bizonyítja, hogy az ember sokkal
tovább és jobban emlékszik olyan gondolatokra, amelyeket papírra vetett.
Ha megtanulod, hogyan összpontosíts papír és ceruza segítségével, többet a
lármás, zavaró környezet sem fogja gondolataidat elterelni. Ha gondolkozni
akarsz, csak kezdj el rajzolgatni, firkálni. Ez kitűnő módja az elme
"felkurblizásának".
A siker varázsszava: Most!
Az efféle kifejezések, mint holnap, jövő héten, később, valamikor, egy szép nap,
mind-mind a kudarc szavának, a sohának legközelebbi rokonai. Rengeteg
kívánság azért nem teljesül soha, mert így mondjuk:"Egyszer majd ezt
szeretném csinálni", pedig így kellene mondani: "Most azonnal belekezdek!"
Vegyük csak a takarékoskodást. A pénzmegtakarítás mint ötlet, a legtöbb
embernek kedvére való. Még sincsenek nagyon sokan, akik tervszerűen
takarékoskodnak és befektetnek. Sokan szeretnének takarékoskodni, de kevesen
cselekszenek is eszerint.
Egy ifjú párnak bizonyos akadályok leküzdése után sikerült igazi programot
kidolgozni és végrehajtani a vagyongyűjtésre. Bill nettó jövedelme havi ötszáz
dollár volt, csakhogy a havi kiadásaik is ennyire rúgtak. Bill is, Janet is szeretett
volna spórolni, de valami okból ez sosem jött össze. Évekig csak fogadkoztak:
"Elkezdjük, amint emelést kapok." "Ha kifizettük a részleteket." "Ha túl
vagyunk a mélyponton." "Jövő hónapban." "Jövőre már igazán!"
Janet végre felbőszült, hogy ennyire nem képesek spórolni. Így szólt Billhez:
— Nos, akkor akarunk spórolni, vagy sem?!
— Természetesen akarunk, de hát tudod jól, hogy most egyetlen fityinget sem
tudunk félretenni!
Janetet azonban elkapta a "most vagy soha" hangulat:
— Évek óta tépjük a szánkat, hogy spórolni fogunk. Mégsem kezdünk bele,
mert meg vagyunk győződve róla, hogy nem menne. Mi lenne, ha most végre
megpróbálnánk abban hinni, hogy menni fog. Most olvastam egy hirdetésben,
hogy ha csak ötven dollárt takarítunk meg havonta, akkor tizenöt éven belül
kilencezer dollár vagyonunk lesz, plusz még háromezer dollár kamat. Azt is írta
még a hirdetés, hogy sokkal könnyebb előre elkülöníteni a megtakarítandó
összeget, mint abban reménykedni, hogy a hónap végén, az összes kiadás után
még marad annyi. Tehát, ha benne vagy, elkezdhetnénk a fizetésed tíz
százalékával, amit mindig azonnal lecsípnénk, amikor megkapod a pénzt. Lehet,
hogy a hónap végére csak száraz kenyér marad a háznál, de kibírjuk, ha így lesz
is.
Bill és Janet egy-két hónapig szűkösen jöttek ki, de aztán megtanultak az új
költségvetéssel élni. Most már úgy érzik, éppen olyan mulatságos spórolásra
"költeni" a pénzt, mint bármi másra.
Írni szeretnél egy barátodnak? Tedd meg most, azonnal! Van egy jó ötleted, amit
a cég hasznosíthatna? Add tovább most, azonnal! Élj a régi közmondás szerint:
"Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!"
Az végez sokat, aki ilyen fogalmakban gondolkozik: most, azonnal. Aki
azonban így gondolkozik: később, valamikor, az általában kudarcot vall. Ezt
sose feledd!
Ne utólag beszélj!
Egyik utamon meglátogattam egy régi üzletfelemet. Épp egy megbeszélésről
jött, amelyen cége néhány vezető munkatársával tárgyalt. Első pillantásra
nyilvánvaló volt, hogy valami nyomja a lelkét. Úgy nézett ki, mint akit súlyos
csalódás ért.
— Tudod — kezdte —, azért hívtam össze ezt a megbeszélést, hogy segítsenek
egy nehéz döntésnél, amely nagy változást idézne elő az üzletpolitikánkban. És
miféle segítséget kaptam? Ott ült hat ember, és mindössze egyetlenegynek volt
használható javaslata. Ketten még megszólaltak rajta kívül, de csak azt
visszhangozták, amit én már elmondtam. Mintha a falhoz beszéltem volna.
Őszintén, nem igazán sikerült kihúznom belőlük, hogy mit gondolnak.
Esküszöm — folytatta kis szünet után —, az lett volna logikus, ha méltóztatják
kinyitni a szájukat és előadni, amit gondolnak, hiszen mindnyájukat közvetlenül
érinti ez a kérdés!
Barátomnak a megbeszélés tehát nem jelentett nagy segítséget. Ámde ha utána,
a folyosón lessük meg a résztvevőket, minden bizonnyal efféle megjegyzéseket
hallhatunk: "Úgy kikívánkozott volna belőlem, hogy..."; "Hát miért nem
javasolta senki, hogy..."; "Szerintem nem kellene..."; "Ki kellett volna állnunk
amellett, hogy
Azok, akik a megbeszéléseken nemigen hallatják a hangjukat, gyakran nagyon is
beszédesek lesznek, mikor már semmi haszna vagy következménye nem lehet a
véleménynyilvánításnak. Későn hozakodnak csak elő ötleteikkel. A vezetőknek
azonban szükségük van mások véleményére! Aki pedig véka alá rejti tudását,
úgy kell neki.
Szoktasd magad ahhoz, hogy kimondd a véleményedet. Ahányszor csak
véleményt nyilvánítasz, lelki erőt nyersz. Ne tartsd hát titokban konstruktív
ötleteidet!
Hogy akadályozta meg Johnt a nagy felkészülés a munkában?
Sok diáknak is nehézségei támadnak a tanulásnál a mosttal. John az egész estéjét
az intenzív tanulásnak akarja szentelni. Hadd vázoljam, hogyan is zajlik le végül
a legtöbb ilyen este.
John hétkor akarja elkezdeni a tanulást. Ám a vacsora kicsit megfeküdte a
gyomrát, hát előbb néz egy kis tévét. Ebből egy óra lesz, mert jó a műsor.
Nyolckor leül az íróasztalhoz, de nyomban fel is áll, mert eszébe jut, megígérte a
barátnőjének, hogy felhívja. Elmegy hát a telefonfülkéhez. A csevegés negyven
percig húzódik, végre is egész nap nem beszélgethettek. A visszaúton
szembekocog vele katonacimborája. John együtt fut vele egy darabon. A
kocogás megizzasztja, hát lezuhanyozik. Eztán harapnia kell valamit, mert a
futástól és a fürdőtől megéhezett.
És így múlik el az este, amelyen John annyi mindent akart végezni. Éjjeli egykor
végre felüti a könyvét, de már álmos ahhoz, hogy bármit is felfogjon belőle.
Feladja, és aludni megy.
Johnak nem sikerült munkához látnia, mivel túl sokáig készülődött rá.
"Épp a megfelelő állapotban vagyok!"
Efféle viselkedést persze nem egyedül a diákoknál figyelhetünk meg.
Üzletkötőkkel, osztályvezetőkkel, munkásokkal, háziasszonyokkal, egyszóval a
legkülönbözőbb rétegekhez és csoportokhoz tartozó emberekkel is megtörténik,
hogy valami munkára szeretnének összpontosítani — és a jobb felkészülés
érdekében pletykával, kávészünettel, olvasással, ceruzahegyezéssel, apróbb
személyes ügyek intézésével, az íróasztal rendberakásával, tévézéssel és ezer
más aprósággal töltik el az időt.
Van azonban mód arra, hogy megszabaduljunk ettől a rossz szokástól. Jelentsd
ki magadban: Most épp a legjobb állapotban vagyok ahhoz, hogy munkához
lássak! Semmit sem nyerhetek azzal, ha tovább halogatom a dolgot. Készülődés
helyett inkább bevetem erőimet a munkába!
Egy szerszámgépgyár vezetője mondta egyszer néhány üzletembernek:
— A cégnek mindennél inkább szüksége van olyan emberekre, akiknek vannak
ötleteik, és keresztül is viszik őket. Sem a gyártásnak, sem a forgalmazásnak
nincs egyetlen mozzanata, amiben ne lehetne újítani. Ezzel semmiképp sem azt
akarom mondani, hogy most nem jól dolgozunk. Nagyon is jól! De, mint
minden fejlődő cégnek, nekünk is új termékkel kell előállni, új piacokat találni,
és hatékonyabb munkamódszereket bevezetni. Szükségünk van kezdeményező
szellemekre. Az ilyen emberek csapatunk oszlopai.
A kezdeményezés hatalma
A kezdeményezés különleges tevékenység. Azt jelenti, hogy valaki valami
hasznosat tesz, külön felszólítás nélkül. Egy kezdeményező szellemű ember
előtt minden szakmában nyitva állnak a legjövedelmezőbb állások.
Egy középnagyságú gyógyszergyár piackutatási részlegének igazgatója
elmesélte, hogyan jutott állásához. Története érdekes példája a kezdeményezés
hatalmának.
— Öt éve támadt egy jó ötletem. Akkor üzletkötőként dolgoztam a gyárnak, és a
nagykereskedőkkel kellett tárgyalnom. Rájöttem, hogy egyetlen hiányosságunk
van: semmit sem tudunk azokról az emberekről, akiknek meg kéne venniük a
cikkeinket. Igyekeztem mindenkit, akivel csak találkoztam, meggyőzni arról,
milyen fontos volna piackutatást végezni. Eleinte süket fülekre találtam: a
cégvezetés nem látta meg benne a fantáziát.
Valósággal megszállottja lettem az ötletnek, hogy piackutatást szervezzek a
cégünk számára, úgyhogy, képletesen szólva, megragadtam a bika szarvát.
Engedélyt kértem és kaptam arra, hogy havonta jelentést írjak "A
gyógyszermarketing dolgában". Összegyűjtöttem minden forrást és adatot, amit
csak fel tudtam hajtani. Kitartóan körmöltem a jelentéseimet, és a cégvezetést
meg a többi ügynököt hamarosan érdekelni is kezdte a dolog. Egy kurta évre rá,
hogy keresztes hadjáratot indítottam a piackutatás érdekében, fölmentettek
addigi kötelezettségeim alól, és felkértek, hogy erőmet az ötleteim
megvalósítására összpontosítsam.
A többi már csak természetes továbbfejlődésnek nevezhető. Ma két
asszisztenssel és egy titkárnővel dolgozom, a fizetésem pedig háromszorosa az
öt évvel ezelőttinek.
Álljunk ki ügyünkért!
Ha valamit szerinted meg kellene tenni, akkor állj is ki, harcolj érte!
Lakóhelyem közelében új telepet kezdtek építeni. Mire a telep kétharmad
részéig felépült, hirtelen abbamaradt az építkezés. Mi történt? Néhány új házba
"nem rendes" családok költöztek, s emiatt sokan eladták (veszteséggel) új
házukat, hogy inkább máshova menjenek lakni. Ahogy az lenni szokott, a "nem
rendes" családok a maradék rendeseket is megfertőzték, úgyhogy a telep
hamarosan igen lecsúszott külsőt öltött. Egyetlen ember volt, aki nem hagyta
magát közömbösséggel megfertőzni: Harry. Úgy döntött, harcolni fog, keresztes
hadjáratot indít egy szebb, rendezettebb telep érdekében.
Először a barátait csődítette össze. Megérttette velük, micsoda lehetőségei
volnának ennek a telepnek, de csak akkor, ha azonnal tesznek is róla, hogy ne
süllyedjen rövid időn belül másod- sőt harmadosztályú lakóterületté.
Lelkesedésével, elszántságával Harry gyorsan támogatásra lelt. Hamarosan
csoportok alakultak a beépítetlen telkek tisztántartására. Megalakult a
kertészegylet, nagyszabású faültető akciót indítottak. Játszóteret, majd uszodát
építettek. A "közömbös", "nem rendes" családok is éppoly lelkesen dolgoztak,
mint a többiek. Életre kelt, egészen új fényben csillogott a telep. Ma igazán
öröm átautózni ezen a környéken. Szemléletesen példázza, mi mindent elérhet
az ember, ha lelkesen harcol az ügyéért.
Úgy érzed, cégednek új boltot kellene nyitnia, új terméket előállítania vagy
valami más újítást bevezetnie? Állj ki ezért! Egyházközösségednek új épületre
volna szüksége szerinted? Harcold ki! Szívesebben látnád, ha gyermekeid
iskolája jobban lenne berendezve és fölszerelve? Küzdj hát érte!
Egyet elhihetsz: aki kiáll az ügyéért, lehet, hogy egyszemélyes vállalkozásként
kezdi, de ha az ügy jó, akkor hamarosan egész sereg ember fogja követni.
Vállalkozz önként!
Mindnyájan voltunk már úgy, hogy szívesen elvállaltunk volna egy feladatot,
aztán mégsem tettük meg. Miért? Többnyire félelmünkben. Nem attól való
félelmünkben, hogy nem bírunk a feladattal, hanem inkább attól, mit szólnak
majd a kollégák. Sok embert visszatart a félelem, hogy kinevetik, hogy
törtetőnek, strébernek tartják, aki csak a fizetésemelésre kacsingat.
Természetes az embernek az a vágya, hogy elfogadják, hogy tartozzon egy
csoporthoz. De kérdezzük meg önmagunkat: Melyik csoportot szeretném
inkább, hogy elfogadjon? Azokét, akik kinevetnek, mert titokban féltékenyek
rám? Vagy pedig azokét, akik előrehaladnak, mert mernek vállalkozni?
Kézenfekvő a helyes válasz!
Az, aki önként vállalkozik, kiválik a többiek közül. Fölkelti az emberek
figyelmét. S ami fontosabb: lehetőséget szerez, hogy bebizonyítsa, képes
valamire, és van benne becsvágy. Jelentkezz önként különleges feladatokra.
Gondolj csak azokra a vezéregyéniségekre, akiket az üzleti életben, a
politikában vagy saját közösségében ismersz. Aktív vagy passzív emberekként
jellemeznéd őket?
Természetesen aktív emberek, olyan személyek, akik képesek a cselekvésre, és
sokat visznek véghez. Aki visszahúzódik, páholyból szemléli az életet, aki
passzív, az semmire sem viszi. Csak a tettek embere tudja a többieket
föllelkesíteni, hogy kövessék.
Az emberek a tevékeny személyiség iránt mutatnak nagyobb bizalmat. Magától
értetődőnek tartják, hogy az ilyen tudja is, hogy mit csinál. Olyat én még nem
láttam, hogy valakit azért dicsérnek, mert "nem sok vizet zavar", mert "nem
sürgölődik", mert "kivárja szépen, hogy megmondják, mit tegyen".
Te talán hallottál már ilyet?
Szokj rá a tevékeny életre!
1. Légy mindig tevékeny, a tettek embere, ne a tétlenkedésé!
2. Ne várj tökéletes körülményekre, mert azok soha nem állnak elő. Számíts
nehézségekre, akadályokra a jövőben, de akkor küzdj meg velük, amikor már
előttük állsz.
3. Ne feledd, hogy az ötlet egymaga még nem hozza meg a sikert. Csak akkor
lesz haszna, ha valóra is váltják.
4. Indítsd be gondolkodásodat "gépiesen". Ne várj arra, hogy majd az ihlet
ösztökél. Cselekedj, láss munkához, ösztökéld az elmédet!
5. Gondolkozz ilyen fogalmakban: most, azonnal. Az olyan szavak, mint holnap,
jövő héten, majd egyszer, közeli rokonságban állnak a kudarc szavával, a
sohával. Láss hozzá most, azonnal minden feladatodhoz.
6. Láss rögtön munkához. Ne vesztegesd az idődet a kezdésre való
előkészületekkel, hanem kezdd el.
7. Kezdeményezz. Állj ki ügyedért, harcolj, indíts keresztes hadjáratot. És
vállalkozz önként. Mutasd meg, hogy mire vagy képes, és hogy van benned
becsvágy.


TIZENEGYEDIK FEJEZET
Miképpen tehetjük győzelemmé a vereséget?


Sose add meg magad!
Gondozók és egyéb szociális munkások figyelték meg, hogy a gondjaikra bízott
megalázottak és megszomorítottak között a legkülönbözőbb társadalmi,
műveltségi és korcsoportok képviseltetnek. Sok a meghökkentően fiatal ember,
van köztük néhány diplomás is, és igen sok a szakképzetlen. Vannak házasok és
magányosak. De egyvalami közös mindannyiukban: az, hogy lerobbantak, félig-
meddig leépültek, legyőzöttek. Olyan dolgokon kellett keresztülmenniük, hogy
végképp "kikészültek". Leküzdhetetlen vágy, elemi szükséglet sarkallja őket,
hogy elmondhassák, mi tette őket tönkre, hogy mi vereségük története.
Ezek a történetek a csalódások teljes skáláját felölelik, kezdve attól, hogy
"elhagyott a feleségem", odáig, hogy "mindenemet elveszítettem, és nem
tudtam, most mitévő legyek", és "elkövettem egyet-mást, végül maradt a
kitaszítottság, a csatorna".
Ha ezektől a vert hadaktól elszakadva a következő szintet vizsgáljuk meg, az
átlagemberekét, szintén a legkülönbözőbb életmódokat és szokásokat
figyelhetjük meg. De megállapíthatjuk mint közös jellemzőt, hogy a tipikus
átlagember nagyjából ugyanúgy indokolja középszerűségét, mint az előző típus
a teljes kudarcát. Szíve mélyén a jelentéktelen ember is legyőzöttnek,
megvertnek érzi magát. Egykori veresége gennyedő, nem gyógyuló sebeit
hordozza, s emiatt túl óvatos. Nem száguld, csak vánszorogni mer, mivel retteg
egy sikeresebb élet kockázataitól, s közben elégedetlen önmagával. Ő is le van
verve, de összeszedi magát, hogy a középszerűséget, mint a "sors" által rámért
büntetést, hordozza.
Ő sem tudta feldolgoznia vereségét, de "rendesebb", a társadalom által
elfogadott módon reagál rá.
Ha pedig még följebb tekintünk, a siker ritkábban lakott világába, itt megint
csak a legkülönfélébb származású embereket láthatjuk. A cégvezetők,
menedzserek, magas rangú egyházi személyek, a kormányzat emberei,
egyszóval az élet minden területének vezetői között egyaránt találunk szegény,
illetve gazdag, egészséges, illetve szétzilált családból valókat, nagy
iparvárosokból, kisvárosból vagy éppen paraszti körülmények közül
származókat. Ezek az emberek, a társadalmi vagy szakmai területek vezetői,
saját tapasztalatukból ismernek minden elképzelhető nehézséget és akadályt.
E három csoport képviselői azonban sok mindenben hasonlítanak egymáshoz:
életkor, intelligencia, származás, nemzetiség dolgában, csak egyben
különböznek biztosan, és ez a vereségre adott válaszuk.
Az első csoporthoz tartozó ember, ha vereséget szenved, nem áll fel többé. Lent
marad a padlón, úgy érzi, nincs többé jövője. A második csoportba tartozó
feltápászkodik ugyan, de végül mégis megfutamodik és "alámerül", hogy életét
a tömegben névtelenül, kockázat nélkül tengethesse.
A sikeres ember egész másképp reagál a vereségre. Felpattan, levonja a
tanulságot, elfelejti, hogy kiütötték, és kapaszkodik fel, egyre tovább. Egyik
legjobb barátom rendkívül sikeres menedzsmenttanácsadó. Aki belép az
irodájába, mindjárt azt gondolja: ez aztán felfutott! A szőnyegpadló, a finom
bútor, az alkalmazottak, a tekintélyes megjelenésű ügyfelek mind arról
tanúskodnak, hogy a cég virágzik.
A cinikusok biztos azt mondanák erre: "Szép kis csaló lehet, aki egy ilyen
vállalkozást ekkora sikerre visz!" Csakhogy a cinikusoknak nincs igazuk! Ehhez
nem kell csalónak lenni, még csak különösen ravasznak, gazdagnak vagy
szerencsésnek sem. Másmilyen ember kell ehhez: aki mindenen át kitart, és soha
nem adja meg magát.
E mögött a tekintélyes és virágzó tanácsadói iroda mögött egy olyan ember sorsa
húzódik meg, aki nagy nehézségek árán küzdötte föl magát. Az első hat hónapra
tízévi megtakarított pénze ment rá. Hónapokon át az irodában lakott, mert
lakbérre már nem telt neki. Számos remek állást utasított vissza, mert
ragaszkodott az ötlete megvalósításához, és bízott a sikerében. Reménybeli
ügyfeleitől százszor annyi nemet hallott, mint igent.
Hét hihetetlen kemény évbe került, hogy barátom ebben a szakmában
érvényesüljön, s ez alatt az idő alatt egyetlen zokszót nem hallottam tőle.
— Tanulok — mondta. — Ebben az üzletágban nagy a konkurencia, úgyhogy
nem könnyű eladni ezt az árut. De meg fogom tanulni.
És úgy is lett.
Egyszer megjegyeztem, nem lesz-e túl sok a tanulópénz. Azt felelte:
— Nem érzem áldozatnak ezt a tanulóidőt, sőt, én gazdagodom belőle a
legjobban.
Hogyan vezetnek a kudarcok sikerre?
Nézd csak meg egyszer néhány ember életének az adatait a Ki kicsodában, s
meglátod, hogy a legsikeresebbeknek is mennyi csüggesztő kudarcon kellett
átvergődniük, mennyi ellenállásba ütköztek, mennyi nehézség állta útjukat,
milyen csapásokat és személyes vereségeket kellett elszenvedniük.
Olvasd el nagy emberek életrajzát, s meglátod, hogy sokuk olyan nehézségekkel
küzdött meg, amelyek mást megfutamítottak volna. Vagy elemezd céged
igazgatójának, városod polgármesterének vagy bárkinek, akit sikeresnek tartasz,
az életútját. Ha elemzésed kellően alapos, látnod kell majd, hogy ezeknek az
embereknek bármelyike nem akármilyen akadályokkal volt kénytelen
megküzdeni.
Nem lehetséges nagy sikereket elérni anélkül, hogy ne ütköznénk akadályokba,
nehézségekbe, és ne kellene kudarcokat eltűrnünk. De az lehetséges, hogy ne
szenvedjünk többé vereséget! Lássuk csak, hogyan.
Egy repülési statisztikában olvastam nemrég, hogy minden tizenhat millió
kilométer repülőútra esik csak egy haláleset. A repülés tehát nagyon biztonságos
dolog. Mégis megesik olykor, hogy lezuhan egy-egy gép. Ilyenkor azonnal
munkába lép a szövetségi repülési hivatal, hogy kivizsgálja a szerencsétlenség
okait. Az alkatrészeket összeszedik és összerakják. A szakértők megpróbálják
kikövetkeztetni, hogyan történhetett a baleset. Kikérdezik a túlélőket és a
tanúkat. Hetekig, hónapokig tart a vizsgálat, míg csak meg nincs a válasz arra,
hogy mi okozta a balesetet.
Ha megállapították az okot, azonnal intézkednek, hogy ilyen baleset többé ne
történhessék. Ha egy bizonyos alkatrész hibás volt, azonnal ki kell cserélni a
többi hasonló típusú gépnél is. Sok hasznos újításnak volt oka a repülési hivatal
egy-egy ilyen vizsgálata.
A szerencsétlenség okát vizsgálva a repülési hivatal biztonságosabbá tudja tenni
a repülést — ez a fáradság semmiképp sem hiábavaló. Az orvosoknak is
hasznára válhat a visszaesés, a kudarc; segíthet az élet meghosszabbításában. Ha
ugyanis egy páciens tisztázatlan okból meghal, akkor többnyire felboncolják,
hogy az okot megtalálják. Ezenközben az orvosok jobban megtanulhatják az
emberi test működésének titkait, s tapasztalatukat az élők hasznára fordíthatják.
A lelkiismeretes edző minden meccs után kritikai elemzést ad a játékosok
technikájáról, akár győztek, akár elvesztették a meccset. Rámutat a játékosok
hibáira. Videó- és filmfelvételek segítségével finomítják a taktikát, és javítják ki
az egyéni hibákat. Minden lehetőséget kihasználnak hát a csapat munkájának
javítására.
Egy kereskedelmi igazgató barátom havonta üzleti megbeszélést tart a
munkatársaival, amelyeket csak annak a kérdésnek szentelnek, miért nem jött
létre egy-egy fontos szerződés. Minden kudarcba fúlt szerződést rekonstruálnak,
és gondosan végigvizsgálnak. Ily módon az üzletkötők megtanulják, hogyan
kerülhetik el a jövőben a hasonló hibákat.
A repülési hivatal alkalmazottai, az orvosok, a labdarúgók, a sikeres üzletkötők
és minden más terület szakemberei is jól tudják, milyen fontos a sikerhez az
alábbi alapelv: A kudarcokból is lehet és kell hasznot húzni!
Húzz hasznot a vereségből is!
Ha valami személyes csapás ér, gyakran túl feldúltak vagyunk ahhoz, hogy
okulhassunk az esetből.
A tanárok jól tudják, hogy egy diák sikereinek esélyeiről sokat elárul, hogyan
viseli el az esetleges bukást. Amikor a detroiti Wayne State Universityn
tanítottam, egyszer meg kellett buktatnom egy diákot a záróvizsgán. Tudtam,
hogy ez nagy csapás lesz a számára. Kötött már néhány megállapodást a
jövőjére nézve, amelyeket ezúttal kénytelen lesz visszamondani. Tehát a
kudarchoz még külön kellemetlenségek is társultak. Két lehetőség állt ugyanis
előtte: megismételni a félévet és a vizsgát, vagy pedig záróvizsga nélkül
otthagyni a főiskolát.
Számítottam rá, hogy csalódottan, sőt talán agresszívan fog viselkedni, ha
megtudja, hogy megbukott. Nem is tévedtem. Amikor megmondtam neki, hogy
munkáját elégtelenre értékelem, beismerte, hogy az elmúlt félévben nem
erőltette meg magát kellőképpen.
— Viszont — folytatta — a megelőző félévben legalább közepes átlagom volt.
Nem lehetne ezt figyelembe venni?
Nemet mondtam, azzal az indokkal, hogy minden félévet külön, önmagában kell
értékelnünk. Hozzáfűztem azt is, hogy a szigorú főiskolai szabályzat megtiltja a
jegyek megváltoztatását, kivéve, ha a tanár vitathatatlan tévedést követett el.
A diák lassanként felfogta, hogy nincs mód az osztályzat megváltoztatására.
Ezen aztán kissé felbőszült.
— Professzor úr — mondta —, legalább ötven embert tudnék csak ebben a
városban mutatni, akik sosem hallották az Ön előadásait, mégis hihetetlenül
sikeresek lettek. Mi olyan fene fontos ezekben az előadásokban? Feltétlenül
szükséges, hogy egy-két gyengébb jegy miatt ne kaphassam meg a diplomámat?
Hála a magasságos úristennek, "odakint" nem olyanok a szabályok, mint a
tisztelt professzor uraknál!
Egy percig nem szóltam semmit. (Tapasztalatom szerint, ha így rátámadnak az
emberre, jobb, ha nem felel azonnal, hogy ne bonyolódjon bele holmi
terméketlen szócsatába.)
Aztán így feleltem tanítványomnak:
— Önnek több szempontból is igaza van. Tényleg rengeteg ember van, aki igen
sikeres, pedig semmit sem tud arról az anyagról, amiről az előadásaim szóltak.
Ön is lehet sikeres e nélkül a tudás nélkül is. Előadásaim anyaga nem fogja
alapvetően befolyásolni az Ön életét, sem a siker, sem a csőd irányába. De az
igen, ahogy Ön ezekhez az előadásokhoz viszonyul!
— Nem értem, mit akar ezzel mondani.
— Csak azt, hogy "odakint" éppúgy "osztályozni" fogják. Odakint is csak arról
van szó, amiről itt: hogy az embernek el kell végeznie a munkáját.
Másodosztályú munkáért ott sem kaphat előléptetést vagy fizetésemelést.
Kis szünetet tartottam, hogy megemészthesse a hallottakat. Aztán így
folytattam:
— Javasolhatnék valamit? Most nagyot csalódott. El tudom képzelni, hogy
érezheti magát. Nem is veszem rossz néven, ha haragszik rám egy kicsit. De
próbálja meg ezt az egészet pozitívan szemlélni. Fontos tanulságot lehet belőle
levonni: aki nem teljesít, nem éri el azt, amit szeretne. Vésse jól eszébe ezt a
leckét, és szívlelje meg. Öt év múlva már úgy fogja érezni, hogy ez a
leghasznosabb dolgok egyike, amit csak tanult ezen a főiskolán.
Pár napra rá nagy örömmel értesültem arról, hogy ez a diák újból feliratkozott az
előadásomra. Ezúttal kitüntetéssel vizsgázott. Utána fölkeresett, hogy
elmondhassa, mekkora segítséget jelentett neki ez a beszélgetésünk.
— Tanultam abból, hogy megbuktam Önnél, professzor úr. Talán nevetségesen
hangzik, de most már örülök, hogy akkor meghúzott.
Vereségeinket győzelemre fordíthatjuk. Ha vereséget szenvedsz, keresd meg az
ügy tanulságát, és vésd jól az eszedbe. Ne tekints vissza a kudarcra, csak előre, a
jövőbe nézz.
A rokkant színész és a vak lelkipásztor
A régi filmek kedvelői talán még emlékeznek a nagy Lionel Barrymore-ra.
1936-ban csípőcsontját törte; a törés nem gyógyult be. A legtöbben úgy vélték,
Barrymore-nak vége van, kivéve magát Barrymore-t. Ezt a csapást arra
használta, hogy még nagyobb színészi teljesítmények felé startoljon. A
következő 12 évben, bár fájdalmak árán, de ragyogóbbnál ragyogóbb szerepeket
játszott el — tolószékben ülve.
1945. március 15., második világháború. W. Colvin Wiliams egy tank mögött
nyomul előre. A tank aknára fut, felrobban. Colvin Wiliams elveszti szeme
világát.
Ez azonban nem tántoríthatta vissza céljától, hogy pap és lelki tanácsadó legyen.
Amikor a diplomáját megszerezte (kitüntetéssel), azt mondta:
— Számomra a vakság kimondottan előny, hisz így senkit nem ítélhetek meg a
külseje után. Ezért mindig több esélyt nyújthatok egy embernek. Vakságom
megóv attól, hogy befolyásoljon az illető külső megjelenése, így nem történhet
meg, hogy lélekben már előre eltávolodom tőle. Olyan szeretnék lenni, hogy
mindenki nyugodtan eljöhessen hozzám, és gátlásoktól mentesen kibeszélhesse
magát.
Ugye csodálatos példája ez az ember annak, hogyan lehet egy borzalmas, keserű
vereséget győzelemre fordítani?
Elemezd hibáidat!
Barátom, aki mostanában nagy sikerekkel fektet be a tőzsdén, minden tervezett
befektetést tapasztalatai fényében vizsgál meg. Ezt mesélte egyszer:
— Tizenöt éve, kezdő koromban, egypárszor nagyon megégettem a kezem. Mint
minden amatőr, én is gyorsan akartam meggazdagodni, következésképp gyorsan
mentem tönkre. De ez nem riasztott vissza. Ismertem a gazdaság
törvényszerűségeit, és tudtam, hogy hosszú távon a jól megválasztott részvény a
legjobb befektetés.
Ezért hát ezeket az első, hibás választásokat tanulópénznek tekintettem —
mondta nevetve. — Másfelől egy csomó olyan embert ismerek, akiket az első
meggondolatlan befektetések kudarca az értékpapírok esküdt ellenségévé tett.
Ahelyett, hogy elemezve a hibáikat és okulva belőlük, jobb befektetésbe fogtak
volna, arra a teljesen oktalan meggyőződésre jutottak, hogy a részvénybefektetés
semmivel sem jobb, mint a közönséges szerencsejáték, amelyen előbb-utóbb
mindenki pórul jár.
Határozd el itt és most, hogy ezentúl minden veszteségből hasznot fogsz húzni.
Ha valami otthon vagy a munkahelyen balul ütne ki, először is igyekezz
lehiggadni. Kis idő múlva aztán nyugodtan és alaposan végiggondolhatod, mi is
okozta a problémát. Ezzel az eljárással elejét veheted, hogy még egyszer
elkövesd ugyanazt a hibát.
Értékes veszteségeink
Furcsa szerzetek vagyunk mi, emberek. A győzelmeket teljes egészében saját
számlánkra írjuk. Ha győzünk, azt az egész világnak tudnia kell! Szeretnénk, ha
azt suttognák az emberek, amerrejárunk: Ő az, ő az, akinek sikerült!
A kudarcot, veszteséget viszont mindig igyekszünk mások számlájára írni. Az
üzletkötők általában az ügyfelet hibáztatják, ha nem jön össze az üzlet. A
részlegvezetők általában az embereiket, esetleg a másik részlegvezetőt
hibáztatják, ha nem dolgozik úgy a részleg, ahogy kellene. A feleségek általában
a férjeket, s a férjek a feleségeket hibáztatják minden családi összetűzésért.
Világunkban semmi sem egyszerű, megtörténhet hát, hogy valóban más tesz
nekünk keresztbe, és ezért bukunk orra. De általában azért az a helyzet, hogy mi
magunk tesszük meg ezt, és bukásunk oka saját ügyetlenségünk, óvatlanságunk,
túlzott hevességünk. Más szóval, veszteségeinket saját hibáink okozzák.
Ahhoz, hogy ezekből a veszteségekből okulni tudjunk, érdemes a következő
mondást szem előtt tartani: Az önismeret az első lépés a javulás útján.
A New York-i Metropolitan opera egykori nagy dívája, Rise Stevens mesélte
egyszer, hogy élete legjobb tanácsát élete legboldogtalanabb pillanatában kapta.
Miss Stevens, karrierje hajnalán, a "Met"-ben alulmaradt egy vetélytársnőjével
szemben egy próbaéneklésen. Veresége módfelett elkeserítette.
— Azt szerettem volna hallani valakitől — emlékszik vissza —, hogy sokkal
jobb a hangom, mint azé a másiké, hogy az ítélet igazságtalan volt, és csak azért
nem győztem, mert nincsenek meg hozzá a kapcsolataim.
A tanárnője azonban nem vigasztalta Miss Stevenst, és egyetérteni sem volt
hajlandó vele, hanem egyszerűen ezt mondta: "Kedvesem, legyen bátorsága,
hogy beismerje hibáját."
— Bármennyire szerettem volna átadni magam az önsajnálatnak — meséli Miss
Stevens —, ezeket a szavakat nem tudtam kiverni a fejemből. Álló éjszaka
töprengtem rajtuk. Nem alhatok el, amíg rá nem jövök, hogy hol hibáztam el.
Feküdtem a sötétben, és így beszéltem magamhoz: "Mi az oka, hogy
megbuktam? Hogyan lehetne a következő alkalommal győzni?" Végül magam is
beláttam, hogy a hangterjedelmem még nem az igazi, hogy a nyelvtudásomra is
ráfér egy kis csiszolgatás, és több szerepet kellene betanulnom.
Miss Stevens saját bevallása szerint az, hogy belátta saját hibáját, nemcsak
színpadi sikerekhez segítette hozzá, de érettebb személyiséggé is tette, és
barátokat szerzett a számára.
Az önkritika építő erő. Hozzásegít ahhoz az erőhöz, teljesítőképességhez, ami a
sikerhez kell. Annál rombolóbb tevékenység mások bírálgatása. Semmit nem
érünk el azzal, ha "bebizonyítjuk", hogy kudarcunkban valaki más a ludas.
Légy önkritikus. Ne hunyj szemet önnön hiányosságaid fölött. Cselekedj úgy,
mint az igazi profik, akik megállapítják saját hibáikat, gyöngeségeiket, majd
kijavítják őket. Ez, és nem más teszi az igazi profit.
Persze nem szabad hibákat keresni magunkban, hogy aztán kijelenthessük: "Ez
is csak azt bizonyítja, hogy én vagyok az örök vesztes!" Más szempontból kell
megítélni hibáinkat: "Ez is csak azt bizonyítja, hogy győzni fogok!"
Vereségeid fordítsd győzelemre, hisz csak az a vesztes, aki nem tud baklövései
tapasztalatából tőkét kovácsolni.
A pech nem mentség
Vereségeinket gyakran magyarázzuk balszerencsével is. Ki ne hallott volna
efféléket:"Ez egyszer pechem volt, de hát ilyen az élet, a szerencse forgandó."
Képzeld csak el, ha egyszer ez állna a szövetségi repülési hivatal jelentésében:
"Nagyon sajnáljuk, hogy lezuhant a gép, de hát mit lehet tenni, ilyen a mi
szerencsénk!" Biztosan azt mondanád te is, hogy ki kell ezeket az őrülteket
rúgni.
Vagy ha az orvosod nyilatkozna így: "Sajnálom, de fogalmam sincs, mi ez. Már
csak ez a dolgok rendje." Biztosan másik orvost választanál ezután!
Ez a hozzáállás: "Istenem, pechem van", sehova nem visz. Nem segít abban,
hogy a jövőben a hasonló hibákat elkerülhessük, ha hasonló nehéz helyzetbe
kerülnénk. Ha a szombati vereség után így szól az edző: "Hát fiúk, pechünk volt,
nem tehetünk róla!", azzal nem óvja meg a csapatát attól, hogy jövő szombaton
ne essenek bele ugyanazokba a hibákba.
Orville Hubbard az ötvenes évek végén csaknem húsz éven át volt a Michigan
állambeli Dearborn polgármestere. Egyike volt kora legtekintélyesebb és
legegyénibb amerikai politikusainak.
Tíz éven át azonban, mielőtt polgármesterré választották volna, Pech!
felkiáltással bármelyik pillanatban örökre otthagyhatta volna a politikát. Mielőtt
"nyerő szériája" megkezdődött, háromszor is "pechje" volt a polgármester-
választás jelölésén. A szenátusi választásokra is háromszor jelöltette magát, itt is
mindannyiszor kudarcot vallott. Egyszer a kongresszusi választásokon is
megverték.
Orville Hubbard azonban vizsgálat tárgyává tette önnön vereségeit. Politikai
kiképzése részének tekintette őket. S így egyike lett a legdörzsöltebb,
legrettenthetetlenebb politikusoknak.
Ne a pechedet okold, ha vereséget szenvedsz, hanem vizsgáld meg a dolgot, és
okulj belőle. Sokan vannak, akik "balszerencsével", "a sors rosszindulatával",
"pechhel" akarják középszerűségüket kimagyarázni. Éretlen, gyerekes módon
akarnak együttérzést kicsikarni. Észre sem veszik, és mindig kihagyják a
lehetőséget, hogy erőben, önbizalomban növekedhessenek.
Többé ne próbáld hibáidat a balszerencsére hárítani. Ezzel még soha senki nem
érte el célját.
Kitartás és kísérletezőkedv a legjobb párosítás
Barátom, aki író, kritikus, lektor egy személyben, nemrégiben elsorolta, mi is
kell ahhoz, hogy jó író legyen az ember.
— Igen sok úgynevezett író — kezdte — nem is akar komolyan írni. Egy kicsit
belekóstolnak, de amikor látják, hogy itt tényleg dolgozni kell, akkor feladják.
Nemigen van türelmem az ilyen alakokhoz, akik mindig a legrövidebb utat
keresik.
Ez persze nem azt jelenti, hogy az írósághoz egyedül kitartás kell. Ez többnyire
nem elegendő.
Épp most egy olyan illetővel van dolgom, aki már huszonhat kisebb prózai
művet írt, de még egyet sem tudott sehol elhelyezni. Szemlátomást nagyon
kitartóan igyekszik elérni célját, hogy író legyen belőle. Csakhogy minden írása
ugyanarra a sémára épül. Minden novelláját rá lehet húzni ugyanarra a vázra.
Sohasem kísérletezik az anyagával, sem a sztorival, sem az alakokkal, a stílussal
meg aztán végképp nem. Éppen arra próbálom rávenni a jóembert, hogy
kísérletezzen kicsit más látásmóddal, más módszerekkel is. Van benne tehetség,
és ha rászánja magát egy kis kísérletezésre, tudom, hogy sikere lesz. De ha ezt
nem teszi meg, akkor továbbra is csak visszautasításokra számíthat.
A lektor tanácsai megszívlelendők. Fontos dolog a kitartás, de csak egy a siker
alkotóelemei közül. Megtörténhet, hogy kitartóan próbálgatjuk mindig ugyanazt,
és mindig kudarcot is vallunk, ha nem szánjuk el magunkat, hogy kitartásunkat
némi kísérletező kedvvel kombináljuk.
Edison volt az egyik legkitartóbb, legmakacsabb amerikai tudós. Ezer meg ezer
kísérletet kellett elvégeznie, amíg feltalálta a villanykörtét. Edison tehát
kísérletezett. Kitartóan dolgozott célja érdekében, és kitartása azért kapta meg
végül jutalmát, mert kísérletező kedvvel párosult.
A kitartás egyedül nem garantálja a sikert. A kitartással párosult kísérletező
kedv annál inkább.
Nemrég az olajkutatásról olvastam az újságban. Az olajtársaság sokáig
tanulmányozza a kőzetalakulatokat, mielőtt fúrásba kezdene. De minden
előzetes tudományos elemzés ellenére nyolc próbafúrásból csak egyben találnak
olajra. Az olajtársaságok igazán kitartóan kutatnak olaj után, de nem egyetlen
ostoba lyukat ásnak, hanem állandóan új meg új fúrással kísérleteznek, ha az
előző hasztalannak bizonyult.
Sok olyan becsvágyó ember van, akinek kitartása, igyekezete csodálatra méltó,
mégsem ér el vele sikert, mert sosem kísérletezik új utakkal, új
szemléletmódokkal. Ragaszkodj a célodhoz, légy kitartó, de ne menj fejjel a
falnak. Ha nem tudsz továbblépni, próbálkozz meg új úttal.
Az, aki elmondhatja magáról, hogy a kitartás az egyik fő tulajdonsága, az már
halad is a siker felé. E fejezet következő két részében sok olyan javaslatot
találhatsz, amelyek fejlesztik a kísérletező kedvet, a siker másik fontos
alkotóelemét.
Van kiút!
A gondolatok működése a mágneséhez hasonló. Ha azt mondjuk magunknak:
"Le vagyok győzve, nincs többé kiút!", akkor ez a gondolat más negatív
gondolatokat vonz magához, és ezek végül meggyőznek arról, hogy igazunk
volt, tényleg nincs már remény.
De ha azt hisszük: van kiút, van megoldása ennek a problémának, akkor a
pozitív gondolatok kerülnek előtérbe, és segítenek megtalálni a megoldást.
Nagyon fontos hinnünk, hogy van kiút.
A házassági tanácsadóknak csak akkor van esélyük egy házasság megmentésére,
ha legalább az egyik házasfél reménykedik még a boldog házasságban.
A pszichológusok és szociális gondozók azt állítják, hogy az alkoholista is akkor
tudja leküzdeni betegségét, ha őmaga hinni kezd a sikerben. Minden évben
számtalan új vállalkozás alakul. Öt év múlva már csak kevés van belőlük talpon.
A csődbe ment vállalkozók nagy része így beszél:
— Túl nagy volt a konkurencia, nem volt más választás, fel kellett adni.
Az igazi gond persze ott van, hogy amikor komollyá kezd válni a dolog, amikor
feltűnnek az első igazi akadályok, akkor a legtöbb ember már nem tud másra
gondolni, csak a vereségre. Ezért aztán tönkre is megy.
Ha hiszel abban, hogy van kiút, akkor a negatív energiát (adjuk föl, vonuljunk
vissza!) pozitívvá tudod változtatni (ne adjuk fel, menjünk csak tovább, ne
hagyjuk magunkat!).
Csakis az a probléma megoldhatatlan, amelyiket megoldhatatlannak tartunk.
Hidd, hogy van megoldás, ez a gondolat maga után vonzza a megoldást! Sose
légy hajlandó kimondani, utasítsd el még a gondolatát is annak, hogy azt mondd:
ez vagy az a probléma az adott körülmények közt megoldhatatlan.
Távolodj kissé el, és így kezdd újra!
Nemritkán úgy beássuk magunkat egy-egy problémába, hogy meg se látjuk az új
utakat vagy megoldásokat.
Egy mérnök ismerősöm jó néhány évvel ezelőtt azt a megbízást kapta, hogy
tervezzen egy újfajta épületet, jórészt alumíniumból. Ez akkoriban teljesen
újdonságnak számított, olyasminek, ami még nem volt. Pár napra rá találkoztam
ezzel a mérnökkel, s megkérdeztem, hogy áll a házával.
— Nem valami jól — válaszolta. — De azt hiszem, tudom is, hogy miért.
Bizonyára nem voltam eleget az utóbbi időben a kertemben. Ha nehéz szakmai
problémákon kell gondolkodnom, muszáj egy kicsit elvonulnom, hogy új
ötleteim támadjanak. Meg volnál lepődve, ha tudnád, mennyi tervezési ötletem
támad, miközben egy fa alatt állok, slaggal a kezemben, és a gyepet locsolom.
Dwight D. Eisenhower elnököt egyszer egy sajtókonferencián megkérdezték,
miért utazik el olyan gyakran a hétvégén. Válasza jó tanács mindenkinek, aki
csúcsformába szeretné hozni kreatív gondolkodását:
— Nem hiszem, hogy bárki, irányítsa bár a General Motorst vagy akár az
Amerikai Egyesült Államokat, jó teljesítményt tudna nyújtani, ha egyre csak az
íróasztalnál kuporog, és egy nagy halom papír mögé dugja a képét. Én mindig
igyekszem tisztán tartani a fejem a lényegtelen részletektől, hogy az igazán
fontos kérdésekkel foglalkozhassam...
Egykori kollégám havonta egyszer rendszeresen háromnapos víkendet tart a
feleségével a városon kívül. Rájött, hogy a szellemi teljesítőképességét növeli,
ha ilyen módon eltávolodik egy kicsit a problémáitól.
Ne add föl rögtön, ha váratlan akadályba ütközöl. Inkább távolodj el kissé.
Foglalkozz valami egészen egyszerű dologgal. Muzsikálj kicsit, sétálj, vagy
merülj el a hobbidban. Ha ezután megint megmérkőzöl az akadállyal, talán már
meg is lesz a megoldás.
Mindennek megvan a jó oldala
Nemrégiben egyedül ebédeltem egy kicsi, ám nagy forgalmú vendéglőben.
Önkéntelenül is tanúja voltam két férfi beszélgetésének a szomszéd asztalnál.
— Felrobbanok a dühtől, Harry.
— De Bill, hát mi történt?
— Tudod, Mary tegnap orvoshoz vitte a kis Lindát, ma pedig elhoztam neki az
orvosságot. Tizenhat dollár harminchárom centet kellett kifizetnem! Hát ehhez
szólj! Ez tényleg mindennek a teteje, hogy ennyit kérnek pár vacak tablettáért!
Bill szélhámossággal vádolta az orvosokat, a gyógyszergyártókat, a patikusokat,
akik kihasználják az emberek kiszolgáltatottságát. A gyógyszerárak teljesen
kihozták a sodrából.
Kis idő múlva Harry vette át a szót. De nem azt tette, amit az emberek általában
ilyen helyzetben tesznek. Nem adott lovat Bill alá, nem helyeselt neki. Ehelyett
ezt mondta:
— Nézd, Bill. Nem mondom, tizenhat dollár harminchárom cent tényleg elég
sok egy orvosságért. De próbáld a jó oldalát nézni a dolognak. Örülj, hogy van
pénzed. Örülj, hogy módodban áll a legjobb orvosságot megvenni Lindának,
ami csak kapható. Hát nem az ő egészségéért és boldogságáért dolgozol
mindenekelőtt? Ma este, mikor hazamégy az orvossággal a zsebedben,
megveregetheted a saját válladat, hogy milyen gondos, jó apa vagy. Örülj, hogy
nem kell olyannal beérned, ami nem a legjobb minőség.
Lenyűgözött ez a beszélgetés. Bevallom, még két csésze kávét rendeltem, csak
hogy hallhassam, mire jutnak. Némi vita után Bill végül így szólt:
— Azt hiszem, Harry, még sosem próbáltam meg a dolgot erről az oldaláról
nézni. De igazad van, örülnöm kellene, hogy mindennel elláthatom a
családomat, amire csak szükségük van. Az önsajnálat helyett tényleg inkább
meg kéne veregetnem a vállamat.
Igazán kifizetődő, ha a nap mint nap felbukkanó bosszantó dolgoknak meg
tudjuk látni a jó oldalát. Gyakran hallhatjuk, hogy valami apró kellemetlen
élmény hatására így szól valaki: "Ez most az egész napomat elrontotta!" Pedig
ennek nem kell így lennie!
Nagy dolgoknál is érdemes mindennek a jó oldalát keresni. Egy fiatalember
mesélte, hogyan sikerült az állása elvesztésekor a dolog jó oldalára
összpontosítania.
— Egy nagy banknál dolgoztam, s máról holnapra elbocsátottak. A gazdaságban
visszaesés mutatkozott, úgyhogy a cégem szélnek eresztette a "kevésbé értékes"
alkalmazottait.
Az állásom ugyan nem volt éppen túlfizetve, de azért nem voltam elégedetlen
vele. Egy ideig rettenetesen éreztem magam, de aztán elhatároztam, hogy
meglátom balszerencsémben a szerencsét. Alapjában véve nem rajongtam a
munkámért, és ha a cégnél maradtam volna, sose viszem semmire. Most pedig
megvolt a lehetőségem, hogy olyan állást keressek, ami tényleg érdekel. Nem
telt bele sok idő, már találtam is olyan állást, ami sokkal jobban tetszett, és
jobban is fizettek. Nem is érhetett volna nagyobb szerencse, mint az, hogy
elbocsátottak a banktól.
Ne feledd: az ember minden helyzetben azt látja, amit látni akar, vagy amit várt,
hogy látni fog. Nézd a jobbik oldalt, és máris győzelemre fordítottad a
vereséget. Ha megtanulod tisztán látni a dolgokat, észre veszed, hogy minden
összeesküdött a te javadra.
Öt hasznos útmutatás
A siker és kudarc különbsége abból adódik, hogyan viszonyul az ember a
veszteségekhez, akadályokhoz, nehézségekhez, csalódásokhoz.
1. Elemezd ki vereségeidet, ezzel egyengesd a sikerhez vezető utadat. Tanulj
minden téged ért kudarcból, hogy a következő alkalommal győzhess.
2. Legyen bátorságod az építő önkritikához. Kutasd ki önnön hibáidat,
gyengeségeidet, és irtsd ki őket. Ez tesz igazi profivá.
3. Kudarcaidért ne a balszerencsét okold. Vizsgálj ki minden vereséget. Találd
meg a kiváltó okot. Ne feledd, azzal még senki nem ért célhoz, hogy vereségeit
"pechjével" mentegette.
4. Egyesítsd magadban a kitartást a kísérletező kedvvel. Ragaszkodj célodhoz,
de azért ne menj fejjel a falnak. Keress új utakat. Kísérletezz.
5. Sose feledd, hogy mindennek megvan a jó oldala. Keresd meg! Nézd minden
dolognak a jó oldalát, űzd el a csüggedést.


TIZENKETTEDIK FEJEZET
Keress olyan célokat, melyek elősegítik gyarapodásodat, fejlődésedet


Az a fontos, hogy hová igyekszünk
Minden emberi teljesítmény, apróbb és nagy találmány, orvostudományi
felfedezés, technikai diadal, üzleti siker, mind mind... először fantáziánkban
jelenik meg. Mondhatnánk úgy is, hogy minden dolgunk, mielőtt megkezdi
reális, kézzelfogható létezését, "szellemi alakként" létezik.
Az űrhajók például nem azért keringenek Földünk körül, mert véletlenül
előálltak, hanem mert a tudósok valamikor elképzelték őket, és — ez nem
kevésbé fontos tényező — egy cél lebegett folyton a szemük előtt: a világűr
meghódítása.
A cél, az eltervezett szándék olyan dolog, amely értelmet ad életünknek. A cél
alapja tulajdonképpen nem más, mint egy konkrét álomkép, olyan álom,
amelynek valóra kell válnia. A cél több, mint holmi bizonytalan "jó lenne, ha?"
A cél az, aminek eléréséért dolgozom.
Amíg az embernek nincsen célja, addig semmi nem történik, nem lép előre.
Azok, akiknek nincs céljuk, csak végigténfergik az életet. Ide-oda
csámborognak, nem tudják, merre tartsanak, ezért nem is érnek el sehová.
A cél éppoly nélkülözhetetlen a sikerhez, mint a levegő az élethez. Cél nélkül
senki sem botlik bele a sikerbe, mint ahogy levegő nélkül sem élhet senki. Légy
hát tisztában azzal, hová igyekszel.
Dave Mahoney egy reklámügynökség postázójában kezdte, heti huszonöt
dollárral. Huszonhét esztendősen már a reklámügynökség vezérigazgató-
helyettese, harminchárom évesen pedig egy nagy cég vezérigazgatója. Így
nyilatkozott a célokról:
— Nem az a fontos, hogy honnan jött az ember, vagy hogy pillanatnyilag hol
áll, csakis az, hová igyekszik.
Tehát nem az a fontos, honnan jött az ember vagy hogy az adott pillanatban hol
áll, csakis az, hová igyekszik.
Tervezd meg jövődet!
Fejlődő vállalatok legalább tíz-tizenöt évre előre terveznek. A menedzserek arra
a kérdésre keresik a választ, hogy hol álljon a cég tíz év múlva. Aztán megteszik
a megfelelő intézkedéseket. Új üzemcsarnokokat építenek, nem a pillanatnyi
szükségletnek, hanem a tíz éven belüli termelési követelményeknek
megfelelően. Kutatási és fejlesztési munkálatokat végeznek olyan termékek
kialakítására, amelyeket tíz vagy még több év múlva dobnak majd piacra.
Ezek a modern vállalatok nem bízzák jövőjüket a véletlenre. Te se tégy így!
Mindnyájan példát vehetnénk ezekről a cégekről, melyek figyelmüket a jövőre
összpontosítják. Tanulhatnánk tőlük. Nekünk is lehet, sőt kell legalább tíz évre
előre tervezni. Már most ki kell alakítanod annak az embernek a képét, aki tíz év
múlva lenni akarsz, különben nem érheted el ezt a célt. Mint ahogy az olyan cég,
amely nem tervez előre, egy marad a sok közül, ha ugyan képes fennmaradni,
nem tűnik ki semmiképp, éppúgy az olyan ember is, akinek nincsenek hosszú
távú céljai, szintén egy marad azok közül, akiket ide-oda sodor az élet. Célok
nélkül nincsen növekedés.
Szeretném egy példával megvilágítani, miért kellenek a sikerhez feltétlenül a
hosszú távú célok. Nemrég egy fiatalember fordult hozzám tanácsért, nevezzük
mondjuk Andrew-nak. Kellemes, intelligens ember benyomását keltette. Nőtlen
volt, négy éve fejezte be főiskolai tanulmányait.
Elbeszélgettünk jelenlegi állásáról, képzettségéről, képességeiről, származásáról.
Aztán így szóltam:
— Ön tehát állást akar változtatni, ehhez kéri a tanácsomat. Miféle állást
szeretne?
— Itt van a kutya eltemetve. Éppen emiatt fordulok önhöz. Nem tudom, mit
szeretnék csinálni.
Az efféle probléma éppenséggel nem ritkaság, de én rögtön láttam, hogy azzal
még nem segítek rajta, ha beszélgetést szervezek neki néhány szóbajöhető
munkaadóval. Pályaválasztásnál nem a legjobb taktika, ha sok mindent
végigpróbálunk, és adott esetben ugyanannyiszor tévedünk. Nem túl nagy az
esélye, hogy a több tucatnyi lehetséges állás közül véletlenül ráakadunk az
igazira. Meg kellett értetnem Andrew-val, hogy mielőtt kiválaszt egy utat a sok
közül, tisztába kell jönnie azzal, hová akar eljutni. Ezért így szóltam hozzá:
— Vizsgáljuk meg a pályára vonatkozó terveit más szempontból is. Mondja el,
kérem, tíz év múlva milyennek látná szívesen önmagát, mi az, amit ez alatt az
idő alatt el akar érni?
Andrew némi gondolkodás után így felelt:
— Nos, azt hiszem, én is csak azt szeretném, amit bárki más, vagyis jól fizető,
kellemes állást és szép, rendes otthont. Őszintén szólva, komolyabban még
sohasem gondolkoztam el erről.
Elárultam neki, hogy az emberek általában nemigen gondolkoznak tíz évre
előre. De az, ahogy ő foglalkozik a pályaválasztással, az olyan, mintha bemenne
egy légitársaság jegypénztárába, s azt mondaná: "Kérek egy jegyet!" A
pénztáros csak akkor tud neki jegyet adni, ha megmondja, hova! E nélkül
egyszerűen semmit sem tehet érte.
— Én is így vagyok ezzel — mondtam. — Nem segíthetek Önnek az
álláskeresésben, amíg nem tudom, mi a célja.
Ez a válasz felrázta őt, gondolkodóba esett. A következő két órában nem esett
szó a különböző foglalkozások előnyeiről-hátrányairól, nem: arról
beszélgettünk, hogyan tűz ki célt maga elé az ember. Andrew, azt hiszem,
megtanulta a pályaválasztás legfontosabb leckéjét: Mielőtt elindulnánk, tudnunk
kell, merre igyekszünk.
Tervezz előre, úgy, mint a dinamikus vállalatok. Bizonyos szempontból te is egy
vállalat vagy. Tehetséged, képességeid szolgálnak alapul a "termékeid", a
"produkciód" előállításához. Ezeket a tényezőket fejleszteni kell, ha azt akarod,
hogy a jövőben a legnagyobb haszonnal "termelj". Ebben segít a tervezés.
Jövődet három részre osztva képzeld magad elé: hivatás, családi élet, társas
kapcsolatok. Így nem fogsz semmit összezavarni, elkerülöd a konfliktusokat, és
jobban látod az összképet. Keress pontos, világos, félreérthetetlen válaszokat a
következő kérdésekre: "Mit akarok elérni?" "Mi akarok lenni?" "Mire van
szükségem, hogy elégedett legyek?"
A következő útmutató segítségedre lehet a tervezésben.
Személyes tízéves terv
1. Hivatás
• Milyen jövedelmet szeretnék elérni?
• Mekkora felelősségre pályázom?
• Mekkora szakmai megbecsülésre kívánok szert tenni?
• Mekkora személyes tekintélyt szeretnék kiharcolni?
2. Családi élet
• Milyen életszínvonalat szeretnék a családomnak nyújtani?
• Milyen házat szeretnék?
• Mivel akarom a szabadságomat tölteni?
• Mekkora anyagi támogatással fogom szárnyukra bocsátani a
gyermekeimet?
3. Társas kapcsolatok
• Miféle emberekkel szeretnék barátkozni?
• Melyik társadalmi réteghez szeretnék tartozni?
• Milyen közhivatalt szeretnék betölteni?
• Melyik jótékonysági ügyet szeretném támogatni?
Mogyoró házikója
Néhány éve Dave fiam azzal állt elő, hogy építsünk házikót barátjának és
büszkeségének, Mogyorónak, a kétes származású, de intelligens fiatal szukának.
Kitartása és lelkesedése végül levett a lábamról, úgyhogy nekiláttunk, hogy
megépítsük Mogyoró kuckóját. Ácsmesterségben egyikünk sem volt nagy
tehetség, ezt az eredmény ékesszólóan bizonyította. Nem sokkal ezután egy jó
barátom jött látogatóba, aki, megpillantva művünket, így kiáltott fel:
— Mi az a tákolmány ott a fák mögött? Ugye csak nem azt mondjátok, hogy
kutyaól akar lenni?
Beismertem, hogy annak szántuk. Csak töredékét sorolta föl az építmény
hibáinak, s ezzel foglalta össze mondókáját:
— De hát miért nem csináltatok vagy szereztetek hozzá tervrajzot? Manapság
már semmit sem építenek pontos, jól átgondolt terv nélkül!
Készíts a jövődről is tervet, és ne riadj vissza a nagyszabású céloktól! Manapság
az embert az elképzelései nagyvonalúsága után ítélik meg. Senki sem érhet el
annál többet, mint amennyit megcéloz magának. Tervezz hát nagyszerű jövőt!
Egyetlen cél lebegjen a szemed előtt!
Olvass el egy részletet tanfolyamom egyik résztvevőjének jövő-tervéből.
Érdekes, milyen pontosan látja maga előtt családi élete jövendő körülményeit.
Nyilvánvalóan teljesen beleélte magát a tervezett jövőbe.
"A családi életben az a célom, hogy vidéki házat, kertet szerezzek. A házam
tipikus vidéki kúria lesz, az amerikai Dél stílusában: kétszintes, fehér
oszlopokkal, satöbbi. A parkot bekerítjük, lesz rajta halastó, talán kettő is, mert
feleségem és én nagyon szeretünk horgászni. A dobermannunk kifutója valahol
a ház mögött lesz majd. Régi vágyam egy hosszú, ívelt kocsibehajtó, kétoldalt
fasorral.
De ez a ház még nem feltétlenül otthon. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a
házunk több legyen, mint szállás- és étkezőhely. Istent természetesen nem
akarjuk kihagyni a terveinkből. Bizonyos időt mindig is a vallásnak fogunk
szentelni.
Tíz év múlva szeretnék abban a helyzetben lenni, hogy családommal együtt
megengedhessünk magunknak egy világ körüli utazást. Akkor szeretném
megtenni ezt az utat, amikor a család még nem szóródott szét házasságok és
egyéb okok miatt. Ha nem lesz egyszerre időnk az egész világot körbeutazni,
akkor több nyaralásra osztjuk fel az utat, és minden évben más világrészt
keresünk fel. Persze ezek a »családi élet« rubrikájába tartozó tervek nagyrészt
attól függenek, mit sikerül a »hivatás« rubrikájában elérnem. Keményen helyt
kell állnom a szakmában ahhoz, hogy mindez valóra válhasson."
Ezt a tervet öt éve dolgozta ki az illető, akinek akkor két kis áruháza volt. Azóta
ötre nőtt a számuk. Vett már egy héthektáros telket leendő birodalma számára.
Állandóan szeme előtt lebeg a célja, és kitartó munkával egyre közelít felé.
Váltsd valóra vágyaid!
Jövőterved három rubrikája a legszorosabb kölcsönhatásban áll egymással.
Mindegyik függ bizonyos mértékben a másik kettőtől. De legnagyobb
befolyással a "Hivatás" rubrika van a másik kettőre. Évezredekkel ezelőtt a
barlanglakó ősemberek között a legjobb vadásznak volt a legnagyobb tekintélye
s a legboldogabb családi élete. Általában véve ma sincs ez másképp. Hivatásbeli
sikereinktől függ, hogy milyen életszínvonalat biztosíthatunk családunknak, s
hogy mekkora társadalmi tekintélyt élvezhetünk.
A McKinsey Menedzsmentkutatási Alapítvány nemrégiben átfogó vizsgálatot
végzett abban a kérdésben, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a jó
menedzsernek, egyáltalán, az igazi vezéregyéniségnek. Megkérdezték az üzleti
élet, az ipar, a tudomány, a kormányzat és az egyház vezető személyiségeit. A
kérdezők, bár a legkülönbözőbb módszereket alkalmazták, mindig ugyanazt a
választ kapták: az igazi vezető legfontosabb tulajdonsága a leküzdhetetlen vágy
a kitűzött magas cél elérésére.
Véss jól eszedbe egy igen fontos mondatot: "Nem érhet el sokat az az ember, aki
nem megszállottja az ügynek, amiért dolgozik." Valóra váltott vágyaink
megerősítenek. Aki nem azt csinálja, amit igazán szeret, az könnyen kisiklik.
Emlékszem egy diákújság szerfölött ígéretes ifjú szerkesztőjével folytatott
beszélgetésemre. Hihetetlenül tehetséges volt a fiú! Ha létezik született, vérbeli
újságíró, hát ő az volt. A záróvizsga előtt nem sokkal kérdeztem meg őt:
— Na és mihez szeretne kezdeni? Ugye, az újságírással kapcsolatban csinálna
valamit?
Rámmeredt, és így válaszolt:
— Atyaúristen, dehogy! Imádok írni meg riportot készíteni, és a főiskolán
tényleg nagyon élveztem az újságcsinálást. De hát annyi az újságíró, mint a
szemét, én meg nem akarok éhen halni!
Öt éven át nem láttam Dant, és semmit nem tudtam a sorsáról. Egy este aztán
véletlenül összefutottunk New Orleansben. Egy elektrotechnikai vállalat
személyzeti osztályán volt igazgatóhelyettes. Nem csinált titkot belőle, hogy
nem szereti a munkáját.
— Ó, igazán nem keresek rosszul. A cégünk nagyszerű, és meglehetősen biztos
az állásom. De nem tudok lelkesedni érte. Most már nagyon bánom, hogy
diploma után nem egy újsághoz vagy kiadóhoz mentem.
Unalom és közöny áradt Dan minden gesztusából. Sok nagyon cinikus
megnyilvánulása volt. Igazán csak akkor lesz sikeres, ha feladja mostani állását,
és újságírásra adja a fejét. A sikerhez az ember egész szíve, lelkesedése kell! Ez
persze csak akkor van így, ha az illető valóban élvezi azt, amit csinál.
Ha Dan a szívét követte volna, élre kerülhetett volna a médiánál. Hosszú távon
jobb jövedelmet és sokkal nagyobb személyes megelégedést, boldogságot
érhetett volna el, mint a mostani állásában.
Aki nem elégedett jelenlegi foglalkozása jellegével, legjobban teszi, ha olyan
munka után néz, ami valóban örömet szerez neki. Aki megtalálta azt a munkát,
amely mindenestől elfoglalja és kielégíti, az előbb-utóbb olyan helyzetbe kerül,
hogy álmait, vágyait, elképzeléseit valóra tudja váltani.
Menj, amerre a szíved húz
Mindnyájunknak vannak vágyaink, elképzeléseink arról, hogy mivel szeretnénk
istenigazából foglalkozni. De csak kevesen merjük követni szívünk vágyát. A
legtöbben ahelyett, hogy követnénk, inkább kivégezzük álmainkat. A siker
ilyetén legyilkolására ötféle fegyver használatos. Semmisítsd meg ezeket a
fegyvereket, mert életveszélyesek!
• Megalázkodás. Egyre-másra hallani ilyen szövegeket: "Úgy szeretnék orvos
(üzletember, bankár, művész stb.) lenni, de hát én nem vagyok ilyesmire
alkalmas! Biztos belebuknék, ha megpróbálnám. Nincs meg hozzá sem a kellő
képzettségem, sem a tapasztalatom." Igen sok ifjú ember efféle negatív
értelemben vett szerénységgel, alázatossággal gyilkolja le az álmait.
• Biztonságvágy. Azok, akik így beszélnek: "Azon a helyen, ahol most vagyok,
legalább be vagyok biztosítva", a biztonságvágyukkal gyilkolják meg álmaikat.
• Konkurencia. Az efféle megjegyzések, mint: "Ez a szakma telítve van!" meg:
"Egymás sarkát tapossák ott a pályázók", csírájában fojtják el az ambíciót.
• Szülői kényszer. Rengeteg fiatalt hallottam már így nyilatkozni a
pályaválasztásról: "Tulajdonképpen én egész mást szeretnék csinálni, de a
szüleim azt kívánják, hogy feltétlenül ezt a foglalkozást válasszam, úgyhogy
nincs mit tenni." Szerintem a legtöbb szülő nem akarja a gyereket valamiféle
pályára kényszeríteni, legalábbis nem tudatosan. Minden értelmes ember azt
szeretné, ha a gyereke boldog és sikeres életet élne. Ha az ifjú türelmesen el
tudja magyarázni, miért vágyik más pályára, mint amit a szülei választanának
számára, és a szülők képesek türelmesen végighallgatni, akkor biztosan el tudják
kerülni a súrlódásokat. Hiszen ugyanazt kívánja mindkét fél: a pályaválasztás
sikerét.
• A család iránti kötelességtudat. Ez is álomgyilkos fegyver lehet, ha így szól
magához az ember: "De jó lett volna, ha öt évvel ezelőtt gondolom meg magam,
de hát most már családom van, nem változtathatom meg a foglalkozásomat!"
Semmisítsd meg ezeket a fegyvereket! Ne feledd, csak akkor tudod a
képességeidet igazán kibontakoztatni, és "teljes gőzzel" előrehaladni, ha azt
csinálod, amit szeretnél. Menj, amerre a szíved húz, akkor a lelkesedés, energia,
lendület nem fog többé hiányozni belőled. Még az egészségi állapotod is javulni
fog.
Sosincs túl késő!
Egy fiatal ismerősöm mérnökként dolgozott egy állami cégnél. Nem volt valami
boldog ebben az állásban, mert nem foglalkozhatott azokkal a tervezési
feladatokkal, amelyek igazán érdekelték. Unatkozott, s ezenfelül sok olyan
munkatársa volt, akik kétszer olyan idősek voltak, mint ő, de alig valamivel
kerestek többet nála.
Tehát a jövő sem látszott túl biztatónak. Úgy érezte, zátonyra futott az élete.
Egész lényén tükröződött ez a szakmai csalódás. Kedvetlen, fáradt, petyhüdt
volt, állandóan rosszul érezte magát, panaszkodott. Amikor csak lehetett,
szabadságot vett ki.
Szerencsére sikerült összeszednie magát. Elhatározta: "Nem fogom a hátralevő
éveimet félhalottként leélni. Állást keresek valami privát tervezőirodánál, ahol
olyan feladatokat kaphatok, amelyeket tényleg szívesen végzek, s ahol
lehetőségem lesz addig emelkedni, ameddig csak képességem s a lendületem
elvisz!"
A szakmai váltás egyéb változásokat von maga után. A fiatalember, aki azelőtt
gyakran panaszkodott amiatt, hogy heti negyven órát kell dolgoznia, most heti
hetven órát dolgozott, méghozzá nagy örömmel. Jobb volt az étvágya, jobban
aludt, és egyáltalán, jobban érezte magát. Volt már célja, s ez feltöltötte
energiával.
A cél lebegjen szemed előtt!
A valóban sikeres emberek túlnyomó többsége heti negyven óránál sokkal
többet dolgozik. És soha nem hallani, hogy panaszkodnának a többletmunka
miatt. Mintha nem is ismernék a túlterheltség szót. A sikeres emberek a célt
látják, s ez erőt ad nekik.
Az az igazság, hogy az ember ereje megsokszorozódik, ha egy kívánatos célt tűz
ki maga elé, és ennek az elérésén dolgozik. Milliók meríthetnének új erőt abból,
ha határozott célt tűznének ki maguk elé, és teljes erőbedobással dolgoznának
érte. A cél megszabadít az unalomtól. Sőt, gyakran krónikus betegségekből is
kigyógyít.
Vizsgáljuk meg alaposabban a cél csodatévő erejét. Ha a szíved vágya után
mégy, ha lelkesedsz egy célért, ha megszállottja leszel egy ügynek, annyi
lendületre, lelki erőre teszel szert, amennyi csak szükséges ahhoz, hogy a
célodat elérd. És szert teszel még valamire, ami nem kevésbé értékes: olyan
"céltartó szerkezetre", amely téged egyenes úton kormányoz kitűzött célod felé.
A célokban az a legcsodálatosabb, hogy ha igazán lelkesedik valaki a céljáért,
akkor az "irányban" fogja őt tartani, vonzani fogja maga felé. Ez nem csak üres
szöveg. Ugyanis a következő történik:
ha átadjuk magunkat a célunknak, akkor ez a kívánatos cél befészkeli magát a
tudatalattinkba is. Tudatalattink mindig egyensúlyi állapotban van. A tudatunk
csak akkor, ha összhangban áll a tudatalattival. Ha ez az összhang nincs meg,
akkor bizonytalanok, határozatlanok, habozók leszünk. Ha mármost a célunk
befészkelte magát a tudatalattinkba, akkor automatikusan helyesen fogunk
eljárni. Tudatunk felszabadul a világos, célirányos gondolatok számára.
Tom és Jack (kitalált) története
Hadd szemléltessem az elmondottakat két kitalált figurán, akikben azonban
biztosan felismered egy-két ismerősödet. Nevezzük őket Tomnak és Jacknek.
Minden tekintetben hasonlítanak egymáshoz, egyet kivéve: Jacknek van
határozott célja, Tomnak nincsen. Jack egészen pontosan tudja, hogy mi akar
lenni tíz év múlva: egy vállalat vezérigazgató-helyettese.
Mivel kijelölte ezt a célt magának, állandó jelzéseket kap tőle a tudatalattijából:
"Ezt meg kell tenned!", vagy: "Ezt nem szabad megtenni, nem oda visz, ahova
jutni szeretnél!" A cél állandóan beszél hozzá: "Én vagyok az az elképzelés,
amelyet meg akarsz valósítani, így és így kell tenned, hogy elérj engem."
Jacket a célja nem holmi határozatlan általánosságokkal irányítja. Egészen
pontos utasításokat ad neki minden tevékenységére. Ha öltönyt akar venni,
"megszólal" a célja, és rávezeti a helyes választásra. Megmondja neki, milyen
intézkedéseket kell megtennie ahhoz, hogy feljebb léphessen a ranglétrán, mit
kell elmondania egy üzleti megbeszélésen, hogyan kell viselkednie konfliktus
esetén, mit olvasson, s milyen nézeteket valljon. Ha letérne az útjáról, azonnal
működésbe lépne a tudatalattijába épült céltartó szerkezet, s megmutatná neki,
hogyan juthat vissza a helyes ösvényre.
Jack a kitűzött céljának köszönheti, hogy olyan érzékeny lett az őt befolyásoló
különféle hatásokra.
Tomnak nincsen célja, ezért nincsen "célgömbje" sem, amely irányítaná. Hamar
elbizonytalanodik. Tetteiben nyoma sincs céltudatosságnak vagy taktikának.
Ingadozó, habozó, állandóan tépelődik, mit is kellene tennie. Mivel nem
törekszik határozott cél felé, a középszerűség útjára téved.
Szabadna azt javasolnom, hogy olvasd el még egyszer a fenti példázatot? Vésd
jól szívedbe az alapgondolatait, aztán nézz körül embertársaid között.
Tanulmányozz válogatottan sikeres embereket. Meglátod, ezek az emberek
kivétel nélkül megszállottjai a céljuknak. Figyeld meg, milyen tökéletes
egységbe olvad a sikeres emberek élete és célja.
Szenteld magad mindenestül a célodnak. Engedd célodat a tudatalattidba
benyomulni, engedd át magad a "célgömb" irányításának, mert erre van
szükséged ahhoz, hogy célodat elérd.
Egy fontos tanulság
Mindnyájunkkal megtörtént már, hogy reggel, amikor felébredtünk, semmilyen
határozott cél nem állt előttünk. Ilyen napokon az ember semmit sem végez,
céltalanul ténfereg, és boldog, ha végre véget ér a nap. Ha azonban terveink
vannak, egyetlen nap alatt rengeteget tudunk végezni.
Ebből a tapasztalatból igen fontos tanulságot vonhatunk le: ahhoz, hogy valamit
végezzünk, tervbe kell vennünk, hogy végzünk valamit.
Tűzzünk hát ki magunk elé célokat, hogy végezzünk valamit.
Gigászi termelési rendszerünk reménytelenül összezavarodna, ha a gyárak nem
tartanák magukat a tervekhez és határidőkhöz. A kereskedelmi igazgatók tudják,
hogy az üzletkötők többet adnak el, ha normát írnak nekik elő. A professzorok
tudják, hogy diákjaik lelkiismeretesebben írják a szemináriumi dolgozatokat, ha
határidőt kell betartaniuk.
Ha sikerre törekszel, céljaidat határidők, normák formájában tűzd ki magad elé.
Csak azt tudod elvégezni, amit megtervezel.
Még valami: szinte sohasem ér el az ember annál többet, mint amennyit
eltervez!
Hogyan hosszabbítják meg céljaink életünket?
Dr. George E. Burch, a Tulane University orvostudományi fakultásának az
ember élettartamával foglalkozó szakembere szerint sok tényező határozza meg
életünk hosszát: testsúly, táplálkozás, öröklődés, pszichés megterhelés,
személyes szokásaink. Burch doktor azonban leszögezi, hogy "a legrövidebb út
a véghez az, ha az ember nyugdíjba megy, és semmivel nem foglalkozik többé.
Ahhoz, hogy életben maradjunk, kell, hogy érdekeltek legyünk valamiképpen az
életben."
Mindenki maga dönti el, hogy a nyugdíj valaminek a kezdetét vagy a végét
jelenti-e a számára. Gyorsan ölő méreghez hasonlít leginkább, ha a
nyugdíjaztatást úgy fogjuk fel, hogy akkor már semmit nem kell csinálni, csak
ülni a hintaszékben, enni és aludni. Azok az emberek, akik a nyugdíjat a
cselekvő élet végének tekintik, hamarosan ráébrednek, hogy az így felfogott
nyugdíj magának az életnek vet véget. Célok és tartalom nélkül az élet
észrevétlenül elsorvad.
A nyugdíj értelmes felfogása a következő: "Keresek magamnak valami érdekes
elfoglaltságot, és komolyan munkához látok!"
Egyik legjobb barátom, Lew Gordon, a "nyugdíjasságnak" efféle formája mellett
döntött. Amikor nyugdíjba ment Atlanta egyik legnagyobb bankjának
igazgatóhelyettesi posztjáról, ez új élet kezdetét jelentette számára. Akkoriban
(ez pár évvel ezelőtt volt) kezdett el kereskedelmi tanácsadással foglalkozni,
szinte meghökkentő sikerrel.
Ma, közel a hetvenhez, számtalan elégedett ügyféllel dicsekedhet, s messze
földön keresett előadó. Különleges szívügye egy új, ámde rohamosan növekvő
kereskedőegylet építése-szépítése. Ahányszor csak találkozom vele, fiatalabbnak
látom. Szellemileg olyan friss, mint egy harmincéves. Nemigen ismerek még
olyan embert, aki élete alkonyán ilyen sokra vitte volna, mint ez az öregúr, aki
nem akart a babérjain pihenni.
Lew Gordon és a hozzá hasonlók sosem lesznek mogorva vén skatulyák, akik
állandóan magukat sajnálják, mert megöregedtek.
A célok, a szenvedélyes törekvések még halálos betegeket is életben tudnak
tartani. Farah-nál, iskolatársam anyjánál, rákot állapítottak meg az orvosok,
amikor fia még csak kétéves volt. A férje ráadásul ezelőtt három hónappal
meghalt.
Az orvosok nem sok reménnyel kecsegtették Farah-t. De ő nem adta föl.
Keményen elhatározta, hogy nem halhat meg addig, amíg a fia be nem fejezi
tanulmányait. Fenntartotta elhunyt férje üzletét, ebből akarta a fiú tanulmányait
támogatni. Több ízben is műteni kellett, s minden alkalommal ezt mondták az
orvosok: "Már csak pár hónapja van hátra!"
A rákot nem tudták meggyógyítani, de a "pár hónap" eltartott húsz évig. Farah
megélte még fia doktorrá avatását. Hat héttel később meghalt.
Célja s a szenvedélyes vágy adott neki erőt ahhoz, hogy két évtizeddel
késleltesse a biztos halált.
Tűzz ki célt magad elé, hogy hosszú életű légy a Földön. Orvosodat is
megkérdezheted, semmilyen orvosság nincs olyan jó hatással az élet
meghosszabbítására, mint az a kívánság, hogy véghezvihessünk valamit.
A következő mérföld
Annak, aki igazán nagy sikerekre pályázik, meg kell tanulnia, hogy a haladás
mindig lépésenként megy végbe. Egy ház mindig tégláról téglára épül. A
futballbajnokságot is így lehet megnyerni, egyik meccset a másik után. Egy
áruház forgalma is így növekszik, egyik ügyfél a másik után. Minden nagy
teljesítmény apró teljesítményekből áll össze. Nagy célok megvalósításához
mindig idő kell. Goethének például hatvan évre volt szüksége, hogy úgy hozza
össze a Faustot, minden idők egyik legnagyobb drámáját, amilyennek szerinte
valóban lennie kellett. Ez csaknem egy egész emberélet.
Eric Sevareid, az ismert író és tudósító mondta el néhány évvel ezelőtt, hogy a
leghasznosabb, amit életében megtanult, az a következő mérföld elve.
— A második világháborúban történt, hogy a burmai-indiai határ fölött találat
érte a gépünket, és néhány bajtársammal együtt ki kellett ugranom a dzsungelbe,
ahol több hétbe is telhetett, míg ránk talál a felmentő csapat. Nem volt más
választás, át kellett valahogy vánszorognunk Indiába. Száznegyven mérföldnyi
út állt előttünk, hegyeken át, monszunesőben, augusztusban.
Egy órája se meneteltünk, a bakancsom egyik szege mélyen beleállt a lábamba.
Estére mindkét lábam tele volt vérhólyagokkal. Hogy lettem volna képes
száznegyven mérföldnyire elvergődni? És a többiek, némelyikük még nálam is
rosszabb állapotban? Meg voltunk győződve arról, hogy nem fogjuk bírni. Arra
viszont képesek voltunk, hogy felkapaszkodjunk a következő domboldalra, és
kibírtuk a következő barátságos faluig, ahol meghálhattunk.
Amikor feladtam állásomat és biztos jövedelmemet, hogy megírhassak egy
ötszáz oldalas könyvet, nem viseltem el még a gondolatát sem, hogy feladatomat
teljes nagyságában magam elé képzeljem. Ha ezt tettem volna, bizonyosan
feladom, s nem váltom valóra ezt az álmomat, amely most szakmai
büszkeségem legfőbb, kiapadhatatlan forrása. Igyekeztem hát mindig csak a
következő bekezdésre gondolni, még csak egy egész oldalra sem, fejezetre pedig
végképp semmi áron. Hat hónapon át nem tettem mást, csak vetettem szépen
egyik bekezdést a másik után a papírra. A könyv, az "magától íródott".
Néhány évvel ezelőtt elvállaltam, hogy egy rádióműsor számára naponta
megírok és előadok egy szöveget. Azóta minden bizonnyal kétezer kéziratnál is
többet írtam már nekik. Ha akkor azt kívánták volna tőlem, hogy egy "kétezer
kéziratról" szóló szerződést írjak alá, bizonyosan elutasítom, úgy kétségbeestem
volna egy ilyen mérhetetlen feladattól. De így egyszerre mindig csak egy
szöveget kívántak tőlem, a "következőt", azt pedig vígan megírtam.
A következő mérföld elve működött Eric Sevareid esetében, működött énnálam
is, nálad is meg fogja tenni a magáét.
Csakis lépésről lépésre lehet elérni bármiféle célt. Egy vezető állású tisztviselő,
ha kezdő, tekintsen minden feladatot, még a legjelentéktelenebbnek látszót is,
karrierje egy lépésének. Egy üzletkötő minden egyes megkötött üzlettel
alkalmasabb lesz egy menedzsmentben állásra.
Egy lépéssel előbbre, a nagy cél felé viszi a lelkészt minden prédikáció, a
professzort minden előadás, a tudóst minden kísérlet, s az üzletvezetőt minden
megbeszélés.
Olykor az a benyomásunk, hogy a siker hirtelen váratlanul ér valakit. De ha
mélyére nézünk a dolognak, ha megvizsgáljuk annak az embernek az életútját,
aki látszólag hirtelen került az élre, meglátjuk, mennyi előzetes munkába került
a siker, s milyen szilárd alapokon nyugszik. Azok a "sikeres" emberek azonban,
akiknek éppoly gyorsan letűnik a csillagjuk, ahogy feljött, azok egész
egyszerűen szélhámosok, és "sikereiknek" nincsen alapja, bázisa.
A legszebb épület is téglákból áll, és önmagában minden tégladarab
jelentéktelen. Hasonlóképpen épül föl a sikeres életút is.
Azzal kezdd hát nagy célodat megközelíteni, hogy a következő feladatodat,
légyen az bármilyen jelentéktelen, a helyes irányba tett lépésként fogod föl.
Ilyen körülmények között rendkívül nagy jelentősége lesz a következő
kérdésnek a céltudatos előmeneteled szempontjából: "Vajon ez a lépés arrafelé
visz-e, amerre igyekszem?" Ha a válasz negatív, akkor azonnal le kell tenned
szándékodról, ha azonban pozitív, akkor minden erőddel azon kell lenned, hogy
megvalósítsd.
Célunkat nem egyetlen nagy nekifutással érjük el, hanem lépésről lépésre. Igen
célszerű, ha havi teljesítménynormát írunk elő magunknak.
Tarts önvizsgálatot. Állapítsd meg, konkrétan mit kellene tenned annak
érdekében, hogy sikeresebb légy. Az itt következő terv mintaként szolgálhat
ehhez. Konkrét javaslatok találhatók benne. Csoportosítsd ezek alá a címszavak
alá mindazt, amit a következő hónapban meg akarsz tenni. Harminc nap múltán
ellenőrizd előmeneteledet, és tűzz ki új célokat a következő harminc napra.
Foglalkozz az apró feladatokkal, hogy így fölkészítsd magad a nagyokra.
Harmincnapos előmeneteli terv
Mától egy hónapra a következőket akarom elvégezni:
1. Leszokni:
• a halogatásról
• a negatív ítélkezésről
• a napi egy óránál hosszabb tévézésről
• a pletykálásról
2. Rászokni:
• arra, hogy reggelente szigorúan ellenőrizzem öltözékemet
• arra, hogy minden este megtervezzem másnapi munkámat
• arra, hogy minden alkalmat kihasználjak mások megdicsérésére
3. Növelni értékemet a munkaadóm szemében azáltal, hogy
• beosztottjaim teljesítőképességét segítek jobban kibontakoztatni
• igyekszem többet megtudni cégünkről, céljairól, ügyfeleiről
• három javaslatot teszek cégünk hasznára
4. Növelni értékemet családom szemében azáltal, hogy
• hálásabb leszek mindazokért az apróságokért, amelyeket a párom tesz értem, s
amelyeket eddig magától értetődőnek tartottam
• hetente egyszer valami különlegeset csinálunk, együtt, az egész család
• naponta legalább egy órát mindenestül a családnak szentelek
5. Elmémet csiszolni azáltal, hogy
• heti két órát szakmai folyóiratok olvasásával töltök
• elolvasok egy életviteli tanácsadó könyvet
• legalább egy új ismeretséget kötök
• napi fél órát szánok arra, hogy nyugalmasan, zavartalanul elgondolkozzam.
Kerülő út is vezethet a célhoz
Ha legközelebb különösen ápolt, jóvágású, szellemes, sikeres emberrel
találkozol, gondolj arra, hogy ősem így jött a világra. Rengeteg fáradozás,
napról napra végzett munka eredményeképp lett az, aki. Csakis napról napra,
lépésről lépésre lehet új, pozitív szokásokat fölvenni, s levetkőzni a régi
rosszakat.
Most azonnal írd hát meg első harmincnapos előmeneteli tervedet. Amikor arról
beszélek, milyen fontos, hogy célt tűzzön ki maga elé az ember, valaki mindig
közbeveti ezt a kifogást: "Belátom, nagyon fontos, hogy egy cél érdekében
dolgozzék az ember, csakhogy énvelem mindig történik valami, ami
keresztülhúzza a számításaimat!"
Való igaz, hogy sok olyan dolog befolyásolhatja terveinket, ami kívül esik a
hatáskörünkön. Megtörténhet például, hogy valaki a családból súlyosan
megbetegszik, hogy megszüntetik az állást, amelyre törekszünk, vagy hogy
balesetet szenvedünk. Ezért olyan fontos a következő szabály, amit feltétlenül
meg kell szívlelned: Készülj föl arra, hogy kerülő útra téríthet a sors, ezzel meg
kell tudnod küzdeni.
Ha autón mégy valahová, és váratlanul útelzárásra akadsz, akkor nem ütsz fel
sátrat, hogy ott éjszakázz, és nem is fordulsz vissza hazafelé. Az útelzárás csak
annyit jelent, hogy célodat nem az eredetileg kiszemelt útvonalon fogod elérni.
Az elterelésnek engedelmeskedve csinálsz egy kis kerülőt, és így közelíted meg
a célt.
Alapjában véve ugyanígy jár el egy tábornok is. Ha tervet kell kidolgoznia egy
objektum bevételére, mindig készít alternatív terveket is. Ha előre nem látott
akadály miatt az "A" terv nem kivitelezhető, akkor a "B" terv lép életbe.
Aki repülőn utazik, nem kell aggódnia, ha véletlenül le van zárva az a repülőtér,
amelyen eredetileg landolni akartak. Tudja, hogy mindig készen áll más
repülőtér is a fogadásukra, és hogy elég tartalék üzemanyag van a gép
fedélzetén.
Igen ritkán ér el az ember jelentős sikert anélkül, hogy ne kényszerülne közben
kerülő útra. Általában igen sok kerülőt kell megtenni.
Ha kerülőt teszünk is, célunkról semmiképp sem kell lemondanunk. Éppencsak
másfelől közelítjük meg azt.
Fektessünk be...
Gyakran hallani efféle sóhajokat: "Istenkém, bárcsak vettem volna akkor ebből
és ebből a részvényből! Mekkora halom pénzem lehetne most!"
Ha valaki be akar fektetni, általában csak részvényekre, záloglevelekre,
ingatlanra és egyéb vagyontárgyakra gondol. A legnagyobb és legkifizetődőbb
befektetés azonban az, ha saját magunkba fektetünk be, ha olyan dolgokat
szerzünk meg, amelyek szükségesek lelki, szellemi erőnk, teljesítőképességünk
fejlődéséhez.
Minden feltörekvő vállalat tudja, hogy öt év múlva a helyzete az idei
befektetésektől függően fog alakulni. A haszon, a nyereség egyetlen forrásból
fakad: a befektetésből.
Fontos tanulságot vonhatunk le ebből: ahhoz, hogy jövőre nyereségre tegyünk
szert, hogy a rendes jövedelem mellett többlethaszon is jelentkezzék, az kell,
hogy most befektessünk valamit önmagunkba. Ha célunkat el akarjuk érni, be
kell fektetnünk...
...képzésünkbe, tanulmányainkba...
A színvonalas képzés, művelődés az elképzelhető legjobb befektetés. Először
persze azzal kell tisztába jönnünk, mit is értünk képzettség alatt. Sokan ezt az
iskolában eltöltött évek vagy a megszerzett bizonyítványok, diplomák,
tudományos fokozatok számán akarják lemérni. De az efféle bizonyítékok
gyűjteménye még nem feltétlenül tanúskodik valódi képzettségről. Ralph J.
Cordiner, egy nagyvállalat elnöke, kifejtette egyszer, milyen véleményen van
vállalatának vezetősége a "képzettség" kérdésében:
— Két legkiválóbb elnökünknek, Mr. Wilsonnak és Mr. Coffin-nak nem volt
meg a lehetősége, hogy főiskolát végezzen. Mostani vezetőségünkben van
ugyan néhány doktor is, de negyvenegyük közül tizenkét úrnak nincsen főiskolai
végzettsége. Minket ugyanis a hozzáértés érdekel, nem a papírok.
Mások számára a képzettség, a műveltség egy csomó információt jelent, amit az
ember az agyában raktároz. De az a képzési módszer, amely az adatok gépies
felsorolására teszi a hangsúlyt, nem visz messzire. Manapság az adattárolást
egyre inkább könyvekre, aktákra, számítógépekre bízzák. Aki csak annyit tud,
amennyit egy gép is elvégezhet, nincs éppen irigylésre méltó helyzetben.
Az igazi képzés, amit kifizetődő befektetésnek nevezhetünk, fejleszti, iskolázza
az elmét. Azt, hogy milyen művelt valaki, azon mérhetjük le, hogy értelmileg
mennyire fejlett, magyarán, hogy milyen szinten gondolkozik.
Minden, ami gondolkodásunkat fejleszti, igazi képzésnek nevezhető. Ehhez a
legkülönfélébb úton-módon juthatunk hozzá. Aki nem járhatott egyetemre,
főiskolára, annak ott a sok egyéb továbbtanulási lehetőség, amit korunk kínál:
esti iskola, levelező tagozat, tanfolyamok... Ezekkel a lehetőségekkel gyakran
olyan emberek is élnek, akik felelősségteljes, fontos állásokat töltenek be. Azon
az esti tanfolyamon, amit nemrégiben tartottam, többek között egy tizenkét
tagból álló üzletlánc tulajdonosa, egy óriási élelmiszerszállító cég két
beszerzője, négy mérnök és a légierő egy ezredese vett részt.
Manapság rengeteg ember szerez esti iskolákon bizonyítványt, csakhogy az ő
számukra nem a bizonyítvány a lényeg, hisz az végső soron csak egy darab
papír. Azért vesznek részt a tanfolyamon, hogy elméjüket iskolázzák, új
nézőpontokat sajátítsanak el, új véleményekkel találkozzanak, gyakorolhassák a
problémamegoldást, röviden, hogy mások szempontjait, ötleteit
megismerhessék, és a magukét továbbfejleszthessék. Az efféle befektetés a jobb
jövő érdekében mindig kifizetődik!
A képzés valóban bomba üzlet. Aránylag olcsó árért egész éven át "koptathatod
az iskolapadot". És ha kiszámítod, milyen arányban áll a képzés díja a te
összbevételeddel, bízvást fölteheted magadnak a kérdést: "Hát nem éri meg a
jövőm ezt a kis befektetést?"
...és ötletadókba!
A képzés abban segít, hogy elménket iskolázzuk, tágítsuk látókörünket, és
megtanuljunk új helyzetekben boldogulni, problémákat megoldani. Az
"ötletadók" hasonló célt szolgálnak, táplálják elménket, és gondolkodnivalót
szállítanak neki.
Hol találjuk a legjobb "ötletadókat"? Sokféle van, de ha biztosítani akarjuk,
hogy elménk állandóan elsőrangú ötletanyaggal legyen ellátva, akkor el kell
határoznunk, hogy legalább egy érdekes, elgondolkodtató könyvet veszünk
havonta, és előfizetünk két ötletgazdag folyóiratot vagy szaklapot. A föld
legjobb koponyáira hangolódunk rá, minimális anyagi és időáldozat árán.
Múltkoriban az ebédnél hallom, hogy ezt mondja valaki:
— Több mint húsz dollárba kerül évente! Nekem egyszerűen nem telik arra,
hogy a Wall Street Journalt előfizessem!
Mire a társa, aki szemlátomást inkább volt sikerre orientált, ezt felelte:
— Én pedig rájöttem, nem telik nekem arra, hogy ne fizessem elő!
Ebben is a siker emberéről végy példát. Ne sajnálj befektetni önmagadba!
Hogyan ösztönözzük gyarapodásunkat, fejlődésünket?
1. Legyen világos elképzelésed arról, hogy mire törekszel, hol akarsz állni tíz év
múlva.
2. Szerkeszd meg írásban tízéves tervedet. Fontosabb dolog annál az élet,
hogysem átengedjük intézését a véletlennek. Vess mindent papírra, amit a
szakmai, a családi és a társas életben elérni szándékozol.
3. Menj arra, amerre a szíved húz. Tűzz ki magad elé célokat, s akkor annyi
többletenergiához jutsz, hogy ezeket elérheted. Tűzz ki célokat magad elé, s
megismered az élet igazi örömét.
4. Legfőbb célodat tedd "céltartó szerkezetté" életedben. Ha mindenestül átadod
magad céljaidnak, önkéntelenül is helyes döntéseket fogsz hozni, amelyek
közelebb visznek célodhoz.
5. Lépésről lépésre közelíts célod felé. Tekints minden feladatot, még a
legjelentéktelenebbet is, a cél felé tett fontos lépésnek.
6. Írj elő magadnak havi normát. Készítsd el harmincnapos előmeneteli terved.
7. Számolj előre a kerülő utakkal, hogy boldogulhass velük. A kerülő út nem
jelent mást, csak hogy nem az előre eltervezett úton érjük el a célt. Nem lehet ok
arra, hogy célunkat miatta feladjuk.
8. Fektess be önmagadba. Szerezz meg mindent, ami csak növelheti szellemi
teljesítőképességedet, energiádat. Fektess be képzésedbe és az "ötletadókba".


TIZENHARMADIK FEJEZET
Tanulj meg vezéregyéniség módjára gondolkozni!



A siker négy alapelve
Sose feledd, hogy nem fölülről húzzák az embert a siker lépcsőin, hanem lentről
tolják, emelik a munkatársak és a beosztottak.
Aki nagy sikerre törekszik, annak szüksége van az emberek együttműködésére,
támogatására. Aki ezt meg akarja nyerni, annak rendelkeznie kell az igazi vezető
tulajdonságaival. A siker édestestvére annak a képességnek, hogy másokat
irányítsunk, vagyis, hogy vezetésünkkel olyan dolgokat vigyenek véghez, amit
anélkül nem tennének meg.
Személyiségünk kibontakoztatásában, a siker felé vezető utunkon segítenek a
következő pontokban tárgyalandó alapelvek. Most tehát elárulok neked négy
speciális vezetői szabályt avagy alapelvet, amelyekkel vezetőségi üléseken, az
üzletben, a klubban, otthon és bárhol, ahol csak emberek vannak, ráveheted őket
arra, hogy együttműködjenek veled.
Ez a négy szabály avagy alapelv így hangzik:
• Éld bele magad azoknak az embereknek a gondolatvilágába, akik fontosak a
számodra.
• Légy mindig emberséges.
• Légy haladó szellemű.
• Tanácskozz meg mindent önmagaddal. Lássuk, hogyan lehet ezeket a
gyakorlatba átültetni.

1. Éld bele magad azoknak a gondolatvilágába, akik fontosak a számodra!
E szabály alkalmazása csodákat művel, és arra készteti az embereket —
barátokat, kollégákat, ügyfeleket, beosztottakat —, hogy elfogadják az
irányításodat. Ha a következő két esettörténetet elolvasod, megérted, miért van
ez így.
Ted tévéreklám-szövegíró és egy nagy reklámügynökség igazgatója volt. Cégük
egyszer egy gyermekcipő-gyártó vállalattal kötött szerződést. Ted vállalta
magára a feladatot, hogy néhány tévéreklámszöveget ír a vállalat számára.
Jó egy hónapja ment már a reklámhadjárat, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy
nem nagyon sikerült felfuttatnia az illető cég cipőit a kiskereskedelemben. Mivel
a reklámtevékenység a legtöbb helyen a tévére szorítkozott, ezért a
tévéreklámok hatását vetették mindenekelőtt vizsgálat alá.
Ezek a vizsgálatok kiderítették, hogy a reklámokat a tévénézőknek mindössze
négy százaléka tartotta nagyszerűnek. Ez a négy százalék így nyilatkozott: "A
legjobb reklámok egyike."
De a maradék 96 százalék vagy közömbösen reagált ezekre a reklámokra, vagy
pedig kifejezetten utálta őket. Egyre szaporodtak az elutasító vélemények:
"Lehetetlen a zenéje, mintha egy malacbanda játszana hajnaltájt!"; "A
gyerekeim minden reklámot megbámulnak, de ez még őket se hozta lázba!";
"Elviselhetetlenül dagályosak!"; "Itt valaki nagyon vájtfülű akart lenni..."
Amikor aztán a vélemények összehasonlító elemzésére került sor, érdekes
mozzanatra derült fény: az a bizonyos négy százalék, amelynek annyira
tetszettek Ted reklámjai, jövedelem, neveltetés, intellektus és érdeklődési kör
dolgában igencsak hasonlított Tedre. A másik 96 százalék pedig kétségkívül
egész más körökhöz tartozott.
Ted reklámjai tehát, hiába kerültek jó húszezer dollárba, hatástalanok maradtak,
mert Ted a megírásukkor egyedül önmagából indult ki. Olyan reklámokat
csinált, amilyenek neki tetszenek, s nem olyanokat, amelyek a kiszemelt
közönséghez szólnak.
Egész másképpen ütött volna ki a dolog, ha Ted belehelyezkedett volna a
"közönséges halandók" gondolatvilágába, és fölteszi magának ezt a két kérdést:
"Ha gyerekem volna, vajon miféle reklámmal lehetne arra rávenni, hogy ezt a
cipőt vegyem meg neki?" És: "Ha gyerek volnék, miféle reklámmal lehetne
rávenni, hogy ezt a cipőt kérjem a szüleimtől?"
Joan kudarca
Joan kudarcot vallott mint beszerző. Miért? Joan okos, művelt, csinos ifjú hölgy
volt, aki a főiskola befejezése után egy olcsóbb áruház konfekcióosztályán
kapott beszerzői állást. A legjobb ajánlásokkal indult; az egyikben például ez
állt: "Joan törekvő, tehetséges, lelkes. Minden bizonnyal nagy sikerek elé néz."
De a nagy sikerek mégsem következtek be. Joan mindössze nyolc hónapot
töltött az áruházban, s aztán egész más területen keresett állást.
Ismertem a konfekcióosztály beszerzési főnökét, megkérdeztem hát tőle, mi baj
volt Joannal.
— Joan nagyon kedves lány, tele jobbnál jobb tulajdonságokkal. De
minduntalan beleesett ugyanabba a hibába.
— Miféle hibába?
— Mindig olyan árut vásárolt, ami neki tetszett, nem pedig olyat, ami az
ügyfélnek! Szabás, stílus, szín, anyag, árak, mind, mind az ő ízlése szerint ment,
sosem helyezkedett bele az ügyfelek ízlésvilágába. Ha felhívtam a figyelmét
arra, hogy az általa választott divatirányzat aligha nyeri meg vásárlóink
tetszését, mindig azt felelte: "Biztosan imádni fogják. Szerintem gyönyörű!
Meglátja, el fogják kapkodni."
Joan jómódú családból származik. Arra nevelték, hogy mindig elsőrangú
minőséget várjon el. Sosem izgatta, mibe kerül az áru. Egyszerűen képtelen volt
a közepes jövedelmű emberek szemével nézni a ruhavásárlást. Az általa vásárolt
áru ezért nem felelt meg minálunk.
Tanulj meg mások szemével nézni!
Ha el akarod érni, hogy az emberek elfogadják az irányításodat, meg kell
tanulnod az őszemükkel látni. Egyedül ez a döntő. Ha beleéled magad a másik
ember helyzetébe, akkor fölfedheted szemléletmódjának titkát.
Barátom, egy rendkívül sikeres üzletkötő mesélte, hogy mielőtt meglátogatná
leendő ügyfelét, nem kevés időt szán arra, hogy maga elé képzelje, vajon
hogyan fog az illető az ő bemutatójára reagálni. Egy előadó sokkal érdekesebb,
megragadóbb beszédet tud tartani, ha előtte megpróbálja beleélni magát a
hallgatói gondolatvilágába. Ha egy főnök alkalmazza a "beleélő-módszert",
akkor sokkal hatásosabb utasításokat tud adni a beosztottainak, s azok
készségesebben engedelmeskednek. Egy fiatalember meséli, nála hogyan
működött ez a módszer:
— Amikor ebbe az üzletbe (egy közepes textilüzletről van szó) kerültem mint a
hitelrészleg vezetőjének asszisztense, először a fizetési felszólítások intézését
bízták rám. Nagyon nem tetszett, ahogy eladdig ezeket a leveleket fogalmazták
nálunk. Durva, sértő, fenyegető hangnemben íródtak. Amikor elolvastam
néhányat, önkéntelenül is ezt gondoltam: "Jézus, ha egy ilyet kapnék, nem
látnék a pipától. Mindenre inkább támadna tőle kedvem, mint arra, hogy
fizessek!" Nekiültem hát, hogy megfogalmazzak egy olyan levelet, ami engem
rá tudna venni, hogy kifizessem a hátralékomat. Így mindjárt jobban ment a
dolog! Mivel bele tudtam élni magam a késedelmesen fizető ügyfelek
helyzetébe, rekordösszegeket sikerült rajtuk behajtanom.
Sok politikus azért veszít a választásokon, mert eszébe sem jut, hogy fellépését
az egyszerű választópolgár szemével is megvizsgálja. Egyszer egy
kormányhivatali választást megdöbbentő arányban vesztett el egy olyan jelölt,
aki legalább olyan alkalmas volt erre a hivatalra, mint vetélytársa. Csúfos
vereségének egyetlen oka volt: olyan stílusban beszélt, ami az emberek fülének
idegenül hangzott.
Vetélytársa azonban beleélte magát a választók szempontjaiba, érdekeibe. Ha
például farmerek előtt kell beszélnie, akkor az ő nyelvezetüket használja. Gyári
munkások előtt olyan kifejezéseket használt, amelyek otthonosan hangzottak
számukra. Amikor a tévében beszélt, a tévénéző nagyközönséghez fordult, és
nem kezdett egyetemi szintű szövegekbe.
Kérdezd meg mindig önmagadat: "Mit szólnék vajon ehhez, ha a másik ember
helyében volnék?"
A "bomba üzlet"
Minden helyzetre érvényes a szabály, hogy azoknak az érdekeire kell gondolni,
akikhez épp fordulunk.
Egy kis elektronikai cég pár éve kidolgozott egy újfajta biztosítékot, amely nem
ég ki. A gyártó egy dollár huszonöt centes árat írt elő, ami a közönséges
biztosítékokhoz képest igen magas volt. Szerződést kötött egy
reklámügynökséggel, hogy termékét piacra dobják.
A szakember, akit megbíztak a kampány szervezésével, csupa tűz volt a
lelkesedéstől. Az volt a terve, hogy tévén, rádión és sajtón keresztül az egész
országot ezzel a reklámmal fogja bombázni. Így vélekedett: "Bomba üzlet!
Mindjárt az első évben tízmillió darabot fogunk eladni!" Néhány kollégája
azonban óva intette őt ettől. Felhívták a figyelmét, hogy a biztosíték nem
népszerű cikk. Nincs benne semmi romantikus. A népek, ha biztosítékot
vesznek, egyedül azt nézik, hogy ne legyen drága. Ezek a kollégák úgy vélték,
okosabb lenne a reklámhadjáratot néhány folyóiratra korlátozni, és a magasabb
jövedelmű rétegeket célba venni.
Leszavazták őket, és a kampány az eredeti tervek szerint indult. Hat hét múlva
azonban le kellett fújni, eredménytelenség okán.
Az volt a baj, hogy ez a reklámszakember a saját szemével látta az egész
biztosítékügyet, olyan ember szemével, aki évi harmincezret keres. Ha a dolgot
azok szemével tudta volna látni, akik évi négy-hétezret keresnek, akkor rájött
volna, hogy ez a cikk csak a felsőbb jövedelmi osztályok számára érdekes.
Tanulj hát meg azok szemével nézni, akikhez fordulni szeretnél.
Talán a "másik" nézőpont a helyes
Helyzet A sikerre vezető kérdés
1. Munkahelyi útmutatás
Egy újonc szempontjából is világos, amit mondok?
2. Reklámszöveg írása
Hogyan reagálnék erre egy átlagos vásárló helyében?
3. Telefonbeszélgetés
Ha a vonal másik végén lennék, hogyan vélekednék a hangomról és
beszédmodoromról?
4. Ajándékozás
Vajon ez olyasmi, amit én szeretek, vagy amit az ünnepelt?
5. Utasítások osztogatása
Szívesen teljesítenék beosztottaim helyében ilyen hangon kiadott utasításokat?
6. Gyermeknevelés
Ha én volnék gyerek (kor, tapasztaltság, érzelemvilág figyelembevételével),
hogyan reagálnék az ilyen nevelési módszerekre?
7. Megjelenés
Mit gondolnék a főnökömről, ha olyan ruhában jelenne meg, mint én most?
8. Egy beszéd megírása
Mit szólnék ehhez a megjegyzéshez a közönség (származás, érdekek
figyelembevételével) helyében?
9. Meghívások
Vendégeim helyében vajon milyen ételt, zenét és programot szeretnék a
legjobban?
Alkalmazd a "beleélő módszert" a saját érdekedben:
• Vedd figyelembe a másik ember helyzetét. Éld bele magad ebbe a helyzetbe.
Fontold meg, hogy a másik érdekei, jövedelme, intelligenciája, neveltetése és
egyéb viszonyai esetleg mennyire mások lehetnek, mint a tieid.
• Tedd föl magadban a kérdést: "Vajon én az ő helyében mit szólnék ehhez?"
• Ezek után olyan módon járj el, amilyet te, a másik helyében, meggyőzőnek
éreznél.

2. Légy mindig emberséges!
Nagyon nagy fontosságú kérdés ez: "Hogyan lehet az ügyet emberségesen
megoldani?"
Vezető pozícióban az emberek nagyon különbözőképpen viselkednek. Egyesek
diktátori magatartást vesznek föl. A diktátor maga hozza az összes döntést, nem
kéri ki az érintettek véleményét. Nem hajlandó alattvalói véleményét
meghallgatni, mivel lelke mélyén attól fél, hogy esetleg nekik van igazuk, és ő
megszégyenül.
A mi gazdasági rendszerünk hosszú távon nem kedvez a diktátoroknak. A
beosztottak esetleg egy ideig tettetik, hogy lojálisak, de hamarosan nyugtalanság
üti fel a fejét. A legjobbak némelyike elmegy, a többi pedig összeesküvést
szervez a diktátor ellen. Következésképp az üzem rosszul kezd működni. A
diktátor elveszti saját feljebbvalóinak a kegyét.
Egy másik vezetési módszernek az a lényege, hogy gépiesen és részvétlenül
mindent alávetnek a szabályzatnak. Az ilyen beállítottságú vezetők mindent
előírás és terv szerint végeznek. Nem veszik figyelembe, hogy a szabályokat,
előírásokat és terveket csak vezérfonalnak szánták, átlagos körülmények esetére.
Ezek a "vezetők" úgy kezelik embereiket, mint a gépeket. Csakhogy az emberek
nem viselik el, ha gépnek nézik őket. A rideg, személytelen szabályimádó
semmiképp sem ideális vezető. Engedelmes "gépei" korántsem erejük legjavát
nyújtják.
John "emberséges" módszere
Azok, akik viszik is valamire vezetői poszton, egy harmadik módszert
alkalmaznak, amit mi "emberséges" módszernek fogunk nevezni.
Néhány évvel ezelőtt Johnnal dolgoztam együtt, aki most egy nagy
alumíniumgyár konstrukciós osztályát vezeti. John vérbeli mestere ennek a
módszernek, ezért élvezi is a hasznát. Egész magatartásával, számtalan apró
jelzéssel állandóan ezt közvetíti a másik ember felé: "Ön is ember. Tisztelem
Önt. Azért vagyok itt, hogy lehetőségeim szerint a segítségére legyek."
Amikor egy más városból való mérnök jött az osztályára, John időt és fáradságot
nem kímélve segített az újoncnak lakást keresni.
Titkárnője és két másik női alkalmazottja segítségével osztálya minden
születésnaposának szerény ünneplést rendez. Az a félóra, ami erre elmegy, nem
veszteség, hanem befektetés, amely hűség és jobb teljesítmény formájában térül
meg.
Amikor meghallotta, hogy egyik műszaki rajzolója egy vallási szekta híve,
hívatta az illetőt, és megígérte, gondoskodni fog arról, hogy vallásának olyan
ünnepeit is megtarthassa, amelyek nem esnek egybe a hivatalos szabadnapokkal.
Ha valamelyik alkalmazottja vagy ezek valamelyik családtagja megbetegszik,
John mindig érdeklődik a beteg hogyléte iránt, és jobbulást kíván. Arra is veszi a
fáradságot, hogy gratuláljon alkalmazottai személyes sikereihez.
John módszere azonban akkor mutatkozik meg teljes nagyszerűségében, amikor
elbocsátásról van szó. John elődje alkalmazott valakit, akiből teljes mértékig
hiányzott a feladataihoz szükséges tudás és érdeklődés. John lélegzetelállító
módon vette kezelésbe a problémát. Hívatta az illetőt, de nem azért, hogy —
amint az általában szokásos — közölje vele a rossz hírt, hogy határidőt szabjon
neki arra, hogy elhagyja a céget.
John ehelyett két merőben szokatlan dolgot cselekedett. Először is elmagyarázta
a jó embernek, miért lesz számára előnyös, hogy olyan állást kereshet, amely
jobban megfelel képességeinek és érdeklődésének. Őszintén a lelkére beszélt, és
beszervezte egy jónevű szakmai tanácsadóhoz. Másodszor pedig olyat művelt,
ami még inkább túlment kötelességén. Segített neki a munkakeresésben oly
módon, hogy megbeszéléseket szervezett neki olyan cégekkel, amelyeknek
éppilyen tudású és képességű emberre volt szükségük. Emberünk "kirúgatása"
után mindössze három héttel már egy pompás új állásban volt.
Ez az eljárás annyira megdöbbentett, hogy megkérdeztem Johnt, milyen
meggondolások vezették erre. Így válaszolt:
— Van egy régi mondás, amit megszívlelek és igaznak tartok: "Aki a
hatalmadban van, az egyben a védelmed alatt kell, hogy álljon." Ezt az embert
egyáltalán nem lett volna szabad alkalmaznunk, hiszen egyszerűen alkalmatlan
az itteni munkákra. De ha már egyszer felvettük, hát ez a legkevesebb, amit
megtehettem érte. Munkaerőt fölvenni mindenki tud — fűzte hozzá. — Az igazi
vezető arról ismerszik meg, ahogyan az elbocsátást intézi. Amikor
gondoskodtam annak az embernek az elhelyezéséről, akit nem tarthattam meg a
cégnél, az a többi beosztottamban megerősítette az érzést, hogy biztos a
helyzetük. Ezzel a példával bizonyítottam az embereimnek, hogy amíg én
vagyok a főnökük, addig senki sem fog az "utcára kerülni".
John emberséges stílusa nagyon is kifizetődő. Nincs pletykálkodás a háta
mögött, az emberei szívesen dolgoznak neki, és támogatják, ahogy telik tőlük.
Osztályán a "fluktuáció" is ismeretlen fogalom. John megbízhat a
munkatársaiban, mert azok is megbíznak őbenne.
Bob négylépcsős szabálya
Évek óta a legjobb barátaim közt tartom számon azt az embert, akit itt Bobnak
fogok nevezni. Ötvenes évei végét tapossa. Nehéz gyermekkora és fiatalsága
volt, taníttatását erősen elhanyagolták. Fiatal volt még, amikor váratlanul
kitették a munkahelyéről, s mivel pénze nem volt, elég gyötrelmes helyzetbe
került. De Bob nem az az ember, aki elhagyja magát. Ahelyett, hogy végképp
elcsüggedt volna, garázsában kárpitosműhelyt rendezett be. Fáradhatatlan
munkálkodásának köszönhetően vállalkozása egyre gyarapodott, míg végül több
mint háromszáz embert foglalkoztató, modern bútorgyárrá nőtte ki magát.
Bob ma milliomos. A pénz, az anyagi javak nem jelentenek többé gondot a
számára. De más szempontból is milliomosnak nevezhető: gazdag örömben,
boldogságban, megelégedésben.
Bob megannyi jó tulajdonsága közül egy különösképpen kiemelkedik:
segítőkészsége. Bob emberséges, és mestere annak, hogy úgy kezelje az
embereket, ahogy azok szeretnék, hogy bánjanak velük.
Bob és én egyszer a következő témáról vitatkoztunk: Mások megbírálása. Az az
emberséges mód, ahogy Bob kritizálni tud, igazán követendő példa. Ő maga így
írja le módszerét:
— Nem hiszem, hogy tudsz mutatni bárkit, aki engem gyávának vagy
puhánynak tart. Egy vállalatot vezetek. Ha valami nem úgy megy, ahogy kell, én
hozom rendbe. De nagyon fontos, hogy hogyan hozom rendbe. Ha becsúszik
valami hiba, ha az embereim valamit ne adj' isten elrontanak, akkor rettentő
óvatosan járok el, nehogy belegyalogoljak a lelkivilágukba, nehogy
kisebbrendűségi érzéseket keltsek bennük, vagy megsértsem őket. Négy
lépésben intézem el az ilyesmit.
Először is: négyszemközt beszélek az illetővel.
Másodszor: megdicsérem azért a munkáért, amit jól végzett el. Ugyanis nincs az
az ember, aki mindent elrontana.
Harmadszor: felhívom a figyelmét arra, amit pillanatnyilag jobban is
csinálhatna, és segítek neki megtalálni ennek a módját.
Negyedszer: ismét megdicsérem, ezúttal azokért a használható dolgokért,
amelyeket a beszélgetés során mondott.
Ez a négylépcsős szabály mindig megteszi a magáét. Ha eszerint járok el, az
emberek hálásak nekem, mert éppen azt szeretnék, ha így bánnának velük. Ezt
minden alkalommal igazolva látom. Azzal az érzéssel mennek el tőlem, hogy
nagyon jók, de lehetnek még jobbak is.
Világéletemben megbíztam az emberekben. És minél jobban bánok velük, annál
szebben viszonozzák. Nem mintha erre utaznék, de ez egyszerűen így van!
Hadd mondjak egy példát. Úgy öt-hat éve egyik munkásom részegenjött be.
Pillanatok alatt feje tetejére állította az egész üzemet. Fogott egy húszliteres
lakkfestékes kannát, és szanaszét locsolta. Nagy nehezen kitépték a kannát a
kezéből, és a munkavezető kituszkolta az üzemből.
Kimentem hozzá. Ott kuporgott az üzemcsarnok falánál, se látott, se hallott.
Talpra rángattam, beültettem a kocsimba, és hazavittem. A felesége magánkívül
volt. Igyekeztem megnyugtatni, azt hajtogattam, hogy minden rendbejön. Nem,
dehogy, azt mondja, maga ezt nem érti! A főnöke (ez én volnék) nem tűri, hogy
bárki részegen jelenjen meg a munkahelyén. Oda van már Jim állása, most
mihez kezdjünk?! Kijelentettem, hogy Jimet nem fogják elbocsátani. Hát azt
meg honnan tudom, kérdi. Mondtam, onnan, hogy én vagyok a főnöke.
Kis híján eszméletét vesztette. Megígértem, mindent megteszek, ami csak
módomban áll, hogy segítsek Jimnek az üzemben. Megkértem, tegyen róla,
hogy Jim másnap reggel feltétlenül bejöjjön dolgozni.
Visszaérve az üzembe bementem Jim részlegébe, hogy a kollégáival beszéljek.
Azt mondtam nekik:
— Elég sajnálatos dolognak voltak a tanúi ma. Azt szeretném, ha megpróbálnák
elfelejteni. Ha Jim holnap bejön, legyenek hozzá kedvesek. Nagyon jó munkát
végez, amióta csak nálunk van, tartozunk neki azzal, hogy kapjon még egy
lehetőséget.
Jim ezek után kifogástalanul dolgozott, és nem volt több problémája az
alkohollal. Én hamar el is feledkeztem a kellemetlen közjátékról. Nem úgy Jim.
Két évvel ezelőtt a szakszervezet kiküldte hozzánk néhány emberét azzal, hogy
a helyi csoport tagjai számára új munkaszerződést harcoljanak ki. Ezek az urak
aztán megdöbbentő, mondhatni irreális követelésekkel álltak elő. A szelíd,
hallgatag Jim egy pillanat alatt oroszlánná változott. Előlépett, és emlékeztette
az embereket, milyen sportszerűen intézték nálunk mindig is a szerződési
ügyeket. Aztán kijelentette, semmi szükségünk kívülállók tanácsaira a dolgaink
rendezéséhez.
A "kívülállók" elkullogtak, mi pedig, ahogy mindig is szoktuk, barátságosan
tárgyaltuk meg a szerződést, ezúttal Jim jóvoltából.
Intézz minden ügyet emberségesen!
Bob és John példája világosan igazolja, mennyire jogos a kérdésföltevés: "Hogy
lehetne az ügyet emberségesen megoldani?"
Ha valaki nehézségeket támaszt neked, ha munkatársaid között problémák
merülnek föl, a megoldásnál mindig ez a kérdés vezessen.
Ha segítened kell másoknak hibáik leküzdésében, gondolj mindig Bob
szabályára. Kerüld a cinizmust, a gúnyos hangvételt. Ne alázz meg, ne utasíts
rendre senkit.
Mindig megéri föltenni a kérdést: "Hogy lehetne emberségesen rendezni a
dolgot?" Előbb vagy utóbb, de biztosan kifizetődik.
Az emberi méltóság szent dolog
Viselkedéseddel add mindenki tudtára, hogy a te számodra az ember az első.
Mutass érdeklődést beosztottjaid személyes sikerei iránt. Soha ne sértsd meg
senki büszkeségét. Fontos alapelv: az élet fő célja az, hogy örüljünk neki.
Beosztottjaidat minél gyakrabban dicsérd a főnökei előtt. Az olyan embert
általában elismerik, aki kiáll a gyengébbek mellett.
Beosztottjaid értékelik majd a dicséretedet, és még lojálisabbak lesznek irántad.
Attól pedig sose félj, hogy az efféle dicsérgetés a te értékedet csökkentené
főnökeid szemében. Akiben elég lelki nagyság van ahhoz, hogy szerény tudjon
lenni, sokkal bizalomgerjesztőbb, mint az olyan ember, aki belső
bizonytalanságát ellensúlyozza érdemei állandó hangoztatásával. Egy kis
szerénység mindenkinek csak a javára válhat, és pályáján is elősegíti.
Használj ki minden alkalmat beosztottjaid megdicsérésére. Dicsérd meg őket a
jó együttműködésért. Dicsérd meg őket minden kiemelkedő teljesítményért. A
dicséret a leghatékonyabb személyes ösztönzés, amit csak nyújthatsz
munkatársaidnak, és még csak pénzbe sem kerül. Ezenkívül sohasem tudhatod,
mikor lesz szükséged arra, hogy visszafizessék ezt neked.
Gyakorold a dicséret művészetét. Bánj jól az emberekkel. Légy mindig
emberséges!

3. Légy haladó szellemű!
Az egyik leghízelgőbb dolog, amit csak mondhatnak az emberről, az a
következő: "Ő a mi emberünk. Mindig a haladásért száll síkra!"
Minden szakmában azoknak az előmenetelét támogatják leginkább, akik hisznek
a haladásban, és síkraszállnak érte. Az igazi vezéregyéniség mindenütt
hiánycikk. Sokkal többen vannak a status quo elszánt hívei (Minden jól van így,
ahogy van, minek változtatni?!), mint a haladás bajnokai (Van még itt bőven mit
jobbítani, gyerünk, csináljuk még jobban!). Csatlakozz a vezéregyéniségekhez,
és tekints előre.
A következő két dolgot teheted, hogy elsajátítsd a progresszív
gondolkodásmódot:
• Minden tevékenységedben légy nyitott az újításokra.
• Minden tevékenységedben állítsd magasra a mércét.
A három üzletkötő története
Pár hónapja arra kért egy középnagyságú vállalat főnöke, hogy segítsek neki egy
fontos döntésben. Ez az ember maga építette ki a vállalatot, és évek óta maga
töltötte be a kereskedelmi igazgató posztját is. Időközben azonban üzletkötőinek
száma hétre nőtt, és ő úgy gondolta, hogy a következőkben a hét üzletkötő
egyikét teszi meg kereskedelmi igazgatónak. A végleges választásnak három
üzletkötő között kellett eldőlnie, akik körülbelül egyformán tapasztaltak és
sikeresek voltak.
Az én feladatom az volt, hogy mindegyikkel töltsek el egy szolgálati napot, és
aztán nyilatkozzam, hogy melyiküket tartom legmegfelelőbbnek az állásra. Az
embereknek annyit mondtak, hogy egy tanácsadó fogja őket felkeresni, a vállalat
marketingprogramját megtárgyalandó. Látogatásom valódi célját persze nem
tudhatták az érintettek.
Hármójuk közül ketten hasonlóan viselkedtek. Kényelmetlenül érezték magukat
a jelenlétemben. Mintha megérezték volna, hogy bizonyos változások
függhetnek tőlem. Mindketten védelmükbe vették a vállalatnál uralkodó
állapotokat, és dicsérték a megszokott munkamódszereket. Kérdezősködtem a
részlegek felosztása, a jutalékrendszer, a propagandaanyag és egyéb
marketingtémák felől. De minden egyes kérdésemre azt kaptam válaszul ettől a
kettőtől: "Jól van így, meg vagyunk elégedve!" Minden egyes pontnál
magyarázattal tudtak szolgálni, miért nem lehet és nem is szükséges
megváltoztatni a fennálló rendet. Az egyik így szólt hozzám, amikor
visszafuvarozott a szállodámba:
— Tulajdonképpen nem is tudom, miért kellett Önnek egész nap velem
utazgatnia. De annyit mondjon nevemben a főnöknek, hogy minden jó úgy,
ahogy van. Csak semmi változtatást!
A harmadik üzletkötő hál' istennek homlokegyenest ellenkezően viselkedett.
Szerette ugyan a céget, és büszke is volt a fejlődésére, de nem volt teljesen
elégedett. Itt is, ott is talált javítanivalókat. Egész álló nap magyarázta az ötleteit
a cég bővítésére, az ügyfelek jobb kiszolgálására és egy új, ösztönzőbb
jutalékrendszer kidolgozására. Részletesen eltervezett egy hatalmas
reklámhadjáratot. Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem:
— Örülök, hogy végre megbeszélhettem valakivel az elgondolásaimat. Nagyon
jó a banda nálunk, de azt hiszem, még többre is képesek volnánk.
Természetesen ezt a harmadik embert javasoltam a főnöknek.
Higgy a fejlődésben, a teljesítmény emelésében, az új termékek, új módszerek
bevezetésében, a magasabb képzettségben és a növekvő jólétben. Higgy a
haladásban, törekedj mindig előre, és igazi vezető lesz belőled.
Hogy teremtett rendet a káoszból az új tanárnő?
Kisfiú koromban pompás alkalmam nyílt annak megfigyelésére, hogy két vezető
eltérő gondolkodásmódja milyen meghökkentő teljesítménybeli különbségeket
okozhat az "alattvalóknál".
Falusi elemibejártam: nyolc osztály, negyven gyerek és egyetlen tanárnő. Egy új
tanárnő érkezése mindig nagy izgalmat jelentett. A "nagyok" (hetedikesek és
nyolcadikosok) vezetésével a banda mindig kipróbálta, meddig lehet az új
tanárnőnél elmenni.
Volt olyan év, amikor korlátlan úr volt a káosz. Naponta tucatjával követték el a
srácok a szokásos diákcsínyeket, roppant galacsin-és papírrepülő-csatákat
rendeztek. De nagyobb gazságokat is űztek. Egyszer fél napra kizárták a
tanárnőt az iskolából, máskor pedig órák hosszat nem engedték ki. Olyan is volt,
hogy az összes felsős behozta az osztályterembe a kutyáját.
Ezek a kölykök természetesen nem holmi huligánok voltak. Álmukban sem
gondoltak olyasmire, mint lopás, erőszak, szándékos testi sértés. Egyszerűen
erős, egészséges, kemény élethez szokott falusi gyerekek voltak, akiknek
valahol le kellett vezetniük fölös energiájukat.
A tanárnő valamiképpen kibírta az év végéig, de azon senki sem csodálkozott,
hogy szeptemberben új tanerőt kaptunk.
Ez a tanárnő aztán egészen mást hozott ki a gyerekekből. Büszkeségükre,
jóérzésükre apellált, és arra biztatta őket, hogy gondolkozzanak a saját fejükkel.
Minden egyes gyereket valami külön feladattal bízott meg: az egyiket a
táblatörléssel, a másikat a szivacsmosással, megint mások az alsóbb
osztályokban segédkeztek, és így tovább. Az előző évben rossz vágányra
terelődött energiát az új tanárnő termékenyebb utakra vezette. Nevelési
programját a jellem formálására összpontosította.
Miért, hogy a tavalyi kis ördögökből egyszerre kis angyalok lettek? A különbség
oka csakis a tanárnő személyében rejlett. Őszintén szólva nem is vethetjük a
gyerekek szemére, hogy egy egész éven át csak a csínyeiket űzték. Az
"üzemmódot" abban az évben is a tanárnő állította be!
Ezt az első tanárnőt nem igazán érdekelte a gyerekek előmenetele. Nem tűzött ki
célokat eléjük. Nem ösztönözte őket. És még csak magán sem tudott uralkodni.
Egyáltalán nem szeretett tanítani, ezért a gyerekek sem szerettek tanulni.
A második tanárnő viszont magasra állította a mércét. Őszintén szerette a
gyerekeket, és szívügyének érezte, hogy sokat tanuljanak. Minden gyereket
egyéniségként kezelt. Nem került fáradságába a fegyelmezés, mivel ő maga is
fegyelmezte magát minden helyzetben.
A gyerekek mindkét alkalommal a tanárnő példáját követték.
A vezetők példája
Az egyetemisták is ahhoz tartják magukat, amilyennek a professzor maga is
mutatkozik. Az egyiknél órát mulasztanak, puskáznak és száz egyéb módon
csalnak, hogy komoly tanulás nélkül érhessenek célhoz. De a másik
professzornál ugyanezek a diákok készségesen szorgoskodnak, hogy valóban
elsajátítsák az anyagot.
Az üzlet és ipar világában is érvényes ez a szabály: az emberek
gondolkodásmódjukban feljebbvalóik példáját követik. Ha jól megfigyeljük egy
vállalatnál a beosztottakat, szokásaikat, a céghez való viszonyukat, gesztusaikat,
erkölcsi felfogásukat, fegyelmezettségüket, és aztán összehasonlítjuk
viselkedésüket a feljebbvalóikéval, döbbenetes hasonlóságokat fogunk
felfedezni.
Évről évre egész csomó stagnáló vállalat ér meg új fellendülést. Miért? Mivel
bizonyos személyeket a csúcsról elmozdítanak. Egy vállalatot (osztályt,
egyházközösséget, klubot, szakszervezetet, sportegyletet és egyéb szervezeteket
nemkülönben) csakis felülről lefelé lehet sikeresen átszervezni, fordítva soha.
Ha a csúcson szemléletváltás történik, automatikusan megváltozik odalent is a
gondolkodás.
Ha átvesszük egy csoport irányítását, tagjai rögtön ahhoz a mércéhez fognak
igazodni, amelyet mi állítunk fel. Ezt az első pár héten lehet a legvilágosabban
megfigyelni. Az emberek legfőbb célja ilyenkor, hogy az új vezetőt besorolják,
alaposan megvizsgálják, és kipuhatolják, mik az elvárásai. Követik minden
egyes lépését. Ezt firtatják: "Mennyi teret akar nekünk hagyni?" "Miféle
ügyintézést vár el?" "Hogy lehet bevágódni nála." "Mennyit hajlandó elnézni?"
"Mit szól, ha ezt vagy azt tesszük?"
Ha megvan kérdéseikre a válasz, aszerint járnak el az elkövetkezendőkben.
Ezért aztán igen nagy a jelentősége, hogy milyen válaszokat adunk nekik.
Régi bölcsesség az, hogy "Milyen lenne a világ, ha mindenki olyan lenne, mint
én?" De úgy is szólhatna: "Milyen lenne ez a vállalat, ha mindenki olyan lenne
benne, mint én?" És a vállalat helyébe nyugodtan kerülhet klub, község, iskola,
plébánia is. Gondolkozz, beszélj, cselekedj és élj úgy, ahogy szeretnéd, hogy a
munkatársaid is tegyenek, s akkor munkatársaid a szó legszorosabb értelmében
társak lesznek a munkádban.
Haladó szellem kívántatik!
1. Progresszív szellemben gondolkozom, ha a munkámról van szó?
• Vajon arról az álláspontról ítélem meg a munkámat, hogy hogyan
végezhetném még jobban?
• Kihasználok minden alkalmat arra, hogy a cégemet, a dolgozóit és a termékeit
dicsérjem?
• Magasabb minőségi és mennyiségi mércéket állítok most magam elé, mint
három vagy hat hónappal ezelőtt?
• Első osztályú példát nyújtok-e munkatársaimnak?
2. Progresszív szellemben gondolkozom, ha a családomról van szó?
• Boldogabb ma a családom, mint három vagy hat hónappal ezelőtt?
• Van-e tervem a család életszínvonalának emelésére?
• Van-e a családomnak sok érdekes, házon kívüli programja is?
• Nyújthatok-e példát haladó szellemből gyermekeimnek?
3. Progresszív szellemben gondolkozom, ha saját magamról van szó?
• Állíthatom-e őszintén, hogy ma értékesebb ember vagyok, mint három vagy
hat hónappal ezelőtt?
• Van-e rendszeres önfejlesztő programom, hogy értékemet mások szemében is
növeljem?
• Vannak-e terveim legalább öt évre előre?
• Hasznos, tevékeny tagja vagyok-e azoknak a szervezeteknek, amelyekhez
tartozom?
4. Progresszív szellemben gondolkozom, ha a közösségemről van szó?
• Tettem-e az elmúlt félév során valami igazán hasznosat a közösségemért
(lakóközösség, templom, iskola stb.)?
• Támogatom-e közösségemben az érdemes ötleteket, vagy csak kifogásolok,
bírálok, panaszkodom?
• Élére álltam-e valaha egy hasznos újítás kiharcolásának a közösségemben?
• Elismerően, pozitívan beszélek-e társaimról, szomszédaimról?

4. Tanácskozz meg mindent önmagaddal!
A vezetőket mindenki rendkívül elfoglalt uraknak képzeli. Ez nem is nagy
tévedés. Csak arról a nagy jelentőségű dologról nem szabad ezenközben
elfeledkezni, hogy az ilyen emberek gyakran visszavonulnak, hogy egyedül
lehessenek a gondolataikkal.
Ha csak a nagy vallási vezetők életét tanulmányozzuk, mindjárt feltűnik:
mindnyájan szántak időt a termékeny magányra. Az elmélkedésnek, szellemi,
lelki energiáik elmélyítésének olykor nem is rövid idejében jutottak új
felismerésekre, amelyek erőt adtak ahhoz, hogy eszméiket továbbterjesszék az
emberek között. Mózes, Jézus, Buddha, Mohamed és az összes többi
kiemelkedő vallási vezető hosszú ideig élt magányban, távol a civilizáció
zűrzavarától.
A magánynak a vezető politikusok is hasznát vehetik. Kérdés, vajon Franklin D.
Roosevelt kibontakoztathatta volna-e rendkívüli vezetői képességeit, ha nem
marad hónapokig magára, gyermekbénulásából lábadozva? Harry S. Truman is
gyakran kereste a magányt Missouri-beli farmján. Lenint is svájci
száműzetésében ragadta meg az az elhivatottságnak is nevezhető erő, amely az
orosz forradalom vezérévé tette.
Szakíts időt a zavartalan gondolkodásra!
Nem egy élvonalbeli egyetem megtiltja a professzoroknak, hogy hetenként ötnél
több előadást tartsanak. Így elég idő áll rendelkezésükre ahhoz, hogy behatóan
foglalkozhassanak tudományos kérdésekkel.
Az ipar, a gazdaság vezéregyéniségeit többnyire egész nap asszisztensek,
titkárnők és akták tömege veszi körül. De ha egy ilyen embert végigkövetünk
egy hónap hétszázhúsz óráján, akkor azt kell látnunk, megdöbbentően sok időt
tud szakítani a zavartalan gondolkodásra.
Azt a következtetést kell levonnunk, hogy mindegy, melyik szakmáról van szó,
a sikerhez az kell, hogy az embernek legyen ideje a zavartalan gondolkodásra,
önmagával való tanácskozásra. A vezéregyéniség arra használja a magányt,
hogy a mélyére nézzen egy problémának, hogy megoldásokat dolgozzon ki,
hogy terveket kovácsoljon, egyszóval, hogy gondolkodásra adja a fejét.
Sok ember örökre eljátssza szellemi alkotóképességét azáltal, hogy a világon
mindenkivel mindent megbeszél, csak önmagával nem. Ismerjük ezt az
emberfajtát. Minden erejével azon van, nehogy az istenért egyedül maradjon egy
percre is. Mindig emberekkel veszi körül magát. Nem viseli el irodája magányát,
tehát amikor csak lehet, átjár másokhoz. Nincs este, amit egyedül töltene.
Állandó, leküzdhetetlen késztetés hajszolja, hogy beszélgessen, ezért aztán
irdatlan mennyiségű pletykát és tartalmatlan locsogást fogyaszt és produkál.
Ha az ilyen ember arra kényszerül, hogy fizikailag egyedül legyen, mindent
megtesz annak megakadályozására, hogy szellemileg is magára maradjon. Ilyen
esetekben a tévéhez, rádióhoz, újságokhoz, telefonhoz menekül, csakhogy ne
kelljen gondolkoznia.
A tudatos magány csodatévő ereje
Aki nem bírja az egyedüllétet, az fél az önálló gondolkodástól. Kikapcsolja az
elméjét. Pszichológiai nyelven szólva, fél a saját gondolatától is. Az idők során
egyre felszínesebb lesz a gondolkodása. Egyre több meggondolatlan lépést tesz,
nem fejlődik ki benne a céltudatosság, a szilárd személyiség. Sajnos sejtelme
sincs arról a fantasztikus lehetőségről, ami a fejében rejtőzik felhasználatlanul.
Te ne légy olyan ember, aki nem képes egyedül lenni. A sikeres vezetők a
magányból merítik roppant energiájukat. Ezt te is megteheted. Lássuk, hogyan:
Egy dolgozók számára tartott tanfolyamom résztvevőit arra kértem, hogy két
héten át mindennap zárkózzanak be egy órára. Küszöböljenek ki minden
figyelemelterelő mozzanatot, és gondolkozzanak el konstruktívan valami
kérdésről, ami eszükbejut.
A két hét elteltével az összes résztvevő úgy nyilatkozott, hogy a gyakorlat
rendkívül hasznos volt, és nagyon jó szolgálatot tett. Egyikük elmondta, az
egyedüllét-gyakorlat előtt el volt szánva, hogy szakít egy szintén vezető állású
cégtársával, de miután alaposan végiggondolta a dolgot, rájött kettejük
ellentétének igazi okára, és így tisztázni tudta az ügyet. Mások olyan
problémáikra találtak így megoldást, mint állásváltoztatás, házassági gondok,
házvétel vagy egy tízéves gyermek továbbtanulása.
Minden résztvevő lelkesen hangoztatta, hogy most sokkal jobban ismeri és érti
önmagát, mint azelőtt valaha.
És tettek még egy fölöttébb fontos felfedezést. Megállapították, hogy azok a
döntések és megfigyelések, amelyek a tudatos magány idején születtek, szinte
titokzatos módon egytől egyig százszázalékosan helyesnek bizonyultak. Ahogy
felszállt a köd, mindig rátaláltak a helyes megoldásra.
A tudatos magány mindig kifizetődő.
Szabadulj meg a külső hatásoktól!
Egyik kollégám nemrég gyökeresen megváltoztatta véleményét egy igen
kellemetlen kérdésben. Érdekelt, hogy mi késztette ilyen radikális változtatásra,
annál is inkább, mert a kérdés alapvető fontosságú volt. Válasza így hangzott:
— Nos, egyszerűen fogalmam sem volt, mitévő legyek az ügyben. Felkeltem hát
hajnali fél négykor, csináltam egy csésze kávét, leültem a kanapéra, és egészen
hétig gondolkoztam. Most sokkal világosabban látom az egész ügyet. És ezért
nem volt más választásom, mint megváltoztatni az álláspontomat.
Barátom új álláspontja abszolút helyesnek bizonyult.
Ezért a legszívesebben mindenkinek azt tanácsolnám, hogy tervezzen be minden
napjába egy bizonyos időt (legalább félórát), amikor egészen egyedül van, és
zavartalanul gondolkozhat.
Ezt az időt a gondolkodás két válfajával lehet eltölteni: az irányított és a céltalan
gondolkodással.
Ha irányítottan akarsz gondolkozni, összpontosítsd figyelmed a pillanatnyi
legnagyobb problémádra. Elméd a magányban képes lesz az objektív
vizsgálatra, és megtalálja a megoldást.
Ha céltalanul akarsz gondolkozni, engedd, hogy az elméd maga válassza meg,
mivel akar foglalkozni. Ilyen alkalmakkor tudatalattink megcsapolja
emlékezetünket, ez pedig a tudatot táplálja. Önmagunk megítéléséhez
szükségünk van efféle céltalan gondolkozásra. Segít abban, hogy legalapvetőbb
kérdéseinkre választ találjunk.
A vezető legfőbb feladata a gondolkodás, ezzel készül fel a részfeladatok
megoldására. Mindennap szánj bizonyos időt a tudatos magányra; a
gondolkodás által érheted el az áhított sikereket.
A vezéregyéniség alapelveinek összefoglalása
1. Éld bele magad azoknak az embereknek a gondolatvilágába, akik fontosak a
számodra. Ha a másik ember szemével tudsz látni, könnyen elérheted, hogy az
azt tegye, amit te kívánsz. Mielőtt cselekednél, kérdezd meg magadban: én mit
szólnék ehhez, ha az ő helyében volnék?
2. Légy mindig emberséges. Tedd föl magadnak a kérdést: hogyan lehetne ezt az
ügyet emberségesen megoldani? Sugalld egész magatartásoddal azt, hogy a te
számodra az ember a legfontosabb. Kezeld embertársaidat mindig úgy, amilyen
bánásmódot önmagadnak is szeretnél. Ez a hozzáállás mindig kifizetődik.
3. Gondolkozz haladó szellemben: minden tevékenységednél az újítás jobbítás
lehetőségét keresd. Mércédet mindenben magasra állítsd. A beosztottak hajlanak
arra, hogy az idők során főnöküknek valóságos másolataivá váljanak. Légy
méltó és érdemes arra, hogy utánozzanak. Határozd el egyszer s mindenkorra:
"Ami otthon, a szakmában vagy a közösségi életben haladást hozhat, amellett
mindig kiállok!"
4. Állj meg egy pillanatra, és tanácskozz önmagaddal! Vesd be agyad teljes
kapacitását. A tudatos magány meghozza a maga gyümölcsét. Magányodat
használd arra, hogy elméd minden alkotó erejét bevetve megoldásokat keress
szakmai vagy személyes problémáidra. Minden nap tölts egy bizonyos időt
intenzív gondolkodással. Gondolkodással a sikerért!


EPILÓGUS
Hogyan éljünk a nagyvonalú gondolkodás varázshatalmával?


Gondolkozzunk nagyvonalúan...
A nagyvonalú gondolkodás varázserővel ruház föl. Csakhogy erről könnyen
megfeledkezik az ember. Ha kutyaszorítóba kerülünk, fönnáll a veszély, hogy
gondolkodásunk veszít nagyvonalúságából. Akkor pedig veszíteni fogunk.
Néhány vezérelvet sorolnék fel az elkövetkezőkben, amelyek utat mutatnak a
nagyvonalú gondolkodáshoz olyan helyzetben, amikor kísértést érzünk, hogy
kicsinyesen, szűkkeblűen gondolkozzunk.
... ha a kicsinyesen gondolkodók le akarnak húzni maguk közé
Mi tagadás, olyan emberek is léteznek, akik azt kívánják, hogy veszítsünk,
sorscsapások érjenek. De az ilyenek semmit sem tehetnek ellenünk, ha nem
feledkezünk meg három dologról:
• Győzni fogunk, ha nem vagyunk hajlandók harcba szállni a kicsinyesekkel. Az
ellenük való küzdelem minket is kicsinyessé tesz. Maradjunk inkább
nagyvonalúak!
• Számoljunk azzal, hogy megtámadhatnak. Ez is csak annak jele, hogy előbbre
jutottunk.
• Ne feledjük, hogy a lesből támadó ember lelki beteg. Legyünk nagyvonalúak.
Szánjuk az ilyet.
Gondolkozzunk nagyvonalúan, akkor nem fog rajtunk a kicsinyesek támadása.
... ha úgy érezzük, gyengülünk
Ha gyengének érzed magad, akkor az is vagy. Ha alkalmatlannak, akkor
alkalmatlan vagy. Ha másodosztályúnak tartod magad, akkor másodosztályú
vagy.
Természetes késztetés, hogy kisebbítjük magunkat, de az ellen küzdeni kell. Íme
a fegyverek:
• Megjelenésed legyen tekintélyes. Ez segít abban, hogy tekintélyes ember
módjára gondolkozz. Külső megjelenésünk hatással van arra, hogy hogyan
érezzük magunkat.
• Figyelmed összpontosítsd a jó tulajdonságaidra! Fogalmazz önreklámot, és
használd is azt! Ismerd meg önmagadat előnyös oldaladról is!
• Szemléld a másik embert helyes megvilágításban. Ő is csak ember, miért
kellene félned tőle?!
Gondolkozz nagyvonalúan, hogy meglásd önmagadban a jót!
... ha elkerülhetetlennek tűnik a szóváltás
Állj ellen a kísértésnek, hogy összevessz valakivel:
• Tedd föl magadnak a kérdést, valóban olyan fontos-e a probléma, hogy össze
kelljen veszni rajta.
• Gondolj arra, hogy szóváltásokon nyerni semmit nem lehet, csakis veszíteni.
Gondolkozz nagyvonalúan; ismerd föl, hogy a civódások, pengeváltások,
szópárbajok, fölösleges háborgások sosem vezetnek célhoz.
... ha vesztesnek érezzük magunkat
Nem lehet nagy sikereket elérni veszteségek nélkül. De igenis lehetséges, hogy
többé ne kelljen vereséget szenvednünk. A nagyvonalú szellem képes elviselni a
veszteségeket is.
• Veszteségeidet tekintsd tanulópénznek. Okulj belőlük, tanulmányozd őket, így
lépj tovább. Minden veszteségből húzz hasznot.
• Kitartásodat ötvözd kísérletező kedvvel. Távolodj kissé el a problémától, hogy
rálátást szerezz, és így kezdd újra, új utakon.
Gondolkozz nagyvonalúan; lásd meg, hogy egy veszteség is tartogathat fontos
felismeréseket.
...ha gyöngül a szerelem
A szerelmet, a vonzalmat megölik az efféle kicsinyes gondolatok:
"Igazságtalanul bánt velem?! No, majd számolunk!" Ha úgy érzed, gyöngül a
szerelmed, tedd a következőket:
• A szeretett ember legelőnyösebb vonásaira összpontosíts. Az apróságokat
pedig oda száműzd, ahová valók: leghátulra.
• Tégy valami szépet és jót a partneredért, és nem csak egyszer, hanem minél
gyakrabban.
Légy nagyvonalú; fedezd föl mindig és újra a szerelem titkát.
... ha úgy érezzük, nem jutunk előbbre a szakmánkban
Bármi is a szakmád, abban minden foglalkozás hasonló, hogy magasabb rangot
és jövedelmet egyetlen módon lehet elérni: teljesítményünk minőségének és
mennyiségének növelésével. Szokj hozzá a következőkhöz:
• Mondd mindig ezt: "Képes vagyok ezt még jobban csinálni!" A tökéletesség
elérhetetlen, mindent lehet még jobban csinálni. Semmi nem olyan jó, mint
amilyen lehetne.
• Ha ezt gondolod: képes vagyok még jobban csinálni, akkor megnyílnak előtted
a még jobbhoz vezető utak.
Gondolkozz nagyvonalúan; lásd be, hogy a pozitív gondolatok felszabadítják az
emberben az alkotóerőt.
Gondolkozz mindig nagyvonalúan!
Szabadulj meg a kicsinyes, negatív gondolatoktól. Úgy válaszd meg
társaságodat, hogy csakis nagyvonalú, pozitív gondolatokkal találkozhass.
Nagyvonalúan gondolkodó embert mindenhol találni. Lehet az legközelebbi
hozzátartozóink egyike, szomszéd, beosztott, főnök, vagy éppen a médiából
valaki.
Persze kicsinyes, szűklátókörű, negatívan gondolkodó embereket is találni
mindenütt, de te ne pazarold energiáidat az ő értéktelen gondolataikkal való
hadakozásra. Fordulj inkább teljes figyelmeddel azok felé a valóban nagyszerű
feladatok felé, amelyek mindennap adódnak a számodra.
Hidd, hogy megvan ehhez minden képességed, és akkor úgy is lesz, és a
gondolkodás bőven kamatozó tőkévé válik a számodra.