You are on page 1of 5

1

Találkozás egy fiatalemberrel

Karinthy Frigyes novellája nyomán

a forgatókönyvet írta:

Rózsa Ákos Ádám



















Illyés Művészeti Szakképző Akadémia
Mozgókép- és animációkészítő szak
Dramaturgia
Tanár: Magyar Fruzsina 2013. 12.5.
2


Század eleji dolgozószoba, az ablakon beszűrődő fényen látszik, hogy
napos késő délután van. Az ajtón kívülről látjuk, amint az író feltűrt
ujjú ingben könyveket, régi dolgokat, kacatokat szed ki a szekrény
aljából, és rak bele egy dobozba. Az író a földön térdel, mellette félig
megrakott doboz, és egy szemetes kosár papír fecnikkel, és egyéb
szeméttel.
Az író pakol, közben a kamera közeledik hozzá, amíg már be nem ér a
szobába az író mögé.
Szemből látjuk az írót, amint kicsit meglepődő, nosztalgikus arcot
vág.
Az író lerakja, ami épp a kezében van, és sietve lesöpör pár
papírdarabot egy régi vöröses barna, kopott bőr borítású füzetről,
aminek eddig épp csak a sarka látszott ki. Óvatosan kiveszi a füzetet.
Az író kiemeli a szekrény aljából a füzetet, megforgatja, megnézi
közelebbről, feláll.
Az író nézi a füzetet egy pillanatig, majd közelebb lép az ablakból jövő
fényhez.
Az író végigsimítja a füzetet, majd óvatosan kinyitja. A lapok
sárgásak, enyhén össze vannak tapadva.
Az író lapoz, a füzetben szövegek vannak, néhol egy-egy sor kihúzva,
bekezdések átfirkálva. Az író végigsimít az egyik kihúzott soron.
Az író lapozni készül, keze még egy pillanatig elidőzik a papír sarkát
fogva. Az író lapoz. Félbe hagyott szöveg az oldalon, az oldal alján egy
kis figura odafirkálva. Az író lapozna, de hirtelen valami kis
moccanást vesz észre a lapon.
Abbahagyja a lapozást és kicsit feljebb emeli a füzetet. 1-2 erősebbet
pislog, mintha nem hinne a szemének.
Egy pillanatig semmi nem történik, de aztán az odafirkált figura
megint megmoccan.
A figura felnéz a félbehagyott szövegre. A figura feltápászkodik, és
ezáltal kikerül a lap síkjából.
A figura áll a lapon, egy pillanatra ránéz az író arcára, majd
megfordul, és eltekint a füzetlapon lévő félbehagyott szöveg
irányába. A szöveg sorai mintha egy kicsit hullámoznának. Az író
szótlanul áll még egy darabig, nézi a figurát, várja, hogy az csináljon
valamit.
A figura meg sem mozdul. Az író lopva körbenéz


3
Író (alig hallahatóan, elcsukló hangon)
Hé...

Nincs reakció.

Író (hangosabban)
Hé!

A lapon lévő figura lassan hátratekint a válla felett az íróra egy
pillanatra, majd visszafordul.
Az író zavartan körbetekint, majd nyel egyet.

Író
Tudom ám, hogy ki vagy.

A figura nem néz hátra, csak megvonja a vállát.

Író
Figyelsz te rám? Miért vagy ilyen gőgös? Miért teszel úgy, mintha
haragudnál rám?

A figura hirtelen mozdulattal, haragosan hátratekint.

Író
Hallgatás... nőjj fel végre! Nézz magadra! Mire fel vagy ilyen gőgös?
Mutass egy kis tiszteletet, idősebb, okosabb vagyok!

A figura sietve elindul a lap széle felé

Író
Most meg hova...?

A figura bebújik a következő lap alá, meg nem mozdítva azt.

Író
Ne hidd, hogy ilyen könnyen ...
(közben lapoz, hogy utolérje a figurát, de mikor kihajtja a lapot,
megakad a szava)

A figura ott álla lapon, kitárt karokkal egy vázlatos rajzon, ami egy
repülőgépet ábrázol, annak szerkezetét vázlatosan. A figura a lábával
a rajz felé dobbant, miközben mérgesen-kérdőn néz az íróra.
4
Író (zavartan)
De…de hát…azt már...már megcsinálta más...Wright-testvérek...én
nem...de jó az, lehet vele repülni.

A figura leereszti a kezeit, és szánakozóan megrázza a fejét.
A figura már magasabb, mint kezdetben, duplája korábbi magának
méretben. Elindul a lap széle felé, és a papírt könnyedén felemelve
lapoz. A következő oldalon, kopott firka, rajta Magyarország és a
szavak: „büszke” „szabad” csupa nagy betűvel.

Figura (mérgesen, éles hangon)
És mi van ezzel? Mit tettél az országért?

Magassága már meghaladja a fél métert is.

Figura
Semmit, jól sejtem?

Író (kezdetben habogva, majd kicsit gőgösen)
De…dehát...Kérlek, dolgozunk rajta, nem megy az egyről a kettőre...
De nézd, azért nem voltam tétlen…

Az író a füzetet egy kézbe fogja, előhúz a farzsebéből egy kis alakú
könyvet, és felmutatja

Író
Ezt is én írtam, eléggé jól fogadták, híres is vagyok már...láthatod a
kirakatokban is.

A figura lehúzott szemöldökkel, undorral teli arccal int a könyv felé,
hogy tegye el az író, látni sem akarja. Magassága már közel egy
méter.

Író (sértődötten)
Ostoba vagy, és gyerek....nőjj fel végre! Ezek csak gyermeki álmok,
szánalmas kis ábrándok! Nem látod, hogy én már felnőttem, túl
vagyok ezeken? Már ismerem az életet!

Figura (dühösen)
Nem akartam megismerni az életet! Azt akartam, hogy az élet
ismerjen meg engem! Azt hiszed, szánalmas vagyok, és hogy miattam
kinevetne mindenki... de te nevetséges vagy, tudod jól, nekem van
5
igazam, te csak gyáván eldobtad az álmaidat, nagyon jól tudod, hogy
nekem van igazam! ...te szánalmas, és kicsi....! Nézz a szemembe!

Az író lesújtottan néz a figurára, aki már közel másfél méter magas,
az író fölé tornyosul, és folyamatosan nő.
Az író meg sem tud szólalni, a füzetet a rajta álló alakkal már alig
bírja el.

Figura
Ha még van bennem valami belőled, ha még van benned élet, írd meg,
hogy hogy találkoztunk, és hogy tűntem el, hogy töröltél el úgy engem
is, ahogy az álmaidat!

A figura dühösen, erősen dobbant, hogy az író elejtse a füzetet.
Az író a figura nagy tömege, és a dobbantás miatt elejti a füzetet, az a
földre esve becsukódik, a figura visszacsúszva bele eltűnik benne.
Az író sietve letérdel

Író
Várj! Ne menj!

A füzet meg sem moccan.
Az író egy darabig még nem ér hozzá, majd finoman felemeli, és
végigsimogatja a kopott vöröses barna bőr fedelet. Feláll, és odasétál
az asztalhoz, közben végig a füzetet nézi a kezében.
Kihúz egy fiókot, és óvatosan belehelyezi a füzetet.
Még egyszer megsimogatja a füzetet, egy utolsó pillantást vet rá, majd
óvatosan becsukja a fiókot.
Az asztal fölé hajol, elővesz egy tollat, és kinyit egy ugyanolyan
füzetet, amin látszik, hogy vadonat új.
Kicsit időzik egy üres oldal felett, majd felírja:
Találkozás egy fiatalemberrel.