You are on page 1of 12

álomra hajtani a fejünket az izgatottságtól.

Holnap
végre bebocsátást nyerünk utazásunk legmisztikusabb
helyszínére, a lalibelai sziklatemplomok egyedi, semmi-
hez sem hasonlítható hangulatú világába.
Építkezés, ahol az éjszaka is munkálkodó
angyalok segédkeztek:
Lalibela sziklába faragott templomai
Reggel a nappal együtt kelünk, és rögvest a templom-
együttes bejáratához igyekszünk. A pénztárnál meg-
váltjuk az UNESCO világörökségi helyszínhez „méltó”,
borsos árú belépőjegyeinket, illetve felfogadjuk az
egész napi templomlátogatáshoz kötelezően előírt
helyi idegenvezetőt. Ezen felül kötelező „alkalmaznunk”
még egy másik segítőt is, aki a cipőink szállításáért felel.
A templomokba ugyanis csakis cipő nélkül (mezítláb
vagy zokniban) szabad belépni. Mind a 11 templom
bejáratánál le kell vetnünk lábbelinket, és amíg mi a
templomban nézelődünk, addig a mi „cipős embe-
rünk” a kijárathoz viszi a lábbeliket, ahol majd újra fel-
vehetjük azokat. Miután most már minden és
mindenki együtt van az induláshoz, kis csapatunkkal
elindulunk a főbejárathoz. Lalibela 11 temploma két,
területileg jól elkülönült csoportot alkot.
Az északi templomok a mennyországot, a keletiek
a Szentföldet, a kettő között magányosan álló, kereszt
alakú Szent György (Biet Ghiorghis) templom pedig
Noé bárkáját szimbolizálja. A két nagy templomcso-
portot a Jordán-folyó választja el egymástól. Mi az
északi templomcsoportnál kezdjük a látogatást, azaz
a mennyországból indulunk majd a föld felé…
A sziklába faragott templomegyüttes
beháratánál a szent ünnepek – így karácsony –
előtt nagy a tumultus
A szerzetesek és zarándokok
a templomok oldalába
vájt sziklaüregekben
olvassák a szentírást
Hamar megértjük, hogy a néhány száz méterre lévő
bejáratot miért kell terepjáróba ülve megközelítenünk.
Karácsony miatt irdatlan nagy a tömeg mindenfelé. Szó
szerint egy tűt sem lehetne leejteni a heringszerűen
egymás mellett álló, sokszor egymást taposó zarándo-
kok között. Mozdulni, lépni sem tudnánk, ha az imént
felfogadott vezetőnk nem törné az utat előttünk. Itt
nincs irgalom. Korra, nemre való tekintet nélkül töri át
magát a tömegen, és ez kezd kínossá válni számunkra.
Egyre kellemetlenebbül érezzük magunkat a „Lalibelát
látogató farandzsi” bőrében.
A bejárathoz érve aztán megértjük, hogy mivel mi
a helyieknél drágább, külföldi belépőjegyet váltottunk,
ezért elsőbbséget élvezünk. Szó ami szó igaz, hogy ha
a helyiekkel együtt kellene várnunk a belépésre, akkor
biztos, hogy még ma is ott állnánk valahol a bejárat
előtt. A tömeg azonban nagyon türelmesen várja a
sorát, és rögvest szétnyílik, amint megpillantanak ben-
nünket, turistákat. A tumultuózus jeleneteket fegyveres
rendőrök és hatalmas husángokkal, botokkal felszerelt
őrök próbálják felügyelni.
Szemtanúi vagyunk, amint egy (talán jegy nélkül
besurranni próbáló) sihedert az egyik őr amharául kia-
bálva agyba-főbe ver. Pontosan nem tudjuk, mi lehet a
„nézeteltérés” oka, csak sejtjük, hogy valami rosszat tett
a srác. Annyi biztos, hogy a kamasz zokogva menekül
az őr méteres botja elől.
Végre elérjük az északi templomcsoport bejáratát,
és a kaput őrző úriember egy laza tépéssel érvényesíti
belépőinket. A kapun túl már sokkal kisebb a tömeg,
ennek ellenére szinte minden sziklán, kőfülkében és ki-
sebb barlangban szerzetesek vagy zarándokok ülnek.
A géez
56
nyelvű bibliát olvassák, a világ zaját teljesen
kiiktatva meditálnak. Mások a Biet Medhane Alem (Vi-
lágmegváltó temploma) fala felé fordulva, vagy gyolcs
ruhájukat sátorszerűen a fejükre terítve elmélyülten
imádkoznak.
Ez a templom Földünk legnagyobb egyetlen szik-
lából kivésett monolit épülete! Engem – és úgy látom
társaimat is – nehezen megfogalmazható, addig még
soha nem tapasztalt – és azóta sem átélt – érzés kerít
a hatalmába. Teljesen magával ragad a hely szelleme.
Szinte kézzelfoghatóan itt van köztünk a több ezres
tömeg vallásos áhítata, hitvilága, és mindehhez a va-
rázslatos, szinte szürreális sziklatemplomok adnak le-
nyűgöző helyszínt.
Körülnézek, és most veszem észre, hogy az emberek
ruházatán nincs semmi, ami arra utalna, hogy a XXI. szá-
zadban járunk. Talán csak egy-két műanyag szandál villan
ki a gyolcs köpenyek alól. Olyan, mintha valóban 2000
évvel korában élnénk. „Srácok! Ez valami hihetetlen! Itt
díszletek és jelmezek nélkül, simán le lehetne forgatni egy
Krisztus-korabeli filmet!”- mondom a többieknek. Erre vá-
laszul egyik ateista barátom megjegyzi, hogy ez a hely
annyira megérintette, hogy kis híján megtért. Az arcára
nézve látom, hogy nem viccből mondja.
Rövidesen a templom előtt vízzel teli sziklame-
dencékre leszünk figyelmesek. A medencéket a temp-
lomokkal egyidőben, mintegy
800 éve vésték a bazalttufába.
A hívők szerint annak a meddő
nőnek, aki megmerítkezik a me-
dencében, hamarosan gyerme-
ke születik. Én a magam részéről
Van, aki ilyen módon zárja ki
a külvilágot…
56
Az etióp egyházi írásbeliség nyelve
a géez. Ebből a dél-arábiai eredetű,
ősi szemita nyelvből fejlődött ki a mai
nyelvek közül a tigrék által beszélt tig-
rinya és az amhara nyelv is. Annyiban
hasonlít a latinhoz, hogy a XII. század
óta holt nyelv, azaz ma már nem be-
széli senki. A géez írásból alakult ki az
amhara abc, amelyben összesen 182
két hangot jelölő jelet (26 mással-
hangzót és ezeknek 7 magánhang-
zóval kiejtett változatait) találunk.
ezzel kapcsolatban eléggé szkeptikus vagyok. Tamás-
kodva szemlélem a medencét, amelyben a víz béka-
lencsétől és moszatoktól zöld színű. „Szerintem ez a víz
csak magzatelhajtásra alkalmas” – jegyzem meg kissé
rosszmájúan, de lehet, hogy a részletes bakteriológiai
vizsgálat alátámasztaná állításomat.
A Biet Medhane Alem templom méretei lenyűgö-
zőek: a 11 méter magas, 23 méter széles és több mint
33 méter hosszú épület oldalait 34 sziklába vésett osz-
lop díszíti. Egy képen megörökíteni szinte lehetetlen,
de még szabad szemmel befogadni sem egyszerű a
látványt.
Tamás el van keseredve. Betege annak, hogy né-
hány éve fém állványzattal alátámasztott tetővel védik
az esőtől és az időjárás viszontagságaitól ezt a monu-
mentális sziklatemplomot. Belépve a templom falai
közé, félhomály és csendes áhítat fogad.
A sárgaruhás szerzetesek hatalmas, mívesen díszí-
tett réz keresztet tartanak a kezükben. Áldást osztanak.
A hívek sorban állva járulnak a kereszthez. Átszellemült
arccal megcsókolják, majd a szerzetes egy jól irányzott
mozdulattal hátba vágja a kereszttel a zarándokot. És
ez így megy folyamatosan, ki tudja hány százszor, hány
ezerszer? Leírhatatlan, szóban elmesélhetetlen jelene-
teknek leszünk tanúi. Vajon hány száz kilométert gya-
logoltak a zarándokok ezért a néhány másodperces
mozdulatért? Soha nem fogom megtudni.
Sodródunk tovább, együtt a tömeggel. Valami na-
gyon mélyen megérint a közel ezer éve jelen lévő val-
lásos áhítatból. A boltívek domborművein felfedezzük
Lalibela császár 800 évvel ezelőtt bevésett jelképét, egy
sajátos ornamentikájú keresztet.
A templom egyik oszlopához különös legenda kap-
csolódik. A hagyomány szerint egy alkalommal Lalibela
Állítólag az a meddő nő, aki megmerül ebben a sziklamedencében termékennyé válik...
(Szerintem lehet, hogy ennek pont az ellentéte az igaz)
császárnak látomása volt, megjelent előtte Jézus Krisz-
tus. Isten fia épp e mellett az oszlop mellett állt, és állí-
tólag ráírta a világ múltját és jövőjét. A jövendő meg-
ismerése, a jövőbe látás képessége az emberiség ősi
vágya. Ám mivel a legenda szerint a világ jövőjének
megismerése megöli azt, aki kíváncsi rá, ezért kell vas-
tag leplekkel letakarni ezt az oszlopot. Mi is elhaladunk
a nevezetes, díszes függönyökbe tekert oszlop mellett,
majd a kijárathoz érve „cipős emberünk” készségesen
visszaadja lábbelinket.
A sziklába vésett templomok között sétálva rácso-
dálkozunk a több száz évvel ezelőtti építészek szaktu-
Földünk legnagyobb egy sziklából faragott
épülete, a Biet Medhane Alem
(Világmegváltó temploma).
Oszlopainak tövében több százan imádkoznak
Lalibela császár jelképe volt a boltívbe faragott,
sajátosan díszített kereszt
dására. A legenda szerint a templomok Lalibela császár
1189–1227 közötti uralkodásakor, mindössze néhány
évtized alatt, éjjel is dolgozó angyalok segedelmével
készültek.
A legújabb régészeti kutatások azonban rácáfolnak
erre. Valószínű, hogy a sziklatemplomokat három –
egymástól jól elkülöníthető – építési periódusban ké-
szítették el. A leletek tanúsága szerint már jóval a ke-
reszténység IV. századi megjelenése előtt, a neolit
kőkorszak emberei kialakítottak itt primitív kunyhókat,
amelyeket a kőzetbe mélyített sáncokkal, árkokkal vet-
tek körül. A Lalibela császár uralkodását megelőző
évszázadokban pedig keresztény sírokat és néhány
templomot, illetve erődöt véstek a kőzetbe. A harma-
dik építési szakasz már valóban Lalibela császár ural-
kodásához kapcsolható. A XII. század végén a császár
úgy döntött, hogy itt építi meg az „Új Jeruzsálemet”,
és ide, az akkori nevén Roha nevű településre helyezi át
birodalma székhelyét.
57
Mivel az iszlám hódítás ekkor
már erős fenyegetést jelentett keresztény birodalma
számára, egyre inkább szükségessé vált a korábbi ak-
szúmi központ helyett egy új, magasan a hegyek kö-
zött fekvő, könnyebben védhető települést kijelölnie
székhelyéül.
Kétségkívül ez a harmadik periódus volt a leggran-
diózusabb, legmonumentálisabb építkezése a közép-
kori Etiópiának. Nem csupán új és hatalmas katedrálisok
sziklába mélyítését jelentette, hanem a már korábban
kialakított csapadékelvezető árkok, sziklaüregek, átjárók
és folyosók további formálását, mélyítését, az új vallási
és közigazgatási központ igényeihez való átalakítását.
Ekkor formálták ki a sziklából a templomok közötti fo-
lyosók, vízelvezető árkok egységes rendszerét. Közelről
szemügyre véve a sziklafalat szabad szemmel is észre-
vehető a több száz évvel ezelőtti vésések nyoma.
A templomcsoportokat néhol csak föld alatti
alagutak révén lehet megközelíteni
A középkori vésnökök munkáját dicsérik
a vöröses színű bazalttufába faragott templomok.
A 900 éves királyi palota ablakában Etiópia
egyetlen csak itt élő (endemikus) galambfaja,
a fehérgyűrűs galamb (Columba albitorques)
egyik példánya ül
57
Rohát később a halála után szentté avatott Lalibela császárról
nevezték el.
A vörös színű kőzetet vizsgálva egyértelmű, hogy
teljesen téves az a magyar nyelvű munkákban fellel-
hető feltételezés, miszerint homokkőbe vájták volna
ezeket a templomokat. Nyilvánvaló számunkra, hogy
magas vastartalma miatt vöröses színű bazaltláva adja
a terület alapkőzetét. A szakirodalom szerint Lalibela
környékén két nagy vulkáni működés következtében
alakult ki a jól faragható alapkőzet. Az etióp magas-
föld hatalmas térségeit lefedő oligocén trap bazal-
tokról könyvünk Etiópia felszínfejlődését taglaló feje-
zetében már esett szó. Ez a törésvonalak menti lá-
vaömlésekhez kapcsolódó hasadékvulkanizmus nyo-
mán kialakuló mintegy 31 millió éves bazaltláva (felső
rétegeiben földpátban gazdagabb piroklaszt tufa-
árakkal) fedi a terület egy részét. A következő nagy
vulkáni működés a miocén – pliocén korokban 33 –
2,5 millió év között zajlott. Ekkor már nem hasadékok
mentén történt, hanem jól azonosítható kitörési köz-
A Szent Györgyről elnevezett görög kereszt alaprajzú templom Lalibela legtöbbek által ismert egyházi épülete
pontokhoz
58
kapcsolódott a vulkáni működés. Az
enyhe lejtőjük miatt pajzsvulkánoknak nevezett kú-
pokból alkáli bazalt lávafolyások indultak el, illetve
vulkáni törmelékes kőzetek (ártufák, ignimbritek) szó-
ródtak szét. Ezek a kőzetek mind jól faraghatók, alkal-
masak voltak a vésésre.
A terület földtani adottságai a könnyen meg-
munkálható tufakőzet révén részben megkönnyítet-
ték a templomok kialakítását, de az állagmegóvásban
már komoly problémát jelentenek. Főként az a gond,
hogy Lalibela a mai napig is aktív törésrendszerekhez
(Kelet-afrikai árok, Afar-háromszög) viszonylag közel
helyezkedik el, ezért elég gyakoriak itt a földrengések.
A legnagyobbak közül említést érdemel az 1942-es,
amikor Lalibelától 70 km-re 5-ös, 6-os erősségű ren-
géseket észleltek, vagy az 1961-es 1971-es évek ren-
gései. Az utóbbi évtizedekben az 1989-ben, valamint
1992-ben észlelt 6-os magnitúdó feletti földmozgá-
sok voltak olyan erősségűek, amelyek
már a templomok állapotát is veszé-
lyeztették. A természetes és ember al-
kotta repedések, hasadékok tágulásá-
ban a csapadékvíz szintén közrejátsz-
hat. Ezért kell a templomok többségét
(a fotósok nagy szomorúságára) mes-
terséges tetőzettel védeni az időjárás
viszontagságaitól.
A hatalmas templomok között sé-
tálva felmerül bennem a kérdés: hogyan,
milyen technikával faragták ki a sziklá-
ból Földünk legnagyobb ember alkotta
monolitjait, egyetlen kőtömbből fara-
gott építményeit? Ezzel kapcsolatban
csak feltételezésekre hagyatkozhatunk.
Valószínű, hogy a munkálatok folyamán
először határoló hasadékokat képeztek
(lehet, hogy ehhez a kőzetet tűzzel fel-
forrósították, majd hirtelen lehűtötték).
Ezt követően a sziklatömböt először fe-
lülről lefelé haladva körbefaragták, majd
a templom helyiségeit kívülről befelé
haladva vésték be a sziklába. Az itteni
templomok másik csoportját, az ún. fél-
monolit templomokat oldal irányból mélyítették a füg-
gőleges sziklába.
A templomok kifaragásához egy legenda is kap-
csolódik, miszerint a császár fivére (mivel féltékeny
volt Lalibela hatalmára), meg akarta őt mérgezni.
A császár nem halt meg, ám a mérgezés miatt há-
rom napig élet-halál között lebegett. Ez alatt az an-
gyalok átvezették őt a mennyország királyságain.
Ekkor tudta meg, hogy Isten feladatul szánja neki az
„Új Jeruzsálem” megépítését, sőt részletes instrukci-
ókkal is ellátta az építkezést illetően. Hogy valóban
így volt-e, vagy sem, azt nem tudhatjuk, ám az biz-
tos, hogy alaposan megtervezett épületegyüttest
láthatunk itt.
Sorra látogatva a templomokat talán a legnagyobb
hatást az Etiópia védőszentjéről, Szent Györgyről elne-
vezett Biet Ghiorghis gyakorolja ránk. Tamás nagy örö-
mére ezt már nem fedi vascsöveken álló tető, ezért
A Szent György templom sziklafalalait a zuzmók színezték sárgára 58
Az ilyen vulkáni működést centrális vulka-
nizmusnak nevezzük.
messziről feltűnik hatalmas, 25 x 25 méteres görög ke-
resztet formáló alakja.
Egy legenda szerint, miután a tíz sziklába vésett
templom elkészült, megjelent Lalibela császár előtt
Szent György, s megkérdezte tőle, hogy az ő tisztele-
tére miért nem „épített” templomot. Az uralkodó okult
a szent kérdéséből, s elkészíttette az utolsó sziklaépít-
ményt…
Ez a templom nem tartozik egyik csoporthoz sem,
önállóan „mélyül” a sziklába. Alján épp a közelgő kará-
csony miatt ütemesen tapsolva énekelnek a zarándo-
kok. Egy kanyargós sziklafolyosón jutunk le a 15 méter
mélységben található templomudvarra. Az énekesek
átszellemülten kántálják vallási rigmusaikat. Az egyik
oldalsó sziklaüregben fehérlő emberi csontokra, ruha-
foszlányokra figyelek fel. A helyiek szerint az üregekben
a Szentföldről ide érkezett zarándokok földi maradvá-
nyai porladnak. A zarándokok az üreg bejáratához já-
rulnak, imádkoznak, és megérintik a csontokat.
A Biet Ghiorghis templom sziklafalát helyenként
sárgára színezték a rátelepült zuzmók. A vörösesbarna
bazalttufa a sárga zuzmókkal, hátterében a kék égbolt
sajátos színkompozíciót alkot. Helyi vezetőnk meséli,
hogy a templom Noé bárkáját szimbolizálja, és az egyik
oldalsó szikla az Ararát-hegyével azonos. A templom
alsó szintjén csak vakablakokat találunk, „nehogy be-
folyjon a víz Noé bárkájába” – világosít fel bennünket.
Bár kicsit becsapós a perspektíva, azért érzékelhető,
hogy a templom alja szélesebb, mint a teteje.
Tovább haladva eljutunk a keleti templomcso-
porthoz is. Itt először egy egyenes lejtőn kifaragott lé-
pésnyomokra leszünk figyelmesek. Helyi vezetőnk
szerint a Biet Rufael Gabriel (Gábriel-Rafael arkangyal
templom) melletti kőhíd a mennyország felé vezető
utat szimbolizálja. A két oldalról függőleges falakkal
határolt sziklalejtőben lábnyomnyi mélyedések jelzik,
hogy valaha itt közlekedtek a zarándokok is. „A sziklán
minden zarándoknak végig kellett mennie, s aki oldalt
lezuhant a szikláról, az biztos, hogy valami bűnt köve-
tett el, ezért aláhullva a pokolba jutott. Csak az igazak,
a bűntelen zarándokok tudták végigjárni ezt az ös-
vényt.
A régészek egyetértenek abban, hogy a Biet Rufael
Gabriel templom eredeti funkciója szerint valószínűleg
királyi palota volt. Egyik melléképületében a kizárólag
szigorú ószövetségi vallási előírásoknak megfelelő éte-
leket előállító pékség működhetett. Egy vizesárok fe-
letti, kis kőhídon tudunk belépni a templomba. Min-
den jel arra mutat, hogy ez volt a legjobban védhető
épülete Lalibelának.
Belépve a templomba, alig tudunk mozdulni a
nagy tömegben. Vállunkkal egymásnak támaszkodva,
„szoros emberfogásban vezetőnk segítségével próbá-
lunk előrébb evickélni. Hol egy csontos könyököt érzek
a hátamban, hol egy belém kapaszkodó kéz rántja le
majdnem a vállamat. Egyszóval izgalmas a templom-
látogatás. Oda kell figyelnünk, hogy le ne taposson
bennünket a tömeg. Az egymáshoz préselődő izzadt
testek, izzadt lábak szaga komolyan megdolgoztatja
szaglóhámunkat is. Csaba mint immunbiológus na-
gyon szakszerűen így jellemzi a kialakult helyzetet:
„Szinte látom magam előtt a levegőben repkedő me-
ningococcusokat!
59
” Így hát több szempontból is fel-
Még a sokat látott zarándok is óvatosan tekint le
az egykori császári palotát (a mai Biet Rufael
Gabriel templomot) körülvevő vizesárokra
59
A járványos agyhártyagyulladást terjesztő baktérium latin
neve.
szabadító érzés kiérni a templom előtti kis sziklate-
raszra, amelyet félkör alakban a jó pár méter mély vi-
zesárok szegélyez.
Vezetőnk szerint a jelenleg ismert templom (illetve
palota) szintje alatt további – vízzel elárasztott – helyi-
ségek is lehetnek, melyeket eddig még nem tártak fel
a régészek. Saját terepszemlénk alapján – ahogy mon-
dani szokás – „sem cáfolni, sem megerősíteni” nem tud-
juk állítását, de jól követhető egy alsóbb járat vízfelszín
alatt is folytatódó lépcsősora. Sorban végigjárjuk a ke-
leti templomegyüttes sziklába vésett, alagutakkal ösz-
szekötött épületeit.
A Biet Emmanuel (Emánuel templom) udvarán épp
díszes ornátusú papok énekelnek, táncolnak. Óriási sze-
rencsénkre a karácsony közeledte miatt röpke kis bete-
kintést nyerhetünk az etióp egyházi zene világába is.
A lassú tempójú, hosszú dobokkal kísért, vontatottan
előadott dalokra a papok, szerzetesek extatikusan, hul-
lámzásszerű ingázó mozgással táncolnak. Könnyű azo-
nosítani a gyűrű alakban táncoló papok között középen
álló rangidős, nagy tekintélyű vezetőjüket. A dobok
mellett egy csörgőszerű, még a pogány időket idéző
hangszert, a szisztrumot rázzák. Mindez hatalmas, etióp
nemzeti színekben pompázó ponyva alatt történik.
Felejthetetlen a hely és a hangulat. Társaimmal
meghatva hallgatjuk az ősi ritmusokat, és bár a dalok
szövegéből egy szót sem értünk, azok mégis lelkünk
mélyéig hatolnak. A méltóságteljes táncot lejtő szer-
zeteseket társaik a T végű botra, a „dulára” támaszkodva
figyelik. A templomban épp szertartás zajlik, három
díszes reverendájú pap lép ki az épületből, és néhány-
szor tömjén füstölővel a kezükben körbejárják a hatal-
mas monolit épületet. „Háromkirályok” – bököm ol-
dalba Lacit, és valóban, aranyozott, díszes papi ruhájuk
és koronájuk a bibliai három királyokhoz teszi hasonla-
tossá őket. „Lehet, hogy nem is állsz olyan távol az igaz-
ságtól” – szól Laci: „Az etiópok szerint Boldizsár, a sze-
recsenkirály valóban innen, ezek közül a hegyek közül
indult el Betlehembe.”
Utolsónak az egykor börtönnek is használt Abba
Lebanos templomot tekintjük meg, majd ismét felme-
gyünk a „felszínre”.
A papok ősi hangszerekkel kísért tánca az egyik
templom udvarán
A szerzetesek díszes ornátusba öltözve, kezükben
az ókori görögök által is használt hangszerrel,
a szisztrummal énekelnek, táncolnak
Itt megrohan a szokásos gyermek-siserahad.
Egyikőjük, egy kb. nyolcéves kissrác meglepően jól
beszél angolul. Megkérdezi, honnan érkeztünk,
majd gondolkodás nélkül rávágja: „Magyarország
fővárosa Budapest”. Hamar rájövünk, hogy ez a „spe-
cialitása”, azaz valamennyi európai ország fővárosát
„séróból” tudja. Lacival mindketten földrajztanárok
lévén alaposan kikérdezzük a gyerkőcöt, de nem
tudjuk „megfogni”. (Bár érdekes módon az afrikai
fővárosok ismeretében nem mutat túl nagy jártas-
ságot…) Határozottan közli, hogy ő szeretne vízé-
pítő mérnök lenni, és egyetemen tanulni. Bár tud-
juk, hogy ezzel nem teszünk jót – hiszen ma iskolá-
ban lenne a helye, és ezzel pont a lógásra biztat-
juk –, de azért nem álljuk meg, hogy impozáns föld-
rajz tudását néhány birrel ne honoráljuk.
A zarándokok között sétálva egyszer csak egy
pokrócra kipakolt „ajándékboltba”. botlunk. Külön-
féle méretű gazdagon díszített réz keresztek (min-
Az Abba Lebanos templom a XIII. században még
börtönnek használt épülete
A piacon árusított kegytárgyak között
Etiópia vidékeiről származó, eltérő módon díszített
kereszteket láthatunk
Nem tudjuk megállni, a Szent György templomhoz még visszamegyünk egy fotó erejéig, hogy aztán
felejthetetlen élményekkel a fejünkben és a szívünkben búcsúzzunk el az „etióp Jeruzsálemtől”
den etióp városnak jellegzetes
keresztmintázata van), kecske-
bőrre rajzolt ikonok és díszes T
alakú botvégek, „dulák” mellett
haladunk el. Mindegyik gyönyö-
rűen megmunkált, kézimunká-
val készült tárgy. Egy-két emlék-
tárgy megvásárlása után nehe-
zen mondok búcsút a több mint
két Kékes magasságában fekvő
Etióp Jeruzsálemnek.
Nehéz szavakkal kifejezni,
összegezni Lalibelában szer-
zett élményeimet. Annyi biztos,
hogy az összes érzékszervem
mellett sok más, emocionális
„érzékemre” is hatással volt ez
a hely, és hogy a templomok
látogatása fantasztikus, életre
szóló élmény volt mind a né-
gyünk számára. Nyilván nem mi
vagyunk az első európaiak, akik
csodálattal vegyes elragadta-
tással szólnak e hely misztikus
szépségéről.
A XVI. század elején először
Etiópiában „ragadt” portugál
zsoldosok, majd hittérítők is ír-
nak Lalibela különleges módon
épített, egyedi hangulatú temp-
lomairól. Ezek közül a legmeg-
ragadóbb egy Francisco Alvarez
nevű jezsuita pap beszámolója,
aki 1521–1525 között járt itt. Ő
így fejezte be Lalibela csodás
templomainak leírását: „Nem
merek többet írni ezekről az épü-
letekről, mert azt hiszem, nem
hinnének nekem, ha folytatnám.”
Közel ötszáz év telt el Alvarez
atya látogatása óta, de úgy ér-
zem, ennél találóbban manap-
ság sem lehet kifejezni azt, amit
itt átéltem, még ma is aktuálisak
a sorai. Én sem írok hát ennél
többet Lalibeláról.