You are on page 1of 9

Fordította: Esztyy98

http://esztyy98hun.blogspot.hu/
ARIANNE

Kiszáradt földeken, fonnyadt növényeken és sápadt homokon keresztül vezetett az útjuk
Kísértethegyig, a Toland-ház erődjéig, ahol egy hajó várta őket, hogy átkeljenek vele a Dornetengeren.
- Küldj egy hollót, ha híreid vannak - mondta neki Doran herceg -, de csak arról számolj be, amiről
tudod, hogy igaz. Mi itt elvesztünk a ködben, miközben pletykák, hazugságok és az utazók meséi
ostromolnak bennünket. Nem merek addig lépni, amíg nem tudom biztosan, hogy mi történik.
Háború közeleg, gondolta Arianne, és ezúttal Dorne-t sem fogja kímélni.
- Romlás és halál jön - figyelmeztette őket Homok Ellaria, mielőtt ő is távozott Doran hercegtől. - Itt
az ideje, hogy a kis kígyóim szétszóródjanak, hogy több esélyük legyen túlélni a mészárlást. - Ellaria
visszatért az apjához Hellholtba. Vele ment Loreza, aki most lett hétéves. Dorea a Vízkertekben
maradt, egyetlen gyermek a száz között. Obellát Napdárdába küldték, hogy a várnagy, Manfrey
Martell feleségének pohárnokaként szolgáljon.
És Homok Elia, a legidősebb Oberyn herceg és Ellaria gyermekei közül, Arianne társaságában utazott
át a Dorne-tengeren.
- Hölgyként, és nem harcosként - mondta az édesanyja, de mint az összes Homokkígyó, ő is a saját
feje után ment.
Két hosszú napjukba és két éjszakájuk nagy részébe telt, mire átkeltek a sivatagokon, miközben
háromszor is megálltak lovat váltani. Magányos idő volt ez Arianne számára, mivel annyi idegen vette
körül. Elia az unokatestvére volt, de még félig gyermek, és Homok Daemon... a dolgok azóta nem
voltak ugyanazok közte és Istenkegy Fattya között, mióta a lány apja visszautasította a fiú
leánykérését. Akkor még csak egy fattyú születésű fiú volt, nem lett volna megfelelő házastársa egy
Dorne-i hercegnőnek, ezt tudnia kellett volna. A többi útitársát alig ismerte.
Arianne-nak hiányoztak a barátai. Drey és Garin és a drága Foltos Sylva az élete részei voltak, már
kiskora óta. Bizalmas barátai, akikkel megoszthatta az álmait és titkait, akik felvidították, mikor
szomorú volt, és akik segítettek szembenézni a félelmeivel. Egyikük elárulta őt, de attól még
ugyanannyira hiányoztak neki. Az én hibám volt. Arianne beavatta őket is a tervébe, hogy rabolják el
Myrcella Baratheont és koronázzák királynővé, ezzel sarokba szorítva Doran herceget, de valakinek
eljárt a szája. Az ügyetlen összeesküvésük nem vezetett semmire, kivéve, hogy szegény Myrcella
elvesztette az arca egy részét, Ser Arys pedig az életét.
Ser Arys is hiányzott a lánynak, jobban, mint azt valaha is gondolta volna. Őrülten szeretett engem,
mondta magának, én pedig csupán csak kedveltem. Kihasználtam az ágyamban és az
összeesküvésemben, elvettem a szerelmét és a becsületét, csak a testemet adtam neki. Végül nem
tudott tovább együtt élni azzal, amit tettünk. Mi másért rohant volna az ő fehér lovagja egyenesen
Areo Hotah hatalmas fejszéjébe? Egy ostoba leány voltam, aki úgy játszotta a hatalmasok játékát,
mint ahogy egy iszákos kockázik.
Drágán megfizetett az ostobaságáért. Drey-t elküldték a világ másik felére, Norvosba, Garint
száműzték két évre Tyroshba, az ő drága, butus Sylváját pedig hozzáadták Eldon Estermonthoz, aki
annyira öreg volt, hogy a nagyapja is lehetett volna. Ser Arys az életével fizetett, Myrcella az egyik
fülével.

Egyedül Ser Gerold Dayne tudott sértetlenül elmenekülni. Éjcsillag. Ha Myrcella lova nem ijedt volna
meg az utolsó pillanatban, a férfi hosszúkardja kettéhasította volna a kislány mellkasát, ehelyett
azonban csak a fülét vágta le. Dayne volt a legsúlyosabb bűne, Arianne ezt bánta a legjobban mind
közül. Kardja egyetlen csapásával változtatta a lány elfuserált tervét véres masszává. Ha az istenek
jók, mostanra Homok Obara sarokba szorította a fellegvárában, és véget vetett az életének.
Ezt Homok Daemonnak is elmondta az első éjszakán, amikor tábort vertek.
- Légy óvatos, hercegnő - válaszolta. - Éjcsillag ugyanolyan könnyen vethet véget Obara úrnő
életének.
- Areo is vele ment. - Doran herceg őrségének kapitánya egyetlen csapással kettészelte Ser Arys
Oakheartot, noha, a Királyi Testőrség tagjai elvileg a legkiválóbb lovagok voltak a birodalomban. Egy férfi sem szállhat szembe Hotah-val.
- Éjcsillag az? Egy férfi? - fintorgott Ser Daemon. - Egy férfi sosem tette volna azt Myrcella
hercegnővel, amit ő. Ser Gerold jobban hasonlít egy viperára, mint a nagybátyád valaha is. Oberyn
herceg látta rajta, hogy egy méregkeverő, ezt többször meg is mondta. Kár, hogy nem volt alkalma
megölni.
Méregkeverő, gondolta Arianne. Igen. Noha, csinos méregkeverő. Így sikerült becsapnia a lányt.
Gerold Dayne kemény és kegyetlen volt, de olyan jó volt ránézni, hogy a hercegnő a felét sem hitte el
a meséknek, amiket róla hallott. A jóképű fiúk mindig is a gyengéi voltak, különösen azok, akik
sötétek és veszélyesek is voltak egyben. Ez még azelőtt volt, amikor még csak egy lány voltam,
mondta magának. Most már felnőtt nő vagyok, az apám lánya. Megtanultam a leckét.
Mikor felkelt a nap, újra útra keltek. Homok Elia vezette őket, fekete hajfonata repült mögötte, ahogy
végigvágtatott a száraz, repedezett síkságokon és a dombokon. A lány megőrült a lovakért, ez lehetett
az oka, hogy folyton olyan szagot árasztott, mint ők, mellyel kétségbe ejtette az anyját. Néha Arianne
sajnálta Ellariát. Négy lány, mindegyikük az apjuk lánya.
A csapat másik fele nyugodtabb tempót diktált. A hercegnő egyszer csak Ser Daemon mellett találta
magát, amint régebbi lovaglásaikra emlékezett vissza, melyek gyakran szenvedélyes ölelkezésekkel
végződtek. Azon kapta magát, hogy a fiú magas, pompás alakját nézi, Arianne emlékeztette magát,
hogy ő Dorne örököse, Ser Daemon pedig nem több, mint a pajzsa.
- Mondd, mit tudsz erről a Jon Conningtonról - parancsolta.
- Halott - mondta Homok Daemon, - A Vitatott Földeken halt meg. Az italtól, ahogy hallottam.
- Tehát egy részeges halott vezeti ezt a sereget?
- Talán ez a Jon Connington a fia annak. Vagy csak egy okos zsoldos, aki felvette egy halott ember
nevét.
- Vagy nem is halt meg egyáltalán. - Lehetséges, hogy Connington ennyi évig halottnak tettette
magát? Ez a türelem méltó lenne a lány apjáéhoz is. A gondolat nyugtalanította Arianne-t. Egy ilyen
körmönfont emberrel vigyázni kell.
- Milyen volt, mielőtt... mielőtt meghalt?
- Még csak egy fiú voltam Istenkegyben, mikor száműzték. Sosem ismertem.
- Akkor azt meséld el, amit másoktól hallottál róla.
- Ahogy a hercegnőm parancsolja. Connington Griff-fészek ura volt, amikor Griff-fészek még elég
értékes volt ahhoz, hogy valakié legyen. Rhaegar herceg pajzshordója volt. Később Rhaegar herceg
barátja és társa. Az Őrült Király kinevezte Segítővé Robert lázadása alatt, de legyőzték Kőszentélynél

a Harangok Csatájában, és Robert elmenekült. Aerys király dühös lett, és száműzetésbe küldte
Conningtont. Ott meghalt.
- Vagy nem. - Doran herceg ezt mind elmondta már neki. Kell lennie másnak is. - Ez csak az, amit tett.
Erről mind tudok. De milyen ember volt? Őszinte és becsületes, haszonleső és kapzsi, büszke?
- Büszke, biztosan. Még nagyképű is. Hű barátja Rhaegarnak, de ingerlékeny másokkal. Robert volt a
hűbérura, de azt mondják, Connington vonakodott egy ilyen urat szolgálni. Robert már akkor is ismert
volt arról, hogy mennyire odavan a borért és a kurvákért.
- Tehát Jon nagyúr nem szereti a szajhákat?
- Azt nem mondanám. Néhány férfi titokban tartja az ilyen ügyeit.
- Volt felesége? Szeretője?
Ser Daemon vállat vont.
- Sosem hallottam róla.
Ez szintén gondot jelentett. Ser Arys Oakheart megszegte az összes esküjét érte, de úgy látszott Jon
Conningtont nem lehet hasonlóan befolyásolni.
A hercegnő hallgatásba burkolózott, miközben azon tűnődött, hogy vajon mit fognak találni utazásuk
végén. Este, mikor tábort vertek, a lány belopózott a sátrába, melyet Jayne Ladybrighttal és Homok
Eliával osztott meg, és előhúzta a pergamendarabot a ruhája ujjából, hogy újraolvassa.

A Martell-házi Doran hercegnek.
Reményeim szerint emlékszel rám. A húgodat jól ismertem
és hűséges szolgája voltam a sógorodnak. Én ugyanúgy
gyászolom őket, mint te. Nem haltam meg, ahogyan a
húgod fia sem. Hogy megmentsük az életét elrejtettük,
de a bújkálás ideje lejárt. Egy sárkány visszatért
Westerosra, hogy visszakövetelje, ami megilleti és
megbosszúlja az apját és Elia hercegnőt, az édesanyját.
Elia nevében fordulok most Dorne-hoz. Ne hagyjatok cserben.
Jon Connington
Griff-fészek ura
A törvényes király Segítője

Arianne háromszor is elolvasta a levelet, aztán összetekerte és visszadugta a ruhaujjába. Egy sárkány
visszatért Westerosra, de nem az, amelyikre az apám számított. A levél nem említette
Viharbanszületett Daeneryst... sem Quentyn herceget, a lány bátyját, akit elküldtek, hogy megkeresse
a sárkánykirálynőt. A hercegnő emlékezett, hogyan nyomta az apja a markába az ónix cyvasse figurát,

miközben rekedt, halk hangon elmondta a tervét. Egy hosszú és veszedelmes hajóút, kétes
fogadtatással a végén, mondta az apja. A fivéred elment, hogy visszahozza nekünk a szívünk vágyát.
Bosszút. Igazságot. Tüzet és vért.
Jon Connington (ha valóban ő volt) csak tüzet és vért ígért nekik. De biztosan?
- Zsoldosokat hoz magával, de sárkányokat nem - mondta neki Doran herceg azon az éjszakán, mikor
a holló érkezett. - Az Arany Kompánia a legjobb és a legnagyobb a szabad kompániák közül, de
tízezer harcos nem tudja elfoglalni a Hét Királyságot. Elia fia... sírnék az örömtől, ha a húgom egy
része életben maradt volna, de mi bizonyítja, hogy ő Aegon? - A hangja elcsuklott, mikor ezt mondta.
- Hol vannak a sárkányok? - kérdezte. - Hol van Daenerys? - de Arianne tudta, hogy az apja igazából
azt kérdezi: - Hol van a fiam?
A Csontúton és a Herceghágónál két Dorne-i sereg gyülekezett, de ők csak ültek, élesítették a
lándzsáikat, fényesítették a páncéljukat, kockáztak, ittak, veszekedtek, a számuk egyre fogyott, ahogy
múltak a napok, és vártak, vártak, vártak, hogy Dorne hercege rászabadítsa őket a Martell-ház
ellenségeire. A sárkányokra várnak. Tűzre és vérre. Rám. Egy szó elég lenne Arianne-tól és a seregek
elindulnának... ha az a szó a sárkány lenne. Ha helyette a háború szó érkezne, Yronwood nagyúr és
Fowler nagyúr a seregeikkel ott maradnának, ahol vannak. Dorne hercege roppant kifinomult volt; a
háború nála várakozást jelentett.
A harmadik nap délelőttjén bukkant fel előttük Kísértethegy, mely krétafehér falaival versenyre kelt a
Dorne-tenger kékségének csillogásával. A kastély sarkainál álló szögletes bástyán a Toland-ház
zászlója lobogott; arany mezőn egy zöld sárkány, ami a saját farkába harap. A Martell-ház napja és
lándzsája a hatalmas középső tornyon állt, arany és vörös és narancs színekkel, rendíthetetlenül.
Hollókat küldtek előre, hogy figyelmeztessék Toland úrnőt az érkezésükre, így hát a kapu nyitva állt,
és Nymella legidősebb lánya kilovagolt az intézőjével, hogy találkozzon velük a domb aljánál. Magas
volt és erős, lángoló vörös hajjal, mely a válláig ért. Valena Toland egy kiáltással üdvözölte Arianne-t:
- Végre megérkeztetek, nem igaz? Hát ilyen lassúak azok a lovak?
- Ahhoz elég gyorsak, hogy lehagyják a tiédet.
- Azt majd meglátjuk. - Valena megfordította hatalmas bronzszínű lovát és megsarkantyúzta, ezzel
kezdetét vette a verseny át a domb alján fekvő falu poros útjain, miközben csirkék és falusiak
rebbentek szét az útjukból. Arianne három lóhosszal lemaradt, mire vágtába ugratta a lovát, de felére
csökkentette a lemaradását az emelkedőn. Fej fej mellett dübörögtek, mikor már majdnem elérték a
kaput, de öt yarddal előtte megjelent Homok Elia egy porfelhőből, hogy megelőzze mindkettőjüket
fekete kancacsikóján.
- Félig ló vagy, gyermek? - kérdezte Valena nevetve az udvaron. - Hercegnő, elhoztál egy lovász
leányt?
- A nevem Elia - közölte a lány. - Lándzsa úrnő.
Bárki is ragasztotta rá ezt a nevet, sok mindenért kell felelnie. Mintha nem Oberyn herceg lett volna,
és a Vörös Vipera senkinek sem felelt, csak magának.
- A dárdaöklelő lány - mondta Valena. - Igen, már hallottam rólad. Mivel te értél először az udvarra,
tiéd a megtiszteltetés, hogy megitasd és leszereld a lovakat.
- Azután pedig keresd meg a fürdőházat - mondta Arianne hercegnő. Elia a lábáról a hajáig tiszta por
volt.
Aznap este Arianne és a lovagjai Nymella úrnővel és a lányaival vacsoráztak a kastély nagytermében.
Teora, a legfiatalabb, ugyanolyan vörös hajú volt, mint a nővére, de egyébként nem is lehetett volna
különbözőbb. Alacsony, kövérkés, és olyan szégyenlős, hogy némának hinné az ember. Jobban

érdekelte a fűszeres marhahús és a mézes kacsa, mint az asztalnál ülő fiatal lovagok, és hagyta, hogy
nagyságos édesanyja és a nővérei beszéljenek a Toland-ház nevében.
- Ugyanazon történeteket hallottuk itt, mint amiket ti Napdárdában - mondta nekik Nymella úrnő,
miközben a szolgája bort töltött nekik. - Zsoldosok szállnak partra Cape Wrath-nál, kastélyokat
ostromolnak és foglalnak el, a terményt elviszik vagy felégetik. Abban senki sem biztos, hogy honnan
jöttek ezek az emberek, vagy kik ők.
- Először azt hallottuk, hogy kalózok és kalandorok - mondta Valena. - Aztán azt, hogy az Arany
Kompánia. Most azt mondják, hogy Jon Connington, az Őrült Király Segítője, visszajött a sírból,
hogy visszaszerezze a születésénél fogva őt illető jogokat. Bárki is az megszerezték Griff-fészket.
Rain House, Varjúfészek, Mistwood, még Zöldkő is. Mind az övék.
Arianne gondolatai egyből az ő édes Foltos Sylvájához repültek.
- Ki akarná Zöldkövet? Volt csata is?
- Úgy hallottuk, nem, de a történetek hamisak lehetnek.
- Tarth is elesett, pár halász szívesen elmeséli majd - mondta Valena. - Ezek a zsoldosok már
birtokolják Cape Wrath nagy részét és a Lépőkövek felét. Azt beszélik, elefántok vannak a
záporerdőben.
- Elefántok? - Arianne nem tudta, mit gondoljon erről. - Biztos vagy benne? Nem sárkányok?
- Elefántok - mondta Nymella úrnő határozottan.
- És krakenek vannak a Törött Karnál, akik csak gályaroncsokat hagynak hátra - mondta Valena. - A
mesterünk azt mondja, csak a vér tartja őket a felszínen. Holttestek vannak a vízben. Néhányat
kimosott a mi partjainkra. És még a felét sem mondtam el. Egy új kalózkirály tűnt fel. A Vizek Ura,
így hívja magát. Igazi csatahajói vannak, három szintesek, rettenetesen nagyok. Bölcsen tettétek, hogy
nem a tengeren jöttetek. Mióta a Redwyne flotta átkelt a Lépőköveken, azok a vizek hemzsegnek az
idegen vitorláktól, északon egészen Tarthig és a Hajózúzó-öbölig. Myriek, volantisiak, lysiek, még
fosztogatók is a Vas-szigetekről. Néhányan behajóztak a Dorne-tengerre, hogy embereket tegyenek le
Cape Wrath déli partján. Találtunk számodra egy jó gyors hajót, ahogy atyád parancsolta, de még így
is... légy óvatos.
Akkor hát igaz. Arianne szeretett volna az öccse után érdeklődni, de az apja figyelmeztette, hogy
vigyázzon mit mond. Ha ezek a hajók nem hozták haza Quentynt a sárkánykirálynőjével, legjobb ha
meg sem említi. Egyedül az apja és azok az emberek, akikben a legjobban bízott, tudtak az öccse
küldetéséről a Rabszolga-öbölben. Toland úrnő és a lányai nem voltak ezen emberek között. Ha
Quentyn lett volna az, elhozta volna Daeneryst Dorne-ba. Miért kockáztatta volna meg a partraszállást
Cape Wrathon, a viharurak között?
- Dorne veszélyben van? - kérdezte Nymella úrnő. - Bevallom, ahányszor meglátok egy ismeretlen
vitorlát a szívem a torkomban dobog. Mi lesz, ha ezek a hajók délfelé fordulnak? A Tolandok erejének
nagy része Yronwood nagyúrral van a Csontúton. Ki fogja megvédeni Kísértethegyet, ha ezek az
idegenek kikötnek a partjainkon? Haza kellene hívnom az embereimet?
- Az embereidre ott van szükség, ahol vannak, úrnőm - biztosította Homok Daemon. Arianne gyorsan
bólintott. Bármilyen más tanács könnyen Yronwood nagyúr seregének feloszlásához vezethetett
volna, ahogy egyik ember a másik után hazarohan, hogy megvédje a földjeit attól az ellenségtől, aki
talán sosem jön el.
- Ha már kétség nélkül tudjuk, hogy ezek az emberek barátok-e vagy ellenségek, az apám tudni fogja,
hogy mit kell tenni - mondta a hercegnő.

Ezután a tésztaszerű, kövér Teora felemelte a tekintetét a tányérján lévő krémes süteményekről.
- Sárkányok is vannak.
- Sárkányok? - mondta az anyja. - Teora, ne légy ostoba.
- Nem vagyok. Jönnek a sárkányok.
- Ezt te mégis honnan tudhatnád? - kérdezte a nővére, egy kis megvetéssel a hangjában. - Az egyik kis
álmodból?
Teora rezgő tokával aprót bólintott.
- Táncoltak. Az álmomban. És ahol a sárkányok táncoltak, ott az emberek meghaltak.
- A Hét mentsen meg minket. - Nymella úrnő nagyot sóhajtott. - Ha nem ennél ennyi süteményt, nem
lennének ilyen álmaid. Nem szabadna ennyit ennek a te korodban. Toman mester azt mondja...
- Gyűlölöm Toman mestert - mondta Teora. Aztán felpattant az asztaltól, és otthagyta az anyját, hogy
az kérjen bocsánatot helyette.
- Légy vele kedves, úrnőm - mondta Arianne. - Emlékszem, milyen voltam én az ő korában. Az apám
kétségbe volt esve miattam, biztosra veszem.
- Ezt tanúsíthatom. - Ser Daemon ivott egy korty bort, csak aztán folytatta. - A Toland-háznak sárkány
van a lobogóin.
- Egy sárkány, ami a saját farkába harap, pontosan - mondta Valena. - Aegon hódításának idejéből
származik. Hozzánk nem jutott el. Máshol felégették az ellenségeiket, ő és a húgai, de itt mi
felszívódtunk előlük, és csak köveket és homokot hagyva hátra. A sárkányok pedig körbe-körbe
jártak, a farkukba harapva, míg össze nem csomózódtak.
- Ebben az őseink is szerepet játszottak - mondta Nymella úrnő büszkén. - Merész tetteket vittek
véghez, és bátor emberek haltak meg. Mindent leírtak a mesterek, akik minket szolgáltak. Vannak
könyveink, ha a hercegnő többet szeretne tudni.
- Talán majd máskor - mondta Arianne.
Amikor Kísértethegy már aludt, a hercegnő magára öltött egy csuklyás köpenyt a hideg ellen, és
körbejárta a kastélyt, hogy kitisztítsa a gondolatait. Homok Daemon a mellvédnek támaszkodva talált
rá, miközben a tengert nézte, melyen táncot járt a holdfény.
- Hercegnő - mondta. - Ágyban kellene lenned.
- Ezt én is mondhatnám neked. - Arianne megfordult, hogy lássa a férfi arcát. Szép arca van,
állapította meg. A fiúból, akit ismertem jóképű férfi lett. Ser Daemon szemei olyan kékek voltak, mint
az ég, a haja pedig világosbarna, mint a homok. Rövidre nyírt szakáll követte az álla vonalát, mely
nem tudta elrejteni a gödröcskéket, amik megjelentek, amikor mosolygott. Mindig is szerettem a
mosolyát.
Istenkegy Fattya Dorne legjobb kardforgatói közé tartozott, amit el is lehetett várni valakitől, aki
Oberyn herceg pajzshordója volt, és, aki magától, a Vörös Viperától kapta a lovagi címét. Néhányan
azt mondták, hogy a hercegnő nagybátyjának szeretője is volt, bár ezt ritkán szemtől szembe. Arianne
nem tudta erről az igazságot. Azt viszont tudta, hogy a fiú az ő szeretője volt. Tizennégy éves korában
neki adta a szüzességét. Daemon nem volt sokkal idősebb, így hát a szeretkezéseik ugyanolyan
ügyetlenek voltak, mint amilyen hevesek. De mégis jó volt.
Arianne a legcsábítóbb mosolyával nézett rá.

- Talán megoszthatnánk egymással egy ágyat.
Ser Daemon arca kővé dermedt.
- Elfelejtetted, hercegnő? Én fattyú születésű vagyok. - Megfogta a lány kezét. - Ha nem vagyok
méltó a kezedre, hogy lennék méltó a puncidra?
A lány elhúzta a kezét.
- Ezért megérdemelnél egy pofont.
- Az arcom a tiéd. Tégy, amit akarsz.
- Úgy tűnik, hogy amit én akarok, azt te nem akarod. Legyen hát. Beszélgessünk inkább. Lehetséges,
hogy tényleg Aegon herceg az?
- Gregor Clegane kitépte Aegont Elia karjából és összezúzta a fejét egy falon - mondta Ser Daemon. Ha Connington nagyúr hercegének be van törve a koponyája, akkor elhiszem, hogy Aegon Targaryen
visszatért a sírból. Egyébként, nem. Ez csak valami kitaláció, semmi több. Egy zsoldos trükkje, hogy
támogatást nyerjen.
Az apám is ugyanettől fél.
- De, ha mégsem... ha tényleg Jon Connington az, ha a fiú tényleg Rhaegar fia...
- Abban reménykedsz, hogy az, vagy abban, hogy nem az?
- Én... az apámnak nagy örömet okozna, ha Elia fia még életben lenne. Nagyon szerette a húgát.
- Én téged kérdeztelek, nem az apádat.
Igen, így volt.
- Hétéves voltam, mikor Elia meghalt. Azt mondják, a karomban tartottam egyszer a lányát, Rhaenyst,
mikor még túl kicsi voltam, hogy emlékezzek rá. Aegon idegen a számomra, akár ő az igazi, akár
nem. - A hercegnő szünetet tartott. - Mi Rhaegar húgát kerestük, nem a fiát. - Az apja elmondta ezt Ser
Daemonnak bizalmasan, mikor őt választotta a lánya pajzsául; vele legalább szabadon beszélhetett a
lány. - Jobb lenne, ha Quentyn tért volna vissza.
- Vagy csak ezt mondod - felelte Homok Daemon. - Jó éjszakát, hercegnő. - Meghajolt, majd távozott.
Ezt hogy értette? Arianne nézte, ahogy távolodik. Miféle nővér lennék, ha nem akarnám, hogy
visszatérjen az öcsém? Igaz, hogy neheztelt Quentynre sok évig, mert azt hitte, az apjuk őt akarja
kinevezni örökösének helyette, de kiderült, hogy ez csak egy félreértés volt. A lány volt Dorne
örököse, az apja a szavát adta erre. Quentyn megkapta volna a sárkánykirálynőjét, Daeneryst.
Napdárdában volt egy portré arról a Daenerys hercegnőről, aki eljött Dorne-ba, hogy feleségül menjen
Arianne egyik őséhez. Fiatalabb korában a lány órákat töltött a festményt bámulva, mikor még csak
egy kövérkés, lapos mellkasú kislány volt, aki minden éjjel azért imádkozott az istenekhez, hogy
tegyék csinossá. Száz évvel ezelőtt Daenerys Targaryen eljött Dorne-ba, hogy békét teremtsen. Most
egy másik jön, hogy háborút szítson, és a bátyám lesz a királya és hitvese. Quentyn király. Miért
hangzott ez olyan ostobán?
Majdnem akkora ostobaság, mint hogy Quentyn egy sárkányon lovagol. Az öccse határozott,
engedelmes fiú volt, aki jól viselkedett, de emellett buta is volt. És csúnya, nagyon csúnya. Az istenek
megadták a lánynak a szépséget, amit kért, de Quentyn biztosan valami másért imádkozott. A feje túl
nagy volt és elég szögletes, a haja mint a száraz sár. A vállai csapottak, a dereka túl vastag. Túlzottan
hasonlít apánkra.

- Szeretem az öcsémet - mondta Arianne, bár csak a hold hallotta. Habár igazat mondott, alig ismerte
őt. Quentynt az Yronwood-házi Anders nagyúr nevelte fel, a Vérherceg, Ormond Yronwood fia és
Edgar nagyúr unokája. Oberyn fiatalabb korában párbajozott Edgarral, akit megsebzett, a seb pedig
elüszkösödött, majd megölte őt. Ezután kezdték el "Vörös Viperának" hívni, és azt beszélték,
mérgezett a pengéje. Az Yronwoodok ősi ház sarjai voltak, büszkék és erősek. A rhoyniak jövetele
előtt ők uralkodtak Dorne fele felett, a Martell-ház birtokai eltörpültek az övék mellett. Edgar nagyúr
halálát biztosan vérbosszú és lázadás követte volna, ha Doran herceg nem cselekszik egyből. A Vörös
Vipera Óvárosba ment, onnan át a keskeny tengeren Lysbe, de senki nem vette a bátorságot, hogy ezt
száműzetésnek nevezze. A megfelelő időben pedig, a bizalom jeleként, Quentyn Anders nagyúr
fogadott fia lett. Ez segített megszüntetni Napdárda és az Yronwoodok viszályát, de újat szított
Quentyn és a Homokkígyók között... Arianne pedig mindig is közelebb állt az unokatestvéreihez, mint
a távoli öccséhez.
- Akkor is ugyanaz a vér folyik az ereinkben - suttogta. - Persze, hogy szeretném, hogy hazatérjen.
Igazán. - A tenger felől fújó széltől felálltak a pihék a karján. Arianne maga köré tekerte a köpenyét,
és elment lefeküdni.
A hajójuk neve Peregrine volt. A reggeli dagállyal hajóztak ki. Az istenek jók voltak hozzájuk, a
tenger pedig csendes. Még megfelelő széllel is egy napba és egy éjszakába telt az átkelés. Jayne
Ladybright tengeribeteg lett, és a hajóút nagy részét okádással töltötte, amit Homok Elia roppant
nevetségesnek talált.
- Valakinek el kéne fenekelnie azt a gyereket - hallatszott Joss Hood hangja... de Elia is meghallotta.
- Már majdnem felnőtt nő vagyok, ser - válaszolta gőgösen. - Hagyom, hogy elfenekelj... de először
meg kell küzdened velem, és le kell löknöd a lovamról.
- Egy hajón vagyunk lovak nélkül - felelte Joss.
- És a hölgyek nem szoktak részt venni lovagi tornákon - mondta Ser Garibald Shells, egy sokkal
komolyabb és illedelmesebb fiatalember, mint a társai.
- Én igen. Én vagyok Lándzsa úrnő.
Arianne eleget hallott.
- Lehet, hogy lándzsa vagy, de úrnő nem. Menj le és maradj ott, amíg ki nem kötünk.
Ezenkívül az átkelés eseménytelenül zajlott. Alkonyatkor észrevettek egy gályát a távolban, evezői
emelkedtek és süllyedtek a csillagok előtt, de távolodott tőlük, egyre kisebb lett, majd eltűnt. Arianne
játszott egy parti cyvasse-t Ser Daemonnal, és egy másikat Garibald Shellsszel, és valahogy sikerült
mindegyiket elvesztenie. Ser Garibald elég kedves volt ahhoz, hogy azt mondja, a lány hősiesen
helytállt, de Daemon kigúnyolta.
- A sárkányon kívül vannak más bábuid is, hercegnő. Próbáld meg néha használni őket.
- Szeretem a sárkányt. - Legszívesebben egy pofonnal törölte volna le a vigyort az arcáról. Vagy egy
csókkal. A férfi pont annyira önelégült volt, mint amennyire jóképű. Dorne összes lovagja közül miért
pont őt választotta az apám, hogy a pajzsom legyen? Ismeri a múltunkat. - Ez csak egy játék. Mesélj
Viserys hercegről.
- A Kolduskirályról? - Ser Daemon meglepettnek tűnt.
- Mindenki azt mondja Rhaegar hercegről, hogy gyönyörű volt. Viserys is az volt?
- Gondolom. Targaryen volt. De sohasem láttam.

A titkos megállapodás szerint, melyet Doran herceg kötött évekkel ezelőtt, Arianne-nak és Viserys
hercegnek kellett volna házasságot kötnie, nem Quentynnek és Daenerysnek. Az egésznek akkor lett
vége, amikor a dothraki tengeren meggyilkolták. Megkoronázták egy adag olvadt arannyal.
- Egy dothraki khal ölte meg - mondta Arianne. - A sárkánykirálynő férje.
- Én így hallottam. Mi van vele?
- Csak... miért hagyta Daenerys, hogy megtörténjen? Viserys a bátyja volt. Az egyetlen, aki
megmaradt a vérei közül.
- A dothrakik vademberek. Ki tudja, miért gyilkolnak? Talán Viserys a rossz kezével törölte ki a
seggét.
Talán, gondolta Arianne, vagy talán Daenerys rájött, hogy miután a bátyját megkoronázták és
feleségül vett engem, ő élete hátra lévő részében arra lenne ítélve, hogy sátorban aludjon és olyan
szaga legyen, mint egy lónak.
- Végül is ő az Őrült Király lánya - mondta a hercegnő. - Honnan tudhatnánk...
- Nem tudhatjuk - felelte Ser Daemon. - Csak reménykedhetünk.