You are on page 1of 12

DAVE EGG ERS

AHOL A VADAK VÁ RN A K
DAVE EGGERS
A HOL A VADA K VÁ RN A K

MA U RICE S EN DA K
WHERE THE WILD THINGS ARE
CÍMÛ KÉPESKÖNYVÉNEK,
VA L A M I N T D AV E E G G E R S
és

S PIKE JO N Z E
AZONOS CÍMÛ FORGATÓKÖ NYVÉNEK
ÁTDOLGOZÁSA

PARK K ÖNYVKIADÓ
A fordítás alapjául szolgáló kiadás: A bátor és csodálatos Maurice Sendaknak
Dave Eggers: The Wild Things,
McSweeney’s Books, San Francisco, 2009

Copyright © 2009 by Dave Eggers,


Maurice Sendak & Warner Bros. Entertainment Inc.
All rights reserved.
Magyar kiadás © 2009 Park Könyvkiadó, Budapest
Hungarian translation © 2009 Lukács Laura

Szerkesztette Zoltán Gábor


Felelôs szerkesztô Szalay Marianne
Mûszaki szerkesztô Szabados Erzsébet
Borítófotó……
A borítót tervezte………
Tördelte Köböl Vera
elSO 1
” fejezet

Max átkergette felhôfehér kutyáját az emeleti folyosón, utána


csörtetett a lépcsô fadeszkáin, majd versenyt lihegve együtt lan-
doltak a tágas, hûvös elôszobában. Gyakran játszottak így, fel-alá
rohangáltak a házban, és birkóztak, jóllehet Max anyja és nôvé-
re, a ház másik két lakója, csöppet sem volt oda ezért a lármás,
szilaj hancúrozásért. Max apja a városban lakott, minden szerdán
és vasárnap telefonált, kivéve, amikor nem.
Max vetôdéssel próbálkozott, de elhibázta Csutkát, viszont
úgy nekivágódott a bejárati ajtónak, hogy leverte a kilincsgomb-
ra akasztott vesszôkosárkát. Max hülyeségnek tartotta a kosárkát,
de az anyja ragaszkodott hozzá, hátha szerencsét hoz. Az volt
benne a legjobb, hogy könnyen le lehetett verni, és amikor már
a földön volt, rá lehetett lépni, ami gyakran megesett. Max tehát
leverte, Csutka pedig belelépett, és csüggesztô – vesszôfonat-
szakadáshoz méltó – reccsenés kíséretében átdugta a mancsát a
kosárka fenekén. A fiú egy pillanatra megijedt, de ijedsége azon-
nal elmúlt, amint meglátta Csutkát, aki kosárba ragadt lábbal
próbált közlekedni a házban. Max gurult a nevetéstôl. Nincs az
az értelmes lény, aki ne látná azonnal, mi olyan vicces ebben.
– Egész nap be leszel zsongva? – kérdezte Claire, hirtelen az
öccse fölé magasodva. – Alig tíz perce vagy itthon.
Claire, Max nôvére, tizennégy, majdnem tizenöt éves volt,
így Max már nem bírta érdekelni, legalábbis nem következete-
sen. Nemrég lett elsôs gimnazista, és a korábban szívesen ját-
szott játékok – például a Max számára továbbra is kedves Kint a
bárány, bent a farkas – már nem vonzották. Hangnemet váltott,
örökké bosszankodott, elégedetlen volt mindennel, amit az öccse
csinált, és majdnem mindennel ezen a világon.
Max elengedte a füle mellett Claire kérdését; csak rontott vol-
na a helyzeten, ha válaszol. Ha „nem”-mel felel, elismeri, hogy

w 7 w
az imént valóban be volt zsongva, ha pedig „igen”-nel, akkor nekik, jóval nagyobb házat akartak a régi helyére. Így hát állan-
nemcsak a bezsongottságot ismeri el, hanem kinyilvánítja, hogy dósult a környéken az építkezéssel járó zaj, és Max nagy örömé-
továbbra is bezsongva kíván maradni. re lényegében kiapadhatatlanná vált az építési hulladék – szög,
– Szívódj fel! – vetette oda Claire, apjuk egyik kedvenc for- fa, drót, szigetelôanyag, csempe – forrása. Az erdôben, egy tó-
dulatát használva. – Jönnek hozzám. parti fa oltalmában ezekbôl épített fel magának apránként egy
Ha Claire logikusan gondolkodik, rájött volna, hogy ha azt házikó-féleséget.
mondja Maxnek, szívódjon fel, ô még feltûnôbb lesz, és ha hozzá- Max bekanyarodott a házhoz, ledobta a biciklijét, és kopo-
teszi, hogy vendégeket vár, Max makacsul ragaszkodni fog a je- gott Clay Mahoney-ék ajtaján. Lehajolt, hogy bekösse a cipô-
lenléthez. fûzôjét, és amikor a bal cipôjén is végzett a csomóval, kitárult
– Meika is jön? – kérdezte Max. Meikát kedvelte leginkább az ajtó.
Claire barátnôi közül, akik egyébként mind lököttek. Meika nem – Max? – Clay anyja állt elôtte testhezálló, fekete nadrágban,
néz át rajta, beszélget vele, kérdezgeti, sôt egyszer még legózni és fekete lycra trikójára húzott picike, fehér pólóban (rajta MA!
is bement hozzá, és megcsodálta a farkasruháját, amely a szek- IGEN! felirat). Úgy volt öltözve, mint aki mûlesikló versenyre
rényajtóra akasztva lógott. Meika még nem felejtette el, mi a készül. Mögötte a tévéképernyôn tornagyakorlatokat bemutató
móka. videó, szünetállásban. Három izmos nô kétségbeesetten finto-
– Semmi közöd hozzá – torkolta le Claire. – Szállj le rólunk, rogva nyújtogatta jobbra fölfelé a karját valami után, ami kívül
jó? Ne nyaggasd a barátaimat, hogy menjenek veled építôkoc- esik a képen.
kázni, ne próbáld süket dumákkal rávenni ôket, hogy csinálják – Clay itthon van? – kérdezte Max fölegyenesedve.
azt, amit te akarsz. – Sajnos nincs, Max.
Sokkal jobb lenne, ha valakivel együtt lesné meg és bosszan- Clay anyja fekete fülû, öblös ezüstedényt – kávésbögre-féle-
taná Claire-t meg a barátait, vélte Max, ezért fogta magát, bicik- séget – tartott a kezében, és miközben kortyolgatott belôle, kö-
lire pattant, és elkarikázott Clayékhez. Clay új srác volt, az utca rülnézett a tornácon.
végén lakott egy vadonatúj házban. És bár sápadt, nagyfejû fiú – Egyedül vagy? – kérdezte.
volt, Max elhatározta, hogy ad neki egy esélyt. Max elgondolkozott egy pillanatig a kérdésen, hátha jelent
Miközben kacskaringókat írt le a járdán, valósággal tolongtak valami mást is. Hát persze hogy egyedül van.
az ötletek a fejében, mármint hogy ô és Clay mi mindent csi- – Aha – felelte.
nálhatna Claire barátaival, vagy ha ez nem megy, akkor Claire Már megfigyelte, hogy Clay anyjának olyan az arca, mintha
barátai ellen. December volt, és a néhány napja még száraz por- mindig meg lenne lepôdve. Magatartásával, hanghordozásával
hó olvadozni kezdett, latyakos lett az úttest, a járda, a füvön fe- azt érezteti, hogy van ám neki bôven sütnivalója, de a szeme
hér foltok terpeszkedtek. mást mond, sôt kérdez: Tényleg? Micsoda? Hát ez meg hogy lehet?
Max érzékelte, hogy valami történik a környéken. A régi há- – Hogy jöttél ide? – tudakolta.
zakat lebontják, és új, nagyobb, zajosabb otthonokat építenek. Még egy fura kérdés. Max biciklije alig másfél méternyire a
Az a sor, ahol Max lakott, saroktól sarokig tizennégy házat szám- háta mögött, jól láthatóan feküdt a földön. Lehetséges, hogy
lált, és csak az utóbbi két évben hatot romboltak le közülük – egy- Clay anyja nem vette észre?
tôl egyig kicsi, földszintes épületeket. Mindegyik esetben ugyan- – Biciklivel – bökött hüvelykujjával a háta mögé Max.
az történt: a tulajdonosok elköltöztek, vagy meghaltak, mert – Egyedül? – kérdezte Mrs. Mahoney.
öregek voltak, az új tulajdonosok pedig, bár maga a hely tetszett – Aha – mondta Max. Te jó ég, ez a nô!, gondolta.

w 8 w w 9 w
– Egyedül? – tette fel újra a nô a kérdést. Tágra nyílt a szeme. szemkontaktusra. A nô most háromszor olyan furcsa volt, Max-
Szegény Clay. Dilinyós a mamája. Jó lesz vigyázni, gondolta nek pedig kétszer olyan szaporán vert a szíve, mint az elôbb.
Max, hogy mit mond egy bolondnak. Mert nem különös óva- – De nem ma! – vágta rá a nô, és megragadta a fiú biciklijé-
tossággal kell-e kezelni a bolondokat? Elhatározta hát, hogy na- nek a nyergét.
gyon udvarias lesz. Max kezdett begyulladni. Nem elég, hogy Clay anyja dili-
– Igen, Mrs. Mahoney. Egyedül… vagyok. nyós, még rá is száll, belecsimpaszkodik a biciklijébe. Rákapcsolt.
Lassan, gondosan formálta a szavakat, és ügyelt a folyamatos Feltehetôen gyorsabban tud biciklizni, mint amilyen gyorsan
szemkontaktusra. Mrs. Mahoney gyalogol, gondolta, és elhatározta, hogy lerázza.
– Megengedik a szüleid, hogy egymagad biciklizz összevissza? Állva tekerte a pedált.
Decemberben? Bukósisak nélkül? Mrs. Mahoney is belehúzott – de még mindig nem futott!
Úgy látszik, Mrs. Mahoney nehezen fogja föl a nyilvánvalót. Könyöke föl-le járt az oldala mellett, szája eltökélt, keskeny ha-
Nyilvánvaló, hogy Max egyedül jött, és nyilvánvaló, hogy bicik- síték. Lehet, hogy mosolyog?
livel. És minthogy nincs a fején semmi, mi értelme sisakról kér- – Ha-ha! – kuncogott. – Remek!
dezôsködni? Ráadásul Mrs. Mahoney érzékcsalódásban szenved. Mindig a legdilinyósabbak mosolyognak, miközben a leg-
Vagy lehet, hogy funkcionális vakságban? dilinyósabb dolgokat mûvelik. És ez a nô menthetetlen.
– Igen, Mrs. Mahoney. Nincs szükségem bukósisakra. Csak – Kérem – könyörgött Max, miközben tekert, ahogy bírt.
egy saroknyira lakom. És a járdán jöttem. Majdnem nekiment egy postaládának, Chungékénak, amelyen
Azzal Max a házuk felé mutatott, amelyet nagyszerûen lehe- egy jókora békejelvény ékeskedett; ez különben nagy vitát kavart
tett látni Clayék ajtajából. Mrs. Mahoney a homlokához emelte a szomszédságban. – Hagyjon már békén.
a kezét, és hunyorgott, mint egy hajótörött, aki mentôhajó re- – Ne izgulj – förmedt rá Mrs. Mahoney, most már javában
ményében fürkészi a szemhatárt. Aztán leejtette a kezét, ismét kocogva. – Úgysem tágítok.
Maxre nézett, és felsóhajtott. Hogy tudna megszabadulni tôle? Lehet, hogy egészen hazáig
– Clay steppelô szakkörre ment – mondta. kíséri, sôt még be a házba is? Hát persze, nyilván az elôbb is arra
Maxnek fogalma sem volt, mi az a steppelés, de így elsô hal- várt, hogy Max bemegy hozzájuk, és ha egyedül maradnak,
lásra sokkal unalmasabbnak találta, mint jégcsaplándzsával ma- majd elbánik vele. Például leüti a fém kávésbögrével. Vagy föl-
darakat dobálni, amit már egy ideje forgatott a fejében. kap egy párnát, Max arcára szorítja, és megfojtja. Igen, inkább ez
– Na, jó. Kösz, Mrs. Mahoney. Megmondaná, hogy keres- utóbbi lehet Mrs. Mahoney stílusa. Tiszta, gyakorlatias tekin-
tem? – búcsúzott Clay flúgos anyjától. Hátat fordított, és föl- tete akár egy gyilkos ápolónôé.
pattant a biciklijére. Távolodóban hallotta, hogy becsukódik Ekkor ugatás hallatszott. Max hátranézett; Scoláék kutyája
a Mahoney-ház ajtaja. De amikor ráfordult a járdára, és haza- eredt a nyomukba, és most Mrs. Mahoney bokája felé kapdo-
felé vette az irányt, észrevette, hogy Mrs. Mahoney eltökélten, sott. De a nô rá se hederített. A szeme nagyobb, mint valaha.
jó nagyokat lépdel mellette, kezében még mindig az ezüst bög- Az erôkifejtéstôl csak még vidorabb lett.
rével. – Endorfinok! – dalolta. – Kösz, Max!
– Nem hagyhatom, hogy egyedül menj – jelentette ki, és für- – Kérem – mondta a fiú. – Mit akar tôlem?
gén lépkedett Max mellett. Körülbelül tíz ház választotta el az otthonától.
– Köszönöm, Mrs. Mahoney, de egyedül szoktam biciklizni – Vigyázok rád – felelte a nô –, a leselkedô veszélyek köze-
– felelte Max, megfontoltan pedálozva, ügyelve a folyamatos pette.

w 10 w w 11 w
Karjával kört írt le, mozdulatába belefoglalva a tágabb kör- széles furnérlemezbôl. Ha elérné, átkelne rajta, és felhúzná maga
nyéket is, ahol Max született és nevelkedett. Zsákutcába torkolló, után a pallót, hogy végre megszabaduljon Mrs. Mahoney-tól.
magas szilfák és tölgyek szegélyezte utcán haladtak. A zsákutcán – Állj meg! – kiabálta a nô.
túl néhány hektárnyi erdô, majd a tó. Soha semmi nevezetes Max alatt jobbra-balra lengett a bicikli. Soha ilyen gyorsan
gaztett nem történt ebben az utcában, de a városban, vagy akár nem száguldott még. Scoláék kutyája is nehezen bírta az iramot,
hatszáz kilométeres körzetében sem. de azért kitartóan kaffogott Mrs. Mahoney sarkában.
Max egy hirtelen kanyarral letért a járdáról. Az úttestre ug- – Vigyázz! – kiabálta Clay anyja. – Vigyázz, egy izé van ott! Egy
ratott. meredély!
– Az úttestre ne! – kapkodta a levegôt Mrs. Mahoney, mint- Na ne, tényleg?, gondolta Max. Amikor elérte a hidat, üldö-
ha Max olvadt lávafolyamba kormányozta volna a biciklijét. zôjébôl újabb leírhatatlan üvöltést szakított föl a rémület.
Üres volt az úttest, mint mindig. De Mrs. Mahoney, aki most – Neeeeeee!
már futott, nemsokára megint utolérte Maxet, és nyúlt a nyereg Max gyorsan átdübörgött a pallón. A túloldalon farolt egyet,
után. Max úgy vélte, nagy hiba lenne hazamenni; a nô éppen ledobta a biciklit, és megragadta a furnérdeszkát. Mrs. Mahoney
ezt akarja. Otthon csapdába tudná ejteni, és tuti, hogy kinyír- csaknem odaért, mire sikerült kiszabadítania a palló másik végét.
ná. Az erdô az egyetlen esély a menekülésre. Beletaposott a pe- A híd belezuhant a vízmosásba, és darabokra tört a sziklákon.
dálba, annyi elônyt szerezve, hogy meg tudjon fordulni. Egy A nô megtorpant.
gyors hátraarc után a zsákutca felé iramodott, remélve, hogy el- – A fenébe! – kiabálta. Csípôre tett kézzel, zihálva állt egy pil-
éri az erdôt. lanatig. – Mégis hogy védjelek meg, ha a túloldalon vagy?!
– Hová mész? – visította a nô. Max törte a fejét, mi okosat válaszolhatna, de inkább nem
Max kis híján felkacagott. Csak nem jön utána még az erdôbe mondott semmit. Felült a biciklijére, hátha Mrs. Mahoney úgy
is?! De amikor hátranézett, látta, hogy bár Clay anyja lemaradt dönt, hogy átugorja az árkot. Sokkal erôsebb és gyorsabb, mint
egy-két lépéssel, máris gyorsan lendül utána. Egek, és milyen hitte, úgyhogy nem lehet kizárni.
sebesen fut! Max közeledett az út végéhez, már majdnem elérte Ebben a pillanatban Scoláék még mindig csúcssebességgel
a fákat. száguldó kutyája egyszerûen elhúzott Mrs. Mahoney mellett, és
– Úgysem veszítlek szem elôl! – rikoltotta Mrs. Mahoney. – Ne átugrotta a vízmosást, hogy csatlakozzék Maxhez. Könnyedén
izgulj! repült át az árok fölött, és ért földet Max oldalán. Hátranézett
Max újból leugratott a járdaszegélyrôl – ezzel rémült ordítást Mrs. Mahoney-ra, aztán fogazatát kimutatva vigyorgott, és olyan
váltott ki üldözôjébôl –, aztán a fû és hó borította rögökön zöty- boldogan pillantott föl a fiúra, mintha közös ellenség fölött arat-
kölôdött tovább. Amint elérte a magas, fehérbajszú fenyôket, tak volna gyôzelmet. Max nevetett, és amikor a kutya megugat-
bebújt az alacsony ágak alá, és a fatörzsek között gyorsan kí- ta a vízmosás partján kétrét görnyedô nôt, ô is ugatott. Csak
gyózva haladt tovább. ugattak, ugattak és ugattak.
– MAAAAAX! – ordította az asszony. – Ne menj az erdôbe!
Max a sûrûbe érve a vízmosás felé indult.
– Perverz disznók! Narkósok! Csavargók! Tûk! – zihálta Mrs.
Mahoney.
Már nem volt messze a hat méter mély, három-négy méter szé-
les vízmosás. Talán egy hónapja, hogy Max hidat fektetett fölé,

w 12 w w 13 w
2
ma'sodik fejezet

– Hahó, Claire! – kiabált be Max a házba. Néma csönd. Alig vár-


– A fenébe, tûnj már el! – visította Claire.
Max egy pillanatig dermedten állt a küszöbön, a döbbenettôl
szóhoz sem jutott. Egyáltalán nem így képzelte a fogadtatást.
– Tûnj el! – visított újra Claire kétszeres hangerôvel, és berúg-
ta az ajtót az orra elôtt.

Maxet féktelen harag öntötte el, mely rettentô erejével egyes-


egyedül Claire-re irányult. Hisz mit vétett ô, Max? Bement
ta, hogy elmesélhesse nôvérének a kalandját Mrs. Mahoney-val, Claire-hez. Szeretett volna elmesélni valamit. Nem volt rendes
aki tisztára lökött. Claire-t nem mindig érdekelte az, ami ôt, a nôvérétôl, hogy ilyen utálatosan kiebrudalta, és ezt nyilván ô
viszont sokszor szívesen hallgatott zizikrôl szóló történeteket. is tudja.
Na, ettôl tisztára paff lesz. De megfizet érte.
– Van itt valaki? – kérdezte Max, remélve, hogy csak a nôvé- Maradt még annyi hó, hogy építeni lehessen belôle, Max
rét találja otthon. Elôfordul ugyanis, hogy anyjának a barátja, úgy döntött hát, hogy a legkorszerûbb technikák bevetésével
a tokás Gary mindjárt munka után átjön, és elszundít a kana- erôdöt ás az úttest túloldalát szegélyezô hósáncba. És amikor
pén. Gary különben mindenhol foltot hagy, ahol csak meg- megérkeznek a barátok, bosszút áll. Ronda lesz, de magára vessen
fordul. Claire.
– Claire? Felöltözött, és már rohant is az út túloldalára. Anyja palán-
Max benézett a konyhába, a nappaliba, az alagsorba. taásó lapátkájával esett neki a hótömbnek, és hamar kivájt be-
Claire-nek semmi nyoma. Fölment az emeletre, és ott végre lôle egy nagyobb üreget. Kényelmesen elfért, fel is tudott ülni
meghallotta a hangját. benne, sôt talán melléfért volna még valaki, aki hasonló termetû.
– Nem mutattam meg neki. Pontosan ez a lényeg – magya- A lapátkával ezután széles, hosszú polcot vájt az üreg belsô falá-
rázta éppen a nôvére. ba, ahol majd a hógolyókat tartja, késôbb talán ennivalót, köny-
Ugyanis telefonált, amikor Max, mondókájával a nyelve he- vet is. Ha szerezne egy hosszú, strapabíró hosszabbítót, talán egy
gyén, berontott a szobájába. De mielôtt belekezdhetett volna, tévét is üzembe helyezhetne. De ezzel még ráér.
Claire különösen gyilkos pillantást vetett rá. Max lábujjhegyen A házzal szemközti falba szûk kémlelônyílást fúrt, onnan
húzta el a csíkot. tökéletesen rálátott a kocsifelhajtóra és a bejáratra. Teljes ké-
– De miért mondja? Egy szó sem igaz belôle! szenlétben fogja várni, hogy felbukkanjanak Claire barátai, és
Max az ajtó elôtt várt. Claire mindjárt befejezi a beszélgetést, szokásuk szerint a kocsifelhajtón álldogálva beszélgessenek,
és akkor majd elmeséli neki, hogy is volt az Mrs. Mahoney-val, miközben úgy tesznek, mintha tudnák, hogy kell bagót rágni,
hogyan gyôzte le, majd együtt kisütik, hogyan tréfálják meg a végül kiköpik, szájukból a szürkés hóba csurgatják a barna lét.
flúgos hölgyet. Max az órájára nézett, megállapította, hogy negyed öt, vagy-
De ha így van, minek várni? Claire biztos kíváncsi lesz, azon- is feltehetôen van még negyed órája. Claire barátai fél öt körül
nal hallani akarja elejétôl a végéig, és amint Max elmeséli, mi szoktak megjelenni – már ha megjelennek, mert néha akkor sem
történt, talán még meg is köszöni, hogy kimentette egy kínos jönnek, ha megígérték –, az egyik elmaradhatatlan fiúnak
beszélgetésbôl, és sokkal izgalmasabb dolgokra terelte a szót. ugyanis, akit Finnek hívnak és mindig elfekszi a haját, bünte-
Úgyhogy ismét rányitott. tésbôl minden nap bent kell maradnia a suliban tanítás után.

w 14 w w 15 w
Na és ki az, aki egy ilyen srácot elhoz a büntibôl, csak hogy – Ez persze nem jelenti azt, hogy hiszünk neki – szögezte le
élvezze a társaságát? Hát Claire, meg a hülye barátai. Megvár- Finn.
ják az iskola elôtt ezt a csôdtömeget, aztán valami oknál fogva Kinyílt a bejárati ajtó, és a küszöbön megjelent Claire.
Maxéknél lógnak. – Emlegetett szamár – jegyezte meg Carlos.
Max kihasználta a fennmaradó idôt, és meggyúrta hatalmas – Mi van? – kérdezte Claire, és mindannyian nevettek.
lôszerkészletét. Tökéletes állaga volt a hónak, épp csak annyira Claire is nevetni próbált, miközben a vendégek sorban be-
volt nedves, hogy összeálljon. Felmarkolt egy adagot, és máris, masíroztak mellette a házba. Egy perc sem telt el, újra kijöttek.
szinte magától kész volt a hógolyó. Mindegyiket jó keményre Valószínûleg bagót akartak rágni, de odabent nem lehetett;
nyomkodta, gömbölyûre egyengette, még tömörebbre nyomta, Claire tudta, hogy az anyja órákkal, sôt napokkal késôbb is holt-
megint lesimította, aztán a polcra helyezte. Tíz perc alatt har- biztosan megérzi. Amikor megkezdték undorító krákogásukat és
mincegy hógolyót gyúrt, és betelt a polc. köpködésüket, elérkezett Max ideje. Tudta, mit kell tennie.
Úgyhogy csinált még egy polcot. – Gyerünk, gyerünk – biztatta magát. – Rajta.
A maradék öt percben arra az elhatározásra jutott, hogy zászló Óvatosan, nehogy a négy célpont észrevegye az út túloldalá-
is kell az erôdjére, ezért kimászott a hóbarlangból, és kutakodott ról, kimászott az erôdbôl. Aztán fölegyenesedett, és figyelmesen
kicsit a közeli fák között, míg rá nem akadt egy százhúsz centis szemlélve Claire-t meg a barátait, meggyôzôdött róla, hogy tény-
botra, amely olyan egyenes volt, akár egy zászlórúd. Az erôd te- leg nem vették észre. Benyúlt az erôdbe lôszerért. Gondosan
tejébe szúrta, és rákötözte a sapkáját. Hátrébb lépett, szemrevé- megtömte hógolyóval az összes zsebét. Amikor megteltek, a ma-
telezte, és elégedetten állapította meg, hogy tényleg majdnem radékot felhajtott kabátjába tette, mint kenguru a kölykét. Húsz
olyan, mint egy zászló – zászló, amely egy nagy nemzetért, egy hógolyót az erôdben hagyott, késôbb majd onnan tölti föl a
dicsô és igaz eszményekért vívott csata elôtt emelkedik a ma- muníciót. Most közelebb kell kerülnie. Át kell vágnia az úttes-
gasba. Fél ötkor már ismét hûs, kényelmes erôdjében üldögélt, ten, hogy lôállásba helyezkedjék a szomszéd udvarában. Van ott
és a kémlelônyíláson át leste, van-e mozgás a ház körül. Nem, egy kerítés, amely megvédi majd az ellenséges tûztôl. De elég
nem fázott. Azt hinné az ember, ha egy fiú ilyen sokáig tartóz- messze van, és tíz-tizenkét méterrôl biztosan meglátják, amikor
kodik odakint a hóban, akkor átfázik, de Max nem fázott. Egy- átiszkol az úton.
felôl melegítette a több réteg ruha, másfelôl azok a fiúk, akik Ekkor támadt egy ötlete.
részben farkasból, részben szélbôl vannak, sosem fáznak. Fogott egy kisebb hógolyót, és olyan messzire hajította,
amennyire csak bírta. Messzire tudott dobni – óránként hetven
Fél öt után nyolc perccel egy kombi állt meg a kocsifeljárón. kilométeres sebességgel dobta el a baseball-labdát, ennyit mért
Max jól ismerte ezt az ôsöreg piros kocsit, és tudta, hogy az egyik az edzésen a mobil kapura szerelt radar –, így aztán a kisméretû
srácé a társaságból. Két fiú és egy lány szállt ki belôle. Az egyik hógolyó elsüvített Claire és barátai feje fölött, majd becsapódott
fiú az elfeküdt hajú Finn volt. A másik mindig feketében járt; a túlsó szomszéd udvarába. Földet érését hangos, érdes puffanás
ôt Carlosnak hívták. A lány Meika volt, és Max rajongott érte. kísérte, mire a négy kamasz odakapta a fejét, hogy megnézze,
Ahogy a ház felé indultak, Max el-elkapott egy foszlányt a be- mi volt az. Míg ôk a másik irányba fordultak, Max átszaladt az
szélgetésükbôl. úttesten, és lebukott a szomszéd kerítése mögé.
– Mondta neked Tonya, hogy nem Claire volt? – kérdezte A terv bevált. Ügyesebb volt, mint remélte. Gyorsan nyo-
Meika. mult elôre.
– Igen, mondta – felelte Carlos. Most már csak hatméternyire lehetett a szomszéd kerítése

w 16 w w 17 w
által egyelôre takarásban lévô ellenségtôl. A négy tinédzser a …akkor egész lavina zúdult a nyakába, fejére, hátára, még-
bagórágással volt elfoglalva, a fiúk a szájukba vették a dohányt, hozzá nagy erôvel és sebességgel. Gyorsak voltak a fiúk, jókora
a lányok meg szörnyülködtek, „Pfúj, de gusztustalan”, mond- sziklát görgettek a hóból, és a kerítés tetejérôl Maxre dobták.
ták, meg mondtak még egy csomó hülyeséget, amit egyálta- A tüzérségi összecsapás hamarabb alakult át közelharccá, mint
lán nem volt érdemes mondani. És eközben persze nem is sej- ahogy Max számított rá.
tették, hogy mindjárt egy megsemmisítô támadás áldozatai – Na, ez milyen érzés, te balfék?
lesznek. – Eltaláltad a tojásaimat, te buggyant!
Max letette a hógolyóit maga elé a földre, egy sor lôszert pe- Ha sikerül átfutnia az út túloldalára, gondolta Max, meg-
dig a kerítés alsó gerendáján helyezett el. Hét hógolyót a zsebei- menekül. Még ha utánamennek is, sosem fogják megtalálni jól
ben hagyott arra az esetre, ha tovább kéne nyomulnia az ellenség elrejtett erôdjét, védekezô állásaiba pedig még kevésbé tudnak
felé, hogy közelharcba bocsátkozva számoljon le vele. behatolni. Nekilódult.
Végre készen állt. Nagy levegôt vett, majd sárkánygôz-félesé- – Fuss csak, kisegér, fuss! – csúfolódtak.
get fújtatva ki az orrán, nekilátott. – Nézzétek, hogy szedi a lábacskáit!
Megeresztett egy ötgolyós sorozatot, egyiket a másik után Futás közben megeresztett egy utolsó hógolyót, olyan ma-
hajította el olyan gyorsan, hogy maga sem hitte volna lehet- gasra ívelve, hogy eltûnt a napban. Max nem is látta, hol ér
ségesnek. Úgy mûködött a karja, mint egy gép, mondjuk egy földet.
teniszlabda-ágyú. Még mielôtt a fiúk rászánták volna magukat az üldözésre,
Durr! Max átért az úton. A fenyôfák közt cikázva menekült, hogy biz-
Durr! tosan lerázza ôket, és közben érzékelte, hogy jeges csattanással
Durr! célba ér az utolsó hógolyó.
Az egyik hógolyó az elfeküdt hajú fiút találta mellbe. Elké- – Max, te szörnyeteg! – hallotta Claire-t. – Eltaláltad Meika
pesztôen szólt, tompa pukkanással a pufidzseki ballonanyagán. arcát!
– Mi a frász…? – ordította a fiú. Milyen kár! Meika az egyetlen, akit egyáltalán nem akart
A másik golyó combon találta Meikát. eltalálni. De nem fogja-e a lány izmosabbnak hinni ôt, amiért
– Aú! Mi a…! – kapkodott Meika levegô után. így képen vágta hóval? Elképzelhetô ilyesmi? Talán, gondolta
Egy hógolyó a kombi szélvédôjén puffant; ez is irtó jól szólt. Max. Az erôd bejáratához érve már mosolyogott. Meika talán
Két hógolyó mellément, de sebaj – Max máris indította az újabb megcsókolja, még a nyakát is megcirógatja, amiért így telibe
sorozatot. További négy lövedék hagyta el ágyú-karját, és ezek trafálta.
Claire vállát, a kocsi tetejét és ajtaját, valamint Carlost talál- A kémlelônyíláson kinézve látta, hogy a pirosra mart arcú
ták el, utóbbit a lágyékán, telibe. Carlos összegörnyedt. Fan- Meika sír, Claire pedig vigasztalja. Miért kell sírni azért, mert egy
tasztikus! jeges hógolyó, amelyik kis híján eltalálta a napot, és aztán le-
– Ki az? – kiabálta Claire. hullott az égbôl, képen vágja az embert?
Max a kerítés mögé bukott, de a fiúk rájöttek, hogy ô áll az Max csalódott Meikában. A lányok annyira lányok. Nem-
offenzíva mögött. Kikövetkeztették a helyzetét is. Max a keze sokára Meika is bôgni fog mindenen, ahogy mostanában Max
ügyébe helyezte az újabb muníciót, de amikor kikukkantott a anyja is. Néhány éve Max még olyanokkal próbálkozott, hogy
kerítés mögül… „Mi baj?”, meg „Ne sírj, anya”, de ennek már semmi értelme.
– Ott a kis nyavalyás! – ordította az egyik. – Merre ment? – kérdezte az egyik fiú. Max csak a hangját

w 18 w w 19 w
hallotta, és a kémlelôlyukon át nem tudta azonosítani a be- Aztán a fehérség. Minden fehér lett.
szélôt. És a hideg, a hideg! A dzsekijében, a szemében, az orrában,
– Várj csak! Odanézz, egy zászló – mondta a másik fiú. a nadrágjában. Nem kapott levegôt. Szinte semmit sem hallott.
Max gondolatban följegyezte: legközelebb nuku zászló. Fulladozott.
A két fiú lépteit egészen közelrôl hallotta. Ejha, gyorsan ide- Aztán hallotta a nevetésüket. A két fiú nevetett.
értek. Most mögötte állnak. Ahogy Max megfordult, közvetle- – Jó kis erôd – gúnyolódott egyikük.
nül a bejárat elôtt már a lábukat is látta. – Bújj ki! – heccelte a másik.
– Ott ül bent – szólt az egyik. – Látom azt az idétlen csiz- Max moccanni sem bírt. Nem volt benne biztos, hogy él-e
máját. egyáltalán.
– Hé, öcskös, odabent vagy? – kérdezte a másik. – Kelj föl, szöcsike!
– Hát persze, hol lenne? A csizma, haver. Max mozdulni se tudott. Él még?
– Gyere ki, vagy kiszedlek! – Megáll az ész – szólt egy hang.
Max kezdett megijedni. Eléggé úgy fest, hogy megtalálták az Hallatszott, hogy ásnak. Dühödten kaparásznak fölülrôl.
erôdjét, és tudják, hogy ô odabent kuksol. Ha az erôdben marad, Max hátán egyre könnyebb lett a súly, aztán érezte, hogy
sarokba van szorítva, ha kimegy belôle, valószínûleg lemészá- kiemelik a fehérségbôl. Fölhúzták a szabad levegôre, végre köny-
rolják. Nem sok választása maradt. nyedén lélegezhetett. De fikarcnyi ereje sem maradt. Nem bírt
Egy kéz nyúlt be az erôdbe. Az egyik fiú átütötte a karját a megállni a lábán. Lerogyott a földre, mint egy rongybaba.
plafonon. Hát ezt meg hogy? Max jó erôsen megrúgta a kezet, A havon fekve köhögött és köhögött. Könnyben úszott a sze-
mire az visszahúzódott. me, a bôre perzselt. Vaksin pislogott, és nem tudta kinyitni a
– Aúúú! Most aztán véged, öcskös – mondta egy hang. száját. Fújtatott a tüdeje, égett a torka.
Aztán nagy csönd volt egy pillanatig. – Van valami hézag? – kérdezte az egyik fiú.
És Max már nem látta a lábukat. Max föltérdelt, de egy hang sem jött ki a torkán. Havat és vá-
Kuncogást hallott, majd pisszegést. ladékot öklendezett föl. A szíve mintha kettéhasadt és északnak
Aztán egy nagyon hosszú pillanatig teljes volt a csönd. vándorolt volna, mert most mind a két fülében lüktetett.
Majd lépések a tetôn. Kevéske hópor szitált le a plafonról. Hol van Claire? Már itt kellene lennie. Hogy fogja a vállát.
Max mégis biztonságban érezte magát, mert tudta, hogy több Dörzsölje a nyakát. Tenyerét Max fülére tapasztva forró lehele-
réteg tömörre döngölt hó van a tetô és az ô kamrája között. tével kellene melengetnie ôt, ahogy épp egy éve, a hóvihar után,
A fiúk csak tapostak és tapostak. Na és, gondolta Max. Tapos- amikor Max alatt beszakadt a jég, és ô beleesett a patakba.
satok, amennyit akartok. De Claire nem volt a közelben. Max föltápászkodott, a ka-
Aztán ugrottak. bátjába szorult hó lecsúszott a hátán. Borzongott, megrázta ma-
Mintha mélyen, hangosan köhögött volna valaki. gát. A nôvére felé pillantott, de Claire még mindig Meikával volt
Megint ugrottak. elfoglalva, vagyis simán hagyta volna meghalni az öccsét ezen
Még több hópor zuhogott a mennyezetrôl. A tetô közelebb a színtelen decemberi délutánon.
került Max fejéhez. Ô lekushadt, egészen az üreg aljára lapult.
De látszott, hogy mindjárt beszakad a plafon. – Megsérültél, öcsi? – kérdezte az egyik fiú. A másik már vissza-
Beroskad a föld, koppannak a rögök. somfordált a kocsihoz.
Még egy ugrás. Megszólalt az autókürt. Erre a fiú vállat vont, faképnél hagyta

w 20 w w 21 w
Maxet, és futott a kocsihoz. Claire egy keveset még elidôzött a
kocsifeljárón, és Max felé pillantgatott. Néhány röpke másod-
percig tehát Max még reménykedett, hogy a nôvére odamegy
hozzá, betámogatja a házba, ereszt neki fürdôvizet, vele marad,
és megátkozza a fiúkat, akikkel különben is soha többé nem ta-
lálkozik. Hogy megint a nôvére lesz.
– Mindig ilyen nyámnyila az öcséd? – kérdezte egy arc a kom-
bi nyitott ablakából. Finn volt az, a meredezô hajú gyerek.
– Tudnék mesélni – felelte Claire. Elfordult Maxtôl, bebújt a
hátsó ülésre, becsukta az ajtót. A kocsi kifarolt, és elhajtott.

w 22 w