You are on page 1of 1

Ima

Ihlethiányosan faragott sorok


Nyomják lelkem, mint kő a rabot.
Hitet hiány’ló, kapatos sorok
Rontják el, mi nőhetne a napon.

Parlagon gerincem és erőm…


Ezen változtatnom kellene,
Mert így az erő nem tör elő.
Ezt soká folytatva lerohad kezem…

De most új nap virrad, rám ragyog.


Arcomon friss, üde széllel
Feléledvén más hangot
Üt meg az egész, mert érzem:
ÉLEK!

S íme, ezen asszonáncba varrt ima


Lészen iránytűm és kardom,
Ami segít, hogy emelt fővel ITT, MA,
Kimondhassam: Szavam betartom.