A kognitív forradalom

A Peugeot legendája
Csimpánz-unokatestvéreink rendszerint néhány tucat egyedet számláló hor-
dákban élnek. Szoros barátságokat kötnek, közösen vadásznak, és vállt vállnak
vetve harcolnak a páviánok, gepárdok és ellenséges csimpánzok ellen. A horda
domináns egyedét, aki szinte minden esetben hím, alfahímnek nevezzük.
A többi hím és nőstény úgy fejezi ki alávetettségét az alfahímnek, hogy lebo-
rul előtte és mormogó hangokat ad, hasonlóan ahhoz, ahogy az emberi alatt-
valók hajbókolnak a király előtt. Az alfahím igyekszik fenntartani a hordán
belüli társadalmi harmóniát. Ha két egyed összeverekszik, közbelép, és véget
vet az erőszaknak. Ezenkívül, kevésbé jótékony módon, kisajátítja magának a
kívánatosabb falatokat, és megakadályozza, hogy az alacsonyabb rangú hímek
párosodjanak a nőstényekkel.
Ha két hím verseng az alfapozícióért, általában csoportba gyűjtik támo-
gatóikat a hordán belül. A csoporttagok közti kötelék napi rendszerességű,
bensőséges érintkezésen alapul – egymás ölelgetésén, megérintésén, csó-
kolgatásán, kurkászásán és egymásnak tett kölcsönös szívességeken. Éppen
úgy, ahogy a választási kampányok során az ember politikusok rázogatják
a választók kezét, és puszilgatnak csecsemőket, a csimpánzhorda vezetői
posztjára pályázó egyedek is sok időt töltenek mások ölelgetésével, hátba
veregetésével, és csimpánzbébik csókolgatásával. Az alfahím rendesen nem
azzal jut ebbe a pozícióba, hogy fizikailag erősebb a riválisánál, hanem azzal,
hogy nagyobb és stabilabb szövetséget vezet. Ezek a szövetségek nem csupán
az alfapozícióért folytatott nyílt csatározásokban, de szinte az összes min-
dennapi tevékenységben központi szerepet játszanak. Egy-egy szövetség tag-
jai több időt töltenek egymással, megosztják az élelmet, és segítik egymást a
bajban.
Az ily módon létrehozható és fenntartható csoportok mérete élesen beha-
tárolt. Ahhoz, hogy a csoport működni tudjon, minden tagnak bensőséges
ismeretségben kell lennie minden más taggal. Két csimpánz, akik még nem
találkoztak, nem harcoltak egymással, és nem kurkászták egymást, nem tudja,
bízhatnak-e egymásban, hogy megéri-e segíteniük egymást, és hogy melyi-
kük a magasabb rangú. Természetes körülmények között egy csimpánzhorda
mintegy 20–50 egyedből áll. Ahogy az egyedek száma nő, a horda társadalmi
rendje destabilizálódik, ami végül töréshez vezet, majd ahhoz, hogy egyes álla-
tok kiválnak, és új hordát alkotnak. A zoológusoknak mindössze néhány eset-
ben sikerült száznál több egyed alkotta hordát megfigyelniük. A  különböző
hordák csak nagy ritkán működnek együtt, inkább versengeni szoktak a ter-
ritóriumért és az élelemért. A  kutatók hosszas hadiállapotokat jegyeztek fel

35
Sapiens

egyes hordák között, sőt egy esetben „népirtást” is, vagyis azt, hogy egy horda
módszeresen lemészárolta egy másiknak szinte minden egyedét.3
Valószínűleg hasonló minták mentén szerveződött a korai emberek, köz-
tük az ősi Homo sapiens társadalmi élete is. Az emberek, ahogy a csimpán-
zok is, rendelkeznek olyan szociális ösztönökkel, amelyek lehetővé tették őse-
ink számára, hogy barátságokat és hierarchiákat alakítsanak ki, hogy együtt
vadásszanak és harcoljanak. Csakhogy, a csimpánzokhoz hasonlóan, az ember
ösztönei is kis, szorosan összetartó csoportokhoz idomultak. Ha egy csoport
túl nagyra nőtt, a társadalmi rend destabilizálódott, és a horda kettévált. Még
ha egy különösen termékeny völgy el is tudott volna tartani akár 500 sapienst,
lehetetlen volt, hogy ennyi idegen együtt éljen. Hogyan állapodtak volna meg
abban, hogy ki legyen a vezér, ki merre vadásszon, és ki kivel párosodjon?
A kognitív forradalom hajnalán a pletyka segítette a Homo sapienst abban,
hogy nagyobb és stabilabb csoportokat alakíthasson. Csakhogy a pletykál-
kodásnak is megvan a határa. Szociológiai kutatások kimutatták, hogy egy
pletyka által szerveződő csoport legnagyobb „természetes” mérete kb. 150 fő.
A legtöbb ember nem tud ennél több személyt behatóan megismerni, így haté-
konyan pletykálni sem képes róluk.
Az emberi szerveződések kritikus küszöbe a mai napig nagyjából e körül
a mágikus szám körül mozog. Ez alatt a közösségek, cégek, szociális hálózatok
és katonai egységek képesek fenntartani magukat pusztán a belső ismeretsé-
gekre és a pletykákra alapozva. Nincs szükség hivatalos rangokra, címekre és
törvényekre, hogy rend legyen.4 Egy 30 katonából álló szakasz, vagy akár egy
100 katona alkotta század a belső kapcsolatok alapján, minimális mértékű for-
mális fegyelem mellett is képes működni. Egy köztiszteletben álló őrmester
is „a század királyává” válhat, és hatalmat gyakorolhat akár hivatásos tisztek
fölött is. Egy kis családi vállalkozás virágozhat igazgatótanács, vezérigazgató
vagy könyvelési osztály nélkül is.
Ha azonban átlépjük a 150 fős küszöböt, a dolgok nem működnek így
tovább. Egy több ezer katonából álló hadosztályt nem lehet úgy irányítani,
mint egy szakaszt. A sikeres családi vállalkozások általában válságba kerülnek,
ahogy egyre nőnek, és egyre több alkalmazottat vesznek fel. Ha nem tudnak
átalakulni, csődbe jutnak.
Hogyan tudta a Homo sapiens mégis átlépni ezt a küszöböt, hogy végül
több 10 ezer lakosú városokat építsen, és 100 milliókon uralkodó birodalma-
kat hozzon létre? Valószínűleg a fikció megjelenése volt a titka. Idegenek is
képesek nagy számban együttműködni, ha közös mítoszokban hisznek.
Minden nagyszabású emberi együttműködés – legyen szó akár modern
államról, középkori egyházról, ókori városról vagy őskori törzsről – a közös

36
 A kognitív forradalom

mítoszokban gyökerezik, amelyek csupán az emberek kollektív képzeletében

léteznek. Az egyházak alapjai a közös vallási mítoszok. Két katolikus, aki még
sohasem találkozott, elindulhat együtt keresztes hadjáratra, vagy szervezhet
adakozást egy kórház felépítésére, mivel mindketten hisznek abban, hogy
Isten emberi húsban testesült meg, és hagyta, hogy keresztre feszítsék, ezzel
megváltva minket a bűneinktől. Az államok alapjai a közös nemzeti mítoszok.
Két szerb, aki még sosem látta egymást, talán az életét is kockáztatná, hogy
megmentse a másikét, mivel mindketten hisznek a szerb nemzet, a szerb haza
és a szerb zászló létezésében. A jogrendszerek alapjai a közös törvényi míto-
szok. Két ügyvéd, akik nem ismerik egymást, ennek ellenére próbálhatnak
közösen megvédeni egy vadidegent, mivel mindketten hisznek a törvények,
az igazság és az emberi jogok létezésében – na meg a pénzben, amit tisztelet-
díjként kapnak.
Pedig ezen dolgok mindegyike csupán az emberek által kitalált és egymás-
nak elmesélt történetekben létezik. Az univerzumban sehol sincsenek iste-
nek, nemzetek, pénz, emberi jogok, törvények vagy igazság, csakis az emberi
lények közös képzeletében.
Az emberek könnyen megértik, hogy a „primitív” népek azzal szilárdítják
meg társadalmi rendjüket, hogy szellemekben és lelkekben hisznek, és teli-
holdkor összegyűlnek közösen táncolni a tábortűz körül. Az azonban elkerüli
a figyelmünket, hogy a mi modern intézményeink hajszálra ugyanilyen ala-
pokon nyugszanak. Vegyük például az üzleti vállalkozások világát. A modern
üzletemberek és jogászok valójában nagyhatalmú varázslók. Annyi az alapvető
különbség köztük és a törzsi sámánok között, hogy a modern jogászok jóval
furcsább mesékkel állnak elő. Jó példa erre a Peugeot legendája.

Manapság Párizstól Sydney-ig látható személy- és teherautókon, valamint

motorbicikliken egy olyan ikon, amely valamennyire hasonlatos a stadeli
oroszlánemberhez. Ez nem más, mint a Peugeot, Európa egyik legrégebbi és
legnagyobb autógyártójának emblémája. A Peugeot is családi cégként indult
Valentigney faluban, csupán 300 kilométerre a Stadel-barlangtól. Ma körül-
belül 200 ezer embert foglalkoztat világszerte, akik nagyrészt teljesen idegenek
egymás számára. Ezek az idegenek olyan hatékonysággal működnek együtt,
hogy 2008-ban a Peugeot több mint 1,5 millió autót gyártott, és kb. 55 milliárd
eurós bevételre tett szert.
Milyen értelemben állíthatjuk azt, hogy a Peugeot SA  (ez a cég hivatalos
megnevezése) létezik? Rengeteg Peugeot-jármű van, ezek azonban nyilván nem
azonosak a céggel. Még ha a világ összes Peugeot-ját egyszerre roncstelepre dob-

37
Sapiens

nák és eladnák ócskavasnak, a Peugeot SA akkor sem tűnne el. Továbbra is új

járműveket gyártana, és kiadná éves jelentését. A cég birtokol gyárakat, gépeze-
teket és bemutatótermeket, alkalmaz szerelőket, könyvelőket és titkárnőket, de
az ő együttesük sem alkotja a Peugeot-t. Egy katasztrófa végezhetne az összes
alkalmazottal, elpusztíthatná az összes futószalagot és irodát. A  cég azonban
még ekkor is kölcsönkérhetne pénzt, felvehetne új alkalmazottakat, építhetne új
gyárakat és gépsorokat. Vannak a Peugeot-nak igazgatói és részvényesei is, de ők
sem alkotják a céget. Ha az összes igazgatót elbocsátanák, és minden részvényt
eladnának, maga a cég akkor is sértetlen maradna.
Ez nem azt jelenti, hogy a Peugeot SA  sérthetetlen vagy halhatatlan
lenne. Ha egy bíró elrendelné a cég felszámolását, a gyárak megmaradnának,
és a munkások, könyvelők, igazgatók és részvényesek is tovább élnének – a
­Peugeot SA viszont abban a szempillantásban megszűnne. Röviden: úgy tűnik,
a ­Peugeot SA-nak nincs lényeges kapcsolata a fizikai világgal. De akkor vajon
létezik?
A Peugeot kollektív képzeletünk szüleménye. A jogászok ezt „jogi fikció-
nak” hívják. Nem lehet rámutatni, nem fizikai tárgy. Jogi személyként azonban
létezik. Ahogyan önöket vagy engem is, a céget is kötik azoknak az országok-
nak a törvényei, amelyekben működik. Nyithat bankszámlát, lehet ingatlanok
tulajdonosa. Adót fizet, be lehet perelni és bíróság elé állítani, függetlenül a
céget birtokló, vagy annak alkalmazásában dolgozó emberektől.
A  Peugeot a jogi fikcióknak a „korlátolt felelősségű társaság” gyűjtőne-
vet viselő csoportjába tartozik. Az ilyen cégek mögött álló eszme az emberi-
ség egyik legzseniálisabb találmánya. A  Homo sapiens számtalan évezreden
keresztül élt nélküle. A feljegyzett történelem nagy részében tulajdonnal csak
hús-vér ember bírhatott, a két lábon álló, nagy agyú fajtából. Ha a 13. századi
Franciaországban Jean megnyitott egy szekérgyártó műhelyt, ő maga volt a
cég. Ha egy általa készített szekér néhány héttel a megvásárlása után elromlott,
a felbőszült vevő magát Jeant perelte be. Ha Jean kölcsönkért ezer aranyat,
hogy megnyithassa a műhelyét, de csődbe ment, úgy kellett visszafizetnie a
kölcsönt, hogy a magántulajdonát – házát, tehenét, földjét – adta el. Netán
a gyerekeit szolgának. Ha nem tudta visszafizetni az adósságát, bebörtönöz-
hette az állam, vagy rabszolgasorba hajthatták a hitelezői. Teljes mértékben,
korlátlanul felelős volt a műhelyével járó összes kötelezettségért.
Ha önök akkoriban éltek volna, valószínűleg kétszer is meggondolják,
mielőtt saját vállalkozásba kezdenek. Ez a jogi helyzet nem támogatta ezt.
Az  emberek féltek új üzletekbe kezdeni, és gazdasági kockázatot vállalni.
Nem nagyon érte meg annak a kockázatát, hogy teljes nyomorba taszítják a
családjukat.

38
 A kognitív forradalom

Ezért kezdték az emberek kollektíven elkép-

zelni a korlátolt felelősségű társaság fogalmát. Ezek
a cégek jogilag függetlenek voltak az emberektől,
akik létrehozták, igazgatták őket, vagy pénzt fek-
tettek beléjük. Az elmúlt néhány évszázad alatt az
ilyen cégek lettek a gazdaság főszereplői, és annyira
hozzájuk szoktunk, hogy el is feledkezünk arról,
hogy csak a képzeletünkben léteznek. Az Egyesült
Államokban a korlátolt felelősségű társaság hiva-
talos megnevezése corporation, ami azért ironikus, 5. ábra.
mert a latin corpus (vagyis ’test’) szóból származik A Peugeot-oroszlán
– vagyis éppen abból, ami ezeknek a cégeknek nin-
csen. Testetlenségük ellenére az amerikai jogrendszer a korlátolt felelősségű
társaságokat jogi személyként kezeli, mintha hús-vér emberi lények lennének.
És ilyen volt a francia jogrendszer is 1896-ban, amikor Armand Peugeot,
aki egy rugókat, fűrészeket és kerékpárokat gyártó fémmegmunkáló üzemet
örökölt a szüleitől, úgy döntött, belevág az automobil-üzletbe. Ebből a célból
létrehozott egy korlátolt felelősségű társaságot. Magáról nevezte el a céget, de
az független volt tőle. Ha a cég több millió frankot kér kölcsön, majd csődbe
megy, Armand Peugeot egyetlen frankkal sem tartozott volna a hitelezőknek.
Elvégre a kölcsönt a Peugeot, a cég vette volna fel, nem pedig Armand Peugeot,
a Homo sapiens. Armand Peugeot 1915-ben meghalt. A Peugeot cég azonban
jelenleg is él és virul.
Pontosan hogy teremtette meg Armand Peugeot, az ember, a Peugeot
céget? Nagyjából ugyanúgy, ahogy a papok és varázslók teremtették a törté-
nelem során az isteneket és démonokat, és ahogy több ezer francia plébános a
mai napig megteremti Krisztus testét minden vasárnap a templomban. Min-
dennek a középpontjában történetek elmesélése áll, és az emberek meggyő-
zése, hogy elhiggyék azokat. A francia papok esetében az alaptörténet Krisztus
életének és halálának története, ahogy azt a katolikus egyház elmondja. A tör-
ténet szerint, ha egy katolikus pap megszentelt öltözékben, ünnepélyes hangon
kimondja a megfelelő pillanatban a megfelelő szavakat, a közönséges kenyér
és bor Isten húsává és vérévé változik. A pap azt mondja latinul: „Hoc est cor-
pus meum” (vagyis: „Ez az én testem”), és a kenyér átváltozik Krisztus húsává.
Látva, hogy a pap pontosan és kötelességtudóan elvégzett minden szertartást,
milliónyi ájtatos francia katolikus viselkedik úgy, mintha Isten létezne a meg-
szentelt kenyérben és borban.
A  Peugeot SA  esetében az alaptörténet a francia törvénykönyv, ahogy a
francia parlament megírta. A francia törvényhozók szerint, ha egy okleveles

39
Sapiens

jogász minden liturgiát és rituálét betartva ráírja a megfelelő varázsigéket és

esküszövegeket egy díszes papírlapra, majd alábiggyeszti a kézjegyét, akkor
hókuszpókusz, máris megszületett az új cég. Mikor 1896-ban Armand Peu-
geot céget akart alapítani, fizetett egy jogásznak, hogy végezze el a szent szer-
tartásokat. Amint a jogász végrehajtotta a megfelelő rituálékat, és kimondott
minden szükséges varázsigét és esküt, milliónyi törvénytisztelő francia polgár
viselkedett úgy, mintha a Peugeot cég a valóságban is létezne.
Nem könnyű hatásos történeteket elmondani. A nehézség nem is a törté-
netmondásban van, hanem abban, hogy elhitessük másokkal. A történelem
nagy része e körül a kérdés körül forog: hogyan vesz rá valaki milliókat arra,
hogy elhiggyenek bizonyos történeteket istenekről, nemzetekről vagy korlá-
tolt felelősségű társaságokról? Ha viszont ez sikerül, az óriási hatalmat ad a
sapiensnek, mert idegenek millióit teszi képessé arra, hogy együttműködje-
nek egy közös cél érdekében. Próbálják csak elképzelni, milyen nehéz lenne
államokat, egyházakat vagy jogrendszereket létrehozni úgy, ha csak valóban
létező dolgokról tudnánk beszélni, például folyókról, fákról vagy oroszlá-
nokról!

Az évek során az emberek hihetetlenül összetett hálózatát szőtték a történetek-

nek. Ezen a hálózaton belül az olyan fikciók, mint a Peugeot, nem csak hogy
léteznek, de óriási erő halmozódik fel bennük. Azokat a dolgokat, amelyeket az
emberek ezen a hálózaton keresztül hoznak létre, tudományos körökben olyan
elnevezésekkel illetik, mint „fikciók”, „szociális konstrukciók” vagy „képzelet-
beli valóságok”. A  képzeletbeli valóság nem hazugság. Hazudok, ha azt állí-
tom, hogy oroszlán van a folyónál, miközben biztosan tudom, hogy nincsen.
A hazugságban nincs semmi különleges. A szavannacerkófok és a csimpán-
zok is tudnak hazudni. Megfigyeltek már szavannacerkófot, amint a „Vigyázz,
oroszlán!” jelzést adta, miközben oroszlánnak nyoma sem volt a környéken.
Ezzel elijesztett egy másik majmot, amelyik éppen banánt talált, és a hazudozó
könnyedén eltulajdoníthatta a zsákmányt.
A  hazugsággal ellentétben a képzeletbeli valóság olyasmi, amiben min-
denki hisz, és amíg ez a közös hit fennáll, a képzeletbeli valóság hatalmat gya-
korol a világban. A Stadel-barlang szobrásza őszintén hihetett a félig oroszlán,
félig ember védőszellem létezésében. Egyes varázslók sarlatánok, legtöbbjük
azonban őszintén hisz az istenek és démonok létezésében. A legtöbb millio-
mos is őszintén hisz a pénz és a korlátolt felelősségű társaságok létezésében.
A legtöbb emberi jogi aktivista is őszintén hisz az emberi jogok létezésében.
Senki sem hazudott, amikor 2011-ben az ENSZ követelte, hogy a líbiai kor-

40
 A kognitív forradalom

mány tartsa tiszteletben az állampolgárok emberi jogait, noha az ENSZ, Líbia

és az emberi jogok is csupán termékeny képzeletünk szülöttei.
A  sapiens tehát a kognitív forradalom óta kettős valóságban él. Egyfelől
ott van a folyók, fák és oroszlánok objektív valósága; másfelől pedig az iste-
nek, nemzetek és vállalatok szubjektív valósága. Az idő múlásával a szubjektív
valóság egyre erősebbé vált, annyira, hogy ma már a folyók, fák és oroszlánok
puszta fennmaradása is képzeletbeli entitások, istenek, nemzetek és vállalatok
kegyeitől függ.

41