Kedves Testvéreim az Úrban!

A Karácsonyt megelőző négy adventi vasárnap, Urunk első eljövetelére emlékeztet. Hozzánk hasonló
testben jött e földre, hogy elszenvedje bűneink büntetését, új életet adjon, és Szelleme által szívünkben lakoz-
zon. Másodszor értünk jön, amikor mi is az övéhez hasonló szellemi testet kapunk, kiragad e világból, és elvisz
dicső mennyei hazánkba. Első eljövetelére emlékezünk, a második adventre várakozunk, az év minden napján.
A várakozást munkában kell töltenünk, az Ő szolgálatában. Ezt fogjuk tanulmányozni, Urunknak a Máté 24:45-
51 verseiben olvasható példázata alapján.

Hű és bölcs szolga
Tudja, hogy családja Isten háznépe (1Kor 7,14), akkor is ha némelyek megtérésére, vagy a már meg-
tértek közül némelyek helyreállására még várakozni kell. Azzal a reménységgel (Róm 4,18), hogy előbb-utóbb
mind megtérnek (Csel 16,31), helyreállnak (2Tim 2,24-26). Az Úr szolgálata közöttük kezdődik, először itt kell
eledelt adni, naponta gondoskodni a családtagok testi-lelki szükségleteiről. Amint az Igében írva van a férj, a
feleség, a szülők a gyermekek feladatairól, aszerint igyekszik végezni teendőit. (1Kor 11,3,13-16, 14,34-35, Ef
5,22-28,33, 6,1-4, Kol 3,18-21, 1Tim 2,8-15, 3,4-5, 11-12, 5,4, 8, 13-16, Tit 2,3-5, 1Pét 3,1-7). Ha ellátja
teendőit a családban, akkor alkalmassá válik minden másutt végzendő szolgálatokra is.
Ezek között a család után legfontosabb a testvéri közösség, mert ez szintén az Úr háza (Zsid 3,6), az Ő
háznépe (2Kor 6,18). A közösséghez tartozók személyes kapcsolatot tartanak egymással, gyakran találkoznak, s
ilyenkor „minden egyes tag munkálkodik” (Ef 4,16), és „építi egyik a másikat” (1Thess 5,11), amint Isten adta
kinek-kinek a hit mértékét (Róm 12,3). Amikor pedig összegyűlnek, azok a testvérek szolgálnak, akiket erre
Isten rendelt, s ehhez kegyelmi ajándékokat kaptak (1Kor 12,4-11,28,14,26-32). Mindez a vének szellemi
felügyelete és pásztorlása alatt történik (1Pét 5,1-4), a Krisztus testének építésére (Ef 4,11-16).
Ezek után már mindenütt tudja Istentől rendelt helyét és teendőit. Rendszeresen látogatja a gyülekezeti
összejöveteleket, ahol igyekszik mindenkivel jó kapcsolatot tartani. Akikkel ez nem lehetséges (Róm 12,18),
azokat is elszenvedi szeretetben (Ef 4,2). Rövid, hangos imáival, s ha erre lehetőséget kap, bizonyságtétellel,
énekkel, vagy Istentől kapott Igével szolgál. Ha csendben ül, akkor is imádkozik szívében. Hálát ad azért, ami
a hívőket építi, erősíti, az Istent keresőket pedig megtérésre segíti. Gyakran könyörög, hogy Isten adjon a
képmutatónak megtérést, józanodást a tévelygőnek. Ne engedje, hogy a világ s a hamis tanítás egyre nagyobb
teret kapjon a gyülekezetben, hanem hozza el az ébredés, a helyreállás, a megújulás idejét. Azt is tapasztalatból
tudja, hogy akkor adhat jó eledelt az Istentől rábízottaknak, akkor világíthat élete a megtéretlenek között is
(Mát 5,14-16), ha lemond saját elvárásairól, és egész életét odaszánja erre a szolgálatra (Ján 12,24-26).
Ez a feltétele annak, hogy egész hívő élete hiteles, és valóban „okos istentisztelet” (Róm 12,1) legyen.
Nem könnyű és gondtalan élet ez, de azokhoz a jó cselekedetekhez, „amelyeket előre elkészített az Isten”
(Ef 2,10), ad erőt, bölcsességet, és minden szükséges segítséget. Ő soha nem helyesli a család (1Tim 5,8), a
közösség (Ef 5,16), sem a gyülekezet elhanyagolását vagy elhagyását (Csel 2,46), sőt arra figyelmeztet:
„Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, megemlékezzél azért, hogyan vetted és
hallottad, és tartsd meg...” (Jel 3,2-4). A hű és bölcs szolga megmarad abban a hitben, amit Istentől kapott. Nem
az emberek elvárásait, hanem Urának parancsait igyekszik megtartani (Ján 14,21). Így aztán Isten munkatársa
mindenütt, hogy a megtéretlenek hitre jussanak, a hívők pedig helyreálljanak, megújuljanak. Akiket Urunk
ilyen munkában fog találni, (vagy itt éri élete végén a hazahívó szó), azokra korona vár (2Tim 4,7-8), és mint
győztesek, nagy jutalmat kapnak (Jel 21,7)! Mert akik e földön szolgáltak, azok a Mennyben uralkodni fognak
(Luk 19,17)!

Gonosz szolga
Van közöttük megtért hívő, aki testiességével, szellemileg romlott állapotával, akadályozza egyes csa-
ládtagok megtérését, mások helyreállását. Tudja mit ír elő az Ige a többieknek, ezt meg is követeli, de a saját
feladatával nem törődik. Így aztán rossz a lelkiismerete, s ez elől úgy „menekül”, hogy egyrészt azokat vádolja,
azok ellen indulatoskodik gonoszul, akik ellen a legtöbbet vétett, tehát „szolgatársait verni kezdi”, sok szenve-
dést okozva a család minden tagjának. Másrészt valami magaválasztotta misszióval kábítgatja lelkét, ahol szé-
pen imádkozik, tudálékoskodik, esetleg lelkesen (!) rajongva erőszakoskodik, „magát valami nagynak állítva”
(Csel 8,9-11) a tudatlanok előtt. Mindez a megtéretleneket talán szórakoztatja, ám az Úr követésében hűséges
testvéreit szomorítja, ők is szenvednek miatta, mert látják, hogy mindenütt romlott énjét adja „eledelül”.
Testiessé és engedetlenné vált élete „eltávolodott a Krisztus iránt való egyenességtől, és más evan-
géliumhoz pártolt, más szellemet fogadott” (2Kor 11,3-4). Az ilyen hívőn elkezdődik az ítélet még földi életé-
ben. Testi szenvedései és lelki gyötrelmei (1Pét 4,1,17, Zsolt 32,3-6) fogják új megtérésre segíteni. Miután
megszomorodik (2Kor 7,8-10), és sírva megvallja bűneit, azok előtt is akik ellen vétkezett, akkor az Úr
megbocsátja azokat (1Ján 1,9), életét pedig helyreállítja, megújítja.
Napjainkban az egész világot elárasztja a hamis misszió, amiben hamis tanítók, hamis próféták (2Pét
1,1-39), és hamis atyafiak (Gal 2,4) járnak az élen. Ezek nem bukott hívők, gonosszá vált szolgák, hanem ele-
ve „álnok munkások, a Sátán szolgái” (2Kor 11,13- 15). Cirkuszi látványosság, amit evangelizálásnak mon-
danak,, ahol tisztátalan szellemű „dicsőitő” dalokkal bűvölik, vallásos diszkózenével felpörgetik az
összegyűlteket. Kegyelmet hirdetnek a bűnben élő megtéretleneknek, s az Úr szava iránt engedetlen, tévelygő
hívőknek. Aztán esetleg primitív ördögi mutatványokkal (kézrátételükre hátra esnek a jámbor tévelygők),
egészen elámítják a bámész hallgatóságot (Csel 9,9-11).
Legutóbb Erdélyben jártam, s ott szembesültem először az „Átváltozások” című videokazettával. Pokoli
eredetű színes karnevált láttam. Megtéretlen tömegeket, akiket gonosz szellemek mozgatnak úgy, hogy más
evangéliumot prédikálnak (2Kor 11,4) nekik. Ezek az ördögtől megcsalt emberek, köztük a bukott hívők is,
a biblikus istenfélelemnek teljes hiányában, józan emberi gondolkodásuktól is megfosztva, tapsolva, táncolva,
és egy „más Jézus” nevét üvöltözve mennek a veszedelemre. Isten könyörülhet rajtuk, ha hallgatnak az Ő szol-
gáinak intelmeire és megtérnek, az eltévelyedett hívők pedig „felocsúdnak az ördög tőréből” (2Tim 2,24-26)
Ezek a gonosz munkások gyűlölik az élő hitet, gyűlölik Isten megváltott gyermekeit, közöttük is
legjobban a hű és bölcs szolgákat, akik azt az igazságot képviselik és hirdetik mindenkinek, amit Istentől
hallottak (Ján 8,40, 44). Mivel a hazugság atyjának szolgái (Ján 8,44), szellemileg „lerészegedve eszik és
isszák”, s az embereket is etetik és itatják a hazugságokkal. Földi életük után a gonoszok az alvilág (görögül
hádész, héberül seol) poklába kerülnek, s ott is fogcsikorgatva dühöngenek Isten ellen. Az utolsó ítélet után a
tűznek tavába lesznek vetve, mert káromlásaikra nincs bocsánat (Mát 12,31-32).

A szeretet ünnepe
Az emberek azonnal Karácsonyra gondolnak, ha ezt a kifejezést hallják. Ezeket a napokat, de legalább az
ún. szent estét igyekszik mindenki a családjával, a „szeretet jegyében” együtt tölteni. Ezért ajándékokkal
kedveskednek a gyerekeknek, de a felnőtteknek is, finom ételekkel és italokkal van terítve az asztal, a szépen
díszített karácsonyfák égői meghitt hangulatot árasztanak… stb. Ilyenkor sokan elmennek az ünnepi istentisz-
teletre, mert illendőnek tartják, hogy ott ilyen módon Isten szeretetéről is megemlékezzenek.
Mindezen szép igyekezetre az év többi napján már nem lesz idő, sem erő, sem hajlandóság. Mert a bűn
miatt megromlott emberi természet, legjobb igyekezete ellenére, „nem a jót cselekszi, melyet akar, hanem a
gonoszt cselekszi, melyet nem akar” (Róm 7,19). Még a mások iránt érzett és gyakorolt szeretete is „visszá-
jára” fordul, és végül önszeretetnek bizonyul (2Tim 3,2-3). Karácsony után azért folytatják egymás iránt és
mindenki iránt azt a sok gonoszt, melyeket a szeretet ünnepére tekintettel, egy időre megpróbáltak abbahagyni!

A hívőket valóban Isten szeretetére emlékezteti Karácsony ünnepe: „Mert úgy szerette e világot, hogy az
Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3,16) Ezért igyekez-
nek „teljes szívből, teljes lélekből és teljes elméből” Istent szeretni, de azért is, hogy tudjanak minden embert
szeretni. Mert a megtért hívő Istenre irányuló szeretete megtisztul a bűnös önszeretettől, Isten pedig „visszafor-
dítja” azt az emberek javára. Képessé teszi gyermekét, hogy értelmes módon szeresse családját, a hívő atyafi-
akat, és minden embert, még ellenségeit is. Nem alkalmilag, nem hangulatilag a pillanatnyi érzelmektől hevítve,
hanem az év minden napján, éspedig gyakorlati dolgokban (1Ján 3,18). Miután nekilát, hogy megtegye máso-
kért mindazt, amit Isten Igéje ír elő számára, betölti szívét az irántuk érzett tiszta és önfeláldozó szeretet.

Az a „jutalma” Isten gyermekeinek már e földön, hogy úgy tudnak szeretni másokat, ahogyan Isten szeret
minden embert (és gyűlöl minden bűnt!). Nincs ettől jobb dolog, és csak ez a szeretet tehet boldoggá! Akiknek
szívétől idegen Isten szeretete, csak ünnepi hangulatban lehet részük. Hiába kívánnak aztán boldog új évet egy-
másnak, mert valóban boldogok csak azok lehetnek, akiknek életében teljesül, amit Urunk kért az Atyától: „…
hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek” (Ján 17,26).
Igyekezzetek Testvéreim, hogy az év minden napját a mások iránti szolgálatban töltsétek, úgy amint azt Isten
rendelte számotokra. Így „várjátok az Isten Fiát az égből, aki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól”
(1Thess 1,10)! Áldott ünnepeket kívánok, töltse be szíveteket a szeretet a mi Urunk, és minden ember iránt!

id. Frank S.

Karmiel, 2002. December