You are on page 1of 16

Hideg napok a határon innen és túl

„Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad” (Ady Endre Magyar jakobinus dala)

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. szerint Magyarországon 13 nemzeti és etnikai kisebbség honos, azaz legalább egy évszázada él az országban, vö. Dávid (1993), Sisák (2001). Ezek a német, a szlovák, a horvát, a szerb, a szlovén (vend), a román, a ruszin, az ukrán, a lengyel, a bolgár, az örmény, a görög és a roma (cigány). A sváb helyett a német megnevezés használatát (a politikai korrektség igényén túl) az indokolja, hogy a magyarországi németek nagy része etnikailag nem sváb. A ruszin (rutén) szó mellett a kárpátukrán, illetve az elavult rusznyák és kisorosz elnevezés is létezik. 1 Az elavult és adott esetben diszkriminatív tót, rác, oláh megnevezésekr l az ezen a honlapon olvasható „etnoneurotikus” dolgozatomban szólok. A törvény a roma (cigány) kisebbséget „etnikai” kisebbségnek nevezi, mivel nem rendelkezik anyaországgal. Az etnikum egy részének, a beásoknak az anyanyelve nem a romani, hanem egy román nyelvjárás. Talán sokak számára a cigány helyett a roma eufemisztikus kifejezésnek min sül, de tudnunk kell, hogy az etnikum egy része a roma megnevezést nem használja önelnevezésként. A 13 kisebbségi önkormányzat együttesen mintegy egymillió nemzetiségir l beszél, bár a népszámlálási adatok szerint ennek a harmada sem vallotta magát nemzetiséginek. Ha a magyarországi nemzetiségek esetében a becsült adatokra és a népszámlálási adatokra egyaránt tekintettel vagyunk, akkor talán a határon túli magyarság esetében sem csak a népszámlálási statisztikát kell mérvadónak tekinteni. Becsült adatok szerint Magyarországon ma számarányát tekintve a vélhet en félmilliós roma (cigány) kisebbség a legnagyobb (talán 100 000-nél is több kétnyelv beszél vel), ezt követi az állítólag kétszázezres 2 német kisebbség mintegy 50 000 beszél vel (Nelde 1991), majd az egyaránt százezerhez közeli szlovák és horvát népesség néhány tízezer beszél vel (Gyivicsán 1993, Gyurok 1998), a 20 000 körüli etnikus román – a nyelvet használók száma itt is sokezer (Borbély 1995, 2001). 3

  • 1 A kárpátukrán megnevezés azt sugallja, hogy a ruszin (rutén) egy „kárpátaljai” ukrán nyelvjárás, ami vitatott. A ruszinok Északkelet-Magyarországon, f ként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élnek, és több településen (Mucsony, Komlóska stb.) meg rizték a nyelvüket. A többezer f s ruszin etnikumból talán 1000 f használja aktívan a nyelvet. 1991 óta ismét létez nemzetiségnek tekintik ket, van ruszin nyelvet oktató iskola (Mucsonyban), tanárképz f iskolai ruszin tanszék (Nyíregyházán), vö. http://ruszin.lap.hu/ és a F városi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat honlapja: http://www.ruthen.hu/

  • 2 Amint ezt a következ táblázat mutatja 2001-ben 33 792-en vallották magukat német anyanyelv nek, 62 233-an német nemzetiség nek, 53 040-en mondták, hogy családi/baráti körben németül beszélnek (Lakatos 2003: 21). A „kétszázezernyi magyarországi német” kifejezés megkérd jelezhet

  • 3 Goebl & al. (1996–97: 1708–1753) hat angol és német nyelv összefoglaló tanulmányt tartalmaz a magyar és nemzetiségi nyelvi kontaktusokról (magyar, német, szerbhorvát, szlovén, szlovák, román).

KISEBBSÉG

ANYANYELVET VALLÓK

NEMZETISÉGHEZ TARTOZÁST VALLÓK

roma (cigány)

48

685

 

190 046

német

33

792

62

233

szlovák

11

816

17

692

horvát és szerb

14 345 és 3 388

15 620 és 3 816

román

8

482

7

995

ruszin és ukrán

1 113 és 4 885

1 098 és 5 070

szlovén

3

187

3

040

lengyel

2

580

2

962

görög

1

921

2

509

bolgár

1

299

1

358

Nemzetiségek Magyarországon a 2001-es népszámlálási adatok szerint (Lakatos 2003)

A nemzetiségiek nagy része talán úgy véli, hogy a magyar közgondolkodásban még ma sincs helye az — angolos kifejezéssel élve — „köt jeles” magyaroknak, pl. valaki vagy magyar, vagy német, ezért elhallgatja az identitását. A félelem oka a történelem alapos ismerete. Tudjuk például, hogy Magyarországról 1946–47-ben mintegy 200 ezer német-magyart (azaz „magyarországi németet”) telepítettek ki, de az nem közismert, hogy az 1945. decemberi törvény kritériumai között szerepelt a nyelv- és névhasználat is. 4 Sok történész ennek a szégyenteljes törvénynek a létét egyszer en a magyar kormányra nehezed külföldi nyomással magyarázza. Kiss (1995: 192) szerint is a magyar kormány „ellenezte és szabotálta” a végrehajtást. Ez azonban csak részben igaz. Gyöngyösi János külügyminiszter tiltakozott „magyar állampolgároknak tisztán etnikai, származási ok miatti kitelepítése” ellen, de a pártok egy része kampányt folytatott a „svábok” kitelepítése mellett: „batyuval menjen, aki batyuval jött” írta például egy cikkben Kovács Imre parasztpárti politikus. A kommunisták sem rejtették véka alá, hogy a dolog éppen kapóra jött, mert — mint Rajk László megjegyezte — a svábok tízezer katasztrális holdja az „amire nekünk szükségünk van a magyar nemzetiség földm vesek és a Szlovákiából átjött magyarok betelepítéséhez”. Jogosan lehetünk büszkék arra, hogy a magyar állam nemzetiségi politikáját 1867 után — igaz, hogy csak egy igen rövid ideig — felel s és felvilágosult politikusok formálták. A király 1868. december elején szentesítette el ször a népiskolai törvényt (1868. évi XXXVIII. tc.), amely megel zve a nyugat-európai hasonló törvényeket nem csupán a 6–12 év közötti általános tankötelezettséget mondta ki, hanem azt is, hogy „minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást”. Ezt követte az 1868. évi XLIV tc., amely hangsúlyozta ugyan „a nemzet oszthatatlanságát” (és persze voltak

  • 4 „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálás alkalmával német nemzetiség nek vagy anyanyelv nek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.” A Szövetséges Ellen rz Bizottság félmillió német kitelepítését irányozta el , de a kvóta teljesíthetetlen volt, hiszen az 1941-es népszámlálás adatai szerint még a trianoni Magyarország területén is csak mintegy 300 ezren vallották magukat németnek, illetve 480 ezren német anyanyelv nek.

fogyatékosságai is), de biztosította a nemzetiségi nyelvek használatát a községi és megyei politikai életben, az egyházakban, a bíróságokon (a magyar államnyelv mellett) — mindenütt, ahol csak azt a törvényhatóság legalább egyötöde kívánta: „Az ország minden polgára saját községéhez, egyházi hatóságához és törvényhatóságához, annak közegeihez s az államkormányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be.” Nincs mód most részletezni azokat a változásokat, amelyek eredményeként 1875-ben Tisza Kálmán és köre már úgy vélte, hogy minden olyan nemzetiségi mozgalommal le kell számolni, „mely nem csupán irodalmi s kulturális jelleg ”. 5 Nincs módunk most áttekinteni mindazokat az ostoba politikai lépéseket sem, amelyek az elmagyarosodás természetes folyamatát 6 lettek volna hivatottak gyorsítani (vö. Karády 1990), de csak arra voltak jók, hogy mérgezzék a magyarok és más nemzetiségek közötti viszonyt. Az 1879. évi XVIII. tc. kötelez vé tette a magyar nyelv tanítását minden elemi iskolában és tanítóképz ben. Ezt a törvényt önti új formába a hírhedt „Lex Apponyi” (1907. évi XXVII. tc.), vö. Dolmányos (1968). Gróf Csáky Albin vallás és közoktatásügyi miniszter egy 1893. évi rendeletéb l kiderül, hogy az ország 25 000 tanítójának 6%-a nem tud magyarul, és 2387 népiskolában a magyar nyelv oktatása alig vagy egyáltalán nem létezik. Kés bb az 1902/30332 és 1905/72000 sz. minisztériumi utasítások el írják, hogy a tanfelügyel k szálljanak ki az iskolákba és büntessék meg a magyarul nem tudó tanárokat. Az 1883. évi XXX. tc. kötelez vé teszi a magyar nyelv és irodalom tanítását minden középiskolában, és középiskolai tanár csak az lehetett, aki magyarul volt képes letenni a képesít vizsgát, vö. Karády (2001). Beksics Gusztáv a korszak ismert publicistája (Pesti Napló, Magyar Nemzet), parlamenti képvisel (és a magyarosítás elkötelezett híve!) is rámutat arra, hogy az er szakos magyarosításnak igen súlyos következményei lehetnek, és az úgymond „megvitathatatlan” pontokra értelmetlen er t pazarolni, mert csak a vegyes lakosságú vidékeken van esély a magyar nyelv terjesztésére (Beksics 1883: 8–9). A vezet magyar politikusok azonban ezt másként gondolták, és 1914-re a nemzetiségekkel való viszony annyira megromlott, hogy már a tárgyalóasztalhoz sem ültek le a nemzetiségek és a magyar kormány képvisel i. A trianoni békeszerz dés természetesen nem következménye a megel z négy évtized magyar nemzetiségi politikájának, de azt is botorság volna állítani, hogy a korlátolt nemzetiségi politika semmiféle következménnyel nem járt volna a magyar és a régió más nemzetiségeinek viszonyára nézve. 1920. június 4-én délután fél ötkor a versailles-i Trianon-palotában aláírták a békeszerz dés okmányait, és ezzel legalább 3 millió magyar valamelyik vele szemben többé-kevésbé ellenséges érzés ország állampolgára lett. Az ország területe (Horvátországot nem számítva) 281 750 km -r l

  • 5 Ezt a tézist tartalmazza a május 4-i belügyminiszteri rendelete, majd (már miniszterelnökként) ezt mutatja a turócszentmártoni szlovák egyesület, a Matica slovenská betiltása november 9-én.

  • 6 1869-ben az ország 13 292 elemi iskolájából 5 818 volt tisztán magyar, 1 286 pedig vegyes tannyelv , azaz az iskolák csaknem felében nem használták a magyar nyelvet. 1877-ben viszont 15 486 iskolából már 7 024 volt kizárólag magyar tannyelv . A magyar szent korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei (Budapest, 1893) c. kiadvány szerint a magyar iskolai oktatás helyett a „magyar vidékek népével való érintkezés” szerepe dönt a magyar nyelv térnyerésében, amely igen el rehaladott a hazai németségben, de minimális például a románok között.

92 963 km -re, lakossága mintegy 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent (az 1910-es állapothoz képest). 1938. november 2-án az els bécsi döntés nyomán visszakerült Magyarországhoz a Felvidék és a Kárpátalja 11 927 km területe mintegy 1 000 000 zömében magyar lakossal. 1939. március 14-én Szlovákia kikiáltotta függetlenségét: másnap a németek bevonultak Cseh- és Morvaországba, a magyar hadsereg pedig elfoglalta Kárpátalja maradék részét (amelynek magyar lakossága egyébként még 7%-ot sem tett ki). Ennek a „huszáros megoldásnak” és a katonai atrocitásoknak a következménye volt az, hogy Csehszlovákia 1945. április 5-i kassai kormányprogramja az állam ellenségeinek min síthette a magyarokat. Megszüntették a magyar szervezeteket, az iskolákat és a sajtót, s t tilos volt nyilvánosan magyarul megszólalni. Augusztusban már állampolgárságuktól is megfosztották és közmunkára kényszerítették ket. A magyarokra vagyonelkobzás, kilakoltatás és internálás várt. Menekültek áradata indult meg Magyarországra: 1945 végéig kb. 40 000 ember. Az 1946. februári „lakosságcsere-egyezmény” értelmében ugyan csak annyi magyart lehetett kötelezni a távozásra, amennyi szlovák önként áttelepült (ez 73 273 f ), de a 68 407 (vagy 76 403) magyarhoz még legalább 10 000 menekültet is hozzá kell számítani. Egy 1946. június 17-i rendelet szerint visszakaphatta állampolgárságát és jogait az, aki szlováknak vallotta magát (410 820 f kérte, hogy nyilvánítsák szlováknak, és ebb l 326 679 kérelmet bíráltak el kedvez en). 1949-t l a helyzet javult, de ezután is folyt a szlovákosítás (pl. mintegy 200 magyar iskola megszüntetése révén). 1993-ban Csehszlovákia kettévált, és a magyar kisebbségiek zöme szlovák állampolgár lett: ma az ország minden kilencedik lakosa magyar. Egy nacionalista kormányzati ciklus után — ezalatt (1995 végén) született a hírhedt államnyelvtörvény is (vö. Kontra 1997) — Szlovákiában 1998 szeptemberét l egy mérsékeltebb kormány került hatalomra. Az utóbbi évek kormányzati változásai és eseményei közvetlenül hatottak a szlovákiai magyar kisebbség helyzetére, de az identitás megtartása más szempontból sem könny . A magyar ajkú lakosság egy átlagosan mintegy 20 km (bár néhol 40 km) szélesség határmenti sáv mentén él, igen sok településen még többségben is vannak, de sok vegyesházasságban (kb. minden negyedik házasság az) a családok nyelve már inkább a szlovák. Kevés a magasabb iskolai végzettség magyar nemzetiségi: a fels oktatásban való részvétel, azaz a szlovák egyetemek hallgatói közötti magyarok részaránya átlagosan fele akkora, mint azt az etnikus arányok alapján várnánk. 2004 szeptemberét l m ködik Komárnóban (Rév-Komáromban) a magyar tannyelv Selye János egyetem. A magyar nyelv helyzetét elemzi Lanstyák (2000) és Lanstyák & Szabómihály (2002). A szlovákiai magyar kisebbség eloszlását mutatja az alábbi ábra:

Erdély története nem kevésbé tragikus. A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) nyomán a magyar hadsereg birtokba vette Észak-Erdélyt, amelynek 2,58 millió lakosából hozzávet legesen egymillió román volt (az etnikai arányok: 53,5% magyar, 40% román). Közben mintegy 400 000 magyar maradt Dél-Erdélyben. A magyar hadsereg atrocitásait a háború utáni román vérengzések (Szárazajta, Egeres, Gyanta) indokának tekintették. Az erdélyi magyar etnikum zsugorodása a legutóbbi id kig lassú, évszázadokon át tartó folyamat volt. A 16. század végén Erdély lakosságának még a fele, a 18. század elején csaknem 40%-a magyar (Kocsis 1997), 1910-ben a harmada, az 1930-as évekt l az 1970-es évekig a negyede az. A székely megyékb l Marosvásárhely központtal 1952-ben létrehozott Magyar Autonóm Tartományt 1960-ban átalakították, majd megszüntették (1968). A megyeszervezetet úgy alakították ki, hogy a magyarlakta vidékekhez román lakosságú területeket csatoltak, így a vegyes lakosságú tartományokban megkezd dhetett a magyar lakosság és a magyar intézmények elsorvasztása. Ennek volt része például a magyar tannyelv Bolyai egyetem „egyesítése” a Babe egyetemmel 1959-ben. A háború el tt megkezd dött betelepítéseket folytatta az 1972-ben meghirdetett egységesítési program: az iskolák románosítása, a külföldi könyvek és sajtótermékek behozatalának a tilalma stb. A magyar falvak helyett „agrár-ipari centrumok létrehozása” a Ceau escu-rendszer bukásának köszönhet en (1989) már nem valósult meg. A 2002-es cenzus adatai szerint Erdély lakosainak már csak az ötöde magya r. A magyarság Erdély két régiójában összpontosul, ahol a román lakosság van kisebbségben. A Székelyföldön (Hargita, Kovászna és Maros megyében) az erdélyi magyarok 36%-a, a határ mentén (Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyében) pedig 28%-a él. Az 1992-es népszámlálási adatok szerint az erdélyi magyar népesség száma önbevallásos felmérés szerint 1,6–1,7 millió volt, ezért kétmillió erdélyi magyarról lehetett beszélni (ezt a vallásfelekezetek adatai is meger sítették). Az utóbbi évtizedben azonban az Erdélyb l elvándorolt magyarok száma 150–200 ezer f lehet. Ha Románia egészét tekintjük, az 1992-es népszámlálás adatait a 2002-es cenzus el zetes adataival összehasonlítva azt láthatjuk, hogy a magyar népesség lélekszáma 1 624 959 f r l 1 434 377 f re, arányában pedig 7,1%-ról 6,6%-ra csökkent. A székelyföldi autonómiáért folytatott politikai harc megélénkülése ezzel a demográfiai drámával függ össze. Ma is vannak szinte kizárólag magyarlakta részek, de vannak olyan területek is, ahol csak igen kevés magyar él. Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyenyed, Torda és Zilah ma már román többség városok. Az 1991-es alkotmány kimondja, hogy Románia államnyelve a román, de rögzíti a kisebbségek jogát az etnikai identitáshoz, az anyanyelvi oktatáshoz, a parlamenti képviselethez és a jogeljárásban való anyanyelvhasználathoz (6, 32, 59, 127. §). Az ezeket a jogokat konkrét formába önt kisebbségi törvény azonban mindmáig nem született meg, tehát mindez csak korlátozottan valósulhat meg, vö. Zach (1998). Az 1999-es oktatási törvény például szavatolja az anyanyelven való tanulás jogát egészen az egyetemig, de önálló állami magyar egyetem nincs. A 2000–2001-es tanévben több, mint kétezer intézményben folyt magyar tannyelv oktatás, amelyb l mintegy 110 000 általános iskolás és 140 középiskolában 30 000 középiskolás részesült. A romániai fels oktatásban mintegy 25 000 magyar hallgató tanul, de magyar nyelv oktatás 2000-ig

csak három állami fels oktatási intézményben folyik Erdélyben: Kolozsvárott a Babe –Bolyai Tudományegyetemen, illetve Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Színm vészeti Akadémián. Mivel a román hatóságok egy önálló magyar állami egyetem megalapítását nem engedélyezik, az utóbbi években magyar magánegyetemek is létesültek: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Csíkszeredában, Vásárhelyen és Kolozsváron) és a Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyváradon). A nyelvi helyzetr l sokat elárul egy 2000 nyarán készült felmérés (Ethnobarometer 2000), amely képet ad arról, hogy milyen az erdélyi magyarok és románok nyelvtudása és nyelvi attit dje. Eszerint a romániai magyarok háromnegyede tud románul (vagy pozitív a nyelvhez való viszonyulása), bár a Székelyföldön rosszabb a helyzet, az erdélyi románok háromnegyede viszont nem tud magyarul (vagy negatív a nyelvhez való viszonyulása). A táblázat Roth Endre: A nyelv, amely elválaszt és összeköt c. írásának internetes változata alapján készült (http://www.hhrf.org/epmsz/public/2002/roth_anyelv.htm):

 

Tud magyarul?

 

Tud románul?

erdélyi románok (%)

magyarok (%)

székelyföldi magyarok (%)

Anyanyelvem.

2,6

2,8

Tökéletesen.

3,1

22,8

9,8

Jól, bár akcentussal.

2,3

29,1

12.0

Meg tudom értetni magam.

7,1

23,4

29,4

Nehezen tudom megértetni magam.

9,6

17,0

29,4

Csupán néhány szót tudok.

23,8

4,4

7,2

Egy szót sem tudok.

51,5

0,5

1,3

(nem válaszolt)

0,5

Romániában Erdélyen kívül él egy negyedmilliós magyar közösség, amelynek már csak mintegy negyede beszél magyarul. Ezek a moldvai csángók, akiket a 13–18. század között telepítettek a régióba. A csángókhoz vö. Benk (1989), Fodor (1995), Baker (1997), Tánczos (1997), Gunda (1988), Sándor (1996, 1999, 2000), Domokos ([1931] 1987) és Lük ([1936] 2002). Az erdélyi magyar kisebbség eloszlását mutatja az alábbi ábra:

A vajdasági magyarok története hasonlít a felvidéki és az erdélyi magyarokéhoz. A Vajdaság Szerbiához tartozik, részei: Bácska, Bánát (a Temesi Bánság nyugati része) és a Szerémség. A trianoni döntéssel a régi Magyarország déli területeinek jelent s részét (1,5 millió lakossal, akiknek harmada magyar volt) az 1918-ban létrejött Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták (1929-t l Jugoszlávia néven). 1941. április 10-én Horvátország kikiáltotta a függetlenségét. A magyar hadsereg másnap megindult és elfoglalta a szerbek által 1918-ban birtokba vett Bácskát, illetve a baranyai háromszöget, a Muraközt és a Muravidéket, amely területek egymilliós lakosságának a harmada volt magyar. A „visszatért” területeken rövidesen partizánakciók kezd dtek, amelyeket a magyar katonák és csend rök a polgári lakosságon toroltak meg (2500 szerbet és 800 zsidót öltek meg). Ez az 1942. januári újvidéki mészárlás a háttere Cseres Tibor Hideg napok c. regényének és Kovács András ebb l készült filmjének (1966). 1944 szén Bácskában viszont már a szerb partizánok rendeztek vérengzést, amely során sok ezer ártatlan magyart (és németet) l ttek halomra. 7 Err l szól Cseres Tibor 1991-ben keletkezett Vérbosszú Bácskában c. m ve. A második világháború után a Vajdaság autonóm tartomány lett. Az ezt követ évtizedekben félmilliónál jóval több délszláv betelepülésével a magyar etnikum arányszáma 14,3%-ra esett vissza. 2002-ben 290 207 lakos vallotta magát magyar nemzetiség nek a Vajdaságban: zömük Bácskában, ötödük a Bánátban él Jelenleg 81 település még magyar többség nek számít, amelyek közül Szabadka, Zenta és Óbecse nyújt a legtöbb magyarnak otthont. Jugoszlávia 1991-ben szétesett, és az 1992-ben újjáalakult Jugoszlávia (mai nevén Szerbia és Montenegró) Slobodan Milo evi miniszterelnöksége alatt agresszív politikát folytatott. Az 1990-es években több, a nemzetiségi nyelvhasználati jogokat korlátozó törvény született, csak Milo evi bukása (2001) után alkotott újra a jugoszláv szövetségi parlament a kisebbségi jogokat garantáló törvényeket, így 2002 februárjában a nemzeti kisebbségek jogainak védelmér l szóló törvényt. 2004 nyarán a vajdasági magyarok súlyos atrocitásokat szenvedtek el. A szerb államelnök ugyan „szégyenletes”-nek nevezte a magyarok bántalmazását, de a széls ségesek elleni határozott fellépés nem történt meg. Egyébként a Vajdaságban is súlyos az értelmiségi utánpótlás és az iskolaügy problémája. A magyar általános iskolások zöme, a középiskolások kétharmada (összesen kb. 32 000 diák) magyar tannyelv oktatásban részesül, viszont a fels oktatásban kevesebb, mint 7% a magyar diákok részvétele, azaz itt is nagy az eltérés az etnikai arányoktól. A vajdasági magyar nyelvkérdés legátfogóbb elemzése Göncz (1999). Horvátországban is él a 2001. évi népszámlálási adatok szerint 16 595 magyar (f ként a Drávaszögben és Kelet-Szlavóniában). 1991-ben a magyarok az önálló horvát államot támogatták, és sokan fegyverrel harcoltak a betör szerbek ellen. A szerbek által horvát (bár etnikailag jórészt szerb) területen létrehozott Krajinai Szerb Köztársaság a magyarlakta vidékeket is magába foglalta. A helyi magyarok negyede elmenekült, és sok magyart megöltek. A szerbiai (vajdasági) magyar kisebbség eloszlását mutatja az alábbi ábra:

7 A félmilliónál több vajdasági németnek a háborút túlél — azaz a kisebbik — felét Németországba deportálták.

A mai Szlovénia területén 6–7 ezer magyar él (6 243 a 2002-es adatok szerint): ezek a muravidéki magyarok, akiknek a száma egy évtized alatt az ötödével csökkent. A szlovén kormány demokratikus nemzetiségi politikát folytat, de az asszimiláció itt is igen gyors. Ugyanez mondható el a szintén néhány ezer f nyi ausztriai (burgenlandi) magyarról. A 2001-es népszámlálás szerint 40 583 magyar él Ausztriában, ebb l 6 641 az rvidéken (Burgenlandban). A kárpátaljai magyarok sorsáról is beszélnünk kell, akik ma a csaknem 50 milliós (1991-ben létrejött) független Ukrán Köztársaság lakosságának 0,3%-át teszik ki. Számuk meghaladja a 150 000 f t: 2001-ben Ukrajnában 151 516 magyar nemzetiség és 158 729 magyar ananyelv élt, zömük a Kárpátalján, f ként a határ menti kb. 20 kilométeres sávban, ahol legnagyobb központjuk a 48%-ban magyar, 39%-ban ukrán lakosú Beregszász, de sokezer magyar lakik Ungváron és Munkácson is. A Kárpátalján a magyarok a népesség mintegy 13%-át teszik ki. Trianon után ez a ruszin-magyar-szlovák vegyes lakosságú terület Csehszlovákiához került, 1939-1944 között „visszatért” Magyarországhoz, majd egy 1943-as szovjet–csehszlovák megállapodás nyomán a Kárpátalja 1945. június 29-én a Szovjetunió részévé vált. A magyarok egy része már 1944-ben Magyarországra menekült (kb. 25 000 ember), de a szovjetek 1944 végét l kb. 30 000 magyar férfit munkatáborokba hurcoltak, ahonnan egy részük az 1955-ös amnesztia révén térhetett csak vissza. Egyharmaduk azonban ezt már nem érte meg. A háború után ukránok és oroszok tízezrei települtek a térségbe. A magyar kisebbség helyzete a hruscsovi id kben lassan javulni kezdett. 1957 után már magyarországi könyveket és újságokat is szabad volt behozni, 1963-ban az Ungvári Állami Egyetemen Magyar Filológiai Tanszéket hoztak létre, de amikor 1972-ben ezer kárpátaljai magyar értelmiségi beadvánnyal fordult a szovjet vezetéshez a nemzetiségi jogok ügyében, a válasz az „értelmi szerz k” meghurcolása volt. Az 1989-es nyelvtörvény, az 1992-es nemzeti kisebbségi törvény, akárcsak az 1996-os alkotmány, majd az 1999-es középfokú oktatási törvény elismeri a magyar kisebbség jogait. A 2001/2002-es tanévben a Kárpátalján mintegy 21 000 diák részesült magyar nyelv oktatásban kb. 50 önálló és több vegyes tannyelv általános iskolában, valamint 19 önálló és 16 vegyes tannyelv középiskolában. A Kárpátalja magyar nyelvhasználatának átfogó elemzését lásd Csernicskó (1998). Az alábbi ábra a magyar kisebbség eloszlását mutatja a Kárpátalján:

A határon túli kisebbségek helyzetéhez vö. Kontra (1991), Kassai (1995), Kocsis & Kocsis-Hodosi (1998), Kontra & Hattyár (2002), Kontra (2003), Nádor & Szarka (2003), http://www.htmh.hu/jelentesek2003.htm. 2004 februárjában a határon túli nyelvváltozatokról szóló kerekasztal-beszélgetés során Kontra Miklós foglalta össze a magyar kisebbségeknek a 20. század utolsó évtizedében való zsugorodásának adatait, http://www.origo.hu/mindentudasegyeteme/kontra/index.html:

a magyar beszél k számának változása

a csökkenés mértéke

Ukrajna

163 111 (1989)

156 600 (2001)

4%

Szlovákia

567 296 (1991)

520 528 (2001)

8,2%

Románia

1 624 959 (1992)

1 434 377 (2002)

11,73%

Horvátország

22 355 (1991)

16 595 (2001)

25,8%

Szerbia

339 491 (1991)

290 207 (2002)

15,5%

Szlovénia

8053 (1991)

6243 (2002)

22,5%

Ausztria (Burgenland)

4973 (1991)

4704 (2001)

5,5%

Az etnikumok dinamizmusát ismét Kocsis Károly egy táblázatának segítségével mutatjuk be (Kocsis 2003):

Hivatkozások:

BAKER, Robin 1997. On the Origin of the Moldavian Csángós. The Slavonic and East European Review 75: 658–680. BEKSICS, Gusztáv 1883. Magyarság és magyarosítás. Budapest. BENK , Loránd 1989. A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéb l. Magyar Nyelv 85: 271–287, 385–405. = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 188. szám, 1990. BORBÉLY Anna 1995. A magyarországi románok nyelvhasználata a változások tükrében. Regio 6/3: 34–43. BORBÉLY Anna 2001. Nyelvcsere. Szociolingvisztikai kutatások a magyarországi románok közösségében. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet Él nyelvi Osztálya. CSERNICSKÓ István 1998. A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest:

Osiris & MTA Kisebbségkutató M hely. DÁVID, Zoltán 1993. A magyarországi nemzetiségek 1990-ben. Valóság 10: 34–42. DOMOKOS Pál Péter [1931] 1987. A moldvai magyarság. [Csíksomlyó] 5. kiadás, Budapest: Fekete Sas Kiadó, 2001. FODOR, Katalin 1995. A csángók identitáspro blémájának nyelvi és nyelven kívüli okairól. In: Kassai I. szerk. Kétnyelv ség és magyar nyelvhasználat. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet, 121–127. GÖNCZ, Lajos 1999. A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Budapest–Újvidék: Osiris Kiadó, Forum Könyvkiadó, MTA Kisebbségkutató M hely. GUNDA Béla 1988. A moldvai magyarok eredete. Magyar Nyelv 84: 12–24. GYIVICSÁN Anna 1993. Anyanyelv, kultúra, közösség: A magyarországi szlovákok. Budapest: Teleki László Alapítvány. GYUROK János 1998. A magyarországi horvátok. Pécs: Gálos Nyomdász kft. KARÁDY Viktor 1990. Egyenl tlen elmagyarosodás, avagy hogyan vált Magyarország magyar nyelv országgá. Történelmi-szociológiai vázlat. Századvég 2: 5–37; repr. in:

Kövér Gy. szerk. Magyarország társadalomtörténete Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó I: 302–337. KARÁDY Viktor 2001. Magyar kultúrfölény vagy iskolázási deficit? Újabb adatok a honi középiskolások dualizmuskori nemzetiségi összetételér l (1896–1914). Korall. Társadalomtörténeti fokyóirat 3-4 (2001. Tavasz-Nyár). KASSAI Ilona szerk. 1995. Kétnyelv ség és magyar nyelvhasználat. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. KISS Jen 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Szociolingvisztikai alapfogalmak. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. KOCSIS Károly 1997. Erdély etnikai térképe – Erdély változó etnikai arculata. Budapest: MTA FKI. KOCSIS Károly 2003. A Kárpát-medence változó etnikai arculata (1989–2002). Kisebbségkutatás 12: 706–725. KOCSIS Károly & KOCSIS-HODOSI Eszter 1998. Ethnic geography of the Hungarian minorities in the Carpathian Basin. Budapest: Földrajzi Kutató Intézet MTA Kisebbségi

Kutatói Programja. KONTRA Miklós szerk. 1991. Tanulmányok a határainkon túli kétnyelv ségr l. Budapest: Magyarságkutató Intézet. KONTRA Miklós 1997. Szlovákiában szlovákul – Amerikában angolul. Valóság 1997/5: 60–72, repr. Közérdek nyelvészet. Budapest: Osiris Kiadó, 1999, 33–53. KONTRA Miklós 2003. A határon túli magyar nyelvváltozatok. In: Kiefer Ferenc & Siptár Péter szerk. A magyar nyelv kézikönyve. Budapest: Akadémiai Kiadó, 301–321. KONTRA Miklós & HATTYÁR Helga szerk. 2002. Magyarok és nyelvtörvények. Budapest: Teleki László Alapítvány. LAKATOS Miklós 2003. A magyar társadalom átalakulásának f bb jellemz i a rendszerváltozást követ évtizedben. In: Gyurgyík László & Seb k László szerk., Népszámlálási körkép Közép-Európából 1989–2002. Budapest: Teleki László Alapítvány, 10–30. LANSTYÁK István 2000. A magyar nyelv Szlovákiában. Budapest–Pozsony: Osiris Könyvkiadó/Kalligram Könyvkiadó/MTA Kisebbségkutató M hely. LANSTYÁK István & SZABÓMIHÁLY Gizella. 2002. Magyar nyelvtervezés Szlovákiában: Tanulmányok és dokumentumok. Pozsony: Kalligram Könyvkiadó. LÜK Gábor [1936] 2002. A moldvai csángók. 3. jav. kiadás (Lük Gábor m vei 2.) Budapest: Táton Kiadó. NÁDOR Orsolya és SZARKA László szerk. 2003. Nyelvi jogok, kisebbségek, nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában. Budapest: Akadémiai Kiadó (CD-melléklettel). NELDE, Peter szerk. 1991. Deutsch als Muttersprache in Ungarn. Forschungsberichte zur Gegenwartslage. Stuttgart: Steiner. SÁNDOR Klára 1996. Apró Ábécé – apró esély: A csángók „nyelvélesztésének” lehet ségei és esélyei. In: Csernicskó István & Váradi Tamás szerk. Kisebbségi magyar iskolai nyelvhasználat. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 51–67. SÁNDOR Klára 1999. Contempt for Linguistic Human Rights in the Service of the Catholic Church: The Case of the Csángós. In: M. Kontra & al. szerk. Language: A Right and a Resource. Approaching Linguistic Human Rights. Budapest: CEU Press,

317–331.

SÁNDOR Klára 2000. National feeling or responsibility: The case of the Csángó language revitalization. Multilingua 19: 141–168. SISÁK Gábor szerk. 2001. Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon a 20. század végén. Budapest: Osiris–MTA Kisebbségkutató M hely. TÁNCZOS, Vilmos 1997. Hányan vannak a moldvai csángók? Magyar Kisebbség 3:

370–390, b v. és jav. vált.: http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/moldva.htm. ZACH, Krista szerk. 1998. Rumänien im Brennpunkt: Sprache und Politik, Identität und Ideologie im Wandel. München: Verlag Südostdeutsches Kulturwerk.