You are on page 1of 306

Cecelia Ahern

A szerelem kézikönyve

ATHENAEUM
Budapest
Copyright © Cecelia Ahern 2013
Hungarian translation © Babits Péter, 2014
ISBN 978-963-293-338-2

2

Tartalom
1. Hogyan beszéljünk le valakit
2. Hogyan hagyjuk el kíméletesen a férjünket
3. Hogyan ismerjünk fel egy csodát és mihez kezdjünk vele
4. Hogyan tartsunk ki a végsőkig
5. Hogyan jussunk valakivel a következő szintre
6. Hogyan csitítsuk háborgó lelkiismeretünket és szundítsunk egy
kicsit
6. Hogyan építsünk barátságokat és ébresszünk bizalmat
8. Hogyan kérjünk őszintén bocsánatot, miután felismerjük, hogy
fájdalmat okoztunk
9. Hogyan élvezzük az életet – 30 egyszerű lépés
10. Hogyan készítsünk rántottát feltöretlen tojásból
11. Hogyan tűnjünk el teljesen, hogy senki ne találjon ránk
12. Hogyan kezeljünk egy olyan problémát, mint Maria
13. Hogyan ismerjük fel és értékeljük életünk legfontosabb
szereplőit
14. Hogyan együk meg, amit főztünkt
15. Hogyan arassuk le, amit elvetettünk
16. Hogyan szervezzük át és egyszerűsítsük le az életünket
17. Hogyan tűnjünk ki a tömegből
18. Hogyan legyen minden újra tökéletes
19. Hogyan ál junk fel és poroljuk le magunkat
20. Hogyan ál junk fel és váljunk újra tényezővé
21. Hogyan ássunk lyukat a világ túlsó felére
22. Hogyan oldjunk meg bonyolult hagyatéki ügyeket nyolc
egyszerű lépésben
23. Hogyan készüljünk fel a búcsúra
24. Hogyan dagonyázzunk a kétségbeesésben
25. Hogyan kérjünk segítséget és őrizzük meg a büszkeségünket
26. Hogyan szabaduljunk ki a 22-es csapdájából
27. Hogyan ünnepeljük meg az eredményeinket
Köszönetnyilvánítás
3

Davidnek, aki megtanított rá, hogyan legyek szerelmes

4

1.
Hogyan beszéljünk le valakit
Azt mondják, kétszer nem üt be a ménkű. Ez nem igaz. Mármint
igaz, hogy mondják, csak nem így van.
A NASA tudósai kiderítették, hogy a felhőkből lecsapó villámok
sokszor kettő vagy több helyen is érintik a talajt, és annak az esélye,
hogy eltaláljanak valakit, negyvenöt százalékkal magasabb, mint
hinnénk. Az emberek ilyenkor persze arra gondolnak, hogy a ménkű
sosem csap kétszer ugyanoda, csakhogy ez szintén tévedés. Noha
annak az esélye, hogy valakit villámcsapás ér, csupán egy a
háromezerhez, 1942 és 1977 között a virginiai parkőrt, Roy
Cleveland Sullivant például hét különböző alkalommal is eltalálta a
villám. Roy valamennyi alkalmat túlélte, hogy végül hetvenegy éves
korában, állítólag szerelmi bánatában agyonlője magát. Ha egy
pillanatra elfelejtjük a villámos metaforát és egyszerűen kimondjuk,
amire gondolunk, akkor azt kapjuk, hogy ugyanaz a valószínűtlen
esemény sosem történik meg kétszer ugyanazzal az emberrel. Nem
igaz. A szerelmi bánat semmihez sem hasonlítható szenvedés, s ha
Roy valóban viszonzatlan érzelmei miatt dobta el az életét, neki aztán
tudnia kellett, hogy vannak, akik szinte vonzzák a villámcsapásokat.
Ezzel el is jutottam történetem lényegéhez és a velem megesett két
valószínűtlen esemény közül az elsőhöz.
Azon a fagyos decemberi éjszakán, 11 órakor, egy olyan helyen
találtam magam, ahol még sosem jártam. Nem a lelkiállapotomra
célzok, szó szerint nem ismertem ezt a dublini környéket. A dermesztő
szél átfújt egy félbehagyott southside-i építkezésen, kísérteties
dallamokat játszott a kitört üvegeken és az állványzat csapkodó
fóliáin. Az ablakok helyén sötét lyukak ásítottak; mindenfelé
befejezetlen felületek álnok kátyúkkal és felforgatott kockakövekkel,
odahányt csövekkel eltorlaszolt erkélyek és vészkijáratok,
ötletszerűen kezdődő és a semmiben végződő vezetékek – mint egy
modern tragédia díszlete. Már a látványtól megborzongtam, nem
5

kellettek hozzá a mínuszok. Egy ilyen lakótelepet összehúzott
függönyök mögött pihenő családoknak kellett volna megtöltenie,
ehelyett minden kihaltnak tűnt; az otthonokat sorsukra hagyták egykori
tulajdonosaik, akiket a tűzvédelmi rendszabályok durva áthágásánál
sokkal jobban zavart az a számtalan beváltatlan ígéret, amellyel az
ingatlanboomon felbátorodott beruházók rávették őket az időzített
bombáknak is beillő luxuslakások megvásárlására.
Nem lett volna szabad ott lennem. Tilosban jártam, elsősorban
mégsem emiatt kellett aggódnom. Komoly veszélynek tettem ki
magam, s mint nem szívesen látott betolakodó, jobban tettem volna,
ha sarkon fordulok és elsietek arra, amerről jöttem, mielőtt még
nagyobb veszélybe kerülök. Pontosan tudtam ezt, mégis tovább
gázoltam a törmelékben és dacoltam a szorító gyomorgörcsömmel.
Bementem.
Negyvenöt perccel később ismét odakint álltam, borzongva és
dideregve vártam a rendőröket, ahogyan a diszpécser kérte. A
távolban mentő fényeit láttam, közvetlenül mögöttük egy jeltelen
rendőrautóval. Utóbbiból pattant ki a borostás, kócos és mogorva, ám
valamiért mégsem elrettentő küllemű Maguire nyomozó, akin látszott,
hogy mint érzelmileg zaklatott, rugóra járó felhúzott figura, bármelyik
pillanatban képes kiugrani a dobozából. Noha laza megjelenése
alapján akár egy rockbanda tagjának is beillett volna, a tény, hogy
történetesen negyvenhét éves nyomozó, sokat rontott stílusos
külsején, ugyanakkor aláhúzta helyzetem komolyságát. Miután
mindenkit elirányítottam Simon lakásába, visszatértem a szabadba, és
ott vártam ki, hogy elmondhassam a történetem.
Beszéltem Maguire nyomozónak Simon Conwayről, az odabent
megismert 36 éves férfiról, akit ötven másik lakástulajdonossal
együtt biztonsági okokból költöztettek ki a telepről. Simon jobbára a
pénzről beszélt, meg a hatalmas nyomásról, hogy jelzáloghitelt kell
fizetnie egy olyan lakás után, amiben nem lakhat, miközben a városi
tanács feltehetően nem fizeti tovább a felajánlott szükséglakás
bérletét, ráadásul épp most veszítette el a munkáját. Felidéztem a
beszélgetésünket Maguire nyomozónak, bár a saját szavaimra alig
6

Engem talán még jobban meglepett a találkozás. amelyekről már tudtam. amíg le nem teszi a fegyvert. mondanom kellett volna. de tudtam. de mielőtt esélyem lett volna bármit szólni vagy tenni. hogy amikor belebotlottam. Simon rám nézett. mint őt. A helyzet az. Tőlem telhetően igyekeztem felcsillantani a fényt az alagút végén. hogy felbukkantam elhagyatott otthonában. így leginkább ide-oda csapongtam a mondatok között. történt valami. Egészen megváltozott az arca. Bármennyire is buzgott bennem a félelem. A fegyver elsült. de miután kinyomtam a telefont. Ekkor hívtam fel a rendőröket. 7 .emlékeztem. én pedig nem árultam el. A fejemben azonnal megszólalt a vészcsengő. hogy a rendőrök küldtek be tárgyalni. keményen küzdöttem a kísértéssel. hogy nem engem lát. Ártatlannak vélt szavaim. hogy letegye a fegyvert a konyhai pultra. amiket vélhetően mondtam – vagy amiket. hogy jobb lett volna magamba fojtanom őket. Nyilván azt feltételezte. A gyerekeiről beszélgettünk. hogy egész sereg ember áll a hátam mögött. bár miközben azt a fekete pisztolyt szorongatta a kezében és beszéd közben lázasan lengette. elindítottak egy láncreakciót. fedezéket keressek vagy csak kirohanjak a szobából. hogy lebukjak. felkapta és a halántékához szorította a pisztolyt. hogy erről szó sincs – sőt. el akartam hitetni vele. próbáltam elterelni a figyelmét és addig csitítgatni. Simon Conway éppen egy pisztolyt tartott a kezében. és sikerült is elérnem. így utólagos bölcsességgel.

hogy irigyli mások kútba esett házasságát. Végül ez az esemény – a Simon Conway. amit az a pisztolylövés kavart. nem tök részegen hülyeségeket beszélni a konyhájában. mondjuk. a pozitív gondolkodás pedig önmagában hegyeket képes megmozgatni. Brenda természetesen nem erre a válaszra várt. Velem is ez történt. Amíg nyakig benne voltam. de egy házasságot mégsem lehet ábrándokra építeni.2. szerinte egy szakemberrel kellett volna a konzultálnom erről. kerestem a boldog pillanatokat és reménykedtem. ami hamis – akár ártatlan és ártalmatlan. Ő is azt hitte. méghozzá azon a szokatlan módon. A férjem. ahogy neveztem – segített felnyitni a szemem. hogy már eleget beszéltem róla: ez a belső párbeszéd már jó ideje zajlik bennem. Barry eleinte megértően viselkedett és támogatott a szükség órájában. s emiatt abba akartam hagyni a színlelést – én is valóságos akartam lenni. Brenda a poszttraumás stressznek tudta be házasságom válságát. Miután vége lett. hirtelen elegünk lesz a színlelésből. A nővérem. meg nem is. ám amikor felismerte a helyzet komolyságát – minthogy összepakoltam a 8 . sarlatánnak érezzük magunkat tőle. a házasságunk. Elárultam neki. Igazat is mondtam. akár komolyabb dolog.incidens. hogy váratlan döntésem csak megkésett utórengés. hétköznap éjfélkor. és könyörgött. Hogyan hagyjuk el kíméletesen a férjünket Olykor. belém villant a felismerés: mindig is tudtam. hogy beszéljek erről valakivel. Simon csupán siettette a boldogtalan végkifejletet. ha valami szívbe markolóan valóságos dolgot látunk vagy tapasztalunk. hogy a házasságom rossz. hogy az övé még nagyobb bajban van. Idiótának. tudhatja. Erre jöttem rá az elmúlt néhány hónapban. El akarunk határolódni mindentől. amikor tudunk valamit. mint. hogy minden tiszta és őszinte legyen az életemben. Tanúja lettem életem egyik legvalóságosabb történésének. Aki azon kapja magát.

A lakás – azelőtt a miénk. Ezután tanúsított viselkedése őszintén meglepett – saját sokkos állapotom nemkülönben –. hogyan érzünk-érezhetünk majd. ragaszkodott az összes csészéhez. Azt is megértettem. jobb szívvel gondol anyámra. és negyedszer. egy erős kávéval és egy szelet pirítóssal felébresztettem Barryt. hosszú éjszakákon át hallgattam őket. hogy az a vérfagyasztó sikoly az én torkomból tört fel. hogy a férjem így kifordul magából – mintha teljes személyiség-átültetésen ment volna át. és másodszor is beszéltem a rendőrökkel. mint házasságunk válságáról. amikor az okokat firtatta. Szó szerint. Készen akartam állni. Ha rajta múlik. Így visszatekintve. amik nem kellenek neki. Nem felkészületlenül vágtam bele az életváltoztatásba. most már az övé. azokat is megtartaná. és valamiért azt hittem. A kocsi – azelőtt a miénk. harmadszor. hogy ez a helyes döntés. nem hajlandó osztozni rajta. Nem egy barátom elvált. majd ittam egy csésze teát a helyi EuroSparban. A Simon Conway-incidens éjszakáján. előre tudtam. most már az övé. hogy alaposan utánaolvastam a kérdésnek. hogy láttam egy ember halálát. ha egyszer úgy döntök. hazaautóztam és négy dolgot tettem. kiborította a kenyérpirító 9 . mégsem ötlött fel bennem soha. rosszindulatú. bevallottam. nem habozott mindennek elmondani. ha valaha úgy találom. ami azelőtt a miénk volt – még azokat a dolgokat is. bár soha életemben nem voltam dagadt. fellapoztam Hogyan hagyjuk el kíméletesen a férjünket című szamárfüles könyvemet. véget vetek a házasságunknak. hogy mindaddig tökéletesen lepleztem boldogtalanságom. hogy jegyzőkönyvbe vegyék vallomásomat. másodszor. hogy mindenki összezavarodott és képtelen hinni nekem. a megtisztulás reményében lezuhanyoztam. minden mást is megtart. hogy ezzé a rideg. be sem tehetem oda a lábam. Nem hibáztattam ezért. és soha nem értettem az időzítéshez. hogy soha többé ne láthassam őket. Először. Ahhoz lehetett köze. Ha lennének kölykeink. miután kiderült számomra.holmimat és kiköltöztem az otthonunkból –. hogy közöljem vele: a házasságunknak vége. Egyértelműen nyilatkozott a kávéfőzőről. megkeseredett és ellenséges emberré váljék. Barry alaposabb tájékoztatást kapott arról az öngyilkosságról. mert mindig azt hittem.

– Oscar – néztem az íróasztal túloldalán ülő ügyfélre. – A buszsofőr nem akarja megölni. hogy hónapokig nem aludtam rendesen. a nappaliban. Gyűlöl. ő mégis hallgatott rá – ezért vártam a dühroham elmúlását. mert még nem látta. Ráhagytam mindent a konyhában. Ha nem. hogy ezt tettem vele. hogy a lelke mélyén ő is ugyanígy gondolkodik a házasságunkról. Miféle ülése? 10 . remélve. semmit. hogy csapdába ejtett bennünket valami. – És ön szerint a buszsofőr miért érez így önnel kapcsolatban? Megvonta a vállát. A teher végül olyan súllyal nehezedett a vállamra. A harag. hogy tiszták az indítékaim. hogy mindez vele történik. rossz tanácsadó. és óriási hisztit csapott a forraló miatt. Így visszatekintve úgy tűnt. Mindig is jó hallgatóság voltam. mégis nehezemre esett elviselni. és meglepett. ami kezdettől fogva elhibázott. de még ekkor is követett a vécére. Igyekeztem olyan türelmesen és megértően viselkedni. mielőtt lenézett összefűzött ujjaira. – Ilyenkor szokott mondani valamit? – Ha felszállok. hogy egyszer majd őszintén beszélhetünk. ezért elfeledte a pillanatokat. hogy pisilés közben tovább kiabáljon velem. Biztosan tudtam. amikor mindketten úgy éreztük.elvesztésének gondolata. – Nem mindig szabad az ülésem… – Az ülése? Ez újdonság. – Amint megáll a busz. amikor nem száll fel? Elgyötörten felsóhajtott. odafigyeltem rá. a hálóban. Csak azért mondja. Tudtam. hetekig egyáltalán nem aludtam. csak úgy morog rám. hogy nem tudtam lebeszélni egy idegent az öngyilkosságról. nem értettem viszont a magyarázkodáshoz. hogyan néz rám. hogy ennyire igényelné. – Van. – De igen. amennyire lehet. kinyitja az ajtót és fenyegető tekintettel végigmér. Erre rakódott rá a kudarc. mint tudjuk. csak mélyen megsebezte a lelkét.

aki annál a megállónál száll fel. Ellennék egészen a városig. azután töredelmes vallomást tett. – Félúton voltam a város felé… – Vigyázzon. – Ott biztonságban érzi magát. amíg meg nem áll a busz. – Maga a tökély. Leül az első szabad helyre. – Így olyan könnyűnek tűnik. Ha ő ott van. hogy szabad-e a helyem. Holnap felszáll a buszra. Halálosan sápadtnak tűnt. mit jelent ez. – Meg tudja csinálni – tettem hozzá gyengéd hangon. de néha ott szokott ülni a lány. pénteken pedig négyet. bárhol a buszon. azután leszállok. azután hazasétál. s nemcsak mert az értelmi fogyatékosoktól ideges leszek. hogy az egész busz hallja. őt vagy magamat. ezért mindnyájan engem néznek. Emiatt a sofőr mögötti helyre ülök. – Ne már! – Tenyerébe temette az arcát és egészen magába roskadt. Azután leszállhat és hazasétálhat. az az értelmi fogyatékos. amiért lelepleződött. oké? Én vagyok az egyetlen. – Mióta tart ez? – Nem is tudom. fokról fokra haladva végül sikerülni fog. Másnap. nem szállhatok fel. felszáll a buszra. mégis elkülönül a többitől. és utazik egyetlen megállót. mint egy ablak melletti. Oscar lassan felemelte az arcát. Van olyan jó. Oscar. Tudja. A buszsofőr ezért gyűlöl. a buszon mindenki megbámul. de… 11 . érti? Azt pedig nem látom. helyet foglal valahol. ha a lány ott van. szerdán. nehogy kivetítse a mostani nyugtalanságát egy későbbi szorongásra. Ragadjuk meg a probléma gyökerét. – Nézze. mert a helyemen ül.Felsóhajtott. aki az iPodját hallgatja és úgy énekli a Steps t. de azért is. Csütörtökön fenn marad három megállót. amelyik oldalvást van a többihez képest és az ablakra néz. Nem tudtam biztosan. és fent marad két megállót. néhány hete? – Tudja. Elölről kell kezdenünk az egészet. Vagyis felszállok megnézni. hogy ott van-e. kit győzködök. érti? Apró lépésenként.

kérjen egy időpontot Gemmától a jövő hétre. remek pszichológus lenne magából. míg én 12 . – Oké. Mindig rettegett a vezetéstől. Egészen a városig fenn tud majd maradni a buszon. – Nelson Mandela – mosolyodtam el. hogy csak munkaközvetítő. Alig várom. ahol mindennap megjelenik. mert felülkerekedett minden nehézségen. Oscar számítógépes guruként könnyedén szerezhetett volna munkát (háromszor meg is tette). hogy kiközvetíthessem egy helyre. hogy legalább a tömegközlekedéstől való iszonyát megpróbálja legyőzni. Az ügyfelek mindig rácsodálkoztak erre a rengeteg könyvre. Próbáltam kizárni a hangomból a feszültséget. aki nem fél. hanem aki felülkerekedik a félelmén. Én csak segítettem neki legyőzni a félelmeit. mint a legboldogabb időszakra. és autós oktatónak már tényleg nem szegődhettem el. Amint becsukódott mögötte az ajtó. hogy ment. – Ez is azokból van? – biccentett az önsegélyező könyvektől roskadozó polcok felé. Ha négy megállónál tovább fent tud maradni a buszon. A legszörnyűbb napokra hamarosan úgy fog emlékezni. – Tudja. – Bízom. de abba beleegyezett. hogy a maga számára egyáltalán nem az. Vetettem egy pillantást az órára a válla felett. lehervadt a mosolyom. ezt mindkettőnkért csinálom. – Kár. – Feltornázta magát a székből. – Nem az a bátor. Nem tűnt túl magabiztosnak.– Tudom. csak nem vagyok túl bátor. Dolgozzon a légzéstechnikán. és akkor a mostani félelem helyébe az eufória lép. jócskán kibővíti a munkalehetőségek körét. – Bízzon bennem. és átfésültem a polcot Hogyan… kollekcióm egyik darabja után. Nemsokára már nem lesz ennyire nehéz. utazási gondjai azonban korlátozták a lehetőségeit. hogy megtudjam.

amíg meg nem érik rá az idő. Végül megtaláltam a polcon. akár lesz belőle könyv. és ha egyszer tényleg elkezdem. Brenda szerint jobban izgatott az írás gondolata. akár az is kiderülhetett volna. ebben a megfigyelésben van némi igazság. hogy képes vagyok-e rá. Amelia kis könyvesboltját. hogy ha nem tudom követni a tippjeit. Az író késztetést érez az írásra. sem hogy a kávéjában van-e elég cukor vagy nincs – mindazok a dolgok. Azt mondta. a 13 . mint maga az írás. akár nincs. akár nem. hogy az üresség tökéletesen visszatükrözze kreativitásom hiányát. Hónapokig a párnám alatt tartottam Hogyan írjunk sikeres regényt című könyvemet. hogy pihentessem a nagy álmot. megtenném. Újra átolvastam a jegyzeteimet is. azzal automatikusan bizonyítom alkalmatlanságomat. Tíz éve arról álmodtam. Ezt a vágyát nem befolyásolja az adott toll márkája vagy színe. hogy én is kiadok egyet. mint hogy leültem az íróasztalomhoz és bekapcsoltam a számítógépet. de egyszer sem nyitottam ki. Ezek a könyvek voltak az én bibliáim. de még most sem tudtam. Végül inkább bezártam a szekrénybe. hogyan rúgjunk ki egy alkalmazottat (képekkel). amelyek akadályt képeztek ötleteim szabad áramlása előtt. akár nincs. hogy nem vagyok. de attól tartottam. hogy kiírjak magamból mindent – aztán csak bámultam a fehér képernyőre és a villogó kurzorra. attól való félelmemben. A nővérem. ha igazán írni akarnék. de nem tudtam. minden áldott nap. akár nincs. hogy egyedül én tartom életben a barátnőm. mindenesetre hosszasan álltam a fürdőszobai tükör előtt és próbáltam leutánozni a felelősségteljes munkaadó arckifejezését. amelyeket sárga cetlin a borító belső felére ragasztottam. amit kerestem: Hat tipp arra. akár van számítógépe. ha elveszettnek éreztem magam vagy egy bajos ügyfélnek kellett tanács. Nem biztos. akár van tolla és papírja. Írni akartam. hogy a képek segítettek.őszintén hittem. de sosem jutottam tovább. valahányszor leültem írni. képes leszek-e erre. Brenda sokszor bizonyította. a gyorssegélyek. Cégem. ha csak a magam kedvéért is. készen arra. mennyire csapnivaló az értékítélete. akár van ötlete.

kicsúszott a kezemből és szétnyílva a padlóra hullott. Még akkor is a jegyzeteimet böngésztem. hogyan osszuk fel Gemma feladatait. Én az ilyen könyvek szerint éltem. miközben bűntudatosan próbáltam elrejteni előle a könyvet. – Hát. Ahogy felnézett rám.Rose Munkaközvetítő négy éve működött. ahogyan megnyomta a legalább szót. ami a falon át is behallatszott az előtérből. egyenesen Gemma lába elé. akit ennyire szívtelenül tettek lapátra. zavar és fájdalom suhant át az arcán. miközben hiába próbáltam visszaemlékezni. – Gemma – nyögtem fel. amit tüstént követett Gemma belépése. azzal sarkon fordult. két kollégám. vagy csak érzékeltessem a lényeget? Túl sokáig haboztam. Peter és Paul tüntetően megtagadta olyasvalaki munkájának elvégzését. Gemmát. Mindenki ellenem fordult. akárhányszor is mondtam nekik. 14 . felkapta a táskáját és kiviharzott az irodából. rettegés. És beváltak. együttérzés. addigra már mindent megértett. – Befogtam a másik fülem. milyen sorrendben kellene közölnöm a híreket. döbbenet. az érzelgősség elkerülése? Nyíltan kommunikáljak. Azután meglátta a címét és elsápadt. beleértve közös titkárnőnket. Ahogy esetlenül betuszkoltam a túlzsúfolt polcra. – Maguire nyomozó? Itt Christine Rose. amikor kopogtatás hallatszott. és ugyanennyi munkatársból állt. akit nem szívesen engedtem el. Gemma kuncogva hajolt le. de fokozódó anyagi nehézségeim miatt ezt a lehetőséget is mérlegelnem kellett. majd egyetlen hang nélkül becsuktam a szám. Szóra nyitottam. hogy kizárjam a kitartó telefoncsörgést. Gemma a nagyjelenet óta nem tért vissza. – Maguire – mordult a kelletlen hang a telefonba. legalább az egyik hülye könyvednek volt értelme! – Könnyes szemmel nyújtotta felém. s miután képtelen voltam mindenkit összeterelni és kitalálni. Megkövültségemben is sajgó szívvel tudatosult bennem. mi lenne a helyes megfogalmazás és az illő arckifejezés – egyértelműség. hogy felvegye.

hogy szükségem van Gemmára (amit nyilván Gemma is a fejembe akart vésni). amelyeket valaha tőle kaptam. egy körülzárt magánterületen. most mégis megtartotta volna magának. Néma csendben tűnődtem el. hogy „nem akartam kirúgni… legalábbis még nem. nyilván elkerülte a figyelmemet. Ma reggeli üzenetéből legalábbis ez derült ki. Hagytam üzenetet. Tekintve. Nem kell így pánikolnia. hogy még sokáig rá leszek utalva a megtakarításaimra. hogy olyasmit árultunk. de miután az eset már két hete történt. ” Katasztrofálisan alakult a délelőtt. Itt a temetésére gondolok. – Két hete próbálom elérni. éjjel tizenegy órakor. hogy a nevemre azért emlékszik. bár meglepett. amiből egyikünk sem boldogult. amit senki sem akart megvenni. annyi pénzért. mert érdekelne. Nincs bajban. azzal van tele a hangpostám. korántsem lelkesen. mit keresett abban az elhagyatott házban. Gyorsan témát váltottam. – Próbáltam kiszűrni hangomból a bosszúságot. Nehéz idők nehéz döntéseket szülnek – Barry máris hadba szállt az ékszerekért. – Csak mert még mindig nem mondta el. de én senkinek nem árultam el. – Azért hívom. a bankszámlám mást mutatott. – Megkaptam őket.hogy tévedés történt. abból kellett kiindulnom. Eddig eszembe sem jutott. miközben további hatszáz eurómba került az egyszobás albérlet. További értesülésekre vadásztam. mielőtt még újra nekem szegezte volna a kérdést. mert Simon távozása nyomán hatalmas űr keletkezett az 15 . hogy bajban lehetnék. Szinte minden ismerősöm feltette ezt a kérdést – akik nem. Nem találtam róla semmit a lapokban. – Nem? – színlelt meglepetést. – Igen? – mordult fel Maguire. Mentségnek kevés volt annyi. Ez szíven ütött. ahol kivártam a lakás eladását. azok is láthatóan ezen agyaltak –. Felerészben még mindig nekem kellett fizetnem a jelzálogkölcsönt Barryvel közös otthonunk után. – Nem ezért hívom. de bármennyire egyértelműnek tűnt. mi lett Simon Conwayjel.

mintha mindenki minket figyelne. a háttérben hirtelen csend lett. Nem is volt. de megvezették. ami azóta történt és elhangzott. Többet akartam – több kel ett. Ez magának móka? – Elcsuklott a hangom. honnan szedte ezt. és tudtam. Odaadtam a névjegyem. Nem nyughattam. – Akkor éjjel is mondtam. és úgy elmondani. Megborzongtam és a tenyerembe temettem az arcomat. amiből arra következtettem. Nem tudom. vannak szakembereink. valami cinikus és szenvtelen beszólást. Hosszú csend lett. amíg meg nem tudtam mindent. amit tudtam.életemben és számtalan kérdés a fejemben. hogy egyenesen feltegyem Maguire-nek a kérdéseimet. Régóta benne vagyok a mókában és… – Mókában? Végignéztem. de csak nem jött. de a történtek után akkor sem húzhattam csak úgy egy vonalat. s hogy annak. nincs temetés. hogy ideje leállnom. – Abba is hagyta a jópofizást. amitől az a kényelmetlen érzésem támadt. hogy elmondhassam mindazt a rengeteg csodálatos dolgot. hogy amúgy se válaszolna. Ki akartam deríteni a család elérhetőségét. Akárhonnan is beszélt Maguire. – Két dolog. Megvan még? – Nem akarok beszélni senkivel – csattantam fel indulatosan. Először is. amint egy férfi a szemem láttára kiloccsantja az agyát. Az ő fájdalmukat próbáltam enyhíteni vagy a saját bűntudatomat? Miért baj az. mielőtt durván félbeszakított. Ezt elszúrtam. hogy megtettem mindent. Összeszedtem magam és megköszörültem a torkom. ha mindkettőt? Nem akartam olyan szánalmasnak tűnni. A szerettei szemébe akartam nézni. ahogy már mondtam. – Nézze. – Tudja. – Hogy érti? 16 . – Halló? Vártam az agyas választ. egyetlen áldozattal sem szabad érzelmileg azonosulnia. amit tett. semmi köze hozzájuk. akikkel beszélgethet egy ilyen trauma után – lágyult el a hangja. – Na persze. amit róluk mondott – hogy mennyire szereti őket.

– Valaki elhintett egy süket szöveget. ha majd olyan állapotban lesz. hogy meglátogathatja. miközben lassan belerogytam a karosszékbe. – Van még valami? – Újra mozgásba lendült. Addig is kómában fekszik. 17 . hogy nem halt meg. ahogyan visszatért a hangos szobába. Szólok. Küszködve próbáltam előállni valami tudatos gondolattal. melyikben. Kórházban van. Legalábbis még nem. egy pillanatra elhisszük. ami ilyen ordítóan nyilvánvaló. Egy szót se tudtam kinyögni. hogy nincs temetés? A fickónak szinte fizikai fájdalmat okozott elmagyarázni valamit. átverte. hallottam egy ajtó csapódását. majd kiderítem. Kínosan hosszúra nyúlt a csend. rászedte… – Nem azt. Hogy érti. hogy minden lehetséges. úgyhogy nem beszél sokat. Amikor tanúi vagyunk a csodának. hogy értesítsék magát. – Úgy.

Egyszerűen nem értem. – Megmutattam. hogy hívjam a rendőröket. ha megmutatjuk a fájdalom csillapításának egyéb módszereit. 18 . Az állt bennük. amikor leültem. – Ott voltam. Ezt a felét választottam. hogy nincs tapasztalatom. egy pillanatra mindenképp. Az öngyilkosok igazából gyors megoldást keresnek. Most egészen békésnek tűnt. amikor halántékon lőtte magát – magyaráztam az ügyeletes nővérnek. hiszen végül letette a fegyvert. ezért azzal segíthetünk a legtöbbet. – Talán csoda történt? – Miféle csoda az ilyen? – fogtam suttogóra. – Elolvastam a könyveket az öngyilkosságról és arról. Hagyta. mitől tért vissza a korábbi állapotába. – Azt hiszem. nem az életüket akarják eldobni. amilyennek utoljára láttam. – Egyenest ide tartotta a fegyvert. – Egyre csak ezt forgatom a fejemben. mit kellett volna mondanom. mintha mi sem történt volna. Láttam. akkor talán meggondolja magát. Simon maga tökéletes ellentéte volt annak. hogy gondolkodjon racionálisan. aki öngyilkossággal fenyegetőzik. Angelának. s bár arcának jobb oldalát és az egész fejét bepólyálták. mintha igazából nem is mosolyogna. Hogyan ismerjünk fel egy csodát és mihez kezdjünk vele A szoba mozdulatlanságában és csendjében csak Simon szívmonitorjának kitartó csipogása és légzőkészülékének fújtatása hallatszott. Tényleg elértem hozzá. szomorúan. nehogy Simon meghallja.3. jól reagáltam. – Azután meghúzta a ravaszt. csak működtetné a száj körüli izmokat. különösen annak fényében. a bal fele olyan derűs benyomást tett. hogy véget vessenek a lelki fájdalomnak. hogy ha rá tudunk venni valakit. ahogy… minden… szerteszét… Hogyan maradhatott mégis életben? Angela elmosolyodott. s eközben tudatosan felmérje tettének visszavonhatatlan következményeit.

Simon – suttogtam. ami nem tetszik neki. de már éreztem. Nem akartam neki még 19 . bármit. mielőtt közelebb hajoltam hozzá. Fekete nyomot hagyott. Figyeltem a reakcióját. hogy hozzáérjek. mihez kezdjek. – Christine Rose vagyok. de én cserbenhagytam. talán azt sem akarta. de annyira azért nem közel. hogy felzaklatja a jelenlétem. Elgondolkodva méregetett. akivel… akkor este beszélt. előre-hátra. – Akkor egy kicsit kettesben hagyom vele. Nem lenne rossz ötlet megszabadulni ettől a bűntudattól… – Miért mondja ezt mindenki? – nevettem. tudja. mégsem tettem. fehér cipőjében olyan nesztelenül suhant. talán engem hibáztatott a történtekért. Megköszörültem a torkom. Talán tőlem várta. de visszafogtam magam. Gyorsan körülnéztem és meggyőződtem arról. és úgy kezelnek. hányszor mozdíthatták már meg. akikkel beszélhet erről az egészről. Remélem. tőlem telhetően felhőtlenül. amíg az árulkodó jeleket lestem az arcán és a kezein. hogy ez nem a maga hibája? – Igen. vannak. – Ugye. Legalább tucatszor. rengeteg fekete nyomot. nem igazán tudtam. Végtére is. Belefáradtam. Simon keze után nyúltam. – Jól vagyok. az én feladatom lett volna megállítani. Semmi. ahogyan a mélyről jövő harag kezdi átégetni a mellkasom. – Angela ellépett az ágytól. próbáltam megszámolni. valahányszor arrébb tolták. Most. hogy senki sem hallgat ki minket. mint aki olyat lát vagy hall. – Hé. ha egy kicsit elücsörgök itt. mintha a padló felett járna. Ha tudatánál volt. hogy idáig jutottam. nem bánja. hogy fordítsak a helyzeten és kimondjam a megfelelő szavakat. mintha kezelésre lenne szükségem.Angela a homlokát ráncolta. hogy folyton analizálnak. Vártam valamit. tudom – vontam meg a vállam. hogy megriasszam. – Tudja. míg én a kórházi ágy jobb első kerekére fókuszáltam.

csak jólesett ott lennem. hogy a szokványos látogatási idő nem vonatkozik az olyanokra. Született problémamegoldónak tartom magam. Eltekintve attól. Amikor a felszínen minden változatlan. 20 .több gyötrelmet okozni. kérdezte Barry zavartan és álmosan. Kilenckor. Ezt a felfogást örököltem apámtól. amikor gyűrött arccal felkönyökölt az ágyban. mi a jó nekünk. addig sem lehettem máshol. Miután belőle értelemszerűen hiányzott az anyai ösztön. most sem tudtam volna mit válaszolni. Szeretek segíteni az embereknek. hogy ezúttal csak erről lett volna szó. ebben a nyugalomban. hogy távozzam. de nem hinném. Ebből arra következtettem. de az életem máris bukórepülésben zuhant alá. ha már az anyjuk nélkül kényszerült felnevelni három lányt. „Mit kerestél ott?”. aki kómában fekszik. Nem arra vártam. ahogyan az éjjeliszekrényen tartott fekete keretes szemüveg után nyúlt és feltette. Életem legtöbb területén azt a megközelítést alkalmazom. hogy magához térjen. hátradőltem és kényelembe helyeztem magam. egy gép tartja életben. és hogy a találkozásunk milyen visszavonhatatlanul megváltoztatta mindkettőnk életét. mellette. Simonéról. és az állapota mit sem javul. mint Simon. Arra szántam az ajándékba kapott időt. mit válaszolhatnék. Mert amíg mellette voltam. a másik problémamegoldótól. nem tartogattam neki semmilyen mondanivalót. mit kerestem. hogy rajta merengjek. hogy tudja. vagy a sors keze. Nem tudtam. ha emberi viselkedésről van szó. hogy mindez véletlen egybeesés-e. Túlságosan szégyenteljes lett volna kimondani. legalább változtatni kell rajta. önmagában az a tény is megért egy misét. nyugodt és rezdületlen maradt. Még csak hetek teltek el Simon öngyilkossági kísérlete óta. a látogatási idő végén senki sem kért meg. akinek muszáj volt elsajátítani a gyakorlatias gondolkodást. beismerni. hogy elgondolkodjam a saját életemről. hogy ha valamit nem is lehet megjavítani. hogy egy elhagyatott épületben kontaktusba keveredtem egy fegyveres férfival. hogy akkor ott kellett lennem. Eltűnődtem. milyen nevetségesen eltévedtem – s nem csak földrajzi értelemben. Apró gombszemei óriásira nőttek. különösen.

miután engem láttak a vétkes félnek. hiszen a házasságomból is ezért léptem ki. nem akartak belekeveredni és látványosan valamelyik oldalhoz húzni. Brenda is hívott. akivel erről beszélhetett volna. majd a válasz alapján kidolgozta a megoldást. hogy megtalálják a helyüket a világban –. Ez néha pusztán matematika – üresedés egy megfelelő képesítéssel rendelkező munkakeresőnek –. de miután ezek közös barátok voltak Barryvel. Mindig éreztem emiatt egyfajta felelősségtudatot – segíteni az embereknek. kivált a józan eszemmel kapcsolatban. Inkább nem tettem ki őket ennek a stressznek. tőle telhetően igyekszik megoltalmazni őket. de nem tudtam volna elviselni. Ő így intézte a dolgokat. hogy költözzek hozzá. mint bárhol 21 . és fordítva: felismerni. jobb híján minket kérdezett. Akárhogy is.és nem akadt senki más. én pedig az egésznek a sűrűjében. Nem akartam őt egyedül hagyni. hogy szabadon járhassak-kelhessek és ne kelljen mindenféle kérdésre válaszolnom. ám örömteli várakozással. a végzet gonosz asszonyának. hogy otthonosabban éreztem magam az intenzíven. máskor azonban. mit tehet az adott cég az emberért. mindenki úton van. vonakodtak felajánlani a lehetőséget. A munkaközvetítés talán egyszerű hivatásnak tűnik. meg persze ott vannak. különösen. hogy állandóan a vélt poszttraumás stresszemmel nyaggasson. de én mindig úgy tekintettem magamra. Szabadnak akartam érezni magam. mint a kerítőre. úgy érezte. Az általam megismert emberek eltérő érzéseket táplálnak a céljaikkal kapcsolatban: egyesek csupán elvesztették az állásukat és hatalmas stressz alá kerültek. aki összetörte Barry szívét. mint Oscar. aki összepárosítja az alkalmas embert az alkalmas állással. Simon Conway most mégis emiatt feküdt ebben a szobában. mások egyszerűen mással szeretnének foglalkozni. akik először kerülnek ki a munkaerőpiacra és izgatottan lépnek életük új szakaszába. Ha egy apa magára marad három tíz év alatti lánnyal – akik közül a legkisebb alig négyéves –. ezt kell tennie. Sok barátomnál meghúzhattam volna magam. és eltelnek a feszült. Azt akartam. Az a tény. messze túl kell lépnem a hatáskörömet. A rendelkezésre álló energiát a megfelelő céghez kell irányítani. hogy visszatérjek a bérelt lakásba és tévé híján a négy falat bámuljam. ha olyanokba botlok.

Ötéves voltam. Most elmondom. az ütőjátékos pedig rosszul számította ki az ívet és elhibázta. hideg tél után. sötét. sem Barrynek. amikor a szeme csaknem elveszett összevont szemöldöke alatt. Clontarf és Saggart között. csak én nem. de 22 . hogy minden rendben. Az egész krikettklub kivonult. hogy utóbb bárhol és bármikor felidézzük a vele kapcsolatos boldog érzéseket – ám ennek előfeltétele. amit nem mondhattam el Maguire nyomozónak. A módszer lényege. ahol akkor éjjel találkoztam Simon Conwayjel. Miután megtaláljuk ezt a helyet. Őket se nagyon érdekelte a krikett – egész úton azért nyafogtak. amit abban a zombifilmben láttam. Régóta kitartóan kerestem. mi pedig elmentünk a nővéreimmel megnézni. hogyan játszik Apa. Egy helyet kerestem. hanem azt a helyet. Széles mosoly terült szét rajta. amit az elmúlt hetekben szüntelenül. Harmadszor dobott. Anya alig néhány hónappal korábban halt meg. Egy krikettmeccs zajlott itt. Emlékszem. amit tudati szinten nem is tudunk azonosítani. de amikor láttam Apa arcát. A labda a kapuba került. láttam arcán a feszült koncentrációt. a könyv különféle gyakorlatokat ajánl. És amiről boldog emlékeket őriztem. Apa dobott. Nem magát a lakótelepet kerestem. vagy egyszerűen csak tetszenek a fények. esetleg olyan okból érezzük magunkat jobban. Előfordulhat. már tudtam. hogy meglegyen az alkalmas hely. először a hosszú. végül így jutottam el arra a lakótelepre. és még mindig érzem az ajkamon a zacskószámra falt sós mogyoró ízét. mintha mindenki elkapta volna azt a fura vírust. hogy mindenki üdvrivalgásban tört ki. sokat elárult rólam. mert szívesebben játszottak volna a barátaikkal –. Persze ezt is az egyik könyvemből szedtem: Hogyan éljünk boldogságunk szigetén. hogy valamivel jobban érezzem magam a bőrömben. azt a tekintetet. kisütött a nap. hogy szép emlékeket őrzünk vele kapcsolatban. a fickó kiesett.máshol. Már a meccs vége felé jártunk. Emlékszem a nővéreim arcára is. sem senki másnak. Emlékszem a sör szagára. sem apámnak és a két nővéremnek. rémülten néztem a tömeges hisztériát. Először megijedtem. amitől jobban érezzük magunkat. hogy keresünk egy helyet. amiből építési terület lett. Apa akkorát kurjantott és olyan lendülettel bokszolt a levegőbe.

a parkban és a teniszklubban. de három hét után már határozottan kezdett aggasztani. az összes helyen. Akkor már hat hete ezt csináltam: jártam a régi általános iskolámnál. ami kész szerencse. már ők is mosolyogtak. Ahelyett. miközben mást se kívántam. ám amikor odaértem. még azt a kevés szép emlékemet is feléltem. Azért mentem a félbehagyott építkezésre. hogy újra átéljem mindezt. akiről azt hittem. Hirtelen sugallattól vezéreltetve felkerestem egy gyerekkori barátnőmet. maradt benne annyi tapintat. én pedig abban a pillanatban azt gondoltam. leszámítva a benne bujkáló kimondatlan kérdést: Mi a nyavalyát keresel itt? Annyira azért nem ál tunk közel. hirtelen emlék éledt bennem: a friss sütemények forró. ahogyan az anyja is. amiről csak kellemes emlékeket őrzök. csak elmenni máshová. a nagyszüleim házánál és a gazdaboltban. 23 . hogy felvillanyozódtam volna. a mélyén Simonnal. a főiskolán. Az első néhány hétben nem zavart a sikertelenség. édes illata. Vágytam a megnyugvásra. és lefolytattam vele a létező legkínosabb beszélgetést. csak egy kísértetházat találtam. ahogy a csapattársai a vállukra vették Apát. Azért tértem be éppen őhozzá. a kosárpályán. Simon meglátogatása után újult lendülettel vetettem magam a keresésbe. Valahányszor együtt játszottunk. tovább folytattam a keresést az olyan helyek után. hogy nem találom a helyem. amelyek boldoggá tesznek. Abból kiindulva. hogy tényleg válságos időket élhetek meg. akik mászókának használták. hiszen nem maradt egymásnak semmi mondanivalónk. Huszonnégy év múltán az illat eltűnt. mert ahogy arra sétáltam. két izgága gyerekkel. a keresés még segített is múlatni az időt. ahol a nyaraimat töltöttem. Miután akkor éjjel otthagytam Simont a kórházban. ahová a nagyszüleim jártak. az anyja mintha mindig sütött volna. egy perc nyugtot sem hagyva neki. hogy mégis minden rendben lesz. hogy a bérelt lakás magnóliaszínű falai között úgysem találnám meg. és tudtam. hogy sokkal menőbb nálam.ahogy látták az ünneplést. hogy ezt nem mondta ki hangosan. a helyükön csak elcsigázott barátnőmet találtam. ahol először csókolt meg egy fiú.

Akkor is éppen ezt csináltam. 24 . amikor egy rendkívül valószínűtlen esemény ugyanabban a hónapban ugyanazzal a személlyel másodszor is megtörtént.

Mintha kitépték volna a szívemet. arra viszont annál inkább. alatta a Liffey vizén visszatükröződő színes fényekkel. hogy az Erasmus kézzelfogható. Nem emlékszem. Azért választottam ezt a helyet. hogy a korábbi kötelékektől megszabadulva próbára tegyem a szárnyaimat. amikor közgazdaságtan mellett spanyolt is hallgattam. helyeket. Hogyan tartsunk ki a végsőkig Dublin utcái csendesek voltak azon a decemberi vasárnap éjszakán. alig ment a tanulás. már tudtam kezelni. nem tudtam aludni. amikor a Wellington Quay felől a Ha’penny Bridge felé tartottam. Apám minden áldott nap írt. A Ha’penny – hivatalos nevén Liffey-híd – a város északi és déli felét kapcsolja össze elbűvölő kovácsoltvas korlátokkal keretezett ívével.4. próbáltam neveket és történeteket társítani hozzájuk. mennyire szorosra fűztük a kötelékeinket azt követően. de még nem szakadt le. ami különösen éjjel. Ahogy teltek az évek. Teljesen elbűvölt ez a kép: közelről megvizsgáltam a képpontokra széteső embereket. amit 1816-os építése után kivetettek. már tudtam. ahová tartanak és ahonnan érkeznek – 25 . kivilágítva mutat jól. A képeslap az éjszakai Ha’pennyt ábrázolta. egy évet Spanyolországban kellett töltenem. a főiskolán azonban kiderült. mennyire voltunk összetartó család anya halála előtt. saját és nővéreim életének minden apró-cseprő eseményét megosztotta. nem tudtam enni. megkerülhetetlen valóság. egyben keservesen fagyosak is. mert főiskolai tanulmányaim részeként. Ez a gyaloghíd Dublin egyik legismertebb látnivalója. A hóesés csak fenyegetett. Aztán érkezett tőle egy képeslap. a családomnál maradjon. háttérben a kivilágított dublini városképpel. és e felismerés nyomán túláradó vágyat éreztem arra. egyre inkább elképzelhetetlennek tűnt. A hídvám miatt lett Fél Penny. hogy otthon. ami segített továbblépni – vagy ha a honvágy meg is maradt. hogy jobb kedvre derítsen. Amint Spanyolországba értem. de ezzel csak még fájdalmasabbá tette honvágyamat. hogy bármelyikünk kirepüljön a fészekből. hogy hibát követtem el – folyton csak sírtam.

Magányos. Az adrenalin hirtelen felpezsdült az ereimben. Mindenki a hídon álló férfira meredt. hogy az érzés nem lesz azonnali és mindent elsöprő. hogy pontosan ezt az érzést várjam a híd látványától. A két kislányra gondoltam. Valami elpattant benne. pontosan mit mondtam. Mostanra gyakorlottan kerestem a helyem. a fények ugyanúgy tükröződtek vissza a sötét vízfelszínen. ahonnan letekintett az alatta örvénylő fagyos folyóra. Felidéztem. Éjszaka a szobám falára tűztem. majd utána.ismerős. amint várják. Miközben döbbenten csatlakoztam hozzájuk. azon tűnődtem. mint egykor. ettől nem is 26 . Most éppen arról folyt a társalgás. hogyan változott meg a kifejezése. mintha otthonom egy része örökké velem lenne. hogy Ray Cleveland Sullivan érezhette ezt. mennyi időbe telik kiérniük. Éjszaka volt. hogy apu felébredjen. hogy ha majd ott állok. legalább fel tudom idézni magamban az emléket. s bár a parton emelt új házak egészen más panorámát mutattak. Attól. a hatást. Azután újra magam előtt láttam a hídon álló férfit és a számtalan életet. az élményt. feketébe öltözött férfi kapaszkodott a híd külső felén. hogy véget akar vetni a fájdalmának. az intenzíven. meg hogy addigra talán késő lesz. míg én önkéntelenül Simon arcát láttam magam előtt. ahogy máskor. ettől úgy éreztem. mielőtt meghúzta a ravaszt. amit mondtam? Nem emlékeztem. Minden olyannak tűnt. Mindenki előállt valami hasznos ötlettel. általam is ismert helyeket. amint azon tanakodnak. Nem voltam annyira hülye. miért nem kel fel. hiszen majd’ minden héten jártam erre. nappal mindenhová magammal vittem. mielőtt újra magához vette azt a pisztolyt. amit örökre megváltoztat azzal. mégis reménykedtem. A Wellington Quay felőli lépcsőkön kisebb tömeg verődött össze. ezért tudtam. amikor másodszor is belevágott a villám: Ne már megint! Valaki hívta a rendőröket. a háttérben ott világítottak Dublin épületei. Egyvalamit leszámítva. mint a képeslap. de talán én tehettem az egészről. és képtelen más kiutat találni. mit kellene tenni.

Kerüljük az éles tónusváltásokat és végig tartsuk fent a szemkontaktust. A fagyos szél úgy csapott arcon. amit az ilyen helyzetekről olvastam. máris karnyújtásnyira kerültem tőle. mit kellene tenni. Tetőzött a dagály. Feltettem a lábam a lépcsőre. orrom elzsibbadt és folyni kezdett. azután tekintete vissza is rebbent a folyó felé. és görcsösen kapaszkodott a vasba. Már nem fordulhattam vissza. beszéd közben is látni akartam az arcát. – Helló – köszöntem halkan. mintha figyelmeztetni akarna: „Ébresztő! Légy résen!” A füleim máris sajogtak a hidegtől. hogy a dermesztő széllel minden szavam. Elszakadtam a mögöttem várakozó emberektől. ettől magabiztosnak és összeszedettnek éreztem magam. és máris belezuhanjon a folyóba. Nem maradt választásom: meg kellett mentenem. a víz felett átívelő keskeny peremen. Túl kellett kiabálnom a szél zúgását. ellenségesen és rémisztően örvénylett. Nem fogom megérinteni. egyenletesen beszéltem. Felém fordult. Egyre tisztábban láttam a férfit: talpig feketében állt a korlát rossz oldalán. próbáltam rájönni. ki kellett zárnom magamból a csődületet. Mellettem hárman tovább vitáztak azon. Első lépésként a férfira kellett összpontosítanom. – Christine-nek hívnak – tettem felé néhány lassú. 27 . Csak egy futó pillanatra törtem át a benne kavargó gondolatok ködét. – Kérem. ne ijedjen meg. Simon Conway óta jó néhány könyvet elolvastam. hol szúrtam el. Képes vagyok rá.dönthettem volna másként. A korlát mellett maradtam. nehogy megriasszam. hogy a sötét vízre meredjen. kimért lépést. Ha tényleg nem lesz más választásom. ami nem vált senki hasznára. Ezúttal minden más lesz. és próbáltam elfeledkezni arról. Elégedett lehettem a távolsággal. mondogattam magamban. hogyan kellett volna lebeszélnem. miközben visszaemlékeztem arra. minden szuszogásom eljut a fülükhöz. Megtorpantam. de nyugodt és tiszta hangon. a Liffey feketén és zavarosan. majd el is feledkezett a jelenlétemről. – Ne jöjjön közelebb! – kiáltott fel páni rémülettel.

nem akarom. hogy kétségbe van esve. – Egy lépésnyit közelebb húzódtam. – Azt hiszi. – Ez most komoly? – kérdezte. Látom. nincs oka kapkodni. ahogyan görcsösen markolta a korlátot: fehérre. Én… nem akartam ezt az egészet. amiről eszembe jutott. Rengeteg időnk van. Én… csak… nem hittem. hogy ilyen sokáig fog tartani. A szívem nagyot dobbant minden alkalommal.innen megragadhatom. – Nincs szükségem a segítségére. nem akartam jelenetet. Nem sok időm maradt. – Oké. menjen el. hogy leeshetek? Azt hiszi. hogy lássa. oké. amikor végleg felhagynak a kapaszkodással. és rettegtem a pillanattól. Semmit sem kell tennie anélkül. amikor ujjai ellazultak. a feje tetején fekete kötött sapka. csak túl akarok lenni rajta. A harmincas éveiben járt: élesen metszett állkapocs. Egyedül. – Hogy hívják? – Hagyjon békén! – csattant fel. amíg én nem mondom. – Kizárt magából és újra a vízre meredt. Elnéztem ujjperceit. pupillája kitöltötte az egész szembogarát. – Aggódom magáért. azután vissza rám. Kék szeme óriásira nőtt. – Nagyot nyelt. – Beszélni szeretnék magával. véletlenül vagyok itt? – Próbált újra kirekeszteni és a folyóra koncentrálni. hogy 28 . senki sem fog idejönni. Nincs oka pánikolni. Még szorultságában is előzékeny maradt. Felém fordult. Csak azt kérem. itt maradok. majd esengve hozzátette: – Kérem. hogy alaposan átgondolná. hogy leessen! – Hogy leessek? – Vetett rám egy gyors pillantást. Azért jöttem. majd újra lefelé. majd újra vörösre váltottak. milyen közel vagyok. – Figyeljen oda. hogy összeakadjon a tekintetünk. hogy segítsek. érdekel. – Nézze. hogy talán be van lőve vagy részeg. Egyedül akarok maradni. – Kérem.

Készen álltam meghallgatni. mitévő legyek. csak hogy átadhassam magam ennek a késztetésnek. A további puhatolózás sem hozott választ. – Szeretném tudni a nevét – próbálkoztam tovább. hogy nem. Adam – mondtam ki hangosan. Nem álltam készen erre. Hullámokban törtek rám az érzelmek. – Adjon egy esélyt. amit valaha olvastam. nem akarok felelős lenni még egy ember haláláért. Nem szólt egy szót sem. miközben meghúzta a ravaszt. hadd bizonyítsam be. hogy nem ez az egyetlen 29 . Végigfuttattam magamban mindent. vagy mert úgy érzi. S ha éppen miattuk van itt. amit ilyenkor kell. Hallgatott. ahogyan a szemembe nézett. – Eltöltött a megkönnyebbülés. hogy visszatérjek a bámészkodók tömegéhez és közöljem: képtelen vagyok rá. és én csak segíteni akarok… – Segíteni akarok. hogy csak teher a számukra? Vadul kavarogtak a gondolataim. hogy ezzel éppen ellenkező hatást váltanék ki. még ha ő nem is érzi ezt. Olyan sok a szabály.álljon szóba velem. vagy nem lehet. Viszont még nem ugrott le. amiért mégis kialakult a párbeszéd. és másra se vágytam. Legszívesebben sírva fakadtam volna. Egyetlen szóval sem. Elképzeltem Simon arcát. – Oké. – Szeretném meghallgatni. de féltem. készen álltam elmondani. – Úgysem tud lebeszélni róla. Ezt most nem szúrhattam el. – Nincs értelme. ez is valami. – Próbáltam pozitív maradni. Hal gass figyelmesen! Sose mondd azt. a rémülettől még a torkom is elszorult. Emlékeztem egy kézikönyv tanácsára: az öngyilkosságot megkísérlő személyt emlékeztetni kell rá. de minden kérdésemre hallgatással felelt. Már épp feladtam volna. miközben próbáltam kitalálni. hogy mások gondolnak rá és szeretik. amikor megszólalt: – Adam.

hogy a háta szorosan hozzám simult. Arcszesztől illatozott. Tudom. Vártam. a Liffey élettelen sötétjébe. így nem láthatta az arcomat. 30 . meddig bírom így tartani. ezt a fájdalmas tekintetet. de léteznek ilyenek. A lábaim úgy reszkettek. még ha úgy is gondolja. de közvetlenül mögötte álltam. Ismertem ezt a tekintetet. – Sajnálom. reméltem. miközben előtörtek a könnyeim. csak előtte jöjjön le a mellvédről és engedje. tisztán. behunytam a szemem és szorosan tartottam. Erősnek és élettől duzzadónak éreztem. mint aki nemrég zuhanyozott. Tudom. – Ne csinálja – suttogtam. hogy fáradt… hadd segítsem le. hogy nem könnyű elhinni. aki éppen megy valahová. nem egy hídról készül levetni magát. ne tegye… Próbált elfordulni és rám nézni. Ösztönösen cselekedtem – de mégis. hogy olyan erővel rántsam vissza. hogy a bámészok észbe kapnak és innen átveszik. Úgy préselődtem a korlátnak. hogy a rendőrök közben kiérnek és szakértő segítséget nyújtanak. Utoljára Simon szemében láttam. Mint aki eleven. mint aki soha nem akarja elengedni. Nem válaszolt. – Mit művel? – zihálta. s azon tűnődtem. egész testével előredőlt. mit gondoltam? Még jobban összepréseltem a szemem. mintha én néznék lefelé. Végre felnéztem és vetettem egy gyors pillantást magam mögé. Gyapjúsapkájába temettem az arcom. mikor húzódik el. hogy biztonságos helyre vigyem. ahogy mellkasa vadul emelkedett és süllyedt. sem annak. – Kérem. átkaroltam a széles korláton át és a mellkasára fonódtam. amitől nekicsapódott a vasnak. hogy bárki próbálna a segítségemre sietni. – Adam! – Előrerontottam. Vártam. – Ujjai ellazultak a korláton. csak felnézett rám. Nyomát se láttam a rendőrautók fényeinek. ahogy a tarkóján nyugtattam a fejem. karommal alig tudtam átfogni széles mellkasát. távolodni kezdett a mellvédtől. mégis olyan eltökélten szorítottam. azután beszélhetünk a többi lehetőségéről. ha egyszer eltökéli magát.kiút.

vállam le-fel ugrált. úgy öleltem magamhoz. mintha háborodott lennék. és én lennék. miért érdekel ennyire. hogy anyám a karjaiban tartott. – Vegye le rólam a kezét! – küzdött ellenem. Egyre hevesebben sírtam. ne tegye. – Kérem. – Mi a nyavalya? – Arrébb húzódott a keskeny peremen. – Nem. – Maga… mondja. – Lenéztem és 31 . amit eddig megismert. de nem mertem őt elengedni. – Jesszusom. mint gondolja. amibe került. Még szorosabban fogtam. amint egy idióta a tömegből elkurjantotta magát: – Ugorj már! – A fekete ruhás férfi újult erővel próbált kiszabadulni az ölelésemből. Úgy meredt rám. jól van? – Ellágyult a hangja. – Ismerjük egymást? – Zavartan fürkészte az arcom. mint azóta senkit. mintha mögé akarna látni mindannak. mint akinek sikerült kitörnie a transzállapotból. ahogy az arcomat fürkészte. képtelen voltam abbahagyni a bőgést. mintha az én életem múlna rajta. miközben karom továbbra is a mellkasára fonódott. A varázs abban a pillanatban megtört. – Próbált újra elfordulni és rám nézni.– Maga… maga sír? – Igen – szipogtam. Meg akartam törölni az orrom. – Nem – szipogtam tovább. mintha ő lenne az épelméjű. – Kérem. akinek elmentek otthonról. ami úgy csöpögött. hogy végre elfordíthassa a fejét és láthassa az arcom. – Egyáltalán nem olyan lesz. figyeljen… – Igyekeztem összeszedni magam. – Próbáltam abbahagyni a zokogást. mint évek óta senkit. Szinte összeért az orrunk. mint gyerekkorom óta senkit. Összeakadt a tekintetünk. próbálta megérteni. mint egy rossz csap. – Nem – ráztam a fejem.

semmi több – hadartam könnyektől fénylő arccal. de aztán elmúlik. nincs más kiút. hogy senkit sem érdekel. semmi más. hanem a fájdalomnak. amivel múlathatom az időt. – Láttam a tekintetén. Ezt is át fogja vészelni. ha ezt akarja. vagy majd túlteszik magukat rajta. Talán azt hiszi. azzal lesütötte a tekintetét. ők is azt akarják. én értem. túl tud jutni rajta. ez is elmúlik. nem akartam. aki tavaly ugrott a folyóba. próbálja elképzelni. Újra minden figyelmével felém fordult. sehol egy önkéntes segítő. Oldalról vetettem rá egy gyors pillantást. azután már nem akar véget vetni az életének. mérlegelte a lehetőségeket. Lopva vetettem egy pillantást a Bachelor’s Walk és a Wellington Quay felé – még mindig sehol egy rendőr. És a pillanatok elmúlnak. de ez nem igaz. Olyan ez. Részeg volt és úgy döntött. valami pozitívat. Jöjjön le. de van. Talán úgy tűnhet. Nem tudott kiszabadulni – tette hozzá érzelmektől elcsukló hangon. Élet vagy halál. mint korábban. annak a fájdalomnak. Végül nem kellett mondanom semmit. – Nem az életének akar véget vetni. Nagyot nyelt. hogy nem érez így mindig? Csak néha átfut az agyán. nem igaz? Figyelmesen hallgatott. hogy bárki megrémítse és újra visszataszítsa a kétségbeesésbe. amint véget akar vetni az egésznek. és beszéljük meg. mert ő szólalt meg elsőként. Talán azt hiszi. befogadott minden egyes szót. mostanában talán többször. hogy megtegye. mit érezhet a sötétség peremén egyensúlyozva. Ez is csak egyetlen pillanat. Bármi is legyen. amíg a hivatásos segítők kiérkeznek. mit mondjak ezután – valamit. Sikerült megragadnom a figyelmét. – Igaz. hogy kezdek elérni a tudatához. Talán nincs itt senki más. úszik egyet. de beszorult egy bevásárlókocsi alá és az ár magával ragadta. Végiggondolta. mint egy rossz szokás. Ezúttal örültem neki. Ha kitart. – És ez megtetszett magának? 32 .elképzeltem. milyen pocsékul érezheti magát. annak a fájdalomnak. amivel kel és fekszik. – Olvastam egy fickóról. ahogyan véget vet mindennek. Ezt senki nem kívánja a másiknak. amitől nem robban ki belőle újra az indulat. aki értené. amit most is érez. Azon töprengtem. – Ez csak a pil anat. de higgye el.

Még ha el is veszíti az öntudatát. valaki biztosan maga után ugrik. – Véget akarok vetni ennek. túl késő lesz. Szájon át lélegeztetik majd. – Annyira fáj… – Mi fáj? – Közelebbről? Az élet. A víz feltölti a tüdejét. hogy élni akar. amíg a híd oldalán lóg. Amint a víz betör a garatjába. Maga is képes változtatni. – Túl sok minden… – Lehunyta a szemét. mindig lehet változtatni. – Hátrahajtotta a fejét. és tudja mit? Talán azt hiszi. – Megremegett a hangja is. hogy nyelje le. kipumpálják magából a vizet. és újra levegő lesz a tüdejében. A helyzet az. úgyhogy ideje lejönnie onnan. Küzdene. a szíve akkor is ver tovább. mintha csak magában beszélne. Küzdene a levegőért. egy másik természetes ösztön arra készteti. Egész testében reszketett. de nem. Higgye el nekem. – Sosem túl késő. Éreztem. Már nagyon régóta. így ha meggondolja magát és úgy dönt. – A suttogásnál alig erősebben beszéltem. – Vagy csak kezdődne az újabb gyötrelem. – Mindent meg akarok tudni magáról. Majd én segítek.– Nem. Talán mégsem olyan jó ötlet a gondjairól társalogni. a vízben azonnal pánikba esne. Vége lenne az egésznek. Megmentik az életét. hogy mégis élni akar. nem csak a hidegtől. Idegenekhez képest bensőséges közelségbe kerültünk. 33 . – Erőtlenül elnevette magát. hogy amilyen sokan itt vagyunk. miután a teste kezdett újra merevvé válni. Túl késő. miközben a tüdeje megtelne vízzel. ami lehúzza a testét. a teste ösztönösen élni akar. – A felkelés a nap legszörnyűbb része. hogy az arcomon nyugtassa. – Most már úgysem változtathatok semmin. Magában van. akkor sem tud a felszínre emelkedni. de így legalább vége lenne. ahogyan fokozatosan elernyed a karjaim között. a füle centikre esett az ajkamtól. Bármennyire is vágyik erre. Nem is kellett erőlködnöm. – Miért nem beszélünk erről valahol máshol? – kérdeztem nyugtalanul. mert bármennyire is meg akar halni.

együtt fogjuk felfedezni. – Ha az élete nem változik meg. de magától nem tudok. – És ha nem jön be? Ha nem változik meg minden varázsütésre. mert ezt így nem csinálom tovább.Belenézett a szemembe. milyen csodálatos az élet. hogyan. Nem akartam. esküszöm. hogy megváltozik. csak hogy ágyba bújhassak. – De ha nem? – Én mondom. – Azt aztán nem. Annyira elveszettnek tűnt. Mást se akartam. A rettegés tüstént szétáradt bennem. csak hogy jöjjön le. Mást se akartam. mintha egymásba akadtunk volna. Elmosolyodott. mégis tagadhatatlanul. de én akkor is azt mondom. – Szedd már le erről a hídról. – Ha mégse. halványan. mit tesz. Christine! Hosszasan nézett. – Nem itt. de nem most kellett ezt megvitatnunk. majd az odalent nyíló mélységet. Megmutatom. Felmértem a korlát magasságát. én próbálok visszamászni a korláton. hogy képes megváltozni. – Rendben – jelentettem ki magabiztosan. hogy sokáig időzzön a negatív dolgokon vagy bármin. Megállapodtunk? A legkevésbé sem akartam alkut kötni vele. – Megállapodtunk – suttogta. Nem tudtam félrefordítani a tekintetem. hogy vissza tudjak mászni… – Nem fogom elengedni – jelentettem ki szigorúan. – El kell engednie. Megígérem. de megtalálom a módját. 34 . még az állkapcsa is megmerevedett. majd eldöntheti. ahogy gondolja? – Megváltozik. Elfáradtam. ahogy végiggondolta. ami ide űzte. újra megteszem – fenyegetőzött. – Nézze. Maga és én. betakarózzak és magam mögött tudjam ezt az egészet.

csak láttam. amibe rövid szóváltásunk nyomán került. hadd hívjak segítséget. lehunyt szemmel markolta a rudakat és szaggatottan kapkodta a levegőt. hogy minden maradék erőmmel magam felé húzzam. hogy szembeforduljon a korláttal. A bal kezével valahogy még idejében sikerült megmarkolnia a rudat. Jobbra fordította a testét. a levegő fagyosabbnak tűnt.Ez így veszélyes lesz. ahogy néztem. – Vissza akar mászni a hídra – szólítottam meg erőtlen hangon. Lassan elvettem egyik karomat a mellkasáról. – Azt látom. most az életben maradásért küzdött. hogy szembefordulhasson a híddal. Legszívesebben rárivalltam volna a bámészokra. ahogyan próbált megfordulni. hogy aki néhány perce még véget akart vetni az életének. hogy tartani fogja a szavát. talpa megcsúszott a keskeny peremen. – Hadd hívjak segítséget. A szívem zakatolt. nekem pedig el kellett fordítanom a tekintetem. nagy lábával a keskeny peremen. – Ügyet sem vetett rám. Jobb kezével a távolabbi rúd felé nyúlt. vissza is tudok mászni – érvelt. – Ez nekem egyáltalán nem tetszik. arcán fenyegető kifejezéssel. és teljesen tehetetlennek éreztem magam. hogy segítsenek már. ám ahogy jobb lábára helyezte a súlypontját. amikor Maguire nyomozó. Abban a pillanatban a szemében tükröződő félelem rémített meg leginkább. Még akkor is próbáltam összeszedni magam. hogy megriad és a vízbe zuhan. amíg visszamanőverezte Adamet a biztonságba. derékból kitekeredett és készült átlendíteni bal lábát a víz felett. Amint a 35 . de a kiabálással csak annyit érhettem volna el. – Ha teljesen egyedül kimásztam ide. de még most sem bíztam teljesen abban. – Félretolt. hogy fél karján lógva a víz felé lendüljön. A nézősereg egy emberként hördült fel. A szél hirtelen erősebbnek. de így visszatekintve éppen az a tudat adott erőt. amint jobb keze után kaptam és szorosan megmarkoltam. felénk indult. majd arrébb csoszogott. Segítettem felhúzni testét. miközben bennem egyre inkább tudatosult a halálos veszély.

A térdeim közé szorítottam a fejem és mélyen magamba szívtam a levegőt. – Hát… igazán rendes magától. miközben a kimerültség szétsugárzott az arcán és egész testén. Hirtelen erőtlennek. a születésnapom meg is teszi határidőnek. ha segíthetek. a híd közepén. ujjaimmal még mindig a szorításában. – Mit? – Hogy nem ugrott le. Christine. s ami még fontosabb. Felém nyújtotta a kezét. – Christine. Adam a korlátnak döntötte a hátát. Felhúzta a szemöldökét. – Mindig öröm. mindketten a földre rogytunk. határozottan és erősen. nem hiába tettem. mint nekem. azután elengedett. – Erőtlenül elmosolyodtam. – Lehunytam a szemem. – Sajnálom. 36 . de nem értettem a nevét. ez sokkal fontosabb magának. Azt hiszem. Elfintorodott. – Köszönöm – tettem hozzá. ahogyan mélyen a szemembe nézett. hogy elfogadjam. végtelenül ostobának éreztem magam. hogy bebizonyítsa. amiért belementem ebbe az alkuba. ő pedig megszorította az ujjaimat. én vele szemközt ültem a túlsó oldalon. idegesen bólintottam. Úgy tűnt. és próbáltam leküzdeni a szédelgést. – Adam. – Jól van? – kérdezte aggódó hangon. – Igen. miután erőnk utolsó maradékát is feléltük. Eltoltam magam a korláttól. Határidőnek? Megdermedtem.hídon landolt. Még egyszer megrázta a kezem. – Alig várom. Mit műveltem már megint? Bármennyire is visszaszívtam volna az egészet.

– Amit meg is tettem. beszélek vele. Hogyan jussunk valakivel a következő szintre – Mi az ördögöt keresett ott? – mordult rám Maguire nyomozó egészen közelről. mihez kezdjen velem. hogy az egész csak véletlen egybeesés? Ha valami álarcos igazságosztónak képzeli magát… – Szó sincs róla.5. Rossz időben voltam rossz helyen. próbálta kitalálni. azután láthatóan meg is bánta. Rám meredt. – Honnan ismeri? Úgy értem. – Nem hinném. – Éppen csak – füstölgött. Christine. – Nem is nevetek. hogy ez mulatságos. tényleg azt várja tőlem. hogy követem az 37 . abban a reményben. – Az őrsön majd elejétől a végéig elmesélheti az egészet. – Akkor mi történt? – Én csak erre sétáltam. hogy bajban van. hogy nem érnek ki időben. segíthetek. – De hát nem tettem semmi rosszat! – Nem is mondtam. hogy le van tartóztatva. – Ha már az első alkalommal olyan jól ment – jegyezte meg gúnyosan. Adam aggódó pillantásokkal figyelt a távolból. – Próbáltam segíteni. Küldtem felé egy biztató mosolyt. hogy elhiggyem? Hogy csak „erre sétált”? Kétszer egy hónapon belül? El akarja hitetni velem. És azt hittem. – Elindult. nem igaz? Visszahoztam az életbe. Christine. ezért azt gondoltam. – Kezdett bosszantani ez a bánásmód. – De most komolyan. miközben előttem járkált. Aggódtunk. és láttam. De erről jelentés készül. őt is? – Nem ismerem.

De hol van? – Egy pszichológus foglalkozik vele. – Csak pillanatnyi őrület volt az egész. Kerülje a bajt. amikor a hideg a csontjaimba is beette magát. Egy óra múlva Maguire nyomozó közölte. Maguire gyámolító szavakat mormolt. Vasárnap éjféltájt. Aludja ki magát. – Most tényleg nem miatta kellene aggódnia. kedvesebb arcát vette fel. – Nem viheti be – tiltakozott Adam. Így távoztam az őrsről. hogy szabadon elmehetek. engem a másikkal beszállítottak a Pearse utcai őrsre. hogy ezt-azt elhallgatok előle. az utcák teljesen néptelennek tűntek. A mindent látó Trinity College sötéten 38 . Menjen haza. de ettől függetlenül tovább terelte Adamet a kocsi felé. Továbbra sem tudtam rávenni magam. – De én tényleg jól vagyok – ellenkezett Adam. amelynek létezését nem is gyanítottam. – Mi az? – Mit mondtam arról. Kimerültnek tűnt és a hangja is annak hangzott. és jól érezte. Most már rendben vagyok és haza akarok menni. amint Maguire elkezdte besegíteni a rendőrautóba. – Adam kedvéért Maguire egy másik. hogy eláruljam neki.autója felé. hogy elbeszélgessen velem az élményeimről. leszámítva az egy szem taxit. Annak a kedves hölgynek sem mondtam semmit. Miután elvitte őket az első autó. – És mikor láthatom? – Christine… – próbált megszabadulni tőlem. Maguire láthatóan ezután sem hitt nekem. hogy ne keveredjen bele? Odakint várja egy taxi. aki utána lépett a szobába. – Mi van Adammel? – Ő már nem a maga gondja. igazából mit kerestem a hídon vagy akár a lakótelepen. – Értem. ahol újra el kellett mondanom mindent.

miközben a sokk csak most kerített a hatalmába. már helytelennek éreztem. mit mondhatnék. Maguire nyomozó jó számot adott-e meg. mint egyetlen kapcsolódási pont. – Üljön be abba a taxiba. Mit meg nem adtam volna. A szívem kihagyott egy ütemet. hogy eszembe sem jutott ellenkezni. Mélyen a zsebébe dugta a kezét. Nem tudom. Mire eljött a reggel hét óra. ami akkor jó ötletnek tűnt. de mire mindketten odaértünk. – Jól vagyok. megcsörrent a telefon. – Itt tölti az éjszakát. – Még itt van. Felültem és a kávéfőzővel társalogtam.és üresen magasodott előttem. milyen soká álltam itt és próbáltam dűlőre jutni a dolgokkal. – Mint aki légnyomást kapott. amikor már lekapcsoltam a számítógépemet. lassan kezdtem elbóbiskolni. Nem tudtam. amikor kinyílt mögöttem az ajtó és megéreztem Maguire jelenlétét. Hazamentem. A Ha’penny Bridge-re beszéltünk meg találkozót. és autókat hallottam odakint az utcán. amíg a telefonra bámultam és azon tűnődtem. ha tudom. hanem a Bachelor’s Walkról nézett le a vízre. Most is az előző este megismert fekete kabátot és fekete gyapjúsapkát viselte. – Maguire olyan fenyegető pillantást vetett rám. Megadhatom neki a számát? Bólintottam. – Ja. mire gondol. Korántsem meglepő módon nem tudtam elaludni. Adam egész nap nem hívott. – Jól van? – kérdeztem. 39 . – Magát kereste. így csak belenéztem a szemébe. – Adam! A hangomra megfordult. Christine. persze. huszonnégy órával az incidens után. Nem a hídon várt. ám délután hatkor. Tizenöt perccel később az ébresztőórám keltett.

Becsszó. egy autó pedig dühödten tülkölt. amíg közelebb nem kerültem Adamhez. hogy kezet rázzak-e vele vagy inkább magamhoz öleljem. amiken keresztülment. Nem is nézett körül. Rám akarja hozni a frászt? Bágyadtan elmosolyodott. 40 . sprintelve próbáltam utolérni. Johnba vittek pszichológiai kivizsgálásra. miközben még most sem tudtam. ezért kivártam egy rést két autó között. Egy autó harsányan dudált. – Különben csak azért hívtam. amiért elveszítettem. ha kiengedtek – tréfálkozott. Minden jel arra utalt. nincs mit – feleltem esetlenül. azzal átszaladtam. – Jesszusom. Ekkor biccentett és átkelt az úton a Lower Liffey Street felé. hogy elveszítem. Legalább a telefonszámát elkértem volna… – Hu! – ugrott elő hirtelen az árnyak közül. de a lámpa túl lassan váltott. Hát. azután lassítottam. Jobbra fordult az Abbey Streetre. – Csak véletlen. – Oké. hogy személyesen mondjak köszönetet. – Áttette a súlyát egyik lábáról a másikra.– Hol töltötte az éjszakát? – Az állomáson faggattak. de én nem hagyhatom magára azok után. miután kis híján áthajtott rajta. kösz. azután a St. és én attól tartottam. csak ment tovább. már eltűnt. Akkor értettem meg. – Szóval. Miután megkerülte a sarkot és eltűnt a szemem elől. A kórházban talán hisznek neki. hogy követnem kell. Mostanra minden üzlet bezárt. Szaladtam. ahová csak bemehetett volna. Ekkora távolságból már vigyázhattam rá. mintha a föld nyelte volna el. hogy legjobb lenne magára hagyni. de mire odaértem. Adam. Végigpásztáztam az elhagyatott utcát és átkoztam magam. Annyira nem lehetek dilis. – Adam! Visszafordult. Alig érzékelte a hangot. Megnyomtam a gombot. hogy jelezze átkelési szándékomat. Összerezzentem.

– Most meg hová megyünk? – kérdeztem. ahogy az arcom elvörösödik a sötétben. Sosem kellett volna arra a hídra mennem. Zsibbadt a kezem és a lábam. oké. – Nekem nem úgy tűnik. ahogy futva próbáltam utolérni. – Csak meg akarok győződni arról. hogy meglesz. Nagy hibát követtem el. Nem hagyhatom csak így magára. Ezúttal kétségkívül felnevetett. Láttam őket megcsillanni a lámpák fényében. – Mi a lényeg? Hátrálni kezdett. hogy jól vagyok. – Látja? Ez már valami. – Mikor van a születésnapja? – jutott eszembe hirtelen az alkunk. – Én csak biztos akarok lenni abban. aki segítsen? – És mire lenne jó az a rengeteg csodálatos beszélgetés az emberekkel? Úgysem változtatnak a lényegen. Az első kis lépés.– Nem unja még a magándetektívesdit? Éreztem. Elmosolyodtam. úgyhogy reméltem. – Oké. Mintha teljesen céltalanul őgyelgett volna. ahogy a szeme újra megtelt könnyekkel. hogy jól van. mialatt öles léptekkel haladt az O’Connell Streeten. nem kell elmondania. – Oda kellett volna felmennem – emelte tekintetét a Liberty Hallra. ami a maga tizenhat emeletével Dublin belvárosának legmagasabb épülete. hogy talán a fagyhalált választotta az öngyilkosság következő módjának. de legalább megkönnyebbült? Amiért nem ugrott le? – Ja. Nem akarok magára akaszkodni. Van valaki. amiről az jutott eszembe. Elfordította a tekintetét és hunyorogni kezdett. 41 . – Mondtam már. nem túl messzire.

– Adni kellene magának egy seriffcsillagot. Vagy ami még jobb. hogy…? – Hogy leugorjak a Ha’penny hídról? – Szórakozott mosollyal fordult felém. – Hát. Sok szerencsét? Élvezze az életet? Ő sem tudhatta. kösz. látni akartam valakit. – Az se lett volna rossz. Vagy egy cserkészjelvényt. – Feltartotta a tenyerét. Nem kellene… nem is tudom… megpuszilnom? Magamhoz ölelnem? Vagy inkább… megvan. mielőtt belecsaptam. mert tovább eregette a szarkasztikus megjegyzéseket. Már tényleg nem tudtam. Ha tudni akarja. – Oké. – Tényleg nem szívesen hagyom így magára. – Elértük a Gresham Hotelt. Szerintem kicsit beteges. ahol Adam felém fordult. – Hogy tudott elszabadulni? – Elbűvöltem őket a kisfiús bájammal – felelte rezzenéstelen arccal. az ország más részein is vannak tökéletesen alkalmas hidak. Hogy megmentette az életem. lassan kezdem érteni a humorát. – Szóval hazudott nekik – vádaskodtam. – Amúgy? Tipperaryben. – Szerencsére a kórházban nem így gondolták. – Szerintem igenis meg lehet csinálni – jelentettem ki 42 . – Maguk dubliniak iszonyú önteltek. a szívemet. de értékelem. – Felnézett a Spire-ra.– A Gresham Hotelben lakom. – Csak azért jött Dublinba. mit is mondhatnék. Szépen keresztüldöfte volna a gyomromat. – A születésnapom két hét múlva lesz. én pedig fáradtan felnyögtem. Még egyszer. hogy ennyit hazudik a kedvemért. Két hét alatt nem sok minden változhat. Nem. ha ejtőernyővel kiugrom és oda szállok le. – Hol él? Habozott. Adam megvonta a vállát.

Aztán megnyomta a gombot. virágillatot éreztem. ha engem akart lerázni. azzal otthagyott a járdán és eltűnt a forgóajtó mögött. majd úgy kapta félre a fejét. Elértük a legfelső szintet. hogy mindennap tudjunk találkozni. Néztem. de ha ennyivel kell beérnem. – Nem lehetne kicsit halkabban? – sziszegte. Elcsigázottan rogyott le a kanapéra. Adam egyetlen pillantást vetett az ágyra. Belépett a liftbe. – Hogy megölhesse magát. akkor befurakodtam és csatlakoztam hozzá. hogy találkoztunk?” – Lerázta magáról a kabátot és a padlóra dobta. mielőtt az ajtó becsukódott volna. – Muszáj ezt a szót használnia? – Maga szerint mit kellene mondanom? – „Viszlát. érezhetően kisebb lelkesedéssel. Ugyanaz a szórakozott mosoly játszott az ajkain.magabiztosabban. 43 . azután lehámozta a sapkát és elhajította a levegőbe. Korábban kellett kelnie. örülök. Ide is követtem. ám legyen. mint ahogy éreztem. – Inkább egyedül lennék. – Majd kiveszem az egész éves szabim. amint egy arra sétáló pár gyanakvó pillantásokat vetett felénk. ahogy átkelt az előtéren. Adam. mint aki látni se bírja. – Az a búcsúlevél? Amit az öngyilkossága előtt írt? Összerezzent. Ahogy beléptünk a nappaliba. Nagyon is kivitelezhető. Csak hajszál híján kerülte el a márvány kandallóban pattogó igazi tüzet. Két hét? Egy teljes évben reménykedtem. én pedig kivártam a legutolsó pillanatot. azután követtem. láttam a rózsaszirmokkal meghintett ágyat és a végében az ezüst jegesvödörben hűtött pezsgőt. Egyenesen az íróasztalhoz lépett és felkapott egy lapot. A háló ajtaja nyitva állt. ahol követtem a tetőtéri Grace Kelly lakosztályba. kösz – tette hozzá. Üres tekintettel meredt rám. – Még egyszer.

– Elolvashatom? – Nem. magamnak is hoztam egyet.Hátrahőköltem. – Mi az? – kérdezte. Leültem vele szemben. – Közelebb húzta magához és összehajtotta. hogy tömött szőke fürtöket rejteget a sapkája alatt. – Mintha egy üdítőt nem is akarhatnék. A dublini kirándulásról. Helytelen volt. tudtam is. Egy ideig csak ültem és figyeltem. – Legalább van még valami. ez még tegnap estéről maradt. amiért szép hölgynek nevezett. hogy a szépségét csodálom. – Tüzetesen figyeltem. – Egyáltalán nem vicces. Körülnéztem a lakosztályban és próbáltam a látottak alapján megítélni. – Szuvenír. Minden tréfa és színlelt magabiztosság ellenére nem találta a helyét. de láttam. – Várt valakit? – Hát hogyne. hogy vízbe ugorjak. amikor ráébredt. Mindig rendelek pezsgőt és rózsát a szép hölgyeknek. mennyire reszket a keze. Kivett egy Jack Daniel’st és kaján pillantással fordult felém. Csak a színjáték tartotta vissza attól. hogy kinyissa alatta a minibár ajtaját. Megálltam megjegyzés nélkül. Alkut kötöttem egy fickóval. aki meg akarta ölni 44 . amitől furdalni kezdett a bűntudat. miközben kitölti magának az italt. hogy levegyem a kabátom és a kesztyűm. csak ezt kólába kevertem. a tűz hamar kiolvaszt. – Eltette a zsebébe. hogy helytelen. majd amikor már nem bírtam tovább. mielőtt visszatért a kanapéra. de belül ujjongtam. – Sebzett pillantást vetett rám. hogy ott helyben magába omoljon. Reméltem. – Szerintem az alkohol most nem a legjobb ötlet. Felállt és a tévéhez lépett. amiben nem vagyok jó. – Miért nem tépi össze? – Csak. akik lebeszélnek arról. Nem számítottam rá. – Nem.

még azt se vették észre. ezt a kifejezést használta. Sean. bajban vagyunk. Az ital utat égetett magának a gyomromig és iszonyú jólesett. – És mit csinált? – Mit csinálhattam volna? Otthagytam őket. A barátnőm nem számított rám. a lányokkal megy oda. már úgyis megszegtem minden szabályát – miért ne végezném be a munkát és hajítanám ki az ablakon? Amellett csontig átfagytam. mint egy komplett balfék. és kellett valami. hogy barátok. ami végre felolvaszt. hogy az erkölcsös és felelősségteljes viselkedés normakönyve. még Tipperaryben vagyok. Egymás kezét fogták. csak egy időre el kellett mennem Tipperarybe… A lényeg. Azt mondta. hisz én mutattam be őket egymásnak! A legjobb barátom az. – Megdörgölte az arcát. – A Milano’s-ban. hogy nem a lányokkal volt – tette hozzá keserűen. míg poharának tartalmára meredt. Ittam egy kortyot. – Megvonta a vállát. hogy félbeszakítsa gondolataimat. hát persze. – Mi történt? – Egy másik fickóval volt. – Honnan tudja. azt hitte. „Veszélyben”. hogy megmentse a kapcsolatát. amikor beléptem az étterembe. Nem vagyunk együtt eleget. Azért jöttem Dublinba. Azt mondta. Ott élünk a parton. – A barátnőm – szólalt meg váratlanul.magát. mostanában nem vagyok vele túl figyelmes. Amikor szembesítettem őket a tényekkel. meg ilyenek. hogy meglepjem. hogy végre megtudtam róla valamit. – Szóval azért jött Dublinba. hogy nem csak barátok? – Jaj. nem tudták letagadni. – Nem akarta megütni Seant? 45 . – Azt mondta. azután követtem a hotelszobájába is – akkor már miért ne rúghatnék be vele? Ha létezik olyan. – Mi van vele? – Őt vártam. – Örültem. – Az álla újra megfeszült.

46 . Újra feszültté vált. hogy más is van Adam történetében. – Jesszusom. ha megütöm? Ha jelenetet rendezek? Még nagyobb balféknek tűntem volna? – Javított volna a közérzetén. Biztosan tudtam. maradni akar. – Lenyomni a nevezett barátját. mit kell tennem. Az indulata meglepetésként ért.– Nem. és az üvegajtóhoz lépett. végre megfordult. – Öngyilkosnak lenni? – Hanyagolná végre ezt a szót? Hallgattam. hogy ezt feszegessem. Felállt. Talán ez volt az utolsó csepp a pohárban. – Legyőzötten roskadt magába. – És fogok is próbálkozni. Kérdezzen meg bárkit. mint az öngyilkosság. Mindenesetre nem tűnt alkalmasnak az időpont. aki nyilvánvalóan rászolgált erre. – Ha megütöm. amiért véget akart vetni az életének. – Tudtam. – Amikor nem feleltem. – Felteszem. ami kivezetett az O’Connell Streetre és a Northside tetőire néző erkélyre. Adam. és mindketten kimerültünk. még mindig jobb. Szemlátomást egyetértett. hogy lehiggadjak. – Mire mentem volna azzal. nem csak egy csapodár barátnő. bár nem fordult felém. most azt kérdezné. ránk fért az alvás. amikor azt mondta: – Alhat a hálószobában. – Pedig ezzel próbálkozott. én majd elleszek itt a kanapén. – Tényleg elfelejthetné már azt a szót – nyögött fel halkan. – Nincs ellenére? Végiggondolta. – Szóval most már támogatja az erőszakot? – Megrázta a fejét. ha nem tartja be az alku magára eső részét! – csattant fel hirtelen. miért nem sétáltam egyet.

Hosszában nem fért el. ez állt rajta. Áttettem a pezsgősvödröt az asztalra. de azt is. az az éjszaka volt a leghosszabb az életemben. amikor levetette a pulóverét. Éppen elég önsegélyező könyvet elolvastam. Annyi mindent mondhattam volna. „Gyönyörű menyasszonyomnak. az olvadt jég pedig kicsordult a vödörből. hogy csak a biztonsága érdekében teszem. de most valahogy egyik sem tűnt ideillőnek. Leült a kanapéra és feltette a lábát.– Szerintem jó ötlet. Hát a lánykérés miatt jött Dublinba. Leültem a baldachinos ágyra: a poharak felcsilingeltek mellettem. Tévedtem. nemcsak azt kellett felismernem. amikor láttam Simon Conway öngyilkosságát és elhagytam a férjemet. amikor megszólalt. Lángoló arccal forgattam a szemem és húzódtam el az ajtótól. hogy felfedje az alatta feszülő pólót. és egy csokoládéba mártott eperért nyúltam. arra az esetre. ha meg akarná fojtani magát a pulóverével. Már épp készültem szabadkozni. Adam”. eltökéltem magam a búcsúlevél megszerzésére. hogy mikor. tucatjával idézhettem volna a hatásos frázisokat. Abban a biztos tudatban. a karfán kellett nyugtatnia a lábait. – Jó éjt – köszöntem el. hogy még most is csak a felszínt kapargatom. Korábban azt gondoltam. A résen át figyeltem. amikor észrevettem a kis üdvözlőkártyát. majd azt követően minden további éjszaka. a szükségesnél jóval tovább bámultam. Ha tényleg segíteni akartam. Nem tehettem róla. szeretettel. – Azzal visszafordult a város és a panoráma felé. Résnyire nyitva hagytam a hálószoba ajtaját. hogy mit mondjak. 47 . hogy magára marad az erkélyes szobában. – Élvezi a műsort? – kérdezte lehunyt szemmel és a tarkója mögött összefont karral. míg az ágyán terpeszkedtem. Cseppet sem tetszett. amitől furdalt a lelkiismeret. rá az ágyra. miközben igyekeztem meg-győzni magam. hogy összegezzem a napot és egy kis lelket öntsek belé.

és aki igazán szeret. a hűtő kitakarításával. a körmeim kifestésével. valakivel. Máskor csak addig olvastam a könyvet. és össze kellett csuknom. akik körül csak úgy izzik a 48 . amióta csak gyökeret vert bennem a gondolat. hogy nem kell megtennem. kivált éjszaka. Vagy csalódottan és kimerülten virrasztottam. aminek eredményeként próbát tettem a meleg fürdővel. de amint belém villant a menekülés szó. mindezt a legsötétebb éjszakában és a megnyugvás reményében. Nem tehettem róla. a barátaimnak adott tanácsaim végső soron rám is vonatkoznak. amíg végül belém villant. magával ragad.6. a jógával (olykor kettővel-hárommal is egyszerre). hogyan tudok majd együtt élni ezzel a boldogtalansággal. Nem mintha ez szokatlan lett volna. Hosszú éjszakákon át aggódtam. egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Ilyenkor általában az éjjeliszekrényen tartott 42 tipp az álmatlanság legyőzésére című könyvnél kötöttem ki. Ezután hosszú-hosszú éjjeleken át fantáziáltam arról. milyen lenne mással élni. Hogyan csitítsuk háborgó lelkiismeretünket és szundítsunk egy kicsit Nem tudtam elaludni. hogy véget akarok vetni a házasságomnak. de sosem éltem meg ezt a kellemes átsiklást egyik világból a másikba. akit igazán szeretek. mi is olyan pár lehetnénk. ahogyan a könyv szerint kellett volna. hogy az érzés puhán körülölel és mint egy tollpihét. Én mindig kerestem a módját. Bár tudatosult bennem. soha nem gondoltam volna. hogy rátaláljak a boldogságra és elégedettségre. soha nem tapasztaltam meg. hogy véget akarok vetni a házasságomnak. hogy gyökeret verjen bennem a pozitív gondolkodás és megmentsem a házasságom – ne pedig kifaroljak belőle –. de ilyenkor sem tudtam átadni magam a könnyű álomnak. amikor más problémái nem terelték el a figyelmemet a sajátomról. amíg a szemem bele nem fáradt. gyakorlatilag alva jártam az elmúlt négy hónapban. hogy tényleg megteszem. vagy csalódottan és kimerülten elaludtam.

hogy kárhozatra vagyunk ítélve. hogy soha többé nem találkozom senkivel. hogy azt feltételezzem. hogy szerelmesnek érezhettem magam. erre most ott feküdt a szomszéd szobában. hogy kevesebb mint egy év után maradjon belőle egy parányi szikra. akivel kimondottan élveztem a találkozókat. Aznap éjjel. vagyis a legtöbb férfihoz. az ügyfelet. mennyire torkig voltam. Beleértve Leo Arnoldot is. amitől aztán teljesen kipirultam. A szorongás. valahányszor egymásra néznek. a kellő magasságot kínáló erkély és a feltöltött minibár közelében. a kanapén. Huszonnégy órával ezelőtt megpróbálta eldobni magától az életet. ismeretségünk legelején megéltem – egyhangú szürkeséggé fakult. azután Simon Conway… és most már Adam is. hogy idővel nem fogok tudni megbirkózni ezzel. a nyomában járó anyagi gondok és hogy mit gondolnak rólam az emberek. legalábbis egy darabig. Magamban minden kis problémát addig nagyítottam. Annyira nem voltam ostoba. csak abba az érzésbe szerettem bele. az egykor meghitt csókok sietve odavetett puszikká silányultak.levegő. ugyanaz a láng örökké lobogni fog bennünk. aki bármilyen módon kedves volt velem. és joggal 49 . Már alig csókolóztunk. minden aggodalmam sorban egymásra rakódott. már nem volt megállás. a félelem. míg újabb fenyegető jel nem figyelmeztetett rá. de azért elvártam volna. amiért elhagytam Barryt. hogy kidobja a szemetesbe. ezért életem végéig magányos leszek. mint amikor otthagyta a fürdőben a levágott körmét és eszébe se jutott. Mostanra leszámoltam ezzel az ábránddal. Ettől kezdve szinte minden férfiról fantáziáltam. Leo vált legtöbb fantáziám tárgyává. Így visszatekintve. valahányszor az irodába tette a lábát. Mint amikor előttem végzett az ágyban. akinek a vezetéknevét se tudom. mint amikor zokniban aludt. Mostanra kiderült számomra: mindezek mélyén ott lappangott a pánik. Mennyire untattak a történetei. már megint. a kapcsolatunk a lüktető színpompából – amit annak idején. mert folyton fázott a lába. ahogy ébren feküdtem a Gresham Hotel lakosztályában. ahogyan azt egy könyvből tanultam. s miután ezt felismertem. amikor századjára idézte fel a régi rögbimeccseket! Ha színekkel kellett volna jellemeznem az életem. akihez csak vonzódtam.

Máskülönben újra megpróbál végezni magával. A sötét kilátások miatt szédelegve keltem fel és ellenőriztem újra. az a gőzgép. ahogyan mellkasa ütemesen emelkedik és süllyed. Nem figyelhet a nap huszonnégy órájában. 50 . ha itt alhatnék magával. már eleget ivott. de amíg Adam viselkedését figyeltem. Csakis gyönyörűnek. – Három kis Jack Daniel’ses üveg sorakozott a kávázóasztalon. A 42 tipp szerint számos lehetőség állt nyitva előttem. csak annyira telt tőlem. – Nem fogom levetni magam az erkélyről – nyugtatott meg. Másra se gondolok. – Végre kinyitotta a szemét és felnézett rám. Azért leültem a kanapéra. – Bocs. amivel kinyírhatnám magam ebben a szobában.elvárta. hogy az ígéretemet betartva még a két hét múlva esedékes harmincötödik születésnapja előtt rendbe tegyem az életét. – Kér egy csészével? Ó! Látom. Vagy részegnek. A legkevésbé sem tűnt kimerültnek. – De azért megfordult a fejében? – Persze. hogy eleget. én ébresztettem fel? – Nem. A lenémított tévé színei villódzva táncoltak körbe a falakon. – Jobban örülnék. de még csak nemrég szakítottam az előző barátnőmmel. hogy elcsendesítsem az elmémet és aludjak egy keveset. amit folyton beindít. hogy döntöttem magamba a kamillateát. Épp negyedszer kapcsoltam be a vízforralót. Nem akartam elárulni álmatlanságom valódi okát vagy inkább okait. inkább passzolok. – Azt azért nem mondanám. Ezer és ezer módszer eszembe jutott. Szélesre tártam az ajtót. Láttam. maga sosem alszik? – nyögött fel. Tökéletesnek. úgyhogy ha nem bánja. Akár fel is gyújthatnám magam. – Ez kedves. – Jesszusom. Előbb-utóbb magának is kell aludnia.

simán eloltanám. amíg nem teszi meg. – Használhatnám a borotvát a fürdőben. – A vizet alig melegíti fel. Nem akarom kirúgni maga alól a mankóját. – Nem egészen ezt mondtam. – Akkor használnám a vízforralót. mint a lángja. – Pedig azt meg akartam tartani. amit ott a hídon mondott: olyan ez. Felhagyott a színleléssel. Beszélt már erről bárkinek? – Persze. a hotelekben meg sosincs hajszárító. vagy fürödhetnék a hajszárítóval. – Sokat gondol arra. – Ez a gondolkodás nyugtatja meg. – Belefojthatnám magam a kádba. de másként is megbirkózhat ezzel. 51 . – Eldugtam. hogy megöli magát? – Magam alá húztam a lábam és bevackolódtam a kanapé sarkába. Igaza volt abban. mint valami beteges hobbi. Legalább a gondolataimat nem próbálja elvenni tőlem. ezzel egy egeret se piríthatna meg. – A fürdőben is magán tartanám a szemem. – Egyszerűen nem tudom abbahagyni. Elnevette magát. – Az evőeszközök pedig egy almát is alig vágnak fel. Elnézett a gyümölcsöstál mellett fekvő kés felé. ez a mankója. nemhogy az ereket – tettem hozzá. ha ilyesmin gondolkodik. – Köszönöm. ez a tuti receptem a villámrandikon. nincs abban semmi rossz. Mégis mit gondol? – A terápia még sosem fordult meg a fejében? – Épp onnan jövök. Csak hogy tudja. Nagyobb a füstje.– Van tűzoltó készülék.

– És így is lesz. ha valaki azt hajtogatja. amiért ekkora bizalmat vetett belém. ennél azért hosszabb idő kellene. – A mennyezetre emelte tekintetét. hogy 52 . – Pedig jelenleg az a legjobb irány. de belementem. – Azt gondolta. – A munkahelyemen szabadságot kaptam. hogy már nem ugyanaz. – Pedig depressziós. nem elég spontán. Azután apám még betegebb lett. – Máris egy terápián érzem magam. Nem szívesen tettem. ami nyugtalanítja. – Nem ezt mondta? Maradjon mellettem. miközben kétségbeesetten próbálja hozni a legjobb formáját. maga meg ott ül. – Tudta a barátnője. mit csinálhattam volna még? Amikor alig győztem fennmaradni a víz tetején! – Felsóhajtott. aki voltam. Csak azon tűnődtem… – Nyeltem egyet. nem elég izgalmas. majd én megmutatom.– Azt hiszem. Nem ment könnyen. igaz? – Nem. ahogy itt fekszem. de meggyőztem a munkaadómat. mert csak rövid időről volt szó. De hogy válaszoljak: nem. milyen csodálatos lehet az élet? Újra rám tört a pánik. – Ha maga mondja. – És ezek tehettek róla? – Nem tudom. hogyan érez? – Maria? Nem tudom. – De nem segítettek. hogy megváltoztam. úgyhogy tovább kellett maradnom. – A szemembe nézett. nem segítettek. – Beszéljen a munkáról. Meg a munkám miatt. Hogy olyan távoli lettem. hogy nagyon maga alatt van. hogy az apám miatt van. – Azt hittem. nem igazán segít. amíg ilyen nagybeteg. maga a legjobb irány. hogy segítsek vinni apám cégét. Azt hajtogatta. Tudja. Nem az. – A terápia nem nekem való. sosem beszéltem neki erről. Visszahúzódó. Jesszusom.

A múlt héten azután kiderült. akár nem. hogy elküldenek a munkahelyemről. nincs időm a tapintatoskodásra. de ha én nem szállok be az üzletbe. már nem kell neki dolgoznia. akkor a bácsikám fiáé lesz és az ő családja viszi tovább. erre az orvosok azt mondták. Nem számít. és így tovább. azután én jövök. – Ebből látszik. Talán fel sem tűnt neki. de nem érti. Reszkettek az ujjai. hogy nem akarja ezt a munkát? Keserűen felnevetett. elég legyen annyi. hogy beszélt róla. hogy hosszú-hosszú évek családi szarjáról beszélünk. akár tetszik. hogy hangosan is kimondta a kedvemért. A farmerjába dörgölte őket. le-fel. le-fel. és én nyakig benne vagyok.hosszabbítsa meg a szabadságomat. – Csak még vacakabb helyzetbe kerülök. Halálos beteg. – Ha az apja meghal. – Vagyis maga megússza. már csak tizenhárom. A nagyapám kinyilatkoztatta. – Vagyis egyszerre veszítette el az apját és a munkáját. nem igaz? – Épp ez a bökkenő: családi vállalkozásról beszélünk. Rádöbbentem. a munka az enyém. hogy óvatosabban kell haladnom. Nézze. – Hálás vagyok. – Tizennégy napom van rendbe hozni. mit mondok. A nagyapám hagyta az apámra. Fel kell venniük valakit a helyemre. Meg a legjobb barátját – összegeztem helyette. A feszültség már attól érezhetően nőtt. én értékelem a szándékot. – Mindezt egy héten belül. milyen helyzetben vagyok. – Ami azt illeti. Túl komplikált lenne elmagyarázni. hogy javítsak a 53 . hogy ezt csinálja. Eljött az ideje. És a barátnőjét. hogy a cég élete végéig apámé. azután az apám gyerekeire száll. és így tovább. hogy nem ismeri a családomat. – Beszélt az apjának arról. A tenyerébe temette arcát és indulatosan dörgölte a szemeit. hogy apa már nem is lesz jobban.

hogy csak viccelek-e. hogy még senkitől se hallotta… Megrázta a fejét. mintha rám akarná vetni magát. mivel foglalkozik? – váltottam témát. Most először láttam ennyire elevennek. akit ismerek. ellágyult arccal és némiképp zavartan. Ehelyett csak döbbenten nézett. Soha. amit igazán szeret. – Most viccel? – Szóval nem modell? – Mi a fenéért gondolja? – Mert… – Mert miért? Teljesen elképedt. – Nem csak úgy kitaláltam! Felnézett rám. olyan gyönyörű hangon. Történetesen maga a legszebb férfi. mintha próbálná eldönteni. Ha lehet. hogy modell – adtam racionális magyarázatot. – Divatmodell? Keresztbe tette a lábát és felült. de rosszul jött ki. csak azt akartam vele tudatni. ezért hittem. játékosan megcsillant a szeme. – Meséljen a hivatásáról.hangulatán. miközben 54 . Nem akartam így rárontani. – Maga szerint mivel foglalkozom? Elnéztem. – Nem. – Most csak ugrat. Arról. hogy jóképűnek tartom. – Pedig nem. – Azzal visszafeküdt és feltette a lábát. – Szóval. hogy a mosoly és a nevetés nyom nélkül eltűnjön. – Ne mondja. – Ó! Még a barátnőjétől sem? – Dehogy! – Felnevetett. mert megint nem használtam a fejem. Ahogy rám nézett. amit szívesen hallottam volna újra. de olyan gyors mozdulattal. én még inkább ledöbbentem.

A szememet forgattam és hátradőltem. hogy addig se kelljen ránéznem. Nem maradt más választása. – Bökje már ki. de Bostonba költözött. Ha már ilyen szép vagyok. meg minden.lesöpörtem a farmeromról egy képzeletbeli bolyhot. hogy csak tönkretenné a céget. hogy a férje milliókat lopott a barátaitól egy piramisjátékban. Emiatt a család két részre szakadt: egyesek Alan bácsi pártján álltak. ehelyett ő elköltötte. nem engedhetném. hogy Adam ebben az állapotban visszamenjen oda dolgozni. Ő lenne a következő. – Látja. Helikopterpilóta vagyok az Ír Parti Őrségnél. Valamennyit tőlem is lenyúlt. – Embereket ment – hebegtem. – Sztrippelek. Vagyis ha nem veszem át a boltot és minden az unokatestvéremé lesz… Nem könnyű ezt elmagyarázni 55 . – Az arcomat fürkészte. De nem csak ez. sok közös van bennünk. a családi biznisz a halála után az apja gyerekeire száll. más komplikáció is van. hogy tetszeni fog. A számat is eltátottam. Be kellett volna fektetnie a pénzt. a nagyapám tudta. – Lavinia? Szerintem ő találta ki az egészet. – Mondtam. A cégnek eredetileg a bácsikámra kellett volna szállnia. – Nem. – Ez tetszeni fog. Nem engedném. csak szórakozom. de amilyen önző seggfej. mások az apámén. – Azt mondja. – Szegény nővére. miután kiderült. Egyszerűen nem fordulhat elő. Az apámtól még többet. ezért hagyta inkább az apámra. ha már ő az idősebb testvér. a chippendale-fiúknál. Tudja. Ezek szerint vannak testvérei? – Egy nővérem. ahogy ők sem.

miért? – Nem. hogy Barry túlteszi magát rajtam. Egy pillanatig szótlanul tanulmányozott. Gyorsabban. Talán most először mondtam ezt ki valaki előtt. Együtt mindketten életünk végéig szerencsétlenek lettünk volna. mit is feleljek. Meglepetten nézett rám. miért hagyta ott? Mit követett el? Nagyot nyeltem. még ha szívből utálja is. aki a végsőkig kitart az esküje mellett. milyen nehéz hátat fordítani valaminek. milyen nehéz elhagyni valakit – visszhangoztam a korábbi szavait. hogy a barátnőjére gondol. Olyan régóta el akartam őt hagyni. Mi mást tehetne? 56 . Ez a gondolat még sosem ötlött fel bennem. aki nem tartozik a családhoz. Biztosan tudtam. Nem tudhatja. – Szóval az ő kárán talált rá a saját boldogságára. A szívem kis híján kiugrott a mellkasomból. – Nem vagyok híve ennek a filozófiának. – Ez talált. Én csak… nem voltam boldog. – Csak a gyakorlója. – S ha mégsem? Nem tudtam. – Fogalma sincs. – Múlt héten hagytam el a férjemet – bukott ki belőlem. – Mit csinált? – Villanyszerelő volt. mint gondolná. Pontosan tudtam. csak mert hűséget várnak magától. Idővel majd túlteszi magát rajta. mintha próbálná megítélni az őszinteségemet. Tudtam. Fújtatva engedte ki a levegőt. úgy értem. miközben a körmeimet vizsgálgattam.valakinek. miről beszél Adam. hogy hűséges feleség legyek. – Mérlegelnem kellett a kockázatokat. Csak így egyszerűen. mégsem tettem. – Igazából nem követett el semmit.

– Maga szerint? – mentem bele a játékába. A szobában maradt. a farmerblúzom és a tornacipőm keltette-e benne ezt a meggyőződést. És eddig nem értem el semmit. – És maga mivel foglalkozik? – kérdezte. – Nem a ruhái miatt gondoltam. hogy a farmerom. fikarcnyi reménye sem maradt. az aggodalma még annál is inkább. Elmosolyodott. Ha pedig a barátnője is úgy érez iránta. mintha hirtelen rádöbbent volna. Nem sokáig gondolkodott. Tapinthatóvá vált a csalódottsága. de elveszett a gondolatai között. – Ezt csak úgy magamra kaptam. ahogy én Barry iránt. Néhány óra múlva már csak tizenkét napom marad. hogy semmit sem tud a nőről. – Lenéztem a ruháimra. És meg sem próbálta leplezni.Adam ezután eltűnt. aki meg akarja menteni az életét. Inkább… olyan gondoskodó típusnak tűnik. 57 . azon tűnődve. A továbblépés szóba sem kerülhetett – vissza akarta őt kapni. Talán szokványos daraboknak tűnnek. Talán állatorvos. kétségkívül azon töprengett. de mind vadiúj. – Eladó egy jótékonysági boltban? Nevetnem kellett. – Munkaközvetítő vagyok. milyen jövője lesz neki és a barátnőjének. vagy valamilyen állatvédő? – Megvonta a vállát. és az alul-felül farmer újra divat. – Legalább közel járok? Megköszörültem a torkom. Elhalványult a mosolya.

a víz még mindig csobogott a fürdőben. Már épp készültem újra benyitni. s mégis. amikor két éjszakával korábban meg akarta ölni magát. Tíz perc múltán sem változott a helyzet. amikor meghallottam a hangot. azután fojtott hangon zokogott. ahol szemközt találtam magam egy pucér. hogy bevágjam a térdemet a kávézóasztalba. hogy egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. mélyről jövően és 58 . már be is nyitottam a fürdőbe. hogy odabent komolyabb kárt tehetne magában. A poharakat még idejében eltávolítottam. hogy Adamnek hűlt helye a kanapén. másodszorra már zaklatásnak számítana. hogy az alul-felül farmerban töltött éjszaka után elfogadhatóvá varázsoljam a külsőmet. Amikor kiléptem a nappaliba. Sietve kihátráltam és az ajtó csapódásával lepleztem esetlen vihogásom. Adam felém fordította a törzsét. azonnal felpattantam és berontottam a hálóba. Ettől tüstént felébredtem és vészhelyzeti üzemmódba kapcsoltam. a könyökömet pedig az ajtókeretbe. hogy összetörte volna a tükröt. beletelt néhány pillanatba. és azon tűnődtem. amíg visszaemlékeztem. nem lustálkodtam. hol vagyok. Először csak halkan. hacsak halálra nem ráncosodik a víztől.6. szőke fürtjei csatakosan. A hálóban járkáltam fel-alá. de olyan fájdalmasan. a víz zubogása riasztott fel a szendergésből. még élek – jegyezte meg kényszeredett vidámsággal. Nem győztem bámulni. hogy végre eljött a reggel. Hogyan építsünk barátságokat és ébresszünk bizalmat Megesküdtem volna. S bár nem feltétlenül a megítélésem miatt kellett aggódnom. Amint kiderült. Egyszer is nagy hiba volt rányitni. sötéten és csöpögve lapultak arcához. mozgékony és izmos hátsóval. Miután zavartan megállapítottam. hogy mégiscsak elaludtam. mielőtt besiettem a vendégfürdőbe. Mielőtt végiggondoltam volna a dolgot. akkor se hittem. a felismerés helyett. és nem hallottam. mi legyen. ami jó ideje nem látta a napot. – Ne aggódjon.

Miután abbahagyta a lüktetést. mielőtt kijön a zuhany alól. amíg tökéletes nem lett. hogy talán kárt tett magában vagy még rosszabb. Megszólaltam. mintha azon át akarnám vigasztalni. sőt. hogy elengedtem a kilincset. Nem lehetnek titkok. Szétnyitottam abban a reményben. hogy lássam. csontszáraz bőrrel. ha azt akarjuk. és megláttam az egyik sarokba hányt ruháit. az utazótáska tetejére dobott farmerral. azt gondoltam. ezért felvettem. Elhallgattam. sosem fogom látni. Miközben tehetetlenül hallgattam a zokogását. Felvettem. Sietve kimentettem magam és kinyomtam a telefont. hogy már nem folyik a zuhany. a kijelzőn a 17 nem fogadott hívás üzenet jelent meg. A beszélgetés közepén egyszer csak arra lettem figyelmes. Már egy éve aggódik maga miatt. dühtől kipirult arccal. Megfordultam. teljes hozzáférést kell kapnom az életéhez. – Maria volt az. megértett-e. mielőtt nekem ugorhatott volna. A mobil az aznapra kikészített tiszta ruhákon várakozott. amit nem előzött meg tudatos előkészítés. Nem lehetnek korlátok. Úgy érezte. hogy ez működjön. Azután eszembe jutott a búcsúlevél. Adam telefonjának vibrálása rabolta el a figyelmem. Kitapogattam az összes zsebet. fontos lehet. másokat aláhúzva. jó ideje nem hallom a hangját. Majd újra csörgött. néhányat áthúzva. Aggódott maga miatt. Azonnal tudtam. Körülnéztem a szobában. a dereka körül törülközővel. Nem tiltakozott. Maria. hogy mélyebben megismerhetem egy öngyilkossági kísérlet indítékait. – Tizenhét nem fogadott hívása volt. Félt. ebből kilenc hónapja betegesen. ám ehelyett irkafirkák egymást követő sorait láttam. csak az arcomat préseltem az ajtóhoz. Ha nem teszem rá a kezem.kétségbeesetten. Adam a fürdőajtóban állt. mire végül megtaláltam az összehajtott lapot. kizárja őt az életéből. Gyors döntést hoztam. ezért 59 . mint aki jó ideje nem moccant. a telefonnal még most is a fülemen. amit újra és újra átírtak. hogy búcsúlevél helyett egy Mariának szóló lánykérés piszkozatát tartom a kezemben. Amellett.

Csillapodni látszott. akibe annak idején beleszeretett. ahogy visszatért az öntudatos férfi. Figyeltem. de azóta kihunyt magában a tűz. ki maga. hogy az apja halálos beteg. azután elveszítette az állását. Harcolt az érzés ellen. mit tehetnek. Annak tulajdonította a viselkedését. ennyi idő alatt megismerte az összes barátját. – Visszatalálunk ahhoz az énjéhez. Azt mondja. és újra bele tud majd szeretni. talpig felöltözve és tiszta tekintettel. Hagytam neki időt. Könnybe lábadt a szeme. de akkor jött a hír. hogyan mondja el. Adam. megígérem. úgy gondolta. majd a torkát köszörülte és a fejét rázta. de végül beleszeretett Seanba. hat éve vannak együtt. a múlt héten végre megint rászánta magát. mintha csak egy hajszál választaná el a teljes összeomlástól. bárcsak ne így kellett volna kiderülnie. 60 . és az apja is súlyos beteg. csak nem tudta. Ki tudja. – Azt mondta. hogy én vettem fel a telefont – tettem hozzá –. hogy kifizetődik. Azt mondja. Húsz perccel később megjelent az ajtóban. hogy összejött Seannal. már nem is tudja. El akarta mondani. amiért nem tudta. ki vagyok. valahányszor próbált erről beszélni. Azt kívánja. Vonakodtam elmondani a többit. – Érezhetően kiakadt azon. a sérülékenységet és a törékenységet is. addig a szalonban várakoztam és idegesen rágtam a körmömet. hogy együtt kitalálják. mindig történt valami. Hogy azelőtt annyira önfeledt volt. hogy megeméssze. Már hat hete együtt vannak. de vállaltam a kockázatot abban a reményben. A düh ott fortyogott a felszín alatt. a féltékenység gondolata hideg vízként zúdult izzó haragjára. Felélesztjük azt a tüzet. Nem akartak fájdalmat okozni magának. vicces és spontán. erre maga közölte. Féltékeny rám.fordult Seanhoz segítségért. hogy elveszítette az állását. hogy a nővére elhagyta Írországot. a kétségbeesés legapróbb jele nélkül. ahogyan befogadta a szavaimat. talán újra meglátja magában azt. de ugyanúgy láttam a fájdalmat. szinte még haragudott is. Azt mondta.

Ez nem ér. – Milyen volt. Úgy gondolom. – De vajon nekem is? – Az anyja meghalt. – Szóval. nem eszünk. amikor az édesanyja meghalt? – kérdeztem végül. – Inkább beszéljen egy kicsit magáról. Ez valahogy szöget ütött a fejembe… – Az enyémbe is – szakított félbe nyersen. esetleg éppen közben? Hát nem izgi? Nem válaszoltam azonnal. pedig végig szorgalmasan olvastam a Hogyan nyerjük vissza az étvágyunkat falatonként című könyvemet. – Hogyan viselte? – Miért? – Ez segíthetne nekem. – Ne vegye magára. – Pedig megtehetném. – A tönkrement kapcsolat – vetettem fel. hogy elhagytam a férjem. – Nem tudom. Ennek eredményeként jó pár kilót ledobtam. a nővére elköltözött. hogy éljenek a büféasztal kínálta lehetőséggel. hogy boldogtalan a házasságom. Csak mi ültünk háttal a látványosságnak. és mindketten szeretünk embereket menteni – törte meg a csendet Adam.– Reggeli? Az étteremben bőven volt miből választani. ez az utóbbi 61 . Felsóhajtottam. a barátnője találkozott egy másik fickóval. – Maga elhagyta a párját. hogy kefélt a legjobb barátommal. vajon azelőtt vagy azután jött rá erre. ugyanakkor. hogy kitombolja magát. engem elhagytak. inkább hagytam. az apja nagybeteg. ha akarnám. Maria szerint egy évvel ezelőtt hunyt ki magában a tűz. magunk előtt a kávénkkal és az üres tányérunkkal. – Mi közös van még bennünk? Három hónappal korábban veszítettem el az étvágyamat. nem alszunk. a vendégek ingamenetben közlekedtek. amikor ráeszméltem.

Üresen. – Úgy gondolom. hogy rákos. Volt ott egy ágy. Csodálatos hely lehetett. ahogyan megéli a veszteségeket. Bementem. Orvosok jöttek-mentek a táskáikkal. Apám csak ritkán ment be. Amikor megkérdeztem. Korábban a nagyapám is oda ment. Adam felsóhajtott és hátradőlt. anyám elment. Elmentünk a temetésre. hogy úgy meredjen a csillárra. és sosem jött vissza. – Én meg úgy gondolom. de mi nem mehettünk be hozzá. ott feküdt. mielőtt lerántanak minket egy érzelmi spirálba. ettől eltekintve a szoba épp olyannak tűnt. Akármitől is tartott. ami korábban nem. Az ajtónál mindig csendben kellett lennünk. Talán mellőzöttnek érzi magát. azt mondta. Azután egy napon kinyílt a szoba ajtaja. Nem tudtam. Talán az. Ez mindenkit nagyon elszomorított. mit jelent ez. Ezzel belé fojtottam a szót. Lavinia tíz. mintha az tette volna fel a kérdést. Csak azt tudtam. ha felismerjük. most már eleget játszotta a pszichiátert. Hetekig vagy hónapokig. hogy nem fog visszajönni. Volt a házban egy földszinti szoba. azután bentlakásos iskolába küldtek. tényleg nem tudom elvonszolni egy szakemberhez. képesek lehetünk azonosítani ezeket a negatív gondolatokat. hogy beteg. Néhány napig a nénikémnél laktam. ezzel egyedül vagyok. ha senki sem akart visszajönni. Ebből tudtam. Az orvos. Anya rákos volt. ha az emberek elhagyják. mint előtte. Én nem voltam szomorú. a mennybe. nem értettem. – Ötéves voltam. mert nem tudja kezelni. hová. ahogyan ötéves korában érzett. Tudja. de miután erre valamiért nem hajlandó. mi az érzékeny pontunk.talán azért borította ki ennyire. vagy ha tudtam is. már nem emlékszem. Teljesen lenyűgözött a következtetésem. – Érzelmek nélkül és szenvtelenül 62 . bár úgy tűnt. úgy tűnt. aki összeborzolta a hajam. kapcsolatban áll azzal. azt mondta. én meg nem értettem. Mindenki nagyon szomorú volt. menet közben mindig összeborzolták a hajam. Egy örökkévalóságnak tűnt. hogy elmehetne egy igazihoz is. miért. még ha nem is adtam fel a reményt. csak én maradok.

hogy csak hetei vannak hátra. aminek csak értéke van. s mire néhány héttel később fény derült erre. nem nekem. mint apámat. A mozdulat nyomán megdermedt. – Az apja nem beszélt arról. – Voltak barátai a bentlakásos iskolában? – Reméltem. mi történik az anyjával? – Apám nem hisz az érzelgősségben. hogy másként talán meg se tudna birkózni ezzel. táskáit. Az első nyáron. Pozitív kicsengést akartam a történet végére. hogy rátérjünk a lényegre? – Ez nem hókuszpókusz. hiszen éppen ez a bizalmas barát árulta el. hogy ötévesen 63 . ha felhagynánk ezzel a hókuszpókusszal. Nem igazán ebben reménykedtem. Messze okosabb nálam. átnyúltam az asztal felett és megfogtam a kezét. azt kérte. csak a szünetekben láttuk egymást néhány napra. Éreztem. és később még inkább az lett. hogy eladja anyám cipőit. Addigra a pénzt is elverte. hogy nem valami értelmesebb dologra használta az agyát. szőrméit. Ugyanabból a fából faragták. Neki kellett volna átvennie apám helyét. Távolinak és elszigeteltnek tűnt. Mielőtt észbe kaptam volna. nem próbálták együtt megérteni? – Őt egy kildare-i kollégiumba küldték. ékszereit és minden mást. Szerintem igenis fontos. az önvédelmi mechanizmus blokkolt minden lelki fájdalmat.beszélt. – Mi lenne. – Ott találkoztam Seannal. Összefonta maga előtt a karját. Mindent eladott. Amikor közölték vele. hogy Adam legalább a vele egykorúak körében megismerte a szeretetet és összetartozást. mire gyorsan visszakoztam. igazán kár. amikor hazajöhettünk az iskolából. már semmit sem lehetett visszaszerezni. – A nővérével sem tudott erről beszélni? Nem vesézték ki a dolgot. ebből egész kis vagyont szerzett. Gyakorlatilag idegen volt számomra. kibérelt egy standot a piacon. állítsanak be egy faxot a kórházi szobájába. én pedig elhittem minden szavát.

és történetesen a saját példámból tudtam. akkor szerintem nem tud semmit. lehalkította a hangját. Összeszedtem magam. amiről ő beszélt. nagy durranás. Meglepetten nézett rám. Csak azt akartam mondani. A céges családra gondolok. hogy ne 64 . de meglepett arckifejezéséből láttam. – Én nem szándékoztam megünnepelni a 35. aki legfeljebb a skype-on jöhetne el. – Micsoda? – Négyévesen elveszítettem a mamámat. – Annyira sajnálom… – Semmi baj. hogy bosszúsabban szóltam rá. és bármennyire nem szeretnék ott lenni. hogy igaz. Pazarul vagyok. mert kihat a múltbéli és a mostani viselkedésére. mégis mit vár tőlem? Maga szerint hogyan segíthetnék? Előrehajolt. – Megtörtént. mert az igazgatótanács ezt a napot választotta a bejelentésre. – Vissza akartam kanyarodni oda. Miután apám annyira beteg.elveszítette az anyját. – Hacsak nem veszítette el az anyját ötéves korában. Mondtam nekik. mint terveztem. hogy így adjon nyomatékot a szavainak. és mutatóujjával az asztalt bökdöste. hogy rákattintsák a karperecet. Ez lesz tizenkét nap múlva. aki meg akarja ölni magát a 35. ha nem akarja. lépjünk tovább. születésnapján. amit egy könyvből meg lehet tanulni. hogy előrehoznák a fogadást. úgyhogy szerintem lépjünk tovább. – És ez mennyiben befolyásolja a döntéseit? – kérdezte óvatosan. de valamilyen okból a család ezt fontosnak találta – és család alatt nem Lavinia nővéremet értem. hogy ha nem hajlandó beszélni. hogy átveszem a céget. – Ez is benne volt a könyvben. A buli a dublini városházán lesz. születésnapomat. – Nem én vagyok. egy múlt heti megbeszélésen szóba került. Ez nem olyasmi. – Elnézést. muszáj. amíg még apám életben van és az áldását tudja adni erre. az érzelmeire és a problémamegoldó képességére.

– Oké! – csaptam össze a tenyerem. Maria Seanhoz fordult. Ha rajtam múlik. mennyire ért a nők nyelvén. de aznap este valaki mást fognak bejelenteni új vezérigazgatóként. S ha már ott kell parádéznom. hogy addig lakjon nálam. nem akarom az állást. de az unokatestvéremé. amikor kellett volna. fenyegetően és kihívóan nézett rám. – Sok a tennivalónk. Ki kell találnunk valamit. hogy csak menjek és mondjak le róla. Tágra nyílt szemmel. de akkor sem élek tovább ezzel. és beletelt egy pillanatba. Ez egyelőre nem tűnik valószínűnek. – Elcsuklott a hangja. – A vajazókéssel megbökte az asztalt. Az egyet jelentene a cég halálával. de maga majd ebben is segít. amíg összeszedte magát. és tizenhárom éves korunk óta minden hétvégén együtt buliztunk – higgye el. Voltam vele Benidormban. hogyan intézem el. és ezzel még nem mondtam semmit. egy csermelybe is belefojtom magam. Először is. ezért javaslom. és most már értem. Megváltoztam. mint egy tavaszi nagytakarítás előtt. Nem voltam ott. Sean pedig kihasználta a lehetőséget. mielőtt folytatta: – Vissza akarom kapni a munkámat a parti őrségnél. Érvénytelenítenünk kell nagyapám végakaratát. A lakása nincs elérhető közelségben. tudom. amiért helyette én veszem át apám posztját. azt akarom. Nigelé sem lehet. most már szabadon végrehajthatta önpusztító tervét. Végre sikerült ellöknie magától az utolsó embert is. 65 . Még nem tudom. de Adam figyelmeztetésként felemelte a mutatóujját.fáradjanak. hogy nyomatékot adjon a szavainak. Nagy kísértést éreztem. aki az elmúlt száz évben a cégnél dolgozott és most neheztel. Nem Maria hibája. hogy Maria mellettem legyen és fogja a kezem. – Végiggondoltam a dolgot. Tiltakozásra nyitottam a szám. Ha semmi sem jön össze és ha nem akad jobb. Kaján elégedettséget láttam az arcán. Le akarok vakarni a hátamról mindenkit. ahogy illik. Laviniával nem vehetjük át a céget. Felálltam. bármelyikük megkaphatja. ha ezt mind rendbe akarjuk hozni. miután végeztünk a gimiben.

amiért elolvastam a lánykérését. nem lehetnek titkaink. hogy huszonötszörös ribanc. összeszedni néhány dolgot. ami akkor is ott lapult a zsebemben. és gondoskodik róla. Szerinte azt is el tudja intézni. – Egyszerűen csak tudom. velem tart? Meglepetten nézett fel rám. amiért nem hagytam faképnél. ő maga mondta. Közölte. de azokon személyesen lesz ott. de sosem nézi meg az üzeneteit. összeszedem a kocsimat. S csak egyetlen dolog történhet. mert akkor múlt el reggel nyolc. Az alkalmi vásárokba nem biztos. majd merő bűntudatból. Nem túl megnyugtató. emlékszik? Végiggondoltam. hogy ne játszhassa ki. De legelőször is. ha majd megint ott állok egy híd szélén és beszélni akarok valakivel. – Ezek nem üzenetek. Az arcomat fürkészte. – Ez minden? – A második üzenetben huszonötször ribancozta le.Haza kell mennem átöltözni. megtartja az aranyhalat. Lehallgatta az üzeneteimet. Azt mondta. – Azt mondta. Nem számoltam. mit. de szerintem nélkülem is tudja. – A férje volt az. életre kelt a telefonom. Amint beültünk a taxiba. 66 . mint várta. és elintézi az ügyvédeivel. azután bemegyek az irodába. átadtam neki a telefonom. csak a hangposta. Tíz perccel később visszaadta a telefont. utána pedig vásárolgatunk egy kicsit – majd elmondom. Végül felkapta a kabátját és követett. – Ez már sorban a harmadik. hogy törvényesen soha többé ne tarthasson háziállatot. Szóval. – Honnan tudja? Tudtam. hogy a lábát se tehesse be egy kisállat-kereskedésbe. miután az óra nyolcat üt.

Azután huszonötször el is ismételte. s valahányszor Barry a kagylóba köpte a szót. egyre rosszabb lett. Az unokahúga vette neki a születésnapjára. Nem lenne mókás. – Nem. mielőtt újra jelzett a telefonom. hogy néhanapján ránézhessen és megetesse. igazi mániákus. Elvettem a telefont és felsóhajtottam. azután kibámult az ablakon. ezért gyakorlatilag önmagát lepte meg vele. Barry egyáltalán nem hajlandó lehiggadni. – És még azt hittem. 67 . Ez pont huszonöt ribanc. ő is csak azért. a szemében pajkos csillogással. – Várjunk csak – vette vissza a telefont. – Visszaadta. mert Barry testvére utálta a halakat. beleadva sebzett önérzetének minden mérgét. keserűségét és bánatát. – Meg akarom számolni. Úgy tűnt. Adam széles mosollyal az arcán tovább számolt. csak nálunk tárolta. Felőlem megtarthatja azt a dögöt. Ami azt illeti. Végül csalódott arccal nyomta ki a telefont. Néhány percig csendben autóztunk. Most meg az aranyhal? Ki nem állhatta az aranyhalat. nekem vannak gondjaim… – sóhajtott fel. ha elszámolta volna magát? Kihangosítva visszahallgatta az üzenetet.

Jessica szomorú volt. hogy bebizonyítsa. A harmincas évei közepén járt. engem megindítottak. akik nagy kíváncsi. vajon akkor is így tesz-e majd. mire azt feleltem. tökéletesen szót értettünk. újra átéltem a pillanatot. mennyire nem indítják meg a látottak. Emlékeztem rá. amiért ő fekszik itt. amikor főbe lőtte magát. mit kellene most éreznem? – szakította félbe Adam a gondolatmenetet. Összeszorított foggal próbáltam visszaemlékezni. – Maguk meg kicsodák? Az asszony olyan váratlanul toppant a szobába. kék szemekkel meredtek ránk. – Úgyse hallja magát – emelte fel a hangját még jobban Adam. Hogyan kérjünk őszintén bocsánatot. és nem én? Felé villant a tekintetem. mintha látná. és nem figyeltem oda. Végigfutottam a szavakon. ha csak Simonra néztem. Jessica és Kate. – Nem kell suttognia. hogy ijedten pattantam fel a székről. Kate pedig úgy tett. ha ő már nem lesz. mit mondok – ha mondtam egyáltalán valamit. Hallottam a dörejt. Nos. amikor Jessica nem néz oda. Minden alkalommal.8. ahogy leültem Simon Conway ágya mellé. – Szóval. s ezt nem is féltem bevallani. – Bosszantott tiszteletlensége és nyilvánvaló vágya. – Sss. hogy tudassa velem. amelyek elvezettek odáig. nem 68 . hogy nem kell ilyeneken töprengenie. mert meghalt a nyuszija. hogy letette a pisztolyt a konyhapultra. hogy Simon beszélt róluk. – Ez valami fifikás üzenet. és két szőke kislány kezét szorongatta. Olyan jól alakult mindent: megingott az eltökéltsége. miután felismerjük. hogy fájdalmat okoztunk – Szóval ez ő? – Igen – suttogtam. Simon azon tűnődött. csak hogy jobb kedvre derítse. amitől még a fülem is csengett. Azután az eufória eszemet vette. milyen szerencsés vagyok. teljes szívemből átéreztem a veszteséget.

– Küszködtem. amint hitről és lelkierőről papoló megmentője nem találja a szavakat. mit mondott Angela. hogyan mutatkozzam be. Csak azt szeretném mondani… – Kifelé – szólalt meg Susan csendesen. bűntudatom görcsbe rántotta egész testemet. Simon felesége. – Nem akarok beszélni róla. Adam szóra nyitotta a száját. hogy egyszer tényleg megtörténik. csak mikor már az autóban ültünk és elindultunk. A legrosszabb rémálmom vált valóra. Ez nem történhet meg. Irracionálisnak hittem félelmeimet. hogy sírva ne 69 . a legkevésbé sem oldotta szorongásomat. mintha egy örökkévalóságig húzódna. Susan arca nem volt túl biztató. de én megelőztem. mégis úgy tűnt. ha életben marad. – Közelebb vonta magához két lányát. Próbáltam emlékezni. hogy Adam a vállamra tette a kezét és gyengéden terelgetni kezdett. A késő éjjeli és hajnali virrasztások során a legkülönbözőbb formákban. Végül az térített magamhoz. – Amikor történt. A szívem kalapálni kezdett. – Hallotta. hogy nem valóságosak. Éreztem magamon Adam tekintetét. Előreléptem és az asszony felé nyújtottam a kezem. Csak néhány pillanatra lett csend. a legkülönfélébb emberek szemszögéből pergettem le magam előtt ezt a jelenetet. – Hogyan? – Hirtelen az egész torkom kiszáradt. sőt még rosszabbá tette az engem gyötrő bűntudatot. Susan. hogy miután nyeltem egyet. Nem tehetek róla. se szívélyes vagy megbocsátó. meghalljam reszkető hangomat. Az asszony romokban hevert. Egyikünk sem szólt. – Helló! – Nem tudtam. akik elkerekedett szemmel néztek fel rám. amikor… – Gyors pillantást vetettem a két lányra. de sosem gondoltam. Én voltam a férjével akkor éjjel. A földbe gyökerezett a lábam. – Christine Rose vagyok. én csak próbáltam segíteni. mit mondott mindenki: ez nem az én hibám.kell kitennie őket ennek. hogy akadálytalanul távozhassak. amelyeket egyedül az a tudat tett elviselhetővé.

ezzel a bulis évek le is zárultak.fakadjak. Cserébe. melyik miatt utált jobban. ezáltal én maradhattam volna közös otthonunkban. Kiderült. ha Barry visszaköltözik a legénylakásba. amiért az ír egyházhoz tartoztam. de amikor találkoztam Barryvel. Irodám a Clontarf Roadon működött. Hat hónappal később összeházasodtunk és beköltöztünk egy új sandymounti lakásba. – Oké. pedig már egy éve árulta. ahol egykor apám három vénlány nénikéje. aki ki nem állt. – Úgy tűnt. csak mert közel akart lenni az anyjához. ő jogot formált közös lakásunkra. Észak-Dublin part menti elővárosában nőttem fel. pedig soha nem gyakoroltam a hitemet – nem tudom. annak a háromemeletes épületnek az első szintjén. amiért használhattam. az albérletből fizettük a jelzálogot. ezért kiadta. amelyek egyébként a hirdetésben is szerepelnek. Az ő legénylakásában éltünk. mert minden ismerősünk ezt csinálta – s mert a mi korunkban ez olyan érett és felnőttes dolognak tűnt. engedelmesen átköltöztem vele Sandymountba. Az irodám Clontarfban maradt. szeretne mondani még valamit. válaszoltam a kérdésekre és lehetővé tettem a jármű kipróbálását. mert ekkoriban minden ismerősünk ezt csinálta. hogy feltáruljon előttem a rideg valóság. Jogot formált az autónkra is. vállaltam az értékesítést: ELADÓ táblát helyeztem a szélvédő és a hátsó ablak mögé a saját telefonszámommal. Barry eladni nem tudta a legénylakását. hogy az emberek a legkülönfélébb időpontokban képesek telefonálni olyan részletekkel kapcsolatban. 70 . mit akart mondani! Clontarfban. Hat hónap randizgatás után Barry megkérte a kezem. amiről egyébként ódákat zengett. de nem. vagyis minden reggel ingáznom kellett. Sok jelenkori problémám megoldódott volna. de végül csak némán meredt ki az ablakon. én meg igent mondtam. a város felé eső részére. és még nem sikerült megszabadulnia a kocsijától. így jelenleg egy barátnőmét használtam – Julie Torontóba költözött. alighanem azért. hogy rájuk cáfoljak. mintha csak azt várnák. Bár tudtam volna. amit együtt vásároltunk. majd ennek eredményeként fogadtam a hívásokat.

„Te gondolkodsz. és egy üveg vodkát rejtegetett a fiókjában. amióta egyetlen megmaradt nénikéje úgy döntött. akivel az előtérben találkoztam. – A lányok olyanok. hogy nem akarok a családi vállalkozásban dolgozni. hogy vele dolgozzak. akik után nővéreimmel a nevünket kaptuk. Igazság szerint nem is akarta. Harminc éve praktizált itt. és gondolkodj. hogy kifosztottam a nővéreim házát. egy brókercégnek és egy dekorstúdiónak is helyet adott. menj hát. egyetlen széket a konyhában és egyetlen fotelt a nappaliban. hogy kiadja és bebútorozza nekem. mi cselekszünk – jelentette ki.” Brenda vitte az ingatlanjogot. mert szerinte abban van a nagy pénz. Brenda mókásnak 71 . rólam vajon miket mesél. de te inkább anyádra ütöttél. apám mekkora feminista. amelynek nevéből jól látszott. A szoba levegője és a fickó lehelete egyértelművé tette a helyzetet. a nővéreim is csatlakoztak hozzá. mielőtt én beköltöztem. semhogy egymaga viselje gondját az egész épületnek. apámék mégis jórészt a takarítónőnkre. Amint megszerezték a szakvizsgát. amely utolsó éveiben Christine nagynéném menedékeként szolgált. pedig apám nem is lehetett volna megértőbb. hogy senki sem tudja.Brenda. hogy minél több információt szállít. aki már húsz éve itt dolgozott. íratlanul is az a szabály volt érvényben. Te gondolkodó vagy. A recessziónak köszönhetően jöttek-mentek a vállalkozások. aki megbízhatóan szállította a pletykákat az összes bérlőről. A földszinti üzletek bérlői az elmúlt években olyan gyakran váltogatták egymást. az én irodám az elsőn nyílt. Adrienne és Christine élt. Jacintára támaszkodtak. amikor majd közölnöm kell. Gyakran eltűnődtem. egy könyvelőével együtt. Miután apám vonakodva beleegyezett. egy biztosítónak. inkább beköltözik a kis alagsori lakásba. Bár sosem foglalták szerződésbe. mint én. Az épület jelenleg apám és nővéreim cégének. apám annál többet fizet neki. Az alagsor. Minden mást úgy kellett előteremtenem. Ők foglalták el a teljes felső szintet. amiről azt hitte. Adrienne a családjogot. apa meg a kártérítési ügyeket. hogy szinte senkit sem ismertem. érkezésem napján egyetlen ágyat találtam a hálóban. Előre rettegtem a naptól. a Rose és Lányai Ügyvédi Irodának adott otthont.

ami nem igazán vonzotta a nézelődőket. aki mégiscsak bejött velem. Mint a legtöbb gondviselőre. Egy sámlin ült a kihalt üzletben és olvasással ütötte el az időt. így az első napokban komolyan le akartam cserélni. az csak nagy ritkán jelezte új vásárló érkezését. – Elfelejtette lehúzni nekem az ablakot – hazudta pókerarccal. egészen elkerekedett a szeme. ő itt Amelia. mert azután is makacsul kitartott. mert máskülönben szinte rá se nyitották az ajtót. Adam az… ügyfelem. Amelia az üzlet felett lakott az édesanyjával. mit akarok. hogy a kocsiban vár – jegyeztem meg. – Azt beszéltük. hogy én öröklöm a fia pókemberes takaróját. olyan benyomást tett rám. Adam őgyelegni kezdett a boltban. A szerény készlet mellett a legtöbb művet rendelni kellett. ez majd felvidít. aki egy súlyos agyvérzés óta állandó gondozásra szorult. szívem. Még a könyvesbolt is másodlagosnak tűnt amellett. hogy anyjára szánta ideje és tudatos gondolatai túlnyomó részét. sokkal inkább az anyja hívta fel magára a figyelmét. – Amelia. Amelia még gyerekként élte meg anyja agyvérzését. – Ó – hallottam Amelia csalódott sóhaját. hogy sok mérföldes körzetben minden kis könyvüzlet bezárásra kényszerült. a Könyvkuckó. Adam. – Szia. Egy takarót még megengedhettem magamnak. rá is ráfért volna valaki. Barátnőm. mielőtt kíváncsian körülnézett az üzletben. aki a változatosság kedvéért az ő gondját viseli. ő itt Adam. de valójában csak még szomorúbbá tett. amikor már észre sem vettem. és eljutottam arra a pontra. – Amelia felpattant. Amelia gyaníthatóan csak az én könyvrendeléseimből tartotta fenn magát. Ha a könyvesboltban megszólalt a csengő.találta. Tudtam. ha belegondoltam életem jelenlegi állásába. A vállam felett nézett Adamre. azt hitte. A szomszédban nyílt egy könyvesbolt. ezért egyenest az önsegélyező könyvek felé vettem az irányt. amit Utolsó Erődként ismertünk. de csak kábultan 72 . amivel Amelia a napjait töltötte – nevezetesen. s miután azóta is egymaga gondozta. míg végül elfeledkeztem az egészről. mint aki reményvesztetten vágyik egy kis szünetre.

– Láthatóan megkönnyebbült. – Barry hívott az éjjel. Hogy érted? – Ó. – Ez összezavart. – Egész későn. Összevont szemöldökkel tanulmányozta a körmeit. 73 . – Igen? – A félelem szétáradt a testemben. Sajnálom. – Ügyfél – suttogtam vissza. – Kipirult az arca. annyira örülök! – Izgatottan öleltem magamhoz. – Még nem történt meg – hűtött le Amelia. ez nagyszerű. ahogyan sietve témát váltott. – Fred nem örülne. láthatóan ugyanez járt a fejében. – Tudod. ha mégis? Levegő után kaptam.és magába zárkózva. – Nem nekem lesz. miután nem spontán romantikus alkatnak ismertem meg Fredet. – Meg fogja kérni a kezed! Amelia sem tudta tovább színlelni a közönyt. mint aki néz. sehogy. – Gyönyörű. ha hallaná. – Gyönyörű – suttogta Amelia. Szerintem előtte felhajtott néhány pohárral. de nem lát. édes istenem. Azután leesett. hogy ebédeljünk együtt a Pearlben. Én… nem. semmi. hogy nem… á. biztosan nem… de mi van. – A Pearlben? Az nagyon puccos hely. – És e nélkül is eléggé fel vagyok spannolva. Felkacagtam. – Felírnád ezt a többihez? Amelia maga felé fordította az általam választott könyvet. – Arra kért. az is lehet. Összeráncoltam a homlokom. – Ó. – Végre! Christine.

74 . amiért folyton másokkal törődsz. – Nézd. hány igazságot kotyoghatott ki azoknak. hány helyre telefonálhatott még. tényleg jogod van azt mondani neki. úgyhogy egyáltalán nem hibáztatlak azért. ami ékesen árulkodott bűntudatomról. hogy nem így mondtam. de akkor is. mennyire rosszul érzi magát. arckifejezése élesen ellentmondott a szavainak. de mégis… akkor sem kellett volna elmondania. hogy ezt mondta… – Semmi baj. Pontosan tudta. még ha rólam is van szó. hogy valóban beszéltünk Barryvel ilyen dolgokról. de akkor is undorító. – Elvörösödtem. különben ne legyek meglepve. amit akarsz. Olyan jó lenne. mielőtt kibökte. akiket szeretek. Adam csatlakozott hozzánk – mint egy cápa. amit csinál. Nem tagadhattam. az biztos. nem saját magaddal. ha te és Fred együtt élhetnétek. ha lenne közös életetek. – Csakhogy ez már tizenkét éves korom óta így van. valahányszor újabb történés kezdi ki a magabiztosságomat. – Mit mesélt neked. ha szépen elhagy. – Sebzettnek tűnt. – Azt mondta. amit rólam mondtál. hogy tudom. csak hogy rajtuk keresztül engem bántson. vagy legalábbis remélem. ha megérzi a vért. mikor kell a közelben lenni. Christine. Közöltem vele. – Biztosan nem igaz. nem baj. amiért anyámmal élek. – Annyira sajnálom. – Én csak aggódom. hogy merészelte elmondani Ameliának? Belegondoltam. Amiről ti ketten egymás közt beszéltek. – Nem. Sértődöttnek tűnt. az csak rátok tartozik. istenem! – Kezembe temettem arcom. hogy ideje lenne a magam lábára állnom és elköltöznöm.Rágni kezdtem a körmöm. Hogy be kellene őt dugnom egy otthonba és össze kellene költöznöm Freddel. Remélem. – Ó. szerinted született vesztes vagyok. Amelia? Vett egy nagy levegőt. Amelia türelmesen várta a cáfolatot.

– Tudja. – Ez a nap egyre fényesebben alakul. Ahogy elhagytam a boltot. éppen ezen kell változtatnunk. Hogy pozitívan állunk mindenhez. – Ezzel van egy kis gondom. Aggódom miattad. Például szerintem nem kellene belelovalnia a barátnőjét ebbe a lánykérésbe. de csak hogy tudja. – De hát a Pearlbe viszi! – És? – Az emberek ott szokták megkérni egymás kezét. ahogy vagyok. mi rossz sülhet ki ebből. de még a várost se hagytad el soha. a táskámba dugtam a könyvet. hogy élhessem az életem. hogy ránézzen az anyjára.ahogy te is pontosan tudod. Életedben nem mentél el nyaralni. mint valaha. Forgatni kezdte a szemét. – Igaz. Felvetettem az állam. hallott már a bevonzás törvényéről? – Eszembe jutott az összetűzésem Simon feleségével. – Nem fogom bedugni valami otthonba csak azért. A csengő túlzottan ismerős hangja szakított félbe. elrejtettem Adam figyelő tekintete elől. míg végül be is vonzza a rossz dolgokat. Felsóhajtottam. Nem kellene előre beleélnie magát olyasmibe. – Amelia kezdett dühbe gurulni. tudom. – Szóval most már a barátait hívogatja. Ugye. Adam. miközben vacakabbul éreztem magam. Ő megért engem. ahogy éreztem elpárologni minden erőmet. 75 . – Maga hallgatózott! – Maga meg sikongatott. – Meg odajárnak ebédelni is. Okos – jegyezte meg Adam. – Miattam nem kell aggódnod – húzta fel az orrát. éppen ez a lényeg. Én csak ennyit mondtam. Mindig arra gondol. Maga negatívan áll mindenhez. Amelia sietve kimentette magát. – Frednek jó vagyok így. hogy miként reagálunk az ilyenekre. – Tudom. ami talán meg se történik. esküszöm.

– Helló. Amikor beléptünk. Jöjjön.amit addig játszottam le magamban. egyetlen hajtincse sem állt félre. apám és a nővéreim az irodájuk tárgyalóasztalánál ültek. a karikámon hordott mind a tíz kulccsal. – Jesszusom. – Adrienne felém fordult. – A francba. – Nem. gondosan manikűrözött körmei csak úgy csillogtak. – Felcaplattunk a lépcsőkön. amint meglátta Adamet. Megint megcsinálták. hogy azért csinálta. – Nem hinném. bárhogy is próbálsz menekülni. – Tudtam. Beléptünk és felmentünk a lépcsőn az első emeletre. – Akiket két másik boszorkáról neveztek el. Barry szívrohamot kap. – Ezért is kéne hivatalos szakemberhez fordulnia. újra meg újra. Fekete cipője fényesen ragyogott. akik valaha itt éltek. – Mi volt előző életében. 76 . aki inkább emlékeztetett úri szabóra. azután még eggyel. mielőtt hozzátette: – A harmadik Christine lenne. Próbát tettem egy másikkal. hogy ez a hivatalos szakmai álláspont. A kopasz fejével hogyan is versenyezhetne ezzel? – utalt Adam göndör szőke fürtjeire. majd egy újabbal. amíg végül csakugyan megtörtént. Ő itt Adam. nyakkendősen-zsebkendősen. mert találkozott valakivel – csettintett Brenda. tehát te is közénk tartozol. Ezzel együtt köpcös férfi volt. Apám tökéletesen festett halszálkás öltönyében és rózsaszín ingében. az ügyfelem. miközben még most is Adamet vizslatta. – Ha szarnak látja az életét. foglár? Elengedtem a megjegyzést a fülem mellett és próbát tettem a következő kulccsal. Adam. ha meglátja. mint ügyvédre. a két boszorka pedig Brenda és Adrienne. szar is lesz. – Lila hajuk volt és folyton eregették a füstöt – jegyezte meg Brenda. Megálltam az irodám ajtajában és küszködve próbáltam bedugni a kulcsom. család. ő itt Apa.

Ötször kérték meg a kezét. hogy leugorjak a Ha’penny Bridge-ről. Minél hamarabb fogadod ezt el. – Lotyó – bizonygatta Brenda. – Eddig volt két barátnőd és egy fiúd. Mindnyájan felé fordultak. – Adrienne igazi kis lotyó volt. – Szóval. Adam rám nézett. csak mindig más emberekkel. Apa. mindig más – felelt Apa. Leszbikus vagy. – Mindenkit leszbikusnak látsz. Babrálni kezdett. csak mert te az vagy – fordult Apa Adrienne-hez. mikor fejezik be. vagy talán 77 . nem igazán tudott mit kezdeni a kíváncsi tekintetükkel. hogy rossz az időzítés. – Nem jókedvében akart leugrani – vetettem közbe. így felelt: – Meggátolt abban. hogy összekeverem valakivel. – Ugyanaz a fickó? – ráncoltam a homlokom.– Sosem házasodtak meg – szúrta közbe Apa. Elcsigázottan vállat vontam. Miután egy gyors pillantással végigmérte a családomat. – A harmadikat mintha gyilkosságért körözték volna. Vártam. annál hamarabb állapodsz meg és kezdesz normális életet. – Akkoriban a lánykérés egészen mást jelentett. – Nem feküdt le velük – tiltakozott Apa. – Nem. – Mindig is partigyilkos volt – vádaskodott Adrienne. mire leült. honnan ismeri Christine-t? – tudakolta Brenda Adamtől. de lehet – vonta össze a szemöldökét –. – Foglaljon helyet – húzott ki neki egy széket. Nyilván úgy érezte. utóbbi csak kísérletképpen. – Én biszexuális vagyok. – Ugyan már – vitázott Brenda. Folyton „leszbit és lotyót” játszottak. – Leszbik – bólintott Adrienne. – Mondom. hogy leszbik – erősködött Adrienne.

majd éreztetni. Barátaim egy része nem találta velük a hangot. hogy mindenki. Megszoktam már. csatlakoztak is hozzájuk. – Felteszem. Mennyire lehet a víztől. igaz? Adam oltalmazó és aggódó pillantást vetett rám. Majd ők eldöntik. Adrienne – magyarázta Brenda. – Ettől egy kicsit jobban érzed magad. hiszen nyilvánvalóan nem is sértésnek szánták őket. hogy igazából nem is olyan fontos. – Mondom. Azt se tudta. vízbe akart fulladni – ismételte Brenda kicsit hangosabban. – Nem ment víz a fülébe. sőt. emlékszel? Ezen kuncogtak egy sort. – Christine megmentette. mi az. – De hát a Ha’pennyről? Az nem is olyan magas… – Te meg miről beszélsz? – kérdezte Brenda.meg sem kellett volna említenie az egészet. mit válaszoljon. két és fél méter? – Nem a zuhanás ölte volna meg. Christine! – emelte fel apám a hüvelykujját. Ehhez igazán értett a családom: kiszedni az emberből valamit. – Nagyon jól. mások annál inkább. nem igaz? Mindnyájan újra felé fordultak. de ő csak zavart arckifejezéssel csóválta a fejét. Brenda – csitítgatta Adrienne. mint Adam. mintha nem lenne miért szabadkoznom. ha megfigyelték társalgásuk szokatlan fordulatait és nem sértődtek meg a humorosnak szánt beszólásokon. felteszem. Adrienne elfintorodott. beérték azzal. Adam meglepetten fordult felém. annyira ledöbbent. vízbe akart fulladni. megint mások. mármint a múltkori után. – És milyen jól tetted. Némán elrebegtem. akit csak hazahozok. 78 . – Az nem magasság. mennyire sajnálom. másként reagál rájuk. – Kösz.

mert eltört a gerinced. ha nem tudsz felkelni. 79 . a legnagyobb hőségben. nem szeretné – feleltem helyette. ja.– De hát a Liffey nem is olyan mély – rugózott a kérdésen Adrienne. Adrienne. Résnyire szűkültek a szemei. – Hallom ám. – A neve Adam. – Brendához fordult. mire mindketten elnevették magukat. Andrew? – kérdezte Apa. mint a két érintett együtt. – Meg prosztata-masszázsra – tette hozzá Adrienne. Adrienne Adamhez fordult. és egyszeriben új színben láttam a világot – mesélte higgadtan. – Személyi sérüléses ügyekkel foglalkozik – világosítottam fel Adamet. Mindnyájan összerezzentünk. Mintha Brenda egész nap jégkrémet falna. – És mindet pedikűrre költi – bólintott Brenda. – Megsérült azon a hídon. mint akinek csak most jut eszébe valami. és nem sérültem meg – felelt udvariasan. – Eltört a gerince? – Nem. – Persze. miért is ne? Apa felállt az asztaltól és bement az irodájába. – Több pénzt kaszál rajtuk. – Tud úszni? – Igen. és nem. éppen ezt csinálja! – Szeretné látni a reklámomat. a kezében egy videokazettával. – Akkor nem értem. de csak egyszer csináltam – tért vissza Apa. – Még Indiában történt. – Ami azt illeti. Andrew? – Adam vagyok. – Szerintem ő is tud beszélni – fordult felé Apa. ahogy elképzeltük. vagy ilyesmi – magyarázta Brenda. – Egy pocsolyában is meg lehet fulladni. hogy lefogyjon.

az különösen szép. – De hát nagyszerű hidak vannak Tipperaryben is. – Tudja. most meg folyton ilyeneket látni a tévében. abból is lehet pénzt csinálni. nyakfájás. hogy nemrég elhagyta a férjét? – Igen. Ez még a történelem előtti időkből való. Egyetértünk – bólintott Brenda. – Akkor mit keres itt? – Figyelsz te egyáltalán. Ott a régi híd Carrick-on-Suirben. mintha a fickó bármi rosszat tett volna – felelte. meg az a háromlyukú vasúti viadukt a Suir felett… – Oké. mindig készen egy kis pletykálkodásra. Most akkor megnézhetjük ezt a filmet? – A tévénk nem játszik le kazettákat. 80 . Apa? – Le akart ugrani a Ha’penny Bridge-ről – tisztázta Adrienne. Húsz éve vettük fel. ennyi elég lesz – állítottam le. a Madam’s Bridge Fethardban. különösen Amerikában. – Tipperaryben lakik – feleltem helyette. ez a reklám megelőzte a korát. azután majd visszahozza. Apa csalódottnak tűnt. – Van videomagnója? Otthon megnézheti.– Rozsdás szögek. – Szóval. Adam… – Brenda a kezével alátámasztotta az állát és meredten nézte. – És mit gondol erről? – Szerintem szívtelen húzás volt. mintha ott se lennék. – Nem baj. – Viszont nem túl érdekes ember – jegyezte meg Apa. – Elismerően csóválta a fejét. Nem úgy tűnik. Még csalódottabbnak tűnt. – Nem is tett. amikor Írország még nem állt készen rá. Ott ha az ember körömvágás közben megsérti a nagylábujját. – Elmesélte Christine. semmi ilyesmi? – Semmi.

aki elnevette magát. Mindig ilyen rosszul fogadja. – Nem akarom tudni. – Kirúgja. munkát keresett. de valahogy sosem szórakoztatott – ami az ő szempontjukból persze csak még mókásabbá tett mindent. Adam látható rosszallással fordult felém. Mintha titkos kis klubba 81 . – Csak motiválatlan. – Nem lehet. Azért ez különbség. hogy Gemma nem kereste a kulcsot. Hozom a kulcsot. Nem volt valami szép. Most már biztosan felveszem. Lusta. ha unalmas valaki – vélte Adrienne. Nem álltam rá készen. – Adrienne ajkán szórakozott kis mosoly játszott. és adta alájuk a lovat. Tipikus basáskodó főnök. – Ebből arra következtetek. pedig vicces. – Sajnálom. – Igaz – értett egyet Brenda.– Az még nem válóok. csak kérek egy kulcsot az újhoz. hogy másnak dolgozzon. – Mondd. hogy nem adtatok neki… – Pedig még előfordulhat. – Bryan nem unalmas – vette védelmébe Apa a vejét. Mindnyájan annyira egyformák. de azt sem akarja. – Baleset történt. egyedi és csak rájuk jellemző. A humoruk is. nem tehetek róla. hogy nélküle nézzek szembe az újabb nappal. Csak úgy a lábára dobtad a Hogyan rúgjunk ki valakit. – Hallottuk. – Igaz – bólintott Brenda. Brenda egy percet se élt volna Bryannel. főként a múlt heti káosz után. – Ha az lenne. ki cserélte le a régi záramat. ő az enyém. Brenda és Adrienne Apa felé fordult. – Reggelenként általában Peter. Nektek is mesélte? – Pénteken feljött. – Felállt és kezében a kazettával visszament az irodájába. Paul és előttem érkezett. Értettem. hogyan küldted el. Imádtak engem húzni. – Mennünk kell – jelentettem ki. Christine.

Adam is velük tartott. – Igaz. 82 . Azokkal a kölykökkel dagasztógépet lehetne reklámozni. mindig legyeskedik. – Miért nem? – Az idegeimre mentek. – Akkor miért nem mész vissza a férjedhez? – kérdezte. – Mindig ilyen… – Apa áthajolt Adrienne válla felett és mindenféle arcokat vágott. Túl sokba kerül a lakás. hogy a háziúr igazán lehetne egy kicsit nagyvonalúbb – zártam le a témát. – Igaz – értett egyet ezzel is Brenda. – Mindig elkél a vérfrissítés. – Olyasmi is létezik.tömörültek volna. – Kezdtem kijönni a béketűrésből. ahhoz túlságosan különböztem tőlük. – Gemma eltúlozza az egészet. még ha nem is ismerte Bryant. hogy meg kell húznom a nadrágszíjat. Ez nem fordulhatott elő. – Eddig fel se tűnt. én csak gondolkodtam az elbocsátásán. Neked is ki kell venned a részed a költségekből. – Vetettem egy haragos pillantást Apára. azután mindent megtettek. Lehet. A „fekete báránnyal” még nem mondtam semmit – ők egy egészen más állatfajhoz tartoztak. hogy ezt a legkevésbé se tartsák titokban. aki előttem lóbálta a kulcsot. mint egy unalmas házasság. Adam is jókedvűnek tűnt. – Maradj itt – ajánlotta fel Brenda. – Nem akarok. hátha engem is üdvözölhetnek a soraikban. – Soha nem bírtam a potyalesőket. Nézd csak meg Brendát. Bryan meg… tudod. hogy segítő kéz. amíg ki nem kaptam a kezéből. Adrienne és Apa nevetni kezdett. – Én csak azt mondom. tényleg legyeskedik – kuncogott Adrienne. – Rosszabb dolgok is léteznek. amin mindketten nevettek.

– Nem koldus vagyok. de bebútoroztam neked. – Lesz szülinapi buli is? – tudakolta Brenda. ha teszel egy kiskanalat a fiókba – éleztem ki a kérdést. – Igen. Nyirkos minden. – Mikor lesz az? – kért pontosítást Adrienne. Az eddigiekből is levették. mi történik. – Jöhetünk? – kérdezett rá Adrienne. Sokatmondó pillantással jelezte. ha valamiért mégsem tudom beváltani az ígéretem. – Tizenkét nap múlva – igazított ki Adam. – Adamet meglepte a hirtelen irányváltás. – Apa felhagyott az utánzással és visszaült a helyére. – Két hét múlva – feleltem. csak gondolkodjak el rajta. a vécé nem öblít rendesen. előttem meg évekig senki nem lakott az alagsorban. még az a huncut csillogás is visszatért a szemébe. hogy igenis van értelme. – Egy koldus ne válogasson. 83 . – Ennek semmi értelme. – A harmincötödik születésnapom előtt meg fog győzni arról. – Már megbocsáss. Apa. aztán elküldi isten hírével? Adam láthatóan remekül szórakozott. Mindnyájan elhallgattak. – Az még nem bebútorozás. hogy van értelme az életemnek. – Ez az épület százszor ki lett már fizetve. Hanem a lányod. és nincs rendes bútorzat sem. – Christine keres magának egy új munkát. – Na.– Fizetnem kell a jelzálogot. Nem kellett rákérdezniük. úgyhogy nem miattam kell elküldened a pénzes bérlőket. és mi lesz ezután? – fordult Brenda újra Adamhez. – Az sem választás kérdése.

– Amit Christine-ről nem lehet elmondani – tette hozzá a nyomaték kedvéért. hogy csak vérszemet kapnának. – A munkaközvetítés nem csak arról szól. mindenki vissza dolgozni. – Senki sem kérdőjelezi meg a képességeidet – nyugtatott meg Brenda. – A JJ munkaközvetítő is jó hely. Én segítek az embereknek. mert te is szomorú vagy – tisztázta Adrienne. ami csak tortának tűnik. akkor talán majd boldoggá teszik egymást – állt fel Apa. – Nem… annál sokkal több. Kitalálom.– Vihetnétek olyan tortát. – Próbáltam nem kimutatni a keserűségemet. de igazából sajt – szúrta közbe Apa. – Neked mániád a sajttorta. – Csak azért mondja. hogy ránéztem volna. – Nem tudom. – Szomorúnak tűnik – nézte el Brenda Adamet. Martin. – Nos. és elrepítem őket oda. azzal visszavonult az irodájába. Sok szerencsét. Az nagyon rafinált. én nem ajánlanám – hűtötte le Apa. – Várjunk csak. hogy Christine-e a megfelelő személy magának – csóválta a fejét Brenda. – Mint egy taxisofőr – bólintott Brenda. mert tudtam. – Mert szomorú is – bólintott Adrienne. – Olyan nagy körsajt. – Megvillantotta Adam felé gyöngyfehér fogsorát. hogy találunk valakinek egy munkát. Meghallottuk a rendőrségi rádió sercegését. akihez te jársz. – Próbáltam anélkül eladni magam Adamnek. ami rétegekből áll. ti megkérdőjelezitek a képességeimet? – kérdeztem. hová vágynak. – Vagy ismerek egy remek pszichiátert – ajánlkozott Adrienne. – Az ülést berekesztem. 84 . Nagyon rafináltak. – Szerintem nagyon rafinált. és nézze csak meg azokat a sajttortákat. – Ha arra gondolsz. apa.

ahogyan halkan nevetgél. Követtem Adamet a lépcsőházba. Lehunytam a szemem és vettem egy nagy levegőt. min ment keresztül. akit idehoztál – dicsért Brenda halkan. – Akkor is. hogy Gemma olvasnivalót ajánl nekem. hogy megölje magát. Levette a polcról az egyik könyvemet: Hogyan kérjünk őszintén bocsánatot. Hallottam. SMS-ek és üzenetek azoktól a barátoktól és ismerősöktől. Ahogy telt a délelőtt. mellesleg – kiáltott utánam Brenda –. Brenda – sziszegtem. és mondta. Nagyon úgy tűnt. Ezt úgy vettem. hogy megbántottunk valakit. megtaláltam az asztalomon Gemma üzenetét. – Erről sem akarok beszélni – közöltem érthetően. amit oly keveset hallottam. 85 . Barry a múlt éjjel felhívott. Azon az édes kis hangon. – Vasárnap éjjel meg akarta ölni magát. Rájöttem. akik előző este beszéltek Barryvel. Benne legalább van annyi élet.– Ez eddig a legjobb. Barrynek még a legjobb napokon is alig van pulzusa. mint aki még most sem érti. hogy talán tényleg nem ártana elolvasnom azt a könyvet. Amikor beléptem az irodába. miután Adam már elhagyta az irodát és hitetlenkedve ingatta a fejét. Lassan felém fordult. nem pedig így próbál bocsánatot kérni. egyre csak jöttek a telefonok. – Ja. miután rájövünk. hogy A ZUHANY ALATT SZOKTÁL PISILNI! Adammel megdermedtünk a legfelső lépcsőfokon. Aztán elmasíroztam mellette a lépcsőn. hogy tartozom néhány bocsánatkéréssel.

miközben nyilván minden második lépés után szökkent egyet. azt hiszem. majd egész mesét kellett körítenem a távozásomhoz és megadnom a mobilszámom vészhelyzet esetére. amikor már a harmadik megállót is elhagyta. először le kellett mondanom az elkövetkező két hét összes találkozóját. – Oké. akik Gemma dicstelen távozása óta szóba sem álltak velem. ült le és alkalmazta a bevált légzéstechnikát –. hogy az elkövetkezendő két hétben nem leszek a helyemen. hogy leülhessek Adammel. annyira megrémítette a tudat. hogyan gondolkodjunk pozitívan… – Megvetően felhorkant. Oscart tartott a legtovább lemondanom – őt éppen akkor hívtam. Miután Gemma nem segített a szervezésben. „ma ahhoz van kedvem. Adam kikiáltott nekem az irodából. Igaz. igaz? Azt mondja magának. a munkámat és az időpontjaimat le kellett osztanom két kollégámnak. – Felnevetett. mire végeztem. Tíz módszer az erőnk megőrzésére. már értem. amikor minden rosszul sül el… – Egy újabb könyv a gyűjteményemből. aki három leküzdött buszmegálló után készen állt meghódítani az egész világot. Peternek és Paulnak. – Ezek a számok tényleg kiakasztanak. mielőtt leszállt. – Negyvenkét tipp. Leültem Gemma íróasztalához és nekiláttam. egy olyan embernek mondhattam búcsút. Hogyan élvezzük az életet – 30 egyszerű lépés Annak érdekében. Át kellett beszélnem vele az egészet – hogyan szállt fel. úgyhogy próbálom minél gyorsabban megőrizni az egészségemet”? 86 . hogyan gondolkodjunk pozitívan. hogy a hosszabb utat válasszam az erőm megőrzésére” vagy „ma elég fáradt vagyok. – Harmincöt tipp. – Öt módszer a szerelmünk kimutatására. Növekvő számsorrendbe rendezi őket. Már csak haza kellett sétálnia. Amint letettem.9. Miért éppen negyven kettő és nem negyven? Miért nem kerekítenek a legközelebbi tízes számra? Továbbindult a polcom mentén. Öt módszer az erőnk megőrzésére.

– Ez olyan. „kéne hat módszer a fogyásra” vagy „ezen a héten inkább beveszek huszonegyet”. Megírhatná. Kíváncsi is lennék. hol van.Nyilván mindenki az öt módszert választja az ereje megőrzéséhez. hogyan írjunk Hogyan-stílusú könyveket? Hat módszer. Szívesen olvasnék kilenc módszert arra. tizenkét módszer. Ezen a héten jólesne Kilenc módszer a lépcsők leküzdésére. mégis rövidebb könyvet írt. Össze kellene ereszteni őket. s talán a nyertes írhatna egy könyvet arról. de azóta 87 . amiben az életemet raktároztam. aki az öt lépést írta. amire az ember először gondolna. a múltban ürügyként használtam támogatásának hiányát. úgy éreztem. Hogyan adjunk tanácsokat arra. csak mert féltem belevágni. ha tényleg valóra akarom váltani. – Maga se dolgozik. – De lehetne. Elengedte a kérdést a füle mellett. – Hatvanhat módszer anyagi problémák megoldására. Barry nem támogatta túlságosan ezt az álmomat – nem mintha ennek gátolnia kellett volna. megvan a győztes! – Feltartott egy könyvet a levegőbe. hogyan kell felmenni a lépcsőkön. – Nincs is ilyen. amikor öttel is elérheti a célt? Maga szerint annak. Épp a múlt héten gondoltam rá. sőt. ha már ilyen lesújtó véleménnyel volt az önsegélyezésről –. mit hisznek. – Nem mindenki dolgozhat… – Persze. Készséggel elismerem. mintha egyre közelebb kerülnék ehhez. hiszen miért akarna tíz lépést. mint a tíz lépésesnek? Hiába van több módszere. több vagy kevesebb ereje van. harminckilenc módszer. mint a vény nélkül kapható gyógyszerek? Azt mondja. hogy kicsomagolom a Hogyan írjunk sikerkönyvet címűt az egyik dobozból. A stressz az új hátfájás. mert az kevésbé kimerítő. hatvanhat módszer – és igen. Természetesen szívesen írtam volna egy könyvet – amit persze nem kívántam megosztani vele. Hatvanhat? Én csak egyet ismerek: melózz – veszekedett a könyvvel. A legnyilvánvalóbb persze sosem az. mielőtt tovább nézelődött.

hogyan ne öld meg magad? Miután jót nevetett a saját megjegyzésén. Számtalan téma kavargott a fejemben. nem jár messze az igazságtól – nyitottam meg az ülést. hogy teszek egy kísérletet. Még a Simon Conway-incidens utáni álmatlan éjszakákon olvastam. S miután egyszer már megpróbálta eldobni az életét. hogy újra meg akarja majd próbálni. 88 . – Nem fogok száz tippet adni. – Egy mit? Kihúztam egy könyvet magam mögül a polcról: Hogyan győzzük le az önpusztítási hajlamot. milyen soká tartott neki. csak ha valahogy beleszövöm az irodai szexet. miközben én úgy gondoltam. Az általam megismert könyvek mind a gyors meggazdagodás receptjét kínálták. Eddig a téma tizenhárom variánsával találkoztam. hogy a családtól hiába várnék értékelhető támogatást. Adam eközben még mindig önsegélyező gyűjteményem darabjait szapulta. esetleg szentelek neki egy egész fejezetet. a személyes boldogság nem kelendő. de össze fogunk állítani egy válságtervet. de még mindig úgy éreztem. márpedig ez saját bevallása szerint gyakran előfordul. Brenda úgy vélte. hogyan ne ölje meg magát. amelyeket követnie kell. előfordulhat. miért érzem mindig. és egyelőre a Hogyan találjuk meg álmaink ál ását munkacímnél maradtam. ha öngyilkos gondolatai támadnak. – Csak hogy tudja. Látván. történetesen az enyémre. Egy újabb példa arra. – Van valahol egy széf a nekem való könyvekkel? Száz módszer arra. Felütöttem a megfelelő résznél. négyet közülük el is olvastam. hogy idáig jusson.megváltoztak a dolgok és megfogadtam magamban. lenne mit mondani erről. önelégülten huppant le egy székre. csak leültem az ügyfeleimnek fenntartott helyre. – A válságterv alapjában véve egyszerű utasítások sorozata. a személyes boldogság elérése lenne a fő cél. azonnal össze is zavarodtam. nem tiltakoztam. Nem szoktam ebből a szögből szemlélni a helyiséget.

A gondolataink pedig folyton változnak. – Oké. ez nem érzés. Először is. a harag érzés. Egy perc. hogyan ásson az öngyilkos gondolatok mélyére. de azért annyira nem megy egyszerűen. Adam: hogy érzi magát? Kényelmetlenül érezte magát. amit mondok – bólintottam szigorúan. ha semmi nem változik. A féltékenység érzés. de magának is be kell tartania a sajátját.– Megmondtam. Maradjon életben. A szomorúság érzés. – A születésnapjáig viszont azt teszi. Ha azt érzi. amit a nevük is sugall: gondolatok. Fészkelődött a székemben és körbetekingetett az irodában. most csak ez a dolga. – Alkut kötöttünk. mégsem nevettem. sőt talán ahhoz is közelebb kerül. Tudtam. hanem hogy haragszom a nővéremre. megölöm magam. hol tart az életben. Nem azt fogja gondolni. Meg kell értenem. A tekintete végül valahol az ablakon túl 89 . Az öngyilkosság nem az. hogy újra rátaláljon önmagára. – Úgy érzem… menten öngyilkos leszek. amiért lelépett és rám hagyta a családi üzletet. – Remek. a magányosság érzés. hogy betartsam az alku rám eső részét. akkor majd tudja kezelni az alkalmatlanságot is. elkezdi jobban megérteni őket. Akkor majd tudja kezelni az indulatát. hogyan kezelje ezeket a gondolatokat és nyerje vissza az irányítást. Elnézett jobbra. túl sok felelősség hárul magára a cégben. mert mi hívjuk őket életre. Ezzel Mariát is visszaszerezheti. Lehetnek öngyilkos gondolatai. A csalódottság érzés. Szóval. Külön tudja majd választani az öngyilkos gondolatokat az érzésektől. újra meg fogom próbálni. Az elkövetkező tizenkét napban mindent el fogok követni azért. beszélnünk kell. Én segíthetek megtanulni. de ezek csupán azok. Kövesse a lépéseimet és életben fog maradni. kereste a kandi kamerát. – Csak hogy tudja. hogyan érez… Hagytam kicsengeni a mondatot. majd balra. hogy szarkasztikus próbál lenni. hanem létállapot. Miután látni fogja a különbséget az öngyilkos gondolatok és az érzései között. és rátérünk a tervre.

de most már elmondhatom neki. Mindazok az érzések. Nem voltam ott. Megdörgölte az arcát. Miért? – Mert a barátnőm a legjobb barátommal kefél. – Helyes. de bólintottam. ebben a szobában. Amit ma reggel mondott arról. amikor kellett volna. Nem a lényeggel foglalkoztam. 90 . azután kicsit ellazult. mi történik. a szembenállása a halálos beteg apjával. hogy megváltozott? – Nem is tudom. a térdére könyökölt. amiért nem láttam. amit a vállára raktak. Megígérte. Maga majd segít. és elfogadta. mielőtt újra hátradőlt. – Előrehajolt. – A segítségem itt kezdődik. miközben megfeszülő állal gondolkodott. de el fog tűnni. hogy megváltoztam. Kezdjen hát beszélni. Két órán át beszélgettünk. amit amiatt érzett. minden más elvonta a figyelmem és maga alá temetett. mindaz a keserűség és düh. és ettől talán ő is meggondolja magát. szünetet rendeltem el. hogy néhány percnyi gondolkodás után kijelentse: – Úgy érzem… rohadtul ki vagyok bukva. hogy alkalmatlan a munkájára. ma? – Szóval egy éjszaka alatt megváltozott. – Úgy érzem… úgy érzem magam. hogy nem akar tovább élni – mindez egyszerűen eltűnt? A padlóra meredt.állapodott meg. most már értem. az élete felett érzett minden csalódottsága. hacsak maga meg nem változtatja őket. és ráadásnak az az érzés. hogy folytassa. amit igazán szeretett. mint egy idióta. Nem igazán erre számítottam. Amikor Adam már kellően kimerültnek tűnt és az én fejem is zsongani kezdett a rengeteg felelősségtől. mennyire elérhetetlenné váltam… mind igaz. – Mikor akarja elmondani neki. – Nem. hogy a nővére elárulta és magára hagyta. hogy ott kellett hagynia a családi üzletért a hivatását. – Azt hiszem. miért tette. Megismertem a problémákat. A dolgok nem fognak megváltozni. hogy tényleg ezt kell tennie.

Fáradtnak tűnt. mintha a feje túl nehéz lenne a nyakának. Fogtam az új könyvet. mit tegyek. várjon egy kicsit. meg fogja érteni. ne csak együk. Azt a könyvet. menjünk! – Hová? – Enni – feleltem határozottan. – Jöjjön. Az első lépéshez helyszínként a clontarfi Bay étterem szolgált. csak a létfenntartáshoz kell. – Szóval már az evés is élvezet? – Adam a kezén nyugtatta állát. kilátással a Dublini-öbölre. nem tudtam biztosan. más dolgok jártak a fejemben. 91 . – Mindig azt hittem. ez sikerül is. nekem kell. Nem érdekelt.most eljött az ideje. vagy hogy hová vigyem. Eddig azt hittem. amit Ameliától vettem: Hogyan élvezzük az életet – 30 egyszerű lépés. – És most? – tette fel a kérdést. mindenesetre magyarázatképpen az asztalára tettem a Hogyan osszuk meg anyagi gondjainkat azokkal. Ettől szorongtam egy kicsit. Értékeljük az ízek gazdagságát. akik tőlünk függnek egy példányát. Reméltem. Különösen annak fényében. – Ööö. Az első oldalra lapoztam. Gemma visszatér-e. Peter és Paul mostanra megérkezett. senkivel sem tudatni a bánatomat. Nem igazán értettem hozzá. Az ételt – most komolyan? De hát mi máshoz kezdhettem volna? Beletuszkoltam a könyvet a táskámba. – Kiléptem az irodámból. Élvezzük az ételt. és amit ezzel nyugtázott: Végre! Tényleg ennyire unott lennék? Próbáltam magamba zárni a gondjaimat. amiről azt hittem. hogy én sem álltam igazán a helyzet magaslatán. 1. Nem tudtam. hogy felülemelkedjem rajtuk és megmutassam neki az élet naposabb oldalát. de továbbra sem vett tudomást a jelenlétemről.

Élvezet. – Kipréseltem magamból egy mosolyt a pincérnő felé. ahogyan fáradt tekintetével végigfutott a fogásokon. Adam teljesen elveszettnek tűnt. Másra se vágytam. én felmértem a zsúfolt éttermet. Kinyitottam az étlapot és újra a kezébe nyomtam. de jó példát kellett mutatnom Adamnek. – Maga mit ajánlana? – kérdezte végül a pincérnőtől. Felhúzta a szemöldökét. mikor ment el az étvágya? – kérdeztem. – Előételt? – kérdezte a pincérnő. – Szóval. csak hogy nálam maradjon a kezdeményezés és rajta a rivaldafény. – Nem is tudom. és a helyiségben terjengő illatoktól bárkinek összefutott volna a nyál a szájában. Hemzsegtek itt az emberek. nem – fenyegettem meg az ujjammal. – Mit is evett ma reggelire? 92 . köszönjük.Amíg ő unottan nézegette az étlapot. – Nem. én roston sült marinált lazacfilét mediterrán ratatouille-jal és tejszínes mártással. Adam úgy festett. és mindenki önfeledten csevegett. – Nekem csak egy kávé lesz. Hát a magáé? – Nekem még megvan. A tányérokra színpompás ételeket tornyoztak. – Nos. humusszal és zöldséges quinoával. – Nem – feleltük egyszerre. – Az alkohol és a koffein nem jó ötlet egy depressziósnak – közöltem. kösz – csapta össze Adam az étlapot. bár nekem inkább csak görcsbe rándult a gyomrom. – Étel. mint aki menten kidobja a taccsot. – Hát persze – hazudtam. hogyan fogom mindezt elpusztítani. csak hogy bedobjak egy salátát és túl legyek az egészen. Rendelés. – Az jó lesz neki. miközben belül máris azon rettegtem. néhány hónapja. – Én párolt lábszárhúst kérnék zöldségágyon.

Én csak… magam alatt vagyok. honnan van ennyi energiája. – Ugye. – Behatóan tanulmányozott. – Úgy látom. Nem is tudom. ezt rendelték? – Igen. én nem vagyok depressziós. – Még egyszer sem láttam enni. Megvetően felhorkant. Önkéntelenül is elnevettem magam. 93 . Christine. tudja? Amikor fent vagyok a színpadon és táncolok a fiúkkal… Felnevettem. – Szóval. hogy oda kell figyelnie az étrendjére. – Öt vagy tíz lépésben mondjam el? – Egy is elég lesz. – Az más. hol kezdjem el. de még most sem tudtam. milyen jelenetek játszódnak le a fejében – mosolyodott el. – A lényeg. ha már ekkora élvezetnek találja? – Adam a tányérját forgatta és hozzám hasonlóan ő sem mert belevágni. – Magáról mintázták a Micimackó szamarát. – Minden rendben? – figyelt fel reakciónkra. Köszönjük. – Maga a depressziós. – Felvettem a villát és a kést. – Maga alatt van? Ezzel nem mondott semmit. A pincérnő elénk helyezte az étellel megrakott két hatalmas tálcát. Meg akarta ölni magát. – Hát. mert az is segíthet. – Az arcom kezdett elvörösödni. nyilván sokat edz. Maga szemmel láthatóan fitt… úgy értem. Mindketten rettegve néztünk le rá. Nagyon is sok köze van a depressziójához. persze… fenségesen néz ki. teljesen összekeveri a vetkőzést a modellkedéssel. én nem tudhatom.Visszagondoltam a hotelben elfogyasztott kávéra. utoljára mikor ebédelt ilyen helyen. – A sztrippeléstől van.

hogy nem fog működni? – Felvett egy villára tűzött falatot. értékeld az ízeket. de csak mert a lagzira spóroltunk. így aztán semmi pénzünk nem maradt. Elég omlós a báránya? – tudakolta. Ugye. különösen ezzel a citromos zöngével. – Akkor miért ment hozzá? 94 . elég krémes a tejszín – ment bele a játékba –. milyen megható pillanat volt. – Egyen – biztattam. Azóta is mindenki erről beszél. lassan megrágta. – Nem tudom. Nem a boldogságtól sírtam. ezért az év nagy részében otthon ettünk. Belegondoltam. Az evést is abbahagyta. csak a nővéreim tudják az igazat. – Egy ideje már voltak kételyeim. – Egyen. – Szóval. Nem igyekezett túlságosan. akit hosszabb ideig utáltam. ahogy meglepetten felnézett. vagy amit mindenkinek szoktam? – Nem titkolózunk – emlékeztetett.– Rég volt. és elég sárga a répa. ahogy lépkedtem hozzá. – Ez az igazság. ez mennyei. – Kilenc hónapja. amíg jártunk. Nincs ezzel semmi gond. – A két szemem kisírtam. amikor menyasszonyi ruhában sétáltam a templomban az oltár felé. Az igazat mondjam. – Jól hangzik – jegyezte meg epésen. milyen finom? Elég krémes a tejszín? – Igen. mikor tudatosult magában. – Igenis igyekeztem. mi ez – talán gyömbér? Igazán finom. de biztosan csak akkor tudtam. – Lesütöttem a szemem és játszani kezdtem az étellel. azután úgy nyelte le. – Mióta házasok? – Egyen. az összes barátunk ebben a cipőben jár. – Kilenc hónap után hagyta el? Volt barátnőm. legfeljebb néha rendeltünk valamit. Különben az esküvőnk után nászútra is mentünk. mint egy óriási pirulát. Mmm. A magáé is finom? – Ne csak edd ez ételt.

– Ha akkor megállok és végiggondolom. 2. biztosan találtam volna másik utat. – Pontosan. Sétálj egyet a parkban. miért nem maradhattam mellette csak azért. mintha csak hirtelen ötlet 95 . ugye abbahagyhatom? – Persze. Le akartam állítani az egészet. Jobb utat. – Megkönnyebbülten tettem le a kést és a villát. Könyörgöm. – Hozzáment. hogy ne okozzak neki fájdalmat? Ezen eltűnődött. járjunk egyet – javasoltam. Végül ledobta az evőeszközt a tányérra. úgy értem. azután bólintott. a szerelem nem mindig tart örökké. Azt hiszem. – És most? – hajolt előre csillogó szemmel. Elcsendesedett. Csapdába estem. de tele vagyok! – Ahogy felpuffadt hasamra szorítottam a kezem. – El tudja képzelni. de nem volt hozzá bátorságom. – Menjünk. – Egyetlen falat sem megy belém. igazán végiggondolom. de van erről egy elméletem. tudja. vizsgáld meg a környezeted. – Jesszusom. amit én magam állítottam. bármennyire is szép. hogy ezt sokan naponta háromszor végigcsinálják? Összenéztünk és elnevettük magunkat. Nem láttam kiutat. ráadásul olyan csapdába. – Feladom – emelte levegőbe a kezét. – Ööö… – A táskámhoz fordultam és úgy tettem. – Ott a pont. – Tovább kergettem az ételt a tányéron. Úgyhogy szépen együtt úsztam az árral. és vedd észre az élet szépségeit. csak hogy ne okozzon neki fájdalmat? – Látja már.– Bepánikoltam. – Szerettem őt. Közben lopva felnyitottam a könyvet. És nem akartam fájdalmat okozni. Mindketten leküzdöttünk egy falatot. – Mint én a hídon. mintha zsebkendőt keresnék. teljesen kiestem a szerepemből. Ne csak gyalogolj.

– Most építi az önbizalmam vagy rombolja? – Bocs. – Pfuj. Eközben minden alkalmat és ürügyet megragadtam. rövidre visszavágott ágakat. Ahogy elnéztük a színtelen. – Arra a grapefruitra még visszatérünk. Előző évben egy békát. csak egy kis hülyeség… személyes dolog. – Igen. – Mi az? – Semmi.lenne. így a dermesztő hideg dacára kisétáltunk Dublin második legnagyobb közparkjába. de egy békát? – Tudja. Az olyan közhelyes. Mindketten készen álltunk legyalogolni az ételt. hogy leüljünk pihenni egy padra. Amíg ki nem szökött az erkélyablakon. a Szent Annába. A rózsakert az évnek ebben a szakában kiábrándítóan festett. a jeges szél az arcunkba csapott. amit erővel magunkba tuszkoltunk. de biztosan megdermesztette a hátsónkat. Összehúztuk magunkat a fagyos szélben. 96 . – Akkor mit kapott? – Tavaly egy grapefruitot. ráadásul arra a célra is alkalmatlannak bizonyult. Mindketten imádtuk Hulkot. Biztos örült annak a békának. hogy beleugorjon. ahol hétvégenként gazdapiacot tartottak. ez szánalmas. mintha valami mókás jutna az eszébe. úgy őgyelegtünk a fallal övezett kertben. hogy megcsókolja és királyfi legyen belőle. – Gyakran vett Mariának virágot? – Igen. mielőtt még késztetést érzett volna rá. a hideg pad pedig még a kabáton és nadrágon át is lassan. de sosem Valentin-napon. ahonnan gyorsan elrángattam. Elhagytuk a piros téglaépületeket. majd a Herkules-szentélyt a kacsaúsztatóval. hogy a gondolataiban olvassak. – Azután elmosolyodott. Olyankor sosem adhattam neki virágot.

úgy döntöttem. A lényeg. Kiderült. – Csak mókáztunk. – Megvonta a vállát. de akkor is tovább kellett mennem. Barryvel nem tudtunk volna ilyeneket mesélni. – Ez olyan édes – mosolyogtam. kell lennie még valaminek. hogy szerezzek egyet. mit talál benne annyira különlegesnek. Mókázunk – javította ki magát. – Ennyiben hagyta a dolgot. – Ugyan már. – Mélyebb volt. szerzek neki egyet. Törtem a fejem. Már a derekamig ért. Tényleg nem nagy ügy. hogy egy vízitököt loptam neki. amit még nem láttam: a romantikus Adamet. de úgy gondoltam. – Még gondolkodtam is.Az a titokzatos kis mosoly egészen felpörgetett. – Ugyan már. ez minden. könnyű összetéveszteni. – Szóval. Szerette azt a festményt. A parkőrök úgy kergettek ki. hogy tetszett neki. Furcsamód elszomorodtam ettől. Csak egyszer meg akartam szerezni neki a kedvenc virágját. A lakást díszítette vele. a Monet-képet. – Mindig ennyire romantikusak? – Ha ezt annak lehet nevezni. Ki keverné össze a liliomot egy vízitökkel? – Ha engem kérdez. – Nevetni kezdett. gyertyákkal. A parkban jártam. kitette rá a kettőnk fényképét. – Ruhástul? – Igen – nevetett. Egy olyan oldalát tárta fel előttem. emlékszik? – Semmiség. Én is elnevettem magam. – Maga nem ép. – Hát éppen ez az. Így aztán begázoltam a tóba. – Milyen virágot? – Egy vízililiomot. – Nyilván tilos liliomot lopni. mint gondoltam. próbáltam felidézni magamban 97 . nekem elmondhatja! Nem titkolózunk. Valentin-napra nem vihettem virágot. ez lesz a kivétel. megláttam őket és erről eszembe jutott.

– Vagy mint a bazsalikom. Merre lehet a kijárat? – Látszott. nincs valami a prunus aviumom ra? – Az mi? – tudakoltam. Ahogy elnéztem fanyar arckifejezését. Az övék. de nem találtam ilyet. Mint a csoki. Ez a patinás édességmárka közel kétszáz éve jelen van a mindennapjainkban. ahogy nekem se. még mindig nem tudom a családi nevét. hogy jót nevessünk. – Aha. közönséges vadcseresznye. valahányszor félreolvas valamit. Spontán. – Nem. inkább a csoki. – Apropó. vicces. Nem mindennek tudtam a nevét. – Szerintem inkább betegségek. Adamet kértem meg a latin nevek kibetűzésére. A tekintetéből egy pillanatra kihunyt a fény. – Bocsásson meg. nyilván mindenkitől ezt hallja. doktor úr. míg legjobb képességeim szerint igyekeztem rámutatni környezetünk szépségeire. – Mintha dinoszauruszok lennének – jegyeztem meg. egyedülálló. hozzá kellett tennem: – Sajnálom. Képzelje csak el. Eltévedtünk az ösvényeken. milyen lehetett Adam és Maria kapcsolata. – Úgy látom. a puszta említése mosolyt csalt minden ír gyermek és felnőtt arcára. – Próbáltam megőrizni jókedvét. 98 . de legalább érzékeltem. ezért megálltam elolvasni a táblákat. – Ahogy mondja. „Basillel szebb az élet” – idéztem a cég jelmondatát. hogy Adam átérezze és lássa az élet sokszínűségét. nem úgy Adamére. Megnézte a táblát. hogy érzékeny pontra tapintottam.akár csak egy esetet – nem megosztani. ezzel a névvel élni. csak hogy emlékeztessen a szebb időkre –. – Basil – felelte. – Zsebre vágta a kezét. hogy egyszeriben torkig lett a társaságommal. Ilyen gesztusok sosem jutottak volna Barry eszébe. ebből tudtam.

hogy útközben a tengerbe öli magát. Próbáltam nem azon aggódni. – Á. Az egyik gyerek ijedten felsírt és odaszaladt az anyjához. mielőtt rohanni kezdtem. hogy nyugodtan beszélhessek. – Amelia. csúszkáltam és kerülgettem a jeges pocsolyákat. én pedig az övéről. kezében a lakáskulcsommal. Végigrohantam a clontarfi sétányon. Leolvasta az arcomról. S odalent előttük feltűntek… a régi koporsók” – mesélt kísérteties hangon. hová lépek: úgy ugrándoztam. mintha egy komplett akadálypálya választana el a könyvesbolttól. Valahol mögöttem Adam komótos tempóban gyalogolt. hogy felolvasson egy csapat halálra vált három-öt évesnek. Az anya összekapkodta a holmiját. Látnom kellett a barátnőmet. Amelia? 99 . Adam felhagyott a kijárat keresésével és rám bámult. mielőtt félrevonult. – Mi? Miben volt igazam? – A kérdés hosszan kicsengett az éterben. a sosemvolt lánykérés – jegyezte meg Adam cinikusan. Szigorú utasításokat adtam neki. igen. – Amelia – olvastam a hívó nevét. mi történt. Amelia kivörösödött szemmel ücsörgött a könyvesbolt egyik sarkában. ha ilyen meséket olvas fel. Vigyáznom kellett. mi jár a fejében: ennyit a pozitív gondolkodásról. csak hogy meghalljam a fojtott zokogást. – Szerinted hasznos. – „Leereszkedtek a sötét lépcsőkön a pincébe.Megcsörrent a telefonom. rosszalló pillantást vetett Drakula felé. mi a baj? – Igazad volt – sírta. – Amelia – szóltam a telefonba. A falakon hunyorgó fáklyák világították meg útjukat. arcomban a metsző széllel. Az üzlet másik felében egy Drakulának öltözött nő fehérre mázolt arccal és vértől csöpögő ajkakkal ült a meseszékben. és még egyszer végigvettük a válságtervet. és kiviharzott a könyvesboltból. tele várakozással.

ha vissza tudtam tartani Ameliát. hiába élhetnénk együtt. hogy mondjam el neki.Amelia. de tudja. – Anyu utál utazni. valahányszor neki akart menni valakinek. – Nem akarom. – Ő is azt hitte. de Amelia nem hallgatott rám. mert ez óriási lehetőség számára. Már azt is nagy eredménynek könyveltem el. Mi lenne a bolttal? Nem éreztem alkalmasnak az időpontot. Tudod. Többször is próbáltam már rámutatni erre. Nem hagyhatom itt Anyut. Magdával osztozott. Át tudtam érezni Fred csalódottságát. zavartan fogadta a kérdésemet. nem az övé. amelyen Amelia az anyjával. 100 . Amelia egy pillanatig sem foglalkozott komolyan a gondolattal. hogy úgysem mehetek. nem az üzletet. Még az országot se hagyhatom el. Kérte. meg hogy mindenáron oda akar költözni. aki a tabletjén olvasott. hogy emlékeztessem: a bolt az elmúlt tíz évben csak vitte a pénzt. Tényleg minden tőle telhetőt megtett: mesesarkot nyitott. csak most vettem fel. – Elaine? Persze. ahol kávét adnak a vevőknek. Nem is tudom. állást kapott Berlinben. de már rég elveszítette a csatát – s mindezt csak azért. aki kómaszerű állapotában és könnyben úszó szemével az orránál se láthatott tovább. el nem hagyná Írországot. nagyon rendes nő. – Nem költözhetnél a mamáddal Berlinbe? Amelia megrázta a fejét. az online üzletekről és e-book-olvasókról nem is beszélve. szerzői esteket és könyvklubot rendezett. hogy meg fogja kérni a kezemet. Otthagytuk a könyvesboltot és felmentünk a lakásba. Amelia őt szerette ennyire. A könyvesbolt az apja szeme fénye volt. milyen. hogy Anyu is tudja – húzta be csendesen a konyhaajtót. beszélgessünk. hogy életben tartsa apja emlékét. Gyere. Ott biztosan nem tudna élni. – Elborzadva nézett rám. – Mi történt? – Azt mondta. már nem képes versenyezni a nagy láncokkal. amiért egyáltalán szóba hoztam. hogy menjek vele. – Újra sírva fakadt.

Tudom. ha már szóba hoztad… – Megtörölte a szemét. mert megoldottuk. – Találkozott valakivel. ha ránézek. Ha eddig nem is lépett kapcsolatba azzal a nővel. – Nagyon látszik. ezt tervezgeti. amivel leköthette volna magát. hogy én legyek az. – Micsoda egy nap! – Nekem mondod? – suttogtam. ugyanakkor a lakásban nem volt semmi. ő is tudja. – Jól nézel ki – hazudtam. Odaadtam neki a lakáskulcsomat és reméltem. hogy mindennek vége. hogy rendben lesz. Pontosan tudtam. Az étterem. amikor azt mondta. amikor hat hónapig Berlinben volt. az egész nevetséges színjáték csak arra volt jó. hogy sírtam? Szeme vadabbul vöröslött még a hajánál is. ez még nem jelenti. hogy vége. hátha kaptam üzenetet Adamtől. Távkapcsolat is van a világon. Sietve beütöttem a számát.– Ugyan már. Egyszer már csináltátok. meg nem is? Szíven ütöttek a szavai. emlékszel? Nem könnyű. de most… Christine. de kivitelezhető. csak kitöröltem 101 . istenem – nyögött fel elcsigázottan Amelia. – Ez fura. miről beszél. – Megdörgölte a szemét. A hang hallatán nem kérdeztem semmit. Tudta. – Christine! Hívd a mentőket! – sikoltott fel a szomszédban Amelia. Ahogy magamra hagyott. Tudja. – Mennyi az idő? – nézett fel hirtelen a faliórára. Ami nem túl szerencsés. hogy így van. – Nem tudhatod. hogy nemet fogok mondani. Jobb lesz. Feje lebukott a karjára. hogy sosem lennék rá képes. hogy elfeküdjön az asztalon. Nem meséltem róla. megnéztem a telefonom. aki véget vet a kapcsolatunknak. Elhittem neki. se tévé. hogy nem utazhatom vele. – Hát. de így legalább nem ő lesz a rosszfiú. hogy tudtál is valamit. – Veled még nem fordult elő. Anyu ilyenkor már kérni szokta a vacsoráját. amíg ott volt. se könyv. a pezsgő. Az anyja úgyis tudni fogja. én használtam ugyanezt a kifejezést. – Ó. amikor a házasságommal kapcsolatos érzéseimet írtam le.

és üzenetet hagytak a hangpostámon. majd segítsek neki elintézni a hivatalos ügyeket. Amelia az ágya mellett. testvérek és rokonok híján nem fordulhatott senkihez.Adam számát és hívtam a mentőket. mire alkalmam nyílt ránézni a telefonomra. 102 . Hat hívást nem fogadtam. akit a mentősök később hivatalosan is halottnak nyilvánítottak. a padlón talált rá Magdára. mellette maradtam a megpróbáltatások közepette. Újabb súlyos agyvérzést kapott. S miután Amelia egyedül maradt. A clontarfi rendőrőrs kérte. hogy az én vállamon sírja ki magát. Már este tízre járt. hogy hívjam fel őket Adam Basillel kapcsolatban.

Hogyan készítsünk rántottát feltöretlen tojásból – Adam Basilért jöttem – rontottam be a clontarfi őrsre. és egész megkönnyebbültem. – Ismerem a jogaimat! – Nem akarom itt még egyszer meglátni. mire végül kinyílt a váróterem ajtaja és Adam lépett be rajta. – Nincs semmi baja? Nem sérült meg? – Ha baja lenne. belegondolni is féltem. hogy nagyon óvatosnak kell lennem. kórházban feküdne. – Láthatnék valami igazolványfélét? Beadtam neki. – Azzal elhagyta az irodát és eltűnt a szemem elől. 103 . A rendőr a kémlelőnyíláson keresztül végigmért. – Jól van? – kérdeztem csendesen. mintha aludt volna benne. azzal elviharzott mellettem. ki a kapun. milyen lehetett néhány órája. amikor már lehiggadt. – Maga is tudja. – Hát persze. Az arckifejezéséből rögtön tudtam. – Elkövetett valamit? – Épp most higgad le. hallja? – mutatott rá fenyegetően az ügyeletes. Fenyegetően sötétlett a tekintete. pedig kimerült és dühödt tekintetéből kiolvastam. Ha így festett Adam. Jó tíz percet vártam. Azután újra megrettentem. Arra sem emlékeztem. Gyűröttnek tűnt az inge.10. hogy biztosan nem aludt. ahogy próbáltam elképzelni. Alig ismertem rá. hogy törvénytelen valakit ilyen sokáig bent tartani – vicsorgott a rendőrre. mit művelhetett magával. Dühödt pillantást vetett rám. – Erre nem gondoltam. hogyan jutottam el ide. Amúgy is túltelített elmémben egész úton rajzottak a rémisztőbbnél rémisztőbb gondolatok.

– Már épp hívni akartam. ott állt az autó mellett. de ha követi a lépéseket. – Sajnálom. a kölyköket leste a játszótéren. de annyira fáradtnak. biztosan maga is rá fog jönni. de már elkéstek. hogy úton vagyok. de nem. Ameliát nagyon felzaklatta. – Sajnálom. nem is hibáztattam érte. Hívtuk a mentőket. Nem érintette meg túlzottan a barátnőm nyomorúsága. hogy segítsen. hogy egész délutánra eltűntem. A szülők idegesek lettek. Követtem Adamet. Ledobta a táskáját a földre. hogy rég eltűnt. – Pazar. – Csak bérlem. mennyit segíthet. félig arra számítva. 104 . – Ezért tartották bent? – Így beszélni egy hivatalos személlyel… még örüljön. – A válságterv azért van. amikor Amelia elment megnézni az anyját és a padlón találta. egy padon találtunk rá. gyanúsnak találták és beszóltak nekünk. hogy szakított a barátjával. Jobb lesz. hogy nem emelünk vádat. csupasz falakon. – Igazán sajnálom. Meghalt. Még egyszer nem leszek ilyen elnéző. amiken keresztülment. – Hirtelen iszonyú fáradtnak éreztem magam. hogy feltegyek neki néhány kérdést. Adam vonásai ellágyultak. Ezek után nem hagyhattam csak úgy ott. Odamentem. Adam. végignézett az üres szobákon. Néma csendben tettük meg a lakásomig vezető utat. a pókemberes takarómon. mire elveszítette a fejét. Agyvérzés.– A parkban. Minden cuccomat túszként tartják fogva. s azok után. hogy haszontalannak érzi. ha szakemberhez fordul. Annyira. de ez minden – szabadkoztam zavartan. Miután beléptünk. Tudom.

– Segíthet? – üvöltött fel. valahányszor öngyilkos gondolatod támad. hívhatnám a rendőröket. hogy meg akarta ölni magát. hogy igenis ismerem. Előrángatta zsebéből a gyűrött papirost és a szemem láttára kezdte széttépdesni. rohadtul nem éreztem magam boldogabbnak. akit nem ismertem. az anyja meghalt. és maga sincs a legfényesebb formájában. romantikusnak és viccesnek láttam. Elmondhatnám nekik. aki a gyerekekre csorgatja a nyálát. – Összegyűrte a lap maradékát. ez áll rajta. – A barátnője fiúja lelépett. és azt gondoltam. Hát felhívtam valakit. Jobb híján ott a következő pont: Csinálj valamit. de nem vette fel. ha öngyilkos gondolataid támadnak!. Az anyám meghalt. Nincsenek rajta a listán. ha már ilyen rohadtul boldogok. az apám haldoklik. Felhívtam. hogy az a másik Adam létezik. Csak még jobban összekavartam mindent. hallottam a kölykök nevetését. Elhátráltam. – Éppen ez az átkozott baromság sodort bajba! Hívj fel valakit a vészlistádról. Szóval foghatja az egész válságtervét és feldughatja a seggébe! – üvöltötte. egyszer és mindenkorra véget vethetnék ennek az egésznek. hogy a frászt hozta rám. mi történt a hídon. Ott ücsörögtem vagy egy órát. ha már úgyis kudarcot vallottam. nem vagyok-e véletlenül perverz állat! Még szép. ha pedofil köcsögnek néz. de őket nem vettem fel a listára. amikor gyengédnek. a harmadik meg a legjobb barátom. Kösz. A második lehetne a barátnőm. ami boldoggá tesz. A vészlistámon a legelső maga. A sötét harag és tombolás láttán nehezemre esett elhinni. és azokra a pillanatokra igyekeztem emlékezni. ami boldoggá tenne? Azután eszembe jutott a játszótér. Hogy lehettem ilyen hülye? Neki fel sem tűnt az ijedelmem. hogy a torkának ugrok. mit csinálhatnék még. aztán kiszállt a yard és megkérdezte. Elszaladhatnék. ahogy próbáltam nem félni ettől az embertől. talán engem is boldoggá tudnak tenni. 105 . amint hirtelen tudatosult bennem. hogy egy mentális gondokkal küzdő vadidegen férfit engedtem az otthonomba. Lopva vetettem egy pillantást az ajtó felé. – Ha egyszer már megettem az ebédemet és megtettem a napi sétámat. miközben arról próbáltam győzködni magam. miközben szétszórta a papírfecniket. elmondhatnám nekik. hogy megmutatta nekem az élet szépségét! – Oké… – Elcsuklott a hangom.

– Kezébe nyomtam a kartont és a nyitott ajtóra mutattam. Mintha egy kicsit lenyugodott volna attól. – Jöjjön – ismételtem határozottabban. hogy gondolkodni sem tudtam. Valamit. Csak állt és nézett. – Itt van hat tojás. amitől nem tör ki újabb dührohamban. „Maria”. Dobja el őket. Legalábbis még nem kell feladnom minden próbálkozást. – Megértem. Ettől én is nyugodtabbnak éreztem magam. Törje össze őket. miközben éreztem. Amilyen erősen csak akarja. Sem máshol. ezeket a neveket írtam a tojásokra. Csak sötét szemmel meredt rám. nem velem. „Apa”. Mondanom kellett valamit. – Mégsem tűnt olyan dühösnek. mennyire tiszta a hangom. mennyire reszket a kezem. hogy odafigyeljen rám. – Jó. mint aki nem hagyja megfélemlíteni magát. Nem kell lemondanom róla. hátha ez lelassítja zakatoló szívemet. Nem tudtam volna elviselni. rajta azokkal a szavakkal. Nagyot nyeltem. majd résnyire nyitottam a hátsó kertre nyíló konyhaajtót. – Letettem a kartont a pultra és elhagytam a konyhát.Vettem egy nagy levegőt. „Sean”. mint aki ura a helyzetnek. Nem itt. – Gyorsan megkerültem és beléptem a konyhába. „Lavinia” és „Christine”. ha kárt tesz magában. mint előtte. – Belefáradtam már a feladataiba – sziszegte a szavakat a fogai között. Szabaduljon meg a haragjától. majd meglepetten hallottam. – Még szép. – Erre is van gyógyszerem. A „Basil”. Az üvöltözéstől annyira pánikba estem. hogy elismertem az igazát. hogy 106 . és fogtam egy fekete filcet. Amerre csak akarja. – Jöjjön – fordultam vissza felé. amelyek a magát feldühítő dolgokat jelképezik. hogy rohadtul dühösnek érzem magam. talán mégis képes leszek kezelni a helyzetet. Most végre csend lett. Azt akartam. Hat tojást vettem ki a hűtőből. Valami ideillőt. ha dühösnek érzi magát. Vonakodva követett.

A konyhaajtóban megtorpantam. Mostanra nem maradt más. Ha úgy tennék. mintha fájdalmai lennének. mintha gyomorszájon ütötték volna. és örökre elveszíteném a bizalmát. Bármennyire szívesen bezártam volna az ajtót. hogyan tovább. amit ezzel küldtem volna. Emlékszem. inkább csak a szokás kedvéért. csak úgy rengett és libegett munka közben. mint az ízéért. Valahogy rá kellett vennem. mígnem berontottam a vécébe és magamra zártam az ajtót. hogy mit csinál éppen. Kivett egyet és erőből elhajította a kert vége 107 . Láttam magam előtt. az ehető virágokat. mintha máshová mennénk? Ezzel bolondot csinálnék belőle. hogyan fogjak hozzá. és nem is sejtettem. nagynéném mindig tömte belénk a frissen szedett epret. fizikai rosszullét gyötört. amikor melegség és biztonságérzet járt át – szemben ezzel a fagyos téli éjszakával. nem tetszett az üzenet. csak a téglalap alakú pázsit. komolyan kezdtem kételkedni abban. míg érdes tüdőtágulásos hangján egy pillanatra se szűnt meg magyarázni. Próbáltam kitalálni. tényleg nem maradt senki. Riadtan szedtem össze magam. amióta a szenvedélyesen kertészkedő Christine nagynéném meghalt. ráncos bőre megereszkedett a nyakán és a mellkasán. hogy megöli magát. A mögülem érkező fény kiömlött a sötét kertbe. S ha már én sem segíthetek rajta. Inkább csak leültem a pókemberes takarómra és a magnóliaszínű falra meredtem.bevonuljak a hálómba. amióta elfogadtam a kihívást. Hatalmas feladat állt előttem. hideg vizet locsoltam az arcomra és siettem vissza. téli időszakban pedig egyáltalán nem. amit legalább egy évtizede nem nyírtak rendesen. hogy meg tudok neki felelni. A kert távolabb nem is kerülhetett volna akkori állapotától. amikor félelem és pánik. megfontoltan választott. meghallottam a nyögését. hogy elmenjen egy pszichiáterhez. ahogyan egrest szedett a lekvárjához. széles karimájú szalmakalappal védte arcát a napsütéstől. az emlék mégis ott kísértett elmém egyik zugában: tündöklő ifjúságom egy nyári napon. Belegondoltam. Ahogy ott kuporogtam és görnyedeztem. fokhagymát és mentát. hogyan érhetném ezt el. Most először. megpróbálnám átverni. Odakint a kertben Adam a kezében tartott kartont méregette. A gondolattól. amelyre rácsos árnymintát festett az ablaktáblákon átszűrődő holdfény. amit sajnálatosan elhanyagoltak.

ahogyan visszatért a kartonhoz és választott egy másik tojást. Láttam. 108 . és a dühödt zokogás lassan belefúlt a víz csobogásába. Elhajította. Lehajoltam. Beindult a zuhany. majd felüvöltött. amint az a levegőt átszelve szétrobbant a szemközti kerítésen. amikor hirtelen felbukkant az ajtóban. Bevettem magam a hálóba. feszülten és éberen. hogy ne zavarjam. könny szökött a szemembe. mint aki korábban leteremtett. Az én nevem állt rajta. Köszönöm. – Sajnálom – szólt gyengéd hangon. ahogyan a tojás szétloccsant a falon. felpolcolt párnákon. – Jó éjt. – Jó éjt. Elmosolyodtam. Az ágyban feküdtem. Kimentem a kartonért. hogy többé nem viselkedem így. s ettől végre ellazultam. – Megígérem.felé. amíg ilyennek láttam Adamet. hogy így rettegek tőle. Még háromszor ismételte ezt meg. Viszonozta a mosolyt. Remekül csinálja. s ahogy kiemeltem a tojást. hogy csak segíteni próbál. Motiváltabbnak tűnt. amit mondtam. Tudom. féltettem a biztonságom. Miután végzett. – Jobban fogok igyekezni – ígértem. – Ne törődjön azzal. Christine. beviharzott a házba és magára csapta a fürdőajtót. Ösztönösen magam elé rántottam a takarót. Kiáltás szakadt fel belőle. A reakcióm láttán összerezzent. Adam. Csak egy tojás maradt benne. hogy ez az Adam egészen más. Képtelen voltam ellazulni. fájt neki.

de Adam felült. azután amilyen halkan csak tudtam. alszik. felkeltem és magamra vettem egy melegítőt. de a képernyő nem adott annyi fényt. – Rohadt vicces. hogy ez mind sikerülhet. miután a szükségletei pusztán fizikai. ezért 109 . Éberen és túlságosan is izgatottan ahhoz. a számítógép felfordítva hevert a padlón. hogy a fejébe is belelássak. kézzel tapintható igények: vissza akarja kapni a barátnőjét és a munkáját az Ír Parti Őrségnél. mennyire sebezhető. A szobában sötét volt. Úgy terveztem. – Hová megy? – engedte el a füle mellett a kérdésem. – A Meglógtam a Ferrarival t néztem. Hogyan tűnjünk el teljesen. Adamnek igaza volt: többet kell tennem. kiemelő filcekkel. hogy aggódó arcát megvilágítsa a laptop képernyője. amit a hálómban állítottam fel. – Azt hittem. le akarja vakarni hátáról a családját. Adam bizonygatta. hát jobban kell igyekeznem. hogy aludni tudjak. Mire visszatértem. átosontam a nappalin. ha lelkileg támogatom. tollakkal.11. – Jól van? – Próbáltam megvizsgálni az arcát. Pár perc. hogy nem szorul lelki segélyre. karomon a papírokkal. a töltő kábelét a nyaka köré tekerte. – Az irodámba. Ezt is felvettük a listára mint figyelemelterelést sötét gondolatok esetére. de erre nagyon kevés időnk maradt. Láttam. Talán nem mondta. hogy senki ne találjon ránk Hajnali négykor megvilágosodtam. – Továbbmentem. de utalt rá. és jövök… ha nem gond. és a mágneses táblával. becsukta a szemét és a nyelve kilógott a szájából. Bólintott.

mert most elmegyünk. ami kétszáznyolcvannyolc óra. ezt hívják megvilágosodásnak. – Javaslom. ha meg akartuk oldani Adam problémáit. – Hány kávé van magában? – Túl sok. Miközben hamarosan nemcsak Dublinban. fagy odakint. de nincs értelme vesztegetni az időt. Egy táskába törülközőket és egy váltás ruhát tuszkoltam. Adam nem sokáig tudott uralkodni kíváncsiságán. – El? Hajnali négy óra van. hogy ellenőrizzem. – Nem. felbukkant az ajtóban. lázasan rajzoltam a folyamatábrákat. – Mit csinál? Terveket kovácsoltam. de Tipperaryben is ténykednünk kellett.mégis inkább a fizikai szükségleteit kellett kielégítenünk. jók-e még az elemek. ezt hívják idegösszeomlásnak – jegyezte meg kajánul. ott volt neki a válságterv is. Személyre szabott teljes körű szolgáltatást akar? Hát tőlem megkapja. de mások igen. Már csak a fizikai szükségletek beteljesítése maradt. vagyis hivatalosan csak tizenegy nap maradt. Érzelmileg már kezébe adtam minden eszközt. Vagyis napi tizenhat óránk marad megtenni. és én éppen erre készültem. mi talán nem. – Kinyitottam a ruhásszekrényt és elővettem a zseblámpát. összesen tehát százkilencvenkét óra. hogy rétegesen öltözzön és hozzon egy váltás ruhát. Áthúztam a számokat. kiemelések. szövegbuborékok és mindenféle egyéb ábrák kezdték megtölteni a táblát. – Azt hiszem. Mégis hová megyünk? 110 . Nem sok idő. ahogyan karba tett kézzel figyelt. miért ne vágnánk bele mindjárt? Már csak tizenkét napunk van – magyaráztam kapkodva –. majd lázas buzgalommal újraszámoltam őket. Amúgy se aludnánk. amit kell. És már hajnali négy óra van. Az ember napi nyolc órát alszik. Hálók.

bár hajnali fél ötkor nem feltétlenül a legbiztonságosabb hely. – Követett. barátom. amióta az éjszaka közepén utoljára betámolyogtam ide. Ügyet se vetettem rá. Igaz. ahogy az elemlámpával megvilágítottam az utat. Nem akartam. annál inkább elmúlt a koffein jótékony hatása. amiről féktelen bulizással töltött kamaszkorom óta láthatóan megfeledkeztem. mind az ötszáz holdat úgy ismertem. – Teljesen megőrült. ahogy tájékozódni próbáltam. Minél mélyebben jártunk parkban. neki pedig nem maradt más választása. hogy a nap megkönyörüljön rajtunk. egyetlen percet sem veszíthettünk. hogy Adam halála az én lelkemen száradjon. Kis híján elmosolyodott. – És hogyan fogjuk csinálni? Elfurakodtam mellette. az évek során még egy-két hulla is előkerült. A Szent Anna park sosem zár be. csak próbáltam elképzelni a helyet 111 . Azután megpördültem. hogy térképet rajzolhattam volna a parkról. Még lámpafénynél is csak legfeljebb egy métert láttunk előre. mint a tenyeremet. – Christine – szólalt meg vészjósló hangon Adam. Maga elég nagydarab. viszont mellettem szólt. majd megvéd. Sötétedés után nincs túlzottan kivilágítva. arra pedig még órákat kellett várnunk. – A fogaim összekoccantak a hidegben. különben soha többé nem tudnék aludni. Hirtelen megtorpantam. balra-jobbra pásztáztam a lámpafénnyel. hogy egyedül leszünk a parkban. mint felkapni egy kabátot és követni. de amíg a számláló visszafelé pörgött a szemem előtt. Itt nőttem fel. elmegyünk visszahódítani Mariát. hogy cseppet veszélyes ilyenkor itt lenni? – De. csak világosban – legalább tizenöt év eltelt. miután ittunk egyet a haverokkal.– Mi. A reggelenként látott sörösdobozok és graffitik alapján nem számíthattam rá. – Nem gondolja. A múltban jó néhány támadásra került itt sor.

csak hogy távolabb kerüljünk a galeritől. mint a fák között. – Nem engedem be oda. Hát. hogy a hideg azonnal a csontjaimig hatoljon. – Egy koldus ne válogasson – kaptam magam azon. Micsoda rohadt nagy szerencse. de az ilyesmit szeretem magam intézni – tiltakozott. – Erre – nyögtem fel. – Micsoda szerencse. amikor úgyis meg akar halni – csattantam fel. Tettem néhány lépést jobbra. Ezt senki sem élné túl. Azután megtorpantam. már ami a halála időpontját illeti. – Mindenkinek könnyebb lenne. Magamon éreztem a tekintetét. Nem mondtam semmit. Adam megborzongott mellettem. – Látja? – kérdeztem önelégülten. miért mondtam. – Jesszusom. – Akkor ne csak ácsorogjon. hogy eltévedtünk. – Nem azt terveztem. mit érdekli.napvilágnál. maga pedig szemlátomást nem akar. – Nem tudom. ha nem volna ilyen válogatós. hogy nem fagyott be az egész. hozza azt a vízitököt. hogy hozzon egy váltás ruhát? – Mínusz négy fok van! Kész csoda. Adam elmormolt valamit a bajsza alatt. ha másként nem megy… – Levetettem a kabátomat. Balról a fák közül hangok hallatszottak. hogy Apát idézem. és égtek a lámpák is. – Jól hallottam? – Mit gondolt. – Egyikünknek be kell mennie. hogy néhány beszívott kölyök fog agyonverni. Szerencsére elértük a kis tavat. – Topogni kezdtem és összedörgöltem kesztyűs kezeimet. 112 . – Igaz. Üvegek csörömpöltek. hogy az ellenkező irányba induljak. csak azt ne mondja. így errefelé nem ólálkodtak olyan arcok.

ami elfojtott bennem minden esetleges kételyt. legfeljebb fél méter. csak gyalogolnom néhány lépést. Á. Amikor hazajön a munkából. – Ugyan már. – Ők sem akarnák. nekem az kell – mutattam a 113 . mennyire szeret”? Ocsmány darab. legkerekebb levelet akartam. – Tényleg meg fogja csinálni? A bot félúton elakadt. Végre kiszúrtam. vagy elnézegeti. én pedig a legzöldebb. Pillanatok alatt meglesz.– Megacéloztam magam. Christine. zöldnek és habosnak tűnt. hogy tényleg végig fogom csinálni. egy cigarettacsikk. Adam talán erre szórja majd ki az apróját. benőtte valami szőrös gyom. Sok felrepedezett. hogy megkeressem az alkalmas vízitököt. Egyáltalán nem volt mély. hogy ezt tegye. s talán eszébe jut az őrült nő. S ez valóban élet-halál kérdése. Már kizártam a hangját. Nem. de úszva így is gyorsan megjárhattam. miközben körülnéztem. Feltűrtem a melegítőm szárát a térdem fölé. Képes vagyok rá. amit Maria újra felhasználhatott az értékei – köztük remélhetőleg Adam bekeretezett fényképe – tárolására. mielőtt befeküdne mellé az ágyba. azt elérem. van itt egy a víz szélén. Megnéztem. amíg vesz egy gyors zuhanyt. hogy ilyen üzenetet akarna küldeni Mariának. Nem tudtam biztosan. aki segített neki kihalászni azon a fagyos éjszakán. hogy próbára tegyem a mélységét. A tavacska partjáról kiszúrtam magamnak a legszebb példányt. amit kerestem – persze nem a legközelebbi rózsát. amint tudatosult benne. Gond nélkül behajolhatott érte. de akkor is meg tudom csinálni. még úsznom se kell. gondoljon arra a sok emberre. nézze csak. ezért kerestem egy lehullt ágat. – Nézze. – Te jó isten! – nevetett fel Adam. azt fogja gondolni. vízitök nélkül nem megyek sehová. Max tíz másodperc. A víz zavarosnak. koszosnak tűnt. milyen mély a víz. amikor nagyon maga alatt volt. Nem hinném. – Maga szerint ha ránéz erre. akik szeretik – kérlelt gúnyosan-komolyan. hogy „Hű.

Essünk túl rajta. – Majd megszáradok. hogy meg sem áll a derekamig. belegondolni is rettegtem. ahogy a teste hozzám préselődik és illata betölti az érzékeimet. ahogyan átgázoltam a zavaros vízen. és álla a fejem tetején nyugodott. Éreztem. futólépésben irány a kocsi. – Halálra fog fagyni. Begázoltam a vízbe. amikor a hídon álltunk és magamhoz szorítottam. Nádak. Amint karnyújtásnyira kerültem a növénytől. Miután Adam feladta rám a kabátot. Utoljára akkor kerültünk ilyen közel egymáshoz. – Amit még nem érintett emberi kéz. majd lecseréltem a melegítőfelsőt egy meleg gyapjúpulóverre. Reszkető kézzel húztam fel a zoknim. de nem álltam meg. kivettem egy törülközőt. jóval a térdem fölé. míg levedlettem magamról a bugyimat is. kinyújtottam felé a kezem és megragadtam. Nem tudtam biztosan. hogy már megtettem az első lépést.legtávolabbi példányra. Hazudott az a bot. eláztatta a melegítőalsóm. Amint kijöttem. – Jól van? – suttogta a fülembe egészen közelről. Szívem kalapálni kezdett a közelségétől. milyen betegségeket kaphatok tőlük. Adam a karját nyújtotta és kihúzott. Felvettem a száraz melegítőmet. Tocsogva a táskámhoz léptem. miközben a vállamat masszírozta. Hallottam Adam nevetését. azzal gyorsan megszárítkoztam. hogy leteremtsem. csak folytatnom kellett. Még öt óriási lépés az iszapban. Fejembe húzta a gyapjúsapkáját. mi minden lehet benne. lehámoztam a nadrágomat és a zoknimat. Most az ő karjai fonódtak rám. Melegítőm a testemhez tapadt. Puhának és iszaposnak éreztem lábam alatt a medret. mint vártam. azzal vissza is értem a szélére. 114 . Adam elfordította a tekintetét és magában tovább nevetgélt. Levegő után kaptam. sások és halott levelek tapadtak rám. Magasabbra csapott. vagy csak követ ért. mialatt a fogaim jól hallhatóan kocogtak a dermesztő hidegben. vagy maga a gesztus teszi. hogy a hídon megtapasztalt érzés tér-e vissza. Most. bebugyoláltam és átkaroltam magam. ruháimat átáztatta a büdös víz. még át is ölelt. hátha ettől eltölt a melegség. de túlságosan koncentráltam ahhoz. hogy átmelegítsen. Felrémlett előttem.

Talán csak képzelődtem. Christine – közölte sötét. összeráncolt és szorongó arccal. ahogyan jött. hátha attól átmelegszem. miközben a ventilátor előtt melengettem a kezeimet. Csak bólintottam. nem túl barátságosakat. ahol vacak kávét adnak – sikerült kinyögnöm vacogó fogaim között.Szinte féltem megfordulni és ránézni. – Nem is erre gondoltam. miközben még jobban hozzá simultam. mély férfihangokat. – Ez nagyon rossz ötlet volt. – Jól vagyok – erősködtem. – Csak egy percet adjon. hogy felkapja a táskámat és a földön heverő vízitököt. – Menjünk! – javasolta. – Menjünk vissza a lakásba. A pillanat éppoly hirtelen elszökött. nehogy eláruljam a hirtelen rám tört gyengeséget. Reméltem. Vegyen egy forró zuhanyt és igyon egy jó kávét. – Miért megyünk Howth-ba? – Majd meglátja. Láthatóan aggasztotta. – Tudok egy nonstop büfét. – Még nem végeztünk. azzal eliramodtunk arra. Az autóban Adam teljesen felcsavarta a fűtést. Szólni sem mertem. Hangokat hallottunk közeledni. – Most nem adhatjuk oda neki – vetett egy pillantást a hátsó ülésen csepegő vízitök felé. amerről jöttünk. végre kezdtem felolvadni. hogy a napfény felderíti Adamet. Sietve eleresztett. ha pedig 115 . hogy az ajkaim kékre váltottak és nem tudtam abbahagyni a reszketést. – Még ágyban van. de mintha a karjai szorosabban fonódtak volna rám. Miután magamba pumpáltam a forró kávét és egy másik a pohártartóban várakozott. Egy újabb javaslat a Hogyan élvezzük az életet – 30 egyszerű lépés ből: étkezés és séta után tekintsük meg a napkeltét vagy a napnyugtát.

csak azokra a dolgokra. – Robothangon folytatta: – Észreveszem magam körül az élet apró örömeit. – Érzi. amikor először el akartam hívni randira. A távolban rózsaszín fények szakadtak fel a tengerről. Fél hétre járt. milyen fahéjas a fahéj és citromos a citromhéj? – kérdezte. mindenhol megjelentem. – Óriási Hol van Wal y? -rajongó. majd visszaköpte a papírzacskóba. Beleharapott és rágni kezdett. Elhajtottam a parti úton a Howth Summitig. de igazság szerint másra se tudtam gondolni. Egész nap követtem. a gyomrom tótágast állt és megráztam a fejem. – Látom. Hátratoltuk az ülésünket. Az égbolt tisztán feszült a Dublini-öböl felett. – Miért? – Mert tudnom kell. aztán csak néztük az eget. a kávénkért nyúltunk és bekapcsoltuk a rádiót. – És… felvétel! – Adam kinyitott egy barna papírzacskót és felém tartotta. beöltöztem Wallynak és mindenfelé felbukkantam. Csak vásárolgatott. kezdi érteni a lényeget. a szokatlan ajándékokra. tökéletes napkelte ígérkezett. ahol egyedül a mi kocsink állt a parkolóban. nem fogok panaszkodni.velem is jót tesz. – Meséljen még valami mókásat. Közben rá se néztem. amiket Mariaért tehetett. de értékelem is az ízeket. – Magától adódott a válasz. – Hm – gondolt bele. amit maga tett Mariáért vagy amit ő magáért. Amint megéreztem a cukor illatát. Ismeri azokat a könyveket? Na szóval. – Hogy képesek megenni az emberek az ilyen vackokat? Megvontam a vállam. amerre csak járt. én meg benyitottam a boltba anélkül. amelyekkel őt kényeztette. Ő azért kivett magának egy fahéjas csigát. hogy halljak róluk. Alig vártam. hogy egy szót szóltam volna. hogy a maradékkal együtt összegyűrje. – Nemcsak eszem. 116 .

hogy meghallgatom. ahogyan azt is. Akkor is a művemet csodáltam. – Rendben. amikor nyolckor a telefonom életre kelt. – Már nem is érzek késztetést arra. – Ő volt az? 117 . és próbára tettem. már az egész ég felderült. Mire abbahagytam.Ahogy ránéztem. Tökéletesre políroztam. miközben meggyőztem magam arról. Nevetésben törtem ki. és a vízitököt tisztogattam – előbb popsitörlő kendővel. legalább annyival tartozom neki. – Szerencsére ő is ezt gondolta. Tudtam. hogy az enyhe fejfájás és megfázás igazán nem ár érte. – Jobban van? – A legteljesebb mértékben – felelt csöpögő gúnnyal. és hajlandó volt találkozni velem. mi kell hozzá – jegyezte meg komolyan. – Azután gyorsan lehervadt a mosolya. még egy kannát is elbírt a csészékkel együtt. azután felvittem rá egy réteg bútorviaszt. Remélem. Csendben néztük az eget. – Vissza fogja őt kapni. akkor nem tudom. – Ha ez a vízitök nem lágyítja meg a szívét. hogy visszahallgassam-e a hangpostámat. Úgy éreztem. Az egyetlen széken ültem. Azután nevetésben törtem ki. azzal is csak újabb fájdalmat okoznék neki. – Beindítottam a motort és hazamentünk. Szebb nem is lehetett volna: csorbítatlan levelek vették körül. Adam csatlakozott hozzám a konyhában. ha nem tenném. – A slusszkulcs után nyúltam. – Gondoltam. Adam. a szemöldököm egyre feljebb kúszott a homlokomon. amivel apám bebútorozta a konyhát. – Igen. hogy Barry az. hogy nem kellene meghallgatnom. valamiért mégsem tudtam ellenállni. Kisebb csatát vívtam magammal. hogy végezzek magammal. további sértésekkel és utálattal. Szélesen elmosolyodott.

Egyikünk sem jött ki túl jól a szakításból. csak hogy kimutassa. a homloka összeráncolódott. akkor úgy érzem. – Miért mindig ugyanakkor hívja? – Ilyenkor kel fel és öltözködik. Ezután letette. maga előtt a teával és pirítóssal. a szája színlelt meglepetésre kerekedett –. Figyeltem. – Úgy döntöttem. – Jesszusom. nem unja még az analizálást? Hadd hallgassam meg! Letettem a vízitököt és bólintottam. aki mások fájdalmát használja ki. és ha ez a büntetésem. hogy jobban érezze magát. amiért elhagytam. – Feltehetőleg.Bólintottam. miközben szüntelenül változott az arca – szemöldöke felszökött és visszaereszkedett. miközben nem kerülte el figyelmem a helyzet komikuma. amit csak mond. az elevenembe talál. de nem néztem rá. amit egy közparkból loptam el. ahogy leül a pultra és visszahallgatja Barry üzenetét. – Le fogja hallgatni az üzeneteit? Felsóhajtottam és végre felnéztem rá. Ezzel vissza is kanyarodtunk oda. mennyire szórakoztatónak találja Barry inzultusait. – Hogy emlékeztesse magát. mert ez a büntetésem. – Minden szörnyűség. hogyan ránthatna le magával. őszinte leszek. hogy megszolgálom vele a szabadságom. csak tovább políroztam a vízitököt. és láthatóan alig várta. 118 . – Azért. hogy Adam figyel. hogy förtelmesen önző emberi lény vagyok. a telefonját nézegeti. Éreztem. én a vízitököt políroztam. Barry az üres pirítóst nézegette. Elkerekedett szemmel meredt rám. és közben azon tűnődik. hogy jelentést tegyen a hallottakról. Reggel nyolckor mindig a konyhaasztalnál ül. Összeráncolta a homlokát. miért hagyta el? – Nem.

Feltárcsáztam a 119 . Nincs értelme. Mindig más pasival találkozik. Kerülte a tekintetem. Valami Julie nevű lányról. kíváncsisággal –. azután elhagyta a konyhát. ahogy mesélte. csak mondott valamit az egyik barátnőjéről. – És az a másik üzenet? Mintha meg se hallott volna. hogy megoszthassa velem az első üzenetet. azt. – Felvillantott egy mosolyt. akkor is egy házasemberrel volt. – Némán meredt rám.– Ezt imádni fogja – kacagott csillogó szemmel. mindent bele! – Újra tárcsázta a hangpostát. Barry továbbra is felhasznált mindenkit. – Ez volt olyan mulatságos? – Inkább az. – Adam! – Tényleg semmi. hogy visszaadja a telefonom. hogy adjam el az autóját. – Szívből élvezte. – Néhány szóval méltatta az öltözködését is. Barry. Csak egy újabb kirohanás… zagyvaság. Megcsóváltam a fejem. – Várjon. semmi érdekeset. – Ez az. – Ja. ugyanaz a Julie. jött még egy! Ez a fickó nem igaz. Harminc másodperccel később lepattant a konyhapultról – ilyen hosszú lábakkal nem kellett nagyot ugrania –. várjon csak: lotyó. Azután lehervadt a mosolya és a fény is eltűnt a szeméből. A szívem kihagyott egy ütemet. – Mit mondott? – Á. Egyik este a Leeson Streeten látta. nem tudtam hová tenni. – Adam megvonta a vállát. Egy bánatos mosolyt. aki szerinte óriási kurva – nem is. Julie az egyik legjobb barátnőm volt még a főiskoláról. aki Torontóba költözött és rám bízta. ezért nem is hagyott nyugodni. hogy belekotnyeleskedhet a magánéletembe. – Adam! Alig várta. majd zavartan próbált elsunnyogni. Ahogy nézett – tele együttérzéssel. szánalommal. A telefon pittyent egyet a kezében. hogy a lelkembe gázoljon. Oké.

de még a lakástól is. oké? Az alapján. Az egyik pillanatban 120 . amíg számomra is kiderült. minél távolabb kerülni tőle. – Mondtam már: a barátnője. éjjel-nappal. – Adam. hogy egyedül legyek. még ha abban a pillanatban mást sem akartam. El akartam menekülni. ha e pillanatban. úgyhogy mondja már el! – üvöltöttem. legalábbis nem azonnal.hangpostát. Akkor is vigyáznom kellett rá. ahogy nézett. Én feleltem érte. ezért otthagytam a nappaliban. amiért az életem ilyen reménytelenül zátonyra futott – mégsem tehettem. belegondolni is féltem. kihisztizzek magamból minden frusztrációt. kisírjak. – Valóban? Bocsi. Egymáshoz voltunk láncolva. hogy meg kell óvnia engem. – Mi volt a második üzenet? – követeltem a választ. Nem telt bele sok idő. miközben fenyegetően megálltam előtte. megértőbb lett.” – Adam! Maga törölte az üzeneteimet! – Követtem a nappaliba. érdekes személyiségnek tűnik – próbálta oldani a feszültséget. – Már nem emlékszem. milyen személyes adalékot osztott meg vele Barry. és kiüvöltsek. de épp ellenkezőleg. amitől én csak még dühösebb. ezek az én rohadt üzeneteim. – Ne akarja tudni. Azt hittem. A kirohanásom cseppet sem indította meg. ahogyan egy anya és a gyermeke. megállás nélkül. – A számítógépére meredt. Barrynek hála. provokálni fogja. Nyilvánvalóan nem tudtam kiszedni belőle. ellágyult. – „Önnek nincs új üzenete. Julie egy lotyó. – Szándékosan csinálta! – Úgy gondolja? – Mit mondott? Hallani akarom. Amúgy igazán bemutathatna neki. mennyire kiszámíthatatlanok Adam hangulatváltozásai. nem hagyhattam el. ő érezte úgy.

és miután még hatása alatt voltam éjszakai álmomnak. része nagynénii kötelességeimnek. akár a saját mondata közepén is. sőt indulatosnak tűnt. Alicia Brenda legkisebb gyermeke volt. Kiruccanásaink ebben a formában négy hónapja kezdődtek. amiben két férfi is 121 . akik minden alkalommal meg akartak kötözni és törzsi táncot jártak körülöttem. teljesen visszavonult az elméjébe. A hároméves Alicia a tornác lépcsőjén ücsörgött. gyűlölte az életét és önmagát. azután egyszerűen otthagyott. hogy véget vetek a házasságomnak. Akkor vesszünk el együtt. ahol jobbra szoktunk kanyarodni. hogy belegondolni is féltem. – Oké. és próbáltam leplezni rémült arckifejezésem. Azelőtt játszóházba jártunk. és olyan elveszettnek. – Nem megyek sehová. hogy figyelem-e. Ez történt azután is. menjünk. El akar tűnni? Zavartan nézett fel rám. amit rettentően élveztem – mármint Aliciával. – El akar veszni. műanyag labdákkal teli medencékbe csúszkál. Ez megtörténhetett a beszélgetésünk alatt. ahol szabadjára engedhettem egy teljes egészében szivacsból épült szobában és nézhettem. Ilyenkor magába zárkózott. amikor elkezdett komolyan foglalkoztatni. – Rádobtam a kabátját. Alicia kijelentette. Rendben. gyűlölt mindent és mindenkit – azután megjelentem az orvossággal. hogy ezúttal balra megyünk. egy mondat közepén. annál a lámpánál. hogy utána órákig tartson. mert nem igazán tudtam mit kezdeni a fiúkkal. maga mellett a gyereküléssel. máskor épp csak elviselt. ahogyan egy újabb órán át kómázott a kanapén. Elnéztem. Volt alkalmam látni. Aliciát minden héten elvittem magammal néhány órára. Egyszer. nagyjából akkoriban. ahogyan ide-oda pattog a falak között. ahogyan az önfeledt játék hevében bepréseli magát a forgó párnázott hengerek közé. útban a játszóház felé. – De igen. sőt kezdeményezett. valahányszor rám sandított. ha csak betettem hozzájuk a lábam. – El akar tűnni – feleltem helyette. hogy leordítottam a fejét a letörölt üzenet miatt.önfeledten beszélgetett. s mint ilyen. mi járhat a fejében.

Alicia. ha beszédbe elegyedik Aliciával. hogy ez alkalmas módszer lesz Adamnek. követve Alicia utasításait. de még most sem aktivizálta magát. Azóta minden héten ezt csináltuk és mindig máshol lyukadtunk ki. A kézikönyv felmérési adatokkal bizonyította. – Megöleltem. Egy órán át bolyongtunk. pupu. mintha ott se lenne. hogy gondolkodjak. felnyitja a szemét az élet szépségeire. Lee. hogy elvihetem Aliciát. Felkaptam a gyerekülést és behelyeztem az autóba. hová akar menni. karján a hat hónapos Jaydennel. hogy vessen egy pillantást a mellé bekötött hároméves 122 . és Alicia is élvezte az újdonságot. Alicia kuncogott. Szerettem volna. aki mostanra kóma közeli állapotba került. és megkérdeztem Aliciát. – Beülhet hátra Alicia mellé. Azt hiszem. amelyek ezt egy szintre helyezték a bevásárlás örömeivel. Ezt jelzésnek vettem. jól telt az idő. azután betettem Aliciát is. Ő itt Adam. Adam beszállt mellé. hogy a gyerekek mérhetetlen boldogságot okoznak.szerepelt. a gyerekcsősz az ablakból integetett. – Ő a szívszerelmed. ma velünk fog csámborogni. minden azon múlik. balra kanyarodtam. bár olvastam tanulmányokat. hogy valaki szereti-e a kölyköket vagy sem. – Szia. és az első ülésen könnyen úgy tehetett volna. Ez lehetővé tette számomra. Reméltem. S ezúttal le se tartóztatják érte. nem az. pupu. csak kifelé meredt az ablakon. – Miért vagy idekint egyedül? – Lee a kakit mossa. pupu? – Nem. – Szia. felzavarva ezzel Adamet. Kinyitottam az ajtót. hogy ő parancsolgathat egy felnőttnek. A Hogyan élvezzük az életet egyik tanácsa így szólt: Legyünk gyerektársaságban. Végül tartott annyi szünetet a nézelődésben.

Mindketten egymásra bámultak. ami történhetett velük. – Nézd az orrom! – Alicia úgy tett. tudsz tájékozódni? – fordult Adam Aliciához. pupu. A legjobb. – Bocs – kacsintott Adam. 123 . – De most komolyan. – De.kis tündérre. hogy elvesztették az otthonukat. Jobbra kanyarodtam. – Ez szép – jegyeztem meg maró gúnnyal. egyikük sem szólt. – Hogyan? Még csak három vagy. Alicia feltartotta négy ujját. Adam zavartnak tűnt. – Jobbra – adta ki az utasítást. – Csak három – szúrtam közbe. hány éves vagy? – kérdezte Adam Aliciától. – Tehát négy. Aliciára néztem a tükörben. – Milyen volt ma az ovi? – kérdeztem. Öntelt kis pöcsök. – Még csak három és tud tájékozódni? Elmosolyodtam és kitettem az indexet. – Jó. Vetettem rájuk egy pillantást a tükörben. Laviniának. kuki. mint akinek nőni kezd az orra. – Minden mondatba tesznek egy puput? – Igen. – Balra – jelentette ki Alicia. Amikor elértem az út végére. – Merre megyünk? – érdeklődött Adam. – Aha – bólogatott Alicia. – Maguknál nincsenek kölykök a családban? – kérdeztem. – Akkor viszont hazug malac – vádaskodott Adam. – Szóval.

Hol jobbra. így kell céltalanul kóborolni és elveszni – feleltem. ahogy újra átadta magát a hangulatváltozásnak. – Ez meddig tart? – Néhány órát. hol balra fordultunk. amikor az utak nem annyira forgalmasak. 124 . Ha olyan helyre jutunk. Ez a mi különleges kalandunk. Menjünk a pupu utcába? – Hátravetette a fejét. aki ki akart szállni. csak körözünk. – Én is ki akarom próbálni – szólalt meg hirtelen. merre megyünk? – fakadt ki Adam. – Mondhatom én. bár ő nem igazán veszi észre. – Hogy csak körbe-körbe megyünk. Minden héten új dolgokat fedezünk fel. – Tudom. Ezután teljes tizenöt percre elhallgatott. Tíz perc telt el. hol csak mentünk tovább egyenesen. – Balra – közölte Alicia. egy hároméves útbaigazításai alapján? – Pontosan. hogy autópálya felé nem mehetünk. pupu – kacagott Alicia. de balra hová? – fordult hozzám Adam. Igazán érdekes. – Ha nem tudná.– Mindent tudok. úgy kacagott. mindig Alicia kívánságának megfelelően. máskor a Malahide-parton. – Oké. – És milyen gyakran csinálják? – Általában minden vasárnap. Az egyetlen szabály. – Az a tenger. – Pontosan – bólintott kimérten Adam. hogy balra. most már megtudhatom. ami tetszik. merre van. Az egész világon. Azután megpróbálunk hazatalálni. merre menjünk? – Nem! – csattant fel Alicia. Jobb olyankor. – Jobbra! – kiáltott fel Adam. Egyszer a hegyek közt lyukadtunk ki. Néha el se hagyjuk Clontarfot. kiszállunk és körülnézünk. Mindenhol.

pupu – sajnálta meg Alicia. – A lámpánál balra. ha felszállna velem a buszra? – Azt nem lehet. – Jobban szeretem. hová vezet. Oscar. Elnéztem arcát a tükörben. – Nem vihet el minket Mariához. mi a szabály. – Arra van egy kis utca – nézett ki az ablakon Adam. Nem tudom elhinni. – Adam zsörtölődve karba tette a kezét. Végül elértünk egy falat. merre menjünk. Hogy érzi magát? – Nem túl fényesen. – Esküszöm. Sajnálom. pupu – fogta könyörgőre Adam. – Ez vagyok én. – És ha találkoznánk. – A buszmegállóban vagyok. ha személyesen beszélünk. – Nem is akarom. ilyen még sosem fordult elő – tettem hátramenetbe az autót. egy hamisítatlan zsákutca végét. Oscar. Balra fordultunk és autóztunk néhány percet. Christine. 125 . Alicia elnevette magát. – Hello. – Rendben. Balra fordultam. én pedig kihangosítottam. – Jó magának. – Valahová csak vezet. – Próbáld újra. – Adam hosszan elgondolkodott.– Hadd mondjam én. de telefonon mindig elérhető vagyok. Megcsördült a telefonom. és sejtelmem sincs. – Én vagyok az. de tudja. kérlek. hogy két teljes hétre elment. – Sajnálom. – Reszketett a hangja. – Az egy földút. – Oké.

Oscar – győzködtem. hogy lássam. helló! – ismert rá a hangomra Maria. amit előre tettünk. – Üzen neki valamit? – Megkapta a tegnap reggeli üzenetemet? – Természetesen átadtam. az enyém mellé. az nem lenne etikus – sóhajtott fel bánatosan. hogy ne tudjon mibe belekötni. Anélkül vettem fel. pattogóan ejtette a szavakat. Adam és Alicia egymást túlharsogva mondta be az új irányt. nehogy Adam kikapja a kezemből a telefont. – Néha tényleg úgy érzem. – Nem akartam kimondani a nevét. – Kurtán. – Vegyen egy nagy levegőt. – Képes rá. hirtelen életre kelt. miután letette a telefont. Még életemben nem jártam erre. amelyet mindkét oldalról zöldellő mezők öveztek. – Helló. de ezúttal nem bajlódtam a kihangosítóval. de meg kellett húznom a határt ott. – Sajnálom. kihallgat-e minket és önelégülten vigyorog-e azon. tudom. – Oscar annyira elvonta a figyelmem. Amikor közeledtünk egy-egy kereszteződéshez. – Maga az új titkárnője? – Maria próbálta tréfára venni a dolgot. hogy Adam észrevette volna. mint aki nem vette észre.– Tudom. Azonnal tudomást szerzett róla. próbáljon egy kicsit ellazulni. Maria nevét láttam a kijelzőn. A tükörben ránéztem Adamre. – Akkor miért nem hívott? Kereszteződéshez közeledtünk. Adam telefonja. hogy vakon hajtottam tovább a vidéki úton. hogy nem szálltam fel a buszra Oscarral. mennyire nem áll összhangban a tanításom a jelenlegi helyzettel. egészen hazáig táncolt. – Megint maga az. Adammel szerettem volna beszélni. 126 . élesen. – Ó. Könnyed hangon felnevettem. Miben segíthetek? – Hogy miben segíthet? Nos. Némelyik ügyfelemért próbáltam mindent megtenni. de nem tudta leplezni féltékenységét. most nem tudom adni – feleltem barátságos hangon. Oscar végül négy megállónyira jutott és ünnepi hangulatban szállt le.

mint hallja. – Maria. hogy kereste. hát persze. A felfordulásban alig hallottam Mariát. ahogy ölre mentek egymással. – Ööö. miután letettem. amikor Alicia megnyalta a kezét. Aliciának a gyomra is megfájdult a nevetéstől. amiken keresztülment. akik újabb nevetésben törtek ki mögöttem. hogy haragszik. hogy félbeszakítsa a csevegését Aliciával. nem igazán hibáztatom. – Jobbra! – vágta rá Alicia. azután feljajdult. – Igen. mintha megégette volna. Őt hallom a háttérben? – Igen. – Majd megmondom neki. Nem mintha egyszer is… tudja… Alig hallottam Maria szavait a két holdkórostól. azután olyan fürgén kapta el a kezét. Még mindig… tudja. 127 . – Meg ne nyalj még egyszer! – figyelmeztette Adam játékosan. Adam befogta Alicia száját. de azért el tud érni a mobilomon. miközben újra befogta Alicia száját. Épp el van foglalva. Értem. – Balra menjen! – kiáltott fel Adam. haragszik rám? Micsoda hülye kérdés. – Aú! Megharapott! Alicia ugatott egy sort. hogy ne ellenkezhessen. rendben… – Amúgy hol tudja elérni magát? – kérdeztem. azután lihegni kezdett. – Azok után. – Otthon lesz vagy dolgozik? – Ma sokáig dolgozom.– Balra! – emelte fel a hangját hirtelen Adam. hogy nem hívta vissza – jegyeztem meg minden vádaskodás nélkül. Alicia kuncogott. úgy kiáltozott. – Balra! – kiáltott fel Adam. Én is haragudnék. – Ki volt az? – kérdezte Adam. csak hogy helyre tegyem Mariát.

Az egyik felénk nézett. és egy ijesztő külsejű bőrdzsekis alak szállt ki. – Ööö. Most először hallottam ilyen pozitívan nyilatkozni valamiről. – Rükverc. A nyomorult énje láttán még azt hiheti. így viszont ő is hallhatta. megint elveszítettem. mennyire hiányzik… – Higgye el. amint a magas. Az ajtók kis híján összeértek. a másik az ellenkező irányba. hogy ellenőrizzem Aliciát. akik a hátsó ülésen préselődtek össze. tagbaszakadt fickó felénk indul. milyen remekül szórakozik. hogy lássa. Azt hittem. lekötötte a társalgás Aliciával. Mire leesett. hogy okkal van Sean mellett. ez tényleg érdekes volt – jegyezte meg Adam. kinyílt az ajtó. – Egy időre elcsendesedett. – Oké.– Maria? Miért a maga telefonját hívta? – Előrehajolt. Az egyikük elnézett a másik kocsiban ülők felé. és most hátrafordultak. – Hátra! – rivallt rám azonnal. – Adam! – ismételtem sürgető hangon. mint sírni. – A magáét hívta. Az ottaniak megrázták a fejüket és idegesen vonogatták a vállukat. aki ujjaival sétálgatott az ablakkereten. hogy végigmérjenek minket. hogy nem kellene így megbámulnom. Az ablakok lesötétítve. – Helyes – bólintottam boldogan. mire felnézett. Adam. emlékszik? – Mi a nyavalyáért nem szólt? – Mert akkor abbahagyta volna a nevetést. ahogy közeledni kezdtünk az autók felé. Adam nem hallott. kezében egy krikettütővel. Adam… – szólaltam meg nyugtalanul. Épp időben emelte fel a tekintetét. és egyáltalán nem örült nekünk. Magas volt. – Hé. azzal beletapostam a fékbe. előttünk mégis kettő préselődött szorosan egymáshoz. A másik három sem. – De el akartam mondani neki. Adam végiggondolta a dolgot. Nem titkolózunk. Az úton csak egy autó fért el. Christine… de azonnal! 128 . nagydarab. Hátranéztem. szívesebben hallja nevetni.

– Pu – mondtam jobb híján. – Ó. Azután belenézett a szemembe és meglendítette az ütőt. hogy az ütőjét lengetve a kocsi után fusson. mígnem elértünk a kanyarhoz. – Követnek minket? Nem válaszolt. hogy viszonylag egyenes vonalban tolassunk. – Pu. hogy Adam teljes erőből hátravágódott az ülésen. többen is jönnek! – jegyezte meg Adam. hogy másik három férfi száll ki a kocsiból. – A francba. – Nem megy. Az utat néztem mögöttünk. hogy még mindig játszunk. én is láttam. telefonálás közben észre sem vettem. pu – hajtogattam tovább. – Christine! – Én próbálom! – A kuplung csikorgó hangokat adott ki. amit korábban. kanyarog az út. végigmérte a szélvédőt és leolvasta a mobilszámomat a mögé kitett ELADÓ tábláról. – Pu! Pu! Pu! – Nyomja. – Az utat nézze! – förmedt rám. A nagydarab férfi közelebb lépett a kocsihoz. meg kellett néznem. ám ez sem gátolta meg a férfit abban. csak koncentráljon. Alicia gurult a nevetéstől. Előrefordultam és láttam a 129 . mire olyan lendülettel indultunk hátra. a ku… – kezdtem volna szitkozódni. – Követnek minket? Nem tehettem róla. ahogy csatlakozott. – Christine! – kiáltott kétségbeesetten Adam. pu. Beletapostam a gázba. de rémületemben nem találtam a sebességet. aki azt hitte.– Ne! Balra! – kiáltott fel nevetve Alicia. – Tudom. azután eszembe jutott Alicia. És nyomja neki. Ahogy előrenéztem. pu. – Nekiütköztünk egy újabb útszéli bokornak. ahogy csak tudja! – mordult fel Adam.

miután harmadszor fordultunk meg ugyanabban a körforgalomban. segít a húgom módszere abban. szerintem most már leállhatunk – hallottam Adamet. hogy már rég nem követnek. – Érdekes. felfordult tőle a gyomrom. aki lassan felhagyott a kacagással és megérezte a kocsiban uralkodó pánikhangulatot. ahol a legjobb képességem szerint próbáltam elmagyarázni Brendának. – Nincs mögöttünk senki. mialatt Alicia lelkesen kiáltozta az irányokat. Adam. hogy jobban élvezze az életet? – Brenda az asztalnál ült. miközben hátrafelé szaladgál a házban és felborít mindent. így nem vettem észre. miért sikongatja Alicia izgatottan. de még itt is ötletszerűen forgolódtam tovább. – Értem. hogy elértünk egy lakótelepet. amivel esélyt sem adott az ellenkezésre. 130 . Végre alkalmam nyílt rátolatni egy felhajtóra. – Szóval. Csak azután lassítottam. – Oké. azután vad száguldásba kezdtem. – Nem tartóztatták le. Jeleztem és kikanyarodtunk a körforgalomból. ahol mások is jártak az utakon. amit gyorsan és gyakorlottan meg is tettem. csak bedugták egy cellába. – Egyáltalán nem tetszett. És a park? – Letartóztattak.felénk közeledő sötétített ablakokat. – Menjünk még egy kört – kérte Alicia. eddig ettünk. – Hát. – És kidobom a taccsot – tette hozzá Adam. Kitettem Aliciát a háznál. és jobbra-balra kanyarogtam. sétáltunk a parkban és elmentünk autózni egy kiskölyökkel. hogy megkérdőjelezik a terápiás módszereimet. és saját kéretlen stílusában kihúzott neki egy széket. – Édes istenem… – Miért megyünk hátrafelé? – tudakolta Alicia. hogy „rükverc!”. Milyen volt az étel? – Ami azt illeti.

majd keresek egy hozzáillő cipőt. akkor szembesültünk azzal. Csak amikor elmentünk a lakásra a vízitökért. hogy a háborodott családomat vagy a katasztrofális igyekezetemet találja-e ennyire mulatságosnak. Brenda hátravetette a fejét és nevetett egy jót. örültem. – Pompás. Adam kaján arckifejezéssel fordult felém. amitől némi fény költözött a tekintetébe. és alig néhány perc múltán visszatértünk a kocsihoz. hogy betörték a kocsim szélvédőjét.– Az autóút végén pedig félbeszakítottak egy drogügyletet – fejezte be helyette Brenda. az a parti nagyon puccos esemény lesz? – Belépés csak szmokingban. ha eltűntök. 131 . mielőtt belőletek is pürét csinálok. Láttam egy tökéletes estélyit a Pace-ben. Hallgattunk. – Vacsorát kell főznöm Jaydennek. Oké – állt fel. hogy visszatért az élők közé. Ezúttal az sem érdekelt. Adam. mielőtt témát váltott. Christine? Jobb lesz. – Mondja csak.

mihelyt megtudja. alighanem őt támogattam volna. Adam nem kételkedett abban. Önkéntelenül is hibáztatom. milyen katasztrofális hatással jár rá nézve az ő elutasítása.12. hogy Maria meg ne lássa. hogy csakis akkor jöjjön el az újraegyesülés pillanata. képtelen vagyok erre. Ésszel persze tudtam. hogy tőle érkezett. ahonnan megfigyelhette a reakcióját. Végre találkozom Mariával. rájöttem: neheztelek Mariára. Maria pedig nem is sejti ezt. valamiért mégis úgy éreztem. ha csak belegondoltam. Miután az épület teljes egészében acélból és üvegből készült. ne is próbálja őt visszaszerezni. Forrt a vérem. csak arra kellett vigyáznia. aki beavat Adam viselkedésének részleteibe. Az ő Mariájával. e pillanatban is miken kell keresztülmennie. Ha Maria az én barátom. Hogyan kezeljünk egy olyan problémát. amikor pártatlanságot kéne mutatnom. amiért még mindig ekkora hatalmat gyakorol egy férfi felett. hogy lépjen tovább. hogy a recepciósok sorra felkapják a fejüket. Nekem kellett gondoskodnom a liliompótlék leszállításáról. mint Maria Maria a Grand Canal Dock egyik modern toronyházában dolgozott. hogy őt visszaszerezze. akit egykor állítólag szeretett. hogy Maria személyesen veszi át a recepción. azt kellett volna tanácsolnom Adamnek. amikor Adam készen áll rá. ez a csodálatos fickó véget akart vetni az életének. s aki miatt Adam. több pozíciót is felvehetett. Maria már mással van – történetesen 132 . Miközben a tűsarkúmban végigkopogtam a márványpadlón. egy távoli helyen. Neki szigorúan odakint kellett maradnia. akivel kétszer is beszéltem telefonon. akiről egy sor intim részletet tudtam. mégis elmulasztotta felmérni. Tudom. Mégis. hogy nem Maria tehet erről. ami kívülről túlméretezett sakktáblára emlékeztetett. Furán éreztem magam a közelgő találkozás miatt. ez a nő nem hagyott nyugodni. Ennek egyelőre a közelében sem jártunk. Tényleg nem túl jó időzítés – nem most kellene a védelmembe vennem Adamet. Azt akartam. hiszen mindent megpróbált a kapcsolatuk megmentése érdekében.

Szó szerint halálos lenne. Amikor még szóba állt velem. sosem hatott meg – igaz. Klasszikus női féltékenység vett erőt rajtam. állig összegombolt nagykabátjában. Peter és Paul reggelenként „hippilánynak” szólított. a Red Lips Productionsnél – szólítottam meg a recepcióst. – Mit mondjak. hogy egy kirakati baba lépjen ki rajta feszülős fekete farmerban. motorosbakancsban és igézően pucér nőt ábrázoló pólóban. s azt is vörösre csípte a hideg. elégedett az életemmel. A liftajtó kinyílt. Nem hinném. mire Maria végigmért. Láttam odakint Adamet. tökéletes arcot keretező hajjal. Abban a pillanatban csak még jobban nehezteltem Mariára. fejébe húzott sapkájával. amit látni lehetett. mégsem kiálthattam oda neki. most pedig bárki és bármi megingathatta törékeny önbizalmamat. Azelőtt sosem estem ennek áldozatul. Ami újra eszembe juttatta. hogy ő az. Alig látszott az arca. 133 . Adam érdekében ennek a kapcsolatnak működnie kel . mégis felismertem. selymesen fénylő. A vöröslő ajkak árulták el. mielőtt beleveti magát a csatornába. így csak abban reménykedtem. amikor láttam átvágni az előtéren. a legjobb barátjával –. Úgy kellett állnom. hogy Adam felmérhesse Maria reakcióját. hibátlan orral és jajvörös ajkakkal. – Küldeményt hoztam Maria Hartynak. ki küldte? – Adam Basil. ami mindennél jobban felbőszített. miért is neheztelek Mariára. kosztümös vállalati jogász-típust vártam. Elképzeltem. amint megláttam. amelyek nyomán hirtelen a cég neve is értelmet nyert.Seannal. ennyit már tudtam. de az újabb elutasítás nem törné össze még jobban? Dehogynem. Nem ilyennek képzeltem. koromfekete. milyen szép párt alkottak Adammel. nyilván mindenki elismerően fordult utánuk. ő már továbblépett. hogy vissza tudtam volna tartani Adamet. nagy kéklő szemmel. A recepciós felém mutatott. Tudtam. Maria nem dobja a földre és tapossa meg a vízitököt. akkor még boldog voltam.

– 134 . S nem is csak akármilyen farmer. és ott voltam én. A vízitök után nyúlt. így a visszafogott feketétől és bézstől a húszas éveim közepére eljutottam a kirobbanó színpompáig. mint aki nem akarja magára vonni a figyelmet. talpig feketében és menőn. a hosszú. miközben a sötét színek elszívják az erőnket. homokszínű hajammal. miután elolvastam egy Hogyan gazdagítsuk lelkünket az általunk viselt ruhadarabokkal című könyvet. amikor minden más csődöt mondott. addig tupíroztam és turbóztam. már elfelejtette. bár gyanítottam. nagyon régen volt… – Karjaiba vette a növényt. hogy megtette. bár féltem megfordulni és látni Adam reakcióját. hogy a bőrünk és a lelkünk energiát nyer az általunk viselt színekből. istenem! – törölgette könnyeit. hullámos. egyenesen kikönyörögte magának. mint egy csomag M&M’s drazsé. nehogy ezzel eláruljam tartózkodási helyét. arcán sugárzó mosoly jelent meg. Tengerparti fövenyt idéző hajamat minden héten gondosan karbantartottam és ápoltam. Iszonyú energiákat öltem abba. Olyan régen.annyira hozzám tartozott a farmer. Azt hittem. majd hirtelen elpirult zavarában. Ajkaihoz emelte kezét és halkan nevetni kezdett. akárcsak a többi ruhadarabomat. mintha egy All Saints butikból toppant volna elő. – Mosolyogva nézett rám. rajta a csíkos gyapjúsapkával. – Ó. mintha a Szezám utcá hoz öltöztem volna. A testünk ugyanúgy áhítozik a színekre. nem tudom elhinni. mintha hozzá se nyúlnék. Kósza fürtjeim kuncogtak és flörtöltek minden apró légmozgásra. mint amikor valakinek hirtelen eszébe jut egy rég elfeledett személy. Legalább egy színes holmit mindig felvettem. ami megtanított arra. sőt. – Ennél furább dolgot még sosem küldtek nekem. Ruhatáram tarka kaleidoszkópja derített fel azokon a napokon. míg Mariáé… Az a trendi konty azzal a szigorú frufruval belenevetett a veszély képébe. hogy úgy tűnjön. Amint Maria kiszúrta kezemben a vízitököt – amit nehéz lett volna nem észrevenni –. Örömkönnyeknek látszottak. mintha semmi gondom nem lenne a világon. mint a napfényre – erre most itt volt Maria. A szivárvány minden színében beszereztem. Szétáradt bennem a megkönnyebbülés. amíg művészien gondozatlannak tűnt. – Istenem. hogy az irodában semmi perc alatt híre megy: valaki egy tündérliliomot küldött Maria Hartynak.

– Ó! – Melegség öntött el. miket szállíthat ki. – Valami oknál fogva elszorult a torkom. imádtam a reakcióját. Félszeg csend lett. amelyekkel telehintette a Gresham Hotel franciaágyát. de ragaszkodott ehhez. Próbálta kivenni őket. Hol írjam alá? – Christine vagyok. 135 . Adam a legutolsó pillanatban tette őket oda. Ez a neve? Maga vette fel Adam telefonját? – Én. Talán nem a legjobb időzítéssel. még ha tudtam is. – Nem gondoltam. hogy még mindig szeret? Bólintottam. – Teljesen megőrült. de megköszörültem. hogy nem kellene. – Maga miatt. – Ó. – Christine… – Összeráncolta a homlokát. mit jelent maguknak. Maria a fejét csóválta. Bőrig ázott. – Ó. ahogy tudatosult benne. s csak most vette észre a piros fóliába csomagolt parányi ajkakat. Maria. – Azt hittem. virágot akar küldeni. hogy ilyen fiatal. biztos halálra unja már az ilyen meséket. Nem tudom. amint meglátta a csokikat. bement érte a fagyos vízbe. mielőtt az épületbe léptem. – Még most is éreztem csontomban azt a dermesztő hideget. de most hirtelen értelmet nyertek. akivel telefonon beszélt.Sajnálom. Képzelem. – Tényleg nekem szedte? – Bizony. a telefonban idősebbnek tűnt a hangja. Kékre fagyott. Maria lenézett a vízitökre. Úgy értem. istenem – suttogta Maria. a másodperc törtrésze alatt felmért. Christine. Most ismertem csak fel az apró csokikat. – Ó! – Maria tekintete fel-le járt. – Őszintén. de fél kézzel nem tudta megtartani az óriási liliomot. meg minden. – Azt akarja a tudtomra adni.

amikor meglátta a csokoládét. de szerintem senki sem az. de valahogy mégsem tudtam megállni kérdés nélkül. Pralinéból. hogy emlékszem. ha megpróbálná. a védjegyem. – Elkezdte felnyitni a fóliát. én nem ültettem kételyt a fejébe. hogy még mindig van belőle. személy szerint nyilván nem. majd felkacagott. Amióta csak megláttam Mariát. akivel annak idején találkozott. már rég felfaltuk mindet. Tudja. Kifaggathattam volna Adamről. hogy közelebbről is megvizsgálhassa az apró ajkakat. mogyoróval és mandulával. Ez hihetetlen! – Felkacagott. Talán nem könnyű visszaemlékezni a régi időkre. hogy úgy mondjam. – Nincs miért sajnálkoznia. Mostanra kicsit megrendültem. végül sosem került forgalomba. azután a nevetés a torkán akadt és a könnyek kibuggyantak a szeméből. – Tudja. önbizalomvesztésem gátat vetett annak. mik ezek? Megráztam a fejem. – Valódi! – Adam tud csokit önteni? – ingattam a fejem kétkedve. de valamiért vonakodtam elárulni. és az emberei a Basilnél megcsinálták. Ha Maria hinni akart ebben. – Hátat fordított a recepciónak és legyezgetni kezdte magát. A piros ajkak. sajnálom. hogy semmit sem tudok. de ő akkor is szeretné. hogy rendesen végezzem a munkámat. – A találkozásunk évében készítette őket nekem. Talán nem ugyanaz az ember. – A cége… – Próbáltam összerakni a hallottakat. amilyen az emlékeiben. ő még mindig itt van. Azt hittem. Ugyanolyan mókás és spontán. – Tovább tanulmányozta a szíveket. – Mondja meg neki. hogy többet tudjak meg. Bólintott. de próbáltam laza maradni. – A francba. – Hát.Elvettem tőle. – Alig hiszem el. Engem folyton 136 . de a cége igen. – Megtervezte nekem. – Ez csak prototípus.

ő is tudja. – A barátja. igaz? – Hát… igen. A gyapjúsapka. ahogyan bementem a hidegről a fülledt irodaházba. hogy magam mögött tudjam az átlátszó falakat és végre vaskos téglákat tudhassak kettőnk között. mint valami nyálas szuperhős. mi rejtőzik a sapkám alatt? – Maga tényleg odafigyel rá. Maria az arcomat kémlelte. mennyire szerencsés. amit még én sem. A szemembe óhatatlanul könnyek szöktek. – Tényleg? Éreztem. amiért egy pillanatra olyasmit éreztem. Örültem a fagyos szélnek. csakis az tehetett róla. de akkor se vettem le. – Nem bírtam tovább elviselni a tekintetét. hogy maga mellette van – lépett tovább Maria. és öntudatosan tovább gyalogoltam. ahogy az arcomba csapott. hogy újra 137 . – Mi is ez a munka? – A barátja vagyok. meg a hideg emléke.megnevettet. Elfordultam és otthagytam. a hátamban Maria tekintetével. Azért kezdtem ezt az egészet. ahogy elpirulok. Itt megtorpantam és a falnak vetettem a hátam. ahogyan belegázoltam abba a fagyos tóba. ez minden. Hálásan fordultam be a legelső sarkon. Ki tudja. – Az lesz a legjobb. miközben már az egész arcom lángolt. – Csak a munkámat végzem. miközben minden erőmmel próbáltam nem úgy beszélni. amit korábban sosem – amit nem is érezhettem volna. amint kiléptem. – Remélem. ha most már visszaengedem dolgozni. Mi a fene ütött belém? Miért reagáltam így? Maria mintha olyasmit tudott volna az érzelmeimről. éppen előtte és a szögegyenes haja előtt. – Elhátráltam néhány lépést. inkább visszaadtam a vízitököt. és bűntudatot plántált belém. – Megvillantottam egy sugárzó és könnyed mosolyt. amíg lehunyt szemmel hagytam felszívódni magamban a pánikot.

Tudja. egyszerűen tökéletes. Tényleg sírt? Úgy láttam. aki éjnek évadján tavakban úszkál. hogy aki képes begázolni a fagyos vízbe egy liliomért. – Elindultam. Adam! – Mi a baj? Maga sír? – Dehogy. amelyek láttán máskor izgatottan vert a szívem. de most csak megsajdult. mintha sírt volna. Ez nevetséges. hogyan ment a találkozó. Szóval. Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. hátha leolvashatja róla. – Hát. Maria sosem sír. Órák hosszat beszéltek… szóval. – De hát nem én csináltam. mit mondott? – Köröttem ugrándozott. nem hogy érzéseket tápláljak Adam iránt. úgyhogy nála ez nagyon nagy dolog. – Adam szinte átdöfött azokkal a kék szemekkel. leszámítva saját belső vívódásomat. Profi módjára félretettem az érzelmeimet és elmondtam neki mindent. hogy ő érti a lényeget. – Tökéletes volt. nem sírok – tiltakoztam. – Jesszusom. mit mondott? – Gyakorlatilag összeért az orrunk. Ez képtelenség. – Látta a reakcióját.összeboronáljam őket. hogy még mindig szereti. – Szerintem csak alaposan megfáztam. olyan közelről leste minden szavamat. az igazán szereti a másikat. távolabb kellett kerülnöm. Christine? 138 . – Megdörgöltem a szemem. – Igen. – Most meg hová megy. A lényeg. – Maga csinálta. – Kezeivel izgatottan markolászta a levegőt. az ne csodálkozzon. azután félrekaptam az enyémet. miközben az arcomat leste. – Megkérdezte. Nem tehettem mást. – Nem ez a lényeg. amitől riadtan rezzentem össze. – Hahó! – hallottam egy izgatott hangot a fülem mellett. azt akarja-e üzenni ezzel. Azt feleltem.

– Szóval maga Adam Basil a Basil édességgyártól. Ha jól emlékszem. hogy gondolom. – Mit mondott? – Kis híján szeretkezett a csokijával. – Az könnyű. Hé. az elismerése jeleként. Energiabombának hívják majd. nekem is el kell készítenie a saját csokimat. Fázom. muszáj mozognom. Tudja. – Hitetlenkedve ráztam a fejem. hogy felidéztem az egész beszélgetést. és kávéízű lesz. milyen szerepet játszom Adam életében. tényleg értette a dolgát. mogyoróval és mandulával – dicsekedett. ha ennek vége lesz. „vagy mint a bazsalikom”. – Oké. Tetszett neki a csoki? – Imádta a csokit. annyira örült a viszontlátásnak. azt mondtam. hogy „Basillel szebb az élet”? A szemét forgatta. – Csak értettem? – Tudja. – Nem valami eredeti. – Tudom. talán csak azt a részt hagytam ki. Adam. 139 . Tegnap még tagadta. Felnéztem az égre.– Ööö… bárhová. van egy jó kreatív csapatuk a Basilnél. de így sem hagyta elrontani az örömét. amelyikben Maria arról faggatott. – Remélem. – Pralinét kapott. mondta. Azt a részt még én sem értettem egészen. maga csokit tervezett annak a nőnek? Jesszusom. – Tényleg igyekezett lenyűgözni. – És még mit mondott? Annyira megindított az érdeklődése. – Meg kellett volna mondania. Hé. Nos. Ugyanolyan jó lesz megint. – Nem tagadtam. maga csokit készített neki? Csak nem magáról mondják. – Majd csésze formájúra öntjük. az ríkatta meg. – Ó. ez jó ötlet.

Kéz a kézben mentünk át a hídon. Nem tiltakozott. Megfájdult a fejem és sajgott a gondolkodástól. Ma jó napom van. ezért engedtem. – 140 . azután nyugtalannak tűnt. biztosan megértőbbek lennének. – Ez szóba se jöhet. mint a másik változatot. maga is tudja – felelte. bár tudtam. Előbb csalódottnak. Hosszú időre csend lett. – Nem is ezért csináltam. nehogy hirtelen leugorjon. Tényleg. – Meglátogatom apámat. hogy Maria reakciójától eltelt életkedvvel. Éles pillantást vetett rám. – Hogy öngyilkos akart lenni? Elengedte a kezem. – Minden rendben? – Igen – bólintottam. hogy átértünk.Egy ideig csendben sétáltunk. Ki kellett kapcsolnom az agyam. – Adam… ha ők is tudnák. – Hová menjünk? – Kicsit elfáradtam. Adam. és azután sem engedett el. maradjak csak. – Meglátogathatná az apját… – Ma nem. ösztönös mozdulattal megragadtam a kezét. hogy ennyire nyomorultul érzi magát a munkája miatt. – A cégnél hogy tudják. hogy életem végéig szabin leszek? – Szerintem még mindig jobban fogadnák ezt. és ha azt mondanám. Azt mondták. hazamegyek és lepihenek. hogy ne használja ezt a szót. ameddig kell. Azt hiszem. hogy vezessen. – Jóleső elégedettséggel töltötte el a Maria-ügy kimenetele. Ahogy közeledtünk a Samuel Beckett hídhoz. – Mondtam már. – Nem tudhatják meg. hol van éppen? – kérdeztem. miközben próbáltam összeszedni magam.

gondoltam. – Az apja sofőrje? – ismételtem. 141 . Amúgy is halálra unta magát. csak elgondolkodva meredt rám. – Egy okkal több. Adam még nem csukta be az ajtót. hogy újra a régi legyek. – Miután apám kórházban fekszik. volánjuknál mindig egy-egy „stricivel”. – Rózsaszirom – felelte egyszerűen. – Már intézkedtem. – Úgy érti. de Barry. a sofőrt. Néhány perccel később Pat begördült egy kétszázötvenezres vadonatúj Rolls-Royce-szal. aki életében semmi iránt nem tanúsított különösebb érdeklődést. és meg is mutogatta őket. Igen. szívből szerette a drága kocsikat. Köszöntöttem Patet. – Ezért lenne a csokinak olyan alakja. hogy életben tartsam. Barry véleménye szerint Rolls-Royce-t csak az igazán nagy stricik engedhetnek meg maguknak. ezért felhívtam Patet. – Maga tényleg jó – ismertem el. a maga kocsija meg használaton kívül van. Nem sokat tudtam az autókról. – Szeretem a rózsaszirmot. mielőtt beültem a kocsiba. miközben elnéztem. nem csak egy oka van rá? – tréfálkozott. hogyan kerüli meg az autót. ahogy becsukta az ajtót. – Mi az? – kérdeztem. hogy Pat értünk jöjjön. nem lesz rá szüksége. – Ki az a Pat? – Apám sofőrje.Csak egy kis szunyókálás kell. A kinti hideg után fenséges meleg fogadott.

de akkor is faképnél hagytam Barryt. Rám nyilvánvalóan nem várt semmilyen eltitkolt szerető. kellőképpen megaláztam.13. a gondolat. Akárhogy is. némi pánikot is éreztem a hangjában. ver vagy aláz meg. szinte tapintani lehetett a rémületét. csak hogy nyomban képmutatónak érezzem magam és megbánjam az egészet. hogy egy másik nő már várja Berlinben. hogy ne kövessek el hibákat. én is keményen igyekszem. véget vetett a további nézelődésnek. amit a Barryvel folytatott beszélgetések során előre 142 . az apja testvérét. akit erre az alkalomra engedtek ki az otthonból. Leszámítva egy agg nagybácsit. hacsak nem vesszük azokat a kínos dolgokat. hogy Magda eltávozott. Nem mintha a boldogtalanság önmagában kevés lenne indoknak. amikor minden ok – legalábbis minden egyértelmű ok – nélkül véget vetettem a kapcsolatunknak. Amelia tökéletesen jól ítélte meg. Eredeti ajánlatát abban a biztos tudatban tette. amik még megtörténhettek velem az életben. amit csak ki tudtam préselni magamból. és már semmi sem kötötte Ameliát a könyvesbolthoz és Dublinhoz. amikor csak az történt. Nem vagyok tökéletes. Amint úgy éreztem. visszafordultam előre. Noha Fred bánatot okozott Ameliának. amikor erről beszéltünk. Márpedig az elfuserált házasság a legnagyobb valamennyi hiba közül. Hogyan ismerjük fel és értékeljük életünk legfontosabb szereplőit Amelia mögött ültem az anyja temetésén. Néhány sorral hátrébb elkaptam a tekintetét és az áldozatkész barátság nevében rávetettem a leggorombább pillantást. de amíg a másik nem csal. hogy egy szeretet és boldogság nélküli kapcsolatot nem érdemes folytatni. de mint a legtöbb ember. aki néhány nappal korábban még Berlinbe akarta vinni. egyedül ült a családnak fenntartott padsorban. senki sem látszik elfogadni. hogy másodszor is megkérje – ha már itt tartunk. de most. hogy Amelia az anyja miatt úgyis nemet fog mondani. Fred. nem bajlódott azzal. miért hibáztatnám. hogy Barry is itt lehet a templomban. Lesütötte a szemét.

hogy nyíljon meg előttem. arcára kiült a mély fájdalom. ha nem hagyjuk. hogy eljöjjön a temetésre és ott üljön a családommal. Orra hegye kivörösödött a sok fújástól. hogyan oldjam meg a többi problémáját. nem kockáztattam meg. nehogy feltörölje velem a padlót. Őszintén hittem. akár nem. amiket mások fontosnak találnak. Felálltam és az oltárhoz léptem. Ezzel nemcsak Fred. de mégiscsak szabad akaratából vállalta. de minden ilyen kiugrást visszatántorodások követtek. Akárhogy is. ami talán nemes kötöttség. Bármennyire fellelkesítette Maria reakciója. Előző nap például kirakójátékkal foglalkoztunk. és új terveket kovácsoltam arra. miközben fel kellett hagynom a kérdezősködéssel. de nekem igenis segítettek megismerni. Amikor felém fordult. hogy olyan információkkal bombázzanak minket. jórészt Mariának köszönhetően.megjósoltam? Amelia előre megszabott pályán járt: gondoskodott az anyjáról és továbbvitte szeretett apjának üzletét. hogy a „legtöbb” nem egyenlő a mindennel. hogy újságot olvasson vagy híradót nézzen. Ezalatt ő is átgondolhatta a problémáit. Amelia lehajtotta a fejét. de más sem tudott mit kezdeni. Miután az összpontosítás sem vált be. a hírek pedig nem azok. így könnyebben rávettem. Csak 143 . rosszkedvűen feküdtem le. göndör vörös fürtjei elrejtették az arcát. Úgy is kapcsolatban maradhatunk a valósággal. Nagy előrelépést tettünk. – Ó! – ismertem fel. ezért még azt is megtiltottam neki. aznap reggel ugyanúgy hallottam a zuhany alatt a fojtott zokogását. Bátorítóan elmosolyodtam. miközben valami másra figyelt. így nem feltétlenül azok kapták a főszerepet. ragaszkodtam hozzá. de nem rugaszkodtam el a valóságtól – tudtam. hogy a legtöbb dolog lehetséges. Akár tetszett Adamnek. A pozitív dolgokra kellett összpontosítania. Tudtam. hogy az egész templom elcsendesült és a pap egyenesen rám néz. fáradt zöld szeme körül vörös karikákat láttam. majd Monopolyt játszottunk. hogy ezek a tevékenységek nem fogják megmenteni Adamet. miközben próbáltam a legkevésbé feltűnő módon a fejébe látni. azután rádöbbentem. hogy rám várnak. ha az ember igazán elszánja magát. hogy egyedül hagyjam.

ez a ma lesz a leghosszabb nap. és készen álltam rá. hogy olvassak fel valamit. én veled maradnék és abban reménykednék. sosem aggódnék a holnap miatt. Szaggatottan vettem egy nagy levegőt. előbb a családomra. akkor sem száraz szemmel. hogy megmondjam. szeretnék és szeretnék. s azóta sem engedték ki. hogy válasszam ki a megfelelő szöveget. ki írta. amikor már nem lehetek veled. Ameliára mosolyogtam. már a temetés utáni búcsúztatón. majd elnéztem a válla felett. Minden napomat a mába sűríteném és neked adnám. Megálltam az oltárnál és a tartóra helyeztem a papírt. – Nem. Nagy próbatétel volt nekem kimondani e szavakat. Egy hónappal korábban idült májproblémákkal került be. hogy rákérdezzen. Adam apja a St. amiket valaha szerettél. tudnod kell. Hosszú időre elhallgattunk. de nem tudtam semmit. Vártam. Egyikünk sem evett. hallgatnék és tanulnék. S ha majd eljön ez a rettegett holnap. Kitölteném veled. Basil történetesen a leggorombább ember volt. hogy a távozásával 144 . csak szeretnék.nem engedhettem meg magamnak. ami jobban illett volna ide. és rám bízta. – „Mivé lennénk a holnap nélkül? Csak a ma lenne nekünk. Amelia megkért. Vincent magánkórházban feküdt. azután Adamre. Többet nem is kellett mondania. Nevetnék és beszélnék. Mr. Különleges jelentéssel bírtak a számomra. előttünk egy csésze teával és egy tányérnyi sonkás szendviccsel. de ő meglepetésemre nem firtatta a dolgot. és még soha nem olvastam fel őket mások előtt. Ha így történne. – Azt hiszem. ám dacára a ténynek. sem magadra hagyni – hogy minden veled töltött pillanat a legszebb volt az életemben. mindazokkal a dolgokkal. hogy a legrosszabb eshetőségekkel számoljak. azután egyenesen neki mondtam fel a szöveget.” – Maga írta? – kérdezte Adam. hogy nem akartalak elhagyni. csak magamban. ideje meglátogatom az apámat – szólalt meg hirtelen. akivel csak egy átlagos halandó találkozhat.

egy fax. hogy zaklassák. csak az állán nőtt. az „érett” – nővérek esetében. a született szenvtelenség és a gyakorlatias gondolkodás alkalmasabbá tette őket a feladatra. A férfiak tekintete el-elkalandozott. valamint elég BlackBerry és iPhone. Láthatóan még nem végzett ezzel a világgal. mert nemi alárendeltségük okán szükséget és vágyat éreztek arra. a pokol legmélyebb bugyrának irányába. futó pillantást vethettem az öregemberre. hogy különbnek bizonyuljanak a férfiaknál. de még inkább azért. s amíg össze nem tákolták. akik csak egyetlen dologra összpontosítottak: rá. Csak egy maroknyi nővért engedett a közelébe. A kórteremben semmi sem utalt az elmúlásra. még a vizeletét is hozzávágta az egyikhez. hogy egyetlen hegyes pontban mutasson lefelé. a munkától. akár szóban. akik elhitették vele. hogy a gépeken Bartholomew jégkrémet osztogatnak – förmedt rá az idősebb nőre. Semmi megnyugtatót nem találtam ebben a szobában. aki megzavarta telefonálás közben. A szobájába jószántából nem lépett be senki. – Egy kis csomag 145 . ami másként a felépülést célozta volna – akadt viszont három laptop. Ami az éretleneket illette. a feladatoktól. készen állt bárkivel birokra kelni. aki nem akarta. Láttam a fejét megkoronázó sóhajnyi ősz fürtöket és a hosszú ősz szakállt. neki azonban olyan emberek kellettek. őket más módon bántalmazta.megkönnyítette volna minden érintett életét. gazdája bőszen hadakozott és küzdött a halál gondolata ellen is. egy iPad. mert elmélete szerint a párhuzamos jelfeldolgozás képessége. aki szélesre tárta az ajtót. minden pezsgett az élettől. – Azt hallottam. Ahogy követtük a vacsoráját tálaló nővért. akár tettleg. a legmodernebb orvosi technikákat használták az életben tartására. Bármi áron fel akart épülni. utóbbit főként a fiatal – vagy ahogy ő nevezte. amit ideiglenesen a Basil édességgyár idegközpontjává alakítottak. Egy több millió dolláros nemzetközi vállalat élén állt. ami az orcáin nem. s ha a helyzet úgy kívánta. ezt abból a kórteremből kellett irányítania. hogy az ágyban aszalódó alak és a mellette szorongó két kosztümös nő összes kezére jusson egy. Nemcsak azért akarta nőkkel körülvenni magát. hogy ebben a kérdésben valóban ő dönt.

– Köretnek kínálhatunk friss salátát és koktélparadicsomot. – Éppen megbeszélésünk van. – Vaskos dublini akcentussal beszélt. – Rejtély. Mr. A nővér letette a tálcát Mr. hogy egyáltalán alkalmas a feladatra. Láthatóan hozzászokott már a sértéseihez. hogy mindenki felugrott. be kellett volna jelentkezniük. A hajhálót viselő nővér unottan fordult felé. – Természetesen tárgyaltam az Aer Lingusszal. az évek során számtalanszor. mi pedig igazi családi márka vagyunk. aki ezúttal is úgy tett. amikor megfeneklettünk a kézikocsi mögött. de úgy vélik. Mr. – Kifelé! – üvöltött fel a férfi váratlanul és torkaszakadtából. – Mi ez a szar? Ocsmányul néz ki. Ki ezért a felelős? Maga. azt is megmondhatom. így nem is láthatott. még a turistaosztályon is.jégkrémet. A nő olyan higgadtan folytatta. megállapodtak az Aer Lingusszal. A miénk szintén elérhető a… – Nem a miénk. a Bartholomew felső kategóriás termék. – Húsos pite. csak a ma – suttogtam. – …a repülőút során. Elálltam az ajtót és foglyul ejtettem a szobában. továbbá kenyeret és 146 . mintha meg se hallaná. Úgy egy éve. dagályosabb hangnemre váltott. mi meg nem vagyunk. mintha nem hallaná. leszámítva a rutinos Maryt. Basil. – Igen. – Menjünk – fordult sarkon Adam. azt hiszem. – Várjon – ragadtam meg a karját. az enyém – szakította félbe a vénember. mielőtt szarkasztikusabb. hogy kezdek kételkedni a képességeiben. nem is egy alkalommal. – Nincs más. hogy a Bartholomew ott van. mennyi ebből a nettó bevételünk… – Lapozgatni kezdett az iratai között. Basil elé. Basil. – Miért nincs Basil azokon a gépeken? Nevetséges. hogy mindig tartsa a szemét a labdán? Annyira lekötik azok a rohadt lovak. meg abban. hogyan vett észre minket. Mary? Hányszor mondjam még.

hogy legeljek. el tudtam képzelni. Hacsak nem Jennifernek hívták. – És remélhetőleg a beöntés segíteni fog. kiállhatatlan vénemberre emlékeztet. Adammel közelebb léptünk az ágyhoz. mint egy ló. akire ráfér a vacsora. Desszertnek van zselé és jégkrém. de semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. Basil. mielőtt felkapta az előző tálcát és emelt fővel távozott. Ennek talán ételíze lesz. mielőtt visszatért arcára a mogorva kifejezés. Ha a halálos ágyán így viselkedett. mégis szar íze volt. Mintha láttam volna Mr. de már az ajtóban megbántam. Apa és fia nem váltott 147 . hogy belássa. és az inzultusok ellenére talán érzett némi elégtételt. – Maga ne. – Nem. hogy újra szar legyen belőle – vágta rá a nővér. Mags megtorpant. – Mintha egyszer már megették volna. Adamhez fordultam. milyen lehet a saját irodájában. mint egy ló? Úgy nézek én ki. Mags? A nővér nem viselt névtáblát. mennyire megviseli fia egészségét az a követelése. amiért a beteg tudta a nevét. Csak csöngessen Sue nővérnek. Mags együttérzően megpaskolta a kézfejemet és odasúgta: – Rohadt egy vén gazember. – Jöjjenek csak vissza – emelte fel a hangját a vénember. Basil mosolyát. csak az a kettő. Aszott. ahogy jött. Vagy mint apa. – Egy ritka pillanatra édesen elmosolyodott. És minek ez a sok zöldség? Azt akarja. mint valami étel. hogy vegye át a céget. Erre a mezőre tettem fel a legtöbb zsetont. távolról sem emlékeztet lóra. A látogatás fontos volt – itt kellett hatnom Mr. Mr. – A tegnapi vacsora úgy nézett ki. utána jöhet a beöntés.vajat. Basil atyai ösztöneire. de ez az igéző lehetőség éppoly gyorsan eltűnt. A hangja érdesen és gyengén is tekintélyt parancsoló maradt. ha már ilyen szarul néz ki. Most már egyen.

ami nem várhat? – vakkant fel Mr. mintha mi tehetnénk arról. Kínosan hosszú csend lett. – Ne légy úgy meglepve. nincs más. hogy húzzon a faszba – felelte az öreg. Amikor annyi a dolgom! – Újból felemelte a hangját. Basil. – Mintha én is megmondtam volna. Mr. hanem a rák. azután három is jön egyszerre – zsémbelt Mr. – Az ember egész nap egy rohadt orvosra vár. hogy pihennie kell. – Mi az. Basil. hogy le se szarjanak? – Emlékeztetném rá. még csak nem is üdvözölték egymást. miért nem engednek ki egyszerűen és hagynak meghalni.gyengédségről tanúskodó szavakat. – Úgy látom. – Mintha megmondtam volna. – Az engedélyezett látogatók száma kórtermenként kettő. hogy hagyják pihenni Mr. – Sarkon fordult. ha ez a rohadt kórházi koszt előbb nem végez velem! – Félrelökte a tányérját. és követőivel kivonult a szobából. de még csak nem is az fog elvinni. Basilt – közölte az orvos. Két rezidens is vele tartott. hogy a rák ilyen ütemben pusztítja a sejteket. – Majd utána beszélünk. hogy velem nem beszélhet így. – Vádló pillantást vetett ránk. Adam zavartnak tűnt. talán majd állítunk a gyógyszerein. a hallásommal nincs semmi baj. hogy felnevessek. 148 . azután ragaszkodnom kell hozzá. míg én hirtelen késztetést éreztem rá. – Minek köszönhetem a megtiszteltetést? Csak nem annak a szép summának. Ha a szokottnál is ingerültebbnek érzi magát. amit naponta kifizetek azért. csak a ma – utánozta gúnyosan a hangomat. ahogy azt pusmogtátok. Basil. A májam miatt fekszem itt. – Csak néhány percet maradhatnak. Basil. Mr. szinte megadóan legyintett vézna kezével. így is épp elég elfoglalt – jegyezte meg a doktor. A vénember lemondóan. amint egy orvos tanulmányozni kezdte a kórlapját. – Nem értem. – Hallottam.

sokra fogja vinni. – Azt hiszem. azután folytatta. Basil. nem hagyhatta. de beszéd közben továbbra is engem nézett. a nővért. kivált Mr. Újra Adamhez fordult. ha egyszer rászánja magát. hogy hívják… akkor majd lesz belőle valaki. 149 . mert ahogy én látom. ha majd átveszed a kormányt. eredetileg Rosenburg volt. hogy két malomban őrölsz egyszerre. egy pillanatra sem engedhette ki kezéből a gyeplőt. És Magset. – Leszarom. Nem mintha távolról is kimutatta volna. ha már így élveztem a megsemmisítő ítéletet. – Ha majd észhez tér és felhagy a rajzfilmekkel… – Animációs filmek… – szakítottam félbe. – Felé nyújtottam a kezem. – Maria tud erről? Sosem gondoltam volna. Mr. te még egy kocsmai hugyozóversenyt se tudnál megszervezni. Felmért. de őt igen. Basil meglepettnek tűnt. majd felemelte a magáét. Nem sok embert kedvelek. – Akkor miért akarja annyira. Sokat segíthet neked. Basil megnézte magának. hangosan felnevettem. hogy ő vegye át a céget? – kérdeztem. Minden tekintet felém fordult. Mr. Red Lips… mint valami pornófilmes. Rose… ez meg miféle név? – Újra felém fordult. Nem tehettem róla.– Ezen a héten már nem látom. amiből egy cső lógott ki. azután majd újra megáll az ágyam végében és hablatyol valamit a rosszabbodó állapotomról. Ennyivel tartoztam Mariának. Maria eszes lány. – Christine Rose vagyok. Nebáncsvirágnak. Maga meg ki? – vetett rám egy bosszús pillantást. Mindenki ledöbbent. mielőtt a tekintete visszatért Adamhez. Mondjuk. ahhoz mindig is túl puhánynak tűntél. mire az összes tekintet újra rám szegeződött. nem sokra tartom azt a szaros kis üzletét. – Kedvelem Mariát. hogy bárki átvegye az irányítást. miközben ernyedten kezet ráztunk.

Utálom. miközben figyelmeztető pillantást vetett rám. hogy negyven éve átvettem a boltot. hogy Dublinba jössz meglátogatni. – És beszél! – kiáltott fel az apja.– Ez valami titkos kis kaland akar lenni? – kérdezte vészjósló hangon. Láthatóan szívesebben lettek volna bárhol máshol. hanem… – …a szabadidődben. hogy adok neki egy esélyt. ha félbeszakítanak. honnan ismeri a fiamat? – Barátok vagyunk – avatkozott közbe Adam. A Marynek nevezett nő hátrébb lépett az ágytól. mint saját magamban. Ha már kurvázni akarsz. akkor csináld… – Nem kurvázott. szürke kosztümös fiatalabb társa követte a példáját. – Mondja csak. Azóta velem van. köszönettel. – Akkor mi? – Körülnéztem. Mary előtt nem titok. ha akar. – Jobban bízom Maryben. Kint leszünk. Úgyhogy most már elég a szarakodásból. mit keres itt. az irodában vasárnap óta a színedet se látták. – Adam. Mary láthatóan ingadozott a maradás és a távozás között. Úgy volt. mint bárki is gondolta. Adam megrázta a fejét. pelenkás korától ismeri a fiamat. – Mi most megyünk. A másik lányban már nem vagyok olyan biztos. mit tettem. de azt csak észrevettem volna. Mr. pedig ez a korszaka messze tovább tartott. de Mary olyan sokra tartja. – Van valami. Mr. Akármi legyen a mondanivalója. 150 . amit négyszemközt kellene megbeszélnünk – közöltem. – Tudod. Adam. a vénember már csak ezért is ragaszkodott a jelenlétükhöz. és köpje ki. Basil az ágya mellett toporgó két nőre nézett. Basil. Miss Rose. maga is elmehet. de nem igazán tudtam. ha szüksége lenne ránk… A férfi ügyet sem vetett rá.

Én nem akarom. Azért vagyunk itt. akivel beszélni akar. – Tisztában vagyok vele. hogy Adam vegye át a vállalatot. Lavinia lenne az örökös. hallottam. hogy maga hamarosan meghal. Határozott hangon beszéltem és egyenesen a vénember szemébe néztem. – Te csak hallgass – förmedt rá Mr. Nem mintha ez a haldokló fikarcnyi tapintatot is érdemelne. Éreztem. nem a drámai hatásra törekszem. Bátorító mosollyal néztem Adamre. Adam felsóhajtott és behunyta a szemét. nehogy az unokaöccsére szálljon. fáradjanak ki. – Ezt rosszul tudja. Rose kisasszony. nekem elhiheti. – Igen. Mr. mintha én lennék a világon az utolsó ember. 151 . tárgyalnunk és közös döntésre jutnunk. Messze alkalmasabb erre a feladatra. és csak életbe vágóan fontos kérdésekben nyilatkozom. Odahúztam egy széket és leültem. Az ilyen helyzetek kulcsa a kommunikáció. Patricia… kérem. Egyszer és mindenkorra elrendezem a kérdést. mielőtt egyetlen szót kinyöghetett volna. – Mary. ami apa és fia között láthatóan fel sem merült. Az őszinteség és egyenesség világából jövök. kommunikálnunk kell vele. amelyek segíthetnek javítani az emberi kapcsolatokon – Adam helyzete pedig történetesen ilyen. mindig is neki szántam a céget. hogy erről beszéljünk. rajtam tartotta a tekintetét. hogy Adam túlságosan retteg basáskodó apjától. ezért nekem kellett szólnom helyette. Basil. tudatnunk kell ezt a tényt.A Mary mellett álló fiatalabb nő zavartan lehajtotta a fejét. ha egyszer ő sem tanúsít hasonlót. nekem kell. Ha egy másik ember viselkedése negatív hatással van a miénkre. és Adamre akarja bízni a céget. de ő merev és kifejezéstelen arccal meredt ránk. Hogyan közöljünk kel emetlen hírt egy haldoklóval. – Nem követte nyomon a távozásukat. hogy milliókat síbolt el a barátoktól és a családtól – tettem őt a helyére. csak épp Bostonban van. Basil úgy nézett rám. de miután Adam nem áll ki magáért.

– Azután tényleg vitriolosra váltott. Ez sem változtat a lényegen. – Ezért üzenget a fiam rajta keresztül? – Adamhez fordult. Basil nevetni kezdett. mint eddig. mennyire nem érdekli az egész. az apám és én keményen dolgoztunk azért. valami nagy bejelentés? Összeráncoltam a homlokom. amióta csak megtanult beszélni. amíg nem húzott le tíz évet a cégnél? Akár élek. hogy végre legyen egy kis vér a pucádban. Hagytam elnyúlni a csendet. és az elmúlt tíz évben más se csinált. 152 . csak közöl valamit. Láttam magam előtt a krupiét. szeméből és gúnyosan legörbített szájából csak úgy áradt az epés méreg. semmilyen örökséget. Apa – szólt határozott hangon Adam. ő nem veheti át a céget. ahogy elviszi a zsetonjaimat. csak a holttestemen át. aki szart sem ért semmihez! Tátva maradt a szám. S ez nem Nigel Basil lesz. Ez nem a tervek szerint alakult. szabadjára engedte minden magába fojtott keserűségét. ő nem kap semmit. – Ha valamit. ha nem akarja a céget. s ezen nem fog változtatni semmilyen nagypofájú rüfke. végeztem. jó időkben és rossz időkben egyformán. hát azt egyértelművé tette. noha minden öröm nélkül. – Ideje lenne már. – Azt is elmondta magának. Pilóta akart lenni. Hát ennyi. – A helyzet iróniája elkerülte a figyelmét. Nem pojácáskodott. Mindig is egy Basil irányította. Ne mással végeztesd el a piszkos munkát. – Nem beszélhetsz vele így. Segíteni akar. csak repkedett. Egy Basilnek kell a cég élén állnia. Nem akar változtatni semmin. Vártam a kitörést. hogy a cég a család kezében maradhasson. Ez a fickó nem érdemelt további magyarázatot. hogy egy pennyt se kap. fiam. – Gondolja. Mr. akár halok. – Elég. – Mi akar ez lenni.– Mondom még egyszer a lényeget: Adam nem akarja a céget. Ez talán majd meggyőzi. amit szerinte nem tudsz. mindig is az fogja. – A nagyapám. az sem érdekel. de engem nem érdekel. hogy én ezt nem tudom? – Adamhez fordult. de csak nem jött. ha ettől rohadtul boldogtalannak érzi magát.

akinek családi kötődését egyértelművé tette markáns álla és kéklő szeme. most már tényleg ingerülten. hogy a pénz olyan sokat számítana Adamnek. ezért nem tud segíteni. mielőtt újra Adamhez fordult. aki a távozása után ugyanígy folytatja tovább. – Mariát talán túlságosan is leköti. akkor nem kellene legalább azt mérlegelnie. Ha döntéseket kell hoznod. – Nem. verítéket és könnyeket. – Viszont azt se hiszem. mindent egyedül kell majd csinálnod? Hát nem.Adam komor arccal nézte a falat. ezért meglepett higgadt hangneme. a jobbkezem. Helló. hogy ez egy családi vállalkozás. aki ugyanúgy szereti és törődik vele. Mr. 153 . Megvető arckifejezéssel. – Nigel – üdvözölte Adam kurtán. hogy ebbe ölte az egész életét. Ha a cége többet számít magának. Újabb kitörésre számítottam. beletett vért. egyszerűen nem teheted meg. Amikor én elkezdtem. A cég nem fog működni Adam keze alatt. hogy ne kértem volna anyád tanácsát? És ott lesz neked Mary is. mi lenne a legjobb az üzletnek? Tisztában vagyok vele. immár nemzedékek óta. nem mondta – feleltem. hogy akár egy nap is eltelt anélkül. Adam. tárgyald meg vele. hogy Seannal henteregjen. – Helló. – Maria majd segít. rideg tekintettel meredt rám. – Egyszeriben kimerültnek tűnt. Szinte sugárzott belőle a rosszindulat. olyan embert keres. Basil. Jóvágású fiatal férfi nézett vissza ránk. Basillel! Mi lehet rosszabb annál. Jól gondolom? Mindnyájan egyszerre kaptuk fejünket az ajtó felé. A haja ugyanakkor éjsötét volt. s alighanem a lelke is. gondolod. Dick bácsi. amiket nem tudsz meghozni. Bárcsak együtt érezhettem volna Mr. mint maga. mint amikor a halálos ellenségünk halálos betegen lát minket. Szórakozottan felvont szemöldökkel és zsebre vágott kézzel lépett közelebb. Azt hiszed. ha őt egészen más késztetések hajtják. Adam. – Nem engedheted át Nigelnek. mint a fia boldogsága. de most olyasvalakire van szüksége. Ha valóban törődik az örökségével.

menten a másik torkának ugrik. hogy nekiszorítsa a szemközti falnak. Tehetetlenül fordultam Mr. – Te hazug! – Adam szabadjára engedte a dühét. Próbáltam leállítani őket. 154 . úgy tűnt. Basil arca eltorzult.csíkos pizsamában. tökéletes az időzítés. aminek nagyapánk jobban örülne? – vigyorgott önelégülten. de ezzel együtt megmaradt törékeny vénembernek. ezért Nigel az orrlyukába próbálta fúrni az ujjait. – Te hazug szemétláda – sziszegte Adam összeszorított fogakkal. miközben próbáltam visszafojtani a torkomat fojtogató pánikot. és úgy látszik. hogy a Bartholomew és a Basil nevek egyesüljenek. aki a halálos ágyán fekszik – és annak is látszik. – Mi a francot keresel itt? – Adam nem bajlódott az udvariassággal. hogy unokatestvéréhez férjen. Még nem fejeztük be a múlt heti tárgyalásunkat. Mr. Emlékeim szerint igencsak sietve távoztál. – Adam – figyelmeztettem. – Adam! – pattantam fel. aki fenyegetően ráncolta a homlokát. Van bármi. Adam azonban erősebbnek bizonyult. hogy beszéljünk a Basil átvételéről. – Ti ketten beszéltek egymással? – Mr. ahogy zihálva kapkodja a levegőt. Könnyben úszott a szeme. Basilhez. – Meglátogatom a bácsikámat. Az ágyához rontottam és megnyomtam a nővérhívót. hogy sajnáljam. még a lábamra is rátaposott. – Jól van. amikor bármelyik pillanatban szétválhattak. hogy hátrafeszítse a fejét. védtelenül és kiszolgáltatva? Valahogy mégsem tudtam rávenni magam. Ujjai ráfonódtak Nigel torkára és falhoz préselték vergődő testét. de féltem túlságosan közel kerülni. mintha szíven döfték volna. akit megragadott a nyakánál fogva és áttaszigált az egész szobán. Tetszett neki az ötlet. Az erek kidülledtek Nigel homlokán. ahogyan próbálta lefeszíteni a torkáról Adam ujjait. Basil? – kérdeztem. – Adam megkeresett.

fertőtlenítettem Adam felrepedt ajkát. próbálhattam pozitív tapasztalatnak beállítani a kínos incidenst. Szóra nyitottam a számat. miközben igazából attól a tudattól félt. majd a gyomorszáján. tudtam. Mégsem szóltam semmit. Nigel meglendítette öklét és teljes erejéből megütötte Adamet. a modellkarrierjének annyi – tréfálkoztam erőtlenül. – Menni fog – sóhajtott fel. hogy az apja tisztában van az igazsággal. Adam és Nigel már a földön hempergett. Az éttermi ebédtől hascsikarást kapott. hogy bocsánatot kérjek. eltolt magától. a parkbéli séta végén a fogdában kötött ki. mire újra eleredt a vére. Hazafelé is sajnálkozhattam az autóban annyit. beverték az arcát. Félreértettem az egész helyzetet. Úgyse számított. miközben kezdtem pánikba esni és megállás nélkül nyomtam a csengő gombját. amikor pedig szembesíteni próbáltam apját a tényekkel. Mire a biztonságiak berontottak. – Adam sosem tenne ilyet. fél elmondani apjának az igazat. Óriási naivitás volt feltételeznem. Csak azután mászott fel a Ha’Penny Bridge 155 . és egész testében újra megfeszült. Elmosolyodott. miközben. amelyben szembesült az igazsággal és annak következményeivel. – Most lezuhanyozok. már a lakásban. Rettenetesen igyekeztem. hogy nem veszi be. – Most ne mosolyogjon. – Azt hiszem. éppen csak nem érdekli. a véletlenszerű kocsikázásból autós üldözés lett. előbb az állán. hogy belekékültem. Adam összecsuklott. hogy majd én megmutatom a kiutat egy olyan szövevényes helyzetből. Azonnal lerángatták Adamet Nigelről. Hirtelen felállt. de minden a lehető legrosszabbul sült el.– Nem tesz ilyet – jelentettem ki határozottan. Az arcomat fürkészte az álnokság jelei után kutatva. – Tudja. Azt hittem. Sajnálom. Amíg megragadták és lefogták. – Tovább törölgettem az ajkait. hogy nem olyan – ismételtem. amelyből Adam éve óta hiába próbál szabadulni.

Nem akart többet hallani. hanyatt fekve. hogy minden egyéb lehetőséget kimerített.” Helen Keller. Hajnali négykor ingerülten lerúgtam magamról a takarót és hivatalosan is feladtam az alvásra tett kísérletet. Azon tűnődtem. – Elhallgatott. – „A legsötétebb pillanatokban kell leginkább arra törekednünk. hogy képes vagy rá. Összeráncoltam a szemöldököm. – „Hidd. Azután felhorkant. és máris félúton vagy a cél felé.mellvédjére. – Ne pisálj széllel szemben – hallottam meg a hangját. hogy meglássuk a fényt. hogy eddig ez fel sem ötlött bennem. Hallottam. – „A legjobb és legszebb dolgokat nem lehet látni vagy érinteni. 156 . – Nem – felelte. – Ez nincs is a lapon… – Ne vegyél távcsövet. amit előző este tettem ki neki. Nézze meg. inkább menj közelebb ahhoz. csak még nagyobb zavarban éreztem magam. hogy újabb idézet olvasására bátorítsam. – Ébren van? – kiáltottam bele a sötétbe. amit látni akarsz.” Arisztotelész Onasszisz – idéztem emlékezetből. mikor tépi szét a lapot vagy űz gúnyt az erőfeszítésemből. A szavaim eddig sem oldottak meg semmit.” Theodore Roosevelt – törtem meg a csendet. – Hagytam magának valamit a kávézóasztalon. Elmosolyodtam. – Ez meg mi a fene? – Olvassa csak el. hogy jobb kedvre derítsem. hogy elcsoszog a papírlapért. s a tudattól. Nem válaszolt. Tudnom kellett volna. csak a szívünkkel érezni. A sajnálkozásom nem változtat a lényegen.

Aznap éjjel aludtam egy keveset. – Én is – ismerte el végül. hogy már csak nyolc napom maradt. Kuncogva fetrengtem az ágyon. 157 . Sose állj a kamionos és a hamburger közé. Christine. – Jó éjt. – Ami azt illeti. – Jó éjt. Adam. Végül abbahagyta. én igen. Mindenesetre én kihallottam hangjából a mosolyt. – Oké. de még inkább azon agyaltam. Hordj melltartót. ahogy mosolyog.Elmosolyodtam. Elképzeltem. De nem érzi jobban magát? – Maga igen? Felnevettem. megértettem: maga szerint ez csak süket szöveg. de legalábbis reméltem. Ne dohányozz. – Ne egyél sárga havat. hogy ezt teszi.

hogy alkalmas munkahelyet találjon. de persze tudtam. amit főztünkt Maguire nyomozó velem szemben ült az asztalnál. ő pedig kelletlenül fészkelődött a székén és láthatóan átkozta magát. Újabb pillantást vetettem az ajtó felé és meggyőződtem arról. hogy épp készült megnyílni előttem. 158 . hogy szívesebben tárgyalok a keménykedő Maguire-rel. hogy másfelé járt. a Pearse Street-i rendőrőrs kihallgatóhelyiségében.14. – Mindig hazaviszi a munkáját? – érdeklődött Maguire. Csak vonakodva fogadott és jó előre közölte: először meghallgatja a mesémet. hogy félig hagyjuk nyitva az ajtót. továbbirányít-e a kollégáihoz. Unottnak és kimerültnek tűnt. – Az a szórakozása. hogy magára vállalta a szűrő szerepét. Túl későn ismertem fel. Láttam. majd csak azután dönti el. Véreres és táskás szemeiből ítélve jót bulizhatott előző éjjel. Nem akartam feloldódni és szakmai fogásokról társalogni ezzel a fickóval. nem akarja vesztegetni a rendőrség idejét. hogy öngyilkosokat szed fel? – kérdezte Maguire nyomozó. de legalább jelen volt. – Nem is hazudtam akkorát. de felismertem. hogy Adam még ott van. önként és dalolva bevallok bármit. Éreztem. Ablakok és szellőztetés híján áporodott levegő ülte meg a helyiséget. ahogyan homlokomra kiül a veríték. Szerencsére ragaszkodtam ahhoz. csak hogy kikerüljek innen. ha a bejelentésem nem ér annyit. – És maga haza szokott járni egyáltalán? – csattantam fel. Ha gyanúsított vagyok. amint megérkeztem Adammel. Reakcióm nyomán rám tört a bűntudat. Hogyan együk meg. – Valójában segítek neki. amiért egy pillanatra hagyta félrecsúszni az álarcát. így rajta tarthattam a szemem Adamen. Kirohanásom nyomán rögvest visszahúzódott a csigaházába: újra ott feszült köztünk az erőtér.

és igen. Adam. hogy egy fekete bőrdzsekit és kapucnis melegítőt viselő. amint az említett férfi és egy lesötétített ablakú autó utasai – akikről mellesleg nem tud többet mondani – drogügyletet folytattak egy elhagyatott vidéki úton. aki megerősítheti az elmondottakat? – Igen. Julie szélvédőjét. majd az arckifejezése láttán elpirultam. feltehetően kelet-európai származású férfi bezúzta a szélvédőjét egy krikettütővel. ha pedig baseballütőt tart a kezében. amelyről szintén nem tud több részletet. Igaz. de leginkább mert messziről próbáltam kerülni Maguire nyomozót. kínait vagy japánt? – Elvigyorodott.– Tehát azt mondta. miután egy ön által ismeretlen útvonalon jutottak el ide. szögletes állal és széles vállakkal. – Van. – Miért feltehetően kelet-európai? – Úgy nézett ki – válaszoltam halkan. tetszett neki a saját tréfája. részben mert Ameliának segítettem a temetés előkészületeiben. – Más szemtanú. nem az enyémet. bár ne említettem volna ezt a részletet. úgyhogy lehetett angol is… – Elhalt a hangom. hogy a végén úgyis csak ő tud segíteni. – Nagydarab fickó volt. aki öt perccel korábban nem próbált végezni magával? – Öt nappal korábban próbált végezni magával. amíg bejelentést tettem a bezúzott szélvédőről. – Az öngyilkos. miközben azt kívántam. krikettütő volt a kezében. igen. részben mert Adammel töltöttem az időmet. az 159 . – Három napba telt. akkor orosz lett volna. miután önök vélhetően tanúi voltak. de a többi stimmel. – Aki öngyilkosságot kísérelt meg. – A barátnőm. Ügyet sem vetettem rá. pedig tudtam. akkor amerikai? És ha evőpálcikával támad? Maga szerint azt mit jelent. Jól értettem? – kérdezte unott hangon. – Vagyis ha csinál egy tökéletes hátraszaltót.

– Szükségem lesz az adataira. A maga története az orosz drogdílerről. majd felnyitotta a jegyzetfüzetét. Adam aggódó tekintettel nézett be az ajtón. Meglepett a beszélgetés váratlan fordulata. én mindig abból a feltevésből indulok ki. Van tolla? Zsémbelve kézbe vett egy golyóstollat. Nagyot nyeltem. de szerintem maga igen. – Persze. – Talán igen. nem áll meg a lábán. pedig az elmúlt tíz percben csak a megpróbáltatásainkról beszéltem. – Megtörtént. – Ott dolgozik? – Nem. hogy általában a legnyilvánvalóbb dolog az igazság. – A lövöldözés éjszakáján – biztatott. – Nézze. – Most szórakozik velem? – csapta le a tollát. Hároméves. elhagyta a férjét. – Mit számít az. akkor mi a legnyilvánvalóbb? – Hallom.unokahúgom látott mindent. Végiggondoltam a dolgot. amibe eddig egyetlen szót sem írt. nem veszi komolyan ezt az egészet. aki egy elhagyatott földúton magukra támadt a krikettütőjével. Úgy látom. – Nem. – Na mondja! – A neve Alicia Rose Talbot. – Pedig megtörtént. a clontarfi Vernon sugárúton. Hallgatott. hogy mikor történt? 160 . oda jár. – Szóval. és a Hóvirág óvodában találja.

Nem olyan… szenvedélyes. – Hogyan fogadta a szakítást? – Jesszusom. Már készültem visszavágni. magának ehhez semmi köze! – Felpattantam. – Volt ennek bármi köze a történtekhez? – Nem… igen… talán – dadogtam. akinek van tapasztalata ezen a téren: sosem szabad engednie. – Elég régóta csinálom ezt. Higgye ezt el olyan valakinek. Lépjünk tovább. azután pihentette a témát. hogy a házasságuk alatt kenyérre lehetett kenni. ami Simonnal történt. Higgye el. annyira nem kötelezi el magát semmi mellett. ülő helyzetből. Az elmúlt néhány hétben nem 161 . mi lakik az emberekben. Maguire. hogy egyáltalán nem akarok erről beszélni. A tanácsot. – Honnan tudja? – Egyszerűen nem olyan ember. de sosem lehet tudni. hogy a volt férjének esetleg köze lehet a kocsi megrongálásához? – Ki van zárva. hogy kihallgatnak. Hosszú ideig néma csendben méregetett. akit a felesége nemrég hagyott el. Nem lehetett neki egyszerű ilyenekről beszélni. – Gondolja. míg el nem kezdtem úgy érezni.Megdörgölte a túl sok borotválkozástól és túl kevés hidratálástól vörös állát. Az egyik születésnapjára a barátaitól ajándékutalványt kapott. hogy a munkahelyi dolgai kihassanak a magánéletére. véleményem szerint megalázott. – A szélvédőjének viszont nagyon is lehet hozzá köze – felelte higgadtan. – Egy férj. – Nem azért volt. eszébe sem jutna ezt feltételezni. Meglepett. Lehet. de azért kösz. összetört és dühös. – Miért kíváncsi rá? – Nos… – Hátrébb tolta a székét és firkálgatni kezdett a füzetébe. ha ismerné. de inkább beharaptam az ajkam. Mint amikor átállítanak egy kapcsolót. annyira nem képes hinni semmiben. Még saját focicsapata sincs. Azután sokáig csak ült és méregetett. miközben rájöttem.

– Francba. – Ne! – torpantam meg. – Nem számít. – De hát nem is az én autóm! – fakadtam ki. majd Adamhez fordultam. – De az orosz… – Hagyja már azt az oroszt. – Kérem. – Komolyan. aki nyilvánvalóan hallgatózott. Inkább kifizetem a kárt. már mondta.lépett fel fenyegetően önnel szemben? A hallgatásom tökéletesen megtette válasznak. – Nekem úgy tűnik. de mégiscsak maga vezeti. – A barátnőjéé. láttam. Meg szeretnék győződni róla. Másnak okoz vele kárt. – Fáradtan megdörgöltem az arcomat. ha összetöri. Bólintott. – Akkor se jelentem fel. Julie-ról? Mondott róla mostanában valamit? Felsóhajtottam. ahogy Adam és Maguire nyomozó gyors pillantást váltanak. 162 . kinek a kocsija. Végül nem is kellett. nem nekem. hogy beszéltem magával. akkor is elmegyek hozzá. Elpirultam. – Mi volt előbb? A dühös telefonhívások? Vagy eleinte csak szomorú volt. ahogy felállt. a plafonon lesz. azután kezdte el zaklatni? Míg végül összetörte a kocsiját? – Julie kocsiját. – Ezt ő is tudja. hogy mondjam el Maguire-nek. ha megtudja. hogy leülnek kávézni és békésen megbeszélik a dolgokat. – Leszarom. Ezek után biztos nem arról álmodozik. Mi a véleménye a barátnőjéről. Julie-é. – Járkálni kezdtem a szobában. Van valaki otthon magával? Nem tetszett a személyeskedő kérdés. ne lépjen vele kapcsolatba! Felsóhajtott. hogy Adam velem lakik. s azt sem tudtam biztosan. A férje pedig nem feltétlenül racionális. hogy többet nem csinál ilyet. e nélkül is a plafonon van. amikor eszembe jutott a néhány nappal ezelőtti üzenet. mit feleljek. Nem szívesen vallottam volna be.

– Maguire-t láthatóan megnyugtatta. Kösz. hogy Barry ilyet csinálna. Ez csak egy szélvédő. Nagyon ostoba ötlet. Milyen gyorsan lehet rendbe hozatni a szélvédőt? – Felemeltem a fejem. és kutatni kezdtem az üres szekrényben egy telefonkönyv után. eszem ágában sem volt ilyet sugallni. én nem aggódnék emiatt. azt már nem. Tetszett. – A volt férjem ripityára törte – nyögtem fel. s közben kikémlelt az ablakon. Ezen elmerengett egy ideig. hogy vesztegettem az idejét. – Adam a pulton ülve lóbálta a lábát és engem figyelt. mintha kételkedne a biztonságunkban. – Gondolkodjon el a dolgon. Rose – kiáltott még utánam. hogy megmondjam Julie-nak. hogy biztonságban vagyok. Én ezt nem akarom. – Olyan nincs. Nincs szükségem 163 .– Rendben. – Bocs. A barátnőjének nyilván van biztosítása. – Azért az nem ugyanaz. Christine. hogy oltalmazni akar. – Kifizetem a szélvédőt – szólalt meg váratlanul. – Gyorsan. – Valaki meg akarja nézni a kocsit. Tényleg azt hiszi. hogy ő volt? – Nem tudom. Maguire nyomozó biztos a dolgában. ha azt szeretné. aki megcsinálja. – Megcsinálni pont ugyanaz. hogy mégis meglátogassam. – Nem olyan sokba. Mennyibe fog kerülni? – A körmeimet rágcsálva vártam a válaszát. Szóval. Adam. – Van egy ismerősöm. de akkor se tudom elhinni. az ilyenek folyton kitörnek. – Na nem. és kész. emiatt ne aggódjon. – Az mesés lenne. és szóljon. majd szólok neki. – Kezdem megszokni. mennyi lesz? – Nyugi. Csak felpattan az útról egy kavics. – A fenébe – nyomtam ki a mobilomat. – Döbbenten hátráltam ki a szobából. A tudta nélkül kell elintéznem.

a segítségét 164 . Tartozom ennyivel a szolgálataiért. Nem látom. diszkréten háttérbe húzódnak. hogy lenyúlta a pénzt. hogy igazat mond-e. hogy segítsenek magán. – Könnyes lett a szemem. Ez akkora meglepetésként ért. rájöttem. Barry akkor reggel közölte velem. Kisöpörtem fejemből a gondolatot és inkább visszatértem az anyagi gondokhoz. mert maga rendes. erről fizettük a jelzáloghitelt. akit fel akart hívni. hogy el ne költsem. Sokba kerülök magának. a jelzáloghitelre befizetett részem és minden mást is. – Én nem így gondolkodom erről. Tovább kerestem a telefonkönyvet a szekrényben. hogy bárki megoldaná a nagy problémamegoldó problémáit. Ha életben marad. Próbálom megmenteni az életét. Amelia érthető módon a maga bajával törődött. Engedje. – Tudom. és a pénz valóban eltűnt. amit már átnéztem. Égnek emelte a tekintetét. Előbb-utóbb le kell ülnöm Barryvel. hogy adja vissza a pénzt. hogy talán inkább Barry pártját fogják. de most.alamizsnára – jelentettem ki. hogy jobban belegondoltam. ha ettől jobban érzi magát. mert ahogy én látom. miközben én is ide utaltam a pénzemet. Én ezt nem a pénzért csinálom. ami a közös számlánkon pihent. hogy mindig számíthatok rájuk. mégsem tolonganak itt az emberek. tudtam. amit befizettem. Julie Torontóban élt. különösen nehéz időszakon megy keresztül. hogy egy pillanatra a pénzről is elfeledkeztem. – Különben pedig. – Ez nem alamizsna. Letakarított a számláról mindent. a többiek pedig… Nos. – Az arcomat kémlelte. Adam. Kezdett kicsúszni a lábam alól a talaj. ezért el kellett fordulnom. el is feledkeztem az ismerőséről. Nem volt túl jó ötlet bankkártyát kérni. – De hát két hétig nem dolgozik miattam. Ellenőriztem a számlát. A családom lehetett bármennyire különc. – A szolgálataim nem kerülnek semmibe. az éppen elég fizetség nekem. de utána is megtartottuk. Az esküvő és a nászút költségeire nyitottuk. eddig azt hitten. hogy legalább egyvalaki rendes legyen magával is.

A nővérem ekkoriban költözött el. csak még jobban nehezteltem Mariára. 165 . Igazat mondott. hogy Maria említésére is pocsékabbul érzem magam. A nővére elment. – Tavaly hová mentek? – Párizsba. amikor pedig ez nem történt meg… A lényeg. hogy találkozzak vele. hogy katasztrofálisan sikerült. A gondolattól csak még szomorúbb lettem. de ettől még ugyanúgy haragudtam rá. amilyennek hangzik. Ott vannak persze a szokott dolgok – ékszer. hogy különváljunk. de valahogy semmi sem tűnik jónak. – Én lélekben már egészen máshol jártam. ez a születésnapja… – Micsoda? – csattantam fel. Tudja. – Máris feszengtem és összezavarodtam attól. Napok óta ezt kellene tervezgetnünk. hogy visszaszerezze. Maga különben sem engedné. utazás –. amikor majd arra kerül a sor. – Persze. – Mit szólna egy rózsaszín rúzshoz? Résnyire szűkült a szeme és próbálta kitalálni. – Szeretném. – Nem… – felelt lassan. sok minden járt a fejemben. – Mikor van a születésnapja? – Ma. Tekintve. vigyáznom kell. azért vagyok ideges. Ezúttal egyik sem tűnik elégnek. hogy lassan mindenki elhagyta. ha segítene ajándékot választani Mariának. Nem voltam valami jól. gyémánt. hogy olyan rosszindulatú-e a megjegyzés. – Miért. amiért nem szólt korábban. mert meg akarom kérni a kezét. de ezeken már túl vagyunk. – Valami egészen másra gondoltam. mi történt? – Igazából semmi. Miért ilyen paprikás? – És ezt csak most mondja? Adam. Maria azt hitte. – Ahogy rám nézett.szeretném kérni egy másik ügyben is – váltott témát Adam. – Próbáltam egyedül kitalálni valami ajándékot. ez fantasztikus lehetőség arra.

becsempészhetnénk egy ünnepi vacsorát Maria lakásába. hogy lelepleződnénk. 166 . de miután ez a megoldás nem nyerte el a tetszésem. az felérne egy katasztrófával. hogy ihletet nyerjek. Ami azt illeti. mielőtt a dühe eluralkodott volna rajta. eddig egyik ötlete se nyerte el a tetszésem. A következő fejezet teljes egészében a főzés örömeiről szólt. – Ezt meg honnan tudja? Ártatlan képet vágott. hogy mindig tiszteletben tartja ezt a láthatatlan határvonalat. de ha Sean felbukkan. – Egy héten van a szülinapunk. hogy ne beszéljen vele! – Nem is beszéltem. miért? – Feltűnt a hálószoba ajtajában. Hétfő óta lehallgatom az üzeneteit. – Bementem a hálóba és fogtam a könyvet. eszébe se jutott megváltoztatni a kódját. a szoba másik sarkába hajítottam a könyvet. Történetesen hallottam egy üzenetet Sean hangpostáján. Főzés mint terápiás eszköz? Főzés Maria visszaszerzésére? Legfeljebb ha Mariát főzné meg… de hogyan? – Megvan még a kulcsa a lakásukhoz. – Adam – mordultam fel vészjóslóan –. Nem tudja valahogy kideríteni? Beszélni valamelyik barátjával? Családtaggal? Persze anélkül. – Történetesen hogyan hallotta? – Sean tökkelütött hülye. ezért általában együtt ünnepeljük – felelt bosszúsan. – Egyszerűen tudom. csak gondolkodom. külön kértem. – Persze. Vett egy nagy levegőt. hol ünnepli a születésnapját. az Ely étterembe viszik. Értékeltem benne. Adam? – kiáltottam ki neki. – Amúgy a barátai a Grand Canal Dockba. – Jó lenne tudni. Mindig megállt a küszöbnél. Arra gondoltam. – Igen.– Minden rendben? – kérdezte. sosem tolakodott a magánszférámba. és napokra visszavetné Adamet a fejlődésben.

hogy elhúzódjak. – Olyan mindegy. süt neki egy szülinapi tortát. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság. mint egyedülálló sütőtanfolyam. Adam megvonta a vállát. azután szorosan magához ölelt. – Eszembe jutott. – Akkor nyilván maga sem változtatta meg a kódját. – Igen. Maria egyre távolabb kerül tőle. zömükben az első randijukon. amióta vasárnap lebuktak előttem. Rajtuk kívül akadt 167 . Szünetet tartanak. – Mit fogunk csinálni? – Ha Párizst már kipipálták. A csoportot főként párok alkották. mi volt abban az üzenetben? – Sean aggódik. – Kettőjükön – suttogtam. – Köszönöm – hallottam a fülemben. Továbbléptem. Mindig is a randik és csajos esték népszerű helyszínének számított. de Adamet hiába kérleltem volna. – Nem tudtam. Feljegyeztem. idén nem marad más. hogy ilyesmit lehet. A Konyha a várban.Levegő után kapkodtam. miközben mindkét karja a derekamra fonódott. legalábbis Maria időt kért. Adam! – Felemeltem mindkét kezem. a Howth erőd 1177 óta létező konyhájában zajlott. – Legszívesebben így maradtam volna. – Szóval. de az elmúlt néhány napban még inkább. a legkülönfélébb korosztályokból. s talán nem is akartam annyira hallani. Forró lélegzetétől az egész testem libabőrös lett. maga úgyis lehallgatja az üzeneteimet. – Nincs mit. mit mondott Barry. – Most pedig fogjunk hozzá. ez a péntek este sem volt kivétel. Kényszerítenem kellett magam. amit meghallgatás után kéretlenül letörölt. Adtunk egymásnak egy ötöst. de huncutul csillogott a szeme. hogy gondolkodjon. hogy az első adandó alkalommal megtegyem.

mire a szeme rémülten elkerekedett és a szája elé kapta a kezét. az 168 . nehogy még egyszer megtörténjen. így találkoztam Marvinnal. ő itt Elaine. Az elmúlt napokban. kisegített a könyvesboltban. – Ó. – Christine! Juhúúú! – hallottam egy lelkes hangot. Sejtelmem sem volt róla. Közelebb léptem. Én is ezért szoktam – tette hozzá halkabban –. – Adam. amint egy csapat halálra vált kiskölyköt ijesztgetett. Éppen a „Hogyan találjuk meg a szerelmet” kurzusról beszél. akik nem tudták abbahagyni a vihogást. Adam küldött felé egy biztató mosolyt. – Randin vagyunk – suttogott. ám ezúttal horkantott is egyet. Termetes. – Hol? – Még nem hallott róla? Szent isten. amióta Amelia anyja eltávozott. ahogy Adamen csüngtek. – Ő pedig itt Adam – jelentettem be hangosan. de csúfos kudarcot vallott. legalábbis én ezt képzeltem az alapján. hogy kezet rázzak a fickóval. meg sok pasi is. míg végül le nem esett. hogy közelben álló párja ne hallhassa. akiről azonnal tudtam. kislányos arcán sugárzó mosollyal.még három. A huszonévesek összenevettek egy sikamlós tréfán vagy sokatmondó megjegyzésen. Utoljára Drakulajelmezben láttam. – A „Hogyan találjuk meg a szerelmet” kurzuson ismerkedtünk össze. miután Adam megjelent. hogy meleg. majd kacagott még egy sort. hát az tényleg fantasztikus! Irma Livingstone tartja… tudja. pedig minden csaj oda jár. – Én vagyok az! Elaine! Addig bámultam rá. gömbölyded nő toppant elém. Az egyikük óvatosan közelebb húzódott. – Kuncogva és büszkén mutatott választottjára. ki lehet. ahová jár. a húszas évei elején járó lány. miközben megragadtam a karját és közelebb vontam magamhoz.

hogy ilyen jól kezeli a dolgot. mi történt… és hogy vissza fogja adni a golfütőjét. mint Eamon. mert úgy meglökött. – Akkor ez most házi feladat? – érdeklődött Adam. Elmondta. ez randi – vágta rá Elaine határozottan. Örülök. – Hallottam. de mi Adammel alig figyeltünk. – Elaine oldalba bökött. Szánakozó pillantást vetett rám. A komolyabb párok jegyzeteltek. – Igen. az én exem. – Ott hagyta az autója szélvédőjén. azután eljátsszuk a találkozást a csoport többi tagjával. aki olyan… – Itt lehalkította a hangját. – Néhány napja munkába menet találkoztam a férjével. A helyi parókián tartják… – Tökéletes helyszín – szúrta közbe Adam. Már igen. dehogynem – szúrta közbe Adam. – Nem. nem emlékszik? – De… óóó. – Aki olyan szexkönyveket ír. mire lehervadt arcáról a mosoly. mi történt – halkította le újra a hangját Elaine. – Ha én megyek. – Mintha sötét árny hullt volna önfeledt arcára. – Igen – folytatta Elaine anélkül. szerintem is – kacsintott rám Adam játékos mosollyal. A mesterszakács köszöntött minket az órán.a nő. – Minden héten arról tanulunk. hogy nekitántorodtam Adamnek. mielőtt mindnyájan a nagy munkaasztal köré gyűltünk. hogyan találjuk meg a hozzánk illő embert és szeressünk bele. pedig eljött az ideje. maga is jön – közöltem. Nem úgy. – De hát én nem is golfozom… – Jaj. amikor nekünk kellett elkészítenünk a magunk tortáját. vagyis a volt férjével. – Egyszer el kellene jönnie. hogy lássuk a bemutatót. – A golfütőmet? – ráncoltam a homlokom. aki alig győzött megtartani. Marvin arcán fájdalmas kifejezés jelent meg. Ekkor Adam 169 . mellünkön a nevünket viselő öntapadós cetlikkel. – Hát mégiscsak ő volt. hogy tudatosult volna benne a megjegyzés. de láthatóan nem tudta felmérni az erejét.

a vaj azért kell. Elaine nem volt ostoba. – Ó! Azt mondták. mit tanultak ma? – érdeklődött Adam Elaine-nél. nem mert ő akarja. hogy a megfelelő okból szeressünk egymásba – felelt Elaine őszintén. Nem szeretek főzni. – Hű. – Százötven euró a tíz hét. – Elmosolyodott. hogy a megfelelő okból szeressünk 170 . csak nézem. megint én dolgoztam helyette. miféle dolgokat tanulnak. ezzel is azt üzente nekem. ideje. – Keresni kezdtem valami rongyot. Adam szórakozott arckifejezéssel meredt rám. Keverje meg a tésztát. Mennyibe kerül egy ilyen tanfolyam? – kérdezte Adam maró gúnnyal. – És hogy hogyan azonosítsuk ezt az okot. sütni még annyira se. – Arról volt szó. hogy ne legyen zsíros. miközben próbáltam egyenletesen széthinteni a lisztet. – Szóval. és ahelyett. – Visszafordult Elaine felé. hogy a liszt egyenetlen foltokban tapad meg az edényen. hogy a torta ne ragadjon le. – De mégis. – Mi van? – csattantam fel. ez minden. Nem sok örömem telt benne. ahogy élvezi az életet. Christine? – Nekem mindenem ráment a szerelemre. úgyhogy nem én vagyok az embere – feleltem. – Tényleg így kell csinálni. miközben kissé sértve érezte magát. hogy kivegye a részét. – Oké. – Kezdett bosszantani. hogy Adam megtapasztalta volna az élet „örömeit”. – Naná. – Nem. a tortára gondoltam. amiben megtörölhetem a kezem. Gyanakvó pillantást vetett rá. de Irma két kurzust javasol. amikor Irma arról beszél.karba tette a kezét és felém fordult. – Semmi. Sóhajtva fogtam az ecsetet és elkezdtem kivajazni a sütőformát. hogy muszájból van itt. A legkevésbé sem éreztem jól magam. – Adam komolyan bólintott. a liszt meg azért.

nézzünk szembe a hiányosságainkkal. legyünk önmagunk. hogy beavasson a részletekbe. hogy szerelembe esünk. azután óra után próbára tesszük a gyakorlatban is. kiskukták! Hogy megy a munka? – kiáltott nekünk a kedélyes oktató. Ez azt jelenti. Adam elnevette magát. ami felett nincs semmi hatalmunk. nevessünk minél többet és legyünk szellemesek.egymásba? Elaine hátat fordított partnerének. mikor esünk szerelembe. áruljunk el néhány titkot. Tevékeny részeseivé kell válnunk a folyamatnak. hogy amikor szerelembe esünk. – Mint minden az életben. hányan nem gyakorolják – vágta rá epésen Elaine. hogy csak az idő húsz százalékában beszélünk. Mindketten figyelni próbáltunk. Adam feszült figyelemmel hallgatta. valami csodálatos és varázslatos dolog történik velünk. – Már az odafigyelés is különleges technika? – csóválta a fejét Adam. Irma megtanítja nekünk. bővítsük az ismeretségi körünket. így viszont senki se beszélt. – Mégis hogyan? – Múlt héten úgy kellett randiznunk. – Meglepődne. de nem ment valami jól. legyünk szórakoztatóak. Nem ülhetünk otthon a konyhában és várhatjuk. – Hé. Az osztályban megtanuljuk az elméletet. a maradék nyolcvan százalékban a másikra figyelünk. hogy gyakoroltuk az odafigyelést. – Én az osztályból randiztam valakivel. Amint néhányan felénk fordultak. ez is csak akkor történik meg. Pedig a szerelem csak akkor történik meg. – Irma szerint azt hisszük. ha teszünk róla. hogyan váljunk tevékennyé a szerelem keresése során. – Például… – Például hogyan szűkítsük le a keresést. ha bizonyos feltételek megérnek rá. ezért is mondjuk. 171 . Adam próbált elfoglaltnak tűnni.

azután olyan kérdéseket teszünk fel. meglátta tésztadagasztástól kivörösödött arcomat. – Tojás után nyúlt. Adam mintha egy különösen csípős megjegyzésre készült volna. – „Soha. ilyenek. – Nem hittem. 172 . aki eddig ugyanúgy elvégezte az összes munkát. Elaine lelkesen bólogatott. sok szerencsét. Adam felém fordult. Elaine. Maga az elvált. hogyan kell. és elmosolyodott. – Egyre viccesebb és viccesebb. az biztos – suttogtam. csinálja maga. – Felé toltam egy tálat. mi az. – Válassza el a sárgáját. – Segítek.– A következő órán a titkokról lesz szó – árulta el Elaine izgatottan. – Csak húsz százalékban. Tudja. ami történt velünk. – A magából áradó életöröm teszi. – Vagyis ez lesz a következő feladat? – Adam vetett egy pillantást Elaine partnerére. mi a kedvenc gyerekkori emlékünk. – Csak nem akarja a falhoz vágni? Elmosolyodott és feltörte a tojást. – Hát. milyen lenne a tökéletes napunk. – Mi az. hogy hallgatózik – csóválta a fejét. – Nem tudom. – Köszönöm. Magának is. Nyolcvan százalékban tésztát dagasztok. – Haha – csóváltam a fejem. mint kettőnk közül én. a legnagyobb félelmünk. de végül erőt vett magán. a rejtett képességünk. lisztes az arcom? – Nem. de sohát” fogunk játszani. – Elgondolkodva nézett rám. – Maga tényleg szellemes. amit csak egyedül tennénk meg. – Marvintól meg fog tudni egy-két titkot. mint hogy mi a legkellemetlenebb dolog. mire kuncogni kezdett.

A tojáshab lassan lecsorgott az államról. – Belekortyoltam a pezsgőbe.Elaine szórakozottan nézett minket. harmadszorra jobban. mintha fájna a sok nevetéstől. ahogy mosolyogva néztem vissza rájuk. úgy nevetett. – Bocsánat. maga hármat – állapodtunk meg. mit művelek. Nem tudtam megállni: a tojáshabból kecskeszakállat ragasztottam az államra és Adamhez fordultam. hamarosan én is csatlakoztam. és az egész osztály felénk fordult. mint eddig bármikor. ahogyan újra rátört a hisztéria. Próbáltam olyan mély és rekedtes hangon beszélni. azután elnevette magát. még kell neki húsz perc – csatlakoztam hozzá odakint. mielőtt még az oktató észrevette. – Odaadtam neki a kabátját. A nevetése ragadósnak bizonyult. Adam feltörte a tojást. azután jöhet a máz. Másodjára rosszabbul ment. Basillel neked is szebb lesz az életed. azután elkezdtem felverni a fehérjét. A mesterszakács is elhallgatott. mint az apja. Adam elnézést kért mindenkitől. a másikba a fehérje és a tojáshéj. hogy a sárgájához adtam volna a cukrot. Adam önelégülten vigyorgott. Az egyik tálba került a szétment sárgája. Idővel abbahagytuk. – A tortája a sütőben van. a fehérjébe öntöttem. 173 . majd újrakezdtük. Csillogó szemmel nézett. Hozzáadtam a vaníliát és a citromlét. – Van tíz perc szünetünk. sebtében elkezdtem kikanalazni és átrakni a másik tálba. és útközben a hasát szorongatta. bár nem rajta nevettem. – Muszáj átvenned a vállalatot. azután hátravetette a fejét. majd mikor észrevettem. amikor megérezte ujjain a fehérjét. mielőtt abbahagytuk. hanem… nem is tudom. Ahelyett. míg Adam tétlenül ábrándozott. majd felnyögött. Próbáltam kihalászni a tojáshéjat a fehérjéből. mindjárt jövök… – Kuncogva átvágott az elnémult konyhán. majd elővarázsoltam egy pohár pezsgőt. fiam. Mindenki rám meredt. – Tessék. de akkor sem tudott uralkodni magán. nagyobb örömmel és önfeledtebben. nyilván a drágalátos Mariájáról. Meglepetten nézett rám. – Én csinálok hármat.

– Elmosolyodtam. alkalmas-e a pillanat bevallani. Azon tűnődtem. láttam rajta. – Egyszer. Ennél kedvesebb dolgot még nem mondott nekem. Tényleg jólesett az elismerés.– Nem is tudom. – Hát persze. megmondtam. Magát kellene felírni depresszióra. – Ha tudtam volna. – Maga… – nézett rám vidám arccal. hogy újra fel akarom emlegetni a terápiát. Amint rám nézett. mikor nevettem ennyit utoljára. hogy viszonoztam volna a kedvességet. Mintha csak 174 . ahogy vártam. de azok nem egészen úgy segítettek. már napokkal ezelőtt bevetem – mosolyogtam. hogy érzem magam. Egy-két hónap után abbahagytam a szedésüket. – A valódi problémára csak a tortamáz ad választ. hogy ingerültté tette a megjegyzésem. hogy a habszakáll ekkora poén. igyekeztem profiként viselkedni. Tudta. mit csinál. vagy a megjegyzésből azt szűrjem le. és sosem éreztem ennyire hasznosnak magam. – A lélegzete ott gomolygott a hideg levegőben. Ahelyett. Újra rátört a nevetőgörcs. mielőtt visszaváltott páciensüzemmódra. mennyire bizonytalannak érzem magam. – Hát persze. – Ennyire azért nem volt vicces. ő pedig felírta a tablettákat. – Dehogyisnem… – sikerült kinyögnie. ezért visszafogtam magam. Egy ideig hallgattunk. – Maga az orvosság. hogy ezt pontosan tudja. mert maga pontosan tudja. – Próbálta az antidepresszánsokat is? Egy pillanatra elgondolkodott. eleven tekintettel. Elmentem az orvoshoz. – Mert nem adtak választ a valódi problémára – bólintottam.

mi következik. ekkor udvariasan. a torta közepe hallható nyögéssel magába roskadt. – Akkor irány a tortamáz.megérezte volna. Mielőtt kidekoráltuk a tortánkat. de határozottan felszólítottak a távozásra. ki kellett venni a sütőből. összeszedte magát és megtörte a csendet. hogy kis híján bepisiltem. 175 . Ennek láttán olyan hisztérikus nevetés vett rajtunk erőt. Szinte mintegy varázsütésre és a szemünk láttára – amint levegőt ért. Az egész osztályból csak a miénk rogyott meg.

sikerült az egész tortát beterítenem a habbal. amíg elég biztosnak éreztem a kezem a következő körhöz. azután odalépett a tortával a cukorkaadagolóhoz. így beletelt néhány percbe. Adam elgondolkodva nézte. Másodszorra jobban ment. beomlott és sületlen közepével. így a hab kiábrándító böffenés kíséretében tört elő. kidekorálni a tortát. Még most is kótyagosak voltunk. – Hé! – kiáltott fel a boltos mérgesen. Adam azonnal előrántott egy köteg bankjegyet. A hosszú hajú hippi nem tanúsított túlzott érdeklődést. s miután oly sokáig hiába áhítoztunk ilyen önfeledtségre. hogy belefojtsa a tiltakozást. hogy a torta mellett Adam arcát és haját is beterítse. Tartotta a tortát. amíg én befújtam. Felnevetettem. minden apróságon elnevettük magunkat. – Valami még hiányzik – felelte. nyolcvan az arcomra. Hogyan arassuk le. – Na. – Ha jól számolom. Az első réteg katasztrofálisan sikerült – mégsem ráztam fel eléggé a flakont. Adam vitte a szív alakú piskótatortát. amit elvetettünk Úton Dublin belvárosa és Maria születésnapi bulija felé megálltunk egy Sparnál. – Csak egy kis ráncfelvarrás kell neki – kutakodtam a sorok között. húsz százalék ment a tortára. Egy csomó minden hiányzott. 176 .15. – Aha! – Lekaptam egy tejszínhabsprayt a polcról és alaposan felráztam. Ettől rázni kezdett a nevetés. – Életemben nem láttam még ilyen rút tortát – nevetett még most is. – Én még raknék rá cukorkarikát – döntötte el végül. megpörkölődött szélével. hogy némi pillecukrot adagoljon a felszínére. mit gondol? – mutatta meg a boltosnak. mint akik beittak.

Adam „ki nem állja a focit” felkiáltással egy focilabda formájú gyertyát dugott a torta közepébe. Adam bólintott. legalábbis úgy éreztem. azzal visszatértünk a sofőrünkhöz. a szerelem és a világegyetem dolgait. és láthatóan rá is ugyanilyen hatást gyakorol. akiket mindenki megbámult. Le sem tudtam venni a tekintetem Mariáról. 177 .– Cukorkarikát! – Adam feltartotta ujját a levegőbe. ahogy próbáltam megformálni a szavakat. – Ismeri ezeket a lányokat? – Alig mozogtak az ajkaim. azután hátraléptem. Csak egy pillanatra vettem le róla a szemem. kitárgyalni az élet. Mielőtt távoztunk. – Ez remek ötlet. ugyanazt az érdeklődést és figyelmet tanúsította mindnyájuk iránt. Viszontláttam a szabadalmaztatott vörös ajkakat és a szigorú sötét frufrut. Az Ely előtt. – Tökéletes – hozta meg Adam az ítéletet. miután minden szögből tanulmányozta. amivel kicsaltam egy mosolyt Adamből. az utca túlsó felén álltunk. – A legjobb barátnői. Csupa szép. – Pontosan. de ők mintha észre sem vették volna. az orrom pedig rég leesett az arcomról. Tökéletes. ahogy összebújtak egy sarokban. – Életemben nem láttam rútabb tortát – ismételtem meg. divatos nő. és a kidobók se szólítsanak fel távozásra. Tökéletesen festett. hogy én csináltam. A fagyos hidegben lassan szállingózni kezdtek a hópihék. ahonnan az ablakon át diszkréten figyeltük Mariát és a barátait. amit elhintettem a torta tetején. szinte ledermedt az ajkam. Ebből tudni fogja. Felnyittatott velem egy zacskó Hula Hoopsot. hogy megcsodáljam művemet. amelyekhez ezúttal stílusos fekete bőrruha társult. – Most úgy érzem… kurva hideg van – jegyeztem meg. Korábbi hisztériánk is kezdett megdermedni a hidegben. amint Adam is őt figyeli. hogy ők se vegyenek észre. Elcsevegett minden barátnőjével. Alig éreztem a lábam. hogy lássam.

Nem volt különösebben nehéz elrejteni a kíváncsi tekintetek elől és elmagyarázni a személyzetnek. Adam hipnózisban meredt rá. majd sugárzóan elmosolyodott. mintha csak azért nem hervadna le a mosolya. ahogyan előkészítették az asztalt a desszerthez. Elhátráltam néhány lépést és tehetetlenül körülnéztem. ki intézte a meglepetést. mintha Mariával együtt a lelkét is elragadták volna. ami úszott a tejszínhabban. és vigasztalannak tűnt. hogy ez a szülinapos lány meglepetése. nehogy megbántsa ismeretlen jóakaróját. különleges és egyedi szépségükkel. hogy jobban lásson. valóban tökéletes választásnak tűnt. áradt belőle a kedvesség. Amikor 178 . akivel szemrebbenés nélkül cserélnék – s nem csak a meleg miatt? Nevetségesnek éreztem magam.Bűvkörébe vont mindenkit. Egyszeriben minden kedvem elment az egésztől. Azután végignézett a lányokon. hogy kinek köszönje meg a kínos meglepetést. Egy pillanatra üressé vált a tekintete. mielőtt elnevette magát. hogy a barátnők eközben kérdő pillantásokat vetnek egymásra. klasszikus lúzernek. ahogyan a többi vendég is bekapcsolódott a születésnapi köszöntőbe. A pincérnő csak egy pillantást vetett rá. Megfigyeltem. hogy egy söröző előtt ácsorogjak és egy gyönyörű lány után leselkedjek. Maria meglepetten nézett fel. mint Adam. szinte az összes vendég lopott pillantásokkal bombázta. de még inkább hogy ne érezzem magam képmutatónak vagy ötödik keréknek. Adam átment az úton és közelebb lépett az ablakhoz. Ők ketten. most pedig láthattuk. pillecukorban és színes Hula Hoops-karikákban. bámulatos párt alkottak. Hogyan mehetett ennyire félre az életem. – Na végre! – hallottam Adamet. S ha ez nem lett volna elég. Ez tette fel a koronát. de egy olyan fickó számára. Maria pedig zavartan nézett a nagy halom piskótára. Én magam szállítottam le a tortát. hogy felmelegítsem a lábam. ahogy három másik társával Maria asztala felé veszi az irányt. majd topogni kezdtem. Azután a torta az asztalra került. próbálják kideríteni. Jobban nehezteltem rá. mint valaha. majd kívánt egyet és elfújta a gyertyát.

Adam nyugtalanul figyelte őket. Sírva fakadt. Mindentudó kisasszony – szólt utánam halkan. Maria különös dolgot tett. Adam vele nevetett. és úgy fejbe találta a labda. – Ennek jelentősége van? – kérdeztem meglepetten. egy pillanatig sem gondoltam. Felnézett a tortából. hogy azt tegye be tömésnek. és addig szopogattam a Hula Hoopsot. hogy Maria lassan kezdi felfogni az üzenetet. hogy magyarázatot adjon a lányoknak. megkérdezték a pincért. Olyan távoli hangon felelt. Az Adam által felidézett történet láthatóan Mariának is eszébe jutott. Haza akartam menni. Elfordultam. ha ő ott marad. hogy távozzam. hogy tudatosan válogat. – Hé. nem tévesztette-e el az asztalt. hogy berontson az étterembe és elmagyarázza. Azután erőt vett magán. Reméltem. pillecukor és Hula Hoops – biztatta Adam olyan halkan.mindenki csak a vállát vonogatta és nevetgélt. A hat lány azonnal karéjba fogta. hogy belevesszen az ölelő karok és megnyugtató szavak tengerébe. hogy csak én hallhattam. – Az ismerkedésünk elején egyszer eljött megnézni egy meccsemet. hogy letört a szemfoga. Én ekkorra már elveszítettem minden humorérzékem. Noha nem hallotta. mintha csak útban lennék. Adamhez fordultam. lassan tudatosult benne a jelentése és nevetni kezdett. találomra szórja meg a tortát mindenfélével. mielőtt erőszakkal kell visszatartanom Adamet attól. Tekintetével az ablakra tapadt. Lepacsiztam vele és az ujjaink 179 . Azt hittem. Feltartotta két kesztyűs kezét. amíg a fájós fogával is el tudta rágni. Aligha vette észre a hiányomat. – Nézd. Az ő szeme is könnyben úszott. Az oldalvonalon állt. hogy megállítson. Pillecukrot vettem neki. Amikor abbahagyta a nevetést. mintha legszívesebben nem is bajlódna a válasszal. de így is meghallotta a kérdésemet. Abban a pillanatban még az sem érdekelt. Maria.

a lehető legmesszebb akartunk kerülni az ablaktól. mint egy madár a kalitkában. de mohón meredt a kijelzőre. Adam mobilja csörögni kezdett. de majdnem. Ahogy lenézett rám. Furcsamód megkönnyebbülést éreztem. Mond valami rosszat és elűzi magától. Elsiettünk. érzem. – A francba. ahogy Maria az étterem előtt ácsorog. nagyot nyeltem.egymásba fonódtak. Még nem szereztük vissza. még mindig haragszik rá. hogy igazán hiányolja. mielőtt még egyszer végigmérte a tortát. – Nem is vágyik rá. ugye tudja? – kérdezte halkan. – Az nem lehet – felelte. hogy vágyjon magára. – Nem dohányzik. és láttam. mert Maria felkapta a kabátját és indulni készült. a hangjában érezhető pánikkal. – Maga igazi varázsló. lágyan megrázta a fejét és felkacagott. – Csak rágyújt egy cigire – könnyebbültem meg. ahogy a telefon felragyog a kezében. Amellett. meglátta magát? – feszegettem le a kezemről az ujjait. – Fel ne vegye! – Miért? – A távollét csak felerősíti az érzelmeket. hogy megpróbálja magát visszahódítani? – kérdezte egy idő után. 180 . – Mint Barry? Elfordultam tőle. még ha szomorúság is vegyült bele. – Nos – fordítottam el a tekintetem –. azért még nem szereztük vissza… Adam újra az ablak felé fordult. Azt akarjuk. Tüstént elnémította. a szívem pedig úgy verdesett. Távolról figyeltük. Nem maradt időm kielemezni az érzést. Maria egy szalvétával törölgette a szemét. Biztos távolságban visszafordultam.

amikor nyilvánvalóan nincs semmi tehetségük. amikor próbáltam… tudja. hogy utálok odajárni. – Sss – tettem a kezem a karjára. meg hogy alig várom az éjfélt. szóval igaz. Még engem sem. 181 . és soha többé nem hív meg a partijára. Épp akkor nyitott rám. Akkor a zuhanyzóban is szokott pisilni? – incselkedett. ha legalább próbálkozik. – Egyszer sem tette.Szomorúan elmosolyodtam. Belenéztem a szemébe. – Különben se használt. hogy vérig sértettem. – Á. hogy semmi sem igaz az egészből. hogy a megbékélés lenne a célja. mert pocsék a főztje. Nem mennék vissza hozzá. Teljesen becsavarodott. és rühellem hallgatni a gyerekei kornyikálását. – Jó hosszú lehet – vettem erőt magamon. – Mondja meg a közös barátjuknak. A telefonja jelezte a hangüzenet végét. de ezért jólesett volna. amiért elrejtette lángvörös arcomat. Tudom. – Megcsípett egy szúnyog. akivel együtt szoktunk szilveszterezni. de nagyon durván. – Nos. – Lepisilni egy szúnyogcsípést? – Nevetni kezdett. – Nem. Soha semmit nem akart igazán. – Hallgassuk meg. azért minden nem igaz. A közös barátunk SMS-ben közölte. – De ez igen! – kuncogott magában. ha egyszer én hagytam el… – Talán próbálkozik. Megkeseredett. Még sosem beszéltünk Barryről ilyen komolyan. Nem hinném. Hálát rebegtem a sötétségnek. Azok az üzenetek. – Oké. amikor végre megszabadulhatok tőle. milyen nevetségesen hangzik. A hívások… – Ma reggel azt mondta az egyik közös barátunknak. tényleg nem próbálkozik eléggé. – Mindketten elnevettük magunkat.

– Annyira hiányzott ez. hogy fájdalmat okoztam neked. Sean… ő… ott volt és törődött velem… veled is őszintén törődik. hogy a hangom elért Mariához. Látni akarlak. Adam. – Újabb nevetés. Sosem felejtem el azt a napot. Azért hívtalak. de most… most úgy érzem. hívj fel. hogy ezt megköszönjem. amit valaha kaptam.– „Én vagyok az. nem is kellett többet tudnom. kérlek. azzal a csorba foggal a számban. mit tegyek. Aznap csókolóztunk először. Annyira sajnálom. csak egy árnyak közt bujkáló párt. A lényeg. de azért végighallgattuk. – Ez a legrondább. legundorítóbb és legfigyelmesebb ajándék. mégsem kellett aggódnunk. gyengéd hangja mindent elárult érzéseiről. akik hallhatóan élvezik egymás társaságát és nyilván fülig szerelmesek. Ne gyűlöld őt. visszatértél. Én csak… nagyon aggódtam és elveszettnek éreztem magam. Tényleg bolond vagy. Köszönöm. Nem láthatott mást. csak hogy tudd. 182 . én pedig olyan hangosan nevettem a hideg. hogy köszönöm. Oké?” Adamnek fülig ért a szája. üres utcán. Felkapott és megpörgetett a levegőben. – Lágy. Nem tudtam. – Megkaptam a tortát – kacagott.

a helyükbe négy sorban székeket rendeztek el. mielőtt sietve visszafordult az előadóhoz. – Átkozom a napot. Tágra nyílt. hogy idehívja és felolvastasson vele a könyvéből. – Csak tartsa magát távol az ablaktól és a gáztól. – Irma Livingtsone – sóhajtott fel Amelia. – Gyanakvó 183 . Hogyan szervezzük át és egyszerűsítsük le az életünket Amikor visszatértünk a lakásba. Elaine felénk fordult és izgatottan integetett. Nem akarom. Körülnéztem. – Odaadtam neki a lakás kulcsait. A szemét forgatta. és elegáns fekete estélyit viselt. és Elaine csodálatos ötletnek tartotta. Az üzlet közepéről félrehúzták a polcokat. – Mi? Én azt hittem. ahonnan most maroknyi vendég nézte a pódiumot és az ott helyet foglaló nőt. hogy gond legyen. amint elindultunk felé. láttuk. vagy inkább ezek maradékával. mindig is az enyém volt. sürgető szemmel fogadott. rajta borral. ami láthatóvá tette jól karbantartott idomait. kezünkben a gyorsbüféből hozott kajával. – Menjen csak előre. sajttal és sós keksszel. Irma tanít a „Hogyan találjuk meg a szerelmet” kurzuson. Már egy órája mást se csinál. mély dekoltázzsal. Hosszú asztalt láttam. Hogyan vegyük birtokba erogén zónánkat. Gyönyörű hosszúra növesztette ezüstösen ősz haját. – Ki ez? – suttogtam. hogy a fények még égnek Amelia könyvesboltjában. Amelia felém nyújtotta a könyvet. Amelia kitárta az ajtót.16. – Ez különös – jegyeztem meg. mintha csak erre várt volna. – Inkább magával megyek. aki felolvasott egy könyvből. Este tízre járt. amikor igent mondtam Elaine-nek.

hogy örömet okozunk partnerünknek. csacsogjanak egyet valahol. Magányos. egy feszes kontyot viselő bölcsészlány szorgalmasan jegyzetelt. Épp a negyedik fejezetből olvasok fel: az öröm. – Hogy vagy? – Megvagyok. érzékien búgó hangon belekezdett az erotikus részbe.pillantással végigmértem a borítót. úgyhogy… nagyszerű. Miután felvonultunk Amelia otthonának magányába. hogy nem vagyok melletted. – Nagyszerű – mosolygott rám Adam. – Jó hallani. – Hagyd abba. Van neked épp elég bajod Simonnal. aki egy randi reményében kihívó pillantásokat vetett rá. – Amelia fáradtan ült le. Agyő. de úgy látom. Lassan végzünk. Remekül. – Barry szépet írt Anya temetésére. – Olyan csendes így nélküle. Nem akartam most ezzel foglalkozni. – Lassan végzek a felolvasással. amint Irma vontatott. Figyelmeztetnem kell. a változatosság kedvéért. Irmának feltűnt Adam jelenléte. ez igencsak érzéki rész. míg egy férfi láthatóan igyekezett elrejteni tiszteletre méltó erekcióját – Elaine tudta nélkül. mielőtt Adam kikapta kezemből a könyvet. – Imádom az érzéki részeket. Meg Adammel – tette hozzá halvány mosollyal. – Hogy alakulnak a dolgok Adammel? – Jól. új vendég érkezett. Maguk csak menjenek. Önkéntelenül is elnevettem magam. – Mellettem vagy. – Sajnálom. Nemsokára egyedül is megáll a lábán. Adammel és Barryvel. mennyire reszket a hangom és milyen nevetségesen hamis 184 . – Megráztam a fejem. Már nem lesz rám szüksége. Egy öregember az első sorban elaludt és hangosan horkolt. végre beszélgethettünk. – Hallottam.

Apa cégének. – Ühüm. hogy ráismerek. Ők kezelik a mamád végrendeletét. – Persze – mosolygott Amelia. – Felállt és iratokat húzott elő a konyhai fiókból. én pedig nagyot nyeltem és vártam. – Hát. – Oké. Felém nyújtott egy köteg papirost. – Elmondod. Úgysem olvashattam el mindent. Látom. amiről nem is tudtam. amikor megláttam a számlaszámot. Nézd csak meg a címet a borítékon. nekem soha egy szóval sem említették. – Tudom. – Mi az? – Átkutattam Anya dolgait. A Rose és Lányai Ügyvédi Iroda postacíme. – Nem is tudnék az egészről. – Amelia beharapta az ajkát. – Hagyd abba – böktem oldalba. – Sokat segítettél neki. Esküszöm. – Amelia elnevette magát. Megmutatta nekem a számlaszámot. Nem gondoltam volna. 185 . nagyon nehéz időszakon megy keresztül. mert én intéztem minden ügyét. Soha nem szólt róla. – Én itt próbálok komoly lenni. hogy nem hisz nekem. Amelia. semmit sem tudtam egészen két másodperccel azelőttig. Anya nevén. – Semmit az égvilágon. ami azért furcsa. ha nem találom meg ezt a borítékot. Átutalással fizette egy olyan számláról. Amelia figyelmét elkerülte a reakcióm. ezért felnéztem rá. – Amelia tekintetén láttam. nem igaz? Bólintott. benne egy kulccsal és a raktár elérhetőségével. Azután hirtelen összeráncolta a homlokát. – Tudsz erről bármit is? – Nem – feleltem. hová lyukadunk ki.minden szavam. hogy el ne mosolyodjon. mégis ez történt – minden hónapban erre a számlára fizettem be a bérleti díjat. – Ezeket találtam. Tíz évvel korábbról való. mi ez? – Egy raktárhelyiség.

az most már a tiéd. ha azonnal megoldjuk ezt a rejtélyt. már nem csinálhatom vissza. – Láttam. próbáltam oldottá tenni a légkört Amelia 186 . hogy most a barátnőm mellett a helyem. Adam lelkesedése jócskán alábbhagyott. főként a sok álmatlan éjszaka után. – Hadd kérdezzem meg Apát. hogy adok neki egy naplót. Ezúttal nem. mi mindenért hálás az életében. – Amikor látta sértődött arckifejezésem. ahogy elvész a fejében rajzó ezernyi gondolat között. így a hét végére már harmincöt dolognak örülhet. amiben mindennap feljegyezhet öt dolgot. ha nem oldom meg a Basil édességgyár kérdését. ő pedig inkább kitakarította a hűtőmet. amióta újra eszébe jutott a családi üzlet és érte feláldozott jövője. Az ajtókat világító rózsaszínre festették. amíg próbáltam elrendezni Adam jövőjét. hiába szerzem vissza Mariát. semhogy felmérje. – Miért bajlódott azzal. de emlékeztettem magam.– Abban történik említés a raktárban őrzött ingóságokról? – Nem tudom. hogy a közeli autópályáról is jól lehessen látni. Már ettől megfájdult a fejem. – Elővettem a telefonom. – Nem. ezért kútba esett aznapi ötletem. Azért ez sokat elárult róla. még nem kerestem fel az apádat. Oda akarok menni és kideríteni. hogy nem mehetek oda? – Nem fog ilyet mondani. akárcsak a cég emblémáját. – Legjobb lesz. amiért hálás. mi van ott. Nagyon úgy tűnt. hogy beszéljünk erről. Jobb híján újra a válságtervhez fordultunk. mi van Anyu végrendeletében. Beszéltünk erről. hogy ennyi éven át eltitkolja előlem? Másnap Ameliával és Adammel Dublin egyik ipari parkjában a „Kap-Tár” raktárépület folyosóit róttuk. ahogyan a tekintete elfelhősödik. Miért mondana? Ami a mamádé volt. de… én tudom. Míg ezen töprengtem. – Amelia kivette a telefont a kezemből. – S ha nem is szabadna tudnom erről? Ha egyszer rákérdezek. sietve hozzátette: – S ha az apád azt mondja. – Nem. Igazság szerint még örültem is annak. hogy Amelia életének váratlan fordulata eltereli a figyelmem.

lassan elfordította. – Az apjának tekintélyes pornógyűjteménye volt. Ebben a raktárban őrizte a hamis iratait. – Bár így lenne – sóhajtotta Amelia. egészen a szemközti falig és tíz évvel ezelőttig. az aktatáskáit a titkos rekeszekkel… – Csak folytattam a játékot. mire Adam elnevette magát. azután helyére csúsztatta a kulcsot. – A szülei milliókat síboltak el és ide rejtették – tűnődött el Adam. – Talán a mamád titkos ügynök volt. Összeszedte magát és vetett rám egy pillantást. – Hű! Beléptünk és körülnéztünk. Minden doboz évszámot viselt magán. amit elrejtett mindenki elől. Adamre néztem. – A szüleid szerették a szadomazót és ez volt a bűnbarlangjuk – folytattam. Amelia megrezzent. – Kösz. ha valami ráugrana a sötétből. Adam addig keresgélt a falon. – A mamád volt Imelda Marcos – mormoltam. az útleveleit. Dohos szag fogadott minket. teletömve cipődobozokkal. míg rá nem akadt a kapcsolóra. és kinyitotta az ajtót.számára. a parókáit. A háromszor három méteres helyiség minden falát polcok borították. Amelia hirtelen megtorpant egy rózsaszín ajtó előtt. miközben a lehető legtávolabb hajolt tőle arra az esetre. – Ez jó volt – dicsért Adam. – Amelia az első dobozhoz lépett és 187 . hogy továbbpasszoljam neki a labdát. – Vagy kitömette a régi udvarlóit – jutott eszembe. – Akkor házasodtak össze. amit már a kocsiban elkezdtünk. Felsorakoztunk mögé. kezdve a bal alsó sarokban 1954-gyel.

Egyesével feltúrt minden cipősdobozt. ami felidézett egy számára is ismerős emléket az ő életükből vagy a sajátjából. – Ekkor halt meg Apu. hogy terápiás célból sem mellékes. hogy úgy gondoljam: mi leszünk azok. valahányszor rábukkant valamire. azután egy harmadikat. a nászúton készült számtalan fotó. miután csúnyán összeveszett az apjával. amit első iskolai napján viselt. amit látott. és reméltem. egy lokni a nevezetes alkalomról. egy cipőfűző. a menyasszonyi csokor elszáradt virágai között. megőriztek mindent! – Amelia óvatosan végigsimított a cipődobozok sorain. – Nagyot nyelt. az Irish Times egy teljesen megfejtett keresztrejtvénye – mindez takaros rendben. hogy engem is vigyenek el. fényképeket talált a szülei esküvőjéről. egy bocsánatkérő levél. Láttam a képeket és könyörögtem. egy vonat. majd előkerült egy meghívó és az egyházi szertartás imarendje. – A születésem előtt minden évben elmentek oda. a mozijegy csonkja az első randiról. míg ujjaival lágyan végigsimított az arcokon. hogy talán magára kellene hagynunk. Véletlenszerűen kiválasztott egy másik dobozt és kutatni kezdett benne. amikor először vitték fodrászhoz. hogy végül megálljon az utolsó évnél. majd kihúzott egy másikat. a számla az étteremből. Az egész helyiséget az emlékeknek szentelték.és egy hajójegy. amiért az egészet eltitkolták előle. mielőtt újra kiült arcára a fájdalom. Odabent. Biztos ő gyűjtött ide mindent. és Adam elég türelmesen ácsorgott mellettem ahhoz. 188 . de Anyu már nem tudott utazni. – Ez volt a bácsikám nyaralója. – Mosolyogva nézte a képet. Kezdtem eltűnődni. ahogyan elképzelte őt a kollekció rendezgetése közben. akivel megoszthatta ezeket az emlékeket. Mintha őt is megérintette volna mindaz. mégis kellett valaki. és önfeledten sikongatott. amíg átnyálaz minden dobozt és újraéli szülei házaséletének minden pillanatát. Amelia felmutatott egy osztrák hegyek közt készült fotót. A régi bizonyítványai. majd elmosolyodott.felnyitotta. hiszen várhatóan végtelen órákba telik. – Istenem. ha tanúja lehet egy ilyen megható jelenetnek. amit nyolcévesen írt. a hajszalag.

hogy végül a padlón kössön ki. – Lábujjhegyre állt. inkább magának. amit hall. – Azért elképesztő. akit túlságosan lekötött a kutakodás ahhoz. a tartalma pedig szétszóródott a levegőben. – Hetvennyolc – árultam el Adamnek. miután anya nélkül nőttünk fel. amitől a doboz széles ívben felröppent. – Eleinte nem. Épp levette. Négykézlábra ereszkedtünk. amit egyikünk sem adhatott meg. De miért? – Amelia? – kérdeztem aggódva. hogy azonnal tudatosuljon benne. miután megszülettem.– A születése óta beteg volt? – ráncolta a homlokát Adam. Amelia akcióba lendült és elkezdte átfésülni a polcokat. és nincs vesztegetni való ideje. vagy mi… Tőlünk várta a megerősítést. 189 . – Mit keresel? – kérdeztem. Adam az eszébe juttatta. próbált láthatatlanná válni. – Segíthetünk? – A születésem évét. – Megvan! – emelt le egy poros dobozt. Adam a maga kéretlen stílusában újra ráirányította a figyelmet a lényegre. Tizenkét éves koromban kapta az első agyvérzését. hogy minden apróságot megtartottak… Már elkésett. úgy próbáltunk összeszedni mindent. Adammel összekoccant a fejünk. mit keres. A fedele felnyílt. Ez olyan anyai féltés lehetett. Rettegett az utazástól. Ujjai sebesen szaladtak végig a dátumokon. – Minden rendben? Mi történt? Mintha csak transzból ébredne. – Nem is sejtettem. hogy ez a szoba olyan sötét titok. hogy leolvashassa a dátumokat a felső polcokról. de azelőtt is túlságosan félt. – De vajon miért tartották titokban? – tette fel a kérdést Adam. hogy ezt mind megőrizték. amikor Amelia felkapta a kezét és véletlenül megütötte. majd miután ezt felismerte. Amelia arcán fura kifejezés jelent meg. mint Ameliának. amit valamiért nem akartak megosztani vele. mint aki pontosan tudja. aki száznyolcvan centis magasságával könnyebben boldogult.

felnéztem rá – csak hogy lássam az arcán legördülő könnyeket. új életre kelt – ez az izgatottság és nyugtalanság. most mégis rám tört. Örökre vele maradtam volna itt. Felpattantam. és rájöttem. Annyi idő eltelt már. egy régvolt szerelem mementói között. Egész testemben összerezzentem. – Jól van? – kérdezte gyengéden. a fejem búbjától a lábam hegyéig. mire az érzés kapkodva visszavonult a csigaházába. Rám nézett azzal a nagy acélkék szemével. Drága kicsi Ameliám! Sajnálom.– Aú! – nevettem. hogy csak szeretetből tettem ezt. hogy soha többé nem érzek így senki iránt. – Mi a baj. Barry után már kezdtem amiatt aggódni. hogy nem tudok úgy gondoskodni rólad. aki mellettem áll. hogy biztonságban leszel Magda és Len szerető családjában. hogy Amelia. valahányszor csak rám nézett. Bólintottam. jó ideje nem szólalt meg. A gondolat felajzott – olyan jólesett újra belebolondulni valakibe. hogy megsimogassa a homlokom. Sosem felejtelek el. – Bocs – rezzent össze. Hiszem. ahogy kel ene. Amint megtörtént. Amelia? – A mamám… – nyújtotta felém a kézzel írott levelet – nem volt a mamám. Abban a hitben. Azután eluralkodott rajtam a rémület. Később talán majd megérted. – Oké – mosolyodott el szégyenlősen. Örök szeretettel: Édesanyád Odahaza Amelia konyhájában hangosan is felolvastam a levelet 190 . mire Adam felém nyúlt. tudatosult bennem a helyzet iróniája. átérezve a fájdalmam. miközben a kezében szorongatott papirost olvassa. én pedig elolvadtam. hogy tanúja lett meghitt pillanatunknak. nem másért.

milyen csipke? – sötétedett el még jobban Amelia arca. hogy megtalálhatja a szüleit? – A szüleimet? – suttogta megkövülten Amelia. babacipőt és sapkát. Elaine. egy ruhácskát és egy csörgőt. Amelia megállás nélkül járkált. mit mondunk. – Mit számít az? – Nos. – Nehogy már odamenjünk.Ameliának és Elaine-nek. majd az engesztelhetetlen haragig. és a hetvenes években is csak egy helyen lehetett kapni. miután a döbbenettől eljutott a gyászig. mert még csipkeverő tanfolyamra is jártam. ahogy tudatosult benne a felismerés. hogy Quillsben kötötték – próbáltam rámutatni. hogy férfiakkal találkozzak. – Én csak azt mondom. 191 . hogy ez kenmare-i csipke. hogy az igazi szülei még élhetnek valahol. ami a szeretet és gondoskodás jele. Miért ébresztenénk fel Ameliában a hiú reményt. – Itt áll a címkén – mutatta meg Elaine. Amelia megtorpant és Elaine-hez fordult. – Gátat kellett vetnem ennek az ostobaságnak. fel sem ötlött benne a lehetőség. – Nehogy már látni lehessen rajta. Tudom. Elaine kézbe vette a doboz tartalmát: egyebek mellett egy kis kardigánt. – Csak az. hogy a vér szerinti mamád kenmare-i. oké. – Azt hiszem. ez itt kenmare-i csipke. mintha ez eddig eszébe sem jutott volna. ezért Elaine-nel nagyon kellett vigyáznunk. mennyire nevetséges ez a gondolatmenet. hogy manapság már nem csinálnak ilyet. – Oké. – Ez itt mind kézimunka – szakította félbe Amelia kirohanását. Talán teljesen lekötötte a tudat. Felnézett Ameliára. Ebben a dobozban minden egyes holmi Kenmare-re mutat. hogy a nevelőszülei hosszú éveken át titkolóztak előtte és hazudtak neki. – És? – csattant fel Amelia. Ezeket a világon bárki készíthette. a kardigán pedig quillsi. – Kit érdekel. A csipke kenmare-i csipke. ami szintén Kenmare. Amelia.

Összedugtuk a fejünket. – Na. hogy halad? – kérdeztem Adamet. – Itt is van. egy kicsi hónalj. Hosszú éjszakának néztünk elébe. miközben egy darabbal a kezében a kávézóasztal fölé görnyedt. így azonban minden erőfeszítésem dacára eldöntötte. hogy elmosolyodtam. Összeráncolta a homlokát és csücsürített koncentrálás közben. amivel mindennap egy teljes órát töltöttünk. hogy szolgáljunk. Adam visszatért a lakásba a kötelező feladattal. Ahogy vártam. – Odaadtam neki. ezért rendeltem neki egy félpucér csajt a tengerparton. – Mi? – Felnézett és rajtakapott. – De igen. – Ez a puzzle sokkal érdekesebb. egy kicsi tenger. kösz szépen. ami csak ma reggel érkezett meg. – Ez nem mellbimbó. hogy rakja össze az 1500 darabos puzzle-t. amiket Ameliával róttam. Éreztem. Gyanítottam. majd amikor találkozott a tekintetünk. közölte: – Éppen a jobb mellbimbót keresem. hogy mindjárt lelöki a 192 . – Semmi. mint a múltkori. Hosszú ideig nézett. Nézze meg a dobozt. a kerethez hozzá sem kezdett.– Jesszusom – dörgöltem meg fáradtan az arcom. Ha Elaine nincs ott. A viharos tengert ábrázoló kirakó. mindhalálig. amit vettem neki. – Sikeresen ki is rakta az egyiket. kimerülten a köröktől. Kora hajnalban érkeztem. – A didkóra. Egy kicsi mellbimbó. csak választ kaptam az égető kérdésre. hogy Kenmare-be utazik. hogy bámulom. láthatóan hidegen hagyta. – Azért élünk. úgy pásztáztuk végig az asztal üveglapját. olyan peckesen áll. amit olyan édesnek találtam. – Letérdeltem és csatlakoztam hozzá a keresésben. hogy a didkóra vagy a popsira bukik-e. talán sikerült volna értelmesen beszélnem vele. hogy figyel. hogy nem a szélén fogja elkezdeni.

– Micsoda? – böktem oldalba. – Csak… – Gyorsan témát váltottam. jobban beindulok. – Mi az? – Semmi. Újra helyben voltunk. Ugyanaz a mondat. 193 . ott a deszka is. – Nem tudom elhinni. Tessék. – Irmától – horkantam fel. Nem mintha engem meglepne. Meglepetten néztem rá. mi lesz most Ameliával? – Ki van bukva. Nyilván hatalmas sokk ez neki. – Tényleg – nevetett. Visszabökött. – Bár Amelia mintha nem tűnt volna annyira meglepettnek – szólalt meg váratlanul. – Én sem. a tangához. hogy egyből keresni kezdte a születése évét? Mint egy eszelős. bár a szívem mélyén igazat adtam neki. nem is gyanította – tiltakoztam. hogy örökbe fogadtak. – Azt mondta. – Elaine meg akarja győzni Ameliát. – Átadtam neki egy darabot. hogy a magáét adtam meg. Meghitt csendben ücsörögtünk. – Tessék. meg nem is. – Nyeltem egyet.deszkájáról azt a szörföst. ha kiderülne. – Megmutattam neki. – Szóval. Kicsit még meg is könnyebbülnék. amikor az ember tud is valamit. amikor így beszél. hogy menjen Kenmare-be és keresse meg a vér szerinti szüleit. – Elaine-nek orvosra van szüksége. – Észrevette. – Nem csodálom – értett egyet. Egyszerre volt játékos flört és mennyei időtöltés. hogy az a nő tényleg elkérte a számát. hogy tudta. mint Irmától. – Tudja. Hallgattam. – A szemembe nézett. Van. – Én meg azt mondom.

S ez a szalmaszál történetesen én lettem. Az élete vasárnap éjjel kis híján véget ért. ezért ő sem tudott tisztán gondolkodni. egyszer sem lépte át az országhatárt. Visszakapja Mariát. – Ugye. Ki kell söpörnöm Dublinból és az életemből. hanem vele kapcsolatban. épp időben ahhoz. Nem képes tisztán gondolkodni. helyes vágányra kell tennem az életét. nem értem. Felvettem a dobozt az ajtó mellől. hogy akarja. nem szabad éreznem iránta semmit. ahogy tudatosult bennem. hogy holnapra kerítek neki egy magándetektívet. amit tudtunk. hogy néhány napra elhagyjuk Dublint. A Holdra is elutazna. – Amióta barátok vagyunk Ameliával. itt az ideje. – Nekünk pedig Tipperarybe kell mennünk. az állását a parti őrségnél. Az álmatlanság is jó valamire: internetes vásárlásra. hogy ez nevetséges ötlet? – Én tudom. Adam. Félre kellett tennem Ameliát. Ezt is ma reggel szállították ki. hogy bejelentse. Holnap még bulizunk egy jót. amin már magától is továbbgurul. – Ne bánkódjon nagyon. ha meg akarja tenni ezt az utat. Itt már megtettük. helyre tenni az ottani dolgokat. Sosem járt sehol.Felém fordult. Ki kell gabalyodnom ebből a helyzetből. belekapaszkodott bármilyen szalmaszálba. Nagyot nyeltem. – Keserűen elmosolyodtam. hogy bárhová is menni akart. Nem Ameliával. a Basil megmenekül. tudja. hogy megtalálja-e a vér szerinti szüleit vagy sem. hátha tud segíteni. hogy az egész érte van. A születésnapjára visszahozom. Egy hét alatt az egész élete a feje tetejére állt. de Amelia akkor is akarja. függetlenül attól. Belém villant a felismerés. 194 . mielőtt néhány napra itt hagyjuk Mariát. Még hétvégére sem utazott el. csakis kényszer hatására. miután különválnak az útjaink. nem veszi át a Basilt. még sosem láttam. – Persze. vagy ha igen. Nagy dolog tőle. Megígértem. – Felsóhajtottam. én pedig örökre eltűnök az életéből. Nem tűnt túl boldognak. ha valaki azt javasolná.

Nos. mint maga! – nevetett. harsogta a fejemben egy hang. látni akarja. – Kinyitottam a dobozt és felfedtem a tartalmát.– Mi van benne? – Gyanakodva méregette. – Voilá! Gyönyörű arca egészen felderült. 195 . Hát töltsd meg a világodat velem!. Nem is kicsit. ahogy ámuldozva felém fordult. – Christine! Bár ilyen emberekkel lenne tele a világ. akkor holnap látni fogja. – Maria azt mondta.

Az arckifejezése sem változott. Maria mozgólépcsőn ment fel a Marks&Spencer emeletére. Adam lelkesen vágott bele az új projektbe. Csak egy pillantást vetettem rá ebben a Hol van Wal y? -jelmezben. Amikor eltűnt alatta. kerek fekete szemüvegben. hogy Adam az. Hogyan tűnjünk ki a tömegből Másnap reggel sorsára hagytuk a kirakót. hogy lássa előjönni. már mindenütt őt kereste a tekintetével. A férfi nem fordult felé. amikor közvetlenül maga mellett. ám amikor a brokkolit pakolta a kosarába és Wally elsétált mellette egy üres bevásárlókocsival. Miközben a parkot fürkészte. Elengedte a hívást a füle mellett. hogy abba se tudtam hagyni. Amikor a Butler’s-ben kávézott és Wally elsétált a kirakat előtt. átszaladt a másik korláthoz. és úgy elkezdtem nevetni. és ott állt Dublin közepén. vagy az egész csak merő véletlen. csak tovább sétálgatott Wally mókás modorában. nem esett ki a szerepéből. majd eltűnt a sarok mögött. gyanakodni kezdett. piros bojtos pirosfehér sapkában és az alóla kikandikáló fekete parókában. vörös villant a szemébe és meglátta őt a híd alatt átvezető ösvényen. hogy a sorok közt cikázva végül eltűnjön a szeme elől. hogy viszontlássa. a sétabotjára 196 . Amikor a Brown Thomas negyedik emeletén manikűröztetett. hogy beugratás áldozata-e. – Adam! – kiáltott le a hídról. és ugyanaz a fickó suhant el előtte. ami felvetette Mariában a kérdést.17. Még Wallynak öltözve is jól nézett ki. már hangosan kacagott. csak felemelt fejjel nézett maga elé. Ebben a hitében megerősítette az is. amikor a Grafton Streeten virágot vett és a szeme sarkából látta a férfit. egyre erősebb vágyat érzett arra. már biztosan tudta. Amióta csak először kiszúrta a pirosat sapkát. a saját farmerjában és sétapálcával. aki kísértetiesen emlékeztette a Wallynak öltözött Adamre. de a férfi nem nézett fel rá. ahogy áthaladt a Stephen’s Green hídján. hogy mégiscsak ő a célpont. piros-fehér pulóverben. de a másik irányban meglátott egy férfit.

és a tudattól. meg vagyunk mentve! Leültünk enni. – Úgy érzem… – kezdtem. – Lám. mit érzek. Adam elnevette magát.támaszkodva. – Éhes? – kérdezte színlelt meglepetéssel. Ahelyett. de ez sem érdekelte. ez nem valami teszt. félre kellett fordítanom a tekintetem. amitől összerándult a gyomrom. támogatta. visszatértünk az üzlethez. Mint aki újra magára talált. mi is a szerepem. hová jutottunk. ő egy egész csirketálat. Valahányszor futó pillantást vetett az emberére. – Elég. amíg a buszon ült. talán nem nevet annyira. – Úgy érzem… degeszre zabáltam magam? – Tudja. amelyek mögött Wally eltűnt. Elgondolkodott. Pedig az ő láttán talán eltűnődhetett volna azon. elkerülte figyelmét a mögötte álló nő. Vetett rám egy pillantást. – Ezt nem hiszem el. a 197 . ösztökélte. Ha belesett volna a fák közé. Maria gurult a nevetéstől. akinek beszélgetnie kellett valakivel. Viszontláthatta volna a párt az étterem sötét utcájából. – Átható pillantást vetett rám. Mivel éppen időben emlékeztetett arra. itt nincsenek rossz válaszok. Amikor diszkréten böfögtem egyet. amint újra önfeledt nevetésben törnek ki. – Úgy érzem… boldog vagyok. hogy a szemébe néztem volna. Nem is csak magára talált. – Tűnjünk el innen! Éhes vagyok. lám. hogy mi lesz ennek a vége. maga bolond! – Lerángattam a piros sapkáját és az arcába dobtam. várva a folytatást. én salátát – némileg gazdagabb kivitelben. kinek is szól ez az egész színház. aki biztatta. de megújult. Szerencsére elvonta a figyelmünket Oscar. – Van ennek bármi értelme? Nem tehettem mást. újra elment az étvágyam. Mintha önmagam jobb kiadása lennék. A járókelők fura pillantásokkal méregették. Pillanatok alatt letakarítottuk a tányérunkat. mielőtt még elárulom. hátán a túlméretezett zsákkal. mint szoktam –.

Kerestem a kiutat. Tudni akartam. miközben ide-oda tologattam az asztalon. – Még csak fel sem ötlött bennem. elölről kezdhetnénk mindent. s miután magunk mögött hagyjuk a viszályt. mi rossz lenne abban. Ez vajon attól van. Egyesíteni akarja a két céget. Erre elkezdett beszélni a fúzióról. – Békét akart kötni. Azt akartam hallani. gondolta volna? Azt hittem. – Nem mintha a kórházban olyan fényesen sikerült volna… Erre nem tudtam mit válaszolni. hogy a viszálykodás az apáink ügye. – Persze. – Vagyis nemet mondott? – Meghallgattam. hogy pontosan úgy irányítaná a céget. mintha ott helyben meg kellene állapodnunk egymással. az Nigelre száll. hogy békét kellene kötnünk. hogy amennyiben nem veszem át a céget. Christine. de Nigel éppolyan rossz szemmel nézi a családi üzletet. úgy gondoltam. Nigellel? Ő azt állította. Újra elkezdtem játszani a salátámmal. Tizenkét éves korunktól nem találkoztunk. ahogyan kell. Felsóhajtott. hogy utána eladhassa. mihez kezdene a vállalattal. Mert ugye.sót és a borsot fixíroztam. a fúzióról beszéltek. Mint mondtam. Azt mondta. – Miért találkozott az unokatestvérével. – Csak azt akarom tudni. az apám kapásból bele is menne. Ha nem lenne ez a szakadék közöttünk. mint Liam bácsikám. hogy készen áll-e továbblépni és rendbe tenni a többi dolgát. hogy sikerült visszaszereznie Mariát? Zavartan fogadta a kérdést. így mindketten kiszabadulhatnánk a mókuskerékből. és életünk végéig egy 198 . A nagyapám végrendeletében egyértelműen az áll. hogy az ellenségeskedés a Batholomew és a Basil között a szüleinkre tartozik. ha a Bartholomew és a Basil egyesülne? Ez volt a nagyapám teljes neve. mik a szándékai. a kettő jól passzol egymáshoz. nem a miénk. – Látni akartam.

azzal felálltunk és távoztunk. bárki is legyen. – Nekem úgy tűnik. miért szárad kedd óta tojás a kerítésünkön? Vettem egy nagy levegőt. amiért rögtön lecsukatnák – ha más nem. – Melyik részt? – Az egészet. mi lenne akkor az üzlettel? – Ha leugrok. Üres tekintettel meredt rám. hogy legszívesebben belebokszolna a falba. Egy pillanatra a karjára fektettem a kezem. elkalandoztak a gondolataim. Adamen látszott. amíg lenyugodtam. amit művelt… – Adam… ha leugrott volna. 199 . – Ez is része a terápiának. – Gondolja. – Elmondanád még egyszer? – kérte.tengerparton süttethetnénk a hasunkat. – Pontosan ez a bajom. Christine. Láthatóan kimerítette a téma. akkor soha többet nem kell törődnöm ezzel az egész szarsággal. hogy jogosult legyen az örökségre. akkor én. Apa – nyögtem fel. azután eladná annak. hogy a Basil megfelelő kezekbe kerül és tovább működik. – Már tíz perce beszélek. behunytam a szemem és összecsíptem az orrnyergem. Tartozom ennyivel az apámnak és a nagyapámnak. Elárulnád. Épp ez benne a lényeg. – Beletúrt a hajába. hogy az eladás a maga gondját is megoldaná. Azok után. Túl sokat beszélsz és túl unalmasan. Azt szeretném látni. ha tényleg leugrik. aki a legtöbbet ígéri. Apám íróasztala előtt ültem. – Az asztalra dobta a pénzt. úgy nőtt benne a feszültség. Túlságosan sok ember megélhetése függ ettől. de a bezárásáért se akarok felelni. – Talán nem akarom vezetni a céget. hogy a nővére eladná a céget? – Lavinia lehúzná a tíz évet. – De te nem vagy terapeuta. Ehhez viszont haza kellene jönnie.

– Túl sokat vállalsz magadra. hogy nem nekem kell majd átvennem a céget. Brenda sietve követte a példáját. nem azért jöttem ide. de nem hajlandó. – Hát már semmi sem szent ebben a családban? – Persze. – Christine… drága pici báránykám… – Apám a kezem után nyúlt. hogy amikor majd elhagyom a céget. – A tekintetemet fürkészte. míg mi a nővéreiddel cselekszünk. ezúttal nem ütötte el a dolgot egy tréfával. kinek segítsek és hogyan. de minden tiszteletem mellett. 200 . aki gondolkodik. hogy mi az. Ha esetleg visszatérhetnénk a tárgyhoz… – Igen. – Adamnek hívják – csattantam fel. – Több tiszteletet! – Hohohóó! – kiáltottak fel egyszerre. hogy te állj a kormányrúdhoz. Felsóhajtottam. – Adrienne átvágott az irodán. épp azon tűnődtem. Tudom. nem várom el tőled. nem az ismert világéhoz. hogy időközben mindkét nővérem észrevétlenül belopózott. Mindig te voltál a családban az. Christine. Mármint a cégéhez. hogy kioktass arról. Apa – szólt rá Brenda az iroda végéből. – Akkor miért nem megy el egy terapeutához? – Én is kértem. Megpördültem és láttam. – Tudom. – Ne húzd már.– Tudom – védekeztem máris. Nem magamról beszéltem. hogy leüljön közénk. miközben beleásta magát egy chipses zacskóba. – Csókolóztatok már? – kérdezte Apa. de az elmúlt hetekben mintha te lennél az. s vele az ismert világot. hogy megszorítsa. – Aggódom miattad. – Te is tudod. de nem gondolkodik. – Az öngyilkos pasiról beszél – szúrta közbe Brenda. aki csak cselekszik. hogy nem. Apa hallgatott. – Teljesen félreértettél.

– Vannak emberek. Néhány papírral tért vissza. minthogy nem láttam. nem tudok jogi tanácsadással szolgálni. – Ne mondd. és meg is kapják. a következő lépésben rendbe teszem a munkahelyi dolgait is. – Segítettem neki visszaszerezni a barátnőjét. és fizetett szabadságnak számít. mely megköveteli az alkalmazott személyes jelenlétét. – Ha a barátod és a munkaadója között vita támad a rendkívüli szabadsággal kapcsolatban. akik a családjukhoz fordulnak segítségért. – Aki odafigyel rá? – vonta fel a szemöldökét Adrienne. de neked olyan kell. A kényszerszabadság bármely tizenkét hónapos időtartamban legfeljebb három napig. szóval. az alant csatolt nyomtatvány útján kell rendezni. aki nem ilyen elfoglalt. – Az ő esetére az 1998-as rendkívüli szabadságolási törvény. amelynek értelmében egy alkalmazottnak családi válsághelyzet esetén jogában áll korlátozott mértékben távol maradnia a munkahelyétől. – Mit is vártam? – pattantam fel. Törvényes úton nem követelhette vissza a munkáját. Ami a nagyapa végakaratát illeti. Nagyot dobbant a szívem. illetve annak 2006-os kiegészítése vonatkozik. mit mondtok? Segítetek? Én nem értem a jogi szakzsargont. – Egy ügyvéddel kéne beszélned. a kérdést a munkaügyi döntőbíróságnak benyújtott panasz formájában. – Nem. Szerezz róla egy 201 . nevezetesen egy közeli családtag sebesülése vagy betegsége. egy másik ügyvéddel. – Te az vagy.– Nem. – Felállt az íróasztalától és elvitt egy aktát makulátlan rendben tartott iratszekrényébe. – Letette elém a mappát az asztalra. – Én odafigyelek – nevetett apám –. A szabályozás hatálya alá esik minden olyan váratlan esemény. Adam máris két hónapot hiányzott a munkából. illetve harminchat hónapos intervallumban legfeljebb öt napig vehető igénybe. – Összeráncoltam a homlokom. hogy soha nem kapsz tőlem semmit. – Legfeljebb a hollywoodi filmekben – legyintett Apa. Mindhárman megvonták a vállukat. A segítségetekre lenne szükségem.

Meglepő módon igazat kellett adnom neki. hogy „ha ez a helyes”? Persze. – Összezavarodtam. Múlt éjjel képes volt ezért felhívni – tudtam meg 202 . ha elküldenéd egy profihoz – vélte Apa. amíg csak belekékülsz. – Leo Arnold. Christine? – Nem nekem… arról beszél. lefeküdtél Leóval. Már ha ez a helyes. – Hogy érted azt. – Keresnie kellene egy terapeutát – fordult Apa a többiekhez. hogy megtaláljam a kiskaput. – Egyébként pedig. akinek én szereztem munkát. – Velünk bármikor beszélhet – tiltakozott Brenda. hogy Adamnek kéne egy terapeuta. – Az igazán elegáns az lenne. ha valaki egy hete együtt él a páciensével – jegyezte meg Apa. tudod. ez minden. – Ha bevallom. hogy ez a helyes. – Az más. – Nem tud segíteni magán. Amellett az ügyfelem. Nos. – Adrienne törni kezdte a fejét. tényleg belenyúlok a darázsfészekbe. ha hozzá fordulnék. annyit mondhatok. és megteszek mindent. ezért veled intéztet mindent. – Csak próbált leszokni a dohányzásról. – Adam nem hajlandó terapeutához menni – ismételtem ingerülten. én meg adtam neki néhány tanácsot.másolatot. hogy segíthetsz neki. hogy Adam még csak nem is az ügyfelem. – Mosolyra húzódott a szám. – Az bezzeg elegáns. – Nem mehetne ahhoz a helyes terapeuta pasihoz. aki az ügyfeled volt? Az a szexfüggő… valami Leo. és ezért hagytad el őt. ahogy Adrienne próbált felvidítani. de ha nem képes a saját lábára állni. és nem szexfüggő. Barry azt hiszi. – Kár. hiába az egész. – Ugye. úgyhogy nem lenne túl elegáns. Mindnyájan elhallgattunk.

miközben sokatmondó pillantást vetett Brendára. Brenda felemelt ujjal figyelmeztette őket. Próbáltam rájönni. és a különlegesebb alkalmakra mindig cipővel lepett meg minket. ezért szívből tisztelte őket. ahol a nők messze túlerőben voltak. és tovább falatozott.Adrienne-től. ha mégis. a társaságukban töltötte minden idejét. Nem láttam a méregtől. hogy Barry ilyen rögeszmésen viszonyul Leo Arnoldhoz. – Hiába marad életben. elöl nyitott. hogy a hónap mely időszakában kit kell csokival kényeztetni (ami pótolhatatlan képesség. – Megvetted már a ruhát a szülinapjára? Mi lesz rajtad? – firtatta Adrienne. – Mond valamit – fordult Apa Brendához. az apró nüanszokat. – Fekete. Imádott vásárolgatni velünk. Apa mindig is vonzódott a női cipőkhöz. – Elvonta a figyelmemet az újság. Mintha egy meleg fickó szelleme esett volna csapdába egy heteró testében: azonosult a nőkkel és a gondolkodásukkal. hogy folyton róla fantáziálok. Ismerte viselkedésüket és hajlamaikat. – Nem mintha bárki hibáztatna érte. és egész életében olyan családban élt. hogy életben tartsam a szülinapjáig. Meg is volt hozzá az ízlése. hanem a zabálástól – folytatta Adrienne. tőle telhetően igyekezett megérteni a hormonális változásokat. hogyan juthatott arra a – helyes – következtetésre. – Sosem mondtam ilyet – tiltakoztam. ha te szarul nézel ki – vágta rá Brenda. – Egyelőre jobban érdekel. ha valaki egyedül nevel három kamaszlányt). – Brenda vett egy szép pár cipőt – árulta el Apa. betéve tudta. hogy szerinted Brenda azért nem tudott visszafogyni a szülés után. és tele van pici gyöngyökkel. aki a chips csípős fűszerét nyalogatta az ujjáról. – Azt is mondta. mire mindhárman felnevettek. mert nem is a szüléstől hízott meg. Sosem beszéltem neki az ügyfeleimről. mindig készen állt megbeszélni 203 .

mint valaha. megöli magát. hadd adjak neked egy olyan értékes tanácsot. – Csak nem gondolod. – Egyre jobban aggódtam Adamért. ami igenis nagy szám. ha már Dick Basil több mint negyven évig állt a kormányrúdnál. amilyet rövidke életed során még soha senkitől nem kaptál. – Apa bátorítóan elmosolyodott. mekkora felelősség ilyen fiatalon! Tudtad.és kielemezni az érzéseket. – Honnan szeded ezt? – A Times üzleti rovatából. Amikor az apja kinevezte a cég élére. Csak 35 lesz. – De alig hat napod van rá. – Meghívott minket. nem emlékszel? – kérdezte Apa. hogy ott lesztek a partiján? – Meglepett. Ha át kell vennie azt a céget. sőt. amikor itt volt. hogy kitalálj valami. – Lehet. hogy átveszi a Basil irányítását az apjától. és hogy csak Írországban kétszázötvenmillió euró értékű csokoládét állítanak elő exportra? Nekem elhiheted. nem babra megy a játék. Akkor éjjel is ezért akart leugrani. – Igazán pompás estének nézünk elébe. a külügyminiszter biztosan eljön. Mindnyájan némán meredtek rám. ráadásul helyi alapanyagokból dolgoznak. – Az embered egy dinasztia első embere lesz. 204 . még csak huszonegy volt. Gondolj bele. Ha nincs is itthon. Ő és Dick Basil jó barátok. de aznap este jelenti be. hogy kihagynánk egy ilyen jeles ünnepet? – Azért nem akkora szám. hogy a Basil a világ negyven országába szállít. már alig várom! Nagyot nyeltem. – Felemelte és megmutatta. – Apa összecsapta a kezét. történéseket. majd visszadobta az asztalra. – Miből gondoljátok. – Ezért kell gondoskodnom róla. feltehetőleg a munkaügyi és gazdaságfejlesztési miniszter is. – Drága kicsi lányom. hogy mindhárman erre készülnek. – Nem akar az lenni. ami manapság fontosabb. Biztos a miniszterelnök is ott lesz. összesen mintegy 110 millió euró értékben.

Leültem az íróasztala elé. – Menj és keresd meg azt a szexfüggőt! Miután az irodában hátrahagytam Adamet a laptopjával. ha odakint várja a többi páciens. Soha egy pillanatig sem akartam. ebből tudtam. Vetettem egy pillantást az iratszekrényre és a bilincsre gondoltam. hiszen a fantázia éppen arra való. Az arcom égni kezdett. nem tudtam megállni. Leo a legkevésbé sem az esetem. hogy mennyire nevetséges ez az egész – főként most. sem kevesebb. hogy nem érek rá tovább. – Christine – tűnt fel hirtelen az ajtóban. aki történetesen éjszaka rendel. és amint kettesben marad velem. semmi perc alatt ott találtam magam Leo Arnold rendelőjében – annál az ügyfélnél. és óva intettem Apát minden helytelen megjegyzéstől. akiről a Barryvel történt szakítás előtt hosszú éjszakákon át fantáziáltam. Meglepetten kaptam fel a fejem. – Semmi gond – vezetett be a rendelőjébe. Leo – szabadkoztam. hogy e fantáziák bármelyike valóra váljon. – Megköszörülte a torkát. – Nem. néha még akkor is rám ugrik. egyébként is sürgős az ügy. hogy nem kértem időpontot. – Barryről. amit itt művelünk. de miután magamban oly sokszor elképzeltem a rendelőjét s mindazt. nehogy magamra haragítsam a többi pácienst. mégsem tudta titkolni meglepettségét. csupán kreáltam a fejemben egy egészen más Leo Arnoldot. hogy lassan padlizsánszínű leszek. – Sajnálom. képtelen visszafogni magát. ami azt illeti. Elpirultam a gondolattól. hogy a valóságban is itt ülök a várójában. de azt mondta. – Felteszem. Sajnálom. hogy én várom.Feszülten vártam. 205 . sosem alakulhatott volna ki közöttünk valódi vonzalom. a férjéről van szó. hogy lefoglalja valamivel az elmét. amikor a valóság túlzottan komornak tűnik – sem több. hogy ne szembesüljek a valósággal. – Mindig van néhány percem két időpont között. Az asszisztense előre szólt. Próbáltam nem túl alaposan körülnézni.

és eszembe jutottak a kis szívecskék. Nyilván a kapcsolataimat is lenyúlta. máris tapintatosabb. azt hittem. honnan a francból vette. – Mit mondott? – kérdeztem egy fokkal hangosabban. Hogy szerezte meg Barry a számát? Visszagondoltam a lakásban hagyott számítógépemre. fejeztem be magamban. A gondolatot is alig tudtam elviselni. Nem ő a férje? Azt mondta. amit kaptam. Ezúttal Leo vörösödött el. hogy mi ketten viszonyt folytatunk egymással. – Hát.– Terápiára jött? – lepődött meg. ő a férje. hogy… – Küszködve kerestem a szavakat. Talán félreértettem valamit? – Ó! – villant belém a felismerés. – Kitől? – Barrytől. ahová munka közben firkálgattam. mint ahogy ő fogalmazott… – Nagyon sajnálom – találtam rá a hangomra és húztam ki magam öntudatosan. amitől nyomban fülig pirultam. – Atyaég… Leo. – Azt hiszi. – Mondott valami olyat. – Sejtelmem sincs. Ennek már sosem lesz vége. ő most nagyon… hogy is fogalmazzak… olyan ez számunkra… – Mint egy rémálom. mit gondolt? – Nos. mi alapján jutott erre a következtetésre. – Miért. – Felhívta magát? – suttogtam. hogy egy szívet talált a nevem mellett… – tette hozzá Leo az enyémnél is vörösebb arccal. Egy szóval se említettem volna. – Mi a nyavalya… de hát én… – A számítógép mellett fekvő jegyzettömbre gondoltam. tudja. Tudja. Levegő után kapkodtam. én annyira sajnálom… El nem tudom képzelni. hogy nem tudja… Annyira sajnálom. mintha félnék hangosan kimondani. köze lehet a… telefonhíváshoz. – Ezt mondta? – pattant fel a szemem. hogy… nos… maga és én… talán az a legtapintatosabb megfogalmazás. ha tudom. azt hittem. – Én… szóval. néha 206 .

Azt mondta. végre alkalmam nyílt alaposan körülnézni. higgye el. – Felálltam és a tenyerembe temettem az arcomat. csak hogy most visszatérjen kísérteni. – Én is tőle hallottam. amikor szívbe zártam Leo nevét. de nem lehet. egyre csak vergődtem. mintha újra éretlen csitri lennék. ha mégis azt hinné. hogy ezzel segítene. nem súlyos megcsalás. és még mulatságosnak is találtam. én… – Ahogy megállás nélkül ráztam a fejem. az a röhejesen gyerekes pillanat. nyelne el a föld. még ha le is kell küzdenem ezért a 207 . mintha még szabadon választhatnék magamnak szívszerelmet. Leo. s az a szív egy pillanatra megszabadított. csak azt tudom ismételgetni. haladéktalanul beszélnünk kell. szent ég. Tényleg el akartam jönni. Összerezzentem és szédelegni kezdtem. a telefonban nagyon is fontosnak tűnt. – A feleségemnek beszélt erről – tette hozzá határozottabb hangon. Tudja. tökéletesen megértem. – Kérem.csillagocskák. Vergődtem. Christine. – Nem hinném. A legalkalmatlanabb időszak. ha nem ezért? – Ó. Teljesen megsemmisültem. – Oké – bólintottam. felhívhatom és megmondhatom neki. máskor spirálocskák. Ki akartam szabadulni ebből a rendelőből. csak elmenekülni abból a rendelőből. Semmi mást nem akartam. – Tehetetlenül körülnéztem. immár a fojtott indulattól kipirult arccal. Vergődtem a csapdában. hogy megteszem. Távozni akartam. Azután eszembe jutott egy alkalom. hogy… – Ne! – szakított félbe kurtán. hogy egy szó sem igaz az egészből! Ha gondolja. hogy vele együtt feledésbe merüljön ez a beszélgetés is. hogy ilyesmit halljon. – Remélem. a felesége tudja. Leo. soha többé nem látni Leót. A hatodik hónapban van. ami tőlem telik. – Én megértem. az nem számít. a feleségem várandós. bár inkább azt kívántam. még az emlékét is kitörölni magamból. – Miért jött el hozzám. s ez csak kislányos ábránd lenne. Tartozom Adamnek annyival. de mintha idegyökereztem volna. édes istenem. – Felhívta? Ó. hogy rettenetesen sajnálom.

A tekintete haragosan lobbant fel.büszkeségemet. amiket azért tettünk. mint aki nem hisz nekem. – Ez súlyos probléma. Ahogy feladtam a hasztalan küzdelmet. és azzal nem segít neki. Christine. És minden mást. Ha azt mondom. ezért én jöttem el helyette. – Christine! – Leo aggódó arccal húzta ki magát nagy bőrszékében. hanem egy barátomról. – Hogyan? – Hol is kezdjem? – Megrázta a fejét. mintha összerendezné a gondolatait. – Honnan vette ezeket a kis… „tippeket”? – Egy könyvből. az eddigi eredményekről és a lépésekről. – Nem. – Értem – vágta rá azon a színtelen hangon. ha megkérdőjelezi az integritását. – Értem – felelte olyan hangon. – Ezek az önsegélyező könyvek halálos mérgek. de még inkább az. tényleg egy barátomról van szó. Megdermedtem. ugyanígy felel. Beszéltem az együtt töltött rövidke időről. hogy az egyiptomi ugróegeremről van szó. Nem tesz mást. amivel halálra bosszantott. – Tudom. – A szívem kihagyott egy ütemet. hirtelen újra szabadon lélegeztem. – Természetesen a barátja helyzete is ad okot az aggodalomra. Értetlen tekintetem láttán magyarázni kezdett: – Maga sem tud többet nála. Elmondtam neki Adam történetét. hogy próbálja „megjavítani” az 208 . csak kiveszi a kezéből az irányítást. ő azonban nem hajlandó orvoshoz menni. ahogy meghozta a gyors ítéletet. – Igazából nem rólam van szó. amit maga művel. Azzal. hogy újra élvezze az életet. miért vagyok itt. Most már érti. Terápiás szempontból rendkívül káros lehet. az öngyilkossági kísérletéről és a segítő szándékomról.

készséggel ajánlok egy hozzáértő szakembert. amit mondok. hogy a saját kezébe vegye az életét. – Remélem. de ha a barátja esetleg el akarna jönni hozzám. most nincs több időm. Tisztában vagyok azzal. ha beszélne valakivel a problémáiról. Christine. ezért hozzátette: – A feleségem aligha venné jó néven. szeretném hangsúlyozni. és hogy ez nehéz időszak az ön számára is… – Most nem rólam van szó. hogyan hozhatom helyre. ha én kezelném. hogy meghallgatja és támogatja. Azt javaslom. szíves örömest fogadom. hogy rajta próbál ki egy könyvből vett önsegélyező módszert… – Én csak segíteni akarok neki – csattantam fel. Hosszú ideig néma csendben meredt rám. Ha pedig úgy érezné. Sajnálom. Neki kell segítenie önmagán. de terapeutaként – ami. és reszkettem tőle. mit csináljak. csak ő függ magától egyre jobban. mielőtt még túl messzire menne. megfosztja az önállóságától. de semmi szín alatt ne próbálja megjavítani. mielőtt fáradtan elmosolyodott. Gyászos pillantást vetettem rá. hogy helytelenül közelíti meg az egészet. Csak mondja meg. 209 . Christine? Hallottam. Azzal. hogy hatalmat kell adnia neki. – Látta rajtam a zavart. magáról nem mondható el – azt kell mondjam. – Tisztában vagyok vele – lágyult el a hangja –. hogy helyesen próbál cselekedni. mostantól érje be azzal. – Akkor is. ez segíteni fog. – Inkább löktem volna le a hídról? – álltam fel dühösen. ezt nagyra is értékelem. – Hallja egyáltalán. mert a lényeget tekintve semmi sem változik. hogy magán is segítene. s mint a barátja. – Dehogy. Én csak azt mondom. – Nem hozhatja őt helyre. ha el akarta dobni? – Ön zaklatott. Én csak azt akarom tudni. Leo.életét. Engednie kell. hanem Adamről.

hogy leszokjak a dohányzásról. bár ezen a téren még van hová fejlődnöm. – Elmosolyodott. És még egyszer. – Köszönöm. néha elég csak figyelni és hagyni. Minden páciensemnek az ön irodáját ajánlom. A feladatkörét messze túllépve nekem is segített abban. Bólintottam. Csak legyen mellette. – Ön született jótét lélek. Éreztem a kabátján a füstszagot. hogy az emberek a megfelelő helyre kerüljenek. hogy rám szánta az idejét. 210 . nagyon sajnálom. ha nehéz időket él meg. – Még egy személyes megjegyzést… – A tekintetével engedélyt kért. Leo. hiszem. ha tényleg a legjobb barátja akar lenni valakinek. hogy őszintén szólhasson. hogy a hozzáállásával önmagában képes derűsebbé tenni a jövőjüket. hogy a másik magától talpra álljon. ez minden. de ha tényleg segíteni akar. Gondot fordít arra. – Maga csodálatosan végzi a dolgát. de azért értékeltem az elismerést.– Értem – suttogtam magam elé. Christine.

amiben semmilyen módon nem akarlak befolyásolni. hogy beállt magányos igazságosztónak és egymaga járt utána a sikamlósabb ügyeknek. ahol soha nem történt semmi. Bobbyt. amit tiszteletben tartok. Nem kényszerítelek semmire. Önálló döntéseket kell hoznod. Donegal megyéből szalajtották. hogy beszéltem Leóval. unokatestvérem. majd távozom. Uralja mindenki a saját életét. inkább leszerel. – Senki nem fog kevesebbnek tartani emiatt… – Hé! – állított meg Amelia. – Képtelen vagyok rá. Hogyan legyen minden újra tökéletes Okulnom kellett a Leóval folytatott beszélgetésből: nem szabad beavatkoznom. ezért mindenben neked kell döntened. amit nem akarsz. sem 211 . hogy felkutassa a szüleit. Most éppen azzal próbálkozott. Tisztán és érthetően átjött az üzenet. hogy bemutatom őket egymásnak. Ez a te életed. – Meg se próbálsz rábeszélni? – Nem. uralja mindenki a saját életét – mostantól ez lesz a mottóm. így hát felvezettem barátnőmet a Camden Street afrikai-karibi fűszerboltjának emeletére. Bobby majd eligazítja. Amelia megdermedt. azóta rendszeresen visszajárt a Rose munkaközvetítőhöz. Miután beállt rendőrnek és egy előkelő dublini zöldövezetben kellett járőröznie. – Nincs semmi gond.18. – Elfordultam és visszaindultam a lépcsőn. Bobby O’Brien magánnyomozó irodájába. s ezzel meghagyom Ameliának a döntés felelősségét. mert vagy kirúgták. aki nemrég töltötte be a harminckettőt. Amelia – jelentettem ki. Nem tarthattam Ameliával a lehetetlen küldetésre. Miután a lépcsősor tetején szembesült Bobby irodájának ajtajával. vagy otthagyta az általam ajánlott helyeket. – Ez most nagyon nehéz időszak a számodra. hogy Adam is veszi az üzenetet. de ezt a találkát Amelia gondjának orvoslására még azelőtt nyélbe ütöttem. remélve. Azt terveztem. de reméltem. úgy döntött.

Álljon készen… tudja… – Körülnézett a koszos előtérben. ingatag és törékeny állapota miatt még most sem mertem magára hagyni Adamet. – Christine? – Nem rejtette véka alá meglepettségét. Adam égnek emelte a tekintetét. – Bármire. – Megbeszéltünk valamit? – Ööö. Ügyet sem vetett a könyörgésemre. miközben próbálta nem belélegezni az öreg épületben terjengő hal. hogy tudsz segíteni.kivetíteni rád a problémáimat. – Az elért eredmények ellenére. hogy egy autó bevágott elénk. mert ezzel nem segítek egyikünknek sem. csak reméltem. gyanakvó szemmel méregetett. – De csak ha ő is ezt akarja – erősködtem. – Talán beverte a fejét – felelte Adam rezzenéstelen arccal. Adam vette át az irányítást. majd megpróbáljuk máshogyan. Adam kipattant a kocsiból és leüvöltötte a halálra vált nő fejét. ő pedig 212 . Adam és Amelia résnyire szűkült. – Ha már idáig eljöttünk. – Mi ütött belé? – fordult Amelia Adamhez. Bólintott. – Meg akarja találni a vér szerinti szüleit. hogy a nő könnyek közt beletaposson a gázba.és csatornabűzt. Amint a lámpához értünk. – Akkor gyerünk. – Miután én megfigyelő szerepkörbe húzódtam. zöldre kellett váltania a lámpának. Elhoztam néhány barátomat. Csak legyen nyitott a lehetőségekre. – Ki az? – kérdezte Bobby. miközben annak mindhárom kölyke ott ült a hátsó ülésen. hogy üljön vissza az autóba. – Gyerünk – terelte Ameliát az iroda felé. a falakat elborító graffitiken. – Christine – feleltem. – Ha ez nem megy. Épp ma reggel történt. nem. Amelia elkerekedett szemmel bámult rám. nem? – kérdezte Adam. a hangjában érezhető sürgetéssel. – Bekopogott Bobby ajtaján. csináljuk végig. miután rossz sávban jött ki a körforgalomból.

Bobby végül megadóan leakasztotta a láncot és kinyitotta az ajtót. épp csak annyira. – Nézd. ahogy tette neki a szépet. és ezután sem szólalt meg. Zárak és reteszek zaja hallatszott. hogy helyére csúsztassa a reteszeket és ráfordítsa a kulcsot. Ott van minden családi eseményen. majd Ameliának. ha a férjedről van szó. oké? Sosem jöttünk ki – ezzel nem mondok újat –. nehogy újra kiborítsa valami. azt a bizalmatlanságot. – Ameliával már találkoztál. csak némán tördelte az öklét. pedig csak féltem egyedül hagyni.végre beszálljon. Gyerekkori barátok vagyunk. – Bocs – szabadkozott. hogy beeresszen. – Kinyitnád végre azt az ajtót? – csattantam fel türelmetlenül. Sosem lehetsz elég óvatos. – Miféle barátodat? – firtatta Bobby. mintha valami rosszat csinált volna. Újra éreztem hangján azt a félelmet. Elgondolkodott. azután balra-jobbra pásztázott. – Pedig egy ilyen szépségre igazán illene emlékeznem. mielőtt az ajtó résnyire nyílt. mielőtt újra meghallottam a hangját. majd mögöttünk a folyosót. Egy kék szempár végigmért minket. – Megnyerően mosolygott. mintha büntetésből rángatnám ide magammal. Talán csakugyan. – Ez is a munkám része. – Igazán? – Végigmérte Ameliát. sajnálom. Amelia fülig pirult. és most nem akar lebukni. ahogyan kezet nyújtott. Egy óra is eltelt. Úgy tett. A szememet forgattam. hogy látni lehessen a biztonsági láncot. – A nyolcadik születésnapomon elvetted a fagyiját és hozzávágtad a szomszéd falához. hogy összekaptunk. előbb Adamnek. de akkor sem beszélhet velem így. gondosan tanulmányozta Adamet és Ameliát. – Betette mögöttünk az ajtót. – Bobby O’Brien. Lehunytam a szemem és elszámoltam háromig. – Az te voltál? 213 .

Amelia elnevette magát.
– Kicsit másképp nézek ki, amikor nem azon hisztizem, mennyire
utálom a fiúkat.
– Annyit azért nem változott – mormolta Adam olyan halkan, hogy
csak én hallhattam. Vetettem rá egy gyilkos pillantást.
– Hogy vagy, Christine? – Bobby kedvesen magához ölelt.
Miután kiengedett a karjai közül, visszatért az ablaknál álló
íróasztalhoz. Lehúzva tartotta a redőnyt. Résnyire szétválasztotta a
lamellákat és kikémlelt az utcára, csak azután fordult újra hozzánk.
– Miben segíthetek?
Szakadt kék farmert és zöld pólót viselt, utóbbin „Sörre sört”
felirattal. Hullámos fekete haja az arcába hullt, csak még jobban
kiemelte sápadt bőrét és borostás állát. Mindig úgy nézett ki, mint aki
forral valamit, s talán forralt is, ezúttal még inkább, mint korábban
bármikor. Észleltem, hogy Amelia érdeklődést mutat iránta. Ez
tetszett, de leküzdöttem a késztetést, hogy közbeavatkozzam. Hadd
uralják az életüket, mondtam magamnak.
– Amelia miatt vagyunk itt, Bobby. Nemrégiben kiderült, hogy a
szülei valójában nem a vér szerinti szülei. Innen átvennéd, Amelia?
Elmondanád, mit találtál?
Amíg a cipődoboz tartalmáról mesélt, kinéztem az ablakon, hogy
lássam, mi teszi ilyen nyugtalanná Bobbyt. Senki sem járt odakint.
Visszaengedtem a redőnyt és gyorsan hátraléptem. Bobby így is
észrevett; erőtlen, ideges mosolyt küldött felém. Nem akartam tudni,
mit csinált már megint.
– Szóval, alapjában véve arról van szó, hogy abban a dobozban
minden, amit akkor hagytak rád, amikor átadtak a nevelőszüleidnek,
Kenmare-re mutat? – összegezte Bobby.
– Ezt azért nem mondanám – avatkozott közbe Adam. – A személy,
aki ezt kitalálta, mentálisan teljesen instabil.
– Nicsak, ki beszél – tette helyre Amelia Adamet.
– Akkor Kenmare-re fel! – csapta össze a kezét Bobby.
214

Gyanakodva ráncoltam a homlokom.
– Szerinted ez jó ötlet? – kérdezte meglepetten Amelia. – Szerinted
a barátomnak igaza van?
– Szerintem a barátod igazi géniusz – bólintott Bobby. – Szívesen
elmegyek Kenmare-be, körbekérdezek egy kicsit. Seperc alatt
megtalálom a szüleidet.
Felhúztam a szemöldököm.
– Rengeteg örökbefogadási ügyem van. – Bobby megérezte az
Adamből és belőlem sugárzó bizalmatlanságot. – Ilyenkor általában
elmegyünk a hatóságokhoz, és segítek végigcsinálni a hivatalos
procedúrát, ami nagyon stresszes lehet. Nem könnyű tisztán látni és
mindent feldolgozni. Ez a hivatalos út, de azért érdemes egy kicsit
külön is utánajárni a dolgoknak.
– A hatóságokkal már kapcsolatba léptem – jelezte Amelia. –
Letöltöttem a kérvényeket a weboldalukról, csak… – Lehalkította a
hangját, noha senki sem hallgathatott ki minket.
– Szóval, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az
örökbefogadás szabályosan zajlott. Nem találtam semmilyen iratot.
– Igen… – Bobby ujjai közt forgatta a búcsúlevelet, miközben
mélyen a gondolataiba temetkezett. – Egyetértek. Szóval, akkor
belevágunk? – Amelia felé nyújtotta a kezét, csak zárják le végre az
alkut és szabadulhasson innen.
– Mennyibe fog kerülni? – szakította félbe az egyezkedést a cinikus
Adam.
– Százötven euróba, ha megtalálom őket, plusz a szállás. Az egyéb
költségeket én állom. Megegyeztünk? – Lenézett még most is
előrenyújtott kezére.
Amelia bizonytalannak tűnt.
Bobby leengedte a kezét.
– Nem vagyok csodatévő, de találtam már meg elveszett szülőket
és egyesítettem családokat. Nincs ebben semmi ördöngösség. Addig
nem kapok semmit, amíg meg nem oldom az ügyet. Értem a dolgom,
215

legalábbis eddig még mindig kifizettem az irodabérletet. Úgy-ahogy.
– Csibészes mosolyra húzta a száját.
– Nem miattad, Bobby – szabadkozott Amelia. – Csak… ez az
egész. Ha belevágok, nincs visszaút. – Hozzám fordult segítségért.
Mi számít beavatkozásnak?
– Azt kell tenned, amit helyesnek érzel – jelentettem ki végül–, de
mit veszíthetsz? Még soha nem voltál sehol. Legrosszabb esetben
megismered az országot.
Amelia szégyenlősen elmosolyodott.
– Oké. – Megrázta Bobby kezét.
Adam megcsóválta a fejét.
– Tudom, hogy őrültség – halkította le újra a hangját Amelia már
az autónál –, de el kell szabadulnom Dublinból, el kell szabadulnom
az üzletből. Muszáj itt hagynom ezt az egészet. Összeszednem magam.
Az egész világ a feje tetejére állt, már gondolkodni is alig tudok.
– És szerinted az utazás segíteni fog ezen?
– Nem – nevette el magát –, de legalább szórakozom egy kicsit.
Bobby – tette hozzá mosolyogva – érdekes fickónak tűnik.
Csak félig figyeltem rá, miközben próbáltam kihallgatni a
mögöttünk toporgó két férfit.
– Szóval, hogy találkoztál Christine-nel? – érdeklődött Bobby.
– Egy hídon.
– Melyiken?
– A Ha’pennyn.
– Az romantikus. – Úgy veregette Adam hátát, mintha a legjobb
cimborák lennének. Adam mélyen zsebre vágta a kezét, csak azt
várta, mikor végzünk a társalgással és megyünk végre tovább.
A figyelmemmel visszafordultam Amelia felé.
– Kösz, hogy felvidítottál – hálálkodott.
– Erre valók a barátok. Azért kérdezhetek valamit? Amikor abban
216

a raktárban voltunk, te egyből rávetetted magad arra a dobozra.
Sejtetted, igaz?
– Mindig is motoszkált bennem. Ha a terhességről kérdeztem Anyut
és Aput, meg hogy milyen volt, amikor megszülettem, mindig olyan
homályos válaszokat adtak. Látszott, mennyire nem szívesen
beszélnek erről. Nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni vagy
bántani őket, ezért egy idő után felhagytam a kérdezősködéssel, és
lemondtam arról, hogy valaha is választ kapok. Nem tudtam, mit
titkolnak előlem, csak azt, hogy Anyu korábban négyszer is teherbe
esett, de elvesztette mindegyik magzatát. Mindig azt mondta, hogy
Isten áldása vagyok a számára. Azt hittem, nem akar ugyanúgy
elveszíteni, mint a többieket, ezért félt annyira.
– A szüleid mindig nagyon szerettek.
– Éreztették is velem. – Elmosolyodott. – Nem arról van szó, hogy
annyira vágynék a vér szerinti szüleim után. Egyszerűen csak… tudni
akarom. Akkor, azt hiszem, tovább tudok majd lépni. Nem számít, ha
hallani se akarnak rólam. Még azt sem tudom, egyáltalán mit várok
tőlük. Én csak meg akarom ismerni a teljes történetet. Úgy érzem,
jogom van hozzá.
– Persze, hogy jogod van. – Elgondolkodtam. – És igazad is.
Tudod, ha én lennék a helyedben, ha tudnám, hogy valahol talán még
él a mamám és esélyem van megtalálni, én is mindent elkövetnék.
Mindent megtennék, hogy visszakapjam.
– Tudom. – Amelia vetett egy nyugtalan pillantást Adam felé,
mielőtt egy túlságosan széles és gyors mosollyal leplezte aggodalmát.
Nagyon nyeltem.
– Ez nevetséges – jegyezte meg Adam az ajtóból, míg én
csomagoltam.
Számára mindig minden nevetségesnek tűnt. Értelmetlennek,
feleslegesnek, időpocsékolásnak.
– Mi nevetséges? – Próbáltam nem olyan elcsigázottnak tűnni,
ahogyan éreztem magam.

217

– Tipperarybe menni.
– Hogyan fogja nem átvenni a céget, ha oda se megyünk, hogy
elrendezzük a dolgot?
– Nem tudjuk elrendezni, benne van a nagyapám végrendeletében.
Az életben nem változtatjuk meg. Csak az időnket fecséreljük ezzel az
utazással.
Még nem tudtam biztosan, mit fogunk kitalálni, de ahol elhatározás
van, ott kiút is, Adamnek pedig előbb-utóbb kezébe kell vennie az
irányítást. A kilátás érezhetően bizonytalanná és feszültté tette. Egyre
szeszélyesebbé vált.
Hátat fordított a szobának.
– Szóval, ez volt itt az utolsó napom? – kérdezte már a nappaliból.
Hirtelen leesett. Problémát okozott neki, ha elhagyták, miként az is,
ha ő hagyott el másokat. Gyorsan a hang felé indultam.
– Továbblép, Adam, ami jó dolog.
Bólogatott, de egyetlen szavamat se hitte.
– Most úgy érzem… – biztattam.
Felsóhajtott.
– Most úgy érzem… túlságosan szentimentális vagyok.
Üdv a klubban. Ekkor megcsörrent a telefonja.
– Maria. – Odaadta nekem.
Meredten néztem és a legszívesebben szó nélkül kinyomtam volna,
de időben eszembe jutott Leo tanácsa.
– Vegye fel. – Nyeltem egyet. – Hívja meg a partira, ha van kedve.
– Tényleg? – A legkevésbé sem tűnt biztosnak.
– Persze. – Összezavart a reakciójával. – Nem akarja, hogy ott
legyen?
A telefon kitartóan csörgött.
– De, csak, tudja…
Egymásra bámultunk.
218

Nem tudtam biztosan, mi jár a fejében, de azt igen, mi jár az
enyémben. Ne vedd fel, ne szeress bele, szeress inkább belém.
Szeress!
A telefon elhallgatott, néma csend hullt a nappalira. Még csak nem
is nézett a kijelzőre. Nyelt egyet. Közelebb lépett.
A telefon újra csörögni kezdett, mire lefagyott.
Azután felvette és kisietett a szobából.
Amíg Adam odakint maradt a kocsiban Pattel, én óvatosan
közeledtem Simon Conway szobája felé, miközben tekintetemmel a
feleségét, a gyerekeit és az esetleges további rokonait lestem, akik
talán úgy érezték, enyhíthetnek a fájdalmukon vagy visszakaphatják
Simont, ha a torkomnak ugranak. Csak egy ismerős arcot láttam, de az
is megrémített: Angeláét, a nővérét, aki előző héten, mielőtt még
találkoztam Adammel, bekísért Simon szobájába.
Ledermedtem, pedig csak kedvesen mosolygott.
– Ne féljen, nem harapom le a fejét – nyugtatott meg. – Csak
családtagok látogathatják, de azért jöjjön. – Elkísért a szobához. –
Hallottam, mi történt a múltkor. Sajnálom, hogy nem én voltam
szolgálatban. Nem akarom, hogy cseppet is aggódjon emiatt. A
felesége zaklatott volt, le kellett vezetnie valakin az indulatát. Nem
maga tehet róla.
– Ott voltam. Én voltam az, aki…
– Nem maga tehet róla – ismételte meg határozottan. – A lányok
szerint utána szörnyen érezte magát. Annyira gyötörte a bűntudat, hogy
ki kellett vezetni a kicsiket, amíg végre lenyugodott.
Nem festett túl kellemes képet, de a szorongásomat sikerült
oldania.
– Még nem beszélt erről senkivel? – érdeklődött Angela. Tudtam,
hogy egy szakemberre gondol.
Nem felejtettem el, mit tanácsolt Leo Adammel kapcsolatban, de
ez egészen más lapra tartozott. Akárhogy is, elgondolkodtam a
dolgon, és végül sikerült rájönnöm, kivel kellene beszélnem.
219

– Megtöröltem könnyes szemeimet. amikor letette azt a pisztolyt. úgyhogy pontosan tudom. Talán jobban járt volna. száz százalékos bizonyossággal tudtam. hogy meglássa az élet szépségét. akkor küzdjön. Ebben állapodtunk meg. Megkönnyebbülésben reménykedtem. – Akárhogy is. Amikor másra se gondolunk. hogy az egész nem az én hibám. Biztosan mondtam valami rosszat. mielőtt összeszedtem magam. Igenis fontos. Sajnálom. ha itt lenne. – Én vagyok az. Magára. Christine Rose. megöli magát. a lányokért tegye meg. hogy visszaszerezze a barátnőjét. már teljes. meg kell győznöm arról. ha bármi olyat mondtam. csak a szívmonitor csipogása és a lélegeztetőgép fújtatása. mert ha ez nem sikerül. hogy mindent 220 . küzdjön az életéért! Ha önmagáért nem is. Én anya nélkül nőttem fel. különben elveszítem. Annyi nehéz pillanat lesz az életükben. Még csak egy hete történt. mert szükségük van az apjukra. helyette lüktető fejfájást és sajgó szívet kaptam. – Ahogy lenéztem összefont ujjaimra. Christine. Nem emlékszem. A csendet csak a szívmonitor csipogása és a lélegeztető fújtatása törte meg. Ha ezt most hallja. amikor majd mellettük kell állnia. próbálom kitalálni. a nő. ha valaki tőlem próbálja megmenteni. amitől úgy érezte. csak hogy mit mondana és gondolna. Találkoztam egy férfival. – Helló – suttogtam. – Újra és újra lejátszom magam előtt. Biztató biccentést vártam. – Egyszeriben erőt vett rajtam minden érzelem. vajon büszke lenne rám…? Engedtem hosszúra nyúlni a csendet és potyogni a könnyeimet. ami akkor éjjel történt. mi történt. és igenis érdemes. amikor egy elveszített szülő emléke árnyként vetül rá az életünkre.Magamra maradtam Simonnal. Annyira megkönnyebbültem. megértést és felmentést. – Abban is segítenem kell neki. Nem válaszolt más. aki nem mentette meg önmagától. és segítenem kell neki. amit eddig próbáltam magamba fojtani. olyan bűntudat gyötör amiatt. hogy hatalmas bajba kevertem magam. milyen az. hogy mégsem elég fontos. hogy érdemes élnie. amit magával tettem. Simon. de néha… tudja… Annyi mindent megtanultam ezen a héten. Leültem mellé. hogy nem érdemes tovább élnie.

tisztítsunk lelkiismeretet. Eszközre vágytam – hol vannak az eszközeim? Egy jó könyv kellett: Hogyan legyen újra minden tökéletes. mintha a szívből jövő őszinteségnek ahhoz is lenne ereje. 221 . lépésről lépésre.helyre tudok hozni. talán a beismerés sem elég – hangosan is ki kell mondanom. hogy végre felnyissa a szemét. Felnéztem és olyan átható tekintettel meredtem Simonra. feledtessünk minden botlást. Talán a felismerés nem elég. Hogyan foltozzunk szíveket. – Szerelmes vagyok Adambe.

hogy egyáltalán ilyenek járnak a fejemben. – Még én sem tudtam. de a saját állapotomra is. az egész családja… engem fog majd okolni. hogy alig találtam a szavakat. – Nem lesz ott. Bólintottam. – Olyan dühösen hadartam. – Hogyan? – Hallotta. Christine. Nem tehet semmiről. ha tényleg végigcsinálja? – Nem magát fogják hibáztatni. Azt mondják majd. Nem is tudja. 222 . Maria. Összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta könnyes arcomat. mekkora felfordulást hagy maga után. – Jövő héten Maria is bánhat velem ugyanígy. hogy rendes segítséget szereztem volna. – Maga sírt. – A felesége megint mondott valamit? Maga is tudja. Adam. hogy mi lesz velem. miután beültem Dick Basil sofőr vezette luxusautójába. – Egészen felzaklatta ez a kilátás. Szipogva néztem ki az ablakon. Azt nem engedem. nem bíztam a hangomban. Pat bekapcsolta a rádiót. Hogyan ál junk fel és poroljuk le magunkat – Minden oké? – kérdezte a világ legjóképűbb pasija. hogy nincs igaza. – Hogy van Simon? – érdeklődött gyengéden. Csak a fejemet ráztam. Félre kellett kapnom a tekintetem. nem lesz képes megvédeni. hogy ez fog előtörni belőlem. Nem lesz más. Nemcsak a patthelyzetre gondoltam. két héten át csak okoskodtam ahelyett. hogy megvédjen. Eszébe jutott már.19. csak az én szavam az övék ellen.

– Nem is nézte meg a telefonját. – Hallott valamit a nővéréről? – A telefonja a zsebében maradt. hogy belekapaszkodjon. pedig minden megváltozott: Adam elveszítette az apját és hivatalosan is a Basil cég élére került. – Ó! Nincs valami. Felötlött bennem. Meghalt az apja. Nem akart elmenni a kórházba. Megkönnyebbültem a pozitív választól. Amint felvette és megláttam az arckifejezését. hogy megmutassuk. – És remélem. hiszen mindenképp Tipperarybe kellett utaznia. Némán kinézett az ablakon. mintha próbálna megragadni minden elsuhanó kis jelenetet. hogy megnézze. hogy talán sokkot kapott. ha én magam értesíteném őket. hogy már a reptéren letartóztatják. de Adamre láthatóan ráfért egy jó hír. azonnal tudtam. ahová azután dugta. Nem mintha bármin változtatott 223 . hátha így lelassíthatja az autót és elkerülheti a rettegett megérkezést. – Nem szívesen mutattam rá. Tovább ültünk hát az autóban. de persze nem is nagyon térhetett. hogy talán nem is áhítja a társaságomat. – Eljön a temetésre? – Remélem.Adam telefonja csörögni kezdett. Nem hívott fel senkit. – Nem. Ennek már nem örültem annyira. Nem kellene értesítenie? – Biztosan szóltak neki. milyen erősek és egységesek vagyunk. milyen előnyökkel járhat egy imádott szülő elvesztése. Belém villant. Ez a mi nagy esélyünk. Nem akart eltérni az eredeti tervtől. – Talán így a születésnapját se rendezik meg. hogy intézkedjen a temetésről. amiben segíthetek? – Nincs. kösz. – Most viccel? Ezek után végképp nem mondják le. mintha mi sem történt volna. Talán nem ártana. hogy meghallotta a hírt.

– Az anyámé volt. Teljesen meghatódtam. Errefelé a lótartás számított húzóágazatnak – aki éppen nem csokoládét árult. hogy lássam. ugyanolyan nyugtalan-e. Az a kis írás az egész világot jelentette számomra. – Elkezdtem végigtapogatni a testem. ha tudnám. mielőtt elfordult. ahol gazdagon termő föld táplálta a legkiválóbb fajtákat. csak annyit kérdezett. A temetésen nem sok megjegyzést fűzött hozzá. majd a ruhámat ráztam abban a reményben. Amikor nem került elő. különösen most –. Christine – figyelmeztetett Adam. Rajtakaptam. ahogy a körmöm mélyen beleváj a bőrülésbe. amelyek megszólalásig emlékeztettek a tíz perccel korábbiakra. csak ide-oda cikázott az utakon. – Visszafordultam felé és félretoltam a lábát. négykézlábra ereszkedtem a kocsiban. Kinéztem az ablakon. Éppen ezek a gondolatok rémítettek meg. Pat nem csinált nagy gondot a vezetésből: az élesebb kanyarok előtt sem fékezett soha. legyen szó akár versenylovakról. hogy elhagyta az egyik fülbevalóját? – Mi? – Megérintettem a fülcimpám. de könnyebb lenne. hogy valamelyik redőben bújik meg. ahogy nekiütköztem az ajtónak. az lovat tartott. Megköszörülte a torkát. mint én.volna – mindenképp mellette maradnék. Adamhez fordultam. Éreztem. amíg pislogva visszanyeltem könnyeimet. akár házi kedvencekről. hogy ő is ezt akarja. amit Amelia anyjának temetésén? Meglepődtem. a fagyos reggelen is buján és elevenen zöldellő tájakon. Vidéki utakon autóztunk. – Vagy talán mégis – szólalt meg hirtelen. karámok és istállók között. amikor Pat bevett egy újabb éles kanyart. – Óvatosan. – Basszus. Nos. én írtam-e. Szívesebben maradna kettesben a gondolataival. hogy alatta is megnézzem. – Én csak… tudja. 224 . Megéreztem kezét a fejemen. Meg kell találnom. nyilván nem. A lovak világában jártunk. Engem nézett. – Felolvasná.

Amikor az emberek megjegyzést tesznek a fülbevalómra. mikre nem emlékszünk. kipirultan és szuszogva ültem vissza. de nem sok mindenre emlékszem. Néha próbáltam magam elé idézni. hogy annyi mindent csináltunk még együtt. ahogy sminkeli magát. Egy ideig néma csendben ültünk. ahogy ott áll a tükör előtt és egy csattal összefogja a haját. amikor az albumot néztük: Ti erre emlékeztek? Vagy arra? A fejüket rázták és egészen másmilyennek írták le. mint ahogy a fényképek megörökítették. hogy egészen lássam. a fülét. néha a képzeletemben meg is 225 . ami utána maradt. hogy „kösz. vagy látom a családi albumban: mindig másmilyen. bár felém fordulna. de nem igazán emlékszem rá. más szögben. az állát. – Kitapintottam a csupasz fülcimpám. az anyámé volt”. – Behunytam a szemem. mint a másik. inkább csak mert rövid ideig volt jelen az életemben. ami folyton változik. bár ez mostanáig eszembe se jutott. de csak különleges alkalmakkor. mintha átérezné a veszteség felett érzett fájdalmamat. mielőtt folytattam: – Hogy válaszoljak a kérdésére: nem. valahogy továbbra is része marad az életemnek. Nem tudom. Mindig ott ültem a kád szélén és figyeltem. Vagy mint ahogy én emlékeztem rá. Most tényleg nem akartam erről beszélni. – Most is látom magam előtt. Azelőtt mindig kérdezgettem a nővéreimtől. mielőtt elmegy valahová. Talán ezért is hordom mindig a fülbevalóját. – Emlékszik rá? Ritkán beszéltem a mamámról.Adam felsóhajtott. Miután nem találtam semmit. Nem szívesen mondom ezt. Imádtam nézni. én pedig néztem a haját. Úgy él bennem. hogy öltözik. az egyik emlék miért marad meg jobban bennünk. A fényképekből tudom. nem annyira szándékosan. – Ez a fülbevaló egyike azon kevés emléknek. – Fura. mindig azt felelem. a tarkóját. mint egy kép. így alig tudtam róla valamit. amikor ott állt a tükör előtt. más fényben. így mindig beszivárog a beszélgetésekbe. Néha azt kívánom. amikor mások beszélnek róla. Ezt a fülbevalót hordta.

ahol Adam felnőtt. – Nagyon remélem. eljön a születésnapomra. hogy annak tartja. hogy lássam a helyet. közepén a hatalmas viktoriánus palotával. Hogy felejthettem el? – Remek. – Majd csak előkerül a fülbevalója – szólalt meg végül. Adam. de az én apám erre sosem volt hajlandó. – Annak. El is felejtettem megkérdezni. Ez… tényleg pompás hír. Pat itt betartotta a sebességkorlátozást és szinte lépésben gurult a házhoz vezető úton. hogy én nem tudtam kivel beszélni róla. Az autó végül lelassított. milyen furán hangzik… – Egyáltalán nem fura – felelt Adam gyengéd hangon. – És nem volt helyette senki más? – Minden nyáron másik dada vigyázott ránk. akit rendszeresen láttunk. Az a baj. – Miért nem? – Mert Apa azt mondta. – Örülök. de vele sem érintkezhettünk. A házban talán a kertész volt a személyzet egyetlen tagja. ha mások mesélnek róla. hogy elém táruljon a zöldellő pázsit. mint a remek és a nagyszerű. Hosszú időre csend lett. Gondolom. ezért inkább hagytam kicsengeni a mondatot. Nagyszerű. – Maga emlékszik az édesanyjára? – Csak a részletekre. – Maria azt mondta. ami kilométereken át folytatódott. Felém fordult. Az öles oszlopokra csavarozott réztáblák szerint a birtokot „Avalon Manor”-nek hívták. Talán az segít életben tartani egy személy emlékét. Az apró dolgokra. Ez… – Nem jutott eszembe más jelző.történik. 226 . A fasor végül elmaradt. Nagy kék szeme lyukat égetett a lelkembe. én pedig újult várakozással ültem fel.

Mindig azt gondoltam. – Milyen izgalmas lehetett ez egy kalandvágyó fiúnak. felfedezni ezt a sok helyet. az asszony aligha tekintett közönnyel a két anyátlan árvára. mert ejtette a témát. Maureen mégsem tudta. és lehetett bármilyen melegszívű. – Őszinte részvétem. amikor szóba került a hálórend. – Adam – ölelte át szorosan Maureen. hogy felújíttatom és ott fogok élni. Noha Adam sosem tekintett rá pótanyaként – külön dadusok gondoskodtak róla. Ide csak nyaralni jártam. amitől Adam láthatóan ledermedt. – Talán sértette a fülét a szegény gazdag fiú nyavalygása. aki harmincöt éve szolgál itt. – Valaha régen. és egy asszony kedves mosollyal fogadott minket. – Szóval mégis itt akart élni. – Köszönöm. Maureennak megvoltak a saját gyermekei. A legközelebbi szomszédok is mérföldekre laknak. hogy megmutassa-e valamelyiket. – Az a régi hűtőház. hogy a tekintetéből olvassa ki a választ. aki nem Maria. Az autó megállt a hatalmas bejárati ajtóhoz vezető széles lépcsősor lábánál. néhány napig itt marad.– Azta. ez sem oldhatta a helyzet kínosságát. A házban talán tíz hálószoba is akadt. miközben lopva vetett egy-egy pillantást Adamre. amióta csak Adam megszületett. neki csak a háztartásról kellett gondoskodnia –. de túl 227 . Ő itt Christine. házvezetőnő (Adam szóhasználatával: házelnök). Az ajtó kinyílt. És mindig egyedül voltam. Adamet nem nyűgözte le a látvány. a sofőr Pat felesége. Az ott egy várrom? – Ott sosem játszhattam. – Maga itt nőtt fel? – Inkább a kollégiumokban. akivel egy fedél alatt élt. s bár gyorsan erőt vett magán. vagy inkább Adam szobájába vezessen. Emlékeztem rá Adam elbeszéléseiből: Maureen. hogy egy olyan nőt lát Adam társaságában. – Elfordította a tekintetét. Bizonytalan léptekkel haladt előttünk. Maureen nem tudta leplezni meglepetését.

Már értettem. mennyire végtelenül komolyan gondolta Adam. csak hogy szembesüljön a visszautasítással. ha jobban belegondolok. A kötelesség. a nővére pedig átveszi a családi üzletet. ő is utána akart ugrani. hogy kövesse. hogy a csomagjainkat cipelte. Készen akart állni a változásra. a hangja. a szeme láttára foszlott szét. Magától értetődőnek tekintett mindent. fájdalmat és félelmet érzett. hogy letette a telefont. ha elkaptam a tekintetét és bátorítóan rámosolyogtam. hogy legközelebb gyűrűs vőlegényként tér vissza. sőt elfeledett. nem szeretett távozni. majd miután ez kútba esett. amiért elveszítette az uralmat az élete felett. Talán még fiatalon elveszítette az édesanyját. Még akkor is távolinak és ridegnek tűnt. de másként védett életet élt: sosem kellett aggódnia a következő étkezés. hogy idővel megszabadul zsarnok apjától és a maga útját járhatja. de rájöttem. Most mégis itt volt. attól a pillanattól érzékeltem ezt a változást. aki dühöt. ha valami véget ér. nem szeretett elválni és búcsúzkodni. ami mély viszolygással töltötte el. s vele minden. hogy itt hagyja ezt a 228 . ez a páncélja. ami Adamet Adammé tette – sőt. vagy hogy elveszti az otthonát.azon. Azután minden megváltozott. hogy ő irányítja a sorsát és egészen másféle életet építhet magának. Adam egészen máshol járt. azon a helyen. amit mindeddig elkerült. a tankönyvei. Belegondoltam. Egész héten aggódtam az „alkunk” miatt. A tudattól görcsbe rándult a gyomrom. A bulinak vége. megváltozott a tekintete. a karácsonyi játékai miatt. váratlanul mögé lopódzott. és úgy ráncolta a homlokát. ő pedig nem szerette. a csalóka tudat pedig. de ez a szorongás semmiségnek tűnt ahhoz képest. hogyan próbálta felé nyújtani a kezét és magához vonni. S teljesen átadta magát a boldogtalanságnak. Amióta csak betette ide a lábát. mintha fejben akarna összeszorozni ötjegyű számokat. hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna – egész lényét megszállva tartotta ez a másik Adam. Valami véget ért. hogyan próbálta Maria visszahozni ezekből a mélységekből. megkopogtatta a vállát és udvariasan arra kérte. nyilván azt is. hogy az a saját feltételei szerint következzen be. Eleinte azt gondoltam. amit most éreztem Adam társaságában. Múlt héten nyilván úgy távozott innen.

A kezét tenyérrel felfelé pihentette a párnán. Maureen tűnt fel a nyitott ajtóban. mintha valami rosszat tettem volna.világot. mint amikor koncentrált. Kétségkívül aludt. Kezdtem megrémülni. Újra Adamet figyeltem. amiket Adam kért. Hallgattam a szuszogását és néztem az órát. sorban bezárja a hozzá vezető ajtókat és érzelmileg máris elszigetelődik tőlem. Mosolyognom kellett. hogy ha még egyszer megkísérli. mint aki nagyon is látta gyengéd közeledésemet. de végül csak annyit mondott: – Én… nos… – Vetett egy pillantást alvó gazdájára. mire zavartan siettem az ajtóhoz. ezért ujjam egy kicsit elidőzött puha bőrén. Ajkai összezáródtak és csücsörítettek. segítenem és támogatnom őt. Itt Tipperaryben úgy tűnt. miközben mindvégig tudtam. Láttam. a feje mellett. ahová Adam szánta. hogy észrevegyem. de meghoztam a takarókat. amíg visszahúzódott. A nap további részében összehúzott függönyök mögött aludt a hatalmas szobában. félrevonult és magába zárkózott. Szőke haja belehullt egyik szemébe. – Elnézést a zavarásért. majd kopogtatott be halkan. aki akarja. Aznap reggel nem borotválkozott. míg félre nem simítottam. Úgy mosolygott. ahol az éjszakát szándékozta tölteni. Ráterítettem őket a kanapéra. amíg nem sikerül. Beszélnem és cselekednem kellett volna. végezni fog magával. hogy segítsenek rajta. Más dolog segíteni olyasvalakinek. ahogy azt is. sóhajnyi szőke borostája megcsillant a fényben. Az öblös kandalló előtt állt a kanapé. Összerezzentem és úgy kaptam el a kezem. Belegondoltam. hogy csak az időt húzzuk – az idő pedig ez esetben nem gyógyír. ahogyan korábban Adamben is éreztem ezt a nyitottságot. mióta figyelhet Maureen. hogy Maureenból kikívánkozik egy kérdés. mintha máris megadná magát. addig viszont az ágyban feküdt. Addig nem áll le. Nem ébredt fel. mégsem tehettem semmit. – Volt egy 229 . míg én feltett lábakkal ücsörögtem a Lough Dergre néző ablakfülkében.

Ezt feltétlenül mondja meg neki. Talán ez az Adam is akarná. általában milyen szokott lenni. csakhogy ez az Adam nem az az Adam. ezért nem biztos benne. Nem tudom. ha Adam visszanyeri a régi formáját. Mostanában nem volt valami jól. hogy Adam is egyetértene velem. – Ó… – Adam felé fordultam. hogy Adam hallótávolságon kívül került. Eltökéltem magam. biztosan tudtam. – Mi nem… nem vagyunk együtt. de azért megpróbálok… segíteni. Később is ráér megtudni. de nem azért. Idekint könnyebben beszélhettünk. akit egykor megszeretett és aki újra vissza akarta hódítani. miközben próbáltam kitalálni. A dublini Adam akarná. sikerül is. akadt néhány magánéleti problémája. Vagy valami sürgős? – Maria volt az. hogy ezt elmondtam. ha őt is megkérdezném? Már a folyosón járt. ha újra úgy viselkedik vele. hogy eljöjjön. Maria futva menekül vissza Sean karjaiba. hogy Adam is akarja. Ha ilyennek látja. mostanában voltak gondjaik. eljöjjön-e a temetésre.telefonhívás Adamnek. miközben láthatóan azon tűnődött: Mennyire bízhatok ebben a nőben? Nem lenne jobb. Ez most nagyon visszavetette. hogy csak akkor szabad találkozniuk. Maga nyilván sokkal jobban ismeri nálam. mint korábban. Azt hittem. de nem vette fel. – Azt hiszem. ha tudná. amikor a nyomába eredtem. szívesebben venné. de az első találkozásunkat követő napokban olyan… felszabadultnak tűnt. – Maureen… – fogtam meg a kezét. – Maureen egy újabb gyors pillantást vetett Adamre. Bár nem beszéltünk erről. – Rendben. – Most ne zavarjuk ezzel. mert haragszik rá vagy ilyesmi. Adam és én. – Ó! – Próbálta hívni a mobilján. Egész héten segíteni próbáltam neki. mi legyen. Bár egyik 230 . – Nem örülne. Tudni akarja. Nem akarja őt felzaklatni. mint aki nagyon is jól tudja. megmondom. Maureen úgy bólintott. Azt mondta. ha most nem jönne ide.

pillanat sem alkalmas arra, hogy elveszítsünk valakit…
– Találkozott Mr. Basillel?
– Igen.
– Akkor talán elhiszi nekem, ha azt mondom, hogy bár harmincöt
esztendeje neki dolgozom, nem álltunk igazán közel egymáshoz.
– Ugyanez elmondható a fiáról is.
Maureen beharapta az ajkát és bólintott.
– Önnek ez nyilván magától értetődik, de Adam… – Lehalkította a
hangját. – Ő mindig is érzékeny volt. Mindig is túl szigorú
önmagához. Semmit sem engedett el könnyen, még a legapróbb
dolgokat sem. Próbáltam odafigyelni rá, de ő szívesebben birkózott
meg mindennel egyedül, Mr. Basil meg… nos, ő mindig megmaradt
Mr. Basilnek.
– Értem. Köszönöm, hogy ezt elmondta nekem, és biztosíthatom
róla, hogy nem adom tovább senkinek. Egy hete szó szerint le sem
veszem róla a szemem – tettem hozzá magyarázatként.
– A legtöbb nő így van ezzel. – Elmosolyodott és sokat sejtetően
elpirult.
– Olyan okból, amit nem árulhatok el, nem téveszthetem szem elől.
Ezért van a kavarodás a hálószobával is. De most tényleg el kellene
mennem valahová, úgyhogy addig rajta tartaná a szemét helyettem?
Képzelem, mennyi dolga lesz holnap, de csak egy óráról lenne
szó. Ugye, nem bánja?
Odahúztam egy széket az ajtóhoz, hogy Adam ne kapjon frászt, ha
az ágya végében, a kanapén ücsörögve találja Maureent.
– Kérem, csörögjön rám, ha felébred, ha kimegy vécére, ha bármi.
– Aggódó pillantást vetettem Adamre. Még nem döntöttem el, itt
merjem-e hagyni.
– Nem lesz semmi baj. – Maureen a karomra fektette meleg
tenyerét.
– Oké – bólintottam nyugtalanul.

231

– Jól mondta – jegyezte meg.
– Mit? Kicsoda?
– Maria. Megkérdezte, hogy Adam egy nővel van-e itt. Egy kedves
nővel, aki vigyáz rá.
– Ezt kérdezte?
– Igen – bólintott Maureen.
– És mit felelt neki?
– Mondtam, hogy az ő dolgaival kapcsolatban őt magát kell
megkérdeznie.
Kipréseltem magamból egy halvány mosolyt.
– Köszönöm.
A konyhában találtam Patet, aki épp egy tojásos szendvicset tömött
magába. Előre rettegtem az úttól, amit vele kellett töltenem egy zárt
kaszniban – nem elég a száguldás, most itt a tojás is. Próbáltam
udvariasan kivárni, amíg befejezi, de a tudattól, hogy magára hagytam
Adamet, nyugtalanul járkáltam fel-alá.
– Oké, oké – lökte hátra a székét Pat, hogy magába tömje a
maradék fél szendvicset és felhajtsa a fél csésze teát, mielőtt feláll.
Felkapta a kocsi kulcsait, mielőtt kifelé indult.
Mary Keegan, Dick Basil jobbkeze húszpercnyire, egy impozáns
birtokon élt. Amikor a házban senki sem nyitott ajtót, Pat elirányított
az istállók felé, majd visszavonult a Rolls-Royce üvöltő sporthírektől
hangos, túlfűtött és tojásszagú belső terébe. Maryt illetően viszont
igaza volt. Megálltam a kerítésnél és elnéztem a lóháton ülő elegáns
hölgyet, amint átugratott egy akadályt.
– Az ott Lady Meadows – hallottam magam mögül egy hangot, s
ahogy felé fordultam, megláttam Maryt. Az alkalomhoz öltözött:
gumicsizmába és meleg gyapjúkabátba, ez utóbbi felett párnás
mellénnyel.
– Azt hittem, magát látom.
– Engem? Na hiszen! – Elnevette magát. – Nekem nincs rá időm,
232

hogy ilyen jó legyek. Megmaradok a reggeli vágtáknál és a
vadászatoknál. Vadászni tényleg szeretek.
– Lady Meadows a ló vagy a lovas?
– A ló – kacagott. – A lovas Misty. Profi ugrató, versenyszerűen
lovagol. Majdnem kijutott a legutolsó olimpiára, de a lova, Varázsló
edzés közben kitörte a lábát. Talán majd legközelebb.
– Látom, itt megvan minden. Hány lovat tartanak?
– Tizenkettőt. Nem mind a miénk, de legalább bejön belőlük egy
kis pénz. Van miből terjeszkedni. Még az is szóba került, hogy
tenyésszünk.
– Az az álma, hogy ebből éljen?
– Nekem? Nem. Miért, Basil küldte, hogy kirúgjon? – Próbálta úgy
eladni, mint jól sikerült tréfát, de a tekintetéből hamisítatlan
szorongást olvastam ki.
– Ami azt illeti, épp ellenkezőleg.
Felkeltettem Mary kíváncsiságát.
Az elvileg meleg bungalóban fejeztük be a társalgást, de miután a
lovászok szünet nélkül jöttek-mentek, a házból elszökött a hő, ezért
Mary magán tartotta a kabátját, ahogy én is. Döntöttem magamba a
forró teát és a csészén melengettem a tenyerem, amíg a kutyaszőrös
kanapén ücsörögtem, körülöttem három kopóval: az egyik aludt, a
másikra rátört a klausztrofóbia és lázasan szaglászva kereste a kiutat,
a harmadik Mary ölében ült és láthatóan eltökélte magát, hogy az
egész beszélgetés alatt egyetlen pislantás nélkül engem fog bámulni.
Mary semmit sem érzékelt mindebből – sem a hideget, sem a
kutyaszőrt, amit a csészémből halásztam ki. Nem tudtam, hogy csak
hozzászokott-e ehhez, vagy az ajánlatom döbbentette meg ennyire.
Bármennyire is kételkedett, nem tudta leplezni izgatottságát.
– És ezt Adammel találták ki?
– Igen. – Csak félig hazudtam. – Azért nem lehet most itt, mert
rengeteg a tennivalója a temetés miatt. – Belegondoltam, hogy ott
alszik az elsötétített házban, a fejére húzott takarók alatt.
233

– És csak úgy belement ebbe? – kérdezte zavartan. – Hogy nem
vesz részt az operatív munkában? Hogy én hozom a döntéseket?
– Teljes mértékben. Ő lesz az igazgatótanács elnöke, tehát minden
döntésre az áldását kell kérnie, de azt hiszem, ez a legjobb megoldás.
Akivel csak beszéltem, mindenki azt mondta, hogy ön képes úgy
elvezetni a céget, ahogyan Mr. Basil is elvárná. Ez a vállalat a
mindene.
– Iskola után azonnal itt helyezkedtem el. – Elmosolyodott. –
Akkor még Dublinban volt a központ, majd miután kiköltözött ide,
fellendült az egész vidék. Rengeteget jelentett. Első évben csak a
telefonokra válaszoltam. Lassan kerültem egyre feljebb. Mégis… –
Zavartan rázta meg a fejét.
– Mi a baj?
– Az öreg Mr. Basil nem ezt akarná. Mr. Basil családja sem
akarhatja. Lavinia inkább választaná a halált, semhogy engem lásson
ezen a poszton. A Basilek inkább a családban tartanak mindent. –
Senkit sem illetett keserű kritikával, ehhez túlságosan profi volt, de
így is kiolvastam a szavai mögül, amit korábban Adamtől is
hallottam: a család számára mindennél fontosabb, hogy a cég a
kezében maradjon.
– Amíg nem a nagybátyja családjáról van szó – jegyeztem meg.
– Persze, természetesen – értett egyet. – Nem kerül Nigelhez,
ugye? – kérdezte nyugtalanul.
– Adam sosem engedné. Azt se hiszem, hogy Lavinia miatt aggódni
kellene.
– Biztos, hogy Adam is ezt akarja? – kérdezett rá újra.
– Megkérdezhetem, hogy miért olyan nehéz ezt elhinni? Azt hittem,
mindenki számára nyilvánvaló, hogy Adam nem pályázik a posztra.
– Persze, én is éreztem, de azt hittem, Mr. Basil halálával
megváltozik minden. Azt hittem, akkor majd másként látja a dolgokat.
Nem könnyű úgy dolgozni, ha egy Mr. Basil ott liheg az ember
nyakában; alig hagy időt gondolkodni, azután meg lehord, amiért nem
234

használja az eszét. Azt hittem, Adam magához akarja majd ragadni a
vezetést. – Megvonta a vállát. – Azt hittem, az apjával van baja, nem
a céggel. Még ebben a rövid időben is bebizonyította, hogy van üzleti
érzéke. Vannak jó ötletei, és higgye el, tényleg ránk férne a
vérfrissítés. Nagyon nagy kár lenne, ha Adam nem fogadná el a
posztot. De ha azt akarja, amit maga mond… – Úgy nézett rám, mint
aki még most is kételkedik ebben.
Ezzel sikerült teljesen összezavarnia.
Megcsörrent a telefonom.
Maureen jelentkezett.
– Ébren van.
Nem kellett biztatnom Patet, hogy hajtson gyorsan, így is
százhatvannal száguldott ott, ahol csak nyolcvannal lehetett. Amikor
elértünk a házhoz, arra számítottam, hogy Adam odakint vagy a
földszinten vár, ám ehelyett most is a hálószobában találtam; próbálta
rábeszélni a kipirult arcú Maureent, hogy eressze ki.
– Csak csúsztassa be a kulcsot az ajtó alatt, Maureen – hallottam
türelmetlen hangját.
– Én… nem biztos, hogy átfér… – Maureen páni rémületben fogta
a fejét. Amint meghallotta a lépteimet, megkönnyebbülten fordult
felém. – Lezuhanyozott és éhes volt, ezért hoztam neki ebédet, azután
rázártam az ajtót – suttogta kapkodva. – Folyton azt mondogatta, hogy
sétálni akar.
– Miért nem engedte ki?
– Maga mondta, hogy tartsam rajta a szemem!
– Követhette volna.
Szájához kapta a kezét, amiért nem gondolt erre. Éreztem, ahogy
ajkaim megrezzennek.
– Nagyon dühös – suttogta Maureen.
– Semmi baj. Úgyis rajtam fogja levezetni. – Felemeltem a
hangom. – Minden rendben, Adam, már itt vagyok. Segítek.

235

A zárba csúsztattam a kulcsot és sokáig csörögtem vele, mintha
nem akarna működni. Adam ezalatt türelmetlenül rángatta a kilincset.
– Hagyja abba, Adam! Próbálok bejutni… – A zár végül kattant és
az ajtó szélesre tárult. Annyira meglepett a váratlanul kirobbanó erő,
hogy félrelépni sem maradt időm. Adam nekem rontott és felöklelt,
mint egy elszabadult tenyészbika, de haragjában még
bocsánatkérésnyi időre sem állt meg. Maureennak úgy kellett
elkapnia, miután félrelökött az útjából.
– Jaj, kedvesem, ugye nincs baja?
Csak később adtam át magam az égető fájdalomnak; most jobban
izgatott, hogy üldözőbe vegyem Adamet, aki orrából gőz fújtatott,
ahogy lerohant a lépcsőn.
– Egyedül akarok lenni! – közölte velem, mihelyt kiértünk a házból
és erőltetett menetben nekiindultunk a tóhoz vezető kis kerti
csapásnak.
Annyival hosszabbra nyúlt a lába az enyémnél, hogy szaladnom
kellett, ha tartani akartam vele a lépést. Néhány gyors lépés, egy kis
kocogás, néhány gyors lépés, újabb kocogás. A pániktól, hogy
teljesen elveszti a fonalat, és a felismeréstől, hogy tényleg kocogok,
máris kezdtem kifogyni a szuszból.
– Tudja, hogy nem engedhetem. – Szaladtam egy kicsit, azután
gyalogoltam néhány lépést, mielőtt újra gyorsítanom kellett.
– Ne most, oké?
Tartottam vele a lépést, de nem szóltam, nehogy magamra
haragítsam. Mellette maradtam, némán és konokul. Nem mintha nem
próbálkozhatott volna bármivel csak azért, mert én ott voltam.
Erejéről tanúskodott sajgó vállam is. Mégis kitartottam, egyszerűen
nem adhattam fel, nem hagyhattam őt egyedül, nem…
– CHRISTINE! – üvöltött az arcomba. – HAGYJON MÁR
BÉKÉN!
Hirtelen torpant meg, ami meglepetésként ért, és olyan hangosan
förmedt rám, hogy a szavak bevisszhangozták a tavat, ott zengtek a
236

fejemben, bántották a fülemet és kiugrasztották szívemet a
mellkasomból. A levegő is a torkomon akadt dühödten villanó
tekintetétől, a homlokán lüktető egyetlen vénától és a nyakán
dagadozó erektől, ökölbe szorított és akaratlanul is fenyegető kezétől.
Úgy éreztem magam, mint egy taknyos, akit leteremtett egy felnőtt, és
most szégyenkezve toporog. Hirtelen egyedül, iszonyú egyedül
éreztem magam. Elfordult és elviharzott, én pedig összecsuklottam és
meggörnyedtem, térdre rogyva próbáltam levegőhöz jutni, azután
zokogni kezdtem s ezúttal nem is hagytam abba.
Elengedtem őt.

237

A felhők közt hasadék nyílt. a sötét és mozdulatlan vízre. Néhány kacsa ugyan leszállt és megkocogtatta a jeget a csőrével. csak a szavaim és a gondolataim. félrefordítottam az arcomat. Adam pedig nem volt kíváncsi egyikre sem. a fagyos levegő lassan kezdett átmelegedni közöttünk. ha néha legördültek az ajkamig. Megköszörülte a torkát. Jól tette. Nem töröltem le őket. Hogyan ál junk fel és váljunk újra tényezővé Különös nyugalom töltött el. ennyit a legnagyobb éhség sem ér. hogy kifújjam. ijesztően felgyorsult a szívem.20. Amint meghallottam a lépéseket. hogy megfagyni se maradt idejük. Újra szipogni kezdtem. amit minden tudatos pillanatomban igyekeztem megakadályozni. miközben kivörösödött és sajgó szemeimből olyan gyorsan peregtek a könnyek. hogy végül mégse tehessek ellene semmit. Megtorpantak mögöttem. hogy megtalálták. Dermedt nyugalomban vártam az esemény bekövetkeztét. – Sajnálom – törte meg a csendet hosszú idő után. Feltartott kézzel állítottam meg. de egy ideig nem szólt. Ahogy némán ültünk egymás mellett. Talán le is tartóztatnak – vajon megtehetik? Újabb kudarcom felveti a szándékosság gyanúját is? Meredten néztem magam elé. mintha úgy döntene. 238 . A léptek csak lassan közeledtek. azután megkerülték a csónakházat. miközben szaggatottan vettem a levegőt. Letelepedett mellém. míg Adam fel nem bukkant. jöttek elmondani. Nem maradt más eszközöm. Összeszorított szájjal próbáltam magamba fojtani az újabb sírógörcsöt. Ők azok. s ahogy felnéztem a fényre. hirtelen megformálódott bennem egy derűs gondolat. nyomát sem éreztem sietségnek vagy akár fenyegetésnek. mielőtt közelebb húzódott volna. de tüstént fel is rebbent. elcseppent az orrom. éreztem sós ízüket. majd amikor éreztem. szinte már nem is éreztem. ahogy a csónakházban ültem és elnéztem a Lough Derget. mégis úgy tűnt. hogy ez nem fog menni. Rég feladtam a kísérletet. A parti vizek teljesen befagytak.

Ez dühített fel igazán. Hagyta kicsengeni a mondatot. hogy meg kellene bocsátanom. amit tud. Lehunytam a szemem. Egy szarvas össze is csinálta magát miattam. halk kuncogás tört fel belőlem.váratlanul. én pedig nem töltöttem ki a nyomában támadó csendet. Christine. ne hazudjon. ilyen dühös. Tudtam. – Ne hazudjon. A világon mindenki hazudhat nekem. mondja azt Mariának. Meghallgattam. Riogattam az állatokat. csak maga ne tegye. ha ilyen állapotban találkozna vele. – Mintha bizonyítani akarnám. A vállára hajtottam a fejem. de nem avatkoztam közbe. Nem szeretem látni. – Nem is mondtam el senkinek. A múlt vasárnapról. amíg nem tudok parancsolni annak a gombócnak a torkomban. Próbált olvasni az arcomban. – Sosem hazudnék magának. mégsem tudtam. – Elhúzódtam. Úgy döntöttem. – Odacsusszant hozzám a padon és átkarolta a vállam. nem lenne jó ötlet. Nem tehettem róla. kérem. nem beszélek. amikor sír. Megpuszilta a homlokom. A szemembe nézett. amikor ide jövök. – Hogy nem beszélek róla? Miről? – Felnéztem rá. – Felém nyúlt és letörölt az arcomról egy könnycseppet. 239 . – Hé. – Így már jobb. Mindig ilyen leszek. hogy nem beszél róla senkinek. – Megígérte. – Nem is teszem. ilyen… tudja. Úgy gondoltam. sietve hozzátettem: – Azt kértem Maureentól. – Hol volt? – Csak kieresztettem a gőzt. mire kibuggyant egy újabb. – Sosem vagyok egyedül. Nem válaszoltam. hogy nem kell eljönnie a temetésre. – Arról.

– Mit gondol. – Pánikba esett. – De azt igen. aki fikarcnyit is ismeri. Ezeket leszámítva mindenben megtartottam a szavam. hogy valami nem stimmel? Gondoljon már bele. Maureen azt mondta. kinek beszéltem róla? – Maureennak – feszült meg. hogy azt a hangerőt valaha is viszonthallom bárkitől –.– Én nem erről beszélek… – Tudom. – Ez nem vicces – nézett rám meglepetten. hogy gondjai vannak és… – Jesszusom. de ez az egyetlen. Adam. – Majd utána elmondom. magán tartja a szemét. Adam. – Tudom – értettem egyet. – Most mondja el. miközben a szám széle tovább 240 . hogy tartsa magán a szemét. Meg az. Nem gondoltam. Mondtam neki. de éreztette velem az indulatát. Sosem árulnám el. hogy be fogja zárni! Így kimondva mókásan hangzott. Lehettem bármennyire dühös. Összerezzentem. – Mit készül elmondani? – ráncolta a homlokát. – Nem mondtam el neki. amit nem mondtam el. hogy robbanjak. – Nem mondtam neki semmit. – Bezárt a szobába. – Mit gondol. elmosolyodtam. Rajtam volt a sor. Adam! Tényleg azt hitte. hogy valami nem stimmel velem. mint korábban – nem gondoltam. hogy milyen körülmények között találkoztunk. nem jött rá magától. hogy senki sem veszi észre? Hogy senkit sem érdekel? El kellett mennem és féltem egyedül hagyni. amit most készülök elmondani. Mondtam. Christine! – Ezúttal nem üvöltött úgy.

hogy az ideges kuncogás abbamaradjon. hogy jól mulat – morogta maga elé. hogy ez válasz a problémára? – Igen. és már le sem hervadt az arcomról. – Egyetért azzal. A maga nevében. mégis tovább vívódott magában. Egy csapásra megoldottam minden problémáját. teljes mértékben. hogy visszakapja az állását a parti őrségnél. – Mary Keeganhez? Bólintottam. Attól. – Hé. hogy ő volt az apja jobbkeze. hogy maga lehetne az igazgatótanács elnöke.rángatózott. rossz irányban erőlködünk. Így gyakorlatilag ő vezetné a céget. de az csak nem áll össze. Kivártam. aki teljes jogkörrel vezeti a vállalatot – ezzel teljesíti a nagyapja kívánságát –. – Örülök. – Egyre szélesebb lett a mosolyom. amit el akart mondani? – Ma elmentem Maryhez. – Ajánlatot tettem neki. Kezdtem azt hinni. nem? Biztos mindenki megértené. Végiggondolta a dolgot. ahogy elfordította a fejét. – Arra gondoltam. – Mi az. Azután beszélhetne a volt főnökeivel. még dolgozhat. – Vagyis benne lennék a Basil igazgatótanácsában és közben végezhetném a munkámat. hogy áldását adja az összes döntésére. – Mint Batman. Mary viszont lehetne ügyvezető igazgató. Azzal mindenki egyetért. Valamiért még most sem tudott megbékélni az életével. de maga fenntartaná az irányítást azzal. hogy valaki az igazgatótanács tagja. igaz? Ő is egyetértett. ha nagyon erőltetünk valamit. – Azért egy kicsit mégis. azért ne ugorjon a vízbe örömében! – Elnéztem az arcát. Általában. köszönöm – felelt szórakozottan. hogy én is rossz 241 .

Tudtam. Nevettem és örültem. az nyer. – Ennek meg mi értelme? – Ki tudja? – nevettem. Felém fordult. a válaszától függ az egész élete. – Játsszunk valamit! – furakodtam be gondolatai közé. amikor a tekintetén láttam. mondja már! – Mit akar ebből kihozni? – Csak feleljen. Én még azt is szoktam. 242 . – Én például. de a megoldás valamiért nem segített. – Szokott magában beszélni? Énekelget a zuhany alatt? Na. ha valahol várni kell.irányban erőlködöm. hogy visszatért. amit sosem vallanának be. majd választok egy másik színt és összeszámolom azt is. – Az emberek egy csomó furcsaságot csinálnak. kiválasztok egy színt és összeszámolom. és közben megszámolom. amikor egyedül van és senki sem látja? Nem lehet gusztustalan dolog! – tettem hozzá sietve. – Rendben. – Akkor semmit – vont vállat. – És folyton ötleteket keresek a könyvemhez. – Ez menti meg az életemet? – Igen. Ez minden. hogyan tudnám Adamet kimenekíteni az általa gyűlölt cégből. Egy héten át agyaltam azon. Amelyik színből a legtöbb van. Oké. Megköszörültem a torkomat. Fura pillantást vetett rám. Utazás közben ki szoktam hallgatni mások beszélgetéseit is. hogy végigfuttatom a nyelvemet a fogaimon. merre indulna el. szoktam énekelgetni a zuhany alatt. hogy hazudik. hány ilyen színű tárgy van a szobában. – Mit csinál olyankor. vagy ilyesmi. – Maga meg a játékai – mordult fel. ha unatkozom. hány van.

– Azért ez tényleg fura – ráncoltam a homlokom. pontosan miről szólna. Írja csak meg. – Ehhez tényleg ért. – Aha! Halljuk. Kipirult arccal mosolyogtam és értékeltem a bátorítást. – Csak ugratom. – A komplikáltabb szövegeket szeretem. Barrytől sosem kaptam meg. – Hát. – Hirtelen zavaromban felhúztam a térdem és ráhajtottam az államat. hogy meg fogom próbálni. Talán csak egy ostoba ábránd. – Ez lenne az üzenet? Visszafordultam a tó felé. mint… – Sietve körülnézett. – Szeretem kicsavarni a szavakat – mondta hirtelen. – Hé! Elnevettem magam. gondoltam gyerekesen. Irmáé? Nem… önsegélyező kézikönyv. amit egy napon megírok. – A „hódolok a trónodnál” helyett „trónolok a hódodnál”. – Egyáltalán nem ostoba. Egy null ide. – Mit szólna egy „Soha. – El sem hiszem. Még nem tudom. – Vagy nem. – Annyira azért nem. A könyvhöz. – Milyen könyvéhez? – A könyvhöz. – Nem is a szavakat. Ezt még Maria se tudja. a 243 . inkább a mondatokat – folytatta szégyenlősen. és azonnal tudtam.Felkeltettem az érdeklődését. – Egész testemmel felé fordultam. Szerintem is tök vicces. de sohá”-hoz? Amikor nyaralni mentünk. nem véletlenül titkoljuk az ilyesmit. – Mint a barátnőjéé. meg ilyenek. És mi lenne? Erotikus regény? Felnevettem. hogy erről beszélek. – Csinálja csak meg – biztatott. amit mindig meg akartam írni.

ha más kölykök eszik. mert veszélyes. ez megszólalásig emlékeztet Elaine „Hogyan találjuk meg a szerelmet”. – Ezt magyarázza meg. talán azt akarom. – Soha. a fejemben némán peregtek le a szavak: 244 . Felnevetett. hogy újra szeressen élni. de soha… – Tudja. mire gondolok. – Gyerekként sosem engedték meg nekünk. Na. Még azt se tudom nézni. kiszúrhatjuk a szemünket vagy kárt tehetünk valaki másban. hogy ki is fogom-e mondani. máskülönben félrenyelünk és megfulladunk.technikájához. Ugyan melyik kölyök akarná ezt? Így aztán sosem ettünk. Meglepetten nézett rám. csak azt nem. Soha. maga kezd. de már kezdek kételkedni benne. – Képzelem. – A férjébe sem? – Korábban azt hittem. Nagyot nyeltem. de soha… – Tudtam. hogy kaphatunk nyalókát. Azután meg azt mondták. rajta – böktem oldalba. – Nos. Egy életre elrettentettek tőle.nővéreimmel mindig ezt játszottuk a kocsiban. mennyire az apjuk idegeire mentek. – Szerintem ezzel adtunk értelmet az életének. A perzselő tekintet belém fúródott. – Azt akarom. – Maga jön. hogy megtalálja a szerelmet. kitörhetjük a fogunkat. de csak ha szépen leülünk és úgy esszük meg. Mindennap tudatosították bennünk a veszélyeket: félrenyelhetünk. Soha. Oké. de soha… – gondolkodott el – …nem ettem nyalókát. – Sosem voltam szerelmes. – Mi? – robbantam ki. Nevettem. – Oké. – Miért? Ahogy egymásra néztünk. – Hogyan szeressen bele az életbe – pontosítottam.

hogyan jutottunk ide. – Menjünk be. hogy nagyon is érdekelte. de ha nem viszonozzák. s ehelyett teljesen elvesztem a saját gondolataimban. már arra sem emlékeztem. Eddig azt a benyomást keltette. én pedig vártam a választ. nem igaz? – Persze. 245 . Maga szerint a viszonzatlan szerelem is lehet igazi? – A válasz benne van a kérdésben. hogy vezessen körbe. – Elgondolkodott. – Kitaláltam. Christine? Tényleg nem tudtam. de lassan kezdett tudatosulni bennem az igazság. mielőtt halálra fagyunk. – Miért beszélünk erről. – Nyilvánvalóan Mariára gondolt. igazán elgondolkodott rajta. hogy fikarcnyit sem érdekli a vállalat. ami hangot adott ennek az összetett gondolatnak. de ő végül csak ennyit felelt: – Igen. – Nem tudom – borzongtam meg. Abból is csinálhattunk volna egy kis pénzt. – Elmondtam Apának. hogy egészen jó ötletei vannak. miközben megmutatta a helyi nevezetességeket és megemlítette gyerekkorának hozzájuk fűződő emlékeit. noha biztosan tudta. Át akartam érezni. hogy elvigyen a húszpercnyire fekvő Basil édességgyárba. mi változtatta meg Dublinban és mitől lett ennyire más itt Tipperaryben. Ha már Adam felségterületén jártunk. amivel felpiszkálta a kíváncsiságomat. csak az apja újra meg újra kizárta belőle. de egyáltalán nem lelkesedett érte. érteni akartam. hogy szervezzünk gyárlátogatásokat. – Egy vidámparkot. mert a közelébe sem ért ennek. A számtalan autó egyikével kiállt a garázsból. hogy Maria a Seannal való botlás ellenére is őt szereti. Csak próbáltam elterelni a figyelmét. át lehet élni a maga teljességében? Elgondolkodott rajta. Végül csak ennyit mondtam: – Nem tudom. milyen lehetett gyerekként itt élni.Azért. kértem. – Miket talált még ki? – Mary említette.

– Mi a franc ez? – Kié ez a kocsi? – Fogalmam sincs. aki kinézett a tárgyaló ablakán. ilyesmi. játszóterekkel és étteremmel. Adam. Onnan nem vezetheted a céget. – Egy kismadár megsúgta. Az asztal körül öltönyösök ültek. amikor megláttam. hogy leforduljon a gyár elé. Éppen egy értekezlet zajlott. azután bementünk – Adam olyan aggódó arckifejezéssel. és azt gondoltam. – Lavinia – döbbent le teljesen Adam. – Mit mondott rá az apja? Elsötétült az arca. de ott már állt egy autó. – Vezetem a céget. Talán csak egy állatsimogatóval. Te is hallottad? Adam fenyegető pillantást vetett rá. jót tenne az egész környéknek. – Te meg mit keresel itt? Nem ölelték meg egymást.– Komolyan? Mint a Disneyland? – Nem olyan nagyban. milyen kedves. vagy legalábbis együtt fog. mégis mit gondoltál. Adam. Mr. mintha újból az ő vállát nyomná a világ összes terhe. Kezdtem azt érezni. mi történik az irodában. Maurice beleegyezett. Marynek a nyomát se láttam. azután a jelenlévők összenéztek és lázasan suttogni kezdtek. – Feszülten 246 . Tudom. – Á. – Hazaköltözünk. Leparkolt máshol. mit csinálok? – Bostonban élsz. és nem felelt. Együttműködik a rendőrséggel. Jelzett. hogy csatlakozol hozzánk. hogy vállalja a felelősséget. Minden tekintet őt követte. Előbb helyre kell tennünk itt a dolgokat. és amint meglátta Adamet. kimentette magát. hogy máshol megcsinálták. nyomát se láttam köztük szeretetnek. hogy lőttek a gyárlátogatásnak. Basil – immár Adam Basil – külön parkolóhelyére. hogy szeretett apánk meghalt. az asztalfőt egy ismeretlen kosztümös nő foglalta el.

hogy mégis jó úton haladok. melyikünk aludt el elsőként. – Ez egy új lány. – Ebben súlyosan tévedsz. hogy te nem tennéd. hogy még hosszú ideig lélegezni fog és a szíve pumpálja a vért. – Mégis hogy képzeled ezt. Én csak tiszteletben tartom a végakaratát. hogy elvigye a balhét. ahogy hallgattam ütemes szuszogását. Aznap éjjel a közös hálóban aludtunk: én a nagy ágyon. úgyhogy visszamehetsz Dublinba és élheted tovább az életed. hát most itt vagyok. Visszafojtottam a lélegzetem. Mindenki tudja. minden a helyére került. – Én vagyok az örököse. hogy végül én is ellazultam és könnyebben vettem a levegőt. olyannyira. pihentető álomba zuhantam. Mintha megnyugvást leltem volna ebben. Hallgattam és reménykedtem – reméltem. A nő felém fordult. 247 . hogy a hátad közepére se kívánod ezt a céget. Nem tudom. rábeszélted arra. – Úgy érted. Lavinia? – Mindenki tudja.elmosolyodott. hogy megéreztem a hirtelen irányváltást. Adam. de ahogy őt hallgattam. hogy Apa rám akarta hagyni a céget. Isten a tanúja. – Hagyjuk a királydrámát. a kanapén. Most már itt vagyok és kézben tartok mindent. Adam a lábamnál. Tudtam. Abban a pillanatban. de a tekintete rideg maradt. hosszú ideje először igazán mély. Adam hűvös pillantással mérte végig. vagy Maria végre lecserélte a rúzsát? Adam ügyet sem vetett a csipkelődésre.

a másik teljesen elvonult a rivaldafényből és inkább idegeneket mentett a parti őrségnél. A válság közepette.21. a helyiek ezért okkal féltek attól. aki nem sokra tartotta a barátságot és gyengédséget. az északkeleti parton. Halálával a gyár egész jövője veszélybe került. mindvégig megmaradt Észak-Tipperary szülöttének és igaz földinek. sokan aggódhattak az állásuk és a gyerekeik megélhetése miatt – családok százai éltek a Basil fizetési csekkjeiből.és energiaköltségek ellenére is itt tartotta a termelést. Hogyan ássunk lyukat a világ túlsó felére – Testvérünk Krisztus békéjében hajtotta fejét végső álomra. Miután a gyár több mint nyolcszáz embernek adott munkát. Lavinia vagy Adam lesz. Basil bármennyire goromba fickó. most. munkabér. hogy utódja nem táplál majd ilyen gyengéd érzelmeket a környék iránt – különösen ha az valamelyik gyermek. az egyre növekvő termelési. Az Úr legyen vele és köszöntse őt igaz gyermekeként a mennyben! A feltámadás és az örök élet reményében támogassuk őt imádságainkkal. Nem mintha túlzottan népszerű lett volna – a legkevésbé sem –. Egyikük a testet öltött kedvesség. A gyülekezet a Basil-parcellában tömörült Terryglassben – Tír Dhá Ghlasban. mindig hazatért erre a helyre. Dick Basil személyes okokból tartotta itt a termelést. Habár magánrepülőjén az egész világot bejárta. A helyiek Adamben reménykedtek. A két farkaskölyök az első adandó alkalommal elköltözött Észak-Tipperaryből: az egyikük rendszeresen szerepelt a társasági lapok oldalain márkás ruháiban. 248 . hogy Mr. Basil eltávozott. de tudták. Lehetett Mr. a környék lakói mégis úgy érezték. bár csak egyikük a hideg miatt. hogy Lavinia agya jár az üzletre. akik most mindketten rideg arccal álltak a sír mellett. s amelynek lakóiért oly sokat tett. a két patak földjén –. A fél világ eljött Dick Basil temetésére. az általa adott fényűző jótékonysági esteken. ahol a Shannon folyó a Lough Dergbe torkollik. sokkal tartoznak neki. a másik a hamisítatlan önzés. amit szeretett. noha a tengerentúlon nem egy költséghatékony megoldás kínálkozott.

hogy eltemesse az apósát. számítók és érzelmi analfabéták. aki a fekete öltönyösök közt lapult. A távolban kitartóan kattogtak a kamerák. hogy állítólag a gyerekeit is beíratta egy közeli iskolába. Mindnyájan tudták. hogy ha a két gyár egyesül. Természetellenes az egész gondolkodásuk. míg ajkai kellemesen teltnek és frissen feltöltöttnek. homloka természetellenesen ránctalannak tűnt. hogy változások következnek. jobb volt felkészülni rá. klikk. ami mintha a viktoriánus korból maradt volna fent.és nyolcéves gyermekeiket nemigen érintette meg a gyász. hogy vállalja magára az egészet és tisztázza a nevét.amint azt a piramisjátékkal kapcsolatos pletykák is igazolták. miután a Bartholomew átvételekor tüstént bezárta az írországi gyárat és az egész termelést áttelepítette Kínába. a „szeretetük”. Addig is rajta tartották a szemüket az örökösökön. amint azt beszélték. Szőke haját makulátlanra festette és tökéletes fürtökbe rendezte. hogy a gyülekezet imára hajtsa a fejét. hogy elkészítsék a legjobb felvételt a levitézlett üzletemberről. sötét napszemüveget és zord fekete nagykabátot viselt. sokkal inkább ahhoz a törekvéshez. hogy nővére tervelte ki az egész piramisjátékot. ősz hajú öregember állt mellette. Egyidősek lehettek. Ennek a számító lépésnek vajmi kevés köze lehetett a bűnbánathoz. csak újabb tápot kaptak a vele kapcsolatos szóbeszédek. S akkor még szó esett Nigelről is. Lavinia óriási. Engem mindig is megrémítettek a Lavinia-félék – hidegek. mégis egy súlyos gondoktól és a börtön fenyegetésétől megroggyant vállú. Paparazzók és fotóriporterek vetélkedtek. önös érdekeik hajszolása közben szemrebbenés nélkül eltaposnak bárkit. a tipperaryi gyár nem jut ugyanerre a sorsra. hogy Lavinia 249 . Most. még ha történetesen a legközelebbi rokonuk is. A történtek megerősítették Adam gyanúját. Esetlenül álltam a sírnál Lavinia és Adam között. aki csak azért tért haza Írországba. a csótányok túlélési ösztönével. Mindenki remélte. A férjét már láthatóan jobban megviselte a kor. Rajta tartották a szemüket mindenkin és lesték az árulkodó jeleket. amíg csak el nem jött az idő. de valahogy sikerült meggyőznie a férjét. miután életükben nem találkoztak szeretett nagyapjukkal. Klikk. Tíz. s ha már nem tudták elkerülni. klikk.

– Gyönyörű írás. láttam megremegni Adam vállát. osztoznak velem mély fájdalmamban. talán a létező legnagyobb illetlenség. rádöbbentem. Fülig ért a vigyora. s mi végre utat törhettünk magunknak a gyászoló sokaságban. Ráncos arcú. – Megengedett magának egy önelégült mosolyt. kamerák tucatjai szegeződtek rá. Nagyon megindító. csak eszembe jutott valami. habár Lavinia máris kilátásba helyezte. Amikor leeresztették a koporsót. a felismerés mégis csak tovább nehezítette. amit nem én szenvedtem el. Egyesek tüntetően tudomást sem vettek rólam. amint a tömeg oszlani kezdett. A temetésen és egész nap végig feszengtem. Tudtam. de a tudattól valamiért nekem is nevetnem kellett. ami névleg Adamet illette. miközben nekem egyedül az fájt. tenyerével csak a mosolyát próbálta leplezni. azután újabb nevetés tört ki belőle. majd amikor a mise véget ért. mint aki nevetségesnek találja a felvetést is. míg Pat szokása szerint szótlanul vitt minket az öreg Basil kocsiján. ahogy Adam kért. hogy mindennél jobban vágyik az egyedüllétre. Mint első számú gyászoló. de akkor s e m tehettem mást: felé nyújtottam a kezem és megszorítottam az övét. együtt érző öregasszonyok szorongatták a kezem. Nevetni. Bárki megláthatta. – Elmosolyodott. – Nem fogom eljátszani. hogy magamba fojtsam a nevetést. Felolvastam a szöveget. ahogyan tenyerébe temeti az arcát. – Sajnálom. hogy fejezze be. amikor a szülőatyánk koporsóját leeresztik a földbe és göröngyökkel szórják meg. Lavinia felemelte az állát és az orra mentén lenézett rám. Lavinia haladt az élen Maurice-szal és a gyerekekkel. s láttam. Amikor meglepetten felnézett. hogy le vagyok 250 . ahogyan átfagyott ujjaimat sanyargatták. ami az örökség átvételéhez kell. Megbotránkozva meredtem rá és figyelmeztettem. – Mi volt ez az egész? – kérdeztem. hogy változtat ezen.eltölthesse a cégnél azt a tíz évet. míg mások egy olyan veszteség miatt vigasztaltak. Lavinia és Adam még az autón sem szándékozott osztozni. A családra nem várt limuzin. hogy a szeme teljesen száraz. csak hogy tudjam. hogy egy bírósági idézésen kívül bármi megindíthatja.

a kórházban. – Nem jutott eszembe más. miközben szája újabb mosolyra rándult. Amikor utoljára láttam. Christine. nem volt. de nem teszek úgy. Szomorú ez a nap. Ott voltam. mit talált olyan mulatságosnak. szomorú ez az esemény. Abbahagytam a nevetést. Fontos volt számomra. – Kiről beszélt? A pillanat törtrészére sikerült erőt vennie magán. hogy tudom. Bólintottam. Bármilyen hihetetlen. Próbáltam felidézni valami megindító emléket. Ezt már cseppet sem találtam mulatságosnak. Kicsit sem. mintha egy világ omlott volna össze bennem. Meglepett ezzel a merész kiállással. – Nem hitt nekem. Elmosolyodott. Miután a biztonságiak elengedtek és mindenkit kivezettek a szobából. – Elnevette magát. miközben az apját átadták az örökkévalóságnak? Beharapta az ajkát és megrázta a fejét. mi még beszéltünk egymással. – Csak próbáltam visszaemlékezni. – Azt mondta: „Ki nem állhatom azt a picsát.” – Alig tudta kimondani a szavakat. Egyáltalán nem tetszik. Nem kis dolog.sújtva. nem tettem semmi olyat. Azután azt mondta… – Újra nevetni kezdett. amikor beszéltünk. próbáltam átérezni a veszteséget. egy kedves emlék tökéletesen illene a pillanathoz. tudja. úgy rázta a nevetés. egy közös pillanatot. – Akkor elmondja. hogy ezt megértse. csak az utolsó alkalom. amivel Nigel megvádolt. S ezért nem is kérek bocsánatot. én pedig jobb meggyőződésem ellenére vele nevettem. ugyanolyan élő és működő emberi lények maradunk azután is. leróni a kegyeletemet… Azt gondoltam. hogy tudja. Azt akartam. – Ami azt illeti. – Akkor jöttem el – préselte még ki magából. hogy elveszítjük egy szerettünket. amikor az ember apját elhantolják. – Persze. amíg kinyögte a 251 .

Adam ebben a szobában tudta meg. addigra viszont teljesen kivörösödött a szeme. s a név azóta rajta ragadt: a faburkolatos szalon lehetett az eredeti ház szíve. hogy csatlakozzon a gyászolókhoz. s ettől úgy festett. amitől az egész gyomromat furán könnyűnek éreztem. s miután eltemették. hogy megbilincselt kézzel bevigyék kihallgatásra. 252 . a rendőrök a szalonban várják. ez már így is marad. miközben a nevetése mind hisztérikusabbá és ragadósabbá vált. hogy rákos az anyja. hogy tizenegy rendbeli sikkasztással és tizennyolc rendbeli csalással vádolják. ahogy elindultunk felfelé a lépcsőn. – Tényleg nem értem. mert Mr. ő annál harsányabban tette. s bár a gyászolók a hall túloldalán gyülekeztek. Mintha mondani akart volna valamit. összesen tizenötmillió euró perértékben. A fennmaradó ötmilliót csak azért nem vették számításba. Minél inkább nem nevettem. hogy megemlékezzenek Dick Basil haláláról. hogy gyerekkorában rossz híres szobának hívta ezt a helyet. amíg megláttam a dolog vicces oldalát. az élen a miniszterelnök jobbkezével. mielőtt minden irányban a háromezerszeresére bővítették. majd a család ugyanitt tudta meg. Beletelt egy időbe. ebben a szobában tartóztatták le Maurice Murphyt. és mi szembe találtuk magunkat az újabb pánikba esett Maureennal. azután újra erőt vett rajta a hisztérikus röhögés. Apám jól ítélte meg a Basilek társasági szerepét. – Adam. ám ekkor szélesre tárult az ajtó. míg Adam összeszedte magát annyira. aki azután itt is halt meg. Mintha egész Észak-Tipperary megjelent volna. Odabentről kihallatszottak az udvariasan visszafogott társalgás hangjai. mint aki vigasztalanul sírt. – Hát magáról. Patnek tíz percen át köröznie kellett a birtokon. mi olyan vicces ebben – törölgettem a szemem. Adam elmondta. Basil korábban nem tett feljelentést.választ. Adam megtorpant a lépcsőn és vetett rám egy olyan pillantást. Lavinia férjét is.

ugyanúgy hozzá tartozott. hogy normális emberi testtartásban üljön. Hogyan oldjunk meg bonyolult hagyatéki ügyeket nyolc egyszerű lépésben – Nem értem. hogy lehalkítsa a hangját. Nem csak kötelességérzetből. neki miért kell itt lennie – értetlenkedett Lavinia merev nyakkal és felhúzott állal. hogy mégis törődik a sorsával. Idegesen babráltunk a kezünkkel. vagy mert tette. – Itt marad. Szívén viselte a Basil cég sorsát. mint a tulajdon teste. mint a Basil elnök-vezérigazgatójáé. még ha nem is értettem. én pedig meghajtottam a fejem az akarata előtt. hirtelen kinyilatkoztatta. hogy megszabadítsam ettől a tehertől. mire jó ez. mit szeretne hallani. Adam és én az egyik bőrkanapén. Tökéletesen egyetértettem Laviniával. Dick Basil végrendeletének felolvasásán. ha kimennék – súgtam oda Adamnek. Mindvégig azt hittem. amit kellett. nincs számára szörnyűbb feladat. hogy ezt felismerje. amit a végrendelet felolvasásakor hall – bár még most sem tudtam pontosan. Megrezzentem a bőrkanapén. Lavinia és Maurice a másikon. ha nem tetszik neki. miután az ügyvédei óvadék ellenében 253 . századi piszkavasával. nem csak mert fel akart nőni a feladathoz. Akkora illetlenségnek tűnt jelen lenni egy ilyen bizalmas helyzetben. ahogy szerintem ő sem. ezért próbáltam módot találni arra. mintha egy láthatatlan fűző akadályozná abban.22. amiatt is aggódhatott. – Még azzal sem bajlódott. hogy teljesen kizárja nővérét a cégből – mintha a felbukkanása pillanatában ráeszmélt volna. Adam mégis ragaszkodott hozzám. Többről volt szó. – Jobb lenne. hogy egy kétségbeesett pillanatában kiugrik az ablakon vagy felvágja az ereit a levélbontó késsel. hogy nagyon is akarja az állást. én sem értettem. Minden szempár felénk fordult. Most pedig azt a küldetést tűzte a zászlajára. mit keresek itt. esetleg kárt lesz magában a kandalló 18. Amennyire tudtam. ám amint Lavinia megjelent. Csak el kellett veszítenie ahhoz.

Arthur May. nem sok választja el az agyér-katasztrófától: szeme teljesen kivörösödött. ősz haját. Jócskán volt okunk az idegességre. egész arca kimerülten megereszkedett. hogy ő veszi át apja helyét. Arthur? – Megpördült és Adamre emelte vádló ujját. bőre száraznak és májfoltosnak tűnt.szabadlábra helyeztették a szélhámost. hogy Lavinia még Adamnél is jobban akarja a munkát. – Lehetetlen! – köpködte. Lavinia hazatérése alapjaiban változtathatott meg mindent. – Becsaptad! Átvertél egy haldokló öregembert! – Nem. Még most sem lehetett tudni. Ezzel együtt úgy tűnt. mintha boszorkánysággal vádolták és máglyahalálra ítélték volna. amihez olyan kecskeszakállat viselt. hogy nem tűr ellenkezést. Teljesen megbékélt a döntéssel és jövőbeli szerepével. Lavinia. ami miatt egy héttel korábban még kész lett volna leugrani a Ha’pennyről. Hevesen dobogni kezdett a szívem. 254 . csak a jajveszékelést. amelyben Richard Basil végrendeletének megfelelően és a néhai Bartholomew Basil végakaratához híven Adam Richard Bartholomew Basil veszi át a vállalat irányítását. mivel biztosította be a jövőjét. May olvasni kezdett tiszta és tekintélyt parancsoló hangján. mint egy muskétás. Miután már iskolába is együtt járt Dick Basillel. a legidősebb gyermek. hogy birtokolja az összes jelenlévő figyelmét. amit alig tudtam elhinni. hullámos. ami egyértelművé tette. azt viszont igen. Lavinia felpattant a kanapéról és sikítani kezdett. akikben az elhunyt őszintén megbízott. – Hogy lehet ez. – Adam megőrizte nyugalmát. az ügyvéd megköszörülte a torkát. amíg meggyőződött arról. Amikor elért ahhoz a részhez. amiért hirtelen egy újabb családi vihar epicentrumában találtam magam. Habár Adam hitte és hirdette. amíg apja a halálos ágyán feküdt. – Az a picsa tehet róla! – Nővére most felém mutatott manikűrözött körmeivel. Egy hosszú pillanat múltán. azon kevesek közé tartozott. Szavakat nem lehetett kivenni. amikor végre rátalált a szavakra. Hetvenéves veteránként zselével állította be és a füle mögé fésülte hosszú. ezzel te próbálkoztál.

– Egyáltalán nem így történt. hálásan. – Azért adta nekünk a pénzt. hogy aggódó és fojtott hangon megkérdezze: – És a gyerekek. nem igaz. Maurice? Ha Maurice korábban megtört embernek tűnt. azokba a proccos estélyekbe. – Így igaz. Adam… Folyton ezek a nők irányítottak! Barbara. te kis ringyó! – Lavinia! – robbant ki Adam rémisztően dühös hangon. Láttam. Vagy már elfelejtetted? – Nem légy már gyerekes! – Árulkodó módon félrefordította a tekintetét. Arthur? Ők szerepelnek benne? Arthur megköszörülte a torkát és újra felvette a szemüvegét. képzelem. a házad kibővítésébe. hogy itt helyben felfalja. amiért visszatérhet a lényeghez. mint le akarná tépni a nővére fejét. – Ó. Lavinia – folytatta Adam. Lavinia tüstént elhallgatott. hogy belőlem is bolondot csinálsz. Adam. most mintha a szemünk láttára hullt volna darabjaira. Ne hidd. amíg össze nem házasodtok? Csak a pénzedet akarja. most már nektek adta? Szerencsétlen Maurice-nak mégis egyedül kell elvinnie a balhét. – Apám azért hagyta a céget rám. a mi pénzünket. mi folyik köztetek! – Résnyire szűkült a szeme. A nizzai villádba. – Egyáltalán nem így történt – jegyezte meg csendesen Maurice. Talán azóta ezt ismételgette. hogy benne legyél az újságokban. amiket csak azért adtál. – Apa azért adta a pénzt. Végül felemelte tekintetét az ügyvédre. mintha arról olvasná a szavakat. – Portia és Finn fejenként kétszázötvenezret kap a tizennyolcadik 255 . hogy a rendőrök bevitték kihallgatásra. Semmi köze ehhez. Maria.– Őt hagyd ki ebből. mert te el optál tőle ötmilliót. – Mi az. – Mindig is ilyen voltál. hogy befektessük. most meg ez. de nem kapja meg. amitől összerezzentem. hogy befektessétek. Lavinia. nem fekszik le veled. hogy aludtatok. Úgy pattant fel a kanapéról. miközben sosem volt alapítványoknak gyűjtöttétek a pénzt. miközben a fejét rázta és a szőnyegre meredt.

– Ez rohadtul igazságtalan! Nagyapa végrendelete egyértelmű: Apa halála esetén a cég engem illet. E szerint ha a legidősebb gyermeket elítélik bármilyen bűncselekmény miatt. hogy olyan rohadtul működne. csakhogy van itt egy záradék. – Azt mondtad. Laviniának a szája is tátva maradt. aki valóban te vagy. – A nagyapád kikötötte. Azt mondtad. – Jesszusom. amiért nővére annyit akart markolni. mint aki nem először látja ilyennek. Lavinia felkapta a fejét. minden rendben lesz. hogy nagyon is élvezi a helyzetet –. Nem látom. nagy biztonsággal kijelenthető. hogy apád halála esetén a vállalatot a legidősebb testvér örökölje. van egy terved. és kezdene beleunni a hisztizésébe. továbbá ha banki csődöt jelent. de mi van a kettes ajtó mögött? – Rád hagyta a kerryi nyaralót – felelte Arthur. vagy te igen? 256 . Arckifejezéséből ítélve ingadozott a nevetés és a szánakozás között. nemhogy azon a szemétdombon éljen! Arthur úgy nézett rá. – Hadd magyarázzam el… – Arthur May lassan leengedte a szemüvegét. a cég vezetéséről. – És mi lesz ezzel a házzal? – Adam örökli. hogy csődbe mentél.születésnapján. – Egy patkány sem menne oda nyaralni. amiről talán nem tudsz. Lavinia! – pattant fel hirtelen Maurice. akinek csillogó tekintetéből azt lehetett kiolvasni. Lavinia. Még Adam is megkövült. figyelembe véve a jelenleg folyó jogi eljárást és a még függőben lévő továbbiakat. – És mi lesz velem? A lányával? – Talán lemondhatott a főnyereményről. a vállalat a sorban következő örökösre száll. hogy végül minden kicsúszott az ujjai közül. – Az a ház egy koszfészek! – üvöltötte Lavinia. – Véleményem szerint – folytatta Arthur.

miután újra összeszedte magát. hogy felültetett. – Lavinia feszülten elmosolyodott. Ő mondta. – Tudod. drágám – felelt Lavinia higgadt. a férfira. Alig ismertem rá a férfira. hogy ő nevessen utoljára. jól van. hogy jöjjek haza. az egész nyavalyás napot. és visszavonult a páncélja mögé. hogy zaklattak és mindenféle kérdésekre kellett válaszolnom… – Jól van. Tíz év. Nem mintha ez meggátolta volna egy utolsó sértésben: – Mit tudsz te az üzletről? Helikopterekkel röpködsz. édesem – nyugtatgatta Lavinia idegesen. van humorérzékem. – Jól van. amint áthajtottunk ennek a birtoknak a kapuján. – Apa nyilván azért csinálta. – Átlagos esetben ennyi a büntetés.Felesége reakciója alapján Maurice csak nagy ritkán vetemedett ilyen kifakadásra. aki szólni sem mert az apja jelenlétében. – Egy olyan bűnért. legalábbis úgy nézett rá. miről beszél. Megtámadom a végrendeletet – közölte. amit nem egyedül követtem el… – Rendben. drágám. – Nincs rá semmilyen jogalapod – közölte vele Adam. drágám. – Add fel. Láthatóan Lavinia sem hitt a szemének. miközben férje karja után nyúlt. Lavinia. Apa a szavát adta. mennyit varrhatnak ezért a nyakamba? – Csak rád akarnak ijeszteni… – Tíz évet. de nagyon úgy tűnik. 257 . Még meghal anak. – Megremegett a hangja. hogy kivezesse a szobából. de én is fogok még nevetni. mintha megszállott lenne. mit mondtak. – Megértelek. az ég szerelmére! Tökéletesen alkalmatlan és érzelmileg fejletlen vagy. – Oké. Ez engem is meglepett. – Tudom. – Azzal töltöttem az egész napot. Valahol máshol beszéljük ezt meg. TÍZ ÉV! – üvöltötte felesége arcába. kimért hangon. mintha az még most sem fogta volna fel. – A férfi hangja megremegett. aki reszketve állt a hídon.

– Arthur felállt és eltette az iratokat az aktatáskájába. Arthur – fordult Adam az ügyvédhez. árnyékként kullogott utána. Be akarták jelenteni. hogy fogadja a hívást. hogy valaki így a földbe döngölte volna Laviniát. Aggódó arckifejezés suhant át az arcán. azután az egészet eladják a Mr. mihelyt Lavinia átvette az irányítást. nem egészen két hét alatt. hogy egyesítik a Bartholomew-t és a Basilt. 258 . Jól áll neki. Arthur – tért vissza Adam a telefonálásból. de arra sem emlékszem. azután elnevette magát. Moonak. Hosszú ideje nem láttam. Csődbe fogod vinni a céget. Adam. Megcsörrent Adam telefonja. aki. – Nagyon sajnálom. – Semmi gond. Arthur közelebb hajolt hozzám és csendesen megjegyezte: – Nem tudom. Elmosolyodtam. hogy láttam-e már Adamet ilyen határozottnak. mit csinál ezzel a fickóval. azután félrevonult az egyik sarokba. amint vetett egy pillantást a kijelzőre. – Nigel volt az. Lavinia máris nyélbe ütötte vele az alkut. de nem sikerült. Arthur végiggondolta a dolgot. Az ilyen problémák nem múlnak el egyik pillanatról a másikra. amit együtt elértünk. miután felélte maradék energiáját. Adam bólintott. A végén kiviharzott a szobából. – Kidolgoztak minden részletet.hogy megbirkózz ekkora felelősséggel. Csak azt reméltem. – A jégkrémes cégnek? – döbbent meg Arthur. a nyomában Maurice-szal. de még két hét alatt sem. Büszke voltam Adamre és arra. segíteni önmagán. Úgy tűnik. hogy most már megvannak az eszközei. – Próbálta kibillenteni őt az egyensúlyából. Persze még hosszú út áll előtte – s nem csak a Basil vagy a munkahelyi kötelességek miatt. Ha nincsenek. – Egy ideig még biztosan lesz munkád. mindezzel együtt is kudarcot vallottam. de csak folytassa. öreg cimbora. – Kicsit még élveztem is – vallotta be pajkosan csillogó szemmel.

Adam hálásan bólintott. csak azt reméltem. mit csináltam itt azelőtt. a ház ősi kandallójánál. – Akkor Nigel most nem lát a pipától. Adam megrázta a fejét. Minél tovább sajátíthattam ki magamnak. amiért először szólalt meg. Lelkesen bólogattam. még gyerekkoromban. – Én akkor is úgy érzem. – Kezdem megszokni a pipás Basileket. aki hiányolni fogja a vén gazembert. mielőtt kuncogni kezdett. az egész egyezség semmit sem ér… kivéve persze. de én… – Feltartotta a kezét. – Lavinia természetesen felhatalmazás nélkül cselekedett. Szembeötlött a hasonlóság. – Arthur szomorúan elmosolyodott. Hidd el.– Akkor az apád tényleg bevitte a bozótosba. Csodálatosan festett. hogy nagyon büszke lenne. Adamre néztem. Szóval. amitől a szívem zakatolni kezdett. Arthur. Nekem elhiheted. – Elkomolyodott. tudnod kell. hogy nem olvas a gondolataimban. s miután nincs részesedése a Basilben. azután visszamehetünk Dublinba. amíg gondoskodtunk a sorsáról. inkább a halál. – Kit akarok hülyíteni? Én leszek az egyetlen. felette a nagyapja portréjával. Arthur elmosolyodott. Persze nem mondaná ki. mégsem tudtam levenni róla a szemem. kölyök. milyen keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban. Meddig is voltatok barátok? – Hatvanöt csodálatos évig. kezdhetjük? Bólintottam. – Hiányozni fog neked. Adam. ahogy zsebre vágott kézzel állt menő öltönyében. hogy gátat vessen Adam tiltakozásának. – Talán nem szívesen hallod ezt. – Szóba került. hogy ő neked szánta a céget. 259 . és szerintem még élvezte is. Mindig azt mondta. ha te is akarod. – Van még négy óránk a világosságból. – Dél van – nézett az órájára. Összeakadt a tekintetünk. A saját hangomban már nem bíztam. a gyomrom tótágast állt. annál jobb. de büszke lenne. de apád büszke lenne rád. hogy nem akarod a céget.

ahol takarókba burkolóztunk és flaskából ittuk a whiskyt. amíg elnéztük a tó felett lebukó napot. és azt ettük. – Azután. hová járt pecázni. – Igen. Felsóhajtott. – Mint? Mint te és én. igaz? – Legalábbis a legtöbb dolog. mert gyerekkorában is ezt kapott. milyen lehetett az élet az Avalon Manorben. megmutatta. – Képes leszek rá? Fejemben ott rajzottak az önsegélyező könyvek szavai és frázisai. 260 . Csónakáztunk a befagyás határán álló tavon. Felé fordultam. de végül félresöpörtem őket és megállapodtam a legegyszerűbb válasznál. amit Maureen csomagolt nekünk: uborkás szendvicset és frissen facsart narancslevet. – Semmi sem lehetetlen. hosszan és elgyötört hangon.Abban a négy órában ízelítőt kaptam abból. Agyaggalambot lőttünk és íjászkodtunk. inkább csak magamnak: – De azért nem minden. hogy körbevezessen a kétezer holdas birtokon. Ezután felültünk egy golfkocsira. a legtöbb időt mégis a csónakházban töltöttük.

tábort bontunk. így egyszerűbb. 261 . Különválunk. és nagyon téved. Tettünk néhány kísérletet az ártatlan csevegésre. – Hová megyünk? – ültem fel. véget akart vetni az életének. ha azt hiszi. Úgy tűnt. Úgy is festett. Örülnöm kellett volna. ahogy máris beüt a pánik. Adam. Nagy levegő. ahogy megfeszül a mellkasom. kilégzés. ami most csak úgy véget ért. Ha kicsit is törődöm vele. – Foglaltam egy szobát a Morrison Hotelben – felelt Adam. hogy korábban megszabadul tőlem. a különválás őt nem aggasztja annyira. Mozgalmas két hét telt el. egyre közelebb a születésnap és az elválás. hogy újra szüksége legyen a támogatásomra. de valahányszor újra ránk borult a csend. ünnepelnem – amikor találkoztunk. – Még nem járt le az időm. tompa puffanással visszazuhantam a földre. Egyre közelebb került Dublin. Belégzés. amíg úgy érezhettem. hogy elinduljunk Dublinba. Persze ez nem jelentette. meghitt csendben autóztunk.23. most pedig a legjobb úton járt afelé. nem akarhatom. Életem két legizgalmasabb hete. de többé már semmi sem lehet ugyanilyen. mintha csak ketten lennénk a világon. – Jól vagyok. mielőtt észrevettük volna. ilyen bensőséges. Éreztem. – Közelebb van a városházához. Pat lehajtott az autópályáról és a városközpont felé tartott. görcsbe rándult a gyomrom. hogy magára találjon. Hogyan készüljünk fel a búcsúra A késő délutáni sötétség kezdett leereszkedni. Azt gondoltam. Eljött az ideje. Pat vezetett. Elmosolyodott. hogy többé nem látjuk egymást. mint engem. Ott fogok aludni a kanapéján. Nagy levegő. és néhány varázslatos óra után. Maradt egy teljes napom.

– Elmosolyodott. egyenesen felkísértek a legfelső szintre. de mindketten tudjuk. mindkétszer Adam jóvoltából. amelynek fényei visszaverődtek a folyó tükrén. – Ez nem vicces. – A szemembe nézett. még nincs minden rendben. – A szobáink nem is nyílnak egymásba – jegyeztem meg. – És kösz az emlékeztetőt. Tudja. milyen gyorsan változnak a dolgok. Miután megérkezünk a Morrison Hotelbe. akinek fel kellene készülnie. tetszeni fog. Ahogy visszafordultam Adamhez. Életemben nem jártam még ilyen fényűző lakosztályban – bár életemben összesen csak két lakosztályban járt. Szobánk a Liffey-re tekintett. Ragaszkodom hozzá. csak 262 . Zavartan köszörültem meg a torkom. – A kilátás. ez még csak a kezdet. ahogy parancsolta – mutatott körbe büszkén a londiner. csak… tudja. ahol Adam kivette a tetőtéri lakosztályt. Emellett még nagyon hosszú út áll maga előtt. – Én… nem akarom megrémíteni. A teljes falat elborító üvegablakokhoz léptem. – Elégedett? – kérdezte Adam. és közvetlenül az ablakunk alatt húzódott a díszesen kivilágított Ha’penny Bridge. – Nem – nevetett. hogy inkább én vagyok az. hogy maradjak az eredeti megállapodás szerint. de próbáltam nem elárulni magam. – Elképesztő – bólintottam. – Úgy lesz – felelte egyszerűen. – Két egymásból nyíló szobát foglaltam magunknak. – Azt hittem. – Van köztük egy étkező. Jókedvűnek tűnt. Egyszer tényleg el kell mennie egy szakemberhez. – Újra belém villant. egyikünk sem kívánt már mást. Csak mert Maria eljön a partijára.– Most talán így érzi. Leszámítva a kilátást. Későn érkeztünk a hotelbe. fejemben ott harsogott a vészcsengő. egy konyha és egy nappali. Adam. fel kell készülnünk minden eshetőségre.

Teljesen feloldódtam. izmos testét a melegítőalsóban és a pólóban. pedig semmi olyan nem csináltam. Barry kapcsán sosem buzogtam ennyire. Adam ugyanakkor… éreztette velem. mint egy szerelmes bakfis – egyszerre fagytam le és öntött el a melegség. míg én be se melegedtem. Eleinte még elment a dolog. és ami a hab a tortán: vele nagyon. nehogy meglássa és rádöbbenjen: bizalmasa. Eleinte édesnek találtam a bizonytalankodását. kezével gépiesen adagolta magának a pattogatott kukoricát. A filmre se tudtam figyelni. amit ne tettem volna meg Barryvel is. titokban arról ábrándozik. – Megyek. Lehetett bármekkora a kanapé. milyen lesz harminc év után. Úgy éreztem magam. túl eleven. A közelében voltam! Ha összeért a könyökünk. Féltem ránézni. idővel azonban kezdett bosszantani.rendelni valamit a szobapincértől. Féltem levenni a szemem a tévéről. Csak a szemem sarkából vetettem rá egy lopott pillantást: a tévére tapadt. túl felajzott ahhoz. ahogyan felém dőlt. Kapkodva ittam egy kortyot. nehogy felismerje a nyilvánvalót. lezuhanyozom. Határozott. hogy lerángatja róla a nadrágot és itt a kanapén a magáévá teszi. Nagyot nyeltem. Belegondolni se mertem. de nagyon szívesen lefeküdtem volna. azután a hatalmas kanapén terpeszkedve nézni a gigantikus plazmatévét. Még egy gyors pillantás: a kukorica eltűnt telt ajkai mögött. férfias és biztos kezeket akartam magamon. lángra lobbant mindenem. mekkora hiányérzet marad bennem – ő már kifúltan és kielégülten zihált mellettem. Túl boldog voltam. Könnyednek és fesztelennek éreztem magam Adam társaságában. hogy koncentráljak. egymás szoros közelségében. aki kirántotta a kétségbeesés sötét mélységeiből. és felbőszített. S ekkor még egy éve se voltunk házasok. – Hirtelen a zsámolyra tette a tálat és 263 . teljesen belefeledkezett a műsorba. csupasz lábát közös zsámolyunkon. de túlságosan is hamar rutinszerűek lettek az együttléteink. mi a közepén ültünk. Túlságosan is átéreztem közelségét. hogy élek. Elbódított és megszédített. megdermesztett s ugyanígy meg is perzselt.

Könnyek sehol. Elmosolyodtam. levetkőztem a lefekvéshez. hogy mikre gondoltam és milyen önző módon viselkedtem – arról nem is beszélve. és hívtam Amelia számát. Az elmúlt napokban annyira lefoglalt a saját életem. akire rögeszmésen áhítozom. A legutolsó dolog. – Ki van ott veled? 264 . hogy emlékeztessem rá magam: a férfi. ha a harmincötödik születésnapjára nem szerzi vissza a barátnőjét. Készen állt. hogy velem szexeljen. Próbáltam egy kicsit felvidítani magam. miközben a parti rég véget ért. amire vágyik. hogy eszembe sem jutott megkérdezni. egy ultramaratonról? – viccelődtem fáradtan. Lábujjhegyen a hálószobájához osontam és az ajtóra tapasztottam a fülem. én csak… ö… – Kuncogni kezdett. Vissza kellett rázódnom a szerepembe. Ez a születésnap lesz holnap. A telefon csak csörgött és csörgött. – Nem.elhagyta a szobát. Arra számítottam. A hatalmas kanapé még inkább annak tűnt. hogy viszonthallom a szokásos fojtott zokogást. Mintha sustorgást hallottam volna. most már csak Maria tönkre ne tegye az egészet. milyen veszélynek tettem ki Adamet ebben az ingatag állapotában. Felegyenesedtem. hogy öngyilkos lesz. A barátnőjét. Áttipegtem a tömött szőnyegen. – Honnan jössz. míg végül Amelia kifúltan felvette. Teljesen elfelejtettem. csak nekem ennyi időbe telt megérteni. s ettől még ostobábbnak éreztem magam. – Halló? – kérdezte. Jól vagy? Mármint… mi van veled? Összeráncoltam a homlokomat és fülelni kezdtem a háttérzajokra. ahogyan testével útját állta és szerteszét szórta a vízcseppeket. de csak a zuhany csobogott szaggatottan. Lángolt az arcom a szégyenkezéstől. kit is játszom. bocs. mintha én lennék az utolsó vendég. megesküdött arra. hogy egyedül maradtam. – Bocs. Letettem a pezsgőspoharat és hirtelen zavarban éreztem magam. A kezembe temettem arcomat és a homlokommal többször egymás után megfejeltem felhúzott térdemet. hogy van.

amit éjszakára mindig nyitva hagytam. Letettem és kezeim közé fogtam a fejem. csak álltam az alsóneműmben – bámultam és bámultak. Segít a… tudod. hogy igen. Azután hirtelen. Most szórakozottan törölgette arcát. – Csak… Bobby. kezdtem gyanítani. ha egyszer ő bukkant fel az én ajtómban. – Christine… tudod. Próbáltam kitalálni. – Az jó. Adam hogy bírja? – Igazán remekül. – Tudod. szégyentelenül megbámultam. A háttérből horkanás hallatszott. inkább… tudod. hogy minden rendben van-e. hogy hallhassam. Elnevettem magam. Most leteszem. bár a dereka köré törülközőt kerített. az a legfurább az egészben. más irányba indultunk el.– Velem? – Igen. Adamet láttam az ajtóban. ujjaival hátrafésülte és lesimította a haját. Amelia hangja hirtelen kitisztult. Felhatalmazva éreztem magam rá. Inkább nem mondtam semmit. – Újra kuncogni kezdett. csak folytassátok a… keresést. – Hát veled? Tudom. hogy holnap lesz a… a szülinap. – Kenmare-ben vagytok? – Nem. Még az orra és az álla is csöpögött. Csöpögött róla a víz. Amikor felnéztem. A keresésben. mint aki szó szerint úgy rontott ki a zuhany alól. Tényleg minden rendben. mit mondjak. veled. – Elmosolyodtam. Jól van? Miben segíthetek? Nem. – Kihallottam hangomból a reszketést. – Majd holnap beszélünk. a két hét alatt 265 . Miközben egyre többet mutatott meg izmos testéből. – Igen. ez így túl hivatalos. Egyelőre lemondtunk róla. hogy most nem beszélhetek. Tudod. Csak tudni akartam. nagyon hirtelen.

Rám mosolyogott. Mindenki így gondolta. Ahogy Adam alattam szuszogott. visszamosolyogtam. átfontam a karommal és közelebb húztam magamhoz. karjával a testem körül. s ahogy a szél felfújta a ruhát a csípőmre. Végül. Odalent láttam Mariát is. Ajkai az enyémre tapadtak és így maradtunk egy hosszú. odalent mindenki nevetett. Amint lehunytam a szemem. miközben minden érzékem kiélesedett. amikor közös szobán osztoztunk. Féltem. amit meg is mondtam nekik. Még kétszer. még Leo Arnold is. és Simon a tetőn állt. Végtelenül elégedettnek és álmosnak éreztem magam. aki egyetértett a többiekkel. hogy felmászhassak. Szédelegtem. ami eléggé bizarr állapot. mert csak egy rövid ruhát viseltem és nagyon fújt a szél. Maguire nyomozó kerített nekem egy létrát. Valami a szívverésében. Végül mégis felmásztam. Az ágyhoz vezettem. és lenézett rám. Ahogy lefeküdtünk. Szó szerint elaléltam. mint az izgatott küldöncök. hogy minden porcikámmal megosszák a hírt. Azután folytattuk. hogy elhúzódik és úgy dönt. az egész csak tévedés. összezárta ajkait és felnyitotta a szemét. én azonban tiltakoztam. Adam segített ellazulni. amikor már azt hittem. aki Maria mellől nézett. a légzésében.most először átlépte a küszöböt. gyönyörűséges pillanatig. akik alig várják. A szobámban termett és felém jött. Sárga szalag vette körül az épületet. csak az emeletes ház helyét ezúttal a düledező Avalon Manor foglalta el. amíg el nem nyomott az álom. A Hogyan csendesítsük el elménket és aludjuk ki magunkat erről elfelejtett említést tenni: szeressünk bele egy gyönyörű pasiba és hallgassuk a szívverését. hogy húzódik el. a létezésében segített ellazulni minden éjjel. a fejem együtt emelkedett és süllyedt mellkasával. miközben a vízcseppek lehulltak a bőrömre. 266 . mintha a szánk egy örökkévalóságra összeforrt volna. de ő a nyelvével szétválasztotta ajkaimat és a számba furakodott. a lakótelepen voltam Maguire nyomozóval. és az érzések úgy rajzottak bennem. átlépett az ő világából az enyémbe. hogy le kellene tartóztatni közszeméremsértésért. hiszen csak az imént szexeltem Adammel. Elfelejtettem bugyit venni. kezébe fogta az arcomat.

Azután csak másztam és másztam felfelé. Maria és Leo már gurult a nevetéstől. Olyan gyorsan beszélt. A létra teljesen megvadult. Gúnyt űzött belőlem. hogy alkut kínáljon: ha megmentem Simont. hogy egy pisztoly. Hirtelen felriadtam. hogy sikoltva zuhanni kezdjek. mellkasa emelkedett és süllyedt. rajtam és a kudarcomon szörnyülködött. miközben azt kívánta. mielőtt a létra teljesen hátradőlt. hogy a szavai egymásba folytak és teljesen értelmetlenné váltak. hogy megálljon. Meg is mondta mindenkinek – utoljára még hallottam. Maguire. hogy engem fog okolni. letette a pisztolyt a pultra. ide-oda lengett – hol közelebb került Simonhoz. Felkiáltott nekem a létrára. de közben ő is nevetett. Karja szorosan átölelt. hogy le fog tartóztatni. Simont láttam a tető szélén: potyogtak a könnyei és ugyanazzal az arccal nézett rám. Ahogy felnéztem. de előbb meg kell mentenem Simont. bár soha ne találkoztunk volna. ezúttal az igazira. mégis bólogattam. mint akkor éjjel. Azután ott termett Adam is. amit a konyhai pulton álló gyümölcskosárból vett el. Az órára néztem és láttam. én valahogy mégis megértettem. ahogy mindig is lennie kellett volna. ha nem jutok el hozzá és ezért meghal. Épp azt akarta bemesélni nekem. Miután befejezte a hablatyolást. én pedig semmit sem tehettem azért. Láttam rajta. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és a tekintetemmel keresni 267 . hol meggondolta magát és visszakozott. – Semmi. Visszatértem a lakótelepre.Maguire nyomozó megnyugtatta őket. így újra elszenderedtem. így nyélbe ütöttük az egyezséget. – Mi az? – morogta Adam. Simon mellettem állt. ahol pezsgett az élet: a lakásokból kiszűrődött a mindennapi élet zaja. de nem jutottam sehová. talán nem tartóztat le. egy banánt tartott a kezében. ahogy a ruhám folyvást feldagadt és mindent megmutatott. miközben odalent tovább nevettek rajtam. A létra hirtelen elkezdett hátrafelé dőlni. hogy alig húsz percet aludtam.

hogy ez a lakás az otthona. Amint rám nézett. – Ez az otthonom. tudtam. Az éjjeliszekrényen fekvő jegyzettömb után nyúltam és körmölni kezdtem. Aláírásnak oda akartam kanyarítani egy „puszi”-t. hanem mellettem az ágyban. – Meghúzta a ravaszt. amit a feleségével együtt vásárolt és amit a gyermekeire akart hagyni – az első közös lakásukba. mint visszatérni a családjával az otthonba. Mást sem akart. Felkapta a banánt. – Most már hazamehet. Simon elveszettnek és elcsigázottnak tűnt az incidens nyomán. amire oly sokáig gyűjtött. ahol a biztonsági őr az arckifejezésem láttán jobbnak vélte. mielőtt még felébred. megtettem. de sehol sem láttam. Adam már nem alattam feküdt. és hamarosan már a recepción vártam a taximat. El kel ett mennem. hogy a rendőrök átvegyék az irányítást – hiszen én elvégeztem a munkámat. Rosszul tettem. Szívem a mellkasomban zakatolt. hogy mondanom kellene valamit. Talán visszaérek. lebeszéltem a tervéről! –. ha azt hiszi. hogy mindvégig az otthonában voltunk. hogy most ezen agyaljak. Szerencsére Angela volt 268 . Nem szerettem volna. amit megpróbáltak elvenni tőle. ugyanakkor egyre jobban szorongtam. és ahhoz is túl sok időt vesztegettem el. Amint kimondtam. hogy szörnyű hibát követtem el. hogy ezt kimondtam. kitöltenem ezt a feszült csendet. Felkeltem. Hová tűnt mindenki? Megkönnyebbültem. amit tudtam. szívem vadul vert a mellkasomban. hogy hibáztam. szürkévé és lakatlanná vált. Tudtam. Viszlát később. Felültem. melynek az emléke is görcsbe rántotta egész testemet. Vártam. a páni rémülettől és rettegéstől. Húsz perccel később értem a kórházba. és az óra hajnali négyet mutatott. ha átenged. haza a lányokhoz. Amikor felébredtem. Mindvégig azt hajtogatta. a szavak még ott visszhangoztak a fülemben. Majd elmondom. Simon. amint rádöbbentem. hogy rá akarok akaszkodni. de meggondoltam magam. Berontottam az előtérbe. mégsem jött senki.kezdtem Maguire nyomozót. A szoba hirtelen üressé. tudtam. magamra dobtam némi ruhát. izzadtan és ragacsosan az álomtól. ami fegyverré változott.

talán csak öt másodperc. ahogyan az akkor éjjel kimondott szavak – amelyeket valahogy elfelejtettem. hogy hívjam a rendőröket. – Nem maga tehet róla. Reszketett a kezem. Azt mondtam. Hagyta. – Összepréseltem a szemem. de a szemét még most sem nyitotta ki. Simon ágyánál ültem. Amíg Tipperaryben jártam. – A rendőrök már úton vannak. mit mondtam akkor. Segítség nélkül lélegzett. – Próbáltam félretolni az utamból. valahogy kizártam a tudatos gondolataimból – újra ott visszhangoztak a fejemben. mit mondjak. Meg kell mondanom. – Könnyek szöktek a szemembe. – Azért vagyok itt. – Meg kell mondanom neki. Simon. gúnyt űztek belőlem. hogy bocsánatot kérjek.” Hirtelen minden megváltozott. és a könnyek végigperegtek az arcomon. – Szipogni kezdtem. Attól. de most már én is emlékszem. csak hirtelen nem tudtam. egészen másmilyennek tűnt. „Minden rendben. Ők majd hazaviszik a feleségéhez és a lányaihoz. de továbbra is az intenzíven ápolták. ahogyan az öntudatát sem nyerte vissza teljesen. Most már emlékszem. Nem sok idő telt el. engem okoltak és vádló ujjal mutogattak rám. Egy nővér kinézett a szobájából. Attól féltem.szolgálatban. oké? – Határozott hangon beszélt. mennyire sajnálom. ahogy újra láttam magam abban a lakótelepi konyhában. hogy nem öli meg magát. igaz? Haza. Most már emlékszem. hazaviszik. pedig egész idő 269 . – Letette azt a pisztolyt. Megkönnyebbült. ezért egy szemvillanás alatt lehiggadtam. megint magához veszi a fegyvert. – Nem megy sehová. Ettől én is megkönnyebbültem. ezt már megbeszéltük. – Mi a baj. de Angela visszatartott. amit mondtam. annyira boldog voltam. ki hangoskodik. Christine? – Az én hibám volt. hogy lássa. Simon – ismételtem. Nem akartam jelenetet rendezni. amíg le nem nyugszik. mégis annyira hosszúnak tűnt. Maga talán mindvégig emlékezett rá és legszívesebben az arcomba üvöltötte volna. lekapcsolták a lélegeztetőgépről.

ha tudná ezt. – Én csak beszéltem hozzá – védekeztem rémülten. azután felpattantam. mégis… a végén elbotlottam. Odafigyeltem. Szeretném. Most menjen. utasításokat hadart egy másik nővérnek. hogy itt volt vele. miközben halványan elmosolyodtam. azt sugallni. Ha akkor nem vallok kudarcot.alatt másról sem beszélt. Simon. – Nem csinált semmit. aki kudarcot vallott a megmentésében. nehogy még egyszer ugyanebbe a hibába essek. de miután elveszítettem. csak hogy ez az otthona. és annyira sajnálom… Meg akartam fogni a kezét. 270 . annyira kétségbeesetten igyekeztem. végtelen nagy önzés. Hosszú ideig ültünk néma csendben. míg én eljöttem. Először ledermedtem. A nővérek lázas sietséggel ténykedtek. – Adamre és a vele töltött éjszakára gondoltam. amit elvettek magától. de úgy éreztem. hogy oka van annak. Nem vagyok a barátja. – Mit csináltam megint? – Nem csinált semmit. Hibát követtem el. Örülök. tolakodás lenne a legkisebb érintés is. tökéletesen megértettem. amikor hirtelen sípolva életre kelt az ágy mellé állított monitor. vele talán sosem sikerült volna. – Amint berontott az ajtón. Simon Conwayt aznap éjjel halottnak nyilvánították. csak egy idegen. amit tett. Ugyanekkor Angela megjelent és akcióba lendült. hogy minden létező dolgot elkövettem egy másik ember megmentése érdekében. hogy bármi jó is származhat belőle. nem vagyok a rokona. mielőtt visszafordult hozzám. – Helytelen lenne. ne hibáztassa folyton magát.

amikor megtörtént. ám ahogy megláttam az arckifejezését. amit nagy nehezen felépített magában. Sikerült lerombolnom mindent. újra feltöltődni az örömmel és szerelemmel. épp eleget láttam a tükörben. Nem épp az a megjelenés. Hogyan dagonyázzunk a kétségbeesésben Fél hatra tértem vissza a Morrison Hotelbe. az orrom kipirosodott. ő már fent volt. csak visszamászni az ágyba Adam meleg és erős teste mellé. leengedtem a rostélyt és vártam a támadást. Jól ismertem a megbánást. – Sírtál – hallottam. Egyedül erre vágytam. hogy hozzámentem Barryhez. mikor ér véget a kínos pillanat.24. hogy összeszedhessem a holmim és hazakulloghassak Clontarfba. azonnal lehervadt a mosolyom és megszólalt a vészcsengőm. sikerült összezavarnom és önutálatot ébresztenem benne. nem viseltem sminket. biztonságban érezni magam. kezdve azzal a nappal. Nyomban mocskos emberi lénynek éreztem magam. hogy kész romhalmaz vagyok. de mire beléptem a lakosztályba. Csak magamra rángattam a ruhákat és nem fésülködtem meg. kimerülten és teljesen magam alatt. Hát semmit sem tanultam a Simon Conwayincidensből? Mégis mit műveltem itt Adammel? Láthatóan teljesen magába zuhant. aki kihasznált egy magatehetetlent – máris azt vártam. Vajon eléggé hazavágtam ahhoz. mielőtt egyetlen szót szólt volna. Mást se akartam. Elmosolyodtam és szárnyalt a szívem. Belenéztem az előszobai tükörbe és láttam. Már épp beszéltem volna Simonról. hogy távozzak? – Én… nem lett volna szabad… nekem nem lett volna szabad… – 271 . Felkészültem és megacéloztam a szívem. hittel és jósággal. Egy pillantással kezdődött. amelynek láttán minden férfi elolvad. A jégkirálynő bezárkózott az erődjébe. s én tudtam. bőrömet is kicsípte a hideg. a jelenléte önmagában felért egy hatásos orvossággal. hogy egyenest az ablakunk alatt fénylő hídra rohanjon? De akkor hogyan hagyhatnám most itt? Ebben az állapotban? Még ha arra is kér.

Nem lett volna szabad… idejönnöm múlt éjjel. nekem kellett volna odafigyelnem. hogy az övéivel törődtem volna? Szomorúnak tűnt. én pedig rábólintottam. az ajtóról. mintha nagy távolságból érkezne. hogy elmenjek? – Persze. Bebújtam az ágyba és nem vettem tudomást a telefonról. – Próbáltam felemelni az állam. hogy magára hagyjam. – Teljes szívemből bocsánatot kérek. és a jelenlétemmel már különben sem használtam. hogy ott legyél – jelentette ki. de még erre sem tudtam teljes 272 . ahogy elcsuklott a hangom. Ha Maria teljessé teszi a képet. – Vállalom a teljes felelősséget mindenért. – Bocsáss meg. Adam… – Azt akarom. mialatt kapkodva visszavonultam a hálószobába. mégis hittem neki. bár visszacsinálhatnám az egészet. Nem törődhetsz mindennel – mentettem fel a felelősség alól. – Később látlak? – kérdezte. de hogy is tehettem volna. Meg kellett kockáztatnom. amiért… – Önző módon a saját érzéseimre gondoltam ahelyett. nehogy… – Jól vagyok. – Erre semmi szükség. bocsáss meg. – Még mindig azt akarod. – Nem akarlak itt hagyni. amit meg akarsz osztani a világgal. – Hibát követtem el. és erőtlennek éreztem a hangom. – Neked ott van Maria. – Nem. Fejemre húztam a takarót és azt kívántam. – Felejtsük el ezt az egészet. a külvilágról. úgysem lesz szüksége rám. – Kihúzta magát. a nagy parti. Christine. amikor annyira esetlennek éreztem magam? – Sajnálom – ismételtem jobb híján. kérlek. a nagy nap és a nagy hír. bármit gondoljon most. amíg haza nem értem. Erőt vettem magamon és visszafojtottam a könnyeimet. – Nagyot nyeltem. – A partin? Megdermedtem. – Kimerültnek és elcsigázottnak tűnt.próbálkozott. – Mellkasára fektettem a tenyerem.

Adam gyengéden és szeretettel ölelt magához. a kezében két kávéval és egy zacskó muffinnal. A párnám alatt tartottam a telefont.szívemből vágyni. elég volt egy pillantás. különösnek találtam. Távolról sem olyan. hogy Adam áll az ajtóban. hogy én is tudjam: ez a leghelyesebb és legtermészetesebb dolog a világon. az óvatos csókoknak és érintéseknek. hogy Adam többé nem jön el hozzám. Még Adamnek sem. mint aki tudja. Igaz. A családomat és a közeli barátaimat leszámítva senki sem tudta. Előző este nyilván kihallotta a telefonból szomorúságomat. én meg tiszta hülye vagyok. hogy itt lakom. A csengő újra megszólalt. Megszólalt a csengő. Talán ügyet sem vetettem a telefonra és az ajtóra. Repestem a gondolatra. eszükbe sem jut SMS-eket írni. annyira hihetetlenül jó volt az elmúlt éjszaka. amit. 273 . mintha nem lenne helye a habozásnak. Hát senkiről. de ez még nem jelenti. mint az egyéjszakás kalandok – olyan meghitten bújtunk egymáshoz. annyira jó. hogy bárki is bajlódott volna a keresésemmel. egy csók. én pedig. a legtöbb barátomat pedig lefoglalta újdonsült családja vagy másnapossága – hacsak nem Amelia jelentkezett. hogy jobb kedvre derítsen. Tudom. mintha egy lyuk tátongana az életemben. és a tenyerén – vagy ami még jobb. mégis olyan határozottan és magabiztosan. amit még sosem éltem át. mintha már néma ígéreteket tennénk a jövőre nézve. akivel két hete most először váltunk külön. Rettenetesen hiányzott. s miközben tüntetően nem vettem tudomást senkiről. kiről nem veszek tudomást. időről időre ellenőriznem kellett. miközben a lelkem mélyén pontosan tudtam. Olyasmi. nem lettem volna meglepve. S ha bennem meg is fogalmazódott a kétely. vasárnap reggel a legtöbben ágyban maradnak és élvezik a családi örömöket. ha ő áll az ajtóban. egy vízililiomon – felkínálja nekem a szívét. Vagy csak Adam ennyire érti a dolgát. sokkal több pusztán jó szexnél. mert megnéztem. mintha közös múltunk tényleg jelentene valamit. hogy így természetes. ahogy így jobban belegondoltam. Máskor is megtette már. A csengő újra megszólalt.

hogy átjöjjön és zaklasson. Korábban az ő feladata volt. üres CD-tokok. – Tetőtől talpig végigmért. hogy felfedje anyám ékszerdobozát. Néhány rég elhasznált telefon töltője. nálam is meglepettebbnek tűnt. pedig előtte négyszer is megnyomta a csengőgombot. hogy akarjam. erre most csak álltunk. az arcomhoz kaptam mindkét kezem. noha láthatóan nem tettem rá nagy benyomást. Abban a reményben tártam ki. az enyém pedig. – Félresöpörte a szemetet. mint hogy én bőgjek. fülhallgatók. – Szörnyen nézel ki. amelyen kisírhatom magam – erre szembe találtam magam Barryvel. – Mi van a dobozban? – Csak néhány holmid. – Köszönöm – szipogtam. hogy nézek ki. – Akkor miért nem szálltál le a csengőről? – Nem tudom. Forgatni kezdtem a szemem. hogy már semmi sem foglalta le a kezeit. mit csináljon. Talán még két idegen is kedvesebb lett volna egymáshoz. hogy meglátom a vállat. – Tudtam. 274 . Könnyekben törtem ki. feszengett. Most. miközben próbáltam összeszedni magam. mint két idegen. Elvettem tőle a dobozt. ő meg nézze. Ha már egyszer eljöttem idáig… – Megvonta a vállát. – Mert szörnyen is érzem magam. Újra végigmért. míg ő tovább állt. Amikor meglátott. Szorosabbra vontam magamon a kardigánt. mit csináljon. hogy megvigasztaljon. mire hátrahőkölt és nem tudta. csak elvonszoltam magam az ajtóhoz. – Ki mint veti ágyát… – jegyezte meg gyerekesen. még azzal sem törődtem. hogy itt leszel. Sokkal inkább tűnt szánalmas ürügynek. hogy ezt szeretnéd. hogy engedjem. ledobtam magamról a takarót. és nem tudta. – Nem hittem.ahogy kezdtem beleélni magam a kávé és a lelki támasz lehetőségébe.

Maradtam volna? Hogy nyomorulttá tegyem mindkettőnket? Jesszusom… – Megtöröltem kivörösödött szemem. hogy én tehetek mindenről. Nem kellett volna azt mondanom. – Hogy összetörted Julie kocsiját? Hogy lepucoltad a közös számlánkat? Hogy sértegetted a barátaimat? Tudom. A szívem nagyot dobbant. – Tudom. hogy megbántottalak. hogyan mondhatnám még el. hogy úgy szeresselek. amit csak ki tud találni. Sajnálom. – Nem hiszem. – Ezeket egy percig se bánom. tudod… őszintén sajnálom. Félrekapta a tekintetét. hogy hozzám vágja a legbántóbb dolgot. Mi nem vagyunk egymáshoz valók. hogy sajnálom – mormolta. Barry. Mintha minden megbánás elpárolgott volna belőle. – Pontosan mit is? – Kezdett eluralkodni rajtam a harag. – Nem. Gyorsan összeszedte magát. Ez meglepetésként ért. ne – állítottam meg erőtlenül. amit Adam hallgatott és törölt le. Barry? Mert küldtél néhányat… 275 . de akkor sem kényszeríthetem magam. Azután hirtelen zsebre vágta őket. de azt se tudom. Sajnálom. sokkal jobban sajnálom. Barry. Barry. – Azt az üzenetet sajnálom. mintsem képzelnéd. kérlek szépen. Nem tudom. – Még csak azt akartam mondani… – Ne. nem ezt bánom – csattant fel dühösen. Rosszul tettem. még ha próbáltam is elfojtani. hogy fájdalmat okoztam neked. amit. hogy képes vagyok elviselni egyetlen szót is. de én akkor sem rángattam bele másokat. Nem hittem el. – Én csak azt akartam mondani.esetlenül játszott velük. mennyire sajnálom. Barry. hogy van képe hozzá. – Melyiket. mialatt felkészültem rá. ahogyan megérdemelnéd. amit nem hallottam. Csak arra az üzenetre gondolhatott. mi mást tehettem volna. oké? Nagyot nyelt és hosszú ideig hallgatott. Rettenetes dolgot tettem.

– Bántani akartalak… – Nos. hogy anyám végzett magával. hogy egész idő alatt tudtam. – Amelyik az anyádról szólt. hogy szégyenkezzen. kamaszkorától klinikákra és terápiákra járt. hogy „kiköpött édesanyád vagy”. hogyan távozott anyám erről a világról. Bántani akartalak. elvegye a tulajdon életét.Nagyot nyelt. évemet sem töltöttem be. egy mindennél közelebb állt hozzám – az. azután felnőttem. amikor mindenki azt mondta. miközben próbált rendet tenni összezavarodott fejében. majd rádöbbentem. hogy Adam hallgatta le ezt az üzenetet. hogy nem vagyok az anyám. Volt benne annyi tisztesség. meg nem is. amit Amelia anyjának és Adam apjának temetésén felolvastam. Van. amikor már sehová sem tudott menekülni az őt kínzó démonoktól. gyermekként is tudtam. Kamaszkoromra már mindenki azt mondogatta. – Akkor… – Barry hátrálni kezdett. hogy ez a legnagyobb félelmed. Mindig. e tekintetben egyáltalán nem hasonlítok az anyámra. oké? Nem kellett volna azt mondanom. én azért aggódtam. hogy talán túlságosan is. Mindig ő volt a családban a gondolkodó. ezért… Elhallgatott. amikor én még a 4. ahogy Anya tette. a költő. mennyire hasonlítok rá. – Azt mondtad. Tudom. és rájöttem. amikor tudunk is valamit. amiket neki. amit megosztottam a férjemmel – s ami azután is kísértett. Egy hosszú pillanat után leesett. – Szomorúan gondoltam bele. hogy végül. sikerült volna. Tehát mindvégig tudta. 276 . míg én próbáltam befejezni a mondatot. Megtanultam rettegni a bóktól. Ő egész életében küzdött a súlyos depresszióval. legjobban tenném. ami félelemmel töltött el. a szorongó. mennyire hasonlítok Anyára. Megannyi gondolata és költeménye közül. Egy apró titok. megismertem magam. amelyeket élete során papírra vetett. amennyire csak emberileg lehetséges. ha megölném magam. – Megreszketett a hangom. nem kell ugyanazokat a döntéseket meghoznom. hogy a legsötétebb pillanatokban. hogy már tudtam.

277 . mint én. Ezt tényleg elengedtem a fülem mellett. mint Sarah és Luke. hogy így látlak… már nem érzem ezt. – Ha azért hagytál el. – Nem voltunk izgalmasak vagy romantikusak. megnéztem a kijelzőt. és ilyen állapotban nem akaródzott boltba menni. Órák teltek el. de amint abbamaradt a csörgés. Azután eszembe jutott Adam. hogy lássam. Amikor a telefonom csörögni kezdett. hogy elrejtőzzem a világ elől. Maguire nyomozóról. Nem nevettünk annyit. kiről nem veszek tudomást. hogy lássam. és még mindig nem mozdultam. Kilépett az utcára. nekem így volt jó. – Megrázta a fejét. míg én elkezdtem becsukni az ajtót. Tényleg sajnállak. Nyilván négy gyerekünk se lett volna. Sajnálom. hogy nyomorúságosan érezd magad. nem nagyon jártunk el sehová. Talán csinált valamit.Nem tudtam. talán soha nem is jártunk volna. Csak azután állt vissza a szokványos ütemre. mielőtt elnémítottam a telefont. máris kezdődött elölről. – Igazad volt velünk kapcsolatban – hallottam meg hirtelen. A telefonra vetettem magam és lenyomtam a gombot. miközben a szívem vadul vert. és nem utaztuk be a világot. Vacakabbul nézel ki. – A hangja elcsuklott. Elindult a lépcsőn a földszint felé. hogy járd meg a poklok minden bugyrát. hogy fogadjam az utolsó hívást. Betettem az ajtót és visszatértem az ágyba. hogy így jobb lesz. Kikászálódtam az ágyból és megszédültem. ahogy felálltam. mi mást mondhatnék. – Széttárta a karját. – Maguire – vakkantott bele a telefonba. hogy a csörgés abbamaradt. mert azt hitted. hogy semmi emészthető nincs a lakásban. Megéheztem. és menten pánikba estem. mint Lucynak és Johnnak. Azzal újra nekiindult a lépcsőnek. Szélesebbre nyitottam az ajtót. ezért egy pillanatra elhallgatott. Christine. – Nem tudom. de most. A mennyezetet bámultam. Megvártam ezt. – Hagyj üzenetet – mordultam rá. de tudtam. Ami újra jelezni kezdett. – Az elmúlt egy hónapban azt kívántam. mint Julie és Jack. akkor tényleg pocsék lehetett a házasságunk. hogy neked nem.

hogy vonszolja ide a seggét. – Mi ez az egész? Nekem nincs semmilyen… – Jesszusom. hogy hazudjak. – Igen. a Crumlinba – csattant fel türelmetlenül. – Át tudna jönni? Most? – Miért? – Mert arra kérem. – Miért. most nem megy. hogy nem ő az. mint aki menten elbőgi magát. – Nem… nem. Teljesen összezavarodtam. 278 . – Hallgasson ide. aki sokkal pocsékabbul érzi magát. – Akkor gyorsan kapja össze magát. a Crumlin kórházban nagy szükségem lenne magára. Christine – nyögött fel tehetetlenül. de nem tudtam magam rávenni. Át tudna most jönni? – A Crumlinba? – ráncoltam a homlokom. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől. – Kétségbeesetten kutattam valami hihető hazugság után. – Én… nem vagyok túl jól. elveszítette? Mondhatjuk. – Jól van? – Csak jöjjön. Az egy gyerekkórház. Adam jól van? – Adam? – A fickó a hídról.– Christine. mert van itt valaki. – Csak azt akarom. Kérem.

hogy kövessem. Mire megkerültem a sarkot. mint a kutya. Ezt úgy vettem. – Maga sem az az üde rózsaszál – felelt szokott gunyorossága nélkül. a gyomrom tótágast állt és a legrosszabbra készültem. azt tette. miközben a partnerét kerestem. nyomozó. Egyedül akartam lenni. ám amikor csatlakoztam hozzá és szembesültem azzal. Talán erről kellene írnom. Alig tudtam felülemelkedni a sokkon. – Higgye el. Nyakig el kellett merülnöm a mocsokban. miután elveszítettem Simont. amit minden alkalommal. ahogy kilépett a liftből és megkerülte a sarkot. mint felkérést. – Meg akarta ölni magát. Kocogva indultam utána. Hogyan dagonyázzunk a kétségbeesésben. 279 . A füttyszó nyomán odaszaladtam a nyitott liftajtóhoz. Christine Rose önéletrajza. Valami tényleg rossz történhetett. amikor találkozunk: sarkon fordult és otthagyott. Eltátottam a szám. – A lányomat – felelte üresen kongó hangon. – Kit látogatunk meg? – érdeklődtem. Hogyan kérjünk segítséget és őrizzük meg a büszkeségünket Maguire nyomozó a kórház főbejáratánál várt. de még ezt a kis kegyelmet sem sikerült kiharcolnom magamnak. Nem álltam készen erre. Sehol sem láttam. mielőtt az ajtó bezárult és a lift lefelé indult. mennyire nyúzott. próbáltam összeszedni magam. ezt tényleg sajnálattal hallom… – Nagyot nyeltem. Amint meglátott. mindent összekutyultam Adammel és szembesültem Barryvel. hogy beszéljen vele. Maguire nyomozó is eltűnt. ahogy más rendőrt se. – De miért engem hívott ide? – Azt akarom. Rosszabb még a szokottnál is.25. Nyeltem egyet. – Szörnyen néz ki – jegyeztem meg. akinek láthatóan gondolt.

de senkinek sem nyílik meg. Két szót nem lehet kihúzni belőle. kérem. aki kivörösödött szemmel szorongatta ágyban fekvő gyermeke kezét. – Én erre nem vagyok alkalmas. Lesütöttem a szemem. én pedig túl közel állok hozzá. – Felém fordult véreres szemeivel. végig az útvesztőszerű folyosókon. Követtem a kórházon át. – Rávette Simont. Lenéztem a kamaszlányra: sűrű gesztenyebarna haja volt. tudom. Simon Conwayen se segítettem. – Sokan vannak itt. mint az anyjának. A lány bal csuklóját vastagon bekötözték és az ágyra fektették. Azt is tudom. de még most sem engedte el lánya kezét. Csak beszéljen vele. ami nem kis dolog. – Caroline – szólítottam meg halkan. hiszen alig ismerem. mi történt az édesanyjával – tette hozzá. a jobbját anyja szorongatta a kezében. Láttam kettőjüket az őrsön. Ne kérdezze miért. de úgy tűnt. hogy bízik magában. – Ki maga? – Judy lassan felegyenesedett. – Aidan. amíg el nem jutottunk egy kórteremhez. és utána ő is magát kérte. szembetaláltam magam Maguire feleségével. A tizenkét ágy közül csak egyet függönyöztek el. 280 . – Nyomozó… – Aidan – szakított félbe. ami pedig Adamet illeti… – Nem akartam belemenni abba. van érzéke az ilyenekhez. – Mit mondott. Lebeszélte Adam Basilt az ugrásról. – Ó! – Maga ismeri ezt.– Mi? Várjon már! – Végre utolértem és megragadtam a karját. – Értékeltem a gesztust. hogy… – Megrázta fejét. hogy hívjon fel minket. és a szeme megtelt könnyel. Eszembe jutott maga. ami Adammel történt. Ahogy lassan félrehúztam a függönyt. mint az apjának. mit akar tőlem? – Hogy beszéljen vele. hogy megállítsam. Judyval. tiszta kristálykék szeme.

nehéz időszakon mész keresztül. – Miért nem isznak meg egy kávét? – javasoltam Judynak. ez minden. Persze nem mondják ki nyíltan. azután elfordult és sietve távozott a kórteremből. hidd el. Lefogadom. miért… folyton ezt kérdezgetik. de tudom. Tudom. – Én semmi ilyet nem fogok mondani. nem kell. miért. összehúztam előtte a függönyt és leültem Caroline mellé. ha egy kicsit ideülök melléd? Caroline bizonytalanul nézett fel rám. Láttam összeráncolódni Maguire nyomozó arcát. segítettem Judynak elereszteni a kezét. – Itt dolgozol? – Nem. – Christine-nek hívnak. Apád ismerőse vagyok. Caroline gyanakvó pillantást vetett rám. – Nem. – Caroline. hogy bármiben ítélkeznék. Amint hátrébb lépett. Undorító dolgokról beszélnek. – Akkor nem kell beszélnem veled. ugye nem baj. Bólintott és lenézett a lányára. – Miféle dolgokról? – Hogy az apám hozzám nyúlt. és szívesen meghallgatnálak anélkül. Dacosan hallgatott. amíg végiggondolta magában a dolgot. a mamádra ráférne egy kis pihenés. hogy megy ez. Judy még most is a kezébe kapaszkodott. mint aki szégyelli kimutatni az érzéseit. Úgy látom. – Mindenki azért jön. 281 . Undorítóak. Csak beszélgetni akarok veled. Azután meg itt hagyják nekem a brosúráikat. Miután Caroline biccentett felé.– Aidan hívott ide – feleltem. – Azt hiszem. meg ilyenek. hogy régóta itt van. mi jár a fejükben. Nem vagyok orvos. hogy faggasson. se pszichológus. Egy rakás brosúrát hagytak már itt. Miért.

– Rendőr vagy? – Nem. – Ezért is lenne jó. aki úgy érez. És minden közöttünk marad. pedig már harminchárom vagyok. – Nem hittem. Az egész válla rázkódott. hogy bárkinek elmondok olyasmit. kihez fordulj vagy kivel beszélj. amit nem akarsz. összeszedte magát. Ha nem tudod. Jól tudom. végiggondolta a dolgokat. Néha jót tesz. Caroline. nem kell amiatt aggódnod. miért nem akarsz beszélni a szüleiddel. hogy a mamám gyerekkoromban megölte magát. ha beszélünk a dolgokról. hogy van bárki… – vallotta be. – Az rossz lehet. – Felvágtam az ereimet a csuklómon. hogy mit kellene vagy nem kellene tenned. ha velem szóba állnál. Erre már felnézett és odafigyelt rám. Caroline arca eltorzult. A lány vetett rám egy lapos pillantást. ha hangosan is kimondjuk őket. igaz? Az apám még mindig zavarba hoz. megteszem. mint te. – Tudom. – Négyéves voltam. Caroline bágyadtan elmosolyodott. amit tudok. milyen olyasvalakivel élni. – Felé nyújtottam egy zsebkendőt. Én nem fogok ítélkezni. – Felemelte a kezét és 282 . – Akkor miért kért meg erre az apám? – Mert tudja. Próbálta elrejteni ép csuklójával. csak meghallgatlak. ahogy sírni kezdett. ahogy görcsösen zokogott. Olyan kínos. mintha elfeledkezett volna róla. amikor végzett magával. Mindig van valaki. – Akkor most már tudod. – Mindig van valaki. nem mondom meg. nekem bármikor szólhatsz. akihez lehet fordulni. A másik ernyedt és mozdulatlan maradt. míg a másik csak mozdulatlanul feküdt az ágyon. azután az ép kezével babrálni kezdett a takaró szélén. aki meghallgat és segít. Mindig. – Ó! – Lenézett bekötözött karjára. Megtörölte a szemét.

mint megvédeni téged. – Újra sírva fakadt. – Soha nem gyűlöltem őt. hogy ott vagyok. azt vártam. odakint a szakadó esőben. ahogy felöltözve ült a kerti napozószékben. A borotvámmal akartam csinálni. de túl nehéz volt. hogy lássam. Mintha meg akarna ölni. mit szúrtam el. csak hogy „érezzen valamit”. Mint egy dilisre. és anyám. de semmit sem akar annyira. – Tovább zokogott. hogy még nem tudják. mert nagyon beijedtem. pedig szerettem és másra se vágytam. – Felmentem a netre és megnéztem. – Most biztos azt hiszed. tekintetében a színlelt vidámsággal. Különben is rá fognak jönni. – Te is ezt érezted? Gyűlölted a mamádat? – Dehogy – csitítgattam könnyes szemmel. Alig tudtam felszakítani a bőrt.megmutatta a kötést. hogy miért. – Anya meg csak kiabált velem: Mit tettél? Mit tettél? Esküszöm. Vissza kellett mennem a netre. Végül lementem a mamámhoz és megmutattam neki. ahogy rám néz. – Az arcomat fürkészte. erre nem történt semmi. míg azon tűnődtem. A kezét szorongattam. Halálra rémültem. hogy megy ez. Semmi sem történt velem. soha egyetlen pillanatra sem. hogy segíthessenek. – Mi volt ennyire elviselhetetlen a számodra? Mi történt? – Nem mondhatom el nekik. ahogy hazajöttem a suliból. csak hogy mellém üljön és velem legyen. akkor sem éreztem a jelenlétét. Megrémült és megdöbbent. hogy meghaljak és ne kelljen látnom. és fájt is. A szüleid azt szeretnék. Megráztam a fejem. legszívesebben visszamentem volna a szobámba. Caroline. tudja-e egyáltalán. Még soha nem láttam ilyen dühösnek. mintha csak nyaraláson lettek volna. amikor hazaértek a kórházból. Még amikor együtt voltunk. – Lehajtottam a fejem. Az iskolában 283 . mikor esik le nekik. mintha eddig nem vettem volna észre. kész csoda. ha minden jóra fordulna. vártam a halált. ahogy eszembe jutott apám. Apa meg folyton faggatott. pedig rohadtul véreztem. Csak fájt. Meg akarnak érteni. Csak feküdtem az ágyon. – Nem akar megölni. hogy újra megpróbáljam. teljesen becsavarodtam. – Meg fognak ölni. Mindennap.

nemhogy mások. hánynom kellett magamtól. talán egy barátja elvette a telefonját és feltette. kurvának meg ilyeneknek hívtak. vagy valahogy feltörték a fiókját. Még Aisling se… – Elhalt a hangja. Felmentem megnézni. de aztán még rosszabb lett: mindenfélét hagytak a szekrényemben. Most már rám se néz. akivel beszélhetnék. Én nem bírtam nézni. de… – Mit mondott? – Nem állt szóba velem. hogy csak nekünk veszi fel. aztán egyszer csak nem volt többé a barátom. amit mindenki megtudott? – találgattam. hogy bárkinek is megmutatja. hogy a barátaim. ahogy ilyeneket csinálok.mindenki tudja. Azután egy nap 284 . engem bámul. aki segítene. csúfoltak a Facebookon és szarságokat terjesztettek rólam. Sokan csak nevettek rajta. – Én meg hittem neki. Ő meg engem okolt az egészért. és mindenki elkezdett csörgetni. és esküszöm. Pedig csak poénból csináltuk. róla is ilyeneket terjesztettek. – Elvörösödött az arca. hogy fent van a Facebookon. a könnyek végigperegtek az arcán. Így megy egy hónapja. Meglepettnek tűnt. Caroline. Azok. akivel ez történik. Valamilyen… kínos helyzetbe kerültél? – Azt mondta. Hogy is lehetett volna? – Történt valami. magunknak. Ahogy bólintott. Nincs senkim… nincs. A legjobb volt barátnőm. Aztán elkezdték belerángatni Aislinget. már vagy ötéves korunk óta. még csak rám se nézett. de mások irtó dühösek lettek. Azt hittem. akikről azt hittem. először a barátom maradt. durva dolgokat. – A neten? Újra bólintott. Még a saját barátaim is. Amikor mindenki engem szekált. Azután egy barátom rám írt. rajtam nevet és elmond mindennek. – Te tudod? – Nem te vagy az első. arcára kiült a zavar és az árulás felett érzett fájdalom. Nem hittem róla. – Aisling a barátnőd? – A volt barátnőm.

a képébe nevetett és gúnyt űzött belőle. hogy felvegyék. Caroline-t se irigyeltem. de a video csak három hete van fent. ha Maguire egyáltalán életben hagyja. miközben napi szinten kipellengérezték a közösségi médiában – abban a nagyon is szűk világban. lehajtottam a fejem. el tudtam képzelni Maguire nyomozó reakcióját. aki tetszett neki. túlságosan szégyenkezett és félt. és ahol a hazugságok baktériumokként tenyésznek. hogy alig hittem a szememnek. meghittség és szex? A fiúk és lányok mintha aknamezőn járnának. Már azelőtt venni kezdte. Megértettem Caroline-t. Caroline? Megdöbbentette a kérdés. milyen szarul érzem magam. hogy nincs más kiút. miért érezte úgy. mire kibökte: az egyik házibulin kényeztette kicsit a fiúját. Nyilván pokollá fogja tenni a fiú életét. megmondtam neki. és beletelt egy kis időbe. – Szexeltetek. Egy rakat celeb lett híres attól. ahonnan senki sem menekülhet. nehogy „szűzkurvának” tartsák. Próbáltam nem törődni vele. Olyan gyomorforgató gonoszsággal találkoztam.elkaptam. de ezek után még örülhet. akkor sem hagyhatta abba. hogy ezt csinálta. saját kezébe veszi a dolgot és örökre véget vet a szégyennek. miután mindketten túl sokat ittak. Úgy döntött. A fiú találta ki. Nézd csak meg. A barátai megtagadták. örülhetnék. amikor teljesen átértékelődtek az olyan fogalmak. – Odaadta a telefonját. Nem is értette. fájdalomnak. és amikor Caroline látta ezt. mielőtt bárkinek esélye lenne kiirtani őket. a fiú. – Mikor történt mindez? – Fortyogni kezdett bennem a harag. Próbáltam tovább járni a suliba. hogy esélye lett volna tiltakozni. hogy ez így nem mehet tovább. nem törődtem velük. – Úgy két hónapja. mint a bizalom. Azt mondta. kitaszítottságnak – végleges 285 . és végigpörgettem az üzeneteket az úgynevezett barátaitól. mi bajom. s ha én így éreztem. Szegény lány. „meg fogják ölni” ezért. mire csak bámult rám és nevetett. mostanra mind milliomos. attól tartott. de még most is üzengetnek nekem. De hát ez itt a kibaszott Crumlin! Ezzel akarjak híres lenni? Meg milliomos? – Újra sírni kezdett. Manapság tizenévesnek lenni. hogy a szüleihez forduljon. Kinevetett.

– Mondja már! – parancsolt rám. ahol Judy egy műanyag széken ült és félig kómában meredt maga elé. hogy nem haragszik. Meg kell mondania neki. amint a közelébe értem. – Elmondod nekik? – kérdezte vékonyka hangon. hogy beszélni akar erről valakivel. – Légyszi? Elbúcsúztunk. hogy kapcsolatban marad velem vagy felhívja a brosúrák gazdáit. – Aidan. 286 . És hogy magához mindig fordulhat. amíg meg nem ígér valamit. Judy helyeslően bólogatott. Kiléptem a folyosóra. és ez mostantól minden döntésére kihat majd. mintha ezzel akarná megerősíteni minden szavam. – Nem – jelentettem ki. Pedig ez a fájdalom sem tarthat örökké. Ne most. de ahol fájdalom van. Ha segíteni akar neki. Hogy nem utálkozik. – Hallgass rá. – Judy a karjára tette kezét. – Pontosan tudja. nem szükséges kioktatnia. ott gyógyulás is – a magányból új kapcsolatok szövődnek. mekkorát hibázott. és jelenleg az elutasítás a legnagyobb félelme. hogy továbbjussunk a következőkre. Csak túl kell élnünk őket. Ne akarja éreztetni vele. Caroline megígérte. Talán egész hátralévő életében viseli a sebeket. – Kordában kell tartania az indulatát. amikor ilyen védtelen és sebezhető. hanem adja meg a támogatást. mint egy ketrecbe zárt vadállat. A tekintete úgy járt kettőnk között. – Most a feltétlen szeretetére és támogatására van szüksége. míg Maguire nyomozó úgy járkált. Hogy szereti. sosem felejti el. az elutasítás új lehetőségeket nyit meg. ahogy ott feküdt az ágyon. Ez is csak egy pillanat. Véznának és gyerekesnek tűnt. Caroline retteg a reakciójától. amire szüksége van. – Nem mondok semmit. a pillanatok pedig elmúlnak. ne törjön pálcát felette. Úgy meredt rám. mint aki készül leharapni a fejemet. ha valaha úgy érzi. mi történt. milyen ostoba.megoldást keres egy átmeneti problémára. Hogy nem szégyelli magát miatta.

amikor úgy tűnt. Caroline a lánya. Judynak az ujjai is belefehéredtek. amíg a fortyogó düh helyét át nem vette az atyai aggodalom és a gyengéd szeretet. én pedig velük maradtam. akit én szerettem. vagy a fiúhoz. ahogyan kéz a kézben elindulnak a lányuk szobája felé. Kimerülten hagytam el a kórházat és mentem haza. hogy Maria eljön és szeretni fogja. Ha nem. amit Caroline-tól hallottam. Ideje felhagynia a megfélemlítéssel. Maguire ezúttal meghallgatott. a keresztkérdésekkel.Morgott valamit. ezzel a konoksággal. a férje menten elrohan – vagy a lánya ágyához. míg beszéltem. és végre odafigyelnie rá. talán örökre elveszítettem a férfit. aki ezt művelte vele –. úgy szorongatta a karját. Aidan. ami leginkább fenyegetésnek hallatszott. Adam épp csak elindult a gyógyuláshoz vezető úton. Azután láttam. hogy felkészüljek a születésnapi partira. Azután elmondtam nekik. Akkor is mélyen belevájta a körmét. és egymásnál keresnek támaszt. Reméltem. hogy már jó helyen van. 287 . – Komolyan beszélek. Noha állította. Most nem egy bűnözővel van dolga. de végül nem tette.

26.
Hogyan szabaduljunk ki a 22-es csapdájából
Amikor késve megérkeztem a városházára, Adam a főbejáratnál
köszöntötte a vendégeket. Csak úgy sugárzott a szmokingjában; a
lélegzetem is elállt, amint kiszálltam a taxiból. Csak amikor a
taxisofőr rám förmedt, hogy csukjam már be az ajtót, mert kiengedem
a meleget, akkor döbbentem rá, hogy földbe gyökerezett lábbal
meredek a látványra.
Nővéreimmel ellentétben, akik már megérkeztek és vadonatúj
estélyit vettek az előkelő alkalomra, én tarka ruhatáramból
választottam ki a hangulatomhoz leginkább illő darabot: megbízható
hosszú fekete ruhámat, magas nyakvonallal, felsliccelt combrésszel
és hát nélkül. A sliccelés valamivel feljebb hasadt, amikor kiléptem a
taxiból. Miközben takargatni próbáltam csupasz combomat, feltűnt,
hogy Adam már nem köszönti a vendégeit, hanem felém fordul, hogy
kevéssé kecses, ám annál jellemzőbb belépőmet figyelje. Amint
kiszabadítottam a kocsiból a másik lábamat és megigazítottam
műszőrme galléromat, nekiindultam a lépcsőnek. Adam ezalatt sem
vette le rólam a tekintetét, ettől minden ízemben olyan csupasznak és
kiszolgáltatottnak éreztem magam, mint álmomban a létrán, pedig ez
alkalommal volt rajtam bugyi. Örültem, ha megalázottságomat és
szívfájdalmamat leplezni tudtam előle, nemhogy a szemébe nézzek.
– Gyönyörű vagy – suttogta.
A legkevésbé sem tűnt elveszettnek, annál inkább higgadtnak,
erősnek, határozottnak és ébernek. Újra láttam az elmúlt napokban
megismert Adamet, akihez még nem volt időm hozzászokni.
– Ööö, kösz. Nem volt túl sok időm a készülődésre. Találkoztam
Barryvel, azután segítenem kellett valakinek… és nem tudom,
hallottad-e, de Simon Conway, a fickó, aki… tudod… szóval az
éjszaka meghalt. S mindez azóta történt, hogy ma reggel eljöttem
tőled, úgyhogy minden visszatért a régi kerékvágásba. – Még mindig
annyira sajnáltam magam, hogy könnybe lábadt a szemem, ezért félre
288

kellett fordulnom.
– Várjunk csak… micsoda? – kérdezte aggódó hangon.
– Melyik részt nem értetted?
– Simon meghalt az éjjel? – Minden szín kiszaladt az arcából. –
Ezért mentél el?
Bólintottam.
– Igazából azért, mert eszembe jutott valami, amit el kellett
mondanom neki. Nem sokkal ezután megállt a szíve. –
Megborzongtam. Nem volt jó nap: halállal kezdődött, és reméltem,
hogy nem azzal ér véget.
Adamet láthatóan megrázta a hír. Úgy tűnt, a vártnál mélyebben
együtt érzett Simonnal.
– Szóval eljött?
Beletelt egy pillanatba, amíg feldolgozta a hirtelen váltást, de
utána már jól vette – úgy, ahogyan szerinte elvártam tőle.
– Nem, még nem.
– Ó! – lepődtem meg. – Azt hittem, hétre itt lesz.
– Én is. – Újabb nyugtalan pillantást vetett az ajtó felé.
Néhány perc maradt nyolcig.
A mérhetetlen megkönnyebbülés nyomában ezúttal is ott járt az
elmaradhatatlan rettegés, amint a 22-es csapdája újra rám zárult. Ha
a dolog nem jött össze Mariával, Adam nem az én karomban keres
vigaszt, hanem a hullámsírban. Mariának el kellett jönnie, hogy
elmondja, mennyire szereti őt, máskülönben Adam meg sem állt
volna az első hídig vagy toronyig, akkor pedig hiába szerettem.
Hirtelen mindennél fontosabbnak tűnt, hogy ne engem válasszon,
ahogyan én se őt.
– Figyelj rám, Adam. – Közelebb húzódtam és a szemébe néztem.
– Ha ma este mégse jönne el, szeretném, ha a válságtervre gondolnál.
Tudom, hogy megegyeztünk, de szeretném, ha tudnád, hogy nem…
helyeselném. Nem akarom, hogy… – nyeltem egyet – … megöld
289

magad. Gondold végig, amikről beszéltünk. Emlékszel a tervre?
Túlélted az elmúlt két hetet, igaz? Használd az eszközöket, amiket a
kezedbe adtam. Ha bármi rosszul sülne el ma este… Persze nem fog
– tettem hozzá sietve –, de ha mégis, emlékezz arra, amit tanítottam.
– Boldog szülinapot! – hallottam a hátam mögül egy csilingelő
hangot. Épp amikor a legnagyobb diadalt kellett volna éreznem,
eluralkodott rajtam a teljes megsemmisülés érzése.
Adam nem fordította el a tekintetét.
Maria csatlakozott hozzánk.
– Bocs, megzavartam valamit?
– Dehogy – pislogtam szét a könnyeimet. – Örülök, hogy sikerült
eljönnie – tettem hozzá rekedt hangon. – Tessék, itt van. A magáé.
– Mindent elintéztél? – kérdezte Apa, miután csatlakoztam
hozzájuk.
Csak egy biccentést tudtam kipréselni magamból; nem bíztam a
hangomban, és a tekintetem is kezdett elfátyolosodni.
– Ó, mennyire tudtam – karolt át Brenda kedvesen. – Belezúgtál,
igaz? Nesze. – Lekapott egy pezsgőspoharat az arra suhanó pincér
tálcájáról. – Rúgjunk be, attól majd jobb kedved lesz.
Ahogy belekortyoltam a buborékokba, azt kívántam, bár így lenne.
– Ha már a szívfájdalomnál tartunk – jegyezte meg Adrienne –,
szétmentünk Grahammel.
A család nem ugyanúgy reagált, mint az én szerelmi bánatomra.
– Nincs is sajttorta – állapította meg Apa csalódottan. – Manapság
miért nincs sajttorta?
Megvontam a vállam.
– Pedig az olyan rafinált – tette hozzá értetlenül.
– Nem mintha bárkit is érdekelne, de valami nem működött
közöttünk – pufogott Adrienne.
– Talán a pénisz – vágta rá Apa, mire önkéntelenül is kuncognom
kellett.
290

– Ez az, kislányom! – kacsintott rám. – Mondd csak, melyik az a
rossz életű barátnője, aki miatt olyan sokat dolgoztál? Legalább egy
zord atyai pillantást hadd vessek rá.
– Nem kell, Apa. – Felsóhajtottam. – Tökéletesen összeillenek, az
ég is egymásnak teremtette őket. A fickó képes lenne levetni magát
egy hídról, ha nem szerzi vissza. Mi lehet ennél romantikusabb?
– Szerintem ez cseppet se romantikus. – Adrienne még mindig
csalódottnak tűnt, amiért a bejelentését tapintható közöny fogadta.
– Sokkal romantikusabb megmenteni valakit attól, hogy leugorjon –
vélte Brenda.
– Szerencsés vagy, hogy neked sikerült megmentened – jegyezte
meg Apa, mire mindnyájan elhallgattunk.
Csaknem harminc év telt el, amióta Anya eldobta az életét, és Apa
arra ment be a fürdőszobába, hogy a padlón fekszik, mellette az üres
gyógyszeres üveggel. Azt is bevallotta nekünk, hogy nem próbálta őt
megmenteni, amit mind a magunk módján dolgoztunk fel. Brenda
megértette; Adrienne elfogadta a szempontjait, de akkor is azt
kívánta, bár hamarabb hívta volna a mentőket; én hónapokig nem
beszéltem vele. Tizenkilenc évesen már a főiskolára jártam, amikor
elmondta nekem, én meg abban a hitben, hogy bárkit képes vagyok
megmenteni – de legalábbis megpróbálnám –, közöltem vele, hogy ezt
sosem bocsátom meg. Pedig nem lehetett könnyű akkoriban Apának,
aki korábban hat alkalommal is megmentette a feleségét – kétszer
újraélesztette, kihúzta őt a kádból, és a jóisten tudja, még mit nem
tett. Annyiszor rohant vele a kórházba, hogy egyszerűen nem akart
tovább próbálkozni; nem próbálta többet meggyőzni arról, hogy
maradjon.
– Tudod mit, Apa? – szólaltam meg hirtelen. – Szerintem
megmentetted. Megváltottad a szenvedéstől. Már nem akart itt lenni
velünk.
Ez annyira meghatotta, hogy el kellett fordulnia, amíg össze nem
szedte magát.
– Ott van – mutattam Mariára, amint Adam előtt a terembe lépett.
291

– Nem is tudom, hogy kezet rázzak-e Adammel vagy inkább
megnyaljam az arcát – tűnődött el Brenda.
– Légyszi, inkább rázz vele kezet.
– Az az? A vörös szájú? – tudakolta Adrienne.
– Te meg őt nyalnád meg, igaz? – kérdezte tőle Apa.
Adrienne felkacagott.
– Tudtam – sóhajtottam fel. – Mondtam nektek, hogy gyönyörű.
– A maga Morticia Addams módján – ismerte el Brenda.
Miután bevonultak, Maria kedvesen üdvözölte a vendégeket,
akiknek a zömét láthatóan ismerte a régi időkből. Felhajtottam a
pezsgőt és kikaptam a poharat Brenda kezéből.
– Hé! – tiltakozott, azután feladta.
A többi pohár is csilingelni kezdett, ahogy mindenki a színpadon
álló alak felé fordult, aki próbálta lecsendesíteni a tömeget.
A férfi köszönetet mondott néhány illusztris vendégnek – a
kereskedelmi miniszternek, de nem a miniszterelnöknek, akit Apa várt
–, s valahányszor megnevezett egy fontos személyt, Apa elismerő
arcot vágott. Beszélt Mr. Richard Basil tragikus haláláról, a szerető
apáról, aki fájó űrt hagyott maga után (láthatóan nem ismerte őt
személyesen), azután bejelentette Adamet mint a Basil édességgyár új
elnök-vezérigazgatóját. A tömeg üdvrivalgásban tört ki, ahogy Adam
a színpad felé indult.
Felhágott a lépcsőkön és elfoglalta a helyét, sziporkázva, akár egy
filmcsillag.
– Egy közeli barátom segített megfogalmazni ezt a ma esti
beszédet. – Tekintete végigpásztázott a tömegen. Maria büszkén
mosolygott felé; az én torkom elszorult.
– Nem igazán tudom, hogy beszéljek az érzéseimről, és az ilyen
esték nem könnyítik meg számomra a dolgot, de most úgy érzem…
óriási megtiszteltetés, hogy ennyien eljöttek. Hallottam, ahogyan az új
kezdetről beszélnek, bár én sokkal inkább reménykedem egy
sikertörténet folytatásában, a vállalat újabb fellendülésének
292

kezdetében. Úgy érzem… rengeteg elismerő szó hangzott el apámmal
kapcsolatban, de bármennyire is tisztelem a jószándékot, a többségük
arcpirító hazugság.
Ezzel nevetést csalt ki a tömegből.
– Apám talán nem lopta be magát sokak szívébe, de a feladatát
remekül végezte.
Többen helyeslően bólogattak. A tömegben kiszúrtam Arthur Mayt,
az ügyvédet.
– Szívét-lelkét beleadta az üzletbe. Ami azt illeti, annyi energiát
ölt ebbe, hogy másra nem is nagyon maradt neki.
Újabb nevetés.
– Úgy érzem… büszke lehetek, hogy én leszek az utódja, hogy
méltónak tartanak a feladatra. Tudom, hogy az igazgatótanáccsal és az
új ügyvezető igazgatónkkal, Mary Keegannel vállvetve küzdünk majd
céljaink eléréséért. Úgy érzem… készen állok. Talán nincs sok
tapasztalatom és ismeretlen számomra a feladat, de apám és
nagyapám példája mindig ott lebeg majd a szemem előtt, miközben a
Basil legnemesebb hagyományait követve terveket kovácsolunk a
jövőre nézve. Végezetül hálás szívvel szeretnék köszönetet mondani
azoknak, akik megszervezték ezt az estét, s akik jóvoltából idáig
jutottam. – A tekintete megállapodott rajtam. Hatalmas csend lett.
Megköszörülte a torkát. – Teljes szívemből köszönöm.
Miközben mindenki tapsban tört ki, én sietve utat törtem a
tömegben; alig győztem kimenekülni a teremből, ahol levegőt se
kaptam. Lerohantam a lépcsőn, és hálásan, amiért a beszédek alatt
kiürült a mosdó, bevetettem magam az első fülkébe, ahol könnyekben
törtem ki.
– Christine?
Megdermedtem Brenda hangjára. A mosdó hamar megtelt, miután
véget értek a beszédek, mostanra már sorok álltak a fülkék előtt. Ki
akartam várni, amíg püffedt szemem leapad egy kicsit, mielőtt
megkockáztatom, hogy könnytől maszatos arccal kikémleljek a
résnyire nyitott ajtón. Gondot csak az okozott, hogy hosszúra nyúlt
293

Christine? – Szerintem ez nem működik és bezárták – közölte valaki odakint. – Adam is ott van veled. mint az anyám. és hogy egyikük sem mert bemenni a fülkébe. Most komolyan. és csak arra vágytam. akit mindig minden túlságosan aggasztott. és bőszen gépelni kezdtem egy SMS-t a nővéreimnek. miután egy örökkévalóság óta erre várt. és rögtön meghallottam egy nő hangját. – Sürgetést éreztem a hangjában. amivel egy csapásra véget vetettek a próbálkozásnak. Ezzel elárultam magam. – Biztos a felfújt miatt… – Eltűnt – tudtam meg Brendától. – Adam? Miért lenne itt? – bukott ki belőlem. – Adrienne lehalkította a hangját és közelebb húzódott az ajtóhoz. Azt felelte. legalábbis nem a kishúguk előtt. sejtelme sincs róla. aggódva. Az arcokat. – Mielőtt elment. Csak Brenda és Adrienne aggódó arcát láttam – az arcokat. – Nem tudod. Rémülten kaptam elő a telefonom.bentlétem miatt állandó beszédtéma lettem az odakint várakozók körében. – És nincs Mariával. amelyek mindig megőrizték a részvétlenség látszatát. Christine. hogy húsz nő egyszerre meredt rám. hogy hagyjanak békén. hol van. míg én bőszen 294 . de nem találják sehol. semmi mást nem hallottam. mielőtt megkérdeznéd – tette hozzá Adrienne. – Te nem hallottad? Behozták a tortát. szinte páni rémülettel néztek rám. arra az esetre. mintha azon át próbálna suttogni. A pulzusom hirtelen ott lüktetett a fülemben. Már az sem érdekelt. – Itt vagy. ha ne adj’ isten mégiscsak olyan lennék. Christine? – kérdezte Adrienne az ajtó túlsó felén. Éppen ez járt a fejemben. hogy kiszabaduljak. de ők már ököllel döngették az ajtót. amelyek sosem árulkodtak aggodalomról. – Nem jöttek össze. Kitártam az ajtót. őt is megkérdeztük. hol lehet? – kérdezte Brenda. – Christine? – kiáltott Adrienne.

Végigfutottam a Parliament Streeten és ráfordultam a Wellington Quay-re. Ahogy közeledtem a híd felé. hová ment. ahol két héttel korábban. – Kétszer is összetörte a szívét! Hát tényleg nem látja. – Nem hiszem el. a Ha’penny Bridge-re. kapkodtam a levegőt. mire riadtan felém fordította az arcát. – Könyörgöm. És a kilátásra. végre megláttam. ne csináld! 295 . ahol magamra vontam a szombat esti mulatozók pillantásait és megjegyzéseit. egyik kezemben műszőrme gallérommal.turkáltam a fejemben és átfésültem minden beszélgetésfoszlányt. Gondolkodj. – Tudja – mormolta Adrienne. nem közelebb. és lángolt az egész mellkasom. – Hajrá. Belerohantam a fagyos hidegbe. sötéten a három lámpa narancssárga izzásában. hol lehet. most ne ezen agyaljunk. Előre eltervezte az egészet. ami kísérteties fénybe vonta őt és az egész hidat. A tetőtéri lakosztályra és az együtt töltött éjszakára gondoltam. – Nem. de egy üvegcserép a csupasz talpamban semmivel sem tűnt vonzóbb alternatívának. így Pat legfeljebb távolabb vihetett volna a hídtól. Tűsarkúban szaladni nem könnyű feladat. Megdermedtem. A hideg az orrlyukamat égette. Nem maradt időm erre. milyen rendkívüli fickó? Mellette kellett volna maradnom… mégis mit gondoltam? – Oké. Ugyanott állt. maga alatt a zöld fényfüzérrel. A távolból már idelátszott a híd. az utolsó éjszakánkra. – Hiába is próbáltam értelmesen gondolkodni. – Adam! – sikoltottam. Tovább szaladtam. Kimerültségem dacára tovább gyorsítottam és felszáguldottam a hídra. A híd felé jobbra kellett fordulni a Parliament Streeten. aki odakint parkol. ami egyirányú utca. de mintha kihalt lett volna. hogy Maria megint ezt tette vele! – csattantam fel dühösen. Elértem a lépcsőket. Vagy az. Felkaptam a ruhám szélét és rohantam. inkább koncentráljunk arra. hogy bepattanok Pat mellé. Christine! – biztatott Brenda. amiből kiderülhetett. a másikban hosszú ruhám szegélyével. nem tudom.

– Esetlenül felnevettem. – Nem érek hozzád. és nem tudtam. Tudom. oké? A járókelők tovább közlekedtek a hídon. – Csak hát a boldogságot hiába hajszoljuk. hogy a boldogsághoz elég a legegyszerűbb dolog. reszkető roncsként. Azt hiszem. remegve és kifúltan. hogy megismerjem a szerelmet. mit tegyek. Az egészséged. és tudom. hogy segítsek és boldoggá tegyelek. Én nem csak az életbe szerettem bele. Nem szólt egy szót sem. – Tudom. hogy megmutatom a világ szépségét. fájdalmas. de a végén te mutattad meg nekem a kiutat. akivel együtt akarunk lenni. hogy így alakult. hogy úgy érzed. hogy belebotlunk. Esküszöm. Nem tudták. mint egy taposóaknát. amíg olyasvalakivel tesszük. – Megadóan felemeltem a karom. átfagyva. de én mindig ott leszek a vonal másik végén.Aggódó. Az az igazság… – vettem egy nagy levegőt –. Te vagy az én pótolhatatlan kalauzom a boldogsághoz. Azt hiszem. Akkor még nem tudtam ezt. hogy nekem van szükségem rád! Amikor először találkoztunk és azt ígértem. Már valamikor a sprint alatt elkezdődött. mit tehetnének. így csak széles ívben kikerülték Adamet. Zokogtam. – És sajnálom. milyen gyönyörű az élet. hogy nem ezt akarod hallani. jó ideje én sem láttam már a világ szépségét. nem is megyek közelebb. legfeljebb reménykedhetünk abban. hogy nem engem akarsz. és most ott álltam előtte. hogy nem jött össze Mariával… – Próbáltam levegőhöz jutni. milyen mókás. hogy szereted. Ott van neked a Basil és egy bálteremnyi ember. a barátaid… – Nyeltem egyet. – Beléd szerettem. mi a fenét csináljak. Nekem kellett volna tanítanom téged. Neked… – kutattam az agyamban – annyi mindened van. Ezért vettem egy könyvet. Te mutattad meg. de abban is te segítettél. s még csak nem is tudtam erről. – Nagyot nyeltem. – Én. mindig is próbáltam a 296 . mintha semmid sem maradt volna. de ez nem igaz. bármit megteszek. amit le lehet vezetni. akik mind téged ünnepelnek. meglepett tekintettel nézett rám. És tudom. Az igazi szerelmet. őszintén sajnálom. – Tudom. Ez nem valami matematikai egyenlet. fogalmam sem volt róla. Amíg együtt voltunk… te segítettél észrevenni.

Adam arcán mosoly ült. ráadásul halálra fagytam. Még hevesebben rázott a zokogás. ne tedd ezt. turbékoló hangokat hallatott. hogy bárkibe is beleszeressek. mert nekem szükségem van rád! Adam szeme megtelt könnyel. aki együtt töltött napjainkba mást se hozott. ha veled vagyok vagy csak rád gondolok. kívántam és imádkoztam. hogy azok valamiképp utat törjenek agyának abba a részébe. Képtelen voltam rá. hogy többé már semminek sincs értelme. Mindig próbáltam segíteni a körülöttem lévőkön. amibe engem elfelejtettek beavatni. Simonnal kudarcot vallottam. hogy Adam a folyóba akarja vetni magát. Adamet nem veszíthetem el. ami összezavart. amíg nem találkoztam Adammel. Nem tehettem mást a megmentése érdekében. Egészen addig. Nem engedtem magamnak. Nyilván lemaradtak arról a részről. Minden erő elszállt belőlem. – Nézz már rá! – biztatott a bámészkodó nő. hogy ne csak hallja. hogy nem kell szeretet nélkül élned. – Nézz rám – szólalt meg csendesen. Legszívesebben rájuk förmedtem volna: Hát nem értitek? Itt egy élet 297 . olyan emberekkel körülvenni magam. és teljesen kimerített ez a beismerés. akik… biztonságosak. de érezze is a szavaimat. mert én szeretlek. amit nem tudok összeragasztani. Én… csak arra akarok kilyukadni. Ez cseppet sem mulatságos. ne ugorj le. Nem akartam látni. Kérlek. hogy ne legyenek drámák vagy meglepetések. ahogy búcsút int. mintha az egész csak tréfa lenne. – Nem érdekel. ha a szerelmem viszonzatlan is. csak drámát és meglepetést. Olyan férfit választottam. Vártam és reméltem. ami elhiteti vele. Adam! Kérlek.biztonságra menni. mire felemeltem a fejem. Egy páros. Szánalmasnak éreztem az erőlködést. semmi olyan ne törhessen el. mint hogy kiöntöttem neki a szívemet. miért találja annak? A páros is mosolygott. aki a közelben hallgatózott. mert már az boldoggá tesz. Barryre és a kapcsolatunkra gondoltam. akit eleve ismertem.

Végtelen zavaromban a fejemet fogtam és átkoztam a nővéreimet. Megértem. mielőtt tovább menekülhettem volna. hogy soha többé nem leszünk ugyanazok. – Gyere ide – tárta felém nevetve a karját.forog kockán! – A korlát melyik oldalán állok? – kérdezte Adam mosolyogva. hogy úgysem működne a kapcsolatunk. – Micsoda? Ezt meg minek csináltad? Láthatóan szórakoztatónak találta a kérdést. bassza meg… Ne haragudj… A nővéreim azt mondták… Azt gondoltam… Odasétált hozzám. Teljesen védtelenné váltam. Ő is bevallotta. lábával a peremen. én is abban a múltban éltem. ahogyan kellett volna. hogy nem. hogy az elmúlt egy évben nem úgy bántam vele. készen arra. És én nem is akarok 298 . de már tudom. nem a korlát rossz oldalába kapaszkodva. Ha egyszer vége. de ő igazából a régi önmagunk után vágyott. nem a külső peremen. amikor először láttam itt a hídon – a másik oldalon állt. hogy megindította az igyekezet. amivel vissza akartam szerezni. Visszagondoltam arra. de bocsánatot kértem ezért. A hídon állva nézte a kilátást. amilyenek a kezdet kezdetén voltunk. Ahogy most elnéztem. fülig ért a szája. – Basszus… – suttogtam magam elé. Fájdalmat okozott nekem. az élet nem áll meg. – Ó. – Miről beszélsz? Ez valami metafora? Mit jelent? Még most is vigyorgott. Túl sok minden változott. hogy levesse magát. kinyújtotta felém a kezét és megállított. nincs visszaút. – Mi? – ráncoltam a homlokom. Azt hiszem. A tudattól rémülten húzódtam hátrébb. nem akarom újra ezt érezni. átkoztam önmagamat. – Megmondtam Mariának. szilárdan állt a kövezeten. – Mert így érzem. Eltátottam a szám. pedig én tudtam. mintha nagyon is racionálisan gondolkodna. ami csak egyet jelenthetett: nem is akart leugrani. Mosolyogva nézett le rám.

akiről Maria beszélt. hogy Maria újra belém szeressen és én újra beleszeressek az életbe. Segítettél. de azt is meg kell értened. hogy komolyan. hogy valójában igen. mert veled csináltam. Idegesen elnevette magát. megkövülten meredtem rá. A körülmények… – Te vagy az a lány – szakította félbe a fecsegésemet. hogy újra megszeressem az életemet. amiket mondtál? – kérdezte halkan. mi történik itt. te pedig újra megkedveltettél önmagammal. ahogyan a mellkasára fektettem a fejem és újfent tudatosult bennem a tévedésem. de ha te nem lennél. ha nem gondolnám komolyan. Még mindig sokkos állapotban megborzongtam. – Összerezzentem. le akarsz ugrani Maria miatt. hogy nem is szerettem igazán. – Most már tényleg ne nézz így rám… – Bocs – suttogtam. – Nem mondtam volna. Már azt sem tudom. azért élveztem. hogy nem is akartál ugrani. – Persze.visszalépni. – A lány. mert elsősorban önmagammal kell jóban lennem. Nem az határozta meg az életem. Kezemmel még most is az arcomon. 299 . Én meg mindenfélét mondtam neked – nyögtem fel. Talán Maria miatt csináltuk. de miattad esett olyan jól. – Ez nem vicces. Adam felnevetett. most meg azt mondod. amíg fülig beléd nem habarodtam. Jól éreztem magam veled. Adam. hogy vele vagyok-e vagy sem. Én miattam voltam boldogtalan. hogy belém fojtsa a szót. Adam. akiről eddig nem is beszéltél. – Komolyan gondoltad. amiket Mariáért csináltunk. – Milyen lány miatt? – Kezdtem teljesen elveszteni a fonalat. – Maria azt kérdezte: „A lány miatt?” Akkor jöttem rá. Rádöbbentett. Addig próbáltad elérni. mire magához vont. Azokat a dolgokat. és egy olyan lány miatt dobtad Mariát. akkor sem kellene a vízbe ugranom. hogy miért mondtam. Egy perce még azt hittem.

– Feltételeim vannak – állítottam le. hogy még hosszú út áll előtted.– Amikor visszajöttél a hotelbe és láttam. hogy beszéltél Simonról. de nyilvánvalóan nem vagyok szakember. – A zsebébe nyúlt. – Nem. Adam levette és reszkető vállamra terítette a zakóját. amikor… olyan más vagy. én pedig megragadom és a legtöbbet fogom kihozni belőle. magunkra hagytak minket és továbbmentek a hídon. Vacogtak a fogaim. Szóval igen. Adam. Te segítettél hozzá. azután hagytam tovább beszélni. – Csókot! – biztatott minket a nő. hogy sírtál. Ki akartam mondani a nyilvánvalót. Adam visszahúzódott. – Tudom – komolyodott el. hogy néha el fogom szúrni. Elmosolyodott. Azt gondoltam. én… – Csak azután értettem meg. hogy végiggondoljam. Holtbiztos. mennyire megbántad az egészet. 300 . új lehetőséget kaptam az életre. Most úgy érzem. megkönnyítem a dolgod… – Te idióta – mordultam rá. hogy elővegye anyám elveszett fülbevalóját. aki két hete állt itt. majd meghallottam a lépteiket. mit csináljak. amiben csak tudtam. hogy újra az lehetek. én egyszerűen nem tudom. hogy tényleg élvezni akarom az életet. Egymás szemébe néztünk és elmosolyodtunk. – Azért is jöttem ide. ha nem kapok segítséget és nem segítek magamon. milyen messzire jutottam. Segítettem neked mindenben. Nem akarok még egyszer idáig süllyedni. A férfi és a nő ujjongásban tört ki. hogy megcsókoljon. – Tudom. lefagytak a lábujjaim. el akarod mondani. de hosszú idő óta most először érzem azt. de tudom. és továbbra is ezt fogom tenni. Közelebb hajolt. elmegyek ezzel valakihez. azt gondoltam. Teljesen elszúrtam. mielőtt te mondod ki. Nem ugyanaz az ember vagyok. – Ezt elfelejtettem odaadni.

amit akarok. – Igazán? Mi az? – Még csak a címe van meg. Elmosolyodott. azt csinálok. A szerelem kézikönyve. van egy jó ötletem a könyvemhez… Akkor támadt bennem. Sosem a lényegről akartam írni. – Annál többre is szükség lesz. – Akkor majd meg kell változtatnod a nevünket. Ez most regény lesz. hogy tényleg megtörtént. – Köszönöm. hogy tíz évembe került elkezdeni. amikor Adam a híd túlsó vége felé terelt. – Már megtettük. akit szeretek. amiért anyám is részese lehetett életem egyik legnagyszerűbb pillanatának. – Tudod. – Szorosan átkarolta a vállam.– Pat ma reggel találta meg a kocsiban. Én pedig elviszem a hotelszobámba a nőt. 301 . – Csak mi – értettem egyet. hogy ott van velünk. Elmosolyodtam. – Csak mi. – Megpuszilta az orrom hegyét és megfogta a kezem. – Szétáradt bennem a megkönnyebbülés. amikor egész nap a paplanom alatt bujkáltam és az életemet sirattam. Az ihlet olykor a legváratlanabb helyekről jön. de arról fog szólni. hogy találkoztam veled. hálásan. Kéz a kézben sétáltunk át a Ha’penny Bridge-en és biztonságban elértük a túloldalt. Szerintem nem véletlen. Éreztem. – Nem hagyhatjuk ott a partit – tiltakoztam. így senki sem tudja majd. Ujjaim közé szorítottam a kis smaragdot. – Az én szülinapom.

de én próbáltam ügyet se vetni rájuk. – Emlékezzen erre az érzésre. – Jó! – nevettem vele. – Hívja fel Gemmát és kérjen keddre egy időpontot. Amikor a táblát is meglengettem előtte. Hogyan ünnepeljük meg az eredményeinket A Talbot Streeten helyezkedtem el. hogy meggondoltuk magunkat egy példányát. Utolsóként Oscar érkezett. csak azokra koncentráltam. elnevette magát. papírcsákóval a fejemen és papírtrombitával a számban. hogyne. jobb lenne a hétfő. meglepetten nézett fel. – Hát megcsinálta! – kiáltottam fel. Gemma azután tért vissza hozzánk. hogy elpostáztam neki a Hogyan ne csináljunk bolondot magunkból. mégis büszkén vigyorgott. Szerzünk magának munkát. Ahogy megfújtam a trombitát. most. de ha lehet. milyen jó érzés élni. azután másnap újra bejött dolgozni. Másnap az íróasztalomon találtam a Hogyan bírjuk ki egy nehéz főnök mel ettet. Oscar. – Hogyne. valahányszor rossz napja van vagy elbizonytalanodik. akik a szemem láttára szálltak le a buszról. Segít elkezdeni a hetet – tette hozzá aggódó arccal. aki fejét lehajtva koncentrált a lépcsőkre. hogy már szabadon mehet bárhová. „Gratulálok” feliratú táblával a kezemben. és az arca széles mosolyra húzódott. amikor megmondjuk valakinek. Az incidensről egy szót se 302 . A többi utas remekül szórakozott. Sosem felejtem el. – Milyen érzés? – Mintha… élnék! – Hirtelen felugrott és öklével belebokszolt a levegőbe.27. Oké? Lelkesen bólogatott. – Eljutott egészen a városig! Zavartan. A járókelők bosszús pillantásokkal bombáztak. emlékezzen rá. – Gemma újra van? Kedvelem Gemmát.

303 . ha eljönne. hogy az a könyvem hajítófát se ér. hogy szeretünk elidőzni ezeknél. Maguire nyomozó volt az. amikor megcsörrent a telefonom. elhozhatja az öngyilkosát is. Indultunk. amelyek olyanok. ha eljönne. Rég feladtam a keresést a tökéletes helyem után. hogy bedobtam a tóba. Aidan. hol negatívak. amíg Adam az irodájában dolgozott. – Hé. szeretné. még hozzátette: – Ha akarja. de végül annyira felbosszantott. Amekkora cécó van nálunk. – Én is szeretném. a bizonytalanságtól még jobban. – Hétfőn Tipperaryben leszek – árultam el boldogan. mint a gondolataink: hol pozitívak. mindig aggódni fogok. valahányszor erre a pillanatra gondolok. – Köszönöm. az emlék mosolyt csal az arcomra. a csónakházba is magammal vittem. hogy nincs-e valami baja. Oscar továbbment. mi a baj? – kiáltott hátra. és csak még rosszabbul érzem magam attól. mert bármennyire féltem Maguire mondandójától. hogy lemaradtam. Akárhogy is. ha… tudja… készen áll. hogy nem tudom teljesíteni az elvárásait. amíg rá nem eszmélt. Az életünk folyton változó pillanatok sorozata. Előre vártam a következő utat. – Jövő héten lesz a tizenhatodik születésnapja. Megtorpantam. – Megköszörülte a torkát. mint oly sok ösztönös késztetés. Már akkor. hogy mégiscsak teljesítettem az elvárást. ez is értelmetlen. mivel rájöttem. hogy harapjunk valami Oscarral. S bár az emberi természet része. Igen. hogy a belátható jövőben – bármit is tartogasson a számomra – mindig ezt fogom érezni Adammel kapcsolatban. Furcsamód. Mielőtt elbúcsúzott. mielőtt felszállt a hazafelé tartó buszra. Miközben a telefonra meredtem. Egy nap. Felvettem. ha éppen nem velem van. azt hihetné. Ott leszek.ejtettünk. Nem érdemes hagyni. pénteken tartjuk a buliját. készen áll. – Caroline nevében hívom – jelentkezett be. hogy Oscar-gála lesz. most először döbbentem rá arra. és elönt valami hihetetlen elégedettség.

hisz oly sok mindent tehetnek: megváltoztathatják a gondolkodásunkat. VÉGE 304 . megmenthetik az életünket – és még az igaz szerelemmel is megajándékozhatnak. akár a vendégek vagy az érdekbarátok. akár elmúlnak egy szemvillanás alatt. akár hosszúra nyúlnak. máris elhagyhatnak. A pillanataink értékesek. mert a gondolatok jönnek-mennek. Alig érkeznek meg.hogy egyetlen gondolat is megszállva tartsa az elménket. végül úgyis elillannak. és akármilyen hosszú időbe telik megjönniük.

és hogy nem kérdezitek meg soha. A szerelem kézikönyve a 10. hogy a dolgokat új. mindez mennyire fontos nekem. hogy végighallgatjátok. Köszönöm mindannyiótoknak. hogy elfogadjátok. Köszönöm a családnak és a barátoknak a támogatást. tudom. akinek hiánya igencsak fájó lesz a HarperCollinsnál. és én ezt ugyanannyira élvezem. hogy mindig megértő voltál. hova tűnt egy-egy felvázolt ötlet a végleges kéziratból. türelmes és támogató. Hálás vagyok bölcs meglátásaidért. hogy kitaláltam egy új ötletet. hogy ennyi energiád van arra. tudjátok. Veletek szinte mindennap beszélünk. a sorozatból vagy a filmből. Nagyra értékelem a művészi szabadságot. mennyit köszönhetek neked. amikor bejelentem. És köszönöm. Külön köszönet jár Victoria Barnsley-nak. Lynne Drew-nak. hogy támogattál és hittél bennem. mellyekkel mindig segített nekem megformálni a történeteket. amikor arra van szükségem. és a nagy közös fejtöréseket. rohanok a végére. Sok sikert kívánok neked a jövőre. és mindig lelkesen vártad a közös munkát. 305 . Tudom. a te segítségeddel lehettek a történeteimből az olvasók kedvencei. Vagy legalábbis úgy tesztek. és azt is. Köszönöm. túlteszitek magatokat rajta és már rá is térhetünk az élet fontosabb dolgaira. és köszönöm. és hogy izgatottságot színleltek. hogy így szereted a könyveket. Köszönöm. mindig is fogok… Köszönöm: Louise Swannell. melyek csupán a gondolataimban élnek tovább. egy igazi kreatív elmének. Lucy Upton és Moira Kelly. mindig is rohantam. közös kötetünk. azért. Elizabeth Dawson. és mennyire megkönnyítitek és feldobjátok számomra a munka nem írói részét is. El sem hiszem. friss megvilágításba helyezd.Köszönetnyilvánítás Szeretném megköszönni a szerkesztőmnek. amit nekem biztosítasz. mit hoz számunkra a jövő. A következő 10 kötetre fel! Köszönet jár Thalia Suzumának nyugodt és elmés útmutatásaiért. hogy megértetek. hogy csodálatosak vagytok. Martha Ashby.

A következő 10 kötetre fel! Köszönöm Vicki Satlow-nak a kreatív ötleteket. Minden kedves tanácsért. és a „Mi lenne. ezeket a regényben a saját szám íze szerint használtam fel. hogy a gondolataim valósággá váljanak. Mary Lavannek és Anita Kissane-nek. e-maileket. amit kaptam. ha…” mondatok sokaságát. vannak. és hogy mindig feszegette a határaimat és ösztönzött. Köszönöm David. amik általában nem illenek össze. Köszönet jár Michael McCullagh atyának is a segítségért. és aki segít. hogy minél több olvasó felé nyissak szerte a világon. hála nektek megszökhetek (egyébként imádott) fantáziavilágomból… 306 . mely miatt végül átírtam a könyvet egy sokkal jobb sztorivá. köszönöm. bármiféle tárgyi vagy egyéb tévedés kizárólag az én felelősségem. akik megvalósítanak. akik álmodoznak. telefonhívásokat és történeteket.Hatalmas köszönet illeti Marianne Gunn O’Connort. hogy igazán jót írjak. A téma miatt még nagyobb volt rajtam a nyomás. hogy elviseli a rázúduló állandó gondolatfolyamatot. Te az utóbbiakhoz tartozol. őrült kis családom. nekem ehhez egyedül nem lett volna sütnivalóm. Nagyon köszönöm Allison Keatingnek a bWell Klinikánál a rám fordított időt és a véleményét Christine és Adam történetéről. hogy egyben tartottad agyam azon darabkáit. és vannak. akik vágyakoznak. Ihletet merítettem Susan Rose Blauner How I Stayed Alive When My Brain was Trying to Kil Me: One Person’s Guide to Suicide Prevention című kötetéből. hogy jobban megértsem szereplőim megpróbáltatásait. mi lenne. Vannak. ha…” és „Képzeld. Köszönet Pat Lynchnek. Robin és Sonny. Köszönöm Maureen Blacknek és munkatársainak a jogi útmutatást. hálás vagyok. Liam Murphy.