Rose Woods

Roman

Kitaszítottak II.
regény

Roman
Kitaszítottak II.
írta: Rose Woods
2016.
© Minden jog fenntartva
http://www.angyalidemonok.blogspot.com/

Mottó:
Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,
nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom…
(Petrarca)

Prológus

Az angyalok azért teremttettek, hogy a
halandók segítségére legyenek. Végigkísérik életünket, ott
vannak születésünknél, halálunknál, létünk minden egyes
percében. Vigyáznak ránk, óvják lépteinket, és mikor eljön az
idő, átkísérnek a túloldalra.
Mindig is léteztek, és mindig is létezni fognak. Közöttünk
járnak, számunkra láthatatlanul, és hogy minél jobban
végezhessék a dolgukat, mindannyian egy-egy erényt
birtokolnak: jóság, szeretet, tisztaság, hit, bátorság, félelem,
alázat, igazságosság, irgalmasság, engedelmesség, türelem,
szegénység, bölcsesség, remény, mértékletesség, szelídség.
Mindegyik angyal mást-mást mondhat magáénak.
De mint minden lény, mely az univerzumban valaha is
létezett, ők is saját akarattal rendelkeznek, és mint ilyenek,
birtokában vannak a döntés képességének, a hibázás
lehetőségének is. Olykor pedig megtörténhet, hogy olyan
hibát vétenek, amely már megbocsáthatatlan. Akkor
Kitaszítottá válnak, és arra kényszerülnek, hogy örök
kívülállókként tengessék tovább létüket.
Két világ közt rekednek. Nem angyalok többé, de nem is
emberek. Nincs helyük fent az égben, és nincs helyük lent a
földön sem. A többi angyal számára ők jelentik a társadalmuk
legalját. Az emberek előtt pedig, továbbra is titokban kell
tartaniuk kilétüket.
Viszont, ha vállalják a nehézségeket, lehetőségük nyílhat
rá, hogy jóvátegyék a hibájukat azzal, hogy az eszközökben
nem válogatva, harcoljanak a gonosz ellen. De ennek ára van,
mert, hogy új feladatukban is sikeresek legyenek, addigi
legfőbb erényük, amely idáig segítette, de immár csak
hátráltatná őket, hirtelen semmivé válik. A szeretet angyala
Rose Woods – Roman

Oldal 5

képtelen lesz arra, hogy bárkit is szeressen, a kegyelemé,
hogy megbocsásson. A hit angyala elveszíti a bizakodás
képességét, az igazságosságé a tisztánlátásét. Céltudatos,
rideg katonák lesznek, megszabadulva az immár haszontalan
érzelmektől, amely addig meghatározta a létüket.

Rose Woods – Roman

Oldal 6

Első fejezet

Skandinávia, VIII. század, Krisztus
után:
Alrik megtorpant, és hidegkék szemének pillantását
Bjarnira vetette.
– Ugye, most csak a bolondját járatod velem? – kérdezte a
fivérét.
Bjarni olyan tekintettel viszonozta bátyja hitetlenkedését,
ami csakis a fiatalabb testvér sajátja. A sértett önérzet
keveredett
benne
az
ártatlansággal,
valamint
a
felsőbbrendűség biztos tudatával.
– Mondom, hogy láttam. Magukra terítették a bőrt, és
átváltoztak… valamivé. Egy furcsa állattá, a medve és a
farkas keverékévé.
– Ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni – dörmögte
Alrik, csak úgy magának.
– Én is alig akartam hinni a szememnek. Volt velük egy
varázsló. Az csinált valamit a bőrökkel. Én mondom, az a
némber óriási hatalmat kapott az istenektől, talán egyenesen
Freyától tanult. Én még életemben nem láttam ilyen
boszorkányságot.
Alrik elgondolkodva hümmögött egy darabig. Agya máris
azon járt, hogyan tudná megszerezni ezeket a csodatévő
prémeket. Nagy hasznukat vennék a szomszédos törzs elleni
háborúban. Legyőzhetetlenné válnának a segítségével.
– Vezess a kunyhóhoz, amiről beszéltél – utasította a
testvérét.
– Gyere, testvér. Most végre a kisöcséd is tehet valamit
érted, a nagy, erős vezérért.
Rose Woods – Roman

Oldal 7

Alrik csak a szemét forgatta testvére szavai hallatán.
Mindig is tisztában volt vele, milyen versenyszellem dúl
Bjarniban. Egészen kicsi koruktól kezdve, folyton igyekezett
ő lenni a jobb, az ügyesebb, a gyorsabb. Ebben persze nem
volt semmi különleges. A fiútestvérek között egyáltalán nem
volt ritka a rivalizálás és irigykedés. Alrik maga sem tudta mit
tenne, ha ő lenne a másodszülött, így be kellene érnie a
hatalom és vagyon maradékával, miközben születése jogán
fivérének jutna minden befolyás. Ám Bjarni szinte már
betegesen próbált túltenni bátyján. Úgy tűnt, most először
sikerült is neki.
A lehető legkisebb zajt ütve keltek át az erdőn. Az ellenség
a közelben ólálkodott, készen arra, hogy lecsapjon rájuk.
Óvatosnak kellett hát lenniük.
A viskó, amely előtt végül megálltak, rozoga volt és
ugyancsak jellegtelen. Nem látszott rajta, mekkora kincset
rejt. Pedig Bjarni elmondása alapján, ez volt a varázslónő
tanyája, ahová azokat a boszorkányos prémeket elrejtette.
A két harcos óvatosan közelítette meg az omladozó
épületet, amelyen az alacsony ajtón kívül nem láttak más
nyílást. Építője minden bizonnyal úgy gondolta, egy ablak a
zord időjárási viszonyokat tekintve túlságosan nagy fényűzést
jelentene. Beengedné a hideget, miközben a benti tűz, télvíz
idején mindennél nagyobb kincsnek számító melege
könnyedén kiszökhetne rajta. Pedig itt a fák közt, a kis
kunyhó viszonylag védett helyen állt. A növényzet sokat
felfogott a víz felől érkező viharok erejéből.
Alrik az ajtó egyik, Bjarni a másik oldalára állt, hátukat a
kunyhó tapasztott falának vetve. Egy utolsó, egyetértő
pillantást követően Alrik berúgta az ajtót. A korhadt fa
beszakadt a talpa alatt. A fivérek vártak néhány másodpercet,
majd miután egy árva pisszenést sem hallottak bentről,
beóvakodtak az épületbe.
Bátyja figyelmeztető intésének engedelmeskedve, Bjarni
úgy helyezkedett, hogy megfelelő fogadtatásban részesíthesse
Rose Woods – Roman

Oldal 8

az esetlegesen kintről érkező támadókat, ezzel is védve a
vezér hátát.
Alrik szeme nehezen szokta meg a kinti világosság után a
bent honoló sötétséget, amelyet alig tudott elűzni a törött ajtó
keskeny nyílásán beóvakodó fénysugár. Mikor azonban
sikerült neki alkalmazkodni a félhomályhoz, azonnal meglátta
a bőröket, melyekről a fivére beszélt.
A lélegzete elakadt a pompás prémek láttán. Meghallotta
Bjarni önelégült, halk kuncogását.
– Látod, igazat mondtam.
– Az majd még kiderül – morogta az idősebb testvér, de
azért felnyalábolta a bundákat.
– Most igyekezzünk, míg a banya vissza nem ér. Különben
megnézhetjük magunkat.
Alrik követte fivérét, ki a napfényre. Hevesen dobogó
szívvel pillantott időnként a háta mögé, miközben hosszú
léptekkel távolodtak a kunyhótól. Minden pillanatban azt
várta, mikor támad rájuk valaki. Kardját végig a kezében
tartotta, mert attól félt, lesből rontanak rájuk. Vagy az
ellenséges törzs tagjai, vagy a varázsló bestiái. De nem így
történt.
Már messze jártak a kunyhótól, mikor a férfi engedélyezett
némi pihenőt magának és a testvérének is. A prémeket
lehajította az egyik fa tövébe, majd ő is melléjük ereszkedett.
Hátát a fa törzsének támasztotta, kardját mindenre
felkészülve, keresztbefektette a térdén.
– Alig várom, hogy kipróbáljuk – nyúlt az egyik bőr után
Bjarni, ám testvére egyetlen gyors mozdulattal ellökte a kezét.
– Csak óvatosan, fivérem. Soha nem lehetünk elég
elővigyázatosak az efféle praktikákkal.
– Semmi bajunk nem eshet – tiltakozott dühösen Bjarni. –
Láttam, mi történt azzal a férfival, aki felvette az egyiket.
Átváltozott, majd ismét ember lett. Nem okozott neki semmi
kárt. Higgy nekem, bátyám, ez egy kivételes lehetőség, amit
nem szalaszthatunk el félelemből, vagy ostoba óvatosságból.
Rose Woods – Roman

Oldal 9

Látta, hogy még mindig nem győzte meg teljesen Alrikot,
ezért folytatta:
– A faluba nem vihetjük be, míg ki nem próbáltuk. Itt jóval
kisebb a tragédia esélye. Viszont valakinek mindenképp
kockáztatnia kell, ha csak nem akarod kihasználatlanul hagyni
ezt a lehetőséget. Én pedig önként vállalkozom rá. Téged
semmilyen felelősség nem terhel, ha rosszul sül el a dolog.
A másik férfi töprengett még egy ideig, azután azonban
eltökélten felegyenesedett.
– Én vagyok a törzs vezetője, én próbálom ki. Soha nem
kívánnék olyat az embereimtől, pláne nem a testvéremtől,
amit én magam meg nem tennék.
– Próbáljuk ki együtt – vigyorodott el Bjarni. Férfias arca
egészen kisfiússá vált, mintha valamiféle csínyre készülne.
Alrik szíve összeszorult. Féltette a testvérét. Bár Bjarni
felnőtt, időközben feleséget vett magához – hármat is –, és
fiai születtek, azért neki mindig is a kistestvére maradt, akit
nem csak vezérként, de bátyként is óvnia és segítenie kellett.
– Nem hagyom, hogy egyedül csináld – jelentette ki
ellentmondást nem tűrően. – Együtt vágunk bele.
Elégedett arcát látva, legszívesebben alaposan megrázta
volna Bjarnit, hátha attól észhez tér végre. Egy dolog volt,
amiért Alrik hajlandó volt kipróbálni a bőröket, és
megengedte ezt a testvérének is: sürgősen előnyre kellett szert
tenniük a szomszéd törzzsel szemben, különben nagy bajban
lesznek. Az ő fennhatósága alá jóval kevesebb harcos
tartozott, mint ahányan ellenfeleik voltak. Ha nem talál ki
valamit, akkor esélyük sem lesz egy nyílt támadás esetén. A
férfiakat pillanatok alatt lemészárolják, az asszonyokat pedig
megerőszakolják és a gyerekekkel együtt elhurcolják
rabszolgának.
Ezt ő nem hagyhatja.
Nagy levegőt vett, és magára kanyarintotta a bőrt.
Nem történt semmi.

Rose Woods – Roman

Oldal 10

Maga sem tudta, csalódottsága vagy megkönnyebbülése a
nagyobb.
Azután megérezte.
Először csak egy jelentéktelen bizsergés volt. Mint mikor a
tűz jótékonyan átmelegíti átfagyott tagjait, amibe fokozatosan
visszatér az élet. A vére felpezsdült, a bőre felforrósodott.
Eleinte egész kellemes volt. Mikor azonban kezdte úgy
érezni, menten lángra kap, alig tudta megállni, nehogy
levegye a magáról a bőrt. Csakhamar pedig már képtelen is
lett volna rá.
A gondolatai elhomályosultak, mintha megivott volna jó
néhány kupa sört. A vére tombolva száguldott az ereiben, a
félelem és izgalom átjárta, egyszerre gyengítette el és töltötte
fel erővel. Csontrepesztő fájdalom száguldott végig rajta, és
mintha a bőre is szét akart volna szakadni.
Valami ellenállhatatlan erő kezdte feszíteni, hirtelen
szűkké vált a teste. Térdre rogyott, és zihálva szedte a levegőt.
Fájdalmas üvöltés késztette arra, hogy felnézzen. Nem
messze tőle Bjarni fetrengett a földön, végtagjai
természetellenes pózba csavarodtak, arca borzalmas
kifejezésbe torzult. Alrik megpróbálta talpra küzdeni magát,
hogy a testvére segítségére siethessen, de valami
leküzdhetetlen késztetés négykézlábra kényszerítette.
Döbbenten bámulta a kezét. Ujjai megnyúltak, végükön
félelmetes karmok bukkantak elő, egyenesen a húsából. A
szeme égett, mintha láng lobbant volna benne.
Vetett még egy utolsó pillantást az öccsére, majd minden
ködbeveszett körülötte.
Mikor magához tért, már sötét volt, halvány holdfény
világította meg körülötte valamelyest a tájat. Az évnek ebben
a szakában csak alig pár órára ment le a nap, Alrik a hold és a
csillagok állásából azonnal tudta, hogy jócskán benne
járhatnak az éjszakában. Egyenes törzsű óriásfák állták körül
a kicsike tisztást, amelyen feküdt. Nem tudta, hol van, de
furcsa mód, ez nem aggasztotta. Az éjszaka békésen ölelte
Rose Woods – Roman

Oldal 11

körül, bár meglehetősen hideg volt. Mégsem érezte
kellemetlennek a hőmérsékletet, mert a csípős szél jótékonyan
hűtötte tüzelő, sajgó testét.
Homályos tudattal, zsibongó végtagokkal, keservesen,
nyögve küszködte magát négykézlábra. Prémet tapintott a
tenyere alatt, mire hirtelen eszébe jutott minden: a boszorkány
kunyhója, a két bőr, Bjarni izgatottsága. Ám az emlékei
elmosódottak voltak, és tomboló vérengzés erőszakos fantázia
képeivel keveredtek. Az egész olyan volt, mintha a valóságba
beszűrődött volna egy szörnyű rémálom.
A testvérét kezdte keresni, és csakhamar meg is találta.
Nem messze tőle feküdt, eszméletlenül. Alrik kínkeservesen
vonszolta oda magát a meztelen, mocskos testhez. Fülét a
mellkasára tapasztotta, megkönnyebbülten vette tudomásul az
erős, egyenletes szívdobbanásokat.
Bjarni felnyögött, majd megmozdult. Alrik kicsit
elhúzódott tőle, hogy a fivérének legyen helye felkelni,
közben keze alá egy jókora, füves rög akadt. Döbbenten
emelte fel a földdarabot, majd körülnézett. A sápadt holdfény
nem sok világosságot biztosított, de azért jól látta, mennyire
fel van dúlva a kis tisztás. A füvet, hol letaposták, hol
gyökerestől forgatták ki a talajból, imitt-amott letört ágak,
lehántott fakérgek hevertek. Mintha óriási, pusztító csata
tombolt volna a fenyők határolta szűkös területen.
Kisebb-nagyobb, mozdulatlan kupacokat pillantott meg
maga körül, de hiába erőltette a szemét, nem tudta kivenni,
mik lehetnek azok.
Bjarni szintén a tisztást kémlelte, bátyja hallotta elakadó
lélegzetét.
– Azok halottak? – kérdezte a fiatalabb férfi alig
hallhatóan, mire Alrik ismét körbenézett. Így, hogy a fivére
felhívta rá a figyelmét, már ő is látta, mik hevernek
körülöttük.
A hold egy pillanatra kibújt a felhők mögül, fényében
alaposabban szemügyre vehették az eléjük táruló látványt.
Rose Woods – Roman

Oldal 12

Számtalan holttest vette örül őket, némelyik brutálisan szét
volt marcangolva, sőt imitt-amott csak végtagok hevertek. A
rothadás bűze körbelengte őket, Alriknak a látványtól és a
szagtól felfordult a gyomra, pedig nem egyszer látott már
hasonló szörnyűséget.
Ránézett a testvérére, Bjarni vonásain a saját döbbenetét
látta tükröződni. Ám közben valami egészen mást is észrevett.
A fivére merő vér volt. Hajába, arcára, rászáradt, mellkasán
keveredett a piszokkal, vastagon beborította.
– Megsérültél? – kérdezte dermedten, mire egy meglepett
pillantás érkezett válaszul, majd Bjarni követte csodálkozó,
aggodalmas tekintetét.
– Nem is tudom. Semmit nem érzek. Azt hiszem, nem az
én vérem – felelte végül, mikor rájött, mi aggasztja a bátyját.
– Azt hiszem, igazad van – mondta Alrik, miután
ellenőrizte, hogy tényleg nincs seb a másik testén.
– Egyébként, te sem nézel ki jobban – egyenesedett fel
nagy nehezen Bjarni. – Olyan, mintha mindketten vérben
fürdöttünk volna. És ahogy ezt a mészárlást elnézem,
komolyan úgy hiszem, hogy valóban ez is történt.
Alrik ismét szemügyre vette az irtózatos holt-sereget. Mert
harcosok voltak, azt rögtön látta. Méghozzá az ellenséges
törzs tagjai, azé, amely őket fenyegette. Húszan, huszonöten
lehettek, nehéz lett volna megmondani abban a káoszban,
amelyben az emberi testrészek, karjuktól, lábuktól
megszabadított torzók, szétmarcangolt, feltépett torkú
maradványok hevertek.
– Szerinted mi tettük? – kérdezte Bjarni, miközben
beszédes pillantása a mellettük heverő vérfoltos prémekre
esett.
– Keressünk valami ruhát – mondta a bátyja felelet helyett,
majd még a válla fölött visszaszólt, miközben a szanaszét
heverő alakok felé indult, megfelelő öltözet után kutatva. – El
kell őket égetnünk. Mindet. És a bőröket is.

Rose Woods – Roman

Oldal 13

– Megőrültél? – érte utol öccse pár hatalmas lépéssel. – Te
magad is láthatod, mire vagyunk képesek a segítségével.
– Épp azért. – Alrik szava halk volt, alig érthető.
Letaglózta a szörnyűség, amelyet tudtán kívül, pont ő okozott.
– Nem dobhatunk csak úgy tűzre egy ilyen fegyvert –
tiltakozott tovább a másik. – Nemrég még te magad is
lelkesedtél az ötletért, hogy használjuk a bőröket.
Alriknak komoly erőfeszítésébe került megőrizni az
önuralmát.
– Nálam jobban senki nem akar felülkerekedni az
ellenségen, de nézz körül, fivérem! Ez nem egy fegyver,
hanem maga a gonosz. Ráadásul, nem is tudjuk biztosan, mi
történt pontosan. Ezek a hullák már nem frissek. Úgy néznek
ki, mint akik napok óta itt fekszenek. Mi pedig nem
emlékszünk semmire. Én nem viszem ezeket a szörnyűségeket
a faluba. Nem engedem, hogy a gyerekeim közelébe kerüljön.
Megértetted?
Bjarni nem vitatkozott tovább. Jól ismerte már a testvérét,
tudta, felesleges időpocséklás lenne a makacs ellenállás, és
meggyőznie sem sikerülne Alrikot, mikor így a fejébe vett
valamit.
Dühösen összeszorított szájjal, csendben tett eleget a
vezére kérésének. Haragja az után sem enyhült, hogy
visszaindultak a falujukba. De fivére sem volt beszédesebb
kedvében. Gondolataiba merülve haladt duzzogó testvére
mellett. A füst és az égő testek szaga, még jó ideig követte
őket.
A parton álló falu zaját már messziről meghallották. Lágy
asszonyi nevetést, öblös férfikacajt, és a gyerekek
viháncolását fújta feléjük a szél. Alrik alig várta, hogy
láthassa a családját. Mindegy, mennyi idő telt el azóta, hogy
útra kelt – fél év, vagy akár csak fél nap –, mindig ugyanez a
türelmetlen, szívét szorongató, ugyanakkor örömteli érzés
töltött el, mikor visszatért.

Rose Woods – Roman

Oldal 14

Előre elképzelte, milyen lesz újralátni a lányait, ismét
maga körül érezni felesége puha karját, belenézni abba a
gyönyörű, a viharos tenger szürkeségét idéző szempárba.
Figyelmeztető kiáltás harsant, mikor észrevették őket,
majd örömteli kurjantás szállt végig a falun, amint az ottaniak
felismerték a két közeledőt.
Gyerekek szaladtak feléjük. Alrik megismerte közöttük
Bjarni két legidősebb fiát, majd meglátta a saját lányát,
Astridot is – a középsőt a háromból. A gyerekcsapat mögött
pedig megjelent Inga, a felesége.
Alrik megszaporázta a lépteit, mikor mellé ért, felkapta a
kicsi lányt, és úgy sietett tovább, karjában cipelve őt is.
Inga szeme tele volt könnyel, mikor a férje elé lépett.
Karját üdvözlésre tárta, majd úgy szorította magához a férfit,
hogy a közéjük rekedt kislány tiltakozni kezdett.
– Mi ütött beléd, asszony? – nevetett halkan a férfi. – Hisz’
alig egy napja váltunk el, te pedig úgy csimpaszkodsz belém,
mintha legalább egy hónapja elmentem volna itthonról.
– Egy napja? – nézett fel rá Inga értetlenül. – Uram,
tizennégy napja annak, hogy fivéreddel elhagytátok a falut.
Alrik elkomorodott, bár nem lepte meg igazán, hogy ilyen
sok időre veszítette el az öntudatát. Ahogy Bjarninak is
mondta, a halottak több naposak voltak. Csak Thor lehetett a
tudója, mennyi időt töltöttek a bőrök hatása alatt, állati
alakjuk fogságában.
Bólintott hát, majd magához ölelte a feleségét, és elindult
az otthonuk felé.
A ház, amit még az apja emeltetett – de mióta ő lett a jarl,
őt illette –, a falu közepén állt. Tekintélyes, fából készült
épület volt. Méltó egy ilyen gazdag földesúrhoz, mint ő.
Bjarni feleségei, két fiatalabb fia, és Alrik másik két lánya,
már az ajtóban várták őket. Mögöttük teljes volt a zűrzavar, a
ház népe összeszaladt az úr és fivére érkezésének hírére.
Máris ételt, italt készítettek az asztalra, ami az épület
legnagyobb helyiségének közepén állt.
Rose Woods – Roman

Oldal 15

Alrik éhes volt, de először fürödni akart. Úgy érezte,
egyetlen falat sem menne le a torkán, míg le nem mosta
magáról áldozatai vérét, és a bűzt, ami egészen átjárta – a
rothadás és az égő testek szagát.
A lakoma már folyt, mire Alrik visszaért a terembe.
Igyekezett elkerülni Inga aggodalmas, és Bjarni mogorva
pillantásait, miközben családja és emberei kérdéseire
válaszolgatott. A bőröket egyetlen szóval sem említette, és
metsző tekintete egyetlen figyelmeztető villanásával erre
utasította a testvérét is. Bjarni szemmel láthatóan dühöngött,
de engedelmeskedett.
– Elmondod végre, mi történt veletek? – kérdezte később,
a vacsora végeztével Inga.
Lassan elcsendesedett körülöttük minden, az emberek haza
mentek, a ház népe, a nagyterem fala mellett felállított
padokon aludt. Aki azonban túl részeg volt ahhoz, hogy
hálóhelyet keressen magának, az a földre heveredett, vagy
egyszerűen az asztalra borult.
Ők is visszahúzódtak a szobájukba – a ház két elszeparált
helyiségéből az egyikbe. A másikban a lányaik aludtak.
– Már mindent elmondtam, amit tudnod kell, asszony –
morogta a férfi, és vetkőzni kezdett.
Inga halkan felnevetett. Hangja jóleső érzést keltett
Alrikban.
– Nem megy ez olyan jól neked, mint ahogy hiszed,
Szépszavú Alrik.
– Minek neveztél? – pördült meg Alrik döbbenten, mire
Inga ismét felnevetett.
– Így hívnak a falubeli asszonyok a hátad mögött, amiért
soha nem emeled fel a hangod. Mindenki tudja, hogy a férfiak
nagy részével ellentétben, te igenis tiszteled a nők
véleményét.
– Szépszavú – ismételte Alrik mogorván. – Másra a
Rettenthetetlen vagy a Hódító jelzőt aggatják, míg én
Szépszavú lettem. Talán mégis úgy kellene viselkednem, mint
Rose Woods – Roman

Oldal 16

Haraldr Alfriggsennek. Őt tisztelik az emberei, mert
keményen megtorol minden pimaszságot. Biztosan nem
mernék a háta mögött Szépszavúnak nevezni.
A nőnek esze ágában sem volt komolyan venni férje
zsörtölődését.
– Téged is tisztelnek az embereid, Alrik Thordsen. És ez a
tisztelet sokkal mélyebb, mint amit Haraldr tűzzel és vassal
kivívott magának, mert szeretetből ered. Ő kiharcolja a
tiszteletet, míg te kiérdemled. Az embereid akkor is felnéznek
rád, ha nem kegyetlenkedsz velük. És hidd el, az ő hűségük
sokkal mélyebbről fakad, és időt állóbb, mint Alfriggsen
embereié.
– Tudom – húzta magához mély sóhaj után feleségét Alrik.
– Csak néha elbizonytalanodom.
Szeme előtt feltűnt Bjarni dacos arca. Mint mindig, Inga
most is pontosan tudta, mire gondol a férje.
– A fivéred szeret téged, de szörnyen becsvágyó. Vele
valóban nem árt vigyáznod.
– Mondja ezt az az asszony, aki az imént még szorgosan
bizonygatta, milyen önzetlenül követnének az embereim
tűzön-vízen át – somolygott a férfi.
Inga egy pillanatra megborzongott.
– Bjarni ízig-vérig az apátok fia, míg beléd több jutott
anyátok szelídségéből és tisztánlátásából. Jól teszed, ha
aggódsz miatta. Most még visszatartja az irántad érzett
megbecsülés, és testvéri érzései. De attól tartok, egyszer eljön
az a pillanat, mikor ez már kevés lesz.
– Csak akkor vehetné át a helyem, ha meghalnék, vagy
kihívna és legyőzne – felelte Alrik. – Mivel azonban egyik
sem fog bekövetkezni egyhamar, törődjünk inkább mással.
Túl rég láttam az asszonyom ahhoz, hogy a fivéremről
beszélgessek vele, miközben valami egészen másra vágyom.
Inga elmosolyodott.
– Akkor ne késlekedj!

Rose Woods – Roman

Oldal 17

Felesége mosolya volt a legszebb dolog, amit a férfi valaha
is látott. Az asszonynak elég volt egyetlen kacér, kihívó
pillantást vetnie rá, hogy tetőtől-talpig lángra lobbanjon. Bár ő
maga nem emlékezett az elmúlt két hétre, arra, hogy
tizennégy napig nélkülözte az asszony társaságát, míg
öntudatlanul feküdt, ám a teste heves reakciója nagyon is
nyilvánvalóvá tette, mennyire kiéhezett ez alatt az idő alatt.
A testvére sokat gúnyolta, amiért ennyire belehabarodott
Ingába. Több mint tíz év együttélés után is képtelen volt
betelni az asszonnyal, imádta minden apró porcikáját,
esténként alig várta, hogy ismét a karjába vonja. Sőt, ami azt
illeti, nappal is megragadott minden alkalmat, hogy bármilyen
rövid időre is, de kettesben maradjon vele.
A nő csókja, ölelése most is ugyanolyan boldogsággal
töltötte el, mint mindig. Közelsége, illata megrészegítette,
minden gondolatot, minden problémát egy csapásra elfelejtett.
Szája körül ábrándos mosollyal simogatta az asszony dús
szőke haját, miután olyan mámorban volt része, amit csakis a
feleségétől kaphatott meg. Nem kellett látnia Inga arcát ahhoz,
hogy tudja, vonásai tökéletesen visszatükrözik az ő
boldogságát. És ez egyszerre töltötte el büszkeséggel és
elégedettséggel. Az asszony öröme sokkal fontosabb volt
számára, mint a sajátja. Mindig vigyázott arra, hogy először
Inga érjen fel a csúcsra, és csak aztán kövesse ő. Bármennyire
vágyott is a puha női test nyújtotta kéjre, soha nem feledkezett
meg arról, hogy gondoskodjon Inga gyönyöréről.
– Biztos vagyok benne, hogy ma éjjel ismét megfogantam
– zökkentette ki az asszony halk hangja. – Imádkoztam az
istenekhez, hogy ezúttal fiúval ajándékozzanak meg.
Áldozatot mutattam be nekik, és tudom, hogy ezúttal
meghallgatnak.
Alrik szíve összeszorult, mikor meghallotta az Inga
hangjából
kicsendülő
elkeseredettséggel
vegyes
reménykedést. Az asszony már-már megszállottja volt a
gondolatnak, hogy férjét fiú örökössel ajándékozza meg.
Rose Woods – Roman

Oldal 18

– Erről már sokszor beszéltünk – sóhajtotta a férfi, és
gyengéd csókot lehelt az asszony virágillatú hajába. – Nem
kell idegeskedned emiatt. Van három gyönyörű, egészséges
lányunk. Én tökéletesen boldog vagyok veletek.
Inga felkönyökölt, és Alrik szemébe nézett.
– Tudom, hogy képes leszek neked fiút szülni – jelentette
ki elszánt komolysággal. – És te is meg fogod látni.
– Ne emészd magad! – kérte szelíden a férfi.
– Örökösre van szükséged.
– Vannak örököseim. Bjarni fiai fognak megkapni
mindent. De nem kell aggódnod, mert a lányainkról is
gondoskodni fogok. Boldog életük lesz. Ezt megígérem. És
nekünk is. Akár születik fiunk, akár nem.
Inga pár másodpercig a férje arcára függesztette komor
pillantását, mintha a fejébe, a gondolatai közé, sőt, egyenesen
a lelkébe akarna látni. Aztán visszafeküdt a férfi mellkasára.
– Ezúttal fiút szülök neked – halk, szelíd szavai olyan
eltökéltséget sugalltak, melytől Alrik gyomrát baljós előérzet
szorította össze.
Az asszony ujjai felfedező útra indultak a forró bőrön, a
szőke szőrszálakkal játszadozott, körmével óvatosan
végigkaristolta a kőkemény izmokat fedő bársonyosságot,
kéjes borzongást váltva ki ezzel a férfiból, kiűzve fejéből az
egyre jobban elhatalmasodó rossz előérzetet. Mint mindig, ha
valami nyomasztotta, Inga képes volt elfeledtetni vele minden
gondját és balsejtelmét. El sem tudta képzelni, mi lenne vele
az asszony, a családja nélkül. Azzal a csodás tudattal aludt el,
hogy ő a legszerencsésebb ember az egész világon.

Rose Woods – Roman

Oldal 19